Tapasztalatok a mezıgazdasági praxis körébıl. 4. A tehenek szórványos és ragályos elvetélésérıl. Midın a fenti czimet választottam értekezésem tárgyául, mindenekelıtt elıre kell bocsájtanom, hogy czikkemben csupán oly tapasztalati tények elmondására szorítkozom, miknek feltárása elıl – gazdaközönségünk érdekeit tartva szem elıtt – el nem zárkózhatom. Az elvetélést ezelıtt csak hirébıl ismertük, melyet rendesen valamely erıszakos befolyás idézhetett elı, és sporadice egy-két tehénen megesett; sajnos azonban, hogy ma a sok nyugati marha importálása folytán az elvetélés már nemcsak szórványosan fellépı baj, hanem ha idejekorán és a legnagyobb erélylyel hozzá nem látunk orvoslásához, ragályossá válik és istállónk állandó és kellemetlen vendége marad. A tudományos szakköröket is élénken foglalkoztatják az elvetélések keletkezésének és elháritásának biztos okai, mind ez ideig azonban a kisérletek stadiumánál tovább jutniok nem igen sikerült. Hogy mi okozza tulajdonképen az elvetéléseket, azt csak egyes körülmények megfigyelésébıl sejtjük s így ezek közé tartozik: az ütés, döfés, hideg víz, penészes, rothadt takarmány, fagyos répa vagy burgonya élvezése, az istállóhídlás túlságos lejtıssége, rosz tartás stb. De vannak sokan, kik az elvetélés okait a forszirozott tejtermelés s az üszıknek korábbi beüzetésében, ismét mások, kik a folytonos beltenyésztés és hosszabb ideig üzött rokontenyésztésben, továbbá az állatok korai érésében, a hízásra való nagy hajlamában, valamint bizonyos keresztezésekben keresik. Vannak, akik kizárólagosan az anyarozs élvezetének tulajdonítják és fıleg ott vélik valószinünek, ahol rozskorpával takarmányoznak. Erre vonatkozólag Johnson is azt állítja, hogy oly gazdaságokban, amelyek áradásoknak vannak kitéve, egyáltalán vizenyısebb természetü legelıkön és réteken, száraz évékben a füvön az anyarozshoz hasonló gomba szokott elıfordulni, s így részint a legelın, részint pedig a takarmányban a marhába kerül és ez okozza az elvetélést. Nocard mindezen föltevéseket elveti, valamint szintén nem hajlandó elfogadni azon nézetet, mely szerint oly füvek etetése, melyeken az anyarozshoz hasonló gomba fejlıdött, okozná az elvetélést, miután nincs bebizonyítva egyrészt, hogy a gomba azonos az anyarozszsal, másrészt, hogy ez utóbbi belsı adagolása által elı lehet az elvetélést idézni. Nocard a betegség föllépését és terjedését fertızésre vezeti vissza. Az elvetélés rendszerint akkor lép fel, ha új hasastehén jön valamely istállóba. Ez vetél el legelıször, azután valamely az elıbbi szomszédságában álló tehén, majd egy harmadik s így tovább, 8–10–15 év alatt egy istálló teheneinek már ¼ – ⅓ része, sıt fele vetél el. Rendszerint az elvetélés egy hónappal késıbb következik be, mint az elızı évben, azaz, ha az utolsó évben a tehenek a vemhesség negyedik hónapjában vetéltek el, akkor a következı évben az ötödik, egy évvel késıbb a hatodik hónapban stb. fognak elvetélni. Teheneket, melyek egyszer elvetéltek, üzekedési düh lep meg, vagy ha megfogamzottak, újra elvetélnek. Ha mindazonáltal az ily teheneket tenyésztésre tovább akarjuk használni, akkor a tapasztalat szerint tanácsos a tehenet több hónapon át a bikához nem engedni. Nocard, – éppen elvetélt vagy elvetélni készülı, valamint oly tehenek bonczolásakor, melyek már régebben elvetéltek, de azóta nem fogamzottak többé, – a méhben mindig talált egy mikroorganizmust, melynek az elvetélés bekövetkezésére befolyást hajlandó tulajdonitani, miután más tehenek méhében ez soha sem volt található. Úgy hiszi, hogy e mikroorganizmusok, melyek méhben sokáig élhetnek anélkül, hogy az anyaállat életét veszélyeztetnék, fogamzás esetén a méh s a magzat burkai közt szaporodva, ezek megbetegedését és leválását s ez uton az elvetélést okozzák.
Több esetben tényleg képes volt ıket a méh és a burkok közt, valamint az amnion folyadékban is kimutatni. Ezek jelenlétében a méh váladéka savi hatásu s ennek következtében az ondótestecsek benne nem élhetnek meg. Ugyane bacteriumok az elvetélt holt magzat tápcsatornájában is nagy számban voltak találhatók, és ez magyarázza meg, miért lepi meg a vemhességi utolsó idıszakban elvetélt s különben elég jól fejlıdött borjúkat rendszerint heves, majdnem halálos hasmenés. E bacteriumok egészséges magzatban, mely még nem légzett és nem szopott, soha nem voltak találhatók. Mindezekbıl Nocard azt következteti, hogy a járványos elvetélés oka a magzat és burkainak bacteriumok által okozott megbetegedésében rejlik, míg az anyaállat e mellett teljesen egészséges. Ezen föltevésben osztoznak mások is, a magzat elhalását és kora születését egy a magzatvízben és a hüvely késıbbi kifolyásaiban levı gombának tulajdonítják. Bräuer Károly annabergi állatorvos kisérleteket tett egy részben az iránt, hogy a ragályozást megállapítsa, részben az iránt, hogy miként tehetı a gomba ártalmatlanná, ha már a vérbe jutott. Az 1873-tól 1882-ig terjedı idıközben megengedték neki, hogy 13 hasas tehenet, melyeket eladásra hízlaltak, elvetélt tehenek kifolyásával ojtson be; e tehenek közül 11, az ojtástól számitott 9–15 napon vetélt el, a másik kettınél pedig kitünt, hogy nem is voltak hasasak, tehát nem is vetélhettek el. Hogy tehát a ragályozás terjeszti a betegséget, az minden kétséget kizáró módon meg van állapítva. A szakférfiak ezen kisérleteinek elıre bocsájtása után áttérek czikkem tulajdonképeni tárgyára, a szórványos és ragályos elvetélés körül tett tapasztalataim és észleleteim leirására. De a szives olvasó könnyebb tájékoztatása végett ismét elıre kell bocsájtanom, hogy a kezelésem alatti gazdaságban kétféle tenyészirány és -czél folytattatik; az egyik 40 drbból álló tehenészet czélja, a tejtermelés, de a borjúk, kivéve az eredeti egyedektıl származókat, szopós korukban eladatnak, a másik 70 drbból álló tehénállomány kizárólag igavonó állatok nevelésére tartatik és soha fejve nem lesz. A tehenészet 1884. évi tavaszon alakíttatott, részint a gulyából jobb fejıseknek ismert tehenekbıl, részint a vidéken összevásároltakból, és végre 1885. év ıszén az állam által importált 11 drb eredeti simmenthali hasas üszı és egy bikával 40 drbra kiegészítve lett. A gulyabeli marhaállomány, amely inkább egy speciális helyi faj, az elızı idıkben beltenyésztés útján szaporodott, a késıbbi idıkben vérfelfrissités czéljából lettek eredeti magyar bikák és tehenek a gulyába hozva, s így dominálónak a magyar vért kell megállapitanom. Csakis némely egyedek tartva fent maig is eredeti, a helyi fajra valló karakterüket. Az 1883. évben azonban részint vérujitás, de inkább keresztezés czéljából, a gyorsabb fejlıdés, könnyebb hízóképesség és az erısebb csontalapzat elérése végett hozattak apaállatok Karinthiából, melyekkel elsı izben kisérlet, késıbb azonban általánosságban keresztezés, illetve tenyésztés folytattatott. A gulyabeli tehénállomány külön istállón és nyáron külön nyájban tenyésztetik; a tehenészet, hasonlólag teljesen elkülönítve, szintén külön istállón és legelın tartatik. Az istállók magasak, világosak és szellısek; a marhaállások: élére rakott téglából, cementtel beöntve vannak. A legelı rendkivül dús, legnagyobb részben here és jóminıségü főkeverékbıl áll. A birtok áradásoknak kitett, nem vizenyıs, se nem mélyen fekvı, jóminıségü áramlási talaj. A víz stagnálni rajta nem szokott, hanem a Vágh és Nyitra folyók felduzzadása következtében öntéseket kap, de amint a folyók apadnak, a víz a kanálisokon azonnal elvész. Megjegyzem, hogy a legutóbbi négy év alatt kétszer volt öntés: egyik télen, a másik pedig nyáron szénatakarodás után, s így ittlétem alatt iszapos vagy kilúgzott széna etetésre nem került. Az istállók a marhák bekötése elıtt, de a telelés alatt is desinficiáltattak, pláne a gulyaistálló 1884. év ıszén leégett, csak a négy fal maradván, így minden képzelhetı
bacteriumnak el kellett pusztulni; a tehenészeti istálló pedig újból lévén talajozva, a régi föld három lábnyira kihordatott és egészen új föld lett a tégla alá rakva, valamint az összes jászolok és istállói berendezés teljesen újból készítve lett, mivel elıbb más czélra alkalmaztatott. Kétséget nem szenved tehát, hogy az elvetélést okozó ragályanyag úgy lett behurczolva, mert gazdaságomban évtizedek óta marhatenyésztés üzetik, sıt tejgazdaság is folytattatott, de elvetélésnek hirét sem hallották a legöregebb cselédek sem. Az 1883-tól 1884. évre menı télen a gulyabeli tehénistállóban fordult elı egy elvetélés, egy magyar tehén teljesen kifejlett magzatot vetett el holtan. Ezután sem egyik, sem másik istállóban ilyféle eset nem adta elı magát 1885. évi ıszig, mikor is a gulyabeli tehenek között mintegy szeptember második felében két korai szülés fordult elı és egy elvetélés; a két korai szülött közül az egyik életben maradt, míg a másik pár nap alatt nagymérvü hasmenésben elhullott. Mint fentebb is érintém, a tehenészet kiegészitésére ugyancsak 1885. évi ıszön hozatott 11 drb simmenthali hasas üszı. Ezek közül, miután nagyobbrészt elıre haladt hasas állapotban voltak, a hosszu vasutoni utazás következtében megérkezésük utáni másnapon egyik üszı szintén korai szülésü, mintegy nyolcz hónapos borjút ellett, a borju néhány napig élt és azután elhullott. (Megjegyzem azonban, hogy nálam minden néven nevezendı idegen marha, lett légyen az bárhány állatorvosi vizsgálaton, mindenkor 21 napig teljesen elkülönitett istállón tartatik és gondoztatik, de a simmenthaliak négy hétig külön tartattak.) Mindezek után még nem tulajdonítván a dolognak nagy fontosságot, a szokásos desinfectió megtétele után egyebet nem tettem, és nem is volt elvetélési eset sem egyik, sem a másik istállóban egész 1886. évi márczius elejéig; ekkor tapasztaltam az elsı elvetélést a tehenészeti istállóban, melyet inkább ütés vagy döfés által elıidézettnek hittem, azonban az ez irányban megejtett legszigorúbb vizsgálat és megkétszerezett utánjárás daczára sem tudtam nyomára jönni. Alig mult el azonban két hét, következett a második elvetélés, mikor is az egyik cselédet, kire gyanum esett, hogy a marhával durván bánik, szigoru megfenyítés után, egy másik istállóba, rideg marhák gondozásához rendeltem. Mintegy két hét mulva azonban ismét elvetélt egy tehén és késıbb egy másik. Ekkor már más irányban kezdtem a baj okát puhatolni; azonnal elrendeltem az egész istálló kitakaritását és következıképeni fertıtlenitését: egy közönséges paraszttányérba két evıkanál mangant és ugyaannyi porrá tört konyhasót téve, a tányért szinig kútvízzel megtöltve, 4–5 órai állás után, midın a konyhasó és mangan felolvadt, az istálló nagyságához mérve, tehát a 40 m/ hosszu tehénistállóra négy tányérral, egyenlı távolságban az istálló talajára középen lerakattam. Midın elıbb minden szelelılyukat, ablakot és ajtókat gondosan betömettem, illetve becsukattam, miniden tányérba két evıkanál kénsavat öntve, az ajtót jól elzártam. A kénsav hozzáadása által rendkivül erıs fojtós szagu gız keletkezett az istállóban, mely át és átjárta annak minden egyes zigét-zugát. A 4–5 órán át tartó gızölés után az istálló egy óra hosszáig jól kiszellızve, a tehénállások és húgyvezetı csatornák carbolsavval erısen felöntözve lettek s a marha újból beköttetett. A fejıstehenek ez idı szerint a következı takarmányozásban részesültek: naponkint és darabonkint 10 kilo réti széna szálasan, 1 ¼ kilo finom búzakorpa, 1 ¼ kilo árpadara, 15 kilo répa és 2 kilo törekkel e czélra tégla és cementbıl készült füllesztıkben egy nappal elıbb összekeverve lett. Az itatás az istálló elıtt levı kútból mindenkor az itatás alkalmával frissen húzott vízzel történt. Habár a takarmányozás körül eddig is a leggondosabb vigyázattal voltam, de miután a baj okát itt véltem föllelhetni, ezentúl kétszeres gond és felügyeletet gyakoroltam; a széna, répa és törek etetés elıtt átválogatva lett, hogy a netalán találkozó penészes vagy rothadt részek föletetése elkerültessék; a takarmány összekeverése többé nem egy nappal elıbb, hanem
közvetlen a feltakarmányozás elıtt történt; a füllesztık naponkint kisurolva, továbbá a tehénállások a melsı lábaknál leszállítva lettek, hogy a tehenek inkább elıre és lefelé álljanak, egyszóval: minden óvintézkedést és elıvigyázati rendszabályt az elvetélést okozható körülmények eltávolitására megtettem. Sikerült is azt látszólag elfojtanom, mert míg teheneim istállón állottak, mintegy nyolcz hétig semminemü elvetélés nem történt. Az összes tehénállomány április 30-án legelıre hajtatott; a nyár folyamán két eset fordult elı, és pedig egyik a fejıstehenek közül, a másik pedig a gulyabeli tehenek közül. Szeptember második felében azonban a gulyabeli tehenek és fejısek között egy-egy esettel megkezdıdött ismét az elvetélés, és ezt követte a gulyában egy harmadik. Azonnal hozzáláttam a fentebb leirt fertıtlenitési és elıvigyázati rendszabályokhoz, csakhogy most már azon hozzáadással, miszerint minden gyanus tehenet, amely idıelıtti tıgyelést mutatott, azonnal másik istállóba állíttattam; egyszóval: mindent elkövettem, hogy több elvetélés elı ne forduljon a tehénistállókban. De mindezek daczára a baj meg nem szünt, és immár az elvetéltek száma tízre felszaporodván, megkisérlettem Bräuer állatorvosnak a „Wiener Landwirthschaftliche Zeitung”-ban és késıbb a „Magyar Föld”-ben is ismertetett eljárását, mely szerint a tehenek hátsó részét, farkát és nemzıszerveit minden harmadnapon 5 %-os carbolsavval lemosattam, és minden 14 napban kivétel nélkül minden hasas tehénnek jobb lágyékán két-három pravazfecskendınyi 2 %-os carbolsavat befecskendeztem. Ezenkivül minden héten alkalmaztam a fentebb ismertetett fertıtlenitést s a legszigorúbb elkülönitést. Mire az elvetélés mindkét istállóban teljesen megszünt. A befecskendezésre és mosásra vagy tiszta carbolsavat (chem. pur) használtam, melynél megjegyzendınek tartom, hogy a mosásra szánt carbolsavnak vízzel való keverését mindig a gazda személyesen eszközölje, mert megtörténhetik, hogy a kiszámitott vízmennyiséget nem adják hozzá pontosan a cselédek, amikor az a tehenek hátulsó részét felmarja és felduzzasztja. A befecskendezést jobb elıször állatorvossal végeztetni és csakis a beokulás után személyesen végezni. Ezen alkalommal nem tartom még fölöslegesnek fölemliteni a „Veterinarius”-ban leirt s a ragályos elvetéléssel szemben Nocard által ajánlott védekezı eljárást is, mely a következıkbıl áll: „Az istálló padlója hetenkint gondosan megtisztitandó és 4 %-os rézgáliczoldattal leöblitendı. A vemhes állatok hüvelye hetenkint a következı folyadékkal kifecskendezendı: glycerin, alkohol aa. 100 g/, sublimat 10 g/, 20 l víz. Egyszeri befecskendezésre 500–700 g/, szükséges belıle. Reggelenkint a hasas tehenek pérája és környezete ugyanezen langyos folyadékba mártott tiszta szivacscsal lemosandó. Elvetélés esetén a méhlepény azonnal eltávolitandó, a magzat és burkai tőz vagy forró víz által megsemmisitendık, a tehén méhe pedig 8–10 l fentemlitett folyadékkal, melybe azonban csak félannyi sublimatot teszünk és melyet langyosra fölmelegitünk, – kiöblitendı.” Hogy tehát az elvetélés ragályozás útján terjed, arról tökéletesen meggyızıdtem, de kisérleteim is megerısitettek e hitemben. Ugyanis az elkülönitett istállóban levı elvetélt tehenekbıl egyet, melynek kifolyása megszünt s a szülepet is rendesen elvetette, már mintegy négy hétre elvetélése után visszavittem a gulyaistállóba, és alig volt 36 óráig, a farral átellenben álló tehén elvetélt. Néhány napra ismét kisérlet czéljából az elvetélt tehenek közül minden istállóba három-három tehenet visszavittem, de ezeket a visszavezetés elıtt 5 %-os carbolsavval, különösen hátsó részeiket jól lemosattam és elıbb álláshelyeiket carbolsavval (crud) jól felöntöztem és semmiféle elvetélési eset elı nem fordult. Továbbá egy magyar tehén, melyhez szilajsága miatt hozzáférni s a bır alá fecskendezést megejteni nem lehetett, elvetélt; a szomszédjai pedig, melyeken a befecskendezés megejtetett, egy sem vetélt el. De sajátságosabb volt egy fejıstehénnel, amely mintegy ötödik hónapos vemhes lévén, szokatlanul tıgyelni és pérája nıni kezdett, valamint teje megturósodott, egyszóval: az
elvetélés minden symptomáját mutatta, és – vajjon a gyógykezelés következtében-e? – de három hónap mulva habár nem egész érett, de élı borjút ellett, amely 14 napig élt. Valóban érdekes volt ezen tehén megfigyelése. Azon három havi idıköz alatt, míg gyógykezelve lett, háromszor-négyszer megtıgyelt és ismét elapadt; tıgyei annyira megteltek, hogy már-már az ellés bekövetkezését biztosra vettem és ismét lassankint visszaapadt. Továbbá saját tehénistállómban, hol semminemü elvetélés nem történt, egy idıben azonban tehenesem megbetegedett, a fejési munkálatok végzésére a fejıstehenek istállójában alkalmazott egyénekbıl egyet kirendeltem; alig járt istállómba három napig; egy tehenem öthónapos ikret elvetélt; természetes, hogy itt is foganatba vettem a fentebb ismertetett védı eljárást, és több elvetélési eset máig sem fordult elı. A ragályanyag terjedését illetıleg még messzebb megyek; ugyanis mult évi tavaszon 35 drb koczára kétszeri elletés czéljából április 1-jén kanok bocsájtattak; ezen sertések kora tavaszszal és egész nyáron, miután a nyári akol körül, hol a gulyabeli tehenek nyaralnak, rendkivül dús, úgynevezett „állásmezı” szokott lenni, melyet a szarvasmarha nem igen, de a sertés igen jól megeszik, – legeltettek; késıbb az enyhe idık beálltával, miután a nyári akol közvetlen folyóvíz közelében van, ott is háltak e czélra elrekesztett helyen s a sertések közül junius közepén 10 drb egy napon elvetélt, késıbb 7 drb, a többi pedig mind idıtlent ellett. Hajlandó vagyok tehát hinni, hogy miután a nyári akolban, illetve kint a legelın is történt részint korai szülés, részint elvetélés, ennek ragályanyaga a sertésekbe került. De, miután a beteg állatok részére külön e czélra épitett istálló a sertésakol közelében van, megeshetett, hogy a trágyába került szülepdarabokat, esetleg kifolyást a sertések megehették. Végül megemlitendınek tartom még az ellés, illetve elvetélés után legtöbb esetben visszamaradt magzatburok eltávolitását. Ha a szülep nagyrészben kilóg, korpás langyos ivós belsı adagolása és egy kisebb nehezéknek a szülepre akasztása segiteni szokott, de három esetben sikerrel alkalmaztam a porrá tört fahéjat, mely egy meszely langyos vízben egy tehénre három kávés kanállal véve beöntendı. Makacsabb eseteknél méhfecskendezésre kálium-hypermanganicum K Mn O4 vagy felmangansavas kálium igen jó sikerrel alkalmazható: 3 g/, káli-hypermanganicum, 100 g/, víz és ehhez 1 l, gyengébb esetekben 1 ½ l közönséges eczetet véve, naponkint kétszer-háromszor allövıvel befecskendezünk; ez a visszamaradt részeket kierılteti, részint pedig a gyulladás keletkezését gátolja. Ha állatorvossal vetetjük el a szülepet, ami sokszor nélkülözhetlen, akkor is ezen befecskendezés sikerrel alkalmazható; engem ezen szer egyszer sem hagyott cserben. Nagyon is hosszura nyújtott közleményem végbefejezéseül csupán még azt érintem, hogy az elvetélés megelızése s meggátlására az elsı és legfıbb föltétel a hasas tehenek minden kitelhetı módoni gondozása s a legszigorúbb felügyelete; az istállók szellıztetése, tisztántartása és fertıtlenitése, de czélszerü azok minden évbeni kimeszelése is. Ha már a baj bekövetkezett, a leirt eljárásokon kivül alkalmazzuk a legszigorúbb elkülönitést. Olyan tehenet, amely egyszer elvetélt, el kell adni, vagy ha éppen meg akarjuk tartani, egészen külön tartsuk istállón és azzal a bikával, mely a többi teheneket fedezi, semmi áron ne fedessük; a tehenet pedig, míg elvetélése után egyszer rendesen meg nem ellett, a többi tehenek közé semmi körülmények között ne bocsássuk. Nagyon czélszerü még a tehenek folyatása és ellésének evidentiában tarthatása végett, ha a tehénistállókban minden újévkor készitendı következı táblázatot állandóan kifüggesztve tartjuk:
Ezen táblázatból a gazda anélkül, hogy a törzskönyvet folytonosan forgatnia kellene, de a gondozó cselédek is tudhatják, mikor következendık be az ellések, és amint egy tehén az ellésre valló jeleket mutatja, megnézi a táblázatot, és ha nem rendes idıre történnék az ellés: a tehén, mielıtt megellenék, azonnal eltávolítható. Farkas Ferencz.
