Elsô felvonás: baltázás

szubjektív

Elsô felvonás: baltázás Megosztott az oktatási szakma abban a kérdésben, hogy jó irányba halad-e oktatásunk szekere. A protestálók – tényeket sorolva – a sikeres oktatási rendszerekre hivatkoznak, legyen szó a fenntartási, a finanszírozási, az iskolaszerkezeti, a tartalmi szabályozási kérdésekrôl vagy a pedagóguspolitikáról. A beavatkozások (és részben konzervációs törekvések) mellett felszólalók velük ellentétben közoktatásunk hajdan volt (?) sikerességével, a speciális magyar adottságokkal és az „évszázados” hagyományokkal érvelnek. Az egyetértéshiány persze nem új, s ahogyan az lenni szokott, mindenkinek van némi igaza, bár korántsem mindegy, hogy a releváns érveket és tényeket tekintve melyik tábor felé billen a mérleg. Az sem lehet kérdés, hogy az elmúlt két évtizedben a szakmai és ideológiai megosztottság ellenére is közmegegyezés alakult ki több kérdésben, amelyek most érdemi vita nélkül elvettetnek. Kétségtelen, hogy szükség lehet a világtrendektôl eltérô változtatásokra is. Ezt nem is vitatja senki, már csak azért sem, mert a világ sem uniformizált; többféle sikeres, olykor teljesen különbözô megoldásokkal találkozunk, még ha az egyes modellek elôfordulásának gyakorisága, a tartalmi átfedések mértéke változó is. Abban azonban nem lehet vita, hogy nem önmagában az eltérés, hanem annak mértéke és iránya a lényeges (gondoljunk akár a fenntartói felelôsség- és feladatrendszer és az iskolaszerkezet diszharmóniája miatt kialakult problémák kezelésére, a minôséget és a gazdálkodási hatékonyságot egyidejûleg szolgáló finanszírozási rendszerre vagy a pedagógus-életpályamodellre). Ha valaki csak az eltérésre koncentrál, könnyen elvéti a helyes irányt és mértéket is, és akár ennek okaként (ha eszközökhöz keresett célt), akár következményként (jó célhoz választott alkalmatlan eszközt) magát is becsapva félrecsúszik, mert fel sem ismeri az intô jeleket. A közoktatás átalakításának elsô felvonása gôzerôvel zajlik. Már nem célokról szól a vita, hanem arról, hogy a választott eszközökkel elérhetôk-e a vállalások. Nem lényegtelen dolog ez, hiszen a települések egyharmadáról, több

ezer intézményrôl, közel kétszázezer munkavállalóról, másfélmillió gyermekrôl van szó. A közoktatási intézmények fenntartásának központosítása elkezdôdött. Ennek elsô felvonásaként a megyei intézmények kerültek állami gondozásba. Alig kétszáz intézményrôl van szó, de még ebben a körben sem sikerül egy olyan egyszerû problémát megoldani, mint a vezetôi pályázatok kiírása és lebonyolítása. Mi lesz, ha az érdemi fenntartói, oktatásirányítói feladatok kerülnek sorra, ráadásul a teljes intézményi kör, s nem az annak csupán öt százalékát kitevô megyei iskolák, kollégiumok vonatkozásában? Zajlik a tantervi szabályozás reformja is. Még nincs elfogadott NAT, pedig már a kerettanterveknek is el kellett volna készülniük, hogy elkezdôdhessen az iskolai programok módosítása, az új tankönyvek fejlesztése. De mindez mi ahhoz képest, hogy ennél egyszerûbb dolgok sem sikerülnek, így például az alaptanterv – jogszabálynak megfelelô – belsô arányainak kialakítása. A NAT-nak ugyanis legalább tízszázaléknyi, szabadon felhasználható idôkeretet kell(ene) biztosítani az intézmények helyi tanterveinek elkészítéséhez. Ehhez képest a mûveltségterületek központilag meghatározott ajánlott tartalmát úgy alakították, hogy annak minimuma is meghaladja a kilencven százalékot a tankötelezettség idôtartama alatt. Ha egy intézmény betartja a rendeletet, nem marad érdemi ideje a helyi igényekre reflektáló elemek beemelésére a tantervébe. De az ajánlott minimumok és maximumok közötti variabilitás sem több a képtelenségnél, hiszen az elsô–hatodik évfolyamon az ajánlott tananyag megtanításához az idôkeret minimum 91-92, maximumához 138-142 százaléka szükséges. A hetedik–tizedik évfolyam esetében a helyzet még rosszabb, ott ezek a mutatók 95-96, illetve 148 százalék. Egy tanterv van tehát, amely a NAT-ban ajánlott minimumtartalmat jelenti? Esetleg valóban számítási hiba csúszott be, amirôl a most baltázásra felszólító államtitkárság is csak a dokumentum nyilvánosságra kerülése után értesült? És az elsô felvonás zavaros jeleneteinek ezzel

A tar talomból Présben – Átalakítás elôtt a tankönyvpiac

2

Tankönyvpiaci körkép – Mindenhol fontos a tankönyvek minôsége és ára 6 Erzsébet-tábor több tízezer gyermek számára

9

Varga Júlia: A legszegényebbek nem jelentkeztek egyetemre

10

Mit kezd a pedagógia a digitális bennszülöttekkel?

12

ActivTable – kiscsoportos, interaktív készségfejlesztô asztal

14

Sorsfaggatások – Darvasi Lászlóról

16

Scott Fitzgerald: Az éj szelíd trónján

19

Harcsa Veronika: Ami mozog, az nem tud megfagyni 20 Jótékonysági koncert a Teleki Blanka Gimnáziumban

22

Pedagógusok a filmvásznon: Up the Down Staircase (1967)

23

A tisztesség és a helytállás a sikernél fontosabb

24

Balogh József Könyvtár nyílt Szombathelyen

26

Rómáról vetélkedtek Székelyföldön

27

Nem szégyen, hanem lehetséges megoldás: családterápia

29

Tai chi – a belsô energia mûvészete

31

még nincs vége: gond van a finanszírozással, az utolsó pillanatban módosított felvételi rendelet következményeként drasztikusan csökkent a felsôoktatásba jelentkezôk száma, hallgatók tüntetnek egyetemük megszüntetése ellen… Elôfordul, hogy a rosszul sikerült fôpróbát sikeres elôadás követi. Ám ha az elsô felvonás bukik meg, a színészek már hiába jönnek ki a szünet után a színpadra. Az elvi vitáknak vége, zajlik az elôadás, ami lehet rendezett, s vitára indító, de semmiképpen nem fulladhat káoszba, rögtönzésbe, nem vezethet sodródáshoz.

ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelôs kiadó: Ekler Gergely ■ Alapító-fôszerkesztô: Pecsenye Éva ■ Felelôs szerkesztô: Varga Gabriella, [email protected] Szerkesztôbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár ■ Tervezôszerkesztô: Molnár Tamás ■ Olvasószerkesztô: Nagy Márton A szerkesztôség címe: 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962, [email protected], www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém ■ Felelôs vezetô: Szathmáry Attila ■ ISSN 0865-6177 (nyomtatott) ■ ISSN 1788-3709 (on-line) 2012.

április

■

új k atedra

1

s ú l y p on t

Présben – Átalakítás elôtt a tankönyvpiac A Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek hatálybalépésével egyidejûleg jelentôsen szûkítené a tankönyvkínálatot a szaktárca. A tervezett menetrend kockázatosnak tûnik, könnyen lehet, hogy az új tankönyvek nem vagy a megszokottnál rosszabb minôségben állnak majd rendelkezésre 2013 szeptemberében. A terjesztés centralizációja már folyamatban van, a tankönyvkiadás monopolizálásától azonban nemcsak többtucatnyi kiadó, de a minisztérium is tart.

„Csak felmenô rendszerben lehet bevezetni egy ilyen változtatást, ezért az elsô új tankönyvek ideális esetben és nagyon gyors munkamenet végén 2013. szeptember 1-jén léphetnek majd be a forgalomba az elsô, az ötödik és a kilencedik évfolyamon. Nem titkolom, hogy nem merek arra egyértelmû ígéretet tenni, hogy ez generálisan elkészül minden évfolyamra és minden tantárgyra, ebben az esetben nyilvánvalóan a forgalomban lévô tankönyvek is használhatók lesznek még átmenetileg, hiszen a köznevelés egész rendszerében nincs szó olyan értelmû változásról vagy megújításról, hogy mindazt, ami eddig volt, félre lehessen vagy félre kelljen tenni” – vázolta a tervezett menetrendet és a kockázatokat az Országgyûlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának ülésén Hoffmann Rózsa államtitkár. A kijelentés és a tények ismeretében több kérdés is felmerül. Érdemes-e kockáztatni, ha bármilyen esélye felmerül annak, hogy nem lesz elegendô a rendelkezésre álló idô még a három belépô évfolyam tankönyveinek fejlesztésére, jóváhagyására, bevezetésére sem? (Nem is szólva arról, hogy illene a kötelezôen választható tankönyveket úgy bevezetni, hogy azokat elôtte kipróbálják, s a további évfolyamokra szóló folytatásokat is ismerhessék

a pedagógusok.) Mi indokolja a sietséget, ha a változások valóban olyan léptékûek, hogy csúszás esetén a jelenleg használt tankönyvek is tovább használhatók? Érdemes-e kapkodni, kihagyni vagy jelentôsen megkurtítani a társadalmi és szakmai egyeztetést, lerövidíteni a jóváhagyásra biztosított idôt egy olyan változtatás esetében, ami több mint 1,3 millió gyereket, 120 ezer pedagógust, 3000-nél több oktatási intézményt érint? Nem mellesleg évi 15-16 milliárd forintra rúgó közpénz felhasználása és mintegy 4 milliárd forint értékû – az ingyenességet támogató forrásból, az iskolai könyvtárakban található – tartós tankönyv sorsa is bizonytalanná válik. A határidôk valóban szorítóak. 2013 szeptemberében hatályba lép az új NAT, illetve a kerettantervek. A tervek szerint azonban csak májusban kerül a kormány elé az alaptanterv, s ha ezzel párhuzamosan el is kezdôdött a kerettantervek elkészítése, a nyár során nem lesz kivel egyeztetni azokat. Ôsz elején pedig már a hozzájuk kapcsolódó tankönyvek jóváhagyási eljárásának is meg kellene kezdôdnie, hogy december végén már felkerülhessenek a tankönyvlistára, 2013 januárjában pedig megrendelhessék az iskolák azokat a következô tanévre.

Minden könyvnél van jobb Egy tankönyv vagy több tankönyv?

Az Országgyûlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának ülésén vita bontakozott ki arról, hogyan kerülhet be egy-egy tankönyv az ingyenes kiadványok közé. Aki lemarad a fejlesztésben, az hosszú idôre kizárja magát a rendszerbôl, vagy standard szempontok lesznek, s amelyik kiadó ezeknek megfelel, annak a kiadványa számíthat a támogatásra, azaz térítésmentesen rendelhetik majd meg az iskolák. A kép nem lett egyértelmû. Pedig többen is külön rákérdeztek erre, az államtitkári válasz azonban ellentmondásosra sikerült. Hoffmann Rózsa ugyanis egyértelmûvé tette, hogy „ha a Nemzeti alaptantervre ráépül iskolatípusonként egy-két kerettanterv, ebbôl következik, hogy egy kerettantervhez elegendô lesz tantárgyanként egy tankönyv. […] Most az iskolák önállóan készítik el helyi tantervüket, ez indokolja, hogy akár 15-20-féle tankönyv legyen. A jövôben kerettantervet választanak az iskolák és a kerettantervhez fognak illeszkedni a tankönyvek.” Az érvelés megbillen a jelenlegi és a jövôbeni szabályozási rendszer leírásakor. A valóságban ugyanis az iskolák ma is központilag fejlesztett vagy jóváhagyott kerettantervek alapján készítik el helyi tanterveiket, s

2

2012.

április

■

új k atedra

ez nem változik a jövôben sem. Az elmondottakból az derül ki: a változás az lesz, hogy a tankönyvek közötti választás szûnik meg, s az állam jelöli ki, melyik tantervhez melyik tankönyv tartozik. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy bevezetôjében az államtitkár úgy fogalmazott (s ezt viszonválaszában is megerôsítette), hogy a tankönyvbírálat jelenlegi rendszerét fenn kívánják tartani, a bírálat legfontosabb szempontja pedig az lesz, hogy megfelel-e az adott kerettantervnek. Kérdés, mi célt szolgál az akkreditációs rendszer fenntartása, ha úgyis csak egy tankönyv lehet a befutó. Ha viszont valóban csak a kritériumoknak való megfelelés a szempont, akkor milyen alapon utasítanak el, zárnak majd ki a rendszerbôl jól vizsgázott kiadványokat. Az alábbiakban megpróbáltuk összegezni azokat a szempontokat, amelyek mentén érdemes megvitatni azt, hogy a bôvebb választék vagy az egy tankönyves modell szolgálja-e inkább az oktatás fejlesztését, a tanulók érdekeit, hogy melyik elképzelés segíti inkább a pedagógusok munkáját. • Tény, hogy általában biztosított a széles kínálat, nincs szûkítés, korlátozás, nem ritka, hogy központi jóváhagyási rendszer sem mûködik. Központilag „kijelölt” tankönyvre alig-alig találunk példát a nemzetközi gyakorlatban. Érdemes áttekinteni, hogy a sikeres oktatási rend-

s ú l y p on t A minisztériumi elképzelések szerint az elsô, ötödik és kilencedik évfolyamok számára 2013 januárjára legalább 70 új tankönyvet kellene kifejleszteniük (nyilván a hozzájuk kapcsolódó egyéb kiadványokkal, munkafüzetekkel, segédletekkel, feladatgyûjteményekkel, tanári kézikönyvekkel stb. együtt), majd ezeket a rendelések alapján mintegy 2,8 millió példányban legyártaniuk a kiadóknak. A probléma az, hogy sem a fejlesztésre, sem a kipróbálásra nincs biztosítva kellô idô. Ez a kiadók tájékoztatása szerint egy-egy könyv esetében általában legkevesebb egy év, a több évfolyamra érvényes tankönyvcsaládok esetében 6-8 év, míg az optimális esetben kialakítandó teljes pedagógiai rendszerek esetében (amikor a tankönyvhöz továbbképzés, értékelési eljárások, kapcsolódó taneszközök, tanári kézikönyv stb. társul) akár ennél is több lehet. Szakértôk arra hívják fel a figyelmet: nagy a kockázata annak, hogy a jelenleginél gyengébb színvonalú taneszköz kerül majd a gyerekek kezébe. „Kompromisszumos” megoldásként elképzelhetô, hogy a szaktárca idôlegesen vagy véglegesen befogadja a jelenlegi tankönyvek minimális változtatásokat tartalmazó mutációit, de ezek színvonala is esetleges lesz. Sokan ugyanakkor azt a félelmüket is megfogalmazzák, hogy a tantervkészítésben részt vevô szakértôk, akik közül többen egyúttal egy-egy nagy kiadó tankönyvszerzôi, szerkesztôi is, a saját meglévô vagy – a szükséges információk birtokában – párhuzamosan készülô kiadványaikhoz szabják a kerettanterveket, s ezzel lépéselônyhöz juttatják saját kiadóikat. Az összeférhetetlenség nyilvánvaló, ugyanakkor látni kell, hogy ez a tankönyvkíná-

lat tervezett drasztikus szûkítése miatt okoz – lényegében feloldhatatlan – feszültséget. A tantervek készítésében mindig részt vettek tankönyvszerzôk, kiadói szakemberek, amíg azonban a kínálat bôvülésének csak a minôség (az akkreditáció) állta útját, mindez nem jelentett gondot. Ha azonban az állam a piacot adminisztratív és finanszírozási eszközökkel is szûkíti, s a korábbinál lényegesen kevesebb kiadvány kerül az iskolák által ingyenesen rendelhetô körbe, akkor az átalakulási idôszak elején megszerzett lépéselôny felértékelôdik, a kevésbé szerencsés helyzetben lévô kiadók talpon maradása pedig kérdésessé válik. Sajtóinformációk szerint ezzel a kockázattal – igaz, más okok miatt – a szaktárca is számol, amikor egy háttéranyagban úgy fogalmaz,

szerek melyik utat választották, milyen szempontok alapján döntöttek. • Vizsgálni kell, melyik megoldás képes figyelemmel lenni arra, hogy a gyerekek különbözôek, eltérô felkészültségi, motivációs szinten vannak, differenciált fejlesztésükhöz többféle módszerre van szükség. (Vannak iskolák, ahol például egy osztályon belül is több olvasókönyvet használnak az elsô évfolyamon, hogy mindenki személyre szabott fejlesztést kapjon: az is, aki folyékonyan olvas szeptemberben, az is, aki szótagolni tud, s az is, aki csak néhány betût ismer.) • Teret enged-e a tanári szabadságnak, autonóm, döntésképes, szakmailag kompetens szereplônek tekinti-e a pedagógusokat, akik képesek felelôsen dönteni ebben a kérdésben? Megfelel-e a valóságnak, hogy a pedagógusok nem tudnak választani a nagy kínálatból, vagy azoknak van igazuk, akik szerint többnyire tankönyvcsaládot választanak a tanítók, tanárok, azokból pedig kevés van? Melyik modell képes jobban segíteni a pedagógus munkájának eredményességét, az, amelyik kijelöli a tankönyvet, vagy az, amelyik lehetôvé teszi, hogy olyan tankönyvbôl tanítson, amelyik harmonizál pedagógiai elvárásaival, személyiségével, attitûdjével? • Mérlegelni kell, hogy mindkét megoldás esetében biztosítható-e a tankönyvek esetében az évfolyamok egymásra épülése. Eldöntendô szakmai

hogy a „magyar, családi kézben lévô kiadók döntô része a jelenlegi kormányzat támogatója, akik a privatizált, külföldi kiadókkal szembeni korábbi hátrányos megkülönböztetésük megszüntetését várták az új kormánytól, nem mûködésük ellehetetlenítését. A tankönyvellátó rendszer a szerzôktôl a nyomdászokig, a szerkesztôktôl a jóváhagyókig mintegy tízezer értelmiségi család teljes vagy részbeni megélhetését biztosítja.” Az átalakítás mintegy 100 forgalmazó és 70 kiadó sorsát befolyásolja. Az államtitkár az országgyûlés szakbizottságának ülésén úgy tájékoztatta a képviselôket, illetve a meghívott vendégeket – kiadók, terjesztôk, szakmai szervezetek képviselôit –, hogy az alkalmat inkább tekinti konzultációs lehetôségnek, semmint

kérdés, hogy tankönyvet a teljes sorozat ismeretében kívánatos-e kiválasztani, vagy az elsô, egy belépô évfolyamra (elsô, ötödik, kilencedik) számára készített tankönyv kedvezô elbírálása egyúttal kellô garanciát s így zöld lámpát biztosíthat-e a sorozat még el sem készített, következô évfolyamokra szóló kötetei számára is vagy sem. Elképzelhetô-e, és fôként szakmailag elfogadható-e, hogy az egyik évfolyamon az egyik kiadó, a másikon egy másik kiadó – teljesen más szemléletû – tankönyvébôl tanuljanak a diákok, tanítsanak a pedagógusok? • Melyik modellben biztosítható a tankönyvek horizontális összehangoltsága, a tankönyvek egységes pedagógiai szemlélete egy-egy évfolyamon belül? • Érdemes végiggondolni, hogy a verseny hiánya, illetve megléte hogyan hat az innovációra, nincs-e kockázata annak, hogy az az egy tankönyves modellben leáll, mert feleslegessé válik. Melyik megoldás szolgálja jobban azt, hogy egy új kiadó új tankönyve beléphessen a piacra, hiszen – ahogyan az egyik kiadó vezetôje találóan megfogalmazta – „minden könyvnél van vagy lesz jobb könyv”. • A magyar tankönyvpiac árai nemzetközi összehasonlításban alacsonyak. Milyen szerepet játszik ebben – a központilag szabályozott árkorlát mellett – a piaci verseny, a széles kínálat?

2012.

április

■

új k atedra

3

s ú l y p on t döntés-elôkészítô vagy döntéshozó alkalomnak, mivel nem várható túl sok újdonság. Ez azonban nem nyugtatta meg az érintetteket, akik – köztük a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének elnöke – éppen azt kifogásolták, hogy miközben meghatározó változások elôtt áll a tankönyvpiac, ez alkalommal sem kaptak érdemi tájékoztatást a szaktárca elképzeléseirôl. A felvetés nem alaptalan. Egyrészt azért nem, mert a tankönyvpiac valóban jelentôsen szûkülne az ismertté vált elképzelések szerint. Hoffmann Rózsa szintén a bizottsági ülésen fejtette ki, hogy álláspontja szerint a „központosítottabb szabályozás mellett nincs szükség arra, hogy 10-15-féle tankönyvbôl válasszanak az iskolák és a gyerekek”. Persze, túl azon, hogy önmagában a centralizált tantervi szabályozás favorizálása sincs igazán összhangban a világban zajló trendekkel, az végképp kérdéses, hogy ugyanazt a tantervi anyagot más-más hátterû, felkészültségû, motivációjú gyerekeknek miért ne lehetne más tankönyvbôl tanítani, hogy a nagyon különbözô személyiségû, eltérô módszereket alkalmazó pedagógusok miért ne taníthatnának különbözô kiadványokból. Tény, hogy a 2011/2012-es tanév tankönyvjegyzékében mintegy 3700 a tankönyvek és 900-hoz közelítô a szakképzési kiadványok száma. Ennek eredményeként évfolyamonként és tantárgyanként 7-14-féle tankönyvbôl lehet választani. (Összehasonlításként: a nálunk elôrébb tartó Németországban nagyjából tízszer ennyi kiadványból áll a kínálat, az oktatás területén világelsô Finnországban pedig sem központi jóváhagyás, sem központilag kiadott tankönyvlista nincs.) Nálunk ugyanakkor a minisztérium valóban drasztikusan szûkítené a kínálatot, hiszen ha a három belépô évfo-

4

2012.

április

■

új k atedra

lyamra csupán 70 kiadványt tervez, akkor az új rendszer felfutását követôen nagyjából 300 körül alakulna az új választási keret, ami évfolyamonként és tantárgyanként átlagosan 2-3 könyves választékot jelentene. Vagyis kerettantervi alternatívák esetén nem nagyon lehetne válogatni, adott kerettantervhez adott tankönyv tartozna. A kép persze nem ennyire egyszerû, az egyegy évfolyamra és tantárgyra jutó kiadványok közül ugyanis nem mindegyik határozható meg tankönyvként, 50-60%-os részt jelentenek a különbözô munkafüzetek, feladatlapok, szöveg- és feladatgyûjtemények, gyakorlást segítô kiadványok. (Ennek oka az is, hogy törvény kötelezi, teszi érdekeltté a kiadókat arra, hogy ezeket a kiadványokat is felvetessék a tankönyvlistára, az iskolák ugyanis a normatív támogatást csak a jegyzékben szereplô kiadványok megvásárlására költhetik el.) Az így kialakuló, átlagosan 4-7-féle tankönyvet tartalmazó választékból pedig csak 2-3 azon könyvek száma, amelyek – jellemzôen néhány nagy kiadó gondozásában – jelentôs számban kelnek el. A többi réteg-, illetve speciális igényeket szolgál ki, a nemzetiségi oktatás vagy éppen a differenciált fejlesztés feltételeit bizto-

sítja, másképpen fogalmazva a kereslet hozta létre a kínálatot. Ha tehát a minisztérium által hangoztatott szám kizárólag a tankönyvként definiálható kiadványokra vonatkozik, a munkafüzetekre és más kiegészítôkre nem, akkor a kínálat szûkítése kisebb is lehet, mint a legrosszabb forgatókönyv szerinti. A helyzetet tovább árnyalja, hogy a ma használatos tankönyvek akkreditációja 5 évre szól, így 2013–2017 között jelentôs részük forgalomban marad, azaz elvileg nem zárhatók ki az ingyenesen történô rendelésbôl sem. A másik kenyérféltésre okot szolgáltató javaslat pedig az idôrôl idôre felmerülô gondolat, amely egy kizárólagos állami tankönyvkiadó létrehozását szorgalmazza. A szaktárca érdekérvényesítô képességének eddigi hatásfoka ismeretében pedig az sem lehet megnyugtató a kiadók számára, hogy – az egyik hírportál értesülése szerint – ezzel a NEFMI sem ért egyet, ellenérveit egy háttértanulmányban foglalta össze a kormány számára. A kormány politikájában és kommunikáció jában központi helyen áll a hazai vállalkozások helyzetbe hozása, támogatása, amelynek ellentmondana a tankönyvpiac államosítása. A piac ilyen korlátozása azonban nem csak belpolitikai következményekkel járna, aligha kérdéses, hogy – az európai uniós versenyjog elôírásaitól való eltérés miatt – ebben az esetben az EU újabb kötelezettségszegési eljárást indítana Magyarország ellen. Ráadásul, ahogyan egy hírportál a minisztérium háttéranyagából idézi: „A külföldi cégek (Sanoma, Bridgepoint Capital Limited) jelentôs médiabirodalommal és befolyással rendelkeznek, félreállításuk esetén Magyarországnak igen nagy károkat okoznának, és komoly eséllyel perelnék az államot.” A központosítás ellen szól az is, hogy általános vélemény, miszerint a tankönyvkiadók nemzetközi szinten is magas színvonalon, professzionálisan mûködnek, fejlesztéseiket saját forrásból, a maguk kockázatára valósítják meg. A kizárólagos állami kiadó létrehozása esetén a tankönyvek elôállításának teljes szakmai és finanszírozási feladata, illetve felelôssége az államra szakadna. Szintén fontos szempont, hogy a korábban jelzett menetrendbôl fakadó idôprés miatt egy ilyen átszervezés aligha oldható meg úgy, hogy 2013 szeptemberében az új könyvek is rendelkezésre álljanak, pláne úgy, hogy az új kiadó létrehozására vagy egy ma mûködô meg- vagy visszavásárlására sincs forrás a költségvetésben. Megfontolandó érv, hogy a verseny jó hatással volt az árakra (a papír- és nyomdaköltség ugyanakkora, mint Nyugat-Európában, az árak mégis messze elmaradnak az ottaniaktól) és a minôségre (az akkreditáció szigorú és sok elemre kiterjedô). A kormányzati kommuniká-

s ú l y p on t

cióban is feltûnik olykor az az érvelés, hogy a változtatásra az egyenetlen színvonal és az elszabadult árak miatt van szükség. Az oktatási bizottság ülésén az államtitkár is pedzegette, hogy a két évtized alatt kialakított rendszernek „nem lett végül is árleszorító hatása sem, mint ahogyan azt tervezték az oktatásügy irányítói, hanem inkább árfelhajtó szerepe lett”, s úgy látta, a tankönyvek minôségét is gyakran érte kritika. Erre a felvetésre azonban jogos a kiadók válasza: ha magasak az árak, rossz a minôség, akkor ezért nem a kiadók, hanem az árkorlát meghatározásáért és a tankönyvjóváhagyásért, az akkreditációért felelôs állam a hibás. S ha ilyen problémák valóban léteznek, akkor ezekre kell megoldást találni, nem pedig az egész jól felépített rendszert átalakítani. A szabályozás kialakításakor az állam persze nem csak direkt eszközökkel avatkozhat be a piac mûködésébe. Finomabb eszközökkel is célt tud érni, például ha elôírja, hogy az egy-egy kerettantervhez kapcsolódó egyetlen tankönyv (amely értelemszerûen hatalmas példányszámot jelent) kiadójának közre kell mûködnie a kis példányszámú, speciális igények kielégítésére készülô tankönyvek kiadásában is. Ezzel ugyanis a piacvezetô kiadókat hozhatja helyzetbe, akik képesek a másutt megtermelt nyereség egy részét az itt jelentkezô veszteség fedezetére átcsoportosítani. A rendszer gyorsan lezavart átalakítása ellen szól az is, hogy a kormány általánossá tenné a tartós tankönyvek használatát. Bár a konkrét részletek kimunkálása még nem történt meg (vagy legalábbis errôl szóló információk nem kerültek nyilvánosságra), érdemes néhány szempontot megemlíteni. Elég nyilvánvaló, hogy amennyiben valaki tartós tankönyvekben gondolkodik, akkor kiemelt szerepet kell kapnia – a szükséges

fejlesztési idô biztosítása mellett – a kipróbálásnak, az ennek alapján történô korrekciónak, majd a jóváhagyásnak. Ebbôl következik, hogy a nagy kockázat miatt – ami a hosszabb távra szóló elkötelezôdésbôl fakad – érdemes volna a tartós tankönyvek bevezetésével megvárni az új tanterv bevezetését követô néhány év tapasztalatait. Az is evidenciának tûnik, hogy nem lehet általános a tartós tankönyv. A középiskolának – helyesen – eleve felmentést adnak, de az általános iskola alsó tagozata esetében is megfontolandó ez a megközelítés. Az elsô– negyedik évfolyamnak szóló tankönyvkínálatban ugyanis jelentôs részt foglalnak el a munkatankönyvek, amelyek jellegüknél fogva nem alkalmasak a többéves használatra. Ez a tanítási eszköz a pedagógiai gyakorlatban jól vizsgázott, jól megfelel a 6–10 éves diákok igényeinek, elvárásainak, életkori sajátosságainak. Ennek a tankönyvtípusnak a megtartása mellett szól az is, hogy általában olcsóbb, mint ha több kiadványt – könyv, munkafüzet, feladatlap, szöveggyûjtemény stb. – használnának a tanulók. A tartós tankönyvek problémát jelenthetnek olyan, a hétköznapokban gyakran elôforduló esetekben is, amikor egy-egy tanév anyagát valamilyen ok miatt nem sikerül elvégezni, s az átcsúszik a következô tanévre (ekkor ugyanis egyszerre két évfolyamnak kellene használnia ugyanazt a könyvet). De vannak olyan területek is, ahol az ismétlés, a megszerzett tudás folyamatos karbantartása teszi indokolttá a tankönyvek megtartását (például nyelvoktatás), vagy a többéves használat miatt más szempontból kell tartósnak lennie egy a tanuláshoz kapcsolódó kiadványnak (például feladatgyûjtemények, atlaszok stb.). A több évig használatos tankönyvek általánossá tétele elôtt mérlegelni kell gazdasá-

gossági szempontokat is. Egyfelôl azt, hogy az ilyen kiadványok lényegesen drágábbak (más a kötés, más minôségû a papír, mások a szállítási költségek stb.), másrészt az elhasználódást tekintve is csak elméletben, papíron tart ki valamennyi egy idôben készült könyv ugyanannyi tanévig, ezért a folyamatos csere költségével is számolni kell (s természetesen azzal is, hogy lehetnek példányok, amelyek túlélik a minisztérium által tervezett négy évet). Jelenleg a tartós tankönyveket az igényeknek megfelelôen cserélik újakra az iskolai könyvtárak – ezt az élet által kialakított gyakorlatot célszerûnek látszik megtartani, átvenni. Ennek kapcsán érdemes újra felhívni a figyelmet arra a korábbiakban már említett tényre, hogy az iskolai könyvtárakban több milliárd forint értékû tartós tankönyv található. Ha valóban igaz az, hogy a változások nem lesznek olyan léptékûek, amelyek a korábbi tankönyvek kidobását indokolttá tennék, különös gondot kellene fordítani ennek az állománynak a felmérésére és további használatának lehetôvé tételére. Könnyen lehet ugyanis, hogy amit megspórol az állam a tartós tankönyvekkel, azt eltékozolja, ha veszni hagyja ezeket a kiadványokat. Végül – bár hajlamos a kormány elbagatellizálni ezt a szempontot – látni kell, hogy ebben a rendszerben lesznek olyanok, akik mindig új tankönyvet használnak majd, s olyanok is, akiknek mindig a már három diák által használt jut majd. Ez, bár szubjektív szempontnak tûnik, pedagógiai szempontból is jelentôséggel bír. Már csak azért is, mert a tehetôsebb szülôk a jövôben is megvásárolják majd gyermekeiknek az új könyveket, ez viszont nehezen kezelendô problémaként jelenik majd meg az osztálytermekben. A tankönyvforgalmazásra vonatkozó új szabályokat már elfogadta az Országgyûlés, ám hogy valójában mi is történik majd, egyelôre csak találgatni lehet. Úgy tûnik, hogy a kizárólagos terjesztésre kijelölt Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. (KELLO) tényleges logisztikai tevékenységet nem, csupán a koordinációt végezné, beékelôdne a pályázat útján kiválasztott terjesztôk és az iskolák közé. Megmaradna a tankönyvellátásban ma is használt informatikai rendszer és megrendelési eljárás is, az iskolán belüli terjesztési feladatokat pedig a továbbiakban is a pedagógusok, tankönyvfelelôsök végeznék. Szakértôk szerint ez a megoldás bonyolítja és drágíthatja is a rendszert, ezért nem világos, miért van szükség egy új szereplô közbeiktatására, ugyanakkor az a tény, hogy a jelenlegi terjesztôk végzik majd a továbbiakban is az érdemi munkát, lehetôséget ad arra, hogy a tankönyvterjesztés rendszere mûködôképes maradjon. ■ F L 2012.

április

■

új k atedra

5

S ú l y p on t

Tankönyvpiaci körkép Mindenhol fontos a tankönyvek minôsége és ára A köznevelésrôl szóló törvény és az új Nemzeti alaptanterv vitája ismét felszínre hozta a magyarországi tankönyvpolitika vitatott kérdéseit. A vitában szinte mindenki hivatkozik nemzetközi tapasztalatokra, s mivel – ahogyan az az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet megbízásából készített tanulmányokból is kitûnik – mindenki talál is példát saját érvei mellett, mert a különbözô országok gyakorlata nagyon eltérô. Nincs tehát egyedüli üdvözítô megoldás, ám vannak olyan ötletek, rendszerek, amelyek a tantervekkel és az eredményességgel való összefüggésben megfontolandók lehetnek a magyar oktatásirányítás számára is.

A vizsgálatban részt vevô országok egyikében sem állami monopólium a tankönyvkiadás, magántulajdonban lévô kiadók végzik ezt a tevékenységet. (Állami tulajdonos csak Norvégiában, Törökországban és Izlandon színesíti a palettát, Szlovákiában pedig – ahol egyáltalán nem történt meg a tankönyvpiac liberalizációja – állami forrásból csak egy tankönyvsorozat kiadását finanszíroznák.) Mindez nem jelenti azt, hogy másutt az állam ne lenne befolyással a tankönyvpiacra. Már csak azért sem, mert minden országban megkülönböztetett figyelem jut a tankönyvpiacra, amely az adott országok könyvkiadási piacának tíz-huszonöt százalékát is elérheti. Mindenhol felismerték, hogy az értékelés mellett (azaz, hogy mi az, amit a tanulóktól számon kérnek) a tankönyv a tartalmi szabályozás legfontosabb eszköze. Ezért mindenütt kiemelt feladat a jó minôségû, korszerû, reális áron elérhetô tankönyv, aminek elôállítási és terjesztési költségeit – az ingyenesség vagy kedvezmények biztosításával – jelentôs részben az állam állja. A beavatkozás a piaci folyamatokba, ennek módozatai és mélysége jelentôsen eltér. Ahol van ilyen állami szerepvállalás, ott ennek legfontosabb eszköze a tankönyvek tartalmi elemeinek valamilyen szintû kontrollja, illetve az árak szabályozása. Az országok egy csoportjában – idetartozik például Finnország, Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország – nincs semmilyen hivatalos tankönyvlista, ami egyúttal azt jelenti, hogy akkreditációs rendszer sem mûködik; sem a könyvek pedagógiai tartalmát, sem külsô megjelenését nem hagyja jóvá állami szereplô, az intézményekben tanító tanárok pedig teljesen szabadon választhatnak tankönyveket tanulóik számára. Az állam szabályozó szerepe a piaci viszonyok bizonyos korlátozásában jelenhet meg, így meghatároznak bizonyos árkorlátot. Megint másutt a piaci viszonyok korlátlanul érvényesülhetnek, a kiadók szabadon versenyeznek egymással, de az állam az iskolák és a tanítók által szabadon választott tankönyveket ingyenesen vagy nagyon jelentôs árkedvezménnyel biztosítja a tanulóknak (olyan orszá6

2012.

április

■

új k atedra

Ki dönt a tankönyvekrôl és a támogatásokról?

Ország

Ki hozza meg a végsô döntést a tankönyvek elfogadásáról?

Ausztria

az értékelést végzô bizottság

Belgium

nincs hivatalos tankönyvlista

Bulgária Chile Cseh Köztársaság

az értékelések alapján a közoktatásért felelôs miniszter nincs hivatalos tankönyvlista az értékelések alapján a közoktatásért felelôs miniszter

Egyesült Királyság


Finnország


Franciaország


Hollandia

az értékelést végzô szakértô

Izland


az értékelések alapján Madagaszkár a közoktatásért felelôs miniszter Magyar ország

az értékelések alapján a tankönyv-jóváhagyásért felelôs hatóság vezetôje

Norvégia

az értékelést végzô szakértô

Portugália

az értékelést végzô bizottság

Törökország

az értékelések alapján a közoktatásért felelôs miniszter

Ki dönti el, hogy milyen tankönyvet használnak a tanulók az egyes iskolákban? az osztályban tanító tanár az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége a tantestület az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége

Milyen támogatást nyújt az állam a tankönyvek megvásárlásához a szülôknek? a tankönyv minden tanuló számára ingyenes (10%-os önrész befizetésével) az állam nem nyújt támogatást a tankönyvvásárláshoz a szülôknek

az osztályban tanító tanár

a tankönyv minden tanuló számára ingyenes

az oktatási miniszter


az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége az osztályban tanító tanár az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége

a tankönyv minden tanuló számára ingyenes az állam nem nyújt támogatást a tankönyvvásárláshoz a szülôknek a tankönyv minden tanuló számára ingyenes a tankönyv minden tanuló számára ingyenes a tankönyv minden tanuló számára ingyenes a tankönyv minden tanuló számára ingyenes

az oktatási miniszter


az osztályban tanító tanár

a tankönyv az anyagilag nehéz helyzetben élô családok gyerekei számára ingyenes a tanuló térítésmentesen kölcsönkapja a tankönyvet

az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége az iskolában az adott tantárgyat tanító tanárok közössége az iskolaszék

gokban is tehát, ahol az árak alakulását nem befolyásolja az állam). A vizsgált országok közül csak kettô (Chile és Madagaszkár) esetében létezik az a – magyarországi tervek között is felbukkanó –

a tankönyv minden tanuló számára ingyenes a tankönyv az anyagilag nehéz helyzetben élô családok gyerekei számára ingyenes a tankönyv minden tanuló számára ingyenes

gyakorlat, hogy az iskolák szabad tankönyv választását az állam korlátozza, azaz az oktatási miniszter mondja meg, milyen tankönyveket használhatnak a tanulók az egyes iskolákban.

S ú l y p on t A tankönyvlistára kerülés feltételrendszere

Ország

Ausztria Belgium Bulgária Chile Cseh Köztársaság Egyesült Királyság Finnország Francia ország Hollandia Izland Madagaszkár

Van-e hivatalos tankönyvlista?

Mi a feltétele a tankönyvlistára kerülésnek?

Mi a célja a hivatalos tankönyvlistának?

mindenki számára ellenôrizhetôvé tenni, hogy mely tankönyvek felelnek meg az elôírásoknak (tartalom, pedagógiai hatékonyság, formai kivitel, ár stb.) nincs hivatalos tankönyvlista mindenki számára ellenôrizhetôvé tenni, hogy mely tankönyvek felelnek meg az van elôírásoknak (tartalom, pedagógiai hatékonyság, formai kivitel, ár stb.) nincs hivatalos tankönyvlista mindenki számára ellenôrizhetôvé tenni, hogy mely tankönyvek felelnek meg az van elôírásoknak (tartalom, pedagógiai hatékonyság, formai kivitel, ár stb.) van

Lehet-e az iskolában használni olyan tankönyvet, amely nincs a tankönyvlistán?

A tankönyvlistára kerülés feltételeként elôírt tartalmi ellenôrzésnek vannak-e központilag elôírt kritériumai?

a tankönyv tartalmi ellenôrzése és elfogadása (tárgyi pontosság, tantervi megfelelés, pedagógiai alkalmasság stb.)

igen, de csak bizonyos feltételek megléte esetén (pl. a tanári kar vagy a szülôk beleegyezésével)

csak az általános szempontok vannak rögzítve

a tankönyv formai kivitelének ellenôrzése és elfogadása

nem

részletesen kidolgozott kritériumrendszer van

a tankönyv tartalmi ellenôrzése és elfogadása (tárgyi pontosság, tantervi megfelelés, pedagógiai alkalmasság stb.)



igen

a tankönyv formai kivitelének ellenôrzése és elfogadása

igen




igen


nem


nem


nincs hivatalos tankönyvlista nincs hivatalos tankönyvlista nincs hivatalos tankönyvlista van egyszerû tájékoztatás a piaci kínálatról nincs hivatalos tankönyvlista mindenki számára ellenôrizhetôvé tenni, hogy mely tankönyvek felelnek meg az van elôírásoknak (tartalom, pedagógiai hatékonyság, formai kivitel, ár stb.)

Magyar ország

van

állami támogatás csak a tankönyvlistán lévô tankönyvekhez kérhetô

a tankönyv tartalmi ellenôrzése és elfogadása (tárgyi pontosság, tantervi megfelelés, pedagógiai alkalmasság stb.) a tankönyv formai kivitelének ellenôrzése és elfogadása szakértôi értékelésen alapuló jóváhagyás az árra vonatkozó elôírások betartása

Norvégia

van

egyszerû tájékoztatás a piaci kínálatról

egyszerû regisztráció

Portugália

van

mindenki számára ellenôrizhetôvé tenni, hogy mely tankönyvek felelnek meg az elôírásoknak (tartalom, pedagógiai hatékonyság, formai kivitel, ár stb.)

Törökország

van

egyszerû tájékoztatás a piaci kínálatról

a tankönyv tartalmi ellenôrzése és elfogadása (tárgyi pontosság, tantervi megfelelés, pedagógiai alkalmasság stb.) a tankönyv tartalmi ellenôrzése és elfogadása (tárgyi pontosság, tantervi megfelelés, pedagógiai alkalmasság stb.) a tankönyv formai kivitelének ellenôrzése és elfogadása

Ahol mûködik tankönyv-jóváhagyási rendszer, annak tartalma, formája sokszínû. A centralizáltabb oktatási rendszerekben (mint például Ausztria, a Cseh Köztársaság vagy Magyarország) a tantervi megfelelés mellett a tankönyv formai megfelelôit is vizsgálják. Németországban minden tartománynak saját tanterve van, amelyek nagyon részletesen határozzák meg – tantárgyanként, tanévekre lebontva – a fejlesztési területeket, követelményeket, az oktatás tartalmát, az ezekhez kapcsolódó idôkereteket, módszertani ajánlásokat. Az ezeknek való megfelelés alapvetô a tankönyvek elfogadásakor. Nem mindegy ugyanakkor az sem, men�nyire szigorú és részletes kritériumrendszer mentén történik a jóváhagyási procedúra, s

abban milyen szereplôk vesznek részt. Csak általános szempontokat határoznak meg a jóváhagyáshoz például Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Norvégiában, míg részletes kritériumokat alakítottak ki Bulgáriában, Portugáliában, Törökországban és Magyarországon. (Értelemszerûen, ahol nincs tankönyvlista, ott központilag kialakított feltételrendszer sem mûködik.) Az értékelésbe szakértôket vonnak be, abban viszont eltér a gyakorlat, hogy a szakmai vélemény alapján kik döntenek a tankönyvlistára kerülésrôl (szakértôi bizottság vagy az értékelést végzô szakértô, miniszter, hatóság). Az Egyesült Államokban egyszerre van jelen a szigorúbb megkötéseket tartalmazó kontinentális modell, és a tankönyvek

minôségét látszólag lazábban, de inkább csak más eszközökkel biztosító brit modell. Az államok hatvan százalékában az iskolák teljesen szabadon választják ki a piacon meglévô kínálatból az alkalmazott tankönyveket, míg a többi államban jóváhagyott tankönyvlistáról lehet válogatni. Mivel a piac nagy, a kiadók igyekeznek több államban is akkreditáltatni tankönyveiket, így valójában a tankönyvek közös tantervül is szolgálnak az azokat jóváhagyó államokban, amelyek biztosítják a hasonló tartalmat, követelményeket, az átjárás lehetôségét. Hasonló a helyzet Kanadában is, ahol az egyes tartományok szabadságot élveznek oktatási rendszerük kialakításában, így a tantervek és tankönyvek kiválasztási szabá2012.

április

■

új k atedra

7

S ú l y p on t A tankönyvkiadás és a piac Ország

Kik készítik a tankönyveket?

Milyen mértékben érvényesülnek a piaci elvek a tankönyvkiadás és -ellátás területén?

Ausztria

hazai és külföldi magántulajdonban álló tankönyvkiadók

korlátozottan

Belgium

csak hazai magántulajdonban álló tankönyvkiadók

teljes mértékben

Bulgária

állami és magántulajdonban álló tankönyvkiadók

korlátozottan

Chile Cseh Köztársaság

hazai és külföldi magántulajdonban álló tankönyvkiadók hazai és külföldi magántulajdonban álló tankönyvkiadók

korlátozottan teljes mértékben

Egyesült Királyság


teljes mértékben

Finnország


teljes mértékben

Franciaország


teljes mértékben

Hollandia


teljes mértékben

Izland


korlátozottan

Madagaszkár Magyar ország

hazai és külföldi magántulajdonban álló tankönyvkiadók hazai és külföldi magántulajdonban álló tankönyvkiadók

korlátozottan korlátozottan

Norvégia


korlátozottan

Portugália


teljes mértékben

Törökország


korlátozottan

Mi határozza meg a tankönyvek árát? az állam árkorlátokat határoz meg a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben az állam árkorlátokat határoz meg a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben az állam árkorlátokat határoz meg az állam árkorlátokat határoz meg a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben a piaci viszonyok határozzák meg teljes mértékben nincs válasz

Tanulmányok a tankönyvpolitikáról 2010 tavaszán az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet megbízást adott egy a tankönyvpolitikáról szóló, nemzetközi összehasonlítást lehetôvé tévô dokumentum összeállítására. A projekt keretében öt résztanulmány készült az elérhetô források és dokumentumok segítségével. • Bagaméri Zs.: A tankönyvkiadás kérdésköre Franciaországban • Dr. Koller Lászlóné és Dr. Koller Boglárka: Centralizáció vs. Decentralizáció? Tankönyvpolitika a német nyelvû uniós tagállamokban • Keller Judit és Zágoni Rita: Tankönyvpolitikák az angolszász országokban: Nagy-Britannia, az USA, Ausztrália és Kanada tankönyv-elôállítási gyakorlata • Jakab György: Történelem tankönyvek Közép-Európában • Kojanitz László: Körkép a közoktatási tankönyvekkel kapcsolatos ügyek kezelésérôl külföldön Egy kérdôíves vizsgálat is készült a nemzetközi gyakorlat megismerése céljából, amelynek során 84 olyan tankönyvszakértôtôl kértek e-mailen keresztül választ, akik az International Association for Research on Textbooks and Educational Media tagjai (ez kb. 35-40 országot jelent), illetve 25 más, a South East Europe Education Cooperation Network honlapján szereplô tankönyvekkel is foglalkozó szakértôtôl. Mindent összevetve a nemzetközi körkép a következô országokra, illetve szövetségi államokra vonatkozó információkon alapul: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Bulgária, Csehország, Chile, Egyesült Államok (Illinois, New Jersey, Kalifornia), Egyesült Királyság (Anglia, Wales, Észak-Írország, Skócia), Francia ország, Finnország, Hollandia, Izland, Kanada, Lengyelország, Madagaszkár, Németország (ÉszakRajna-Vesztfália, Baden-Württemberg), Norvégia, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Ukrajna, Új-Zéland.

8

2012.

április

■

új k atedra

lyainak megállapításában. Ennek hátrányait azonban itt is érzékelték, ezért két évtizede elkezdôdött egy olyan program, amelynek során tantervi standardokat fogalmaztak meg több tantárgy esetében az óvodástól a középiskolás kor végéig, azaz 5–18 éves korig. Az ezek alapján készített tankönyvek és segédanyagok használata nem kötelezô, de általában ajánlott. Ugyanilyen irányú fejlesztés zajlik Ausztráliában is, ahol folyamatban van egy közös tanterv és egy ehhez kapcsolódó központi értékelési program kialakítása. A vizsgálatban részt vett országok legtöbbjében a tantermi munka során korlátozás nélkül lehet használni olyan tankönyveket, amelyek nem szerepelnek a hivatalos tankönyvlistán. A kivétel Ausztria, Magyarország és a Cseh Köztársaság, ahol csak bizonyos feltételek esetén – például a tanári kar vagy a szülôk beleegyezésével – lehet használni ilyen kiadványokat, s az árkorlátra vagy az ingyenességre vonatkozó szabályok is eltérôek lehetnek. Úgy tûnik, a tankönyvek minôsége nem feltétlenül függ össze azzal, hogy egy adott országban milyen színvonalúak a tankönyvek. A Cseh Köztársaságban például viszonylag kötött az elfogadás rendje, ám a benyújtott kiadványok szinte kivétel nélkül átmennek az akkreditáción, így a színvonal nagyon eltérô. Sok kiadó csak tankönyvet gyárt, amelyekhez nem készülnek munkafüzetek és más segédletek. Magyarországon – nemzetközi összehasonlításban is – szigorú jóváhagyási rendszer mûködik, a kiadók érdekeltek abban, hogy egyéb – szintén akkreditált – kiadványokkal is segítsék a tankönyvek használatát. Annak ellenére, hogy minôségét tekintve a magyar tankönyvi kínálatot a jók között tartja számon a szakma, elôfordul, hogy az átdolgozásra, javításra visszaadott könyvek közül át-átcsúszik néhány kevéssé szigorú kiadvány. Másutt, így például Finnországban, Hollandiában vagy az Egyesült Királyságban nincs tankönyvlista és jóváhagyás, sôt még regisztráltatni sem kötelezô a kiadványokat. A hasonló eljárásrend ellenére a finnek nem panaszkodnak könyveik minôségére, Hollandiában már elô-elôfordul ez, míg az angol szakértô szerint országa tankönyvkiadásának helyzete nem kielégítô. Felhasznált irodalom: Kojanitz László: Tankönyvpolitika, tankönyvkiadás és tankönyvhasználat a nagyvilágban (Budapest, 2010)

ƒ

aktuális

Erzsébet-tábor több tízezer gyermek számára Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jogosultságot kapott az új, Erzsébet-program keretében kibocsátott, étkezési célra felhasználható Erzsébet-utalvány forgalmazására papír alapon vagy elektronikus formában. Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredmény kizárólag közfeladat ellátására fordítható. Ez a közjó az Erzsébet-program, amely a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere, egy újszerû európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell. Az Erzsébet-utalvány választása éppen ezért felelôsségteljes döntés, hiszen aki adja és aki használja, az az Erzsébet-programon keresztül segíti mindazokat, akik rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szorulnak.

Az Erzsébet-program elsô, február végén zárult pályázatának köszönhetôen több mint 75 ezer honfitársunk részesül támogatásban üdülési szolgáltatás formájában, amelyet hazai üdülôszállókban vehet igénybe. Ugyancsak az Erzsébet-program keretében 2012 nyarától több tízezer gyermek számára nyílik meg a kedvezményes táborozás lehetôsége a Balatonon és más táborhelyeken. Egymilliárd forint értékben hirdettünk pályázatot magyarországi árvák, nevelôszülôknél élôk, iskolás és határon túli gyermekek részére is. Ezzel családok tízezreinek segítünk, hiszen a táborok ideje alatt – amíg a szülôk dolgoznak – vigyázunk gyermekeikre és ellátást biztosítunk számukra. Az Erzsébet-tábor június 18-án indul és augusztus 25-én zárul.

Az Erzsébet-program az Erzsébet-tábor turnusának idôtartamára táborozási szolgáltatást és teljes körû ellátást biztosít. A turnusok idôtartama általában 6 nap, azaz 5 éjszaka (hétfô reggeli érkezéssel és szombati, reggeli utáni távozással), de lesznek ettôl eltérô, rövidebb-hosszabb táborozási lehetôségek is. Büszkék vagyunk arra, hogy azok a köztiszteletben álló, a saját területeiken kimagasló eredményt elért személyiségek, akiket arra kértünk fel, hogy tanácsadó

Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató

testületként segítsék az Erzsébet-programot és fogalmazzanak meg javaslatokat a továbbfejlesztésére, felkérésünkre igent mondtak, s ezzel elvállalták azt a feladatot, hogy formáljuk együtt az Erzsébet-programot. Az Erzsébet-program Tanácsadó Testület elnöke Sunyovszky Szilvia színmûvész, tagjai pedig: Borza Teréz porcelánmûvész, dr. Csókay András idegsebész, Horváth Ádám operaénekes, Kovács István ökölvívó, Lovas Pál belsôépítész, dr. Németh Anna Mária gasztroenterológus és dr. Zacher Gábor toxikológus. Az Erzsébet-utalvánnyal és az Erzsébetprogrammal kapcsolatban további információk a www.erzsebetutalvany.hu és a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalakon találhatók. ■ M AG YAR N E M ZETI Ü D Ü L É SI ALAPÍTVÁ N Y

OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.

Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató pedagógus-továbbképzési ajánlata • A tanítási/tanulási folyamatban alkalmazható tudást biztosítunk. • 30 vagy 60 órás pedagógus akkreditált képzések óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak. • 5, 10, 15 órás kompetenciafejlesztô tanfolyamaink nevelôtestületi értekezletekre, munkaközösségi foglal kozásokra, belsô továbbképzésekre is igénybe vehetôk. • Képzéseink a továbbképzési normatívából elszámolhatók. • Rugalmas idôbeosztás! • Elérhetô földrajzi közelség! • Kedvezmény: teljes nevelôtestület/munkaközösség/kistérség jelentkezése esetén.

Várjuk jelentkezéseiket! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail: [email protected] 2012.

április

■

új k atedra

9

interjú

A legszegényebbek nem jelentkeztek egyetemre Varga Júlia szerint egységes tandíjra lenne szükség Idén több mint 30 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsôoktatásba, mint a korábbi években. Ennek legfôbb okait a hirtelen bevezetett új finanszírozási szabályokban kereshetjük – véli Varga Júlia közgazdász, oktatáskutató, aki úgy látja, leginkább a szegényebb családok gyermekei mondtak le a felvételirôl. – Bár pontos adatok még nincsenek az idei felvételizôkkel kapcsolatban, de azt már tud juk, hogy 32 ezerrel kevesebben jelentkeztek egyetemre, fôiskolára, mint tavaly. Ön szerint mi lehet ennek az oka? A túl hirtelen bekövetkezô törvényi változások okozta bizonytalanság, az államilag támogatott keretszámok megvágása, miközben felemelték a költségtérítési díjakat, vagy valami más? – Egészen biztos, hogy az ön által felvetett két szempont – a finanszírozás változása és hogy ilyen röviddel a jelentkezési határidô elôtt módosították a jelentkezési feltételeket – okozta az idei jelentkezések visszaesését. Valószínûsítem, hogy sokan azért nem adták be a papírjaikat, mert kivárnak, hátha normalizálódnak a viszonyok. Sok család most dönti el, mi legyen a gyerek stratégiája az új felsôoktatási feltételrendszerben, most találja ki, hogyan tovább. Erre ilyen nagy változások mellett néhány hét nem volt elegendô. Az szinte biztos, hogy a jelentkezések száma a következô években is jóval alacsonyabb lesz, mint az elmúlt idôszakban, de azt most még nem lehet eldönteni, hogy tartósan milyen mértékû csökkenéssel számolhatunk. – Ki lehet az az „elveszett” 32 ezer felvételizô? A szegényebb családokból származó fiatalok, akiknek nincs pénzük az önköltségre és félnek a hiteltôl, vagy esetleg a gazdagabb diákok, akik külföldre mennek tanulni? – Errôl egyelôre semmilyen adatunk nincs, és elsô körben – mivel a jelentkezôk családi hátterérôl nincs adatgyûjtés – nagyon nehezen fogjuk tudni megmondani, hogy kiket veszített el a magyar felsôoktatás. De valószínûleg a kevésbé tehetôs családokban mondtak le a jelentkezésrôl. Ezekben a hosszú távú stratégiai döntésekben mindig kisebb kockázatot vállalnak, hiszen kudarc esetén nagyobbat bukhatnak. Az is biztos – és egyre több helyrôl hallani –, hogy azok a diákok, akik beszélnek nyelveket, és megtehetik, elmennek inkább külföldi egyetemekre tanulni. Elég sok európai uniós országban be lehet kerülni egyetemekre tandíjmentesen vagy lehet valamilyen ösztöndíjat szerezni. – A változásoknak lehet olyan következmé nye, hogy bizonyos szakmákban (jogász, köz gazdász, orvos) egyfajta kasztosodás alakul ki? – Az biztos, hogy a közgazdász- és jogászkép10

2012.

április

■

új k atedra

zések államilag támogatott keretszámait szinte lenullázták (100 jogász- és 250 közgazdászhallgató tanulhat 2012 szeptemberétôl államilag támogatott helyeken – a szerk.). Ezért két lehetôség közül választhat az, aki mégis e területeken szeretne tanulni: vagy kifizeti a meglehetôsen magas tandíjat, vagy, ha nincs elég készpénze, akkor rettenetesen eladósodik. Persze bízhat abban, hogy bekerül az államilag támogatott helyekre, de erre nagyon csekély az esélye. Ha mégis sikerül, akkor pedig a diploma után itthon kell maradnia, és nem használhatja a piacképes oklevelét a nemzetközi munkaerôpiacon. Az orvosi képzéseknél nem csökkentek a keretszámok, ott a hallgatói szerzôdésbôl következô „röghöz kötés” jelenthet problémát, az, hogy frissdiplomásként a képzési idô kétszeresét, minimum tizenkét évet Magyar országon kell dolgozni. – A kormány szerint a hallgatói szerzôdés in tézménye a társadalmi igazságosság miatt került be a felsôoktatási törvénybe. Az állam fizeti a fia tal képzési költségeit, s ezért elvárja, hogy tudá sát ne máshol kamatoztassa, ne más országot gazdagítson, hanem Magyarországot. Ez nem elfogadható érvelés? Mi lenne a jó megoldás? – Ez is olyan állítás, amiben van valami igazság, de szerintem fordítva kellene elkezdeni az egészet. Ahhoz, hogy egy értelmes rendszert ki lehessen alakítani, be kellene vezetni az egységes tandíjat a mostani „sokan fizetnek nagyon magas

Varga Júlia Közgazdász. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1978ban. Kandidátusi fokozatát 1996-ban szerezte. 1986 óta dolgozik a Közgazdaságtudományi (ma Budapesti Corvinus) Egyetemen, ahol egyetemi docens. 2006 óta emellett az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos fômunkatársa. Kutatási területe az oktatás-gazdaságtan. Tagja volt az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztalnak.

képzési költséget és kevesen semmit” rendszer helyett. A szétterített, kisebb mértékû tandíj esetén sokkal ésszerûbben lehetne ezt a problémát kezelni. A másik, hogy minden olyan ország szembesül ezzel a problémával, amelyikben rosszak a gazdasági feltételek, alacsonyak a keresetek stb. Azt látom problémának, hogy ha bármilyen kérdés fölmerül, egybôl azt mondjuk, hogy nem szabad ezt vagy azt csinálni. Ezek a megoldások nem szoktak mûködni. Nem lehet hosszabb távon az embereket olyasmire kényszeríteni, amit nagyon nem szeretnének. Az is nagy kérdés, hogy mennyire lehet majd behajtani a szerzôdésekben foglalt kötelezettségeket. És mi van azzal a diplomással, aki nem tud elhelyezkedni vagy nem a szakmájában tud elhelyezkedni? Nagyon problematikusnak tartom ezt az egész jogszabályt. Benne van a szabályozásban, hogy egyedi engedélyekkel mentességet kaphat valaki. Tehát önkényes, nem objektív, nem átlátható döntés alapján lesz, akinek nem kell „ledolgoznia a penzumot” és nem is kell visszafizetnie a pénzt. Azt is figyelembe kell venni, hogy kevés olyan szülô vagy érettségizô lehet, aki azt gondolja, hogy 10-15 év múlva ugyanazok a szabályok lesznek, mint most. És azt se felejtsük el: többször bebizonyosodott, hogy egy-egy szabályozásmódosulás után megváltoznak ugyan az emberek számára az ösztönzôk, és megpróbálnak az új keretek között racionálisan dönteni, de ez nem azt jelenti, hogy ez a döntés olyan lesz, amilyet a jogszabályalkotók elképzeltek. Ha egy gyerek szeretne közgazdász lenni, hiába próbáljuk kényszeríteni, hogy más irányt válasszon, valószínû, hogy mindenféle – sok költséget és energiát felemésztô – kerülô utakon fog eljutni a céljáig. – Pedig éppen az volt az egyik legfôbb in doka a keretszám-változtatásoknak, hogy a munkaerôpiac igényeihez kell szabni a felsôoktatás kibocsátását, ezért növelni kell a természettudományos területen diplomát szerzôk arányát. – A diplomások között a kereseteket, a foglalkoztatási arányokat, az állástalálási idôtartamot leíró adatokban a legrosszabb mutatókat éppen a természettudományos területen végzetteknél találjuk. Semmi nem mutat arra, hogy hatalmas kereslet volna természettudományos képzettségû emberekre Magyarországon. Csodálkoznék, ha a keretszámemeléssel hirtelen

interjú érezhetôen megnône e szakok iránt az érdek lôdés. Ezzel már több kormány próbálkozott, sikertelenül. Más országokban is tapasztalható, hogy kevesen érdeklôdnek a természettudományok iránt. Hollandiában arra jutottak, hogy ennek az az oka, hogy a vállalatok nem fordítanak kellô energiát a kutatás-fejlesztésre, így nincs szükség ilyen szakemberekre. Vélhetôen ez nálunk is igaz. De emellett érdemes megnézni, milyen az általános és középiskolai fizika-, kémiatanítás. Sok helyen már nem is szaktanárok tanítják ezeket a tárgyakat. Álmodozhatunk arról, hogy ha itt lesz a sok-sok fizikus, akkor majd innovatívak lesznek a magyar vállalatok, de az is lehet, hogy el fognak menni a fizikusok. A természettudományos képzettségûek közül a legpiacképesebbek már eddig is elmentek. – A törvény ugyan minden ma is mûködô ál lami felsôoktatási intézményt felsorol, de lehet sejteni, hogy azért ez rövid távon változni fog. A bevezetett változások miatt ön szerint mennyi ben alakul át a magyar felsôoktatás intézményi struktúrája? – Errôl pontos képet ma senki nem tud mondani. Arra sincs semmilyen biztosíték, hogy a jó minôségû intézmények élik túl a változásokat, a kevésbé jók pedig nem. Sehol a világon, de Európában biztos nincs olyan módszer, hogy az oktatásért felelôs tárca mondja meg szakonként és intézményenként, hogy hány ingyenes hallgatót lehet felvenni. Nálunk volt ilyen a szocializmusban, de arról nem gondoljuk, hogy nagyon jó volt. A tárca, a kormány szempontjai ráadásul nem ismertek, így az intézményeknek alkalmazkodni sincs lehetôségük az elvárásokhoz. Hacsak azt nem hívjuk alkalmazkodásnak, hogy jóban kell lenni a döntéshozókkal. – A felsôoktatás egyik legneuralgikusabb pontja a tanárképzés. Annyit lehet tudni, hogy osztatlan képzésre áll át e terület, de ettôl még nem feltétlenül lesz jobb minôségû a képzés. – Ahhoz, hogy jobb legyen a pedagógusképzés, az kell, hogy legyen elég jelentkezô. Bármennyire szeretnénk szelektálni a hallgatók között, ha senki nem jelentkezik, akkor nincs mibôl válogatni. Akkor lehetne szelektálni a jelentkezôk között, ha a tanári pálya vonzó lenne, a hallgatók szeretnék ezt a hivatást választani. Egyelôre nem látom, hogy a pedagóguspálya a következô évtizedekben vonzóvá válna. – Jövô ôsztôl bevezetik a pedagógus-életpá lyarendszert. Az nem segít ebben? – Az nem fogja ezt ösztönözni. Az életpályamodell nem orvosolja azt a problémát, hogy a pálya elsô 10-15 évében minden egyes gyakorlati évvel rosszabb relatív helyzetbe kerülnek a tanárok az egyéb diplomásokhoz képest. Ettôl nem lesz vonzóbb a pedagóguspálya. Másrészt amellett, hogy osztatlan lett a tanárképzés, megemelték egy évvel a tanulmányi idôt, azaz emelkedtek a képzés egyéni költségei is. Ez még akkor is így

van, ha állami ösztöndíjas képzésrôl van szó. Azt egyértelmûen nagy visszalépésnek tartom, hogy visszaállították azt a rendszert, amelyben a különbözô szinten tanító tanároknak (tanító, általános iskolai, középiskolai tanár) különbözô szintû végzettséget kell szerezniük. A jó oktatási eredményeket produkáló országoknál ez egységes, arra törekednek, hogy minden pedagógusnak mesterdiplomája legyen. Azt senki nem gondolja, hogy a gyerekorvosnak rövidebb ideig kell egyetemre járnia azért, mert kisebb emberekkel foglalkozik. Itt is pontosan ugyanez a helyzet. Nem könnyebb pedagógiai probléma egy kisdiákot megtanítani írni, mint egy középiskolásnak elmagyarázni a másodfokú egyenletet. – Nemrég egy konferencián vitába szállt a felsôoktatási államtitkárral arról, hogy az ország teljesíteni tudja-e az Európa 2020 Stratégiában vállalt kötelezettségét, amely szerint a fiatal dip lomások arányát 30,3 százalékra növeli. Miért nem lehet meg ez az érték? – Sajnos egészen biztos, hogy ezt nem lehet elérni. Fényévekre vagyunk ettôl. A stratégia célkitûzése az, hogy a 30–34 éves korosztály 40 százalékának legyen felsôfokú végzettsége. Ennek most a felénél járunk. Semmi okunk nincs feltételezni, hogy ez az érték javulni fog. Magyarország valóban csak a 30 százalékot írta alá, de ennek eléréséhez is csodának kellene történnie. Egyébként, ha a megfelelô korcsoportokból csak azt számoljuk ki, hogy hány százalék vesz részt a felsôoktatásban, azt látjuk, hogy ez az arány nem rosszabb, mint az EU-s átlag, a végzetteket vizsgálva viszont már nagyon rossz a helyzet. Ebbôl elsôre az következik, hogy nálunk jóval nagyobb a lemorzsolódás, mint más országokban. Nálunk 40-45 százalékos a lemorzsolódás, míg az uniós országokban csak 30 százalék. Az egyik – valóban valós – ok az, hogy a nyelvvizsga hiányában sokan nem szerzik meg a végzettséget. De van itt más is, amit nem szoktak figyelembe venni: sok olyan hallgató van, aki jelentkezik valamilyen szakra, bekerül, de másodévben-harmadévben „átigazol” egy másikra. Felvételizik, felveszik, s akkor máris kétszer számították be ugyanazt a hallgatót a felsôoktatási statisztikákba. Tehát kevesebben kerülnek be az egyetemekre, mint amit a számok mutatnak. A másik ilyen torzítás, hogy a statisztikák azt mutatják, hány darab oklevelet adtak ki, és nem azt, hogy hány ember kapott diplomát. Aki két szakot is elvégzett, az két diplomát kap, s duplán számít az adatoknál. Ha ezt a két torzítást leszednénk a statisztikákról, akkor kiderülne, hogy nem magasabb itt sem a lemorzsolódás, mint az Unióban. – Külföldön nem jellemzô, hogy idôközben szakot váltanak a hallgatók vagy két szakot vé geznek? – Dehogynem, de meg kellene nézni, hogy ott hogyan állítják össze a statisztikákat. Én sem tudom, hogy ott figyelembe veszik-e ezeket, és azt

sem állítom, hogy nem gond a lemorzsolódás, mert ez igenis nagy probléma, csak annyit mondok, hogy nem olyan súlyos a gond, mint látszik. – A felsôoktatás új finanszírozási modellje mellé a kormány kidolgozta a Diákhitel 2. konst rukciót, amely egy államilag támogatott kamatú hitel a tanulmányokhoz. Mennyiben teremt ez esélyt azoknak, akik rászorulnak, illetve mennyi re fenntartható konstrukció ez? – Elôször is, ha minden úgy lesz, ahogy bejelentették, akkor a Diákhitel 2. miatt a súlyos elvonással járó felsôoktatási reformnak nem lesz semmilyen költségvetési megtakarítása. A rendszer rendkívül drága, nem fenntartható. A kamattámogatás miatt folyamatosan megterheli majd a központi költségvetést. Ami az esélyteremtést illeti, nehezen tudom elképzelni, hogy egy szegény családból származó diáknak megoldás lenne. Ha mondjuk el akar menni közgazdászképzésbe, olyan mértékben kell eladósodnia (mindkét diákhitelt fel kell vennie, hiszen a megélhetés is pénzbe kerül), hogy nehéz megjósolni, ki meri ezt vállalni. – A kormányzati kommunikáció szerint a munkaalapú társadalom kiépítését célozzák az új oktatási törvények. Ehhez pedig több két kezi munkás kell és kevesebb bölcsész. Ezzel indokolják a felsôoktatás és az érettségit adó középiskola felé beszûkített utakat. – Ez a fantazmagória kategóriája, semmilyen ténnyel nincs alátámasztva. Ma nincs az a vállalat, amelyik akár egy évre elôre meg tudja mondani, hogy fog-e létszámot bôvíteni, s ha igen, milyen területen, vagy esetleg elbocsátani lesz kénytelen munkavállalókat. Vállalati keresleti jelentésekre nem lehet alapozni oktatáspolitikát. Már csak azért sem, mert ezek a jelentések érdekvezéreltek. A vállalat vagy azt teszi, hogy maga képzi ki azokat az embereket, akikre szüksége van, ami nyilván költséges, vagy megpróbálja elérni, hogy az állam képezze ki a számára szükséges speciális munkaerôt. Ám ezek a speciális szakismerettel rendelkezô emberek, ha kell (és egyre inkább kell), nem tudják átvinni a tudásukat egy másik munkakörbe. Az adott vállalat bejelenti, hogy létszámot bôvít, a következô pillanatban azt mondja, bocsánat, mégsem. A speciális tudású szakember viszont nem fog tudni mit kezdeni, nincs meg a képessége arra, hogy új dolgot tanuljon, átképezze magát. Ez a szakképzés legnagyobb problémája. A vállalatok mindig akkor panaszkodnak munkaerôhiányra, amikor technológiaváltás van, amikor alkalmazkodni kellene. A munkaadók nem arra panaszkodnak, hogy a szakiskolai végzettségû embereknek nincs meg a szükséges szûk szakmai ismeretük, hanem arra, hogy az általános készségeik nem megfelelôek. Amikor a szakiskolákban gyakorlatilag megszüntetjük az általános képzést, azzal pont azt érjük el, hogy ezt a hiányt soha nem fogják tudni bepótolni. És azt, hogy nem fognak tudni rugalmasan alkalmazkodni a változó munkakörökhöz. ■ F L 2012.

április

■

új k atedra

11

aktuális

Mit kezd a pedagógia a digitális bennszülöttekkel? „Eddig még kérdésként sem merült fel, hogy mit kezdjünk azzal a történelemben most elôször elôállt helyzettel, amikor a tudás egy szegmensét, a digitális kultúrához való hatékony kapcsolódást nem a tanár birtokolja, hanem a tanítványai” – mondta nemrég Gyarmathy Éva pszichológus a témáról tartott rendezvényen. Azóta megjelent a Digitális Nemzedék Konferencia on-line tanulmánykötete is.

Nap mint nap látjuk az iskolában (és szülôként otthon is), hogy gyermekeink, miközben számunkra elképzelhetetlen módon, boszorkányos ügyességgel használják a legújabb infokommunikációs eszközöket (PC, okostelefon, táblagép stb.), egészen máshogy olvasnak, kommunikálnak, egészen más társas életet élnek (leginkább a Facebookon), mint a korábbi generációk. Legtöbben a szokásos nemzedéki kérdésrôl beszélnek, de a szakemberek szerint ennél sokkal többrôl van szó. Gyarmathy Éva szerint a digitális kor betörése után tapasztalható kulturális váltás olyan mértékû, amire utoljára az írásbeliség kialakulásakor volt példa. Csakhogy ez utóbbi több száz év alatt, míg a digitális kor néhány évtizeden belül alakult ki. Mirôl is van szó? Az emberi kultúra minden jelentôs változása az idegrendszer és ezáltal a képességek drasztikus átalakulásával járt/jár. Ez volt a helyzet az írásbeliség elterjedésekor (amikor meggyengült az emlékezôképességünk, hiszen például nem kellett fejben tartani a hosszú történeteket, cserébe viszont megnyertük az úgynevezett szekvenciális, lépésrôl lépésre történô, elemzô, logikai gondolkodást), és ez a helyzet ma, a digitális világ kiteljesedésekor is. Egyre nagyobb szerepet kap az információk átfogó, téri-vizuális feldolgozása. A technika teremtette új helyzethez még az idôsebbek agya is alkalmazkodik, de különösen igaz ez az ebbe a világba született, Y, Z betûkkel leírt nemzedékre. A gyerekek agya hozzászokik, hogy vizuálisan rettentô sok információt dolgozzon fel – magyarázta Gyarmathy Éva –, ugyanakkor ma már az óvodában sem egyszerû egy hosszabb mesét elmondani nekik, mert unják, szükségük van a képekre. A digitális generációk könnyedén kezelnek nagy ingertömegeket, gyorsabban tudnak dönteni, hamar kiismerik a különbözô helyzetekben magukat, és szimultán képesek több tevékenységet folytatni. Viszont, minthogy minden információt könnyen elérnek, azok megjegyzésére már szinte egyáltalán nincsen szükségük, az emlékezôképesség így rohamosan romlik. Ugyanakkor (újra) az egészleges, az élményeket elsôsorban vizuálisan megragadó gondolkodás erôsödik meg. A pszichológusok szerint nem arról van szó, hogy egyik vagy másik gondolkodás butább, csak arról, hogy más. Egy feladatot ugyanúgy meg lehet oldani az elemzô, mint az egészleges gondolkodással. Vannak feladatok, amelyeknél az egyik, másoknál a másik a hasznosabb. E változások mellett az iskolai gyakorlatban sem mehetünk el szó nélkül.

Egy példa az irodalomtanításra Regényt dolgoz fel az osztály. Indítanak egy Facebook-oldalt, amelyen a regényrôl szóló, átvett és saját kritikákat, véleményeket, ahhoz kapcsolódó képeket jelenítenek meg. Ezekhez a diákok kommenteket írnak, a kommenteket is kommentelik. Vitatkoznak. Pontosan azt csinálják, amit amúgy is naponta több órán keresztül. Csak itt a netközösségi élet egy a tanár által „furfangosan” felvetett témára épül. Majd a regényrôl készítenek egy honlapot. Kooperálva dolgoznak, mindenki részt vesz a munkában, a „kockák” az informatikai teendôket vezetik, a „mûvészlelkek” a megjelenést, az irodalmárok a tartalmakat felügyelik. A tanár persze gondoskodik arról, hogy a szerepek idônként cserélôdjenek is.

12

2012.

április

■

új k atedra

A ma a padokban ülô – Marc Prensky által digitális bennszülötteknek nevezett – gyerekek szabadidejük nagy részét, napi 3-4 órát a képernyôk elôtt töltenek. Ehhez képest az iskolába lépve hirtelen egy évszázadot ugranak vissza. Ahogy februárban az ELTE PTK-n tartott konferencián Tari Annamária pszichiáter fogalmazott, ez a generáció 5-6 éves korától szívja magába a „multitasking mûködést”, pörögnek, egyszerre nyolc dologra figyelnek, majd beülnek az iskolapadba, és ott egy tanárnak nevezett „belassult audiovizuális inger” próbálja elmagyarázni nekik a tananyagot. Nem csoda, ha eközben unatkoznak, izegnek-mozognak, fegyelmezetlenkednek. A pedagógusoknak persze ettôl még nem kell feltartaniuk a kezüket, hogy akkor itt nincs mit tenni. Nagyon is fontos lenne, hogy ôk is alkalmazkodjanak az új helyzethez, és egy megváltozott attitûddel, szemlélettel álljanak a gyerekek elé. Mindez azonban – ahogy arra a konferencia szinte minden elôadója rámutatott – csak akkor lehetséges, ha nem a hagyományos katedrapedagógia nézôpontjából közelítjük meg a jelenséget. Ha az iskola rendszerszinten képes átértékelni funkcióját, és a tudás egyedüli forrásának és átadójának szerepébôl képes lesz a gyerekek aktív tudásszerzése ösztönzôjének, szervezôjének, vezetôjének a szerepébe átlépni, akkor a pedagógusok a digitális nemzedék jelenleg problémának tartott jelenségeit támasznak és segítségnek fogják tekinteni – véli Bedô Ferenc oktatási szakértô. A netgeneráció például egészen másképpen olvas. A gyerekek látszólag állandóan verbalizálnak, de amikor írogatják az sms-t meg a kommenteket, vagy chatelnek, erôsen korlátozott kódokat használnak. Nemigen olvasnak el mondjuk Jókai-tájleírásokat sem. De ha azt a feladatot adjuk nekik, hogy „filmrendezôként” keressenek az adott jelenetnek megfelelô hátteret, azt fényképezzék le mobillal, majd a fotókat megbeszélik, összehasonlítják, akkor észrevétlenül máris bevontuk ôket az irodalmi világba. Egy tanárnô pedig sms-ekben dolgoztatta fel csoportjával a Rómeó és Júliát – azaz korlátozott kódra fordították le a kidolgozott kódot. Kiderült, hogy nagyon mély érzelmeket tudtak kifejezni az sms-ekkel. És mindehhez el kellett olvasni Shakespeare-t, meg kellett érteni a szöveget, a jeleneteket. Egy másik magyartanár az Egri csillagokat dolgoztatta fel a Facebook-felületen. Számos ilyen példát lehetne mondani, kitalálni.

aktuális

EU Kids Online 2010 A kutatásban megkérdezett 9–10 évesek saját bevallásuk szerint átlagban 7 éves korukban kezdték el használni önállóan az internetet (azaz 2007– 2008 táján), a 15–16 évesek nem sokkal a tizedik születésnapjuk után (2004–2005 körül). Hol használja az internetet? Míg az elôzô idôszak már a közösségi hálózatok és a multimédiás tartalmak korszakának „érett” szakasza, addig az utóbbi még inkább csak annak kezdete, ami a gyerekek számára elérhetô szolgáltatások és tartalmak körét is nyilvánvalóan befolyásolta. A 9–16 év közötti magyar gyerekek közel 60%-a napi szintû, rendszeres internethasználó, míg további 35% azok aránya, akik hetente egykét alkalommal csatlakoznak az internetre. Általánosságban el mondható, hogy a fiúk, az idôsebbek, illetve a Budapesten élôk a legintenzívebb internethasználók. Míg a 9–10 éves korosztályban csak alig minden harmadik gyerek napi használó, addig a 15–16 évesek körében már négybôl hárman tartoznak ebbe a csoportba. Sôt a legidôsebbek között lényegében nem találunk olyat, aki legalább ne lenne heti szintû internethasználó. A fôváros és a legkisebb települések közötti szakadék ezen a téren is megmutatkozik, hiszen Budapesten átlag feletti, míg a 2000 fônél kisebb lélekszámú településeken jóval átlag alatti (43%) a napi internethasználók aránya. A napi rendszerességû hozzáférés tekintetében a legrosszabb helyzetben az alacsony státusú családok gyermekei vannak: az itt élôk körében már nem éri el a 40%-ot az arányuk, miközben összességében 10%-nál is többen vannak azok, akik csak havonta vagy ennél is ritkábban interneteznek. A 9–16 éves gyerekek leggyakoribb on-line tevékenységének a különbözô videók nézése bizonyult: a megkérdezettek háromnegyede szokta ezt csinálni. Ettôl nem sokkal lemaradva találjuk az internet iskolai feladatok-

A hagyományos pedagógiai gyakorlattól eltérô, ehhez hasonló „projektekkel” kapcsolatban némileg baljós jel, hogy az új köznevelési törvény és Nemzeti alaptanterv éppen a katedrapedagógiát erôsíti, az elôírt, kötelezô, zsúfolt tananyag átadását. Jellemzô módon, miközben a NAT tervezetében az informatika tárgy hihetetlen részletes, egy sor felesleges ismeretet ír le (errôl elôzô lapszámunkban Környei László részletesebben szólt), a digitális írástudás fejlesztése alig-alig jelenik meg. Pedig – mint Bedô Ferenc kifejtette –, ha azt a kiugróan magas aktivitást, amit a mai gyerekek (sokszor haszontalannak tûnô dolgokkal) a neten töltenek, a pedagógia át tudná fordítani a saját oktató-nevelô céljaira, akkor a netgeneráció – minden valós veszély ellenére is – hasznosan töltené el

hoz való használatát, Közösségi oldalak privacy beállításai illetve a különbözô közösségi oldalak látogatását. A második legnépszerûbb csoportba közel azonos (60% körüli) értékekkel az azonnali üzenetküldés, az on-line játék, illetve az e-mail küldés/fogadás került. Az EU Kids Online kutatás adatai szerint minden második gyerek használja az internetet zenék és filmek letöltésére, de több mint 40%-uk fotókat, zenéket és videókat is megoszt másokkal. A híreket olvasók, illetve nézôk aránya ennél alacsonyabb: ezzel már csak minden harmadik gyerek él. Valamilyen virtuális karaktert (avatart, on-line háziállatot stb.) 29% hozott létre, ami szorosan összefügg azzal is, hogy a gyerekek 32%-a szokott saját bevallása szerint idôt tölteni valamilyen „virtuális világban”. Webkamerát a gyerekek 23%-a használ. Az intenzív (napi szintû) kommunikáció és tartalomfogyasztás inkább az idôsebbekre (15–16 évesek) jellemzô, ezen belül is inkább a lányokra. Az on-line játékoknak viszont elsôsorban a fiatalabb fiúk a fô felhasználói. Az iskolai feladatok esetében ilyen jellegzetes különbségek már nem mutathatók ki. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a legidôsebbek között alig (10%) találunk olyat, aki ne használná erre a célra az internetet, a 9–10 év közöttiek esetében viszont arányuk még eléri a 30%-ot. Azaz az alapfokú képzés végén és a középfokú képzés elején járó gyermekek iskolai feladatokhoz kapcsolódó napi rutinjának már szinte kivétel nélkül természetes része az internethasználat, ezt megelôzôen azonban még majdnem eléri az egyharmadot azok aránya, akik az internetet iskolai feladataikhoz még nem használják. (http://www.osztalyfonok.hu/files/ITHAKA_EU_KIDS_Magyar_Jelentes_ NMHH_DigiKonf.pdf )

A szülô és a gyerek internethasználatának kapcsolata

idejét az iskolapadban. A digitális bennszülöttek rengeteg tudásképet gyûjtenek be, de azokat nem tudják rendszerbe rakni. Nem egyre több tananyagot kellene „lenyomniuk a gyerekek torkán”, hanem inkább meg kellene tanítani nekik az információk közötti eligazodást, szelektálást. Bedô azon aggodalmának adott hangot, hogy a gyerekek anélkül alkalmazzák a digitália széles tárházát, tartoznak virtuális közösségekbe, hogy ezekre a folyamatokra az iskolarendszer bármilyen hatással bírna. Amen�nyiben az iskola nem lesz képes már rövid távon is befolyást gyakorolni a digitális nemzedékre, akkor – Bedô szerint – e jelenség egyszerûen átlép az iskolarendszeren és az eddigi negatív módon gyakorol végleges és vis�szafordíthatatlan hatást az érintett korosztályra. ■ 2012.

április

■

új k atedra

13

közelkép

ActivTable – kiscsoportos, interaktív készségfejlesztô asztal Az iskolaérettség megszerzése az óvodában megalapozza a tanulók késôbbi teljesítôképességét. Az óvodában és az alsó tagozatban megszerzett képességek, készségek az egész életre kihatóan meghatározzák, hogy a tanulás elkerülhetetlen sorscsapásként vagy nehéz, de élvezetes, uralható tevékenységként jelenik meg a tanulók számára. Az óvoda szerepe éppen ezért felbecsülhetetlen. Az iskolában az ott megszerzett társas élmények, az együttmûködés különbözô formáinak begyakorlása, az alapvetô fogalmak, megnevezések, mûveletek elsajátítása, az absztrakciós készségek fejlesztése nélkül az egyébként jó adottságokkal rendelkezô diák is lemarad, felzárkóztatásra szorul, vagy ezek hiányában lemorzsolódik, elkallódik.

Az óvodában és legkésôbb az általános iskola alsó tagozatának elsô két évében kiemelkedô jelentôségû az együttmûködés különbözô formáinak a szerepe a nevelésben, oktatásban. A csoportos tevékenység,

az egyéni munka és a kiscsoportos foglalkozások egymást váltják a gyermekek különbözô helyzetekre való felkészítése során. Az elôbbiek közül a kiscsoportos foglalkozás a kognitív képességek mellett fôként a szociális képességek fejlesztésének terepe is egyben. A Promethean ActivTable a kiscsoportos kollaboráció és készségfejlesztés forradalmi eszköze. Méretébôl adódóan könnyen mobilizálható, kialakításának köszönhetôen egyszerûen köré szervezhetünk egy 4 vagy akár 6 fôs csoportot. Multitouch funkciója lehetôséget biztosít 6 pár kéz együttes feladatvégzésére. A gyerekek az asztal körül állhatnak, ülhetnek. Az eszközt úgy tervezték, hogy kerekes székkel is be lehet kapcsolódni az asztalon történô csoportmunkába. Szemben az egyszemélyes vagy legfeljebb 2 fô foglalkoztatását lehetôvé tévô számítógéppel az ActivTable a korosztályban leg-

Az ActivTable általános mûszaki adatai Felhasználói bemenet

Érintésre érzékeny felület

Érintések száma

12 egyidejû érintés

Aktív felület (átló)

1170 mm (ø46)

Felbontás

1920 x 1080 mm

Képernyôarány

16:9

Érintési technológia

Infra-red alapú érzékelô rendszer

Megjelenítés

Operációs rendszer

Vízszintes HD LCD panel 2 beépített hangszóró és egy beépített 10W D-osztályú erôsítô (az ActivTable szoftverén keresztül vezérelhetô) 4 USB-A port, 3,5 mm-es mikrofonfoglalat, 4 x 3,5 mm-es sztereó fejhallgató foglalat, DVI, Ethernet port, Wifi Microsoft Windows Embedded Standard 7

Teljesítményigény

Hálózati 220 V AC

Teljes méret

1200 mm x 752 mm x 725 mm

Aktív felület méretei

1020 mm x 572 mm

Mozgathatóság

az asztal kerekes lábakon szabadon mozgatható, rögzíthetô

Mûködési hômérséklet

5 °C és 30 °C között

Tárolási hômérséklet

–20 °C és 60 °C között

Súly

55 kg ActivTable, ActivTable szoftver, feladatbank, eszközök, erôforráscsomag, beágyazott képzési csomag, borítás, Quick Start Guide

Beépített hang Csatlakozások

Csomag tartalma

14

2012.

április

■

új k atedra

hatékonyabb kiscsoportos foglalkozásokat támogatja. A kezelése intuitív, semmilyen elôképzettséget nem igényel. Nincs semmilyen zavaró eszköz vagy az óvodás korosztály fejletlen csukló- és kéztôízületeihez nem illeszkedô egér vagy billentyûzet. Feladatvégzéshez választhatunk az ActivTable beépített feladatbankjából, melyet kimondottan a 4–11 éves korosztály számára fejlesztettek. További feladatok érhetôek el a PrometheanPlanet közösségi oldal egyre bôvülô, tanárok által a világ minden részérôl föltöltött, kipróbált és megosztott jó gyakorlatok tárából. Az ActivTable szoftveres környezetében a feladatbank egyes feladatai átalakíthatóak, testreszabhatóak, a multimédiás gyûjteménybôl új feladatok állíthatók össze, de akár a gyûjtemény is bôvíthetô a pedagógus saját munkáival. Elôhívható billentyûzet, matematikai eszközkészlet, webböngészô és számos egyéb alkalmazás könnyíti a munkát. Miért az óvodában? • Az ActivTable hosszan képes fenntartani a gyerekek érdeklôdését. • Alkalmazásával bemutathatók, szemléltet hetôk a mennyiségi, alaki, nagyságbeli és téri viszonyok. • Használata ösztönzi az együttmûködést – ezáltal erôsíti az empátiát, fejleszti a konszenzusos döntés kialakítására való hajlandóságot. • Fejleszti a kreativitást. Azokon a részterületeken, amelyek elmaradása nehézséget okozhat az iskolában, ered-

közelkép Az óvodában hogyan? Mivel az óvodában két óvodapedagógus együttesen foglalkozik egy csoporttal, lehetôség van arra, hogy a közös játékból 4–6 fôt kiemeljünk és számukra az ActivTable-nél kínáljunk feladatot. A foglalkozásszervezés során ügyeljünk arra, hogy • az összeállított feladatsor feleljen meg a fejleszteni kívánt területnek; • lehetôleg heterogén csoportot alakítsunk a feladatvégzésre; • a feladat megkezdése után hagyjuk együttmûködni a csoportot; • biztosítsunk lehetôséget az ActivTablealkalmazás visszajelzése nyomán megnyilvánuló önértékelésnek; • zárásképpen együtt értékeljünk a csoporttal. ményes kiegészítôje tud lenni az egyéb óvodai tevékenységeknek: • vizuális észlelés (alak-háttér, alakállandóság, azonosság-különbség, vizuális emlékezet); • nyelvi terület (beszédkészség, szókincs, beszédészlelés, beszédértés, verbális emlékezet) – az ActivTable-re jól összeállított, együttmûködésre ösztönzô feladatok során nem marad el a kommunikációs készségek fejlôdése; • finommozgások (késôbb íráskészség, a

technikai munka pontos végzésének képessége) – az ActivTable-en a mozgatás, alakzatok méretének változtatása, elforgatása remek gyakorlat a finommozgások koordinálásában, az ujjmozgások összehangolásában; • általános tájékozottság – az ActivTable-en bármi szemléltethetô; • matematika (számlálás, számfogalom, relációs fogalmak, egyszerû mûveletek) – erre az ActivTable külön matematikai eszközkészlettel rendelkezik.

Az ActivTable használat közben megtekint hetô az alábbi internethelyeken: • http://www.youtube.com/watch?v=Pw GDBtrLu74 • http://www.youtube.com/watch?v=dmy S-ZT0hSo • http://www.youtube.com/watch?v=U5iEGqd UMis&feature=endscreen&NR=1 • http://www.youtube.com/watch?v=n4L3 c4zoV4g&feature=related

2012.

április

■

új k atedra

15

sulitéka

Sorsfaggatások Darvasi Lászlóról Nem baj, ha nem értjük a világot (Istent), elég, ha tudjuk. Gazdag a magyar irodalom. Egy felmérés szerint hazánkban több mint kétezer az élô drámaírók száma, és akkor még nem szóltunk a költôkrôl, prózaírókról, hogy csak az irodalmi mûnemek szerzôit említsük, és ne térjünk ki más tollforgatókra. Sokat kell olvasnunk, ha tájékozódni akarunk a megjelent mûvek között. Bár nem minden válogatás során bukkanunk gyöngyszemekre, de azért értékek szép számmal akadnak. Egy ilyen merítéskor Darvasi írásai biztos, hogy ezek közé tartoznak. Ennek igazolására vállalkozik az alábbi néhány mondat, gondolat.

Mielôtt kóborlásra indulunk szövegeiben, kezdjük egy közelképpel. Darvasi László író, költô, drámaíró, tanár, közíró, és ô Szív Ernô és idônként Eric Moussambani is. 1962-ben született, 1986-ban szerzett Szegeden magyar–történelem szakos diplomát. Az Alföldön tanított, majd a Dél-Magyarország újságírója lett, a lap kulturális rovatát szerkesztette. Otthon van az irodalmi közéletben, hiszen 1993-tól az Élet és Irodalom fômunkatársa, és ez már önmagában is rangot jelent. Alig akad olyan magyar irodalmi díj, amiben még ne részesült volna, talán csak a Bólya Péter-díj hiányzik a hazai elismerések sorából. Darvasi olyan költôként indult, akinek már az elsô mûveiben is érzôdött a prózai megszólalás lehetôsége, mert erôs elbeszélô vágy hatotta át verseit. A világ történéseire érzékenyen reagáló versekkel jelentkezett. Aztán a prózaíró felülkerekedett benne. Történetei nem csak a magyar tájon, vidéken játszódnak, nem csak magyar észjárással, emlékekkel, tapasztalatokkal érthetôek. A német és más népek olvasói számára is megragadható világot ír le, mert a nô és a férfi minden világtájon ugyanúgy kutatja egymást, a foci és Párizs ugyanazt jelenti a földön mindenkinek, illetve – Darvasi stílusában – mindenkinek mást. Intim prózaíró. Ahogy Borges-nél is, új világ teremtôdik írásaiban, ô is inkább képzeletében érzi jól magát. Ezért fogadjuk el, az író oda visz minket, ahová akar, és vele szívesen kelünk útra idôben, akár a történelmi múltba, de jelenünk bármelyik helyszínére is. Bízhatunk abban, hogy valamilyen érdekeset, szenvedélyeset mutat nekünk a valóságból, világából, legyen a helyszín és a díszlet akár Mexikó, akár Venezuela, vagy legyen az egy nôi börtön vagy futballpálya. Sokféle mûfajban kipróbálja magát. A vers, a próza, a dráma, a mese, a tárca egyaránt beletartozik írói világába. Darvasi írói módszerében a korunkra jellemzô eszközöket alkalmazza. Míg a régi irodalomban a szövegtest imitáció elvû volt, addig a jelenlegi a kombinációra épül, napjainkban az ügyes alkotói te16

2012.

április

■

új k atedra

vékenység is fontos. Történeti retorika helyett hol földközelien fogalmaz, hol nem. Vonzza „világunk marhasága”. Az irodalomban nem ritka, ha valaki megkettôzi magát, legalábbis nevében. (Néha olyan jó lenne kibújni a saját bôrünkbôl!) Sárbogárdi Jolán, Csokonai Lili után ô Szív Ernônek adott életet, és ezzel csak kapcsolódik az irodalmi élethez, hiszen az elôbbieken túl Petôfi is, Jókai is használt írói álnevet, de hallottunk már – többek között – Veszprémi N. István fiktív személyiségû soproni tanárról is, aki könyvkritikákkal jelentkezett. Darvasihoz közel áll a szellemi élet egyik sugárzó központja, Szeged, amely a boszorkányperek mellett a pusztító árvizek és a szélsôséges ideológiák hona is volt. A pártállam idején az erôs ember, Komócsin Zoltán is otthagyta nyomát a városon, de ide kötôdik Juhász Gyula, Móricz, Radnóti és József Attila is. Darvasi ebbôl a szellemi világból, irodalmi szemléletmódból, hagyományból származik, táplálkozik.

Írásai lírai hangulatúak, a szabad versek rokonai, a költészet és a széppróza határáról származnak. A finom megfigyelések leírója. Szavaihoz kapcsolódó asszociációk ülik meg a mûveit. Az egykori, a mai és egy elképzelt magyar valóság az ô világa. A csókok, gólok, könnyek írója. Tárcáiban érzôdik, hogy nem szöszöl sokat velük, a lendület vezeti. Ô is a merész hasonlatok, a meghökkentô képalkotások mestere. A képzelet- és hangulattársítások során a fogalmak jelentéstartalma megsokszorozódik. A szürrealistákat idézi írástechnikája, az irreális iránti fogékonysága okán képei a tudat alsó rétegeibôl törnek elô és teszik érzékletesebbé a történeteit. Néha megdöbbentôek a képei, de ezek csak erôsítik a hatásukat. Platón ôt is igazolja: „Az ôrület a legnagyobb javak forrása.” Darvasinál elôkerülnek hétköznapjaink nagy kérdései, jelentôségteljes szállóigéi a Lenni vagy nem lenni kérdésén át a Te is fiam, Brutus? rácsodálkozásig, illetve az elmélkedés nyugalmát ihletô Miért nô a fû? kérdésig, ahogy reagálni szoktunk a világ dolgainak figyelésekor. A mozgások leírásából ered stílusának elevensége, feszítettsége, és az, hogy rövid mondatok sorakoznak egymás után. Néhol hiányos mondatokat ír, amelyek képesek hiányukkal emelni a stílus értékét. Gyakran alkalmazza a magát ellenpontozó stílust, hol drámai, hol ironikus módon, amikor megelôzô állításokat megkérdôjelez. Legszebb példája ennek, hogy azt írja: „Volt, ami volt, de.” Aztán „már nincs de”. Olyan csalafinta gondolat ez, mint az, hogy azt mondta egy krétai, hogy hazug minden krétai. Közlésmódjában önállósodott a szabad függô beszéd. A titokzatos világválogatott címû kötete a focikönyvek sorába tartozik. Olyan szerzôk közé lép vele, akik a labdarúgás világot megváltoztató, leíró részeit mutatják be. Ottlik, Esterházy, Mándy követôje, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A futball valóságos vagy lehetséges eseteit írja le, mert a futballban minden lehet, hiszen a labda gömbölyû. Ezért tudjuk, kirôl van szó, amikor a mindig harcos középpályásról, Karcsikáról és Földmûvelô Ferencrôl, a sikeres magyar szövetségi kapitányról mesél, még ha más néven, más országból ismerjük is ôket. A valóságból és a képzeletbôl szôtt eseményeket, legendákat ír. A futball hétköznapi életébôl idézett hírekrôl és ismeretlen eseményekrôl tudósít. A foci bizarr krónikájából sorol meglepôbbnél meglepôbb eseményeket. Hallunk a viperaméreggel megölt bíró esetérôl, a sértések, tettlegesség felsorolásán keresztül, a gólörömök gesztusain túl eljutunk a játék lényegéig, a guruló labdáig, a passzig, ami az alfája és ómegája a focinak. Abból indul ki, hogy „a magyar futball rohad, mert meghalt”. Kibe-

Sulitéka

szélhetetlen súlyos sérelmek ülnek magyar lelkünkön évtizedek óta. Az ötvennégyes berni vereség, a hatvankilences marseille-i, a nyolcvanhatos mexikói fiaskó gyógyíthatatlan. Hiába volt a hat-hármas angol–magyar vagy néhány brazilverés, ezektôl még csak jobban fájnak a kudarcok. Edzések, mérkôzések, futballpályák kerülnek megidézésre és leginkább a gól. A mindent túlszárnyaló érzést kiváltó, felszabadító gólöröm pillanatait élhetjük át, Paul Valery szavaival élve: „visszafelé megyünk a jövôbe.” Vagyunk egypáran apák, akik, ahogy Darvasi írja: „megfogjuk a gyerek kezét, kirángatjuk az ég alá, ahol meccs van.” Én a fiamat néhány hónapos korában, még kenguruban vittem az „ég alá” a Fáy utcába, a kilencvenes évek elején a Vasas-pályára. Az orrunk elôtt védett elôször Sáfár kapus, mert a sérült Babócsyt váltotta az elsô félidô derekán. Aztán gólok helyett robbanó petárdák vették át a fôszerepet, a fiam sírni kezdett, mi meg elmentünk, de ott voltunk, megízleltük. Virágzabálók címû regénye a természeti bölcsesség és az érzékiség panorámaregénye Szegedtôl Budáig. A cselekmény a XIX. században játszódik, tele tiszai legendákkal és a folyó növényvilágának leírásával. Egy különös – van nem különös? – szerelmi négyszög áll a történet középpontjában, amelyet finom iróniával ábrázol. A mû nem egységes történetmesélés, különbözô szemszögbôl látjuk az eseményeket. Pelsôczy Klára férje mellett annak bátyjával is szerelembe esik, de közel kerül hozzá a testvérek féltestvére is. Különbözô karakterek a férfiak. A férj, Imre, botanikus, a növények világában érzi otthon magát, Péter fizikailag kivételesen erôs. A féltestvér, Ádám, árnyékban él, alig veszik ôt észre a világban. A mûben ô a szenvedô fél, ô hal meg, de nem derül ki egyértelmûen, ki gyilkolta meg. Nem is ez a lényeg, hanem az a mesevilág, ami eb-

ben a mûvében is feltárul és magával ragad. Számos sorsot fûz egybe. Kevés olyan szerzô van, akinél több halottat számlálhatunk ös�sze, mint nála. (Talán az Egri csillagokban fogy olyan számban az élet.) A könyvet letéve, visszatérve a hétköznapi életbe, nem könnyû tájékozódni a valóságos események sorában. Könyve visszahúz. Összegyûjtött szerelmeim címû kötetét Szív Ernôként jegyzi. A nôrôl szól, azaz a nôkrôl. Szív Ernô lelke is tele van mindenféle történettel és dallammal. Ritmikus szövegében a szerelem villamos árama fut a szereplôkben és aztán bennünk is. Különbözô korú, családi állású lányokról, asszonyokról, szépekrôl, csúnyácskákról ír. Mindegyik híres lesz néhány percre, míg olvasunk róluk, legyen az svédül dúdolgató lány vagy szertelen csitri konyakfényes reggelen. A könyv gerincét képezô szöveg a szerelemre való rákérdezés. Árnyalás és szétszálazás is. Nála mindig lappang valamilyen titok a mondatok mélyén, ami valamilyen hiányt is támaszt. Ha eltévedsz, nem az igazságot tudod meg, csupán az igazság hiányát érzed – írja. Sakkozni lehet fejben, de festeni nem. Talán többnevûsége is fokozza ezt a sejtelmességet, hiszen így mindig önmagát helyettesítheti, így feloldva a hiányt is. Jó példa erre a kötetbôl Mary Smith, a neveket megjegyezni képtelen nô, aki mindig Szív nevét kérdezi, de válasz helyett csak történeteket mond a szerzô. Tudja, adni rosszabb, mint kapni. Darvasi iróniapszichiáter és rizikóterapeuta is egyszerre, tudja, mennyi esélye van a fûmagnak a kapu elôtt. Ez a világ megfigyelésének bizonyos Darvasi-hangon való individuális jellegzetessége. Narratológiai értelemben az általa megteremtett képzeletvilágban egyik este összetörnek a csontok, másnapra beforrnak. Ha jó ez a dévai kômívesek munkájának jellemzésére, jó az emberre is.

A lojangi kutyavadászok címû kötetben olvasható a legrövidebb novella, aminek a címe is ez: A legrövidebb novella. Módunkban áll az egészet idézni, így hangzik: „Az ember meghal.” Ennyi, bár kommentárokkal is ellátja még a kötetben, így több további novella is keletkezik belôle. Az egyik folytatás: „Mindig a másik hal meg.” Igazi Darvasi szövegépítkezési módszer. A Darvasi-próza fontos kérdései közé tartozik a csábítás, a megszállottság, néha az ôrültség és az ártatlan naivitás is. Miközben írásait olvassuk, úgy érezzük magunkat a történetdarabkák kapcsán, mintha egy kirakós játékot kellene összeillesztenünk, és a darabok több helyen is kapcsolhatók lennének. De itt is a sokféleség szórakoztatja az embert. Szövegei epizodikus szerkezetûek, szinte „szövegdarabkák”, és rövidségük, tömörségük – a drámai hangvétel mellett – adják a cselekmény rejtélyességét, feszültségét. Néha a rejtélyre rejtély a válasz, mint ahogy az elôbb említett, A lojangi kutyavadászokban található történetben szereplô egyik helytartó esetében olvasható. Ô mindenre azt mondja: „A nevem Yüo Fen”. Ez a zen koanok világlátását, gondolatiságát idézô tömörség a bölcsesség birtokosát idézi. A szó, amely a tárgyakra mondható, nem az örök szó – citálhatjuk az Út és erény könyvének gondolatát a sejtelmesség egyszerûsége mögött. A dolgok valódi arca itt is rejtôzködik. A könnymutatványosok legendája címû hosszú regénye a XVI. században játszódik, Budán, ahol a föld pora emberalakot formál. A regényben a könnymetafora a könyv vezérmotívuma. A szív sír a szem tükrén át, ez a mi igazi örökségünk, úgy sírunk, mint a déd apáink, ezért tudunk a könnymutatványosokról. Van, aki vért sír, van, aki mézet, vagy fekete követ és jeget. Az emberek észbe veszik a tréfák nyomorúságos helyzetét, ahogy a törökök ágyasai lesznek a csalfa nôk. A víz vízi 2012.

április

■

új k atedra

17

sulitéka hullát porcióz. A regény apró történetekbôl áll. Baljós jelek, erôszakos elemek összessége, mint a kolumbiai sikerszerzô Márquez Száz év magány címû regényfolyamában. A dolgok itt sem a fizika törvényszerûségei szerint történnek. Az élet és halál határán járunk. „Isten nyomot hagy, ami olyan, mint egy holtan született gyerekember szembogara, és a csodák mindig máshogyan érkeznek, mint ahogy az ember várná ôket.” Darvasi nem illeszthetô valamilyen irodalmi stílus vagy gondolkodásbéli kategóriába, nem egy-egy szellemi áramlat, szekértábor harcosa, képviselôje. A nyitott szellemi világ megfigyelôje, bemutatója, talán ez is magyarázza, hogy írásai népszerûek Berlinben is, amely napjainkban Európa kulturális központja, ezért is helyes, ha a mûvészet, a szellem emberei vigyázó szemeiket Berlinre vetik. Szövegeinek korpuszát tekintve ôrzi írói integritását, nem valami ellen harcol, hanem valamiért emel szót. Korunkhoz szól, mert ha nem ezt tenné, akkor történeti iratoknak nevezhetnénk írásait és könyvtárakban kutathatnánk. Darvasi hálás olvasó is, nem hagyja el olvasmányélményeit. Rögzülnek benne, vezetik az olvasás után is gondolatait. Nem úgy, hogy lemásolja ôket, hanem továbbgondolja, vagy egy-egy részletnél megemlíti, hogy itt Krúdyra érdemes gondolni, vagy felidézi Mándy világát. A mese világába is ellátogat idônként. Trapiti címû írása meseregény. Érdemes megemlíteni, hogy nálunk a kádári diktatúra idején jelentôs alkotóink – kicsit büntetésbôl, kicsit igazolva, hogy nincsenek betiltva – a gyerekirodalomban találtak menedéket, megélhetést. Ezért nálunk magasra került az írói mérce a mesés történetekben.

18

2012.

április

■

új k atedra

Napjainkban merész vállalkozás Rowling Harry Potter-könyvei után a mesébe fogni, de Darvasi ebben is otthon van. Könyvei szelíd, a gyermekek világához közelálló történetek sora, persze, ahogy ezt megszoktuk nála, fôhôs nélkül. Trapiti egy bizarr figura, talán manó. Harmadik Alfréd Bökkelöki bizurrmizurr király és Malvina királynô gyermeke. (Kellôen elôkelô származású alak egy mesében is, ugye?) A regény a trapitizés erejérôl szól, ami egy titokzatos fogalom, ez lehet manókázás is, a lényeg az, hogy benne legyen a szeretet. Lázár Ervin Dömdödömje után ezt nem nehéz megértenünk, szeretnünk. A mû helyszíne Kavicsvár és Fôfôváros, aztán közben át lehet menni az egyik mesébôl a másikba, lehet Piroskával is találkozni. Kavicsvár lakói boldogok, mert nem lehet folyton a veszélyre gondolni, még akkor sem, ha baj mindig lehet. Darvasi nem a mesékre jellemzô szerkezetet alkalmazza, inkább a krimi elemeit használja, hiszen a fô kérdés az, hogy Trapiti megtalálja-e a szüleit. Nem a világ megváltása a cél, hanem Trapiti kilétének a megfejtése, mert az a fontos kérdés, hogy honnan származik a boldogság. Trapiti 2002ben az Év Gyermekkönyve is volt, de nem csak azért, mert jóságbogyókról is szól, amelyek segítenek megjavulni. (Gyerekkoromban jóságinjekciót ígértek a rosszalkodóknak. Hatásos volt, mert Szabadosi osztálytársam csak azért nem húzta meg Bérczi Rita haját, mert félt, hogy leviszik az orvosiba.) Két évvel késôbb, 2004-ben az író és a Magvetô Kiadó a történet folytatásával jelentkezett. A Trapiti és a borzasztó nyúl történetében gonosz köd ereszkedik Kavicsvárra, és A nagy tökfôzelékháború után újabb veszély

fenyegeti a városka nyugalmát. Az emberek már nem is köszönnek egymásnak, s úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek. Megalakul a Gonoszok Szövetsége, hogy átvegye a hatalmat. Zûrzavar uralkodik mindenütt: a fejekben éppúgy, mint a városka terein és otthonaiban. Vajon elég lesz-e Trapiti szeretete ahhoz, hogy megváltoztassa a dolgok menetét? És vajon idôben elkészülnek-e a jóságbogyók, amelyek képesek a rosszat jóra fordítani? Darvasi a meseregény folytatásában is a mûfaj legjobb hagyományait követve éppúgy figyelemre méltó tisztelettel és szeretettel fordul a mesék felé, mint a gyerekek és a mesét szeretô felnôttek felé. Darvasit kalandvágy hajtja, mindenhová el akar jutni, még a mesékbe is. Mondatai szabad terjeszkedésû asszociációkra épülô gondolatok a szavak tengerén – ahogy Jack Keruac fogalmaz a modern prózáról vallott tanulmányában. Darvasi is halad megállás nélkül szöveg útján, ami a semmi keresgélésének prózája. Titkos rögeszmés szavak folyama árad mondataiban, mint ahogy a szerelmes fiú kedvesét hódítgatja, vagy a dzsesszmuzsikusok mindent beleadnak az improvizáció során. Végezetül térjünk vissza újra a focihoz, nézzük, hogyan áll fel nála a világválogatott, amellyel életünk jellemzôit kapjuk a futball szabályai, nyelve szerint. A szájhagyomány és a legenda varázsa alapján a futball szamárvezetôjén leírt élet csapatának ös�szeállítása: a kapus a NÔ, bátran áll a halál torkában, néha a tizenegyes elôtt elmegy fodrászhoz, aztán kivédi a bikaerôs lövést. Ilyenek a nôk! (A nôt csak nô helyettesítheti.) Jobbhátvéd a LEVES, játéka nem tud igazán kibontakozni. A védelem tengelyében a SZERETET, néha kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mint utolsó ember. Balhátvéd a ZENE, az élet ritmusa. Beállós a TAVASZI FÖLD, az enyhület, a sejtek mozgása. Jobb középpályás a BOR. Óriási munkabírású. Irányító középpályás a MONDAT. Nem a szó volt kezdetben, hanem ô. Bal oldali középpályás a KÁVÉ. Ezzel kezdôdik Isten drága napja. A három csatár FÉRFIBARÁTSÁG, a legmegbízhatóbb játékos. Center a GYERMEK, zseniális tehetség, sérülékeny, érzékeny, de gyorsan gyógyul, váratlanul szomjas és éhes lesz, de eldönti az eredményt, míg a harmadik az ÁLOM, néha rémesen viselkedik, de csodálatos megoldásokra képes. A cserepadon ISTEN, bárhol bevethetô a kapusposzton kívül, de ott még a SZERELMESKEDÉS, akinek a hozzáállásával nincs baj. SZABADSÁG is bevethetô, kissé öntörvényû, ezért csere, de ott van még SÉTA, ALKONYAT, NEVETÉS és SÍRÁS is. Ugye milyen sok gondolatot ébresztô csapatösszeállítás? ■ N OVÁK I M RE

sulitéka

A múlt század eleji amerikai elveszett nemzedék közérzeti prózaéposza Újra megjelent Scott Fitzgerald elfelejtett remekmûve, Az éj szelíd trónján címû regény „Csak el! rejtekhelyedre lengni el! Már nem Bacchus s a párducos fogat, de a Költészet szent szárnyra emel, míg tompa elmém csügged, s elakad – ím itt vagyok ! – ül már az éj szelíd trónján a szûz Hold s dús csillagcsokor tündéri rajban körbefürtözé – de e mély árnyba itt az égrôl halk fényt csak a szél sodor mohás útvesztôk s vak zöld lombok közé” (Részlet John Keats Óda egy csalogányhoz címû versébôl, Tóth Árpád fordításában)

Az Európa Könyvkiadó nagy fába vágta a fejszéjét. A nem olvasás és az álirodalmi alkotások tetôzésének évadján sorozatban adja ki az amerikai elveszett nemzedék egyik legjelentôsebb alkotója, a harmincas évekbeli dzsessznemzedék talán legjobb regény- és novellaírója, F. Scott Fitzgerald (Francis-Scott Kay Fitzgerald) egykori legendás könyveit. Eddig megjelent A nagy Gatsby, a Szépek és átkozottak, Az édentôl messze, a közelmúltban pedig napvilágot látott Az éj szelíd trónján címû nemzedéki nagyregény Osztovits Levente fordításában. A regény címe – Tender Is the Night, Tóth Árpád fordításában: Az éj szelíd trónján – Keats Óda egy csalogányhoz címû romantikus világhanyatlás-költeményébôl származik, ahogy a fenti idézet is bizonyítja. Nem véletlen, hogy F. Scott Fitzgerald (1896–1940), az amerikai irodalom elsô dzsessznemzedéke, Gertrud Stein kifejezését idézve az elveszett nemzedék 1934-es nagyregényének címét az angol romantika óriásától kölcsönözte. Az angol költôtriász, Keats, Shelley, Byron romantikus sátánizmusa, dekadens halál- és önromboláskultusza elôfutára, édestestvére az elsô világháborút követô, újangliai elveszettek, veszettek, elátkozottak életérzésének. Fitzgerald az elsô világégést követô minden mindegy érzéstôl vezérelt féktelen önrombolás, önsorsrontás, dekadencia regényét írta meg, úgy, hogy könyve a saját korában nem aratott osztatlan sikert sem a kritikusok, sem az olvasók táborában. Aki manapság abban a tudatban olvassa Fitzgerald legendás könyveit, hogy tudja: A nagy Gatsby az amerikai álom, a könnyû

meggazdagodás és önmegvalósítás tévhitének ellenregénye, egyben a tengerentúli kispróza mintaszerûen tökéletes szerkezetû etalonja, Az éj szelíd trónján pedig az elveszettek igazi nagyregénye, csodálkozik. Vagy egyáltalán nem csodálkozik. Úgy vélheti: Fitzgerald sorsa mintázza a közhelyszerûen ismert irodalmi tételt, amely szerint az igazi tehetséget általában egyáltalán nem, vagy csak nehezen ismerik el a saját korában. Fitzgerald állítólagos legjobb íróbarátja, valójában irigylô vetélytársa, Hemingway – akivel a harmincas években együtt züllöttek, kallódtak Európában, fôként az amerikai romlás elôl Európába menekülô amerikai írók Mekkájában, Párizsban – elismerte, hogy A nagy Gatsby tökéletes remekmû. Ám késôbbi írásaiban, nyilatkozataiban eltúlozta Fitzgerald ténylegesen létezô alkoholizmusának negatív hatását munkáira. Nem ismerte föl igazán Az éj szelíd trónján erényeit. Kárhoztatta barátja feleségét, a gazdag, felsô tízezerbeli, sikertelen vagy inkább önjelölt, ambícióiba beleôrült, skizofrén baletttáncosnôt, Zelda Sayre-t is. A regényt a megjelenése utáni idôszakban nem igazán sikerült, burkolt önéletrajzi kísérletként könyvelte el az amerikai közvélemény. Fôhôse, Dick Diver, a zseniális, ám az alkoholizmusba és az önhaj-

szoló életbe belerokkanó pszichiáter-tudósíró, a nemzedék egyetlen tiszta képviselôje valóban Fitzgerald alteregója. A regénybeli dúsgazdag családból származó, skizofréniával küszködô Nicole-ban a fôhôsnek elôször páciensében, aztán nagy szerelmében sem nehéz fölismernünk Zelda alakját. A két mintaszerû szerelmes házaspár a háború után Európába, Franciaországba menekülô amerikai mûvészekbôl, újságírókból, írókból, festômûvészekbôl, unatkozó milliomosokból, valamint hasonszôrû francia, angol, európai barátaikból kialakult, elegánsan züllô társaság elôször követendô példaként tekint a mintaházaspárra. Az éj szelíd trónjára ültetik ôket. Ám az egyre apokaliptikusabb rémségekbe, szexuális elferdülésekbe, mértéktelen züllésbe, önrombolásba, militarizmusba száguldó világ szelleme beleköltözik a fôszereplôkbe is. Ahogy az egyik hôs a regény fináléjában meg is fogalmazza: már nehéz eldönteni, hogy Amerika fertôzte-é meg az elsô világháború után Európát, vagy a tengerentúli fertôt olykor messze túlszárnyaló óvilág fertôzte hatványozottan vissza az újvilágot. A regény végkifejlete a rontás gyôzelme, a házaspár trónfosztása. Nicole, a feleség ugyan tökéletesen kigyógyul a skizofréniából, de teljes mértékben eluralkodik rajta az egészségesnek vélt beteg világ szellemisége. Elválik egykori megmentôjétôl, s hozzámegy a regény egyik legellenszenvesebb, trendi, militáns alakjához, egy par excellence: Ortega-tömegemberhez. (A valóság nem ilyen szörnyû: Fitzgerald feleségével, Zeldával haláláig élt együtt héja-nászban.) A pszichiá ter-író pedig alkoholista vidéki orvosként teng-leng, kallódik Amerikában, ellentétben az íróval, F. Scott Fitzgeralddal, aki az alkoholizmusát ugyan nem tudta legyôzni, ám negyvennégy éves korában bekövetkezett halála után egyre inkább a huszadik század legjelentôsebb amerikai írói között kezdik emlegetni. S így tartják számon ôt mindmáig az olvasó magyarok is, akiknek a hetvenes években Az éj szelíd trónján a legkedvesebb olvasmányaik között szerepelt. (F. Scott Fitzgerald: Az éj szelíd trónján, regény, Fordította: Osztovits Levente, Európa Könyvkiadó Kft., 2011.) ■ P Ó SA ZO LTÁN 2012.

április

■

új k atedra

19

kot tava r á z s

Lámpafény-kép Harcsa Veronika: Ami mozog, az nem tud megfagyni A dzsesszénekes fiatal kora ellenére – még nincs harmincéves – több lemezzel lepte meg közönségét és rajongóit. Az általa 2005-ben alapított Harcsa Veronika Quartetnek még abban az évben napvilágot látott a Speak Low címû bemutatkozó albuma; ezt 2007-ben Japánban a Nature Bliss Kiadó is megjelentette, s a siker sem maradt el: a korong a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokálisdzsessz-eladási listájának az élére került. A második, saját szerzeményeit tartalmazó You Don’t Know It’s You címû albumon hallható Too Early címû dallal a Petôfi Rádió játszási listájának elsô helyezését érte el. A harmadik, Red Baggage címû lemezt 2008-ban mutatták be a kvartettel, ez szintén óriási sikert aratott a zenekedvelôk körében. A következô, Lámpafény címû CD (2011) magyar nyelven készült, ezen a mûvésznô XX. századi költôk saját maga által megzenésített verseit énekli. Harcsa Veronika számos elismerés tulajdonosa: a 2007-es Budapest Fringe fesztiválon a Fringe Legjobb Hangja díjat nyerte el; 2009-ben második lemezéért a Hanglemezkiadók Fonogram Díjai közül ô vehette át az Év ha zai jazz albumáért járó elismerést, a 40. Magyar Filmszemlén pedig Márkos Alberttel a fôdíjas Utolsó idôk címû filmért a legjobb eredeti filmzenének járó díjat kapta. A filmek mellett színdarabokban is szerepel: a budapesti Centrál Színház A velencei kalmár elôadásához szintén zenét szerzett. Sokoldalú tevékenysége mellett még a Bin-Jip zenekarban is énekel. A sokszínû énekest eddigi pályájáról, lemezeirôl és a körülötte lévô világról kérdeztük.

– Ilyen fiatalon már megmutatta a világnak, hogy mit tud, mit képvisel a zenei palettán. Honnan az indíttatás, a tehetség? – Hivatásos zenészrôl nem tudok a családomban, bár állítólag az egyik dédnagyapám tamburmajor volt, de ez talán inkább csak egy családi legenda. Anyai nagypapámnak volt hegedûje – a hangszer a mai napig megvan –, és ô nagyon szeretett játszani rajta. Szabóként a nagymamámat úgy csábította el, hogy az ablaka alatt muzsikált. A szüleimnek is fontos volt a zene, de egyikük sem tanult zenét, ôk teljesen más területen mozognak. Édesapám évekig Budakalász polgármestereként tevékenykedett, édesanyám pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívumban dolgozott. A húgomnak bölcsészdiplomája van. Engem a zene mindig érdekelt, de nem gondoltam, hogy végül énekes leszek. – Hol nôtt fel? – A XII. kerületben születtem, de mivel apukám nem bírta a fôvárost, négyéves koromban – a húgom megszületése után – kiköltöztünk a szülôfalujába, Budakalászra. Ott nôttem fel, mégis igazán budapestinek érzem magam, tizenkét éves koromtól ugyanis bejártam Budapestre, lévén, hogy a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium hatosztályos matematika speciális tagozatán tanultam az érettségiig, 2001-ig. Jelenleg is itt élek, a II. kerületben lakom. – Akkor eligazodik a reáltantárgyak világá ban. – Mindig jó voltam matematikából, sokáig úgy is nézett ki, hogy ezen a területen kamatoztatom tudásomat. Ezt bizonyítja, hogy a Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre jelentkeztem, informatikát tanultam. 20

2012.

április

■

új k atedra

– Mikor jött el az a pillanat az életében, ami kor világossá vált az ön számára, hogy a zene az, ahol igazán otthon van, és ezt szeretné hivatásszerûen mûvelni? – Mindig foglalkoztam zenével. A szüleim hétéves koromban beírattak zeneiskolába, mert úgy tartották, a zene az általános mûveltség része, ezért nem árt, ha megismerkedem vele. Mindkét szülôm szegény családból származik, nekik nem adatott meg, hogy hangszeren tanuljanak, ezért is szerették volna ezt a gyermekeik nek megadni. Elôször zongorázni, majd szaxofonozni, késôbb énekelni tanultam, azonban ez sokáig csak hobbi volt számomra. Érettségi

környékén kezdtem érezni, hogy talán ennél többrôl van szó. Utána még jó néhány évig tartott, amíg ki mertem mondani, hogy vár rám jövô ezen a területen. Huszonegy évesen felvételiztem a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemre, és amikor felvettek, eldöntöttem, hogy a zenét választom hivatásomul. – Ezek szerint mérnök-informatikus és éne kes végzettsége is van? – Végül is nem diplomáztam le a mûszakin, de négy és fél évet elvégeztem az informatika szakon. Közben már a zenemûvészetire is jártam, ott dzsesszének-elôadómûvész és tanár szakon végeztem 2008-ban. – Azt mondják, hogy a matematika és a zene összefügg: aki jó matekból, annak a zenélés is könnyebben megy. – Biztosan van összefüggés, a matekos osztályunkban rengetegen zenéltek. Nekem sokáig nem jelezte vissza a környezetem, hogy tehetséges lennék. Rengeteget jelentett a zene, de sokáig nem mertem elhinni, hogy lehetne belôlem zenész, hisz semmi nem utalt rá. Csak a motivációm volt nagyon erôs, az vitt elôre. – Zenekart is alapított, mégpedig a Harcsa Veronika Quartettet (HVQ-t). – Huszonegy éves koromban a sikeres felvételim volt az a komoly fordulópont az életemben, ami visszajelzésként hitet, lendületet adott ahhoz, hogy bebizonyítsam, ezzel kell foglalkoznom. Az elsô dzsessztanszakos év végén alakítottam elsô zenekaromat, a kvartettet. 2005-ben magánkiadásban ki is adtunk egy lemezt – a Speak Low-t –, amit eredetileg csak egy demóanyagnak szántam, ehhez képest nagyon sikeres lett. Egyébként a kvartett tagjai: Blaho Attila (zongora), Majtényi Bálint (dob), Oláh Zoltán (nagybôgô) és jómagam. – Nemcsak hazánkban, hanem Japánban is felfigyeltek önökre. Hogyan is történt? – A történet hihetetlen: kaptam egy e-mailt egy japán terjesztôtôl. Hallott a lemezemrôl és kérte, hogy küldjem el neki. Ebbôl ismeretség lett, majd két lemezbemutató turnén is részt vettünk Japánban. Két lemezem (2007: Speak Low – Nature Bliss, Tokió; 2008: You Don’t Know It’s You – Smartmusik, Budapest és Nature Bliss, Tokió) is listavezetô lett a legnépszerûbb terjesztôhálózatuk, a Tower Records vokális zene eladási listáján. Ha azonban az embernek egy országban nincs állandó jelenléte, nem lehet fenntartani a sikert. – Sokoldalúságát tükrözi, hogy a lemezen hallható számok zenéjét és szövegét is ön írta. A dzsesszdalok angolul szólalnak meg. Miért gondolta, hogy elôször ezen a nyelven szólítja meg a közönséget? Talán mûfaji sajátosság ból? – Ennek két oka van. Az egyik történeti ok: azoknak a daloknak, amelyeket én szeretek és énekelek – dzsessz, blues, pop –, az

kot tava r á z s anyanyelvük az angol. Elsôsorban angolszász területekrôl származnak, a popzene központja egyértelmûen Nagy-Britannia. Egyébként a zenemûvészetin a dzsessz tanszakon is angol dalokat okítanak. Egyetlenegy számot sem tanítottak magyarul. A másik ok, hogy a magyar nyelvnek ez a típusú zenei világ szerintem nem áll jól. Vannak, akik dzsesszt énekelnek magyarul, de bevallom, nekem ilyen formában nem tetszik. A magyar nyelvhez a sanzonos vagy a latin zenék közege sokkal jobban passzol. Ezzel együtt régóta élt bennem a vágy, hogy magyar nyelven is énekeljek és készítsek lemezt. – A negyediket, az elsô három album ugyan is angol nyelvû és mûfajilag a dzsessz dominál a számokban. – Valóban, ugyanakkor, mivel nemcsak dzsesszt hallgatok és szeretek, hanem a poptól az elektronikus zenéig sok minden mást is, ezek a hatások mind-mind megjelennek a zenémben. Kifejezetten kísérletezô típus vagyok, most például három zenekarban énekelek: az egyik az említett kvartettem, a másik a Gyémánt Bálint gitárossal alkotott duónk – ez egy teljesen új projekt, most készítjük elsô lemezünket –, a harmadik pedig a 2010 óta mûködô Bin-Jip, amely egy kísérleti elektronikus projekt. Kifejezetten izgatnak és inspirálnak azok az új formációk, amelyekben nemcsak a jól megszokott zenei közegben és zenésztársakkal vagyok körülvéve, hanem olyan emberekkel, akik másképp gondolkodnak a zenérôl és más zenei mûveltségük van, mint nekem. – Hogyan találnak egymásra? – Ha az ember nyitott és eljár mások koncertjére is, ez alkalmat ad arra, hogy megismerkedjék zenészekkel. A fôiskola is – nyilván sok egyéb fontos dolog mellett – nagyon sokat segített nekem abban, hogy bekerüljek zenei körökbe. – Menedzseli valaki a zenei pályáját vagy önálló e téren? – Az elején mindent magam végeztem, most pedig jó, hogy nem nekem kell az effajta feladatokat ellátnom, mivel sok olyan is akad közöttük, ami kellemetlen számomra. Ilyen például az, hogy nem szeretek árat szabni annak a tevékenységnek, amit én csinálok; ezért jó, ha ezt a terhet valaki leveszi a vállamról. Nyilván egy jól mûködô zenekar mellett sok más kisebb-nagyobb ügy és szerveznivaló adódik, amihez jól jön a segítség, ugyanakkor a fontos döntéseket együtt hozzuk. – Térjünk vissza a verses lemezhez, amelyik legalább olyan sikert ért el, mint az elôzôek. A XX. századi költôk versei szólnak hoz zánk az ön zenei ízlésének, zeneszerzésének megfelelôen. Hogyan készült az anyag? – A megzenésítési és maga a válogatási folyamat csodálatos és nagy élmény volt. Elôször egy költôt kerestem, aztán mégis több mellett döntöttem. Olvastam kortársakat is, végül még-

is a XX. századnál maradtam. A válogatásnál az elsôdleges szempont az volt, hogy mennyire állnak hozzám közel és mennyire tudom elképzelni, hogy az én hangomon megszólaljanak a versek, mennyire érintenek meg, milyen erôs érzelmeket hoznak elô belôlem. Vannak szerelmes versek, de nem kizárólag. Weöres Sándor Út címû verse például kifejezetten filozofikus tartalmú, két József Attila-lírából pedig az egyik amolyan ars poetica-jellegû mû, a másik kirohanás a világ ellen. Hangulatfestô vers több is van, köztük Babits Mihály Nyár, valamint a címadó, Tóth Árpád Lámpafény címû költeménye. A lemezt a MÜPÁ-ban mutattuk be, az est vendége Kulka János volt. Ô Lackfi János által szerkesztett prózai szövegeket mondott, amelyek a feldolgozott költôket, illetve általában véve a költôi lét viszontagságait és örömeit hozták közelebb a hallgatókhoz. – Hogyan készül egy-egy szerzemény, le gyen az saját, illetve adott szövegre írt dalla mú dal? – Elôfordul, hogy a szöveget alakítom a meglévô dallamhoz, de mostanában jellem zôbb, hogy a szöveghez alakítok dallamot. A kiindulási pont mindig egy élmény, ami lehet egy személyes érzelem, vagy egy könyv, egy film, egy vers, bármi, ami inspirál. – Kik látogatják a koncertjeit? – A közönség összetétele nagyon vegyes, az egészen fiataloktól a nyugdíjasokig meglehetôsen változatos életkorúak vannak a nézôtéren, és ennek nagyon örülök, mert véletlenül sem szeretném korlátozni a zenémet egy korosztály hallgatóságára. – Milyen szempontok szerint alakulnak a fellépései, az, hogy mikor melyik formációval lép fel? – Mindegyik zenekarral koncertezünk, ám változó, hogy melyikkel van több klubfellépés és melyikkel megyünk inkább fesztiválokra. A duóval mostanában sokat dolgozunk együtt. – A MÜPÁ-ban többször hallhatta a közön ség a nagyon népszerû Literárium-esteken, ahová a kortárs magyar költôk-írók meglepe tésvendégeket hívnak. Miért fontosak ezek a programok önnek és a közönségnek? – A sorozat elsô vendégei Karafiáth Orsolya, Térey János és Varró Dániel voltak. Gyémánt Bálinttal kísértük ezeket az esteket, megzenésítettünk az adott költôtôl néhány verset, ezeket adtuk elô. Örülök annak, hogy ebben az évadban még három ilyen esemény lesz; azokat Palya Bea kíséri majd. Boldog vagyok, hogy ilyen népszerû a sorozat, hiszen a kortárs felolvasóesteknek nincs nagyon népes közönségük. Ezek a rendezvények nem tipikusak, talán ezért is érdeklôdik irántuk ennyire a hallgatóság. Egyrészt Veiszer Alinda személyében adott egy állandó háziasszony, másrészt vannak meghívott vendégek, akik a költô életében fontos szerepet

játszó személyek. Meglepetésként egy extra akcióval is elôállnak a szervezôk. A Varró Dánielesten például a meghívott vendég könyveinek az illusztrátora volt, aki ott helyben rajzolta a felolvasott verseket. Karafiáth Orsi egy divatikon is, az estjén Tóth Virág divattervezôvel egy divatbemutatóra fûzték fel az eseményt. – Koncertjein csodálatos ruhaköltemények ben és különleges frizurával lép színre. Fontos nak tartja, hogy a belsô világa összhangban legyen a külsô megjelenési formájával? – Természetesen fontos számomra, és igazság szerint a színpad sokat változtatott rajtam. Gyerekként mindig nagyon fiúsan öltözködtem, nadrágot viseltem, a hajam is rövid volt. A színpadon érzelmileg is könnyebben kitárulkozik az ember és mer nôiesen, szép ruhákban, szoknyában megjelenni. A színpadi megjelenés kihatott a magánéletemre: ma már élvezem, hogy szeretek öltözködni, és felveszek fellépôruhákat az utcára is, mert jól érzem magam bennük és feldobják a hangulatomat. – Tervezi-e a közeljövôben új hanganyag ké szítését? – Két album készül egyidejûleg. Az egyik a Bin-Jip zenekarral, ez velük a második lesz, és ezen kívül dolgozunk Gyémánt Bálinttal is a duóanyagunkon. Nagyon izgalmas idôszak a jelenlegi, mert minden héten születik valami új, és minden koncerten adunk elô a közönség számára új számokat. A hazai koncertek mellett lesznek fellépéseink a környezô országokban is. – Mit gondol arról, hogy a médiában még mindig nem az igényes, színvonalas produk ciók jelennek meg? – Nehéz kérdés. Nemcsak hogy „még mindig nem”, de egyre inkább nem. Igaz, én nem panaszkodhatom, mert ahhoz képest, hogy nem vagyok celeb, egész gyakran keresnek mind az írott, mind pedig az elektronikus médiából. Általánosságban viszont a közmédián már csak nyomokban látszik, hogy felvállalná az értékközvetítést. Az újságok között szerencsére még vannak igen színvonalas kiadványok, amelyek viszont sosem fognak tömegekhez eljutni. – Mi a zenei hitvallása? – Nagyon szeretem és élvezem azt, amit csinálok. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem. Óriási ajándék, ha az ember olyasmivel foglalkozhat, amiben hisz, amiben elmerülhet és amibôl merítkezni tud. Nyilván nekem is kellenek a zenén kívül más tevékenységek, hogy teljes legyen az életem, de a zene fel tud tölteni, így nem kell feltétlenül máshonnan impulzusokat szereznem ahhoz, hogy zenélni tudjak. Van egy mondás, amit nagyon szeretek: Ami mozog, az nem tud megfagyni. Ezt próbálom vonatkoztatni a saját életemre. Nem véletlenül van körülöttem számos projekt, hiszen a változatosságot igazán élvezem. ■ KLOTZ M ÁRIA ■ FOT Ó : G L Ó DI BALÁZS

2012.

április

■

új k atedra

21

kot tava r á z s

Jótékonysági koncert a Teleki Blanka Gimnáziumban X-faktoros sztárok járultak hozzá az iskola hang- és rádiótechnikájának fejlesztéséhez Április negyedike különleges nap volt a budapesti Teleki Blanka Gimnázium életében: Magyarország legnépszerûbb tehetségkutató showmûsora, a több millió nézôt képernyô elé ültetô X-Faktor 2011 sztárjai adtak tôlük megszokott, valóban fergeteges koncertet. A jegyeladásból befolyt bevételt az Apollo 23, Demes Tamás, Kováts Vera és Baricz Gergô az iskola hang- és rádiótechnikájának fejlesztésére ajánlották.

A húszesztendôs kárpátaljai fiú, Demes Tamás különleges öblös hangját mindig szívesen és igen nagy csodálattal hallgatják fiatal és örök fiatal hallgatói egyaránt, s nem volt ez másként ezúttal sem. Érdemes volt ennek a fiatalembernek két évvel ezelôtt elkezdenie énekelni és kitartania elhatározása mellett akkor is, ha ehhez a felkért énektanártól végül nem kapott segítséget. Tamás autodidakta módon jutott el a helyi falunapok, Csap városnapja és a Harmónia énekegyüttes 10. évfordulóját megünneplô koncert színpadáig, majd Beyonce Listen címû dalával a 2011-es X-Faktorig. A 12 legjobb között az elsô élôadásban a Beatles Let it Be, a másodikban pedig Cserháti Zsuzsa Hamu és Gyémánt címû dalát énekelte. Van egy ikertestvére, Balázs, akivel iskolai tanórákon sokszor szerepet

cseréltek (és sohasem buktak le). Hogy Balázsnak milyen énekhangja van, arról nincs tapasztalatunk, de hogy Tamás óriásit alakított a Teleki Blanka gimiben is, ezt a koncerten jelen lévôk közül – úgy tûnt – senki sem vitatta... A programnak az idôjárás is kedvezett, így a másodikként színpadra lépô Apollo 23 tolmácsolásában hallott Umbrellára (Rihannától ismert dal) csak a ritmus és a dallam erejéig volt szükség. Hasonló lelkesedéssel énekelte a közönség a három szívtipróval a Take That Patience, a Blue All Rise vagy a Back II. Black Tevagyazakitalegjobban dalát is. Érdekes, hogy miközben az Apollo 23 zenei alapképzettséggel rendelkezô és már a zenekari munkában is tapasztalatokat szerzett tagjai – Varjú René, Kumich Tamás és Nánássy Tibor, közülük René korábban a The Promyss együttes-

Baricz Gergô:

„Az álmok valóra válhatnak” Az esemény negyedik fellépôje a showmanként okkal emlegetett Baricz Gergô volt, aki megan�nyi zenei szárnybontogatás után – hegedülni is tanult, kocsmákban is zenélt – jutott el a 2011-es X-Faktor harmadik helyéig. Az erdélyi, Hargita megyei Borzonton született huszonkét éves fiatalember kétségkívül igen nagy népszerûségre tett szert, s hogy vajon miként élte meg mindazt, ami vele az elmúlt félév alatt történt, arra mi is kíváncsiak voltunk! – Igaz-e az, hogy amikor megérkeztél Budapestre az X-Faktor válogatásra, az elsô éjszakát a szabad ég alatt töltötted? – Nem, nem igaz: egy híd alatt töltöttem! – Hogyan élted meg azt a folyamatot, amely Bu dapesten a „híd alól” egészen rövid idô, mindös� sze néhány hónap alatt elvezetett a sztárságig? 22

2012.

április

■

új k atedra

ben, Tibi a Hegylakókban zenélt – önálló énekesekként érkeztek 2011 tavaszán az X-Faktor második szériájába, és a válogatókon is sikert arattak, az igazi áttörést mégis a közös éneklés hozta meg számukra. A fiúk a tábor elsô válogatóján buktak el, de a mentorok csak rövid idôre küldték ôket haza. Hamarosan visszahívták, azzal, hogy bár egyénileg mindhárman kiestek, csapatban számítanak rájuk a legjobb 50 versenyzô között. Így alakult meg az Apollo 23. Elôször 2011. október 15-én léptek a közönség elé, és sikerük azóta is töretlen. Az X-Faktor eddigi legfiatalabb versenyzôje, a 17 éves Kováts Vera azzal lépett a jótékonysági koncert színpadára, hogy tanulmányai miatt – a Fóti Szabad Waldorf Iskola 11. osztályos tanulója – ezúttal „csak” két dalt hozott; a Kings of Leon lassú, Use Somebody és az

– Utólag többféleképpen értelmezhetô a dolog, de egy biztos: igazolta azt, hogy ha meseként éljük az életet, az jó útra vezethet. Elindultam én is a hamuba sült pogácsával a tarisznyámban, átküzdöttem magam pár akadályon, és meglett az eredménye. – Akadály pedig mindig van, a mesében is, az életben is. Hogyan élted meg például azokat a tá madásokat, amik a határon túliságod miatt értek téged? – Az elsô néhány napban zavart, de aztán rájöttem, hogy nem alacsonyodhatok le erre a szintre. Ettôl kezdve el tudtam engedni magam mellett ezeket a megnyilvánulásokat. – Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod a szülôföldedet? – Nem érzem úgy, hogy elhagytam volna a szülôföldemet. Kijöttem gazdagítani magam, és ennek eredményeképpen egy sokkal értékesebb ember fog majd egyszer visszatérni. – Vagyis az, hogy most Budapesten élsz, nem végleges állapot? – Általában hosszú távra vonatkozó „kilométer köveket” szoktam magam elé helyezni. Ilyen az is,

AC/DC zúzós, Highway To Hell címû dalát nagy tapssal fogadták a rajongók, nem kevésbé Cyndi Lauper nagy slágerét, a Time after time-ot is, amire Baricz Gergô invitálta meg az ifjú énekest – nem emlékezetes, szívszorító párbajuk felelevenítése, sokkal inkább bensôséges kapcsolatuk kifejezéseképpen. Vera a Dunakanyar hangja II. verseny elsô helyezettjeként, rendezvények, búcsúk és jótékonysági estek fellépôjeként és az X-Faktor ötödik legjobbjaként sem „száll el” magától – ôt szigorúan nevelô szülei gondoskodnak arról, hogy ez ne történhessék meg. (És lányuk egyszer majd biztosan hálás lesz nekik ezért!) Vera egyébként igazi mûvészlélek: szabadidejében énekel, táncol és fest – állítólag az utóbbi kapcsolja ki igazán. A Színmûvészeti Egyetem musical szakán szeretne továbbtanulni.

hogy a családomat harmincévesen mindenképpen otthon szeretném látni. Ha fennmarad, a zenei pályámat is onnan szándékozom tovább irányítgatni. – Folytatod-e Kolozsváron, informatika szakon megkezdett egyetemi tanulmányaidat? – Nem folytatom. Zeneelméletet kezdtem el tanulni; ha már a gyakorlatban ezt mûvelem, számomra most ez a legfontosabb elméleti ismeret, amit szeretnék elsajátítani. – Mik a terveid az elkövetkezendô hónapokra? – Zenekari próbákat tartunk, majd Geszti Péter felkérésére elôzenekarként részt veszünk az erdélyi turnéján. Ez nagyon nagy lehetôség számomra, hiszen ez az elsô alkalom, hogy nagyszínpadon, élôzenével léphetek fel. A zenei alapra éneklésnek nincs akkora varázsa. Amikor a zene is tôlünk árad, tôlünk származik minden megszólaló hang, az a közönségnek is sokkal nagyobb élmény. – Folytatódnak a tehetségkutatók – mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik Erdélybôl fontolgat ják a jelentkezést ezekre a versenyekre? – Azt, hogy kitartónak kell lenni, nem szabad csüggedni! És hogy az álmok valóra válhatnak! ■ VAR G A G ABRIELLA ■ FOT Ó : PECSE N YE R É KA

S z e r t e né z ô

Pedagógusok a filmvásznon A filmek gyakran érzékletesebben tárják fel az iskola világának problémáit, mint a különbözô pedagógiai elemzések, kutatások garmadája. A tantermek számtalan mozgókép számára biztosítottak (és biztosítanak napjainkban is) tökéletes díszletet a maguk sajátságos konfliktusaival, speciális közegével és persze egyedi hôseivel. Ezen filmek legfontosabb hôsei pedig kik mások is lehetnének, mint a pedagógusok? S legyen akár fiatal, idealista, szenvedélyes tanító, netán bölcs, dörzsölt professzor a fôszereplô, ezek az alkotások arra emlékeztetik nézôjüket, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak a fiatal személyiségek formálásában, nevelésében. Sorozatunkban emlékezetes pedagógusfigurákat bemutató alkotások közül válogatunk.

Up the Down Staircase (1967) Sylvia Barrett (Sandy Dennis), a Coolidge Gimnázium újdonsült angoltanára kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy a valóságban nem úgy történnek a dolgok az iskolák tantermeiben, mint ahogyan azt ô elképzelte. A diákok hangoskodnak, nem tanulnak, szinte nem érdekli ôket semmi, az iskola lepusztult, forráshiányokkal küszködik (még krétára sincs pénz), a tanári gárda pedig több idôt fordít papírmunkára, mint a gyerekek tényleges oktatására. Az eltökélt tanárnô úgy dönt, hogy változtat a dolgokon, ám nem is sejti, hogy mekkora fába vágja a fejszéjét. Bel Kaufman 1965-ben írt regénye nagy port kavart az Egyesült Államokban, hiszen annak ellenére, hogy témáját sok humorral közelíti meg, bizony a korabeli oktatási rendszer nyílt sebként lüktetô problémáira tapintott rá. Ez nem volt túlságosan nehéz dolog, hiszen a könyv az iskolai imádság betiltásának, az integráció és a kötelezô iskolabuszos rendszer bevezetésének idején játszódik. A mozis feldolgozás nem váratott sokat magára, 1967ben Robert Mulligan direktor (Kamaszkorom legszebb nyara) Alan J. Pakula (A Parallaxterv) produceri felügyelete mellett vágott bele az adaptációba. A hitelesség kedvéért a forgatócsoport egy harlemi iskolában vert tábort, így a statiszták döntô többsége valódi diák volt. Az Up the Down Staircase tulajdonképpen az elôzô lapszámainkban már tárgyalt Tábladzsungel és a Tanár úrnak szeretettel címû mozik nôi verziója, ennek ellenére, illetôleg ellentétben a ténnyel, hogy egy hollywoodi alkotásról van szó, Mulligan filmje tartózkodik a szentimentális látásmódtól. A film fôhôsnôje, Miss Barrett (a Nem félünk a farkastól címû drámában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Sandy Dennis megkapó alakításában) hatalmas tervekkel és pedagógiai ambíciókkal telve érkezik elsô munkahelyére, a háromezer diákkal zsúfolt Coolidge Gimnáziumba angolt tanítani. Szeretné a diákok érdeklôdését felkelteni az irodalom iránt, ám hiába készül

Geoffrey Chaucer-idézetekkel, gondosan felépített tantervvel, tanulói rá se hederítenek igyekezetére. Miss Barrett rádöbben, hogy hagyományos módszerekkel nem juthat semmire, így rendhagyó ötletekkel készül óráról órára, miközben megpróbálja megismerni diákjai világát, gondolatait, félelmeit, örömeit. Ugyan az Up the Down Staircase a mûfaj alapfelállásával, vagyis az új tanár és a renitens osztály közötti szembenállással indít, ám az elsô egy órát követôen Mulligan eltér a már említett filmek által jól kitaposott dramaturgiai ösvénytôl. Szereplôi persze javarészt megmaradnak a zsáner által megkövetelt kliséfiguráknak (a szigorú, diktatórikus módszerekkel oktató igazgatóhelyettes, a rebellis, ám mégis jó eszû lázadó, az osztály bohóca stb.), de egykét diák és pedagógus sorsába, élethelyzetébe mélyebb bepillantást enged a direktor, aki bizony az életszerûség érdekében egyáltalán nem bánik kesztyûs kézzel szereplôivel. A film végén nem fordul mindenki sorsa jó irányba, sôt Miss Barrett minden igyekezete ellenére több diákról is kénytelen lemondani a szemeszter lezárásakor. Ez a fajta rendezôi törekvés ad valódi súlyt a filmben felvetôdô számos,

az oktatási rendszer hibáit felszínre emelô cselekményszálnak. Mulligan a legjelentôsebb problémát a túlzsúfoltságban és az iskolák bürokratikus túlszabályozásában látja, ahol hiába a sok jelenléti ív, a kötelezô jelentések és riportok garmadája, ha a diákokkal való személyes kapcsolat és az oktatás valódi értékei elvesznek ebben a papírrengetegben. Így válhat az egyik öngyilkosságot megkísérlô diák csupán egy kósza adatlappá az iskola kartotékrendszerében; tette csupán az iskola könyvtárosát készteti aggódásra a lejárt határidejû könyvek kölcsönzése okán. A rendezô további kényes kérdéseket is megpendít, hiszen a film 1967-ben készült, abban az évben, amikor az Egyesült Államokban bevezették az iskolákba az integrált oktatást. A faji feszültségek ezzel csak tovább fokozódtak, az iskolák és a pedagógusok sem erre, sem pedig a szegénynegyedekbôl az iskolapadba kerülô színes bôrû diákok szociális hátrányainak kiegyenlítésére nem voltak felkészülve. Mulligan végsô következtetése látszólag egyszerû: mindössze emberséges megközelítés, hozzáállás és végtelen elhivatottság szükséges egy jól mûködô, esélyt teremtô közoktatási rendszer megteremtéséhez. Persze még akkor sem biztos, hogy mindenki megmenthetô a saját döntéseinek következményeitôl, de akkor is meg kell próbálni a dolgot. Úgy tûnik sajnos, hogy majd harmincöt esztendô elteltével is éppen olyan aktuális a film mondanivalója, mint elkészültekor. ■ SI M O N YI G ÁSPÁR 2012.

április

■

új k atedra

23

F ôh a j t á s

A tisztesség és a helytállás a sikernél fontosabb Aki tudni akart németül, franciául, oroszul, hozzá jelentkezett – Pósa Zoltán emlékezése édesanyjára, a debreceni egyetemi gyakorlati nyelvoktatás mesterére A minap egy régi, deresedô fejû tanítványával, dr. Borsos Árpád kulturális földrajzkutatóval beszélgettem. Ahogy mesélte: szinte hallja ener gikus, gyors lépteinek kopogását, amellyel a késô hatvanas években végigaraszolta a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem harmadik emeleti folyosóját, amíg a Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai tanszékének akkori helyiségéhez ért. Ô volt az az egyetemi oktató, akihez az órát pontosan hozzá lehetett volna igazítani, soha nem késett. Az emlékezô szavait én akkor kiegészítettem: attól kezdve, hogy 1963-ban kinevezték az idegen nyelvi lektorátus vezetôjévé, a munkahelye déltôl estig szinte elsô számú otthonává vált. A tanításban, amit hivatásának tekintett, örömet talált, pedig keserû szájízzel vonult át a francia intézetbôl a lektorátusra, még akkor is, ha amott tanársegéd volt, emitt viszont csoportvezetô lett.

Hogyan lett a Székelyföldrôl az anyaországba származott vámospércsi református tanítóházaspár, Nagy Lajos József igazgató tanító és Kutassy Margit okleveles tanítónô leányából debreceni egyetemi oktató? Édesanyám, Nagy Ilona Hajdú-Bihar megyének már Nyírséghez tartozó csücskében, dimbes-dombos, lankás, ma is romantikus, hagyományos faluképet formázó községében, Vámospércsen született 1923. február 18-án, szüleinek második leánygyermekeként. Eleven eszû, fogékony tanító kisasszonykaként kedvelte ôt az egész falu. Nôvérével, Évával már akkor a legkorszerûbb párizsi divat szerint öltözködött. Elemi iskoláit, majd a híres debreceni Református Dóczy Leánygimnáziumnak mind a nyolc osztályát kitûnôvel vagy jelessel végezte. A család a szünidôt Vámospércs határában, a legmagasabb dombon álló kúriájában, a „szôlôben” töltötte. Anyánk az elsô világháború után elszegényedett, osztrák családokat segítô akcióban tanult meg anyanyelvi szinten németül egy

Pósa Zoltán Saját szavai szerint „»keresztyén«, magyar nemzeti, a szónak klasszikus értelmében liberális avantgárd, nyelvburjánoztató, formaépítô (de nem formabontó) prózaíró, konzervatív, klasszikus formákban láttató költô, értékhalász irodalomtörténész, újságíró”, aki vallja, hogy a valódi irodalomnak küldetése, missziója, metafizikai üzenete van. Debrecenben született 1948. szeptember 6-án. 1967–1972 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–német szakos hallgatója volt. Diplomája megszerzését követôen 1972-ben az Alföld szerkesztôje lett, de mint „reakciós partizánakció szervezôjét”, a laptól eltávolították. 1973-ban a Debreceni Agrár tudományi Egyetem tudományos segédmunkatársa lett, ám mint „klerikális reakciósnak” onnan is távoznia kellett. 1974-ben a Csongrád Megyei Hírlapnál dolgozott, de mint ellenzékit, onnan

24

2012.

április

■

új k atedra

vele egykorú lánytól, akit nagyapám családja egyszer fél évre, majd két nyárra is befogadott nyaraltatásra. Nyaranta a vámospércsi birtok állandó vendége volt Debrecen egyik híressége, Gréte Lehmann is, a Tisza család kocsordi birtokának társalkodónôje. Franciául és angolul anyánk könyvbôl tanult meg. Orvosnak készült, végül nagyapám rábeszélésének engedve ment mégis francia–német szakra. „Fiam, rád úgy ragadnak az idegen nyelvek, mint a légy a légypapírra. Vétek lenne, ha nem nyelvtanárnak tanulnál” – hangoztatta nagyapám. Nagy Ilona jeles oklevéllel fejezte be a debreceni Tisza István Tudományegyetem francia– német szakát, a kor szokásainak megfelelôen elvégzett két szemesztert angolból, másfelet magyar irodalomból. Ady Endre költészete iránti rajongása hozta össze elsô férjével, dr. Pósa Péterrel, aki 1979-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem világirodalmi tanszékvezetô-helyetteseként halt meg. Ebbôl az elsô házasságból születtem én.

Anyám az egyetem elvégzése után rövid, dóczys középiskolai tanári közjáték után került az egyetemre, amely 1945 után Kossuth Lajos nevét vette fel. A francia intézetben a legendás irodalomtörténész professzor egyik kedvencének számított, nagy reményû tanársegédként írta nyelvészeti dolgozatait az intézet belsô kiadványába. 1950-ben elsô házassága tönkrement, második férje dr. Dombrovszky József, a szláv filológiai intézet legendás ószláv és óorosz nyelvészprofesszora lett. E házasságából született 1952. április 13-án öcsém, Dombrovszky Ádám (ô is a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett, magyar–angol szakon, korábban újságíróként tevékenykedett, jelenleg a kormányzati kommunikációban dolgozik). Anyánk francia intézetbôl való számû zetéséhez hozzájárult Hankiss János profes�szor halála, s az is, hogy elsô férje, Pósa Péter Szegeden, Dombrovszky József pedig Debrecenben vállalt komoly szerepet az 1956-os for-

is elbocsátották. 1974–1975 között a debreceni Móra Ferenc Kollégium pedagógusa, majd zenei könyvtáros volt. 1976-ban Balmazújvárosban gimnáziumi oktató volt, ekkor költözött Budapestre. 1977–1979 között a Pest Megyei Hírlapnál tevékenykedett, ahonnan ellenzékisége miatt szintén eltávolították. 1979–1983 között a Mestermunka munkatársa, 1983–1989 között pedig a Móra Ferenc Könyvkiadó propaganda lapszerkesztôje volt. Igazi irodalmár és újságírói pályája a rendszerváltozás után kezdôdött, egy kivétellel valamen�nyi könyve 1990 után jelent meg, jelentôs díjait is akkor kapta. 1989–1990 között a Film-SzínházMuzsika fômunkatársa, 1990–1992 között a Pesti Hírlap kulturális rovatvezetô-helyettese volt. 1993–1994 között az Új Magyarország hitéleti rovatát vezette. 1994-ben a Szamizdat alapítószerkesztôje, 1994–1995 között a Literátor fôszerkesztôje volt. 1995-ben a Rendszertelen

Pulzus alapító-szerkesztôje, 1995–1996 között a Tisztesség felelôs szerkesztôje volt. 1996-tól a Magyar Demokrata kulturális rovatánál dolgozott, ugyanabban az évben az Aprószentek alapító-szerkesztôje is volt. 1997 óta a Magyarországi Református Zsinati Iroda szeretetszolgálatánál lelki gondozó. 1998–1999 között a Napi Magyarország fômunkatársa, 1999-tôl 2001-ig a Kis Újság kulturális rovatvezetôje volt. 2000-tôl 2011 ôszéig a Magyar Nemzet fôállású fômunkatársa: irodalom- és filmkritikusaként ismerhették az olvasók. Tolla alól több mint négyezer tanulmány, cikk, kritika került ki. Hetven könyv társszerzôje. Számos antológiában szerepelt, húsz önálló kötete jelent meg: Ama tôrök (regény, Magvetô Kiadó, Budapest 1985); Hernádi Gyula (irodalmi monográfia, Akadémiai Kiadó, Kortársaink sorozat, Budapest, 1990); Visszafojtott sírás (Stádium, 1992); Meneküléstöredék (Stádium, 1993); Menekülés négy sávon (nemzedéki nagyregény

fôh a j t á s radalom és szabadságharc idején az egyetemi munkástanácsban. A forradalom vérbe fojtása után se Nagy Ilona, se Dombrovszky József Debrecenben (sem pedig elsô férje, sem annak második felesége, Kiss Katalin) nem léptek be az újjáalakult Magyar Szocialista Munkáspártba. Mindkettejüket, finoman is, agresszívan is, be akarták szervezni ügynöknek a három per három égisze alatt – de ôk nem álltak kötélnek. Anyánk helyzete akkor vált lehetetlenné a francia intézetben, amikor jóakarói följelentették, hogy én, az idôsebbik fia, 1962-ben konfirmáltam, s egyetemi tanár gyermeke létemre a Nagytemplomban vettem magamhoz mindenki szeme láttára az Úrvacsorát. Már azon a határon volt, hogy átmegy a Debreceni Orvostudományi Egyetem lektorátusára, ahová egyik legjobb barátnôje, az ottani nyelvi lektorátus vezetôje, dr. Ficzere Károlyné befogadta volna, de végül az a kompromisszum született, hogy vezesse ô a bölcsészkari lektorátust. Anyám a szükségbôl erényt faragott. Nem siratta eltemetett tudományos ambícióit, hanem férjéhez, Dombrovszky Józsefhez hasonlóan az egyetem élô legendája lett. Franciául, németül és oroszul anyanyelvi szinten beszélt. Az orosz szakot az ötvenes években kiegészítôként végezte el, de voltak olyan idôszakok, amikor angolórákat is vállalt. 1963-tól 1983-as nyugdíjba vonulásáig márkanévvé tette a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkari Lektorátusát. (Azok számára, akik már nem emlékeznének: a lektorátus feladata volt a nem orosz szakosok számára négy félévig orosz nyelvórákat, a nem idegen nyelvszakosok számára német-, francia- és angolórákat tartani. A szocializmusban megszûnt a Kossuthon az olaszoktatás, 1992-ben indult újra Madarász Imre jóvoltából.) Mindenki

két részben, Stádium, 1994); Pürroszi gyôzelmek (két regény egy könyvben: Pünkösdi királyfi, Akkor mindenki velem törôdött, Literátor Könyvek, Budapest, 1995); Az alanyi szociográfia kurucos szóbûvésze (interjúregény Zsille Zoltánnal, NAP Kiadó, Dunaharaszti, 1996); Magyar vagyok (versek, Magyar Hitvallás Kiskönyvtár, Budapest, 1997); a Lét-nemlét-igék címû antológiában versekkel szerepelt (Alterra Kiadó, 1998); Jódillat és komlóíz (kisregény, Alterra Kiadó. 1998); Mediterrán tintabúra (nemzedéki nagyregény, Kairosz, Budapest, 1999); Tetszhalál után (millenniumi pályadíjgyôztes elbeszélés a Szavak kéke, aranya címû antológiában, Pest Megyei Önkormányzat, 2000); Aranykori tekercsek (mintegy 1400 oldalas nemzedéki megaregény, Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2003); Különleges szakasz (regény, Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2004); Irodalmi dandy avagy koranyári üdvözlet (regény, Széphalom

■ D ombrovszky Józsefné, Vámospércs, 1923. február 18–Debrecen, 1989. május 11.

Pósa Zoltán: Anyám I. Hová torkollanak a szálak, melyeknél még erôsebben fûz az elsô remegés hozzád megnyugodtam II. Elszenderedsz, minden arcodra tetovált barázda egy sor az én tollammal megírt Szenvedés Könyvébôl olvasni tanulom

Könyvmûhely, Budapest, 2005); Alászállás (versek, Széphalom Könyvmûhely Budapest, 2006); Hernádi Gyula (emlékkönyv, Alexandra Kiadó, Kossuth-díjasok sorozat, Budapest, 2006); Olvasó (versek, Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2007); Törött tükörbe néztél (versek, Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2008); Az ifjúság maradéka (regény négy tételben, Magyar Napló Könyvek, Budapest, 2009); Pósa Zoltán breviáriuma (szerkesztette és az elôszót írta: Gáspár Ferenc. Pósáról szóló tanulmányok, kritikák, Pósa-versek, Pósa-kisregények, Pósát köszöntô versek gyûjteménye, Coldwell Könyvek, Budapest, 2010); Pósa Zoltán breviáriuma II. (az elôzô módosított kiadása, Coldwell Könyvek, Budapest, 2011); A fehér bohóc feltámadása (új versek, Széphalom Könyvmûhely, 2011); továbbá: Emlék az ezredvégrôl (írta, szerkesztette és elôszóval ellátta: Pósa Zoltán, Literátor Könyvek, Budapest, 1994) és Két világ határán (írta, szer-

tudta, hogy annak, aki franciául, németül vagy oroszul akar tanulni, annak Dombrovszkynéhoz kell jelentkeznie. Mint ahogy a már említett egykori hálás tanítványtól, Borsos Árpádtól tudom (ô ma is rajong anyánkért és Dombrovszky Józsefért), a hallgatótársadalom Ilinek hívta, nevelôapám jellegzetesen kedves, dörmögô hangját is utánozván. Öcsémmel azt is utólag tudtuk meg, hogy a diákság elôtt példaszerû volt az a kölcsönös szakmai tisztelet, amellyel anyánk és apánk magánbeszélgetéseik során is emlegették egymást. Ahogy apánk vérbeli tudós, úgy anyánk vérbeli nyelvtanár volt. Olykor megkísértette az alkotásvágy is. Még Baranyi Imre fôszerkesztôsége idején megjelent egy Zûrzavar címû elbeszélés az Alföld folyóiratban, amelyet anyánk francia eredetibôl fordított a Heures Claires címû folyóirat közlése nyomán. D. Nagy Ilonaként írta alá. Az elbeszélésnek Debrecenben nagy visszhangja, szakmai sikere volt, de a folytatást a megyei pártközpontból leállították, mert az úgymond az algíri–francia háború idején játszódott, s túlságosan emberinek mutatta az „elnyomó imperialista francia közkatonákat”. Anyám keserû, rezignált fegyelemmel vette tudomásul, hogy irodalmi karrierjét sem engedi kibontakozni az államszocializmus. Tisztában volt azzal, hogy ô, a „reakciós”, „Erdélybôl jött kulák néptanító, hívô református család sarja”, „ellenforradalmár(ok) felesége” csak akkor maradhat meg a katedrán, ha mindig maximálisan teljesít. A nyolcvanas évek második felében nagy lelkesedéssel szerkesztett egy Kossuth Egyetemi használatra szánt audiovizuális, „kônyomatos” tankönyvsorozatot; ezt a munkát nyugalomba vonulása után, egyre súlyosodó betegsége, a Guillén– Barrés kór dacára is folytatta.

kesztette és az utószót írta: Pósa Zoltán, Literátor Könyvek, 1995). Több mûve megjelent idegen nyelven is, köztük Krisztina Schweighoffer fordításában németül Az elsô helyes lépés (Der erste richtige Schritt) és A dromedár (Das Kamel) címû elbeszélések a Valahol örökké (Irgendwo evig) – Pest megyei írók és költôk antológiájában (Pest megye Önkormányzata, 2002), verseibôl pedig Dancs Rózsa fordított angolra néhányat (Kalejdoszkóp kanadai magyar–angol kulturális folyóirat, 2008). Az ifjúság maradéka címû regénye bolgár nyelven Julia Krumova fordításában, a Szófiai Magyar Kulturális Intézet gondozásában jelenik meg 2012 végén a szófiai karácsonyi könyvvásárra. Megjelent három regényfordítása is, de nem tekinti magát mûfordítónak. Mûfordításai: Sandra Field: A szivárvány nyomában (Chasae a Rainbow, regény, Axel Springer Kiadó, Harlequin, Romana sorozat, 17., Budapest, 1990. Németbôl fordítot-

2012.

április

■

új k atedra

25

fôh a j t á s

„A könyvein keresztül itt van közöttünk”

Életmûve legfontosabb részének tartotta azt, hogy mindkét gyermekébôl diplomás, több nyelvet is beszélô, tisztességes, keresztyén gondolkodású embert neveljen. Vallotta – nagy tisztelettel beszélt elsô férjérôl, Pósa Péterrôl is – Dombrovszky Józseffel együtt, hogy az emberi tisztesség és a helytállás a sikernél is fontosabb. Talán jobban örült volna, ha mi is nyelvészek, tanárok leszünk, de nála egyik szülô sem volt büszkébb, amikor írói, újságírói sikereink eredményeivel szembesült. Szomorú, hogy igazi kibontakozásunkat, amely a rendszerváltozás után kezdôdött, már csak odaátról láthatja. Lehet, hogy modern fogalmak szerint korszerûtlen embernek nevelt minket, de nagyon jól van ez így. Mi is büszkék voltunk rá. Láttuk, hogy bár 1982-ben, az említett betegség miatt egyre nehezebben tudott járni, aztán mozogni is, de amíg tehette, az imádott Kossuth Lajos Tudományegyetem menzájára járt ebédelni, s nyugdíjasként is mindennap betért az irodájába, ahol az ô helyére nem ült senki. Várták, hogy Ilike megérkezzen szokásos napi látogatására. Odaadóan ápolták ôt orvosai, elsôsorban a család régi barátja, dr. Síró Béla a Debreceni Orvostudományi Egyetem belgyógyászatán, de a szívós, alattomos kór elszívta életerejét. 1989. május 11-én, délután fél kettôkor elhunyt. És azt is láttuk, hogy a Köztemetôben, ahol a református egyház szertartása szerint kísértük el e világi utolsó útjára, a családon kívül rokonok, barátok, egykori dóczys középiskolai és egyetemi tanárkollégák, tanítványok végeláthatatlan sora kígyózott a ravatalozótól a sírig megszakíthatatlan folyamban, ahol szüleivel, férjével, testvérével együtt nyugszik immár 1989 óta. ■ PÓ SA ZO LTÁN

Szombathely ma is alig tudja elfogadni a tényt, hogy 2011. december 20-a óta a város büszkesége, ország- és világszerte ismert és kedvelt költôje, diákok által rajongott pedagógusa, a mûvészeti-kulturális közélet átlagosnál lényegesen aktívabb, fáradságot soha nem ismerô, állandó szereplôje, Balogh József nincs többé. A búskomorságba fordulás helyett azonban hozzátartozói és tisztelôi az emlékének ritkán látott ápolásába fogtak – s errôl valóban példát vehet bárki, aki a nagy elôdök elôtti fôhajtás módozatait kutatja. Balogh József özvegye, a szintén pedagógus Anikó volt férje szellemi hagyatékát gondozza nagy odafigyeléssel és körültekintéssel. Nagyobbik fia, Zoli ott ült édesapja helyén a Gazdag Erzsi Versmondó Verseny zsûrijében, s Matyi öccsével együtt jelenleg is egy virtuális emlékszoba – on-line múzeum – létrehozásán fáradozik. Devecsery László, a költôtárs és jó barát utóbb József-nap alkalmából szervezett, Lángvirágok címmel emlékmûsort a Weöres Sándor Színházban, Szovák Csaba, a váratlanul elveszített költô verseinek legutóbbi társkiadója jóvoltából pedig napokon belül bejegyzi a bíróság a Balogh József Alapítványt. A Lord együttes jótékonysági koncertet tervez, iskolája pedig, ahol az utóbbi öt évben tanított, a Reményik Sándor

Evangélikus Általános Iskola róla nevezte el új, a költészet napján megnyitott könyvtárát. Lám, a szombathelyiek tudják, hogy akire emlékeznek, az nem hal meg soha. Ezt bizonyította a könyvtárnyitásra összesereglett emlékezôk nagy száma is, köztük Puskás Tivadar polgármesterrel, Lazáry Viktor alpolgármesterrel és Bánfi Péterrel, a szombathelyi evangélikus egyház felügyelôjével. „Nagyon kedves, érzékeny lelkû, segítôkész, jó embernek ismertem meg Jóskát. Az iskola alapítását is minden erejével támogatta – emlékezett nagy tiszteletben álló kollégájára Sátory Károly igazgató. – Mint tanárt is nagyon kedvelték a gyerekek. Nem egy diákunk örvendezett, amikor idekerült, merthogy itt tanít Balogh Jóska bácsi!” Ahogy az iskolai ünnepélyeken verset szavalt, az valóban élmény volt és lelkesítô – mondta az igazgató, majd emlékeit és az iskolavezetés döntését így összegezte: „Kivételes emberi tulajdonságainak és alkotói képességének megannyi kisebb-nagyobb megnyilvánulása formálódott egy nagy, tiszteletet kivívó egésszé és inspirált bennünket arra, hogy megkeressük a módját annak, hogyan ôrizhetjük meg ôt magunknak. Talán azzal, hogy a könyvtárunk a nevét viseli, és az abban berendezett külön szekrényével valóban köztünk marad. A könyvein keresztül itt van és mindig itt lesz közöttünk.” ■ VARG A G ABRIELLA

ta: Pósa Zoltán); Meilnda Cross: Vágy a sziklák alatt (King of the Mountain, regény, Harlequin Magyarország Kft. Budapest, 1992); Kell egy angyal (Bethany Campbell regénye nyomán fordította és átírta Pósa Zoltán, Kiskegyed, 1996). Jelentôsebb díjai, elismerései: Madách Irodalmi emlékplakett (Salgótarján, 1982; az Irodalmi dandy avagy koranyári üdvözlet címû regényért kapta, amelynek megjelenését letiltották, csak 2005-ben láthatott napvilágot); Az elôzô év legeredményesebb Fiatal kritikusok éves ösztöndíja (Mûvészeti Alap Irodalmi Szakosztály, 1982); Az elôzô év legeredményesebb fiatal kritikusainak éves ösztöndíja (Mûvészeti Alap Irodalmi Szakosztály, 1983); Nemzeti Kulturális Alapprogram 10 hónapos ösztöndíj (regényírásra, 1995); MSZSZ IRKA IRODA irodalmi alkotói ösztöndíja (1997); MSZSZ IRKA IRODA filmnovella-pályázat különdíja (1998); Múltunkkal a jövôbe irodalmi pályázat (2000); JÓZSEF ATTILA-DÍJ (2000); Írókarácsony-

díj (a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának elismerô oklevele, 2003); Bertha Bulcsú-emlékdíj (2006); Szellemi Honvédelem-díj (2007); Obersovszky-díj (2007); Magyar Napló regénypályázat különdíj (2007); Lakiteleki hûségoklevél az alapító atyák aláírásával (2007); háromszoros Salvatore Quasimodo-oklevéldíj (2007, 2008 és 2010); Balassi Bálint-emlékérem (2009); Fehér Mária-emlékdíj (2009). Kaméleon irodalmi pályázat vers kategória díj (2010); PÉTERFY VILMOSÉLETMÛDÍJ (2010). „Minden írott mûfajban alkotok, kivéve azokat, amiket jól megfizetnek (film, dráma, mûfordítás). Szeretek népdalokat énekelni (viszonylag jól) és verseket mondani (viszonylag rosszul)” – állítja magáról. Kedvenc saját mondata: „Múlt és jövô metszéspontján / Végtelenre nyújtott / és soha nem észlelt pillanat / Örvényében élünk” (a Múlt és jövô metszéspontján címû versébôl). Másoktól származó kedvenc mondatai egyikét Pilinszkytôl

választotta: „Alvó szegek a jéghideg homokban / Plakátmagányban ázó éjjelek / Égve hagytad a folyosón a villanyt / Ma ontják véremet”. 2002 óta a Fidesz Magyar Polgári Párt, majd Szövetség tagja, kétszer megválasztott Fidesz-küldött és a Fidesz Kulturális Tagozat országos, valamint a fôvárosi (korábban a XI. kerületi elnökség) tagja. „Jókat nevetek, mi több, röhögök, amikor egykori pártmókusok, kisznyikek, kiérdemesült besúgók vetik a szememre, hogy a Fidesz és a jelenlegi kormány elkötelezett híve vagyok – mondja. – Sokszor a szakmánknak is a szemére vetem: nézzenek kicsit végre magukba, egy hozzám képest egészen más világnézetû írótársam (kivel és korán elhunyt fiával jó viszonyban voltunk), Eörsi István véleményét idézve: a levitézlett alakok gyakoroljanak végre önkritikát. Sokan az effajta szókimondásomért haragszanak rám.” Pósa Zoltán írói munkássága a budapesti Szent Margit Gimnáziumban 2010 óta érettségi tétel.

26

2012.

április

■

új k atedra

A költészet napján Balogh József Könyvtár nyílt Szombathelyen

7 h at á r

Az Örök Városról vetélkedtek Székelyföldön Kolumbán Csilla tanárnô ötödik alkalommal hívta versenyre a Gyergyói-medence felsô tagozatos tanulóit Március 23-án ünnepi díszbe öltözött a kilyénfalvi kultúrotthon. Legfôbb ékét az a 42 – többségükben székely népviseletben érkezett –, 10 és 14 év közötti diák jelentette, akik a kötelezô iskolai tananyag elsajátítása mellett heteken keresztül mindennap fordítottak arra is idôt, hogy Róma földrajzáról, történelmérôl és mûvészettörténeti értékeirôl is minél több tudásra szert tegyenek, nem is akármilyen mértékben: olyannyira, hogy szerzett ismereteik másokkal is összemérhetôvé válhasson. A gyergyótekerôpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola és személy szerint Kolumbán Csilla tanár, hitoktató ismét meghívta ugyanis Kilyénfalvára – immár ötödik alkalommal – a környék diákjait, hogy felkészítô tanáraikkal és minden megjelent vendéggel együtt ünnepi vetélkedô keretében emlékezzenek a falu nagy szülöttére, néhai dr. Jakab Antal gyulafehérvári fôpásztorra, aki éppen 70 évvel ezelôtt, 1942. július 13-án védte meg Rómában a Lateráni Egyetemen Az erdélyi egyház hierarchiája a fejedelemség idején (1527–1697) címû doktori disszertációját, és akit éppen 40 évvel ezelôtt, 1972. február 13-án szentelt püspökké Rómában a Szent Péter-bazilikában VI. Pál pápa.

Kolumbán Csilla tanárnônek éppen Jakab Antal püspök és Róma kapcsolatának e két kerek évfordulója – valamint az, hogy a püspökszentelésre emlékezve az alkalomból egy zarándokcsoport tagjaként februárban maga is Rómában járt – adta az ötletet, hogy ebben az évben ne a nagy püspök élete és munkássága álljon a verseny középpontjában, hanem az Örök Városként, a Caput mundiként, az ókori nyugati világ és a kereszténység fôvárosaként emlegetett Rómára irányuljon a figyelem. – Rómában megszámlálhatatlanul sok kellemes meglepetés és gyönyörû látnivaló várt bennünket – emlékezik Kolumbán Csilla a februári élményeire. – Utunk folyamán nemegyszer a hála és az öröm könnyeivel küszködtem, hogy én is e csoport tagjai között lehetek szûk családommal együtt, megtapasztalhatom, láthatom e csodálatos értékeket, s hogy a jó Isten megajándékozta családunkat Jakab Antallal, akinek a nyomdokain járhatunk Rómában. Minden bazilika, épület újabb és újabb élményeket nyújtott számomra. Az immár ötödik éve minden márciusban megrendezett versenyünk általános célja Jakab Antal püspök emlékének ápolása, az, hogy megôrizzük ôt a jövô nemzedéke számára, arra való tekintettel azonban, hogy éppen 70 évvel ezelôtt szerezte meg Rómában doktori fokozatát és éppen 40 évvel ezelôtt szentelte püspökké Rómában VI. Pál pápa, az idei versennyel Rómát próbáltuk meg kicsit közelebb vinni a gyermekekhez. A Gyergyói-medence felsô tagozatos tanulói számára meghirdetett vetélkedôre idén 14, egyenként három-három versenyzôbôl álló csapat jelentkezett. Két csapattal képviseltette magát a tekerôpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola, szintén két csapattal a kilyénfalvi Péter Antal Általános Iskola, de jelen voltak a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola, az orotvai Általános Iskola, a ditrói Általános Iskola és a Siklódi Lôrinc Általános Iskola, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola, a Kós Károly Általános Iskola és a Fogarassy

Mihály Általános Iskola, a marosfôi Általános Iskola, a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola és a gyergyócsomafalvi Köllô Miklós Általános Iskola diákjai is. – A versenyen induló diákok kiválasztása mindig önkéntes alapon történik – magyarázza a verseny szervezôje, Kolumbán Csilla. – Elmondjuk nekik, hogy lesz egy ilyen verseny, és megkérdezzük, hogy ki szeretne részt venni rajta. Jellemzôen azt is ôk találják ki, hogy milyen csapatnévvel indulnak. Ez nagyon fontos döntés, hiszen az elsô versenyfeladat mindig a csapatok bemutatkozása, amelyen meg kell indokolniuk, hogy miért éppen azt az adott nevet választották. A visszatérô csapatok általában hozzák magukkal korábbi csapatneveiket, mint például a „Jakab Antal követôi”, a „Dominus meus et Deus meus” vagy az „Én Uram és én Istenem” csapat, de öröm volt felfedezni idén a versenyasztalokra kiírt kártyák között az „Örök Város lakói”, a „Zarándokok”, a „Colosseum”, a „Szent Péterbazilika” vagy az „Azálea” neveket is. – „Róma középpontjában lenyûgözôen és elegánsan fogad bennünket a Piazza di Spagna. Ahogy a térre lépünk, szemünk elé tárul a léket kapott hajót formázó Fontana di Barcaccia márvány szökôkút. A tér lelke a monumentális díszlépcsô, amelyet a XVIII. század elsô éveiben F. De Sanctis tervezett. A lépcsô mindig tele van fiatalokkal, sok külföldivel. Májusban azáleakiállítással öltöztetik virágdíszbe a lépcsôt, a rengeteg virágot külön e célra nevelik a város melegházaiban” – áll a gyerekek felkészüléséhez kiadott tananyagban. Az azálea nagyon szép virág, nem csodálom, hogy a gyermekek ennyire felfigyeltek rá – mondja a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola „Azálea” csapatnévvel jelentkezô diákjainak felkészítô tanára, Elekes Zsuzsanna. A vetélkedô során a gyerekek nemcsak megszerzett tárgyi tudásukról adtak számot, de szövegértésük, kreativitásuk is megmutatkozhatott és ízelítôt adhattak ötleteik, fantáziájuk világából

is. A csapatnévválasztás megindoklása után második feladatként a Pápai himnusz szövegét kellett idézniük és értelmezniük, a harmadik körben pedig egy ötven, Rómával kapcsolatos kérdésbôl álló tesztlapot töltöttek ki. A negyedik tennivalójuk az volt, hogy írjanak egy levelet arról, mi, az utókor mit köszönhetünk Jakab Antal püspöknek, miben követhetjük ôt. Az ötödik forduló igen izgalmas kihívásnak bizonyult számukra: Róma egy-egy jellegzetes épületének kivetített fényképe alapján kellett azt felismerniük és elmonda niuk róla mindent, ami csak eszükbe jutott. Az eredmények összesítése nem kis fejtörést okozott a négytagú zsûrinek – Czikó László gyergyószentmiklósi lelkipásztor, Gál László fôtanfelügyelô és Gulyás László, a Csíksomlyó Magazin kiadó-fôszerkesztôje mellett a zsûri elnöki tisztét e sorok írója töltötte be –, akik végül az elsô, a második és a négy harmadik helyezett csapat mellett az összes többi csapatot is különdíjakra érdemesítették, köszönhetôen a nagylelkû támogatóknak: a Commitment Zrt. és lapunk mellett a gyulafehérvári érsekség, Gyergyóújfalu Község Önkormányzata és a Csíksomlyó Magazin is hozzájárult ahhoz, hogy a versenyre érkezett gyerekek mindegyike gazdag ajándékcsomaggal távozzék a kilyénfalvi kultúr otthonból. Mielôtt azonban elhagyták a verseny helyszínét, megkoszorúzták a kilyénfalvi templomkertben Jakab Antal püspök szobrát, és elfogyasztották a kilyénfalvi plébánia jóvoltából asz2012.

április

■

új k atedra

27

7 h at á r talra tett finom falatokat. Mi pedig ezalatt nem tudtuk leplezni kíváncsiságunkat, és a felkészítô tanároknak szegeztük a kérdést: milyennek találták a vetélkedôt? Páll Ildikó, Fogarassy Mihály Általános Iskola, Gyergyószentmiklós: – Minden évben részt veszünk a versenyen. Nagyon színvonalasnak találom, a pedagógus irányításával a feladott anyag is megtanulható. A részt vevô diákok idén is rendkívül sok ismerettel gazdagodhattak. Kifejezetten tetszett, hogy egy csapat sem maradt díjazás nélkül, ezt külön köszönjük a szervezôknek. Ezt valamilyen szempontból valóban mindegyikük megérdemelte. Évek óta szervezünk mi is tantárgyversenyeket, és mindig figyelünk arra, hogy már a részvételért kapjon mindenki valamit, de a különdíjak kategóriája igazán jó ötlet volt. Nagyon köszönjük a szervezôknek a fáradságot és a támogatóknak az anyagiakat. Jövünk máskor is, ha megszervezik! Molnár Júlia, Siklódi Lôrinc Általános Iskola, Gyergyóditró: – Annak, hogy Jakab Antal püspök a téma, nagyon örvendünk, mert úgy látjuk, hogy kicsit háttérbe szorul Márton Áron árnyékában. Nagy pozitívuma még a versenynek, hogy e nélkül a gyermekeink nem biztos, hogy hozzájutnának ezekhez az információkhoz… Puskás Erika, Általános Iskola, Orotva: – Nagyon jó volt a verseny, jól érezték magukat a gyerekek, és látszott rajtuk, hogy tetszettek nekik a feladatok. Nagyon nagy érdeklôdéssel tanultak, s közben nagy vágyuk volt, hogy bárcsak egyszer ôk is eljutnának ezekre a helyekre. Különösen a Santa Maria Maggiore-bazilika története ragadta meg ôket. A legenda szerint augusztusban Liberius pápát álmában felszólította a Madonna, hogy építtessen templomot azon a helyen, ahol a következô nap reggelén friss hótakarót talál. Másnap valóban hó fedte az Esquilinus-dombnak azt a helyét és a legenda szerint a pápa abba rajzolta botjával a bazilika tervét. A gyerekek nagyon megjegyezték, hogy ennek emlékére minden év augusztus 5-én hófehér virágszirmokkal hintik be az oltárt, és hogy Jézus betlehemi jászlából is ebben a bazilikában ôriznek egy darabot. A verseny összességében nagyon pozitív élmény volt számukra, és nagyon boldogok voltak, hogy ôk nyerték el a legjobb szövegértônek járó díjat, holott még csak ötödikesek… Puskás Imre, Fráter György Általános Iskola, Gyergyóremete: – Nagyon jó és színvonalas volt a verseny. Különösen azért volt élmény számomra, mert 2007ben 24 gyerekkel és 5 felnôttel Rómában voltunk osztálykiránduláson. A Szent Lépcsôn térden állva felmenni, látni II. János Pál pápa sírját vagy sétálni a Colosseum körül életre szóló élmény. Jó volt, még ha csak gondolatban is, újból végigjárni ezeket a helyeket… 28

2012.

április

■

új k atedra

Bakos Zsófia, Siklódi Lôrinc Általános Iskola, Gyergyóditró: – Nagyon jól megszervezett, szép verseny volt, a gyerekeink igen sok új ismeretet szereztek. Mi, kollégák, nagyon értékeljük Csillának ezt a kemény munkáját, amivel mindezt évrôl évre megszervezi és lebonyolítja. Most különösen tetszett az, hogy minden csapat kapott valamilyen dicséretet, ez nagyon fontos dolog. Ahhoz szoktunk hozzá, hogy van elsô, második és harmadik díj és azután semmi, márpedig itt minden gyermek maximálisan felkészült, ezért volt jó, hogy a zsûri valamiért mindenkit kiemelt. Nagyon szép délután volt! Elekes Zsuzsanna, Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu: – Igazán színvonalas, jó verseny volt, s a gyermekek is nagyon lelkesen készültek rá. Én lepôdtem meg a legjobban azon, hogy a kiadott anyagot milyen hamar és milyen szívesen megtanulták. S aminek a legjobban örvendtem: olyan gyermek is jelentkezett, aki egyébként nagyon visszahúzódó, de most szívesen jött és meg is tanulta az anyagot. S ügyesek is voltak: harmadikok lettek. Minden évben itt vagyunk és mindig pozitív a gyermekek élménye, szeretik, szívesen készülnek rá. Ferenczi Julianna, Köllô Miklós Általános Iskola, Gyergyócsomafalva: – Nem vagyok híve a bemagolós, tárgyi, szó szerinti tudás visszaadásának, szívesebben mérem fel a kreativitást, a gyermekek ötleteit, persze a tudásukat is, de játékosabban. A mostani anyagot kicsit nehéznek találtam, de örülök, hogy a gyerekeim olyan ügyesen felkészültek és helytálltak. Szép és színvonalas verseny volt. Hálásan köszönjük, hogy itt lehettünk és részt vehettünk rajta! Természetesen Kolumbán Csillát, a verseny ötletgazdáját és szervezôjét is értékelésre kértük: – Azzal tisztában voltam, hogy a saját diákjaim mit tudnak, mennyire felkészültek, hiszen naponta foglalkoztunk az anyaggal, éppen ezért nem ôket figyeltem, hanem a többieket, és elcsodálkoztam, hogy milyen jól tudják az anyagot. Meglepett, hogy minden csapat mennyire felkészülten érkezett és hogy mindenki milyen ügyes volt… „Mindenki jelesre vizsgázott” Gál László fôtanfelügyelô, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, aki nem a felkészítô tanár szemével, hanem kívülállóként szemlélte végig az eseményeket, elmondta: nagyon örvend annak és igen jótékony hatásúnak tartja, amikor az egyház jeles személyiségeirôl versenyt rendeznek vagy ezzel a témával bármilyen formában foglalkoznak, a mai szekularizált világban ugyanis igen sokféle hamis ideál kering, s eközben rendkívül fontos, hogy igazi értékeket mutassunk a fiataloknak,

és olyan személyiségeket állítsunk eléjük példaképül, akik valóban követendôek. „Mindenkibôl nem lesz püspök – fogalmazott –, de példát láthatnak bennük arra, hogy milyen az emberi kiállás, a gerincesség, a szívós ragaszkodás a nemzethez és az egyházhoz minden meghurcoltatás és nehézség ellenére is. Ez Jakab Antal püspök életébôl és felelôs munkásságából is kiviláglik. Ezért jó, hogy errôl a gyerekek értesülnek, tanulnak, tapasztalatokat szereznek, mert ezáltal ezeket az elveket magukévá teszik.” A gyermekek felkészültségérôl a fôtan felügyelô így nyilatkozott: – A témának a tananyagtól való különbözôsége ellenére is nagyon jól felkészültek, a tananyagot dicséretre méltóan elsajátították, tudták, és föl is használták megfelelôképpen logikusan a verseny folyamán. A gyerekek jelesre vizsgáztak. Végül megkérdeztük tôle, lélektanilag, pedagógiailag, a gyermekek önbizalma szempontjából helyes eljárás volt-e az, hogy minden csapat díjazott lett. A következôt felelte: – Minden csapat nyert, de azért megvolt a teljesítménybeli rangsorolás, a különdíjaknak köszönhetôen pedig nem kellett a résztvevôknek értékes és értéktelen csapatként értelmezniük magukat és társaikat. Valamiben minden csapat jeleskedett: ha nem is volt a legtökéletesebb tudású, de mûvészibb volt a produkciója, vagy bátrabban szólalt meg, azaz jobb volt a kommunikációs készsége és így tovább, tehát nem feltétlenül kell egy valakit a magaslatokba emelnünk, a másikat pedig közvetlenül vagy közvetve elmarasztalnunk. A gyermekek önbizalma szempontjából mindenképpen jó, ha egy verseny így mûködik, és az is nagyon jó, hogy egyforma ajándékokat kaptak. Egy versenynek az ilyen módon történô megszervezése és kiértékelése véleményem szerint a legjobb és legjótékonyabb hatású megoldás. „Rómát látni kell” A versenyzôk, a kísérô szülôk és az érdeklôdô közönség soraiban is akadtak olyanok, akik egy hónappal azelôtt az Örök Városban jártak; ôk mindannyian nagyon lelkesen, csillogó szemekkel meséltek élményeikrôl. Egyik versenyzô lány, Marthy Ágota nyolcadikos tanuló szülei, Marthy Elza és Barni például így próbálták szavakba foglalni érzéseit: – A Jóisten nagy ajándéka volt, hogy három gyermekünkkel együtt eljuthattunk Rómába! Minden elképzelésünket felülmúló utazás volt, amelyen lelkileg és szellemileg is töltekezhettünk. Róma megannyi nevezetességének közelségében lenni elmondhatatlan érzés. Indulás elôtt feltettük magunkban a kérdést, hogy kiskorú gyermekeink vajon hogyan fogják megélni ezt a zarándoklatot, majd boldogan tapasztaltuk, hogy rövidnek találták négynapos ottlétünket, sopánkodtak hazaindulásunk reggelén, hogy:

7 h at á r

máris véget ért életük legcsodálatosabb útja? Hazaérkezésünk óta is azt tapasztaljuk, gyermekeink szívében elevenen él Róma. Beszélgetéseik során sokszor túlharsogják egymást, annyira bizonygatni szeretnék, hogy egy-egy hellyel kapcsolatban melyikük mire emlékszik jobban… Meg is kérdeztük nyomban tôlük, hogy milyen nyomokat hagyott bennük Róma: Marthy Ágota Emília (a verseny résztvevôje, 15 éves): – Minden nagyon szép volt! Legjobban a Szent Péter-bazilika és a Colosseum tetszett. A Szent Péter-bazilikában Michelangelo szobra, a Piétà és a fôoltár elôtt a négy nagy szobor elvarázsolt. A nagy méretek, amelyekkel Róma összes nagy templomában találkoztunk, engem is, mint mindenkit, nagyon lenyûgöztek. A Trevi-kút legendája szerint aki pénzérmét dob a kútba, visszatér Rómába. Remélem, én is viszontlátom még e szép várost… Marthy Tamás Richárd (13 éves): – Nagyon jól éreztem magam Rómában, minden, amit láttunk, nagyon tetszett. Leginkább a hatalmas régi épületek, a Colosseum, az Angyalvár, a Pantheon, a bazilikákban a hatméteres szobrok, az oszlopok, a díszes mennyezetek. Örültem, hogy láthattam a pápát az audiencián. Nagyon örülnék, ha még életemben visszajuthatnék Rómába. Marthy Gergô (11 éves): – Nekem nagyon tetszett a Szent Péter-bazilika és a Colosseum, a Szent Péter-bazilikában a magas kupola, a sok szobor és oszlop. Nagyon örülök, hogy én is ott lehettem. A verseny díszvendége az a házaspár volt, akik negyven évvel ezelôtt is jelen voltak Rómában Jakab Antal püspökké szentelésén. Jakab Lászlót és feleségét, Annát nagy tapssal köszöntötték a jelenlévôk, ôk pedig elcsukló hangon fejezték ki örömüket azért, hogy negyven év múltán, ez év februárjában ismét eljuthattak az Örök Városba: „Jó érzés volt újra végigjárni ugyanazokat a he-

lyeket és részt venni a csodálatos jubileumi ünnepségen…” – mondták lelkendezve. A Jakab család egy másik kilyénfalvi tagja, Jakab Erzsébet óvodapedagógus így ös�szegezte frissen szerzett római élményeit: „A rengeteg mûemlék, régiség, mint egy nyitott történelemkönyv tárult elénk. A tömérdek látnivaló közül a Szent Péter-bazilika látványa nyûgözött le legjobban. Hihetetlen mennyiségû mûalkotásait szinte lehetetlen egy látogatás alkalmával alaposan végignézni…” Marthy Attila, a helyi önkormányzat alkalmazásában álló mérnök is hasonlóképpen nyilatkozott: „Meg sem merem próbálni azt, hogy megfogalmazzam, milyen volt ismerkedni az élô Rómával, az Örök Várossal, ahol szorosan összefonódva, mondhatni egymásból táplálkozva él a múlt és a modernitás, amely tele van nyüzsgô nagyvárosi élettel, tiszteletet parancsoló történelemmel”. Gál Ernô helyi egyháztanácsos pedig valóban meg sem fogalmazta. Ennyit mondott: „Nem lehet elmagyarázni, Rómát látni kell, és átélni mindazt, amit mi átéltünk!” „Nem igaz, hogy a mai fiatalok rosszak és nem tanulnak” A kilyénfalvi kultúrotthonban folytatott beszélgetések végén ismét visszatértünk a verseny szervezôjéhez, Kolumbán Csillához, és megkérdeztük tôle, hogy az eltelt öt év alatt megfigyelhetô-e valamilyen fejlôdési ív vagy változási folyamat, amely az elsô versenytôl a mostaniig végbement. A tanárnô a verseny legfôbb erényeként azt említette, hogy sokan megismerték és egyre többen megismerik Jakab Antal püspök életét és munkásságát. Megfigyelte azt is, hogy a gyermekek egyre lelkesebbek, egyre többet tanulnak, jobban utánanéznek a dolgoknak, komolyabban veszik a versenyt. „Nem igaz, hogy rosszak a mai fia talok, hogy nem tudnak tanulni, hogy csak a számítógép érdekli ôket és semmire sem képe-

sek, mint ahogy sokszor ráhúzzuk ezt az egész társadalomra. Ma is bebizonyították, hogy igenis, le tudnak ülni tanulni” – mondta, majd hozzátette: a gyermekek valóban túlterheltek, sok a tananyag és a pluszfeladat, ami rájuk hárul, de mindemellett megvan bennük a készség arra, hogy olyan anyagot is elsajátítsanak, ami kifejezetten egyetlen tantárgyhoz sem kapcsolódik. Sôt nemcsak a készség van meg bennük, hanem a lelkesedés is. „Bármilyen versenyre kapunk meghívót és felteszem a kérdést, hogy számíthatok-e rájuk, szeretnének-e részt venni, biztos, hogy legalább hat gyerek jelentkezik, pedig a mi iskolánk nagyon kicsi – szólt elismeréssel a tanítványairól Kolumbán Csilla. – Olyan osztályunk is van, ahová csak 14 gyerek jár, s a legnagyobb létszámú osztályunk is csak 18 fôs. De onnan is összejön legalább öt-hat vetélkedni szándékozó gyermek. Tegnap is versenyen vettek részt: biológiaversenyen, azelôtt történelemversenyen, azelôtt helytörténeti versenyen, azelôtt földrajzversenyen… Általánosságban hetente járnak versenyezni…” – Mit jelent az ön számára Róma a februári zarándoklat és a márciusi verseny után? – Róma most már személyes értelemben is Örök Város marad számomra, a Városok Városa, amit véleményem szerint minden katolikusnak és minden kereszténynek legalább egyszer meg kellene néznie. Ahogy a muzulmánok elzarándokolnak Mekkába életükben egyszer, úgy nekünk is el kellene zarándokolnunk Rómába, hiszen nem elérhetetlen sem távolságban, sem anyagiakban. – Az elkövetkezô években is lesz-e Jakab Antal-vetélkedô a kilyénfalvi kultúrotthonban? – Ha csak tôlem függne, akkor azt mondanám, hogy ameddig erôm lesz hozzá, addig lesz, de annyi más tényezô is közrejátszik… én mindenesetre szeretném minden évben megszervezni. ■ VAR G A G ABRIELLA ■ FOT Ó : G ULYÁS LÁSZLÓ

2012.

április

■

új k atedra

29

H a r món i a

Nem szégyen, hanem lehetséges megoldás: családterápia A családterápia szó hallatán sokaknak bizonyosan az jut elsôként eszébe, hogy ha egy egész családnak terápiás kezelésre van szüksége, akkor ott bizony nagyon nagy baj lehet. Pedig a kifejezés csupán egy gyógyító módszert takar, mely az egyéni kezeléssel ellentétben egy természetes csoport erejére épít, mégpedig a családéra.

Központban a család A család a társadalom legfontosabb építôeleme, vérségi és érzelmi kapcsolatokon alapuló rendszer. Nemcsak az értékek, normák, viselkedési szabályok generációkon való átörökítése és a reproduktív, szexuális, gazdasági és oktatási célok megvalósítása miatt bír különleges szereppel, hanem az általa nyújtott pszichológiai támasz is jelentôs az egyén életében. Számos szociológiai és demográfiai kutatás támasztja alá, hogy a legtöbb ember életében a család áll az elsô helyen, fontosabb bármilyen munkánál, elfoglaltságnál, egyéb társas kapcsolatnál: a családi fészek biztonsága nemcsak a gyermek(ek), hanem a szülôk számára is nélkülözhetetlen. A családtagok folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, erôs érzelmi kötelék van közöttük, és a családon belül zajló kommunikáció révén valósítják meg önmagukat. Az itt zajló történések kihatnak a családot alkotó személyekre és magára a családi rendszerre is, így az egyén viselkedése is jobban érthetô és megmagyarázható, ha a családdal való összefüggésében vizsgáljuk. Éppen ezért, ha ez az alapvetô rendszer valami miatt meginog, a család tagjai könnyen elveszíthetik a talajt a lábuk alól. A családot azonban nem csupán kívülrôl érhetik negatív hatások, ilyen tekintetben a belsô feszültségek, kommunikációs zavarok ugyanakkora veszélyt hordoznak magukban. A család mint közösség léte ideális esetben a szereteten, az empátián, az elfogadáson alapszik, ám gyakran a problémák melegágya is egyben. Megannyi vizsgálat igazolja, hogy a családi élet különbözô zavarai gyakran negatívan befolyásolják a tagok személyiségfejlôdését, beilleszkedési, viselkedési problémákat okozhatnak, szenvedély- vagy egyéb pszichoszomatikus betegségeket idézhetnek elô. Hogy a család intézménye napjainkban válságba került-e, arról megoszlik a szakértôk véleménye, tény azonban, hogy egyre kevesebb a házasságban élôk és a családban vállalt gyermekek száma, a hagyományos családmodell pedig eltûnôben van. Pontosan ezen okokból kifolyólag juthat egyre fontosabb szerephez a családterápia a pszichoterápiás módszerek között, hiszen ennek a közösségnek a létét igyekszik megszilárdítani, megoldást keresve a tagok egyéni problémáira és a család mûködési mechanizmusainak zavaraira. 30

2012.

április

■

új k atedra

Új szemléletmód Családterápiás kezelésekkel az 1950-es években kezdtek el foglalkozni az Egyesült Államokban a rendszerelmélet, a kibernetika, a pszichoanalízis, a csoportterápia, a szociálpszichológia, a kultúrantropológia és a kommunikációelmélet kutatási eredményeinek alapjain. Bár napjainkra igen elterjedt pszichoterápiás módszer, elméleti háttere nehezen szilárdult meg, így Európában is lassabban, csupán a hetvenes, nyolcvanas években vált jelentôs kezelési formává, míg Magyarországon csak 1989-ben alakult meg a családterápiás tevékenységeket koordináló és felügyelô Magyar Családterápiás Egyesület. A kapcsolati tényezôk elôtérbe helyezése fajsúlyos paradigmabeli különbséget jelentett az addigi egyénközpontú kezelési formákhoz képest, hiszen a családterápia olyan pszichoterápiás szemlélet és egyben módszer, amellyel a terapeuta a tüneteket hordozó egyénnel és annak családjával együttmûködve igyekszik a problémákat orvosolni. A szakemberek ugyanis megfigyelték, hogy pácienseik állapotát és viselkedését jelentôs mértékben befolyásolja hozzátartozóik jelenléte, magatartása, viselkedése, és ezt a tapasztalatot igyekeztek minél hatékonyabb formába önteni. Bár a családterápia nem egységes, rengeteg irányzata ismert napjainkban, az egyes mûhelyek mégis azonos elméleti alapokból indulnak ki: a problémák, betegségek családon belüli összefüggéseit kutatják és a család tagjait bevonva törekednek azok megoldására. Éppen ezért a legkülönbözôbb irányultságú családterápiás szakemberek is képesek egymás munkamódszeréhez és stílusához alkalmazkodni, mivel bizonyos alapelvek minden iskola és irányzat számára evidensek és elfogadottak. Családban marad Az elmúlt évek a rendszerszemléletû családterápiák megerôsödését hozták, amelyek a családot, mint egységes és nyitott szociokulturális rendszert kezelik. Mint minden élô rendszernek, így a családnak is folyamatosan változnia, alakulnia kell a külsô és belsô változások hatására, úgy, hogy közben fenntartson bizonyos folyamatosságot, állandóságot. Ennek egyenes következménye, hogy idôrôl idôre átalakul a tagok egymáshoz való viszonya és szerepe, amit az érintettek

általában képesek elfogadni, ám ha nem, akkor mûködési zavar léphet fel, ami azután különbözô magatartási vagy pszichoszomatikus problémák formájában csapódik le. A tagok között fellépô konfliktusok pedig az egész család életére kihatnak: mindenkire hatással vannak valamilyen módon, mindenki érez belôlük valamennyit, mindenkinek van véleménye róluk. A megbomlott egyensúly néha magától helyreáll, ám bizonyos esetekben szükséges külsô segítség igénybevétele. A családterapeuta feladata ilyenkor a család szerkezetének újrastrukturálásával az egyensúlyi állapot helyreállítása. Fontos célja továbbá a prevenció is, hiszen a rossz mechanizmusok, minták megszüntetésével nemcsak az aktuális problémát orvosolja, hanem a következô generációknál is mérsékli az ezekhez kapcsolódó patológiás lelki tünetek megjelenését. A családterápia hasznos lehet, ha a probléma a család egy (szenvedélybetegség, depresszió stb.) vagy több (viták, konfliktusok, gyász stb.) tagját érinti, vagy ha a mûködési zavar nehezen megfogalmazható, annak jelenlétét mégis az egész család érzi. A családterápia az aktív terápiák közé tartozik, így a terapeuta igyekszik megváltoztatni a család tagjainak kommunikációját, fejleszteni a tagok önismeretét és önértékelését annak érdekében, hogy a résztvevôk egymáshoz való viszonyát megváltoztassa. A terápia során olyan új megoldásokat kínál, amelyeket a családtagok el tudnak fogadni, illetôleg újradefiniálja a fellépô problémát, hogy képesek legyenek megérteni, mi az a családi patológia, ami a jelenséget kitermelte. Ehhez rendkívül gazdag eszköztár áll a családterapeuta rendelkezésére, például különféle akciós technikák (levélírás, szoborépítés, pszichodráma) vagy éppen szimbolikus terápiás módszerek (festés, rajzolás, gyurmázás). A családterápiának kiemelt szerepe van a gyermek és serdülô pszichoterápiával való együttmûködésében, mivel sok esetben a gyerekek patológiája mögött valójában egy rossz családi mûködés áll, amit igazán megoldani akkor lehet, ha a családot is bevonjuk a közös munkába. A családterápia nem csodaszer, csupán egy lehetséges gyógyító módszer, amely igen hasznos mind a családok jelenlegi életére, mind pedig a jövôbeli problémák elkerülésére nézve. ■ SI M O N YI G ÁSPÁR

Egé s z s ég

Tai chi – a belsô energia mûvészete Az elmúlt években újabb és újabb, elsô hallásra talán meghökkentô, mára azonban megszokottá vált mozgáslehetôségek tûntek fel hazánkban is, egyiket-másikat közülük tömegesen vagy akár versenyszerûen ûzik. A kezdeti szûkös hozzáférés lehetôsége is bôvült, s gyakran az áruk sem magasabb, mintha úszni indulnánk. Közös sajátosságuk az újszerûség, s hogy lényegében kortól függetlenül ûzhetôk, csupán egy kis elszántságra és idôre van szükség ehhez. Kipróbáltunk közülük néhányat, s megpróbálunk kedvet is csinálni hozzájuk.

Manapság már nemcsak az amerikai filmekben, de a magyar parkokban is találkozunk idônként emberekkel, akik nagy összpontosítással végeznek egy furcsa, ugyanakkor harmonikusan hullámzó mozgást. Ôk a Tai Chi Chuan, röviden a tai chi vagy taji gyakorlói. Noha a nyugati ember számára a tai chi lassú, ringatózó mozgás, valójában harcmûvészet, a kung-fu egyik ágaként fejlôdött ki. A kínai küzdôsportokat alapvetôen két nagy ágra bonthatjuk: a külsô és a belsô stílusokra. Az elôbbire (mint a Shaolin) egyes izomcsoportok és a fizikális erô használata jellemzô, míg a tai chi az utóbbi képviselôje, itt a belsô energiával – chivel – dolgozunk. A mozdulatok a kungfuból, a szellemi alapelvek pedig a Lao Ce által megalapított Taóból származnak. A módszert Chan San-Feng taoista bölcs dolgozta ki a XIII. században. A legenda szerint a mester végignézte egy kígyó és egy daru küzdelmét. A madár kemény csapásait a kígyó körkörös hajladozásával, hullámzó mozgásával követte, hárította, s végül megmenekült. A lágy legyôzte a keményet. Ennek hatására alakította ki ezt a stílust, amelyben a fizikai erôt, a mozgást a lágy belsô erô használatával ötvözte. A testgyakorlat ritmikus, szabályozott mozdulatokat, pontosan elôírt testhelyzeteket tartalmazó mozgássorozat, ami a testi erô, koordináció, hajlékonyság fejlesztésén keresztül hatékonyan ellazítja a lelket is, fejleszti és használja a belsô erôt, a chit. Kínában a harcmûvészek hagyományosan csak saját fiaikat, családtagjaikat tanították. Így volt ez sokáig a tai chivel is, családon belül adták tovább, azonban a fiúk saját személyiségüknek megfelelôen alakították, s így több ága alakult ki: a Wu, Yang, Chen és Sun stílusok. Legelôször a Yang család nyitott a széles közönség felé, ma is ez a legismertebb és legnépszerûbb stílus. Bár minden iskolában alapvetôen ugyanazokat a mozdulatokat alkalmazzák, van, ahol ezek lassan, folyamatosan következnek egymás után (Yang), máshol a lágy hullámzást erôteljes, gyors mozdulatok szakítják meg (Chen). A taoista tai chiben pedig az egészség megôrzésére fokuszálnak, a mozgás harci jellegét elhagyták. A tai chit formagyakorlatként tanítják, a hagyományos, hosszú formájában 108 elembôl áll, de kezdôknek a rövidített 24, 37 vagy 48

lépéses formát tanítják. Mint harcmûvészetet, gyakorolják karddal, szablyával, bottal, lándzsával is, amihez már többéves tanulás, a mozgás beható ismerete szükséges. Manapság (különösen a nyugati világban) sokkal inkább az egészség megôrzésének, a külsô-belsô harmónia eléréséhez alkalmazzák. Maguk a mozdulatok nem bonyolultak, de mindegyiket pontosan, erôfeszítés és odafigyelés nélkül, gyorsan vagy lassan, megfelelô légzéssel ös�szekapcsolva kell elvégezni. A technika fontos része a megfelelô légzés és a meditáció, ami segít a belsô erô megtalálásában, koncentrálásában. Míg a többi harcmûvészetben a meditáció gyakran mint lazító, nyugtató gyakorlat szerepel, a tai chihez szervesen hozzátartozik, hiszen a chit kell alkalmaznunk. Meditálni itt nemcsak ülve, fekve fogunk, hanem kellô tanulás után mozgás közben is. Ehhez természetesen a formagyakorlatot és a légzéstechnikát is készségszinten kell alkalmazni. Többéves tanulással juthatunk el a formagyakorlat megismerésétôl és begyakorlásától odáig, hogy a mozdulatokat és a meditációval fokuszált belsô erôt akár küzdelemben is alkalmazhassuk; ez már a mesterek területe. A kezdô tanfolyamokon ismerkedhetünk meg a mozgás alapjaival, az elsô elemekkel. Ezekrôl az órákról nem érdemes hiányozni, hiszen itt ismerhetjük és tanulhatjuk meg az elemek pontos kivitelezését. Kényelmes ruhát vigyünk, ami nem zavar mozgás közben,

a többség mezítláb edz, de ha valaki ragaszkodik a cipôjéhez, az sem kizáró ok. A meleg nyári hónapok során új impulzust adhat, ha a gyakorlást szabadtéren végezzük. A kezdô – rendszerint 8–12 alkalmas – tanfolyamok ára 5–18 ezer forint között mozog. Az órák mindig bemelegítéssel kezdôdnek; már itt is kiderül, hogy valódi harcmûvészettel van dolgunk: a mozdulatok határozottak, pontosak, erôteljesek. Megjelennek jellegzetesen tai chis mozdulatok: minden ívet ellentétes irányú társával kombinálunk (elôrekörzést hátrakörzéssel, jobbra hajlást balra dôléssel), ez adja a technika ringatózó, hullámzó ritmusát. Minden porcikánkat átmozgatjuk, aztán jöhet egy kis erôsítés, különösen a lábakat kell edzeni, hogy kellôen mélyen – azaz megfelelôen hajlított térddel – végezzük majd a gyakorlást. Ezután jöhet a formagyakorlat elemeinek megismerése, megtanulása és gyakorlása. Az egyes mozdulatoknak a neve beindítja a fantáziát: „Vadló Sörényének Szétválasztása”, „Bájos Hölgy a Szövôszéknél”, „Majmok Visszaterelése a Hegyekbôl”. Ennél többet eleinte nem is nagyon értünk belôlük, követhetetlennek, bonyolultnak tûnnek. Aztán lassan, lépésrôl lépésre megtanulva kiderül, hogy végrehajtásuk nem nehéz, még csak nem is igazán bonyolultak, de valóban pontosan, nagy odafigyeléssel kell végeznünk ôket. Az elôször idegennek tûnô mozgást megismerve a következô mozdulatok elsajátítása egyre egyszerûbb és gyorsabb lesz. Kicsit olyan, mint a tánc: ha az alap-

2012.

április

■

új k atedra

31

e gé s z s ég lépést megtanultuk, a többi már könnyebben megy majd. A térdek mindvégig hajlítottak, a testsúlyunk alacsonyan, ez bizony kifejezetten fárasztó, különösen a combot dolgozza meg keményen. Mindkét lábbal stabilan a földön állunk, testsúlyunk egyenletesen eloszlik a lábfejen – hiszen így nehezen billentenek majd ki az egyensúlyunkból. A törzs egyenes, a gerinc soha nem csavarodik és nem is hajlik. A lábfej, a térd, a csípô és a karok helyzete és mozgása is pontosan meghatározott. Mindez nem öncélúan a mozgás szépségérôl szól, hanem az ízületek (különösen a térd és a hát) kímélése, az energia hatékony felhasználása a cél. Bár a tai chi lágyan áramló mozdulatok rendszere, mozgásunk eleinte lassú, darabos és nehézkes lesz. A combunk már pár perc múlva égni fog, pedig nem is vagyunk eléggé mélyen és bizony a terpesz is lehetne kissé nagyobb. De ne csüggedjünk, megéri a gyakorlás és tanulás, hamarosan érezni fogjuk, hogyan alakul, fejlôdik a testünk, már szinte odafigyelés nélkül, magától követjük az elôírt mozdulatokat. Lelkünk is kisimul, megnyugszik, békét talál. A tai chit korra és nemre való tekintet nélkül bárki, bármikor elkezdheti. Nem gond, ha elôtte nem sportoltunk és az ízületeink merevek, ez a mozgás kíméletesen, ugyanakkor hatékonyan dolgoztatja meg testünket, javítja az ízületek állapotát. A csoportokban rendsze-

rint a húszévesektôl a nyugdíjasokig mindenkit megtalálunk. Az erôsen kontrollált mozgás nem igazán a gyerekek kedvence, de sok helyen találunk kifejezetten gyereknek szóló tai chitanfolyamot, amelyeken játékosabb, lazább formában adják át a mozgás elemeit. A precíz mozgás kiválóan fejleszti a testtudatot, javítja a tartáshibákat, ugyanakkor kifejezetten kíméli a gerincet. Rendszeres gyakorlásával serkenthetjük a vérkeringést, segít a vércukorszint

Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató

kordában tartásában. Nyugtató, stresszoldó hatású, erôsíti a belsô energiát, és segít a test és lélek egyensúlyának kialakításában. Legyünk nyitottak és próbáljuk ki; ma már Magyarországon is szinte minden városban találunk mestert. Legkevesebb, hogy alaposan átmozgatjuk magunkat és kicsit jobban megismerjük a testünket, de ennél sokkal többet is kaphatunk: a tai chi testet, lelket formáló, harmonikus és kiegyensúlyozott világát. ■ F D

OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.

Intézetünk szakmailag önálló intézményként évek óta alapvetôen pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátását végzi a Közoktatási Törvény 36. § (2) bekezdés alapján közoktatási intézmények és fenntartóik számára. Eredményeink között szerepel a régiós jelleg kialakítása, a képzési tevékenység megerôsítése, szaktanácsadói, szakértôi hálózat kiépítése, a feladatellátás minôségének emelése, a megnyert pályázatok színvonalas megvalósítása. Kiemelt szolgáltatásaink: • Akkreditált felnôttképzési intézményként pedagógus-továbbképzések tartása. • Korszerû tanulásszervezéssel kapcsolatos módszertani fejlesztések, szakmai konferenciák, felkészítô tréningek, elôadások, tájékoztatók, workshopok szervezése. • Pályázati projektek szakmai megvalósítása. • Szakértôi feladatok ellátása közoktatási intézmények, intézményfenntartók számára.

Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre! Forduljanak hozzánk bizalommal! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail: [email protected] 32

2012.

április

■

új k atedra

Elsô felvonás: baltázás

Recommend Documents