Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Herman Ottó Intézet
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Drávaszabolcs szénhidrogén koncesszióra javasolt terület komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány készült az ásványi nyersanyag és a geotermikus energia természetes előfordulási területének komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatáról szóló 103/2011. (VI.29.) kormányrendelet alapján
Megbízó: Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) Összeállította: Kovács Zsolt1 és Gyuricza György1 Közreműködött: Barczikayné Szeiler Rita1, Gál Nóra1, Gáspár Emese1, Gulyás Ágnes1, Horváth Zoltán1, Jencsel Henrietta1, Jánossy László3, Kerékgyártó Tamás1, Kovács Gábor2, Kovács Zsolt1, Laczkóné Őri Gabriella1, Demény Krisztina1, Hegyi Róbert4, Monspart-Molnár Zsófia3, Müller Tamás1, Nádor Annamária1, Németh András1, Paszera György1, Redlerné Tátrai Mariann1, Sándor Ágnes1, Selmeczi Pál1, Szőcs Teodóra1, Taksz Lilla1, Thamóné Bozsó Edit1, Tolmács Daniella1, Tóth György1, Ujháziné Kerék Barbara1, Veres Imre2, Zilahi-Sebess László1 1
2
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) 3 Herman Ottó Intézet (HOI) 4 Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)
Budapest, 2016. 02. 25.
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Jóváhagyta: Dr. Fancsik Tamás
2016. 02. 25.
Lektorálta:
A jelentés:
2
Dr Bodor Emese
2016. 02. 12.
Dr. Koloszár László
2016. 02. 12.
197
oldalt,
65
ábrát,
48
táblázatot,
6
függeléket,
8
mellékletet tartalmaz.
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Tartalom
Bevezetés .................................................................................................................................. 10 1. A vizsgálati terület jellemzése.............................................................................................. 11 1.1. Drávaszabolcs vizsgálati terület földrajzi leírása .......................................................... 11 1.1.1. Térbeli elhelyezkedése és földrajza ........................................................................ 11 1.1.2. Talajtan és természetes növényzet ......................................................................... 19 1.1.3. A területhasználat térképi bemutatása .................................................................... 24 1.1.4. Természetvédelem .................................................................................................. 24 1.2. Drávaszabolcs vizsgálati terület földtana ...................................................................... 28 1.2.1. A terület geológiai és geofizikai megkutatottsága ................................................. 28 1.2.2. A terület földtani viszonyai .................................................................................... 34 1.3. A terület vízföldtani viszonyai ...................................................................................... 51 1.3.1. A porózus medencekitöltés vízföldtani viszonyai .................................................. 51 1.3.2. A terület vízföldtani egységeinek természetes utánpótlódása ................................ 55 1.3.3. A terület vízföldtani egységeinek megcsapolásai .................................................. 55 1.3.4. A terület vízminőségi képe ..................................................................................... 56 1.4 A vizsgálati terület vízgyűjtő-gazdálkodása (MFGI, OVF) ........................................... 61 1.4.1. Felszíni vízfolyások, felszíni és felszín alatti víztestek .......................................... 61 1.4.2. A terület felszíni és felszín alatti vizeit érő terhelések és hatások ......................... 65 1.4.3. Határ menti víztestek .............................................................................................. 81 1.4.4. Monitoring .............................................................................................................. 81 1.4.5. Mennyiségi és minőségi állapotértékelés ............................................................... 84 1.4.6. Intézkedések és környezeti célkitűzések ................................................................ 87 1.5. Az ásványi nyersanyagokra vonatkozó érvényes kutatási és bányászati jogosultságok 88 1.5.1. Geotermikus kutatás (Bányászati jogosultság alapján) .......................................... 88 1.5.2. Szénhidrogén-kutatás ............................................................................................. 88 1.5.3. Egyéb nyersanyagok .............................................................................................. 88 1.6. A területet, térrészt érintő, a bányászati tevékenységre vonatkozó jogszabályon alapuló tiltások, korlátozások (MBFH) ............................................................................................. 93 2. A tervezett bányászati koncessziós tevékenység vizsgálata ................................................ 94 2.1. A koncesszió tárgyát képező ásványi nyersanyag teleptani vagy geotermikus energia földtani jellemzőire, kinyerhetőségére és várható mennyiségére vonatkozó adatok ........... 94 2.1.1. Szénhidrogén-földtani és teleptani jellemzők ........................................................ 94 2.1.2. A Drávaszabolcs terület szénhidrogén vagyona ................................................... 104 2.2. A várható kutatási és termelési módszerek valamint a bányászati tevékenység megvalósítása során várható, ismert bányászati technológiák bemutatása ........................ 109 3
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 2.2.1. Kutatási módszerek .............................................................................................. 109 2.3. A lehetséges kapcsolódó tevékenységek — szállítás, tárolás, hulladékkezelés, energiaellátás, vízellátás — általános leírása (MBFH) ...................................................... 116 2.4. A rendelkezésre álló infrastruktúra bemutatása .......................................................... 117 2.4.1. Közlekedési viszonyok ......................................................................................... 117 2.4.2. Energiahálózatok .................................................................................................. 124 2.5 A bányászati tevékenység során megvalósuló ásványvagyon-gazdálkodási vagy energiaellátási cél ............................................................................................................... 128 2.6. A bányászati tevékenység ásványvagyon-gazdálkodási szempontú, valamint a várható nemzetgazdasági, társadalmi előnyeinek bemutatása ........................................................ 134 2.7. A terhelés várható időtartama ..................................................................................... 136 2.7.1. A vizsgálati tevékenység szakaszai és időtartamuk ............................................. 136 2.7.2. A kutatási szakasz időtartama .............................................................................. 136 2.7.3. A termelési szakasz időtartama ............................................................................ 137 2.7.4. A termelés felhagyását követő időszak ................................................................ 138 2.8. A várható legfontosabb bányaveszélyek ..................................................................... 140 3. A hatások, következmények vizsgálata és előrejelzése...................................................... 144 3.1. A terület, térrész azon környezeti jellemzőinek meghatározása, melyet a tevékenység jelentősen befolyásolhat ..................................................................................................... 144 3.1.1. Levegőtisztaság-védelem ..................................................................................... 144 3.1.2. Zajhatás és rezgések ............................................................................................. 150 3.1.3. A talajvízre gyakorolt hatások.............................................................................. 151 3.1.4. A felszíni vizekre gyakorolt hatások .................................................................... 152 3.1.5. Természetvédelem ................................................................................................ 152 3.1.6. Tájvédelem (HOI) ................................................................................................ 155 3.1.7. A termőföld védelme ............................................................................................ 157 3.1.8. Erdőgazdálkodás, vadvédelem ............................................................................. 159 3.1.9. Az épített környezet, és a kulturális örökség védelme ......................................... 159 3.1.10. Társadalmi vonatkozások ................................................................................... 162 3.2. A bányászati tevékenység értékelése a felszíni és felszín alatti víztestekre, ivóvízbázisokra vonatkozóan, a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális, vagy országhatáron átnyúló hatások bemutatása................................................................ 164 3.2.1. Hatások a rezervoárokban .................................................................................... 164 3.2.2. Hatások a rezervoárok és a felszín között ............................................................ 166 3.2.3. Hatások a felszínen............................................................................................... 168 3.2.4. Országhatáron átnyúló hatások ............................................................................ 168 3.3. A területen és térrészen a környezeti hatások miatti korlátozás vagy tiltás alá eső bányászati technológiák felsorolása (MBFH) .................................................................... 169
4
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 3.4. A bányászati tevékenység értékelése a védett természeti és Natura 2000 területekre vonatkozóan a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális vagy országhatáron átnyúló hatások bemutatása (HOI).............................................................. 170 Irodalom ................................................................................................................................. 175 Internetes hivatkozások .......................................................................................................... 180 Függelék ................................................................................................................................. 182 Mellékletek ............................................................................................................................. 195
Ábrajegyzék 1. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület elhelyezkedése ......................................................... 11 2. ábra. A vizsgálati terület és a koncesszióra javasolt területek elhelyezkedése .................... 14 3. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület Magyarország geomorfológiai térképén .................. 16 4. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati területen mért munkanélküliségi ráta, 2011 (%) ................. 17 5. ábra. Egy lakosra jutó éves jövedelem Drávaszabolcs vizsgálati területen, 2011 (%) ........ 18 6. ábra. Talajtípusok a Drávaszabolcs vizsgálati területen (VKGA 2009) .............................. 20 7. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület koncessziós tevékenységgel szembeni talajérzékenységi térképe ..................................................................................................... 21 8. ábra. A vizsgálati területek erdői elsődleges rendeltetésük szerint ...................................... 23 9. ábra. Korábbi és jelenlegi szénhidrogén-kutatások által érintett területek ........................... 28 10. ábra. A koncessziós terület és a területen található, 500 méternél mélyebb fúrások elhelyezkedése ..................................................................................................................... 34 11. ábra. A medencealjzat szerkezeti egységei a vizsgálati terület határvonalával ................. 35 12. ábra. A vizsgálati terület prekainozoos földtani térképe az aljzat mélységének izovonalaival, mBf............................................................................................................... 36 13. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület határa és a rajta elhelyezkedő szeizmikus szelvények ........................................................................................................................... 37 14. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú SB–1 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 38 15. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú SB–2 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 39 16. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú SB–3 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 40 17. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú MV–2 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben .......................................................................................................... 41 18. ábra. A vizsgálati területen áthaladó földtani szelvények nyomvonala ............................. 43 19. ábra. Az 1. sz. földtani szelvény......................................................................................... 44 20. ábra. A 2. sz. földtani szelvény .......................................................................................... 45 21. ábra. A 3. sz. földtani szelvény .......................................................................................... 45 22. ábra. Jelmagyarázat a 2. és 3. sz. földtani szelvényekhez .................................................. 46 23. ábra. A pannóniai képződmények talptérképe ................................................................... 47 24. ábra. Az Újfalui Formáció talptérképe ............................................................................... 48 25. ábra. A vizsgálati területen és 5 kilométeres körzetén belüli, a felszíntől számított 50 méter mélységig vett vízminták klorid, hidrogén-karbonát és TDS értékeinek Box–Whisker diagramja ............................................................................................................................. 57
5
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 26. ábra. A felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport képződmények (a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetén belüli) felszín alatti vizeinek nátrium, kalcium, magnézium, klorid, hidrogén-karbonát és TDS értékei ....................................................................................... 58 27. ábra. A főbb vízminőségi paraméterek alakulása a mélység függvényében a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetének felszín alatti vizeiben .................................................. 60 28. ábra. Felszíni vízgyűjtő alegységek és felszíni vízhasználat a területen ............................ 63 29. ábra: A területet érintő sekély felszín alatti víztestek, a nyilvántartott sekély kutak feltüntetésével ...................................................................................................................... 64 30. ábra. Kommunális és ipari szennyvízbevezetések a területen ............................................ 68 31. ábra. Hulladékgazdálkodás a területen ............................................................................... 69 32. ábra. Szennyezett területek ................................................................................................. 70 33. ábra. Ipari létesítmények, káresemények ........................................................................... 71 34. ábra. Települési és mezőgazdasági nitrátterhelés, nagylétszámú állattartó telepek ........... 72 35. ábra. Üzemelő és távlati vízbázisok, valamint porózus és hegyvidéki felszín alatti víztestek az érintett területen ............................................................................................... 73 36. ábra. A vizsgálati területet érintő termálvizet adó és karszt víztestek, termálkutak .......... 78 37. ábra. Felszíni víztestek VGT monitoring pontjai ............................................................... 82 38. ábra. Védett területek és felszín alatti vizek monitoring programjának pontjai a területen83 39. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és annak 5 km-es körzetében működő ásványbányák és a megkutatott ásványi nyersanyagkészletek áttekintő helyszínrajza ....... 92 40. ábra. A Dráva-medence genetikai zónái mély és magas szerkezeti helyzetben ................. 97 41. ábra. A Dráva-medence süllyedés- és éréstörténeti modellje ............................................ 98 42. ábra. A középső-miocén anyakőzetek érettsége a Dunántúl déli részén ............................ 98 43. ábra. A darányi szerkezet földtani szelvénye ................................................................... 102 44. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület környezete szénhidrogén előfordulásai ............... 105 45. ábra. A vizsgálati terület környezetében már felfedezett hagyományos szénhidrogénelőfordulások kitermelhető vagyona a felfedezés időpontjai szerinti sorrendben. ............ 107 46. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület környezete előfordulásainak kumulatív kezdeti kitermelhető vagyona kőolaj egyenértékben ..................................................................... 107 47. ábra. A rotary típusú fúrási eljárás berendezései .............................................................. 110 48. ábra. Teljes szelvényű fúrás esetén alkalmazott fúrófejek típusai ................................... 111 49. ábra. Iszapgödör-mentes fúrási technológia ..................................................................... 112 50. ábra. Irányított ferde fúrás ................................................................................................ 113 51. ábra. A rétegrepesztés folyamata ..................................................................................... 114 52. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térségének (Baranya megye) vasút- és közúthálózata ..................................................................................................................... 117 53. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térségének (Baranya megye) vasúti közlekedési hálózatának térképe ........................................................................................................... 120 54. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület villamosenergia ellátásának térképe ................ 126 55. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület földgáz ellátásának térképe .................................. 127 56. ábra. A világ várható energiafogyasztása 20002100 között........................................... 129 57. ábra. A világ folyékony üzemanyag fogyasztása és termelése OECD és nem-OECD országok szerint, illetve különböző olajárak esetén 2040-ben (millió barrel/nap) ........... 129 58. ábra. A földgázszállító rendszer kiépítettsége 2013-ban, és a további tervezett fejlesztések alapján ................................................................................................................................ 130 59. ábra. Az EU primerenergia-mixének változása 2010 és 2030 között .............................. 132 60. ábra. Magyarország várható villamosenergia-termelése a különféle energiamixek szerint ........................................................................................................................................... 132 61. ábra. Magyarország éves szénhidrogén-termelésének alakulása ..................................... 133 62. ábra. Magyarország várható lakossági és tercier hőfelhasználása 2010 és 2030 között .. 135 6
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 63. ábra. Gázkitörés (Zsana-É-2 fúrás, 1979) ........................................................................ 142 64. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térségében található kaposvári és pécsi légszennyezettségi zóna ..................................................................................................... 146 65. ábra. Világörökség és világörökség-várományos terület övezete a Drávaszabolcs vizsgálati területen és térségében. ..................................................................................... 162
Táblázatjegyzék 1. táblázat. A vizsgálati terület sarokpontjai ............................................................................ 12 2. táblázat. A koncesszióra javasolt terület sarokpontjai ......................................................... 12 3. táblázat. A vizsgálati területet, illetve a koncesszióra javasolt területet érintő települési közigazgatási határok .......................................................................................................... 13 4. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület tájbeosztása ........................................................ 14 5. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület talajtípusainak százalékos megoszlása csökkenő sorrendben ........................................................................................................................... 19 6. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület területhasználatának adatai ................................ 24 7. táblázat. Helyi védettséget élvező természeti értékek .......................................................... 27 8. táblázat. A fontosabb korábbi szénhidrogén-kutatási területek a vizsgálati területre és 5 kmes környezetére .................................................................................................................... 29 9. táblázat. Fontosabb szénhidrogén-kutatási jelentések a vizsgálati területre ........................ 29 10. táblázat. A vizsgálati terület 500 méteres mélységet elérő fúrásai (MFGI) ....................... 29 11. táblázat. A vizsgálati terület prekainozoos aljzatot ért fúrásai ........................................... 30 12. táblázat. Az MBFH szénhidrogén-kutató fúrás nyilvántartása szerint a területre eső fúrások ................................................................................................................................. 31 13. táblázat. A rendelkezésre álló geofizikai adatok: geofizikai felmértség a vizsgálati területre ................................................................................................................................ 31 14. táblázat. A vizsgálati területet érintő 3D szeizmikus mérések ........................................... 31 15. táblázat. Digitális formában jelenleg elérhető mélyfúrás-geofizikai mérések a vizsgálati területen és az 5 km-es környezetében ................................................................................ 32 16. táblázat. VSP, szeizmokarotázs mérések a vizsgálati területen és az 5 km-es környezetben ............................................................................................................................................. 33 17. táblázat. A litosztratigráfiai és kronosztratigráfiai beosztás a pannóniai képződményekre49 18. táblázat. A neogén kronosztratigráfia főbb változásai ....................................................... 49 19. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő vízfolyás víztestek ............................ 61 20. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő állóvíz víztestek ............................... 62 21. táblázat. A területre és annak 5 km-es körzetére eső felszín alatti víztestek...................... 64 22. táblázat. Különböző célú vízkiemelések felszíni vizekből ................................................. 65 23. táblázat. Védettséget élvező vízhasználat a területen az érintett víztestek szerint ............. 66 24. táblázat. Felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) .......................................... 66 25. táblázat. Kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében ............. 67 26. táblázat. Egyéb, nem kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében ...................................................................................................................... 67 27. táblázat. A vizsgálati terület felszíni és felszín alatti ivóvíz- vízbázisai ............................ 73 28. táblázat. Nyilvántartott ásvány- és gyógyvízkutak............................................................. 77 29. táblázat. A vizsgálati területen lévő létesítéskor 30 °C-os vagy annál melegebb kifolyó vizet adó kutak ..................................................................................................................... 78 30. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében jelentett vízkivételek, 1000 m3/év egységben ............................................................................................................................ 80
7
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 31. táblázat. Az évi összes jelentett vízkivétel a különböző típusú vízadókban (1000 m3/év) a területen és annak 5 km-es körzetében együttesen .............................................................. 80 32. táblázat. Felszíni víz monitoring pontok a vizsgálati területen és 5 km-es környezetében 81 33. táblázat. Felszínalatti mennyiségi és minőségi monitoring pontok víztestenkénti eloszlása ............................................................................................................................................. 82 34. táblázat. Felszíni víztestek állapotértékelésének összefoglaló táblázata ............................ 84 35. táblázat. A felszín alatti víztestek mennyiségi állapota ...................................................... 85 36. táblázat. Felszín alatti vizek minőségi állapota .................................................................. 86 37. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és 5 km-es körzetében működő ásványbányák tájékoztató adatai ......................................................................................... 89 38. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és 5 km-es körzetében megkutatott ásványi anyagkészletek tájékoztató adatai ........................................................................................ 90 39. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület és környezete szénhidrogén előfordulásainak kezdeti földtani kőolaj és éghető földgáz vagyona ............................................................ 105 40. táblázat. Az érintett vízi út a 17/2002. (III. 7.) KöViM rendelet 3. számú melléklete szerint ........................................................................................................................................... 123 41. táblázat. Jelentősebb szénhidrogén kutatási-termelési havária-események az elmúlt évtizedekben Magyarországon .......................................................................................... 140 42. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területnek (az ország többi területe), valamint Pécs és környéke (6. légszennyezettségi agglomeráció) és Kaposvár és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása .................................................................... 147 43. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területnek (az ország többi területe) valamint Pécs és környéke (6. légszennyezettségi agglomeráció) és Kaposvár és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása .................................................................... 147 44. táblázat. A 2013. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint................................................................................................................................. 148 45. táblázat. A 2014. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint................................................................................................................................. 148 46. táblázat. A 2013. évi légszennyezettségi index értékelése az automata mérőállomások szerint................................................................................................................................. 149 47. táblázat. A 2014. évi légszennyezettségi index értékelése az automata mérőállomások szerint................................................................................................................................. 149 48. táblázat. Örökségvédelem alá eső objektumok a Drávaszabolcs vizsgálati területen (II. kategória) ........................................................................................................................... 161
Függelék 1. függelék. Magyarország prekainozoos térképének tektonikai jelkulcsa ............................ 182 2. függelék. Rövidítések ......................................................................................................... 182 3. függelék A területre eső közigazgatási egységek lakossága és népsűrűsége ..................... 185 4. függelék. A vizsgálati területet érintő 2D szeizmikus szelvények ..................................... 189 5. függelék. Minősített dokumentumok szénhidrogén és geotermia témakörben .................. 190 6. függelék. Minősített dokumentumok környezetföldtan témakörben ................................. 191
8
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Mellékletek 1. melléklet. Drávaszabolcs. Helyszínrajz, természetvédelmi területek 2. melléklet. Drávaszabolcs. Területhasznosítás (CORINE) 3. melléklet. Drávaszabolcs. Prekainozoos aljzat (HAAS et al. 2010.) 4. melléklet. Drávaszabolcs. Alsó-pannóniai képződmények talpmélysége 5. melléklet. Drávaszabolcs. Alsó-pannóniai képződmények vastagsága 6. melléklet. Drávaszabolcs. Szénhidrogén-kutatási felmértség 7. melléklet. Drávaszabolcs. Szeizmikus felmértség 8. melléklet. Drávaszabolcs. Fúrási és geofizikai felmértség
9
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Bevezetés A Bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bányatörvény) 2010. év elejei módosítása alapján „zárt területnek” minősül a meghatározott ásványi nyersanyag — így a szénhidrogén — kutatása, feltárása, kitermelése céljából lehatárolt, vizsgálati pályázatra kijelölhető terület. A Bányatörvény értelmében a zárt területeken a rendelkezésre álló földtani adatok, valamint a vállalkozói kezdeményezések alapján a miniszter vizsgálati pályázatot hirdethet meg azokon a területrészeken, ahol — a külön jogszabály szerinti érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok figyelembevételével — az ásványi nyersanyag bányászata, illetve a geotermikus energia kinyerése energetikai célra kedvezőnek ígérkezik. A komplex érzékenységi–terhelhetőségi vizsgálatokat jelenleg a 103/2011. (VI. 29.) kormányrendelet szabályozza. Ez a vizsgálat a bányászati koncesszió céljára történő kijelölés érdekében végzett környezet-, táj- és természetvédelmi, vízgazdálkodási és vízvédelmi, kulturális örökségvédelmi, talaj- és földvédelmi, közegészségügyi és egészségvédelmi, nemzetvédelmi, területfejlesztési és ásványvagyon-gazdálkodási szempontokat figyelembevevő vizsgálatokat jelenti. A rendelet alapján komplex érzékenységi–terhelhetőségi vizsgálatot a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH), a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI), a Herman Ottó Intézet (HOI) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) végzik, a rendelet 1. mellékletében megjelölt közigazgatási szervek közreműködésével. A rendelet alapján elkészítettük Drávaszabolcs terület érzékenység–terhelhetőség vizsgálati tanulmányát, szénhidrogén vonatkozásában. A tanulmány tartalmát és szerkezetét a rendelet komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tartalmáról szóló 2. melléklete határozza meg.
10
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1. A vizsgálati terület jellemzése 1.1. Drávaszabolcs vizsgálati terület földrajzi leírása 1.1.1. Térbeli elhelyezkedése és földrajza A vizsgált terület 707,1 km2 kiterjedésű, Baranya megye területén helyezkedik el (1. ábra, 1. melléklet). A vizsgálati terület körül kijelöltünk egy 5 km-rel kibővített téglalap alakú környezetet (5 km-es környezet, 1. táblázat). A vizsgálatot, adatgyűjtést részben kiterjesztettük erre a térrészre is.
1. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület elhelyezkedése
A koncesszióra javasolt területen hatályos szénhidrogén bányatelkek terület nem található. A terület (1) sarokpontja Szigetvártól ÉNy-ra található. Innen K felé 8,5 km-re, Nagypeterdtől É-ra található a (2) pont, majd D felé 7,6 km-re, Katádfa térségében a (3) Nyugat felé 15 km-re, Pécsbagota területén a (4), majd D-i irányban 6,4 km-re, Tengeritől Éra az (5) Innen K-i irányban 45 km-t haladva a Mohácsi teraszos síkon található a (6) pont, amelytől D-i irányban 3,4 km-re Udvar településnél az országhatáron helyezkedik el a (7) pont. Innen az országhatáron vezet a vizsgálati terület határa a (8) pontig, ahonnan 6,2 km-rel É-ra, Kovácshida mellett található a (9) pont. Innen 23 km-rel Ny-ra Magyarbóly határában a (10), tovább É-ra 9,2 km-re a (11), majd ismét K-re 29,6 km-re Hegyszentmárton és Tengeri között a (12) sarokpont. Innen délre fordulva 3,8-re található a (13) pont, ahonnan Ny felé 13,5 km-re a (14) Innen É-i irányban 10 km-re helyezkedik el a (15) sarokpont, majd Ny-i irányban újabb 10 km-re az utolsó (16) pont, ahonnan a vizsgálati terület határa É-i irányban 10 km-t haladva éri el az (1) sarokpontot (1. ábra).
11
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1. táblázat. A vizsgálati terület sarokpontjai Vizsgálati terület EOV Y EOV X (m) (m)
Id
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17=1
552000 80000 560500 80000 560500 72400 575500 72400 575500 66000 620500 66000 620500 63112,14 országhatár 582000 48415,96 582000 54600 605100 54600 605100 63800 575500 63800 575500 60000 562000 60000 562000 70000 552000 70000 552000 80000
Id
1 2 3 4 5=1
5 km-es környezet EOV Y EOV X (m) (m)
547000 625500 625500 547000 547000
85000 85000 38771 38771 85000
A vizsgálati területre nem esik hatályos bányatelek, így a koncesszióra javasolt terület megegyezik a vizsgálati területtel (2. táblázat, 2. ábra). Drávaszabolcs Drávaszabolcs térrész határponti koordinátákkal: 707,07 km2 Drávaszabolcs koncesszióra javasolt terület: 707,07 km2 Drávaszabolcs szénhidrogén bányatelkek területe: 0 km2 2. táblázat. A koncesszióra javasolt terület sarokpontjai Id
EOV Y (m)
EOV X (m)
Koncesszióra javasolt terület 552000 80000 560500 80000 560500 72400 575500 72400 575500 66000 620500 66000 620500 63112,14 országhatár 8 582000 48415,96 9 582000 54600 10 605100 54600 11 605100 63800 12 575500 63800 13 575500 60000 14 562000 60000 15 562000 70000 16 552000 70000 17=1 552000 80000 1 2 3 4 5 6 7
A 3. táblázat sorolja fel azokat a településeket, amelyek közigazgatási területe (kül-, és/vagy belterülete) érinti a vizsgálati területet, egyben a koncesszióra javasolt területet is.
12
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 3. táblázat. A vizsgálati területet, illetve a koncesszióra javasolt területet érintő települési közigazgatási határok Település
Alsószentmárton Áta Babarcszőlős Baksa Bánfa Beremend Besence Bezedek Bisse Bogádmindszent Bóly Borjád Botykapeterd Bürüs Csányoszró Dencsháza Drávacsehi Drávapalkonya Drávaszabolcs Egyházasharaszti Garé Gerde Gilvánfa Gordisa Gyöngyfa Harkány Hegyszentmárton Hobol Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Ivándárda Kásád Katádfa Királyegyháza Kisasszonyfa Kisbudmér Kisdér Kisharsány Kiskassa Kislippó Kistapolca Kistótfalu Kórós Kovácshida Lapáncsa
Megye
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
Település
Lippó Magyarbóly Magyarmecske Magyartelek Majs Márok Matty Nagybudmér Nagycsány Nagyharsány Nagynyárád Nagypeterd Nagytótfalu Ócsárd Okorág Old Ózdfalu Palkonya Páprád Pécsbagota Pócsa Rózsafa Sárok Sátorhely Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Sumony Szabadszentkirály Szalánta Szava Szentdénes Szentegát Szigetvár Szőke Tengeri Téseny Töttös Túrony Udvar Újpetre Vajszló Várad Velény Villány Vokány
Megye
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
13
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2. ábra. A vizsgálati terület és a koncesszióra javasolt területek elhelyezkedése A pontszámozás a 2. táblázat szerinti. barna vonal – a vizsgálati terület, fekete vonal – a vizsgálati terület 5 km-es környezete. rózsaszín poligon – Drávaszabolcs koncesszióra javasolt terület.
A vizsgált terület tájbeosztását (1. ábra) DÖVÉNYI szerk. (2010) alapján a 4. táblázat mutatja. 4. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület tájbeosztása (DÖVÉNYI szerk. 2010 alapján) Nagytáj
Alföld
Középtáj
Kistáj
Kistájcsoport
Terület (km2)
%
Duna menti síkság
Mohácsi teraszos sík
Csepel–Mohácsi-síkság
17,2
2,4
90,6
12,8
143,5
20,3
Dráva-sík Dráva menti síkság
Fekete-víz síkja
276,5
39,1
Mecsek és Tolna– Baranyai-dombvidék
Dél-Baranyai-dombság
Baranyai-dombság
125,9
17,8
Dél-Zselic
Zselic
53,4
7,6
Összesen
707,1
100,0
nincs
Nyárád–Harkányi-sík Dunántúlidombság
A vizsgált terület legnagyobb része (74,6%) az Alföld, kisebb része (25,4%) a Dunántúlidombság nagytájhoz tartozik, tehát két markánsan eltérő nagytáj alkotja. Ny-ról K-re haladva a Dél-Zselictől a Mohácsi teraszos síkig, D-felé pedig a Nyárád–Harkányi-síkig húzódik. Nem része a Villányi-hegység tömbje, amely mélyen beékelődik a vizsgálati területre. ÉNyon a Dél-Zselic löszös üledékben kialakult, É–D irányú völgyekkel tagolt hegylábfelszíne terül el, amely a Fekete-víz síkjának nagyobbrészt teraszos, D-i részén futóhomokkal fedett hordalékkúp síkságával érintkezik. A vizsgálati terület középső részét a Dél-Baranyaidombság — Dél-Zselichez hasonlóan — löszös üledékeken kialakult hegylábfelszíne alkotja, 14
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány amelyet számos É–D irányú völgy tagol, melyeket délebbre a Villányi-hegység tömbje K-i, illetve Ny-i irányokba térít el. A terület legnagyobb részét (39,1%) a változatos morfológiájú, É–D-i és ÉNy-DK-i csapású völgyekkel szabdalt Nyárád–Harkányi-sík teraszos hordalékkúpsíksága alkotja, amelynek legnagyobb része alacsony ármentes síkság, a Karasicától Ny-ra elhelyezkedő területe pedig hullámos síkság. A terület D-i részén emelkedik a beremendi Szőlő-hegy sasbérce, amely a kistáj legmagasabb pontja (162 m). Az éghajlat mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, de főként az ÉNy-on közel van a nedves övezethez. Az évi napfénytartam ÉNy-on 2000–2020 óra, a DK-i részeken pedig 2070–2080 óra, nyáron 810–820, télen pedig 210 óra körül alakul. Az évi középhőmérséklet 10,5–10,8 °C. A napi középhőmérséklet március végétől–április elsejétől 200–203 napon át (október 19–22-ig) 10 °C fölött marad. Az utolsó tavaszi fagyok április 5–8-a körül, míg az első őszi fagyok október 25–28-a körül várhatók, így évente 200–203 fagymentes napra lehet számítani. A maximum hőmérsékletek sokévi átlaga 33,5–34°C, míg a téli minimumoké –16°C körül alakul. A csapadék évi összege ÉNy-on kb. 680–710 mm, DK-en 630–670 mm. Évente kb. 30 hótakarós nap valószínű, a maximális hóvastagság átlaga 20–22 cm. Az ariditási index (az a dimenzió nélküli szám, mely a párolgás és a csapadék arányát jellemzi oly módon, hogy a mm-ben mért elpárolgott vízmennyiséget elosztjuk a mm-ben mért csapadékmennyiséggel; ha értéke >1 arid, ha <1 humid éghajlatról beszélünk): 0,98–1,10 közötti. A leggyakoribb az ÉNy-i és É-i szélirány, az átlagos szélsebesség eléri a 2,5–3 m/s értéket. Az éghajlati adottságok ÉNy-on a kevésbé hőigényes, DK-en pedig a hőigényesebb és hosszú tenyészidejű fajoknak kedvezőek.
15
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
3. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület Magyarország geomorfológiai térképén (kivágat: PÉCSI 2000)
16
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A 2011-es Népszámlálás adatai alapján látható, hogy a mintaterületen a népsűrűség 53,1 fő/km2 volt. Ez a szám jelentősen elmarad az országos átlagtól (107 fő/km2), amit a területen található 92 település közül csak Szigetvár (269 fő/km2), Siklós (188 fő/km2), Harkány (156 fő/km2), Bóly (156 fő/km2) és Villány (114 fő/km2) települések népsűrűsége halad meg. A területen a lakosság korszerkezete jónak mondható, az országos átlagnál magasabb a gyerekek aránya. Az öregedési index (a ≥65 éves életkorú népességnek a gyermekkorú, ≤14 éves népességhez viszonyított arányát kifejező szám, mely a népesség korösszetétele változásának, így az elöregedés folyamatának legfontosabb indikátora) 86,6% volt (az országos átlag 93%), de a különböző járások között jelentős különbségek figyelhetők meg. Míg a Sellyei járásban ez az érték 73,4%, addig a Mohácsi járásban 112%. Különösen extrém értékek figyelhetők meg például Udvaron, ahol az öregedési index értéke 336,4%, ahol gyors elöregedés tapasztalható, vagy Alsószentmártonban, ahol ugyanez az érték 5,3%, tehát a lakosságon belül nagyon magas arányt képviselnek a gyerekek, fiatalok. A lakosság iskolázottsági szintje alacsony, jelentősen elmarad az országos átlagtól. A legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 39,8%, míg az országos átlag csak 25%. Ezzel szemben az érettségivel, vagy egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők aránya csak 18,3%, míg országosan az ő arányuk eléri a 43%-ot. Általánosan elmondható, hogy a nagyobb településeken általában magasabb a lakosság iskolázottságának szintje: Szigetváron, Villányban, Siklóson, Harkányban, Szalántán és Bólyon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya meghaladja a 10%-ot. A vizsgált területen az aktivitási arány, azaz a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak és munkanélküliek) aránya a teljes lakosságon belül 40,1%, ami elmarad az országos 45,4%-tól. A munkanélküliségi ráta (a munkanélküliek aránya a 15-74 éves, gazdaságilag aktív lakosságban) a mintaterületen átlagosan 22%, ami az országos 12,6%-hoz viszonyítva magas. Itt is elmondható, hogy a nagyobb településeken, városokban általában alacsonyabb a munkanélküliség, míg a gyakran elszigetelt falvakban magas (4. ábra) (Népszámlálás 2011).
4. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati területen mért munkanélküliségi ráta, 2011 (%) 17
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A lakosság jövedelmi helyzete (5. ábra) kedvezőtlen. A Népszámlálás évében az egy főre eső éves jövedelem 459 ezer forint volt. Ugyanebben az évben az országos átlag 781 ezer Ft. Ezt az értéket a területen található egyik település sem érte el, a legközelebb Beremend (704 ezer Ft), Borjád (725 ezer Ft) és Bóly (731 ezer Ft) átlagos jövedelmei voltak hozzá (NAV Személyi jövedelemadó statisztika). A mintaterületen található nemzetiségek közül a cigány (11,3%), a német (6,2%) és a horvát (1,5%) kisebbségek találhatók meg a legnagyobb számban. Bizonyos településeken egyes nemzetiségek aránya kiugróan magas. Alsószentmártonon például 98% a cigány népesség aránya. A horvát kisebbség alacsony számban van jelen a területen, ennek ellenére például Kásádon 44,2%-ban található meg. A német kisebbség aránya a Mohácsi (25,9%) és a Bólyi (19,1%) járásban magas (Népszámlálás 2011).
5. ábra. Egy lakosra jutó éves jövedelem Drávaszabolcs vizsgálati területen, 2011 (%)
Összességében elmondható, hogy a terület rossz társadalmi-gazdasági mutatókkal rendelkezik, a problémák koncentrálódnak a térségben. Mind a foglalkoztatottság — és ennek következtében a jövedelem — mind pedig az iskolázottság elmarad az országos átlagoktól.
18
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.1.2. Talajtan és természetes növényzet 1.1.2.1. Talajtípusok A vizsgált terület talajtani szempontból nagyon változatos; 10%-nál nagyobb mennyiségben négyféle, kisebb mennyiségben hatféle talajtípus fordul elő (5. táblázat, 6. ábra). 5. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület talajtípusainak százalékos megoszlása csökkenő sorrendben Talajtípus kódja
26 11 9 25 16 14 7 13 31 3
Talajtípus
Réti öntéstalajok Csernozjom–barna erdőtalajok Barnaföldek (Ramann-féle barna erdőtalajok) Réti talajok Réti csernozjomok Alföldi mészlepedékes csernozjom Agyagbemosódásos barna erdőtalajok Mészlepedékes csernozjomok Fiatal, nyers öntéstalajok Humuszos–homokos talajok Összesen
Terület (km2)
211,99 169,24 108,05 105,81 61,09 35,46 8,28 4,33 1,92 0,93 707,10
%
30,0 23,9 15,3 15,0 8,6 5,0 1,2 0,6 0,3 0,1 100,0
A réti öntéstalajok (öntés réti talajok) elsősorban a Fekete-víz és a Dráva mentén, alluviális talajképző üledéken, a Karasica mentén löszön alakultak ki. Zömmel homokos vályog, vályog mechanikai összetételűek, termékenységük változó kalciumkarbonát-tartalmuk (a talajtanban „szénsavas-mész”-tartalom) függvénye. Elsősorban szántók és rétek, legelők, illetve erdők, ligeterdők. Nyers, fiatal öntéseket a Dráva mentén, két kis foltban lehet találni, rajtuk általában ligeterdő települ meg. Réti talajok legnagyobb kiterjedésben a Fekete-víz síkján fordulnak elő, máshol foltszerűen jelennek meg. Alluviális üledéken keletkezett, vályog mechanikai összetételű, a Pécsi-víz környezetében magas szervesanyag tartalmú talajok. Elsősorban szántók, kisebbrészt erdők, ligeterdők és rét–legelők. A barnaföldek (Ramannféle barna erdőtalajok) a Dél-Baranyai-dombság területén és a K-ről csatlakozó Nyárád– Harkányi-síkon lösz talajképző üledéken alakultak ki, vályog mechanikai összetételűek, vízgazdálkodásukra a közepes vízvezető- és az erős víztartó-képesség jellemző. Termékenységük a humusztartalom függvénye. Zömmel szántók, alárendelten erdők, szőlőés gyümölcstermő területek. A csernozjom–barna erdőtalajok a barnaföldek sztyeppesedésével képződnek. A talajképző üledék homoktartalmától függően vályog, homokos vályog mechanikai összetételűek. Talajszerkezetük, vízgazdálkodásuk a barnaföldekénél jobb, csaknem kizárólag szántóterületek, kisebb részben erdők, alárendelten szőlők–gyümölcsösök. A mészlepedékes csernozjom és az alföldi mészlepedékes csernozjom kedvező termékenységű talajféleségek, zömmel szántók, erdők. Agyagbemosódásos barna erdőtalajok főként a vizsgált terület ÉNy-i sarkában, a Dél-Zselicben, illetve a Dél-Baranyai-dombság területéről benyúló kis foltban találhatók. Lösz talajképző üledéken fejlődtek ki, vályog mechanikai összetételű, közepes vízvezető-, erős víztartó-képességű talajféleségek. Lankás és sík felszínen zömmel szántóterületek, nagyobb lejtésű felszíneik erdők, szőlők, rétek. Réti csernozjom a Fekete-vízsíkján, a Pécsi-víz jobb partján alluviális üledéken (lápi agyag, réti agyag) nagyobb kiterjedésben, illetve a vizsgált terület K-i részén, a Mohácsi teraszos-sík benyúló területén a Duna hordalékára rakódott löszön alakult ki, vályog mechanikai összetételű, hasznosítása uralkodóan szántóként történik. Siklós környékén lösz erősen homokos foltjain humuszos homoktalajok keletkeztek. 19
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
6. ábra. Talajtípusok a Drávaszabolcs vizsgálati területen (VKGA 2009)
1.1.2.2. Talajérzékenység A bányászati koncessziós munkálatokkal (=hatások) szemben mutatott talajérzékenységet térképen ábrázoltuk. A 15 hatás a következő volt: anaerob viszonyok, biogén oldódás, hőszennyezés, humusz-hígulás, láposodás/rétiesedés, lúgosítás, másodlagos szikesedés, roskadás/omlás, savasodás, talajdegradáció, felületi talajlehordódás, vonalas talajlehordódás, talajvízszint emelkedés, tömörödés, vízzárás. A vonatkozó adatokat, térképi forrásokat úgy válogattuk össze, hogy azok alkalmasak legyenek a talajokat veszélyeztető hatások értékelésére (MARSI, SZENTPÉTERY 2013). Az agrotopográfiai adatbázis (VKGA 2009) kilenc tematikus szintje közül közvetlenül hetet vontunk be a felszíni hatásokat értékelő adatok közé és kilenc érzékenységi kategóriát különítettünk el úgy, hogy veszélyeztetettségi pontérték szerint három fő csoportot és azokon belül három–három alcsoportot képeztünk. A 6. ábra a vizsgált terület fentiek szerint meghatározott talajérzékenységét ábrázolja.
20
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
7. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület koncessziós tevékenységgel szembeni talajérzékenységi térképe (MARSI, SZENTPÉTERY 2013)
A vizsgált terület nagy része talajérzékenység szempontjából az erősen veszélyeztetett főkategória közepesen és kevésbé érzékeny alcsoportjába tartozik. A Dráva alluviuma, a kisebb-nagyobb patakok, csatornák ártere pedig a közepesen veszélyeztetett főcsoport erősen és közepesen érzékeny alcsoportjába sorolt (7. ábra), mert a réti öntések és a fiatal, nyers öntéstalajok csak alig, vagy közepesen reagálnak a vizsgált hatásokra. A barnaföldek (Ramann-féle barna erdőtalajok) a lúgosítás és a másodlagos szikesedés kivételével a legtöbb vizsgált hatásra közepesen, illetve erősen érzékenyek. A csernozjom–barna erdőtalajokat csupán a másodlagos szikesedés nem érinti (a réti talajok esetében azonban ez a legnagyobb veszély), minden más hatásra közepesen, illetve erősen érzékenyek. A réti csernozjomok, az alföldi mészlepedékes csernozjomok és a mészlepedékes csernozjomok minden vizsgált hatásra legalább közepesen érzékenyek. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajok esetében a savanyodás és a tömörödés a legveszélyesebb, a humuszos–homokos talajokat az areális és lineáris erózió károsítja leginkább. A talajvédelemre az egész vizsgált területen kiemelt figyelmet kell fordítani.
21
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.1.2.3. A vizsgálati terület természetes növényzete A terület nagy része mezőgazdasági művelés alá esik. A klímazonális erdők jellemzően gyertyános tölgyesek, de középtájt inkább cseres-tölgyesek. A terület nyugati felén az ültetett erdők akácosok és fenyvesek, míg keleten ezekhez nemesnyár és fűz ültetevények csatlakoznak. A völgytalpakon, az egykori ligeterdők irtása nyomán, a feltöltődő morotvákban és a holtágak környékén mocsárrétek és láprétek találhatók. Dél-Zselic (ÉÉNy) A dél felé egyre alacsonyabb tájban a dombhátak nagy része mezőgazdasági terület, a természetes növényzet maradványai főként völgyekben és meredek oldalakon találhatók. Klímazonális társulása a gyertyános kocsánytalan tölgyes, mellette dél felé nagyobb szerepet kapnak a ligeterdők (égerliget, égeres mocsárerdő, keményfaliget). A kistáj déli részén a síkságba futó lapos dombhátak és széles völgytalpak alkotta hullámos felszínű tájban, sztyeppesedő rétek és mocsárrétek alkotják az egykori erdők helyén kialakult növényzetet. Fekete-víz síkja (ÉNy) Ma ár- és belvízmentesített terület, jelentős részben művelt táj, ahol egyre nagyobb teret hódítanak az akácültetvények. A szántók között megmaradt néhány nagyobb gyertyános kocsányos tölgyes erdőtömb. Korábban a bükk is gyakoribb lehetett a tájon, ennek emléke pl. a Szentegáti-erdő bükköse. Jellemző táji elemek az egyre szaporodó mesterséges tavak. A legelők és különösen a fás-legelők az évszázados ártéri gazdálkodás emlékei, különleges táji értékek. Dél-Baranyai dombság (középső rész) A kistáj napjainkban kultúrtájnak tekinthető, megmaradt, fragmentálódott természetes vegetációja viszont változatos. Klímazonális növényzete a cseres-tölgyes, de a kistájban gyakoriak az akácosok és az ültetett fenyvesek. A megmaradt löszgyepek és erdőssztyeprétek szétszórt apró foltjaiban ritka fajok fordulnak elő. A völgyaljakban magaskórósok, magassásrétek és mocsárrétek találhatók, helyenként kaszálóréteket tartanak fenn. A legelők nagy részét felhagyták, ezért becserjésedtek. Számos szubmediterrán jellegű növényfaj is jellemző a kistájra. Mohácsi-teraszos sík (ÉK) A kistáj nagy része potenciális erdőterület. Nagyobb része ma már mezőgazdasági művelés alatt áll, természetközeli növényzet inkább csak a Duna mentén maradt meg. A természetes erdőtársulások közül legjelentősebbek a tölgy-kőris-szil ligeterdők, az alacsonyabb ártéri szinteket fűz és nyárligetek foglalják el. E természetes kép helyett azonban gyakran a helyükre telepített kultúrerdőket (fekete diósokat, nemesnyárasokat, akácosokat, vagy fehérfűz-, fehérnyár-, néhol kocsányostölgy-ültetvényeket) találunk. Az egykori ligeterdők irtása nyomán mocsárrétek jöttek létre. Nyárád-Harkányi sík (K, DK) Erősen átalakított, szántók borította agrártáj. Eredeti növényzete gyertyános-tölgyes, ami nyugatról kelet felé haladva egyre több lösztölgyes jelleget mutat. Az alacsonyan fekvő erdők szubmediterrán jellege még felismerhető. Az erdei vegetáció ma már csak elszigetelt foltokban maradt fenn (Egyházasharaszti, Beremend, Töttös, Majs), gyakoriak a rontott erdők és az akác-, nemesnyár- és fenyőültetvények. A szárazabb részeken, sokszor öreg temetők környékén, apró, szubmediterrán hatást tükröző löszgyepfragmentumok is felbukkannak. Az erőteljesen feltöltődő morotvákban és a környékükön még igen gazdag lápi, mocsári, szikesedő réti és pionír iszapvegetáció tenyészik. A szabályozott vízfolyások mentén
22
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány többnyire fajszegény vízi, vízparti növényzet, magassásosok és mocsárrétek találhatók. Gyomflórája közepesen gazdag. Dráva-sík (D) A Dráva-ártér a folyószabályozás, ármentesítés óta jelentősen átalakult. Fragmentálódott természetes vegetációjában a megmaradt nagyobb erdőtömböket szubmontán–szubmediterrán elemekben gazdag tölgy-kőris-szil ligetek és gyertyános kocsányos tölgyesek alkotják. Gyakoriak az ültevények, például nemesnyár, fűz és akác. Természetes állapotú fűzliget és fehérnyár-liget a hullámtéren és a holtágak mentén még előfordul néhány helyen. A holtágak lápi növényzete a feltöltődési szukcesszió különböző stádiumait jeleníti meg, a pionír iszapvegetációtól a láperdőig. A vizsgálati terület erdőségei Az erdők kiterjedése nem túl nagy (12,16%) és ezek is elszórtan helyezkednek el, inkább a terület nyugati felében és délen. A klímazonális erdők gyertyános tölgyesek, melyekhez különböző típusú ligeterdők csatlakoznak. Északnyugaton a bükk is megjelenik, középtájt cseres-tölgyesek találhatók, míg kelet felé nő a lösztölgyesek előfordulási aránya. Sok a telepített erdő, nyugaton és középen az ültetett erdők akácosok és fenyvesek, míg keleten és délen nagyobb a változatosság, a korábban említett típusok mellett többféle nyár és fűz is alkot ültetvényeket. Tulajdonforma tekintetében nyugaton és délen az állami tulajdon a legnagyobb arányú, míg keleten inkább a magántulajdonú erdők aránya jelentős. Elsődleges rendeltetés szempontjából a terület nagy része a gazdasági kategóriába esik, de védelmi kategória is előfordul, elsősorban az országos szintű védettséget élvező területeken (8. ábra). Tűzveszélyességi szempontból a kis tűzveszély kategória jellemző az egész területen, de kisebb területet érintve előfordul a közepes- és nagymértékű tűzveszély kategória is.
8. ábra. A vizsgálati területek erdői elsődleges rendeltetésük szerint 23
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.1.3. A területhasználat térképi bemutatása A területhasználat ismert adatai a CORINE (2009) szerint az alábbiak (6. táblázat), térképi ábrázolásuk a 2. mellékleten látható. 6. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület területhasználatának adatai (CORINE 2009) Kód
Leírás
112 121 131 133 141 211 231 242 243 311 313 321 324 411 511 512
Lakott területek – nem összefüggő település szerkezet Ipari, kereskedelmi területek Bányák, lerakóhelyek, építési munkahelyek – nyersanyag kitermelés Bányák, lerakóhelyek, építési munkahelyek – építési munkahelyek Mesterséges, nem mezőgazdasági zöldterületek Nem öntözött szántóföldek Rét/legelő Mezőgazdasági területek – komplex művelési szerkezet Elsődlegesen mezőgazdasági területek Lomblevelű erdők Vegyes erdők Természetes gyepek, természet közeli rétek Átmeneti erdős–cserjés területek Szárazföldi vizenyős területek – szárazföldi mocsarak Kontinentális vizek – folyóvizek, vizi utak Kontinentális vizek – állóvizek Összesen
Terület (km2)
19,37 3,02 1,05 0,58 0,30 529,10 19,96 7,74 8,94 85,82 0,17 0,41 21,61 4,97 1,32 2,74 707,10
%
2,74 0,43 0,15 0,08 0,04 74,83 2,82 1,09 1,26 12,14 0,02 0,06 3,06 0,70 0,19 0,39 100,000
1.1.4. Természetvédelem Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről egyik alapelve rögzíti, hogy „a természet védelméhez fűződő érdekeket a nemzetgazdasági tervezés, szabályozás, továbbá a gazdasági, terület- és településfejlesztési, illetőleg rendezési döntések, valamint a hatósági intézkedések során figyelembe kell venni.” A 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről, kimondja, hogy terv vagy beruházás elfogadása, illetőleg engedélyezése előtt vizsgálnia kell a Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére gyakorolt hatásokat. Bármilyen kedvezőtlen hatás megállapítása esetén bizonyos közérdekhez fűződő tervek vagy beruházások esetében lehet engedélyt kiadni, de a beruházást úgy kell megvalósítani, hogy az a lehető legkisebb kedvezőtlen hatással járjon. A vizsgált területen nemzeti park és természetvédelmi terület található (1,4%). A Natura 2000-es területek döntő része a különleges vagy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek (SAC) kategóriába tartozik (6,8%), míg különleges madárvédelmi terület (SPA) alig található (0,2%). A Nemzeti Ökológiai Hálózat elemei közül elsősorban magterületet találunk (10,4%), az ökológiai folyosó kategóriába tartozik a terület 3,2%, míg pufferterület nem fordul elő (összesen 13,6%-ot fed le ez a védelmi kategória a területből). Az egyes védett kategóriák átfednek egymással! 1.1.4.1. Természetvédelmi területek Duna–Dráva Nemzeti Park A nemzeti park szinte teljes területe az egykori ártéren található és a „Dráva-menti területek” elnevezésű részterületének keleti része esik a vizsgált területre. A folyó gyors, esése jelentős, de a magyar szakaszon fokozatosan csökken, sok hordalékot hoz magával, amit 24
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány hazánkban rak le. A Dráva jellegzetes képződményei a zátonyszigetek, melyek folyamatosan épülnek és pusztulnak, ezáltal a helyüket is változtatják és a pionír növényzet jellegzetes élőhelyei. A folyó a vízimadarak vonulásában és telelésében meghatározó szerepet tölt be. A folyó mentén található kistelepülések lakói elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak. Keleten a „Duna-menti területek” nevű részterület kicsit belóg a vizsgált területre. A Duna homokos zátonyain csigolya-bokorfüzesek és mandulalevelű bokorfüzesek találhatók. Az iszapos homokkal borított partokon, a holtágak mentén fűzligetek fordulnak elő. Sok a védett növényfaj, például a vízi-lófark, amely családjának egyetlen ma élő képviselője és a bédai holtágak homokos aljzatán él. A vízi vegetációt a partok felől mocsári növényzet szegélyezi és a nádasokat magassásos társulások követik. A magas ártéren, például Béda-Karapancsa területén fajgazdag tölgy–kőris–szil ligeterdők maradványai találhatók. Gazdag a terület állatvilága is, a fekete gólya és a rétisas állomány európai jelentőségű. A legnagyobb hazai fekete gólya populáció megvédése a nemzeti park kiemelt feladatai közé tartozik. Érintett települések: Alsószentmárton, Drávacsehi, Drávapalkonya, Drávaszabolcs, Gordisa, Matty, Old, Sátorhely, Udvar Bükkhát Természetvédelmi Terület A természetvédelmi terület északi része található a vizsgált területen. Jellemzők a síkvidéki gyertyános tölgyesek és tölgy–kőris–szil ligeterdők értékes állományai, melyekben fekete gólya és vörös kánya is fészkel. Az erdőrezervátum-hálózat kiépítésének célja, hogy megismerjük erdeink bonyolult működését elsősorban természetes viszonyok között, továbbá az emberi beavatkozások hatásait vizsgálva. A magterület esetében cél a természetes erdődinamikai folyamatok érvényre jutásának elősegítése és annak megfigyelése, hogy a gazdálkodás és más emberi beavatkozások megszűntével az erdő hogyan alakul át. A védőzónában a védelmi funkciók fenntartása mellett kiemelt cél a kísérleti erdőgazdálkodás, a nagy területű tarvágásos vágásmód helyett új erdőhasználati eljárások kidolgozása, összehasonlítása és bemutatása. Érintett települések: Páprád, Vajszló Szentegáti-erdő Természetvédelmi Terület A természetvédelmi terület északi része nyúlik be a vizsgált területre. Túlnyomórészt gyertyános-kocsányos tölgyesek fordulnak elő, de kis részben tölgy–kőris–szil ligeterdők is megtalálhatók. Előbbi állományába ékelődve találjuk a mára már átalakult bükkös társulásokat. A védett területen 14 védett növényfaj található. Botanikai jelentőségét mutatja 4 különleges orchidea faj és 3 ritka páfrány faj. Az évszázados bükkfákban készíti fészkelő helyét a fekete harkály, amelyet a következő évben egyetlen odúlakó galambunk, a kékgalamb foglal el. Fészkel még a területen a barna kánya, a darázsölyv és a léprigó is. Érintett települések: Bürüs, Szentegát 1.1.4.2. Egyéb, országos védettségű területek Nemzeti Ökológiai Hálózat Az ökológiai hálózat övezeteire vonatkozó általános irányelveknek megfelelően az ökológiai hálózat övezeteiben tájidegen műtárgyak, tájképileg zavaró létesítmények nem helyezhetők el, és a táj jellegét kedvezőtlenül megváltoztató domborzati beavatkozás, valamint a természetvédelem céljaival ellentétes fásítás nem végezhető. Magasépítmények (10 méternél magasabb) elhelyezése kerülendő, illetve csak látványterv alapján a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával engedélyezhető. Az ökológiai hálózat mezőgazdasági művelés alatt álló területein csak környezetkímélő extenzív gazdálkodás folytatható. Az övezetek területén művelésiág-változtatás – művelés alól kivonás és a művelés 25
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány alól kivett terület újrahasznosítása – a termőföld védelméről szóló, 2007. évi CXXIX. törvény 10. § (1) bekezdése alapján csak az ingatlanügyi hatóság engedélyével lehetséges. A pufferterületeken a földtani kutatáshoz, tájrendezéshez és bányászati termeléshez kapcsolódó államigazgatási eljárásokban a természetvédelmi hatóság szakhatósági bevonása szükséges. Magterület található az országos szinten védett területeken, a Natura 2000-es területeken (kivéve Besencétől északnyugatra), továbbá Sumonytól nyugatra, Borjádtól és Majstól keletre. Délen több nagyobb terület is ebbe a kategóriába tartozik, Drávaszabolcs és Siklósnagyfalu között, Alsószentmártontól délre és Kásádtól délre az országhatárig. Ökológiai folyosó fordul elő a vízfolyások mentén (Pécsi-víz, Hegyadó-patak, VillányPogányi vízfolyás, Szemelyi-patak, Gordisai-csatorna, Egerszegi-csatorna), Velénytől keletre, Ózdfalutól nyugatra, Majstól nyugatra és délre, Illocskától délnyugatra és Mattytól északkeletre és délre. Pufferterület nem fordul elő a vizsgált területen. Natura 2000 területek A különleges vagy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek (SAC) közé tartozik a Béda-Karapancsa (HUDD20045) nevű terület, a Kelet-Dráva (HUDD20007), az ÓcsárdHegyszentmártoni völgyek (HUDD20010), az Ormánsági erdők (HUDD20008), az Ormánsági vizes élőhelyek és gyepek (HUDD20052), a Tenkes (HUDD20001) és a Töttösierdő (HUDD20065). Egy különleges madárvédelmi terület (SPA) található a vizsgált területen, a BédaKarapancsa (HUDD10004) elnevezésű terület. Ramsari terület nem található a vizsgált területen. „Ex lege” védett természeti terület „Ex lege” védett természeti területnek minősülnek a lápok, szikes tavak, kunhalmok, földvárak, források és víznyelők. „Ex lege” védettek a barlangok is, de ezek — jellegüknél fogva — védett természeti értékek. A vizsgált koncessziós területen „ex lege” védett természeti terültről nincs információnk. A holtágakban, feltöltött morotvákban és a környékükön védett lápok előfordulhatnak, de pontos információkkal az illetékes nemzeti park igazgatóság rendelkezik. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai leválogatták az „ex lege” lápokat a bányakoncesszió területére, térképi megjelenítésként is. „Ex lege” védett láp Drávaszerdahely külterületén a Sződönyi-láp, Gordisától D-re az Ó-Dráva elláposodott holtág és Beremend településtől D-re a Részeg-láp. 1.1.4.2. Helyi jelentőségű védett természeti területek Helyi jelentőségű védett természeti területeknek nevezzük a települési — Budapesten a fővárosi — önkormányzat által, rendeletben védetté nyilvánított természeti területeket. Védelmi kategóriájukat tekintve lehetnek természetvédelmi területek (TT) vagy természeti emlékek (TE) is (7. táblázat).
26
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 7. táblázat. Helyi védettséget élvező természeti értékek Név
Bólyi platánfák (4 db) Kastélypark Harkányi facsoport Hoboli-tölgyfák Langyosvizű forrás környéke Magyarteleki kastélypark Magyarteleki kocsányos tölgyek (2 db) Madár-emlékpark Hársfa sorok Máriagyűdi-barlang felszíne Vadgesztenye fasorok Szigetvári vár környéke Szőke, Csertölgyfák
Törzskönyvi szám
Megye
Település
Védelmi kategória
Kiterjedése (ha)
Ebből fokozottan védett (ha)
Hatályba lépés éve
1/72/TE/85 1/42/TT/75 1/79/TE/88 1/4/TE/41 1/106/TT/97 1/164/TT/08
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
Bóly Bóly Harkány Hobol Kistapolca Magyartelek
TE TT TE TE TT TT
0 11,47 0,43 0,4 1,39 0
0 0 0 0 0 0
1985 1975 1988 1941 1997 2008
1/165/TE/08
Baranya
Magyartelek
TE
0
0
2008
1/98/TT/95 1/58/TT/79 1/5/TT/42 1/57/TT/79 1/23/TT/74 1/162/TE/11
Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya Baranya
Matty Siklós Siklós Siklós Szigetvár Szőke
TT TE TT TE TT TE
0,47 1,82 0,12 0 27,02 0
0 0 0 0 0 0
1995 1979 1942 1979 1974 2011
27
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.2. Drávaszabolcs vizsgálati terület földtana 1.2.1. A terület geológiai és geofizikai megkutatottsága 1.2.1.1. Szénhidrogén-kutatás A terület szempontjából legjelentősebb már visszaadott szénhidrogén-kutatási területek neveit és fontosabb dokumentációit a 8. táblázat és a 9. táblázat adja meg (9. ábra, 6. melléklet).
9. ábra. Korábbi és jelenlegi szénhidrogén-kutatások által érintett területek
A területre jelenleg nem esik egyetlen hatályos szénhidrogén-kutatási terület sem. 1.2.1.2. Szakirodalom, jelentések Áttekintettük a vizsgálati területről potenciálisan rendelkezésre álló földtani, geofizikai, fúrásos, vízföldtani adatokat az MBFH Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárában (MÁFGBA). A fontosabb jelentéseket a 9. táblázat listázza.
28
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 8. táblázat. A fontosabb korábbi szénhidrogén-kutatási területek a vizsgálati területre és 5 km-es környezetére Név Időszak (Kezdet és megszűnés)
Mecsek (Ibolya) - szénhidrogén 2005–2015 Mecsek-Nyugat 116. - szénhidrogén 2000–2012
Engedélyes
Zárójelentés, fontosabb dokumentáció az MÁFGBA-ban
Megjegyzés
T.23139
vizsgálati területet lefedi
T.22632
csatlakozó terület Ny-on
Magyar Horizont Energia Kereskedelmi és Szolgáltató MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
9. táblázat. Fontosabb szénhidrogén-kutatási jelentések a vizsgálati területre MBFH adattári szám
Szerzők, évszám
T.23139
Járai Zoltán, Sulyok István, Szabó Levente 2013
Jelentés címe
Engedélyes
A vizsgálati területet érintő korábbi szénhidrogén-kutatások fontosabb jelentései
A Magyar Horizont Energia Kft. kutatási zárójelentése a „Mecsek” szénhidrogén kutatási területre.
MHE Kft.
A vizsgálati területet 5 km-es környezetét érintő korábbi szénhidrogén-kutatások fontosabb jelentései
T.22632
Horváth Zsolt, Lukács Szilveszter, Gyergyói László,; Mészáros Vince Csaba, Zsuppán Gyula, Gellért Balázs, Mikuláné Kajári Mónika, Császár János, Tóth László et al. 2012
Zárójelentés a 116. Mecsek-Nyugat kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről (Lakócsa-1, Kastélyosdombó-1, Potony-1, Zaláta-1, Zaláta-K-1 fúrások; Mecsek-Ny 2D (SE-1-37), Zaláta 2D (SE-38-47), Barcs-DK 3D, Cún 3D, Oresac-Potony 3D (Novi GradacPotony 3D), Zaláta-Dravica-East 3D; + Határozat, Hiánypótlás; +1 CD)
MOL Nyrt
Számbavettük az MBFH Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárában (MÁFGBA) a területről rendelkezésre álló jelentéseket (MBFH Jelentéstár, MBFH Geológiai megkutatottság). A dokumentumokat, jelentéseket 2 csoportba soroltuk: szénhidrogénkutatás, geotermia–mélykutatás, illetve az érzékenység-terhelhetőség vizsgálatokhoz kapcsolódó anyagok külön táblázatba gyűjtöttük feltételezhető fontosságuk szerint minősítve (5. függelék, 6. függelék). A minősítés jobbára csak a Jelentéstári nyilvántartásban rendelkezésre álló adatok alapján történt. 1.2.1.3. Fúrások Áttekintettük a területre eső fúrásokat (MBFH Fúrási megkutatottság, MFGI Egységes fúrási adatbázis, MFA, Kútkataszter). Az MFGI fúrási adatbázisa alapján a vizsgálati területen 12 db 500 méteres mélységet elérő fúrás ismert (MFGI Egységes fúrási adatbázis, 10. táblázat, 8. melléklet), az ismert rétegsorú fúrások közül 57 db fúrás érte el a prekainozoos aljzatot (11. táblázat). 10. táblázat. A vizsgálati terület 500 méteres mélységet elérő fúrásai (MFGI) Frs-id+
Település
5456 50055 86508 201610 132090 132136 202213 38021 10773 8649 88255 318270
Baksa Gellénháza Lippó Bisse Szigetvár Szigetvár Vokány Drávaszabolcs Bogádmindszent Beremend Magyarbóly Vokány
Fúrás
B–2 Ge–1 L–2 Bisse–1 K–23 Szi–1 V–2 K–7 Bg–1 Be–1 Mb–1 Vo–2
EOV Y (m)
EOV X (m)
575461,96 572579,11 613369,14 590587,2 553021 556921,73 593854,5 584911 572961,54 602553,21 607358,89 593937,72
66932,57 66712,56 56841,04 64026,44 79635 75339,48 65110,95 50035 63263,56 49512,83 57473,6 65461,33
Z (m)
117,11 260,94 117,29 125,68 111,7 110,44 145,68 91,45 103,05 115,57 118,08 144,17
Mélység (m)
1200 2572 2000 1223,1 800 651 1203 834,8 1352 850 715,5 1203
Dátum
1979 1954 1986 1969 1966 1954 1968 1968 1968 1965 1986 1968
+Frs-id – egyedi fúrásazonosító.
29
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 11. táblázat. A vizsgálati terület prekainozoos aljzatot ért fúrásai (MFGI, MBFH) Frs-id+
201569 201573 201714 205577 5456 5459 60219 86507 86508 88493 88494 94278 97405 201595 201596 201597 201598 201599 201600 201601 201602 201603 201604 201605 201606 201609 201610 132090 132136 150890 202213 38021 10773 8649 8651 8980 79587 79589 79592 79593 79594 79595 88255 88486 94277 50487 50488 50489 147538 147539 147540 147542 147545 147546 148070 150883 158142
Település
Beremend Beremend Kistapolca Baksa Baksa Harkány Lippó Lippó Majs Majs Márok Nagyharsány Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Beremend Bisse Szigetvár Dencsháza Villány Vokány Drávaszabolcs Bogádmindszent Beremend Beremend Bezedek Kistapolca Kistapolca Kistapolca Kistapolca Kistapolca Kistapolca Magyarbóly Majs Márok Gordisa Harkány Gordisa Téseny Téseny Téseny Téseny Ózdfalu Téseny Majs Villány Vokány
+Frs-id – egyedi fúrásazonosító.
30
Fúrás
EOV Y (m)
BCML–53 BCML–57 K–10 V–1 B–2 K–3 K–64 K–2 L–2 Mj–1 Mj–2 Mr–2 Nah–1 BCMM–10 BCMM–11 BCMM–12 BCMM–23 BCMM–25 BCMM–28 BCMM–38 BCMM–40 BCMM–42 BCMM–75 BCMM–76 BCMM–9 BCMV–III Bisse–1 K–23 Szi–1 V–7 V–2 K–7 Bg–1 Be–1 K–11 K–1 B–9 K–2 K–5 K–6 K–7 K–8 Mb–1 K–1 B–1 Grd–1 Grd–2 Grd–3 K–3 K–4 Té–1 Té–3 Té–6 Té–7 Tö–1 V–10 K–3
603124,32 602992,78 597995,1 594076,07 575461,96 575315,56 588547,94 613368,47 613369,14 614407,29 615449,8 607315,93 602341,13 602994,54 603179,26 603352,99 602735,29 603008 603270,82 602653,13 602930,45 603224,68 602847,61 602859,99 602823,14 603640 590587,2 553021 556921,73 606692,43 593854,5 584911 572961,54 602553,21 601872 616025 598513,44 599273 599114 599387 599047 599070 607358,89 614685 608279,62 588911,41 588750,42 588833,02 572274 572661 572265,49 572393,42 572612,34 573666,49 612606,62 606161,29 595667
EOV X (m)
49432,38 49380,3 53228,84 64460,62 66932,57 67554,79 53440,05 56840,72 56841,04 61040,9 60324,92 59610,89 54017,64 50128,83 50062,58 50023,24 50071,98 49918,69 49800,41 49863,76 49739,68 49639,79 49642,18 50001,94 50240,19 49293 64026,44 79635 75339,48 58630,51 65110,95 50035 63263,56 49512,83 50177 59407 53159,78 53148 53081 53001 52945 53316 57473,6 60423 58910,5 52954,54 53159,59 53053,07 68814 67501 68787,87 67162,67 65763,71 65019,95 60290,35 59582,04 64705
Z (m)
120,2 119,4 100,19 120,54 117,11 117,8 98,55 117,29 117,29 130,1 135,68 125,87 98,08 136,6 137,3 127 134,3 159,6 146,3 131,9 170,7 135,7 158,8 147,2 178,5 99,6 125,68 111,7 110,44 123,72 145,68 91,45 103,05 115,57 99,74 129,1 108,3 98,55 101,6 96,73 103,61 98,1 118,08 133,21 121,22 94,31 93,62 99,06 136 120,12 136,11 120,7 129,98 111,18 135,06 127,51 118,2
Mélység (m)
Dátum
46,2 35,6 51 145,4 1200 130 91 400 2000 278,5 302,4 150 370,5 49,5 48,8 41 48 70,2 54 40 80,1 43,1 60 53 45 107 1223,1 800 651 183,9 1203 834,8 1352 850 169 248,9 58,6 145 140 195 145 150 715,5 350 280 75,7 134,3 267,4 157,3 149 190 112,5 82,8 162,3 245,5 115,5 279
1966 1966 1998 1969 1979 1989 1983 1981 1986 1988 1989 1989 1987 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1966 1969 1966 1954 1986 1968 1968 1968 1965 1968 1954 1981 1968 1969 1970 1972 1975 1986 1963 1983 1990 1990 1990 1961 1962 1961 1967 1967 1967 1988 1987 1973
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az MBFH szénhidrogén-kutató fúrás-nyilvántartása szerint 1 fúrás esik a vizsgálati területre (12. táblázat, 6. melléklet), ami meddő fúrás. Indikációs fúrás nincs a területen. (Indikációs fúrás alatt azokat az MBFH nyilvántartásában fellelhető fúrásokat értjük, amelyről a nyilvántartott adatok alapján kiderült, hogy abban szénhidrogén bármilyen mennyiségben (nyomokban, kitermelhető mennyiségben) előfordul.) 12. táblázat. Az MBFH szénhidrogén-kutató fúrás nyilvántartása szerint a területre eső fúrások MBFH azonosító
Település
Szigetvár
Szig–1
EOV Y (m)
EOV X (m)
Z (mBf)
Mélység (m)
Dátum
651
1954
556916,96 75338,13 109,76
MBFH dokumentáció+
Helyzet*
I**
D
M
951/12+mf
+MBFH dokumentáció: az MBFH adattárban (MÁFGBA) található dokumentáció jele. *Helyzet: D – Drávaszabolcs koncesszióra javasolt terület, BT – hatályos szénhidrogén-bányatelken (ilyenkor nincs minősítés az indikáció oszlopban). **I: indikáció: I – indikáció, M – meddő, a minősítés csak a koncesszióra javasolt területeknél jelenik meg.
1.2.1.4. Geofizikai mérések A területen végzett számos geofizikai mérés közül a kutatási mélységtartomány szempontjából a szeizmikus, elektromágneses (magnetotellurikus [MT] és tellurikus [TE]), mély-geoelektromos (VESZ), gravitációs és mágneses mérések érdemlegesek. A gravitációs, mágneses, MT, TE, VESZ adatok az MFGI geofizikai felmértségi adatbázisaiból származnak. A szeizmikus felmértségek (2D, 3D és VSP, illetve szeizmokarotázs) pedig az MBFH megkutatottsági adatrendszereiből (2012, 2014) lettek leválogatva. A geofizikai felmértséget a 7. és 8. melléklet mutatja be, számszerűen az 13. táblázat adja meg. 13. táblázat. A rendelkezésre álló geofizikai adatok: geofizikai felmértség a vizsgálati területre Terület
500 m-nél mélyebb fúrás
Digitális mélyfúrásgeofizika
Drávaszabolcs
707,07 km2
VSP * 2D Szeizmo- szeizmika karotázs * *
dZ
dT
45
4,31
3280
VSP* Szeizmokarotázs*
2D szeizmika *
3D szeizmika *
Gravitáció
371
Tellurika (TE) légi dT
Magnetotellurika (MT)
(területi fedettség km2)
(db)
0 0
7
Mágneses
Gravitáció
(területi fedettség km2)
(db)
12
3D szeizmika *
160
447,03
VESZ ABmax >4000 m
(db)
333
38
73
Tellurika (TE)
Magnetotellurika (MT)
VESZ ABmax >4000 m
* MBFH adatok alapján
Terület
500 m-nél mélyebb fúrás
Digitális mélyfúrásgeofizika
Drávaszabolcs
707,07 km2
0,0099
dZ
(területi fedettség %)
(db/km2)
0,017
Mágneses
0 0
0,0636
0,61
dT
(db/km2)
4,6389
0,5247 0,2263
légi dT (területi fedettség %)
63,22
(db/km2)
0,471
0,0537
0,1032
*MBFH adatok alapján
A területet gyakorlatilag nem fedi 3D szeizmikus mérés (csak 0,6%-át érinti a Cún 3D terület széle, 14. táblázat). 14. táblázat. A vizsgálati területet érintő 3D szeizmikus mérések Területnév
Cún
Dátum
2004
Megrendelő
MOL Rt.
Adatgazda
Kapcsolódó jelentés adattári száma
MOL Nyrt.
T.21416, T.21394 (adatgyűjtés, feldolgozás)
Megjegyzés
3 CD, 1DVD
31
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 45 db különböző időben mért 2D szeizmikus szelvény található a területen, eloszlásuk ritkás, a terület szeizmikusan gyengén megkutatottnak tekinthető. A területet érintő 2D szeizmikus vonalak alapadatait a 4. függelék listázza. A vizsgálati területre eső összes 2D szelvényhossz mindössze 154,3 km. A MÁFGBA1-ban digitális formában elérhető adatformákról e táblázat utolsó oszlopa tájékoztat. Az MBFH által eddig külső megrendelő számára szolgáltatott 2D szelvények közül 32 db érinti a vizsgálati területet (4. függelék „MBFH szolgáltatott” bejegyzés). 7 fúrás mélyfúrás–geofizikai adata digitális formában elérhető az MFGI Mélyfúrásgeofizikai Adatbázisában (15. táblázat). 15. táblázat. Digitális formában jelenleg elérhető mélyfúrás-geofizikai mérések a vizsgálati területen és az 5 km-es környezetében Település
Magyarbóly Gerde Drávaszabolcs Drávaszabolcs Bogádmindszent Lippó Majs Villány Ivánbattyán Drávaszabolcs Somberek Diósviszló Kökény Ujpetre Cserdi Csertő Drávasztára Bürüs Hobol Baksa Sellye Pécs Vajszló Lánycsók Aranyosgadány Bakonya Bakonya Cún Cún Bakonya Ellend Monyoród Máriakéménd Kacsóta Nagyváty Pécs Boda Keresztespuszta Csonkamindszent Nagyváty Pécs Pécs Pécs 1
Fúrás
(MFGI Mélyfúrás-geofizikai Adatbázis) EOV Y EOV X Z (m) (m) (mBf)
Magyarbóly–1 B–6 K–7 K–11 B–3 Lippó, Béke TSZ, 2.kút MAJS–2 Villány–11 Ivánbattyán–1–K1 K–7 K–4 K–4 B–1 K–2 Cs–1 Csertő–2, vízkút Drávasztára–vizkút Bürüs Hobol–vízkút Baksa–K1 Se–2 P–23 V–2 Lánycsók Á.G., Bácsfapuszta B–2 BAT–4 BAT–5 Cún–1 Cún–1 BAT–4 E–2 Mo–1 Mk–3 K–2 NV–6 P–XII XV Kp–3 Csm–2 Nv–9 P–48 P–49 P–53
607358,2 570700 584660,3 584900 571800 613369 615449,8 603879,5 600642 548660,3 620333 581948 584800 597038 570342 553800 554700 550098,5 551200 575550 555691,9 589604 567500
57473,29 72200 49846,22 50100 62800 56841 60324,9 56636,7 61667,65 49846,22 78577 59391 73000 66887 82343 84100 54100 69755,43 75900 68210 60212,5 84619,6 57600
118,08
613552
74838,79
578100 574500 574604 576662,6 576662,6 574500 596480 605771 604220,1 565197,2 564439,6 568863,9 571350,9 570451,4 566550 563175,5 587887,3 588060,4 587779,1
74000 84012 84762 49060,04 49060,04 84012 79884,75 73736 75288,79 78534,82 82037,05 75921,81 83235,69 78956,22 78613,28 78623,05 84402,77 84588,51 84535,83
Log szám
140 171 825 62 202 400 302,4 180 140 830 51,8 142,7 100,9 450 50 241 120 130 310 150 1955 600 70
8 6 5 5 5 5 14 1 5 6 8 5 5 7 8 5 5 13 7 4 9 4 9
117,17
114
337 338 94,41 94,41 337 142,97 165,55 122,7 120,37 133,21 118,11 206,68 142,86 118,15 125,31 206,1 199,57 197,5
142 1200 1200 2000 2000 1200 1480 162 110 636 218,8 1172 2114,4 435 805,1 535 115,8 100 70,7
92,13
117 135,68 113,44 116,72 92,13 105 101 140 148
102,55 120 100 229,5
MÁFGBA: Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár
32
Mélység (m)
Dátum
Terület +
1981
1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
8
1978
2
5 12 14 6 6 13 12 5 8 14 12 9 11 8 7 17 8 10 7
1984
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
1984 1968 1982 1984 1980 1989
1968 1970 1983 1984 1970 1981 1984 1984 1981 1982 1962 1976
1990
1974 1982 1988 1988 1978 1986 1968 1988 1988
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Település
Fúrás
Pécs Pécs Pécs
P–54 P–55 P–56
EOV Y (m)
EOV X (m)
Z (mBf)
587945 587828,4 587810,1
84579,24 84970,66 84871,26
205,3 211,1 207,3
Mélység (m)
Log szám
63 100 101,2
Terület +
Dátum
9 8 10
2 2 2
+Terület: 1 – a vizsgálati területen, 2 – az 5 km–es környezetben
Az MBFH adattárában (MÁFGBA) jelenleg egyetlen, a vizsgálati területre eső fúrás kútkönyve sem érhető el digitális formában. A vizsgálati területen VSP, szeizmokarotázs mérést nem végeztek, az 5 km-es környezetben 3 VSP, és 15 szeizmokarotázs mérés ismert (16. táblázat). Ahol az MÁFGBAban dokumentáció is található a mérésekről, ott azt az adattári azonosító jelzi. 16. táblázat. VSP, szeizmokarotázs mérések a vizsgálati területen és az 5 km-es környezetben Fúrás
Bóly–1 Cún–1 Diósviszló–3 Egerág–7 Máriagyűd–1 Máriakéménd–3 Nagykozár–2 Okorág–1 Okorág–2 Sellye–1 Somberek–1 Szalánta–3 Szava–2 MÉV Szava–2 MÉV Szava–2 MÉV Zaláta–1 Zaláta.K.1 Baf–2
Jel
Bóly–1 CÚN–1 Diósviszló–3 Egerág–7 Máriagyűd–1 Máriakéménd–3 Nagykozár–2 OK–1 OK–2 SE–1 Somberek–1 Szalánta–3 Szava–2 MÉV Szava–2 MÉV Szava–2 MÉV Zaláta–1 Zaláta.K–1 Baf–2
Mérés– típus*
SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK SZK VSP VSP VSP
EOV Y (m)
EOV X (m)
Z (mBf)
607013,6 576662,6 580503,5 592504,6 590349 604220,1 592998,2 558321,9 555757 553804,2 620529,3 586657,6 582434 582434 582434 559668 563648,6 572002
67560,92 49060 58912,65 68664,19 59252 75288,79 79982,03 66939,8 65236 60945,1 78117,15 70265,91 60546 60546 60546 50308,15 50680,43 81584,06
141,48 94,4 105,68 147,2 138 122,73
Dátum
Adattári Terület+ azonosító
AD.510 AD.510 AD.510 AD.510 AD.510 AD.510
101 102 100
136 136 136 96,4 95,37 189,56
1969 1969 1969 2006 2012 2014
AD.510 AD.510 J-1936 J-0110 U-17 T.21527 T.22682
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
*Méréstípus: VSP – VSP, SZK – szeizmokarotázs, +Terület: 1 – a vizsgálati területen, 2 – az 5 km–es környezetben.
38 db magnetotellurikus (MT) mérés található a területen. A gravitációs mérések sűrűsége változó, a pontsűrűség az országos átlag körüli (4,6 pont/km2). 73 db nagy mélységű VESZ mérés (ABmax>4000 m) található a területen. A terület gravitációs térképét KISS (2006), mágneses térképét KISS, GULYÁS (2006), a tellurikus vezetőképesség térképet NEMESI et al. (2002) szerkesztette.
33
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.2.2. A terület földtani viszonyai A vizsgálati terület zegzugos lefutású határa 2 érdemi, egymástól különálló térrészre tagolja a területet, egy ÉNy-on elhelyezkedő részre, amely a Baranyai dombság DNy-i nyúlványait és a Dráva medence ÉNy-i részét foglalja magába, illetve egy DK-i részre, amely a Villányi-hegység D-i és DK-i előtereit — a Dráva medence K-i részét — foglalja magába. A két területrészt egy, a Villányi-hegység É-i pereme mentén futó keskeny sáv köti össze. E rajzolat alapján elsősorban a medencealjzat és a nagyszerkezeti helyzet tekintetében 2 eltérő földtani környezetben található kisebb medencerész mesterséges összekapcsolása körvonalazható, amely egészének 5 km-es sugarú kiterjesztett körzete emiatt jelentős területet foglal magába. A koncessziós terület és annak 5 km-rel kiterjesztett körzetét, valamint az 500 métert meghaladó mélységű fúrásokat a 10. ábra mutatja. Az ábrán látható, hogy magán a koncessziós területen aránylag kisszámú mélyfúrás mélyült, az 5 km-rel kiterjesztett körzetben található nagyszámú mélyfúrás zöme Pécs városának ÉNyi-i részén (Kővágószőlős környéke) mélyült 500-700 m mély uránkutató fúrás, amelyek rétegsora kevéssé releváns a koncessziós terület CH-kutatás szempontjából értékelendő földtani viszonyainak értelmezéséhez. A földtani viszonyok értelmezésénél a kiterjesztett körzet érdemi többletinformációt nyújtó adatait természetesen figyelembe vettük, valamint — mivel a terület országhatárral határolt — a szomszédos Horvátország felépítésének a területre releváns vonatkozásait is ismertetjük.
10. ábra. A koncessziós terület és a területen található, 500 méternél mélyebb fúrások elhelyezkedése
1.2.2.1. A terület nagyszerkezeti viszonyai, tektonikája A vizsgálati terület HAAS et al. (2010) térképe alapján a Tisza nagyszerkezeti egység területén helyezkedik el, azon belül is DK-i medencerésze a Villány–Bihari-, ÉNy-i medencerésze pedig a Mecseki-egység területére esik (11. ábra).
34
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Villány–Bihari-egység és a szerkezetileg alatta lévő Mecseki-egység takaróhatára a terület két medencerészét elválasztó keskeny sávot metszi, amely mentén a Villány–Bihariegység takarója ÉNy és Ny felé rátolódott a Mecseki-egységre.
11. ábra. A medencealjzat szerkezeti egységei a vizsgálati terület határvonalával (HAAS et al. 2010 alapján)
A terület medencealjzata meglehetősen változatos szerkezeti és földtani felépítésű (12. ábra). A Mecseki-egység szerkezetének meghatározó fő elemei a Dráva-medence aljzatában az ÉNy–DK-i csapású, ÉK-i vergenciájú mezozoos kompressziós szerkezetek–feltolódások és takarók. A pikkelyes szerkezeti felépítésű Villány–Bihari-egységben a pikkelyhatárok csapása ezzel szemben erre közel merőleges, ÉNy-i irányú vergenciával. A kainozoos szerkezetek közül a jobbos oldalelmozdulásokkal határolt Mecsekalja-öv, amely Pécs felől Szigetvárig néhány km széles, KÉK–NyDNy-i csapású sávban nyomozható, a vizsgálati terület ÉNy-i medencerészét szeli ketté (12. ábra). A medencealjzat felszíne a vizsgálati terület mindkét medencerészén sekély mélységben, 500 m körül helyezkedik el (12. ábra).
35
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
12. ábra. A vizsgálati terület prekainozoos földtani térképe az aljzat mélységének izovonalaival, mBf (kivágat: HAAS et al. 2010)
36
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.2.2.2. A terület szerkezeti képe szeizmikus értelmezés alapján Egy adott terület földtani felépítését és tektonikáját szeizmikus szelvények segítségével pontosíthatjuk. A különböző 2D-s vagy 3D-s szeizmikus szelvények egy áttekinthetőbb képet nyújthatnak a vizsgált területünkről, kiegészítve az egyes fúrások rétegsorával. Az egyes szelvények minőségét nagyban befolyásolják a mérési körülmények, a mérés során kialakult jel-zaj arány és a feldolgozás folyamata. Drávaszabolcs vizsgálati területen néhány 2D szeizmikus szelvény állt az MFGI rendelkezésére, melyek vizsgálatával átfogóbb képet kaphatunk a terület egészéről. Az értelmezést LandMark értelmezőrendszerben végeztük. A szelvények kiválasztásánál a feldolgozás minősége, illetve elhelyezkedésük a területen volt a meghatározó. A bemutatott szelvények (SB–1, SB–2, SB–3, MV–2) a vizsgálati terület néhány metszetét mutatják be, az értelmezés során a tágabb környezetben mélyült fúrások rétegsora lett figyelembevéve. A szelvényeken a kijelölt vizsgálati terület és annak 5 km-rel kiterjesztett körzetében végeztük az értelmezést (13. ábra)
-1 SB
MV-2
S B-3
S B -2
13. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület határa és a rajta elhelyezkedő szeizmikus szelvények Fekete vonallal és tűrkizkék jelölve az értelmezett szelvények (SB–1, SB–2, SB–3, MV–2).
Az értelmezés során kijelöltük az aljzat felszínét (lila), a miocén felszínét (narancs) és az alsó–felső-pannóniai képződmények határát (sárga). A terület földtani felépítését alakító szerkezeti elemeket, vetőket pirossal jelöltük. Az SB–1 jelű szelvény É–D-i irányban mutatja be a vizsgálati terület Ny-i határát (14. ábra). A szelvény mentén variszkuszi közepesen metamorf fokú képződmények alkotják a harmadidőszaki képződmények aljzatát a prekainozoos földtani térkép alapján. Ezen felszín DDK irányban normál vetők mentén nagyobb mélységbe kerül. Felette változó vastagságban miocén üledékösszlet rakódott le. A szelvény mentén az alsó-pannóniai képződmények elterjedése a szeizmikus kép alapján került lehatárolásra. A bemutatott szelvényszakaszon a pannóniai üledékképződés során is aktív tektonikai elemet nem tudtunk azonosítani.
37
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
14. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú SB–1 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
Az Sb–2 jelű szelvény az SB–1 jelűtől közel 13 km-re fut keletebbre (15. ábra). A szelvény mentén a harmadidőszaki képződmények aljzatát alkotó felső-karbon szárazöldi törmelékes összlet felszíne ~600 m-es mélységben található. A miocén üledékek kis vastagságban valószínűsíthetőek. A felső-pannóniai rétegek D-i irányban kivastagodnak. Az alsópannóniaiban is aktív szerkezeti mozgások ismerhetők fel a szelvény mentén.
38
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
15. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú SB–2 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
Az SB–2 szelvény D-i irányú folytatása az Sb–3 (16. ábra). A harmadidőszaki képződmények aljzatát alkotó variszkuszi közepesen metamorf fokú képződmények felszíne D-i irányban elmélyül. Csupán kisebb elvetési magasságú tektonikai elem azonosítható a szelvény ezen szakaszán. A felette lévő kis vastagságú miocén összlet lepelként borítja az idősebb kőzeteket. Az alsó-pannóniai összlet felszínét fúrási adatok hiányában a szeizmikus kép alapján azonosítottuk.
39
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
16. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú SB–3 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
A vizsgálati terület keleti részét mutatja be az MV–2 jelű szelvény (17. ábra). A terület földtani felépítése jelentősen különbözik az előzőektől. Az aljzatot mezozoos kőzetek alkotják. A bemutatott szelvényszakasz északi részén valószínűsíthető miocén képződmény. A pannóniai üledékek azonosítása a szeizmikus mérési paraméterek miatt nem lehetséges. (Az alsó-pannóniai képződmények ~40-méterre vannak a felszíntől a környező sekély fúrások alapján.)
40
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
17. ábra. Az ÉÉNy–DDK-i irányultságú MV–2 időszelvény értelmezése LandMark értelmezőrendszerben
1.2.2.3. A terület aljzatképződményeinek litosztratigráfiája Ebben a fejezetben a vizsgálati terület aljzatának kőzetrétegtanát (formációkat) tárgyaljuk. A pretercier aljzatot felépítő képződmények tárgyalásánál alapvetően HAAS et al. 2010 térképére (12. ábra), és a terület földtanát tárgyaló korábbi szakirodalomra támaszkodunk, kiegészítve azt a fúrási rétegsorok adataiból leszűrhető megállapításokkal. Mivel a vizsgálati terület a pretercier képződmények tekintetében két eltérő földtani környezetben található (az ÉNy-i medencerész az alapvetően variszkuszi-ópaleozoos metamorf képződményekkel jellemzett Mecseki-egység területén, míg a DK-i medencerész a zömében mezozoos karbonátokkal jellemzett Villány–Bihari-egység területén), így a képződmények ismertetését is eszerint bontva tárgyaljuk. A Mecseki-egység aljzatát a vizsgálati terület ÉNy-i részén a Baksai Komplexumba tartozó variszkuszi, közepes metamorfózist szenvedett képződmények (gneisz, csillámpala, márvány) építik fel (12. ábra, 21-es képződmény) (FÜLÖP 1994, SZEDERKÉNYI 1998), amelyet a vizsgálati területen a Té–1 sz. fúrás tárt fel 154–190 m mélységben, illetve az 5 km-es kiterjesztett körzetben a XII-es szerkezetkutató fúrás 1124,7–1172 m mélységben. Ugyancsak 41
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány itt, a vizsgálati terület legészaknyugatibb részén, Szigetvár környékén a Mecsekalja vonaltól É-ra az Ófalui Fillit Formációba tartozó ópaleozoos kisfokú metamorf zöld–vöröses színű, enyhén gyűrt, kvarcerekkel átjárt szericites fillit és kloritpala található (12. ábra, 20-as képződmény), amelyeket a Szi–1 sz. fúrás tárt fel 617–651 m mélységben (KŐRÖSSY 1989). Az ÉNyi-i területrész Baksai Komplexumba tartozó metamorf képződményeire egy ÉNy–DKi csapású tengely mentén egy 3–5 km széles sávban nagy vastagságú felső-karbon szárazföldi törmelékes összlet települ (12. ábra, 19-es képződmény). A Tésényi Formációba tartozó szürke, ciklusos felépítésű, konglomerátum–homokkő–aleurolit rétegcsoportokból felépülő, szárazföldi kifejlődésű intramontán molassz (JÁMBOR 1998) képződményeket a vizsgálati területen a Té–7 és Bg–1 fúrások tárták fel 147,8–162,3 m, illetve 248–1352 m közötti mélységben. A vizsgálati terület két érdemi medencerészét elválasztó keskeny sávban található az ugyancsak Mecseki-egységhez tartozó alsó-perm Korpádi Homokkő Formáció (12. ábra, 18as képződmény). A permi szárazföldi törmelékes összletet polimikt konglomerátum– homokkő–aleurolit ciklusokból felépülő, túlnyomórészt vörös színű törmelékes képződmények jellemzik. A vizsgálati terület DK-i medencerészén az aljzatot a Villány–Bihari-egység mezozoos karbonátjai építik fel. A részterület É-i felén a felszínhez közel középső triász sekélytengeri sziliciklasztos és karbonátos képződmények (12. ábra, 13-es képződménycsoport) található. A Villányi-hegység pikkelyeiben a középső-triászt túlnyomó részben sekélytengeri karbonátok alkotják (Csukmai Dolomit, Templomhegyi Dolomit). A Csukmai Dolomit feküjében mélyebb vízi fáciesű mészkőösszlet (Lapisi és Zuhányai Mészkő), a Templomhegyi Dolomit fedőjében néhányszor tíz méter vastag felső-triász szárazföldi sziliciklasztos összlet települ (Mészhegyi Formáció). A Lapisi és a Zuhányai Mészkő összvastagsága 300 m-re, a Csukmai és a Templomhegyi Dolomit összvastagsága 350 m-re tehető (RÁLISCHNÉ–FELGENHAUER, TÖRÖK 1993a, b, c, d). A triász rétegsort a vizsgálati területen a Bi–1 sz. fúrás (282,8–500 m), a Drávaszabolcs K–7 sz. fúrás (786–834,8 m) és a V–2 sz. fúrás (329,6–581,5 m) tárta fel. A DK-i medencerészen az aljzattérképen keskeny ÉK–DNy-i csapású pásztaként jelennek meg a triászra jelentős üledékhézaggal települő jura sekélytengeri kondenzált pelágikus mészkő előfordulások (12. ábra, 11-es képződmény). A Villányi-hegység pikkelyeiben az üledékhézagokkal tagolt jura pelágikus mészkőösszletet néhány méter vastag alsó-jura kavicsos mészkő (Somssichhegyi Mészkő) és középső-jura pelágikus kondenzált mészkő (Villányi Mészkő), valamint a mintegy 300 m vastagságot is elérő felső-jura vastagpados– pados pelágikus mészkő (Szársomlyói Mészkő) alkotja (TÖRÖK 2012, VÖRÖS 2012a, b). A jura mészkőösszletet a fölötte települő alsó-kréta Nagyharsányi Mészkő felé eróziós diszkordancia-felszín különíti el. A jura képződményeket a vizsgálati területen a V–2 és V–7 fúrások tárták fel sekély mélységben. A területrész szélesen elterjedt kréta képződménye a jura pelágikus mészkőösszletre eróziós diszkordanciával települő alsó-kréta vastagpados, ciklusos felépítésű, sekélytengeri, „urgon/platform fáciesű” biogén mészkő (Nagyharsányi Mészkő Formáció, 12. ábra, 5-ös képződmény). A nagy vastagságú képződményt a vizsgálati területen a Be–1 fúrás (0–850 m), az L–2 (350–2000 m), és a Szigetvár K–23 fúrás (749–800 m) tárta fel. É-on a Mohácsi süllyedék területén a Nagyharsányi Mészkő rétegtani fedője, a Bissei Márga Formáció (12. ábra, 4-es képződmény) (CSÁSZÁR 1996, 1998, 2005). A képződményt legteljesebben a Bóly B–1 sz. fúrás tárta fel 828,8–1211,1 m mélységben.
42
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.2.2.4. A terület kainozoos képződményei A vizsgálati terület fedőhegységi képződményeit főként a terület medenceanalízis kutatási eredményei (JUHÁSZ et al. 1997, GYALOG et al. 2003, HORVÁTH et al. 2013), földtani térképezési adatai (CHIKÁN et al. 1984, MARSI, HEĆIMOVIĆ 2010), valamint a MFGI korrelált fúrási adatai és víztest-szelvényadai alapján jellemezzük. A fedőhegységi képződmények jellemző felépítése és térbeli elhelyezkedése a 18. ábra szerinti nyomvonalak mentén szerkesztett szelvények (CHIKÁN et al. 2007; 19. ábra, 20. ábra, 21. ábra), és a fedőhegységi képződmények feküszintjei alapján értékelhető. A terület kainozoos képződményei 3 fő egységbe sorolhatók. Paleogén képződmények a vizsgálati területen nem ismertek. A terület legidősebb prepannóniai képződményei az ÉNy-i medencerészben az aljzat meredeken lejtő oldalán települő, és lejtő lába felé jelentősen kivastagodó Lajtai Mészkő Formáció Pécsszabolcsi Tagozata, illetve a DK-i medencerészben a kréta aljzatra települő Tinnyei Formáció. A legvastagabb kainozoos összletet az egész területen települő pannóniai képződmények alkotják. A fedőhegységi üledékek záró szakaszát a különböző genetikájú pliocén és negyedidőszaki terresztrikus képződmények képviselik.
18. ábra. A vizsgálati területen áthaladó földtani szelvények nyomvonala
Középső-miocén badeni-szarmata képződmények A Délkelet-dunántúli Pannon-medencefejlődés szinrift fázisában fellépő oldaleltolódások nyomán a mai mecseki terület déli oldalán pull-apart medencék nyíltak. Az egyre mélyülő és szélesedő üledékgyűjtőkben a szárazföldi és sekélytengeri képződmények mellett már mélyebb tengeri fáciesek is megjelentek, a tágabb terület szigettengeri környezetté formálódott (JUHÁSZ et al. 2007). A badeni korszak végére a változatos üledékképződési térszínen fogazódtak össze a folyóvízi (Szászvári Formáció), a deltafront, partszegélyi és sekélytengeri (Budafai Formáció), valamint a neritikus (Tekeresi Slír, Szilágyi Agyagmárga) 43
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány képződmények (KONRÁD et al. 2010; CHIKÁN et al. 1984). Ezt a változatos rétegsor a vizsgálati területen nem tárták fel kutatófúrások. Az ÉNy-i területrész paleozoos alaphegységi képződményeire a medence mélyülésével növekvő vastagságban diszkordánsan települnek a Lajtai Mészkő Formáció Pécsszabolcsi Tagozatának konglomerátum, meszes homokkő-, agyagmárga- és mészkőrétegei (19. ábra). Ez a sekélytengeri, zátony fáciesű Lihothamniumos, molluszkás mészhomokkő, mészkő rendkívül gazdag, bentosz foraminiferákat tartalmaz, kifejlődése legtöbbször kaviccsal, konglomerátummal indul. A képződményt a terület D-i határának közelében a Se–1 fúrás tárta fel 1861–1932 m mélységben. A DK-i medencerész területén az egyetlen ismert prepannóniai képződmény a kréta medencealjzatra települő szarmata Tinnyei Formáció (21. ábra), amelyet a B–1 sz. fúrás tárt fel közel 80 m-es vastagságban (497,6–570,4 m). A Tinnyei Formációt brakkvízi partszegélyi kifejlődésű magas poroztiású biogén mészkő építi fel, amelyet akár 20–30%-os porozitása tesz kiváló tárolókőzetté.
19. ábra. Az 1. sz. földtani szelvény
44
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
20. ábra. A 2. sz. földtani szelvény
21. ábra. A 3. sz. földtani szelvény
45
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
22. ábra. Jelmagyarázat a 2. és 3. sz. földtani szelvényekhez
Felső-miocén, pliocén (pannóniai) képződmények A Kárpát-medence középső-miocén szinrift fázisát lezáró inverziója (késő-badeni– szarmata) után, a medence késő-miocén posztrift fázisában kialakult termális süllyedésének következtében, jelentős mélységű, a korábbi tektonikai fázisok nyomán nagy szintkülönbségekkel jellemezhető, egyenetlen aljzatmélységgel rendelkező, elzárt, sós vizű tó jött létre (Pannon-tó). A Pannon-tóba ÉNy és ÉK felől érkező vízfolyások deltarendszerének törmelékanyaga folyamatosan töltötte fel a medencét, időben fiatalodva és térben DK felé szorítva a nyílt, sós vizű medencét és a deltasíkság–deltafront–deltalejtő–medence fáciesegyüttes képződményeit (JUHÁSZ 1992, MAGYAR et al. 1999). A jellemző fáciesátmentek és azok jellegzetes egymásra épülése a vizsgálati területen is megtalálható, főként annak ÉNy-i részmedencéjében. A Pannon-tó diszkordánsan települő üledékei a vizsgálati területen általában közvetlenül a medencealjzatra, lokálisan a prepannóniai miocén összletre települnek. A rétegsort felfelé történő fokozatos térszín-kiegyenlítődés jellemzi.
46
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Mivel a hazai neogén kor- és kőzettani beosztás (krono- és litosztratigráfia) az 1980-as években jelentős változáson esett át, ezért a korábbi munkák helyes értelmezése érdekében az 17. táblázat és 18. táblázat foglalja össze a jelenleg elfogadott beosztást és ennek a korábbiakkal való kapcsolatát. A pannóniai képződmények összvastagsága az ÉNyi-területen 1000 m körüli, a K-i területen azonban mindössze néhányszáz méter (23. ábra; 4. melléklet, 5. melléklet)
23. ábra. A pannóniai képződmények talptérképe (HORVÁTH et al. 2013)
A Dráva-medencében a hagyományos értelemben vett alsó-pannóniai formációkat az Endrődi Márga, a Szolnoki Homokkő és az Algyői Formáció alkotják (Peremartoni Formációcsoport). A vizsgálati terület neogén süllyedékébe NyÉNy felől érkező törmelékes üledék deltalejtő fáciesei a peremeken vékonyabb, a medence területen vastagabb rétegsorral jellemezhetők. A néhány fokos lejtésű medencelejtőn, illetve deltalejtőn lerakódott üledékek (Algyői Formáció) képződésében fontos szerepet játszottak a zagyárak, amelyek mobilizálódása során homokok kerültek a mélyebb medencerészekbe (Szolnoki Formáció), amelyek jó tároló kapacitással rendelkeznek. A vizsgálati területen az Endrődi Márga nem ismert, a legidősebb pannóniai képződmény a Szolnoki Formáció, amely csupán az ÉNy-i medencerész peremlejtőjéről ismert mintegy 2–300 m vastagságban, illetve az ennek rétegtani fedőjében települő Algyői Formáció (19. ábra), amelyeket a vizsgálati területe határának közelében mélyült Se–1 sz. fúrás tárt fel 1075-1861 m mélységben. A DK-i medencerészben az alsó-pannóniait a sekély szublitorális fáciesű agyagmárgás aleurit, mészmárga kifejlődésű Csákvári és Száki Agyagmárga Formációk képviselik (20. ábra, 21. ábra). Ezek legnagyobb vastagságukat a Bólyi-medencében érik el, ahol a B–1. sz fúrás a Csákvári Formációt 118– 446 m között tárta fel.
47
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A felső-pannóniai üledékes összlet (a klasszikus értelemben vett Dunántúli Formációcsoport képződményei) a medenceperemek mentén partközeli környezetben rakódott le deltafront, deltasíkság és alluviális síksági képződési környezetekben. A folyótorkolatoknál csapdázódott, deltafronton, deltasíkságon és parti síkságon képződött üledékek a vizsgálati terület legmélyebb medencerészein max. néhányszáz méter vastag lignitcsíkos, finom- és középszemcsés homokot, valamint agyag rétegeket tartalmazó rétegsorral jellemezhetők (Somlói, valamint az ezekkel ekvivalens Újfalui Formáció) (24. ábra). A vastagabb homokrétegek többnyire a delta fronton torkolati zátonyként, illetőleg a deltasíkságon a delta ágak mederkitöltéseiként, és azokban képződött övzátonyként rakódtak le. Vékonyabb homoktesteket alkothatnak az áradások során kialakult mederáttörések, gátszakadások és viharüledékek. A formáció finomabb szemcsés üledékei a delta ágak között, mocsári környezetben, ártéren, illetve kisebb öblökben rakódtak le, mint aleurit és agyagrétegek, közbetelepült paleotalaj szintekkel, valamint lignitrétegekkel. A homokrétegek száma és vastagsága a rétegsorban lefelé nő.
24. ábra. Az Újfalui Formáció talptérképe (HORVÁTH et al. 2013)
Ezek a képződmények az ÉNy-i részmedencében a Zagyvai Formációval fogazódnak össze, amely a progradáló delták hátterében, folyóvízi–ártéri, tavi, mocsári környezetben rakódott le. A formáció szürke színű, aleurit–agyagmárga–homokkő sűrű váltakozásából áll, de előfordulnak tarkaagyag, illetve lignit közbetelepülések is. A rendkívül változatos litológiai felépítés attól függően alakul, hogy a vizsgált képződmények a folyóvízi síkság mely részén ülepedtek le. Az ártéri üledéksor agyagos–aleuritos, áradási homokleplekkel tagolt rétegsorába vékonyabb–vastagabb homokos mederkitöltések iktatódnak. Attól függően, hogy hol helyezkedett el az itt folyó vízfolyások mederöve, előfordulnak nagy vastagságú homokos üledéksorok. Másutt azonban csak egy-két vékony homokréteg települ a vastag ártéri üledékek közé. Helyenként mocsaras, lápi területek, kisebb tavak tagolták a felszínt. 48
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A pannóniai képződmények korszerű litosztratigráfiai és kronosztratigráfiai tagolását a 17. táblázat és 18. táblázat foglalja össze. 17. táblázat. A litosztratigráfiai és kronosztratigráfiai beosztás a pannóniai képződményekre (GYALOG szerk. 1996 alapján)
18. táblázat. A neogén kronosztratigráfia főbb változásai
Pl
Pl2
M
Pl1
szarmata
M3
helvét burdigáliai akvitániai
Pl pannóniai (s. l.)
pliocén
felső-pannóniai (Pa2)
alsó-pannóniai (Pa1) középsőmiocén
M2 alsó-miocén M1
Fcs.-beosztás
felső-miocén M3
alsó-pliocén (alsópannóniai) tortónai miocén
Nemzetközi elfogadott korbeosztás
Peremartoni Fcs.
pliocén
felső-pliocén (felsőpannóniai)
Hazai elfogadott korbeosztás (1980-as évektől)
Dunántúli Fcs.
Hagyományos (nem használható) korbeosztás kvarter Q legfelsőpliocén Pl3 (levantei)
szarmata (Ms) badeni (Mb) kárpáti (Mk) ottnangi (Mo) eggenburgi (Me) egri (Mer)
M2
középsőmiocén
M1
alsó-miocén
49
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Plio–pleisztocén, holocén (posztpannóniai) képződmények A mecsek–villányi térség késő-miocén kiemelkedését követően a pliocéntől differenciálódott a vizsgált terület terresztrikus üledékképződése. Amíg a Dráva-medencében közel folyamatos folyóvízi üledékképződés folyt, addig a mecsek–villányi előtérben diszkordáns szakaszokkal tagolt, nem vízi környezetben keletkezett terresztrikus üledékek a jellemzőek. A Mecsekben és a Villányi-hegység előterében és a dombsági területeken a pannóniai fekün változó mértékű diszkordanciával települnek a Tengelici Vörösagyag Formáció uralkodóan reziduális, eluviális, részben deluviális genetikájú dominánsan agyagból (nem ritkán vörösagyagból) álló képződményei, melyeket a medence felé heteropikusan folyóvízi üledék helyettesít. A Tengelici Vörösagyag Formáció leggyakoribb fedője itt a (Paksi Lösz Formáció) néhányszor 10 m vastag, lösz- és paleotalaj rétegsora, illetve ezek áthalmozott képződményei. Meg kell említeni a löszformáció áttelepítéséből származó felső-pleisztocén– holocén, gazdag vékonyhéjú molluszka-faunával jellemzett lejtőüledéket, ami a Dráva-völgy és a Dunántúli-dombság felszínének jellemző határképződménye.
50
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.3. A terület vízföldtani viszonyai A vizsgálati terület vízföldtani viszonyait részben a szénhidrogén-bányászat, részben annak lehetséges környezeti hatásai szempontjából tekintjük át. A konkrét hasznosítási objektumok pontos helyszínének kiválasztása a koncesszor feladata lesz, ezért itt most csak a regionális vízföldtani viszonyok bemutatása lehetséges. A vizsgálandó hatások ugyancsak regionális megközelítést követelnek. A vizsgálati terület vízföldtani értékelése a területen mélyült kutak, valamint a 2016. januárjában az MFGI Vízföldtani Adattárában található Vízföldtani naplók és egyéb rendelkezésére álló archív vízkémiai vizsgálatainak felhasználásával készült; az értékelés a hideg és a termálvizet adó hidrodinamikai egységekre is kiterjedt. 1.3.1. A porózus medencekitöltés vízföldtani viszonyai 1.3.1.1. A fontosabb hidrosztratigráfiai egységek és térbeli helyzetük 1.3.1.1.1. Talajvíztartó A talajvíztartó képződmények a terület nagy részén holocén és késő-pleisztocén, elsősorban eolikus képződményekben: löszben, homokos löszben, ártéri infúziós löszben, egyéb homokos–löszös üledékekben, valamint folyóvízi homokos -kavicsos képződményekben alakultak ki. Fentebbi képződmények általános elterjedésűek a területen; holocén folyóvízi homokos, kavicsos képződmények elsősorban a felszíni vízfolyások mentén jellemzőek. Az eolikus képződmények leginkább a terület K-i, középső-É-i, illetve ÉNy-i területrészein, míg a folyóvízi képződmények főként a vizsgált terület D-i, DK-i, illetve a Sumony–Tengeri közötti területrészeken alkotják a talajvíztartót. A talajvíztartó vastagságát néhány méterre, estenként néhány tíz-méterre tehetjük. A talajvíz domborzat alakulása követi a felszíni domborzatot, mélysége a völgyekben 2–5 méterrel a felszín alatt jellemző, a dombhátak alatt a több tíz métert is elérheti. A vízfolyások völgyeiben maga az allúvium jelenti a talajvízadó képződményt, ahol a talajvízszint felszínhez közeli. 1.3.1.1.2. Regionális elterjedésű hideg és termális rétegvizek Az első jelentősebb víztartó összlet, mely vagy közvetlenül a talajvíztartó alatt, vagy a néhány 10–100 méter vastagságú Tengelici Vörösagyag Formáció finomszemcsés üledékei alatt települ, a késő-pannóniai, allúviális síksági összlet egymásra települő és egymásba fogazódó–kiékelődő homokos–agyagos rétegeinek víztartója (Zagyvai és/vagy Újfalui Formációk–Dunántúli Formációcsoport; medenceperemeken Tihanyi és Somlói Formáció). A formációk egymástól nehezen különíthetőek el, az egymásra települő és egymásba fogazódó– kiékelődő homokos–agyagos rétegek alkotta víztartó összlet vastagsága a területen 100–300 métertől kb. 500–800 méterig növekszik a vizsgált terület nyugati részeinek irányban. A Zagyvai és Újfalui, peremi területeken Tihanyi és Somlói Formációkban határolhatjuk el a medence porózus üledékeiben kialakult köztes, (intermedier) áramlási rendszert. Az összlet legalsó, homokosabb delta-front üledékei már 30 ºC-nál melegebb vizet, azaz hévizet is szolgáltathatnak különösen a Dráva-medence irányában. A felső-pannóniai összletben tárolt vizek összes oldottanyag-tartalma (TDS) a területen széles tartományban változik. Többnyire alacsony (300–1500 mg/l) TDS-ű, leginkább CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os, a mélységgel növekedve, néhány esetben NaCaMgHCO3-os, illetve NaHCO3-os kémiai jellegű vizek vannak jelen. Az alacsony TDS-ek és a kémai jelleg intenzív áramlások meglétére utalnak a felső-pannóniai összletben. Meg kell jegyezni, hogy a felső-pannóniai víztartó összlet legfelső, 30–50 méternél sekélyebb részein Pellérd térségében találkozhatunk extrém magas, néhány tízezer mg/l-es oldottanyag-tartalmakkal, azonban ezek a jelentős szulfát 51
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tartalom miatt fordulnak el (szulfátos vizek), mely egyértelműen antropogén szennyezés következménye (uránérc bányászat zagytározói). Megvizsgálva a terület áramlási viszonyait, elmondható, hogy a területen a késő-pannóniai összletben (Dunántúli Formációcsoport) a vizsgálati terület K-i és D-i részein ÉNy–É-i irányból DK–D felé történő áramlással számolhatunk. A vizsgált terület Ny-i és ÉNy-i területrészein ugyanakkor Ny–ÉNy felé történő áramlás az uralkodó. Az Újfalui Formáció feküje egyúttal a medence porózus, regionális áramlási rendszerének feküjét is jelenti. A Dunántúli Formációcsoport (régi felső-pannóniai) rétegek nyomásviszonyai a területen hidrosztatikusnak megfelelőek. 1.3.1.1.3. Lokális, a késő-pannóniainál idősebb rétegvíztartók A vizsgálati területen a felső-pannóniai rétegek alatt lokális vízadókkal kell számolni elsősorban az alsó-pannóniai képződmények turbidit-homokjaiban. A vizsgálati terület ÉNy-i részein a Peremartoni Formációcsoport (régi alsó-pannóniai) képződményei (Szolnoki és Algyői Formációk), míg a DK-i részeken a Csákvári és Száki Agyagmárga Formációk képviselik az alsó-pannóniai képződményeket. Vastagságuk erősen redukált, maximum 200–300 méteres vastagságban jelennek meg a vizsgált területen; egyedül az Algyői Formáció jelenik meg nagyobb vastagságban (kb. 800 m) az ÉNy-i részeken. Az összleten belül, kisebb vastagságban kifejlődött összlet esetén, jelentősebb vastagságú turbidites összlet (Szolnoki Formáció) nem jelenik meg, ugyanakkor a finomszemcsés üledékekbe (Algyői Formáció) települő turbidit–homok rétegekben lokális vízadókkal, rezervoárokkal lehet számolni. A Szolnoki Formáció az ÉNy-i területrészeken jelenhet meg. A Peremartoni Formációcsoport bázisán esetlegesen található kavicsbetelepülésekben szintén találhatunk víztartókat. Báziskonglomerátumról a területen pontosabb információik nem állnak rendelkezésre. Hévíztermelés szempontjából a vizsgált területen és környezetében az alsó-pannóniai képződményeket mindezidáig nem vették számításba a Dunántúli Formációcsoport (régi felső-pannóniai) vízadói jóval kedvezőbb adottságai, valamint ezen alsó-pannóniai képződmények kisebb vastagsága, finomabb szemcsés összetétele és alacsony vízvezető-képessége miatt. Vízkémiai elemzés az alsó-pannóniai összletből öt áll rendelkezésre az 5 km-es körzeten belül: Siklósról, Nagynyárádról, Bárról és Szentlőrincről. Az elemzése alacsony TDS-t mutatnak (500–1000 mg/l körüli). A siklósi és nagynyárádi, kis mélységből származó minták CaMgHCO3-os, illetve CaMgNaHCO3-os kémiai jellegű, míg a másik három NaHCO3-os. Lokális rétegvíztartók fordulhatnak elő még a vizsgálati területen található, korapannóniainál idősebb miocén, elsősorban badeni és szarmata üledékekben, amennyiben a törmelékes összlet durvább törmelékes konglomerátum-, vagy homokkő-, mészkőrétegekkel is rendelkezik (Tinnyei, illetve Lajtai Mészkő Formáció). A jellemzést a kettős porozitású rendszereknél tesszük meg. Mint szénhidrogén tároló kőzetek, a fentebb említett képződmények a területen számításba veendőek. A keletkezett szénhidrogének több helyen csapdázódhatnak a területen: — a paleozoos metamorfitok bontott zónáiban, — felső-karbon és perm homokkövekben, — mezozoos karbonátok karsztosodott zónáiban, — a lithothamniumos mészkőben (Lajtai Mészkő Formáció), — a kora-pannóniai rétegsor alsó részein található homokos–homokköves, mészmárgás rétegeiben (báziskonglomerátumban), — alsó-pannóniai homokkövekben (Szolnoki Formáció, illetve az Algyői Formáció homokköves betelepülései), valamint — a felső-pannóniai rétegsor homokköves rétegeiben. 52
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Peremartoni Formációcsoport (régi alsó-pannóniai) és a prepannóniai miocén rétegek nyomásviszonyai a hidrosztatikusnak megfelelőek. 1.3.1.1.4. Lokális porózus, kettős porozitású rendszerek A lokális, porózus, kettős porozitású rendszerek közé sorolhatjuk a vizsgálati területen előforduló prepannóniai miocén képződmények karbonátos kifejlődéseit, közbetelepüléseit (Lajtai Mészkő és Tinnyei Formációk). Ugyanakkor ezek a képződmények, ha nem települnek közvetlenül az aljzaton, nem képeznek egy hidraulikai rendszert a repedezett alaphegységi zónákkal. A prapannóniai miocén képződményekből vízminták csak a terület 5 km-es körzetéből származnak, többnyire a Tinnyei Formációból. Az itt tárolt vizeket mintegy 900 méteres mélységig tártak fel. A karbonátos képződményben tárolt vizek jellemzően 500–1500 mg/l összes oldottanyag-tartalommal rendelkeznek, melyhez mintegy 30 méteres mélységig rendszerint CaMgHCO3-os, CaMgHCO3SO4-os kémiai jelleg párosul. A legmélyebbről (590– 910 m) származó vízminták NaHCO3-os kémiai jellegűek és 930–1220 mg/l TDS-sel rendelkeznek. Fentebbiek jól jelzik, hogy a területen e képződmények jó kapcsolatban állnak az aljzati víztartókkal. A képződmények szénhidrogén szempontjából tároló képződmények lehetnek másodlagos porozitásuk révén. A létesítmények telepítésekor erre fokozott figyelemmel kell lenni. A képződmények nyomásviszonyai hidrosztatikusnak megfelelőek. 1.3.1.1.5. Regionális vízzáró egységek Az Újfalui/Somlói Formáció és a prekainozoos aljzat között több kora-pannóniai (Peremartoni Formációcsoport), regionális/lokális elterjedésű vízzáró képződmény is elkülöníthető, melyek döntően finomszemcsés, agyagos, aleuritos kifejlődésűek, és bennük a homokkőlencsék, -betelepülések részaránya alacsony. Az Algyői, Csákvári és Száki Agyagmárga Formációk képződményei mind hidraulikailag, mind termikusan fontos „szigetelő” szerepet játszanak, hiszen a területen egyenként minimum 250–300 méter, míg az Algyői Formáció akár 800 méteres vastagságot is elérhet ÉNy-on. A vízkémiai jellemzést lásd a lokális, a késő-pannóniainál idősebb rétegvíztartók alfejezetnél. Itt kell megemlíteni, hogy a prepannóniai miocén, ritkábban az alsó-pannóniai finomszemcsés, márgás képződmények akár szénhidrogén anyakőzetek lehetnek. 1.3.1.2. Alaphegységi rezervoárok Az alaphegységet a területen, de inkább az 5 km-es környezetében változatos felépítésű. A D-i, DK-i területrészeken A Nagyharsányi Mészkő Formáció, ettől ÉNY-i irányban az ÉK-i területrészen középső-triász sekélytengeri képződmények (Csukmai, Templomhegyi Dolomit Formációk) alkotják az aljzatot. A középső területen alsó-triász sziliciklasztos képződmények és permi szárazföldi törmelékes képződmények (Korpádi Homokkő Formáció) jelenik meg. Kb. a Szilvás–Hegyszentmárton vonaltól nyugatra már paleozoos képződmények (Tésenyi Formáció, Ófalui Fillit Formációk, Baksai Komplexum) alkotják az aljzatot. Az aljzat többnyire –100 – –500 mBf mélységben helyezkedik el, de a középső területeken akár 0 mBf, vagy az ÉNy-i területrészeken –1500 mBf mélységbe is süllyedhet. A vizsgálati terület DK-i részein az alaphegységi vízföldtani rezervoárokat a Villány– Bihari-egység középső-triász–alsó-kréta platform és medence fáciesű karbonátos képződményeiben találjuk ott, ahol azok hosszabb ideig felszíni hatásnak, mállásnak és karsztosodásnak voltak kitéve. Az ÉNy-i területrészeken ugyanakkor a Mecseki-egység
53
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány metamorf és szárazföldi törmelékes képződményei repedezettségük révén válhatnak tárolóképződményekké. Alaphegységi rezervoárként tehát egyrészt a karbonátos formációk azon részei jöhetnek számításba, amelyek hosszabb ideig felszíni hatásnak, tehát mállásnak és esetenként karsztosodásnak voltak kitéve. Az ilyen helyzetek esetében néhányszor tíz, esetleg száz méteres vastagságban is lehet megnövekedett pórus- és repedéstérrel, valamint permeabilitással számolni. Emellett a tektonikai hatások következtében kialakult repedezett, de mállással nem érintett „üde” karbonátos részek (a képződmény mélyebb részei) is perspektivikusak lehetnek más célú hasznosítások, pl. geotermikus, széndioxid (CO2)-tárolási szempontból. Másrészt a repedezett metamorf képződmények rendelkezhetnek magasabb porozitás és a permeabilitás értékekkel és válhatnak rezervoárokká. A regionális értékeléseknél fontos elemezni azt is, hogy a repedezett, mállott, karsztosodott fekvőre közvetlenül települő fedőképződmények hidraulikai egységet képeznek-e az alaphegységi rezervoár-részekkel. Az aljzatban tárolt vizek kémiai jellege összességében széles tartományban változik, míg a TDS többnyire 500–950 mg/l között alakul. A kréta képződményekben tárolt vizek mintegy 400 méteres mélységig kb. 860–900 mg/l TDS-sel és CaMgHCO3-os kémiai jelleggel rendelkeznek. Szigetvár térségében a kb. 750 méternél mélyebbről származó vizeket magasabb, 2280–2890 mg/l TDS és NaClHCO3-os kémiai jelleg jellemzi. A jura mészkövekben előforduló vizek 450–910 mg/l TDS-sel és CaMgHCO3-os, MgCaHCO3-os, illetve CaMgNaHCO3-os kémiai jelleggel, Bóly térségében inkább NaCaMgHCO3-os kémiai jelleggel rendelkeznek. A triász képződményekre szintén az alacsony, kb. 590–100 mg/l-es összes oldottanyag-tartalom és a MgCaHCO3-os, illetve MgCaNaHCO3-os kémiai jelleg a jellemző. Néhány esetben NaHCO3-os kémiai jelleggel is találkozhatunk, illetve ritkán magasabb szulfát-tartalmat is megfigyelhetünk. Perm és karbon képződményből 1–1 vízminta áll rendelkezésre az 5 km-es határ pereméről, melyekben 760, illetve 800 mg/l TDS és NaMgHCO3-os és CaMgHCO3-os kémiai jelleg figyelhető meg. Az 5 km-es környezeten belül paleozoos képződményből Bicsérd–Aranyosgadány–Szentlőrinc térségéből áll rendelkezésre 4 db vízminta. Előbbi két településen a két vízminta alacsonyabb (570 és 840 mg/l) TDS-t, illetve CaMgHCO3-os és NaCaMgClHCO3-os kémiai jelleget mutat. Szentlőrinc térségéből származó 2 db vízminta 5160–5210 mg/l-es TDS-sel és NaClHCO3-os kémiai jelleggel rendelkezik. Az alacsony TDS-ek a víztartókban zajló intenzív áramlások meglétére utalnak. A kb. 3000–5000 mg/l-es TDS-ek már kissé elzártabb víztartókra utalnak. Az aljzat képződményeinek hidrogeológiai viszonyai nemcsak a tárolt vizek minőségében és áramlásában játszanak szerepet, hanem feltehetően a területen előforduló szénhidrogének migrációjában és csapdázódásában is.
54
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.3.2. A terület vízföldtani egységeinek természetes utánpótlódása 1.3.2.1. Beszivárgás csapadékból A felszínen lévő képződmények felső egy-két méteres zónája az, amelyiknek a meteorológiai viszonyok mellett döntő szerepe van a beszivárgás mértékének alakulásában. A térképezések során a felszínen megismert képződmények alapján az évi csapadék kb. 5–10%ára becsülhetjük a beszivárgás mértékét. A területen előforduló homokos, aleuritos, finomabb szemcsés felszíni képződmények esetében ez 4–5%-ot tesz ki, de konkrét terepi mérések hiányában célszerű az értékeléseknél egységesen 5%-os aránnyal számolni. 1.3.2.2. Beszivárgás oldalirányú hozzáfolyásokból (a kapcsolódó területek talaj-, réteg-, karszt- és repedésvizeiből) A vizsgált területen és azon kívül találhatóak a pannóniai, prepannóniai miocén, az alaphegységi és más hidrosztratigráfiai egységek beszivárgási területei, ezen szűkebb területünkön „oldalirányú” utánpótlásként jelentkeznek, melyet a nagyobb régióra készített hidrogeológiai értékelések alapján célszerű megadni. A felső-pannóniai képződmények esetében oldalirányú utánpótlásra elsősorban ÉÉNy, ÉNy-ias irányból számíthatunk DK-i irányba, mely mellett a köztes áramlási rendszer felső 100–200 m-es zónájában számíthatunk a talajvíz irányából származó komponensekre is. Az aljzati képződmények utánpótlódása a Mecsek és a Villány irányából történik. A térségben húzódó kiemelkedések szárnyzónái, valamint az aljzatból akár a pannóniaiig felnyúló szerkezeti vonalak a terület áramlási rendszerére hatással bírnak: az itt kiékelődő felső-, also-pannóniai, valamint miocén üledékekben, illetve a tektonikai elemek mentén a vizek — kényszerpályára — kerülve a mélyebb medence irányából a sekélyebb régiók felé áramlanak. A térségben esetlegesen tervezendő geotermikus energiahasznosítások esetében, ha azok regionális áramlási rendszert érintenek, szükség lehet a teljes áramlási rendszer modellezésére, értékelésére. Ugyancsak fontos a területen a CH-hasznosítások és a potenciális geotermikus hasznosítások várható egymásra-hatásainak értékelése, tisztázása is. A területre eső, illetve az ahhoz legközelebbi CH-hasznosítások során végzett, vagy tervezett, a kitermelést segítő (EOR) visszatáplálások vizsgálati területre gyakorolt hatásait szintén tisztázni kell. 1.3.3. A terület vízföldtani egységeinek megcsapolásai 1.3.3.1. A terület vízföldtani egységeinek természetes megcsapolásai A területen természetes állapotok mellett az alábbi megcsapolási formákat kell számításba venni: — állandó vízfolyások, tavak, — talajvíz-párolgással jellemezhető területek, — szivárgó felszínek, — oldalirányú elfolyás (a kapcsolódó területek talaj-, réteg-, és repedésvizei felé). Az első három típus területünkön döntő mértékben a talajvizek és részben a sekély rétegvizek lokális és részben intermedier áramlási útvonalai végén jelentenek megcsapolásokat. Tengerszinthez viszonyított magasságukhoz lehet viszonyítani az adott körzetben megismert hidraulikus potenciálszinteket és talajvízszinteket.
55
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A lokális feláramlási útvonalak végén számos felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) található, melyek természetvédelmi szempontból is védettnek tekinthetők. A mélyebb porózus regionális vízadó rendszerek regionális áramlásait oldalirányú elfolyásként lehet számba venni. Itt a peremek felől ÉÉNy, ÉNy felől DK-i irányba tartó regionális áramlás rajzolódik ki. 1.3.3.2. A terület mesterséges megcsapolásai A területen, vagy annak közvetlen, néhány kilométeres körzetében elsősorban a kvarter– felső-pannóniai és alaphegységi rezervoárokat érintő ivóvíz-, ásványvíz- (Harkány, Szigetvár, Patapoklosi, Sellye, Székelyszabar), gyógyászati- (Harkány, Mohács, Siklós, Szigetvár), fürdő-, ipari-, mezőgazdasági célú víztermelések jellemzőek. Fontos megemlíteni, hogy a terület geotermikus hasznosítás szempontjából is perspektivikus lehet, így a szénhidrogén-kutatási, -termelési létesítmények elhelyezésekor a terület földtani, vízföldtani, szénhidrogén-földtani adottságai mellett figyelembe kell venni a környező meglévő — és lehetséges — geotermikus hasznosításokat is. 1.3.3.3. Egyéb, vízföldtani viszonyokat befolyásoló tényezők Vizsgálatunk során ki kell térnünk a szénhidrogén-bányászati tevékenységeknek a felszín alatti vizek alakulására gyakorolt lehetséges hatásaira is. Itt alapvetően a szénhidrogénekkel együtt termelt vizek depressziós hatásait, illetve a termeléseket segítő, illetve vízlikvidálásokat biztosító visszasajtolások mennyiségi, minőségi hatásait kell számba venni. 1.3.4. A terület vízminőségi képe A Drávaszabolcs vizsgálati terület felszín alatti vizeinek víz-geokémiai értékelése a területen mélyült kutak és 2016. januárjában az MFGI Vízföldtani Adattárában található Vízföldtani naplók és egyéb rendelkezésére álló archív vízkémiai vizsgálatainak felhasználásával mind a hideg, mind a termálvizet adó hidrodinamikai egységekre kiterjedt. A felszín közeli, sekély víztestek vizsgálata a klorid-ion, a hidrogén-karbonát-ion és az összes oldottanyag-tartalom alapján készült, mely egy általános képet nyújthat az általános vízösszetételről, szennyezettség mértékéről, vagy egyéb ható tényezőkről (pl. párolgásról). A felszín közeli zónákban lévő lokális áramlási részek növelik a változékonyságot. A megcsapolási területek felszín-közeli részein a vízminőség alakítás döntő faktora a talajvízpárolgás, mely az oda áramló vizek oldottanyag-tartalmát markánsan megnövelheti. Ebből az is következik, hogy a felszínhez közeli talajvizeket célszerű a vízminőségi értékelések, illetve a későbbiekben az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok során külön kezelni. A sekély (felszín alatti, 50 méternél sekélyebb) vízadók vizeinek összes oldottanyagtartalma a területen a rendelkezésre álló adatok alapján, a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 550–1200 mg/l (medián körülbelül 750 mg/l), a klorid-ion tartalom 10–80 mg/l (medián körülbelül 20 mg/l), míg a hidrogén-karbonát tartalom 350–650 mg/l között változik 480 mg/l körüli medián érték mellett. A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata (VGT2) kimutatta, hogy az sp.3.3.1 (Feketevíz-vízgyűjtő) víztest állapota gyenge a Pécs–Tortyogó vízbázis miatt, ahol a vízbázis megfigyelőkútjaiban mért települési és mezőgazdasági eredetű nitrát és ammónium koncentráció mennyisége túllépte a küszöbértéket. A k.3.1 (Villányi-hegység-karszt) víztest a VGT2 alapján minősíthető „jó, de gyenge kockázata” kémiai állapotúnak, mivel a Diósviszló Vízbázis, a Vokányi Vízbázis és Kisharsányi Vízbázis esetében a nitrát koncentráció elérte az ökológiai nitrát küszöbérték (25 56
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány mg/l) 75%-át. A gyenge és a „jó, de gyenge kockázata” minősítéseket alátámasztják a vizsgálati területen lévő szennyezett kutak adatai is, melyekben az összes oldottanyagtartalom helyenként elérheti a 20 300 mg/l-t, a kalcium 1400 mg/l-t, a klorid 2150 mg/l-t, a hidrogén-karbonát 1800 mg/l-t, a nitrát a 900 mg/l-t, a szulfát akár a 12 700 mg/l értéket is. A rendelkezésre álló adatok alapján a sekély felszín alatti vizekre jellemző néhány komponens (klorid, hidrogén-karbonát, összes oldottanyag-tartalom [TDS]) eloszlását Box–Whisker diagramon (25. ábra) a szennyezett kutak vizeinek elhagyásával ábrázoljuk. A diagramok „doboz”-részei a felső és alsó kvartilisek közötti értékeket ábrázolják a medián értékek feltüntetésével, míg alsó és felső határai a 10% és 90% percentilis értékeknek felelnek meg.
25. ábra. A vizsgálati területen és 5 kilométeres körzetén belüli, a felszíntől számított 50 méter mélységig vett vízminták klorid, hidrogén-karbonát és TDS értékeinek Box–Whisker diagramja a medián értékek és a 10% és 90%-os percentilis értékek feltüntetésével, a szennyezett kutak adatainak elhagyásával
A kvarter képződményekben tárolt vizek CaMgHCO3-os, MgCaHCO3-os, ritkábban NaCaMgHCO3-os, elvétve NaHCO3-os típusúak. A vizek összes oldottanyag-tartalma a rendelkezésre álló adatok alapján, a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 450–750 mg/l között, míg a főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 10–100 mg/l Na+, 50–100 mg/l Ca2+, 20–40 mg/l Mg2+ és 400–600 mg/l HCO3–. A felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport képződményeinek sekélyebb vízadóiban (a felszíntől számított körülbelül 300 méterig) tárolt vizek jellemzően CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os, ritkábban NaHCO3-os típusúak. Az itt tárolt vizek összes oldottanyagtartalma jellemzően 300–1500 mg/l körüli, a főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 10–300 mg/l Na+, 10–150 mg/l Ca2+, 5–150 mg/l Mg2+ és 150–800 mg/l HCO3–. Bicsérd, Kővágószőlős, Pécs, és Pellérd környékén a felső-pannóniai képződmények felszín közeli (10–120 méteres mélységközből származó) vizek kémiai jellege CaMgHCO3SO4-os, CaMgSO4HCO3-os, ritkábban CaMgNaHCO3SO4-os, CaMgHCO3SO4Cl-os. E vizek összes oldottanyag-tartalma körülbelül 400–1600 mg/l közötti, míg a fő jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 10–120 mg/l Na+, 20–300 mg/l, 50–250 mg/l Ca2+, 10–100 mg/l Mg2+, 20–300 mg/l Cl– és 100–600 mg/l HCO3–. A pellérdi zagytározók környékén lévő sekély (50 méternél sekélyebb) kutakban 57
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány előfordulhatnak igen nagy összes oldottanyag-tartalmú (10 500–20 500 mg/l) vizek is, melyek antropogén szennyezésre utalnak, melyet alátámaszt, hogy a VGT2 jelentésben szereplő PécsTortyogó nevű vízbázis szulfát-tartalma meghaladta a küszöbértéket, vagyis a 250 mg/l értéket. A mélyebb vízadókban (felszíntől számított körülbelül 300–900 méteres mélységköz) tárolt vizek NaHCO3-os, NaHCO3Cl-os, NaClHCO3-os kémiai jelleggel és nagyobb, jellemzően 700–2500 mg/l összes oldottanyag-tartalommal rendelkeznek. A szentlőrinci kutak 300–450 méteres mélységközből származó vizei NaHCO3Cl-os, NaClHCO3-os jellegűek, körülbelül 800–1000 mg/l TDS, 250–300 mg/l Na+, 100–250 mg/l Cl– és 400–500 mg/l HCO3– tartalom mellett. A főbb alkotó ionok a következő tartományokban változnak, körülbelül 100–800 mg/l Na+, 10–700 mg/l Cl– és 350–1100 mg/l HCO3–. A rendelkezésre álló adatok alapján a felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport homokrétegeiben tárolt vizekre jellemző néhány komponens (nátrium, kalcium, magnézium, klorid, hidrogénkarbonát, összes oldott anyag tartalom [TDS]) eloszlását a szennyezett kutak adatainak elhagyásával Box–Whisker diagramon (26. ábra) ábrázoljuk.
26. ábra. A felső-pannóniai Dunántúli Formációcsoport képződmények (a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetén belüli) felszín alatti vizeinek nátrium, kalcium, magnézium, klorid, hidrogén-karbonát és TDS értékei (a szennyezett kutak adatainak elhagyásával); Box-Whisker diagramok a medián értékek feltüntetésével
Az alsó-pannóniai Peremartoni Formációcsoport képződményeiben tárolt vizekről mindössze 5 vízminta adatai állnak rendelkezésünkre, mely a bizonytalanságot nagymértékben növeli. A rendelkezésre álló adatok alapján, a TDS jellemzően 500–1000 mg/l körüli, de fontos megjegyeznünk, hogy adataink a felszín alatti 50–450 méteres mélységközből származnak. Az itt tárolt vizek CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os és NaHCO3-os jellegűek. A főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 10–220 mg/l Na+, 10–80 mg/l Ca2+, 10–50 mg/l Mg2+ és 400–650 mg/l HCO3–. A lokális víztartó és vízzáró egységek alsó-pannóniainál idősebb miocén üledékeinek vizeiről a vizsgált területen belül csak pécsi, himesházai, romonyai, szederkényi és turonyi kutak adatai nyújtanak információt. Az összes oldottanyag-tartalom jellemzően 500–1500 mg/l között változik. A vizek kémiai jellege (a felszíntől számított 300 méteres mélységig) jellemzően CaMgHCO3-os, CaMgHCO3SO4-os, a mélyebbről származó (felszín alatti 500– 58
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 600 méter) himesházai kút vize NaHCO3-os kémiai jellegű. A főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 20–420 mg/l Na+, 10–200 mg/l Ca2+, 10– 100 mg/l Mg2+, 10–600 mg/l SO42– és 350–900 mg/l HCO3–. A pretecier aljzatban tárolt vizek összes oldottanyag-tartalma a rendelkezésre álló adatok alapján, a 10%, illetve 90% percentilis értékek figyelembe vételével jellemzően 500–950 mg/l között változik. A felszín alatti 400 méteres mélységnél sekélyebb vízadók vizei jellemzően CaMgHCO3-os, MgCaHCO3-os, CaMgNaHCO3-os, ritkábban NaHCO3-os kémiai jellegű, ahol a TDS 300–1000 mg/l körüli, 10–250 mg/l Na+, 10–150 mg/l Ca2+, 10–80 mg/l Mg2+ és 150–700 mg/l HCO3– tartalom mellett. Bicsérd, Harkány, Kistapolca és Kővágószőlős környékén 200 méteres mélységig előfordulnak NaHCO3Cl-os vizek is, a mélység felé csökkenő, 400–900 mg/l-es összes oldottanyag és 100–150 mg/l Cl– -tartalommal. Pécs környékén (Bakonya, Kővágószőlős, Szederkény) is megjelennek a szulfátos vizek (CaMgHCO3SO4-os, NaCaMgHCO3SO4Cl-os jelleggel), 300–1200 mg/l TDS mellett, ahol a SO42– 100–400 mg/l körüli. A főbb jellemző alkotók a következő tartományokban változnak, körülbelül 20–180 mg/l Na+, 20–140 mg/l Ca2+, 10–90 mg/l Mg2+ és 100–550 mg/l HCO3–. A felszín alatti 700–800 méteres mélységközből származó szigetvári kutak vizei NaHCO3Cl-os jellegűek, ahol a TDS 2300–2900 mg/l, körülbelül 850–900 mg/l Na+, 730– 760 mg/l Cl– és 900–1000 mg/l HCO3– tartalom mellett. Az 1200–1800 méteres mélységközből Bóly és Szentlőrinc térségéből származó vízminták adatai álltak rendelkezésünkre. A bólyi (jura mészkőben mélyült) kutak vizei CaNaMgHCO3os, NaHCO3-os és CaNaMgHCO3Cl-os jellegűek, ahol a TDS 450–600 mg/l, a Na+ 70–90 mg/l, a Ca2+ 20–40 mg/l, a Mg2+ 10–20 mg/l, a HCO3– 300–400 mg/l, a Cl– 30–80 mg/l között változik. A szentlőrinci (paleozoos képződményben létesített) kutak vizei nagyobb összes oldottanyag-tartalmúak (5100–5200 mg/l) és NaHCO3Cl-os jellegűek, ahol a Na+ 1640–1660 mg/l, a Cl– 1470–1490 mg/l, a HCO3– 1900–2000 mg/l közötti. A térség felszín alatti vizeinek vízösszetétele széles tartományban változik, a MgCaHCO3, CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os víztípustól a NaCaHCO3-os, NaHCO3-os, NaHCO3Cl-os, NaClHCO3-os és CaMgHCO3SO4-os, NaCaMgHCO3SO4-os, NaSO4HCO3-os víztípuson keresztül a NaCl-os, NaCaCl-os víztípusig. A 27. ábra az összes oldottanyag- és a kloridtartalom felszíntől számított körülbelül 1100–1200 méteres mélységközig folyamatos növekedését mutatja, mely után az 1200–1500 méteres mélységközben csökkenő, az 1600– 1700 méteres mélységközben ismét növekvő tendenciát jelez. Fontos megjegyeznünk, hogy a mélység felé haladva egyre kevesebb adat áll rendelkezésünkre, mely az értelmezés bizonytalanságát nagymértékben növeli.
59
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
27. ábra. A főbb vízminőségi paraméterek alakulása a mélység függvényében a vizsgálati terület és 5 kilométeres körzetének felszín alatti vizeiben
60
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.4 A vizsgálati terület vízgyűjtő-gazdálkodása (MFGI, OVF) Az alábbi fejezet a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (VGT) 2009. december 22-i keltezésű anyagának előkészítése során összegyűjtött állományok felhasználásával készült, amely kiegészült — bizonyos részeket érintve — a felülvizsgálat (VGT2) 2015-ös eredményeivel. A VGT2 2015. december 22-ével készült el, jelen vizsgálat összeállításakor a VGT2 még nem került a Kormány elé elfogadásra, így jogszabály szerint továbbra is a VGT1 van érvényben. Ki kell hangsúlyozni, hogy ebben az átmeneti időben a víztestek lehatárolásának, állapotértékelésének és a vonatkozó intézkedéseknek a változásai még nem jelennek meg. Az értékelés során mind a szigorúan vett vizsgálati területet, mind annak 5 km-es körzetét figyelembe vesszük, mert a tevékenység hatása a konkrét helyszín függvényében a vizsgálati területen túlra is terjedhet. 1.4.1. Felszíni vízfolyások, felszíni és felszín alatti víztestek 1.4.1.1. Felszíni vízfolyások és víztestek A terület nagy része a Dráva részvízgyűjtő egységet, nyugaton kisebb mértékben a Duna egységet érinti. Területén összesen 2 felszíni vízgyűjtő alegység osztozik; a Fekete-víz (3–3), és az Alsó-Duna jobb part (1–15). E mellett a Kapos (1–12) vízgyűjtő is érintett minimális területtel az 5 km-es körzet északi határán. A területre és 5 km-es körzetére 23, illetve további 28 dombvidéki– és síkvidéki, meszes felszíni vízfolyás víztest esik (19. táblázat). A terület és környezete két mesterséges és egy természetes állóvíz víztestet érint; ezek részben halastavak, illetve halászatra használt tó. Részletes leírást a 20. táblázat tartalmaz. A terület számos — víztest kategórián kívüli — vízfolyással sűrűn behálózott és víztest kategórián kívüli állóvizek közül is található a területen és környezetében 35 tározó, 1 bányató, és 6 holtág. A tározók nagy része medertározó. A vizsgálati terület és környezetének déli — Dráva-menti — része árvízi elöntési (1% valószínűségű) terület. Ugyanezen területen árvízvédelmi fővédvonal húzódik. A terület déli részén kisebb foltokban mérsékelten belvízzel veszélyeztetett területek találhatóak. A vizsgálati terület környezetében számos keresztműtárgy található. 19. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő vízfolyás víztestek Vízfolyás neve
Kódja
*Almás-patak alsó *Almás-patak felső *Borza-patak *Bükkösdi-árapasztó *Bükkösdi-víz *Dráva alsó *Egerszegi-csatorna *Fekete-víz *Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai *Hegyadó-patak *Hegyadó-patak felső és Ócsárdi-patak *Ilocskai-árok (Lapáncsai-árok) *Karasica *Körcsönye-csatorna *Mároki-vízfolyás *Okor-Bükkösdi-víz *Okorköz-csatorna és mellékvízfolyásai *Pécsi-víz alsó *Pécsi-víz középső
AEP262 AEP263 AEP346 AEP361 AEP362 AEP438 AEP453 AEP478 AEP523 AEP571 AEP570 AEP613 AEP636 AEP716 AEP782 AEP852 AEP840 AEP876 AEP875
Típusa
síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított
Vízgyűjtő alegység
3–3 3–3 1–15 3–3 3–3 3–3 3–3 3–3 3–3 3–3 3–3 1–15 1–15 3–3 1–15 3–3 3–3 3–3 3–3
61
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Típusa
Vízgyűjtő alegység
Vízfolyás neve
Kódja
*Peterd–Szemelyi-vízfolyás *Régi-Fekete-víz *Vályogvető-árok *Villány–Pogányi vízfolyás és mellékvízfolyásai Aszai-árok Belsőréti-patak Bicsérdi-vízfolyás Bükkösdi-víz és mellékvízfolyásai Csele-patak és mellékvízfolyásai Duna Bajától délre Egyesült-Gyöngyös Gyöngyös (főág) alsó Gyöngyös (főág) és mellékvízfolyásai Gyöngyös (főág) felső Gyöngyös (Keleti ág) Gyöngyös (Nyugati ág) alsó Hásságy–Ellendi-vízfolyás Hosszúhetény–Hirdi-vízfolyás alsó Karapancsai-főcsatorna Karasica és mellékvízfolyásai Korcsina-főcsatorna és mellékvízfolyásai Kölkedi-főcsatorna Lánycsók-patak és mellékvízfolyásai Pécsi-víz és mellékvízfolyásai Sándor-árok Sellyei-Gürü-csatorna Szilágy-Berkesdi-vízfolyás Vasas-Belvárdi vízfolyás alsó Vasas-Belvárdi vízfolyás felső Véménd–Bári-vízfolyás Villány–Pogányi vízfolyás Vizslaki-főcsatorna és mellékvízfolyásai
AEP991 AEP914 AEQ095
dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes
1–15 3–3 3–3
AEQ116 AEP285 AEP314 AEP327 AEP363 AEP383 AEP445 AEP457 AEP543 AEP544 AEP542 AEP545 AEP547 AEP469 AEP600 AEP635 AEP637 AEP705 AEP715 AEP745 AEP877 AEP935 AEP956 AEQ011 AEQ098 AEQ099 AEQ103 AEQ115 AEQ121
dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes hegyvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, mesterséges dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, mesterséges dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított síkvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, természetes dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, módosított dombvidéki, meszes, természetes síkvidéki, meszes, mesterséges
1–15 3–3 1–15 3–3 3–3 1–15 1–16 3–3 3–3 3–3 3–3 3–3 3–3 1–15 1–15 1–16 1–15 3–3 1–15 1–15 3–3 3–3 3–3 1–15 1–15 1–15 1–15 1–15 1–15
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
20. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében lévő állóvíz víztestek Állóvíz neve
Kódja
Típusa
Pellérdi halastavak *Sumonyi halastórendszer Belső-Béda holtág
AIH006 AIH024 AIH050
síkvidéki, meszes, időszakos, sekély, nyílt vízfelületű síkvidéki, meszes, időszakos, sekély, nyílt vízfelületű síkvidéki, meszes, állandó, sekély, nyílt vízfelületű
Vízgyűjtő alegység 3–3 3–3 1–15
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
A 28. ábra a vizsgálati terület felszíni vizeinek használatát mutatja be, feltüntetve a felszíni víztesteket és vízgyűjtő alegységeket.
62
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
28. ábra. Felszíni vízgyűjtő alegységek és felszíni vízhasználat a területen
1.4.1.2. A terület felszín alatti víztestei A vizsgálati területet hideg vagy langyos vizet adó sekély porózus, illetve porózus víztestek csoportja alkotja; ezek a Feketevíz-vízgyűjtő (sp.3.3.1, p.3.3.1), a Dráva-völgy Barcs alatt (sp.3.3.2, p.3.3.2), a Karasica-vízgyűjtő (sp.1.11.1, p.1.11.1), és a Szekszárd-Bátaiés Kölkedi-öblözet (sp.1.11.2, p.1.11.2). A terület 5 km-es körzetét további 30 °C-nál hidegebb vizet adó hegyvidéki, illetve porózus egységek érintik, ezek a Mecsek (sh.1.12, h.1.12), a Villányi-hegység (sh.3.1, h.3.1) és a Duna–Tisza-köze–Duna-völgy déli rész (sp.1.15.2, p.1.15.2) íztestek (29. ábra, 35. ábra). A Duna–Tisza-köze–Duna-völgy déli rész víztestcsoport csak csekély mértékben érintett, így részletes ismertetésére nem térünk ki. 30 °C-nál melegebb érintett porózus vízadó a Délnyugat-Dunántúl (pt.3.1) víztest, amelynek nagy egysége a terület nyugati részén, míg 2 kisebb elszigetelt egysége keleten érintett (36. ábra). A terület alatt húzódik a Mecseki termálkarszt (kt.1.8) egy blokkja, a Villányi-hegység karszt (k.3.1); a Harkány és környezete termálkarszt (kt.3.1) és a Dél-Baranya, Bácska termálkarszt (kt.1.9); víztermelés szempontjából érintett további egységek még a Mohácsi63
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány rögök (k.1.9) és Mecsek - karszt (k.1.8) egységek (36. ábra). A terület felszín alatti víztesteit a 21. táblázat ismerteti.
29. ábra: A területet érintő sekély felszín alatti víztestek, a nyilvántartott sekély kutak feltüntetésével 21. táblázat. A területre és annak 5 km-es körzetére eső felszín alatti víztestek A víztest neve
*Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet *Karasica-vízgyűjtő Duna-Tisza köze - Duna-völgy déli rész *Feketevíz-vízgyűjtő *Dráva-völgy Barcs alatt Villányi-hegység Mecsek *Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet *Karasica-vízgyűjtő Duna-Tisza köze - Duna-völgy déli rész *Feketevíz - vízgyűjtő *Dráva-völgy Barcs alatt Villányi-hegység Mecsek *Délnyugat-Dunántúl Mohácsi-rögök *Villányi-hegység - karszt *Mecsek - karszt *Mecseki termálkarszt *Harkány és környezete termálkarszt *Dél-Baranya, Bácska termálkarszt A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
64
Típus
sekély porózus
sekély hegyvidéki
porózus
hegyvidéki porózus termál karszt
termálkarszt
Víztest azonosító
sp.1.11.2 sp.1.11.1 sp.1.15.2 sp.3.3.1 sp.3.3.2 sh.3.1 sh.1.12 p.1.11.2 p.1.11.1 p.1.15.2 p.3.3.1 p.3.3.2 h.3.1 h.1.12 pt.3.1 k.1.9 k.3.1 k.1.8 kt.1.8 kt.3.1 kt.1.9
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.4.2. A terület felszíni és felszín alatti vizeit érő terhelések és hatások 1.4.2.1. Felszíni vizeket érő terhelések és hatások Vízkivétel Felszíni vizeket érintő ivóvíz célú vízkiemelés a területen nem történik. Egyéb célból (halastavi, öntözési, és rekreációs) 18 felszíni vízfolyás víztest vizét hasznosítják (22. táblázat). 22. táblázat. Különböző célú vízkiemelések felszíni vizekből Érintett felszíni víztest
Kommunális
*Almás-patak alsó Aszai-árok Belsőréti-patak Bicsérdi-vízfolyás Borza-patak Bükkösdi-víz és mellékvízfolyásai Csele-patak és mellékvízfolyásai *Dráva alsó *Egerszegi-csatorna Hásságy–Ellendi-vízfolyás *Fekete-víz *Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai Gyöngyös (főág) felső Gyöngyös (főág) és mellékvízfolyásai Gyöngyös (Keleti ág) Gyöngyös (Nyugati ág) alsó *Hegyadó-patak felső és Ócsárdipatak Karapancsai-főcsatorna *Karasica Karasica és mellékvízfolyásai *Peterd–Szemelyi-vízfolyás Korcsina-főcsatorna és mellékvízfolyásai Lánycsók-patak és mellékvízfolyásai *Mároki-vízfolyás *Okorköz-csatorna és mellékvízfolyásai Okor-Bükkösdi-víz Pécsi-víz és mellékvízfolyásai Sándor-árok Szilágy-Berkesdi-vízfolyás Vasas-Belvárdi vízfolyás alsó Vasas-Belvárdi vízfolyás felső Véménd–Bári-vízfolyás Villány–Pogányi vízfolyás *Villány–Pogányi vízfolyás és mellékvízfolyásai Almás-patak felső
Ipari
A vízkiemelés hasznosítási célja Energetikai Öntözési Halastavi
Rekreációs
Ökológiai
x x x x x x x
x x x
x x x x x
x
x
x
x
x
x
x
x x
x
x
x x x x
x x x
x x x
x
x
x
x
x x
x
x
x x x
x
x x x x x
x
x
x
x
x x
x x
x
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
65
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Védett területek Védettséget élveznek a kijelölt fürdőhelyek és halászatra, illetve rekreációs célra (horgászat, víziturizmus) használt folyóvizek és állóvizek (23. táblázat, 30. ábra). 23. táblázat. Védettséget élvező vízhasználat a területen az érintett víztestek szerint Név
kijelölt fürdőhely
*Karasica *Peterd–Szemelyi-vízfolyás *Villány–Pogányi vízfolyás és mellékvízfolyásai *Bükkösdi-árapasztó *Bükkösdi-víz *Dráva alsó *Egerszegi-csatorna *Fekete-víz *Régi-Fekete-víz Hásságy–Ellendi-vízfolyás Hosszúhetény–Hirdi-vízfolyás alsó Szilágy-Berkesdi-vízfolyás Vasas-Belvárdi vízfolyás alsó Vasas-Belvárdi vízfolyás felső Villány–Pogányi vízfolyás Duna Bajától délre Karapancsai-főcsatorna Bükkösdi-víz és mellékvízfolyásai Egyesült-Gyöngyös Gyöngyös (főág) alsó Gyöngyös (Nyugati ág) alsó Sumonyi halastórendszer Belső-Béda holtág
víziturizmus
horgászat
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
x
halászat
x
x x
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
A 2008. évi nitrátjelentés alapján elsősorban a Dráva, a Fekete-víz és a Pécsi-víz menti régió nitrátérzékeny. A Villányi-hegység karszt víztest nitráttal szennyezetnek minősített. Tápanyaérzékeny terület nincs a vizsgálati területen illetve környezetében. A vizsgálati területen és környezetében számos felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) található, melyek természetvédelmi szempontból is védettek (Nemzeti Park, Natura SCI és SPA, Nemzeti Park, Ramsari) (24. táblázat). Védett területek közé tartoznak az ivóvízbázisok védőterületei is, ezek bemutatása azonban egy későbbi fejezetben történik. 24. táblázat. Felszín alatti víztől függő ökoszisztéma (FAVÖKO) Védett terület típusa
Védett terület azonosító
Védett terület elnevezése
Natura2000 – SPA Natura2000 – SPA Natura2000 – SPA Natura2000 – SCI Natura2000 – SCI Natura2000 – SCI
HUDD10004 HUDD10003 HUDD10007 HUDD20045 HUDD20007 HUDD20030
Béda–Karapancsa Gemenc Mecsek Béda-Karapancsa Kelet-Dráva Mecsek
Natura2000 – SCI
HUDD20008
Ormánsági erdők
Natura2000 – SCI
HUDD20052
Ormánsági vizes élőhelyek és gyepek
Natura2000 – SCI
HUDD20066
Pécsi-sík
Natura2000 – SCI
HUDD20001
Tenkes
Natura2000 – SCI
HUDD20065
Töttösi-erdő
Ramsari Nemzeti Park
3HU016 271/NP/96
Béda-Karapancsa Duna–Dráva NP
66
Védettség jellege
barlangok, források, patakok mentett oldali holtág, ártér barlangok, források, patakok ökológiai definíció szerint FAVÖKO területek (magas talajvízszint hatása alatt állnak) ökológiai definíció szerint FAVÖKO területek (magas talajvízszint hatása alatt állnak) források, patakok ökológiai definíció szerint FAVÖKO erdők (kocsányos-tölgyesek) is vannak
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Szennyeződések A terület felszíni és felszín alatti vizeit érintő pontszerű és diffúz szennyezések területi eloszlását a VGT 2-1, 2-2, 2-3, 2-4, 2-6 térképmellékletei alapján mutatjuk be. Pontszerű szennyezőforrások A vizsgálati területen elhelyezkedő települések többsége csatornázatlan. A terület szennyvíztisztító telepeiről a tisztított szennyvizet vízfolyásokba vezetik. A bevezetések hatása a befogadó víztestekre több objektum esetén is jelentős (30. ábra, 25. táblázat). 25. táblázat. Kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében Település
Szennyvíztisztító telep neve
Befogadó víztest neve
Beremend - Szennyvíztisztító Telep Bóly - Szennyvíztisztító Telep Görcsöny-Szennyvíztisztító telep Harkány - Szennyvíztisztító Telep Hímesháza - Szennyvíztisztító Telep Mohács - Szennyvíztisztító Telep Olasz - Szennyvíztisztító Telep Pécs - Szennyvíztisztító Telep Sátorhely - Szennyvíztisztító Telep Sellye - Szennyvíztisztító Telep Siklós - Szennyvíztisztító Telep Somberek - Szennyvíztisztító Telep Szentlőrinc - Szennyvíztisztító Telep Szigetvár - Szennyvíztisztító Telep Villány - Szennyvíztisztító Telep Szociális Otthon
*Beremend Bóly Görcsöny Harkány Hímesháza Mohács Olasz Pécs Sátorhely Sellye *Siklós Somberek Szentlőrinc *Szigetvár Villány Helesfa
Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai Borza-patak Hegyadó-patak-felső és Ócsárdi-patak Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai Csele-patak és mellékvízfolyásai Duna Bajától délre Vasas-Belvárdi vízfolyás alsó Pécsi-víz középső Borza-patak Körcsönye-csatorna Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai Véménd–Bári-vízfolyás Bükkösdi-víz Almás-patak felső Karasica Bükkösdi-víz
Hatás a befogadóra
jelentős jelentős elhanyagolható fontos jelentős elhanyagolható nem jelentős jelentős nem jelentős nem jelentős jelentős nem jelentős jelentős nem jelentős jelentős elhanyagolható
A *-gal jelölt objektumok érintik a vizsgálati területet.
A terület felszíni vizeibe egyéb (nem kommunális) szennyvizet is bevezetnek. Ezeket a szennyvízterheléseket részletesen a 26. táblázat ismerteti. 26. táblázat. Egyéb, nem kommunális szennyvízterhelés a vizsgálati területen és környezetében Település
Szennyeződést kibocsátó
Szennyvíz jellege
Befogadó neve
*Beremend
Cementgyár
egyéb feldolgozóipar
Harkány
Gyógy- és strandfürdő
termálvíz, fürdővíz
Kővágószőlős
I. Bányaüzem Hdf/Mdf Gyártó- és Felületkezelő Üzem
bányászat
Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai Pécsi-víz középső
egyéb feldolgozóipar
Duna Bajától délre
Mohács Pécs
Porcelángyár
egyéb feldolgozóipar
Pécs
Hőerőmű
energiaipar
Pécs Vajszló
Hidro-Consulting Kft. Szennyvíztisztító Árpádtető Burgonya-Pehely Kft. Vajszlói BurgonyaFeldolgozó Üzem
Pécsi-víz és mellékvízfolyásai Pécsi-víz és mellékvízfolyásai
Hatása a befogadóra
nem ismert nem jelentős lehet, hogy fontos nem ismert lehet, hogy fontos lehet, hogy fontos
szolgáltatóipar
Pécsi-víz és mellékvízfolyásai
lehet, hogy fontos
élelmiszeripar
Fekete-víz
lehet, hogy jelentős
A *-gal jelölt objektumok érintik a vizsgálati területet.
67
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
30. ábra. Kommunális és ipari szennyvízbevezetések a területen
A 31. ábra mutatja be a területen zajló hulladékgazdálkodást. A kisebb települési szilárd hulladéklerakók (~150) bezárásra kerültek 2009-ig, ezek közül egy sem volt alsó szigetelésű Nagyobb szilárd hulladéklerakó Görcsönyön, Kökényben és Sellyén található. Veszélyes hulladéklerakóval Garé, inerttel Belvárdgyula, Kozármisleny, Mohács, Monyoród, Pécs, Szigetvár, Villánykövesd, szervessel pedig Garé, Kökény, Magyarbóly, Pécs, Pellérd, Somberek és Szajk rendelkezik.
68
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
31. ábra. Hulladékgazdálkodás a területen
A 32. ábra a szennyezett területeket mutatja. Mint kitűnik, a fő szennyezőcsoportot a szénhidrogének alkotják. Pécsen egyéb szennyezések (szervetlen, fém) is előfordultak. Ezek a szennyezések a sekély porózus víztesteket érintik.
69
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
32. ábra. Szennyezett területek
Szennyező ágazatok a térségben az ásványipar, a hulladék- és szennyvízkezelés, az energiaipar, az élelmiszeripar, a fémtermelés/-feldolgozás, valamint vidéken a nagylétszámú állattartás. Benzinkutak üzemelnek Belvárdgyulán, Görcsönyön, Harkányon, Mohácson, Nagyharsányban, Pécsen, Pécs–Mecsekalján, Siklóson, Szalántán, Szigetváron, Vajszlón és Villányban. Seveso besorolású üzem Pécsen (4 db), Bólyon, Szigetváron és Szentlőrincen található. A vízfolyásokon olajszennyezést, vegyianyag-szennyezést és egyéb, közelebbről meg nem határozott szennyezést dokumentáltak. Korábban is érintettük, hogy a vízfolyásokat e mellett szennyvízbevezetések is érintik. Nyilvántartott nagyobb méretű bányatelkek érintik az 5 km-es körzet északi részét (uránérc — Kővágószőlős, Bakonya; szén — Pécs–Mecsekszabolcs), valamint kisebb területű bányatelkek is megjelennek (homok, agyag, mészkő). Az ipari létesítményeket és a régióban történt káreseményeket a 33. ábra mutatja be.
70
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
33. ábra. Ipari létesítmények, káresemények EKHE: Egységes környezethasználati engedély köteles tevékenység, PRTR: Európai szennyezőanyag-kibocsátási és –szállítási nyilvántartás
Diffúz szennyezőforrások Az intenzív mezőgazdasági tevékenységből származó nitrátterhelés mértéke 10–150 kgN/ha/év. A településeket érintő nitrátterhelés mértéke általában 20–150 kgN/ha/év körül alakul (34. ábra). A területre jellemző diffúz foszforterhelés mértéke a Villányi-hegységtől délre és a Pécsi-víztől nyugatra fekvő területeken alacsonyabb (<100 g/év), a régió többi részén 100–10 000 g/év.
71
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
34. ábra. Települési és mezőgazdasági nitrátterhelés, nagylétszámú állattartó telepek
1.4.2.2. Felszín alatti víztestek, nyilvántartott víztermelő kutak és ivóvízbázisok A vizsgálati területen és annak 5 km-es körzetében nyilvántartott kutakat többféle célra hasznosítják (bővebben ld. 30. táblázat). A VGT 2015-ös felülvizsgálata (VGT2) alapján a vizsgálati területet érintő 27 vízbázis közüzemi célú, üzemelő státuszú. Az 5 km-es körzet további 65 közüzemi vízbázis érinti, amelyek közül 7 távlati, a többi üzemelő. A területen ellátás felszíni ivóvízbázisból nem történik. A vizsgálati területet érintő vízbázisok közül 15 sérülékeny, 8 bizonytalan, 4 nem sérülékeny állapotú, míg 5 km-es körzetében 51 sérülékeny, 7 bizonytalan és 7 nem sérülékeny. A vizsgált területen lévő vízbázisok a vízbázisvédelmi program során készített diagnosztikával nem rendelkeznek, 2 vízbázisnál (Baksa, Bogádmindszent) KEOP-on belül valósult meg a diagnosztika, további 10 vízbázis esetében pedig az üzemeltető készíti azt. Védőterület kijelölő határozattal rendelkező vízbázis nincs a területen. A terület környezetében további 20 vízbázisra készült el az értékelés a vízbázisvédelmi program során: 16 üzemelő vízbázisra és 4 távlati vízbázisra. KEOP projekten belül további 2 üzemelő és 3 távlati ivóvízbázis diagnosztikája valósult meg; 18 esetben az üzemeltetői vizsgálat még folyamatban van. A vizsgálati területen további 4 egyéb közcélú vízbázis is található, melyek sérülékeny vízbázisok (Beremend gyár, Beremend karsztakna, Szigetvári Gyógyfürdő, Siklós– Egyházasharaszti vb.), 5 km-es környezetben pedig további 5, ugyancsak sérülékeny vízbázis (fürdők, strandok: Szigetvár, Sellye, Harkány, Újpetre, Mohács). A 27. táblázat ismerteti részletesen a terület vízbázisait, míg a 35. ábra a felszín alatti vízkiemeléseket és a víztermelőkutak védőterületeit mutatja be. 72
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
35. ábra. Üzemelő és távlati vízbázisok, valamint porózus és hegyvidéki felszín alatti víztestek az érintett területen 27. táblázat. A vizsgálati terület felszíni és felszín alatti ivóvíz- vízbázisai (OVF-VGT2, 2015-ös állapot) Település
Vízbázis neve
VOR
Státusz
*Baksa
ALF803
Baksa
üzemelő
*Beremend
AID247
Beremend vb.
üzemelő
*Besence
AID248
Besence vb.
üzemelő
*Bogádmindszent
AID254
*Botykapeterd
ALF863
Bogádmindszent, Bogádmindszent vb. Botykapeterd
üzemelő
Diagnosztika állapota
KEOP 2.2.3/A üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban KEOP 2.2.3/A
üzemelő
*Drávapalkonya
AID312
Drávapalkonya vb.
üzemelő
*Egyházasharaszti
AID335
Egyházasharaszti vb.
üzemelő
*Gyöngyfa
AID392
Gyöngyfa, Gyöngyfa vb.
üzemelő
*Ivándárda *Katádfa
ALG098 ALG159
Ivándárda Katádfa
üzemelő üzemelő
üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban
Sérülékeny
Védend ő m3/nap
igen
125
igen
164
igen
10
igen
100
nem
30
igen
15
igen
80
igen
15
bizonytalan nem
35 25
73
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Település
VOR
Vízbázis neve
Státusz
*Kisdér *Kislippó *Lapáncsa *Magyarbóly
ALG194 ALG207 ALG322 ALG338
üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő
*Magyarmecske
AID517
Kisdér Kislippó Lapáncsa Magyarbóly Magyarmecske, Magyarmecske vb.
*Majs
AID518
Majs, Majs vb.
üzemelő
*Márok *Matty
ALG345 ALG351
Márok Matty
üzemelő üzemelő
*Páprád
AID614
Páprád, Páprád vb.
üzemelő
*Rózsafa
ALG559
Rózsafa
üzemelő
üzemelő
*Sumony
AID691
Sumony vb.
üzemelő
*Szentegát *Szigetvár *Téseny *Udvar *Újpetre
ALG662 ALG674 ALG724 ALG778 ALG783
Szentegát Szigetvár Téseny Udvar Újpetre
üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő üzemelő
*Velény
AID806
Velény vb.
üzemelő
Babarcszőlős Bürüs
ALF785 ALF873
Babarcszőlős Bürüs
üzemelő üzemelő
Cún
AID313
Drávapart
Csányoszró
AID280
Csányoszró vb.
üzemelő
Csonkamindszent
ALF911
Csonkamindszent Dinnyeberki, Dinnyeberki vb.
üzemelő
távlati
üzemelő
Dinnyeberki
AID299
Diósviszló
AID406
Diósviszló, HarkánySiklósi vm. Diósv.-i vb.
Drávacsehi
AID307
Drávacsehi-Kémes
távlati
Drávacsepely
AID314
Drávascsepely vb.
üzemelő
Drávafok
AID308
Drávafok vb.
üzemelő
Drávaiványi
AID310
Drávakeresztúr
AID311
Drávaszabolcs
AID315
Drávaszabolcs
távlati
Drávasztára
AID316
Drávasztára-Zaláta
távlati
Drávasztára
AID317
Felsőszentmárton
AID355
Görcsöny
ALG024
Görcsöny
üzemelő
Hirics
AID426
Hirics, Hirics vb.
üzemelő
Hobol Kacsóta
ALG673 ALG126
Szigetvár-Hobol Kacsóta
üzemelő üzemelő
Kákics
AID452
Kákics, Kákics vb.
üzemelő
74
Drávaiványi, Drávaiványi vb. Drávakeresztúr, Drávakeresztúr vb.
Drávasztára, Drávasztára vb. FelsőszentmártonDrávakeresztúr
üzemelő
üzemelő
Diagnosztika állapota
üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban
üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban
üzemeltetői folyamatban
SVB befejezett üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban SVB befejezett, határozat SVB befejezett üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban
üzemelő
üzemelő távlati
SVB befejezett SVB befejezett üzemeltetői folyamatban KEOP 2.2.3/C KEOP 2.2.3/A üzemeltetői folyamatban
üzemeltetői folyamatban
Sérülékeny
Védend ő m3/nap
bizonytalan bizonytalan bizonytalan igen
75 50 30 100
igen
150
igen
200
nem bizonytalan
250 45
igen
20
bizonytalan
60
igen
15
igen nem bizonytalan bizonytalan igen
140 250 75 30 300
igen
60
bizonytalan bizonytalan
45 25
igen
20000
igen
30
bizonytalan
20
igen
30
igen
1200
igen
10000
igen
40
igen
40
igen
20
igen
20
igen
10000
igen
20000
igen
80
igen
10000
igen
300
igen
30
nem bizonytalan
60 35
igen
100
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Település
VOR
Vízbázis neve
Státusz
Kémes
AID461
Kémes vb.
üzemelő
Kemse
AID462
Kemse, Kemse vb.
üzemelő
Királyegyháza
ALG187
Királyegyháza
üzemelő
Kisharsány
AID470
Kisharsány vb.
üzemelő
Kisszentmárton
AID476
Kisszentmárton, Kisszentmárton vb.
üzemelő
Kórós
AID488
Kórós, Kórós vb.
üzemelő
Lúzsok
AID512
Lúzsok vb.
üzemelő
Máriakéménd
AID523
MáriakéméndSzederkény vb.
üzemelő
Markóc
AID526
Markóc vb.
üzemelő
Diagnosztika állapota
üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban SVB befejezett, határozat üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban üzemeltetői folyamatban SVB befejezett, határozat üzemeltetői folyamatban SVB befejezett, határozat SVB befejezett, határozat KEOP 2.2.3/C, határozat
Sérülékeny
Védend ő m3/nap
igen
150
igen
10
nem
140
igen
100
igen
20
igen
60
igen
10
igen
1000
igen
10
igen
10
igen
3200
igen
33000
igen
20000
nem igen
15 650
igen
800
igen
270
igen bizonytalan
120 70
igen
50
Marócsa
AID527
Marócsa, Marócsa vb.
üzemelő
Mohács
AID551
Mohács, Jenyei-völgyi vb.
üzemelő
Mohács
AID552
Mohács PMRV (regionális)
üzemelő
Mohács
AID781
Újmohács D.
Molvány Monyoród
ALG402 AID256
Molvány Bóly-Monyoród vb.
üzemelő üzemelő
Monyoród
ALG405
Monyoród, BólyMonyoród vb.
üzemelő
Nagyharsány
AID567
Nagyharsány-Kistapolca
üzemelő
Nagynyárád Nagypeterd
ALG436 ALG438
Nagynyárád Nagypeterd
üzemelő üzemelő
Nagytótfalu
AID579
Nagytótfalu
üzemelő
Nagyváty Nyugotszenterzsébe t
ALG447
Nagyváty
üzemelő
nem
30
ALG469
Nyugotszenterzsébet
üzemelő
bizonytalan
15
Palkonya
AID611
Palkonya, Palkonya vb.
üzemelő
igen
50
Pécs
AID620
Pécsi vm. (Tettye)
üzemelő
igen
4000
Pécs
AID621
Pellérdi vm.
üzemelő
igen
18000
Pécs
AID622
Pécs-Tortyogó vb.
üzemelő
igen
12000
Piskó
AID633
Piskó-Vejti
igen
10000
Piskó Pócsa
AID634 ALG530
Piskó vb. Pócsa
üzemelő üzemelő
igen nem
10 80
Sámod
AID666
Baranyahidvég-Sámod
üzemelő
igen
50
Sellye
AID672
Sellye vb.
üzemelő
igen
450
távlati
távlati
SVB befejezett, határozat SVB befejezett, határozat
SVB befejezett, határozat
üzemeltetői folyamatban SVB befejezett, határozat SVB befejezett SVB befejezett KEOP 2.2.3/C
üzemeltetői folyamatban üzemeltetői
75
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Település
Vízbázis neve
VOR
Státusz
Siklós
AID673
Harkány-siklósi vm. siklósi vb.
üzemelő
Somberek
AID681
Somberek vízbázis
üzemelő
Somogyapáti
ALG601
üzemelő
Sósvertike
AID690
Szabadszentkirály Szentdénes Szentlőrinc
ALG624 ALG661 ALG669
Somogyapáti Sósvertike, Sósvertike vb. Szabadszentkirály Szentdénes Szentlőrinc
Vajszló
AID787
Vajszló, Vajszló vb.
üzemelő
Vejti
AID804
Vejti vb.
üzemelő
üzemelő
Diagnosztika állapota
folyamatban SVB befejezett, határozat SVB befejezett, határozat üzemeltetői folyamatban
üzemelő üzemelő üzemelő
Villány
AID815
Villányi vb.
üzemelő
Villánykövesd
AID816
Villánykövesdi vb. (Villány)
üzemelő
Vokány
AID818
Vokány vb.
üzemelő
Zaláta
AID832
Zaláta
üzemelő
KEOP 2.2.3/A SVB befejezett SVB befejezett, határozat SVB befejezett, határozat
Sérülékeny
Védend ő m3/nap
igen
3400
igen
600
igen
130
igen
20
nem igen nem
90 100 810
igen
350
igen
10
igen
500
igen
500
igen
270
bizonytalan
15
SVB: sérülékeny vízbázis * a vízbázis a vizsgálati területen helyezkedik el ** egyéb, nem közcélú vízbázis
Veszélyeztetettségi vizsgálatot 92 vízbázis esetében végeztek. Ezen vízbázisok közül 4 vízbázis közepesen veszélyeztetettnek minősült, melynek oka, hogy a területhasználat (mezőgazdasági) a védőterületeken jelentős mértékű (40-75%), így diffúz szennyeződés lehetősége áll fenn. További 76 vízbázis már jelentősen veszélyeztetettnek minősített, ezeknél már a veszélyeztetettségi vizsgálati szempontok kombinálódása is megjelenik (vízbázis szennyeződés, területhasználatok veszélye, földtani közeg veszélyeztetettsége, éghajlati és árvízi veszélyeztetettség, felszíni víz szennyeződéséből fakadó veszélyeztetettség) különböző veszélyességi szinteken. Az 5 km-es környezet területén lévő Pécs–Tortyogó vízbázisán pedig monitoring által kimutatott szennyezés (nitrát) miatt áll fenn a veszélyeztetettség. Az OTH nyilvántartása szerint 2 ásványvíztermelő és 1 gyógyvíztermelő kút (Szigetvár) van a vizsgálati területen, és további 13 minősített kút a terület környezetében, ebből 7 kút vizét nyilvánították gyógyvízzé, további 6-ét ásványvízzé. A kutak részletes adatait a 28. táblázat tartalmazza. A Harkány gyógyfürdő 7. sz. kútjának vize mind az ásvány, mind a gyógyvíz-minősítést megkapta. Gyógyiszaplelőhely nem ismert, Harkány elismert gyógyhely.
76
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 28. táblázat. Nyilvántartott ásvány- és gyógyvízkutak Település
Harkány Harkány Harkány *Harkány Harkány Siklós Székelyszabar Mohács Mohács Patapoklosi Sellye Siklós Siklós Székelyszabar *Szigetvár *Szigetvár *Szigetvár
Kút jele
Víz kereskedelmi neve
gyógyvíz gyógyvíz gyógyvíz Mattyi ásványvíz IV/a számű gyógyvíz és K-66 ásványvíz K-4/a gyógyvíz K-232 Mohácsi Kristályvíz ásványvíz Mohácsi gyógyvíz, Nepomuki B-337 Szent János Crystalis-H 1., Mohácsi K-232/A Kristályvíz B-3 Poszipi ásványvíz K-15 ásványvíz, Sellye Gyöngye K-15/a gyógyvíz, Büdöstap. II. K-4/A gyógyvíz, Büdöstap. I. K-1 Mohácsi Kristályvíz ásványvíz K-23 gyógyvíz B-45 ásványvíz K-78 KUMILLA ásványvíz B-7 K-57 B-63 K-64
Felhasználás
EOV Y
EOV X
Térképi jele
gyógyvíz gyógyvíz gyógyvíz ásványvíz
587095 587098 587086 588548
56459 56569 56476 53440
1-3 1-20 1-37 H-67
ásvány-, gyógyvíz
587043
56531
1-4
gyógyvíz ásványvíz
590127 618364
57915 76156
S-4 M-232
gyógyvíz
621827
73035
1-65
549810 557122 590088
81585 60019 57497
P-3 1-60 S-15
618014 553021 553828 553036
76013 79635 79908 79607
Sz-1 1-18 1-25 SV-78
ásványvíz ásványvíz ásványvíz gyógyvíz gyógyvíz ásványvíz gyógyvíz ásványvíz ásványvíz
A *-gal jelölt kutak a területre esnek.
A vizsgálati területen 9, míg körzetében további 33 db 30 °C-os vagy annál melegebb kifolyó vizet adó kút mélyült, melyek részben a „Mecseki”, „Harkány és környezete” és „DélBaranya, Bácska” termálkarszt és a Dényugat-Dunántúl porózus termál víztestre szűrőzöttek és paleozoos, mezozoos, miocén, továbbá pannóniai összleteket csapolnak. Nem mélyült olyan kút, amely szűrőzési mélysége meghaladja a 2000 métert, azonban 1000 métert meghaladó mélységből 5 kút is termel a terület környezetében. A működő kutak vizének felhasználása többcélú; ivóvízként, fürdővízként, ipari, mezőgazdasági, továbbá energetikai céllal is termelik őket. Több kút eltömedékelt, vagy lezárt. Részletes információkat a kutakról és azok hasznosításáról a 29. táblázat közöl. A 36. ábra a vizsgálati területen és annak környezetében lévő, gyógyvíz, ásványvíz és 30 °C-nál magasabb hőmérsékletű vizet adó kutakat tünteti fel a vízadó felszín alatti víztestekkel.
77
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
36. ábra. A vizsgálati területet érintő termálvizet adó és karszt víztestek, termálkutak 29. táblázat. A vizsgálati területen lévő létesítéskor 30 °C-os vagy annál melegebb kifolyó vizet adó kutak Kút jele
EOV X
EOV Y
Szűrőzött szakasz (m)
Kifolyóvíz hőmérséklete (°C) **
Vízadó kora
Hasznosítás
Térképi jele
Harkány Harkány
B-3 B-15
587095 587000
56459 56500
42–48
62 62
Pl2 Pl2
1-1 1-2
Harkány
B-7 K-36
56459 56500
62 63
Szentlőrinc
K-6
567500
78800
38
Pl2
eltömve
1-11
Szentlőrinc
K-7 K-51 K-2
77400 56504 60945
35 40 48
Pl2 Pl Pl2
vízmű eltömve fürdő
1-15
Harkány Bogdása
568700 587065 553805
*Szigetvár
B-23
553000
79600
8,8–50 – 379,1– 435,7 382,3– 438,1 17,5–25,5 750–1035 773,9– 789,1
T3
Harkány
587095 587300
eltömve eltömve fürdő, mezőgazdasági, ipari, kommunális fürdő
62
K1
fürdő, kommunális
1-18
Harkány
K-57
587098
56569
56–66,3
61
T
Harkány
B-58
587016
55862
47
T2
Újpetre
K-2
597040
66888
185–198 362– 415,1
fürdő, kommunális, ipari észlelő, lezárva
40
T2
lezárva
1-23
*Szigetvár
B-45
553700
79900
305,4– 332,8
36
Pl2
vízmű, kommunális
1-25
EllendRomonya
K-1
596480
79884
580–908
56
M
lezárva
1-26
Település
78
1-3 1-4
1-16 1-17
1-20 1-21
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Település
Kút jele
EOV X
EOV Y
*Szigetvár
K-56
552975
79879
Szigetvár
K-60
552871
80409
*Drávaszabolcs
K-7
584661
49846
Harkány
B-63
587086
56476
Hásságy *Lippó *Majs Szentlőrinc
k-1 K-2 K-1 K-6/a
599700 613369 614600 567500
76100 56841 60400 78700
Szentlőrinc
K-11
567707
78716
Szentlőrinc
K-14
568738
78297
*Újpetre
K-3
595685
64649
Hímesháza
K-6
613624
81435
*Márok
B-1
608200
58900
Szajk Harkány
K-2 K-66
610626 587043
71093 56531
Hímesháza
K-7
613596
81411
Magyarsarló s
K-1
594708
78329
Szilágy
K-1
600395
84251
Bóly
K-12
607103
67561
Sellye
K-15
557122
60019
Nagykozár Bóly
K-2 B-14
592895 609005
79907 69514
Mohács
B-337
621827
73035
*Egyházasharaszti
K-6
595218
52346
Szentlőrinc
K-22
569260
77690
Szentlőrinc
K-23
570952
77566
Bóly
K-15
607100
67550
Bóly
K-16
606628
68817
Pécsvárad
B-9
601527
90515
Kifolyóvíz hőmérséklete (°C) **
Vízadó kora
Hasznosítás
Térképi jele
62
K
visszasajtoló, kommunális
1-29
60
M, K
mezőgazdasági
1-30
31
Pl2, M, T
lezárva
1-36
44,3–52
62
T3
266–302 353–395 301–328 376–437 373,2– 493,7 349– 417,8 254,2– 279 486,8– 571 247,5– 278,4 487–544 49–75 509,6– 563,6
30 34 33 33
Pl2 K1 K1 Pl2
fürdő, mezőgazdasági, ipari eltömve eltömve vízmű, ipari fürdő
33
Pl2
fürdő
1-45
32
Pl2
vízmű
1-46
31
J
vízmű
1-47
46
M
lezárva
1-49
33
T2+J3
vízmű
1-51
34 61
M T3
mezőgazdasági fürdő
1-53 1-55
49
J
lezárva
1-56
413–446
34
Pl2
ipari, mezőgazdaság
1-57
lezárva
1-58
Szűrőzött szakasz (m)
749,2– 780,7 904,8– 990,1 388,7– 821,8
352,8– 383,8 1251,2– 1301 656– 693,5 716–723 590–625 614,2– 734,1 218,8– 238,5 1614,3– 1809,1 1413– 1630,5 1484,7– 1590,36 1315,1– 1477,4 300–601
41
1-37 1-38 1-39 1-40 1-44
71
J3
ipari, mezőgazdaság
1-59
46
Pl2
fürdő
1-60
46 40
T2 MS
fürdő (terv) kommunális
1-62 1-64
47
M4
fürdő
1-65
32.6
K1
fürdő (terv)
1-66
Paleozoiku m Paleozoiku m
geotermikus energia hasznosítása
1-67
visszasajtolás
1-68
76.1
J
gazdasági célú
1-69
66.5
K
gazdasági célú
1-70
30
M4
fürdő
1-71
85.4 77
A *-gal jelölt kutak a területre esnek. ** kút létesítése idején.
79
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A területen, illetve a környezetében nyilvántartott vízkitermeléseket a víztest és a kitermelés célja szerinti lebontásban a 30. táblázat és a 31. táblázat tartalmazza. A sekély porózus víztestek készleteit ivóvízként, kisebb mértékben egyéb mezőgazdasági célokra hasznosítják. A porózus vízadók vizét elsősorban ivóvízként és kisebb mértékben mezőgazdasági és egyéb céllal termelik. A porózus termál vízadók készleteit elsősorban ivóvízként, kisebb mértékben többcélúan használják. Termálkarsztból a mezőgazdasági és fürdő, karsztból leginkább az ivóvíz igényeket látják el. Visszatáplálás nem történik a területen. 30. táblázat. A területen és az 5 km-es körzetében jelentett vízkivételek, 1000 m3/év egységben (OVF-VGT2, 2012-es nyilvántartási adatok) Kitermelt víz 1000 m3/év Víztest kódja
sp.1.11.2 sp.1.11.1 sp.1.15.2 sp.3.3.1 sp.3.3.2 sh.3.1 sh.1.12 p.1.11.2 p.1.11.1 p.1.15.2 p.3.3.1 p.3.3.2 h.3.1 h.1.12 pt.3.1 k.1.9 k.3.1 k.1.8 kt.1.8 kt.3.1 kt.1.9
ivóvíz
ipari
5 1833,629 496,97
3,7 2,19 2,6
egyéb energia bányászat öntözés fürdővíz mezőgazdasági
5,84
10,56 175,11 13,07 83,05 7,8
20,72
egyéb vissztermelés táplálás
12,6 0 64,11
egyéb és többcélú termelés összevonva
27,3 3,6
1,3 53,3 46,2 142,5 8589,64 855,04
53,3
3,2
188 180,2
14,6
21,14
476,04 54,8
0,4 1,5 40,74 0
3,2
239,8 170,31 2055,29 1287,79 488,2
6 5,7 5,8 282
163,8
53,3 23,32 8,6
11,5 76,94
28,5 44,75 18,52
0 360,6
312,7 1,6
337,6 527,28
15
18,2
978,64 19
31. táblázat. Az évi összes jelentett vízkivétel a különböző típusú vízadókban (1000 m3/év) a területen és annak 5 km-es körzetében együttesen (VGT, 2012-es nyilvántartási adatok) Víztest típusa
sekély porózus porózus porózus termál sekély hegyvidéki hegyvidéki karszt termál karszt
80
Szűrőzött szakasz mélysége (m)
sekélyebb, mint 30 mélyebb, mint 30
A kifolyó víz hőmérséklete (°C)
kevesebb, mint 30 magasabb, mint 30
sekélyebb, mint 30 mélyebb, mint 30
Éves szinten kitermelt vízmennyiség (1000 m3/év)
2 767,849 10 961,02 275,75 54,63
kevesebb, mint 30 magasabb, mint 30 Összesen:
251,3 4305,85 2622,62 21239,019
Összesen
10,56 196,41 1854,729 694,75 11,4 1,3 53,3 314,42 332,8 0 9403,96 909,84 0 251,3 275,75 2106,04 1705,81 494 932,3 1671,320 19
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.4.3. Határ menti víztestek A terület által érintett víztestek közül a „Dráva-völgy Barcs alatt” (sp.3.3.2, sp.3.3.2), „Karasica-vízgyűjtő (sp.1.11.1, p.1.11.1), és a „Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet (sp.1.15.2, p.1.15.2), sekély porózus és porózus, továbbá a „Délnyugat-Dunántúl porózus termál” (pt.3.1) határmentiek. Egyik víztest sem része ICPDR (International Comission for the Protection of the Danube River) szinten kiemelt aggregátumnak, de a horvát-magyar határmenti egyeztetések során áttekintették kapcsolatukat. 1.4.4. Monitoring 1.4.4.1. Felszíni víz monitoring programja A felszíni vizek VKI szerinti monitoringja a 31/2004 (XII.31.) KvVM rendelet szerint történt. A felszíni vizekre vonatkozó vízminőségi monitoring-helyeket és a vizsgált jellemzőket a 32. táblázat mutatja be. A VKI monitoring rendszeren kívül más felmérések is történtek a terület felszíni vizein. 2004 során több pontot érintő expedíciós (referenciahely kutatás), 2005-ben ökológiai, 2008-ban hidromorfológiai felmérés zajlott, amelyek során néhány vízfolyást vizsgáltak, például a területen az Almás-patakot (37. ábra). A védett területekre vonatkozó monitoring programot a 32. táblázat tartalmazza.
Kémiai vizsgálat elemei
Biológiai vizsgálat elemei
Hidromorfológiai mérés elemei
+ + +
A/V A/V A/V
P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H
H/M/F H/M/F H/M/F
+
A/E/V
P/B/M/Z/H
nitrát H/M/F érzékeny
+
A/V
Z/H
AIJ458 AIJ499 AIJ500
*Almás-patak *Bükkösdi-víz Okor-Bükkösdi-víz
Dencsháza Szentlőrinc Szentdénes
AIJ517
*Dráva
Drávaszabolcs
AIJ538
Egyesült-Gyöngyös
Kétújfalu
AIJ549
Fekete-víz
Cun
AIJ561 AIJ619 AIJ656 AIJ669 AIJ704 AIJ705
*Gordisai csatorna Karasica Korcsina-főcsatorna *Lanka-csatorna Pécsi-víz Pécsi-víz Vasas-Belvárdi vízfolyás Villány-Pogányi vízfolyás Karasica
Drávaszabolcs Szederkény Révfalu gát Pécs, Tüskésrét Zók
+ + + + + +
+ + + + + +
A/V A/V A/V A/V A A
P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H
H/M/F H/M/F H/M/F H/M/F H/M/F H/M/F
Belvárdgyula
+
+
A
P/B/M/Z/H
H/M/F
Villány Villány
+ +
+ +
A/V A/V
P/B/M/Z/H P/B/M/Z/H
H/M/F H/M/F
AIJ825 AIJ836 ALC989
+ + + +
+
+
+
+
A/E/V
P/B/M/Z/H
Védettség indoklása
Hidromorfológia miatt operatív
Mérőhely
Veszélyes anyag miatt operatív
Felszíni víz neve
Feltáró monitoring
Monitoring azonosító
Táp- és szervesanyag miatt operatív
32. táblázat. Felszíni víz monitoring pontok a vizsgálati területen és 5 km-es környezetében
H/M/F H/M/F
nitrát érzékeny
Kémiai vizsgálat elemei: A – alapkémia, E – elsőbbségi anyagok (33-as lista), V – egyéb veszélyes anyagok. Biológiai vizsgálat elemei: P – fitoplankton, B – fitobenton, M – makrofita, Z – makrozoobenton, H – halak. Hidromorfológiai mérés elemei: H – hidrológia, M – morfológia, F – folytonosság. A *-gal jelölt monitoring pont a területen található.
81
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A területen fürdővíz monitoring nem történik.
37. ábra. Felszíni víztestek VGT monitoring pontjai
1.4.4.2. Felszín alatti vizek monitoring programja A felszín alatti vizeket érintő monitoring program keretein belül a sekély porózus vízadókról 49, a porózusakról 57, a karsztosokról 15, a karszt termálról 2 kút szolgáltat információt. A porózus termál víztesten nincs kijelölve monitoring állomás a koncesszióval érintett területen és környezetében. Helyhiány miatt az összes kút felsorolása itt nem történik meg, de a 33. táblázat bemutatja a kutak megoszlását aszerint, hogy azok mely víztesteken szűrőznek, milyen a monitoring jellege és hogy a vizsgálati területen vagy annak 5 km-es körzetében helyezkednek-e el. A 38. ábra ismerteti a felszín alatti víztestek monitoring pontjait. 33. táblázat. Felszínalatti mennyiségi és minőségi monitoring pontok víztestenkénti eloszlása Területre esik (db) Víztest mennyiségi
Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet Karasica-vízgyűjtő Duna-Tisza köze Duna-völgy déli rész Feketevíz-vízgyűjtő Dráva-völgy Barcs alatt Villányi-hegység Mecsek
82
sp.1.11.2 sp.1.11.1
kémiai
S1 Q1
sp.1.15.2 sp.3.3.1 sp.3.3.2 sh.3.1 sh.1.12
2Q1 3Q1
3S1 2S1
5 km-es környezetére esik (db) mennyiségi + kémiai
mennyiségi + kémiai
Összesen (db)
mennyiségi
kémiai
3Q1
S1
5
4Q1
2S1
7
Q1
S1
2
3Q1
S1
8Q1
6S1+2S2
9 2Q1+S1; Q1+S2 Q1+S1 Q2+S2
24 1 1
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet Karasica-vízgyűjtő Duna-Tisza köze Duna-völgy déli rész Feketevíz vízgyűjtő Dráva-völgy Barcs alatt Villányi-hegység Mecsek Délnyugat-Dunántúl Mohácsi-rögök Villányi-hegység karszt Mecseki termálkarszt Mecsek - karszt Harkány és környezete termálkarszt Dél-Baranya, Bácska termálkarszt
p.1.11.2 p.1.11.1
Q1
S1
1
2S3
3
p.1.15.2
0 3S1, 2S2, S3
p.3.3.1 p.3.3.2
Q1
5S1, S2,
Q1+S3
2Q1
S1, 5S3
Q1
17S1, 2S2, 3S3
h.3.1 h.1.12 pt.3.1
4Q1+S3, Q1+S1 2Q1+S3, Q1+S1
18 34
Q2+S2
0 1 0
S1
Q1+S2, Q1+S3
3
2S1, S3
2Q1+S1
9
kt.1.8
Q1+S4
1
k.1.8
Q2+S2
1
kt.3.1
Q1+S4
1
k.1.9 k.3.1
S1, S2
2Q1
kt.1.9
0
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
A felszín alatti vizek mennyiségi monitoring programja a területen vízszint változások megfigyelését foglalja magába (Q1); a vízhozam monitoring (Q2) nem jellemző. A minőségi program többnyire sérülékeny külterületi (S1), sérülékeny belterületi (S2), továbbá védett rétegvíz (S3) monitoring programon belül történik. Termálvíz monitoring programon belül (S4) 2 kúton történik mérés.
38. ábra. Védett területek és felszín alatti vizek monitoring programjának pontjai a területen 83
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.4.5. Mennyiségi és minőségi állapotértékelés A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv elkészítése során a kijelölt felszíni és felszín alatti víztesteket sztenderd mennyiségi és minőségi teszteknek vetették alá. E tesztek alapján történt meg a víztestek mennyiségi és minőségi állapotértékelése, amelyek összefoglaló eredményeit itt mutatjuk be. 1.4.5.1. Felszíni víztestek A területen és környezetében elhelyezkedő felszíni folyóvíztestek állapota 1 esetben jó, 15 esetben mérsékelt, 9 esetben gyenge, 2 esetben rossz, 2 esetben bizonytalan. 2 állóvíz esetében adathiány miatt nem értékelhető. Állóvizek esetén a Belső-Béda holtág jó állapotú, a másik 2 állapota adathiány miatt nem ismert. A felszíni víztestek állapotértékelését részletesen a 34. táblázat mutatja be.
AEP523 AEP571 AEP570 AEP613 AEP636 AEP716 AEP782 AEP852 AEP840
84
Víztest állapota
AEP438 AEP445 AEP453 AEP478
Kémiai állapot
AEP383
Ökológiai minősítés
AEP363
*Almás-patak alsó *Almás-patak felső Aszai-árok *Belső-Béda holtág Belsőréti-patak Bicsérdi-vízfolyás *Borza-patak *Bükkösdi-árapasztó *Bükkösdi-víz Bükkösdi-víz és mellékvízfolyásai Csele-patak és mellékvízfolyásai *Dráva alsó Duna Bajától délre *Egerszegi-csatorna *Fekete-víz *Gordisai-csatorna és mellékvízfolyásai *Hegyadó-patak *Hegyadó-patak felső és Ócsárdi-patak *Ilocskai-árok (Lapáncsai-árok) *Karasica *Körcsönye-csatorna *Mároki-vízfolyás *Okor-Bükkösdi-víz *Okorköz-csatorna és mellékvízfolyásai
Hidromorfológai elemek szerinti állapot
AEP262 AEP263 AEP285 AIH050 AEP314 AEP327 AEP346 AEP361 AEP362
Víztest név
Fizikai-kémiai elemek szerinti állapot
Víztest azonosító
Összesített biológiai állapot
34. táblázat. Felszíni víztestek állapotértékelésének összefoglaló táblázata
mérsékelt – mérsékelt – mérsékelt gyenge gyenge mérsékelt mérsékelt
mérsékelt – jó jó mérsékelt mérsékelt mérsékelt jó jó
mérsékelt mérsékelt mérsékelt – gyenge mérsékelt mérsékelt mérsékelt gyenge
mérsékelt bizonytalan mérsékelt jó mérsékelt gyenge gyenge mérsékelt mérsékelt
– – – – – – – – –
mérsékelt bizonytalan mérsékelt jó mérsékelt gyenge gyenge mérsékelt mérsékelt
gyenge
jó
mérsékelt
gyenge
–
gyenge
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
jó mérsékelt gyenge gyenge
kiváló jó kiváló mérsékelt
mérsékelt jó mérsékelt mérsékelt
jó mérsékelt gyenge gyenge
jó – – jó
jó mérsékelt gyenge gyenge
mérsékelt
jó
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
gyenge
mérsékelt
mérsékelt
gyenge
–
gyenge
mérsékelt
jó
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
rossz
jó
mérsékelt
rossz
–
rossz
mérsékelt – gyenge gyenge
jó mérsékelt kiváló mérsékelt
gyenge mérsékelt mérsékelt mérsékelt
mérsékelt bizonytalan gyenge gyenge
– – – –
mérsékelt bizonytalan gyenge gyenge
mérsékelt
kiváló
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány AEP876 AEP875 AIH006 AEP991 AEP914 AIH024 AEQ095 AEQ116
*Pécsi-víz alsó *Pécsi-víz középső *Pellérdi halastavak *Peterd–Szemelyivízfolyás *Régi-Fekete-víz *Sumonyi halastórendszer *Vályogvető-árok *Villány–Pogányi vízfolyás és mellékvízfolyásai
mérsékelt rossz –
mérsékelt gyenge –
mérsékelt mérsékelt –
mérsékelt rossz –
jó – –
mérsékelt rossz adathiány
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
gyenge
–
mérsékelt
gyenge
–
gyenge
–
–
–
–
–
adathiány
mérsékelt
–
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
mérsékelt
–
mérsékelt
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
1.4.5.2. Felszíni alatti víztestek A területet érintő felszín alatti víztestek mennyiségi állapota jó (35. táblázat). A minőségi állapotfelmérés során a szennyezett ivóvízbázis védőterület miatt három (sh.1.12, h.1.12, p.3.3.1), szennyezett védőterület és termelő kút miatt egy (sp.1.11.2), szennyezett védőterület és diffúz nitrát miatt egy (sp.3.3.1), továbbá diffúz nitrát szennyeződés miatt szintén egy (k.3.1) víztest állapota bizonyult gyengének. Ezenfelül egy esetben a NO3 koncentráció emelkedő trendet mutat (36. táblázat). 35. táblázat. A felszín alatti víztestek mennyiségi állapota Víztest jele
Víztest neve
Vízmérleg
Karasica-vízgyűjtő jó Szekszárd-Bátai- és Kölkedisp.1.11.2 jó öblözet p.1.11.1 Karasica-vízgyűjtő jó Szekszárd-Bátai- és Kölkedip.1.11.2 jó öblözet sh.1.12 Mecsek jó h.1.12 Mecsek jó k.1.8 Mecsek - karszt jó kt.1.8 Mecseki termálkarszt jó sp.3.3.1 Feketevíz-vízgyűjtő jó sp.3.3.2 Dráva-völgy Barcs alatt jó p.3.3.1 Feketevíz - vízgyűjtő jó p.3.3.2 Dráva-völgy Barcs alatt jó sh.3.1 Villányi-hegység jó h.3.1 Villányi-hegység jó k.3.1 Villányi-hegység - karszt jó Harkány és környezete kt.3.1 jó termálkarszt k.1.9 Mohácsi-rögök jó kt.1.9 Dél-Baranya, Bácska termálkarszt jó Duna-Tisza köze - Duna-völgy sp.1.15.2 jó/nem jó határán déli rész Duna-Tisza köze - Duna-völgy p.1.15.2 jó/nem jó határán déli rész *pt.3.1 Délnyugat-Dunántúl A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet. sp.1.11.1
Áramlási viszonyok
Víztest állapota
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó
jó jó jó jó jó jó jó jó jó jó jó
jó jó jó jó jó jó jó jó jó jó jó
jó jó jó jó jó jó jó jó jó jó jó
jó
jó
jó
jó jó
jó jó
jó jó
jó
jó
jó*
jó
jó
jó*
jó
jó
jó
Süllyedés
Felszíni víz
FAVÖKO
85
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 36. táblázat. Felszín alatti vizek minőségi állapota Víztest
jele
neve
Szennyezett termelőkút komponens
Szennyezett ivóvízbázis védőterület komponens
Diffúz szennyeződés a víztesten>20% nitrát
növényvédőszer
Szennyezett felszíni víztest száma
Trend Minősítés komponens
*Dél-Baranya, Bácska termálkarszt pt.3.1 *Délnyugat-Dunántúl *Dráva-völgy Barcs p.3.3.2 alatt *Dráva-völgy Barcs sp.3.3.2 alatt
jó
kt.1.9
p.3.3.1
jó jó jó NO3, SO4, EC, triazin NO3, SO4, EC, triazin
*Feketevíz - vízgyűjtő
sp.3.3.1 *Feketevíz-vízgyűjtő
gyenge x
1
gyenge
*Harkány és környezete termálkarszt p.1.11.1 *Karasica-vízgyűjtő
jó
kt.3.1
jó jó
sp.1.11.1 *Karasica-vízgyűjtő kt.1.8 p.1.11.2 sp.1.11.2 k.3.1 p.1.15.2 sp.1.15.2
*Mecseki termálkarszt *Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet *Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet *Villányi-hegység karszt Duna-Tisza köze Duna-völgy déli rész Duna-Tisza köze Duna-völgy déli rész
jó jó NH4
NH4, NO3, TCE
gyenge x
gyenge jó NO3
NO3 (SO4, EC) NO3 (SO4, EC)
kockázatos
h.1.12
Mecsek
sh.1.12
Mecsek
k.1.8
Mecsek - karszt
jó
k.1.9
Mohácsi-rögök
jó
h.3.1
Villányi-hegység
jó
sh.3.1
Villányi-hegység *Dél-Baranya, Bácska termálkarszt *Délnyugat-Dunántúl *Dráva-völgy Barcs alatt
jó
kt.1.9 pt.3.1 p.3.3.2
A *-gal jelölt víztestek érintik a vizsgálati területet.
86
gyenge gyenge
jó jó jó
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 1.4.6. Intézkedések és környezeti célkitűzések Jó állapotú víztestek esetében környezeti célkitűzés a jó állapot vagy potenciál fenntartása, míg gyenge állapotú víztesteknél a jó állapot vagy potenciál elérése. A jó állapotú felszíni vízfolyás esetén az állapot fenntartandó; a többi esetben ez 2021-re (3), 2027-re (20) vagy az után (9) érhető el. Az 3 felszíni állóvíz esetén a Belső-Béda holtág jó állapota fenntartandó, a többi esetben a jó potenciál 2021-re elérhető. A felszín alatti víztestek többségénél a mennyiségi és minőségi jó állapot fenntartandó (13); 1 esetben a jó minőségi állapot 2015-re, 1-ben 2021-re, 3-ban 2027-re és 1 esetben 2027 után érhető el. A környezeti célkitűzések eléréséhez a felszíni és felszín alatti víztestekhez kapcsolva intézkedéseket fogalmaztak meg. A felszíni és felszín alatti víztestekhez kapcsolt részletes intézkedéseket a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv 8-1. melléklete és táblázatai (6.2 és 6.3) tartalmazzák (www.vizeink.hu).
87
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.5. Az ásványi nyersanyagokra vonatkozó érvényes kutatási és bányászati jogosultságok 1.5.1. Geotermikus kutatás (Bányászati jogosultság alapján) Jelenleg (2016. február) nincs a koncesszióra javasolt területen sem hatályos geotermikus kutatási jogosultság, sem pedig hatályos geotermikus bányaterület (védőidom). 1.5.2. Szénhidrogén-kutatás A Drávaszabolcs koncesszióra javasolt területre nem esik jelenleg hatályos szénhidrogénkutatási terület (MBFH Bányászat, 2016. február). A Drávaszabolcs koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) jelenleg hatályos szénhidrogén-kutatási terület nem található (MBFH Bányászat, 2016. február). A Drávaszabolcs koncesszióra javasolt területtel határos (érintkező) jelenleg hatályos szénhidrogén bányatelek nem található (MBFH Bányászat, 2016. február). 1.5.3. Egyéb nyersanyagok A vizsgálati területen és 5 km-es körzetében jelenleg 21 bányatelek található. Ezek közül 17 db a működő, 1 db. kutatási engedéllyel rendelkező, 1 db megállapítási kérelem alatti, 1 db szünetelő, 1 db. bezárt nemfémes ásványi nyersanyagbánya van. A bányászott nyersanyag agyag, homok, kavics, díszítőkő, tőzeg, feketeszén. A bányák közül 3 db esik a területen belülre, 18 bányatelek a területen kívül található. A működő nemfémes ásványi nyersanyagbányák többségének mélysége csak 10 m-es nagyságrendű, ezért ezek mélységi kiterjedését nem tüntettük fel a táblázatban. A nyilvántartott, megkutatott készletek száma területen belül és kívül, de annak 5 km-es körzetében 46 db, amelyek között többféle nyersanyag: agyag, homok, kavics és építőkő fordul elő. A területen belülre 8 db megkutatott készlet esik. 38 megkutatott nemfémes ásványi nyersanyag-lelőhely a vizsgálati területen kívülre esik. A bányák és a megkutatott nyersanyag-készletek területi elhelyezkedését a 39. ábra, adataikat a 37. táblázat és 38. táblázat tartalmazzák, amely a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Adattárának 2015 decemberi adatbázisa alapján készültek. A működő bányák legnagyobb részének területe a helyszínrajzon valós kiterjedésben, a kis méret miatt nem ábrázolható, ezért azokat pontszerű jellel tüntettük fel. A térképen egy bányatelket ábrázoltunk valós kiterjedésében. A megkutatott készletek esetében az ábrázolás eleve csak pontszerű lehet, mivel csak központi koordináták állnak rendelkezésre.
88
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 37. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és 5 km-es körzetében működő ásványbányák tájékoztató adatai Térképi szám
Bányakód
1
609790
Pellérd I. (VII. Üzem)
0,46 agyag
2
605690
Szigetvár I. (agyagbánya)
0,13
3
Villánykö606160 vesd I. (agyagbánya)
0,07 agyag
4
604800
Monyoród I. (agyagbánya)
0,02 agyag
5
Somberek 602390 (Mohácsi Téglagyár)
6
601380 Beremend
7
603330
8
Siklós II. 603340 (Zuhányabánya)
9
612050
Bogád I. (bánya)
0,25
10
723260
BakonyaTormás
86,7
11
Drávaszabolcs I. 604890 (drávaszabolcsi homokb.)
12
13
14
15
Területnév
Siklós I. (Rózsabánya)
Pécs (Pécsvá603680 radi út 1. sz. homokbánya) Pécs II. 603910 (Fosztóvölgyi homokbánya) Drávapalko613360 nya I. (homokbánya)
604640
Hird I. (Hirdi homokbánya)
Területe (km2)
Nyersanyagnév
agyag, lösz
blokk0,19 tégla agyag cementipari agyag 1,65 cementipari mészkő 0,07
0,04
0,28
0,27
0,07
0,06
0,18
Status
Helyzete a területen
2001. határo05.14 zatlan
bányatelek
kivül*
működő
1997. határo01.20 zatlan
bányatelek
kivül*
602865
működő
1997. határo04.24 zatlan
bányatelek
kivül*
71991
605846
működő
1996. határo04.01 zatlan
kutatás
kivül*
Wienerberger Téglaipari Zrt.
78430
619546
szünetelő
1982. határo07.21 zatlan
bányatelek
kivül*
Duna-Dráva Cement Kft.
50208
602989
működő
1973. határo08.24 zatlan
bányatelek
belül
59928
591645
működő
1992. határo06.02 zatlan
bányatelek
belül
59667
592865
működő
1992. határo06.02 zatlan
bányatelek
kivül*
84435
593233
működő
2004. határo03.31 zatlan
bányatelek
kivül*
86130
570375
2017.0 bánya1.31 telek
kivül*
Tevékenység
EOV X
EOV Y
75751
579502
működő
82228
554875
Hatvankettő-63 Kft.
59740
Valentina IpariKereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Engedélyes
Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Magyar Dekor díszítő Ásványkutató mészkő Kft. F.A Magyar Dekor díszítő Ásványkutató mészkő Kft. F.A egyéb QUARTZ Keresmeddő kedelmi és Szolhomok gáltató Kft. Radioaktív Hulegyéb ladékokat Kezelő nyersKözhasznú anyag Nonprofit Kft. Dráva-Kavics és Beton Kavicskitermelő és Felhomok dolgozó Építőanyagipari Kft. QUARTZ Kereshomok kedelmi és Szolgáltató Kft. QUARTZ Kereshomok kedelmi és Szolgáltató Kft. Gátfalvi Gábor homok Mezőgazdasági Kft. Dráva-Kavics és Beton Kavicskihomok termelő és Felmeddő dolgozó Építőanyagipari Kft.
Engedély kezdete
2013. 06.16
vége
49472
584612
működő
kutatási 1996. határoenge09.30 zatlan dély
84265
591226
működő
1994. határo09.01 zatlan
bányatelek
kivül*
84305
591886
működő
1995. határo02.24 zatlan
bányatelek
kivül*
50444
582953
működő
2006. határo04.24 zatlan
bányatelek
belül
85002
594950
működő
1996. határo06.19 zatlan
bányatelek
kivül*
belül
89
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Térképi szám
Bányakód
Területnév
Területe (km2)
Cserkút I. (Kőbánya)
Nyersanyagnév
Engedélyes
Dráva-Kavics és Beton Kavicskihotermelő és Fel0,10 mokkő dolgozó Építőanyagipari Kft. kavics RIO-KŐBÁNYA 0,19 homok Kereskedelmi és mészkő Szolgáltató Kft.
Status
Helyzete a területen
1999. határo01.16 zatlan
bányatelek
kivül*
működő
2008. határo05.05 zatlan
bányatelek
kivül*
Tevékenység
EOV X
EOV Y
80930
579422
működő
73803
607200
Engedély kezdete
vége
16
608010
17
613880 Versend I.
18
600790
Nagyharsány I.
0,78 mészkő
Duna-Dráva Cement Kft.
56744
599472
működő
1965. határo10.19 zatlan
bányatelek
kivül*
19
601010 Máriagyüd I.
0,10 mészkő
Dráva-Kavics Ingatlan Kft.
59997
588091
működő
1971. határo07.22 zatlan
bányatelek
kivül*
20
Pécs101930 Mecsekszabolcs
20,4 fekete3 szén
86242
590646 bezárt
1993. határo03.31 zatlan
bányatelek
kivül*
21
PécsMecseksza102570 bolcs (külfejtés)
5,32
85956
588160
tájrendező
1993. határo03.31 zatlan
bányatelek
kivül*
feketeszén
Bányavagyonhasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. Pannon Hőerőmű Energiatermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
*a területen kívül, de annak 5 km-es körzetén belül.
38. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és 5 km-es körzetében megkutatott ásványi anyagkészletek tájékoztató adatai Térképi szám
Bányakód
Település
1
020413401 Marócsa
2
020414401 Csarnóta
3
020414801 Túrony
4
020402005 Beremend
5
020216201 Monyoród
6
020215001 Somberek
Bányatelek (ha van)
Beremend mészkő - löszös agyag Monyoród I. (agyagbánya) agyag Somberek (Mohácsi Téglagyár) agyag Pécs (Pécsváradi út 1. sz. homokbánya) homok Pécs II. - homok
Bányaterület neve (lelőhely)
I. II. III. Cserhegy kutatási terület Felderítő kutatási terület Beremend mészkő löszös agyag (Márgabánya, zártkert) Monyoród I. - (agyagbánya) - agyag (052/1 hrsz.)
Nyersanyag neve
EOV Y
érett tőzeg, lápföld cementipari mészkő
556650 64300
gipsz
586900 62240
cementipari agyag
603050 50100
tömör téglaagyag
605900 72000
585800 60300
Helyzete a területen
kivül* kivül* kivül* belül kivül* kivül*
Somberek (Mohácsi Téglagyár) agyag Pécs I. (Pécsváradi út 1. sz. homokbánya) homok
blokktégla agyag
020300001 Pécs
8
020300005 Pécs - Vasas
9
020200004 Mohács
Pécs II. - (Fosztóvölgyi falazó homok homokbánya) - homok Göröghegy blokktégla agyag
10
020201201 Szajk
Téglagyári dűlő
11
020300009 Pécs
12
020303002 Görcsöny
Hird I. (Hirdi Hird I. - Hirdi homokhomokbánya) bánya - homok homok Görcsöny I. (Keresztespusztai agyagbánya) - agyag
619550 78450 kivül*
7
90
EOV X
vakoló homok
591150 84250
591900 84250
kivül*
619000 74700
kivül*
tömör téglaagyag
611450 71500
kivül*
vakoló homok
594900 85000
blokktégla agyag
580400 71400
kivül* kivül*
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Térképi szám
Bányakód
Település
13
020304001
Kozármisleny
14
020303003 Görcsöny
15
020305201 Cserkút
16
020306101 Bogád
17
020308001 Pellérd
18
020417502
20
Villánykövesd Pellérd 020308003 Gyód 020400002 Siklós
21
020308002 Pellérd
22
020417501
23
020412002 Nagyharsány
24
020408502 Kovácshida
25
020306101 Bogád
26
020503301 Helesfa
27
020503302 Helesfa
28
020518002 Szentlőrinc
29
020412003 Nagyharsány
30
020400007 Siklós
31
020402102 Kásád
32
020402103 Kásád
33
020402006 Beremend
34
020402101 Kásád
19
Villánykövesd
35
020400008 Siklós
36
020402002 Beremend
37
020400009 Siklós Drávaszabolcs
38
020405001
39
020400006 Siklós
40
020405201
Drávapalkonya
Bányatelek (ha van)
Bányaterület neve (lelőhely)
Kozármisleny I. agyag Cserkút I. homokkő Bogád I. (bánya) - homok, agyag
Téglagyár Cserkút I. - Kőbánya Homokkő Bogád I. - (bánya) homok, Agyag
Gyód Rudolf hegy, 0225/b hrsz. Téglagyár, bányatelken kívül Gyód - Pellérd - homok kutatási terület II. Téglagyár Pellérd I. (VII. Pellérd I. (VII. Üzem) Üzem) - Agyag Agyag Villánykövesd Villánykövesd I. I. (agyagbá(agyagbánya) - agyag nya) - agyag Nagyharsány I. Harsányhegyi mészkő- mészkő bánya Szödöny bánya Bogád I. (báBogád I. - (bánya) nya) - homok, Homok, Agyag agyag Helesfa Helesfa I. Helesfa I. - agyagbánya (agyagbánya) - Agyag agyag Téglagyár Harsányhegy tartalék terület Siklós II. Siklós II. (Zuhányabánya Zuhányabánya-mészkő ) - mészkő (díszítőkő) Kásád I. - (öreg kásádi homokbánya) - homok Öreg kásádi homokbánya, szabad terület Kis-Petárdai dűlő Siklós I. (Rózsabánya) mészkő Beremend mészkő - löszös agyag Drávaszabolcs I. (drávaszabolcsi homokb.) homok Máriagyüd I. mészkő Drávapalkonya I. (homokbánya) - homok
Nyersanyag neve
építési agyag, közlekedésépítési agyag tömör téglaagyag
EOV X
EOV Y
Helyzete a területen
kivül* 591553 75697 577450 69400
falazó homokkő
579400 80950
egyéb
593233 84435
falazó homok
582500 75000
tömör téglaagyag
602800 60000
kivül* kivül* kivül*
közlekedésépítési homok tömör téglaagyag
581750 74900 592700 56600
építési agyag
579500 75700
tömör téglaagyag
602850 59750
kivül* kivül* kivül* kivül* kivül* kivül*
mészgyártási mészkő lápföld
599450 56750 582150 54650
kivül* kivül* kivül*
építési homok
593233 84435
öntödei homok
566750 83950
építési agyag
567290 81048
tömör téglaagyag mészgyártási mészkő
567870 78800
díszítő mészkő
592900 59700
kivül*
vakoló homok
598900 49250
belül
vakoló homok
598700 49800
belül
vakoló homok
602500 47200
belül
Kásád, 016, 027 hrsz.
vakoló homok
598200 49650
belül
Siklós I. Rózsabányamészkő (díszítőkő)
díszítő mészkő
591600 59900
kivül*
cementipari mészkő
603050 50100
belül
díszítő mészkő
592750 59350
kivül*
Drávaszabolcs I. (drávaszabolcsi homokbánya) - homok
vakoló homok
584500 49450
belül
Máriagyüd szabolcsi árok
zúzott mészkő
588200 60000
kivül*
582953 50444
belül
Beremend mészkő löszös agyag (Kőbánya, zártkert) Zuhánya II.
kivül* kivül*
Drávapalkonya I. közlekedésépítési (homokbánya) - homok homok
600750 56950
kivül* kivül*
91
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Térképi szám
Bányakód
Település
41
020408003 Harkány
42
020408501 Kovácshida
43
020500001 Szigetvár
44
020413301 Kákics
45
020201302 Versend
46
Versend020201301 Monyoród kut. Ter
Bányatelek (ha van)
Bányaterület neve (lelőhely)
Koppány dűlő, 0153/4; 0153/5 hrsz. Szödöny bánya Szigetvár I. (agyagbánya) agyag
Szigetvár I. (agyagbánya) - agyag I. II.
Versend I.mészkő, kavics Versend I-mészkő, kavics bányateleken kívüli megkut. Ter.
Nyersanyag neve
EOV X
EOV Y
falazó homok
587350 55600
kivül*
érett tőzeg
582150 54650
kivül*
tömör téglaagyag
554900 82400
érett tőzeg, lápföld építési mészkő, építési kavics, építési homok építési mészkő, építési kavics, építési homok
557125 64100
kivül* kivül* kivül* 607123 73683 kivül* 606255 75702
*A területen kívül, de annak 5 km-es körzetén belül.
39. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és annak 5 km-es körzetében működő ásványbányák és a megkutatott ásványi nyersanyagkészletek áttekintő helyszínrajza
92
Helyzete a területen
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
1.6. A területet, térrészt érintő, a bányászati tevékenységre vonatkozó jogszabályon alapuló tiltások, korlátozások (MBFH) A területet, térrészt érintő, a bányászati tevékenységre vonatkozó jogszabályon alapuló tiltások, korlátozások alapját a Bányatörvény idézett bekezdései és a rendelkezései alapján megalkotott jogszabályok képezik. Biztonsági övezet és védőpillér 32. § (1) A bányászati létesítmény, a kőolaj, kőolajtermék, földgáz, egyéb gáz- és gáztermék-szállítóvezeték, valamint a földgáz, egyéb gáz- és gáztermék-elosztóvezeték, továbbá környezetük védelme érdekében biztonsági övezetet kell kijelölni. A biztonsági övezet terjedelmét és a biztonsági övezetben érvényesítendő tilalmakat és korlátozásokat jogszabály állapítja meg. Fogalom-meghatározások 49.§ 16. „Kivett hely: ahol bányászati tevékenységet a kivettség tárgya szerint hatáskörrel rendelkező illetékes hatóság hozzájárulásával, az általa előírt külön feltételek megtartásával szabad folytatni. Kivett helynek minősül a belterület, a külterület beépítésre szánt része, a közlekedési célt szolgáló terület, temető, vízfolyás vagy állóvíz medre, függőpálya vagy vezeték biztonsági, illetve védőövezete, vízi létesítmény, ivóvíz, ásvány-, gyógyvíz, bármely forrás és kijelölt védőterülete, védőerdő, gyógy- és üdülőhely védőövezete, a védett természeti terület, a műemléki, illetve régészeti védettség alatt álló ingatlan, továbbá a honvédelmi létesítmények területe, a külfejtés vonatkozásában a termőföld, valamint amit jogszabály a bányászati tevékenység tekintetében annak minősít.” A konkrét tiltásokat, korlátozásokat az illetékes hatóságok szakhatósági állásfoglalásukban írják elő. 49.§ 24. „Zárt terület”: Zárt területnek kell tekinteni a már megállapított bányászati joggal fedett területeket az adott ásványi nyersanyag vonatkozásában a jogosultság fennállása alatt.
93
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2. A tervezett bányászati koncessziós tevékenység vizsgálata 2.1. A koncesszió tárgyát képező ásványi nyersanyag teleptani vagy geotermikus energia földtani jellemzőire, kinyerhetőségére és várható mennyiségére vonatkozó adatok 2.1.1. Szénhidrogén-földtani és teleptani jellemzők 2.1.1.1. A Drávaszabolcs terület szénhidrogén-földtani megismerése A Dunántúl déli részén, illetve a Dráva-medencében az 1930-as években a MAORT (Magyar–Amerikai Olajipari Rt.) végzett Eötvös-ingás, gravitációs és mágneses geofizikai méréseket, továbbá a Carter Co. szeizmikus, az EUROGASCO pedig gravitációs méréseket (KÖRÖSSY 1989). Később az ELGI és az OKGT folytatott itt szénhidrogén kutatást. A Mecsek-Nyugat területen az 1950–1960-as években az ELGI végzett áttekintő gravitációs méréseket, valamint 1953 és 1982 között több ütemben átnézetes szeizmikus kutatást. 1959– ben a területtől nyugatra a szuloki Szu–1 fúrás alsó-pannóniai képződményeiben fedeztek fel kis kőolaj akkumulációt. A területen határánál 1963-ban mélyült Okorág Ok–1 és Ok–2 fúrások meddők lettek. A terület déli szomszédságában 1966-ban a Sellye Se–1 fúrás sem talált szénhidrogént, viszont 1972-ben a Felsőszentmárton Fel–I fúrásban olaj- és gáznyomok jelentkeztek. A kút együttesen megnyitott miocén és paleozoos összletéből nagy éghető anyag tartalmú földgázbeáramlást kaptak, amely azonban nem bizonyult ipari mennyiségűnek. 1976ban a Sellye Se–2 fúrás felső-pannóniai homokköveiben éghetőgáz-nyomokat észleltek. Az 1975-ben Cún községnél mélyült Cun–1 fúrás meddő lett. Az 1970-es évek közepétől alkalmazott korszerű, digitális műszereket alkalmazó szeizmikus kutatásokkal lehetővé vált a földtani felépítés pontosabb megismerése. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a környező területeken 1979-ben az OKGT felfedezte a medencealjzati karbonátos és metamorf tárolóban elhelyezkedő Barcs-Nyugat, az alsó-pannóniai homokkőben felhalmozódott Darány, valamint a felső-karbon és alsó-pannóniai tárolóban található Homokszentgyörgy kőolaj- és földgáztelepeket. 1980-81 során Magyar–Jugoszláv együttműködés keretében folyt a térségben szénhidrogén-kutatás. Az OKGT hét kadarkúti fúrása közül az 1981-ben mélyült Kkut–2 badeni homokkövében kőolajindikáció és éghető gáz jelentkezett, a Kkut–5, –6, –7 fúrásokban viszont csak nyomokban fordult elő szénhidrogén. 1985-től részletező szeizmikus mérések készültek, majd az 1990-es évektől a nagy felbontóképességű 3D felvételezésekkel a korábban fel nem fedezett, kis kiterjedésű csapdák kimutatása is lehetővé vált, és előtérbe került a pannóniai képződmények szekvencia-sztratigráfiai vizsgálata is. A MOL tevékenysége a Kelet-Mecsek–Cegléd és a Villány–Dél-Alföld kutatási területekre is kiterjedt (SZILÁGYI 2004b). A Drávaszabolcs terület északkeleti szomszédságában 1998 és 2002 között a Rém–Bácsalmás, 2002 és 2006 között a Baja blokkon végeztek kutatásokat. Elsősorban a miocén képződményekben található szerkezeti csapdák felfedezése volt a céljuk, amihez vonalmenti (2D) és területi (3D) szeizmikus méréseket is készítettek. A Duna–Tisza közén 2001-ben mélyített Borota–1 fúrás miocén lithothamniumos mészköve bizonyult földgáz-tárolónak (SZILÁGYI 2002, 2004a). A MOL a területtől délnyugatra a Barcs–Délkelet blokkot 1998-2004, a Péterhida blokkot 2000-2004 során kutatta. A 2000-es évek elejétől a Magyar Horizont Energia Kft. végzett kutatásokat a Barcs és a Mecsek (Ibolya) kutatási területeken. Az utóbbi területen olyan szeizmikus amplitúdó anomália trend nyomozását tűzték ki célul, amellyel a szomszédos Barcs terület alsó94
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány pannóniai CH-tárolói követhetők. Emellett a Mecsek hegységtől nyugatra a badeni olajnyomos, illetve olajtároló szerkezetek, és a Duna–Tisza köze déli részének szénhidrogénföldtanilag gyéren ismert részének kutatását is célul tűzték ki. A Barcs blokkon 2011-ben lezárult kutatásaik során a meglévő adatok és ismeretanyag újrafeldolgozása, valamint az új 3D szeizmikus mérések eredményei alapján a lemélyített hét kutatófúrás közül a HHEIstvándi–1, –2, –4 és a HHE-Jánosmajor–2 fúrásokkal kőolaj, ill. földgáz telepeket fedeztek fel alsó-pannóniai képződményekben, badeni karbonátos kőzetekben és paleozoos összletben. Az igen heterogén földtani felépítésű és megkutatottságú Mecsek (Ibolya) kutatási terület több mint felét azonban 2012-ben visszaadták, és a „Szigetvár”, „Harkány”, „Mohács” és „Gara” kutatási blokkra szűkítették a tevékenységüket. A Péterhida területen 2011 során zárult le a MOL Nyrt. kutatása. A 3D szeizmikus mérések és a kutatófúrások mellett olyan direkt szénhidrogén-kutató méréseket is alkalmaztak, mint a talajok radon-tartalmának mérése, a mikromágneses mérés, és az elektromágneses frekvenciaszondázás. Ezeken túl a szomszédos horvát területre vonatkozó földtani adatokat is feldolgozták, melyeket az INA NAFTAPLIN bocsátott a rendelkezésükre. A MOL Nyrt. 2000 és 2012 között a Mecsek-Nyugat területen is folytatott kutatást a korábban meglehetősen alulkutatott országhatár közeli szerkezeti elemek, ill. az azoknak támaszkodó szerkezeti csapdák felismerése céljából. Főként a mezozoos karbonátok és az azok áthalmozódásából képződött miocén durvatörmelékek, valamint a pannóniai tektonikaisztratigráfiai objektumok CH-földtani értékét mérték fel. A 2D és 3D szeizmikus kutatások eredményei alapján a 2005-ben lemélyített Lakócsa–1 fúrásban is észleltek egy kis CHindikációt az alsó-pannóniai mészmárgában és a prepannóniai miocén felső szakaszában. A Potony–1 kutatófúrás badeni meszes–márgás rétegsora és a feküjét alkotó miocén Tari Dácittufa Formáció tufás homokkő és aleurolit betelepülései is adtak egy kevés, iparilag nem hasznosítható éghető gázbeáramlást (GELLÉRT et al. 2012). A kastélyosdombói Kadó–1 fúrás azonban meddőnek bizonyult. A MOL és a horvát INA közös kutatásai során a 2006-2007ban mélyült Zaláta–1 fúrással ipari mennyiségű éghetőgázt és némi kondenzátumot fedeztek fel badeni homokkő és karbonátos breccsa-konglomerátum összletben. Ennek a gáztelepnek a horvát oldalra átnyúló részét a 2008-ban mélyült Dravica–1 kutatófúrással tárták fel. A 2009– 2010 során létesített Potony–1 fúrásban a badeni zátonyhomokkő és a kiékelődő miocén durvatörmelékes összlet iparilag nem hasznosítható CH-indikációt, ill. CH-gázbeáramlást adott. A 2012-ben lemélyített Zaláta-K–1 fúrást meddőnek nyilvánították, de feltételezhető, hogy a harántolt badeni karbonátos breccsa érdemi szénhidrogén előfordulást tartalmaz, amit műszaki okok és az információszerzés hiánya miatt nem találtak meg. 2.1.1.2. A Drávaszabolcs terület szénhidrogén-földtani rendszere Szénhidrogén anyakőzetek A területen a szénhidrogének elsősorban a Dráva-medence mélyebb részein elhelyezkedő nagyvastagságú, szerves anyagban gazdag neogén üledékekből származtathatók (GELLÉRT et al. 2012). Így anyakőzetek lehetnek a kedvező, 0,5–1,5 TOC tartalommal rendelkező miocén agyagok és agyagmárgák, mivel a húzásos tektonikus események során kialakult mély árkokban helyezkednek el, és már bőven az olaj-, sőt a gázképződési ablakba kerülhettek. A pannóniai bazális márgák is anyakőzetnek tekinthetők (MHE 2011). A miocén és az alsópannóniai pelites üledékek a 4000 métert meghaladó neogén süllyedék legmélyebb horvátországi részén jelentős vastagságúak és nagy regionális kiterjedésűek (HANGYÁL, DANK 1975). Nem zárható ki, hogy a Mecsek–Villányi hegységben és környezetében a felső-eocén képződmények is anyakőzetek (BIHARI et al. 1979). A mezozoos karbonátok magas szerves anyag tartalmú összletei is potenciális anyakőzetként vehetők számításba (HORVÁTH et al. 2011). Közülük a Mecsek és a Villányi95
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány hegység és környezete területén egyes felső-triász és szenon képződmények lehetnek anyakőzetek (BIHARI et al. 1979). A Mecsek–Villányi egység triász karbonátjai 1–2% vitrinit reflexió értékei a fő CH-képződés zónájára utalnak. Az alsó- és felső-triász képződmények érettsége hasonló, de kelet felé alacsonyabbak az értékek. Szerves széntartalmuk szegény, vagy elegendő, ritkán jó, ill. nagyon jó. Bitumen-tartalmuk szegény–elegendő. Szerves anyaguk döntően huminites típusú, gázgenerálásra alkalmas. A Tmax értékek alapján a vizsgált minták valamivel kevesebb mint fele éretlen, a többi a kőolajképződés fő fázisában, illetve néhány minta a gázkondenzátum képződés állapotában van (KOVÁCS 1995). A mecseki kifejlődésű jura kőzetek vitrinit reflexió adatai nagyrészt a kőolajképződés fő fázisára, kisebb részben a gázkondenzátum fázisra utalnak. A Corg-tartalom a villányi jurában sokkal kisebb, mint a mecsekiben, és ennek alapján az utóbbi helyen a jura karbonátok minősítése jó, nagyon jó és kitűnő, a jura törmelékes kőzeteké szegény–elegendő, ritkán jó. Az elemzések szerint a Komló–161 fúrásból vizsgált három minta szerves anyaga huminites típusú, kettő a katagenezis, egy az alsó gáz zónájában van (KOVÁCS 1995). A Mecsek–Villányi egységben a tiszántúli adatok szerint (Doboz–I., fábiánsebestyéni Fáb–4) a kréta kőzetek közül az alsókréta mészkő a kőolaj képződés fő fázisában, az epikontinentális szenon képződmények a kőolaj képződés fő fázisában és a szárazgáz képződés fázisában találhatók. Corg-tartalmuk általában szegény, a karbonátoké elegendő, vagy jó, bitumen-tartalmuk alacsony, szerves anyaguk exinites típusú. A Tmax adatok szerint a nedvesgáz képződésének zónájában vannak (KOVÁCS 1995). A Bólyi-medence mezozoos összletéből származtatható szénhidrogének keletkezése a neogén üledékciklushoz, ill. süllyedéshez kapcsolható (BIHARI et al. 1979). A paleozoos képződmények túlérettek, vitrinit reflexió értékeik magasak (karbon: Ro=3,3– 3,6%, perm törmelékes kőzetek: Ro=2,4%), ezért a belőlük képződött szénhidrogének már elmigráltak az intenzív lepusztulás során (JÁRAI et al. 2011). A Mecsek–Villányi egységben az ó-paleozoos kőzetek már régen túljutottak a szénhidrogén képződés összes fázisán. A villányi karbon képződmények a rendelkezésre álló néhány vitrinit reflexió adat szerint az alsó gázzóna alján, illetve felső részén vannak (KOVÁCS 1995). A Drávaszabolcs területen található Bogádmindszent Bgm–1 fúrás felsőkarbon törmelékes képződményeiben a 302–310 m mélyen mért Ro=3,3%, és az 1229–1230 m-nél mért Ro=4,3% az olajzóna alá süllyedést jelzi. A területtől nyugatra a Darány Dar–1 és a Kisdobsza Dob–1 fúrások felső-karbon kőzeteiben 2,3 és 0,06% vitrinit reflexió értékeket mértek (BIHARI et al. 1979). A perm kőzetek egy része is az alsó gázzóna felső zónájában található, míg a Komló–161 fúrás 0,8–0,9% vitrinit reflexió értékekkel rendelkező mintái az olajablak felső részét jelzik. Átlagos szerves széntartalmuk kedvezőtlen (KOVÁCS 1995). BIHARI et al. (1979) szerint a Mecsek–Villányi hegység és környezete területén a perm kőzetek kizárhatók az anyakőzetek sorából, a vulkanitok hőhatása pedig növelheti a gázok mennyiségét. Nyugatabbra, a Péterhida kutatási területen a geokémiai vizsgálati eredmények alapján a potenciális anyakőzetek közül a kárpáti korú pelitek jó minősítésű anyakőzetek, elsősorban gázképzők, alárendelten olajgenerálók, termikus érettségük az olajablaknak felel meg. A badeni pelitek szintén jó szénhidrogén anyakőzetek, szerves anyag tartalmuk megfelelő, a pirolízis szerint kevert II. és III. típusú. Kitűnő potenciállal rendelkező olajanyakőzetek is akadnak köztük. A badeni karbonátok megfelelő minősítésű gázgeneráló anyakőzetek, jelentős terrigén hatást tükröző érett szerves anyagot tartalmaznak. Az alsó-pannóniai mészmárga képződmények a szerves széntartalom alapján nagyrészt megfelelő-, részben pedig jó anyakőzetek. Szerves anyaguk elsősorban III. típusú. Termikus érettségük az olajablaknak, a 2500 m-nél mélyebb részeken az intenzív generálódásnak megfelelő. Az alsópannóniai pelitek szerves széntartalma a vizsgált minták harmada esetében megfelelő, és csupán 8%-a esetében jó, vagy nagyon jó minősítésű. Az utóbbiak biztosan auchtochton szerves anyaga az olajablaknak megfelelő érettségű. A felső-pannóniai pelitek terrigén 96
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány szerves anyagot tartalmaznak, és éretlenek. Szerves széntartalmuk átlagértéke alacsony, csak a maximális értékeik megfelelők, ezért CH-potenciáljuk alacsony (HORVÁTH et al. 2011). A horvát Molve, Kalinovac és Stari Gradac gázkondenzátum mezők szénhidrogénjeit a 2800–4000 m mélységbe került pannóniai és badeni anyakőzetekből származtatják (HORVÁTH et al. 2011). A Dráva-medence szerves geokémiai és szénhidrogén képződési értékelésével SZALAY, KONCZ (1980), BARIC et al. (1998), ALAJBEG et al. (1990, 1996), valamint BADICS, VETŐ (2012) foglalkoztak. A 40. ábra a Dráva-medence genetikai zónáit mutatja be SZALAY, KONCZ (1980) publikációja alapján. Eszerint a kőolajképződés kezdetét a süllyedék peremzónájában 2,1 km, a mélyzónájában 2,8 km mélységben a badeni üledékek érték el, míg a kőolajképződés főzónája 2,4–2,8 km, illetve 3,2–3,7 km mélyen lehet. A gázképződés fő fázisáig a kárpáti üledékek a peremeken 3,8–4,0, a mélymedencében 5,0–5,3 km mélyen jutottak el. A 41. ábra mutatja a Dráva-medence süllyedés- és éréstörténeti modelljét a határon túli részek vizsgálata alapján, BARIC et al. (1998) nyomán. A 42. ábra BADICS, VETŐ (2012) térképének részletét mutatja be a középső-miocén anyakőzetek feltételezett érettségével.
40. ábra. A Dráva-medence genetikai zónái mély és magas szerkezeti helyzetben (SZALAY, KONCZ 1980)
97
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
41. ábra. A Dráva-medence süllyedés- és éréstörténeti modellje (BARIC et al. 1998)
42. ábra. A középső-miocén anyakőzetek érettsége a Dunántúl déli részén (BADICS, VETŐ nyomán, 2012)
Migráció A Mecsek–Villányi hegység és környezete területén a migrációs útvonalakat elsősorban a mezozoos és paleozoos felszínek, az alsó-pannóniai homokköves zónák, és a lapos feltolódások síkjai képezik. A Keleti-Mecsek területén délről észak felé irányul a víz és a gáz migrációja (BIHARI et al. 1979). A környező területek preneogén tárolóiba elsősorban a medencealjzat bontott felszínén, és annak repedezett permeábilis részein keresztül történt a szénhidrogének migrációja, azonban a neogénen belüli migráció sem zárható ki. A területtől ÉNy-ra a pannóniai üledékes rétegsorokban található telepek esetében a migráció módja nem tisztázott, de feltehetően nagy szerepet játszottak benne a pannóniai képződményeket átszelő vetők. 98
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Dráva-süllyedékben az eltérő minőségű szénhidrogének jelenléte több irányból történt migrációra utal. Az eltérő összetételű és különböző fáciesű anyakőzetekből más-más típusú CH generálódott, amit a medencesüllyedés is befolyásolt. A migráció fő útvonala a Drávamedence határon túlra eső mélyebb részéről É, ÉK felé irányul, és feltételezhetően jelentős laterális és vertikális vándorlással kell számolni. Az aljzat morfológiája és a szomszédos horvátországi telepek (Molve, Kalinovac, Stari Gradac) fluidumainak paraméterei alapján is ilyen irányú migráció feltételezhető (HORVÁTH et al. 2011), amellyel jelentős szénhidrogén vagyon juthatott Magyarország területére is. Az üledékgyűjtő medence anyakőzeteiből származtatható szénhidrogének vándorlása többféle úton, de főként a pannóniai homokkövekben és a pannóniai vetőrendszerek mentén történhetett, az utóbbiaknak a csapdázódásban is jelentős szerepük lehet. A paleozoos és mezozoos aljzaton települt jó porozitású és nagy áteresztőképességű breccsa-konglomerátum összletek ideális migrációs útvonalat biztosítanak. Közvetlen migrációval az anyakőzet és a karbonátos–törmelékes tárolók érintkezési zónájában lehet számítani (GELLÉRT et al. 2012), például a Zaláta földgáztelep esetében. Az aljzat és a neogén, illetve miocén képződmények közötti, valamint az idősebb miocén és a pannóniai összlet közötti diszkordancia felszínek is jelentősek lehetnek a migráció szempontjából (BERNÁTH et al. 1978). A migráció nyomán a magaslatokon főként a magas éghető gáz tartalmú CH-ek halmozódtak fel. Fontos szerepe volt a vetők menti migrációnak is, elsősorban a kőolajtelepek kialakulásában. A vizes közegű migráció mellett más migrációs mechanizmus is hozzájárult a szénhidrogének felhalmozódásához (SZALAY, KONCZ 1980). A geokémiai adatok szerint a csapdák kialakulását követően a késő-miocén idején másodlagos migráció zajlott (JÁRAI et al. 2011, MHE 2011). Istvándinál a badeni kevertgáz esetében a kibillent paleozoos blokk délnyugati határát alkotó északnyugat-délkelet csapásirányú, az alsó-pannóniai során felújult regionális vető jó migrációs közegül szolgált a Dráva-medencéből észak felé mozgó szénhidrogéneknek, amelyek feltételezhetően ezen a migrációs útvonalon érték el a badeni zátonymészköveket. Ezen a területen a pannóniai tárolók kőolajának esetében a délnyugatról határoló regionális vető is valószínűleg szerepet játszott a mélyebb zónákból érkező szénhidrogének vándorlásában és felhalmozódásában (MHE 2011). A darányi szerkezeten a kőolajok összetételének különbségei (három csoportja: alsópannóniai kőolajok, alsó-pannóniai–miocén kőolaj, alsó-pannóniai gázkondenzátum) lokális migrációra, és a másodlagos migráció jelentős hatására utalnak. Az alsó-pannóniai kőolajok migrációs maradvány-olajoknak tekinthetők, mert a mélyebben elhelyezkedő alsó-pannóniai– miocén kőolajok vertikális irányú migrációja során akkumulálódtak (BERNÁTH et al. 1978) Tárolókőzetek A Drávaszabolcs területen és környezetében a tárolókőzetek közé tartoznak a paleozoos karbonátok és metamorfitok bontott zónái (pl. Barcs-Nyugat, HHE–Istvándi), a felső-karbon Tésenyi Homokkő Formáció aleurit és agyagpala betelepülései (pl. Homokszentgyörgy), a mezozoos mészkövek és dolomitok bontott zónái, a prepannóniai miocén képződmények (pl. Barcs-Nyugat), a badeni homokkő, breccsa-konglomerátum (pl. Zaláta, Kadarkút), a badeni lithothamniumos mészkő, homokkő (pl. Istvándi), az alsó-pannóniai bázismészmárga (pl. Darány-Nyugat), az alsó-pannóniai homokkövek (pl. Darány, Homokszentgyörgy, Istvándi „Mézes” homokkő), és a felső-pannóniai homokkövek (pl. Görgeteg-Babócsa). A Mecsek–Villányi hegység és környezete területén tárolók lehetnek a paleozoos és mezozoos felszínek bontott zónái, a karbon homokkövek, a kárpáti durvatörmelékes képződmények, a badeni glaukonitos homokkő és lithothamniumos mészkő, valamint az alsó– felső-pannóniai átmeneti zóna. A felső-karbon és perm cementált homokkövek kis 99
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tárolókapacitással rendelkeznek, és valószínűleg csak földgáz tárolásra alkalmasak (BIHARI et al. 1979). A metamorf aljzat tárolókőzeteinek töréses eredetű másodlagos porozitása alacsony értékű (KÓKAY et al. 1987, MHE 2011). Az aljzat tetőzónájában a paleozoos tárolókőzeteket Istvándinál molassz típusú, főként folyóvízi, és kisebb részben mocsári homokkövek és az azokkal váltakozó agyagkövek alkotják, amelyek másodlagos porozitása a hosszú felszíni kitettség során alakult ki. A badeni lithothamniumos mészkő porozitása 24–28% körüli (MHE 2011). Az alsó-pannóniai mészmárga esetében a néhány százalékos másodlagos porozitás tektonikus eredetű. Az alsó-pannóniai homokkőtárolók gyakran többosztatúak és lencseszerű geometriával rendelkeznek, a homokkőtestek között agyagos betelepülések találhatók. A homokkövek porozitása 14–20% között mozog, átlagosan 18%, víztelítettségük 50% körüli (MHE 2011, BERNÁTH et al. 1978). A Dáva-medence területén az alsó-pannóniai homokkövek a legfontosabb tárolókőzetek, míg a 25% körüli porozitással rendelkező felsőpannóniai homokkövek alárendeltebb szerepűek a tárolásban (VÖLGYI et al. 1985). Zárókőzetek A zárókőzeteket a helyi nyomásviszonyok mellett impermeábilis kőzetek, elsősorban márgák, agyagmárgák és aleurolitok alkotják, melyek vékony betelepülései lokális zárást, vastag rétegei pedig regionális zárást biztosítanak. A preneogén medencealjzat bontott zónáiban elhelyezkedő paleozoos és mezozoos tárolók, valamint a miocén tárolók szénhidrogén telepeinek zárókőzetei főként az alsó-pannóniai nyíltvízi márgák, agyagmárgák, de a prepannóniai miocén márgák is képezhetnek zárást. Az alsó-pannóniai alsó részén települt mészmárga nemcsak anyakőzet és tárolókőzet, hanem zárókőzet is egyben (JÁRAI et al. 2011). Jellemzőek a pannóniai képződményeken belül a homokköveket elválasztó néhány méter vastag agyagmárgák, valamint a jelenlegi nyomásviszonyok között impermeábilis egyéb, zárást biztosító kőzettestek (GELLÉRT et al. 2012, MHE 2011, HORVÁTH et al. 2011). A laterális zárást litológiai változás vagy tektonikai elem is képezheti. A Bólyi-medencében alsó-pannóniai zárókőzetek feltételezhetők (BIHARI et al. 1979). Csapdázódás A területen sztratigráfiai, tektonikai és litológiai csapdák, valamint ezek kombinációi feltételezhetők. A csapdák nagy részének kialakulása valószínűleg a középső-miocén posztrift szakaszban kezdődhetett, a szerkezeti csapdák létrejötte részben a pannóniai kompressziós fázis kiemelkedéseihez köthető (MHE 2011). A mélyebbről elvándorolt szénhidrogének a tároló kőzetbe jutva az aktuális morfológiai viszonyoknak megfelelően jutottak el végleges csapdázódási helyeikre. A 2D szeizmika segítségével kimutatható szerkezeti csapdák mellett a 3D szeizmikus kutatással a sztratigráfiai csapdák és a kombinált csapdák is kimutathatóvá váltak (JÁRAI et al. 2011). A mezozoos tárolókban szerkezeti-litológiai, a prepannóniai miocén képződményekben szerkezeti-litológiai-sztratigráfiai, a pannóniai üledéksorozatban litológiai-tektonikai csapdák jellemzők (GELLÉRT et al. 2012). A bonyolult földtani-telepteni viszonyok miatt sokféle rejtett csapda is előfordulhat, például a homokkő (konglomerátum) és tárolóképes karbonátos rétegek, melyek szerkezeti lejtő mentén, záróképes rétegek alatt kiékelődhetnek; az agyagosmárgás környezetben elhelyezkedő tárolóképes homokkő lencsék; a paleolejtők mentén települt rétegek fáciesváltozásával kapcsolatos csapdák (pl. homokkő átmenete záróképes agyagos–márgás képződménybe); a vetődésekhez kötött csapdák; a felső-miocén–pliocén delta/prodelta törmelékkúpokhoz kapcsolódó tárolók; a miocén–alsó-pannóniai 100
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány turbidithomokköves zónák; az alsó-pannóniai deltalejtő homokkövek, illetve lejtőlecsúszáshoz kötött „slump” összletek; az egykori ősfolyók torkolati zátony tárolói; a deltasíkság környezetben keletkezett folyómeder-kitöltések homokköves intervallumai; valamint a paleozoos–mezozoos medencealjzati metamorf és karbonátos képződmények kompressziós rátolódásos szerkezeti zónái (RUMPLER 1998). A Mecsek–Villányi-hegység és környezete területén a csapdák kompressziós szerkezetek kiemelt zónáiban, és a süllyedékek peremén kiékelődő összletekben alakulhattak ki (BIHARI et al. 1979). 2.1.1.3. Teleptani viszonyok A Drávaszabolcs terület és környezete három szénhidrogén felhalmozódási övezetbe sorolható JUHÁSZ, KUMMER, et al. (1997) beosztása szerint. Az első a Vízvár–Darány regionális kőolaj- és földgáz-felhalmozódási övezet (Darány, Homokszentgyörgy, Kadarkút, valamint a vizsgált területtől már távol eső Görgeteg–Babócsa-Kelet, Görgeteg–Babócsa és a horvát oldalon Ferdinandovac). A második a (Molve–Kalinovac)–Barcs-Ny regionális földgázfelhalmozódási övezet (Barcs–Ny, és a horvát Stari Gradac, Molve, Kalinovac), a harmadik övezet a Dráva-árok K-i része, mélyzóna (Zaláta–Dravica). A Drávaszabolcs területen belül szénhidrogén telepeket eddig még nem fedeztek fel. Kőolaj indikáció a Bogármindszent Bgm–1 fúrás felső-karbon törmelékes képződményeiben jelentkezett. A 0,862 t/m3 sűrűségű kőolaj intermedier jellegű (BIHARI et al. 1979). A Mecsek–Villányi hegység és környezete területén kőolaj indikációkat tartanak számon egyes felső-karbon, felső-triász, középső-miocén (kárpáti, badeni, szarmata), alsó- és felsőpannóniai képződményekben. Földgáz indikációt egyes alsó- és középső-triász, középső-jura (bajoci), alsó-kréta, középső-miocén (kárpáti, badeni, szarmata), alsó- és felső-pannóniai kőzetekben észleltek (BIHARI et al. 1979). A Drávaszabolcs terület környezetében, a medenceperem mentén felfedezett telepek: Zaláta földgáztelep Ezt a Horvátországba is átnyúló földgáztelepet, amely a Drávaszabolcs területtől délre helyezkedik el, a MOL 2006–2007 során fedezte fel a Zaláta–1 fúrással. Az országhatáron átnyúló földgáztelep horvátországi részét a Dravica–1 fúrás 2008-ban tárta fel. A tárolót korabadeni homokkő és karbonátos breccsa–konglomerátum összlet alkotja, amely a Drávamedence partközeli hordalékkúp fáciesét képviseli. (Gellért et al. 2012). Darány szénhidrogén mező A Darány Dar–1 fúrással 1975-ben felfedezett előfordulás két kőolaj rétegtelepet és egy kevertgáz rétegtelepet tartalmaz alsó-pannóniai homokkő rétegekben (43. ábra). A szénhidrogének a badeni aljzatszerkezet felett, enyhe dőlésű álboltozatban, litológiailag árnyékolt csapdákban halmozódtak fel 1435, 1450 és 1867 m (VOH, ill. VGH) mélységben. A telepek etázsmagassága 6,5–9 m, a kezdeti telepnyomás 15,5–17,7 MPa, a telephőmérséklet 86–108 °C. A kőolaj parafin jellegű, 0,737–0,826 t/m3 sűrűségű. A 19 MJ/m3 fűtőértékű földgáz 46% éghető gázt, 15% széndioxidot és 39% nitrogént tartalmaz (VÖLGYI et al. 1985). 1977-ben a Dar–3 fúrás miocén báziskonglomerátumából nagy éghetőanyag tartalmú, de nem ipari mennyiségű földgázbeáramlást kaptak (KŐRÖSSY 1989). Daránynál a földgáznak a háttérnél nagyobb hélium-tartalma a gáz metamorf aljzattal való kapcsolatára utal (BERNÁTH et al. 1978).
101
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
43. ábra. A darányi szerkezet földtani szelvénye (VÖLGYI et al. 1985)
Darány–Nyugat kőolajtelep 1979-ben a darányi Dar–Ny–1 fúrás egy kőolaj rétegtelepet, 1980-ban a Dar–Ny–2 fúrás egy földgáz rétegtelepet tárt fel az alsó-pannóniai képződmények alsó részében (esetleg a badeni tetején) települt mészmárgában (KŐRÖSSY 1989). Az intermedier jellegű kőolaj sűrűsége 0,885 t/m3, a földgáz a 96% éghető rész mellett 3,4% nitrogént és kevés széndioxidot tartalmaz. Barcs–Nyugat földgáz-kondenzátum telep A Barcs–Ny–1 fúrással fedezték fel 1979-ben. A földgáz-kondenzátum telep a barcsi lapos felboltozódás tetőrészén, paleozoos karbonátos és metamorf medencealjzati képződményekben, és az azokkal helyenként hidrodinamikai kapcsolatban lévő középsőmiocén tároló részekben található. A telep nagyobb része a magyar határon túl helyezkedik el. A Barcs–Ny–1 fúrásban a gáz 3738 és 3770 m között jelentkezett. A földgáz 90% körüli éghető anyag tartalommal rendelkezik, magas a párlat- és a H2S tartalma, fűtőértéke 38 MJ/m3. A parafin jellegű párlat sűrűsége 0,772 t/m3 (VARGA et al. 1973, BERNÁTH et al. 1978, KŐRÖSSY 1989). A gáz H2S tartalma anhidritből képződhetett termokémiai szulfát reakció során (BARIC et al. 1998). HHE–Istvándi és HHE–Jánosmajor kutatófúrások szénhidrogéntelepei A Magyar Horizont Energia Kft. a 3D szeizmikus mérések eredményei alapján 2009–2012 során lemélyített kutatófúrásai közül produktívak lettek a HHE–Istvándi–1, –2, –4 és HHE– Jánosmajor–2, –3 jelűek, amelyekkel alsó-pannóniai, badeni és paleozoos tárolókban elhelyezkedő szénhidrogén telepeket fedeztek fel (MHE 2011, JÁRAI et al. 2013, CSÍZMEG et al. 2014). A HHE–Istvándi–1 fúrás paleozoos kőzetekből álló szerkezeti magaslat tetején felépült badeni lithothamniumos zátonymészkő képződményekben kevertgáz mezőt tárt fel. A fúrásban 1806 és 1808 m között a rétegvizsgálat szerint a kevertgáz 60% szénhidrogéntartalommal és 40% inert gáz tartalommal rendelkezik.
102
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az alsó-pannóniai tárolót az ún. „Mézes” homokkőcsoport alkotja, melyet a HHE– Istvándi–1, –2, –4, a HHE–Fánimajor–1 és a HHE–Jánosmajor–2 fúrások is harántoltak. A 3D szeizmikus méréseken azonosított amplitúdó anomália rétegtani megfelelője annak a szénhidrogén-nyomos homokkőcsoportnak, amit az OKGT által 1976-ban fúrt Darány–1 kutatófúrás talált kb. 1630–1690 m tengerszint alatti mélységben. A HHE–Istvándi–1 fúrásban az összlet 1585 m és 1633 m mélységtartományban található (t.sz.a.: 1445–1493 m). A földgáz éghető anyag tartalma 91%. A „Mézes” homokkőcsoport elterjedése legalább 9,3 km2, dél, kelet és északkelet felé kiékelődik, nyugat–délnyugatról egy regionális vető határolja, észak felé nem ismert a kiterjedése, mivel a Barcs 3D szeizmikus mérések határán túlnyúlik. A HHE–Istvándi–1 kútban a Mézes homokkőcsoport felett egy 9 m vastag pannóniai homokkő tárolót is találtak. A HHE–Istvándi–2 fúrásban a paleozoos aljzatban kőolaj indikáció, a pannóniai összletben kisebb kőolajtelep is ismertté vált (MHE 2011). A 2012-ben lemélyített HHE–Jánosmajor–3 kutatófúrásban szénhidrogén indikációkat észleltek paleozoos homokkőben, badeni mészkőben, és az alsó-pannóniai „Mézes” homokkőben. Az elvégzett tesztek alapján még nem lehetett eldönteni, hogy a paleozoos és a badeni tároló egységes, vagy elkülönült hidrodinamikai rendszert alkot-e. A paleozoos tárolóban a kőolaj intermedier típusú, 0,850 t/m3 sűrűségű, és kevés oldott gázt tartalmaz. 1869–1877 m-ben a megnyitott szakasz réteghőmérséklete 110,5 °C volt. A három hónapos próbatermelési időszak alatt 565 tonna kőolajat és 348 m3 rétegvizet termeltek ki. A szignifikánsan, 10%-ról 90%-ra megnövekedett víztartalom miatt a paleozoos tároló termeltetését felhagyták, és megkezdték feljebb, a fiatalabb korú telep termelésbe állítását. 1735 és 1788 m között a badeni tárolót, amelyben a nyomás hidrosztatikus (177,9 bar) és a réteghőmérséklet 100,4 °C volt, három szakaszon nyitották meg. A fél éves próbatermelés során 322 tonna kőolajat és 2845 m3 rétegvizet termeltek ki. Itt is fokozatosan emelkedett a víztartalom, és a termelvény minősége szinte teljesen megegyezett a paleozoos tárolóból származóval. Az 1525 és 1580 m között települő alsó-pannóniai „Mézes” homokkőszintben a geofizikai szelvényezés szerint erős gázcsúcsok jelentkeztek. Ez a homokkőszint dél felé átnyúlik az Istvándi II. bányatelekre, ahol több fúrásban is termeltetik (JÁRAI et al. 2013). A HHE–Jánosmajor–3 kút alsó-pannóniai „Mézes” telepe 1550 m körüli mélységben helyezkedik el, 5,51 km2 területű, 9,45 m effektív vastagságú. A 21% porozitású homokkő tárolóban a kezdeti telepnyomás 15 MPa, a telephőmérséklet 94,4 °C. A telep kőolajat, földgázt és kondenzátumot is ad. A badeni–paleozoos telep területe 4,44 km2, az effektív vastagság 6,64 m. A tároló porozitása 18%, a telepnyomás 18,2 MPa, a telephőmérséklet 105,5 °C. A kőolaj 0,828 t/m3 sűrűségű, intermedier jellegű. A földgázban 95% az éghető anyag, 3,9% a nitrogén és 1% körüli a széndioxid, fűtőértéke 48 MJ/m3 (CSÍZMEG et al. 2014). A HHE–Istvándi, HHE–Jánosmajor és HHE–Fánimajor fúrásokból egy olyan gáztelephez köthető anomália rajzolódik ki, amely túlnyúlik a Barcs kutatási területen É–ÉK-i irányban, és így a Mecsek kutatási területen is követhető. Az erős amplitúdó anomália epizódikusan lerakódott alsó-pannóniai homokkőcsomagokhoz, turbidit testekhez („Mézes homokkő”) köthető, melyek között finomszemű tengeri üledékek rakódtak le (JÁRAI et al. 2013). Homokszentgyörgy szénhidrogénmező 1979-ben a Homokszentgyörgy Hom–1 fúrás két kőolaj- és egy földgáztelepet tárt fel. A felső-karbon Tésenyi Homokkő Formáció aleurit és agyagpala betelepüléseket tartalmazó konglomerátum összletében egy telítetlen kőolajtelep található. Az alsó-pannóniai homokkő rétegekben egy telítetlen kőolajtelep és egy földgáztelep vált ismertté (HORVÁTH et al. 2008). Az alsó-pannóniai kőolajtelepben a kezdeti telepnyomás 19,3 MPa, a telephőmérséklet 109 °C volt. A 6% porozitású felső-karbon tároló kőolaja 0,883 t/m3 sűrűségű, parafin– parafin jellegű. A 15% porozitással rendelkező alsó-pannóniai tároló olaja 0,861 t/m3 103
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány sűrűségű, parafin–intermedier jellegű. A földgáztelepben a közel 70% éghető anyag tartalmú gázban 27,8% a nitrogént, 2,6% a széndioxid, fűtőértéke 34,4 MJ/m3. Kadarkút kőolajtelep Az 1981-ben mélyült kadarkúti Kkút–2 fúrással a feltolódási vonalak közé zárt Nagyatád– Nagykorpád Kadarkút környéki szerkezeti pásztában ipari értékű telítetlen kőolaj halmaztelepet fedeztek fel. A kút négy szintjében jelentkezett kőolaj 897 és 957 m közötti felszín alatti mélységben (KŐRÖSSY 1989). A tárolókőzeteket a badeni rétegsor felső részében települő tufás homokkő, durvaszemű homokkő, konglomerátum (és andezittufa) alkotja. A kút dugattyúzható kőolajat adott kevés gázzal. A kezdeti telepnyomás 8,8 MPa, a telephőmérséklet 72 °C. A kőolaj sűrűsége 0,852–0,866 t/m3, parafin, illetve parafin– intermedier jellegű, és feltehetően idősebb miocén (kárpáti–badeni) anyakőzetből származtatható (MOLNÁR et al. 1997). A közeli Dráva-medencében a kőolaj és földgáz keletkezés és felhalmozódás feltételei adottak, valamint a regionális geológiai becslések alapján az eddig feltárt és termelésbe vont mezők ismert szénhidrogén vagyonán felül további szénhidrogén készletekre lehet számítani. Ugyanakkor a szénhidrogén képződésre és felhalmozódásra jelentős hatást gyakorol az a tény, hogy a Dráva-medencétől keletre a Mecsek és a Villányi hegység felé egyre csökken a medencealjzatot fedő üledékek vastagsága (JÁRAI et al. 2013). A Mecsek–Villányi hegység és környezete 1979-ben elkészült prognózisa szerint a Bólyi-medence és Villány–Harkány környéke bizonyos mértékig perspektivikus (BIHARI et al. 1979). 2.1.2. A Drávaszabolcs terület szénhidrogén vagyona 2.1.2.1. A vizsgálati területen feltárt szénhidrogén-vagyon A szénhidrogén-kutatás tényleges, illetve várható eredményét tükrözi a feltárt, illetve reménybeli vagyon számítása, becslése. Az ásványvagyon mennyiségi osztályozására vonatkozó fogalmakat a tanulmányban a Bányatörvény alapján értelmeztük (lásd: 2.1.2.3. fejezet). A Drávaszabolcs területen és környezetében felfedezett szénhidrogén-előfordulások (44. ábra) kezdeti földtani vagyonát a 39. táblázat mutatja be.
104
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
44. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület környezete szénhidrogén előfordulásai (pirossal jelölve) a prekainozoos aljzat mélységtérképén
39. táblázat. Drávaszabolcs vizsgálati terület és környezete szénhidrogén előfordulásainak kezdeti földtani kőolaj és éghető földgáz vagyona (MBFH 2014. január 1-i állapot, ill. HORVÁTH et al. 1997, MHE 2011, JÁRAI et al. 2013) Mező
Barcs Istvándi–1, –4 Barcs-Nyugat Darány Darány-Nyugat HHE Jánosmajor–3 Homokszentgyörgy Kadarkút Zaláta
Kezdeti földtani kőolaj (kt)
Kezdeti földtani éghető földgáz (Mm3)
Bányatelek
Felfedező fúrás
Telepek száma
Felfedezés éve
Istvándi II.
HHE-Istvándi-1
3
2010
0,0
147,5
Barcs I.
Barcs-Ny-1
1
1979
0,0
1647,0
nincs
Dar-1
3
1975
55,3
8,6
Darány I.
Darány-Ny-1
2
1978
566,7
0,0
Kálmáncsa I.
HHEJánosmajor-3
2
2012
433,9
7,7
nincs
Hom-1
3
1979
424,5
64,2
nincs
Kkút-2
1
1981
766,4
0,0
nincs
Zaláta-1
1
2007
0
2192,2
Összesen
2246,8
4067,2
105
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 2.1.2.2. A Drávaszabolcs terület reménybeli szénhidrogénvagyona A Drávaszabolcs vizsgálati területre vonatkozóan a legfontosabb termikusan érett anyakőzetként számon tartott képződményeket, a pannóniainál idősebb miocén, kárpáti és badeni pelites üledékeket, illetve a pannóniai Endrődi Márga a mélyebb, jelentős részben a határon túli medencerészekben feltételezzük, ahonnan a generálódott szénhidrogének a migrációs útvonalakon elérhették a tároló képződményeket. Létezhetnek azonban olyan potenciális tárolóképződmények is, melyeket az érett anyakőzeteket magába záró mélyzónáktól a már ismert, — például Zaláta — illetve a még nem felfedezett, várhatóan részben Horvátországban elhelyezkedő felhalmozódási zónák elzárhatnak, így migráció szempontjából árnyékolva vannak. Térfogatgenetikai módszerrel számolva a keletkezett szénhidrogének becslése jelentős bizonytalansággal terhelt, hiszen ismerni kellene az anyakőzetek tényleges kiterjedését, mélységszintenkénti effektív vastagságát és érettségi paramétereit, a migrációs irányokat, a felhalmozódás, illetve a generálódott szénhidrogének szétszóródásának arányait és számos más összetevőt, amely a szénhidrogének vándorlását befolyásolja az anyakőzettől a jelenkori tároló szerkezetekig. A Drávaszabolcs terület esetében a vizsgálati terület a generáló zóna peremén helyezkedik el, az érett anyakőzetek jelentős része a Dráva-medence határon túli részén található. Ezért a vizsgálati területre vonatkozó reménybeli vagyonbecslést a környezetben található, már felfedezett mezők mérete alapján becsültük. Az MBFH szénhidrogénvagyon nyilvántartásának adataiból elvégeztük a vizsgálati területekre eső előfordulások mezőnkénti leválogatását. A feltárt vagyon eloszlása, a felfedezés dátuma szerinti sorba rendezés alapján kapott grafikonok adhatnak alkalmat a még fel nem fedezett előfordulások méretének becsléséhez. A vizsgálati terület környezetéből nyolc előfordulás adatait vettük figyelembe, melyek kezdeti kitermelhető vagyona szerepel 45. ábra diagramján. A felfedezések sorrendjében bekövetkező vagyonnövekményeket a 46. ábra mutatja. A terület kiterjedése, megkutatottsága, szénhidrogén-földtani adottságai alapján 2–4 hasonló, közepes méretű (10– 100 kt kőolaj és/vagy 100–1000 millió m3) előfordulás várható kisebb szerkezeti, illetve litológiai/sztratigráfiai csapdákban. Kutatási kockázatot az anyakőzet képződmények elterjedése és távolsága, a migrációs útvonalba eső, gazdaságosság szempontjából megfelelő méretű, alkalmas tárolóparaméterekkel rendelkező csapdaszerkezet felfedezhetősége jelent.
106
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 10000 1000 100 10 1
Kezdeti kitermelhető kőolaj (kt) Kezdeti kitermelhető földgáz (Mm3) 45. ábra. A vizsgálati terület környezetében már felfedezett hagyományos szénhidrogénelőfordulások kitermelhető vagyona a felfedezés időpontjai szerinti sorrendben.
3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995 1997 1999 2001 2003 2005 2007 2009 2011 2013
0
Összegzett kitermelhető szénhidrogén (kt kőolaj eé.) 46. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület környezete előfordulásainak kumulatív kezdeti kitermelhető vagyona kőolaj egyenértékben
107
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 2.1.2.3. Az ásványvagyon mennyiségére vonatkozó fogalmak A vizsgálati terület szénhidrogénvagyonával kapcsolatos kifejezéseket a Bányatörvény ide vonatkozó, 49. §-a szerint alkalmaztuk. A fogalmak az alábbiak: — „Ásványvagyon”: az ásványi nyersanyagoknak azon része, amelynek mennyiségét és minőségét földtani, valamint bányaműszaki és -gazdasági szempontok alapján becsléssel vagy számítással határozzák meg. — „Kutatási terület”: a vizsgálati szerződésben vagy a kutatási jogot adományozó határozatban meghatározott ásványi nyersanyag vagy geotermikus energia kutatására körülhatárolt terület. — „Lelőhely”: az ásványi nyersanyagok természetes előfordulásának helye (pl. réteg, telep, lerakódás). — „Földtani ásványvagyon”: az ásványi nyersanyag kutatási adatokkal igazolt teljes mennyisége, amelyet az adott ásványi nyersanyagra jellemző paraméterekkel (számbavételi kondíciókkal) — műszaki és gazdasági korlátok alkalmazása nélkül — határoznak meg. — „Kitermelhető ásványvagyon”: a bányatelek-térben a földtani ásványvagyonnak a pillérekben (határpillér, védőpillér) lekötött vagyonnal csökkentett, a fennálló tudományos–technikai fejlettségi szinten kitermelhető része. A törvény végrehajtási rendelete 34. §-a alkalmazásában: — „Mező”: a szénhidrogéntelepek termeltetésével kapcsolatos bányaüzemi fogalom. Egy vagy több hidrodinamikai kapcsolatban nem álló szénhidrogéntároló réteget vagy telepet tartalmazó földtani térség külszíni vetülete. A Bányatörvényben nem definiált fogalom: — „Reménybeli vagyon”: földtani meggondolások alapján feltételezett vagyon, melyet konkrét földtani kutatások még nem igazoltak, de meglétük közvetett földtani ismeretek alapján valószínűsíthető (= prognosztikus vagyon).
108
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.2. A várható kutatási és termelési módszerek valamint a bányászati tevékenység megvalósítása során várható, ismert bányászati technológiák bemutatása 2.2.1. Kutatási módszerek A szénhidrogén-kutatás legnagyobb anyagi ráfordítással járó része a kutatófúrás lemélyítése, ezért a fúráspont helyének kijelölését jelentős felszíni geológiai és geofizikai információgyűjtés, mérés és értelmezés előzi meg. A felszín alatti térrész megismerésének lehetőségét a már korábban meglevő adatok és mérések rendszerezése, felszíni geológiai térképezés és különböző geofizikai módszerekkel történő mérések eredményeinek értelmezése biztosítja. A szénhidrogén-kutató szakemberek napjainkban döntően a szeizmikus mérési eredményekre támaszkodva jelölik ki a potenciális tároló szerkezeteket. A 2D szeizmika a mérési vonal alatti térrészt mutatja meg szelvényszerűen, a 3D szeizmikus mérések eredményei alapján a felmért terület alatti térrész tetszőleges szeletekben jeleníthető meg. A terepi szeizmikus mérés során ún. forráspontokban rezgést idéznek elő, a földkéreg belső határfelületeiről visszaérkező jeleket geofonpontokon elhelyezett műszerek érzékelik és a több ezer csatorna (korszerű 3D mérés esetén) jeleit rögzítik. A nyomáshullám előidézésére fúrólyukakban kisenergiájú robbantást végeznek, vagy gépjárműre szerelt vibrátor alkalmazásával keltenek rezgést. A mérés kivitelezéséhez ezért esetenként jelentős terepi felvonulás szükséges, alkalmanként több tíz ember, gépjárművek, jelzőeszközök, kábelek, mérőeszközök és robbanóanyag kijuttatása történik meg a mérési területre. A mérés során elő-idézett területkárosítás (taposás, robbantólyukak mélyítése, rezgés, zaj) mértéke a területhasználat jellegétől függ, melyet engedélyeztetési eljárásban kell meghatározni. A szeizmikus kutatás mellett a gravitációs, mágneses, geoelektromos, magnetotellurikus felszíni, ill. légi geofizikai mérések eredményeit is beépítik a vizsgált területről kialakított földtani ismeretanyagba. Ez utóbbi mérések végzése minimális, vagy semmilyen környezeti kárral nem jár, viszont ezek felbontása egy részletező fázisú kutatás során nem elégséges. 2.2.1.1. Fúrási, kútvizsgálati, kútkiképzési technológiák Az elvégzett geofizikai mérések eredményei alapján jelölik ki azokat a pontokat, ahol indokolt a kutatófúrások lemélyítése. Az olajiparban általában a rotary fúrási eljárások használatosak, amelyek nagy gépi teljesítményű, öblítéses forgó fúrások (ALLIQUANDER 1968). Az öblítőközeg általában öblítőiszap vagy haböblítés, de lehet légöblítés is. Fő feladata, hogy védje a lyukfalat omlásveszély ellen. Ezzel a módszerrel akár 10 000 méter mélység is elérhető, de a legmélyebb magyarországi fúrás alig haladja meg a 6000 m-t (Makó M–7; 6085 m). A rotary fúróberendezések (47. ábra) általános felépítése: — torony és alépítmény, — energiaforrás, meghajtás, — emelő berendezés részei, — forgató berendezések, — öblítő berendezések, — fúrólyuk vizsgálati és ellenőrző (well control) eszközök, — csövek és csőkezelő berendezések, — fúrófej, — mentőszerszámok.
109
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
47. ábra. A rotary típusú fúrási eljárás berendezései
A fúróberendezés energiaforrása belső égésű motor vagy turbina. Az olyan fúróberendezést, amelynél az egy vagy több belső égésű motorral előállított energiát a felhasználás helyére láncokkal, lánckerekekkel, kuplungokkal, váltóval juttatjuk el, mechanikus fúróberendezésnek nevezzük. Azt a fúróberendezést, amelynél az energia eljuttatása a fogyasztókhoz villamos úton történik (generátor, vezérlő rendszer, villamos motorok), diesel–elektromos fúróberendezésnek nevezzük. A fúró forgatásának másik módszere a fúróturbinával való meghajtás. Ennél a megoldásnál a meghajtó turbina közvetlenül a fúró fölött helyezkedik el. Az öblítőfolyadék segítségével a turbinát a hidraulikus nyomás forgatja. Ezt a módszert különösen a lyukferdítéseknél használják. A fúrótorony, vagy fúróárboc egy függőleges irányban működő csigarendszerrel ellátott nagy teherbírású daru, amely azért olyan magas, hogy abban a fúró cseréjéhez szükséges kiépítéskor, (a fúrórudazat kihúzásakor) a munkafolyamat meggyorsítása céljából egyszerre több (2–3 db) egymásba csavart acél fúrórudat ki lehessen támasztani. A fúrás során a meghajtómotorok segítségével a felszínen forgatják az acélcső fúrórudazatot, amely meghatározott terheléssel egyre mélyebbre hatol. Számos fúrófej típus és változat áll rendelkezésre a fúrólyuk-mélyítéshez és egyéb kútmunkálathoz. A fúrófej kiválasztására többnyire az átfúrandó kőzetrétegek kőzetfizikai jellemzőin és a konkrét munkafázis által megkívánt célon alapul.
110
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A fúrófejek (48. ábra) rendeltetésük szerint három csoportra oszthatók: — teljes szelvényű fúrók — magfúrók: a kőzetet csak egy körgyűrű mentén fúrják ki, — különleges fúrók: kisegítő munkákhoz alkalmazott fúrófajták (pl. felbővítés, ferdítés). Szárnyasfúrók: a kielégítő talptisztítás követelményeinek megfelelően rövid, törzsre erősített, erős, egyenesszárnyú sugárcsöves, jet fúrók. Nagy nyomatékot igénylő fúrófajta, viszont képlékeny kőzetben a befektetett energia legnagyobb részét fordítja kőzetaprításra. A megfelelő terhelésű és nyomatékú folyamatosan elforduló fúró a lyuktalpra hatol és a talpról összefüggő kőzetszeletet hámoz le. Ha nagyobb kőzetaprító munkát igénylő keményebb márgák vagy homokkőpadok települtek be, a szárnyasfúró használata gazdaságtalan. Görgősfúró (általában mart fogazású): a rotary fúrás univerzális fúrótípusa. Minden kőzet fúrására alkalmas görgőkiképzéssel, illetve fogazás-sorozatban készül. A fogazás helyett kúpos, vagy lencseszerű végződésű, keményfémbetétes görgősfúrók (kobrafúrók) a legkeményebb kőzetek leghatékonyabb fúrói. Gyémántfúrók: a hosszabb élettartam előnyeit kihasználó, a közepesen kemény és kemény kőzetekben alkalmazott fúrótípus. Leggyakrabban ott alkalmazzák, ahol a fúrócsere jelentős költségtényező, másrészt maga a gyémántfúró hatékonyabb fúrószerszám.
1
2
3
4
48. ábra. Teljes szelvényű fúrás esetén alkalmazott fúrófejek típusai 1-természetes gyémántfúrófej; 2-mart fogazású háromgörgős fúrófej; 3-keményfém betétes háromgörgős fúrófej; 4-jet fúrófej
A fúrófej cseréjére a kopás és az átmérő függvényében a fúrási művelet során többször is sor kerül. Az öblítés alapvető eleme a fúrásnak, az öblítőközeg leggyakrabban fúróiszap. Az öblítő berendezések feladata a fúrás során használt folyadékok mozgatása, az öblítőkör létesítése és fenntartása. Normál esetben az öblítőkör az iszaptartályokból indul, a folyadék a fúrószerszámban jut le a talpra, a gyűrűstérben tér vissza a felszínre, majd a kifolyó vezeti vissza a zárt iszaptartályba2. Az öblítőkör fő feladata, a lyukegyensúly biztosítása és a furadék felszínre szállítása. Fúrás során a fúrórudazaton nagy teljesítményű szivattyúkkal, különböző iszapjavító anyagok adagolásával öblítőiszapot engednek a lyukba, amely hűti a fúrót, felszállítja a furadékot, sűrűsége révén megakadályozza az átfúrt rétegekből a rétegtartalom beáramlását, és megvédi a fúrt lyuk falát a beomlástól. A kiömlő fúróiszapot megszűrik, az abból kinyert furadékot mélység szerint osztályozzák, megőrzik, az iszapot pedig megfelelő kezelés után újra felhasználják. A környezet kímélése, a kutak közvetlen környezetének szennyezettségi csökken2
Az öblítő berendezések részei felsorolva: iszapszivattyú; nyomóvezeték elosztó tolózár rendszer; állócső; kifolyó; rázószita; desander (a homokot távolítja el az iszapból, így megakadályozza az iszapszivattyúk abrazív károsodását); desilter (a desander által el nem távolított kisméretű szilárd elemeket távolítja el az iszapból); iszap gáztalanító; furadékos tartály. 111
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tése és a felhasznált öblítőiszap alap-és javítóanyagainak csökkentése, nem veszélyes iszaprendszer adalékok alkalmazása kötelező, ezért használnak zártrendszerű, gödörmentes iszapkezelési technológiát (49. ábra). Alkalmazásának feltétele a teljes szilárdanyag-szabályozó rendszer használata, a technológiai folyadékok és csapadékvíz szétválasztása, a folyadék-és a szilárd anyag szétválasztása a fúrás helyszínén, valamint a konténeres elszállítás biztosítása.
49. ábra. Iszapgödör-mentes fúrási technológia
A kútkitörések megakadályozására a fúrás időtartama alatt a kútfejre távvezérléssel működtethető kitörésgátlókat szerelnek, ezzel a fúrólyuk a fúrás közben is lezárható. Fúrás közben egyes kijelölt rétegekből magfúrókkal mintát vesznek, amelyeken laboratóriumi kőzettani vizsgálatokat végeznek. Részinformációkat nyitott rétegvizsgálatok útján nyernek. A begyűjtött különböző információk alapján meghatározzák a kút talpmélységét, és a fúrást befejezik. Irányított ferde vagy vízszintes fúrást, bokorfúrást vagy gyökérfúrást mélyítenek, ha a lakott- vagy védendő területek alatt találhatók, vadkitörés elfojtásakor illetve a rétegben a beáramlási felület növelése céljából (50. ábra). (A bokorfúrás az egy pontról mélyített, irányított ferdefúrások sokasága.) Kivitelezése fúróturbinával történik, ahol a meghajtó turbina közvetlenül a fúrófej fölött helyezkedik el. A turbinát az öblítőfolyadék segítségével hidraulikus nyomás forgatja.
112
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
50. ábra. Irányított ferde fúrás (Patent No:US 6,802,378B2;2004) 1-korona csigasor;2-fúrókötél;3-fúrótorony;4-mozgó csigasor;5-horog;6-top drive (felső, fúró szerszámot forgató eszköz);7-fúrókötél;8érzékelőkkel ellátott felső csatlakozó átmenet a fúrószerszámzat és a top drive között;9-fúró szerszámzat;10-munkapad;11-emelőmű;12iszaptömlő;13-iszap szivattyú;14-fúrócső;15-fúrólyuk;16-fúrás közbeni mérőműszerek;17-talpi csavarmotor ferdítő átmenettel
A fúrólyukat meg kell védeni a beomlás ellen és biztosítani kell, hogy az egymás alatt elhelyezkedő rétegek ne kerüljenek hidrodinamikai kapcsolatba. A béléscsövezés célja a már lemélyített fúrólyuk-szakasz falának acélcsövekkel való biztosítása. A fúrással mélyített lyuk falát véglegesen a szakaszos béléscsövezés és ezt követően a cementezés biztosítja. A béléscsövek a következőképpen csoportosíthatók: iránycső, vezetőcső (felszíni béléscső), közbenső béléscsőrakat, termelési béléscső-rakat, beakasztott béléscső, kitoldó béléscső. A cementpalást szerepe a rétegizoláció, a béléscső oszlopok rögzítése, a mechanikai szilárdság növelése, a kút és annak környezete fizikai integrációjának megőrzése, a folyadék besajtolás hatékony megvalósításának támogatása, a fluidum-migráció megakadályozása, a béléscső védelme, valamint a kút élettartamának növelése. A hagyományos módon történő rétegkivizsgálás csövezett és cementezett fúrólyukakban történik a fúrás befejezése után. A rétegvizsgálat rendszerét és módozatait a lyukszerkezet szabja meg. A vizsgálatot végezheti maga a fúróberendezés, de leggyakrabban egy kisebb ún. lyukbefejező berendezést alkalmaznak. Az ún. teszteres rétegvizsgálatok célja a fúrással feltárt rétegsor porózus permeábilis rétegeiben elhelyezkedő fluidumok jelenlétének és minőségének, valamint a tároló kőzettest termelési szempontból lényeges paramétereinek a felderítése. Két fajtája különböztethető meg. A fúrószáras (vagy rudazatos) rétegvizsgálat és a kábelteszteres rétegvizsgálat. A közös jellemzőjük, hogy mindkét esetben közvetlen kapcsolat teremtődik a fluidumot tároló kőzettest és a vizsgálat végrehajtását lehetővé tevő eszköz között. A különbség a kapcsolat megteremtésének és kivitelezésének módja között van. Az első esetben a réteg tartalmának megcsapolása fúrástechnikai eszközök segítségével történik. A kábelteszteres vizsgálatok 113
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány viszont a mélyfúrási geofizika eszközrendszerére alapoznak (lyukeszköz, kábelfej, kábel, kábeldob, felszíni egység). A vizsgálatra kijelölt réteget/rétegeket perforálással nyitják meg, a rétegmegnyitás célja az, hogy lehetővé tegye a rétegben tárolt szénhidrogének (kőolaj, földgáz) kútba áramlását, a fúrás a megnyitás előtt alapesetben a palástcementezés (amely a rétegek közti bármiféle szennyeződés terjedését akadályozza meg) miatt semmilyen hidraulikai kapcsolatban nincs a rétegsorral. A rétegvizsgálati eljárások két csoportra bonthatók. A beáramlási vizsgálatok célja az, hogy meghatározzák a rétegből beáramló fluidum összetételét és mennyiségét. Az ún. elnyelés vizsgálatok célja annak meghatározása, hogy bizonyos nyomásértékek mellett a réteg milyen mennyiségű fluidumot képes elnyelni. Alacsony áteresztőképességű a kőzet (porózus vagy kettős porozitású repedezett) a kút közvetlen környezetében, vagy teljes kiterjedésében abban az esetben amikor, nem ad érdemleges, illetve elegendő fluidum beáramlást az alkalmazni kívánt technológiához. Az áteresztőképesség javítását, vagyis a nagyobb fluidum-beáramlás biztosítását, illetve besajtoló kutaknál a jobb elnyelési viszonyok elérését célzó eljárásokat összességében rétegkezelési vagy rétegserkentési eljárásoknak nevezzük. A kútkörnyéki zóna áteresztőképességének javítására leggyakrabban alkalmazott eljárások a kőzetrészek kémiai kioldásán alapulnak és az olajiparban évtizedek óta alkalmazzák őket. Az ún. savazásos rétegserkentési eljárások alkalmazott folyadéktechnológiái folyamatosan fejlődőnek, ma már hozzáférhetőek pl. az ún. intelligens eltérítéses savazások, illetve a folyamatos fejlesztések egyre magasabb hőmérsékletű környezetben, a kőzet ásványi összetételéhez illeszthető folyadékrendszerek alkalmazását teszik lehetővé. A rétegserkentések során alkalmazott folyadékok részben természetes, az idő és a hőmérséklet hatására lebomló savak. A rétegrepesztés célja a rétegserkentésekhez hasonlóan a kedvezőtlen beáramlási viszonyok javítása. A művelet során speciális folyadékok nagy nyomású besajtolásával nyitják meg a réteget és amennyiben szükséges, természetes vagy mesterséges (pl. kerámia, homok) szemcséket (proppant) juttatnak a repedésbe, amelyek megakadályozzák az összezáródást. A rétegrepesztés fúróberendezés nélküli folyamatát mutatja az 51. ábra.
51. ábra. A rétegrepesztés folyamata
A hidraulikus rétegrepesztés alkalmazott technológiáját többek között a kőzetkörnyezet mechanikai, ásványi összetételi, stb. tulajdonságai és az uralkodó feszültségviszonyok határozzák meg. Az alkalmazott vízbázisú folyadékok adalékanyagai jórészt megegyeznek az élelmiszer, az építő, és a kozmetikai iparban használatosokkal és regisztrációik a REACH előírásai szerint is
114
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány végrehajtásra kerültek. A repesztési műveleteket követően a besajtolt folyadék(ok) zárt rendszerben visszatermelésre és újrafelhasználásra, vagy tisztításra és lerakásra kerülnek. Egy-egy termelési módszeren belül számtalan kútkiképzési forma alakult ki a kút- és a rétegviszonyoknak megfelelően. A termelő kutak kiképzéséhez rendkívül sokféle szerelvényt építenek be, minden termelési módnak megvannak a maga jellegzetes szerelvényei, berendezései. A kútkiképzések és termelő szerelvények változatossága mellett valamennyi termelési mód közös kelléke a termelőcső. Az üzembe helyezett kutak, felszín alatti termelő szerelvényei bizonyos idő után meghibásodhatnak. A hibák elhárítására a karbantartási kútmunkálatok szolgálnak, ide soroljuk mindazon kútmunkálatokat, amelyek a béléscsövön belül elhelyezkedő termelő szerelvények cseréjére, javítására vagy változtatására vonatkoznak, illetőleg a termelés közben összegyűlt szennyeződés eltávolítására szolgálnak. 2.2.1.2.Kútgeofizikai vizsgálatok A kutatófúrás mélyítése során a fúrással egyidejűen vagy a fúrási folyamatot megszakítva nyitott lyukban, béléscsövezett lyukban, illetve már a termelésre kiképzett fúrólyukban is lehetséges és szükséges kútgeofizikai (mélyfúrás-geofizikai) vizsgálatok elvégzése. Ezek célja információszerzés az átfúrt rétegek minőségéről, kőzetfizikai paramétereiről, a rétegfluidum minőségéről és szénhidrogén tartalmáról, illetve a kialakított kút műszaki állapotáról. Lehetőség van a fúrófej mögé, a súlyosbító rudazatba épített geofizikai eszközzel a fúrással egy időben mérni a kúttalpi nyomást, hőmérsékletet, a függőlegestől való eltérést és néhány formációparamétert (elektromos ellenállás, porozitás, akusztikus sebesség, természetes gamma sugárzás). A geofizikai lyukszelvényezés döntő többségét kábelen leengedett szondákkal végzik, ehhez viszont a fúrórudazatot ki kell szerelni a lyukból, így ez alatt az idő alatt a fúrás áll. A kút állapotára ad információt a lyukbőség és lyukferdeség mérés. A kőzetfizikai tulajdonságok meghatározására számos, különböző fizikai elven működő szonda áll rendelkezésre. Az egyes szondaféleségek által digitálisan rögzített jelek együttes értelmezése információt ad a fúrás által harántolt rétegek kőzettani összetételéről, porozitásáról, permeabilitásáról, szénhidrogén-tartalmáról, a fúróiszap által elárasztott zóna kiterjedéséről, a kőzetsűrűségről. Lehetőség van a lyukfal képszerű megjelenítésére, így vizsgálható a vékonyrétegzettség és a rétegek dőlése, repedezettsége, kavernásodása. A fúrólyukban mért akusztikus és szeizmikus mérés alapján lehetséges a felszíni szeizmikus mérésekkel való korreláció. A szénhidrogénnel telített szakasz tesztelhető, a lyukfalból illetve a fluidumból minta vehető. Vizsgálható a béléscsövezett lyuk cementpalástjának minősége és vastagsága, a beépített csövek geometriája, esetleges károsodása. A termelő- és a visszasajtoló kutakban szintén vizsgálható a kútkiképzés műszaki állapota és a kitermelés során bekövetkező kőzetfizikai, illetve szénhidrogén-mennyiségi változások. A mélyfúrás-geofizikai mérések során a speciális kábelen a fúrásban egyenletes sebességgel mozgatott műszer a vizsgált kőzetrétegekről közvetlen információt szolgáltat. A mérések célja a porózus, permeábilis kőzetszakaszok pontos kijelölése, azok kvantitatív jellemzése az egyes földtani képződmények azonosítására.
115
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.3. A lehetséges kapcsolódó tevékenységek — szállítás, tárolás, hulladékkezelés, energiaellátás, vízellátás — általános leírása (MBFH) A legközelebbi közúttól szilárd burkolatú üzemi utat építenek ki a beszerzett engedélyben előírt módon. Ezen zajlik a kútépítéshez, és a későbbi felszíni létesítmények üzemeltetéséhez szükséges anyagmozgatás. A vezetéképítések esetén a mezőgazdasági művelésű, ideiglenesen anyagmozgatáshoz igénybevett területet, a bányakárra vonatkozó jogszabály szerint eredeti állapotában helyreállítják. Mindenféle anyagtárolás zárt rendszerben történik, így minimális a veszélye a környezetszennyezésnek. Az anyagmérleggel egyező mennyiségű és minőségű hulladékokat a vonatkozó előírások szerint elkülönítve tárolják, illetve engedéllyel rendelkező szállítóval az engedéllyel rendelkező lerakóba, megsemmisítőbe szállítják utólag is ellenőrizhető, bizonylatolt módon. A létesítmények kivitelezése során az energiaellátás a helyszínre tartálykocsikkal szállított gázolaj felhasználásával történik. Közvetlenül gázolajüzemű meghajtás vagy diesel–elektromos rendszerű meghajtás kerül kialakításra. A vízellátást a helyszínre tartálykocsikkal szállított vízzel oldják meg. Az üzemszerű termelés kezdetétől, a termelési technológiától és a termelés volumenétől függően energia-, illetve vízvezeték-rendszer kiépítésére kerülhet sor, illetve a terület adottságaitól függően vízkivételi kutat hozhatnak létre.
116
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.4. A rendelkezésre álló infrastruktúra bemutatása 2.4.1. Közlekedési viszonyok A Drávaszabolcs vizsgálati terület Baranya megyében található. A terület közlekedési hálózatát az 52. ábra szemlélteti.
52. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térségének (Baranya megye) vasút- és közúthálózata (2013)
2.4.1.1. Közúti közlekedés Elhelyezkedéséből és nehezen átjárható földrajzi határaiból kifolyólag a vizsgálati terület tágabb térsége — a Dél–dunántúli régió — közlekedési szempontból perifériális helyzetben van. A régiót az V. és V/C közúti, és az V/B vasúti korridorok érintik. A közúti korridorok a régió peremét érintve haladnak, gyorsforgalmi úttá csak az V-ös korridor van fejlesztve. Tovább nehezíti a régió külső elérhetőségét az a tény, hogy a határátkelőhelyek az ország egyéb határszakaszaihoz képest a Dél–dunántúli régióban helyezkednek el a legritkábban. Baranya megye közúthálózata a vizsgálati terület térségében az ország többi részéhez képest kevésbé fejlett. A vizsgálati területet és annak térségét az országos közúthálózat gyorsforgalmi-, illetve főúti elemei közül a következők érintik: Autópályák, gyorsforgalmi utak A vizsgálati területen gyorsforgalmi út nem halad át. A terület északi határától mintegy 5–9 km-re északra fut kelet–nyugati irányban M60-as autópálya, mely az M6-os autópálya nyugati leágazása. Az M60-as autópálya Pécs déli határától mintegy 800 m-re délre, Péterpusztánál végződik, jó rácsatlakozási lehetőséggel a vizsgálati terület középső és déli zónájához. Ez az út biztosítja az ország középső területeinek, valamint az északi és nyugati országrészeknek elérhetőségét. 117
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A vizsgálati terület északnyugati határától mintegy ÉNy-i irányban messze, mintegy 60 km-re ÉK–DNy-i nyomvonalon halad át az M7-es gyorsforgalmi út, mely része a Helsinki V. (Velence–Trieszt–Ljubljana–Budapest–Lvov) valamint az V/b (Fiume–Zágráb–Budapest) korridoroknak. Ez az út csak kerülővel, Nagyatád–Marcali vagy a Szigetvár–Kaposvár– Balatonszemes útvonalon közelíthető meg. A vizsgálati területtől ÉK-re mintegy 16 km-re, Pécs déli pereme alatt kezdődik az M60-as gyorsforgalmi út, mely később becsatlakozik az M6-os gyorsforgalmi útba. Főutak a vizsgálati terület térségében — 6-os számú főút: Barcs–Szigetvár–Pécs — 56-os számú főút: Szekszárd (6.sz. főút) – Mohács – Udvar – (Horvátország) — 57-es számú főút: Mohács (56. sz. főút) – Pécs (6.sz. főút) — 58-as számú főút: Pécs–Harkány–Drávaszabolcs — 66-os számú főút: Pécs (6. sz. főút) – Sásd – Kaposvár (61. sz. főút) — 67-es számú főút: Szigetvár–Kaposvár–Balatonszemes A felsorolt főutak közül a 6-os főút a ÉÉK felől érkezik a vizsgálati terület térségébe. Pécsváradnál délnyugati irányba fordul, majd Pécsen áthaladva nyugati irányba halad tovább. A vizsgálati terület geometriája miatt ezeken a szakaszokon 22-6 km távolságra fut a terület északi határától, majd Nagypeterdnél belép a terület északnyugati térségébe. Áthalad Szigetváron, majd annak nyugati pereménél lép ki a vizsgálati terület északnyugati határán, és halad tovább DNy-i irányba, Barcs felé. Az 56-os főút a vizsgálati terület legkeletibb sarkából, de a területen belül indul az országhatártól, Udvartól északi irányba. A vizsgálati területet 1,2 km után, annak ÉK-i sarkánál hagyja el, és fut északi irányba, Mohács és Bátaszék irányába. A főút déli irányban kapcsolatot teremt Horvátországgal, északi irányban pedig az M6-os autópályával, ezáltal lehetővé válik a vizsgálati terület nyugati térségének gyorsforgalmi kapcsolata az ország középső területeivel. Az 56-os főúton keresztül közelíthető meg a vizsgálati terület nyugati zónája. Az 57-es főút nem lép be a vizsgálati területre. A terület északi határával párhuzamosan fut a területtől mintegy 6-8 km-re, K-Ny-i irányban Mohácstól Pécsig. Az 58-as főút a vizsgálati területtől északra, mintegy 9 km-re indul M60-as gyorsforgalmi út nyugati végpontjától déli irányba. Szalánta déli végénél éri el a terület északi határát. A vizsgálati terület geometriája miatt 1,5 km után kilép a területről, és Harkánytól délre ismét belép a területre, ezúttal a vizsgálati terület déli zónájába. Ezután déli irányba halad a terület déli határáig, a drávaszabolcsi határátkelőig, közvetlen közúti kapcsolatot teremtve Horvátországgal, és a Balkánnal. Az 58-as főút teremti meg a leggyorsabb és legrövidebb kapcsolatot a vizsgálati terület középső sávjának déli zónája és az M60-as autópálya, ezenkívül Pécs városa között. A 66-os főút Pécs keleti körzetéből indul északi irányba, Kaposvár felé. A vizsgálati területen nem halad át, térképen való ábrázolása miatt említjük. A 67-es főút a vizsgálati terület északnyugati sarkából, Szigetvár határából (a 6-os főúttól) indul észak felé, és É-D-i nyomvonalon halad északi irányba az M7-es gyorsforgalmi út felé. Rajta keresztül közelíthető meg az M7-es autópálya felől a vizsgálati terület északnyugati sarka. A Dél–dunántúli régió — ezen belül a Mecsek-nyugat vizsgálati terület — mellékútvonalhálózata rossz minőségű és hiányosan kiépített.
118
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A közutakkal kapcsolatos törvényi előírások A közutakkal kapcsolatos, alapvető előírásokat a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény rögzíti. Abban az esetben, ha a kutatás, ill. kitermelés a felszínre is kiterjedő talajmozgásokat nem eredményez, úgy a közutak állagára káros hatást nem gyakorol és a közúti forgalom biztonságát nem veszélyezteti. A közút felbontásához, annak területén, az alatt vagy felett építmény vagy más létesítmény elhelyezéséhez, a közút területének egyéb nem közlekedési célú elfoglalásához a közút kezelőjének a hozzájárulása szükséges. A hozzájárulásban a közút kezelője feltételeket írhat elő. Útcsatlakozás létesítéséhez ugyancsak a közút kezelőjének hozzájárulása, új út csatlakoztatása esetén viszont a meglévő közút vagyonkezelőjének hozzájárulása szükséges. A közút kezelőjének hozzájárulása szükséges továbbá a) külterületen a közút tengelyétől számított 50 méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén 100 méteren belül építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, kő, kavics, agyag, homok és egyéb ásványi nyersanyag kitermeléséhez, valamint a közút területének határától számított tíz méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához, valamint b) belterületen — a közút mellett — ipari, kereskedelmi, vendéglátó–ipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény építéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, valamint a helyi építési szabályzatban, vagy a szabályozási tervben szereplő közlekedési és közműterületen belül nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, továbbá a közút területének határától számított két méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához illetve c) amennyiben az elhelyezendő építmény dőlési távolsága a közút határát keresztezi. Országos közút fejlesztési kérdéseiben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (1024 Budapest, Lövőház u. 39.) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (1134 Budapest, Váci út 45.) jogosult nyilatkozni, tájékoztatást adni. 2.4.1.2. Vasútvonalak A vasúti közlekedés — főleg az áru- és teherszállítás szempontjából — nagy jelentőséggel bír. Ezért szükséges vizsgálnunk a térség vasútvonal hálózatát. A Drávaszabolcs vizsgálati terület vasúti közlekedési hálózatának térképét az 53. ábra szemlélteti. A Mecsek-nyugat vizsgálati területen és térségében az alábbi — az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pályák felsorolásáról szóló 168/2010. (V. 11.) kormányrendelet 1. számú melléklete alapján besorolt országos törzshálózati, valamint a 2. melléklete alapján besorolt regionális, valamint a 3. melléklete alapján besorolt Egyéb vasúti pályákat érinti:
119
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
53. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térségének (Baranya megye) vasúti közlekedési hálózatának térképe (Alappont Mérnöki- és Térképszolgáltató Kft. nyomán, 2006).
Transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő vasúti pályák: — 40 Budapest (Kelenföld) – Pécs — 65(1) Pécs – Villány — 66 Villány – Magyarbóly – országhatár A 40-es számú, Budapest–Dombóvár–Pécs vasúti pálya, mely a vizsgálati területtől északra, a terület határán kívül, azzal párhuzamosan, attól mintegy 4–6 km-re halad. Szentlőrincig É–D-i, onnan Pécsig pedig K–Ny-i irányú. Ez a vonal biztosítja a vizsgálati terület északi zónájának vasúti kapcsolatát az ország középső területeivel, valamint a nemzetközi vasúti árufuvarozási lehetőségeket. A vonal kétvágányú, villamosított. A 65(1)-es Pécs–Villány vasúti pálya nincs külön jelölve, 65-ös vonalként szerepel a térképen. Pécsről indul DDK-i irányba, Átánál rövid szakaszon metszi a terület keskeny K– Ny-i irányú „folyosóját”, és Villányig tart. Összeköttetést teremt a vizsgálati terület délkeleti zónája, és Pécs között. A 66-os, Villány–Magyarbóly–országhatár vasúti pálya szintén Villányból indul. ÉNy– DK-i irányú. Magyarbóly előtt lép be a vizsgálati terület keleti részének déli zónájába, és délkeleti irányba halad, az országhatárig. Horvátország keleti részével, ill. a Közép-Balkáni területekkel teremti meg a nemzetközi kapcsolatot.
120
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Regionális vasúti pályák: — 50 Dombóvár–Bátaszék — 60 Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc — 61 Szentlőrinc–Sellye — 65(2) Villány–Mohács Az 50-es regionális vasúti pálya nem érinti a vizsgálati területet, attól 30–35 km-re északra fut hozzávetőlegesen kelet-nyugati irányban. Dombóvárról indul, és Bátaszéknél végződik. Ez a vasútvonal köti össze a Dél-Dunántúlt — a bajai vasúti hídon — a Duna-Tisza-köze déli területeivel. A 60-as számú regionális vasúti pálya a vizsgálati terület északnyugati sarkát keresztezi, K-Ny-i irányban. Egyvágányú, nem villamosított. A vonal Gyékényesről indul, Barcsnál KÉK-i irányba fordul. Szigertvár előtt lép be a területre, keleti irányt vesz fel, és Nagypeterdnél lép ki a területről. Ezután a terület északi határával párhuzamosa, attól mintegy 5 km-re fut, és Szentlőrincnél végződik. A vonal összeköttetést teremt a vizsgálati terület és Horvátország nyugati területei valamint Szlovénia és Észak-Olaszország között. A 61-es regionális vasúti pálya Szentlőrincről indul, ÉK–DNy-i irányban áthalad a terület nyugati részén. A területre Királyegyházánál lép be, majd mintegy 7 km megtétele után Sumonynál lép ki. A vonal Sellyén végződik, közvetlen összeköttetést teremtve a terület nyugati részének déli zónája, és a 40-es, valamint 60-as transzeurópai áruszállítási vasútvonal között. A 65(2)-es regionális vasúti pálya a térképen nincs külön számmal ábrázolva, a 65-ös vonal keleti részének tekinthető, a 65(1)-es vonal folytatása. ÉK–DNy-i irányú. Villányból indul északkelet felé. Rövid távolság megtétele után Virágosnál belép a vizsgálati terület keleti zónájába, és kb. 8 km megtétele után, Töttöstől északra hagyja el azt. Moháccsal, valamint a mohácsi Duna-kikötővel teremt kapcsolatot. A kutatásra, kitermelésre tervezett terület az alábbi egyéb vasúti pályákat érintheti: — 47 Godisa–Komló — 64 Pécs – Pécsvárad – (Bátaszék) — 62 Középrigóc (Barcs) – Sellye – Villány A 47-es, Godisa–Komló egyéb vasúti pálya a vizsgálati területen kívül, Pécstől északra fut. Térképen való ábrázolása miatt említjük meg. A 64-es, Pécs–Pécsvárad egyéb vasúti pálya Pécsről indul, KÉK-i irányba. A vonal eredetileg Pécset kötötte össze Bátaszékkel. A vonal jelenleg nem üzemel. 1997 óta több lépésben lerövidült, a jelenlegi hivatalos információk alapján, legutolsó használatban levő szakaszán, a Pécs–Pécsvárad vonalon a személyszállítás 2009 óta szünetel. A 62-es számú egyéb vasútvonal Barcs–Sellye között használaton kívül helyezett, Sellyétől Siklós–Villány felé üzemel. A vonalon csak áruszállítás folyik. Üzemelő szakasza két helyen is érinti a vizsgálati terület határát, a terület geometriájából eredően Csákányoszró, ill. Nagyharsány térségében. Rajta keresztül közelíthető meg a terület déli zónája. A régió vasúti hálózata egyenetlen térbeli eloszlású és rossz minőségű. A hálózat teljes egészében egyvágányú, a fővonalak utazási sebessége 60–120 km/h, a mellékvonalaké 20–80 km/h, az üzemi sebesség azonban hosszú szakaszokon ennél is kisebb. (Dél–dunántúli operatív program, 2007-2013) Keskeny nyomtávú vasúti vonalak a térségben Keskeny nyomtávú vasútvonalak a vizsgálati területen nincsenek. A területtől északra, mintegy 14 km-re halad az Almamelléki Erdei Vasút. Jelenleg egy működő fővonalból áll, 1991-től csak személyszállítás folyik.
121
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Mecseki kisvasút a vizsgálati területtől északra, 15 km-re található. A Mecseki Kultúrpark állatkertje és vidámparkja között közlekedik, 570 m-es távon. Az ország legrövidebb kisvasútja. A vasúti forgalom biztonságára, a vasútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására vonatkozó követelmények: Valamennyi vasúti pályára vonatkozóan be kell tartani — A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvényben foglaltakat. — A vasúti átjárók tekintetében az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet előírásait. — Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: OTÉK) 26. § (2) bekezdés 8. és 9. pontja alapján vasutak elhelyezése céljára – más jogszabályi előírás, illetőleg elfogadott helyi építési szabályzat és szabályozási terv hiányában – kétvágányú vasút esetén legalább 20 m, egyvágányú vasút esetén legalább 10 m szélességű építési területet kell biztosítani. A Transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részét képező, valamint a nem transzeurópai vasúti árufuvarozási hálózat részét képező országos törzshálózati- valamint regionális vasúti pályákkal kapcsolatosan: — Az OTÉK 36. § (8) bekezdése szerint országos törzshálózati vasúti pálya szélső vágányától számított 50 m, valamint egyéb környezeti hatásvizsgálathoz kötött vasúti üzemi létesítmény esetében 100 m távolságon belül építmény csak a vonatkozó feltételek szerint helyezhető el. — Az OTÉK 36. § (8) bekezdésében hivatkozott vonatkozó feltételeket tartalmazó jogszabály az országos közforgalmú és saját használatú vasutak pályája és tartozékai, valamint üzemi létesítményei tekintetében a hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról szóló 103/2003. (XII. 27.) GKM rendelet 4. számú melléklet Országos Vasúti Szabályzat I. kötet (továbbiakban: OVSZ I.). — A fent felsorolt típusú országos törzshálózati- valamint regionális vasúti pályák keresztezése és megközelítése az OVSZ I. B fejezet 1.3. pontjában foglaltak alapján lehetséges. — Az OVSZ I. B fejezet 1.3.1. pontjában foglaltak szerint vasúti pálya keresztezésekor vagy védőtávolságon (50, illetve 100 m) belül történő megközelítésekor minden esetben meg kell szerezni a vasút engedélyesének vagy kezelőjének hozzájárulását. A hozzájárulás kérése a műszaki tervek bemutatásával történik. A transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő vasúti pályák esetén be kell tartani még — a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet és — a transzeurópai vasúti rendszerre vonatkozó átjárhatóságot biztosító műszaki előírásokról szóló 70/2012. (XII. 20.) NFM rendelet előírásait. A helyi közforgalmú vasúti pályákkal kapcsolatban: — A helyi közforgalmú vasúti pálya, a vasúti pálya tartozékai, a vasutak üzemi létesítményei és a vasúti járművek tervezése, kivitelezése és működtetése során az OVSZ II. az Országos Vasúti Szabályzat II. kötetének kiadásáról szóló 18/1998. (VII.3.) KHVM rendeletet (továbbiakban: OVSZ II.) kell alkalmazni. — A helyi közforgalmú vasutak keresztezése és megközelítése az OVSZ II 4. fejezet előírásai szerint lehetséges.
122
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A vasúti pályahálózat üzemeltetői: A felsorolt vasúti pályák kezelője a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Pécsi Területi Projekt Központ Pécs, 7630 Szabadság u. 39. Vasútfejlesztési kérdésekben az országos törzshálózati vasúti pályákat illetően a MÁV Zrt. Fejlesztési és beruházási főigazgatóság (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60.) tud felvilágosítást adni. 2.4.1.3. Vízi közlekedés A vizsgálati területen a Dráva folyó hajózható vízfelület. A terület közvetlen térségében, attól nyugatra hajózható vízi út a Duna-folyó. A térséget érintő vízi utak közül meghatározó a Duna szerepe. A páneurópai közlekedési folyosók egyike (VII. sz.) a Duna folyam, az Európát átszelő Duna–Majna–Rajna vízi út része. A vízi utak osztályba sorolása szerint a Duna hazai szakasza VI/B és V/C kategóriába tartozik, míg a Dáva a II-es kategóriába. Az érintett vízi utak adatait a 40. táblázat tartalmazza. A Dunán — bár a magyarországi folyamszakaszt EGB. VI. hajózási osztályba sorolták —, az átlagos vízmélység és a hajózható napok száma messze elmarad az előírttól. Ezért Duna magyarországi szakasza a jelenlegi állapotában nem felel meg az előzőekben vázolt, a transzeurópai vízi úttal kapcsolatban támasztott kritériumoknak, több mint 50 helyen kell mélységi és szélességi korlátozással számolni, amelyek jelentős mértékben akadályozzák a vízi út kihasználását. 40. táblázat. Az érintett vízi út a 17/2002. (III. 7.) KöViM rendelet 3. számú melléklete szerint A vízi út neve
A hajózható szakasz hossza, folyamkilométer
A szakasz hossza (km)
A vízi út osztálya
Dráva
198–70
128
II
A 17/2002. (III. 7.) KöViM rendelet 1. számú melléklete alapján a Duna Budapest feletti VI/B osztályú szakaszán (1812–1641 fkm. között) „magányos géphajóval” 4000–4500 tonna, „Tolt kötelékkel” 6400–12 000 tonna teher szállítható. A Duna Magyaroszág déli határától Budapestig (1641–1433 fkm. között) VI/C osztályúnak van minősítve. Ezen a szakaszon „magányos géphajóval” 4000–6200 tonna, „Tolt kötelékkel” 9600–18 000 tonna teher szállítható. A Dráva az 198–70 fkm. között II. osztályúnak mintősített, itt csak „magányos géphajóval”, max. 500 tonna teher szállítható. Kikötők a vizsgálati terület térségében: A térség legnagyobb áruforgalmi kikötője és logisztikai központja a mohácsi kikötő. Mohács az Európai Unió schengeni követelményeknek megfelelő déli határkikötője. A kikötőt a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft üzemelteti. A 2006–2007. évi fejlesztések keretében korszerű, teherszállítást ellenőrző létesítményekkel látták el. Mohács uszálykikötője jelentős teherforgalmat bonyolít. A Dráva folyón a Barcson levő ún. „Medencés” kikötő vehető igénybe. A vizsgálati terület térségében elhelyezkedő vízi közlekedési létesítmények működésével, a biztonságos hajóforgalom lebonyolításával kapcsolatos követelményekre az alábbi jogszabályok vonatkoznak: — a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek vízi úttá nyilvánításáról szóló 17/2002. (III. 7.) KöViM rendelet hatálya alá tartozó vízi utak, valamint 123
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány — a kikötő, komp- és révátkelőhely, továbbá más hajózási létesítmény létesítéséről, használatbavételéről, üzemben tartásáról és megszüntetéséről szóló 50/2002. (XII. 29.) GKM rendelet hatálya alá tartozó hajózási létesítmények. 2.4.2. Energiahálózatok 2.4.2.1. Villamosenergia-hálózat A villamosenergia rendszernek négy szintje különböztethető meg, melyeknek különböző funkciója van, illetve különböző kezelésben vannak. Az elektromos ellátórendszer fő gerincét képezik a nagyfeszültségű hálózatok, azaz a 750 kV-os, a 400 kV-os, a 220 kV-os és a második szinthez tartozó 120 kV-os vezetékrendszerek, valamint az ahhoz kapcsolódó erőművek rendszere. A 120 kV-os vezetékek a nagyobb ipari központokat, városokat látják el. A 120 kV-os vezetékek kivételével a nagyfeszültségű ellátó rendszer a Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdonában és kezelésében van. A 120 kV-os vezetékek azonban a regionális szolgáltató kezelésében vannak. A Drávaszabolcs vizsgálati terület villamosenergia ellátását vázolja az 54. ábra. A 400 kV-os átviteli hálózat elemei: — Paks – Pécs I–II. — Pécs – országhatár – Ernestinovo I–II. (Horvátország) A paksi elektromos áramot (kiegészítve a Pécsi Erőmű kapacitásait) a Paks–Pécs I–II. ikervezeték szállítja. Ez a vezetékpár ÉK–DNy-i irányú, és a pécsi nagyfeszültségű transzformátor állomásnál végződik. A vezeték nem halad át a vizsgálati területen. A Pécs–országhatár–Ernestinovo I–II. vezeték Horvátországgal biztosítja a nemzetközi elektromos-áram transzfert. Iránya ÉÉNy–DDK. Szintén a 400 kV-os pécsi transzformátorállomástól indul, és Borjádnál lép észak felől a vizsgálati területre. Áthalad a terület keleti zónáján, és Illocskánál éri el az országhatárt. Ezután tovább halad Eszék, majd Ernestinovo felé. A fent ismertetett villamosenergia rendszer többi eleméből a vizsgálati területen és közeli térségében csak a 120 kV-os hálózati elemei találhatók meg. A 120 kV-os térségi ellátó hálózat távvezeték elemei: — (Pécs) – Szentlőrinc – Szigetvár – Barcs — Pécs Erőmű–Siklós–Beremend — Szigetvár–Kaposvár — Pécs–Mohács A vizsgálati terület északnyugati sarkán halad át a (Pécs) – Királyegyháza – Szigetvár – Barcs 120 kV-os térségi hálózat vezeték, mely kelet felől érkezik. Rózsafától északra lépi át a terület határát, érinti a szigetvári nagy/közép feszültségű elosztóállomást, majd Hobolnál hagyja el a területet nyugati irányban, Barcs felé. Pécsről indul a Pécs Erőmű–Siklós–Beremend 120 kV-os térségi ellátó hálózat távvezeték. NyÉNy–DDK-i nyomvonalon halad. Először Újpetrénél lép be északi irányból a területre, majd a terület geometriája miatt rövid távolságot megtéve Vokánynál kilép. A siklósi transzformátor alállomáson áthaladva fut tovább KDK felé. Kistapolcától északra ismét belép a vizsgálati területre, és Beremendnél végződik. Elektromos árammal látja el a vizsgálati terület középső és déli térségét. A Szigetvár–Kaposvár 120 kV-os térségi hálózat vezeték a szigetvári elosztóállomásról a vizsgálati terület északnyugati sarkából indul északi irányba, Kaposvár felé.
124
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A Pécs–Mohács 120 kV-os térségi ellátó hálózat távvezeték szintén Pécsről indul. Szederkényig közös nyomvonalon fut a Pécs – országhatár – Ernestinovo I–II. 400 kV-os vezetékkel, Szederkénynél keleti irányba fordul, és Mohácsig tart. A vizsgálati területre nem lép be, Szederkény és Mohács között a területtől mintegy 6–8 km távolságra északra fut. A 120 kV-os térségi átviteli hálózat távvezeték elemei: A vizsgálati terület határától mintegy 1,3 km-re északra indul, a siklósi transzformátor alállomásról a Siklós–Beremend 120 kV-os térségi ellátó hálózat távvezeték. ÉK–DNy-i irányú. Egyházasharasztitól északra lépi át a terület határát, és az országhatárig halad. Horvátországgal teremt energetikai kapcsolatot. Erőművek Baranya megyében országos jelentőségű, 180 MW-os erőmű Pécsen üzemel. Ez részben földgáztüzelésű, részben biomassza tüzelésű. A térségben elhelyezett nagy/nagy- és nagy/közép feszültségű transzformátor alállomások A megye villamosenergia fogyasztóinak ellátási bázispontjai a 120/20 kV-os alállomások, amelyeknek betáplálása a Pécsi Erőmű alállomásától induló 120 kV-os hálózatokról történik. A körzet egyetlen nagy/nagy feszültségű transzformátor alállomása a Pécsi Erőműnél található. A térség nagy/közép feszültségű transzformátor alállomások betáplálási pontjai Beremenden, Kővágószőlősön, Királyegyházán, Mohácson, Pécsett (3 db), Siklóson, valamint Szigetváron vannak. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a vizsgálati terület és térsége elektromos energia ellátása a helyi (lakossági) és kisebb ipari tevékenységek igényeit megfelelően ellátja, de nagyobb volumenű, nagyobb mennyiségű elektromos energiát igénylő ipari tevékenység végzéséhez az elektromos hálózat további fejlesztése szükséges. Ugyanez igaz az esetleges elektromos energiát termelő ipari tevékenység végzésére is, ebben az esetben a megtermelt elektromos energiának az országos elektromos hálózatba juttatásához lesznek szükségesek további energetikai fejlesztések.
125
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
54. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület villamosenergia ellátásának térképe KÉSZ Tervező Kft, 2011, (Baranya megye Területrendezési Terv módosítása – Villamosenergia –ellátás, energiahálózatok és alépítményeik melléklet)
2.4.2.2. Földgázszállító rendszer A magyar energiahordozói struktúrában a földgázenergia meghatározó, a folyékony és szilárd energiahordozók aránya csekély. A vizsgálati terület földgáz ellátását mutatja az 55. ábra. A gázvezeték–rendszert üzemnyomásuk szerint osztályozzuk. A Baranya Megyei Területrendezési Tervben leírtak alapján az üzemnyomás szerint a gázvezetékeket az alábbi nyomás-kategóriákba sorolták: — Nagynyomású gázvezeték: amely esetében az üzemi nyomás nagyobb, mint 25 bar — Nagy- középnyomású gázvezeték: amely esetében az üzemi nyomás nagyobb, mint 8 bar, de legfeljebb 25 bar. — (Nagy-) Középnyomású gázvezeték: amely esetében az üzemi nyomás nagyobb, mint 4 bar, de legfeljebb 8 bar — Kisnyomású gázvezeték: melynél legfeljebb 4 bar a névleges üzemi nyomás Ezek a vezetékek helyi igényeket elégítenek ki. A részletes ismertetésnél csak a vizsgálati területen áthaladó vezetékeket mutatjuk be. A vizsgálati területet a nagynyomású gázvezetékek közül csak a Városföld– Drávaszerdahely–országhatár nagynyomású vezeték keresztezi, annak középső zónájában, ÉK–DNy-i lefutási irányban. Ez a DN800-as vezeték biztosítja Horvátországgal a nemzetközi gáztranszfert, ezért nemzetközi jelentőségű. A térségben található nagy- középnyomású vezetékek közül a Pécs–Szentlőrinc–Sellye vezeték É–D-i irányban halad át a vizsgálati terület nyugati részén. Királyegyházánál lép be északról a 126
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány területre, és Nagycsánynál éri el annak déli határát. Ezután élesen nyugati irányba fordul, és mintegy 7 km megtétele után Sellyén végződik. A vizsgálati terület nyugati zónája középső részének gázellátását biztosítja. A Szentlőrinc–Szigetvár vezeték kelet-nyugati irányú. A vizsgálati területtől északra, mintegy 5–10 km-re fut. A terület geometriájának következtében Nagypeterdnél belép a terület nyugati részének északi zónájába, és Szigetvárig tart. A terület nyugati részét, és az ettől északra eső térséget látja el gázzal. A Pécs–Harkány–Beremend nagy–középnyomású vezeték Pécs délnyugati körzetéből indul déli irányba. Szalántánál lép be a vizsgálati területre, majd a terület geometriája miatt rövid távolságot megtéve Túrony északi részénél kilép onnan. A vezeték Harkánynál keleti irányba fordul, Nagyharsánynál pedig déli irányt vesz fel, ismét belép a vizsgálati területre, és Beremendig fut. A terület déli zónájának gázellátását biztosítja. A vizsgálati terület keleti részét Marázánál levő gázfogadó állomásról kiinduló Maráza– Bóly–Majs 4–8 bar-os gázvezeték látja el. A középnyomású- és kisnyomású gázvezetékek a települések helyi gázellátását szolgálják, a térképen nem szerepelnek. Termékvezetékek A Kápolnásnyék–Mezőszentgyörgy termékvezeték a vizsgálati területtől mintegy 12 km-re, északra végződik Pécsnél (térképen való ábrázolása miatt említjük).
55. ábra. Drávaszabolcs vizsgálati terület földgáz ellátásának térképe KÉSZ Tervező Kft, 2011, (Baranya megye Területrendezési Terv módosítása – Földgázellátás energiahálózatok és alépítmények melléklet)
127
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.5 A bányászati tevékenység során megvalósuló ásványvagyongazdálkodási vagy energiaellátási cél A stratégiai fontosságú ásványi nyersanyagok koncessziók formájában történő kitermelését biztosító, állami ásványvagyon-gazdálkodás célja a vizsgálati területen fellelhető szénhidrogének megfelelő hasznosításának elősegítése. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvénnyel összhangban az ásványvagyongazdálkodást érintő pontok teljesülnek, ha a kutatás, bányanyitás, kitermelés és bányabezárás során szintén a bányatörvény szerinti adatszolgáltatás keretében a) az ásványi nyersanyagok mennyiségére, minőségére, a vizsgálati területre eső lelőhelyek nyilvántartására, valamint a nyilvántartás vezetéséhez szükséges adatszolgáltatás megvalósul, b) a megismert és nyilvántartott ásványvagyon védelme a bányafelügyelet által jóváhagyott kitermelési műszaki üzemi terven keresztül teljesül, valamint az esetleges indokolatlan ásványi nyersanyag-kitermelések és -igénybevételek megakadályozásra kerülnek, c) a kötelező adatszolgáltatás nyomán a kitermelt ásványi nyersanyagokkal történő elszámolás megvalósul, valamint a visszahagyott ásványvagyon további kitermelhetősége biztosítható. A komplex ásványvagyongazdálkodás része a tárgyi ásványi nyersanyagok minél pontosabb megismerése, a meglévő és a kutatási-kitermelési tevékenység során keletkező, adatok és információk kezelése. Az ásványi nyersanyag kutatás során a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalhoz beérkező jelentős mennyiségű földtani, szerkezetföldtani, környezetföldtani, vízföldtani, geokémiai adatok egyrészt kiegészítik a vizsgálati területre vonatkozó ismereteinket (megkutatottsággal foglalkozó fejezet), másrészt a kapcsolódó értelmezések fontos alapot adnak a későbbi értékelésekhez, az állami ásványvagyongazdálkodáshoz. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény alapján a kitermelt ásványi nyersanyag és geotermikus energia után az államot részesedés, bányajáradék illeti meg (III. rész, 20. §71 (1)). Ennek megvalósulása is része az ásványvagyon-gazdálkodási céloknak. (2)72 Bányajáradékot fizet: a bányavállalkozó, vagy a bányászati tevékenységre engedéllyel rendelkező engedélyes. Stratégiai cél az elérhető nemzeti előnyök - itt a hazai ásványkincsek minél hatékonyabb realizálhatósága. Az ellátásbiztonság kapcsán az importfüggőség mérséklése reális ásványvagyon-gazdálkodási cél. A hazai versenyképességet növelheti, ha Magyarországon folytatódik a szénhidrogén-kutatás és kitermelés. Az energiahatékonyságot növelheti, ha hazai szénhidrogéneket használunk fel széles körűen az ipari, gazdasági és társadalmi igények kiszolgálása érdekében a megfelelő környezetvédelmi előírások betartásával. A gazdaság teljesítőképessége és a társadalom jóléte a biztonságosan hozzáférhető és megfizethető energiától függ, ezért hazánk jövőjének egyik legnagyobb kihívása az energiával kapcsolatos kérdések megoldása. A világ energiatermelése 2000-re meghaladta a 400×1018 Jt, amelyen belül a kőolaj közel 50%-ot, míg a földgáz kb. 10%-ot képviselt. A világ népességének 2100-ra becsülhető 8 milliárdra növekedése mellett, a US Department of Energy előrejelzése szerint a világ globális energiaigénye az elkövetkező száz év alatt, várhatóan több mint négyszeresére fog nőni. Noha ez az energiaszükséglet csak új energiaforrások (pl. szél-, szoláris, bio-, geotermikus-, hulladékenergia) bekapcsolásával lesz kielégíthető, a konvencionálisnak tekinthető fosszilis energiahordozóknak továbbra is jelentős szerepük lesz a XXI. században (pl. a kőolaj és a földgáz együttes aránya a század közepére 20%-ra, a század végére 15%-ra csökken) (56. ábra). Ez új megvilágításba helyezi a szénhid128
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány rogének termelését és felhasználását. A jelen évszázadban 250260×109 t kőolaj és 500550×1012 m3 földgáz kitermelése lesz szükséges (LAKATOS, LAKATOSNÉ 2010) Az energiapiacon a század közepéig biztosan meghatározó arányban megmaradó szénhidrogének a világ össztermékét, a gazdasági növekedést és a GDP alakulását is befolyásolják A világ 2040-re várható folyékony üzemanyag termelésének és fogyasztásának alakulását az 57. ábra szemlélteti. 1800 1600
Energia, 10E+18 J
1400 1200 1000 800 600
hulladék geoterm. bio szoláris szél atom vizi gáz olaj szén fa
400 200 0 2000 2010 2020 2030 2040 2050 2060 2070 2080 2090 2100 56. ábra. A világ várható energiafogyasztása 20002100 között (LAKATOS, LAKATOSNÉ 2010)
57. ábra. A világ folyékony üzemanyag fogyasztása és termelése OECD és nem-OECD országok szerint, illetve különböző olajárak esetén 2040-ben (millió barrel/nap) International Energy Outlook 2014 nyomán
129
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az energiaellátás biztonsága és függetlensége nemzetbiztonsági kérdés. A hazai földgázfogyasztás jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A lakossági fogyasztás évi mennyisége csökken (földgáz: 7,5 Md m3 volt 2013-ban). Magyarország energiaellátása jelentős részben importált energiaforrásokkal történik, ezen belül is különösen jelentős a földgáz esetében az egyoldalú függőség. Energiaszükségletünk 62%-át fosszilis energiahordozók importjából fedezzük. Földgázfelhasználásunk 82%-a import. Magyarország ellátásbiztonsága földgázból a meglévő Testvériség, és a tervezett gázvezetékek (horvát LNG terminál, szlovák leágazás tesztüzemben 2015 tavaszán) mellett komplex nemzetközi együttműködés függvénye. Tehát a hazai reménybeli szénhidrogén készletek feltárása és termelésbe vonása, ezáltal az importfüggőség csökkentése fontos energiaellátási cél. A földgázszállító rendszer kiépítettségét 2013-ban az 58. ábra mutatja.
58. ábra. A földgázszállító rendszer kiépítettsége 2013-ban, és a további tervezett fejlesztések alapján (forrás: Földgázszállító Zrt.)
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal adatai szerint 2013-ben a hazai kőolajtermelés 0,63 Mt, a földgáztermelés 2,05 Mrd m3 volt (MBFH 2014. jan. 1.). Magyarország jelenlegi, nyilvántartott, reálisan (technológiailag elérhetően és a gazdaságosság megítélésén kívül egyéb feltétel által nem korlátozottan) kitermelhető szénhidrogén vagyona 22 millió tonna kőolaj és 73 milliárd m3 földgáz. Ezen mennyiség gazdaságosan kitermelhető hányada folyamatosan változik az aktuális kutatás–termelési költségek és a technológiai fejlődés függvényében. Az összesített hazai termelés kőolajra 99 millió tonna, földgázra 232 milliárd m3, a napjainkig megismert kitermelhető kőolajnak több mint 80%-át, a földgáznak több mint 75%-át már hasznosítottuk (MBFH Ásványvagyon Nyilvántartás, 2014. jan. 1-i állapotra vonatkozóan). Jelenleg néhány évtizedes időintervallum prognosztizálható, ameddig a hazai kőolaj- és földgáztermelés várhatóan kitolódik az újonnan felfedezésre kerülő szénhidrogén-telepek vagyonát is beleértve. A hazai termelés és az import adatait összevetve nyilvánvaló, hogy az elmúlt tíz év alatt Magyarország importfüggése kőolajból és földgázból is jelentősen növekedett, ma közel 80%-os mind kőolaj, mind pedig földgáz tekintetében. Magyarország szénhidrogénvagyonának névleges gazdasági értéke igen jelentős. Hazánk a megkutatottság szintjén a jól feltárt országok közé tartozik. Ez elsősorban a sekély, illetve a közepes, tehát kb. 3000 m felszín alatti mélységig helytálló megállapítás. A nagymélységű kutatás perspektívája jó, bár a 30004000 m alatt elhelyezkedő tárolókban a kőolaj és a földgáz döntő hányada kedvezőtlen kőzetfizikai adottságokkal rendelkező földtani közegben, 130
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány a porozitás, áteresztőképesség, kompakció, litosztatikai nyomás miatt kevéssé áramlásképes rendszerekben található. A reális és valószínűsíthető szénhidrogén-előfordulás elsősorban földgáz, illetve gázcsapadék (kondenzátum) lehet. A szénhidrogén-kutatáshoz kapcsolódó legfontosabb feladatok: új kőolaj- és gáztelepek megkutatása és a kitermelési hatásfok növelése (kereskedelmi értékű készlet növelése). Az energiastratégia célja nemcsak egy kívánatos energiamix megvalósítása, hanem Magyarország mindenkori biztonságos energiaellátásának garantálása a gazdaság versenyképességének, a környezeti fenntarthatóságnak, és a fogyasztók teherbíró képességének figyelembe vételével. A cél az, hogy a 2010-es 1085 PJ hazai primer energiafelhasználás lehetőleg csökkenjen, de a legrosszabb esetben se haladja meg 2030-ra az 1150 PJ-t, a gazdasági válság előtti évekre jellemző értéket. Mindennek a versenyképesség, fenntarthatóság és ellátásbiztonság szempontjainak érvényesülése mellett a fosszilis energiahordozók felhasználásának és a CO2-kibocsátásnak a csökkentése mellett kell megvalósulnia (NES 2030). A Drávaszabolcs vizsgálati területen reménybeli szénhidrogének kitermelhetőként számítható mennyisége közelítően 150–200 kt kőolaj és mintegy 500–1500 millió m3 földgáz. A vizsgálati területen megvalósuló szénhidrogén kitermelés tehát mérsékelné a hazai importfüggőséget. Megjegyzendő, hogy lényeges szempont az energiagazdálkodásban a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiának való megfelelés is. A 2012-ben meghosszabbított kiotói egyezmény szerint az első vállalási időszakban az EU-15 együttesen vállalt 8%-os üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentést, amit egy belső tehermegosztással osztottak le tagállami szintre. Ez Magyarország számára 2008–2012 átlagára nézve 6%-os üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentést határozott meg az 1985–87-es évek átlagához képest. A nehézipar időközben bekövetkezett leépülése és a gazdasági válság miatt a tényleges kibocsátás 2009ben 43%-kal volt alacsonyabb a bázisértéknél. Az energetikában a jövőben bekövetkező nemzetközi fejlemények és technológiai fejlesztések jelentős bizonytalansággal terhelik az előrejelzéseket. A részletes hatástanulmányoknak egy-egy adott döntési pont előtt kell majd rendelkezésre állniuk, a lehető legtöbb aktuális adatot és információt szolgáltatva a döntés előkészítéshez, mivel meg kell találni az időpontot, amikor a befektetési költségek arányban vannak a bevezetést követő gazdasági és társadalmi előnyökkel. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) adatai szerint az EU primerenergia-mixének változása 2010 és 2030 között elfogadott politikák alapján belső primer energiafogyasztás tekintetében 1766 Mt kőolaj egyenérték volt 2010-ben, s a növekedés eredményeként ez az érték 1807 Mt lesz várhatóan 2030-ban (59. ábra).
131
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
59. ábra. Az EU primerenergia-mixének változása 2010 és 2030 között (IEA adatok)
A Nemzeti Energiastratégia végrehajtásáról szóló 77/2011. (X. 14.) OGY határozat főbb sarokpontjai között szerepel az energiatakarékosság és energiahatékonyság fokozása, illetve a hazai szén-, lignit - és szénhidrogén-vagyon környezetbarát felhasználása. Az Ásványvagyonhasznosítási és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv leszögezi, hogy hazánk fosszilis energiahordozókban nem szegény ország. Szén- és lignitkészletünk, a nem konvencionális szénhidrogén-tartalékaink, valamint a geotermális potenciálunk növekvő hasznosítása hosszú távon is jelentősen növelheti hazánk ellátásbiztonságát és lényegesen csökkentheti import függőségünket. A Nemzeti Energiastratégia 2030 szerint a villamos energia vonatkozásában 14%-os import csökkenés az „Atom+Szén+Zöld” energiamix alkalmazásával érhető el (60. ábra).
60. ábra. Magyarország várható villamosenergia-termelése a különféle energiamixek szerint (Forrás: REKK)
Az elmúlt években, éves rendre 1 millió t alatt maradt a kőolaj és 3 milliárd m3 körül mozgott a szénhidrogén-kitermelés (61. ábra). 132
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A fentiek tükrében azért is fontos fokozni a koncessziós tevékenységet, a hazai szénhidrogének kutatását, hogy elegendő szénhidrogénvagyon álljon rendelkezésre a növekvő energiaigények mellett, amíg az energia előállításában jelentősebb áttörés nem következik be a tárgyalt néhány évtizedes időtávlatban. A növekvő energiaigény mellett az energiahatékonyságnak és energiatakarékosságnak is növekvő szerepe lesz.
61. ábra. Magyarország éves szénhidrogén-termelésének alakulása (MBFH adatok)
133
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.6. A bányászati tevékenység ásványvagyon-gazdálkodási szempontú, valamint a várható nemzetgazdasági, társadalmi előnyeinek bemutatása A vizsgálati területen megvalósuló bányászati tevékenység ásványvagyon-gazdálkodási szempontú várható közvetlen nemzetgazdasági előnyei kapcsán elsősorban a 2.5. fejezetben leírt adatszolgáltatás és bányajáradék megfizetése, az MBFH-n keresztül az államkasszába kerülése jelölhető meg, illetve az, hogy az állam tulajdonában levő, s majd a járulék megfizetésével a bányavállalkozó tulajdonába kerülő ásványkincs megfelelő módon hasznosul. Közvetetten a gazdaság részét képező anyagi és emberi erőforrásokban, a fizikai és szellemi javakban, valamint szolgáltatásokban, a gazdasági tevékenységekben, illetve mindezek kölcsönhatásában várható növekedés, fejlődés. A földgáz természetes, elsődleges energiaforrás. A földgáz részesedése az elsődleges energiaforrások felhasználását tekintve Európában folyamatosan emelkedik, ma mintegy 20%-os. Ennél csak a kőolaj részesedése nagyobb. Más elsődleges energiaforrásokat, így például a fekete kőszenet, a barnaszenet, a lignitet, vagy a megújuló forrásokat lényegesen kisebb arányban használunk fel. A földgázt a XXI. század energiaforrásának tartják, miután felhasználása a többi hagyományos energiaforráshoz viszonyítva kényelmesebb és kevésbé szennyezi a környezetet. A kőolaj széles körben alkalmazott ásványi erőforrás. Fajlagos energiatartalma magas, s a szilárd energiahordozóknál könnyebb a kitermelése, szállítása, valamint elosztása és további tárolása. A kapcsolódó infrastruktúra rendelkezésre áll és tovább fejleszthető. A kőolaj fűtőértéke 10 000–11 500 kcal/kg (41870–48150 kJ/kg), gyakran 50%-kal nagyobb a fűtőértéke, mint a kőszénnek. Ipari felhasználása széleskörű, erőművekben, vegyipari alapagyagként, üzemanyagként egyaránt hasznosítható. Ásványvagyon-gazdálkodási szempontból a szénhidrogén-kutatást, -kitermelést és –feldolgozást közel 80 éves hazai tapasztalat segíti. A szénhidrogének ipari méretű termelése 1937ben a DNy-Dunántúlon indult céltudatos, tudományos megalapozottságú geológiai–geofizikai kutatások eredményeként a Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) keretein belül. Az 1950-es évek végétől, főleg az eredményes alföldi kutatások nyomán a hazai olajipari tevékenységet 1960-tól összefogó Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) végezte, majd 1991-től jogutódja a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL Rt.) az ország legjelentősebb vállalata. A szénhidrogén-kutatáshoz kapcsolódó, felhalmozódott tudás és tapasztalat mind a hazai iparban, mind pedig a hazai tudományos és oktatási intézményekben jelentős. A szénhidrogének további kutatásával és a telepek termelésbe állításával az egyik legfontosabb nemzetgazdasági előny az importfüggőség csökkentése. Az ország importfüggősége mind kőolaj, mind pedig földgáz tekintetében ma közel 80%, s ez a mennyiség csaknem teljes egészében Oroszországból érkezik. A Drávaszabolcs vizsgálati területre eső kőolaj és földgázkészletek termelésbe állításával az import–export mérleg javítható és a gazdaság nemzetközi versenyképessége is növekedhet. Az importfüggőség mérséklése egyben a szénhidrogén-ellátásban bekövetkező zavarok kockázati tényezőjét is csökkenti. Földgázból az importfüggőség mérséklésének szükségességét egy példa is szemlélteti. Az ország –10°C-os napi középhőmérséklet mellett mintegy 90 M m3 földgázt fogyaszt. Ebből mintegy 10 M m3 származik hazai termelésből és 47,5 M m3 gázt lehet kivenni azokból a földalatti tárolókból, amelyeket a fűtési szezonon kívül importgázzal töltünk fel. Ez az a mennyiség, ami a téli hónapokban minden körülmények között rendelkezésünkre áll. Az igények kielégítéséhez minden további köbméter földgáznak importvezetékeken keresztül kell 134
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány az országba érkeznie, –10 °C esetén körülbelül napi 32,5 M m3 (http://www.mol.hu /gazkerdes/szallitas.html). Az energiafüggőség mérséklésének az energiatakarékosság, a megújuló energia nagyobb arányú felhasználása, a biztonságos atomenergia, a közlekedés elektrifikációja és a kétpólusú mezőgazdaság létrehozása mellett, egyik eszköze az európai energetikai infrastruktúrához való kapcsolódás. Ez garantálja a földgáz piaci beszerzési árát, ami mellett a CO2 leválasztási és tárolási technológiák (CCS) alkalmazásával a földgáz továbbra is megőrizheti meghatározó szerepét. Az átmeneti időszakban, amíg a megújuló energiákat még nagyobb arányban használjuk fel, egyelőre nem mondhatunk le a fosszilis energiahordozókról, így a kőolajról és a földgázról sem. Egy adott vizsgálati területen belül a szénhidrogén kutatása és a készletek termelésbe állítása rövidebb és hosszabb távon is csökkentheti az importfüggőséget. Az adott vizsgálati területen és környezetében a szénhidrogén-kutatás és -termelés, a környezetvédelmi előírások betartása mellett, a településekre és a lakosság életére rövidebb-hosszabb távon is kedvező hatásokat eredményezhet, többek között a munkahelyteremtéssel, mely révén a kistérségek népességmegtartó képessége fokozódhat. Ezen kívül élénkülhet az innováció, a K+F tevékenység és fejlődhet az infrastruktúra. Mind az upstream (kutatás–termelés), mind pedig downstream (feldolgozás-kereskedelem) ágazatok vonatkozásában az infrastruktúra-fejlesztéseken túlmenően, illetve a kapcsolódó a településfejlesztéseket, továbbá a nagyvállalatok mellett a kis- és közepes vállalkozásoknak is előnyös lehet a tárgyi bányászati–feldolgozási tevékenység. Mindezt a szénhidrogén-bányászatban és feldolgozásban meglévő nemzetközileg is elismert, kiemelkedő szaktudás, illetve gyakorlat segíti. Összefoglalásként megállapítható, hogy Magyarország szénhidrogén vagyonának névleges gazdasági értéke igen jelentős. A hazai szénhidrogéneknek lényeges szerepük van az ellátásbiztonság növelésében és az importfüggőség csökkentésében. Az ipari készlet, a jelenlegi kitermelési volument alapul véve, több évtizedes termelési élettartamot jelez előre, de a termelés fokozatosan csökken. Jelenleg a szénhidrogének importja 80%-hoz közeli, aminek csökkentése nemzetgazdasági érdek és cél. A Drávaszabolcs vizsgálati terület kőolaj- és földgáztelepeinek megismerése és termelésbe vonása csökkentheti az importfüggőséget. Mivel a lakossági és tercier hőfelhasználásban is meg fog maradni a földgáz jelentősége az elkövetkezendő 20 évben (2020: 62%, 2030: 55%), a minél hatékonyabb energiatakarékosság mellett nagymértékben kell majd emiatt is támaszkodni a földgázimportra, illetve a hazai készletekre (62. ábra).
62. ábra. Magyarország várható lakossági és tercier hőfelhasználása 2010 és 2030 között
135
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.7. A terhelés várható időtartama 2.7.1. A vizsgálati tevékenység szakaszai és időtartamuk A hasznosításra kijelölt ásványi nyersanyag kiaknázása, a feltárt mező életciklusa évtizedekben mérhető folyamat, amely a terület kutatásának kezdetétől a felhagyást követő időszakig tart. A szénhidrogén-mező fejlesztése, termeltetése során a hatályos törvények és rendeletek által megkövetelt engedélyek, szabványok betartása mellett mindvégig szem előtt kell tartani azokat a kereskedelmi, környezeti és szociális szempontokat, amelyek egy bányaterület és környezete fenntartható létezését biztosítják. A vizsgálati tevékenység kezdeti szakaszában kutatási tevékenység folyik, amelynek célja a koncesszióval fedett terület azon részének vagy részeinek kijelölése, ahol a kutatás során felderített, gazdaságosan kitermelhető ásványi nyersanyag bányászata megkezdhető. A termelési szakaszban történik meg a bányászathoz szükséges infrastruktúra kiépítése, majd a nyersanyag kitermelése és elszállítása. A termelés felhagyását a terület rendezése, rekultivációja követi. A kutatás–termelés–rekultiváció időtartama általában 20–40 évre becsülhető, a feltárt szénhidrogénvagyon mennyiségétől függően. A Bányatörvény 12. § 1. pontja értelmében a pályázat nyertesével a miniszter vizsgálati szerződést köt. A vizsgálati szerződés legfeljebb 35 évi időtartamra köthető, amely egy alkalommal, legfeljebb a vizsgálati szerződés időtartamának felével, meghosszabbítható. 2.7.2. A kutatási szakasz időtartama A Bányatörvény 14. §-a szerint a koncesszió időtartamán belül a tervezett ásványi nyersanyag-kutatási, illetve geotermikusenergia-kutatási időszak 4 évnél hosszabb nem lehet. A kutatási időszak legfeljebb két alkalommal, esetenként az eredeti kutatási időszak felével meghosszabbítható. A koncessziós szerződésben meg kell állapodni a kutatási munkaprogram tartalmában és a teljesítésére szolgáló biztosítékokban. A bányafelügyelet által jóváhagyott kutatási műszaki üzemi tervnek tartalmaznia kell a koncessziós szerződéssel megállapított munkaprogramban vállalt feladatokat. A szerződésben a miniszter kikötheti a munkaprogram befejezéséhez szükséges költségek megtérítését arra az esetre, ha a koncesszió jogosultja az elfogadott munkaprogramban vállalt kötelezettségét nem teljesíti. A kutatási tevékenység alapja tehát a munkaprogram, amely meghatározza a kutatás célját, időtartamát és amelyben le kell fektetni az elvégzendő minimális kutatási tevékenység típusait és mennyiségét. A bányavállalkozó a kutatás megkezdése előtt kutatási műszaki üzemi tervet készít, amelyet a területileg illetékes Bányakapitányságnak jóvá kell hagynia. A terv tartalmazza a kutatás típusát és eszközeit, részletesen ismerteti a kutatáshoz használt műszerek és berendezések számát, típusát és műszaki paramétereit. A feltárási, kitermelési és meddőhányó-hasznosítási tevékenységet jóváhagyott műszaki üzemi terv szerint kell végezni. A műszaki üzemi tervet a műszaki-biztonsági, az egészségvédelmi, a tűzvédelmi szabályok és az ásványvagyon-gazdálkodási, a vízgazdálkodási, valamint a környezet-, természet- és tájvédelmi követelmények figyelembevételével úgy kell elkészíteni, hogy az biztosítsa az élet, az egészség, a felszíni és a föld alatti létesítmények, valamint a mező- és erdőgazdasági rendeltetésű földek megóvását, a bányakárok, a környezeti-természeti károk lehetséges megelőzését, illetve csökkentését, továbbá a tájrendezés — településrendezési eszközökben foglaltaknak megfelelő — teljesítését. A kutatás a területre rendelkezésre álló geológiai és geofizikai információk összegyűjtésével és újraértelmezésével kezdődik, majd felszíni, terepi földtani vizsgálatokkal, geofizikai mérésekkel folytatódik. A mérési eredmények alapján lehet döntést hozni a kutató136
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány fúrások helyének kijelöléséről. A szükséges terepi mérések tervezése, kivitelezése és értelmezése egymásra épülő folyamat, időszükséglete legalább egy év. A kutatás második szakaszában a kutatófúrás(ok) tervezése, lemélyítése zajlik. A kutatófúrás helyszínét elő kell készíteni, megfelelő utakat, infrastruktúrát kell kiépíteni, a fúráshoz szükséges gépeket, berendezéseket, anyagokat oda kell szállítani, ennek időtartama heteket, esetleg hónapokat vehet igénybe. Egy kutatófúrás lemélyítésének időtartama főképpen a fúrásmélységtől és a felszín alatti kőzetrétegek minőségétől függ, illetve felléphetnek előre nem várható műszaki problémák. A kivitelezés időtartama hónapokban mérhető. A fúrás mélyítése során a célrétegekből mintákat vesznek, szénhidrogén-kutatás során vizsgálják a kútba esetlegesen beáramló gáz- és olajnyomokat, beáramlásokat. Amennyiben a fúrás produktív zónát tárt fel, az alkalmas szakaszt tesztelik, mérik a beáramló szénhidrogén mennyiségét és a fluidumból mintát vesznek. Megfelelő mennyiségű szénhidrogén-beáramlás esetén a kút próbatermeltetése következik, melynek időtartama néhány nap, esetleg néhány hét. A próbatermelés eredményeképpen megállapítható, hogy a feltárt szénhidrogén mennyisége és minősége alkalmas-e a gazdaságos kitermelésre. Ha igen, a kutat termelőkúttá építik át. A kutatási szakasz az eredmények értékelésével zárul, amelyről zárójelentés készül. Választ kell adni arra, hogy a tervezett kutatási tevékenységet sikerült-e végrehajtani, illetve feltárt-e a kutatás gazdaságosan kitermelhető ásványvagyont. A kutatási fázis teljes időtartama években mérhető nagyságrendű tevékenység, általában négy év. Amennyiben a kutatás nem tárt fel gazdaságilag értékelhető mennyiségű szénhidrogént, de erre az eredmények alapján esély van, újabb kutatási periódus indítható. A kutatási folyamatot egymást követő fázisokra szokták osztani. A hazai gyakorlatban alap- vagy előkutatást, felderítő, előzetes, részletes kutatási fázisokat és utólagos, vagy termelés alatti kutatást különítünk el. A kutatási terület ismeretessége az egyes kutatási fázisok során a vázlatos földtani modell megalkotásától eljut a bányászati tevékenység végzéséhez szükséges ismeretek megszerzéséig. 2.7.3. A termelési szakasz időtartama Amennyiben a kutatófúrásokkal gazdaságosan kitermelhető ásványvagyont sikerült kimutatni, megkezdődik a mező termelésbe állítása. Megtörténik a bányatelek-fektetés a megismert lelőhelyek területére. A sikeres kutatófúrás környezetében újabb fúrásokat mélyítenek az előfordulás kiterjedésének megismerésére, illetve a lelőhely szénhidrogénvagyonának kitermelésére. A szénhidrogénekkel együtt kitermelt víz telepbe való visszajuttatására visszasajtoló kutakat fúrnak. A szükséges termelő és vízvisszasajtoló kutak száma a mező szénhidrogén-vagyonától függ. Egy adott szénhidrogénmező termeléséhez szükséges kutak száma több tíz is lehet, lefúrásuk folyamatosan történik, és éveket vehet igénybe. A mező élettartama a telepekben felhalmozódott szénhidrogének mennyiségének és a tárolóképződmények kőzetfizikai paramétereinek függvénye. A kitermelhető mennyiség kőolaj esetében a tárolókőzetben levő kőolaj 10–50%-a, a földgáz esetében 40–80%-a. A kitermelhető mennyiséget a kúthozamok és a telepnyomás-adatok alapján lehet becsülni, az éves termelési adatokat értékelve a hozamcsökkenésből állapítható meg a mező várható élettartama. Másodlagos, harmadlagos termeltetési módszerekkel a mező szénhidrogénvagyonának kitermelhető része növelhető, élettartama hosszabbítható. Az egyes kutakból való termelés költsége szabja meg azt a határt, ameddig az egyre csökkenő mennyiségű termelés még gazdaságos. A mező termelésbe állításától a felhagyásig terjedő idő nagyságrendje esetenként több tíz év. A vizsgálati területen a könnyen feltárható, nagy kiterjedésű mezőket feltehetően már feltárták, inkább több, kisebb méretű előfordulás felfedezésére lehet számítani. Ebből következően a felfedezett mezők várható élettartamát 20–30 évre becsülhetjük. A tevékenység több fontos szakaszra osztható. 137
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Tervezési (fejlesztési) szakasz Ebben a fázisban készülnek el a termelő üzem létesítéshez szükséges elemzések, tanulmányok, abban az esetben, ha a kutatások eredményesek voltak. A tervezés során a projekt megvalósításának lehetőségét elemezni kell a biztonságos működtethetőség, a kereskedelmi életképesség, környezeti szempontok, szociális felelősség és a szabályozási, engedélyeztetési követelmények szempontjából. A tervezés általában 1–3 évet vesz igénybe. A létesítés műszaki üzemi tervét a bányahatóságnak el kell fogadnia. Rendkívül fontos már a kutatás, majd a tervezés folyamán a helyi lakossággal való kommunikáció, hiszen a berendezések, létesítését, működését el kell fogadtatni a lakossággal. Építési szakasz Amennyiben a kutatás és a tervezés folyamata lezajlott, és a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak, megkezdődhet a termelőüzem építése, amely akár 2 évet, vagy többet is igénybe vehet. A termelő létesítményekhez utakat kell építeni, ki kell alakítani a működés környezetét, építményeket kell emelni az alkalmazottak számára, létre kel hozni a bányászatot kiszolgáló felszíni építményeket. A termelés során további eszközöket és berendezéseket a termelési műveletek előrehaladásával lehet kiépíteni. Termelési szakasz A termelési szakasz akkor kezdődhet meg, ha a szükséges kiépítést befejezték, az elkészült rendszert tesztelték, a szükséges engedélyeket és jóváhagyásokat erre a bányavállalkozó megkapta. A Bányatörvény 12. § 1. pontja értelmében a koncessziós pályázat nyertesével a miniszter szerződést köt. A koncessziós szerződés legfeljebb 35 évi időtartamra köthető, amely egy alkalommal, legfeljebb a vizsgálati szerződés időtartamának felével, meghosszabbítható. A termelési szakaszban történik a nyersanyag kitermelése, előzetes feldolgozása, elszállítása. Ebben a szakaszban is folyamatos a termelő mező és kiszolgáló létesítményei fejlesztése, az infrastruktúra bővítése. Fokozottan figyelni kell a környezeti és a szociális szempontokra. Ma már egyre jellemzőbb, hogy a bánya tulajdonosa, működtetője bevétele egy részét a helyi polgári lakosság életkörülményeinek javítására, környezetvédelmi programokra, szociális intézkedésekre fordítja. 2.7.4. A termelés felhagyását követő időszak A mezők letermelése után a kútberendezéseket leszerelik, a kutat lezárják, elcementezik. A kút környékét rendezni kell, a feleslegessé vált tárgyakat elszállítják. Esetenként szükség lehet a talajba került szennyeződések semlegesítésére, eltávolítására. A visszatájosodás néhány hónap alatt megtörténhet. Ha a koncessziós szerződés megszűnésekor a létesítmények tovább nem üzemeltethetők, a bányavállalkozó köteles azokat elbontani és a területet helyreállítani. Ha a koncesszió úgy szűnik meg, hogy a bánya bezárása nem történik meg, a koncesszió volt jogosultja köteles a bányabezárási és tájrendezési munkákat elvégezni. A bányafelügyelet a bányabezárás és a tájrendezés elfogadását követően hivatalból törli a bányatelket. A letermelt gáztelepek alkalmas feltételek esetén földalatti gáztározóvá építhetők át. A csővezetéken érkező gázt besajtolják a már kitermelt gázmezőbe, így a tartalékolt gázmenynyiség tetszőleges időpontban használható fel. A kiépített tározók élettartama évtizedekben mérhető. Megemlíthető, hogy a már kitermelt tározók reziduális szénhidrogénje hosszabb időtávon, évtizedes távlatban tekintve mobilizálódhat, a tároló regenerálódik, ennek lehetőségét a letermelés során bekövetkező csökkenő telepnyomás teremti meg. Az eredetileg ki nem termelhető szénhidrogénrész az utánáramlás miatt így perspektivikusan kitermelhetővé válik. 138
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A bányabezárás folyamatával egy időben, de főleg azt követően megkezdődik a bányatérség felszíni környezetének rendezése, rekultivációja, azaz visszatájosítása. A folyamatot rekultivációs tervben rögzíteni kell. A területrendezést a bányavállalat, a bányahatóság, a helyi önkormányzat és a lakosság megállapodása alapján célszerű végrehajtani. Fel kell mérni a felhagyási tevékenység előtti és alatti környezeti hatásokat, amelyek a vizek, a növényzet, a helyi erózió állapotában bekövetkeznek. A Bányatörvény 36. §. Tájrendezési fejezete alapján a bányavállalkozó köteles a külszíni területet, amelynek használhatósága megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, fokozatosan helyreállítani, újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni, vagy a természeti környezetbe illően kialakítani.
139
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
2.8. A várható legfontosabb bányaveszélyek A szénhidrogén-termelés és -kutatás legfőbb eszköze a mélyfúrások alkalmazása, ezért ehhez kapcsolódnak a legfőbb bányaveszélyek is, így a három fő bányaveszély: a kútkitörés, a tűzveszély és a robbanásveszély. Fő bányaveszélyként számolhatunk a kutak kitörésével, amelyek a kutatás, alárendelten termelés, kútjavítás során következhetnek be. A bányászatban a természeti tényezők hatásai inkább gazdasági kategóriák, amelyek a termelési költséget növelik. Különösen nagy figyelmet kell fordítani a havária-helyzetekre, mert azok rendkívül rövid idő alatt nagy szennyeződéssel, illetve anyagi és személyi veszteséggel járhatnak. A bányászati tevékenységgel összefüggő súlyos ipari balesetek kockázatainak meghatározása esetén elsősorban a veszélyek azonosítása szükséges, majd meg kell határozni a gyakoriságokat és azonosítani kell a következményeket. Ezekből adódik a kockázat meghatározása, és ennek értékelése. A bányászat során — az ipari gyakorlatban — azon súlyos ipari baleseteket kell figyelembe venni, ahol a rendszer integritásának megszűnését követően nagy mennyiségű veszélyes anyag, illetve energia szabadul el. Ezek az események előfordulásukkor jelentős teret kapnak a médiában, ezért érdemes számba venni, hogy az elmúlt években hány ilyen jelentősebb esemény következett be (41. táblázat). 41. táblázat. Jelentősebb szénhidrogén kutatási-termelési havária-események az elmúlt évtizedekben Magyarországon Időpont
1961 1963 1965 1968. december 19–26. 1979. január 24 – február 15. 1981. december 29–31. 1982. augusztus 7–17. 1982. október 14–17. 1983. január 30 – február 2. 1983. március 22–23. 1984. június 18–21. 1985. április 1. 1985. május 20–21. 1985. december 16 – 1987. január 31. 1986. június 10. 1987. január 24–25. 1998. november 14–17. 2000. augusztus 18 – november 16.
Helyszín
Nagyhegyes Üllés Szank Algyő Zsana–É-2 kőolajtermelő kút (63. ábra) Algyő–683. számú fúrás, Maroslele Szeghalom–14. sz. kút Szeged, Algyő–619. sz. vízvisszasajtoló kút, gázkifúvás Hajdúszoboszló, Nagyhegyes–77. sz. kút, gázkitörés Battonya–144. sz. kutatófúrás, vizes gázkitörés Balatonmagyaród, Zalakomár–18. sz. kút, olaj- és gázkitörés Biharkeresztes–19. sz. kút Füzesgyarmat–107. sz. kút, olaj- és gázkitörés Fábiánsebestyén, forróvíz és gáz kitörés Balatonmagyaród, Zalakomár Füzesgyarmat–107. sz. kút, gázkitörés Nagylengyel–282/A .sz. kút, gázkitörés Pusztaszőlős–34. sz. kút, gázkitörés
Mivel a kiáramlott anyagok jelentős részéről elmondható, hogy ezek mérgezőek, fokozottan tűz- és robbanásveszélyesek, az élő és épített környezetre gyakorolt hatásuk például mérgező felhők, valamint tüzek és robbanások energia-transzportja révén valósul meg. A gáz halmazállapotú mérgező anyagok döntően inhalációs mérgek, amelyek a légutakon felszívódva mérgeznek. A káros hatások forrásának jellemzői lehetnek például a tócsaméret, a gázdiszperzió térbeli és időbeli alakulása, a potenciális gyújtóforrások jelenléte, a különböző mértékű és eredetű tüzek terhelései, a robbanások terhelései (nyomáshullám, repesz). Leeső vagy lengő teher okozta ütközések, következmények (kinetikus energia eloszlása, helyzeti energia eloszlása, impulzus-eloszlás), valamint a teherviselő elemek stabilitásának elvesztése is veszélyforrások lehetnek. 140
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A veszélyek elhárításának egyik alapvető tényezője a megelőzés, preventív intézkedések foganatosítása Ezek az intézkedések a következők: — a különböző jogszabályok, szabványok, műszaki biztonsági szabályzatok, technológiai, kezelési és karbantartási utasítások betartása; — az előírt szakmai képesítésű és gyakorlatú személyek alkalmazása; — a kötelező időszakos felülvizsgálatok és karbantartások elvégzése; — a veszélyek kellő időben történő jelzésére alkalmas műszerek és eszközök kialakítása és fejlesztése; — a kezelő és alkalmazott személyek (vezetők és beosztottak) rendszeres oktatása, továbbképzése; — bekövetkezett kútkitörések, robbanások, tűzesetek alkalmával gyors elhárítás megvalósításával a károk csökkentése; — a megfelelő szintű és gyakoriságú ellenőrzés. A vállalkozók fúró- és lyukbefejező berendezésének rendelkeznie kell bányakapitánysági (bányahatósági) engedéllyel, így munkavédelmi minősítéssel is. A berendezéseknél az előírt mennyiségű és minőségű tűzoltóeszköznek rendelkezésre kell állnia. A letermelt szénhidrogéntelepekben is lehet annyi gáz, hogy ezt a fúrás, kútkiképzés tervezésekor figyelembe kell venni biztonságtechnikai, illetve gazdasági szempontból. A gyakorlat szerint a ferde fúrások alkalmazásával egy város sem jelent akadályt a szénhidrogén-tározó biztonságos letermelésénél. A kitörésveszély, illetve bármelyik más, a fúrólyukhoz kapcsolódó potenciális szennyezés erősen a fúrólyukszár környezetéhez kötődik. A szénhidrogén-tároló környezetében található víztározó rétegek (vízbázisok) szempontjából maga a szénhidrogén-termelvény veszélyes szennyező anyagnak számít. A szénhidrogének vízbázisbeli jelenlétén azt a szénhidrogént értjük, amely bekerülhet a termelvénybe, vagy a csövezés körül lévő gyűrűstérbe, ezért a harántolt rétegekben tárolt, vagy azzal hidrogeológiai összefüggésben levő rezervoárokban található szénhidrogén is potenciális szenynyező forrás vízbeszerzési szempontból. A szénhidrogéntelepek felett kialakuló geokémiai háló általában tartalmaz szulfidokat is. A telep feletti részek arzénszennyeződése kialakulhat a hibás cementpalást miatt, mert így rövidzár jön létre a víztartó rétegek és az arzént tartalmazó záró kőzetek, agyagpalák között. A rosszul palástcementezett fúrás a felszíni eredetű szennyezéseket lejuttathatja az ivóvíztározó rétegekbe is, így azok fokozott veszélyforrásnak számítanak. A letermelt szénhidrogéntelepekben, az ipari szempontból meddő rétegekben is lehet annyi gáz, hogy ezt a területen létesítendő vízfúrások kútkiképzése során figyelembe kell venni. A felszíni szennyezések lehetnek kapcsolatosak a mezőgazdasággal, bányászati tevékenységgel, kommunális szennyvizekkel, közlekedéssel vagy egyéb talajszennyező tevékenységgel. Ha a kút egyensúlyának megbomlását későn fedezik fel, elmulasztják a gyors beavatkozást a kút beindulása akár kitöréssé fajulhat, amennyiben a fluidum áramlásának szabályzási/lezárási lehetőségei megszűnnek. A CH- (metán) gázok és az olaj súlyos tüzeket okozhat, ha a kútból H2S (kén-hidrogén) gáz is kiszabadul, akkor a környéken súlyos életveszély is jelentkezik. A kitörések nagymértékű talaj-, víz-, és légszennyezéseket is okoznak. Ha a személyzet a kútbeindulást felismerte, lezárta a kutat, de nem kezdi el a szakszerű egyensúly-helyreállítást a gázdugó migrációja jelentős nyomásemelkedést okozhat, ami a leggyengébb formáció felrepesztésével jár és igen nehezen kezelhető „földalatti kitörés” alakul ki. A kitörés a fluidum szabályozhatatlan áramlása a fúrólyukból (63. ábra). A felszín alatti kitörés a fluidumnak egy felszín alatti formációba való áramlása. Ha a fúrólyuk beindul és a fúrólyukat bezárják egy kisebb mélységű zóna felrepedhet az egyensúly helyreállításához szükséges nyomás hatására. Az iszap és a formáció fluidumai ezek után beáramolhatnak, átfejtődhetnek a felrepesztett zónába és felszín alatti kitörés fejlődik ki. A felszín alatti kitörések másik típusa az, amikor a béléscső sarujánál lévő formáció reped fel és a kút 141
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány ellenőrizhetetlenné válik, a nyomás kráterképződést indít el a béléscsövön kívül a fluidum a felszínre áramlik (FITZPATRICK 1991). Fúrás és ki-beépítés alkalmával a kitörések azonos gyakorisággal fordulnak elő. Fúrás közben, ha a formáció-nyomás nő, ki-beépítéskor pedig a hidrosztatikus nyomás csökkenése esetén. Viszonylag olcsók a kútbeindulás felfedezésére, előrejelzésére használatos eszközök, így a legtöbb operátor ezek időbeni alkalmazását javasolja.
63. ábra. Gázkitörés (Zsana-É-2 fúrás, 1979)
A személyzetre nézve a kútmunkálati folyadékok használata kockázatos lehet. Bőrgyulladás léphet fel savak, lúgok, bromidok, kloridok, egyéb vegyszerek hatására. Látási és légzési zavarokat okozhatnak a mérgező reagensek. Pontos munkát kell végezni védőöltözetben a vegyi anyagok kezelése és a keverékek elkészítése során. A kútból eltávolított folyadékok a környezetre nézve komoly károsodást jelenthetnek. A folyadékok elhelyezését, biztonságos szállítását és kiömlésének meggátolását törvény szabályozza. A berendezésnél a személyzetnek tisztában kell lenni a kútmunkálati folyadékok tárolására, használatára vonatkozó szabályokkal. Savazásos rétegrepesztéseknél kiemelten fontosak a tervezési és biztonsági intézkedések, melyek: — a területen csak a szükséges személyzet lehet jelen és acélbetétes tömlők használhatók; — tiszta víznek kell lenni a helyszínen a sav, maró anyag lemosása céljából (ha esetleg a személyzet valamelyik tagjára ráfröccsen); — a művelet során használt vezetékeket nyomásos vizsgálat alá kell vetni, a vezetékeket rögzíteni kell; — tilos a tartályok túltöltése; 142
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány — a nyomásmérőket fel kell szerelni és ügyelni azok helyes működésére; — meg kell akadályozni a sav kifröccsenését; — a savazáshoz használt anyagok nagy része veszélyes, vízhez kell a savat keverni, nem a vizet a savhoz; — kerüljük a savgőz belélegzését; — védőruha és biztonsági eszközök használata kötelező; — légzőkészülék és szélirányjelző álljon rendelkezésre; — a savazás megkezdése előtt biztonsági eligazítást kell tartani, hogyan kell cselekedni a sav marása, szemsérülés illetve gőzmérgezés esetén; — egyes esetekben H2S (kénhidrogén) és egyéb mérgező anyagok is keletkezhetnek. A fentiekben említett károk, veszélyes balesetek elkerülhetők megfelelő kitörésvédelmi eljárásokkal, amelynek részleteit az adott esetre vonatkozóan az Általános Bányabiztonsági Szabályzat alapján kidolgozva a hatályos Műszaki Üzemi Tervekben részletesen ismertet.
143
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
3. A hatások, következmények vizsgálata és előrejelzése 3.1. A terület, térrész azon környezeti jellemzőinek meghatározása, melyet a tevékenység jelentősen befolyásolhat A Drávaszabolcs vizsgálati területen, hasonlóan az ország más területeihez, a környezet számos elemét érinthetik a szénhidrogén-termelés életciklusának főbb fázisai. Ezek a fázisok a kutatáshoz, a tényleges termelésekhez és a termelést követő felhagyási fázishoz köthetők. Az alábbiakban valamennyi környezeti jellemzőt felsoroljuk, megemlítve egyúttal az azokra vonatkozó hatások várható nagyságát, vagy jelentőségét is. Magyarországon a környezeti–természeti elemekre, azok rendszereire, folyamataira, szerkezetére, különösen a tájra, településre, az érintett népesség egészségi állapotában, valamint társadalmi, gazdasági helyzetében várható változásokra ható tevékenységek engedélyezhetőségére vonatkozó jogszabály a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet. A szénhidrogén-kutatás és -termelés környezetre gyakorolt hatásának tárgyalásakor elöljáróban meg kell említeni, hogy ehhez a tevékenységhez kapcsolódó fúráspontok rendszerint lakott területen kívül kerülnek kijelölésre. A tervezett fúráspontok 300 méter sugarú környezetében általában nem található sem lakóépület, sem egyéb, pl. zajtól védendő létesítmény. Ha a fúráspontok létesítése kiemelkedően nagy értékű mezőgazdasági területet, nemzeti parkot nem érintenek, akkor azokat többnyire az eredeti elvi helyén tűzik ki. 3.1.1. Levegőtisztaság-védelem Por és egyéb levegőben terjedő anyagok keletkezése várható az elérési utak építése, terepelőkészítések, rakodás és a nehéz munkagépek általános használata során, valamint ide sorolhatók a kitermelt fluidumok, gázok felszínre kerülésével kapcsolatos esetleges szaghatások is. Havária események során a levegőminőséget veszélyeztető tényező lehet a CO2 és a H2S magasabb koncentrációja is. Az említett hatások kockázata előzetes értékeléssel és ezt követő gondos tervezéssel minimalizálható. A termelés idején a levegőminőség folyamatos monitorozása és azon alapuló értékelések, a megfelelő műszaki védelemmel biztosíthatják a kockázatok csökkentését. Jogi háttér A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) kormányrendelet 6. §-a értelmében külön jogszabály állapítja meg a levegőterheltségi szint határértékeit. A levegőterheltségi szint mértéke alapján az ország területét, — külön jogszabályban felsorolt — légszennyezettségi agglomerációkba és zónákba kell sorolni. A zónatípusokat a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez között légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 5. melléklete határozza meg. A többször módosított 4/2002. (X. 7.) sz. KvVM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a kijelölt légszennyezettségi zónák és az agglomeráció felsorolását, a zónacsoportok megjelölésével az egyes kiemelt jelentőségű légszennyező anyagok szerint. A légszennyezettségi agglomerációt és zónákat a rendelet 2. számú mellékletében felsorolt települések közigazgatási határa határozza meg. A kijelölt városok esetében a település közigazgatási határát kell figyelembe venni. A levegőterheltség éves szintje alapján a zónák levegőminőségét A, B, C, D, E, F típusba kell besorolni. A zónák kijelölésénél 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 1. melléklet 1.1.3.1. pont-
144
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány jában felsorolt kiemelt jelentőségű légszennyező anyagokat és az 1. melléklet 1.1.4.1. pontjában felsorolt arzént, 3,4-benz(a)pirént, kadmiumot és nikkelt kell figyelembe venni. A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM együttes rendelet 5. sz. melléklete a zónacsoportokat, mint a zónák típusait az alábbiak szerint értelmezi: A csoport: agglomeráció: a LVr. szerint; B csoport: egy vagy több légszennyező anyag a határértéket és a tűréshatárt meghaladja; C csoport: egy vagy több légszennyező anyag a határérték és a tűréshatár között van; D csoport: azon terület, ahol a levegőterheltségi szint egy vagy több légszennyező anyag tekintetében a felső vizsgálati küszöb és a levegőterheltségi szintre vonatkozó határérték között van; E csoport: azon terület, ahol a levegőterheltségi szint egy vagy több légszennyező anyag tekintetében a felső és az alsó vizsgálati küszöb között van; F csoport: azon terület, ahol a levegőterheltségi szint az alsó vizsgálati küszöböt nem haladja meg; O–I csoport: azon terület, ahol a talaj közeli ózon koncentrációja meghaladja a cél értéket. O–II csoport: azon terület, ahol a talaj közeli ózon koncentrációja meghaladja a hosszú távú célként kitűzött koncentráció értéket.
Az A, B és C besorolás a levegőterheltségi szint egészségügyi határértéket meghaladó mértékét jelenti, ahol további terhelés nem engedhető meg. A jogszabály szerint az A, B, C és D zónatípusoknál kötelező a helyhez kötött mérések alkalmazása a levegő terheltségi szintjének vizsgálatához. Az E zónatípusnál a helyhez kötött mérések, modellezési technikák és az indikatív mérések együttesen is alkalmazhatók, az F besorolási kategóriában modellezési technikák vagy az objektív műszaki becslés alkalmazása önmagában is elegendő. A talajközeli ózon minősítése regionális–kontinentális jellege miatt az egész országra vonatkozik. A levegő minőségének vizsgálatát állami feladatként az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) rendszeresen méri és értékeli. A mérőhálózatot a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szakmai irányítása mellett a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek működtetik, a hálózat adatközponti és minőségirányítási feladatait pedig az Országos Meteorológiai Szolgálaton (OMSZ) belül nevesített Levegőtisztaság-védelmi Referenciaközpont (LRK) látja el. Az ország háttérszennyezettségét az OMSZ által működtetett mérőállomások mérik. Az OLM a szennyező anyagok levegőterheltségi szintjét folyamatosan mérő automata mérőhálózatból a levegőminták kéndioxid- és nitrogen-dioxid-tartalmát szakaszosan, laboratóriumban vizsgáló, manuális mérőhálózatból (RIV) áll. A környezeti levegő tényleges állapotára vonatkozó részletes területi immissziós adatok hiányában a levegőminőségre vonatkozó vizsgálati megállapításokat csak a légszennyezőforrások (pl. ipari, közlekedési, kommunális), valamint a területi adottságok (pl. beépítettség, mezőgazdasági műveltség, térszerkezeti adottságok, klimatikus viszonyok) vizsgálata és értékelése és a rendelkezésre álló RIV adatok alapján lehet megtenni. Az országban a levegőminőség mértékének, tér- és időbeli alakulásának megállapítása légszennyezettség méréssel történik. A vizsgálatok telepített, illetve mobil mérőhálózati keretek között zajlanak. A Drávaszabolcs vizsgálati területen egy településen történt levegőminőség mérésről van információnk. A levegő állapotára vonatkozó vizsgálatok tartalmát, minőségét meghatározza, hogy nem állnak rendelkezésre a megye területének környezeti levegőminőségét térségi szinten jellemző immissziós adatok. A környezeti levegő tényleges állapotára vonatkozó immissziós adatok hiányában a levegőminőségre vonatkozó vizsgálati megállapításokat az emittáló légszennyező-források (pl. ipari, közlekedési, kommunális), valamint a területi adottságok (pl.
145
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány beépítettség, mezőgazdasági műveltség, térszerkezeti adottságok, klimatikus viszonyok) vizsgálata és értékelése alapján lehet megtenni. A vizsgálati területnek és térségének manuális és automata mérőállomásait, valamint a Kaposvár- illetve Pécs és környéke légszennyezettségi zónáját ábrázoló térképet a 64. ábra mutatja be.
64. ábra. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térségében található kaposvári és pécsi légszennyezettségi zóna (a közigazgatási területek határai alapján), valamint a térségben levő manuális és automata mérőhálózat állomásai.
Az ábra alapján megállapítható, hogy a drávaszabolcsi vizsgálati területtől 1-4 km távolságra található Pécs és környéke légszennyezettségi zónája, még északabbra, mintegy 26 km-re pedig Kaposvár és környéke légszennyezettségi zónája. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat 2010-ben automata mérőhelyet üzemeltetett a térségben Majláthpusztán, Komlón és Pécsett. Manuális mérőhelyek vannak az alábbi településeken: Beremend, Bonyhád, Kaposvár, Mohács, Nagyharsány, Pécs, Szekszárd, Siklós, Szentlőrinc. A fent ismertetett mérőhelyek közül egyedül a beremendi manuális mérőhely esik a vizsgálati területre, az összes többi a terület határán kívüli. Az adatok ismertetéséből kihagytuk a bonyhádi és szekszárdi mérési adatokat, mert ezek a vizsgálati területtől távol esnek. A 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet által az ország területén kijelölt légszennyezettségi zónák közül Pécs a 6. Pécs és környéke légszennyezettségi agglomerációba, Kaposvár és környéke a 11. kijelölt városok légszennyezettségi zónába van sorolva. Maga a vizsgálati terület a 10. „az ország többi területe” zónába tartozik. A vizsgálati területnek és térségének légszennyezetségi érték szerinti besorolását szennyező anyagonként az alábbi, 42. táblázat és 43. táblázat foglalja össze: 146
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 42. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területnek (az ország többi területe), valamint Pécs és környéke (6. légszennyezettségi agglomeráció) és Kaposvár és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása a 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete szerint Zónacsoport a szennyező anyagok szerint Légszennyezettségi zóna
Pécs és környéke Kaposvár Az ország többi területe
6. 11. 10.
kéndioxid
nitrogéndioxid
szénmonoxid
szilárd (PM10)
benzol
Talajközeli ózon
F F F
C E F
F E F
D E E
F F F
O-I O–I O–I
43. táblázat. A Drávaszabolcs vizsgálati területnek (az ország többi területe) valamint Pécs és környéke (6. légszennyezettségi agglomeráció) és Kaposvár és környéke (a 11. kijelölt városok) légszennyezettségi zóna besorolása a 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete szerint Zónacsoport a szennyező anyagok szerint Légszennyezettségi zóna
6. 11. 10.
Pécs és környéke Kaposvár Az ország többi területe
PM10 arzén (As)
PM10 kadmium (Cd)
PM10 nikkel (Ni)
PM10 ólom (Pb)
PM10 benz(a)pirén (BaP)
F F F
F F F
F F F
F F F
B D D
A vizsgálati mérések alapján megállapítható, hogy a Drávaszabolcs vizsgálati területen és annak térségében: A nitrogén-dioxid (NO2) koncentrációja Pécsett és környékén a határérték és a tűréshatár között mozog (C), a Kaposvár és térségének zónájában a levegőterheltségi szint felső és alsó vizsgálati küszöbe között van (E). A szén-monoxid (CO) koncentrációja a Kaposvár és térségének zónájában a levegőterheltségi szint felső és alsó vizsgálati küszöbe között van (E). A szilárd PM10 μm méret alatti koncentrációja Pécsett és környékén a felső vizsgálati küszöb és a levegőterheltségi szintre vonatkozó határérték között van (D), a vizsgálati területen (az ország többi területe) valamint Kaposvár és térségének zónájában, pedig a levegőterheltségi szint felső és alsó vizsgálati küszöbe között van (E). Az egyéb szennyező anyagok közül a PM10 benz(a)pirén (BaP) koncentrációja Pécsett és környékén a határértéket és a tűréshatárt egyaránt meghaladja (B); a vizsgálati területen, és Kaposvár térségének zónájában pedig a felső vizsgálati küszöb és a levegőterheltségi szintre vonatkozó határérték között van (D). A talajközeli ózon koncentrációja az összes terület esetében — a törvényben meghatározottnak megfelelően — az O–I kategóriába lett sorolva. A külön nem említett egyéb komponensek koncentrációja a levegőterheltségi szint alsó vizsgálati küszöbét nem haladja meg (F). Légszennyezettségi index A levegő minőségének értékélésére vezették be légszennyezettségi index fogalmát. A légszennyezettségi index kidolgozása a hatályon kívül helyezett 14/2001. (V.9.) KöM–EüM– FVM együttes rendeletben es módosításaiban szereplő határértékek, illetve a 4/2011. (I.14.) VM rendeletben szereplő határértékek alapján történt, a 6/2011. (I. 14.) VM rendelet által előírt módszerek szerint. A vizsgálati terület és térsége településeinek légszennyezettségét manuális és automata mérőhálózat méri. 147
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A manuális mérőhálózat adatai Az (LRK) adatai alapján — a vizsgálati terület térségében — Baranya megyében 6 mérőállomás, Somogy megyében 1 mérőállomás, Tolna megyében pedig 2 márőállomás üzemel. A települések összesített légszennyezettségi indexét a településen mért legmagasabb (legkedvezőtlenebb) indexű szennyezőanyag alapján határozzák meg. Ezek közül a két Tolna megyei adatait nem ismertetjük. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térsége manuális mérőhálózata vizsgálatainak adatait az OMSZ „2013 és 2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről a manuális mérőhálózat adatai alapján” c. értékelései mutatják be (44. táblázat, 45. táblázat). 44. táblázat. A 2013. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint (OMSZ, 2014) Légszennyezettségi index
Mérőállomás neve
Összesített index
NO2
SO2
ülepedő por
Beremend
kiváló (1)
–
–
kiváló (1)
Kaposvár
jó (2)
–
–
jó (2)
Mohács
jó (2)
–
–
jó (2)
kiváló (1)
–
–
kiváló (1)
Pécs
jó (2)
–
–
jó (2)
Siklós
jó (2)
–
–
jó (2)
Szentlőrinc
jó (2)
–
–
jó (2)
Nagyharsány
– : nem mérik az adott komponenst.
45. táblázat. A 2014. évi légszennyezettségi index értékelése a manuális mérőállomások szerint (OMSZ, 2015) Légszennyezettségi index
Mérőállomás neve
Összesített index
NO2
SO2
ülepedő por
Beremend
kiváló (1)
–
–
kiváló (1)
Kaposvár
jó (2)
–
–
jó (2)
Mohács
kiváló (1)
–
–
kiváló (1)
Nagyharsány
kiváló (1)
–
–
kiváló (1)
Pécs
jó (2)
–
–
jó (2)
Siklós
jó (2)
–
–
jó (2)
kiváló (1)
–
–
kiváló (1)
Szentlőrinc
– : nem mérik az adott komponenst. Kiváló: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 40 %-a alattiak. Jó: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 40 %-a és 80%-a közöttiek. Megfelelő: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 80 %-a és 100 %-a közöttiek.
A vizsgálati területen és térségében a manuális mérőhálózat (RIV) 2013. és 2014. évi adatai hiányosak. Ülepedő por- és SO2 vizsgálatok a felsorolt mérőállomásokon 2013 és 2014-ben nem történtek. A meglevő adatok alapján 2013-ban a meghatározható NO2 koncentrációja általában az egészségügyi határérték 40%-a és 80%-a közötti, tehát a légszennyezettségi indexe jónak minősül (4), kivételt képez 2013-ban a beremendi és nagyharsányi mérőállomás, ahol az NO2 mért koncentrációja az egészségügyi határérték 80%a és 100%-a közötti, ezért légszennyezési indexük kiváló (5).
148
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 2014-ben az NO2 koncentráció vizsgálatok elemzése szerint a mérőállomások többsége kiváló légszennyezettségi indexet (5) mért, jó légszennyezettségi indexet 3 településen (Kaposvár, Pécs, Siklós) regisztráltak. A térség átlagos NO2 összkoncentrációja az 2013-as évben hozzávetőleg jónak (4), 2014ben pedig kiválónak értékelhető. Az SO2 és ülepedő por elemzések a fenti mérőállomásokon nem lettek elvégezve. Az automata mérőhálózat adatai A vizsgálati terület térségében levő automata mérőhálózat vizsgálatainak adatait az OMSZ „2013. és 2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján” c. értékelései mutatják be. Az értékelés a mérőállomásokon mért SO2, NO2, NOx, PM10, CO és O3, szennyezőanyagok adataiból készült. Az automata vizsgálatok adatai alapján a települések összesített légszennyezettségi indexét a településen mért legmagasabb (legkedvezőtlenebb) indexű szennyezőanyag alapján határozzák meg. A mérések a vizsgálati területen kívül, Komlón, Majláthpusztán és Pécs (Boszorkány) mérőállomásokon történtek. A Drávaszabolcs vizsgálati terület térsége automatikus mérőhálózata vizsgálatainak adatait az OMSZ „2013 és 2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján” c. értékelései mutatják be. (46. táblázat, 47. táblázat). 46. táblázat. A 2013. évi légszennyezettségi index értékelése az automata mérőállomások szerint (OMSZ, 2013) Légszennyezettségi index
Mérőállomás neve
Komló Majláthpuszta Pécs, Boszorkány
Összesített index
SO2
NO2
NOx
PM-10
CO
O3
* * kiváló (1)
* * jó (2)
* * kiváló (1)
jó (2) – jó (2)
kiváló (1) – kiváló (1)
jó (2) * jó (2)
jó (2) * jó (2)
Nincs értékelhető adat. - Nem mérik a szennyezőt.
*
47. táblázat. A 2014. évi légszennyezettségi index értékelése az automata mérőállomások szerint (OMSZ, 2015) Légszennyezettségi index
Mérőállomás neve
Komló Majláthpuszta Pécs, Boszorkány
Összesített index
SO2
NO2
NOx
PM-10
CO
O3
* * kiváló (1)
* * jó (2)
* * kiváló (1)
* – jó (2)
kiváló (1) – kiváló (1)
* * jó (2)
* * jó (2)
* Nincs értékelhető adat. - Nem mérik a szennyezőt. Kiváló: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 40 %-a alattiak. Jó: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 40 %-a és 80%-a közöttiek. Megfelelő: A mért koncentrációk az egészségügyi határérték 80 %-a és 100 %-a közöttiek.
A táblázatok alapján megállapítható, hogy a légszennyezettség-adatok indexei a Dávaszabolcs vizsgálati területen és térségében jók, ill. kiválóak. A levegő állapotával kapcsolatban összefoglalóan elmondható, hogy Baranya megye és a vizsgálati terület légállapotára vonatkoztatható általánosítható következtetést levonni az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózatnak az elmúlt két évi — rendkívül ritka, és hiányos — adatbázisa alapján nem lehet. Az értékelést nehezíti a Majlátpusztán levő mérőállomás vizsgálatainak hiánya, illetve a komlói mérőállomás nem értékelhető adatai. A legfontosabb tényezőket összefoglalva: a megye gazdaságilag kevésbé erős, általában csak kisebb terheléssel üzemelő gazdasági létesítmények jellemzők rá (feldolgozó, elektronikai, könnyű-, élelemiszeripar), már nem üzemelnek a legnagyobb légszennyező 149
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány iparok (vegy-, nehézipar, ill. hőerőművek) vagy bányák, erdősültségének mértéke ugyanakkor rendkívül magas, így levegőminőség szempontjából — Pécs és Beremend környékét kivéve — már a tisztább levegőjű térségekhez tartozik. Baranya megyében a légszennyezést döntő mértékben két tevékenység okozza: a közlekedés és a fűtés. A nem-közlekedési eredetű kibocsátásokon belül meghatározó a fűtés részaránya, az ipari kibocsátások — a pécsi térség kivételével — kevésbé jelentősek. A modern technológiák bevezetésének (füstgáztisztítás), az energiatermelés szektorális átalakulásának, illetve a nagy kéntartalmú fűtőanyagok (mint például az olaj és a magas kéntartalmú szenek) lecsökkent felhasználásának köszönhetően, nagymértékben mérséklődött az összes kén-dioxid kibocsátás. A közlekedési eredetű emisszió viszont átmenetileg növekvő tendenciát mutat. Az elmúlt néhány évben az országban a kén-dioxid és a szén-dioxid éves mennyisége csökkenést mutat, míg a nitrogén-oxidok, a szén-monoxid és a szilárd anyag mennyisége nőtt. A szálló por koncentrációjának növekedéséért főleg a közlekedés felelős. A porterhelés jelentős hányada természetes (talaj-)eredetű. A fentiek alapján megállapítható, hogy a területen és térségében a helyhezkötött légszennyező források jelentős része teljesíti az EU szabályokkal összhangban kialakított hazai normákat. A kutatás/kitermelés során figyelembeveendő emissziók A PM10, a szálló és ülepedő por terheltség növekedésének elsősorban a termelőkút kutatási, kiépítési fázisában várható, a munkagépek általi talajmozgatás során. Ide tartozik az elérési utak építése, a terep előkészítése, a talajréteg letermelése, a betonalap építése, a rakodás és a nehéz munkagépek általános használata. A kút építése során, a mélyfúrásos tevékenységnél a légszennyező hatást kizárólag a fúróberendezések dízelmotorjai okozhatnak. Annak érdekében, hogy a levegőtisztaság védelme biztosított legyen, azaz a légszennyező anyagok mennyiségei a megengedett határérték alatt maradjanak, szükségesek a kivitelező által rendszeresen végrehajtott ellenőrző mérések. Az adatokat jegyzőkönyvben kell rögzíteni és az eredményeket el kell juttatni a területileg illetékes környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőséghez. A megfelelő műszaki védelemmel csökkenthetők a kockázatok. A levegőtisztaság problémakörébe tartozik a kitermelt fluidumok, gázok felszínre kerülésével kapcsolatos szaghatás is. Havária események során a levegőminőséget veszélyeztető tényező lehet a CO2 és a H2S magasabb koncentrációja is. Az említett hatások kockázata előzetes értékeléssel és ezt követő gondos tervezéssel minimalizálható. 3.1.2. Zajhatás és rezgések Zaj és rezgés szintjének kismértékű növekedése várható rövid ideig a szeizmikus kutatásokhoz kapcsolódó rezgéskeltések során. A tervezés és a kivitelezés függvényében hosszabb időn keresztül várható kismértékű zajhatás a kutatófúrások kivitelezése, az elérési útvonalak létesítése, a terület előkészítéséhez használt nehéz munkagépek használata, valamint a tevékenységekhez tartozó szállítások során, azonban ezek együttes zajhatása sem számottevő. A próbatermeltetés során sem kell számottevő zajhatással számolni. Szükség esetén a zajterhelés csökkenthető a zajforrások lefedésével (ideiglenes gépház, burkolat). A zaj és rezgés minimalizálását különösen a lakott, valamint a természet- és vadvédelmi területek térségében kell különös gonddal tervezni, egyeztetve az illetékes szervekkel, figyelembe véve a védelemre szolgáló időszakokat is (pl. költési, vándorlási időszakokat). A tervezési stádiumban figyelmet kell fordítani a nagyméretű munkagépek és szállítóeszközök, a használatba vont úthálózatot érő terhelésére és az útvonal menti épületeket érő rezonanciára is. A munkálatok megkezdése előtt célszerű elvégezni az útburkolat és a 150
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány környező ingatlanok állapotfelvételét, melyet egyeztetni kell az útkezelővel és az illetékes önkormányzattal, illetve tervezési szinten fel kell készülni a keletkező károk helyreállítására is. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól a 284/2007. (X. 29.) Kormányrendelet foglal állást. A határértékek kapcsán a környezet zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 10/2009. (VII. 30.) KvVM–EüM együttes rendelet által módosított 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet az irányadó. 3.1.3. A talajvízre gyakorolt hatások A felszín alatti vizekre gyakorolt lehetséges mennyiségi hatásokat külön fejezet (3.2.) részletezi. A vizsgálati területen tervezett szénhidrogén-kutatás, beleértve a fúrási tevékenységet is, nem lesz jelentős hatással az itt lévő sekély és porózus víztestek mennyiségi állapotára. A kutatás vízigényének, a termelőegységek kommunális és ipari vízigényének mértéke csekély, a térségben regionális vízszint-, vagy áramlási irányváltozások nem várhatók. A vizsgálati területen tervezett szénhidrogén-kutatás az itt lévő sekély víztestek esetében okozhat minőségi hatásokat, melynek kivédésére különösen törekedni kell, mert a vizsgálati területet érintő sekély porózus és sekély hegyvidéki víztestek minőségi állapota többnyire jó, illetve néhány esetben gyenge, egy esetben kockázatos besorolású. A sp.3.3.1, a sp.1.11.2 és a sh.1.12 jelű sekély porózus és sekély hegyvidéki víztestek minőségi állapota rendre a szennyezett védőterület és diffúz nitrát miatt, szennyezett védőterület és termelő kút miatt és szennyezett ivóvízbázis védőterület miatt gyenge minősítésűek. A felszínhez közeli vizekbe csak a talajon keresztül kerülhetnek szennyező anyagok, de a biztonságos tárolás és anyagkezelés (fedett tároló betonlapon kialakítva), valamint a zárt rendszerű, gödörmentes iszapkezelési technológia ezt megakadályozza. A kutatási fázisban a fúrások körzetében a fúrási tevékenységhez kapcsolódóan használt vegyszerek, a fúrással felszínre hozott esetlegesen toxikus anyagok, valamint a fúrást végzők kommunális szennyezései azok, melyekkel szembeni védelmet biztosítani kell. Különös gondot kell fordítani a fúrási tevékenység során felhasznált fúróiszapok kezelésre, tárolására. Az Európai Hulladék Katalógus minősítése szerint az olajbázisú és veszélyes (barit- és kloridtartalmú, illetve édesvíz diszperziós közegű) anyagokat tartalmazó fúróiszapokat a 01 0505, illetve a 01 0506-os veszélyes hulladék kategóriába sorolták. Ezeknek a talajvízzel történő kapcsolatba kerülését mindenképpen el kell kerülni. A felszín alatti víztároló rétegek (kb. 0–1300 méter között) átfúrásakor a fúrólyuk falán a fúróiszapból gyorsan képződő iszaplepény meggátolja a rétegek elszennyezését. A fúrólyukba helyezett béléscsövet a felszínig cementezve jön létre a cementpalást, ami teljesen elzárja egymástól a vízadó rétegeket. A kutató és feltáró fúrások mélyítése során a csurgalék vizeket, a betonlapra esetlegesen kifolyó fúrási iszapot és a csapadékot a betonlapon kialakított, kiterjedt csatornarendszer segítségével lehet egy technológiai gödörben szelektíven összegyűjteni és megfelelően kezelni. A földtani közeg és a felszín alatti víz védelmének érdekében a gépekről, motorokról származó, esetleg olajat is tartalmazó folyadékokat külön csatornarendszerrel kell összegyűjteni. Az olajjal, (fáradt olajjal) szennyezett folyadékot az olajcsapdából összegyűjtve veszélyes hulladékként kell kezelni és elszállítani a fáradt olajat engedéllyel átvevő telephelyre. A termelési időszakban hasonló problémákra kell felkészülni a termelő-, besajtoló-, likvidáló-kutak létesítésénél. Ugyanitt a szállítóvezetékek létesítése során jelentkezhet kisebb szennyezés, míg a vezetékek meghibásodása, havária esetére megfelelő kárelhárítási terv kidolgozása és az arra reagáló egység biztosítása a feladat. Az érintett térségekben a 151
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány hatásvizsgálat fontos részeként egy előzetes talajvíz-áramlási és vízminőségi értékelés elvégzése szükséges. A tevékenység felszín alatti vizekre gyakorolt hatása kapcsán a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) kormányrendeletet kell figyelembe venni. 3.1.4. A felszíni vizekre gyakorolt hatások A vizsgálati területre tervezett kutatási, termelési és felhagyási fázisok során a hidrológiai rezsimben változások nem várhatók. Más szóval, a fúrási tevékenység a felszíni vizek mennyiségi viszonyaira nincs számottevő hatással. A jelenlegi vízfolyások/csatornák és felszíni vízkitermelések fizikai zavarása jelentéktelen lesz. A felszíni vizek használata az építési tevékenységek során létesített utak, területrendezések pormentesítésénél várható, melyet a vízgazdálkodásban illetékes szervekkel való egyeztetésnek kell megelőznie. Az elérési útvonalak tervezésénél a vízfolyások kereszteződésekor el kell kerülni azok megzavarását. Ár- vagy belvízveszélyes területen az illetékes vízügyi szervekkel való egyeztetés alapján kell a munkálatokat végezni. Ez utóbbi elsősorban a felszíni geofizikai munkálatoknál jöhet számításba. A talajvízminőségnél említett hatások egy része megjelenhet a felszíni vizekben is. A területet és 5 km-es környezetét érintő a 32 felszíni víztest közül csupán kettő nem rendelkezik értékelt minősítéssel (adathiány miatt), az értékeléssel rendelkezők közül csupán 2/30 esetben jó az állapot, felének állapota mérsékelt (15/30), harmaduk gyenge (9/30), vagy rossz (2/30) minősítéssel rendelkezik. Bizonytalan besorolással 2/30 felszíni víztest rendelkezik. Az értékelt vízfolyás víztestek (36/30) ökológiai minősítése jó (2/30), mérsékelt (15/30), rossz (2/30), gyenge (9/30), vagy bizonytalan (2/30). A tervezéseknél a felszíni vízfolyásokat ilyen szempontból értékelni kell, a potenciálisan veszélyeztetett területeken előzetes állapotértékeléssel, esetenként a monitoring kiépítésével, havária-terv kidolgozásával. A kutatási fázis során felszínre jutott kedvezőtlen összetételű vizek kezelésére megfelelő tervet kell kidolgozni, felszíni befogadóba juttatás az illetékes zöldhatósággal, vízvédelmi és vízügyi hatósággal való egyeztetés alapján lehetséges. A termelési fázisban a szénhidrogénekkel felszínre jutott és leválasztott vizek sorsáról az idevágó jogszabályok szellemében kezeléssel, és a mélységi rezervoárba történő vízlikvidálással kell gondoskodni. A vízlikvidálással együtt a gáz–víz szétválasztásánál használt vegyszerek (metanol, esetenként glikol) a jogszabályoknak megfelelő mértékben, és környezeti hatásvizsgálat alapján juttathatók a mélységi rezervoárba. A vízhasználatok biztonságára, az emberi egészség és a környezeti állapot megőrzésére, a szennyezések megelőzésére és csökkentésére, a felszíni vizek minőségének megóvására, javítására, a víztestek jó állapotának elérésére és fenntartására, továbbá a vízi és vízközeli, valamint a felszíni víztől közvetlenül függő szárazföldi élőhelyek és élő szervezetek fennmaradásához szükséges feltételek biztosítására szolgáló intézkedésekről a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) kormányrendelet irányadó. 3.1.5. Természetvédelem Előre kell bocsátani, hogy a geotermikus koncessziók esetében a felszíni és felszín közeli képződményekkel kapcsolatos bármely szempont csak azt befolyásolja, hogy hol legyenek a majdani beruházáshoz kapcsolódó felszíni létesítmények, beleértve azt is, hogy honnan kezdődhet a fúrás. A gyakorlat azt mutatja, hogy ferde fúrások alkalmazásával – bizonyos műszaki korlátok figyelembe vételével – még egy város sem akadálya egy mélyfúrási technológián alapuló kitermelés megvalósításának. A kitörésveszély vagy bármely a fúrólyukhoz kapcsolódó potenciális szennyezés erősen a fúrólyukszáj környezetéhez kötődik. A kon152
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány cesszió kiírásakor figyelembe kell venni, hogy a mélybeli bányászati tevékenységre alkalmas terület nem feltétlenül esik egybe a felszínen használatra kijelölt területekkel, mivel a felszíni terület viszonylag jelentős része alkalmatlan lehet a kitermelés felszíni objektumainak telepítésére, akár az ökológiai rendszer érzékenysége, akár emberi létesítmények miatt. Az előírt vizsgálati szempontok mintegy kétharmada a felszínre, a földrajzi, ezen belül nagy hangsúllyal a biogeográfiai, és számottevő részben az épített, antropogén rendszerekre vonatkozik. A vizsgálat folyamán két dolgot feltétlenül figyelembe kell venni: — a kitermelésre kialakítandó végleges telephelyet ebben a vizsgálati szakaszban nem ismerhetjük, így a felszín érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatát a teljes koncesszióra javasolt területre ki kell terjeszteni. Ebből pedig következik, hogy: — a koncesszióra javasolt terület nagy mérete miatt a vizsgálatot – különösképpen a védett fajok és élőhelyek esetében – teljes részletességgel elvégezni nem lehet és nem is érdemes. Emiatt a legtöbb esetben meg kell elégednünk a lehetséges problémák feltárásával. A koncessziós tevékenység során az 1996. évi LIII., a természet védelméről szóló törvény (Tvt.) szemléletét kell érvényesíteni. Ennek értelmében természeti területek csak olyan mértékben vehetők igénybe, hogy a működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és folyamataik működőképessége fennmaradjon, továbbá a biológiai sokféleség fenntartható legyen. A védett természeti terület állapotát és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni nem lehet. A termelőhely tervezésekor figyelembe kell venni az adott térszín, illetve a közeli, érintett vagy határos területek védelmi szintjét is. A védett természeti területekre vonatkozó szabályokat a Tvt. 31. §–41. §, a természeti területekre vonatkozó szabályokat a Tvt. 16–21. §, a Natura 2000 területekre vonatkozó szabályokat pedig a 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet 8–13. § tartalmazza. A jelenleg védelem alatt álló területek ökoszisztémája általában hosszú ideig fennálló gazdasági tevékenység mellett alakult ki mai állapotában, melyet a természetvédelem konzerválni igyekszik. Az egyes élőhelyek esetében pontosan ismerni kell azt a tűréshatárt, ameddig az maradandó károsodás nélkül, rugalmasan elviseli a külső hatásokat. Sem a kompromisszumokat nem ismerő védelem, sem a gátlástalan területhasználat nem szolgálják a fenntartható fejlődés elvét. A tevékenység engedélyezésénél és szabályozásánál egyrészt figyelembe kell venni, hogy az a védett területekre is bizonyos mértékben hatni fog, másrészt, hogy közérdekű beruházásról van szó. A hatóság feladata eldönteni, hogy az érintett, védelem alatt álló ökoszisztémában beálló rövid vagy közepes távú egyensúlyváltozások arányban vannak-e a tevékenység által produkált nemzetgazdasági értékkel. A kellő körültekintés nélkül meghozott döntések ugyanúgy vezethetnek egy térség természeti értékeinek visszafordíthatatlan sérüléséhez, mint gazdasági értékének, szerepének csökkenéséhez, mely utóbbi indirekt módon, előnytelenül hat vissza a természet- és környezetvédelemre. A koncessziós tevékenység minden munkafázisát vizsgálni kell, és össze kell vetni a 314/2005. (XII. 25.), a környezetvédelmi hatásvizsgálatról és egységes környezethasználati engedélyezésről szóló kormányrendeletben foglalt tevékenységekkel. Amennyiben valamely munkafázis a rendelet 1–3 sz. mellékleteiben felsorolásra kerül, akkor a tevékenységre vonatkozó engedélyezési eljárások előtt az 1. § (3) bekezdés szerinti engedély beszerzése szükséges. A tevékenységet országos jelentőségű védett területeken a hatóság csak abban az esetben támogathatja, ha az nem okozza a terület jellegének, használatának megváltozását, a fajok és élőhelyek zavarását vagy károsodását. Ezeken a területeken a hatóság az engedélyezési eljárások során korlátozásokat tehet, vagy megtagadhatja az engedély kiadását. A országos szintű védettség esetén végezhető tevékenységek száma rendkívül korlátozott és igen erősen kontrollált, tehát csak ritka esetben gazdaságos. Nemzeti park illetékessége esetében minden tevékenységet már tervezési stádiumban egyeztetni kell az nemzeti park 153
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány igazgatóságával. A Drávaszabolcs koncesszióra javasolt területen a Duna-Dráva Nemzeti Park érintett. Az országos ökológiai hálózathoz tartozó terület igénybevétele esetében az Országos Területrendezési Tervről szóló, 2003. évi XXVI. törvény előírásait kell figyelembe venni. A törvény 3/5. sz. melléklete alapján országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetbe sorolt térségben a koncessziós tevékenységet a kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet csak végezni. (Ez a jogszabályi norma vonatkozik az országos ökológiai hálózat övezet részeire, illetve a védett lápokra is.) A kutatás nem eshet „ex lege” védett területre. „Ex lege” védett természeti területnek minősülnek a lápok, szikes tavak, kunhalmok, földvárak, források és víznyelők és barlangok. A Natura 2000 területek esetében a 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet 10. § (1) és (2) bekezdései az ottani 14. és 15. mellékletnek megfelelő hatásbecslési dokumentáció elkészítését írják elő, melynek alapján az illetékes felügyelőség elvégzi a hatásbecslést. Ha a tevékenység károsan befolyásolhat kiemelt közösségi jelentőségű fajt, populációt vagy azok élőhelyét, sem kutatás, sem kitermelés nem folytatható. A Natura 2000 hálózat részét képező területeken vonalas létesítmény kialakítása és bányászati tevékenység nem támogatott. Figyelmet kell fordítani a 92/43/EGK Irányelv 6. cikk 3. bekezdésében megfogalmazott, az akkumulálódó hatások elleni védekezésre. A mezőgazdasági tevékenységgel érintett, illetve termőföld hasznosításra alkalmatlan területek, valamint természetes vizes élőhelyek növényállományát meg kell őrizni, és be kell tartani a védett növény- és állatfajok védelmével kapcsolatos szabályokat (Tvt. 42. § [1] és [2] bekezdései, illetve a 43. § [1] bekezdései). Kutatási tevékenység az európai közösségi jelentőségű területeken csak a már meglévő földutakon végezhető, stabilizált, illetve szilárd burkolatú út nem létesíthető. Védett természeti területen, gyepen, vízálláson, nádasban csak vegetációs időn kívül, vizes élőhelyeken ezen felül csak fagyott talajon lehet gépjárművel közlekedni. Nem megfelelő talajviszonyok esetében olyan kutatási módszert kell választani, amely nem jár a terület állapotának, jellegének megváltoztatásával, nem okozza a védett vagy jelölő fajok és élőhelyek zavarását vagy károsodását, illetve nem ellentétes a kijelölés céljaival. A tevékenység helyszínén vizsgálni kell a nyomvonalas létesítmények elhelyezkedését és meg kell határozni a védőtávolságokat, melyeken belül a tevékenység nem folytatható. Természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a kutatás általában augusztus 1. és február 28. között végezhető, azonban figyelembe kell venni a területen az adott jelölő faj biológiáját is. Védett, és fokozottan védett területen is a területileg illetékes zöldhatóság engedélyéhez kötött a kutatási tevékenység. A Natura 2000-es területek nagy része Magyarországon egybe esik az országos védett területekkel. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 18. § (1) értelmében a természetes és természetközeli állapotú vizes élőhelyen, a természeti értékek fennmaradásához, a természeti rendszerek megóvásához, fenntartásához szükséges vízmennyiséget (ökológiai vízmennyiség) mesterséges beavatkozással elvonni nem lehet. Helyi jelentőségű védett természeti területeknek nevezzük a települési — Budapesten a fővárosi — önkormányzat által, rendeletben védetté nyilvánított természeti területeket. Védelmi kategóriájukat tekintve lehetnek természetvédelmi területek (TT) vagy természeti emlékek (TE) is. A tervezés során minden esetben figyelembe kell venni ezekre a területekre vonatkozó önkormányzati előírásokat. Az élőhelyekre vonatkozó értékelést a hatásvizsgálatoknál kell részletezni. A tevékenységeknél figyelemmel kell lenni ezek védelmére, a nem odaillő fajok (pl. parlagfű) elterjedésének megakadályozására. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 16. § 2 pontja értelmében a tevékenységet a talajfelszín, a felszíni és felszín alatti formakincs, a 154
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány természetes élővilág maradandó károsodása, a védett élő szervezetek, életközösségek tömeges pusztulása, biológiai sokféleségük számottevő csökkenése nélkül kell végezni. Ugyanennek a törvénynek a 16. § 1 pontja kimondja, hogy a mező-, erdő-, nád-, hal-, vadgazdálkodás (a továbbiakban: gazdálkodás) során biztosítani kell a fenntartható használatot, ami magában foglalja a természetkímélő módszerek alkalmazását és a biológiai sokféleség védelmét. További követelményeket a vízgazdálkodásról szóló 1995/LVII. és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995/LIII. törvény tartalmaz. 3.1.6. Tájvédelem (HOI) A tájvédelem témakörének legfontosabb jogi alapjaihoz a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, az Európai Tájegyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény tartoznak. Az általános tájvédelem jogszabályi alapja a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 6.§ és 7.§-ban foglalt általános előírások, amely alapján a tájvédelem a tájak esztétikai és funkcionális adottságait és jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és egyedi tájértékek megismerése, megőrzése, helyreállítása, valamint a tájak működőképességének fenntartása. A tájvédelem legfontosabb feladatai a következők: a tájhasználat lehetőségeinek (tájpotenciál) hosszú távú megőrzése a természeti erőforrások helyre nem hozható pusztításának megakadályozásával; a tájkarakter megőrzése, ami magában foglalja a tájképvédelmet is; valamint az egyedi tájértékek védelme. A Tvt. mellett a Firenzében, 2000. október 20-án kelt, az Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény is tárgyalja a témát, amely szerint a táj védelme a táj jelentős vagy jellemző sajátosságainak megőrzésére és fenntartására vonatkozik. Örökségi értékét a táj természeti adottságai és/vagy az emberi tevékenységek révén kialakult elemeinek jellemző összetétele adja. A tájvédelmi tevékenység így nem korlátozódik a védett természeti területekre. A tájvédelem alapvető célja, hogy a tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során megőrizze a tájak természetes, természetközeli állapotát, hosszú távú hasznosíthatóságát. A tájpotenciál a táj adottságainak összességében rejlő hasznosítási lehetőség, amely egyrészt a természeti tájalakító tényezők változása, másrészt a társadalom tájalakító tevékenysége következményeként megváltozhat (CSIMA 2008). A táj terhelhetősége alatt a tájnak olyan mértékű igénybevételét értjük, amely mellett a növényzet, az állatvilág, a vizek, a levegő és a talaj, illetve ezeknek az élő és élettelen elemeknek egymással kölcsönhatásban álló együttese (az ökoszisztéma) maradandóan nem károsodik (CSIMA 2008). A tájterhelhetőségi vizsgálat során meg kell állapítani azt, hogy a tervezett bányászati tevékenység milyen követelményekkel jár a táj, tájrészlet, illetve a védett és a nem védett tájelemek, elem-együttesek állapotára. Figyelembe kell venni a 2003. évi XXVI. törvényben kihirdetett Országos Területrendezési Terv (OTrT) Országos Ökológiai Hálózat övezete mellett az Országos és térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetre vonatkozó előírásait, valamint az érintett térségek, megyék területrendezési terveit, a települések szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának tartalmait, tilalmait. A bányatelek megállapítás akkor engedélyezhető, ha összhangban van a megyei területrendezési tervvel és az érintett település településrendezési eszközeivel (OTrT 11. §). Az országos övezetekre vonatkozó szabályok Országos ökológiai hálózat övezet: bányászati tevékenységet folytatni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó előírások alkalmazásával lehet (13.§ [2]).
155
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete: az övezetben külszíni bányatelket megállapítani és bányászati tevékenységet engedélyezni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet. (13/A. § [2]). Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete: az övezetben külszíni bányatelket megállapítani és bányászati tevékenységet engedélyezni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet. (14. § [2]). Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete: Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni (14/A. § [4]). Világörökségi és világörökségi várományos terület: új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek területe nem bővíthető (14/B. § [2] b). Kiemelt térségi és megyei övezetekre vonatkozó szabályok Magterület övezete: az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető (OTrT 17. § [6]). Ökológiai folyosó övezete: az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető (OTrT 18. § [5]). A bányák az eredeti tájkaraktert meghatározó természeti adottságokat a legtöbb esetben visszafordíthatatlanul módosítják. E tényező szempontjából tehát a bánya, bányanyitás a tájkarakter kedvezőtlen eleme. Emellett a (külszíni) bányák által okozott tájsebek, a megváltoztatott felszínek esztétikai szempontból jelentenek negatív hatást. A bányászat által kialakított új terepformák, az esetlegesen, újonnan megjelenő vízfelület és az ahhoz kötődő újrahasznosítási formák a legtöbb esetben döntő módon megváltoztatják a tájat. A bányát magába foglaló táj típusa, területhasználata módosíthatja a tájképi adottságokat, ezáltal a bánya tájkarakterben betöltött szerepét. A külszíni bányászatból adódó terhelések lehetséges következményei: élővilág, illetve élőhely teljes megsemmisülése a bányaterületen; élővilág zavarása (por, zajszennyezés, pionír és inváziós fajok terjedése stb.) a hatás területeken; talaj-, illetve karsztvíz szennyezése, hidrológiai jellemzők módosítása; másodlagos hatások (felszínmozgások, felszíni vízmedrek és vizes területek kiszáradása stb.). Mélyművelésű bányászat esetében a felszínen elhelyezkedő üzemrészek terhelései mellett a bányászatnak a terepfelszínt nagy területen módosító hatásaival (pl. roskadás, süllyedés) kell számolni. Kőolaj- és földgázkitermelésnél a nyersanyag geológiai elhelyezkedéséből kifolyólag főként a felszíni létesítmények okozhatnak terheléseket. Minden bányászati tevékenységnél közös az, hogy az anyagszállítás miatt számolni kell a feltáró- és szállító utakon folyó forgalom által okozott terhelésekkel. Újrahasznosítástól függően, de leginkább a természeti tényezők módosulnak, de döntő változás következik be a tájszerkezeti- és tájképi tényezők esetében is. Ugyanakkor a bányához kapcsolódó járulékos beruházások (feldolgozóipar, erőmű, szállítóvezetékek és útvonalak stb.) is jelentősen befolyásolhatják a tájszerkezetet és a tájkaraktert. A bányászat felhagyását követő újrahasznosításnak is nagy a szerepe a tájszerkezet alakításában. Vannak intenzívebb újrahasznosítási formák, amelyek tájszerkezetet döntő módon is meghatározhatják (pl. lakó-, ipari- vagy rekreációs hasznosítás). Az utóhasznosítással összefüggésben a tájgondozás (kezelés, fenntartás, illetve maga a tájhasználat) megvalósulása, vagy hiánya szintén befolyásolja a tájkaraktert egyrészt közvetlenül, másrészt a tájképi tényezők módosításával. (CSIMA et al. 2003) Az 1993. évi XLVIII. évi Bányatörvény alapján a bányatelek megállapítás dokumentációja csak a tájrendezési előterv dokumentációjával együtt kerülhet előterjesztésre és 3 év után a végleges tájrendezési tervet is kötelezően el kell készíteni. A Bányatörvény 36. § (1) értelmében a bányavállalkozó köteles azt a külszíni területet, amelynek használhatósága a 156
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány bányászati tevékenység következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki üzemi tervnek megfelelően, fokozatosan helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe illően kialakítani (tájrendezés). 3.1.7. A termőföld védelme A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX törvény (Tfvt.) II. fejezete tárgyalja a termőföld hasznosítására, a termőföld mennyiségi védelmére (földvédelemre) és a földminősítésre vonatkozó szabályokat. Az új törvényi szabályozás célja, hogy a termőföldek — s ezen belül is elsősorban a jó minőségű földek — termőképességének, és mennyiségének fenntartása biztosított legyen, és hogy az előírásoknak az ingatlanügyi hatóság az eljárása során kellően érvényt tudjon szerezni. A termőföld fogalmát a Tfvt. 2. § 19. pontja határozza meg. A korábbi szabályozás hiányosságát küszöböli ki a törvény azzal, hogy külön szabályokat állapít meg arra az esetre, amikor a földvédelem szempontjait a földhivatal nem ügydöntő hatóságként, hanem más hatóságok előtt folyó eljárásokban szakhatóságként érvényesíti. A szakhatósági hozzájárulást meg kell tagadni, ha az engedélyezés iránti kérelem átlagosnál jobb minőségű termőföldet érint, azonban a tervezett tevékenység végzésére, létesítmény elhelyezésére hasonló körülmények és feltételek esetén átlagos, vagy átlagosnál gyengébb minőségű termőföldeken is sor kerülhet. A törvény rögzíti, hogy milyen tevékenységek minősülnek a termőföld más célú hasznosításának, s hogy csak az ingatlanügyi hatóság előzetes engedélyével lehet termőföldet más célra hasznosítani. Kimondja, hogy a földhivatal engedélyének hiánya esetén a más hatóságok által kiadott engedélyek nem mentesítik az igénybevevőt az e törvényben foglalt jogkövetkezmények alól, továbbá más hatóságok a termőföldet érintő engedélyezési eljárásuk során kötelesek meggyőződni arról, hogy rendelkezésre áll-e a termőföld más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági határozat. A termőföld más célú hasznosítását engedélyező földhivatali határozat hiányában más hatóságnak az eljárását fel kell függesztenie. Más célú hasznosításnak minősül a hasznosítási kötelezettségtől való olyan eltérés (időleges, vagy végleges), mellyel a termőföld a továbbiakban mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná válik, a termőföld belterületbe vonása és az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó üzem-, majorfásítás, az út, vasút és egyéb műszaki létesítményhez tartozó fásítás. (A hasznosítási kötelezettségre vonatkozóan a Tfvt. 5.§ (1) bekezdése rendelkezik, melynek értelmében a földhasználó köteles — választása szerint — a termőföldet művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítani, vagy a termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírások betartása mellet a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozni. Nem illeti meg a földhasználót ez a választási lehetőség szőlő és gyümölcsös esetében, mivel a törvény kategorikusan előírja, hogy szőlőt és gyümölcsöst a művelési ágának megfelelő termeléssel kell hasznosítani.) Termőföldet más célra igénybe venni csak kivételesen, elsősorban gyengébb minőségű termőföld igénybevételével lehet. Átlagosnál jobb minőségű termőföldet más célra hasznosítani csak időlegesen, vagy helyhez kötött beruházás (meglévő létesítmények bővítése, közlekedési és közmű kapcsolatainak kiépítése, bányaüzem és más természeti kincs kitermeléséhez szükséges létesítmény telepítése) céljából lehet Az igénybevételt az indokolt szükségletnek megfelelő legkisebb területre kell korlátozni. A más célú hasznosítás iránti kérelemnek tartalmaznia kell: az érintett földrészletek helyrajzi számát, a más célú hasznosításhoz szükséges teljes területigényt, annak célját, ha időleges az igénybevétel, akkor időtartamát és az igénybevevő megnevezését valamint
157
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány lakcímét (székhelyét). A más célú hasznosítás engedélyezéséről szóló határozat öt éves érvényességi ideje csökkentésre került négy évre. A határozat érvényességi idején belül azonos területre benyújtott más célú hasznosítási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A más célú hasznosítás engedélyezéséről hozott határozatát a földhivatal tájékoztatásul megküldi a talajvédelmi hatóságnak és az illetékes önkormányzatnak. Időleges más célú hasznosításnak minősül: ha a lábon álló termény megsemmisül, vagy terméskiesés következik be, vagy az időszerű mezőgazdasági munkák akadályozására kerül sor, vagy a talajszerkezet károsodik. Az időleges más célú hasznosításra szóló engedélyt legfeljebb 5 évre lehet megadni, melynek befejezését követően az igénybevevő köteles az ingatlan-nyilvántartásban rögzített előző állapotot helyreállítani és a termőföldet mező- vagy erdőgazdasági termelésre alkalmassá tenni (eredeti állapot helyreállítása) Nem engedélyköteles, de az igénybevételt 8 napon belül be kell jelenteni a földhivatalnak az alábbi esetekben: villamos berendezések elhelyezését biztosító használati jog, vezetékjog, vízvezetési és bányaszolgalmi jog olyan gyakorlása, mely a talajvédelmi előírások betartását nem teszik lehetővé, továbbá azonnali intézkedés megtételét követelő természeti csapás (havária) elhárítása során történő időleges termőföld igénybevételekor. A termőföld más célú hasznosítása esetén egyszeri földvédelmi járulékot kell fizetni melynek alapját az érintett termőföld aranykorona értéke és művelési ága képezi. A jelenleg mezőgazdasági hasznosítású területek tervezett más célú hasznosításánál, illetve a fejlesztési irányok és arányok meghatározása során — az általános jogszabályi követelmények érvényre juttatása mellett — figyelemmel kell lenni az adott településre egyedileg jellemző helyi adottságokra is. A törzskönyvi adatok ehhez szolgálnak kiindulási alapul, a tervezésnél ezekre mindenféleképpen tekintettel kell lenni. A tervek készítése során az OTÉK 4. § (4) bekezdését is figyelembe kell venni, mely szerint: „A szabályozási terv jóváhagyandó munkarészét az ingatlan-nyilvántartási térkép hiteles másolatának felhasználásával kell elkészíteni." A koncessziós tevékenység során a beavatkozásokat úgy kell végezni, hogy azok a talajt a lehető legkisebb mértékben vegyék igénybe. A termőföldek minőségének figyelembe vételéhez adatszolgáltatás kérhető. Az információk felhasználása lehetővé teszi, hogy a beruházást lehetőleg rosszabb termőfölddel fedett térszínre tervezzék. Helyhez kötött létesítmény esetében lehetőség van átlagosnál jobb minőségű termőföld más célra történő hasznosítására (a hasznosítási kötelezettségtől való eltéréssel kapcsolatban a Tfvt. 10. § [1] bekezdése, az átlagosnál jobb minőségű termőföld igénybevételével kapcsolatban a Tfvt. 11. § [1] szakaszában leírtak a mérvadók). A tervezés során különös figyelmet kell fordítani az elérési útvonalak kialakítására is, ezek kiépítése és használata ugyancsak károsító tényezőként léphet fel. A 400 m2-t meghaladó területigényű beruházás esetében talajvédelmi tervet kell készíteni a 130/2009. (X. 8.) FVM rendelettel módosított 90/2008. (VII. 18) FVM rendeletnek megfelelően. A kitermelt humuszos réteg megfelelő elhelyezéséről a beruházónak gondoskodnia kell. A beruházás nem akadályozhatja a szomszédos termőföldek hasznosítását, az erre vonatkozó előírásokat a Tfvt. III. fejezet 43. §-a tartalmazza. A koncessziós tevékenység során a környező területekre nem kerülhet a talaj minőségét rontó anyag, a termőföldön történő hulladéktárolást pedig a Tfvt. 48. § (1) bekezdése tiltja. A felhagyási időszakban végzendő rehabilitációs tevékenységnek ki kell terjednie a megbontott, esetleg károsodott talajtakaró helyreállítására is. A kutatási és termelési tevékenységek során a fúrási melléktermékek (fúrási folyadék, iszap), valamint a felszínre hozott fluidumokból kivált anyagok veszélyes, vagy esetenként 158
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány radioaktív anyagoknak minősülhetnek. Ezek átmeneti tárolásáról és végleges lerakóba szállításáról gondoskodni kell. 3.1.8. Erdőgazdálkodás, vadvédelem Az erdőterületek igénybevételével kapcsolatos kérdésekben az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII törvény (a továbbiakban Evt.) előírásait kell figyelembe venni. Erdőt igénybe venni csak kivételes esetben, kizárólag a közérdekkel összhangban lehetséges, ha más, erdővel nem fedett terület a térségben nem áll rendelkezésre. (Az erdő meglétét az Evt. 6. §-ban leírt feltételek szerint határozzák meg.) Amennyiben a koncessziós tevékenység megvalósítása erdőterület termelésből való kivonásával jár, abban az esetben meg kell szerezni az illetékes hatóság előzetes engedélyét. Az erdő igénybevételét, az ahhoz kapcsolódó, az Evt. 40. § (3) bekezdés szerinti erdőterv-módosítást az erdészeti hatóságnál kell engedélyeztetni, a szükséges fakitermelést pedig az Evt. 41. § (1) bekezdése alapján kell bejelenteni. A magas ökológiai értékű, természetszerű erdők igénybevételét lehetőleg kerülni kell. Ha ez lehetetlen, törekedni kell az igénybevétel minimalizálására, a tevékenységnek az alacsonyabb természetességi kategóriájú erdőkre való koncentrálására. A törvény rögzíti az erdőterv-módosítási, fakitermelési és csereerdősítési előírásokat is. A területen a vadászattal kapcsolatos tevékenységek megzavarását el kell kerülni. Az ezzel kapcsolatos teendőket a közvélemény tájékoztatási és konzultációs tervben is célszerű rögzíteni. 3.1.9. Az épített környezet, és a kulturális örökség védelme A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (Kötv.) alapján az örökségvédelem hatálya a kulturális örökség elemeire (a régészeti örökség, műemléki értékek, a kulturális javak), valamint az ezekkel kapcsolatos minden tevékenységre, személyre és szervezetre kiterjed. A kulturális örökség ingatlan elemei két csoportra bonthatók a régészeti örökség (régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek, régészeti emlékek) és a műemléki értékek (nyilvántartott műemléki értékek, műemlékek, történeti kertek, műemléki területek, temetők és temetkezési emlékhelyek). Ugyancsak a Kötv. rendelkezik az emlékhelyek (nemzeti, történelmi és kiemelt nemzeti emlékhelyek) védelméről. A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Egyezmény szerinti Világörökségi Listára felvett területekkel kapcsolatban a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény az, amely a világörökségi, világörökségi várományos helyszínek és azok védőövezetének használatát szabályozza. Világörökségi vagy világörökség várományos területté csak kulturális örökségi védelmet élvező terület, illetve védett természeti terület nyilvánítható. A vizsgálati tevékenység során a földmunkával járó fejlesztésekkel a régészeti lelőhelyeket, a kormányrendeletben meghatározott esetekben, el kell kerülni. (A régészeti lelőhelyekre, védőterületeikre és a műemlékekre vonatkozó közhiteles nyilvántartást a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ vezeti, a szükséges adatok innen kérhetők le.). Nagyberuházáshoz kapcsolódó létesítmények előkészítése során a Kötv. 23/C. §-a szerinti előzetes régészeti dokumentációra van szükség. Abban az esetben, ha a lelőhely elkerülése nem valósítható meg vagy a költségeket aránytalanul megnövelné, a lelőhelyet előzetesen fel kell tárni. A vizsgálati tevékenység keretében a konkrét régészeti, valamint műemléki érintettségről az illetékes örökségvédelmi hatósággal a tervezési folyamatban egyeztetni ajánlott. 159
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Az egyedi engedélyezési eljárások során az MBFH-ról szóló 267/2006. (XII. 20.) kormányrendelet 2. melléklet 11. pontja alapján a területileg illetékes járási hivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályát szakhatóságként kell bevonni. A Kötv. 7. § 20. pontja szerint nagyberuházásnak minősülő beruházás esetében a Kötv. 23/C. § (1) bekezdése értelmében előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. (A Kötv. 7. § (20) bekezdése értelmében 2015. január 1.-től az 500 millió forintos értékhatárt meghaladó, teljes bekerülési költségű beruházások is nagyberuházásnak minősülnek.) Olyan, más hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységet, mely a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken jogszabályban meghatározott mélységet meghaladó földmunkával jár, a régészeti örökség és a műemléki értékek védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Kormányrendelet (Kr.) értelmében a területileg illetékes járási hivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatala hatóságként engedélyez. A régészeti örökség elemei a lelőhelyről csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. A Kötv. 22. §-a értelmében a földmunkával veszélyeztetett nyilvántartott régészeti lelőhelyet előzetesen fel kell tárni. A megelőző régészeti feltárás módszerét az örökségvédelmi hatóság határozza meg a hatályos jogszabályok figyelembe vételével. A feltárások rendjét a Kötv. és a Kr. szabályozza. A megelőző feltárásokkal kapcsolatban felmerülő szakmai kérdésekben a hatóság álláspontja az irányadó. Ha régészeti feltárás nélkül régészeti emlék, régészeti lelet, vagy annak tűnő tárgy kerül elő a kivitelezés során a Kötv 24. §-a értelmében ún. mentő feltárást kell végezni régészeti lelőhelynek nem minősülő területen is. (Mivel megfelelő technológiák léteznek viszonylag nagy területek régészeti szempontú, bolygatásmentes átvizsgálására, az ilyen esetek kellő körültekintéssel nagyrészt elkerülhetők.) A tervezés során figyelembe kell venni az érintett önkormányzatok építési és területrendezési terveiben rögzített, helyi védettséget élvező objektumokkal kapcsolatos korlátozásokat (elkerülés, tájképi vonatkozások stb.). Bár a hasznosításra kerülő mélyfúrások kiválasztása a kutatási fázis után történik, célszerű már a kutatás megkezdése előtt tájékozódni a vizsgálati területen található és az örökségvédelem tárgykörébe tartozó objektumokról, illetve elvégezni a helyszíni egyeztetést az illetékes önkormányzattal is. A Kr. 63. § (2) bekezdése alapján lehetősége van a beruházónak előzetes szakhatósági állásfoglalást kérni az illetékes járási építésügyi és örökségvédelmi hivataltól régészeti lelőhelyet, régészeti védőövezetet, műemléket, műemléki területet vagy világörökségi területet érintő engedélyezési eljáráshoz. Régészeti szempontból javasolt a kutatások során előnyben részesíteni a zártrendszerű, iszapgödörmentes fúrási technológia alkalmazása. A vizsgálati terület örökségvédelem alatt álló objektumait a 48. táblázat sorolja fel. A listában csak a szorosan vett tárgyi műemlékek, ezen belül is az önálló helyrajzi számmal ellátott ingatlanok szerepelnek a (191/2001. (X. 18.) Kormányrendelet) alapján. A felsorolás nem tartalmazza a 2001 után nyilvántartásba vett, örökségvédelem alá eső objektumokat.
160
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 48. táblázat. Örökségvédelem alá eső objektumok a Drávaszabolcs vizsgálati területen (II. kategória)3 Településrész
Beremend Borjád Szigetvár Szigetvár Szigetvár Szigetvár Szigetvár Szigetvár-Zsibót
Törzsszám
9652 9503 463 470 472 473 474 10040
Utca, házszám
Kossuth Lajos u. Deák Ferenc u. 1. Bástya u. 3. Vár u. 1. Zárda u. Zárda u. Zrínyi tér 1. Domolospuszta
Megnevezés
Gör.kel. szerb templom Vízimalom Lakóház (Korán iskola) Szálloda és múzeum Zeneiskola, volt ferences kolostor R. k. templom (volt ferences) Városháza Kastély, szálloda
A listában csak a szorosan vett tárgyi műemlékek, ezen belül is az önálló helyrajzi számmal ellátott ingatlanok szerepelnek. Sajnos a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban kezelt részletes Baranya megyei műemlékjegyzék-lista számunkra nem elérhető. Világörökség és világörökség-várományos terület Kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Egyezmény szerinti Világörökségi Listára felvett területek, valamint a világörökségi helyszínek szakmai feltételeinek megfelelő azon területek tartoznak, amelyeket Magyarország, mint részes állam nevében jogszabály által felhatalmazott testület kiválasztott arra, hogy a Világörökségi Listára jelöltek legyenek. A vizsgálati területet egy világörökség-várományos terület, a római limes magyarországi szakasza is érinti. A római limes hazánk legnagyobb kiterjedésű, területileg összefüggő kulturális öröksége. A védettségre váró objektumok között katonai létesítmények, erődök, őrtornyok, utak, mesterséges gátak, sáncok és polgári létesítmények lehetnek. Az egyes különálló helyszínek közötti „kohéziós erő” a határvonal mentén haladó limes–út. Ennek ismert szakaszai adják nálunk a világörökségi helyszín nyomvonalát, gerincét. A limes út, illetve a Duna nyomvonalát követve kijelölhetők azok a települések, amelyek kül- vagy belterületei érintettek lehetnek a projektben. A római limes az UNESCO által kijelölt egységes világörökségi területet fog alkotni, amely 8 országot érint, a Magyarország részvételével jelenleg is folyamatban lévő projektben pedig 5 ország vesz részt. A világörökségi cím egyrészt rangot, elismerést, pezsgő kulturális turizmust és ezzel gazdasági fellendülést hozhat, másrészt azonban olyan kötelezettségeket, megszorításokat is jelent, melyek a világörökségi helyszín megmaradását és fejlesztését szolgálják. A római limes magyarországi szakaszáról (mintegy 500 km) 2011-ben elkészült a részletes feltáró, összefoglaló vizsgálat. A limes világörökség-várományos területe a vizsgálati terület keleti zónáját érinti. A Baranya megyei világörökség- és világörökség-várományos területeket mutatja a 65. ábra.
3
I. kategóriába tartozó, örökségvédelem alá eső objektumok a Drávaszabolcs vizsgálati területen nincsenek. 161
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
65. ábra. Világörökség és világörökség-várományos terület övezete a Drávaszabolcs vizsgálati területen és térségében. (A Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. Területi és építésügyi osztálya 2013 nyomán)
Régészeti lelőhelyek A lelőhelyek jelentősége szempontjából a Kötv. megkülönböztet általános, területi és országos védelem alatt álló lelőhelyeket. A nyilvántartott „ex lege” védelemben részesülnek a Kötv. 11. §-a alapján. A védett lelőhelyek esetében egyedi jogi aktussal, miniszteri döntéssel történik a védetté nyilvánítás, a jogszabály ebben az esetben régészeti védőövezetet is kijelölhet, illetve állami elővásárlási jogot is megállapíthat a védett ingatlanra. A kiemelten védett lelőhelyek országos védelemben részesülnek. Fokozottan védettek azok a lelőhelyek, melyek tudományos jelentősége megállapítható és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedő fontossággal bírnak (Kötv. 13. § [4]). Régészeti szempontból nagy jelentőségűek az egykori földvárak és a kunhalmok, melyek a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Tv. szerint „ex lege” védettek. 3.1.10. Társadalmi vonatkozások A kőolaj- és földgázkutatási tevékenység során csak rövid idejű, a munkálatok befejezéséig tartó beavatkozás történik a természeti környezetben. A Bányatörvény 36. § (1) értelmében a bányavállalkozó köteles azt a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki üzemi tervnek megfelelően, fokozatosan helyreállítani, 162
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe illően kialakítani (tájrendezés). Ugyanakkor a Bányatörvény 36. § (6) értelmében nem kell elvégezni azoknak a bányászati célú mélyfúrásoknak a tájrendezését, amelyek hasznosításra kerülnek. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 6. § (2) bekezdése alapján „A tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során meg kell őrizni a tájak természetes és természetközeli állapotát, továbbá gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról.” A 7.§ a következőképpen rendelkezik: „(1) A történelmileg kialakult természetkímélő hasznosítási módok figyelembevételével biztosítani kell a természeti terület használata és fejlesztése során a táj jellegének, esztétikai, természeti értékeinek, a tájakra jellemző természeti rendszereknek és egyedi tájértékeknek a megóvását. (2) A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében: — gondoskodni kell az épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések külterületi elhelyezése során azoknak a természeti értékek, a mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolásával történő tájba illesztéséről Mindezek miatt a tervezett objektumok esztétikai és vizuális hatásait nem csak az érintett lakosságnak, hanem a tájvédelemért felelős hatóságnak is be kell mutatni a szükséges engedélyezési eljárások során.
163
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
3.2. A bányászati tevékenység értékelése a felszíni és felszín alatti víztestekre, ivóvízbázisokra vonatkozóan, a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális, vagy országhatáron átnyúló hatások bemutatása A szénhidrogén bányászat hatásainak értékelésénél figyelemmel kell lenni a kutatási, termelési és felhagyási fázisokra, valamint a területen korábban végzett bányászati tevékenységek eddig bekövetkezett hatásaira is. Ez utóbbi célja kettős: egyrészt a korábbi hatások ismerete jelzi azt a kört, melyre az újabb tevékenységek során számítani kell, és amelyre megfelelően fel kell készülni, vagy melyeket lehetőség szerint el kell kerülni. Másrészt az újabb bányászati tevékenységek helyszínein célszerű lesz felmérni és összegezni a korábbi tevékenységektől „örökölt” következményeket és hatásokat is, viszonyítási alapként is, terheltségi állapotként is. A Drávaszabolcs vizsgálati területen és környékén, hasonlóan az eddig más területeken végzett szénhidrogén-bányászati tevékenységeknél készített „Műszaki Üzemi Terv”-ekhez, azok bányaveszélyekkel, bányakárokkal, tájrendezéssel, környezetvédelemmel, (azon belül a talaj-, talajvíz- és ivóvízbázis-védelemmel, levegő tisztaságvédelemmel, zajvédelemmel és hulladékgazdálkodással) foglalkozó fejezetei megfelelő alapul és követendő példaként szolgálnak az újabban jelentkező bányászati tevékenységeknél. Különösen fontos elemét jelenti ezeknek a terveknek az a tény, hogy ezekbe már a korábbi terület-, vagy térségspecifikus bányászati tapasztalatok, valamint a területileg illetékes bányakapitányság és zöldhatóság, (környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság) jelentős gyakorlati tapasztalata és szemlélete is megjelent. A továbbiakban a szénhidrogén-bányászati tevékenységek hatásait három főbb egység szerint tárgyaljuk, aszerint, hogy azok a rezervoárokban, a rezervoárok és a felszín közötti részben, illetve a felszínen jelentkezhetnek. 3.2.1. Hatások a rezervoárokban A Drávaszabolcs vizsgálati terület potenciális szénhidrogén-rezervoárjait a paleozoos metamorfitok bontott zónáiban, a felső-karbon és perm homokkövekben, a mezozoos karbonátok karsztosodott zónáiban, a prepannóniai miocén, elsősorban badeni homokkövekben, breccsa–konglomerátumokban, a lithothamniumos mészkőben, a korapannóniai rétegsor alsó részein található homokos–homokköves, mészmárgás rétegeiben, alsó-pannóniai homokkövekben, valamint a felső-pannóniai rétegsor homokköves rétegeiben találjuk. A rétegek kőolajat, földgázt tárol(hat)nak. A kvarter képződményekben tárolt vizek általában 450–750 mg/l közötti összes oldottanyag-tartalommal (TDS) rendelkeznek és jellemzően CaMgHCO3-os, MgCaHCO3-os és NaCaMgHCO3-os kémiai jellegűek. A víztartóban intenzív áramlások zajlanak. A Dunántúli Formációcsoport képződményeiben tárolt vizek rendszerint 1200 mg/l alatti (300–1500 mg/l) TDS-űek, melyhez leginkább CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3-os kémiai jelleg társul. Nagyobb mélységben előfordulhatnak NaCaMgHCO3-os, illetve NaHCO3-os kémiai jellegű vizek is. Az alacsony sótartalmú vizek a kvarter és a felső-pannóniai (Dunántúli Formációcsoport) összletben uralkodó intenzív áramlási rendszer meglétére utalnak. A Pellérd térségében előforduló több ezer–néhány tízezer mg/l-es szulfátos vizek előfordulása antropogén szennyezés eredménye (uránérc bányászat zagytározói). Az alsó-pannóniai összletben többnyire 500–1000 mg/l TDS-ű, CaMgHCO3-os, illetve CaMgNaHCO3-os, valamint NaHCO3-os kémiai jellegű vizeket találunk. 164
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A prepannóniai miocén képződményekben (Lajtai Mészkő és Tinnyei Formációk) tárolt vizek összetétele nagyobbrészt CaMgHCO3-os, CaMgNaHCO3SO4-os, összes oldottanyagtartalma 580–930 mg/l. Nagyobb (kb. >600 m) mélységben NaHCO3-os kémiai jellegű és 930–1220 mg/l TDS-sű vizeket találunk. Az aljzati képződményekből származó vizek a területen többnyire alacsony, 500–950 mg/les TDS-sel és CaMgHCO3-os, MgCaHCO3-os, CaMgNaHCO3-os MgCaNaHCO3-os kémiai jelleggel rendelkeznek. Néhány esetben figyelhető meg csak 2000 mg/l-t meghaladó TDS (Szigetvár: kréta képződmények, Szentlőrinc: paleozoos metamorfitok) és magasabb kloridtartalom. Az aljzati víztartókra fentebbiek értelmében intenzív vízáramlás a jellemző. Az alapállapot értékelésénél tekintettel kell lenni arra, hogy a rezervoárokban a korábbi fúrásos kutatásokhoz kapcsolódóan a fúrófolyadék veszteségeihez kapcsolódó lokális szennyeződésekre számítani lehet. A sikeres szénhidrogén-kutatás után várható termelések hatására akár nyomáscsökkenés is bekövetkezhet. Ezzel ellentétben a szénhidrogén-kihozatal érdekében végzett vízbesajtolások a rétegenergia helyreállítása során lokálisan akár többletnyomással jelentkezhettek. Ugyancsak számolni kell a kútmunkálati folyadékok és más szénhidrogén-termeléshez kapcsolódó technológiai szennyvizeknek a szénhidrogénekkel együtt termelt rétegvizekkel együtt történő majdani visszasajtolásának hatásaival is. Ezeknek a vízlikvidálásnak is nevezett tevékenységnek az adott rezervoárt érintő minőségi és mennyiségi hatásai is lehetnek. Amennyiben nem konvencionális szénhidrogének kutatásáról, termeléséről lesz szó, ott számolni kell a hidraulikus rétegrepesztések hatásaival is. Itt a tervezésnél figyelemmel kell lenni arra, hogy a repesztések sem meglévő tektonikai elemet, sem korábbi kutatások kútjait ne érintsen oly módon, hogy azok mentén vagy mellett, a mélységi fluidum a felsőbb rétegekbe kerülhessen. A technológiához használt folyadékok ismételt felszínre kerülése esetére a megfelelő védelem tervezésével és kialakításával fel kell készülni. A mélyinjektálásokkal, vízlikvidálásokkal és visszasajtolásokkal kapcsolatos vonatkozó jogi szabályozás, a 219/2004. (VII. 21.) kormányrendelet a felszín alatti vizek védelméről” 11. §-a a következő idevágó részeket tartalmazza: „11. § (1) Tilos szennyező anyagnak mélyinjektálással történő elhelyezése vagy bármilyen módon történő mélybesajtolása, kivéve a (2) bekezdésben foglaltakat. (2) A felszín alatti vízbe, földtani közegbe a (3) bekezdés szerinti feltételek teljesülése esetén, az olyan természeti okokból más célra tartósan alkalmatlan földtani képződménybe, amely a szennyező anyagok — beleértve a szén-dioxidot is — továbbterjedése szempontjából zártnak tekinthető szénhidrogén tároló, a felszín alatti víz minőségromlás minden jelenlegi vagy jövőbeni veszélyének kizárásával a 13. § szerint engedélyezhető: a) az olyan veszélyes anyagokat nem tartalmazó vizek visszasajtolása, amelyek a bányászati kutatáshoz, feltáráshoz, kitermeléshez tartozó tevékenységből származnak,” továbbá „(3) A (2) bekezdés szerinti tevékenységre engedély akkor adható ki, ha komplex értékelésre támaszkodó vizsgálatokkal is bizonyított, hogy a visszasajtolás, besajtolás: a) az adott tevékenységből származik, és nem tartalmaz az adott tevékenységből származótól eltérő anyagot, és b) a felszín alatti vizek szennyezésének megelőzése az elérhető legjobb technika alkalmazásával történik, és c) nem veszélyezteti a környezeti elemek — különösen a felszín alatti vizek — mennyiségi és minőségi viszonyait, a környezeti célkitűzések teljesülését, továbbá d) az a), b) és c) pontokban foglaltak teljesülése ellenőrzött.
165
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány (4) Az (1)–(3) bekezdésekben, valamint a 10. §-ban foglalt előírásokból következő intézkedéseket bele kell foglalni a külön jogszabály szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási terv intézkedési programjába”. Mindezek mellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy e jogszabály megszületése előtti időkben végzett bányászati tevékenységek esetében a szabályozás nem volt ennyire szigorú, így azok esetében előfordulhatnak olyan hatások is, melyek elválasztása az újabb tevékenységektől az újabb bányászatot végző érdeke is. A tervezett tevékenységeknél tehát a korábbiak során megismert hatásokkal kell számolnunk. A porózus rezervoárokban várható hatások esetében figyelemmel kell lenni arra is, hogy előfordulhat jelentős nyomáscsökkenés is, melynek kompakciós következményeként a rétegbeli porozitás csökkenhet és így a későbbi, a bányászat felhagyása után esetlegesen jelentkező mélytárolási lehetőségek csökkenhetnek. A kompakció esetleges felszíni hatásait a későbbiekben vizsgálni szükséges. Hangsúlyozni kell, hogy a szénhidrogén-termelések, valamint a kapcsolódó vízvisszasajtolások és a területet érintő jövőbeli esetleges geotermikus hasznosításokhoz kapcsolódó hévíztermelések, geotermikus termelések–visszasajtolások közötti összefüggések tisztázása alapvető fontosságú feladat kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy a konkrét kutatási, termelési helyszínek ismeretében a késő-pannóniai, illetve az aljzati hévízrezervoárok térségében szükség lesz mind a termelési körzetek lokális, mind a kapcsolódó termálvíztest regionális hidrogeológiai értékelésére, a meglévő és várható, vagy lehetséges kölcsönhatások modellezésére. A hidrogeológiai vizsgálatok alapján a termálvíztestet érintő kedvezőtlen hatások csökkentésére, vagy megelőzésére kidolgozott intézkedéseket a 221/2004. (VII. 21.) kormányrendelet értelmében a vonatkozó vízgyűjtőgazdálkodási tervbe is be kell majd illeszteni. A vizsgálati területet érintő felszín alatti víztestek minőségi szempontból többnyire jó minősítéssel rendelkeznek, ugyanakkor a sp.3.3.1 és p.3.3.1 víztestek szennyezett védőterület és diffúz nitrát miatt, a sp.1.11.2 a szennyezett védőterület és termelő kút miatt, a sh.1.12 és h.1.12 víztestek szennyezett ivóvízbázis védőterület miatt gyenge minősítésűek (35. táblázat). A k.3.1 karsztvíztest és a sp.3.3.1 víztest diffúz nitrátszennyezés következtében gyenge minősítéssel (is) rendelkeznek. A sp.1.15.2 jelű sekély porózus víztest kockázatos besorolást kapott nitrát tekintetében (36. táblázat). A víztestek mennyiségi állapota minden esetben jó. Fentebbiek következtében a tervezett tevékenység során fokozottan figyelembe kell venni, hogy a víztestek állapota nem romolhat, illetve a mennyiségi és minőségi jó állapotot a VGT célkitűzései alapján legkésőbb 2021, 2027, vagy az utánra el kell érni. 3.2.2. Hatások a rezervoárok és a felszín között A nagymélységben lévő rezervoárt és a felszínt kutak kötik össze. Ezek egy része, — a termelő és a visszasajtoló kutak, — aktív szereplői a szénhidrogén rezervoárok hasznosításának. Mások a hasznosítás szempontjából passzív kutak, pl. újonnan létesített megfigyelő kutak, tartalék kutak, korábbi kutatások fennmaradt kútjai, pl. meddő CH-kutak. Ezek a kutak a létesítésük során, az esetleges rossz kiképzés, vagy utólagos sérülések, meghibásodások következtében potenciálisan érinthetik a rezervoár felett lévő vízadó rétegeket, a sérülékeny-, valamint a felszín felőli szennyeződéstől egyébként védett ivóvízbázisok vízadóit is. Erre vonatkozóan, bizonyos szcenáriók melletti hatásbecslések adhatók a rezervoárban és a felette lévő vízadókban lévő hidrogeológiai információk (nyomásszintek, hőmérsékletek, sótartalom, gáztartalom és vízkémiai összetétel adatok és hidraulikai paraméterek) alapján.
166
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány A kutatófúrások rossz kiképzése miatt, és/vagy a termelő kutak esetleges meghibásodása esetén előfordulhat, hogy a sekélyebb szintben található (termál)víztartókba bejuthat a mélyebb rétegek jelentősen eltérő sótartalmú és szénhidrogén-tartalmú, (vagy más szerves anyagtartalmú) nyomelem tartalmú vize. A területen és környezetében számos felszíni szennyeződéstől védett és sérülékeny üzemelő ivóvízbázis található. A védelmükről szóló 123/1997. (VII. 18.) kormányrendelet a felszín felől érkező szennyeződésekkel foglalkozik, a védőterületek kialakítása is erre vonatkozik. Azonban a vízbázisok csupán egy része rendelkezik védőidomokkal, ezek, és egyes vízbázisoknál jelenleg becsléssel, számítással megállapított védőterületek és védőidomok figyelembe vétele különösen fontos az esetleges alsóbb rétegekből érkező szennyeződések kivédése érdekében. Mennyiségi szempontból fontos vizsgálni, hogy ugyan a területet érintő víztestek mennyiségi állapota jónak tekinthető, mely állapot nem romolhat a tevékenységek hatására. Különös figyelmet kell fordítani a Dunántúli Formációcsoportba tartozó (felső-pannóniai) porózus termálvíztartóra (pt.3.1), és aljzati karsztos termálvíztartókra (kt.1.8, kt.1.9 és kt.3.1) melyekből több célra is hasznosítják a hévizet a vizsgálati területen és közvetlen környezetében. A felhagyás következtében a termelő kutak rossz lezárása, illetve esetleges meghibásodása eredményezhet fentebbiekhez hasonló szennyeződést a mélyebb termálvízadó rétegekben. A Drávaszabolcs vizsgálati területen elsősorban a korábbi szénhidrogén- és más nyersanyag (szén, érc)-kutatások és termelések meglévő, vagy felhagyott kútjai, (főleg a kútpalást menti rövidzárakkal, illetve fúrástechnológiai problémák miatt) okozhattak rétegbeli szennyeződéseket. Az újabb bányászati (feltárási és termelési) tevékenységek megkezdése előtt, a konkrét helyszínek körzetében lévő felszín alatti vizek minőségi és mennyiségi állapotfelmérését célszerű előírni. Az ilyen állapotfelmérés egyúttal olyan viszonyítási alapot is jelenthet a bányászati tevékenység időtartama és lezárulta után az esetleges káros, vagy jelentéktelen változások megítéléséhez. Ehhez a konkrét tevékenységhez legközelebbi, meglévő termelő, vagy megfigyelő kutak adatait célszerű felhasználni, esetenként a bányászati tevékenység hatásaira nézve jellemző, indikátor alkotók kiegészítő vizsgálatával. A vízműkutak védőövezetével kapcsolatos előírások A vizsgálati tevékenység során különösen nagy figyelmet kell fordítani az üzemelő vízbázisokra települt vízműkutak védőövezetében történő munkálatokra. A területen 31 db, 5 km-es környezetében további 58 db üzemelő ivóvízbázis található, melyen felül 1+6 távlati és 0+1 nem üzemelő vízbázis is ismert. Az üzemelő vízbázisok közül 21+48 sérülékeny, 8+8 bizonytalan és 3+9 nem sérülékeny. A vizsgálati területen és annak 5 km-es környezetében 4+23 vízbázis rendelkezik befejezett diagnosztikával. Veszélyeztetettségi vizsgálat 17+42 esetben zajlott, melynek eredményeképpen egynél nem volt probléma, 2 esteben a monitoring-kútban szennyező anyagot mutattak ki, 4 esetben pedig az ismert alifás szénhidrogén-, benzol- és szulfát-szennyezés közepesen veszélyeztet. A belterületi és mezőgazdasági területek aránya következtében 29 vízbázis közepesen, 25 jelentősen veszélyeztetett. Ezen felül a területen és az 5 km-es környezetben 3+3 ásványvízkút (Harkány, Szigetvár, Patapoklosi, Sellye, Székelyszabar) és 1+6 gyógyvízkút (Harkány, Mohács, Siklós, Szigetvár) található. A védőövezet kialakítására vonatkozó előírásokat a 123/1997. (VII. 18.) kormányrendelet 3. § (3) bekezdése tartalmazza, míg a vízkivételi mű és a vízkészlet szennyeződésektől és rongálástól való közvetlen védelmére vonatkozó előírásokat a rendelet 3. § (1) bekezdése 167
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány fogalmazza meg. A védőterületek és védőidomok övezeteire vonatkozó korlátozásokat a Korm. rendelet 5. sz. melléklete tartalmazza. E szerint a bányászat felszín alatti vízbázisok hidrológiai „A” védőövezetén új létesítménynél, tevékenységnél tilos, meglévőnél környezetvédelmi felülvizsgálat vagy környezeti hatásvizsgálat eredményétől függően megengedhető, „B” védőövezeten minden esetben környezeti hatásvizsgálat vagy környezetvédelmi felülvizsgálat, ill. ezeknek megfelelő tartalmú egyedi vizsgálat eredményétől függően engedélyezhető. Ez utóbbi vonatkozik a vízbázisok „A” és „B” védőövezetein a fedő- vagy vízvezető réteget érintő egyéb tevékenységre. Fúrás vagy új kút létesítése a felszíni és felszín alatti vízbázisok belső és külső védőövezetében tilos. 3.2.3. Hatások a felszínen A felszínre érkező földgázt, illetve kőolajat csővezetéken vezetik el. Normál „üzemmód”ban nem kell más hatással számolni a környezetben, mint ami a termelő létesítmények és kiszolgáló berendezések építéséhez kapcsolódik. Az esetleges meghibásodásokra fel lehet, és fel is kell, készülni. A felszíni vízfolyásba jutó szénhidrogének, és/vagy szénhidrogéntartalmú, jelentős oldottanyag-tartalmú, esetenként toxikus vizek szintén problémát okozhatnak. Arra az eseményre, amelyet a Drávaszabolcs térségi hasznosítás esetében az említett kedvezőtlen összetételű vizek normál üzemtől eltérő, rövidebb idejű felszínre jutása jelent, célszerű ideiglenes felszíni tárolót, (vésztárolót) elhelyezni, majd szükség szerint az ott lévő víz kezeléséről gondoskodni. A felszíni és felszín alatti vizeket veszélyeztető hatók közül ki kell emelni a fúrásos, kútkiképzési, kútkarbantartási és kútjavítási munkálatoknál jelentkező zömében folyékony hulladékokat. Ezek kezelését a Bányatörvényben előírt „Műszaki Üzemi Terv”-ek megfelelően tartalmazni fogják. Itt most arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a kutatás koncepcióját a következő megfontolások alapján kell kialakítani: Ha van a konkrét területen védendő elem, akkor a kutatólétesítményeket a lehető legtávolabb kell kialakítani. Ha lefolyásirányban közvetlenül érintett, védendő felszín vizes, vagy felszín alatti vizes élőhely, vagy objektum (pl. fürdőhely) található, akkor annak figyelembevételével kell kialakítani a megfelelő megelőző, vagy havária-tervet és létesíteni a megfelelő vésztározót, kezelőműveket. Figyelemmel kell lenni a vizsgálati területen és környezetében felszín alatti víztől függő ökoszisztémákra (FAVÖKO), melyek mindegyike különböző céllal természetvédelem alá helyezett területen található. A felhagyás után a kutak nem megfelelő lezárása eredményezhet a fentiekben leírt szennyezést a felszínen, illetve a felszíni vízfolyásokban, mely viszont a megfelelő előírások betartásával kiküszöbölhető. Különösen érzékeny ökoszisztémák közeli alvízi elhelyezkedése esetén a tervezett kutatófúrás, vagy termelőkút, vagy más hasznosítás áthelyezésére is szükség lehet. Ugyanez a helyzet, ha a rezervoár felszíni kiszolgáló egységei ivóvízbázis közelében helyezkednek el, ez esetben a 123/1997. (vízbázisvédelmi) kormányrendeletnek megfelelően kell eljárni a létesítést megelőzően. 3.2.4. Országhatáron átnyúló hatások A terület D-i, DK-i oldala egybeesik a horvát határral. Ez azt is jelenti, hogy a fentiekben említett hatások, függően a konkrét hasznosítás helyétől átterjedhetnek a határon is. Ezeket a határon átterjedő lehetséges hatásokat egyeztetni kell a horvát illetékesekkel is. Amennyiben a határ másik oldalán is jelentős a szénhidrogén-kutatás, termelés, vagy geotermikus 168
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány energiahasznosításra kerülne sor, akkor szükség lehet e készletekre vonatkozó nemzetközi egyezség kialakítására, illetve a lehetséges hatásokról a kölcsönös egyeztetésekre. Más szavakkal, kérni kell a horvát felet, hogy amennyiben hasonló termeléseket terveznek, akkor a jelen vizsgálattal azonos szintű vizsgálatot készíttessenek. Ehhez azonban szükség lesz a magyar oldali anyag előzetes átadására. A terület által érintett víztestek közül a „Dráva-völgy Barcs alatt” (sp.3.3.2, sp.3.3.2), „Karasica-vízgyűjtő (sp.1.11.1, p.1.11.1), és a „Szekszárd-Bátai- és Kölkedi-öblözet (sp.1.15.2, p.1.15.2), sekély porózus és porózus, továbbá a „Délnyugat-Dunántúl porózus termál” (pt.3.1) határmenti víztestek. Egyik víztest sem része ICPDR (International Comission for the Protection of the Danube River) szinten kiemelt aggregátumnak, de a horvát–magyar határmenti egyeztetések során áttekintették kapcsolatukat.
3.3. A területen és térrészen a környezeti hatások miatti korlátozás vagy tiltás alá eső bányászati technológiák felsorolása (MBFH) Nincs tudomásunk általános tiltás alá eső bányászati technológiáról. Egyedi esetek előfordulhatnak, melyeket szakhatóságok írnak elő (természetvédelmi területen, erdőben geofizikai mérés esetén vibrációs jelgerjesztés, fúrólyukas robbantás tiltása).
169
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
3.4. A bányászati tevékenység értékelése a védett természeti és Natura 2000 területekre vonatkozóan a várható állapotváltozások megadása, a várható regionális vagy országhatáron átnyúló hatások bemutatása (HOI) Az 1996. évi LIII., a természet védelméről szóló törvény (Tvt.) értelmében a természeti területek csak olyan mértékben vehetők igénybe, hogy a működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és folyamataik működőképessége fennmaradjon, továbbá a biológiai sokféleség fenntartható legyen; vagyis a természetvédelmi célokkal ellentétesen nem lehet egy terület jellegét és állapotát megváltoztatni. Ezzel összhangban, a tevékenység tervezésekor tekintettel kell lenni az adott terület védelmi szintjére is. Mivel a tevékenység várhatóan hat a környezetére, a tevékenységet mindenképpen úgy kell tervezni, hogy az a terület jellegében, használatában ne okozzon változást, illetve ne zavarja, vagy károsítsa a terület élőhelyeit, az ott élő természetvédelmi oltalom alatt álló, Natura 2000 jelölő élőhelyeket és fajokat. A törvény egyik alapelve rögzíti, hogy „a természet védelméhez fűződő érdekeket a nemzetgazdasági tervezés, szabályozás, továbbá a gazdasági, terület- és településfejlesztési, illetőleg rendezési döntések, valamint a hatósági intézkedések során figyelembe kell venni.” Kitermelő tevékenységek következtében védett értékes és ritka élőhelyek és fajok tűnhetnek el, vagy értékes élőhelyek alakulhatnak át. A 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről kimondja, hogy terv vagy beruházás elfogadása, illetőleg engedélyezése előtt vizsgálnia kell a Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére gyakorolt hatásokat. A bányászati tevékenységek potenciálisan negatív hatással lehetnek a biológiai sokszínűségre. A keletkező hatásokkal szemben a védett természeti és a Natura 2000 területek érzékenyebbnek tekinthetők, mint egy már degradált terület. Mindemellett nagyobb összefüggő foltokban az országos ökológiai hálózat övezetei is érintik a területet, továbbá figyelembe kell venni az egyéb, területen élő természetvédelmi oltalom alatt álló értékeket és Natura 2000 jelölő élőhelyeket és fajokat, amelyek nem feltétlen a védelem alatt álló területeken fordulnak elő. Ritka és veszélyeztetett fajok esetén akár kisebb vagy időszakos zavaró hatásoknak is komoly következményei lehetnek a fajok hosszú távú túlélésére. Emellett a bányászati tevékenységgel érintett területeken „ex lege” védelem alatt álló értékek, lápok találhatók, illetve védelem alatt nem álló egyedi tájértékek is előfordulhatnak, amelyeket kiemelten kell kezelni a várható hatások becslése során. Bármilyen kedvezőtlen hatás megállapítása esetén bizonyos közérdekhez fűződő tervek vagy beruházások esetében lehet engedélyt kiadni, de a beruházást úgy kell megvalósítani, hogy az a lehető legkisebb kedvezőtlen hatással járjon, mivel a természet védelme társadalmi közérdek az Alaptörvény szerint. A természetvédelem közérdek, védett, vagy Natura 2000-es területekre és a védett területeken kívül előforduló védett élőlényekre egyaránt vonatkozik. Az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése értelmében a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. Ugyancsak az Alaptörvény rendelkezik arról a 38. cikk (1) bekezdésében, hogy az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon. A nemzeti vagyon kezelésének és védelmének célja a közérdek szolgálata, a közös szükségletek kielégítése és a természeti erőforrások megóvása, valamint a jövő nemzedékek szükségleteinek figyelembe vétele. 170
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány EU-s természetvédelmi kötelezettségeink teljesítése során a Natura 2000 szabályozás alá tartozó élőhelyek, illetve növény- és állatfajok megőrzése az EU természetvédelmi jogszabályainak betartása oldaláról is közérdek. Az EU által létrehozott természetvédelmi hálózat védelme alá eső fajok és élőhelyek védelme uniós kötelezettségként is közérdek. A természetvédelem, mint közérdek a hatályos jogszabályi definíciókban is megjelenik. Az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése értelmében tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A 2007. évi CXXIII. törvény is a természetvédelmet, mint közérdeket egyértelműen nevesíti. A Drávaszabolcs vizsgálati területen a táj- és természetvédelem szempontjai szerint kell megtervezni a kutatást és kitermelést. A beépítésre, kútfúrásra a barnamezős, leromlott telephelyeket és ne új zöld felületet vegyenek igénybe. A természet-közeli gyepeket, erdőket meg kell őrizni, minél több élőhelyet, zöldfelületet kell meghagyni a baranyai települések élhetősége és élővilága érdekében. A koncesszióba adás egyik alapfeltétele, hogy a védett területre vonatkozó megkötöttségeket a koncessziós tevékenység időtartama alatt módosítani kell (a különleges madárvédelmi területek közelében nem lehet huzamosabb ideig zavaró tevékenységet folytatni, az Országos Ökológiai Hálózat területein a 10 m-nél magasabb építmények elhelyezése nem kívánatos stb.). A koncessziós tevékenység minden munkafázisát vizsgálni kell és a 314/2005. (XII. 25.), a környezetvédelmi hatásvizsgálatról és egységes környezethasználati engedélyezésről szóló kormányrendeletben foglalt tevékenységekkel összevetni. Amennyiben valamely munkafázist a rendelet 1–3 sz. mellékleteiben nevesítenek, akkor a tevékenységre vonatkozó engedélyezési eljárások előtt az 1.§ (3) bekezdés szerinti engedély beszerzése szükséges. Az Országos Ökológiai Hálózathoz tartozó terület igénybevétele esetében az Országos Területrendezési Tervről szóló, 2003. évi XXVI. törvény előírásait kell figyelembe venni. Atörvény 3/5. sz. melléklete alapján országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetbe sorolt térségben a koncessziós tevékenységet a kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet csak végezni. A Natura 2000 területek esetében a 275/2004. (X. 8.) kormányrendelet 10.§ (1) és (2) bekezdései a 14. és 15. mellékletnek megfelelő hatásbecslési dokumentáció elkészítését írják elő, melynek alapján az illetékes kormányhivatal elvégzi a hatásbecslést. Ha a tevékenységkárosan befolyásolhat kiemelt közösségi jelentőségű fajt, populációt vagy azok élőhelyét, sem kutatás, sem kitermelés nem folytatható. Azt a kitételt, mely szerint a Natura 2000 hálózat részét képező területeken semmilyen vonalas létesítmény kialakítása és bányászati tevékenység nem támogatandó, a körülmények figyelembe vételével felül kell vizsgálni. Figyelmet kell fordítani a 92/43/EGK Irányelv 6. cikk (3) bekezdésében megfogalmazott, az akkumulálódó hatások elleni védekezésre is. Az élőhelyekre vonatkozó értékelést a hatásvizsgálatokban kell részletezni. A tevékenységeknél figyelemmel kell lenni ezek védelmére, a nem odaillő fajok (pl. parlagfű) elterjedésének megakadályozására. A Tvt. 16. § 2 pontja értelmében a tevékenységet a talajfelszín, a felszíni és felszín alatti formakincs, a természetes élővilág maradandó károsodása, a védett élő szervezetek, életközösségek tömeges pusztulása, biológiai sokféleségük számottevő csökkenése nélkül kell végezni. Kutatási tevékenység az európai közösségi jelentőségű területeken csak a már meglévő földutakon végezhető, stabilizált, illetve szilárd burkolatú út nem létesíthető. Nem megfelelő talajviszonyok esetében olyan kutatási módszert kell választani, amely nem jár a terület állapotának, jellegének megváltoztatásával, nem okozza a védett vagy jelölő fajok és élőhelyek zavarását vagy károsodását, illetve nem ellentétes a kijelölés céljaival. A
171
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány tevékenység helyszínén vizsgálni kell a nyomvonalas létesítmények elhelyezkedését és meg kell határozni a védőtávolságokat, melyeken belül a tevékenység nem folytatható. A tervezéskor figyelembe kell venni továbbá a vízgazdálkodásról szóló 1995/LVII. és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995/LIII. törvények előírásait is. Javasoljuk az engedélyezési eljárás során a vállalkozóval, a természetvédelmi hatósággal és az MFGI kijelölt szakértőivel a közös terepbejárással egybekötött egyeztetést. A területen sérülékeny sekély homoktalajokon kialakult vegetáció található. Jelentős a védett növények és állatfajok száma (a védett területeken kívül is). Amennyiben szénhidrogén kutakat terveznek fúrni, a felszíni vegetációban és állatvilágban várhatóan okozott kárt gondos tervezéssel mérsékelni lehet. Törekedni kell arra, hogy minél kisebb területen tegyék tönkre az eredeti növényzetet és talajt. A szükséges gépeket már korábban leromlott területen kell tárolni, erre ne zöld felületet vagy szántót vegyenek igénybe. A kutakat megközelítő utak nyomvonala élőhelyeket választhat el, ha nem szilárd burkolatú, jelentős kiporzásos légszennyezést is okozhat a nagy tehergépjárművel közlekedés esetén. A kutak helyének rekultivációja az eredeti, deponált humuszréteg visszaterítése után lehetővé teszi az eredeti vegetáció visszatelepedését, amit akár természetvédelmi célú magvetéssel is lehet segíteni. Az eredeti vegetáció legalább részleges helyreállításának ökológiai értéke is jelentős. Általános tapasztalat, hogy a száraz gyepek áttelepítése nem kecsegtet jelentős sikerrel, a gyepkockákkal áttelepített gyep értékes fajainak 90%–a is eltűnhet. Az ökológiai folyosót, magterületet és puffer területeit meg kell őrizni, az Országos Ökológiai Hálózat Övezete érinti a térséget. Minden Natura 2000-es terület közösségi jelentőségű Európai Uniós védelem alatt áll, ennek szempontjait figyelembe kell venni a kutatás, fúrás és a később tervezett szénhidrogén kitermeléshez köthető tájátalakítás során is. Natura 2000-es hatásbecslés szükséges ott, ahol a kutatás, a fúrás és a szénhidrogén kitermelés esetén várhatóan sérülnek a jelölő élőhelyek vagy a jelölő fajok állományai. Mivel a természet védelme és a termőföld védelme is közérdek, a szántóföldi termesztés lehetőségét meg kell tartani minél nagyobb területen, ennek jelentősége egyre nő a világnépesség rohamos gyarapodásával. Jelentősebb termőföldvesztést okozna, ha nagyobb területeken termelnék le a termőtalajt a kutatás, fúrás vagy a szénhidrogén kitermelés során. A termőföld viszont mással nem helyettesíthető. Javasoljuk, hogy ezt felelősen, hosszú távra mérlegeljék. Ugyanígy meg kell gondolni és amennyire csak lehetséges, el kell kerülni szántók egy részének esetleges átminősítését gazdasági területté. A hazánkra is kötelező EU Víz Keretirányelv szerint a vízfolyásokat a meglévőnél jobb ökológiai állapotba kell hozni. A vízparti folyamatos növényzetborítás, erdősáv vagy legalábbis gyep megfoghatja a diffúz szennyezést, a fák árnyékolnak a vízre, megakadályozva az algaszaporodást, eutrofizációt. A kutatási tevékenységet ne a kis vízfolyások mellett végezzék, védősávot szükséges kialakítani a vízfolyások mellett. A baranyai kis vízfolyások éppen a kis vízhozamuk miatt igen sérülékenyek, vigyázni kell, hogy szennyezett víz ne folyhasson beléjük. Jelentős ökológiai kárt (állatok, növények pusztulását) okoznának az ilyen szennyezések, mert a kis vízfolyások nem tudják a szennyet kellően felhígítani, határérték alá vinni. A munkálatok megkezdése előtt időben egyeztessenek a Duna–Dráva Nemzeti Park munkatársaival. A tervezett kutatások nem csak potenciális szennyező források, hanem a felszíni bolygatással a táj arculatát is jelentősen megváltoztathatják. A kutatás során használt nehéz gépek felszaggatják a talajt (kivéve, ha rendkívül száraz időszakban vagy komoly fagyban dolgoznának a terepen). A bolygatott térszíneken nagy valószínűséggel igen rövid idő alatt 172
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány megjelenik a parlagfű és más idegenhonos inváziós növényfajok is, melyek az eredeti növény és állatvilágot kiszorítják és mind mechanikusan (szárzúzással, kaszálással), mind vegyszeresen (gyomirtószerekkel) kiirtani is rendkívül nehéz azokat. A helyi táj szépségének elrontása csökkenti az idegenforgalom, a helyi értékek bemutatásának esélyét, a falusi turizmus lehetőségeit is. A kutatás, illetve a bányanyitás során többek között a következő hatásokkal, veszélyeztető tényezőkkel kell számolni: — vonalas létesítmények és új közüzemi vonalas berendezések megjelenése; — emberi jelenlét és zavarás; — környezetszennyezés, -terhelés (zaj-, por-, rezgésszennyezés, pontszerű és diffúz levegő-, talaj- és vízszennyezés, vízminőség romlás); — hidrológiai viszonyok módosítása; — élőhelyek átalakulása, feldarabolódása, zavarása, károsodása, megszűnése; — szukcessziós folyamatok megzavarása; — fajok zavarása, elvándorlása; populációk megváltozása, elszegényesedése; — pionír és inváziós fajok megjelenése; — negatív tájképi hatások. A hatások eltérőek lehetnek a különböző munkafázisokban, a kutatási vagy a bányászati tevékenységek, illetve az utóhasználat alatt. Az élővilág szempontjából a bányászati tevékenység során fellépő hatások nagy része negatív és visszafordíthatatlan. A bányászat okozta környezeti hatások nagyságát és fajtáját meghatározzák a következő tényezők: — a kutatás, a feltárás és a bányanyitás módja; — az alkalmazott kitermelés módja, ideje; a bányászott nyersanyag; — a feldolgozási technológia; — a meddőhányók, zagytározók, derítők kialakítása; — a kapcsolódó infrastruktúra megjelenése (kiszolgáló létesítmények, bekötőutak, szállítószalagok, üzemek, tárolók); — az érintett terület nagysága; — az érintett terület természeti adottságai; — az érintett terület érzékenysége, sérülékenysége; regenerálódó képessége; — különböző munkafázisok, tevékenységek (kutatás, feltárás, előkészítés, bányászat, lezárás, szüneteltetés stb.). A bányászat megkezdése során pedig másodlagos — nemcsak ökológiai, hanem — társadalmi és gazdasági folyamatokkal, hatásokkal is számolni kell, így például további ipari, kereskedelmi fejlesztések megjelenésével. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy az egyes hatások összeadódnak és egymásra is hatással lehetnek, így például az élőhelyek zavarása, károsodása visszahat a helyi állat- és növénypopulációkra is. Minden egyes kitermelő projektnek biztosítania kell azt, hogy ne okozzon kárt vagy zavart azokon a területeken, amelyeken jelentős természeti értékekkel lehet számolni. A védett területekre, valamint az élőhelyekre vonatkozó hatásokat a hatásvizsgálatok készítése során kell részletezni. A kutatási, tervezési fázisban a veszélyeztető tényezők hatásainak csökkentésére a védett, értékes területeken a következő szempontokat érdemes figyelembe venni (CSŐSZI et al. 2014): — ha a területen előforduló természeti értékek indokolttá teszik, kutatást csak a vegetációs időszakon kívül javasolt engedélyezni; — szikes felszíneken, meredek térszíneken a felvonulást, a fúrásos és a geofizikai– geokémiai kutatásokat száraz vagy fagyos időben javasolt végezni; — felvonulást és szállítást lehetőleg a már meglévő utakon kell lebonyolítani;
173
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány — a mintavételezés nyomvonalainak kitűzését a növényzet lehető legkisebb sérelmével kell megoldani. A nyomvonalakat és mintavételi helyeket olyan módon kell megjelölni, hogy a jelölés a kutatás befejezése után eltávolítható legyen; — a kutatóárkokat a kutatás befejezése után vissza kell temetni, felületüket el kell egyengetni; — a természeti, táji értékek védelme érdekében a bányatelek fektetés során védőpillért lehet kijelöltetni; — bányatelket úgy javasolt kijelölni, hogy a bányát megközelítő, rávezető út természeti, táji érték veszélyeztetése nélkül kialakítható legyen, lehetőleg a már meglévő utak, felhasználásával; — tervezett bányatelek lehetőleg ne érintsen természeti területet, védett, illetve védelemre tervezett természeti területet, „ex lege” védett értéket, ökológiai hálózat magterületét, ökológiai és zöldfolyosót, Natura 2000 területet, azok védőterületét és egyedi tájértéket (Tvt. 6.§ [2], 20.§ [1]); — a kutatási terület lehetőleg ne érintsen védelemre tervezett területeket se, illetve tájképi szempontból értékes területet; — bányatelek megállapítása során célszerű figyelembe venni a bányászati tevékenység várható tájképi hatásait, a talajvíz várható szintváltozásával érintett élőhelyek veszélyeztetettségét; — a kutatás során a természetes vízjárású patakok mentén érdemes védőszegélyt kialakítani. Havária esetén, megfelelően összeállított havária-terv segítségével elkerülhetőek vagy idejében és helyben felszámolhatók azok a szennyeződések, melyek felszíni vízfolyásokat, illetve más felszíni környezeti elemeket, ezáltal védett élőhelyeket is terhelhetnek Határon átnyúló szennyezés a Dráva mentén a felszín alatti vízkészletet érintheti, mind a széhidrogén kitermeléskor fölösleges víz kitermelése (depresszió, a horvát oldalon is vízszintcsökkenést okozhat), mind az esetleg szükséges vízvisszasajtolás (mélyebb vízrétegek elszennyezésének kockázata) esetén. Még akkor is, ha a kutatás és a későbbi szénhidrogén kitermelés feltehetőleg nem érinti közvetlenül a Dráva partját. Ezen kívül a Drávába torkolló kisvízfolyások szállíthatnak szénhidrogén kitermelés okozta szennyező anyagokat a folyóba. A területen található vízfolyások és vízgyűjtőterületeik, valamint a felszín alatti vízbázisok vízminőség-védelmi szempontjából fontosak, ezek a területek bányászati célú kutatás szempontjából sérülékenynek tekintendők.
174
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Irodalom 70 éves a földgázszállítás. Éves jelentések. FGSZ alkalmi kiadvány 2010. Budapest ALAJBEG, A., BRITVIC, V., SVEL-CEROVECKI, S., CORNFORD, C., TODORIC, A., RAJKOVIC, J., BARIC, G., PUTNICOVIC, A. 1990: Geochemical study of the oils and source rocks in the Pannonian Basin. — Organic Geochemistry 16, pp. 339–352. ALAJBEG, A., MOLDOWAN, J.M., DEMAISON, G.J., JELASKA, V., BRODIC-JAKUPAK, Z., VILKOVIC, D., HUIZINGA, B.J. 1996: Geochemical study of oils and oil source rock from the Eastern Drava and Slavonija-Srijem Depressions, Pannonian Basin, Croatia. — Geologia Croatica 49, pp. 135–143. ALLIQUANDER Ö. 1968: Rotary fúrás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, pp. 15–28. BADICS, B., VETŐ, I. 2012: Source rocks and petroleum systems in the Hungarian part of the Pannonian Basin: The potential for shale gas and shale oil plays. — Marine and Petroleum Geology 31, pp. 53–69. BARIC, G., MESIC, I., JUNGWIRTH, M. 1998: Petroleum geochemistry of the deep part of the Dráva depression, Croatia. — Organic Geochemistry 29, pp. 571–582. BERNÁTH Z.-NÉ, DALLOS E.-NÉ, SIPOS L.-NÉ, MÁRTON T., TATÁR A. 1978: A darányi terület felderítő kutatási zárójelentése. OKGT, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.7834). BIHARI D., DARIDA K.-NÉ, DUDKO A., HORVÁTH I., ODOR L. 1979: Mecsek-Villány-i hegység és környéke szénhidrogénprognózisa. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (6355). CHIKÁN G., CHIKÁN G.-NÉ, KÓKAI A. (szerk.) 1984: A Nyugati-Mecsek földtani térképe. 1:25 000. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest. CHIKÁN G., KOLOSZÁR L., MARSI I. 2007: MÁFI vízföldtani szelvénysorozat. Porózus víztestszelvények (Drávakeresztur-Rácalmás; Murakeresztur, Szaporca). — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, Budapest. CSÁSZÁR G. 1996: Nagyharsányi Mészkő Formáció. — In: CSÁSZÁR G. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Kréta. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, pp. 135–137. CSÁSZÁR G. 1998: A Mecsek és a Villányi-egység alsó- és középső-kréta képződményeinek rétegtana. — In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. MÁFI–MOL kiadvány, Budapest, pp. 353–369. CSÁSZÁR G. 2005: Magyarország és környezetének regionális földtana. I. Paleozoikum– paleogén. — ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 328 p. CSIMA P., GÖNCZ A., GERGELY A., FORRÓ E., HALTRICH A., KISS G., MÓDOS-BUGYI I. 2003: A területrendezési tervek tájterhelési és a táj-terhelhetőségi vizsgálatának módszere. Tervezési útmutató. — VÁTI Kht. FvM. Budapest, 35 p. CSIMA P. 2008: Tájvédelmi szabályozás a településrendezési tervekben. — In: CSORBA P., FAZEKAS I. (szerk.) Tájkutatás – tájökológia. — Meridián Alapítvány. Debrecen, pp. 401– 408. CSÍZMEG J., JÁRAI Z., SULYOK I. 2014: Kutatási zárójelentés kiegészítő dokumentáció, „Mecsek” szénhidrogén kutatási területre. Magyar Horizont Energia Kft., Budapest. — Kézirat, Magyar Állami Földtani Geofizikai Bányászati Adattár (T.23139). CSŐSZI M., BABUS F., DUHAY G., KELLNER SZ., KISS G. (2014): Tájvédelmi Kézikönyv. — Vidékfejlesztési Minisztérium. Környezet- és Természetmegőrzési Helyettes Államtitkárság. Budapest
175
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány DÖVÉNYI Z. (szerk.) 2010: Magyarország kistájainak katasztere — második, átdolgozott és bővített kiadás, MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, pp. 55–57, pp. 124– 134, pp. 517–521, pp. 526–530. FITZPATRICK, J. 1991: Practical well controll — Petroleum Extension Service, Univ. of Texas, Austin FÜLÖP J. 1994: Magyarország geológiája. Paleozoikum II. — Akadémia Kiadó, Budapest, 447 p. GELLÉRT B., HORVÁTH ZS., LUKÁCS SZ., GYERGYÓI L., MÉSZÁROS VINCE CS., ZSUPPÁN GY., MIKULÁNÉ KAJÁRI M., CSÁSZÁR J., TÓTH L. et al. 2012: Zárójelentés a 116. MecsekNyugat kutatási területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről (Lakócsa-1, Kastélyosdombó-1, Potony-1, Zaláta-1, Zaláta-K-1 fúrások, Mecsek-Ny 2D (SE-1-37), Zaláta 2D (SE-38-47), Barcs-DK 3D, Cún 3D, Oresac-Potony 3D (Novi Gradac-Potony 3D), Zaláta-Dravica-East 3D. Határozat, Hiánypótlás). MOL Nyrt, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T. 22632). GYALOG L., BUDAI T., CHIKÁN G., LESS GY., PELIKÁN P., TULLNER T., TURCZI G., MAIGUT V., GALAMBOS CS., HAVAS G. 2003: Jelentés „A szénhidrogénkutatás térinformatikai alapú földtudományi adatrendszerének egységesítése” című szerződés teljesítéséről. — Kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, Budapest. GYALOG L. (szerk.) 1996: A földtani térképek jelkulcsa és a rétegtani egységek rövid leírása — A Magyar Állami Földtani Intézet Alkalmi Kiadványa, 187. p. HAAS J., BUDAI T., CSONTOS L., FODOR L., KONRÁD GY. 2010: Magyarország pre-kainozoos földtani térképe. — Magyarország Földtani Térképsorozata, Magyar Állami Földtani Intézet. HANGYÁL J., DANK V. 1975: A Dráva medence DK-i részének felderítő kutatási programja (Darány-Sellye). OKGT, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (Fő-I/1-26). Hévízkútkataszter: Magyarország hévízkútjai. VITUKI, Budapest. 2001 HORVÁTH ZS., GYERGYÓI L., ZSUPPÁN GY. 2008: MOL Nyrt. KTD Kutatási Műszaki Üzemi Terv a 148. számú Görgeteg kutatási területre (Homokszentgyörgy). MOL Nyrt., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (8333). HORVÁTH ZS., SŐREG V., SÁRI ZS., MÉSZÁROS VINCE CS., GYERGYÓI L., KOVÁCS I., GELLÉRT B., ÚJSZÁSZI K., CSÁSZÁR J., MARTON T. 2011: Zárójelentés a 121. Péterhida területen végzett szénhidrogén-kutatási tevékenységről (137. Babócsa-III., 138. Barcs-I., 231. Babócsa-IV. részterületek). + Határozat. MOL Nyrt., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T. 22331). HORVÁTH ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., SZENTENDREI E., CZUCZI G. 1997: Kadarkút-2. sz. kutatófúrás miocén kőolajtelepeinek készletmeghatározása — Kézirat, MOL Rt., Országos Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 22219. HORVÁTH, F., PAP, N., REMÉNYI, P., TÓTH, T. (szerk.) 2013: Geothermal Resource Assessment of the Drava basin–Hungary–Croatia IPA Cross-border Cooperation Programme 2007–2013. JÁMBOR Á. 1998: A Tiszai Nagyszerkezeti Egység karbon üledékes képződményei rétegtanának ismertetése. — In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. MÁFI–MOL kiadvány, Budapest, JÁRAI Z., MÁRTON B., SZABÓ L. 2011: Kutatási zárójelentés a Lenti-Letenye-Csurgó-Barcs szénhidrogén kutatási területre. Magyar Horizont Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.D.8871). JÁRAI Z., SULYOK I., SZABÓ L. 2013: A Magyar Horizont Energia Kft. kutatási zárójelentése a „Mecsek” szénhidrogén kutatási területre. Magyar Horizont Energia Kft., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.23139). 176
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány JUHÁSZ E., KUMMER I., BUCSI SZABÓ L., BUDAI T., DETZKY G., DETKYNÉ LŐRINCZ K., DUDKÓ A., FARKASNÉ BULLA J., FODOR B., HÁMORNÉ VIDÓ M., JÁMBOR Á., JOCHÁNÉ EDELÉNYI E., KIRÁLY E., KORPÁS L., KOVÁCSVÖLGYI S., LENDVAY P., MADARASI A., MARKOS T., MÜLLER T., NÁDOR A., PARTÉNYI Z., POLCZ I., RÁLISCH L.-né., REDLERNÉ TÁTRAI M., SEBESTYÉN I., SZEIDOVITZ GY.-né., SZALAY I., SZŐTS A., TÓTHNÉ MAKK Á., TRESZNÉ SZABÓ M., VARGA S., VETŐ I. et al. 1997: Magyarország szénhidrogén potenciálja az 1995. december 31-i állapotra. Készült a Magyar Állami Földtani Intézet és az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet „Szénhidrogén potenciál felmérés és medenceanalízis” c. közös projektje keretében, a Magyar Geológiai Szolgálat közreműködésével. — Kézirat, Országos Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, T. 19781 KISS J. 2006: Magyarország gravitációs Bouguer-anomália-térképe M = 1:500 000. — Geophysical Transactions 45. No. 2 pp. 99–104 KISS J., GULYÁS Á. 2006: Magyarország mágneses ΔZ-anomália térképe. M=1:500 000-es nyomtatott térkép. ELGI kiadvány KÓKAY J., PAULIK D., TORMÁSSY I., BARDÓCZ B., VÖLGYI L., ZSITVAY SZ., JENEY ZS. 1987: Barcs-nyugat terület felderítő fázisú szénhidrogén kutatás zárójelentése. OKGT, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.14620). KONRÁD GY., SEBE K., HALÁSZ A., HALMAI Á. 2010: A Délkelet-Dunántúl földtani fejlődéstörténete — recens analógiák. — Földrajzi Közlemények 134 (3), pp. 251–265. KOVÁCS L. 1995: Magyarázó a magyarországi medencebeli prekainozóos képződmények szénhidrogénföldtani térképéhez. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.17035). KŐRÖSSY L. 1989: A dráva-medencei kőolaj- és földgázkutatás földtani eredményei. — Általános Földtani Szemle 24, pp.3–121. Kútkataszter: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere. VITUKI MAGYAR, I., GEARY, D.H., MÜLLER, P., 1999: Paleogeographic evolution of the Late Miocene Lake Pannon in Central Europe: Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology, v. 147, pp. 151-167. MAROSI S., SOMOGYI S. (szerk.) 1990: Magyarország kistájainak katasztere I. — MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, pp. 62–65, 140–152, 294–313, 541, 578–584, 589–593. MARSI I., HEĆIMOVIĆ, I. 2010: A felszíni képződmények földtani térképe 1:100 000. SellyeSlatina. — Kézirat, Magyar Állami Földtani Intézet, Horvát Geológiai Szolgálat közös kiadása. Budapest, Zagreb. MARSI I., SZENTPÉTERY I. 2013: Magyarország talajai érzékenység–terhelhetőségi kategorizálásának módszertana — kézirat, Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, 25 p. MBFH szénhidrogén-kutató fúrás-nyilvántartása: Szénhidrogén-kutatató fúrások nyilvántartása, MBFH MFA: Magyarország Mélyfúrási Alapadatai MFGI Egységes fúrási adatbázis: Magyar Állami Földtani Intézet Egységes fúrási adatbázisa. MFGI MFGI Mélyfúrás-geofizikai adatbázis: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Mélyfúrásgeofizikai (karotázs) adatbázisa. MFGI MHE 2011: Kutatási zárójelentés a Barcs szénhidrogén kutatási blokkra. Magyar Horizont Energia Kft., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.D. 8871). MOLNÁR J., LENCSÉS G., SIPOS L.-NÉ, CZUCZI G. 1997: 33. sz. Kadarkút terület kutatási zárójelentése. (HORVÁTH ZS., MÓRINÉ NÉMETH I., SZENTENDREI E., CZUCZI G.: Kadarkút 177
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 2.sz. kutatófúrás miocén kőolajtelepeinek készletmeghatározása – szénhidrogén). MOL Rt., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.19186). MSZ 20381: 2009 Természetvédelem. Egyedi tájértékek kataszterezése NEMESI L. VARGA G. MADARASI A. 2002: A Dunántúl tellurikus térképe (Telluric map of Transdanubia). — Geophysical Transactions Vol. 43. No. 3–4. pp.169–204. RÁLISCHNÉ-FELGENHAUER E., TÖRÖK Á. 1993a: Lapisi Mészkő Formáció. — In: HAAS J. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Triász. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, pp. 241–243. RÁLISCHNÉ-FELGENHAUER E., TÖRÖK Á. 1993b: Zuhányai Mészkő Formáció. — In: HAAS J. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Triász. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, pp. 244–247. RÁLISCHNÉ-FELGENHAUER E., TÖRÖK Á. 1993c: Csukmai Formáció. — In: HAAS J. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Triász. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, pp. 248–251. RÁLISCHNÉ-FELGENHAUER E., TÖRÖK Á. 1993d: Mészhegyi Formáció. — In: HAAS J. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Triász. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, pp. 255–257. RUMPLER J. 1998: A Magyar Horizont Energia Kft. kőolaj- és földgáz kutatási engedélykérelme a Barcs-Szulok, valamint Letenye-Rédics térségben végzendő kutatásokra. Magyar Horizont Energia Kft., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.20136). SZALAY Á., KONCZ I. 1980: Szénhidrogén-képződési és migrációs folyamatok a délkeletalföldi és a Dráva-süllyedékekben. — Kőolaj és Földgáz 13, pp. 177–186. SZEDERKÉNYI T. 1998: A Dél-Dunántúl és az Alföld kristályos aljzatának rétegtana. — In: BÉRCZI, I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. — MÁFI–MOL kiadvány, Budapest, pp. 93–106. SZILÁGYI I. 2002: 2002. évi egységesített Műszaki Üzemi Terv. Kutatás. (IV. Paleogén: 124. Ercsi, 103. Gödöllő; V. Kelet-Mecsek–Cegléd: 104. Cegléd, 85. Sárköz, 115. Sió, 105. Kiskőrös-Dél, 119. Kalocsa; VI. Villány–Dél-Alföld: 91. Rém-Bácsalmás, 106. Szegedimedence; VII. Békés-Derecske: 100. Darvas–Komádi, szénhidrogén, geofizika, környezetvédelem). MOL Nyrt., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.21563). SZILÁGYI I. 2004a: Elemző értékelés a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság 2003. évi hazai kőolaj-földgázkutatási és ásványvagyon-gazdálkodási tevékenységéről. (Kutatási tervterület: Kisalföld–Középhegység I, Zala – D-Balaton II, D-Somogy – Drávamente III, Paleogén IV, K-Mecsek – Cegléd V, Villány – D-Alföld VI, Békés–Derecske VII, KözépAlföld VIII, Nyírség–Zemplén IX). MOL Nyrt., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.22355). SZILÁGYI I. 2004b: 2004. évi egységesített Műszaki Üzemi Terv. Kutatás. (IV. Paleogén: 124. Ercsi, 138. Monor; V. Kelet-Mecsek–Cegléd: 104. Cegléd, 119. Kalocsa; VI. Villány-Dél– Alföld: 102. Kiskunmajsa–Pálmonostora, 106. Szegedi-medence, szénhidrogén, geofizika, környezetvédelem). MOL Nyrt., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.21565). TÖRÖK Á. 2012: Szársomlyói Mészkő Formáció. — In: FŐZY I. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Jura. — Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, pp. 207– 209. VARGA I., RUMPLER J., KLOSKA K., LANTOS M., TÓTH J., LÁNYI J., BARDÓCZ B., BERNÁTH Z., DALLOS E.-NÉ, VÁGÓ L.-NÉ, PAULIK D., et al. 1973: A Dél-Nyugat-dunántúli medencerész előkutatási programja (kőolajföldtani szempontból). I.a: Zalai kutatási tájegység, I.b: Drávavölgyi kutatási tájegység. Gyékényes, Szenta, Vízvár, Cún, Darány, Inke, 178
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Somogyhatvan. OKGT, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (T.11430). VKGA 2009: Vízkészletgazdálkodási Atlasz. 2009 — VKKI, MÁFI VÖLGYI L., SZERECZ F., HAJDÚ D., KURUCZ B., MÉSZÁROS L., NÉMETH G., FÖLDEÁK P.-NÉ, SZENTGYÖRGYI K.-NÉ, HORVÁTH R., KOVÁCS ZS., TORMÁSSYNÉ VARGA É., DALLOS E.-NÉ, NAGY M.-NÉ, SZŰCS L. 1985: Magyarország kőolaj- és földgázelőfordulásai 1935–1985. GEOS, Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (AD.553). VÖRÖS A. 2012a: Somssichhegyi Mészkő Formáció— In: FŐZY I. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Jura. — Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, pp. 193– 195. VÖRÖS A. 2012b: Villányi Mészkő Formáció. — In: FŐZY I. (szerk.): Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Jura. — Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, pp. 204– 206.
179
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Internetes hivatkozások 2013. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről a manuális mérőhálózat adatai alapján. Országos Meteorológiai Szolgálat. ÉLFO LRK Adatközpont Budapest, 2014. http://www.levegominoseg.hu/Media/Default/Ertekeles/docs/2013_RIV_ertekeles.pdf — 2016-01-21 2013. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján. Országos Meteorológiai Szolgálat. ÉLFO LRK Adatközpont Budapest, 2014. http://docplayer.hu/3602454-2013-evi-osszesito-ertekeles-hazank-levegominosegerol-azautomata-merohalozat-adatai-alapjan.html — 2016-01-21 2014. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről a manuális és automata mérőhálózat adatai alapján. Országos Meteorológiai Szolgálat. ÉLFO LRK Adatközpont Budapest, 2015. http://www.levegominoseg.hu/media/Default/Ertekeles/docs/2014_RIV%20ertekeles.PDF — 2016-01-21 A Magyar Villamosenergia-rendszer Hálózatfejlesztési Terve. MAVIR Zrt. 2010. http://www.mavir.hu/c/document_library/get_file?uuid=3dd80445-53b8-4975-ad0502f1e425d1f6&groupId=10258 — 2016-01-20 Ásványvagyon-hasznosítási és Készletgazdálkodási Cselekvési Terv 2013: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, p. 31, http: //www.kormany.hu/ download/c/6a/c0000/%C3%81CsT_02%2012.pdf Athanor Magyarország Kft. 2005: Jelentés a Magyar Geológiai Szolgálat részére az Athanor Magyarország Kft. 2005 évi tevékenységéről. Kutatási jelentés, Athanor Magyarország Kft., Budapest. — Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár. Baranya megye környezeti állapota, 2007. Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. http://public.baranya.hu/kozgyules/2007/2007_11/kornyezet.pdf 2016-01-21 Baranya megye területrendezési terve, elfogadásra kerülő munkarészek. Pestterv, (2011-2012) http://www.baranya.hu/doksik/content/fejlesztesi_koncepciok/barterrendterv.pdf — 201601-21 Baranya megye területrendezési terve, Javaslattevő Tervfázis. Egyeztetési dokumentáció. I. kötet. Elfogadásra kerülő munkarészek. Pestterv, (2011-2012) http://docplayer.hu/5922479-Baranya-megye-teruletrendezesi-terve.html 2013-04-22 — 2016-01-15 Baranya megye területrendezési terve, környezeti értékelés. Corvinus Egyetem 2011. http://public.baranya.hu/trt/2011_trt/03_Kornyezeti_ertekeles/Baranya_SKV_2.0.pdf — 2016-01-21 Baranya megye területrendezési terve, megalapozó munkarészek. Pestterv 2011. http://public.baranya.hu/trt/2011_trt/02_Megalapozo_munkareszek/Baranya_TrT_II_2011 _07_05.pdf — 2016-01-21 Baranya megye területrendezési terve, módosítás. Javaslattevő fázis. Környezeti értékelés. Corvinus Egyetem 2011. http://public.baranya.hu/trt/2011_trt/03_Kornyezeti_ertekeles/Baranya_SKV_2.0.pdf — 2016-01-15 Baranya megye területrendezési terve. Elfogadási fázis. VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság, 2004. http://www.terport.hu/webfm_send/170 — 2016-01-15 Baranya megye területrendezési terve. Javaslattevő tervfázis, Egyeztetési dokumentáció. II. kötet, Megalapozó munkarészek. Pestterv 2011. 180
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány http://public.baranya.hu/trt/2011_trt/02_Megalapozo_munkareszek/Baranya_TrT_II_2011 _07_05.pdf — 2016-01-15 CORINE 2009: CORINE Land cover (felszínborítás). © EEA, Koppenhága (2009); Készítette a FÖMI a KvVM megbízásából (2009). http:// www.eea.europa.eu/data-and-maps/data/ Dél-dunántúli operatív program, 2007-2013. A Magyar Köztársaság kormánya. CCI szám: 2007HU161PO011. https://www.palyazat.gov.hu/download.php?objectId=43944 — 201601-20 Dél-dunántúli régió komplex fejlesztési program. AACM Konzorcium, 1999. http://www.terport.hu/webfm_send/2753 — 2016-01-21 Dél-dunántúli régió területfejlesztési operatív programja 2009-2010. DDRFÜ NonProfit Kft. 2009. http://docplayer.hu/10711359-Del-dunantuli-regio-teruletfejlesztesi-operativprogramja-2009-2010-dd_rtop_1_3_2008-07-25.html — 2016-01-21 ELGI: Országos geofizikai felmértségi adatok: http://kinga.elgi.hu Helyi jelentőségű védett természeti területek országos nyilvántartása: http://www.termeszetvedelem.hu/helyi-jelentosegu-vedett-termeszeti-teruletek http://www.ddnp.hu/_user/browser/File/downloads/tt_bukkhat.pdf http://www.ddnp.hu/_user/browser/File/downloads/tt_szentegat.pdf http://www.ddnp.hu/nemzeti-park-drava-menti-teruletek http://erdoterkep.mgszh.gov.hu/). — 2016-01-21 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_orsz_2011.pdf — 2016-01-22 International Energy Outlook (2014): U.S. Energy Information Administration Office of Integrated and International Energy Analysis U.S. Department of Energy Washington, This publication is on the WEB at: www.eia.gov/ieo. LAKATOS I., LAKATOSNÉ SZABÓ, J. 2010: A nem konvencionális szénhidrogének jelentősége a XXI. században. (www.enpol2000.hu). Levegőtisztaság-védelmi Információs Rendszer (LAIR). Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2013. http://okir.kvvm.hu/lair/ 2016-01-21 MBFH Bányászat: MBFH Bányászati területek nyilvántartása. — 2016-02-19) http://www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=146&lng=1 MBFH Fúrási megkutatottság: A Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (MÁFGBA) fúrásainak térinformatikai keresője: http://www.mbfh.hu MBFH Geológiai megkutatottság: A Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (MÁFGBA) jelentéseinek térinformatikai keresője: http://www.mbfh.hu MBFH jelentéstár: A Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár (MÁFGBA) jelentéskatalógusa: http://www.mbfh.hu Nemzeti Energiastratégia 2030 gazdasági hatáselemzése 2011 – Regionális Gazdasági kutatóközpont. www.rekk.eu. Nemzeti Energiastratégia 2030: www.kormany.hu. Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEiR): KSH Népszámlálás 2011, NAV Személyi jövedelemadó statisztika Országos területrendezési terv: Világörökség és világörökség-várományos terület övezete. A Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. Területi és építésügyi osztálya, 2013. http://www.terport.hu/webfm_send/4215 2016-01-21 PÉCSI M. (szerk.) 2000: Magyarország geomorfológiai térképe M=1:500.000 — http://www.geo.u-szeged.hu/web/magyarorszag-geomorfologiai-terkepe TIR: Természetvédelmi Információs Rendszer: http://geo.kvvm.hu/tir/
181
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Függelék 1. függelék. Magyarország prekainozoos térképének tektonikai jelkulcsa (HAAS et al. 2010)
2. függelék. Rövidítések BHE: Bore Hole Exchanger CH: szénhidrogén CO2eq: széndioxid-egyenérték – az egyes üvegházhatású gázok által okozott üvegházhatásnövekedéssel egyenértékű hatást kiváltó CO2 mennyisége CORINE: Coordination of Information on the Environment (Corine Land cover: európai egységes felszínborítás) DST: Drill Stem Test, fúrószáras rétegvizsgálat dT: (föld)mágneses mérés, totális komponens (geofizika) dZ: (föld)mágneses mérés, függőleges komponens (geofizika) EGR: Enhanced Gas Recovery, gáz többletkihozatal, szénhidrogén-tárolók korábban ki nem termelt gázkészletének felszínre hozatalát szolgáló technológiák EGS: Enhanced Geothermal System vagy Engineered Geothermal System EMS intenzitás: Európai Makroszeizmikus Skála (földrengés). A 12 fokozatú skálán az I-es fokozat az emberek által az adott helyen nem érzékelhető rengést jellemzi, a II-IV-es fokozatúakat több-kevesebb ember már érzi, de károk még nem keletkeznek. Az épületsérülések az V-ös fokozattól jelennek meg, a XII-es fok a teljes pusztulást jelzi. EOR: Enhanced Oil Recovery, olaj többletkihozatal, szénhidrogén-tárolók korábban ki nem termelt olajkészletének felszínre hozatalát szolgáló technológiák EOV: Egységes Országos Vetület ÉTT: Érzékeny Természeti Terület EJ: exajoule (1018 J) ELGI: Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet ÉTT: Érzékeny Természeti Terület 182
Függelék FAVÖKO: Felszín Alatti Vizektől függő Ökoszisztémák HPHT: nagy nyomású és nagy hőmérsékletű MÁFGBA: MBFH Országos Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár GJ: Gigajoule (109 J) GVV: gáz-víz viszony (m3/m3) GW: Gigawatt (109 W) HDR: Hot Dry Rock, mesterséges geotermikus rezervoár HMV: használati melegvíz ICPDR: International Commission for the Protection of the Danube River (Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény) Joule: az energia SI mértékegysége, 1 GJ = 0,2778 MWh = 0,0239 toe MÁFI: Magyar Állami Földtani Intézet ma: méretarány mAf: Adriai tenger feletti magasság mBf: Balti tenger feletti magasság MBFH: Magyar Bányászati és Földtani Hivatal MFGI: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (az ELGI és a MÁFI jogutódja 2012.04.01-től) MOL: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. MT: magnetotellurikus szondázás (geofizika) MW: megawatt (106 W) NeKI: Nemzeti Környezetügyi Intézet NÖH: Nemzeti Ökológiai Hálózat OGYFI: Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság ORC: Organic Rankine Cycle: szerves anyag munkaközegű kettősközegű geotermikus erőmű típus PJ: petajoule (1015 J) SCI: Sites of Common Importance, közösségi jelentőségű élőhely (Natura 2000) SPA: Special Protection Areas, különleges madárvédelmi terület (Natura 2000) TE: természeti emlék (természetvédelem) TE: tellurikus mérés (geofizika) TJ: terajoule (1012 J) TDS: Total dissolved salt, összes oldott sótartalom toe: tonna olajegyenérték – szabvány, egy tonna kőolaj fűtőértékén alapuló mértékegység, 1 toe = 41,868 GJ = 11 630 kWh TT: természetvédelmi terület VESZ: vertikális egyenáramú szondázás (geofizika) VGT: Vízgazdálkodási terv VKI: Víz Keretirányelv VKKI: Vízügyi, Környezetvédelmi Központi Igazgatóság VSP: Vertical Seismic Profiling, fúrásban végzett szeizmikus mérés (geofizika) Watt: a teljesítmény SI-ből származtatott mértékegysége, 1 W = 1 J/s F: formáció T: tagozat Q: kvarter Pl: pliocén Pa2: felső-pannóniai Pa1: alsó-pannóniai Pa: pannóniai Ms: szarmata Mb: badeni 183
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány Mk: kárpáti Mo: ottnangi Me: eggenburgi Mi: miocén Ol: oligocén K: kréta J: jura T3: felső-triász T2: középső-triász T1: alsó-triász T: triász Mz: mezozoikum P: perm C: karbon D: devon S: szilur O: ordovícium Cm: kambrium Pz: paleozoikum OPz: ópaleozoikum.
184
Függelék 3. függelék A területre eső közigazgatási egységek lakossága és népsűrűsége (Forrás: TEiR (KSH Népszámlálás 2011; NAV Személyi jövedelemadó statisztika))
Település
Járás
Bólyi járás összesen Bóly Bólyi Borjád Bólyi Kisbudmér Bólyi Nagybudmér Bólyi Pócsa Bólyi Töttös Bólyi Mohácsi járás összesen Bezedek Mohácsi Ivándárda Mohácsi Lippó Mohácsi Majs Mohácsi Nagynyárád Mohácsi Sárok Mohácsi Sátorhely Mohácsi Udvar Mohácsi Pécsi járás összesen Áta Pécsi Ócsárd Pécsi Szalánta Pécsi Szőke Pécsi Sellyei járás összesen Baksa Sellyei Besence Sellyei
Lakónépesség, 2011 (fő)
Terület, 2011 (km2)
Népsűrűség, 2011 (fő/km2)
11956 3957 385 116 193 185 602 35164 232 230 487 962 766 119 640 141 189036 193 409 1194 143 14192 770 113
220,0 25,4 15,6 5,7 10,2 8,1 23,0 601,0 11,4 7,7 14,5 32,1 24,3 4,6 17,6 4,4 623,1 8,1 12,7 17,1 6,5 493,7 13,8 9,6
54 156 25 20 19 23 26 59 20 30 34 30 32 26 36 32 303 24 32 70 22 29 56 12
Középfokú Az iskolai általános végzettség, iskola érettségi Öregedési nyolcadik nélküli, index, évfolyamát szakmai 2011 (%) elvégzők oklevéllel aránya, rendelkezők 2011 (%) aránya, 2011 (%)
84,7 103,7 50,0 30,0 63,0 100,0 91,3 112,0 147,8 96,9 125,4 80,3 126,4 44,4 78,1 336,4 101,2 77,8 61,8 73,7 59,1 73,4 79,8 36,0
30,1 22,3 29,6 41,4 46,8 42,6 41,9 30,0 35,1 43,8 34,3 32,9 29,1 40,7 37,1 40,0 21,5 36,5 33,7 25,7 48,5 38,5 30,3 44,1
24,3 19,1 27,9 22,5 26,1 25,0 27,7 24,8 32,4 28,8 27,1 25,1 24,9 31,9 28,4 25,7 17,6 21,3 31,9 25,7 19,2 22,6 30,4 21,6
Érettségizettek aránya, 2011 (%)
20,5 26,3 20,0 12,6 9,6 13,6 11,7 22,4 13,1 9,1 16,7 17,8 24,5 7,1 14,4 17,1 31,4 21,9 18,1 25,3 6,9 15,6 22,1 10,8
Egyetemi, főiskolai, egyéb oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
9,3 15,1 9,3 3,6 1,1 1,7 2,7 9,7 3,6 3,2 8,2 5,7 8,7 3,5 6,0 2,9 19,8 8,4 3,9 10,3 0,8 4,8 6,0 2,0
Aktivitási arány, 2011 (%)
43,9 42,8 53,0 50,9 44,6 48,1 39,0 43,1 47,4 40,4 45,2 42,1 42,3 52,1 50,3 36,2 44,4 41,5 47,7 46,6 42,7 40,3 42,3 27,4
Munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
14,5 8,3 10,3 37,3 17,4 11,2 21,3 16,9 23,6 11,8 13,2 14,8 13,3 25,8 20,2 13,7 13,3 15,0 24,6 16,0 19,7 20,5 14,4 0,0
Egy lakosra jutó jövedelem, 2011 (Ft/fő)
A cigány (romani, beás) népesség aránya, 2011 (%)
A német népesség aránya, 2011 (%)
A horvát népesség aránya, 2011 (%)
616505 731683 725120 426386 373163 524736 372735 617480 567712 574232 748748 578865 609531 535194 679148 439865 775981 700636 570733 691231 286852 478409 570834 392601
6,4 0,3 0,0 4,3 4,1 1,6 0,7 4,0 2,2 0,0 3,1 2,0 2,0 14,3 0,0 0,0 2,5 2,1 5,6 7,2 2,1 17,3 6,2 19,5
26,3 22,5 23,9 3,4 19,7 30,3 14,6 18,4 29,3 13,5 19,1 14,1 41,8 30,3 4,1 55,3 4,7 2,1 0,0 1,9 0,0 0,7 3,5 0,0
3,2 0,8 1,0 0,0 0,0 0,0 0,8 2,7 0,0 0,0 0,6 2,7 4,4 0,0 0,8 3,5 1,8 4,7 0,7 28,1 0,0 10,4 0,0 0,0
185
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Település
Járás
Bogádmindszent Sellyei Csányoszró Sellyei Gilvánfa Sellyei Hegyszentmárton Sellyei Kisasszonyfa Sellyei Kórós Sellyei Magyarmecske Sellyei Magyartelek Sellyei Nagycsány Sellyei Okorág Sellyei Ózdfalu Sellyei Páprád Sellyei Tengeri Sellyei Téseny Sellyei Vajszló Sellyei Siklósi járás összesen Alsószentmárton Siklósi Babarcszőlős Siklósi Beremend Siklósi Bisse Siklósi Drávacsehi Siklósi Drávapalkonya Siklósi Drávaszabolcs Siklósi Egyházasharaszti Siklósi Garé Siklósi Gordisa Siklósi Harkány Siklósi
186
Lakónépesség, 2011 (fő)
Terület, 2011 (km2)
Népsűrűség, 2011 (fő/km2)
418 679 380 414 172 226 313 217 147 164 165 157 46 296 1812 35929 1156 117 2511 232 199 270 688 304 295 268 4010
11,6 28,6 15,4 18,8 8,9 15,1 12,0 6,8 5,7 11,9 8,0 12,1 4,5 12,1 17,7 653,0 13,6 4,3 48,3 13,8 7,4 10,1 11,2 11,0 8,5 10,9 25,7
36 24 25 22 19 15 26 32 26 14 21 13 10 25 102 55 85 28 52 17 27 27 61 28 35 25 156
Középfokú Az iskolai általános végzettség, iskola érettségi Öregedési nyolcadik nélküli, index, évfolyamát szakmai 2011 (%) elvégzők oklevéllel aránya, rendelkezők 2011 (%) aránya, 2011 (%)
46,6 101,9 12,4 66,7 44,4 17,9 37,7 54,5 85,7 41,7 56,8 173,3 200,0 25,7 91,2 89,2 5,3 33,3 141,2 150,0 71,9 53,6 84,1 65,5 50,9 27,1 133,5
32,0 37,7 54,3 38,8 44,5 45,8 42,8 46,5 41,5 51,0 51,4 42,8 38,6 45,8 35,7 33,1 56,1 33,7 34,4 37,5 48,1 43,2 34,3 38,2 37,4 50,6 22,0
28,1 24,7 8,9 25,9 25,2 19,9 21,4 23,7 24,4 16,8 20,3 23,0 31,8 20,7 22,4 23,7 3,6 26,0 24,8 28,1 24,6 19,6 24,7 28,6 27,4 14,5 22,5
Érettségizettek aránya, 2011 (%)
16,8 14,6 1,8 12,9 9,0 5,0 13,4 9,1 16,3 4,2 8,1 15,1 20,5 7,4 19,6 21,3 4,2 11,5 22,1 19,6 6,6 6,4 20,9 12,4 16,7 8,7 31,0
Egyetemi, főiskolai, egyéb oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
3,4 5,8 0,3 3,3 1,3 0,5 1,4 1,0 1,5 2,8 2,0 3,3 2,3 0,4 7,3 7,6 0,7 3,8 5,7 4,5 0,0 1,2 5,7 2,5 2,2 2,1 13,9
Aktivitási arány, 2011 (%)
44,7 42,1 20,3 41,8 39,5 37,6 37,4 35,0 31,3 37,8 39,4 49,7 52,2 44,3 45,0 42,1 25,2 33,3 44,2 38,4 32,2 37,0 41,9 37,2 35,3 40,7 44,8
Munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
24,6 16,4 14,3 12,1 30,9 38,8 32,5 13,2 6,5 35,5 38,5 32,1 37,5 42,0 16,6 18,5 71,1 43,6 18,3 11,2 31,3 43,0 13,5 16,8 20,2 37,6 13,4
Egy lakosra jutó jövedelem, 2011 (Ft/fő)
A cigány (romani, beás) népesség aránya, 2011 (%)
A német népesség aránya, 2011 (%)
A horvát népesség aránya, 2011 (%)
457257 467565 114296 400181 323671 264919 380302 407615 442068 263820 244299 559740 383103 392915 545670 534079 80568 253669 704973 514111 330780 257895 458109 487590 469709 295041 573677
39,2 11,8 56,3 25,6 16,3 10,2 19,8 10,6 0,0 29,9 52,1 5,1 0,0 21,6 5,6 8,5 98,6 53,0 1,0 3,0 13,1 19,6 6,4 10,9 5,4 25,7 0,4
0,0 0,7 0,0 2,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,4 6,7 0,0 0,0 3,5 4,3 0,0 0,0 0,9 0,0 0,0 1,1 6,2
1,0 1,2 0,0 1,9 1,7 0,0 0,0 0,0 0,0 3,0 0,0 0,0 0,0 0,0 1,7 2,1 0,0 0,0 1,4 1,3 0,0 0,0 2,6 1,3 0,0 1,5 4,5
Függelék
Település
Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kisdér Kisharsány Kiskassa Kislippó Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Lapáncsa Magyarbóly Márok Matty Nagyharsány Nagytótfalu Old Palkonya Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szava Túrony Újpetre Villány Vokány
Járás
Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi Siklósi
Lakónépesség, 2011 (fő)
Terület, 2011 (km2)
Népsűrűség, 2011 (fő/km2)
242 187 119 278 117 552 249 266 189 305 268 203 975 433 326 1500 385 335 278 9574 138 415 341 272 1029 2509 851
15,1 6,0 6,1 13,3 4,4 12,9 13,3 8,4 3,6 10,5 8,1 4,4 17,2 15,9 16,9 26,0 11,2 14,1 10,0 50,9 4,3 9,1 12,6 9,4 16,7 22,0 17,1
16 31 19 21 27 43 19 32 53 29 33 47 57 27 19 58 35 24 28 188 32 46 27 29 62 114 50
Középfokú Az iskolai általános végzettség, iskola érettségi Öregedési nyolcadik nélküli, index, évfolyamát szakmai 2011 (%) elvégzők oklevéllel aránya, rendelkezők 2011 (%) aránya, 2011 (%)
80,0 178,6 188,9 220,0 116,7 61,6 113,3 146,9 73,9 144,7 48,4 63,2 111,5 98,2 132,5 71,3 50,6 51,3 70,2 104,7 21,1 12,5 60,6 102,6 76,1 114,3 98,3
39,4 37,7 42,2 45,3 46,7 36,8 41,5 42,4 41,3 37,3 36,8 40,3 33,2 41,2 41,2 39,5 47,8 46,4 38,1 25,2 44,3 57,0 40,1 29,1 33,5 27,7 36,1
23,9 31,1 29,3 24,0 23,8 29,5 31,4 26,5 23,9 28,2 30,5 25,3 28,5 28,0 27,3 23,1 21,3 14,8 27,0 22,9 23,8 11,6 33,3 27,6 28,2 24,6 26,8
Érettségizettek aránya, 2011 (%)
12,8 21,9 13,8 15,0 15,2 15,9 9,3 11,7 15,8 16,4 10,0 11,8 18,0 13,4 17,2 16,0 12,4 7,6 13,5 28,1 4,9 5,2 8,4 21,7 19,9 26,3 16,4
Egyetemi, főiskolai, egyéb oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
0,9 1,6 2,6 4,1 1,9 4,3 5,1 1,9 5,4 7,7 2,9 1,6 5,0 3,7 2,9 4,7 1,1 2,6 6,0 11,9 1,6 0,0 1,3 7,5 4,4 10,5 6,7
Aktivitási arány, 2011 (%)
40,5 46,0 45,4 36,7 33,3 45,1 43,8 39,1 40,7 39,0 39,9 41,9 39,2 39,7 41,1 41,9 36,6 26,6 39,2 44,9 29,0 27,7 34,9 42,6 45,1 47,7 39,5
Munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
24,5 23,3 9,3 12,7 10,3 20,9 22,9 10,6 18,2 16,8 31,8 18,8 12,3 13,4 23,1 16,9 28,4 22,5 11,9 15,2 37,5 53,9 16,0 16,4 19,4 9,7 19,9
Egy lakosra jutó jövedelem, 2011 (Ft/fő)
A cigány (romani, beás) népesség aránya, 2011 (%)
A német népesség aránya, 2011 (%)
A horvát népesség aránya, 2011 (%)
389098 598397 631555 508801 469050 509440 483922 522713 693689 667035 477090 417090 555281 504200 448199 437950 399242 276058 644079 628172 227015 182312 351393 564156 647639 620074 430259
4,5 0,0 0,0 0,0 0,0 3,1 0,0 2,6 0,0 0,0 8,2 7,9 0,8 0,0 7,7 9,7 0,0 31,6 1,1 2,5 18,1 75,4 16,1 2,2 5,1 1,7 6,6
1,7 0,0 21,8 0,0 0,0 2,2 36,9 3,4 0,0 2,6 0,0 1,5 11,0 35,3 2,5 2,1 1,3 0,0 23,0 3,2 0,0 0,0 16,4 1,1 16,3 21,2 12,3
1,2 3,7 0,0 44,2 0,0 0,0 0,0 0,0 3,7 0,0 1,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,3 0,0 0,0 0,0 2,5 0,0 1,0 0,0 2,6 0,8 0,8 0,7
187
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány
Település
Járás
Szentlőrinci járás összesen Gerde Szentlőrinci Gyöngyfa Szentlőrinci Királyegyháza Szentlőrinci Pécsbagota Szentlőrinci Sumony Szentlőrinci Szabadszentkirály Szentlőrinci Szentdénes Szentlőrinci Velény Szentlőrinci Szigetvári járás összesen Bánfa Szigetvári Botykapeterd Szigetvári Bürüs Szigetvári Dencsháza Szigetvári Hobol Szigetvári Katádfa Szigetvári Nagypeterd Szigetvári Rózsafa Szigetvári Szentegát Szigetvári Szigetvár Szigetvári Várad Szigetvári
188
Lakónépesség, 2011 (fő)
Terület, 2011 (km2)
Népsűrűség, 2011 (fő/km2)
14998 541 136 957 90 422 794 302 140 25002 182 323 76 605 974 162 644 351 370 10614 111
282,4 12,8 8,8 22,9 6,1 20,2 12,7 12,2 7,1 656,8 12,1 17,4 16,3 14,0 18,3 4,4 11,6 16,6 27,8 39,5 7,9
53 42 16 42 15 21 63 25 20 38 15 19 5 43 53 37 55 21 13 269 14
Középfokú Az iskolai általános végzettség, iskola érettségi Öregedési nyolcadik nélküli, index, évfolyamát szakmai 2011 (%) elvégzők oklevéllel aránya, rendelkezők 2011 (%) aránya, 2011 (%)
73,9 43,8 15,2 108,2 160,0 53,8 79,7 49,0 44,0 82,1 47,5 50,0 62,5 55,7 62,5 58,1 88,5 64,7 52,2 105,5 58,8
32,4 39,4 50,8 36,4 50,6 50,8 27,7 37,1 51,2 31,6 46,9 36,1 38,2 37,4 26,8 57,3 34,0 42,2 36,6 23,9 49,5
24,7 24,9 18,3 29,4 28,7 19,7 27,4 30,2 19,4 25,7 28,4 24,7 19,1 29,6 30,6 12,0 25,8 24,8 27,2 25,2 25,2
Érettségizettek aránya, 2011 (%)
21,5 12,1 6,7 16,4 14,9 6,7 23,5 16,0 8,5 20,7 6,2 15,9 16,2 12,8 23,7 6,7 20,4 15,8 16,3 28,1 5,8
Egyetemi, főiskolai, egyéb oklevéllel rendelkezők aránya, 2011 (%)
7,4 4,0 1,7 3,2 1,1 0,0 7,9 2,9 1,6 7,3 1,9 5,1 1,5 3,1 5,5 0,7 8,7 2,8 3,6 11,5 1,0
Aktivitási arány, 2011 (%)
42,8 32,9 38,2 39,8 36,7 28,4 46,0 47,0 36,4 43,2 34,1 35,9 39,5 39,2 48,5 29,0 45,8 41,3 36,8 47,9 28,8
Munkanélküliségi ráta, 2011 (%)
16,9 16,9 65,4 19,4 27,3 28,3 21,6 30,3 41,2 15,6 19,4 19,0 13,3 9,3 15,5 23,4 12,5 22,1 20,6 12,0 28,1
Egy lakosra jutó jövedelem, 2011 (Ft/fő)
A cigány (romani, beás) népesség aránya, 2011 (%)
A német népesség aránya, 2011 (%)
A horvát népesség aránya, 2011 (%)
589536 391858 213931 464122 421197 284164 578244 369182 287020 534565 229769 388127 476531 442507 553301 256103 631114 455655 415231 682565 265983
6,7 7,4 36,8 2,2 0,0 10,2 9,9 6,0 8,6 6,6 9,9 14,6 22,4 13,4 3,0 19,8 5,0 19,9 8,9 2,3 18,0
3,7 1,1 0,0 0,6 0,0 0,9 1,0 0,0 0,0 2,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,8 0,0 0,8 0,0 1,1 1,7 0,0
0,7 0,0 0,0 0,3 0,0 0,0 1,3 0,0 0,0 0,8 0,0 0,0 0,0 0,0 0,9 0,0 0,0 0,0 1,6 1,0 0,0
Függelék 4. függelék. A vizsgálati területet érintő 2D szeizmikus szelvények Szelvény
ME–104 SE–19 SE–19 SE–20 SE–21 SE–22 SE–23 SE–24 SE–25 SE–26 SE–31 SE–33 SE–34 SE–35 SB–3 SB–2 SB–1 XVA–3/B XVA–2/85 XLO–1/84 DA–137 DA–138 DA–140 DA–141 DA–120 DA–121 DA–122 DA–136 DA–139 DA–100 DA–112 DA–113 DA–116 DA–117 DA–118 DA–126 XBO–2/80 DA–96 XMV–1 XMV–2 SZIR–1 XGO–1/76 XGO–2 XGO–3/76 SZIGETVAR–1 XME–3/69
Dátum
2004 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 1993 1992 1991 1986 1985 1984 1982 1982 1982 1982 1981 1981 1981 1981 1981 1980 1980 1980 1980 1980 1980 1980 1980 1979 1979 1979 1978 1976 1976 1976 1972 1969
Hossz* (m)
45888,5 20237,5 20237,5 15326,5 15323,8 12585,9 12404,9 10892,2 12235,3 13347,1 30501,2 28171,6 23349,3 26800,3 3375 7501,58 76557,6 1938,88 4042,42 2373,12 7296,04 7102,7 17251,5 10292,4 7945,91 9905,99 13214 7438,64 19003,2 23802,1 14279,9 8890,35 15276,7 18765,5 12744,6 10728,5 14940,8 12206,4 28144 30114,8 6000,17 6628,15 4770,31 12740,8 6088,13 9125,9
Kutatási terület, adattári szám, tartalom, adat elérhetőség
MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott, T.20878 MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott
MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott, AD.2379 (digitális terepi adat) AD.2379 (digitális terepi adat) MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott MBFH szolgáltatott
*Hossz (m): a területre eső szakasz hossza
189
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány 5. függelék. Minősített dokumentumok szénhidrogén és geotermia témakörben Drávaszabolcs, CH, fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban Típus: „A”: adat, mérési eredmény; „E”: értékelés, értelmezés, jelentés; „T”: terv; „P”: termelési adat, készlet, ásványvagyon; „S”: regionális, értékelés, tanulmány Adattári jel: T. 21565 BIHARI D., DARIDA K.-NÉ, DUDKO A., HORVÁTH I., ODOR L. 1979: Mecsek–Villányi hegység és környéke szénhidrogén prognózisa. Mellékletek: I–II–III. — MÁFI, 6355, I–III., „S” GYALOG L., TURCZI G., TULLNER T., CHIKÁN G., JÁMBOR Á., JUHÁSZ GY., KONRÁD GY., KOLOSZÁR L., MARSI I., RÁLISCH E. 2001: Jelentés: A szénhidrogén–kutatás térinformatikai alapú földtudományi adatrendszerének készítése. című szerződés teljesítéséről a Mecsek–Villány-Kelet területen. — MÁFI, T. 20466, „E”; „K” GYALOG L., TURCZI G., TULLNER T., CHIKÁN G., KÓKAI A., KOLOSZÁR L., KONRÁD GY., MARSI I. 2001: Jelentés: A szénhidrogén–kutatás térinformatikai alapú földtudományi adatrendszerének fejlesztése. című szerződés teljesítéséről a Mecsek–Villány-Nyugat területen. — MÁFI, T. 20465, „E”; „K” KOVÁCS F. 1972: Információs jelentés a Sellye–Bogádmindszent kutatási területen Bouguer anomália térképek szűréséről (MOL Nyrt.-nél). — OKGT GKÜ, Népk–G–I–1, GKV–400, „E” KOVÁCS L. 1995: Magyarázó a magyarországi medencebeli prekainozóos képződmények szénhidrogén-földtani térképéhez. (I. Pelsói egység: Pennini és Kelet-alpi, Dunántúli-középhegységi, Vepori, Gömöri paleozóos, Dél-gömöri mezozóos (Aggtelek, Rudabánya), Közép-dunántúli, Bükki. II. Tiszai egység : Mecsek–Villányi, Zempléni, Békési egység, felsőkréta és paleog. flis medence. Bizonytalan korú-kifejlődésű medence). — MÁFI, T. 7035, I–III., „S” LANTOS M. 1971: Műszaki terv a geoelektromos sekélyszondázó részlegek számára (Bugac, Gyoma, Körösszegapáti, Kiskundorozsma, Jászság, Böhönye, Marcali, Nagylengyel, Bogádmindszent, Inke, Belezna, Csurgó, Kerecsend, Heves, Zalai medence) (MOL Nyrt.-nél). — OKGT GKÜ, GOR–M–69, GKV–573, „T” LASSU K. 1972: Információs jelentés az 1971–1972. évi dunántúli jugoszláv–magyar közös szeizmikus mérések eredményeiről (Felsőszentmárton, Sellye, Bogádmindszent) (MOL Nyrt.-nél). — OKGT GKÜ, GOR–I–12, GKV–158, „E” NAGY Z.-NÉ 1975: I–32.számu jelentés az 1971–75. években Sellye és környéke kutatási területen végzett reflexiós mérésekről (Bogádmindszent, Gilvánfa, Vajszló, Okorág, Cún, Zádor, Darány). — OKGT, U–451, GOR–I–32, „E” NAGY Z.-NÉ 1984: Adatszolgáltatás a Cun–Harkány-D kutatási területen1981–82. években végzett reflexiós mérésekről (MOL Nyrt.-nél). — GKV, Népk–A–2/84, GKV–335, „A” NEMESI L. 1977: MÁELGI jelentése a Bogádmindszent környéki terület magnetotellurikus kutatásáról (Újpaleozoós, jól vezető képződmények kutatása a Dél-Dunántúlon). — ELGI, J–0824, „E” NÉMETH G. 1979: A Mecsek–Villányi hegységtől Ny-DNy-ra elterülő medence-felület kutatása során az utóbbi években nyert mélyföldtani ismeretek. (1972.). Adatok a Dél-Dunántúlon mélyült szénhidrogénkutatófúrásokban megismert riolitokról, andezitekről (1979.). — OKG,T Nagykanizsa. T.D. 594, 1., „E” SZILÁGYI I. 2002: 2002. évi egységesített Műszaki Üzemi Terv. I. fejezet. Kutatás. (IV. Paleogén: 124. Ercsi, 103. Gödöllő; V. Kelet-Mecsek–Cegléd: 104. Cegléd, 85. Sárköz, 115. Sió, 105. Kiskőrös–Dél, 119. Kalocsa; VI. Villány–Dél-Alföld:91. Rém–Bácsalmás, 106. Szegedi-medence; VII. Békés–Derecske: 100. Darvas–Komádi, szénhidrogén, geofizika, környezetvédelem). — MOL Rt., T. 21563, „T” SZILÁGYI I. 2004: 2004. évi egységesített Műszaki Üzemi Terv. I. fejezet. Kutatás. (IV. Paleogén: 124. Ercsi, 138. Monor; V. Kelet-Mecsek–Cegléd: 104. Cegléd, 119. Kalocsa; VI. Villány-Dél–Alföld: 102. Kiskunmajsa–Pálmonostora, 106. Szegedi medence, szénhidrogén, geofizika, környezetvédelem). — MOL Rt., T. 21565, „T” SZILÁGYI I., SZELÉNYI J. 2004: Elemző értékelés a Magyar Olaj–, és Gázipari Részvénytársaság 2003. évi hazai kőolaj–, földgázkutatási és ásványvagyon–gazdálkodási tevékenységéről. (Kutatási tervterület: Kisalföld– Középhegység I, Zala-D–Balaton II, D-Somogy–Drávamente III, Paleogén IV, K-Mecsek–Cegléd V, Villány–D-Alföld VI, Békés–Derecske VII, Közép-Alföld VIII, Nyírség–Zemplén IX). — MOL Rt., T. 22355, „E” TÓTH J. 1971: Információs jelentés a Központi Földtani Hivatal megrendelésére a Bogádmindszent kutatási területen1971-ben többszörös fedéssel végzett szeizmikusreflexiós mérésekről (MOL Nyrt.-nél). — OKGT GKÜ, GOR–I–8, GKV–157, „E” TÓTH J. 1971: Műszaki terv a 8/71. sz. szeizmikus csoport részére az 1971. évben a Bogádmindszent kutatási területen végzendő mágneses jelrögzítésű reflexiós mérésekhez (MOL Nyrt.-nél). — OKGT GKÜ, GOR–M– 64, GKV–565, „T” TÓTH J. 1972: Műszaki terv a 6/72–73. sz. szeizmikus csoport részére az 1972–73-as években Barcs–Sellye– Bogádmindszent kutatási területen végzendő átnézetes reflexiós mérésekhez (MOL Nyrt.-nél). — OKGT GKÜ, GOR–M–77, GKV–583, „T” 190
Függelék TÓTH J. 1974: A Bogádmindszenti többszörös fedéssel készült szeizmikus reflexiós mérések. — OKGT GKÜ, T.D. 53, 1., „A” Drávaszabolcs, Geotermia, fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban Adattári jel: T.D. 9394 GÁLFI J. 1967: A harkányi terület geotermikus vizsgálata víznyerés szempontjából (Harkányfürdő, Máriagyűd, Büdöstapolca, Siklós, Csertető, Tenkeshegy). — VITUKI, U–582, „GT” KORIM K. 1966: A Harkányi terület geotermikus vizsgálata víznyerés szempontjából. — VITUKI, U–583, I–II., „GT” KORIM K. 1966: A Harkányi terület geotermikus vizsgálata víznyerés szempontjából. — OVF, T.D. 234, 1., „GT” LORBERER Á. 0: A Harkányi termálvízkészlet védőidomainak megtervezése. Összefoglaló jelentés. — VITUKI, T. 10827, 1–3., „GT” LORBERER Á. 1986: A Harkányi hévíztároló állapotváltozásainak felmérése és értékelése, különös tekintettel a hévíz visszasajtolási lehetőségekre. — VITUKI, J–1226, „GT” LORBERER Á. 2011: Mohács Történelmi Emlékhely Fogadóépület Kilátó Kupola, Sátorhely 0266 hrsz. alatt geotermikus energiahasznosítás használatbavételi fúrási naplók — Lorbererterv, T.D. 9394, I., „GT” LOREBERER Á., VERÉB V., LIEBE P., RÁDAI Ö. 1979: Hévíztárolók adatainak összegyűjtése és értékelése: A Harkány környéki termális karsztrendszer hévízföldtani viszonyainak vizsgálata. Villányi hegység, Siklós, Bogádmindszent, Máriagyűd, Kistapolca (Büdöstapolca), Dráva. — VITUKI, T.D. 1193, I–II., „GT” LUDMANN L. 2003: Geotermikus energia hasznosítása hőszivattyúval. Harkány, Magyarhertelend környéke. — PTE PMMF Kar, Pécs, T.D. 5933, I., „GT” ÖTVÖS K., MÁTHÉ Z., CSURGÓ G., SZULIMÁN SZ. 2011: Szigetvári Termál kutak vízbázisának biztonságba helyezése. — Mecsekérc tZrt., T.D. 9283, I., + CD., „GT” SZEDERKÉNYI T., KASSAI M., RÓNAKI L. 1968: Szakvélemény Kistapolca–Old környékének termálvíz feltárási lehetőségeiről. Villányi hegység, Dráva. — MÉV Kutató és Mélyfúró Üzeme, Pécs, T.D. 189, 1., „GT” UNYI P. 2008: Ipacsfa 034/1 hrsz alatti ingatlanán mélyítendő 500 méter mélységű hévízkút vízjogi létesítési engedélyezési terve. — Depcom Bt., Pécs, T.D. 8252, I., „GT”
6. függelék. Minősített dokumentumok környezetföldtan témakörben Drávaszabolcs, Környezetföldtan, kiemelten fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban Típus: „K”: környezet, földtani jelentés, ásványvagyon, magyarázó, alapadat gyűjtemény, anyagvizsgálat, szeizmikus szelvényezés, értékelés, környezeti vizsgálatok, EKHT; „V”: víz, vízbázis, vízkutatás, vízkutató fúrás; „T”: térkép; „TH”: területhasználat (pl. tájrendezési terv, építési szabályzat, rendezési terv, kerékpárút, stb.); „M”: mérnöki (pl. MÜT, talajmechanikai szakvélemény); „E”: egyéb (pl. beszámoló, kutatási javaslat, építési engedély, terv); Adattári jel: T.D. CHIKÁN G., KONRÁD GY., KONRÁD GY.-NÉ, CHIKÁN G.-NÉ,TÖRÖK K., TOMKA GY. 1982: Földtani magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez. 1:25000-es sorozat, 803–24 Bükkösd jelű lap. Feltárások leírása, anyagvizsgálata, archív és térképező fúrások rétegsora és anyagvizsgálati eredményei. Almáskeresztúr, Bükkösd, Dinnyeberki, Gorica, Gyűrűfű, Helesfa, Nagyváty, Zsibót, Nyugotszenterzsébet, Botykapeterd, Ibafa, Korpád, Almamellék. — MÁFI, MÉV, Pécs, T.D. 4013, 1–5., „K” HAJDÚ GY., JOCHÁNÉ EDELÉNYI E., TÓTH GY., SÁSDI L., ROTÁRNÉ SZALKAI Á. 2002: Karsztvizek hasznosítása hőszivattyúval. Karsztvíz-földtani vizsgálatok a Magyar Állami Földtani Intézetben (a Miskolci Hidrogeológiai Konferencia anyaga 2002. február). Termálvíz; Harkány; hőszivattyú; Dunántúli– Középhegység; Északi–Középhegység; hidrogeológia; monitoring. — MÁFI, T.D. 5477, 1., „V” 191
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány KOLOSZÁR L., MARSI I. 2001: A Beremendi kőbánya pliocén és pleisztocén rétegeinek leletmentése és földtani dokumentációja. (+ 1 CD). — MÁFI, T. 21282, I–II., „K” Drávaszabolcs, Környezetföldtan, fontos dokumentumok a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárban 0: A P.U.V. Kutató–Mélyfúró Üzem II. sz. kutatócsoportja által mélyített, kristályos alaphegységet ért fúrások vázlatos rétegsora. Almáskeresztúr, Bátaszék, Kisdér, Helesfa, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Téseny, Szilágy, Martonfa, Gyód, Alsómocsolád, Szalatnak. — MÉV Kutató és Mélyfúró Üzem, Kővágószőlős, 1., „K” 1954: Alsószentmárton B.1. sz. fúrás. Talp: 46,8 m. — Mélyfúró Vállalat, Kaposvár, T.D. 4088, 1., „K” 1955: A Kaposvár–Szigetvár vonaltól a Dunáig terjedő terület vegyelemzéssel rendelkező mélyfúrási kútjainak adatai. — MÁFI, MÉV, J–1836, „K” 1972: Az OVIFUV kaposvári üzemének fúrásai. Alsónána, Attala, Alsómocsolád, Alsószentmárton, Aranyosgadány, Aparhant, Andocs, Ádánd, Alsónyék, Balatonfenyves, Berzence, Barcs, Balatonmária, Bóly, Bölcske, Balatonlelle, Balatonboglár, Bárdudvarnok, Balatonszemes, Balatonőszöd, Bábonymegyer, Bátaszék, Baté, Babócsa, Bükkösd, Bőszénfa, Böhönye, Borjád, Botykapeterd, Buzsák, Dalmand, Dombóvár, Darány, Dunaföldvár. — Országos Vízkutató és Fúró Vállalat, Kaposvár, T.D. 738, 1., „K” 1976: Magyarország külfejtésre reménybeli lignit-katasztere. Dél–dunántúli előkészítő lignitkutatás információs jelentése. Dél–dunántúli lignitkutatás –lignitkutató fúrások– őslénytani vizsgálata. Összefoglaló földtani jelentés a Dél–dunántúli lignitkutatási területről. Lignitkutató fúrások anyagvizsgálati eredményei. (Nikla, Tarrós, Nagyatád, Szigetvár, Budafa). — OFKFV, Várpalota, MÁFI, T.D. 2959, I–V., „K” 1987: Magyarország geológiai alapszelvényei 1985–88. Villányi hegység (Siklós, Villány). — MÁFI, AD. 761, „K” 1989: Magyarország geológiai alapszelvényei: Alapfúrások. Abaliget, Bóly, Cún, Darány, Felsőszentmárton, Gálosfa, Gorica, Gyékényes, Helesfa, Igal, Inke, Kadarkút, Vízvár, Mezőcsokonya, Nagyatád, Pécs, Sávoly, Siklósbodony, Túrony, Somogyhatvan, Somogyudvarhely, Tengelic, Almáskeresztúr, Baksa, Iharosberény, Karácodfa, Karád, Kálmáncsa, Kán, Kishajmás, Máriakéménd, Ófalu, Paks, Som, Téseny, Szenta. — MÁFI, T.D. 2050.47, I–II., „K” 1994: Kiegészítő földtani, kőzetfizikai és hidrogeológiai vizsgálatok a Garéi tervezett égetőmű és salaklerakó telep részletes környezeti hatástanulmányához. HIÁNYOS! — GEO–CONSULT Bt, GEO–S Bt, PMMF, Pécs, T.D. 2112.6, 1., „K” BARABÁS A. 1999: A Dél–Baranyai dombság és a Villányi hegység permi képződményeinek kutatásról készített összefoglaló jelentés. — MÉV, J–3278, „K” BARANYI I. 1968: Szakmai jelentés Kistapolca–Old–Egyházasharaszti környékén 1968. május hóban végzett geofizikai mérések eredményeiről. Villány hegység, Dráva, termálvíz. — MÉV, Pécs, T.D.189.1, 1., „V” BARTHA A., CHIKÁN G., CSERNY T., KIRÁLY E., KÓNYA P., KOVÁCS–PÁLFFY P. 2007: Kőzetminták komplex (vizuális, mikroszkópos, röntgen–diffrakciós és geokémiai) elemzésének eredménye (szigetvári kőzetminta). — MÁFI, T. 21546, „K” CHIKÁN G., CHIKÁN G.-NÉ, KÓKAI A., KOLOSZÁR L.,MARSI I., PAPP P., SZALAI I. 1996: 4.4. Somogy és Baranya térképezése. Jelentés az 1996. évben elvégzett feladatokról. (Pécs, Szigetvár, Sellye). Melléklet: Dél– Dunántúl földtani térképsorozata. 803 (Szigetvár) atlasz 1:200000. — MÁFI, T. 17660, „K”; „T” CHIKÁN G., TOMKA GY. 1982: Földtani magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez.1:25 000-es sorozat, 803–44, Szentlőrinc jelű lap. Botykapeterd, Cserdi, Helesfa, Nagyváty. — MÁFI, T.D. 4011, 1–2., „K” CSAJÁGI ZS., KOPEK G. 1976? Összefoglaló földtani jelentés a Dél–dunántúli lignitkutatási területről. Táska, Somogyvár, Boronka, Nikla, Pusztakovácsi, Dombóvár, Vásárosdombó, Simonfa, Kisvaszar, Tarrós, Sásd, Magyarhertelend, Szigetvár. — OFKFV, Várpalota, T.D. 3911, I., „K” CSALAGOVITS I., FÜGEDI U., HORVÁTH I., JORDÁN GY., ÓDOR L., VETŐ I. 1999: 2.1.5.1.–2. Geokémiai kutatások. MÁFI Geokémiai Főosztály1999. évi működési jelentés (víz–geokémiai vizsgálatok, összefoglaló a hazai arzénes vizek céladatbázisának fejlesztéséről. A mélységi vizek geokémiája projektbeszámolója. Maros árterének vizsgálata, FOREGS geokémiai mintázás, középhegységi területek Gerecse, Vértes, Mecsek, Villányi dombság, elemek stabil izotópjai a földtanban). — MÁFI, T. 19783, „K” CSILLAG Á. 2010: Dráva mellékágak rehabilitációja. Drávapalkonya mellékág vízjogi létesítési engedélydokumentáció. —Pécsi Hydroterv Bt., T.D. 9520, I., „V” DUDKO A., JÁMBOR Á., MAROS GY., PALOTÁS K., RÁLISCH L. NÉ 1997: 2.1.1.2. Magyarország tektonikája és neotektonikája. Jelentés az 1997. évi feladatok teljesítéséről. (Mórágy, Mezőföld, Paks, Bátaapáti, Mecsek hegység, Villányi hegység). — MÁFI, T. 18802, „K” DUDKO A., JÁMBOR Á., MAROS GY., PALOTÁS K., RÁLISCH L. NÉ, BALLA Z. 1997: Magyarország tektonikája és neotektonikája. Jelentés az 1997. évi feladatok teljesítéséről. Mezőföld, Paks, Mecsek, Villány, Mórágyi Gránit Formáció. — MÁFI, T.D. 5206, I., „K”
192
Függelék FAZEKAS V. 1971: A Bisse–1. sz. mélyfúrás átnézetes ásvány–kőzettani vizsgálata, a fúrás teljes kémiai elemzése. — MÉV KISKUT Fizikai–Kőzettani Üzemegysége, Kővágószőlős, T.D. 690, 1., „K” FEKETE Á., FAUBEL A. 1988: A Bisse Bs–3 sz. fúrás földtani naplója, karotázs szelvénye. Talp: 45,4 m. — MÉV Kutató és Mélyfúró Üzem, Kővágószőlős, T.D. 1914.1, 1., „K” GÁRDONYI E., FEKETE Á. 1988: A Bisse Bs–2 sz. fúrás földtani naplója. Talp: 14,5 m. — MÉV Kutató és Mélyfúró Üzem, Kővágószőlős, T.D. 1914, 1., „K” HÁMORNÉ VIDÓ M., HERMANN V. 2000: Szénhidrogén szennyeződések minőségi meghatározása és lebomlásának vizsgálata magyarországi talajokban. D–54/96A D–54/96 kutatás zárójelentése. Magyar–német TÉT együttműködés (Mikebuda I. sz. terület, Pécs–Harkány főútelágazás, METRO Gépjavító Üzeme, Fehér út). — MÁFI, BGR, T. 20020, „K” HEGEDŰS GY. 1952: Jelentés az 5661/3. sz. Beremend, 5661/4. sz. Ivándárda, 5661/1. sz. Bóly, 5661/2. sz. Mohács jelű térképlapok felvételéről. — MÁFI, T.D. 3622, 1., „K” HEGYI J. 1979: Baksa 2. sz. fúrásról. — OFKFV, 556, „K” HETÉNYI R. 1969: A Dél–dunántúli karbon 1969. évi perspektivikus kutatása. (Siklósbodony–1. és Bogádmindszent–1. sz. fúrások ásványkőzettani vizsgálatai). — MÁFI, J–0426, „K” HOBOT I., GYURKÓ P. 1989: Jelentés a Villányi hegységben 1988-ban végzett felszíni geofizikai mérésekről (Szárnysomlyó hegy, Lippó, Majs, Siklós, Kistapolca, Nagyharsány). — ELGI, AD. 936, SzÁF–658, „K” HŐNIG GY., NÉMETH L. 1971: Nagyharsány V. sz. szerkezet–kutató fúrás dokumentációja, anyagvizsgálati eredménye. Földtani napló. — OFKFV, Várpalota, T.D. 2969, 1., „K” JÁMBOR Á. ET AL. 1967: Délkelet-Dunántúlon lemélyített fúrások vázlatos rétegsora. Almáskeresztúr, Gyűrűfű, Gorica, Cserdi, Bátaszék, Kisdér, Kishajmás, Hetvehely, Helesfa, Nyugotszenterzsébet, Gyód, Nagyváty, Martonfa, Téseny, Bogád, Dinnyeberki, Abaliget, Szilágy, Alsómocsolád, Magyaregregy, Kővágószőlős, Boda, Bükkösd, Pellérd, Túrony, Pécsbánya, Tortyogó, Szalatnak, Bikal, Szentlőrinc, Bakóca, Vokány. — MÉV Kutató és Mélyfúró Üzem, Kővágószőlős, T.D. 710.2, 1., „K” KASSAI M. 1977: Baksa–2. sz. fúrás vázlatos rétegsora 35,8–65,0 m-ig. — MÁFI DDTFSZ Pécs, T.D. 1093.1, 1., „K” KASSAI M. 1978: Magyarországi felszínmozgások katasztere. Baranya megye. (Bodolyabér, Borjád, Bükkösd, Csebény, Csertő). — MÁFI, 2302, „K” KASSAI M. 1978: Magyarországi felszínmozgások katasztere. Baranya megye.(Husztót, Ibafa, Kistótfalu, Kisújbánya, Kishajmás). — MÁFI, 2305, „K” KASSAI M., SOÓS J.-NÉ 1978: A Baksa 2. sz. fúrás földtani szelvénye az analógszelvényei és geofizikai szelvénye. — MÁFI DDTFSZ, Pécs, T.D. 966, 1., „K” KASSAI M., SZEDERKÉNYI T. 1976: Fúrási javaslat a Dél–dunántúli ópaleozóikum kutatására. (Baksa–Ófalu). — MÁFI DDTFSZ, Pécs, T.D. 283, 1., „K” KIS M. 1981: Beremend község szeizmikus veszélyének felmérése. (81. jun.15.). Témaszám: 251–084–1–1154– 00, Sz(Brki). 702., „K” KÓNYA A. 1978: Geofizikai mérések a Mecsek hegység Ny-i részén (Királyegyháza–Korpád–Boda) 1977. évi jelentés. — ELGI, Sz–181, „K” KÓNYA A. 1978: Geofizikai mérések a Mecsek hegység nyugati részén.(Királyegyháza–Korpád–Boda ) 1977. évi jelentés. — ELGI, J–1037, „K” LORBERER Á. 1982: A Harkányi termálvízkészlet védőidomának megtervezése. III. A karszt kutak és források adatai. Villányi hegység, Nagybaracska, Vokány, Szederkény, Bár, Mohács, Siklós, Somberek, Nagyharsány, Monyoród, Majs, Máriagyűd, Kistapolca, Máriakéménd, Lánycsók, Rádfalva, Palkonya, Újpetre, Nagytótfalu, Székelyszabar, Beremend, Himesháza, Báta, Cún, Bezedek, Belvárdgyula. — VITUKI, T.D. 4579.1, I., „V” LOREBERER Á., VERÉB V., LIEBE P., RÁDAI Ö. 1979: Hévíztárolók adatainak összegyűjtése és értékelése: A Harkány környéki termális karsztrendszer hévízföldtani viszonyainak vizsgálata. Villányi hegység, Siklós, Bogádmindszent, Máriagyűd, Kistapolca (Büdöstapolca), Dráva. — VITUKI, T.D. 1193, I–II., „V” MAJOROS GY. 2005: Egyházasharaszti–Siklósnagyfalu közötti VESZ szelvényfeltételezett földtani értelmezése. ZÁRT ANYAG! NEM NYILVÁNOS!, T.D. 6807, 1., „K” MÉSZÁROS M., SZILÁGYI T. 1986: Jelentés a Cser hegyen végzett térképező munkáról. (Beremend, mészkő). — KFH, OFKFV, 7126, „K” NAGY E. 0: Jelentés a Villány előteri anizuszi szintezési lehetőségeiről. (Bisse, Vokány, Szava, Siklós, Turony). — MÁFI, T. 7778, „K” NAGY J., HŐNIG GY. 1965: Összefoglaló földtani jelentés az 1965. évi munkákról. Hosszúhetény, Pécsszabolcs, Rücker–akna, Erdősmecske, Gorica, Helesfa, Képespuszta, Megyefa, Magyarszék, Okorvölgy, Beremend, Komló. — OFKFV, Komló, T.D. 2956, 1., „K” NÉMEDI VARGA Z., KARDOS I. 1974: Bogádmindszent 1. sz. szerkezet–kutató fúrás geofizikai kiértékelése. — OFKFV, Komló, MÉV, Pécs, T.D. 47, 1., „K”
193
Drávaszabolcs. Komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati tanulmány NEMESI L. 1977: Geofizikai Intézet jelentése a Bogádmindszent környék területének magnetotellurikus kutatásáról. — ELGI, T.D. 451, 1., „K” ÓDOR L., FÜGEDI U., HORVÁTH I., LAJTOS S., TIHANYINÉ SZÉP E. 2000: Magyarország hegyvidéki területeinek hordalék–geokémiai felvétele. Zárójelentés az 1998–2000. között végzett munkáról (Zempléni hegység, Észak–Borsodi Karszt és környezete, Bükk és északi előtere, Mátra, Cserhát, Börzsöny és Dunazug hegység, Gerecse és Vértes, Bakony és Balaton–felvidék, Mecsek és Villányi dombság). — MÁFI, T. 20046, „K” OLAJOS. K., CSISZÁR L. 1978: A Baksa–2. sz. fúrás tervezett szelvénye. — OFKFV, T.D. 1094.2, 1., „K” ÖTVÖS K., MÁTHÉ Z., CSURGÓ G., SZULIMÁN SZ. 2010: Szigetvári termál kutak vízbázisának biztonságba helyezése. — Mecsekérc Zrt., T.D. 9282, I., + CD., „V” RÁKÓCZY I. 1979: Jelentés a Baksa–2 mélyfúrásban végzett szeizmo-karotázs mérésekről (Komló). — ELGI, U– 8, „K” RÁLISCH L.-NÉ 2000: Magyarázó a Dél–Dunántúli 1:500000- es diszlokált medencealjzatának mélyföldtani térképéhez (Sávoly 1., 4., 6., 7., 8., 9., 13., Újfalu (Zalakaros) I., Pat 2., Igal 7., Som 1., Újudvar 6., 7., 11., Murakeresztúr 1., Budafa 502., Nagybakónak 2., Iharosberény I. sz. fúrások, Mecseki–, Villányi szerkezeti egység). — MÁFI, T. 20079, „K” RÓNAKI L. 1999: A Villányi hegység és a Beremendi rög barlangjai és karsztvize., T.D. 3374, 1., „K” SÁMSON M., TURGER Z., VÁGÓ Z., DÁLYAY V., TAMÁS P., ROPOLI L. 2013: Szigetvár 93/21 hrsz.-ú terület kutatási zárójelentése. + Határozat. + Kutatási zárójelentés összefoglaló. (F.1–F.6. számú fúrások). — Mecsekérc Zrt., T. 22955, „K” SZABÓ P. Z., WEIN GY. 0: Hidrológiai szakvélemény Harkány község ivó–, és hévíznyerési lehetőségeiről., T. 10975, „V” SZAMOSVÁRI I., GUGI Z. L. 2009: Dráva folyó Drávapalkonyai mellékág rehabilitációjának előzetes vizsgálati eljárása. — Aquaprofit Zrt., T.D. 8791, I., „V” SZATHMÁRY M., LOVASI K., FIEGLER G., HOFFERKA J., HOFFMANN H. 2010: Beremend 0146/6 hrsz. alatti ingatlanon karsztakna vízbázis biztonságba helyezése keretében a belső, külső, és a hidrogeológiai "B" védőterületek kijelölése. — Szamaterv Kft., T.D. 8964, I., „V” SZEDERKÉNYI T. 1979: Mecsek ópaleozoós–prekambriumi alapszelvények komplexföldtani feldolgozása. (Baksa 2. sz. fúrás). — JATE, Szeged, T.D. 1171, I–II., „K” SZUNYOGH G. 1987: A Beremendi–kristálybarlang állékonysági vizsgálata. Kutatási jelentés (86. XII. 15.). Témaszám: 232.015.6.–1130, K(Bm). 489., „K” VÁGÓ Z., RÁCZ S.-NÉ, SZOMOLÁNYI M., MÁRTON GY.-NÉ 1999: Nagyharsány–Kistapolcai ivóvízbázis biztonságba helyezéséhez felhasznált fúrások. Vízföldtani napló: NM–I, KM–I, NM–II, NM–III. sz. figyelőkútról. Kistapolca, VÍZMŰ 1. sz. kút vízföldtani naplója. Nagyharsány–Nagy Legelő I.sz. kút vízföldtani naplója. — GEOPARD Kft., ROTAQUA Kft,. Pécs, VITUKI, OFKFV, Várpalota, T.D. 3350, I., „V”; „K” VÁMOSI J., SZABÓ L. 1977: Baksa–2. sz. szerkezetkutató fúrás karotázs szelvénye. — OFKFV, Komló, T.D. 987, 1., „K” VARGA G. 1977: Új paleozoós, jól vezető képződmények kutatása a Dél–Dunántúlon. (Bogádmindszent, Magyarmecske, Kaposfő, Görgeteg, Babócsa). — ELGI, T. 16417, „K” VIGASSY T. 1999: Nagyharsányi és Beremendi kristálybarlangok és képződményeik genetikai vizsgálata., T.D. 3376, I., „K” WÉBER B. 1977: Perm korú rétegek kutatásának lehetőségei a Pellérd–Szigetvár–Sellye–Kórós közötti területen. — MÉV, J–0829, „K” WÉBER B. 1983: A Szigetvári mélyfúrások rétegeinek kora és szerkezeti helyzete. — MÉV, J–1024, „K”
194
Mellékletek
Mellékletek
195
º ¹
Cún
75000 70000
10 0
Köl k ed
Nagyny ár ád
Sát or hel y
65000
20 0
0 15
20 0
15 0
150
15 0
MOHÁCS
Ból y
NagybudmérBor j ád
Új pet r e
Lányc sók
Babar c
Már f a
Kémes
Udv ar
Vi l l ányk öv esd 20 0
SI KLÓS
Vi l l ány
Nagyt ót f al uKi shar sány
Már ok
Li ppó Bezedek
Nagyhar s ány
Dr ávasz er dah e l y I p a cs f a Kovác shi da Dr ávacs epel y
Szapor c aTés enf a
Magyar ból y Ki sl i ppó
st apol ca Si kl ós nagy f al uKi
Dr ávacs ehi Dr ávasz abol cs Dr ávapal konya Gor di s a Mat t y
Maj s
Ki sj ak abf al va
Al sósz ent már t on
Ol d
I l l oc sk a
45000
Ber emend
45000
Kásád
Sár ok I v ándár da
100
Lapánc sa
Egyházas har as zt i
60000
Pal k ony a
300
Har kány
Töt t ös
sbudmérPócs a I v ánbat t yánKi
55000
15 0
Ki st ót f al uVokány
50000
Vej t i
Bi sse
80000
20 0
Pi skó
Cs ar nót a
Dr ávapi s ki
50000
Zal át a
Bel v ár dgy ul a
150
15 0
Kemse
Ki ssz ent már t on
Ver s end Szaj k
100
10 0
10 0
100
Hi r i cs
Szeder k ény
15 0
80000 75000 65000 60000
100
55000
Sósv er t i k e
Monyor ód
150
100
Dr ávasz t ár a
Lúz sok
Rádf al v a
Sámod
Ador j ás Bar anyahí dv ég
10 0
Bár
Ki snyár ád
Pécs dev ecser Ki skas sa
100
Kór ós
Vaj szl ó
Túr ony
20 0
100
0 15
0 20
Dr ávai v ány i 0 10
Dr ávaker es zt úr
Si kl ós bodony
Di ósv i s zl ó
Nagyc sány
Szék el ys zabar 0 15
Sel l ye
Er dősmár ok
25 0
100
625000
Gar é
Cs ány osz r ó
Bogdás a
Pet er d Ki sher end
Át a
Ócs ár d
620000 Somber ek Gör cs öny doboka
Már i akéménd
Eger ág
Szal ánt a
615000
Mar áz a
Li pt ód
Ol as z
Szemel y
Szők éd
S zi l vás Szők e
Szav a Hegys zent már t onBabar cs zől ős
Pápr ád
Szel l ő
0 15
0 10
Besence
610000
Kát ol y
0 15
0 20
10 0
Mar k óc
Tenger i
Bogádmi ndsz ent
Dr ávaf ok
El l end
Lot hár dBi r j án
Pogány
10 0
Káki cs
Pécs udv ar d
Kökény
Bost a Ki sdér
Gi l vánf a
100
Gyód
0 15
Baks a
Ózdf al u
Okor ág
Kesz ű
Gör cs öny Regenye
Gyöngyf a
0 10
Endr őc
100
Ber k es d
0 20
Pécs bagot a
15 0
Sumony
605000
Magyar s ar l ós Hás ságy
Kozár mi sl eny
200
Ger de
Tés eny K i sa zonyf a t el e kss Magyar mecs keMagyar
Fel sős zent már t on
Ar anyos gadány
Vel ény
Tek l af al u
600000
Nagyk ozár
200
Szabadsz ent ki r ál yZók
Ki r ál y egy ház a
Sz ent egát
595000
PÉCS
Pel l ér d Bi csér d
ádf a Dencs ház aKat Bánf a
70000
Sz ent l őr i nc
Szent dénes
Bűr űs
590000
Cs er kút
20 0
Róz saf a
Vár ad Két új f al u
585000
Cs onk ami ndszent
Kacs ót a
Hobol
580000
15 0
Bot yk apet er dNagypet er d
575000
20 0
SZI GETVÁR
570000
15 0
Ny ugot s zent er zsébet Nagyv át y
Mol vány
Ki st amás i
565000
250
Pat apok l osi
Tót s zent györ gy
Nemesk e
560000
0 15
Mer enye
555000
º ¹ 150
550000
º ¹
10 0
º ¹
550000
555000
560000
565000
570000
575000
580000
585000
590000
595000
600000
605000
610000
615000
5
10
620000
625000
Vi zs gá la t it e rüle t
Konc e s s zi ó raj a va s oltt e rüle t Te rm é s ze t vé de le m [VM] Ne m ze t ipa rk ( NP)
Te rm é s ze t vé de lm it e rüle t( TT) Tá j vé de lm ik örze t( TK) Ne m ze t iÖ k ológi a iHá lóza t( NÖ H)[VKGA2009 ] Ma gt e rü le t Ö k ológi a if oly os ó
Na t u ra2000k ü lönle ge sm a dá rvé de lm it e rüle t( SP A)[VM] Na t u ra2000k ü lönle ge sva g yk i e m e ltj e le nt ős é g űt e rm é s ze t m e g őrzé s it e rüle t( SAC)[VM] Ra m s a rit e rü le t( ne m ze t k özij e le n t ős é g ű vi ze sé lőh e ly)[VKGA2009] e xle g elá pt e rüle t
0
2,5
km
He lys zí nra j z,t e rm é s ze t vé de lm it e rüle t e k: Drá va s za bolc s Kom ple xé rzé ke nys é g ié st e rh e lh e t ős é gi vi zs gá la t it a nulm á ny MFGI MBFHe g yüt t m űk ö dé s20 16.
Mé re t a rá n y: Ve t ü le t : Dá t u m :
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me g re nde lő: Di gi t á li ss ze rk . : Elle nőri zt e :
J óvá ha gy t a :
MBFH Pa s ze raGy örg y
Gy uri c zaGyö rg y Fa n c s i k Ta m á s
1 .m e llé k le t
Pat apok l osi
555000
560000
565000
Ny ugot s zent er z sébet 15 0
570000
575000
243
580000
Cs er kút
585000
590000
595000
PÉCS
600000
605000
610000
615000
0 15
242
15 0
311
620000
625000
620000
625000
Somber ek
20 0
15 0
150
20 0
80000
221
150
324 112 112 324 324 311 311 324 Tót s zent gyö r gy 311 211 231 311 112 231 231 311 311
80000
550000
Ber k es d r áz a 313 221 111 242242 242 112Ma 243 324 221 el l ő 20 0 231 221 311 112 242 242Sz 242 121 133 112 133 242 242 211 311 313 221 242 221 221 243 243 311 131 231 243 311 112 112 133 133 112 324 411 121 Gör cs öny doboka 411 231 311 512 311 231 231 243 231 221 112 131 131 324 411 324 311 112 242 311 221 gyk ozár Nagyv át y 324 311 243 211 112 Na 311 242 311 311 311 121 231 311 242 313 222 231 121 324 324 112 231242 Ká t ol y 231 121 324 243 121 C s o n k a mi n d s z e n t 231 311 324 512 311 112 311 121 311 312 324 121 313 231 242 324 324 133311 133 243 132 221 El l end 242 211 311 112 311 231 313 242 311 512 142 324324 SZI GETVÁ R 324 112 Bot 231 Er dősmá324 r ok 133 311 311112 k apet er N d agypet er d 311 243 311 324 243 141 231 y 231 231 324 231 121 311133 112 311 311 242 231 121 141 311 211 324 324 324 242 211 242 242 324 324 211 B ár511 324 324 243 112 121 121 324 112 313 512 242 211 242 211 324 311 311 0 222 211 231 324 324 i pt ód 324 133 243 311 ék el y s zaba r 311 Sz ent l őr i nc 112 311 411 211 311 112Sz 311 15 112L 243 324 311 Kacs ót a 133 231 242 112 g yar s ar l ós 112 211 311 133 112 242 311 311 231 231 311 324 231 512 112Ma 243 112 121 231 324 324 242 311 242 324 243 112 211 211 221 Pel l ér d324 311 243 Ki snyár ád311 313 511 Hás ságy221 112 311 132 231 l vány 243 324 112 324 311 242 243 112 121 231 211 242 243 211 112Mo 211 221 324 231 231 Kozár mi sl eny 324 221 112 243 242 Ró 311 313 211 231 Má 231 324 Ne mes k e 142 r i a k é mé n d 313 z s a f a 512 231 311 231 112 242 221 311 221 Hobol 311 221 242 112 221 Bi csér d 324 211 112 311 324 311 242 231 324 112 231 311 121 242 311 231 242 112 243 243 121 311 243 324 243 242 Ki st amás i 311 242 112 243 Kesz ű 211 133 311 211 324 311 311 311 243 243 311 231 231 242 324 Pécs udv ar d as z 222 311 242 112Ol Szabadsz ent ki r ál y 112Zók Ar 242 nyor ód 231 311Mo 242 112 311 e nt dénes a nyos gadány 311 512 311 324 emel y 112Sz 313 311 112Sz 211 222 222 324 311 231 311 112 121 211 231 242 324 324 311 221 112 242 Lányc sók 243 512 221 243 242 311 231 222 243 243 221 112 B a b a r c 242 211 231 Lot hár d 231 231 512 311 112 Gyód112Kökény Bi r j án 242 311 211 Ki r ál y eg y ház a 112 112 311 243 112 221 Dencs há z a 112 S z e d e r k é n y 242 242 211 112 324 324 311 242 242 V e r s e n d 211 311 112 311 222 242 221 231 311 242 112 324 311 Ge r de Pécs 231 121 bagot a 243 231 Kat ádf a242 221 112 231 324 242 124 142 242 242 S z a j k 112 324 112 324 324 311 142 242 CS 242 Bánf a 311 311 112MOHÁ 211 211 311 324 112 231 324 311 311 231 311 242 132 243 Vel ény221 311 311 221 133 133 231 324 112 Pogány Eger ág 243 311 231 231 242 121 211 324 Vár ad 231 112 112 324 121 221 243 311 112K 231 311 121 242 ét új f a l u231 311 243 211 221 231Be 324 211 221 311 242 243 311 l v ár dgy ul a 231n 324 311 Sumo y 324 Sz ent egát Pet er d Gör cs öny Regenye 222 243 311 112243 324 324 112 112 112 324 211 231 221 231 112 311 311 324 242 324 112 211 211 324 512 324 311 211 311 211 sher end Ból y 324 ők éd Ki 311 211 112Gy öngyf a 324 112Sz S zi l vás 112 243 231 243 324 S z ő k e 311 324 324 242 121 231 243 324 242 243 242 242 231 Baks a311 231 112 Bűr űs231 P311 écs dev ecser 324 121 324 243 324 324 324 324 242 112 Tek l af al u 231 311 324 324 324 311 311 324 243 311 eny 112 Ki skas sa 112Tés 112 231 324 324 B o s t a 324 K i sa zonyf a 242 324311 311 324 324 112 311 242 324 Ma gya r t e l e kss 324 324 231 Mag y ar me c s k e 243 al ánt a 243 324 112 l k ed 321 242 242 243 Na 324 112Sz 112Kö 311 324 324 324 311 gyny ár ád 112 324 311 121 112 324 K i s d é r 324 311 112 324 211 100 311 231 311 311 512 231 242 311 512 311 311 311 324 324 Nagybud mé rd 311 Sát or hel y121 231 211 311 a 243 242 311 242 512 324 121 311 Ócs ár d B or j á 112Át 112 221 324 Endr őc Új pet r e 311 324 324 112 121 222 231 Ó zdf al u 112 243 324 231 324 324 112 311 Okor ág 324 311 231 324 311 324 311 231 242 311 324 324 112 Tenger i 324 211 231 311 112 211 311 311 211 231 222 512 231 324 112 311 100 311 512 311 G i l vánf a Gar é 311 311 231 324 231 100 222 311 112 324 242 324 242 411 324311 311 324 324 311 313 324 211242 211 243 324 311 324 324 231 324 324 324 324 311 324 211 324 sse Töt t ös 324 324 324 324 311 411 311 324 231 Ká 311 Bi 324 324 211 311 324 K i sbud P mé óc r s a324 324 311 324 112 112 324324 324 ki cs Si kl ós bodony 311 512 gádmi ndsz en t 211 112 112 311 I v ánbat t yá n 324 231 st ót f al uokány 211 Maj s 324 311 324 112 Bo 313 231 112Ki H egys zent már t on Túr ony112 324 243 243 V Szav a 324 311 324 324 324 311 211 112 242 311 231 324 231 324 324 231 324 311 242 311 242 324 211 411 231 112 112 112 211 221 242 242 324 324 10 0 211 243 324 311 324 abar cs zől ős 324 324 Be 242B 311 sence 231 512 211 231 411 411 Cs al k ony a Ki sj ak abf al va 324 ar nó t a 243 243 211 311 221 Udv ar 311 324 112P 242 311 324 324 324 231 211 P á p r á d 311 311 324 211 211 112 324 112 324 324 324 324 211 311 324 112 211 311 324 311 243 324 221 221 242 243 311 242 211 231 221 231 512 512 324 324 222 222 222 Dr ávaf ok324 221 324 324 324 311324 311 211 311 324 211 411 311 324 324 221 112 221 311411 311 222 222 211 324 221 311 221 221 324 311 324 Cs ány osz r ó 324 324 324 221 311 221 324 324 211 231 242 231 324 300 100 311 311 311 324 324 311 Bogd ás a 311 324 311 311 311 324 211 112 242 324 311 324 324 Vi l l ányk öv esd 324 112 311 311 243 231 221 324 324 324 311 311 324 311 324 100 222324 324 324 D i ósv i s z l ó 221 112 243 Sel l ye 112 411 231 311 0 324 112 324 243 231 211 20 311 311 Nagyc sány 324 311 411 311 100 112 242 242 324 243 324 243 411 112 100 324 231 112 324 324 311 324 311 112 V324 i l l ány 211 Kór ós r k ó c 242 Ma 222 243 311 311 324 324 311 211 112 112 221 221 324 324 221 324 324 311 231 Nagyt ót f a l u Vaj szl ó 231 311 324 324 311 222 Rád f al v a231 Már ok 231 112 Már f a K i s har sány 221 324 222 112 112 231 L i p p ó 324 311 211 231 112 311 Fel sős zent már t on 324 112 112 211 231 324 311 324 324 324 SI KLÓS 112 Sámod 311 311 222 324 324 324 311 324324 324 311 100 Bezedek 121 242 324 142 313 112 Ador j ás 324 Har kán y 242 112 112 231 324 311 311 324 231 Dr á vai v án y i 112 321 231 211 112 121 324 311 411 311 324 231 Ba 324 131 324 324 324 r a n y a h í d v é g 211 411 231 N a g y har s ány 242 324 231 231 231 142 324 311 311 112 311 311 311 324 243 311 324 324 324311 242 324 0 Dr ávapi s ki 311 10 112 231 324 231 211 324 311 242 112 Lúz sok 324 311 311 242 231 231 311 Dr ávaker es zt ú324 r 324 324 211 242 411 Dr ávasz er dah e l y Magyar ból y 242 Sósv er t i k e 243 231 411 411 112 I p a c s f a 231 324 324 324 324 231 243 311 311 242 311 324 112 512 231 Kovác shi da 324311 324 324 324 324 D324 r áv a s z t á r a 324 324 324 I v ándá r d a 324 231 243 112 S á r ok D r á v a c s e p e l y 324 211 211 211 324 211 324 231 112 H i r i c s 211 311 311 324 324 231 311 K i s l i p p ó 243 112 211 K i s s z e n t má r t o n K é me s 242 112 242 311 324 311 242 mse 231 211 324 411 231 324 411 112 243 311 242Ke 324 324242 311 231 100 112 231 311 311 112 324 242 324 324 K i s t a p o l c a 512 311 512 324 324 231 311 Si kl ós nagy f al u 311 211 324 211 231 311 211 Dr ávacs ehi 324 311 Lapánc sa 231 243 311 324 243 243 311 231 324 324 324 211 324 243 112 211 243112 231Z 231 311 411 324 112 al át a Pi skó 112 Vej t i Cún 324 324 S211 zap o r c a 324 324 211 324 324 242 112 112 311 411 231 T é s e n f a 231 242 243 112 231 411 242 324 311 211 231 311 yházas har as zt i 121 324 231 231 211 112 áva211 sz abol cs 324 324 211 211 243 211 411 Eg 324 231 112 Dr 231 243 231 324 324 324 411 411 231 112 r ávapal konya 243 231 121 211 324 112 D 311 324 211 211 Gor di s a 411 211 324 324 Mat t y 411 411 243112 324 311 112 311 311 311 324 311 243 112 131 324 311 211 243 311 A l s ó s z e n t má r t o n 324 512 131 311 231 411 411 324 242 411 112 311 112 112 242 l l oc sk a242 311 311243 243 231 I 324 231 324 411 324 242 511 242 242 231 211 311 222 O l d 231 231 112 311 324 324 324 112 311 324 Ber emend221 211 324 324 324 311 311 231 Kásád 324 242 411 311 211 324 231 311 324 242 243 411 231 112 211 512 512 211 311 311 311 231 242 512 311 411 324 211 231 211324 324 242 231 324 324 324 243 324 242 242 243 512 242 324 243 211 311 112 242 311 321 243 311 324 311 242 112 324 242 242 324 231 324 324 324 324 243 231 231 324 411 324 243 311 311 324 242 231 311 211 324 311 Mer e nye
0 20
0 15
15 0
20 0
20 0
75000
75000
0 15
25 0
0 20
200
0 15
200
0 15
150
15 0
10 0
0 15
70000
70000
0 20
15 0
250
10 0
100
20 0
60000
150
555000
560000
565000
570000
575000
580000
Vi z sg á la tite rüle t 1 1 1Össz e füg g ő te le pülé ssz e rk e ze t 1 12 Ne m össz e füg g ő te le pülé ssz e rk e ze t 1 21I pa riva g yk e re sk e de lm ite rüle te k 1 31Nye rsa nya g ki te rm e lé s 1 32Le ra k óh e lye k ( m e d dőhá nyók) 1 33Épí té sim unk a he lye k 1 41Vá rosiz öldte rüle te k 1 42S port-é s sz a ba di dőlé te sí tm é ny e k 2 1 1Ne m öntöz ött sz á ntófölde k 2 21S z őlők 2 22Gyüm ölc sösök ,bog yó sok
585000
590000
595000
600000
2 31Ré t/ le ge lő 2 42Kom ple xm űve lé sisz e rk e ze t 2 43Me z őg a z da sá g ite rüle te k, je le ntős te rm é sz e te s növé ny ze tte l 3 1 1Lom ble v e lű e rdők 3 12Tűle ve lű e rdők 3 13Ve g ye se rdők 3 21Te rm é sz e te s g ye pe k, te rm é sz e tk öz e liré te k 3 24Átm e ne tie rdősc se rjé s te rüle te k 4 1 1S z á ra z földim oc sa ra k 5 1 1Folyó vi ze k, ví z iuta k 5 12Állóvi ze k
65000 55000 50000
100
50000 45000
550000
45000
10 0
100
55000
10 0
100
60000
15 0
15 0
65000
0 10
0 10
324 242
243 242 211
605000
0
2,5
610000
615000
5
10
km
Te rüle tha sz nosí tá s( CORI NE) : Drá va sz a bolc s
Kom ple xé rz é ke nysé g ié s te rhe lhe tősé gi vi z sg á la tita nulm á ny MFGI MBFHe g yüttm űk ödé s 20 16.
Mé re ta rá ny: Ve tüle t: Dá tum :
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me g re nde lő: Di gi tá li s sz e rk . : Elle nőri z te :
J óvá h a gy ta :
MBFH Pa sz e raGy örg y
Gy uri c z aGyörg y Fa nc si k Ta m á s
2 .m e llé k le t
4
4
0
Már f a
11
Har kány
Dr ávasz er dah e l y I p a cs f a Kovác shi da Dr ávacs epel y
Szapor c aTés enf a
11 5
Dr ávacs ehi
4
11
#
#
#
#
#
#
4 #
#
#
4
SI KLÓS
! .
80000 75000
0 -100
-150 0
MOHÁCS
0 -50
Ból y
4
Pécs dev ecser Ki skas sa
3.
NagybudmérBor j ád
K-8
Ki st apol ca ! . ! . ! ! .na . ! . ! .yf ! Si kl ós g al u . Egyházas har as zt i
11 5
sz el vé n ! . y Tö-1 ! .
Mb-1 ! .
5
13
5
Udv ar
Li ppó Bezedek
L-2 ! .
-500
Magyar ból y
Nah-1
Maj s
Köl k ed
Sát or hel y
! .K-1 ! .
! .
! . V-7 B-1 ! . Már Vi l l ány ! ok .
13
Nagyny ár ád
Töt t ös
Ki sj ak abf al va
! .
70000
Bel v ár dgy ul a
Nagyhar s ány
Ki sl i ppó
! .
Sár ok I v ándár da
Lapánc sa
K-11 ! . ! .Be-1 ! . ! . . ! ! . . ! .! ! . ! . ! . ! . . ! .! ! . ! . ! . r emend0 KásádBe
I l l oc sk a
45000
45000
5
Lányc sók
Babar c
Ver s end Szaj k
# # # # # # # # # # # # # # # # 13
Pal k ony a
Ol d
Bár
0
Monyor ód
sbudmérPócs a I v ánbat t yánKi
5
-500
Ki snyár ád
Már i akéménd
0
13
Nagyt ót f al uKi shar sány
Al sósz ent már t on
13
Szék el ys zabar
65000
80000 75000
9
Vi l l ányk öv esd V-10
13
12
Er dősmár ok
Li pt ód
Szeder k ény
Új pet r e
Ki st ót f al uVokány
! .! . ! . ! .
K-7 ! .
! .
! .
K-64
Dr ávasz abol cs Dr ávapal konya Gor di s a Mat t y
ny é lv
K-3
Somber ek Gör cs öny doboka
60000
SB-3
#
! .
11 5
Dr ávapi s ki Kémes
Cún
Cs ar nót a
V-2 . ! .
625000
55000
4
Ki ssz ent már t on
13
Túr ony
ze s 2.
9
620000
50000
Ador j ás Bar anyahí dv ég
#
#
70000
4
4 Vej t i
Rádf al v a
Sámod
#
1. sze lvény
4
60000
4
4 4
4 4
4
65000
4
# #
55000
#
4
50000
#
4
! .
13
Pi skó
#
Kemse Zal át a
#
Hi r i cs
#
Sósv er t i k e
Kór ós
#
Lúz sok
#
Vaj szl ó
Bi sse
#
4
00
Dr ávasz t ár a
11
Bisse-1 ! .
#
Nagyc sány
Dr ávai v ány i
Dr ávaker es zt úr
13
Szav a Babar cs zől ős Di ósv i s zl ó
#
5 -4
Mar k óc
! .el F sős zent már t on
Pápr ád
Cs ány osz r ó
Sel l ye
Gar é
Át a
#
Besence
14
Si kl ós bodony Bogádmi ndsz ent ! . Hegyszent már t on
#
! .
Bg-1
Káki cs
Szők éd
615000
Mar áz a
Szel l ő Kát ol y
El l end
Pet er d Ki sher end
Szal ánt a
Ócs ár d
18
Eger ág
#
#
! .
Bogdás a
Ki sdér
! .
Gi l vánf a
S zi l vás Szők e Bost a
Ki sass zonyf a
Okor ág
0
Baks a
17
Ber k es d
Lot hár dBi r j án
#
#
21
SB-2
Magyar mecs ke
! .
Pogány
14
610000
-500
Ol as z
Szemel y
18
Kökény
00
605000
Magyar s ar l ós 13 Hásságy
Kozár mi sl eny Pécs udv ar d
Regenye
0 -1
14
18 Gyód
600000
Nagyk ozár
4
20
Gör cs öny
Magyar t el ek
595000
9
Kesz ű
21
Tés eny K-4 ! . ! . B-2 Ge-1 ! . ! . . Té-6 Ózdf al u ! . Té-7 Tenger i
-500
21
Ar anyos gadány
Pécs bagot a
! .
PÉCS
Pel l ér d
Bi csér d
K-3
Gyöngyf a
19
! .
Dr ávaf ok
Ger de
Sumony
Sz ent egát
Endr őc
! .
Ki r ál y egy ház a
590000
0
Vel ény
Bűr űs
Tek l af al u
Cs er kút22
0
Szabadsz ent ki r ál yZók
585000
XMV-2
1 SB-
19
13
Sz ent l őr i nc
Szent dénes ádf a Dencs ház aKat Bánf a
580000
#
0
Kacs ót a
#
Szi-1 ! .
4
#
Hobol
Vár ad Két új f al u
21
0 Róz saf a -5
Mol vány
! .
13
Bot yk apet er dNagypet er d
14
#
K-23 ! .SZI GETVÁR
Ki st amás i
21
18 22 Nyugotszenterzsébet Nagyv át y 17 Cs onk ami ndszent
5
#
Nemesk e
575000
#
20
570000
#
Tót s zent györ gy
565000
#
Pat apok l osi
560000
# # # # # # # # # # # # # # # #
Mer enye
555000
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
550000
550000
555000
560000
565000
570000
575000
580000
585000
590000
Ha a sJ . ,Buda i T. ,Csontos L. , Fodor L. ,Konrá dGy .2010 :Ma gya rorsz á gpre ka inoz oos föl dta ni té rk é pe ,1: 5 00000. – Föl dta ni I nté z e t k ia dvá ny a
! . .
! .
Viz sgá l a ti te rül et P re k a inoz oos fe l sz í n( m Bf) Sz é nhidrogé nk uta tófúrá s( MBFH) 5 00m m é l y sé g e te l é rt fúrá s( MFGI ,Ge oBa nk ) P re k a inoz oos a l jz a tot é rt fúrá s( MFGI ,Ge oBa nk ) Me l l é k el t föl d ta ni sz el vé ny Me l l é k el t sz e iz m ik us sz el vé ny
Ate k tonik a i el e m e k je l k ul c sá tl d .a2.füg gel é k ben.
4 5 1 4 1 2 1 9 1 1 9 1 3 1 7 1 8 2 2 2 1 2 0
595000
600000
605000
a l b a i m ed e nc e fá c ie sű m á rgaé s tö rm e l é k esl e jtőül ed é k ek 0 2,5 a l só k ré tapl a tform fá c ie sű m é sz kő a l sótriá szfol y óviz ié s del tafá c ie sű sz il ic ik l a sz tos k é pz őd mé ny e k fel ső triá sz –a l sójurak ősz é nta rta l m ú sz il ic ik l a sz tos össz l et fel sőka rb on sz á ra z föl di tö rm e l é k esö ssz l et jurase k é l y tengeri é s k ondenz á l t pe l á gik us m é sz k őö ssz l et k öz é psőjura –a l sók ré tapel á gik us m é sz k ő, tűz kö ve s m é sz kő k öz é psőtriá szse k é l y te ng e ri sz il ic ik l a sz tos é sk a rb oná tos ö ssz l et pe rm i riol it pe rm i sz á ra z fö l d i törm el é k e s össz l et va risz k usz ig ra nitoidk őz e te k va risz k usz i k öz epe s m e ta m orf fok ú k é pz őd mé ny e k ( gne isz ,c sil l á m pa l a , má rvá ny ) ópa l e oz oos k isfok ú m eta m orf k é pz ődm é ny ek Mé re ta rá ny : -
610000
615000
5
10
620000
625000
km
P re k a inoz oos a l jz a t( Ha a s e ta l .2010) : Drá va sz a bol c s Kom pl ex é rz é k e ny sé gi é s te rhel hetősé gi viz sgá l a ti ta nul má ny
Vetül e t: Dá tum :
EOV
MFGI MBFHe g y üttm űk ö dé s 20 16.
2 01 6. 01. 11 .
Me grendel ő: Dig itá l is sz e rk . : El l e nőriz te :
J óvá h a gyta :
MBFH Pa sz eraGy örgy
Gy uric z aGy ö rgy Fa nc sik Ta má s
3 .m el l é kl et
Gyöngyf a
Ózdf al u
Okor ág
Se–1
Bogádmi ndsz ent
Át a
Ócs ár d Gar é
Si kl ós bodony
Szav a Hegys zent már t onBabar cs zől ős
Pápr ád
Túr ony
Bi sse
Cs ar nót a
Pal k ony a
Vi l l ány
Nagyt ót f al uKi shar sány Nagyhar s ány
Már ok
Ol d
80000 75000
Sár ok I v ándár da
I l l oc sk a
45000
Ber emend
45000
Kásád
Maj s
Lapánc sa
Egyházas har as zt i Al sósz ent már t on
Köl k ed Sát or hel y
Li ppó Bezedek
Ki sl i ppó
st apol ca Si kl ós nagy f al uKi
MOHÁCS
Udv ar
Magyar ból y
! .
DR ÁV A
Ki sj ak abf al va Vi l l ányk öv esd
SI KLÓS
Töt t ös
sbudmérPócs a I v ánbat t yánKi
ca asi Kar
! . Se–2 Cs ány osz r ó Bogdás a ! . Di ósv i s zl ó Sel l ye 27 Nagyc sány 50 Kór ós Mar k óc Fel –I Vaj szl ó Rádf al v a 30 Már f a ! . 3 Fel s ős zent má t on 2 00 r 250 5 Sámod 0 Ador j ás 35 Har kány Dr ávai v ány i 00 Bar anyahí dv ég 22 25 00 50 D r á v a p i s k i Lúz sok Dr ávaker es zt úr Dr ávasz er dah e l y Sósv er t i k e I p a cs f a Kovác shi da Dr ávasz t ár a Dr ávacs epel y Hi r i cs Ki s s z e n t má r t o n K é me s Kemse 20 00 Dr ávacs ehi Zal át a Pi skó Vej t i Cún Szapor c aTés enf a Dr ávasz abol cs 150 Feket evíz 0 Dr ávapal konya Zal át a. K–1 Gor di s a Mat t y Zal át a–1 ! . 125 ! . 0 Cun–1
Ki st ót f al uVokány
500 -
Nagyny ár ád
NagybudmérBor j ád
Új pet r e
Lányc sók
Babar c
Ból y
Pécs dev ecser Ki skas sa
Szal ánt a
NA DU
250 -
60000
Besence
Péc si víz
Ki sdér Tenger i
Gi l vánf a
Bost a
Bel v ár dgy ul a
Pet er d Ki sher end
Szők éd
S zi l vás Szők e
Baks a
Ver s end Szaj k
Eger ág
Bár
Ki snyár ád
Monyor ód Szeder k ény
Somber ek
Szék el ys zabar
Már i akéménd
Lot hár dBi r j án
625000
Er dősmár ok
Li pt ód
Ol as z
00 10 -
55000
Gör cs öny Regenye
Tés eny K i sa zonyf a t el e kss Magyar mecs keMagyar
Ok–1
0 75 -1
50000
Pogány
Gör cs öny doboka 0
Kát ol y
El l end
Szemel y
0
Mar áz a
620000
70000
0
Sumony
Káki cs Dr ávaf ok
Kökény
Szel l ő
615000
65000
! .
Gyód
Pécs udv ar d
610000
60000
Endr őc
Lak óc sa–1
! .
Pécs bagot a
Kesz ű
Ber k es d
Magyar s ar l ós Hás ságy
p. i t me Né
! .
Fek et e Ok–2 -víz
Ger de
Ar anyos gadány
250 -
605000
55000
70000
0 75 -
Tek l af al u
Bi csér d
600000
Nagyk ozár
Kozár mi sl eny
Vel ény
Sz ent egát
595000
PÉCS
Pel l ér d
Szabadsz ent ki r ál yZók
Ki r ál y egy ház a
590000
50000
75000
Róz saf a
Sz i g–1
585000
0
5 -2
ádf a Dencs ház aKat Bánf a
Bűr űs
580000
Sz ent l őr i nc
Szent dénes
Vár ad Két új f al u
575000
Cs er kút
! .
! .
65000
Kacs ót a
500 -
Mol vány
Hobol
570000
Ny ugot s zent er zsébet Nagyv át y 0 Cs onk ami ndszent Bot yk apet er dNagypet er d
SZI GETVÁR
Ki st amás i
565000
Bükkösdi víz
Tót s zent györ gy
Nemesk e
560000
Pat apok l osi
ös ngy Gy ö
80000
555000
. f víz di vár l Be sas Va
Mer enye
Kel et i Gy öngy ös
550000
550000
555000
ké szül tJ uhász E. ,Kumme rI .199 7a l a p ján
560000
565000
570000
575000
580000
585000
590000
595000
600000
605000
0
Vi zsgál a tite r ül e t Al sópa n n ón i a ita l p mé l ysé g( mBf ) ! .
Szé n hi dr o gé nk uta tó f ú r ás ( MBFH)
2, 5
610000
615000
5
10
620000
625000
k m
Al sópa n n ón i a i ké p ző d mé ny e k ta l p mé l y sé g e : Dr áv a sza b ol c s Ko mp l e xé r zé ke n ysé gié s te r he l he tősé gi vi zsgál a tita n ul mán y MFGI MBFHe g yüttműk ö dé s 20 16.
Mé r e ta r án y: Ve tü l e t: Dátum:
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me gr e n de l ő : Di g i tál i s sze r k. : El l e nő r i zte :
J óváh a gy ta :
MBFH Pa sze r aGy ör gy
Gy ur i c zaGyör gy Fa nc si k Ta más
4 .me l l é kl e t
0 90
! .
Besence
Se–1
! .
Se–2
Tenger i
Zal át a
Kór ós
Ki st ót f al uVokány
Vej t i
Cún
Dr ávapi s ki Kémes
Pal k ony a
Feketevíz
Zal áta. K–1
! .
Maj s
Udv ar
Vi l l ányk öv esd
Har kány
SI KLÓS
Vi l l ány
Nagyt ót f al uKi shar sány Nagyhar s ány
Már ok
Li ppó Bezedek 200
Magyar ból y Ki sl i ppó300
st apol ca Si kl ós nagy f al uKi
Dr ávacs ehi Dr ávasz abol cs Dr ávapal konya Gor di s a Mat t y
Cu n–1
Kásád
I l l oc sk a
Ber emend
45000
Ol d
Sár ok I v ándár da
Lapánc sa
Egyházas har as zt i 0 Al sósz ent már t on
80000 75000
100
Ki sj ak abf al va
Dr ávasz er dah e l y I p a cs f a Kovác shi da Dr ávacs epel y
Szapor c aTés enf a
DR ÁV A
Már f a
Töt t ös
Köl k ed Sát or hel y
45000
! .
Ki ssz ent már t on
0 50
0 100
Zal áta–1
! .
Rádf al v a
Sámod
Ador j ás Bar anyahí dv ég Hi r i cs
Pi skó
Cs ar nót a
MOHÁCS
Nagyny ár ád
sbudmérPócs a I v ánbat t yánKi
Di ósv i s zl ó
Lúz sok Kemse
Túr ony
Bi sse
Lányc sók
Babar c
NagybudmérBor j ád
Új pet r e
NA DU
200
ca as i Kar
00 16 00 0 17 0 19 00 00 18 20
13 00
15 00
Szav a Hegys zent már t onBabar cs zől ős
Pápr ád
40 0 Vaj szl ó
Dr ávai v ány i 11 15 12 00 0 00Dr ávaker es zt úr 0 Sósv er t i k e Dr ávasz t ár a 15 00
Át a Gar é
Ból y
Pécs dev ecser Ki skas sa
Szal ánt a
Ócs ár d
Si kl ós bodony
Bogádmi ndsz ent
Nagyc sány
80 0
50000
Ki sdér
Cs ány osz r ó
Sel l ye
Mar k óc
14 00
Péc si víz
Bost a
Bel v ár dgy ul a
Pet er d Ki sher end
Bár
Ki snyár ád
Ver s end Szaj k
Eger ág Szők éd
S zi l vás Szők e
Baks a
Ózdf al u
Okor ág
Káki cs
Bogdás a
60000
Gyöngyf a
Gi l vánf a
! .el F sős zent már t on
55000
Gör cs öny Regenye
Tés eny K i sa zonyf a t el e kss Magyar mecs keMagyar
Ok–1
! .
Dr ávaf ok
Fel –I
Bükkös di víz
20 0
Endr őc
Lak óc s a–1
! .
Sumony
Pogány
0
Szék el ys zabar
Monyor ód Szeder k ény
625000
Er dősmár ok
Már i akéménd
Lot hár dBi r j án
620000
Somber ek Gör cs öny doboka0
Li pt ód
Ol as z
Szemel y
Mar áz a
Kát ol y
El l end 0 20
Magyar s ar l ósHás ságy
p. ti me Né
Fek ete Ok–2 -víz
0 70
65000
Tek l af al u
Pécs bagot a
Kökény
Vel ény
Sz ent egát
Bűr űs
Ger de
Gyód
Pécs udv ar d 100
Szel l ő
615000
70000
70000
Vár ad Két új f al u
! .
Ki r ál y egy ház a
Kesz ű
610000
65000
0 60
ádf a Dencs ház aKat Bánf a
Ar anyos gadány
Kozár mi sl eny
605000
Ber k es d
300
Pel l ér d
Szabadsz ent ki r ál yZók
600000
Nagyk ozár 0
Bi csér d Szent dénes
595000
PÉCS
100
Sz ent l őr i nc
! .
590000
Cs er kút
0
Róz saf a
Szi g–1
585000
60000
Hobol
580000
55000
75000
Kacs ót a
575000
50000
SZI GETVÁR
Ki st amás i
570000
Ny ugot s zent er zsébet Nagyv át y Cs onk ami ndszent Bot yk apet er dNagypet er d
30 Mol v 0ány
Nemesk e
565000
. f víz di vár l Be -
Tót s zent györ gy
! .
560000
Pat apok l osi
ös ngy Gyö
80000
Mer enye
555000
s as Va
Kel eti Gyöngyös
550000
550000
555000
ké szül tJ uhász E. ,Kumme rI .199 7a l a p ján
560000
565000
570000
575000
580000
585000
590000
595000
600000
605000
0
Vi zsgál a tite r ül e t Al sópa n n ón i a ik é p ződmé n ye k va sta gsága( mBf ) ! .
Szé n hi dr o gé nk uta tó f ú r ás ( MBFH)
2, 5
610000
615000
5
10
620000
625000
k m
Al sópa n n ón i a ik é p ző d mé n ye k va sta g ság a : Dr áv a sza b ol c s Ko mp l e xé r zé ke n ysé gié s te r he l he tősé gi vi zsgál a tita n ul mán y MFGI MBFHe g yüttműk ö dé s 20 16.
Mé r e ta r án y: Ve tü l e t: Dátum:
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me gr e n de l ő : Di g i tál i s sze r k. : El l e nő r i zte :
J óváh a gyta :
MBFH Pa sze r aGyö r gy
Gyur i c zaGyö r gy Fa nc si k Ta más
5 .me l l é kl e t
Sumony
Gyód
Pécs udv ar d
Endr őc
Gyöngyf a
Se–1
.
Bogdás a
.
Pé c si víz
Szav a Hegys zent már t onBabar cs zől ős
Cs ány osz r ó
Sel l ye
Kór ós
Kemse Zal át a Zaláta I. - szénhidrogén
.
Pi skó
Bi sse
Cs ar nót a
Ki st ót f al uVokány
Dr ávapi s ki
Ki ssz ent már t on
Vej t i
Cún
Már f a
Kémes
Feket evíz
.
Töt t ös
Udv ar
Har kány
SI KLÓS
Vi l l ány
Nagyt ót f al uKi shar sány Nagyhar s ány
Már ok
Li ppó Bezedek
Magyar ból y Ki sl i ppó
st apol ca Si kl ós nagy f al uKi
Dr ávacs ehi Dr ávasz abol cs Dr ávapal konya Gor di s a Mat t y
Ol d
.
I l l oc sk a
45000
Ber emend
45000
Kásád
Sár ok I v ándár da
Lapánc sa
Egyházas har as zt i Al sósz ent már t on
80000
Maj s
Vi l l ányk öv esd
Cun–1 DR ÁV A
Köl k ed Sát or hel y
Ki sj ak abf al va
Dr ávasz er dah e l y I p a cs f a Kovác shi da Dr ávacs epel y
Szapor c aTés enf a
MOHÁCS
Nagyny ár ád
sbudmérPócs a I v ánbat t yánKi Pal k ony a
Lányc sók
Ból y
ca asi Kar
Hi r i cs
Rádf al v a
Sámod
Ador j ás Bar anyahí dv ég
Lúz sok
Sósv er t i k e
Túr ony
NA DU
Babar c
NagybudmérBor j ád
Di ósv i s zl ó
Nagyc sány
Dr ávai v ány i Dr ávasz t ár a
Gar é
Ver s end Szaj k
Bel v ár dgy ul a
Új pet r e
Bár
Szék el ys zabar Ki snyár ád
Pécs dev ecser Ki skas sa
Át a
625000
Er dősmár ok
Monyor ód Szeder k ény
Pet er d Ki sher end
Szal ánt a
Ócs ár d
Si kl ós bodony
Bogádmi ndsz ent
Pápr ád
Vaj szl ó
50000
Tenger i
Gi l vánf a
Mar k óc
Dr ávaker es zt úr
Ki sdér
Ózdf al u
Okor ág
Besence Se–2
Bost a
.
.
Dr ávaf ok
S zi l vás Szők e
Baks a
Ol as z
620000 Somber ek Gör cs öny doboka
Már i akéménd
Eger ág Szők éd
615000
Mar áz a
Li pt ód
Lot hár dBi r j án
Pogány
Szel l ő Kát ol y
El l end
Szemel y
Kökény
610000
75000
Kesz ű
Ber k es d
Magyar s ar l ós Hás ságy
p. i t me Né
Fek et evíz
.
60000
Kozár mi sl eny
Gör cs öny Regenye
Káki cs
55000
Pécs bagot a
Tés eny K i sa zonyf a t el e kss Magyar mecs keMagyar
Ok–1
Nagyk ozár
605000
70000
Sz ent egát
Bűr űs
Fel –I .el F sős zent már t on
Ger de
Ar anyos gadány
600000
65000
Ki r ál y egy ház a
PÉCS
Vel ény
Vár ad Két új f al u
70000
Szabadsz ent ki r ál yZók
595000
60000
ádf a Dencs ház aKat Bánf a
590000
Pel l ér d Bi csér d
Szent dénes
Tek l af al u
65000
Sz ent l őr i nc
Róz saf a
Szi g–1
585000
Cs er kút
.
Lak óc sa–1
580000
55000
Mol vány
.
575000
50000
75000
Kacs ót a
Hobol
570000
Ny ugot s zent er zsébet Nagyv át y Cs onk ami ndszent Bot yk apet er dNagypet er d
SZI GETVÁR
Ki st amás i
565000
Bükkösdi víz
Tót s zent györ gy
Nemesk e
560000
Pat apok l osi
ös ngy Gyö
80000
555000
. f víz di vá r l Be sas Va
Mer enye
Kel et i Gyöngy ös
550000
550000
555000
560000
565000
570000
575000
580000
585000
590000
595000
600000
605000
0
Vi zs g ál a t it e r ül e t
Ko nc e s s zi ó r aj a va s ol tt e r ül e t Ha t ál yo ss zé nhi dr og é nbánya t e l e k .
Szé n hi dr og é n kut a t óf úr ás( MBFH)
2, 5
610000
615000
5
10
620000
625000
k m
Szé nhi dr og é nkut a t ás if e l mé r t s é g: Dr áv a s za bol c s
Ko mp l e xé r zé ke nys é g ié st e r he l he t ős é gi vi zs g ál a t it a nul mány MFGI MBFHe g yüt t műkö dé s20 16.
Mé r e t a r án y: Ve t ü l e t : Dát u m:
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me gr e nde l ő : Di gi t ál i ss ze r k. : El l e nő r i zt e :
J óv áh a g yt a :
MBFH Pa s ze r aGyör gy
Gyu r i c zaGyö r gy Fa n c s i kTa más
6 .me l l é k l e t
Pécs bagot a
560000
75000 MOHÁCS
Köl k ed
65000
Sát or hel y
Gor di s a Dr ávapal konya
Mat t y
Udv ar
Vi l l ányk öv esd
Vi l l ány
Nagyt ót f al uKi shar sány Nagyhar s ány
Al sósz ent már t on
Ol d
. !
Kásád
Már ok
Li ppó Bezedek
Magyar ból y Ki sl i ppó
Sár ok I v ándár da
Lapánc sa
Egyházas har as zt i
Dr ávasz abol cs
Maj s
Ki sj ak abf al va
60000
Pal k ony a
st apol ca Si kl ós nagy f al uKi DA-1 37
Cún1
SI KLÓS
Har kány
Dr ávacs ehi
Szapor c aTés enf a DA-1 40
. !
DA -13 8
SE-27
Már f a
Dr ávapi s ki I pacs f a Dr ávasz er dahel y Kovác shi da Dr ávacs epel y KémesDA-139
DA-135
Cún
DA-121
DA-1 20
SE24
. !
Rádf al v a
Sámod
Ki ssz ent már t on
Nagyny ár ád
Töt t ös
sbudmér Pócs a I v ánbat t yánKi
Má r iagyűd1
Diósviszl ó3
Kór ós Ador j ás Bar anyahí dv ég
Hi r i cs
Ki st ót f al uVokány
Cs ar nót a
Di ósv i s zl ó
Vaj szl ó
80000
NA -2
DU
Lányc sók
Babar c
55000
Bi sse
Túr ony
Sz ava2MÉVSz ava2MÉV
SE-25 SE -26
SE -2 1
. !
Ver s end Szaj k
50000
Pápr ád
I l l oc sk a
Ber emend
1 DA-14
45000
SE -45 _2 SE -46 _2
45000
555000
Szav a Hegys zent már t onBabar cs zől ős
. !
Zal át a. K. 1
Szeder k ény
XVA-3 /B
SB3
Besence
DASE 119 -23
SE22
SE-13 SE -4 2 DA -1 SE-4 17 3
4 SE-4
_ E-3 9_ 2 2
DA -11 8
DA -10 6
DA -1 03
SE11 SE12 DA -11 6
SE -10
50000
.S SE-40 !
Lot hár dBi r j án
Monyor ód
-2 XMV
Zal át a1
Somber ek1Bár
Gar é Si kl ós bodony
Bogádmi ndsz ent
Vej t i
. !
Ol as z
. !
Tenger i
Nagyc sány
Pi skó
Ki snyár ád
Már i akéménd
4 -1/8 XLO
Zal át a
. !
. !
DA-13 6
XGO-1 /76
Tés eny K i sa zonyf a Magyar t el e kss Magyar mecs ke
02 -1 DA
550000
Baks a
Gyöngyf a
SE35 Dr ávai v ány i SE-34 DA-128 SE3 6 Dr ávaker es zt úr Lúz sok Sósv er t i k e Dr ávasz t ár a SE-37 DA-129 Kemse
Szék el ys zabar
Pogány Eger ág Sz al á nt a3XM Bel v ár dgy ul a EPet er d 9 Gör cs önyRegenye 3/ XBO-1/7 XBO-1/80 69 K i s h e r e n d Ból y S zi l vás Szők éd Szők e Eger á g7 Pécsdevecser Ból y1 Ki skas sa Bost a Szal ánt a Ki sdér NagybudmérBor Át a Ócs ár d j ád Új pet r e
Cs ány osz r ó
Mar k óc DA -11 5
Er dősmár ok
Li pt ód
. !
Ózdf al u
DA-127
625000
Má r iaké mé nd3
Szemel y
Kökény
620000
Somber ek Gör cs öny doboka
Kát ol y
El l end
615000
Mar áz a
5 2/8 AXV
Sel l ye
Gyód
Szel l ő
Magyar s ar l ós Hás ságy
Kozár mi sl eny
Pécs udv ar d
Ber k es d
610000
70000
XG O3/7 6
XGO-5
Ar anyos gadány
Kesz ű
605000
XVA-3/A
SE -9
Ger de
Gi l vánf a
SE -33
Nagykoz ár 2Nagykozár
SE -2 9
. !
Bogdás a
Fel sős zent már t on
Szabadsz ent ki r ál yZók
Okor á g2 Okor ág
Sel l ye1
600000
-1 XMV
Dr ávaf ok
. !
Pel l ér d Bi csér d
r ál y egy ház a XGO Ki -2
Káki cs
SE -1 8
Sz ent l őr i nc
SE -28
. !
Lakócsa1
DA -54
SE -8
1 -3 SE
Endr őc
PÉCS
595000
. !
SB-2
2 -11 DA
DA -11 3
590000
Cs onk ami ndszent
4/76
Sumony
!Okorág-1 .
0 -11 DA
4 -13 DA
1 -11 DA
Tek l af al u
Sz ent egát
585000
Cs er kút
Vel ény
Bűr űs
. !
580000
0 /8 -2
XGO Szent dénes
575000
O XB
Róz saf a
ádf a Dencs ház aKat Bánf a Vár ad Két új f al u
570000
Kacs ót a
2 -3 SE
70000
Bot yk apet er dNagypet er d
Hobol
Ki st amás i
565000
Ny ugot s zent er zsébet 02 -1 ME Nagyv át y
Mol vány
Nemesk e
9 -10 DA 3 -16 -13 SE DA
60000
560000
SZI GETVÁR
SE -1 7
55000
555000
SE-3 0
-2 SZIR Tót s zent györ gy
5 -1 SE
65000
Pat apok l osi
Mer enye
4 -1 SE
75000
80000
550000
565000
570000
575000
580000
585000
Vi zs gál a t it e r ül e t
590000
595000
600000
605000
0
610000
2,5
Ha t ál yoss zénhi dr ogénbánya t e l e k
VSPmér és Sze i zmoka r ot ázsmér és
10
620000
625000
km
Sze i zmi kusfe l mér t s ég: Dr áv a s za bol c s
3 Ds ze i zmi kusmér és 2 Ds ze i zmi kusmér és
! . . !
5
615000
Kompl e xér zéke nys égiést e r he l he t ős égi vi zs gál a t it a nul mány MFGI MBFHe g yüt t működés20 15.
Mér e t a r án y: Ve t ül e t : Dát u m:
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me gr e nde l ő: Di g i t ál i ss ze r k. : El l e nőr i zt e :
J óv áh a gyt a :
MBFH Pa s ze r aGyör gy
Gyu r i c zaGyör gy Fa n c s i kTa más
7 .me l l ék l e t
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
75000
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
70000 !
!
!
!
! !
!
!
" )
!
!
!
!
65000
!
!
!
! ! ! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
60000
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
. . !
!
!
!
! !
!
!
" ) Fel.I .el . ! F sős zent már t on !
!
!
S !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
S k
! " ). !
!
Se-2
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !!
Dr ávaker es zt úr !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
" )
!
!
! !
!
!
!
S
!
!
! !
" )
!!
!
!
!
!
!
Pi skó !
!
!
!
!
!
" ) Zal át a1Zaláta.1 . " ) !
!
!
50000
!
!
!!
! !
!
!
!
. ! !
!
!
!
!
S K-7
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
Cú " )n !
!!
! !
! !
! !
!
!
! !
!
! !!
! !
!
!
!
! !
!
!! !
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
SS K-7 !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! ! ! !
!
! !
!!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
! ! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !! !
!
!!
Sár ok I v ándár da !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
! ! !
! !
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!!
! !
!
!
!
!
!
! !!
! ! !
!! !
! !
! !
!
!
!
!
!
! ! !
! !
!
!
I l l oc sk a !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!! !
!
!
!
!
! ! !
!!
!
!
!
! !
!
! !
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
!
!
!!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !! !
!!
!
!!
! ! !
!
!
! ! !
!
!
!! !
!
! !
!
! !
! ! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
! !!
! !
!!
!
!
!
!
!!
!
! ! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
! !
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!!
!
! !
!
!!
! !
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
! ! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
!
!
!
Ber emend !
! !
! !
!
! ! !
!
! ! !
!
! ! !
!
!
!
!
! !!
! !
! !
!
!
Kásád
!! !
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
! ! !
! !
!
!
!
Lapánc sa
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
! !
45000
!
!
!
! !
!
550000
555000
560000
565000
570000
575000
580000
.
S
k !
! . . ! !
!
" ) !
585000
590000
Vi zs gál a t it e r ül e t Szé n hi dr o gé n kut a t ófúr ás( MBFH)
595000
! !
600000
!
605000
0
VSPmé r é s
Te l l ur i kusmé r é s
5
615000
10
620000
625000
km
Fúr ás ié sge o fi zi ka ife l mé r t s é g: Dr áv a s za bol c s
Vi s s za a dot tme ddő s zé nhi d r o gé nkút
Mágne s e sdz mé r é s Ma gne t ot e l l ur i kusmé r é s
610000
2,5
Di gi t ál i smé l yfúr ás g e o fi zi ka ia da t
Sze i zmo ka r ot ázsmé r é s Gr a vi t ác i ósmé r é s
!
!
!
!!
!
Udv ar
!
! !
!!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
! ! !
! !!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
" )
! ! !
!
!!
!
!
!
! !! !
!
!!
!!
! !
!
! !
!!
!
!
!
! !!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!! !
! !
!
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! ! !
!
!
!
! !!
!
!
!
Ki sl i ppó
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
! ! !!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
! ! !
!!!
!
!
!
!
!
!! ! !!
! !
! !
!
! ! ! ! !
! !
!
! !
!
! !
!
! !
! !
! !
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
! !
! ! !
!
!! !
! !
!
!
! !
! !
! !
!
! !
!
!
! ! !! !
!
!!
! !
!!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
! !
! !
S Lippó,BékeTSZ,2.kút
! !
! !
! !
!
!!
!
! ! !
!
! ! !
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
! !
!
! !
!
!
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
! !
! !
!
! ! !!
! !
!
!
!
! ! !
!!
!
! !!
!
!
! !
! ! !
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
! ! !
!!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
Ol d
!
!
! ! ! !
!!
!
! ! !
! !
!
!
!!
! ! !
!
!!
!!
! ! !
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
! ! ! !
! !
!
!
Magyar ból y !!
!! !
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
! ! !
!
!
!!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
! !
! !
! ! !
!
! !
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!! !
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
Li ppó Bezedek
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
S MAJS-2
!! !
!!
!
! !
!
!
!
! ! ! !
!
! !!
!!
!
Ko mp l e xé r zé ke nys é gié st e r he l he t ős é gi vi zs gál a t it a nul mány MFGI MBFHe g yüt t műkö dé s20 16.
Mé r e t a r án y: Ve t ü l e t : Dát u m:
EOV
2 01 6. 01. 11 .
Me gr e nde l ő: Di g i t ál i ss ze r k. : El l e nőr i zt e :
J óv áh a gyt a :
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
! !!!
! !
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
! !! !
!
!
!
!
!
!! !
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!!
!
! !
!
! !
!
! !
! !
!
! !
!
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
! !
! ! ! !!! !
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!!
!
! !
!
!
!
! !!
!! ! !
!
!
! !
! ! !
! ! !
!
!
! !
! !
! ! ! !
!
!
! !
!
!
! ! !
! !
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!! !
!
!
! !! !
! !
!
!
!
!
Egyházas har as zt i !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Al sósz ent már t on
!! !
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
S !
!
!
S
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
! !!
!
!
! !
!
!! !
!
!
!
! !
!
! !
!
! !
!
!
! ! ! !! ! ! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!! !
!
!
Magyarbóly-1
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! ! !
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!!
! ! !
Már ok
! ! !
!
! !
!
!!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
" )
!
! ! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
! !
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! ! !
!
!
!
!!
!
!
!
!!!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
! !
!
! ! !
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !!
!
!
! !
!
! !
!
!
! ! !
! !
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
! !!
!
!
! !
! !
!
!! !
!
!
! !
!
!
! !!
Maj s
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
! !
!
! !
!!!
!
!
!
! !
!
!! ! !
!
!
! ! !
!
! !
!
!
! ! ! !!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
! !!
!!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
! ! ! ! ! ! ! !
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
! !
!
!
! !
Nagyhar s ány Villány-11
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
! ! !
!
!
!! !
!! !
! ! !
!
!
st apol ca Si kl ós nagy f al uKi
!
!
!
! !
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!!
!
!! !
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
Vi l l ány
!
!
!
! !
!!
! !
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
! !
!
!
!
! ! !
! ! !
!
!
!
!
! !
!
! !
!!
! !
! !
!
!
!!!
!
!
! !
!
!! !
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!! !
! !
!
!
!
! !
! !
!
!!
!
! !
!
!
!!
!
! !
! !
!
!!
!
!
! ! ! ! !
!
!
! !
!
! !! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
! !!
!
!
!
! !!
! !!
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!!
! !
!
!! ! !
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!!
!!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!! !
!
!
!
! ! !
!
! !
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!!
!
! ! !
!
!!
!
!
!
!!
! !!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
! !
! ! !
!
! ! !
! !!
!
!
!
!!
!
!
!
!! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
! !
! !
Vi l l ányk öv esd
!
!
! !
!
! !
!
!!
!
! !
!
!! ! !
!
!!
!
Nagyt ót f al uKi shar sány
!
! !
!
!
!
!!
! ! ! !
!
!
!
! !
! !
!!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
! !
!
!
! !!
!
! !
! !
! !
!
!
!
! !
!
!
!!
!
! ! !
!
! ! !
!
!
!
!
! ! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
! !
!!
!
!
! !
!
!
! !
!
!! !
!
!
. ! S k
!
! !
! !
!
!
!
!
! ! !
!!
!
! !
! !
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
! !
!!
! !
!
!
!
!
!
!
! !! !
!!
!
!
!! !
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! ! !
! !
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
!
!
! !
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
! ! ! !!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!
!! !
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!!
! !
! !!
!
! !
! !
!
! !
SI KLÓS
!
! !
!!
!
!
!!
! !!
! !!
! !
! ! !
!
!!
! !!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
Dr ávasz abol cs Dr ávapal konya Gor di s a Mat t y
Cún-1
!
!
!
!
!!
!!
! !
!
!
!
! !
!
! !
! !
! !
! !!
!
!
!
!!
!
! ! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!!
!
!
!! !
!
!
! ! !
! !
! ! !!
!! !
!
!
!
" )
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
! !
!
!
! ! !
! !
! ! !
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!!
!
!
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
! !!
! !
! ! !!
! !
!
! !
!!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!! ! !! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! !
! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
! !!!
! !
!
!
!
! !
! !
!! !
!
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
)Cun.1 Cun1" Cún1. !
!
! !
!
!
!
! !
!
" )
! ! !
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
! !
!
!
!
. !
!! ! ! !
!
!! ! !
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!!
!
!
Dr ávacs ehi
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
Má r iagyűd1
! !
! ! !
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
! ! ! ! !
!
Har kány
!
!
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!! !
!
! !
!
!
!
! !
! !
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!!
Ki sj ak abf al va
!
!
! !
!
! !
Pal k ony a
S Ivánbattyán-1-K1
!
!
!
!
!
! !
! !
!
! ! ! !
!
! !
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
! !
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
Töt t ös
!
" ) Ki sbudmér Pócs a
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !!!
!
! !
!
! !
!!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Köl k ed
!
!!
!
! !!
!
! !!
!
! !
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
! ! ! !
!
!! !
!
!
!
!
!
Sát or hel y
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
" )
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
Szapor c aTés enf a
" )
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
" )
!
!
! !
!
! !
! !
! ! !
!
" )
Ki st ót f al uVokány
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
! !
!
! !
I v ánbat t yán
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
" )
! ! !
!! !
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
" )
!
!
!
!!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
! ! ! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
Nagyny ár ád
!
!
!
!
! !
!!!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
! !
!!
!
! !
Dr ávasz er dah e l y I p a cs f a Kovác shi da Dr ávacs epel y
Kémes
!
!
!
! ! ! !
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
! !
!
! !
!
!
" Bi s )se
!
!
! !
!
! !
!
!!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! ! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
. !
!! !
!
!
! !
!
!
" ) " )
!
!
!
!
Ból y1
!
NagybudmérBor j ád !
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!
! !!
! !
Már f a
! !
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
! ! !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
! !
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!!!
!
!
Dr ávapi s ki
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
Zaláta.K.1
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
Ki ssz ent már t on !
!
!
!
!
. Zal . ! át a. K. 1 !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Vej t i
!
! !
!
!
! !
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
S . ! " ) K-4 !
!
! !
!
Rádf al v a
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
Zal át a !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
Hi r i cs
!
!!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!! !
!
! !!
!
!
!
!
!
! ! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Kemse
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
Lúz sok
! !
! !
!
!
!
!
!
!
Drávasztára-vizkút !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! !!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
.ósviszló ! Di !
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
Kór ós
!
! !
!
!
!
!!
!
!
Ador j ás Bar anyahí dv ég !
!
!
" )
Cs ar nót a
!
!
!
" ) Diósv iszl ó3
!
!
!
!!
!
!
!
!!
!
!
" )
Sámod
!!
!
! !
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
Dr ávasz t ár a
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
S
! !!
!!
!
!
Sz ava2MÉ VSz ava2MÉ V
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )y Túr on
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
S V-2
!
!
!
!
!
!
!!
Vaj szl ó !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
Sósv er t i k e
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
" )
!
!
!
!
!
Gar é
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Si kl ós bodony " )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
K-2 Új pet r e
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
Szav a " )abar Hegys zent már t onB cs zől ős
!
!
! !!
!
!
!
!
" )
!
! !
! !
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
! !
!
! !
!!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
Át a
!
!
!
! !
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
Pécs dev ecser Ki skas sa
!
!
!
!
!
!
MOHÁCS
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
Ból y
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
" )
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
! !!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!!
!
!
! ! !
!
!
!
!
! ! ! !
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
" ) " ) B el v ár dgy ul a
!
! !
!!
Eger á g7
!
!
!!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Szal ánt a
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
S
B-3 Pápr ád !
!
!
!
Nagyc sány
! !!
! !
!
!
!
!
. !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Bost a
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
Dr ávai v ány i !
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
Pet er d Ki sher end
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
Szők éd
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
Lányc sók
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
Ver s end Szaj k
!
! !!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
Babar c
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
! !
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
Eger ág
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
. !
!
!
!
!
" ) Bo gádmi ndsz ent
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Tenger i
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
Besence
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
S zi l vás Szők e
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) " ) Ki sdér Ócs ár d " ) " )
! !
!
" )
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
Pogány
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !!
! !
!
!
! !
!
!
!
! !
!!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
Ózdf al u " )
!
" )
!
!
!
!
!!
!
! !
" )" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
S !
! !
!
!
!!
!
!!
!
!
!!
!
!
! ! !
!!
!
!
!! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Sel l ye !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
" )
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Cs ány osz r ó
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
Gi l vánf a !
!
!!
! !
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !!
!
!
!!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
! !
Se.2 !
! ! !
!!
!!
!
" ) Baks a " )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
! !
! !
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
Gör cs öny Regenye !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
S Lánycsók Á.G.,Bácsfapuszt
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
Monyor ód
!
!!
!
!
!
!
!
!
Sz al á nt a3
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
S Szeder k ényMo-1
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! S
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Lot hár dBi r j án
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Mk-3
!
Szemel y
!
!!
! !!
!
Ol as z
! !
!
!
!
!
!
! ! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Somber ek1Bár S! . K-4
!
!
!
!
! !
! !
!
! ! !
!
!
!
! !
!
!
!
Ki snyár ád
!
! !
!
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
Szék el ys zabar
!
!
!
!
! !
!
!
! !! !
!
!
!
!
!
Már i akéménd
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
! ! !
!
S
!!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
B-1
!
!
! !!
! !
Kökény
!
!
!
! !
!
! ! !
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
! !
Mar k óc
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!!
! !
!
! !
Káki cs !
Se.1
Bogdás a
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
iakéménd3 " ) Má r
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!! ! !
! !
!!
!
!
! !
! !
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Er dősmár ok
! !
Li pt ód " )
!
!
!
!
!
! !
Pécs udv ar d
!
! !
! !
!
! !
!
!
Gyód
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
Kesz ű !
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!!
!!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!! ! !
!
!
!
!
!
!
"" )" ) ) "" ) " ) ) )" ) " )" " ) " )" ) " " ) )
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
" )
!
!
!!
!!
!
! !! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Dr ávaf ok
!
!
!
55000
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
Vel ény
!
!!
!
!
!
!
Kozár mi sl eny
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! !
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Somber ek Gör cs öny doboka
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
625000
! !
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
620000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) Tés eny " )) " ) K i sa zonyf a t el e kss " ) " Magya r me s keMagyar )c" Baksa-K1 !!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
. ! k
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
Ok2 Ok.2 Okor ág ) " !" ) . Okor á g2 " ) !
!
!
! !
!
!
!
!!
!
" ) " )
!
!
!
!! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
SAranyosgadány
B-2 !
!
!
!
! !
!
!
Pécs bagot a
!
!
Gyöngyf a !
!
!
S
!
! !
B-6 !
!
!
!
! !
!
! !
! !
!
!
!
!
!!!
! ! !
! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
! !
. ! k
!
!
!
!
! ! !
! !
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!!
" )
!
!
!
Ger de
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
" )
!
!
!
!
!
!
!
Mar áz a
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
! ! !
!
!!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
Sumony
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Endr őc
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
Ok1 Ok.1 ! . Okor á g1 !
!
!
!
!
" )
! !
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
Kát ol y
!
!
Magyar s ar l ós " ) Hás ságy
! ! !
!
!
!
! !
615000
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
" )ent Szabadsz ki r ál yZók
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
. Lakócsa! . 1 !!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
Lakócsa.1 !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
!! ! !
!
!
!
!
! ! ! !
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
! !
" )
!
!
!
! !
!
!
! ! ! !
!
! !
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!!
!!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
! !
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
Pel l ér d
!
! !
!
! !!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
" )
! !
!!
!
!
!
!!
! !
!!
!
!
! !
Bi csér d
!
!! !
!
!
!!
! !
!
!
!
!
Ki r ál y egy ház a
!
!
! !
!
!
!
! !
!
! !
!
!! !
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
Sz ent egát !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
Szent dénes
" )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
! ! !!
!
!
!
!
!
!
!
! !
Tek l af al u
!
!
!
!
S
!
!
!
!
!
!!
Bűr űs Bürüs
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!!
610000 " )
! !
Szel l ő
! !
!
El l end !
" )
!
!
!
S E-2
!!
Ber k es d
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!!
. !
! !
605000
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
!
!
S P-XII
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
! !
!
!
!
" )
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
! !!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Vár ad Két új f al u
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!!
!
ádf a Dencs ház aKat Bánf a
!
!!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
Nagykoz ár 2Nagykozár !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
600000
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!!
!
!
!!
!
!
PÉCS
!
!
" )
!
!
!
595000 " )
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
590000 !
!
!
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
S
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
Cs er kút
!
! !
! !
585000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
! !
!
!
! !
!
!!!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
Róz saf a
!
!
!
!
.
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
" )
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!!
! !
!
Szig.1
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
! !
!
. k !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
! !
! !
!!
!
!
!
!
!
!! !
!
! ! !
! !
!
!
!
! !
!!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
!!
!
!
! ! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
580000
!
!
!
! !
!
S S
!
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) 575000 " ) " )
!
!
! !
!
! !
!
!
!
!
S
! !
!!
! !
!
! !
!!
!!
!
!
!
!
!
S
!
!
" )
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!! !
!
SHobol Hobol-vízkút Ki st amás i !
!
!
!
!
! !
!
!
!!!
!
!
!
!
!
Mol vány
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
! !
! !
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
Nemesk e
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
!
!! !
!
!
!
! !!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!!
!
!
! !
!
! !
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
SZI GETVÁR
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
! !
S
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
! !
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
" )
!
!
!
! !
!
!
!
!
80000
80000
!
!
" )
Tót s zent györ gy
! !
!
!
Pat apok l osi
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
75000
!
!
!
!
!
!
!
!
" )
!
! !
!
!
!
! !
70000
Mer enye !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
!
!
!
!
!
!
! !
65000
!
!
!
!
!
!
!
! !
!
!
555000
!
! !
!
! !
!
!
!
60000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
55000
" ) 550000
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
!
" ) " ) " ) " ) 560000 565000 570000 " ) " )" ) Ny ugot s zen er zsébet " )t " ) Nagyv át y " ) " ) Cs onk ami ndszent " )" ) Bot yk apet er dNagypet er d ) " )" Sz ent l őr i nc acs a Nv-9 Csm-2 " )ót K-2K
!
! !
!
!
!
!
!
!
! ! !
!
!
!
! !
!
50000
!
!
! !
!
45000
! !
MBFH Pa s ze r aGyör gy
Gyu r i c zaGyö r gy Fa n c s i kTa más
8 .me l l é k l e t
!