SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK A HUMÁNERŐFORRÁS OPERATÍV PROGRAMOKBAN 2008. április 03.
TÁMOP, TIOP, akciótervek és konstrukciók • Az akcióterveket az EU-nak nem kell benyújtani, a Kormány fogadja el • Kapcsolatot jelentenek az OP-k és a végrehajtás tényleges alapjául szolgáló pályázati kiírások és központi programok között • 2 évre szólnak, OP prioritásonként • Tartalmuk: konkrét intézkedések, pályázati és projektcélok, pénzügyi keretek, ütemezés, indikátorok • A konstrukciók többféle eljárással valósulnak meg (egyfordulós pályázat, kétfordulós pályázat, egyszerűsített pályázat, közvetett támogatás, kiemelt program) • Az akcióterveket évente felülvizsgálják, 2008. február 20-án a Kormány elfogadta
A szak- és felnőttképzés fejlesztése
• Képzés támogatása, amely a változásokhoz való alkalmazkodás elő segítésének és a szerkezetváltási folyamatok kezelésének legfontosabb eszköze
• Olyan programok támogatása, amelyek a különbözőszervezeteknek (köztük a civil szervezeteknek) és intézményrendszereknek a változásokhoz való igazodását, a gazdasági-társadalmi kihívásoknak megfelelését szolgálják.
A TÁMOP célrendszere, struktúrája Átfogó cél Az aktivitás növelése Specifikus célok
A munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolásának javítása
Az aktivitá s területi különbségeinek csökkentése
A változásokhoz való alkalmazkodás segítése
Az egész életen át tartó tanulás tá mogatása
Az egészségi állapot és a munkavégző képesség javítása
A társadalmi összetartozá s erősítése, az esélyegyenlőség támogatása
Stratégiai prioritások A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztö nzése
Az alkalmazkodó képesség javítása
Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek
A felsőoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében
Közép-Magyarországi Régió
A társadalmi befogadás, részvétel erősítése
Egészségmegőrzés és egészségü gyi humánerőforrásfejlesztés
TÁMOP pályázati konstrukciók 1. Minisztérium
Konstrukció száma
Konstrukció rövid címe
Felhívás közzététele
Keretösszeg mrd Ft
Támogatható projektek várható száma
Eljárástípus
SZMM
1.4.3.A.
Kísérleti foglalkoztatási kezdeményezések A komponens
08-09-30
2,500
40-70
kéfordulós pályázat, egyfordulós pályázat
SZMM
1.4.3.B.
Kísérleti foglalkoztatási kezdeményezések B komponens
08-09-30
0,500
15-30
egyfordulós
egyfordulós
Helyi és határmenti foglalkoztatási együttműködések és megállapodások
08-12-11
0,900
A: Kistérségi szint esetén 10 - 15; Regionális szint esetén 15 - 50 B: Határmenti együttműköd ések 20 - 50
2.1.2. 2.1.2.
ő Munkaerő -piaci kulcskompetenciák k fejleszt fejlesztése
08--07 -25
12,883
1
k közvetett zvetett
SZMM
2.1.4.
Munkahelyi képzések támogatása erny őszervezeteken keresztül
08-10-30
1,920
10
egyfordulós
SZMM
2.2.4.
Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és felnőttképzés területén
08-12-11
0,800
15-20
egyfordulós
SZMM
2.3.2.A.B.
Munkaerőpiaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzés A és B komponens
08-12-11
1,800
a) 3-5 b) 40-60
egyfordulós
SZMM
2.5.1.A.B.C.
Érdekképviseleti szervek kapacitásainak fejlesztése A, B és C komponens
08-01-29
2,000
50
egyfordulós
SZMM
1.4.4.A.B.
SZMM
OKM
3.1.2.
Új tartalomfejlesztések a közoktatásban
08-07-25
13,500
20-120
A: kétfordulós; B és C komponens: egyfordulós
OKM
3.1.4.
Kompetenciaalapú oktatás, egyenl őhozzáférés - innovatív intézményekben
08-06-30
35,141
1700
egyfordulós
OKM
3.1.5.A.
Pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben
08-09-30
1,650
35-62
kétfordulós
TÁMOP pályázati konstrukciók 2. Felhívás közzététele
Keretösszeg mrd Ft
Támogatható projektek várható száma
Eljárástípus
Pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben
08-12-11
4,300
250-350
egyfordul ós
3.1.6.
Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI)
08-06-30
1,126
14
egyfordul ós
OKM
3.1.9.
Diagnosztikus mérések fejlesztése
08-09-30
0,75
3
egyfordulós
OKM
3.2.1.B.
Új tanulási formák és rendszerek B komponens
08-11-14
0,446
8-25
egyfordul ós
OKM
3.2.2.A.B.
Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás
08-05-30
5,365
A: 7, B: 45
egyfordul ós
OKM
3.2.3.
A közművel ő dési intézmények az élethosszig tanulásért (1. pályázati kör)
08-04-30
5,063
150-300
egyfordul ós
OKM
3.2.3.
A közművelő dési intézmények az élethosszig tanulásért (2. pályázati kör)
08-09-30
5,063
150-300
egyfordul ós
OKM
3.2.4.
"Tudásdepó expressz" A könyvtári h álózat nem formális és informális képzési szerpének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében
08-09-30
2,200
50-100
egyfordul ós
OKM
3.2.8.B.
"Múzeumok mindenkinek" Program - Múzeumok oktatási -képzési szerepének erő sítése - támogatási alap
08-12-11
0,2590
1
közvetett
OKM
3.3.2.
Az oktatási esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása
08-04-15
6,764
130-170
egyfordul ós
OKM
3.3.3.
Integrációs gyakorlatot folytató iskol ák minőségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történ őegyüttműködésük támogatása
08-10-30
1,207
35
egyfordul ós
OKM
3.3.4.
A halmozottan hátrányos helyzetűfiatalok felsőfokú képzésbe irányuló továbbtanulási útjának megerősítése, "Láthatatlan kollégiumi" programok támogatása felsőfokú intézményekben tanuló roma fiatalok számára
08-09-30
0,7030
150
egyfordulós
OKM
3.3.5.A.
Civil részvétel erősítése, az oktatási diszkrimonáció elleni fellépés és a tanul ók iskolai sikerességének támogatása érdekében "A" Tanoda programok támogatása
08-09-30
1,51
50-75
egyfordulós
Minisztérium
Konstrukció száma
OKM
3.1.5.B.
OKM
Konstrukció rövid címe
TÁMOP pályázati konstrukciók 3. Minisztérium
Konstrukció száma
Felhívás közzététele
Keretösszeg mrd Ft
Támogatható projektek várható száma
Eljárástípus
Civil részvétel erősítése, az oktatási diszkrimonáció elleni fellépés és a tanulók iskolai sikerességének támogatása érdekében "B" Antidiszkriminációs jelzőrendszer kiépítése
08-12-11
0,17
15
egyfordul ós
Konstrukció rövid címe
OKM
3.3.5.B.
OKM
3.4.1.
Nemzetiségi és migráns tanulók nevelésének és oktatásának segítése
08-11-28
0,350
10-100
egyfordulós
OKM
3.4.2.
Sajátos nevelési igényűtanulók integr ációja
08-12-11
0,976
30-45
egyfordulós
OKM
3.4.3.
Iskolai tehetséggondozás
08-10-30
0,174
20-50
egyfordulós
OKM
3.4.4.B.
Országos TehetségsegítőHálózat kialakítása B komponens
08-09-30
0,375
200
egyfordulós
OKM
4.1.1.
Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban
08-09-30
4,027
35
egyfordulós
OKM
4.1.2.
Tartalomfejlesztés, képz ők képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
08-09-30
4,809
165
egyfordulós
OKM
4.2.1.
A tudáshasznosulást, tudástranszfert segítőeszköz- és feltételrendszer kialak ítása, fejlesztése
08-06-30
3,294
12
kétfordulós
OKM
4.2.2.
Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedőprojektjeinek támogatása
08-06-30
8,053
25
kétfordulós
OKM
4.2.3.
A tudományos eredmények elismer ése és disszeminációja
08-09-30
1,500
50
egyfordulós
OKM
4.2.4.
Nemzeti Kiválóság Program (+Nemzetközi Kutatóközpont kiváló külföldi kutatókat támogató ösztöndíjja)
08-12-11
9,334
2
közvetett
SZMM
5.1.1.A.
Többcélú Kistérségi Társulások Fejlesztési Bizottságai feladatainak és működtetésének támogatása
08-06-30
0,660
33
egyfordulós
SZMM
5.2.2.
A korai beavatkozást középpontba helyezőBiztos Kezdet program a leghátrányosabb helyzet űtérségekben
08-12-11
1,720
5
egyfordulós
SZMM
5.2.5.
Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
08-04-25
2,790
250
egyfordulós
TÁMOP pályázati konstrukciók 4. Konstrukció rövid címe
Felhívás közzététele
Keretösszeg mrd Ft
Támogatható projektek várható száma
Eljárástípus
5.3.1.
Alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítőprogramjai
08-07-25
3,600
80
egyfordul ós
SZMM
5.3.3.
Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítőprogramok
08-10-30
2,775
50
egyfordul ós
SZMM
5.4.3.
A házi segítségnyújtás fejlesztése
08-12-11
0,800
60
egyfordulós
SZMM
5.4.7.
A látássérült emberek számára elemi rehabilitációs szolgáltatás fejlesztése
08-12-11
0,800
7
egyfordulós
SZMM
5.5.1.
Közösségi kezdeményezések ,programok támogatása
08-10-30
0,900
200
közvetett
SZMM
5.5.2.
Önkéntesség elterjesztése
08-12-11
0,600
19
egyfordul ós
SZMM
5.5.3.
Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejleszt ő szervezetek támogatása
08-07-25
0,100
30-40
egyfordul ós
SZMM
5.5.4.A.
Anti-diszkrimin ációs műsorok, jogvédőtevékenység, kampányok támogatása A komponens (B komponens 2009)
08-12-11
0,707
20-30
egyfordul ós
SZMM
5.5.6.
A fogyasztóvédelem társadalmasítása tudatos fogyasztói magatartás kialakításával
08-07-25
0,9000
16
egyfordulós
IRM
5.6.1.
A társadalmi kohézió erősítése bűnmegelőzési és reinetgrációs programokkal
08-05-29
1,190
11-111
egyfordul ós
EÜM
6.1.1.
Bizonyítékokon alapuló egészségfejlesztési ismeretek kidolgozása az oktatás különbözőszintjei és különböző korosztályok számára
08-09-30
0,500
5-20
egyfordul ós
EÜM
6.1.2.
Egészségre nevelőés szemléletform áló életmódprogramok
08-09-30
6,000
15-300
egyfordul ós
EÜM
6.2.2.A.B.
Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak számára, hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés A és B komponens
08-07-25
3,500
15-150
egyfordul ós
EÜM
6.2.4.B.
Foglalkoztatás támogatása
08-04-30
3,043
10-50
egyfordul ós
Minisztérium
Konstrukció száma
SZMM
TÁMOP az alkalmazkodóképesség javítása prioritásának konstrukciói 2007-2008. Források ütemezése – 2007-2008: 55,7 Mrd Ft; 2007-2013: 205,7 Mrd Ft Konstrukciók: Pályázati projektek (2007. II-III. negyedév; 2008. IV. negyedév) 2.1.3 Munkahelyi képzések támogatása – mikro- és kisvállalkozások – lezárt – 2009-ben ismét várható 2.1.4 Munkahelyi képzések támogatása – ernyő szervezeteken keresztül – 2008. IV. negyedév 2.1.5 Munkahelyi képzések támogatása – középvállalatok - lezárt 2.2.3 A szak- és felnő ttképzés struktúrájának átalakítása (KMR és 6 régió) – 1. forduló lezárt – 2009-ben ismét várható 2.2.4 Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és felnő ttképzés területén – 2008. IV. negyedév 2.3.2 Munkaerő -piaci elő rejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok elő rejelzése – 2008. IV. negyedév 2.5.1 Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése – kiírt Közvetett támogatás 2.1.2 Munkaerő -piaci kulcskompetenciák fejlesztése (2008. III. negyedév) Kiemelt projektek (2007. III. negyedév és 2008. I. negyedév) 2.1.1 Lépj egyet elő re - lezárt 2.2.1 A képzés minő ségének és tartalmának fejlesztése – 2008. I. negyedév 2.2.2 Pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése - lezárt 2.3.1 Új pálya program – lezárt 2.6.1 Az akkreditáció rendszerének kialakítása – 2008. I. negyedév
TÁMOP az alkalmazkodóképesség javítása prioritásának szakképzési kétfordulós pályázati konstrukciói 2007-2008. A szak- és felnő ttképzés struktúrájának átalakítása” konstrukció keretében a „TISZK rendszer továbbfejlesztése” címmel TÁMOP-2.2.3/07/2 pályázat; TÁMOP-2.2.3/07/1/KMR pályázat – lezárt – értékelés alatt • Támogatható: 20-32 pályázó • Min-max: 100-400 millió Ft • Összeg: 5,256 mrd + 2,128 mrd Ft (7 évre 16 mrd Ft) • Beadási határidő : 2008. február 8.
TÁMOP az alkalmazkodóképesség javítása prioritásának szakképzési kiemelt projektje 2007-2008.
„A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése” címmel
TÁMOP 2.2.1 kiemelt projekt (2008. I. negyedév – feltételek teljesülése esetén)
• Támogatott: NSZFI
• Összeg: 7,8 mrd forint 2 évre a tervezett összeg (2013-ig 16 mrd)
TÁMOP Alkalmazkodóképesség javítása prioritásának felnőttképzésifoglalkoztatási pályázati projektjei 2007-2008. 2.1.2. Munkaerő -piaci kulcskompetenciák fejlesztése - 2008. III. negyedév •
Támogatható: 1 pályázó
•
(közvetítőszervezet - szakmai és adminisztratív kapacitásokkal rendelkezőnon-profit közvetítőszervezet)
•
Összeg: 12,88 milliárd Ft
A TIOP célrendszere, struktúrája Átfogó cél
Az aktivitás növelése a humánerő források minő ségének javításával
Specifikus célok A humán infrastruktúra területi egyenlőtlenségeinek mérséklése, a hozzáférés javítása
A humán közszolgáltatások hatékonyságának növelése, átfogó reformjuk elősegítése
Prioritási tengelyek
Az oktatási infrastruktúra fejlesztése
Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése
A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
A TIOP forrásai Prioritás
%
Mrd Ft
Az oktatási infrastruktúra fejlesztése
27,8
158
Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése
50,1
285
A munkaerő -piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
18,5
105
3,6
20
100,0
568
TA
Összesen
TIOP pályázati konstrukciók Konstrukció száma
Konstrukció rövid címe
Felhívás közzététele
Keretösszeg mrd Ft
Támogathat ó projektek várható száma
Eljárástípus
OKM
1.2.1
AGÓRA - Program az integrált koncepció mentén működőmultifunkcionális közösségi központok és/vagy területi közművelődési tanácsadó szolgálat feltételeinek a kialakítására
08-01-22
14,600
8-10
kétfordulós
OKM
1.2.2.A.B.C.
Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése A-C komponens
08-09-30
5,929
100-200
egyfordulós
OKM
1.2.3.
„Tudásdepó-Expressz” – Összehangolt könyvtári szolgáltatások infrastruktúrafejlesztése A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében („Tudásdepó-Expressz”)
08-06-30
1,395
60-150
egyfordulós
OKM
1.3.3.
AGÓRA P ÓLUS – Pólus-, illetve társpólus -városok innovatív kulturális infrastrukt úra-fejlesztéseinek támogatása*
08-05-30
9,108
6
kétfordulós
OKM
1.3.4.
Regionális Tudástárak – A fejlesztési pólus-, illetve társpólus-városok egyetemi központjaihoz kapcsolódó könyvtárfejlesztések
08-12-11
1,500
4
kétfordulós
EÜM
2.2.2.
Sürgősségi ellátás fejlesztése - SO1 (és ezen belül gyermek sürgősségi), SO2
08-02-11
9,500
20-25
kétfordulós
EÜM
2.2.4.A.B.
Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban A és B komponens
08-09-30
50,000
7-15
kétfordulós
EÜM
2.2.5.
Korszerűregionális onkológiai hálózat kialakítása
08-09-30
7,000
6
kétfordulós
EÜM
2.3.1.
Intézményen belüli betegazonosítási, ügyviteli és üzletviteli rendszerek fejlesztése
08-09-30
1,500
40
egyfordulós
SZMM
3.1.1.
TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztések
08-01-03
13,868
12-18
egyfordulós
SZMM
3.1.2.
A regionális képzőközpontok infrastruktúrájának fejlesztése
08-12-11
1,800
6-8
egyfordulós
SZMM
3.3.1.
Akadálymentesítés (II. szakasz)
08-05-29
3,766
100
egyfordulós
SZMM
3.4.1.
Bentlakásos intézmények kiváltása
08-04-30
6,821
15
egyfordulós
SZMM
3.4.2.
Bentlakásos intézmények korszer űsítése
08-04-30
2,275
25
egyfordulós
Minisztérium
Köszönöm a figyelmüket! Dr. Pink Edit szakképzési témafelelős tanácsadó NFÜ Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóság 1066 Budapest, Mozsár utca 16. E-mail:
[email protected] www.nfu.gov.hu