Ébresztő. A tartalomból. Tartalomjegyzék... 2 Köszöntı... 3 Kavalkád... 4 Négyszemközt... 6

2

2

Atartalomból

Tartalomjegyzék................ 2

Ébresztő Ébresztő 

Köszöntı....................... 3

A Benedek Elek Pedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzatának Idıszaki kiadványa

Kavalkád....................... 4 Négyszemközt................... 6 Interjú Tódor János író, szociográfussal

I. évfolyam 1. szám 2009. május Fıszerkesztı: Magyar Kató Blanka

Más karról írták.............. 10 Visszfény..................... 11 Gyermeksziget................. 12 Gyermekrajzok Vallomása

Felelıs kiadó:

Örökbefogadás vagy örökre elhagyás? Tarsoly Zsolt Munkatársak: Baráth Ákos Fábián Anna Fazekas Tímea Fücsök Andrea Keea Gáspár Gergely Görbe Fanni Horváth Andrea

Arcképcsarnok................. 17 Beszélgetés Riez Andreával

BezHÖKkentı................... 20 Így láttuk mi................. 21 Segítı találkozások........... 22

Külön köszönet: Takács Bognár Folmeg Halápi Kovács Rehova

Juditnak Zsófiának Balázsnak Marcsinak Gráciának Eszternek és Süle Boglárkának Észrevételeket, véleményeket várjuk az [email protected] e-mail címre

12 hét hajléktalanokkal Kiszakadva (Németh Zsolt L. verse)

Aranytoll 1. ................. 24 Alku (Tarsoly Zsolt novellája)

Premier....................... 27 Sziporka...................... 29 Aranytoll 2. .................. 30 Úton haza (Takács Nikoletta verse)

Elérhetıségünk: [email protected] 0620/4397130

Rólunk szólt…................. 31 Kultursokk.................... 32

Címlapfotó és borítódesign:

Milos Forman: Amadeus Könyvajánló

Torma Sándor

Jaj, úgy élvezem én a strandot…

2

Köszöntő Tisztelt Hallgatótársaim!

Mindannyiunk elıtt nyilvánvaló, hogy karunk kulturális élete rendkívül gazdag. Gondoljunk csak a kollektív képzımővészeti alkotásokra, amelyekbıl Ti jócskán kivettétek a részeteket (pl. „Kárpát-haza” Népi Terepasztal); vagy jusson eszünkbe az a számos verseny, amelyen részt vettetek (pl. Népmesemondó Verseny, Kazinczy Ferenc szép magyar beszéd verseny), és ne feledkezzünk el az öntevékeny körökrıl sem, amelyeket csupán kedvtelésbıl, szívetek mélyérıl induló, önzetlen cselekedetbıl végeztek (pl. a kari filmklub). HÖK-ös társaimmal, Annával és Ákossal együtt azonban úgy gondoltuk, hogy még valami hiányzik a repertoárból. Méghozzá egy olyan hallgatói lap, amely egyrészt megfelel Karunk szociális profiljának; másrészt nem szigorúan szakmai írások győjteménye, hanem némileg oldottabb témákat is magába foglaló antológia. Az Ébresztı hasábjain itt-ott felbukkanó versek, meghirdetett versés prózaíró pályázatunk legjavát tükrözik. Gratulálunk a nyerteseknek! Bízunk benne, hogy nem csak szórakoztató, de elgondolkodtató, és gyakorlati haszonnal bíró oldalak kaptak helyet ebben az újságban. Tarsoly Zsolt BPK-HÖK elnök

Kedves Olvasó!

Nagy öröm ez nekünk, hogy munkánk gyümölcsének ti is részesei lettetek. Idén elıször a BPK-HÖK gondozásában jelenhetett meg hallgatói újságunk. Köszönet és hála érte. Legfıbb célunk e lappal, az volt, hogy a szociális szakma velejáróinak szélesebb körben való megismerését szolgálja, és igényes, kultúrával átitatott kikapcsolódást kínáljon. Érdemi hangsúlyt fektettünk az írások kapcsolatteremtı jellegére is. És egyúttal törekedtünk arra, hogy hallgatóink a jövıben nagyfokú elismerésnek tekintsék, ha publikációjuk megjelenik az Ébresztıben. Köszönet illet mindenkit, aki kitartó munkájával hozzájárult a lap létrejöttéhez. Szerkesztıi tevékenységem során igyekeztem szem elıtt tartani a nívós, érdekes témaválasztást, annyira, hogy a késıbbiek során felismerhetı stílusjegyünkké váljon. Szeretném ezen az úton haladva tovább öregbíteni Alma materünk hírnevét. Lapzárta elıtt Szurcsik József festı, grafikusmővész gondolata jutott eszembe, miszerint a minket körülvevı tárgyakat, ember alkotta objektumokat mi, emberek ruházzuk fel lélekkel. Azáltal, hogy nap, mint nap használjuk ıket, hogy körbevesznek minket, jelen vannak életünkben, mi rájuk ruházzuk érzelmeinket: vonzódásunk, ragaszkodásunk, de ellenérzésünk tárgyai is lehetnek. Ha ez így van, kedves Olvasó, szívem a köbön tartod most kezedben. Kérlek jól vigyázz rá! Magyar Kató Blanka fıszerkesztı

3

Kavalkád

 Epilógus Üdvözletem mindenkinek!

Felnıttkora reggelén lévı lány vagyok. Hogy mennyiben hasonlítok rátok, illetve különbözöm Tıletek, azt néhány történetem elolvasása után döntsétek el magatok. Közös pont biztosan, hogy egyetemre járok, mint Ti mindannyian, és a gasztronómiában dolgozom, mint közületek is néhányan, talán. Kis különbség, hogy az embericus hungaricusok természetes fellelhetési helyétıl kb. 1200 km-re, észak-nyugati irányban vagyok megtalálható - az év legnagyobb részében. Nevem és magánéletem zaftos részletei nem fontosak, hisz csak az ırült kulturkavalkádot és a néha alattomosan támadó honvágyat szeretném elmesélni Nektek. Lényeg az, hogy „fiatalság, bolondság” révén kerültem ide, és ha már egyszer itt voltam, itt is ragadtam. „Városom” hírét biztos sokatok fülébe elvitte már a szél; húsvétkor a rólunk elnevezett vízzel semmisítik meg a legények a lányok szaglóidegeit, jófajta pálinkát remélve. Továbbá a Rajna partján magasodik egy divatjamúlt, s lám mégis hasznos épület, - valami Dóm… a török emigrációs háttérrel rendelkezı németek mércének használják új mecsetük terveihez - illetve a tél után nem a tavasz következik, hanem az ötödik évszak, vagyis a karnevál. Bizonyára sokan kitaláltátok, hogy a rendkívül jó humorukról1 híres németek Köln nevő városába csöppentem. A kölni emberek rendkívül kedvesek, és befogadóak (bár sok választásuk e téren nincs ☺), ahogy egy kolleganım mondaná: einfach gestrichen. Nem lázadoznak, nem elégedetlenkednek, eszik a káposztát kolbásszal, isszák a Kölsch-t2, és mulatnak oly nagyszerő zenekölteményekre, mint az „Ich hab´ drei Haare auf der Brust, ich bin ein Bär“ (magyarul: Van 3 szır a mellemen, tehát medve vagyok; józan észül: höeeee???), vagy a „Dicke Mädchen haben schöne Namen“ (magyarul: A kövér lányoknak szép neve van; józan észül:…jó, hogy nem ismerik Cinit és Bangó Margitot), és a kelta dallamra eszkábált „Was wollen wir trinken 7 Tage lang“ (magyarul: mit igyunk egy hétig; józan észül: ez már fasza!!!). Még egy kis adalék. A bajoroktól eltérıen a kölniek nem vályúból iszszák a sört, hanem 0,2-es poharakból (kivéve a lokálban,ahol dolgozom, mert ott „felsıbb utasításra” kérdezés nélkül a 0,4-est kell vinni. De nem lehet ugye mindenki normális...) Ha már a sör apropóján kitértünk a Kölschre, megemlíteném a nyelvi vonatkozást is. Nos, szerény személyem teljességgel meg van bizonyosodva arról, hogy a Rajna-menti németek, csak a bevándorlók miatt találták ki ezt az elképesztı, orrhangon beszélt hollandhoz hasonlító dialektusukat. Ugyanis igencsak lelohasztja a betolakodni vágyó emberkéket, hogy a kínkeservvel megtanult standard némettel semmire sem mennek a hétköznapokban. Íme néhány remekbeszabott példa.: Német Tag Morgen Kram Sorte Tisch tun Der Winter kommt. Ich spüre den Winter. 1

2

Kölsch Daach Moin Krohm Zoot Desch doon D’r Winter kütt. Ich spöre d’r Winter.

Magyar nap holnap/reggel holmi, limlom minıség/fajta asztal csinál, tesz Közeledik a tél. „Érzem a telet.”

A jóhumorú németek tömény irónia:) hisz mind tudjuk, ha egy kicsit gyúrnak, vannak olyan viccesek is, mint az angolok. Kölsch: Köln tájszólása, illetve a város neve Kölsch-ül :) Ezen kívül a helyi sör, amely közel 100 éves múltra tekint vissza. 1997 óta az EU felvette a sörspecialitások közé. Nekem személy szerint annyira nem ízlik, én általában Sprite-tal keverve iszom - eme ital neve Radler.

4

Kavalkád Utóbbi két mondatom próbálta a kölsch egyetlen pozitívumát szemléltetni: az alany és a tárgyeset nincs megkülönböztetve ☺. Vagyis a ragozást még HA AKARJÀTOK sem tudjátok elrontani. Nesze neked Start, meg Unterwegs... Most pedig következzen két személyes kedvenc szavam (nem szorul magyarázatra, hogy miért…): − −

Pilz - Jüddefleisch (gomba - zsidóhús) Polizeiwachtmeister - Blööh („rendészeti” ırmester - ???) Továbbá a kölniek jellemét mi sem példázza jobban, mint sokszor emlegetett karneváli sztorim. Kis mellékinfó hozzá, hogy kenyerem, söröm és cigarettám egy belvárosi sörházban keresem. Karneválkor kerek 5 nap*10 órát töltöttem pult mögött. – Ez igen kevés. Tehát a történet: utolsó karneváli nap reggelén 9 órakor, rögtön nyitás után két kalóznak öltözött srác zavarta meg kávézásom, és ébredésem. Rendeltek egy-egy sört, egy-egy röviddel karöltve. Az egyik kalóz lehúzta a Kornt3, belekortyolt a sörbe, végtelenül szomorú szemekkel rámnézett majd megszólalt: „Én úúúgy utálom a karnevált….!” Tehát „iszunk, még ha belepusztulunk is!”. Nos, mindebbıl láthatjátok, hogy magyar ember ilyen környezetben azért tud asszimilálódni, ha akar… Az alapötletet élményeim leírásához mégis a 7 hónapos gasztrós pályafutásom adta, ugyanis egy idı után rájöttem, hogy vendégeim nagyon nagy hányada egy-egy klisébe sorolható. És ezen klisék majdhogynem minden esetben nemzetiségtıl függetlenek. Majdhogynem… ha az oroszokat nem számítjuk. Folyt. köv. Bis bald: Lili Marleen

3

A Korn egy német rövidital, elég népszerő, fıleg az idısebbek körében. Minimum 32% alkoholt kell tartalmaznia. Rozsból készül általában, és a kívánt fokot maláta hozzáadásával érik el.

5

Négyszemközt Éles nyelvvel, éber ésszel (Interjú Tódor János író, szociográfussal) Sajnos a korlátozott idı és – magyarországi viszonylatban - bajos távolság miatt személyesen nem találkoztam Tódor János újságíró, szociográfussal. Így most nem tudok arról írni, hogy milyen volt egy füstös kávézóban várakozni, vagy, épp milyennek láttam ıt, és hogyan reagált kérdéseimre. Helyette nyújthatok néhány tartalmas kérdést, hozzá határozottan ébresztı, nyers és élesen polgárpukkasztó válaszokat. Mikor, és miért döntött úgy, hogy szociográfiákat fog írni? - Amikor újságíróként megéreztem a szakma korlátait. Amikor elegem volt a pár óra alatt felvett hazug és álságos, úgynevezett riportokból, amelyek csak a felszínt gereblyézték. Akkor mindig otthagytam az újságírást, és elmenetem azokra a területekre dolgozni, amikrıl írni akartam, és hivatalosan nem lehetett. Így lett belılem hónapokra, évekre tejüzemi és zöldséges rakodómunkás, gyámügyi fıelıadó, börtönnevelı, nevelıtanár, Moszkva-téri alkalmi munkás, Rákóczi-téri csarnoklakó és hajléktalan. Volt, hogy eddigi pályáján életveszélybe került munkavégzése során? - Ténylegesen egy alkalommal 1991 Tódor János szeptemberében, amikor a délszláv-háborúban Vukovár elıtt elfogtak, és - kémeknek nézve bennünket - ki akartak végezni a jugoszláv néphadsereg tankosai. Elızı nap ott lıtték agyon a BBC tudósítóját. Annak köszönhettük az életünket, hogy kapitányuk, aki apai részrıl magyar volt, kegyet gyakorolt. Jelenleg végez valamilyen gyakorlati szociális munkát? - Próbálom magam beilleszteni egy olyan, magát demokráciának csúfoló skizofrén társadalomba, ahol ex-kommunisták építik a döglıdı kapitalizmust, és jobb valamint baloldalon egyaránt egykori nagypofájú KISZ-titkárok osztják ma is az észt. Az önmagamon végzett „szociális munka”- talán mondanom sem kell - kudarcokkal terhes. Milyen meghatározott céllal készíti írásait? Konkrét rétegeket szólít meg, vagy aki épp olvassa... - Elsısorban „anyagi haszonszerzés végett”, ahogy a büntetıjog fogalmaz, mivel ebbıl élek. Viszont, hogy mirıl írok, azt kezdettıl fogva 80-90 százalékban én „találom ki”. Ez a szabadúszó életforma - amelyet már a szocializmus idején is őztem – velejárója; nincs az ember háta mögött egy szerkesztı, aki megmondja, mirıl is írjon. Persze vannak konkrét megkeresések, amit a bértollnok vagy elvállal, vagy nem. Visszamondani azért gáz, mert oda (onnan) aztán többet nem hívják az embert. Olyan ez, mint egy kisiparosi meló, ha vízvezeték szerelı egyszer elveszti a kuncsaftot, azt már késıbb cseszheti. Visszautasított már munkát? Miért? - Igen. De elsısorban olyan lapokat utasítottam vissza, amelyek ideológiájával nem tudtam azonosulni. Van egy pár ilyen.

6

Négyszemközt Melyik könyvével küzdött a legtöbbet? (saját magával, érzelmeivel, kiadókkal) - Csak a kiadókkal küszködtem, pontosabban nekik voltam, vagyok kiszolgáltatva. Mit jelent az Ön számára a minıségi újságírás? - Mindenekelıtt egy díjat, amit egy szakmai kuratórium – amelyben országos lapok fıszerkesztıi vannak benne – ítél oda havonta, a magyar sajtóban megjelent általuk legjobbnak tartott írásnak. Tavaly májusban én kaptam meg (Idın túliak panoptikuma, ÉS: a szerk.). Amúgy: a minıség (probléma érzékenység, hitelesség, jó, közérthetı stílus stb.) még viszonylag körülírható, viszont, hogy kinek, mi tetszik, az meglehetısen relatív( lásd: ízlések és pofonok). Fontosnak tartja a fiatalok ösztönzését a "jó" írásra, a szociális érzékenység fejlesztésére? - Amikor írok valamirıl, nem akarok senkit semmire ösztönözni, befolyásolni. Érzékenységet, pláne szociálisat, meg szerintem nem lehet fejleszteni. Az vagy van, vagy nincs valakiben. Felteszem, tanítani sem lehet, ahogy az újságírást sem. Hogy mégis azt teszik, számomra csak azt mutatja, hogy akadnak mindig szép számmal hiszékeny emberek... Nem gondolom, hogy a médiának, vagy annak a fajta oknyomozó, tényfeltáró újságírásnak (és egyáltalában a médiának), amit mővelek az agitáció, a példamutatás lenne a dolga. Manipulálnak bennünket enélkül is eléggé. A totális ellenırzés és tömeges befolyásolás korszakát éljük. A magánszférának annyi... Ráadásul a fogyasztói-globális ember önként hajtja a fejét ebbe a kalodába. Én csak rossz példákat tudok felmutatni írásaimban, amit mindenkinek javasolok elkerülni. Hideglelést kapok attól, amikor az ilyen-olyan tévék, lapok pénzt kunyerálnak úgymond „nemes” célokra. Az „Aranyág”-féle geil koldulásokra gondolok. Az állam kötelessége lenne, hogy finanszírozza szerencsétlen betegek, gyerekek mőtétjeit, a kórházi berendezéseket, a hajléktalan ellátást, a borzalmas állapotban lévı szociális otthonokat stb. Erre szolgálna az adókból befolyó pénz, amit persze lenyúlnak. Mint adófizetı állampolgár, ezt kikérem magamnak. Ezért utálom a pöffeszkedı, maffiózó mentalitású államot. Szóval inkább a leleplezés, a fonákságok, a törvénytelenségek leleplezése, a mindenkori hatalom álságos, emberellenes mőködésének a bemutatása, az, amit egy író-újságíró tehet, és szerintem tennie kell. A riport, ahogy Stendhal szerint a regény, tükör. Én az írásaimmal azt szeretném általában elérni, hogy akadjanak ki, háborodjanak fel, akik esetleg elolvassák. Azok a szemetek meg fıleg, akiket olykor sikerül megcsípni, pellengérre állítani. A cél, hogy az olvasóban emelkedjen az adrenalin-szint. Ugyanúgy, ahogy bennem, amikor egy anyagon dolgozom. Van-e kedvenc saját írása? Története, amit szívesen megosztana leendı szociális szakemberekkel. - Nincs kedvencem. Mindegyiket egyformán szeretem, vagy éppen utálom. Az idı múltával ugyanis az ember önmagával szemben a legkegyetlenebb kritikus. Történeteimet a könyvekben osztottam meg mindenkivel. Vagyis azokkal, akiket érdekeltek ezek a nem éppen szívmelengetı sztorik. Kinek a munkáit olvassa szívesen? Van példaképe? - Példaképem nincs, de sok olyan nagynevő kolléga van, akinek írásait, hozzáállását, szociális érzékenységét (vagy éppen érzéketlenségét) tisztelem. A teljesség igénye nélkül a magyarok közül: Hajnóczy Péter , Tar

7

Négyszemközt Sándor, Mészöly Miklós, Kıbányai János stb.stb.stb... a sort napestig folytathatnám. A külföldiek közül írástechnikailag, gondolkodásmódban közel áll hozzám - nagy hirtelenjében - Dosztojevszkij, Faulkner, Hemingway; a maiak közül egy sajnos már halott osztrák szerzı a kedvencem, akit Thomas Bernhardnak hívnak. Aztán olyan amerikaiak, mint Truman Capote, Norman Mailer, vagy mostanság Charles Bukowski. Jó szívvel ajánlom ıket olvasásra, témáik és hatalmas lelkük miatt, minden leendı szociális szakembernek. Mennyire fontos az Ön számára a lélek, a lelkesség? - Nem tudom, mi az a lélek, de több mint ötven éve dolgozom a projecten... Régen lelkes voltam, ma már inkább csüggedt; lelketlenül teszem a dolgom. Látom magam körül a sok megélhetési „lelkest”, és ettıl hányingerem van. Attól, hogy jót tegyünk, segítsünk másokon, nem feltétlenül kell a szó közhelyértelmében „jó embernek” lennünk. Tapasztalataim szerint a cinikusnak és szkeptikusnak tartott emberek többet tesznek másokért (éppen, mert nem magukat fényezik, inkább szégyellik, hogy legbelül megszállott altruisták), mint a hátborzongató széplelkek. Itt az olyan „embermentık”-re gondolok, akik akkor is, és csak azért is, átkísérik a vak nénit az út másik oldalára, ha annak esze ágában sincs átmenni. A jócselekedetek útja gyakorta szelíd erıszakkal van kikövezve. Ezt mindenki tapasztalhatja nap, mint nap saját családjában is. Mi alapján választ témát? Mennyire játszik szerepet politika, vagy épp az aktuális szociális problémák?

benne

az

aktuál-

- Az önmagukat megvédeni, képviselni képtelen emberekkel szembeni igazságtalanságok (állami, rendıri, bírósági, bőnözıi stb.) indítanak be elsısorban. Egy olyan leamortizálódott országban élünk, ahol sokadrangú kérdés az underclas, a lecsúszott, többszörösen deprimált, immár több milliós „réteg” gondja-baja. Az aktuálpolitika, bármit is tanítanak önöknek errıl az egyetemen, nagy ívben tesz erre. A helyzet, hogy egy magyar írót, Esterházy Pétert idézzem, szar, de reménytelen... Az Amaro Drom újságnál is sokszor megfordul. Olvastam egy internetes naplójában, hogy az ottani szerkesztıségben is többségben vannak a "gádzsók", mint a cigányok. Tudna az arány javítására alternatív megoldást kínálni? - Mostanság már sok cigány fiatal végzett a legkülönfélébb színtő média-talpalókban. Van már utánpótlás. Más kérdés, hogy a köztévében sem látni nagyon roma mősorvezetıket, a soft-rasszista kereskedelmi csatornákról nem is beszélve. Úgy tudom, most fog megjelenni egy újabb könyve, Gettó Magyarország címmel. A tartalomból egy kis ízelítıt kérhetnék... Régóta készül már az alkotás? - A cigányság utóbbi öt évbeli helyzetével foglalkozik a riportkönyv, már kész van kb. egy éve, de a cigányokat ért gyilkos támadásokról (Pirics, Nagycsécs, Tatárszengyörgy, Tiszalök) készülı fejezettel szeretném még kiegészíteni. Ön szerint romák vagy cigányok? Melyik a jobb kifejezés? - Többségük jobban örül, ha cigánynak hívják ıket, magukat is úgy nevezik. Korrupt vezetıik, meg az álságos és szépelgı magyar politikai elit viszont ragaszkodik a roma kifejezéshez, amivel egyébként semmi baj, mert embert jelent. Írás közben én is a cigányt használom általában, bár olykor a szinonimitás miatt rákényszerülök a romára is.

8

Négyszemközt Az Ön számára rendkívül fontos lehet a szabadság... mások szabadsága is? (etnikumok, hátrányos helyzetőek...stb) - A szabadságról azt hittük sokáig, hogy a legfontosabb. Aztán kiderült róla, hogy pénzbe kerül. Vagyis, hogy a pénz sokkal fontosabb nála. Mint már az eddigi válaszaimban is céloztam rá, én, és még jó néhány kollégám, egyfajta magánháborút folytatunk évtizedek óta, a gyızelem reményével nem kecsegtetı szélmalomharcot, mert az a fixa ideánk, hogy egy demokráciában minden ember egyenlı, már ami az alapvetı emberi jogokat illeti. Viszont mindannyiszor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ez még sincs így. A mai vadkapitalizmusban vannak csak igazán sokan az orwelli állatfarmból ismert „egyenlıbbek”. Rengeteg a fehérgalléros és a vastag aranyláncos „disznó”. Ez a társadalmi formáció nem hazudik, mint anno a szocializmus tette, pontosan ugyanolyan önzı, mint az emberi természet; nincs kegyelem a legyızötteknek, akik nem képesek felvenni a fogyasztói tempót. Kevésbé szalonképesen: a bukjon a férgese most a szlogen. A gazdasági világválság is bizonyság rá, hogy egy olyan gazdasági formációt építgetünk mi a sajátosan magyar módunkon, ami régen túlhaladott, a történelem szemétdombjára való. Mennyi van még Önben? Élete végéig írni fog, vagy madárcsicsergıs, békés nyugdíjas évekre vágyik inkább? - Nem készülök a nyugdíjas évekre, mert abból a pénzbıl, amit kényszervállalkozó nyugdíjasként kapni fogok madárcsicsergést ugyan lehet hallgatni, de megélni aligha. Nos, ez volt utolsó kérdésem Tódor Jánoshoz, csak úgy e-mailen keresztül. Ezért nehéz is lenne tovább folytatni. De az író válaszában megemlítette, hogy szívesen eljönne karunkra, és dumálna például legutóbbi könyvérıl, a Taxisofır bajonettel – kis magyar agressziók címőrıl. Talán érdekelne minket is. Bízom benne, hogy így van. Úgy gondolom, mindenképp érdemes elsétálni a könyvtárba, és kikölcsönözni egy – egy könyvét, vagy, ha lustább (vagy nevezzem praktikusabbnak ıket) érdeklıdıt is köszönthetek sorainkban, nekik ajánlom, hogy pötyögjék be Tódor János nevét a hipermodern keresıjükbe, olvasgassanak riportokat, novellákat, verseket és más írásokat tıle. Teljes szívvel ajánlom, mert az olvasó igényes, tanulságos, provokatív, de leginkább hiteles társadalmi pillanatképekkel találkozhat leheletnyi közelségbıl. Biográfia (avagy, ismerkedés, az ismeretlennel): T ó d o r J á n o s : 1952-ben született Budapesten. Újságíró-szerkesztı (Aréna, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, Typographia, Népszava, Cash Flow, Amaro Drom) szociográfus, prózaíró.

Fıbb munkái: Két évad a Bahamákon (börtönszociográfia, kézirat, 1988; részletekben megjelent a Mozgó Világban és a Forrásban 1988-89-ben) Hova tőnnek a katonák?/Kórkép a seregrıl/(Pataki Kálmánnal közösen, Antikva Kiadó 1991.) Zacisok (szociográfia, Az ifjúság felfedezése sorozatban, Ezredforduló 2000 Alapítvány, 1993.) Nem vagyunk mi fasiszták (szociográfia, Az ifjúság felfedezése sorozatban, Ezredforduló Alapítvány, 1995.) Skinheadkönyv (társszerzıként. kézirat, 1998) Szkander (novellák, Árgus Kiadó, 2002) Taxisofır bajonettel – kis magyar agressziók (Árgus Kiadó, 2006) Gettó Magyarország (kiadásra vár…)

Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus, nappali

9

Máskarrólírták Jó szerencsét! Sört iszom. Lejöttem írni, és nem bírtam leülni. Nem bírtam, mert köszönni kellett minden ismerısnek. Ez már csak így megy nálunk: mindenki ismer mindenkit, és akármilyen sokan vannak is az ismerısök, kezet fogunk, köszönünk. Most is a kezembe került egy meghívás, de hát, ha már elhatároztam, egy pár szót ejtsünk errıl az egészrıl… Mentél már végig a botanikus kerten egy hétköznap délelıtt? Biztos, hogy volt, aki rád mosolygott, és rád köszönt. Ez a szokás, már több mint kétEmberforgó száz éve. Akkor még Selmecen az „ısök” alig voltak két-háromszázan, egy kisvárosban éltek, összezárva, egymásra utalva. Mára sok minden változott, egy nagyvárosban élünk, interneten üzenünk a levelek helyett anyunak pénzért, de az alapok élnek. Velünk elıfordul, hogy húsz, harminc, negyven éve végzett, hajlott hátú bácsi utánunk szól egyenruhánk láttán az utcán, huncut vigyorral: „Jó szerencsét, hát csak lemehetnénk ebbe a pincébe fiatalok!” Aki itt tanul, az óhatatlanul egy olyan közösségbe kerül be, ahonnan már sehogyan sem fog tudni kikerülni. A tanáraink napközben szigorú tanerı, este, egy pohár bor mellett aztán diáktársak, tele anekdotákkal, egymást fúró beszólásokkal – no és néha bizony velünk együtt teA híres selmeci Leányvár le sörrel-borral. Mi az érdekes? Hogy a tisztelet így is megmarad. Pont ez az alapja az egésznek, ez az, amit elsıben nekem is, másoknak is meg kellett értenünk. Bekerülsz ide, egy kis társaságba, és megtanulod észrevenni a másikat. Persze ez sem egy nagy Andrássy-úti toleranciafelvonulás, peace-zászlóval és „szeretkezzneháborúzz” kitőzıkkel, de a mai világban ez a kicsi fény is nagyon sokat jelent a sötét (fejek mélyén) alagút végén. Mérnök urak és hölgyek Az a baj, hogy nehéz errıl az egészrıl mesélni. Amit egy ekkora helyen át lehet adni, az egy apró kis szelete az egésznek… Hallottatok már selmeci nótát? Biztos keltetek már egy-egy önjelölt tenor koncertjére a Griff zárása után. Így kicsit másképp látni ezt a szokást is, mint belülrıl. Gyerekkoromban édesapám tanított nekem egy csomó összevissza szövegő dalt a tábortőz mellett… Aztán 19 évesen újra hallottam azokat a nótákat… Ezeket a dolgokat nem lehet átadni sajnos… Csak biztatni tudok mindenkit, hogy gyızze le az elıítéleteit, mert Hagyományos Salamander waldenben akármilyen furcsa is, az erdészek

10

Máskarrólírták nem azok a depressziós formák, mint a Szomszédokban feltüntetett szerep: mi is járunk szórakozni, szeretjük a zenét, sıt, nem csak szalonnán és pálinkán élünk! Persze, vannak igazán tipikus példányok, de hát hol nincsenek? Szóval, ha hallottál valamit, megfogott valami ebbıl az egész furcsa, kicsit misztikus és belterjes világból, akkor bátran keress meg minket… Hogy hol? Ahol jókedv, vidámság, barátság, na és persze csapolt sör van… Apropó, bocsánat, de ma ennyit tudtam írni… Kiürült a korsó…

Visszfény

Gáspár Gergely III. évf. EMK, környezetmérnök hallgató

In memoriam nyugalmunk - Nem fogod elhinni… Ki kell költöznünk a koliból, az OTDK miatt. – lihegve kiáltotta szobatársam, már az ajtóból. Váratlanul ért, egy pillanatra elhomályosodott elmém, a legenda oda… Biztosan jól hallottam? Micsoda? A VUK-ban lakom azóta, mióta villámsebességgel felhúzták ezt a menı, nagyon európai épületet. Örültem neki, mert akkor még nem tudtam, hogy hosszútávon élvezhetem a kiszámíthatatlanul ingadózó vízhımérsékletet, a rakoncátlan beléptetı rendszer „vagybeengedszvagynem” játékát, a csigalassúsággal betöltı internetet, és az égbıl potyogó, azonosíthatatlan funkciójú ellenzırácsokat. Meg sem említve, hogy a takarító személyzet részletekben elvégzett munkája után, nyugodtan kivikszolhatok újra és újra mindent. Klasszikus koleszos nyőgök, nincs velük semmi gond. Az életre nevelnek. Álljunk csak meg! Akkor miért is fizetek másfélszer annyit, mint akármelyik másik soproni koleszban? És miért jár plusz költséggel, ha ki szeretnék mosni egy adag szennyest, vagy épp izzadnék egyet a kondiban (persze csak akkor, ha az épp kijelölt ingyenes idısávban nem érek rá)? Továbbá, hogy nevezhetem diákhotelnek szállásom, mikor a szolgáltatások színvonala messze nem meríti ki a maximumot? Hol van itt az egyenlıség és a diákok érdeke? A válasz egyszerő. Az elıbbiekben felsoroltak közül semmi nem számít igazán, csak napjaink bizarr protokollja. Az, hogy idén pedagógiai karunk rendezi az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi szekcióját, és a lényeg, hogy meg tudjuk mutatni, nekünk van az egyik legszebb, legújabb, legjobban felszerelt kollégiumunk. Nem fenyeget minket anyagi csıd, és minden a lehetı legnagyobb rendben. Mindenki a saját lelkiismeretességével, becsületességével küzdjön meg, ne velem. DE. A kiköltözés lebonyolítása nem profikhoz méltó módon zajlott. Elıször csak a felsı két emelet, aztán még egy fél, és végül három egész szint, ez a végeredmény. Ebben a fantasztikus épületben körülbelül öt „szocpedes” lakik. Ebbıl az egyik én vagyok. Míg a kiköltözés ideje alatt a többség otthon élvezhette a tavaszi szünet friss levegıjét, nekem itt kellett maradnom 12 hetes gyakorlati munkámat folytatni. A bürokrácia útvesztıjébe csöppentem. Problémámmal a kollégium egyik kedves, végtelenül gondterhelt, vérengzı lakók elıl menekülı munkatársához fordulhattam. In medias res: -

Milyen kompromisszumos megoldást tudnánk találni? Hiszen önhibámon kívül, kötelezettségbıl maradok. – ekkor még bizakodó voltam. - Nézze, nem fog menni. A szomszédos kollégiumban, talán még maradt pár üres férıhely. Különben, milyen szakra is jár? (Gondolom, a Kedves Olvasó is észrevette a hatalmas erıfeszítéseket…) - Szoc.ped. - Értem. Nézze, maguk miatt van ez az egész.

Mégis mit mondhattam volna erre? Talán valami ilyesmit várt tılem „kompromisszumkeresı” segítım: Mi atyánk, ki vagy a mennyekben…, bocsásd meg nekem, hogy erre a szakra jelentkeztem. Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus, nappali

11

Gyermeksziget Gyermekrajzok Vallomása Rajzolás közben a gyermek csodák sorozatát éli meg, és ezt képi beszédben mondja el. A szó talán nem idegen senkitıl. Mindannyian rajzoltunk valaha, s ezt valahogy képesek vagyunk elfelejteni. Elfelejtjük azt is, hogy belecsöppentünk ebbe a világba, csöppnyi lábbakkal és kezekkel, kiszolgáltatottan. Pedig egykor mi is e csoda birtokában léteztünk, gyermekek voltunk. Felnıttünk, s valahogy a látásunk beszőkült egy csodamentes, száraz világba, ahol az értékek felborultak, s ha valaki mer egy kicsit is gyermekien élni, érezni, arra „tágra zárt” szemek tapadnak. Lassan már a gyermeket is felnıttként kezeljük, s a csodát mi magunk halványítjuk semmivé. Csodákban hinni kell, s ha az ember saját életében ez nem adatott meg, akkor a kisgyermekben újra felfedezhetı az, mi egykor magunk is voltunk. A gyermek egy csoda, s ha ı maga az, akkor játéka, tevékenysége, rajza is. Kétség nem fér, hogy egyik kedvelt „játéka” közé sorolható a rajzolás, s ha ı szereti, miért ne szeretnénk mi is. Akár csak nézni, ahogy elıször próbálkozik a kis ujjaival a végtelennek tőnı fehér papíron s azt is, hogy számunkra hogyan alakul át egy lendületes, részletekben gazdag, a szivárvány minden színében pompázó gyermekrajzzá, természetesen mindezt fültıl fülig érı mosollyal az arcán végezve. Minden gyermeknél ösztönösen, ha bizonyos 1. ábra. 5 éves erdélyi feltételek adottak, akkor megszületik az elsı alkislány rajza kotás, maga a „nyom hagyás a papíron”. Felfedezi azt, hogy mire képes egy testétıl idegen eszközzel, ha kézbe veszi és rányomja egy felületre. Egy kisgyermek sohasem rajzol fölöslegesen, s fıleg nem fölöslegeset. Minden egyes kézmozdulatnak oka kell, hogy legyen. Azt is mondhatnánk, hogy saját lelkét jeleníti meg az alkotása során. Ha nem is feldolgozza, de mindenképpen kiadja magából azt, ami ıt abban a pillanatban meghatározza. Az, hogy tulajdonképpen ez mit is takar, széles skálája lehet, egy pozitív élménytıl kezdve, egészen egy meghatározó családi háttérig. Érettségi szintje még nem ért el oda, hogy ezt szavakba tudná önteni, s azzal, hogy „kirajzolja”, megszabadul attól, ami ıt legbelül emészti. Így maradt, számos tevékenysége mellett, a rajzolás. Úgy vélem a rajzolás az a terület, ami már három éves kor elıtt jelentkezik, és legjellemzıbb, legtermékenyebb idıszaka az óvodáskor. Emellett kiemelkedıen kedves tevékenység a kisgyermek számára, és nap, mint nap elıszeretettel készít új alkotást. Ennek ellenére sokan nem tudják, hogy ezek a rajzok mögöttes tartalommal rendelkeznek, beleértve az egyes szimbólumok, motívumok jelentését, és a lelek apró rezdüléseit egyaránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az iskolák valahogy csorbítanak azon a tisztaságon és ösztönösségen, ami a gyermek manuális alkotását jellemzi az elsı gyermekkorban. Ám az óvódáskor az az idıintervallum, amikor, mint óvónık, megalapozhatjuk a gyermek késıbbi szeretetét bármilyen tevékenység iránt. Végzıs óvodapedagógusként ezt a témát választottam szakdolgozatom alapjául, melyben soproni és mezımadarasi (Erdély) óvodás korúak rajzait vizsgáltam abban a tekintetben, hogy a rajzokban, bárhol is készültek, felfedezhetıek-e benne szimbólumok, népi motívumok. Emellett a gyermekrajzok vallomására való felhívás volt a célom. A gyermekrajzok vallomása nem takarhat mást, mint a gyermekek alkotásának üzeneteit. A gyermeket ért bármilyen hatás kifejezıdik a személyiségében, viselkedésében, játékában és természetesen a rajzaiban is. Jóval többet mondanak el rajzai, mint amennyit mi képesek vagyunk feltételezni róla. Nem csak a világról szólnak, hanem

12

Gyermeksziget magáról a gyermekrıl is. A rajzokon láthatóvá válhatnak olyan elemek, amelyek vágyat, fantáziát, indulatot, hangulatot fejeznek ki, de a gyermek a verbális megfogalmazására még képtelen. Amellett, hogy a rajzolás, festés önmagában is érdekel, és magam is próbálkozom vele, nélkülözhetetlennek tartom, hogy már az óvodában, sıt elıtte is, fordítsunk rá kellı figyelmet. Úgy vélem lényeges rávilágítani a gyermekrajzok fontosságára, ami, mind a pedagógusok, mind a szülık felé jelentıséget kell, hogy képviseljen. Már az otthoni környezetben becsüljük meg a kisgyermeket és rajzát. Másodsorban pedig, mikor az óvodai élet mindennapjai következnek, a pedagógus értékként tekintsen rá a kezdetektıl fogva. Óvónıként ez a lehetıség fıleg megadatik, hiszen több idıt töltenek a gyermekkel ebben az idıszakban, mint a szüleik. Ismerik ıket, tudják, hogyan játszanak, rajzolnak, látják a fokozatosan kibontakozó személységüket, tisztában vannak a családi környezettel és az esetleges problémákkal is. Ezzel a tudással a kezünkben, és természetesen egy megalapozott gyermekrajzi háttérismerettel, már megfigyelhetıek az óvodások rajzai. A tapasztalataim vegyesek ezzel kapcsolatban. A bennem kialakult vélemény a tanulmányaimból, külsıs és gyakorló óvodában eltöltött 14 hétbıl és egyéb óvodákban tett látogatások során szerzett tapasztalatból fakad. A rajzok megbecsültsége már 2. ábra. 3 éves soproni ott kezdıdik, hogy milyen papírt és milyen ceruzát kislány firka rajza kínálunk fel, akár mint óvónı, akár mint szülı. Példákat, a hátoldalán írással nyomtatott papír fecnitıl, egészen a pocsék minıségő, Tescós ceruzáig írhatnék. Ezeket láttam, és óvónıktıl hallottam. Fontos a tiszta, fehér papír. A ceruzát tekintve, pedig olyan, ami a kis lurkók „kezére áll”. A finommotorika szempontjából is lényeges, hiszen az írás alapjait a gyermek ebben az idıszakban sajátítja el, és ehhez megfelelı eszközöket szükséges biztosítani. Természetesen, anyagi szempontból a józanész határain belül mozogva. A rajzolás elızménye már itt kezdetét veszi. A megbecsültség ott folytatódik, hogy mennyire foglalkozunk azzal, hogy mit is rajzol a kisgyerek. Leülünk-e mellé, beszélgetünk-e vele az alkotásáról. Mesélni valója mindig akad. Ez után lényeges kérdés, hogy elteszik-e emlékbe a szülık gyermekeik alkotásait. Szakdolgozati kérdıívem az említett témákra is kitért. Elıre megadott válaszokból kellett kiválasztania a szülınek, hogy ı miként s hogyan érintett. Például a rajz megırzésénél, volt, aki azt választotta, hogy egy darabig elteszi, de egy idı után kidobja. Persze, nem azt mondom, hogy mindegyiket tegyük el, de abból senkinek nem lesz baja, ha egy kis szeletet gyermekeink óvodáskorából megırzünk. Én sem tudtam volna felhasználni rajzaimat a dolgozatomban, ha annak idején édesanyám nem dönt úgy, hogy egy napló keretein belül jó pár rajzomat elteszi, s mikor nagyobb 3. ábra. 5 éves soproni kislány családrajza vagyok, odaadja az egészet. Így is lett, és e tekintetben nagy csodálattal vagyok iránta mind a mai napig. Ez a minta is ösztönöz abban, hogy ha majd édesanya leszek, szeretném, ha ugyanígy lenne. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent elárulnak a rajzok számunkra. Minden gyermekrajzban, éljen az a gyermek bárhol, felfedez-

13

Gyermeksziget hetıek szimbólumok, motívumok, amik jelentéssel bírnak. Már a kezdeti firkálásokban is, amire sokan azt mondják, hogy: „csak úgy tanulgat rajzolni”. Nem így van. Egy nagyon lényeges momentum a firka korszak (1, 2. ábra). Erre épül minden késıbbi rajzi megnyilvánulása. Kezdve az apát megidézı Nappal, hogy szinte minden rajzon ott van, és mindig arcot kap, egészen az emberábrázolásig, a lányoknál a királylányok megjelenéséig (édesanyával való kapcsolat) és családrajzokig. (3, 4. ábra). A kutatásom részét képezte, hogy családrajzokat vizsgáltam, természetesen ismert családi háttérrel. Ebben segítségemre volt gyermekrajzokban jártas óvónı. A családrajzok érdekes tükröt mutatnak, s ami a lényeges, hogy valósat. Egy rajzban már annak is jelentısége van, ha a családtagok teste, kezei nem érnek össze (érzelmi távolságtartás), vagy ha „ordítós szájuk” van (probléma a családban, alkoholizmus), ha haj nélkül ábrázolják ıket (védelem hiánya, nincs kapcsolat az égi szférával). Rengeteg minden kiolvasható ezekbıl. Azt, azért lényeges megemlíteni, hogy egy rajzból, és csak rajzból következtetni nem szabad. De az óvónı számára, mivel ismeri a gyermeket, játékát, rajzait és a családját ez egy plusz megerısítés lehet. Másodsorban az óvónı mintát adhat a szülık felé a rajzok megbecsültségérıl. A lehetıség adott, hogy a gyermek rajzának ne „icka ficka” legyen a neve, és ne a szemetesben végezze rövid életét. S amíg van olyan szülı, aki szerint a gyermeke „csak úgy rajzol”, addig még mindig van miért küzdeni és szót emelni a témával kapcsolatban. Ha nem csak nézünk, de látunk is, akkor a lehetıség megadatik, hogy jobban megértsük rajzai által is azt a gyermeki csodát, aminek egykor mi is részesei voltunk. 4. ábra. Hatesztendıs gyermekkori rajzom

Fücsök Andrea Keea III. évf. óvodapedagógus, nappali

Örökbefogadás vagy örökre elhagyás? Tanulmányaim során elıször a Gólyamese címő dokumentumfilm kapcsán találkoztam az örökbefogadással. Addig csak könyvbıl, elıadáson szerezett ismeretekbıl volt róla fogalmam. A Gólyamese hitelt érdemlıen végig követ egy örökbefogadást, mind az örökbeadót, mind az örökbefogadókat láttatva. Legnagyobb döbbenetemre mindenki örült neki, hogy az anya lemondott a gyerekrıl, mert az „örökbefogadóknál biztosan jobb helye lesz.” Megdöbbentett, hogy az emberek nagy része csak az örömre fókuszál egy ilyen történetben, mert én szinte csak azt az anyát láttam, aki lemond a gyerekérıl. Az az édesanya, aki 9 hónapon át együtt élt, lélegzett a gyermekével, aki védte magát, hogy ıt is védje, aki dúdolt neki, aki simogatta a pocakját. Aki fájdalmak közepette a világra hozta ıt. Vajon miért mond le egy anya, egy család a gyermekérıl? Miért gondolja, hogy annak a gyermeknek, ez lesz a legjobb? Miért gondolja, hogy nem fogja bánni este, amikor egyedül, az ágyában fekve elaludni készül, miközben az a másik édesanya, az a másik család, mosolygó arccal hajol a kiságy fölé? Miért gondolja, hogy nem fogja bánni este, másnap, harmadnap és egész életében? Miért nincs valaki, aki megszólítaná ebben az emberben a lelkiismeretet, a nıben az édesanyát, a férfiban az édesapát? Miért nincs valaki, aki elmondaná, hogy ha „csak” anyagi okai vannak, akkor sem szabad lemondani egy gyerekrıl, hanem foggalkörömmel harcolni kell érte?! Mennyire töltik be a tájékoztató szerepet az erre illetékesek?

14

Gyermeksziget Hová lett a felelısség? Miért nem gondolkodnak elıre az emberek? Nem nagyfokú önzés úgy szexuális életet élni, hogy aztán a pozitív teszt láttán az ember elkezdi tervezni a gyermeke elhagyását? Ha valaki nem akar gyermeket vállalni, akkor miért nem gondoskodik róla, hogy ne is lehessen? Miért hiszi bárki is, hogy szép dolog az örökbefogadás?! Mi, mint társadalom, nem járulunk hozzá ehhez? Nekünk nincs benne részünk, felelısségünk? Nincs felelıssége egy tanítónınek, egy védınınek, egy szociálpedagógusnak, nıgyógyásznak abban, hogy ennyi gyermekrıl lemondanak? Nincs felelıssége a most anya, apa, nagyszülı, testvér szerepében lévıknek, hogy a jövı generációja hány gyermeket hoz a világra, akit örökbe adhatnak majd? Példát kellene adnunk szeretetbıl, gondoskodásból, családi melegségbıl, összetartozásból, hogy lássák az emberek, hogy válságok közepette, télvíz idején, háborús hajnalon, betegségben, szegénységben is lehet gyermeket nevelni, akár többet is, akár boldogan is. Szülınek lenni hivatás, amit az ember önként választhat. Van, akinek erre lehetıséget ad a Jóisten, valakinek nem. Valaki elfogadja, hogy neki más feladata van a világon, hogy ez nem büntetés, s van, aki minden követ, orvost, lehetıséget felkutat, kiültetés, beültetés, kezelések sorozata, majd örökbefogadás, hogy végre gyereke lehessen. Aztán vagy boldogan élnek, míg meg nem halnak, vagy nem. Esetleg kiderül, hogy éretlen hozzá vagy nem rendelkezik szülıi habitussal. Nem elég szívvel szeretni, egy gyermeknek ennél többre van szüksége. Ésszel is kell róla gondoskodni, ésszel is kell ıt szeretni. Ki tudja mit él át egy 4-5 éves, akit örökbe fogadnak? Ki tudja, hogy elıtte miken ment keresztül, mit élt át a vér szerinti szüleivel kapcsolatban? Ki tudja, hogy azok a sérülések „szimpla szeretettel” is begyógyíthatók, vagy szakember segítségére is szükség lenne? Tájékoztatja-e errıl valaki a leendı örökbefogadókat? Tudják-e, hogy ha problémák merülnek fel, akkor hová és kihez forduljanak? Azt gondolom, hogy az örökbefogadás intézménye nem eléggé kiforrott, bejáratott dolog, hogy nem minden esetben a gyerek érdekét szolgálja. Nem elég azt vizsgálni, hogy lesz-e neki külön szobája és mennyi a havi jövedelme a leendı családnak, elvégzett-e egy tanfolyamot, személyisége, egészségi állapota alkalmas-e a szülıségre. A szeretet, amire elsısorban annak a gyereknek szüksége lesz, számokkal, tanúsítvánnyal nem mérhetı. Vajon az örökbefogadásra felkészítı tanfolyam menynyire hatékony? Mennyire tudja lemérni, hogy valaki jó szülı lesz? Vagy, ha tovább bontom, ki a jó szülı? Mi alapján mérjük? Magunkhoz? A mi édesanyánkhoz? A szomszéd anyukájához? Mi alapján mérjük egy ember szeretetét? Ha nem úgy szereti egy anya a gyerekét, amire ı vágyik, akkor nem is szereti? Elég egy gyereknek, hogy szép házban él, sok játéka van, hogy betegen orvoshoz rohanunk vele? Vagy ennél több kell? Fontos, hogy esténként meséljek neki, akkor is, ha ülve elalszom az ágya szélén? Fontos, hogy játsszak, tanuljak vele, ha igényli? Fontos, hogy ránézzek, ha hozzám beszél? Kell, hogy tudjam, hogy kik a barátai, és mennyi mézzel szereti a teát? Fontos vajon, hogy megtanítsam neki az évszakokat, a szelektív hulladékgyőjtést, és, hogy ha megdobják kıvel semmivel se dobja vissza? De kérdezhetem máshogy: vajon ezeket szegénységben nem lehet neki megtanítani? Apa vagy anya nélkül, egyedüli szülıként? Mert ha igen, akkor

15

Gyermeksziget ismét kérdezem, hogy miért hagyjuk olyan könnyen jóvá, hogy valaki ezen indokokkal érvelve, lemondjon a gyermekérıl? Van fogalmunk róla, hogy mit él át egy gyerek, aki egyszer csak megtudja, hogy ıt örökbe fogadták? Van fogalmunk róla, hogy ez neki mit mond? Van fogalmunk róla, hogy hányszor gondol majd arra, hogy ıt elhagyták, hogy él a világban valahol egy férfi és egy nı, akik a szülei? S még ha szereti is az örökbefogadó szüleit és azt mondja, hogy ıt nem érdeklik azok, akik lemondtak róla, mégis mivel lesz tele a szíve? Ma végigasszisztáltam egy örökbefogadás felbontása elıtti kálváriát. Egy 5 és fél éves kislányt kellett elhozni az örökbefogadó szülıktıl. 1 évig volt náluk. Nagyon sokat sérült, az örökbefogadók pedig nem tudtak vele mit kezdeni. A házba lépve ott állt egy halom játék, a nappali közepén pedig egy barna hajú, barna szemő, hosszú szempillájú törékeny kislány, kezében egy babával, mosolyogva, hogy végre elmehet innen. Ha nem olvastam volna az aktáját, a pszichológiai szakvéleményt el is hinném neki, hogy örül ennek a történésnek. Pedig dehogy. İ azzal védekezik, hogy nem is szerette az örökbefogadó szüleit, hogy neki nagyon rossz volt velük, és végre elmehet. Ha ı mondja ki, hogy „nem szeretlek”, könnyebb elviselni az elszakadást, hiszen így ı akar elmenni és nem ıt akarják „visszaadni”. Amikor kijöttünk a szülıktıl, lehetısége volt elbúcsúzni, de egy „sziával” elintézte az egészet. Védte magát, miközben ismét átélte, hogy senkinek sem kell. Hogy képes lesz-e beilleszkedni ezután közösségbe, megbízni felnıttekben, hogy vajon alkalmas lesz-e arra, hogy valaki még egyszer esetleg örökbe fogadja, nem tudom. Azt hiszem, hogy nagyképően azt mondhatom, hogy megértettem, hogy ma láttam, mit jelent az örökbefogadás árnyoldala. Láttam egy gyerek szemével. Jó lenne, ha ezek ráébresztenének arra, hogy felelısek vagyunk egymásért, gyermekeinkért, munkatársainkért, barátainkért, feletteseinkért, szomszédjainkért… Mindenkiért, akivel kapcsolatban állunk, akikkel nap, mint nap találkozunk. A preventív gondolkodás híve vagyok, ebben látom a változásokra való lehetıségek gyökerét. Felelısek vagyunk a jövı generációért, a jövı gyermekeiért. Nem mindegy, hogy a globális felmelegedésen, a hiteleken és a környezetszennyezı hulladékokon kívül mit hagyunk nekik hátra. Mi neveljük fel ıket, nem a szomszéd házaspár. Mi adunk példát, nem az utca. Mi szeretjük ıket, nem Barbie baba vagy a pókember. Ha egy gyerek otthon zőrzavart talál, máshol keres majd békét és nem biztos, hogy jó helyen. Ha nem látta maga körül, hogy milyen egy szeretı család, akkor sanszos, hogy ı sem tudja majd maga körül ezt kialakítani. Ha nem mutatjuk meg neki, hogy mi a felelısség, akkor meglehet, hogy ı is egyike lesz azon embereknek, aki lemond majd a gyermekérıl, vagy aki örökbe fogad, de csak mától holnapig. Nem vitatom, hogy az örökbefogadás lehet „sikeres is”, hogy egy gyermeknek jó, jobb helye is lehet ezáltal, és szeretı családra lelhet, de nem szabad elfelejteni, hogy ı akkor is elvesztette azt a családot, akiknek ha mást nem is, de az életét köszönheti. Görbe Fanni III. évf. szociálpedagógus, nappali

16

Arcképcsarnok Beszélgetés Riez Andreával Oktatóinkat bemutató sorozatunk elsı részében az újonnan – alig egy tanéve - érkezett Riez Andrea tanárnıvel készítettem interjút. Idıpontot kértem, azonnal kaptam; aztán az elıttünk álló beszélgetés reggelén mosolygósan, teli energiával nyitott ajtót nekem, és lelkesen mesélt munkájáról, tapasztalatairól. Ha jobban meg szeretnétek ıt ismerni, akkor javaslom, maradjatok sorainkban. Miért pont Sopront választotta jelenlegi munkája színteréül? Mesélne eddigi iskoláiról? Szakmailag és emberileg is kötıdöm a városhoz. Édesanyám rokonai élnek a közelben. Másrészrıl, elsı munkahelyem is Sopronhoz főz, az Egészségügyi Gyermekotthonban dolgoztam egy évet. Itt találkoztam elıször gyakorlatra érkezı szocpedes hallgatókkal. A Tómalom utcából egyenes út vezetett Esztergomba, ahol szociálpedagógiát tanultam. Akkoriban még a régi felvételi rendszer élt, így tanulmányi pontjaim alapján – felvételi nélkül – kezdhettem a fıiskolát. Ezt követte az ELTE-én megszerzett szociális munkás másoddiploma, eközben pedig egy fél éves angliai tanulmányi út. Milyen tapasztalatokkal tért haza Angliából? -

Még az „ıskorban” jártam ott, akkor még nem volt divat a külföldi ösztöndíj. Tempus-szal kerültem ki, féléves szociális munkás részképzés keretén belül. Tanulásban akadályoztatott gyermekekkel dolgoztam, tanulás mellett, mert alapvetı elvárásként jelent meg a gyakorlati munka. Pontosabban három összetevıbıl állt az oktatás, ezek pedig a következık: gyakorlat, elméleti képzés és a kutatás. Így a nyelven kívül hivatásommal is más szemszögbıl ismerkedtem meg. Az utat egy tanulmánnyal (témája a gyermekbántalmazás volt – a szerk.) fejeztem be, mely felderítést, kezelést, prevenciót foglalt magába.

Dolgozott más külföldi terepen is? -

Igen, Szerbiában dolgoztam egy másfél éves drog-prevenciós programban. A szerbiai Magyar Cserkész Szövetséggel közösen egy nyári tábor keretén belül indítottuk el az elıadásokat, és az ezt követı tanévben nyolc alkalommal tértünk vissza. Nem csak vajdasági magyarokkal foglalkoztunk, többnemzetiségő volt a paletta. Az egész eseményt Zentán, az ifjúsági napok keretén belül zártuk le, ez olyasmi, mint itt a Sziget.

Megfogalmazná, hogy Ön szerint miben más a szociálpedagógia és a szociális munka? -

Alapvetıen szemléletükben különböznek. A szocped fıiskolai szintő képzés ugyan, de elméleti síkon rengeteg pluszt kaptam, fıként a pszichológiai, a pedagógiai és jogi tárgyakból. Ezzel szemben a szociális munkás képzés egyetemi szinten zajlott, szélesebb skálán tekinthettem be a segítés módszertanába.

17

Arcképcsarnok A szociálpedagógia területén a legnagyobb hiányosság – szerintem – a saját specializáció elérése oktatás és gyakorlat során. Tehát a cél egy gyakorlatorientált képzés létrehozása lenne. Ezt külföldi mintára úgy képzelem el, hogy az alapképzést követı két évben a leendı szakembereket saját szakterületüknek megfelelı oktatásban részesülnének folyamatos terepgyakorlat mellett. Ha jól tudom, lassan befejezi doktori tanulmányait. Ennek kapcsán milyen témával foglalkozik részletesebben? -

Igen, közeleg a doktori szigorlatom. Érdekesen indult az egész, mert a tartalomhoz kerestem intézményt. Akkoriban jöttek létre az elsı gyermekjóléti központok, amikor kikerültem az elméleti képzésbıl, mint újdonsült munkaerı, így könnyőszerrel szereztem családgondozói állást. Nekünk kellett felállítani egy rendszert, melyre még nem volt példa. Hamar kiderült, nem a kliensekkel való találkozás lesz a legnagyobb kihívás, hanem az erıforrások megkeresése. Nem ér semmit a segítés, ha hiányoznak a pénzbeli erıforrások, és a társadalmi szándék. Fontos a kreativitás a hatékonnyá válás útján. A mi szakmánkban a kis eredmény is eredmény. Folytatásként itt Sopronban az NYME Közgazdaságtudományi Doktori Iskolájában akadtam rá a témámra: Szociális szolgáltatások és családgondozás a címe. Elvégzett munkám során fontos volt a hatékonyság mérése, az elméleti alapot pedig a közgáz adta. A szociális szakmában minden mindennel összefügg. Szükség van többirányú érdeklıdéső szakmabeliekre, és az új szakmai kihívásokra, melyek elıbbre viszik a gyakorlati segítést.

Önéletrajzában olvastam, hogy romológiát is oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A gyakorlatban is tudta ezirányú tudását alkalmazni? -

Épp fordítva volt. Gyakorlati munkám sikeressége folytán kért fel az egyetem, hogy órákat adjak. Komoly szakmai munka áll e mögött. 2001-ben spanyol Marista szerzetesek érkeztek Esztergomba. Az ı segítségükkel, és különbözı EU-s pályázatok útján megépülhetett a helyi cigánytelep közepén álló, vadonatúj közösségi ház, melyet azóta már kétszer ki kellett bıvítenünk. Többségében roma vagy hátrányos helyzető gyermekekért hozták létre, de a nyári programokra (sport, kirándulás, strandolás) máshonnan is Teleház a cigánysoron eljönnek. Elıször furcsállták a helyszínt, de az idı elteltével egyre népszerőbb lett. Most, hogy ilyen távolra kerültem tılük, sajnos már nem tudok napi kapcsolatot ápolni velük, de érdeklıdéssel és szeretettel követem az eseményeket.

Hogyan maradt ilyen sokáig mőködıképes ez a ház? Mibıl tartja fent magát? -

A Határtalan Szív Alapítvány irányítja a munkát, a települési önkormányzattal és a munkaügyi központtal együttmőködve. Közkedveltségét pedig sokszínő „repertoárjának” köszönheti, ilyen például az alternatív napközis foglalkozás, családi napközi, baba – mama klub, egyéni fejlesztés…

18

Arcképcsarnok A klienseket három kategóriába soroltuk, korosztály alapján: 1. óvodások, kisiskolások és felsı-tagozatosok csoportjára; 2. ifjúságiakra; és végül a 3. szülıkre. A telepi gondozók élı kapcsolatot ápolnak az oktatási intézményekkel, szülıi értekezlet elıtt felkeresik a családokat, és velük együtt mennek az óvodába, iskolába. Ezenfelül a roma családoknál többnyire nincs melegvíz a házban – jó esetben benti WC-jük van, így a fürdés, és a ruhák tisztán tartása is nehéz feladat. A közösség érdekében gyarapodtunk hát két mosógéppel és zuhanyzókkal is. Az ott élık vigyáznak a célszerő ajándékokra, és segítséggel használják ıket. Mit gondol, mi a legfontosabb az oktatói – hallgatói viszonyban? Ön hogyan éli ezt meg? -

Számomra legfontosabb a személyes példamutatást, és az, hogy soha nem zárkózom el a hallgatóknak nyújtott segítségadástól. Lényeges az érdemi együttmőködés a következı generációval. Ezért is kedvelem a csoport- és tréningmódszereket, könnyebben lehet a tagjaival közös nevezıre jutni. Én hallgatóként elvártam tanáraimtól a gyakorlati rálátást, így ennek én is igyekszem megfelelni. Szívem vágya volt, hogy közremőködjek a szakma presztízsének növelésében, és különféle hagyományok megteremtésében. Ez utóbbira példa a szociális batyus bál, melyet Pápán a kihelyezett levelezısökkel tartottunk, idén elıször. A legnagyobb öröm, hogy a hallgatók mellett, a Szociálpedagógiai Intézet valamennyi oktatója is megtisztelt jelenlétével. A bál tombolatárgy felajánlásai közt akadtunk rá egy plüss macira. Ekkor jött az ötlet, hogy minden évben díjazzunk egy olyan hallgatót, aki a közösségért sokat tett. Így született meg a Vándor Benedek Medve - díj.

A hallgatók egy része Önre – mint minden más oktatóra is - ambivalens érzésekkel gondol. Mi errıl a véleménye? -

Úgy gondolom, hogy a hallgató felelıssége is elengedhetetlen: az oktatótól kap valamit a képzésben, de ehhez ı is adja hozzá a saját energiáit, teljesítse a feladatait, és érdeklıdjön a számára ismeretlen területek iránt. Vetítsük le a gyakorlatra mindezt. Ha a klienssel együttmőködnöm, és én nem tudok helyénvaló segítséget nyújtani, a segítségükre lenni, nem várhatom el tılük, hogy megfeleljenek elvárásaimnak. A kliens a nem-tetszését, elégedetlenségét ki fogja fejezni. A kezdı szakember ekkor rájön, hogy ıt erre nem készítették fel, majd a képzést fogja okolni. Ezt szeretném elkerülni. Általában nem vagyok az elsı éves hallgatók kedvence, de a felsıbb évfolyamok, és a végzett tanítványaim pozitív visszajelzései mutatják, hogy nem döntöttem rosszul, mikor ezt a módszert választottam. Megtisztelnek a bizalmukkal, és akkor szakmailag, mi több emberileg is megtaláltam azt, amiért jöttem.

Valamilyen jó tanács a hallgatóknak? -

Talán csak annyi, hogy legyenek szakmailag mindig kíváncsiak.

Köszönöm, hogy tapasztalatain keresztül belátást engedett személyes világába. Talán így már jobban megértem szigorát és elvárásait, de azt egészen biztosan tudni fogom, hogy bizalommal fordulhatunk Önhöz.

Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus, nappali

19

BezHÖKkentő BezHÖKkentı (Szubjektív beszámolók a BPK-HÖK éves tevékenységérıl) Új kihívások – elnöki szemmel

Kedves Hallgatótársaim! ☺

Amikor 2008. októberében a NymE BPK-HÖK elnöke lettem, még csak kontúrjaiban láttam a következı évben elvégzendı munkámat. A felsıoktatási törvény megszabja ugyan a HÖK-ök feladatait, jogait (a teljesség igénye nélkül: a HÖK érdekképviseleti tevékenységet végez; közremőködik a hallgatók tanulmányi, szociális és más támogatási ügyeinek intézésében; javaslatokat tesz szabadon választható tantárgyak, szemináriumok bevezetésére), de ez természetesen csak irányvonal. A feladatok különböznek, ahány egyetem, ahány kar, annyiféle kihívás; ezeket csak akkor látja az ember, amikor úgymond már „benne van” az egészben. Jómagam 2008. ıszén fontosnak találtam (többek között): a hallgatói élet színesítését; kulturális programok szervezését; pályázatok, versenyek kiírását. Azóta eltelt több, mint fél naptári-, majdnem egy teljes tanév, és ezen terveimet továbbra is szem elıtt tartom, de kiegészíteném egy fontos ponttal. A tavasszal a Karunkon elindult „kulturális dömping” (hallgatók-tanárok közös elıadásai, produktumai; különbözı versenyek rendezése vagy a rajtuk való részvétel) illetve a közösen szervezett és sikeresen lebonyolított rendezvények (Parkrendezés; Egy nap a Hallgatókért 2009) azt mutatják, hogy igenis igény van a BPK-s Hallgatók és a kari Tanárok/Dolgozók együttmőködésére, kollektív tevékenységére a tanórákon/ gyakorlatokon kívül is. Azt hiszem, az említett csoportok közötti kohézió növelése nem csak a Kar, hanem az Egyén érdeke is, és alapfeltétele annak, hogy jól érezze magát a bırében mindenki, aki a BPK-ra jár, akár iskolaként, akár munkahelyként tekint az egykori Soproni Gyermekkert Egyletre. Ez az egyik legfontosabb célom a már említettek mellett, és kérlek Titeket, mindenki vegye ki a maga kis részét ebbıl a nagy feladatból!

Mint gazdasági alelnöki posztot betöltı személy, remélem sikerült segítségetekre lennem a felmerülı problémáitokban, gondjaitokban. A programjainkon néhol kis, de többségében nagy számban vettetek részt, jó kedvvel, vidámsággal. Ez, bízva a jövıben, remélhetıleg a következı félévben is folytatódik. Kívánok mindenkinek sok sikert a vizsgákhoz, végzısöknek, nem végzısöknek egyaránt.☺ A nyárra pedig jó pihenést☺ Fábián Anna HÖK-GA

Kedves BPK-sok!!! Örömmel látom, hogy beindult az újság, ami mindenképpen pozitívum számomra. A kapcsolattartás hallgató és hallgató között így lényegesen javulhat a kezdeményezéstıl. Ezúton is köszönöm a HÖK nevében, hogy Magyar Kató Blanka III. évfolyamos szociálpedagógus hallgató végzi lelkesen a kezdı lépéseket szerkesztıi pozícióban. Amióta megválasztottak általános alelnöknek, sikerült jó viszonyt kialakítani Hallgatótársaimmal, a Dolgozókkal, és a többi HÖK-össel, akikkel egy jó csapatmunkában elkezdtük októberben az érdemi munkát. Karunkon sikeresen lezajlottak a megrendezésre került konferenciák, szakestek, valamint a HÖK által szervezett programok. A rendezvényszervezés terén tudtam kamatoztatni az elızıleg szerzett tapasztalatomat. Mint láthattátok, Karunk új „dizájnnal” rendelkezik, valamint az épület falaira kiváló képek kerültek

20

BezHÖKkentő fel, gazdagodott az épület új hirdetıtáblákkal, és a III. emeletet egyre többen használják hallgatói programokra. Még a megválasztásom elıtt írt motivációs levelemben a fıbb pontokat sikerült elkezdenünk, végigvinnünk. Ami örömteli számomra, hogy az I. és II. évfolyamos hallgatók aktív résztvevıi az iskola életének, a harmadik és negyedik évfolyamosok viszont kevésbé, de ez annak tudható be, hogy gyakorlatok és szakdolgozatírások nehezítették mindennapjaikat. Remélem szeptembertıl tudjuk folytatni az érdemi munkát, ezzel is segítve Benneteket ügyes-bajos dolgaitokban.:) Amennyiben bármilyen problémátok van, várom a kérdéseket. Sikeres vizsgaidıszakot és kellemes szünidıt kívánok Nektek! Ákos

Ígyláttukmi Tevékenyen a jövıért 2009. április 7-én nagy sürgés- forgás volt a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar épülete mögötti, elhanyagolt kertben. Ugyanis ekkor került megrendezésre a parktakarítás a HÖK, a Szociálpedagógiai Szakkollégium, Dr. Závoti Józsefné tanárnı és Hartl Éva tanárnı szervezésével. A parkban sok teendı akadt oktatók és hallgatók számára egyaránt: − a karbantartók által elıre lecsiszolt padlapok festése, − a lapokat tartó betonok letakarítása és lefestése, − a kukák lecsiszolása és lefestése, − a padok közti virágtartókba árvácskák ültetése, − szemét összeszedése. A parkrendezésen nagy számban megjelentek a III. évfolyamos hallgatók. Különös tekintettel a végzıs óvodapedagógusokra. Búcsúzóul minden csoportjuk örökbefogadott egy-egy padot, melyet egy réztábla elhelyezése követett az „Egy nap a hallgatókért” rendezvényen. Ezek a táblák emléket állítanak a padok felújítóinak. A takarítás végén a hallgatók elégedetten, és büszkén hagyták el a parkot! A „renoválás” óta nem üres a belsı udvar! A hallgatók elınyben részesítik az iskolaépülettel szemben, szívesen járnak a „padjuk”-hoz. Így ezúton is szeretnék mindenkit megkérni, hogy óvja parkunk tisztaságát, hiszen mindenkinek érdeke, hogy rendezett maradjon. A megújult zöldövezet különbözı rendezvényeknek adhat helyet a jövıben. Elsı ízben, ezt kihasználva került megrendezésre a Nyusziparti. Többen beöltöztek tapsifülesnek, amit értékes ajándékokkal díjazott a szakmai (☺) zsőri. (Ferenczy Réka lett az 1. helyezett) Ezt követıen zajlott egy kis finomságkeresés a parkban. Nagy izgalommal kutatták a hallgatók a zöldellı fákatbokrokat, ahol csokit, csoki tojást és nyuszit találhatott az, aki elég gyors és szemfüles – ha már egyszer nyuszikról beszélünk - volt. A nagy izgalmak után rágcsálnivaló és üdítı mellett jóíző nevetések kísérték a hosszas társalgást. Fazekas Tímea III. évf. óvodapedagógus, nappali

21

SegítőTalálkozások 12 hét hajléktalanokkal Ahogy azt legtöbben tudjátok, ebben a félévben a harmad éves szociálpedagógusok 12 hetes gyakorlaton vettek részt, különbözı terepeken. Én a zalaegerszegi Magyar Vöröskereszt Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központjában töltöttem ezt az idıt. Az motivált a választásában, hogy itt az iskolai tanulmányok alatt nagyon keveset hallunk errıl a területrıl, és gondoltam jó lenne közelebbrıl is megismerkedni vele, fıleg azért is, mert a szakdolgozatomat is ebben a témában készítem. Egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, mert nagyon jó társaságba kerültem a kollégákat illetıen, sok mindent tudtam meg errıl a szakágról, és az ezen ellátásban élı emberekrıl. Az elsı héten fıleg csak az intézménnyel, a kollégákkal, és a kliensekkel ismerkedtem. A Vöröskereszt 1994 óta vállalja a hajléktalanok ellátását, azonban az intézmény csak 2001 - ben kezdte meg mőködését ezen keretek között. Az épületben sok ellátási forma található meg: nappali melegedı, éjjeli menedékhely, nıi menedékhely, átmeneti szálló, népkonyha, és itt van még a családok átmeneti otthona is. Ami számomra meglepı volt, hogy mőködik a lakóknak egy foglalkoztató helyiség is, ahol lefoglalhatják magukat, dolgozhatnak, és van külön színjátszó körük is. Az átmeneti szálló kivételével a többi ellátás ingyenes, itt azonban havi térítési díjat kell fizetniük, ami a rendszeres jövedelmük 25 %-át teszi ki. Ezek általában nem nagy összegek, tekintve, hogy többségük csak a rendszeres szociális segélybıl él. Nagyon sokan lenézik, elítélik, kihasználják, és alkoholistának tartják a hajléktalanokat, pedig mindenki meglepıdne, ha tudná, hogy sokan közülük egyáltalán nem isznak, nyugdíjasok, a családjuk kisemmizte ıket, és akad közöttük néhány egyetemet végzett is. Igaz, elismerem, van olyan, aki alkohol problémái miatt került ide, de ennél sokkal többen szenvednek pszichiátriai betegségben, vagy értelmi fogyatékosok, csak a rendszer nem foglalkozik velük. Én ez alatt a 12 hét alatt szembesültem ezekkel a kérdésekkel, és nagyon bántott, hogy emberek, családtagok, szakemberek, és orvosok hogyan képesek így megfeledkezni társaikról, és arról, hogy akár ık is kerülhetnének ilyen helyzetbe. Az emberek szemlélet módján nagyon sokat kellene változtatni ebben a témában, és az ellátó rendszerek átdolgozása sem lenne egy utolsó szempont. Az elsı 6 hét elsı felében, amikor még krízis (téli, fagyos) idıszak volt, és járni kellett az utcás hajléktalanokhoz a teajárattal, nagyon sok iszonyatos körülmények között élı embert, gyermeket láttam, akiknek hatalmas boldogságot jelentett az a kis tea, élelmiszer, amit vittünk nekik, és a törıdés, hogy van, aki foglalkozik velük. Minden esetben elképesztıen örültek nekünk. Néha még ruhát, cipıt is tudtunk vinni nekik az adományokból, amelyeket szintén újongva fogadtak, és mosollyal, jókedvően köszönték meg nekünk. Szerintem nincs is ennél jobb érzés, mint mikor segítesz valakinek, és ı mosollyal hálálja meg neked. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki egyszer, és a használt ruháit inkább adja adományba, mint a szemetesnek, mert elıfordulhat, hogy az a ruha akár életet is menthet. A gyakorlat ideje alatt végig láttam a kollégákban az elszántságot, a tenni akarást, és a segítı készséget. Igaz a nagyfınök munkájából nem sok mindent láttam,

22

SegítőTalálkozások de a szakmai vezetı, és a szociális munkások az én szemszögembıl megfelelıen ellátták feladataikat. A négy szociális munkás között vannak felosztva a kliensek, hogy ki kihez tartozik, kit ki vett fel az intézménybe. İk a hét minden napján fogadják a klienseket esetkezelésre, ügyek intézésében való segítségnyújtással, és néha csak annyi is elég, hogy végig hallgatják ıket. Én az egyik szociális munkással, Melindával töltöttem a 12 hetet. Nagyon sok kliens életét, és gondját hallgattam végig. Jó volt látni az arcukon a boldogságot, amikor egy-egy problémára sikerült megoldást találni, vagy kibeszélhették magukból a fájdalmaikat. Végig láttam rajtuk az elégedettséget, hálát, amiért van valaki, aki segít nekik, meghallgatja ıket. Persze néha szomorúan jöttek be az irodába, amikor valami nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, vagy, hogy mennyire szeretnének változtatni az életükön, de nem tudnak. Ilyenkor jól esett nekik a beszélgetés, és egy kis buzdítás, hogy ne adják fel. Ekkor mindig pár itt dolgozó példáját hoztuk fel, aki valaha lakók voltak, de nem adták fel, bekerültek a lakhatási programba, támogató programba, és most már saját albérletben laknak, és rendszeres munkájuk van. Néha elég fura történetekkel is fordultak hozzánk. Az egyik ilyet szeretném megosztani most veletek érdekesség gyanánt, rávilágítva a rendszer hibáira. Az egyik nap egy skizofrén nı fordult hozzánk azzal a történettel, hogy neki az éjszaka folyamán valakik lefőrészelték a lapockáját, nézzük meg a heget. Majd félórán keresztül mesélte tovább, hogy ıt üldözi a CIA, a KGB, és a NASA. Amikor külföldre szeretett volna menni, mindig eltérítették, szétvagdosták a lábait lézerrel, a hasába raktak valamit, és a fejébe is esett valami, mert ott fent is lyukas minden. Nála persze nem tudtunk mást tenni, mint végighallgattuk, mert sajnos, amíg rohama nem lesz, addig semmilyen pszichiátriai intézményben (melyek nappali ellátás szintjén lassan megszőnnek) nem fogadják. Mindenkinek változtatni kellene a hozzáállásán, és össze fogva segíteni a bajba jutottakon. Én nagyon szerettem ezt a három hónapot, és jó lenne visszamenni, mint dolgozó. Megkedveltem a kollégákat, megismertem a klienseket, az ellátás folyamatát. Szeretnék segíteni a hajléktalan embereken, és ellátni ıket, mellettük állni, mert nagy szükségük van rá. Ajánlani tudom mindenkinek, aki a másodikosok közül még nem tudja, hova menjen gyakorlatra, válassza ezt a terepet, mert nagyon sokat tanulhat itt. Felnıtteknek is javasolnám, hogy aki nem ismeri ezeket az intézményeket, az látogasson el, és fedezze fel ıket, mert utána biztosan megváltozna ezzel kapcsolatos szemlélete. Remélem sikerült egy kicsit más képet alkotnom róluk, és néhány ember érdeklıdését felkeltenem. Horváth Andrea III. évfolyamos szociálpedagógus, nappali

Kiszakadva Szatyrodban hordozod sorsodat, nejlonokba bélelve s éhsóváran eszegeted, feladtad terveid, nem moccan gondolat, padokra görnyedve alszod át jelened. Válasz boríző hangodra ritkán jön, nyújtózik tenyered jólfésült lelkeknek, pincék dohos fala esténként rád köszön, Te kalmükarcú hitetlen, téged is szerettek! Németh Zsolt László IV. évf. szociálpedagógus, levelezı

23

Aranytoll1.(vers-ésprózaírópályázat) Alku Amerikai Egyesült Államok Massachusetts, Boston Jeffrey hazafelé tartott a szemerkélı esıben. Már hosszú órák óta rótta Boston utcáit, és miután bırig ázott, úgy érezte, ideje hazamennie. Nem mintha túlságosan vágyott volna az általa bérelt kis kecóba, amely a nagyváros egyik, nyomornegyednél árnyalanyival jobb állapotban lévı telepén állt; viszont a tüdıgyulladást mindenképpen el akarta kerülni, amit az átázott, hideg ruhában való mászkálás okozna. Jeffrey harminchét éves múlt, és semmilyen vagyonnal nem rendelkezett. Özvegy apja a halála elıtt mindent öccsére és húgára íratott, ırá semmit. Iskoláit nem fejezte be, munkahelyein mindig összeveszett a fınökével, kollégáival. Emellett nem vetette meg az italt, és a szerencsejátékot sem. Egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán, mivel továbbra sem volt hajlandó változni. Így jutott el odáig, ahogy most élt. Szerette az olyan napokat, amikor nem kellett dolgozni mennie, – végzettség híján csak segédmunkát tudott vállalni, bizonyos idıközönként – mert ilyenkor szabadon kószálhatott a városban. Ahogyan testét áztatta az esı, és egyre csontig hatolóbb lett a hideg, úgy várta egyre jobban a hazatérést a kis lakásba, ahol végre megtörölközhet, és átöltözhet száraz ruhába. Az utóbbi idıben ugyan kezdte összeszedni magát, – egy ideje nem ivott és nem játszott, többet is dolgozott – de nem akarózott neki egész hátralévı életében gürcölni és önmegtartóztató életet élni. Hazafelé menve egy, felborított kukáktól és szeméttel teli utcán kellett átvágnia. Zavara növekedett, amikor egy szeméthalom mögül, teljesen váratlanul belebotlott egy férfiba. Az illetı zöld, zsíros kalapot viselt; piszkos, eredendıen fehér színő ballonkabátot; fekete, szakadt öltönynadrágot; és valamilyen meghatározhatatlan színő, mocskos cipıt. Korát nehezen lehetett volna megbecsülni is, de ráncai, és hosszú, ısz szakálla miatt Jeffrey cirka 70 évesnek vélte. Az öreg mintha a semmibıl bukkant volna elı, és ezzel annyira meglepte Jeffreyt, hogy ı hátralépett egyet, bele egy vízzel teli, egykor olajos halas dobozba. Felkiáltott. - Elnézést – szólt a hirtelen felbukkanó férfi mosolyogva. Szemei véreresek voltak, és iszonytató tőz égett bennük. Arcbıre fakó, orra bibircsókos, bıre petyhüdt; olybá tőnt, mintha élve akarna a teste szétesni, de a szemei nagyon is éltek… „Raszputyin” – villant Jeffrey agyába a csaknem 100 éve meghalt, a cár közelébe férkızı, nagy hatalmú muzsik. De nem, mégsem. Raszputyin meghalt, ez az ember viszont olyan, mintha örökélető lenne… Jeffrey megrázta a fejét, és visszatért 2008. májusába. Bizalmatlanul méregette az öreget. - Ki maga? – kérdezte – Nincs pénzem! Hagyjon békén! De valamilyen erı mintha odaszegezte volna a mocskos, esıtıl latyakos utcakıhöz, mert egy lépést sem tett a távozásra. Tudom, hogy nincs pénzed! – mondta az idegen vigyorogva, miközben éretlen cseresznyére emlékeztetı, halványpiros ajkai mögül elıbukkantak feketéllı fogai. Lehelete dögbőz árasztott, Jeffrey majdnem elájult. Ugyanakkor el is szégyellte magát. Annyira rá van írva, hogy csóró, hogy ez a „koldus” is észreveszi?

24

Aranytoll1.(vers-ésprózaírópályázat) Nem sokáig elmélkedhetett, mert az öreg megszólalt: - Azért jöttem, hogy alkut ajánljak neked. A fiatalabb férfiban megmagyarázhatatlan módon csökkent a félelem. Érezte, hogy amit most hallani fog, életének meghatározó eseménye lesz. - Milyen alkut? – kérdezett vissza, immár jóval bátrabban. - Látom, nem puhafából faragtak – nevetett fel az öreg, sátáni kacajjal. – Nem ijedsz meg az ördögtıl sem! Eddigi életednek vége, akárhogy döntesz, a fordulóponthoz értél! Jeffrey ereiben száguldani kezdett az adrenalin. A „csavargó” folytatta: - Látom, érdekel amit mondok. Rendben. Nem akarom húzni egyikünk idejét sem. Gondolom, igyekszel haza átvenni a vizes ruhádat, és… nos, nekem is van még dolgom szerte a nagyvilágban! - Mondd már! – szólt indulatosan Jeffrey, mire a másik férfi még jobban elvigyorodott. - Két választásod van – ajánlotta. – Vagy mégy tovább az eddig megkezdett úton, és akkor annyit élsz, mint amennyi elı van írva; vagy részesülsz a Csodában. - Ezt hogy érted? – kiáltott mohón Jeffrey. - Ha nem fogadod el, amit kínálok, semmit sem kapsz tılem, viszont kitöltöd az idıt, ami elı van írva számodra. - És ha elfogadom? - Akkor töménytelen mennyiségő pénzt kapsz, olyan sokat, amennyit el sem bírsz költeni, de ennek egy a hátulütıje… - Éspedig? - Hogy tíz évvel kevesebb jut neked a Földön, mint ahogy eleve meg van írva. Jeffrey agya lázasan dolgozni kezdett. Ha nemet mond, él vagy 70-75 évet, szegénységben, betegségben, megvetettségben. Dolgozhat, illetve szerény nyugdíjból tengıdhet még 30-35 vagy 40 évet! De ha a válasz: igen? Nos, akkor tízzel kevesebbet él. 60-65 évet, ami még mindig tekintélyes kor. De ezalatt vehet Boston legelıkelıbb negyedében egy házat (mit házat, palotát!); a legmodernebb berendezéseket és luxuscikkeket veheti meg magának; gyönyörő, csábos modellalkatú lányok hozzák ágyba neki a reggelit; a legjobb autókba furikázhat nap, mint nap (persze saját sofırrel); vedelheti a márkás francia pezsgıket; eheti a királyrákot, a kaviárt, a cápauszonyt, a szarvasgombát! Bemutathat a testvéreinek, és azoknak a senkiknek, akik régen az ivócimborái voltak, aztán ahogy elfogyott a pénze, elpárologtak! - Adj kezet, öreg! – kiáltott teljes hangerejével Jeffrey, majd belecsapott a nevetı „koldus” ráncos tenyerébe. - Életed legfontosabb lépése ez! – mondta az öreg, majd átadott neki egy bankkártyát és egy cetlit. Jeffrey elvette. A sötét-sárga kártyán az ı neve szerepelt. Amikor felemelte a fejét, a „csavargó”már nem volt ott. * Jeffrey a vizes ruha ellenére sem hazafelé vette eztán az irányt, hanem keresett egy bank automatát. Öt percet kellett gyalogolnia csak visszafelé, és talált is. Remegı kézzel illesztette be az ajándékot a nyílásba, ami azonnal beszívta azt. „Biztos hamis a kártya! – gondolta remegve. – Vagy óriási adósság van rajta.” Meglepve látta aztán, hogy a terminál nem nyeli el végleg, hanem a kódot kéri. Izgatottságában leejtette a pocsolyába a kis papírdarabot. Káromkodva hajolt le, és halászta ki. Szerencsére egyáltalán nem mosódott el a tinta, ami elég meglepı volt, így be tudta pötyögni a nyolcjegyő kódot.

25

Aranytoll1.(vers-ésprózaírópályázat) A gép elfogadta, és Jeffrey az egyenleglekérdezés funkciót választotta. Keze annyira remegett, hogy a kis lapot alig bírta elvenni. Amikor megnézte, beleszédült a látványba. Annyi nulla szerepelt az 1-es után, hogy elıször nem is tudta, mennyi pénzhez jutott. Aztán amikor felfogta, kis híján eldılt. Még mindig tréfának vagy tévedésnek vélte, ezért több jelentıs összeget is leemelt a számláról. A gép pedig sorba adta ki neki a gyönyörő, ropogós dollárokat. Hısünk olyannyira feldobott állapotba került, hogy hazafelé az úton végig úgy érezte: lebeg. Futott, szaladt, szinte repült, és még az sem zavarta, hogy majdnem egy rosszul lefedett csatornába esett. Minden álma valóra válik, minden! Apja rosszalló tekintete csak egyszer villant fel elıtte (az öreg sosem volt a gyors meggazdagodás híve, csak a kemény munkáé), de ı ezt hamar elhessegette. Szinte berúgta bérlakásának kopott, átvizesedett ajtaját. Villámgyorsan levette ruháit, és fürödni készült. Alig bírt magával, de úgy döntött: fürdik, száraz ruhát vesz fel, és csak ezek után pakol össze, és lép le. A fıbérlınek majd postán elküldi, amivel tartozik, és az elkövetkezendı heteit egy elegáns hotelban fogja eltölteni, ahol megtervezi a távolabbi – vélhetıen csodálatos – jövıt. „Tíz év az életbıl nem nagy ár ennyi pénzért – gondolta. – Úgysem akarok már 80 évesen élni! Csak a betegség meg a magatehetetlenség maradna!” Ahogy be akart lépni a szők kis zuhanykabinba, hirtelen zsibbadás fogta el. Bal keze, arcának szív felıli oldala is érzéketlen lett, ráadásul mellkasa szorítani kezdett. Fájdalmai fokozódtak, pár pillanat alatt ırületessé váltak; arcán hideg veríték csorgott le, halálfélelemmel küzdött. Miközben kezét a mellére szorítva a hideg flaszterre görnyedt, emlékképek rohanták meg. Anyja mosolya kiskorából; testvérei születése; apja egy hegyi túra alkalmával kamaszkorában; az elsı csók a gimnáziumban; a pár éve történt vonatbaleset, amikor berúgva a sínekre esett, és úgy rángatták ki onnan; illetve az alig félórája látott vénember… Az emlékképek azonban a jelenbe érve sem álltak meg. Villámgyorsan peregtek tovább, és eddig meg nem történt, de számára mégis ismerıs látomások következtek. Egy csendes, kertvárosi ház, ahova ı bemegy, kissé idısebben, mint most; ahogy középkategóriás autójával végighajt a városon, és kiszáll kis cége irodájánál; ahogy hosszú, szıkésbarna hajú, kedves mosolyú feleségével, Maryvel tolják a kis Bernardot a babakocsiban, és mindketten kisimult arcúak, a baba gıgicsélése pedig olyan megnyugtató... …végül pedig egy szürke, fényes sírkı, ami elıtt Mary könnyes arccal áll a már tipegı kisfiúval. A kövön Jeffrey neve található, és egy dátum: 2018. május 05. Fájdalmai tetıfokára hágtak, szíve szétrobbant. „Mohó vagy!” – hallotta ésszerőtlenül tisztán apja hangját halála pillanatában, majd még egyszer megjelent elıtte az öreg kegyetlenül villogó szempárja, hogy aztán minden elfeketedjen elıtte. *** Tarsoly Zsolt IV. évf. szociálpedagógus, nappali

26

Premier Irány a Grund! A Soproni Ifjúsági- és Egyetemi Társulat 2007 – ben alakult, ekkor mutatták be a Golding: A Legyek Ura címő regényébıl készült drámát, melyet számos kisebb produkció követett. Idén egy újabb nagyszabású elıadásra készül a társulat, és mővészeti vezetıje - rendezıje Kalányos Tamás. Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk címő darabját láthatja a nagyérdemő. Miért pont ezt a mővet választottad? -

A társulat elızı produkciójának kiválasztását, A Legyek Urát véletlenül sodorta utamba a sors, de ezúttal döntésem teljesen tudatosan esett Molnár Ferenc Pál utcai fiúk c. mővére. A mostani munkám egészen más. Jelenleg Sopron és a fıváros között ingázom. Pesten mindig a Práter utcán keresztül sétálok haza. Ott van az a szoborcsoport, ami az üveggolyózó Pál utcaiakat örökíti meg… Nekem ez is egy, az alkotásra hívó jel volt.

Kikbıl áll a társulat? -

Elsısorban soproni fiatalokat (több – kevesebb sikerrel) igyekeztem toborozni, mivel ez egy ifjúsági és egyetemi társulat. Fıként általánosés középiskolásokból érkeztek a meghallgatásokra... Megesett, hogy Csónakos szembe jött velem az utcán. Megkérdeztem, lenne-e kedve szerepelni, és ı könnyedén elvállalta. Szalai Márk, Kalányos Tamás, Végül 25 fıs, fantasztikus szerepÁgota Barnabás lıgárda állt össze, egyetemistákkal és felnıttekkel kibıvítve. Utóbbiak közül érkeztek a soproni CIVITAS pinceszínházból, Körmendrıl és Gyır városából is. Csodálom ıket, mert vállalták, hogy minden hétvégén a hőség városába utaznak, és keményen dolgoznak azért, hogy szerepelhessenek, és azért is, hogy minden a legtökéletesebben sikerüljön.

Milyen plusz mondanivalóval tud (akar- e egyáltalán) ez a soproni amatır társulat felruházni egy agyon játszott, klasszikus darabot? -

„Haza! Barátság! Jóakarat!” – Ahogy a darab szinopszisában is írtam. Én még hiszek a nemességben, pártatlanságban. Ezt próbálom klasszikus formában, egy kis szentimentalizmussal megfőszerezve beépíteni elıadásunkba. Célom, elsısorban hogy a szakma elismerje, hogy egy kezdı „alakulat” milyen professzionális szinten mőködött együtt, és, hogy a megszívlelendı dolgokat közönségünk átemelje hétköznapjaiba. Még egy apró titkot elárulhatok, némi aktuálpolitikát is belecsempésztem az izgalom fokozása kedvéért.

Tudnál egy meghatározó momentumot említeni, ami befolyásolta munkátok menetét? -

Márciusban picit begörcsöltünk, ez volt az elsı összpróba idıpontja. Amikor ott állt elıttem 25 színész, színészpalánta, és mind várták, hogy mit mondok; kicsit megijedtem. Aztán elkezdtem rendezni, és lassan összeállt a kép. A többiek is megérezték. Beszélgetésünkre Tamás nem egyedül érkezett, két lelkes, és illemtudó Nemecsek Ernı kísérte: a csendes, sötét hajú, fehér bırő, 7. osztályos Ágota Barnabás, és a valamivel elevenebb, szıkésbarna 13. éves Szalai Márk. Fiúk, mikor hallottatok elıször a castingról?

27

Premier Ágota Barnabás: - Hívjuk inkább szereplıválogatásnak… (Mindhárman nevetnek, ugyanis Tamás felkészítette ıket, hogy miként ne válaszolgassanak, de Barna nem hagyhatta ki.) Egyébként az egyik soproni apróhirdetéses újságban bukkantam rá a felhívásra. Ezután elmentem a válogatásra, Tamás visszahívott, és megkaptam Nemecsek Ernı szerepét. Szalai Márk: - Én az iskolában figyeltem fel a színes, üveggolyókkal díszített plakátra. Már régóta szerettem volna kipróbálni magam a színpadon, így részt vettem a castingon, és bekerültem a stábba. Mennyire volt nehéz dolgotok a szereptanulással? M.: – Amikor megkaptuk a szövegkönyvet, megijedtem, mert ennyi tanulni való még sosem várt rám. Késıbb, a próbafolyamat során rájöttem, nem is a szöveg megjegyzésével lesz bajom, hanem a megvalósítás módjával. Kemény munka volt. Milyen élményekkel gazdagodtatok? B.: – Nagyon jól érzem magam. Mikor elkezdtük a felkészülést, nem ismertem senkit, mostanra egy kedves, baráti társaság kovácsolódott össze. Új barátokat is szereztem, ezért már megérte! M.: – Kiemelném még a bakikat. A nehéz tanulás közben, sokszor jókat szórakoztunk a fáradtság - elıidézte poénokon. Fel tudnátok idézni néhányat? M.:- Naná! Hogy is volt Tamás, amikor azt mondtad…-„érezzétek, ahogy gyülemlik bennetek a feszület” (feszültség helyett). B.: – Igen, igen. És még volt pár. Főrészkert (füvészkert helyett), Főszer (a fészer helyett). M.: – És ott van még „Veréb Dezsı is” (eredeti: Geréb Dezsı). Vagy az „és akkor te fogod kinyitni nekünk a Pál utcai kisfiút” (eredeti: Geréb akkor te fogod kinyitni nekünk a Pál utcai kiskaput...) K.T.: – Egyet én is hozzáfőznék még; szerintem ez a legjobb. „Nem leszek a barátaim ellenségének az árulója”. (megvártam, míg lecsillapodnak) Lesz-e folytatás a premier után? K.T.: - Sikeres bemutatkozásunk 2009. május. 15 – én, pénteken este nyolc órakor a Gyermek- és Ifjúsági Központban volt. Ezt, a jól megérdemelt nyári pihenés követi, de jövı szeptembertıl újra játsszuk a darabot, és szeretnénk, ha legalább 10 – 15 elıadást megélne. Köszönöm a beszélgetést, igazán remek kis csapatnak tőntök. Kéz és lábtörést kívánok a továbbiakban is. Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus

28

Sziporka Aranyköpések Humort képviselı rovatunkban igyekszünk megörökíteni oktatóink parádés nyelvi botlásait, valamint a többség számára szórakoztató mondatait. Nem a rossz szándék, és a káröröm vezérelt minket a győjtés elindulásakor, hanem az, hogy bemutassuk, a tanulásnak és az elıadásoknak is van napos oldala. (Reméljük legközelebb hallgatóink elszólásain is mosolyoghatunk) Teleki Béla: − − − − − − − − − − − − − − − − − − − − −

„…suttyó magyar koromban.” „Nem ekszeltem” = eks (a poharat fenékig üríteni) „Végül is a nı is ember..” „Örülök, hogy dolgoznak a nık, addig sem pletykáznak.” „Munkaidı elıtt már készen vannak, és mikor megszólal a kürt, az ember kikészülte már magát az utcára…” „(anticigány) én nem vagyok Anti, én Béla vagyok.” „ping-pangozni” „Dallikázunk.” „Ne cukkolják, és ne húzzák fel a cukrát!” „Vendéglıbe kell járnia, mert alkoholista.” „Tolakodik elöre dohányzás miatt a halál.” „Három szál, négyfelé áll.” (saját hajáról) „Azért akarok itthon maradni, mert a családpszichológia igazságát akarom pengetni.” Szerelem = „szívnek a lángolása” (fenntartásához rakosgatni kell a tüzet; ezt imitálta is ☺)” „Semmi sem biztos (óvszer, gyógyszer), csak az biztos, hogy semmi sem biztos, de akkor biztos, ha nem élünk szexuális életet.” „Férfiakkal kézimunkaterem.” „A családoknak nincs apjuk.” „Olyan, mint a facipı.” = goromba „Ha valaki folyamatosan elmegy ebédlıbe enni, az komolyan megfeji az ember zsebét.” „Nem érdemes kipróbálni az akasztást.” „A szerelem egy lángolás, csak az a baj, hogy nem tudjuk, hogy meddig lángol.” ☺

Riez Andrea óra után: − "Látom maga ma reggel csak kempingezni jött az órámra" Dr. Varga Szabolcs elsı nap: − „Ez az a terem ahol a jogot fogják tanulni, és ez az a terem ahol meg fognak bukni.” − „Nyugodjanak meg, minden rossz, amit hallottak rólam, igaz.” Fazekas Ildikó: − „aki beszél, annak megeszi a lelkét a világ.” − „ezt nem tudom megmondani, majd mindjárt felívom Freudot, hogy megmondja.” − „Kétféle zene létezik: a Disco zene és a megnyugtató zene.” − „Ebbe bele lehet pistulni.” − (fontos dolgok az életben): „…zsömlére, tejre, benzinre…” − „Hargitai Andrást felfedezték.”

29

Sziporka Závoti Józsefné: „Ne kotyogjon, mint egy kávéfızı.” „Mi ez a cincogás?” Horváth Csanád: „Néha, ha megijednek, ne ijedjenek meg.” Patyi Gábor: (nyikorgás hallatszik kintrıl, erre tanár úr): „Valaki bejött autóval a folyosóra.” Varga László tanár úr győjtései a hirdetıtáblákról: − Erıszak a családban hétfın elmarad. − Comment: De aztán kedden bepótoljuk. − Anyává válás az E/3-ban 15 órakor. − Comment: De szeretnék én ott oktató lenni.

Köszönjük mindazoknak, akik idıt és fáradtságot nem kímélve beküldték nekünk ezeket a tréfás gyöngyszemeket!!!

Aranytoll2.(vers-ésprózaírópályázat) Úton haza Voltál már szerelmes? Én igen. Ha kérded, szıke volt, akit szerettem. Szıke, ereje dús búzatábla, Amit nevelt a nyári nap ragyogása. Voltál már szerelmes? Én az vagyok. Most is minden ízemben sajog! Fejembıl, ki soha nem verhetem. Új szerelmet kerestem, de azt meg nem lelem. Voltál már szerelmes? Én az leszek! Mindig! Gombóccal torkomban, el nem csókolt csókokkal… Sikoltanak a kerekek, sípol vonatom, Újra láthatom szerelmem, drága Somogyom! Itt szült anya gyermeket, temetett múltat, jövıt és terveket. Eke helyett érdek és félelem szántotta földjét, Drága Szerelmem, Somogyom bús lelkét! Nem szikráznak vasvillák, nem dörög az ég, de háború dúl most is köztünk, fusson, aki fél. Én maradok, ha nem bánod. Megvárom a holnapot. Szivárvány jön esı után. Megvárom, én maradok. Somogyország… Tündérország… mesebeli álom. Hiszel még a mesékben? Én a tündéreket várom. İszi lomb lehullott levele suttogja: Ne félj! Szerelmünk örök és csak is a miénk! Takács Nikoletta IV. évf. szociálpedagógia, levelezı

30

Rólunkszólt… Egy nap a hallgatókért Sokan, sokfélét gondolnak a Karról, sokan és sokfélét éreznek a hallgatói élettel kapcsolatban. Legtöbbször az a visszhang jut a fülembe, hogy itt semmi sem történik, hogy halott az egész épület. Nos, azt gondolom, hogy ez nem igaz, de aki itt volt a hallgatói napon, aki nyitott és érdeklıdı volt ez irányban, megtapasztalhatta, hogy ez csak rajtunk múlik, a mi hozzáállásunkon. Talán akkor leszek a leghitelesebb, ha ıszintén bevallom, hogy eddig nem igazán vettem részt a hallgatói napon, pedig III. éve járok ide. Ami szimpatikusnak tőnt arra eljöttem, de ez pont elég volt ahhoz, hogy én is azon érdektelen hallgatótársaim közé tartozzak, akiket most nem értek. Ebben az évben viszont felajánlottam segítségemet a HÖK számára, és egy óvodapedagógus barátnımmel (aki eddig szintén nem volt aktív résztvevıje a hallgatói napi rendezvénynek) reggel 8-tól végigasszisztáltuk a napot. Így volt alkalmam megtapasztalni, hogy mennyi munka, szervezés, összehangoltság kell egy ilyen volumenő program lebonyolításához. Nagy örömünkre sok ember jött el, alig fértünk be a sátorba. Régen láttam ennyi hallgatót együtt, ilyen vidáman és elégedetten. S bár voltak kisebb-nagyobb szervezési hibák, azért csak korrigáltuk. Személy szerint nagyon örültem neki, amikor este fél 11 tájékán tombolát húztunk, mert ezzel véget ért a napi feladatom és végre kicsit lazíthattam. Retro gúnyába bújva, idıutazást hajtottunk végre a felcsendülı ritmusokra. Az idı elıre haladásával nem tudtam megTombolasorsolás mondani, hogy többen lettek a sátorban vagy kevesebben. Mi több, eltőnt maga az idı is. Megannyi vidám arc vett körül, kattogtak a fényképezıgépek, tekeredtek csípık, forogtak szoknyák, fiúk pörgettek lányokat. Jó volt nézni. A HÖK megmutatta, hogy ha vevık vagyunk, akkor így is lehet hallgatói életet élni. Mi több, példát is adott, hogy aki akar, az bármi nemő programot meg tud szervezni. Biztos vagyok benne, hogy amennyire lehetısége van, a kar vezetése támogatja minden értelmes, kulturált ötlet megvalósítását. Továbbá nem várhatunk mindig a másikra. Már megtapasztaltuk, hogy kellenek a programok, a hétköznapokból való kiszakadás, kiA jó hangulatot a Strokes együttes fokozta szabadítás. Kell, hogy megismerjük egymást, hogy együtt nevessünk, táncoljunk. Még bıven marad idı tanulni, szomorkodni, közömbösnek lenni… A megállásra a lehetıség mindig adott, mint ahogy adott volt most ez a hallgatói nap, amely valóban nekünk szólt és értünk volt. Köszönjük mindenkinek, aki tett ezért, akár támogatóként, szervezıként, vagy résztvevıként. Görbe Fanni III. évf. szociálpedagógus, nappali

31

Kultursokk Egy zseni pszichológiája egy film nézıpontjából Milos Forman: Amadeus Miért is ajánlom ezt a filmet? Mert az egyik kedvencem, de több is annál. Ezt az alkotást mindenkinek látnia kell legalább egyszer. A Pszichológia Napján ezt a filmet vetítettük zárásként, és híre ment a lenyőgözı élménynek. Azóta többen kérték tılem a DVD-t és a videót is. A film nem Mozart életrajzi filmje, hanem Peter Shaffer kortárs angol drámaíró Amadeus címő drámájának megfilmesítése. Milos Forman látta a drámát Londonban és rendkívüli mértékben felkeltette érdeklıdését. A forgatókönyvet együtt írták az íróval, Peter Shafferrel. A dráma is és a film is két fontos szálat hangsúlyoz Mozart életébıl. Az egyik; apjával, Leopold Mozarttal való konfliktusos viszonya. A zseniális zeneszerzı apakomplexusát, ödipális félelmeit invenciózusan, de nem didaktikusan jeleníti meg a film. A másik, mondhatnám vezetı szála a történetnek, a mai napig aktuális feszültség, amely a naiv, önmenedzselésre képtelen zseni és a kevés tehetséggel bíró, de törtetı, mások erényein felkapaszkodni vágyó középszerő zeneszerzı, Salieri között feszül. Mozart ismerte saját tehetségét, de nem illeszkedett kora társadalmába, képtelen volt behódoló viselkedésre. A pénzügyek iránt közönyös volt, nem érdekelték az anyagiak. Tömegsírba temették el – ez az alkotás egyik legmegrázóbb, legnagyobb hatású jelenete. Az, hogy ez nem életrajzi film, a cím is jelzi. Mozart inkább volt Wolfgang a mindennapi életben, az Amadeus azt jelenti: akit az Isten szeret. A mélyen vallásos olasz Salieri úgy érzi, Mozart zenéjén keresztül Isten hangját hallja és megcsúfolva érzi magát, hogy Isten nem ıt, az erényes embert választotta szócsövének, hanem egy mocskosszájú, idétlen kamaszt. Maga Mozart is úgy érzi, muzsikája közvetítı az Isten és a halandók között. Ezt mondja a császárnak: „Kijelentem, hogy olyan finálét akarok írni, mely félóráig tart majd! Kvartettbıl kvintett lesz, abból meg szextett. És tovább és tovább… minden hang megsokszorozódik, és együtt erısödik, és a tuttiból teljesen új hangzás jön létre!.. Lefogadom, hogy így hallja Isten a világot. Hangok milliói szállnak fölfelé egyszerre és keverednek az ı fülében végtelen muzsikává, melyet mi elképzelni sem tudunk. Nekünk komponistáknak ez a dolgunk! Hogy egybeolvassuk, ami az ı meg az ı agyában zajlik… s a közönségbıl Istent csináljunk” (részlet a drámából). A film 1984-ben nyolc Oscar-díjat nyert. Modern alkotás, ma is érvényes minden gondolata. Bemutatja Amadeust, a félelmetesen virtuóz zongoristát és zeneszerzıt, és elénk tárja a zseni gyermeki arcát is, az altesti humort gyakorta alkalmazó, az anyagcsere végtermékekre gyakran utaló, szeretetre éhes, esendı fiatalembert. Az Amadeus izgalmas alkotás, izgalmasabb, mint a mai akciófilmek, thrillerek, krimik. Sodró, lendületes mő, ritmusa van, minden perce leköti a nézı figyelmét. A majdnem három óra úgy repül el, mint egy perc, nem lehet unatkozni. Az ötletes filmmővészeti eszközök, a látvány, a mesteri és meglepı vágások, az arcokat pásztázó premier plánok fokozzák az élvezetet. Még egy fıszereplıre fel kell hívnom a figyelmet, és ez a zene. A zene itt nem, mint aláfestı effektus jelenik meg, hanem a kiváló színészek (akik egyébként már a film prágai forgatása alatt érezték, hogy valami különleges eseménynek a részesei) mellett, egyenrangú fıszereplıje ennek a felemelı és letaglózó, szórakoztató és megdöbbentı alkotásnak. Még egy javaslatom van, ha van rá lehetıség, elıször mozivásznon nézzék meg a filmet. A tévé képernyıje olyan kicsi, hogy sokat leront a vizuális élménybıl, a nagy vetítıvászon viszont felerısíti a lenyőgözı képi hatáso-

32

Kultursokk kat, és ezzel együtt azt a katartikus élményt is, amit átélünk a film megtekintése után. Jávorszky Edit Pszichológus, fıiskolai docens

Milan Kundera – A lét elviselhetetlen könnyősége „Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlıdne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelısség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek. (das schwerste Gewicht). Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyőnek mutatkozhat. De vajon a nehéz valóban szörnyő, a könnyő pedig valóban csodálatos? A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nı arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjen rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könynyebbé válik a levegınél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentıségük sincs. Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyőt?”

Jaj, úgy élvezem én a strandot… Egy különleges, és hasznos összeállítással szeretnénk segíteni azoknak, akik még nem tudják, hogy nyári sziesztájukat miként töltsék el tartalmasan. A gyümölcsök szerelmeseinek ajánljuk a Tahitótfalun megrendezésre kerülı Eper fesztivált, június 12. és 14. között, vagy a híres nagykörői Cseresznye fesztivált június és július hónapokon keresztül. Ahol a legfurcsább gyümölcsös csodákkal várják az érdeklıdıket. Június 20-a éjjelén felbolydul az ország, ugyanis ekkor zajlik majd a Múzeumok éjszakája. Ebbıl az alkalomból kedvezményes belépıjegy árakért számos kultur-interaktív programot is kipróbálhatunk. És végül, néhány ismert, de annál pénztárcakímélıbb fesztiválajánlatt a bulit és hangos zenét kedvelıknek. A teljesség igénye nélkül:

Május 28-29-30-31

Június 18-19-20

33

34

35