BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Public Relations szakirány
A KÖZSZOLGÁLATI MÉDIA HELYZETE ÉS ALTERNATÍVÁI A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TELEVÍZIÓZÁSRA
Készítette: Palkóné Grubits Katalin
Budapest, 2007
TARTALOMJEGYZÉK
1. Bevezető, témamegjelölés
5
2. A közszolgálatiság értelmezése
6
3. Történeti háttér
7
3.1.
Médiahelyzet a késő Kádár-korszaktól a rendszerváltásig (az 1970-es évek végétől az 1980-as évek végéig)
3.2.
A magyar média helyzete a rendszerváltás után
4. Jogi háttér
8 10 16
4.1. Az Alkotmány ide vonatkozó rendelkezései
17
4.2. A sajtótörvény
18
4.3. Az elektronikus média szabályozása: a médiatörvény
19
5. A sajtó és az újságírás
24
5.1. Akkor és most – változások a sajtópiacon
24
5.2. Újságírás és közszolgálat
28
6. „Szól a rádió ...”
30
6.1. Közszolgálati kontra kereskedelmi adók
30
6.2. A közszolgálati rádiós műsorok jellemzői
32
7. Televíziózás és közszolgálat
35
7.1. A kereskedelmi csatornák megjelenésének hatása a közszolgálati televíziókra
35
7.2. A műsorpolitika, a műsorszerkezet és a műfajok változása a duális médiarendszerben
38
7.3. A politikai függetlenség kérdése a közszolgálati média vonatkozásában
42
3
7.4. A közszolgálati médiumok finanszírozása
45
7.5. Hogyan csinálják mások? – összehasonlítás más országokkal
48
7.6. Televíziózás és közszolgálatiság az Európai Unió tükrében
53
7.6.1. Az uniós irányelv és a magyar médiatörvény
55
7.6.2. Közszolgálatiság az Európai Unióban
57
8. Következtetések és elképzelések, avagy a magyar közszolgálati média lehetséges jövőképei
58
Mellékletek
62
Felhasznált irodalom
68
4
1. Bevezető, témamegjelölés Korunk emberének életében központi szerepet tölt be a média. A média, amely a tájékoztatástól az érték- és normaközvetítésen keresztül a szórakoztatásig számos funkciót lát el. Az aktuális hírek legnagyobb része innen jut el hozzánk nap mint nap. Kissé patetikusan úgy is szoktunk fogalmazni, hogy a média behozza otthonunkba a világot, annak történéseit. Ennek hátterében azonban rengeteg információ, ismeretanyag, annak feldolgozása, szűrése áll, hiszen képtelenség mindent továbbadni. E munka végső célja elméletben a közönség igényeinek kielégítése. De mi is valójában a közönség igénye? A leggyakrabban elhangzó válasz erre a kérdésre: az objektív, tényszerű és széleskörű tájékoztatás, az ismeretterjesztés valamint az igényes szórakoztatás. Ehhez a megfogalmazáshoz szorosan kapcsolódva pedig szinte azonnal felmerül a közszolgálatiság és a közszolgálati média intézményének kérdésköre. Dolgozatom célja felvázolni - főként a legnépszerűbb médium, a televízió példáján keresztül – a magyar média átalakulását a rendszerváltás után és megvizsgálni azt, hogyan működik/működhet a közszolgálatinak nevezett média a demokrácia megvalósításával és számos gazdasági problémával küszködő, politikai viszályoktól hangos országunkban. A dolgozat elkészítésénél a rendelkezésre álló szakirodalomra, újságcikkekre, a témával kapcsolatos tanulmányokra és elemzésekre támaszkodtam. Munkámban a közszolgálat lehetséges értelmezésein túl a hazai változások pontosabb megértésének érdekében
kitérek
a
rendszerváltást
közvetlenül
megelőző
évtizedek
médiapolitikájára valamint a jelenlegi médiarendszer működését meghatározó jogi szabályozásra is. Egy-egy fejezet erejéig szót ejtek a nyomtatott sajtó és a rádiózás átalakulásáról, helyzetéről. A televíziózás témakörén belül a kereskedelmi televíziók megjelenésének hatásaival, a közszolgálati tévé műsorpolitikájával valamint függetlenségének kérdéseivel foglalkozom. Rövid kitekintést teszek továbbá Európa néhány országának valamint az USA közszolgálatisággal kapcsolatos felfogására és gyakorlatára vonatkozólag. Miután pedig Magyarország Európai Uniós tagságának jelenleg is központi kérdését képezik a harmonizációs folyamatok, szeretnék néhány szót szólni az EU audiovizuális politikájának ide vonatkozó irányelvéről is.
5
2. A közszolgálatiság értelmezése Ezt a fejezetet rögtön azzal a megállapítással kell kezdenem, hogy a közszolgálatiságnak napjainkban nincs igazán egységes értelmezése. Általános megfogalmazásban a közszolgálatiság egy közösség, az általa preferált értékek, érdekek szolgálata. Márványi Péter, az Élet és Irodalom c. folyóirat újságírója szerint: „... a közszolgálat mindenkit megkérdez, a tényeket nem értékeli, nem minősíti, hanem elfogulatlanul elemzi, vagy inkább „csak” számba veszi, rendszerezi, hátteret ad hozzájuk.”1 Ebből a megfogalmazásból a semlegesség kritériuma az, ami leginkább kitűnik. Ennek pedig feltétele a függetlenség, azaz az állam illetve a különböző politikai, társadalmi, vagy gazdasági erők, csoportok befolyásától való mentesség. A közszolgálatiság további lényeges elemeiként a sokféleséget, a hozzáférés szabadságát, a tájékoztatás és az ismeretterjesztés mellett a hagyományok és a kultúra értékeinek ápolását valamint a speciális igények megjelenítését (vallási csoportok, etnikai kisebbségek, fogyatékkal élők, stb.) szokták leggyakrabban megemlíteni. Az elektronikus médiumok virágkorában a közszolgálat fogalma szorosan összekapcsolódik
a
közszolgálati
műsorszolgáltatással,
amelynek
működési
mechanizmusáról hosszú évtizedek alatt többféle elképzelés alakult ki: 1.
Tradícionális
közszolgálati
felfogás:
a
műsorszolgáltatásnak
köztulajdonban kell lennie, hogy a közérdeket részesítse előnyben; mindenkinek díjtalan 2.
Radikális felfogás: kizárólagos állami tulajdonlás mellett független szakértői bizottság irányítása (pártatlanság)
3.
Szabadpiaci megközelítés: nagyszámú piaci szereplő jelenléte mellett a fogyasztói döntés áll a középpontban, azaz a fogyasztók kiválasztják maguknak a számukra megfelelő műsorokat, további szabályozásra nincs szükség
1
Márványi Péter: Verseny vagy bukás?, Élet és Irodalom 50. évfolyam, 44. szám, 2006. november 3. http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0644&article=2006-1105-1956-44XYSK , 2006.12.5.
6
4.
Alapvetően
piaci
egyetért
megközelítés:
a
szabadpiaci
megközelítéssel, de szükségesnek tartja egy független szerv működését a piaci verseny felügyeletére 5.
Radikális „szabadság” felfogás: a szólásszabadságot tartja a legfontosabbnak, a védett információk körének csökkentését kívánja elérni a tömegek teljesebb tájékoztatása és pontosabb véleményalkotása céljából2
A közszolgálati műsorszolgáltatás működési kereteivel kapcsolatos eltérő elképzelésektől elvonatkoztatva azonban közös vonásként megállapíthatjuk, hogy a legtöbb országban létezik egy vagy több közszolgálati médium a közszolgálatiként meghatározott feladatok ellátására, melyeknek legfőbb célja a társadalmi hasznosság. Ez az a kulcsfogalom, amely még életben tartja a közszolgálati médiát napjainkban, amikor a kereskedelmi csatornák növekvő térnyerése nyomán a közszolgálatiak nézettsége/hallgatottsága
erőteljesen
lecsökkent,
sőt
létjogosultságukat
is
megkérdőjelezik. Magyarországon a közszolgálat lejáratott fogalomnak számít, hiszen a többi közép-kelet
európai
országhoz
hasonlóan
a
mai
közszolgálati
rádió-
és
televízióállomások évtizedeken át egyet jelentettek a pártpropagandával, a médiaháborúk és a folyamatos politikai befolyás miatt pedig a rendszerváltás után sem tudták igazán visszanyerni a közönség elvesztett bizalmát. 3. Történeti háttér Ahhoz, hogy a mai magyar média helyzetét, az ok-okozati összefüggéseket megértsük, mindenképpen szükség van a történelmi előzmények ismeretére. A következő alfejezetekben tehát a rendszerváltást megelőző két évtized, valamint a rendszerváltást követő kormányok médiapolitikáját szeretném röviden bemutatni.
2
A coportosítás forrása: Vízi Zsuzsanna: A Magyar Televízió a közszolgálatiság tükrében, Szakdolgozat BGF- KKFK 1999.
7
3.1. Médiahelyzet a késő Kádár-korszaktól a rendszerváltásig (az 1970-es évek végétől az 1980-as évek végéig) A Szovjetunió hű csatlósaként hazánk a politikai, gazdasági és társadalmi élet minden területén – így a médiapolitikában is – a szovjet irányelveket követte és nem tartotta fontosnak a sokszínűséget. Ennek a felfogásnak a magyarázatául az osztályok nélküli társadalom eszméje állt, hiszen egy ilyen homogén társadalomban
az
egyszínű sajtó és média is alkalmas mindenki igényeinek kielégítésére. A központi irányítás és ellenőrzés elve a sajtó és a média területén is érvényesült és az ún. diktatórikus média modell kialakulásához vezetett. Ez a modell az államszocialista
rendszerekre
volt
leginkább
jellemző,
ahol
a
média
az
egypártrendszer fenntartásának eszköze volt, vagyis nem volt más mint a pártállam szócsöve. Valamennyi médium állami tulajdonban volt és politikai ellenőrzés alatt állt, az elektronikus média területén pedig a Magyar Rádió és a Magyar Televízió abszolút monopolhelyzetet élvezett. Az irányítás a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságán (MSZMP KB) belül működő Agitációs és Propaganda Osztály kezében volt, e szervnek alárendelve működött a Tájékoztatási Hivatal. Erőteljesen érvényesült a kultúrális paternalizmus elve, mely szerint a közönségnek azt kell nyújtani, amire szüksége van, és nem azt, amit hallani akar. (Ez az elv a közszolgálati médiában még ma is jelen van, talán kicsit nagyobb hangsúly esik a színvonalra.) A kommunikáció teljes egyirányúsága volt jellemző, az államhatalom célja saját érdekeinek agresszív érvényesítése volt egyoldalú érveléssel. A középpontban nem az igazság állt, hanem a közönségre gyakorolt hatás és a politika szempontjából való hasznosság. Visszacsatolást nem alkalmazott. Ebben a rendszerben az újságíró fő feladata a propaganda, a politikai elit döntéseinek népszerűsítése volt. A hírek forrásai is szorosan be voltak határolva, a szocialista blokkon kívüli hírforrásokról szó sem lehetett. Voltak bizonyos tabu témák, amelyek egyáltalán nem kaphattak nyilvánosságot, mint például az ’56-os „ellenforradalom”, a határon túli magyarok kérdése vagy a hazai szegénység. A sajtószabadságról alkotott felfogást jól érzékelteti a Magyar Népköztársaság Alkotmánya 64. paragrafusának megfogalmazása: „ A Magyar Népköztársaság a
8
szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot.”3 Bár a nyílt beavatkozások ritkák voltak a késő Kádár-korszakban (pl. szamizdat kiadványok bezúzása, rendőrség bevonása) és hivatalosan nem működött cenzúra, a pártállamnak mégis számos eszköz állt rendelkezésére, amivel kezében tarthatta, kontrollálhatta és korlátozhatta a sajtó és az elektronikus média működését. A párt- és állami tulajdonlás lehetőséget biztosított a teljes körű ellenőrzésre (a napilapokat és a főműsoridős műsorokat szigorúbban ellenőrizték). A lapalapítás engedélyhez volt kötve, az engedélyek kiadása a Tájékoztatási Hivatal hatáskörébe tartozott. A vezető szerkesztők kinevezésénél a szakmai hozzáértés mellett a politikai elhivatottság legalább annyit nyomott a latban; folyamatos kapcsolatban álltak a fontos párthivatalokkal. A támogatások elosztásának eszköze is nagyon hatásos volt, hiszen ezek képezték a média fenntartásának forrását, miután azok nem piaci alapon működtek. A papírellátás az Állami Papíripari Vállalat monopóliuma volt, és ha valamelyik sajtótermék nem tartotta be a „játékszabályokat”, annak esetében egyszerűen papírhiányra hivatkoztak. A nem kívánatos rádióadók (pl. Szabad Európa, Amerika Hangja) adását azonos frekvencián kibocsátott rádiójelekkel zavarták. Az újságíróképzés szintén állami monopólium volt, amelynek keretein belül ideológiai képzés is folyt, a politikához lojális újságírókat különböző módokon jutalmazták.4 A ’80-as években változások következek be a politikai életben, „lazult a gyeplő”. Ennek okai között szerepelt többek között az államhatalom pozícióinak gyengülése és ezzel párhuzamosan a demokratikus ellenzék megerősödése, valamint a Szovjetunióban Mihail Gorbacsov által elindított „peresztrojka” néven ismertté vált program reformintézkedései. 1984-ben egy párthatározattal legalizálták a kábelhálózatok működését, helyi stúdiók kialakítását. 1986-ban megszületett a sajtótörvény (1986. évi II. törvény) valamint megkezdte működését az első kereskedelmi adást sugárzó rádióadó, a Danubius Rádió. A Danubius kezdetben még a Magyar Rádió fennhatósága alá tartozott és
3
1972. évi I. törvény az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről, VII. fejezet 64. § 4 Bajomi-Lázár Péter: Médiapolitika, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005.
9
német nyelven sugározta műsorait a Balaton környékén 7:00-18:00 óráig. Egy évvel később azonban már Budapesten is fogható volt, 1988-tól pedig már magyar nyelven jelentkezett. Ugyanebben az évben megszűnt a Tájékoztatási Hivatal és az Agitációs és Propaganda Osztály is. A ’80-as években a televízióban is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre (képújság, regionális adások, stb.). A legnagyobb hatású médium 1988. májusában kísérleti jelleggel 10 napon át kereskedelmi műsort sugárzott a 2. csatornán MTV-Plusz címmel, melynek tetszési indexe a nézők körében 4,5-5 volt, míg a hagyományos műsoroké 3,5-3,7.5 Bár kereskedelmi televíziók ekkor még nem léteztek Magyarországon, de ekkoriban jelent meg az első konkurens: a videó, amely főként a nyugati filmekre kiéhezett fiatal korosztály körében vált gyorsan népszerűvé. A külföldi filmek, televíziós műsorok látványossága a nyugati határszélen élőknek már nem volt újdonság, hiszen ők folyamatosan foghatták az osztrák tévé adásait. Ezek a csatornák a nyelvi nehézségek ellenére, és valószínűleg a bővebb választéknak, a látványosságnak, a korszerűbb technikáknak valamint a vonzó nyugati világ ábrázolásának köszönhetően magas nézettségnek örvendtek. Visszakanyarodva a magyar helyzethez: az alfejezet címében megjelölt és az azt megelőző időszakban a fentiekben vázoltak alapján nem beszélhetünk közszolgálati médiáról, az itt leírtak azonban viszonyítási alapként szolgálhatnak a médiahelyzet alakulásának megítéléséhez a rendszerváltás után. 3.2. A magyar média helyzete a rendszerváltás után A politikai rendszerváltás és a média kapcsolata Magyarországon egyike a leggyakrabban boncolgatott témáknak. Ahogy azt már az előző alfejezetben említettem, az 1980-as évek végefelé fokozatosan csökkent a sajtó és a média felett gyakorolt politikai ellenőrzés. Az újságírók ezt megérezték és egyre kevésbé tettek eleget a politikai célok szolgálatának, sőt magukhoz ragadták a kezdeményezést és ily módon vitathatatlanul komoly szerepet játszottak a rendszerváltásban. Már mertek foglalkozni a korábban 5
Urbán Ágnes: Rádió és televízió, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005.
10
említett tabu témákkal is. Különösen a kisebb példányszámban megjelenő lapok, és a késő esti órákban sugárzott, emiatt kevesebb nézővel/hallgatóval rendelkező műsorok engedhették meg maguknak, hogy „egyre messzebb menjenek el”. Ebben az időszakban az újságírók a félig-meddig rendezetlen viszonyok között nagyfokú szabadságot élveztek, hiszen az állampárt már nem, az új demokratikus pártok pedig még nem voltak olyan erősek, hogy befolyást gyakoroljanak rájuk. Ez a néhány év tehát mindenképpen a kritikus újságírás és a viszonylag független média időszaka volt. 1989.
júniusában
egy
kormányrendelettel
eltörölték
a
lapalapítás
engedélykötelezettségét, a sajtótörvény 1990. januári módosításától pedig a lapalapítás bejelentéshez kötött. Ennek nyomán megindult a lapalapítási láz és szakmai befektetők személyében (VNU, Axel Springer, stb.) megjelent a külföldi tőke is a lappiacon. A napilapok területén nem nagyon volt lehetőség bővítésre, itt elsősorban a volt állami és pártlapok privatizációja volt jelentős. A magazinpiac azonban meglehetősen szegényes volt, így itt még nagy lehetőségek kínálkoztak az új kiadványok vagy adott esetben a külföldi magazinok magyar változatainak beindítására. A politikai napilapok piacáról az erőteljes privatizáció ellenére az állam sem vonult ki teljesen (pl. az Antall-kormány által létrehozott új lap: Új Magyarország), a nyomtatott sajtó nagy része azonban rövid időn belül magánkézbe került. 1989. júliusában a Németh Miklós vezette kormány leállította a frekvenciaosztást, ún. frekvenciamoratóriumot rendelt el az elektronikus médiára vonatkozó jogi szabályozás rendezéséig, azaz a médiatörvény megszületéséig. 1989. október 23-án életbe lépett a módosított alkotmány, amely már a következőképpen nyilatkozott a sajtószabadságról: „ (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.”6 A diktatórikus médiamodellt felváltotta a demokratikus médiamodell, amelynek fő célkitűzése a sajtó szabadságának és sokszínűségének biztosítása. A sajtószabadság azért fontos, mert csak a tájékozott állampolgárok hozhatnak felelős, a politikai életet érintő döntéseket és csak elegendő információ birtokában tudják 6
1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya, XII. fejezet, 61. § (1) és (2) bekezdés
11
megítélni, értékelni a politikai és gazdasági döntéshozók lépéseit. A sokszínűségnek pedig azért van nagy jelentősége, mert általa nyilvánosságot kapnak a különböző társadalmi csoportok eltérő érdekei, értékei. E két feltétel megteremtése azonban két fontos feladatot is jelent a politikusok, törvényhozók és a médiához valamilyen módon kapcsolódó szervezetek, személyek számára: meg kell szüntetni a sajtóra/médiára nehezedő politikai illetve gazdasági nyomást, valamint meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy azok a kisebbségi üzenetek is nyilvánosság elé kerülhessenek, amelyek megjelenítése mind a gazdasági, mind a politikai szféra érdekkörén kívül esik, de bizonyos csoportok vagy akár az egész társadalom szempontjából fontos üzenetet hordoznak. A nyomtatott média helyzetének változásáról már az előzőekben szóltam, de az elektronikus médiát sem hagyták érintetlenül az országban zajló események. Bár a Magyar Rádió (MR) és különösen a Magyar Televízió (MTV) még évekig megőrizték
vezető
pozícióikat,
ebben
a
szektorban
is
megjelentek
a
magánvállalkozások. 1989-ben kezdte meg működését többek között az első budapesti magánrádió, a Rádió Bridge, kezdetben angol nyelven, majd 1991-től magyarul, valamint a Juventus Rádió Balaton-környéki vételkörzettel. A legtovább – a 90-es évek közepéig - az MTV mondhatta el magáról, hogy „egyeduralkodó” volt a piacon, hiszen a ’80-as években alakult helyi stúdiók nem igazán jelentettek konkurenciát a „királyi tévé” számára. 1989-ben eltörölték a hétfői adásszünetet. Igaz, hogy kezdetben csak a 2. csatorna sugárzott adást ezen a napon, és csak 17:00 órai kezdettel, de ezek a műsorok más jellegűek, könnyedebbek voltak a megszokottnál. Az igazi, mérföldkőnek is számító változás azonban csak 1996-ban, a médiatörvény elfogadása után következett be (1996. évi I. törvény). A törvény feloldotta a korábban elrendelt frekvenciamoratóriumot, lehetőség nyílt a frekvenciák megpályáztatására, így megnyílt az út a kereskedelmi televíziók előtt. A törvényben szerepel először a közszolgálati műsorszolgáltató fogalma, részletes feladatai, és a közszolgálati médiumok meghatározása is. A médiatörvény hatálybalépésétől a MR, az MTV illetve a később létrehozott Duna TV már nem állami, hanem közszolgálati médiumokként működnek. Tulajdonviszonyaik is átalakultak: közalapítványi keretek között részvénytársaság formájában folytatták tevékenységüket. A kuratóriumok elnökségét a parlamenti pártok delegálták, a többi tagot különböző társadalmi
12
szervezetek. Mivel azonban a tagok mandátuma mindössze egy évre szólt ellentétben az elnökség négy éves mandátumával, mire a civil szervezetek delegáltjai egyáltalán átlátták volna a dolgokat, már távozniuk kellett. Ez pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy a közszolgálatinak nevezett média továbbra is politikai kontroll alatt állt, csak ezúttal nem egyetlen párt, hanem egyszerre több ellenőrizte működését. 1997-ben
a
frekvenciapályázatok
nyerteseként
két
földi
sugárzású
kereskedelmi televízió indította el adását: a TV2 és az RTL Klub. A két országos vételkörzetű kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogát pedig a Danubius Rádió és a Sláger Rádió nyerte el. A pluralizmus tehát már nem csak a politikában, hanem a médiában is megjelent, az ezredforduló tájékán pedig a kábelhálózatok, a műholdas sugárzású csatornák és napjainkban a digitális műsorszórás terjedésével egyre inkább a sokcsatornás modell válik általánossá (az általános szórakoztató csatornák mellett egyre több tematikus csatorna jelenik meg). Mindezek ismeretében azt gondolhatnánk, hogy a demokratikus médiamodell két fő célja a ’90-es évek második felére különösebb akadályok nélkül megvalósult Magyarországon. Az első demokratikus választások után megalakult kormány hivatalba lépése óta lezajlott médiaháborúk - melyek „kitöréséhez” tulajdonképpen a média politikai kontrolljáért vívott harcok vezettek - azonban nem ezt igazolják. (I. médiaháború 1990-98., II. médiaháború 1998-2000.) Ezek a háborúk nem igazán a médiáról szóltak, sokkal inkább a politikai elitről. A közvetlen, erőszakos politikai beavatkozás nem illett egy demokratizálódó állam képéhez, azonban a szocializmus időszakából már ismert közvetett eszközökkel - mint pl. a vezetők/főszerkesztők kinevezése, tőkejuttatások a lojális lapoknak, a kritikus újságírók eltávolíttatása - a rendszerváltás utáni kormányok is éltek. (A lapterjesztés, a papírral való ellátás
és az újságíróképzés állami
monopóliuma megszűnt, így ezeket már nem lehetett bevetni.) A függetlenség látszatának megőrzésére gyakran alapítványokat hoztak létre, és a különböző lapalapításoknál ezek szerepeltek tulajdonosként. Az Antall-kormány (jobboldali-konzervatív) idején a nyomtatott és elektronikus médiát a hatalom birtoklásához nélkülözhetetlen eszköznek tekintették, ezért tartották fontosnak az ellenőrzését. Az újságíróktól lojalitást vártak el, értve ezalatt a kormányzatra nézve pozitív kicsengésű hírek kihangsúlyozását. A lapprivatizációs folyamatok lezajlása után az országos napilapok közül 1990-re csak
13
a Magyar Nemzet maradt állami tulajdonban, amelyet aztán a liberális svéd Bonniercsoport akart megvásárolni, de a kormány inkább a konzervatív francia Hersant-nak adta el. A Magyar Nemzet újságírói gárdája összetűzésbe került a tulajdonossal, így nem lett belőle „kormánylap”. Ekkor alapította meg a Magyar Demokrata Fórum (MDF) saját kiadóját (Publica Rt.) és saját napi- illetve hetilapját Új Magyarország és Heti Magyarország címmel. 1991. áprilisában Antall József leváltotta a Magyar Rádió elnökét, Gombár Csabát. Göncz Árpád azonban nem hagyta jóvá a felmentést és megakadályozta a kormány további, hasonló jellegű kezdeményezéseit is. Csaknem egy évvel később Antall kinevezte alelnöknek Nahlik Gábort (MTV) és Csúcs Lászlót (MR), majd ezt követően a kormány nem fogadta el a MTV és a MR szervezeti és működési szabályzatát, mivel abban nem bővítették az alelnökök hatáskörét. 1992. decemberében a szavazásra bocsátott médiatörvény-javaslat megbukott. Ennek hatására, valamint a politikai nyomásgyakorlás és a pénzügyi problémák miatt Gombár Csaba és Hankiss Elemér 1993. januárjában lemondott, helyükre Nahlik Gábor és Csúcs László került. Az új elnökök hivatalba lépését követően a MR 1,2 milliárd, a MTV pedig 350 millió forint támogatást kapott a költségvetési tartalékból, elfogadták mindkét médium szervezeti és működési szabályzatát, a liberális újságírókat leváltották és a fontosabb pozíciókba a kormányhoz lojális vezetők kerültek. Ezekkel az intézkedésekkel az elektronikus médiában veszélybe került a tájékozódás szabadsága és a kiegyensúlyozottság.7 Az erőteljes kormányzati beavatkozás az újságíró-társadalmon belül is véleménykülönbségeket idézett elő: a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) mellett 1992-ben létrejött a kormány mellett állást foglaló Magyar Újságírók Közössége (MÚK). Érthető tehát, hogy a demokrácia első négy évében a közszolgálatiság elsősorban a média kormánytól való függetlenségének programjaként jelentkezett. A helyzet Antall József 1993. decemberében bekövetkezett halála után a Borosskormány megalakulásával sem változott, sőt a médiaháború azután sem fejeződött be, hogy az MDF vezette kormány 1994-ben elvesztette a választásokat. A Horn-kormány hatalomra kerülésével (MSZP-SZDSZ koalíció) ismét személycserékre került sor a vezető újságírók körében és természetesen a két nagy 7
Monori Áron: Médiaháborúk, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005.
14
közszolgálati médium élén: a MTV elnöke Horváth Ádám, a MR elnöke Szirányi János lett. A kiegyensúlyozott tájékoztatás területén némi pozitív változás mutatkozott ebben az időszakban, ugyanakkor az állami tulajdonban lévő Postabank Rt. valóságos kis sajtóbirodalmat épített ki. A Horn Gyula vezette kormány legnagyobb eredménye a médiatörvény megszületése volt, többek között azért, mert a törvény elfogadása (1995. december 21.) volt a feltétele a frekvenciamoratórium feloldásának. A koalíció az ellenzék nélkül is rendelkezett az elfogadáshoz szükséges 2/3-os többséggel, az SZDSZ véleménye azonban az volt, hogy ennek ellenére konszenzusos megoldást kellene találni. A törvény legjelentősebb momentuma az volt, hogy szabaddá tette a piacot a magántőke számára, megjelentek a kereskedelmi rádiók és televíziók. 1997. őszén két kereskedelmi TV-csatorna kezdte meg működését, de ez sem ment zökkenőmentesen. A pályázatok elbírálásánál ugyanis jelentős visszásságok fordultak elő, hiszen az egyik esélyes pályázó, az Írisz TV annak ellenére sem kapta meg a műsorszolgáltatás jogát, hogy ő ajánlotta a legmagasabb műsorszolgáltatási díjat. Helyette a TV2 mellett az RTL Klubot hozták ki győztesként, akinek a pályázatában ráadásul formai hiányosságok is voltak. A közszolgálati média monopolhelyzete tehát megszűnt. A duális médiarendszer megjelenése szabadabbá tette az információközlést, így a kormányzat számára csökkent az MTV és az MR felett gyakorolt hatalom mindenáron való megtartásának jelentősége. A teljes függetlenség azonban továbbra sem valósult meg. Az Orbán-kormány, azaz a II. médiaháború idején ismét romlott a sajtó és a média
helyzete.
A
jobboldali
kormány
médiakoncepciójának
mottója
a
kiegyensúlyozottság megteremtése volt, valójában azonban a jobboldal felé billent el a mérleg nyelve. A kormány kifejezetten ellenségesen lépett fel a vele szemben kritikus
sajtó
ellen
(pl.
Népszabadság).
Ismét
sorozatos
elbocsátásokra,
vezetőcserékre került sor, e kormány nevéhez fűződik a „csonka” kuratórium is (1999.). A belpolitikai hírműsorokban erős volt a kormánypárttal szembeni elfogultság, „a FIDESZ-kormány lapja” a Magyar Nemzet lett, amely az anyagi támogatások mellett megkapta a népszerű „Sportfogadás” mellékletet és jelentős volt a részesedése az állami vállalatok hirdetéseiből is. Hetilapként pedig 2001.
15
áprilisában létrejött a Heti Válasz óriási anyagi támogatással. Mindez nyilvánvalóan nem a minőségi sajtó létrehozását támogatta, sokkal inkább a jobboldal politikai érdekeinek megjelenéséhez járult hozzá. A Magyar Rádióban is jobboldali túlsúly érvényesült, ami nem ritkán szélsőjobboldaliba csapott át (pl. Vasárnapi Újság – antiszemitizmus). A „médiaegyensúlyt”-teremtő háború tehát olyannyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag átfordult a másik oldalra. A Medgyessy- illetve Gyurcsány-kormány nem avatkozott be ilyen erőteljesen a médiába, bár azzal, hogy Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején az állam átvállalta a televízió előfizetési díját, szinte nyilvánvalóvá tette az intézmény politikai függőségét. Összegzésként tehát azt mondhatjuk, hogy a kommunizmus bukása után az állami, majd később közszolgálati média sorozatos politikai viszályok tárgya lett, ellenőrzéséről sem a jobb- sem a baloldal nem akart lemondani. Az 1990-es években folyamatos „médiaháborús helyzet” alakult ki, amely valójában még ma sem ért véget. Pedig ezeknek a háborúknak csak vesztesei vannak: egyrészt az újságírók, másrészt a kormányok -hiszen az állandó csatározások rontják a róluk kialakult képet -, de a legnagyobb vesztes mindenképpen a közönség. 4. Jogi háttér Ebben a részben a magyar sajtó és média működését szabályozó jogszabályokra szeretnék kitérni, ezen belül a Magyar Köztársaság Alkotmányára, a sajtótörvényként ismert 1986. évi II. törvényre, valamint a médiatörvénynek nevezett 1996. évi I. törvényre, és ezek létrejöttének körülményeire. Mielőtt azonban belevágnék a paragrafusok boncolgatásába, ejtenék néhány szót a társadalom fejlődése során kialakult különböző jogrendszerekről. Ezeken belül elsősorban az angolszász és a kontinentális jogfelfogást különböztethetjük meg. A kettő közötti fő különbség az, hogy míg az angolszász jogszemlélet (főleg USA, Anglia) az esetjogra épít és a jogszabályok általában nem tartalmaznak részletes előírásokat, tehát csak ún. keretszabályok, kerettörvények léteznek, addig a kontinentális jogfelfogás a tételesen írásba foglalt megoldásokat részesíti előnyben.
16
A szabályozás részletessége bizonyos mértékben összefügg a politikai kultúrával is, hiszen a nagy hagyományokra visszatekintő demokratikus politikai kultúrával rendelkező országokban, ahol a szokásjog és a jól működő egyeztetési mechanizmus biztosítja a törvényes működést, a jogi szabályozottság viszonylag laza (pl. BBC). Egy másik csoportba tartoznak azok az országok, amelyeknél a szabályozás bonyolult ugyan, de az értelmezés egyöntetű, mint Franciaországban és Németországban. A két ország között azonban van egy alapvető különbség: Franciaországban a politikai képviselet aránya meglehetősen magas az irányító és döntéshozó testületekben, míg Németországban erős a civil szervezetek kontrollja. A harmadik csoportba tartozóknál a demokratizálódási folyamatok már eljutottak egy bizonyos szintre, de még nincsenek nagy hagyományai a demokratikus politikai kultúrának, így a szabályozás és annak értelmezése sem egyértelmű (pl. Spanyolország). A negyedik csoport tagjainál pedig nyilvánvaló a gazdasági-politikai elit által történő irányítás, mint pl. Olaszországban. A volt szocialista országok médiaszabályozása a harmadik illetve a negyedik csoportba tartozott a rendszerváltás kezdetén. Magyarország a médiatörvény elfogadásával tett ugyan egy lépést a francia és a német modell felé (a kettő vegyítése: a politikai és társadalmi szervezetek egyaránt jelen vannak a közszolgálati médiumok tulajdonosait képviselő közalapítványok kuratóriumaiban), de továbbra is maradt a harmadik csoportban.8 4.1. Az Alkotmány ide vonatkozó rendelkezései Amint azt már a rendszerváltásról szóló alfejezetben említettem, 1989. október 23-án életbe lépett a Magyar Köztársaság Alkotmánya, mely szerint a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát mindenféle, pl. a szocializmus érdekeire vonatkozó megkötés nélkül. Azt is magában foglalja, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra és arra, hogy a közérdekű információkról tudomást szerezzen. Nagy jelentőségű továbbá az a rendelkezése, hogy a sajtószabadságról; a közérdekű adatok nyilvánosságáról; a közszolgálati rádió/televízió és a nemzeti hírügynökség felügyeletéről, vezetőinek kinevezéséről; a kereskedelmi rádiók és televíziók engedélyezéséről valamint a tájékoztatási 8
Cseh Gabriella – Sükösd Miklós: Médiajog és médiapolitika Magyarországon, I. kötet – Médiajog, Új Mandátum Könyvkiadó 1999. Budapest
17
monopóliumok létrejöttének megakadályozásáról szóló törvények meghozatala kétharmados parlamenti többséghez kötött. Azaz gyakorlatilag minden, ami médiával kapcsolatos, kétharmados többséget igényel. 4.2. A sajtótörvény 1989. előtt a sajtó tekintetében nem létezett törvényi szabályozás, a sajtójog csak rendeleti szinten kapott helyet (gyakran az ún. „kézi vezérlés” volt az irányítás módja). A lapalapítás engedélyeztetési kötelezettséggel járt, melyet a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala adott ki meghatározott példányszámra és terjedelemre, de ugyanígy vissza is vonhatott. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény is a régi rendszerben született meg, napjainkban hatályos szövege az 1990-es és az 1996-os módosítással érvényes. Ez volt az első törvényi szintű szabályozás a sajtót illetően, amely már közelített a demokratikus értékek felé (pl. az engedélyt megtagadó hatóság ellen lehetőség nyílt bírói jogorvoslat igénybevételére), de még őrzött jó néhány államszocialista vonást (pl. az ügyészségnek jogában állt a sajtótermékek betiltását kezdeményezni). A médiatörvény megszületéséig az elektronikus média szabályozása is a sajtótörvény hatálya alá tartozott. Rádió- és televízióműsort csak a MR és a MTV készíthetett, és azok nem kerülhettek adásba anélkül, hogy ne mentek volna át egy többszörös szűrőn (ily módon nem volt szükség a tartalmakat érintő jogi szabályozásra). A sajtótörvény elektronikus médiára vonatkozó részeit az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról hatályon kívül helyezte. A törvény általános érvénnyel megjelöli a sajtó feladatát, miszerint: „ A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.”9 A sajtószabadságot illetően a törvény rendelkezik arról, hogy annak gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, vagy az elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt és nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével. 9
1986. évi II. törvény a sajtóról, I. fejezet 2. § (1) bekezdés, Alapvető rendelkezések – A sajtó feladata
18
Kimondja továbbá azt is, hogy Magyarországon bárki, természetes vagy jogi személy egyaránt szabadon alapíthat lapot, a lapalapítás azonban bejelentéshez, illetve az ezt követő nyilvántartásbavételhez kötött. A bejelentésben meg kell jelölni a lap címét, célját, a lap alapítóját és annak címét, a szerkesztőség vezetőjének nevét és címét, a szerkesztőség nevét és címét valamint a kiadó nevét és címét. A nyilvántartásbavételt meg kell tagadni, ha a sajtótermék tartalma a sajtószabadság gyakorlását étintő, fentebb említett tilalmakba ütközik, vagy külsőleg hivatalos lap látszatát kelti, illetve címével, megjelenésével vagy egyéb jellemzőivel már bejegyzett laphoz hasonlít, és ezáltal alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. A nyilvántartásbavételt megelőző lapterjesztést pénzbüntetéssel szankcionálják. Ez azonban
már
nem
a
sajtótörvény
szövegéhez,
hanem
a
218/1999.
kormányrendelethez kötött. Az információk nyilvános közlésével és a lap tevékenységével kapcsolatos felelősség tekintetében a sajtótörvény megállapítja a lapalapító vagyoni felelősségét, illetve az újságírókat arra kötelezi, hogy a kapott felvilágosításokat és saját megállapításaikat kellő körültekintéssel, a valóságnak megfelelően, ellenőrzés után, a maguk teljességében ismertessék. Konkrét szankciókat azonban nem fogalmaz meg, a törvény megsértésének esetére a büntetőjog, a szabálysértési jog illetve a polgári jog rendelkezéseire hivatkozik. Ehhez kapcsolódóan röviden csak annyit, hogy a legtöbb sajtópert ma Magyarországon a személyiségi jogok megsértése miatt indítják (becsületsértés, jó hírnév megsértése) és e perekben többségében meglehetősen szigorú bírói ítéletek születnek a sajtóra nézve.10 4.3. Az elektronikus média szabályozása: a médiatörvény Az rendszerváltást követő események leírása kapcsán már említettem, hogy az elektronikus média berkein belül hosszú évekig nem történt számottevő változás. A privatizáció nem kezdődött meg, így az állami tulajdonban lévő Magyar Rádió és a Magyar Televízió még sokáig megőrizte hegemóniáját. A „tétlenség” fő oka az elhúzódó médiaháborúkban keresendő. Egyik oldal sem akart lemondani a média politikai ellenőrzésének lehetőségéről, tehát nem volt túl nagy esély a megegyezésre. A médiával kapcsolatos kérdésekben pedig az 10
Dr. Orosz Balázsné: A médiumok működésének jogi környezete, Tallózás a média világában, összeállította: Kádár Kata, Képzőművészeti Kiadó és Nyomda, 1999. július
19
országgyűlés 2/3-ának „igen” szavazatára volt szükség. A kormányoldal és az ellenzék közötti konszenzus létrejöttének hiányából adódó akadályok először a Hornkormány idején hárultak el, mivel a MSZP-SZDSZ koalíció önmagában is rendelkezett a kétharmados többséggel. Addig azonban maradtak a sajtótörvényben lefektetett keretszabályok illetve az 1990. évi LVII. törvény (kinevezési törvény), amely rögzítette, hogy a rádió és a televízió elnökét valamint a hírügynökség vezérigazgatóját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.11 A konkrét jogi szabályozás híján kialakult zűrzavaros helyzet ellenére azért voltak előrelépések, hiszen a közszolgálati rádió keretein belül létrejöttek új, kereskedelmi műsort sugárzó adók, mint a Danubius és a Calypso Rádió. A Magyar Televízióban erősödött a 2. csatorna szórakoztató jellege (ma ez inkább fordítva van), illetve létrejött a Nap TV című reggeli műsor, melyet az első magántulajdonban lévő műsorkészítő stúdió hívott életre. A műholdas televíziózás is begyűrűzött hazánkba a 80’-as évek közepén, különösen a fiatalok körében örvendtek nagy népszerűségnek az így fogható akkori zenecsatornák (Sky Channel, Music TV, stb.). A
zűrzavaros állapotok kihasználásának megakadályozására rendelte el
1989-ben Németh Miklós miniszterelnök a frekvenciamoratóriumot, ami azt jelentette,
hogy
a
médiatörvény
megszületéséig
senki
nem
juthatott
frekvenciaengedélyhez. Az Antall-kormány ezt megkerülve hozta létre 1992-ben az első műholdas sugárzású magyar televíziós csatornát, a Duna Televíziót a határontúli magyarok
tájékoztatásának
ideológiájával,
valójában
azonban
saját
médianyilvánosságának erősítésére. Ugyanebben az évben a Parlament nem szavazta meg a frekvenciamoratórium feloldásához szükséges médiatörvényt. 1994-ben új törvényjavaslat kidolgozására került sor tekintélyes szakemberek közreműködésével, maga a törvény azonban csak 1996. február 1-én lépett hatályba. A médiatörvény életbelépését követően jelentős változások mentek végbe a magyar rádiózásban és televíziózásban. Többek között megjelent a közszolgálati műsorszolgáltató fogalma: „Közszolgálati műsorszolgáltató: olyan műsorszolgáltató, amelynek működését közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat határozza meg, feladata többségében közszolgálati műsor szolgáltatása, fenntartása alapvetően közpénzekből történik, társadalmi felügyelet alatt áll, alapvető jogait és kötelességeit 11
Bayer Judit: Sajtó és médiajog, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005
20
e törvény állapítja meg.”12 Az eddig állami tulajdonban lévő elektronikus médiumok közalapítványok tulajdonába kerültek: Magyar Televízió
–
Magyar Televízió Közalapítvány
Magyar Rádió
–
Magyar Rádió Közalapítvány
Duna Televízió
–
Hungária Televízió Közalapítvány,
és részvénytársasági formában működtek tovább. A közalapítványok kuratóriumainak elnökségét (8 fő) az országgyűlés választja egyszerű többséggel, a tagság fennmaradó része különböző társadalmi szervezetek képviselőiből áll össze. Az Orbán-kormány alatt a televízióban ún. „csonka kuratórium” működött, mert a kormánypártok és az ellenzék nem tudtak megegyezni, mivel a kormánypárt 4 jelöltje mellé az ellenzék (MSZP, SZDSZ, MIÉP) 5 jelöltet akart állítani. A végeredmény az lett, hogy az országgyűlés csak a kormánypárti jelölteket választotta meg. A kuratórium 2002-ben vált újra teljessé, amikor a MIÉP kiesett a Parlamentből. A Medgyessy-kormány idején a következő konfliktust az adta, hogy az ellenzékben lévő MDF nem ment bele abba, hogy az ugyancsak ellenzéki FIDESZ 3, ő pedig csak 1 jelöltet állíthasson. Így a FIDESZ nem állított jelöltet, az MDF pedig 2+2 főt, azaz a legkisebb parlamenti párt képviseltette magát a legnagyobb létszámmal a kuratóriumi elnökségben. A kuratóriumok civil tagjait illetően csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy azok a társadalmi szervezetek delegálhatnak tagot, amelyek szerepelnek az Országos Rádió és Televízió Testület nyilvántartásában és legalább két éve működnek. Amíg van olyan szervezet, amely még nem delegált tagot, addig azok a szervezetek nem kerülhetnek be, amelyek az utolsó három évben már szerepet kaptak a kuratóriumban. A civil kurátorok elvileg a társadalom ellenőrző funkcióját töltik be a politikai jellegű elnökség felett, azonban többségük valamely gazdasági vagy politikai
érdekcsoport
vonzáskörzetében
létrejött
szervezet
delegáltja,
így
meglehetősen kérdéses a politikai függetlenség ily módon való biztosításának realitása. Ez azért is érdekes, mert a kuratóriumok választják meg a közszolgálati médiumok elnökeit.
12
1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról, I. fejezet, Általános rendelkezések/Értelmező rendelkezések, 2. §, 20. pont
21
A frekvenciák pályáztatása és a műsorszolgáltatási jog odaítélése az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) feladata, mely közvetlenül az országgyűlésnek van alárendelve. Az ORTT létrehozásának alapvető célját a médiatörvény az alábbiak szerint fogalmazza meg: „Az Országos Rádió és Televízió Testület védi és előmozdítja a szólásszabadságot a műsorszolgáltatók piacra lépésének elősegítésével, a tájékoztatási monopóliumok lebontásával és újak létrejöttének megakadályozásával, a műsorszolgáltatók függetlenségének védelmével: figyelemmel kíséri a sajtószabadság alkotmányos elveinek érvényesülését, erről tájékoztatást ad az országgyűlésnek.”13 Konkrét feladatai között szerepel a műsorszolgáltatók felügyelete, a törvény- vagy szerődésszegés eseteinek szankcionálása, a Panaszbizottság működtetése az esetleges bejelentések kivizsgálására, a műsorszolgáltatási alap elosztása, műsorfigyelő és – elemző szolgálat. A tájékoztatási monopóliumok létrejöttének megakadályozásánál ügyel arra, hogy egy társaságnak csak egy országos vagy két regionális, vagy maximum 12 helyi műsorszolgáltatási jogosultsága lehet. Tagjait az országgyűlés választja 4 éves mandátummal, visszahívásra nincs lehetőség. Minden frakció egy tagot jelöl, ily módon a kormánypártoknak és az ellenzéknek azonos súlyú a képviselete, ami elméletben a politikai kiegyensúlyozottságot hivatott szolgálni. A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény nemcsak a közszolgálati szektorban hozott változásokat, hanem szabad utat engedett a kereskedelmi rádiózás és televíziózás megindulásának Magyarországon. E célból 2-2 földi frekvencia pályázati lehetőségét hirdették meg. A televízióknál ez azt jelentette, hogy a Magyar TV-nek le kellett mondani az egyik földi frekvenciájáról, így az MTV2 adása műholdra került, ami azt eredményezte, hogy kevesebben tudták fogni. Ez volt az első érvágás a „királyi televízió” számára. (A frekvenciákat egyébként nem eladták, csak bérbe adták, a televíziós csatornáknál maximum 10, a rádióadóknál maximum 7 évre.) Mint Magyarországon oly sok minden, a frekvenciák pályáztatása sem zajlott zökkenőmentesen. Az elbírálásnál elsődleges szempontnak a műsorszolgáltatási díj nagysága számított. Három pályázó közt folyt a verseny: az RTL Klub (CLT-UFA),
13
1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról, III. fejezet, 1. Cím, 31. § (1) bekezdés
22
a TV2 (MTM-SBS14) és a Baló György nevéhez fűződő Írisz TV (CME). Ez utóbbi mindkét frekvenciára pályázott, és tulajdonosa, az amerikai CME ajánlotta a legmagasabb műsorszolgáltatási díjat, mégsem az ő pályázatát hirdették ki nyertesként, hanem a TV2 mellett az RTL Klubét. Az ügyből bírósági per lett, amelynek során az is kiderült, hogy az RTL Klub pályázatát formai hiányosságok miatt el is kellett volna utasítania az ORTT-nek. Az eljárás kimenetele azonnali szerződésbontást követelt volna meg az RTL Klubbal és hatalmas kártérítéseket kellett volna kifizetni egyrészt az RTL Klubnak a felesleges beruházásokért, másrészt az Írisz TV-nek az elmaradt haszonért. A tárgyalás előtt pár nappal azonban a felek megegyeztek (az SBS felvásárolta a CME magyarországi érdekeltségeit) és kölcsönösen kérték a per megszűntetését. A rádiófrekvenciák kiosztásánál ugyancsak törvénytelenségekre derült fény, mert nem a versenyben legnagyobb pontszámot elért pályázó nyerte el a műsorszolgáltatási jogot, hanem az előre kiválasztott nyertes pontszámait emelték meg. Így jutott országos sugárzási lehetőséghez a Danubius és a Sláger Rádió. A médiatörvénnyel kapcsolatban fontosnak tarom, hogy ejtsek néhány szót a Műsorszolgáltatási Alapról, mellyel maga a törvény is több paragrafuson keresztül foglalkozik. „A Műsorszolgáltatási Alap (a továbbiakban: Alap) olyan elkülönített pénzalap, amelynek feladata a közszolgálati műsorszolgáltatás, a közműsorszolgáltatók, a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók, közszolgálati műsorok és műsorszámok támogatása, a kultúra megőrzése és továbbfejlesztése, a műsorok sokszínűségének biztosítása, valamint az e törvényben meghatározott egyéb feladatok támogatása.”15 Az Alap forrásait a műsorszolgáltatási díjak (a közszolgálati médiumok nem fizetnek műsorszolgáltatási díjat!), a műsorszolgáltatási szerződések megszegéséből származó kötbérek és bírságok, az állami költségvetés esetleges hozzájárulásai és az önkéntes befizetések adják. Az 1996. évi I. törvény közszolgálatisággal kapcsolatos jelentőségét röviden összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy ez a törvény végre konkrét kereteket adott közszolgálati médiumok tevékenységének. Részletesen szabályozza működésüket és felügyeletüket; a sokoldalú, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatást helyezi a középpontba; meghatározza a reklámozási lehetőségeket, a hazai gyártású műsorok minimumát (magasabb mint a kereskedelmi adóknál); megfogalmazza a kulturális 14 15
2007. júniusában a ProSiebenSat.1 Media AG megvásárolta az SBS Broadcasting Groupot 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról, V. fejezet, 1. Cím, 77. § (1) bekezdés
23
értékek bemutatása és ápolása terén teljesítendő feladatokat, valamint mindezt figyelembe véve saját műsorszolgáltatási szabályzat elkészítését írja elő. A törvénynek azonban vannak hiányosságai, elavult és kijátszható rendelkezései. Ezen okból kifolyólag, valamint a digitális technika előretörése miatt is mielőbbi módosításra szorul. De még a jó szabályozás sem elegendő önmagában a demokratikus, független és sokszínű média működéséhez, szükség van hozzá egy toleráns, demokratikus politikai kultúrára is, ami Magyarországon egyelőre sajnos még hiányzik. 5. A sajtó és az újságírás 5.1. Akkor és most - változások a sajtópiacon A történeti áttekintésben már nagy vonalakban vázoltam a nyomtatott sajtó helyzetét a rendszerváltás előtt és után. Most egy kicsit részletesebben szeretnék kitérni a lappiac, az újságírói magatartás és a sajtó presztízsének alakulására. A rendszerváltás előtt mint minden, a sajtó is állami szabályozás alatt állt. Két kiadó létezett: a Hírlapkiadó Vállalat, amely az MSZMP tulajdonában volt, valamint az állami tulajdont képező Lapkiadó Vállalat. Az előbbihez a pártlapok kiadása tartozott, mint pl. a Népszabadság és az Esti Hírlap, ezenkívül a Figyelő és a Heti Világgazdaság (HVG) című politikai/gazdasági hetilapok. A Lapkiadó nevéhez fűződött többek között a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap valamint az Élet és Irodalom, az Új Tükör és Képes7 című családi magazin kiadása. A politikailag fontos, ám veszteséges lapokat a nagy példányszámú kiadványok Nők Lapja, HVG, RTV Újság, Képes Újság - bevételeiből finanszírozták. Ennek fenntartására a ’80-as évek második felében a növekvő infláció miatt vonzó, új hangvételű, demokratikusnak látszó újságok kiadására volt szükség. Ekkor született meg a Reform című hírmagazin (1988.) és a Mai Nap című bulvár napilap (1989.). Így megteremtődött Magyarországon is az azóta is nagy népszerűségnek örvendő bulvársajtó. Ezzel párhuzamosan azonban megszűntek olyan ifjúsági lapok, mint a kisiskolásoknak szóló Kisdobos és Pajtás illetve a kicsit nagyobbak lapja, a Magyar Ifjúság.
24
A rendszerváltást követően a lappiacon rendkívül gyorsan megindult a privatizáció, a függetlenedés az államtól. Nagyon sok lap került külföldi tulajdonba – meglehetősen alacsony áron - köztük olyan nevek is, mint a Népszabadság, a Magyar Hírlap vagy a Reform, az Antall József által vezetett kormány idején pedig a megyei napilapok is (főként Axel Springer tulajdon), kivéve a Pest Megyei Hírlapot, amely állami kézben maradt. A Magyar Nemzetet a francia Hersant-csoport vásárolta meg, de miután példányszáma egyre jobban csökkent, a Boross-kormány visszavásárlással mentette meg a csődtől. A külföldi nagybefektetők felvásárlásai nyomán a profit jelentős része kivándorolt az országból, továbbá a kisebb magyar laptulajdonosok hátrányos helyzetbe kerültek, elsősorban a hirdetési piacon: a több lapot birtokló multik ugyanis nagyobb kedvezményeket tudtak biztosítani a hirdetőknek, főleg ha egyszerre több kiadványukban is hirdettek. A közszolgálatiságot tekintve pedig az mondható el, hogy a lap jellegét, tartalmát, politikai irányultságát a tulajdonos érdekei és beállítottsága határozta meg. Ebből adódóan előfordult, hogy az újságírók összeütközésbe kerültek az újdonsült laptulajdonossal (pl. Magyar Nemzet kontra Hersant), de többnyire inkább idomultak az új játékszabályokhoz, azaz a tulajdonosnak engedtek és nem a közönség érdekeit nézték. Azáltal, hogy a lapok nagy többsége magántulajdonba került, gyakorlatilag megszűnt a sajtótermékek állami finanszírozása. A külföldi befektetők pedig főként azokat a lapokat preferálják, amelyek nagyobb bevételt hoznak. Ezek pedig elsősorban a bulvárlapok, magazinok, hetilapok. A kínálat sokszínűsége így hosszabb távon veszélybe kerül, bizonyos társadalmi csoportok véleménye nem kap kellő nyilvánosságot, alul marad a piaci versenyben. A piac tehát nem képes megőrizni a sokszínűséget, így szükségessé válhat a sajtó egyfajta anyagi támogatása, a Műsorszolgáltatási Alaphoz hasonlóan egy sajtóalap létrehozása. Emögött az esetleges támogatási rendszer mögött azonban a szakma egyes képviselői egyelőre politikai visszaélések és politikai szempontok érvényesítésének lehetőségét látják, valamint úgy gondolják, hogy a pénzügyi segítség nem ösztönözné kellőképpen a támogatott lapokat a fejlődésre, a közönség igényeihez való alkalmazkodásra. Ugyanakkor azonban előfordulhat az ellenkezője is, mégpedig az, hogy támogatott sajtótermékek pont az állami támogatásnak köszönhetően tudják megújítani, korszerűsíteni lapjukat.
25
A napilapok privatizációjával egyidejűleg hatalmas robbanás következett be a magazinpiacon: egymás után jelentek a meg az új életmódmagazinok, női lapok, autósújságok. Jónéhány, a különböző politikai pártok által alapított újság is gazdagította a kínálatot, ezek közül azonban nem mindegyik bizonyult hosszú életűnek (pl. a Kis Újság, a Független Kisgazdapárt kiadványa). Az
ezredfordulóig
eltelt
évek
alatt
átmenetileg
valódi
kis
hazai
„sajtóbirodalmak” is létrejöttek, gondolok itt a Fenyő János tulajdonát képező VICOcsoportra olyan lapokkal, mint a Népszava, Vasárnapi Hírek vagy a Nők Lapja, illetve az első baloldali kormány idejéből ismert Postabank-csoportra (Magyar Nemzet, Kurír, stb.) Az új évezred kezdetére ismét rendeződött a politikai napilapok helyzete. A korábban megszaporodott kiadványok száma lecsökkent, és gyakorlatilag visszaállt az 1980-as éveket jellemző állapot, ugyanaz a négy országos napilap maradt meg: a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Népszava, ennél többet a telítődött piac nem tud eltartani. Annál is inkább, mivel a vidék polgárai inkább a megyei napilapokat preferálják. Ezt bizonyítja az is, hogy Győr-Moson-Sopron megye lapja, a Kisalföld példányszámát tekintve vetekedik a Népszabadsággal. Időközben a tulajdonviszonyok is megváltoztak: az elsők között megjelent Maxvell-és a Murdoch-csoport, a valamint a Hersant kivonult a magyar lappiacról, maradt a Sanoma (magazinpiac: pl. Story, Best, Nők Lapja), az Axel Springer (magazinok és vidéki újságok) valamint a svájci Ringier (Népszabadság, Nemzeti Sport, Mai Nap, Bravo, Tina, Buci Maci, stb.). Ez utóbbi dobta piacra 2002-ben a Blikket is, amely átvette a Népszabadság vezető pozícióját. A bulvárosodás előretörése az olvasók kegyeinek elnyerése érdekében a hagyományos sajtótermékeknél is éreztette hatását, ami főként a külalakban nyilvánult meg: több kép; kevesebb szöveg; szellősebb tördelés; színes mellékletek. Annak ellenére, hogy ezeknél az újságoknál is egyre inkább az üzleti szemlélet, a profitnövelési cél került előtérbe a közszolgálati feladatok ellátása ellenében, a politikai napilapok 2002-ben a választásoknak köszönhetően jól teljesítettek. Ezt követően azonban visszaesés következett be olyan okok miatt, amelyekkel a nyomtatott napi sajtónak jelenleg és a valószínűleg a közeljövőben is szembe kell néznie.
26
1. számú táblázat Országos politikai napilapok elérési adatainak változása a 15-70 éves lakosság körében Lapok
2002.
2003.
2004.
2005.
I.
II.
I.
II.
I.
II.
I.
II.
félév
félév
félév
félév
félév
félév
félév
félév
Elérés (1000 fő) Népszabadság
594
585
539
510
440
482
415
405
Magyar
172
236
208
184
172
186
168
152
120
117
102
97
73
77
67
51
101
71
81
83
67
79
64
68
Nemzet Magyar Hírlap Népszava
Forrás: TNS Media Intelligence adati alapján16 A
2007.
harmadik
negyedévére
vonatkozó
legfrissebb
adatok
szerint
a
Népszabadságnál csaknem 6%-os, a Magyar Nemzetnél 0,8%-os, a Népszava esetében pedig 3%-os példányszámesés következett be az előző negyedévhez képest.17 A helyzet nem egyszerű, hiszen az olvasóknak az elmúlt másfél évtized történései során elegük lett a politikából és a könnyedebb bulvár felé fordultak. (Éppen ezért nem ítéli el a médiairodalom egyértelműen a bulvárosodási folyamatokat, hiszen „...így jóval több állampolgár jut közéleti információhoz, mintha egyáltalán nem lennének könnyen fogyasztható hírek.”18) Ezenkívül olyan konkurensek jelentek meg a piacon, mint a gyorsan felfutó Metro című ingyenes hírújság (Modern Times Group – svéd érdekeltség), a különböző hírrádiók (pl. a különösen népszerű Inforádió, vagy a Klubrádió) valamint a legnagyobb „ellenfél”: az interneten megjelenő online lapok, hírportálok. A nyomtatott sajtóra nézve talán a legnagyobb veszélyt jelentő online kiadványok iránt egyre nagyobb az érdeklődés. 16
Incze Kinga: Magyarországi médiapiaci körkép 2005., AKTI füzetek 2., Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, Budapest, 2006. július, http://www.akti.hu/akti/dok/fuzet02.pdf, letöltés: 2007.11.04. 17 Gyengültek a politikai napilapok, Világgazdaság Online, 2007.11.14. http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=196148, letöltés: 2007.11.28. 18 Hegedűs István: Média, nyilvánosság, közélet, 2. oldal Europa.KonTextus.hu, On-line publikációk, http://www.kontextus.hu/europa/tagok/heg_media.html, letöltés:2007.02.20.
27
Napjainkban több mint 150 magyar nyelvű lap olvasható az interneten, ami szintén hozzájárul a nyomtatott sajtó piacának folyamatos beszűküléséhez.19 5.2. Újságírás és közszolgálat A sajtópiac változásaival nem csak a hazai lapok helyzete változott, hanem az újságíróké is. Változtak az újságírói szerepfelfogások és a szakma megítélése is. Az egypártrendszerben a párthű újságíró volt a kívánatos, azaz az, aki politikailag elkötelezetten szolgálta a párt és a szocializmus érdekeit. Ebben az időszakban a közvélemény tájékoztatása leginkább csak egy eszköz volt az állampolgárok véleményének formálására. A rendszerváltás után már egyre jobban az objektív, a valóságot hűen ábrázoló újságírás került előtérbe. A „párt szócsöve” szerepkör helyett az 1990-es években több különböző szerepben találkozhattunk a sajtó képviselőivel. Nevezték őket a demokrácia őreinek, a hatalom ellenőreinek, sőt szórakoztató iparosnak is (bulvár), de szép számmal akadtak olyanok is, akik megmaradtak egy bizonyos párt képviselőjének. A társadalmi változások tükrében alakultak át az újságírói normák is. A régi rendszerben más alternatíva híján az újságírók betartották a párt által kialakított szabályokat, sokszor csak azért, mert más lehetőségük nem volt, ha a pályán akartak maradni. A lojális újságírókat a pártállam is megbecsülte, hiszen a sajtó a hatalom fenntartásának nélkülözhetetlen segítőtársa volt. A vezető sajtómunkatársak rendszeres tájékoztatást és útmutatást kaptak a pártközpontból. A ’80-as évek változásainak szele arra késztette a sajtó képviselőit, hogy már ne csak a felülről jövő elképzeléseket szolgálják, hanem eleget tegyenek a közönség elvárásainak is és vállalják véleményüket. Inkább kevesebbet írtak, de azt megpróbálták semleges stílusban, illetve olyan fogalmazásmódot, párhuzamokat, irodalmi eszközöket használtak, amelyeket a közönség „a sorok között olvasva” megértett. Szép lassan megszűntek a tabutémák is, a közönség pedig vitte a lapokat mint a cukrot. 1988-ban létrejött egy a MÚOSZ-tól független szervezet, a
19
Nagy Anikó: A magyar sajtó tíz éve a rendszerváltozás után, Könyvtári Figyelő 45. évfolyam, 1999. I. szám, http://www.oszk.hu/kiadvany/kf/1999/I/nagy_h.html, letöltés:2007.02.20
28
Nyilvánosság Klub, amely a nagyobb szakmai önállóság megvalósítását, a valósághű tájékoztatást és a sajtó kritikusi szerepének elismertetését tűzte ki céljául.20 Az évtized utolsó éveiben az elektronikus mellett a nyomtatott média is a rendszerváltáshoz kapcsolódóan zajló politikai és társadalmi folyamatok egyik színtere lett, pozitív szereplővé vált. A reformerek mellé állt újságírók teljes szabadságot élveztek mindennemű ellenőrzés nélkül. A sajtó gyakorlatilag egy új hatalmi ággá nőtte ki magát, az újságíró szakma felértékelődött. Kezdetben azonban problémát jelentett számukra a többpárti újságírás mikéntje. Ezért merült fel a „kritikus újságírás” illetve az első szabadon választott kormányhoz „lojális sajtó” dilemmája is. Az általános tendencia az volt, hogy az újságírók inkább egy-egy párt mellett kötöttek ki, őket képviselték. Az angolszász közszolgálati normákat tűzték ki zászlajukra – objektivitás, tényszerű tájékoztatás, pártoktól való függetlenség – de a hazai gyakorlat nem ennek megfelelően alakult. Gyakran a tények feltárása helyett saját, személyes véleményüket írják meg az újságírók. Nem alakultak ki egységes szakmai szabályok, többek között az információk ellenőrzése sem vált előírássá. A szenzációhajhászás következményeként számtalan esetben fordult és fordul elő, hogy helyreigazításra van szükség vagy cáfolatok jelennek meg, botrányok törnek ki, a hamis híresztelésekért, vádaskodásokért pedig általában senki sem felel. Ez pedig hosszútávon súlyos presztízsveszteséget jelent a sajtónak. Ha
már
a
presztízsveszteségnél
tartunk,
nem
csak
az
újságírói
megnyilvánulások játszottak ebben szerepet, hanem a médiaprivatizációt övező homályos foltok is, ugyanis a rendszerváltás első éveiben az állami lapok magánosítása nem igazán kapott nyilvánosságot. Ez a megyei lapokra igaz leginkább, az Axel Springer például pályázat nélkül jutott hozzá hét megyei napilaphoz. A titkolózásnak pedig az lett a következménye, hogy a nagyközönség bizalma megrendült, gyanakvása és a sajtóval kapcsolatos fenntartásai erősödtek. Az „i”-re a pontot médiaháborúk tették fel, mivel a média ellenőrzéséért folytatott állandó politikai csatározások újra azt a kellemetlen benyomást keltették az olvasókban, hogy a különböző sajtótermékek mind egy-egy párt szócsövei. Az olvasók tehát az átalakulások után sem kapták meg az általuk az elvárt obejktív tájékoztatást a sajtó részéről.
20
Sipos Balázs – Takács Róbert: Újságírói normák, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005.
29
Az új politikai és gazdasági rendszer tehát megteremtette a maga médiáját, melyben a tapasztalatok szerint a nyomtatott média információhordozó szerepe visszaszorulóban van az elektronikus/digitális médiával szemben. A 30 évnél fiatalabb korosztály elsősorban a televíziót részesíti előnyben, az elektronikus médiával nőtt fel és ezt tekinti elsődleges információforrásának. 6. „Szól a rádió...” Az első elektronikus médium hazai megtestesítőjének, a Magyar Rádiónak első évtizedéről (1920-as évek) valóban elmondható volt, hogy műsoraiban a közszolgálatiság dominált. Ezen belül is különösen a kultúraközvetítő szerep volt hangsúlyos. A nagy gazdasági világválságot követő időszakban azonban egyre inkább alárendelődött a politikai hatalomnak. A II. világháború kitörése előtt és alatt a háborús propaganda, a háború befejeződése után pedig az új szocialista államrend kiszolgálójává vált. A ’70-es években a televízió tömegessé válása után aranykora véget ért, a korlátozottabb eszköztárral rendelkező, a látvány elemeit nélkülözni kényszerülő rádió a második helyre szorult. A következő évtized enyhülő politikai ellenőrzésének és a demokratikus törekvések elindulásának idején azonban újra fontos szerepet játszott, hallgatottsága ismét megnövekedett. Ebben minden bizonnyal közrejátszott a televízióval szembeni viszonylagos „mobilsága” is, hiszen rádiót nemcsak otthon hallgathatunk, hanem akár az autóban vagy munkahelyünkön is. Vonzerőt jelentett azonban az is, hogy egyre több szó esett az egykor tabunak számító témákról, helyet kaphattak jobboldali nézetek, szó eshetett a vallásról és a határon túli magyarságról is. 6.1. Közszolgálati kontra kereskedelmi adók A rádiózás piacán a három közszolgálati adó, a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió mellett már jóval korábban megjelentek kereskedelmi jellegű műsort sugárzó új csatornák mint a televízió esetében. Korábban már említettem, hogy 1986. július 1-től a Balaton mellett már fogható volt a Danubius Rádió német nyelvű adása (turisztikai és forgalmi információk, hírek, reklámok, popzene). Igaz, hogy ez az adó ekkor még a Magyar Rádió keretein belül a nyári hónapokban működött csak,
30
regionális vételkörzettel. 1987-től azonban már a budapestiek is hallgathatták, a következő évtől pedig már magyar nyelven jelentkezett, telefonos tanácsadó-, esténként pedig beszélgetős műsorokkal bővített kínálattal. A MR hasonló jellegű vállalkozása volt a Calypso Rádió is. 1989-ben megkezdte adását az első magánkézben lévő rádióadó, a Rádió Bridge és felbukkant a piacon a Juventus Rádió is. Az ugyanebben az évben bevezetett frekvenciamoratórium egy időre gátat szabott az újabb rádiós csatornák megjelenésének, de később rendeleti úton sugárzási lehetőséget kaptak különböző, nem kereskedelmi adóként nyilvántartott (mégis kereskedelmi adást sugárzó!) helyi rádiók. Voltak olyan elkötelezett rádiósok, akik a hivatalos utat megkerülve illegális „kalózrádiókként” működtek, mint pl. a nevében is találó Tilos Rádió. Az eddig említett, csupán helyi vagy regionális vételkörzettel rendelkező rádiók azonban nem jelentettek igazi konkurenciát a Magyar Rádiónak. Valóban jelentős változás csak a médiatörvény 1996-os megszületése után következett be. Ekkor ugyanis két országos rádióadó létrehozására írt ki frekvenciapályázatot az Országos Rádió és Televízió Testület. A pályázat két nyertese a Danubius és a Sláger Rádió lett (a pályázatok elbírálásának kétes körülményeiről a 4.3. fejezetben olvashatnak részletesebben). A nagy vesztes, a Juventus helyi adók bevonásával, műholdas sugárzás segítségével rádiós hálózat kialakítása révén próbálta növelni hallgatóságának nagyságát. 2004-re már több mint 150 rádióállomás működött Magyarországon.21 Ez azt is jelentette, hogy a közszolgálati adók piaci részesedése folyamatosan csökkent, közönsége elöregedett, a fiatalok nagy része a közszolgálati adóktól a kereskedelmiek, vagy éppen a saját közönségét legjobban ismerő helyi rádiók felé fordult. A nehézségeket csak tetézték a folyamatos pénzügyi problémák, az elégtelen beruházások, amelyek miatt a Magyar Rádió még kevésbé tudott lépést tartani versenytársaival. A piacgazdaság bevezetésével, a magáncégek, saját vállalkozások tömeges megjelenésével
megnövekedett
az
emberek
munkával
töltött
ideje.
A
magánszférában a munkaidő jellemzően már nem a megszokott napi nyolc órából állt, így csökkent a szabadidő mennyisége. Felgyorsult világunkhoz igazodtak a 21
Urbán Ágnes: Rádió és televízió, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005.
31
fogyasztói szokások is. A figyelmes rádióhallgatás helyett a háttérrádiózás vált általánossá, erre pedig a közszolgálati adók fajsúlyosabb műsorainál alkalmasabbak voltak a kereskedelmi csatornák zenei, szórakoztató műsorszámai. Azt azonban mindenképpen
leszögezhetjük,
hogy
a
tájékoztatás
területén
az
országos
kereskedelmi rádióadók napjainkban sem jelentenek konkurenciát a Magyar Rádiónak. 6.2. A közszolgálati rádiós műsorok jellemzői Az egyes rádióműsorok formai és tartalmi sajátosságaik, főbb jellemzőik alapján különböző műfaji kategóriákba sorolhatók, amit a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) szabályozása meg is követel. Minden korszaknak megvannak a maguk preferált műfajai, amelyek meghatározhatók akár politikai, akár szakmai szempontok, vagy a közönség véleménye alapján. Így van ez a rádióban is. A politika által támogatott műsorként indult a Kossuth Rádió Napközben című műsora, és közönségsikerének köszönhetően maradt fenn az évtizedes hagyományokra visszatekintő Rádiókabaré. Mint az élet minden területén, itt is szükség van azonban megújulásra. Meg kell felelni a kor igényeinek, ízlésének és nem utolsó sorban a technikai követelményeknek. A Magyar Rádió műsorpolitikája is igyekezett ennek eleget tenni, így vált a ’80-as években a fiatalok egyik kedvenc műsorává a Petőfi Rádióban sugárzott Poptarisznya, B. Tóth László könnyűzenei műsora (2002-ig volt műsoron). A régi rendszerben a politikai cenzúra miatt kevés volt az önálló kezdeményezés, a műsorok általában „megrendelésre” készültek. Változásokat az 1970-es évek hoztak, ebben az időszakban már kicsit szabadabban kísérletezhettek a műsorkészítők. Megjelent az első élő (zenei) vetélkedőműsor a Magyar Rádióban „Ki nyer ma?” címmel, Czigány György vezetésével. A külföldi mintára készült beszélgetős műsorok közül a Szilágyi János nevéhez fűződő „Halló, itt vagyok!” minden rádióhallgató számára ismert volt, akárcsak a 168 óra című „betelefonálós” közéleti magazin. A technikai fejlődés követésére jó példa a Petőfi Rádióban Petress István „Csúcsforgalom” című közlekedési információs műsora, vagy az „Ötödik sebesség”. Nagy Feró „Garázs”-a egy igazán merész próbálkozás volt a Magyar Rádióban, hiszen a műsorban élő beszélgetések hangzottak el hátrányos helyzetű
32
fiatalokkal punk és heavy metal zene kíséretében, amiről korábban szó sem lehetett az állami rádióban. A „Mondd, te kit választanál,” többrészes adássorozata a Kossuth adón az 1990. évi első szabad választásokra igyekezett felkészíteni a hallgatókat, s ezáltal valódi közszolgálati feladatot látott el. A tartalom tekintetében politikai játékszabályok keretei közé szorított, de a műfajok vonatkozásában vállalkozó szellemű magyar szakemberek sok esetben megelőzték korukat. Jó példa erre a „Szabó család” c. rádiójáték története. Míg a magyar televíziós médiában a szappanoperák a 80-as évek közepétől – gyakorlatilag Isaura, a Rabszolgasors című brazil sorozat rabszolgalányának történetével – jelentek meg, a rádióban már 1959-től nyomon követhettük az átlagemberekből álló Szabó család mindennapjait. A sorozat idei megszűntetéséig 2500 adást ért meg.22 A rendszerváltás után az országos kereskedelmi rádiók megjelenésével, könnyedebb hangvételével felerősödött a rádió szórakoztató funkciója. A kikapcsolódást szolgáló műsorok pedig egyre nagyobb tömegeket vonzottak, ellentétben a nemzeti közszolgálati rádió rétegműsoraival. Az új adók igyekeztek úgy alakítani image-ukat, hogy az valamilyen szempontból speciális legyen. A Sláger Rádiót például „nosztalgiaadóként” tartották számon, az Inforádió és a Klubrádió pedig kiemelten foglalkozott közlekedési hírekkel. Mindent
összevetve
a
Magyar
Rádiónak
új
kihívásokkal
kellett
szembenéznie, át kellett gondolnia szerepét és működését. Kisebb változtatásokra már korábban is sor került, ám Such György, a Magyar Rádió 2006-ban megválasztott elnöke már munkába állása kezdetén nagyobb volumenű változásokat ígért. Tervei között szerepelt a vidéki stúdiók támogatása a lokális tartalom iránti fokozott
igények
kielégítése
érdekében,
a
külföldi
tudósítók
kérdésének
költséghatékony megoldása, a közszolgálati rádió modernizálása. Fő elvei között említette
az
oly
sokat
hangoztatott
kulturális
sokszínűséget
valamint
a
kiegyensúlyozott és pártatlan hírszolgáltatást. A Petőfi Rádióval kapcsolatban pedig a következő kijelentést tette: „ A Petőfiről sok tekintetben más az elképzelésem, mint ami most ott megy. Térjünk vissza erre egy fél év múlva...”23 Ha nem is félév múlva, de egy év múlva világossá vált: a MR elnöke komolyan gondolta, amit mondott. Egy jelentős létszámleépítéssel, műsorok megszűntetésével kezdődtek az újítások. 22
Végleg elhallgatatták a Szabó családot, Index, http://index.hu/kultur/media/szabo8386 Online beszélgetés Such Györggyel az emasa elnevezésű internetes honlapon, http://www.emasa.hu/online.php?online=41, letöltés: 2007.02.23.
23
33
A Kossuth Rádió (MR1) reformja már ezév májusában elindult és nagy vihart kavart a korábban már említett 48 éves múltra visszatekintő Szabó család c. műsor „elhallgattatásával”. A sokak által kedvelt Esti Krónika kezdési idejét korábbra helyezték, a Reggeli Krónika helyett pedig a 180 perc című műsor került adásba. A hírműsorok adásideje harmadára csökkent, a friss parlamenti híreknek viszont külön műsoridőt szenteltek. Az eddig sugárzott műsorok számának radikális csökkentése mellett újak is indultak, mint példálul a nőknek szóló „Smink nélkül” vasárnap reggelenként. Egy 2007. szeptemberi felmérés szerint a változások óta nőtt az adó hallgatottsága, különösen a fiatalabbak és az aktív középkorúak (15-49 évesek) körében.24 A legnagyobb átalakításon a Petőfi Rádió (MR2) ment át, amelynek jellegét teljesen megváltoztatták a fiatalabb 18-39 éves korosztályt megcélozva. Azonkívül, hogy sokak tiltakozása ellenére gyakorlatilag eltűntek a csatorna hagyományos műsorai, mint pl. a Jó ebédhez szól a nóta vagy a Rádiókabaré, megváltozott a zenei irányvonal is, nagyobb hangsúlyt kapott napjaink könnyűzenei kínálata. Úgy tűnik azonban, hogy a látványos profilváltást az ORTT nem ítélte igazán pozitívnak, ugyanis 2007. novemberében eljárást kezdeményezett a Magyar Rádióval szemben azzal az indokkal, hogy a Petőfi Rádió jelenlegi műsorstruktúrája nem tesz eleget a közszolgálatiság követelményeinek. A Bartók Rádió profilja (komolyzenei és irodalmi műsorok) a főszerkesztőváltás ellenére lényegében változatlan maradt. A rendszerváltás óta a Magyar Rádió nem követte a hallgatók változtatási igényeit. A jelenlegi és a közeljövőre tervezett újításokkal most próbálják pótolni az eddigi mulasztásokat. A reformoktól a vezetés a hallgatottság növekedését és ezáltal a felhalmozott milliárdos nagyságrendű hiány lefaragását reméli. Az, hogy jó irányba haladnak-e és milyen fogadtatásra találnak a közönség körében, hamarosan kiderül. Such elnök úr mindenesetre optimistán áll a helyzethez és minőségi változásokat ígér.
24
MR1-Kossuth: váltás után, Világgazdaság Online, 2007.11.21., http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=197291, letöltés: 2007.11.28.
34
7. Televíziózás és közszolgálat Páratlan sikertörténet a televízió története, nem egész fél évszázad alatt elérte, hogy a lakások központi helyére vagy akár több helységébe is bekerüljön, mint a hétköznapi ember szórakozásának fő eszköze és tájékozódásának elsődleges forrása. A
közszolgálati
média
helyzete
véleményem
szerint
leginkább
a
televíziózásban zajló folyamatokon keresztül követhető nyomon, mivel a TV hatása jelenleg felülmúlja minden más médiumét. A szakirodalmat tekintve is, ha közszolgálatról esik szó, túlnyomó többségben a televízióval foglalkoznak a különböző könyvek, publikációk, újságcikkek és tanulmányok. Ezért tartom fontosnak részletesebben is megvizsgálni a televíziózás, ezen belül is a közszolgálati médiumok működésének jellemzőit főként hazai, illetve egy alfejezet erejéig nemzetközi viszonylatban is.25 7.1. A kereskedelmi csatornák megjelenésének hatása a közszolgálati televíziókra Nyugat-Európában már a ’80-as években létrejöttek a kereskedelmi televíziók, megtörve az állami tévék egyeduralmát. A volt szocialista országokban, így Magyarországon is ez csak mintegy egy évtizeddel később következett be. Hazánkban a médiatörvény hatályba lépését követően nyílt először lehetőség országos vételkörzetű, földi sugárzású kereskedelmi csatornák létrehozására és innentől datáljuk a közszolgálati televízió fogalmát is. Az ORTT által kiírt frekvenciapályázat nyerteseiként az RTL Klub és a TV2 kapta meg végül a műsorszolgáltatási jogosultságot és kezdte meg a sugárzást 1997-ben.26 Itt kezdődtek az eddig is anyagi problémákkal küzdő Magyar Televízió valódi nehézségei. A médiatörvény ugyanis részletesen szabályozza a közszolgálati műsorszolgáltatók működési feltételeit, többek között a műsorkínálatra illetve a reklámlehetőségekre vonatkozóan. A közszolgálati televízió így óránként feleannyi reklámot sugározhat, mint a kereskedelmi televíziók (max. 6 perc/óra.), és a nézők számára vonzó, szórakoztató műfajok, sorozatok, akciófilmek helyett többségében 25
A továbbiakban csak a Magyar Televízióra fókuszálok, mivel a Duna TV nézettsége határainkon belül minimális. 26 A pályázat körüli eseményekről részletesebben a 4.3. alfejezetben.
35
kisebb érdeklődésre számot tartó közszolgálati műsorszámokat kell műsorra tűznie. Az időközben folyamatossá váló szervezeti és pénzügyi válság is hozzájárult a drámai piacvesztéshez. Alig több mint fél évvel a kereskedelmi adók megjelenés után nyilvánvalóvá vált, hogy a „királyi televízió” nem tud lépést tartani kereskedelmi konkurenseivel sem a nézettség, sem pedig a hirdetési piacon elért részesedés tekintetében. A kereskedelmi televíziók számára óriási előny, hogy jelentős tőkével rendelkeznek a külföldi sikerprodukciók megvásárlásához, míg a jórészt állami pénzekből finanszírozott köztévé jóval kisebb költségvetéssel rendelkezik, így kevesebb sikerműsort tud vásárolni. Míg az ezek sugárzásából származó profitot a kereskedelmi csatornák újabb programok létrehozására tudják fordítani, addig a Magyar Televízió ezt a hasznot a közszolgálatiság szempontjából fontos, de alacsony nézettségű dokumentumfilmek, rétegműsorok és kulturális alkotások készítésére, vásárlására fordítja. Egyfajta munkamegosztás jött tehát létre a kereskedelmi és a közszolgálati adók között, ami azonban az előbbiek számára sokkal kifizetődőbb. Míg a MTV nézettsége a duális rendszer első éve alatt kevesebb, mint a felére csökkent, addig a kereskedelmi televíziók egyre több nézőt ültettek a képernyők elé, nyereségük tovább nőtt, pozíciójuk egyre stabilabbá vált. Az ezredforduló utáni években az RTL Klub és a TV2 a reklámpiacnak már több mint egyharmadát mondhatta magáénak, ez a reklámbevételek több mint 90%-át jelentette. A két nagy kereskedelmi csatorna hirdetői körökben kivívott nagy népszerűségét főként annak köszönheti, hogy a piaci szempontból legértékesebb 18-49 éves korosztály több mint háromnegyedére gyakorol folyamatos befolyást.
36
2. számú táblázat A TV2 és az RTL Klub közönségrészesedése a 18-49 évesek között
százalék
100 80 60 40 20 0 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
Forrás: ORTT27 A
duális
médiarendszer
kétfajta
szereplője
–
közszolgálati
illetve
kereskedelmi média – eltérő helyzetének és lehetőségeinek megértéséhez az alábbiakban szeretnék még elmondani néhány fontos dolgot. Elsőként azt, hogy a kereskedelmi médiumokat a nyereség irányítja. Tulajdonosaik minél nagyobb profitra szeretnének szert tenni, lehetőleg rövid időn belül és kis ráfordítással. Ennek a kulcsa pedig a nézettség növelése, aminek érdekében igyekeznek a nézők kívánságaihoz igazítani műsoraikat, amelyek többnyire
a
kommersz
műfajok
képviselői,
valóság-show-k,
sorozatok,
szappanoperák, kvízműsorok, stb. A társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális élethez kapcsolódó információkat tehát a közszolgálati médiumokból, azok közszolgálati műsoraiból kapják meg az állampolgárok. A Magyar Televízió piaci pozícióinak gyengülése miatt azonban egyre nőtt az elvárás a két nagy kereskedelmi médiummal szemben a médiatörvény által előírt illetve a műsorszolgáltatási szerződésükben vállalt közszolgálati feladatok ellátása tekintetében.
A
médiatörvény
ugyanis
előírja,
hogy
a
kereskedelmi
műsorszolgáltatóknak legalább a napi műsoridő 10%-ában közszolgálati műsorokat kell sugározniuk, főműsoridőben pedig legalább egy 20 perces híradót és 25 perc közérdekű műsort. Ezek közül azonban a kereskedelmi csatornák minden évben lealkudtak valamennyit a médiahatóságnál, ami pedig megmaradt, azt is csak felületesen teljesítették (Pl. a hírműsorok bulvár vonásai). Ennek ellenére az ORTT 27
Antal Zsolt – Scherer Zsolt: Médiapiaci körkép – A monopóliumok kora, Magyar médiahelyzet, szerk.: Antal Zsolt, Gazsó Tibor, Századvég Kiadó, Budapest 2005. 149. oldal
37
már 2005-ben meghosszabbította a két csatorna eredetileg csak 2007-ben lejáró frekvenciaengedélyét. Eddig csak a két vezető tévéadóról beszéltem, azonban a sokcsatornás modell elterjedése nyomán még jónéhány kereskedelmi televízió és tematikus csatorna műsorával, valamint számos idegen nyelvű adóval találkozhatunk nap mint nap. Közülük a Viasat3-t nevezhetjük még jelentősebbnek, de közönségaránya két fizetős csatornájával, a Viasat Historyval és a Viasat Explorerrel együtt is csak töredéke a nagyokénak. Azért, hogy teljes legyen a paletta, megemlíteném még a helyi televíziókat is, de ezek változó nézettségi adataikkal nem birtokolnak számottevő részesedést a piacon. A fentiekből tehát láthatjuk, hogy a közszolgálati és a kereskedelmi média két teljesen különböző utat követ vagy próbál követni. Az eltérő filozófiára és működési feltételekre való tekintettel elgondolkodtató, hogy igazságos-e azonos paraméterek alapján megítélni a kétféle televíziós ágazatot. Ha a nézőszámot tekintjük a legfőbb mércének, akkor logikus lenne, hogy a fennmaradás érdekében a közszolgálati csatornák is többségében populáris szórakozató műsorokat sugározzanak. Vannak azonban más célok - mint például a nemzeti kultúra értékeinek megőrzése; széleskörű tájékoztatás a hazai és nemzetközi közélet történéseiről; megszólalási lehetőség biztosítása a különböző vallási, társadalmi és etnikai csoportok számára -, amelyek kisebb közönséget vonzanak ugyan, de a társadalom véleményformálásának és értékfogalmainak kialakulása szempontjából nagy jelentőséggel bírnak. Ahelyett tehát, hogy hányan nézik a közszolgálati műsorokat, azt kellene vizsgálni, hogy célcsoportjukban mekkora népszerűségre tesznek szert. 7.2. A műsorpolitika, a műsorszerkezet és a műfajok változása a duális médiarendszerben A szocializmus időszakában a médiapolitika szinte teljes mértékben a politikai elvárásokat tükrözte. Gyakorlatilag fentről döntötték el, hogy mi kell a nézőknek a közönség és a szakma képviselőinek megkérdezése nélkül. A rádióhoz hasonlóan a ’70-es évek végén azonban megjelentek különböző, hazai keretek között, de külföldi mintára készült műsorok, mint pl. Vitray Tamás
38
„Csak ülök és mesélek” című jellegzetesen magyar talk show-ja, amelyet a ’80-as években a „Tóksó” és a „Terefere” követett. Természetesen ezek a műsorok jóval szerényebb külsőségek között valósultak meg mint határainktól nyugatra, csakúgy, mint az amerikai kvízműsorokhoz hasonló itthoni kezdeményezésekként Egri János és Vágó István vetélkedői (Játék a betűkkel, Elmebajnokság, Lehet egy kérdéssel több?, Fele sem igaz). 1979-ben indult be a Rózsa György személyével szorosan összefonódott első interaktív telefonos vetélkedő, a „Kapcsoltam”. Miután
a
lakosság
csak
korlátozottan
utazhatott
külföldre,
nagy
érdeklődésnek örvendtek az olyan külpolitikai műsorok, mint a Chrudinák Alajos vezette „Panoráma”. Erre az időszakra voltak jellemzők a különböző korosztályoknak szóló magazinjellegű műsorok, mint a Cimbora, Pulzus, Ablak, Tízen Túliak Társasága vagy a Stúdió (’80) című kulturális magazinműsor megjelenése. A filmpalettán már nemcsak szovjet, lengyel vagy csehszlovák alkotásokat láthattunk, hanem megjelentek a népszerű nyugati krimisorozatok (Derrick, Petrocelli, Tetthely, San Fransisco utcáin, Columbo) és a 80-as években már saját rendőrnővel is büszkélkedhettünk Linda személyében. A rendszerváltást megelőző években felszínre kerültek azok a sajtóról szóló fejezetben már említett témák is, amelyeket addig nem volt szabad boncolgatni. Az átalakulások után egy rövid ideig úgy tűnt, végre megvalósulhat Magyarországon az igazi sajtószabadság. A tőkeerős háttérrel rendelkező kereskedelmi médiumok esetében ezzel elvben ma sem lehet probléma, bár üzleti céljaik elérése érdekében minden bizonnyal ők is megkötik saját kis alkuikat. Az állandó anyagi gondokkal küszködő közszolgálati televízió azonban kezdettől fogva rá volt szorulva az állam támogatására, ennek fejében pedig rákényszerült arra, hogy ismét valamely politikai erő szócsövévé váljon. Bizonyos értelemben tehát mindkét televíziótípus függ a társadalom meghatározó csoportjaitól: a reklámokból élő kereskedelmi csatornák a gazdaság, a közszolgálatiak pedig a politika szabályai szerint alakítják az általuk sugárzott tartalmakat. A duális médiarendszer kialakulása után a köztévé egyik célkitűzésévé vált, hogy olyan műsorpolitikát alakítson ki, amely megállja a helyét a kereskedelmi adókkal folytatott versenyben. Az a tény, hogy egy háztartásban ma már általában
39
több televízió készülék van, tehát egy családon belül is bővült a nézők választási lehetősége,
méginkább
megerősíti
az
érdeklődést
fenntartó
újdonságok
szükségességét. Ez meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult mind a mai napig, hiszen a versenyképes műsorstruktúra kialakítása mellett a MTV-nek meg kellett őriznie a hagyományos értékeket is, az állandósult forráshiány viszont negatívan hatott a műsorok színvonalára. Az alkalmazkodást tovább nehezítette az intézményen belüli bürokrácia, ami miatt a köztévé nem tudott rugalmasan és kellő gyorsasággal reagálni a változásokra. A műsortípusok felosztása végül a következőképpen alakult: a három közszolgálati csatorna közül az m1 hírműsorokat sugároz (hosszabb, áttekintő jellegű politikai és gazdasági műsorok) és vegyes műsorszerkezetű (a másik két közszolgálati csatornához képest több sorozat, vetélkedő, sportműsor) az m2 többségében kulturális, ismeretterjesztő és rétegműsorokat kínál (itt a legkisebb a külföldi műsorok aránya), a Duna TV pedig elsősorban a határon túli magyarokhoz szól (főként ismeretterjesztő, szolgáltató, gazdasági műsorok és filmek). Az ezredforduló táján megnövekedett a műsormennyiség és ezáltal a műsoridő is, különösen az m2 esetében, amely éjszakára is kiterjesztette adásait. A műsormennyiség növekedésének harmada azonban ismétlésekből adódott, gyakran úgy, hogy az m2 az m1 aznapi korábbi adásait tűzte újra műsorra.28 Mára már ez a helyzet szerencsére megváltozott, gyakorlatilag csak a Híradó esti kiadására érvényes. Hazánkban a médiatörvény a közszolgálati médiumok számára is engedélyezi a kereskedelmi reklámok sugárzását, igaz, korlátozott időtartamban. A hirdetési bevételek növelése érdekében a közszolgálati adókon is megnövekedett a több nézőt vonzó szórakoztató jellegű műsorok száma főként az m1 csatornán. Megszűntek viszont olyan kultúrális műsorszámok, mint az esti híradó és az esti film között jelentkező – így meglehetősen sok nézőhöz eljutó - „Vers mindenkinek” (irodalom), „A hét műtárgya” (képzőművészet) vagy a „Van öt perce?” (zene). Alig látunk színházi közvetítéseket, komolyzenei koncerteket, hazai készítésű tévéjátékokat. Ma az egyetlen rendszeresen jelentkező kulturális műsor a közszolgálati televízióban a „Kultúrház”. A korábbiak helyét átvették a többnyire külföldről 28
megvásárolt,
produkciók.
(A
kereskedelmi
csatornák
Terestyéni Tamás: A magyarországi televíziós műsorkínálta 2001-ben, Jel-kép 2002/1. szám
40
amerikanizálódásával szemben ezek többségében európai alkotások.) A versenyben maradás érdekében kerültek képernyőre az ún. licenc-műsorok: Szerencsekerék, Mindent vagy semmit. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a Magyar Televízió műsorkínálatában még nagyarányú maradt a hazai gyártású műsorok száma. Új, már az amerikai show-műsorokhoz hasonló, látványelemekkel gazdagított, 5-6 milliós nézettséget is elért saját produkciót indított útjára annak idején Friderikusz Sándor Friderikusz-show címmel. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a komolyabb műfajba tartózó „Az én mozim”, valamint a későbbi „Friderikusz – A szólás szabadsága” című heti politikai - közéleti - kultúrális műsor, amely a népszerű műsorvezető nélkül és nevének elhagyásával még ma is fut vasárnaponként a köztévé egyes csatornáján. A Dallas és a mintájára készült hazai teleregények és családsorozatok (Szomszédok, Família Kft.) szintén a szórakoztatást szolgálták. Ennek ellenére egy az ORTT által végzett 2005. évi felmérés kimutatta, hogy a közfinanszírozású csatornák műsorainak több mint háromnegyed része egyértelműen közszolgálati kategóriába sorolható. (A legtöbb közszolgálati műsorszám az m2-n kerül műsorba.) 3. számú táblázat Közszolgálati és nem közszolgálati műsorok a közfinanszírozású és a kereskedelmi csatornákon 2005-ben (százalékban) közfinanszírozású kereskedelmi csatornák
csatornák
közszolgálati műsor
76,4
14,8
nem közszolgálati
23,6
79,4
vitatott
0
5,8
összesen
100
100
műsor
Forrás: ORTT29 Figyelembe kell vennünk azonban azt is, hogy a különböző műsorok hogyan találkoznak a nézőkkel, milyen műsoridőben adják le őket. Hangoztathatjuk a MTV műsorainak sokféleségét, de ha egy rádió- és televízióműsorokat közlő újságot végiglapozunk, rögtön szembetűnik, hogy a Magyar Televízió 1. és 2. csatornáján a 29
A magyarországi országos tévécsatornák műsorkínálata 2005-ben, ORTT felmérés, http://www.ortt.hu/elemzesek/20/25/1149622740musorkinalat_2005_20060113.pdf, letöltés: 2007.11.07.
41
jóval kisebb érdeklődésre számot tartó ún. rétegműsorok nem a főműsoridőben, hanem a délelőtti, kora délutáni vagy a késő éjszakai órákban láthatók. A sokcsatornás modell elterjedése tovább rontott a közszolgálati médiumok helyzetén, hiszen megjelentek a tematikus csatornák, köztük olyanok mint a Spektrum vagy a Discovery, amelyek ismeretterjesztő és oktató jellegű műsorokat sugároznak. Ez eddig a közszolgálati adók profiljának hangsúlyos pontja volt (pl. Iskolatévé, Gólyavári esték, Századunk, Delta, Mindentudás Egyeteme, stb.). Jelenleg a hétköznaponként az m2-n látható „Válaszd a tudást!” című műsor tölti be az egykori rendszeresen jelentkező tudományos műsorok szerepét. Összefoglalva tehát, a magyar közszolgálati televízió minden szempontból nehéz helyzetben van. Többek között azért, mert állandó versenyben áll a nézőkért és emellett állandó hátrányban van a populárisabb műfajokat sugárzó kereskedelmi televíziókkal szemben. Tévénézéssel töltött időnknek mindössze 15-20%-át fordítjuk a közszolgálati csatornákra és a legnézetteb műsorok ranglistáját is többnyire a kereskedelmi adók műsorai alkotják. Miközben pedig egyfolytában csak arról hallunk, hogy a köztévé műsorkínálatának meg kell tartania a sokszínűségét, és azért bíráljuk, mert úgy véljük, hogy ennek ellenére egyre inkább kommercializálódik, addig a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kínálathoz képest jóval kevesebb közszolgálati műsort néznek a nézők, a dominánsan közszolgálati jellegű műsortípusok pedig egyáltalán nem tartoznak a legnagyobb televíziós sikerek közé. 7.3. A politikai függetlenség kérdése a közszolgálati média vonatkozásában Valószínű, hogy legtöbbünkben rögtön a cím olvasása után felmerül a kérdés: beszélhetünk egyáltalán a közmédia politikai függetlenségéről Magyarországon? Ha végigtekintünk a magyar televíziózás történetén, a fejezet végére talán választ kaphatunk kérdésünkre. A Magyar Televízió hivatalosan 1957. május 1-én kezdte meg működését a május elsejei ünnepségek közvetítésével. Ez már a Kádár-rendszer időszaka volt, amelyben a média teljes mértékben a pártállami diktatúra irányítása alatt állt. Sajtószabadságról aligha beszélhetünk, a médiumok felülről kapták az utasításokat és szigorú ellenőrzés, közvetett cenzúra mellett működtek.
42
A rendszerváltás után az elektronikus média szabályozása hosszú évekig késlekedett. A demokratikus folyamatok kibontakozásában aktívan közreműködő újságírók nehezen tudták eldönteni, hogy a hatalom ellenőreiként vagy az újonnan alakult kormányhoz lojálisan folytassák munkájukat. Sokan közülük úgy gondolták, hogy inkább az utóbbit kell választaniuk, nem pedig kritikájukkal hátráltatni a demokrácia kibontakozását. A média egypártrendszerhez szokott képviselői többnyire egy-egy párt mellé tették le a voksukat, így az egypárti újságírásból többpárti újságírás lett. A politikai hatalom szereplői és az újságírók között kialakult kapcsolatokat azóta sem sikerült felszámolni. Hozzájárultak ehhez a hosszú évekig tartó médiaháborúk is, amelyek méginkább fokozták a bizonytalanságot. Az egymást négyéves ciklusokban váltó jobb- és baloldali kormányok kivétel nélkül a média ellenőrzésére törekedtek és igyekeztek azt saját politikai céljaik szolgálatába állítani. Ez egyben azt is jelentette, hogy a közmédiumok vezetői és közvetlen munkatársaik is négyévente cserélődtek. Az éppen hatalmon lévő kormányok tudatában voltak annak, hogy a médiumok nagy hatást gyakorolnak az emberekre, így pozícióik egyik legbiztosabb megerősítését a médiában róluk alkotott pozitív kép kialakításában látták. Elgondolkodtató azonban, hogy a rendszerváltás óta hatalmon lévő, a médiaháborúkban részt vett valamennyi politikai erő kormányzási ideje alatt egyeduralomra tett szert a közszolgálati médiában, mégis rendre elveszítették a következő választást. Ennek oka abban keresendő, hogy a közszolgálati média, amely a rendszerváltás utáni évtizedben folyamatos politikai csatározások színtere volt, elveszítette szavahihetőségét, így az emberek bizalmát, ezáltal pedig a hatékonyságát is. A médiatörvény várva várt megszületése után sem sokban változott a helyzet. Bár az államiból közszolgálativá alakult Magyar Televízió – és a Duna TV – működését részletesen szabályozta a törvény, voltak olyan rendelkezései, amelyek továbbra is akadályozták a politikától való függetlenedést. Legjobb példa erre a közszolgálati
médiumokat
irányító
közalapítványi
kuratóriumok
elnöksége,
amelynek tagjait a parlamenti pártok delegálják. Igaz, hogy a többi tag különböző társadalmi szervezetek képviselői közül kerül ki, de az ő hatáskörük korlátozottabb. A műsorszolgáltatást felügyelő testület, az ORTT pártatlanságával kapcsolatban is kétségek merültek fel a kereskedelmi televíziók pályázatainak elbírálásakor kiderült visszásságok miatt. Az ORTT tagjait a parlamenti frakciók delegálják azonos
43
arányban, de ez sem garantálja a politikai kiegyensúlyozottságot, hiszen jelenleg például két kormánypárti és három ellenzéki frakciója van az Országgyűlésnek. Döntő tényező továbbá az is, hogy a közszolgálati médiumok éves költségvetéséről is a Parlamentben ülő politikusok határoznak. Szeretném a közszolgálati televízió jelenleg is tapasztalható politikai elfogultságát röviden egy konkrét példán is érzékeltetni: tavaly októberben kapott szárnyra a hír, hogy a Fidesz és a KDNP nem hajlandó több szereplést vállalni a Magyar Televízió „Nap-kelte” című műsorában.30 A műsort ugyanis politikai elfogultsággal vádolták és valójában nem minden alap nélkül:31 A 2002-es kampányidőszakban a szocialista kötődésű meghívottak aránya 9:1 volt. De ami még meglepőbb, a jelenlegi ellenzék kormányzati pozícióban sem tudott kitörni ebből a helyzetből. A kérdező újságírók közül a baloldali napilapok munkatársai majdnem kétszerannyi megjelenési lehetőséget kaptak mint jobboldali kollégáik. Ráadásul a jobboldal újságírói közül soha nem azok szerepeltek, akiknek volt tekintélyük a médiában. A korántsem pártsemleges műsorvezetők gyakran nyilvánítottak véleményt, sőt akár elmarasztalólag is nyilatkozhattak a beszélgetések során. Az oknyomozó jellegű riportok leginkább a jobboldal ellen irányultak. Gyakori volt a műsorvezetők provokatív magatartása, kritikus, ironikus hangvétele a jobboldali meghívottakkal szemben, és a baloldaliakkal szemben tanúsított elfogultsága. Egyszóval a kiegyensúlyozottság teljes hiánya volt tapasztalható. Ezt erősíti meg a Miniszterelnöki Hivatal az emlékezetes öszödi beszédhez kapcsolódóan készíttetett egy médiatanulmányt a 2006. szeptember – 2007. júniusig terjedő időszakról, amely a közelmúltban került napvilágra és amely szintén kormányzati médiatúlsúlyról tanúskodik, különösen a közszolgálati adókon. A kormánypártok és az ellenzék szereplésének aránya a vizsgált időintervallumban 6070% illetve 30-40% volt a kormányoldal javára.32 Úgy gondolom, hogy az itt leírtak ismeretében - és talán saját tapasztalataink alapján is – megválaszolhatjuk az alfejezet elején feltett kérdést: Magyarországon ezidáig még nem létezett politikailag független közszolgálati televíziózás. Pedig a
30
Pilhál György: Nap-nyugta, Magyar Nemzet/Tollhegyen 2006.10.12. http://www.mno.hu/portal/378372?searchtext=Nap-nyugta letöltés: 2006.10.18. 31 Az alábbi megállapítások Kubinyi Tamás: „Nap-kelte”című műsorelemzéséből származnak, Magyar médiahelyzet, szerk.: Antal Zsolt, Gazsó Tibor, Századvég Kiadó, Budapest 2005. 32 Miről ír a Miniszterelnöki Hivatal „titkos” tanulmánya: kormányzati médiatúlsúly? 2007.11.28. Világgazdaság Online, http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=198408, letöltés: 2007.11.28.
44
demokráciában az adófizető polgároknak joguk van tárgyilagos, megbízható információkhoz, így a közmédia nem állhat egyetlen politikai csoport szolgálatában sem. Amíg azonban a finanszírozás problematikája nem oldódik meg, addig nem számíthatunk lényeges változásra. 7.4. A közszolgálati médiumok finanszírozása Mielőtt belevágnék a magyarországi helyzet boncolgatásába, mintegy példaként szeretném röviden ismertetni, hogy egyes országokban milyen módon oldják meg a közmédia finanszírozásának kérdését. Először is vegyük sorra a finanszírozás lehetséges módjait: -
előfizetési díj
-
reklámbevételek
-
szponzori támogatások
-
Műsorszolgáltatási Alap
-
az állami költségvetés által nyújtott támogatások
-
önkéntes adományok.
Európa legtöbb országában a közszolgálati média finanszírozása előfizetési díjakból történik. Van olyan ország, ahol ez jelenti a közmédiumok kizárólagos bevételi forrását, ugyanis törvény tiltja reklámok, hirdetések sugárzását a közszolgálati csatornákon, pl. BBC. Bár az Amerikai Egyesült Államokban kezdetben a kereskedelmi televíziózás volt a domináns, léteztek azért közszolgálati adók is, amelyek azoknak biztosítanak megszólalási lehetőséget, akik máshol nem kapnak nyilvánosságot. Az amerikai közszolgálati médiumok a közmédiatörvény megszületése után (1967.) hálózatba tömörültek. Így jött létre a CPB (Coorporation for Public Broadcasting) és ezen belül a köztelevíziókat működtető, több mint 300 helyi televíziós csatornából álló PBS (Public Broadcasting Service). A PBS adásaiért nem kér előfizetési díjat, önkéntes adományokat azonban szívesen fogad a nézőktől, vállalkozásoktól, alapítványoktól vagy akár oktatási intézményektől is. Valamennyi támogatást rendszerint a szövetségi kormányzattól és az államoktól is kapnak. Kereskedelmi reklámokat, hirdetéseket szinte egyáltalán nem sugároznak, viszont részt vesznek olyan üzleti
45
vállalkozásokban, mint pl. különböző nyomtatott és elektronikus kiadványok terjesztése.33 E kis kitérő után térjünk vissza újra Magyarországra. Az köztudott, hogy a magyar közszolgálati televízió pénzügyi helyzete instabil. De vajon miért? A problémának több összetevője van. Egyrészt magasak a kiadások, hiszen a közszolgálati tévétől elvárt feladat, hogy minél több saját gyártású műsort – dokumentumfilmeket, hírműsorokat, kulturális műsorokat - sugározzon, a gyártási költségek pedig nagyon magasak. Másrészt meglehetősen magas létszámmal dolgozik az MTV: egy 2007. június 30-i adat szerint a köztévé dolgozóinak létszáma 1717 fő.34 A kereskedelmi televíziók által foglalkoztatottak száma ennek mindössze 20-25 %-a. További gondot jelent a pazarló gazdálkodás is, ami különösen az 19982002 közötti időszakra volt jellemző. A mélypontot 5 évvel ezelőtt érte el a köztévé 11 milliárd forintos veszteséggel. A helyzet nemcsak a kiadási oldalon problematikus, hanem a bevételi oldalon is. A Magyar Televízió működésének finanszírozására a 70-es évek végéig a nézők – pontosabban a készüléktulajdonosok – által fizetett előfizetési díjak szolgáltak. Ezt követően azonban ez már nem bizonyult teljes mértékben elegendőnek. A kilencvenes évek első felében a magyar televízió fokozatos kommercializálódása a kereskedelmi hirdetések és szponzorációk számának, és ezáltal a belőlük származó bevételeknek a növekedéséhez vezetett. A kereskedelmi televíziók megjelenésével ez a folyamat megfordult, mivel az új, üzleti alapon működő csatornák a potenciális fogyasztói célcsoportnak minősülő fiatalabb nézőkkel együtt a hirdetőket is elcsábították a köztévétől. Az 1996-os médiatörvény pedig jelentősen korlátozza is a közszolgálati
tévécsatornák
reklámra
fordítható
műsoridejét,
továbbá
nem
engedélyezi a közszolgálati televíziók esetében a műsorszámok reklámmal való megszakítását. Ezzel méginkább nőtt a köztévé hátránya a kereskedelmi televíziókkal folytatott versenyben és a fennmaradásáért való küzdelemben. A pénzügyi gondokat tovább fokozta, hogy az előfizetési díjak, amit minden készüléktulajdonosnak fizetnie kellett, egyre kevésbé voltak behajthatók. Miután ez önkéntes bevalláson alapult, nagyon sokan nem jelentették be a készüléküket. Az ezredforduló tájékán már a személyi jövedelemadó bevallásával együtt kellett 33
Bajomi- Lázár Péter: Sajtó, szabadság, Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár 2004. Nem döntöttek Rudi Zoltán sorsáról c. cikk http://index.hu/kultur/media/mtv262, letöltés: 2007.11.8.
34
46
nyilatkozni arról, hogy van-e a háztartásban televíziókészülék és fizetik-e utána az előfizetési díjat. Az intézkedés kapcsán valószínűleg azt remélték a döntéshozók, hogy ha az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt is bevonják a körbe, akkor a nemfizetők jobban tartanak a lebukás veszélyétől és az esetleges szankcióktól. Ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 2001-ben kb. 68%-ra becsülték a fizető háztartások arányát.35 Ez az alacsony érték részben azzal is magyarázható, hogy a duális médiarendszer kialakulása után a közönség egy jó része szinte teljesen átpártolt a kereskedelmi adókhoz, azaz nem nézte a közszolgálati televízió adását. Sokan gondolkodtak úgy, hogy akkor meg miért fizessenek. A rendszerváltás után tehát az a helyzet állt elő, hogy az előfizetési díjak és a hirdetésekből befolyt bevételek együttesen sem fedezték a MTV fenntartásának költségeit, az intézmény egyre jobban eladósodott. Nem maradt tehát más választás, mint központi támogatásért folyamodni. A támogatás egyik lehetőségét jelentik a médiatörvényben rögzített Műsorszolgáltatási Alap keretein belül nyújtott támogatások. A másik lehetőség költségvetési juttatások igénybevétele. Ez azonban veszélybe sodorta a köztévé politikai függetlenségét. Tovább rontott a magyar tévé megítélésén az, hogy 2002-ben a Medgyessykormány nagylelkűen átvállalta a nézőktől az előfizetési díjat, méginkább nyilvánvalóvá téve a politikai függőséget. Annak ellenére ugyanis, hogy korábban is a politikusok döntöttek az előfizetési díj nagyságáról a költségvetési törvényen keresztül - ezáltal befolyásolva a közszolgálati televízió működési feltételeit legalább az illúziója megvolt annak, hogy a közönség finanszírozza a közmédiát. Ráadásul az éves költségvetés elfogadása már nem igényel 2/3-os többséget, így közszolgálati televízió valójában a kormánytöbbségnek van kiszolgáltatva. A tartóssá vált likviditási nehézségek miatt a magyar közszolgálati televízió ördögi körbe került. Az állandósult forráshiány következtében szegényesebbé vált a műsorkínálat, nem tudott lépést tartani a kereskedelmi adók kínálatával, így kevesebb nézőt vonzott a képernyők elé. A csökkenő nézettség miatt a hirdetők is elpártoltak
a
köztévétől,
így
csökkentek
a
reklámbevételek.
A
további
finanszírozáshoz állami segítséget kellett igénybe venni, ez pedig a politikai befolyás
35
Bajomi-Lázár Péter: Sajtó, szabadság, Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár 2004.
47
növekedéséhez vezetett. A műsorok átpolitizáltsága nyomán a MTV egyre inkább hitelét vesztette a közönség körében, mégtovább csökkent a nézettség. Ezen ok-okozati összefüggések körforgása miatt a közmédia a jelenlegi finanszírozási rendszer mellett hosszú távon nem tartható fenn. Igaz, hogy a tavalyi évet 4,4 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta a Magyar Televízió, de ez még igencsak a kevés a kb. 15 milliárd forintos éves költségvetéséhez képest.36 Ha
elgondolkozunk
a
köztévé
pénzügyi
helyzetével
kapcsolatos
problémákon, akkor egyik oldalról felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a köz szolgálatát végző médium miért ne lenne jogosult közpénzek felhasználására közszolgálati feladatainak ellátásához. A másik oldalon viszont az a kérdés, hogy az állam valóban a közérdeket szolgálja-e akkor, amikor az adófizetők pénzét olyasmire fordítja, amire ők egyre kevésbé kíváncsiak. Domokos Lajos, a Teleschola Televíziós Iskola megalapítója és igazgatója úgy véli, hogy a közszolgálati televízió feladata napjainkban nem elsődlegesen az, hogy feltétlenül tömegeket ültessen a képernyő elé, hanem az, hogy ellensúlyozza a kereskedelmi tévék „butító” hatását.37 Valójában még a médiaszakértők számára is komoly fejtörést okoz, hogy okos döntés lenne-e anyagi okok miatt megszűntetni a köztévét és ezáltal előtérbe helyezni a kereskedelmi csatornák értékrendjét. A kérdés - amire a szakembereknek mielőbb választ kellene találni - tehát az, hogy akkor hogyan tovább, mert nálunk az önkéntes adományozás módszere nem igazán működne. 7.5. Hogyan csinálják mások? - összehasonlítás más országokkal Ebben a fejezetben elsőként a hazánkkal hasonló helyzetből indult volt szocialista országokkal szeretnék foglalkozni, majd pedig áttekinteni néhány nyugati állam példáját is. A közép-kelet európai országokban a rendszerváltás utáni médiapolitika az eddig
az
állampárt
propagandaeszközének
tekintett
állami
médiumok
demokratizálását tekintette elsődleges feladatának. A megvalósítás több területen is
36
Rudi Zoltán is pályázni fog, Világgazdaság Online, 2007.11.21. http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=197283, letöltés: 2007.11.28. 37 Pelle János: Zsákutcában a közszolgálati tévé, Heti Válasz 3. évfolyam 20. szám, 2003.05.16. http://www.hetivalasz.hu/index.php?page=pages/cikk&cikk_id=6957, letöltés: 2007.02.23.
48
változtatást igényelt: át kellett alakítani a műsorpolitikát, elősegíteni a szakmai szempontok érvényesülését, ennek érdekében pedig csökkenteni a politikai függőséget és megoldást találni a finanszírozás problémáira. A hazai viszonyokat az előzőekben már részletesen ismertettem, így ezzel itt bővebben nem kívánok foglalkozni, legfeljebb bizonyos vonatkozásokban egy-egy mondatban utalni a magyar helyzetre. A médiát illetően valamennyi posztkommunista országban döntő fontosságú volt a médiatörvény megalkotása, melynek nemcsak az új politikai, gazdasági és társadalmi rendnek megfelelő jogi szabályozás létrejötte volt a jelentősége, hanem a duális
médiarendszer
feltételeinek
megteremtése
is.
Elsőként
az
egykori
Csehszlovákiában született meg 1991-ben. A két közszolgálati csatorna mellett egy magánkézben lévő televízió létrehozását tette lehetővé. Lengyelországban az 1992ben elfogadott médiatörvény nyomán két kereskedelmi tévé kezdte meg sugárzását 1994-ben. Romániában ugyancsak 1992-ben jött létre az audiovizuális törvény, szabad utat nyitva a kereskedelmi televíziózásnak.38 (Ehhez képest Magyarországon az 1996-os médiatörvény jócskán megkésett.) A közszolgálati csatornákat tekintve Lengyelország és Románia a hazai helyzethez hasonló képet mutat, azaz három közszolgálati adó működik mindkét országban, amelyek közül egy a nemzet külföldön élő polgárainak szól, akárcsak nálunk a Duna TV. A jelentős átalakuláson átesett országok példaképnek a BBC-t tekintették, annak ellenére, hogy a közmédia működése több ponton eltér a brit modelltől. Például abban, hogy a régió közszolgálati médiumai sugározhatnak kereskedelmi reklámokat
és
reklámbevételekből
működésüket valamint
nem
több
csak
ország
előfizetési esetében
díjakból,
állami
hanem
támogatásokból
finanszírozzák (pl. Magyarország, Albánia, Bulgária), ezáltal elveszítve a BBC egyik fő alapelvének tekintett függetlenség lehetőségét, hiszen az állam a pénzéért jogot formálhat a beleszólásra. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a közmédia intézményeinek irányítóit közvetve vagy közvetlenül a politika képviselői nevezik ki. A politikai függőség egyik gyakori velejárója ezekben az országokban, hogy a négyéves parlamenti ciklus lejártával, amennyiben kormányváltás történik, a közszolgálati médiumok vezetői is menni kényszerülnek, átadva helyüket a hatalomra került új párt pártfogoltjainak. A közszolgálati csatornák emiatt 38
Bajomi-Lázár Péter: Sajtó, szabadság, Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár 2004.
49
bekövetkező
gyakori
„köpönyegforgatása”
azonban
a
nézők
bizalmának
elvesztéséhez vezet. A jelentős hitelvesztés valamint a kereskedelmi tévék megjelenése nyomán a közszolgálati adók közönségrészesedése minden volt szocialista országban drasztikusan visszaesett. Az egyetlen kivétel Csehország, ahol a köztévének sikerült megőriznie korábbi pozícióját. Összehasonlítás céljából nézzük egy kicsit részletesebben a közszolgálati média helyzetét az egyes országokban: Lengyelország: a köztévé finanszírozása szinte teljes egészében előfizetési díjakból történik, mégis erős az állami befolyás, ugyanis a lengyel ORTT tagjai politikai testületek képviselői. Erős a vallás szerepe, az első magánrádiók is a katolikus egyházhoz kapcsolódtak. Érdekesség, hogy a médiatörvény is előírja a közszolgálati
médiumok
számára
a
keresztény
köztelezettségét. Jelentős bevételei származnak
értékek
terjesztésének
kereskedelmi hirdetésekből.
Népszerű a közönség körében is, de ez főleg a műsorok kommercializálódásának köszönhető, illetve annak, hogy a kereskedelmi csatornák kisebb vételkörzettel rendelkeznek. Csehország: anyagilag nem függ a kormánytól. A közszolgálati csatornák engedélyezett reklámideje mindössze 3 perc óránként.39 A cseh tévé első csatornája populáris műsorokat is sugároz, a közszolgálati műsorok többsége inkább a második csatornára jellemző. A politikai nyomásgyakorlás közvetett. Szlovákia: a szlovák közszolgálati médiának két földi sugárzású csatornája van (STV1, STV2), amelyek erősen kormánypártiak, ezért nézettségük is meglehetősen alacsony. Nézőik főleg az idősebb korosztályból illetve a vidékiek közül kerülnek ki. Magyar nyelvű adásai több évtizedes múltra tekinthetnek vissza. Első csatornája (Jednotka) inkább a kereskedelmi adókra hasonlít. Románia: a finanszírozás része maradt az állami támogatás, emiatt erős maradt a közvetlen kormányzati befolyás és a cenzúra is. Az állam inkább fedezte a köztévé veszteségeit, csak hogy ellenőrzése alatt tarthassa. Az utóbbi néhány évben átszervezések kezdődtek a román televíziónál, amelyeknek köszönhetően pénzügyi
39
Ágoston Vilmos: Médiapolitika vagy politikai média, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest 2005.
50
helyzete javult és talán a politikai függetlenedésre is nagyobb lesz az esélye.40 A román közszolgálati televízió, az SRTV egyes csatornája, a TVR1, alacsony színvonalú műsorokat sugároz a magasabb nézettség elérése érdekében. A volt szocialista országok után vizsgáljuk meg, hogyan működik a közszolgálati média azokban az államokban, ahol a demokrácia nagyobb múltra tekint vissza: USA: az amerikai közmédia kialakulásáról és finanszírozásáról a „7.3. A közszolgálati média finanszírozása” című fejezetben részletesebben írtam. Itt most röviden csak annyit szeretnék elmondani, hogy az Amerikai Egyesült Államokban alapvetően a kereskedelmi rádiózás és televíziózás dominál. A közszolgálati adók működtetése a közmédiatörvény megszületése óta a CBP nevű szervezethez kötődik. A finanszírozás nem előfizetési díjból, hanem adományokból történik, az állami támogatás aránya minimális, ami a nagyfokú politikai függetlenség garanciája. A CBP nem foglalkozik műsorkészítéssel és –sugárzással, ez a nagy önállósággal rendelkező helyi csatornák feladata. Arányaiban nagyon alacsony a közszolgálati csatornák nézettsége, de az ország méreteit tekintve még így is nagyon sok emberhez jut el. Egyesült Királyság: Nagy-Britanniában működik az európaszerte etalonnak tekintett közszolgálati televízió, a BBC. A társaság műsorszolgáltatással kapcsolatos alapvető kritériumai a minőség, sokszínűség, az objektív, pontos tájékoztatás, kiegyensúlyozottság és pártatlanság az információközlésben. Finanszírozása kizárólag előfizetési díjakból történik, ami biztosítja számára a politikai függetlenséget. Ugyanakkor napjainkban a BBC is azzal a problémával küzd, hogy összeegyeztesse a piaci kihívásokat közszolgálati elveivel úgy, hogy azokból ne kelljen engednie. Olaszország: az olasz közszolgálati tévét, a RAI-t túlnyomórészt előfizetési díjakból finanszírozzák. Még Berlusconi után is nagyon erős a közvetlen politikai befolyás. Ez főként annak köszönhető, hogy a köztévé elnökét és elnökségi tagjait az országgyűlés
választja
meg.
(A
gyakorlatban
40
mindig
több
hely
jut
a
Televíziózás Európában: a szabályozás, a médiapolitika és a függetlenség kérdései, Helyzetjelentés 2005., Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) Budapest 2005. http://www.eumap.org/topics/media/television_europe/national/hungary/media_hun2.pdf, letöltés: 2007.03.07.
51
kormánypártnak.) Műsorkínálatában a versenyképesség miatt egyre több a kereskedelmi jellegű produkció. Németország: a német közszolgálati televíziós csatornák bevételeinek döntő része szintén az előfizetési díjakból származik, melynek nagyságáról független szakértői bizottság dönt a részvénytársasági formában működő médiumok igényeinek és gazdasági lehetőségeinek mérlegelésével. Reklámokból származó bevételeiket behatárolja, hogy hétköznap este nyolc óra után illetve vasárnap egész nap nem sugározhatnak hirdetéseket.41 Műsorkínálatuk sokrétű, jól elkülöníthető a kereskedelmi adókétól. Politikai befolyástól nem mentes, hiszen a tartományi parlamenteken keresztül a pártok közvetlenül is képviseltetik magukat az ARD és a ZDF műsorszolgáltatási tanácsában, de nem döntő mértékben. Franciaország: De Gaulle kormányzása idején abszolút kormányzati irányítás alatt állt a francia közszolgálati média. Ez később aztán lazult, de ma is vannak próbálkozások politikai nyomásgyakorlásra az állami támogatások révén, annál is inkább, mert a francia köztévé a 90-es évek eleje óta finanszírozási gondokkal küzd. Az újságírók mögött álló erős szakszervezeti és szakmai háttér azonban igyekszik a politikai befolyásolás lehetőségeit csökkenteni. Példaértékű a magas kultúra terjesztése, ezáltal próbál pozitív képet sugározni Franciaországról és a francia népről. Nem ad lehetőséget az amerikai szórakoztatóműsorok eluralkodására. Az egyes országok közszolgálati médiáinak jellegzetességeit röviden áttekintve láthatjuk, hogy nem csak az exszocialista országok küzdenek a politikai függetlenség és a kereskedelmi adókkal folytatott verseny problémájával. Az USAban kezdettől fogva a kereskedelmi televíziózás volt az uralkodó, Nyugat-Európában pedig a 80-as évek táján jelentek meg a kereskedelmi adók. Tehát több mint egy évtizeddel járnak előttünk, ami a felhasználható tapasztalatok és piaci helyzetük stabilizálása szempontjából elég jelentős, a 90-es évek közepére pedig már sikerült egy jónak mondható nézettséget elérniük. A fent leírtakból kiderül, hogy a nyugat-európai közszolgálati médiumok finanszírozása döntően az előfizetési díjra épül, igen csekély az állami támogatás
41
Televíziózás Európában: a szabályozás, a médiapolitika és a függetlenség kérdései, Helyzetjelentés 2005., Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) Budapest 2005., http://www.eumap.org/topics/media/television_europe/national/hungary/media_hun2.pdf, letöltés: 2007.03.07.
52
mértéke. Mégis gondot jelent a politikai befolyásoltság ténye. Ebből arra következtethetünk, hogy az állami beavatkozás mértéke a közmédiumok működésébe nemcsak a finanszírozással függ össze, hanem az őket irányító, felügyelő testületek összetételével és létrehozásának módjával is, hiszen több országban is a parlament választja meg e testületek tagjait vagy alapvetően a parlament tagjai közül kerülnek ki. A közép-kelet-európai közszolgálati tévék esetében a politikai befolyásoltság mértéke még fokozottabban érvényesül. Többségében alulfinanszírozottak, de ésszerű gazdálkodással néhány országban már sikerült csökkenteni az államtól való anyagi függőség mértékét (pl. Csehország). A harmadik problémakör a kereskedelmi televíziókkal folytatott verseny, ami miatt szinte valamennyi közszolgálati intézmény nehéz helyzetbe került. Mondhatjuk azt is, hogy világszerte identitásválsággal küzdenek. A fő kérdés az, hogy milyen funkciót tölthet be a közszolgálati média egy olyan környezetben, ahol a piac törvényei uralkodnak. Hogyan valósíthatja meg küldetését az éles versenyhelyzetben, amikor a csatornák többségén a nézők számára vonzóbb amerikai tömegfilmek, show-műsorok, szappanoperák láthatók? Még a BBC-nek is folyamatosan újra kell gondolnia stratégiáját, hogy a szükségszerű újítások ellenére elvei ne szenvedjenek csorbát. A szerepzavarba került közmédiumokat egyre gyakrabban éri a kommercializálódás vádja. Egyre gyakrabban tűznek műsorukra színvonaltalannak bélyegzett kereskedelmi jellegű műsorokat versenyképességük biztosítása érdekében. Több ország közszolgálati televíziója választja azt az utat, hogy egyik csatornája több kereskedelmi műsorszámot ad le, a másik több közszolgálatit. És mindezt a nézők megtartása illetve visszahódítása érdekében teszi. A televíziózás piacán ugyanis jelenleg a legitimitás fő kritériuma a nézettség, a közönségrészesedés. David Cox (2001) szerint azonban: „a közszolgálati műsorszolgáltatás jelentősége nagyobb, mint ami a nézők számából következik”.42 7.6. Televíziózás és közszolgálatiság az Európai Unió tükrében Miután Magyarország 2004. május 1-e óta az Európai Unió (EU) teljes jogú tagja, a médiapolitika terén is eleget kell tennie az uniós előírásoknak. 42
Idézi: Cinzia Padovani – Michael Tracey – Lustyik Katalin: A közszolgálati média helyzete – Nemzetközi kitekintés, Médiakutató, 5. szám 2001. tél, 95. oldal
53
Az 1996. december 16-án aláírt társulási szerződés többek között azt is magában foglalta, hogy hazánk csatlakozásának alapvető feltétele a jelenleg érvényben lévő és a jövőben meghozandó jogszabályok hozzáigazítása az Európai Unió jogszabályaihoz. Az Európai Tanács által jóváhagyott Fehér Könyv tartalmazza az 1989. október 3-án elfogadott „Televíziózás határok nélkül” elnevezésű irányelvet, amelyet 1997. június 30-i módosítása óta 97/36/EK irányelvként jegyeznek, és amelyet minden tagállam köteles beilleszteni saját jogrendszerébe.43 Céljai közé tartozik az információáramlás szabadságának biztosítása, az egységes európai médiapiac megteremtése (szupranacionális törekvések) és annak védelme elsősorban az USA befolyásával
szemben.
Tulajdonképpen
hat
területet
koordinál:
televíziós
műsorszolgáltatás, az európai televízóműsorok gyártásának és terjesztésének ösztönzése, nyilvános események közzététele, televíziós reklámozás és támogatás, kiskorúak és a közrend védelme, a válaszadás joga. Ezek gyakorlati megvalósítását segítendő az Európai Unió létrehozta az ún. Kapcsolattartó Bizottságot, amelynek feladata a kodifikációs kérdések figyelemmel kísérése valamint a közös audiovizuális politikával kapcsolatos előírások érvényesítése. Az irányelv folyamatos felülvizsgálatát az Európai Bizottság végzi. Az 97/36 számú EK irányelv minimális előírásokat tartalmaz a tagállamokra nézve. Ezek közül az egyik nagyon lényeges a műsorszerkezeti követelményekre vonatkozik és abban áll, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a televíziók műsoridejüknek
legalább
50%-ában
európai
műsorokat
sugározzanak.
(A
műsoridőbe ebből a szempontból nem számítanak bele a hírek, sportesemények, játékok, hirdetések és a televíziós vásárlások.) Ez az előírás csak az országos televíziós csatornákra vonatkozik, a helyi műsorszolgáltatókra nem, fő célja pedig az európai audiovizuális ipar fellendítése illetve az európai kulturális identitás erősítése. (A kis államok ellenezték, mivel az amerikai produkciókhoz képest az európai alkotások nagyon drágák, így megvásárlásuk esetén kevesebb pénz marad hazai műsorszámok elkészítésére.) Egy másik lényeges pont a reklámozásra vonatkozó szabályozás. Az irányelv tiltja a dohányáruk, receptköteles gyógyszerek reklámozását, szabályozza az alkoholtartalmú italok reklámját, ezenkívül a műsoridőn belül korlátokat szab 43
Cseh Gabriella – Sükösd Miklós: Médiajog és médiapolitika Magyarországon, I. kötet – Médiajog, Új Mandátum Könyvkiadó 1999. Budapest
54
egyrészt a reklámoknak másrészt a televíziós vásárlásoknak. Az irányelv megengedi a tagállamoknak a szigorúbb szabályozást is, de csakis a közösségi joggal összhangban. Svédországban például teljes a tilalom a 12 év alattiaknak szánt reklámokra, Görögországban pedig tilos a játékok reklámozása 7:00 és 22:00 között.44 A harmadik különösen fontos momentum pedig a kiskorúak és a közrend védelmére vonatkozó szabályozások. A tagállamoknak kötelességük biztosítani, hogy műsorszolgáltatóik ne sugározzanak olyan műsorszámokat, amelyek tartalma súlyosan károsíthatja a kiskorúak fizikai, értelmi vagy erkölcsi fejlődését, vagy amelyek gyűlöletre uszítanak faji, nemi, vallási vagy nemzetiségi alapon. 7.6.1. Az uniós irányelv és magyar médiatörvény A magyar Országgyűlés 2002. július 9-én elfogadta a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását (2002. évi XX. törvény).45 Az ebben foglalt változások nem egyidejűleg léptek életbe, hanem három különböző időpontban. A 2002. október 15-től hatályos rendelkezések kiterjesztették a törvény hatályát a műsorszolgáltatáson túl a műsorszétosztásra is. 2003. november 1-től a nyilvános rendezvények közzétételén belül a kizárólagos televíziós közvetítéshez kapcsolódó előírások léptek életbe annak érdekében, hogy a közönség meghatározó részét (min. 10%) ne lehessen megfosztani nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó események közvetítésétől. A csatlakozással a magyarországi műsorszolgáltatás kiegészült az ország területén
kívülről
származó
műsorszolgáltatással.
Továbbá
magyarországi
műsorszolgáltatás végzésére nemcsak magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, vagy Magyarországon nyilvántartásba vett jogi személy illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság jogosult. (A korábbi rendelkezés az Európai Unió szemszögéből nemzeti alapon való diszkriminációnak minősült.) Szintén a csatlakozás óta az európai művekre vonatkozó kötelezettségről a médiatörvény 7 § (1) bekezdése rendelkezik, mégpedig úgy, hogy a televíziós
44
Dr.Ocskó György: Az Európai Unió audiovizuális politikája – Az ORTT együttműködése az Európai bizottsággal, Magyarország médiakönyve I. (2003), ENAMIKÉ 2003. 45 Dr. Boros Márta – Dr. Bencsik Márta – Dr. Láng Szilvia: A médiarendszer jogszabályi hátterének 2002. évi változásai, Magyarország médiakönyve I., ENAMIKÉ 2003.
55
műsorszolgáltatók évi műsoridejük több mint felében európai műveket, több mint harmadában pedig magyar alkotásokat kötelesek sugározni. Az Európai Bizottság azonban kifogásolta a rendelkezéssel kapcsolatban, hogy a magyar törvény a nemzeti ipart védő feltételt szab meg, amellyel akadályozza a termékek és szolgáltatások szabad áramlását. Mi azonban nyelvünk védelmére hivatkoztunk, az ennek érdekében tett intézkedésekre pedig lehetőséget biztosít az Európai Unió.46 A reklámokkal kapcsolatos törvényi szabályozások lényegében eleget tesznek az irányelv előírásainak, kiegészítésre szorulnak azonban abban, hogy megtiltsák a faji, nemi, nemzetiségi, vallási hovatartozást, vagy az emberi méltóságot sértő tartalmak, szöveges vagy képi utalások használatát a reklámokban. A kiskorúak védelmére vonatkozóan a magyar médiatörvény szigorú előírásokat tartalmaz. A műsorok kategorizálásának szabályaival megfelel az uniós irányelv követelményeinek. Létezik azonban egy kényes pont a jogharmonizáció kérdésében. Mégpedig az, hogy hazánk 1996-ban az OECD tagja lett, melynek előírásai között szerepel a szabad verseny biztosítása. A 97/36 EK irányelv európai műsorok sugárzására vonatkozó szabályozása viszont ebből a szempontból protekcionista beavatkozásnak minősül, ami ellen az amerikai lobbisták élénken tiltakoznak. Magyarország tehát megsérti az OECD előírásait abban az esetben, ha ebben a kérdésben eleget tesz az uniós irányelvnek. A médiatörvény további módosítására a fenti változtatások ellenére is szükség van. A jogharmonizáció terén is vannak még hiányosságok, hiszen idén tavasszal az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen. Nem teljesítettük ugyanis az irányelvnek arra vonatkozó rendelkezését, hogy 2004. április 30-ig meg kell szüntetni mindenféle korlátozást az elektronikus távközlési szolgáltatásokat illetően, beleértve a műsortovábbítást is. A magyar médiatörvény kábeltévékre vonatkozó azon rendelkezése, mely szolgáltatási lehetőségüket monopolhelyzet megakadályozása érdekében a lakosság egyharmadára korlátozza le, még mindig érvényben van. Amennyiben elmarasztaló ítélet születik az ügyben és ezután sem történik változás, az Európai Bizottság pénzbírság kiszabását kérheti, ami akár milliárdos nagyságrendű is lehet.47 46
Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban, Médiakutató – Európa rovat, 2003. tél, http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_04_tel/05_jogharmonizacio/03.html, letöltés: 2007.11.11. 47 Kábeltévézés: eljárás hazánk ellen, Hírösszefoglaló, Népszabadság – Média, 2007. március 17.
56
7.6.2. Közszolgálatiság az Európai Unióban Korábban a közszolgálati csatornák esetében a nemzeti szintű műsorszórás volt a meghatározó, amelynek egyik funkciója a nemzeti kulturális identitás megőrzése és erősítése volt. Az egységes audiovizuális piac létrehozásával azonban félő, hogy ez a szerep háttérbe szorul. Ezt elkerülendő az európai identitást az egyes tagállamok nemzeti identitására felépítve kellene létrehozni. Az 1997-es Amszterdami Szerződéshez csatolt „Jegyzőkönyv a közszolgálati műsorszolgáltatásról”
mindenképpen
pozitívan
ítéli
meg
a
közszolgálati
műsorszolgáltatás szerepét és a demokratikus társadalmak fontos elemének tartja. A Jegyzőkönyv alapján minden tagállam saját hatáskörébe tartozik a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozásának kérdése.48 A Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Világbank valamint a kereskedelmi televíziótársaságok azonban támadják a közmédia finanszírozásának egy bizonyos módját, amely szerintük versenyelőnyt biztosít a közszolgálati adóknak. A legtöbb közszolgálati tévét előfizetési díjakból tartják fenn (a Bizottság ezt is állami támogatásnak tekinti), de számos esetben a finanszírozásban a kereskedelmi jellegű bevételek és az állami támogatások is jelentős szerepet játszanak. A ’90-es évek folyamán több panasz is érkezett az Európai Bizottsághoz, többek között ez ösztönözte a fentebb már említett Jegyzőkönyv megszületését.49 A Jegyzőkönyv kimondja, hogy a tagállamok által a közszolgálati adóknak közszolgálati feladatok ellátásért nyújtott és azok költségeivel arányos támogatása nem ütközik az EK Szerződéssel. Ennek elbírálásához azonban élesen külön kell választani a közszolgálati és a kereskedelmi tevékenységeket, illetve pontosan meg kell határozni a közszolgálati megbízatásokat. Az állami támogatások jogosságának elbírálásához tehát szükség van a tagállamok részéről a közszolgálati szolgáltatás pontos definíciójára, az illető intézmény jogszerű megbízására a közszolgálati feladatok ellátására, valamint a közszolgálati és kereskedelmi tevékenységek külön elszámolási rendszerére. Természetesen további feltétel a megbízott intézmények
48
Televíziózás Európában: a szabályozás, a médiapolitika és a függetlenség kérdései, Helyzetjelentés 2005., Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) Budapest 2005., http://www.eumap.org/topics/media/television_europe/national/hungary/media_hun2.pdf, letöltés: 2007.03.07. 49 Márton Lídia: A közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozása az Európai Unió versenyszabályainak tükrében, Jel-kép 2002/1. szám
57
pénzügyi átláthatósága is, hiszen másképp nem dönthető el az arányosság kérdése. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, az Európai Bizottság a legtöbb esetben hajlik arra, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatást végző vállalat mentessége elvén ne marasztalja el az adott intézményt. Úgy
gondolom,
hogy
nem
is
lenne
igazságos
a
közszolgálati
műsorszolgáltatókat ebben a vonatkozásban egy kalap alá venni a kereskedelmi csatornákkal, hiszen az előbbiek egyrészt nem vehetnek részt teljes erőbedobással a piaci versenyben, mivel kereskedelmi tevékenységük a legtöbb országban korlátozott, másrészt pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni a gazdasági szempontokon túl a közszolgálati műsorszolgáltatók társadalomban betöltött bizonyos funkcióit. 8. Következtetések és elképzelések, avagy a magyar közszolgálati média lehetséges jövőképei Elsőként le kell szögeznünk, hogy a közszolgálati média nemcsak Magyarországon, hanem gyakorlatilag világszerte mélyponton van. A kereskedelmi műsorszolgáltatók térhódításával bekövetkezett drasztikus nézettségcsökkenés számos, főként közép-kelet európai országban megkérdőjelezte a közszolgálati médiumok társadalmi szerepét és létjogosultságát. Az egykor egyeduralkodó köztévék/-rádiók közönségének száma töredékére csökkent. Felmerül
tehát
a
kérdés:
szükség
van-e
egyáltalán
közszolgálati
műsorszolgáltatókra. Mielőtt megpróbálnánk megválaszolni a kérdést, tekintsük át a média jelenlegi helyzetét és a várható tendenciákat. Az egyik tényezőt, amely döntő hatással van a közszolgálati adók működésére, a profitorientált kereskedelmi csatornák jelentik, melyek elsősorban a szórakoztatásra koncentrálnak, fő célcsoportjuk a jelentős vásárlóerőt képviselő 1849 éves korosztály. Műsoraik esetében nem a hírérték, az objektivitás az elsődleges, hanem a nézőkre gyakorolt vonzerő. Egy másik tényező az „új médiának” is nevezett internet. Hihetetlenül gyorsan terjedt el, de Magyarországot tekintve még mindig alacsony az otthoni internet-hozzáféréssel rendelkezők száma. A munkahelyeken, az iskolákban azonban egyre többen csatlakozhatnak rá a világhálóra, sőt az internet már mobiltelefonon is
58
elérhető. Ez az új médium magában foglalja a rádiózás, a televíziózás és a nyomtatott médiához való hozzáférés lehetőségeit is (a legtöbb lap rendelkezik online verzióval). A legnépszerűbbek az ún. horizontális portálok, amelyek több közérdeklődésre számot tartó témát, információt foglalnak magukba (pl. origo.hu, index.hu). A kábelhálózatok és a műholdas sugárzás elterjedésével 50-60 csatorna is fogható a televíziókészülékeken. A küszöbön álló digitális műsorszórással, azaz a frekvenciakészlet jobb kihasználásával pedig ez a kínálat még tovább fog bővülni az adásminőség javulása mellett (a ma egy analóg tv-program továbbítására szolgáló csatornán kb. 2-8 tv-program sugározható majd). A digitális műsorok vételi lehetősége mégcsak óriási anyagi vonzattal sem jár, hiszen elég hozzá egy a tévékészülékhez csatlakoztatott dekóder. A digitális műsorszóráshoz kapcsolódóan meg kell azonban jegyeznem, hogy a Magyar Televízió is igyekszik kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, tervei között szerepel ugyanis négy új, specializált csatorna - egy információs, egy archív, egy kultúrális és egy gyermekeknek szóló adó – beindítása. A közszolgálati média mégis nehéz helyzetben van, hiszen ugyanazoknak a nézőknek a figyelméért verseng, mint a többi piaci szereplő. Ugyanakkor nem koncentrálhat kizárólag a fizetőképes célcsoportokra, az egész lakosságot kell szolgálnia. A vele szemben támasztott legfőbb követelmények és elvárások a függetlenség – nemcsak politikai, hanem gazdasági értelemben is -, a sokszínűség és a kiegyensúlyozottság, valamint a hitelesség. A tájékoztatás mellett fontos szerepet vállal a közművelődésben, a véleményformálásban és a kisebbségek nyilvánossághoz jutásában. Ezek a tevékenységek a társadalom szempontjából fontosak, ugyanakkor üzletileg nem kifizetődők. Ezért nem szabadna a közmédiumokat kizárólag piaci alapon elbírálni. Napjainkban egyre több elmarasztalás éri a magyar közszolgálati médiát, köztük is leginkább a televíziót. A vélemények ugyanis markánsan megoszlanak a közszolgálati műsorszolgáltatás jelenlegi rendszerét illetően. Akadnak, akik azt mondják, nincs szükség közszolgálati médiumokra. Vannak, akik csak a jelenlegi közszolgálati csatornák számát csökkentenék az m2 megszüntetésével. Olyan véleménnyel is találkozhatunk, mely szerint közmédiumok nem kellenek, csak
59
közszolgálati műsorok, melyek elkészítéséhez illetve sugárzáshoz pályázati úton lehetne támogatást nyerni. Horvát János, közismert médiaszakember szerint az sokkal inkább tekinthető közszolgálatnak, hogy a nézők többsége legalább 20 csatorna közül választhat, és gyakorlatilag összeállíthatja a saját TV-műsorát (külső pluralizmus), mint az, hogy egy-két csatornába szorítsuk bele a különböző társadalmi csoportok által igényelt műsorokat (belső pluralizmus).50 Ennek a gondolatnak a kapcsán felmerül egy újabb kérdés is, mégpedig az, hogy vajon ténylegesen a lakosság széles köreinek szükségleteit szolgálja-e a közszolgálati műsorszolgáltatók fenntartása, vagy csak a politikai, társadalmi vagy kulturális
elitét.
A
nézettségi
adatokból
ugyanis
inkább
az
utóbbira
következtethetünk. A Szonda Ipsos Vélemény- és Piackutató Intézet 2007. augusztusi felmérésének eredményei azonban a 16% körül mozgó nézettség ellenére nem egészen erről tanúskodnak: a megkérdezettek csaknem egyharmada az MTV hírműsorait tartja a legmegbízhatóbbnak, úgy ítéli meg, hogy műsoraiból sokat lehet tanulni és olyan kulturális értékekre hívják fel a figyelmet, amelyekkel különben nem találkoztak volna, továbbá fontos szerepet játszanak a társadalom sokszínűségének bemutatásában.51 Ezeket a paramétereket tekintve az MTV megelőzte mindkét nagy kereskedelmi televíziót. Ha azonban ez a felmérés ennyire pozitív kicsengésű, akkor miért nézik ilyen kevesen a közszolgálati tévé adásait? Véleményem szerint ennek két fő oka lehet. Az egyik az, hogy napjaink bőség zavarával küszködő, gyakran túlhajszolt embere a televízió előtt ülve addig kapcsolgat, amíg valami olyan műsort talál, ami nem igényel gondolkodást. A másik pedig a Magyar Televízió érezhető politikai befolyásoltsága, ami miatt a köztévé elvesztette a közönség jórészének bizalmát. Úgy gondolom, hogy jelenleg a politikai elittel való összefonódás a legnagyobb problémája a köztévének. Míg sokan ma is a BBC-t tartják követendő modellnek a közszolgálatban, addig a gyakorlatban inkább a csak megnevezésében közszolgálati olasz RAI-hoz állunk közelebb a szoros állami ellenőrzés, a kormánypártokhoz való kötődés és az erős részrehajlás miatt.
50
Horváth János: Az igazi közszolgálat, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995. 51 A közösségi értékek megjelenése a televíziókban c.felmérés, http://www.szondaipsos.hu/hu/ipsos/pubvalue, letöltés: 2007.11.04.
60
Ma
a
finanszírozás
kérdésének
megoldatlansága
miatt
még
elég
reménytelennek tűnik, hogy a Magyar Televízió meg tudjon szabadulni a politikai erők nyomásától, pedig ez az egyetlen esélye, hogy valóban elismerten közszolgálativá váljon, biztosítva a különböző vélemények szabad cseréjét és visszaszerezve sokak szemében elvesztett hitelességét. Zárásképpen pedig válaszolnék a fejezet elején feltett kérdésre: amennyiben az utóbb említett feltétel teljesül, az ellenérvekkel szemben úgy gondolom, hogy, szükség van Magyarországon nemzeti közszolgálati médiára, közszolgálati televízióra – hacsak egy csatornán is - mintegy biztos háttérként napjaink profitortientált, globalizálódott, manipulációkkal teli (média)világában. Ehhez azonban meg kell kapnia azt a támogatást a fogyasztóktól és az államtól (a törvényhozóktól), amelynek segítségével elkerülhető, hogy teljes mértékben belekényszerüljön a kereskedelmi médiumokkal folytatott versenybe, meg tudja őrizni, illetve javítani tudja az általa készített és sugárzott műsorok minőségét és választékát, valamint lépést tudjon tartani a közönség igényeivel és a technika fejlődésével. A nézettség tekintetében pedig egyetértek Rudi Zoltánnak, a Magyar Televízió elnökének azzal a hasonlatával, miszerint „könyvtárak is szükségesek, akkor is, ha az olvasók nem töltik meg őket”52.
52
Beszégetés a közszolgálatiságól Csermely Ákossal, a Média Hungary igazgatójával és Rudi Zoltánnal, a Magyar Televízió elnökével (MTV1, Nap-kelte 3, 2005.05.26.) http://www.akti.hu/periodika/dok/0505_szab.html, letöltés: 2007.02.21.
61
MELLÉKLETEK
1. számú melléklet
Legolvasottabb országos napilapok (2007. januári felmérés) NAPILAPOK
Olvasók aránya a 14 éven felüliek körében (%)
1.
Blikk
24
2.
Metro
14
2.
Színes Bulvár Lap
14
4.
Népszabadság
6
5.
Magyar Nemzet
3
6.
Népszava
2
6.
Magyar Hírlap
2
Forrás: HVG53
53
A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérésének eredeményei a hetente legalább egyszer napilapot olvasók körében, Melyek a legolvasottab magyar lapok? c. cikk, HVG 2007.04.11., http://hvg.hu/itthon/20070411_gfk_hvg_metro_blikk_magyar_nemzet.aspx, letöltés: 2007.11.22.
62
2. számú melléklet A közszolgálati műsor és műsorszám definiálása az 1996. évi I. törvény szerint (I. fejezet, 2 §, 18. és 19. pont): „18. Közszolgálati műsor: az a műsor, melyben a közszolgálati műsorszámok meghatározó szerepet játszanak, és amely a műsorszolgáltató vételkörzetében élő hallgatókat, nézőket rendszeresen tájékoztatja közérdeklődésre számot tartó kérdésekről. 19. Közszolgálati műsorszám: a műsorszolgáltató vételkörzetében (országos, körzeti, helyi) élő hallgatók, nézők tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteit, igényeit szolgáló műsorszám, így különösen: a) a művészeti alkotás, az egyetemes, a magyar és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kultúráját, valamint a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek életét, a kisebbségi álláspontokat bemutató közlés, b) oktatási, képzési célú ismeretek közzététele, c) tudományos tevékenység és eredmények ismertetése, d) a vallásszabadság megvalósulását szolgáló, valamint az egyházi és a hitéleti tevékenységet bemutató műsorok, e) a gyermek- és ifjúsági műsorok, f) a mindennapi életvitelt segítő, az állampolgárok jogi és közéleti tájékozódását szolgáló, az egészséges életmódot, a környezetvédelmet, a természet- és tájvédelmet, a közbiztonságot, a közlekedésbiztonságot elősegítő ismeretek terjesztése, g) az életkoruk, testi, szellemi vagy lelki állapotuk, társadalmi körülményeik következtében súlyosan hátrányos helyzetben lévő csoportok számára készített műsorszám, h) a hírszolgáltatás.”
63
3. számú melléklet A legnagyobb magyar nyelvű csatornák közönségaránya (2007. november 12-18.)54 A 4 éven felüliek körében:
A 18-49 évesek körében:
54
Televíziós nézettség: körvonalazódik a nézőkk választása, 2007.11.22. http://www.mediainfo.hu/hirek/article.php?id=10308, letöltés: 2007.11.27.
64
4. számú melléklet Műsortípusok az egyes csatornákon 2005. márciusában (százalék)55 MTV1
M2
Duna TV
TV2
RTL Klub
Összesen
politikai hírműsor
20,5
4,7
11,5
12,0
8,5
11,9
politikai fórum, vita
0,5
0,4
0,9
0
0,3
0,5
parlamenti közvetítés
0,3
0,7
0
0,3
0
0,3
gazdasági műsor
4,4
3,0
6,0
0
0
3,1
vetélkedő, kvíz, játék
4,4
0
0
7,3
7,2
3,3
show-műsor,valóság-
2,0
0
0,8
1,9
11,7
2,8
(mozi- és tévé)film
4,7
6,5
9,4
13,5
12,5
8,6
ifjúsági műsor
0,1
0,4
0,7
0
1,3
0,5
(film)sorozat
9,3
3,0
8,0
34,2
18,1
12,5
dokumentumfilm
1,2
3,6
5,8
0,9
0,3
2,6
rajzfilm
0,5
3,1
6,9
3,0
6,5
3,7
színházi közvetítés
0,3
0
0,2
0
0
0,1
zenei műsor
0,8
4,1
1,7
0,5
0
1,6
kulturális magazin
27, 1
33, 9
8, 2
1, 4
0, 4
16, 9
ismeretterjesztő műsor
2, 1
20, 5
18, 1
2, 0
1, 9
9, 7
szolgáltató műsor
7, 1
4, 4
16, 4
15, 6
13, 7
10, 1
információs magazin
4, 4
5, 9
2, 1
6, 7
14, 5
6, 2
vallási műsor
3, 3
2, 7
2, 3
0, 6
0
2, 1
sportműsor
6, 8
3, 2
0, 8
0, 2
3, 1
3, 2
összesen
100, 0
100, 0
100, 0
100, 0
100, 0
100, 0
N
1164
1030
948
643
681
4466
show, kabaré
55
A magyarországi országos tévécsatornák műsorkínálata 2005-ben, ORTT felmérés, http://www.ortt.hu/elemzesek/20/25/1149622740musorkinalat_2005_20060113.pdf, letöltés: 2007.11.07.
65
5. számú melléklet
Tévés nézettségi toplista (2007. március 5-11.) (Az adatok a négy év felettiekre vonatkoznak, minden műsor csak a legnézettebb epizódjával szerepel.)
A műsor címe
Csatorna
Dátum
Nézőszám
Közönségarány (%)
1. Barátok közt
RTL Klub
03. 06.
2 170 846
41, 9
2. Csúcsformában 2.
RTL Klub
03. 11.
1 878 195
35, 8
3. Napló
TV2
03. 11.
1 835 534
36, 9
4. Jóban Rosszban
TV2
03.07.
1 781 592
36,4
5. Fókusz
RTL Klub
03.07.
1 751 559
35,3
6. Cobra 11
RTL Klub
03.11.
1 721 770
34,3
7. Legyen Ön is milliomos!
RTL Klub
03.08.
1 694 396
37,1
8. Esti
RTL Klub
03.08.
1 682 067
45,4
TV2
03.10.
1 653 946
33,4
10. Tények
TV2
03.11.
1 623 779
37,3
11. Egy a 100 ellen
TV2
03.08.
1 546 834
30,1
12. Híradó
RTL Klub
03.09.
1 541 889
37,6
13. Activity
TV2
03.10.
1 541 146
31,8
14. Aktív
TV2
03.07.
1 526 054
32,9
RTL Klub
03.09.
1 398 776
42,6
showder
Fábry
Sándorral 9. Sztárok a jégen
15. Mónika Forrás: AGB Nielsen56
56
Csúcsformában a Barátok közt, Népszabadság – Média, 2007. március 17. 16. oldal
66
6. számú melléklet
A közszolgálati műsorszolgáltatók szerkesztői függetlenségének áttekintése57 (néhány, a dolgozatban nem részletezett ország jellemzői)
Albánia
Bulgária
Észtország, Litvánia Horvátország Lettország
A szerkesztői függetlenség mind a közszolgálati, mind a magánmédiában rendkívül csekély Albániában, részben azért, mert a posztkommunista kormányok ellenállása miatt nem fogadtak el megfelelő önszabályozó mechanizmusokat. Az újságírói gyakorlat kezd professzionalizálódni, a híradások általában méltányosak és a megfelelő forrásokra támaszkodnak. A vezetés és a szerkesztők közötti „tűzfal” hiánya és a kormánypárt nyomásgyakorlása mégis hátráltatja a BNT-t az igazi függetlenség elérésében. Nincs példa arra, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató szerkesztôi függetlenségét politikai beavatkozás csorbította volna. A közszolgálati műsorszolgáltató teljesítménye sokat javult, hírműsorai nem mutatnak jelentős mértékű elfogultságot a kormánypártok irányában. A közszolgálati televízió nem sugároz objektív műsorokat. A hírműsorok kommentárokat és véleményeket is tartalmaznak. E szokás abból ered, hogy a csatorna etikai kódexében csak homályosan fogalmazzák meg az újságírás alapelveit, s ez lehetővé teszi a véleménynyilvánítást tartalmazó műsorok sugárzását.
57
Televíziózás Európában: a szabályozás, a médiapolitika és a függetlenség kérdései, Helyzetjelentés 2005., Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) Budapest 2005. 64. oldal, http://www.eumap.org/topics/media/television_europe/national/hungary/media_hun2.pdf, letöltés: 2007.03.07.
67
FELHASZNÁLT IRODALOM
1.
A közösségi értékek megjelenése a televíziókban c. felmérés, Szonda Ipsos Média-, Véleményés Piackutató Intézet, http://www.szondaipsos.hu/hu/ipsos/pubvalue, letöltés: 2007.11.04.
2.
A magyarországi országos tévécsatornák műsorkínálata 2005-ben, ORTT felmérés, http://www.ortt.hu/elemzesek/20/25/1149622740musorkinalat_2005_200601 13.pdf, letöltés: 2007.11.07.
3.
Ambrózy Miklós: Médiaiskolák: Te is lehetsz sztár, Magyar Narancs Online, http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=7669, letöltés: 2007.02.20.
4.
Angelusz Róbert – Tardos Róbert: Demokratikus kommunikáció és közszolgálatiság. Az álla
mi médiától a „C-SPAN”-ig, Közszolgálatiság a
médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 915. oldal 5.
Antal Zsolt – Gazsó Tibor: A magyar zavarosban – A közösségi tájékoztatás hiánya, Magyar médiahelyzet, szerk.: Antal Zsolt, Gazsó Tibor, Századvég Kiadó, Budapest 2005. 15-23. oldal
6.
Antal Zsolt – Scherer Zsolt: Médiapiaci körkép – A monopóliumok kora, Magyar médiahelyzet, szerk.: Antal Zsolt, Gazsó Tibor, Századvég Kiadó, Budapest 2005. 145-181. oldal
7.
Antalóczy Tímea – Kálmán Zsuzsa: Médiaműfajok 1979-1996., Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, szerkesztette: BajomiLázár Péter, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005., 199-244. oldal
8.
Apats Gábor: A magyar tévé gyerekkora, http://www.origo.hu/print/teve/20070327amagyar.html, letöltés: 2007.08.31.
68
9.
Ágoston Vilmos: Médiapolitika vagy politikai média, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest 2005., 28-35. oldal, 66-75. oldal, 103-115. oldal, 125-129. oldal, 135-166. oldal,
10.
Bajomi-Lázár Péter: A hírbe hozott média, Élet és Irodalom, 2000/38. szám, http://es.fullnet.hu/0038/publi.htm, letöltés: 2007.02.20.
11.
Bajomi-Lázár
Péter:
A
magyarországi
médiaháború,
Új
Mandátum
Könyvkiadó, Budapest 2001, 156-163. oldal, 186-195. oldal 12.
Bajomi-Lázár Péter: Médiapolitika, Magyar Médiatörténet a késő Kádárkortól az ezredfordulóig, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005. 19-46. oldal
13.
Bajomi-Lázár Péter: Sajtó, szabadság,
Kodolányi János Főiskola,
Székesfehérvár 2004., 12-22. oldal, 49-65. oldal, 68-80. oldal, 83-97. oldal, 100-112. oldal 14.
Bayer Judit: Sajtó és médiajog, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Budapest 2005, 159-194. oldal
15.
Bokody Tamás – Dányi Endre: Új média, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, szerkesztette: BajomiLázár Péter, Budapest 2005, 133-156. oldal
16.
Császi Lajos: A Mónika-show kulturális szociológiája, Médiakutató – Bulvár rovat, 2005. ősz, http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_03_osz/02_monika, letöltés: 2007.02.20.
17.
Cseh Gabriella – Sükösd Miklós: Médiajog és médiapolitika Magyarországon, I. kötet – Médiajog, Új Mandátum Könyvkiadó 1999. Budapest, 43-49. oldal, 214-228. oldal
18.
Csorba
József:
A
média
sztereotípiái
és
a
jövő,
2006.12.24.,
http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=52034&print=1, letöltés: 2007.02.20.
69
19.
Csúcsformában a Barátok közt, Népszabadság – Média rovat, 2007. március 17., 16. oldal
20.
Domokos Lajos: Az önjáró politikáról a közrádió ürügyén, 2006. február 10., http://www.teleschola.hu/?13&cikk=1990&print, letöltés:2007.02.23.
21.
Dr.Ocskó György: Az Európai Unió audiovizuális politikája – Az ORTT együttműködése az Európai bizottsággal, Magyarország médiakönyve I. (2003), ENAMIKÉ 2003., 135-148. oldal
22.
Dr. Orosz Balázsné: A médiumok működésének jogi környezete, Tallózás a média világában, összeállította: Kádár Kata, Képzőművészeti Kiadó és Nyomda, 1999. július, 9-15. oldal
23.
Erichsen, Bjorn: Kinek kell a köztévé?, Heti Világgazdaság, 2006. 45. szám, 2006. november 11., 77. oldal
24.
Fischer György: „Sajtószabadság” és „közszolgálatiság”, avagy: lehet-e szabad a közszolgálati média? Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 15-23. oldal
25.
Gálik Mihály: A közszolgálatiság jelene és jövője – nálunk és másutt, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 25-30. oldal
26.
Gálik Mihály: Médiagazdaságtan, Aula Kiadó, 2001., 71-80. oldal, 375-398. oldal
27.
Gecse Mariann: Csatornacsaták, Magyarország médiakönyve II. (2000-2001), ENAMIKÉ 2001. 625-632. oldal
28.
Gyengültek a politikai napilapok, Világgazdaság Online, 2007.11.14. http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=196148, letöltés: 2007.11.28.
70
29.
Győrffy Miklós: A magyar médiakultúra és a csatlakozás, Szabadpart Társadalomtudományi Művészeti és Irodalmi Folyóirat, http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/18/18_komm_gyorffy.html, letöltés: 2007.02.21.
30.
Halmai Gábor: Függetlenség és kiegyensúlyozottság a médiumokban, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 31-42. oldal
31.
Hazafi Zsolt – Szlazsánszky Ferenc: Nem katasztrofális, csak rossz; HETEK Országos Közéleti Hetilap V. évfolyam, 11. szám, 2001. március 17., http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=9843&print=1, letöltés: 2007.02.20.
32.
Hegedűs István: Média, nyilvánosság, közélet, http://www.kontextus.hu/europa/tagok/heg_media.html, letöltés: 2007. 02.20.
33.
Horváth János: Az igazi közszolgálat, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 45-51. oldal
34.
Incze Kinga: Internet és média találkozása, Tallózás a média világában, összeállította: Kádár Kata, Képzőművészeti Kiadó és Nyomda, 1999. július, 219-223. oldal
35.
Incze Kinga: Magyarországi médiapiaci körkép 2005., AKTI füzetek 2., Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, Budapest, 2006. július, http://www.akti.hu/akti/dok/fuzet02.pdf, letöltés: 2007.11.04.
36.
Jakab Zoltán: A közszolgálatiság értelmezése a 20-as évektől napjainkig, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 53-61. oldal
37.
Jakus Ibolya: Országos televíziók piaca, Magyarország médiakönyve II. (2000-2001), ENAMIKÉ 2001. 619-624. oldal
71
38.
Juhász Gábor: Nyomtatott sajtó, Magyar Médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Budapest 2005. 113-131. oldal
39.
Kábeltévézés: eljárás hazánk ellen (Hírösszefoglaló), Népszabadság – Média rovat, 2007. március 17., 16. oldal
40.
Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban, Médiakutató – Európa rovat, 2003. tél, http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_04_tel/05_jogharmonizacio/03.html, letöltés: 2007.11.11.
41.
Korkovay
Zsolt:
A
szabad
rádiózás
és
televíziózás
rendszere,
Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 75-84. oldal 42.
Korkovay Zsolt: Médiaetika, L’Harmattan, Budapest 2003., 198-209. oldal
43.
Kovács Ildikó: Közszolgálati műsorszórás és nemzetállam, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 6372. oldal
44.
Kubinyi Tamás: „Nap-kelte”, Magyar médiahelyzet, szerk.: Antal Zsolt, Gazsó Tibor, Századvég Kiadó, Budapest 2005., 39-81. oldal
45.
Lendvay Judit: A közszolgálatiság érvényesülése a Magyar Televízióban, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 85-97. oldal
46.
Márton Lídia: A közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozása az Európai Unió versenyszabályainak tükrében, Jel-kép 2002/1. szám, 73-86. oldal
47.
Márványi Péter: Verseny vagy bukás?, Élet és Irodalom 50. évfolyam, 44. szám, 2006. november 3. http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0644&article=2006-11051956-44XYSK , 2006.12.5.
72
48.
Miről ír a Miniszterelnöki Hivatal „titkos” tanulmánya: kormányzati médiatúlsúly?
2007.11.28.
Világgazdaság
Online,
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=198408, letöltés: 2007.11.28. 49.
Molnár Péter: A „közszolgálatiság” a rádió-televízió törvény tervezetében, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 99-103. oldal
50.
Monori Áron: Médiaháborúk, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Budapest 2005., 259-288. oldal
51.
MR1-Kossuth:
váltás
után,
Világgazdaság
Online,
2007.11.21.,
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=197291, letöltés: 2007.11.28. 52.
Mucsányi
Marianna:
A
jobboldali
sajtó
egy
napja,
http://www.mozgovilag.hu/2000/01/januar12.htm, letöltés: 2007.02.20. 53.
Mungiu-Pippidi, Alina: Államiból közszolgálati – A kelet-közép európai televíziók sikertelen reformja, Médiakutató 5. szám, 2001. tél, 75-88. oldal
54.
Nagy Anikó: A magyar sajtó tíz éve a rendszerváltozás után, Könyvtári Figyelő 45. évfolyam, 1999. I. szám, http://www.oszk.hu/kiadvany/kf/1999/I/nagy_h.html, letöltés:2007.02.20
55.
Online beszélgetés Such Györggyel az emasa elnevezésű internetes honlapon, http://www.emasa.hu/online.php?online=41, letöltés: 2007.02.23.
56.
Padovani, Cinzia – Tracey, Michael – Lustyik Katalin: A közszolgálati média helyzete – Nemzetközi kitekintés, Médiakutató 5. szám, 2001. tél, 89-96. oldal
57.
Pelle János: Zsákutcában a közszolgálati tévé, Heti Válasz 3. évfolyam 20. szám, 2003.05.16. http://www.hetivalasz.hu/index.php?page=pages/cikk&cikk_id=6957, letöltés: 2007.02.23.
73
58.
Romvári
Antalné:
Gondolatok
a
hazai
földfelszíni
műsorszórás
digitalizálásáról, Magyarország médiakönyve II. (2000-2001), ENAMIKÉ 2001. 669-673. oldal 59.
Rudi
Zoltán
is
pályázni
fog,
Világgazdaság
Online,
2007.11.21.
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=197283, letöltés: 2007.11.28. 60.
Sajtó – rendszer – váltás, Magyar Szemle, Új folyam VIII./5-6 szám, Budapest, 1999. június, http:/www.magyarszemle.hu/archivum/8_5-6/4.html, letöltés: 2007.02.21.
61.
Sipos Balázs – Takács Róbert: Újságírói normák, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, Budapest 2005., 5384. oldal
62.
Takács
Zoltán:
Rádió:
kabaré
drámai
fordulatokkal,
http://reggel.hu/nyomtat.php?cikk=83117, letöltés: 2007.11.05. 63.
Tamás Pál: A kollektív mesemondó erőterei – közszolgálatiság és dereguláció a 90-es évek magyar médiájában, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 113-127. oldal
64.
Teleki Zsuzsa: Jogharmonizáció az audiovizuális szolgáltatások terén az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében, Magyarország médiakönyve 2000-2001. II. kötet, ENAMIKÉ 2000-2001. 517-530. oldal
65.
Televíziós nézettség: körvonalazódik a nézőkk választása, 2007.11.22. http://www.mediainfo.hu/hirek/article.php?id=10308, letöltés: 2007.11.27.
66.
Televíziózás Európában: a szabályozás, a médiapolitika és a függetlenség kérdései, Helyzetjelentés 2005., Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) Budapest 2005. 52-63. oldal, 72-74. oldal, 116-120. oldal http://www.eumap.org/topics/media/television_europe/national/hungary/media_hun2 .pdf, letöltés: 2007.03.07.
74
67.
Terestyéni Tamás: A magyarországi televíziós műsorkínálata 2001-ben, Jelkép 2002/1. szám, 43-71. oldal
68.
Tölgyesi János: Alternatív participációs kommunikáció mint a közszolgálati – kereskedelmi dichotómia megkerülése, Közszolgálatiság a médiában, szerkesztette: Terestyéni Tamás, Osiris Kiadó, Budapest 1995., 131-136. oldal
69.
Urbán Ágnes: Rádió és televízió, Magyar médiatörténet a késő Kádár-kortól az ezredfordulóig, Akadémiai Kiadó, szerkesztette: Bajomi-Lázár Péter, Budapest 2005., 89-110. oldal
70.
Új
médiatörvény
2005.05.25.,
5.
koncepcióján oldal,
dolgozik
az
ORTT,
Népszabadság,
http://www.akti.hu/periodika/dok/0505_szab.html,
letöltés: 2007.02.21. 71.
Végleg
elhallgattatták
a
Szabó
családot,
MTI,
http://index.hu/kultur/media/szabo8386, letöltés: 2007.11.05. 72.
Vígh Gábor: Hogyan reagált a nyomtatott sajtópiac az elektronikus média gyökeres átalakulására? Tallózás a média világában, összeállította: Kádár Kata, Képzőművészeti Kiadó és Nyomda, 1999. július, 89-96. oldal
73.
Vízi Zsuzsanna: A Magyar Televízió a közszolgálatiság tükrében, Szakdolgozat, BGF-KKFK 1999.
75