MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------------SAÁRY, Éva Ismerkedés a munkahelyemmel (Hogyan él és dolgozik Gabonban egy olajkutató geológus) / Getting my job (How to live and work in Gabon, an oil exploration geologist) Eredeti közlés/Original publication: lásd: in: Olajtornyok az Egyenlítő alatt. Emlékeim afrikai éveimből, 2010, Budapest, Hét Krajcár Kiadó, 160 old. (első kiadása: 1999, Lugano) Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.204 Dátum/Date: 2015. augusztus / August 19. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document SAÁRY, Éva: Ismerkedés a munkahelyemmel (Hogyan él és dolgozik Gabonban egy olajkutató geológus) / Getting my job (How to live and work in Gabon, an oil exploration geologist), AHU MATT, 2015, pp. 1–9. old., No. 000.001.204, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, Saáry Éva emlékezése afrikai éveire, olajmérnök Gabonban
2
Saáry Éva
// African studies in Hungary, remembering to her African years by Éva Saáry, oil geologist in Gabon ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKKDOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Ismerkedés a munkahelyemmel
3
ISMERKEDÉS A MUNKAHELYEMMEL Hogyan él és dolgozik Gabonban egy olajkutató geológus (Emlékeim afrikai éveimből) Saáry Éva
A SPAEF nevű francia olajkutató vállalat irodája Port Gentil közepén van. Hosszú, alacsony, barátságos épület. Falain tömött fürtökben virít a bugenvília, kerítése mentén pedig piros virágú hibiszkuszbokrok és legyező formájúra nyírt pálmafák vannak, miként azt a fehérek villáinak a kertjeiben is látjuk. Klímaszabályozó berendezés nincsen, de az üzemi étkezde menynyezetén egy hatalmas ventilátor forog. A központ dolgozóit (tudományos kutatók, mérnökök, irodai személyzet) a tengerpart közelében nemrég létrehozott, új telep emeletes házaiban helyezik el, ahol nagy, áttört falfelületek biztosítják az állandó, frissítő légmozgást. A lakásokat teljesen berendezték. Az utolsó kanálig minden kéznél van. Egyedül a kilátás lehangoló, mert az épületek körül lévő kopár földsávokat csak ezután fogják parkírozni. Igaz, távolabb még felfedezhetők az egyszerű, régi „olajos” házacskák, s a mocsarak közelében a XIX. századi fakitermelők magas lábakon álló, romantikus kunyhói, de ezek idővel bizonyára el fognak tűnni. Első napjaimat én is e modern bérkaszárnyák egyikében töltöm. Innen járogatok be a hivatalomba átnézni a kutatási terület földtani viszonyait bemutató térképeket, szelvényeket, diagrammokat és más dokumentumokat. Nem szeretem ugyan a szobai munkát (úgy érzem magam, mint a ketrecbe zárt oroszlán), de belátom a szükségességét. A szakmai nyelvet is jól el kell sajátítanom! Az új kollégák nagyon kedvesek. Bejárjuk együtt a város környékén működő kutatófúrásokat. Honfitársam, Klász Iván (Monsieur Ivan de Klasz), „mikropaleontológus” létére, nem sokat jár ki. A laboratóriumban Foraminiferák tanulmányozásával foglalkozik. (Ezeknek a kőbedermedt egysejtű lényeknek a segítségével meg lehet határozni a földtani rétegek korát, s fényt tudunk deríteni azokra a viszonyokra, melyek keletkezésük ide-
4
Saáry Éva
jén, a mindent elborító tengerben uralkodtak.) Szabad idejében viszont rengeteget csavarog. Félelmetes vadász hírében áll, és úgy ismeri a környező őserdőket, mint a tenyerét. De emellett kultúrált, művelt ember! A született franciák is sokszor hozzá fordulnak a nemzeti irodalmukat, művészetüket, sőt történelmüket érintő vitás kérdésekben. A bennszülöttek élete, problémái, hiedelmei iránt nagy érdeklődést tanúsít. Sohasem fölényes, türelmetlen velük szemben. Náluk is nagy tiszteletnek örvend. Különben, egy somogyi gazdatiszt fia. A II. Világháború végén, leventeként került Nyugatra, aztán „elfelejtett” hazamenni. Öccsével együtt Németországban végezte az egyetemet, de míg az építészmérnök, Ő olajkutató geológus, a Föld szakértője lett. Sokat beszélgetek egy Martinique-i fiúval, Magloire-al, s van egy stuttgarti német kollégám, Kurt Wenger. (De ezek csak kiragadott nevek.) * Később – kívánságomnak megfelelően – „terepre” kerülök, a N’Tchengué falu közelében lévő Super 7/11 nevű fúróberendezéshez. Házam a torony közelében áll. Összecsukható, könnyen szállítható „ car-métal” épület, lehajtható, zöld hullámbádog fedéllel. A bútorokat rögzítették, hogy költözködés idején (amikor csörlővel felhúzzák egy teherautóra) ne mozduljanak el a helyükről. Ágy, szekrény (infravörös lámpával), asztal, szék és jégszekrény, mert nem mindig mozdulhatok el az őrhelyemről, önellátónak kell lennem. A csupasz, szürke falakat, hogy a helyiség barátságosabb legyen, nagy, színes vízfestményeimmel tapétázom ki, melyeket naponta bejáró fekete szobalányom – aki takarít, mos, vasal – távollétemben büszkén mutogat a barátainak, „nagy varázsló” hírébe keverve engem. (A négereknél ugyanis a művész földöntúli hatalmak üzenetét közvetíti!) Ezt az irányomban megnyilvánuló különleges figyelemből magam is érzem. A tisztálkodás nem éppen problémamentes. Van ugyan a szobámban mosdó (fogmosáshoz ásványvíz), de tussolni már a közös fürdőházba kell mennem, ahol a fúrótorony melletti gödörből szivattyúzott víztől, az ember gyakran piszkosabb lesz, mint azelőtt volt, nem be-
Ismerkedés a munkahelyemmel
5
szélve az esti fényre betódult és meztelen talpa alatt ropogó kávébogarak tömegéről! Időnként (már amikor el tudok szabadulni) bemegyek a városba Iván barátomhoz zuhanyozni. Van kulcsom a lakásához, s ha éppen nem tartózkodik otthon, hagy számomra egy jégbehűtött papajagyümölcsöt, ami leginkább a mi sárgadinnyénkre emlékeztet. A kollégák biztosra veszik, hogy össze fogunk házasodni, de ez alaptalan. Iván kedves, rokonszenves (van benne valaki kisfiús félszegség), de nem az „ én esetem”. Kapok a vállalattól egy terepjáró Landrowert, azzal a feltétellel, hogy egy hónap leforgása alatt megtanulok vezetni. Tanítóul beosztanak mellém egy néger sofört, aki azonban nem tud semmit sem elmagyarázni, egyre csak azt hajtogatja - az ő tegező beszédmódjukban -, hogy „ Jaj, Madame, összetöröd a kocsit!” Mivel az első nem sokat ér, küldenek egy második oktatót. Jóképű, értelmes fekete fiú, és nagyon ragaszkodik hozzám (utólag is meghatottan gondolok rá). Mikor az első vizsgán túl gyorsan veszem a kanyart és elbuktatnak, nagyon szégyenlem magam. Behúzódom a házamba, ki sem akarom dugni az orromat. Aranyosan vígasztal: „Ne keseredj el Madame! Nézz körül a fehérek között. Nincs senki hozzád hasonló. Te vagy itt a legkülönb!” Nos, a vizsga végül is sikerül. Azon túl egyedül járok, sokszor homokos, mocsaras őserdei csapásokon (a város szélén megszakad minden út), ahol a beragadó s reménytelenül küszködő kerekek alá, állandóan magammal hordozott fémlapokat kell illesztenem, melyekbe megkapaszkodhatnak. Éjszaka, ha a fúrással kapcsolatos sürgős jelentést kell bevinnem a központi irodába, vadmacskák szemeit látom parázslani a liános sűrűben. Olykor azonban céltalanul is bolyongok a kocsimmal. Imádom az alázúduló trópusi esőt, a kikötőben láncaikon hánykolódó kis hajókat, a hosszú cső végén repdeső gázlángot. Ha a látási viszonyok nagyon rosszak, előfordul, hogy nekifutok az út mentén felállított üres benzines hordóknak, melyek nagy csörömpöléssel gurulnak szerte… *
6
Saáry Éva
Minden fúrás közelében van egy üzemi étkezde. „Paillote”-nak hívják, mivel teteje háncsból van, és oldalai nyitottak. Ki-bejár a szél… Itt tartózkodik szabad idejében a társaság, itt zajlanak a végtelenbe nyúló eszmecserék. Az ételeket a fekete „boyok” készítik el, de az alapanyagokat – húst, salátát, zöldséget – Európából szállítják ide repülőgépen. Itt csak a fehérek esznek (mérnökök, geológusok, gépészek, a „géni civil” emberei, geofizikusok és a három műszakban dolgozó fúrómesterek). A fekete munkásoknak hetenként adják ki a „ration”-t, ami főleg szárított halból, maniókából, taróból, kölesből áll. Ezt a műveletet mindig nagy porfelleg és vitatkozás („palabre”) jellemzi. Nem mindig értenek egyet a fejadagokban. Az étkezdében reggeli, villásreggeli, ebéd, vacsora van – éppúgy, mint Európában. A különbség csak annyi, hogy a tányérok mellé mindig odakészítik a malária ellenes Nivakin-tablettákat. Első megjelenésem a vacsoránál örökre emlékezetes marad. Tíztizenketten ülnek a hosszú asztalnál, mind férfiak. Piszkosak, borotválatlanok, ahogyan a munkából érkeztek. Beharangozták ugyan nekik, hogy „megjött az új geológus”, de cserzett arcú, szakállas férfit vártak. 28 éves vagyok. Piros sort, fehér blúz és „palládiumnak” nevezett trópusi vászoncipő. A hajam rövidre nyírva. Óriási a megdöbbenés! (Azontúl mindig kimosakodva, civilizált külsővel jelennek meg!) Sohasem okoz gondot, hogy én vagyok a társaságban az egyetlen nő. A fehérek is, a feketék is tisztelnek, nagy szeretettel vesznek körül. „Petite fille”-nek (kislánynak) neveznek, és a maguk módján dédelgetnek (megpucolják számomra a tengeri rákokat is). Na, de azért bennük van a „kis ördög”: meg akarnak ismerni, ki akarnak próbálni. Rábeszélnek például, hogy tegyek az ételembe minél többet a piros „piri-piri”-oldatból. Szót fogadok (és mosolygok magamban). Várják a hatást, ami elmarad, mivel én világéletemben nagyon szerettem az erős paprikát. Aztán „asztal alá akarnak inni”, de ahhoz is „korábban kellene felkelniük”. A Magyar–Szovjet Olajnál komoly tapasztalatokat szereztem ezen a téren. Egy-egy bányásznap után teherautószámra szállították haza a „hullákat”. – Nincs kedve feljönni velem a koronacsigához? – javasolja egy reggel Quillauqui, a fúrási gépész. (Ez is teszt-kérdés, de nem jövök zavarba.) – De igen! – válaszolom könnyedén.
Ismerkedés a munkahelyemmel
7
A koronacsiga a 45 méter magas torony tetején van. Az tartja és mozgatja az alatta lévő fúróberendezést, húzza ki a béléscsöveket. Szabad, külső létrán kell hozzá felkapaszkodni, ami nem ajánlatos a tériszonyban szenvedőknek. Én azonban, nagylengyeli geológus koromban, nem egyszer tettem meg technikus lányaimmal ezt az utat föl-le. A célba lövéssel is felsülnek. Jó szemem és biztos kezem van. A hazai „önkéntes katonai szolgálat” során azt is megtanultam. Hogy miben áll a munkám? 6-kor, a tüneményes hirtelenséggel a magasba szökkenő nappal kelek, és bemegyek pár lépésre lévő irodámba, melyet a rosszmájúak – ütött-kopott voltára tekintettel – „cirkuszos kocsinak” csúfolnak. Ez is összecsukható, csörlővel könnyen teherautóra húzható, mint a házam. Egy-egy új fúrás megkezdésekor oda helyezik el, ahová kérem, gyakran nem is vízszintesen. A fúrás 24 órán át, szünet nélkül működik. El sem tudom már képzelni az életemet a motorok zúgása nélkül. (Ha valamiért leállnak néhány órára, nem találom a helyemet, bizonytalanul téblábolok.) Fekete beosztottaim három műszakban dolgoznak, egyedül a rajzoló nappalos. A laboratóriumban különféle műszerek vannak: mikroszkóp, ultraibolya láda (ebben a fényben a szénhidrogén nyomok fluoreszkálni kezdenek) és sok minden más. Reggelenként első dolgom megnézni az éjszaka folyamán a fúróiszappal a felszínre került, kimosott törmelékeket és a haladási diagrammot. Lágy anyagokban gyorsabban, keményekben lassabban megy a fúró. Mindezekből következtetni lehet a rétegek mibenlétére: homokkő, márga, netán kova… Az olaj ezen a vidéken harmadkori homokkőlencsékben halmozódott fel. Azokat kell átlyukasztani. A gázt egyelőre nem tudják felhasználni, szó szerint szélnek eresztik. Mikor mindent gondosan átvizsgáltam, leadom a központnak a rádiójelentést, s ők is közlik velem a feladatokat. Ha a fúrás simán megy (eseménytelen), van időm elbeszélgetni a laboránsokkal, akik már iskolázott („évolué”), négerek. Sok tekintetben azonban még mindig az emberevők szintjén vannak. Noha geológustechnikumot végeztek, nem hisznek a geofizikai mérésekben. Azt tartják, hogy a fehérek az olajat valami „Nagy Varázslat” segítségével találják meg, amit azonban nem akarnak a feketéknek elárulni.
8
Saáry Éva
Néha kirándulásra is jut időnk. Leginkább az Atlanti óceán partjára megyünk rákokat szedni, amit a szakácsok az aperitifhez készítenek el. Máskor azonban éjjel-nappal talpon kell lenni, különösen a geológusnak, mert őt terheli a kutatófúrás felelőssége (egy mulasztás több millió dolláros kárt okozhat). Ha gyanús jelek mutatkoznak, magfúrást rendel el. A „mag” egy, a mélyből felhozott, kb. másfél méter hosszú kőhenger. Jól láthatók rajta az esetleges szénhidrogén-nyomok. Ha nincsenek, vagy csak jelentéktelenek, megy minden tovább a maga útján, de ha fontosak, más vizsgálatok következnek: kiépítés, hozammérés. Laboránsaim sokszor felzörgetnek éjszakai álmomból. Ilyenkor sebtében kapom magamra a ruháimat, és kimegyek a toronyhoz. Van úgy, hogy órákat kell ott töltenem, mint ügyeletes orvosnak a betege mellett. * Egy kutatófúrás időtartama átlagban 2–3 hónap. Ha eredményesen zárul, következik a termelés, de ez már nem az én dolgom. Ha nem, le kell szerelni az egész berendezést és átköltöztetni a geofizikusok által kijelölt új helyre. Ez többnapos, keserves munka, amiben azonban nekem nem kell részt vennem. Trópusi területeken sokszor előfordul, hogy mocsarat töltenek fel az alap létrehozásához. Erre kerül a torony, a műhely és a geológus háza. A környező vizekben kígyókat, sőt aligátorokat is lehet látni. Hallani a lubickolásukat. (A fiatal példányokat a fehérek gyakran megfogják, formalin-injekcióval kimerevítik, és hazaviszik Európába lakásdísznek.) Esténként, elalvás előtt, a szobám mennyezetén vígan szaladgáló kis gyíkokat figyelem, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy felfalják az okvetetlenkedő szúnyogokat, melyek ellen a fehér tüll baldachinok sem nyújtanak biztos védelmet. A legkisebb résen is befurakodnak, s elkezdik halk zümmögésüket, melyre egy idő után, nagyon érzékenyen reagál az ember füle. Szeretem a trópusi viharok tombolását. A nekivadult szelek dühösen rázzák, ropogtatják a házfedelet, mintha valami démon kapaszkodna bele a körmeivel.
Ismerkedés a munkahelyemmel
9
Az esős évszakban a mocsarak felülete tele lesz nagy, fehér vízirózsákkal. Csodálatos dolog bennszülött fatörzscsónakkal („piroggal”) siklani közöttük. * Minden fúrás befejezése után a geológusnak részletes, kb. 20-30 oldalas, diagrammokkal ellátott zárójelentést kell írnia. Nem lévén tökéletes a franciában, ennek átjavítására rendszerint a fúrási titkárt („campboss”) kérem meg: Jacques Sallibartan, Claude Nassiet kollégáimat, akik ezt készségesen meg is teszik. * Végül, meg kell említenem, hogy fizetésemet, párizsi bankszámlámra CFA-ban (koloniális frankban) utalják át, mely sokkal többet ér, mint az anyaországi. A kommunista világból érkezve: mesés összeg! Port Gentil-ban azonban, egy-két hasznos ruhadarabon, könyvön, hanglemezen kívül, alig lehet valamit vásárolni. Luxuscikkek beszerzésére legfeljebb a havonta érkező személyszállító hajó üzleteiben kerülhet sor. Kollégáim közül sokan részvényekkel spekulálnak (vagy rokonaikat kérik meg ilyen ügyletek bonyolítására). Én azonban mindezekhez nem értek, s nincs is senkim, aki tanácsot adhatna. Különben sem nagyon érdekelnek az anyagi dolgok. 1960/12
