Tájak Korok Múzeumok kiskönyvtára 285
Kartográfiai Vállalat Budapest, 1987. 638317
KONDOROS Csárda
Az elpusztult középkori falvak nevei puszták, dűlők neveiben őrződtek meg. A XVIII. században néhol egy-egy csárda állt hírmondóként a hajdani falvak helyén. A békési vidék legnevezetesebb csárdája a kondorosi volt. A megyeszékhelyre vezető út mentén feküdt, egy körülbelül 40-45 km átmérőjű lakatlan pusztaság közepén. Kitüntetett helyét az ott összefutó nyolc út adta, amelyek Szarvasra, Endrődre, Mezőberénybe, Békésre, Csaba-Gyula felé, Aradra, Orosházára és Szentesre vezettek. A középkori falu története Első ízben 1229-ben a Váradi Regesztrumban szerepel a település neve, mint a békési plébániához tartozó Cunduros. 1403-ban, amikor Maróthi János macsói bán megkapta a gyulai uradalmat, az oklevélben közölt falvak között szerepel Kondoroseghaz is. 1469-ben Maróthi Mátyás hatalmaskodásáról szóló oklevélben kondorosi lakosokat említenek név szerint. Az 1557-58. évi defter szerint Kondoros magyar faluban 42 ház állt. 1563-64-ben Kondoros királyi birtokon 70 portát írtak össze. Gyula vára 1566-ban török kézre került és ezzel Kondoros is a törököké lett. 1567-ben a családok száma 79 volt. Ugyanekkor Orosházán 59, Csabán 78, Békésen 551 család élt. A virágzó falu kettős adózás alá került, nemcsak a törököknek fizettek, a magyarok is behajtották az adót. 1578-ban Kondorost Kátay Ferenc és Néney Imre kapta zálogba, majd 1590-ben Rákóczi Zsigmond visszaváltotta az egri vár számára. 1595-ben Miksa főherceg visszafoglalta Szarvast a törököktől. Ekkor rövid időre Kondoros is újra magyar kézre került. 1602-ben már Kondorost is pusztaként tartották számon. Gyula 1695. évi felszabadításával távozott a török a vidékről. 1720-ban Harruckern János György udvari szállító kapta meg egész Békés megyét. Kondoros legelőinek értékét a kamarai jószágigazgató 1721-ben 200 forintra becsülte. A jó legelőt, Nagy-Kondoros pusztát 1730-ban Szebeni Rácz László, 1744-ben a bolgár Prentics Ferenc bérelte. A csárda története Az 1750 körül épült az első csárda, minden bizonnyal vályogból és nádfedele volt. Hasonló lehetett, mint az Orosháza-Monori csárda, ahol az épületben egy fedél alatt volt az ivó a vendégszobákkal, a kocsiszínnel és az istállóval. A csárdát, a hagyomány szerint, 1783 körül bosszúból felgyújtották a gyomaiak. Az 1784. XII. 20-án alapított Mezőhegyesi Császári és Királyi Állami Ménesbirtokon a következő évben kezdték a lónemesítést. Az 1785. IV. 15-én kelt levél szerint: „Mivel tekintetes Csekonics kapitány úr az egész vármegyénk ben a Nagykondorosi pusztát szerette meg, s a nagyobb lovak tenyésztetéseit, ott leghelyesebbnek látja, minden ott lévő készületeket oly örömre vitte, hogy felséges urunknak a nemes vármegyénkben helyeztetett legszebb, legelsőbb és legjobb ménlovait azon pusztára szánta”... A nemesítéshez minden 100 kancához 3 tenyészmént rendeltek. Ösztönzésül a gazdák lovanként 1 forintot kaptak, ebből fizették ki a fűbért és a csikóst. Az akció többször ismétlődött, így ezzel Kondoros jelentősége is megnőtt. A kondorosi csárda első írásos rögzítését egy 1784. évi térképen olvashatjuk. A mai épület is ekkortájt épülhetett uradalmi mérnöki terv alapján, barokk stílusban. Leginkább a mezőhegyesi kaszárnyák nemes arányait és szerkesztésmódját követi. Az 1780-90-es évekre oly jellemző szimmetriája és monotóniája miatt is behatárolható az építési ideje. Tudjuk, hogy
1801-ben az uradalom három évre bérbe adta a csárdát Szarvas városának, tehát ekkor már bizonyosan működött. Miért építettek csárdákat? Az Alföldön egymástól 10-20 km távolságra épült csárdák kiszolgálták az utazókat itallal, élelemmel, szállással, állataikat abrakkal. Magas falaik védelmet nyújtottak a rablás, valamint télen a farkasok ellen. Ellátták itallal a környékbeli tanyasiakat is, volt hova behúzódni a pásztoroknak, gulyásoknak, csikósoknak. A másik, nagyon fontos funkció közegészségügyi jellegű volt. A távolabbi pusztákról és az erdélyi legelőkről lábon, nyugat felé hajtott csordákat nem volt szabad áthajtani lakott területen, nehogy oda valami fertőzést bevigyenek. Külterületeken haladhattak csak, így a csárdák közelében volt módjuk az állatokat megitatni, pihentetni, legeltetni, és ott jutott ételhez, italhoz, társasághoz a hajtó hajdú is. A csárda udvarán, vagy kertjében több karám is állt, ahol a hajtott állatokat el lehetett rekeszteni egymástól. Az olyan, kút melletti megállóhelyek, mint például Örménykút, Kardoskút, csak itatásra szolgáltak. Ahol viszont pusztai kocsma vagy vendégfogadó is épült, azokat csárdának nevezték. A csárda szó perzsa eredetű, és török — szerb közvetítéssel került a magyar nyelvbe.
A csárda egykori képe egy naiv festményen
A pusztai vendégfogadókat, csárdákat mindig a földterület birtokosa építette. A kocsmáltatás, italmérés joga a XVIII. században a nagybirtokosok privilégiuma volt, amit eleinte szoros elszámoltatással, később bérleti szerződés alapján működtettek. A kocsmákban, csárdákban, vendégfogadókban az uradalom borát, pálinkáját mérték ki. Gyakran kikötötték, hogy Szent Mihálytól Szent György napjáig csak az uradalom bora mérhető. A csárdákban eladott élelem is az uradalom terméke volt. Az épülethez csárdaföld is tartozott, Kondoroson ez 100 hold volt. Kikötötték, hogy ennek kétharmada mindig legelő legyen, ahol is az átvonuló állatok fűbér fejében legelhettek. A fennmaradó egyharmad földet művelték, a betakarított terményt a magtárban helyezték el. A magtár látható a Kondorosi Csárdáról készített naiv festményen is. A csárda tehát nagyságrendben a tanya és a major között foglalt helyet és gazdálkodási szerepkört is betöltött. A magtár mérete az egyházközségek gyülekezeti magtáraihoz mérhető.
A kocsiszín és az istálló kielégítette a gazda és a vendégek igényeit is. A csárdás lakásául szolgáló ház pedig az ivóval, a nagy konyhával és a vendégszobával bővült. Az épület alá boros- és pálinkáspincét is építettek. A csárda története az írott források tükrében Az első csárda építésének idején báró Harruckern Ferenc Domonkos volt a birtokos. 1784 körül, amikor az újabb csárda épült, a gyulai uradalom birtokosai, Wennckheim György vagy József lehettek az építtetők. A csárda bérlője, mint uradalmi tisztes, csak megbízható ember lehetett, aki jó gazdája volt a rábízott javaknak. 1801-ből ismerjük az első szerződést, amikor Stockhammer Ferenc évi 400 forintért bérbe adta Szarvas városának más javaival együtt a kondorosi vendégfogadót is. A feltételek között szerepelt, „hogy gondatlanságok miatt semmi fogyatékosság ne történhessen ... követelik a Nagy-Kondorosi Vendégfogadót jó státusban conzerválni és ugyan azért a szükséges tisztogatás és csinosítás és reparációkat megtétetni úgy, hogy ha azon épületek többé kezekre nem mennek, olyan statusba adassanak vissza, amint kezekbe vevék ...”. Az 1825-ben kelt szerződés szerint a csárdát 1826-tól 1828-ig Szarvas város részére adták bérbe. A feltételek között szerepelt, hogy a bér negyed része mindenkor előre fizetendő, valamint: „hogy a Vendégfogadónak böcse és kellete fenntartasson és a vendégek pénzekért illendő szolgálatot kaphassanak, vendégfogadósnak jó alkalmatos ember, mindenkor az uradalmi Tisztességnek tudatával vétessen fel. Különben pedig a Vendégfogadó mindenkor jó hegyi borral és pálinkával, és szilvóriummal, szénával és abrakkal provenniálva legyen ...”. A város által évi 476 forintért bérbe vett csárdát Vostyár Mátyásnak adták tovább „a szállókból és konyhabeli jövedelmekből” évi 500 forintért. A szerződésben Vostyár kötelezte magát, hogy „nem tsak a vendégekhez szükséges mindenféle accomendatioval s tiszta ágybéli ruhával egész készséggel akarunk szolgálni, hanem a helybeli lakosok eránt is kitelhetőségig nyájasan kívánjuk magunkat viselni ... A Városnak kedvét az által is akarjuk elnyerni, hogy nem tsak minden készületeink tisztába légyenek, hanem a szobák és a konyha is tsinossággal ékesedjen”. Az 1833-ban megjelent „Das Königreich Ungarn” című könyv szerint Kondoroson 2 házban 9 lakó volt. Megemlíti a csárdát is, amely 5 stádiumra van Csabától a Szarvasra vezető úton. A csárdán kívül további 2 házról tudósít, ahol minden bizonnyal a csárda bérlője és személyzete lakott. Feltehető, hogy a bérlő háza a csárdaudvar déli oldalán fekvő épület lehetett. Mindenképpen kellett lenni másik épületnek, mivel a többi csárdában megtalálható szoba-konyha-kamrából álló csárdalakás Kondoroson nem volt a főépületben.
A csárda a helyreállítás előtt
Az 1853. évi összeírás már 11 főről, Bagi Pál és háza népéről tudósít. Bagi a csárda nevezetes bérlője volt. Feleségének, Adamik Annának állított emléket Arany János 1849-ben írt és nótává vált „A betyár” című versében: „Kondorosi csárda mellett gulya ménes ott delelget: csárdabéli szépasszonynál, bort iszik az öreg bojtár.” Betyárok a csárda körül A vers további részében szereplő „bús betyár” Csongrádi Pista volt. Megfordult itt korábban Rózsa Sándor betyárjaival, később Kanalas Menyhért betyárvezér is. A betyárok börtön, vagy katonaság elől szökött és bujdosni kényszerült legények voltak. Kisebb rablásokból és fenyegetések útján kikényszerített „önkéntes adományokból” éltek. Különösen ki voltak téve „kívánságoknak” a védtelen tanyasiak és a csárdások, akik kénytelenek voltak mindig valamit juttatni a betyároknak.
A helyreállított tornácos homlokzat
A törvény lesújtott a betyárok rejtegetőire, azonban a betyárok íratlan törvényei még szigorúbbak voltak. Ezért minden csárdás igyekezett valami búvóhelyet készíteni arra az esetre, ha nála keresik a betyárokat. Ilyen volt például az átjáró istálló, vagy a pad alól nyíló pince. Kondoroson a konyha fölötti füstölőkamra volt olyan nagy, hogy ott el lehetett bújni. Az 1853-ban megszervezett csendőrség egymástól egyenlő távolságra — Kondoroson éppen a csárdával szemben — épített ki egy-egy őrsöt. A váltakozó kimenetelű összecsapások után végül is a betyárvilágot, Rózsa Sándor nevezetes vonatrablását követően, a hadsereg tudta csak felszámolni, az 1860-as évek végén. Az 1850-es évek második felében Békéscsaba és Arad között kiépült a vasútvonal, a csárdák ezután helyi jelentőségűvé váltak, vendégkörük a kocsin járó egyszerűbb emberekből tevődött össze.
A zárt tornác
A konyha részlete
A boltíves konyha
A csárda köré falu települ Az 1875-ben megalakult Kondoros község telepítésekor a házhelyeket a gróf Bolza család adta el 300 négyszögöles parcellánként. A 135 telket derékszögű utcahálózatba osztották. Csak a Csákó-Nagyszénási sugárút vezet ma is egészen a csárdáig, a Szarvas-Csabai út egy utcával odébb került, a többi sugárút több utcával a csárda előtt a derékszögű rendszerbe torkollik. A merev rendszertől csak a csárda körül tértek el, ahol Reguly György a csárda 1215 négyszögöles telke mellé további két telket vásárolt. A körbeépítés miatt megszűnt a csárda pusztai jellege, de a telek téglafalas eredeti kompozíciója még a századfordulóig megmaradt. Az 1910-es években a templom és a csárdaudvar közelségéből keletkezett vita nyomán a duhaj táncok színterét a régi nyitott állást elbontották, a tornácot befalazták, az ellenkező oldalon alakítottak ki kerthelyiséget, és az utcafronton új étteremszárnyat építettek. Az öreg csárda ivójában és más helyiségében a gerendás famennyezetet vakolt nádazással eltüntették, a régi csárdásszobát, a vendégszobákat raktárnak használták, a régi ivót konyhává alakították át, és csak a jellegtelen utcai szárnyban maradt étterem. A konyha fölötti füstölőben megőrizték a régi padot és az asztalt, ahol kártyázni lehetett.
A csárda belső terei
A II. világháború után a csárda raktár, majd pártház volt. 1954-ben kezdték újra csárdának használni. A Kondorosi ÁFÉSZ 1968-ban borozót nyitott a régi borpincében, és kapcsolatot teremtett a pince és a tetőtéri füstölőkamra között. Az öreg csárda építészeti részletei annyira el voltak takarva, hogy műemléki védettségére sem került sor. A csárda műemléki helyreállítása és berendezése 1984-ben a munkaközi visszabontások alkalmával feltárultak a tornácívek, ismét előkerült a famennyezet, láthatóvá váltak a búboskemencék torkai. Az épület védetté vált. Ezután az öreg csárda utcai, rövid homlokzatát kiszabadítottuk, a tetőben megtalált régi csonkakonty-
szerkezet alapján, a régi ellipszis ablakokkal az eredeti homlokzatot visszaállítottuk. Nádfedelet kapott az épület. A régi ábrázolásokon látható hét tornácív helyett csak öt bontakozott ki, a hiányzó egy-egy ív helyén a keresztfolyosó és a régi pincelejáró dupla ajtói képeznek szimmetriát. A helyreállításnál arra törekedtünk, hogy az öreg épület minden helyiségét bemutassuk. Az étteremként működő belső tér a XVIII—XIX. századi csárdabeli élet hangulatát idézi. Ezt a hangulatot a gerendás famennyezet, a két búboskemence, a faragott bútorok és a történeti tárgyakkal gazdagított berendezés erősíti. A kondorosiak és a környező tanyavilág lakói nagy odaadással támogatták a régi tárgyak gyűjtését, melynek következtében a belső teret petróleumlámpák, népi kerámiák, régi ruhadarabok és népi szőttesek díszítik. Megtaláljuk a falon a csárda naiv stílusú festményét. A képen a körítőfal, a kapu oszlopai, a nyitott és a fedett állás, a magtár forrás értékű ábrázolása látható.
Vendégszoba kondorosi bútorokkal
A régi konyhában a csárdai konyhák kellékeit látjuk, a dagasztóteknőt, a kemence eszközeit, kerámia edényeket, kasokat, kosarakat, köpülőket és a szőttes konyharuhákat. Itt állítottuk ki azt az egylábú, lehajtható asztalt, amit egy ládapaddal és az ajtók modelljének felhasznált díszes barokk ajtóval együtt, a romos csorvási csárdából mentettünk át. A konyha melletti kemencés csárdásszobát összenyitottuk az egyik vendégszobával, az áthidaló a konyhai füstvezető gerendát idézi. A csárda déli végében a keresztfolyosóról nyíló két vendégszobához vizeshelyiségek is készültek, hogy majd szállásként szolgálhassanak. Egyelőre az egyikben néprajzi igényességű berendezés idézi fel a hajdani vendégszoba XX. század eleji hangulatát. A keresztfolyosóról lehet feljutni a padlásra, ahol a három vendégszoba ívvel egyesített kéménye és a konyha boltíve feletti kéménymű tanulmányozható. Egy korommentes járat látható még itt, amely valószínűleg a pince szellőzője volt, és amelyen — az emlékezet szerint — a betyárok a pincébe menekülhettek. A pince a tornácról és az új épületszárny felől is megközelíthető. A keresztfolyosóról egy nagy dongaboltozatú borpince és egy kisebb, hajdani pálinkáspince nyílik.
A csárda étterme
Az utcai szárnyépület a megrövidítéssel egy időben archaikusabb formára építettük, ugyancsak gerendás famennyezettel. A terem végében látható a betyárok lovas viadalát ábrázoló, népi ihletésű veduta. A Kondorosi ÁFÉSZ dolgozói nagy odaadással és áldozatvállalással őrködtek a helyreállítás sikere felett, a kivitelezésben a Kondorosi Egyesült Mgtsz volt segítségünkre. Bugár-Mészáros Károly
Az új épületszárny étterme
A helyreállított csárda utcai homlokzata
IDEGENFORGALMI TÁJÉKOZTATÓ A csárda fenntartója: Kondorosi ÁFÉSZ, Kondoros, Hősök útja 19. Tel.: 10 Csárda címe: Kondoros, Hősök útja 23., Tel.: 10. A csárda nyitva tartása: minden nap 10-23 óráig. Szálláslehetőség: Kondoros-Geistcsákó, Geist vadászkastély, a csárdától 5 km-re, Orosháza irányában. Működteti a Kondorosi Egyesült Mgtsz. Címe: Kondoros, Csabai u. 43. Tel.: 8.
IRODALOM Bella István: Kondoros száz esztendeje. Kondoros, 1975. Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez 1695—1848. Békéscsaba, 1981. Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandszák 1567. és 1579. évi összeírása. Békéscsaba, 1982. Szabó Ferenc: A Dél-Alföld pusztai csárdái, Ethnographia, 1974. Bml Szarvas mezőváros ir. „Árendás szerződések 1772—1842”
Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 285. szám Kiadja a TKM Egyesület a Kondorosi ÁFÉSZ megbízásából 1987-ben, 10 000 példányban Felelős kiadó: Éri István Szerkesztette: Füzes Endre A sorozatot tervezte: Köböl Vera A belívet tervezte: Kulcsár Ágnes Fényképek: Bugár-Mészáros Károly Rajz: Bugár-Mészáros Károly Fedél: Kartográfiai Vállalat, Budapest Belív: 87 70917 Pannon Nyomda, Veszprém Felelős vezető: Danóczy Balázs igazgató ISBN: 963 555 506 7 ISSN: 0139-245X
A CSÁRDA ALAPRAJZA
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
Búboskemencés ivó Háromtűzhelyes konyha (múzeum) középboltívvel Búboskemencés csárdáslak Kályhafülkés vendégszoba A vendégszobák keresztfolyosója a padlásfeljáróval Kályhafülkés vendégszoba Kályhafülkés vendégszoba Tornác-folyosó Az elfalazott régi pincelejárat Pincelejárat a konyhából A pince keresztfolyosója Pálinkáspince Borospince Egy régi pincelejárat helye Pincelejárat az újabb csárdaház felől
A CÍMLAPON: A helyreállított csárda A HÁTLAPON: A csárdaépület tornácívei
