Christine Koschel
EINE ART AUFSTAND Der Mensch wir fassen mit Worten nach ihm richten ohne Federlesen. Er aber hockt hinter seinem letzten Gitter die zerfetzte Brücke in sich zwischen Kopf und Herz. Einmal mit offenem Staunen die Maske durchstrahlen zu seinem Gesicht.
20
Christine Koschel
EGYFAJTA LÁZADÁS Az ember szavakkal nyúlunk utána ripsz-ropsz ítélkezünk. Pedig ott kuporog utolsó rácsa mögött belül a fej és a szív közötti híd roncsaival. Egyszer őszinte csodálkozással sugározzunk be az arcáig a maszkon át.
21
Székely Magda
ÍTÉLET Leomolván az idők, mint a várak, napján a végső elszámoltatásnak, mindkét oldalon ugyanazok állnak. Egy szín alatt a jók, a rosszak, szorongatókon a szorongatottak enyhületlen egymásba rajzolódnak. Pedig törekedve hiába minden idom külön kiválna, vissza enmaga térfogatába. De nincs hely ott hiú törekedésre, nincs mód kitérni a kiterjedésbe, a bűn kényelme végleg visszavéve. Ott nincs gonosz már továbbindulóban, a készületlen kívülebb lelobban, emlékezete elmarad a porban. Ott csak a jó az, ami súlya nélkül felsorakozva útra kelni készül, a gyönge híd csak egy hívásból épül, ha majd beteljesedve odaátról, áradnak egyre, a fényből másba, fényesebbe. 134
Magda Székely
URTEIL Wenn die Zeiten wie Festungen fallen, am Tage der letzten Rechenschaft, stehen auf beiden Seiten die Selben. In einer Gestalt die Guten und Bösen, Schinder, Geschundene, unversöhnt, sich gegenseitig überschreibend. Indes im vergeblichen Streben wollten sich alle Formen absondern, zurück in die eigenen Dimensionen. Doch dort ist kein Raum für eitles Wirken, unmöglich in die Weite zu weichen, der Sünden Komfort zurückgenommen. Dort geht das Böse nicht mehr weiter, Unfertiges verlodert draußen, im Staub verrieselt sein Angedenken. Dort steht das Gute, das ohne Schwere in einer Reihe sich anschickt zu gehn, ein einziger Ruf baut die schwache Brücke, wenn dereinst erfüllt von drüben, sie immerzu aus dem Licht in die hellere Helligkeit strömen. 135
Székely Magda
ÁTVÁLTOZÁS Folyton szétfúj és összerak, a mozdulaton át mindig feléledõ irányban mutatva meg magát.
136
Magda Székely
UMWANDLUNG Er verbläst mich und sammelt mich, durch die Bewegungen und den immer neu auflebenden Zielen zeigt er sich mir
137
Székely Magda
ARANYERDŐ Ahogy a padlót átüti a fa, és betölti a házat, hiába téptem gyökerét, kikelt a kéretlen bocsánat. Meleg ruhám, a gyűlölet naponta szakadozik rólam, és védtelenül maradok a lassan rámtörő vadonban. Átfog, felemel a magasba, és én vagyok már minden ágon, s felzúg, ragyog az aranyerdő: lefoghatatlan ifjúságom.
138
Magda Székely
DER GOLDENE WALD Wie der Baum durch den Boden dringt und das Haus von innen erfüllt, war unverlangte Vergebung geschlüpft, vergeblich die Axt an den Wurzeln. Zerrissen mein warmes Gewand, Tag um Tag fällt der Haß weiter ab, in der Wildnis verbleibe ich wehrlos, die mich langsam langsam umwuchert. Er umarmt mich, er erhebt mich, und auf jedem Ast sitze ich, und er rauscht und glimmert, der goldene Wald: meine unbezähmbare Jugend.
139
Székely Magda
JELENIDŐ Nincs naplemente Csupa fény évek vonulnak boldog évek Folyamatos feltámadás függőleges fényében élek
140
Magda Székely
GEGENWART Kein Sonnenuntergang Nur Licht Jahre ziehen glückliche Jahre Ich lebe im senkrechten Licht immerwährender Auferstehung
141
Székely Magda
ESŐ Zuhogott szakadatlanul, hullott a tetőkre, falakra, örök esőben ragyogott a szeretők fedetlen arca. És kapualjtól kapualjig, padtól padig, heteken át, fölöttük ég nehezedett, testükön ázott nagykabát. Az üres erdők, a hidak, és minden utca velük ázott, köröskörül emeletek, fűtött falak, száraz lakások. Nekik csak a végállomások, csak a lakatlan ligetek, csak a lehulló ragyogás, csak az eső, csak a hideg. A kályha mind kihül bizony s kihül az emberek lakása, de fennmarad, akár a hold, fedetlen arcuk ragyogása.
142
Magda Székely
REGEN Es regnete unentwegt, es prasselte auf die Dächer, der Liebenden blanke Gesichter glänzten im ewigen Regen. Von der einen zur anderen Nische, von der einen zur anderen Parkbank, sie trugen den schweren Himmel, die nassen Mäntel alltäglich. Mit ihnen weichten im Regen die leeren Wälder, die Brücken, die Gassen. Ringsum geheizte Mauern, Etagen und trockene Häuser. Ihnen gehörten die Endstationen und Parks, unbewohnt, nur der fallende Schimmer, nur der Regen und nur die Kälte. Einmal erlöschen alle Öfen die Häuser der Menschen erkalten, ewig wie der Mond, bleibt der Glanz auf den blanken Gesichtern.
143
Székely Magda
NÉPLIGET Azóta áll a délelőtt, nem alkonyul soha felette, aranya egyre tömörebben súlyosodik a levelekre. A külső-belső ragyogás feltölti, kidagad a képből, már roskadoznak terei a nem szünő nap nehezétől. Emlékeim közé akasztva himbálnak, mint a duzzadó zsák, és megfeszülve pattanásig fényesednek azok az órák. Kénsárga platánok alatt, lehullott lombokon hevernek, s nem kelnek onnét fel soha, nem indul el a két szerelmes.
144
Magda Székely
IM VOLKSPARK Der Vormittag hält seitdem inne, der Tag kennt die Dämmerung nicht, sein Gold lastet schwer und schwerer auf allen Blättern im Park. Die Zeit ist von Glanz prall erfüllt, sie quillt aus dem Rahmen, funkelnd, der Raum zittert unter der Wucht der fortwährend strahlenden Sonne. Bei meinen Andenken hängend, so baumeln wie volle Säcke die Stunden sie sind zum Bersten gefüllt, und leuchten vom inneren Glanz. Sie lagern unter schwefelgelben Platanen, auf dem verwelkten Laub, und wollen sich nie mehr erheben, von dort nimmer gehen, die zwei, die sich lieben.
145
Székely Magda
KÖNYÖRGÉS Amit eddig tisztán elértem váratlan teret nyit a rossznak rövidül már a táv előttem és a megtett út is beroskad Folyton elesem mostanában a test beletapad a sárba ha megmozdítaná a reflex a saját súlya visszarántja Könyörülj ne hagyj veszni végképp az elbukottnak adj erőt hogy az utolsó pillanatban felállhassak Színed előtt
146
Magda Székely
FLEHEN Was ich bisher ganz rein erreichte öffnet sich plötzlich dem Bösen schon wird die Strecke kürzer vor mir der Weg hinter mir bröckelt weg Ich stürze zurzeit immer wieder der Körper steckt im Morast fest reißen Reflexe ihn hoch dann zwingt ihn die Schwerkraft wieder zurück Die Gestürzte fleht um Kraft laß mich nicht ganz verderben Erbarmen damit ich am Ende der Tage bestehe vor deinem Antlitz
147
Székely Magda
DEPRESSZIÓ Tehetetlenül megalázva ruhástul a vetetlen ágyba begöngyölődve mint a lárva Napok múlnak nem tudni mennyi magát is túl sok elviselni ne érjen hozzá senki semmi Hiába várva irgalomra a test mind beljebb vonszolódna be a sötétbe jó alomra Nyugodna csak nyugodna végre mindenből számkivettetése húzódna hulla-görbedésbe Valami mégis látja hol van valami rátalál az ólban vele mozdul feltámadóban
148
Magda Székely
DEPRESSION Hilflos erniedrigt angekleidet im gemachten Bett eingerollt wie ein Tier Tage vergehen wer weiß wie viele zu viel sich selbst zu ertragen nichts und niemand darf ihn berühren den Körper, der immer weiter nach innen kriecht auf der guten Streu des Dunkels und vergeblich auf Erbarmen wartet Ruhe nur Ruhe endlich endlich seine Verbannung aus allem krümmte sich totengleich Doch etwas sieht ihn trotz allem etwas findet ihn auf im Koben rührt sich mit ihm im Auferstehen
149
Székely Magda
A MÉLYBŐL De mi húz folyton lefele, mért nem válthatok szót Vele, mert a hangját már sose hallom, és Ő se hallja meg a hangom. Hiszen ha egyszer hallanám, valahogy úgy, mint hajdanán, bénaságom súlyát lebírva vonszolódnék, ahova hívna.
150
Magda Székely
AUS DER TIEFE Was ist es aber, das mich immerfort hinunterzieht, warum kann ich nicht mit Ihm sprechen? Denn Seine Stimme höre ich nie mehr und auch Er vernimmt die meine nicht. Wenn ich Ihn doch nur einmal hörte, so irgendwie, wie seinerzeit, meiner Lahmheit Last überwände ich, wohin Er mich riefe, dorthin schleppt’ ich mich.
151
Székely Magda
AKI VAGY Aki vagy nézz rám szeretettel ahogy én is szerettelek az évek nem hiába teltek voltál velem voltam veled itt és most újra megkötött az ős szálakból font közösség hova lettél nem érlek el ha szalmaszál ami közös még
152
Magda Székely
DER DU BIST Sieh mich liebevoll an der du bist wie auch ich dich geliebt die Jahre sind nicht vergeblich vergangen du warst mit mir ich war mit dir hier und jetzt bindet mich der Bund geflochten aus uralten Fäden wo bist du hin ich erreiche dich nicht ein Strohhalm nur blieb uns beiden
153
Székely Magda
ÉRINTÉS A tabletták a kapszulák a napokat így alszom át az ágyam szellőtlen alom a pusztulást próbálgatom Egy érintés ébredni késztet valami malaszt újraéleszt s a sárból felmagasodóban vagyok aki valaha voltam
154
Magda Székely
BERÜHRUNG Die Pillen die Tabletten so verschlafe ich die Tage mein Bett ein stickiges Lager ich übe den Verfall Mich weckt eine Berührung eine Gnade belebt mich aufs neue aus dem Staub erhebe ich mich und bin wer ich einst gewesen
155
CHRISTINE KOSCHEL 1936 in Breslau geboren 1944 Flucht aus Schlesien, Internatsgymnasium 1954 Englandaufenthalt 1955–64 Regieassistentin bei Theater, Film und Fernsehen in München 1963 Lesung bei der Gruppe 47 in Saulgau 1964 Berlin – Stipendium des Bundesverbandes der Deutschen Industrie seit 1965 lebt als freie Autorin teilweise in Rom 1979–81 Textkritische Registratur des gesamten literarischen Nachlasses von Ingeborg Bachmann für die Nationalbibliothek Wien (mit Inge von Weidenbaum) 1982 Vorlesungen über Ingeborg Bachmann in Oxford, Bristol und Cardiff 1987 Stipendium des Stuttgarter Schriftstellerhauses 2003 Villa-Waldberta-Stipendium der Stadt München 2007-8 Heinrich-Ellermann-Stipendium als Landschreiber von Liechtenstein AUSZEICHNUNGEN: 1983 Hieronymus–Ring (mit Inge von Weidenbaum) für die Übersetzung des Antiphon von Djuna Barnes 1993 Sonderpreis des Kulturpreis Schlesien des Landes Niedersachsen VERÖFFENTLICHUNGEN (Lyrik): 1961 Den Windschädel tragen. (Gedichte) München: Ellermann Verlag 1966 Phahlfuga. (Gedichte) München: Piper 1975 Zeit von der Schaukel zu springen. (Gedichte) München: Piper 1992 Das Ende der Taube. (Gedichte) Berlin: Corvinus Presse 1997 Atemweg, 8 Gedichte mit Farbradierungen von Gisela RüdelSimons, Stuttgart: Privatdruck 2001 Ein mikroskopisch feiner Riss. (Gedichte) Berlin: Corvinus Presse 2004 L’Urgenza della Luce, Cristina Campo traduce Christine Koschel. Florenz: Casa Editrice Le Lettere
156
CHRISTINE KOSCHEL 1936-ban Wroclawban született. 1944 menekülés Sziléziából, internátusban végzi a gimnáziumot 1954 angliai tartózkodás 1955–64 rendezőasszisztens Münchenben (színház, film, tv) 1963 felolvasóest a Gruppe 47 írócsoporttal Saulgauban 1964 a Német Iparszövetség berlini ösztöndíjasa 1965-től szabadfoglalkozású íróként részben Rómában él 1979-81 a bécsi Nationalbibliothek felkérésére szövegkritikailag számba veszi Ingeborg Bachmann teljes irodalmi hagyatékát (Inge von Weidenbaummal közösen) 1982 felolvasóestek Ingeborg Bachmannról Oxfordban, Bristolban und Cardiffban 1987 a stuttgarti íróház ösztöndíjasa 2003 München városának Villa Waldberta-ösztöndíja 2007-8 Heinrich-Ellermann-ösztöndíjasként Liechtenstein íróvendége KITÜNTETÉSEK: 1983 Hieronymus–gyűrű (Inge von Weidenbaummal közösen) Djuna Barnes Antiphon-jának fordításáért 1993 Alsószászország Kulturpreis Schlesien különdíja VERSESKÖTETEI: 1961 Den Windschädel tragen. (A szélbe merítve koponyánkat, versek) München: Ellermann Verlag 1966 Phahlfuga. (Cölöpfúga, versek) München: Piper 1975 Zeit von der Schaukel zu springen. (Ideje leugrani a hintáról, versek) München: Piper 1992 Das Ende der Taube. (A galamb vége, versek) Berlin: Corvinus Presse 1997 Atemweg. (Légút, 8 vers Gisela Rüdel-Simons színes rézkarcaival) Stuttgart: magánkiadás 2001 Ein mikroskopisch feiner Riss. (Egy mikroszkópikus finomságú repedés, versek) Berlin: Corvinus Presse 2004 L’Urgenza della Luce, Cristina Campo traduce Christine Koschel. Florenz: Casa Editrice Le Lettere 157
MAGDA SZÉKELY 1936: Geboren am 28. Juli in Budapest. 1944-45: Sie verliert ihre Mutter und muss vor den Nazis fliehen. 1959: Abschluß ihres Bulgarisch-Ungarisch-Studiums an der EötvösLoránd-Universität Budapest 1962: Ihr erster Gedichtband, Kőtábla (Steintafel), erscheint. 1959-69: Lektorin des Magvető-Verlages 1969-90: Lektorin des Európa-Verlages ab 1992 stellvertretende Cheflektorin des C.E.T.-Verlages 2007: am 30. April in Budapest gestorben WICHTIGSTE AUSZEICHNUNGEN: 1973 Graves-Preis 1977 Füst-Milán-Auszeichung 1984 József-Attila-Preis 1997 Déry-Tibor-Auszeichnung 1998 C.E.T.-Literaturpreis 2000 Arany-János-Preis 2002 Hauptpreis des Salvatore-Quasimodo-Wettbewerbs 2005 Kossuth-Preis GEDICHTBÄNDE: Kőtábla. (Steintafel; Gedichte) Budapest: Magvető 1962. Átváltozás. (Umwandlung; Gedichte) Budapest: Magvető 1975. Ítélet. (Urteil; ausgewählte Gedichte) Budapest: Magvető 1979. Kőre követ. (Stein auf Stein; Gedichte) Budapest: TEVAN 1984. Összegyűjtött versek. (Gesammelte Gedichte) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1992. Éden. (Eden; Interviewroman, Gespräch mit András Mezei) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1994. A testen túl. (Jenseits des Leibes; alte und neue Gedichte) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1996. Székely Magda összes verse. (Sämtliche Gedichte) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 2000. Régi és új versek. (Alte und neue Gedichte) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 2007. 158
SZÉKELY MAGDA 1936. július 28-án született Budapesten. 1944-45: elveszíti édesanyját. A nácik elől bujkálni kényszerül. 1959: magyar-bolgár szakos diplomát szerez az ELTÉ-n. 1962: megjelenik első verseskötete, Kőtábla címmel. 1959-69: a Magvető Könyvkiadó szerkesztője. 1969-90: az Európa Könyvkiadó szerkesztője. 1992-től a C.E.T. főszerkesztő-helyettese. 2007. április 30-án hunyt el, Budapesten. FŐBB DÍJAI: 1973 Graves-díj 1977 Füst Milán-jutalom 1984 József Attila-díj 1997 Déry Tibor jutalom 1998 C.E.T Irodalmi Díj 2000 Arany János-díj 2002 a Salvatore Quasimodo-verseny fődíja 2005 Kossuth-díj KÖTETEI: Kőtábla. (versek) Budapest: Magvető 1962. Átváltozás. (versek) Budapest: Magvető 1975. Ítélet. (versek) Budapest: Magvető 1979. Kőre követ. (versek) Budapest: TEVAN 1984. Összegyűjtött versek. Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1992. Éden. (Interjúregény, beszélgetőtárs Mezei András) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1994. A testen túl. (Régi és új versek) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1996. Székely Magda összes verse. Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 2000. Régi és új versek. Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 2007.
159
QUELLENNACHWEIS – FORRÁS CHRISTINE KOSCHEL •
Hiatus, Eine Art Aufstand, Erinnern. In: Koschel, Christine: Das Ende der Taube. Berlin: Corvinus Presse 1992.
•
Wie die Honigjäger, Ein fortgewehter Mensch, Gewöhnlicher Tag, Hommage an Gramsci, Bildermode-Modebilder, Solidarisch, Wetterzeuge, Meergesicht. In: Koschel, Christine: Ein mikroskopisch feiner Riss. Berlin: Corvinus Presse 2001.
•
Angstwippe. In: Poeti e Poesia. Rivista Internazionale, Roma 2005.
•
Nackte Füße. In: PEN-Anthologie Offene Fragen. Synchron Publishers, Heidelberg 2006.
•
Man muß leise sein in der Großstadt. In: Koschel, Christine: Den Windschädel tragen. München: Ellermann Verlag 1961.
SZÉKELY MAGDA
160
•
Kőtábla, Mártír, Az élő, Hogy tűz ne hulljon, Hívás, Bukott angyal, Kísérő, Szerelem, Számvetés, Átok, Könyörgés, A fa, Jób, Feltámadás, Aranyerdő, Eső, Népliget. In: Székely Magda: Kőtábla. (versek) Budapest: Magvető 1962.
•
Az öröm, Egy régi budai sírkőre, Albigens, Kettős fénykép, Súlytalanság, Ítélet, Átváltozás. In: Székely Magda: Átváltozás. (versek) Budapest: Magvető 1975.
•
Fa. In: Székely Magda: Ítélet. (versek) Budapest: Magvető 1979.
•
Jelenidő, Depresszió. In: Székely Magda: Összegyűjtött versek. Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1992.
•
Ézsauról. In: Székely Magda:A testen túl. (Régi és új versek) Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 1996.
•
A mélyből, Aki vagy, Érintés. In: Székely Magda összes verse. Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 2000.
•
Könyörgés [Amit eddig tisztán elértem...]. In: Székely Magda: Régi és új versek. Budapest: C.E.T. Belvárosi Kiadó 2007.
