SZUROVECZ KITTI Smink nélkül Meglepetés

SZUROVECZ KITTI

Smink nélkül

Meglepetés

© Szurovecz Kitti 2010

Szerkesztette: Hegedűs Noémi Borítóterv: Czeizel Balázs Tipográfia: Kerényi Attila

ISBN 978-963-9710-67-2

Sanoma Budapest Könyvkiadás Megjelent a Sanoma Budapest Zrt. gondozásában 1037 Budapest, Montevideo u. 9. Tel.: 437-1100 Felelős kiadó: Szabó György vezérigazgató Könyvkiadás: Szemere Gabriella Nyomdai kivitelezés: Szekszárdi Nyomda Kft. Felelős vezető: Vadász József www. sminknelkul. hu www. szuroveczkitti.hu Megrendelhető a www.polc.hu online könyváruházban

Köszönetnyilvánítás Köszönöm Áginak, aki először elolvasta. Noéminek, a sok-sok biztatást, Lénának, aki érezte, hogy ebből könyv lesz, Bogáéknak, akik, míg írtam, vigyáztak a legnagyobb kincsemre, s köszönöm Neked, Gerim, hogy fejezetről fejezetre velem voltál azért, hogy ezt a regényt még a férfigyomor is bevegye! Leendő olvasóimnak pedig azt kívánom, szórakozzanak olyan jól, mint én, amikor írtam ezt a könyvet, aminek természetesen minden szereplője és történése a fantáziámban született. Szeretettel: Szurovecz Kitti

Reggel kilencre járt az idő, s az óra kíméletlenül csörögni kezdett. Szombati Lilla általában szeretett korán kelni, de nem akkor, amikor az előző éjjel a féktelen ivásról, táncról, majd szexről szólt Botonddal és a sleppjével. No persze az utóbbi csakis Botonddal. Lilla a saját ágyában ébredt, esze ágában sem volt a barátjánál aludni, s valahogy ezt a férfi sem kérte soha. Noha már két éve jártak, csak elvétve aludtak együtt. Lillának fogalma sem volt, hogy merre tart a kapcsolatuk, s ezt nem is akarta igazán tudni. Botonddal jó volt és ennyi. A férfinak hatalmas baráti köre volt, mindenki a hátsóját nyalta, és úgy látszik, megelégedett azzal, hogy egy szép és okos topmodell a barátnője, mert sosem faggatta a lányt azokról az időkről, amikor még nem fürdött a rivaldafényben. Botondot szemmel láthatóan nem érdekelte a múlt, csak a jelenben élt, aminek minden percét kiélvezte. Hogy konkrétan miből él olyan fényűzően, s miért keresi mindenki a kegyeit, Lilla nem tudta. Mindössze annyit, hogy valamilyen internetes bizniszben nyomul, s dől a pénz. A lány számára ez valahogy természetesnek tűnt: a számítógépek világában töretlen a fejlődés. Ahogy ezen a kába péntek reggelen az ágyában nyújtózkodott, Lilla agyán átvillant a kérdés: vajon jó irányba tart az élete? Vajon jó az, hogy minden olyan felszínes körülötte? Persze, hogy jó! Hiszen ha senki nincs közel, senki nem is tudja őt bántani. Meztelen testét a lepedőbe csavarva sétált ki pici fürdőszobájába, ami egyáltalán nem illett egy iszonyatosan sikeres modellhez. Hogy Botond hányszor nevetett a narancssárga kikericsmintás csempén és a halacskás WC-deszkán! Hányszor mondta: figyelj, Cica, nem tudom, miért ragaszkodsz ehhez a lukhoz, nem méltó már a státuszodhoz! Lilla azonban szerette kis pesti bérlakását a körgangos házban, és nem akart palotába költözni. Így volt jó neki, feltűnéstől mentesen, körülvéve megbízható idős szomszédnénikkel, akik időnként házi lekvárral kopogtattak be, vagy készségesen jelentették, ha fotóst láttak ólálkodni a ház körül.

Lilla megállt a tükör előtt, majd fintorogva konstatálta, hogy az esti kihágásnak megvan az eredménye: a szemei körül karikák sötétlettek, s az állán egy pattanás éktelenkedett. Miközben a kis piros pöttyön munkálkodott, azon töprengett, vajon mitől tartják őt olyan szépnek mások. Hiszen ő, ha valaki más volna, úgy elmenne Szombati Lilla mellett az utcán, hogy észre sem venné. Persze, a menedzsere, Ede mindig mondogatta neki: kislány, egy kis sminkkel ezer és ezer arcot lehet rajzolni rád, ez a te szerencséd! Lilla gyakorlott mozdulattal pattintotta be barna szemeibe a kék kontaktlencséket, ez a napi rutin része volt. Egyszer sem felejthette el, különben megnézhette volna magát. Mint ahogyan azt sem várhatta meg, hogy feketére festett hajkoronája alól csak egy kicsit is lenőjön az eredeti mézszőke szín, amit valójában régen nagyon szeretett. A lelke mélyén pontosan tudta, mi baja a tükörképével ezen a reggelen. Nem a kis pattanás a baj, hanem az, hogy nem lehet olyan, amilyen valójában. S az, hogy legszívesebben szembeköpné magát, hiszen hiába telt el már hat év, Lilla érezte, hogy sosem lesz képes megbocsátani önmagának. Persze, voltak napok, amikor mindez nem számított. Sőt, a sok munka miatt sokszor heteken át nem jutott eszébe a múltja, olyankor már-már egyenrangú embernek érezte magát másokkal, s a vakuk csattogása sem tűnt olyan ijesztőnek, az újságírók kérdéseinek kereszttüzében sem érezte a folytonos veszélyt. Ám ez nem az a reggel volt, amikor a nap mint nap hordott álarc győz. Lilla a mosdóba kapaszkodva kezdett zokogni, csak hosszú másodpercek múlva figyelt föl a telefon csörgésére. A mobil a The Show Must Go On című dallamot játszotta, s a lány könnyei között is nevetett a helyzet komikumán. Tudta, hogy Ede keresi, hiszen ezt a dallamot rendelte hozzá keménykezű menedzseréhez. – Halló – szólt bele amolyan orrhangon, a szemét törölgetve. – Megfáztál kislány? – hallatszott Ede jókedvű hangja a kagylóban. – Nem... csak most ébredtem… Miért hívsz? – Hú, de kedvesek vagyunk ma reggel! Hosszú volt az éjszaka? – kérdezett vissza megszokott cinizmusával a férfi. 5

– Nem hinném, hogy be kellene számolnom róla. Miért hívsz, elmondod végre? – Ha nagyon tudni szeretnéd, hát jó hírem van. Hosszú szünet. – Mondd már meg végre, mert a végén még bepisilek izgalmamban! – Ma reggel jött a telefon, hogy te leszel a Sztár születik háziasszonya. De ettől még ugyanúgy utálom, ha közönségesen beszélsz… – Ed… – most Lilla oldalán vált csöndessé a vonal. – Most meg mi bajod? – Bőgök… – mondta sírva-nevetve Lilla. – Kérlek, a heves érzelemkitöréseket mellőzzük. Tizenegyre legyél az irodámban, taktikai megbeszélést tartunk. Jó magasra feltornázzuk az áradat. Mire délben ideérnek a producerek, kitaláljuk a stratégiát. Csipkedd magad! Mire Lilla fölocsúdott, már senki nem volt a vonalban. Kattant a készülék, Edének szokása volt, hogyha a lány érzelmeket mutat, köszönés nélkül otthagyja, vagy lecsapja a telefont. Lilla már nem akarta megérteni Edét. Hat éve dolgoztak együtt, s már nem is próbálkozott, hogy közelebb kerüljön különös menedzseréhez. Megtiszteltetésnek vette, hogy a Talent modellügynökség vezetőjeként egyáltalán személyesen menedzseli őt. A legtöbb modellel az alkalmazottai foglalkoztak. Lilla hálát érzett a férfi iránt, hiszen neki köszönhette az egész karrierjét. Sőt, valamivel többet is: talán az életét.

1998. Füzesgyarmat Lilla kivette a matraca alól a hetek óta dugdosott kétszázötven forintot. Itt az ideje, hogy elköltse, hiszen a volt osztálytársai, a barátnői ma kinn lesznek a strandon, és őt is elhívták. Hogy mi munkájába került megmenekíteni ezt a kis pénzt! Már hetek óta nagyon várta a napot, hogy egy kicsit együtt lehessen a többi 6

lánnyal. Várta, hogy elmeséljék neki, hogy milyen a suliban, hogy készülnek az érettségire, míg ő a baromfifeldolgozóban robotol. Lilla két éve, azaz tizenhat évesen maradt ki a középiskolából, mert dolgoznia kellett. A családja ugyanis tönkrement anyagilag. Apja az olajiparban dolgozott, s a MOL beszüntette a fúrást a kistérségben. Sajnos Szombati Jozsó – a kisközségben így emlegették Lilla apját – nem fáradt túl sokáig az álláskereséssel: napszámba járt, de a cseresznyeszedésből vagy címerezésből szerzett pénz nem a családi kasszában landolt, hanem a kocsmai nyerőgépekben. Szegény feje nem tudhatta, hogy mindig a bank nyer! Lilla anyja pedig világéletében háztartásbeli volt, összesen három gyerek kötötte le, így sosem dolgozott, természetes volt számára, hogy a férje tartja el. Csakhogy ennek egyszer s mindenkorra vége lett. Az asszony pedig belebetegedett a nélkülözésbe, hamar kiderült, hogy nem túlélő típus. Remegő roncsként csattogtatta kötőtűit a kanapén, megesett, hogy még fürödni is elfelejtett. Lilla hordta a kistestvéreit óvodába, mosott, takarított, főzött, nyugtatókat és kedélyjavítókat íratott az orvossal az anyjának. Volt, hogy kéregetett ezt-azt a szomszédoktól, ha már az ennivalóból is kifogytak. Végül egyértelművé vált, hogy tennie kell valamit, nem hagyhatja, hogy a kistestvérei éhen haljanak! Elköszönt a lányoktól a gimnáziumban, és jött a baromfifeldolgozó, plusz hajnalonként a reklámújságok kihordása. Strapás élet volt, és nem is túl fényűző. Nem jutott valami sok mindenre, de legalább étel volt az asztalon. Lilla gyorsmérleget vont az életéről: még nincs húszéves, senkire és semmire nem számíthat, nyakán a beteg anyja, a két testvére és a szenvedélybeteg apja, aki rendre feltűnik a szobájában az éj leple alatt, hogy újabb és újabb összegeket csikarjon ki a nyerőgépek etetésére. Ha anyja nem adott pénzt, jött a pofon. Ha Lilla sem, jött a következő. Apja a két kicsit is gyakran felverte részeg követelőzésével. A fiatal lány egy ideje már konyhakéssel a párnája alatt aludt… De ezt az egészet most elfeledheti néhány órára! S ott lesznek a lányok, akik gondtalanul fecsegnek majd suliról, fiúkról, ruhákról! 7

Lilla gyorsan elköszönt az édesanyjától, aki a szokásos közönnyel az arcán fogadta a hírt, hogy lánya elmegy. – Anyu, a strandon leszek. Későn jövök, buli is lesz. – Ne maradj el soká, még nem vagy tizennyolc – felelte az anyja. – Anya, két hónapja múltam tizennyolc… – Lilluskám... én... én úgy sajnálom. – Nem baj, anya. Tudom, a gyógyszereid teszik. Szia! – Lilluskám, kellene pénz a villanyszámlára… – Anya, a múlt héten adtam… – Apád nem fizette be… – Anya, nem tudok már adni… nincs miből… Nem bírom, nincs több pénzem!!! Az utolsó szavakat már ordította a lány, és dühös könnyek között csapta be maga után az ajtót. Kopott kis táskájában a bikinijével s egy törülközővel, zsebében a hőn áhított strandjegy árával igyekezett oda, ahová két barátnőjével, Zsanettel és Ildivel megbeszélték a találkozót. Letörölte a könnyeit, s elhatározta, hogy a következő órákban csak azért is jól fogja érezni magát. A lányok pedig egyszerűen fantasztikusak voltak, s úgy örültek Lillának, hogy az néhány órára minden baját elfeledte. Meséltek neki arról, milyen volt a szalagavató, hogy hányszor megemlékezett róla az osztályfőnök, mennyire sajnálja, hogy ki kellett maradnia. Merthogy Lillánál nem szavalt senki szebben az iskolai ünnepélyeken, nem volt jobb szervező, hiányzott mindenkinek. Egy fa árnyékában heveredtek le a strandon. Idő közben Zsanett barátja is csatlakozott hozzájuk, aki friss limonádét vett nekik. Rögtön kiderült, hogy az ital egy kicsit meg van spékelve alkohollal, ám ezt senki nem bánta: lévén nagykorúak, és azért jöttek, hogy kiengedjék a gőzt. Lilla, miközben a maga koktélját kortyolgatta, elmerengett azon, mennyire más az életük a többieknek, mint neki. Homályosan derengett még, milyen volt gyereknek lenni, amikor az apja rendesen dolgozott, és nem volt szenvedélybeteg. Sosem éltek fényűzően, de a kislány emlékezett, hogy voltak víg napjaik. A sok mese és játék, a tollasozás anyával 8

az udvaron, s amikor apa énekelt és gitározott neki. Mintha csak egy másik kislány lett volna, nem ő maga! S most, míg a társai önfeledten buliznak, érettségiznek, készülnek a főiskolára, rá vajon milyen élet vár? Gürizhet éhbérért a csirkefeldolgozóban, és elfelejtheti, hogy vannak álmai! Lillának hányingere támadt, ha csak a véres csirkehúsra, a kopasztott csirkék bőrére gondolt. Munkaidő után hiába súrolta szappannal a testét, azt a szörnyű szagot sosem tudta teljesen lemosni. Esélyem sincs kitörni innen. Hiszen hová mehetnék? – gondolta. Kislány korában sokszor látta Geszler Dorottyát a tévében. A szépségkirálynőből lett műsorvezető volt a példaképe, mindig az ő útját szerette volna követni. E percben azonban siralmasan nézett ki a jövő, s nevetségesnek tűnt ez a régi terv. A csirkés lány a tévébe vágyik! Szánalmas – gondolta. Merengéséből Zsanett barátjának hangja riasztotta föl. – És te, Lilla? – Bocs, nem értettem mit kérdeztél, nagy itt a hangzavar… – Arra gondoltunk, át kéne menni a bárhoz bevágni még néhány pezsgőkoktélt az esti partizás előtt. Benne vagy? Lilla gyors fejszámolást végzett. Noha tudta, felesleges, mert egyetlen pezsgőkoktélra való pénz sem volt már nála. Azonban önérzetesebb volt annál, mint hogy meghívassa magát. – Menjetek csak. Ritkán iszom, kicsit rossz a gyomrom a koktéltól. Napozom egy kicsit, aztán utánatok megyek… – Te tudod, csak le ne maradj az alkoholszintben, mert a végén még te fogod furán érezni magad… – nevetett a fiú, majd elindult a két másik lánnyal a bár irányába. Lilla leheveredett a plédre és úgy döntött, hogy pihenni fog. Miközben igyekezett kikapcsolni a gondolatait, fogalma sem volt arról, hogy hosszú lábaival, dús, zabolázatlan szőke fürtjeivel milyen vonzó teremtés. Fáradt volt, hiszen előző éjjel dolgozott, nem csoda, hogy az a kis ital elbódította, és a napon könnyű álomba szenderült… ∗ 9

Salim Araz már vagy félórája figyelte a kis szőkeséget a bárpult mellől. Ma azért jött ide, hogy találjon egy lányt, s most örült, mert úgy érezte, megvan a megfelelő áldozat. Salim ismerte már ezeket a kis fiatal pofikákat. Ha szomorúság van a szemükben, akkor talán szeretnének megpattanni otthonról. Ha otthagyta őket a fiújuk, akkor meg azért. Ha nem sikerültek a suliban a vizsgák, hát azért. S miért ne vele, Salimmal pattannának meg? Most, hogy a kicsi lány egyedül maradt, a férfi tudta, cselekednie kell. Bízott benne, hogy nem lesz vele nehéz dolga. A fővárosban megesett, hogy már a fiatal lányok is pontosan tudták, mit jelent a konzumálás. A vidéki libuskák sokkal naivabbak voltak, rendre bevették, hogy csak kísérgetni kell a gazdagokat, s néha egy kicsit táncolni. Salim a szokásos szöveggel kezdte… – Szia, bocsánat, beszélhetnénk pár percet? Általában nem szoktam idegen lányokat megszólítani, de most muszáj kérdeznem valamit... Lilla a szundikálásból feleszmélve, hunyorogva nézett a nála jóval idősebb, erős akcentussal beszélő arab külsejű férfira. – Mit szeretne? – Munkát szeretnék ajánlani neked. – De nekem már van munkám. – S hol dolgozol? – érdeklődött a férfi. – Öööö…hát, csak…egy gyárban – Lilla szégyellte bevallani a baromfifeldolgozót. – Nem jársz iskolába egyáltalán? – Kimaradtam. – Salim ujjongott. Úgy látszik, a kis csinoskának zaklatott a háttere, vagy egyszerűen nem tartja fontosnak a konvenciókat. A kerítő érezte, könnyű dolga lesz. Hogy fogják imádni a főméltóságok ezt a kis cukorfalatot! Ráadásul szöszi. Salim tudta, hogy nagy dicséretben, de lehet, hogy még extra pénzjutalomban is részesül, ha ezt a magyar kislányt magával viszi. – Gondoltál már arra, hogy híres modellként milyen sokat kereshetnél? Sokkal többet, mint abban a gyárban, ahol dolgozol – érvelt Salim. 10

– Maga tudna ilyen munkát? – kérdezte gyanakodva a lány, miközben felült a pléden. A férfi örömmel konstatálta, hogy telt, izgató mellei vannak. – Nos... közvetlen ilyet nem. De olyat igen, amin keresztül elérheted ezt. Tudod, én ügynökként dolgozom. Külföldi munkát intézek olyan lányoknak, akik többre szeretnék vinni, mint hogy gyárban dolgozzanak. – S mit kellene csinálni? – Óh, a munka maga nem nehéz. Csak kedvesnek kell lenni, és rendezvényekre elkísérni embereket. Szórakoztatni őket, megjelenni velük. Esetleg és néha egy kicsit táncolni. Ennyi lenne az egész. Persze a szállást, az ellátást biztosítom, s dollárban adom a fizetést. Lilla nem nagyon törődött pénzügyi dolgokkal, de azt tudta, a dollár sokkal, de sokkal többet ér a forintnál. Ám a fejében megszólalt a figyelmeztető csengő: olvasott már efféle munkákról, gyakorta kapcsolatba hozták velük a szexet, ami nemigen tetszett a lánynak. Nem magával a szexszel volt baja: egyszer már csinálta a volt barátjával, Petivel. Igaz, nem igazán élvezte a dolgot, csupán a fiú forró testének közelsége esett jól neki. Peti azonban elment Angliába cserediáknak, s ezzel vége is lett, Lilla pedig azóta nem szerzett szexuális tapasztalatokat. Visszazökkent a valóságba, ahol az olajos bőrű, mosolygós szemű, megbízható ábrázatú férfi várakozva nézett rá. – Nem szeretnék pénzért szexelni – jelentette ki kerek perec a lány. Salim felnevetett. Ez a lány nem buta, és nem is fél nevén nevezni a dolgokat! – Ki mondta, hogy kell? Látom, nem ejtettek a fejedre. Nézd, ez a munka annyi, amennyit te bevállalsz. Értelemszerűen, minél többet vállalsz, annál több a pénzed. Ami nem egy gyári fizetés! Szerintem neked nagy szükséged van a pénzre… – Ezt meg miből gondolja?! – csattant föl Lilla, és könnyek gyűltek a szemébe. – Rám van írva talán? Menjen innen, mégis mit gondol, mit tud maga az én életemről? – Óh, ezer bocsánat, ha a kisasszony lelkébe tiportam… De talán mégis igazam van… A mai napot még itt töltöm a strandon, a Gara 11

Hotelben alszom. Reggel hétkor a főtérről, a régi Áfész bolt elől indulunk egy fekete Mercivel. Jön egy másik lány is. – Ki az? – kérdezte kíváncsian Lilla. – Ha úgy döntesz, velünk jössz, a hátsó ülésen majd megtudod. – S hová mennek? – Néhány napos budapesti felkészülés után irány a napfényes Dubai, a milliárdok földje, a szülőhazám. Apám arab, anyám magyar. Ott élnek ők is. Mondhatom neked, kislány, az egy csodavilág! De te itt akarsz maradni abban a gyárban, pedig királynőként bánnának veled az én hazámban… Hát viszlát! Salim amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan el is tűnt. Lilla magára maradt a gondolataival. Nem volt már kedve a többiekhez, a szórakozáshoz, hiszen annyira, de annyira kilógott közülük! Elvégre egyik volt diáktársának sem volt olyan gondja, hogy holnap vajon mit esznek a testvérei? Heverészett még a napon egy félórát, majd feltűnésmentesen felöltözött, és köszönés nélkül elindult hazafelé. Otthon a szokásos kép fogadta: a régi Videoton tévé bömbölt, két kisöccse veszekedett, anyja a kanapén üldögélt révetegen. Lilla csak közelebb lépve vette észre, hogy sír. A lakásban émelyítő cefreszag érződött. – Apa megint részeg? – kérdezte Lilla félve. – Alszik. – Bántott? Anyja csak fáradtan legyintett. – Nem ez a nagy baj. – Hát akkor mi van, anya, mondd már! – Lilla megrázta anyja vállait. – Kiraknak bennünket innét. Hiába költöd te ennivalóra az összes pénzedet, ha apád már háromhavi albérlettel és rezsivel el van maradva. Nemrég volt itt a főbérlő! Ha két héten belül nem fizetünk, pakolhatunk, ez az utolsó határidő! Lilla, ez rengeteg pénzt! Honnan szerezzünk ennyit! Te hónapok alatt sem keresed meg… – Miért én? Miért csak én? Miért mindig csak én? – kiabálta Lilla magából kikelve. – Elegem van! El akarok innen menni. Én ezt 12

nem tudom tovább csinálni! Én nem tudlak benneteket eltartani! Anyu, te beteg vagy! Apu meg alkoholista! Ha nem szeditek össze magatokat, ez sosem fog változni. Én nem tehetek semmit… – sírta keservesen Lilla. Vagy fél órán át gubbasztott a földön, fejét a kiült régi kanapéra hajtva és zokogott. Tudta, hogy anyja, mint mindig, most is tőle várja a megoldást. Lillának hirtelen eszébe jutott az arab férfi a strandról… Fekete Merci…reggel hét… S ha elmenne? Irtózott az erotikus munka gondolatától is, de tudta, csak így teremthetné elő pár nap alatt azt a rengeteg pénzt. S ha ezt csinálná, mindig küldhetné eleget haza az anyjának s a kisfiúknak. No de a saját testét mégsem bocsáthatja áruba! Ám ott messze, talán nem nyomasztaná őt úgy a létbizonytalanság… – cikáztak a gondolatai. – De nem, egyszerűen nem lehet belőle kurva! Ugyanakkor úgysem tudná meg senki! Idehaza csak azt látnák, hogy Szombatiék milyen szépen helyrerázódtak! De nem, ezt mégsem teheti meg… Lillában aznap éjjel megfogalmazódott egy gondolat. Méghozzá az, hogy az erkölcseiből nem fogják tudni kifizetni a lakbértartozást. De a csirkeüzemi pénzéből sem. És Szombati Lilla másnap reggel már háromnegyed hétkor elindult az Áfész bolt felé. Kis utazótáskával, rettegve az ismeretlentől, s attól, hogy ez a kaland rosszul sül el. Kiosont a házból, édesanyjának kis cetlit hagyott az asztalon: Anyu! Most egy időre el kell mennem valahová, ahol többet tudok keresni, mint a gyárban. Kérlek, nyugodj meg, meglesz a pénz! Hamarosan jelentkezem! Bocsáss meg, hogy nem beszélem meg veled! Lilla Amikor begördült a fekete autó, arra gondolt, ezt sosem fogja magának megbocsátani, de mentségéül szolgáljon, hogy csak a családjáért teszi. – Üdvözlet a csapatban kislány! Tudtam, hogy eljössz! Hidd el, nem bánod majd meg – ezekkel a szavakkal tessékelte be a reszkető lányt az autóba Salim. 13

Lilla beült és látta, hogy nincs egyedül: egy csinos, húszas éveiben járó szintén szőke lány volt mellette. – Szia! Ne félj! Bízz Salimban! Tudod, már másodjára megyek vele Dubaiba. Nemrég hazajöttem, mert meg akartam javulni, de ráébredtem, hogy nem akarok én itt élni a gányban! Ja, Barbara vagyok, de szólíts csak Barának, mint mindenki. Nézd a dolog jó oldalát: rengeteget fogunk napozni, és nem lesznek filléres gondjaink! Lesznek szabad óráink is, amikor fölfedezhetjük a környéket, és el sem tudod képzelni, micsoda ruhákban járunk majd! No, ne pityeregj! – És... mindent kell csinálni? – kérdezte remegő hangon Lilla. Barbara csak szomorkásán mosolygott, de nem válaszolt. Helyette a volánnál ülő Salim szólalt meg: – Csak amennyit akarsz! Ne félj kislány, szerintem szeretni fogod az új életed! Lilla annak azért örült, hogy Barbara első látásra szimpatikusnak tűnt. Hamarosan beszélgetésbe elegyedtek, s közben a kocsi maga mögött hagyta a lány kicsiny szülővárosát.

2006. Budapest Solymos Zoltán fontos találkozóra készült. Ezért is idegesítette aznap reggel különösen, hogy a felesége a fürdőszoba ajtajában állt, és folyamatosan mondta a magáét. Arról, hogy mennyire nincs kibékülve az életével! Nők! Ki érti őket? A seggüket kinyalhatod, és mégsem elég semmi. Itt van Hélia: csinált neki négy gyereket, párizsi bevásárlóutakkal kényezteti, a feleségeként mindenki tiszteli őt, de nem, a bolond asszonynak semmi nem elég! Ő dolgozni szeretne! Meg önmegvalósítani! Ezzel az ostobasággal fárasztja őt már hónapok óta. Zoltán érezte, hogy legszívesebben a felesége arisztokratikus orrára csapná a fürdő ajtaját. – Zoli, nem igaz, hogy nem értesz! – kiáltott fel hevesen Hélia. – Negyven vagyok, elszálltak fölöttem az évek, és itthon ülök már időtlen idők óta, semmit nem értem el a szakmában! – És a gyerekeid? Ők semmit nem érnek? – vágta oda Zoltán. 14

– Jó ideje mást sem teszek, csak szülök, pelenkázok, gyerekzsúrokat szervezek, jelmezt varrok és játszótereken ücsörgök. – Ha meg nem, akkor fodrásznál vagy pedikűrösnél, tornázgatsz, esetleg a barátnőiddel lötyögsz! Jaj, de rossz neked! – nevetett fel cinikusan Zoltán. – Kinevetsz, kigúnyolsz, nem veszel komolyan! Vissza fogok térni a szakmába, majd meglátod! – Igen? – meredt rá Zoltán. – És mint micsoda? Remekül festenél a huszadrangú szerkesztőcskék között a cégnél! Ennyi kihagyás után nem lehetnél más, és én segíteni nem fogok neked! Hogy venné ki magát a beosztottaim szemében, ha a feleségemnek csinálnék egy állást? – Nem kell a segítséged, elmegyek akár a napi talkshow-hoz is! – vágta oda önérzetesen Hélia. Zoltán megragadta az asszony karját. – Addig élsz! Normális vagy, Hélia? Itt ülsz a habos torta közepén, tudod te, hogy hányan cserélnének veled? Te meg vissza akarsz kerülni a mókuskerékbe! Örülj neki, hogy nem kell robotolnod! Felejtsd el végre ezt az őrültséget, és vidd el a két kislányt Milánóba, még nem vettél nekik tavaszi ruhákat, és mindent kinőttek! Még ilyet! Az én feleségem nem fog dolgozni, és téma lezárva! – De mennyire hogy fog! – vitatkozott a nő. Zoltán erre kitessékelte őt a fürdőből. – Fontos találkozóm lesz. A tehetségkutató műsorvezetőjével egyezkedünk a pénzt illetően. Hélike, hagyjál most! Át kell gondolnom a dolgokat, mielőtt… – Akkor is dolgozni fogok! – Akkor drágám, ha nem tartod be a szabályokat, ne feledd, könnyen kieshetsz a cukrosdobozból – jelentette ki nyugodtan Zoltán, majd becsukta az ajtót. Szemügyre vette magát a tükörben. Ötvenöt éves volt, de fiatalabbnak tűnt a koránál. Áradt belőle az életerő, a siker. Hélia ezt egész egyszerűen a siker kisugárzásának nevezte. Solymos Zoltán, a legnagyobb kereskedelmi tévécsatorna egyik főrészvényese és egyben producere maga volt a hatalom. 15

Fölvette az ingét és megkötötte a nyakkendőjét. Attól, hogy ma személyesen is megismerheti Szombati Lillát, jó kedve kerekedett. Feleségével ugyanis már jó ideje nyitott házasságban éltek, s ez a fiatal, párductestű modell lány izgatta a fantáziáját. Nem véletlenül választotta ki őt a Sztár születik háziasszonyának. Zoltán a házból a garázsba menet annyira a gondolataiba merült, hogy köszönés nélkül távozott. Nem láthatta, hogy Hélia sírva nézi az ablakból a távolodó luxusterepjárót. ∗ Selmeczi Ede csupa üveg és króm irodájában ült, és egy worddokumentumba gépelte azokat a dolgokat, amikhez ragaszkodott Lilla új tévés szerződésével kapcsolatban. Szerette leírni a kérdéseit, a gondolatait, az ötleteit, a számokról nem is beszélve. Egy profi menedzser semmiről nem feledkezhet meg. Az órájára pillantott. Még húsz perc, és mindenki megérkezik. Ede tudta, hogy Lillus az ígérete ellenére nem jön hamarabb, s az utolsó pillanatban fut majd be üdén, csinosan, azzal a nem mindennapi, lényéből áradó eleganciával, ami miatt a kamera úgy szereti. S ami miatt ő maga, Ede is odavan érte évek óta. Persze a nő ebből a vonzalomból mit sem vett észre. Ede életében volt egy aranyszabály: sosem kezdett randizni az ügynökség modelljeivel! Édesapja, egy menő magánklinika tulajdonosa hamar megosztotta Edével a munkahelyi szerelemmel kapcsolatos tragikus kimenetelű tapasztalatait: beosztottal soha. No, nem mintha apjának olyan sok kapcsolata lett volna! Szülei szinte sülve-főve együtt voltak, egy ideje még a magánkórház marketingügyeit is Ede édesanyja intézte. Sosem látott apjánál és anyjánál boldogabb párt. Az ő családjukban szeretet volt, mindig minden rendben volt, egy hangos szó nem hangzott el soha, s Ede emiatt a kiegyensúlyozott háttér miatt igen szerencsésnek érezte magát. Ugyanakkor konzervatív, ám kissé sznob szüleinek megvoltak az elvárásaik egy szem fiuk felé. S Ede mindent megtett a kedvükért: volt három diplomája, négy nyelven beszélt, egy menő modellügynökséget vezetett, ráadásként pedig néhány éve feleségül vette a szintén kitűnő családban nevelkedett dr. Simon Nóra pszichológusnőt. Nem volt ez szerelmi házasság 16

Ede részéről, de ezt még önmagának is csak ritka alkoholmámoros pillanataiban merte bevallani. Ede a lelke mélyén pontosan tudta, hogy valójában hazugságokra épül a magánélete. Ám a neveltetése, a szüleitől kapott konzervatív értékrend nem engedte, hogy kitörjön a szigorú elvárások börtönéből. Gyávaságát különösen azokban a percekben sajnálta, amikor Lilla csupán karnyújtásnyira volt tőle. Hányszor fordult elő, hogy kettesben tárgyaltak, s ő legszívesebben megsimogatta volna a nő puha fénylő haját! Hányszor képzelte el, milyen lenne ajkával érinteni a selymes, porcelánszínű arcát! Hogy milyen volna a karjába venni a törékeny kis testét, megérinteni azokat a formás, szép ívű melleket… Amikor azonban Lilla, s ezzel együtt a lány nem mindennapi megjelenése eszébe jutott, sajnos rögtön beugrott egy másik kép is. Egy kép, ami nem hagyta nyugodni, egy álom, ami éjjelente néha kísértette őt. A múlt. Az, hogy hol, milyen körülmények között látta először a gyönyörű lányt. S ez az, ami miatt el kell nyomnia magában mindenkor a Lilla iránti érzéseit. Hiszen ha ők egy pár lennének, s valaha fény derülne a múltra, szegény szülei szégyenükben többé nem mernének utcára menni... s talán ő maga, Ede sem…

2000. Egyesült Arab Emírségek, Dubai A Burdzs al – Arab Hotel még káprázatosabb volt, mint gondolta. Ede már az érkezéskor megállapította, hogy az interneten látott képek messze nem adják vissza azt a pompát, ami a valóságban itt látható! Már vagy két órája csak szétnéztek a monumentális épületben, s Ede szeme megtelt a sok szépséggel. A legimpozánsabb magyar szálloda is szánalmas kulipintyó ehhez képest! Apja arab páciense, aki elintézte neki, hogy egyik haverjával együtt a káprázatos szállodában tölthessen néhány napot, még egyéb meglepetéssel is szolgált. – Fiúk, vacsorázzatok meg a Muntaha étteremben, s ha kilebegtétek magatokat a tenger felett kétszáz méterrel, akkor egy 17

másféle lebegést is biztosítani tudok nektek ma estére, ha értitek, mire gondolok… – kacsintott az arab férfi. Ede pedig mosolygott. Egyrészt az ajánlaton, másrészt Musztafa angol kiejtésén, amit iszonyú viccesnek talált. – Ó, tehát a szobánkban is vár bennünket meglepetés? – kérdezte nevetve Ede barátja, Tamás. – Fiúk, olyan meglepetés, amilyennel könnyen szót is értetek – tette hozzá sejtelmesen Musztafa, majd elkísérte az étteremhez újdonsült magyar barátait. A gazdag arab férfi nagyon megkedvelte Ede plasztikai sebész apját, aki Budapesten rendbe hozta az egyik felesége arcát. Az asszony ugyanis egy autóbalesetben csúnya sérüléseket szenvedett. Musztafa pedig olyan hálás volt a magyar orvosnak szép asszonyáért, hogy rögvest meginvitálta őt és családját az unokafivére szállodájába. Úgy alakult, hogy Selmeczi doktor bokros teendőire hivatkozva a fiát küldte el. Hát, akkor igenis a fiatalember kedvében kell járnia! S ha ezek a fiúk meglátják az ő meglepetését! Musztafa egy-egy Dubaiban dolgozó magyar konzumnőt csempészett a szobáikba. Ede és Tamás csak ültek a lenyűgöző étteremben, szívták magukba a sok csodát. Miután rendeltek, Tamás a barátjához fordult. – Rendeld be a legdrágább kaját, szívd el a legjobb szivart, és kúrd meg a legjobb spinét ebben a kócerájban. Rád fér! – Ne légy közönséges! – intette le tréfásan Ede. Csípte Tomi szókimondó stílusát, ugyanakkor zavarba is hozta őt, ha a srác nevén nevezte a dolgokat. Ugyanakkor érezte, Tamásnak igaza van: ez alatt a néhány nap alatt ki kell engednie a gőzt, hiszen feszült heteken van túl. Olyan projektbe futott bele, amire egyelőre nem talált megoldást. – Különben meg igazad van Tomi. Lehet, tényleg jó megoldás, ha leeresztek kicsit. Ez az első olyan üzletem, amikor nem tudtam elsőre kielégíteni a megrendelők igényeit. Sőt, másodikra sem. Nem tudom, mondtam-e, egy nemzetközi kozmetikai cég jön nyáron Magyarországra, a Chrystal. A bevezetőkampányukhoz keresnek 18

egy új arcot. Azon vagyok kiakadva, hogy nem tudják megmondani kit is keresnek! Vazze, egy különleges stílust keresnek, erről papolt a tulaj. Olyat, mint ami megvolt Grace Kellyben vagy az öngyilkos szépségkirálynőben, Molnár Csillában. Az édes mindegy, szőke, barna vagy fekete, de egy igazi jelenséget akarnak. – Ed, nem igaz, hogy nincs az adatbázisotokban egyetlen ilyen lány se! Nem hiszem, hogy tízezer punciból egy sem nyerő! – méltatlankodott Tamás, s nagyot kortyolt a Black Labelből. – Már vagy tíz lány portfolióját elküldtem nekik, de eddig egy sem jön be. Azzal érvelnek, egyik csajnál sem volt együtt a titokzatos, a szexi, az elegáns nő, aki által el akarják adni a népnek a kenceficéjüket. Tomi, pénz nem számít, ha visszamentem Pestre, valahonnan le kell akasztanom egy ilyen lányt. A fél szakma rajtam röhögne, ha hagynék elúszni egy ilyen bizniszt. Ez a cég világszerte ismert, egy aranybánya lesz itthon is, azt mondják… – morfondírozott Ede. – Na jól van, itt a vége a szakmázásnak, hajtsd föl cimbora, aztán irány a keleti éjszaka! Azzal úgysem leszel beljebb, ha itt idegeled magad! Pár nap itt a tutiban, és meglátod, jönni fognak az új ötletek! Ede igazat adott Tamásnak, és minden erejével azon volt, hogy újra kilépjen a problémájából. Nem volt nehéz dolga, hiszen az étteremben elkezdődött a hastáncosnők szexi műsora: a fiúk whiskey-t szopogatva figyelték őket, s Ede gondolatai elkalandoztak: vajon milyen lány vár majd rá a hotelszobájában? Ede még sosem volt együtt kurvával, s noha az elvei tiltakoztak, izgatta a dolog. Pláne, hogy egy ideje nem volt állandó kapcsolata, határozottan érezte, ha tetszeni fog neki a szobájában várakozó meglepetés, ő bizony nem lesz a jó dolgok elrontója… Később, enyhén illuminált állapotban toporgott az ajtó előtt, és pocsékul érezte magát, hogy zavarban van holmi örömlánytól. A francokat! Mivel a nő arab lesz, beszélgetni úgysem nagyon fognak, a teste pedig nem hagyja cserben. Belépve azonnal meghallotta a lágy, halk keleti zenét, megérezte a füstölő nehéz illatát, ami szétáradt a zsigereibe… 19

A baldachinos ágy felé nézett, s ott feküdt ő. Csipetnyi piros tangában, s átlátszó tüllköntösben, elmélyülten olvasott egy magazint. Göndör, szőke haja a vállára hullott, telt, feszes keblein a rózsaszín kis bimbók csak úgy meredtek előre, Ede pedig határozottan érezte, hogy feszül a nadrágja. Egy gyönyörű, fiatal, európai nőt látott maga előtt, aki arisztokratikus vonásaival egyáltalán nem illett a környezetébe, mégis észveszejtőén izgató volt. Csak akkor vette észre Edét, amikor az közelebb lépett az ágyhoz. – Oh, hello – mondta halkan, s elmosolyodott. A magazint az ágyra ejtette, kezeit a férfi felé nyújtotta. – My name is Lilly. Come one, please… Ede közelebb ment, és félrehúzta a baldachint. Csak állt a lány előtt, aki kigombolta az ingét, s nyelvét végighúzta a hasán. A lány a farmert a fogaival gombolta ki, izgatóan harapdálta a férfi bőrét, egyre lejjebb és lejjebb húzta a nadrágot. Ede élvezte az érintést, és már-már azon volt, hogy a lányt a hajánál fogva kényszeríti, hogy végre vegye őt a szájába, amikor a tekintete egy pillanatra az ágyon heverő magazinra siklott. Ede azonnal észrevette, hogy az ott egy magyar ismeretterjesztő újság legfrissebb száma. A repülőgépen ő maga is ezt olvasta. Rögtön kitört belőle a kérdés: – Te magyar vagy? A lány meglepetten hátrahőkölt, amint meghallotta az anyanyelvét, de továbbra sem nézett az idegen férfi szemébe. Az ágy legtávolabbi sarkába kucorodott. – Igen – válaszolta csöndesen. – S miért nem nézel rám? – Mert szégyellem magam. Nézze, gondolom, nem beszélgetni jött ide. Tekintsünk el a ténytől, hogy egy országból származunk, és folytassuk, amit elkezdtünk… Edének azonban megmagyarázhatatlan okból elment a kedve az egésztől. Nem értette a saját testét: itt van ebben a szobában, az egyik legszexisebb teremtménnyel, akit valaha látott, a farka úgy 20

áll, hogy jeget lehetne vágni vele, és valami miatt mégsem akar vele lefeküdni… – Most mire vár? Jöjjön ide, ígérem, nem fogom megharapni… – szólalt meg tettetett ártatlansággal a lány. Ede alaposabban is szemügyre vette a kis nőt, aki most rámeredt a nagy szemeivel… Aki annyira nem volt idevaló. Hiszen olyan törékeny, a gyönyörű elefántcsontszín bőrével, azokkal az őzikeszemekkel, a szőke hajzuhataggal! – Tudja, ahogy magára nézek, jobban el tudnám képzelni Scarlett O'Hara idejében, finom úri hölgyként egy virágos napernyővel a kezében, mint egy kupiban. Mondja, hogy került ide? – Nem akar inkább szexelni? – próbálkozott témát váltani a lány. – Ugyan, ez nem is a maga stíusa… Maga nem idevaló… – így indult a beszélgetés, s a lány nehezen nyílt csak meg. Elmondta, hogy Lillának hívják, s egy kisvárosból, Füzesgyarmatról érkezett Dubaiba két éve. Mindezt azért, hogy segítsen anyagilag bajba jutott családján. Mióta csak itt van, havonta küld haza egy nagyobb összeget, s neki is megszűntek a gondjai. Elmesélte Edének, örült, amikor meglátta, hogy ezúttal nem egy nagydarab arab főméltóságot küldtek be hozzá, aki minden vagyona ellenére nem vett magának fogkefét és dezodort. Ed iszonyodott is, de meg is sajnálta a lányt. Miközben hallgatta Lilla történetét, szinte elfelejtette, milyen körülmények között is találkoztak, s egyre elszántabban érezte, hogy segítenie kell ennek a kis szépségnek, aki minél több időt töltött a társaságában, annál jobban elbűvölte. Ede biztos volt benne, hogy a lány modellként remekül mutatna az ügynöksége palettáján ezekkel a nem mindennapi adottságokkal. Ám Lilla hallani sem akart a hazatérésről! Végigbeszélgették az éjszakát, s csak hajnaltájt váltak el, amikor is Ede megígértette a lánnyal, hogy a hazautazásáig minden egyes nap meglátogatja. Minél többet beszélgettek a következő napokban, Ede annál inkább érezte, hogy Lillának máshol a helye. – Lilla, legalább néhány fotót hadd készítsek rólad, mielőtt elmegyek! Adj egy esélyt magadnak modellként. Ha megtetszel 21

valamelyik megrendelőmnek, beindul a gépezet, és lesz munkád, nem a semmire jössz haza! – kérlelte Ed. – Áruld el, miért akarsz nekem segíteni? – kérdezte szokásos gyanakvásával Lilla. – Azért, kislány, mert mindenki megérdemel egy esélyt! – Nincs ez így rendjén. Nekem furcsa, hogy semmit nem kérsz cserébe! – Ó, dehogynem! – nevetett föl Ede. – Ennyire jó ember azért nem vagyok! Csak hiszem, hogy kettőnk üzleti kapcsolata jövedelmező lesz, és még nagyobbra növök saját magam szemében, ha megmentelek téged! A néhány fotó végül elkészült. Lilla estélyiben, Lilla fürdőruhában a tengerparton, Lilla egészen közeli portréja. Nem volt profi portfolió az igaz, de Ede érezte, hogy a képek ütősek. Hazatérve gondolt egyet, és e-mailben átküldte őket a Chrystal kozmetikai cég apparátusának, akikkel már hetek óta nem tudott zöld ágra vergődni. Másnap maga a nagyfőnök hívta. Méghozzá azzal a javaslattal, hogy azonnal nézzék meg ezt a lányt kamera előtt, amennyiben az hajlandó sötétre festeni a haját. – Így szőkén nem elég decens – magyarázták Edének. – így nem hasonlítani akarnának hozzá a nők, hanem irigykednének rá. A mi arcunk legyen kellemes, nagyon európai, igazi finom jelenség. Nézze Ede, ne bízza el magát, de a képek ígéretesek. Látni akarjuk a lányt! Így történt, hogy Lilla pár héttel később búcsút intett Dubainak. Elköszönt Salimtól és Barától, akik időközben a barátai lettek. Búcsút intett a tengernek, lezárt egy korszakot az életében. Bízott abban, hogy a múltja sosem fogja úgy kísérteni, mint az éjszakai, igen gyakori rémálmok. A lányt Budapesten kezelésbe vették a hivatásosok: zabolázatlan szőke fürtjeit hollófeketére festették és kisimították, s a nagy változást egy kék kontaktlencse, valamint királynői smink koronázta meg. Gyönyörű fehér selyemruhát adtak rá, gyöngy fülbevalót és nyakéket kapott, lábát kecses balerinacipőbe bújtatták. Ede szinte alig ismert rá! Persze, Lilla bájos volt már Dubaiban is, de a nagy átalakulást követően igéző 22

fiatal nővé vált. Ráadásul a lánynak kifogástalan modora volt, tökéletesen beszélt angolul, s rendkívül tájékozott volt a világ dolgaiban. – Honnan tudsz te ennyi mindent? – faggatta Ede. – Sok világlátott emberrel találkoztam Dubaiban. Volt köztük egy herceg is… – Nem, ezt inkább nem akarom hallani. Lilla levette a lábáról a Chrystal küldöttségét. Ő lett a cég magyarországi arca, akit nem sokkal később ünnepélyes keretek között mutattak be a sajtónak. Kitaláltak neki egy múltat, egy hátteret, felépítették az új személyiségét, és kellően sok pénzt utaltak vidéki szülei számlájára, hogy azok ki ne kotyogják a tényt: Lilla nem menő egyetemen tanult külföldön, ösztöndíjjal a zsebében, hanem örömlányként kereste a kenyerét, no és a családjáét is. A publikum pedig hamar a szívébe zárta Lillát: vették a Chrystal termékeket, mint a cukrot, a lány pedig mindenhová elment, ahol reklámozhatta a céget. Nemcsak televíziós propagandafilmekben szerepelt: szépségversenyeken adott át Chrystal ajándékcsomagot, részt vett a cég jótékonysági akcióiban, mindemellett a karrierjét is ügyesen egyengette. A kommunikáció mindig jól ment neki, tiszta, búgó hangon, szépen beszélt, s egy ideje visszatért az álma, hogy műsorvezető lehessen. Edét pedig kenyérre lehetett kenni, már ami Lilla kívánságait illeti. A férfi addig ment, míg ki nem taposott a modellnek egy tévés munkát! Nem is akármilyet: ha meg tudnak egyezni a felek, Lilla lesz a Tv Max-csatorna szuperprodukciójának háziasszonya. Eddig csak közszereplő volt, de most igazi sztár lehet belőle! Igaz, folyamatosan retteg attól, hogy kiderülhet a múltja, ha az újságírók komolyabban elkezdenek szaglászni utána. Ám Ede gondosan elvarrta a szálakat, őt korántsem aggasztotta ez a dolog úgy, mint Lillát. A sikeres, harmincöt éves 190 centi magas, barna, jóképű menedzsert csak egyetlen dolog billentette ki a nyugalmából olykor: az, hogy nem tudott szabadulni attól a rajongástól, attól a szűnni 23

nem akaró szexuális vágytól, amit Lilla iránt érzett. S ugyanakkor képtelen volt legyűrni magában az iszonyatot, amit az ébresztett benne, hogy Lillának egykor olajos testű, zorall arab sejkek izzadsága csöpögött az arcába, miközben megjátszotta, hogy élvezi. Hiába tudta Ede a józan eszével, hogy Lillát a kényszerűség vitte rá egykor, hogy a szexből éljen, annyira azért nem tudta ezt megbocsátani a lánynak, hogy elmondhassa neki, mennyire szereti őt.

2006. Füzesgyarmat Bara már napok óta nem mozdult ki a szobájából. Minek is? Csak az anyja károgását hallgatná. Depressziós lett. Pontosan tudta magáról, hogy az. Hiszen ő nem akart hazajönni! Csak a kényszer hozta vissza az országba. Nem volt már rá szükség, kidobták, egyszerűen kidobták! Pedig azt gondolta, úgy érezte, Musztafának jelent valamit ennyi év szolgálat után! Ha a férfi jött, ő széttette a lábát, nem számított, hajnal van vagy késő este! Belement, hogy csak ő dugja! S ez így kényelmesebb is volt: a szeretőnek lenni egy gazdag arab mellett, aki elhalmozza mindennel, és még pénzt is ad, nem is keveset! Ó, bár lett volna előrelátó! Bár ne szórta volna el azt a sok lóvét, s ne biztatta volna az anyját arra, hogy bátran vegyen meg magának mindent, amit csak szeretne! Ha csak a fele itt volna annak a pénznek, amit az anyjának hazaküldött, máris ellennének egy ideig. Bara csak bámulta a falat, ahol nemrég még egy nagy talpig tükör díszelgett. Imádta magát bugyiban, csábító pózokban nézegetni. Ám ez már csak a múlt. Többé nem tűrt tükröket a környezetében. Valójában nem kellett tükör sem ahhoz, hogy napjában tízszer sírva fakadjon a tehetetlenségtől, s attól a ténytől, hogy már sosem lesz ép és egészséges ember. Undorodva nézett jobb lábára. Hiányzott térdtől lefelé. Az ember vajon miért nem tudja kinöveszteni a végtagjait, mint a gyík a farkát? – gondolta keserűen. Napjában tízszer eszébe jutott a szörnyű motorbaleset. Salim mögött ült, amikor szabálytalanul a sávjukba vágott egy kamion, 24

őket lesöpörve az útról. Barbara lábát nem lehetett megmenteni. Még föl sem fogta a történteket, amikor pár nap múlva Musztafa állított be a kórházba egy csokor virággal és egy borítékkal. – Tessék szivi, repülőjegyre… – Tessék? – hitetlenkedett Barbara. – Úgy határoztunk Salimmal, az lesz a legjobb, ha hazamégy az anyádhoz. Így úgysem tudnál…nos, dolgozni – mutatott Bara lábára a férfi. – De Musztafa, én itt szeretnék maradni, én itt is meg tudok gyógyulni, ugyanolyan jó leszek neked vagy még jobb, hidd el! Barbara a férfi nyaka köré fonta a karjait, ám az visszahúzódott. – Bocs szivi, de…hogy is mondjam? Én így már nem tudlak megdugni! Ezek a szavak végképp aláásták Barbara női önértékelését. Akkor talán mindenki így fogja gondolni. Fél lábbal ő már egyetlen férfinak sem fog kelleni, még arra sem, hát, akkor miből fog most megélni? Bara dührohamot kapott, ha csak Musztafa hozzá intézett utolsó szavaira gondolt. – Egy pillanaton múlott minden, egyetlen rohadt pillanaton! – sikította csak úgy bele a szobája csöndjébe, s miközben tompa, fájdalmas kopogást hallott, csak úgy sajgott az egész feje tőle. Hirtelen édesanyja karjait érezte a vállán, aki egyre csak rázta, rázta őt. – Barbikám, mit csinálsz? Kislányom, miért verted a fejed a falba? Gyere ide kincsem, neked orvosra van szükséged! Kicsi lányom, mit tettek veled ezek az emberek? Mit tettek? Barbara az édesanyja ölében zokogott épp úgy, mint kislány korában, ha valami bánat érte. A mamája később nyugtatót hozott, attól egy kicsit jobb lett. Elálmosodott. – Anyu, aludni akarok. Sokat aludni. Addig se fáj…nem kellek én már…semmim sincsen…nyomorék ribanc vagyok… Anyu, aludni akarok, csakis aludni… – nyöszörögte Bara, és mély álomba merült.

25

2006. Budapest Botond egyszerűen nem tudott tovább aludni. Érezte, hogy az éjszakai pörgésből még nem zökkent ki teljesen. Rossz volt a gyomra az energiaital és a whiskey keverékétől. Fél tizenegyre járt az idő, s hirtelen eszébe jutott, talán nem lenne rossz összehozni valahol egy korai ebédet, ami rendbe tenné a gyomrát. De nem volt kedve egyedül menni, s a haverjai vélhetően még ki voltak nyúlva a partizás után. Úgy döntött, felhívja Lillát, hátha a lánynak van kedve vele tartani. – Cica, nem ébresztettelek fel? – Nem, de képzeld, épp rohanok. Boti, korán reggel Ede azzal hívott föl, hogy megkaptam a Sztár születik műsorvezetői munkáját! Óriási, nem? – Hú! Ez nagy hír, gratulálok! Ennek örömére nincs kedved bekapni valamit…? – Boti, nem tudok most odamenni… – nevetett Lilla. – Kivételesen nem úgy értettem! – mondta vigyorogva Botond. – Farkaséhes vagyok! – Nem lehet, mert most szaladok Edéhez. Megbeszélés lesz a producerrel a munkát meg a pénzt illetően. Talán utána… – Kik lesznek ott? – Tévés fejesek, köztük pedig maga az atyaúristen, Solymos Zoltán is. Nem tagadom, kicsit izgulok! Botond agya kattogni kezdett. Vérbeli üzletemberként rögtön azon kezdett gondolkozni, miféle előnyt kovácsolhat abból, hogy Lilla ennek a médiacézárnak kezd dolgozni. Csak a tévében látta párszor az öreget, és határozottan úgy érezte, remek bizniszt tudna összehozni kettejüknek a tehetségkutató műsor kapcsán. Ezen a Solymoson látszott, hogy ugyancsak sok dologra képes a pénzért. Miért is ne keresnének sokat, ha nincs benne semmi kockázat? – Cica, épp nincs semmi dolgom, és nem tudok visszaaludni. Nem bánnád, ha elkísérnélek? Elvégre ez életed nagy pillanata, jó, ha ott van melletted a párod, hogy lássák, vigyáz rád valaki! – mondta végül Lillának. 26

– Hidd el, Ede épp eléggé vigyáz rám, de jólesik, hogy velem szeretnél jönni. Gyere! Csakhogy fél óra múlva Ede irodájánál kell lennem! Nem hinném, hogy el tudsz addigra készülni… – Ugyan már, időben ott leszek. Szia Cica. Lilla örült, hogy a megbeszélésen Botond is ott lesz, de nagyon furcsának találta a viselkedését. Hogy az ő barátja képes magát összekapni fél óra alatt egy átmulatott éjszaka után? Ez egyszerűen nem ő! Lilla mindig is önzőnek ismerte Botondot, így különösnek vélte a viselkedését. Vagy talán megváltozik? Vagy talán mégis van jövője a kettejük kapcsolatának? Lilla tudta, hogy képes volna megnyitni a lelkét, ha a férfi igazán kíváncsi volna rá… ∗ Hélia letörölte a könnyeit, megmosta az arcát, és választékosan felöltözött. Legcsinosabb fekete selyem nadrágkosztümét vette fel, csipkés, kivágott fehér blúzzal. Hosszú mézszőke haját kis kontyba csavarta a tarkóján, majd aprólékosan sminkelt. Egy leheletnyi parfüm, és tökéletes volt az összhatás. Nagy dologra készült. Nem kevesebbre, mint hogy fölkeresse a menő Gála magazin főszerkesztőjét, s egyben volt vőlegényét, Attilát. Vissza akart térni a szakmába, nem elégítette már ki a gazdag ember feleségének élete, ő többet akart! Saját eredményeket, saját célokat! Ha pedig most nem fog bele a megvalósításba, már sosem fog. Zoli nem értette őt. Bármikor szóba hozta a férje előtt a témát, az nem vette komolyan: kinevette vagy megszidta azért, hogy nem elégedett az életével. Persze, Zoli nem értheti, milyen szörnyű is, ha az ember kívülállónak érzi magát. Gyakran elmentek férje tévés kollégáival vacsorázni vagy szórakozni, ilyenkor pedig többnyire szakmai dolgokról, aktualitásokról folyt a beszélgetés, s ő még csak be sem tudott kapcsolódni! Hiszen míg a szakmában az élet zajlott, addig ő a gyerekeivel foglalkozott, sok éve már. Ezt az életformát csak az első időszakban élvezte. Aztán már annyira unatkozott, hogy megcsalta a férjét. Az egyik fiatal tévésztárral. Amikor ez kiderült, a tévésztár repült a képernyőről, vele pedig éveken át csak úgy bánt Zoltán, mint gyermekei anyjával. Nőként észre sem vette. Mostanában is csak 27

ritkán voltak együtt, s Hélia biztosan érezte, férjének folyamatosan vannak barátnői. Hozzá is eljutottak homályos pletykák fiatal színésznőcskékről, feltörekvő sztárocskákról, akik állítólag megfordultak Zoltán ágyában. Ám ha ilyen téren kérdezősködni kezdett, mindig ugyanazt a választ kapta: nincs jogod elszámoltatni, te voltál az, aki először félrekefélt! S ezzel a mondattal mindig sikerült is Zoltánnak elhallgattatnia az asszonyt, és tudatosítani benne: örülhet, hogy a hűtlensége ellenére nem került lapátra. Hélia tehát nem akart megint eljutni odáig, hogy más férfi ágyában keresse a boldogságot, s szüksége volt arra, hogy értelmes célt találjon a mindennapjainak, amíg a gyerekei az iskolában vannak. S ha ebben Zoli nem akar segíteni, hát ne tegye! Majd ő kikaparja magának a gesztenyét. Héliának megvolt a maga terve. Mivel mindig is érdekelték a hírességek és a társasági élet, eldöntötte, hogy a Gála magazin újságírójaként fog dolgozni, ha törik, ha szakad. Remek címlapanyagokat kutat majd fel, s ezzel végre kivívja a szakma és a férje elismerését is. Hogy meg lesz lepve Attila, amikor beállít hozzá! A férfinek évekkel ezelőtt tett egy szívességet, hát most eljött az ideje, hogy viszonozza. ∗ Ede irodájába szinte egyszerre futott be mindenki. A három tévés: a producer, a műsor főszerkesztője és a rendező, valamint Lilla Boruzs Botond kíséretében, amit Ede egyszerűen nem értett. Vajon miért hozta magával Lilla ezt a huligánt? Mivel nemigen beszéltek magánéletről, Ede nem tudta, hogy még mindig együtt vannak. Talán figyelmeztetnie kellene Lillát, hogy ezt a fickót előbb-utóbb le fogják csukni. Ede már több forrásból hallotta, hogy illegális internetes üzlete van, a rengeteg letölthető pornófilm, az adózatlan emelt díjas szolgáltatások mind az ő nevéhez fűződtek. Csak épp nem dobták föl, hiszen annyian kereshettek általa szép summát, hogy senkinek nem érte volna meg. Arról nem is beszélve, hogy úgy hírlett, Boruzs Botondnak kiterjedt alvilági kapcsolatai vannak. Ede elborzadva gondolt arra az esetre, amikor azt hallotta, 28

valaki bemártotta a rendőrségen Botondot, és másnap az illető már a sitten ült. Egészen véletlenül egy csinos kis adag heroint találtak nála egy rendőrségi igazoltatás során. Az illusztris társaság helyet foglalt a tárgyalóasztal körül. Lilla Ede mellett ült, aki bátorító pillantásokat küldött a lány felé. – Nos, Lilla, köszöntöm a csapatban! – szólalt meg elsőként Solymos Zoltán, miközben a titkárnő szép kis porceláncsészékben kávét hozott mindannyiuknak. – Nagyon örülök a lehetőségnek, legjobb tudásom szerint igyekszem majd helyt állni a műsorban – válaszolt udvariasan Lilla. – Elég késő van, hiszen a következő hétvégén már adásban vagyunk, így a napokban szeretnénk, ha rendelkezésünkre állna. Frizurát, sminket kell próbálni, egyeztetni a stylistokkal, és vennie kell napi egy beszédórát. – Ez szinte lehetetlen – próbálkozott Ede. – Lillának a Chrystal céget kell képviselnie két helyen a jövő héten, és fotózásai is lesznek… – Biztosíthatom, hogy Lilla nem fog emiatt anyagi javaktól elesni – szólt közbe Zoltán. – Itt nem ezen van a hangsúly, több éve jól működő partnerkapcsolatokat ápolunk, és nem szeretnénk a műsor miatt csalódást okozni… – Ede! – szakította félbe Lilla. – Szerintem ezeket a dolgokat össze lehet hangolni! Úgy gondolom, képes vagyok helyt állni a fotózásokon, és közben részt venni a beszédórákon és a próbákon is… – Lilla, az is fontos, hogy ne állj ki hullafáradtan a kamerák elé az első adásodon! – figyelmeztette Ede. – Vannak rejtett tartalékaim – mosolygott kedvesen a lány, majd a tévésekhez fordult. – Meg tudom oldani. Ezek után az anyagiakra terelődött a szó. Ede és Lilla mertek nagyot álmodni: noha tudták, hogy Solymos Zoltán nem szeret túlzottan sokat fizetni a produkcióiban résztvevőknek, azért ők elsőre egy szemérmetlenül magas gázsival próbálkoztak. Solymos 29

maga elé vette a szerződéstervezetet, s még csak nem is ráncolta a homlokát, amikor azt mondta: – Rendben, ez így mehet. Lilla és Ede igyekeztek leplezni a döbbenetüket, hiszen ők arra készültek, hogy alkudozni kell. Erre azonban nem került sor. Solymos Zoltán nyilvánvalóvá tette, hogy részéről akár most azonnal szerződhetnek, így Ede visszaült az irodájába a számítógépe mögé átvezetni az adatokat, míg a többiek beszélgetésbe elegyedtek. Lilla bemutatta Botondot a tévéseknek, aztán a közelgő első élő show-ról s annak előkészületeiről folyt a szó. – Lilla, kérlek, gyere be, és olvasd el még egyszer, mielőtt kinyomtatom! – kérte Ede, s Lilla elnézést kérve hagyta ott a társaságot. Botond pedig úgy érezte, ezt a fickót maga Isten küldte most. Azonnal megragadta az alkalmat, hogy komolyabban megismerkedjen a médiamogullal. – S mondja, Botond, maga mivel foglalkozik? – kérdezte Zoltán, aki némiképp csalódott volt, hogy Lilla magával hozta a barátját. Ezek szerint komoly a kapcsolat. De Zoltán azért még reménykedett, hogy egy kis kalandot nem bánna a lány. Elvégre igen sokat fizetett érte, s a legnagyobb sztárok közé emeli! Ennyivel tartozik neki! – Internetes érdekeltségeim vannak – felelte Botond homályosan. – Ó, az biztosan jól megy, abban van üzlet manapság – mondta csak úgy félvállról Zoltán, miközben Ede irodája felé pillantott. Nem bánta volna, ha hamar visszajön onnan a kicsike, rá sokkal jobban kíváncsi, mint a pasijára. – Magának is sok pénzt tudnék keresni – szólalt meg kisvártatva Botond. Zoltán először nézett a fiatalember szemébe. – S mondja, hogyan? – Ha jól tudom, az ilyen tehetségkutatókban többek között az a biznisz, hogy a nézők emelt díjas SMS-sel szavazhatnak a kedvenceikre, így van? – Pontosan. 30

– Nézze, én meg tudom oldani, hogy jóval többet nyerjen ezen a bolton. Ebben a pillanatban visszatért Lilla. Zoltán gyorsan mérlegelt, s úgy döntött, ad egy esélyt ennek a fickónak, aki meglehetősen dörzsöltnek látszott. – Beszéljünk erről – mondta végül. – Itt a névjegyem, kérjen egy időpontot a titkárnőmtől. Lilla fültanúja volt ennek, s ebben a pillanatban már tudta, miért is volt fontos Botondnak, hogy elkísérje őt. Persze, üzletelni akar valamit Solymos Zoltánnal, s ehhez a kettejük kapcsolatát használja fel! Lilla csalódott lett, de ezt csak az láthatta rajta, aki igazán jól ismerte. – Szivi, meddig maradsz még? – kérdezte Botond. – Én elmegyek enni, farkaséhes vagyok. – Még alá kell írnunk a szerződést. Azt hittem megvársz, és együtt ünnepelhetjük a sikert. – Cica, egyszerűen kilyukad a gyomrom, később találkozunk, jó? – Jó – válaszolt kedvetlenül Lilla. – Én majd talán eszem valamit az Edével. – Holnap pedig velem – szólt közbe Solymos Zoltán. – Szeretném, ha megbeszélnénk a következő hetek teendőit. Lilla, készüljön föl rá, hogy maximálisan ki kell zsigerelnünk, amíg a műsor tart. Előfordulhat, hogy nem lesz ideje a barátaira, a magánéletére egy ideig… – Azt annyira nem is bánom. – Csakugyan? – Csakugyan – válaszolta szomorkás mosollyal Lilla. Miután aláírták a papírokat és mindenki elment, Edével kettesben maradtak a tárgyalóban. A férfi büszke mosollyal nézett Lillára. Noha sosem mondta, a lány mindig érezte, hogy Ede nagyon büszke rá. Ő volt az egyetlen, aki ismerte a múltját, s akivel maradéktalanul őszinte lehetett. Mégis csak ritkán osztotta meg a férfival a legbelső gondolatait, mert Ede valamiféle furcsa falat vont maga köré, s Lilla nem tudta megítélni, vajon érdeklik-e a férfit az ő dolgai, vagy csak a terhére volna, ha kiöntené a szívét. Jobbára úgy kezelte őt, Lillát, 31

mint bármelyik modellt az ügynökségnél. Persze, abból adódóan, hogy a lány sokat dolgozott, sokat is találkoztak. És ami igaz, az igaz: Ede mindig ott volt biztos pontként, ha Lillának segítségre volt szüksége. Ezt számtalanszor megköszönte már a férfinak, aki látványosan kerülte az érzelmeket, s ilyenkor csak annyit mondott: „Védem a befektetésemet. Ne hálálkodj!” Most ültek egymással szemben, Lilla a hosszú tárgyalóasztal egyik végén, Ede a másikon. Lilla kuncogni kezdett magában, mert felötlött benne a gondolat, hogy egyszer, nagyon régen majdnem lefeküdtek egymással. Mennyire más volt Ede akkor, ott, azon az éjszakán, Dubaiban… – Kislány, azt hiszem, az alkalomhoz az illene, ha kibontanánk egy üveg pezsgőt. – Tegyük meg, éljünk veszélyesen! – nevetett fel Lilla. – De Ed, én még sosem láttalak nappal pezsgőzni. A férfi a bárszekrényhez lépett, elővett egy üveg Törley pezsgőt és két poharat. Noha ő maga csak ritkán ivott, az üzletfelek miatt mindig tartott minőségi italokat az irodájában. Koccintottak. – Lillus… – kezdte Ede pár korty pezsgő után. – Mi ez a Lillus duma? Valami rosszat csináltál? – Jó, akkor Lilla! Nézd, én nem szeretnék belebeszélni a magánéletedbe, de kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztesselek… – Használunk óvszert, és tablettát is szedek, nagylány vagyok már! – A francba, most ne viccelj! Botondról van szó. A srác nem oké. – Ezt meg miből gondolod? – csattant föl Lilla. – Kislány, tudod te, hogy mivel foglalkozik? – Persze, hogy tudom. Internetes vállalkozásai vannak, remekül él belőlük. Szerintem egy zseni. – Szerintem meg egy bűnöző. Lilla letette a poharat. – Tessék? 32

– Lilla, amennyire én tudom, valami rejtekhelyen rengeteg szervert tart fenn, és ezeken töménytelen illegális tartalom van. Emelt díjas szolgáltatásokat értékesít a pornótól az emberek teljes becsapásáig. Ezekből él. Törvénytelen dolgokat csinál. Emellett pedig, ahogy én hallottam bosszúálló, kegyetlen ember… – Ede! – kiáltott föl Lilla. – Úgy beszélsz, mint egy féltékeny férj! Honnan vetted ezt a sok sületlenséget? Amit Boti csinál, az teljesen legális! Az embereivel szoftvereket fejlesztenek nagy cégeknek, de hát tudod, hogy a Chrystal on-line üzletházának is ők készítették a weboldalát! Az egész rendszert! – méltatlankodott Lilla. – Ez nem több, mint fedőtevékenység. Fű alatt megy az egész. Nem hiszem el, hogy olyan régen mellette vagy, és még nem vettél észre semmi furcsát? – S ha te mindezt tudtad, eddig miért nem szóltál róla? – vágott vissza Lilla. – Azért, mert fogalmam sem volt róla, hogy még együtt vagytok. Sosem beszélgetünk. – Ez talán az én hibám? – kérdezte Lilla, miközben a szemei haragosan villogtak. – Tudod, Mr. Jéghegy, én már évek óta nem próbálkozom azzal, hogy bármit is megosszak veled, mert mindig olyan vagy, mint akit egy szemernyit sem érdekel, mi van velem. Sokszor bejövök ide, mondok valamit – és te fel sem nézel, csak a monitort bámulod… Hát így mégis hogy mondanám el neked, hogy kivel vagyok éppen? Ede nem válaszolt. Teletöltötte a poharát. Pár másodpercig megengedte magának, hogy nézze a lányt. Szép volt. Nagyon szép. – Most meg mit nézel? – Lillus, nem szeretném, ha valami ronda ügybe keverednél a Botond miatt. Ennyi az egész. Kérlek, ne vádaskodj! Én csak szóltam, s ezzel le is zárhatjuk a témát. – S azokra a dolgokra, amiket én kérdeztem, miért nem reagálsz? – Mert nem tartozik ide. S mert szerintem nekünk pontosan olyan a kapcsolatunk, amilyennek lennie kell – válaszolta Ede. 33

– De tudod…anno Dubaiban úgy tűnt, olyan volt, mintha igazán rajtam akartál volna segíteni. Abban a pár napban a barátom voltál, csak azért mertem hazajönni, mert nagyon megkedveltelek, nem a szerződés miatt. S itthon egy másik Ede fogadott. Nem az a kedves, szeretetre méltó ember, aki rábeszélt, hogy jöjjek haza, hanem egy kemény üzletember, aki csak árucikként kezelt azon túl, akárcsak… – Nem gondolod, hogy mégis túlzás engem arab lánykereskedőkhöz hasonlítani…? – Bocsáss meg kérlek, Ed, nem így értettem! – szabadkozott Lilla. – Köszönök neked mindent, ha te nem volnál, már nem is tudom, mi lenne velem. Csak nem értem, miért vagy velem ilyen távolságtartó… – Azért, mert így jó. – Ed! Ha most odamennék hozzád, átölelnél egy kicsit? – Lilla kérlek, ne légy nevetséges… – Mint a tengerparton, hat éve, amikor elköszöntél… – Nevetséges nosztalgiázás… Minek? – Kérlek! – Na jó, gyere! De csak fél percre. Végül is hatévente egyszer belefér – mosolyodott el Ede, és a karjába vonta a lányt. Lilla a férfi melléhez szorította a fejét. Maga sem értette, miért kérte Edét, hogy ölelje magához. Talán, mert szeretethiánya volt. Talán, mert Botond megbántotta. Talán azért, mert sokkot kapott a ténytől, hogy teljesülni látszik a gyerekkori álma, és műsorvezető lesz belőle. Talán azért, mert Ed az egyetlen, aki mindent tud róla, aki előtt önmaga lehet. – Ed… – suttogta. – Én akkor is szeretlek, nekem te vagy a legjobb barátom. Ígérem, oda fogok figyelni Botond dolgaira, résen leszek. – A saját érdekedben tedd… Én csak szóltam, nem akartam rosszat. – Tudom, Ed. Köszönöm. – Lilla – tolta el magától a férfi. A szemében megmagyarázhatatlan szomorúság tükröződött. – Gratulálok az új munkádhoz! 34

– A te érdemed főként… – Lilla, figyelj csak, én most szeretném ha elmennél! – Miért Ed? Olyan furcsa vagy. Minden rendben? – Persze – mosolygott a férfi. – Csak kérlek, most hagyj egyedül! – Hú, de titokzatos vagy! – évődött a lány. – Kérlek… Kifelé! Ne feledd a holnapi ebédet Solymossal! – Te is jössz? – Szerintem egyedül is elbírsz vele… ∗ Gulyás Attila igencsak meglepődött, amikor kopogtattak az ajtaján. Ki lehet az? Hiszen a titkárnője épp az asztala alatt teljesít hűséges szolgálatot, más meg nem szokott csak úgy bekopogni. A férfi bosszúsan húzta föl a cipzárt a nadrágján, és azonnal fölvette a hivatalos stílust. – Ilike, kérem, ezeket a szerződéseket adja postára… – mondta a kelleténél egy kicsivel hangosabban. Ilike pillanatok alatt rendezett külsőt alkotott magának, ám kissé zilált haján már nem tudott segíteni. Még egy kaján pillantást megengedett magának főnöke felé, amikor kinyitotta az iroda ajtaját. – Jó napot hölgyem, időpontja van? – hallotta kintről titkárnője hangját Attila. – Nincsen. Attila régi barátom, gondoltam, beugrom hozzá – hangzott a felelet. Attila rögtön megismerte a hangot. Aki megzavarta napja eddigi legjobb percét, nem volt más, mint Leszkó Hélia. Lehetetlen volt nem felismerni azt a nagyon is jellegzetes hanghordozást. S ebben a pillanatban meg is jelent az irodaajtóban a Hélia-jelenség, ahogy Attila magában régen nevezte. Ez a nő egyszerűen kortalan: nem öregszik, nem változik, még a frizurája is pontosan olyan, mint húsz évvel ezelőtt. Hélia. Az egykori menyasszonya, aki végül elhagyta Solymos Zoltán kedvéért, de azért intézett neki egy állást a tévénél, ahol a férje annak idején tevékenykedett. – Hélia! Ez aztán a meglepetés! Kérsz egy kávét? 35

– Köszönöm, nem kávézom. Árt a bőrnek és a fogaknak. Zöld teát kérek, ha van. – Kerítünk – válaszolta Attila, s kiszólt a titkárnőjének. – Jól vagytok? – Rendben vagyunk, de…az biztos jobban érdekel, hogy miért jöttem ide ma – nem? – Meg kell mondjam, nem is értem. Zoltán azonnal levágná a tököm, ha megtudná, hogy itt vagy… Hélia nevetve legyintett. – Ó, azok az idők már elmúltak. Ami miatt jöttem, annak semmi köze nincs a töködhöz. Attila, nálad szeretnék dolgozni. – Itt? – Attila azt hitte rosszul hall. – Igen, újságíróként. Akár a jövő héten tudok kezdeni. Tetszik a lapod, és sok lehetőséget látok benne. – Itt szeretnél dolgozni… Attila még mindig nem értette. – De hát miért? – Mert rengeteg évet elvesztegettem, és szeretnék valamit elérni végre a szakmában. Már nem elégít ki, hogy csak kitartott feleség és anya legyek. Attila felnevetett. – Látod, ha annak idején mellettem maradsz, tuti, hogy csinálhattál volna karriert, mert az én pénzemből nem jöttünk volna ki… – Rég volt, szép volt, így kellett történnie… Segítesz vagy nem? – Buta ötletnek tartom. Nem mintha a tehetségedben kételkednék Hélia, de mit fog szólni ehhez Zoltán? Az én kollégáimról nem is beszélve... – Kit érdekel, mit beszélnek mások? Emlékezz, egyszer régen én is szereztem neked egy állást… – Igen, s ennek az volt az ára, hogy mi ketten többé nem beszélhettünk – emlékeztette Attila. – Változnak az idők. Zoli ma már nem az a vérmes fiatalember, aki volt. Máskülönben nem mertem volna idejönni. 36

– Hélia, hát legyen! Gyere, a jövő héttől csinálok neked helyet. De ne számíts az embereimtől túl lelkes fogadtatásra! Mindannyian bérből, fizetésből élnek, te pedig budai úriasszonyként el fogod venni a munkájuk egy részét. És ha Zoli idetelefonál a következő héten, én házon kívül leszek! – Köszönöm Attila. Nagyra értékelem, hogy segítesz. – Ha jó címlapokat hozol, nem fogom megbánni! Hélia nem sokkal később eltipegett, Attila pedig csak remélte, hogy az új munkaerőből nem lesznek a jövőben kellemetlenségei. Később visszarendelte az irodájába Ilikét, hogy fejezze be, amit elkezdett. Valaha felizgatták az ilyen decens, kecses úrinők, mint amilyen Leszkó Hélia, de annyi volt belőlük az életében, hogy rájuk unt. Mostanában sokkal jobban csípte a tinilányokat, különösen a mostoha unokahúgát, Rékát, akinek elintézte, hogy bejusson a tévés tehetségkutató döntőjébe. Persze, a kiscsaj saját jogon is elég tehetséges, de azért megmozgatta a kapcsolatait. Már a gondolattól is fölizgult, milyen lehet megdugni azt a hamvas tizenhét éves kis tyúkot! Aztán itt van a formás, szemüveges, harmincas Ilike a tűsarkújában, miniszoknyában. Azok az érett mellei csak úgy buggyannak ki a blúzából. Izgatta, hogy a titkárnője csak neki öltözik így. Most is élvezte, ahogy szopta azzal az agyonpingált szájával. Gulyás Attila tudta magáról, hogy a szex élteti. A különleges, perverz helyzetek vonzották, egy szokványos párkapcsolatban nem talált volna elég izgalmat. Elégedetten nyugtázta, hogy már egykori szerelme, Hélia sem mozgat meg benne semmit. Semmit a világon. ∗ Csillebérci Réka izgult. Éjszakánként többször felriadt, és gondolkozni kezdett azon, mivel tehetné még tökéletesebbé a számát, amivel szerepelni fog a Sztár születik első élő adásában. Egy évekkel ezelőtti igazi popsikert, a Baby One More Time című dalt adja majd elő Britney-től. De ő másmilyen szeretett volna lenni benne, mint Britney. Anyja mostohabátyja, s egyben az ő 37

pártfogója, Attila bá azt mondta neki, egyedinek kell lennie, hogy megfogja a közönséget. – Vigyél valami szexit is a hamvas kislányba, én ezt tanácsolom. Zabálni fognak! – ajánlotta neki már jó párszor. Attila bá sokszor eljött, amikor próbáltak a show-ra. Közvetlenül a színpad mellől figyelte Rékát, s volt valami furcsa a tekintetében, ami nyugtalanította a kislányt. Réka azt sem szerette, ha Attila bá játékosan a fenekére csapott. Kislány korában még elment, de most, amikor már kész nő! Ez nem volt ildomos. Réka megborzongott, amikor eszébe jutott egy kisebb korában látott jelenet. Elmaradt az utolsó órája, és hamarabb ért haza az iskolából. A mamája hálószobájába indult, mert úgy szerette magát ledobni arra a hatalmas franciaágyra. És mit látott, amikor gyanútlanul benyitott? Az édesanyja a csuklójánál fogva, valamiféle furcsa lyukacsos fekete ruhában oda van bilincselve az ágyhoz, Attila bá pedig egy szál alsónadrágban áll mellette, s az a gatya csak úgy dudorodott! Réka tágra nyílt szemekkel meredt rájuk egy pillanatig, majd kirohant. – Attilával csak játszottunk! – magyarázta neki később az anyja. Furcsa egy játék, a tulajdon mostohatestvéreddel, gondolta az akkor tízéves Réka, s ma sem látta ezt másként. A jelenet többször nem ismétlődött meg, de Attila bá továbbra is jelen volt az életükben: gyakran eljött, segített az anyjának pénzzel, vagy ha valami férfimunka adódott a háznál, megoldotta. Sőt, az utóbbi években már Réka zeneóráit is ő finanszírozta. Biztos volt ugyanis abban, hogy a kislány született tehetség, azzal a karcos, búgó énekhangjával, ami leginkább a világsztár Anastasiáéhoz hasonlított. Egy pici, törékeny lány a testéhez egyáltalán nem illő erejű hanggal! Ez mindig nyerő párosítás. Réka tényleg kicsi volt: alig 160 centi és csupán 45 kiló. Barna, vállig érő egyenes haja, ábrándos kék szeme, pisze orra és már-már irreálisan telt ajkai voltak. Takaros teste, hegyes mellei, vékony combjai ellensúlyozták, hogy nem nőtt túl magasra. Ám ha elkezdett énekelni, mindenkinek tátva maradt a szája! Amikor betöltötte a tizenhetet, kapóra jött a felhívás a Sztár születik műsorra. Attila 38

bának nem kellett sokat biztatnia, hogy jelentkezzen, és biztosította arról, mindenben mellette áll. Réka remélte, nagybátyja nem használta föl a befolyását, hogy ő bejusson a verseny döntőjébe. Külön meg is kérte erre Attila bát, akinek végül is nagyon hálás volt, mert évek óta apja helyett apjaként viselkedett. Noha Réka nemigen tudta, milyen is egy apa. Ő a sajátjáról gyakorlatilag azt sem tudta, kicsoda. A mamája nem volt hajlandó megmondani neki, csak annyit árult el, hogy egy futó kalandból született egy zenésztől, aki a románc után külföldre költözött. Réka próbálta ez ügyben faggatni Attila bát, de állítása szerint ő sem tudott ennél többet. Egy biztos, ahogy telt az idő, egyre kevésbé szeretett Attila bá társaságában lenni, s ezt meg is mondta az édesanyjának. Elmesélte azt is, hogy nagybátyja gyakran a combjára teszi a kezét, és túl közel hajol hozzá beszélgetés közben, ami kellemetlen neki. De az anyja egyetlen szavát sem hitte el, és megszidta, hogy ne képzelegjen mindenféléket Attiláról, akinek inkább hálásnak kellene lennie! Réka az utóbbi időben határozottan kerülte azokat a helyzeteket, amikor kettesben kellett lennie a nagybátyjával. Attila bá nemrégiben kirándulni hívta, s Réka magával vitte az egyik barátnőjét is. Bár ne tette volna! Attila bá ugyanis szemérmetlenül flörtölni kezdett Kingával, aki sokkal szabadabb szájú volt, mint Réka, és az autóban egész úton a szexről folyt a szó… Kinga megtiszteltetésnek érezte, hogy egy menő lap igazán menő főszerkesztője ilyen komoly dolgokról beszélget vele! Attila bá azt ecsetelte, mi mindentől nedvesedhet be egy nő puncija. Kingának pedig még tetszett is a szituáció. Réka legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében! A kislány igyekezett elhessegetni magától ezeket a rossz gondolatokat. Este tíz volt, és szeretett volna pihenni, mert másnap az iskolában matekdolgozatot írtak, délután pedig ruhapróbára kellett mennie. Tudta, hogy most az előtte álló négyhétnyi versengésre kell koncentrálnia, aminek a végén akár ő is lehet az új sztár! Nagyon szerette volna a nézőktől a legtöbb szavazatot ő kapni! A győzelem édes ábrándképeivel aludt el… ∗ 39

Ede és felesége, Nóra a Liszt Ferenc téren vacsoráztak. A kellemes tavaszi levegő szinte simogatott, halk zene szólt, s az asztalokon hangulatos teamécsesek világítottak. Nóra a tőle megszokott nyugalommal eszegette a Cézár-salátáját, s közben a nap legérdekesebb esetét ecsetelte Edének. – Képzelj el egy anyát, aki évek óta titkolja a saját lánya elől, hogy ki az apja, s ebbe bele van betegedve. Azaz nem csak ebbe, hanem abba is, hogy a mai napig halálosan szerelmes egy férfiba, aki mindig a közelükben van, mert egy rokon az illető, tehát nem lehet csak úgy megszakítani a kapcsolatot. A nő a pasi rabja, és egészen képtelen dolgokra is képes a kedvéért… – Nóra hirtelen elhallgatott. – Ede, látom, hogy nem figyelsz rám. – Dehogy is, hallgatlak. Izgalmas, amit mondasz. Mindössze fáradt vagyok, talán ezért nem olyan érdeklődő az arcom… – Nem is mondtad, jól ment ma a szerződéskötés? – Igen, minden sínen van. Elsőre elfogadták az ajánlatunkat, ami kész csodának számít Solymos Zoltánnál. – Akkor nem kéne egy picit jobb kedvűnek lenned? – kérdezte Nóra. – Ünnepelhetnénk! Kérsz egy fagyit? Nórinál ez volt a maximum: egy fagyi. Nagyobb kihágásról szó sem lehetett soha. Ez annyira tipikusan ő volt. Mértékletes, folyamatosan tökéletesen viselkedő, kiszámítható. A ruhái, a sminkje sosem feszegették az illendőség határait, és sosem aludt meztelenül. Emellett mindene volt a praxisa, és Ede biztos volt benne, hogy az elmúlt években hallotta már Nóritól a város összes nyomorult, összetört lelkének történetét. A legjobb az volt, amikor a felesége tőle kért tanácsot: mit kellene mondania az aktuális páciensének? – Nem, nem kérek fagyit – válaszolta végül. – És Lilla? Boldog? – Persze hogy boldog, ez volt az álma. – Olyan helyes lány. Nem is tudom, miért nem hívjuk meg egyszer magunkhoz őt és a barátját. Főznék valami finomat! Az kéne még! – gondolta Ede. – Talán egyszer… – mondta. 40

– Ede, neked van valami gondod, látom rajtad. – Ne próbálj boncolgatni, én nem vagyok a páciensed. Este tíz van, felejtsd el a munkát! – mosolygott a nőre Ede. Valójában még mindig Lillán és a délutáni jeleneten járt az esze, amiért folyamatosan szidta önmagát. Itt ül a feleségével, aki édes, kedves, mindene a helyén van, neki meg egy volt prostin jár az esze. Volt prosti – hangoztatta magában. Nem is az. Lilla. Édes kicsi Lilla, azzal a puha, hosszú hajával… – Képzeld, édesanyád bejött ma hozzám… – Igen? – Ede hirtelen kizökkent az álmodozásból. – Mit akart? – Ebédelni. És azt akarta tudni, mi van velünk. Mert ritkán megyünk mostanában hozzájuk együtt. Aggódott, hogy valami nincs rendben. Megnyugtattam. – Jól tetted. – S tudod, mit kérdezett még? – Mit? – Azt, hogy mikor szeretnénk gyereket – mosolygott Nóra. Ede úgy érezte, ezt nem csak az édesanyja szeretné tudni, hanem a felesége is. Próbálta átgondolni a választ, amikor egyszer csak megpillantotta Solymos Zoltánt egy rendkívül elegáns hölgy társaságában. Gyanította, hogy a felesége. Rögtön üdvözölték egymást, konstatálták, micsoda véletlen, hogy összefutottak. – Javaslom, hogy rendeljünk egy pezsgőt az együttműködés örömére! – kezdeményezett Solymos. – Drágám, most nem ihatsz, autóval jöttünk! – figyelmeztette a felesége. Zoltán jól ismerte az asszonyt, s a nő ezt a mondatot határozottan azzal a hangsúllyal mondta, hogy: most négyszemközt szeretnék beszélni veled! Pár perc udvarias csevegés után Hélia és Zoltán sűrű bocsánatkérések közepette ültek át egy távolabbi asztalhoz. – Hélike, ő az új üzletfelem. Lett volna mit megbeszélnünk. Remélem, fontos, amit mondani szeretnél… – kezdte Zoltán. – Drágám, olyan ritkán vacsorázunk édes kettesben, s én meg szeretnék osztani veled egy hírt… 41

– Hú, nagyon kedves vagy, túlságosan is… – Jó, nem kertelek – mondta határozottan Hélia. – Nem tudom, hogy mondjam, úgyhogy kimondom, ahogy jön: hétfőtől a Gála című lapnak fogok dolgozni mint szabadúszó újságíró… Zoltán köpni-nyelni nem tudott. Ettől a hírtől szó szerint leesett az álla. Mit képzel magáról Hélia? Hogyan dönthetett nélküle? És egyáltalán, micsoda méltatlan dolog ez az ő feleségéhez? Másrészt pedig az a szarrágó Gulyás Attila a főszerkesztő ott, akit annak idején Hélia kérésére még ő vett a szárnyai alá! Már akkor sem nézett ki semmi jót az ipséből, noha szakmailag tagadhatatlanul ott volt a szeren. Dühében legszívesebben kiabált volna. No de okos ez a Hélia: egy étteremben közli mindezt, ahol nem csinálhat balhét. Zoltán legalább öt percig teljes csöndben emésztette a hallottakat, miközben Hélia szemében egyre inkább tükröződött a félelem. Mindenre föl volt készülve, de ez a csöndben forrongó düh volt a legrosszabb, amit férje mellett valaha megtapasztalt. Zoli utoljára akkor nézett így rá, amikor megcsalta a tévésztárral. – Hélia – szólalt meg végül Solymos. – Csináld! Csináld, ha azt hiszed, hogy ez majd boldogabbá tesz. Előre megmondom, csalódni fogsz. De szeretném, ha egy valamit megjegyeznél. Ha a gyerekek, a háztartás vagy én és egyáltalán az otthoni ügyek bármilyen módon is megsínylik azt, hogy te játszod a lázas feministát, akkor azonnal el is mehetsz. Kérlek, ezt tartsd szem előtt! – Akkor... nem is haragszol? – Ugyan Hélia! Ne beszéljünk most erről. Inkább válassz valami vacsorát. Én azt hiszem halat eszem salátával! Hélia, miközben az étlapot bámulta, arra gondolt, lehetetlen, hogy a férje ilyen könnyen megemésztette a döntését, hiszen reggel még lázasan kardoskodott az ellen, hogy munkába álljon. Zoltán arcára pedig kiült a cinikus mosoly: úgy gondolta, Hélia hamar föl fogja adni az egészet, hiszen az asszony egyáltalán nem küzdő típus, arról nem is beszélve, hogy egy szemernyit sem bírja a kritikát. Akkor pedig minden visszatér az eredeti kerékvágásba. ∗ 42

Másnap, úgy dél körül Lilla már benn volt a tévében, és ruhák között válogatott. Ebben egy szemmel láthatóan homokos stylist nyújtott segítséget, persze nemcsak neki, hanem mindenkinek, aki a műsorban szerepelt. Miközben Lilla egyik estélyiből a másikba bújt, alkalma volt megfigyelni a mezőnyt. Hát, ami azt illeti, színes volt! A tíz döntős között volt kínai lányka, egy csupa tetoválás srác, egy afrikai lány és egy legalább negyvenéves fószer is, aki szemlátomást nem találta a helyét, mint aki nem is érti, hogy került oda. Lilla nem tudta, ki válogatta össze a csapatot, de abban teljesen biztos volt, hogy a show kedvéért választottak ilyen sokféle embert. Ebben a pillanatban egy tizenéves, ártatlan szemű leányzó csapódott Lilla mellé. – Annyira szép vagy a reklámokban! – mondta őszinte rajongással, kertelés nélkül. – Én Csillebérci Réka vagyok. Lilla nem tudta megállni, hogy ne nevessen: a törékeny kislány valami egészen különös torokhangon beszélt. – Szombati Lilla – mutatkozott be ő is. – Te is döntős vagy? – Igen. És ezt akarják rám adni… – fintorgott Réka maga előtt tartva egy furcsa, fekete-fehér csíkos ruhát. – Akár egy bohóc, olyan volnék benne. – Akkor keressünk neked valamit, amivel lenyűgözzük a Pistit – mutatott Lilla a buzi stylist felé. Szimpatikus volt neki a fiatal lány, aki az ártatlanságával egy kicsit egykori önmagára emlékeztette. Buzgón áttúrta hát vele az összes holmit, s jó másfél óra után megtalálták Rékának a megfelelő összeállítást: egy igazán vagány, gyöngyökkel hímzett farmernadrágot, egy egyszerű, fehér pamuttrikóval. A hatást egy kis fehér kalap tette szexivé és titokzatossá. A választással Pisti is elégedett volt. – Kicsi lány – mondta Rékának. – Ennél már csak az volna tutibb, ha nem vennél fel cipőt. Szerintem énekelj mezítláb! A lányok nevettek az ötleten. Miután Lilla is megtalálta a számára megfelelő királykék csipkeruhát, javasolta Rékának, hogy igyanak együtt egy kávét. Volt még fél órája, mielőtt indulnia kellett volna az ebédre Solymos Zoltánnal. 43

– S mit lehet tudni rólad, Réka? Hogy kerültél ide? – faggatta Lilla a lányt. Tudta, hogy szombatig az összes versenyzővel le kell ülnie beszélni, hogy teljesen felkészült legyen, ami az életüket illeti. – Pici korom óta énekesnő szeretnék lenni. Mindenki ezt mondja, igaz? Anyu szerint azért, mert azt szeretném, ha mindenki szeretne. Tudod, ő úgy gondolja, defektes vagyok, amiért nem volt apám. Pedig szerintem vele van a baj, nem én élek nyugtatókon! Lilla az ajkába harapott. Jól ismerte ezt az élethelyzetet, rögtön együtt tudott érezni a kislánnyal, aki e percben jóízűen ette a szendvicsét. – De tudod, szerencsére van egy jótevőm. A nagybátyám! Annyira jó fej, hogy még a zeneóráimat is fizeti évek óta. Tudod, ő egy menő főszerkesztő a Gála magazinnál, Gulyás Attila. – Sajnos nem ismerem – mondta Lilla. – És belőled hogy lett modell? – kérdezte nyílt kíváncsisággal Réka. – Hát, csak úgy megtörtént valahogy… Egy külföldi suliba jártam, véletlenül egy szórakozóhelyen találkoztam a menedzseremmel. Így kezdődött. – Hol volt az az iskola? – Franciaországban… – Lilla bezárult, s csak tőmondatokban válaszolt, mint mindig, ha valaki a múltjáról kérdezte. Zavarta az is, hogy Réka őszintén beszélt a hátteréről, ő pedig hazudni kényszerült. Ez az, ami mindig megakadályozta Lillát abban, hogy új barátságokat kössön. – Az klassz, biztosan egy csomó szép emléked lehet! Én még sosem voltam külföldön, sosem láttam a tengert! Tudod, ezért szeretnék híres énekesnő lenni, hogy beutazhassam a fél világot… – Réka, örülök neked, de most sajnos mennem kell. Biztos sokat fogunk találkozni a következő napokban! Addig is jó készülődést! – Jössz erre holnap is? – Persze, beszédórán és egy stábértekezleten is meg kell jelennem. Két nap múlva pedig az adásmenet szerint már végigpróbáljuk az adást is… – hú, gondolta Lilla, ez nagyon profin hangzott, pedig csupán most tanulgatja a tévés kifejezéseket. 44

– Beszélgethetünk holnap is? – kérdezte Réka. – Hát persze, de azért a többiekkel is meg kell ismerkednem! Lilla elment, Réka pedig iszonyú fontosnak és kivételesnek érezte magát, hogy a népszerű topmodell vele töltött néhány órát. Nagyon szimpatikus volt számára Lilla, biztos volt benne, hogy a barátjává tudna válni. Egy dolgot bánt csak meg: hogy Attila bával dicsekedett! Nem szabadott volna! Így Lilla most talán nagyképűnek gondolja. Réka azért bízott benne, hogy ezzel nem rontotta el bimbózó barátságukat. ∗ A Tv Max lapzártánk előtt néhány perccel juttatta el hozzánk a hírt, hogy a Sztár születik négy héten át tartó tehetségkutató verseny női házigazdája nem más, mint a kozmetikai reklámokból megismert Szombati Lilla topmodell. Ő lesz az, aki szombat esténként ott fog állni Papp Valentin műsorvezető mellett, együtt vezénylik le a szuperprodukciót. „Lilla és Valentin még nem találkoztak, a napokban kezdenek el együtt próbálni. De biztosak vagyunk abban, hogy remek párost alkotnak majd a show-ban” − nyilatkozta a csatorna sajtófőnöke, Horváth Annamária. Papp Valentint is fölkerestük, aki biztosított bennünket afelől, hogy a műsorvezetésben kezdő Lillát mindenben segíteni fogja. Nos, a hölgyet elnézve, ezen nincs mit csodálkozni! Lilla zavart kis mosollyal tette le a napilapot, amit Solymos Zoltán hozott neki az ebédre. Most szembesült először a sajtóban azzal, hogy tényleg elérte célját, tényleg ország-világ szeme láttára vezényel majd le másodmagával egy tehetségkutató versenyt. – Lilla, tudnia kell, hogy nemcsak szakmailag fontos nagyon felkészültnek lennie – mondta Solymos. – Értem ezalatt a beszédtechnikáját, az élő adásból adódó váratlan helyzetekre való reakcióit, a megjelenését. Ezekről már beszélgettünk, s rengeteg új dolgot fog még tanulni az első adásig, s azt követően is. Amire még fel kell készülnie, az a sajtóhadjárat… – Eddig is cikkeztek rólam… – szólt közbe Lilla. – De nem ennyit és nem úgy, ahogyan most fognak. Lilla, ezt a műsort rengetegen fogják nézni, ennél fogva a sajtó a négy hétben 45

belőlünk él majd. Abból a tíz versenyzőből, magából és Valentinbői. Ergo a produkcióból. Előfordulhat, hogy összeboronálják egy kollégájával, lefotózzák a barátját, faggatják a szüleit… Sajnos a hírnévnek megvan ez az átkos oldala is. Lilla, most kérem, meséljen egy kicsit magáról… No, ez az, amit Lilla nagyon nem szeretett, de azért igyekezett eleget tenni a kérésnek. Elmondta, hol nőtt fel, milyen körülmények között. A család szegénységét sem tagadta, s ösztöndíjra hivatkozott, amikor szóba került a francia iskola-történet. Leadta a mesét, amit Edével tökéletesítettek, amikor annak idején hazatért Dubaiból. Solymos láthatóan elégedett volt a hallottakkal, de azért még rákérdezett a Botonddal való kapcsolatára is. Lilla ebben végre maradéktalanul őszinte lehetett. – Két éve tart. Jól érezzük magunkat egymás mellett, de nem zárjuk egymást kalitkába. Csak akkor találkozunk, ha ez mindkettőnknek jó. – Ó, tehát ez nem egy komoly szerelem? – Attól függ, kinek mi a komoly – felelte bölcsen Lilla. – Nekünk ez így jó. Persze, azt nem mondhatta Solymosnak, hogy tegnap óta nem is hallott semmit Botondról. A barátja észre sem vette, hogy mennyire megbántotta őt azzal, hogy általa akart érvényesülni. Arra azért igen kíváncsi volt, vajon mit akar üzletelni Boti Solymossal, és a fejébe vette, hogy kideríti, ha előkerül a srác. – S a menedzserével, Edével jól kijön? Úgy tűnt a megbeszélésen, nagyon védelmezi magát… – Szívből szeretem – mondta őszintén Lilla. – Többet tett már értem, mint a világ legjobb testvére. Zoltán meglepődött ezen a megfogalmazáson: szívből szeretem. Ilyet általában a szerelmére mond az ember, nem a menedzserére. Solymos számára, noha már több mint egy órája beszélgettek, megfoghatatlan, furcsa volt a lány. De lehet, hogy épp ebben rejlik az a különleges varázsa! Solymost elbűvölte. De igyekezett nem elijeszteni, nem letámadni. Zoltán akarta Lillát, de ő általában csak 46

akkor ment rá egy nőre, ha azon félreérthetetlenül látszott, hogy nem mondana nemet. Solymos Zoltán alkalmat sem adott arra, hogy megsértsék férfiúi önértékelését. – Lilla, nekem mindent tudnom kell önről, hogy előre kivédhessük az esetleges támadásokat. Gondolkozzon, van-e valami fontos momentum a múltjában, amiről nem esett szó? Félre ne értsen, de igazán kellemetlen volt, amikor arról a nőről, aki két éve a társkereső valóságshow-mat vezette, kiderült, hogy ő maga egy férfi és női szeretőket egyaránt tartó nimfomán. Az egyik lap képeket hozott le róla, az egyik szeretője történetével… Emlékezhet a botrányra, s hogy mennyire hiteltelenné vált. Attól kezdve az egész műsort lehúzhattuk a… érti, mire gondolok. Elnézést, hogy ilyen drasztikus példával jöttem, de azt akartam, hogy megértse, miért fontos ez. Lillának esze ágában sem volt elmondani az igazat. Pontosan tudta, akkor kútba esne az egész karrierje. Solymos sosem tenne egy olyan nőt a képernyőre, aki régen prosti volt. De ha Ede azt mondta, elvarrta a szálakat, akkor nem lehet baj! A menedzsere olyan komoly hazugságrendszert épített fel, hogy Lillának még franciául is meg kellett tanulnia társalgási szinten. – Zoltán, nincs semmi más fontos, amiről tudnia kéne – mondta határozottan. – Maximum az derülhet ki rólam, hogy modell létemre sosem fogyókúrázom. Még éjfélkor is képes vagyok szalonnát enni hagymával, ha arra szottyan kedvem! – Ezt a szokást nyilván Füzesgyarmatról hozta! – nevetett. Zoltán örült, hogy a beszélgetés kicsit lazább, barátibb irányt vett. Érezte, hogy szimpatikus a nőnek, s úgy döntött, módszeresen meghódítja. Persze, csak lépésről lépésre. Bízott benne, hogy Lilla a versenysorozat végére az ágyába fekszik. Héliával most úgy sincsenek túl jóban. Egy kis kaland sosem árt! Egyelőre az volt a célja, hogy Lilla bízzon benne, s határozottan érezte, távol akarja tőle tartani a pasiját. A titkárnője szólt neki, hogy a következő napra bejelentkezett hozzá egy Boruzs Botond nevű fiatalember. Az üzlet mellett talán Lilláról is ejtenek majd néhány szót. Solymos egyre 47

bizonyosabb lett abban, hogy a fiatalok között nem lehet egy egetföldet megrengető szerelem. ∗ Barának az anyja vitte be a reggelivel együtt az újságot. Szokatlan izgalom csillogott a szemében. – Nézd csak, kislányom! Ez a lány, itt a címlapon! Nézd csak, hogy az arca mennyire hasonlít ahhoz a lányhoz, akivel annak idején másodszor kiutaztál? Tudod, akit mutattál képen, az a gyarmati kislány! Bara csak egyetlen pillantást vetett a címlapon mosolygó szépségre, és megrázta a fejét. – Ugyan már anyu! Lillának szőke göndör haja volt, ez meg itt egy fekete hajú lány… – De nézd, ide van írva, hogy ezt a lányt is Lillának hívják. Barbara anyja persze nem volt nagy kozmetikai cikk vásárló és reklámfogyasztó sem, különben már évek óta ismerte volna Lilla arcát. Igen elzárkózva élt a kisváros szélén, és csak a közvetlen szomszédokkal beszélgetett, fogalma sem volt arról, hogy Füzesgyarmat milyen büszke most Szombati Lillára. Bara még egyszer megnézte a képet, s most már a cikket is elolvasta hozzá. Ami abban állt, azt egyszerűen nem akarta elhinni. Elképedve nézett az anyjára. – Te tudtad, hogy Lillából modell lett, miután otthagyta Dubait? – Barbikám, én nem is ismerem ezt a kislányt, honnan tudhattam volna? A tévében is csak a Barátok köztöt nézem meg, aztán kikapcsolom, hogy ne legyen sok a villanyszámla. – Jó pár éve már, hogy meglépett Dubaiból. Megismerkedett egy hapsival, aki valami homályos ígérettel hazacsalta – emlékezett Barbara. – Én nem is tudom, mi volt az, mert Lilla nagyon titokzatos volt, és akkor különben sem nagyon érdekelt. Sült bolondnak tartottam, amiért lelépett… Hát persze, mert akkoriban Bara szinte folyton drogfelhőben lebegett. Máshogy nem volt képes elviselni az egymás után rámászó férfiakat... Édes mindegy volt számára, hogy Lilla ott vonaglik-e 48

mellette vagy sem. Különben is, folyton az erkölcsei miatt picsogott, majdnem az agyára ment az együtt töltött két év alatt! – Hát, ez a kislány megcsinálta a szerencséjét! – nevetett az anyja. – Akárcsak Julia Roberts a Micsoda nőben! Nem, Barbikám? – Hát, ja. Bara anyja nem tudhatta, ez a néhány mondata micsoda irigységet generált a lányában. Barbara úgy érezte, nincs igazság a földön! Lillát elvitték, kiemelték, és ennyi év után most nagy sztár lesz belőle! Irigyen nézte a fehér ruhás lányt a képen, akinek szemlátomást apró gyémánt fülbevaló csillogott a fülében. Persze, Dubaiban ő is viselt ilyesmit, de az ékszereit valahogy elfelejtették becsomagolni, amikor haza kellett jönnie. Ahogy az anyja kiment a szobából, visszahanyatlott az ágyára, és patakzottak a könnyei, összemosódott előtte Lilla arca. Dühösen összetépte az újságot, és szétdobálta a szobában a papírfecniket. Lilla, mint Julia Roberts a Micsoda nőben! Ő meg megnyomorodva, magányosan, kihasználva, megalázva, szegényen… KI döntött arról, hogy ez legyen a sorsa? ∗ Botond és Lilla dühösen, vadul szeretkeztek. Egy kiadós veszekedés kellős közepén estek egymásnak, olyan volt, mint a Héja nász az avaron. A heves vitát Lilla robbantotta ki azzal, hogy kérdezősködni kezdett: mégis mi ez az egész Solymossal, mit is akar üzletelni vele? S hogy egyébként is olyan keveset beszél a munkájáról, ami nagyon furcsa. Ede ugyanis bogarat ültetett a lány fülébe. Tudni akarta, mi igaz ebből az internetes bűnözés dologból. Botond pedig kikérte magának, hogy elszámoltassák. – Cica, semmi titkolnivalóm nincs, de az üzlet az én dolgom! Úgysem értenéd a felét sem, ha elkezdeném! Nem akarlak untatni! – Utálom, ha lecicázol, amikor komoly dolgokról kérdezlek! – Ne faggass, mert azt nagyon nem bírom! Egyetlen barátnőmtől sem tűrtem el eddig, hogy bele akarjon beszélni az üzleti ügyeimbe! Lillának nagyon nem tetszett ez a hangnem. – Csakugyan? Csakhogy én nem az egyik barátnőd vagyok! – Hiszed te! – Akkor baszd meg! 49

– Szolgálatára! Botond bepörgött attól, ha Lilla ideges lett. Imádott vele ilyenkor szexelni, mert a lány mérgesen nagyon izgató volt. Karmolt, harapott, úgy tett, minta védekezne, amitől kicsit olyan lett az egész, mintha egy gyanútlan szűzlányt próbálna leteperni éppen. Persze, a végén már a nő sürgette őt nyögdécselve tovább és tovább… Utána az ágyban hevertek, s Botond meggyújtott egy szivart. – Gyűlölöm, ha ezt az ágyamban csinálod! – szólt Lilla. – Én meg gyűlölöm, hogy mindent gyűlölsz bennem, csak azt nem, amikor épp keféllek! – Nem nagyon adsz más alternatívát. Tudod, Boti, a párkapcsolatok alapja általában az őszinteség, a gyöngédség, egymás kölcsönös tisztelete. Nálunk csak ez a három dolog nincs meg. Szeretném, ha tartanánk pár hét szünetet, és elgondolkoznál ezeken a dolgokon. – Megszólalt Szent Lilla, a megtévedt lelkek nagy tanítómestere! – nevetett fel cinikusan Botond, majd kiugrott az ágyból, elnyomta a szivart és gyorsan felöltözött. – Ne hidd, hogy most a kardomba dőltem. Pontosan tudod, hogy én ilyen vagyok. A kedvedért sem leszek más. Ha valaha is hívsz még, ebben a tudatban tedd… Na szia, te kis…hm…sztár! Lillának folyni kezdtek a könnyei, amint becsukódott az ajtó. Tudta, jól tette, hogy elküldte Botondot. Mint ahogy azt is érezte, Ede igazat mondott a netes bűnözéssel kapcsolatban, Boti reakciójából ezt azonnal le tudta szűrni. S ettől az embertől valójában sosem kapott igazi szeretetet. Csak a kemény farkát, meg a bulikat, ahová gyakran elcipelte, hogy legyen kivel reprezentálnia. Jó volna, ha most nem volna egyedül. Ha felhívhatná az anyját, és kiönthetné a szívét. Ám ezt hiába tette volna, mert az édesanyja csakis a saját kis világában élt: mielőtt még Lilla befejezhetett volna egy mondatot, máris a saját dolgairól kezdett fecsegni. Az apja pedig… Hagyjuk. Mióta pár éve végül elváltak a szülei, ki tudja, apja mikor melyik árokban fetrengett részegen. Ede. Milyen biztonságos, finom érzés volt a karjaiba bújni. S milyen furcsa zavarban volt a férfi, miután magához ölelte! Lilla 50

tudta, hogy az életben az egyetlen biztos pontot Ede jelenti számára. Csakhogy a férfinek megvolt a maga élete, a családja, a felesége. Lilla nem hívhatta föl ilyen késői órán, hogy kérlek, gyere át, egy kicsit beszélgetni szeretnék veled! Pedig igazából erre vágyott. A megnyugvásra, amit valami rejtélyes módon csak a menedzsere társaságában érzett. ∗ Másnap délelőtt Simon Nóra az egyik pácienséről szóló korábbi feljegyzéseit olvasgatta. A csinos, negyven körüli hölgyet tizenegyre várta, és szerette volna pontosan tudni, hol is tartottak a beszélgetésben. Sorsok. Rengeteg bonyolult, tragikus vagy hihetetlen életút, mármár filmbe illő történetek. Nóra pályája kezdetétől félt attól, hogy egyszer majd ő is részesévé válik valami regényes sztorinak. A pszichológusnő a saját életében gyűlölte a nagy drámákat, pálfordulásokat. Szerette a rendet maga körül és a magánéletében is. Egy ideje azonban legbelül érezte, valami nem kerek, s Edével mindketten a szőnyeg alá söprik a gondokat. Nóri végiggondolta kettejük kapcsolatát. Még mindig jól emlékezett arra, amikor dr. Selmeczi László három éve egy orvoskonferencia után bemutatta neki a fiát. Egyértelmű volt, hogy őt az apja nézte ki Edének, aki már rég nem találta a párját akkoriban. Kapcsolatuk szépen alakult: annak rendje és módja szerint randevúztak, bemutatkoztak egymás családjának, nyaralni mentek, majd nem sokkal később összeköltöztek, egy év múlva összeházasodtak. Minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nórát csak egy dolog zavarta a kapcsolatuk kezdetétől: Ede kissé zárkózott volt, az érzelmeit nem öntötte szavakba, és valahogy mindig megtartotta magának a saját kis világát. Nóri pedig sokszor kívülállónak érezte magát. Persze, a pszichológusnő reménykedett, hogy ez majd megváltozik, s talán lesz még közöttük olyan szenvedélyes egymásra találás, amilyen az első kedvesével, Gézával volt. 51

Gézával, akiről kiderült, hogy leukémiás, és nem sokkal később meghalt. De kapcsolatuk emléke mindig Nóri szívében marad. Géza, aki annyira örült neki egy-egy találkozásukkor, hogy ölbe kapta és forgott vele. Géza, aki nagy kazal rózsát küldött a munkahelyére, mindössze figyelmességből. Géza, aki az ágyban is úgy törődött vele, mint soha senki más. Tekintettel volt arra, hogy Nóri csak nehezen tud elélvezni, és képes volt órákig finoman kényeztetni. Nóri szégyellte magát, de a mai napig felizgult, ha eszébe jutottak az együttléteik. Ezzel szemben Ede csak ritkán kívánta a testi közelséget. Emellett sokszor kimért volt, már-már titokzatoskodó. A fiatalasszony bízott abban, hogy mindez a kapcsolatukkal, a házasságuk előrehaladtával majd változik, de nem így történt. A lelki szakadék megmaradt, sőt Nóri úgy érezte, egyre nő… Holott a szüleik már az unokákra vártak! Nóri legbelül tudta – különösen, amikor előtérbe került a pszichológus énje –, hogy el kellene már felejtenie a konfiiktuskerülést, férje elé kellene állni, és megkérni őt, változtassanak a dolgokon! Röhej, de Nóri úgy érezte, nincs olyan nexusban a saját párjával, hogy elmondhassa neki, több szenvedélyre, több humorra, több figyelemre volna szüksége. Így Nóra jobbára a páciensei történeteivel szórakoztatta Edét, kínosan kerülve, hogy kettejük problémáira terelődjön a szó. Valójában kölcsönösen azt hazudtak egymásnak, hogy ők ketten tökéletes kapcsolatban élnek. S a felszínen ez így is volt, hiszen önmaguknak is hazudtak. Gondolataiból az riasztotta fel Nórát, hogy kopogtak az ajtón. Belépett az aznap délelőtti páciens. Ildikó leült a kanapéra. – Hogy van ma, Ildikó? – kérdezte kedvesen Nóra. – Azt szeretném elérni, hogy nyugtatók nélkül is jól legyek. De ott még nem tartok. Nyomasztanak a dolgok. – Higgye el, javulni fog, csak legyen őszinte velem és önmagával. A múltkor főként a lányával kapcsolatos gondokról mesélt. Most kérem, mondjon nekem többet a férfiról. Miként került az ön életébe? 52

– Tízéves voltam. Tudja, anyám meghalt, és apám újraházasodott. A mostohaanyámnak volt egy fia. Négy évvel idősebb nálam. Már kislányként nagyon tetszett, és iszonyú féltékeny voltam, amikor elkezdte hazahordani a lányokat. Emlékszem, tinikoromban sírva hallgatóztam, amikor éjjel a diszkóból megérkezett egy-egy lánnyal. A csaj helyébe képzeltem magam, akit a másik szobában ölelt. Aztán egy szombat éjjel, kissé berúgva, egyedül ért haza. Arra ébredtem, hogy vetkőztet engem… – Ildikó váratlanul elhallgatott. – Ez után az történt? – Nem… Csak felkapcsolta a villanyt, majd megkért, hogy álljak négykézlábra. Megtettem, ő pedig kielégítette magát, miközben hátulról nézett… – Mondja, mennyi idő után volt önök között először normális közösülés? – Csak amikor nagykorú lettem. A születésnapom estéjén ő vette el a szüzességem. A köztünk lévő kapcsolat a szexre korlátozódott, a szüleink s minden ismerős szemében csak testvérek voltunk. A mostohabátyámnak csak éjjel jelentettem valamit, amikor otthon volt. Nappal még az aktuális barátnőit is hazahordta, és élvezte, hogy látja, szenvedek ettől. Nekik jutott kedvesség, tisztelet, nekem csak az éjjeli aberrált szex. Mert mindig vitt bele valami mocskosat. De mit tehettem, amikor annyira beleszerettem? A rabjává váltam. – Ki tudott ebből valahogy törni, Ildikó? – Végül húszévesen elköltöztem. Aztán három év elteltével megjelent nálam. Valami menyasszonyról mesélt, aki elhagyta egy befolyásos ember miatt, össze volt törve. Azt mondta, romokban van az önbizalma, és segítenem kell rajta. Nekem épp nem volt senkim, így hagytam, hogy lefektessen. Egyszer az életben rendesen szeretkezett velem, igazán kényeztetett. S ez új reményt ébresztett bennem. Attól kezdve, amikor csak jött, beengedtem. Tudtam, hogy kihasznál, de nem érdekelt. Én is éltem a világom közben, jöttekmentek a kapcsolatok az életemben. Tudja, nem sokkal később született a lányom, akivel egyedül maradtam. A mostohabátyám pedig időközben meggazdagodott, és támogatni kezdett anyagilag. 53

Amikor eljött hozzám, hogy kiélje a perverz vágyait, mindig pénzt is hagyott az asztalon, amire nagy szükségünk volt és van is a mai napig… Doktornő, ki szeretnék lépni ebből a beteges létből! Elegem van a titkolózásból, a hazugságokból, a bánatból, amit folyamatosan okoz! De amikor meglátom, nem tudok ellenállni neki! Furcsa kettősség van bennem. Nem tudom, mit tehetnék, kérem, segítsen! Nóra nagyot sóhajtott. – Ildikó, el kell fogadnia, hogy ennyi idő után ez nem megy egyik napról a másikra. Még nagyon sokat kell beszélgetnünk. Minden részletet el kell mondania nekem, ki kell beszélnie magából az elmúlt évek sérelmeit ahhoz, hogy megoldást találjunk a problémáira, és ki tudjon belőlük lépni. Ne sírjon Ildikó, kérem, meséljen még… Nóra elborzadt ettől a történettől. Micsoda perverz, áldozatra leső gátlástalan, önző alakok vannak a világon! Szívből remélte, hogy Csillebérci Ildikó terápiája sikeres lesz. ∗ Hélia fölcsavarta a hangerőt a kocsiban, miután két kamasz lányát, Melindát és Sárit kitette az iskola előtt. A fiúkat, a kis Norbit és Zolikát a nörsz vitte óvodába. Zoltán ennyit hajlandó volt engedni, már ami a Héliára háruló teendők sorát érintette. Szerencsére a nagylányai mindketten megértették, miért is szeretne dolgozni a mama. Sokkal toleránsabbak voltak, mint Zoli! Még azt is megígérték, azokon a napokon, amikor anyjuk sokáig dolgozik, majd ők megfőzik a vacsorát. Persze, Hélia érezte, hogy valójában nem annak örülnek, hogy ő munkába áll, hanem annak, hogy emiatt nagyobb szabadságot kapnak. De az asszony megbízott a két tizennégy éves ikerlányban. Hélia rendkívül izgatott volt, hiszen sok év után ez volt az első munkanapja. Ahogy belépett a kiadó épületébe és bemutatkozott a korán érkező kollégáknak, érezte, hogy nem fogadják valami kitörő örömmel. Ám Attila vélhetően bejelentette az érkezését, mert azonnal a rendelkezésére bocsátottak egy kellemes kis irodát. Hélia határozottan örült, hogy nem a többiek között fog ülni a 54

szerkesztőségben, hiszen ő nem barátkozni jött ide. Ám aznap tízkor témaértekezletet tartottak, ahol mindenkivel találkozott. Attila mint régi, remek munkatársát mutatta be, s hozzátette, biztos benne, hogy Hélia erősíteni fogja a csapatot. Ezen a megbeszélésen osztották ki a Gála újságíróinak a Sztár születik című műsor szereplőit. Hogy ki kiről fog exkluzív híreket szállítani az újságnak, azt sorshúzással döntötték el. Hélia kihúzta Szombati Lillát. Volt benne némi félelem emiatt, mert igen nehéz egy olyan emberről bármi újat is írni, akiről előzetesen már mindent lecsócsált a sajtó. Lilláról már ezelőtt is sokat lehetett olvasni! Mennyivel egyszerűbb dolga volna egy friss arccal, akiről semmit nem lehet még tudni! Hélia határozottan pechesnek érezte magát, s az értekezlet után be is vonult Attilához, hogy megossza vele a kételyeit. – Szeretnék valakivel cserélni – mondta határozottan. – Nem lehet – - rázta a fejét Attila. – Azzal a feltétellel jöhettél ide, hogy semmiben nem teszek különbséget közted és a többi újságíró között… – Nem is várom el, de mégiscsak kitolás velem szemben, hogy egy olyan embert kaptam, aki gyakorlatilag már most lerágott csont – érvelt Hélia. – Nem hiszem, hogy ne volna valamilyen szál, amin el tudnál indulni. Kezdj el nyomozni! Bizonyítani akartál, nem, Hélia? Magadnak meg az uradnak. Hát akkor, azt hiszem, itt a megfelelő feladat. Túrj ki nekem valami igazán exkluzívat erről a modell csajról. Héliát legyőzték. Nem mondhatta azt már az első napon, hogy ez a munka túl nagy falat, és nem lát benne fantáziát, mert ez esetben Attila azonnal hazaküldhette volna és jogosan, régi szívesség ide vagy oda! Elvégre küzdeni jött, nem? Akkor nem adhatja föl már az elején. Ha pedig sikerül szereznie valami igazán ütős információt, mindenki őt fogja ünnepelni! Még Zoltánt is faggathatja egy kicsit otthon az új üdvöskéről, elvégre neki aztán mindent tudnia kell! Amint ez átfutott az agyán, Hélia rögtön lelkesebb lett. – Hát rendben, a kezembe veszem ezt az ügyet… 55

– Mit szólt Zoli a döntésedhez? – Semmit. Bevallom meg is lepett. Kissé én is tartottam attól, hogy ha más nem is, az biztos kiveri nála a biztosítékot, hogy épp neked fogok dolgozni. – Ugyan… – mondta Attila, majd keserűen fölnevetett. – Hisz fénykoromban sem voltam neki nagy vetélytárs! – Hm... tudod, Attila, azt gondolom, neked jót tett a kor. Sármosabb vagy, mint amilyenre emlékeztem… – Hélia, te is jól nézel ki, de ebbe ne menjünk bele. Kérlek, vedd a kezedbe ezt a Szombati Lilla-ügyet, és kreálj valami jó történetet. Sokan azt jósolják, hogy a műsor állati nézett lesz. Olyat kell kideríteni a lányról, amit el lehet adni… – Készíthetnék vele egy mélyinterjút… – gondolkozott hangosan Hélia. – Próbáld meg! De az a tapasztalatom, hogy az igazán értékes bulvárhírek csak a legritkább esetben interjúk eredményei. Nálunk a legszenzációsabb címlaptörténetek mindig is a kitartó kutatómunka eredményei voltak. Hajrá Hélia! Tudj meg róla valamit, amit senki más! Többet nem segíthetek… – mondta Attila, és tüntetőleg visszaült a számítógépe mögé. – Ennyi? – kérdezte Hélia. – Mennyi? – nevetett cinikusan Attila. – Hélia! Ha azt vártad, hogy a lelkedet fogom egész nap simogatni a férjed helyett, s csak ezért jöttél ide, akkor akár haza is mehetsz. Hélia sarkon fordult, és szó nélkül kiment. Attila pedig élvezte a helyzetet. Nem is olyan rossz, hogy itt van ez a nő! Legalább végre ő is beletörölheti kicsit a cipőjét, ahogy azt Hélia egykor megtette vele. Mégis, mit vár tőle most ez az úrispiné? Sok éve a vőlegénye volt, átmenetileg lemondott miatta a csajok hajkurászásáról. Hélia volt az egyetlen nő, akit valaha szeretett. Szinte belebetegedett, amikor elhagyta Solymosért. Mai napig látta maga előtt, ahogy bevonul hozzá a szerény kis albérletébe, ahol annak idején élt, és emelkedett stílusban azt mondja: Attila, úgy érzem, már nem illünk egymáshoz. Úgy érzem, kinőttelek téged. Mégis mit vár tőle Hélia? Hogy megdugja? Hát, más farkával sem! Attilát a hideg rázta a 56

hozzá hasonló hideg, arisztokratikus, rafinált nőktől. Sokkal jobban szerette, ha ő irányít. Ezért is volt többek között Ilike. No meg Ildikó, akit már idejét sem tudta, mióta kefél. S most gőzerővel a friss hódítani valóra, a kis Rékára koncentrált. Francba Héliával! Tök mindegy már kinek a farkát tisztelheti benne, ő sem több itt, mint bárki más a lapjánál, s ő csakis az újságírásban nyújtott teljesítménye alapján fogja értékelni őt. ∗ Botond általában nem örült annak, ha egy nő parkolópályára tette, ám jelen körülmények között javított a helyzeten, hogy Lilla átmenetileg kidobta. Az egy hónapos médiacirkusz idejére úgy is eltűnt volna valahogyan a nő életéből, mert neki aztán nem volt szüksége a nyilvánosságra! Még csak az hiányozna, hogy az újságok lehozzák a fotóját, s így előtérbe kerüljön! Nem, az ő státuszában ez megengedhetetlen. Rögtön hitelét veszítené az ügyfelei előtt! Botondnak fontos volt Lilla, már amilyen szinten ő képes volt szeretni. De az alapvető elve azért az volt, hogy nő csakis az üzlet után! A sorrend sok éve remekül működött. Botondnak tényleg illegális internetes üzletei voltak, ám ő ezt nem érezte annyira bűnténynek, mint a társadalom. Ugyan, kinek árt azokkal az olcsón letölthető filmekkel? Kinek árt az emelt díjas szolgáltatásaival? Hiszen minden majom, aki igénybe veszi ezeket, tudja, hogy mennyi is a tarifa. Ja, hogy a szerzői jogdíjakkal van a probléma? Nos, az alkotók felé Botond nem érzett lelkifurdalást. Az évek során körülvette magát megbízható pribékekkel, akik csüngtek minden szaván, és hűségesen követték, akár a kutyák. Botondnak mindenhol volt egy embere arra, hogy hamar kiderüljön, ha a rendőrség vizsgálódik körülötte. Persze, az információkat jól megfizette. Botond jól élt, szinte már-már gazdag volt, de úgy érezte, sosem lehet elég nagyot szakítani. Most épp a Sztár születik című műsor kapcsán talált ki magának egy nagy bizniszt! S mindent meg fog tenni azért, hogy ennek a Solymosnak ledugja a torkán a dolgot. Késő délelőtt volt, amikor a titkárnő bejelentette az érkezését a Nagy Fehér Főnöknek. Solymos nem üdvözölte túl szívélyesen, de azért átült a gépe mögül a tárgyalóasztalhoz. 57

– Botond! Remélem, valami nagyon jó ötlettel jött, mert nincs túl jó napom… – kezdte, miközben egy üveg whiskey-t vett ki a szekrényből. – Kér egy pohárral? – Köszönöm nem, vezetek. – Én is. De most délelőtt tizenegy van, és egyelőre úgy tűnik, még tizenkét óra múlva is itt leszek… – sóhajtott Solymos. – A műsorral kapcsolatos dolgok miatt? – Igen, ilyenkor minden a feje tetején áll! Amikor azt hiszi az ember, hogy végre minden a helyén van, általában kitör a káosz. Törvényszerűen, a műsorindulás hetében. No, mondja el, mi szél hozta! Annyit már említett, hogy a nézői SMS-üzenetekről lenne szó. – Így van – nézett határozottan Solymos szemébe Botond. – A dolog pofonegyszerű. Jó baráti kapcsolatot ápolok egy ukrán mobilszolgáltató cég vezetőjével. Az egyik volt nőm apja, de most nem ez a lényeg. Na már most, biztosan tudja, hogy itthon a beérkező emelt díjas SMS-üzenetek árából több mint ötven százalékot levon a szolgáltató. Én a cimborámmal meg tudom oldani, hogy önnél maradjon a bruttó bevétel nyolcvan százaléka. Már amennyiben velünk szerződik le… – Botond…ezzel az ajánlattal némiképp elkésett. Épp ma délután jön hozzám egy szolgáltató cég, hogy aláírjuk a szerződést, s mivel kötöttem velük egy előszerződést, kötbért kell fizetnem, ha lemondom… – Solymos Zoltán az asztalához ment, és turkálni kezdett a fiókjaiban. Hosszas keresgélés után megtalált egy papírt, amiről lejegyzett egy számot, majd leült a gépéhez. Botond tudta, hogy az öreget érdekli a dolog, hiszen most kalkulál, hogy vajon megéri-e vele szerződnie, kötbér ide vagy oda. Végül Zoltán visszaült a tárgyalóasztalhoz. – Mondja, ebben magának mi a bolt? – kérdezte tőle komoran. Botond szinte várta ezt a kérdést. – Nézze! Egyrészt remek referenciaanyag lesz, hogy egy ilyen nagyszabású projektben vett részt a cégem, másrészt azért nekem is van rajta némi anyagi haszon. Harmadrészt, ezzel is hozzá akarok járulni a csajom sikeréhez! 58

Zoltán gúnyosan felnevetett. – Sok süket dumát hallottam már ebben a szakmában, de ez viszi a pálmát! Botond, én nem ma jöttem a falvédőről, ezt remélem, tudja. S ha már szóba hozta Lillát, nekem is volna egy kérésem… – Mi volna az? – kérdezte érdeklődve Botond. – A verseny idejére szüneteltesse vele a kapcsolatot! Tudja, azt szeretném, ha a műsorvezetőm csakis a feladatára koncentrálna a következő hetekben… – No és magára… Erről lenne szó? – kérdezte Botond leheletnyivel élesebben, mint kellett volna. – Botond, akarja a munkát vagy nem? Magának legyen mindegy milyen indíttatásból, de ez az én feltételem ahhoz, hogy maga kapja meg ezt a munkát. Botond egy pillanat töredékéig úgy érezte, be tudna mosni ennek az öntelt alaknak, de ehelyett csak mosolygott. – Uram, állok szolgálatára – mondta kedélyesen. – No, látja! Ez így igazán üzlet mindkettőnknek! Faszfej! – gondolta Botond. S már tudta, hogy a vén kecske a csaját akarja! Ráadásul ilyen gusztustalan módon, őt félreállítva az útból. Lesírt a krapekról az is, hogy egyáltalán nem veszi őt komolyan. Higgye csak azt az ipse, hogy az ő ultimátuma miatt nincsenek együtt Lillával! Ezek után most már egyetlen pillanatig sem fogja sajnálni ezt a Solymos Zoltánt… ∗ Lilla határozottan úgy érezte, kezdi elveszíteni az irányítást a saját élete fölött. Tett ugyan próbát arra, hogy egy-egy ellopott órában aludhasson kicsit – öltözőben, autóban vagy a legritkább esetben az ágyában –, ám ez minden alkalommal meghiúsult. A fránya telefon állandóan csörgött. Hol a tévéből hívták, hol a sajtó munkatársai, akik hülyébbnél hülyébb kérdéseket tettek fel neki. Az imént például fogyókúrás tippeket kértek tőle. Lilla nem értette, kinek miért fontosak ezek a dolgok. Ezen a délutánon épp műsorvezető társával, Papp Valentinnel ült egy kis kávézóban, az adásmenetet nézték át együtt, és azt beszélték meg, hogy viselkednek majd az élő adásban egymással, hogy a lehető 59

legszórakoztatóbb műsorvezető párost alkossák. Valentin jóképű, kedves srác volt, ám fiatalabb Lillánál három évvel, s az ő mércéjével mérve nem volt túl férfias jelenség. Valentin a műsorvezetés mellett szintén modellkedett, s olyan volt, mint a modell srácok általában: túl vékony, túl hosszú hajú, túl babás arcú. Még a szemöldöke is ki volt szedve, amitől aztán még David Beckhamnél is metroszexuálisabbnak látszott. Lilla nem tudta megállapítani róla, hogy a lányokat vagy a fiúkat szereti. Lényeg, hogy nála nem próbálkozott Valentin, aki azért lett Valentin, mert Papp Bálint névvel mégsem lehetett karriert befutni! Legalábbis szerinte. – Szerintem nyomjuk tele poénokkal és évődéssel az összekötőszövegeket, és nyert ügyünk van – mondta Valentin, aki már kétféle műsort is vezetett korábban a Tv Maxnél. – Úgy érzem, ha ügyesek vagyunk együtt, ez kiugrás lehet mindkettőnknek. Meg szeretnék maradni ennél a csatornánál, te nem tudom, hogy vagy vele. – Viccelsz? Gyerekkorom óta erről álmodtam, boldogságfelhőben lebegek, mióta csak megtudtam, hogy én csinálhatom. – Nos, vagy nagyon jó vagy a műsorban, vagy nagyon jó vagy a nagyfőnöknél. Ez a két választásod van! – nevetett föl Valentin. – Ugyan! Hidd el, Solymos Zoltán nem olyan. Igazi úriember. Családja van, négy gyereke. Jól ismerem azt a nézést a pasiktól, a Solymos nem nézett úgy rám egyetlen egyszer sem, nem is személyeskedik. Csak úgy bánik velem, mint egy munkaerővel, s ez így van jól. Valentin csak tovább nevetett. – Pont ezért nem veszed észre! Mert, ahogy mondtad, igazi úriember. De ha csak egy apró kis jelzést adnál, rögtön rád repülne, mint mindenki más! – Nem szeretem az ilyen beszédet – mondta Lilla, majd elnyomott egy ásítást. – Asszem rendelek még egy kávét. A kávé azonban nem segített. Lilla csaknem elaludt a beszélgetés végére. Egész délelőtt az új reklámfilmet forgatta a Chrystalnak, és 60

teljesen kikészült, mert előző éjjel a beszédtanár kínozta hajnal kettőig. Lillának be kellett látnia, Edének igaza volt: iszonyatosan túlvállalta magát. Miután Valentin elment, belenézett a naptárába: még fodrászhoz kellene mennie, műkörmöshöz és pedikűrre. Aztán este ruhapróba, megbeszélés az adásrendezővel, majd másnap reggel reprezentálnia kell az új alapozókrém sajtóbemutatóján. Mindezt úgy, hogy az éjjel alig néhány órát aludt. Ideje sincs a Botond-ügyön siránkozni, pedig iszonyatosan egyedül érezte magát, hiányzott egy ölelő kar. Az egyetlen jó társaságot az elmúlt napokban a kis énekes lány, Réka jelentette neki, akivel a megismerkedésük óta minden nap beszélgettek. Lilla jó néhányszor benn volt már, amikor Réka a stúdió színpadán állt, s elbűvölte a lány énekhangja. Úgy érezte, kiemelkedik a mezőnyből, és ezt meg is mondta neki. Pontosan tudta, hogy ők ketten rokon lelkek. Lilla fáradtan borult az asztalra. Utoljára akkor érezte magát ilyen mosogatórongynak, amikor Dubaiban hatalmas partit rendezett az egyik elöljáróság, ők pedig különleges feladatot kaptak, különlegesen nagy pénzért. Neki meg még másik három lánynak egy szobában kellett várakoznia meztelenül, egész éjjel, s az a vendég ment be hozzájuk, amelyik csak akart. És sajnos, sűrűn nyílt az ajtó… Lilla beleborzongott az emlékbe. Sosem tudja ezt magáról lemosni. Noha a lány örült az előtte álló csodálatos műsorvezetői feladatnak, de olyan fáradt volt és olyan nyűgös, hogy sírni tudott volna. Mégsem adhatta át magát a teljes kétségbeesésnek, mert a vacak mobil megint csörögni kezdett. Lilla mosolygott, amikor Ede nevét látta meg a kijelzőn, maga sem tudta, miért. – Szia Rabszolgahajcsár – mondta a lány. – Mindig érzed a kifinomult receptoraiddal, mikor vagyok magam alatt. – Történt valami? – Semmi azon kívül, amit előre megmondtál. Ed, totál hulla vagyok. – Én mondtam, hogy le kéne mondanunk valamit, még most is megtehetjük. Menj haza, és feküdj le pár órára! 61

– Nem tehetem, csak a ma délutánom van arra, hogy rendbe rakjanak egy szépségszalonban, este megbeszélés, reggel sajtótájékoztató satöbbi… – Hol vagy most? – A bazilikánál egy kávézóban. Tudod, itt találkoztam Valentinnal. – Ne menj sehová, érted megyek! Kitalálunk valamit, hogy minden beleférjen, s tudj pár órát aludni délután. Mielőtt még Lilla bármit is mondhatott volna, Ede letette. Alig tíz perc múlva megállt az autójával a bazilika előtt. Lilla átszaladt hozzá az úton. – Kitaláltam, mi legyen! Uh, most pocsékul nézel ki. – Kösz! – Na tehát, a legfontosabb, hogy az esti megbeszélésre a rendezővel agyilag és fizikailag is topon légy. Most beviszlek az irodámba, és a pamlagon a hátsó szobában alhatsz egyet… – De… – Csönd legyen, figyelj ide! Én bemegyek a tévébe, és elhozom a fellépőruháid. Ha este felébredsz, fel tudod őket próbálni. Késő estére pedig szervezek a lakásodra fodrászt meg műkörmöst. Jó lesz így? – Ed, ezeket tényleg megtennéd nekem? – Nézz már magadra, teljesen szét vagy esve! Magadtól pedig az életben nem kérnél segítséget! – mondta Ede, és megsimogatta a lány arcát. – Na, most hunyd be a szemed, és pihenj addig is, míg az irodába érünk. Minden perc számít… – Ed, olyan jó vagy hozzám, mint a legjobb testvér… – ásította Lilla. – Az – morogta halkan a férfi, s azon gondolkozott, vajon Lilla tényleg csak afféle testvérpótlékot lát-e benne? Ede tudta, hogy így van ez jól, de a szíve minden alkalommal összeszorult, ha arra gondolt, amit legbelül érez. Az irodában lefektette a lányt a bőrkanapéra, majd átment a másik szobába, és telefonálgatni kezdett. Húsz percen belül minden a helyére került ahhoz, hogy Lilla pihenhessen néhány órát. Ed visszament az irodájába, s 62

dolgozni próbált. De a tekintete a monitorról minduntalan az alvó lányra siklott. Végül odaült a kanapé mellé a padlóra, arcát Lilla arca mellé fektette. Bőrén érezte a lány lélegzetét, nem tudott ellenállni a kísértésnek, simogatni kezdte a haját. Lilla mosolygott álmában. Olyan, mint egy angyal – futott át a férfi fején. Kár, hogy egy elrontott angyal… – Úgy szeretlek… Úgy sajnálom Lillus! – suttogta bele csak úgy maga elé, a semmibe. ∗ Réka az ágyán heverő fellépőruháiban gyönyörködött. Köztük volt a farmeros szerelés, amit Lillával választottak ki és két másik gyönyörű öltözék: egy koktélruha és szaténoveráll. Ezeket a többi versenyzővel közösen előadott két dalhoz fogja majd viselni. Csak nézte őket, és maga sem hitte el, hogy mindez vele történik. Aznap adta élete első interjúját egy igazi újságírónak! Merthogy a verseny másnapján már velük fog foglalkozni az összes létező napilap. Réka bele sem mert gondolni, mi lesz, ha nem állja meg a helyét, és a közönség már az első adásban kiszavazza. Mi lesz, ha nem fogják szeretni? Rettegett ettől. Persze, az osztálytársai és az anyja is hangoztatták, kizárt, hogy ne ő nyerjen, ám könnyű nekik, hiszen ők nem hallották énekelni a többieket, akik egyszerűen fantasztikusak! Réka túl átlagosnak találta magát a szexi szőke Horváth Flórával szemben, aki nemcsak szenzációsan énekelt, de remekül is festett a színpadon. S a fiúk között igazán tehetséges volt Barczai Robi, a földrajztanárból lett sztárjelölt, akiről ránézésre senki nem gondolta volna, hogy arany van a torkában! Réka rettenetesen izgult. Ahogy ismét maga elé próbálta a szürke szaténoverállt, megszólalt a csengő. El sem tudta képzelni ki lehet az, ha csak anyja el nem felejtett kulcsot vinni aznap reggel. – Ki az? – kérdezte, de közben a kis kukucskálón látta már, hogy Attila bá áll a küszöbön. Réka egy pillanatig azt kívánta, bár ne szólt volna ki. Akkor most egyszerűen eljátszhatna, hogy nincs itthon. Továbbra sem szeretett kettesben lenni a nagybátyjával, de azért kelletlenül kinyitotta az ajtót. – Szia, Attila bá – köszönt. – Mami még nem érkezett haza. 63

– Nem? Nem baj. Nem is hozzá jöttem, hoztam neked valamit, Réka. De ne ácsorogjunk itt a küszöbön… – mondta a férfi, és már nyomult is be a lakásba, mintha csak otthon lenne. Réka félszegen állt meg a szobája ajtajában. – Ó, de jó kis cucc az a kezedben! – mutatott Attila a szürke overállra. – Nem próbálnád fel a kedvemért? Amit hoztam, azt gondolom, passzolni fog hozzá. – Na jó… – mondta Réka, és a szobája felé indult, mert azért kíváncsi volt az ajándékra. Villámgyorsan kibújt a melegítőjéből, s a fiókjában kezdett turkálni egy melltartó után. Ezt a ruhát ugyanis a nélkül nem veheti fel. – Milyen csinos lány lett belőled… Épp, mint anyád volt annak idején – hallotta hirtelen kellemetlenül közelről a nagybátyja hangját. Réka ijedten fordult meg, karjaival a mellét takarva. Attila bá alig egy méterre állt tőle, s úgy tűnt, egyáltalán nincs zavarban. – Attila bá, öltözöm! – kiáltotta a lány. – Kérlek, menj ki az ebédlőbe, amíg felveszem ezt a ruhát… – Ugyan már Réka, hiszen kislány korod óta ismerlek, öltözködj csak nyugodtan… Réka hirtelen úgy érezte, mintha egy jeges kéz markolná meg a szívét. Nagyon félt, de ezt nem akarta mutatni. Amennyire csak tudta, testét takarva kereste a melltartót, majd óvatosan felvette. Szerencsére mostoha nagybátyja nem mozdult, csak az overállt vette el a székről, s nyújtotta oda Rékának. Ahogy a lány belebújt, Attila váratlanul mögötte termett. – Majd én bekötöm kincsem! S mielőtt Réka bármit tehetett volna, a férfi felhúzta a derekától az overállt, s közben megtapogatta a mellét. Réka egy mukkot, sem mert szólni, úgy tett, mint aki nem veszi észre a mozdulatot. – Most pedig, kicsi lány, maradj itt a tükörrel szemben, és hunyd le a szemed, mert szép ajándékot kapsz tőlem… – Nem, igazán nem kellene, én… – Kicsi sztárom, megérdemled, hogy egy igazán szép ékszer csillogjon rajtad a szombati adásban. – A férfi megint mögé lépett, s 64

Réka félig csukott szemei alól látta, hogy egy csillogó nyaklánc kerül a nyakába. A lány már-már betegesnek érezte ezt az egész jelenetet. Amikor pedig újra kinyitotta a szemét, megérezte a hátán a nagybátyja undorító merevedését. Réka felsikoltott, és az ebédlő felé hátrált. Zavartan pakolni kezdett a kredencben. – Attila bá, kér egy kávét, amíg mami hazaér? Szívesen készítek. A férfi azonban már megint mögötte volt, és Réka érezte, hogy a keze a combjai közé csúszik. A lány ezen a ponton már nem tudta tovább leplezni a félelmét és az undorát. Megfordult, és teljes erejéből ellökte magától a férfit. – Na, mi a baj? Ugyan Réka, nagyon dögös kis csirke vagy… Ha te kedves lennél velem, én még kedvesebb tudnék lenni hozzád… Például ezt a versenyt is megnyerhetnéd, el tudnám intézni! Biztos tudod, hogy már most is mennyi mindenben segítettem… Ne légy ilyen kis hálátlan! – mondta azon a nyájaskodó hangján, amitől Rékát a hideg rázta. A kislány szemébe könnyek gyűltek. – Ne merj közelebb jönni! Nem kell a segítséged! – kiabálta. – Az sem érdekel, ha szombaton kirúgnak ebből a versenyből! El fogom mondani a mamámnak, hogy mit akartál velem csinálni! Ki leszel tiltva tőlünk! Attila gúnyosan röhögött, de nemhogy tágított volna, még közelebb ment a tehetetlen lányhoz, aki beszorult a komód mögé. A férfi megmarkolta a lány mellét. Réka kétségbeesetten csapkodott. – Még hogy kitiltva? Csibe, én fizetem az összes számlátokat! Az anyád úgy és akkor teszi szét a lábát, amikor én akarom. Ha nem lennék, éhen is döglenétek! Mit gondolsz, anyád varrónői fizetése mire elég? Neki ugyan hiába mondod mindezt! Úgysem fogja elhinni! Azért nincs egy rendes palija már vagy húsz éve, mert csak értem van oda! Réka nem akarta hallani ezt a sok szörnyűséget. Próbált szabadulni a helyzetből, de Attila nem engedte. Kihasználta az alkalmat, hogy megragadja Rékát. Dulakodtak. A férfi a lány combjához dörzsölte a farkát, amitől az olyan ideges lett, hogy teljes erőből tökön rúgta – ez segített. Réka sírva a szobájába rohant, 65

kulcsra zárta az ajtót, és levetette magát az ágyára. Befogta a fülét, de még úgy is hallotta a nagybátyja szitkozódását. – Te kis hülye ribanc! Anyádnak van esze, ő kedves hozzám! Úgyis bejutok a nyavalyás kis bugyidba, és úgy megkeféllek, hogy legközelebb te fogsz érte könyörögni! Attila ideges volt. Fel volt ajzva, és a kis kurva bezárkózott előle. Bement a fürdőszobába, és kiverte a mosdókagylóba. Felizgatta a gondolat, hogy pár méterrel arrébb a lány rettegve zokog az ágyon. Miután végzett, társalgási hangon kiáltott be Rékának. – Rékácska! Kérlek, szólj anyádnak, hogy a pénz, amit ma délelőtt kért, itt van az asztalon a borítékban! ∗ Barbara változatlanul maga alatt volt. S minden egyes rohadt cikkel, amit olvasott Szombati Lilla sikereiről, csak egyre rosszabb lett! A lány fuldoklott a legmélyebb depresszióban, a kifizetetlen számlák között, a teljes létbizonytalanságban, míg Lilla tündökölt. Egykori háremtársnője a mániájává vált. Noha ő maga nem ment ki az utcára, az anyjának mindig a lelkére kötötte, hozza haza azt az újságot, amelyikben Lilla szerepel. Barbara kivágta a cikkecskéket a fotókkal együtt, és nagy kartonlapra ragasztotta. Az egyikben a modell valamiféle francia iskoláról hablatyolt. Bara tudta, hogy az egész egy nagy hazugság. Másutt fogyókúrás tippeket ad. Az egyik lap hátoldalán pedig egy közeli arckép van róla, itt valami sminkterméket reklámoz. Barbara eszelősen bújt mindent, ami Lilláról szólt, s egyre inkább forrt benne a gyűlölet a lány iránt. Ez a kis lotyó egyszerűen nem érdemli meg, hogy így körülrajongják! Ha tudnák, honnan jött! Barbarának átfutott a fején, hogy talán fel kellene világosítani a sajtót, de aztán elvetette a gondolatot. Depressziós volt és szegény, de tudta, hogy ő attól nem fogja jobban érezni magát, ha másnak kárt okoz. Ám ettől még vadul irigyelte Lillától az egész életét. Ha nem épp a modellről szóló cikkekkel volt elfoglalva, akkor az internetet bújta. Az anyja köttette be neki néhány hete, hogy ne unatkozzon annyira. Barbara megoldásokat keresett a problémájára, arra, hogy lábra tudjon állni még ebben az életben. Persze, mint 66

mindenre, erre is kitalálták már az okosat: olyan műlábát, amit térdben hajlítani is lehet, és olyan ügyesen megtanulhat vele járni az ember, hogy aki nem tudja, annak fel sem tűnik, hogy nem igazi! Barbara ilyen műlábról álmodozott. Ez az, amit Paul McCartney exneje, Heather Mills is hordott. Csakhogy ennek a művégtagnak csillagászati ára volt, és Barbarának fogalma sem volt arról, honnan szerezhetne ennyi pénzt. Hiszen azt, amit eddig csinált, így megnyomorodva már nem csinálhatja tovább. Nem kellene ő, csak maximum valami aberrált fickónak, akinek az eltorzult testek a perverziói… Barbara tudta, hogy valahogyan megszerzi magának azt a csodalábat! Már csak ki kell tervelnie hogyan. Nem akarta ilyen nyomorúságosan leélni az egész életét… ∗ Teljes volt a zűrzavar az első adás napján a Tv Maxban. A rengeteg szereplő, a stábtagok, a sajtó képviselői és a hozzátartozók akár a hangyák, úgy szaladgáltak az épületben. Mindemellett óriási volt a hangzavar: a verseny résztvevői egymás után próbálták el a produkcióikat, közben a technikusok azon igyekeztek, hogy mindenki a lehető legjobban szóljon. Az öltözőben sminkesek és fodrászok hada fogta közre azokat, akik este kamera elé kerülnek. Lilla, Réka és Valentin úgy intézték, hogy egymás mellett kapjanak helyet, s a nagy izgalom ellenére remekül szórakoztak a készülődés közben. Ede is ott üldögélt Lilla öltözőasztala mellett telefonnal, határidőnaplóval, s egy üveg Jägerrel, amit néha meghúzott. Noha ez utóbbi nem tartozott a szokásai közé. Az igazság az volt, hogy Ede nagyon izgult Lilla első műsorvezetői szereplése miatt, s az ital némiképp megnyugtatta. Ugyanakkor el is érzékenyült tőle. Szeretetteljesen figyelte a lányt, aki körül épp egy sminkes tüsténkedett. – Bárcsak én is berúghatnék! – nézett most Edére Lilla. – Összeakadna a nyelved, kislány… – Vagy leesnél a színpadról! – vágott közbe Réka. – Én attól rettegek, hogy leesek, amikor kilépek, ott az a borzalmas három lépcső. 67

– Ó, nekem nem kell ahhoz innom, hogy leessek! Már nem egy divatbemutatón megcsókoltam az anyaföldet… – nevetett Lilla. – De most majd belém karolhatsz, én megvédelek ettől! – tűnt fel Lilla mellett Valentin, akinek valami egészen képtelenül divatos frizurát varázsolt a fodrász. Konkrétan szanaszét állt a haja. Lilla nevetségesnek, Réka viszont menőnek tartotta, igazság szerint Valentin nagyon tetszett neki. Noha a lánynak kisebb gondja is nagyobb volt a szerelemnél, rettenetesen izgult az első színpadra lépés miatt, de még ennél is jobban rettegett attól, hogy Attila bá esetleg feltűnik a színen. Réka eddig egy árva szót sem szólt az édesanyjának a múltkori esetről. Egyszerűen annyira szégyellte, hogy nem tudta, miként hozza szóba. Érezte, hogy valahogyan beszélnie kellene az anyjával, mert nem szerette volna, ha megismétlődik a dolog. Még most is rázta a hideg, ha a nagybátyja érintésére gondolt. – Szegénykém, nagyon izgulsz! – szorította meg Réka kezét Lilla. – Szinte sápadt vagy. Hidd el, minden megváltozik, amikor kilépsz a reflektorfénybe. – Jó kis biztatás ahhoz képest, hogy te magad is remegsz, Szombati Lilla! – nevetett Valentin, és Rékához fordult. – Gyere, meghívlak egy üdítőre, itt van az a mobilbüfé a folyosón! Ahogy elmentek, Lilla rákacsintott Edére. – Ebből szerelem lesz! Legalábbis szerintem. Réka odavan Valentinért, mesélte nekem. S úgy tűnik, kölcsönös az imádat… – Lilla, ez a Réka még kislány, még csak nem is nagykorú, ha jól tudom… – Jaj, mennyit kell innod, hogy ne légy szőrszálhasogató? Pár nap múlva tizennyolc. Legalább mások boldogságának örülhessek, hiszen nekem nincs is magánéletem – mondta komolyan Lilla. – Mi a helyzet Botonddal? – Ede utálta az érzést, hogy pillangók kezdenek ugrálni a gyomrában. – Mióta szóba hoztam neki, hogy mivel is foglalkozik valójában, nem találkoztunk. Igazából én küldtem el, de nem töri magát, hogy visszaszerezzen. Pár napja beszéltünk utoljára telefonon. Abban 68

maradtunk, hogy ha egy hónap múlva befejeződik a Sztár születik, leülünk, és beszélgetünk egy nagyot. De addig pauza. – Hiányzik? – Lilla kissé megdöbbent, mert ez a kérdés túl személyesnek tűnt Edétől. – Nem is tudom – merengett Lilla, s magában hozzá gondolta: nem Boti hiányzik, hanem valaki, aki szeret, s akit viszontszerethetek. – S ti hogy vagytok Nórival? – Öööö…kösz jól. Minden oké. Egy-két óra múlva itt lesz ő is. Ragaszkodott hozzá, hogy élőben nézhesse meg a show-t. Nagyon örül a sikereidnek. – A közös sikereinknek – emlékeztette Lilla. – Nélküled nem menne semmi. – Tudod, azon gondolkoztam… – Min? Ede a Lilla körül sürgölődő sminkesre nézett. – Semmi, nem fontos, majd máskor, nyugodtabb körülmények között megbeszéljük. A francba! Elég egy kis alkohol, és ő máris elveszti a fejét. Csaknem azt mondta Lillának, hogy talán a magánéletben is remek párost alkotnának. Ede évek óta elfojtotta az érzéseit, és határozottan érezte, ez a hazug helyzet kezd szó szerint is fojtogatóvá válni. Pedig tudta, hogy lehetetlen ez az egész szituáció! Hiszen, még ha ő, Selmeczi Ede minden lelkierejét összeszedve fel tudná dolgozni, el tudná fogadni Lilla múltját, még akkor sem biztos, hogy a lány bármit is érez iránta. Hiszen soha semmi jelét nem adta annak, hogy szerelemmel szeretné. Csak azon a régi éjszakán, az első találkozásukkor tűnt úgy, hogy kívánja. Persze, még az is lehet, hogy szerep volt az egész. Egy örömlány szerepe. Ede nagyot húzott a jägeresüvegből. ∗ – Valentin, te nem izgulsz? – kérdezte Réka, miközben a kóláját kortyolgatta. – Én? Minek? Nem rám fognak szavazni a nézők. Csak jól jöhetek ki a dologból. 69

– Bevallom, rettegek, hogy már ma kirúgnak… – Dehogy rúgnak, baby, biztos, hogy nem. Nézd már meg a többieket. Más vagy, mint ők! Ezt én mondom neked! Mégis, kit tekintesz a legfőbb konkurenciának? – Hát…tudod, szerintem Horváth Flóra valami hihetetlen jelenség... – Réka a fejével a szőke szexbomba felé intett, aki a sarokban skálázott. – Tény, hogy jól énekel, biztos sokan meg is hágnák, de alapjában véve nincs benne semmi extra. Szerintem nem is túlságosan okos… – Ezek előítéletek, még alig beszélgettél vele! – korholta Réka. – Ó, bocs, igazad van, nekem is rosszulesik, amikor mások buzinak néznek! – nevetett Valentin. – Akkor nem vagy az? – Persze, hogy nem! – mondta a fiú. – Be is bizonyítom neked. Mit szólnál hozzá, ha te meg én a jövő héten valamelyik este elmennénk moziba? – Hát... szívesen, ha anyu elenged – egyezett bele Réka. – De akkor is, ha nem jutok tovább ma este? – Hát mi köze a két dolognak egymáshoz? – kérdezett vissza Valentin, noha nagyon jól tudta, mire gondol a lány: már biztosan hallotta, hogy mostanában divatos a PR-kapcsolat, amit csak a sajtónak játszanak el híres emberek, hogy legyen miért írni róluk. Persze, Valentin tudatosan építette a karrierjét és tudta, hogy nem rossz reklámlehetőség együtt lenni egy feltörekvő tehetséges énekesnővel, de alapjában véve azért hívta randizni, mert nagyon tetszett neki a lány. Az ártatlansága, az a kedves naivitása, ahogy ránézett a hatalmas szemeivel. Megsimogatta Réka vállát. Az érintése úgy hatott a lányra, akár egy áramütés. – Most menj próbálni! Nem akarom, hogy a versenytársaid megutáljanak, csak mert túl sokat lógsz Lillával és velem! Solymos Zoltán és felesége egy órával a kezdés előtt érkeztek csak a helyszínre. A médiamogul nem szeretett ott lenni a stúdióban, amikor még fejetlenség volt, mert rendkívül megviselte az idegeit. A kész remekművet szerette látni, nem a nagyszabású 70

tévés show-műsorok előtt jellemzően kialakult káoszt. Mialatt a mélygarázsból a lift felé igyekeztek, a feleségére pillantott. – Gyönyörű vagy ma, Hélia! – mondta neki. – Tudod, talán mégis jót tesz neked az a kis munka, kivirultál tőle, talán igazad volt… – Na, ugye? – Hélia elmosolyodott. Ilyen szép bókot a férjétől már nagyon régen kapott. Kihúzta magát hófehér estélyi ruhájában, és megigazította a stóláját. Solymos elégedetten nyugtázta magában, hogy Hélia nagyvilági, reprezentatív, csodás nő. Bárcsak ne volna olyan az ágyban mostanában, mint egy darab fa! Mióta az asszony dolgozni kezdett, Solymos határozottan úgy érezte, kezd benne föltámadni a vadászösztön. A felesége külön utakon járt, még csinosabban öltözött, mint annak előtte, s már nemcsak az ő kívánságait leste. – Zoli, mondd, mit tudsz az új műsorvezetődről, Szombati Lilláról? – kérdezte ártatlan szemekkel a nő. Sajnos nem annyit, mint szeretne! – Mire vagy kíváncsi? – Természetesen titkokra… – Ejnye, Hélia, igazán rafináltan adod elő, de nem fogok információkat szolgáltatni a Gála számára, hogy könnyebben megírd a cikked Lilláról. Nem te mondtad, hogy magadnak szeretnéd kikaparni a gesztenyét? – Jó, jó, de azért igazán segíthetnél egy kicsit. Az akta, amit róla találtam a szerkesztőségünkben, iszonyú szegényes. Neked biztos elárult olyan dolgokat, amiket még nem írt meg róla senki… – Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem – mondta titokzatosan a férfi. – De kértelek, hogy ne traktálj a munkáddal, én sem teszem ezt soha veled. – Bár tennéd többször! Engem nagyon is érdekelnek ezek a dolgok… – Drágám – sóhajtott Zoltán –, inkább az érdekelne, micsoda vihar tombol a nadrágomban, ha csak rád nézek… Hélia nevetni kezdett. A férje ezer éve nem beszélt már így vele, s ettől föl volt dobva! 71

– Jut eszembe, az a suttyó Gulyás Attila nem próbálkozott be nálad? – Ne nevezd így, sosem ártott neked! Te már annál többet neki. – Mire gondolsz? – Végtére is elszeretted a menyasszonyát… – Higgy nekem Hélia, a megérzéseim általában nem csalnak. Annak a faszinak a szeme sem áll jól. Bármit kinézek belőle… – Ráadásul nem is öregedett meg olyan szépen, mint te – mondta Hélia, s ez legyezgette Zoli hiúságát. Szó, ami szó, Zoltán még ötvenöt évesen is vonzó férfi volt óceánzöld szemével, pajkos kisfiús mosolyával, karcsú testével. Ezzel szemben Gulyás Attila kopaszodni kezdett, pocakot eresztett, holott több mint tíz évvel fiatalabb volt, mint Zoltán. Hélia érezte, annak idején kétség kívül jól választott. Attila és Ildikó helyet foglaltak a nézőtéren. Természetesen, a főszerkesztő terjedelmes kapcsolatainak hála, az egyik legjobb helyet kapták, közvetlenül a színpad előtt. Ildikó idegesen igazgatta méregdrága pezsgőszín Gucci-ruháját, amit Attila vett neki erre az alkalomra. – Édes, ha innen hazamegyünk, kinyallak ebből a puccos göncből. Vagy egyszerűen letépem… – Nem szeretném, ahhoz túl drága volt. – Kit érdekel? Én vettem, majd veszek másikat. Lényeg, hogy élvezzük. – Attila, nem hiszem el, hogy nincs más témád! Itt ülünk, és én olyan büszke vagyok Rékára. Te egy kicsit sem vagy büszke rá? – A te lányod… – mondta Attila. – Biztos jól fog szerepelni, én nem aggódom miatta. Attila pontosan tudta, hogy Réka tovább fog jutni. Szerkesztő barátjától ugyanis rákérdezett, milyen a mezőny, s az azt mondta, ha csak nincs botfülük a nézőknek, Rékát be fogják szavazni a következő adásba. A jelek szerint a kismadár még nem csicseregte el az anyjának, ami kettejük között történt. Attila nem bánta, hogy Réka végre megtudta, mennyire kívánja. Legvadabb vágyaiban az szerepelt, hogy anya és lánya együtt kényeztetik őt. Most ezt a 72

perverz vágyát szerette volna megvalósítani. Bízott benne, hogy előbb-utóbb Réka megadja magát, és behódol a jótevő nagybácsinak. Már-már olyan volna, mintha rabszolganőket tartana… A gondolattól megint felizgult. – Mielőtt elkezdődne, menjünk ki a mosdóba! Azt akarom, hogy leszopj! – súgta Ildi fülébe. – Nincs idő, és most nem is vagyok abban a hangulatban! Nézd, az operatőrök már készülődnek, és az az ember ott számol valamit! Szerintem rögtön kezdődik… Ebben a pillanatban bejött a tapsoltató ürge, és megkért mindenkit, hogy kapcsolja ki a telefonját, s elmagyarázta a közönségnek, hogyan kell viselkedni az adás ideje alatt. Attila megfogta Ildikó kezét, és öltönynadrágos farkára tette. Istenem, ez az ember beteg! Én pedig az ő betege vagyok! – futott át Ildikó agyán, ám ebben a pillanatban elindult a kivetítőn a műsor főcíme, és kezdetét vette a show. ∗ – Visszaszámolok, harminc, huszonkilenc, huszonnyolc… Lilla szíve a torkában dobogott, a gyomra föl-le ugrált, miközben a technikus visszaszámolt. Alig pár másodperc, és neki ki kell lépnie a reflektorfénybe Valentinnal karöltve konferálni. – Nem, nem, nem, nem, nem megy! – mondta egy kisegér hangján csak úgy magának, ám a vezérlőben mindent hallottak ebből. Ebben a pillanatban a fülesben Solymos Zoltán hangját hallotta meg. – Lilla, kérem, szedje össze magát, két és félmillió ember kedvéért! Lilla a másodperc töredékéig Edére nézett, aki néhány méterre állt tőle. A férfi majd elolvadt, Lilla tekintetében minden benne volt. Odarohant a lányhoz, és egy pillanatra szorosan magához ölelte. – Ed, elfelejtettem az adásmenetet! – suttogta idegesen. – Nem felejtetted el! Te vagy a legjobb! – s mielőtt még észrevehette volna mit csinál, kimondta – Szeretlek! 73

Ebben a pillanatban a technikus szinte kilökte Lillát és Valentint a reflektorok ezernyi színben pompázó fényébe. Megszólalt a zene, amit már vagy ezerszer hallottak. A speaker bemutatta őket, s a következő percben már élt is a mikrofonja. Folyamatosan beszélt, csak azt nem tudta, hogyan. Valami furcsa eufórikus állapotban mondta el a jól begyakorolt mondatokat, a hangja tisztán, érthetően csengett, az arca élt, s egyszer csak azt vette észre, hogy már nem izgul, hanem iszonyatosan élvezi a helyzetet. Miután felkonferálták az első versenyzőt, félrevonultak a kettejüknek kialakított kis boxba. Solymos ismét megszólalt a fülesben. – Jól van Lilla, elvesztette a szüzességét, nem fájt nagyon? – Nem! – nevetett a lány, majd Valentinhez fordult. – Esküszöm, ez jobb, mint a szex! – No, azért ne túlozzunk! – De, túlozzunk! – nevetett eufórikus állapotban Lilla. Boruzs Botond az irodájában ült a számítógépe előtt, s közben gyönyörű barátnőjét nézte a tévében. Lilla már vagy ötödjére mondta be tíz percen belül, hogy a nézők most már elkezdhetik az SMS-szavazást a kedvencükre. Botond büszke mosollyal figyelte, és teljesen biztos volt abban, hogy kettejük között ez tényleg csak egy mosolyszünet, és a nő vissza fog menni hozzá, amint vége lesz ennek a médiacirkusznak. – Nem sajnálod, hogy elhajtott a csaj? – kérdezte egyik hűséges pribékje, Lacika, aki még most, szombat este is benn volt vele az irodában. – Nem ő hajtott el. Én rendeztem így a dolgokat… Majd megint együtt leszünk. – Nagyon jó kis bőr ez a Lilla… – Koncentrálj a munkádra! – szólt rá élesen Botond, miközben egy pillantást vetett a beérkező SMS-üzenetek számára. Úgy nézett ki a dolog, hogy ezen a bolton tényleg nagyot fog kaszálni, ha eljön az ő nagy napja! Ismét Lilla beszélt a tévében. Botond érezte, hogy hiányzik neki a lány. Meg az a hihetetlenül izgalmas szex, ami köztük volt! Akadt pár tartalékos csaja, de egyikkel sem volt olyan, mint Lillával. 74

Valamit tudott ez a nő, mintha csak tanulta volna, hogy kell maximálisan elkényeztetni egy férfit. Botond nagyot sóhajtott: hiába hiányzik, az első az üzlet! ∗ Bara és az édesanyja együtt nézték a műsort. Nem is rossz, amit ez a Szombati Lilla csinál! Úgy teszi-veszi magát ott, mintha világ életében ez lett volna a munkája! Barbara egyszerűen gyűlölte ezért. Mióta csak elkezdődött az adás, számtalanszor kívánta, hogy bár bakizna, bár esne le a lépcsőn, bár sülne bele a szövegébe! Legalább ezek a dolgok azt jelentenék, hogy biztos leszopott valakit, azért került be a tévébe. Csakhogy a lány ragyogóan tehetséges volt, ezt a vak is láthatta. – Barbikám, remek jó ez a műsor! – áradozott az anyja. – Régen szórakoztam ilyen jól, s ezek a gyerekek is milyen jól énekelnek! Az a tanár sem volt semmi! Ilyen hanggal nem igaz, hogy eddig nem vették észre! Lilluska is milyen ügyes, hát hiába, füzesgyarmati kislány! – Mi ez a Lilluskázás? – Hát, csak tán lehetünk büszkék rá, vagy nem? – Ugyan! Tudod hány hapsival feküdt ez le, mire idejutott? – Barbikám, ugyan, ne légy ilyen gonosz… – Anya, pont olyan konzumnő volt ő is, mint én, mit kell itt fényezni? Kérlek, nézd a tévét, és maradj csöndben! ∗ Ede elragadtatottan nézte Lillát a színpadon. Átjárta a lelkét a büszkeség érzése. Noha nem a lány volt a főműsorszám, hanem maguk a versenyzők, Ed alig várta, hogy véget érjen egy-egy dal, és újra láthassa, milyen jól végzi a munkáját. Arra gondolt, ez már nem az a Lilla, akit hat éve hazahozott. Ez a nő a színpadon egy tündérkirálynő, aki mindenkit megbabonáz. Úgy érezte, Lillát erre a munkára találták ki. – Ede, nagyon szomjas vagyok, kimehetnénk valamit inni? – kérte Nóra. 75

– Nem bírod ki a reklámig? Csak tíz perc! Nem fognak örülni a biztonságiak, ha kimegyünk! Ede kelletlenül követte Nórát a stúdió ajtajáig a tömegen keresztül, de az őrök természetesen útjukat állták. – Mégiscsak ki kell bírnod! – ordította Nóri fülébe Ede a nagy hangzavarban. – Ede! Mi volt az a jelenet Lillával? – Milyen jelenet? – Mielőtt először kiment a színpadra… – Bátorító ölelés. Miért? – Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagy a modelljeiddel. – Mert nem is vagyok. – Csak vele? – kiáltotta Nóra. Edét kezdte idegesíteni, hogy sem a felesége hangját nem hallotta tisztán, sem a sajátját. – Nóri, te féltékeny vagy? – Nem! Csak még engem sem szoktál mások előtt átölelni! – Ugyan, picit sok volt a Jäger… – Na, az még jobb… – mondta epésen Nóra. – Tessék? Beszéljük meg inkább később, Nóri, semmit nem hallok! Nóra tudta, nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat, hogy rákérdezzen erre, de képtelen volt magában tartani a kérdéseket, amik kavarogtak benne. Valahogy úgy érezte, ő megszűnt létezni, amikor Szombati Lilla a közelben volt, s már nem ez volt az első eset. Az, ahogy a férfi átölelte a modellt, ahogy rájuk volt írva, hogy ők ketten egy csapatot alkotnak, nem tetszett Nórának. Mint ahogyan azt sem értette, Ede miért is itta magát szalonspiccesre? Ez a viselkedés nem vallott rá. Nóra érezte, hogy komolyan el kell beszélgetniük egymással, és azt is, hogy ez a beszélgetés sorsfordító lehet mindkettejük számára. ∗ Réka következett. A lány háttal állt a közönségnek, amikor a Baby One More Time első dallamai felcsendültek. Próbálta azt képzelni, hogy most otthon van a szobájában, mint annyiszor, és a 76

tükör előtt énekel. A legfurcsább az volt, hogy amikor megfordult, a felé irányuló reflektorok fényétől egyáltalán nem látta az embereket, csak a kamerákat valamelyest. Megkönnyebbült, mert attól rettegett, hogy a nagybátyja és az anyja valahol az első sorban ülnek. Teljesen leblokkolt volna, ha Attila bával találkozott volna a tekintete! Megfogadta magának, hogy mostantól nagy ívben el fogja kerülni a férfit. Elképzelte, hogy egyedül van, csak ő és a reflektorok. Énekelt. Tisztán. Teli torokból. Elragadóan. Táncolt. Ártatlanul, de mégis szexin. Kétségtelenül jó volt. A szám után a közönség hatalmas tapsviharban tört ki. Mindenkit megtapsoltak, így hát Réka ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. De mégis! Átkozottul jó érzés volt, hogy szemlátomást tetszett az embereknek! Solymos a vezérlőben ült, és ellenőrizte az SMS-üzeneteket. Jöttek szép számmal! Zoltánnak jó kedve kerekedett: már a mai napon szép kis összeggel gyarapszik a vagyona. Nem volt hülyeség szolgáltatót váltani, és leszerződni ezzel a Botond gyerekkel. Ráadásul a műsorvezetők is ügyesek. Valentin fiatalember létére vérprofi, Lilla pedig olyan mellette, mint valami királynő. Ráadásul igazán tehetségesnek tűnik. Hirtelen arra gondolt, vajon hová lett a felesége? Hélia egy órája mondta, hogy tíz percre bemegy nézni a show-t. Azóta sem jött vissza. Zoltán maga sem értette, miért hiányzik most neki Hélia. Ebben a pillanatban az sem tűnt olyan nagyon fontosnak, hogy lefektesse az új műsorvezetőjét. A felesége valahogy újra fel tudta kelteni a figyelmét, és ez tetszett neki. Talán egy időre félbeszakítja a Szombati Lilla meghódítása-feladatot. Pedig az ötven szál rózsából álló gyönyörű csokor, amit a lánynak rendelt, már ott pihent az öltözőben, Lilla asztalán. Persze, ez csak egy gesztus az aranyszívű főnöktől. Vagy épp egyértelmű célzás? Solymos tudta, élvezné, ha ágyba bújhatna Szombati Lillával. De felszínre tört benne egy érzés: hosszú idő óta először a feleségét akarta igazán. Maga sem értette, hogy miért, de így volt. ∗ 77

A show a végkifejlethez közeledett. Épp az utolsó reklámblokk ment, amikor a színpadon felsorakoztak a versenyzők, és a levegőben szinte tapintani lehetett az izgalmat. A közönség extázisban volt, az emberek transzparenseket lengettek, persze minden csoport a saját favoritjának a nevével. Lilla bátorító pillantást küldött Réka felé, most már csak érte izgult, hiszen a maga feladatait bonyodalomtól mentesen elvégezte aznap estére. – Szar lenne, ha kiesne! – súgta oda Lillának Valentin. – Úgy megkedveltem. – Azt vettem észre! Nagyon kérlek, ne törd össze a szívét! – Miért, olyannak tűnök? – Őszintén? Eddig nem is tudtam, hova soroljalak. Valentin idegesen felnevetett. – Nem igaz, hogy mindenkinek el kell mondanom: nem vagyok meleg. – Oké, oké, értettem. Réka az izgalomtól a torkában dobogó szívvel állt a színpadon a versenytársai között, amikor egyszer csak a lába elé esett egy halvány pink színű rózsákból álló kis csokor. Felnézett, s hirtelen megpillantotta Attilát, aki felé kiáltott. – Hamvas, akárcsak te, Rékuci! A lány kényszerű mosolyt erőltetett az arcára, de legszívesebben elfutott volna szégyenében. Észrevette az anyját is, aki szinte meghatódva nézte őt Attila bá mellől, és puszit dobott neki. Réka tudta, hogyha ma este hazamennek, mindent el fog mondani az édesanyjának. Biztosan nagyot fog csalódni Attila bában, de a vén kujon magának kereste a bajt. Réka biztos volt benne, hogy az édesanyja a továbbiakban megoldja az életüket a nagybátyja közreműködése nélkül is. Emellett bízott abban, hogyha jól szerepel, ő is kap majd felkéréseket koncertekre, esetleg lemezre, s ezek hoznak majd annyit a konyhára, hogy Attila bára ne legyen tovább szükség. Véget ért a reklámblokk, és elkezdődött az eredményhirdetés. Lillának és Valentinnek a szerkesztők egymás után súgták a fülükbe a neveket: kik azok, akik biztosan továbbjutnak a következő fordulóba. Réka ideges volt, mert az ő 78

neve csak nem akart elhangzani. Mi lesz most? Mi lesz akkor, ha nem sikerül? Ha Attila képes volt, és elintézte, hogy ő kiessen? Réka nem tudhatta, hogy a műsor producere, Solymos Zoltán és az ő nagybátyja mennyire nem szívlelik egymást. Azt gondolta, Attila bá keze bármeddig elér… – S végül, de nem utolsósorban, aki még folytathatja a versenyt a jövő héten is a nézők szavazatai alapján, az Csillebérczi Réka! – kiáltotta bele a mikrofonba boldogan Valentin. Réka hirtelen fel sem fogta, hogy nem esett ki! A tizenkét jelöltből háromnak mennie kellett, de ő nem volt köztük. Úristen, nem volt köztük! A műsorvezetők még elmondták, hogy a következő héten a továbbjutott versenyzők musicaldalokkal fogják megörvendeztetni a közönséget, majd lement a vége főcím, és véget ért a felvétel. A stáb és a stúdió közönsége spontán tapsviharban tört ki. Hozzátartozók özönlöttek a színpadra a szereplőkhöz. Rékához először az édesanyja szaladt oda, s rögtön egymás nyakába borultak. – Kicsi lányom, olyan büszke vagyok rád! Gyönyörűen énekeltél! Mit szeretnél most csinálni? – Az öltözőben lesz egy koccintás, azt megvárhatom még? – Persze, kicsim, kinn leszünk az aulában! Ebben a pillanatban Attila tűnt fel Ildikó mellett. – Gratulálok Réka, látod, mondtam én, hogy sikerül! Istenien áll ez a ruha! – játszotta tökéletesen a szerepét. – Most, ha nem haragszotok, csak a protokoll miatt el kell vegyülnöm, beszélni néhány emberrel. – Ó, ez izgalmasan hangzik, veled tarthatunk? – érdeklődött Ildikó. – Ugyan, csak üzleti ügyek, nem élveznétek. Ha végeztem, hívlak, Ildi, menjetek csak haza nyugodtan! Réka örült, hogy Attila bá nem akarja őket magával vonszolni. Ó, csak érjenek haza, mindent ki fog tálalni az anyjának! – Mama, akkor én most bemegyek az öltözőbe, el szeretnék köszönni néhány embertől! Rékának nem volt kedve ünnepelni, mindennél fontosabbnak tartotta, hogy lerántsa a leplet Attiláról az édesanyja szemében. De 79

úgy érezte, Valentintől egyszerűen muszáj elköszönnie. A fiú Lilla öltözőasztalánál állt. – Hú, ezt Lilla tőled kapta? – mutatott Réka a hatalmas csokor rózsára. – Jaj, nem, nehogy félreértsd! Szerintem vagy a nagyfőnök vagy a menedzsere volt az adományozó. – Gyönyörű virágok. Bárcsak én is kapnék egyszer ilyeneket! – mondta álmodozva Réka. – Te szebb vagy valamennyinél! – nézett a lányra komolyan Valentin, és megsimogatta az arcát. – Áll a mozi a jövő héten? – Remélem, két próba között belefér! – mondta boldog mosollyal a lány. Attila igyekezett a tömegben minél messzebbre sodródni Ildikóéktól. Úgy érezte, nem volna szerencsés, ha együtt látnák őket. Az ő mostohahúgocskája meg annak lánya, Réka az ő legbelső magánélete voltak, nem tartoztak senkire sem. Persze, a szerkesztő barátjának, Novák Lacinak muszáj volt elmondania, hogy Réka az unokahúga, amikor beprotezsálta a lányt a versenyre. Most arra gondolt, ha már itt van, smúzolhatna egy kicsit a műsorkészítőkkel. Tudta, hogy az ilyesmi jót tesz a lapjának. Egy percen belül kiszúrta Héliát, aki a stúdió bejáratánál állt a maga királynői mivoltában. Az asszony épp azzal a buzis műsorvezetővel, Papp Valentinnel beszélgetett. Attila szinte biztos volt benne, hogy Szombati Lilláról faggatja a srácot. Hélia egész héten lelkiismeretesen dolgozott, hogy kitúrjon valami extra infót a lányról, de eddig sikertelenül. Attila élvezte, hogy a nő kínlódik. Le merte volna fogadni, hogy pár napon belül feladja, és visszavonul a milliomosfeleség kényelmes szerepébe. Az való neki! Hélia csinálhat bármit, az ő szemében egy kitartott ribanc marad, semmi több. – Á, Hélia! – üdvözölte szívélyesen a nőt. – Hogy tetszett a show? Gondoltam csatlakozom… – Szervusz, Attila – mosolygott a nő. – Valentin, hadd mutassam be a lapunk főszerkesztőjét, Gulyás Attilát. – S egyben a volt vőlegényedet… – szúrta közbe a férfi. 80

– Ó, Attila imád engem zavarba hozni… – mentegetőzött Valentin felé Hélia. – Örülök, hogy megismerhetem – szólalt meg ekkor Valentin. – Héliát meghívtam a stábbulira, ami már el is kezdődött. – Ó, Hélia amúgy is ott volna, nem tudja, hogy Solymos úr nejét tisztelhetjük benne? – kérdezte ártatlanul Attila. – Hélia, nem is mondta, hogy… – Valentin, nem szoktam ezzel haknizni! – nevette el magát Hélia, és bosszúsan nézett a főnökére. – Szerintem menjünk mindhárman, és csatlakozzunk a többiekhez. A partit a Tv Max éttermében rendezték, szigorúan zárt körben. Még maguk a versenyzők sem lehettek ott, csupán a műsorkészítők és a sajtó néhány bennfentes munkatársa. Solymos beszédet mondott, majd pukkantak a pezsgők. Lilla előtt az asztalon ott hevert a főnökétől kapott hatalmas rózsacsokor. Ede és Nóra ültek mellette, később csatlakozott még hozzájuk Solymos Zoltán, aki bemutatta neki női szemmel nézve is meseszép feleségét. Nemsokára Valentin is megjelent Gulyás Attilával. Lillának ismerős volt a férfi neve, s csak nagy sokára esett le neki, hogy Réka említette, ő a nagybátyja, a Gála magazin főszerkesztője. – Nagyon ügyesen szerepelt az unokahúga! Ön igazán nagyvonalú, hogy támogatja a zenetanulását – mondta Lilla leplezetlen őszinteséggel a férfinak. – Réka egy igazi egyéniség, remekül összebarátkoztunk az elmúlt napokban. – Köszönöm – mondta Attila kimérten, s magában bosszankodott, hogy Réka mesélt róla Szombati Lillának, akit már most gyűlölt. Ugyanaz a gőgös magabiztosság sugárzott belőle, mint Héliából. – Tudja, Solymos úr felesége, Hélia a lapunk munkatársa. Bízom benne, hogy a napokban tud neki egy nagyinterjút adni… – Sort kerítünk rá valahogyan – mosolygott Lilla, aki szenzációsan érezte magát. Az egész világot át tudta volna ölelni. A műsor végére rengeteg SMS-üzenetet kapott az ismerőseitől, mindannyian gratuláltak neki. 81

– Zoltán, köszönöm a gyönyörű rózsacsokrot! Sosem kaptam még ilyet! – fordult Solymoshoz Lilla. – Szerettem volna kifejezni, hogy nagyon tetszett az adásban – válaszolta Zoltán, s közben Héliára pillantott. Az asszonyon a féltékenység egy szikrája sem látszott, sőt, érdeklődve, szívélyes mosollyal fordult Lilla felé. Ez idegesítette Zoltánt, mint ahogy az is, hogy mit keres ez a Gulyás Attila nevű söpredék az asztaltársaságban. – Zoltán már csak ilyen, engem is mindig meglep. Lilla! Egyeztessünk időpontot a jövő hétre. Szeretnék önnel egy interjút a Gála címlapjára – mondta Hélia a lánynak. – Természetesen, kitalálunk valamit, már Attila is említette ezt – mondta Lilla, bár gőze sem volt, hogy férhetne bele a percre kiszámított jövő heti programjába egy interjú. Tudta, hogy erről tanácskoznia kell Edével. Héliát kezdte idegesíteni, hogy Gulyás Attila ahol csak lehet, kellemetlen helyzetbe hozza. – Miért jött ide ez a fazon? – kérdezte Héliát alig hallhatóan Zoltán. – A főnököm, hát nem mondhattam, hogy nem jöhet be. Tudom Zoli, hogy nem csíped, de neki dolgozom. – Mennyi mindent kell még eltűrjek azért, mert te dolgozol? – Ezt majd otthon beszéljük meg! – zárta rövidre a témát Hélia, tőle szokatlan módon, majd Lillával kezdett csevegni. Solymos úgy érezte, teljesen kikészül ettől az új móditól, amit a felesége diktált. Azelőtt az asszonynak nem volt szokása rendreutasítani őt. Zoltánt idegesítette, hogy ez a tenyérbe mászó fejű Gulyás Attila a hétköznapokon ott legyeskedik az ő felesége körül. A főszerkesztő ebben a pillanatban odalépett hozzájuk. – Hello Zoltán. Emlékszel még rám? – Bocsánat, nem dereng… – morogta Solymos. Miért van az, hogy sugárban hányok ettől az embertől? – gondolta. – Ó ne viccelj, pedig igazán emlékezetes év volt, amikor elszeretted a menyasszonyom, aztán pedig kegyelemből adtál nekem egy lóti-futi munkát. 82

– Igen, és ha jól emlékszem, aztán el kellett küldjelek, mert nem hagytál békét a feleségemnek… – emlékeztette Zoltán. – No de látod, az élet most úgy hozta, hogy én adok munkát a kis asszonykádnak… – Szerintem már nem sokáig… – Szerintem se, mert egyszerűen tehetségtelen. Nincs orra a jó sztorikhoz... – Attila minden egyes szó élét kiélvezte. – Ne kényszeríts, hogy kidobassalak innen… – Ugyan, ugyan, lejjebb az agarakkal, szépen is néznénk ki! Kidobnád az embert, aki szegény kis feleségednek lehetőséget ad az önmegvalósításra…? – Attila, ezt a beszélgetést befejezettnek tekintem – mondta határozottan Zoltán. Attila pedig bízott benne, egyszer, egyetlenegyszer az életben még röpül felé olyan labda, amit ha lecsap, igazán betarthat Solymos Zoltánnak. Nóri egyetlen percre sem mozdult el Ede mellől, így a férfi csak kimérten gratulálhatott Lillának, pedig legszívesebben a karjába kapta volna. Éjfél körül indulni készültek. – Kimegyek a mosdóba, a bejáratnál találkozunk! – szólt rosszkedvűen Nóra. – Valami baj van? – kérdezte Lilla, miután Nóri eltűnt az ajtóban. – Semmi különös. Látott valamit, és félreértette – felelte egykedvűen Ede. – Szerintem én is félreértettem valamit. – Mit? – Mielőtt kiléptem a színpadra, mondtál valami különöset… – Uh, kicsit sok volt a Jäger, nem emlékszem. Ne haragudj! Mit mondtam? Dehogynem emlékszem, hogy is feledhetném el? Csak olyan gyáva vagyok, hogy az őrület! – Semmit, nem érdekes. Felejtsd el! – Mivel töltöd a holnapot Lilla? Az első napot igazi sztárként? – Hazamegyek Füzesgyarmatra. 83

– Biztos jó ötlet? Mindig olyan rosszkedvűen szoktál visszajönni! – Biztos jó. Kibiciklizek a horgásztó partjára, és hallgatom a tücsökciripelést. Nem árt most rendeznem a gondolataim… – Szólj, ha segíthetek valamiben! – Nincs semmi baj, csak egy kis csöndre vágyom! – mondta Lilla, majd cuppanós búcsú puszit adott Ede arcára. A férfi elment Nóra után, Lilla pedig azon gondolkozott, vajon miért mondta neki azt Ede enyhén spicces állapotban, hogy szereti őt? S vajon hogy értette? Az anyja egyszer azt mondta neki, a részeg ember őszinte. Létezik, hogy Ede szereti őt? Létezik, hogy szereti? S ő milyen érzéseket táplál valójában Ede iránt? Lilla úgy érezte, mázsás súly nehezedik a vállára, amikor jött a felismerés, hogy a menedzsere tulajdonképpen egyre jobban tetszik neki mint férfi. ∗ Hajnali egy volt, amikor Rékát és Ildikót a taxi kitette a kispesti panelház előtt, ahol évek óta éltek. A lift megint rossz volt, így gyalog mászták meg a nyolc emeletet, ám ez korántsem okozott nekik akkora bosszúságot, mint máskor. Réka még akkor is érezte a diadalmámort, amikor már pizsamában ült a kis étkezőben, és kortyolgatta a ciromos teát, amit az édesanyja főzött. – Kiénekelted ma a lelked, kislányom. Igyál még egy bögrével! Vigyáznunk kell arra az arany kis torkodra! Réka engedelmesen még egyszer töltött, s közben azon gondolkozott, hogy is hozhatná szóba az Attila bával kapcsolatos dolgokat. – Tudod Réka – mondta ekkor a mamája –, hatalmas dolog, hogy eddig eljutottál. Okvetlenül meg kell ünnepelnünk valahogy! Talán a jövő héten, Attila, te meg én elmehetnénk egy étterembe! Olyan ritkán vagyunk együtt így hármasban! – Mama, Attila nem az apám, nem kell előadnunk ezt a családi idillt! – szakadt ki Rékából.

84

– De hát… Réka, nem értelek. Miért vagy ilyen ellenséges? Miért ne ünnepelhetnénk meg? Hiszen mindhármunknak volt szerepe abban, hogy ez neked sikerüljön… – Mama, úgy viselkedsz, mintha a férjed volna! Nincs ez így rendjén! – Árulj el valamit Réka! Miért vagy mindig ilyen ellenséges, ha Attiláról van szó? Egyszerűen nem értelek. Pontosan tudod, milyen sokat segít nekünk, hálásnak kellene lenned inkább ezért, úgy, ahogy én is az vagyok. Elvégre csak a mostohahúga vagyok! Rég levehette volna rólunk a kezét! – érvelt Ildikó. – Bár tette volna! – mondta komolyan Réka. – Na jó, mama, most elmondok valamit. Emlékszel, amikor a hét közepe táján mondtam neked, hogy Attila bá valami pénzt hozott egy borítékban? Na, akkor nem az történt, hogy egyszerűen csak beugrott. Várj egy percet! Réka a szobájába rohant, és elővette a nyakláncot, amit a nagybátyja hozott neki. – Nézd, mama, ezt hozta nekem aznap! – azzal édesanyja kezébe tette a Swarovsky-kristályos ezüstláncot. – Ó, de hát ez csodaszép, Réka, nem értem, mi ezzel a baj? – Nem ez a baj, hanem ami utána történt. Attila bá megpróbált… megpróbált engem…szóval le akart engem fektetni! – most, hogy kimondta, Réka érezte, rögtön könnyebb lett a lelke. Ildikó értetlenül nézett egy szem lányára. – Tessék? – Így volt! Odaszorított be a komód mellé, fogdosott, nem akart elengedni! – Egy szavadat sem hiszem, Réka! – kiáltott fel hirtelen Ildikó. – Attila nem volna képes ilyesmire! Az egészet csak kitaláltad, hogy befeketítsd előttem, mert sosem kedvelted őt, ez az igazság! – De mama, higgy nekem! Azt mondta, ismét meg fogja próbálni, én azt nem élném túl… – sírta Réka. – Az eszem megáll tőled lányom, gondolkozz, már miket beszélsz! Nincs ember a földön, aki annyit tett volna kettőnkért, 85

mint Gulyás Attila! Hogy merészeled ezzel az undorító hazugsággal besározni? – Miért nem hiszel nekem, mama? Már régebben is tapizott, arról is beszéltem neked… – Persze, már máskor is voltak alaptalan képzelgéseid! No nem, Réka, ezt egyszerűen nem hiszem el, egyetlen szavadat sem hiszem! Nem szeretnék többé ilyet hallani, megértetted? – Mama, miért találnék ki ilyen szörnyűséget? – kérdezte kétségbeesetten Réka. – Mert féltékeny vagy, hogy nem csak téged szeretlek, hanem a nagybátyádat is! Ennek nincs más magyarázata. Gyere ide kislányom! – tárta ölelésre a karját Ildikó, kissé megnyugodva. – Nem kell aggódnod, te vagy számomra a legfontosabb. Kérlek, ne gyárts efféle kényszerképzeteket Attila báról, semmi értelme. Inkább legyél hálás! Tudod, kincsem, ezt eddig nem mondtam neked, de nemcsak a zeneóráidat illetően segít be. Nagyon keveset kerestem mindig, a varrónőket nem fizetik agyon. Sokszor ő ad pénzt a ruháinkra is… – Még jobb! – morogta Réka, majd a szobájába ment. Szomorúan törődött bele, hogy semmire nem megy az anyjával: Ildikó Attila bűvkörében él, szent és sérthetetlen a nagybátyja. Réka nem tudta, mitévő legyen. Egyetlen vigasza volt: csak pár hét, és betölti a tizennyolcat. Akkor pedig valahogyan elköltözik otthonról. Csalódottan, boldogtalan szívvel aludt el. Úgy érezte, az édesanyja elárulta őt. Ildikó még sokáig kinn üldögélt az ebédlőben. Azon rágódott, vajon miért vannak a gyereknek ilyen képzelgései? Lehetetlen, hogy igaz, amit mond! Ugyan, miért molesztálna Attila egy tizenhét éves bakfislányt, amikor bármelyik nőt megkaphatja? Ő, Ildikó a szeretője! Annyit szeretkeznek, hogy annál többre már nem lehet igénye a férfinak. És különben is… Egyszerűen lehetetlenség, hogy igaz, amit Réka mond. Vagy talán mégis? Mégis? Ildikó nem akart hinni a lányának. Nem akart, mert ha hitt volna, abba végképp belerokkant volna.ű ∗ 86

Másnap, késő délelőtt Solymos Zoltán a feleségével és a gyerekekkel reggelizett hatalmas házuk kertjében. Nagyon élvezte a család ricsajozását, tetszett neki a fehér szaténköntös Hélia karcsú alakján. Arra gondolt, az asszony talán nem sértődne meg, ha este meglátogatná a hálószobájában. Ezen a reggelen Zoli mindent tökéletesnek érzett. Persze, jó oka volt a remek hangulatra: előző este az első Sztár születik adással rengeteg pénzt keresett Boruzs Botond jóvoltából. Tízmillióval többet, mint amire a megegyezésük előtt számíthatott volna. Ráadásul mindezt teljesen legálisan. Meg akarta valahogyan hálálni. Ebben a pillanatban a házvezetőnőjük jelent meg Zoltán mobiljával a kezében. – Elnézést, nagyon csörgött, hát gondoltam, kihozom, hátha fontos – nézett bocsánatkérően főnökére Erna. – Egy ilyen vasárnapon semmi nem lehet fontos – válaszolta Zoltán, ám mielőtt kikapcsolta volna az undok mobilt, megnézte, ki kereste. Szólt Héliának, hogy valakit mégiscsak vissza kell hívnia, majd a kert távolabbi részébe sétált telefonálni. – Botond, látom, hogy hívott! – mondta a kagylóba. – Jó reggelt, köszönöm, hogy visszajelzett! Csak arra voltam kíváncsi, elégedett-e a munkámmal? – Ha maga nem hív, előbb-utóbb én hívtam volna! Fiam, szép kis summát kerestünk tegnap este, hála a maga eszének és a kapcsolatainak – mondta vidáman Solymos. – Igen, tegnap én is egész este a monitor előtt ültem, figyeltem a szavazást. Gratulálok a műsorához, jól megmozgatta az országot! – Köszönöm. Botond, hálám jeléül meghívhatom ma hozzánk ebédre? Vasárnaponként a feleségem süt valamit a kerti sütőn, szívesen látnánk. Volna kedve csatlakozni? – Hú, nem is tudom, ez igazán megtisztelő. – Érdemes eljönnie, czacziki is lesz! – Akkor tényleg ott a helyem! – nevetett fel Botond, majd megegyeztek az időpontban, és Solymos lediktálta a címet. Amikor azonban Botond délután kettőkor a házhoz ért, csak egy negyvenes, igézően szép nő volt az udvaron rövid sortban. Távolabbról 87

gyerekkacaj és vízcsobogás hallatszott. A nő észrevette őt, és azonnal rámosolygott. – Á, biztosan maga a vendégünk! Én Solymos Hélia vagyok – nyújtotta a kezét. Hélia más esetben a lánykori nevét használta, de most tudatosítani akarta a jövevényben, hogy ő itt a feleség. – A vendég ugyanis valamiféle leplezetlen csodálattal méregette őt. Az asszony nem tudhatta, hogy Botond egyik gyenge pontja volt az elegáns, visszafogott nőiesség. Ezzel bolondította meg Lilla is. Mi tagadás, hízelgett Hélia hiúságának, hogy tetszik ennek a huszonéves fiatalembernek. – Boruzs Botond – mutatkozott be a férfi. – Foglaljon csak helyet! A férjem még a fürdőszobában készülődik. Délelőtt visszaaludt kicsit. Tudja, nagyon kifárasztotta a munkája a héten… – El tudom képzelni, remek volt a show! Néztem tegnap este. – Igen, szenzációs volt – helyeselt Hélia. – Zoltán igazi zseni, jól választotta ki a stábot. – Igen, a férje, úgy látom mindig jól választ… Hélia úgy tett, mintha nem hallotta volna az incselkedő megjegyzést. Ugyanakkor nem tudta, ez a Boruzs Botond, hogy veszi a bátorságot, hogy épp vele flörtöljön? Botondnak megvolt erre a maga gondolatmenete: határozottan úgy érezte, Solymos rá akar menni Lillára, ezért akarta, hogy ő ne legyen a lány közelében. Hát akkor, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. – Igen – folytatta Hélia –, nagyon tehetségesek az énekesek, és a műsorvezetők is jók voltak együtt. – Nos, mindig tudtam, hogy Lilla sokra viszi. Tudja, pár hete még a barátnőm volt. Hélia lerakta a hústűt, és érdeklődve nézett Botondra. Hirtelen nem tudta, bevallja-e neki, hogy Lilláról kellene egy exkluzív anyag az újságjának, vagy valahogy körmönfontan zúdítsa a férfira a kérdései záporát. Végül az őszinteség mellett döntött. – Tudja, Botond, épp a jövő héten készülök egy mélyinterjúra Szombati Lillával. – Talán előzetesen mesélhetne nekem néhány dolgot róla, ha már összefutottunk. 88

– Szívesen. Mikre kíváncsi? – Tulajdonképpen mindenre! – nevetett fel Hélia. – Nos, mi kicsivel több mint két éve egy internetes társkeresőn ismerkedtünk meg. Persze, én csak munkából kifolyólag regisztráltam, azért voltam ott, mert teszteltem az oldalt – hazudta Botond. Az igazság az volt, hogy a magányos nők között lehetett a legegyszerűbben szexpartnert találni. – Meglepődtem, amikor végül találkoztunk, hogy egy ilyen gyönyörű modell csaj a neten keres partnert. Hát, gondolhatja, hogy nem eresztettem el! De csak nagyon hosszú idő után engedett magához közel, két hónap után voltunk először együtt. Már azt hittem, valamiféle aggszűzzel van dolgom. Persze, aztán az ágyban kiderült, hogy nem. Talán valami nagy csalódása lehetett előttem, azért nem adta magát olyan sokáig. – A múltról nem beszéltek? – Most, hogy kérdezi, tulajdonképpen soha. Volt nálunk pár kimondatlan szabály. Én nem faggattam őt, ő pedig nem kérdezősködött az üzleti ügyeimről. Ez így működött. – Mennyire volt szoros a kapcsolatuk? – kérdezte Hélia, s közben a nappali tolóajtaja felé pillantott. Nem akarta, hogy Zoli hallja ezt a beszélgetést. Gyanította, hogy a férje nem lenne elragadtatva. – Hetente háromszor-négyszer találkoztunk. Hol nála, hol nálam, hol szórakozóhelyeken. De sosem éltünk együtt. Egyikünk sem igényelt ilyesfajta továbblépést – mondta Botond. – Ismeri a családját? – Nem – rázta a fejét Botond. – Annyit tudok, hogy valahol Taktarabuktán élnek Békés megyében, nem túl izgalmas életet. Lilla havonta egyszer hazament. Sosem kért, hogy tartsak vele, én pedig nem is igazán voltam kíváncsi a családjára. A család mindig csak bekavar, ha érti, mire gondolok… Hélia ebben a pillanatban lépteket hallott a nappaliból. – Köszönöm, hogy ezeket elmondta, Botond – suttogta Hélia. – Máris sokat segített. Kérhetem, hogy köztünk maradjon a beszélgetés? – Ha én is kérhetek valamit… – kacsintott Botond. 89

– Maga javíthatatlan, én egy öregasszony vagyok! – nevetett fel Hélia. Ekkor Zoltán lépett ki a házból. – Á, Botond, isten hozta! Látom, megismerkedett a feleségemmel! – Zoltán, ön igazán szerencsés férfi! – mondta udvariasan Botond. – Jöjjön, Botond, foglaljon helyet, és igyuk meg a pertut! Hélikém, van még apád fantasztikus barackpálinkájából? – Persze, hozok ki egy üveggel! – szólt Hélia, majd elindult a ház felé, magukra hagyva a beszélgető férfiakat. Közben Lillára gondolt. Szimata azt súgta, hogy valami titok van a lány körül. Az nem lehet, hogy egy fiatal nő ne akarja bemutatni a már két éve meglévő barátját a szüleinek! Ez az internetes ismerkedés is furcsa, hiszen ez a lány egy tündérkirálynő! Minden ujjára kaphat tíz pasit! Érdekes az is, hogy nem forszírozta a fiúnál az összeköltözést, és hogy Botond semmit nem tud Lilla múltjáról, komolyan arra enged következtetni, hogy valami itt nem tiszta… Hélia úgy döntött, ha kell, éjt nappallá téve dolgozik a következő héten, de valahogyan felderíti ezt a Szombati Lilla-történetet. ∗ Ede a teraszon kártyázott az apjával. Ez már-már hagyomány volt náluk: havonta egyszer, vasárnap együtt ebédelt a család. Azután, míg Nóri és az édesanyja eltüntették a romokat a konyhában, apja és ő ultiztak és beszélgettek. Ezen a vasárnapon jobbára csak ultiztak, Ede ugyanis nem volt valami beszédes aznap. Apja, dr. Selmeczi László persze nem sokat vett ebből észre, mert ő sem volt épp a szószátyárok császára. Anyja viszont annál inkább. Miközben a konyhában tettek-vettek, az asszony Nórát faggatta. – Furcsa nekem ez a gyerek – mondta. – Már a múltkor sem tetszett, amikor itt voltatok. Norcikám, igazán nem akarok szörnyű anyósnak tűnni, de érdekelne, mi történik itt… – Marika néni, bár én tudnám… – sóhajtott Nóra, és letette a konyharuhát. – Egy ideje én is úgy gondolom, hogy komolyan beszélnem kell vele, mert szerintem is furcsán viselkedik. Olyan 90

csendes, szótlan, de bármikor megkérdezem, mi bántja, csak megkapom, hogy ne próbáljam meg analizálni őt, nincs semmi baja, csak sok a munkája, az nyomasztja. A stressz… – De hát amennyire én tudom, minden a lehető legjobban megy a munkájában. Különben is, régebben, ha valami gond volt, akkor hozzám vagy az apjához jött tanácsért. Tudod Nórikám, volt nekem egyszer régen egy fiam, aki a legapróbb dolgokat is megosztotta velem. Most pedig itt egy felnőtt férfi, akit úgy érzem, nem is ismerek. El tudod képzelni, hogy évekkel ezelőtt még a szerelmi életébe is beavatott? Az első komoly kapcsolatánál a legapróbb részletekről is tudtam. Még azon is együtt izgultunk, fog-e majd örülni a kislány a születésnapi ajándéknak… – Ugyan már, Ede? Amikor utál érzésekről beszélni? Már évek óta együtt vagyunk, s meg tudom számolni az öt ujjamon, hányszor mondta, hogy szeret engem – nevetett föl keserédesen Nóra. – Nem volt ő mindig ilyen… Tudod, kislányom, mindig volt egy olyan érzésem, hogy történt vele valami. De nekem sosem mondta el. Te vagy a felesége, aki mindig mellette van. Csak neked van esélyed arra, hogy ki tudd belőle szedni, s talán ha elmondja, sokkal könnyebb lesz neki is. – De hogy csináljam? – kérdezte tanácstalanul Nóra. – Nem tudom, kettőnk közül te vagy a pszichológus. Talán rá kellene kérdezned. Fiatal házasok vagytok, de valahogy mégsem látom azt a tüzet a szemetekben, ahogyan Lacival mi néztünk egymásra valamikor, és ez egyáltalán nem tetszik nekem… – Marika néni, köszönöm, hogy a szemembe mondta azt, ami a legnagyobb bánatom… – nézett anyósára szomorúan Nóra. – Norcikám, én őszintén kedvellek – folytatta Marika, és kipillantott a teraszon kártyázó Edére. – De ő az egyetlen kisfiam, és nagyon elszomorít, hogy nem látom boldognak. Hidd el, szeretném, ha veled az volna. Nem is lehetne nálad aranyosabb menyem! De ezeket a problémákat csakis ketten tudjátok megoldani, és én azt szeretném kérni tőled, beszélj Edével! Ne csak próbálj vele beszélni, ne hagyd, hogy lerázzon! Tudom, nem egyszerű, mert úgy tud nézni az emberre, hogy attól bárki oktalan 91

betolakodónak érzi magát. Ezt az apjától örökölte. De te ne hagyd, hogy kibújjon a kérdéseid alól! A közös életetek és a boldogságotok a tét… – S ha nem úgy reagál, ahogy szeretném? – Nóri, erre ne is gondolj! Bízzunk benne, hogy nem ilyen komoly a helyzet! Én hiszek abban, hogy meg tudjátok oldani. Boldognak akarlak benneteket látni, együtt. Tudod, hogy a mi nagy álmunk, hogy mielőbb unokáink szülessenek… – Én úgy érzem, Ede nem szeretne tőlem gyereket… – Mondta ezt? – Nem. – Akkor nem tudhatod! No, ne légy ilyen szomorú, Norcika! Nem akartalak elkeseríteni. De te vagy a nő, te vagy az erősebb! Ha a férfiaknak olykor nehéz az érzéseikről beszélni, valahogyan rá kell venni őket! – mondta Marika, majd megszorította a menye kezét, s két csésze kávét vitt a teraszra a férfiaknak. Nóri nem volt olyan optimista a kapcsolatukat illetően, mint az anyósa. Előző éjjel, amikor hazaértek a tévéstúdióból, életükben először összevesztek. Szombati Lillán. Azon az egész hülye összeborulásos jeleneten. Nóri a veszekedés hevében attól lett igazán ideges, hogy féltékeny, hisztérikus, tapadós nőnek látta önmagát kívülről. Érezte, hogy Ednek igaza van, túlreagálja az esetet, de a lelke akkor is háborgott. Végül Ede fejéhez vágott minden rosszat. – Nem vagyunk mi jól így együtt! – kiabált a férjével. – Mit lát a külvilág? Két sikeres értelmiségi ember, egy igazán boldog pár! Közben meg nem is tudom ki vagy, hogy mi jár a fejedben! Mikor együtt vagyunk, megbeszéljük az időjárást, a híreket, a mindennapi, felszínes dolgokat! De mikor bújtunk össze utoljára úgy igazán? Vagy akarunk-e egyáltalán?! – Te tudod, mit érzel Nóra – hangzott a válasz, lassú, nyugodt hangnemben, amitől a nő csak még ingerültebb lett. – Én azt szeretném, ha te tisztába jönnél azzal, mit is akarsz, mert én nem akarom egy udvarias kapcsolatban leélni az életem! Tudod, volt már boldog kapcsolatom, de az nem így nézett ki. 92

– Nem? Nos, akkor talán vissza kellene menned hozzá! – szúrta közbe Ede. – Nem tudok, mert meghalt! – kiabált Nóri, mielőtt még átgondolta volna, amit mond. – Te pedig a kisujjával sem érsz föl! Ede hallgatott, s ez után már egy szót sem beszéltek egész éjjel. Reggel pedig folytatták a szokott színjátékot, mert egyiküknek sem volt kedve tovább veszekedni. Ment a dzsemet vagy vajat kérsz ma a pirítósra? Hánykor indulunk anyádékhoz? Szerinted ingben vagy pólóban menjek? És így tovább. Játszottak, mintha az éjjel nem az történt volna, ami. Nórinak sikítani volt kedve. Úgy érezte, a kapcsolatuk egyáltalán nem olyan irányba halad, mint kellene. Rettegett attól, hogy Ede szülei nem kisunokákat kapnak, hanem hamarosan vissza a fiukat, elvált emberként. Ebben a pillanatban Ede lépett a konyhába az üres kávéscsészékkel. – Nórikám, nagyon rosszul érzem magam a tegnapi veszekedés miatt. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért megbántottalak – mondta Ed, majd átölelte a feleségét, és megpuszilta a homlokát. Nóri szemébe könnyek gyűltek. – Ede... én... nem a kishúgod vagyok, hanem a feleséged… – suttogta a nő, majd eltűnt a fürdőszobában, teret engedve a kitörni készülő zokogásnak. ∗ Lilla ült a kis piroson, és nézte a tájat. A vonatozás mindig kikapcsolta őt. Huszonhat éves létére még nem volt jogosítványa. Mióta csak dolgozott, nem akadt egy nyugodtabb periódus az életében, amikor végigcsinálhatott volna egy autóvezetői tanfolyamot. Még az érettségi, no meg a franciaórák is alig fértek bele, ez utóbbiakhoz Ede ragaszkodott, és kifogástalanul meg is szervezett mindent a lánynak. Jött a kalauz, és kérte a jegyét. Lilla átnyújtotta a kis cetlit. – Hölgyem, maga nagyon hasonlít ahhoz az új műsorvezető kisasszonyhoz, akit tegnap láttam a tévében! – mondta neki a bajszos kalauz, és nagyot kacsintott rá. 93

– Köszönöm, ezt bóknak veszem – mosolygott Lilla. Hát, mégsem sikerült tökéletesre az inkognitója. Pedig egy deka smink sem volt rajta, fekete haját copfba fogva rejtette baseballsapka alá, egyszerű farmerszoknyát és egy divatjamúlt tiritarka topot viselt. Lilla Edén kívül senkinek nem szólt arról, hogy vasárnap Füzesgyarmatra utazik. Hogy meg lesz lepve az anyja és a két öccse! Igaz, az esti vonattal már vissza kell mennie, de akkor is kellemes délutánt tölthetnek majd együtt! Már nagyon kíváncsi volt anyja véleményére a tegnapi szerepléséről, aki a műsor után csak egy SMS-ben gratulált. Lilla úgy gondolta, anyukája az elmúlt években némiképp összeszedte magát. Kiváltképp, mióta az apja nem élt már velük. Noha még mindig gyógyszereket szedett, a depressziója csökkent, s néha, az öccsei kíséretében már a boltig is elment. Lilla szívből örült, hogy javult a szorongásos betegsége. Édesanyjának már évek óta nem kellett mindennapi gondokon aggódnia: Lilla Edét bízta meg, hogy minden hónapban utaljon a számlájáról egy fix összeget a családjának. Persze Ed nem értett egyet, mondta is mindig, hogy ez egy feneketlen kút, de Lilla lelkiismereti kérdést csinált a dologból. Megmondta az édesanyjának, hogy ameddig lehetősége engedi, támogatja őket, ám az apját nem szeretné otthon látni. Így történt, hogy néhány bírósági tárgyalás után sikerült kitenni Szombati Jozsó szűrét a házból, s végre némi nyugalom költözött az életükbe. Ami az apját illette, Lilla szerint menthetetlen alkoholista volt, aki egy téli éjjelen talán egy árokban fog összefagyni, vagy egyszerűen öngyilkos lesz. Lillát nem érdekelte. Annyit szenvedett az apja jóvoltából, hogy csak megvetést és közönyt érzett iránta. Amikor leszállt a vonatról Füzesgyarmaton, üres volt az állomás. Szerencsére senki nem ismerte fel, nem állította meg hazáig. Kényelmes tempóban, nyugodtan gyalogolt a jól ismert utcákon. Hirtelen az jutott eszébe, milyen nagy utat is járt be mostanáig. Lepergett előtte minden: a középiskola, a baromfifeldolgozó, Dubai, aztán Ed, a modellszakma, a rengeteg casting, divatbemutató, fotózás, a válogatás a tévéműsorba, s végül sikerei csúcsa, a tegnap este. Ezek közül kizárólag Dubaira nem volt büszke. Szerencsére 94

már csak álmaiban kísértettek a rossz emlékek. Volt egy visszatérő, lidérces álma. Egy felkavaró képsor. Először Barbarát látta, a prostituáltat, akivel két évig megosztotta az apartmanját. Barbarát, ahogy belőtte magát, majd meztelenül elnyúlt az ágyon. Aztán már nem csak ketten voltak a szobában, Salim érkezett három másik arab férfival, az egyikük rémesen kövér volt, a másiknak rohadtak a fogai. Aztán Salim szavai, hogy legyetek kedvesek, kislányok. Barbara röhögése. Aztán a férfiak, akik azt kérték, Barbara mondja meg, mit csináljanak Lillával. Amikor ezt álmodta, mindig fájdalmasan újraélte, ahogy a földre lökték. Ketten a szétfeszített lábaira ültek és lefogták a karjait, betömték a száját. A harmadik férfi pedig a lába között volt, és különböző tárgyakat dugtak a testébe… Barbara röhögése, akár egy megkergült papagájé. Aztán, amikor megunták a játékot, ami abból állt, hogy nézték a lány tehetetlen vergődését a földön, egymás után, mindhárman megerőszakolták. Végül pedig elmentek, otthagyták őt véresen, rettegve, sírva a földön. Barbara pedig tébolyultan vihogott, és egyre csak ismételgette: mit picsogsz, te hülye kurva, igazán nem volt nagy dolog…! Lilla, ahogy telt az idő, szerencsére egyre ritkábban álmodta ezt, de épp aznap éjjel találta meg őt ismét a lidércnyomás, így nem lehetett tökéletes a napja. Igyekezett elhessegetni magától a rossz gondolatokat, amikor belépett a régi ház kapuján. A lakást, ami egykor a család albérlete volt, azóta megvette az anyjának. – Lillusom! – rohant felé az édesanyja, amikor meglátta a közeledő lányt. – Kicsi lányom, hát te hogy kerülsz ide? Nem írtad meg tegnap, hogy jössz… – Anya, hát nem is örülsz nekem? – Jaj, dehogynem, csak, csak…ha tudom, hogy érkezel, a kedvencedet főztem volna! – mondta az édesanyja, de látszott rajta, hogy zavarban van. – Anyu, tetszettem tegnap? – Jaj, nagyon ügyes voltál! A kocsmában, ahol tegnap a barátaikkal beszélgetett a két öcséd, mindenki a műsort nézte! 95

– S mit gondolsz az eredményről? – érdeklődött Lilla. – Szerinted azok jutottak tovább, akik megérdemelték? Szerintem Csillebérczi Réka annyira, de annyira szépen énekel! Én úgy érzem, neki kell nyernie. Anya, te mit gondolsz? – Nos, Lillám én nem tudom, sajnos nem láttam végig – mondta az anyja kelletlenül. – Anyu…te nem nézted végig az első adásom? –kérdezte Lilla hitetlenkedve, miközben beléptek a lakásba. Az állott sörszagtól, ami benn állt és a bömbölő televíziótól rossz emlékek jutottak az eszébe. A nappaliban, a fotelban ült valaki. AZ APJA! – Tudod, a sport tévén egy fontos meccs volt, apád azt akarta nézni inkább… – mondta mentegetőzve az anyja. – Anya, mi ez az egész? – kérdezte ingerülten Lilla. – Mit keres itt ez az ember? Az apja ekkor vette észre, hogy megérkezett. Részegen, böfögve tántorgott ki a szobából. – Isten hozott itthon lányom – formálta akadozva a szavakat. – Adj egy puszit jó apádnak. Azzal elindult Lilla felé, a lány pedig hátrált, mert megcsapta az ápolatlan test szaga. – Mit keres itt, anya? Magyarázatot várok. Anyja a kezeit tördelte. – Nem volt hova mennie. Kirúgták az albérletéből, mert nem tudott fizetni. Én sem tudtam neki pénzt adni, mert kellett a fiúknak, sok volt mostanában a kiadás az iskolában. – Anya! Te eddig abból a pénzből adtál neki albérletre, amit én küldtem neked? – Igen – szólt közbe két csuklás között az apja. – Mert az anyád rendes asszony… – azzal volt felesége fenekére csapott. Az bocsánatkérően nézett Lillára. – Nem marad sokáig… – mondta elfúló hangon. – Csak amíg nem talál valami munkát. Aha, tehát csak örökre. – Hol vannak a fiúk? 96

– Mióta itthon vagyok, azóta ők nem túl sűrűn teszik a tiszteletüket itthon… Végig kellene húznom már nadrágszíjjal azon a két lókötőn! – mondta kedélyesen az apja. – Szerintem most is a Sörbárban vannak, fönn a központban – szólt az anyja, Lilla pedig felvette a táskáját. – Most hova mész kislányom? – A Sörbárba a testvéreimhez – mondta Lilla ingerülten. – Mert itt úgy látszik, nem változott semmi. Nem csoda, hogy ők sem akarnak itt lenni. Senki nem akarna itt lenni! Anyu, hatalmasat csalódtam benned, amiért nem szóltál erről! – Kislányom, nem akartalak idegesíteni, elég volt neked az a sok munka. Egyébként is, úgysem vagy itthon! Nincs abból semmi bajod, ha apád itt tölt pár hetet! – De neked lesz! És a fiúknak is! Mit keres egy tizennégy és egy tizenhét éves gyerek a kocsmában vasárnap délután? Mindketten szégyelljetek el magatokat! Én pedig köszönöm ezt a csodálatos fogadtatást! Hogy is képzelhettem, hogy egyszer ebben a rohadt életben velem együtt örülhet a családom? Lilla sarkon fordult, és még fél szemmel látta, hogy az apja nem nagyon zavartatja magát: azonnal visszaült tévét bámulni. Az anyja pedig az ajtóból nézte a távolodó lányt. Lilla az órájára nézett. Még három órája volt a vonata visszaindulásáig. Ment, hogy megkeresse Bencét és Viktort. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy az anyja visszafogadta az apját! Éveken át annyit küzdött, hogy az anyukája úgy-ahogy talpra álljon, és tessék, most ez a vége. Nem adott neki néhány hónapot, hogy a család ismét ott legyen, ahol a part szakad. Ám azt elhatározta, hogy az apja kocsmázását nem fogja támogatni. A Sörbárban valóban megtalálta a két kisöccsét. Az egyik sarokban, a zenegép mellett kortyolgatták az üdítőiket. Nagyon örültek a nővérüknek, igazi szövetségesekként ölelkeztek össze. – Csodaszép voltál tegnap a tévében Lilla! Itt mindenki nagyon büszke rád. Képzeld, amikor csak megjelentél, tapsoltak az emberek itt a kocsmában. Nagyon jó volt! Képzeld, most voltam először kimenőn ilyen sokáig. Anyu megengedte, hogy eljöjjek Bencével, hogy itt meg tudjuk nézni az adást. Apuval hiába veszekedtünk, 97

meccset akart. Képzeld, meg is pofozta Bencét! – mesélte a kisebbik öccse, Viktor. – Mióta van itthon apu? – fordult Lilla Bencéhez. – Kábé egy hete, de már előtte is visszajárogatott. Mi mondtuk anyunak, hogy nem kéne, meg hogy szóljon neked, de ő nem tette. Mostanra meg visszatelepedett, és játssza otthon a kiskirályt, anyu meg csak körülötte ugrál. Amikor csak lehet, próbálom elhozni otthonról Viktort. Nem neki való az a légkör – mondta Bence egy tizenhét éves komolyságával. Lilla megsimogatta a kisöccse arcát. Jól tudta mit érez, hiszen koraérett gyerek volt ő is: olyan gyerek, akinek nem adatott meg a felhőtlen játék. – Szerintem sincs ez így jól – szólt Lilla. – Fiúk, megígérem nektek, hogy ki fogok valamit találni, oké? Helyrehozzuk a dolgokat, jó? – Anya nem fogja kidobni aput – mondta szomorúan Viktor. – Nyugodjatok meg, és bírjátok ki még egy kicsit. Van egy ötletem, de mielőtt elmondanám, utána kell néznem, hogy megvalósítható-e. Lilla magához akarta venni a két öccsét. Ha vásárolna, esetleg kivenne Budapesten egy nagyobb lakást, akkor ez megoldható lenne. Viktor úgyis most megy középiskolába, s talán Bence is benne lenne egy gimnáziumváltásban. Ám nem tudta, jogilag van-e erre lehetősége. Ám abban biztos volt, hogy lesz, aki segíteni fog neki mindebben. Ede! Édes, drága Ed. Bármi történik velem, te vagy, aki először eszembe jut. Mi lenne velem nélküled? ∗ Héliának hétfőn délelőtt első dolga volt, hogy tárcsázza Szombati Lilla menedzserét. Időpontot azonban nem sikerült egyeztetnie a hétre. . – Nem értem, miért nem találkozhatunk, amikor Lilla a szombati műsor után személyesen tett erre ígéretet nekem és a főszerkesztőmnek is – próbált érvelni Hélia. – Lilla a nagy örömmámorában úszva nem gondolt arra, hogy tele a naptárja. Nézze, Hélia, nekünk is érdekünk, hogy jó interjú készülhessen vele, de egyszerűen hiába nézem a programját, sehol 98

nincs egy üres óra sem. Még az ebédeket is megbeszélésekkel kötöttük össze. – Nos, mindenképpen írnom kell valamit a héten Lilláról. Ha nem tudnak együttműködni, kénytelen leszek más forrásokból információkat szerezni – mondta határozottan Hélia. – Tegye, amit jónak lát! Bízunk magában. De ha kérhetem, megjelenés előtt küldjék el nekünk az anyagukat jóváhagyásra. – Természetesen – válaszolt Hélia, majd gyorsan elköszönt. Határozottan bosszantotta őt ez a helyzet. Hiszen nem Hollywoodban vagyunk, hogy valakit ennyire ne lehessen elérni, mint ezt a Szombati Lillát! Hélia kopogás nélkül nyitott be Attilához. A férfi előtt ott hevertek a tehetségkutatóról készült fotók. Hélia lepillantva látta, hogy az egyik tiniversenyző képeit nézegeti a főnöke. – Csinos a kicsike… – mondta Attilának rosszmájúan. – Csak nem vagyunk féltékenyek? – nevetett Attila. – Tudod, azt vettem észre, idegesít téged, hogy már nem vagy rám olyan hatással, mint annak idején… – Azt nem tudhatom. Jó színész vagy – mondta pikírten Hélia, és hátravetette szőke fürtjeit. – Viszont arra kérlek, ne hangoztasd minden lehetséges helyzetben, hogy ki a férjem. – Pedig nagyon élvezem, mondhatni, lubickolok a szituációban! – nevetett gúnyosan a férfi. – Nézd, te akartál itt dolgozni, hát viseld a főnököd modorát, akárcsak a többiek! – Ugyan már Attila, nevetséges ez az egész, hagyjuk abba! Azért jöttem, hogy elmondjam, Szombati Lilla nem hajlandó találkozni velem a héten. Nem férek bele a drága idejébe. – Olyan pedig nincs, hogy nem írunk róla a következő számban. Majdnem hárommillióan nézték a show-t szombat este. Találj ki valamit! – Segíts, kérlek! Az aktájában csak egy csomó általánosságot találtam. Azzal nem fogjuk eladni a lapot, hogy főzi ez a nő a sajtlevest. Valami komolyabb kellene… – Én is így gondolom – bólintott Attila. – Szenzációra volna szükség. Mit is mondtál a múltkor? Hova járt külföldön tanulni? 99

– Franciaországban volt állítólag két évig a L'evier-ben. Ez egy ilyen elit iskola, valami ösztöndíjjal jutott ki. – No, talán ezen a vonalon kellene elindulnod. Hívd fel ezt az intézetet, csak beszélnek ott angolul is! Próbálj infókat szerezni azokról az évekről, hátha megtudunk valamit, amit más eddig még nem ásott elő! – Ez jó ötletnek tűnik, már megyek is! – Hélia ahogy kifordult Attila irodájából, telefonálgatni kezdett. Egy-két órán belül elérte a L'evier leánynevelő intézet igazgatónőjét, aki már húsz éve irányította a neves intézményt. Madame Gaultier azonban akárhogy kutakodott az emlékezetében, aztán pár perc múlva már az iskolai iratok között is Hélia kérésére, nem talált Szombati Lilla nevű valaha hozzájuk járt diákot. Hélia ezt igen különösnek találta, és friss fölfedezését Attilának is elmesélte. – Szerintem most, hogy ez kiderült, azonnal szólnom kell Edének, hátha meggondolják magukat az interjú ügyében. Gondolom, szívesebben találkozna és beszélgetne velem Lilla, mint hogy kiderüljön ez a kínos dolog… – Hélia, eszedbe ne jusson felhívni Edét! – szólt Attila. – Tuti, hogy csak mellébeszélnének, és valami hazugságot hallanál. Szerintem ez az a pont, ahol őket ki kell hagynod az egészből. Elvégre te interjút kértél, Lilla nem ért rá, hát valamit mégiscsak írnod kell a lapodnak. Ezt pedig tudják. – Oké, rendben, de kérték, hogy küldjem át, amit archívból összeszedek róla – figyelmeztette Attilát Hélia. – Levélben kérték vagy élőszóban? – Csak telefonon kérte az Ede. – Nos, amiről nincs bizonyíték, az talán nem is hangzott el! – S akkor most hogyan tovább? Az önmagában nem sztori, hogy nem járt abba az iskolába… – Ez valóban nem, de ezen a vonalon el tudsz indulni. Faggasd az ismerőseit, menj el a szülőfalujába, mit tudom én! Találd föl magad, és csinálj egy jó anyagot! – mondta türelmetlenül Attila. Nagyon várta, hogy Hélia végre kimenjen, mert sok dolga volt, és egy jó szopásra is be szerette volna még hívni a titkárnőjét aznap 100

délután. Különben is, mit képzel Hélia, hogy folyamatosan úgy jönmegy itt az irodájában, mintha övé lenne a szerkesztőség? – S ha kérhetem, legközelebb ne ronts be csak úgy kopogás nélkül. Nem tesz jót a kollektívának! – kiáltott a nő után. ∗ Réka az új dalát próbálta a stúdió színpadán, Lilla a nézőtéren ült Valentin társaságában, és el volt ájulva a lány hangjától. Réka ezúttal egy komoly dalt énekelt. Sorshúzással dőlt el, hogy a Jakyll és Hyde című musicalből ad elő részletet, méghozzá egy kurtizán szerepében, a Csillagok idején című számot. Lilla csak hallgatta, és legnagyobb bánatára megint időutazást tett a múltban. „Hány idegen járt idebenn, nincs szerepem, nincs szerelem, csak töltsük el az éjszakát a bűnnel” – énekelte Réka, Lilla pedig nyelte a könnyeit. – Fel nem foghatom, miért kell egy tizenhét éves lányra kurvaszerepet osztani – méltatlankodott Valentin. – Elmebetegek ezek? – Valentin, néha sajnos még az élet is oszt ilyen szerepeket – mondta bölcsen Lilla. – De ő még ezt is jól énekli. Színésznőnek sem lenne rossz szerintem… – Beleszerettem – mondta hirtelen a férfi. – Tudom – mosolygott Lilla. – Tényleg elviszed moziba? – Igen, ma este, ha ugyan elengedi az anyja egy magamfajtával – nevetett Valentin. – Láttam a mamáját a stúdióban, nem tűnt emberevőnek! – S veled mi van? Szomorúnak tűnsz! – Fáradt vagyok – mondta halvány kis mosollyal Lilla. – Ha vége a próbának, rohanok egy fotózásra, aztán este divatbemutató lesz. Gondok vannak Füzesgyarmaton a családomban. Valahogy Pestre kellene hoznom a két öcsémet egy időre. Aztán, tudod nemrég szakítottam a barátommal, és magányosnak érzem magam, de nem miatta, csak… Jaj, nem is tudom, miért beszélek neked ezekről a dolgokról! – Mert talán én vagyok az egyetlen pasi, aki nem akarja rólad leimádkozni a bugyit – nevetett Valentin. – Na, mondd, mi bánt, kicsi lány? 101

– Voltál már úgy, hogy éveken át ott volt a közeledben valaki, és egyszer csak észrevetted? Mintha eddig nem láttam volna a fától az erdőt! Most meg azon kaptam magam, hogy folyton nézem őt, hogy tulajdonképpen milyen jó pasi. Várom a hívását, és bízom benne, hogy találkozunk! Olykor úgy érzem, ő is vonzódik hozzám, máskor meg úgy tűnik, mintha csak a kishúgát látná bennem. Nem tudom, mit tegyek, mert mostanában, ha a közelemben van, vonzódom hozzá… – Hogy jöttél rá, hogy ez a pasi kell neked? – Nem is tudom, mi volt a nagy fordulópont, amikor elkezdtem rá másként nézni. A múltkor, egyszer magához ölelt, amikor magam alatt voltam valamiért. Valahogy nem akaródzott elhúzódni tőle. Aztán, pár napja nagyon fáradt voltam, feküdtem az irodájában a kanapén, ő pedig álomba simogatott… – Jézusom, te belezúgtál a Solymosba? – kiáltott fel Valentin. – Jaj, dehogy, nem róla beszélek… Mindegy is. Nem tudom, miért mondtam el ezeket. Úgy néz ki, hogy szerelmes lettem valakibe, tök reménytelenül. Tudod, nős. És nagyon boldogok a feleségével… – Nos, akkor itt tényleg nincs mit tenni. Majdcsak elcsitul ez a nagy lángolás. Lehet, csak az vonz benne, hogy nem kellesz neki, mert egyébként meg minden pasi a lábaid előtt hever. Én is ezt tenném, ha nem estem volna bele teljesen Rékába! – Aranyos vagy – szólt Lilla. – Nézd csak, Réka végzett, beugrom hozzá! Elmondom neki, milyen remek volt. Lilla beszaladt az öltözőbe. Réka az ablaknál állt, hangtalanul sírdogált. – Zavarok? – kérdezte tapintatosan. – Csak el akartam mondani, hogy mennyire ügyes vagy. Jöjjek később? Réka a szemét törölgetve intett Lillának, hogy maradjon csak nyugodtan. – Bocsi – mondta szipogva. – Csak tudod, erről a számról mindig eszembejut valami, és szomorú leszek tőle, megvisel… – Hát, erről a számról nekem is… – mondta őszintén Lilla. – Akarsz beszélgetni? 102

– Jaj Lilla! Nagyon nagy baj van, de annyira szégyellem, hogy eddig nem mondtam el senkinek…csak anyunak… De neki sem kellett volna… – Mi a gond, csak nem Valentinnel van valami? – Nem, dehogy is. Valentin tündéri srác. – Lilla magában mosolygott ezen a megfogalmazáson. – Akkor hát mi a gond? Bízhatsz bennem. – Nem is tudom, hogy mondjam el, nagyon – szégyellem. Tudod, van a nagybátyám, a Gulyás Attila, akiről már meséltem neked. – Igen, találkoztam is vele a műsor utáni partin, szombaton. – Szimpatikus volt neked? – Őszintén szólva semmilyen sem volt. Nem nagyon akart velem beszélgetni, pedig mondtam neki, hogy ismerlek. – Ó, lehet, hogy akkor ezért nem akart beszélgetni veled! A szemét! – mondta indulatosan Réka. – Hiszen nem tudhatta, elmondtam-e valakinek, amit velem csinált. Tudod, sok éve ő támogatja az anyukámat anyagilag, mert mi nagyon szegények vagyunk. Mama egy varrodában dolgozik. Nekem is sokat segített, de pár éve már máshogy néz rám. Múlt héten egyik nap feljött hozzánk, és fogdosni kezdett, meg fenyegetőzni, hogy kirúgat a versenyből, ha nem fekszem le vele! – mondta könnyes szemmel Réka. – Úristen… És te elmondtad az anyukádnak? – Képzeld, igen, és nem hitte el nekem. Azt mondta, csak kitaláltam, mert féltékeny vagyok, hogy Attilát is szereti, nem csak engem. – Réka, a nagybátyád és anyád úgy vannak együtt? De hát rokonok, nem? – Igen, azaz nem, ők mostohatestvérek. És szerintem több van köztük barátságnál. Ezt a gusztustalan disznót! Lilla borzalmas undort érzett! Szegény kis Réka! Látott ő már annak idején ilyen perverz disznókat épp eleget, és a maga részéről egymás után vágta volna le az ilyeneknek a tökét. 103

– Réka, fel kellene jelentened szerintem – mondta végül a lánynak. – Én is erre gondoltam, de rettenetesen félek! Ő jóban van anyuval, bármit el tud érni nála. Úgy érzem, a mamámnak ő fontosabb, mint én. Aztán, attól is félek, hogy kirúgat a tehetségkutatóból… – Ugyan, azt nem tudja megtenni. Téged maximum a közönség rúghat ki innen alulszavazással vagy Solymos Zoltán, akivel viszont a nagybátyád tudtommal nincs túl jóban. A partin is szóváltásba keveredtek, ahogy hallottam. – A nagybátyámnak nagy hatalma van – mondta Réka. – De ez még nem hatalmazza fel őt a nemi erőszakra! Réka, ha legközelebb próbálkozik, mondd neki, hogy ne tegye, mert fel fogod jelenteni! Ne játszd el az áldozat szerepét, hidd el, nem éri meg! Nézz rá anyádra, mert ő ezek szerint ezt tette! Ugye nem akarsz olyan lenni, mint ő? Ha még egyszer próbálkozik, szólj, és együtt megyünk el a rendőrségre! Rendben? – Rendben – mondta a kislány, és odalépett Lillához, megölelte. – Sosem volt még senki, akiben így bíztam volna, mint benned! Ugye egyszer majd te is mesélsz nekem magadról? – Egyszer majd igen – ígérte Lilla. – Hidd el, pontosan tudom, milyen az, ha valaki kihasznál, mert kisebb, gyengébb, szegényebb vagy nála! Nem kívánom ezt neked… ∗ Solymos Zoltán ideges volt. Már a harmadik napja, hogy a felesége este nyolc után ért haza a munkából. Otthon minden a feje tetején állt, és ez nagyon nem tetszett neki. Sosem volt olyan, hogy a házvezetőnőnek neki kellett volna utasításokat adnia. Sosem volt olyan, hogy a kisfiúkért neki kellett rohannia délután, és a lányai hozzájöttek osztálypénzt kérni. Nem, ezek egyszerűen nem az ő feladatai voltak. Eddig tökéletesen működött a hagyományos családmodell náluk! Miért kellett ezt most Héliának felrúgnia? Zoltán dühösen cigarettázott a medence mellett. Cigarettázott! Már évek óta nem gyújtott rá, maximum egy szivarra, ünnepi alkalmakkor. Mi a jó francot csinálhat Hélia este nyolcig az 104

irodában? Talán azzal a kretén Gulyással szűrte össze a levet a felesége? Nem, az nem lehet, ennél azért több esze van Héliának. Zoltánba belehasított a felismerés, milyen rosszul esne neki, ha a felesége megint szeretőt tartana. Ő azután csalta meg Héliát először, amikor kiderült, hogy az asszony összefeküdt a csatornája egyik műsorvezetőjével. S aztán jött a többi nő. Valahogy ez kellett az egójának. Szőkék, barnák, feketék… Solymos Zoltán rájött, bárkit megkaphat, de azt nem tudhatta, hogy a hatalmának vagy önmagának szól-e a női rajongás. Szombati Lilla jutott eszébe. Talán inkább a nő meghódítására kellene koncentrálnia, és nem a feleségén idegeskedni. Gyűlölte, hogy a gondolatai mindig visszatértek Héliához. Már negyed kilenc volt. Zoltán nem tudta, mit tegyen. Felhívja? Ne hívja? Az utóbbi két hétben átalakultak a dolgok. Azelőtt minden úgy volt, ahogy ő szerette volna, a felesége készségesen behódolt az akaratának. Akkor volt szex, amikor Zoltán akarta. Most meg pár napja mivel kellett szembesülnie? Hélia hálószoba ajtaja zárva volt. Zoltán a telefonjáért nyúlt és tárcsázott. – Merre vagy? – kérdezte Héliától ingerülten, köszönés nélkül. – Szia drágám, ebben a percben léptem ki az irodából. Ne tudd meg, mennyit dolgoztam ma, de nagyon élvezem. – Azt el tudom képzelni! – jegyezte meg epésen Zoltán. – És az esetleg nem érdekel, mi van a gyerekeiddel? A lányoknak elfelejtettél osztálypénzt adni, és milyen eljárás az, hogy megüzened nekem, menjek el a fiúkért? Szerinted nekem nincsenek programjaim? Meg kell mondjam, egyáltalán nem tetszik ez az új módi, Hélia! – És most mit akarsz? Gondolom azt, hogy ne dolgozzak. Zoli, minden normális nő dolgozik! – De te az én feleségem vagy! Neked nem kell dolgozni! Vedd már észre magad, mindenki teljesen hülyének néz! – Csak féltékeny vagy, mert nekem is van saját életem! – védekezett Hélia.

105

– Saját életed! Amit most már jórészt azzal a pojáca Gulyás Attilával élsz? Gondolom, a hálószobád ajtaja is ezért volt zárva hétvégén… – Át akartál jönni? Zoli, nem vettem észre, ne haragudj! Biztosan hamar elaludtam! – Azelőtt sosem zártad be… – Zoli, hónapok óta bezárom, mert nem esett jól, amikor egyik reggel meztelen voltam, és rám nyitott Erna. Csakhogy ezt te nem tudhatod, mert elképesztően régen be sem akartál jönni. Most pedig kérlek, hagyd abba a vádaskodást! Amúgy is nemsoká otthon vagyok! – Hélia, szeretném, ha otthagynád ezt a hülye állást! Szétforgácsol téged! – Nem fogom otthagyni. Most leteszem, mert vezetek! – azzal kattant a készülék. Zoltán a teraszon várta meg Héliát. Az asszony megnyugodott, mire hazaért. Nem szólt semmit, csak a férjéhez simult. Később a hálószobában lassan, ráérősen szeretkeztek, több hónap kihagyás után engedték szabadjára a vágyaikat. – Ugye elhiszed, hogy csak te vagy nekem? – suttogta a gyönyör pillanataiban a nő. Zoltán később újságot olvasott az ágyban. Hélia a fésülködőasztalnál krémezte az arcát. – Hélike… Föl fogsz mondani? – kérdezte Zoli, fel sem nézve a gazdasági szaklapból. – Nem – hangzott az egyértelmű válasz. – Rendben. De akkor azt szeretném kérni, tartsd magad ahhoz, amit két hete megbeszéltünk. A családban minden legyen rendben, és ne este nyolckor járj haza. És kérlek, hagyd benn a munkát, ne beszélj nekem a celebek magánéletéről, rendben? – Rendben – mosolygott a nő a tükörbe, és csókot küldött a férjének. – Asszonyom, Ön eszelősen gyönyörű – állapította meg Solymos. – A következő hónapban, ha véget ér a tehetségkutató, el 106

fogom Önt rabolni egy romantikus utazásra! Nincs ellenére Kegyednek? Hélia nevetett. – Hát persze, hogy nincs. ∗ Botond ideges volt. Az egyik spanjától kapta a fülest, hogy nyomában van a Nemzeti Nyomozó Iroda. A fazon, aki az információt adta, annyira félt, hogy az SMS érkezése után hiába próbálta visszahívni, hogy kiszedjen belőle valami bővebbet, a szám már nem élt. Egész nap eszelősen telefonálgatott, s annyit sikerült kiderítenie, hogy két nyomozó figyeli őt, és rajtaütést terveznek a telephelyén, ahol az illegálisan működő szervereket tartotta. Botond azért volt különösen ideges, mert egyszerre mindenki elpárolgott mellőle. Azok az emberek, akiket évek óta megfizetett, most nem vették fel a telefont, és ez alapot adott a nyugtalanságára. – Okosabb, ha pár napig nem innen dolgozunk az irodából – mondta három emberének. – Nem innen? De hát miért? – kérdezte Lacika. – Azt a fülest kaptam, hogy nagy erőkkel vizsgálódik a rendőrség. Menjetek most egy-két hét szabadságra. A futó projekteken az otthoni gépeinkről is tudunk dolgozni, és majd telefonon tartjuk a kapcsolatot. Az irodát bezárjuk. Így sem kizárt, hogy idejönnek, és kutakodni fognak… – Mi lesz, ha megtalálják a szervereket? – kérdezte Feri. – Nem fogják őket megtalálni. Az ilyen esetekre vannak a padló alá rejtve. Semmit nem fognak találni. – És a saját érdeketekben mondom, senkinek egy szót sem. A következő napokban megpróbálom kideríteni, pontosan mi folyik itt. – S ha anyámék kérdik, miért vagyok otthon? Azt fogják hinni, kirúgtál… – Oldd meg, Lacika. Nem tudok most a pólyás ügyeiddel foglalkozni. 107

Miután mindenki elment, Botond leült, és gondolkodni kezdett. A megérzései általában jók voltak, s most azt gondolta, bármi megtörténhet. Ki akarta dolgozni a tökéletes menekülési útvonalat. Ám tudta, ha menteni akarja a bőrét, nincs más megoldás, át kell gázolnia Solymos Zoltánon. Ugyanis, ha el akar menekülni, pénzre lesz szüksége. Nagyon sok pénzre. Megint felhívta a kontaktját a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Ismét nem volt válasz. Pár perc múlva SMS-üzenet érkezett, Botond olvasni kezdte: MENEKÜLJ! RAJTAÜTÉST TERVEZNEK! MINDENRŐL TUDNAK, VALAMELYIK EMBERED FELDOBOTT! NE KERESS! FIGYELNEK ENGEM IS! VASÁRNAPIG EL KELL TŰNNÖD AZ ORSZÁGBÓL! * Lilla nagyon meglepődött, amikor Botond felhívta telefonon. Mióta elrendelték a mosolyszünetet, mindössze egyszer kereste, és már egyáltalán nem bízott a kapcsolatuk folytatásában. Annál is inkább, mert az érzései sokat változtak az elmúlt hetek során. Már nem Botond volt az, akire vágyott. – Hogy vagy, Cica? – kérdezte a szokott stílusban. – Kösz jól, csak tele vagyok melóval. Éppen sminkelnek. – Hol vagy most? – A Ponty utcában, egy fotóműteremben, miért? – Odamegyek – mondta határozottan a férfi. – Beszélnünk kell! – Botond megijesztesz, van valami baj? – Majd elmondom, ha odaérek, tudsz rám szánni egy fél órát? – Igen, csak siess! – válaszolt Lilla, aki egyáltalán nem értette, vajon mi lehet ennyire sürgős. Botond húsz perc múlva, kifulladva érkezett meg. Bármilyen ideges volt is, ahogy meglátta Lillát gyönyörűen kisminkelve, hatalmas hajcsavarókkal, pongyolában, feltámadt a vágya.

108

– Hú, Cica, te aztán nagyon dögösen nézel ki! Az elmúlt két hétben már el is felejtettem, hogy ennyire szexi vagy… – mondta Botond. – És csak azért jöttél, hogy ezt elmondd? Akkor megspórolhattad volna magadnak az utat! – Nem érted, ez most fontos – ragadta meg a lány kezét Botond. – Nekem pár napon belül el kell utaznom az országból, üzleti ügyben. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved egy-két évet velem élni a Közel-Keleten? Lilla fején az futott át, vajon célzás volt-e, amit most mondott Botond? Talán megtudott valamit a múltjáról? Ments isten, csak azt ne! – Boti, én... egyáltalán nem értem, hogy miről beszélsz… – Majd később el fogom magyarázni. Lilla jobban elvagyok veled, mint bármelyik barátnőmmel eddig, és nagyon szeretném, ha velem jönnél! – De Boti, nekem úgy rémlik, mi összevesztünk… – Akkor ez most a békülés. Bízz bennem! Kérlek, Lilla, gyere velem! – Botond, mi ez az egész? Hogy mehetnék már veled? S egyáltalán, miért kell elmenned évekre? Tettél valamit? – A rendőrség vizsgálódik az üzleteim körül, félreértettek valamit, és most rám akarják varrni az egészet. Lilla, erről senkinek nem beszélhetsz, megértetted? – Hát tessék! – mondta ingerülten Lilla. – Mégiscsak van az életedben valami, ami nem törvényes! Ed is megmondta, hogy megpróbálsz majd belekeverni valamibe… – Ugyan! – rázta meg a lány vállát Botond. – Hagyd most azt a balfácánt! Kérlek, gyere velem! Hidd el, nem követtem el semmit, és nemsokára visszatérhetünk! Ne aggódj, lesz elég pénzünk, ne törődj semmivel, csak… Kérlek, gyere velem Lilla! – Boti, olyan zavarodottnak tűnsz… – Az istenit, hát nem érted? Szeretlek! Ez alatt a kurva két hét alatt rájöttem, hogy nagyon kellesz nekem. És most kénytelen vagyok elmenni, de nem akarok nélküled! Cica, én olyan sokat 109

gondolkodtam! Rájöttem, hogy annyi mindent nem tudunk még egymásról, s olyan jó lehetne nekünk együtt! Szeretnék végre egy normális kapcsolatot, ezért jöttem el ide, hogy megkérjelek, gyere velem! – Boti, nem tehetem – mondta szomorúan Lilla. – Kötnek a szerződéseim, itt ez a műsor… – Ez az egész rohadt műsor össze fog dőlni! – kiáltotta Botond. – Mit mondasz? – Semmit, csak… Lilla, biztos szükséged van erre a cirkuszra? Ha elmennénk ketten, nem lenne gondod többé semmire, nyugodtan élhetnénk. – En is szeretnék nyugodtan élni – mondta fátyolos hangon a nő. – Nyugodtan, szerelmesen és boldogan. Nekem is ez az álmom. Csak éppen nem így… – Lilla, kérlek… – Ne! És kérlek, hogy most menj el! Ha engem kérdeznek, én nem láttalak hetek óta. – Lilla, ne tedd ezt velem…! Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és egy asszisztens jelent meg. – Lilla, belőtték a fényeket, várnak a stúdióban! – Egy pillanat… Lilla még egyszer odalépett Botondhoz. – Sok szerencsét! – mondta, aztán az asszisztens után sietett. Tudta, hogy Botond mások jelenlétében nem tehet semmit. Még hogy menjen vele! Ez kész őrület! Lilla sajnálta a férfit, de már nem volt rá komolyabb hatással. Az már sokkal inkább foglalkoztatta, vajon miért mondta Botond, hogy össze fog dőlni a műsor, amiben dolgozik? Honnan is tudhatná ezt ő? Végül ezt a megjegyzést Lilla annak tudta be, hogy a férfi nagyon örült volna, ha ő vele tart a Közel-Keletre, és mindent be is vetett ennek érdekében. Lillának ideje sem volt tovább gondolkozni ezen az ügyön. A fotózás végeztével ugyanis megrohanták az újságírók. A tizenötödik interjú után kimerülve telefonált Edének. 110

– Ez egészen borzasztó! – panaszolta. – Tudod, hányszor mondtam el ma hol nőttem föl és milyen a kapcsolatom az anyámmal? Nem értem, ki az, akit érdekelnek ezek a dolgok. Bezzeg arról nem kérdeztek, hogy érzem magam a képernyőn és milyen munkáim lesznek a jövőben… – Így van ez ebben a szakmában. Eladható termék lettél, kislány – nevetett Ede. – Ma én is nyilatkoztam párat a nevedben. Nem mondom, hogy különösebben élveztem. – Én úgy érzem, már nincs mit mondanom. Egyszerűen szétszed engem a sajtó. A ma reggeli újságot láttad? Azt írják, szerelem alakul köztem és Valentin között… – És nem? – érdeklődött Ede. – Nem hát! Valentin az én szememben egy kisfiú. Viszont volt itt Botond. – Nocsak. Mit akart? – Furcsákat beszélt. El kell utaznia valahová, és azt szerette volna, hogy vele menjek… – Őrült ötlet. – Én is ezt gondolom – helyeselt a lány. – Veled minden oké? – Persze. – Hát akkor…ennyi. – Így van. Hívlak, ha van valami. – Oké – válaszolt Lilla, majd letette a telefont. Éhes volt. És bármit megadott volna, hogy Edével vacsorázhasson. De a férfi nem hívta, ő pedig nem akarta rátukmálni magát. Különben is, Ede biztosan Tökéletes Nórával vacsorázik. Lilla hirtelen elnevette magát a saját féltékenységén. Tudta, hogy ezt az egész vonzalmat ki kellene irtania magából. Elvégre Ede soha semmi egyértelmű jelét nem adta annak, hogy szerelmes lenne belé. Csak a menedzsere és a jó barátja, semmi több. Ez pedig így marad, s neki felesleges álmokat kergetnie. Lilla legbelül úgy érezte, ő, a maga múltjával nem érhet föl Edéhez és az értelmiségi családjához. Hogy is juthatott eszébe ilyen őrültség? Az igazság az, hogy Ede mint nőt észre sem veszi. 111

∗ Hélia csütörtökön már kora reggel elindult otthonról. Ernával megbeszélte még előző nap, hogy gondoskodjon a gyerekekről. Mosoly játszott az arcán, ahogy az előző estére gondolt. Nagyon élvezte, hogy a férje újra úgy néz rá, mint a vadász az őzikére. Hosszú idő után először aludtak el egymás mellett, s Zoltán úgy ölelte őt éjjel, ahogy a megismerkedésük idején. Mindemellett Hélia tudta, hogy Zoltán huzamos időn át nem fogja tolerálni ezt a munkatempót. Igaza is van a férjének: továbbra is jó anyának, jó feleségnek kell lennie. Csakhogy ez a Szombati Lilla-projekt teljesen beszippantotta. Hélia most már határozottan presztízskérdésnek tekintette, hogy exkluzív anyaggal szolgáljon a Gála olvasóinak. Önmagának, Zoltánnak és Attilának is be akarta bizonyítani, hogy ő nemcsak egy elkényelmesedett milliomosfeleségecske. Erről jutott eszébe, hogy már két hete nem volt manikűröztetni. No de ott, ahová most igyekszik, aligha veszik észre az ilyesmit. Megvolt a pontos terve. Karcsú, acélszürke autójával délelőtt tizenegykor gördült be Füzesgyarmatra. Feltűnt neki, hogy kevés az autó, főként biciklivel jártak az emberek. Ez egy szegény kis település a Viharsarokban – gondolta. Csíkos szatyrot cipelő, szemüveges néni sétált otthonkában az utcán. Hélia lassított. – Jó napot kívánok! Volna szíves megmondani, hol találok valami vendéglátó egységet? – Mit? – kérdezte a nénike. Hélia ezen a ponton rájött, egyszerűbben kell fogalmaznia. – Egy kocsmát keresek, ahol enni is lehet valamit. – Ja, vagy úgy. Egyenesen tetszik menni az utca végéig, osztán ott van a Sörbár nevű hely. Az Áfész bót mellett. Meg fogja ismerni, mert az a központ, még egy szökőkút is van ottan – mutatta a néni. Hélia megköszönte a tájékoztatást, és továbbhajtott. Abban bízott, hogy valami felkapott helyre küldte őt a néni, ahol sokan megfordulnak a falubeliek közül. Amikor Hélia belépett a kockás abroszos sörözőbe, az összes vendég fölnézett. Az asszony már bánta, hogy nem egyszerűbben 112

öltözött. A kiskosztüm nem való ide, ezek az emberek nem ehhez vannak szokva. – Mit parancsol kisnaccsága? – kérdezte a kocsmáros. – Talán egy szendvicset ennék, és egy kapucsínó lesz. – Kolbászos van vagy sonkás, sajttal. – Sonkásat szeretnék, köszönöm – felelte Hélia. – Magácska átutazóban van? – kérdezte a pultos, s noha Hélia amúgy nem volt ismerkedős típus, most örült annak, hogy a kisöreg beszélgetést kezdeményez. – Tudja, újságíró vagyok. – Ne mondja? És mi hozta ide magácskát? – Biztosan ismeri Szombati Lillát… – Lillácska itthon van? Ne mondja már! Hát ő a mi falunk büszkesége! Hallod Jozsó, hazajött a lányod! – kiáltott a kocsmáros egy férfi felé, aki a játékautomatánál állt sörösüveggel a kezében. Szinte dühösen pillantott hátra. A bőre sárga volt az alkoholtól, a szemei tele voltak bevérzésekkel. – Hagyjál már Pistám, épp nyerésben vagyok! – Háhá – nevetett a kocsmáros, és Héliára nézett. – Jozsó mindig nyerésben van, aztán mégis mindig egy fillér nélkül megy el. – Ő volna Szombati Lilla apja? – kérdezte döbbenten Hélia. – Igen – bólintott a kocsmáros, és kiadta a szendvicset. – De nincsenek nagyon jóban. Tudja, Lillácska biztosan szégyelli, hogy az apja iszákos. Meg ugye rengeteg pénzt elgépezik. Tetszik kérni a kávéba cukrot? – Kettőt, köszönöm. Maga szerint válthatnék vele néhány szót? – Próbálja meg, de nem tudom, milyen napja van! Meg ugye nem is figyeltem, mennyit tütükélt már ma! Lehet, hogy összeakad a nyelve… Héliának minden lelkierejét össze kellett szednie, hogy odamenjen az ápolatlan alkoholistához. Igazi úrinő volt, nem ehhez szokott. Már ez a kockás abroszos kocsma is soknak tűnt neki, de nagyon bizonyítani akart. Tudta, hogy ez is a munkájával jár. 113

– Elnézést – kezdte remegő hangon. – Beszélgethetnénk egy kicsit? – Nem szeretem, ha zavarnak, mikor játszom… – a krapek ellenségesen fordult Hélia felé, de amikor meglátta, ki szólította meg, kiült a képére egy bárgyú vigyor. Látszott, hogy van már benne pia, és nem tudja hova tenni a nőt. – Pistám! – szólt a csaposnak. – Hát ez a madám meg honnan pottyant ide? Hélia ebben a pillanatban azt hitte, elsüllyed szégyenében. Legszívesebben kirohant volna, de nem tehette. Muszáj szóba elegyedni ezzel a szörnyű pasassal, ez az egyetlen út a jó sztorihoz. – Egy újságírónő Pestről. Jozsóm, bánjál vele nagy tisztelettel, mert a végén még meg leszel írva! – nevetett a kocsmáros. – Maguk összeírnak mindenféle szemetet! – nézett Héliára Jozsó, majd nagyot húzott a söréből. – No mit akar tőlem? Fizessen nekem egy-két sört, oszt beszéljük meg a dogot! – Rendben – szólt Hélia – kérjen csak amit akar! – Pistám, írjál a hölgy számlájához három sört meg egy nagy Jägert! Hélia javasolta a fickónak, hogy üljenek be az egyik boxba. Egy porcikája sem kívánta ezt a beszélgetést, és gyűlölte ennek a munkának minden percét. Amikor a férfi megszólalt, minden alkalommal hátrahőkölt, olyan cefreszagot árasztott. – Ha jól értettem, Jozsó a neve. – Igen, tündérkém, Jozsó. Jóképű Jozsó – a férfi röhögni kezdett a saját szellemességén, és közelebb csusszant Héliához. – És a maga lánya Szombati Lilla? – Az – mondta Jozsó, miközben rágyújtott, majd újra meghúzta a sört. – Mondja, Lilla tényleg tanult Franciaországban? A fickó artikulátlanul röhögni kezdett, ivott, aztán ismét röhögött, hogy csak úgy fröcsögött a sör a szájából. Héliának forogni kezdett a gyomra. 114

– No, hát franciául aztán jól megtanult! – fröcsögte a férfi. – Azt a nyelvet aztán nagyon ismeri! – S mondja, meddig volt kinn a lánya? – Franc se tudja, vagy két évig tán. Nem tom. Akkor váltunk az asszonnyal, kisebb gondom is nagyobb vót annál a kis kurvánál… Hélia meghökkent. Nem hallott még apát, aki így beszélt volna a tulajdon lányáról. Hirtelen sajnálni kezdte Lillát. Milyen gyerekkora lehetett egy ilyen ember mellett? – Mondja, miért beszél így Lilláról? – Mert nem érdemel mást – mondta vontatottan a férfi, és közben megállás nélkül ivott. – Elment világnak, küldte a lóvét az anyjának, de csak úgy adott, hogy a feleségem megígérte neki, kidob engem. Ki is dobott! Egy szatyorral a kezemben. Se munkám, se pénzem nem volt, gondolhatja, a kis lotyó meg élte a világát, tele volt pénzzel, csak tőlem sajnálta… – De hát honnan volt pénze Lillának olyan fiatalon? – kérdezte Hélia. A férfi újra megvetően felröhögött. – Doholgozott… – mondta végül akadozó nyelvvel. – De nem tudta tőlem elvenni az asszonyt! Most megin otthol lakok… De ahogy magát nézem, tündérkém, kár, hogy foglalt vagyok. Maga nagyon kedvemre való pipi… Nem volna kedve… – egy nagy csuklás – szórakozni velem kicsit? Megmutatnám magának mi a jó… – mondta a férfi, és Hélia lába felé nyúlt. A nő lenézett, s meglátta nadrágkosztümös combján a koszos körmű, bütykös kezet. Hát ez lenne Szombati Lilla apja? Ez a nagydarab, alkoholista, rendetlen tahó, aki ráadásul szoknyapecér is? Hélia amilyen gyorsan csak lehet, szabadulni akart ebből a helyzetből. Az ő tűrőképességének is van határa. Mit keres ő itt? Hiszen ő Solymos Zoltán felesége, az igazán elit, művelt fővárosi társaság tagja! Ez volt az a pont, ahol az önbecsülése kerekedett felül. Fölpattant az asztaltól, pénzt dobott a pultra a kocsmárosnak, és meg sem állt az autójáig. Semmi más nem járt a fejében, csak az, hogy mihamarabb elhagyhassa ezt az egész istenverte falut. Zolinak igaza van! Ez az újságírói szolgalét nem neki való! Ennél 115

megalázóbb dolog, mint hogy egy ilyen részeg, ápolatlan alakkal kelljen kedvesen beszélgetnie, nem is történhetett volna. – Lehet, hogy most csődöt mondtam mint riporter, de nem vagyok hajlandó egy cikkért veszélybe sodorni magam! – mondta félhangosan, csak úgy magának. Ahogy haladt az úton kifelé a kisközségből, eszébe jutott, hogy meg kellene néznie a napi sajtót. Megállt az újságosbódé előtt. Csak egy idősebb hölgy volt előtte, aki az eladóval beszélgetett. Eltelt már vagy öt perc, és Hélia legszívesebben rájuk szólt volna: őt is ki kellene szolgálni, ráérnek itt pletykálni egész nap! Elege volt az egészből, és vissza szeretett volna indulni Budapestre. Már épp szólni készült, amikor megütötte a fülét az eladónő egyik mondata. – Magdikám, napilapokat nem viszel ma? Mindegyikben van kép meg írás is Szombati Lilláról, tudom, hogy gyűjtőd. – Nem én gyűjtöm, hanem a lányom, Barbara. Tudod, Julika, még a balesete előtt sok évvel együtt dolgoztak, és Barbika most nagy rajongója. Mindig mondom neki, meg kéne keresnie ezt a Lillát. Neki most jól megy, talán tudna segíteni a lányom baján. De ő nem akarja, azt mondja, nem kell neki a segítsége. No de Julikám, ma nem tudok vinni lapokat. Fogytán a nyugdíjam, tudod… – Megveszem őket magának – szólt közbe hirtelen Hélia. Magdika meglepetten fordult a nő felé, aki olyan finom holmikat viselt, amilyeneket ő még sosem látott. Hélia odanyújtotta a pénzt az újságosnak, majd Magdikához fordult. – Én Leszkó Hélia vagyok, újságíró Budapestről. Tudja, Szombati Lilláról szeretnék írni egy cikket. Az előbb hallottam, hogy róla beszélnek, s hogy a lánya jól ismeri. Lehet, hogy ő tudna nekem mesélni ezt-azt? Magdika hirtelen nagyon izgatott lett. Egy igazi újságíró náluk! Vele még sosem történt ehhez fogható. A kosarát fölakasztotta a biciklijére, majd intett Héliának. – Jöjjön, bemutatom a lányomnak – mondta szívélyesen. – Jöhet gyalogosan, nem lakunk messze. Tudja, Barbikám sérült. Külföldön dolgozott, és baleset érte. Szegénykémnek oda lett az egyik lába. Nagyon szomorú. Biztosan fel fogja őt dobni, ha valaki iránta érdeklődik! 116

– De ugye tényleg ismeri Szombati Lillát? – kérdezte Hélia, mert csakis abban az esetben akart a biciklis nénivel tartani, ha annak értelme is van. – Hogyne, hogyne! Két éven át éltek együtt Dubaiban! Barbika nagyon sokat tud magának mesélni! A Közel-Keleten? Két évig? Mit csinált ott Szombati Lilla? Elvileg két évig élt Franciaországban is. Héliának voltak sejtései. Magában mosolygott, amíg az utcán bandukolt a folyamatosan fecsegő Magdi nénivel. Úgy érezte, talán az év története lesz most az övé. ∗ Ede vezetett, és közben gondolkodott. Nem tudta, hogyan tovább. Nórival valahogy nagyon elmérgesedtek a dolgok. Érezte, hogy a felesége többre vágyik, de tudta, hogy ő nem tud neki többet adni önmagából. Ede már napok óta folyamatosan marcangolta magát. Gyűlölt hazamenni, ahol mindig Nóra kérdő tekintete várta. Noha az asszony nem szólt semmit, a szemében mindig ott volt: mi lesz velünk? S Ede nem tudta volna jó szívvel azt mondani, hogy minden rendben, ne aggódjon. Napról napra kevésbé ragaszkodott már az idilli látszat megőrzéséhez, és egyre erősebb lett benne az érzés, hogy megszabaduljon a korlátaitól. Tudta, hogy Lillával sosem lehetnek egy pár. Ez kész lehetetlenség! Ellenkezik minden elvével. De az is biztos, hogy nem maradhat Nórával. Sajnos igaza volt az asszonynak, amikor azt mondta, szerinte inkább a kishúgát látja benne, nem a feleségét. Nóra nem nyújtotta neki azt a szenvedélyt, amire vágyott. A férfi véget akart vetni ennek az egész látszatházasságnak, még akkor is, ha tudta, hogy ezzel összetöri a szülei és Nóri szívét. Noha ez utóbbiban nem volt biztos: nyilvánvaló, hogy a felesége sem érzi így jól magát. Az igazság az volt, hogy sem Nóritól, sem önmagától nem akarta elvenni az esélyt a boldogságra. Állt a Hősök terén a piros lámpánál, majd hirtelen ötlettől vezérelve rákanyarodott a Városligeti fasorra. Itt, a diplomata negyedben, a pompás követségi épületek között állt az a ház, ahol a Selmeczi család évek óta üzemeltette a plasztikai sebészeti 117

magánklinikát. Délután kettő volt, s Ede biztos volt benne, hogy az édesanyja még bent lesz. A recepciós lányok mosolyogva üdvözölték. – Á, szervusz Ede – szólt a szőke, nagy mellű cicababa a pult mögül. Selmeczi doktor mindig adott arra, hogy a recepciós lányoknak is a helyén legyen mindenük. – Szia, Linda. Édesanyám itt van még? – Persze, rögtön szólok neki! Nagyon meg fog lepődni, már hónapok óta nem jöttél be! – Tényleg nem? – ez Edének fel sem tűnt eddig, de tudta, hogy a lánynak igaza van. Ha problémái voltak, mindig kerülte a szüleit, mert pontosan tudta, hogy azok a veséjébe látnak. Ede az irodájában, a robosztus íróasztal mögött találta az édesanyját. Büszkeség öntötte el a szívét. Anyukája, noha jócskán benne járt az ötvenben, kortalan szépasszony volt. Bézs színű nadrágkosztümben, finom gyöngysorral a nyakában, sűrű göndör vörös, vállára hulló hajával még mindig jelenség volt. Megvolt benne ugyanaz a lélekből sugárzó, természetes elegancia és nőiesség, mint Lillában. Ede először vette észre a párhuzamot, s ezen elmosolyogta magát. Édesanyja, ahogy meglátta őt az ajtóban, azonnal lerakta a kezében lévő papírrengeteget. – Kisfiam! – Marika fölállt és Edéhez szaladt. – Jaj, de örülök neked! Iszonyú régen nem jöttél be hozzám! Ugye nincs valami baj? – Tényleg elég régen lehettem itt utoljára, ha már a látványom is megijeszt – nevetett Ede. – Nincs semmi baj anya, csak a következő megbeszélésem itt lesz a környéken, és van addig még egy órám. Beugrottam. – Nagyon jól tetted! Kérsz egy csésze kávét? Rögtön szólok Linduskának, hogy készítsen neked! – Anya, most nem kérek. Mit szólnál hozzá, ha inkább sétálnánk egyet a ligetben? Van most egy kis időd? Marika felvette a táskáját, és a fiába karolt. – Menjünk – mondta. – De ugye nincsen semmi rossz hír? – Ne ijedj meg, semmi baj. Gyere! 118

A Városliget fái között gyönyörűen táncolt a tavaszi napfény. Marika mindig szeretett itt sétálni, hétköznap nem volt tömeg. – Emlékszem, mikor kicsi voltál, hányszor sétáltam itt veled… – mosolygott Marika. – Imádtad a természetet! Megnéztél minden aprócska levelet, teletömted kavicsokkal a zsebeid, és úgy elfáradtál, hogy az ölemben, alva vittelek haza… No, nem nosztalgiázom, majd egyszer megtudod, ha neked is lesznek gyerekeid… – Anyu, épp erről akartam veled beszélni… Marika arca hirtelen felragyogott. – Norcika várandós? Erről lenne szó? Kisfiam, hát ez remek hír… – Nem, anya, nem, sőőt... nagyon nem. – Nem? Akkor mi a baj? Már benn éreztem, hogy van valami baj! Nem szoktál te hozzám csak úgy betoppanni… – Anya – kezdte Ede. – Most szeretném, ha végighallgatnál. Tudom, hogy nehezedre fog esni, de próbálj meg nem beleszólni. Én tudom, hogy te és apa milyen nagyon boldogan éltek együtt. Mindig olyan büszke voltam erre, s arra a sok szeretetre, amiben nektek hála, felnőhettem. Tudod, anya, mindig arról álmodtam, hogy egyszer egy lánnyal majd én is úgy élhetek, ahogyan ti. Aztán jött Nóri. Ő olyan tökéletes volt, és láttam rajtatok, hogy nagyon kedvelitek, hogy szerintetek nagyon is hozzám való. Az igazság az, hogy amikor megkértem a kezét, még nem is tudtam, valójában mit érzek iránta. Hittem abban, hogy ez szerelem. Hogy mi összeillünk, egy a neveltetésünk, az értékrendünk, hasonlóan látjuk a világ dolgait. Anya, én azt hittem, ez elég. De sajnos kiderült, hogy nem. Nem érzem azt, amit éreznem kéne Nóri iránt, és szerintem ő sem boldog mellettem. Tudom, ez szomorúan hangzik, de sajnos igaz. Marika szemeibe könnyek gyűltek. Szomorúan, csalódottan nézett a fiára. – Láttam én, hogy valami baj van, de azt nem gondoltam, hogy ez ennyire komoly… Mondd, kisfiam, nem próbálhatnátok meg helyrehozni? Már Nórikának is mondtam, hogy le kellene ülnötök, beszélni egymással. Mesélte, hogy valami nem jó, de szegénykém 119

maga sem tudta, hogy mi az. Ede, ő szeretné helyrehozni a kapcsolatotokat, ez egész biztos. – De én nem szeretném – fakadt ki Ede. – Anya, tudom, mire gondolsz most. Tudom, a mi családunkban nem divat a válás. Tudom, várod az unokáid, ezzel is tisztában vagyok. Tudom, hogy aggódsz, mit fog szólni a családunk, meg úgy egyáltalán a társaság. De nem az őskőkorban élünk! Nem ez lesz az első válás Budapesten… – Szóval, te már döntöttél is. Nóra tudja már? – Még nem. Úgy éreztem, tartozom az édesanyámnak annyival, hogy először neki szólok – mondta Ede lágyan. – Anya! Kérlek, ne próbálj lebeszélni erről a lépésről! Sajnálom, ha szégyent hozok a családunkra, de önmagammal és Nórival is kiszúrnék, ha még tovább húznánk ebben a boldogtalan házasságban. – Kisfiam, egyet árulj el nekem… – szipogta Marika. – Valami másik nő miatt történik mindez? Mert akkor végképp elsüllyedek szégyenemben... – Nem. Nincs senkim. De meg szeretném adni az esélyt arra, hogy legyen. Valaki olyan, amilyen te vagy apának. Nem érem be kevesebbel. Marika megsimogatta a fia arcát. – Ede… Hogy is mondhatnám én meg neked mi a helyes és mi nem? Elmúltál harminc, tudod azt, hogy mi a jó neked. Az elmúlt években tudatlanságban éltem, azt hittem boldog vagy. Hogy a nagy szerelem miatt nem jut annyi időd ránk, a szüleidre. Erre kiderül, hogy valójában szenvedtél… Tégy, amit jónak látsz kisfiam, nincs jogom beleszólni. Csak annyit kérek, legközelebb ne ránk hallgass, ha választasz, csakis arra, amit a szíved súg… – Köszönöm anya. Remélem, egy nap majd bemutathatok neked valakit, akivel igazán boldog vagyok. – Ede, aki neked jó, az nekünk is tökéletes. Bárki is legyen – mondta Marika, majd törölgetni kezdte egyre csak könnyező szemét. – Ennyire szomorú vagy, anya? 120

– Nem, csak elérzékenyültem. Most épp olyan vagy, mint régen… Megint itt van az én kisfiam. ∗ Hélia nézte a harminc körüli, helyes arcú szőke lányt, aki az ágyán üldögélt, és folyamatosan az altestét takargatta. Szegényke mindent megtett, hogy ne láthassa a lábát. Már órák óta beszélgettek hideg citromos tea mellett az áporodott szagú szobácskában. Barbara mesélt Héliának a Dubaiban töltött évekről. Szépen lassan feltárult Hélia előtt Szombati Lilla eltitkolt múltja, s a riporternő úgy érezte, igazi kincset tart most a kezében. Sok dolgot el tudott volna képzelni Szombati Lilláról, ám azt álmában sem gondolta volna, hogy valaha egy luxuskurva volt. Először el sem akarta hinni, de aztán Barbara képeket mutatott a laptopján, olyan fotókat, amiken kétségtelen, hogy Lilla vonaglott meztelenül. Az egyiken egy asztal tetején táncolt négy arab férfinak. – Szerintem sokkal jobban állt neki a szőke haj – jegyezte meg Barbara. – Nem tudom, miért kellett ez a fekete. – Azt szerette volna, ha nem egyértelműen felismerhető… – mondta Hélia. – Ügyes húzás, valószínűleg az a dörzsölt menedzsere találta ki. Barbara! Ez a történet hihetetlen. Mondja, megírhatom az újságunkban? – Felőlem megírhatja, csak ne az én nevemmel, mert akkor Lilla megharagudna rám. Én sem örülnék a helyében, ha kiderülne rólam, hogy prosti voltam. Héliának eszébe jutott Attila korábbi intése: egy történet arc nélkül nem történet. Kell valaki, aki a fényképével együtt vállalja ezt a sztorit. Hélia a fejébe vette, hogy addig innen nem megy el, amíg rá nem veszi Barbarát, hogy a lány nyilatkozatával együtt megírhassa Lilla nagy titkát. – Barbara, mondja, miből él ön most? – kérdezte. – Van egy kis rokkantnyugdíjam, meg az anyám nyugdíja és ennyi. Meg a sok tartozás a nyakunkon. – Segíthetnék magának. Ha ezt a történetet a nevével együtt megírhatom az újságba, átutalok önnek egy nagyobb összeget, amiből rendezheti az anyagi ügyeit. Miért érdekli magát, hogy 121

Szombati Lilla megharagszik-e vagy nem? Minden csoda három napig tart, el fogják felejteni az egészet. Maga viszont nem lesz már bajban… – Tudja, ami azt illeti, van egy álmom – mondta Barbara, és egy internetcímet kezdett bepötyögni a laptopjába. – Nézze! Hélia egy művégtagot látott a monitoron. Szépen megmunkált darab volt, szinte nem is látszott rajta, hogy nem igazi. – Ez egy profi műláb. Képzelje, Heather Millsnek is ilyen van! Nekem is szükségem volna rá, hogy úgy élhessem az életem, ahogy eddig. Nem vagyok már szűz kislány, és azon kívül, amit eddig csináltam, máshoz nem értek. Folytatni akarom a szakmát, s egy ilyen tuti lábbal talán volna esélyem. Tudja, vissza szeretnék menni Dubaiba… – Barbara! Ha vállalja ezt a nyilatkozatot, én cserébe a föld alól is beszerzek magának egy ilyen lábat! Biztos vagyok benne, hogy a főnököm is segíteni fog ebben. – Komolyan mondja? – Barbara előtt hirtelen felvillant az új élet lehetősége. Ezen a ponton érezte azt, hogy egyáltalán nem érdekli, az ő szavai milyen kellemetlenségeket okoznak Szombati Lillának. Elvégre a történet a színtiszta igazság! – Igen, a szavamat adom – mondta Hélia, bár fogalma sem volt, hogy fogja mindezt megvalósítani. Abban bízott, Attila majd úgyis kitalál valamit. Elvégre a nagy sztori az nagy sztori! Megígérte Barbarának, hogy az anyag megjelenése után jelentkezni fog a műlábbal kapcsolatban. – Akkor rendben, írja meg! Nézze, minden, amit mondtam, igaz. Erre a pendrive-ra kimásolok magának néhány képet is. Tudja ezeket használni az újságjába? – Persze. Magáról is készíthetek egyet? – Húh… Megtisztelő, de inkább adok olyat, ahol még formában voltam. Mindig szerettem volna híres lenni… – mondta álmodozva Barbara. – Mit gondol, én is volnék olyan jó műsorvezető, mint a Lilla? – Hát, ezt így nem tudnám megmondani… – mondta óvatosan Hélia. Nem sokkal később elköszönt, s az anyagokkal a táskájában 122

elégedetten ült autóba. Ez igen! Attila teljesen kész lesz, és a lába nyomát fogja csókolgatni, ha elolvassa ezt a sztorit. De vajon Zoltán tudja-e ezt az aprócska titkot a műsorvezetőjéről? Hélia úgy gondolta, nem. Ellenkező esetben aligha szerződtette volna. Ám abban is biztos volt, ha elmondaná Zolinak, a férje megpróbálná leállítani a dolgot, nehogy kipattanjon ez a kínos ügy. Hélia úgy érezte, ez egyszer gondolhat csak önmagára, az ő előmenetelére. Itt az ideje, hogy Zoli is érezze, milyen az, ha valakit kihagynak dolgokból, pont úgy, ahogyan azt ő tette a feleségével sok-sok éven át. Szombati Lilla pedig úgysem volt neki túlzottan szimpatikus. Barbara eközben elégedetten üldögélt az ágyán. Végülis mit érdekli őt, mit fog róla gondolni az a kis ribanc! Úgyis csípte a szemét, hogy ilyen jól megy neki, azok után, amiből élt, nem való oda! Barbarát nem érdekelte, ha tönkremegy Lilla karrierje. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy ettől a Leszkó Héliától gyönyörű lábprotézist fog kapni, és talán visszamehet Dubaiba, Musztafához… A férfi rá fog csodálkozni, hogy ő újra gyönyörű. Álmodozását az édesanyja zavarta meg. – Na, lassan kezdődik a Mónika a tévében. Nem baj, ha bejövök, Barbikám? Hát elment az újságíró hölgy? Mit beszéltetek? – Anyu, képzeld én is híres leszek! Hétfőn benne leszek az újságban! Sőt! Hélia megígérte, hogy szerez nekem egy profi műlábat! –mondta boldogan és elégedetten Barbara. ∗ A második döntő délutánján Réka és Valentin az öltözőben beszélgettek, egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. Úgy érezték, többé egyetlenegy napot sem akarnak külön tölteni. Réka életében először volt szerelmes, Valentin pedig szentül hitte, hogy megtalálta az igazit. A mozi kétség kívül jól sikerült. Egy művészfilmet néztek meg, ami tulajdonképpen egyiküket sem érdekelte, de olyan jó volt egymás kezét szorongatni a sötétben. Aztán később, a körúton andalogva elcsattant az első csók, és Réka tökéletesen boldog volt. Persze, csókolózott már más fiúkkal is azelőtt, de egyik sem ért föl ahhoz, amit Valentintől kapott. A héten minden szabadidejüket együtt töltötték, és ez remek témát 123

szolgáltatott a szenzációra éhes bulvársajtónak. A napilapok egymás után hozták le a hírt, hogy a Sztár születik műsorvezetője és Csillebérczi Réka, az egyik versenyző, egymásba szerettek. Noha a dolog sokak nemtetszését elnyerte, a szerelmesek nem törődtek a rosszindulatú megjegyzésekkel. A mezőny már így is, úgy is protekciósnak tartotta Rékát, akit szemlátomást nagyon szeretett a stáb. – Tudod, mi van? – szólt Réka Valentinhez, és megsimogatta a fiú vállát. – Mi van? – kérdezett vissza a férfi, majd szenvedélyesen megcsókolta Rékát. – Az van, hogy egyáltalán nem izgulok! Csak rád tudok gondolni, és már nem érdekel ez a felhajtás, nem érdekel, hányadik leszek! Győztem, mert te engem szeretsz! – mondta boldogan Réka, és a fiú karjába simult. Percekig álltak egymást ölelve, némán. Réka agyán átfutott, hogy talán mesélnie kellene Valentinnak a problémáiról, de úgy érezte, túl rövid ideje vannak együtt ahhoz, hogy az Attila bá és az anyja féle üggyel terhelje a fiút. Különben is, olyan fölszabadultnak és boldognak érezte magát Valentin társaságában! Egyáltalán nem akart a rossz dolgokkal foglalkozni. Noha aznap reggel az édesanyja igencsak kihozta a sodrából. Azt ecsetelte Rékának, hogy Attila bá biztos forrásból tudja, ez a Valentin csak kihasználja őt, és üzeni, hogy jobban tenné, ha azonnal szakítana vele. Még mit nem! Lehet, hogy az anyja hülye, de ő, Réka nem az. Tökéletesen átlátott a nagybátyján. A napnál is világosabb, hogy le akarja őt fektetni, s Valentin ebben csak zavaró tényező. A rohadt szemét! Réka megfogadta magának, hogy ezentúl megakadályozza, hogy kettesben maradjanak. Esze ágában sem volt megadni magát a férfi perverz vágyainak. Pont elég, hogy az édesanyját kihasználja és teljesen a bűvkörébe vonta. Mondjuk, Réka nem értette, mit eszik az anyukája Attila bán: az ő szemében a nagybátyja nem volt más, mint egy kopaszodó, pocakos, rosszmodorú muki. Nem igaz, hogy ezt az anyja nem látja! Ami Rékát illette, a szexet csakis és kizárólag Valentinnel tudta elképzelni. Még soha nem volt férfivel, és nagyon örült, hogy a 124

szerelme egyáltalán nem sürgeti. Eddig csak a csókig jutottak el, és Réka nagyon várta a folytatást. Valentin most is úgy csókolta, mintha az élete múlna rajta. Ebben a pillanatban tűnt fel mellettük Lilla. – Ó, bocsánat, nem akarom félbeszakítani az idillt, de Valentin, mikrofonpróba van, várnak a színpadon! Jaj, szakadjatok már szét, nem illik ezt egy szegény, magányos nő előtt csinálni! – nevetett Lilla. Valentin nagy nehezen elhúzódott a szerelmétől, és a stúdió felé vette az irányt. – Olyan szépek vagytok együtt! – sóhajtott Lilla. – Anyukád mit szól? Gondolom látta a címlapokat! – Ne is mondd! Attila bá teletömte a fejét azzal, hogy Valentin csak általam akar még nagyobb sztárt csinálni magából, és le akar fektetni! – Ez utóbbit róla is el lehet mondani! – vágta rá Lilla. – Ne törődj vele, és tartsd távol magadtól, amennyire csak lehet! Lilla hirtelen meglátta Edét a terem túlsó oldalán. Ezúttal nem volt vele Nóri, és igencsak megviseltnek látszott. Lilla észrevette, hogy őt keresi a tekintetével, így elindult felé. – Réka, ne haragudj, azt hiszem Ede hozzám jött! – Persze, menj csak! Képzeld, a legtöbb lány a mezőnyből odáig van érte! Azt mondják: Szombati Lilla menedzsere csúcs pasi! – Tényleg? – Miért, szerinted nem az? – kérdezte nagy szemekkel Réka. – De, már én is észrevettem! – kacsintott Lilla, majd utat tört magának Ede felé. Nem volt egyszerű, mert nagy volt a sürgésforgás. Lilla kézen fogta a férfit, majd az öltözők és a stúdió közötti szűk folyosóra vezette. Itt viszonylag csönd volt. Viszont zavarba ejtően közel álltak egymáshoz. – Mi a gond, Ed? Szörnyen nézel ki! – Ne most, kérlek, majd a show után elmondom… Úgysem szeretnék korán hazamenni. – Nórával van valami? 125

– Ígérem, hogy elmesélem, most a feladatodra koncentrálj! Miért szeretted volna, hogy a műsor előtt beszéljünk? – kérdezte a lánytól. – Mert meg szeretnélek kérni, hogy nézz utána valaminek. Tudod, hétvégén voltam lenn Gyarmaton. – Mi történt? – Jaj, de nem szeretek neked beszélni erről, olyan kínos… Szóval, anyám visszaengedte az apámat. Először arra gondoltam, megkérlek, hogy függeszd fel az átutalásokat addig, míg anyu jobb belátásra nem tér. De ezzel a két öcsémet sodornám létbizonytalanságba, amit nem tehetek meg. – Mit szeretnél, mit tegyek? – Kérlek, Ed, nézz utána, mi minden kell ahhoz, hogy felköltözhessenek hozzám… Mármint jogilag értem. – Magadhoz akarod őket venni? – lágyult el Ede hangja. – Igen. De nem azért, mert én vagyok Teréz Anya! Egyrészt szeretem és féltem őket, másrészt nem akarom pénzzel tömni a gyarmati játékautomatákat. Annyira azért nem keresek jól. – Bölcs döntés – mondta Ede. A férfit mindig rossz érzés kerítette hatalmába, ha Lilla a családi problémáiról beszélt, és igazán szerencsésnek érezte magát, amiért ő egy boldog közegben nevelkedhetett föl. Ede szociálisan érzékeny ember volt, különösen akkor, ha olyasvalakivel bánt kegyetlenül a sors, akit kedvelt. Lillát pedig több mint kedvelte. Épp ezért nem szerette, ha a lány beavatta a gondjaiba: óriási érzelemhullámok indultak meg benne, és legszívesebben a karjába vonta volna ezt a sokat próbált, szegény kis teremtést. – Utánanézek, mit lehet tenni ilyen esetben – mondta végül, és bátorítóan megszorította a lány kezét. – Akkor adás után elmondod nekem, mi bánt? – Nem szívesen. – Kérlek! Látom, hogy szükséged van arra, hogy kibeszéld magad. – Most úgy beszélsz, mint Nóra szokott – csóválta a fejét Ede. 126

– De ennek ellenére, szerintem neki nem szoktál semmit mondani. – Nem nagyon. – S nekem mondani fogsz? – Nem tudom, talán. Nagyon nehéz ez Lilla. – Ed, számíthatsz rám, hiszen én is mindig számíthattam rád. Ha ezt soha nem is mondtuk így ki, ugye mi azért barátok vagyunk? – Igen. Barátok – mondta szomorkás mosollyal a férfi. – Menj kislány, vár a munka! Lilla szívből remélte, hogy Ede betartja az ígéretét, és nem fog eltűnni az adás után. Vágyott rá, hogy beszélgessenek. Elképzelte, milyen lenne, ha Ede megcsókolná. Elhessegette magától a gondolatot. Hiszen esélytelen ez a kapcsolat. ∗ Amikor a show elkezdődött, Botond a szokott helyén ült, a monitor előtt. Csak épp nem az irodájában, hanem egy albérletben. Az órájára pillantott. Még hatvan perc, és jön a nagy pillanat. Amikor kattint egyet az egérrel, és minden megváltozik. Ránézett a sarokban heverő utazótáskára. Gondolkozott, hogy vajon mindent becsomagolt-e. Túl sok dologra nem lesz szüksége, hiszen rögtön annyi pénz fog a rendelkezésére állni, hogy amint átlépi az országhatárt, bármit megvehet, bármit megtehet. Épp csak haza nem jöhet egy ideig. Lilla jelent meg a képernyőn. Botond életében először sajnált valamit őszintén. Azt, hogy a lány nem hajlandó vele a Közel-Keletre utazni. Érezte, hogy Lilla hiányozni fog. Muszáj volt mennie. Lacika, az a kis hülye, ma az iroda körül sertepertélt, és a rendőrök elkapták. Botond csak Lacika szüleitől tudta meg, hogy mindent szétvertek az irodában, és arról faggatják azt a kis béna köcsögöt, hol vannak elrejtve a szerverek. Botond bízott benne, ha már ilyen béna volt Lacika, hogy elcsípték, legalább nem köp idő előtt. Valószínűleg nem tette, mert a szerverek még kifogástalanul működtek. Botond azonnal észrevette volna, ha valami nem stimmel. Lüktetett az ereiben az adrenalin, rettenetesen félt, hogy idő előtt megtalálják a padló alá rejtett gépeket. Csak reggelig ne bukkanjanak rájuk, csak reggelig ne! Botondot már 127

semmi nem érdekelte, csakis a következő napig tervezte a jövőt. Ismét az órájára pillantott. Mindössze húsz perc, és indul a játék. Közvetlenül a reklámblokk után, amikor a nézők szavazni kezdenek. Ebben a pillanatban eszébe jutott Solymos. Már a gondolattól is nevetnie kellett. Holnaptól kisebb gondja is nagyobb lesz a Nagy Fehér Főnöknek annál, mint hogy hogyan fektesse le az ő volt barátnőjét! ∗ – És a férjecskédnek mondtad már a nagy újságot? – érdeklődött élénken Attila, miközben a stúdió előtt iszogatott Héliával. Nem volt kedvük megnézni a verseny első részét. Attilának azért nem, mert Réka csak a második blokkban lépett a színpadra, Héliát pedig felvillanyozta, hogy a főnökének töviről-hegyire elmesélhet mindent, ami Füzesgyarmaton történt. – Próbáltam beszélni Zolival erről, de belém fojtotta a szót – vont vállat Hélia. – Azt mondta, otthon nem akar a munkámról hallani. Én pedig valahogy nem erőltettem a témát. – Biztos vagyok benne, hogy megpróbálná leállítani a dolgot – mondta Attila, miközben lehúzta a harmadik pohár whiskey-t aznap este. Széles jókedve volt. Hélia felülmúlta minden várakozását, és olyan sztorit hozott, hogy attól az olvasóiknak ketté fog állni a füle, a szakmáról nem is beszélve. – De már nem sikerülne neki leállítani, igaz? – kérdezte Hélia. – Nem, mert már nyomdában van a lap, hétfőn pedig az utcán lesz. Szerintem rekordeladást csinálunk vele. – Tudod, aggódom, hogy Zoltán nagyon fog haragudni rám. Mostanában kezdtünk megint jóban lenni… – Ugyan már! Hát nem az volt a célod, hogy elismerje, te is érsz valamit szakmailag? – De igen, de… Nem etikátlan ez? Mégiscsak a férjem produkciójának a műsorvezetője Szombati Lilla, én meg kiteregetem a viselt dolgait. Nem fogja ezt megszenvedni a műsor nézettsége? – Hélia maga is megrémült a saját szavaitól, a hirtelen felismeréstől. Ha ez megtörténne, ő többé nem állna meg a férje előtt, ezt jól tudta. 128

– Dehogy fogja! Még többen fogják nézni, mert ez a balhé mindenkinek ínyére lesz! Meglátod, Zoli pár nap múlva külön meg fogja neked köszönni a közreműködést! – Gondolod? – Hát persze! Attila magában remekül szórakozott. Hélia valószínűleg most teszi tönkre annak a pattogó paprikajancsi férjének a műsorát, anélkül, hogy tudatában volna ennek. Hogy milyen mérhetetlenül önző ez a nő! Képes még a saját férjének is keresztbetenni a karrierje érdekében! A volt menyasszonya! Ebben a percben bele tudta volna köpni a whiskey-t abba a kimázolt arcába! Ugyanakkor élvezte, hogy most, valamilyen formában elégtételt vehet Solymos Zoltánon a sérelemért, amit egykor neki okozott. Hélia és az ő férjecskéje. Mindketten bűnhődni fognak, ő pedig besöpri a magazinjának a hatalmas hasznot. – Min nevetgélsz ilyen jót? – kérdezte Hélia. – Semmin, semmin, csak jókedvem van. Csodás munkát végeztél! Úgy látom elkezdődött a szünet! Megyek, és sok sikert kívánok Rékucinak! – Csodás hangja van az unokahúgodnak – mondta szívélyesen Hélia. – És nagyon szép is! Nem csoda, hogy beleszeretett az a Valentin fiú! – Nem fog sokáig tartani, nekem elhiheted! ∗ Ede maradni akart. Meg akarta várni Lillát. Elemi erővel érezte, hogy szeretne a lánnyal lenni. De a józan esze azt diktálta, menjen inkább haza Nórihoz. Még mindig nem tisztázta a feleségével a dolgokat, nem menekülhet már tovább a beszélgetésük elől! Fölállt, és kiment az autójához. Beült és indított. Elment az első lámpás kereszteződésig, majd visszafordult. Újra megállt a Tv Max székháza előtt. Csak ült az autóban, majd hirtelen ötlettől vezérelve kiszállt. Elsétált a legközelebbi non-stop kisboltig. Vett két csomag marcipános csokiszívet, majd visszaült a kocsijába. Bekapcsolta az autóba épített tévéjét, hogy újra elmélyedhessen a műsorban. Épp a reklámblokk ment. Fölbontotta az egyik bonbonos zacskót, és 129

majszolni kezdte az édességet. Most már egész biztos volt benne, hogy meg fogja várni Lillát. ∗ – Szia Kiscsibe! Réka megdermedt a mosdóban, a tükör előtt állva, ahogy meghallotta az ismerős hangot a háta mögött. – Honnan... honnan tudtad, hogy itt vagyok? – nézett ijedten Attilára. Azonnal észrevette, hogy a nagybátyja ittas. Amikor piált, mindig kiült a képére egy jellegzetes, bamba vigyor. – Ó, hát gondolod, hogy a kis versenytársaid nem mondták meg a bácsikádnak, merre talállak? Miért ne tették volna? – Attila elnagyolt mozdulattal a karórájára nézett. – Csibém, képzeld, még majdnem húsz perc van addig, míg színpadra kell lépned… Úgy döntöttem, felkészítelek a nagy attrakcióra! – azzal közelebb lépett a remegő lányhoz, megragadta a karját, és belökte a WC-be. Egy pillanatra elfordult, hogy bezárja az ajtót. Réka kétségbeesetten, teljes erőből püfölni kezdte a nagybátyja hátát, és szó szerint sikoltozott. – Hiába kiabálsz, tündérke, a világon senki nem hall, akkora odakinn a zenebona! Visíts csak bátran, úgy csak jobb lesz nekem! A falhoz nyomta a lányt, vaskos tenyerét a szájára tapasztotta. – Tetszik a jelmezed, kis kurva! – röhögött Attila, és meredező szerszámát elővéve méregette a lányt. Réka szánalmasan festett most a neccharisnyában, a pink tollboával a nyakában, s a fekete miniben, ami nem sokat bízott a képzeletre. – Könyörgöm, ne bánts, engedj el! – próbálta sikítani Réka, amennyire ezt nagybátyja tenyere a szája előtt lehetővé tette. A szorítás nem enyhült, Réka kétségbeesésében beleharapott Attila kezébe. – Hú, milyen kis vadóc vagy, ez izgat! – vigyorgott kéjesen a férfi. – Pipikém, úgy hallom, egy kis kurva szerepében dalolsz pár perc múlva, én csak megmutatom neked, milyen annak lenni! – azzal a dorongját Réka lába közé tuszkolta. A lány ebben a pillanatban émelyegni kezdett, s úgy érezte, azonnal elhányja magát. 130

Minden erejével próbálta magáról lefejteni Attilát. Sikítani szeretett volna, de a rémület, s a férfi keze a száján megakadályozta ebben. Dermedten, viszolyogva nézett nagybátyjára. – Ugyan, mindjárt jól leszel! – Attila erőszakos ujjai a lány harisnyájának derekát keresték. Rékának már nem volt ereje harcolni. A férfi fizikai ereje óriási volt, semmit nem tehetett. Tudta, hogy most valami egészen szörnyűséges fog vele történni. Amint lazult a száján a tenyér szorítása, mintegy önkívületben, torka szakadtából kiabált. Attila teljesen nekigyűrte őt a fülke falának, esélye sem volt elmenekülni. Réka először azt hitte, csak a képzelete játszik vele, de nem ez történt. Egyre jobban hallotta, hogy valaki kívülről veri a mosdó ajtaját. Újult erővel kezdett segítségért sikítozni. Kintről női hang kiáltott vissza. – Nyissa ki! Azonnal nyissa ki, vagy rendőrt hívok! – A kurva életbe! – Attila morogva mászott le Rékáról. – Ha egy rohadt szót is szólsz, anyáddal többet egy vasat sem kaptok! Attila tökéletesre igazította a ruháját, majd feltépte az ajtót, és a kézmosó mellett álló nőt a falhoz lökve tört magának utat kifelé a mosdóból. Lilla riadt arccal rohant oda a WC ajtajához. Ahogy meglátta a sarokban kuporgó Rékát az elkent sminkjével, azonnal tudta, mi történt. – A rohadt életbe! Mit tett veled ez az állat? – Szerencsére nem sokat, mert időben jöttél – mondta sírós hangon Réka. Lilla a lány felé nyújtotta a kezét, segített neki fölállni. – Réka, ez így nem mehet tovább! Ezt most én is láttam, a tanúja voltam! Ha te nem jelented fel, akkor én fogom! – mondta indulatosan, majd egy zsebkendőt vett elő. – Gyere ide! Rendbe hozlak. Pár perc múlva te jössz… – Lilla kikapta a neszesszeréből a púdert, s gyakorlott mozdulatokkal kezdett dolgozni Réka arcán. Modellként pontosan tudta, hogy lehet pár perc alatt eltüntetni a könnyek nyomait. – Lilla, nem megy, én ezek után képtelen vagyok felmenni… – sírta Réka. 131

– Ne sírj, kérlek, hagyd a könnyeket későbbre! Ne engedd, hogy tönkretegye az életedet ez az őrült! Muszáj fölmenned a színpadra! Te is tudod! Képes vagy rá! – Honnan tudod, hogy képes vagyok? – nyöszörögte szánalmasan Réka, de legalább már nem sírt. Összegyűrt szoknyáját igazgatta. – Fogalmad sincs, milyen érzés ez! Lilla ezen a ponton elvesztette a türelmét. – De hidd el, hogy van! Körülbelül két éven át tűrtem az ilyen perverz állatokat, csak mert rá voltam szorulva a pénzükre! El kellett tartanom a testvéreimet! Te viszont nem vagy rákényszerülve, hogy ezt eltűrd! – Lilla szemébe könnyek gyűltek. – Fel fogsz menni a színpadra! Ugye, nem engeded Réka, hogy tönkretegyen ez az ember? – Lilla…én, úristen, kérlek, ne haragudj… Honnan is tudhattam volna? Ez egyszerűen szörnyű! – Az. De ez nem a megfelelő hely és idő arra, hogy beszélgessünk és bőgjünk egymás szerencsétlenségén – mondta fegyelmezetten Lilla. – Most azt mondom neked, amit Ed szokott nekem: ha meló van, az érzelmeket hagyd későbbre, kislány! – Lilla, megbízhatsz bennem! – Tudom – mosolygott Rékára, majd kézen fogta, és a stúdió felé húzta őt. ∗ Eljött az idő. Botond keze határozottan mozgott az egéren. Egy egyszerű kattintás, és a számok megváltoztak a képernyőn. Utoljára átgondolta, mindent elrendezett-e. Magában sorra vette az elmúlt két nap eseményeit, és nyugtázta magában, hogy a terv minden ponton stimmel. Semmit nem felejtett el. De hát vérbeli profi volt! Igazi köpönyegforgató, aki minden helyzetből győztesen jön ki. Fölvette a bőrdzsekijét, majd gúnyosan mosolyogva nézett ki az ablakon. Az utca túlsó oldalán, a lakása előtt hemzsegtek a rendőrök. Még jó, hogy tartott fönn egy albérletet a szemben lévő átjáróházban! Azoknak a balfékeknek fogalmuk sincs róla, hogy itt van az orruk előtt, és a szeme láttára keresgélik őt, mindhiába. Botond magához vette az utazótáskáját, majd lekapcsolta a villanyt, 132

és elhagyta a kis garzonlakást. Csak a számítógép maradt éber. S a monitoron egyre csak gyűltek, gyűltek a számok. ∗ Réka énekelt. Úgy, mint még azelőtt soha. Nem egyszerűen egy megtört, felnőtt nő dalát adta elő a színpadon, hanem ebben a percben ő maga volt az a nő. Átérezte a dal minden egyes sorát. Miközben énekelt, a szeméből könnyek potyogtak. Lillára gondolt és arra, hogy vajon mit élhetett át. Aztán az édesanyjára, aki talán szintén csak kényszerűségből tett meg mindent a nagybátyjának. Réka a szívét, lelkét, az összes fájdalmát beleénekelte a dalába. Amikor az utolsó hang is lecsengett, nem tapsolt a közönség a stúdióban. Hosszú másodpercekig csönd volt, s csak utána tört ki a hatalmas nagy ováció. Lilla jelent meg a színpadon, gratulált Réka dalához, és elmondta a nézőknek, milyen telefonszámon lehet SMS-ben szavazni, ha tetszett a lány produkciója. Réka gyöngének és szomorúnak érezte magát, szinte vánszorgott a folyosón az öltözők felé. Valentin tartott felé sietős léptekkel. – Szerelmem, mi volt ez? Mi történt veled? – kérdezte aggódó arccal. – Velentin… – Réka csak ennyit volt képes kinyögni, majd zokogva simult a férfi ölelésébe. ∗ Zoltán a vezérlőben ült az adás ideje alatt, és figyelte a rendszert. Az utóbbi fél órában valami furcsa dolog történt. A program azt mutatta, hogy hirtelen iszonyatosan nagy mennyiségű emelt díjas SMS áramlik befelé a különböző versenyzők kódjai alatt. Legalábbis Zoltán erre következtetett abból adódóan, hogy az összeg, amit aznap este keresett a show-n, ugrásszerűen nőni kezdett. Solymos nem tudta, örüljön-e ennek vagy sem. Lehet, hogy ennyire megnőtt az érdeklődés? Mert ha igen, akkor ma este a vártnál jóval nagyobbat szakíthatnak. Vagy talán valami hiba csúszott a rendszerbe? Zoltán úgy döntött, elejét veszi a dolgoknak, és felhívja Boruzs Botondot. Épp tárcsázott, amikor Hélia lépett a vezérlőbe. 133

– Drágám… – kezdte, s a férje vállára tette a kezét. – Szeretnék valamit mondani neked… – Hélia, most épp nagyon benne vagyok valamiben, nem ér rá otthon? – De ez fontos… – Akkor mondd gyorsan! – Szóval, tudod, a munkámról lenne szó… – Kicsi feleségem, hát ezzel most pláne ne gyere, ha kérhetlek! Bármiről is legyen szó, várhat. Intézkednem kell, mert talán valami porszem került a gépezetbe… – mondta Solymos, miközben tárcsázott. – Mi történt? – Azt még én sem tudom – Zoltán a füléhez emelte a telefont. „A hívott szám nem elérhető, ismételje meg a hívást később.” Ezt mondta a gyűlöletes női hang. Botond tehát ki van kapcsolva. Zoltán ingerülten fordult Héliához. – Az emelt díjas SMS-rendszerünkkel van valami gond – magyarázta. – Nem tudom elérni Botondot, tudod, azt a srácot, aki üzemelteti. Aki nálunk volt vasárnap. – Mi abban a furcsa, hogy valaki szombat este nem elérhető? – kérdezte Hélia. – Talán bulizik valahol, nyugodj meg! Különben mi a baj? – Az szívem, hogy túl gyorsan dől a pénz ma este. – Drágám, a pénz nem dőlhet elég gyorsan! – nevetett felszabadultan Hélia. Zoltán azonban képtelen volt megnyugodni. – Mit is akartál mondani? – kérdezte a feleségét. – Á, nem is olyan fontos, várhat holnapig… – mondta az asszony, és szájon csókolta a férjét. – Ne légy ilyen ideges! ∗ Attila hazafelé tartott. Enyhén ittasan, százhússzal nyomta neki a Lánchídon. Nagyon ideges volt. Azért, mert fogalma sem volt arról, hogy ki volt a spiné, aki rájuk nyitott a budiban. Nem látta az arcát! Abban bízott, hogy a nő sem ismerte fel őt, így bármit is mondott Réka, könnyedén letagadhatja majd az egész dolgot! Dühöngött, 134

mert már csaknem célegyenesben volt. Egy paraszthajszálon múlott, hogy végre magáévá tegye azt a hamvas kis puncit, és valaki bezavart. Biztos volt benne, hogyha sikerült volna gerincre vágnia a lányt, az úgy élvezte volna, hogy legközelebb már eszébe sem jutott volna tiltakozni. Attila unta már Ildikót. Folyton hisztériázott, folyton többet akart. Feszt azzal nyaggatta őt, miért nem vállalják a kapcsolatukat ország-világ előtt. Ildikó nem képes felfogni azzal a hülye fejével, hogy ő nem akar semmiféle kapcsolatot. Csakis jó és változatos szexet, semmi picsogást! Szerelem? Ugyan már! Életében egyszer volt szerelmes, akkor is mit kapott? Hélia elhagyta, megalázta, és beteggé tette a lelkét. Néha, a legőszintébb pillanataiban Attila önmagának azért bevallotta, hogy amit tesz, ahogyan él, az nem normális. De nem akart beteges szokásain változtatni. Csak sajnálta magát, és megmagyarázta a dolgokat azzal, hogy őt Hélia tette ilyenné annak idején. Annak a jéghideg ribancnak a bűne, hogy szex- és lelkibeteg ember lett belőle! Meg is érdemli, hogy a férje röpke pár órán belül kihajítsa a házukból azért a mocskos anyagért, amit Füzesgyarmaton összeszedett! Attila tudta, hogy élvezettel nézi majd végig a házasságuk és Hélia életének szétesését. ∗ Az aznap esti eredményhirdetés után Réka, Lilla és Valentin a stábbüfében kávéztak. Csillebérczi Réka ismét a továbbjutók között volt, de most valahogy nem volt olyan mámorosan boldog, mint előző héten. – Kérlek, ne mondd el Valentinnak, ami történt! – súgta oda Lillának, míg a fiú elment kávétejszínért. – Nem mondom, de ő sem hülye. Látja, hogy valami bajod van! El kell neki mondanod! – Tudom… De nem tudom mi lesz, Lilla, rám nehezedik ez az egész dolog, így nem tudok semmire figyelni, nem tudok semminek örülni! – mondta szomorúan Réka. – Ez nem történhet meg soha többé! Nem hagyhatjuk, hogy újra támadjon! Réka, én arra gondoltam, hogy holnap beszélnék a mamáddal… 135

– Tényleg megtennéd? – Igen. Hányra menjek át? – Gyere el hozzánk ebédelni! Anyu nagyon boldog lesz, hogy a vendégünk leszel! Lilla telefonja ekkor a The Show Must Go On dallamát kezdte játszani, s a nő szíve hatalmasat dobbant. Próbálta közömbös hangon felvenni a telefont. – Szia Ed. – Hello. Körülbelül mikor jössz? – Te még itt vagy? – A ház előtt a kocsiban. Kicsit el is bóbiskoltam. – Menjek? – Szerinted miért hívtalak? – Oké, akkor pár perc, és ott vagyok. – Lilla letette a telefont, és Rékára nézett. Elárulta őt az arca. – Neked fontos az Ede, igaz? – Igen, nagyon fontos – sóhajtotta Lilla, és a kabátjáért nyúlt. ∗ – Akkor, merre? Hol beszélgessünk? – kérdezte Ede. Lilla zavarban volt. Még sosem voltak kettesben ilyen késői órán, pláne nem csináltak esti közös programot. A nő úgy érezte, álmodik. Ez most akkor konkrétan egy randi? Nem, az nem lehet! Ez csak egy beszélgetés, egy baráti beszélgetés, semmi több. – Nézd, én elég fáradt vagyok, nincs már kedvem beülni sehova. Hazavinnél? – kérdezte óvatosan. – Csinálhatnék egy teát… – Rendben – válaszolta legnagyobb meglepetésére a férfi. – Induljunk! Nézd csak, egy kis nasi az útra… Ede Lilla kezébe nyomta a kis csomag marcipánszívet. Lilla felnevetett. Ezt az Edét eddig még nem ismerte. – Mi olyan vicces? – kérdezte komoran a férfi. – Nem vicces, csak tőled szokatlan. Szeretem a marcipánt. Köszönöm! Az út hátralévő részén szótlanul ültek egymás mellett. Lilla kis lakásába lépve Ede udvariasan lesegítette a lányról a kabátot, majd 136

körülnézett. Igazi otthonos kis kuckó volt. Vidám színek, sok virág, képek a falon két kisfiúról. Ede rögtön tudta, hogy ők csak Lilla testvérei lehetnek. – Furcsa, hogy milyen régóta ismerlek, és még sosem voltál itt! – kiáltott Lilla a konyhából. – Milyen teát kérsz? Kamillát vagy jázmint? Van még egy kis teasüteményem is. – Jázmint, ha lehet. Lilla hamarosan megjelent két gőzölgő csészével. Ede ült a fotelban, Lilla pedig elé kuporodott, a dohányzóasztal mellé. Idő közben megszabadult a divatos szoknyájától, most világoskék plüssmelegítő volt rajta. Ede erős késztetést érzett, hogy megsimogassa a szépen domborodó anyagot. – Szóval, akarsz beszélni róla? – kérdezte félig tréfásan Lilla. – Nem biztos, hogy szeretnék. Gondok vannak a házasságommal, de attól, hogy beszélek róla, még nem oldódnak meg. Tudod, rájöttem, hogy nem vagyok szerelmes a feleségembe. Volt idő, amikor azt hittem, hogy az vagyok, vagy csak hazudtam magamnak, hogy az vagyok, nem tudom. Nagy volt rajtam a családi nyomás… – Egyszer, régen említetted, hogy a szüleid sokat várnak tőled. – Igen, azt, hogy továbbvigyem az értékrendjüket, a kultúrájukat, hogy nekem is tökéletes feleségem legyen, tökéletes családom, életem... Elvégre nem maradhatunk szégyenben a társaság előtt! Ebben élek, Lillus, és bevallom, néha olyan álságosnak érzem ezt az állandó megfelelési kényszert. Sajnos ez a neveltetésemből fakad. Ráadásul vérbeli sznob vagyok, nincs mit tenni – mondta a férfi őszintén, és kortyolt egyet a bögréjéből. – Finom a tea. – Köszi – mosolyodott el Lilla. – Ed, az érzéseidet akkor sem szoríthatod szigorú szabályok közé! A lelked nem zárhatják ketrecbe! Tudod, amikor én annak idején Dubaiban voltam, fizikailag korlátok között éltem. Rengeteg olyan dolgot kellett megtennem, ami ellen tiltakozott az egész lelkem. Túléltem valahogy, de rengeteget szenvedtem. Én úgy érzem, a te lelked is tiltakozik az ellen, hogy bezárják különböző társadalmi elvárások közé. Csak mert szerintük az a normális! Láttam tegnap egy afrikai srácot a körúton. Számára tök normális volt, hogy májusban még 137

télikabátban jár, mert nem ehhez a hőmérséklethez szokott, és nagyon fázott! Az utcán mindenki sültbolondnak nézte, de számára ez volt a normális. A szüleidnek el kellene fogadnia, hogy számodra más a normális, mint számukra. – Kislány, mikor szorult beléd ennyi bölcsesség? – kacsintott játékosan a lányra Ede. – Jaj, ne nevess ki, ez most komoly! Ed! Nézz a szívedbe, és kérdezd meg önmagadtól, mit csinálnál akkor, ha félresöpörnél mindent, amit elvárnak tőled? Mi az, amit a legszívesebben tennél? Hogyan élnél? Ebben a pillanatban mit csinálnál? – Tényleg tudni szeretnéd? – Igen, azért kérdeztem. Ede összeszedte minden lelkierejét a válaszhoz. – Lilla. Én sok évvel ezelőtt megismertem egy lányt, akit az első pillanattól úgy kívántam, mint soha senkit. Gyönyörű volt, okos, szemtelenül fiatal és iszonyú jó fej. Csakhogy egészen más volt, mint akit én valaha elképzeltem magam mellé. Pláne a szüleim. Egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy valaha legyen közöttünk valami. A lány épp annyira vonzott engem, mint amennyire taszított. Ha közeledett, eltoltam magamtól. Ha én mentem a közelébe, megijedtem, hogy fájdalmat okozok neki vagy saját magamnak. Tudod, Lillus, feleségül vettem Nórit, abban bízva, hogy a lány képe majd idővel halványul. Nem így lett. Hiába telnek az évek, a vágy nem múlik el, de sajnos a kettősség sem, amit érzek ezzel a lánnyal kapcsolatban… – És ő szeret téged? Vagy mit tudsz róla egyáltalán? Végül is volt köztetek valami? – kérdezte gyanútlanul Lilla. Valahol a lelke mélyén gyanította, hogy ez lehet a helyzet: Edének van valami reménytelen szerelme. – Hogy szeret-e? Valamilyen szinten biztosan. De tudod, azt nem tudhatja, én mit érzek iránta, mert sosem mondtam el neki. Nem volt köztünk soha semmi, tudod, úgy érzem, nekem ő már csak egy örök vágyálom marad… – Hát, akkor talán ideje lenne a tettek mezejére lépned! – mondta Lilla. – Talán ha elmondanád neki mit érzel, volna esélyetek! Így 138

csak önmagad marcangolod, és sosem fogod megtudni szeret-e téged. Mihez kezdesz Nórival? – Még nem tudom. Azaz hogy tudom, hogy el kellene válnunk, csak még azt nem tudom, hogy mondjam el neki – mondta fáradtan Ede. – Mindenesetre tőlem kapsz ehhez egy bátorító ölelést! – mondta Lilla, s mielőtt Ede bármit mondhatott volna, a lány már a nyakába is ugrott. – Ed! Kérhetnék tőled valamit? – Miről lenne szó? – Nem maradnál itt velem ma éjjel? – Lilla érezte, hogy szánalmas a kérése, különösen azok után, hogy Ede elmesélte, nagyon szerelmes egy titokzatos nőbe. – Ahogy látom, csak egy ágyad van. Ez téged nem zavar? – Bízom benned – mosolygott Lilla. – Ed, olyan egyedül érzem magam. Kérlek, ha ez nem jelent túl nagy gondot, maradj itt velem! – De horkolok. – Nagyon? – Akár egy nagytestű medve. Lilla felnevetett. Kivett a szekrényéből egy pizsamát Edének. Az egyik öccséé volt, aki körülbelül olyan magas volt, mint a férfi. Míg Ede zuhanyozott, Lilla friss ágyneműt húzott. Eszébe jutott, hogy a mostaniban még Botonddal aludtak együtt. Röpke két hét alatt olyan távol került tőle a volt barátja, mintha soha nem is lett volna. Lilla bebújt az ágyba, és egy magazint olvasgatva várta Edét. Igyekezett nyugodtnak látszani, pedig valójában izgult. Végül megjelent a férfi, tisztán, felfrissülve, és bebújt mellé az ágyba. – Akkor is ezt a lapot olvastad, amikor először találkoztunk… – jegyezte meg Ed, de már sajnálta, hogy nem tartotta magában a mondatot. Megijedt, hogy ezzel rossz érzéseket ébresztett Lillában. – Tudod, akkoriban faltam az itthoni lapokat. Iszonyatos honvágyam volt. Nekem sokszor eszembe jutott az évek során az a jelenet… – Melyik? – Mikor először találkoztunk… 139

– Hát... finoman szólva érdekes volt. – Szerinted, ha nem veszem észre, hogy egy magyar lány vagy, akkor mi…? – Valószínűleg igen – sóhajtott Lilla. – De jobb így, hogy nem történt meg. – Igen, sokkal jobb – helyeselt Ede. – Aludjunk? – Igen, aludjunk! – vágta rá gyorsan a férfi. Lilla lekapcsolta a lámpát. Feküdtek egymás mellett a sötétben szótlanul. Ede érezte, hogy nem kellene itt lennie. Haza kellene mennie Nórihoz, és megbeszélni vele a dolgokat. Az asszony valószínűleg várja, ő pedig még a telefonját is kikapcsolta. De Lilla azt kérte tőle, hogy maradjon, hát itt maradt. Képtelen volt elaludni. Felkönyökölt, és próbálta kivenni a sötétben a gyönyörű kis arc vonalait. Nem tudta, ébren van-e a lány. Ede érezte, hogy az, ami most történik, már túl sok neki. Egyszer csak azon kapta magát, hogy közelebb bújik a lányhoz, s hátulról magához öleli. Lilla pedig nem húzódott el, sőt, mintha még kényelmesen be is fészkelte volna magát a férfi ölelésébe. Ede képtelen volt tovább parancsolni az érzéseinek. Simogatta a lány haját, az arcát, a kecses, puha nyakát, a vállait. Ebben a pillanatban Lilla hirtelen megfordult. Az arcuk alig pár centiméterre volt egymástól, s Ede érezte, hogy a lány a tekintetét keresi a sötétben. – Lilla, te ébren vagy? Egy csók volt a válasz. Egy pici, leheletfinom csók Ede felső ajkára. – Lilla… – a férfi a sötétben is látta a boldog kis mosolyt, ahogy a holdfény megtört a nő arcán – Lilla, az a lány, akiről meséltem… az te vagy! Lilla nem szólalt meg. Csak a kezébe vette a férfi arcát. Csókolni kezdte a száját, először csak óvatosan, aztán egyre szenvedélyesebben. Ede forrón magához szorította a karcsú kis testet, a kezei kíváncsian kószáltak a lány testén, minden egyes porcikáját szeretni akarta. Nem sokkal később már határozottan simogatta a kerek, selymes melleket, az ágaskodó kis bimbókra 140

hajolt, szenvedélyesen csókolta őket… Lilla izgató mozdulattal próbált megszabadulni a pizsamafelsőtől, amit viselt. Csábos volt, már-már kibírhatatlanul erotikus. Ede úgy érezte, pillanatokon belül letépi róla a ruháját, és a magáévá teszi. Mennyire gyönyörűen mozog ez a Lilla! S vajon hány férfi előtt riszálta így magát? Atya úristen, hány férfi vette már úgy birtokba ezt a tökéletes testet, ahogyan arra most ő is vágyik? Ede azt kívánta, bár ne jöttek volna ezek a gondolatok. De már ott voltak, s ő nem tudta kiirtani őket. Hirtelen elhúzódott Lillától, és felült az ágyban. – Mi a baj, Ed? – kérdezte értetlenül Lilla. Ede felkelt az ágyból, és rohamtempóban keresgélni kezdte a ruháit. – Lillus, el kell mennem. Ez nem fog menni nekünk. – Nem értelek. – Nem is kell, hogy érts. – Nóri miatt van? Azért nem akarod megtenni, mert még házasok vagyok? – Többek között emiatt sem – felelte komoran Ede, de be kellett vallania magának, hogy ez nem igaz. Nóri eddig eszébe sem jutott. – És mi van még? – Lillus, a modellem vagy! Sőt, az egyik legjobb modell vagy az ügynökségnél, és nagyon örülök annak, hogy képviselhetlek. Nem volna egészséges ez a kapcsolat. Köztünk nem lehet semmi! Eddig is jól működött így és ezután is fog. – Ed… De hiszen azt mondtad, én vagyok az a lány…! – És ha ez így van? Semmin nem változtat. Most elmegyek. Kérlek, bocsáss meg, hogy elragadtattam magam. Többé nem fog előfordulni, ígérem! – Kérlek, ne csináld ezt! Nem bírnám elviselni, ha mostantól megint a hivataloskodó cinikus álarcod mögé bújnál! Ede… – Lillus, hagyj elmenni, nagyon kérlek! – De nem hiszem el, hogy csak annyi a baj, hogy neked dolgozom! – Lilla, ne akard, hogy megmondjam… 141

– Kérlek, legalább légy őszinte…! – Értsd meg, hogy egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni a múltadat... ! Nem megy! Ha nagyon tudni akarod, évek óta ezen gyötrődöm! Lillában egy pillanat alatt összedőlt egy világ. Az ágyra roskadt, és szomorúan nézett a férfire, aki épp a cipőjét húzta. Edén látszott, hogy mihamarabb szabadulni akar a helyzetből. – Kurvának tartasz. – Lilla keményen ejtette ki a szavakat. – Tudhattam volna, hogy kurvának tartasz. Hogy is képzelhettem, hogy te, aki…? Hogy is, képzelhettem egy percig is, hogy majd velem… Hiszen szégyellnél engem, még önmagad előtt is. Így van? Akkor is, ha rajtunk kívül senki nem tudja… – Lilla, nagyon kérlek, ne nehezítsd meg! – Gondolod, hogy én annyira élveztem azt a két évet? Azt hiszed, nekem jó volt? – kérdezte kétségbeesetten a lány, majd hirtelen indulatosan állt föl, és az ajtó felé tessékelte Edét. – Menj innen! Bár soha többé ne kellene, hogy lássalak! Azt hiszem, keresek magamnak egy új menedzsert! Lilla becsapta az ajtót a férfi mögött, majd zokogva borult a földre. Még magán érezte Ede illatát, érintését. Azokat az észveszejtő csókokat, azokat a gyöngéd, szerető simogatásokat. Kétségbeesetten vágyott a férfi után, és álmában sem gondolta volna, hogy ez lesz ennek az éjszakának a vége. Hangtalanul sírt, folytak a könnyei, és elképzelni sem tudta, hogy lesz ezután. Úgy érezte, most veszítette el az egyetlen barátját! Miért kellett beleszeretnie? Hogy is gondolhatta, hogy ez a piperkőc úrifiú bármit is komolyan akarna tőle? Hiszen ő csak egy kurva. Lényegtelen, hogy miért vált azzá annak idején. Az volt, és kész. Ed pedig képtelen együtt élni ezzel a gondolattal. Képtelen volna reggelente egy ilyen mellett ébredni, mint ő… Nem állhat oda egy ilyennel a szülei elé, akik a pesti elit elitjéhez tartoznak! – Hát hogy is érezhetném így valaha, hogy egyenrangú vagyok másokkal? Hiszen a férfi, aki szeret engem, még ő sem tudja megbocsátani a múltam… Hát akkor én hogy tudnám magamnak? – zokogta Lilla hangosan. Bebújt az ágyába, s tetőtől talpig 142

betakarózva zokogott a párnájába. Olyan pici gombócba húzta össze a testét, amennyire csak tudta. Hosszú idő óta először érezte ismét, hogy legszívesebben elbújna a világ elől a szégyenével. Bármit megadott volna, ha visszafordíthatta volna az idő kerekét, s akkor, ott, nem a könnyebb utat választotta volna. A sors talán akkor is összehozta volna Eddel, s akkor nem lenne akadálya, hogy ők ketten együtt legyenek. – A szerelmem... undorodik... tőlem… Lilla órákon át keservesen sírt. Már hajnalodott, amikor kibotorkált a konyhába, és készített magának egy kakaót. Átgondolta a másnapi programját. Semmi fontos, csak Rékáékhoz hivatalos egy estebédre. Bevett két szem nyugtatót, majd kikapcsolta a telefonját, és elhajította a nappaliban. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja a mély álmot, amibe a fájdalom elől menekült. ∗ A város éjszaka valami elképesztően nyugodt és szép volt. Jó néhányszor előfordult az elmúlt években, amikor Edének elege lett mindenből, hogy éjféltől pirkadatig autókázott Budapesten. Így tudta leginkább rendezni a gondolatait. Ed fásult volt és szomorú. Teljesen hülyének érezte magát! Gyűlölte a kettősséget a lelkében, amit Lillával kapcsolatban érzett. Gyötörte a lelkiismeret-furdalás, amiért megbántotta a lányt, amiért megmondta neki, hogy képtelen elviselni a gondolatot, hogy valamikor mivel kereste a kenyerét. Bánta már, hogy elgyengült, és befeküdt Lilla ágyába. Azokban az önfeledt, boldog percekben úgy érezte, ezek a démonok végre semmivé foszlanak, ő képes lesz ezentúl dédelgetve, vigyázva szeretni ezt a lányt, akit annyian bántottak korábban. De nem így lett. Beigazolódott a félelme: amint Lillával eljutottak az ágyig, ő iszonyodni kezdett. S ha nincs testi szerelem, akkor párkapcsolat sincs. Ez tiszta sor. A helyzet úgy állt, hogy Ede fülig szerelmes volt egy lányba, akivel képtelen volt szeretkezni! Hát, ez király! Eszébe jutottak az édesanyja vigasztaló szavai: amikor Marika azt mondta, hogy aki Edének megfelel, az nekik, a szüleinek is tökéletes. Hát aligha volna képes a családja egy olyan szégyennel együtt élni, mint 143

amit az idézne elő, hogy egy egykori prostituált került közéjük. Marika ebben az esetben nyilván visszavonná, amit mondott. Persze, a szülei bíznak az ő választásában, hiszen egyszer már feleségül vette a tökéletest. Talán így kellene maradnia mindennek? Talán vissza kellene szorítania magában a vágyakat, és Nórival élni tovább? Lehet, hogy ez a megoldás. Hiszen ő megpróbált a szíve és a vágyai után menni! Csaknem lefeküdt Lillával, de nem ment! Hát akkor mit is várhatna ettől a kapcsolattól? Végleg el kell temetnie magában ezt az érzelmet. S ha Lillával nem lehet, akkor meg teljesen mindegy, ha Nórával marad. Hiszen oly sok év telt el, és nem jött senki, aki olyan érzelmeket ébresztett volna benne, mint Lilla. Pedig igen sok gyönyörű nő megfordul körülötte nap mint nap a modellügynökségen! Mégsem jön az érzés… Ed fáradt volt, és tudta, hogy Nórival is beszélnie kell. Hajnal ötkor állt meg ötödik kerületi patinás lakásuk mélygarázsában. Lifttel ment fel a harmadik emeletre, majd óvatosan fordította el a kulcsot a zárban. Nem akarta felébreszteni Nórit. Odabenn teljes csend fogadta. Miből is gondolta, hogy az asszony esetleg ébren várja? Ed fáradtan vette le a ruháit, majd egyenesen a hálószobába ment, és óvatosan bebújt hatalmas franciaágyukon a takaró alá. Egy éjszaka alatt már a második nő mellé fekszik le, és nem történik semmi. Morbid. A redőnyök le voltak húzva, a szobában vaksötét volt és néma csönd. Ed nem hallotta Nóra lélegzetvételét sem. Hirtelen rossz érzés fogta el, és maga mellé nyúlt az ágyban. Döbbenten tapasztalta, hogy a felesége nincs is mellette. Fölkapcsolta a kislámpát, körülnézett, és az éjjeliszekrényen rögtön észre vette a levélpapírt. Olvasni kezdte. Edém! Ma éjjel hagytál időt nekem gondolkozni, és azt mondtam magamnak: nem élheted le úgy az életed, mint a betegeid, mert akkor hamarosan hiteltelenné válsz a szemükben, és te magad sem leszel különb náluk. Szerettem volna beszélni veled, egyig vártalak, de nem érkeztél meg, s én úgy éreztem, egy órát sem szeretnék tovább ebben a „látszatboldogságban” tölteni. Hidd el, nem volt könnyű meghoznom ezt a döntést. Arra kérlek, tartsd tiszteletben az 144

érzéseim, s ne keress néhány hétig! Pár holmit elvittem, kérlek, írj egy e-mailt, hogy mikor nem vagy itthon, s akkor eljövök a többiért is. Az ügyvédem hamarosan jelentkezni fog nálad a válást illetően. Sajnálom, hogy ide jutottunk! Szabad vagy. Találd meg azt, aki az lehet Neked, aki én sosem lehettem! Pedig nagyon szerettem volna, hidd el! Isten Veled! Norci Norci. Ede szomorkásán elmosolyodott. Sosem szólította így a feleségét, pedig az többször elmondta, mennyire jólesne neki, ha becézgetné néha. Lillára magában mindig csak Lillusként gondolt. Erről ennyit. Ed tudta, hogy Nóra tulajdonképpen megkönnyítette a dolgát azzal, hogy elment. Mégsem érezte a megkönnyebbülést, csak egyre nehezebb lett a szíve. Hiába, szerette Nórát. Hiszen évek óta a társa volt, ha nem is életre szóló szerelemként gondolt rá a férfi. Hirtelen minden olyan ijesztően bizonytalanná vált Ede életében. A nő, akivel együtt tudott élni, most itt hagyta, amit valójában meg is érdemelt. A nőt, akit szeret, ma éjjel úgy megbántotta, hogy talán nem áll vele többé szóba, és még mint menedzserét is leváltja. Ede keserűen állapította meg, hogy a nap mérlege igencsak negatív. ∗ Botond kora hajnalban lépte át az országhatárt. Teljesen simán! A határőrök egyetlen pillantást vetettek csupán az útlevelére, és már mehetett is isten hírével. Ezek szerint még vagy nem áll körözés alatt, vagy még nem jutott el a hír a határig. De könnyen meglehet az is, hogy Lacika mégis hűséges, jó srác, és egyelőre nem beszél, hogy ő megpattanhasson. Meg is jegyezte magában, hogy egy-két hónap múlva ki kell nyomozni, melyik fegyházba vitték Lacikát, s okvetlen küldenie kell egy szép csomagot a sittre. Cigit, piát, eztazt, ami jól jöhet odabenn. Botond hálás volt a sorsnak, hogy neki volt elég esze, s ő most nem ott ül. Ukrajnában volt. Útban a spanjához, akinél ma éjjel meg fog szállni. Hétfőn pedig, ha kinyit 145

az első bank, magához veszi a szép nagy summát, és irány a mesés Közel-Kelet! A vízipipa és a világ legszebb örömlányainak földjén hamar el fogja felejteni még Szombati Lillát is! Úgyis unta már az állóvizet, ami egy ideje az életét jellemezte. Elege volt a talpnyalóiból és a bizniszből is, amiből élt. Boruzs Botond egy igazi kalandor volt, és most új hegyeket szeretett volna megmászni… ∗ Hélia jól lovagolt. Ahogy tekergette a csípőjét Zoltánon, a férfi majd megőrült a kéjtől. Az asszony nyögéseiről nem is beszélve. Még szerencse, hogy a gyerekek hálószobái a ház másik szárnyában voltak, így maximum Erna, a házvezetőnőjük hallhatta a hatalmas szexcsata hangjait. Az elmúlt napokban közös volt a hálószobájuk, és Zoli gyakran ébredt arra, hogy szívesen kalandozna egyet a felesége combjai között, aki leheletfinom csipkehálóingben aludt mellette. Héliával legalább olyan jó volt a szex most, mint a kapcsolatuk elején. Zoltánnak el kellett ismernie, talán valóban a munka, az új életvitele töltötte föl önbizalommal a feleségét, aki erotikusabb volt, mint valaha. – Imádlak jól megkúrni… – mondta fojtott hangon. – Nincs is jobb, mint megmutatni egy ilyen finom úriasszonynak, milyen az igazi baszás… Egyikük sem bírta tovább. Hatalmas közös orgazmust éltek át. – Egyszer kimosom a szádat! – nevetett Hélia, majd magára kanyarított egy szaténköntöst, tökéletesen pedikűrözött lábait magas sarkú papucsába bújtatta. – Nyolc óra, és farkaséhes vagyok. Szólok Ernának, hogy készítheti a reggelit. – Rendben, Hélike. Nekem van a legszenzációsabb feleségem! Nem is tudom, hogy ezt eddig miért nem vettem észre! Hélia boldog arccal vonult le a lépcsőn a hallba, hogy megkeresse Ernát. Erre azonban nem volt szükség: a házvezetőnő már kinn a teraszon reggeliztette a gyerekeket. Hélia megpuszilgatta a két kisfiát. – Sziasztok srácok! Hát a nővéreitek hol vannak? – Még tollászkodnak! Nem értem minek rúzsozni a reggelihez? – csóválta a fejét a hatéves Norbika. 146

– Én se ejtem. Csak megeszik a júzsukat a jántottájukkal együtt? – kacagott a négyéves Zolcsi, aki apja miniatűr mása volt, és még mindig bájosan selypített. Hélia emiatt hetente kétszer hordta logopédushoz a kisfiút, eddig eredménytelenül. – Erna, menjen csak, öltözzön fel, majd én kinn maradok velük! – mondta szívélyesen Hélia a bentlakásos házvezetőnőjüknek. Valaha el sem tudott volna képzelni ekkora luxust, amiben most éltek. Zoli épp előző este említette, hogyha továbbra is ilyen jól mennek a dolgok, végre megveszik a helikoptert. Ez volt a család egyik nagy álma. Noha előfordult már korábban is, hogy egyet gondoltak, béreltek egy gépet, és kiruccantak Párizsba vacsorázni, de azért a saját gép az mégiscsak más. A kisfiúknak még nem beszéltek erről. Ha sikerül, egyszerűen odáig lesznek. Ebben a pillanatban a két nagylány jelent meg az ajtóban: ugyan ikrek voltak, de teljesen különböztek egymástól. Melinda szőke volt és klasszikusan szép, akár az anyja, míg Sári meseszép göndör, gesztenyebarna fürtöket és valamivel teltebb alakot örökölt atyai nagyanyjától. Egészségtől kicsattanó, gondtalan kamaszok voltak. – Mami! De jó, hogy velünk reggelizel! – kiáltott Melinda. – Olyan keveset voltál itthon a héten, és ha mégis, akkor meg a fiúkkal babáztál. Meg kell beszélnünk valamit! – No, hát mi volna olyan fontos? – Mami, jövő héten suli-buli lesz – magyarázta Sári. – És fogalmunk sincs, mit vegyünk fel! Szeretnénk fodrászhoz is elmenni, úgy, ahogy te is szoktál minden fontos esemény előtt. Ez annyira felnőttes volna! Ugye megengeded, mama? – Mi az alkudozás tárgya? – szólt közbe Zoltán, s ő is asztalhoz ült, narancslevet töltött magának. – Új ruhát és frizurát akarnak… – legyintett Hélia. – Látod, mondtam neked én is, hogy már régen vitted el őket vásárolni – emlékeztette Zoltán. – Miért nem mentek el Milánóba? Bérelhetnénk egy gépet… – Papa, tényleg lehetne? – kiáltották lelkesen a lányok. – Zoli, ma reggel nagyon nagylelkű vagy… – Mindent a nőkért, akiket szeretek… 147

Hélia a férjére mosolygott, és föltámadt benne a lelkiismeretfurdalás. Ennek ellenére könnyedén csevegett a családjával a reggeli alatt. Miután befejezték, a két kisfiú focizni indult, a lányok felmentek a szobáikba telefonálni. Ez volt a mániájuk: folyamatos forródróton voltak a barátaikkal. Hélia ez egyszer nem bánta, hogy kettesben marad a férjével. – Zoli…tudod, tegnap este még a vezérlőben akartam valamit mondani a munkámmal kapcsolatban, de mivel annyira elfoglalt voltál, elhalasztottuk a beszélgetést… – Igen… – Szóval, a következő a helyzet – Hélia nagy levegőt vett. – A héten egy szupertitkos, exkluzív anyagon dolgoztam, és nagyon jól sikerült. A főszerkesztőm azt mondta, ezzel a címlapcikkel rekord példányszámot érhet el a lap. – Gratulálok drágám, nagyon ügyes vagy! – mosolygott Zoltán. – És miről írtál? – kérdezte mintegy mellékesen, a kávéját kavargatva. – Épp erről van szó. Szombati Lilláról. – Hát mégiscsak sikerült vele találkoznod? – Nem. – Hát, akkor hogy írtál róla? – Nos, miután nem tudtam vele beszélgetni, de muszáj volt valamit írnom, leautóztam a szülőfalujába, és ott kiderült róla egy s más… – Lilla mindent elmondott nekem magáról, a múltjáról, amikor leszerződtünk. Nem tudsz nekem semmi újat mondani. – Solymos már kezdte kissé unni a témát. Minek kell neki vasárnap délelőtt a felesége munkájáról beszélni? – Ez esetben nagyon csodálkozom, hogy szerződtetted – mondta meglepetten Hélia. – Miért ne szerződtettem volna? Csak mert valakinek idegbeteg az anyja és alkoholista az apja, még vezethet műsort a csatornámon… – Zoli. Ugye neked nem mondta el a Közel-Keletet? – Miféle Közel-Keletet? 148

– Szombati Lilla konzumnőként dolgozott két évig Dubaiban. Ezt az apróságot talán kihagyta az élettörténetéből? – Micsoda? Ugye most csak viccelsz? – Zoltán jókedve egyetlen pillanat alatt elszállt. – Nem. Amit mondok, az a színtiszta igazság. Az a lány nyilatkozott nekem, akivel együtt vitték ki Lillát annak idején. Még fotókat is adott a lapnak azokból az időkből… – Ezt nem hiszem el! A jó francba! – kiáltott fel Zoltán, és földhöz vágta a kávéscsészéjét, ami ripityára tört a teraszon. Hélia összerezzent. – És ez lesz a holnap megjelenő címlapsztorid? – ordított a feleségére. – Mikor csináltad a riportot? – Csütörtökön. De most miért rám haragszol? Nem én vertelek át, hanem Szombati Lilla! Zoltán nagyon ideges lett. Törni-zúzni tudott volna. – Semmivel nem vagy jobb, mint Szombati Lilla! Ő hazudott, te meg most basztad tönkre a mögöttem álló fél év minden munkáját! – Nem értelek… – mondta kétségbeesetten Hélia. – Nem, mi? Ha ez az infó kimegy, talán annyi az egész rohadt műsornak, és a többiek az igazgatótanácsban ki fognak csinálni! Atyaúristen Hélia, neked tényleg ennyire fontos a karriered, hogy még a saját férjeden is átgázolsz miatta? Jézusom, kit vettem feleségül? Mikor ment az a kurva lap nyomdába? Zoltán a lehető legrosszabbul reagált. Hélia reszketett. – Pénteken – mondta szerencsétlenül. Solymos becsörtetett a hallba a telefonjáért. Tárcsázott. – Most kit hívsz? – Azt a köcsög főnöködet. Kénytelen vagyok a következetlenséged miatt valami üzletet kötni vele. Ez a cikk egyszerűen nem jelenhet meg holnap. Meg nem csak holnap, semmikor sem. Hélia halálra vált arccal várta a folytatást, mintha beleszögezték volna a székébe. A telefont Attila csak nagy sokára vette föl. – Szervusz. Itt Solymos – szólt bele Zoltán morcosan. 149

– Á, számítottam rá, hogy hívni fogsz ma. Szóval mindkettőnk életének nagy szerelme nem tudta tartani a száját a mi kis címlaptörténetünket illetően… – Nézd, Attila, nem szívesen üzletelek veled. De hajlandó vagyok, abban az esetben, ha holnap nem teszed ezt a cikket címlapra! – Számítottam erre a kérésre, de ha akarnék, sem tudnék már segíteni. Az eheti Gála ma reggel már a terjesztőknél van… Éppen szórják szét a nagy hírt, hogy egy ribanccal vezetteted a műsorod! – nevetett gúnyosan Attila. – Nem hiszem el, hogy már kivitték. Ha akarnád, még vissza tudnád hívni a lapokat. – Sajnálom, de ilyen hirtelen nincs mit címlapra tennem, és hatalmas veszteséget jelentene ez a kiadómnak. Nem nekem, a kiadómnak! Csak miattad ezt nem tehetem meg. Presztízsveszteség volna számomra. – Ha viszont nem teszed meg, a későbbiekben én fogok intézkedni, hogy távolítsanak el a posztodról… – Hát persze, a jó öreg Solymos Zoltán keze bármeddig elér… – nevetett Attila. – Leszarom, haver. Nekem minden pénzt megér, hogy lássam, hogy áldozik le a nyavalyás produkciód csillaga. Még arra is képtelen vagy, hogy leinformáld az embereidet! – Utoljára kérem, hívd vissza a lapokat! Ismersz, a bosszúm rettenetes lesz! – Barátom, tőlem már nem tudsz mit elvenni. Azzal, hogy annak idején elvetted Héliát, mindent elvettél tőlem. Tojok rá, mit teszel! Azok a lapok reggelre az újságárusoknál lesznek! – közölte Attila, majd letette a telefont. Zoltán megpróbálta újra hívni, de az a szemét kikapcsolta magát. Solymos a nappaliba rohant, Hélia pedig utána. A férfi benyakalt egy deci whiskey-t. Csalódottan nézte a feleségét. – Ezt gyönyörűen megcsináltad! – mondta neki, azzal hátat fordított. Ez volt az a pillanat, amikor megszólalt a kapucsengő. Egyikük sem rohant ajtót nyitni. Az indulatokat szinte vágni lehetett a levegőben. Kisvártatva Erna lépett be a szobába. 150

– Zoltán, két úriember szeretne beszélni önnel. Leültettem őket a kertben! – Ugyan, mi a fenének? – förmedt Solymos ingerülten Ernára. – Vasárnap van, küldje el őket! – De…Zoltán, rendőrjelvényt mutattak… Solymos fölhajtotta az utolsó korty whiskey-t. Mi a jó franc van ma? A médiamogul elindult az udvar felé. Hélia nem mert utánamenni. Fölemelte férje poharát, és újratöltött. ∗ Nóri olyat tett, amit már nagyon-nagyon régen nem. Délelőtt, miután kipakolt a szállodai szobában, friss virágokat vásárolt, és elindult a Farkasréti temetőbe. Meglátogatni Gézát. Nem tévesztette el az utat a sírkertben a helyhez, ahol a szerelme feküdt. Elrendezte a rózsákat és a liliomokat, majd leült az emlékmű mellett lévő kis padra. Nagyon, de nagyon régen nem engedte már meg magának azt a luxust, hogy Gézára és az eltűnt boldogságukra gondoljon. Most szabadjára engedte a gondolatait és az elfojtott könnyeket. Hányszor, de hányszor hitte már azt, hogy túl van ezen a Gézadolgon, s most, amikor kilépett a házasságából, rá kellett döbbennie, ez egyáltalán nincs így. Fájt a szíve Ede miatt, de a fajdalom nem volt ahhoz mérhető, amit Géza elvesztésekor érzett. Eltelt negyedóra, azután fél óra, s ő azon kapta magát, hogy már egyáltalán nem a közelgő válása miatt kesereg! Sokkal inkább azon, hogy az Edével való sikertelen kapcsolat is azt bizonyította, hogy nincs még egy Géza az életben. – Elnézést, kér egy zsebkendőt? – kérdezte egy ismeretlen férfihang, s Nóra felkapta a fejét. Meredten bámult az előtte álló ismeretlenre, s úgy tűnt neki, mintha kísértetet látna. Megőrültem? – gondolta. – Tényleg megőrültem volna? Ám a látomás nem tűnt el: megértő arccal nézett rá, s még mindig a zsebkendőjét nyújtotta. Nóri elvette, s ezzel megbizonyosodott róla, a férfi nem csak látomás. – Sajnálom, hogy ilyen rosszul van – folytatta a férfi. – Ugye nemrég vesztette el, akit szeret? 151

– Nemrég… – suttogta Nóra maga elé, majd az idegen szemébe nézett. – Az ilyesmi sosem lehet elég régen… Tudja, a volt párom... nagyon hirtelen lett nagyon beteg. Boldogok voltunk… aztán már vége is lett. – Nos, én az elmúlt tíz évet Afrikában töltöttem. Orvos vagyok, gyerekeket gyógyítottam Ugandában. Tegnap jöttem haza ennyi idő után, s az első utam ide vezetett. Az öcsémhez… Hat éve halt meg leukémiában... Nóri nem tudta levenni a szemét a férfiról, itta minden szavát… – Kérem, meséljen még! Ha önre figyelek, addig sem foglalkozom a saját bánatommal… Abba akarom hagyni a sírást! – törölgette a szemeit Nóra. Most már biztosan tudta, ki ez az idegen… – Szívesen beszélgetnék önnel... csak még meggyújtom ezt a mécsest – mondta a látomás, azzal odalépett Géza sírjához. Nórinak semmi kétsége nem maradt… – Van még egy mécsesem, esetleg itt hagyhatnánk annak, akihez ön érkezett… – Köszönöm, nagyon kedves. De hoztam én is, és tudja, a volt szerelmem a sírkert másik végében fekszik – Nóra szinte önkéntelenül hazudott. – Értem. Mit szólna, ha sétálnánk egyet a sírkertben? Olyan gyönyörű ebben a tavaszi fényben! A kijáratnál pedig láttam, hogy van egy kis büfé. Meghívhatnám valami lélekmelegítőre, mindkettőnkre ráférne, nem gondolja? Nóri felnevetett a helyzet komikumán. – Még sosem kötöttem új ismeretséget temetőben… – Én sem! – felelte a férfi. – De sosem késő elkezdeni, nem gondolja? – Oké. Én Simon Nóra vagyok. De a Norcit jobban szeretem. – Norci! Én Balajti Gergely. De a Gerit jobban szeretem. Akkor hát sétálhatunk? – Menjünk – mosolygott Nóra, s nem tudta, amit tesz, az jó vagy rossz. Talán meg kellett volna mondania Gergelynek, hogy ő nem más, mint a hat éve halott öccsének az egykori menyasszonya. De nem volt szíve hozzá. Nóra úgy érezte, a férfival való találkozás a 152

sors ajándéka jó helyen, jó időben. Ő pedig el szerette volna fogadni ezt az ajándékot. ∗ Dél volt, amikor Lilla kikecmergett pici konyhájába, készíteni magának egy nagy bögre tejeskávét. Sikerült kiborítania a tejet, szentségelve törölgette a fehér löttyöt a padlóról és a konyhapultról. – A fenébe, minden ragadni fog! Fásult volt és rosszkedvű. No persze, milyen is lett volna? Edével az előző éjjel szép kis csetepatét rendeztek. Lillának belesajdult a szíve. Bárcsak másként végződött volna az egész! Lilla elhatározta, ez most nem az a pillanat, hogy nekiálljon a történteken keseregni. Hiszen megígérte Rékának, hogy átmegy hozzájuk ebédelni, és fölvázolja a Gulyás Attilával kapcsolatos ügyeket az anyjának. De legalább addig sem önmagára gondol. Felöltözött a lehető legegyszerűbb krémszínű együttesébe, simára kefélte a hosszú haját, s az összhatást egy kis szempillaspirállal koronázta meg. Vasárnapi vendégségbe pontosan jó lesz így. Megkereste hatalmas, fekete napszemüvegét, majd telefonált a taxiállomásnak. Negyedóra múlva már az autóban ült, és Rékáék felé tartott. A sofőr természetesen fölismerte, és a fene egye meg, beszélgetni akart! Lilla kedvetlenül, tőmondatokban válaszolt a kérdéseire. Az ipse szerencsére hamar föladta. Lilla, ahogy a rakparton haladtak, nézte a Dunán táncoló napfényt, az elsuhanó motorcsónakokat. Eljátszott a gondolattal, hogy bármilyen nagy változások zajlanak is le az életében, azért vannak örök dolgok: például a jó öreg víztükör valószínűleg nem mozdul innen, és a Lánchíd is kellőképp rögzítve van. Ezek azért megnyugtató dolgok. Lilla elmosolyodott: végül is ez egy szép nap, és ő az újdonsült barátnőjéhez megy ebédre. A barátnőjéhez, akinek előző este, felindulásában kifecsegte a legnagyobb titkát. De biztos volt benne, hogy Rékában megbízhat, tudta, hogy a lány nem adja majd tovább a történetet. A nap gyönyörűen sütött ezen a vasárnapon. Hát miért is ne volna jó kedve? Nagyobb tragédia már úgysem történhet annál, ami előző éjjel lezajlott közte és Ede között. Ede…bár ne csókolta volna olyan észveszejtőén jól! Bár ne 153

érintette volna az ujjaival olyan elképesztően finoman! Lillának elég volt csak rágondolnia, s az érzékei máris násztáncot jártak. De hiába, a férfi nélkül kell élnie, ahogy eddig is… Lillának hirtelen eszébe jutott, hogy talán oda kellene szólni Rékáéknak, hogy hamarosan megérkezik. A táskájába nyúlt, és keresgélni kezdte a telefonját. A mobil azonban nem volt sehol. Azaz volt: Lilla nappalijában valahol a kanapé párnái közé bújva, kikapcsolt állapotban. A lány nem bánta. Úgysem várt semmi fontos hívást. Néha jó volt egy kicsit eltűnni. ∗ Miután a Nemzeti Nyomozó Iroda két embere elment, Solymos Zoltán kétségbeesetten telefonálgatni kezdett. Egy hívás Botondnak. Egy Szombati Lillánk. Egy az igazgatótanács-béli legjobb barátjának. Egy Edének. Rajta kívül senki mást nem sikerült elérnie. Zoltán közben egymás után nyakalta a whiskey-ket, Hélia pedig a kanapén ülve figyelte, hova fog vezetni ez az ámokfutás. – Ede, ez egyszerűen nem volt korrekt! Tudnom kellett volna róla! – dühöngött a kagylóba. – De hát persze, hogy nem mondta el, hiszen akkor a drága kis ügyfelét sosem alkalmaztam volna! Mégis, mondja, minek néztek engem? Madárnak? Gondolták, hogy nem jut a fülembe? Nekem minden a fülembe jut, ezt jól jegyezze meg! – Sehogy nem tudjuk már visszahívni azt a vezércikket? Talán megfenyegethetnénk sajtóperrel a szerzőjét… – ajánlotta leverten Ede. – A cikk szerzője konkrétan itt ül mellettem, és történetesen nem más, mint a feleségem, aki egy hajszálnyival sem becsületesebb, mint maguk! De ez az én bajom! Magának azt ajánlom, minél előbb találja meg Szombati Lillát, és azonnal jöjjenek ide a házamba! Ha már ez van, mentenünk kell a menthetőt! De ha a közvélemény ellene fordul, akkor egyszerűen menesztem őt a produkcióból, erre készüljenek fel! És meg is érdemli! Most leteszem, mert sajnos nem csak a maga kis ringyója a műsorom rákfenéje! Solymos dühödten lecsapta a kagylót! Mi van ma a világgal? A műsorvezetőjéről kiderült, hogy kurva volt valamikor! Még jó, hogy végül nem ment rá komolyabban a lányra! Az üzleti partnere, aki 154

szintén ehhez a kis ribanchoz köthető, átverte! Sőt, csaknem egy bűnügybe keveredett miatta! Rajta kerestek ma egy körözött bűnözőt, ez kész őrület! S ami a legrosszabb, a nyomozóiroda kilátásba helyezte, hogy az egész Sztár születik produkció hátterét meg kell vizsgálniuk, hogy nem voltak-e Botondnak belső emberei is, akik végig segítették a csalásban. Boruzs Botond. Az a szemétláda állat nemcsak durván meglopta, de azon munkálkodott, hogy ellehetetlenítse őt a szakmában! Csak kapja egyszer az életben a kezei közé, nem fogja túlélni az a féreg. – Drágám, nem szeretnél egy kicsit lepihenni? – kérdezte óvatosan Hélia. Számára a boldog vasárnapból végérvényesen rémálom vasárnap lett. – Nem! Vagy majd te találod ki helyettem, hogyan tegyem rendbe ezt a sok szart? Neked tisztességesen benne volt a kezed úgyis! – Zoli, túl sokat ittál, így nem tudsz gondolkozni… – Nekem te ne mondd meg, hogy mit tudok és mit nem! Tűnj el a szemem elől, Hélia! Takarodj! Rád sem bírok most nézni! Elárultál, épp úgy, mint a többiek! Hélia eltűnt az emeleti lépcső irányában, Zoltán pedig letette a poharat, és a dolgozószobája irányába indult. Tudta, hogy ki kell találnia valamit. Tudta, hogy meg kell mentenie valahogy a tehetségkutatót, s ezzel együtt a becsületét. ∗ Két színes fehérneműs ukrán örömlány dolgozott az ellazult testen. Botondnak jólesett a négykezes masszázs, olykor hálásan nyúlt fel megsimogatni a lányok egy-egy tökéletes alkatrészét. Tudta, hogy a masszázs után hatalmas hármas szexparti veszi majd kezdetét! Milyen szép is az élet! Ő itt élvezkedik és számolgathatja a pénzét, míg otthon teljes a felfordulás. Egyáltalán nem bánta, hogy a rendőrség rájött, hol vannak az illegális szerverek. A déli híradóban már be is mondták, hogy ráleltek a gépekre egy telephelyen, a padló alá rejtve, s ahogy kikapcsolták őket, a hazai internetforgalom csaknem a felére 155

csökkent. Leállt a sok illegális film-, zene- és játékletöltés, Botond ellen pedig körözést adtak ki. De már cseszhették, köd előtte, köd utána. S ha esetleg valahogyan megtudnák, hogy Ukrajnába menekült, az sem gáz, mert ma este már egy repülőn fog ülni, ami a napfényes Dubaiba viszi őt. Botond nem tudta, összekapcsolták-e már a nevét a tehetségkutatós SMS-botránnyal, de sejtette. Elvégre nem sok kellett hozzá, hogy valamelyik szavazó tévénéző, akinek feltöltőkártyás telefonja van, észrevegye, hogy nem háromszáz, hanem kétezer-ötszáz forinttal lett kevesebb az egyenlege, miután elküldte a voksát. Botond azzal a bizonyos egy kattintással megváltoztatta az SMS-üzenetek árát, s az így szerzett rengeteg pénzt egyenesen a Dubaiban nyitott bankszámlájára utalta magának. Elképzelte, milyen lehetett Solymos arca, amikor a nagy médiacsászár rájött, hogy lenyúlta a pénzét, sőt mi több, igazi botrányt kavart! Mert Botond biztos volt benne, hogy a hazai lapok imádni fogják ezt a szalagcímet: SMS-botrány a Sztár születik produkcióban! S persze, ezt az egészet nem az ő nevével kötik majd össze. Ő csak egy bűnöző, semmi több. Ám Solymos Zoltán nagy ember, s a szakmabeliek majd az ő nevével kapcsolják össze ezt a gázos ügyet. Botond felnevetett. Csak azt sajnálta, hogy nem dugta meg a vén kecske feleségét. Apropó dugás. Az egyik ukrán lány melle centikre az arca előtt lebegett. Botond felemelte a fejét, és nyalogatni kezdte, miközben érezte, hogy a másik lány a combjai között kezd dolgozni. Jaj, de szép is az élet! Jaj, de gyönyörű ez a nap! ∗ Ildikó a nagy alkalomra elővette a nagy becsben tartott, szép porcelán étkészletet. Most abban ücsörögtek az olívaolajban rántott csirkemellszeletek, szépen formába volt rendezve a barna rizs, és csak úgy kínálgatta magát a friss almakompót. Rékáéknál úgy fogadták Lillát, mintha az angol királynő érkezésére készültek volna. Lillát meghatotta a kedves gesztus, a saját édesanyja nem várta őt így soha, és igazán rosszul érezte magát, amiért el kell majd rontania az ebédet egy nem éppen kellemes témával. Réka és ő 156

beszédes pillantásokat váltottak az asztal felett, miközben igyekeztek Ildikóval csevegni. – Mondd, Lilla, ez a Valentin rendes fiú? – kérdezte Ildikó, miközben nekilátott a kompótnak. – Tudod, én nem eszem köretet a húshoz már jó ideje. Csak gyümölcsöt vagy salátát. Fogyókúrázom. Te mitől vagy ilyen csinos? Réka felnevetett. – Mama, már megint összefüggéstelenül fecsegsz! – Ne haragudj drágám, csak olyan izgatott vagyok, nem mindennap van ilyen illusztris vendégünk… – pillantott mosolyogva Lillára. – Nem vagyok én illusztris! – mondta Lilla. – Ha pedig az vagyok, akkor a kislánya sokkal illusztrisabb nálam. Rebesgetik a folyosókon a tévében, hogy már biztos a lemezszerződése, akkor is, ha nem nyer! – Jaj, azért ne kiabáljuk el! – ráncolta a homlokát Réka. – No, szóval ott tartottunk, hogy Valentin. Mondd, Lilla, te milyennek látod ezt a fiút? – Szerintem tőle aztán nem kell féltenie Rékát… – Lilla szándékosan nyomatékkal mondta a tőle szót, és jelentőségteljesen nézett a barátnőjére. Ildikó kérdő tekintettel nézett Lillára. – Ildikó – szólalt meg halkan a lány –, talán nem ez a megfelelő pillanat, hogy elmondjak önnek egy fontos dolgot, de ha már rákérdezett Valentinre… és ennyire aggodalmaskodik… Szóval, tudja, Valentin egy nagyon rendes fiú. Igazán szereti Rékát, és úgy bánik vele, mint egy kis hercegnővel, ezt biztosan tudom. Eszébe sem jutna olyat tenni, amivel megbántaná Rékát… Réka merev arccal figyelte Lillát, a tekintete azt súgta: ne hímezz-hámozz, mondd meg neki, mert nekem nem hiszi el! – Hát, akkor minden rendben ezzel a Valentinnel… – mondta Ildikó, majd folytatta a kompótevést. – Nem Valentinról van szó, hanem Gulyás Attiláról. Ildikó kezében megállt a kanál, szinte ijedten nézett Lillára. Átfutott az agyán, hogy a mostohabátyja talán kikezdett a gyönyörű 157

modellel. Ezen egyáltalán nem csodálkozott volna. Ildikóban azonnal feltámadt a féltékenység. – Mi van Attilával? – kérdezte ijedten. – Nos, a tegnapi adás alkalmával szem- és fültanúja voltam valaminek. Egy igazán kínos jelenetnek… Tudja, tegnap este a műsor szünetében épp mentem a mosdóba, amikor kiabálást hallottam az egyik fülkéből. – Lilla pár másodpercnyi szünetet tartott, és kortyolt egyet a poharából. Ildikónak hangok harsogtak a fejében, érezte, hogy nagyon nem fog tetszeni neki, amit most hallani fog. – Megijedtem, és teljes erőből verni kezdtem az ajtót… amit aztán hirtelen feltépett valaki belülről, és szinte hanyatt lökött engem, úgy rohant el az a férfi… De én láttam, az ön bátyja volt. Miután kirohant, én benéztem a mosdóba és... és ott volt Réka belökve a sarokba elkenődött sminkkel, rettegve… szörnyű állapotban. Alig tudott utána színpadra állni… Ildikó... én nagyon sajnálom. Ildikó csak ült révetegen, s ahogy az információk tudatosulni kezdtek benne, egyre szomorúbbá vált az arca. Lilla nagyon megsajnálta ezt a csinos negyvenes nőt, aki rabja egy ilyen mocskos embernek, amilyen ez a Gulyás Attila. Ildikó nem szólt semmit. Körmeivel dobolni kezdett az asztalon, de látszott, hogy ez csak pótcselekvés, s a szemei tele vannak könnycseppekkel. Nyomasztó csönd állt be, egy ideig mindhárman a padlót bámulták. Végül Lilla törte meg a hallgatást. – Ildikó, nem tudom, hogy most mit akar tenni. De tudnia kell, hogy mivel láttam az egészet, és Réka sorsa nem hagy engem hidegen, föl fogom jelenteni Gulyás Attilát nemi erőszakért. Újabb csönd állt be, hosszú perceken át. Aztán Ildikó fölállt az asztaltól, és odament egyszem kislányához. Magához ölelte, megsimogatta a szomorú, szív alakú arcocskát, majd Lillára nézett. – Köszönöm, hogy elmondta. Tudja, nem akartam elhinni. Kislányom, bocsáss meg, hogy nem hittem el – nézett Rékára. – Lányok, azzal mindig is tisztában voltam, hogy nagy disznó, de azt 158

végképp nem gondoltam volna, hogy képes ilyesmire… Őrült ez az ember! Nem is tudja, mit csinált… Úristen! – És most mit akar tenni? – kérdezte Lilla. – Nos... nem tudom. Talán, először megpróbálok beszélni vele. Holnap elmegyek az irodájába… délután. Aztán… nem tudom, mi lesz. Meglátjuk. – Ildikó, fel kell jelentenünk! – mondta határozottan Lilla. – így van, anya, meg kell tennünk! – kontrázta Réka. – Jogotok van hozzá – mondta fáradtan Ildikó. – Én mindenesetre elmegyek, és beszélek vele… Ne haragudjatok lányok, egy kicsit rosszul lettem. Ledőlök egy félórára… Réka bekísérte az édesanyját a hálószobába. Ildikó végigdőlt az ágyon. Miután a lánya kiment, egyre csak a plafont bámulta. Ez az ütés, ami most érte, nagyon kemény volt, és egyenesen célba talált. Gulyás Attilának fogalma sincs arról, hogy mit tett. De majd ő felvilágosítja… holnap! Igen, holnap! S ha ezt megteszi, talán végre megszabadul a saját démonjaitól is. – Szerinted elhiszi? – kérdezte ez alatt a konyhában Réka Lillától. – Szerintem biztosan. Sajnálom szegénykét, nagyot csalódott ebben az emberben. Tudod, anyukád téged is szeret, meg őt is szereti. Az ember nehezen tud rosszat feltételezni, s elhinni arról, akit szeret. – Ráérsz még Lilla? Elmegyünk sétálni? – Persze, simán. Szabad vagyok egész nap, és jobb programot el sem tudnék képzelni! – Lilla, elmeséled, amit tegnap a mosdóban elkezdtél? – kérdezte érdeklődve Réka. – Hát, azt hiszem, ha barátnők vagyunk, ezt a kérdést nem tudom kikerülni. ∗ Ednek nem sok ideje volt a sebeit nyalogatni. Solymos telefonja mindent, de mindent a feje tetejére állított ezen a békésen induló vasárnapon. Először hívogatta Lillát, de a lány ki volt kapcsolva. 159

Elment a lakásához, nem engedte be őt. Tiszta sor, Lilla meg van sértődve rá! De úristen, ha tudná, hogy miről van szó, azonnal ajtót nyitna! Edének minden porcikája tiltakozott a felfordulás ellen, ami hétfő reggel kezdetét veszi azzal a nyavalyás címlappal. Az történt, amitől a lány mindig is rettegett: valaki előásta a régi szennyest, és talált egy alanyt, aki készséggel kipakolt. Ednek az volt az első gondolata, hogy Lilla ebbe bele fog betegedni! A második az, hogy nem csupán a műsorvezetői munkája forog kockán, arra is számítani lehetett, hogy a hat éve készségesen együttműködő Chrystal kozmetikai cég azonnal szerződést bont a modellel. Ez pedig akár tragikus kimenetellel is járhat a lány karrierjére nézve! Az, hogy róla, Edéről mit fognak gondolni a szakmában ezek után, már teljesen másodlagos. Ed tudta, hogy valahogyan menteni kellene a helyzetet. Csak az isteni szikra még nem villant be az agyába, hogy hogyan. ∗ Elég hamar eljött az a pont, amikor Héliának semmi kedve nem volt dolgozni menni. Alig egy hét után szinte rosszul lett a gondolattól, hogy másnap be kell mennie a Gála szerkesztőségébe, és úgy tenni, mintha örülne az aznap megjelenő szám sikerének. Persze, ha történetesen nem ő volna Solymos Zoltán felesége, s úgy talált volna rá erre a zaftos kis történetre, akkor minden rendben volna: büszkén billeghetne be a tűsarkain az irodába. Így viszont rettenetesen félt a férje haragjától, s attól, mit von maga után ez a Szombati Lilla-történet! S mindennek a tetejébe még megjelentek reggel azok a nyomozók, s azóta Zoli olyan, mint aki menten elszalad az idegességtől, neki pedig az égvilágon nem mond semmit! Őrjítő volt ez a helyzet, Hélia nem is bírta sokáig. Szólt a lányoknak és a két kisfiúnak, hogy csomagoljanak össze, mert néhány napot a nagyszülőknél töltenek Siófokon. Az asszony jobbnak látta, ha elviszi őket, mert valami azt súgta neki, a következő néhány nap nem lesz valami sétagalopp. Sem a munkájában, sem a házasságában. Amikor készen álltak az útra, összeszedte magát, és bekopogott Zoltánhoz a dolgozószobába. 160

– Zoli… én arra gondoltam, pár napra elvinném a gyerekeket Siófokra… – Azt nagyon jól teszed, és a legjobb lesz, ha te is ott maradsz! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a férfi. – Biztosan nem segíthetek valamit? – Kösz, már épp eleget segítettél! Hélia olyan szerencsétlenül nézett az urára, hogy bármelyik férfinak megesett volna rajta a szíve. De Zoltánt nem lágyította meg. – Zoli, én nem tudok így elmenni… Már annyira jóban voltunk, tudnom kell, hogy ezek után mi lesz velünk… – Én meg most nem tudok ezzel foglalkozni Hélia! Nem tudom mi lesz. Most nem is tudok ezen gondolkozni, nagyon haragszom rád. A legjobb, amit tehetsz, hogy elmész most… – Ígérd meg, hogy szólsz, ha bármiben segíthetek… – Rendben – mondta türelmetlenül a férfi. – Adhatok egy búcsúcsókot? – Hélia! – Zoltán most már kiabált, a nő visszavonulót fújt. A másodperc töredéke alatt kihátrált a dolgozószobából. Solymos mérges volt, hogy Hélia kizökkentette a levélből, amit épp a televízió igazgatótanácsának fogalmazott Lilla kapcsán. A legjobb, ha tőle értesülnek erről a szerencsétlenségről. Zoltán amennyire csak lehetett elejét akarta venni a botránynak, amit a felesége ténykedése és Botond undorító átverése okozott. Pillanatnyilag hidegen hagyta a könyörgés Hélia szemeiben. Majd számol még az asszonnyal is, eljön az ideje. De nem most. Ez nem az a helyzet. Hadd főjön csak az asszony a levében, ha már ilyen etikátlan dolgot tett a saját férjével szemben. Talán tanul belőle! Zoltán az elejétől fogva érezte, hogy baj lesz abból, ha Hélia dolgozni kezd. Tudta a feleségéről, hogy könnyen befolyásolható, nem jó a lényeglátása, és a mai napig nem rendelkezik kiforrott, erős egyéniséggel. Solymos eddig ennek csak az előnyeit élvezte: Leszkó Hélia úgy hajlott a kezei között, ahogy ő szerette volna. Ugyanakkor épp ezek a tulajdonságok voltak azok, amik miatt a felesége tökéletesen 161

alkalmatlan volt munkaerőnek. Ez most be is bizonyosodott: csak bár ne az ő produkciója bánná! ∗ Vasárnap éjjel Barbara képtelen volt aludni az izgalomtól. Türelmetlenül várta, hogy fest majd a címlapon, így az édesanyját már reggel hatra elküldte az újságoshoz. Akkor nyitott ugyanis a bódé. Negyed hétkor Magdika kezében a lapot lengetve, kipirult arccal lépett be Barbara szobájába. – Kislányom, hát te tényleg sztár lettél! – mondta lelkesen. – Micsoda izgalom! Itt vagytok mind a ketten Lillával együtt a képen! Bara kikapta édesanyja kezéből az újságot, és elégedetten nézte a szalagcímet. A volt háremtárs kitálal és Szombati Lilla eltitkolt múltja! Ilyen mondatok sejtették, miről is szól a vezércikk. Barbara mohón nyitotta ki a Gála magazint. Nem mindennapi történetre bukkant a szerkesztőségünk. A minap vette fel velünk a kapcsolatot egy hölgy, aki igen régóta bensőséges viszonyban van Szombati Lillával. A Sztár születik gyönyörű modell-műsorvezetőjének múltja súlyos titkot rejt. Barbara, egy lány, aki nem is olyan régen még kurtizánként a Közel-Keleten élt, meghökkentő információk birtokába juttatott bennünket Szombati Lilla múltját illetően. „Ezt a lányt nyolc éve, egy Merci hátsó ülésén ismertem meg – meséli Barbara. – Együtt mentünk ugyanis Dubaiba konzumálni, és két évig szobatársak is voltunk. A feladatunk annyiból állt, hogy gazdag arab férfiakat kellett szórakoztatnunk, s ha többre vágytak, hát mi azt is megadtuk nekik. „ Barbara elárulta azt is, hogy Lilla természetesen önszántából vállalta ezt a munkát, senki sem kényszerítette őt prostitúcióra. „A megállapodásban, amit a főnökünkkel kötöttünk, az szerepelt, hogy táncolunk, szórakoztatunk és dögösek vagyunk. Ezen felül, ki mennyit vállalt. Nos, Lilla mindent vállalt, mert szerette a pénzt” – mondja bizalmasan Barbara, aki legnagyobb sajnálatára ma már nem űzi az ipart. Dubaiban, egy szerencsétlen kimenetelű éjszakán motorbalesetet szenvedett, és térdtől lefelé elveszítette az egyik lábát. Újra Füzesgyarmaton, abban a falucskában él, ami 162

egyébként Szombati Lilla gyermekkorának helyszíne is. Barbara, mint mondja, azért állt a nyilvánosság elé a történetével, mert szerinte Lilla idegen tollakkal ékeskedik. „Nincs jó hatással sem a nőkre, sem a gyerekekre az, ha egy magunkfajta lányt állítanak példaképként maguk elé. Bántott a sok hazugság, amit Lilla a lapoknak összehordott önmagáról, nem értem, miért kell tökéletes színben feltüntetnie magát ilyen múlttal. A tévétársaságon is segíteni akartam. Felháborító, hogy ilyen múlttal emberek képernyőre kerülhetnek, noha gondolom, Lilla ezt a régi történetet elfelejtette megosztani velük” – nyilatkozta Barbara. Az elmúlt néhány napban próbáltuk elérni Szombati Lilla menedzsmentjét, ám Selmeczi Ede a műsorvezető rengeteg dolgára hivatkozva lemondta a lapunkkal erre a hétre megbeszélt interjút. Leszkó Hélia Magdika ért előbb a cikk végére, és nem volt elragadtatva. Komoran nézett egyetlen lányára. Barbara szemlátomást nem vette észre édesanyja váratlan hangulatváltozását. – Anyu, hát ez nagyszerű! Itt vagyok egy képes újság címlapján és beszélek benne, épp úgy, mint a Lilla! Hát nem csodálatos? Most már én is hírességnek számítok! Meglásd, anyukám, özönleni fognak a jobbnál jobb ajánlatok… – Barbikám, ezt ugye még magad sem hiszed el? – kérdezte szomorúan Magdika. – Ez a Hélia nevű nő téged csúnyán felültetett. Vagy tényleg összehordtad ezt a sok rossz dolgot a Lilluskáról? – Anyu, én csak azt mondtam, ami az igazság! – Barbara, amikor ez a hölgy idejött, én azt hittem a kettőtök barátságáról akar írni. Ez az újság meg itt pocskondiázza Lillát! – De anyukám, hát ez mind igaz! Büszkének kellene lenned rám, hogy lerántottam a leplet erről a kis cafkáról! – vetette oda ingerülten Barbara. – Hát Barbikám, erre nem vagyok büszke! És ne is kérd többet, hogy hozzak neked újságot, mert nem fogok elmenni a Julikához, annyira szégyellem magam! Ilyenbe keveredni! Hát Barbikám… Én a helyedben azonnal nyilvánosan bocsánatot kérnék Lillától! 163

– Még hogy bocsánatot! Ugyan miért? Azért, mert elmondtam az igazat? – Lehet, hogy ez az igazság, de csúnya dolog elmondani csak azért, hogy a másiknak rossz legyen! Olyan szépen helyrejött a kislány élete, ennek inkább örülnöd kellett volna! – De nem tudok örülni! – kiáltotta Barbara, és földhöz vágva az újságot zokogni kezdett. A lelke mélyén pontosan tudta ő is, hogy Magdikának igaza van. – Hogy örülhetnék? Itt vagyok megnyomorodva, ő meg tündököl! Fiatalabb, szebb, okosabb, mint én vagyok! És az a Hélia megígérte, hogy kapok egy profi műlábát, hogyha az arcommal is vállalom, amit leír! Igazán nem olyan nagy dolog ez az egész… Az utolsó szavakat szinte már nyüszítette Barbara. Magdika pedig csak a fejét csóválta. Nem tudott eligazodni a lányán. Egyre inkább úgy érezte, Barbarához nemcsak gyógytornásznak, hanem valamiféle elmeorvosnak is járnia kellene. – Hélia keresni fog… Azt ígérte, ha tud megoldást, már telefonál is, és anyu, nem is gondolnád, milyen hamar lesz új lábam! Ez a Hélia aztán bármit el tud intézni! – bizonygatta Barbara az édesanyjának. A baj csak az volt, a lelke mélyén már ő maga sem hitt benne, hogy így lesz. ∗ Lilla elgondolkozva ült hétfőn reggel nyolckor a sminkben. Az új Chrystal szemhéjfesték reklámplakátjához fotózták őt egész délelőtt. Lehunyt szemmel ült, várt az utasításra, hogy végre kinyithatja. Muszáj volt alvónak tettetnie magát, hogy megszáradjon a műszempilla-ragasztó. Lilla magát a fotózást szerette, élvezettel mozgott a kamera előtt. De az előkészületeket ennyi év elteltével már nagyon unta. Ezen a reggelen nem a megszokott pletykásbeszédes hangulat uralkodott a műteremben. Mindenki fáradtan sertepertélt Lilla körül, és a slepp tagjai közül senki nem kezdeményezett beszélgetést. – Era – szólt Lilla a sminkes lánynak. – Mesélj valami jó sztorit, mert menten elalszom… 164

– Inkább te mesélj! – mondta a sminkes lány. Lillának nem tűnt fel a furcsa hangsúly. – Velem nincs semmi újság! Legalábbis semmi érdekes. De te mindig olyan mókásakat mesélsz! Például az a múltkori történet a pornóforgatásról… Tudod, amikor berohant az egyik technikus felesége ellenőrizni, hogy áll-e a férjének vagy sem… Na, azon még két napig röhögtem! – nevetett Lilla. – Most sírjak vagy nevessek? – kérdezett vissza halkan Erika, s Lilla a következő percekben azon gondolkozott, hogy vajon ez egy vicc volt-e, amit ő így reggel, álmosan még nem fogott fel? – Megszáradt a ragasztó, kinyithatod a szemed. Most felrakjuk ezt a csodaszép szürke csillámot… – Én nem gondolom, hogy bármit is föl kellene rakni! – rontott be ebben a pillanatban a stúdióba Judik Emese, a Chrystal ötven év körüli, örökösen fontoskodó reklámfőnöke. Mint mindig, most is cigarettázott, rövid fekete zakót viselt, és szemmel láthatóan ideges volt. – Mi a probléma, Emese? – kérdezte meglepetten Lilla. Eleve furcsa volt a reklámfőnök megjelenése ezen a korai órán. – Fotózás lefújva – mondta sötéten a nő. – Ma mindenki mehet haza. Kaptok infót a továbbiakról… – De hát úgy tudtam, ennek az anyagnak a leadási határideje ez a hét… – értetlenkedett Lilla. – Így van, kincsem, de a nagyfőnök ezt a döntést hozta. A maga helyében én már mennék is… – Nem értem, ilyen eddig sosem fordult elő. – Hát, ilyen eddig sosem – válaszolt gúnyos mosollyal Judik Emese, és ahogy jött, úgy el is ment. A stáb szedelőzködni kezdett, Lilla pedig elővette a mobiltelefonját, és kiment a mosdóba. Ekkor jutott eszébe, hogy a kis készüléket már másfél napja nem használta. Ahogy bekapcsolta, özönleni kezdtek az SMS-üzenetek: az édesanyja, Solymos Zoltán, a Chrystal vezetője, jó néhány ismeretlen számról is keresték, és a szolgáltató kiküldte az értesítést, hogy Ede épp negyvenháromszor tárcsázta őt az elmúlt huszonnégy 165

órában. Lilla hirtelen nagyon ideges lett. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja. – Ede, mi a franc van? – kiáltotta bele. – Idejöttem ma reggel a Chrystal-fotózásra a Ponty utcába, és bejött Emese, lefújta az egészet. Mindenki úgy nézett rám, mint egy leprásra, Ede mi történt? – Ott vagy még a Ponty utcában? – Igen. – Jó, akkor ne mozdulj! Azonnal odaküldök érted egy taxit. Kérlek, menj a lakásodra, mire odaérsz, én is megérkezem, és mindent elmagyarázok! Figyelsz, Lillus, menj egyenesen haza, és ne nagyon beszélgess senkivel! – Ed, valami nagy baj történt, amiről nem tudok, ugye? – kérdezte Lilla kétségbeesetten. – Majd személyesen! Hívom a taxid. Mielőbb találkoznunk kell nálad. Ja és Lilla, kapcsold ki a mobilod, míg nem vagy velem! Lilla feldúltan követte Ede utasításait. A taxi alig tíz perc múlva megérkezett érte, ő bemondta a címet, és hallgatásba burkolózott. Kikapcsolta a mobilt. Elképzelése sem volt, hogy mi történhetett, amitől egyszerre mindenki megőrült körülötte. – Hogy van ma reggel kisasszony? – kérdezte a sofőr. – Köszönöm, rendben vagyok – mondta óvatosan Lilla. – Ej, nehéz lehet most magácskának! Hogy milyen rosszindulatú emberek vannak a világon. Hova vigyem, kedveském? – Kőfaragó utca 12. – adta meg a címét Lilla, s nagyon nehezen tudta megállni, hogy megkérdezze a sofőrt, miért is olyan szerencsétlen ő. Ahogy megálltak a ház előtt, valami olyan történt Lillával, ami eddig soha. Kiszállt a kocsiból, és egyszerre vagy öt fotóriporter vette őt körül, csattogtak a vakuk, és záporoztak felé a kérdések. Ehhez képest az, amikor egy-egy újságíró lődörgött korábban a lakás környékén, nem számított kellemetlenségnek. – Lilla, mi igaz a hírekből? – Mit szól a csatornája az állításokhoz? 166

– Mikor kíván nyilatkozatot tenni? – Tudták ezt önről a szülei? – Bocsássanak meg, nekem most be kell mennem, majd később nyilatkozom! – mondta gyorsan Lilla, és próbált magának utat törni. Ed a ház előtt állt, kézen fogta a lányt, és villámgyorsan berántotta a lépcsőházba. A férfi kezében egy magazin volt. Edéből egy pillanatra feltörtek az érzések. Meglátta a lányt, aki úgy festett, akár egy űzött vad, a tekintete tele volt kérdésekkel. – Jól vagy, kincsem? Senki nem bántott? – kérdezte aggodalmasan Ede. – Nem… de ami azt illeti, páran furcsa dolgokat mondtak. Mi történt Ede? – Menjünk be a lakásba! – intett a férfi. Lilla leült a nappaliban, és várakozva nézett Edére. A férfi mélységes szomorúsággal az arcán nyújtotta a lány felé az addig a kezében szorongatott újságot. – Nem tehettem semmit – mondta lemondó sóhajjal. – Mindent megpróbáltunk. Tegnap egész nap telefonálgattam, sőt, még a Solymos is segített, de már nem lehetett megállítani… Már kivitték a terjesztők… Hidd el, Lillus, legszívesebben az összeset felvásárolnám, de ez képtelenség… Lillus… kérlek bocsáss meg azért, amit szombat éjjel mondtam! Lilla csak ült, és némán bámulta a képeket, a fájdalmasan igaz sorokat. Ott volt feketén-fehéren a múltja. Ráadásul a lehető legrosszabb megvilágításban. Barbara. A lány, aki annak idején a barátnője volt Dubaiban. Baleset történt vele, tönkrement az élete, és most úgy döntött, rajta áll bosszút ezért! Amilyen népszerű újság ez a Gála, már valószínűleg az egész ország ismeri az ő rettenetes titkát… – Ó, Ed! Hát ezért volt velem olyan furcsán lekezelő még a sminkes lány is! Már biztosan mindenki látta! Ezért sajnálkozott rajtam a bácsi a taxiban… Ed, hogy történhetett ez? Ez egyszerűen szörnyű. Hogy fogok ezek után emberek közé menni? – kérdezte elkeseredetten Lilla. 167

– És ez sajnos még nem minden – folytatta szomorúan Ede. – Nem tudom, mi van most, de mintha az istenek is velünk akarnának kiszúrni. Solymos tajtékzik. Most ott tart, hogy ki akar rúgni téged. Plusz a Boruzs Botond átverte. Mint megtudtam, a Solymos az ő cégét bízta meg, hogy kezeljék a rendszert, ahová a nézők emelt díjas SMS-üzenetei befutnak. Szombat éjjel a Botond-féle üzenetek 300 helyett csaknem 3000 forintba kerültek. Persze csávókánk megpattant a Nemzeti Nyomozó Iroda elől a lóvéval együtt, a műsor meg itt maradt a szarban. Persze, emiatt is haragszik rád Zoltán, hiszen anno általad került a képbe Boruzs Botond. Plusz, hogy teljes legyen az öröm, a Chrystal azonnali szerződésbontást követel. A fenébe! –Ede ingerülten túrt a hajába. – Azok a köcsögök máskor egy e-mailre is hetek alatt válaszolnak, most meg reggel kilenckor kérik ki maguknak, hogy miért volt kurva a cégük arca! – Kösz szépen… Lilla most már végképp keservesen sírni kezdett. Lerogyott a padlóra, arcát a kanapéba temetve adta át magát a zokogásnak. Ede leült mellé, majd egyszerűen felkapta, és az ölébe vette a lányt. Lilla úgy érezte magát a csaknem két méter magas, izmos férfi karjaiban, mint valami játékbaba. Arcát a férfi melléhez simítva zokogott tovább. – Na…ne sírj, kincsem! – kérte Ede. – Nem bírom elviselni, ha sírsz. Ha sírsz, akkor elmegyek! Nézd csak, itt egy zsepi. Még életed egyetlen drámai pillanatában sem volt nálad zsepi. Te olyan vagy, mint Scarlett O’Hara! – nevetett Ede. – Na, ne itasd az egereket, ki fogunk találni valamit! Már úgyis eleget voltál híres, legfeljebb feleségül veszlek, és meg lesz oldva az életed… – Komolyan? – Nem, csak vicceltem… – Jó kis vicc. – De legalább abbahagytad a sírást! – mosolygott Ede, s lenézett a lány könnyáztatta arcára. – Lillus, itt nem elég sírni. Valamit ki kell találnunk. A Solymos most tombol, de szerintem egy-két nap múlva, ha kiderül, mit mond az igazgatótanács, s a Nyomozó Iroda is leszáll a produkcióról, akkor tudunk majd vele tárgyalni. Egyelőre még nem tudom, hogy 168

mi lesz. Egy biztos, hogy most őrület, ami van, és neked ki kell szakadnod ebből az őrületből! – Ezt hogy érted, Ed? – Úgy, hogy a következő három napra lemondtam minden munkád. – Ezt hogy tehetted? – Mint menedzsered, így láttam jónak. Nincs szükséged arra, hogy szétcincáljanak az újságírók, ha csak kilépsz az utcára! Arra sincs különösebben, hogy az emberek megjegyzéseit hallgasd bármerre mész. Amiatt, hogy ez pénzveszteség, most ne aggódj, van elég pénzed. – Akkor hát mit tegyek? – Estig elintézek pár dolgot, aztán szépen elviszlek a városból. Dobogókőre megyünk. Van ott egy kedves kis panzió, foglaltam szobát néhány napra. Ott leszel, s én esténként mindig viszem majd a híreket. – De Ed, ez nem lehet, én lepleződtem le, nekem kell elvinnem a balhét! Nem bujdokolhatok el! – Én pedig nem engedem, hogy végignézd ezt a sárdobálást! Nyugodj meg, kérlek! Fogadd el ezt a döntésemet! Pár nap múlva lecsitulnak itt a kedélyek, kitaláljuk mi lesz, és megpróbálunk elegánsan kijönni ebből az egészből. – Elegánsan? Hogy lehet ebből elegánsan kijönni? Ede telefonja csörgött. – Igen, anya! – Ede, kisfiam, ez hihetetlen, amit a Szombati Lilla nevű kliensedről írnak! Mondd, ez igaz? Ugye hogy nem igaz? Pereljétek be őket! Micsoda mocsok emberek vannak! – De, anya, ez igaz. Csönd a vonal végén. – Edém, és ezt te tudtad? – Igen anyám, tudtam.

169

– Mondd, hogy alkalmazhattál egy ilyen lányt? Kisfiam, ezt a szégyent! Mit fognak szólni a barátaink, hogy ez az egész kínos ügy hozzád köthető? Mit fognak szólni a barátaink, hogy beleszerettem egy exprostiba? – Anya, most dolgoznom kell, épp ezen az ügyön. Ráérünk ezt később is megbeszélni. Ígérem, mindent el fogok mondani. – De kisfiam, mondd meg nekem, ugye soha semmi közöd nem volt ehhez a kis éjszakai pillangóhoz és nem is lesz? – Anya, kérlek, ne hívd őt így! – Szóval van! Gondoltam, hogy van! Hol vagy most? Vele vagy? Már az is szégyen ránk nézve, hogy egyáltalán egy levegőt szívsz azzal a nőszeméllyel… Ede hirtelen nagyon mérges lett. – Nem te mondtad, hogy felnőtt vagyok már, és az én választásom nektek is tökéletes? De itt most nem is erről van szó. A kliensemről van szó, aki sok-sok milliót keresett már nekem és a cégemnek, így hát kutya kötelességem őt megvédeni! Anya, nem lehet mindenki ilyen szűk látókörű! Lilla is csak áldozat… – Miért, talán kényszerítették, hogy széttegye a lábát? – Anya, az életben nem hallottalak még ilyen közönségesen beszélni, és ezt nem tűröm! – mondta Ede, majd letette a telefont. Szomorkás félmosollyal nézett Lillára. – Egy időre egy anyával kevesebb – mondta. – Egy hős voltál. – Nem. – Tudom, csak véded a befektetésed – mondta a lány szelíden. – Neked viszont fel kellene hívnod az anyukádat. Már nálam is keresett. Látta az újságot, és teljesen kiborult. Önmagát okolja. – Oké, már hívom is… És te? Te mihez kezdesz most? – Kibérelem a hálószobádat irodának mára. Nincs kedvem átverni magam a lenti fotósokon. – Ed... ennek a Gálának ugye a Gulyás Attila a főszerkesztője? – Igen. 170

– Hát, akkor nem csodálkozom – nyugtázta magában Lilla. – Viszont a cikk szerzője Solymos-Leszkó Hélia – tette hozzá Ede. – No, ezt viszont nem értem, egyáltalán nem! – Én sem, de asszem ezért a Hókirálynő Hélia komoly elfenekelést kapott… Nevettek. Azért jó volt, hogy ebben a helyzetben is tudnak együtt nevetni. ∗ Nóri nem tudta, helyesen tette-e, hogy újabb randevút ígért Gerinek, de be kellett vallania, élvezte az együtt töltött idő minden percét. Noha igencsak morbid egy temetőben ismerkedni, pláne a halott kedvesünk testvérével! Nórit mégsem érdekelte. Szinte meseszerű volt, hogy egy férfi épp aznap csaljon ki belőle ilyen érzéseket, amikor ő végre erőt vesz magán, és otthagyja a férjét. Reggel, munkába menet megakadt a szeme a Gála óriásplakátján. No, a jelek szerint Edének gondjai vannak! Nóri nem volt egy bulvárfogyasztó, nem is vette meg az újságot, amiben valami olyasmiről írnak, hogy Szombati Lilla rosszlány volt azelőtt. Nóra ezen nem is csodálkozott volna. Van abban a lányban valami furcsán titokzatos, olyan ritkán néz az ember szemébe. Nóra ezt azoknál a pácienseinél tapasztalta, akik valamiféle álarc mögé bújtak, s nem akartak igazat mondani. Nem is értette, Ede hogy nem vette ezt észre eddig. Még emlékezett rá, az első tehetségkutató döntőjén milyen mohón ölelte át a férje azt a kis nőt, mintha el sem akarná engedni. No, hát most nagyot koppanhatott vele kapcsolatban. Mert ha Ednek valami fontos, akkor az kérem a makulátlan tisztaság. Nórának ekkor SMS-üzenete érkezett. Izgatottan nyitotta ki a kis borítékot a kijelzőn. Nem tudok estig várni! Ha magáról van szó, olyanná válok, mint egy türelmetlen kisgyerek. Volna kedve velem ebédelni? A kedves sorokat Gergely küldte. Nóra pedig hosszú idő óta először érezte azt a vágyakozó bizsergést, amit a szerelem érzése okoz. Valahogy ez Edével mindig hiányzott. ∗ 171

Solymos Zoltán egy percig úgy érezte, szívinfarktust kap, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda közölte, hogy további intézkedésig hatóságilag felfüggesztik a Sztár születik című produkciót. Vizsgálatokra hivatkoztak, és egy halom rendőr özönlött a televízió és a stúdió épületébe, boldog boldogtalant a Boruzs Botond-üggyel nyaggattak. A vezetőség pedig dühöngött, és természetesen Solymos Zoltánon csattant a jogos harag. – Zoli, egyszerre két súlyos hiba! – dübörögte László Ferenc, a tévétársaság elnöke. – Nem értem, hogy történhetett! Bíztunk benned, eddig soha semmi gond nem volt a produkcióiddal! Mit adunk szombat este? Egy ország fog röhögni a csatornánkon, az internetes hírügynökségek már most rajtunk csámcsognak! Egyáltalán, hogy kerültél kapcsolatba ezzel a Boruzs Botond nevű alakkal? – Szombati Lilla barátja volt… – felelte nyomorultul Zoltán. – No, szép! Zoltán, mondjuk azt, hogy egyszerűen peched volt! Kérlek, hozd rendbe a dolgokat! Valahogy muszáj kiszedni Szombati Lillát ebből a kínos megvilágításból, és el kell intézned, hogy a nyomozók eltűnjenek innen! Ha jövő héten sem lesz adás, annak beláthatatlan következményei lehetnek a nézettségre nézve! Zoltán, oldd meg! – Mindent megteszek – ígérte Solymos, majd letette a kagylót. Tudta, hogy igaza van Ferencnek: amíg a vizsgálatok tartanak, a műsorért úgysem tehetnek semmit, Lillának viszont muszáj valamilyen formában reflektálni erre a Dubai-ügyre. Zoltán magában hálát adott az égnek, hogy végül nem kezdett udvarolni a lánynak. A hideg rázta, ha csak arra gondolt, miféle volt azelőtt. Haragudott Lillára, mert a nő nem volt hozzá őszinte, és az, aki Solymos Zoltán szemébe hazudik, az általában megnézhette magát! Zoli egy kis papírcetlivel játszott az asztalon, s miközben gondolkozott, a tekintete Hélia ezüstkeretes fotójára tévedt. S akkor hirtelen beugrott. A nagy ötlet. Ha minden úgy lesz, ahogy az most tűnik, és Szombati Lillát az elkövetkezendő napokban ízekre szedi a bulvársajtó, csak egyetlen út marad. Zoltán pedig már látta ezt az utat, ami újra kedvező helyzetet teremthet. 172

Solymos ravasz mosollyal nyúlt a telefon felé. Úgy rakja rendbe a helyzetet, hogy közben azért a bűnösök is megbűnhődnek. – Hélia, kedvesem! – szólt a kagylóba. – Említetted, hogy segítenél nekem. Nos, találtam egy szép kis feladatot a számodra. Volnál szíves visszajönni Siófokról? – Persze! – hangzott a válasz. – Estére otthon vagyok. ∗ – Meghalt az apám – Lilla olyan sápadt volt, mint valami kis kísértet, ahogy belépett a hálószobájába, ahol most Ede dolgozott a laptopján. – Úristen... Lillus... őszinte részvétem. – Nem kell, nem érzek semmit. Tényleg nem. Nem jelentett semmit. Most beszéltem anyussal. Rólam kiderül, hogy űztem az ipart, apám pedig részegen, a biciklijével belefordul az árokba, és annyi neki. Szegény anyámnak jó kis napja van. – Te nem szeretted az apádat? – hitetlenkedett Ede. – Egy ilyen apán te sem szerettél volna semmit. Folyton ivott, nőzött, vert bennünket, és elvitte otthonról a pénzt. Úgy féltem tőle, hogy a nagy konyhakéssel a párnám alatt aludtam – mondta Lilla őszintén. – Úristen, szegénykém, hát, ezt azért nem gondoltam volna… Mindig mondtad, hogy szenvedélybeteg, de hogy erőszakos is… Olyan sok dolgot nem tudok még rólad! Ede megsimogatta a lány szomorkás arcát. – És szeretnél? – Azt hiszem, igen. De tudod, nagyon félek, hogyha megpróbálnánk, akkor megint az történne, mint a múltkor… – Talán igazad van. Ne kísértsük a sorsot. Jobban szeretlek a barátomnak tudni, mint szerelmes ellenségemnek… – Szerelmes ellenség... nagy duma! – mosolyodott el Ede. – Olyan teátrális, mint amilyen te vagy! – Szórakozol rajtam… – Bevallom igen, de nagyon élvezem. És… édesanyád tudta? Vagy ő is most tudta meg? 173

– Persze, évek óta sejtette, hogy nem csak táncoltam, de ezt így sosem beszéltük meg. Mármint nyíltan nem. Most ki van borulva, sok volt ez neki így apuval együtt. – Lilla, elmondod, hogyan történt? Mármint, hogy lett a táncolásból, szóval... több? Lilla leült a franciaágyára. – Tudod, olyan nehéz erről beszélni… Különösen neked, mert annyira iszonyodsz ettől. Na, jó, ki nem iszonyodik ettől? Jaj, de szégyellem ezt az egészet! – Nem kell, ha nem akarod, csak… szeretnélek megérteni. – Tudod, Barbara már akkor csinálta, amikor megérkeztünk Dubaiba. Hamar kiderült, hogy az egyszerű táncos lányok épp csak annyit keresnek, hogy el tudják magukat tartani. Nekem pedig szükségem volt a pénzre, mert anyuék mindig nagyon várták, hogy küldjek. Iszonyúan nyomasztott, hogy a két testvérem talán éhezik otthon, ezért félretettem a lelkem, és elmentem Barbarával egy szállodába, ahol nagyszabású partit rendeztek. Bedugtak bennünket egy szobába, színes fehérneműket adtak ránk, ki kellett szolgálnunk a mulatság vendégeit, ha úgy tartotta kedvük… Jaj, de gyűlölöm ezeket az emlékeket! – Ne haragudj, nem akartalak fölzaklatni! – Ne gondold, hogy nekem bármi is jó volt ebben! Ha tudni szeretnéd, én magam is undorodom a saját testemtől, nem csoda, hogy te sem tudtál velem szeretkezni! Pedig tudnod kell, hogy engem még úgy nem érintett meg férfi, ahogy te! Az örömlányok élete egy merő kín, azt nem lehet élvezni! Csak egy használati tárgy vagy, rád másznak, bántanak, aztán kinevetnek! Egyszer úgy megerőszakoltak, hogy napokig véreztem… Szerinted ez jó volt nekem? Vagy amikor nekem estek különböző tárgyakkal, és úgy megsebesültem, hogy egy plasztikai sebész rakott rendbe? Hidd el, minden egyes percét gyűlöltem annak a két évnek! Kedvesnek lenni, kiszolgálni aljas, perverz gazembereket, akik mindent megtesznek veled, amit otthon a feleségükkel nem mernek! Veled megteszik, mert te úgyis csak egy kis ringyó vagy, aki nem árthat nekik. Leszámolják a rohadt pénzt az éjjeliszekrényre és elmennek, 174

hogy belebújhassanak a tisztes családapák bőrébe. Hánytam az egésztől! Rosszul vagyok még ennyi idő után is… Lilla szenvedélyesen kiabált, teste csak úgy remegett. Ede nagyon sajnálta. Most nem a rosszlányt látta, hanem egy szeretetre éhes kis teremtést, akivel nagyon, de nagyon kicseszett a világ. Óvatosan leült mellé az ágyra, és megfogta a kezét. – Nem is tudom, mit mondjak Lillus. Nagyon sajnálom, hogy ez történt veled. A józan eszemmel értelek én, de az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Szombat éjjel, amikor simogattalak az ágyban, jött az a kép… Magam előtt láttam azokat a dagadt, olajos testű arabokat… és nem ment. Leblokkoltam. Szeretlek Lillus, ugye ezt tudod? – Tudom. Én is nagyon szeretlek. – De nem tudom, lehet-e köztünk valaha kapcsolat. S most nem is ez a legfontosabb. Először helyre kell hoznunk a dolgaidat a világ előtt. Mielőtt bejöttél, váltottunk egy e-mailt Solymossal. Mielőtt felviszlek ma este Dobogókőre, el kell mennünk hozzá. Meghívott bennünket a családi házukba… – Elevenen felnyársal, és megsüt engem a kerti grillen… – Azért reméljük csak nem. Már nem annyira mérges. Ha engem kérdezel, Boruzs Botondra sokkal jobban haragszik, mint rád. Sokat nyom a latba az a néhány tízmilliócska, amivel a volt pasid megpattant. – Szerinted kirúg a Solymos? – Nem tudom. Nekem csak azt mondta, tartozunk neki annyival, hogy a megadott időpontban ott leszünk nála. Igen, lehet, hogy ki fog rúgni. De méltósággal kell viselnünk, hiszen mi nem mondtunk igazat. Nem voltunk korrektek. – Minden rosszban van valami jó. Legalább mostantól nem kell hazudnunk a múltamat illetően – vélekedett Lilla. – Ez így van. Na, nyomás, vedd fel a legszűziesebb ruhádat, és menjünk gyónni… – mondta Ede, és játékosan Lillára kacsintott. ∗ Attila meglepődött azon, hogy Ildikó minden előzetes megbeszélés nélkül, csak úgy, fényes nappal belibbent az irodájába. 175

Megörült neki. Azonnal kulcsra zárta az ajtót, és hanyatt döntötte a nőt az íróasztalán. Nincs is jobb egy ilyen desszertnél a késői ebéd után. Ildikó szokásához híven nem vitatkozott. Készségesen végigfeküdt a hatalmas diófa bútordarabon, és hagyta, hogy Attila nyalja, majd jól megdugja. Gulyás imádta, hogy a mostohahugicája bármikor kapható… Bár a leánykája se volna olyan kemény sütemény, mint amilyen! Attila határozottan érezte, hogy vágyik a pipihúsra. – Miközben nyaltam a puncid, az jutott eszembe, milyen volt, amikor tizenhét éves hamvas kis csitri voltál, és hallgattad a szobácskádban, ahogy dugom az aktuális nőmet… Sokszor hallottad, hogy kefélek valakit, ugye? – kérdezte társalgási hangon Attila, mintha csak az időjárásról beszélnének. – Igen, hallottam néhányszor… – mondta Ildikó, miközben felhúzta a bugyiját. – Azon merengtem, hogy én még sosem hallottam, ahogyan téged más kúr. Pedig rendkívül izgalmas volna! Mondd, Ildi, szoktál te másokkal is lefeküdni? Izgató volna egy hármas. Nézném, ahogy más nyársal fel… – Nekem nincs más, csak te! Nem is volna időm a lányom, meg a munkám mellett… De úgy hallom, te mások után is érdeklődsz… – No és melyik madárka csicseregte? – kérdezte Attila, miközben bekapcsolta az övét. – Lássuk csak… Szombati Lillának hívták a kismadarat. – Csak nem azt állította, hogy őt akarom gerincre vágni? Ez esetben igen beképzelt, mert egyáltalán nem az esetem az ilyen emancipunci típus… – És a tizenhét éves lányok? – Mondd, mire gondolsz? – Rékára. – Hogy jön ide Réka? – Ha jól tudom, bepróbálkoztál nála… – próbálkozott Ildikó óvatosan. Rettegett a beszélgetés kimenetelétől. Attila halálos nyugalommal az arcán kérdezett vissza. – Ezt meg ki mondta? 176

– Először Réka, egy-két hete. Aztán meg Lilla, ugyanis volt szerencséje rátok nyitni, amikor épp le akartad teperni a lányomat. Attilának Ildikó legnagyobb meglepetésére a szeme sem rebbent. – Á, szóval ő volt az, aki tapintatlanul ránk nyitott… Ugyan már szivi! Végtére is családban marad. Mi tagadás, szeretem az extrém helyzeteket, no de te is, vagy nem? Tudod mit? Inkább megosztom veled, amire gondoltam. Egy hármasra! Te meg én és a kis Réka… Ez vágyaim netovábbja! Segítenél rábeszélni? – Szóval nem is próbálod letagadni, hogy meg akartad erőszakolni a lányom? – Ugyan már, ő is élvezte! – Valószínűleg ezért kellett Szombati Lillának leszedni róla a mosdóban! – Látta, hogy te vagy az, mindent látott, fel fog téged jelenteni! – köpte a férfi arcába Ildikó. Most már nem is próbálta titkolni a dühét. – Dehogy fog! Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a kis Réka ügyeivel foglalkozzon. Épp most írtuk meg róla, hogy valaha kurva volt. De nem kereshetett valami jól, mert annyira fapinának tűnik. Jól tette, hogy váltott. Ildikó tehetetlenül nézte a mostohabátyját, aki kajánul vigyorgott, és igazából fel sem fogta, milyen szörnyűséget tett. Ildikó nem tudta tovább türtőztetni magát, hatalmas pofont kevert le a férfinak. – Te ezt ilyen könnyen veszed? Attila lefejtette magáról az asszony kezeit, és artikulátlanul röhögni kezdett. – Hogy venném? Rajtatok, nőkön, csak röhögni lehet! Ribancok vagytok mind, nem érdemeltek semmi mást! – Attila, te beteg ember vagy! – Te pedig az én betegem vagy, Ildikém! Tudod jól, hogy nem szabadulsz meg tőlem, mert belém vagy esve! Senki farkát nem akarod, csak az enyémet, és senki nem pénzel rajtam kívül! 177

Ildikó ijedten hátrált kifelé a szobából, a keze már a kilincsen volt. Maga sem tudta, hogy az idegességtől remegve, szinte önkívületben kiabálta a férfi arcába a súlyos szavakat: – Hát nem érted, mit tettél, te hülye állat?! Meg akartad erőszakolni a saját lányodat! Ildikó nem várta meg a reakciót. Kifordult az irodából, és becsapta maga mögött az ajtót. Súlyos csend telepedett a helyiségre. Csak Gulyás Attila fejében harsogott valami. ∗ Réka életében először szeretkezett. A fellegekben érezte magát. Karjait és lábait Valentin vékony teste köré fonva csodálkozott el azon, hogy a testiség fantasztikus dolog és cseppet sem ijesztő. Amikor délután világossá vált számukra, hogy Ildikó nincs a lakásban, a kulcsot a zárban hagyták, és a lány szobája felé vették az irányt. Réka érezte, hogy meg fog történni, de egyáltalán nem bánta. Valentin olyan finoman és óvatosan vezette be a szereimbe, hogy annál tökéletesebbet el sem képzelhet egy szűzlány. – Ha nem lennél ilyen kis pici ott lenn, el sem hinném, hogy nem voltál még férfival. Úgy fonódsz rám, mintha világ életedben ezt csináltad volna! – mondta neki Valentin a szenvedély tetőfokán. Réka feloldódott a férfival való szeretkezésben, és minden félelme szertefoszlott. Miután visszatértek a fellegekből a földre, pihentek a lány ágyán egymás karjaiban. Rékára hirtelen rátört a nagy őszinteség. – Tudod, aggódtam, hogy mi lesz… Még nem meséltem, de néhány napja a nagybátyám megpróbált megerőszakolni, és féltem, hogy a rossz emlék miatt nem leszek képes… – Úristen, Réka! Ezt most komolyan mondod? – Szombat este… – Basszus, tudtam, mikor bőgve a karjaimba omlottál, hogy valami nagy baj történt. Miért nem mondtad el azonnal? – Mert féltem, hogy balhé lesz. Lillát is alig tudtam leállítani, rögtön fel akarta jelenteni. Tudod, ő mentett ki a szorult helyzetből közvetlenül a számom előtt… 178

– Ezt a suttyót! Igaza volt Lillának – mondta határozottan Valentin. – Mit akarsz tenni? – Természetesen ugyanezt. Ha jól sejtem, anyám most épp Attila bánál van, elmondja neki, hogy tudja mi történt. Szegény Lillát nem próbáltam hívni még ma, gondolom, van most neki elég baja. Csak egy SMS-t küldött, hogy úgy tűnik, a hét második felében már el tud velem jönni a rendőrségre tanúskodni… – Nem akarok beleszólni, de okos dolog várni ezzel? – kérdezte Valentin. – Mi van, ha bekattan, és megint bántani fog téged vagy bárki mást? – Ugyan, gyávább annál! Tudod, ő is észrevette, hogy valaki meglátta, amikor szombaton megtámadott. Szerintem most behúzza fülét-farkát, és eltűnik egy időre… – Jól van, na, csak nagyon féltelek… – mondta Valentin, és megcsókolta Rékát. Finoman megharapta a lány alsó ajkát. – Nagykislány vagyok már… – évődött Réka. – De azért még van mit tanulnod! – Nem tanítanál még egy kicsit? Valentin készséges tanárnak bizonyult, és élvezte az oktatást. A következő egy órában azt mutatta meg, hogyan kell egy nőt szájjal eljuttatni a hetedik mennyországba. ∗ Solymos Zoltán nem is lehetett volna tekintélyt parancsolóbb, ahogy robosztus székében ülve pihentette a szemét Lillán, aki úgy érezte magát az álnok pillantástól, mint valami sarokba szorított kisegér. Rögtön, ahogy megérkeztek, Zoltán megkérte Héliát és Edét, hogy a könyvtárszobában várakozzanak, amíg négyszemközt beszél Lillával. Zoltán nem könnyítette meg a lány dolgát: a súlyos csendnek, ami a helyiségre nehezedett, sehogyan sem akart vége lenni. A pillantás pedig hidegebb volt a jégcsapnál. Persze, Lilla hallotta már a tévében keringő pletykákat Solymos Zoltánról, hogy nála csak egyszer lehet hibázni, és nem ismer kegyelmet, de a saját bőrén megtapasztalni mindezt, még a hallottaknál is sokkal szörnyűbb volt. Úristen, nem lennék a felesége bőrében! – futott át 179

Lilla agyán, és el tudta képzelni, mit kaphatott otthon Leszkó Hélia a róla szóló anyagért. Hát, puszit nem, az biztos. – Én azt gondolom, tartozom önnek egy bocsánatkéréssel… – kezdte óvatosan Lilla. Nem érkezett válasz, csak néma csönd. Zoltán pillantása továbbra is fogva tartotta a lány rettegő tekintetét. –Tudom, hogy mindent el kellett volna mondanom a múltamról, de ha ez kiderült volna, ön sosem választott volna ki engem a munkára… Tudom, hogy amit tettem, arra nincs mentség… Higgye el, nagyon sajnálom, és azt gondolom, ez a feladat számomra itt és most ért véget, úgyhogy én... mennék is. A szerződésbontás részleteit gondolom Edével kívánja megbeszélni… – mondta Lilla, majd felállt, és az ajtó felé araszolt. Egyértelművé vált számára, hogy Solymos Zoltán egyetlen szóra sem méltatja őt. Már a kilincsen volt a keze, amikor meghallotta a férfi hangját, és összerezzent. Nyoma sem volt Zoltán szavaiban a korábban megszokott szívélyességnek. – Visszaülsz a székedre! – életében először tegezte le Lillát. A lány döbbenten ment a helyére. Nyugtázta magában, hogy ez a pasi több mint karizmatikus. Még a bunkóság is jól áll neki. Ebben a pillanatban Solymos arcára kiült egy gonosz kis mosoly. Így folytatta a mondandóját. – Bizonyára hallottál már róla, hogy egyéb kellemetlenségek miatt a Sztár születik szombati adása elmarad. Nos, úgy döntöttem, helyette egy kedves kis talkshow-t rendezünk, amit ha tetszik, nevezhetünk exkluzív interjúnak is Szombati Lillával. A riporter Leszkó Hélia lesz, aki történetesen megérdemli, hogy szembekerüljön a nővel, akit mindennek lehordott egy szennylapban. A nő pedig, aki adott esetben te vagy kislány, szépen elmesél mindent arról a Közel-Keleten töltött ominózus két évről a kedves nézőknek. – Zoltán élvezettel ejtett ki minden egyes szót. – Kizárt dolog, hogy ezt megtegyem! – mondta ellentmondást nem tűrően Lilla. – Nem fogom kiteregetni annak az időszaknak a részleteit… Egyszerűen borzalmas volt, még önmagam előtt is szégyellem! 180

– Borzalmas? És az talán nem borzalmas, amikor a makulátlannak hitt, csupa elegancia műsorvezetődről kiderül, hogy azelőtt egy közönséges konzumnő volt? Vérzett a szívem Lilla! – mondta mímelt fájdalommal az arcán Zoltán. – Hogy tehette ezt velem? Tudja, az én lelki sebeim nehezen gyógyulnak, és nagyon, de nagyon rossz beteg vagyok. Beleharapok a kórházi személyzetbe is, ha érti, mire gondolok. – Á, szóval ez a híres Solymos Zoltán-féle lélektani hadviselés – vágta oda pikírten Lilla. – Csodálkozom, hogy így mersz velem beszélni! De hogy értsd, amit mondok: csakis úgy tehetjük jóvá az igazgatótanács szemében ezt a kis affért, ha legalább olyan nézettséget hozunk szombat este, amilyet a Sztár születik a múlt héten. A helyzet pedig úgy áll, hogy az emberek szeretnek turkálni mások bugyijában! Mindenkit érdekel, igaz-e, amit ma írtak rólad, és tartozol nekem annyival, hogy az én show-műsoromban mesélj a részletekről! Kizárólagosan és élő adásban! Ha nem teszed meg, vége a tévés pályádnak, és beperellek szerződésszegésért. – Ez zsarolás. – Lehet, de teljesen jogszerű – dőlt hátra elégedetten Zoltán. Lilla magába roskadt. – Ha tudtam volna, hogy ez kiderülhet, ha tudtam volna, hogy valaha felszínre kerül a múltam, sosem jelentkeztem volna erre a munkára... – mondta letörve a lány. – Bocs a szóért, de ha kiállsz a sarokra, akkor ne csodálkozz, ha megbasznak! – mondta Solymos fapofával, majd váratlanul elmosolyodott. Lilla ránézett, és most először érzett valamiféle cinkos összekacsintást kettejük között. – Nagyon haragszol rám? – kérdezte Lilla a homlokát ráncolva. – Nagyon. Úgyhogy azt ajánlom, most tűnj el néhány napra, és a legjobb formádban vonulj be a stúdiómba szombaton. – Azt hiszem, igazad van. Ez tényleg jó lehetőség arra, hogy kicsit formáljam az emberek fejében rólam kialakult képet… – töprengett Lilla. 181

– Azért ne vidd túlzásba a hálálkodást, ez csak üzlet. Neked is, nekem is mentenem kell a bőröm. Mindkettőnknek másért. Vékony jégen táncolunk, de azért sem fogunk leszakadni! Így van? – Így van – mondta mosolyogva Lilla. Solymos fölállt, és kiszólt a többieknek, hogy most már bejöhetnek. Lilla intett a szemével Edének, hogy nincsen semmi baj. Solymos Zoltán a feleségének és Lilla menedzserének is vázolta, mik a tervek. Egyikük sem mert vitatkozni. Később, amikor már mindenki elment, és Zoltán egyedül iszogatott a dolgozószobájában, magában mulatott azon, hogy hosszú évek óta először csak ez a kis kurva mert visszaszólni neki azok közül, akik bármilyen formában is a cégének dolgoztak. Ez a kis kurva. Solymos Zoltánnak be kellett látnia, Szombati Lillában az égvilágon nincsen semmi kurvás. Ahogy ott ült az irodájában, Zoli egy elkeseredett, ijedt kislánynak látta. Épp olyan volt, mint a lányai, amikor rosszat csinálnak. Ez volt az az este, amikor Lilla mint potenciálisan meghódítandó nő, végképp megszűnt létezni Solymos Zoltán számára. Sosem került olyan tehetségekkel nemi kapcsolatba, akikben hosszú távon is lehetőséget látott. Lilla pedig minden kétséget kizáróan ebbe a kategóriába tartozott. ∗ Este tíz óra volt, de Barbara nem tudott nyugodni. Elbizonytalanították az édesanyja szavai. Egyszerűen úgy érezte, tudnia kell, hogy Hélia tényleg komolyan gondolta-e, amit ígért. Nem töprengett tovább a dolgon, tárcsázta a számot, amit a riporternő nála hagyott. – Halló – bosszús női hang szólt a telefonba. – Jó estét kívánok, Leszkó Hélia? – Igen, én vagyok. – Örülök, hogy elértem, Hélia. itt Barbara beszél. – Kicsoda? – Barbara, tudja, Füzesgyarmatról. – Igen, tudom. De nem gondolja, hogy egy kicsit késő van már telefonálni? – kérdezte határozott éllel a hangjában Hélia.

182

– Bocsásson meg hogy zavarom, de nem tudok elaludni. Tudja ez az egész cikk! Nem vagyok én ehhez a helyzethez hozzászokva… – Ugyan már, minden csoda három napig tart – sóhajtott Hélia, és magában bosszankodott, hogy késő este képes volt felhívni ez a nő. Pláne, hogy tőle egy karnyújtásnyira ült a férje! – Tudja, Hélia, kétségeim vannak. – Mifélék? – Hogy megkapom-e a lábat. – Megígértem vagy nem? Keresni fogom, amint van hírem az ön számára. – Jaj de jó, ebben bíztam. Bízom magában. – Megtisztelő, Barbara. Aludjon jól! – mondta Hélia, azzal letette és kikapcsolta a mobiltelefonját, mert látta Zoltán arcán az idegességet. Magában megjegyezte, hogy el ne felejtsen beszélni Gulyás Attilával a napokban a lánynak tett ígérete kapcsán. Eddig ugyanis az égvilágon semmit nem lépett a műláb ügyében. Mióta vasárnap elszabadult a pokol, minden másodlagossá vált. Most semmi nem volt számára olyan fontos, mint hogy visszaszerezze a férje bizalmát. – Szóval, mielőtt csörgött a telefonom, azt szerettem volna mondani Zoli, hogy köszönöm… A férfi komoran nézett fel az újságjából. – Mit? – Hogy megbocsátottad ezt a kis... meggondolatlanságom. – Nem bocsátottam meg – hangzott a kíméletlen felelet. – De hát Zoli, nem tudok eligazodni rajtad! Akkor miért kaptam tőled ezt a szép feladatot? Korábban akkor sem tettél volna képernyőre, ha meztelenül cigánykerekezem a Roosevelt téren! – Nos, drága kis feleségem, az elmúlt két hétben nyújtott teljesítményed messze meghaladta ezt – mondta gúnyosan Solymos. – Még most sem biztos, hogy nem tettél tönkre egy ígéretes üzleti vállalkozást. Az a minimum, hogy részt kell venned a 183

romeltakarításban. S ha tudni akarod, módfelett élvezem, hogy a gusztustalan cikked után Szombati Lilla szemébe kell nézned… – Miért, ő talán nem gusztustalan? – csattant fel Hélia. – Az a gusztustalan, amit tettek vele. Kislány volt még. Most, felnőtt nőként már szégyelli az egészet. Igen, csúnya dolog, amit csinált. De ez még nem mentesít az alól, hogy elárultad a saját férjedet! Most viseld a következményeket… Zoltán nem méltatta több figyelemre Héliát. Fölvette az újságját, és a hálószobája felé indult. Hélia megpróbálta az útját állni. Kétségbeesetten nézett a férjére. – Zoli, kérlek, ne csináld ezt! Úgy viselkedsz, mintha megcsaltalak volna… – Bizonyos szempontból ez is történt. Már megint – mondta Zoltán, majd egyszerűen kikerülte a feleségét, és elsétált. ∗ – Kedves hely. Milyen csönd van itt! – mondta Lilla, ahogy az ablakhoz lépett, és megcsodálta a hegyoldal óriási fenyőfáit. Egy kis panzió emeleti manzárdszobájában voltak, ami a nyolcvanas évek hangulatát idézte. Retro lámpaernyő, narancssárga falvédők, kifeküdt matracok és egy tévé, ami jobb napokat is látott már. – Örülök, hogy tetszik – mondta Ede, miközben leült az egyik régi fotelba. – Egyszer a haverjaimmal tévedtünk be ide túrázás után. Annyira ütős a bélszínje az itteni szakácsnak, hogy a Hiltonban nem kapsz olyat! Gondoltam, jó kis búvóhely lesz ez neked a következő pár napban. – Tudod, olyan furcsa most minden. Annyi történés volt az elmúlt két napban, hogy úgy érzem, nem vagyok képes megemészteni. Ott volt a show, ami már önmagában is para. Aztán jött az a gusztustalan jelenet, amikor Rékáról úgy kellett leszednem a mosdóban Gulyás Attilát… – Jézus, verekedtek? – Nem… Csak a kedves főszerkesztő úr nem tudja a nadrágjában tartani, ami oda való, és… – Nem mondod, hogy a saját unokahúgát…? 184

– De igen. – Ne! – Pedig így volt. – Pfuj! – Ede megborzongott. – Inkább beszéljünk másról. – Oké, oké. Szóval csak azt akartam mondani, hogy a botránycikk, meg apám halála, no meg, hogy amiatt a kapzsi Botond miatt még a műsor is veszélybe került, túl sok volt nekem. Szégyellem, hogy meg sem kérdeztem tőled eddig, mi a helyzet nálatok? Sikerült rendezni a dolgokat? – Nem volt kivel. Nóra elköltözött. Vasárnap hajnalban, amikor hazaértem tőled, az üres lakás fogadott. – Ó – Lilla őszintén meglepődött. – Mindig azt hittem, hogy Nóra nagyon szeret téged. – Valószínűleg így is van. Csak nem úgy szeret, ahogy egy férjet kellene. Én sem úgy szeretem őt, mint egy feleséget. Ez van. – Jólesett, hogy kiálltál mellettem, amikor anyukád csúnyát mondott rám! – mondta Lilla, és letelepedett Ede mellé a másik fotelba. – Nem akart ő téged bántani! Hiszen nem is ismer. Egész egyszerűen csak nem fér bele az értékrendjébe az, ahogy te egy ideig éltél… – Neked sem fér bele, ugye? – Nem tudom… Végül is itt vagyok, nem? – kérdezett vissza Ede, és a lányra emelte fáradt, sötét szemeit. – S itt is maradsz? – kérdezte óvatosan Lilla. – Nem tudom, jó ötlet-e. Nem akarom, hogy úgy végződjön, mint a múltkor. Az nagyon rossz volt. – Mindkettőnknek az volt – bólintott Lilla. Pár percig ültek egymással szemben, csöndben, némán. A férfi egyszer csak fölállt, s megnézte mi van a minibárban. Kivett egy üveg whiskey-t, és töltött két pohárral. Az egyiket odaadta Lillának, a másikat magához vette. – Fenékig! – mondta a lánynak, majd miután az teljesítette a parancsot, újratöltött. A harmadik pohár után már könnyedző szemekkel nevettek. Végül Lilla félrerakta az üveget. Érezte a 185

kellemes zsibongást a testében, amit az ital okozott. Szótlanul nézte Edét. Az ő különleges, megfejthetetlen, elképesztően férfias szerelmét. A szeme beszélt, s csak úgy vonzotta magához a nőt. Egyszerre mozdultak, mint az ügyetlen táncpartnerek. A csókból hatalmas összefejelés lett, aminek eredményeként Lilla elterült a padlón, s a férfi fölé gurult. Összesimult a testük. – Nem félsz…? – kérdezte Lilla. – De igen. De tudod, kitaláltam valamit… Talán el tudok vonatkoztatni, ha másképp csinálom, mint bármikor máskor… – Mit tegyek…? – kérdezte Lilla. – Csak hunyd le a szemed, és ne mozdulj… Ed meggyújtotta az asztalon álló régi petróleumlámpát, és lekapcsolta a villanyt a kis szobában. Gyöngéden, épp csak az ujjai hegyével simogatni kezdte Lilla testét. Először csak az arcát, aztán a füleit, a tarkóját, a karjait. Csak nagy sokára simogatta meg a lány melleit, s az érintésére Lilla összerándult. – Szeretnéd, hogy csókoljalak? – kérdezte fojtott hangon Ede. – Igen, nagyon… – hangzott a halk válasz. Ede pedig csókolta, ahol csak érte. Kiszabadította a fehér ruhából a telt kebleket, megízlelte a lány bársonyos bőrét, ajkával körüljárta a hosszú combok belső oldalát. Lilla hirtelen felült, és megpróbálta kigombolni a férfi ingét. – Ne! – szólt rá Ede, és visszafektette. – Most csak maradj nyugton, és élvezd! – De így lelkifurdalásom van… – Ne legyen! Úgy akarlak szeretni, ahogy még soha senki… Lilla visszafeküdt, és átadta magát az érzésnek. Nem volt nehéz. A férfi keze és ajkai olyan kéjt csalogattak elő belőle, amilyenhez foghatót még nem tapasztalt. Ede leheletfinoman nyalogatta, szívogatta, csókolgatta, eljuttatta a csúcs közelébe, de mielőtt még Lilla elment volna, egy észveszejtő pillanatra megállt, és csak akkor folytatta tovább, amikor a lány kissé lehiggadt. – Kérlek…! – Még nem…! Csönd legyen! – mordult rá a férfi Lillára. 186

– Mert félsz? – Basszus, nem! Csak épp azon dolgozom, hogy maradandó élményt nyújtsak, de ha a kisasszonynak így jó, hát legyen! – mondta Ede, és másodpercek alatt megszabadult a ruháitól. Lilla megcsodálta a férfi testét a félhomályban, majd elé térdelt. – Lillus, nem tudom jó ötlet-e… – Ede próbálta eltolni magától. – De igen! Mert akarom! – mondta Lilla, és mire a férfi észbekapott, már a szájában volt. Ed alig egy perc múlva érezte, hogy ezt nem bírja tovább. Megfogta a lány haját. – Gyere! – mondta neki, majd fölkapta, és ledobta a nyikorgó régi ágyra. Ám a következő percekben egyiküket sem zavarták a hangok, s úgy egyáltalán a külvilág. Összeolvadt a testük, és maratoni hosszúságú csókban forrt össze az ajkuk. Érzéki, észveszejtőén lassú mozdulatokkal szeretkeztek, minden egyes pillanat maga volt a kínzó gyönyör. – Kérlek… csináld már! – nyögte Lilla. – Csináljam? Így? – kérdezte a férfi, majd vadul lovagolni kezdte, mintha az élete múlna rajta. – Iííígy… – suttogta Lilla, és pillanatokon belül élvezni kezdett, teljes önkívületben. A boldogságérzés, ami rátört, semmihez nem volt fogható. Edéből hatalmas kiáltás szakadt ki, ahogy követte Lillát, s maguk sem értették mi történt itt, de utána csak feküdtek egymás karjaiban, és patakzottak a könnyeik. Egy sok éve beteljesületlen szerelem beteljesülése volt ez. Szeretkezésükkel felszínre tört bennük az összes megkínlódott érzelem és elfojtott vágyakozás. – Ed, mi szeretkeztünk… – suttogta Lilla. – Igazán szeretkeztünk! – Igen, én is azt hiszem… Azóta akarlak, mióta Dubaiban megláttalak, a kis piros rucidban… – Ed, én szeretlek! – Én is téged! Ez az egy, ami egész biztos. – Akkor mi lesz most? – Hát, megpróbálunk megharcolni az elemekkel, együtt – mosolygott a férfi, és játékosan összeborzolta szerelme hosszú haját. 187

Arcát az arcához simította, majd a szempillájával kezdte simogatni Lillát. – Ez csiklandoz – nevetett Lilla. – Mi ez? Mit csinálsz? – Ez…pillangócsók. – Pillangócsók? Sosem hallottam ilyesmiről. – Nem csoda, mert most találtam ki – mosolygott Ed szerelmesen a nőre. Az önfeledt, igazi boldogság pillanatai voltak ezek. ∗ A teljes kiborulás szókapcsolat nem elég kifejező arra, amit Gulyás Attila érzett. Mióta Ildikó az arcába vágta az igazságot, egyszerűen semmi nem számított már. A kollégái a vállát veregették, hogy mégiscsak jó ötlet volt idehoznia Leszkó Héliát, aki szemlátomást jól dolgozik. Az első jelentések szerint vitték az újságot, akár a cukrot. Attila ezúttal nem tudott örülni a sikernek. Mióta csak Ildikó elment, emésztette magát, s a gondolatai csak a körül keringtek, vajon igaz-e, amit a nő mondott? Elviekben lehetséges. Hiszen az elmúlt húsz évben nemigen volt olyan időszak, amikor ők hosszabb ideig ne feküdtek volna le egymással. Igaz, míg az asszony terhes volt, szüneteltették a kapcsolatukat. Attilának nem volt ínyére a dolog, hogy egy pocakosodó, felvizesedett nővel feküdjön le. Hiszen voltak babái szép számmal. Kizárt, hogy igaz volna, amit Ildikó mondott! De ha mégis? Attila nézegetni kezdte a számítógépén Réka fotóit. Önmagát kereste a lányban. S igaz, ami igaz, volt hasonlóság, de az is lehet, hogy kétségbeesésében csak beleképzelte. Mi van akkor, ha igaz? Akkor ő tényleg meg akarta volna kefélni a saját lányát? Mióta csak az eszét tudta, szívesen elkapott tinilányokat. Szeretett belekóstolni a hamvas, friss húsukba. De a vérfertőzéstől egyenesen undorodott. Tényleg ezt csinálta volna? Attila legbelül érezte, hogy Ildikó igazat mondott. Ilyesmivel egyetlen nő sem trükközne! Vagy Ildikó megőrült? Egyszerűen csak megőrült? Bele van betegedve, hogy a lánya már jobban érdekli, mint ő maga? Vagy ő, Attila az igazán beteg? A férfi gyűlölte önmagát, amiért ilyen helyzetbe sodródott. Ebben a pillanatban gyűlölte, hogy az extrém helyzeteken kívül 188

semmit nem tud elképzelni, ami párkapcsolat. Idegesítette, hogy volt ott valaki. Valaki, aki szemtanúja volt annak, amit Rékával csinálni akart azon a klotyón. Méghozzá épp Szombati Lilla, akinek aztán minden oka megvan arra, hogy betartson neki a Gála címlapanyaga után! Attila rettegett, hogy ebből a későbbiekben még lesznek kellemetlenségei. Ebben a percben Hélia telefonált. – Igen – szólt bele unott hangon a férfi. – Szervusz Attila. Beszélni akartam veled, de ne haragudj, személyesen nem tudok bemenni! – Csak nem visszatart a kedves férjurad? Be vagy zárva a házba? – kérdezte gunyorosan. – Oda megyek, ahová csak akarok. Az irodába azonban nem akarok. – Bravó. Ennyi volt a nagy lelkesedés. – Rájöttem, hogy ez az egész így nem korrekt. Nem akarok tovább neked dolgozni. – Ez a te döntésed. – De meg kellene beszélnünk valamit. A lány, aki az interjút adta Szombati Lilla kapcsán, egy szívességet kért cserébe. Egy elég drága műlábra volna szüksége, megígértem neki, hogy valahogyan megszerzem. – Hát, akkor szerezd meg! – mondta Attila. Nem különösebben érdekelte ez az egész. – Be kell szállnod a költségekbe! – figyelmeztette Hélia. – Elvégre a te lapod szakítja a nagy pénzt ezért a sztoriért. – Rendben, de erről személyesen kell beszélnünk. – Nem lehet, nem akarok odamenni – kötötte az ebet a karóhoz Hélia. – Ha nincs beszélgetés, nincs műláb – mondta Attila, azzal letette. Ez a szemét jéghideg ribanc! Ez tehet arról, hogy ő olyan amilyen! Azzal, hogy annak idején átverte, megalázta és porba zúzta a férfiasságát, ő rontott el mindent az életében. Ha nincs ez a rohadék Hélia, benne nincs az örökös önigazolási kényszer, és nem 189

akarja megdugni még a saját lányát is! A saját lányát! Kétségtelen, az a szuka tehet mindenről. Bűnhődnie kell! Fölkapta a telefont, és tárcsázta Héliát. – Héliám, nem kell bejönnöd az irodámba – mondta mézédes hangon. – Tudod, a házam közelében ott a Rozmaring kert étterem. Ebédeljünk meg együtt, és beszéljük meg a dolgokat. Nem szeretném, ha haraggal válnánk el. – Rendben… – mondta óvatosan Hélia. – De ebédelni nincs időm, csak egy kávéra. Különben is diétázom. – Ahogy akarod. – De akkor megkapja a cégedtől a protézist az a lány? – A szavamat adom – Attila őrült vigyorral az arcán tette le a telefont. Ez mindenre a megoldás. A bosszú. Mindenki azt kapja, ami jár neki. ∗ – Beszéltem a nagybátyáddal – mondta minden bevezetés nélkül Ildikó, miközben ő mosogatott, Réka pedig törölgetett, és segített elpakolni a tiszta edényeket. – És? – kérdezte érdeklődő arccal Réka. – Nem is próbálta tagadni, hogy mit akart csinálni veled. Nagyon sajnálom, hogy ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy kinyíljon a szemem. Éveken át felnéztem rá, sőt, biztos tudod, hogy szerelmes is voltam belé… – Igen mama, tudom – mondta szomorkásán a lány. – De Gulyás Attila rossz ember, akármennyit is segített rajtunk. – Tudod kislányom, eddig nem mondtam neked, hogy évek óta pszichológushoz járok a nagybátyád dolgai miatt. Vagy már annyira felnőtt, hogy elmondhassam, ő egy beteges, már-már őrült ember, és engem is magával rántott. Réka, szeretnék ebből kitörni! Szeretnék én is normális életet élni! Segítesz nekem? – Hát persze, mama! – mondta örömmel a hangjában Réka. – Segítek, amennyit csak tudok! Amikor vége lesz a versenysorozatnak, ha szerződést nem is kapok, de eljárok majd fellépni, s így ki tudom majd egészíteni a közös kasszát! Ha kell, 190

nélkülözök is, csak ezt az embert ne kelljen itt látnom. Nem kell a nyavalyás pénze… – Rékus, van még valami, amit el kell mondanom… – Igen mama? – Korábban, amikor kérdeztél arról, ki az apukád, én egy zenészről beszéltem, aki csak rövid ideig élt Magyarországon... emlékszel, ugye? – Hogy is felejthetném el? Rékának volt egy olyan érzése, hogy amit most hallani fog, az nagyon nem fog neki tetszeni. – Réka, nem igaz az egész. Attila az apád. A lány elsápadt, és nekidőlt a konyhapultnak. Szóhoz sem jutott. – Ezt ő is csak most tudta meg. Az arcába vágtam, amikor bevallotta, hogy molesztált téged… – Anya, miért nem mondtad el ezt hamarabb? – kérdezte alig hallhatóan Réka. – Mert ez iszonyú szégyen lett volna! Teherbe esni a mostohabátyámtól! Mit szólt volna ehhez az egészhez a család? – Kit érdekel? Ki a francot érdekel?! Ha eddig nem mondtad el, most mi a francért kellett? – kelt ki hirtelen magából Réka. – Eddig azt hittem, a nagybátyám zaklat! Most kiderült, hogy az apám, milyen nagyon jó! És most vágjak ehhez jó pofát? – Kislányom, tudom, milyen nehéz ez most neked… – Igen, az! Olyannyira, hogy amint jövő héten betöltöm a nyomorult tizennyolcat, engem többet nem láttok! Fel fogom jelenteni azt az állatot, és nagy ívben leszarom a családunk hírnevét! Nem kérek többé az undorító játékaitokból! – kiáltotta Réka, és kiviharzott a lakásból. Először lement a metróba, majd néhány megálló után úgy döntött, sétál egyet a belvárosban. Teljesen összetört. Hogy az ő apja volna ez a gennyes állat, akit Lillával fel fognak jelenteni hamarosan? Az apja volna? Ez a szemét, aki alig néhány napja a combjai között turkált? Réka kétségbeesetten hívta Valentint telefonon. 191

– Szia egyetlenem! Hogyhogy ilyen korán? – szólt bele kedélyesen a srác. – Valentin… el sem tudod képzelni, hogy mi van! – sírta Réka. – Itt vagyok a Dohány utca és a körút sarkán, ide tudnál jönni valahogyan? – Épp ruhapróbára igyekszem a Pistihez, azért bízom benne, hogy jövő szombaton a döntő meglesz! De tudod mit? Gyere te is a tévébe, s ha végeztem, szépen elmegyünk hozzám, és mindent elmesélhetsz! Oké? – Rendben! – mondta hálásan Réka. ∗ Ed kedden reggel hétkor boldogan, már-már átszellemülve integetett Lillának, aki a panzió ablakában állt, amíg csak el nem tűnt a szeme elől a férfi autója. Ahogy haladt lefelé a kanyargós úton Budapest felé a kora reggeli napfényben, nemigen hitte, hogy akad nála boldogabb emberi lény a világon! Végre együtt van a szerelmével! Azzal a nővel, akire olyan sok éve vár már. Lilla szorosan hozzásimulva, a karjaiban aludt. Zsibbadt az egész felsőteste reggelre, de egyáltalán nem bánta. Most a kialvatlanság is csak a mámoros éjszakára emlékeztette, s egyáltalán nem zavarta, hogy majd leragad a szeme. Nehezen hagyta magára Lillát, de tudta, hogy este vissza is térhet hozzá. Rengeteg dolga volt ma a városban, és tudta, hogy azért, mert úgy érzi magát, akár egy szerelmes kamasz, nem feledkezhet meg arról, hogy tulajdonképpen nagy gáz van. Sem ő, sem Lilla. Tudta, hogy minden létező diplomáciai érzékét be kell majd vetnie, amikor a Chrystal képviselőivel tárgyal. Nagyon szerette volna, ha ez az igencsak nívós és sok pénzt hozó munkát nem veszik el Lillától. Ugyanakkor érezte, hogy irreálisan kicsi az esély arra, hogy meggyőzze őket. Aztán reagálnia kell a rengeteg újságírói megkeresésre is: ahogy Solymossal tegnap este megbeszélték, be kell harangoznia a sajtóban, hogy Lilla egyetlen orgánumban reagál az őt ért vádakra: a Tv Max szombat esti exkluzív talkshow-jában. Mindemellett ott volt még az a jó néhány partnercég, akik ki voltak borulva, amiért Lilla 192

lemondta a divatbemutatókat és a fotózásokat erre a hétre, nem is beszélve arról, hogy a szüleit is meg akarta látogatni a nap folyamán. Úgy érezte, tartozik nekik annyival, hogy maga mondja el: kiáll Lilla mellett a történtek ellenére is, és mostantól nem csak mint menedzsere, hanem mint a kedvese. A kedvese. Ede ízlelgette a szót, s a gondolatot. Az édes pici lány, aki könnyek között remegett a karjaiban előző éjjel, aki a csókjaiért könyörgött. Lillus, az ő kedvese. Ed maga is csodálkozott azon, hogy képes volt magából kiirtani a viszolygást, amit a lány múltja miatt érzett. A legnagyobb félelme volt, hogy testi együttlétre nem lesznek képesek. De megtörtént, és nem is volt akármilyen! A legékesebben szóló testbeszéd volt, amiben a férfinak valaha is része volt. Ed beért a városba, s megállt az első piros lámpánál. Lenézett a ruhájára, s gyöngéd mozdulattal vett le az ingéről egy hosszú, fekete hajszálat. Milyen kár, hogy egyetlen hajszál nem képes azt az illatot árasztani, mint az egész hajkorona! Ede tudta, hogy kétségtelen, ez az a szerelem, amiről már sokat hallott, és mindig is át akarta élni. ∗ – Hogyhogy még itthon vagy? – kérdezte Hélia Zoltántól olyan hangon, mintha minden a lehető legnagyobb rendben volna köztük. Odalibegett fehér selyemkosztümében a férje mögé, és könnyű csókot lehelt az arcára. – Ne strapáld magad Hélia! – kérte a kedélyesség legkisebb szikrája nélkül Zoltán. – Szeretném, ha legalább a dolgozószobámban nyugtom volna. Tudod, semmi nem változott tegnaphoz képest! Még mindig a nyakamon van a sok szar… – Miért nem tudsz néha kicsit kedvesebb lenni? – Anyukám, te nem ezen a földön élsz! Mit csináljak veled, hogy felfogd, mit tettél? Hélia nagyot sóhajtott. – Ez esetben csak szólok, hogy találkozóm van, és most elmegyek. – Egészségedre. Máris félrekúrsz? – Ne beszélj így velem! 193

– Te meg máskor gondolkozz, mielőtt hülyét csinálsz belőlem! – Ne haragudjon Solymos Úr, de ilyen hangnemben én nem tárgyalok Önnel! – mondta nagyon felsőbbrendűen Hélia, és kivonult a szobából. Persze, tudta, hogy hibázott, de már számtalanszor bocsánatot kért érte, és még arra is hajlandó volt, hogy megalázkodjon Szombati Lilla előtt. Ahogy az a lány ránézett, azt nem kívánta volna az ellenségének sem. Sajnos, valahol jogos a haragja. S neki ezzel a nővel kell majd élő adásban egy jó riportot készítenie, kimosnia Szombati Lillát onnan, ahová épp az ő cikke taszította. Noha érdekes kihívásnak tartotta a televíziós műsorvezetést, és mindig vágyott rá, nem így képzelte el a debütálást. Emellett iszonyúan bántotta, hogy úgy tűnik, a férje most megint elhidegül tőle. Pedig mi munkájába került, hogy visszanyerje Zoltán érdeklődését! Rosszkedvűen hajtott az Attilával megbeszélt találkozóra. Persze, Zoli nem volna boldog ettől sem. Héliát nem érdekelte. Van a világon betyárbecsület, és ő meg akarta szerezni Barbarának azt a drága művégtagot. Gulyás Attilához viszont a legcsekélyebb mértékben sem volt hangulata. Rosszkedvűen szállt ki az autójából a Rozmaring étterem hatalmas fákkal övezett parkolójában. Ekkor Hélia hirtelen éles fájdalmat érzett a tarkóján. Egy kemény ütést, amitől nekiesett a kocsijának. Istenem, megtámadtak! De hát fényes délben? Nem volt ideje elmerengeni mindezen, mert hirtelen egy furcsa szagot érzett, és elsötétült előtte a világ. ∗ – Uramisten, Réka, hát milyen családban élsz te? – fakadt ki Valentin, amikor a tévé kávézójában Réka előadta neki a történetet. Most, hogy a nyomozás miatt a szombati show-t lefújták, nem volt nagy fölhajtás a Tv Maxban, csak a napi műsorok készítői tengteklengtek a házban. Így hát Réka nyugodtan előadhatta Valentinnek a képtelen történetet. – Hát ez az! – válaszolta csüggedten a lány. – Azt hittem, ez a kretén Attila bá az egyetlen bajom, aztán kiderül, hogy az anyám is 194

hazudott nekem tizennyolc éven át! Arra lennék kíváncsi, ha nincs ez a botrány az Attila miatt, akkor vajon megtudtam volna valaha? – Talán jobb lett volna, ha egyáltalán nem… Ilyen körülmények között! – mondta megértően Valentin. – Jobb volna, ha nem tudnád, ki az apád. – Ráadásul most már, hogy anyám felvilágosított, dupla annyira undorodom ettől a szeméttől. És rettenetesen félek tőle! Anyu ugyanis nem nagyon hangoztatta, hogy fel akarná jelenteni. – Ha rám hallgatsz, a mamád szerintem zsarolni akarja – mondta Valentin. – Hiszen említetted, hogy nem álltok túl jól anyagilag… – De így nincsen jól! Így ennek a gennyes történetnek sosem lesz vége! Én azt akarom, hogy ez az alak teljesen eltűnjön mindannyiunk életéből! – Te is tudod, hogy ennek egy módja van… – Igen, tudom – bólintott Réka komolyan. – A rendőrség. – Figyelj csak! Most visszamegyek, Pisti még megnézi rajtam a jövő heti öltönyt, aztán szépen elmegyünk, és feljelentést teszünk. Elkísérlek – jelentette ki határozottan a srác. – Komolyan? – Igen. Elegem van abból, hogy egy ilyen perverz állat cseszegeti a barátnőmet! Fél órával később kéz a kézben léptek ki a Tv Max főbejáratán. A vakuk azonnal kattogni kezdtek. Hiába, ilyen ez, ha az ember egyik pillanatról a másikra igazi sztár lesz. Valentin már megszokta, de Rékának még új volt. Ám terhesnek egyáltalán nem tűnt számára az érdeklődés. Érezte, hogy ő most már VALAKI. Ez pedig kétségtelenül jó volt. – Úgy tűnik, mi vagyunk az új álompár! – súgta oda neki Valentin, mielőtt besegítette az autóba. – S igazán azok vagyunk? – Remélem, igen. Idővel kiderül. ∗ Noha Solymos Zoltán kiötlötte a mentőmegoldást szombat estére, mégsem volt nyugodt. Hogy Lilla miatt gyűrűzik a botrány, 195

az már kevésbé érdekelte, mert azon talán javít valamit az őszinte exkluzív interjú. Pontosan tudta, hogy az igazgatótanács tagjai, ha nézettség van, bármit készek megbocsátani. Ami igazán idegesítette, az a Boruzs Botond-ügy. Egyrészt a saját vesztesége, ami jó néhány millióra rúgott, másrészt ez a képtelen bűntény, hogy ez a gengszter több százezer embert rabolt ki úgy, hogy ehhez őt, Solymos Zoltánt felhasználta. Vele pedig egyszerűen senki nem tehet ilyet! Ez a Boruzs ezúttal rossz lóra tett! Nem tudja még, hogy meddig elér az ő keze. Solymos Zoltán nevét senki nem sározhatja be! Ez nagyobb bűncselekmény volt a szemében, mint maga az SMS-csalás. Solymos nem nagyon bízott a Nemzeti Nyomozó Iroda sikerében, akik az elmúlt napok leforgása alatt csak annyit tudtak kideríteni, hogy Boruzs Botond vasárnap lépte át az ukrán határt. Azóta a seggükön ülnek, holott az a kis köcsög már ki tudja, hol jár az ő és a rengeteg magyar állampolgár pénzével! Zoli eldöntötte, hogy magánnyomozót fogad, aki csak és kizárólag a Boruzs-üggyel fog foglalkozni. Elhatározta, hogy Lillát is alaposan kifaggatja majd a volt pasijáról. Minden részlet fontos lehet! Ráadásul a lány elképzelhető, hogy pontosan tudja, hová lépett le Botond. Hiszen nem is olyan régen még együtt voltak, ki tudja? Még az is lehet, hogy az a csirkefogó megpróbálta magával csábítani! Solymos Zoltán megfogadta magának, hogy végére jár ennek az ügynek. S ha ő egyszer valamit elhatározott, igen nehezen lehetett eltéríteni a céljától. Nyilvánvaló volt, hogyha Boruzs Botond előkerül, nem lesz számára kegyelem. ∗ Lilla pihent. Testileg-lelkileg egyaránt. Miután Ede elment, lesétált a panzió kockás abroszos kis éttermébe reggelizni. A személyzet nagyon tapintatos volt a lánnyal: nem kérdeztek tőle semmit, csak szó nélkül hozták a kontinentális reggelit. – Nem úgy tűnik, mintha különösebben érdekelné, miket írnak össze róla! – súgta oda a pincér a szakácsnőnek, miután kiszolgálta Lillát. – Nekem elhiheti, Tibikém, nem is igaz az! Olyan egyszerű, rendes kislánynak látszik! – mondta a szakácsnő mindentudó 196

mosollyal. – Megyek, magam viszek neki egy bögre finom forró csokoládét! – De ne zargassa! A menedzsere külön kérte, hogy nyugalma legyen! Jolika azért maga vitte ki a forró reggeli italt, és gratulált Lillának a sikereihez. A lány megköszönte a kedvességet, majd folytatta addigi tevékenységét: álmodozó félmosollyal bámult ki az ablakon. Ede megígérte neki, hogy délután visszajön, és együtt bejárják a környező hegyeket! Milyen romantikus lesz! Már egyáltalán nem érdekelte a cirkusz, ami most uralkodik az életében, hiszen végre ott volt neki Ede, a szerelme, a lelki társa. Nem is értette, hogy nem vette észre annyi éven át, hogy ők ketten összetartoznak, pedig annyira nyilvánvaló volt. Lilla lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a férfi arcát. A kedves mosolyát, a könnyfátyolos szemeit, ahogyan előző éjjel nézett rá, miután szeretkeztek. Nem csak Ed teste volt közel, hanem a lelke is. Lilla érezte ezt. Már most kívánta, hogy a férfi újra vegye a karjaiba. Sosem érzett még ilyen kimondhatatlan gyönyört, s tudta, ha rajta múlik, többé nem fog más férfival lefeküdni. Kényszerítenie kellett magát, hogy ne az éjszaka csodás emlékeire gondoljon, hanem megpróbálja magában kidolgozni, mit is fog válaszolni Hélia kérdéseire a szombat esti műsorban, amiket a biztos siker érdekében már tegnap este megkapott Solymostól egy papíron. Visszament az emeletre a kis manzárdszobába, s egy kicsit bekapcsolta a telefonját, hogy felhívja az édesanyját, aki még mindig nagyon szomorú volt. Lilla megígérte neki, ha vége ennek a cirkusznak, pár napra leutazik hozzá és a fiúkhoz. Biztosította a felől is, hogy természetesen utalja a szokott pénzt. Mire letette a telefont, egy kis boríték jelezte, hogy SMS-üzenete érkezett. Tudtam, hogy nem bírod ki és bekapcsolod. Pihenj, a szentségit! De ha már így történt, gondoltam, elmondom: szeretlek Lillus! Legyen szép napod: Ed Lilla elmosolyodott. Egyszerűen imádta ezt a férfit. Hát hogy is koncentrálhatna így arra, amire kellene? ∗ 197

Még jó, hogy az alagsorban annak idején kialakított egy különálló kis lakrészt. Még jó, hogy csak egy csapóajtón át lehet lejutni oda, amit eltakar a nappali egyik vastag perzsaszőnyege. Még jó, hogy rendelkezett némi kloroformmal. Általában akkor használta, amikor ahhoz támadt kedve, hogy a kedvét töltse valamelyik ájult barátnőjén. Most jó szolgálatot tett a cucc. Attila, miután elkábította Héliát, feltűnés nélkül befektette a saját kocsijának hátsó ülésére, és hazahajtott vele. Szerencse, hogy a nő alig ötven kilót nyomott. Gond nélkül bevitte a garázsából a házba, le a pincében lévő kéjlakba. Attila szerette ezt a helyet. Minden megvolt itt, ami a játszadozásaihoz kellett. Valóságos mini swingerklub, amiről csak néhány igen befolyásos vendége tudott. Ebben a kis egy légterű lakrészben helyet kapott egy hatalmas jakuzzi, milliókat érő vízágy, számos szexuális játékszer, szadomazo kellékek. A falakon pedig körös körül tükrök voltak, hogy minden oldalról jól lehessen látni, mi történik a helyiségben. Attila szája kaján vigyorra húzódott, amikor arra gondolt, milyen jót fog Héliával játszadozni ma este, amikor majd az feléled. Megérdemli ez a kis arisztokratikus szuka. Most majd jól megkapja. Ledobta Héliát a fehér bőrkanapéra, és munkához látott. Lekerült a nőről az elegáns kosztüm meg az egyszerű pamut fehérnemű. Attila más öltözéket szánt neki. Miután minden kellék a helyére került, elégedetten szemlélte a művét. Várta a pillanatot, hogy ez a Miss Picsa magához térjen. ∗ Ed délutánra alaposan elfáradt. Képtelen volt meggyőzni a Chrystalt, hogy Lilla a cég arca maradhasson. Próbált megbarátkozni a gondolattal, és azzal vigasztalta magát, hogy így is rengeteg megbízatása van Lillának, nem lesznek gondjai. No de a Chrystal arcának lenni! Ez a cím jelentett valamit a szakmában, s ennek most Lilla számára úgy tűnik, örökre vége. Ed próbált úrrá lenni a rosszkedvén, az járt az eszében, milyen jó is lesz a szerelméhez hazamenni. Előtte azonban várt még rá egy meccs. A szülei. Délelőtt már bejelentette az édesanyjának, hogy látogatást tesz náluk, és Marika hangja nem csengett a megszokott 198

kedvességgel. Ed tudta, hogy a szülei duplán, sőt triplán csalódtak benne, amiért neki most zűrös a magánélete, s emiatt magyarázkodniuk kell. A szemükben főben járó bűn volt az is, hogy nem vette le a kezét Lilláról azonnal, amikor nyilvánosságra került a lány múltja. Nem tudta, mit fognak szólni, ha megtudják, hogy azóta jóval több is van köztük, mint munkakapcsolat. Ráadásul az anyja a telefonbeszélgetésükkor nyilvánvalóvá tette, hogy sejt valamit… Ede vegyes érzelmekkel a szívében gördült be szülei udvarára. Senki nem jött ki elé a teraszra, mint máskor. Nem jó jel. Selmeczi doktort és feleségét a dolgozószobában találta. – Szervusz, kisfiam! – állt föl azonnal az édesanyja, s megölelte. – Nem gondoltam, hogy ilyen hamar jössz… – Végeztem, s nem akartam várni tovább… – Fásultnak tűnsz, Ede – mondta az apja. Az anyja erre megsimogatta az arcát. – Nehéz lehet most neked kisfiam! Ez a szörnyűség, ami arról a modelledről kiderült! Nem csodálom, hogy magad alatt vagy. Meg kell óvnod a céged hírnevét valahogy! Kérsz egy teát? Biztosan nehezedre eshetett elküldeni azt a nőszemélyt ennyi év után…! – Marika zavartan, gyorsan beszélt. – Nem kérek teát anya – válaszolt komolyan Ede. – És nem küldtem el Lillát. – De hát… – Nem tehetem meg, anya. Ő az ügynökségünk egyik legkeresettebb arca. Iszonyú sok pénzt köszönhetünk neki. Olyan volna, ha elküldeném, mintha az arany tojást tojó tyúk nyakát vágnám el! – érvelt Ede. – Ó… – sóhajtott csalódottan Marika, s a férjéhez fordult. – Mit szólsz ehhez, Lacikám? – Ede – szólalt meg tárgyilagos hangon Selmeczi doktor. – Mindketten tudjuk, itt nem arról van szó, hogy szerzel-e neki újabb munkákat vagy sem. Azt csiripelték a verebek, hogy te konkrétan szerelmes vagy ebbe a lányba, és mostanában sülve-főve együtt vagytok. Amióta meg kiderült ez a szörnyűség, pláne! Te nem 199

tudod, mekkora szégyen ez nekünk! Hogy vagy képes ezzel a tudattal együtt élni kisfiam? – Már évek óta tudom, mi volt Lilla annak idején. – Hallod ezt Lacikám? Hát menten elájulok! Edém, most kimondhatatlan nagyot csalódtam benned! Te tudtad, hogy egy ilyet foglalkoztattál? – Anya, én pedig benned csalódtam! Csak néhány napja, hogy azt mondtad, bárki is legyen mellettem, neked jó, ha én boldog vagyok! – Lacikám hallod ezt? – kérdezte kétségbeesve Ede édesanyja, ahogy a férfi egyetlen mondattal elárulta magát. – Marika, kérlek, menj most ki! Túlságosan felizgattad magad! Majd én megbeszélem ezt a dolgot Edével! – mondta Selmeczi doktor, majd karon fogta a feleségét, és kitessékelte a dolgozószobából. Levette a szemüvegét, és azzal a pillantással nézett Edére, amitől az épp úgy érezte magát, mint kisfiúként, ha az apja megszidta valamiért. – Edém! – kezdte. – Tudom, hogy már felnőtt vagy, és nincs jogom beleszólni a dolgaidba, de kérlek, hogy hallgass meg! Tudod, hogy mindig a javadat akartam. Akkor is, amikor Amerikába járhattál egyetemre és akkor is, amikor segítettem neked megalapítani az ügynökséget. – Á, szóval így adod a tudtomra, hogy mennyit köszönhetek neked... – szólt közbe Ede. – Igaz, ami igaz, sokat – folytatta az apja. – De most nem erre akartam kilyukadni. Hanem arra, hogy én megértem, miért vonzódsz ehhez a nőhöz. Azért, mert annyira más, mint te vagy. Ő a tiltott gyümölcs, ő a titokzatos, amióta csak ismered. Ő az, aki után régen vágyódsz. Így van? Ede bólintott. – Csakhogy drága fiam, akkorák köztetek a kulturális különbségek, hogy hosszú távon még beszélgetni sem tudnátok egymással! Te igazi polgári nevelést kaptál egy olyan családban, ahol még számítanak az értékek! Ez nem sznobizmus, hanem a hagyomány tisztelete. Édesanyáddal, mióta csak a világon vagy, 200

azon dolgozunk, hogy ezt az értékrendet továbbadhassuk neked. Világlátott vagy és művelt, még férfiszemmel is jóképű, okos és nagy jövő áll előtted! Bánt bennünket, hogy elváltok Nórával, de ezt még meg tudjuk emészteni. Abba viszont mindketten tönkremennénk anyáddal, ha bekerülne a családba egy örömlány! – Lilla nem örömlány… – mondta szomorúan Ede. – Fiam, tanuld meg, aki egyszer kurva volt, az a lelke mélyén örök életére az marad. Ha egyszer már képes volt pénzért odaadni a testét, ha úgy hozza a sors, képes lesz másodjára is. Boldog ember akarsz lenni, vagy örökösen kétségek között élni? Ráadásul szégyenben! Úgy, hogy közben még a családod is lehajtott fejjel járkál? S az üzleti partnereid mit fognak rólad gondolni ezek után? Ede, fiam, egyszerűen erkölcsileg nem fér bele, hogy te ezt csináld! – Szeretem Lillát – mondta tompán Ede, és a kezébe temette az arcát, mint egy kisfiú, ha valami bánat éri. – Szerelem…! Ede, a szerelem elmúlik idővel, s akkor semmi más nem marad, mint az, hogy mindig tudsz beszélgetni a másikkal. Hogy sok a közös témátok, ugyanazokat a dolgokat szeretitek, hogy hasonló az értékrendetek. Mondd, miféle értékrendje lehet egy lánynak, aki két éven át képes volt együtt lenni azzal a Boruzs nevű pénzes maffiózóval is? Tulajdonképpen annak is eladta magát! – Ede úgy érezte, ez volt apja részéről a kegyelemdöfés. Szomorúan nézett fel. – Lilla nem tudta, mit csinál Botond… – Ugyan már! Gondolod, hogy nem tudta? Már hogyne tudta volna! Nem kellene mindent elhinned neki, amit kiejt a száján. Én azt gondolom, hogy ez a Szombati Lilla egy velejéig romlott teremtés, aki az elmúlt években teljesen az ujjai köré csavart. Vedd már észre kisfiam, hogy anyáddal csak meg akarunk menteni ettől a szörnyű nőszemélytől! Keress magadnak egy tisztességes lányt, akit büszkén mutathatsz be minden társaságban! Aki körül nincsenek kínos ügyek! Csak nyitott szemmel kell járnod egy kicsit, és megtalálod, aki hozzád való! Ez a Lilla nem az, hidd el!

201

Ez volt az a pillanat, amikor Ede iszonyúan dühös lett. Több év visszafojtott indulata tört elő belőle, amikor felugrott, és édesapja asztalára támaszkodva kiabálni kezdett. – A rohadt életbe, mióta a világon vagyok, csak azt teszem, amit ti szeretnétek! Bármit hallottatok is Lilláról, én tudom csak, ki ő valójában, és nincs jogotok ítélkezni fölötte! – ordította édesapja arcába Ed, majd idegesen járkálni kezdett a szobában, úgy folytatta a mondandóját. – Apám, nem érdekel a véleményed! Őt szeretem, őt választom, és ha ehhez ez kell, akkor a büdös életbe többet nem teszem be a lábam ebbe a házba! – Ede… – Nem, apa, nem akarok többet hallani! – folytatta fortyogva Ed anélkül, hogy édesapjára nézett volna. – Elég volt! A magánéletem az enyém, közötök nincs hozzá! – Ed… – szólt az apja elfúló hangon. Ő azonban nem törődött vele. Kiviharzott a szobából. Minél előbb itt akarta hagyni ezt a házat, semmi másra nem vágyott azon kívül, hogy Lillával lehessen. Dugjátok föl magatoknak a tanácsaitokat, még egyszer senki nem fogja megmondani, mi a jó nekem. Kifelé menet a folyosón az anyjába ütközött. – Edém, mi volt ez a kiabálás? – Apát kérdezd! – mondta dühösen a férfi, majd becsapódott mögötte a bejárati ajtó. Marika egy pillanatig tanácstalanul nézett a fia után, aki még sosem ütött meg vele ilyen hangot. Megbántva érezte magát, s azonnal a dolgozószoba felé indult, hogy megtudja férjétől, mi történhetett. Ijedt sikoly hagyta el a száját, amikor megpillantotta a padlón dr. Selmeczi Lászlót. Szívroham! Istenem, csak ezt ne! Marikának idegenül csengett a saját hangja, amikor a mentőkkel beszélt. ∗ Leszállt a sötétség a kis hegyvidéki panzióra. Lilla kezdett ideges lenni. Elmúlt már nyolc óra is, és Ede azt ígérte, legkésőbb hatra visszatér. Hiába hívta a szerelmét, csak az üzenetrögzítő válaszolt, és Lilla rettegni kezdett, hogy Edével esetleg történt valami. 202

Feszülten álldogált az ablakban, és figyelte a Budapest irányából érkező autókat. Ed szürke Audija azonban nem tűnt fel a láthatáron. Csaknem tíz óra volt, amikor végre megcsörrent a telefonja. Lilla megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor meghallotta a The Show Must Go On dallamát. – Jaj, Ed! Mi történt szerelmem? Ugye minden rendben veled? Már annyira aggódtam… – Jól vagyok – hangzott a színtelen válasz. Lilla gyomra hirtelen összerándult. Már nagyon régen nem hallotta Ede hangját ilyen személytelennek, de igyekezett nem törődni ezzel. – Miért nem hívtál hamarabb? Mikor érsz ide? Már csaknem szívbajt kaptam. – Nem te vagy az egyetlen – mondta Ede szárazon. – Lilla, nem jövök. – A nő úgy érezte, nem kap levegőt. – De hát... mi történt? – Semmi. Nem szabadott volna, hogy közel engedjelek magamhoz. Nem szabadott volna veled töltenem az elmúlt éjszakát. Ezt az egészet, úgy ahogy van, el kell felejtenünk. Kérlek, hogy mostantól csak a munkával kapcsolatban beszéljünk egymással! Ugyanúgy, mint régebben… – De… Ed! Én ezt nem értem! Jézusom, mi történt? Valaki mondott neked valamit? Kérlek, mondd el! Én ezt nem értem… – Lilla utálta, hogy már-már sírósan cseng a hangja, de rettenetesen megijedt, nem tudott uralkodni magán. – Lilla, így döntöttem. Kérlek, fogadd el! Ne nehezítsd meg a dolgot! – A dolgot? A dolgot? Te most ugyanaz az ember vagy, aki reggel még szerelmes üzenetet küldött nekem? Ed, én őrültem meg vagy te? – Valószínűleg én – mondta keserűen a férfi. – Bocsáss meg, ha fájdalmat okoztam! Térjünk vissza a munkakapcsolathoz! Köszönöm, hogy megértesz. A készülék kattant. Lilla nem is próbálta visszahívni Edét. Tudta, hogy úgysem venné föl. Hát ennyi. Vége, s nincs is rá semmi magyarázat. A férfi nem hajlandó megmondani mi történt. Lilla a 203

döbbenettől még sírni sem tudott. Fölemelte a vezetékes telefont, és tárcsázta a recepciót. – Kérem, hozzanak föl nekem egy üveg bort! – Csak pezsgőnk van, kisasszony… – Sebaj, jó lesz az is. – Ünnepelni tetszik? – Valahogy úgy! – felelte Lilla, s végigfojt az arcán az első könnycsepp. Használtak és itt hagytak. Már megint. Miért is ne? Csak egy kurva vagyok. ∗ Már a második konyakosüveg tört szét a bejárati ajtón. Düh. Elkeseredés. Tehetetlenség. Iszonyatos szenvedés. Elküldeni azt, akit a világon a legjobban szeretsz. Mindezt miért? Mert tartozol ennyivel két embernek, akik fölneveltek. Mert tiszteled őket, és elhiszed nekik, hogy jót akarnak, s amit mondanak, az a helyes út. Miután Ede paprikás hangulatban elhagyta szülei házát, beült az autójába, és egyenesen elindult Dobogókőre, Lillához. Nagyon ingerült volt, mert csaknem egy órát állt a Szentendrei út megszokott dugójában. Ám csak akkor lett igazán ideges, amikor megcsörrent a telefon. Az édesanyja volt. Teljesen kétségbeesve, magából kikelve közölte vele, hogy az apja az ő kis románca miatt kapott szívrohamot, s csak nagyon nehezen tudták stabilizálni az állapotát. Közölte Edével, hogy eszébe ne jusson bemenni a kórházba, nehogy megint felizgassa az apját. Ráadásként pedig biztosította Edét afelől, hogy fiát illetően óriási a csalódottsága. Jóvátehetetlen, amit az apjával tett, s ezek után az a legkevesebb, hogy nem is találkozik többé Szombati Lillával. Csak ne volnék ilyen kibaszott családcentrikus! – gondolta Ede és rágyújtott. Aznap este már vagy ötvenedszer. De sem a cigaretta, sem az ital nem hozott enyhülést a fájdalomra. Az imádott édesapja csaknem meghalt, mindössze azért, mert ő próbált kiállni a Lilla iránt érzett szerelem mellett. Megijedt önmagától is, mert soha az életben, semmi miatt nem beszélt még indulatosan a szüleivel. Mi ez, ha nem égi jel? Ez volt az utolsó figyelmeztetés. Ede érezte, nekik nem 204

szabad együtt lenniük. Lillus, édes kicsi szerelmem, mit érezhetsz most? Selmeczi Ede pillanatnyilag gyűlölte önmagát és az életét. Az egész arisztokrata korlátolt pereputtyával együtt. ∗ Réka és Valentin már órák óta a rendőrségen ültek. A lánynak részletesen el kellett mondania minden valaha volt élményét Gulyás Attiláról. Beleértve azokat a gyerekkori emlékeket is, amikre igazán nem gondolt vissza szívesen. – S gyakran találta ezzel az emberrel az édesanyját olyan szituációban? – kérdezte a rendőrtiszt. Réka meg mert volna esküdni arra, hogy a férfi élvezi a szexről folytatott eszmecserét. – Kétszer vagy háromszor – mondta lesütött szemekkel Réka. – S pontosan miket csináltak? – Hát... amit én láttam... szóval, mindig furcsákat. Az anyám meg volt kötözve, meg ilyesmi… – Kérem, pontosan mondja el a látottakat! – szólt rá Rékára a rendőr. Ezen a ponton Valentin már nem bírta tovább szó nélkül. – Biztos úr, minek ez a sok kérdés? Nem látja, mennyire kellemetlen szegénynek? – Nézze, fiatalember, minden információt tudnunk kell egy esetleges elkövetőről, amit csak lehet! – Akkor kérdezzék meg az anyját, ő volt ott, nem a Réka! – fakadt ki Valentin. – Végtére is igaza van! – szólt unottan a rendőr. – Volt még valaki, aki tudott a történtekről? Esetleg jó volna egy tanú, aki látta magát a cselekményt… – Nem hisznek nekem? – kérdezte kétségbeesetten Réka. – Kislány, elég vad dolog ilyesmit állítani egy olyan menő üzletemberről, mint Gulyás Attila. Az a fickó azt kap meg, akit csak akar. Miért épp te kellenél neki? – Kérem, hagyja abba! Tudunk hozni tanúkat! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Valentin. – Még ma este!

205

– Ha maguknak ennyire fontos… – mondta sóhajtva a rendőr, és beleharapott egy almába. – Én úgy is szolgálatban vagyok egész éjjel… ∗ – De papa, hogy is feküdhetnénk így le? – nyafogott Norbika. – Nem tudunk elaludni a mami meséje nélkül! – Igen, papa, hol van a mami? – kérdezte Zolika türelmetlenül. – Ilyenkor már réges-rég itthon szokott lenni! – Maminak biztosan fontos dolga van a munkahelyén. Most én mondom el nektek az esti mesét, és reggel, mire felkeltek, egész biztos, hogy a mami is itt lesz. Solymos Zoltán bebújtatta a gyerekeit a takaró alá, és olvasni kezdte nekik a Piroska és a farkas meséjét, de a gondolatai egész máshol jártak. Hol a fenébe lehet Hélia? Este nyolckor még csak ideges volt, de most már tíz óra is elmúlt, és a felesége még mindig nem jött haza. Solymos rettenetesen aggódott. Mire a két kisfiú elaludt, már fél tizenegyet ütött az óra. Szerencsére a nagylányai ma a barátnőiknél töltötték az éjszakát, így rájuk nem volt gondja. Lement Ernához a nappaliba, akinek eddig az volt a dolga, hogy árgus szemekkel és fülekkel figyelje a telefonokat, a kapucsengőt, a tévét és a rádiót. – Volt valami? – kérdezte Solymos türelmetlenül a házvezetőnőt. – Bocsánat, de semmi – rázta a fejét Erna. Mindig is tartott a ház keménykezű urától, aki most határozottan dühösnek látszott. – Ne rettegjen már annyira! – szólt rá Solymos. – Nem a maga hibája! Inkább próbáljon meg visszaemlékezni! Nem mondott ma valami furcsát Hélia? Nem volt valami szokatlan a viselkedésében? – Semmi. Nekem is csak annyit mondott, mint magának, Zoltán. Hogy találkozója lesz egy étteremben. No, igen. Egy találkozó az étteremben. Zoli még azt sem tudhatta, ki látta utoljára a feleségét, vagy hogy merre keresse. Ami tény, hogy Hélia eltűnt, és a telefonhívásaira sem válaszol. Lehet, hogy az asszony megsértődött volna, amiért nem volt kedves hozzá? Zoltán szerette Héliát, de móresre akarta tanítani a nem épp etikus szakmai húzása után. Lehet, hogy túlságosan jól sikerült? Lehet, 206

hogy a felesége elmenekült tőle? Lehet, hogy épp azzal az ostoba Gulyással? Ahogy bevillant a gondolat, Zoli már rohant is a telefonhoz. – Halló, itt Solymos. – Minek köszönhetem a késői hívást? – kérdezte Gulyás nyugodtan. – Én úgy tudom, kilenc után már csak a legjobb barátokat illik keresni telefonon… – Nos, te nekem nem vagy az, de most mégis erre kényszerültem. Mondd, mikor láttad utoljára Héliát? – Ma egyáltalán nem. Csak telefonon beszéltünk délelőtt. Talán elfelejtett hazamenni a kicsike? – Valóban nincs még itthon. Aggódom. – Nos, azzal egy pár évet elkéstél… – mondta gúnyosan Attila. – Olyan munkabuzi vagy, hogy azt sem vetted észre, amikor a saját képernyősöd kurta a feleségedet… – Nos, ha nincs számomra használható információd, nem hallgatom a sértéseidet. – Úgy tűnik, nincs – mondta Attila. Solymos szó nélkül tette le a telefont. Ezt a parasztot! De most nem volt ideje Gulyás Attilával törődni. Visszacsörtetett a nappaliba Ernához. – Nincs más megoldás, értesítenünk kell a rendőrséget! – közölte a riadt arcú nővel. – Uramisten! – Erna, kapja össze magát! Én most hívom a zsarukat, maga pedig ne bőgjön, könyörgöm, hanem figyelje a híreket! – Jaj, édes jézus, remélem, nem történt semmi baj szegény Hélia asszonnyal! – Erna, ne pánikoljon!Nem akarom,hogy a kisfiúk felébredjenek! Az különben sem segít rajtunk, ha kiborul itt nekem! – mondta Zoltán, azzal tárcsázta a rendőrséget. Tudta, hogy meg kell őriznie a nyugalmát és a logikus gondolkodását. Másként nem tudja megtalálni Héliát. ∗ 207

– Lilla, annyira aranyos vagy, hogy azonnal jöttél! – lelkendezett Réka, amikor a barátnője kiszállt a taxiból a rendőrség előtt. – Uramisten! Hát veled meg mi történt? Réka döbbenten vette észre Lilla kisírt szemét és elgyötört arcát. – Ne most beszéljük meg! – kérte szomorkás mosollyal. – Lényeg, hogy csak a pezsgős szeánszomat szakítottátok félbe… Talán nem is baj! – Csajszi! Szörnyen festesz! – nézett Lillára aggódó arccal Valentin. – Biztos, hogy épp most akarsz tanúskodni? – El nem tudnék képzelni jobb programot erre az éjszakára. Ha veletek vagyok, legalább nem agyalok… Menjünk! – A cikk miatt borultál ki ennyire? – szorította meg Lilla kezét Réka. – Ugyan! Ezer éve volt már. Nem is számít. Menjünk, most foglalkozzunk a ti ügyetekkel! Beléptek a kapitányság épületébe. – Az ügyeletes rendőr most épp anyámmal beszél – magyarázta Réka. – Kicsit várnunk kell. Nem baj? Hanem tudod, ki járt itt vagy negyed órával ezelőtt? – Elképzelésem sincs. – Solymos Zoltán, személyesen – vágta rá Réka helyett Valentin. – Egy pillanatig azt hittük, hogy miattunk jött ide… de aztán toronyiránt előre bement az ügyeletes tiszthez. – De hát mit keresett itt? – kérdezte Lilla. – Gőzünk sincs. Próbáltunk hallgatózni, de csak pár mondatot csíptünk el, amikor az öreg kijött az irodából. Látnod kellett volna, ahogy az a rendőr a seggét nyalta a nagyfőnöknek! Bezzeg velünk végig úgy beszélt, mintha a terhére lennénk. „Mindent megteszünk Solymos úr! Holnapra talán el is felejtheti ezt a kellemetlenséget, Solymos úr!” – majmolta a rendőrt Réka. – Ez igazán különös – mondta Lilla. Hirtelen az jutott eszébe, hogy Zoltán talán a Botond-ügy miatt járt a rendőrségen. No de az éjszaka közepén? Ez nonszensz. Nem. Valami másnak kellett történnie. 208

Ebben a pillanatban kijött az irodájából Fenyves József rendőrhadnagy, Ildikó kisírt szemekkel a háta mögött. Az ügyeletes fáradtan nézett körül. Nem volt ő hozzászokva az efféle forgalomhoz. Egy éjszaka alatt egy nemi erőszak és egy eltűnés. Ebben a kerületben csak elvétve fordult elő ilyesmi! Miért pont abban a huszonnégy órában, amikor ő az ügyeletes? Pedig azt tervezte, hogy egész éjjel filmet néz. A 24 című sorozat volt a szenvedélye. Most úgy tűnik, ez ugrott. – Szombati Lilla – közölte unottan. – Az én vagyok – állt fel készségesen a lány, és követte a rendőrt az irodába. Fenyves hadnagyot néhány éve még felcsigázta volna egy ilyen csinibaba. Ma már jobban izgatta a 24. Hiába, a kor. ∗ Hélia hasogató fejfájással ébredt. Fogalma sem volt, hogy hol van. Megrémült, amikor körülnézett. Miféle hely ez? Valamiféle erotikus kínzókamra? S ő hogy került ide? Próbált visszaemlékezni. Annyi biztos, hogy délben megérkezett a Rozmaring étteremhez, ahogy megbeszélték Attilával. De azt már nem tudta fölidézni, hogy bement-e vagy sem. Hélia kábán fölállt, és odalépett a jakuzzihoz. Elcsavarta a vízcsapot, és mohón inni kezdett. Azt érezte, iszonyatosan ki van száradva a szája. Ahogy fölállt, meglátta magát a hatalmas tükrök egyikében. Jézusom, mi van rajtam? Ijedten nézte furcsa öltözékét, ami úgy nézett ki, mint egy neccharisnya. Csak épp az egész testén! Piros volt, és összhatásában hihetetlen perverz. Gyakorlatilag látni engedte a testének minden pontját. Hélia ekkor föntről hangot hallott, mintha csak egy ajtó csapódna. Ijedten meredt a lépcsőre, ahol lefelé haladt valaki. Attila volt az! Csakhogy egy szál alsónadrágban. Kaján vigyorral az arcán. – Á, szóval felébredtél, kis hercegnőm! Jót aludtál? – kérdezte túlzottan nyájasan. – Mit keresek én itt? Mi ez az egész, Attila? – Ó, hát nem örülsz, hogy élvezheted a vendégszeretetem? Vedd megtiszteltetésnek, ide csak keveseket engedek be! 209

– Cseszd meg, te elraboltál! – kiáltotta Hélia, amikor összeállt a kép. Attila felröhögött. – Na, mi van cicám, kitört belőled a nyolcadik kerület? A lelked mélyén ma sem vagy más, mint az a csóró belvárosi kiscsaj, akinek valaha az én faszom is jó volt! A férfi fenyegetően közeledett. Hélia igyekezett megőrizni a hidegvérét. – Attila, hülyeséget csinálsz. Te is tudod. Engedj el, kérlek! Gondolhatod, hogy Zoli kerestet. Ha most elengedsz, megígérem, senki nem tudja meg, hogy ide hoztál! A férfi azonban nem hátrált, röhögve még közelebb lépett. Hélia érezni kezdte, hogy félelmében leblokkol. – Cicukám, nekem már kurvára mindegy, érted? Pár napja majdnem meghágtam a saját lányomat is, mert nem vagyok komplett, és ezt csak neked köszönhetem! Kellett neked a közelembe jönni! Most majd megfizetsz azért, hogy annak idején megaláztál, becsaptál és otthagytál! Csak a te hibád, hogy egy emberi roncs lettem! Most jön az elszámolás! Egy pillanat töredéke alatt a kanapéra lökte az ijedt nőt, és teljes erejéből ránehezedett. A kovácsoltvas támlához kötözte Hélia kezeit, a lábait pedig szétvetve bilincselte a kanapé lábához. A nő elkeseredetten kapálózott és kiabált, de nem volt menekvés. – Felesleges az őrjöngés, cicám! Senki nem hallja! A föld alatt vagyunk, és a B7-nek sincs ilyen hangszigetelése, mint ennek a helynek! Ne fáraszd hát magad! – Attila váratlanul hátralépett. – Mit akarsz velem csinálni? – Ó, ne aggódj, én egyetlen ujjal sem fogok hozzád érni! Más farkával sem dugnék meg egy ilyen emancipuncit, mint amilyen te vagy! De remekül fogok szórakozni! Attila mosolyogva fölment a lépcsőn, Hélia tehetetlenül kiabált utána. – Most meg hová mégy? Ne hagyj itt! Mit akarsz tenni? Nagyon meg fogod bánni! Nem jött válasz. 210

∗ A fickónak rohadtak a fogai és bűzlött az alkohol-izzadtság gyilkos elegyétől. Hosszú volt a szakálla és hiányzott az egyik karja. Nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencséje van. Még kap is tízezer forintot, ha megdugja ezt a finom kis muffot. Ugyan, mit érdekelte őt, hogy a nőcske közben kétszer is lehányta! Attila ült a jakuzziban, pezsgőzött és szivarozott. Régóta nem élvezett ennyire erotikus show-műsort. ∗ – Nem vall rám, hogy ilyen könnyen beadjam a derekam! – mondta Nóra, és incselkedve megcirógatta Geri állát. A férfi ágyában feküdtek. – De jó volt, nem? – Csodálatos volt, de semmi nem változtat azon a tényen, hogy még férjes asszony vagyok, és az efféle kilengések eddig nem voltak rám jellemzők… – Ez annál izgalmasabb, nem? Fogadjunk, hogy már nagyon régen nem volt részed ilyen bánásmódban! – a férfi gyöngéden végigsimította Nóri hátát. – Itt maradsz éjszakára? – Ha kapok még a vendéglátásból… – Parancsára, hölgyem! – mondta mosolyogva Geri, és eltűnt a takaró alatt. Nóra elégedetten sóhajtott föl. Hosszú idő óta nem érezte magát ilyen felhőtlenül boldognak. Ugyan abban még nem volt biztos, miért vált neki fontossá Gergely. Remélte, hogy nem csak azért vonzódik hozzá így, mert Géza testvére és hasonlít rá. – Nagyon ügyesen csinálod! – sóhajtotta, amikor a férfi kényeztetni kezdte. Nóra nem akart tovább rágódni. Sem a múlton, sem a jövőn. Mi volna, ha egyszer a jelenben érezné jól magát, és elfogadná mindazt, amit a sors adott? Ede halovány emléknek tűnt csupán, s ez áldásos dolog volt. ∗ 211

Hajnal öt volt, és Attilának csillapíthatatlanul vérzett a homloka. Semmivel nem tudta elállítani. Bosszankodott, amiért belesétált Hélia csapdájába. A nő, miután az a részeg hajléktalan lemászott róla, úgy tett, mintha elájult volna. Attila eloldozta, mert a hányásnak iszonyú szaga volt. Le akarta venni róla az összeokádott szexi jelmezt. Hélia azonban nagyon is magánál volt, és az egyik szado-mazo bilinccsel hatalmas ütést mért Attila fejére. A férfi erre belökte őt a sarokba, és a csapóajtóhoz rohant. Csak fönn a házban, a fürdőszobábán vette észre, hogy gyakorlatilag a szemébe csöpög a vér. A fenébe! Nem akart elmenni otthonról a rohadt ügyeletre! Egy percre sem akarta itt hagyni Héliát! Még megszökik az a kis szemét! Nem mehet el, mert még fizetnie kell! Attila csak egy percet gondolkozott, majd tárcsázta az egyik orvos barátját. A fiatalember gyereksebész volt. – Igen… – szólt bele álmos hangon az orvos. – Gergőkém, de jó, hogy felvetted, ne haragudj, hogy ilyen korai órán zavarlak. Történt velem hajnalban egy kis baleset, és nagyon rosszul vagyok. Nem tudok bevezetni az ügyeletig, viszont el kellene látni a sebem… – Mi történt? – Szerintem betört a fejem. Meg kellene stoppolni… – Sietek… hú, mi is a címed? Rég jártam nálad. – Szent Jeromos út 45. – Rendben. Fél óra, és ott vagyok. ∗ – Kérsz gyorsan egy kávét? – kérdezte Nóra, és elindult Gergő konyhája felé. – Asszony! – nevetett fel a férfi. – Pár napja ismerlek, és úgy mozogsz itt, mint egy feleség! Pihenj csak, míg megteheted! – Kiment az álom a szememből. Hogyan kéred? Tejjel, cukorral? – Aranyom, legszívesebben a testedről innám meg… incselkedett a férfi, és átölelte Nórát. – Tejjel, cukor nélkül iszom. De tényleg feküdj vissza! 212

– Kizárt. Most vagyok itt először, hogy venné ki magát, ha egyedül hagynál a lakásodban? Kávézunk, öltözöm és elindulok veled. – Oké, ha így akarod. Esetleg azt is csinálhatjuk, hogy megvársz a kocsiban, amíg megstoppolom a pasas fejét, aztán hazaviszlek, és nálad folytathatjuk az ébredezést…! – ajánlotta Gergely jelentőségteljes mosollyal. – Nem bánom! – mosolygott boldogan Nóri, és a férfi kezébe adta a nagy bögre tejeskávét. Ha nagyon korán is, de tökéletes ébredés volt ez. ∗ – Itt Solymos. Van már valami új információ a feleségemről? – Zoltán minden ízében remegve hívta a rendőrséget, ebben az órában már ötödször. Közben Ernával egymás után főzette magának a méregerős kávékat. – Uram, találtunk egy nyomot. Azaz a felesége autója megkerült. A Rozmaring kert étterem előtt parkolt a harmadik kerületben – mondta az ügyeletes rendőr. – És Hélia? – kérdezte türelmetlenül Zoltán. – Nem volt a kocsiban. A kollegáim épp a környéket pásztázzák, a közeli utcákat és a Duna-partot. A Duna-part. Zolinak csak most esett le, milyen közel is van az étteremhez a folyó. Az is lehet, hogy valaki megtámadta a feleségét, kirabolták, és már a Duna sodorja messzire az élettelen testét. Uramisten, ne! Zoltán igyekezett lecsillapítani magát, hiszen az ember mindig a lehető legrosszabbra gondol. Életében először rettegett a nőért, aki sok-sok éve része volt a mindennapjainak. Csak ebben a helyzetben értette meg, érezte át igazán, hogy Hélia valójában milyen sokat jelent neki. A felesége, a társa, a gyermekei anyja, s ha voltak is közöttük nehezebb időszakok, mit számít most? Zoltánnak fogalma sem volt arról, mit fog mondani a négy gyereküknek, ha reggelre nem kerül elő az édesanyjuk. Solymos Zoltán az az ember volt, aki nem ismert lehetetlent. Aki minden időben képes volt a kezébe venni a dolgokat, és azonnali megoldást találni a problémákra. Most azonban kiszolgáltatott volt és 213

tehetetlen. Nem volt istenfélő ember, ám ezen az éjszakán mégis halk imát mormolt magában, s megfogadta, ha Hélia előkerül, új alapokra fogja helyezni a kettejük kapcsolatát. Lilla hullafáradtan jött ki a rendőrtiszt irodájából. Most, hogy megtett Rékáért mindent, amit csak megtehetett, arra vágyott, hogy újra egyedül maradhasson a könnyeivel. Mintha napok teltek volna el azóta, hogy utoljára hallotta Ed hangját, pedig valójában csupán néhány óra. Lilla le sem tagadhatta volna, hogy valami történt vele. Nyomorultul festett csapzott hajával, karikás, kisírt szemeivel. Vett a folyosó végén egy pocsék gépi kávét, majd leült Valentin mellé a várószobában. – Hé! Te vagy az a csaj, aki a Sztár születik műsort vezeti? – kérdezte a lánytól kedélyesen. – Nagyon kedves vagy. – Nem akarok beleszólni a dolgaidba, de ennyire azért nem kéne kibuknod egy hülye újságcikk miatt. A nagyfőnök lenyugodott, kaptál egy lehetőséget, hogy tisztázd magad. Mit érdekel, hogy mit beszélnek rólad a parasztok? – Valentin, aranyos vagy, de nem a cikkel van gondom. Azon már túltettem magam, bár az sem volt sétagalopp. Magánéleti gondjaim adódtak… – Mifélék? – Hát, először is meghalt az apám… – Uramisten, Lilla, nem tudtam! Ne haragudj! Őszinte részvétem... – mondta gyorsan Valentin, majd magához ölelte a lányt. Lilla keserves zokogásban tört ki. Nem volt ereje elmondani a srácnak, hogy tulajdonképpen nem az apja halála miatt van kibukva. Persze, egy normális családban, normális körülmények között ez is elegendő lenne. Ekkor felpattant a kihallgató-iroda ajtaja, és kilépett az ügyeletes rendőrtiszt. Réka és Ildikó pedig a női mosdó irányából közeledtek egymásba karolva. Most, hogy kipakoltak a rendőrségen, látszólag teljes volt közöttük az egyetértés. – Rendben, tulajdonképpen minden vallomást felvettem, úgyhogy azt gondolom, nincs akadálya, hogy ma reggel néhány 214

kollégám felkeresse az úriembert, és beszállítsa ide a kapitányságra, hogy elmondhassa a maga verzióját. Persze, ez nem lehetőség a számára, hanem kötelezzük erre. Maguk meg hazamehetnek… meg most már hamarosan én is – összegezte mondandóját a rendőr, miközben elnyomott egy ásítást. – Mikor mennek ki hozzá? – kérdezte Ildikó. – Fél nyolc felé indul két kollégám… – Köszönöm – mondta az asszony. Miután a rendőr visszament az irodájába, a többiek kíváncsian néztek Ildikóra. – Mit akarsz tenni, mami? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Réka. – Gondoltam, egy taxival odavitetem magam abban az időpontban, és megnézem, ahogy elviszik. Jót fog tenni a lelkemnek. – Hát, az enyémnek is! – csatlakozott Réka. – Esetleg veletek tarthatnék? Autóval vagyok, elviszlek benneteket, de előtte reggelizünk egyet valami Mekiben – vette át az irányítást Valentin. Lillára pillantott. – Te jössz, kollegina? Persze, hogy jössz. Meglásd, egy jó sajtburger csodákat tesz majd veled is! Azzal átkarolta a lányt, és mindannyian elhagyták az épületet. Ez volt az a pillanat, amikor Lilla észrevette, hogy időközben egy képüzenetet kapott a telefonjára. A fotón volt pálmafa, tenger, s Botond napszemüvegben. A képaláírásban: Szia Cica! Üdvözletem küldöm a napfényes Dubaiból. Imádnád az itteni életet! Csak akartam szólni, hogy bármikor csatlakozhatsz! Örök hódolód: Boti Lilla már tudta, mit fog tenni, ha Solymos továbbra is ilyen korrekt marad vele szemben. ∗ Hélia összetörve, magzati pózba gömbölyödve feküdt még mindig a fehér bőrkanapén. Nem volt ereje megmozdulni, egyre csak sírdogált, és azon rágódott, hogy történhetett mindez meg vele. 215

Attila arca… aztán az a gusztustalan ember… az erőszak… a rosszullét. Fél órával ezelőtt körbejárta a kis lakást, ablakokat keresett vagy bármit, ami a szabadságot jelenthette volna számára. De rá kellett jönnie, hogy egy pincében van, és az egyetlen kifelé vezető út a csapóajtón túl van, ami viszont kétségtelenül be volt zárva. Hélia nem merte feszegetni, mert most már rettegett Attilától. Hiszen, ami az éjjel történt, nyilvánvalóvá tette, hogy volt vőlegénye és jelenlegi főnöke egy komplett őrült. Hélia nem tudta, mivel érdemelte ki mindezt. S ami a legszörnyűbb volt, hogy elképzelése sem lehetett arról, Attilának vajon mik a további tervei ővele? Meddig fogja őt fogva tartani? Esetleg további szörnyűségeket is megtesz majd vele? Mi lehet annál rosszabb, mint hogy meggyalázta őt egy ilyen emberi roncs közreműködésével? Megveri? Megcsonkítja? Hélia érezte, hogy ettől az embertől bármi kitelik. Pedig ő sosem ártott neki semmit, azon kívül, hogy annak idején elhagyta, mert képtelen volt beleszeretni. Attilából hiányzott az a férfias erő, amire végül Zoltánban lelt rá. Amitől szerelmessé vált, s amitől biztonságban érezte magát. Hiszen neki, aki a fél gyerekkorát különböző nevelőszülőknél töltötte, nagyon fontos volt a biztonság érzése, s ezért senki nem haragudhatott rá. Biztonság? Hol van az most? Hol van Zoli? Vajon keresi őt? Vagy még mindig haragszik rá a cikke miatt, és még csak nem is törődik vele, hogy eltűnt a felesége? Ami még ennél is rosszabb, Zoli lehet, hogy valamelyik babájával szórakozott addig, amíg őt elrabolták és megerőszakolták. Hélia el sem hitte, hogy mindez vele történik. Elhatározta, hogy nem fogja megadni magát, és élve keveredik ki ebből a helyzetből. Muszáj túlélnie, ha másért nem, a négy gyerekéért, akik szeretik és hazavárják őt. Hélia összeszedte magát, és felállt a kanapéról. Hideg vízzel megmosta az arcát, majd kutatni kezdett a jakuzzi mellett sorakozó faliszekrényekben. Az első kettőben nem volt semmi érdekes: törülközők, illatszerek, sokféle fürdősó. Amikor azonban Hélia kinyitotta a harmadikat, halkan felsikoltott.

216

Közelről ugyanis még sosem látott ilyet. Nem is tudta, hogy kell használni. Remegő kézzel nyúlt be a szekrénybe, majd az ujjai ráfonódtak a hideg fémre. ∗ – Köszönöm, hogy idejöttél, Gerikém! Gyere be, vagy tíz éve nem jártál itt! – mondta szívélyesen Attila, miközben még mindig vérző fejéhez szorított egy fehér textíliát. Bosszúsan vette észre, hogy orvos ismerőse nincs egyedül. Egy szolidan öltözött, barna hajú nő volt vele. Attilának ráadásul ismerősnek is tűnt. – És a kishölgy? – Ó, ő egy nagyon kedves barátnőm. Velem volt, amikor telefonáltál – magyarázta Gergely. – Nem bánod, ha leül a nappaliban, amíg megstoppollak? – Persze jöjjön csak! – mondta látszólagos nyugalommal Attila, és Nóra felé nézett. – Nem találkoztunk mi már valahol? – Nekem is ismerős, de bevallom, nem tudom honnan – mondta kedvesen Nóra. – Parancsol egy kávét ezen a korai órán? – Köszönöm, nem kérek, velem ne törődjenek! A legfontosabb, hogy Geri gyorsan ellássa a sebét. Már így is betolakodónak érzem magam! – mondta Nóra, majd lehuppant a nappali egyik kényelmes karosszékébe. – Elleszek itt! – Javaslom, hogy menjünk a fürdőbe, ott összevarrlak. Nem fog fájni, hoztam érzéstelenítőt bőségesen! – vette át az irányítást Gergely, és a fürdőszoba felé terelte Attilát. Párszor már járt itt vendégségben, és ismerte a ház elrendezését. Attila vonakodva követte, nem tetszett neki, hogy Nóra egyedül marad a nappalijában. A kandalló előtt elterülő, vastag szőnyeg alatt volt ugyanis a csapóajtó, ami Hélia átmeneti börtönébe vezetett. Nyugtalanította, hogy a két nő ilyen közel van egymáshoz. – Meddig tart dokikám? – kérdezte türelmetlenül Gergelytől. – Csak tíz-húsz perc! Ne aggódj, nem fog fájni! – mondta megbízható mosollyal az orvos, és munkához látott Attila homlokán. ∗ 217

Zoltán ki volt borulva. Tudta, hogy egy-két óra múlva felébrednek a gyerekek, és őt fogják majd kérdezgetni, hol az anyjuk. Kiabált a rendőrséggel, kiabált Ernával, kiabált éjnek évadján a Rozmaring étterem összes alkalmazottjával. Felzargatta minden barátjukat abban a reményben, hogy valamelyiküknél ott lesz Hélia, vagy legalább tudnak róla valamit. De nem akadt semmi nyom. Most ott ült holtfáradtan a teraszukon, s hiába volt gyönyörű a napfelkelte, Zoltán úgy érezte, ez a legszörnyűségesebb hajnal. Egy éjszaka alatt tíz évet öregedett. Solymos Zoltán, a nagy médiacápa. Akitől mindenki tart, akit mindenki tisztel, és aki nem ismer lehetetlent. Solymos Zoltán. Esendő ember, aki ki van szolgáltatva a sors gonosz játékának. Ebben a pillanatban érezte meg igazán, hogy a hatalom, ami a kezében van, az igazán fontos helyzetekben semmit sem ér. Százéves öregembernek érezte magát, ahogy ezen a késő tavaszi reggelen fáradtan fixírozta a telefonkészüléket. ∗ – Hány óra van? – kérdezte érdeklődve Ildikó, ahogy megálltak Attila impozáns háza előtt. – Még csak hét! – válaszolta Valentin. – Legalább egy órán át még nem lesz semmi. Ne legyetek ilyen türelmetlenek. – Úgy izgulok! – mondta Réka. – Jobban dobog a szívem, mint az első Sztár születik adása előtt. Itt szabad nekünk lenni? – Ti akartátok megnézni, ahogy elviszik – mondta álmosan Lilla, aki igazából nem is értette, mit keres Valentin autójában. Nem volt kenyere a leskelődés. De azt be kellett vallania, jó ötletnek tűnt, hogy a barátaival tartott, mert így legalább nem Edén és az egész képtelen kapcsolatukon rágódott egész éjjel. A barátai. Réka, Valentin, no és persze valamennyire Ildikó is kezd azzá válni. Nagyot fordult a világ néhány hét alatt. Volt egy hazugságokra épülő tökéletesen felépített élete, egy keménykezű menedzsere, egy alkoholista apja, egy maffiózó pasija, viszont nem voltak barátai. Most mi van? Összeomlott a légvár, amit felépített magának, beújított egy reménytelen szerelmet, meghalt az apja és a további 218

karrierje is kilátástalannak tűnt. De végre voltak barátai, s ez a tény némi vigaszt nyújtott a sok szenvedés közepette. Mindannyian nagyon meglepődtek, amikor a sarkon befordult két rendőrautó. Még csak negyed nyolc volt. Nézték az egyenruhásokat, akik nehezen kászálódtak ki az autójukból. Öten voltak. Az egyikük péksüteménnyel kínálta meg a többit, és a rendőrautóknak támaszkodva beszélgetésbe kezdtek. – Na, ezektől aztán bárkit simán kinyiffanthatnak odabenn, ahogy nézem! – vigyorgott a helyzet komikumán Valentin. – No, itt azért nem vészhelyzetről van szó, szerintem Attila bá, azaz a drága jó apám – mondta Réka, majd az anyjára pillantott – még az igazak álmát alussza. Ildikó pedig maga elé képzelte Attilát, egy szál alsónadrágban, gyűrötten, kócosan, amint ajtót nyit a rendőröknek, és nem érti, mi történik itt. Az asszony már nem érzett mást, mint szánalmat. Amit Attila Rékával akart megtenni, az túlment minden határon. – Türelem, lányok-fiúk, nemsokára kezdődik az előadás! Ilyet sem látunk minden nap! – mondta Lilla a hátsó ülésen fészkelődve. Valamiért kínosnak érezte ezt a kukucskálós helyzetet. Nem bánta volna, ha már vége van. ∗ Attila és Gergely már vagy félórája a fürdőszobában voltak, s az orvos ez idő alatt csak egyszer szólt ki Nórának. – Drágám, ez mélyebb, mint amilyenre számítottam, még egy kicsit légy türelemmel! Drágám! Hát, ez csodálatos érzés. Gergő először szólította Nórit ilyen kedvesen, s ez kellemesen bizsergette a nő lelkét. Üldögélt a kényelmes karosszékben és álmodozott: vajon milyen út vár rájuk együtt? Milyen lesz a kapcsolatuk folytatása? Nóri őszintén remélte, hogy sima, gyors válása lesz Edével, mert feszélyezte, hogy ő voltaképpen még férjes asszony. Korábban elképzelhetetlen volt számára, hogy új kapcsolatba kezdjen, ha egyszer köti a házasságlevél, de Gergely egyszerűen elvarázsolta őt. Nórit hangok riasztották fel az álmodozásból. Furcsa, reszelés szerű hangok és tompa kopogás. A nő először nem foglalkozott 219

vele, de nem akart megszűnni a furcsa zaj. Nóra fölállt, és először elindult a fürdőszoba irányába. Hallotta a férfiak hangját kiszűrődni. Még mindig dolgoztak azon a sérülésen. Nóri visszament a nappaliba, és megfigyelte, honnan jön a hang. Egyértelműen a kandalló környékéről, de valahogy lentről. Nóri óvatosan megtapogatta a cipőjével a szőnyeg szélét, s ekkor a lába beleakadt valamibe. Riadtan, reflexszerűen rántotta fel a szőnyeget, ami egy csapóajtót takart. Az alól jöttek a furcsa hangok! Nóra nem mérlegelt: teljes erőből felrántotta az ajtót, bele sem gondolt abba, hogy ő most egy idegen házban van, és nincs joga nézelődni. Arra a látványra azonban, ami fogadta őt, nem volt felkészülve. Hiába volt pszichológus, és hiába beszélt arról oly sokat másoknak, hogyan kell viselkedni fenyegetett helyzetben, most földbe gyökerezett a lába. Nóri ott állt szemtől szembe egy revolver csövével. ∗ Gyáva alak. Szörnyen gyáva alak. Ezt gondolta magáról Ede, ahogy az autójával maga mögött hagyta a várost. Hanák Janival, aki a helyettese volt a modellügynökségnél, egy hajnalban küldött emailben közölte, hogy néhány napra vegye át a feladatait. Ed úgy érezte, a történtek után képtelen volna Lilla vagy akár a szülei szemébe nézni. Most még nem menne… Nem akart találkozni velük, nem akarta ezt az egész kínos szituációt és ezt az iszonyatos lelki szenvedést. Egy-két alkalommal előfordult már vele, hogy elszakadt a cérna, s elege lett mindenből. A munkájából, a problémáiból, a körülötte lévő emberekből, akik csak megzavarják a döntéseiben, és befolyásolni próbálják. Ilyenkor általában beült az autójába, és elutazott egy kis hegyi faluba, amit találomra választott ki. Ott aztán egész nap sétált, fényképezte a természet csodáit, esetleg elment horgászni, vagy lényegtelen dolgokról beszélgetett a csapossal a helyi kocsmában. Most is erre vágyott. Maga mögött akarta hagyni az egész agyrém helyzetet, ami az életében pár hét alatt kialakult. Gyönyörű! – jutott eszébe hirtelen. Otthagyni Lillát most, amikor a leginkább szüksége lenne a támogatásra, a legnagyobb bajban! 220

Ám rögtön arra gondolt, hogy Lilla nagy kislány már, és egyáltalán nem ő, Ede tehet róla, hogy micsoda titkokat rejtett a lány múltja. A maga részéről elege volt az egészből. Ebből a rohadt prostitörténetből, ami nemcsak Lilla karrierjét, de a kettejük kapcsolatát is gyönyörűen hazavágta. Ráadásul oda lett az édesapja egészsége is, ami épp elég figyelmeztetés a sorstól. Nem akart most arra gondolni, milyen boldogok lehettek volna Lillával. Kényszerítette magát, hogy sorra vegye a negatívumokat, az összes hátrányt, ami ebből a kapcsolatból származhatna. Ede a nyugalmat szerette, és Szombati Lilla maga volt a két lábon járó bonyodalom az előéletét illetően. Ahogy a kis hegyi utakon kanyargott, arra gondolt, hogy a szüleinek igaza van: hosszú távon mindenkinek így lesz jobb. Tudta, hogy most könnyebb, ha Lilla nincs a közelében. Csak pár napig, amíg megkeményíti a szívét, és újra képes lesz a nélkül a szemébe nézni, hogy a karjába akarná venni a lányt. Hiszen remekül ment ez éveken át. Miért ne mehetne ezen túl is? Ede elszánt volt. Új életet akart kezdeni, méghozzá Lilla nélkül. Hinni akart abban, amit az apja mondott neki, hogy egy tiszta múltú, okos, gyönyörű, melegszívű teremtés várja őt valahol. Milyen kár, hogy nekem nem erre van szükségem! Kuss! Erre van szükséged, és kész. ∗ Gergely épp az utolsókat öltötte a fején, amikor Attila meghallotta a halk nyikorgást. Nem árulhatta el magát, de rettegett attól, hogy a csapóajtó nyílt ki. – Hogy állunk? – kérdezte Gergőt. – Nyugalom, már csak egy nyisszantás ezzel az ollóval, némi kötszer, és készen is vagyunk. Ugye hogy nem volt ez olyan szörnyű? – Nem, egyáltalán nem… – Mégis feszültnek tűnsz. Ugyanilyen riadtan néztek rám a gyerekek abban az afrikai kórházban, ahol dolgoztam. El sem tudod képzelni, cimbora, hogy mennyi csodát átéltem ott a kicsik között. S ugyanannyi borzalmat is láttam! Különösen az rendített meg, ahogy 221

az ottani férfiak a nőkkel bánnak… Tudod, mintha nem is emberi lények lennének, csak amolyan használati tárgyak! Norcinak még nem is mertem beszélni minderről… A kezed járna gyorsabban! – gondolta ingerülten Attila. ∗ – Ki maga? Maga az egyik szeretője? Jó, akkor a túszom lesz, amíg ki nem jutok innen! – suttogta feszült arccal a törülközőbe bugyolált nő, majd megragadta Nóra karját, aki halálra vált arccal fedezte fel, hogy ezt az asszonyt már látta valahol. Így, a tökéletes smink és a pompázatos ruhái nélkül olyan volt, akár egy riadt őzike. Szőke haja csapzottan lógott a vállára, és fenyegetően nézett Nórára, aki igyekezett megőrizni a hidegvérét. – Hélia! Hát nem ismer meg? Én Simon Nóra vagyok, tudja, a férjem… azaz a volt férjem Selmeczi Ede üzleti kapcsolatban áll az ön férjével… Nem emlékszik rám? – Nem! – mondta Hélia keményen, és nem eresztette lejjebb a pisztoly csövét. Nem érdekelte ki ez a nő, és miért jött ide. Elhatározta, hogy senki és semmi nem érdekli addig, amíg ki nem jut innen. Az, hogy Nóra itt van, még kapóra is jött, így legalább van valaki, aki fedezi. Jobban megnézte a látszólag nyugodt nőt, de tényleg nem emlékezett rá. Leszkó Hélia nem arról volt híres, hogy megjegyezze azokat, akikkel csak futólag találkozik. – Üljön a kanapéra, és maradjon ott! Ne mozduljon, vagy lelövöm! – szólt fojtott hangon Hélia. A pisztoly biztonságérzetet adott neki. Igaz, hogy nem tudta használni, és nem is az övé volt, de ezt Nóra nem sejthette. Ez volt az a pillanat, amikor Attila már nem törődött azzal, hogy Gergely még dolgozna a homlokán. Félrelökte az orvost, és mint az őrült kirontott a fürdőből, a nappali felé csörtetett. Érezte, hogy odabenn történt valami, ami nem a kedvére való. Vadállati erővel vetette magát Héliára, amikor észrevette a pisztolyt a nő kezében. Nóri a döbbenettől moccanni sem mert, ahogy ezek ketten a padlón dulakodtak. – Mit csinálsz, Hélia? Add ide a pisztolyt, mert nagyon rosszul jársz! Nincs megtöltve! – üvöltött a nőre. 222

Egy pillanat töredéke alatt történt. Gergő berohant a fürdőszobából, és elkapta Attilát az ingénél fogva. Nóra a bejárati ajtó felé futott, hogy segítséget hívhasson. Legnagyobb megdöbbenésére az ajtóban egy csapat rendőr állt. S akkor megtörtént. Egyetlen, hosszú, vészjósló durranás hallatszott a nappali irányából. Aztán csönd lett. ∗ Szombat este volt, s Lilla a stúdióban ült. Vele szemben Valentin. A sminkes lány az utolsó púderezést végezte rajtuk, a technikusok a fényeken dolgoztak, s beállították a mikroportokat. Néhány operatőr lődörgött még a közelükben és az adásrendező, aki folyamatosan utasításokat osztogatott. Amikor azonban Solymos Zoltán belépett a stúdióba, beállt a különös csend. A nagyfőnök odalépett Lillához és Valentinhez. – Mindent átvettetek? – kérdezte. Mindketten bólintottak. – Ezúttal nem hibázhattok. Lilla, most arra kérlek, hogy tényleg légy nagyon őszinte. Nem lóghat ki a lóláb sehol! Ne feledd, bármit mondasz most, annak bárki utánanézhet! – Rendben – mondta Lilla csöndesen. – És köszönöm a lehetőséget. De bevallom, csodálkozom, hogy most itt vagy. Talán inkább pihenned kellene… – Pihenni, kislány? Az nekem a halál. Történt, ami történt, az élet megy tovább. Napirendre kell térnünk a dolgok felett. Valentin! Neked is menni fog? Kérlek, ne kérdezz mást, csak amit előre megbeszéltetek! – Nagyon felkészültünk. Nem lesz gond. De rosszul érzem magam. Héliának kellene most itt ülnie, nem nekem… – Hagyjuk ezt most! – mordult rá már-már mérgesen Zoltán. – Gyerekek, a show-nak folytatódnia kell! Már csak öt perc volt az adásig. Szombati Lilla most aztán mindent kipakol. Elmesél két év kurválkodást. Nagyon izgi lesz. Lilla szomorkásan mosolygott Valentinre, aki bátorítóan megszorította a kezét. – Bízom benned – mondta a fiúnak, aki az egyik legjobb barátjává lépett elő az elmúlt napokban. 223

– Nem lesz semmi baj. Az adás miatt vagy ilyen szomorú? Vagy Ede? Lilla csak legyintett, hogy hagyják most ezt a témát. No igen, Ede. Eltűnt a színről. Senki nem tudta, hogy hová. Lilla nem látta a balvégzetű nap óta, amikor is együtt ébredtek abban a panzióban. Csak másnap hívta fel a férfi kollégája, Hanák Jani, hogy a héten ő gondozza Ede minden kliensét. Lilla fordulhat hozzá bizalommal. – De hát mi történt Edével? – kérdezősködött Lilla. – Azt én sem tudom, nem közölte. Csak annyit írt, hogy egy időre el kell utaznia, s a továbbiakkal kapcsolatban majd jelentkezik. Míg nincs itthon, addig én viszem a céget – mondta Lillának büszkén a fiatalember. Ede. Lilla úgy érezte, hatalmasat csalódott a férfiban, aki egyik napról a másikra sétált ki az életéből. Elmondta neki, hogy szereti, szeretkezett vele, megálmodták a közös jövőjüket, aztán a férfi fogta magát, és minden magyarázat nélkül kereket oldott. Hat év közös munka és barátság után Lilla úgy gondolta, a férfi emberileg tartozott volna neki annyival, hogy elmagyarázza a helyzetet. Ám Ede egyáltalán nem volt tekintettel Lilla érzéseire. Elbújt valahová előle és a világ elől. Ez gyáva lépés volt. De Lilla most is kétségbeesetten szerette ezt a gyáva alakot, aki eddig mindig képes volt lelket önteni belé. Tudta, hogy az élő adás miatt sem izgulna ennyire, nem kerülgetné a sírás, ha Ede magához szorította volna, mielőtt a stúdióba lépett. Lilla egy őrült pillanatig arról álmodozott, hogy az adás után talán betoppan a férfi… Erre a gondolatra elmosolyodott, s a lelke mélyén reménykedni kezdett. Sőt! Egészen biztos volt abban, hogy Ede bárhol is van most, nézni fogja ezt a műsort. Ő pedig nem vallhat szégyent. – Három, kettő, egy, kinn vagytok! – mondta be a technikus, és a következő pillanatban Lilla már Valentin lendületes beköszönését látta és hallotta. Pontosan tudta, mit fog mondani, hiszen elpróbálták már vagy százszor. – Köszöntöm önöket! Az elmúlt napokban tévétársaságunk legnagyobb bánatára olyan tények láttak napvilágot a sajtóban az egyik műsorvezetőnkről, amire tudjuk, hogy reflektálnunk kell. Az 224

a kolléganőnk is tudja, akiről szóltak ezek a korántsem jóindulatú írások. Szombati Lilla – mert hogy róla van szó – vállalta, hogy most és itt, élő adásban elmeséli a Tv Max nézőinek, mi igaz a vádakból. Ezzel Valentin Lillához fordult. – Lilla, köszöntelek a stúdióban. – Szervusz, Valentin. A lány szomorkás félmosollyal, egyenes háttal ült a székében. – Lilla, kérlek, meséld el nekem, mi igaz mindabból, ami napvilágot látott veled kapcsolatban a héten? Lilla érezte, hogy fülig pirul szégyenében. A próbákon minden olyan természetesnek tűnt, hiszen Valentin a barátja volt. Ám most nemcsak neki kellett bevallania mindent, hanem az egész országnak. Lilla azt érezte, hogy legszívesebben kifutna a stúdióból. Izzadt a tenyere, szédülni kezdett, és képtelen volt elkezdeni beszélni. Szedd össze magad! Ede is lát! Hogy fogja magát szégyellni miattad mindenki, aki szeret, ha ebből nem jössz ki jól! Zoltán is adott neked egy utolsó esélyt! Már eltelt vagy harminc másodperc, és mindenki azt hitte a stúdióban, hogy Lilla képtelen lesz megszólalni. Valentin kényelmetlenül fészkelődött a székében, és épp szóra nyílt a szája, amikor tisztán, mélyen és hangosan elkezdett beszélni a lány. – A híresztelésekből sajnos minden igaz – mondta, majd kis szünetet tartott. – Biztos vagyok benne, hogy ami történt, a miatt sokan elítélnek engem, és valójában tényleg nincs is mentség mindarra, amit a Közel-Keleten két éven át műveltem. Ám én azért jöttem el ide ma este, mert úgy érzem, még a halálra ítéltnek is joga van ahhoz, hogy elmondja a maga igazságát. Szeretném, ha én is elmondhatnám a történetemet. – Lilla, itt a lehetőség. Hallgatunk. És Lilla elkezdte. Minél jobban haladt a történetben, annál jobban megfeledkezett a tévékamerák jelenlétéről. Mesélt Füzesgyarmatról, az ott töltött gyermekévekről. Arról, hogyan szegényedtek el a szülei, és miként indult meg az édesapja lefelé a lejtőn. Elmondta, milyen beteg volt édesanyja, mennyit nélkülöztek, és hogy mi vitte végül rá arra, hogy elinduljon Dubaiba. Mindezt 225

megkapó őszinteséggel. Mesélt arról is, milyen volt az élet a KözelKeleten. Elmondta Valentinnak – persze csak virágnyelven –, mi mindent tettek meg vele külföldön, és hogy is volt az, amikor hazatért Magyarországra, és beírta magát a köztudatba, mint ismert modell. Beszélt Edéről, arról hogy milyen sokat köszönhet a férfinak, és mennyire különleges a kettejük kapcsolata. Egy óra elteltével, az interjú vége felé pedig az is szóba került, milyen nehéz is ilyen múlttal jövőt építeni. – Összességében örülök, hogy fény derült erre a titkomra. Mert a karrieremnek lehet, hogy vége, de talán ezen túl lehet igazi magánéletem. Nem kell többé hazudnom. Őszintén közel engedhetem magamhoz azt, akit szeretek, s aki viszontszeret. Hazugságban élni éveken át hatalmas hiba. Én megtanultam ezt. S most, hogy már nincs miért viselnem ezeket a fekete fürtöket, nem kell rejtegetnem, milyen is vagyok valójában, az első dolgom lesz, hogy elmegyek a fodrászhoz, és visszaállítom az eredeti állapotokat. Az első lépést pedig már most megteszem! – mondta Lilla szomorkás mosollyal, és egy ország lehetett tanúja, ahogy óvatosan megszabadította magát a kék kontaktlencsétől. – Ezt aztán végképp nem gondoltam volna, bár így is gyönyörű vagy! – lelkendezett Valentin. – Igen. Mogyoróbarna – mosolygott Lilla. – Máris jobban érzem magam. Itt vendégeskedni a műsorodban igazi felszabadulás volt. – Kedves nézőink! A mai napon nem mindennapi vallomásnak lehettek tanúi. Önöké a döntés, hogy ezek után mit gondolnak Szombati Lilláról, ám én úgy hiszem, az őszinteség minden körülmények között értékelendő gesztus. Köszönöm Lilla, hogy megtiszteltél, és megosztottad a történeted a Tv Max nézőivel. Pár másodperc múlva elindult a reklámblokk. A stúdióban pedig kitört a spontán, megható tapsvihar. ∗ A Szombati Lillával készült interjúra több mint hárommillió tévénéző kíváncsi volt. Ed megfogadta magának, hogy nem nézi meg, mégis ott ült a panziójában, a tévé elé tapadva. Itta Lilla minden egyes szavát, 226

mintha csak neki szólna ez az őszinte vallomás, amikor a nő a történetben róla beszélt, eleredtek a könnyei. Lilla ugyanis egyetlen szóval sem említette, hogy valaha több lett volna közöttük barátságnál, s még csak nem is érződött a mondatain, hogy micsoda viharos napokat éltek át az elmúlt hetekben együtt… Hiába, Lilla úgy beszélt, mint egy igazi úrinő. Mindent elmondott, de az alapvetően közönséges történet mégsem tette őt közönségessé. Ede úgy érezte, ha először hallaná ezt a hatalmas kálváriát, amin Lilla keresztülment, képtelen lenne megvetni a lányt. Csak sajnálná, iszonyatosan sajnálná, amiért így elbánt vele az élet. Ede biztos volt abban, hogy az adást a szülei is nézték. Hiszen bármennyire ellenszenves volt is nekik Lilla, kell, hogy érdekelje őket az a nő, akit a fiuk ennyire szeret. Ed a vezetékes telefonért nyúlt. A saját mobilját már napok óta nem használta. A pihenése így volt tökéletes. Ám Lilla látványa most mindent fölkavart a lelkében. – Anya? Te vagy az! Szia anya! Hogy van apa? – szólt a kagylóba. – Kisfiam! Szerencsére jobban, sokkal jobban. Várja, hogy találkozzatok, és tisztázzátok a félreértéseket. Már rettenetesen aggódtunk, napok óta nem érünk el. Miért a Hanák Janitól kellett megtudnunk, hogy elutaztál? – Szükségem volt arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. – És…mondd Ede, hogy döntöttél azzal a…szóval Lillával kapcsolatban? – Láttátok ma este a tévében? – kérdezett vissza Ede. – Természetesen nem – hangzott a határozott felelet. – Csak felizgatná apádat, és egyébként sem fontos ez nekünk. Ede őszintén meglepődött. – Én azt gondoltam, ez a műsor talán érdekel benneteket. Ha hallottátok volna a történetét, talán megváltozott volna bennetek valami vele kapcsolatban… – Apád és én nem vagyunk kíváncsiak erre a nőre. Ismered az álláspontunkat vele kapcsolatban. – Anya, a józan eszemmel pontosan tudom, hogy igazatok van. 227

– Akkor hát, hallgass a józan eszedre! – derült fel Marika hangja. – Mikor jössz vissza? – Még nem tudom… – felelte Ede őszintén. – Azért is kérdezem, mert Tomi barátod nálunk keresett a héten, mivel a mobilodon nem tudott elérni. Kérte, hogyha hamarabb beszélnénk veled, mint ahogy ő elérne, adjuk át a meghívását a házassági évfordulójukra. – Mikor lesz? – Jövő héten, pénteken, náluk. – Rendben, vissza fogom hívni Tomit. – Jól vagy, kisfiam? – Soha jobban – mondta keserűen Ede. – Meglásd, hamar elmúlik majd ez az érzés. Jól döntöttél! – Igen. Biztosan. Szia anya! Szóval Tominak már megint házassági évfordulója lesz. A régi egyetemi barátja, aki már kétgyermekes családapa. De úgy szeretik egymást a feleségével, hogy azt öröm nézni! Ede szívesen vendégeskedett náluk, ám erre csak évente két-három alkalommal került sor. Főként az ő túlhajszolt élettempója miatt. Tamás nem csinált nagy karriert: egy reklámügynökségnél dolgozott üzletkötőként, a maradék időt pedig a családjának szentelte. De Ede úgy érezte, barátja sokkal boldogabb életet él, mint ő valaha. Amikor összejöttek, mindig felemlegették a régi szép időket, a nagy bulikat. Például azt a Dubaiban töltött néhány napot is, amikor azon a forró éjszakán belefutott Lillába. ∗ Hétfő reggelre az egész sajtó tele volt Lilla történetével. Minden a lehető legjobban sült el. Ahogy Solymos Zoltán legendás képességeinek köszönhetően előre megérezte, Szombati Lillából hirtelen a nép lánya lett, akivel mindenki együtt érzett, akit mindenki sajnált, és a tévé vezetősége egyöntetűen úgy gondolta, most már Lillának kell végigvinnie a tehetségkutatót. A rendőrség lezárta a nyomozás azon részét, ami a Tv Max berkeire irányult, és semmi akadálya nem volt annak, hogy szombaton adásba kerüljön a verseny nagyszabású fináléja. 228

Solymos hétfőn dél körül hívta telefonon Lillát, s mintegy mellékesen közölte vele: nincs kirúgva! A lány majd kiugrott a bőréből. Meghatódva köszönte meg Zoltánnak azt, amit érte tett. – Többet köszönhetek neked, mint egy álomhivatást! Visszaadtad az életemet. A saját életemet. Mondd, én miben segíthetek neked? Azok után, ami Héliával történt, biztosan nem vagy túl jól… – Ebben sajnos nem tudsz segíteni. Bár elismerem, gyönyörű vagy, ez tagadhatatlan… Lilla felnevetett. Pontosan tudta, hogy Zoltán csak viccel. – Ez aztán az akasztófahumor… De tudod, talán mégis viszonozhatom a szívességedet. – Lilla hangja komolyra váltott. – A napokban megtudtam néhány dolgot, ami segítség lehet abban, hogy Boruzs Botond rendőrkézre kerüljön… – Csakugyan? – kérdezte izgatottan Solymos. – Akkor gyorsan gyere az irodámba, és beszéljük meg, mert itt aztán minden pillanat számít. Tudnál jönni azonnal? – Igen. Tudnék – felelte határozottan Lilla. ∗ Nóra a teásbögréjével a kezében bámult maga elé. Gergely nem egyszer rajtakapta már barátnőjét az elmúlt napokban így, szomorúan bámulva a semmibe. Szegény kis Norci nem volt hozzászokva az ilyen tragédiák látványához. Geri könnyebben földolgozta: látott már épp elég ehhez hasonló cirkuszt Afrikában. Sokszor ott is ölre mentek az emberek, noha azok fegyverként jobb híján tőröket használtak. De Gergely sosem rémült meg a vér és az emberi hús látványától. Hiszen sebész volt. Talán ezért sem okozott neki akkora traumát a tragédia, mint Nórának. Odament a nőhöz, és a karjába vonta. – Csalódtam önmagamban, Geri – mondta Nóra. – Pszichológusként jobban kellene bírnom az ilyesmit… – Ne csacsiskodj! A krízispszichológia nem a szakterületed! Miért marcangolod önmagad? – Mert úgy érzem, talán megakadályozhattam volna ezt a szörnyűséget. Ha ott vagyok, és nem futok el, ha megőriztem volna 229

a lélekjelenlétem, ami egy pszichológustól elvárható lett volna! Nem tudtam kilépni a helyzetből, kívülről figyelni az eseményeket. Így nem is tudtam segíteni… Kikészít ez a tudat, Gergő értsd meg! – Minden egy pillanat alatt történt! Hidd el, még egy mindenre felkészült, edzett rendőrségi pszichológus sem tudta volna megoldani ezt a helyzetet! Norcikám, inkább annak örülj, hogy nekünk nem esett bajunk! Itt vagyunk egymásnak, szeretjük egymást, és előttünk van az egész élet… Nóra Gergely szemébe nézett. – Geri, te szeretsz? – Igen, nagyon szeretlek. És azt szeretném, ha itt maradnál nálam. Addig legalábbis mindenképpen, míg ki nem hevered a történteket. – Én is szívesen maradnék… – mosolyodott el Nóra. – De én akkor lennék boldog, ha a búbánatod elmúlta után is itt maradnál! – Most már nem is vagyok búbánatos! – Nóri közelebb simult a férfihoz. – És maradok! Egészen addig, amíg csak eleged nem lesz belőlem! Igazi otthont varázsolok neked ebből a rideg legénylakásból, megígérem! – Oké, de előbb még fontosabb dolgod van! – mondta kaján mosollyal Gergő, és a nadrágján keletkezett dudorra tette a nő kezét. Nóri pedig nem húzta el a szépen manikűrözött kacsóját. Erre a kérésre egyszerűen nem lehetett nemet mondani. Selmeczi Ede. Ki az a Selmeczi Ede? ∗ Csendes kis szülinapi zsúr volt. Csak mami, Valentin és ő. Réka nem is hiányolt mást. Talán csak Lillát, aki valami nagyon fontos dologra hivatkozott, és ezerszer is bocsánatot kért, hogy nem jöhet. Réka pontosan tudta, tényleg valami sürgős ügye lehet, máskülönben nem mondta volna le az ő születésnapját. Furcsa ünneplés volt. Ildikó nagyon meghatódott, hogy az egyetlen lánya betöltötte a tizennyolcat, Valentin pedig gyönyörű virágcsokorral és egy szép ezüstlánccal köszöntötte föl, de ahogy eszegették hármasban a gyümölcstortát, valami csöndes szomorúság érződött a 230

levegőben. Ahogy ki-ki megette a maga adagját, Ildikó pakolni kezdte a tányérokat. – No, ez volt aztán a villám születésnap! Most mehettek vissza mindketten dolgozni! – mondta szomorkásan az asszony. De inkább önmagát sajnálta. A szörnyűséges reggel óta iszonyúan nyomasztotta, ha egyedül kellett lennie. Csak magára maradt egy kicsit, és máris látta maga előtt a letakart hordágyat, amit kihoztak a mentők a házból. Nem, erre nem számítottak! Amikor Valentinnel, Lillával és Rékával odamentek kíváncsiskodni, csak azt akarták látni, ahogy Gulyás Attilát elvezetik bilincsben. Ehelyett igazi rémálommá vált az a reggel. Hiszen senki sem gondolta, hogy akkor, ott valaki meg fog halni… – Már csak néhány nap, és vége ennek a cécónak! – mondta Réka. – A szombati végső döntő után minden visszatér majd a rendes kerékvágásba. – Ne legyél te abban olyan biztos – mondta neki Valentin. – Csak aztán jön a java! Fellépések satöbbi… Gondolom, nem akarod itt befejezni a pályádat, és visszaülni az iskolapadba. – Magántanulóként mindenképp visszaülök. De ha nem nyerem meg a versenyt, a kutya sem lesz kíváncsi rám szerintem. Ha engem kérdezel, a lányok közül tutira a Horváth Flóra lesz a befutó. – Ez a fixa ideád. Miért hiszed, hogy mindenki a bögyös szőke macákra szavaz ebben az országban? – Mert ez az ország tele van szexőrült pasasokkal. Valentin látta Ildikót, amint a mosogató mellett összerezzent. – Szerintem hagyjuk ezt a témát… – súgta oda Rékának. – Legyünk rá tekintettel. Ép ésszel nem lehet felfogni, amit az a disznó művelt! Nem kell, hogy emlékeztessük rá! – Igazad van. Szégyellem magam. – Semmi gond. Örülök, hogy te nem buktál ki. – Tudod, Valentin, életemben először vagyok igazán nyugodt. Attila bá most olyan helyen van, ahonnan nem tud bennünket bántani. Réka őszintén sajnálta, hogy ilyen drasztikus dolognak kellett történnie, de nem tehetett róla, boldognak érezte magát. Megszűnt a 231

fenyegetettség végre, hiszen a nagybátyja az elmúlt években nagy fekete fellegként lebegett fölöttük, eltakarva a napot. Ennek most vége. Réka tudta, hogy az édesanyja még mindig nincs túl a történteken. De ő már nem akart hátranézni. ∗ A gyerekek a helyzetre való tekintettel a nagymamánál voltak, így Solymos Zoltán nem látott abban semmi kivetni valót, hogy a házában fogadja a magánnyomozót és Szombati Lillát. A lányt nem lepte meg, hogy nincsenek egyedül, valahogy érezte, hogy Zoli már bevont valakit Botond felkutatásába. Mert bármilyen okos, dörzsölt fickó volt Solymos, tévéproducer volt és nem magánnyomozó. Gyorsan bemutatta Lillát az alacsony, ám keménykötésű, latinos férfinak, aki már benn ült a dolgozószobában. Molnár Andrásnak hívták. Zoli azonnal a tárgyra tért. – András, azért hívtalak ide, mert Lilla azt mondta nekem telefonon, olyan információja van, ami segítheti a munkád. A nyomozó érdeklődve nézett az igézően szép műsorvezető lányra, és megállapította magában, hogy ilyen nyomravezetője még sosem akadt. – Akkor hát, halljuk kisasszony, mi mindent tud? – Nos, pár nappal ezelőtt jelentkezett nálam Boruzs Botond. Telefonon, azaz SMS-ben. Lilla ekkor elővette a mobilját, megnyitotta az üzenetet, és felolvasta. A hitelesség kedvéért aztán András kezébe adta a kis készüléket. – Szóval Dubai… – merengett Solymos, majd Lillához fordult. – Túl napfényes hely az egy ekkora görénynek. A sitten kéne inkább rohadnia…! – Zoltán, ebben azt gondolom, mindhárman egyetértünk – szólalt meg a nyomozó, s a következő kérdését már Lillához intézte. – Mondja, kisasszony, mennyire sürgős a programja a követező napokban? – Nem túlságosan. Csak a tévés próbáim vannak, a fotózásaimat múlt héten lemondták, tudja, a... cikk miatt – mondta szégyellősen a lány. 232

– Ó, erről jut eszembe, kegyed élt Dubaiban! – Igen, sajnos. – Jaj, félre ne értsen, nem a rosszindulat beszélt belőlem. A segítségére volna szükségem. Van egy nagy ötletem. Zoltán, te mit szólnál, ha Lilla volna a csali? – Köszönöm szépen, az nem túl hálás szerep – tiltakozott rögtön a lány. – Nem szeretném Lillát veszélybe sodorni. Történt már így is épp elég tragédia mostanában… – ismertette az álláspontját Solymos. – Azért elmondom, jó? A következőt találtam ki: Emberünk ugye azt szeretné, ha Lilla meglátogatná Dubaiban, vagy teszem azt, ott is maradna vele. Mi lenne, ha eljátszanánk, hogy kimegy hozzá? Lilla! Magának csak annyi a dolga, hogy felszálljon egy repülőgépre, és megígértesse a volt barátjával, hogy a reptéren fogja várni önt! Én magával megyek, és fedezem, valamint megegyezünk a helyi kapcsolatommal, hogy küldjön néhány kommandóst a terminál környékére. Így elkaphatjuk! Mondja Lilla, ez a Botond megbízik magában? – Fogalmam sincs – mondta őszintén Lilla. – A történtek után már magam sem tudom, ismerem-e őt igazán. Zoli! Ez így tényleg nem hangzik valami veszélyesnek! Hiszen mindvégig ott lesz mellettem András, és a kommandósok is biztonságot jelentenek. Meg kellene próbálnunk! – Csakugyan úgy gondolod? – húzta fel a szemöldökét Zoltán. Féltette Lillát. Bármilyen sok dolgon ment keresztül ez a lány, bármilyen erős is volt, mégis csak egy törékeny nő. Héliát sosem engedte volna el efféle kiküldetésre. Hélia! Drága, kicsifeleségem, mit tettek veled? Zoltán nyelte a könnyeit. Lilla megérezte, hogy a férfinak Hélia jutott az eszébe, és bátorítóan megszorította a kezét. Hiszen legbelül még a kőkemény Solymos Zoltán is csak egy érző ember. – Igen Zoli, így gondolom – mondta Lilla, majd a nyomozóhoz fordult. – Csak legkésőbb péntekig be kell fejeznünk ezt a dolgot. Tudja, nekem szombaton adásom van! – mondta a lány, miközben 233

szeretetteljesen nézett Zoltánra. A férfi kicsit kezdett a sosem volt apjává válni, legalábbis Lilla így érezte. – Szeretném, ha úgy hozná haza a műsorvezetőmet, ahogy elvitte! – tette hozzá Solymos. – Nagyon fogok rá vigyázni! – biztosította András. – Akkor hát, Lilla, kezdődhet a beetetés! Kérem, vegye elő a telefonját! ∗ Tíz perccel később elment az első üzenet a következő szöveggel: Botim! Nem tudom, vannak-e híreid itthonról, de én sajnos nem vagyok túl jól. A sajtó lehozta egy régi butaságom, rémálommá váltak a mindennapjaim. Igen, szeretnék elrepülni hozzád, ha még mindig vársz! Hiba volt, hogy nem mentem már akkor, amikor először hívtál! Alig félóra várakozás után megérkezett a válaszüzenet. Cica, de jó! Gyere! Itt aztán elfelejthetsz mindent! Megvegyem a repülőjegyed? Csak szólj, hogy mikor akarsz jönni, és kimegyek érted a reptérre! Hiányzol! – Lilla, elárulja az arca, ahogy ezt olvassa! Csak nem sajnálja ezt a bűnözőt? – kérdezte a nyomozó. – De igen. Ő most azt hiszi, újra akarom vele kezdeni. Ehelyett pedig börtönbe akarom juttatni. Én nem szívesen verek át másokat, nem szép dolog! – Az sem volt szép dolog, hogy maga mellett három-négy barátnője volt párhuzamosan… Ezt nem tudta? – Nem – mondta tompán Lilla. – Megteszek mindent, amit kér, mert segíteni szeretnék Zoltánnak. De gondolom, maga is sejti, hogy nem táncolok örömömben, amiért belekeveredtem ebbe az ügybe. Solymos Zoltán a háttérből figyelte a jelenetet. Mosolygott. Szerette, ahogy Lilla odamondja a magáét mindenkinek. Olyan, 234

mint én, csak nőben. S ahogy telik az idő, egyre inkább olyan lesz. Ezért féltem annyira, mert olyan, mint én – futott át Zoltán agyán. ∗ Két nap múlva kora hajnalban Szombati Lilla már a Dubaiba tartó charterjáraton ült. Közvetlenül mögötte András foglalt helyet, de a lány mégsem érezte magát teljes biztonságban. Megvolt a terv, aminek ismerte minden pontját. Betonbiztosnak tűnt. A magánnyomozó és csapata még arra is felkészültek, hogy Botond esetleg szintén kísérettel érkezik. Jézusom, mint valami rossz krimiben! Lillában még élénken élt a pár nappal ezelőtt látott letakart hulla képe és a pisztoly hangos dörrenése… Érezte, hogy kezd pánikba esni. Hiszen a nyomozó kérésére senkinek nem szólt, hogy elutazik: sem az anyjának, sem Rékának vagy Valentinnak, sőt, megbízott menedzserének, Hanák Janinak, de még Edének sem. Miért is szóltam volna? Hiszen nem is kíváncsi rám. Nem vagyok már része az életének. Lilla végül kiegyezett magában a gondolattal, hogy még jól is jött ez a nagy kaland: így a félelemtől és az izgalomtól nem marad energiája a sebeit nyalogatni. Szóval akkor Dubai! Semmi gáz, most csak átutazóban vagyok. Lilla hátradőlt a székében, és kinyitott egy női magazint. Nem hagyta felszínre törni a múlt démonjait. Tamás felesége, Ingrid valami elképesztően jó szakácsnő volt abból a fajtából, aki ha észrevette, hogy a vendégnek épp nincs tele a szája, tüstént ott termett mellette a következő finomsággal. Nem csoda, hogy Tomi az évek során kissé megpocakosodott. – A feleséged meg akar ölni! – mondta viccesen Ed, amikor az asszony elé rakta a hatalmas fagylaltkelyhet, amin még csinos kis napernyő is díszelgett. – Én csinájtam a detojálást, Ede bácsi! – jelentette be büszkén a hároméves Szófia, Tomiék kisebbik gyermeke. – Szofi! – szólt rá szeretettel az édesanyja. – Gyere, menjünk ki a többiekhez játszani! Apa és Ede bácsi még két szót nem tudtak váltani tőletek.

235

Miután Ingrid és a kislány kimentek a teraszra a többi vendéghez, akik már rég túl voltak az ebéden, Ede és Tamás szokásos italukkal, Jägermeisterrel koccintottak. – Arany életed van, apám! – sóhajtott Ede. – Gratulálok hozzá! – Anyádtól hallottam, mi történt Nóra és közted. Nagyon sajnálom! – Ugyan! Csak idő kérdése volt. Nóra nem nagyon kesereg utánam, mióta elköltözött, egyetlenegyszer sem hívott. – És te? – Én sem – vallotta be Ede. – Képzeld, összevesztem az anyáddal, öregem. – Hogyhogy? – Elkezdte ecsetelni nekem telefonon ezt a Szombati Lillatörténetet, én meg kibuktam. Tudod, hogy ami a szívemen, az a számon, cimbora – mondta Tamás, és még egyszer töltött magának. – Látom, már nem megy le az a fagyikehely. Elteszem neked a hűtőbe, ki ne olvadjon! – Mégis, min vesztetek össze anyámmal? – Csodálom, hogy nem említette neked. Elmondtam neki, hogy szerintem nagyon rosszul látja ezeket a Lillával kapcsolatos dolgokat. – Miért, te mit gondolsz? – Azt, vazze, hogy vele kéne lenned! – csapott egy nagyot a barátja térdére Tamás. – Anyád olyan hangsúllyal ecsetelte, hogy Ede tudja, mi a kötelessége, meg így család, meg úgy hagyomány, hogy majdnem felrobbantam. Ede, ez a te életed, nem az övéké! Mit érdekel téged, mit gondolnak? Majd megbékélnek. Nem volt neked elég egy elcseszett házasság? Ne mondd nekem, hogy olyan vad szerelem lángolt a pszichológus kisasszony meg közted? – Tomikám, te már ne igyál többet ma! – Nem a pia beszél belőlem. Egyszerűen nem bírom tovább nézni, hogy kínzod magad, és Ingrid is ezen a véleményen van. Évek óta bele vagy pistulva Lillába, és nem tudsz túllépni a saját korlátaidon, ez egyszerűen nonszensz… 236

– Te sem repesnél akkor, ha mondjuk, megnőne a lányod, és beleesne valakibe, akiről kiderül, hogy strici… – Nem, vazze, ez biztos. De pont ez az! Melyik szülő repesne egy ilyentől? Ugyanakkor ez a te életed, és már megbocsáss, de százszor jobban ismered Lillát, mint az anyádék. Végigcsináltad vele az egész átváltozást. Pontosan tudod, honnan jött, mit tett, és amit tett azt miért tette! Ha bármi is zavarna a személyiségében vagy a múltjában, nem volnál így belehabarodva. Gyáva alak vagy! Nem vállalod föl a szerelmedet a világ előtt, inkább te is szenvedsz! – Tomi, ha ivott és belelendült, nagyon kegyetlen tudott lenni. – Ezt nem hallgatom tovább! – kérte ki magának Ede. – Ki vagy te, hogy így kioktass? – Csak egy barát… – mondta keserűen Tamás. – Aki kívülről látja, hogy szarod el az életed. Ede fölállt, és köszönés nélkül otthagyta a partit. A ház előtt fogott egy taxit, és megkönnyebbülve, enyhén spicces állapotban nyúlt el a hátsó ülésen. Mégsem sikerült kizárnia a tudatából Tamás szavait. Hiszen ő, Ede boldog most? Most, hogy azt teszi, amit mindenki elvár tőle? Nem, egyáltalán nem az. Miért ne engedhetné meg magának csak egyszer ebben a rohadt életben, hogy azt tegye, amit legbelül szeretne? Hiszen még az anyja is ezt tanácsolta neki nem is olyan régen, hogy hallgasson a szívére! Csak azután borultak ki teljesen a szülei, miután tudomást szereztek Lilla múltjáról. Ed a zsebébe nyúlt, és elővette a telefonját. Tárcsázta a szerelmét, de az, a legnagyobb meglepetésére nem volt elérhető. Kicsöngés helyett az arab telefontársaság egyik üzenetrögzítője jelentkezett be. Ede szívébe belemarkolt a jeges rémület. Csak nem ment vissza Lilla Dubaiba? Nem, az nem lehet, hiszen holnap adása van! Akkor hát mi ez a furcsaság? Ede idegesen hívta Hanák Janit. – Á, hello Ede! Csak nem hazatértél? Pedig ragyogóan vezettem a céget, pihenhettél volna még pár napot! – Köszönöm, ennyi elég volt. Mondd, tudsz valamit Lilláról? Hívtam, de csak valami furcsa arab halandzsa jött a vonal végéről. 237

– Hát ez az, öregem, én sem tudtam felhívni – mondta Jani. – Más ötletem nem volt, rácsörögtem Solymos Zoltánra. Ő csak annyit mondott, ha esetleg hazatérnél, keresd meg őt. – Köszi, szia – mondta Ede, majd gyorsan letette. Szóval Solymos tudja, hol van Lilla. – Elnézést, ha lehet, akkor módosítanám a címet… – szólt a sofőrnek. – Kérem, vigyen a Tv Max székházába! ∗ Barbara egészen maga alatt volt. Már napok óta hiába hívta a Leszkó Hélia által megadott telefonszámot, csak az üzenetrögzítő válaszolt. Átejtve érezte magát. Hiszen ő mindent elmondott, ami csak érdekelte Héliát. Úgy volna a korrekt, ha a nő is állná a szavát. Ráadásul az édesanyja már-már az őrületbe kergette Barbarát a szűnni nem akaró károgásával. – Ugyan, miért is jutalmazna meg téged az élet? Hiszen semmi jót nem tettél, sőt, még ártottál is valakinek ezzel a nagy kitálalással. Mégis, mire számítasz most? Mondtam én, hogy ez a Hélia csak hintába ültet! Tudod, lányom, én a helyedben inkább valami itthonról végezhető, tisztességes munkán gondolkodnék! Azzal legalább beljebb lennénk. – Anyám, te is tudod, hogy errefelé még az ép és egészséges embernek sincs munkája, nemhogy nekem. S mégis, mit csináljak, hajtogassak dobozokat? – húzta fel az orrát Barbara. – Az sem volna alantasabb munka, mint amit a baleseted előtt végeztél! – vágta oda kíméletlenül az anyja. – Jó volt az én melóm akkor, amikor a fizetésemből rendezted a rezsid! Ez ment egyfolytában. Az utóbbi időben minden nap veszekedtek, s Barbarán kezdett végképp úrrá lenni a kétségbeesés. Hát ez volna az élete? Mindig ez lesz most már? Nyomorékként létezni, egy fedél alatt az anyjával egy isten háta mögötti kis porfészekben? Barbara végül nem bírta tovább, és kikereste a telefonkönyvből a Gála magazin szerkesztőségének a számát. Csak azért is el fogja érni Héliát! Egy kedves titkárnő vette fel a telefont. – Gála magazin. Novák Renáta. Miben segíthetek? 238

– Halló, én Molnár Barbara vagyok, és az egyik újságírójukat keresem. Leszkó Héliának hívják. – Nos… – szólt a kezelő. – Őt sajnos nem tudom adni. – Mikor lesz benn? – Már nem dolgozik nálunk a hölgy. – Akkor, kérem, adja a főnökét! – kardoskodott Barbara. – Sajnos, ez is lehetetlen. Tudja, egy szerencsétlen baleset történt itt a napokban, és tudom, hogy furcsán hangzik, de most senkit nem tudok adni, akivel érdemben beszélni tudna – szabadkozott a kis titkárnő. – Nem segíthetnék esetleg én magam valamiben? – Nem hinném, hogy tudna. Mondja, mikor érdemes próbálkoznom? – Talán a jövő héten, de ez sem biztos – hangzott a felelet. – Ne haragudjon, de ennél többet nem mondhatok. – Világos. – Barbara letette a telefont. Dehogy világos. Mégis hová tűnt mindenki? A föld nyelte el ezeket az embereket? Bara úgy érezte, hogy az álma lassan szertefoszlik. Héliával együtt eltűnt. Ha ezt tudta volna, sosem akart volna Lillának ártani. Tudta, hogy az édesanyjának igaza van. Egy utolsó árulónak érezte magát. ∗ Lilla a csomagjaira várt Dubaiban a reptéren. A szeme sarkából néha megnézte, András ott van-e a közelében. Ott volt. A nőt megnyugtatta ez a tudat. Végre megérkezett a bőröndje, amiben nem sok minden volt, hiszen az esti géppel utazik is vissza Magyarországra. Ez volt a terv, és Lilla igyekezett tudatosítani magában: ez így is lesz. Ahogy kilépett a reptér külső várótermébe, felvette sötét napszemüvegét. Már el is felejtette, micsoda fényárban úszik itt minden. A tekintetével Botondot kereste, de nem találta sehol. Megpróbált nyugodt maradni, s akár egy egyszerű turista, beült a kávézóba, és kapucsínót rendelt. Újságot lapozgatott, és néha körülnézett. Kissé nyugtalanította, Botond miért nem jött időben. Próbálta felhívni a volt barátját, ám a telefon hiába csengett. A francba! Már most nem az van, amit elterveztek! Már ezen a ponton borul az eredeti koreográfia. 239

Mégis tudta, nem tehet mást, mint hogy ül és várakozik. Bízott benne, hogy Botond előbb-utóbb felbukkan. Hogy nem hiába rettegte végig az ide felé vezető utat. ∗ Gyerekjáték volt elintéznie, hogy bejusson a reptéri biztonságiak termébe. Most ott ült a monitorok előtt, és az egyiken Lillát figyelte. Meg akart győződni róla, hogy nem csapda ez az egész. Botond jelmondata volt: soha ne bízz meg egy nőben! Ez alól pedig Lilla sem kivétel, még akkor sem, ha neki vannak a legjobb virgácsai, amiket valaha látott. Botond nemcsak a lányt figyelte, hanem a körülötte lébecoló alakokat is. A nőt, aki ránézésre egyetemista volt, és jegyzeteket másolt. A pasit laptoppal az ölében és a fiatal párt, akik kétasztalnyira a lánytól küszködtek a kétéves forma gyerekükkel. Botond kivárt. Biztos akart lenni abban, hogy Szombati Lilla tényleg hozzá érkezett, s ami a legfontosabb, teljesen egyedül és hátsó szándékoktól mentesen. Ez esetben szép kis fogadtatásban lesz része. Botond úgy tervezte, ha a lány lehorgonyoz mellette, egy időre berendezi kettejük aranyéletét Dubaiban. S egy biztos, ha Lilla még ide is utána jött, megérdemel egy-két csecsebecsét. ∗ Ede udvariasan kopogtatott, mielőtt belépett Solymos Zoltán irodájába, de ahogy megpillantotta a médiamogult, a maradék türelme is elfogyott. – Mondja, hol van Lilla? Solymos levette a szemüvegét. – Ő sem kérdezte, maga hol volt az elmúlt másfél hétben – s ahogy ezt Zoltán kimondta, az is eszébe jutott, hogy Ede valószínűleg semmit nem tud a szörnyűségről, ami felforgatta az életüket. Elhatározta, hogy ő sem fogja a fiatalemberrel megosztani. – Kérem, mondja meg nekem, hol van Lilla! Mi ez az egész? – Ede, szerintem üljön le! Kér egy kávét? – Nem, köszönöm – mondta feszengve Ede. – Biztosan nem lepi meg, hogy a Boruzs Botond-ügyet nem hagyom annyiban. Valahogy nehezen viselem, ha átvernek és 240

meglopnak. Csakhogy a rendőrség munkája nem túl pörgős, ha érti, mire gondolok, és én eredményt akartam. Ezért hát egy tapasztalt magánnyomozót bíztam meg az üggyel. – Értem én, de mi köze mindennek Lillához? – Ede rosszat sejtett. – Míg maga elutazott, Boruzs Botond felvette a kapcsolatot Lillával, így aztán már tudjuk, hol van az a gazember. Mivel meghívta magához Lillát, a nyomozónak az az ötlete támadt, hogy ő is részt vehetne az akcióban… – Uramisten, és belement? – Nézze, én mondtam neki, hogy ez nem veszélytelen, s talán nem kellene, de nagyon elszánt volt. Emellett meg kell hagyni, igaza van a nyomozónak. Lilla segítségével könnyebben lépre lehet csalni Boruzst… – Csak nem azt akarja mondani, hogy csalinak használják? – Ede, ez nagyon csúnya kifejezés. Lilla besegít nekünk, és ennyi! – Hát, ez igazán remek – mondta ingerülten Ede. – De hát holnap adásban van, ha jól tudom. Hol van most? Zoltán a karórájára pillantott. – Úgy két órája szállt le a gépe Dubaiban, s a nyomozó ígérete szerint az éjszakai géppel jön vissza… – Tudja maga, hogy Lilla életét kockáztatta mindezzel? – Ugyan már! Remek kommandós csapat védi őt, és az isten szerelmére, Boruzs nem gyilkos, hanem egy piti szélhámos! – Ehhez képest elég sok szörnyűséget hallottam róla! Ha csak egy haja szála is meggörbül Lillának, én esküszöm, hogy… – Ede, kérem, ne ragadtassa el magát! Természetesen én is féltem. Hiszen a műsorvezetőm, akinek holnap adásban kell lennie. Értem én, hogy maga is félti a befektetését… – Lilla nekem nem egy befektetés! – fortyant fel Ede. – Nem tudom, maga mit érezne, ha a feleségét ilyen veszélyes helyzetbe sodorná valaki… 241

Solymos fájdalmas arccal nézett a tajtékzó fiatalemberre. Eszébe jutott, hogy Ede semmit nem tud a történtekről. – Az én feleségemet inkább hagyjuk… – mondta tompán. – És kérem, ne beszéljen senkinek a most hallottakról, mindez ugyanis a nyomozás része. Reméljük a legjobbakat, mást nem tehetünk most! Menjen haza, aludja ki magát, és hívja föl Lillát hajnal egy táján… Higgye el, már a taxiban lesz hazafelé. – Ajánlom is! – vágta oda Ede, majd morcosan kivonult az irodából. Solymos még percekig némán meredt utána. Valójában maga sem volt biztos benne, hogy sikeres lesz az akció Dubaiban, ám a kételyeit mégsem oszthatta meg Edével, aki szemmel láthatólag fülig szerelmes volt Lillába. Ez utóbbi egyébként új információ volt Zoltán számára. Nem gondolta volna erről a meglehetősen sznob szépfiúról, hogy épp az egykori kurtizán volna az esete. Úgy látszik, vannak még furcsaságok a világban. ∗ A Tv Maxban a szombati adás főpróbája zajlott, és a szokásos izgalmat bizonyos tényezők még növelték is. Egyrészt az a tény, hogy a múlt heti adás elmaradt, így a szereplők úgy érezték, kissé kiestek a gyakorlatból, és most, a döntőn ugyanolyan zöldfülűnek fogják majd érezni magukat, mint amikor először a kamerák elé léptek. Másrészt mindenki tudta, hogy ez a szombat este az utolsó esély a bizonyításra, most dől el, ki lesz a szuperprodukció igazi sztárja. Harmadrészt a folyosón szinte minden pletykatípusba sorolható beszélgetés esetén szóba került egy különös dolog: hová tűnt Szombati Lilla? Hiszen azért annyira parádés interjút nem adott a múlt héten Papp Valentinnek, hogy mentesüljön a próbakötelezettség alól! Bármilyen nagy érdeklődés övezi is most a vele történtek miatt, egyszerűen tiszteletlenség a teljes csapattal szemben, hogy nincs jelen. – Hát igen, egyesek itt már hatalmas sztárok! – mondta az egyik sminkes lány, Zsófi, miközben épp Réka felső szemhéjára próbált valami csodát alkotni, amit majd másnap este meg fog ismételni.

242

– Lehet, hogy megint a megfelelő faszt szopja! – szólt oda pikírten egy fodrásznő, aki épp arra ballagott rengeteg hajkefével a kezében. – Jaj, Marcsa, hát ne fejezd már ki magad ilyen durván, hogyha egyszer Miss Elegáns Bérmuffról beszélsz! A lányok nevetni kezdtek, Réka pedig nem bírta tovább. – Hogy ti mennyire bunkók vagytok! – kiáltotta, lerázva magáról a sminkes lány kezét. – Nincs jogotok ítélkezni fölötte! Az a ti legnagyobb bajotok, hogy irigykedtek rá! Réka fölállt, és elindult a büfé irányába. Még hallotta az epés megjegyzéseket a háta mögül. „Mire irigykednénk, tán a kuncsaftjaira?” vagy „Hogy nyalja a talpát a kis kegyence!”, de Réka fütyült rájuk. A büfében ott találta Valentint, aki épp az adásmenetet tanulmányozta. Tejszínhabos kávét vett mindkettejüknek, majd leült a fiú mellé. – Na, van valami hír? – kérdezte Réka türelmetlenül. – Semmi az égvilágon, még mindig ki van kapcsolva. Aggódom érte! – Ha nincs itt, annak biztos nyomós oka van… – tépelődött Réka. – Talán történt vele valami, talán baleset érte… – Az kizárt. Az előbb beszéltem a Solymossal. Totál titokzatos volt. Csak annyi árult el, hogy holnap Lilla is dolgozik a show-n, ne aggódjak. – Akkor is bűzlik nekem ez az egész… Na mindegy. Ha holnap itt lesz, úgyis mindent elmesél majd. Szerinted köze van a dolognak Edéhez? – Remélem, hogy igen. Iszonyú rosszulesett neki, hogy eltűnt a pacák. Tudod, szerelmes! – fintorgott Valentin. – Tudod, én is az vagyok… – húzódott hozzá közelebb Réka. Immár hivatalosan is ők voltak a Sztár születik szerelmespárja. – Akkor, ha anyukád kiheveri a történteket, semmi akadálya, hogy hozzám költözz. Hát, ezen a kijelentésen még Réka is meglepődött. ∗ 243

– Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs is! Szombati Lilla! Tényleg te vagy az? Mi az ördögöt keresel itt? – Lilla először zavartan meredt az előtte álló pocakos, arab kinézetű, ámde magyarul beszélő férfira. Nem volt a tervben, hogy Boruzs Botondon kívül bárki is meg fogja szólítani a reptéren. Igaz, már csaknem négy órája ücsörgött a kávézóban, és azt a pillanatot várta, mikor fújja már le valaki az akciót. Nyilvánvalónak tűnt, hogy Botond megneszelt valamit, és nem jött el az ő fogadására. – Hát nem ismersz meg? – folytatta a frissen színre lépett ürge. – Salim vagyok. Mire Lilla észbe kapott, a férfi már magához is ölelte. – Salim! Ne haragudj… Csak egy kissé mintha megvastagodtál volna úgy deréktájon, és ez a szakáll… Nos, ez sem semmi! Mi történt veled? Lilla próbált természetesnek tűnni, ám idegesen pillantgatott körbe. Bízott benne, hogy a rendőrök nem nézik Salim Arazt Botond emberének. Isten ments, hogy megtámadják őket a kommandósok! A néhány asztallal arrébb ülő András érthetett valamit a párbeszédből, mert az égvilágon semmi nem történt. – Hogy mi lett velem, csajszi? Tisztes családapa lettem! De neked sokkal, de sokkal jobban állt a szőke haj! Alig ismertelek meg! Mondd, leülhetek ide hozzád? A feleségemet várom. A gépe húsz perc múlva landol! – Hát… persze – mosolygott tehetetlenül Lilla. A dolgok ilyetén alakulására senki nem készülhetett fel. A lány úgy érezte, ezek után már biztos, hogy lefújják az egész akciót. Végtére is meddig várjanak még Boruzs Botond felbukkanására? Hiszen csaknem fél napja itt üldögél ebben a kávézóban. Lilla úgy érezte, itt ma már nem lesz semmi, és ő simán visszarepülhet Budapestre az esti géppel. Ettől a gondolattól kicsit megnyugodott, és a helyzethez képest fesztelenül kezdett beszélgetni Salimmal. ∗ Basszus! Ki az ÚÚÚÚristen az a dagadt arab, aki rászállt Lillára? Abban a pillanatban, hogy a férfi leült a lány asztalához, Botond biztos lett abban, hogy nincs itt semmi turpisság. Hiszen a 244

lány már négy órája ott szobrozik abban a kávézóban, rá várva. Jönnek, mennek körülötte az emberek, és az égvilágon nem történik semmi különös. Azt leszámítva, hogy a monitor képernyőjén Lilla egyre gyakrabban pillantott a karórájára, emellett folyamatosan a várócsarnok hatalmas forgóajtóján beáramló embertömeget fixírozta. Persze, mindez érthető az ő helyzetében. Most pedig, amikor egy arab fószer csatlakozott Lillához, Botond tudta, itt az ideje, hogy közbelépjen. Botond fölállt, és a biztonsági irodában lévő tükörben végignézett magán. Megigazította félhosszú sötétbarna haját, majd baseballsapkát és napszemüveget vett fel. Így nem rítt ki a tömegből: csaknem minden turista védte a szemeit és a fejét ebben a nagy hőségben. Magabiztosan lépett az előcsarnokba, majd a mozgólépcsőre, s pár pillanattal később élőben is meglátta gyönyörű volt barátnőjét. Igaz, kissé viseltesnek tűnt a lány gyűrött vászonruhájában, ahogy azzal az arabbal beszélgetett. Botond elhatározta, rögtön az apartmanjába viszi Lillát, hogy kipihenhesse magát. És ebben a pillanatban találkozott a tekintetük. Lilla szemében valamiféle meglepődés látszott. Persze, hiszen talán már azt hitte, ki sem jön érte! Botondon úrrá lett egy eddig ismeretlen boldogságérzés, amikor belenézett a csillogó macskaszemekbe. – Hello, Cica! – kiáltott oda Lillának, aki mosollyal viszonozta a köszönést, és felállt az asztaltól. Megölelték egymást, majd Botond Salimhoz fordult. – Köszönöm, hogy elszórakoztatta a barátnőmet, de most már indulnunk kell! – Boti, Salim régi ismerősöm – mondta gyorsan Lilla. – Igen, munkakapcsolat volt közöttünk évekig. – Csakugyan? – kérdezett vissza Botond. – Igen, ha akarod, egyszer majd mesélek róla… – mondta gyorsan a lány. Elköszönt Salimtól, majd belekarolt a volt barátjába. – Mehetünk? – fordult Botondhoz. – Igen, hogyne! Bocs, hogy ennyit késtem! Cserébe, ha hazaérünk, boldoggá teszlek! – súgta Botond, és ez volt az első pillanat, amikor Lilla igazán lelkiismeret-furdalást érzett. A hátuk 245

mögött András jelzett a kommandósoknak, s amikor pár perccel később a párocska kilépett a reptér parkolójába, a szélrózsa minden irányából rohamsisakos emberek futottak feléjük. Egyetlenegy probléma volt csak: hogy nem csupán Molnár András magánnyomozó bevetési egysége képviseltette magát. Jézusom! Nem köszöntem el senkitől! – futott át Lilla agyán, amikor világossá vált számára, hogy Botond is készült. ∗ Csörgött a vekker. Hajnal egy volt. Ed direkt beállította, mielőtt lefeküdt. A Solymos Zoltánnal folytatott nyugtalanító beszélgetés után már nem próbálta meg hívni Lillát. Igyekezett hinni abban, amit a médiamogul mondott: a lány éjjel egykor már egy budapesti taxiban fog ülni, és biztosan elérhető lesz. Ede a telefonjáért nyúlt és tárcsázott. Jaj, NE! Lilla még mindig nem elérhető! A férfiban egy pillanat alatt felszaladt a pumpa, és anélkül, hogy törődött volna a ténnyel, hogy az éjszaka közepén jár az idő, Solymos Zoltánt tárcsázta. A producer álmosan, morogva szólt bele a kagylóba. – Igen… – Nem érkezett meg! – kiáltotta minden udvariaskodás és köszönés nélkül Ede. – Nem jött haza! – most már kétségbeesetten kiabált. – Hívtam, és ugyanúgy csak a rögzítő beszél azon az istenverte nyelven! Éreztem, hogy ez lesz, bassza meg! – Kérem, fogja vissza magát! – mondta parancsolóan Solymos, akinek egy pillanat alatt kiment az álom a szeméből. – Nem tudom, mi történhetett. De nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni! Várjon egy percet, felhívom Andrást, a nyomozót! Azonnal visszahívom – közölte Zoltán, aztán letette a kagylót. Az öt perc, ami ez után következett, Ede számára örökkévalóságnak tűnt. Rettegve ült az ágya szélén, s önmagát okolta: ha ő nem egy ilyen utolsó gyáva féreg, ha nem bújik el a problémák elől, ha le tudta volna győzni a saját korlátait, akkor neki is lett volna beleszólása Lilla döntésébe, amikor belement ebbe az eszetlen hülyeségbe, hogy beáll csalinak! Ha ő kérlelte volna, talán nem megy el! Talán eszébe sem jut, hogy az életét kockáztassa 246

Solymos ügyéért! Ez az egész tiszta őrület! Hol vagy, kicsi kincsem? Istenem, add, hogy épségben hazatérhessen! Edét az önmarcangolásból végül kibillentette a telefoncsörgés. Szinte megijedt most a készülék hangjától. – Igen? – Itt Solymos. Sajnos nincsenek jó híreim. Molnár Andrást is mintha a föld nyelte volna el… – Tudtam! Hát ez fantasztikus! Már délután mondtam magának, hogy ebből baj lesz. Édes jó istenem… Lillus, talán már nem is él, és ez a maga bűne! – Ede, maga most épp olyan, mint egy fölakadt lemezjátszó – mondta a helyzethez képest nyugodtan Zoltán. – Tudja, sajnos van már tapasztalatom eltűnt nő keresésében… Tudom, hogy ez most nagyon nehéz, de próbáljon higgadt maradni! – Higgadt?! – Igen. A maximum, amit most tehetünk, hogy kimegyünk Ferihegy 2-re, és megnézzük, mikor jön a következő járat Dubaiból. Ha emlékezetem nem csal, a 2B terminálra érkeznek onnan gépek. – Mi a francnak menjünk oda? Azzal nem leszünk beljebb! Azt kellene valahogy megtudnunk, volt-e valami fennforgás ma Dubaiban a reptér környékén – mondta Ede. Solymos nyugalma rá is hatott, már tisztábban látta a helyzetet, mint pár pillanattal korábban. – Igaza van! Mielőtt elindul a reptérre, nézzen szét a neten! Ha valami jelentős történt, ha máshol nem is, a nemzetközi hírszerzőkön ott kell lennie. Még megállapodtak annyiban, hogy egy óra múlva találkoznak a 2B terminál előtt, majd Ede idegesen magára kapkodta a ruháit. Taxit hívott, és bekapcsolta a laptopját. Vagy öt perce nézegette a külföldi híreket, amikor megakadt a szeme egy címen. Tűzharc egy reptéri parkolóban Ede ujjai remegtek, amikor ráklikkelt a kiemelésre. Helyi idő szerint délután kettő órakor tűzharc kezdődött Dubaiban, a reptér parkolójában. Hatalmas pánik tört ki, a turisták 247

menekültek, amerre csak tudtak. Ez idáig csak annyit sikerült kideríteni, hogy a helyszínen kommandósok támadtak egy épp szökésben lévő, közép-európai bűnözőre, aki a saját, helyi erőivel vágott vissza. A helyi rendőrség sajtóközleménye szerint végül nem került kézre a körözött személy, ugyanakkor a tűzharcban egy ember életét veszítette, és hárman megsebesültek. Ede a könnyeivel küszködött, miközben kinyomtatta a papírt, majd lement az utcára, ott várta a taxit, nem bírt tovább a lakásban maradni. A ház falának támaszkodva kitört belőle a zokogás, mintha egy titokzatos erő rázta volna belülről a lelkét. A gondolatai ide-oda cikáztak, folyamatosan önmagát hibáztatta a történtekért. Épp akkor hagyta magára a szerelmét, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ha együtt vannak, Lilla biztosan nem keveredik bele egy ilyen rendőrségi ügybe! Ehelyett ő a saját sebeit nyalogatta a világ végén! Drága kicsi Lilla, mit gondolhatott magában őróla? Hiszen a lány szemszögéből nézve mit tett ő? Lefeküdt vele, aztán másnap minden magyarázat nélkül megpattant! Úristen, ez mennyire ócska! Edének fogalma sem volt arról, hogy érezhet-e még bármit iránta a lány, ennek ellenére minden erejével azt kívánta, hogy éljen, hogy térjen vissza épségben, és ne érje soha többé semmi baj! Ebben a percben egyáltalán nem érdekelte, egy pár lesznek-e valaha, csupán a szerelme életéért rettegett. Csak addig a pontig volt képes továbbgondolni a kapcsolatukat, hogy vajon találkoznak-e még az életben? Vagy Lilla, az ő édes, törékeny Lillája most ott fekszik valahol, karcsú teste golyóktól átlyuggatva…! Talán ő az, aki meghalt a tűzharcban. Nem, az nem lehet! Lillusnak élnie kell! Megjött a taxi. Ede nem zavartatta magát, úgy sírt, akár egy kisfiú, ahogy beszállt a hátsó ülésre. Eljött az a pillanat, hogy őt, aki mindig kínosan adott a külsőségekre, a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, ki az, aki látja a szenvedését. Selmeczi Ede életében először nem viselkedett! – Kérem, amilyen gyorsan csak lehet, vigyen Ferihegy 2-re! – mondta a taxisofőrnek, aki látva az összetört fiatalembert, ugyancsak beletaposott a gázba. 248

∗ Ede nem volt valami szép látvány, ahogy kiszállt az autóból a 2B terminál előtt. Solymos látszólagos nyugalommal ült egy padon, és kortyolgatta a gépi kávét. Azonnal észrevette, hogy Ede valamit lobogtat a kezében. – Nézze meg ezt! – nyomta Solymos kezébe a kinyomtatott újságcikket. – Már láttam – mondta Zoltán fáradtan. – Higgye el, nem aggódom kevésbé, mint maga… – Mit tegyünk? – Rákérdeztem, három óra múlva fut be a következő járat Dubaiból, és jön egy gép reggel hétkor is. Reménykedjünk, hogy valamelyiken rajta lesznek… – Borzalmas ez az egész… – mondta Ede, arcát a tenyerébe temetve. – Talán furcsa, hogy pont magának mondom, de több mint hat éve, hogy ismerem ezt a csodás kislányt. Mert az! Egy kislány, aki szeretetre és törődésre vágyik, amiből sosem kapott eleget. Tudja, Zoltán, évek óta nagyon szeretem őt… Csak nem mondtam meg neki, mert… – Ede szomorú szemekkel nézett a producerre. – Ugyan! Magának nem kell mondanom. Pontosan tudja, miért nem mondhattam meg neki… – Nem hibázott Ede – mondta Solymos komolyan. – Mindannyiunknak megvannak a saját korlátai, csak az a kérdés, le tudjuk-e győzni őket. Tudja, nekem sok éven át az volt a fixa ideám, hogy a feleségem ne dolgozzon. Úgy éreztem, úgy van rendjén, ha én eltartom a családom, és mivel ezt fényes színvonalon meg tudtam tenni, nem láttam értelmét annak, hogy Hélia beszálljon a mindennapi mókuskerékbe. Az asszony tétlensége először majdnem szétcseszte a kapcsolatunkat, másodjára meg tragédiába torkollott! – ez a nyers őszinteség nem volt megszokott Solymos Zoltánnál, de most jólesett beszélnie. – Sajnálom – mondta sután Ede, aki mindig rosszul viselte, ha valaki érzelmeket nyilvánított a környezetében, különösen, ha az illető nem állt túlságosan közel hozzá. Észre sem vette, hogy alig pár perccel ezelőtt ő maga is ezt tette Lillával kapcsolatban. 249

A két férfi ezt követően órákon át ült egymás mellett szótlanul, mindketten a saját gondolataikba merülve. Hol az egyikük, hol a másikuk állt fel kávét hozni, de ezt leszámítva nem nagyon kommunikáltak. Ahogy közeledett Budapest felé az első gép Dubaiból, egyre nőtt bennük a feszültség. Amikor pedig elkezdtek szállingózni a tranzitból az első utasok, mindketten meredten nézték az érkezőket. Ásítozó, csokibarnára sült nyaralók jöttek, diplomatatáskás, unott arcú üzletemberek, néhány arab tag, de Lillának nyoma sem volt. Edének a szívébe mart a jeges rémület. – Ne adja föl, ez még csak az ötórás járat! Hétkor itt a másik gép! Azon rajta lehet! Solymos próbálta tartani a reményt mindkettejükben, de Edén látta, hogy teljesen összezuhant. – Zoli, nem tudok itt maradni! Nem akarom tudni… Ha a hetes géppel nem jön, akkor szinte biztos, hogy valami szörnyűség történt vele… Nem akarom tudni, nem élném túl! – Szembe kell nézned a dolgokkal! – korholta Zoltán. – Erősebbnek kell lenned! Egyikük sem vette észre, hogy idő közben összetegeződtek. – Gondolj arra, milyen jólesne neki, hogy te itt vagy, amikor megérkezik! – Értsd meg, nem élném túl azt az érzést, hogy várok itt még két órát teljes bizonytalanságban, és nem jön haza Lilla! Jobb, ha most hazamegyek… – mondta Ede, és elindult a kijárat felé. Mire Zoltán felocsúdott, Selmeczi Ede már a fotocellás kapun lépett ki. – Nézd az adást holnap este! Ne légy olyan gyáva, mint eddig! – kiáltott a férfi után hangosan Zoltán. Valójában egyáltalán nem tartotta gyávának Edét: ő pontosan ezt a félelmet érezte, amikor azon az ominózus reggelen két rendőr megjelent a házukban. Ő sem akarta tudni, mi történt Héliával azon a borzalmas éjszakán, mert a valósággal szembenézni mindennél rettenetesebbnek tűnt. Sajnálta Edét, aki szemmel láthatóan a szíve minden szeretetével szerette Szombati Lillát. Ő, mint a lány főnöke és talán barátja, képes volt megvárni a reggel hétórás gépet. Ha nem jön a műsorvezetője, akkor hazamegy, és még délelőtt megkér az esti munkára valaki mást. De Ede mint szerelmét várja haza a lányt, s ezt a státuszt nem lehet fél nap alatt valaki másnak adományozni. 250

Zoltán nem érzett lelkiismeret-furdalást, hiszen Lilla maga erősködött, hogy el akar menni. De önmaga is meglepődött azon, mennyire aggódik a lány hazatéréséért. Mégsem volt ez az aggodalom ahhoz fogható, mint amikor Héliát várta haza. Mindhiába. ∗ Ed sosem szedett altatót, hát nem csoda, hogy a három szem Xanax megtette a hatást. Álomtalan mély álomba merült. Menekült a fájdalom elől, amit a bizonytalanság okozott, hogy talán soha többé nem látja élete szerelmét. Szombati Lilla. Csupa elegancia. Csupa érzékiség. S egy tiszta lelkű kislány, aki rengeteget szenvedett. Ede szerette, azzal a mocskos, szókimondó természetével együtt. Kétségbeesetten szerette ezt az érzelgős kislányt. Azzal a gondolattal aludt el, hogyha valaha is találkoznak még az életben, senki ember fia nem lesz, aki eltántoríthatja attól, hogy megkérje Lilla kezét. A kurva eltűnt hát, örökre. Csak egy nő maradt, akiért oda adta volna mindenét. Ha Lilla élne... ha élne… ∗ Szomorú volt a tekintete. Karikák sötétlettek a szemei alatt. Nem volt smink az arcán. Gyűrött volt a ruhája, és szinte vonszolta maga után a bőröndjét. Úgy nézett Zoltán szemébe, hogy a férfi tudta, míg él, nem fogja elfelejteni ezt a pillantást. A körülöttük állók csak annyit láttak, hogy egy kissé viharvert fiatal lány könnyek között borul vélhetően az édesapja nyakába. Ahogy Zoltán Lilla haját simogatta és csitítgatta a síró kis teremtést, eszébe jutott, hogy első látásra az ágyába akarta csalni a lányt… Mintha ezer év telt volna el azóta! Most itt volt a karjaiban, holtfáradtan, kiborulva, és Zoli csak annyit érzett, haza kellene vinni ezt a lányt, bezavarni a zuhany alá, és ágyba dugni, hogy a holnapi műsorra a régi fényében ragyogjon. – Zoli! – zokogta. – Nem sikerült! Nem tudtuk elkapni! Andris nem él már, és… engem is el akartak fogni! Csak akkor jöttek a helyi rendőrök, és… jaj, Zoli úgy féltem! Fél éjszakát ültem egy 251

reptéri vécében, nem mertem kijönni… Boti… ha egyszer hazajön, meg fog ölni! – Csitt kicsim… – suttogta Zoltán. – Lényeg, hogy itthon vagy. Most eljössz hozzánk. Alhatsz Hélia szobájában. A lányok odalesznek, hogy nálunk reggelizel, egyszerűen imádnak téged! No, ne sírj már kicsikém! – vigasztalta Zoltán, miközben kivezette Lillát a kocsijához. – Képzeld, itt volt még a szívszerelmed is, de nem bírta a feszkót, és hajnalban hazament! Ez legalább megvigasztal kicsit? – Előkerült Ed? – kérdezte szipogva Lilla. – Így van – válaszolt mosolyogva Zoli, és besegítette a lányt az anyósülésre. – Holnap majd biztosan találkoztok is. Ne kínozd sokáig szegény srácot, mert bármit is tett, ma éjjel megszenvedte érte a magáét! Lilla elmosolyodott, majd ismét komor lett az arca. – Zoli, nem sikerült… – a lánynak ismét könnyek gyűltek a szemébe. – Ugyan, kislány! Hála az égnek, hogy egyben vagy! Elindultak a város felé, és Lilla már a gyorsforgalmi úton álomba merült. Kispesten már állt a kocsisor, elkezdődött az idegtépő reggeli dugó. Zoli az alvó lányra pillantott, majd végiggondolta magában az elmúlt hetek eseményeit. Újabb gyönyörű nap a bolondokházában. Újabb gyönyörű nap az életemben. ∗ – Drága kislányom, kéz- és lábtörést neked mára! – búcsúzott Ildikó Rékától, aki hatalmas csomaggal a kezében a stúdióba indult. Itt van hát a finálé. Az utolsó adásnap, az utolsó lehetőség, hogy megmutathassa, mit tud. Hosszú út vezetett idáig. – Köszönöm mamikám! – mondta Réka, és megölelte az édesanyját. – Esküdj meg, hogy este, amikor megnézel engem, nem lesz ilyen szomorú a szemed! – Nem lesz – ígérte Ildikó, és bátorítóan a lányára mosolygott. – Ki fogok ebből lábalni, érzem, tudod, azok után, hogy az a pszichológusnő is belekeveredett ebbe az egészbe, akihez jártam, fölhagytam az egésszel… Úgysem ért valami sokat. Rékám, úgy 252

szégyelltem, ami az életemben zajlott, hogy még a doktornővel sem tudtam teljesen őszinte lenni. Sebaj, most majd meggyógyítom önmagam! – Hát, Attila bá… azaz az apám ebbe már nem fog belezavarni. Szerintem mami, egy új szerelem kell neked! – Szerinted mindenkinek az kell, mióta te ilyen nagy szerelemben élsz! – nevetett Ildikó. – De nagyon örülök neked és Valentinnek. Na, tünés, mert elkésel, a stúdióban találkozunk! Apropó, mit is fogsz ma énekelni? Ebben a nagy felfordulásban nem is beszéltünk róla! – Ó, hát egy régi Celine Dion-számot. Az a címe, hogy All By Myself... dereng? – Kislányom, azért én sem vagyok teljesen analfabéta! Anya és lánya szívből mosolyogtak egymásra, mielőtt becsukódott Réka mögött az ajtó. Ildikó szomorú volt, de életében először szabadnak érezte magát. Már nem kellett várnia, melyik pillanatban toppan be Attila, hogy beletörölhesse a lábát, bocsánat, a farkát, aztán pedig továbbmenjen. Ildikó érezte, most, hogy az élet kényszeríti erre, egyedül is képes lesz feldolgozni a történteket, és túltenni magát a dolgokon. Előző este például idegen férfiakkal váltott leveleket egy társkereső oldalon. Kezdetnek ez nem volt rossz. ∗ Lillának rég volt ilyen kellemes ébredése. Egy ízlésesen berendezett, hófehér szobában találta magát, méghozzá baldachinos ágyban. Akár egy elvarázsolt királykisasszony, úgy érezte magát. Főként, amikor a házvezetőnő kopogtatott, és hatalmas tálcán ínycsiklandó reggelit hozott: tojást, áfonyalekvárt, pirítóst, sonkát, paradicsomot, teát és kávét. – Lilla, ha nem sértem meg vele, miután megreggelizett, vegye föl ezt! – mutatott Erna egy vajszínű, flitterekkel díszített plüss szabadidőruhára. – Ez szegény Hélia asszonyomé, úgy sejtem, jó lesz a méret. Solymos úr várja a dolgozószobájában! Lilla komótosan reggelizni kezdett, ám amikor bevillantak neki a tegnapi nap szörnyű képei, elment az étvágya. Beszélni szeretett 253

volna valakivel. Leginkább Zoltánnal. Úgy érezte, könnyebb lesz a lelke, ha elmond mindent, ami történt. Ahogy magára öltötte a szabadidőruhát és a tükörbe pillantott, elmosolyodott. Fiitterek és Swarovski-kristályok mondjuk főzéshez vagy kertészkedéshez! Ez annyira héliás! Lilla otthoni melegítői tényleg melegítők voltak. Kissé zavartan kopogtatott be Zoltánhoz, aki intett neki, hogy üljön csak le. Épp telefonált, s Lilla úgy vette ki a beszélgetésből, Zoli az utolsó pillanatban megállapodott egy céggel, akik az utolsó döntő estéjén vállalták az emelt díjas SMS-szolgáltatás koordinálását. Botond ebből a szempontból is csúfosan betartott a Tv Maxnak, bár bűneinek súlyossági listáján ez kétségtelenül az utolsó helyen szerepelt. Zoltán letette a kagylót, s rögtön észrevette a lány öltözékét. – Majdnem olyan jól áll, mint az eredeti tulajdonosának – mondta szomorkás mosollyal az arcán. – Csüccs! – Jaj, Zoli, friss még az élmény, én... nem is tudom, hogy kezdjem. – Azért csak kezdd el valahogy. Nem szeretek ilyen rémtörténeteket hallani, és mostanában volt jó néhány ilyen alkalom, úgyhogy kezdd el, kérlek! – Amíg le nem szálltunk Dubaiban, minden rendben ment. Bár nagyon izgultam, hogy mi lesz. Aztán, amikor megérkeztünk, én beültem a reptéri kávézóba, és vártam Botondot. Ott volt két méterre tőlem az Andris, egy laptoppal a kezében álcázta magát, hogyha megjönne Botond, akkor tudjon jelezni a kommandósoknak. Képzeld, órákon át nem történt semmi! Már azt hittem begolyózom, és komolyan mondom, azt vártam, mikor szól oda nekem András, hogy hagyjuk a fenébe az egészet. Hiába hívtam a számot, amiről Botond az üzeneteket küldte, senki nem vette föl. Aztán, történt valami váratlan. Megjelent mellettem egy ember, akit még annak idején ismertem meg, tudod, amikor… hát… Dubaiban dolgoztam. Salim Aráznak hívják. Nos, odajött hozzám, és örült, hogy látott, minden áron beszélgetni akart. Állítólag a felesége gépére várt… Úgy öt perce lehetett mellettem, amikor egyszer csak megjelent Botond. Pedig már biztos voltam benne, hogy kiszagolta az egészet, 254

és nem fog jönni. De megjött, együtt elköszöntünk Araztól, aztán a parkoló felé vettük az irányt. Már majdnem elértük a taxit, amikor mindenfelől jöttek a fegyveresek, de nem csak öten, ahogy azt előre megbeszéltük Andrissal! Ezek basszus egymásra kezdtek lövöldözni! Botondot fedezte az egyik, ő elfutott, és azt kiabálta felém, hogy egyszer úgyis elkaplak, te áruló ribanc, azt is megbánod, hogy megszülettél! – Lilla szemébe könnyek gyűltek. – Zoli, borzalmas volt! Én akkor a földön feküdtem, és magam sem tudom hogyan, egy taxi alváza alatt találtam magam. Mindenki sikoltozott és rohangált. Még vagy félórát feküdtem ott, aztán kikászálódtam, és megláttam, hogy a bőröndöm csodák csodájára ott van a terminál bejárata előtt, ahol hagytam. Nem mertem érte menni, pénzt adtam egy arab kisfiúnak, s cserébe ő hozta nekem ki a parkolóba. Közvetlen a reptér mellett van egy kis pub. Ismertem régről. Oda mentem be, átöltöztem, és kendőt kötöttem a fejemre. Elsomfordáltam a terminál bejáratához, és majd meghaltam a félelemtől, ahogy beléptem, és akkor… ellöktek. Azt mondták, nem lehet most bemenni a tranzitba, éjfélig törölték a járatokat. De basszus... a biztonsági ember mögött megláttam, amint épp letakarnak egy halottat… Zoli, András volt az! Én csak arra emlékszem, hogy hátat fordítottam, és csak mentem, mentem… valahogy elkeveredtem egy vécéhez... bementem a fülkébe, és magamra zártam… Lilla hüppögve sírt. – Rettegtem, hogy Botond megtalál! Ott ültem éjfélig aztán… visszavánszorogtam, és becsekkoltam… a hajnali gépre… Hát ennyi! Zoltán elképedve hallgatta Lilla történetét. Ezek szerint Boruzs Botondot nem ejtették a fejére. Tudta jól, hogy benne van a pakliban: Lilla csak csali. – És most attól félek… – folytatta sírva Lilla –, hogy Botond utánam jön, és bántani fogja a szeretteimet vagy engem! – Emiatt ne aggódj, Lilla! Sajnos több esze van ennek a féregnek annál, mint hogy a közeljövőben Magyarországra jöjjön. Én, amin ledöbbentem, hogy ez még az öldökléstől sem riad vissza… Ha belegondolok, itt volt a házamban, a kertemben, közel a gyerekeimhez! 255

– Nekem meg az ágyamban volt két évig, és mégsem tudtam róla semmit – tódította szomorúan Lilla. – Ez olyan, hogy Gulyás Attiláról is mindig tudtam, hogy egy kis köcsög, de nem sejtettem, hogy egy szexbeteg pszichopata… – fejtegette Zoltán. – Nehéz dolog az emberek megismerése… – sóhajtotta Lilla. – És most akkor mi lesz este, kislány? Az önös érdekeim is hajtanak. Kéne nekem egy ütős műsorvezető ma estére… – Meg tudom csinálni – mondta határozottan Lilla. – Tudtam, hogy ezt fogod mondani – nézett a lányra meleg mosollyal Zoltán. – Te egy túlélő vagy, az a helyzet. Talán egyszer, ha eleget iszom hozzá, mesélek neked a régi szép időkről… – Örömmel meghallgatnám a történeteidet… – De nem most! Mivel tudtam, vagy annyira exhibicionista, hogy a lelki nyavalyáid ellenére sem akarod kihagyni az esti adást, délre iderendeltem neked egy stábot. Szörnyen festesz. Lesz masszázs, manikűr, pedikűr, fodrász meg minden lófütty… Még szerencse, hogy Héliám aznap itthon felejtette a noteszét… – És te mihez kezdesz a napoddal? – Hm... nekem ma nagyon fontos dolgom van. – Csak nem oda mégy? – De igen. – Hát akkor mindent bele! – mosolygott Lilla, és magához ölelte Zoltánt. Sosem gondolta, hogy ez a megközelíthetetlen ember, akivel kapcsolatban néhány hete még ő is csak félelmet és tiszteletet érzett, éppen őt fogja magához ilyen közel engedni. Lilla már tudta, hogy Solymos Zoltán álarca mögött egy nagyon jószívű ember lakozik. Csakhogy ez a jószívű ember egy tehetséges, keménykezű üzletember is, aki csak keveseket enged magához közel. Mielőtt kiment volna az ajtón, még odaszólt Lillának. – Ha kimész az udvarra, a gyerekeim le fognak rohanni! Csakis a saját felelősségedre! ∗ 256

Eljött a nagy nap. Ledobta magáról az egyszerű pamuthálóinget, majd belebújt a meggypiros szatén alsóneműbe. Fölvette a könnyű, világoskék selyemruhát és a hozzá illő tűsarkú cipőt. Hosszú, sűrű haját csak megfésülte, és hagyta, hogy lazán a vállára omoljon. Nem volt kedve bajlódni vele. A smink sem hiányzott most, hiszen csak hazamegy. De mégis olyan ünnepinek érezte ezt az alkalmat, mintha vagy tíz éve szenvedett volna hajótörést, és gyalog megtéve az utat a távoli kis Budapestig, végre magához ölelhetné az öreg Lánchidat. – Szeretlek – a hang az ajtó irányából érkezett, és balzsamként hatott a nő lelkére. Ez a szó, ez a sok-sok éve elfelejtett, ki nem mondott érzelem segített neki abban, hogy feldolgozza a feldolgozhatatlant. Hogy elrabolták, megerőszakolták, s ha önvédelemből is, de kénytelén volt lelőni valakit. Noha még mindig beleborzongott, ha a tömérdek vérre, a szétroncsolódott emberi szövetek látványára, a saját sikolyaira gondolt. Egy pillanat töredékéig úgy érezte, bármi is történt vele azon a végzetes kimenetelű éjszakán, neki vége van. Jönnek a rendőrök, s őt elviszik. El a családjától, a börtönbe. De a sors máshogy döntött. A rendőrök ugyanis a szemükkel látták a történteket közvetlen közelről, de már nem tudták megakadályozni a tragédiát. Gulyás Attila elméje kétségtelenül megbomlott, és a férfi a saját kegyetlenkedéseinek áldozata lett. Ott lelte halálát a nappalijában, rémisztő látványt nyújtott, ahogy a vére végigfolyt a fehérre festett falon. Héliát az eset után a férje egy magánkórház pszichiátriai osztályára vitte. Tíz napig benn tartották, kezelték a testi és lelki sérüléseit, mígnem Hélia – aki arról tett tanúbizonyságot mindenki meglepetésére, hogy kötélidegekkel rendelkezik – kijelentette: köszöni szépen, neki ennyi elég volt, haza szeretne menni a férjéhez és a gyerekeihez. Számára ez az igazi terápia! Zoltán most ott állt a kórházi szobája ajtajában egy szál rózsával. – Én is szeretlek! – mondta halkan Hélia. – Mondd, hogy lehet, hogy erről olyan sok évre megfeledkeztünk? – Figyelmetlenek voltunk – mondta Zoltán. – Egymás mellett éltünk, de nem együtt. Csinos így a hajad! 257

– Köszönöm – mondta Hélia zavartan, és megigazította a szőke loknikat. – És jó, hogy nem vagy agyoncicomázva… Bevallom, sosem voltam odáig érte. – Nem is mondtad! – Mert nem kérdezted! – Mondd, Zoli, beszélgettünk mi egymással? – Azt hiszem, inkább elbeszéltünk egymás mellett. Mehetünk, Hélike? – kérdezte Zoltán, és közelebb lépett az asszonyához. A nő épp az álláig ért. Lehajolt, és gyöngéden megcsókolta. Hélia pár másodperc után kibontakozott az öleléséből. – Menjünk! Már nagyon hiányoznak a gyerekek! ∗ Ed szombat este hétkor ébredt fel, iszonyú fejfájással. Bevett egy fájdalomcsillapítót, megivott egy méregerős kávét, de még így is iszonyú kábának érezte magát. Szomorúan ült egyedül a konyhaasztalnál. Magában szinte már el is temette Lillát. Hiszen nem jött a lány a hajnali géppel, szinte biztos, hogy ő volt az az egy halott, akit megemlítettek abban a hírben. Kiment az erkélyre, és rágyújtott. Ami történt, nem más, mint az ő büntetése, amiért magára hagyta Lillát a bajban. Ezt kapta a sorstól a gyávaságáért cserébe. Örökre elveszítette azt, akit szeretett. Talán jól be kéne rúgni. Igen, részegnek kéne lenni ezentúl mindig, akkor talán nem érezné úgy, mintha ki akarnák tépni a szívét. Nem akart látni senkit. Sem a szüleit a „nekünk mindig igazunk van” ábrázatukkal, sem Nórát, aki mostanra fényévnyi távolságra került tőle, sem Solymost, aki reggel a nap folyamán kétszer hívta hiába a mobilján. Senkitől nem akarta hallani a hírt, hogy Lilla meghalt. Nem volt még erre felkészülve. Úgy döntött, inni, aludni, aztán megint inni fog, és megnéz valami jó kis akciófilmet DVD-n, hogy kizárja a valóságot. Még nem mondhatják ki a végszót. Senki, de senki nem mondhatja azt neki, hogy a nő, akit szeretett, meghalt. Mert amíg nem hallja ezt a néhány keserves szót a saját fülével, még mindig marad egy kis remény, hogy Lilla talán él. Ahogy ott állt az erkélyen, egyik kezében a cigarettával, a másikban egy üveg sörrel 258

(nem szerette a sört, de más nem volt a hűtőben), mintha a távolból hallotta volna Lilla hangját. Hát ez remek, már hallucinál is. Ekkor elhúzott néhány autó a ház előtt, ami elnyomta a fejében szóló hangokat, de visszatértek, ahogy távolodtak a kocsik. Akkor viszont nem hallucinál! A hangok irányába fordult. A szomszéd lakás erkélyajtaja nyitva volt, a televízió szólt odabenn. Edének egy másodperc törtrésze alatt felgyorsult a szívverése, letette a sört, és szinte száguldott befelé a nappaliba. Hol a francba lehet az a rohadt távirányító? Ede mindent szétdobált, mintha az élete múlna rajta, s végül kihalászta a kanapé párnája mögül a kis készüléket. A következő pillanatban pedig újra meghallotta a hangot. Meglátta az arcot, azt az imádott arcocskát, ami így teljes sminkben egészen királynői volt… Lilla! Lilla! Édes kicsi Lilla! Ede fölkapott egy famert és az első inget, ami a kezébe akadt. Szaporán dobogó szívvel, örömkönnyekkel a szemében rohant le a lépcsőn, még a televíziót is elfelejtette kikapcsolni. Leintette az első arra járó taxit. Lilla, kincsem, hát élsz! Ezekben a pillanatokban Selmeczi Edénél nem volt boldogabb ember. Érezte, hogy odaföntről kapott egy utolsó esélyt, és pontosan tudta, mit kell tennie. Itt az ideje leszarni a világot! ∗ – Hölgyeim és Uraim! A kollégáim rögtön a fülembe súgnak nekem egy nevet! Mindjárt mindannyian megtudhatjuk, ki lesz a Sztár születik tehetségkutató verseny győztese! Vajon ki az, akit a közönség a leginkább érdemesnek tart arra, hogy saját lemezt adjon ki? –harsogta Valentin. A hangulat a tévéstúdióban a tetőfokára hágott. A közönség óriási hangzavart produkált, hiszen minden jelenlévő a saját kedvencének a nevét kántálta. Ez volt az a pillanat, amikor Réka kiszúrta az édesanyját és az osztálytársait a terem egyik csücskében, ahogy egyszerre integetnek neki, és az ő nevét kántálják. Megható pillanatok voltak. A lány szeméből ki is buggyantak a könnyek. Tudta, hogy ezt a néhány hetet, míg él, nem fogja elfelejteni. Az 259

eddigi élete az unalom szigete volt ahhoz képest, amit az utóbbi időben átélt. Réka nagyon boldog volt, és már egyáltalán nem érdekelte, nyerni fog-e vagy sem. – Megvan a győztes! – kiáltotta ekkor a mikrofonba Lilla. – Tehát a Sztár születik tehetségkutató verseny győztese 2006-ban nem más, mint Horváth Flóra! Ahogy elhangzott név, elindították a tűzijátékot a színpad két oldalán. Konfettieső hullott a pódiumon állókra, a szereplők ölelgették egymást, a közönség visítozott, és szerte a stúdióban hullottak az öröm vagy a csalódottság könnyei. Valentin és Lilla azonnal Rékához mentek elmondani a lánynak, hogy szerintük igenis ő volt a legjobb. – Babácska! – mondta neki Valentin. – Ne sírj, nekem te vagy a legszuperebb énekesnő ebben az országban! – Így van, nekem is! – tódította Lilla, és átölelte Rékát. – Meglátod, így sem tudsz majd eleget tenni a felkéréseknek! No, ne pityeregj már! – Jaj, nem tudom abbahagyni! – szipogta Réka. – De nem azért sírok, mert nem nyertem. Igen is nyertem! Itt vagytok nekem ti, és sok év után visszakaptam az anyukámat. Az a szörnyeteg sem bánt már engem többé! Úgyhogy ne mondjátok nekem, hogy nem nyertem, mert én nyertem a legtöbbet ezen a versenyen! Valentin a karjába kapta Rékát, Lilla pedig érezte, hogy ez az ő pillanatuk, és tapintatosan a háttérbe húzódott. Gratulált a többi versenyzőnek, aztán átverekedte magát a tömegen az öltözők felé. Egyedül akart lenni. Mivel a többiek még ünnepeltek, üres volt az egész terem. Leült a tükör elé, keresett néhány vattapamacsot, és elkezdte lemosni az érzésre körülbelül ujjnyi vastag vakolatot az arcáról. Milyen üdítő érzés volt, hogy nem ég a szeme a kontaktlencsétől! Igaz, így sötétbarna írisszel nem látta magát olyan végzet asszonyának, azt a hatást a kék vendégszem kölcsönözte neki korábban. De így legalább önmaga volt végre. Lilla arckrémet keresett a fiókban, amikor megérzett egy ismerős illatot, majd egy gyöngéd érintést a vállán. A tükörbe pillantva Ede mosolygó arcát látta maga mögött. 260

– Sosem voltam még annyira boldogtalan, mint amikor azt hittem, meghaltál… – mondta a férfi már-már suttogva. – Már tudom, nem számít mi volt a múltadban, mert én nem tudok és nem is akarok nélküled élni… – A menedzserem maradsz? – Lilla próbált keménynek és hűvösnek tűnni, de a tekintete elárulta, mennyire örül Edének. – Ha csak az lehetek, akkor inkább arról is lemondok. Szeretlek, és szeretnék a párod lenni… – Ciki vagyok én neked… – mosolyodott el szomorúan Lilla. – Nem te vagy ciki, babám. Az a ciki, ha valaki harmincon túl nem meri vállalni a saját érzéseit, és nem mer kiállni azért, akit szeret. Meg tudsz nekem bocsátani? – Az attól függ. – Mitől? – Hogy mit produkálsz ma éjjel! – Lilla itt már nem tudta visszafojtani a boldog, önfeledt nevetést. Ede a karjába kapta, és hosszan, forrón megcsókolta. – Nem tudod elképzelni, mennyire aggódtam érted, kis akcióhősöm! – mondta végül a férfi, de egy pillanatra sem engedte el Lillát. – De igen, el tudom, mert valaki árulkodott… – Nem tudtam, hogy Solymos ekkora pletykafészek… – morogta Ede. – Ráadásul nem vigyázott rád eléggé, a begyemben van a pali! – Te talán vigyáztál? – Igazad van – mondta bűnbánóan Ede. – De ezentúl nagyon fogok, ezt megígérem neked. – Az jó lesz, mert Botondnak meg én vagyok a bögyében a történtek után. – Nem lesz semmi baj, kincsem. Felejtsd el, mint egy rossz álmot! Lilla odasimult a férfi széles mellkasához, és lehunyta a szemét. –Hazaértem… – suttogta könnyek között. – És csodálatos így hozzád simulni... smink nélkül. ∗ 261

EPILÓGUS Egy évvel később Barbara ült a kis irodájában, és egy pályázaton dolgozott. Imádta a munkáját az alapítványnál, ahol már több mint fél éve dolgozott. Néhány mozgássérült társával együtt segítették a sorstársaik életét. Adományokat gyűjtöttek, ügyeket intéztek másoknak, és lelki segítséget nyújtottak azoknak, akik frissen kerültek kerekes székbe. Barbara már nyolc hónapja eldobhatta azt a fránya kocsit. Nagyot fordult az élete, mióta Szombati Lilla először megjelent náluk Füzesgyarmaton. Bara először megijedt a látogatástól, mert azt hitte, Lilla számon akarja kérni őt az árulásáért. Volt lakótársnője azonban azzal kezdte, hogy segíteni jött, és megkérte Barbarát, hogy ne marcangolja önmagát a történtek miatt. Lilla és Hélia hogy, hogy nem, végül kijártak neki egy nagyon jó műlábát. Noha nem olyat, amilyenről álmodozott (a Heather Mills-féle), de azért ez is nagyon praktikus és szépen megmunkált darab volt. Bara azzal a feltétellel kapta ezt az adományt, hogy nem megy vissza a szakmába, miután megtanul járni a protézis segítségével. Lilla tartotta az ígéretét, és szerzett munkát a lánynak egy közhasznú alapítványnál Budapesten. Sőt, még egy önkormányzati lakást is kapott, s ez már több volt, mint amiről Barbara álmodott a vele történtek után. A munkahelyén pedig végre emberszámba vették, értékelték az ötleteit, és igazi barátokat is szerzett. Nemrégiben pedig udvarolni kezdett neki az egyik kollégája. – Barbi, nem jössz ebédelni? – kérdezte tőle Laci. – Rögtön, csak befejezem a mondatot! – felelte a nő. Amikor felnézett a monitor képernyőjéről, egy szál fehér rózsát pillantott meg maga mellett az asztalon. – A legszebb hölgynek, akit ismerek! – szólalt meg Laci, és nevetett a szeme. A helyzet úgy állt, hogy Barbarának el kellett veszítenie az egyik lábát ahhoz, hogy megtudja, milyen érzés Nőnek lenni az életben, és nem mások kapcájának. Ez így oké volt. Nagyon is oké. 262

Barbara csak szeretetet és kimondhatatlan hálát érzett Szombati Lilla iránt. ∗ Két kis kék csík. Biztos nem egy? Nem, ez kettő, kétségtelen! Nóra kiszaladt a fürdőszobából, és Geri kezébe nyomta a terhességi tesztet. – Norci! – a férfi ölbe kapta az asszonyt, és nevetve vitte körbe a szobában. – Én most akkor azt hiszem, feleségül veszlek! – Isteni szerencse, hogy pár hete végre kimondták a válásom! – Nem húzódott volna el idáig, ha Edével szeretnétek bíróságra járni. – De a lényeg, hogy befejeződött végre! És itt vagyunk te és én, és ez a kis jövevény! Hát nem fantasztikus? Nóra arca hirtelen elkomorodott. Tudta, hogy itt a pillanat, amikor el kell mondania Gergelynek azt az egy dolgot, amit a férfi még nem tud róla. Hiszen ha végleg egy család lesznek, nem lehetnek titkaik egymás előtt. – Norci, most meg mi a baj? – Gergely jól ismerte a párját, egy pillantásból megérezte, ha a nő valami rosszra gondolt. – Geri, én... nem mondtam el neked valamit akkor, amikor a temetőben megismerkedtünk… – Tudom – válaszolt a férfi. Nóra meglepetten nézett rá. – Tudod? – Igen. Gondolod, hogy Géza sosem küldött nekem fotót a menyasszonyáról? Nóri fülig pirult, és iszonyatosan zavarba jött. Létezik, hogy Gergely végig tudta, mi az, amit elhallgat előle? – És… mit gondolsz minderről? – Drágám, hogyha érdekelt volna, nem hívtalak volna el sétálni a temetőkertbe! Biztosan más volna egy ilyen helyzet, ha a szemem előtt zajlott volna a kapcsolatotok annak idején. Akkor talán zavarna… De így! Ott ültél védtelenül, zokogva azon a padon, és olyan gyönyörű voltál és kedves, belesajdult a szívem! És tudod 263

mit? Ha Géza most odaföntről lát bennünket, biztosan örül, hogy én vigyázok rád… – S nem féltél, hogy őt keresem csak benned? – Eleinte nem tagadom, tartottam ettől. De ahogy telt az idő, és egyre több dolgot éltünk át együtt, szertefoszlott az aggodalmam. Mert érzem, hogy szeretsz, Norci! – Nagyon, nagyon szeretlek! És őt is! – simogatta meg a hasát Nóri. Végre nyugalom volt a lelkében. ∗ Hélia ott volt, ahová már évek óta vágyott: egy kellemesen berendezett tévéstúdióban, hetente egy alkalommal faggatta illusztris vendégeit. Akadt közöttük politikus, színész, milliárdos üzletember és világhírű modell is. El kellett telnie néhány hónapnak a Gulyás Attilával kapcsolatos tragédia után ahhoz, hogy az asszony teljesen összeszedje magát. Mindebben nagy segítségére volt a férje, aki olyan féltő szerelemmel rajongta őt körül, amilyenre Hélia már nem is emlékezett. Nem volt több feltörekvő sztárocska és kétes pletyka, ami a fülébe jutott volna Zoltánról. Amikor Hélia rendbejött, a férje tett neki egy ajánlatot: kap egy heti rendszerességgel jelentkező kulturális-beszélgetős műsort a Tv Max kistestvér-csatornáján, az újonnan indított Nívó Tv-n. Zoli cserébe csak annyit kért, hogy Hélia ne akarjon napi szinten dolgozni, maradjon meg annak, aki volt: gondoskodó feleségnek és családanyának. Az asszony elfogadta ezt a lehetőséget, s kiegészítve némi jótékonysági munkával, most igazán tartalmasnak érezte az életét. Ami pedig Zolit illette, több figyelmet fordított a feleségére és a gyerekeire, mint eddig bármikor. Még mindig élénken élt az emlékeiben az a szörnyű kimenetelű éjszaka, amikor a feleségét mintha csak a föld nyelte volna el. Soha többé nem akart hasonlót átélni. A Boruzs Botond-problémakör viszont időről időre befészkelte magát a gondolataiba, de nem akart újabb bonyodalmakat, nem mert lépéseket tenni a bűnöző felkutatására. A nyomozó halála, aztán az, hogy a túlzott ügybuzgalma miatt Lilla is csaknem otthagyta a fogát, sőt, valamivel többet is Dubaiban, éppen 264

elég volt Zoltán lelkiismeretének. A tragédia összekötötte őket, s a kapcsolatuk igazi barátsággá nőtte ki magát. Lilla a zabolázatlan természetével, a makacsságával és a hatalmas igazságérzetével változatlanul a fiatalkori önmagára emlékeztette. Nem is értette, hogy lehet egy nő ilyen. Azt meg pláne nem, hogy lehet boldog egy olyan férfival, aki homlokegyenest az ellentéte. Ám ezen véleményét sosem osztotta meg Lillával, aki szemmel láthatólag méterekkel a föld fölött lebegett, amióta a menedzserével élt. Zoli előszeretettel használta a produkcióiban a lányt, aki most épp egy nézett, késő délutáni talkshow-t vezetett a Tv Max képernyőjén. Zoltánra összességében nyugalmas napok köszöntöttek, s ő élvezte ezt a harmóniát. De továbbra is nyitott szemmel járt: öreg rókaként pontosan tudta, hogy bárki, bármikor fölkavarhatja az áldásos állóvizet. Különösen ebben a szép szakmában. ∗ Botond a csokibarnánál is barnábbra sült, s miközben a lelkes bevándorló látszatát őrizve dolgozott a tengerparti búvárcentrumban, azért abba is nagy energiákat és pénzeket fektetett, hogy új emberként térhessen majd vissza Magyarországra. Péterffy Róbert már hónapok óta készült, s közeledett a nap, amikor tényleg valós személlyé válik, és egy charter járattal visszautazik Budapestre. Ám az ügymenet bonyolult volt, iszonyat drága és időigényes. Botond pedig dühös volt, értetlen és türelmetlen. Persze, azért annyira nem, hogy ne fektessen le minden nőt a tengerparton, aki csak él és mozog. Lilla összetörte a szívét. Beigazolódott megint a nagy alaptézis: nőben ne bízz soha! Boruzs Botond önmagának tette le a nagy esküt, hogyha egyszer beteszi a lábát az anyaföldre, Szombati Lilla, a piperkőc bájgúnár menedzsere és az a magát nagy tudásúnak tartó Solymos egyaránt megkeserülik, hogy le próbálták csukatni. Mert mindannyian benne voltak. Vastagon. ∗ – Hát, eljött a nagy nap. Az én kicsi lányom fogja magát és lelép? –sóhajtott Ildikó, miközben kikísérte Rékát, akinek csak a fülén nem lógott szatyor. A mellette álló Valentin is úgy nézett ki, 265

mint valami hordár, ahogy a lány vállfákon lógó fellépőruháit rendezgette a karján. – Nem fogok én innen hiányozni! – nevetett Réka. – Mióta Tibi itt lakik, zavarok, te is tudod! – Dehogy zavarsz! – pirult el Ildikó. – De igen, zavarok. S mami, ennek borzasztóan örülök. Örülök, hogy boldog vagy! – Nos… néha azért ugye átjöttök? – Nem mondok le az isteni húslevesedről! – ugratta Valentin az asszonyt. Ildikó kedvesen rámosolygott. – Rendes kölyök vagy. Tudom, hogy melletted jó helyen tudhatom a lányom! Réka ezen a meleg, tavaszi napon összeköltözött Valentinnel. Kényelmesebb volt ez így, hiszen rengeteg elfoglaltságuk volt, és így legalább egymás mellett aludhattak azokon a napokon, amikor egyéb kommunikációra nem jutott idő. Noha Réka nem nyerte meg a Sztár születik-versenyt, egy lemeztársaság rögtön megkereste azzal, hogy az eredménytől függetlenül szívesen tárgyalnának vele egy lemezről. Négy hónappal később megszületett az Élek, itt vagyok című album, amelyen Réka egy feltörekvő szövegíró-zeneszerző tizenegy dalát énekelte. Ezek közül két nóta heteken át vezette a slágerlistákat, maga az album pedig aranylemez lett, és rongyosra játszották a rádiók. Rékának rengeteg fellépése volt, már zajlottak a második lemezének előkészületei, és magántanulóként folytatta az iskolát. Valentin a Sztár születik sikere után visszautasíthatatlan munkaajánlatot kapott egy férfiöltönyöket forgalmazó világcégtől. Ő lett a magyarországi arca a vállalatnak, s ez rengeteg elfoglaltsággal járt, különösen, hogy a televíziós érdekeltségeit is megtartotta. Réka és Valentin boldogok voltak együtt, csak az bántotta őket, hogy kevés időt szentelhettek egymásnak. Ezért igazi örömünnepként élték meg, hogy Ildikó egy év után végre belement Réka költözködésébe. Az elengedés nem ment egyszerűen, de sokat segített, hogy a lány anyja megismerkedett egy Tibi nevű 266

gyógyszerésszel, s a kapcsolat tartósnak bizonyult. Rendes fószer volt, Réka kedvelte. Jókat mosolygott, amikor újdonsült nevelőapja megpróbált neki tanácsokat osztogatni! De ennek most vége. Mint ahogyan szerencsére a rémálomnak is vége, amiben sok éven át éltek. Gulyás Attila és a disznóságai… Mindez csak ködös emlék maradt. A pénz azonban, amit azután örökölt, hogy a bíróságon bebizonyították, ő a főszerkesztő egyetlen leszármazottja, ott figyelt a bankszámláján. Biztonságot nyújtott neki is, és az édesanyjának is. Réka nem érezte magát rosszul emiatt. Ennyi járt nekik a sok év szenvedésért. ∗ Ede állt a hálószoba ajtajában, és gyönyörködött a látványban. Derékig érő szőke lobonc, tökéletes, feszes, egyszáltangás popsi és karcsú lábak, mindez premier plánban. – Basszus, nem találok fekete melltartót! – kommentálta Lilla, hogy miért is áll négykézláb a ruhásszekrény előtt, a fiókokban turkálva. – Pedig nagyon jó volna, ha meglenne, mert máskülönben elkésünk! – Miért? – nézett fel a férfira ártatlan szemekkel Lilla. – Mert ha nem vigyázol, elkapom a segged, azért! Egyszerre nevették el magukat. A kapcsolatuk kezdete óta rengeteget javult közöttük a szexuális kommunikáció. Ede nagyon őszinte pillanataiban képes volt bevallani önmagának, hogy valójában ő már csak az előnyeit élvezi Lilla korábbi hivatásának. Ahogy a barátja, Tamás mondaná: kurvából lesz a legjobb feleség. Milyen igaz. Néha már Lillával is képesek voltak ezen nevetni. – Na! Tessék, megvan! – mondta a nő, és beleigazította a fekete csipkecsodába a tökéletes kebleket. – Az isten szerelmére, most ne rakd fel őket a nyakadba! Az anyámhoz megyünk! – nevetett Ede, majd az ágyra dobta a lányt. – Vegyél fel valami szolidabbat, légyszi! Ez olyan durva dekoltázst csinál, hogy még az apámnak is ki fog esni a szeme…

267

– Pedig ő látott már néhány ilyet a praxisában… Szerintem anyukád lenne igazán rosszul… évődött Lilla, és a karjába zárta a vőlegényét. Ő maga friss menyasszony volt, mindössze néhány órás. Ebben a pillanatban semmi nem árnyékolhatta be a boldogságát. Különben is, miért ne repesne a szíve az örömtől? Hiszen műsort vezethet, amire mindig is vágyott. Remek barátai vannak, akikre bármikor számíthat. S itt van neki Ede, a szerelme, akivel olyan sokat küzdöttek egymásért, az otthonuk falai között és a külvilágban is. A harmónia mellett, ami most Lilla szívében lakozott, eltörpült minden rossz. Elfelejtődtek a lezáratlan ügyek, a félelmek, az elvarratlan szálak a múltban. Ráadásul úgy tűnt, végre megtörik a jég, és Ede családja is hajlandó megbarátkozni a gondolattal, hogy ők ketten együtt vannak. Ed nem is hagyott nekik más lehetőséget: addig nem ment haza a szülői házba, amíg Marika meg nem hívta kettejüket egy ebédre. Beletelt több mint egy évbe, de megérte. Most épp erre a nagy találkozóra készültek. – Aztán viselkedj rendesen! – kérte Ede. – Nem fogok disznó vicceket mesélni, ígérem! – nevetett Lilla. – De biztos, hogy jó ötlet sokkolni őket ezzel a gyűrűvel? Ne hagyjuk inkább itthon? – A menyasszonyom vagy. Ez van. És ha már sokkolunk, akkor nagy legyen – nevetett a férfi. – Tudod, Ed, nagyon büszke vagyok rád. Olyan sok kompromisszumot kötöttél értem önmagaddal… – Mindketten változtunk, formálódtunk. Kacifántos időszak áll mögöttünk. De együtt vagyunk, és nem fontos semmi más! – Igazad van – mosolygott a lány, majd kibontakozott az ölelésből. – Most megyek, és rajzolok magamnak arcot. – Nem kell, babám. Te legyél csak Lilla! Tudod, hogy így vagy a legszebb? Ugye tudod? – Szeretlek. Pár perc, és kész vagyok. De előtte... egy pillangópuszi? 268

Nevetve borultak egymás nyakába. Szombati Lilla és Selmeczi Ede. A tökéletes páros. Legalábbis ők ketten hittek a szerelmükben. Nagyon-nagyon. VÉGE

269

Sztárok, hírességek, celebek. Különös, zárt világ: az egekig repítheti azt, akinek sikerül ide bejutnia. Pénz, hírnév, csillogás – melyik Fiatal lány ne áhítozna rá? Melyikük ne adna meg bármit, hogy beletartozhasson? Szombati Lillának úgy tűnik, minden összejött: a gyönyörű Fotómodell Fényes médiakarrier küszöbén áll. Ám a múltjában rejlő titkokra egy ambiciózus újságírónő vadászik, és a bulvárlap leleplező címlapsztorija alaposan összekuszálja a szálakat. A Fiatal írónő, Szurovecz Kitti nagyon jól ismeri ezt a világot, hiszen a Meglepetés magazinnak hétről hétre készíti a sztárinterjúkat. Neki már régóta megnyílnak a hírességek: elmondanak olyan titkokat is, amelyeket nyomtatásban nem akarnak viszontlátni. A Smink nélkül természetesen nem róluk szól, a regény szereplői kitalált személyek, de az ügyesen bonyolított, Fordulatos cselekmény, az érzékletesen megjelenített médiavilág képe sokat elárul arról, mi rejlik a csillogó kulisszák mögött. „A szerző olyat tud, amit kevesen: úgy vezet végig ezen a különös világon, hogy nem lehet letenni a könyvét. Történetének meghökkentő csavarjain pedig még hosszú ideig gondolkodhatunk.” HEGEDŰS NOÉMI A Meglepetés Főszerkesztője

270