A tehenek szórványos és ragályos elvetélése. A cultura elıhaladtával nemcsak az emberek, hanem az állatok között is ujabb és ujabb betegségek fészkelik be magukat, melyek egyelıre — addig t. i., míg elıidézı okait, lényegét és az ellene való védekezést ismerni tanuljuk —jelentékeny áldozatokat kivánnak. S ez természetes is, könnyen megmagyarázható dolog. Míg ugyanis nem voltak vasutaink, nem volt oly jelentékeny a forgalom, mint aminı most: addig egyes betegségek bizonyos vidékhez voltak kötve, s ott mint helyi kór szerepelvén, alig latba vethetı kárt okoztak és nagyobb forgalom hijával nem is igen terjedtek tovább; míg most a szélrózsa minden irányában gyorsan hurczoltatnak szét. Az ujabb és ujabb eredetü állati betegségek fellépésének és továbbterjedésének azonban egy másik, az elıbbinél jóval fontosabb oka is van: az t. i., hogy állatainkat túlságos mérvben kihasználjuk s annak daczára nem részesítjük oly tápláltatás és ápolásban, mint aminıt természetük igényelne. Áll ez különösen a szarvasmarhára nézve. Emlékezzünk csak 10 — 15 évvel vissza; az egy marhavészen kívül nem igen uralkodott a szarvasmarhák között oly betegség, mely jelentékenyebb áldozatokat kivánt volna. Most pedig lépten-nyomon találkozunk valamely alattomos pusztitó betegséggel, mint aminı a gümıkór, tüdıvész, ragályos elvetélés stb. S mí ennek az oka? Nem egyedül az, hogy e betegségek ragályosak; hisz’ a cholera is ragályos, mégis leginkább a szegényebb sorsuak között szedi áldozatát, kiknél a kivántató életfeltételek nem töltetnek be. Az az oka leginkább, hogy szarvasmarháinknak nem adjuk meg az általuk megkivánt életfeltételeket; a szabadalmi mozgástól elzárva, állandóan istállóban tartjuk, amely gyakran piszkos és bőzös; természetüknek nem egészen megfelelı anyagokkal tápláljuk (mint például moslék, olajpogácsa stb.) és pedig sokszor túlságos nagy mennyíségben adva az ily surrogatumokat. Így azután az utódoknak szervezete hova-tovább gyengül s az idö viszontagságainak, ragályozó anyagoknak kevésbé tud ellentállani. Szarvasmarháink között az ujabban fellépett betegségek közül különösen figyelmet érdemel a tehenek sokszor járványszerü elvetélése. Igaz ugyan, hogy hazánkban még csak egyes vidékeken ütötte fel fejét a betegség, annál inkább pusztít azonban külföldön, mit eléggé bizonyít azon körülmény, hogy annak idején New-York városa 6000 dollárt tüzött ki jutalmul annak, ki e veszélyes betegség okait felderiti. De nemcsak a tengeren túl, hanem különösen Hollandiában, a Német-Alföldön és Németországban is jelentékeny károkat okoz, s így most az ideje, hogy mi is e betegséggel megismerkedvén, idejekorán védekezhessünk ellene. Mielıtt magáról az elvetélésrıl és az idıelıtti szülésrıl szólanék, meg kell emlékeznem a normális szülésrıl is, hogy így a rendestıl való eltérés könnyebben megérthetı legyen. A vemhességi állapotnak egyik legfıbb tünete, hogy az anyaméh folytonosan tágul, nagyobbodik, s mennél jobban kitágul, azaz mennél nagyobb lesz a magzat, annál inkább ingereltetik az anyaméh, amely ingerlékenység a nagymennyiségü vér odatódulása által annyira fokoztatik, hogy végül ideges görcsök állanak be s a magzat kitolatik belıle, azaz bekövetkezik a szülés. Már mostan e görcsök, bizonyos okokból kifolyólag, idı elıtt is beállhatnak s eredményezik a szülést, amelyet elvetélésnek (abortusnak) akkor nevezünk, ha a világra jött magzat életképtelen, — és korai szülésnek akkor, ha a világra jött magzat életképes, habár nem is marad minden körülmények között életben. A korai szüléstıl ez alkalommal eltekintünk, amennyiben ez egészen normális körülmények között is elıfordulhat. Az ennél sokkalta gyakoribb elvetélés elıfordulhat szórványosan, midın t. i. csak egy vagy egynéhány tehénnél tapasztaltatik; vagy pedig elıfordulhat járványszerüleg, midın egy és ugyanazon istállóban több vagy valamennyi tehénnél elıfordul.
A szórványosan fellépı elvetélés leggyakrabban a vemhesség elsı harmadában fordul elı, midın még a magzatburok nincs oly igen szoros kapcsolatban az anyaméhvel és rendesen oly rohamosan történik, hogy megelızıleg semminemü változás sem észlelhetı a tehénen. Csak ha a vemhesség késıbbi stadiumában lepi meg a tehenet, mutat az megelızıleg kisebbnagyobb foku kólikatüneteket; amidın is hátát felgörbiti, hasa felé rúg vagy döf, lefekszik, míglen mögötte találjuk a többnyire már rothadásnak indult magzatot. A járványszerü elvetélés az elıbbinél jóval feltünıbb módon szokott jelentkezni. A bajt megelızıleg több, sokszor nyolcz nappal is hurutos tüneteket észlelhetünk a hüvelyben, piszkos sárgásvöröses kifolyással. A hüvely nyákhártyája duzzadt és gyakran számtalan kölesnagyságu göbecs látható rajta. Egyéb tünet azonban nem igen található; az étvágy többnyire megmaradt, láz nincs jelen, csak a tej változik minıségileg, amennyiben forralás alatt összemegy. Az elvetélés minden különös nehézseg nélkül történik s a magzat csaknem mindig holtan jön világra. A következı elvetélésig többnyire néhány nap telik el, azután pedig mindig sőrőbben és sőrőbben ismétlıdik a szomszédos teheneknél. Elıfordul azonban az is, hogy a betegség rohamosan lép fel és rövid idı alatt sok áldozatot kiván. Ha az elvetélés a vemhesség elsı idıszakában csak egy vagy egynéhány tehénnél állott be, úgy komolyabb következményeket nem von maga után, amennyiben a tehenek gyorsan lábadoznak s a következı vemhesség és szülés egészen normálisan történhetik meg. Ha azonban a vemhesség késıbbi idıszakában történik az elvetélés, úgy a magzatburok többnyire visszamarad, rothadásba megy át és nem ritkán méhlobot eredményez; de e nélkül is az állat igen lesoványodik és hosszasan, gyakran örökre terméketlen marad, avagy fogamzás esetében az ismételt elvetélés igen valószinü. Tehát az elvetélés háromszoros kárt okoz a gazdának, amennyiben nemcsak a borjut vesziti el, hanem a tejet is hosszasan nem használja, s tehene vagy nem fogamzik többet, vagy ismételten elvetél. A már mutatkozó bájon éppenséggel nem lehet segiteni, mert az elsı tünetek alkalmával már nemcsak hogy a szervi összeköttetés szakadt meg az anya és magzat között, hanem legtöbb esetben már a magzat is elhalt; így tehát siettetni kell a bekövetkezendı elvetélést, nem pedig akadályozni. Miután pedig a bekövetkezendı elvetélést megakadályozni nem lehet, oda kell hatnunk, hogy e betegség egyáltalán elkerülje istállónkat, vugyis ismerni és kerülni kell az okokat. Sajnos, de ma még nem vagyunk azon helyzetben, hogy az elvetélést elıidézı okot minden körülmény között meg tudjuk állapitani. Habár a mai tudomány egész sorozatát ismeri már azon okoknak, mégis bı tér kinálkozik a kutatásokra e téren is. Az eddigelé ismeretes okokat általánosságban három csoportba lehet osztani: nevezetesen feltalálható az ok magában az ébrényben, az anyatállatban, végül pedig a környezetben, esetleges behatásokban. Maga az ébrény csak annyiban lehet oka az elvetélésnek, amennyiben az az anyával együtt szenved. Különösen az anyaméhben elıforduló kóros változások, az anyaállatnak nagyobb foku lobos vagy lázas betegsége, elvetélést okoz; úgy nemkülönben, ha a magzat tápláltatása bármely oknál fogva akadályoztatik. A szénsavval telitett vér összehuzólag hat az anyaméhre, s így könnyen megérthetı, hogy minden hosszabb ideig tartó lázas bántalom elvetélést okoz. Úgy az emlitett okok, mint az esetlegesek, — aminı az ütés, döfés stb.; — jelentékenyebb károkat nem okozhatnak, mert legfeljebb csak egyes állatokat érintvén, általános vagy nagyobb számu elvetélést nem eredményeznek. Vannak azonban behatások, melyek ha nem is az úgynevezett ragályos elvetélést, hanem bizonyos körülmények között nagyobb számu tehénnél eredményeznek elvetélést. Ilyen mindenekelıtt a víz is a takarmány. A víz csak egy esetben eredményezhet tömegesebb elvetélést, ha t. i: nagyon hideg.
A roszminıségü takarmány azonban igen gyakran okoz elvetélést; megfagyott bnrgonya, répa, tóvábbá mindennemü rothadt, penészes takarmány ingerlıleg hatván az anyaméhre, elvetélést okozhat; sıt ugyanazt eredményezheti a túlságos mennyiségben föletetett czukorgyári és szeszgyári hulladék is. Tapasztaltatott, hogy nedves években, midın nemcsak a penész- és rothadó gombák fejlıdése segíttetett elı, hanem a takarmány is meglehetısen ki lett lugozva, a ragályos elvetélés általánosan pusztitott. Már itt hangsulyozandónak tartom, hogy minden takarmány, mely elegendı táplálóanyagot nem tartalmaz: egyreszt az ébrény hiányos tápláltatása folytán, másrészt pedig sulya által képes elvetélést elıidézni. Vemhes állatok takarmányozásánál fı súly fektetendı arra, hogy a gyomor, mely az anyaméh elıtt fekszik, ne legyen igen nagy; ellenkezıleg még vízszintes helyzetben is nagy nyomást gyakorol az ébrenyre, annál nagyobbat pedig fekvés alkalmával, különösen ha a hidlás lejtıs. Mindaddig, míg az ébrény kicsi, nem okoz bajt nagyteriméjü takarmány etetése, mert az ıt körülvevı magzatvíz gyengiti a nyomást; minél nagyobb lesz azonban, annál közvetlenebbül érinti a nyomás, amely bizony 50 — 60 és még annál is több kilogrammot tesz ki. Vemhes tehenekkel tehát kisteriméjü, de tápláló anyagokat kell etetni. Elıfordul azonban az az eset is, hogy az eddig felsorolt körülmények ki vannak zárva s mégis a legjobban kezelt gazdaságokban is járványszerüleg lép fel e baj és hosszu idın keresztül pusztít. Felmerül itt mindenekelıtt azon kérdés, hogy: miért éppen a szarvasmarháknál fordul elı e baj, s miért éppen azon tehenészetekben, hol a tejtermelésre különösen nagy súlyt fektetnek ugyan, de a borjúkat is fölnevelik? Tudvalevıleg ily tehenészetekben megkivántatik, hogy a tehenek ne csak lehetıleg sok tejet adjanak, hanem hogy évente egy-egy borjut is neveljenek s a vemhességi idı alatt is bıven tejeljenek. E körülmény a járványszerü elvetélésnek alapmegvetı oka. Élettanilag bebizonyitott tény, hogy az anyaméh és a tıgy váltakozva mőködı szervek, miként azt kisebb állatoknál, melyeknél a vemhesség rövid ideig tart, általánosan tapasztalhatjuk; ezeknél ugyanis a szoptatás tartama alatt a nemi ösztön pihen. Nagyobb háziállatainknál, mint a ló és szarvasmarhánál, a szülés után rövid idıvel jelentkezik ugyan már a nemi ösztön, de csak bizonyos idı, 2 — 3 hó mulva engedtetik meg annak kielégitése, úgy hogy a vemhesség félidejére az utód már annyira erısbült, hogy az anyatejet nélkülözheti; a tej elapad, a tıgy pedig a legközelebbi szülésig beszárad. Ez volna a dolog rendes menete. De mily eltérést találunk ettıl? Szülés után a borju azonnal eltávolíttatik anyjától, mely dusan tápláltatik, hogy nagyobb mennyiségü tejet adjon. Néhány nap elteltével ismét bika alá lesz vezetve, s minden törekvés oda irányul, hogy lehetıleg hosszu ideig, csaknem a következı szülésig megtartsa tejelıképességét. Ily természetellenes körülmények között az állati szervezetben oly nemü zavarok támadnak melyek az ébrény elvetélését eredményezhetik. A tejelıképességet még azáltal is serkentik, hogy az üszıket igen fiatalon alkalmazzák tenyésztésre — akkor, midın szervezete még nincs eléggé kifejlıdve. Már az elsı vemhesség ideje alatt is megakad fejlıdése, annyival inkább pedig a második alatt, midın az ébrény tápláltatásán kivül nagymennyiségü tejet is kell szolgáltatnia. E sokoldalu termelés egyiknek vagy másiknak rovására történik, és pedig leggyakrabban a magzat rovására, amennyiben az hiányosan lesz táplálva s elıbb-utóbb bekövetkezik az elvetélés. Bizonyítja e föltevéseket azon körülmény, hogy a ragályos elvetélés oly helyeken lép fel leggyakrabban, ahol megelızıleg tejgazdaságok lettek berendezve. A beltenyésztés, és pedig a hosszabb ideig folytatott rokontenyésztés szintén lehet elıidézıje az elvetélésnek. Nem egyszer tapasztaltatott ez már némely gazdaságban, anélkül, hogy az elıidézı okot hosszu idın keresztül ki lehetett volna deriteni; egyedül a vérujitás volt képes e bajon segiteni.
Mindezen körülmények azonban nem elegendık arra, hogy az elvetélés okát mindenkor ki lehessen deriteni. Tehenészetekben — melyekben a legrationálisabb takarmányozás, ápolás és fölnevelés üzetik — tapasztaltatott, hogy a tehenek egymásután elvetélnek, és pedig többnyire a szomszédosak. Semmiféle gyógyszerrel vagy eljárással e bajon segiteni nem lehet; ellenben azonnal megszünik a baj, ha a még el nem vetélt vemhes tehenek más istállóban helyeztetnek el. A betegségnek jelzett továbbterjedési módja azon következtetést engedi vonni, hogy e betegség ragályos és bizonyos alantas szervezetek által idéztetik elı, melyek ama istálló talajához és levegıjéhez vannak kötve. E föltevés beigazoitatott Bräuer és mások által tett oltási kisérletekkel. Az elvetélt tehén hüvelyébıl kifolyó nyák beoltása által egészséges tehénnél is elvetélést lehet eredményezni. A fentiekbıl látható tehát, hogy egy egyszerü recipével nem lehet megakadályozni sem a szórványos, sem pedig a ragályos elvetélést; nagyon sok okot, illetıleg behatást kell figyelemre méltatni, míglen a valódi okra akadunk s csak ennek eltávolitásával sikerülend a baj továbbterjedését megakadályozni, nem pedig gyógyszerrel. Az alábbiakban röviden azon körülményeket foglalom össze, melyeknek szem elıtt tartásával a bajt távoltartani, illetıleg eltávolitani lehet. Mindenekelıtt az istálló berendezésére forditandó a fısúly; mert mindaddig, míg az istálló oka a betegségnek, hiába küzdünk az ellen. A híg ürülék levezetésérıl, állandó tiszta levegırıl, tehát helyesen berendezett szellıztetı-készülékebrıl már eleve gondoskodnunk kell. A hidlások esésének csak igen sekélynek szabad lennie. Nagyesésre annyival kevésbé van szükség tehénistállóban, mert a vizelet úgyis az állás mögé esik. Különös gond forditandó továbbá a takarmány minıségére és mennyiségére. Szesz- és czukorgyári hulladékok etetése lehetıleg kerülendı vagy legalább is igen csekély mennyiségre redukálandó, s ez esetben is csak más megfelelı takarmány-félékkel keverve etetendı. Mindennemü megromlott takarmány etetése mellızendı és kilugozott takarmány is csak a végsı szükségben etetendı vemhes tehenekkel, s ilyenkor is igen helyesen cselekszünk, ha a vemhesség utolsó stadiumában naponta kétszer minden állat takarmányához 3 — 5 g/ kékgáliczot, 10 — 15 g/ krétát és kevés konyhasót keverünk. A takarmányozásnál különösen egyáltalán szorosan alkalmazkodni kell a takarmányozástan szabályaihoz, s különösen nagy tért fogluló, sulyos és annak daczára táplálóanyagokban szegény takarmányfélék etetése kerülendı. További igen fontos feladat: a lehetı legokszerőbb tenyésztést őzni; pedig e téren nagyon is sok hiba lesz elkövetve, amely azután egy vagy más módon, de mindenesetre megboszúlja magát. Mindenekelıtt az üszıket nem volna szabad igen fiatalon bika alá bocsátani; várni kell ez actussal addig, míg fejlıdésénel, tetıpoptját legalább megközeliti. Szülés után legalább 2 — 3 hónapig a felébredt nemi ösztönt nem kellene kielégiteni engedni, s ugyanannyi idıvel a szülés elıtt a fejést abba kellene hagyni. A rokontenyesztes elkerülése végett nemcsak a bikákat kellene megujitani, hanem idıközönkint új teheneket, és pedig lehetıleg vemhes teheneket kellene beszerezni. Igen természetes, hogy mindaz, mi az állatot nyugtalanítja, kerülendı. Tehát az állásoknak elegendı tágaknak kell lenni, bı alommal ellátva; a vízvezetéknek lehetıleg az istállóban elhelyezve kell lennie, mert ezáltal kerülhetı el leginkább az egymásra való ugrálás és döfölıdzés. Jártatás alkalmával mindig csak kevesebb számu tehenet kell egyszerre kibocsátani, hogy így azokra a felügyeletet jobban lehessen gyukorolni. Hogy ezeken kivül az istálló tisztántartására és idıközönkinti desinficiálására a legnagyobb gond forditandó, az magától értetıdik; mert mennél tisztátalanabb az istálló, annál könnyebben lelnek benne tanyát a ragályos elvetélést elıidézı alantas szervezetek. Ha megvan a valószinüség arra nézve, hogy istállónkban a ragályos elvetélés ütött ki, úgy az egyedüli mentıszerhez kell fordulnunk: a helyiségcseréhez. A még el nem vetélt teheneket azonnal más istállóban kell elhelyeznünk, a befertızött istállót pedig alapos
fertıtlenitésnek alávetnünk. Nem elegendı azonban az istállóban egy kis carbolsav-szagot teljeszteni, ez egyedül ki nem pusztítja a ragályt. Mindenekelıtt a trágyát kell kihordatni, azután pedig a talajt, oly mélyre, amennyire az csak átázva van, de leginkább egy láb mélységre. Ennek megtörténtével a falakat kell lekapartatni és chlormészszel újból bemeszelni. A talajt, vályút és mindennemü az istállóban használatos eszközt carbolsav- (10 — 20 %) oldattal kell lemosni. Végül pedig, biztonság kedveért, az istállóban chlorgáz fejlesztendı (chlormészre sósavat öntve), azután pedig az ablakok, ajtók néhány napra jól elzárandók és csak ennek elteltével, ha az istálló ismét jól ki lett szellıztetve, állíthatók be a tehenek minden aggodalom nélkül. Ezekbıl láthatólag tehát a tehenek ragályos elvetélését sem titkos szerekkel, sem gyógyszerekkel megszüntetni nem lehet, hanem csupán rationális kezeléssel, az elıidézı okok felderitése és távoltartása által. Kovácsy Béla.
