TÁJÉKOZTATÓ a 2014. évi országgyűlési képviselő-választási kampányokra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzéséről 1.
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A 2014 tavaszán esedékes országgyűlési választásra vonatkozó jogszabályok a korábbiakhoz képest jelentősen megváltoztak. Az Országgyűlés 2013. évben megalkotta a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényt (továbbiakban: Ve.), valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvényt (továbbiakban: Kftv.). A Kftv. 8/B. § (1) bekezdése és a 9. § (2) bekezdése értelmében az Állami Számvevőszék a választást követő egy éven belül az országgyűlési képviselethez jutott jelöltek és jelölő szervezetek vonatkozásában kötelezően, hivatalból, az országgyűlési képviselethez nem jutott egyéni jelöltek és jelölő szervezetek tekintetében kérelemre ellenőrzi a választásra fordított állami és más pénzeszközök felhasználását. Az ellenőrzés célja: annak megállapítása, hogy az országgyűlési választásokon képviselethez jutott, valamint az országgyűlési választásokon képviselethez nem jutott, de más jelölt, vagy jelölő szervezet kérelemére ellenőrzött egyéni jelöltek, továbbá az országgyűlési képviselethez jutott, valamint az országgyűlési választásokon képviselethez nem jutott, de más jelölt, vagy jelölő szervezet kérelemére ellenőrzött pártlistát állító1 pártok és nemzetiségi listát állító országos nemzetiségi önkormányzatok (jelölő szervezetek) betartották-e a Kftv. előírásait, ennek keretében ellenőrizni kell, hogy: •
1
az országgyűlési választásokon képviselethez jutott egyéni jelöltek, továbbá országgyűlési képviselethez nem jutott, kérelem alapján ellenőrzendő egyéni jelöltek, vagy a Kftv. 2/A. § (1) bekezdése szerinti lemondás esetén a pártok a Kftv. 1. §-ban foglaltak szerinti egymillió forint összegű, központi költségvetésből juttatott támogatást a választási kampányidőszakban, a választási kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására fordították-e;
A közös pártlistát állító pártot egy pártnak tekintendők (Kftv. 3. § (2) bekezdés) 1
•
az országgyűlési választásokon képviselethez jutott jelölő szervezetek, továbbá országgyűlési képviselethez nem jutott, kérelem alapján ellenőrzendő jelölő szervezetek a Kftv. 3. § és 4. §-ai szerinti, központi költségvetésből juttatott támogatást a választási kampányidőszak alatt, a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására fordították-e;
•
az országgyűlési választásokon képviselethez jutott egyéni jelöltek és képviselethez jutott jelölő szervezetek jelöltjeikkel együtt, valamint a képviselethez nem jutott, kérelem alapján ellenőrzendő egyéni jelöltek és jelölő szervezetek betartották-e a Kftv. 7. § (1) bekezdésében meghatározott, jelöltenkénti ötmillió forint összeghatárt;
•
az országgyűlési választásokon képviselethez jutott pártok, mint jelölő szervezetek, valamint a képviselethez nem jutott, kérelem alapján ellenőrzendő pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény (továbbiakban Párt tv.) 4. §-ában meghatározott forrásokat vették-e igénybe a választási kampányidőszak alatt, a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására.
A tájékoztató célja a jelölő szervezetek és egyéni jelöltek számára annak bemutatása, hogy melyek azok az adatok, dokumentumok, amelyeket az ellenőrzés során az Állami Számvevőszék (továbbiakban ÁSZ) rendelkezésére kell bocsátaniuk. Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény (továbbiakban ÁSZ tv.) 28. § (1) bekezdése alapján az ÁSZ ellenőrzések lefolytatása érdekében az ellenőrzött szervezet és annak munkavállalója közreműködésre köteles. Az ellenőrzött szervezet és annak munkavállalója közreműködési kötelezettségének megalapozott indok nélküli késedelmes, vagy nem megfelelő teljesítése az ÁSZ tv. 33. § (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeket vonja maga után.
2.
AZ ÁSZ ELLENŐRZÉSI SZEMPONTJAI Az ÁSZ a kampányfinanszírozásra fordított pénzeszközök szabályszerű felhasználását a kifizetés bizonylatai, az azokat alátámasztó egyéb dokumentumok (pl: szerződések, megállapodások, bankszámlakivonatok, adományozók befizetését igazoló postai utalványok, számlák, kiadások, költségek elszámolási dokumentumai, továbbá pártok esetében az előző évi maradvány kimutatását tartalmazó dokumentum és ezt igazoló nyilvántartás), a pénzügyi elszámolások, képviselői nyilatkozatok, tanúsítványok, a sajtótermékek által megküldött, az ÁSZ honlapján megjelentetett árjegyzékek, tájékoztatók és a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott adatok alapján ellenőrzi. Ennek keretében vizsgálja: •
2
a költségvetési támogatás és egyéb forrás felhasználása esetén a bizonylatok megfelelőségét, hitelességét, a Kftv. 1. § (1) bekezdése szerinti egymillió Ft kincstári elszámolása esetén a Kincstárral kötött megállapodásban előírt alaki és tartalmi kellékeket;
•
a költségvetési támogatásból és egyéb forrásból kiadásoknak a választási kampányidőszak alatti teljesítését;
finanszírozott
•
a költségvetési támogatásból és egyéb forrásból kiadásoknak kampánytevékenységre történő teljesítését;
finanszírozott
•
mind a független jelölteknél, mind a jelölő szervezeteknél a jelöltenkénti maximum ötmillió Ft-os értékhatár betartását;
•
jelölő szervezet esetében a kampányfinanszírozásra fordított források dokumentumait, pártok esetében a Párt tv. 2014. január 1-jétől hatályos 4. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra is tekintettel. A Ve. 141. §-a alapján kampánytevékenység a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása és minden egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából. A Ve. 140. §-a alpján kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, így különösen a plakát, jelölő szervezet vagy jelölt által történő közvetlen megkeresés, politikai reklám és politikai hirdetés, választási gyűlés.
Az ellenőrzés során az egyéni jelöltek és jelölő szervezetek az ÁSZ részére az eredeti dokumentumokat kötelesek rendelkezésre bocsátani. A kért adatokat és dokumentumokat érintő adatszolgáltatás elmulasztása az ÁSZ tv. 33. § (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazását eredményezi.
2.1.
A bizonylatok megfelelőségének általános követelményei az egyéni jelöltek, illetve lemondásuk esetén pártjuk egymillió Ft költségvetési támogatásának felhasználásánál Az egymillió Ft költségvetési támogatás elszámolását és a jelölő szervezetek kifizetéseit, nyilvántartásait alátámasztó dokumentumoknak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Számv. tv.) 166. §-ában a számviteli bizonylattal szemben támasztott alaki és tartalmi követelményeknek, továbbá a számla alapján történő kifizetések esetében a számlának az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. és 170. §-aiban foglaltaknak (továbbiakban ÁFA tv.) kell megfelelnie. Az ÁSZ a kampányfinanszírozásra fordított egymillió Ft-os támogatás felhasználásának megfelelőségét a Kincstárnál a számlaösszesítő adatlapok, valamint a kiválasztott bizonylatok másolati példányai alapján ellenőrzi. Az egyéni jelölt által a Kftv. 1. §-ában meghatározott egymillió Ft költségvetési támogatás elszámolásához a jelölt nevére kiállított, a Számv. tv. és az ÁFA tv. előírásainak megfelelő számla, egyéb dokumentum fogadható el, amelyet a kampányidőszak alatt kampánytevékenységgel kapcsolatban az Áhsz. 15. számú melléklet K3. Dologi kiadások fejezetében foglalt kiadásokra fordítottak. A bizonylaton a jelöltnek fel kell tüntetnie az egyéni választókerület megjelölését. A bizonylatokhoz kapcsolódó pénzügyi teljesítésnek a kampányidőszak végéig meg kell történnie. A jelöltnek a támogatás
3
elszámolásához a bizonylatok másolatát aláírásával és „Az eredetivel mindenben megegyező” szöveg feltüntetésével kell hitelesítenie. Az egyéni jelölt által a párt/pártok javára lemondott egymillió Ft költségvetési támogatást a jelölő párt használhatja fel. Ebben az esetben az elszámoláshoz a jelöltő párt nevére kiállított, a Számv. tv. és az ÁFA tv. előírásainak megfelelő számla, egyéb dokumentum fogadható el, amelyen feltüntették, hogy melyik kampányeseményhez kapcsolódott és az esemény mikor történt. A támogatást csak a kampányidőszak alatt kampánytevékenységgel kapcsolatos, az Áhsz. 15. számú melléklet K3. Dologi kiadások fejezetében foglalt kiadásokra lehet fordítani. A bizonylatokhoz kapcsolódó pénzügyi teljesítésnek a kampányidőszak végéig meg kell történnie. A pártnak a támogatás elszámolásához a bizonylatok másolatát képviselőjének aláírásával és „Az eredetivel mindenben megegyező” szöveg feltüntetésével kell hitelesítenie.
2.2.
Az egymillió Ft-os költségvetési támogatáson felül kampányfinanszírozásra fordított összegek ellenőrzésének szempontjai A listát állító jelölő szervezetek (pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok) által a Kftv. 3. és 4. §-aiban meghatározott költségvetési támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására fordítható. A támogatás felhasználását igazoló számlának, egyéb dokumentumnak a pártlistát állító párt, illetve a nemzetiségi listát állító országos nemzetiségi önkormányzat nevére kell szólnia. Ebben az esetben olyan, a jelöltő szervezet nevére kiállított, az ÁFA tv. előírásainak megfelelő számla, vagy egyéb hiteles dokumentum fogadható el, amelyből megállapítható a kampányidőszak alatti kampánytevékenységre való felhasználás. A Kftv. 3. és 4. §-ai alapján a jelölő szervezeteket megillető költségvetési támogatások felhasználására nem vonatkozik az Áhsz. 15. számú melléklet K3. Dologi kiadások fejezetében foglalt korlátozás. Az egyéni jelöltek és jelölő szervezetek költségvetési támogatáson kívüli forrásból finanszírozott kampánykifizetései is kizárólag a választási kampánytevékenységgel összefüggő, kampányidőszak alatti kiadásokra fordíthatók. Készpénzes kifizetés esetében a kampányeszköz teljesítésének és a pénzügyi teljesítésnek a kampányidőszakra kell esnie. Átutalással történő teljesítés esetében a számla kiállításának és a kampányeszköz teljesítésének a kampányidőszakra kell esnie.
2.3.
A kampányfinanszírozásra fordítható értékhatára betartásának ellenőrzése
összegek
A független egyéni jelölt kampányfinanszírozásra az egymillió Ft költségvetési támogatással együtt legfeljebb ötmillió Ft-ot fordíthat. Az ÁSZ az egyéni jelölt által átadott dokumentumok (bizonylatok) összesített adatai alapján állapítja meg a költséghatár betartását. Párt jelölő szervezet az egyéni jelöltjeivel együtt a kampány finanszírozására összesen jelöltenként legfeljebb ötmillió Ft-ot fordíthat. Az összeghatár betartásának ellenőrzése során a párt jelölő szervezet egyéni jelöltje és a párt 4
által kampányfinanszírozásra figyelembe venni.
fordított
kiadások
együttes
összegét
kell
A jelölő szervezetnél maximálisan kampányra fordítható összegbe bele tartozik az egyéni jelölt által lemondott támogatási összeg, valamint a párt részére a pártlista alapján átutalt költségvetési támogatás összege is.
Amennyiben a jelölő szervezet közös listát állító pártokból áll, akkor az ÁSZ az ellenőrzést a pártok közötti megállapodás figyelembe vételével végzi egy, vagy több pártnál. Országos nemzetiségi önkormányzat kampányfinanszírozásra összesen jelöltenként ötmillió Ft-ot fordíthat, amelybe beleszámít a nemzetiségi lista alapján részére átutalt költségvetési támogatásból és az egyéb forrásból kampányfinanszírozásra fordított kiadás is.
2.4.
Bizonylatok, dokumentumok ellenőrzés részére történő rendelkezésre bocsátása A Kftv. 9. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a választásra fordított állami és más pénzeszközök felhasználását az ÁSZ a választást követő egy éven belül ellenőrzi. Az ellenőrizhetőség érvényesíthetősége érdekében az egyéni választókerületi jelölteknek a választási kampányra fordított, a Magyar Közlönyben a választást követő 60 napon belül nyilvánosságra hozott adatokat megalapozó bizonylatokat az ÁSZ ellenőrzés lezárásáig, eredményének nyilvánosságra hozataláig meg kell őriznie az ellenőrizhetőség biztosítása érdekében. Az egyéni jelölteknek és az arról a pártja javára történő lemondás esetén a pártnak az egymillió Ft-os költségvetési támogatás elszámolásához a Kincstárral a támogatások tekintetében megkötött megállapodásban foglalt számlaösszesítő lapot kell készítenie, amelyet az ÁSZ az ellenőrzésnél felhasznál. Az egyéni jelölteknek az egymillió Ft-on felül kampányfinanszírozásra felhasznált pénzeszközökről, anyagi juttatásokról elszámolást, kimutatást nem kell készíteniük, de a felhasználást igazoló, a választásokat követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozandó adatokat alátámasztó bizonylatokat, dokumentumokat az ellenőrzéshez rendelkezésre kell bocsátaniuk. Mind az egyéni jelölteknek, mind a jelölő szervezeteknek biztosítaniuk kell a kampányfinanszírozás dokumentumainak az olyan módon való elkülönített kezelését és az ÁSZ ellenőrzés részére történő átadását, hogy abból megállapítható legyen a kampányfinanszírozásra felhasznált pénzeszközök, anyagi támogatások, vagyoni juttatások összege, forrása és felhasználásának módja. A központi költségvetési támogatásokon kívül a jelöltek, jelölő szervezetek a kampányfinanszírozásra egyéb rendelkezésre álló forrásokat is felhasználhatnak, a pártok esetében a Párt tv. 2014. január 1-jétől hatályos 4. § (2) és (3) bekezdésében foglalt korlátozással.
5
A párt bevételei (vagyona) a tagok által fizetett díjakból, a központi költségvetésből juttatott támogatásból, magyar állampolgár természetes személyek vagyoni hozzájárulásaiból, végintézkedés alapján természetes személyek hagyatékából, az állam által ingyenesen átadott ingatlanokból, a párt párttörvényben engedélyezett gazdálkodó tevékenységéből, illetve a párt által alapított vállalat és egyszemélyes Kft. adózott nyereségéből képződnek.
A Párt tv. értelmében a 2014. évben tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül jogi személy (önkormányzat, költségvetési szerv stb.), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulása és elfogadása. A Párt tv. 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2013. december 31-éig a párt vagyona állhatott jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok vagyoni hozzájárulásából. Amennyiben a kampányfinanszírozásra a párt olyan 2013. évi maradványt használ fel, amelyben ezek a források is megjelennek, akkor az kampányfinanszírozásra felhasználható.
Budapest, 2014. március 20.
6