3
XXIII. évfolyam
A közösségi fejlesztőmunka folyóirata
www.melyszegenyseg.hu
[email protected]
2012/4.
Settlementek a közösségi integrációs programokban1
+36 1 2376020
ELSŐ HÍRADÁS A MÉLYSZEGÉNYSÉG PROGRAMRÓL INTERDISZCIPLINÁRIS MEGKÖZELÍTÉS: KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS, SZOCIÁLIS MUNKA, VIDÉKFEJLESZTÉS
Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért (TÁMOP-5.1.3)
A programról1 A „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért” (TÁMOP-5.1.3) program egy érdekes kísérleti konstrukcióban valósul meg. 25 helyi projekt többnyire a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településcsoportokon próbálja helyzetbe hozni a mélyszegénységben élőket, miközben, a sikeres megvalósulás érdekében, egy szakmai konzorcium segíti munkájukat, mely az Autonómia Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a VÁTI Nonprofit Kft. és a Szociális Szakmai Szövetség együttműködésében jött létre. A helyi pályázók két célcsoporttal dolgoznak, a mélyszegénységben élő családokkal és a döntéshozókkal, a településeken működő intézményekkel és szakemberekkel, annak érdekében, hogy a program a szegénységben élők szükségleteit helyezze fókuszába, és hogy együttműködésük során közösen keressenek megoldásokat, a helyi lehetőségekre építve. A TÁMOP-program további újdonsága a szakmaköziség, mivel kötelezővé tette legalább három, a szociális, a közösségfejlesztő és a vidékfejlesztő szakma együttműködését a mélyszegénységben élők közösségi integrációja érdekében. A program és a közösségfejlesztés A Közösségfejlesztők Egyesülete, a szakmai konzorcium tagjaként, az egyes helyi projektekben zajló közösségi munkát kíséri figyelemmel. Ahol nincs közösségfejlesztői előzmény, s így hiányzik a helyiek ebbéli tudása is, ott felkészíti őket a közösség általi fejlesztés munkájára. A projektek egy része a pályázati programot kifejezetten a közösségfejlesztés általi megvalósításra fűzte fel.
Farkas Zsombor, Kóródi Miklós: „Sajnos a hátrányos helyzetű települések között vagyunk”. Pillanatkép a mélyszegénység kezelését célzó lokális programokról című tanulmányból, amely a Falu Város Régió folyóirat 2012. decemberi számában teljes terjedelemben olvasható; Szerkesztette és bevezetővel ellátta: Molnár Aranka és Peták Péter 1Részletek
2 A közösségi munka két fontos területen járul hozzá az egyes programok sikeréhez: egyrészt a mélyszegénységben élők elérésében, aktivizálásában és bevonásában, másrészt a helyi települési és térségi együttműködések kialakításában és erősítésében. A szegénység problémájának fókuszba állítása a magyarországi közösségfejlesztésben új tendencia, ezért kiemelt fontosságú az e területen elért eredmények folyamatos feldolgozása és bemutatása. Közel egy éve kezdődött a helyi projektek megvalósítása, s most a megvalósítók e munka, különböző fázisaiban vannak. Az alábbiakban bemutatott három settlement-kezdeményezés alig féléves múltra tekint vissza, de a settlementszál további helyi projektekben is megjelenik. A három most ismertetett munkát csupán ízelítőnek szánjuk, s később, a projektek lezárultával, szeretnénk majd a teljesség igényével is bemutatni és elemezni a settlement-típusú közösségi házak szerepét a szegénység elleni küzdelemben. Settlement-típusú kezdeményezések három helyszínen Számunkra itt most nem az a kérdés, hogy pontosan meghatározzuk, mit és miért tekinthetünk settlementnek. Sokkal inkább az a célunk, hogy – egyes elemeit kiragadva – a lokális programok közül bemutassunk olyanokat, amelyek valamilyen szempontból a settlement vonulatot képviselik, persze számos eltéréssel és egyediséggel. A következő példák közül az első kettőben a települési szinten létrehozott „settlement- házakat”, a harmadikban pedig a helyi szegények egy kezdeményezését emeljük ki. Settlement-házak az Abaúj-Hegyköz Kistérségben Az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségében, az abaúj-hegyköziben – Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén – megvalósuló program a kistérség 24 települése közül egy várost – Gönc – és nyolc községet érint: Abaújvár, Göncruszka, Hernádszurdok, Hidasnémeti, Pányok, Telkibánya, Tornyosnémeti, Zsujta. Lakosságszámuk összesen 6200 fő. A „Tegyünk együtt a szegénység ellen”2 című helyi projekt 2011 novemberében kezdődött három megvalósító szervezet közreműködésével: Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület, „Fogadó” ÉszakAbaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület, AbaújHegyközi Gyermekjóléti- és Szociális Alapszolgáltatási Központ. A projekt központi iránya a közösségfejlesztés. A „kézklubok” 2012. februárban indultak el, nem sokkal később a közösségi rendezvények, szakmai/innovációs műhelyek (települési és térségi szinten), egyéb programok (pl. fórumszínház). A településeken helyi közösségi munkások dolgoznak. A közösségfejlesztési folyamatokat segíti, hogy Göncön és több községben évek óta működnek ilyen típusú kezdeményezések. A program alapvetően egy ötéves helyi közösségfejlesztési munka eredményeire és a mikroprogram weboldala: http://www.dialogegyesulet.hu/index.php/projektjeink/tesze/ 14-tegyunk-egyutt-a-szegenyseg-ellen
térségben működő civil szervezetek tapasztalataira épül. „Hét éve történt, hogy a gönci Szia Clubtól meghívás érkezett egy érdekes együtt gondolkodásra, ebből születtek meg hét településen a közösségfejlesztő közösségek.” Akik annak idején egybegyűltünk a gönci volt diákotthon emeletén működő Szia Club helyiségében, egyből éreztük és kimondtuk, hogy ez jó.”3 A közvetlen célok között szerepel, hogy a szegénységben élőket – többek között – settlementházakon keresztül érjék el, segítsék. Az uniós forrás most lehetővé tette, hogy mind a kilenc településen létrehozzák a közösségi szolgáltató tereket. Ezek önkormányzati vagy egyházi tulajdonú ingatlanokban kaptak helyet, amelyek használatára megállapodások születtek a program keretében a „settlement humánszolgáltatást” ellátó szervezetekkel. A humánszolgáltatást hét községben helyi civil szervezet, egyegy településen a művelődési ház, illetve helyi nonprofit kft. látja el. A hivatalos megnyitó 2012. októberben volt, de a házak többsége nyár óta működik. A settlement-vonulatot képviselve ezek a házak komplex feladatot látnak el. A hangsúly itt a közösségi bevonáson, a közösségi hely biztosításán és programok, klubok szervezésén van. A settlementházak tevékenységét a program öt nagy csoportba sorolja: mentális gondozás; kompetencia-klubok; információnyújtás; „szociális konténer” típusú szolgáltatások; közösségi munka. Egyéni tanácsadást nyújtanak, és hatféle tematikus, pl. életvezetési, önismereti, alkotó klubot működtetnek. A projekt így definiálja settlement házait: „olyan többcélú közösségi tér (…) – ezt nevezzük settlement-háznak –, ahol a képessé tétel lehetőségei nyílnak ki: ha kell, segíteni tudnak nekünk és segíteni tudunk egymásnak, ahol hasznosan tudjuk szabadidőnket eltölteni, ahol el lehet sajátítani, meg lehet tanulni bármit, amire a helyi igények, a mindennapi megélhetés, vagy éppen az életvitelünk szempontjából szükséges lelki–szellemi fejlődés miatt szükség adódhat és ahol közösségi bevonással, megoldással találhatunk gyógyírt esetenként egyéni problémákra is.”4 A néhány hónapos tapasztalat alapján a kilenc ház működésében természetesen vannak különbségek – a programok és szolgáltatások településenként eltérőek. Különbözőek a célcsoportok, illetve az igénybevevők jellemzői. Az alig 100 fős Pányokon például – a település elöregedése miatt – elsősorban az idősek használják a settlementet (pl. dalkör). Telkibányán a fő profil a kertészkedés, növénytermesztés, de működik például varrókör is. Tornyosnémetiben a – vidékfejlesztést célzó uniós pályázati forrásból (EMVA) – kialakított, 2012. augusztusban átadott „integrált közösségi szolgáltató térben” (IKSZT) kapott helyett a settlement-ház. Itt szerencsésen összeértek a fejlesztések, ugyanakkor a 300 fős Abaújváron párhuzamosan működik IKSZT és settlement-ház, gyerekszobával, könyvtárral, konyhával. Az IKSZT-t, mely 2012 októberében nyílt meg, az Abaújvári Református Egyházközség működteti, és tapasztalatok szerint inkább a falusi kö-
2A
PAROLA 2012. 4.
3Forrás: 4Forrás:
TESZ-E? Közösségi hírlevél 1. évf., 1 sz. (2012. okt.) uo.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
3 zéposztályt, illetve az egyházközösségbe tartozókat szólítja meg, a settlement-házba pedig elsősorban a szegények, a romák járnak. Ez – nem egyedüliként – rövidtávon szegregált és párhuzamos szolgáltatást jelent. Göncön, ahol 13 éve kezdődtek el közösségfejlesztési folyamatok, életviteli és hobbi klubok, szívesség szolgálat működik, tematikus beszélgetéseket, közösségi főzést szerveznek. A szakmai stáb tájékoztatása szerint a helyi emberek jellemzően a klubtevékenységek, közösségi összejövetelek alkalmával, szociális munkások fogadóóráin veszik igénybe a teret, településenként eltérő számban. Vannak olyan settlement-házak, ahol heti 100 fős a forgalom. Ezeken a helyszíneken kialakultak a mindennapos programok, a nyitva tartás rendje. A kisebb lélekszámú településeken heti egykét napon van állandó program. Ezen túl – igény szerint – használhatók a házak, a helyi közösségi munkással való egyeztetés révén. A közösségi tér mindenki számára nyitott. Célja, hogy folyamatos bekapcsolódási és kezdeményezési lehetőséget biztosítson. A settlement-házat igénybevevők jellemzően hátrányos helyzetű, de nem feltétlenül roma emberek. Rajtuk kívül önkéntesek, a közösségi programokat kezdeményezők és szervezők, valamint a partneri találkozókon összeülő helyi intézmények, szervezetek, egyházak képviselői használják a házakat. Több helyen konyhát is kialakítottak, megteremtve a népszerű közösségi sütés-főzés feltételeit. De a gitároktatástól a gyógynövény-ismereti körig sok mindennek helye van ezekben a közösségi terekben. „A helyi emberek tették és teszik folyamatosan otthonossá, a gyereksarok falára mesefigurákat festettek, a saját maguk készített kézműves termékekkel díszítik a tereket és néhány helyen már kiállítást is szerveztek ezekből. Egyre többen találnak segítséget egyéni problémáikra ... A helyi emberek erőforrásként vannak jelen, és ha az információ jól terjed, akkor hasznosulnak is.”
„Hét falu” közösségi házak három kistérség határán A Heves megyei három, a pétervásárai, a bélapátfalvai és az egri kistérséget érintő program akcióterületéhez hét település tartozik: Egerbakta, Bükkszentmárton, Hevesaranyos, Sirok, Szajla, Szúcs, Terpes. A hét község lakosságszáma 5980 fő. A „Hét falu – egy hálózat: Peremhelyzetű falvak öszszefogása három kistérség határán5 című, a mélyszegénység kezelését célzó program szintén 2011 novemberében kezdődött meg. A szakmai megvalósító a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) Egri Alapítványa, konzorciumi partnere a Kárpátok Alapítvány. A program célja többek között a „szolgáltatások, kapcsolathálózatok revitalizálása innovatív közösségi szolgáltató terek kialakításával”. Ennek megfelelően 2012 nyarán a közösségi házak mind a hét településen megkezdték működésüket. Az ezekben dolgozó munkatársak helyben élő szociális asszisztensek, 5A
program weboldala: http://www.szetaeger.hu/index.php/het-falu-egy-halozat
akiknek többsége a célcsoportba tartozik és belső képzéseken is részt vett. Az Alapítványnak – ahogy a Dialóg Egyesületnek is – van tapasztalata a settlement-típusú közösségi házak terén (15 éve működtet ilyet az egri Béke-telep mellett). Az akcióterülethez tartozó Sirokban telepfelszámolási programot valósítottak meg (2009–2010), melynek részeként közösségi házat is létrehoztak.6 Egerbaktán 2007–2010 között szociális és munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújtottak, információs irodát működtettek. Ez a szakmai háttér alapozta meg a hét közösségi ház megnyitását. A „Hét falu” közösségi házak önkormányzati tulajdonban vannak, a program keretében felszerelték őket, kialakították az infrastrukturális hátteret, finanszírozzák a működési költségeket. A házak folyamatos nyitva tartással fogadják az ügyfeleket: szociális ügyintézés, információnyújtás, tanácsadás stb. Alacsonyküszöbű szolgáltatásokat nyújtanak, az igénybevételnek nincsenek feltételei, kopogás nélkül be lehet menni. Megközelítésük szerint a settlementház az a kiindulási pont, ahová a kapcsolatfelvétel, a terepmunka során „beviszik” a helyieket. Ha már „bent vannak”, akkor kezdődhet el valami. Olyan szabad térként értelmezik a közösségi házat, ahol vannak ugyan szervezett programok, de ennél fontosabb talán az, hogy bárki bármikor bemehet, beszélgethet, kapcsolatokat építhet s kialakíthatja vagy elmélyítheti közösséghez tartozását. Példa erre a hevesaranyosi közösségi ház, ahová a közmunkások ebédszünetben jártak be pingpongozni, majd az őket ellenőrző polgármester is követte őket néhány alkalommal. A gyerekeik iskola vagy óvodabuszát váró bükkszentmártoni szülők délutánonként a közösségi házban beszélgetnek. Addig mindenképpen, amíg megérkeznek a gyerekek. Ez is egy lehetőség a folyamatos kapcsolattartásra, a különböző problémák megbeszélésére. Ennek generálását, az információk cserélését a szociális asszisztensek „transzlétorként” („fordítóként”, közvetítőként) tudatosan végzik. Fontosak a civil műhelyek, amelyek a settlement-házra, annak tevékenységeire alapozva jöttek létre. Céljuk a település, a közösség ügyei, jövője iránt érdeklődők összefogása, együttgondolkodásuk elősegítése. A közösségi házakban különböző klubok, csoportok működnek, pl. kézműves, ifjúsági, praktika-klubok, délutánonként a gyerekeket fogadják; s ezek fontos eszközei a projekt más tevékenységeibe bevonásnak is, pl. pályaorientációs tréningek, felzárkóztató és OKJ-s képzések, civil műhely. Az előző pontban bemutatott programmal szemben itt a közösségi házaknak településenként közel azonos heti programjuk van, melyek településenként egyedi, alkalmi programokkal egészülnek ki. A megvalósítók összesítése szerint a hét közösségi házat az ügyfélfogadás 6A
béke-telepi, a siroki (és a szomolyai) közösségfejlesztési munkáról ld. részletesen: Farkas Zsuzsanna (2011.) Közösségfejlesztés, mint a cigánytelepek, cigány közösségek integrációs lehetősége. In. Budai I., Nárai M. (2011) (szerk.) Közösségi munka – társadalmi bevonás – integráció. Szöveggyűjtemény. Győr: Széchenyi István Egyetem p. 133– 152. http://www.tamop544c.pli.sze.hu/attachments/article/20/ko zossegi_munka_tarsadalmi_bevonas_integracio.pdf
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
4 során összesen 4507 alkalommal keresték fel 2012. május és 2012. szeptember között.7 „A hét településen minden nap szépen lassan megnyíltak az irodák, berendezkedtünk. Tudjuk fogadni az ügyfeleket, nyitvatartási rendünk van, délutánonként a gyerekek jöhetnek. Különböző játékokkal, foglalkozásokkal várjuk őket, de nem csak a gyerekeket, a szüleiket is. A női praktika-klubtól kezdve a kézműves délutánokig. (Szociális asszisztens, Szajla.) „… Tetszik az is, hogy a most felépült SZETA-ház szeretettel fogadja a nyári szünetelő gyerekeket, a ház egyfajta közösségi helyként is funkcionál. (Jegyző, Terpes.) „Sokan nem tudják egyébként, hogy mi az, hogy közösségi animátor… Az animálni azt jelenti: mozgatni, tehát a közösséget mozgatom, közösségi programokat szervezek, bonyolítok le… itt a közösségi házban, az irodában a hivatalos ügyeknek az elintézése, szóval általános szociális ügyintézés folyik. Lehet különböző ügyviteli szolgáltatásokat igénybe venni, mint nyomtatás, telefonálás… szoktunk házrólházra menni egy szórólappal és elmondani nekik az új programokat.” (Szociális asszisztens, Sirok.) „Én mindenképp azt várom az alapítványtól is, hogy ezeket az embereket itt úgymond befogja a közösségi életbe.” (Polgármester, Bükkszentmárton.)8 A közösségi házak a tervezettnél később indultak, és nem egyszerre nyíltak meg. A praktika-klubok először öt településen tudtak elindulni 2012 októberében. Nehézség a program és a közösségi házak számára annak az útnak a megtalálása, amely a teljes helyi társadalomba történő beágyazódást segítené. Az igénybevevők – településenként különböző mértékben, de – többségükben romák, szegények. A közvetlen célcsoportot ők jelentik, de mind a lokális program, mind a közösségi házak jövője, fenntarthatósága szempontjából fontos a helyi középosztály és a döntéshozók megnyerése. Ez nem egyszerű és bizonyosan hosszú folyamat.
„Önkéntes játszóház” Kenézlőn
vonásával. „Amikor elmondtuk az ötletet, hogy itt integratív módon, több szakma együtt fog dolgozni és közösségfejlesztés lesz, és az embereket próbáljuk aktivizálni, szemléletváltozást próbálunk elérni, akkor mindenki eléggé csodálkozva nézett ránk, hogy na ezek a csodabogarak a Marsról jöttek vagy honnan hajították ide őket… a mi megközelítésünk, a mi projektötletünk értetlenséget váltott ki: „Ó! Gyerekek, most jöttök és akkor két és fél évig itt marha nagy pénzekből fogtok beszélgetni a cigányokkal, meg a település lakóival?!” „Ha elindul a program, a településvezetők túlnyomó része rá fog jönni ennek az ízére, magvára és értelmére, de nyilván ez is egy hosszabb folyamat, hiszen nem ehhez vagyunk szokva és a településvezetők sem ehhez voltak szokva. Mi, a szűk szakmai stáb, aki szociális munkásként, vidékfejlesztőként, közösségfejlesztőként kezdünk el dolgozni, legfőbb dolgunknak azt tartjuk, ,,hogy megsokszorozzuk magunkat”. (Giczey Péter, szakmai vezető.)10 A harmadik bemutatott program annyiban különbözik az első kettőtől, hogy itt nem a közösségi házakon van a hangsúly. A settlement-vonulathoz kapcsolódó önszerveződés eredményeként jött létre játszóház.11 A program kezdetén, a településeken végzett feltáró munka során, választották ki azt a 12 leendő közösségi munkást/önkéntes koordinátort, akik részt vettek a 2012 tavaszán lebonyolított „közösségi munkás és önkéntes koordinátor” felkészítésen. A jellemzően humán szakemberekből és helyi aktív lakosokból álló csoport, akik között vannak mélyszegénységben élők, a képzés során elsajátíthatta a közösségi munka és az önkéntesszervezés és -koordináció alapvető technikáit. A felkészítést követően saját településeiken – havi költségtérítés ellenében – a közösségi és önkéntes munka szervezése a feladatuk. Munkájuk a programban dolgozó szakmai stáb erőforrásainak megsokszorozását eredményezi. A felkészítés során fogalmazódott meg a kenézlői játszóház megszervezésének ötlete.
A Bodrogközben megvalósuló „Bodrog-menti felzárkóztató program”9 program akcióterültéhez két LHH kistérség, a sárospataki és a tokaji hét települése: Olaszliszka, Sárazsadány, Bodrogolaszi, Vámosújfalu, Kenézlő, Szegi, Vajdácska, összesen 7000 lakosa tartozik. A 2011 novemberében indult program fókuszában a közösségi munka, a közösségfejlesztő szemlélet és az ehhez szükséges módszertan bevezetése, elterjesztése áll. A programot megvalósító konzorcium – Zöld Kör, ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület – célja többek között, hogy a közösségfejlesztés eszközrendszerével megerősítse, továbbfejlessze a meglévő szociális szolgáltatásokat, újakat kezdeményezzen a lakosság, különösen a mélyszegénységben élők be7Forrás:
Beszámoló a „Hét falu – egy hálózat” program előrehaladásáról. 8Az interjúkat Fábián Fanny, Hajdú Éva, Kovács Dorottya, Mikó Alexandra Judit készítették. (2012. júliusban szociotábor keretében az ELTE szociális munkás hallgatói adatfelvételt végeztek az akcióterületen, az interjúk ekkor készültek.) 9A program weboldala: www.bodrogmenti.hu
PAROLA 2012. 4.
10Az
interjúkat Kóródi Miklós és Sain Mátyás készítették (2012). 11A Kenézlőn készült kisfilm megtekinthető az 1-es komponens weboldalán: http://melyszegenyseg.hu/hirek_az_akcioteruletekrol/htmls/o nkentes_alapon_megvalosulo_jatszohaz_kenezlon_
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
5
A kenézlői csapat
Az 1400 fős Kenézlőn a roma népesség aránya 15 százalék körüli, a 14 éven aluli gyerekek száma mintegy 260 fő. A játszóház először 2011-ben működött a településen a „Biztos Kezdet Segítése” c. foglalkoztatási program keretében. Az idei évben, kilenc helyi asszony önkéntes munkája révén, júliustól augusztus végéig fogadták hétköznapokon a szünidejüket töltő iskolásokat. A reggel nyolctól délután négyig tartó időszakban átlagosan napi 30 gyerek járt rendszeresen a játszóházba. Az ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület, fejlesztő, szakmai támogató és önkénteseket fogadó szervezetként vett részt a programban. Az itt dolgozók kivétel nélkül tartósan munkanélküliek, így a bérpótló juttatás igényléséhez szükséges 30 napos munkaviszonyukat az önkéntes munkával tudták biztosítani. A játszóház a görög katolikus egyház által ingyenesen biztosított, használaton kívüli „karitász-házban” működött. A gyerekek részére szervezett szabadidős programokhoz az eszközöket az önkéntesek többnyire otthonról hozták magukkal, de kaptak néhány sporteszközt és írószereket az iskolától, a szülőktől és a Vöröskereszttől. „Az a jó az egészben, hogy pénz nélkül is meg tudtuk csinálni. A gyerekek kitalálták, hogy tollasoztak, fociztak – valamit mindig kitaláltak.” (Játszóházban dolgozó önkéntes.) „Nekünk elsődlegesen az a célunk, hogy amikor egy ilyen közösségi folyamat elindul, akkor az embereket ráébresszük arra, hogy rendelkeznek olyan helyi erőforrásokkal, olyan helyi tudásokkal, amelyeket mozgósítva ők maguk is el tudják érni a céljaikat és meg tudják valósítani az elképzeléseiket… És ez a játszóház pontosan erre jó példa… És most ha csak ennyit sikerült elérni, hogy legalább az általános iskola néhány labdával segített, vagy azt sikerült elérni, hogy a görög katolikus egyház rendelkezésre bocsátotta ezt az épületet, valamicske rezsi
díjjal beszállt, már az is elmozdulás. Ez a projekt pont erről szól, a helyi erőforrások mozgósításáról, és ami a legszebb az egészben, hogy akik ide eljöttek önkénteskedni, azok is belerakták a maguk tudását és saját erőforrásaikat maguk is elkezdték mozgósítani.”(Giczey Péter, szakmai vezető) A játszóház sikerét a gyereklétszám és a szülők lelkesedése bizonyítja. Beszámolóik alapján, több napon is ki lehetett volna tenni a „teltház” feliratot. A kezdeményezés hosszú ideje kielégítetlen valós helyi szükségletre reagált. Legalább ilyen fontos azonban az a folyamat, melynek során az önkéntes munkát korábban nem végző, tartósan munkanélküli asszonyok megszervezték magukat. Ismét hasznosnak érezték magukat, a játszóház nyárvégi bezárását követően pedig már újabb közös tevékenységekben gondolkodnak. A játszóház funkciója nyáron kiemelkedően fontos volt az iskolai szünet miatt. Kérdésként vetődik fel azonban az, hogy az évközi rendszeres működtetés – ha arra igény van – hogyan lehetne megoldható és fenntartható. „Szerintem mindenki beleadott mindent, amit lehetett. Mert jól érezték magukat itt a gyerekek – meg szerintem mi is. Terápia volt a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Sokkal jobb közösségben lenni, mint otthon egyedül begubózni. Hát én már öt éve nem dolgozom.” (Játszóházban dolgozó önkéntes.) „Így is azt mondták, hogy de hülyék vagytok, ingyen dolgozni?! De tényleg nem lehet pénzben mérni, amiket ez adott nekünk. Való igaz, ha hazamentem, akkor nem voltam ideges, hanem csak a szépekre gondoltam, ami itt volt. Meg nem foglalkoztatott az, hogy na, most hogy osszam be a pénzt, meg mit csináljak, hanem elfoglalkoztam itt a gyerekekkel. Kikapcsolt, és én azért mondom, hogy ha jövőre is lenne, én csinálnám.” (Játszóházban dolgozó önkéntes.) „Mert tényleg csak annyira lenne szükségünk, semmi másra, hogy elismerjék, hogy mi is dolgoztunk és valamit tettünk ezért a faluért. Mert szerintem tettünk. Akárhogy is van, a saját erőnket feláldozzuk, mert tényleg sok rossz gyerek is van. És a végén nem is voltak már olyan rosszak. Mindenki szeretett idejárni.” (Játszóházban dolgozó önkéntes.) Mi a settlement? „A settlement típusú szervezetek lehetnek kis önsegítő csoportok, de nagyobb szolgáltató szervezetek is, aktivitásuk kiterjed a szociális, gazdasági, kulturális, oktatási és környezetvédelmi szükségletek teljes körére, az óvodáktól az idősek klubjáig, az egészségügyi programoktól az analfabétizmus elleni programokig, a hajléktalanok ellátásáig.”
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
(Giczey Péter)
PAROLA 2012. 4.
6
Telep és konfliktus – Nyitott ház, settlement és egyetem Műhelybeszélgetés a IX. Nyári Egyetemen – Közösségben Szolidárisabb – Igazságosabb – Fenntarthatóbb Civil Kollégium, Kunbábony, 2012. július 28.
A műhelybeszélgetés résztvevői: Bereczky Béla (TESZ-E Program-Abaúj); Giczey Péter, Lánczi Ferenc és Murzsa Csilla (Életfa Segítő Szolgálat Egyesület); Kovács Annamária, Kovács Edit és Varbai Mariann, az „Egyetem és Settlement” csoport képviseletében (ELTE) A beszélgetést vezeti: Giczey Péter és Kovács Edit Kovács Edit: Amikor ezt a műhelyt szerveztük, a legfontosabb célunk az volt, hogy a terepmunka szintjére menjünk. Szeretnénk egyfelől megosztani a beszélgetésben résztvevők által hozott közösségi munkatapasztalatokat, másfelől mozgósítani az irántuk érdeklődők tapasztalatait is. Kérdések özönét hozza ez felszínre, mint például, hogy hogyan zajlik a helyi szükségletek feltárása, a helyi szolgáltatások összehangolása – vagy
PAROLA 2012. 4.
éppen hogyan nem? Mik a hiányzó láncszemek a rendszerben, hogyan lehet az embereket teljes emberként, s nem részproblémáik alapján kezelni? Hogyan lehet az emberek szükségleteit felismerni és a közelükben megoldásokat, válaszokat, vagy csatornákat találni ahhoz, hogy elinduljanak a saját útjukon? És vajon mi mindent takarhat a settlement kifejezés? A beszélgetésben Lánczi Feri közösségfejlesztő a ramocsaházi terepmunkát fogja képviselni. Murzsa Csilla közösségfejlesztőt arra kértük, hogy a hajdúhadházi közösségi fejlesztői munkáról beszéljen, ki Béla pedig, aki a TESZ-E Programot képviseli elsődlegesen, gazdag észak-abaúji közösségfejlesztői tapasztalatait tudja idehozni. A beszélgetés vezetője Giczey Péter, aki a hazai settlement-mozgalom „rakétája”. Jómagam, Varbai Mariannal és Kovács Annamarival, képviseljük az egyetem és settlement kapcsolatot az ELTE-n – ma még inkább csak gondolat és beszélgetés szintjén – arról, hogy mi dolga van egy egyetemnek a helyi közösség életében, hogyan tud élő kapcsolatokat fenntartani a társadalmi környezetével? Mindemellett szeretnénk, ha más is szóhoz jutna, hogy igazi dialógust alakíthassunk ki a témában. S hogy neki is kezdjünk, elsőként Péternek adom tovább a szót! Giczey Péter: A Nyári Egyetemen a settlement-gondolat körbejárásának immáron komoly hagyománya van, mert 2008 óta minden évben szervezünk a témában műhelymunkát. Ezek a beszélgetések abból táplálkoznak, hogy 2007ben az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület kezdeményezte, hogy azok a szervezetek és magánszemélyek, akik a settlement-gondolat jegyében akarnak tevékenykedni, vagy éppen már teszik is, fogjanak össze. Nem titkolt célunk egy hazai settlement-mozgalom kialakítása. E próbálkozásnak immáron ötéves hagyománya van. Az első időszakban Peták Péterrel és az Istenkúti Közösségért Egyesülettel, illetőleg Horváth Judittal és a Napklub Alapítvánnyal, valamint az Életfa Segítő Szolgálat Egyesülettel hármasban kezdtünk el szervezkedni, s évről évre, általában tavasszal, találkozót, szemináriumot, konferenciát szerveztünk, ahol a mozgalomba bevont szervezetek segítségével körbejártuk, hogy kinek milyen tapasztalata van a settlement-szerű működéssel kapcsolatban. Az első évben kidolgoztuk a settlement-mozgalom felhívását. Leírtuk, hogy mit gondolunk a settlementről és szerintünk mi lehet a tartalma. És hát ugye itt mindjárt a definíció okozott gondot, mert a settlementkifejezést nem nagyon tudjuk áttenni magyarra. Voltak erőfeszítéseink, de nem sikerült igazán megnyugtató magyar definíciót találni, mivel a settlement sokrétű, több jelentéstartalmat is magában hordozó elnevezés,
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
7 amit nem lehet egyetlen magyar szóval lefedni. Mindig körbe kell írnunk, hogy mi is az a settlement? Röviden úgy tudjuk meghatározni, hogy egy komplex humánszolgáltató intézménytípus, s egyben szemléletmód is. Balipap Feri meghatározáshoz tudunk folyamodni, aki szerint a settlement egy olyan intézménytípus, ahová művelődni, szórakozni és segítségért jár a nép. Ez pedig komplex humánszolgáltatás. Emellett a settlement tartalmazza a közösségfejlesztés és a közösségi munka megközelítéseit is – nem véletlenül tekintjük hazai rokonának a 70-es évek közművelődési „Nyitott ház” kísérletet, amelyből a közösségfejlesztés itthon is kibontakozott. A settlement közösségi munkájában, mint már Edit jelezte, az egyetem intézménye erőteljes szerepet vállalt, mert hogy az első angol settlement pontosan az egyetemekkel való együttműködésből nőtt ki: egyetemi hallgatók, tanáraikkal együtt, kitelepültek egy londoni nyomornegyedbe, és elkezdtek együtt dolgozni az ottélőkkel.
Kitelepülés és jelenlét Visszatérve saját, újabb kori történetünkhöz, 2009 tájékán, amikor már közel 30 szervezetet és magánszemélyt tudtunk összeszedni az országban, kezdhettünk el gondolkozni azon, hogy akár már egy képzést is elindíthatnánk, ami azt célozná, hogy legyenek olyan szakemberek az országban, akik ismerik a settlement-gondolatot, a settlement-munka lényegét, és képesek settlementet létrehozni, settlementben dolgozni, settlementet működtetni. Mindezek mellett még 2007-ben kiadtunk egy kis kötetet Settlement mozgalom Magyarországon címmel. Ez a settlement–ismereteket foglalja egybe röviden, a történeti hagyományoktól kezdve a jelenlegi settlement-működés jellemzőiig tartalmaz írásokat – e kötetet terjesztjük, ahol csak tudjuk. 2009-ben a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karával – ez Nyíregyházán található –, illetőleg a Humánnet Alapítvánnyal együtt az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület egy konzorciumban pályázott egy TÁMOP programra12, aminek lényege egy settlement-tananyag kifejlesztése és próbaképzése volt, egy munkaerő-piaci jellegű tananyagfejlesztéssel és egy ennek alapján megvalósuló munkaerő-piaci tanácsadó, szakemberképzéssel együtt. 2010-re kiderült, hogy ez a pályázatunk nyert, így 2010 őszén elkezdődhetett a munka. Akik esetleg 2010-ben is itt voltak a Nyári Egyetem settlement-műhelyén, emlékezhetnek arra, hogy akkor azzal foglalkoztunk, hogy a settlement-tananyagba miféle tudástartalmakat javasolnak a jelenlévők belerakni. Nem az volt a szándékunk, hogy az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület egyedül majd megír egy ilyen tananyagot, hanem éppenséggel az, hogy akik ebbe a bimbódzó settlement-hálózatba, együttműködésbe beszállnak, azoktól is szedjük össze azt az – elsősorban gyakorlati – tudásanyagot, amit be lehet építeni a tananyagba. Így alakult ki a közösségi animátor képzés tananyaga, s az itt jelenlévők közül is többen közreműködtek a tananyagfejlesztésben.
12KATT
– Kompetencia Alapú Továbbképzési programok kidolgozása Tananyagfejlesztéssel című TÁMOP-5.4.4-09/2-C-2009-0010. számú projekt. Megvalósítók: Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar (Nyíregyháza), HUMAN-NET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Humán Erőforrás Fejlesztési Alapítvány (Nyíregyháza), ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület (Debrecen), 2010–2012.
Az elkészült tananyag alapján 2011-ben kezdődhetett a próbaképzés. A két féléves rendszerben szerveződő képzést a DE Egészségügyi Karán hirdettük meg és közel 20 hallgató jelentkezett. Közben a tananyag akkreditálásra került, az egyetemi rendszerben szakirányú továbbképzésnek számít, így aztán, akik vállalták, azok államvizsgára jelentkezhettek, szakdolgozatot készíthettek. 2012 júniusában megtörtént az államvizsga, a szakdolgozat védése és az országban elsőként 14 közösségi animátor szerzett diplomát. Nos, felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen közösségi animátor a szakember megnevezése? Azt gondoltuk, hogy a közösségi munkának alapvetően benne kell lennie a settlementtípusú szakmai munkában, az animátorral pedig jelezni kívántuk azt, hogy itt egy lelkesítő, segítő, támogató szemléletű munkáról van szó. Az animátorok a settlement intézményében az oda betérőket, illetőleg a helyi közösség mindenféle kezdeményezéseit bátorítják, ösztönzik, szakmailag támogatják és segítik, nem beszélve arról az el nem hanyagolható a tényről, hogy „közösségi animátor” elnevezés még szabad volt, nem volt bejegyezve egyetlen képzésbe sem. Nos, az előzmények bemutatását ezennel be is fejezem és áttérek a képzés gyakorlati részére. Ez a képzés két alappilléren nyugszik. Egyrészt e-learninges képzésről van szó, tehát távoktatási formában történik az oktatás, a Moodle-rendszeren keresztül, ahol a tananyag föl van töltve, és az ismeret-jellegű tudásokat a Moodlefelületen keresztül tudják megszerezni a hallgatók, s e felületen keresztül tudnak bizonyos feladatokat is teljesíteni, itt történik a kommunikáció és a tanulmányok folyamatának, az előrehaladásnak az ellenőrzése is. A másik alappillére a képzésnek a gyakorlati munka, ún. kontakt órákon keresztül. A gyakorlati munkában arra akartuk helyezni a hangsúlyt, hogy a hallgatók különféle kompetenciákat szerezzenek meg, hogy az oktatás gyakorlatközpontú legyen, ezért a hallgatók egy settlementben dolgozzanak a gyakorlati munkájuk során, vagy egy settlement-házat hozzanak létre a képzés során. Két gyakorlati terepünk volt, az egyik Nyíregyházán a Huszártelep, ahol a Huszárvár nevezetű intézmény már settlement-szerűen működött. Itt az volt a feladat, hogy a hallgatók ennek a settlementnek a megerősítésén dolgozzanak. A másik helyszínünk Ramocsaháza volt, ahol a település önkormányzata elhatározta egy settlement-ház indítását. Ezen a terepen a Gyerekesély program13 keretében nyertek egy úgynevezett Segítő Ház kialakítására és működtetésére pénzt, így szerencsésen összekapcsolódott a két projekt. A hallgatóknak az volt a feladata, hogy ennek a Segítő Háznak az elindítását, szolgáltatásai megtervezését, kitalálását a helyi mélyszegénységben élő emberek bevonásával végezzék el. És akkor itt átadom a szót kollégámnak, Lánczi Ferencnek, aki a programban a ramocsaházi csoport vezetője volt, és mint csoportvezető segítette a hallgatók munkáját. Most arra kérem, hogy ossza meg velünk gondolatait a gyakorlati képzésről! Hogyan is zajlott ez a munka Ramocsaházán? Lánczi Ferenc: Pár szóban összefoglalnám magát a képzést. A lehető leginkább gyakorlatorientált képzés volt, ami azt jelenti, hogy igyekeztünk minél gyakrabban terepre küldeni a hallgatókat és ott feladatokat adni 13TÁMOP
5.2.3-09/1 2010-0001 „Lehet jobb a gyerekeknek a Baktalórántházi Kistérségben” című projekt
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
8 nekik. Interjúztak, együtt tervezték a Segítő Ház vezetőjével a ház tevékenységét. Fontos információ, hogy a Segítő Ház vezetője hallgatónk volt a képzés során és úgymond „elődolgoztuk” neki a terepet, a Segítő Házat. Közösen ötleteltek, terveztek, hogy milyen problémákkal kell számolni, milyen nehézségek lesznek stb. Az első jelentős nehézséget az épület elhelyezkedése jelenti. A ház Nyíregyházától gépkocsival mintegy 20 perces útra található. Elérve a települést, jobb kéz felől van a temető és a Segítő Ház, balkéz felől pedig a szegregátum, és ennek a Segítő Ház működésében meghatározó szerepe van. Az épület vásárlásakor megpróbálták bentebb, a faluban elhelyezni, azonban irreálisan magas árat határozott meg a tulajdonos, s nem lévén több lehetőség, a vétellel kiszorultak a település szélére. Elkezdődtek a felújítási munkálatok, elkezdtek az emberek beszélni róla, hogy mi is lesz itt, hogy is lesz, s elkezdődött a képzésünk is. És máris a fő problémánál vagyunk: a Segítő Ház, szó szerint idézem, cigányfürdetőként híresült el a településen. Rosszul volt kommunikálva, vagy az emberek egymás között nevezték el ennek, mert nyilvánvalóan nem erről, hanem egy komplex Segítő Házról van szó. Igaz, van benne helyben használható és bérelhető Hajdú mosógép és centrifuga és kialakult a rendszeres papírmunka is: „én elvittem a tárcsás mosógépet, ekkor hozom vissza” stb., de abszolút nem ez a főtevékenység, ez csak egyetlen szolgáltatás. Ha jól emlékszem, talán 100 Ft/nap a bérleti díj, hogy ne legyen teljesen ingyenes, legyen valami érték mögötte, hogy azért jobban vigyázzanak emberek. Rengeteg gyerekprogram van, kézműves foglalkozás, hatalmas kertel, udvarral rendelkezik a ház, az udvaron hinta, kisebb játszótér, amit még fel lehetne egy kicsit turbózni, ki lehetne bővíteni. A kertben elindult egy kertprogram nem csak romáknak, de a Segítő Házba viszont csak ők járnak. Fóliasátrat húztak fel, elkezdtek benne veteményezni, majd bevetették a teljes kertet, nagyon szépen foglalkoznak vele, jönnek-mennek. Az a legnagyobb probléma, hogy most jelenleg csak roma gyerekek és roma felnőttek járnak oda, annak ellenére, hogy nem roma gyerekek is biztosan nagyon szívesen jönnének – mert az elején jártak, aztán végül mégis elmaradtak. Van ezen kívül ruhaszárító, tusolási, tisztálkodási lehetőség, van konyha, közösségi tér, iroda az ott dolgozóknak, és egy gyerekszoba. Mindebből a település lakói azt emelték ki, hogy ha fürdőszoba lesz benne és mosógépek, akkor itt csak tisztálkodás és fürdés lesz. A hallgatóink és a Segítő Ház vezetője is egyfajta ellenállást érzékeltek a munkájuk során. A Segítő Ház vezetője igyekezett a lehető legtöbbet beszélni az emberekkel és ott lenni a közösségben, de hát ő nem ramocsaházi. Ez volt az egyik probléma. Ilyenkor mi a teendő, mit lehet ilyenkor tenni? Ezzel a problémával még a Segítő Ház beindulása előtt számoltunk: mivel helyileg a szegregátummal szemben található, valószínűleg cigánygyerekek fognak jönni – de lehet, hogy ők sem –, és kérdés, hogy be fognak-e jönni nem roma gyerekek is? S ha jönnek, meddig jönnek, hogyan lehet őket benntartani? Úgy történt, hogy először jöttek roma és nem roma gyerekek is. Aztán a nem roma gyerekek kezdtek elmaradni, míg egyre több romagyerek kezdett el járni. Amivel nincs is semmi probléma, viszont ez a Segítő Ház
PAROLA 2012. 4.
nem csak a romagyerekeknek áll a rendelkezésére, hanem az egész településnek, bárki igénybe veheti. Valahogy úgy látszik, meg úgy érzi a Segítő Ház vezetője, hogy a település szerint ez a ház csak a romáké. Egyébként pedig teljesen nyitott, értelemszerűen, és hogy ilyenkor mi a teendő, mi a megoldás, mit lehet tenni, hova lehet fordulni, kivel lehet felvenni a kapcsolatot, kitől kell segítséget kérni esetleg – ezek is fontos kérdések szerintem. Felmerült a Segítő Ház tanácsadó testületének létrehozása a településen található intézmények vezetőiből, legyenek benne civilek, romák és nem romák, de ez a tervezet szintjén maradt. A Segítő Ház vezetője, amikor elindult, azonban falakba ütközött. Egyedül volt, mert hát mi a hallgatókkal kéthetente két napot voltunk ott és az kevésnek bizonyult, és nem voltak helyben segítői, mindamellett ő sem ramocsaházi. KE: Ki volt helyben a kezdeményező, ki akarta ott, hogy legyen egy Segítő Ház? LF: Az Önkormányzat, amely a Baktalórántházi Kistérségi Társulás tagja. A társulás pályázott, az alpolgármester írta meg a pályázatot – agilis fiatalember, tele ötlettel és tenni akarással –, ők akarták ezt. Egyébként van közösségi ház és teleház is a településen. Peták Péter: Viszonylag jól ellátott a település közösségi infrastruktúrával: van faluház és teleház is, a református gyülekezetnek is vannak közösségi programjai, s mindezek az adottságok talán belejátszanak abba, hogy a Segítő Ház elhelyezkedése esetleg a szegregációt erősíti. Mert hogyha nem lenne ilyen gazdag a közösségi infrastruktúra, akkor kevésbé jelentene veszélyt az, hogy helyileg a cigánysornál található a Segítő Ház, így viszont lehet egy olyan hatása, hogy a teleház vagy a faluház programjaira esetleg nem mennek azok, akiknek ott van a kényelmesen megközelíthető, sajátnak tekinthető helyük. Benedek Gabi: Csak a telepen élnek romák, vagy a településen is, és ugye akik a településen élnek, azok is járnak ebbe a házba? LF: Két szegregátum van Ramocsaházán, az egyik a már említett településszéli, a másik pedig bentebb helyezkedik el. KE: A Segítő Házba járnak-e a belső szegregátumból? LF: Nem igazán, mert a szegregátumok között érzékelhető egyfajta feszültség. Nem tudom neked pontosan elmondani, hogy onnan hányan jönnek, de leginkább a település szélen élő romák járnak be. Hozzászóló: A helybéliek miből élnek? LF: Hátrányos helyzetű kistérségről van szó, annak ellenére, hogy a településen egy cipőfelsőrész készítő üzem található, de oda leginkább vendégmunkások járnak dolgozni, más településekről hozzák őket autóbusszal. Nem egyedi eset ez, láttunk az ország más területén is hasonlókat. A településnek egyébként nincsen tartozása, viszont pluszokat sem tud szerezni. Nincsenek igazán munkahelyek. Reagálnék Péter hozzászólására. A történethez valóban hozzátartozik, hogy a református egyház közösségi munkát, leginkább ifjúsági munkát tud bemutatni roma fiatalokkal. A teleházról úgy fogalmaznék, hogy van teleház és pont. Mellette van egy kis elavult konditerem, ahová a srácok bejárogatnak, nem fénymásolnak, nem használnak internetet, költséges stb. lassan tényleg minden háztartásban megtalálható a kábeltévé, internet. Van civil szervezet, amelyik csak van, és pont. Ezen kívül nem csinálnak olyat a településen, nem mozgatják
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
9 úgy a közösséget, hogy azt mondjam: igen, bemegyek hozzájuk... Liling Tamás: Az e-learning része a képzésnek bárki által elérhető, vagy valami jelszóval védett külön felületen található? GP: Bárki, aki beiratkozott és felvételt nyert. Hallgatóknak. Hozzászóló: Nem lehetne valami kis konyhát kialakítani? LF: Van konyha, vannak közös főzések. A Segítő Ház vezetője szeretett volna közös vacsorákat: egyik este roma, másik este magyar ételekkel. Főzni minél olcsóbban, minél egyszerűbben, minél praktikusabban. Háztartástan, idősebbek adják át a fiataloknak az ismereteket. Legyen egy kis pénzgazdálkodás, egy kis saját kasszakezelés stb. hogy a rafinériákat az idősebbek át tudják adni a fiatal szülőknek. Merthogy Ramocsaházán is egyre több a fiatal leányanya, akik nem tudják még ezeket a dolgokat. És nem csak a romáknak szeretnék ezt, hanem a teljes településnek. Csak a Segítő Ház vezetője kevésnek érzi magát ehhez, nincs egy segítője, aki mellette állna a településen, akivel megoszthatná a feladatokat, és elsősorban is jól informálhatnák a települést is magáról a Segítő Házról, hogy mi is ez, és hogy ez a teljes településért van, és nem csak a romákért. Az lenne a számára a legjobb, ha helyben lennének olyan helyi fiatalok és felnőtt segítők – helyi közösségi munkások, önkéntesek –, akik ott vannak, amikor ő nincs ott, vagy a munkaideje lejárta után folytatnák a munkát. Balogh Flóra: Most már sokkal komplexebbnek tűnik a probléma, amit Feri felvetett, mint amire én reagálni tudnék. Szerintem Hajdúhadházon is találkoztunk, s ha jól emlékszem, volt egy olyan ötletünk, hogy mindig vannak valódi kapcsolatok romák és nem romák között, s nem lehetne-e vajon kifejezetten olyan szűrővel interjúzni, beszélgetni, hogy azokat a létező, egyének közötti kapcsolatokat keressük, amik vannak és valamiért jól működnek, és abból nem lehetne-e tovább gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne bármit együtt csinálni? Mert ha jól értem, hogy nem akarnak az emberek közösködni, akkor az egy veszélyes dolog. LF: Akarnak közösködni, hogyha felülről jön. Arra gondolok, hogy a Segítő Ház megnyitó ünnepségén megjelent a falu apraja-nagyja, több százan vettek részt. A ramocsaházi idős hölgyek sütöttek helyi süteményeket stb. – ekkor igen. De hogy saját indíttatásból… KE: Hogy csak úgy, hétköznapi szinten összejárjanak, azt nem. LF: Így valahogy, azt nem. KE: De lehet, hogy ez az első lépés… Abaújban Béla egy másik példát tud hozni, ahol egy bő 10 éves megelőző munkára épül rá egy settlementház nyitó akciósorozat, s ez a szolgáltatás egy nagyon aktív és már régóta a terepen dolgozó helyben élő közösségi munkás hálózatra épül rá. S ha ezt a két példát összerakjuk, akkor abból csak lesz valami tanulság számunkra! Bereczky Béla: Köszönöm szépen. Abból indulnék ki, amit Giczey Péter mondott, hogy a settlement egy komplex humánszolgáltatást nyújtó intézmény. Ez esetben nyilván komplex emberek is kellenek ide. Komplex embereket pedig nehéz leakasztani a szögről, talán nincsenek is, de fel lehet készíteni őket arra, hogy többféle típusú kihívással kell majd szembetalálkozniuk, és jóllehet nem is mindegyiket nekik kell megoldaniuk, de tudniuk kell azokat a kapcsolatokat, embereket becsa-
tornázni a munkába, akik esetleg választ adhatnak, vagy netán nem helyből adják a választ, de többnyire azért ez mindig olyan történet, amit helyben kell megoldani. És akkor itt kanyarítom a dolgot a mi történetünkre. 2005-től a KÖZTÁMHÁLÓ-s program révén ÉszakAbaújban történt egy „bolygatás”, és hál’ istennek ez jól sikerült. A közösségfejlesztési folyamatok most is zajlanak, s én most is közösségfejlesztőként vagyok jelen itt, de 2011 novemberétől egy TÁMOP mélyszegénységprojektnek vagyok a szakmai vezetője Észak-Abaújban. Ennek a dolognak a kedvéért november elsején otthagytam az iskolaigazgatói állásomat. Azért beszélek erről, mert úgy gondolom, hogy lehet ott komplex ember, és lehet a settlement egy nagyszerű intézmény – és én a kistelepülési példámat mondom, de ez azért akár nagyvárosi szomszédsági közösségfejlesztéseknél is hasonlóan működik – ha nincs előkészítés, akkor nagyon egyszemélyes küzdelemnek tűnhet ez a történet. Valójában azok szegregálják a settlementet, akik nem vesznek részt a munkájában, vagy csak „felülről”. Egy kistelepülésen, ha szerencsés a történet, akkor van iskola. Nem feltétlenül, de van egy iskola, egy óvoda, vannak közigazgatási dolgozók, egyházak, van lelkész, vannak esetleg humán segítő szakmákból családgondozók és nyilvánvalóan van egy önkormányzat, aki a mi közigazgatási rendszerünkben egyelőre az atyaúristen. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet vele, ellene, vagy nélküle tenni valamit, de a legjobb vele, természetesen. Az biztos, hogy ha ezek az emberek nem teszik be a lábukat egy settlement-házba, akkor a settlement szegregálódni fog. A settlement hagyományos és megfogalmazott funkciói, hogy legyen szociális gondoskodás-segítő funkció, legyen oktatás-képzési funkció, a szabadidőt szervezze, kulturális közművelődési feladatokat is lásson el. Ez akkor szerencsés, ha van egy olyan önkéntes hálózat, amelynek tagjai egymásnak adják a kilincset. A dolog persze úgy is elképzelhető – és most leegyszerűsítem a komplex embert –, hogy van egy kulcsos ember, aki kapcsolja a villanyt és nyitja az ajtót. Nyilvánvaló viszont, hogy ez kevés. Nagyjából tudjuk, hogy kik a helyi rászorultak, és bizony sok energiát kell abba fektetni, hogy eljöjjenek oda azok, akik egyáltalán képbe kerülhetnek a gondoskodással kapcsolatban. Ez egy nagyon nehéz történet. Nem szabad kiüresednünk és elfogynunk ebben a munkában, mert az nem jó irány, az akkor a tűzoltás típusú történet, és mi nem erre szegődtünk. Szóval azt gondolom, hogy nagyon sok tennivaló van ezzel az üggyel kapcsolatban, Abban, hogy az emberekkel foglalkozó szakmák és hivatások képviselőit megpróbáljuk ebbe az irányba terelgetni. Mondjuk ne csak a settlement-vezető legyen egy közösségi képzésen átesett ember, hanem a helyi lelkész, a tanár és mások is, még ha nem is ők szervezik azt, hogy az emberek eljöjjenek. A helyi lelkésznek nem kell kihirdetni, hogy tessenek szíves lenni már 11-kor jönni vasárnap, mert lesz egy istentisztelet. Tudják az emberek az iskolai rendet is, tehát különösebben nem kell rászervezni, és ez egy óriási előny lehet. Nap, mint nap találkozhat a település egészét jelentő csoportokkal, és az ember azt gondolja, hogy ha valamit nagyon sokszor elmond, és ismétli és ismétli és megtámasztja, akkor abból hátha történik is valami. Most egy erős, közösségfejlesztési lábú TÁMOP 5.1.3. vagyunk, mert a szakmaköziségben nálunk a közösségfejlesztés viszi a prímet. Nem kívülről írattuk a pályá-
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
10 zatot, mi írtuk. Másfél év alatt írtuk meg a helyzetelemzéssel együtt, mindent mi csináltunk, és a projektbe sem vadásztuk az embereket, mert a projekt munkatársainak 80%-a a közösségfejlesztői baráti körből került ki, azokból, akik ezt már korábban is csinálták. Tehát abszolút a helyén volt minden, és azért nem érezzük azt, hogy a projektünk esetleges, mert mi csak azt folytatjuk, amit eddig is csináltuk. És őszintén kimondjuk, és kimondták azok is, akik segítettek annak idején a projekt elé menni, konkrétan pl. Aranka is, hogy igen, ez többek között arra is jó lesz, hogy Észak-Abaújban megemeli majd a közösségfejlesztés szintjét, dinamikussá válik, s mivel van már táptalaj, nem érezzük egyszeri akciónak ezt a projektet. Ez hozzátartozik mindenképpen a történethez. A settlementjeink is így szerveződtek. 9 településen dolgozunk: Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Hernádszurdok, Gönc, Göncruszka, Pányok, Zsujta, Abaújvár és Telkibánya. A settlementjeink fő koordinátorai azok a közösségi munkások, akik helyben élő, elkötelezett, közösségfejlesztési szellemű emberek. A szolgáltatásainkat előkészítette a mi Kéz-klub rendszerünk, mert a settlementek egy kicsit nehézkesen indultak a közbeszerzési törvények miatt. Enyhén szólva nem felhasználóbarátok ezek a törvények, és humán szolgáltatásokat kellett beszereztetnünk. Nem volt egyszerű a történet, ezért gyakorlatilag most zajlanak a beruházások, és szeptember elejére tervezünk egy megnyitót. A legtöbb helyen megtörténtek a felújítások, kevés, illetve egyetlen egy hely van, ahol építeni is tudunk – a források erre nem voltak alkalmasak. Ezért a szolgáltatásaink teljességéről majd ezután fogunk tapasztalatot nyerni. Röviden vázolom, hogy mit tervezünk?! Az előkészítés, az ún. Kéz-klub-rendszer már februártól indult. Közösségi munkásaink mindegyike egy kis helyi közösségi képzésen esett át előzetesen, és a projektsegítő stábunk is. Próbáltunk olyan szituációs alkalmakat teremteni, ezeket Kéz-kluboknak neveztük, amikor valamilyen manuális tevékenység – varrnak, dagasztanak stb. – közepette bizalmi kapcsolat kialakítása indult el. A Kéz-kluboknak ez lenne a lényege. Nyilvánvaló nem mi mondtuk meg, hogy hol mi történjék, ezek az előzetes felmérések, beszélgetések alapján alakultak ki. Ezen a helyen például most egy varrókör fog indulni, a másik helyen gyakorlatilag a nyugdíjasokra épülő kézimunkakör, és van olyan településünk, ahol azt mondták, hogy foglalkozzunk – mondjuk – az életvezetés nagy kérdésével is. Ott már több mint egy hónapja ilyen témájú dvd-t nézegettünk, beszélgetéseket indítunk. Tehát többféle Kéz-klubunk van. Ez valahogy felkészülés volt arra, amit a settlementben is szeretnénk elérni: vannak tevékenységek, színesek vagyunk, valahogy be kell hívni az embereket egy közösségi térbe, és erre nincs jobb mód, minthogy olyan dolgot nyújtani, amire vagy szükség van, vagy ha alapból nem tudunk ilyet nyújtani, akkor legalább olyat nyújtsunk, amire legalább nyitottságot és érdeklődést tapasztalunk, tehát nyilvánvalóan valami érdekes, valami motiváló dolgot. Ez azért nem annyira könnyű, mint ahogy elmondja az ember, hogy hát igen, találjuk ki, hogy pontosan mi is az, ami benneteket érdekelni fog. De mindenképpen ez a célunk. Ilyen tevékenységeket tervezünk. A mi szemléletünkben, egy helyi olvasatban, nem íróasztal mellől, hanem több beszélgetés során konszenzusba érlelve foglaltuk össze, hogy mi ez a komplex humán szolgáltatás.
PAROLA 2012. 4.
Azt mondtuk, hogy mentális gondozásra mindenképpen szükség van. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy most akkor pszichológust fogunk alkalmazni. Van a projektben két szociális munkásunk, de az egyéni gondoskodás nem egy családsegítő típusúnak a megsokszorozása, és egyáltalán nem a hagyományos szociális munkás történet. De hogyha szükség van rá, akkor majd a szociális munkás révén akár egy pszichológushoz is eljuthat az illető. Az első csoport a ún. mentális gondoskodás csoport lesz. Itt kezdetben arra gondoltunk, hogy életvezetési klubokat kellene indítani a settlementekben, de a közösségi munkásaink tapasztalatai alapján azt láttuk, hogy ezek túl direktek. Túl direktnek azt tartjuk, hogy megmondjuk, milyen higiéniai normákat kellene betartani, milyen szülői alapnorma-tevékenységet kellene a családban realizálni. Nem könnyű erre behívni az embereket. Abban sem értettünk ugyanakkor egyet, hogy az életvezetés alatt csak praktikus dolgokkal – mondjuk – adósságkezeléssel stb. foglalkozzunk. Az életvezetés lelki hátterével is kell törődni, tágabban kell ezt értelmezni! Mindenesetre a mentális csoportos gondoskodás abban fog megnyilvánulni, hogy a közösségi munkásaink mindenféle szituációs tevékenységben figyelik azokat az embereket, akik a mi legfőbb cselekvési terünket adják, és próbálnak a bizalmi kapcsolat alapján, róluk, velük együtt egy probléma-naplót vezetni. A második csoport a kluboké. Sajnos a Kéz-klubot eleresztjük augusztustól, egy kicsit másképp fogjuk nevezni, de hát ennek megint csak pragmatikus oka van. A következők klubokat szeretnénk indítani. Alkotóklubokat, amelyek lehetnek akár képzőművészeti, akár tánc, zene, előadó-művészet terén indított klubok. A lényeg az, hogy azok az emberek, akik ott valahol, valakiknek, valamit meg szeretnének mutatni, vagy az ott készített tárgyakat, vagy azt a koreográfiát, amit összehoztak – azok megtehessék ezt. A hagyományőrzés is nyilvánvaló alapvetés a kistelepüléses vidéki környezetben. Van olyan klubunk, amelynek a neve igen furcsa, de projektindikátorként nagyon kifejező: Kompetencia-klub. Ez a Kéz-klub átnevezése, beillesztése a pályázat fogalmi kereteibe. A hobbiklubokba bármi beleférhet, amire helyileg nyitottak az emberek, a rádióamatőrködéstől kezdve a foltvarrásig. Az Egészségőr-klubot azért tartjuk fontosnak, mert hisszük, hogy ezzel direktben kell foglalkozni. A testilelki szociális jólét együttese az egészség, és most a testi egészséggel is foglalkozni fogunk ebben a klubban: mozogjunk, táplálkozzunk helyesen – ilyesmi. A mentális egészség, a szociális egészség eléréséhez kell a saját szándék, az én akaratom, viszont helyettem senki nem futhat egy kört a focipályán. Nekem magamnak kell valamit tennem magamért. Megpróbálnánk ezt a gondolatot átadni az oda betérő embereknek. Ugyancsak furcsa nevű klubunk a Vizuálmédia műhely, ebben újságírással, filmezéssel és fotózással foglalkoznánk. Főleg az ifjúságra gondolunk, akik valamikor – reményünk szerint – az észak-abaúji értéktárat és bázist is létrehoznák. A helyi természeti, épített és közösségi értékek közösségi szempontú megmutatása a film és a fotó eszközeivel lehetséges. S van egy Életklubunk is. Ezt mi kulcsfontosságúnak tartjuk, mert úgy érezzük, hogy ezzel meg lehet szólítani a településen bárkit, felekezetre, hitre, etnikai hovatar-
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
11 tozásra, nemre, életkorra való tekintet nélkül, s ahol igenis rákoncentrálnánk az élet nagy kérdéseire. Mi a mi küldetésünk nekünk, embereknek? Ez nem csak filozófiai kérdés, a mindennapokban is érdekes kérdés lehet. Hogyha mi nem visszük az emberekhez közel ez a kérdést, akkor nem tudjuk megtalálni azt a támaszt sem a településünk körében, akik a rászorultaknak adnák át ezt a gondolatot. Milyen távol állnak azok az emberek, akiknek egész más a mindennapi problematikájuk, ezektől a kérdésektől, jóllehet őnekik is ugyanez az alapkérdésük. Nekem egy közösségfejlesztő barátunk, egy pénzügyi szakember mondta el a következő, nagyon találó kis viccet a hawaii halászról és az amerikai turistáról. Bejön a halász reggel a tengerről, lepakolja a halakat, a felesége elkezdi elkészíteni őket, ő meg leül a sátor elé mandolinozni. Ekkor megkérdezi tőle az amerikai turista: – Hát maga miért nem megy ki megint halászni? – Miért mennék ki? – Hogy még több halat fogjon. – És mi van akkor, ha több halat fognék? – Akkor vehetne egy nagyobb csónakot. – És mi van akkor, ha nagyobb csónakot tudnék venni? – Hát akkor fogadhatna embereket is, és akkor többen halásznának, és akkor még több halat fognának. – És mi van akkor? – Akkor egy motoros hajót is tudna venni, esetleg önnek már nem is kellene dolgozni, és azt csinálna, amit akar, pl. mandolinozhatna, amikor csak akar… Elgondolkodtató, hogy az a réteg, akire alapozunk a közösségfejlesztést a települési környezeteinkben, az ún. középosztály, vajon mennyire van tisztában magával, és mennyire tudja feladni, vagy átalakítani az életstratégiáját, valahogy összehangolni az egyéni életstratégiát a közösségivel? Mert amíg az egyéni életstratégia meg a közösségi eltér – mondjuk – 60 fokosnál nagyobb szögben, addig valami nagyon nagy gáz van, és nem is tudom, hogy hogyan kell ezt kezelni. De az Életklub az mindenképpen valamiféle ilyen történet lenne. Van még egy „szociális konténer” típusú szolgáltatásunk, ahol eszközök kölcsönzése, igények felmérése is történik, szívesség-szolgálat helyi megszervezése, ilyesmi. Annak a néninek most össze kellene vágni a fát, ezt mi össze tudjuk-e szervezni helyileg, illetve a mosógép, háztartási eszközök utaztatása stb. És a felsorolásban utoljára hagytuk, kicsit érdemtelenül, a „Nyitott ház” feladatot, ami alapvetően a helyi közösségi fejlesztés nyitott tere lenne. A helyi közösségfejlesztő kör ott találkozik, találkozhatnak a helyi intézmények, szervezetek képviselői, vállalkozók, ott történhetnek bizonyos érdekegyeztetések stb. Egy kvázi közkávéház-funkcióra gondolunk, ami remélhetőleg arról fog szólni, hogy gyakran ég a villany, nyitva van az ajtó is. Hál’ istennek, mi egy ökoiskola mellett kaptuk meg a settlement-épületet, s elvileg ez egy kettős funkciójú történet, egy ökodemó bemutatóközpont, elég furcsa nevű, de a lényeg az, hogy könnyen fenntartható. Kimentünk száraz fát gyűjteni az ismerősökkel, és ebből fogunk fűteni, és hogyha az önkormányzatnál nem lesz gáz, akkor mi még akkor is össze fogunk tudni jönni ott. KE: Köszönjük. Most mindenképpen a kérdések, észrevételek ideje jött el! Hozzászóló: Eléggé zavarban vagyok, mert most itt egy mélyszegénységi projektről van szó, és amit elmondtál … BB: A mélyszegénységet – bátran kimondom, de így mentem a projektbe is – nem hiszem, hogy közvetlenül lehet kezelni. Amikor iskolaigazgató voltam, nem hittem, hogy a roma kérdést mi fogjuk tudni kezelni – de
hozzátettünk valamit. Ahhoz, hogy a környezet valamilyen szinten álljon, meg kell nézni, hogy a települési környezetben mik azok a kihívások vagy hiányok, amiket pótolni kell. Én most például ezt az életstílus-életvitel gyakorlatot a saját településemből kiindulva mondom. Mennyire elhivatott helyben a pedagógustársadalom, a helyi lelkész? Mennyire hívő a közeg? Ha a közeg jó, akkor a mélyszegénységet is fogja tudni valamennyire orvosolni, a helyi gazdasági kihívásokra is tud felelni. Bármire tud felelni, én ezt gondolom. De jogos a kérdés, csak azt hiszem, hogy ez egy kicsit hitvallás kérdése is, és én ezt vállalom. Nem tudom, én nem is érzem magamban azt a készséget, hogy ezt a kérdést külön, szegregáltan tudnám kezelni – bár nem is erre vonatkozott alapvetően a kérdés. Hozzászóló: Akkor te, ha jól értem, azt mondod, hogy a mélyszegénység körül kell „rendbe tenni” dolgokat, és ez majd magával hozza, hogy a mélyszegénységben is történik valami. Lehet ezt így érteni? BB: Igen. Egyszerűsítsük le. KE: De ha azt olvasod ki belőle, hogy egyszerűen településben kell gondolkodni, aminek része az is, aki mélyszegénységben él, meg az is, aki nem, és hogy az egészben együtt kell gondolkodni, mert így van az a többletkapacitás, ami a hiányokat pótolhatja, vagy kiegészítheti, akkor talán közelebb járunk az igazsághoz. Nem tudom, nem erre gondolt-e a Béla? BB: Amikor túlhangsúlyoztam az életklubokat, nem véletlenül tettem. Nem mondom, hogy millió a pozitív példa, de reméljük, hogy lesz több is, ha lesz lendületünk, erőnk, energiánk folytatni a munkánkat. Nézzük példának okáért az egészséges életvitelt és prevenciót! A mi településünkön például egy totálisan mélyszegénység állapotában élő asszony gyűjtögeti össze a pénzét évről évre és gyógytornázni tanul. Két-három hét tanulás után az iskolában asszonyoknak intimtornát és prevenciós tornát tanít, és megemelném a kalapot a települési elit előtt is, hogyha ő hozna be hasonló tevékenységeket. LF: Két gondolat foglalkoztat, az egyik tegnap hangzott el: a szegénység közösségi probléma. Inkább közösségi, mint egyéni. Szerintem sem egészséges csak a mélyszegényekkel foglalkozni, felzárkóztatásról beszélni – a teljes település közösségével kell eredményeket elérni. A másik gondolat a TÁMOP 5.1.3-as, mélyszegénység-programmal kapcsolatos. Ennek keretében úgy kell nekünk közösségi felzárkóztatást elérni, hogy nem osztunk semmilyen plusz juttatást – sem anyagit, sem másfajtát –, nem építünk új házakat, utakat, kocsit sem adunk a mélyszegénységben élőknek, hogy el tudjanak járni dolgozni – leginkább ezeket szegezik nekünk a szegények. Azzal fogadnak, hogy akkor hogyan is fogok én innen kikerülni? És hogy Giczey Péter szavaival éljek: a bölcsek köve nem nálunk van, hanem a közösségnél, kérdés, hogy tudja-e használni? Benedek Gabi: Őrülök neki és értékelem, hogy most konkrétumokat hallunk és azok alapján lehet ezekről a dolgokról beszélni. Ezért is tudunk most kérdezni. Vane bármi, amit máshogyan csináltok itt, mint másutt? Amit azért csináltok, mert a településeiteken vannak mélyszegénységben élő emberek is, és ennek a programnak valamiért az a célkitűzése, hogy az ő élethelyzetükön javítson. Én már elhittem azt, hogy mindenkivel kell foglalkozni, de mégis, van-e olyan jellegzetessége a munkátoknak, ami csak azért van benne, vagy csak azért hangsúlyos, mert most ez a cél?
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
12 LF: A mélyszegénységben élők, mint indikátorok jelennek meg a projektben: pozitív eredményt kell felmutatni velük kapcsolatban a projekt végéig. Hozzájuk kell eljutni elsősorban. Ki kell építeni a bizalmat, minél többet ott kell lenni, kapcsolatokat kell teremteni az önkormányzattal, az intézményekkel, a cigány kisebbségi önkormányzattal és mindenkivel, akivel csak lehet. Ez egy nagyon hosszú folyamat, sok időt vesz igénybe. Előttem egy nagy kérdőjel van: milyen eredményt fogok tudni elérni az elkövetkezendő két év során? Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ha lesz kezdeményezés, ha szeretnének valamit, vagy látnak a mélyszegénységben élő emberek egyfajta kiutat, és szeretnének ezen az úton elindulni, de szükségük van egy emberre, ha csak azért, hogy hátba veregesse, buzdítsa, támogassa őket alkalomadtán, vagy rendszeresen összehozza őket egy megbeszélésre, tervezésre, közösségi tervezésre, vagy szimplán egy ötletelős délutánra – akkor állok elébe, és azt mondom, hogy már megérte a program! Mert lehet, hogy elindulnak egy úton, és ha ők látják a fényt az alagút végén, akkor legyen! És akkor az már eredmény lesz, ha ezen az úton végigmennek a két év alatt, ameddig egész biztosan mellettük tudok állni, vagy mögöttük. Foglalkozni kell velük, és akarunk is foglalkozni mélyszegénységben élőkkel, az önkormányzattal, a teljes településsel, egyházzal, mindenkivel. KE: Béla? BB: Igen, nekem is van erre válaszom, s az egy kicsit össze is függ az előző történettel. Alapvetően a település egészével kell foglalkozni, viszont vannak célirányos tevékenységeink, pl. két nagyon jól sikerült fórumszínház, amiről csak pozitívat tudunk mondani. Gondolom, ezt Flóra is megerősítené. A példa arról szól, hogy ezek során kötődések kezdenek kialakulni, Ezt egyrészt azért nem hagyhatjuk ki, mert az emberek kötődni akarnak. Másrészt viszont, mivel nekünk a települések egészével kell foglalkozni, jól meg kell gondolnunk, hogy mennyire tudunk belemenni egy ilyen kapcsolatba? Mert valamennyire bele kell menni, és ezek mind a mélyszegénységre koncentráló konkrét történetekről szólnak, konkrét tevékenységekről. Én három település közösségfejlesztője vagyok, és nem tudom, hogy mennyire tudok belemenni abba, hogy X. Y-nál én legyek a települési mentor. Mert ha belemegyek, akkor hosszútávon elvesztem a településen a pedagóguskarral, a vállalkozóval stb. a kapcsolattartás lehetőségét. Az elején azt mondtuk, hogy a partnerazonosítás meglesz egy hét alatt. Hát egy frászt lett meg egy hét alatt, örültünk, ha egy hónap alatt körbementünk! Tehát azt gondolom, hogy ez egy dilemma, igenis az. Mert vannak olyan tevékenységek, amelyek kimondottan célcsoportra irányulnak, ahol figyelünk erre, s nem csak az indikátorok miatt. Ezt nyilván nagyon sokban múlik a közösségi munkás attitűdjén, mentalitásán, hogy mennyire tudja bevonni nem csak az érdeklődőket, hanem a rászorult érdeklődőket is. Igen, ez egy cél, kiemelt cél. Péterfi Ferenc: Azt a megközelítést, hogy a környezetet kell rendbe hozni, és akkor a bajban lévő is jobb helyzetbe kerül, eddig még aláírom. De most mintha el lenne mosva a dolog – lehet, hogy csak rosszul hallom ki az elmondottakból. Meggyőződésem, hogy itt olyan társadalmi csoportok vannak, akikhez a hagyományos módon nem lehet eljutni, azzal a kommunikációval, amivel pedig sokakhoz igen. Egy kicsit hiányosnak érzem a dolgot. Én azt gondolom, hogy nagyon komoly erőfeszítések kellenek. Nem arról van szó, hogy azok nem kétlábú és kétkezű emberek, de talán náluk más a
PAROLA 2012. 4.
kommunikáció, mások az érdekeik, mások a kapcsolati viszonyaik. Gondolom, vagy majdnem biztos vagyok benne, de nem ismerem ezeket az embereket. És itt biztos vagyok benne, hogy speciális ügyek kellenek, de hát félve mondom ezt, mert én most itt Kunbábonyban vagyok, ti meg ott vagytok, tehát ezzel is tisztában vagyok. BB: Én attól is félek – az eddigi tapasztalataim alapján –, hogy a jobb helyzetben lévő rétegekhez sem lehet már eljutni a hagyományos módon. A települési pedagógust nem tudtuk bevonni a hagyományos módszerekkel. Már náluk sem elég annyit tennünk, mint korábban. A mi települési közegünkben megvannak a mélyszegénységes problémák árnyalatai, de az ténykérdés, hogy mi nem egy telepes programból jöttünk. Megvannak a bugyrai a mélyszegénységnek. Lehet, hogy ezt is beleérzed, viszont én felvetem, hogy a többiekhez vajon elértünk-e? Azt gondolom, hogy meg kell újulnunk. A legutóbbi hagyományos heti megbeszélésünkön ostromolgattuk egymást, bár egyetértünk körülbelül. Amikor például meglátogattuk a hevesi projektet – mert kb. ők is ugyanolyan struktúrában dolgoznak, mint mi, körülbelül ugyanannyi településen, ugyanazzal a felállással – a vendéglátók rögtön kérdezgetni kezdtek minket: mondjátok már, hogy ti hogyan tudtok boldogulni? Kiderült, hogy nekik is egy „hitetlen” környezetben kell a közösséget önsegítésre, szolidaritásra, együttműködésre bírni. Megfogalmaztuk, hogy ez ott is, nálunk is ugyanaz a történet! A Sali (Sélley Andrea, a Dialóg Egyesület elnöke. A szerk.) ezt úgy kommunikálja, hogy már egy kicsit uncsi, hogy passzív környezetben mindig akcióhősnek kell lenni. Hozzászóló: Ez egy kétéves projekt, s ez mindig kihangsúlyozásra is kerül. Nem tudom, akik benne vagytok, hogy fejben esetleg nem terveztek-e 6 évre, 10 évre? Mert hát ugye ennek – mondjuk – egy 10 éves időtávban lenne kifutása, értelme. A másik téma az indikátoroké – a munka, vagy valamiféle új termék nem fog megjelenni? Termék nem jelenik meg, csak életmód, életstílus, kultúra, média stb.? BB: Az első kérdésre én annyit tudok mondani, hogy amikor 2005-ben elkezdtük a közösségfejlesztést, nekünk a projekt nem jelentett projektet. Mi abban gondolkodtunk, hogy addig „közösségfejlesztünk”, amíg ott élünk. KE: 2005 óta készíti fel magát arra, hogy most éppen ezt csinálja. Itt azért nagyon kemény a kockázatviselés, mert ez a munka az egész életüket jelenti. Ök részei a közösségnek, abban a közösségben maradnak, ott élnek, szomszédjaik ezeknek az embereknek. Közösségi szerepvállalók, most éppen nem iskolaigazgató, meg éppen nem tudom én a helyi gyáregység üzemnek a vezetője, de egyébként utána lehet, hogy megint valami hasonló pozícióba kell visszakerülnie. Tehát az élettér és a munkatér náluk nagyon komoly fedésben van. BB: Valóban. Ebben a helyzetben sokszor rizikósabb a beavatkozás, mint másutt, mert ha hibázol, akkor soha nem hozod helyre, mert így ismertek meg. De volt egy másik kérdés is. Itt most a megszólítás arról szólt, hogy mutassuk be a settlementeket, viszont ezen túlmenően nekünk kezdettől fogva le is van írva, hogy mindenképpen szeretnénk valamilyen gazdasági formát mentorálni. És hál’ istennek ez két településen novembertől már meg is indul, Két napja hívtak az otthoniak, hogy megint vigyünk vidékfejlesztőt a következő megbeszélésre, mert helyi fiatalok azt találták ki, hogy mangalicát kéne tartani az erdő alatt, mert ahhoz nem
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
13 kell annyi föld. A Kéz-kluboknak többszörös funkciója van, kinőhetnek bennük a bizalmi kapcsolatok, amire alapozva valami közösségi típusú vállalkozást el tudunk indítani. Jelenleg két településen történnek konkrétumok ilyen ügyben. Sőt mi magunk is megfogalmaztuk, miután voltunk egy közösségi gazdaságra felkészítő képzésen Zsuzsánál, hogy tudjátok, mit kellene csinálnunk nekünk, akik bízunk egymásban? Létre kellene már hoznunk, nekünk magunknak, egy szociális szövetkezetet, hogy mi is megéljük ezt. Nem hangsúlyoztam ki, de ott van a történetben nekünk keményen. Molnár Aranka: Lehet, hogy lassan már elveszti aktualitását, amit mondani akartam, de ezekben a projektekben azért sokféle szakember dolgozik – szociális, közösségfejlesztő és vidékfejlesztő –, többek között azért is, hogy kitalálódjon a projekt gazdasági része is. Hisz adhatunk sok mindent, de ha továbbra sincs jövedelem, megélhetés, akkor azért nehéz lesz egyről a kettőre jutni. A projektekben vannak egyéni munkák, közösségi munkák, munkák a helyi döntéshozókkal és a helyi intézményekkel is. Nem csak Észak-Abaújban, hanem az összes helyszínen. KE: Bélának volt egy olyan mondata, hogy amikor az egyéni és a közösségi életstratégia 60 fokosnál nagyobb szögben tér el, akkor baj van. Azt kértük Csillától, hogy a hajdúhadházi terepmunka tapasztalatait és dilemmáit hozza ide, s ott akár azt is lehet mondani, hogy nem csak az egyéni, hanem a közösségen belüli csoportok életstratégiái is nagyobb szögben mutatnak el egymástól 60 foknál. Az az érzése támadt a helyi családsegítő szolgálatnak, illetve az Életfa Segítő Szolgálat Egyesületnek, személy szerint pedig az itt ülő Csillának, Péternek és valamelyest Ferinek – s majd ide idézzük a többieket is –, hogy egy olyan helyzet mellett, ahol ennyire széttart egy közösség, egy közösségfejlesztő nem mehet el szó nélkül. Szükség van egy áthidaló, összekötő, összeszervező „dologra” – a mi fejünkben akár egy settlementre, de a közösség fejében lehet, hogy másra – úgyhogy átadom a szót Csillának! GP: Még mielőtt Csilla megszólalna, el szeretném mondani, hogy hogyan is kerülünk mi Hajdúhadházra. Tavaly tavasszal Hajdúhadházon is gárda-jellegű felvonulások voltak. Hajdúhadház 13000 lakosából 3000 cigány, és a helyi közösség a konfliktus megoldását önmagától próbálta kitermelni, nyilván politikai gerjesztéssel: hívjuk ide a gárdát, aztán az majd rendet tesz az ott feltételezett konfliktusban! Akkor fogtunk össze a helyi családsegítővel, s az önkormányzatot is megkerestük azzal az ötlettel, hogy próbáljuk meg közösségi beavatkozással keresni kivezető utakat, megoldási módokat, olyan lehetőséget, amivel ezt a helyzetet a helyi közösség valamilyen normális módon kezelni tudja. Most februárban kezdtük meg a közösségi feltárást, és Csilla most arról fog beszélni, hogy mit is végeztünk eddig, és mit látunk jelen pillanatban. Murzsa Csilla: Februárban kezdtük meg a tényleges munkát, de már januárban egyeztettünk az önkormányzattal, mivel a munkánkat ők is támogatták. Az Ökotárs Alapítvány által egy pályázaton nyertünk pár százezer forintot, és februárban kezdtük meg a tényleges munkát, amikor is három hónapon keresztül, három alkalommal mentünk ki interjúzni. Az egyesületünk önkéntesei mellé az ország többi részéről jöttek még önkéntesek, az ELTE-ről például, és szakemberek is. Három szálon futott az interjúzás. Az egyik szál a civil szervezetek megkeresése volt. 50 bejegyzett szervezet
van, s ebből a valóságban mintegy 35 civil szervezet működik. A másik szál az intézmények megkeresése, volt, a harmadik pedig a helyi lakosságé. Mikor az interjúkat elkészítettük, összeültünk Debrecenben és feldolgoztuk a készítőkkel. Megbeszéltük, hogy milyen irányokba lehetne továbblépni. Amit láttunk, az az volt, hogy az intézmények közötti párbeszédet mindenképpen ösztönözni kell. A Viola utcába a lakosság kezdeményezésére járunk azóta is beszélgetni. A civil szervezetekkel is dolgozunk, s bár van egy civil kerekasztal, nekünk nem csak az a célunk, hogy a civil kerekasztal tagjaival foglalkozzunk, hanem az öszszes működő civil szervezettel. Az oktatás terén van egy feszültség a településen, s ennek a média is hangot adott: a cigánygyerekek oktatása szegregáltan folyik. Mindenképpen szeretnénk a pedagógusokkal is beszélgetni, valamint a kisegyházak képviselőivel is, mivel 6-7 kisegyház is működik a településen, és mondhatni, hogy a cigány lakosság vesz részt nagyobb számban, ezekben a kisegyházakban. Ez igazából pozitív, mert befolyásolja a mindennapi életüket és az életmódjukat, és szeretnénk a kisegyházak pásztoraival leülni beszélgetni, és utána bevonni a hittagokat is. GP: Kiemelnék a Csilla által elmondottakból néhány számomra izgalmas momentumot. Egyértelműen kiderült, hogy koránt sincs olyan éles konfliktus, mint amennyire a médiában ez átjött annak idején. Azt tapasztaltuk, hogy a cigány-nem cigány együttélésben ugyan kétség kívül vannak feszültségek, de a helyi közösség túlnyomó többsége békében megvan egymással. Amit más településeken, itt is tapasztaltuk, hogy van két-három úgynevezett vándorcsalád, s a konfliktust, illetőleg a problémát ők okozzák, s ez vetítődik ki az egész szituációra. A másik a kisegyház-ügy. A 3000 cigány lakos közül mintegy ezer kötődik ezekhez a kisegyházakhoz, és azt tapasztaltuk, hogy ahol ezek a kisegyházak működnek, a reménytelenségből egyfajta reményt tudnak felmutatni. Ez egy lelki tényező, de az is tény, hogy a kisegyház segítségével az ehhez a gyülekezethez tartozó emberek elkezdték saját magukat megszervezni és olyan szolgáltatásokat összehozni, amiket ők nem tudnak például elérni, vagy nem akarnak, vagy nincs a településen: gyerekfelügyelet, munkaközvetítés, és további apró-cseprő, de nagyon fontos szolgáltatások. Nem beszélve arról, hogy Edit meg Peták Péter rábukkant egy saját készítésű settlement-házra, amit az egyik gyülekezet összehordott anyagokból, hordókból saját maga felépített, levedlett tornatermi linóleumból burkolva. Gyülekezeti, tehát vallási célokra is használják, de a hétköznapokban klasszikus settlement-házként működik. A helyi közösség önmagától kitermelte, és létrehozta ezt az intézményt, hogy úgy mondjam nulla forrás nélkül. Nem pályáztak sem TIOP-ra, sem TÁMOP-ra, egyszerűen összeadták, amijük van, és elkezdték működtetni. És működik. Van egy további szál is a settlement kapcsán. Az új TÁMOP-os komplex telepprogramra az önkormányzat szeretne beadni egy pályázatot. Négy telep van Hajdúhadházon, elég messze egymástól, és most az egyik szegregátumra szeretnék beadni ezt a pályázatot egy komplex telepprogramra, tehát settlement-típusú szolgáltatások lehetnek majd ott is, ha nyer a pályázat. KE: Műhelyünk terepmunkákkal foglalkozó részét most lezárjuk és beszéljünk még a Hajdúhadházi te-
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
14 repmunka közösségi munkásairól, s köztük az ELTE hallgatóiról! Csilla elmondta, hogy sokféle embert mozdított meg ez a terepmunka. Valószínűleg volt egy kis egzotikuma is ennek a lehetőségnek, s akik valamiért új felületet kerestek a közösségi munkájukban, azt mondták, hogy itt biztos nem lehet ugyanúgy dolgozni, mint máshol. Amit Gabi úgy vetett fel, hogy van-e, amikor meg kell változtatni magadat, a módszereidet? Amikor nyilvánvalóan tudod, hogy amit szoktál csinálni, azt itt nem lehet rutinból lenyomni? E munka kapcsán is tapasztaltuk azt a mérhetetlen leterheltséget, ami egyébként az intézményi dolgozókban, meg az aktív középkorúaknál tapasztalható, illetve most a közösségi vagy bármely társadalomfejlesztő szakma képviselőiben mostanában. Éppen ezért szembetűnő, hogy ezt a redukált kapacitást hogyan képes dinamizálni egy kíváncsi egyetemi kör, amely aktív és valós egyetemi terepet, valós hatásokat, valós feladatokat, valós emberek által átadott élettapasztalatokat keres. Ismét el lehet mondani – s ezt ebben a hajdúhadházi terepmunkában újra és újra átbeszéltük –, hogy az egyetemnek egyszerűen szerepet kellene vállalnia, akár kezdeményezőként is – ezekben a fontos társadalmi kérdésekben. Nem a falak között, hanem a terepen, hiszen ezeknek az embereknek a rátermettsége pillanatokon belül kiderül. Rájöhetne az egyetemista arra, hogy ez neki komfortos, de arra is, ha ez nem az ő közege – neki ez kényelmetlen, kellemetlen, nem tudja csinálni, fél, aggódik stb. – és akkor lehetne vele miről beszélni. A tanteremben nagyon nehéz egy diákkal arról beszélgetni, hogy mi lenne, ha kimenne és ha ott ezt érezné, s akkor mit kéne gondolnia. Többszörös a feltételes mód. Viszont ha azt látja a tanár egy terepi helyzetben, hogy a diák dühös valamiért, akkor az a dolog megmutatta magát és lehet rajta dolgozni. Vagy ha azt látja rajta, hogy fél, vagy hogy kirobbanóan lelkes, és lelkesedése négyszeres felületet foglal el a világból, mint valaha a tanteremben sejtette róla az ember – akkor azt mondja a közösségfejlesztő tanár, hogy igen, ezért kellene az összes közösségi érintettségű szakmáknak a diákjait tolni, tolni ki a terepre, mert ennél nyilvánvalóbb megtapasztalása nem lehet ennek a tevékenységnek. Ennek a gondolatnak a mentén indulunk el most – mert sokan voltunk ott az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésének hallgatói, s valamelyest oktatói is – hogy hogyan lehetne ezt a felismerést intézményesíteni. A népszerűsítéssel, eddig úgy tűnt, első körben nem volt gond, de mihelyt valami rendszerré válik, intézményesül, ott már más kérdések is felvetődnek. Ha van kedvetek, kedves érintett hallgatók, akkor mondjátok el a tapasztalataitokat! Van tehát egy kapacitáshiány a szakmában, és van egy kíváncsiság, egy tapasztalatszerzési többlet, amit nem érvényesül a tanteremben. A tanteremben sokszor nem derül ki valakiről, hogy mi van benne, csak akkor, ha helyzetben van.
PAROLA 2012. 4.
Jász Kriszta: Csillát szeretném megkérdezni, hogy amikor az iskoláról beszéltél, akkor miért néztél Péterre, hogy mondhatod-e, hogy szegregáció zajlik? MCs: Nem Péterre néztem, hanem Editre. Azért, mert igazából ez egy burkolt téma, nagyon sokáig nem lehetett róla beszélni. Egyszer csak kirobbant, de a településen sem nagyon lehet ezt feszegetni, legalábbis azt vettem észre. GP: A hajdúhadházi időszámítás úgy szól: a szegregációs per előtt és a szegregációs per után. Névleg ugyan megszűnt a szegregáció, de ez felbolydította szinte az egész települést, s a pedagógusok még jobban frusztrálódtak. Így született rá egy válasz: létrejött egy református iskola, a jobb képességű gyerekeket a református iskolába vitték, illetőleg a szomszédos Téglásra, vagy Debrecenbe, és lett ’a’, ’b’ és ’c’ osztály, amin belül megint csak igyekeznek – fű alatt – szegregálni. Van egy kihelyezett épület például a vasútállomás felé, ahol sok hátrányos helyzetű gyerek tanul, és így tovább. Papírjuk van róla, hogy ott kell tanulni. Szóval ez egy kényes téma. Kovács Annamari: Meg a munkát is befolyásolta, hogy az interjú során az volt az első kérdés, hogy az iskoláról akarunk-e beszélni, vagy másról? GP: Az állomás felé vezető úton és a városközpontban lévő nagy iskolában is van digitális tábla. Hol használják a digitális táblát szerintetek? Az állomás felé található iskolában. A gyerekek élvezik, fantasztikus jó dolgokat csinálnak a cigánygyerekek a pedagógusokkal, a városközpontban lévő iskolában pedig nem használják. KE: Ki sincs csomagolva. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon felelős téma. Ezzel, akik ott dolgozunk, nap, mint nap találkoztunk és mindig szóba kerül, hogy mi a dolgunk ezzel. Igazán szerintem még nem bátorodtunk föl, és annyi időt sem töltöttünk ott, de ha az ember ebbe elkezd igazán belemenni, akkor nem lehet csak úgy a felszínen mozogni. Ha elindította, akkor rá kell tennie magát, és ez aztán végképp projekt-független, ez felelősség-függő. Látszik, hogy ez nem fekete-fehér kérdés, hanem minimum egy dobókocka, aminek hat oldala van és még az élére is állhat. Varbai Mariann: Azt már régóta látom, hogy Giczey Péter, valószínűleg mióta az Életfa Egyesületet vezeti, folyamatosan vonja be a hallgatókat, és dolgozik velük. Ez egy nagyon jó példa, és biztos, hogy nagyon hasznos lenne, ha ez minél több helyen így működne. Nekünk, ELTE-seknek is őrült nagy élmény volt, hogy ebben részt vehettünk, és bízom benne, hogy még sokáig folytathatjuk. Személy szerint azért kapcsolódtam be, mert eddig mindig csak részelemeit hallottam a történeteknek, és amikor erről hallottam, azt gondoltam, hogy akkor én most a legelején beugranék, és benne maradok, amíg tart, sőt, nagyon jó lenne az előzményeiről is tudni. Ezt átlátni és benne lenni azt jelenti, hogy az ember rákényszerül arra, hogy éles helyzetben cselekedjen, s akkor később már nem a nulláról kezdi.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
15
Sain Mátyás:
Összefoglaló a Grundtvig cserelátogatási program keretében Skóciában tett látogatásról 2012. június 14-15. Glasgow, Skócia Konzorciumunk sikerrel pályázott a Grundtvig felnőttképzési programra, melynek lényege, hogy külföldi partnerszervezetekkel történő egyeztetés, majd közös pályázás után támogatja a partnerek „mobilitását”, azaz cserelátogatások lebonyolítását. A TÁMOP 5.1.3. program 1. konzorciumának partnerei a Scottish Community Development Centre, a strasbourgi Association of Local Democracy Agencies (ALDA), valamint a barcelonai Cooperativa Estrategias de Transformación Comunitaria Sostenible (ETCS). Konzorciumunk kifejezetten a TÁMOP 5.1.3-as projekt megismertetését, illetve olyan hasonló fejlesztések felkutatását, tanulmányozását tűzte ki célul, ahol a kirekesztettségben élők társadalmi befogadását közösségi módszerekkel segítik. Tanulmányútjainkra 2012-ben kerül sor, majd 2013-ban mi fogadjuk partnereinket. 2012. június 14-én és 15-én a Skót Közösségfejlesztési Központ által szervezett kétnapos tanulmányúton vettünk részt Glasgowban. Nagy-Britanniában, mint általában Nyugat-Európában, a szegénység elsősorban a nagyvárosokban koncentrálódik – szemben a keleteurópai helyzettel, ahol a vidéki szegénység a jellemzőbb, mélyebb. A glasgow-i társadalmi-gazdasági helyzetet nagyban meghatározza a település ipari múltja, illetve az ipar leépülése. A város a Brit Birodalom egyik meghatározó kikötőjét adta, hajózási ipara tekintetében pedig a világ egyik központja volt. A strukturális változásokból fakadó munkanélküliség és szegénység mellett a társadalmi feszültségeket és problémákat elsősorban a nagy bevándorlási hullámok okozták és okozzák a mai napig. A 19. század végén nagyszámú katolikus ír menekült érkezett a városba, ami máig megosztja a várost vallási alapon. Később a volt gyarmatokról érkezők jelentettek kihívást a helyi közösség számára, a bevándorlók legfrissebb csoportját pedig cseh és szlovák romák alkotják, akik nagy számban telepedtek le Glasgow EastEnd városrészének Govanhill negyedében. A Skót Közösségfejlesztési Központ 18 éves múltjával – élen jár a közösségfejlesztés elméleti és gyakorlati munkájában, és azon túl, hogy a Skót Kormány a skót közösségfejlesztés vezető intézményeként tartja számon, több módszertani és elméleti kiadványuk nemzetközi érdeklődést is kiváltott. A Központ munkatársai saját tevékenységeik bemutatásán túl más glasgow-i szervezeteket is bevontak a programba, mint például a Crossroads Youth and Community Association-t, amely többek között éppen a szlovákiai romák számára nyújt
szociális, karitatív szolgáltatásokat, vagy a Community Link nevű független konzultációs szervezetet. Az alábbiakban a látogatás során tanult vagy megvitatott szakmai tartalmak közül adjuk közre azokat, amelyek a TÁMOP 5.1.3-as program szempontjából relevánsak lehetnek.
1. A tanulmányút programja – Bevezető szeminárium a Skót Közösségfejlesztési Központban, amely a közösségfejlesztés eszközeivel, ill. az ún. „asset-based approach” (kb. érték-alapú megközelítés) lehetőségeivel keresi a választ a szegénység és kirekesztés problémáira. – Ebéd a LUV Caféban (LUV = Linthouse Urban Village), amely egy lakásszövetkezeti háttérrel működő közösségi vállalkozás. – Látogatás a Crossroads Youth and Community Association nevű szervezetnél, amely Glasgow East-End városrészének Govanhill negyedében nyújt érdekképviseleti és közösségi szolgáltatásokat. A negyedre jellemző a soknemzetiségű lakossági összetétel. Az elmúlt években a Szlovákiából bevándorolt roma családok problémái váltak meghatározóvá, így a megismert szolgáltatások egy része gyakorlatilag egy szlovák nyelvű családsegítő központnak tekinthető. – Látogatás a Community Link-nél, amely független közösségi konzultációs szervezetként a meglehetősen rossz mutatókkal rendelkező South Lanarkshire térségben végez közösségi munkát azzal a céllal, hogy segítse a lakosok közösségi elköteleződését, részvételét a helyi ügyekkel és fejlesztési szükségletekkel kapcsolatos beszélgetésekben, bevonódását a döntéshozatali folyamatokba, önkéntes tevékenységekbe. Emellett felkarolja a közösségi kezdeményezésű projektötleteket és különféle pozitív kampányokat folytat. Megismertük egy közösségi fenntartású takarékszövetkezet főbb céljait, lehetőségeit. – Látogatás a Cambuslang and Rutherglen Community Health Initiative-nél, amely egy alacsony státuszú, elsősorban szociális bérlakásokból (lakótelepekből) álló negyedben tevékenykedik és működtet közösségi épületet. Legfőbb prioritása a helyi lakosok egészségi állapotának javítása és jóllétének növelése, amit különféle közösségi tevékenységekkel, képzésekkel és kiadványok terjesztésével ér el.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
16
2. A skót közösségfejlesztő szervezetek által használt módszertanok és gyakorlati példák ÉRTÉK ALAPÚ MEGKÖZELÍTÉS A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSBEN A közösségeinket jellemző egyre nehezebb helyzetre reagálva jó szándékú emberek keresik a megoldást, a segítés lehetőségét így vagy úgy. Az első megoldási séma, amely ma még a leggyakrabban választott út, és amelyhez anyagi és emberi erőforrásaink javát társítjuk, a közösség szükségleteire, hiányaira és problémáira fókuszál. A problémákra és hiányokra reagálva egyfajta szolgáltatási környezetet hozunk létre, amelynek hatására az érintettek arra a következtetésre jutnak, hogy jóllétük csakis kliens voltuktól függ. Magukat a rendszer áldozatainak látják, akik egyéni és közösségi boldogulásuk szempontjából tehetetlenek, és akiknek a speciális szükségleteit csak külső segítséggel lehet kielégíteni. A szolgáltatások felvevőivé válnak, anélkül, hogy bármit létre akarnának hozni, és e szolgáltatások függőségében minden kreatív energiájukat arra használják, hogy a túlélés érdekében kihasználják vagy kijátsszák a szolgáltató „rendszert”. E közösségeket végtelen problémák és szükségletek halmazának látjuk, amely a segítőket is reménytelenséggel tölti el. Emellett maguk az érintettek is abban érdekeltek, hogy minél sötétebb képet fessenek a helyzetükről, hiszen ezzel biztosíthatják a támogatások folyamatos megújulását. Ráadásul ezzel a modellel az anyagi ráfordítások nagy részét nem közvetlenül a rászorulók, hanem a szolgáltatók kapják. Mindezek ellenére a legtöbb tanulmány és kutatás továbbra is a problémák feltárására és szükséglettérképek előállítására törekszik, elhitetvén, hogy a valóság tükrét állítja elénk, meghatározva ezzel a kormányzati és részben a civil beavatkozások logikáját. A hiány-modell fenntartása már csak azért sem képzelhető el a végtelenségig, mert a nehezedő gazdasági helyzet mellett egyre kevesebb pénz jut a szociális szolgáltatásokra. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a sajtó által közvetített kép is ezt a negatív megközelítést használja, amely egyre nagyobb falat emel az alacsony jövedelmű, leszakadó közösségek és társadalom többi része közé. Az alternatív megoldás, nagyon egyszerűen, olyan tevékenységek fejlesztésén alapul, amelyek az alacsony jövedelmű emberek és közösségeik kapacitásaira, tudásaira, képességeire és erőforrásaira épülnek. Ebben a megközelítésben a pohár pedig nem félig üres, hanem félig tele van. Minden közösség rendelkezik az erőforrások és lehetőségek valamiféle kombinációjával. Ezek feltérképezése, személyről személyre, házról házra, az első lépése a folyamatnak. Az az alapvető igazság, hogy minden egyes ember képes valamire, különösen fontos azok számára, akik a közösség perifériájára sodródtak. Egy olyan közösségben, ahol minden kapacitást feltérképeztünk, mindenki a fejlesztési folyamat aktív hozzájárulója, hasznos része lesz. A leszakadó térségekben általában alábecsüljük azokat a formális vagy nem formális csoportokat, amelyek vallási, kulturális, sport vagy bármilyen más cél érdekében jöttek létre. A jó közösségfejlesztő megtalálja és mobilizálja ezeket a csoportokat, hiszen elengedhetetlen kellékei és motorjai a közösség fejlődésének, és a leg-
PAROLA 2012. 4.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
17 többjük az eredeti érdekeken túlmenően is részévé válik a fejlesztési folyamatnak. A civil jellegű formációk mellett minden térségben megtaláljuk a formális intézményeket – iskolákat, könyvtárakat, rendőrséget, egészségügyi intézményeket, emellett különféle vállalkozásokat, cégeket. Ezek listázása aránylag egyszerű feladat, de bevonásuk, érintetté tételük sem maradhat el, ha a közösség mobilizálni akarja valamennyi erőforrását. Egyének, szervezeteik és intézményeik – ez a három fő kategória magában foglalja valamennyi közösség erőforrás-alapjának nagy részét.
LEAP – TANULÁS/ÉRTÉKELÉS/TERVEZÉS A Skót Közösségfejlesztők Központja kidolgozott egy olyan tervezési és értékelési módszertant, ami a közösségek és önkéntesek öntevékeny munkáját hivatott segíteni (és természetesen a saját munkájukban is használják). A módszer egyrészt egy tervezési keretként strukturálja a problémamegoldással kapcsolatos gondolkodásunkat, és segít egy racionális és mérhető akciótervet kialakítani, másrészt egy internet alapú dokumentációs és értékelési felületet is kialakítottak. Az alábbiakban a LEAP-nek nevezett módszer elméleti hátteréről adunk közre néhány bekezdést. A szöveg forrása: LEAP A manual for Learning Evaluation and Planning in Community Learning and Development, The Scottish Government, Edinburgh 2007. A kiadvány a Skót Kormány honlapjáról letölthető. i. Mi a LEAP-keret? A LEAP mozaikszó a „Learning, Evaluation and Planning”, azaz tanulás, értékelés és tervezés szavak kezdőbetűiből áll. Az egyszerűség kedvéért az eredeti angol megnevezést használjuk a továbbiakban is. A
LEAP gyakorlatilag egy logikai keretet ad, ami segít abban, hogy hatékonyabban tervezzünk, beazonosítsuk és mérjük az elérni kívánt változásokat, tanuljunk a tapasztalatokból és partnerségben dolgozzunk. A LEAP a tervezés és értékelés olyan megközelítését adja, amely eredményorientált, részvételi és tanulás alapú, emellett segíti a szükségletek, a tervezési és megvalósítási eszközök és a tevékenységek elemzését, és ezzel segíti a fejlesztési folyamat partnereit és résztvevőit a kívánt változások elérésében. A módszert a Skót Közösségfejlesztők Központja dolgozta ki, és – bár elsősorban a közösségfejlesztő, illetve a részvételi tervezési folyamatok segítése a fő célja – mindenféle program-, projekt-, vagy szakpolitika-tervezési és menedzselési folyamatban használható. Legfőbb erényeként arra ösztönöz bennünket, hogy a munkánkkal kapcsolatban kritikus kérdéseket tegyünk fel, és biztosítja, hogy minden partnerünk egyazon cél eléréséért dolgozzon. Az önértékelés segít abban is, hogy közösen tudjunk felelősséget vállalni egy projekt vagy program megvalósításáért. ii. A LEAP megközelítés fő lépései A módszer csak akkor lehet hatékony, ha a figyelmünk fókusza világos és egyértelmű. Elsőként tehát meg kell tudnunk válaszolni azt a kérdést, hogy „Mi a felmerülő szükséglet?”. Olyan választ kell találnunk, amely a folyamat résztvevőinek felismerésén alapul. Ha definiáltuk, hogy mi az alapvető szükséglet, ebben egyet is értünk, és mindez összecseng a közösség alapvető elveivel és prioritásaival, akkor alkalmazható a LEAP 5 lépésből álló ciklusa. • 1. lépés: Milyen változást akarunk létrehozni? Ahhoz, hogy kezdjünk valamit a felismert szükségletekkel, világos képünk kell, legyen arról, hogy milyen változást szeretnénk elérni. A LEAP ösztönöz minket arra, hogy elképzeljünk egy más, jobb helyzetet. A közösségi tervezés során az alapvető szükséglet dolgában általában az emberek többsége egyetért, ezért fontos, hogy az elérendő helyzet tekintetében is egyetértésre jussanak, hogy a létrehozandó eredménnyel aztán mindenki elégedett legyen. • 2. lépés: Honnan fogjuk tudni, hogy tényleg létrehoztuk a változást? Azzal, hogy definiáltuk a szükségletet, és tudjuk, hogy milyen változást akarunk elérni, úgy tűnhet, mindent meghatároztunk, és akcióba lendülhetünk. Általában azonban elmulasztjuk feltenni azt a lényeges kérdést, hogy „Honnan fogjuk tudni, hogy elértük a kívánt változást?” Ahogy cselekedni kezdünk, neki kell állnunk gyűjteni a történésekkel kapcsolatos tényeket, indikátorokat, amelyek lehetővé teszik, hogy lássuk, valóban generáltunk-e változásokat. Azért, hogy tényleg releváns indikátorokat gyűjtsünk, előre meg kell határoznunk a siker kritériumait is. • 3. lépés: Hogyan érjük el a változásokat? Most már készen állunk arra, hogy megtervezzük a tevékenységeinket. Először is tudnunk kell, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésünkre – emberek, felszerelés, költségvetés, ötletek, energiák, motiváció és sok egyéb. Az erőforrások jelentik azt az erősséget, amit mi és partnereink a problémák megoldása érdekében fel tudunk használni, ehhez azonban különböző készségekre is szükségünk lesz: csoportmunka, tárgyalás, kommunikáció, kutatás vagy útmutatás. Választanunk kell, hogy előreláthatólag milyen módszerekkel lehetünk hatékonyak – persze csak akkor lehetünk sikeresek, ha erőforrásokat is tudunk mellé helyezni. A módszerek és az erőforrások aránya és egyensúlya határozza meg,
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
18 hogy mit fogunk tudni elérni. Ezért a „Hogyan érjük el a változásokat?” kérdéshez három további kérdésre kell tudnunk választ adni: milyen erőforrásokat fogunk használni, milyen módszerekkel fogunk dolgozni, és milyen módon fogjuk mindezeket felhasználni? • 4. lépés: Hogyan biztosítjuk, hogy valóban létrehozzunk változásokat? Elkezdhetjük a munkát, azonban a leggondosabban lefektetett tervek is csődöt mondhatnak, ha gyenge a kivitelezés. Egy akciótervnek nagyon világosan meg kell határoznia, hogy ki mit csinál, és folyamatosan ellenőrizni (monitorozni) kell, hogy mindenki tényleg azt teszi, amit vállalt. Ezért fontos a 4. lépés alapkérdése is. • 5. lépés: Előidéztünk-e változást, és mit tanulhatunk a folyamatból? Ha valóban végig nyomon követtük az akcióterv megvalósítását, és tudjuk, hogy megtettünk mindent, amit elterveztünk, feltehetjük a kérdést: „Elértük-e valóban a kívánt változást?”. Azokat a megváltozott helyzeteket keressük, amelyekben a folyamat elején minden érintett egyetértett. Egyértelmű választ azonban csak akkor adhatunk, ha vannak bizonyítékaink, indikátoraink. Ekkor válik nagyon értékessé az a munka, amelyre a 2. lépésben elszántuk magunkat. Az indikátorok értékelésével most már képesek lehetünk arra, hogy megítéljük, mi sikerült, és mi nem. Mivel sok akadályozó külső körülménnyel dolgozunk, valószínűleg nem mindent tudtunk tökéletesen megoldani: feltehetjük a kérdést, hogy a tapasztalatok tükrében mit csinálnánk másképp? • Az 5. lépésből vissza az 1. lépéshez – a kör újrakezdése: Mit kell most tennünk?: Az 5. lépésben egy sor új kérdést kell feltennünk. Az elért változások tükrében vajon kielégítettük-e a szükségleteket és így nincs szükség további tevékenységekre, vagy vannak a szükségleteknek olyan aspektusai, amelyekkel még foglalkoznunk kell. Esetleg menet közben felismertünk olyan további szükségleteket, amelyeknek korábban nem voltunk tudatában. Amikor új cselekvésekre szánjuk el magunkat, új kört kezdve, már hatékonyabbak és járatosabbak vagyunk, hiszen már tudjuk, mi működött, mi nem, hol értünk el sikert, hol kell csiszolnunk a képességeinken, mit kell másképpen megközelítenünk.
iii. A LEAP módszert alátámasztó elvek A LEAP-keret olyan elveken és értékeken nyugszik, amelyek a közösségi tanulási és fejlesztési folyamatokat helyezi előtérbe a változások elérése során. Ilyenek a képessé tétel, a részvétel, a bevonás, az önrendelkezés és a partnerség. Erről az alapról a LEAP-keret olyan elveket hasznosít, amelyek a jó tervezési és értékelési gyakorlatot segítik elő.
PAROLA 2012. 4.
• A tervezés szükséglet-vezérelt folyamat – a közösség tapasztalataira, ambícióira és problémáira kell reagálnia, és az egyenlőtlenség és a szociális igazságosság témáit kell célba vennie. • A tervezés az egyének, a csoportok és a közösségek képességeire épít, és ezeket fejleszti. • A tervezés és az értékelés változás-, ill. eredményorintált – arra kell irányulnia, hogy valós és mérhető pozitív változásokat érjen el az emberek és a közösségek életminőségében. • A tervezés és értékelés részvételi – bevonja mindazokat, akik a vágyott változásban érdekeltek és érintettek. • A tervezés és értékelés során partnerségek épülnek ki – a folyamat kiépíti és fejleszti az intézmények és a közösség szereplői közötti kapcsolatokat. • A tervezés és értékelés egy fenntartott tanulási és jobbítási folyamat, a folyamatot és a benne részt vevőket – dokumentálása és az arra való reflektálás által – minél jobban segíteni kell a változások megértésben, és a tanulságokat felhasználásában a további tevékenységek megtervezésekor. TAKARÉKSZÖVETKEZET, HITELSZÖVETKEZET A South Lanarkshire térségben tevékenykedő Community Link egyik munkatársa ismertette egy közösségi fenntartású takarékszövetkezet működését, előnyeit. A Blantyre & South Lanarkshire Credit Union egy professzionális pénzintézetként működő helyi hitelszövetkezet/takarékszövetkezet. Mint ilyen, a tagok által tulajdonolt és ellenőrzött, megtakarítási és hitellehetőséget kínál mindenkinek, aki South Lanarkshireben él vagy dolgozik. Részlet a BSL Credit Union honlapjáról: Mi a hitelszövetkezet? A hitelszövetkezet (takarékszövetkezet) egy olyan pénzügyi szövetkezés, amelyet a tagok birtokolnak és kontrollálnak. A hitelszövetkezetek számos szolgáltatást nyújthatnak: elsősorban biztonságos és kényelmes helyet a megtakarításaink elhelyezésére és elérhető hitelt igen kedvezményes kamattal, de emellett sok más egyéb pénzügyi szolgáltatást is. A közösségi hitelszövetkezet lehetőséget teremt arra, hogy a bankok és egyéb pénzügyi intézmények kínálatához képest sokkal hozzáférhetőbb, hatékonyabb és olcsóbb pénzügyi szolgáltatásokat vehessünk igénybe. A világ 84 országában több mint 100 millió hitelszövetkezeti tag van, és ezek az intézmények különösen népszerűek az angolszász országokban. Az Egyesült Királyságban a hitelszövetkezeti mozgalom felfutóban van, jelenleg 360 000 taggal és több mint 300 millió font vagyonnal. Miben különbözik a hitelszövetkezet a banktól? A bankok privát részvényesek tulajdonában vannak, és természetesen a megtermelt profit is az ő kezükbe kerül. Ezzel szemben a hitelszövetkezet valamennyi tag tulajdona, akik alkalmaznak egy kis létszámú stábot az intézmény működtetésére. Amennyiben a költségek megtérülnek és profit keletkezik, azt éves osztalékként szintén a tagok kapják meg. Így a pénz a térségben – és a tagok zsebében – marad. A hitelszövetkezet ugyanakkor alapvetően nem profitorientált, fő célja nem a profitmaximalizálás, hanem a tagok számára hasznos pénzügyi szolgáltatások biztosítása, emellett társadalmi hasznot hajt, erősíti a közösséget, és a pénzt a térségben tartja. A közösségi tulajdonban lévő intézmény etikus és megbízható alternatíváját kínálja a pénzügyi szektorra jellemző profitorientált tevékenységnek. Aki a BSL Cre-
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
19 dit Union szolgáltatásait veszi igénybe, az a helyi közösséget támogatja, ugyanis a megtakarításokat a hitelszövetkezet a helyi közösségnek forgatja vissza hitel és osztalék formájában. Együtt dolgoznak önkéntesekkel és közösségekkel, pénzügyi integrációt előmozdító törekvéseket népszerűsítenek, pénzkezelési képzést és tájékoztatást nyújtanak. A következő táblázat a BSL hitelszövetkezet és az angol Provident Bank által beszedett kamatot mutatja azonos nagyságú hitel esetén:
BSL Credit Union Provident
Hitel (kölcsön) mértéke £300
Teljes visszafizetés mértéke £337,85
Kifizetett kamat
£300
£546
£246
£37,85
A BSL Credit Union szolgáltatásait falujáró kisbusszal teszi mindenki számára könnyen elérhetővé.
MEGÉRI-E SZLOVÁK ROMA CSALÁDOKNAK GLASGOW-BAN ÉLNI? Glasgow Govanhill negyedében működik egy gyakorlatilag teljesen szegregált roma iskola. A helyi szociális szakemberek elmondása szerint a szlovák és kisebb részben román bevándorló cigány családok magas száma miatt az egyik helyi általános iskola tanulóinak 80%-a roma származású kelet-európai migráns. Rossz körülmények között, városi környezetben, túlzsúfolt lakásokban élnek, sokszor 15-20-an 2-3 szobás lakásokban. Felmerülhet a kérdés: ezt a boldogságot, boldogulást keresték? Összehasonlítva otthoni helyzetükkel, azt kell mondanunk, hogy döntésük igenis racionális. A vidéki mélyszegénységben élő romák helyzetéhez képest ez a szegénység még mindig elviselhetőbb, kevesebb nélkülözéssel jár és több szolgáltatás vehető igénybe. Bizonyosan nagy veszteség az otthoni hálózatok felszámolása, rokoni, baráti kapcsolatok elveszítése, az odatartozás biztonságának megszűnése. Ugyanakkor az egy helyen nagy számban megjelenő romák azt sejtetik, hogy éppen ezeket a nagycsaládi hálózatokat mentik át Skóciába, az első szerencsét próbálókat követték a rokonok, ismerősök: a hálózatok újrateremtődnek. Mint a helyiektől megtudtuk, ezt a negyedet tradicionálisan a kulturális sokszínűség jellemzi. Govanhill az újonnan érkezők, a menedéket (zsidó bevándorlás a 40es években) és boldogulást (a múlt század első felében a volt gyarmatok szegényei és kelet-európai szegények ma) keresők első állomása, és gyakran végállomása is. Ennek ismeretében elmondható, hogy a kelet-európai romák befogadóbb közegre lelnek, mint Szlovákiában, vagy Romániában: itt ők egy csoport a sok másik között. Az otthoni előítéletek és a lemoshatatlan stigma itt talán nem olyan erős és örök. A gyerekek már brit iskolába járnak, tökéletesen megtanulják az angol nyel-
Miért érdekes ez nekünk? Mert a szegény vidékeken, egyszerre jelentkezik a hiteligény a magas visszafizetési kockázattal, ezért a jelenlegi gyakorlat szerint a drága hitelek (uzsora, Provident) adósságcsapdába ejtik, és szegényből nincstelenné teszik a családokat. Erre a helyzetre a fenti példa szerint a tiltás és üldözés helyett lehetséges egy olyan fenntartható és professzionális szolgáltatással is válaszolni, amelyik a szükségletek kielégítésével, jobb és megbízhatóbb ajánlatokkal szorítja vissza a „nyomor vámszedőit”, növeli a pénzügyi tudatosságot és fejleszti a helyi gazdaságot.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
20 vet, és egyértelműen nagyobb esélyük van a társadalmi mobilitásra, mint „otthon”. Pontosan tudjuk, hogy Kelet-Európában, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek mélyszegény gettóiban gyakorlatilag semmi esély nincs a kitörésre, a generációkon átörökített kirekesztés ördögi körének megtörésére. Erre egészen biztosan jobb lehetőség nyílik Skóciában, Glasgowban. Tehát az eredeti kérdésre a válasz: igen, valószínűleg racionális döntés vezérelte ezeket a családokat kivándorlásukkor. Ez a jelenség egyébként távolabbról nézve szorosan kötődik a mi projektünkhöz is. Mivel uniós országok közötti migrációról van szó, uniós szintű lépésekre van szükség ahhoz, hogy ez a fajta „szociális
dömping” ne bénítsa meg a jobb helyzetű országok ellátó rendszereit. Vagyis, hogy a szegénységben élők saját hazájukban, környezetükben juthassanak boldogulási lehetőségekhez és ne kényszerüljenek elvándorlásra, ha gyermekeiknek jövőt szeretnének biztosítani. Nyilvánvalóan az egész kohéziós politika lényege, a régiók közötti különbségek csökkentése éppen ezt a kiegyensúlyozást szolgálja, ennek részei a Strukturális Alapok finanszírozta programok, így a TÁMOP 5.1.3 fejlesztés is. Még akkor is, ha ezek hatásai bizonyosan hosszabb távon jelentkeznek.
Kapcsolat, szükséglet, képesség/lehetőség, hit, bizalom Ágon a menetrend szerinti buszon a megállóba érve ez a felirat jelenik meg:
Ág-forduló Mit építünk, mire építünk Ágon? Április közepén jártunk először úgy Ágon, hogy ott közvetlenül a helyi lakosokkal találkozzunk. Az azóta eltelt időben egy olyan terven dolgozunk közösen, amelynek végén, reményeink szerint lakhatóbbá, kényelmesebbé, biztonságosabbá válnak otthonaik és környezetük. Ehhez elsősorban annak a – jelenleg – négy családnak az elkötelezettsége és kitartása kell, akik szerződésben vállalták, hogy egymásnak segítve, egymást támogatva változtatnak jelenlegi életkörülményeiken. De mit is szeretnénk pontosan? Főként nagyvonalú adományozóktól származó építőanyagból – amihez a lakók maguk is hozzá teszik a magukét –, szakemberek önkéntes vállalásával és persze a helyiek közös akaratával, munkájával legyenek olyanok az otthonaik, ahová jobban esik hazaérni, mint most. Ehhez nélkülözhetetlen segítséget kapunk a helyi és a térségben munkálkodó településvezetőktől is, amit innen is köszönünk. A jelenlegi helyzet a lehetetlent, az elfogadhatatlant, a vállalhatatlant juttatja eszünkbe. Sokgyermekes családok élnek olyan házakban, ahová beesik az eső, befúj a szél, ahol télen lehetetlen befűteni. Ahol az udvarokban veszélyes a gyerekeknek játszaniuk, mert
PAROLA 2012. 4.
bármikor leeshetnek a cserepek a tetőről. Ahol a sok éves-évtizedes elhanyagoltság olyan mértékben rongálta meg a falakat, hogy szinte visszafordíthatatlanul meggyengültek. Ahol amúgy a rossz lakhatási körülmény csupán egy, a szegénység sok más tünete közül. Nem felelősöket keresünk, hanem megoldásokat. Az ottaniakkal, akik ottmaradnak azután is, ha a projekt, a segítő már „hazament”. Utakat keresünk, ha beengednek minket, akkor együtt. Az világosan látszik mindenkinek, hogy ahogy eddig mentek a dolgok, úgy tovább nem mehetnek. Nagyon sok az adósság, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, és kevés a hit, a remény és a tőke. A cél az, hogy a helyiek elhiggyék, hogy van más lehetőség, hogy visszafelé is vezet út. És ahogy a dolgok most állnak, az látszik, hogy ezt az utat csak közös erővel, összefogással lehet megtenni. Oláh Roland szociális munkás Köz-tér-háló a családokért projekt (Baranya megye, Sásdi Kistérség) A projekt gazdája Alsómocsolád Község Önkormányzata
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
21
Közösségszervezés nagyüzemben A nőjogi mozgalomból, a rabszolgafelszabadítási mozgalomból és a munkásmozgalomból táplálkozó amerikai közösségszervezés a 20. századra professzionalizálódott az USA-ban. Civil szervezetek ezrei dolgoznak fizetett közösségszervezőkkel, számos stratégiai döntésben gyakran a közösségi civil szervezet alkalmazottai kapják a főszerepet. Egyes akciókról a munkaértekezleteken döntenek, a dinamizmus vagy a megszokás miatt a tervezés és a levezénylés sokszor nem elég bevonó. Mennyiben mond ez ellent a közösségszervezés módszertani megalapozója, Saul Alinsky egyik jeles mondatának, miszerint soha ne csináld meg mások helyett, amit ők is képesek megtenni önmagukért? Milyen hatalmi dilemmákat vet fel ez a közösségszervező és a tagok viszonyában? A közösségszervezés szerint a társadalmi és gazdasági igazságtalanságok eredője a társadalmi csoportok közötti hatalmi és erőforrás-egyenlőtlenségekben keresendő, ezért a közösség tagjai végső soron a hatalom és az erőforrások igazságosabb újraelosztása érdekében szerveződnek, a döntéshozatali folyamatok befolyásolásán keresztül a demokrácia eszközeivel. A közösségszervezés csillaga a valódi demokrácia, a méltóság, és a szövetséges társadalmi csoportokkal való összefogás. A közösségszervezés lelke ezért Alinsky egyik jeles mondata: „Soha ne csináld meg mások helyett, amit ők is képesek megtenni önmagukért.” Helyette legyen füled és szíved ahhoz, hogy megértsd, mi a másik ember önérdeke (mi az a cél, ami neki személyesen fontos, és cselekvésre sarkallná), ez hol találkozik a közösség többi tagjának önérdekével, és ezután agitálj. Teremts olyan lehetőséget, hogy a közösség legalább néhány tagja elkezdjen bízni magában, elhiggye, hogy van értelme a csoportos cselekvésnek és a nyomásgyakorlásnak a döntéshozókra, akár konfrontáció árán is. A közösségszervezés kulcsszava tehát a hatalom, az, hogy a kirekesztett társadalmi osztályok, illetve a sérülékeny (etnikai, nemi, vallási, gazdasági alapon, illetve szexuális hovatartozása, életkora vagy fogyatékossága miatt diszkriminált) csoportok demokratikus taktikákkal elég hatalmat szerezzenek ahhoz, hogy befolyásolni tudják a döntéshozókat. A hatalom a cselekvőképességet (Saul Alinsky), a társadalmi, politikai, és gazdasági változáshoz szükséges erőt jelenti (Martin Luther King, Jr.), ami követelések formájában jut érvényre (Frederick Douglass) a nyilvánosság terében.
A társadalmi működésünk szerves részét képező hatalmi egyenlőtlenségektől azonban a közösségszervező folyamat sem mentesülhet, ami a közösségszervező és a csoport viszonyában ugyanúgy tetten érhető.
Az elnyomás és a képessé tétel finom határmezsgyéje Az Alinsky-elvvel látszólagos ellentmondásban van, ahogy általában a professzionalizált tagságalapú civil szervezetek működnek: a közösségszervezők és az alkalmazottak sok olyan dolgot elvégeznek, amit megfelelő bevonó stratégia alapján a tagság is elvégezhetne. Természetesen a szakmai gárdát alapvetően a tagság ruházta fel azzal a felelősséggel, hogy az operatív feladatok átvállalásával támogassa a tagszervezetek (sejtek, tagcsoportok) működését, vállalva, hogy ezzel háttérbe szorul a bázisdemokrácia és a konszenzusos döntéshozatal. Természetesen minden közösségi szerveződés számára az elsődleges cél az érintettek bevonása az akcióban való részvételre, a döntéshozókkal való tárgyalásokba, a sajtószereplésbe, a döntés-előkészítésbe. Amikor azonban egy szervezetnek professzionalizált, fizetett alkalmazotti gárdája lesz, ez meggyorsíthatja a döntéshozatali és stratégiai folyamatok elgépiesedésének intézményesülését, különösen, ha a fenntartás érdekében a szervezet pályázási kényszerbe kerül. Ezzel a közösségszervezés esetén különösen fontos számolni, hiszen a közösségszervezés legfőbb üzenete, hogy a szervezet az embereké, és a tagság irányítja. Az intézményesített civilkedés előnyein–hátrányain túllépve, az Alinsky-elvhez való igazodás további kérdéseket vet fel: összefoglalva a beavatkozás dilemmáját. A csoportmunka során ugyanis
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
22 gyorsan előáll az a dilemma, hogy a közösségszervező mennyit adhat hozzá a saját tudásából a csoportbeszélgetéshez. Hol van az a határ, amikor már nem új szempontokkal gazdagítja a cselekvést és a közös ethoszt, hanem olyan célok meghatározását ösztönzi, aminek a megvalósításához a tagok még nem rendelkeznek elegendő eszközzel, ismerettel, tapasztalattal, és ezért inkább gyengítené, mint erősítené őket? Hol van az a pont, ahonnan már kiegyensúlyozatlanná válnak a hatalmi viszonyok a szerveződésben tapasztaltabb (adott esetben jobb társadalmi helyzetű) közösségszervező és a szerveződésben nem feltétlenül tapasztalt (adott esetben rosszabb társadalmi helyzetű) tagok között? Vegyünk egy példát! Ha hajléktalan emberekkel beszélgetve azt próbáljuk feltárni, hogy mi jelentene megoldást a lakhatási válságra, jellemzően az első javaslatok között vetődik fel az üres lakások és ingatlanok sorsa: fel kéne újítani a rendszerváltás óta üresen álló laktanyákat, használatba kellene venni az üresen álló szociális bérlakásokat, lehetőséget kéne biztosítani az érintettek bevonására a felújításba lakhatás fejében. Ezek a válaszok kétségtelenül gyors, kézzel fogható javulást hoznának sok ember, és a város életében. Azonban nagyon sok aggodalmat is felvetnek. A laktanyák lakásokká alakítása, szegregált lakónegyedeket hozna létre és hozzájárulna a szegények kiszorításához a belvárosból. Az üres lakások többsége nagyon rossz állapotban van, a beköltözés hosszú távon szintén – más kiegészítő intézkedések hiányában – hozzájárulhat a szegények elkülönítéséhez. Ezek a „tűzoltó” megoldások, amellett, hogy iránymutató projektek lehetnének, önmagukban nem feltétlenül szolgálják a rendszerszintű változást: a kiterjedt és integrált szociális bérlakásrendszert, a lakhatási támogatás jelentős növelését, átmeneti megoldásként a bántalmazott nők számára új anyaotthonokat, a gyermekek kiemelése helyett több és több családok átmeneti otthonát, jól működő kerületi szociális ellátást és adósságkezelést. Munkát, kenyeret. És persze az is van, hogy az üres lakások renoválásával a hatalom könnyedén hitelt szerezhet annak a látszatnak, hogy ő valóban törődik az emberek lakhatásával. Az ilyen helyzet több kérdést is felvethet a közösségszervező számára. A fenti példa esetében a közösségszervező vajon mennyire alakíthatja a csoport által felvetett stratégiai irányt vagy menynyire szabhat teljesen új irányt? Másodsorban, mennyire vegyen részt egy akció megvalósításban a győzelem és a csoportkohézió érdekében, ha a csoport nincs birtokában a megvalósításhoz szükséges összes tudásnak? És legfőképpen, hogyan egyensúlyozza ki a közte és a csoport közötti hatalmi különbségeket anélkül, hogy átvenné az irányítást, és leépítené a közösségi vezetők státuszát, de mégis bedobná ötleteit a közösbe? PAROLA 2012. 4.
Kezdjük az első dilemmával! A közösségszervezés során azok az emberek, akik kiszorultak a döntéshozatali folyamatokból, a hatalom és az erőforrások igazságosabb újraelosztása érdekében szerveződnek, a demokrácia eszközeivel. A cél tehát a hosszú távú és rendszerszintű társadalmi változás, miközben a bevonás eszköze, hogy az embereket a saját maguk által meghatározott, először akár kisebb, lokális célok mentén tudjuk szerveződésre sarkallni. A közösségszervezés tehát oda-vissza tanulás. A kívülről érkező közösségszervező felelőssége, hogy új szempontokkal gazdagítsa a közösség látásmódját, miközben saját látásmódját is tágítsa annak megértésén keresztül, hogy a közösség tagjai hogyan definiálják problémáikat és milyen jövőképet tartanak elképzelhetőnek. Az érvek-ellenérvek mérlegelését segítheti a közös tanulás: érintettek (tapasztalati szakértők) vagy „felkent” szakértők meghívása, előtte közösen kérdések kidolgozása, témába vágó előadások, filmanyagok közös átbeszélése, belső képzések a közösség tagjai saját tapasztalatainak aktiválásához, feldolgozásához. A hosszú távú társadalmi változás, illetve az erőforrások hatékonyabb újraelosztása és a társadalmi osztályok közötti hídépítés érdekében a közösségszervezőnek nem lehet célja, hogy ebben a folyamatban saját tudását deaktiválja, és megfossza saját elképzeléseitől és szempontjaitól a közösséget. (Már amennyiben feltételezzük, hogy az ügyet érintő rendszerszintű elképzelései vannak.) De az sem állhat szándékában, hogy az érintetteket cselekvésre ösztönző céloknak ne próbáljon helyet találni a csoportstratégiában, arra hivatkozva, hogy esetleg túl partikuláris célokat határoznak meg. A másik sokszor felmerülő dilemma a közösségszervező számára, hogy egy akció céljainak közös meghatározása után mennyire vállaljon részt az operatív feladatokban, a megvalósításban: mit vállaljon át, illetve átvállaljon-e egyáltalán bármit is azért, hogy várhatóan (az évek során a szervezésben szerzett gyakorlat és a tapasztalat miatt) erősebb legyen az akció, jobban átmenjen az üzenet, nagyobb legyen a siker, és kevesebb lehetőség legyen a hibázásra. Ez esetben elkerülhetetlen, hogy lesznek a csoportban olyanok, akiknek a feje felett történnek majd a folyamatok, és a teljes folyamat nem feltétlenül lesz önállóan rekonstruálható. A közösségszervezőnek azonban arra is figyelnie kell, hogy meg tudja tartani a csoport energiaszintjét: ehhez pedig az kell, hogy minél értelmesebb és hatékonyabb kerethez segítse a csoportos cselekvést, a győzelem érdekében segítse a célok megvalósulását, és rengeteg lendületet és perspektívát vigyen a csoportba. A cél természetesen az lenne, hogy a közösségi szerveződés önjáróvá váljon. Ezért kell kialakítani azokat a folyamatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki kisebb-nagyobb részfeladatot vállaljon a csoportos tevékenységben, és a csoport
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
23 életének szerves részévé kell tenni a fejlődési mechanizmusokat (belső képzés, feladatok új embereknek stb.). Azonban az, az elv, hogy ne csináljunk meg olyat, amit mások is meg tudnak csinálni maguknak, nem egyenlő a teljes háttérbe vonulással. A feladatok sokasága, a szervezési kihívások, a politikából való kiábrándultság miatt nehezen lehetne teljesíthető az, az elvárás, hogy egy közösség megőrizze energiaszintjét, kialakítsa integritását, elérje első győzelmeit, és még a tagsága is gyarapodjon, amennyiben a közösségszervező külső facilitátori szerepet játszik, és nem száll be a megvalósításba. Ez persze fontos hatalmi kérdéseket vet fel, ami elvezet minket harmadik dilemmánkhoz: a hatalmi egyenlőtlenség kezeléséhez. A közösségszervező általában nem tagja a közösségnek (az érintettek körének), ismeri, érti a közösségszervezés elméletét és gyakorlatát, és – amennyiben sikerül elnyernie a közösség bizalmát – éppen kívülállósága teheti képessé arra, hogy felfigyeljen a közösség azon tagjaira, akik rendelkeznek némi bizalmi tőkével, demokratikusak és bevonóak. Ők válhatnak majd közösségi vezetővé olyan értelemben, hogy összefogják az érintetteket, képesek közösen megfogalmazni a legégetőbb csoportügyeket, és mobilizálni tudják a csoport tagjait a társadalmi változás érdekében, a közösségszervező segítségével. A közösségszervező belép az érintett közösség életébe, terébe, erősíti a csoportkohéziót és a demokratikus döntéshozatali és kommunikációs kultúrát, új megoldási javaslatokra vezeti rá a csoportot, új szempontokat vet fel. És amiatt, hogy a közösségszervező kívülálló, közvetítő is egy másik világhoz, amelyből így a közösség tagjai új tudás- és értékrendszert meríthetnek. Amennyiben kialakul a bizalom, előállhat azonban az a helyzet is, hogy a közösségszervező szava majd többet nyom a latba vagy nagyobb autoritást képvisel, mint az érintettek vagy a közösségi vezetők szava (pl. abban, hogy az üres házak témát nem érdemes szakpolitikailag külön hangsúlyozni, mert hosszú távon félrevezető, és kontraproduktív lehet). Naivitás lenne azt gondolni, hogy az „egyenlőség” létrejöhet pusztán konszenzusos döntéshozatallal vagy kommunikációs eszközökkel. A társadalmi státuszból, nemi, etnikai hovatartozásból származó különbözőségeinket tudatosan kell kezelnünk, a hatalmi egyenlőtlenségeknek tudatában kell lennünk, és folyamatosan újabb és újabb mechanizmusokat kell kitalálnunk annak érdekében, hogy ezek lehetőség szerint kiegyenlítődjenek, illetve megtermékenyítőleg hassanak a csoportra. A közösségszervező
feladata, hogy aktiválja az érintettek tapasztalati tudását a társadalomról: megfogalmazza és kérdéssé formálja azokat a szempontokat, amelyek aktiválják a közösségben rejlő tapasztalati szakértelmet, amivel új szempontokat tudnak hozzátenni a vitához. Például az üres házak esetében azt, hogy miért ez a téma indítja be elsőre az érintettek fantáziáját, hogyan segíthet ez a bevonódásban, toborzásban, a téma kapcsán milyen rendszerszintű politikai követeléseket lehetne megfogalmazni, mik a realitásai egy felújításnak építői szempontból, mennyire fenntartható egy ilyen projekt a beköltözők fizetőképessége szempontjából stb. A közösségszervezésben is kiemelten fontos tehát a „fékek és ellensúlyok” rendszere. A közösségszervezőnek rettentően sok szerepet kell betöltenie egy még formálódó csoportban (csoportdinamikai és kommunikációs szempontból, illetve a közös ethosz – elvrendszer és viselkedés – kialakításáért), ahol még nem alakultak ki a szerepek, zavarosak az elvek, adott esetben elnyomás van a tagok között, nem rögzült még a belső kommunikációs kultúra vagy az egymáshoz viszonyulás szabályai. Ezért számomra sokkal szimpatikusabbnak és eredményesebbnek tűnik, amikor kéthárom közösségszervező dolgozik egy csoporttal, támogatva és ellenőrizve egymást, megkönnyítve az új energiák és szemléletmódok behozását, amely a fent említett hatalmi dilemmákat is sokkal inkább ellenőrizhetővé teszi. A „Soha ne csináld meg mások helyett, amit ők is képesek megtenni önmagukért” elv tehát nem feltétlenül azt jelenti, hogy közösségszervezőnek a háttérből kéne irányítani, hanem azt, hogy mindenki vállaljon képességeihez mérten feladatot, szerepet, beleértve a fenti dilemmák számba vétele után a közösségszervezőt is. Hogy mindenki érezze, hogy a győzelem vagy a kudarc közösségi aktus volt, amelyért ő is felelős. A professzionalizált, tehát a civil szervezetek által menedzselt közösségszervezés is ezt a feladatmegosztós gyakorlati irányt igazolja, aminek azonban sokszor hátrányára válik, hogy a közösségszervezőkre, tehát az alkalmazotti gárdára delegált operatív feladatok és felelősségek rendszerének hatékonysága általában nincsen közösségileg rendszeresen kiértékelve, és nem születik a szervezeti struktúráról újra és újra közösségi döntés. Sebály Bernadett kulturális antropológus http://szervezzesszervezodj.blogspot.hu/
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)
PAROLA 2012. 4.
24
A közösségfejlesztéssel kapcsolatos, kapható kiadványok Nyomtatott kiadványok (Megvásárolhatók a Közösségfejlesztők Egyesülete székhelyén: 1011 Budapest I. Corvin tér 8.)
(Írta és szerk. Vercseg Ilona): Közösségfejlesztő leckék kezdőknek és haladóknak. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 2004.
Beke Pál: Önkormányzó társadalom. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1991.
(Szerk. Vercseg Ilona): Közösségfejlesztő lelkészek. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1992.
Bodorkós Barbara – Kajner Péter – Kovács Edit – Peták Péter – Péterfi Ferenc): Rajtunk múlik! Hogyan szervezkedjünk és képviseljük érdekeinket a lakóhelyünkön? Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 2005.
Vercseg Ilona: Közösség és részvétel. A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék, 2011. Megvásárolható a tanszék titkárságán, Bp. XI., Pázmány Péter sétány 1/a.
(CEBSD-VIBOSO): Szomszédsági gazdaságfejlesztés. Tanulmánygyűjtemény. Ford. Varga Tamás. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 2000.
Elektronikus kiadványok (ingyenesen letölthetők a www.kozossegfejlesztes.hu honlapról!) (W.W. Biddle – L.J. Biddle): A közösségfejlesztési folyamat. Szerk. és az előszót írta Varga A. Tamás, ford. Rakovszky Zsuzsa, Szentpéteri Gabriella. Budapest, Országos Közművelődési Központ Közösségszolgálat, 1988.
Paul Henderson: Társadalomhoz tartozás és állampolgáriság Európában. Mit tehet mindezért a közösségfejlesztés? (Szerk. Vercseg Ilona, ford. Varga Tamás). Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1997.
(Charlie McConnell): A közösségfejlesztés támogatása Európában. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1992.
R. Perlman – A. Gurin: Közösségszervezés és társadalmi tervezés. A részleteket válogatta: Varga A. Tamás. Szerk. Mátyus Alíz. Ford. Szombatiné Mihályi Zsuzsa. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993.
(Gergely Attila): Intézmények építése a helyi közösségekben. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1991.
Peter Schwarz: Menedzsment a nonprofit szervezetekben. Ford. Solymosi Judit. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993.
(Közösségfejlesztők Egyesülete Városmegújító Munkacsoport) KÉZIKÖNYV a részvételi városmegújításról. Gyakorlati útmutató, Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 2010.
(Solymosi Judit szerk. és ford.): Egyesületi művelődési otthonok Franciaországban. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete. 1993.
(Szerk. Péterfi Ferenc): A közösségi rádiózásról. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1992. (Jack Rothman): A közösségi beavatkozás megközelítései. Ford. Varga Tamás. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 2001.
(Szerk. és ford.: Solymosi Judit és Varga Tamás): Identitás – filozófia – stratégia. Gondolatok a civil társadalom szerveződései számára. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993.
(Varga A. Tamás – Vercseg Ilona): Közösségfejlesztés. Budapest, Magyar Művelődési Intézet, 2001. (Varga A. Tamás – Vercseg Ilona): Település, közösség, fejlesztés. Tapasztalataink a helyi társadalmi-kulturális fejlesztésről. Budapest, Országos Közművelődési Központ, 1991.
(Vál. Varga A. Tamás, szerk. B. Vörös Gizella): Közösségi munka. Elmélet és gyakorlat külföldön. Szöveggyűjtemény. Fordították: Rakovszky Zsuzsa, Verók Edit. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993.
(Vercseg Ilona): Közösség – Eszme és valóság. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993.
(Vál. Varga A. Tamás, szerk. Vercseg Ilona). Gyakorlati útmutató közösségi munkásoknak. Fejezetek a közösségi munka brit kézikönyvéből. Ford. Varga Tamás. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 2005 májusa
Tartalom Settlementek a közösségi integrációs programokban Telep és konfliktus – Nyitott ház, settlement és egyetem Műhelybeszélgetés a IX. Nyári Egyetemen, 2012. július 28. Sain Mátyás: Összefoglaló a Grundtvig cserelátogatási program keretében Skóciában tett látogatásról Oláh Roland: Ág-forduló Sebály Bernadett: Közösségszervezés nagyüzemben
(Szerk. Vercseg Ilona): Közösségfejlesztés és munkahelyteremtés. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1997. (Szerk., ford. és a bevezető tanulmányt írta Vercseg Ilona). Szomszédság. Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993.
Contents Settlements in community integration 1 programmes Settlement and conflicts – Open house, settlement and university 6 Workshop discussion at the 9th Summer University, 28th July 2012 Mátyás Sain: Short summary of a study visit to 15 Scotland organized in the framework of a Grundtvig exchange programme Roland Oláh: The village of Ág at a turning point 20 21
Bernadett Sebály: Community organizing in large industries
E szám megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. PAROLA. Felelős kiadó: a Közösségfejlesztők Egyesülete; Felelős szerkesztő: Vercseg Ilona; Korrektor: Velenczei Ágnes; Tördelés: Príma Viktória; Előfizetés – évi négy számra 2000 Ft – a Szerkesztőség címén: 1251 Budapest, Pf. 42; Telefon és fax: 201-5728, e-mail:
[email protected]; Nyomdai előkészítés: i&i Kft.; Nyomás: digitalpress Digitális Nyomda Kft.
PAROLA 2012. 4.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS: www.kozossegfejlesztes.hu (www.kkapcsolat.hu)