MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------SAÁRY, Éva Kirándulás Belga-Kongóba / A Trip to Belgian Congo Eredeti közlés /Original publication: kézirat /manuscript, (1997/09) Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.808 Dátum/Date: 2016. október / October 28. filename: saary_1997_KirandBelga-Kongo Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document SAÁRY, Éva: Kirándulás Belga-Kongóba / A Trip to Belgian Congo, AHU MATT, 2016, pp. 1–6. old., No. 000.001.808, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, emlékek, olajgeológusként Afrikában, kirándulás Belga-Kongó fővárosába, Leopoldville-be, African studies in Hungary, memories of an oil geologist in Africa, a trip to the capital of Belgian Congo, Leopoldville ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK-
2
Saáry Éva
DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Kirándulás Belga-Kongóba
3
KIRÁNDULÁS BELGA-KONGÓBA SAÁRY, Éva
Már 1947-es belgiumi tanulmányutam során kacérkodtam egy kongói kirándulás gondolatával, de akkor még elérhetetlen álomnak tűnt (fiatal is voltam hozzá). Tíz esztendő múlva, 1957-es gaboni olajkutató munkám és tartózkodásom azonban megteremtette a várva várt alkalmat és lehetőséget. – Nincs eszed! – hüledeztek a kollégáim, amidőn kijelentettem, hogy én pedig, ha törik-szakad, fölhasználva Fekete-Afrika egyetlen vasútvonalát, vonattal akarok Libreville-ből az ugyancsak francia Brazzaville-be menni. Később igazat kellett adnom nekik, mert az egész hosszú szerelvényen én voltam az egyetlen fehér. Meg is bámultak kellőképpen a „nagy eseményre” ünneplőbe öltözött feketék: szűk zakóban, szoros nyakkendőben verejtékező hivatalnokok, tarka köntösbe bújt kereskedők, néhány urához igyekvő feleség. Akkor azonban (1958) még nem kellett félni. Eszembe sem jutott, hogy valaki bánthatna, és az átható bűztől eltekintve (de hát nyitva voltak az ablakok), örültem a sínek mentén elsuhanó, titokzatos szépségű tájaknak. Mély, dzsungelnövényekkel benőtt horhosok, sötét, liános ősrengetegek, olajzölden csillogó mocsarak, egzotikus madarak... Aztán robogtunk tovább. Sárguló, füves szavannák következtek, egy-egy magányosan basáskodó baobab fával, néhány nyomorúságos, agyagból-háncsból összeragasztott, kerek viskóval. – Istenem! – tűnődtem. – Itt is élnek emberek! Vannak, akik halálukig itt tengetik napjaikat! (Nem sejthettem, hogy ennek a békésálmos helyhez kötöttségnek is vége lesz egyszer; vért, éhínséget, menekülést hoz majd az Európából felelőtlenül beléjük szuggerált „szabadságvágy”!) Az út – ha jól emlékszem –, 4–5 óráig tartott. Az állomásokon sokáig vesztegeltünk. Volt időm körülnézni. Az olcsó kartonruhákba öltözött asszonyok éppúgy fejükön egyensúlyoz-
4
Saáry Éva
ták spárgával összekötött bőröndjeiket, miként a falvak csupasz szépségei a banán- és maniókakötegeket. *** A brazzavillei hotel akkor épült, s mai tapasztalataim birtokában viszszatekintve is, hipermodernnek tűnik. Áttört, fehér falak, pirosvirágú flamboyant-fák, rengeteg bugenvília, hibiszkusz, a lépcsőfeljáratok két oldalán néger fejeket ábrázoló, embernagyságú ébenfaszobrok. A tágas-szellős vendéglőben európai ételeket szolgáltak föl, és a zongorista – anélkül, hogy sejtelme lett volna róla, ki vagyok, honnan jöttem –, egyszerre játszani kezdte: „Csak egy kislány van a világon...” (Természetesen, magyar volt. Afrikában sem tudtam sehová menni anélkül, hogy ne találkoztam volna „nyugatra szakadt” honfitársakkal!) Lenyűgözött a Kongó méltóságteljes hömpölygése! Brazzaville és Léopoldville között (az akkor „Stanley-Pool”-nak nevezett) kiöblösödés több kilométer széles. Alig lehetett látni Belga-Kongó hosszú, jól kiépített kereskedelmi rakpartjának daru-rengetegét. Mielőtt azonban átkeltem volna, ellátogattam a Djoué torkolatához. Ez a kis folyó pihenő bivalycsordára emlékeztető, mohos, barna óriáskavicsok között, szörnyű tajtékzással és robajjal rohan idősebb testvére ölelő karjaiba. A Stanley-Pool–on óránként fordult a kis, fehér komphajó, mely Francia Egyenlítői Afrika és Belga Kongó utasait hordta-vitte. Zsúfolásig tele volt mindenféle rendű és rangú feketékkel. A francia város „gyarmati” hangulata után – Léopoldville modern európai metropolisz benyomását keltette. Széles homlokzatú, neoklasszicista stílusban épült kormányzósági palota, emeletes bérházak (némelyik majdnem „felhőkarcoló”), ostornyeles lámpákkal megvilágított sugárutak, elegáns üzletek, filmszínházak, bárok, vendéglők, s selyemcukor-színű (narancssárga, fűzöld, azúrkék) Plymouth kocsik. Sokfelé láttam négereket – motorkerékpáron, biciklin. A Kongó partját – a rakodóhelyek kivételével – mindenütt parkíroztak. Magas talapzaton állt, a folyam felé fordulva – trópusi sisakban, jobb kezével szemellenzőt formálva, baljával vándorbotot szorongatva –, a híres riporter–felfedező, Henry Morton Stanley hatalmas
5
Kirándulás Belga-Kongóba
bronzszobra. A ritka trópusi növényekkel, gondozott virágágyakkal és óriáskaktuszokkal hivalkodó botanikus kert közepén pedig II. Lipót belga király „táncoltatta” aranyos lovát. Mindezt az európai – mindenkinél okosabb, de semmit közelről nem látott! – újságírók és hírmagyarázók (akikről az olasz sajtó nagy öregje, Indro Montanelli a minap azt mondta, hogy „máglyán kellene őket megégetni, mint hajdan az eretnekeket”!) azzal intézik el, hogy „hja, persze a fehér kizsákmányolók mindenben dúskáltak, de bezzeg...” Nem egészen így van. A belgák nemcsak elvittek sok mindent (pl. a gazdag katangai bányák kincseit), de rengeteg pénzt is költöttek a gyarmatukra. Magam láttam Léopoldville környékén a négerek számára épített szép, kis családi házakat, a városban pedig külön áruházak voltak az ő szükségleteiknek, ízlésüknek megfelelő árukkal. Itt nem létezett szigorúan vett „apartheid”. Fehérek és feketék együtt utaztak az autóbuszokon, s együtt voltak a szórakozóhelyeken is. Legföljebb anyagi helyzetük választotta el őket. Belga-Kongó valódi mintakolónia volt. A területet korszerű betonutak (!) hálózták be. Mellettük autóbárok, motelek és információs irodák a turisták részére. *** A rádiók rémítő hírei és a televíziók hátborzongató képsorai juttatták most eszembe az egykori viszonyokat. Nem akarok (utólag) a gyarmatosító hatalmak fogadatlan prókátora lenni. Készséggel elismerem, hogy az európaiaknak sohasem kellett volna Afrikába menniük, megzavarva a földrész népeinek természetes, lassú fejlődését, de ha már odamentek (a 19. század mindent megismerni és birtokolni vágyó lelkesedésétől és kapzsiságától hajtva), oktalanság volt ilyen hirtelen eljönniük. (Igaz, nem sokat tehettek a kívülről jövő uszítás ellenében!) Érdekes lenne alaposabban összehasonlítani az egyes népek mentalitását, módszereit is! A portugálok (az 1800-as években) kegyetlen rabszolga-kereskedők voltak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyrészt a helyi törzsfőnökök közreműködésével dolgoztak! Szerepük, szereplésük külön téma. Én most csak a 20. századdal foglalkozom.
6
Saáry Éva
Az angoloknak semmilyen kapcsolatuk sem volt a bennszülöttekkel. Csupán egymás között érintkeztek, és rengeteget ittak. (Elég Somerset Maugham regényeit olvasni! A viszkit egy időben „angol szúnyoghálónak” nevezték.) A franciák szeszélyesek és következetlenek voltak: hol bratyiztak (szeretkeztek!) a négerekkel, hol gorombáskodtak velük. Furcsa módon, a feketék még leginkább a németeket szerették és tisztelték. – Szigorúak voltak, de mindig egyformán viselkedtek. Nem barátkoztak, de általában nem is bántották igazságtalanul az embereket! – fejtette ki nekem évekkel később Tanganyikában egy iskolázott afrikai. – Tudtuk, mihez tartsuk magunkat, mikor mire számíthatunk! – És a belgák? – Nehéz meghatározni. Nyilván nagy különbség volt a vallonok és a flamandok viselkedése között. A népet mindenesetre egyik európai hatalom sem taszította olyan nyomorúságos, reménytelen helyzetbe, mint „szeretett vezérük és atyjuk”, a nagy Mobutu! (1997/09)
