Dr. Menyhárd Attila
El tudom képzelni, hogy megrémül az ember, amikor meglátja ezt a vastag valamit, egészen sokkoló mennyiségű joganyaggal kell szembesülni. Ez nem esti olvasmány, de a dologi jogban nem kell drámai változásra felkészülni. Vannak változások a dologi jogban is, de olyan drámai, ami miatt teljesen újra kellene rendezni a gondolkodásmódunkat, olyan nem lesz. Akkor sem, ha elsőre úgy tűnik. Az, hogy dologi jogi könyv van, nem hoz egy teljesen újszerű változást, talán annyi szerkezeti változás van benne, hogy a birtoknak a szabályai a végéről az elejére kerültek. Ez egyébként inkább jogszabály-szerkesztési technika, jobb az elején definiálni a dolgokat. Ami azonnal feltűnő változás, hogy az ingatlan-nyilvántartásnak az anyagi jogi szabályai bekerültek a Ptk-ba. Ennek igazából olyan előzménye volt, hogy volt egy olyan törekvés, hogy az ingatlan-nyilvántartásba kerüljön közvetlen bírósági kontroll alá. Ezzel az tűnt párhuzamosan logikus megoldásnak, hogy ezek a szabályok kerüljenek a Ptk-ba. A közvetlen bírósági kontroll nem valósult meg, nem lesz szervezeti változás, viszont folyamatosan úgy kellett tartani a joganyagot, hogy ha mégis bekövetkezne, akkor ehhez ez passzoljon. Így egy kicsit szerencsétlen módon, tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a jelenlegi ingatlannyilvántartási törvény szabályainak egy része bekerült a Ptk-ba, gyakorlatilag érdemi változás nélkül. De nem változott meg az a gondolkodás, hogy tulajdonjogban és korlátolt dologi jogokban gondolkodunk. Nem változott meg a korlátolt dologi jogok köre, nem változott meg a dologi hitelbiztosítékok szerkezete sem. Nem változott meg a tulajdonjog tárgyainak a köre sem. Nagyon nagy nyomás volt arra nézve, hogy a tulajdonjog tárgyait terjesszük ki a forgalomképes jogokra és a követelésekre is. Egyrészt már vannak most is olyan vagyoni elemek, amik nem dolgok, de tulajdonként kezeljük őket, pl. a kft-ben az üzletrész. Elég nehéz megmagyarázni, hogy ha a vagyonunkba tartozik, követelések, forgalomképes jogok, vagy forgalomképes szerződési pozíciók, és van benne üzletrész, akkor miért nem tudjuk erre azt mondani, hogy a tulajdonunk, ráadásul ez lett volna összhangban az alkotmányos és emberi jogi tulajdon fogalommal is, ahol nagyon szélesen értik a tulajdont. Ez nem változott meg, a tulajdonjog tárgyai maradnak. A dolgok esetében is marad ugyanaz a szabály, hogy a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell a pénzre, az értékpapírra és a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre, tehát ez is ugyanúgy maradt, mint ahogy most van. Ami azt is jelenti, hogy a bankszámla pénz sem lesz tulajdonjog tárgya, hanem a bankszámlán lévő pénz az a bankkal szembeni követelés ugyanúgy, ahogy a hatályos gyakorlat kezeli. tehát nem lett sem dolog, sem tulajdoni tárgya. Ennek az oka nem valami retrográd megközelítés, nem kézzel fogható és akkor miért ne lehetne eszmei dolog, vagy tulajdoni tárgy. Igazából ennek az volt az oka, ha van egy bankjegy a kezünkben az egy fizikai valóság, az a tulajdonjog tárgya. Ha azt átruházzuk a bankra, akkor a bank tulajdont szerez a bankjegyen, ha keletkezik egy bankszámla pénz és az tulajdoni tárgy lesz, akkor igazából fiktív tulajdoni tárgyakat képezünk, amit utána valószínűleg a végrehajtásban, felszámolásban nem tud normálisan kezelni, és ezért maradt az a megoldás, hogy a bankszámla pénz sem tulajdonjog tárgya, hanem az csak egy követelés, ami a bankkal szemben fennáll.
Egyetlen egy nóvum lesz a szabályozásban, - lehet megmosolyogató, kicsit furcsának tűnik, sokan kritizálták a folyamat alatt - hogy az állatokra a tulajdonjog szabályait a természetüknek megfelelő eltéréseket tartalmazó jogszabályokra figyelemmel kell alkalmazni. Ez egyrészt úgy tűnik, hogy nem mond semmit jogi értelemben, hiszen az állatok azok változatlanul dolgok. Az, hogy azt mondja Ptk. hogy más jogszabályok rendelkezéseit figyelembe kell venni, az meg természetes. Igazából ennek a szabálynak van morális üzenete, másrészt összhangban az eu-s elvárásoknak megfelelően. Ennek a szabálynak gyakorlati következménye nem lesz, de a Ptk. elbír egy olyan szabályt, ami az állatokat legalább egy ilyen üzenettel kiemeli a dolgok közül, de egyébként dolgok, ugyanúgy tulajdonjog tárgyai, és ugyanúgy forgalomképesek. Amikor azon kellett gondolkodni, hogy a követelések jogok legyenek tulajdonjog tárgyai, akkor azzal szembesültünk, hogy az, amit meg tudna oldani a jog, az lenne az igazi megoldás, ha a Ptk. meg tudná mondani, hogy mely jogok forgalomképesek. A legtöbb probléma valószínűleg nem azzal van, hogy egy jogot hogy lehet átruházni, hanem azzal van, nem a kötelmi jogi részével, hanem azzal van, hogy nem tudjuk bizonyos jogokról megmondani, hogy azok átruházhatóak, vagy nem átruházhatóak. Van amiről megteszi azt a jogszabály, hogy megmondja pl. egy orvosi praxisjogról megteszi, hogy megmondja, hogy hogyan lehet átruházni, de van sok olyan jog, amiben bizonytalanság lehet. Pl. a szerződésekkel alapított jogok, hogy azok forgalomképesek lehetnek-e a felek, azzá tehetik e, vagy pl. egy taxis engedély átruházható-e, akkor jó lenne, ha a jog tudna erről egy általános szabályt mondani, nem tud mondani. Egy olyan szabályt kimondani, hogy a forgalomképes jogok a tulajdonjog tárgyai, ennek semmi valós üzenete nem lenne, és nem lenne valós tartalma sem. A dologi jogok tárgyai lehetnek forgalomképes jogok, forgalomképes szerződési pozíciók és a követelések is, csak éppen tulajdonjog tárgyai nem. Lehet őket zálogosítani, lehet rajtuk haszonélvezeti jogot létesíteni, csak pont tulajdonjog tárgyai nem lehetnek, de igazából, ha az ember belegondol, hogy a tulajdonjogi szabályozás mit tartalmaz, akkor valójában arra, jogok és követelések esetében nincs szükség. Nem tudnak megfosztani minket, nem tudják elvenni tőlünk, nem kell ahhoz jogot adni, hogy követelni lehessen mástól, mert az a miénk, és hozzánk rendelte a jog. Valószínűleg mindaz, amit a tulajdonjogi szabályozás nyújt, az nem kézzel fogható, birtokba nem vehető javak esetében egyszerűen nem értelmes. Nem lenne értelmes azt mondani egy követelésre, hogy az tulajdonjog tárgya és a tulajdoni igények nem évülnek el. Akkor itt rögtön kellene csinálni egy kivételt. Ennek semmi hozadéka nem lett volna, és ha viszont a szabályozás egészének a feladata ez, akkor nem fontos, hogy pont a dologi jogban oldódjon meg. A kötelmi és a dologi jogi szabályozás együtt megoldja az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Ebből az következik, hogy mivel a tulajdonjog tárgyai a dolgok lesznek, a vagyoni jogok a szerződési pozíciók és követelések esetében azt, hogy mennyiben nyújtanak védelmet a jogosultnak, milyen jogokkal és kötelezettséggel járnak, ill. átruházhatóak-e, ezt mindig annak a jogi normának az alapján kell valahogy megoldani, amelyik ezeket létrehozza, tehát amelyik nevesíti az adott jogosultságot, annak a jogszabály értelmezésével tudunk csak arra a következtetésre eljutni, hogy át lehet ruházni, nem lehet átruházni, milyen korlátok között és milyen módon. Az átruházási szerződések körében pedig egy utaló szabállyal a szerződési jogban a jogcím megoldódik, mert ott majd az adásvételnél lesz egy olyan szabály, mely azt mondja, hogy a követelések átruházására is ezeket a szabályokat kell alkalmazni. Gyakorló jogászként szembesül az ember azzal a problémával, hogy a jogok nem tulajdoni tárgyak. Ez akkor jön elő, ha valaki egy angol jogásszal próbálja megértetni ezt a rendszert. Az angol azt mondja, hogy a követelés az tulajdon. Nem érti, hogy a magyar jog szerint nem. Ha a vagyoni jog egészét nézzük, akkor a tulajdonba beletartoznak a forgalomképes jogok,
követelések, szerződési pozíciók is. Hogy ezek nem a tulajdonjog tárgyai, rendszerbelileg semmilyen komolyabb problémával, vagy következménnyel nem járnak. A tulajdonjog tárgyai körében volt még egy probléma, ami kicsit megdöbbentő is lehet. Ez az alkotórész fogalma. Engem az lepett meg ennek kapcsán, hogy az 1900-as Ptk. tervezet előkészítése során elképesztően sokat szenvedtek azzal, hogy az alkotórésznek a fogalmát hogyan lehetne jól meghatározni, mert azt mindenki érzékeli, hogy a fizikai kapcsolódás nem túl reális elvárás. Ráadásul bizonyos esetekben még a normál alkotórészi kapcsolatnál is juthat a jog olyan eredményre, ami nem kielégítő. Pl. egy olyan helyzetben, ahol egy telken valakinek van haszonélvezeti joga, és a haszonélvezeti jogának gyakorlása keretében odaépít egy épületet, majd megszűnik a haszonélvezeti joga, akkor azt mondjuk, hogy az épület az ingatlan alkotórészévé vált, ezáltal nőtt az ingatlan értéke, akkor egy jogalap nélküli gazdagodási igénye van a volt haszonélvezőnek a tulajdonossal szemben. A tulajdonos megkérdezi, hogy miért. Nem én akartam, ő építette oda azért, hogy a saját jogát tudja gyakorolni, azzal élt, nekem ehhez semmi közöm. Bontsa le akár, de miért mondjuk azt, hogy ez az enyém lett, amikor én ezt nem akarom. Ilyen jellegű szabályokat nem lehet normálisan megfogalmazni, mert ha azt mondanánk, hogy mindenki, aki a saját jogát gyakorolva épít, az biztosan nem létesít alkotórészt, az nem biztos, hogy minden esetben kielégítő eredményre vezet. Ezért alakult ki és lett a hatályos jogban is az alkotórészi kapcsolat meghatározása ennyire egyszerű, ami az értékkel és a használhatóság csökkentésével operál. Ez egy funkcionális fogalom a hatályos jogban és az új Ptk-ban is. Nem sikerül ennél pontosabb szabályt csinálni. Még egy példa: van egy autó, arra ránézünk, és megkérdezzük, hogy a kereke az autó alkotó része, akkor azt mondjuk, hogy igen. De ha én kölcsönadok egy órára egy kereket, akkor biztos nem mondanánk, hogy arra az egy órára ez a kerék annak az autónak a részévé vált, az ő tulajdona lett. Ugyanakkor a fogalomból nem sikerül ezt levezetni, igazából nem lehet jobban megközelíteni ezt a helyzetet. Ott ahol van egy új szabály, bár valószínűleg ez egyezik a hatályos Ptk-nak a rendszerével, csak abból egy viszonylag bonyolult módon olvasható ez ki, az az ingatlan tulajdonjogának a terjedelme. A kérdés az az, hogy az ingatlannak van-e térbeli kiterjedése egyáltalán. Lehetne azt mondani, hogy az ingatlan a földfelszínnek egy körülrajzolt része, tulajdonképpen egy fikció az ingatlan-nyilvántartásban, akié az lefelé, fölfelé hasznosíthatja, de nincs értelme térbeli kiterjedésről beszélni. Ugyanakkor mégis mindenki inkább úgy gondolná, hogy van. A háború előtt is úgy gondolták, hogy van és tulajdonképpen a hatályos Ptk is ilyenre utal, amikor azt mondja, hogy az ingatlan feletti légtér az ingatlanhoz tartozik, a légi tér már nem, mert az állami tulajdonnak kizárólagos tárgya. Valószínűleg azt kell gondolnunk, hogy van térbeli kiterjedése az ingatlannak lefelé is és fölfelé is. A probléma nagyon valós, és egyre gyakrabban merül fel. Lefelé azért, mert egyre több mindent építenek a föld alá. Budapesten amikor elkezdték építeni a 4-es metrót, akkor komolyan felmerült a kérdés, hogy amikor fúrják az alagutat, akkor a társasházak élhetnek-e birtokvédelmi igénnyel, mondván, az az enyém, és nem engedlek be ide. Megoldja a helyzetet, hogy születik egy jogszabály, ami azt mondja, hogy köteles vagyok tűrni, oké… csak a probléma az lesz ezzel a jogszabállyal, hogy ha igaz, hogy beavatkozik a tulajdonomban, akkor az egy alkotmányossági tulajdonvédelmi kérdés lesz, hogy az állam megteheti-e, hogy keresztül fúr a tulajdonom alatt, úgy, hogy nekem ezért nem fizet kártalanítást. Épül nagyon sok mélygarázs. Drámai helyzeteket előidéző mélygarázsok és normális mélygarázsok is épülnek. Ha nekem van egy ingatlanom és valaki elkezd mélygarázst építeni, akkor az belóghat-e az én ingatlanom alá. Ha nem tartozik a tulajdonomba, akkor belóghat, ha viszont a tulajdonba lóg be, akkor ezt nem teheti meg.
Ugyanez egyébként felfelé is érdekes. Legutóbb olyan problémával találkoztam, ahol egy szélerőművet építettek túl közel a szántóföld széléhez és a szélkerék lapátja belógott a szomszéd ingatlan fölé. Van-e birtokvédelmi igénye. A probléma abszolút nem új, legalább száz éves. Nem meglepő módon először Svájcban szembesültek vele, mert ott kezdtek először alagutakat fúrni a hegyekbe. A probléma onnan jött, hogy Svájcban úgy gondolták, hogy van térbeli kiterjedése az ingatlannak, és jött a legelő tulajdonosa, hogy az ingatlan lefelé is az övé, és akkor engedi meg az alagutat, ha fizetnek érte. Ekkor kezdett kialakulni a szemlélet, hogy van felfelé és lefelé kiterjedés, de ha a tulajdonosnak semmilyen érdeke nem fűződhet ahhoz, hogy a behatást megakadályozza, akkor azt el kell, hogy viselje. Ilyen helyzetet kellett megfogalmazni a Ptk-ban. Nyilván nem támpont, hogy a tulajdonos mit tud csinálni, mert ez egy szubjektív kérdés. Attól, hogy én nem tudok magam mélygarázst építtetni, attól még nem lenne jó, ha megfosztanának a beruházás lehetőségtől, hiszen az ingatlan értékében benne van, tehát én bármikor eladhatom olyannak, aki egyébként erre képes. Lehetne támpont az ingatlan rendeltetésszerű használata, de ez azért nem jó, mert a rendeltetésszerű használat változhat, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy ennek a kérdésnek köze van a rendeltetésszerű használathoz. Attól, hogy valamit lakóingatlanként használok, az, hogy alatta mi van, az két teljesen különböző kérdés, mert amúgy az ingatlannak a rendeltetését ez nem érintené. Nyilván méterben nem mondhatjuk meg, hogy hány méter lefelé és hány méter felfelé, mert ez nem teljesen adekvát megoldás. Ebből született az a megfogalmazás, hogy az ingatlan hasznosítási lehetőségeinek a határáig terjed a tulajdon. Tehát van felfelé és lefelé kiterjedés, de hogy ez meddig terjed, az attól függ, hogy az ingatlanhoz milyen hasznosítási lehetőségek kapcsolódnak. Ebben lehet szempont a rendeltetésszerű használat, de nem kizárólagos. Ha egészen biztos, hogy a tulajdonos soha semmit nem fog tudni csinálni az ingatlan alatt, mert mondjuk egy hatalmas sziklatömb, akkor ha ott befúrnak valamit, akkor az már kívül esik a tulajdonának a terjedelmén. Ha ez a lehetőség egyébként fennáll, hogy ott valamit csináljon, vagy valaki beruházzon, valahol belátható valamilyen jövőben, akkor az viszont hozzátartozik az ingatlan tulajdonához. Tudom, hogy a megoldás nem elég egzakt, de nagyon sok kísérlettel sem sikerült ennél pontosabb megoldást találni. Kérdés: A hasznosítás pénzügyi értelemben, vagy fizikai értelemben értendő. Válasz: Fizikai értelemben. Nem a tulajdonosnak a lehetőségeitől függ, hanem inkább az ingatlanhoz kötődik, tehát nem pénzügyi értelemben. Ha már a felépítményi jogot nem kodifikálta a törvény, és ez a döntés született és erre nincs szükség, akkor viszont megpróbáltuk rugalmasabbá tenni a föld és az épület elváló tulajdonjogának a szabályozását. Ez elsősorban abban jelentkezik, hogy a föld és az épület elváló tulajdonjoga létrejöhet a tulajdonos saját nyilatkozata alapján is. Ez most már nem egy építkezéshez között, hogy megállapodunk előre azzal, aki építkezik, és ha megállapodtunk, akkor elválik a tulajdonjog, hanem ezt a tulajdonos maga is megteheti. Abból indultunk ki, hogy ha az egy elfogadható állapot, hogy egy építkezés következtében külön telekkönyvezik az épületet és külön az ingatlant, akkor miért nem lehet ez elfogadható állapot a már létező és fennálló ingatlanok esetében is, ha egyébként a tulajdonos ezt hasznosnak tartja. Mert lehet, hogy az épületet eladná, a telket nem, vagy fordítva, akkor ezt megteheti. A saját nyilatkozatával kettéválasztja az épületet a földtől. Külön helyrajzi számon bejegyzik az ingatlan-nyilvántartásba és akkor bármelyik önmagában forgalomképessé válik. Az is egy tapasztalat, hogy egyre gyakrabban áll elő ilyen helyzet, és nem csak akkor, amikor 30-40 éve még az volt a tipikus helyzet, hogy a szülők megengedték, hogy a gyerekek az ingatlanon építsenek egy házat, és akkor az az övék. Most más ipari parkok esetében is ez a
helyzet. Tehát már nagyon komoly igény van arra, hogy elváljon az épület és föld tulajdonjoga. Lehet, hogy valaki 20 évre akar egy épületet, de azt szeretné, ha az övé lenne, de a telekre nincs szüksége. A földhasználatról, hogy az épület tulajdonosa milyen mértékben és hogyan használhatja a földet, a felek szabadon megállapodhatnak. Az a gond, ha változik a tulajdonos személye átruházással – nem örökléssel, mert akkor mondhatjuk, hogy tovább száll a szerződés az örökösre – új tulajdonosa lesz az épületnek, akkor őt nem köti a korábbi megállapodás, tehát a telektulajdonos elveszíti azt a pozíciót, amit korábbi szerződés során megszerzett. Ezért született az a megoldás az új Ptk-ban, hogy ha a földhasználatról megállapodás születik és ennek a tényét az ingatlan-nyilvántartásban feljegyzik – a szerződés becsatolása mellett – akkor ez egy dologi hatályt fog kapni, tehát a következő tulajdonost is köti az eredeti megállapodás. Ezáltal tulajdonképpen ez a pozíció mindkét fél számára biztosítottá válik. Ez azért is korrekt megoldás, mert ha annak idején valamiféle ellenszolgáltatást, juttatást kapott az, aki engedte a földhasználati jogosultságot, akkor az ne tűnjön el, mert ez az érték valószínűleg benne van az épület értékében. A tulajdonjog kapcsán van egy pont, ahol rugalmasabb lesz a szabályozás. Ez az elidegenítési és terhelési tilalom alapításának a lehetősége. Ma valószínűleg elég nehezen alkalmazható olyan szabályt tartalmaz erre a Ptk., melyen a gyakorlat is már túllép. A tulajdonjog átruházásával egyidejűleg lehetne elidegenítési és terhelési tilalmat alapítani, úgy tűnt, hogy ez a korlát, hogy ez csak az átruházással egyidejűleg történjen, ez nem ésszerű. Ha a felek úgy akarják, akkor miért ne alapíthatnának ilyet. Ha én kölcsönadok pénzt, nem kell zálog, stb., de azt akarom tudni, hogy az ingatlan a tulajdonodban marad, mert nekem ez elég. De nem lehet ennyire szabadon engedni ezt a szabályozást, könnyen előadhatnak olyan helyzetek, hogy elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt ingatlanok lesznek a gazdaságban úgy, hogy forgalomképtelenné tesznek ingatlanokat. Ezért van az, hogy annyit elvár a szabályozás, hogy egy meghatározott jogot biztosítson az elidegenítési és terhelési tilalom. Hogy ez milyen jog, dologi jog, vagy kötelmi jog, az mindegy. Ezzel a joggal együtt kell az ingatlannyilvántartásba bejegyezni. Ez lehet akár egy követelés is. Azért elég ez, mert nincs olyan jog a rendszerben, ami örök időkre fennáll. Előbb utóbb a kötelmi jogok is, a dologi jogok is megszűnnek. Nem tudunk elképzelni olyan jogot, ami bizonytalan időtartamra állna fenn. Ez szerkezetileg kellő biztosítékot ad arra, hogy nem keletkeznek forgalomképtelen ingatlanok tartósan a gazdaságban. Tulajdonjog megszerzése kapcsán nem kell sem az eredeti, sem a származékos szerződések körében nem kell felkészülni semmi olyan változásra, amit egy alapos olvasással az ember ne értene, hogy mit jelent. Felmerült, hogy a Ptk-nak is türköznie kéne az eredeti és származékos szerződésmódokat. Eredetileg, mikor megszületett a dologi jogi szabályozás koncepciója, akkor azt volt az álláspont, hogy ez egy tankönyvi tétel, semmi szükség erre a Ptk-ban. A probléma az, hogy ez nem tankönyvi tétel. Az eredeti szerzésmódok esetében új tulajdonjog keletkezik. A származékos szerződésmódok esetében egy meglévő tulajdonjog száll át. Ez a dolgot terhelő terhek sorsa miatt érdekes. Eredeti szerzésmódoknál az lenne a logikus, hogy mivel teljesen új tulajdonjog keletkezik, akár milyen teher volt a dolgon korábban, az meg kell, hogy szűnjön. De ez így nem helyes megoldás minden egyes eredeti szerzésmód esetében. Ezért a Ptk. egy olyan megoldást követ, hogy amit általában eredeti szerzésmódnak tartunk, ott külön rendelkezik a dolgot terhelő jogok sorsáról. Van, ami fennmarad, van ami nem. Az átruházásnál sem változik meg a rendszer, nagyjából tíz éve folyt egy vita arról, hogy az ingó dolgok tulajdonjogának átruházása során az új Ptk azt mondja, hogy a jogcímen felül szükség van a tulajdon átszálláshoz az átadásra. A Ptk. birtokátruházást mond, nem átadást. Az eleve kérdés volt, hogy erre szükség van-e, az átadásra, mint mozzanatra. Azért volt fontos
eldönteni, hogy az átadásra szükség van-e, mert tulajdonképpen ez az a mozzanat, az ingó dolgok átadása, alapvető szerkezeti meghatározó elem. A kötelmi és a dologi jog elválasztásának igazából ez az egyetlen sarokpontja van. Tehát ha a tulajdon átruházás konszenzuális lenne, akkor nem lenne értelme a kötelmi és a dologi jog szétválasztásának, ha átadáson alapszik, akkor viszont szükségszerű ez a szétválasztás. Ez nem csak a magyar Ptknál van így, hanem a németeknél is. Ha elfogadjuk, hogy kell az átadás, akkor meg kell mondani, hogy ez az átadás egy reálaktus, vagy jogügylet. Elvárjuk-e, hogy az átadás úgy történjen, ha nem személyesen teszi valaki, akkor képviseletre jogosult legyen, kell-e hozzá szándék, kell-e az átvételhez szándék, tehát mennyire tudatos, mennyire ügyletszerű mozzanat. Pl. egy gyárban megrendelnek egy berendezést, hétvégén odaér a kamion és a biztonsági őr van csak ott, és a kamionost beengedi, aki lepakolja az udvarra a berendezést és elmegy. Ekkor nyilván az átadás nem történt meg, tehát nem szállt át a kárveszély, nem szállt át a tulajdonjog. Az átadási mozzanatra a szerződésekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ezzel nem akarja az egész szerződési jogot, érvénytelenségi jogot ide berántani, csak azt akarja kifejezni, hogy az átadáshoz ugyanolyan konszenzus, akarat, megegyezés, jogosultság kell, mint általában egy szerződés létrejöttéhez. Van még egy pont, ahol van változás, ez nem jelentős, a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályozása. Az egyik tényállás a kereskedelmi forgalomban való jóhiszemű szerzés, ez változatlan formában marad. Egy változás van benne, hogy a bírói gyakorlatban a kereskedelmi forgalomban való szerzéssel kialakított szempontrendszert megfogalmazza maga a törvény. Az a probléma, hogy ilyen helyzetbe jellemzően nem profi jogászok kerülnek, hanem laikusok, akik vásárolnak a kereskedelmi forgalomba. A bírói gyakorlat pedig egy bonyolult kritériumrendszert alakított ki. De a hangsúly nem azon van, hogy milyen keretek között vásárol valaki, - kereskedelmi, vagy nem kereskedelmi forgalomban-, hanem azon van a hangsúly, hogy jóhiszemű volt-e, vagy sem. A jóhiszeműség teljesen egyediesíthető. A kirakodó piacon megveszek egy használt vasalót, akkor más az elvárás, más az elvárás az interneten történő vásárlásnál, és más az elvárás egy árverésen vásárolt igen értékes festmény esetében. Komolyan elvárhatja a jog, hogy utánajárjon a vásárló a nagy értékű, egyedi dolognak. Ilyen szempontból a legérdekesebb szabály, mely az európai jogrendszerekben megszületett, 150-200 évvel ezelőtt Angliában találtak ki. Valaki elment egy ismerőséhez, akinél látott egy gyertyatartót, amit tőle loptak el korábban. Mondta, hogy ez az övé, az ismerőse azt válaszolta, hogy ezt ő a piacon, egy kereskedőtől vette. A bíróság azt mondta, hogy azt kell megvizsgálni egy ilyen helyzetben, hogy nappal, vagy este vette valaki a piacon. Azt mondták, hogy az a különbség, hogy nappal a tulajdonos is elmehet oda, és ellenőrizheti, hogy árulják-e az ő dolgát, vagy sem, de este nem. Napkeltétől napnyugtáig, ha vásárol, akkor tulajdont szerez, ha este vásárol, akkor nem szerez tulajdonjogot. A problémát jól jelzi, hogy nehéz megközelíteni jól ezeket a helyzeteket. Mindenki szenved vele egyébként, más jogokban más megoldások vannak. Ezért lett volna indokolt, hogy ezt átgondoljuk, és igazából a jóhiszeműség szerint az, ami ennek a középpontja kell, hogy legyen. Nagy ellenérzés volt azzal szemben, hogy a kereskedelmi forgalom kritériuma ne legyen a Ptk-ban. Azt mondták, hogy ez támogatja a bűnözést, elősegíti azt, hogy orgazdák kereskedjenek és nem egyeztető össze a tulajdon védelmével. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek helyesek voltak ezek az érvek, de a szabály nem változott meg, maradt.
A birtoknál említettem két újdonságot. Az egyik, hogy a birtokátruházást szabályozza a törvény, tehet bevezeti, inkább a birtokátruházásának fogalmát, itt pontosabb. Nevesíti a főbirtokos és albirtokos helyzetét. Ez nem bonyolult. Rögzíti azt, amihez a bírói gyakorlat is eljutott, hogy a jegyző előtti és bíróság előtti eljárás előtt a jogosult szabadon választ. Ha úgy dönt akkor a jegyzőhöz megy és birtokvédelmet kér, ha úgy dönt a bíróságon a jogcím alapján kér döntést. Ebben nincs sorrendiség. Itt az merült fel, hogy szükség van-e a jegyzők előtti birtokvédelmi eljárásra, mert úgy tűnt, hogy ez nem elég hatékony megoldás. 2011-ben a KIM beszerzett egy statisztikát a jegyzők előtti 2010-es birtokvédelmi eljárásokról és a statisztika azt mutatta, hogy 2010-ben 8-9 ezer birtokvédelmi eljárás indult jegyzők előtt és ebből több, mint 8000 véglegesen lezárult. Úgy tűnik, hogy ez egy nagyjából 90 %-os hatékonysággal működő rendszer. Ezt még egyetlen egy jegyző sem igazolta vissza, mindenki csodálkozik, a személyes tapasztalatait nem ezt támasztják alá. De kétségkívül nem volt vállalható, hogy megszűnik egy olyan jogi megoldás, ami a statisztikák szerint az egyik legjobban működő rendszer. Megszűnik a felelős őrzés. Ennek az az oka, hogy a felelős őrzésnek az alapja már a hatályos Ptk-ban is az volt, hogy hozzám kerül másnak a dolga, akkor a szocialista együttélés követelményéből azt következik, hogy vigyázzak rá. Az a kérdés, hogy szabad-e, lehet-e, reális dolog-e egy ilyen kötelezettséggel terhelni valakit a saját akarata ellenére pusztán azért, mert a birtokába került valaminek, ami nem az övé. Nem azokra a helyzetekre kell gondolni, hogy valaki talál valamint az utcán. Olyan helyzetekre kell gondolni, amik bizonyok munkálatokkal járnak. Pl. a Margit-híd felújítása során nagyon sok holmit kiszedtek a Dunából (régi, elrozsdásodott autót, fegyvereket, teljesen használhatatlan dolgokat) Ilyen kor nem indokolt azt mondani, hogy az a cég aki kiszedte, vigyázzon rá. Még akkor is, hogy teljesen reménytelen, hogy a tulajdonosok előkerüljenek. De igazából a felelős őrzés tényállása a jogalap nélküli birtoklásból és a megbízás nélküli ügyvitelből összeáll. Csak annyit jelent a felelős őrzés kihúzása, hogy nincs kötelező megbízás nélküli ügyvitel abban az esetben, ha valaki ilyesmit talál. Extrém helyzetekben, amikor valamit kell, hogy csináljunk, ezek megoldódhatnak az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményéből. A jogalapnélküli birtoklás szabályaiban pedig nem lesz változás egyáltalán. xxx Az aminek a birtok kapcsán el kellett dőlnie, hogy a birtok az tény, állapot, vagy jog. Az ami koncepción alapszik ez a birtokszabályozás az új Ptk-ban az az, hogy ez egy jogosulti pozíció a birtoklás, nem ténylegesség, hanem jogosulti pozíció. Szerintem ez ma is így igaz, ma is alá lehet támasztani, le lehet vezetni, de ez a gondolat van mögötte. Valószínű máshogy a birtokot nem lehet kezelni, mert nem lehetne benne jogutódlás, nem lehetne átruházni sem, ha nem így volna, és nem lenne megoldás a jogi személyeknek, meg a cselekvőképteleneknek a birtoklására. Ezért ez a koncepció van a birtokra vonatkozó szabályok mögött. Az, hogy ki lehet birtokos, annak kapcsán ugye említettem ezt a főbirtok, albirtok különbségtételt. Nekem mindig jön ez a legkorábbról az egyetemről a római jogi előadásokról jön ez a decantio possessio különbségtétel, amit akkor egyébként nem volt könnyű megérteni. A jogban mindig végighúzódnak ezek a fogalomtárak, hogy possessor, decantor, birtokos, bírlaló, főbirtokos albirtokos, birtokos, birtoksegéd, mikor hogy használták ezeket a kifejezéseket. Az 59-es Ptk-ban nem találkozunk ezekkel a fogalmakkal. Tudatosan nem vették be annak idejént ezt a Ptk-ba. Azt mondták, igazából erre nincs szükség, mert a birtok kapcsán mindig igazából az a kérdés, hogy ki kivel szemben kap birtokvédelmet. Ezt mindig el lehet dönteni a két fél között, a birtokláshoz való jogosultság alapján, teljesen felesleges rájuk aggatni egy fogalmat. Lehet, de minden. Ugyanez igaz ma is, tehát az új Ptk. kapcsán,
csak abból indultak ki, hogy mivel a birtokátruházásnak a tényállásai, ill. más jogszerzési tényállások gyakran operálnak ezekkel a birtoklási helyzetek változásaival, egyszerűbb, ha ennek adnak egy fogalmat és utána egyszerűbb megfogalmazni ezeket a szabályokat. Tehát az ami miatt ez az albirtokos főbirtokos fogalompár bevezetésre került, egy igazából kodifikációs technika, egy egyszerűsítési technika, nincs semmilyen drámai dolog mögötte. Igazából az albirtokos az, aki a dolgot egy másik személytől származtatott jogcím alapján időlegesen tartja magánál, a főbirtokos pedig az, akitől származtatja az albirtokos a birtokot. Ez tulajdonképpen azért érdekes, és azért csak két szereplővel dolgozik a szabályozás, mert ugye az, hogy a birtokos kicsoda, azt nagyon nehéz abszolút értelemben meghatározni, ezért valószínűleg az a jó kiinduló pont, hogy az a birtokos, aki a birtokot megszerezte, s mindaddig birtokos, amig a birtokot el nem vesztette. Ebből viszont az következik, hogy nagyon sok birtokos is tételezhető abszolút értelemben ugyanezen a dolgon, tehát ha fogom a mobiltelefonomat és odaadom önnek és ön elkezdi tovább adni és az egész telefon így végig megy, és a végén itt lesz, akkor igazából mindegyikünkre itt a teremben mindannyiunkra igaz lesz, hogy birtokosok vagyunk, megszereztük a birtokot és nem vesztettük el. DE ez azért nem okoz problémát a jog szempontjából, mert a jog soha nem kérdez rá arra igazából, hogy ki az abszolút értelemben vett birtokos. Mindig arra kérdezünk rá két fél közötti vitában ki a birtokos. Valaki kér birtokvédelmet a másikkal szemben és el kell dönteni, hogy megkapja-e. Attól, hogy megkapja, nem következik, hogy egy harmadik személlyel szemben egy másik perben ugyanúgy megfogja kapni, ott ugyanúgy megnézi a bíróság. A tulajdon is ilyen egyébként, tehát hiába tűnik ki abszolútnak, mindig egy vitában kell. Mindig van két pozíció mindig van két fél, ők állnak egymással szemben és a bíróságnak mindig azt kell eldönteni, hogy ki kivel szemben mire jogosult. Azt, hogy egyébként még van negyven ember, aki vitatkozhatna ezen, az nem érdekes abban az eljárásban, mert ha vitatkozunk, akkor majd ott azt eldöntik. De ez a fogalomtár, ez csak, ez nem mond ezért többet. Kifejezi ezt a helyzetet, a birtokláshoz való jogosultságot két fél között, de igazából csak azért fogalmazták meg a törvényben, hogy más tényállásoknál használhatók legyenek ezek a fogalmak, mert azok egyszerűbben leírhatóak. A birtok megszerzése kapcsán ugye említettem a birtok átruházást, a birtokátruházást, és ez tényleg így igaz, szó szerint, be lehet helyettesíteni az átadásnak a ma használat fogalmával, ugye ott, ahol a Ptk. azt mondja, hogy az ingó dolgok tulajdonának a megszerzésénél, hogy ajogcímen felül kell az átadás, amit mi átadásnak tartunk ma, az egyenlő a birtokátruházással. Nem több, nem kevesebb, teljesen ugyan az. Azért kapott egy másik fogalmat, mert nem csak a tulajdonjog megszerzésénél érdekes, hanem ingó dolgokon haszonélvezeti jog alapításánál, kézi zálog alapításánál, meg még több más helyen is. S annyival ad többet a törvény, meghatározza ezeket a birtok átruházási módokat, ezeket az 59-es Ptk. nem mondja meg, tehát nem mondja meg, hogy hogy lehet átadni a dolgot, az 59-es Ptk. miniszteri indokolásában ugyanúgy benne vannak ezek az általunk megtanult kézből kézbe átadás, stb. ezeket fogalmazza meg igazából normatív módon a törvény, de ez nem jelentenek változást a jelenlegi helyzethez képest. A haszonélvezeti jognál van egy pár komoly változás. Ami nem változott, hogy ez nem forgalomképes, nem ruházható át, gyakorlása átengedhető, szerkezetileg ugyan arról a haszonélvezeti jogról beszélünk mint amiről ma, tehát ez így megnyugtató, a tartalma is ugyanaz, ez is megnyugtató. Az ami változott, hogy jogi személyt is megillethet, ez van aki szerint ez változás, van aki szerint nem, attól függően, hogy ezt hogy értik. A bírói gyakorlatban már vannak nyomai, hogy elfogadták, hogy jogi személyt is illethet haszonélvezeti jog. Az 59-es Ptk. alapján ez nem olyan világos. Tehát tulajdonképpen attól függ, hogy a szabályt az ember hogy nézi. Az, hogy egyébként ez az 59-es Ptk-ból levezethető-e, nem biztos. A szöveg furcsa, mert szól a természetes személy haláláról, szót se szól jogi személyről. Valószínűleg azért nem szól jogi személyről az 59-es Ptk., mert annak
idején az akkori tulajdoni viszonyok között senkinek eszébe sem jutott, hogy ilyen előfordulhat. A bírói gyakorlat szerint jegyeznek be jogi személy haszonélvezeti jogát, tehát világos, hogy ez bejegyezhető, de van egy időbeli korlátja, ez 50 év. Valamilyen időtartamot muszáj volt szabni. Ellentétben a természetes személyekkel a jogi személy nagyon hosszú ideig tudnak fennállni, és ha nagyon hosszú ideig, akár több száz évig fennálló haszonélvezeti jog egy másik tulajdoni szerkezetet hoz létre, elveszti az értelmét a tulajdon. Lehetne ilyen tulajdoni szerkezetben gondolkozni. Az angol az ilyen. Teljesen más a tulajdoni struktúra. Ők abból indulnak ki, hogy minden a királyé, vagy a királynőé, és ő hosszú időre kiadott részjogosítványokat, amik forgalomképesek. Csak most jönnek majd a problémák, mert most kezdenek lejárni az 500 és 1000 évre adott jogosultságok. Az biztosan nem lett volna jó, ha olyan haszonélvezeti jogok nagy számban keletkezhetnek a gazdaságban, amik végtelen ideig, vagy nagyon beláthatatlan ideig fennállnak. Ezért kellett egy határ. Hogy az 50 év jó-e, ezt igazából senki nem tudja most eldönteni. Ez az ötven év reálisnak tűnt, ami közel áll a természetes személyeket megillető haszonélvezeti jog határáig. A jogokon és követelésen lévő létesített haszonélvezeti jognál lesz még egy érdekes változás. Az akinek jogon vagy követelésen lesz haszonélvezeti joga, az szélesebb jogosultságot kap, mint ma, mert behajthatja a követelést és gyakorolhatja majd azt a jogot. Ez nem vonatkozik a társasági tagsági jogokra. Ha a követelésen keletkezik haszonélvezeti jog, akkor a jogosult behajthatja a követelést, beszedi a pénzt a haszonélvezeti jog jogosultja, a haszonélvezeti jog megszűnésével elszámolási kötelezettsége lesz a tulajdonossal szemben. De a pénzt megkapja. Ez azért kellett, mert nem tűnt sehogy sem értelmes megoldásnak, hogy van egy követelés, azzal a haszonélvezeti jog jogosultja nem tud mit kezdeni, be lehet rakni bankba, vannak kamatai, de ez mai viszonyok között nem elvárható megoldás. A zálogjogról csak nagyon röviden, egy-két strukturális változásra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik egy olyan szabály, ami igazából nem a zálogjogban van, hanem a kötelmi jogi szerződésjogi szabályai között. Ez a fiduciárius hitelbiztosítékok semmisségét kimondó szabály. Ez azt jelent, hogy a biztosítéki célú adásvétel, vételi jog és engedményezés, ezek semmisek lesznek. Sokáig volt ez vitatott kérdés. Tulajdonképpen nem is hiszem, hogy meg lehet mondani, hogy ez helyes megoldás, vagy sem, de döntést kellett hozni és ez a döntés született, hogy ezek legyenek semmisek. Tehát a dologi hitelbiztosítékok azok becsatornázódnak a zálogjogba. Ez azt jelenti, hogy biztosítéki céllal nem lehet majd érvényesen visszavásárlási jogot alapítani. Meg fog szűnni az önálló zálogjog és a vagyonterhelő zálogjog, ez a két zálogjogi forma nem lesz. Lesz egy új jogintézménye a zálogjogosulti bizományos. Ez szindikát hitelezéseknél érdekes, ahol több bank egyszerre finanszíroz egy beruházást. Szeretnék, ha egy valaki lenne az, aki a zálogjoggal kapcsolatos kérdéseket bonyolítja, ő lesz a zálogjogosulti bizományos. Megszűnik az ingó zálogjogi nyilvántartás, amit a közjegyzők vezetnek és egy nagyon nyitott és ingyenesen hozzáférhető hitelbiztosítéki nyilvántartás fogja ezt helyettesíteni. Ez se lesz közhiteles, nem fog többet nyújtani, mint a jelenlegi nyilvántartás, de kevesebbet sem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha zálogjogot akarok létesíteni jogosultként, akkor egy regisztráció után egy szabadon hozzáférhető internetes honlapon ezt megtehetem, de kell hozzá a zálogkötelezett hozzájárulása. Ez konstitutív lesz, tehát akkor keletkezik a zálogjog, ha a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzésre kerül, de mind a ketten kellünk hozzá, ugyanúgy a megszűnéshez is mind a ketten kellünk. Ez rugalmasan és egyszerűen működő rendszer lesz.
Egyébként nemcsak a zálogjogokat kell bejegyezni ebbe, ha nem a tulajdon fenntartást is, mint biztosítékokat. A bizalmi vagyonkezelés az azért kapcsolódik a dologi joghoz, - egyébként szerződésjogban szabályozott szerződés típusról van szó- mert igazából ez a jogintézmény mindig egy kicsit dologi jogias volt. A bizalmi vagyonkezelés egy mondatban: olyasmi, mint egy nagyon kiterjesztett bizomány. Legjobban a bizományi szerződésre emlékeztet, a tulajdonjogi konstrukciót tekintve is, meg a jogosulti pozíciót tekintve is. Legutolsó fázisban került be a Ptk-ba. Bármikor joggal teszik fel a kérdést, hogy erre szükség van-e, vagy nincs. Vannak előnyei, hogy ezek az előnyök érvényesülhetnek-e, vagy sem, az majd kiderül. Igazából azon a feltételezésen alapszik, hogy az egy jó dolog, hogy ha a tulajdonosi minőség és a tulajdoni hasznosításával kapcsolatos döntések azok szétválaszthatók. A gazdasági társaságok tulajdonképpen ugyanez csinálják, és ugyanezt elérik. Az az előnye lehet ennek a konstrukciónak, hogy mivel szerződéses alapon nyújtja ezt, rugalmas lehet, és nagyon alacsony a fenntartási költsége. Nem igényel szervezeti rendszert, felügyelőbizottságot, könyvvizsgálót, egyebeket. Az a fő szempont, hogy ha valaki így szeretné hasznosítani a pénzét, akkor ne azért menjen külföldre, mert ott meg tudja csinálni. Ez egy fajta versenyképességi kérdéssé is válhat. Az, hogy ez jó ötlet lehet, azt Liechtenstein példája mutatja, mert ők a 20-as években azért csináltak tract-ot, mert körülnéztek, azt mondták kis ország vagyunk, nincs ipar, nincs semmi. Valahonnan pénz kellene. Az angoloknak az a bajuk, hogy tract-ot tudnak csinálni, de alapítványt nem. Az összes kontinentális országnak az a baja, hogy alapítványt tudnak tenni, de tract-ot nem. Akkor itt most mind a kettőt lehet. Ez el kezdett jól működni. Nem minden országban vezetik be, Ausztriában megelégedtek azzal, hogy alapítványt magán célra is létre lehet hozni. Az új Ptk szerint is lehet majd magáncélú alapítványt tenni. Úgy tűnik, hogy annyira magasak a működési költségei ennek a magáncélú alapítványnak, hogy több millió Euró kell ahhoz, hogy elkezdje megérni. Azt hiszem talán 2.000.000 EU körül van az az összeg, ami alatt veszteséges, mert akkorák a fenntartási költséget, a szervezeti rendszer, a felügyelet, a kontroll, stb miatt, ami egyszerűen elviszi a pénzt. Akinek ennél kevesebb összege van, annak nincs értelme ilyet csinálni. Ha külföldi modelleket nézünk, a mi bizalmi vagyonkezelésünk legjobban az angol tractra hasonlít. Ez részben véletlen, részben nem. A véletlent úgy értem, hogy ezek a szabályok semmilyen külföldi mintát nem követnek. Egy olyan koncepcióból indul ki, hogy az alap probléma az, hogy ha valaki másra bízza a vagyonát, akkor elveszíti a vagyona feletti kontrollt, és azt kell biztosítani ebben a helyzetben, hogy az, aki kezeli ezt a vagyont, az abban legyen érdekelt, hogy az átruházó tulajdonos érdekében, tehát a vagyon rendelő érdekében kezelje, ezért kell ellenőrzési jogot biztosítani, aki a vagyonrendelő, különböző kötelezettségeket a vagyonkezelőre meghatározni. Mivel ez volt a gondolati középpontja az új Ptk. szabályainak, azért hasonlít az angolra, mert nekik is ez a központi problémájuk. Mindenki hitelezői védelmi aggályokban gondolkodik, pedig Liechtensteinben a tractok esetében a vagyonkezelő felelőssége a probléma. A magyar szabályozás háromszereplős helyzetet tételez fel. Van egy vagyonrendelő, egy vagyonkezelő és van egy kedvezményezett. A vagyonrendelő köt egy szerződést a vagyonkezelővel (ez a bizalmi vagyonkezelési szerződés), ennek a szerződésnek az alapján tulajdont, de akár követelést, más forgalomképes jogot, gyakorlatilag bármit, ami forgalomképes, átruház a vagyonkezelőre. A vagyonkezelő teljes jogosulti pozíciót kap, tehát ő a tulajdonos, de a vagyonkezelő a döntéseit a kedvezményezett érdekében kell, hogy
meghozza. Tulajdonképpen a kedvezményezett a jogosult, viszont nem szükségszerűen jelent ez három különböző személyt. Van, hogy a vagyonrendelő lesz a vagyonkezelő (van a bankszámlámon 1.000 Mft, abból elkülönítek 200 Mft-ot, és azt mondom, hogy ezt az Ön érdekében kezelem. Én vagyok a vagyonrendelő, és a vagyonkezelő, de ő a kedvezményezett. De vagyonkezelőként a 200 MFtról nem rendelkezek szabadon. A szabályozás azt nem engedi meg, hogy a vagyonkezelő legyen az egyetlen kedvezményezett. Mindhárom együttesen nem lehetek. Lehetek kedvezményezett, de egyedüli nem. Az lehet, hogy én vagyok a vagyonrendelő és a vagyonkezelő és ketten vagyunk a kedvezményezettek. Ebben az esetben egyedül nem lehetek kedvezményezett. Ennek a szabályozásnak az az előnye, hogy alacsony költsége, a rugalmassága, mert bárhogy megállapodhatunk. A Ptk-beli szabályok egyébként egy elég rugalmas rendszert tételeznek fel és nem építenek be korlátot. Ez azt jelenti, hogy ez a bizalmi vagyonkezelés a kicsi helyzetektől kezdve (pl. ketten élettársak és azt mondják, hogy vegyünk egy ingatlant, de csak a te nevedre, de én is beleadom a pénzemet, és akkor ez is tract, egy bizalmi vagyonkezelés, mert azt mondom, hogy az én pénzemet is kezeled. Amikor eladod az ingatlant, akkor az én érdekeimet is követned kell. )Tehát az egészen kicsi helyzettől az egészen nagy volumenű befektetésekig jó ez a jogintézmény. Az nyitott kérdés, hogy mi lesz belőle, mert most folyik a Ptk-hoz kapcsolódó jogszabályok módosítása, megalkotása. (Pl. a szerződésszegési szabályok hogy működnek az orvosi felelősség kapcsán.) A Ptk. semmilyen korlátot nem tartalmaz abban a tekintetben, hogy ki lehet vagyonkezelő, De ha születik egy vagyonkezelői jogszabály, ami előírja, hogy ki lehet vagyonkezelő, akkor egészen beszűkülhet ez a jogintézmény. Ez a későbbiekben derül ki. De az a gondolat mindenképpen meg van, hogy a ilyen tevékenységet végzők, tehát a bizalmi vagyonkezelés kapcsán, hogy az ilyen tevékenységet végzőkre legyen egy nagyon erős közjogi kontroll, engedélyezési rendszer, szavatoló tőke, stb., de ez ne legyen egy generális szabály, hogy csak ők köthetnek ilyet, de bármikor születhet ilyen rendelkezés. A másik nyitott kérdés, hogy az adójogi környezetet hogyan sikerül ehhez hozzáalakítani. Egyrészt senkinek nem célja, hogy ez a jogintézmény bármilyen módon adóelkerülést szolgáljon. A jogintézmény használhatósága szmpontjából az az érdekes, hogy az átruházási mozzanat, tehát amikor a vagyonrendelő a vagyont átruházza a vagyonkezelőre, az nem szabad, hogy adó és illetékfizetési kötelezettség alá essen. Mert ha igen, akkor nem fog működni, nem lesz értelme, mert lesz egy jelentős költség, ugyanakkor ez nem forgalmi ügylet. Még csak a visszterhességi ingyenesség sem értelmezhető, mert a vagyonkezelő visszterhesen is végezheti a tevékenységét, mert díjat kap, de az átruházás maga az nem ingyenesen, vagy visszterhesen történik, hanem a vagyonkezelés céllal történik. Ha illetékfizetési kötelezettség alá, vagy jövedelemadó alá esne, akkor értelmetlenné válik az egész, mert egy felesleges költség generálódik, amit senki nem fog bevállalni. A bizalmi vagyonkezelésre is van egy időbeli korlát. Ez is ötven év. A hitelezői igények elvonásával kapcsolatos aggály, nagyrészt azzal megoldódik, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződés ugyanolyan szerződés, és ugyanolyan átruházás, mint bármi más a polgárjogban, tehát az összes kontroll, - fedezetelvonó szerződések hatálytalansága, jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma- ez mind érvényesül itt is. Várható, hogy a végrehajtási törvényben lehet, hogy még adnak olyan jogot a hitelezőknek, hogy pl. a kedvezményezett hitelezője mondhassa fel a vagyonkezelési szerződést. Nem gondolom ezeket igazából reális veszélyeknek, ráadásul azt gondolom, hogy a végrehajtás alóli vagyonelvonásnak olyan elképesztő technikái alakultak már ki, hogy teljesen valószínűtlennek tartom, hogy egy ilyen
ellenőrizhető jogintézményt használnának. A bizalmi vagyonkezelőt is terheli az a kötelezettség, hogy nyilvántartsa ezt a vagyont és a sajátjától elkülönítve tartsa. Valószínűleg a kezelt vagyon sorsa normális esetben nyomon követhető. Új visszaélési lehetőséget ez a jogintézmény nem fog hozni, de azért a félelmek ezzel együtt megvannak. Mi van akkor, ha a vagyonkezelő meghal, vagy jogutód nélkül megszűnik, erre van egy rendszer, ha más nem akkor a bíróság jelöl ki egy vagyonkezelőt. Egyébként semmilyen kógens szabály a vagyonkezelési szerződés tartalmára nincs. Abban eleve meg is állapodhatnak a felek, hogy ha a vagyonkezelő bármi miatt megszűnne, akkor ki az, aki kezelje a vagyont. Akár lehet helyettes vagyonkezelőket is megnevezni. Egy kicsit emlékeztet a polgári jogi társaságra, amibe mindig belekerülünk, akkor is, amikor nem akarunk, mert egyszer csak jön a jog, és azt mondja, hogy de hát amit csináltok az ez. Itt pedig a tényállás nagyon egyszerű, átruházás és más érdekében való eljárási kötelezettség. Elképzelhető, hogy nem tudatosan fognak a felek ilyet létrehozni, hanem csak egyszerűen ebbe a helyzetbe fognak belekerülni, hogy itt találják magukat.
