Szakdolgozat
Vékey Kitti
Miskolc 2013 1
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék
Szegénységpolitika
Szerző: Vékey Kitti Igazgatásszervező Konzulens: dr. Vinnai Edina Adjunktus
Miskolc 2013 2
Tartalomjegyzék 1.Bevezetés............................................................................................................... 5 2. Alapfogalmak....................................................................................................... 6 2.1 A szegénységről...................................................................................................... 6 2.1.2 A szegénység típusai ....................................................................................... 6 2.1.3 A szegénység méréséhez kapcsolódó fogalmak ............................................... 8 2.1.4 A szegénység mérése........................................................................................ 8 2.2 A jövedelem szerepe a szegénység mérésében .................................................. 10 3. Szegénységpolitika ............................................................................................. 11 3.2 A magyar szegénységpolitika története 1920-1944 között ............................... 13 3.3 Szegénység 1949-1956 között .............................................................................. 14 3.4 Szegénység 1957-1998 között .............................................................................. 15 3.5 Szegénység az államszocializmusban................................................................. 17 3.6 Szegénység és egyenlőtlenség a rendszerváltás után ........................................ 18 3.7 A koldulás kezelése Magyarországon a dualizmus korában ........................... 19 3.7.1 A közösségi illetőség és a koldulás ................................................................ 20 3.8 A szubjektív szegénység ...................................................................................... 21 4.A jövedelmi szegénység és a segélyezés Magyarországon ...................................... 22 4.1 A segélyezés célja ................................................................................................. 23 4.2 A magyar segélyezés sajátosságai ...................................................................... 23 4.2.1 Jog és kiszámíthatóság ................................................................................... 25 4.3 A segélyezési rendszer ......................................................................................... 26 4.4 A segélyek csoportosítása .................................................................................. 28 4.5 A segélyezési minimum ....................................................................................... 29 4.6 A segélyhez való jogosultság feltételei ............................................................... 30 4.7 A szabályozás kérdései ........................................................................................ 31 4.8 A segélyezés ügyintézése ..................................................................................... 33 5. A transzferjövedelmek szerepe a szegénység csökkentésében ............................... 34 5.1 A szegények arányának alakulása a transzferjövedelmek előtt és után ........ 34 5.1.1 A transzfer előtti és utáni jövedelem fogalma ................................................ 34 5.2 A transzferek hatása a háztartástípusok szegénységi arányára ..................... 35 6.Összefoglalás ...................................................................................................... 36 3
Irodalomjegyzék..................................................................................................... 37
4
1.Bevezetés A Központi Statisztikai Hivatal hazai szociális védelemről készült elemzéséből az derül ki, hogy ma Magyarországon másfél millióan élnek szegénységben. Az elemzésből az is kiderül, hogy a gyerekek 22 százaléka nő fel kilátástalan helyzetben. Jelenleg a magyar háztartások 75 százaléka nem tud havonta megspórolni annyi pénzt, amiből a váratlan kiadásait fedezni tudná. Ezen adatok láttán egyértelművé válik, hogy a szegénység azon társadalmi jelenségek, problémák közé tartozik, amelyről még sokáig beszélnünk kell és minél előbb olyan megoldást vagy megoldásokat kell találni, amik alkalmasak lehetnek arra, hogy meg üntessék a szegénység problémáját. Dolgozatomban szeretnék világosabb képet adni a szegénységről és a szegénységhez kapcsolódó problémákról. Az első fejezetben a szegénységgel kapcsolatos fogalmak és a szegénység mérésének lehetőségei kerülnek kifejtésre és a szegénységről általánosan is szó lesz. A második fejezetben a szegénységpolitikáról lesz szó, mint a szegény kérdés egyik lehetséges megoldása. Ebben a fejezetben ismertetésre kerül a szegénységpolitika története és szó esik a koldulásról és a szubjektív szegénységről is. A következő fejezetben a segélyezésről szólok. Kifejtésre kerül a segélyezés célja, a hazai segélyezés sajátosságai, a segélyezés, mint rendszer, a támogatásra jogosultak köre. Dolgozatom utolsó fejezetében a transzferjövedelmekről lesz szó ezen belül annak fogalmáról, és, hogy hogyan alakul a szegények aránya a transzfer előtt és után, továbbá a transzferjövedelmek milyen hatást gyakoroltak a háztartástípusok szegénységi arányára az elmúlt években.
5
2. Alapfogalmak
Ebben a fejezetben olyan fogalmak magyarázata szerepel, amelyeket úgy véltem fontos tisztázni a dolgozat elején. Az alapfogalmak a szegénység és típusainak definiálásával, a szegénység mérésével kapcsolatosak.
2.1 A szegénységről A létfeltételek egyenlőtlensége önmagában még nem betegsége a társadalomnak, csak akkor lesz az, hogy ha már olyan mértékben jelentkezik, hogy alanya az alapvető létfenntartási
eszközökkel
sem
rendelkezik.
Ekkor
beszélhetünk
valójában
szegénységről. Az előbb elhangzottak szerint az életfenntartás eszközeinek olyan mértékű hiánya, amely mellett az ember mások támogatására szorul. Másként „a szegénység az az állapot, melyben az egyén a saját illetve eltartásra szoruló családjának életfenntartásához szükséges eszközöket megszerezni nem tudja, mikor tehát az egyén eltartásra szorul.” Amikor ez az állapot bekövetkezett, megjelent az emberiség történetében a szegénység problémája, amely mindig nagyobbra és nagyobbra nőtt. A szegénység fogalmának tisztázása után meg kell állapítanunk a szegénység okait. Fáy András 1862-ben megjelent „Az elszegényedések” című munkájában érdekes felsorolását adja a szegénység okainak. Ezek a következők: munkatehetetlenség, pazarlás, a fényűzés, a szenvedélyek túlságos követése, merész vállalkozások, hitelbe vásárlás. Dr. Forbáth Tivadar szerint az elszegényedésnek három oka van: az első a személyben rejlő okok, melyek önkéntesek vagy önkéntelenek a második a véletlen ok, amely az egyénre váratlanul súlyt le és a harmadik ok a szociális ok ilyen például a munkanélküliség és a sztrájk. A szegénységet osztályozni is tudjuk a következők szerint. Vannak a munkaképes az ideiglenesen munkaképtelen és a teljesen vagy véglegesen munkaképtelen szegények.
2.1.2 A szegénység típusai A szegénység tipizálásánál abszolút, relatív, szubjektív, objektív, tartós és átmeneti szegénységről beszélhetünk. Továbbá megkülönböztetünk demográfiai, etnikai, hagyományos és új típusú szegénységet is. 6
Az abszolút szegénységben élők minimális szintű önfenntartása is nehéz, itt a családok összes keresete nem elég ahhoz, hogy fenntartsák fizikai erőnlétüket (Rowntree). Bizonyos alapvetőnek tekintett szükségletek olyan alacsony szinten elégíthetők csak ki, ami komoly kárt okoz az érintettek személyiségében, szellemi-fizikai egészségében. Mércéje a létminimum, vagy szegénységi küszöb. Relatív szegénységről, akkor beszélhetünk, ha az egyének, családok nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, olyan tevékenységekben vegyenek részt és olyan életfeltételekhez, javakhoz jussanak, amelyek társadalmunkban szokásosak (Townsendobjektív depriváció). Kirekesztődnek az átlagosan elterjedt életmódokból, szokásokból, tevékenységekből. A relatív szegénység csökkentéséhez nemcsak a javak, a jövedelmek, a szolgáltatások színvonalát kell emelni, hanem az önbecsülés alapjait, a társadalmi mobilitás esélyeit, és a döntéshozatali folyamatokban való részvétel lehetőségeit. A szubjektív szegénység, a szubjektív szegénységi küszöb a vizsgált egyén illetve háztartás saját jövedelmi helyzetének értékelésén alapul. A szubjektív szegénység számbavételének egyik legegyszerűbb módja, ha az emberektől közvetlenül megkérdezzük, hogy önmagukat a szegények közé sorolják e. Meghatározható jelentőségű szegénységi határvonal a hivatalos szegénységi küszöb. Ebben az esetben a küszöböt a kormány által meghatározott és elismert minimális standard alapján állapítják meg. Fontos politikai üzenete van annak, hogy a számított szegénységi küszöbök milyen távol vannak a hivatalos, politikailag elismert szegénységi határtól. Objektív szegénységről beszélünk akkor, ha a szegénység matematikailag és statisztikailag mérhető. Az objektív jellegű szegénység meghatározások nem veszik figyelembe az egyének, a háztartások véleményét saját helyzetükre vonatkozóan. Tartós szegénységről beszélünk akkor ha, a személy már önmaga is szegény családba születik és ezt a szegénységi kultúrát, tudatot átörökli. Az átmeneti szegénység kategóriájába tartoznak azok, akik jelenleg szegények, de valószínűleg rövid időn belül ki fognak kerülni ebből az állapotból. A demográfiai szegénység esetében az egyén élete során többször is szegénnyé válhat, illetve kiemelkedhet belőle. Az etnikai szegénységet a kisebbségek túlreprezentálták a szegények körében. A hagyományos szegénység esetében a modern osztálytársadalomban megjelenő szegénységre jellemző alacsony iskolai végzettség, szakképzetlen ipari munka vagy a mezőgazdaságban való foglalkoztatottság az átlagosnál alacsonyabb jövedelmet biztosít. Az új szegények körébe azok a személyek tartoznak, akik a munkaerőpiacról kirekedtek, mert emberi
7
tőkéjükre és tudásukra nincs kereset a munkapiacon. Hamar elszegényednek és esélyük sincs a visszatérésre, vagyis tartós szegénységbe kerülnek.
2.1.3 A szegénység méréséhez kapcsolódó fogalmak A szegénységi küszöb egy olyan jövedelemszint, olyan határvonal, amely alatt az embereket szegénynek tekintjük, s amely fölött már nem soroljuk őket a szegények közé. A szegénységi arány arra ad választ, hogy az össznépességen belül a személyek, illetve a háztartások mekkora hányada, hány százaléka esik a küszöbérték alá. A senindex a szegénység intenzitása, a szegénységi rés nem más, mint a szegények jövedelmének a szegénységi küszöbtől számított átlagos távolsága. Ennek százalékban kifejezett értéke a relatív szegénységi rés. 0 és 1 közötti értéket vehet fel. 0 értéket akkor vesz fel, ha a szegények között teljes a jövedelemegyenlőség. Minél közelebb van 1-hez, annál mélyebb a szegénység. A risk- mutató egy viszonyszám, amelyet a szegények
átlagostól
eltérő
társadalmi-gazdasági
struktúrájának
vizsgálatára
alkalmaznak. A jövedelmek egyenlőtlenségére leggyakrabban használt mérőszámok a következők az első a decilis elosztás, amelyen azt értjük, hogy a megfigyelt személyek illetve háztartások megfelelő jövedelmi értékeinek nagysága szerint sorba rendezéséből származó jövedelmi tizedek milyen arányban részesednek az összjövedelemből. A lakosságot a jövedelmük alapján sorba rendezik, és a személyeket tíz egyenlő részre osztják. A vizsgált személyek egytizede kerül egy decilisbe. A Robin- Hood index használata esetén arra kapunk választ, hogy az átlag fölött élők jövedelméből mennyit kell átadni a szegények javára ahhoz, hogy a jövedelmi egyenlőség megvalósuljon. Az Éltető- Frigyes index az átlag feletti jövedelemből élők átlagjövedelmének az átlag alatt élők százalékban kifejezett értéke. A Gini- mutató a jövedelmi egyenlőtlenségek legegyszerűbb mutatója.1
2.1.4 A szegénység mérése
1
Johne Ede: Kávéházi beszélhetések a statisztikáról- a szegénység mérése. In: Statisztikai szemle 2009 82.évfolyam 12. szám p.1195-1198
8
Az első szegénységvizsgálatokra az 1600-as évek végén, az 1700-as évek elején került sor. A következő lépést Charles Booth vizsgálatai jelentették. Booth a korabeli népszámlálási adatokból indult ki. Célja London társadalomi-gazdasági rétegződésének részletes és sokoldalú bemutatása volt. Ő használta először a szegénységi határ kifejezést. London lakosságát nyolc társadalmi- gazdasági osztályba sorolta, melyekből négy a szegénységi határ alatt, négy pedig felette helyezkedett el. A szegénységmérés úttörőjének Seebohn Rowentreet tekintik. E szerint a társadalomban azok az egyének, illetve családok tekinthetők szegénynek, akiknek a jövedelme nem teszi lehetővé a létminimumként elismert szükségletek kielégítését. Később, a nyugati országok jóléti szintjének emelkedésével párhuzamosan az abszolút szegénység megközelítések háttérbe szorultak és helyüket a relatív típusú szegénységmérési módszerek vették át. A relatív szegénységi küszöb meghatározásánál a vizsgált ország népességének jövedelem eloszlásából indulnak ki. A szegénységet egyenlőtlenségi kérdésnek tekintik. A küszöböt a mediánjövedelem vagy az átlagjövedelem bizonyos hányadával határozzák meg. A mediánjövedelem kiszámításához az ország lakosságát egy főre, vagy egy fogyasztási egységre jutó jövedelme alapján sorba rendezik, és a sor közepén lévő személy jövedelme képviseli a mediánt, vagyis hozzá képest pontosan ugyanannyi embernek van kevesebb, illetve több jövedelme. Peter Townsend számba veszi a családok rendelkezésére álló javakat és szolgáltatásokat. Megállapítja, hogy melyek azok, amelyek a társadalom többsége számára rendelkezésre állnak, melyek azok, amelyek kevésbé elterjedtek. Szegénységi küszöb a jövedelem eloszlását használja fel a szegénység meghatározásához. A javakkal való rendelkezést, illetve azok hiányát egy deprivációs (nélkülözési) indexben összesíti. Módszerének előnye, hogy nem szűkíti le a szegénység fogalmát csak a jövedelem hiányára. A szegénység abszolút és relatív megközelítése esetén is a végső mérőeszköz legtöbbször a jövedelem. Egy adott jövedelemszinttel is különböző életszakaszban, különböző kulturális háttérrel, különböző piaci és tágabb környezeti feltételek mellett eltérő életminőséget, jóléti szintet lehet elérni.2
2
Johne Ede: Kávéházi beszélhetések a statisztikáról- a szegénység mérése. In: Statisztikai szemle 2009 82.évfolyam 12. szám p.1195-1198
9
2.2 A jövedelem szerepe a szegénység mérésében A relatív jövedelmi szegénység kiszámításánál kiinduló pont a vizsgált ország jövedelmének eloszlása. Ebben az esetben a szegénység összefügg a társadalom jövedelmi helyzetével. Ez tekinthető a mérőszám relatív jellegének. Használatát a második világháború idején kezdték meg és elsősorban a jóléti társadalmakban alkalmazták. Használatának indoka az volt, hogy ha valaki egy adott korban és országban szegény az egy másik országban és időben nem feltétlenül marad szegény. Vagyis megállapítható, hogy a szegénység tartalma változik. A mérőszám elterjedéséhez hozzájárult az a tulajdonsága, hogy egyszerűvé teszi az országok közötti és
időbeli
összehasonlítást.
A
szegénységi
küszöb
átlagjövedelemben
és
mediánjövedelemben is meghatározható. Sok esetben ki sem derül, hogy az adatok melyik középérték szerint értendők. A választás azonban fontos. Atkinson a medián középérték használata mellett tette le a szavazatát. A különbség a kettő között, hogy a jövedelmi átlag magasabb, mint a medián. Az átlagjövedelem a jövedelmek szóródására és nagyságára helyezi a hangsúlyt, míg a medián a jövedelmek eloszlására koncentrál. Abban a helyzetben, amikor néhányak kezében magas jövedelmek összpontosulnak, miközben egy jóval szélesebb kör jövedelme meglehetősen alacsony és a szóródás is kisebb lényeges különbség van az átlag és a medián között. A medián alacsonyabb, mint az átlag. A medián mértékének megfelelően kell meghatározni a százalékos küszöböt, ami a szegénységre vonatkozik. A medián jobban védhető, mert kevésbé érzékeny a magas és alacsony szélsőértékekre. Az arány megválasztása politikai kérdés. A relatív jövedelmi küszöb nem köthető stabil értékhez, így hasznos, ha nagyságát és mérlegelési szándékát összevetjük egy szegénységi küszöbbel. A módszertani szempontokat is érdemes figyelembe venni. Minél alacsonyabb a küszöb annál nagyobb a lehetőség a mérési hibára. Például, ha 40 százalékban határozzuk meg a küszöböt, akkor ez a népesség alsó huszadát jelenti. A számítások a háztartások jövedelmeire alapozottak az adat megbízhatósága, így nem csak a személyek számától függ, hanem a háztartások számától is. A számítások az úgynevezett ekvivalens háztartási jövedelmekből indulnak ki, ami a háztartásba összesen befolyt jövedelem a háztartásra kiszámított fogyasztási egységgel való elosztása. Az Európa Unió országaiban az összehasonlítható vizsgálatok alapján a medián jövedelem 60 százaléka tekinthető a szegénységi küszöbnek. A nemzetközi szervezetekben ettől eltérő értékhatárok is használatosak. Az Európa Unió országainak jövedelmi helyzetének összehasonlításában egyre inkább elterjedt a 10
vásárlóérték paritáson alapuló számítás. Ez a szegénység küszöbének relatív jellegét abszolút elemmel egészíti ki. A szegénységi küszöbök az ország jövedelemi viszonyán alapulnak. Ahol magasabb vagy alacsonyabb az általános jövedelem szint, mint az Unió országainak többségében ott a nemzeti szegénységi küszöb lényeges eltérést mutat az Európa Unió átlag alapján meghatározott küszöbtől. Ebből az következik, hogy a szegények számára vonatkozó adatok is különbözőek. Magyarország vonatkozásában a nemzeti küszöb az Európa Unió átlag felét sem teszi ki. Az Unió küszöbbel számolva a hazai szegények száma megháromszorozódik. 3
3. Szegénységpolitika A két világháború között a szegénység Magyarországon minden korábbinál nagyobb volt. Az első világháború majd később a gazdasági válság hatására. Ennek eredménye képen alakult ki egy elkülönült szegénységpolitika a „divide et impera”4 elv jegyében. A szociális közigazgatás szakembereinél ez volt a szociálpolitika lényege és kizárólagos összetevője. Voltak különböző törekvések arra, hogy a szegényügyet beillesszék az össztársadalmi problematikába. A szociáldemokrata sajtó hirdette a munkához, munkanélküli segélyhez való jogot. A magánjótékonyságot, mint lehetséges megoldást elutasította. Nem, csak azért amit Anatole France mondott a jótékonyságról, hogy „az alamizsna azt is megalázza, aki adja azt is, aki kapja, hanem azért, mert, ennek a bizonytalan, kegyeskedő, hálát váró, arcra dolgozó rendszernek a kora elmúlt. Ma nem kegy, hanem jog kell”. A rendszer szegénypolitikáját a szociálpolitikusok egy része is élesen bírálta. Hilscher Rezső szerint „a szegényügy a szociálpolitikával merev ellentétben áll. Ha a szociálpolitika jól megszervezett feleslegessé teszi a szegényügyet. Az a körülmény, hogy a szegényügy van, hogy a szegényügyre szükség van az emberiség szégyene”. Hilscher a megoldást a társadalmi szolidaritáson alapuló társadalombiztosításban a társadalmi tagságban látta.
A szegényügy ezekkel a
gondolatokkal nem foglalkozott. Legfőbb dilemmái a következő kérdésekre terjedtek ki. 3
Központi Statisztikai Hivatal: A jövedelem, mint az anyagi jólét és a szegénység mérőszáma. In: Társadalomstatisztikai füzetek 43. 2005 Budapest p.24-27
4
Latin eredetű kifejezés magyarul „oszd meg és uralkodj”, a Római Birodalom politikai módszerét kifejező elv
11
A szegénység enyhítése az állam feladata e vagy egyházi társadalmi jótékonyság. Mindkét álláspontnak voltak hívei. A végeredmény a kompromisszumos együttműködés lett. 1927-ben kialakult az egri norma, ami 1936-ban magyar norma lett és a városokban kötelezővé tették. Az egri norma lényege a közadakozás volt. Az adományokat az adománygyűjtő hölgyek gyűjtötték össze és az egyház osztotta szét a rászorultak között. A zárt intézeti szegénygondozást felváltotta a nyílt otthoni körülmények között folyó gondozás. Az egri norma a gyakorlatban nagyon kiábrándító volt. A gyűjtők lelkesedése csökkent és egyre kevesebb lett a befolyt pénz is. Az állami segélyek nagyobb mértékben kerültek a városokhoz. Az állami politika hiányossága miatt jelentős maradt a magánjótékonykodás. A szociálpolitikusok egy része sürgette, hogy az állam vegye kézbe a szegényügyet. További kérdéseket vetett fel, hogy kinek kell segélyt adni és milyen formában. A munkanélküli segélyhez való jog hiánya volt a fő nehézség. A munkanélküli segély elleni érvek a következők voltak az állam nem bírná a költségeket, a fő érv, hogy a segélyezés ellenszolgáltatás nélküli módja „nem csak nem üdvös, hanem egyenesen káros és nemzeti szempontból veszedelmes, mert szinte ránevel a munkakerülésre”.
Különbséget
tettek
munkaképtelenek,
munkanélküliek
és
munkakerülők között, akik önhibájukból nem dolgoznak. A munkaképtelenek és munkanélküliek részesültek közsegélyben, de a munkakerülők nem. Nehéz volt megkülönböztetni a munkanélkülieket és munkakerülőket. Erre három elvet dolgoztak ki. Segély az ínségeseknek csak ellenszolgáltatás fejében adható. Kialakult az ínségmunka, amely a szakképzeteknek és a diplomás munkanélkülieknek szakmájukhoz közel álló munkát adott. Az ínségmunka nem lehetett konkurense a tőkés piacnak, a fennálló gazdasági rendet nem veszélyeztethette, a magán vállalkozóktól és közhatósági munkaalkalmaktól nem vonhatta el a munkásokat. A piacot nem zavarhatta az ínségmunka bérezése. Esztergár Lajos rögzítette a bérezési elveket. Az órabér nem lehetett alacsonyabb a környéken szokásos napszámnál és nem lehetett magasabb sem. Havi 10-12 munkanapban maximálták az ínségmunka vállalását. Fontos kérdés volt még a jogosultság alapja. A kérdéssel kapcsolatban tudományos és politikai viták is folytak, mert voltak, akik veszélyesnek tartották az igények kihangsúlyozását, féltek, hogy „az érvényesíthető jogigény fegyvert ad az ínségesek kezébe”. A végrehajtási utasítások óvatosak voltak, így a segélyezés nem vált alanyi joggá. A szűkös források miatt nehéz volt a kitűzött célokat teljesíteni, ezért a forrásokat igyekeztek bővíteni és visszatértek az ultima ratio elvhez a kolduláshoz, amit 1936-ban hivatalosan is engedélyeztek az „érdemes” szegények számára. A fentiek alapján pontosan 12
szabályoztál, hogy ki milyen formában és eljárásban kaphat segélyt. Ám azzal a kérdéssel nem foglalkoztak, hogy mi lenne a kielégítendő szükségletek köre és mértéke. Tételes rendelkezésekben nem került meghatározásra, hogy mi az a támogatás, amit a közösségnek a közellátásba vettek részére nyújtani kell. A rászorultság hierarchiája bárkit kizárhatott a segélyezés köréből. A segélyezési szervezet gyenge volt alapjai pedig szűkösek, így a szegények többsége nem is fordult az illetékesekhez. A korszak szegénypolitikája felülről indult és a paternalizmus jegyében működött. Elveinek és gyakorlaténak kidolgozásában szerepe volt a konzervatív tudománynak. A progresszió nem ismerte el a szegényügy elkülönítését és támadta a szegénypolitikát és legszívesebben megszüntette volna munkanélküli segéllyel, földreformmal5.
3.2 A magyar szegénységpolitika története 1920-1944 között A monarchia összeomlása és a vesztett háborút követő trianoni ország csonkítás gazdaságilag mélypontra jutatták a társadalmat. Matolcsy Mátyás 1925-1943 közötti időszakra ún. jóléti indexet számított a lakosság három nagy csoportjára. A mezőgazdasági népesség életszínvonala az 1933-1934 időszak között került mélypontra. A munkások reálkeresete 1943-ban 20 százalékkal volt az 1929-es szint alatt. A tisztviselőknél az egymást követő fizetéscsökkentések ellenére nem volt kimutatható jelentős reálkereset csökkenés. A tisztviselők körében a tömeges elbocsájtások és a fiatalabb generáció teljes elhelyezkedési képtelensége okozott nehézségeket a harmincas évek közepére. A munkásság bére a harmincas években elfogadható volt. Napi bérük átlagosan négy pengő körül és havi keresetük száz pengő körül alakult. A városokban a lakások havi bére 25-30 pengő volt. A munkásság helyzetét súlyosbította a munkakörülmények romlása. A munkaidő hosszú volt és az üzemi balesetek is szaporodtak. A szegénység megítélése szempontjából fontos a keresetek jelentős szóródása. A teljes jövedelem eloszlásról konkrét adatok nincsenek, csak becslések vannak az egyik ilyen becslést Matolcsy Mátyás készítette a harmincas évek közepén. Ez alapján a gazdagok jövedelme ötvenszerese a középosztályé négyszerese volt a szegényeknek. Az 1930-ban végzett népszámlálásból kiindulva végzett becsléseket Rónai-Horváth Jenő, aki valamennyi foglalkozáson belül megkülönböztetett öt osztályt. Ezen osztályok a következők voltak gazdagok, középosztály, kispolgárok, állandó 5
Ferge Zsuzsa: A tudomány szerepe a szegénység társadalmi kezelésében Magyarországon. In: Szociálpolitikai értekezlet,1985 4-5/I-III. p.25-30
13
munkások és szegények. A tagolásban nem csak a jövedelem a szegénység kritériuma, hanem a létbizonytalanság is. A jövedelem kritérium elbírálása mellett szegénynek tekinthető a kispolgárság jelentős része és az állandó munkásság is. Budapesten a lakosság közel ötöde volt közsegélyre szoruló ínséges. A II. világháború után az országban mindenki szegény volt. Megszűntek a szélsőséges vagyoni különbségek, de egyenlőségről nem beszélhetünk. A munkáskeresetek közötti különbségek csökkentek a csillagászati jövedelmek megszűntek és a bérskálák is szűkültek. A szegénységet növelte a városokban kialakult munkanélküliség. A szegénység struktúrája megváltozott a legtöbb szegény már nem agrárproletár. Az I. világháború után a keresztény nemzeti gondolat jegyében tevékenykedő kormány rájött arra, hogy a szegény parasztság és a pauperizmus problémáját külön kell kezelni. Ennek eredményeképpen elválasztotta egymástól a strukturális szegénység három nagy csoportját. 6
3.3 Szegénység 1949-1956 között A gazdaságpolitika hibái és a növekvő terhek jelentős mértékben csökkentették a lakosság reáljövedelmét. Különösen a parasztságnak volt nehéz a helyzete. A hatalom sorra vonta el a forrásokat a kistermelőktől főként ipari beruházások érdekében. A földosztás idején a földhöz jutottaknak fizetniük kellett a kapott földért. A megváltási ár megfizetése
részletekben
fizethető
és
halasztható
volt.
A
parasztságot
termelőszövetkezetekbe kényszerítették. A különféle terhek a parasztság megélhetését veszélyeztették. Az agrárollót tudatosan szélesítették, így a parasztság egy főre jutó reáljövedelme jelentős mértékben csökkent. Ebben az időszakban legalább 70 százalékra becsülhető a parasztság körében az abszolút és relatív szegénység és a politikai elnyomással járó gazdasági szűkösség. A munkások és az alkalmazottak reálbére is folyamatosan romlott.
Az életszínvonal csökkenést a foglalkoztatás
növekedése valamennyire ellensúlyozta. Az 1949-1952 között bekövetkezett, egy főre számított reáljövedelem csökkenés a paraszti réteghez képest a munkások és alkalmazottak körében csak 5 százalékos volt. A mezőgazdasági szektortól sok ember elpártolt. A lakosság többsége elhagyta a falvakat és a jobb megélhetés reményébe a 6
Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Kávé Könyvkiadó, Budapest, 1998 p.28-35
14
városokba költözött. A munkafeltételek javítása és a képzés nem tudott lépést tartani a létszámbővüléssel, így egyre jobban romlott a munkabiztonság. A létfeltételek egyéb összetevői is egyre jobban romlottak, mint javultak volna. Például a lakások építése csökkent és a tervezett lakások fele sem valósult meg.
Az 1948/1949-et követő
időszakban a politika erősen sújtotta nem csak a volt uralkodói osztály tagjait, hanem a kispolgárság és a középosztály rétegét is politikai magatartásuktól függetlenül. Az objektív és relatív szegénység szempontjából jelentősége van annak, hogy ebben az időszakban az új vezető csoportok monopoljellegű kiváltsága. A jövedelmek nagysága nem okozott az emberek között feszültséget, hanem ezek monopolisztikus és társadalmi távolságokat hangsúlyozó jellege volt a probléma. Az életkörülmények szempontjából lényeges pozitívum a foglalkoztatottság növekedése volt. Ennek eredményeképpen a munkanélküliség és a pauperizmus már kisebb problémát jelentett. A szegénység mértékét illetően a következő mondható el: A parasztság aránya a népességen belül három év alatt valamely mértékben csökkent. A munkások és alkalmazottak aránya nőtt. A szegénység homogénebb lett és a munka biztonsága is nagyobb volt, mint korábban. Az általános szegénységet enyhítő további körülmények ebben az időszakban a fejlődés lendülete, a javulás reménye.7
3.4 Szegénység 1957-1998 között Több alapos elemzés áll rendelkezésre arról, hogy hogyan ment végbe az 1956-os válsághelyzet után a politikai, gazdasági, társadalmi folyamat normalizálása majd jelentős fejlődése. Az 1956-ot követő években a reáljövedelem emelkedése igen jelentős volt. Az első évtizedekben a munkajövedelmek mutattak emelkedést a második évtizedben pedig a pénzbeli szociális jövedelmek emelkedtek gyorsabban. A fellendült két évtized azonban nem oldott meg minden lényeges problémát. Nem sikerült behozni az
infrastrukturális
lemaradást.
Ez
a
lakáskérdést
megoldatlanná
és
rossz
következménnyel járó társadalmi problémává teszi. Jelentős mennyiségi és minőségi hiányok a társadalmi közös fogyasztás területein az oktatásban, egészségügyben, szociális intézményekben, környezetvédelemben. A munkabérek átlagos színvonala 7
Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Kávé Könyvkiadó, Budapest, 1998p.3639
15
relatíve alacsony volt. A munkaidő csökkentésében javulás volt tapasztalható, ez azonban nem volt elmondható a munkafeltételekről. A mezőgazdaság fejlődésével a parasztság helyzete is javulni kezdett. A szociálpolitika képtelen volt megoldani a szociális jövedelmek reálértéken tartását. Az átlagjövedelem emelkedése és az egyenlőtlenség csökkenése mellett az abszolút szegénység jóval szűkebb körű lett. A jövedelem eloszlás annyit változott, hogy a legalacsonyabb keresetek és a nyugdíjak az átlaghoz képest emelkedtek illetve többen váltak jogosulttá valamilyen minimális ellátásra. „Peter Townsend dolgozta ki a szegénység társadalmilag legelfogadhatóbb meghatározását és azt a statisztikai módszert, melynek segítségével empirikusan megállapítható az a jövedelmi szint, ami alatt a társadalmi és gazdasági hátrányok halmozódnak. Definíciója szerint egyénekről, családokról vagy a népesség bizonyos csoportjairól csak akkor állítható, hogy szegénységben élnek, ha nem rendelkeznek elég erőforrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, olyan társadalmi gyakorlatban vegyenek részt és olyan körülmények, illetőleg felszereltség mellett éljenek, ami szokásos, vagy legalábbis széleskörűen elfogadott és helyesnek tartott abban a társadalomban, amelyben élnek.” Townsend empirikusan mérhetővé tette a jövedelmek és erőforrások szintjét, amely alatt a létfeltételekben hiány alakul ki. Ezt a módszert a magyar körülményekre levetítve használta fel a Társadalomtudományi Intézet 1982-ben. Bokor Ágnes pedig ezt is figyelembe véve számította ki az „objektív relatív depriváció” mértékét. Adatai alapján 1982-ben a személyek 11 és a családok 14 százaléka élt többféle súlyos hátránnyal és 20-26 százalékuk volt „veszélyeztetett” több enyhébb vagy súlyos hátrány miatt. A tömegkommunikációs Kutató Intézet a lakosságot kérdezte meg arról, hogy szerintük létezik e szegénység. A megkérdezettek 83 százaléka szerint létezik szegénység. Ennek 21 százalékra becsülik a népességen belüli arányát. Azt a jövedelmi küszöböt, ami alatt már csak nehezen lehet megélni az átlagos jövedelem 64 százalékára, teszik. Az adatok alapján az a következtetés vonható le, hogy a tömeges a népesség felére vagy annál nagyobb részére kiterjedő a létfenntartáshoz közeli vagy az alatti szintet jelentő szociális szegénység Magyarországon megszűnt. A népesség 10-30 százalék közötti része elsősorban nyugdíjból, segélyből él. Az idősek a szakképzetlen alacsony keresetűek a három vagy több gyerekesek jelentős része mélyen a kor színvonala alatt él, súlyos megélhetési problémákkal küzd. Közöttük nagyobb arányban vannak jelen a cigányok, de az anyagi szűkösség és a halmozott hátrány nem csak cigánykérdés. Az említett arányok a nemzetközi összehasonlítást nézve egyáltalán nem szégyenletesek. Magyarországnál jóval fejlettebb és gazdagabb szociálpolitikai 16
hálózattal rendelkező országokban nem ritkák a hasonló arányok. A probléma hazánkban nem olyan nagy az ország gazdasági fejlettségéhez viszonyítva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a helyzet megnyugtató vagy a kérdés elhanyagolható lenne.
3.5 Szegénység az államszocializmusban A szegénység az államszocializmus éveiben jellegét tekintve folyamatosan változott. Számos olyan kutatás zajlott, amiből megállapításra került a szegénység minőségi és mennyiségi alakváltozása. A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy voltak régi meg új szegények, de ezek a maiaktól eltérőek. Összetételük és számuk politikai hatásokra, gazdasági helyzettől, munkaerőpiac méretétől függően változott. A régi szegények csoportjába tartoztak a háború előttről itt maradtak vagy utódaik. Ide tartoztak az állami gazdasági munkások, napszámosok, sokgyerekesek, kis települések lakói. A hatvanas években az idősek nagy része is szegény volt az alacsony nyugdíj miatt. Az új szegének körébe tartoztak az arisztokraták, a politikailag deklasszáltak, akik munkájukat vagy vagyonukat elvesztették. A régi és új szegények a lakosság 35-40 százalékát tették ki. A nyolcvanas évekre a szegények száma csökkent ez köszönhető volt a gazdasági növekedésnek. A munkához majdnem mindenki hozzájutott. Ebben az időszakban 1és 2 százalékra tehető a munkanélküli férfiak aránya. Mély szegénységben azok éltek, akik semmilyen munkához nem jutottak és nem kötődtek valamilyen módon a munkaerőpiachoz. Azok az idősek, akik nem voltak jogosultak nyugdíjra legfeljebb csak az időskorúaknak járó segélyhez juthattak. Előfordulhatott a jövedelem teljes hiánya is. Ha például egy többgyerekes asszonyt a férje elhagyott és ő a gyerekek vagy képzettségi hiány miatt nem tudott munkát vállalni semmilyen jövedelemre nem volt jogosult. A rendszer nem törődött a tragédiával vagy egyéni speciális helyzetekkel. A segélyezés a nem időskorúaknál teljesen hiányzott, utána pedig megalázó feltételekkel és alacsony szinten jelent meg. A sokgyermekes családok helyzete relatíve romlott ezzel szemben az idősek helyzete javult. A létbiztonság erősödése, a szegénység csökkenése és az egyenlőtlenségek mérséklődése megfelelt a többség igazságérzetének. Jól szolgálta a politikai legitimációs célt.
17
3.6 Szegénység és egyenlőtlenség a rendszerváltás után A társadalmi egyenlőtlenségek mértékét a strukturális viszonyok nem határozzák meg egyértelműen. Az egyenlőtlenségek nagyobbak a szabadságjogok erősebbek, mint az államszocializmusban voltak. Az egyenlőtlenségek a tőkeviszonyból következnek, de mértékét előre nem lehet meghatározni. A második világháború után Nyugat- Európa arra törekedett, hogy minél jobban kordába tartsa az egyenlőtlenségeket. A legjobb megoldásnak a progresszív adóztatás, az erős munkajogok biztosítása bizonyult. Ez a modell a második világháború után megerősödött. A hetvenes évektől kezdve a piac elkezdte átalakítani az egyenlőség korlátozó és jóléti megoldásokat. A piac vezető erői küzdöttek a piac uralmáért és a szolidarisztikus intézmények ellen. Az egyenlőtlenségek gyors ütemben elkezdtek növekedni. A rendszerváltás idején két mozgás időben egybeesett az egyik volt a globálisan jelentkező mozgás, ami a piac felszabadításának programjában szerepelt. A második mozgás a rendszerváltó országokban volt tapasztalható. Itt az elnyomott érdekek követeltek érvényesülést, szabaddá vált a az erőforrásokért folyó verseny. Ezzel egy időben megjelent a tömeges munkanélküliség és a szegényedés folyamata. A jövedelmi egyenlőtlenségeket illetően a szélső értékek közötti szorzó 1987-ben ötszörös 2000-ben pedig nyolcszoros volt. Ha nem történik változás valószínűsíthető, hogy a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek tovább nőnek. A Tárki adatai alapján az tapasztalható, hogy az egyenlőtlenségek növekedése megállt. Az egyenlőtlenség és a szegénység összefüggnek egymással, mert a szegénység az egyenlőtlenség egyik formájaként értelmezhető. Mozgásuk azonban elválhat egymástól, mert a szegénységnek több formája és mértéke van. A nyolcvanas évek óta végzett kutatások azt bizonyítják, hogy a szegénység a kilencvenes évek közepére-többszörösére nőtt. A kirekesztettség és a szegénység a társadalmi hierarchia alacsonyabb
szintjén
élők
körében
tapasztalható
leginkább.
A
leginkább
veszélyeztetettebbek továbbra is azok, akik kevés anyagi forrással rendelkeznek és elvesztették a munkaerőpiaccal való kapcsolatukat. A munkahely hiány miatt Magyarországon új csoport jelent meg. Ezt a csoportot olyan fiatal családok alkották, amelyben a szülők valamilyen szociális ellátáson kezdték meg felnőtt életüket. A szegénység okai között említhetjük a bérek és az árak közötti egyensúly megbomlását. A közlekedés drágulását és az iskolázás ás munkahely akadályát is. Az egyenlőtlenségek társadalmilag legsúlyosabb következménye a szegények kirekesztése.
18
Ennek megjelenési formája a szegregáció. Hazánkban egyre jobban emelkedik a lakóhelyi szegregáció. A szegregáció leginkább az iskolák körében tapasztalható.8
3.7 A koldulás kezelése Magyarországon a dualizmus korában A dualizmuskori szegénypolitika alapvető jellemzője a magánjótékonykodáson túl az volt, hogy a közösségre hárította a szegénység kezelését. Ennek az időszaknak a meghatározó jogszabálya az 1871. évi XVIII közösségi törvény volt. A 131. paragrafus kimondta, hogy „amennyiben a jótékony intézetek segély és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására elegendő nem volna, a község a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni tartozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, akik magukat közsegély nélkül fenntartani egyáltalán nem képesek”.9 A költségeket a közösség tagjainak kellett állnia. A szegénygondozás anyagi forrásainak biztosítása alapvetően a közösségre hárult az állam vállalt ugyan bizonyos finanszírozási garanciát, de főleg a csavargókkal és koldusokkal szembeni büntető szabályok megalkotására koncentrált. 1881-ben megalakult Ipari, Rendészeti és Szegényügyi ügyosztály volt a szegényügyek központi irányító szerve. A rendezett tanácsú városokban a polgármester, a községekben a községi képviselőtestület feladata volt a szegényügy igazgatása. A korszakban a szegénygondozás három területet érintett, a szegénysegélyezést, szellemi és testi beteggondozást és a gyermekvédelmet. A szegénysegélyezés két részre tagozódott az ellátási formák alapján. Ez volt a nyílt és zárt szegénygondozás. A nyílt szegénygondozás körébe tartozott a koldulási engedélyek kiadása, pénzbeli segélyezés és a természetbeni támogatás. A zárt szegénygondozás az intézményi ellátást jelentette. A szegénysegélyezés intézményrendszere nagyon fejlett volt. 1908-ban hazánkban a törvényhatósági jogú városokban 82 szegénygondozással foglalkozó intézmény volt. Hiányzott a szegényügy általános szabályozása és a források hiánya miatt az ellátások nagyon alacsony színvonalúak voltak. Egyes települések rendelkeztek alapítvánnyal és a finanszírozáshoz szükséges alapokkal, de ezek nem voltak jelentős összegek. 10672 közösség rendelkezett szegény alappal, aminek összege 12,5 millió korona volt. Az éves kiadások az 1 millió koronát sem érték el. Debrecenben például a szegényügyre fordított
8
Ferge Zsuzsa: Társadalmi metszetek, érdekek és hatalmi viszonyok, invidualizáció. Napvilág Kiadó 2006. p.7-8-13-16 9
1987. évi XVIII. törvény a községek rendezéséről. Magyar Törvénytár 1869-1871. Budapest 1872. p.280-294
19
kiadások nem érték el a város éves költségeinek 2 százalékát. A szegényügy alulfinanszírozottsága a fővárosban is szembetűnő volt. A magánjótékonyság keretei között működő szervezetek nem tudták helyettesíteni az államot a szegényügy területén. Magyarországon ebben az időszakban 183 jótékony egylet működött.
Ezek
adományokat gyűjtöttek, természetbeni és pénzbeli segélyeket osztottak. 1868-ban létrejött a Pesti Izraelita Nőegylet, amely népkonyhát működtetett a fővárosban. 1876ban megnyílt az első hajléktalan menhely Budapesten, ez kezdetben 23 fő befogadására volt képes majd miután új helyre költözött ez a szám 45 főre nőtt. Ez az intézmény csak férfiakat fogadott és nem csak fekhelyet, hanem tisztálkodási lehetőséget is nyújtott.10
3.7.1 A közösségi illetőség és a koldulás A közösség feladata volt az adott területen illetékességgel rendelkező szegények ellátása is. A közösségi törvény illetve az 1886. évi XXII. törvény, amit második közösségi törvénynek neveztek úgy volt megalkotva, hogy a helyi szegények néhány része eleve ki volt rekesztve a közsegélyből. Másokat pedig az illetőség hiányára hivatkozva utasítottak el. Az 1871- es közösségi törvény értelmében az illetőség megszerzéséhez két év helyben lakáshoz volt szükség. 1886-tól már négy év helyben lakás volt szükség. Az erre vonatkozó szabályozások fokozatosan enyhültek. Például a négy év helyben lakás alatt elég volt egyszer hozzájárulni a közösség terheihez. Ez az enyhítések ellenére még mindig sokak elől el volt zárva. A települések különböző feltételekhez próbálták kötni az illetőség megszerzését. Megtagadták az illetőség elismerését például, azért, mert valaki nem rendelkezett vagyonnal vagy, mert vadházasságban élt. Látható, hogy az illetőség jogintézménye tág teret hagyott a települések számára, hogy a hozzájuk segélyért fordulókat elutasítsák. A segélyezés keretében nyújtott támogatások a rászorulók kevés részéhez jutott el. Budapesten a segélyezés főleg a munkaképteleneket érintette. Előfordult, hogy a belügyminisztérium a segélyezési kérelmet azért utasította el, mert a segélyt kérő munkaképes volt. Ebből következik, hogy ha a segélyezésből kiszorult szegények nem akartak éhen halni kénytelenek voltak koldulni. A települések egy része szemet hunyt a koldulás bizonyos formái felett, sőt intézményesíteni is megpróbálták. A koldulásra a kormány engedélyt adott ki. A törvényhatóság bizonyos célokra engedélyezte az adománygyűjtést. Ezzel az engedéllyel sokan visszaéltek, ezért 10
Kocsis Attila: A koldulás helyi szintű kezelése Magyarországon a dualizmus korában. In: Aetas 2010 25. évfolyam 1. szám p.6-9
20
1882-től csak a belügyminisztérium adhatott ki gyűjtési engedélyt. A visszaélések azonban a szigorítások ellenére sem szűntek meg. A községek a közterheik enyhítése érdekében a hétnek csak bizonyos napjain engedélyezték a koldulást. A közsegélyezési gyakorlat és a koldulás intézményesítésére való törekvés sajátos helyzetet hozott létre. Olyan problémát kellet volna rendezniük a szegényrendszer eszközével, amelyhez a szegénységpolitika révén maguk is hozzájárulnak. Ennek a szegénységpolitikának a működése főleg a fővárosban volt jellemző. 11
3.8 A szubjektív szegénység A szubjektív szegénység mérésére a megkérdezettek saját helyzete alapján történő besorolást alkalmazták. A kérdések a következők voltak: „Ön családját teljes mértékben szegénynek tartja, időnként, bizonyos szempontból tartja, szegénynek vagy egyáltalán nem tartja szegénynek”? 12 A szubjektív szegénységet számos alkalommal vizsgálták, az első vizsgálat1995-ben volt öt országra kiterjedően. Négy vizsgálat esetében az eredmények hasonlóan alakultak. 1995 és 2000 között az önmagukat nem szegényeknek vallók aránya nőtt majd elkezdett csökkenni. Megállapítható, hogy a szegénység érzete az életkórtól függ. Az életkór növekedésével nőtt azoknak az aránya is, akik magukat és családjukat szegénynek tekintik. A 30 éves és fiatalabb korosztályban 8 százalék a szubjektív szegények száma. A 60 évesnél idősebbek körében ez a szám 27 százalék volt. Az iskolai végzettségnek és a szubjektív szegénységnek erős kapcsolata van egymással. Az is megállapítható, hogy a magukat szegénynek vallók csökkenése nem áll arányban az iskolai végzettség növekedésével. A szegények aránya a 8 általánosnál kevesebb vagy 8 általánost végzettek között a legnagyobb. A magasabb iskolai végzettségűek esetében a szegénységérzet csökkenő tendenciát mutat. Ebből megállapítható, hogy a teljes szegénység érzése az alacsony iskolai végzettségűek esetében az átlagosnál nagyobb arányban van jelen. A megkérdezettek közül a 8 általánosnál kevesebbet végzettek 35 11
Kocsis Attila: A koldulás helyi szintű kezelése Magyarországon a dualizmus korában. In: Aetas 2010 25. évfolyam 1. szám p.9-11
12
Dögei Ilona és Ferge Zsuzsa: A szubjektív szegénység és néhány társadalmi érték megítélése- az állam szerepe. In: Esély 2002/4 p.40
21
százaléka tartja magát szegénynek, míg a 8 általánost végzettek 27 százaléka. Azoknak a személyeknek az aránya, akik nem tartják magukat szegénynek a szakmunkásképzőt végzettek esetében 26 a középfokú végzettségűek 36 és a felsőfokú végzettségűek 45 százaléka mondja azt, hogy nem szegény. A szegények aránya 1997-ben a középfokú végzettséggel rendelkezők körében volt magas az előző évhez képest. 2000-ben pedig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között nőtt meg ez a szám az előző évhez képest. A foglalkoztatási viszony esetében az aktivitás szempontjából is összefüggés mutatható ki. Az aktívan dolgozók körében 10 százalék érzi magát szegénynek és a megkérdezettek 31 százaléka nem sorolja családját a szegények közé. A nem aktívan dolgozók közül 24 százalék tartja magát szegénynek és 18 százalék nem. Az aktívan dolgozók 58százaléka tartja magát „néha szegénynek”. A nem aktívak közül a munkanélküliek és a nyugdíjasok vélik úgy 2000-ben, hogy családjuk szegény. A gyermekek számának csökkenése is összefüggést mutat a szubjektív szegénységgel. Ennek az az oka, hogy a többgyermekes családok száma kicsi és sok az olyan család ahol nincs gyermek. A családok 52 százalékában nincs gyermek, 25 százalék az egy gyermek, 16 százalék azok száma ahol két gyermek van és 7 százalék azon családok arány ahol több gyermek van. A régiók tekintetében Észak-Magyarországon a legtöbb a szubjektív szegények száma és az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Településtípusok alapján a községekben tapasztalható leginkább a szegénység. A városokban is nagyobb a szegénység, mint a megyeszékhelyeken vagy a fővárosban. 13
4.A jövedelmi szegénység és a segélyezés Magyarországon
A jövedelmi szegénység és a segélyezést vizsgáló elemzések azokra a segélyekre terjednek ki, amelynek fő célja az alacsony jövedelmű háztartások jövedelmének kiegészítése vagy éppen pótlása. A segélyezés tekintetében előnyben részesítik életkortól függetlenül az egyedülállókat, a 60 évnél idősebb házaspárokat, a gyermeküket egyedül nevelő szülőket és a nagycsaládosokat. Kevésbé részesülnek a
13
Dögei Ilona és Ferge Zsuzsa: A szubjektív szegénység és néhány társadalmi érték megítélése- az állam szerepe. In: Esély 2002/4 p.40- 45
22
segélyekből azok, akik felnőtt gyermekeikkel együtt élnek vagy egy gyermeket nevelnek.
4.1 A segélyezés célja A segélyezés első sorban a szegénység enyhítését szolgálja. Az Európai Közösség Tanácsa 1992. június 24- én ajánlást adott ki „Ajánlás a társadalmi védelmi rendszeren belül az elégséges forrásokra a segélyezésre vonatkozó közös kritériumokról”. Az ajánlás lényege a következő: minden személy alapjogát el kell ismerni az elégséges forrásokhoz és a szociális segélyhez azért, hogy az emberi méltóságnak megfelelően élhessen. Az elégséges forráson azt kell érteni, hogy a jövedelmeket az adott állam életszínvonalát a háztartás típusát és nagyságát figyelembe véve egy meghatározott szintig ki kell egészíteni külön pótlékkal. Meg kell őrizni a munkára ösztönzést, munkahelyekkel kell a forrásokat biztosítani. A jövedelem kiegészítés legyen a lehető legegyszerűbb és tartsa tiszteletben az emberi méltóságot. Ezek az ajánlások az országoknak csak egy részében valósultak meg (skandináv országok, Hollandia, Németország). Nálunk az ajánlások közül gyakorlatilag egy sem teljesül. A II. világháború előtt a szociális jogok nagyon gyengék voltak a szegénység nagyrészt a korakapitalizmusra jellemző szinten maradt. A szocializmusban a rendszer tagadta a szegénység létét, így nem foglalkozott a segélyezés korszerűsítésével. A háború előtti széles és mély szegénység a nyolcvanas évekre csökkent és a modern szegénypolitika hiánya viszonylag keveseket érintett. A segélyezés soha nem felelt meg és ma sem felel meg annak a célnak, hogy „biztonsági háló” legyen. A „biztonsági háló” kifejezés azt jelentené, hogy az egyén biztos lehet abban, hogy nem hull a semmibe, ha elveszíti munkáját vagy egészségét.14
4.2 A magyar segélyezés sajátosságai Az országos statisztikai adatok szerint 1993-ban sokkal többen vettek igénybe önkormányzati segélyt, mint 1990-ben. Pontos adatok nincsenek arról, hogy 14
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja, a szegénység néhány elvi kérdése. In: Esély, 1996 7. évfolyam 2. szám p.4-6
23
Magyarországon mennyire hatékony a segélyezés. A Tárki adatai a segélyezés előfordulásának gyakoriságát mutatják az 1990 és 1993 közötti időszakban. Az adatok alapján megállapítható, hogy 10-ről 14 százalékra nőtt a munkanélküli segélyben részesülők száma. A szociális segélyezettek aránya 13-ról 6 százalékra csökkent. Ennél jobb eredményeket mutatnak az a nemzetközi kutatás és OTKA vizsgálat adatai. A vizsgálatok eredményeképpen megállapítható, hogy nemzetközi szinten a szociális segélyek erősen a munkanélküli segélyek pedig gyengébben célzottak. A célzottságnak nem szabadna a redisztribúció kritériumának lennie, mert ebből az következne, hogy a gyerekesek a nyugdíjasok és a munkanélküliek csak a legalacsonyabb jövedelmű személyek közé tartozhatnának. A hatásosság szempontjából felvetődik az a kérdés, hogy minden rászoruló kap e segélyt. A kérdéssel kapcsolatban az valószínűsíthető, hogy sajnos sok rászoruló kimarad a segélyezésből. A jogszerűség hiánya az informálatlanság sokakat megakadályoz abban, hogy segélyezési igényüket benyújtsák az önkormányzatokhoz. A segélyezési szabályok is kizárhatják a rászorulót a segélyhez való jogosultságból. Az önkormányzatok hatáskörébe a Szociális törvény tízféle segélyt utal. A segélyek tekintetében a törvény csak irányelveket rögzít, a hozzájutási feltételeket az Önkormányzati Törvény alapján az önkormányzatok határozzák meg. Egyes önkormányzatok ténylegesen igyekeznek a rászorulóknak segíteni, de vannak olyanok is, amelyek olyan feltételeket támasztanak a rendeletben, ami a hatékony segítségnyújtást kizárja. A segélyek legtöbbjét a vagyon értékéhez kapcsolják. Oly módon, hogy a kérelmező lakásának az értékét is beszámolják úgy, hogy a segélyre jogosító értékhatár a nyugdíjminimum ötvenszerese. Ezzel a kritériummal kizárták a segélyből az emberek túlnyomó többségét. A következőkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy menyire hatékony és mit is segít a segély. A segélyezés színvonala romlott. A segélyek összege nem volt képes lépést tartani a növekvő szükséglettekkel és az inflációval sem. A szociális segélyek havi összege 32 százalékkal nőtt vagy is 3741 forintról 4955 forintra emelkedett, a többi segély összege ennél alacsonyabb volt. Magyarországon valamilyen módon minden segély a nyugdíjminimumhoz kötődik. A nevelési segély esetében az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg az első rokkantcsoportba
tartozó
nyugdíjminimumot.
Munkanélküliek
esetében
a
jövedelempótló ellátás az öregségi nyugdíjminimum 80 százaléka alatt igényelhető. Lakásfenntartás igénylése esetében az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét. Szociális segély esetében az önfenntartási képesség hiánya a feltétel. Ha összeadjuk a család alacsony jövedelmét és ehhez kapott 24
segélyt vagy segélyeket, akkor eredmény képen azt kapjuk, hogy még így is alacsony marad az elért jövedelmi szint. Azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok szigorítják a segélyhez jutás feltételeit. Folyamatosan terjed az az elv miszerint egyszerre csak egy segély adható. Az önkormányzatok többségénél kötelezően érvényesülő szabály, hogy aki lakásfenntartási segélyben részesül, átmeneti segélyben nem részesülhet. Ha a segélyezés célját komolyan vesszük, akkor megállapítható, hogy a rendelkezés abszurd.
4.2.1 Jog és kiszámíthatóság Ha az ember úgy érzi, hogy jogát megsértették bírósághoz fordulhat. Az eredeti Szociális Törvényben jelentős hangsúllyal bírt a jogszerűség, bírósághoz való fordulás lehetősége, jogérvényesítés. Az 1992-ben elfogadott módosított törvény, ezt az elgondolást módosította. Megjelent a jogosultság kategóriája. A Szociális Törvény szerint „a jogosult részére jövedelem kiegészítésére, pótlására pénzben szociális ellátás nyújtható”.15 A Szociális Törvény 12. paragrafusa kimondja, hogy „Ha a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság az e törvényben szabályozott, szociális igazgatási eljárásban hozott érdemi határozatot megváltoztathatja”.16 A bíróság szerepe sajátos. A bírósághoz jogorvoslattal csak gyermeknevelési támogatás esetében lehet fordulni. A többi segélyezési formára és támogatásra a 32. paragrafus szabályai vonatkoznak. Miszerint „a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokról szóló határozatot a bíróság nem változtathatja meg”. A jogvédelem hiánya két okból is érthető. Az első ok a diszkréció jelentős foka a másik ok pedig a kiszámíthatatlanság. A törvény azt meghatározza, hogy milyen esetekben adható segély, de, hogy annak milyen összegűnek kell lennie azt nem. A segélyek összegének meghatározásánál két technikát különböztetnek meg. Az egyik az ún. „A”típusú politika ez a meghatározott szegénységi küszöb alatt élők jövedelmét a küszöbig kiegészíti. Ez a szegénység megszüntetését célozza meg. A másik az ún. „B”típusú politika bizonyos segítséget nyújt, de nem célja a szegénységi rés betömése. Ez a módszer a szegénység enyhítését tűzte célul. Az „A” esetében automatikus a segély összegének meghatározása és a kérelmező által is előre kiszámítható. A „B” vonatkozásában két választási lehetőség is van. Az első lehetőség egy algoritmus elkészítése, amely az érintett személy forrásaitól függő normát állapít meg. Itt is lehetőség van a kiszámíthatóságra. A második esetben lehetőség van a 15
1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, 5§ 1. bekezdés
16
1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 12§, 32§
25
diszkrecionális döntésre. Ha nincs elegendő forrás, akkor valamennyi segély adható, de a forrás mértéke diszkrecionálisan dől el. A segélyezett számára kiszámíthatatlan és megtámadhatatlan lesz a döntés. A magyar rendszerben egyik megoldás sem érvényesül tiszta formában. Az A típushoz hazánkban a jövedelempótló támogatás tartozik. A legtöbb segély a B típushoz tartozik. A családi pótlék bevezette a C típust a nemzetközi nomenklatúrában nem szereplő segélyezést. Ez a típus dupla vagy semmi alapon működik. Egy segélyezési szintet és az ellátás összegét rögzíti. Ha valaki a rögzített szint alatt marad az az ellátás teljes összegét megkapja. Az összeg itt kiszámítható. Az önkormányzat törvényi felhatalmazás alapján dönt, hogy a segélyt milyen formában adja a rászorulóknak. Adható pénzben, természetben, vagy köztes formában. Bizonyos esetekben a természetbeni segély indokolt. Ilyen, ha az önkormányzat az iskolának közvetlenül átutalja az étkeztetés fedezetét. A természetbeni segély pazarló lehet, mert például élelmiszercsomag esetében nem biztos, hogy arra van szükség, ami a csomagba kerül. A segélyező esetében ez azért jó módszer, mert így biztos lehet abban, hogy a segélyt arra költik, amire való.17
4.3 A segélyezési rendszer
A segélyezés szabályozása és finanszírozása az állam és az önkormányzatok feladata volt. Nincs olyan általános segély, amely a jövedelem meghatározott szintje alatt támogatásra jogosít az alacsony jövedelem szükséges, de nem elegendő feltétele a segélynek. Az 1990-es évek közepén fontos változás történt a segélyezési rendszer támogatási célcsoportjainak kijelölése területén. Az 1990-es évek elején a tartós munkanélküliek jelentették a segélyezés fő csoportját az évtized végére a gyermekes családok lettek a legjelentősebb célcsoport. Ferge Zsuzsa szerint „a 90-es évek magyar segélyezési gyakorlatának mindvégig meghatározó vonása maradt, hogy nem az együtt élő közösséget tartja szem előtt, hanem annak egyes tagjait. A jogosultság a család egyik tagjának élethelyzetéből és egy főre jutó családi jövedelem alacsony szintjéből adódik”. A gyermekvédelmi és szociális törvény a jogosultsági határokat nem családtípusokra határozza meg. Kevés
17
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja Szegénység és segélyezés-tények, gyakorlati eljárások. In: Esély, 1996 7. évfolyam 1. szám, p. 32-40
26
önkormányzat szab eltérő értéket az egyedülállókra a három vagy több gyermeket nevelőkre és egy szülős családokra azok eltérő szükségleteiket figyelembe véve. A családtípusok szerinti segélyezés hiányát fejezi ki az egy főre jutó havi nettó jövedelem figyelembevételének gyakorlata, amely a fogyasztási egységre számított jövedelemmel szemben valóságos jövedelmi helyzetüknél szegényebbnek látja a többtagú családokat és ezért hátrányos helyzetbe hozza az egyedülállókat.
Az 1990-es évek segélyezésének jellemzői Munkanélküliek jövedelempótló támogatása: Azoknak a támogatását célozza, meg akik tartósan munkanélküliek és nem részesülnek más munkanélküli ellátásban. A jogosultság feltétele, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem a mindenkori nyugdíjminimum 80 százalékát. A támogatás időtartamát 2 évben maximálták. Rendszeres szociális segély: Azok jogosultak, akik 18. életévüket betöltötték és munkaképességük legalább 67 százalékát elveszítették vagy 62 évnél idősebbek és aktív korú nem foglalkoztatottak. Időskorúak járadéka: Ez 1998-ban került be a szociális törvénybe. A rendszeres szociális segély célcsoportjai közül kiemelték az időseket. Azok a 62. életévüket betöltött személyek jogosultak a támogatásra, akik a jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum 80 százalékát, egyedül álló idősök esetén 95 százalékát. Lakásfenntartási támogatás: A támogatás szabályozása az önkormányzatok feladata. A szociális törvény alapján indokolt támogatni azokat, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét és a lakásfenntartás kiadásai elérik a család összjövedelmének 35 százalékát. Rendszeres gyermekvédelmi támogatás: A segélyre azokban a családokban élő gyermekek jogosultak, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot. Átmeneti segély: Szabályozása az önkormányzatok feladata. A szociális törvény annyit ír elő, hogy „a települési önkormányzat képviselő testülete a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére a rendeletben meghatározott átmeneti segélyt nyújt”.
27
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás: A szabályozása megegyezik az átmeneti segély szabályozásával, azzal a különbséggel, hogy ezt a gyermekvédelmi törvény tartalmazza.18
4.4 A segélyek csoportosítása
A segélyezési gyakorlatban a segélyek három fajtáját tudjuk megkülönböztetni. Az első csoportba a szabad felhasználású jövedelempótló vagy kiegészítő ellátási formákat soroljuk. Ezen ellátások sajátossága, hogy a családi jövedelem alacsony
szintjét
kompenzálják.
Szabad
felhasználásúak.
Ide
sorolható
a
munkanélküliek jövedelempótló támogatása, rendszeres nevelési segély, rendszeres gyermekvédelmi támogatás, rendszeres szociális segély, aktív korúak szociális segélye, időskorúak járadéka és az ápolási díj. Ezeket jövedelemkiegészítő segélynek nevezzük. A második csoportba tartozó elemek egy-egy szükséglet kielégítésében elszenvedett
hiányok
pótlását
segítik.
Két
szükségletet
sorolhatunk
ide
a
lakásfenntartást és az egészségügyi kiadásokat. Feltétele a relatívan alacsony, de a jövedelemkiegészítő segélyek jövedelmi küszöbértékénél magasabb jövedelmi szint. Ezek támogatások kötött felhasználásúak, vagyis csak meghatározott célra lehet őket felhasználni. Ide sorolható a lakásfenntartási támogatás, a közgyógyellátás és a mozgáskorlátozottak támogatása. A harmadik csoportba soroljuk az átmeneti segélyeket. Ide tartoznak az iskolai étkezési és tanszertámogatások, iskolakezdési segély, egyszeri gyógyszertámogatás, élelmiszercsomagok,
ruhasegélyek
és
több
más
önkormányzati
szabályozású
támogatások. Ezek közös jellemzője, hogy rendkívüli élethelyzetekben és létfenntartási gondokkal küzdő családoknak egyszeri alkalommal vagy néhány hónapon keresztül adják. A társadalom egyes rétegei az előbbiekben felsorolt három támogatási formán keresztül válhatnak segélyezetté.19
18
1993. évi III. törvény aszociális igazgatásról és szociális ellátásról 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
19
Monostori Judit: A jövedelmi szegénység és a segélyezés Magyarországon 1999-ben. In: Statisztikai szemle, 2001 79.évfolyam, 4-5 szám p.357-361
28
4.5 A segélyezési minimum Nehéz kérdés azt eldönteni, hogy mi tekinthető elégséges forrásnak. Az európai normák szerint elégséges forrás az amennyivel az emberi méltóságnak megfelelően összhangban lehet élni. Kérdés, hogy mit is jelent az „elégséges” kifejezés. Biztosan több mint amennyi a túléléshez szükséges. Konkrétabb választ ad a kérdésre a Központi Statisztikai Hivatal létminimum számítása, amely a rendszerváltás óta rendszeressé vált. A kilencvenes évek elején a létminimumot sokan nagyon alacsonynak és a szűkös megélhetéshez elégtelennek tekintették. Ma azonban túlságosan bőkezűnek tartják. A létminimumnak azt a szintet el kell érnie, amely a társadalmi tagság feltétele. A segélyezéshez kellően alacsony csak akkor lenne, ha a számítások során figyelembe vennék, hogy lehet naponta csak egyszer enni, reggel délben este kenyeret enni, nem használ meleg vizet, nem fűt és adós marad a villanyszámlával. Ilyen vagy hasonló életvitelre a szükség kényszeríti a szegényt. Ez kényszer és nem társadalmilag elfogadható
létminimum,
amely
átmenetileg
vagy
véglegesen
leszakíthat
a
társadalomról, de a túlélést lehetővé teszi. A létminimum nem csökkenthető le annyira, hogy az összeg összhangba legyen az állampolgári méltósággal az élethez szükséges forrásokkal és reális adminisztratív használható mérce legyen a segélyezésnél. Szívós Péter számításai alapján már 1993ban közel 300 milliárd forintra lett volna szükség ahhoz, hogy mindenki elérje a létminimumot. Az eddigi ismeretek alapján azt lehet mondani, hogy a mai források alapján nincs mód arra, hogy bármilyen létminimum mindenki számára biztosított legyen. Krémer 1993-ban hasonló következtetésre jutott. „ A léthez való jog elfogadása ma Magyarországon nem jelenthet európai értelemben vett elégséges forrásokat, ennek megfelelő szintet”. A mért jövedelmek és az árrendszer olyan mértékben elszakadt egymástól, hogy az a küszöb ameddig az álam forrásából az egyén illetve a családok jövedelmét ki kellene egészíteni ma nem kapcsolható megélhetési minimumhoz. A kiegészítés nem szüntetné meg a szegénységet csak annak legszélsőségesebb hatásai enyhítené. Ennek a megoldásnak az alapján el kellene egymástól választani a létminimum és a segélyezési küszöb fogalmát. Ez nem érvénytelenítené, a létminimum fogalmát a létminimum megmarad annak, ami eddig is volt. „ A létminimum társadalmi kategória, amely a társadalomban 29
szokásosan elfogadott, viszonylag civilizált, a társadalmi méltósággal és teljes jogú társadalmi tagsággal még összeegyeztethető minimális jövedelem szintjét fejezi ki. Nem biztosít jólétet, aki ezen a szinten van, az közel van a szűkölködéshez, de nem szegény a szó kirekesztő értelmében”. A létminimum számítását végző személy nem lehet tekintettel arra, hogy politikailag biztosítható e elég forrás a létminimum társadalom szintű eléréséhez az az politikailag független. A segélyezési küszöb ezzel szemben politikai kategória. „Politikai egyezkedés tárgya, amely a költségvetési források körüli társadalmi alku során formálódik. Annyi, amennyinek a garantált elérése a költségvetésből még mindenki számára biztosítható, aki e küszöb alatt van”. Hogy mennyi jut, erre a célra az a politikai partnerek akaratán múlik. A politikai kihívást az jelentheti, ha a létminimum, mint kategória megmarad, és folyamatosan összehasonlításra kerül a segélyezési küszöbbel. A politikai cél, hogy a két szint közeledjen egymáshoz. 20
4.6 A segélyhez való jogosultság feltételei A segélyezés egysége – egyén, család, háztartás A nukleáris családot egységnek tekintik. Egy háztartásban élő két nukleáris család esetén a jogosultságot külön kell elbírálni. Segélyre jogosult lehet mind két család vagy csak az egyik. Célja a tartási kötelezettség szűkítése és a háztartás stabilitásának erősítése. Ha az együtt élő teljes háztartás a jogosultság egysége a nyugdíjas idős házaspár kényszerülhet arra, hogy a velük élő fiatalokat eltartsa. A fogyatékos személy esetében a segélyezés egysége az egyén lehet. Források szempontjából figyelembe veendő egység A források figyelembevételénél el kell választani a folyamatos életvitelhez szükséges jövedelem forrásait a krízis szituációktól. A folyamatos életvitelhez szükséges jövedelemnél kérdés, hogy minden együtt élő családtag jövedelmét például a még szüleivel együtt élő gyerek keresetét is figyelembe kell e venni. Nagykorú gyermek esetén a válasz igen, kiskorú gyermek esetében pedig nem kéne figyelembe venni. Be nem számított jövedelem 20
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja. In: Esély, 1996 7. évfolyam 2. szám p.9-13
30
A magyar gyakorlat ezt a megoldást nem nagyon használta. A nemzetközi gyakorlatban azonban alkalmazzák. A tényleges kereset minimum 15 százalékától tekintenek el a segélyküszöb kiszámításakor. Magyarországon a minimum ennél magasabb szint lehetne vagy az átlagkereset meghatározott része, azaz a fix összeg.21 A vagyon beszámítása Az ingatlan és a pénz figyelembe vételét az indokolja, hogy ezek a szűkös megélhetés szempontjából nem számítanak alapfeltételnek. A tőkebeszámítást Magyarországon is alkalmazzák. Felvetődik a kérdés, hogy nekünk azokat az országokat kell e követnünk, ahol az ember akkor válik jogosulttá a segélyre, ha már minden tartalékát felélte vagy azokat az országokat, amelyek eltekintenek valamely biztonsági vésztartaléktól. A második lehetőség látszik a helyesebbnek, ami a magyar gyakorlatban is megtalálható. Magyarországon a lakás értékét egyik segélynél sem szabadna figyelembe venni, mert ez a fajta vagyon nem mozgósítható a létfeltételek károsítása nélkül. Ha valakit a lakása értéke kizár, a segélyezésből ezzel az állam azt sugallja, hogy az illető adja, el a lakását keressen egy olcsóbbat, majd élje fel a tartalékait és utána kaphatsz segélyt. Ez a megoldás csak azokban az országokban lehetséges ahol van lakáspiac. A problémára megoldás lehetne, ha különbséget tennének a fiatalok, családosok és idősek között. Teljesen eltekinthetnének a lakás értékének beszámításától a fiatalok és a családosok esetében. Idősebbeknél, ha a lakás értéke meghalad egy előre meghatározott értékküszöböt az állam által nyújtott segély ráterhelhető az ingatlanra. Az örököstől kölcsönként visszaigényelhető akár kamattal együtt. A gépkocsi és az egyéb ingó nem tartozna a szabályozás alá. A gépkocsi azért nem, mert az sok embernek jelent kenyérkereseti forrást.
4.7 A szabályozás kérdései 1.Jogi igazgatási keret Nemzetközi tekintetben 3 fajtáját különböztetjük meg. „Központi regionális szabályozás és adminisztráció, helyi adminisztráció és helyi diszkréció”. Hazánkban, tiszta formában egyik típus sem érvényesül. Van központi szabályozás, de a törvény irányelvek szintjén maradt. Ebből kifolyólag a helyi 21
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja. In: Esély 1996, 7. évfolyam 2. szám p.25-28
31
önkormányzatok jogosítványai többre szólnak, mint a helyi diszkréció. Rendeletalkotási jogköre széles, így a központi elképzeléseket felülírhatja. A segélyezés alulszabályozása hazánkban 2-3000 féle lehet. A helyi szinten történő segélyezés a nemzetközi viszonylatban nagyon ritka és szokatlan. Az önkormányzatok számára kedvező ez a megoldás, mert jelentős hatalommal ruházza fel őket a helyi lakosok megnyerése tekintetében. A helyi önkormányzatoknak erős érdekeik vannak e joguk fenntartásával kapcsolatban, ezért nehéz számukra a központi szabályozást célzó módosítások elfogadása. Ez a változtatás feltétele annak, hogy a segélyezés jogszerűbbé váljon. Célszerű lenne tehát a módosítás a mai szabályozási rendszerben. 2. A segély jogszerűsége és normativitása A nemzetközi szabályozások ezzel a kérdéskörrel nem foglalkoznak részletesen, mert a segély az országok többségében jogszerűen és meghatározott összegben jár. 3. A segélyek finanszírozása A segélyek finanszírozása Magyarországon a helyi önkormányzatok feladata. Ezen oknál fogva a segélyezési keret elfogyhat vagy különbség leget az önkormányzatok között. A helyi felelősség ebben a tekintetben nem nevezhető hatékonynak. A probléma megoldására számos alternatíva közül választhatunk. Ehhez kapcsolódnak a következő elvek: „a segélyezési keret nem fogyhat, el erről a központnak kell gondoskodnia. A közös felelősségnek közös finanszírozás, forrásmegosztás felel meg. Tekintettel a segélyigények
várható
növekedésére,
célszerűbb
a
ténylegesen
felmerülő
segélykiadások százalékos megosztása, mint az egyszerű központi támogatás. Minden forrásmegosztásnak vannak kockázatai. Elvileg lehetséges, hogy a források megosztása segély fajtánként eltér”.22 4. Az információ biztosítása A segélyezés alapja a polgárok informálása és a segélyezési rendszer átláthatóságának biztosítása.
22
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja. segélyezés néhány elvi kérdése. In: Esély 1996, 7. évfolyam 2. szám p.30-31 3-5 bekezdésig
22
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja, segélyezés néhány elvi kérdése. In: Esély, 1996, 7. évfolyam 2. szám p.29-31
32
Ez sajnos Magyarországra nem jellemző. A segélyezésről való tájékoztatásának sokféle lehetősége van, ilyen lehet például a média.23
4.8 A segélyezés ügyintézése Az első lépésben kerül sor a kérelem benyújtására. Nincs világossá téve, hogy a kérelem írásban is benyújtható pedig ez fontos lenne a mozgásukban korlátozottak számára. A környezettanulmány környezettanulmányhoz
törvény való
által
előírt
ragaszkodás
vagy indoka
megengedett az
lehet.
ügyféllel
A
szembeni
bizalmatlansággal indokolható. A második lépésben kerül sor a kérelem elbírálására. A kérelmeket többnyire laikusokból álló szociális bizottság bírálja el. A harmadik lépés felülvizsgálat, jogosultság és ellenőrzés. A felülvizsgálat folyamán megkövetelhető „a segélyt indokoló körülmények folytatólagos fennállásának bejelentése”.24
Az
ügyfél
személyes
meghallgatása,
amely
alkalmazható
környezettanulmány helyett, ha a kérelemmel kapcsolatban csalás gyanúja vagy pontatlanság merül fel. Negyedik lépés az ügyintézés ellenőrzése. Hazánkban intézményesen nem foglalkoznak az ügyintézés ellenőrzésével. Az ezzel foglalkozó intézmények és személyek végső soron lehetnének a számvevőszékek illetve az illetékes ombodsman. Ötödik lépés a fellebbezési lehetőség. Ha Magyarország áttér a normatív segélyezésre, annak tartozéka a független bírósághoz való fellebbezési lehetőség. Az eljárás lehetne két fokozatú. Célszerű lenne az ingyenes jogsegélyszolgálat igénybevételi lehetőségének kiépítése, hiszen ennek elemei részben megvannak a családsegítő központokban és a különböző jogvédő irodákban. Hatodik lépésben kerül sor a segélyezési folyamat nyomon követésére, monitorozására és értékelésére. A magyar közigazgatásban elmaradt szintű a
23
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja, a segélyezés néhány elvi kérdése. In: Esély, 1996, 7. évfolyam 2. szám p.31-34 2. bekezdés
33
folyamatok nyomon követése, a visszajelzések gyűjtése és a rendelkezések értékelése. az értékelés az újonnan bevezetett rendelkezések esetében szükséges lenne. 25
5. A transzferjövedelmek csökkentésében
szerepe
a
szegénység
5.1 A szegények arányának alakulása a transzferjövedelmek előtt és után A transzfer előtti jövedelmek tekintetében a háztartások közel fele található a szegénységi küszöb alatt. A piaci jövedelmek mellett a legfontosabb a saját jogú nyugdíj a szegénység elkerülése érdekében. Magyarországon az idős népesség száma magas és többségüknek alanyi jogon jár a nyugdíj. A szociális juttatások nélkül, amik a jövedelemtől függenek transzfer utáni jövedelmek alapján a lakosság 11 százaléka és a személyek 15 százaléka maradt szegény. A szociális juttatások szegénységenyhítő szerepe nem túl nagy. A szegénységi rés 2001 és 2003 között emelkedett. Ebből a jövedelmi szegénység mélyülésére lehet következtetni.
5.1.1 A transzfer előtti és utáni jövedelem fogalma „A transzfer előtti jövedelmek közé soroljuk a lakosság piaci jövedelmét”. Ide tartoznak még a vállalkozásból származó és tulajdonosi jövedelmek. „A transzfer előtti saját jogú nyugdíjat is tartalmazó jövedelmek a háztartások, a lakosság piaci jövedelmei mellett magukba foglalják a korábbi munkaviszonyhoz és vállalkozói jogviszonyhoz kapcsolódó, munkaadói és munkavállalói befizetéseken alapuló saját jogon járó nyugdíjakat is”26. A transzfer utáni jövedelem tartalmazza az egyén összes jövedelmét és a háztartás jövedelmét is.
25
Ferge Zsuzsa: A magyar segélyezési rendszer reformja 3. fejezet, a szegénység néhány elvi kérdése. In: Esély 1996 7. évfolyam 2. szám, p.31-34 26
Havasi Éva: A transzferjövedelmek szerepe a szegénység csökkentésében. In: Esély 2005/4 p.68
34
5.2 A transzferek hatása a háztartástípusok szegénységi arányára A nyugdíjas háztartások többsége szegénynek tekinthető a transzfer előtti jövedelmek alapján. A nyugdíjasok zöme azonban nyugdíjra jogosult. Így ők vannak a legnagyobb biztonságban. A gyermekes háztartások esetében a fő megélhetési forrásnak a munka tekinthető. Az ő esetükben 29 százalék tekinthető szegénynek. A gyermekes családok esetében a gyermekek jogán járó gyed, gyes, családi pótlék hatásaként ezen, családok szegénységi kockázata alacsonyabb. A munkanélküli háztartások tekintetében a szociális támogatások szegénységenyhítő szerepe igen magas. A helyi önkormányzatok nagyobb szerepvállalásának következménye a jövedelemhez kötött juttatások és a segélyezés szerepének növekedése. 2003-ban az egy főre jutó jövedelemből átlagosan havi 18 ezer forintot tett ki a szociális jövedelem. Magyarországon a nyugdíjasok magas számából adódóan a transzfer előtti jövedelmeket figyelembe véve sajnos nagyon magas a szegények száma.1,8 millió háztartás és 4 millió ember tekinthető jövedelmi szegénynek.27A jövedelmi egyenlőtlenségek növekedtek 2007és 2009 között hazánkban az eloszlási mutatók szerint. 2009-ben a népesség 13,9 százalékát tekinthetjük szegénynek Magyarországon. A korábbi évek összehasonlítása alapján azt látjuk, hogy 2007-hez képest mintegy 1,3 ponttal emelkedett a relatív jövedelmi szegénység. Magyarország 2020-ra azt a célt tűzte ki, hogy mintegy félmillió fővel fogja csökkenteni a szegénységben élők számát. 28
27
Havasi Éva: A transzferjövedelmek szerepe a szegénység csökkentésében. In: Esély 2005/4 p.66-79-84
28
Gábos András és Szívós Péter: Jövedelmi szegénység és anyagi depriváció Magyarországon. Társadalmi Riport 2010, Budapest, TÁRKI p.62
35
6.Összefoglalás Dolgozatom célja az volt, hogy bemutassam a társadalmunkban-szegénységben élők reménytelennek és sokszor kilátástalannak tűnő helyzetét, jellemzőit és az enyhítését szolgáló lehetőségeket hazánkban. A dolgozat első részében általános képet kaptunk arról, hogy mi is az a szegénység, hogy milyen típusai vannak és ismertetésre kerültek a mérésével kapcsolatos fogalmak is.
Ezek után szó volt a szegénységről általában, a
szegénység mérhetőségéről. Szó esett a szegénységpolitikáról, ami elviekben a szegénységenyhítésének céljából alakult ki. Ismertetésre kerültek a szegénységpolitika történelmi jellemzői és, hogy mi is az a szegénységpolitika és szó esett a koldulásról is. Megismerésre kerültek a szegénység enyhítését szolgáló és célzó néhány segélyezési lehetőség hazánkban a segélyek típusai és azok jellemzői, a segélyezést igénybe vevők köre, a segélyezési eljárások. Az utolsó fejezetben a transzferjövedelmekről volt szó a szegények aránya tekintetében. Ismertetésre került, hogy mi is az a transzferjövedelem és milyen típusai vannak és ezek a transzferjövedelmek milyen hatással voltak a különböző háztartás típusokra az elmúlt években.
A segély, mint a szegénység
enyhítését szolgáló megoldás csak átmeneti olyan megoldásokat kell találni, ami tartósan képes megszüntetni a szegénységet. Az egyik legjobb megoldás véleményem szerint a munkahelyek biztosítása akár még több közmunka program keretében vagy az oktatás lehet.
36
Irodalomjegyzék Dögei Éva és Ferge Zsuzsa (2002): A szubjektív szegénység és néhány társadalmi érték megítélése- az állam szerepe. Esély 2002/4 Ferge Zsuzsa (1998): Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Kávé Könyvkiadó, Budapest Ferge Zsuzsa (2006): Társadalmi metszetek, érdekek és hatalmi viszonyok, invidualizáció. Napvilág Kiadó Ferge Zsuzsa (1996): A magyar segélyezési rendszer reformja. Esély 7. évfolyam 2. szám Ferge Zsuzsa (1985): A tudomány szerepe a szegénység társadalmi kezelésében Magyarországon. Szociálpolitikai értekezlet 4-5/I-III. Ferge Zsuzsa (1996): A magyar segélyezési rendszer reformja, szegénység és segélyezés- tények, gyakorlati eljárások. Esély 7. évfolyam 1. szám Gábos András és Szívós Péter (2010): Jövedelmi szegénység és anyagi depriváció Magyarországon. Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest Havasi Éva (2005): A transzferjövedelmek szerepe a szegénység csökkentésében. Esély 2005/4 Jhone Ede (2009): Kávéházi beszélgetések a statisztikáról- a szegénység mérése. Statisztikai szemle, 82.évfolyam 12. szám Központi Statisztikai Hivatal (2005): A jövedelem, mint az anyagi jólét és a szegénység mérőszáma. Társadalmi statisztikai füzet 43. Budapest Kovács Attila (2010): A koldulás helyi szintű kezelése Magyarországon a dualizmus korában. AETAS 25. évfolyam 1. szám Monostori Judit (2001): A jövedelmi szegénység és a segélyezés Magyarországon 1999-ben. Statisztikai szemle 79. évfolyam 4-5 szám 1987.évi XVII. törvény a közösségek rendszeréről. Magyar Törvénytár 1869-1871, Budapest 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
37
1993. évi III. törvény: A szociális igazgatási és szociális ellátásról 1997.évi XXXI. törvény: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
38
