Tericum - 2014/09/11 - Megmentőm, Mabe! - Belív - 140x200 - 384 / 9
Első fejezet
Özvegység kezdőknek
h Még el sem kezdődött a temetés, máris érzem, hogy hólyag
nőtt a lábamon. Nem kellett volna hagynom, hogy anyu rábeszéljen tegnap, hogy vegyem meg ezt a magassarkút. A lapos balerinacipőm is kiválóan megtette volna. De anyu csak mondogatta, hogy egy özvegy nem viselhet kitaposott surranót a saját férje temetésén. Ha létezik olyan Emily Post-könyv, ami oly özvegyek számára íródott, mondjuk Özvegység hülyéknek címmel, akkor kérnék belőle egy példányt, mert fogalmam sincs a szabályokról. Hogy fogom én ezt kibírni? 9
Tericum - 2014/09/11 - Megmentőm, Mabe! - Belív - 140x200 - 384 / 10
A kemény bőr töri a sarkam. Csak arra vágyom, hogy végre hazaérjek, levegyem a cipőm, és beüljek a forró kádba egy cupcake-kel és egy pohár Jack Daniel’sszel. De most itt az ideje, hogy mind a négyen kövessük a ministránsokat és a papot, akik persze mind halk, gumitalpú cipőben vannak. Én miért nem viselhetek kényelmes cipőt, mint ők? Tömény tömjénfelhőben sétálunk végig hosszan a padsorok között, amitől úgy érzem, olyan a fejem, mint egy héliummal töltött luftballon. Előttünk anyuval Ryan szülei mennek. Ránézek a fekete szövettel takart hátukra: Barbara olyan pici, Jeffrey pedig olyan magas! Barbara testtartása még így a gyász közepette is tökéletes, Jeffrey szögletes válla viszont beesett, mint mindig. Barbara kezében rózsafüzér, Jeffrey pedig a cseresznyefa dobozt viszi, Ryan hamvaival. Eredetileg úgy volt, hogy én viszem, de úgy gondolták, túl nehéz. (Mégis meg kellett volna ennem a tojásrántottát, amivel Anyu tukmált ahelyett, hogy félretoltam a tányéron.) Még a szertartás előtt megkértem Jeffrey-t, vigye helyettem a dobozt. Ezt a szót használtam akkor is: „doboz”. Jeffrey-nek biztosan rosszulesne, ha azt mondanám, hogy „őt”. Vagy lehet, hogy pont az esett rosszul, hogy nem mondtam. Fogalmam sem volt, mit kellene mondanom, de az már úgysem Ryan volt többé. Én inkább Ryan bekeretezett fényképét viszem a kezemben. Nem ez a kedvencem, de Barbara az általam javasolt tízből nyolcat kiselejtezett. – Ryan Hawaii mintás ingben boldogan nevet az esküvőnk napján, Maui szigetén (amit úgy nevezett, hogy „az én boldog helyem”, és nekem is az egyik kedvencem volt). Barbara ehelyett egy üzleti fotót választott, ami 10
Tericum - 2014/09/11 - Megmentőm, Mabe! - Belív - 140x200 - 384 / 11
még Jeffrey cégének honlapjára készült. Ryan sötét hajával és zöld szemével jóképűen fest, kék öltönyt visel, és „könyvelő vagyok, bízhatsz bennem” képet vág éppen. Mivel Barbara semmilyen feladatot nem osztott anyukámra, így végig a karomon csüng. Ha elájulok, senki sincs mögöttem, aki elkapna. Remélem, anyu elkapja majd a fejemet, hogy ne verjem szét a márványpadlón. De ő csak a karomat szorongatja. Megpróbál bátorító mosolyt erőltetni magára, de korallszínűre festett szája megremeg. Szívesen megsimogatnám a kezét, de Ryan fényképébe kapaszkodom. Úgy félek, hogy elejtem! Azért próbálok visszamosolyogni. Miközben végigmegyünk a folyosón, cipősarkaink kopognak, pontosan a marcona orgona ütemére (ez a másik dolog, amit Ryan nem akart volna). Mindenki feláll, amint elhaladunk mellettük. Egy pillanatra azt hiszem, a temetések olyanok, mint az esküvők, és nem értem, hogy miért van olyan sok ember az én oldalamon. Igazán nagy a gyülekezet, legalább hatvanan jöttek el, vagy még többen. Igaza volt Barbarának, hogy egy hónappal elhalasztotta a temetést, hogy több rokon tudjon iderepülni, bár én a társaság felét sem ismerem. Jól meg akartam nézni magamnak, hogy ki van itt, és ki mit visel, de újra és újra csak Jeffrey hátát bámulom. Mindenki szürkében, feketében vagy éjkékben van, pedig megkértem Barbarát, szóljon az embereknek, hogy Ryan kedvenc színe a lila. Ez volt a másik kérése, hogy a vendégek lilába vagy a saját kedvenc színű ruhájukba öltözzenek. Ő bulit akart, azt mondta, „vigyünk mókát a temetésbe”. Barbara nem találta viccesnek az ötletet, pedig szerintem csodálatra méltó, hogy Ryan úgy 11
Tericum - 2014/09/11 - Megmentőm, Mabe! - Belív - 140x200 - 384 / 12
nézett szembe a halállal, mintha csak egy kiruccanás lenne a fogorvoshoz. Legalábbis az utolsó pillanatokig. Mindenki a padsorok közötti folyosó felé fordul. Néhányan az urnát nézik, egyesek engem, a legtöbben pedig azt sem tudják, hova nézzenek. A széleken ülők lesütik a szemüket – igazán áhítatos póz, de kíváncsi lennék, vajon nem esemeseznek-e. Levendulaszínű kosztümömben úgy érzem magam, mint egy mezei árvácska a frissen nyírt gyepen. Arról nem is beszélve, hogy szoknyában, ami nem volt rajtam ezer éve, meztelennek érzem magam. Anyu azt mondta, nadrág kizárva – egy újabb a szabályaiból. El kellett mennünk vásárolni, hogy szerezzek valami lilát, de nem is tudom, hová tettem az eszem, amikor hagytam, hogy rábeszéljen erre a kosztümre. Eddig nem sok színt láttam az embereken, csak Jeffrey van lila selyem nyakkendőben, anyu áttetsző szilvakék sálban, amibe a nyakát rejtegeti, mert utálja; a legjobb barátnőm, Mirabella pedig mályvaszínű kardigánt vett fekete szűk ruhájához. Még a szertartás előtt láttam Graham nagybátyámat és Sugar nagynénémet, akik szokásukhoz híven ismét egyformába öltöztek – áldom őket, amiért lila színű, végig gombos inget és matrózkék zakót vettek fel. Szóval mindössze öt embert tudtam összeszámolni, akik lilában voltak. Igazán szép Barbarától, hogy nem teljesítette Ryan egyetlen külön kérését! Miután drága beagle kutyám, Barnum két héttel Ryan halála után megbetegedett, folyamatosan csak az állatorvoshoz, az állatkórházba, – majd öt nappal ezelőttig – a kisál12
Tericum - 2014/09/11 - Megmentőm, Mabe! - Belív - 140x200 - 384 / 13
lattemetőbe rohangáltam. Teljesen szét voltam esve a héten, ezért nem tudtam Barbarának segíteni a mai nap előkészületeiben. Nem tudom, hogy haragszik-e ezért, vagy inkább örül. Talán egy kicsit mindkettő. Biztos vagyok benne, hogy inkább ki akart hagyni az egészből – a lila ruhás vendégek-tervemmel együtt –, de mégis panaszkodik, hogy neki kellett mindent elintéznie. Mindenesetre örülök, hogy nem akart teljes misét. („Csak gyászszertartást tartunk”, közölte velem ma telefonon, „mivel a vendégek többsége nem katolikus… legalábbis nem gyakorolják a vallást.” Úgy sejtem, ezt a célzást nekem szánta, pedig Ryan sem volt vallásos, amit bizonyára az én hatásomnak tud be.) Meglep a döntése, de meg is könnyebbülök. Egyébként is nehéz lesz végigcsinálni a temetést, de így legalább viszonylag rövid lesz. Odaérünk az asztalhoz, amely az oltárhoz vezető lépcső alatt áll. Jeffrey leteszi az urnát. Polírozott fedele ragyog a halvány fényben. Barbara ráhelyezi a rózsafüzért, én pedig mellé teszem Ryan fényképét úgy, hogy az egybegyűlt barátok és rokonok felé nézzen. Az első padsorokban foglalunk helyet. Anyu és én a bal oldalon a nagynénémmel és a nagybátyámmal, Jeffrey és Barbara pedig jobbra, Barbara nővérével együtt. Llyewellyn atya, egy tokás ember fehér ruhában és lila stólában (ő legalább lilában van), elmondja a köszöntő imát. Összefoglalja, miért gyűltünk itt ma össze: „hogy gyászoljuk Ryan Jeffrey Waynesfield eltávozását”. Mintha nem tudnánk. Már a felolvasás elején hallom, ahogy Barbara felzokog, amikor Graham bácsi ahhoz a sorhoz ér, hogy „ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak”. Ránézek a doboz13
