1
Emlékezés Iván Lyavinecz püspök úr életútjára
A halálhír mindenkor megrázó! A Cseh Köztársaság Apostoli Exarchátusának emeritus eparchája, a ruszin Iván Lyavinecz püspök úr, 2012. december 9-én – a napi szentmise hallgatása közben – visszaadta lelkét Teremtőjének. Mindez az egykori morva főváros, a Brno (Brünn) melletti Zernuvkában, az Árpádházi Szent Erzsébetről elnevezett római katolikus apácaotthonban történt. Felvillantjuk a görög katolikus püspök úr életútját, aki szülőföldjétől elszakadva járt a Megváltó útjain. Hányadtatásairól, keresztény hitéről így írt versében: Krisztussal Krisztussal vidámság És kedvesség tölt el. Krisztussal jó nekem; Krisztussal nekem úgy tűnik Földi életünk Az örökkévalósághoz vezető… Krisztus nélkül – Olyan mint a hideg sír… Krisztussal vidámság tölt el. S Krisztussal összefonva életemet Én vérrel és testtel táplálkozok, S ilyenkor a földbolygó Szeretettel van elárasztva… De Krisztus nélkül – Előttem csupa sötétség van… Krisztussal vidámság És kedvesség tölt el.
2
És mosolyogva üdvözlöm a Napot És a kereszthalál erejével Én le tudom győzni a sötétséget… Krisztus nélkül – Én borzasztó szenvedésbe jutok…
Iván Lyavinecz 1923. áprilisi 18-án született Volóc nagyközségben, Kárpátalján. Édesapja, a volóci születésű, ruszin nemzetiségű Lyavinecz István, a helyi népiskola igazgatója volt. Édesanyja, leánykori nevén Andráskó Ilona Gizella, az egykori Máramaros vármegyei Irhóc falu szülötte. A szülők gyermekeiket Szent István királyunk Intelmeinek szellemében nevelték, mindenkor szem előtt tartva, hogy „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és romlandó.”(Szent István Intelmei 6.) Iván szülőföldje életében az 1938. november 2-án aláírt első bécsi döntés hozott jelentős változást. Hadparancsra 1938. november 5. és 10. között a magyar honvédek megszállták Kárpátalja egy részét. A hadműveletek 1939. március 14-én folytatódtak, amikor a késő esti órákban Werth Henrik, a magyar Honvédvezérkar főnöke táviratban elrendelte, hogy csapataink éjfélkor lépjék át az ideiglenes határt és vegyék birtokba Kárpátalja teljes területét. Bizony igazi boldogság töltötte el a magyar szíveket, s vele együtt baráti nemzetiségi nemzettársainkat szerte a nagyvilágban! A nagypolitika változásai a fiatalságot érintő oktatási rendszerben is jelentős változásokat hoztak. Az 1939. augusztus 2-án kiadott nyelvhasználati rendeletek kimondták, Kárpátalján a hivatalosan „magyarorosznak” nevezett ruszin nyelv nem nemzetiségi nyelv, hanem második államnyelv. Ennek megfelelően a Munkácsi m. kir. Állami Gimnáziumban külön ruszin tagozaton is tanulhattak a diákok: Lyavinecz Iván 1941-ben itt érettségizett. A fiatal gimnazista irodalmi érdeklődése már középiskolás korában jelentkezett. Különösen Mécs László királyhelmeci plébános pap-költő volt reá jelentős hatással. A Költőnek című diákkori versében így fogalmazott: „Ha ebben a világban boldogság csak gyermekmesékben létezik, de a valóságban a bánat diadalmaskodik,/ Neked még akkor is a boldogságot kell énekelned, zengő citerával kísérve.” Jövendő életpályájáról, hívatásáról is elgondolkodva így elmélkedett: „Ó Múzsa, kedves barátnőm/ Valóban arra vagyok ítélve, hogy Veled fogom megosztani az életemet, a szeretetemet,/ És arról elmélkedni, hogy a boldogság itt nem adatik meg részünkre.” A gimnáziumban az irodalmi kört vezető tanár és diáktársai azt gondolták, hogy az irodalomhoz kötődő életpályán fog boldogulni. Némi meglepetéssel értesültek azután arról, hogy Iván a papi hívatást választotta. Az ő érzékeny lelke egy titokzatos, alapvető kérdésekre választ adó világ keresésére vágyakozott. Csalódott társainak ekkor így válaszolt: „Mentem, nem is tudtam hová./ Először saját utamat kerestem/ Fájdalmasan szenvedtem/ Végül megtaláltam Istenben!/ Nem baj, hogy régen elfelejtettetek mindannyian azért, hogy új utat választottam/ Szeretném elmondani, hogy igazi boldogság e világban nem adott/ A Boldogság az Igében öltött testet.” Keresztény hitéről tanúskodó gondolatát így fejezte be: „Milyen jó Veled kettesben lenni,/ És gyengéd szavakkal melengetni szívemet,/ Veled szárnyalni az ég felett/ S mindenütt Téged látni.” A munkácsi gimnazista évek után Iván, Sztojka Sándor püspök úr tanácsára teológiai tanulmányait a Munkácsi Egyházmegye ungvári görög katolikus „nagyszemináriumában”
3
kezdte el, 1941 őszén. A püspöknek hamarosan lehetősége nyílt két ösztöndíjas teológus Bécsbe küldésére, mivel a Pázmáneumban 1940 tavaszán lecsökkent a növendékek száma 28 főre. (A német egyetemeken ekkor már bevezették a „trimeszter-rendszert”, két év alatt három szemesztert kellett elvégezniük a hallgatóknak.) Már majdnem eltelt egy félév, amikor János édesanyja, Ilona asszony örömteli hírt közölt fiával: megérkezett a német birodalmi vízum. Iván, teológus társával, Nagy Vincével kelt útra a hírneves bécsi Pázmáneumba. Teológiai tanulmányait még nem fejezte be, amikor kiderült 1944-ben, hogy a szovjet hadsereg előretörése miatt a német birodalmi hatóságok több rendkívüli intézkedés kiadására kényszerülnek. Elrendelték, hogy csupán a végzős hallgatók folytathatják szeptemberben tanulmányaikat Bécsben, az alsóbb évfolyamok hallgatóit hazaküldték. Iván magyar társaival a hadi helyzet miatt nem mehetett haza, így a rektor átirányította őket Heiligenkreutzba. Az ottani cisztercita monostor akadémiája fogadta be a teológusokat. János 1946-ban kapta meg az abszolutóriumot [végbizonyítványt] és ezt követően megyéspüspökéhez Romzsa Tódorhoz (1944. szept. 24-én szentelték fel) készült hazamenni Ungvárra. Erre azonban már nem volt lehetősége: Kárpátalját Szovjetunióhoz csatolták. Áldozópappá szentelése A hontalanná vált Lyavinecz János teológust ekkor az isteni gondviselés Gojdics Péter Pál (1888-1960) megyéspüspökhöz vezérelte, Eperjesre. Gojdics püspök úr még a történeti Magyarországon, Eperjesen és Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben tanult teológiát, és 1911-ben szentelték áldozópappá. 1922-ben belépett Munkács-Csernekhegyen a bazilita rendbe, ahol 1923. jan. 27-én öltözött be, és vette fel a Pál nevet. XI. Pius pápa 1927. március 7-én harpasi címzetes püspökké nevezte ki, felszentelésére 1927. március 25-én került sor a római Szt. Kelemen bazilikában. Ő hozta lére Prágában és Pozsonyban az első gör. kat. parókiát és egyházközséget a 1930-as években. 1940. aug. 8-án lett eperjesi megyéspüspök. A hozzáforduló Ivan Lyavineczet, Gojdics püspök úr megkülönböztetett szeretettel fogadta és 1946. július 28-án, áldozópappá szentelte az eperjesi Keresztelő Szent János székesegyházban. Iván atya igen megszerette Pavol Peter Gojdič püspök urat, szép verssel köszöntötte főpásztorát, püspökké szentelésének 20. évfordulóján, 1947-ben. Az élet kelyhe Pál püspök Úr Őexcellenciájának felszentelése 20. évfordulóján „Legyen meg a Te akaratod…” Elmúlt már húsz év Krisztus vérével elárasztván… Mély nyomot hagyott maga után. Az évek elszálltak. A kehely nincs kiürítve… Maradt még benne Az elfelejtett Szent vérből, Amely patakszerűen folyt le Az Ő barázdás arcáról… Te Vele együtt felfeszítetted Magadat a keresztfára, Azért tetted, hogy részesülhessél az áldozatból
4
Ami Krisztus sebeiből fakad. Fejeden ott a korona – Ez a püspök sorsa! És a gyűrű – mintha egy vércsepp a kezén. Fénylik és ragyog a kehely, Ahogyan arany kívülről. – Benne van a mi Krisztusunk vére, És az elmúlt nehéz napok. Megyéspüspöknek lenni – Te tudod: Annyit jelent, mint cipelni A nehéz keresztet. És inni a keserű kehelyből, És virítani a gyomok között! Elmúlt már a húsz év Amely Krisztus vérével volt elárasztva… Ottmaradt a kirívó nyom Az évek elszálltak. A kehely nincs kiürítve… Felszentelése után Iván Lyavinecz előbb püspöki titkár, majd 1949-ben spirituális lett az eperjesi szemináriumban. Hamarosan rábízták a helyi gimnáziumban a hittan és a latin nyelv tanítását is. Szeretettel foglalkozott az ifjúsággal, színjátszó kört szervezett, és gyakran kirándult – gyakran lelkigyakorlat keretében - diákjaival a Magas Tátrában. Számukra az egyházmegye segédpüspökével, az 1947. május 10-én kinevezett Hopko Bazillal (Basilius) atyával együtt kiadta a Bláhavisztnék (Örömhír) és a gimnazistáknak a Zaryá (Hajnal) című diáklapot. Csehszlovákiában az 1948. február 25-i baloldali hatalomátvétel után az egyházpolitikai fordulat is megkezdődött. Minden katolikus iskolát, internátust államosítottak, köztük papi szemináriumokat is, feloszlattak 226 férfi és 720 női kolostort. A katolikus sajtót és egyesületeket pedig betiltottak. Csak két papnevelő intézetet hagytak meg, egyet Leitmericben (Litoměřice), egyet pedig Pozsonyban (Bratislava). A közel 35o ezer fős görög katolikus egyházat beolvasztották a 35 ezer hívőt számláló, moszkvai fennhatóság alatt álló Cseh-Szlovák Ortodox Egyházba. Formálisan ez úgy történt, hogy 1950. április 28-ára összehívták Eperjesre az ún. „népgyűlés”, a Fekete Sas elnevezésű fogadóba. E „népgyűlés” kimondta az 1646. évi ungvári unió felmondását, és az „eltévelyedett nyáj visszatérését az atyai ősegyházba.” Küldöttséget menesztettek a főszékesegyház kulcsaiért a püspökségre, ezek kiadását azonban Pavol Peter Gojdič püspök atya megtiltotta. Az egyházmegye 320 papja közül csupán 30-án léptek át pravoszláv szolgálatba, a többiekre Csehországba történő áttelepítés, száműzetés vagy hosszú börtönbüntetés várt. Gojdič megyéspüspököt a hatóságok előbb házi őrizetben tartották, majd letartóztatására adtak utasítást. Mielőtt bevonult volna a vizsgálati fogságba, arra kérte közvetlen munkatársait: „Ha eljön az idő, tegyetek meg mindent a görög katolikus egyház megújítására, újjáalakítására” - idézte szavait Edita Mendelová nővér, egy 2004-ben készített interjúban.
5
Ján Fejes államügyész koncepciós perben, a Szovjetunió elleni kémkedés és hazaárulás vádjával kérte a püspök elitélését. A bíróság Gojdič püspök atyát 1951. január 15én, élethossziglan tartó kényszermunkára, 200 ezer korona büntetés megfizetésére kötelezte, és állampolgári jogai gyakorlásától eltiltotta. 1953-ban büntetését 25 évi fogházra változtatták. A börtönben később még az ortodox pátriárka tisztét is felajánlották neki, ha szakítana az anyaszentegyházzal. A püspök a lipótvári (leopoldi) börtön kórházszobájában töltötte utolsó napjait: külön kérte a börtönparancsnokot, hogy engedélyezze számára a betegek kenete szentségének felvételét. Behívatták a városból Alojz Vrána atyát a börtönbe, aki kiszolgáltatta számára a kenet szentségét. Élete végső pillanataiban Frantiskavá ápolónővér állt mellette és imádkozott érte: később elmesélte, valóban teljesült a püspök úr kívánsága és 1960. július 17-én, pontosan 72. születésnapján adta vissza nemes lelkét Teremtőjének. II. János Pál pápa 2001. november 4-én avatta a püspök atyát „boldoggá”. Gojdič megyéspüspök segédpüspököt, Bazil (Basilius) Hopko (1904-1976) atyát, a görög katolikus egyház likvidálása után szintén letartóztatták. Ivan Lyavinecz áldozópap 1947. január 25-én keltezett költeményében, mintegy előrevetítve az elkövetkezendő nehéz éveket, még így bíztatta paptársát: Őexcellenciája Basil püspöknek Menj, menj csak előre, Vezesd a göröngyös úton A szenvedő népet – a Jóistenhez Az üdvösség forrásához. Krisztus világosságát a kedves otthonokba Bátor szóval vigyed És gyújtsd fel a lelkek lángját Hogy égjen az ajkakon a boldogság! Vigyed csak az ősi nehéz keresztet, Krisztussal együtt ott elől legyél, S mindig nézz a szemébe, És hidd el, hogy soha nem fáradsz el! Tudnod kell, hogy nem új a Te utad: Tele van véres nyomokkal… Sokak voltak olyanok. mint Te, Akik a göröngyös útra léptek. Menj, menj csak előre, Vezesd a göröngyös úton A szenvedő népet – a Jóistenhez Az üdvösség forrásához. (A versek fordításában Szlívka József volt a szerző segítségére.) Basil Hopko püspököt Prágában a bíróság 1951. október 24-én 15 évre ítélte „bomlasztó tevékenység”, a Vatikán javára folytatott kémkedés vádjával, és tíz évre eltiltotta állampolgári
6
jogai gyakorlásától. A Prágához közeli Ruzin börtönébe szállították, és csak 1964. május 12én, egészségügyi okokból helyezték szabadlábra. A csehországi Osek városában, a volt cisztercita kolostor épületét jelöltek ki kényszerlakhelyeként. Onnan csak 1968. június 2-án térhetett vissza Eperjesre. Ezekben a napokban új változások előszelei fújtak már Csehszlovákiában. A Görög Katolikus Eperjesi Egyházmegyét 1968. június 13-án visszaállította egy kormányrendelet. VI. Pál pápa ordináriusi megbízatást készült adni Hopko segédpüspök részére, ezt 1968. december 20-ára tervezte. Megyéspüspöki kinevezése ellen azonban a „szlovák aktivisták” ellenkampányt indítottak. A Vatikán erre egyházi vizsgálatot rendelt el. Hopko püspök a Vatikánba írt egyik levelében így értékelte a kialakult helyzetet: ”… elegendő okom van azt hinni, hogy a Vizsgáló Bizottság szlovák tagjai megpróbálnak eltávolítani engem a püspökség igazgatásából és megkurtítani jogkörömet. Főt hajtok Isten akarata előtt, mivel hűséges akarok maradni a Szentszékhez, ám attól tartok, hogy azok az emberek, akik rájönnek arra, hogy mi történt megzavarodnak és zavart okoznak az Egyháznak”. A Vatikán, amelynek keleti politikája, rendkívüli óvatossággal kerülte a konfliktusokat, végül elállt Hopko atya megyéspüspökké történő kinevezésétől. A Szentatya 1969. április 2-án csupán a kispapok felszentelésére adott számára felhatalmazást. Hopko püspök atya számára a megváltó halál 1976. július 23-án érkezett meg. Boldoggá avatására Pozsonyban, 2003. szeptember 14-én került sor. Hopko Basil (Basilius) segédpüspök, mielőtt bevonult volna a börtönbe, 1950-ben meghatalmazta Ivan Lyavinecz atyát az üldözött egyház vikáriusi teendőinek ellátására, egyúttal felhatalmazta az egyházi kormányzói hatalomhoz tartozó „szubdelegálás” jogával. Sajnos Iván atya nem sokáig maradhatott szabadlábon: a hatóságok 1955. július 2-én letartóztatták azzal a váddal, hogy egy 17 tagból álló illegális gyülekezet vezetője. (A valóságban sokkal többen voltak.) A lelkipásztort egy évig vizsgálati fogságban tartották Kassán, majd ügye a Legfelsőbb Bíróság elé került Prágába. Ott jogerősen 1956. augusztus 28-án négyévi szabadságvesztésre ítélték. A vikáriust büntetésének letöltésére az ÉszakCsehországi Rtin városának börtönébe küldték, ahol a helyi szénbányában dolgoztatták. Antonín Novotný 1957. november 19-i államelnöki kinevezése után amnesztiát hirdettek ki Csehszlovákiában, ennek keretében került Iván atya 1958. február 2-án szabadlábra.
Az igazságügyi szervek a rendőrhatósággal karöltve azonban kikötötték, hogy nem térhet vissza az eperjesi egyházmegye területére, rendőri felügyelet alá helyezték és Prágát jelölték ki kényszerlakhelyéül. Itt dolgozott tíz éven át kazánfűtőként illetve a prágai közlekedési vállalatnál jegyellenőrként. Ez volt a külsőség: belsőleg ezek az évek Iván atyának és a földalatti egyház tagjainak hitéletében felmérhetetlen nehézségeket jelentettek. Fel kellett
7
tartani titokban a görög katolikus egyház struktúráját és ellátni a mindennapok hitvilági teendőit. Sokszor párhuzamosan és összehangoltan dolgoztak a római katolikus egyház szintén illegalitásba kényszerített tagjaival. Így került sor arra, hogy az 1968 tavaszán titokban felszentelt római katolikus Felix Maria Davídek püspök, az un. Koinótés egyházi mozgalom vezetője, felszentelte Iván Lyavinecz vikáriust és Kocsis Jenő atyát a földalatti egyház püspökének. (Erről Edita Mendelova apáca Prágában, a 2004. január 15-én készített interjújában beszélt.) Az 1968-as Prágai Tavasz új reményt és korlátozott lehetőségeket biztosító változásokat hozott Csehszlovákiában: a szlovák Alexander Dubček nevével fémjelzett csehszlovákiai „emberarcú szocializmus” eszméje, a pártkongresszuson április 5-én elfogadott akcióprogram, a sajtó- és vallásszabadság tényleges biztosítását is kilátásba helyezte. Ehhez társult az a közel 4o ezer gör. kat. hívő aláírásával – František Tomášek róm. katolikus bíboros támogatásával – benyújtott petíció Gustáv Husák miniszterelnök helyetteshez, mely kérte az önálló görög katolikus egyház engedélyezését. A kormány minisztertanácsi rendeletben 1968. június 13-án érvénytelenítette az eperjesi „szobor” 1950-es határozatait, s visszaállította az eperjesi egyházmegyét, megyéspüspököt azonban nem engedett kinevezni. A híveket is felszólították állásfoglalásra: 292 egyházközség közül 205 támogatta a Rómával való egység visszaállítását. Az állami rendelet az egyház vagyonát illetően tárgyalásra utasította a görög katolikus elöljárókat a pravoszláv illetékesekkel. A gyakorlatban a templomok többnyire ezután közös használatban maradtak: Eperjesen ugyan 1968. július 5-én visszakapták a görög katolikusok székesegyházukat, a szeminárium és a püspöki palota épülete azonban továbbra is pravoszláv használatban maradt. Csak 1989-ben kapott teljes körű jogi rehabilitációt a görög katolikus egyház: Ján Hirka 1989. december 21-én lett hivatalosan eperjesi megyéspüspök. Utóda Ján Babjak 2002. december 11-én foglalta el a püspöki széket, és 2008. január 30-án lett érsek-metropolita. Ivan Lyavinecz atya 1969 áprilisában, Prágában a Szent Kelemen székesegyházhoz tartozó egyházközség paróchusa lett. Tiszta szívvel szolgálta az eperjesi, munkácsi, hajdúdorogi és a galíciai egyházmegyéből ideköltözött híveket, akik közül az utóbbiak voltak a legtöbben. Irányításával kezdték meg a templom felújítását, amelyben a neves szobrászművész, Karl Sztadnyik fontos szerepet vállalt. Püspökké szentelése Csehszlovákia szétesése újabb nagy változást jelentett az egyház életében: 1993-ban Ján Hirka eperjesi megyéspüspök vatikáni jóváhagyással vikáriátust szervezett Prágában. II. János Pál pápa 1996. március 13-án kivette az Eperjesi Egyházmegye joghatósága alól a vikáriátust és közvetlenül a Szentszék alá rendelte, Csehországi Görög Katolikus Apostoli Exarchátus néven. S kinevezte 1996. március 25-én, első apostoli exarchának és akalissusi címzetes püspöknek, Ivan Lyavinecz atyát, mintegy törvényesítve az 1968-as titokban történt felszentelését, a megszerzett szentséget. A püspökszentelésre Rómában 1996. március 30-án, a Szent Kelemen székesegyházban került sor. Még aznap a Szentatya kihallgatáson fogadta az új püspököt. Sor került találkozásra Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával is - a késöbbi XVI. Benedek pápával – akivel hosszas beszélgetést
8
folytatott a „szub conditione”, az üldözött egyház titokban felszentelt oltártestvéreinek kérdésköréről. Az új főpásztor, mint a Vatikán által hivatalosan kinevezett püspök 1996. április 28-án tartotta első szentmiséjét székvárosában Prágában, a Szent Kelemen székesegyházban. A következő években kiépítette az exarchátus infrastruktúráját, s hitéleti folyóiratot is kiadott Jedéném Szerdcem (Egy szívvel) címmel. Ivan Lyavinecz püspök atyát 2003-ban, amikor betöltötte a 8o. életévét, a Szentatya „emeritus püspökként” nyugállományba helyezte, de továbbra is aktív tagja maradt a Cseh Püspöki Konferenciának. A püspök atya többször ellátogatott Magyarországra, legutóbb 2008. április 19-én, dr. Mosolygó Marcell paróchussal együtt mondott egyházi szláv nyelvű liturgiát Rákoscsabán, a Rákoskeresztúri Görög Katolikus egyházközség kápolnájában.
Iván Lyavinecz püspök úr nemes lelkét 2012. dec. 12én adta vissza Teremtőjének. Búcsúztatására lakóhelyén Zernuvkában, valamint Prágában és szülővárosában került sor. Kívánságának megfelelően szülőföldjén, Volóc új templomának kertjében temették el, 2012. dec. 15-én. A görög katolikus hívek így búcsúznak el elhunyt szeretteiktől:”Szenteiddel nyugtasd meg Krisztus/ a Te szolgáid lelkét,/ hol nincs fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj,/ de végtelen élet.”
9
Mélyen Tisztelt Püspök Úr, „Boldog nyugalmat és örök emléket” kíván Önnek e nekrológ történész szerzője. Dr. Sebestény Sándor
10
