NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Gazdálkodási Szak

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Gazdálkodási Szak

GAZDASÁGI FEJLİDÉSÜNK IRÁNYAI ÉS MÉRÉSE

Készítette: Bacsi Zsuzsanna

Sopron, 2004.

1

TARTALOM

TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK........................................................................................................................ 3 BEVEZETÉS........................................................................................................................................................... 4 1. FEJEZET: A FEJLİDÉS PROBLEMATIKÁJA , FONTOSSÁGA ................................................................. 6 1.1 A fejlett és fejlıdı országok közti szakadék mélyülése ......................................................................... 6 1.2 A növekedés és fejlıdés kapcsolata......................................................................................................... 8 1.3 A fejlıdés és növekedés mutatóinak alakulása Magyarországon az elmúlt 10 évben ................................. 12 2. FEJEZET: A FEJLİDÉS FOGALMA, TARTALMA, Fİ KÉRDÉSEI ÉS KAPCSOLATA A NÖVEKEDÉSSEL .......................................................................................................................................... 16 2.1 A jövedelem és a jólét kapcsolata................................................................................................................ 17 2.2 A fejlıdés az ENSZ értelmezése szerint...................................................................................................... 19 2.3 A nemzetközi szervezetek által használt fejlettségi kategóriák .................................................................. 22 2.4 A fejlettségi szintet befolyásoló gazdasági és társadalmi jellemzık ........................................................... 23 3. A NÖVEKEDÉS MÉRÉSE, MODELLJEI ÉS HIÁNYOSSÁGAI .................................................................. 24 3.1 A gazdasági növekedést befolyásoló tényezık........................................................................................... 24 3.2 A gazdasági növekedés fıbb modelljei ...................................................................................................... 24 3.2.1 A Solow modell .................................................................................................................................... 24 Népességnövekedés ....................................................................................................................................... 27 A technikai haladás........................................................................................................................................ 28 3.2.2 A post-keynes-i növekedéselméleti modell (Harrod-Domar modell) ............................................ 29 3.2.3 Endogén növekedéselméleti modellek........................................................................................... 30 3.2.4 A Mankiw-Romer-Weil modell..................................................................................................... 31 3.2.5 A gazdasági konvergencia ............................................................................................................. 31 3.3 A fenntartható növekedés, mint egyensúlyi növekedés feltételei és lehetıségei. .................................. 32 3.4 A GDP és a GNP hiányosságai a fejlıdés mutatójaként való értelmezésben .............................................. 33 4. A FEJLİDÉS MUTATÓSZÁMAI ÉS MÉRÉSE ........................................................................................... 38 4.1 Miért van szükség új mutatókra ? .......................................................................................................... 38 4.2 A jólét mérésére alkalmazott mutatószámok ......................................................................................... 38 4.2.1 A Gazdasági Jólét Mércéje (MEW – Measure of Economic Welfare) .......................................... 39 4.2.2 A Nettó Gazdasági Jólét mutatója (NEW - Net Economic Welfare)).......................................... 40 4.2.3 A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW – Index of Sustainable Economic Welfare) ............... 40 4.2.4 A Valódi Fejlıdés Mutatója (GPI – Genuine Progress Indicator) ........................................................ 44 4.2.5 Az Emberi Fejlıdés Indexe (HDI – Human Development Index)................................................. 46 4.2.6 Egyéb fejlıdési mutatók ................................................................................................................ 50 5. A HDI ALKALMAZÁSA A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉRE.............................................. 55 5.1 A HDI számításának módszertani változása................................................................................................ 55 5.2 A gazdasági fejlettség értékelése az egyes mutatók összehasonlító vizsgálatával....................................... 56 5.3 Az egyes fejlettségi mutatók eredményeinek összehasonlítása ................................................................... 62 5.4 A fejlettség értékelése a HDI mutató alapján Magyarország megyéiben és régióiban ............................... 64 6. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK............................................................... 77 MELLÉKLETEK .....................................................................................................................................................i

2

TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK Ábrák: 1. ábra: Az egy fıre jutó GDP alakulása 1950-2000 között.________________________________________ 7 2. ábra: Fıbb makrogazdasági mutatók Magyarországon, 1992-2002 ______________________________ 13 3. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása Magyarországon a GDP százalékában______________________ 14 4. ábra: A fogyasztói árindex alakulása Magyarországon ________________________________________ 14 5. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon és az Európai Unióban __________________ 15 6. ábra: Demográfiai mutatók Magyarországon és az Európai Unióban _____________________________ 15 7. ábra: A beruházás és értékcsökkenés alakulása a tıkeállomány függvényében a Solow-modell szerint... __ 26 8. ábra: A gazdaságos növekedés felsı határa _________________________________________________ 36 9. ábra: Az ISEW és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulása néhány fejlett országban, 1950-1990 ________ 43 10. ábra: A GDP és a GPI 1 fıre jutó értékeinek alakulása 1982-es árszinten az USA-ban, 1950-1990. ____ 46 11. ábra: Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon), a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása__________ 52 12. ábra: A HDI és a vásárlóerı-paritáson mért egy fıre jutó GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997 ___ 57 13. ábra: A HDI éves növekedése az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP éves növekedésének függvényében, 2001/1997 _________________________________________________________ 59 14. ábra: A HDI élettartam- és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében 1997-ben ______________________________________________________________________ 61 15. ábra: A HDIS mutató alakulása (1999, 2000 és 2001) ________________________________________ 63 16. ábra: A PQLI mutató alakulása (1999,2000,2001) __________________________________________ 63 17. ábra: A BWI mutató alakulása (1999,2000,2001)___________________________________________ 64 18. ábra: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben és 1997-ben, az 1999-es módszertan szerint______ 66 19. ábra: A HDI megyénként a régi és az új módszertan szerint___________________________________ 68 20. ábra: A HDI mutatók területi alakulása Magyarországon _____________________________________ 69 21. ábra: A HDI alakulása régiónként, 1990-2000 ______________________________________________ 71 22. ábra: A HDI és komponenseinek alakulása régiónként 2000-ben________________________________ 71 23. ábra: Az 1 fıre jutó GDP (vásárlóerı paritáson, USD) és a HDI mutató összefüggése régiónként______ 72 24. ábra: A régiók néhány mutatójának eltérése 2000-ben ________________________________________ 73 25. ábra: Kapcsolat a HDI és a munkanélküliségi ráta közt_______________________________________ 74 26. ábra: A HDI és a növekedés néhány tényezıjének kapcsolata Magyarország régióiban 2000-ben ______ 75

Táblázatok: 1. táblázat: A növekedés és fejlıdés fogalmának eltérése ................................................................................. 16 2. táblázat: A MEW és a NNP értékeinek összehasonlítása az USA adatai alapján .......................................... 40 3.táblázat: Az ISEW alkotóelemei ...................................................................................................................... 41 4. táblázat: Az ISEW és a GNP alakulása Nagy-Britanniában, 1950,1973, 1996............................................ 42 5. táblázat: A GPI alkotóelemei és azok jólétmódosító hatása........................................................................... 44 6. táblázat: A HDI mutató számításához alkalmazott szélsı értékek, 1990........................................................ 49 7. táblázat: A HDI mutató néhány fejlett és fejlıdı ország esetében, 1975-2001 .............................................. 50 8. táblázat: Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon) , a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása ............ 52 9. táblázat: A PQLI és BWI mutatókhoz használt paraméterek.......................................................................... 53 10. táblázat: A HDI és az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997. 58 11. táblázat: A HDI alakulása az 1990 – 2001 idıszakban................................................................................ 58 12. táblázat: A HDI élettartam-és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében 1997-ben .................................................................................................................. 61 13. táblázat: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben, és 1997-ben, az 1999-es (új) módszertan szerint.............................................................................................................................................. 65 14. táblázat: A HDI index megyénkénti alakulása 2000-ben.............................................................................. 67 15. táblázat: A HDI és néhány más fejlettségi tényezı alakulása régiónként, 1990-2000 ................................. 70 16. táblázat: A HDI mutató, valamint a munkatermelékenység, a nettó külföldi mőködı tıkebeáramlás és a bruttó beruházások alakulása Magyarországon az 1997-2001 idıszakban ............................ 75 17. táblázat: A növekedés néhány tényezıjének kapcsolata a HDI mutatóval ................................................. 75

3

BEVEZETÉS A gazdasági növekedés problematikája szinte a közgazdaságtan, mint tudomány megszületése óta folyamatosan kedvelt vizsgálati kérdése a közgazdászoknak. A világ országainak fejlıdését gyakran a növekedés mutatóival próbálják jellemezni, a fejlıdés alatt a bruttó hazai össztermék egy lakosra jutó értékének növekedését értve. Napjainkban különleges fontosságot kapott a fenntartható növekedés kérdésköre, hiszen az életszínvonal folyamatos emelkedésének igénye és a természeti erıforrások kimerülése, a környezetszennyezés, továbbá a fejlett és fejletlen országok közti mélyülni látszó szakadék jelensége egyaránt arra utal, hogy az extenzív, az erıforrások felhasználásának növelésére alapozott növekedés tartósan nem maradhat fenn. Ezért rendkívül fontos kérdés annak vizsgálata, hogy milyen tényezık, és milyen módon befolyásolják a növekedés és fejlıdés menetét. Hazánk rendszerváltás utáni gazdasági átalakulásának tapasztalatai is jól jelzik annak fontosságát, hogy a növekedést és fejlıdést befolyásoló tényezık hatásmechanizmusának és dinamikájának elemzése jelentısen hozzájárulhat a jövıbeli tendenciák megsejtéséhez, sıt, talán alakításához is. A fent elmondottak alapján a diplomadolgozatban a fejlıdés és növekedés egyes fontosabb kérdéseinek elemzésére teszünk kísérletet, az elméleti közgazdasági megközelítésekre és több fejlett ország empirikus idısoraira támaszkodva. A dolgozat felépítése a következı: Az elsı fejezetben röviden áttekintjük a fejlıdés fogalmát, értelmezésével kapcsolatos problémákat, a fıbb vizsgálati irányokat és alapkérdéseket a szakirodalomra támaszkodva. A fejlett és fejlıdı országok közti gazdasági szakadék mélyülésére, a növekedési mutatók fejlettségi szint mérésével kapcsolatos hiányosságaira, valamint hazánk utóbbi évtizedbeli fejlıdési és növekedési tendenciáira is kitérünk. A második fejezet a fejlıdés kutatásával foglalkozó kutatók munkáira támaszkodva áttekintést ad a fejlıdés fogalmáról, tartalmáról, fı kérdéseirıl. A harmadik fejezetben a növekedés fogalmát, modelljeit tekintjük át, és megvizsgáljuk, miért vezethet a növekedés mérésére használt GDP (bruttó hazai termék) illetve GNP (bruttó nemzeti termék) téves következtetésekhez a fejlıdés mérésére és értékelésére

4

vonatkozóan. Megvizsgáljuk, hogy a jelenlegi, fıleg a GDP növekedésére koncentráló gazdasági elemzések milyen fontos kérdéseket hagynak érintetlenül, és miért vezethetnek hibás értékeléshez a fejlıdéssel, az egyes országok fejlettségi szintjével kapcsolatban. A negyedik fejezetben áttekintjük a fejlıdés elemzésével foglalkozó kutatók, kutatócsoportok munkássága alapján a fejlıdés mérésére és értékelésére használt, illetve javasolt fontosabb mutatószámokat, azok alkalmazási lehetıségeit és nehézségeit. Az ötödik fejezetben az elızı két fejezetben bemutatott elemzési eszközök segítségével vizsgáljuk hazánk elmúlt tíz évének fejlıdési és növekedési trendjeit, továbbá összehasonlító vizsgálatokat végzünk az európai

országokra, illetve a világ néhány

kiválasztott fejlett és fejlıdı országára vonatkozóan a fejlıdés mérésére ajánlott néhány mutatószám segítségével. Végezetül a hatodik fejezetben összefoglaljuk a fejlıdés és növekedés kapcsán a dolgozatban tett megállapításokat és következtetéseket vonunk le a jövıbeli fejlıdés irányaira és lehetıségeire nézve.

5

1. FEJEZET: A FEJLİDÉS PROBLEMATIKÁJA, FONTOSSÁGA

1.1

A fejlett és fejlıdı országok közti szakadék mélyülése

A XXI. század elejére a világgazdaság történelmileg példátlan mérető és minden korábbinál áttekinthetetlenebb, sokoldalúan integrált, komplex rendszerré fejlıdött. A világ bruttó termelése 1999-ben meghaladta a 35 trillió dollárt, azaz hatszorosa az 1950beli értéknek. Míg 1950-ben csak 2,52 milliárd ember élt bolygónkon, ma már több, mint 6 milliárd lakos osztozik a jövedelmeken és a természeti erıforrásokon (Simai – Gál [2000]). A gazdasági növekedés a fejlıdés legígéretesebb hajtóereje volt az elmúlt két évszázad alatt. Ugyanakkor számos olyan problémát is felszínre hozott, amelyek egyre sürgetıbben vetik fel a növekedés és fejlıdés átértékelésének szükségességét. Napjainkban az országok bruttó nemzeti jövedelmének növekedése mellett növekszik a munkanélküliség, fokozódnak a jövedelmi különbségek, egyre nyilvánvalóbb jeleit tapasztaljuk a környezet pusztulásának, egyre nagyobb hullámokban vándorolnak az emberek a falvakból a városokba, a szegény országokból a gazdagokba (László [1999]).

A jelenség nem új. Már a 80-as évek közepén felhívta az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világbizottsága a figyelmet arra, hogy míg globális átlagként számos pozitív jelenséget tapasztalhatunk – a gyermekhalandóság csökkenése, a várható élettartam növekedése, az analfabéták számarányának csökkenése, az iskolát megkezdı gyermekek arányának növekedése, az élelmiszer termelés világmérető, a népesség növekedési ütemét meghaladó növekedése, -- nem feledkezhetünk meg az átlagok mögött rejlı negatív tendenciákról. A gazdag és szegény országok közti szakadék nem csökken, hanem egyre tágul. Egyre több éhezı ember él a földön, és az analfabéták száma is növekszik. Bolygónk, és a rajta élı fajok életkörülményei egyre romlanak, évente 6 millió hektár termıföld válik sivataggá. Mára közismert tény az erdıterületek gyors ütemő pusztulása, az ipari tevékenység levegıt és élıvizeket szennyezı hatása, és az üvegházhatás, melynek az éghajlatot módosító befolyásáról ma már mindenkinek személyes tapasztalatai is lehetnek (Bruntland Report [1987]). Az erıforrások gátlástalan felélése, az egyenlıtlen

6

fejlıdés ma is jellemzıje világunknak, annak ellenére, hogy a világ haladásának legfıbb fokmérıjeként használt GDP, illetve GNP folyamatosan növekszik. A gazdag és szegény országok közti különbség elmélyülését támasztja alá az 1. ábra. Az ábra 22 ország egy fıre jutó GDP értékeinek változását mutatja be. Jól látható, hogy a vizsgált 22 ország 1950-beli adatai nem mutatnak jelentıs eltérést – 1985-ös árszinten mérve 3 ezer USD alatti értékrıl indulnak, - 2000-re azonban három jól elkülöníthetı részre szakadt a vizsgált országok csoportja. A leggazdagabbak az elmúlt 50 évben jelentısen növelték az egy fıre jutó bruttó hazai termék értékét, és mára már 25 –50 ezer USD értéket értek el. Egy másik csoport kisebb dinamikával 8-12 ezer USD szintre növekedett, míg a legkisebb növekedést felmutató országok ennél kisebb ütemő növekedéssel jelenleg is 5000 USD alatti értékekkel kell, hogy megelégedjenek. Mindez a gazdagok és szegények közötti különbségek elmélyülését támasztja alá.

AGO

LUX

A LB

NGA

AUS

PAK

AUT

RW A

BRA

TZA

CHE

UGA

30000

CHN

USA

20000

COG

ZAF

10000

ETH

ZW E

GBR

GER

GHA

HUN

E g y fı r e ju tó G D P ( U S D , 1 9 8 5 -ö s á r s z in te n ) 60000 50000 40000

0 1950

1960

1970

1980

1990

2000

1. ábra: Az egy fıre jutó GDP alakulása 1950-2000 között. Forrás: Saját számítás The Penn Word Tables (PWT 6.1) adatai alapján Jelmagyarázat: AGO: Angola, ALB: Albánia, AUS: Ausztrália, AUT: Ausztria, BRA: Bzazília, CHE: Svájc, CHN: Kína, COG: Kongói Köztársaság, ETH: Etiópia, GBR: Nagy-Britannia, GHA: Ghana, LUX: Luxemburg, NGA: Nigéria, PAK: Pakisztán, RWA: Ruanda, TZA: Tanzánia, UGA: Uganda, USA: USA, ZAF: Dél-Afrika, ZWE: Zimbabwe, GER: Németország, HUN: Magyarország

A gazdasági szakirodalomból ismert konvergenciaelméletek (Ligeti [2002]) vizsgálják, hogy a GDP növekedését tekintve tapasztalható-e a szegényebb országok közeledése, felzárkózása a gazdag országok szintjére. Az empirikus kutatások is azt támasztják alá,

7

hogy míg a közel hasonló gazdasági fejlettséget mutató országok között tapasztalhatók konvergenciajelenségek, - a GDP és egyéb gazdasági mutatók közeledése - az egyes országcsoportok között ez már egyáltalán nem mutatható ki, azaz a szegény országok felzárkózása a gazdagok szintjére néhány szerencsés kivételtıl eltekintve jelenleg nem tartozik a gazdasági realitások közé.

1.2

A növekedés és fejlıdés kapcsolata

Ha a fejlıdés fogalmát próbáljuk minél alaposabban körüljárni, akkor a gazdasági növekedés fogalmánál tágabb értelmő megközelítéssel kell próbálkoznunk. A fejlıdést értelmezhetnénk úgy is, mint a jólét növekedését. Itt azonban a jólét fogalmának meghatározásával

kerülünk

szembe.

A

jólétet

gyakorlati

szinten

gyakran

a

reáljövedelemmel próbálják megközelíteni. E megközelítésnek talán a legnagyobb problémája az emberi lények sokféleségében rejlik. Eltérı életkorok, nemek, adottságok és fogyatékosságok miatt két személy teljesen más életminıséget érhet el ugyanakkora reáljövedelem mellett, hiszen szükségleteik is alapvetıen eltérhetnek. A környezeti feltételek sokfélesége is befolyásolja, hogy egy személynek mire kell adott jövedelmét költenie – a hideg vidéken lakók számára a főtés és meleg ruházkodás olyan alapvetı szükségletek, amelyek nem jelennek meg a meleg égövi lakosságnál. Ugyanez áll a fertızı betegségekkel és a környezetszennyezéssel kapcsolatban is. A társadalmi klíma is befolyásolja az egyén életminıségének alakulását, így az ingyenes közoktatás lehetısége, az adott helyre jellemzı bőnözés és erıszak szintje, a közösségi szolgáltatások és a közösségi kapcsolatok milyensége. Fontos szempontot jelentenek a konvenciók és szokások által kialakított magatartási minták terén meglévı viszonyítási különbségek, hiszen ha egy gazdagabb közösségben az egyén önmagát csak úgy tudja elfogadtatni, ha megfelelı módon, például a közösség elvárásainak megfelelı ruházatban képes megjelenni, mindez növeli szükségleteit. Végezetül a családon belüli elosztás alapvetı a jólét megítélése szempontjából. A jövedelmek felhasználása szempontjából a család az alapegység. Az egyén jóléte a családon belül attól függ, hogy a jövedelem felhasználása biztosítja-e számára a családon belül azokat a feltételeket, melyekkel érdekeit és céljait el tudja érni (Sen [2003] .

8

A fenti szempontok miatt a jövedelem és a jólét közti fent bemutatott sokoldalú kapcsolat csak korlátozott mértékben ad lehetıséget az életminıség és a reáljövedelem közti összefüggés meghatározására. A fejlıdés kérdésének elemzésekor gyakran találkozunk az egyenlıtlenségek kezelésének szükségességével is. Ha kizárólag a jövedelmi egyenlıtlenségekre összpontosítunk, akkor azonban gyakran hamis kép alapján alkotunk véleményt. A jövedelmi egyenlıtlenségek terén Nyugat-Európa sokkal kedvezıbb képet mutat, mint az Amerikai Egyesült Államok, ám ha a munkanélküliség szempontjából folytatjuk vizsgálódásainkat, akkor látható, hogy Nyugat-Európában sokkal nagyobb az egyenlıtlenség e téren a lakosság körében, mint az USA-ban

- Olaszországban, Franciaországban a munkanélküliségi ráta 10-12 % körül

mozog, míg a megfelelı amerikai érték mindössze 4-5%. Objektív tény, hogy a jövedelmi egyenlıtlenségek nınek. Nyugaton mindenütt – a „szociális biztonsági hálók” ellenére is – a legfiatalabbak, legszegényebbek és legképzetlenebbek jelenısen rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint elıdeik húsz évvel ezelıtt. A jövedelem-egyenlıtlenség Amerikában 1929-tıl 1969-ig általában csökkent. 1969-ben az amerikai háztartások felsı 20%-a 7,5-szer kapott többet az alsó 20% jövedelménél. Azóta a trend megfordult. 1992-re a szorzó 11 (összehasonlításképpen: Japánban 4,5; Svédországban és Belgiumban 5; Hollandiában és Németországban 5,5; Olaszországban és Franciaországban 6 körül van). Ezen túlmenıen a legszegényebbek nyilvánvalóan rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint a 70-es években. 1973 és 1992 között a háztartások legszegényebb 10%-ának reáljövedelme 11%-kal csökkent, míg a leggazdagabb 10%-é 18%-kal nıtt. Ha a társadalmat szegmensenként vizsgáljuk, akkor a különbségek még nagyobbak: az érettségizett férfiak 1979-ben 30%-kal kerestek többet (reálértékben), mint

1994-ben. A többi nyugati országban a legszegényebbek

jövedelmének növekedése ellenére is a leggazdagabbak nyerték a legtöbbet. Így például a Thatcher-korszakbeli Angliában a legszegényebbek jövedelme 10%-kal nıtt, míg a leggazdagabbaké 55%-kal (Ayres [1998]).

A fejlıdés folyamatában alapvetı szerepe van a piacoknak, a piaci mechanizmusnak. Ezek erıteljesen elısegítik a gazdasági növekedést, és általában a haladást. „Annak szabadsága, hogy részt vegyünk a piaci kapcsolatokban, már önmagában is számottevıen hozzájárul a fejlıdéshez, attól függetlenül, hogy a piaci mechanizmus mennyiben

9

mozdítja elı a növekedést, vagy az iparosodást” (Sen [2003], 25. old). Számos fejlıdı országban a fejlıdés kulcsfeladatai közé tartozik a munkaerı felszabadítása olyan kötöttségek alól, melyek lehetetlenné teszik a nyitott munkaerıpiacokon való megjelenését (Sen [2003]). Az árupiacokról való kizárás számos kisvállalkozó és kistermelı mőködését teszi lehetetlenné. Ugyanakkor a közösség egyes szegmensei a piaci mechanizmus hasznaiból ki vannak zárva, és gyakran nélkülözni kénytelenek. Mindez aláhúzza a társadalmi segélyezés, a közösségi szabályozás és az állami beavatkozás fejlıdésben játszott szerepét. Felvetıdik a kérdés, hogy az olyan sokszor emlegetett versenyképesség, amely a növekedéshez elengedhetetlen tényezı, összességében elınyös-e a társadalom számára? Az eddigi tények alapján úgy tőnik, hogy a nyugati társadalmak a versenyképességért folytatott küzdelemben keveset nyertek és sokat veszítettek. A versenyképesség elsı látásra olyannyira nyilvánvalóan fontosnak látszik, hogy senki sem tartja érdemesnek megkérdıjelezését a kereskedelem globalizálása korában. Ha a globalizáció az élet ténye, akkor a túlélés érdekében a cégek – és a nemzetek – versenyképessége kényszerítı szükségszerőség. Azonban valóban szükség van-e a globalizációra, avagy ez csupán választás kérdése? A globalizáció pozitívumai között emlegetett szabad tıkeáramlás, hatékonyabb erıforrásfelhasználás manapság együtt jár a profitok keveseknél való koncentrálódásával, míg másoknál a munkanélküliség növekedésével, az aránytalan fejlıdéssel. A szabad tıkeáramlás révén a tıke az alacsony munkabérő országokba áramlik, míg a magasabb munkabérő fejlettebb országokban a munkanélküliség növekedése az eredmény. Az alacsony munkabérő országok sem részesülnek a náluk keletkezı profitokból, hiszen ezeket tulajdonosaik általában külföldre viszik, nem a helybeli gazdaságot élénkíti keresletösztönzı hatásuk. Úgy tőnik, a globalizáció jelenlegi gyakorlata alapján, hogy a szabad kereskedelmen kevesek nyernek sokat, míg ennél sokkal hosszabb a vesztesek listája (Ayres [1998]). A legtöbb közgazdász úgy hiszi, hogy az újraelosztás állami beavatkozást igényel a szabad piac mőködésébe, és ez elkerülhetetlenül csökkenti a hatékonyságot, a kisebb hatékonyság pedig kisebb növekedést jelent.

A tapasztalat történetesen ennek az

ellenkezıjét mutatja. Egy ötvenhat országra kiterjedı vizsgálat erıs negatív korrelációt állapított meg a jövedelem-egyenlıtlenség és az egy fıre jutó GDP között (Ayres [1998]). Egész egyszerően a kisebb egyenlıtlenséget mutató országok jobb növekedési

10

eredményekkel rendelkeznek, mint amelyekben nagyobb az egyenlıtlenség. Más vizsgálatok is hasonló eredményekre vezettek.

A fejlıdést a GNP növekedésével, vagy az iparosodás mértékével

azonosító

értelmezésekben „gyakran felvetıdik a kérdés, hogy bizonyos politikai vagy társadalmi szabadságjogok, mint például a politikai részvételhez való jog, vagy az elemi iskolázottság lehetısége”, az egészségügyi ellátásban való részesülés

növelik-e a

fejlıdést, vagy sem (Sen [2003], 22. old.). Ma már nem kell külön bizonyítani, hogy ezek a tényezık nagyon hatékonyan hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, azonban ezen túl is lényegi elemei a fejlıdésnek. Az is figyelemre méltó, hogy az egyes országok vásárlóerı különbségeit is figyelembe véve nincs egyértelmő kapcsolat az egy fıre jutó jövedelem, és az egyénnek azon lehetısége közt, hogy sokáig és jól éljen. Számos példa igazolja, hogy az egy fıre jutó jövedelem alacsonyabb szintje mellett is tapasztalható hosszabb várható élettartam a világ fejlıdı országaiban. A gazdagabb országokon belül is tapasztalhatók a várható élettartam jelentıs eltérései az egyes népességcsoportok közt, amelyek nem magyarázhatók csupán az egy fıre jutó jövedelem eltéréseivel (Sen [2003]). Joggal vetıdik fel a kérdés, hogy mi okozza ezeket a különbségeket, és hogyan lehetne ezeket az általános fejlıdés érdekében kiaknázni. Sen ([2003]) értelmezése szerint az emberi élet minıségét a jólét és hasznosság, illetve az elsıdleges javak helyett az az alapvetı szabadságjog határozza meg, hogy az egyén képes legyen olyan életet választani, amelyet értékesnek tart. Ehhez figyelembe kell venni az egyén képességeit (azaz a lehetséges tevékenységeinek azon alternatív körét, amelyeket az illetı meg tud valósítani) és a képességek halmazából kiválasztott ténylegesen megvalósított tevékenységeket. A nagyobb jövedelem egyrészt az egyén számára nagyobb képességeket jelent, másrészt hozzájárul ahhoz, hogy tágabb életlehetıségek közt az egyén növelje is jövedelemszerzı képességét, vagyis a képességek növekedése is nagyobb jövedelmet eredményez az egyén számára. Összefoglalóan a következı négy megállapítást tehetjük: (1) a gazdasági növekedés (ahogyan hagyományosan mérik) nem az egyetlen fontos tényezı az emberi jólétet növelı tényezık sorában; (2) a technológiai haladás a növekedés legfontosabb forrása, így alapvetı a jólét növelésében is; (3) a kereskedelem korlátok nélküli ösztönzése, a kontrollálatlan szabadpiaci folyamatok a növekedés elımozdításában valószínőleg

11

nemcsak pozitív, hanem negatív hatásúak is mind a nemzetek gazdagságára, mind a méltányosságra vonatkozóan; (4) a GDP-növekedés és a kereskedelem egyre inkább összeegyeztethetetlen a környezetvédelemmel. Az igazság az, hogy bár a javuló gazdasági körülmények növelik a környezet problémái iránti érzékenységet, számos ezt elısegítı folyamat pusztító környezeti hatású.

1.3 A fejlıdés és növekedés mutatóinak alakulása Magyarországon az elmúlt 10 évben

Ha röviden áttekintjük hazánk elmúlt 10 évének gazdasági folyamatait, jelentıs változásokat mutathatunk ki a gazdasági fejlettség és növekedés mutatóiban. A rendszerváltozást követı mélypont után az ezredfordulóra Magyarország gazdasági fejlettsége – a GDP alapján számítva – az EU átlagának 40 %-át, a szegényebb tagállamok 65 %-át érte el.

(Antal [2000]). Külkereskedelmünk jelentısen

átstrukturálódott, az export 55%-át a gépek, ipari termékek teszik ki, és csak 7,5 % az élelmiszertermékek részesedése. Ugyanakkor az 1990-1992 közti idıszakban 1,5 millió munkahely szőnt meg hazánkban, magával hozva számos társadalmi feszültséget, melyek megoldása ma is kihívást jelent a gazdaságpolitika számára. Jelentısen csökkent a gazdaságpolitika mozgástere részben külsı tényezıknek, részben a belsı gazdasági folyamatoknak köszönhetıen. A belsı tıkeforrások elégtelensége miatt hazánk a rendszerváltás óta erısen függ a külföldrıl beáramló tıkétıl, ami a globalizáció és regionalizáció folyamatai révén felgyorsult tıkemozgásoknak is kiszolgáltatja a gazdaságot. Az európai integrációs folyamat, továbbá a nemzetközi gazdasági szervezetek (WTO, OECD) elıírásai is csökkentik mozgásterünket – bár az ezekben való részvétel hazánk érdekeit szolgálja. A világon jelentkezı gazdasági-pénzügyi válságok is gyorsan tovaterjedhetnek, így egy olyan nyitott gazdaságú ország, mint hazánk ezek ellen sem tud teljes mértékben védekezni. A gazdaságpolitika számára az „egyensúly vagy növekedés” dilemmája, a két folyamat kiegyensúlyozása csak igen óvatos lépéseket tett lehetıvé az elmúlt évtizedben. A gazdasági növekedés serkentéséhez ugyanis az állami kiadások növelése indokolt és szükségszerő lépés lehet, akárcsak a fejlett technológia bevezetéséhez szükséges import, ami viszont az államháztartási hiány, illetve a folyó fizetési mérleg hiányának

12

csökkentését igencsak megnehezíti. Az 1991-95-ös idıszakban a növekedés erıltetése volt az elsıdleges szempont, amely azonban súlyos államháztartási deficithez vezetett. Az 1995-ös Bokros-csomag szempontok

az államháztartás kiadásainak csökkentésével az egyensúlyi

érvényesítését

helyezte a középpontba,

a növekedési

folyamatok

beindításával egyidıben. Ugyanekkor viszont a szigorú jövedelempolitika komoly társadalmi feszültségeket teremtett az országban (2. ábra). 1997-98-ban a költségvetési szigor lazulása, az import gyors, az exportot meghaladó növekedése ismét rontotta a költségvetés és a fizetési mérleg egyensúlyát, amit a délkelet-ázsiai pénzügyi válság hatásai is fokoztak, miközben a gazdasági növekedés is lassult. 1999-ben aztán a nemzetközi konjunktúra hatásai Magyarországon is a növekedés és egyensúlyi mutatók javulását eredményezték, azonban ezek a hatások ismét átmenetinek bizonyultak (3. ábra). A 2002-ben bekövetkezett bérkiáramlás ismét rontotta a költségvetési egyensúlyt, amelynek helyreállítása jelenleg is komoly gazdaságpolitikai feladat. A belsı fogyasztást erısítı kormányzati lépések ugyan szükségesek és kívánatosak voltak, azonban mindez az erısen nyitott magyar gazdaság számára nem kínál igazán orvoslást a dekonjunktúrából fakadó nehézségekre (Hegedüs [2002]).

115,0

%

110,0 105,0 100,0 95,0 90,0

1992

1994

1996

1998

GDP volumenindex Lakossági fogyasztás

2000

2002

Belf. felhaszn

2. ábra: Fıbb makrogazdasági mutatók Magyarországon, 1992-2002 Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

Ugyanekkor fokozatosan mérséklıdik a beruházási dinamika, és a külföldi tıke beáramlása is. A béremelések jelentısen rontották a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét. Míg a gazdasági növekedés mértéke jelenleg is viszonylag szerénynek mondható, a társadalmi feszültségek nagyok, az egyenlıtlenség mértéke nem csökken, a

13

tartós munkanélküliség mutatói sem mondhatók kedvezınek. A jelenlegi elırejelzések a nyugat-európai fellendülés kezdetét 2003 végére teszik, amelynek hatásai a magyar gazdaságra nézve legkorábban 2004 elején lesznek érezhetık. Míg a rendszerváltás óta az inflációs ráta alakulásában imponáló csökkenést sikerült elérni, az utóbbi évben a csökkenés üteme jelentısen lelassult, és további jelentıs mérséklıdésre nem is

%

számíthatunk a következı évben. 2,0 0,0 -2 , 0 -4 , 0 -6 , 0 -8 , 0 -1 0 , 0 1992

1994

1996

1998

2000

2002

F o ly ó fiz . m . / G D P

3. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása Magyarországon a GDP százalékában Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

1 3 0 ,0

%

1 2 0 ,0

1 1 0 ,0

1 0 0 ,0 1992

1994

1996

1998

2000

2002

F o g y . á rin d e x

4. ábra: A fogyasztói árindex alakulása Magyarországon Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

Az 5. ábra a jólét szempontjából jelentıs tényezı, a munkanélküliségi ráta alakulását mutatja hazánk és az Európai Unió esetében. Az 1993. évi csúcspont után a regisztrált munkanélküliek aránya folyamatos csökkenést mutatott, azonban a 2001. évtıl stabilizálódni látszik 6 % értéken. A munkanélküliség problémája a világ fejlettnek tekintett régióiban is állandó probléma, az EU megfelelı adata 1994 óta a magyar adatok

14

felett van. Ennek jóléti következményei azonban nem egyértelmőek, hiszen hazánkban a munkanélküli ellátás és a szociális háló által nyújtott védelem elmarad az EU

%

országokétól.

14,0 12,0 10,0 8,0 6,0 4,0 2,0 0,0 1992 1994 1996 1998 2000 2002

M agy aro. EU

5. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon és az Európai Unióban Forrás: MNB adatok (www.mnb.hu) alapján saját számítás

A lakosság életszínvonalát és jólétét talán a jövedelmi és foglalkoztatottsági adatoknál árnyaltabban jellemezhetjük a várható élettartam, csecsemıhalandóság és természetes népességnövekedés számadataival. A 6. ábrán látható, hogy bár az elmúlt évtizedben lassú javulást érhettünk el ezekben a mutatókban, az EU átlagához vett lemaradásunk nem csökkent.

90

14

80

12

70

10

év

6

50

4

40

2

30

ezrelék

8

60

0

20

-2

10

-4

0

-6 1992 1993 1994

1995 1996

1997 1998 1999

2000 2001

V á r h . é le t t a r t . , m a g y a r , F é r f ia k ( é v )

V á r h a t ó é le t t a r t . , m a g y a r , N ı k ( é v )

V á r h . é le t t a r t . , E U 1 5 , F é r f ia k ( é v )

V á r h a t ó é le t t a r t . , E U 1 5 , N ı k ( é v )

C s . h a la n d ó s á g , m a g y a r

T e r m . n é p e s s é g n ö v . r á ta , m a g y a r

C s . h a la n d ó s á g , E U 1 5

T e r m . n é p e s s é g n ö v . r á ta , E U 1 5

6. ábra: Demográfiai mutatók Magyarországon és az Európai Unióban Forrás: Saját számítás, adatok: Regular Report on Hungary’s Progress Towards Accession, 2002 and 1998. Commission of the European Communities, Brussels

15

2. FEJEZET: A FEJLİDÉS FOGALMA, TARTALMA, Fİ KÉRDÉSEI ÉS KAPCSOLATA A NÖVEKEDÉSSEL Amint az elızı fejezetben már utaltunk rá, fejlıdés és jólét fogalma nem azonosítható a gazdasági növekedés fogalmával. A gazdasági növekedés mérésére használatos eszközöket számos közgazdász bírálta magának a növekedésnek az értékelésében való hiányosságaik miatt is ( (Dabóczy [1998b], Cobb et al. [1997]). Ezenkívül a gazdasági növekedés nem vezet automatikusan jóléthez a társadalom számára. Emiatt a gazdaságpolitika céljául sem választható a gazdasági növekedés, csupán az ennél körültekintıbben megfogalmazott célok megvalósításának eszköze lehet. Sajnálatos, hogy a közgazdasági szakirodalom nem nagyon foglalkozik a gazdasági növekedés és fejlıdés eltérésével, illetve a növekedési mérıszámok hiányosságaival, csupán az alternatív közgazdaságtan néhány kiemelkedı képviselıje mőveiben találkozunk a kérdés részletes vizsgálatával. A növekedés és fejlıdés fı különbségei az alábbiakban foglalhatók össze (Daly [2001]): A növekedés és fejlıdés fogalmának eltérése 1. sz. táblázat Növekedés

Fejlıdés

kvantitatív

kvalitatív

fizikai mennyiségek, értékmentes

összetett, értékapalú megközelítés

megközelítés korlátozott (az erıforrásoktól függ)

korlátlan (fejlıdés lehetséges növekedés nélkül is – pl. egy felnıtt ember fejlıdése)

gyorsítható

csak támogatni lehet saját ütemében (az emberi alkotóképességet nem lehet gyorsítani)

A gazdasági növekedés a jelenlegi értelmezés szerint a GDP illetve GNP vagy GNI (bruttó nemzeti jövedelem) %-os növekedését jelenti. Cameron ([1994], idézi Dabóczy [1998b]) szerint a gazdasági fejlıdést olyan gazdasági növekedésnek lehet tekinteni, amelyet lényegi szerkezeti vagy szervezeti átalakulás kísér, tehát szerinte fejlıdés nincs növekedés nélkül. A fejlıdést is értékmentes fogalomnak tartja. Az egy fıre jutó GDP, mint mutató használatával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a jövedelmeknek a

16

népesség körében való eloszlását is feltétlenül figyelembe kellene venni a jólét értékelésénél. Más szerzık (Cobb et al. [1997], Bronfenbrenner-Sichek-Gardner [1984], Lombardini [1996] illetve Román [1977]) szerint a fejlıdés a jólétben, az életfeltételekben bekövetkezı javulást jelenti. Daly [2001] a növekedést elsısorban mennyiségi fogalomként, a fejlıdést pedig minıségi javulásként értelmezi.

2.1 A jövedelem és a jólét kapcsolata A fejlıdés gazdaságtanát új alapokra helyezve, a jólét növekedését helyezte a középpontban a Nobel-díjas Amartya Sen munkáiban (Pataky [1998]). Sen rámutatott, hogy a fejlıdés és a jólét mérésénél nem elegendı a neoklasszikus megközelítés által használatos növekedést, a GDP vagy GNI, illetve ezek egy fıre jutó értékének növekedési ütemét vizsgálni, sem a a versenyképesség mutatóit. Az igazi értékeléshez az emberi képességek alakulását kell figyelembe venni. A fejlıdés tehát nem tekinthetı azonosnak a GDP növekedésének eredményeként megnövekedett mennyiségő és értékő javak birtoklásával, a jövedelem és az általa szerezhetı javak csupán eszközt jelentenek a jóléthez. A jólét, az „értékes élet” nem azonosítható a több jószág birtoklásának tényével. Ha a jövedelem a jólét megszerzésének eszköze, akkor tudnunk kell, hogyan lehet jövedelemhez jutni. Ennek számos kritériuma van: legyen az ember egészséges, megfelelıen képzett, legyen megfelelı munkahely, jó közlekedés a munkahely és a lakóhely között, stb. Az, hogy ezek a feltételek az egyén számára milyen mértékben biztosítottak, nem arányos az egy fıre jutó GDP értékével. A viszonylag magas egy fıre jutó GDP a valóságban nagyon egyenetlen elosztást takarhat, amit Sen a „pezsgıspoháreloszlás vizespohár-eloszlás helyett” hasonlatával illusztrált. A valóságban nem igaz a „leszivárgási” (trickle down) effektus sem, azaz nem igaz, hogy ha az ország egy fıre jutó GDP-je növekszik, akkor ebbıl a gazdagok gazdagodása után a szegények számára is növekvı jövedelem adódik (Pataki [1998]). Empirikus elemzések mutatják, hogy magas egy fıre jutó GDP-vel rendelkezı országokban is lehet alacsony a várható élettartam a népesség egyes csoportjai körében, ami arra utal, hogy a jólét növekedése nem következik automatikusan a jövedelmek növekedésébıl. A jóléthez szükséges jószágkosár összetétele is egyéntıl függı, számos tényezı befolyásolja, és ugyanazon jószágkosár a világ egyik

17

részén

élık

számára

teljesen

kielégítı

lehet,

míg

máshol,

mások

számára

nyomorúságosnak tőnhet. Sen [2003] szerint a fejlıdés nem más, mint az emberi képességek kiteljesedésének folyamata – ami természetesen tartalmazza az anyagi javakhoz való megfelelı szintő hozzájutás lehetıségét is, azonban nem egyezik meg azzal. Empirikus elemzésekkel támasztja alá azt a megállapítását, hogy a világ nagy éhínségei idején a Földön rendelkezésre álló élelem mennyisége nem volt lényegesen kevesebb, mint az éhínségmentes idıszakokban – azaz nem az elégtelen mennyiségő javak, hanem azoknak az egyes embercsoportok számára történı elosztása – az elosztás jogcíme, vagy módszere – okozta a katasztrófákat. Másképpen fogalmazva, az egyén jólétét biztosító javakhoz való hozzájutási „jogosultsága” nem volt biztosítva – egyes konkrét esetekben ez a jövedelempótló támogatások elmaradásának tudható be. Ez a jelenség gyakran tapasztalható az egyenlıtlen növekedés által jellemzett területeken. A javakhoz való hozzájutási jogosultság növelését segíthetik a képességek – a jó egészség, megfelelı képzettség. Sen megközelítésében mindezekhez alapvetı feltétel a szabadság megléte, a szó pozitív értelmében – az egyénnek szabadságában áll valamit megtennie, lehetısége van valamit megtenni (a szó negatív értelmezése, azaz, a szabadság mint a korlátozásoktól való mentesség itt nem elégséges, hiszen a korlátok hiánya még nem biztosítja a hozzáférési lehetıséget) (Pataky [1998], Sen [2003]). Tehát a jóléthez képességek szükségesek, amelyek biztosítják a javakhoz és a szükségletek kielégítéséhez való jogosultságot, ez pedig az értékes élet, a cselekvési lehetıségek és létezési módok széles körébıl az egyén igényeinek megfelelı szintőek kiválasztását teszi lehetıvé. Ez utóbbiak javulása jelenti a fejlıdést, ami ilyen értelmezésben lényegesen összetettebb fogalom a jövedelmi mutatókban tapasztalható növekedésnél. Számos vizsgálat tanúsítja, hogy a nyomorúságos életszínvonal, a táplálkozás és az egészségügyi ellátás alacsony színvonala valamint a társadalombiztosítás hiánya, a társadalmi és kormányzati szerepvállalás hiánya általában együtt jár az alacsony jövedelmi szinttel. Az ilyen országokban nemcsak a jövedelem lesz alacsony, hanem az élet minıségét befolyásoló egyéb tényezık színvonala is. Érdemes megvizsgálni, mi jelent értéket az élet minısége szempontjából. A jövedelem és az ezzel együtt járó fogyasztás nem önmagukban képviselnek értéket, csupán más célok megvalósításának 18

eszközei, tehát olyan tényezık, melyek az embert „képessé teszik” más dolgok megtételére, megvalósítására (Dreze – Sen [1989]), azaz számukra értéket képviselı célok elérésére. Sen [1998] a mortalitási ráták alakulását vizsgálva próbált következtetéseket levonni valamely ország gazdasági sikereire vagy sikertelenségére nézve. A mortalitási mutató kiválasztása azért lehet indokolt, mert jól tükrözi a gazdasági helyzetet, a jövedelmek átlagos értékeit, eloszlását, valamint a szegénység mértékét és eloszlását a lakosság körében, a szokásos gazdasági mutatóknál pontosabb képet ad. Az elmúlt évtizedek adatai szerint a GDP gyors növekedése Hongkongban és Dél-Koreában együtt járt a várható élettartam növekedésével, azonban Brazíliában nem volt ilyen hatása. Ugyanakkor számos országban jelentıs csökkenés tapasztalható a mortalitási rátákban, míg a GDP nem mutatott számottevı növekedést (Sri Lanka, Costa Rica, India). Ennek magyarázata ezekben a szegénynek tartott országokban valamilyen állami támogatás megléte, amely azonban a fejlett országok hasonló jóléti programjaihoz képest jóval kisebb pénzügyi forrásból is megoldható, tekintetbe véve, hogy ezek a programok általában igen munka-intenzívek, a szegény országokban az alacsony bérszínvonal miatt tehát a magas szintő oktatási és egészségügyi ellátás sokkal olcsóbban megoldható. A GDP változásának iránya tehát nem szükségképpen jár együtt az életminıséget befolyásoló tényezık azonos irányú változásával. Az életminıséget számos tényezı ronthatja a magas GDP-vel rendelkezı országokban is, így például a bőnözés, a biztonság hiánya, az életesélyek különbözısége. A mortalitási ráta felhasználása az életminıség értékelésére elınyös, ugyanis jól és gyorsan tükrözi a gazdasági változásokat, és ezeket a változásokat akkor is képes érzékenysége révén kimutatni, ha azok a gazdasági idısorokból nem, vagy nehezen észlelhetık.

2.2 A fejlıdés az ENSZ értelmezése szerint Az ENSZ 2000. szeptemberében tartott milleniumi csúcstalálkozóján szintén központi kérdésként szerepelt a fejıdés problémája. Itt célként deklarálták egy olyan világ létrehozásának szándékát, amelyben a fenntartható fejlıdés és a szegénység megszüntetése az elsıdleges szempontok. Az itt meghozott döntésekbıl született meg a „Milleniumi Fejlesztési Célok (Millenium Development Goals)” elnevezéső célkitőzéscsokor, mely megfogalmazza, hogy a csúcstalálkozón résztvevı szakemberek szerint mik

19

a fejlıdés fı tényezıi, szempontjai, és milyen mutatókat célszerő figyelembe venni a fejlıdésbeli elırehaladás mérése során (Világbank [2002]). A csúcstalálkozón 8 célkitőzést fogalmaztak meg, amelyek az emberi élet minıségében mérhetı jelentıs javulás elérésére irányulnak, nemcsak a fejlett világ, a gazdag országok számára, hanem a szegény, elmaradott országok lakói számára is. Ezek a következık (Világbank [2002]): 1. A szélsıséges szegénység és éhezés felszámolása. A napi 1 USA dollárnál kevesebb jövedelembıl élık arányának az 1990-es évi szint felére való csökkentése a 2015. évre, továbbá az alultápláltság és éhezés felszámolása - fıleg a gyermekek körében. Az alultápláltság és az éhezés jelensége a fejlıdı világban jelentısen csökkent az elmúlt 30 év során, de még mindig jelentıs problémát okoz. 2. Általánossá kell tenni az elemi iskola elvégzését. Az oktatás az egyik legfontosabb eszköz a szegénység és egyenlıtlenségek mérséklésében. Az általános iskolát elvégzık aránya napjainkban évrıl évre egyre csökkenı tendenciát mutat. Ennek alapvetıen két oka van: egyrészt a beiskolázás nem olyan sikeres, mint elvárható lenne; másrészt a már beiskolázott fiatalok körében gyakran tapasztalható a magas lemorzsolódási arány. Mindkét probléma megoldására figyelmet kell fordítani. 3. A nemek közti egyenlıség megvalósítása, a nık döntési helyzetbe hozása. A fejlıdı országokban a lányok kisebb arányban kerülnek be az iskolákba, mint a fiúk, és nagyobb arányban morzsolódnak le. Mindennek oka lehet a tradíciók jelenléte, amelyek szerint a nık fı tevékenységi területe a házimunka, így iskolába járás helyett ezt kellene gyakorolniuk. Ezek a tradíciók csak állandósítják a jelenlegi állapotokat, és tartósan hátrányos helyzetbe hozzák a nıket. Az oktatásban való részvétel mellett figyelembe kell még venni a háztartáson kívül végzett munka jövedelmét, és a mezıgazdaságon kívüli munka értékét, továbbá azt is, hogy a vezetı pozíciókat milyen arányban töltik be nık. Ezen a területen még a fejlett országok jelentıs hányadában is komoly egyenlıtlenség tapasztalható a nık hátrányára. 4. A gyermekhalandóság csökkentése. Az elmúlt 25 évben határozott, erıteljes javulás ment végbe ezen a téren, ami elsısorban a védıoltások általános elterjedésének és a segélyprogramok által is biztosított gyógyellátásnak, valamint az összességében javuló gazdasági és társadalmi környezetnek köszönhetı. 5. Az anyák – terhes nık és kisgyermekes anyák – egészségének javítása. 1995-ben a fejlıdı országokban a szülıképes korú nık körében fı halálozási okként a 20

terhességgel és gyermekszüléssel kapcsolatos komplikációk jelentek meg. E téren a javulás fontos tényezıje a hozzáértı, képzett segítség biztosítása. A terhességek számának csökkentése is szerepet játszik a helyzet javításában, hiszen a túl korai terhességek nagy kockázatot jelentenek az anya és a gyermek számára egyaránt. Fontos tényezı még a családtervezés, a család méretének és a szülések idejének megtervezése, azonban hátráltató tényezıként jelenhetnek meg a hagyományok, kulturális tényezık, szokások. 6. Küzdelem az AIDS/HIV, a malária és egyéb fertızı betegségek, járványok ellen. Az AIDS elsı észlelése óta 20 millió haláleset történt, és napjainkban 40 millióan élnek fertızötten. Az AIDS világszerte a negyedik fı halálozási ok. A malária és a tuberkulózis szintén jelentıs halálozási okok, fıként a szub-szaharai Afrikában. 7. A

környezet

állapotának

megırzése,

a

fenntarthatóság

követelménye.

A

fenntarthatóságot veszélyeztetı legfontosabb tényezık az egészséges ivóvízkészletek kimerülése, az erdık pusztulása, továbbá a növény- és állatfajok kipusztulása. A lista még hosszan bıvíthetı lenne. A szegény országok fejlıdésében fontos szempontnak kell lennie, hogy ne ismételjék meg a mai gazdag országok által elkövetett hibákat, az erıforrásaikat tudatosabban, környezetkímélı módon használják fel. 8. Globális partnerség a fejlıdésért. A felhasználható fı erıforrás itt a gazdag országok GDP-jének egy része, amely segélyezésre fordítható. Fontos teendı a fejlesztési segélyek felhasználásának hatékonyabbá tétele. Egyúttal enyhíteni kell a fejlıdı országok általában magas államadósságából eredı terheket, és jövedelemtermelı képességüket növelni kell, például a kereskedelmi korlátok leépítésével. Jól látható a fentiekbıl, hogy a fejlıdéssel kapcsolatos célkitőzéseknek csak egy része (az 1. és némileg a 8.) kapcsolódik közvetlenül az országok, illetve a lakosság jövedelméhez, a GDP növekedéséhez, illetve gazdasági tevékenységhez. Emellett a célkitőzések többsége olyan szempontokat említ, amelyeket általában az egyes országok gazdasági állapotának elemzésekor nem szokás figyelembe venni, említeni. Ezek a mutatók inkább az egészséggel (4., 5. és 6.), az iskolai végzettséggel (2.), a környezet állapotával (7. ), illetve a társadalmi igazságosság és egyenlıség problémával (3.) foglalkoznak. Természetesen nem állíthatjuk, hogy ezen tényezık javulása nem járul hozzá az országok gazdasági teljesítményének növekedéséhez, azonban, amint késıbb látni fogjuk, a magas GDP egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fenti problémák megoldásában az ország feltétlenül elıbbre járna, mint az alacsonyabb GDP-vel rendelkezı országok. 21

2.3 A nemzetközi szervezetek által használt fejlettségi kategóriák A fejlıdés, fejlettség országok közötti eltéréseinek alakulása az ENSZ programjaiban is központi kérdésként kezelt problémakör. Különösen nagy figyelmet fordítanak a Harmadik Világ országaira, ahol az ENSZ osztályozása szerint három országcsoportot szokás elkülöníteni. A 44 legszegényebb ország alkotja a „legkevésbé fejlett (least developed)” országok csoportját, a náluk fejlettebb 88 nem olajexportır ország a „fejlıdı országok (developing nations)”, és külön csoportot alkot az OPEC 13 kıolajban gazdag tagországa, amelyek egy fıre jutó nemzeti jövedelme a 70-es évek során drámaian megnövekedett (Todaro [2000]). A fenti osztályozástól eltér az IBRD, illetve a Világbank által alkalmazott osztályozás, amelyet a világ 133, egymillió fınél nagyobb népességszámú országára alkalmaznak – fejlettekre és fejlıdıkre egyaránt. Az osztályozás alapja az 1 fıre jutó GNP értéke. Eszerint a következı osztályokat definiálják: alacsony jövedelmő (low income) országok (az 1997. évi állapot szerint) legfeljebb 785 USD (USA dollár) egy fıre jutó GNP-vel rendelkezı országok, közepes jövedelmőek (middle income) a 786 - 3125 USD közti jövedelemmel rendelkezık, és közepesen magas jövedelmőek (upper middle income) a 3126 - 9655 USD közötti jövedelmőek, és magas jövedelmőek (high income) az 1997-ben 9656 USD-nél nagyobb egy fıre jutó GNP-vel rendelkezı országok.

Ez utóbbi

országcsoportba 26 ország tartozik melyek közül 24 az ún. Elsı Világ (First World) országa, a másik kettı - Kuwait és az Egyesült Arab Emirátusok – a fejlıdı országok közé sorolt ország. Az elsı három csoportba 107 - többségükben fejlıdı - ország tartozik. Végezetül az OECD által alkalmazott osztályozási rendszer a Harmadik Világ országait az ENSZ által az osztályozásba be nem vont országokat is beleértve - a következı csoportokra osztja. Az alacsony jövedelmő (low income) országok (LIC) csoportja 61 olyan országot tartalmaz, melyek egy fıre jutó nemzeti jövedelme nem haladja meg a 650 USD értéket. Közéjük tartozik 29 legkevésbé fejlett ország (least developed – LLDC). A további csoportok a 73 országból álló közepes jövedelmő országok (middle income – MIC) csoportja, a 11 újonnan iparosodott ország (newly industrialised – NIC), és 13 OPEC-tagország.

22

2.4 A fejlettségi szintet befolyásoló gazdasági és társadalmi jellemzık Bár a fenti osztályozások némileg eltérnek, a fejlıdı országok többségének mégis számos közös jól körvonalazható problémával kell megküzdenie. Ezek közt a szegénység és egyenlıtlenség, a munkanélküliség, a minimális oktatás, egészségügyi szolgáltatások, lakás, és élelem mindenki számára való biztosítása, továbbá az egyének számára rendelkezésre álló gazdasági és társadalmi mozgástér, lehetıségek szélesítése, és egy összetartó nemzetállam megteremtése is általános feladatnak tekinthetı. A súlyos és tartós szegénység, a növekvı munkanélküliség, a jövedelmi egyenlıtlenségek növekedése, az alacsony, és stagnáló mezıgazdasági termelékenység, a városi és vidéki lakosság életszínvonala, gazdasági lehetıségei közti különbségek mélyülése, a környezet egyre romló állapota, az elavult oktatási és egészségügyi rendszer, a fizetési mérleg egyre súlyosbodó mértékő egyensúlyhiánya, a nemzetközi eladósodottság és az erısödı függés a külföldi technológiák, intézményrendszer és értékrend importjától ezen országok túlnyomó többsége számára nyomasztó terheket jelent. Mindazonáltal gazdasági és társadalmi szerkezetük számos olyan eltérést mutat, melyet a fejlıdéssel foglalkozó kutatásokban figyelembe kell venni. Az eltéréseket alkotó fı komponensek az ország mérete (földrajzi terület, lakosság, jövedelem), a történelmi és gyarmati múlt, a

fizikai és humán erıforrásokkal való

ellátottság, a lakosság etnikai és vallási összetétele, az állami és magánszektor relatív súlya a gazdaságban, az ipar szerkezete, a külsı gazdasági és politikai erıktıl való függés mértéke, a hatalom elosztása, az intézményi és politikai berendezkedés az országban. A fenti eltérések miatt a fejlıdı országok közti általánosítás gyakran veszélyekkel jár. Mégis, közös vonásaik alapján hét nagy problémakört azonosíthatunk (Todaro [2000]): •

Alacsony életszínvonal – alacsony jövedelmek, egyenlıtlenség, rossz egészségi állapot, nem megfelelı oktatás-képzés

•

Alacsony termelékenységi szint

•

Magas népességnövekedési ráta, és az eltartottak arányának gyors növekedése

•

Magas és növekvı munkanélküliség és alulfoglalkoztatottság

•

Jelentıs függés az agrártermeléstıl és elsıdleges termékek, nyersanyagok exportjától

•

Tökéletlenül mőködı piacok és korlátozott információ

•

Függés és alárendeltség a nemzetközi kapcsolatokban.

23

3. A NÖVEKEDÉS MÉRÉSE, MODELLJEI ÉS HIÁNYOSSÁGAI

3.1

A gazdasági növekedést befolyásoló tényezık

Az elmúlt évszázad folyamán a világ legtöbb országában jelentıs gazdasági növekedés ment végbe. A reáljövedelem folyamatosan gyarapodott, és ez lehetıvé tette, hogy a lakosság egyre több terméket és szolgáltatást fogyasszon. Mindez emelte az életszínvonalat is. A gazdasági növekedés mérésére a közgazdászok a bruttó hazai termék (GDP), illetve a bruttó nemzeti termék (GNP) értékét, illetve ezen mutatók egy fıre jutó értékeit szokták használni. A világgazdasági statisztikák jól mutatják, hogy ezen mutatók nagysága és évrıl évre való növekedési rátája az országok közt jelentısen eltér. Fontos meghatározni azokat a tényezıket, amelyek a növekedést kiváltják, és eltérésit okozzák – így a tıke (a fizikai és a humán tıke), a munka, és a technológia hatásait (Mankiw [1999]). A gazdasági növekedést befolyásoló legfontosabb tényezınek a beruházások alakulását tekintik. Ezt alapvetıen meghatározza a gazdaság jelenbeli fogyasztásának és a jövıre szánt megtakarításainak alakulása. A gazdaság megtakarítása a beruházások forrása, így ez fogja döntı mértékben meghatározni, hogy a gazdaságban mekkora tıke áll rendelkezésre a jövıbeli termeléshez. A megtakarítási ráta által meghatározott tıkeállomány növekedése szoros kölcsönhatásban áll viszont a népesség növekedésével és a technológiai fejlıdéssel, hiszen e kettı biztosítja a reáltıkéhez szükséges emberi tényezı, munkaerı jelenlétét, és a reáltıke leghatékonyabb módon való felhasználást.

3.2 A gazdasági növekedés fıbb modelljei

3.2.1 A Solow modell A neoklasszikus növekedési elmélet alapmodelljének számító Solow-modellben (melyet szokás Solow-Swan –modellnek is nevezni) az áruk keresletének és kínálatának egyensúlya játssza a központi szerepet.

24

A kínálat Y= F(K,L) alakban írható fel (Y: a makrogazdasági kibocsátás, K: tıkeállomány, L: munkaerıállomány). Feltételezzük, hogy

az

F termelési függvény állandó

mérethozadékú. Az állandó mérethozadékú termelési függvény mellett igaz, hogy az egy munkásra jutó kibocsátás csak az egy munkásra jutó tıke nagyságától függ, ezért a kezdeti kínálati függvénnyel ekvivalens az y=f(k) egyenlıség, ahol y=Y/L ; k= K/L és f(k)= F(K/L, 1) A tıke határterméke: MPK= f(k+1)-f(k), egy újabb egységnyi tıke felhasználásával keletkezı kibocsátásnövekmény. Egyensúlyi gazdaságban fennáll a kibocsátás felhasználására vonatkozóan az az alapösszefüggés is, hogy az egy munkásra jutó kibocsátás megegyezik az egy munkásra jutó fogyasztás (c) és az egy munkásra jutó megtakarítás, azaz beruházás (i) összegével : y=c+i Feltételezve, hogy a fogyasztási függvény c = (1-s)⋅ y alakú (ahol s a megtakarítási határhajlandóság), és ezt visszahelyettesítve az elızı egyenletbe: y= (1-s)⋅ y + i, amibıl rögtön adódik, hogy i=s⋅ y, azaz az egy fıre jutó beruházás is a jövedelemmel arányos. Ezáltal a megtakarítási ráta éppen a kibocsátás beruházásra szánt része. A kibocsátásra felhasználva a kínálat meghatározódás termelési függvénnyel történı leírását az adódik, hogy a beruházás az egy munkásra jutó tıkeállomány függvényeként írható fel: i = s⋅ f(k) A tıkeállomány két tényezı hatására változik: a beruházás a tıkeállomány növekedését jelenti, míg az értékcsökkenés a régi tıke elavulását és a tıkeállomány csökkenését okozza. Az értékcsökkenés a tıkeállománnyal arányos, azaz a tıkeállomány egy bizonyos hányada évrıl évre elhasználódik: jelölje ezt az amortizációs rátát δ (pl. ha a tıkét átlagosan 25 évig használják, akkor az értékcsökkenési ráta évi 4 % , tehát δ = 0.04). Ekkor a tıkeállomány változása: ∆k = i - δ k = s⋅ f(k) - δ ⋅⋅k. A tıkeállomány egyensúlyi szintjének, vagy stacionárius állapotának nevezzük azt a k szintet, mely mellett a tıkeállomány változása évrıl évre nulla. Adott f, s és δ mellett ez a szint egyértelmően meghatározható, a 7. ábrán a k* értéke jelöli.

25

7. ábra: A beruházás és értékcsökkenés alakulása a tıkeállomány függvényében a Solow-modell szerint (Mankiw, 1999) A stacionárius állapot a gazdaság hosszú távú egyensúlyi helyzetét jelenti. Függetlenül a kezdeti tıkeállománytól, a gazdaságban végül ez a stacionárius állapot fog kialakulni, az egy fıre jutó tıkeállomány fenti módon meghatározott értékével. Ha ugyanis a gazdaságban a fenti k* értéknél alacsonyabb a tıkeállomány szintje, ez azt jelenti, hogy az értékcsökkenés elmarad a beruházások értékétıl, tehát a tıkeállomány növekszik, azaz közeledik a k* szinthez. Ha viszont az induló tıkeállomány a k* szintet meghaladná, akkor az értékcsökkenés meghaladná a beruházások nagyságát, ami a tıkeállomány csökkenéséhez vezetne. Látható, hogy a fenti modell szerint a megtakarítási rátának alapvetı szerepe van a tıkeállomány és az egyensúlyi tıkeállomány alakulásában. A megtakarítási ráta befolyásolására azonban a gazdaságpolitikának vannak eszközei. A döntéshozók számára viszont fontos, hogy a lakosság jóléte növekedjék, azaz lehetıleg minél magasabb fogyasztási szintet biztosító stacionárius állapot elérése lenne a cél. fogyasztást

biztosító

stacionárius

tıkeállományt

nevezik

A maximális

aranyszabály

szerinti

tıkefelhalmozásnak (Mankiw [1999]). Figyelembe véve, hogy a tıkeállomány 1 egységgel történı emelése éppen a tıke határtermékével (MPK értékével) emeli a kibocsátást, és hogy egyensúlyban a fogyasztásra rendelkezésre álló termék és szolgáltatás mennyiség a kibocsátásnak és az amortizációnak a különbsége (c = y-i = f(k)-i = f(k) - δk), azonnal adódik, hogy a tıke

26

növelése akkor nem tudja tovább növelni a fogyasztást, ha a kibocsátás növekedése éppen megegyezik az egységnyi tıkenövekmény amortizációjával, tehát MPK = δ. Azaz az aranyszabály szerinti tıkefelhalmozás éppen az a szint, ahol a tıke határterméke megegyezik a tıke amortizációs rátájával. Természetesen ez a szint nem fog a gazdaság automatizmusainak eredményeképpen beállni, ehhez olyan gazdaságpolitikai döntések szükségesek, amelyek a megtakarítási rátát éppen úgy változtatják, hogy ennek hatására a tıkeállomány épp a megfelelı irányba változzon, például túl magas tıkeállomány mellett a megtakarítási ráta csökkentése, alacsony tıkeállomány mellett pedig a megtakarítási ráta növelése lenne a kívánatos.

Népességnövekedés A Solow-féle alapmodell egyetlen változója, a tıkefelhalmozás, nem ad magyarázatot a gazdasági növekedésre. A megtakarítási ráták és az amortizációs ráta értékének megfelelıen a gazdaság csak addig növekedhet, míg egy stacionárius állapotot el nem ér. Ugyanakkor a világ számos országában tartós gazdasági növekedés figyelhetı meg, amelyet nem tud a fenti egyszerő modell megmagyarázni. Ezért ki kell bıvíteni a modellt két további tényezıvel – a népességnövekedés és a technikai haladás hatásaival. A népességnövekedés hatása abban mutatkozik meg, hogy hatására megváltozik a foglalkoztatottak száma, és így az egy munkásra jutó kibocsátás és tıkeállomány. Tegyük fel, hogy a népesség változása évi állandó ütemben nı (az éves növekedési ráta n). Feltételezzük, hogy a foglalkoztatottak száma ugyanilyen ütemben nı, tehát most k = K/L és y = Y/L mellett ahhoz, hogy az egy munkásra jutó tıkeállomány állandó maradjon, a beruházásnak

egyenlınek kell lennie

az amortizáció mértéke és az új munkaerı-

állomány számára szükséges tıke összegével: ∆k = i – (δ+n)⋅ k. Innen ismét stacionárius állapotot keresve, és figyelembe véve, hogy i =s⋅ f(k), a következı összefüggés adódik: ∆k = s ⋅ f(k) – (δ+n)⋅ k, amelyet ismét tudunk ábrázolni, és egyensúlyi pontját meghatározni (Mankiw [1999]). Ez ismét olyan stacionárius állapotot ad meg, amelyben a beruházás kettıs szerepet lát el: egyrészt pótolja az elhasználódott tıkeállományt, másrészt az új munkaerı-állományt látja el tıkével. Hasonlóan az elızıekhez itt is megfogalmazhatjuk az aranyszabályra alkotott feltételt: MPK =δ+n. 27

A népességnövekedés melletti stacionárius

helyzetben lévı gazdaságban az egy

munkásra jutó kibocsátás és tıkeállomány is változatlan, azonban a gazdaság összes kibocsátása növekszik. Mindez már önmagában is utal arra, hogy a nagyobb népességnövekedési rátát mutató országokban az egyensúlyi kibocsátási szintnek megfelelı tıkeállomány kisebb, mint az alacsonyabb népességnövekedéső országokban. Ez pedig azt jelenti, hogy ebben az egyensúlyi állapotban az egy fıre jutó kibocsátás is szükségképpen kisebb lesz.

A technikai haladás A gazdasági növekedés harmadik forrása a technikai haladás. Ennek alapvetı szerepe a munka termelékenységének növelésében lesz. Ezidáig változatlannak tételeztük fel az erıforrások (K és L) valamint a kibocsátás közti kapcsolatot, a modellnek az alábbi változata viszont a termelési eljárásokban bekövetkezı külsı, exogén változásokat is figyelembe veszi. A termelési függvény a következı alakúra módosul: y = F( K, L x E), ahol E: a munka hatékonyságát méri, azaz LxE: a „hatékonysági egységek” számát jelenti. Feltételezve, hogy a technikai haladás valamely g ütemben növeli a munkatényezı hatékonyságát, továbbá, hogy a munkaerı-állomány éves növekedési üteme n, ez mindösszesen (n+g) ütemő hatékonysági egységekben mért növekedést jelent. Legyen most k = K/(LxE) a munka hatékonysági egységeire jutó tıke, és y= Y/(LxE) a hatékonysági egységre vetített kibocsátás. Most is igaz, hogy y= f(k). Ezután könnyen látható, hogy a tıkeállomány változását ∆k = s ⋅ f(k) – (δ+n+g)⋅ k mutatja, a stacionárius állapot eléréséhez tehát ennek az értéknek kell nullának lennie. Az elızı modellváltozatokhoz teljesen hasonló módon kapjuk tehát a következı összefüggést a stacionárius állapotra: k / f(k) = (δ+n+g) / s. A maximális fogyasztást biztosító tıkeszintet pedig az aranyszabály felírásával kaphatjuk meg most is: MPK= (δ+n+g). A fent tárgyalt modellváltozat már képes megmagyarázni az egy fıre jutó GDP értékének növekedését is. Látható ugyanis, hogy a fenti k érték mellett az egy munkásra jutó hatékonysági egység éppen g ütemben nı, vagyis az Y/L = y x E érték szintén g ütemben növekszik. A Solow-modell szerint tehát csak a technikai halkadás eredményezhet folyamatosan emelkedı életszínvonalat.

28

Az empirikus kutatási eredmények szerint az éves növekedési ütem az USA elmúlt 40 évi adatsoraiban mind az 1 fıre jutó GDP, mind pedig az 1 fıre jutó tıkeállomány tekintetében 2 % körüli értékre tehetı. A Solow-modell, bár számos vonatkozásban jól alkalmazható gazdasági elemzésekre, sok szempontból leegyszerősíti a valóságot. Exogén, külsı változónak tekinti a megtakarítási rátát, miközben a háztartások fogyasztását – és ennek következtében megtakarításait - a gazdaság jövedelemtermelı képessége mellett a háztartások egyéni döntései határozzák meg. Az is fontos kérdés, hogy a szintén exogén változónak tekintett technikai haladás is függ a személyes döntésektıl és a gazdaságpolitikai tendenciáktól. Igaz viszont, és empirikus adatsorokkal jól kimutatható, hogy a világ legtöbb iparilag fejlett országában a hetvenes évek elejétıl a növekedés üteme jelentısen csökkent. E csökkenés oka nem tisztázott kellıképpen, és a fenti modellváltozatok sem képesek ezt megmagyarázni.

3.2.2 A post-keynes-i növekedéselméleti modell (Harrod-Domar modell)

A modell egyszektoros gazdaságot tételez fel két piaccal, munkapiaccal.

az árupiaccal és a

Alapösszefüggései a kibocsátás megtakarításra és fogyasztásra való

felbontása, valamint a piacok egyensúlya mellett a beruházások és a – kibocsátással egyenes arányban növekvı - megtakarítások egyenlısége (Ligeti [2002]): Y=C+I

és

I = S = s ⋅Y A modell szerint a beruházás a reáltıke állományt növeli, azaz I = ∆K. A tıkeigényesség (tıkekoefficiens) idıben állandó : κ = K/Y = ∆K/∆Y A népesség növekedési üteme is állandó: .∆L/L = n > 0.. Ekkor megmutatható, hogy az egyensúlyi növekedés szükséges és elégséges feltétele a

∆Y/Y = s/κ = n egyenlıség.

29

Ennek alapján a Harrod-Domar modellben a kibocsátás egyenletes növekedésének feltétele az egyensúlyi növekedés. A modell egy hosszú távú növekedési pályát jelöl ki, amely mentén minden piac egyensúlyban van, a gazdaság pedig pozitív ütemben növekszik. Nem képes viszont a gazdaságban tapasztalt növekedési sajátosságok mindegyikére magyarázatot adni. A modell szerint ugyanis egyensúlyi állapotban az egy fıre jutó jövedelem (azaz Y/L) állandó, nem növekszik. A másik probléma az, hogy az egyensúlyi növekedés feltételéül kapott s/κ = n egyenlıség csak véletlenszerően állhat fenn, és ha egyszer a gazdaság elmozdul ebbıl az egyensúlyi helyzetbıl akkor nem is fog oda visszatérni (azaz az egyensúly instabil). Hosszú távon viszont az s/κ < n feltétel mellett is tartós árupiaci egyensúly valósulhat meg egyre növekvı munkanélküliség mellett.

3.2.3 Endogén növekedéselméleti modellek

Az endogén növekedéselméleti modellek lényege, hogy a technikai haladás alakulását beépítik a modellbe, annak tıketényezı-változójától teszik függıvé. Az endogén növekedéselmélet eredményeit foglalja össze Valentinyi [1995], Meyer [1995], valamint Aghion - Howitt [1998]. Az alábbiakban részletesen bemutatunk egy ilyen modellt, az ún. AK modellt (Ligeti [2000]). Ez a növekedési modell eltekint a munkaerı állomány explicit figyelembe vételérıl és az Y = F(K) = A⋅ K típusú termelési függvényre épít (ahol A> 0 konstans szinttényezı). K: a szélesebb értelemben vett tıkeállomány, beleértve a fizikai és a humán tıkét is. Az egy fıre jutó megfelelı értékekkel: y=f(k) = A⋅ k Ekkor a Solow-modellnél alkalmazott számításokkal a tıkeakkumulációs összefüggés:

∆k = s⋅ f(k) –(n+δ)⋅ k = s⋅ A⋅ k - (n+δ)⋅ k, vagyis ∆k/k = s⋅ A - (n+δ) = konstans. Ez viszont azt jelenti, hogy a tıkeállomány állandó ütemben nı, y= A⋅ k és c= (1-s)⋅ y = (1-s)⋅ A ⋅ k, vagyis az 1 fıre jutó kibocsátás és fogyasztás is állandó ütemben nı. Így viszont minél nagyobb az s megtakarítási határhajlandóság, annál nagyobb az y kibocsátás növekedési üteme, tehát endogén módon, a technikai haladás exogén kezelése nélkül magyarázza a pozitív hosszú távú növekedési ütemet. A modellnek azonban van egy alapvetı problémája: egy nagyon speciális alakú termelési függvényt tételez fel, amelyre a csökkenı hozadék nem áll fenn. 30

3.2.4 A Mankiw-Romer-Weil modell

Ez a modell a Solow-modell egy olyan általánosítása, amely a humán tıkét közvetlenül beépíti a termelési függvénybe termelési tényezıként (Ligeti [2002]). A következı termelési függvénybıl indul ki: Y = Kα ⋅ Hβ⋅ L1-α-β ahol H a humán tıke, K a fizikai tıke, L a munkaerı nagysága, y, h és k a megfelelı egy fıre jutó értékek. A modell mind a fizikai tıke, mind a humán tıke bıvülését a Solow-modellben látott módon írja le, a megtakarítási ráták (sh , sk ), az amortizációs hányad (δ ) és a népesség növekedési üteme (n) figyelembevételével: ∆k = sk⋅ y – (n+δ)⋅ k és ∆h = sh⋅ y – (n+δ)⋅ h. Innen algebrai átalakítások után megkaphatjuk a stacionárius állapot feltételét: k* = (sk 1-β⋅ shβ / α ) 1/(1-α-β) és

h* = (sk α⋅ sh1-α / α ) 1/(1-α-β)

A fenti két összefüggés is mutatja, hogy ez a modell sem képes az egy fıre jutó kibocsátás növekedését megmagyarázni, ez az érték itt is állandónak adódik. A fenti négy modell áttekintés alapján megállapíthatjuk, hogy az egy fıre jutó kibocsátás növekedését csak olyan modell segítségével tudjuk megmagyarázni, amely valamilyen formában beépíti a technikai haladás hatásait is a modellbe. A Solow-modell egyik kibıvített változatánál láttunk példát a technikai haladás exogén változóként való beépítésére a modellbe. A technikai haladás okai azonban nagyon sokfélék, és többnyire magában a többi gazdasági folyamat alakulásában rejlenek.

3.2.5 A gazdasági konvergencia

A növekedési elméleti modellek szerint egy gazdaság bıvülésének forrása lehet extenzív (a termelési tényezık akkumulációja), illetve intenzív (például a technikai haladás). Jogosan vetıdik fel a kérdés, hogy ezen tényezık lehetıvé teszik-e, illetve milyen feltételek mellett teszik lehetıvé a növekedés olyan sebességét, amely a szegényebb országok számára biztosítaná a gazdasági utolérés lehetıségét. Az ún. konvergenciahipotézisek szerint – empirikus elemzések adataira támaszkodva elmondhatjuk, hogy az

31

országok több ún. konvergencia csoportba sorolhatók, és egyazon csoport országai közt a konvergencia, míg az országcsoporton kívül – azaz az országcsoportok átlagait tekintve a divergencia a jellemzı (Ligeti [2002]) 3.3

A fenntartható növekedés, mint egyensúlyi növekedés feltételei és lehetıségei

Az utóbbi néhány évben a gazdasági növekedéssel kapcsolatban egyre gyakrabban hangzik el a „fenntartható növekedés” fogalma, amely általában egy viszonylag gyors és egyenletes, továbbá tartós növekedési folyamatot jelent (Erdıs [2000]). Fenntartható növekedés alatt tartósan egyensúlyban lévı növekedési folyamatot értenek, és a tartós növekedés feltételeit határozzák meg. A Harrod-Domar modell alapján a mőszaki fejlıdéssel és létszámbıvüléssel egyaránt számolni kell, ha a tartós növekedés folyamatát le akarjuk írni. Láttuk a Harrod-Domar modellben, hogy az egyensúly feltétele a s/κ= n egyenlıség, azaz a növekedés sebessége a megtakarítási ráta és a tıkekoefficiens hányadosával egyenlı. Emiatt tartós, és akár nagymértékő növekedés elérhetı alacsony tıkekoefficiens mellett is. Ehhez a beruházási ráta növelése is szükséges, amelyet viszont a tıkekoefficiens és a GDP növekedési üteme is meghatároz. Az egyensúlyhoz szükséges továbbá, hogy a megtakarítások is a beruházások ütemének megfelelı mértékben növekedjenek. Erdıs [2000] mind zárt, mind pedig nyitott gazdaság mellett definiálja az ilyen módon értelmezett egyensúly feltételeit, kétszektoros zárt gazdaságra és három szektoros zárt, valamint négyszektoros nyitott gazdaságra egyaránt. Ez utóbbi esetben figyelembe kell vennünk, hogy a beruházások nemcsak a belföldi szereplık megtakarításairól, hanem külsı forrásból is finanszírozhatók, azonban az adósságcsapda elkerülése ekkor alapvetı feladat. A fenntartható növekedés ütemével kapcsolatban megállapítható, hogy a beruházások túlzottan gyors növelése az infláció erısödését, a külsı adósság növekedését okozhatja, míg a túl kis mértékő növekedés a munkanélküliségi rátát növeli. Magyarország gazdaságstatisztikai adataira támaszkodva elmondhatjuk, hogy hazánkban mintegy 4 % körüli növekedési ütem látszik fenntarthatónak hosszú távon. Az állam beavatkozása a növekedés serkentésére általában nem eredményez tartós növekedést, csupán az állam deficitjét növeli. A fenntartható növekedés egy ennél általánosabb értelmezésében a fenntarthatóság feltételének tekintik, hogy a gazdasági tevékenység ne csökkentse a nem megújítható

32

erıforrások állományát olyan mértékben, amely a jövı generáció számára is a jelenlegihez hasonló színvonalú életminıség megteremtését teszi lehetıvé (Bruntland Report [1987]). Ez a kérdés azonban átvezet már a fejlıdés kérdéskörének vizsgálatához.

3.4 A GDP és a GNP hiányosságai a fejlıdés mutatójaként való értelmezésben

A mikroökonómiai elemzések során megszokott tény, hogy a termelés növekedése ráfizetéses egy vállalkozás számára.

Ehhez csak arra kell emlékeznünk, hogy a

kibocsátás bıvülésével járó többletbevételt (vagyis az MR határbevételt) és az ehhez szükségképpen felmerülı többletköltségeket (vagy pontosabban az MC határköltséget) összehasonlítva a kibocsátás növekedése csak addig gazdaságos, amíg az MR ≥ MC egyenlıtlenség teljesül. A makroökonómiai kibocsátás elemzése során azonban nem szokás elkülöníteni a „bevételeket” és a velük kapcsolatban felmerülı „költségeket”. A makrogazdasági teljesítmény mérésére általánosan elterjedt GDP (bruttó hazai termék) illetve GNP (bruttó nemzeti termék) mutatók egyetlen számmá összegzik a gazdaság ágazatainak és szektorainak teljesítményeit. Az elemzık ezzel a számmal annál elégedettebbek, minél nagyobb értékeket kapnak. Nem vizsgálják, hogy a GDP vagy GNP növekedése mely tevékenységek révén keletkezett, és ezáltal azt feltételezik, hogy a gazdaságban keletkezı valamennyi tevékenység hasznos, azaz növekedése kívánatos (Daly [2001]). A GDP növekedését a gazdaságpolitikák szokásos közkedvelt célként fogalmazzák meg. Alapfeltevésük, hogy a GDP növekedése révén a társadalom gazdasága, jóléte, életszínvonala növekszik, és ez a növekedés folyamatosan fenntartható. Ez azt jelenti, hogy a GDP növekedése automatikusan nyereséget jelent a társadalom számára, ennek a folyamatnak mindenképpen nagyobb a haszonnövekménye, mint a költségei. A GDP növelése során természetesen a gazdaság erıforrásokat használ fel, amelyek szőkössége ismét a közgazdaságtan egyik alapvetı ténye. Az erıforrások egy része maga is a gazdasági tevékenység eredményeképpen jön létre, így a GDP vagy a GNP számítása során értéke szerepel a mutató alakulásában. Ugyanakkor a természeti erıforrások, a környezet szintén számos erıforrást biztosít, amelyek pénzbeli ellenértékét nem mérik, és semmilyen költségszámlán nem jelenik meg, viszont felhasználása gyakran egyben

33

végleges elhasználását, illetve a környezet állapotának maradandó károsítását is jelenti. Ezáltal a társadalom számára valóságos társadalmi költség jelentkezik - negatív externáliák formájában – amelyrıl a GDP és GNP egyáltalán nem vesz tudomást. Ha a GDP valóban a gazdaság teljesítményét mérné, akkor ezen erıforrások felhasználását negatív elıjellel, tehát költség-oldalon szerepeltetnie kellene - más kérdés persze, hogy értékelésükre mi lenne a megfelelı módszer. Szintén költség-oldalon kellene szerepeltetni számos olyan tényezıt, amelyet ma pozitív elıjellel, jövedelemnövelı tényezıként vesznek számításba. Ilyen például egy vegyi gyár által kibocsátott veszélyes hulladék megtermelésének folyamata, valamint késıbb ennek a hulladéknak a megsemmisítését végzı vállalat „termelése”. Egy újabb kifejezı példa a fenti folyamatra az amerikai lakosság túlsúlyossága. Egyrészt pozitívumként jelenik meg a GDP alakulásában a túlzott élelmiszerfogyasztás, másrészt pedig szintén pozitívum, GDP-t növelı tényezı

az

elfogyasztott élelmiszer „eredményétıl”, a túlsúlytól való megszabadulásra költött fogyókúrás termékek eladása, a teljes fogyókúrás iparág teljesítménye, és a túlsúlyból eredı szív-és érrendszeri betegségek gyógykezelésének költségei (Zágoni [1997]). Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a gazdaság tényleges teljesítményében számos olyan tevékenység is jelen van, amelyek nem a piacon kerülnek értékesítésre, nem idéznek elı pénzmozgást, azonban tényleges értékteremtı folyamatokat takarnak (Zágoni [1997]). Ilyenek például a családon belüli betegellátás, az idısek, vagy a kisgyermekek gondozása, a szabadidı során a lakások állagának megóvása vagy fejlesztése, a barkácsolás, vagy a kiskertben történı termelés, de akár az önerıbıl, öntevékenyen végzett tanulás, önképzés is (Cobb et al. [1997]). Nem jelenik meg továbbá a „fekete” és „szürkegazdaság” teljesítménye sem, akár hasznos, akár káros ez a társadalom számára. Szintén kimarad az állami szféra által közszolgáltatásként nyújtott tevékenységek hasznának értékelése, hiszen ezekért a szolgáltatásokért a piacon nem fizet senki (Cobb et al. [1997]), így beszámításuk legfeljebb elıállítási költségük révén történhet meg. Nem mutatja a GDP, hogy a keletkezı pénzbeli jövedelmek megoszlása a társadalmon belül mennyire egyenlıtlen – azaz a kedvezınek tőnı GDP értéke valójában mindenki számára elfogadható jövedelemszinteket eredményez, vagy egy vékony réteg kiugróan magas jövedelmeit és nagy tömegek szegénységét takarja.

A kimutatott gazdasági

aktivitás finanszírozási forrása szintén figyelmen kívül marad, amikor az országok 34

eladósodására alapozott növekedésnek idıvel számos veszélyes mellékhatása lehet (Dabóczy [1998a]). Így a GDP és a GNP valójában nem is a gazdaság tényleges teljesítményének hasznosságát méri, hanem csupán összegzi a piacon értékesített tevékenységek ellenértékeként kifizetett jövedelmeket – tekintet nélkül azoknak „haszon” vagy „költség” jellegére. Azt méri, hogy a gazdaságban a legális szférákban mennyi pénz cserél gazdát a vizsgálati idıszak alatt. Emiatt nem igazán célszerő a GDP vagy a GNP mutatók növelését önmagában a gazdaság céljaként kijelölni. Szintén kérdés, hogy meddig lehetséges egyáltalán a GDP növelése. Ha a mikroökonómiában megszokott, és már korábban említett gondolatmenet alapján megkíséreljük számba venni a növekedéssel járó határhasznokat és határköltségeket, akkor be fogjuk látni, hogy a makrogazdasági teljesítményre is igaz, hogy határhaszon a kibocsátás növekedésével csökkenni fog, míg a határköltség itt is növekvı lesz. A hasznosság oldalán azt kell figyelembe vennünk, hogy a GDP növekedése tulajdonképpen a társadalom számára felhasználható összjövedelmek növekedését jelenti. Ennek hasznossága nem más, mint a szükségleteket kielégítı képessége. Mivel a jövedelembıl a társadalom elıször a legsürgetıbb szükségleteit elégíti ki, és a jövedelem növekedésekor az egyre kevésbé fontos szükségletek kielégítése is lehetıvé válik, a többletjövedelem révém már mindig csak az addigiaknál kevésbé fontos szükséglet valósul meg – azaz a határhaszon valóban csökken. A határköltségek oldalán alapvetıen a termelési tényezıket, a természeti kincseket, a tıkét és a humán erıforrásokat kell számba vennünk. Természetes jelenség, hogy elıször mindig a legkönnyebben hozzáférhetı erıforrásokat igyekszünk kihasználni, így a növekedéshez szükséges többlet erıforrást már csak az eddigieknél nagyobb költséggel lehet megszerezni. Ezáltal a határköltség növekedése is igaznak bizonyul. A költségek között természetesen számba veendı az externális hatások formájában jelentkezı költség is, azaz a termelés növelésével jelentkezı környezetszennyezés, szabadidı elvesztése, stb. Mindebbıl viszont az következik, hogy a növekvı határköltség és a csökkenı határbevétel görbék egy jól meghatározott kibocsátási szintnél fognak találkozni, és ez lesz az a szint, amely pontig a GDP növekedése a társadalom számára több elınnyel jár, mint kárral (Daly [2001], Kindler [1997]).

35

Egy bizonyos kibocsátási volumen felett tehát a növekedés már nem jelent a társadalom számára hasznosságnövekedést – ez lenne az az ideális pont, amely mellett mindenki minden szükségletét kielégítheti. Efölött a növekedés már nem jár semmilyen értelmes eredménnyel a társadalom számára. Ezt a pontot nevezhetjük eredménytelenségi határnak (a 8. ábra c pontja, MU = 0). Lesz egy olyan határ is, amely meghaladásához már egyszerően nem áll rendelkezésre elegendı erıforrás, a kibocsátás e szint fölé nem emelhetı. Itt tehát a kibocsátás növeléséhez szükséges költségnövekedés végtelen nagyra növekedne, a természeti és egyéb erıforrások kimerülnének, ezt a pontot nevezhetjük katasztrófa határnak (Daly [2001]). Ez az a határ, amely még biztosítja a környezet, a természeti erıforrások, és általában a nem megújítható erıforrások olyan állapotának megırzését, amely nem veszélyezteti a jövı generációk legalább a jelenlegihez hasonló életszínvonalának biztosítását (8. ábra, d pont).

8. ábra: A gazdaságos növekedés felsı határa Forrás: Saját ábra, Daly [2001] alapján Jelmagyarázat: b: a gazdaságos növekedés felsı határa; c: eredménytelenségi határ (itt MU=0), d: katasztrófahatár (itt MC = ∞). Összefoglalóan tehát a GDP és GNP mutatók fıbb hiányosságai az alábbiak: -

Csak piacon realizálódó ügyletek számítanak.

-

Csak a legális és könyvelt szféra piaci forgalma számít.

-

Csak a pénzmozgással járó folyamatokat mutatja ki.

36

-

A természeti erıforrásokat (és a humán tıkét) nem tekinti tıkének, azok amortizációjával nem foglalkozik.

-

Minden ügyletet és tranzakciót pozitív elıjellel vesz számba.

-

Nem kezeli megfelelıen a közszolgáltatásokból eredı hasznosságot, illetve ezek elégtelenségébıl eredı veszteséget.

-

Az elosztási egyenlıtlenségek hátrányos következményeivel nem számol.

-

A kimutatott gazdasági aktivitás finanszírozási forrását – saját forrás, vagy adósság – nem vizsgálja.

-

A családban végzett tevékenység „indirekt kárként” szerepel, hiszen ezzel piaci szolgáltatás válik szükségtelenné.

-

A GDP értéke, mint mutató értelmezése során nem utal az eltérı országok eltérı megélhetési feltételeire (pl. éghajlat, a megélhetés költségei).

37

4.

A FEJLİDÉS MUTATÓSZÁMAI ÉS MÉRÉSE

4.1

Miért van szükség új mutatókra ?

A GDP több évtizede a gazdaságpolitika próbaköve, létrehozása az 1930-as években Simon Kuznets nevéhez kötıdik.

Létrehozásának célja a gazdasági tevékenységek

egységes nemzeti elszámolási rendszerének kialakítása volt. Mint azt a 3.4 szakaszba láttuk, önmagában nagyon kevés információt tartalmaz. Nem tesz különbséget a költségek és hasznok, produktív és destruktív tevékenységek közt. Emiatt gyakran tapasztalható olyan paradox helyzet, amikor a GDP értéke emelkedik, míg a társadalom állapotát kifejezı egyéb mutatók jelentıs hanyatlást, leépülést jeleznek (Cobb et al. [1997]). A GDP mutató megalkotója, maga Simon Kuznets is többször utalt rá, hogy egy nemzet jólétére nemigen lehet következtetni ezen mutató értékébıl (Kindler [1997]). Számos ország gazdaságpolitikai elemzıi körében egyre gyakrabban találkozunk annak felismerésével, hogy a jólét mérésére a GDP és GNP mutatóknál alkalmasabb mutató kidolgozása lenne szükséges. A fıbb nemzetközi szervezetek, így a Világbank és az ENSZ kutatásaiban, tanulmányaiban is központi kérdés a világ országai fejlettségének megítélése, amelyhez a GDP-nél jobb, pontosabb indikátorok szükségesek (Cobb et al. [1997]). A fejlıdés fogalmának körvonalazása során megállapítottuk, hogy a fejlıdés nemcsak az adott ország kedvezı gazdasági teljesítményét jelenti, számos gazdaságon kívüli vonatkozása is van. Emiatt nem lehetséges komplex jóléti mutatót megalkotni úgy, hogy csak a gazdaság teljesítményét vegyük számba. Emiatt a GDP „kijavítása” nem egyértelmően járható út, a fejlettséget, az életszínvonalat és a jólétet megfelelı módon mérı mutatókhoz egészen új tényezık figyelembe vétele is szükséges.

4.2

A jólét mérésére alkalmazott mutatószámok

Az alábbiakban röviden áttekintünk néhány olyan jóléti mutatót, amelyek a GDP illetve a GNP hiányosságait – legalábbis részben – kiküszöbölik, és ezeknél több információt hordoznak a vizsgált terület jóléti állapotáról. Természetesen az itt bemutatandók mellett

38

több más mutatószámot is kipróbáltak a fejlıdés mérésével foglalkozó kutatók, az alábbi áttekintés azonban csak a legismertebbek bemutatására korlátozódik.

4.2.1 A Gazdasági Jólét Mércéje (MEW – Measure of Economic Welfare) A GDP hiányosságaira már megalkotói, és elsı alkalmazói is felhívták a figyelmet. Hiányosságainak kiküszöbölésére az egyik lehetséges megközelítés a mutató korrigálása, kiegészítése a környezeti és társadalmi hatásokat reprezentáló tételekkel. Erre a nemzeti elszámolások megalkotása óta több próbálkozás is született. Nordhaus és Tobin [1972] voltak az elsık, akik javasolták, és ki is dolgozták a nemzeti jövedelem mérıszámának egy átalakított változatát, melyet a „gazdasági jólét mércéjének” (Measure of Economic Welfare) neveztek. A szerzık a növekedés mérésére alkalmas mutatószámot keresve rámutattak, hogy a GDP elsısorban a termelés, nem pedig a fogyasztás mutatója, míg a jólét mérésére a fogyasztást mérı mutató sokkal alkalmasabb lenne. Az új mutató, a MEW megalkotásával szándékuk az volt, hogy a nemzeti jövedelmet úgy egészítsék ki, hogy az a teljes gazdasági jólétet tükrözze. A gazdaság teljesítményét új szempontok szerint csoportosították: fogyasztási, beruházási és köztes (intermedier) kiadásokat javasoltak megkülönböztetni. Ez utóbbi kategóriába azokat a gazdasági tevékenységeket javasolták besorolni, melyek haszna más javak és szolgáltatások hasznosságát növeli. Ide sorolták például a munkába járás költségeit, a rendırség fenntartását, az utak karbantartását, a hadikiadásokat és a közegészségügyet. Az új szempontú csoportosítás mellett számos olyan tényezı figyelembe vételét javasolták, amelyek a hagyományos GDP vagy GNP számítások látókörén kívül maradnak (például a szabadidı értéke, a nem piaci forgalomba kerülı termékek értéke, a tulajdonos által lakott lakás hasznossága, a tartós fogyasztási cikkek használatából eredı hasznosság, illetve az urbanizáció negatív hatásai. Szintén figyelembe veendı tényezınek tartották a környezet állapotának romlását, a környezeti károk értékelését. További újszerő elem, hogy az oktatás és az egészségügy tevékenységeit a humán tıkébe való beruházásként értelmezték. A fentiek figyelembe vétele mellett megállapították, hogy a társadalom jóléte növekedhet úgy is, hogy közben a GNP, illetve ennek amortizációval csökkentett párja, a nettó nemzeti termék (NNP) értéke nem nı, sıt akár csökken – például, ha a gazdasági szereplık

39

kevesebbet dolgoznak, viszont az így megnövekedett szabadidejüket magasra értékelik (2. táblázat). A MEW és a NNP értékeinek összehasonlítása az USA adatai alapján M.e.: USA dollár, 1958-as árszint 1929 1935

1945

1947

1954

2. sz. táblázat 1958 1965

MEW/fı, USD

4506

4866

5472

5552

5818

5919

6391

Index (1929=100)

100

108

121,4

123,2

129,1

131,4

141,8

NNP/fı, USD

1545

1205

2401

2038

2305

2335

2897

Index (1929=100)

100

78

155,4

131,9

149,2

151,1

187,5

Forrás: Nordhaus – Tobin [1972] A szerzık az USA 1929-1965 közötti gazdasági teljesítményét elemezve megállapították, hogy a MEW, bár a GNP-nél pontosabb, finomabb mérést tesz lehetıvé, mégis szoros pozitív korrelációban áll vele. Mindez elég indokul szolgált a közgazdászok egy jelentıs csoportjának a MEW elfelejtésére, és a GNP további kizárólagos használatára (Daly [2001]). Késıbbi vizsgálatok azonban kimutatták a fenti tény meglehetısen csalóka voltát. Daly és kutatótársai a Nordhaus és Tobin által használt adatsort megfelezve, az 1948—1965 közti 18 évre szőkítették a korrelációszámítás idıtartamát, és ez esetben a MEW és a GDP közti korreláció erıteljes csökkenését mutatták ki. Mindez arra utal, hogy ha a 30-as évek elején a két mutató még szinte együtt is mozgott, az utóbbi 18-20 évben ez a tendencia megváltozni látszik. (Daly [2001]).

4.2.2 A Nettó Gazdasági Jólét mutatója (NEW - Net Economic Welfare)) A Nordhaus és Tobin által bevezetett MEW mutatót – minimális módosítások mellett NEW néven is ismeri a szakirodalom. Ezzel a névvel Samuelson és Nordhaus [1987] közkedvelt közgazdaságtani alapmővében találkozhatunk.

4.2.3 A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW – Index of Sustainable Economic Welfare) Az ISEW (Index of Sustainable Economic Welfare) mutatót a MEW helyettesítésére fejlesztették ki a 80-as évek végén, mivel az utóbbi nem tartalmazott valamennyi

40

lényeges környezeti költséget, nem helyesbítették a jövedelemeloszlásban beálló változásokkal, valamint tartalmazta a szabadidıt. Ezek mindegyike érzékenyen befolyásolta a MEW-et, és számos önkényes értékelési döntést tett szükségessé (Daly [2001], Cobb et al. [1994], Daly – Cobb [1989]). Az ISEW a lakossági fogyasztást veszi alapul, és ehhez adja hozzá, vagy ebbıl vonja ki a a különbözı tételeket. A kiindulás a lakossági fogyasztás, (+) jelöli a hozzáadandó, és (-) a levonandó tételeket (3. táblázat). Az ISEW alkotóelemei 3. sz. táblázat Alkotóelem súlyozott lakossági fogyasztás (a lakosság fogyasztását elosztjuk a jövedelemeloszlási egyenlıtlenségek indexével) a háztartási munka értéke (a fizetetlen háztartási munka értékét a releváns háztartási tevékenységekkel töltött évi óraszámnak és a háztartási alkalmazottak átlagos órabérének szorzata adja a tartós fogyasztási cikkek éves szolgáltatásainak értéke az utak, országutak nyújtotta szolgáltatások értéke egészségügyi és oktatási közkiadások tartós fogyasztási javak vásárlására fordított éves összeg a jóléthez hozzá nem járuló egészségügyi és oktatási magánkiadások az országos szintő reklámkiadások az ingázás – munkába járás – közvetlen költségei az urbanizáció költségei a motorizáltközlekedés baleseteinek költségei a vízszennyezés költségei a légszennyezés költségei a zaj okozta károk (WHO becslés alapján) a mocsarak elvesztésébıl fakadó károk a mezıgazdasági területek csökkenésének költségei a nem megújítható erıforrások kimerítésébıl eredı költségek a hosszú távú környezeti károk költségei nettó tıkenövekedés az ország nettó nemzetközi tıkepozíciójának változása

Jólétmódosítás iránya + + + + + + +

Forrás: Daly [2001] Az ISEW problémája, hogy láthatólag nagyobb részt becslésekre, nem pedig pontosan mérhetı adatokra támaszkodik. Az ISEW-en belüli értékelésnek nem is az a célja, hogy pontosan megadja pl. a környezeti károk valódi értékét, hanem az, hogy a gazdasági jólét

41

hosszútávú alakulását megbecsülje. Az ISEW gyengéje, hogy olyan statisztikai adatokon alapszik, amelyek

csupán néhány országban állnak rendelkezésre. Bár többször is

megreformálták és korrigálták, még mindig vannak vitatható elemei és hiányosságai. Az ISEW idısora (a MEW-hez hasonlóan, bár nem olyan mértékben) pozitív korrelációban állt a GNP-vel egy bizonyos idıbeli pontig (körülbelül 1980-ig), utána viszont a korreláció enyhén negatívvá vált. Bár a MEW és az ISEW is a lehetı legtöbb komponens figyelembe vételére törekedett, egyik sem veszi figyelembe egy adott ország GNP-növekedésének

a

globális

környezetre,

következésképpen

más

országok

állampolgárainak jólétére gyakorolt hatását. Nem kezeli negatívan sem a legális káros termékek, mint az alkohol vagy a dohány, sem az illegálisak, például a kábítószerek kapcsán felmerült hatásokat sem. Nem veszi figyelembe a mutató a jövedelemnövekmény utolsó egységének idıvel csökkenı hasznosságát sem (noha az elosztási egyenlıtlenségek révén beszámították a szegények jövedelemnövekményének magasabb hasznosságát). Az ilyen megfontolások csökkentenék a GNP, illetve a GDP és a jólét közötti korrelációt. Ugyanakkor a GDP, a MEW és az ISEW egyaránt pozitív elıjellel tartalmazza a személyes fogyasztást. Mivel így mindhárom mutatónak közös a legnagyobb kategóriája, a mutatók között eleve viszonylag erıs korrelációnak kellene lennie, s ez a GDP és a két jóléti mérce közötti gyenge korreláció jelentıségét még inkább aláhúzza. A 4. táblázat, illetve a 9. ábra az ISEW és a GDP alakulását hasonlítja össze Nagy-Britannia, Németország, Ausztria és Olaszország példáján.

Az ISEW és a GNP alakulása Nagy-Britanniában, 1950,1973, 1996 4. sz. táblázat Alkotóelem ( angol font / fı) Háztartás fogyasztása Korrigált személyes fogyasztás Szolgáltatások: háztartásban végzett munka Egészségügyre és oktatásra fordított közkiadások A fogyasztási kiadások és a tartós javak által nyújtott szolgáltatásokból származó különbségei Megelızést szolgáló magán kiadások egészségügyre és oktatásra A bejárás költsége A személyes környezetszennyezés elleni kiadások Autóbalesetek költségei A vízszennyezés költségei Levegıszennyezés költségei Zajszennyezés költségei Az élıhelyek elvesztésének költségei

1950 2,435 2,234 948 89

1973 4,067 3,751 1,470 192

1996 6,402 5,485 2,368 365

206

446

1,160

14 52 30 94 410 36 21

25 127 8 43 73 464 36 4

109 207 58 36 52 324 39 54

42

A termıföld pusztulásának költségei Nem-megújuló erıforrások csökkenése Hosszútávú környezeti károk Ózonpajzs pusztulásának költségei Nettó tıkeállomáyn növekedés A nemzetközi kapcsolatokban elfoglalt helyzet nettó változása Egy fıre jutó ISEW Egy fıre jutó GDP

14 24 332 920 292 718 8 209 382 37 52 1,799 2, 713 3,507 6,151

34 1,812 1,321 621 1 41 2,349 8,890

Forrás: Mayo et al. [2003].

9. ábra: Az ISEW és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulása néhány fejlett országban, 1950-1990 Forrás: Friends of the Earth homepage: http://www.foe.co.uk/campaigns/sustainable_development/progress/international.html Mind a táblázatból, mind az ábrából jól látható, hogy a két mutató a hetvenes évek közepéig nagyjából együtt haladt, bár számértékükben mutatkozott eltérés. A nyolcvanas évek elejétıl egyre növekvı eltérés mutatható ki. Míg a GDP 1 fıre jutó értékei, stabil, töretlen emelkedést mutatnak, az ISEW értékeinek növekedése jelentısen lelassul, sıt a mutató kisebb visszaesés után a kilencvenes évek elejére nem haladja meg az 1980-as szintet. Jól látható, tehát, hogy míg a GDP alapján az életszínvonal növekvı tendenciáját

43

tételezhetnénk fel, az ennél összetettebb mutató gyakorlatilag stagnálást mutat. Mindez aláhúzza a fejlıdés mérésére használt mutatók megválasztásának fontosságát.

4.2.4 A Valódi Fejlıdés Mutatója (GPI – Genuine Progress Indicator)

Az ISEW-et megalkotása óta sok kritika érte. Ezek után a Redefining Progress nevő kutatócsoport a kritikák alapján átdolgozta, továbbfejlesztette ezt az indikátort (Zágoni [1997], Halstead [2002]). Az új, átdolgozott mutatót a Valódi Fejlıdés Mutatójának (GPI - Genuine Progress Indicator) nevezték el. A valódi fejlıdés mutatója (GPI) a fenntartható gazdasági jólét mutatójának (ISEW) alternatív változataként is tekinthetı. Ez a mutató is arra törekszik, hogy egységes, átfogó szerkezetben tartalmazza mind a piaci, mind a nem-piaci tevékenységek értékét, és a GDP-tıl eltérıen hosszú távú szemléletet tükröz. Amíg a GDP csak az adott év kiadásainak összességét veszi számba, addig a GPI – az ISEW-hez hasonlóan - a természeti és társadalmi tıke kimerülésével is számol, ezáltal az aktuális gazdasági tevékenységek hosszú távú fenntarthatóságát is jelezni képes. A GPI számításának alapját az ország személyi fogyasztása képezi – hasonlóan a GDP-hez és az ISEW-hez. A GPI a személyi fogyasztás teljes értékét szintén korrigálja a jövedelem-elosztás tényezıjével, majd további társadalmi és ökológiai költségeket/hasznokat kifejezı tényezıkkel módosítja azt. A GPI mutatóban összeadják a gazdaságban elfogyasztott termékek és szolgáltatások értékét (az ıket kísérı pénzmozgástól függetlenül), majd három fogyasztáshoz kapcsolódó kiadási kategóriát vonnak le: (1) kárenyhítést szolgáló kiadásokat (például kórházi és ingázási költségek, környezetszennyezés utólagos elhárítása

stb.),

(2)

társadalmi

költségeket

(például

családok

szétzilálódása,

alulfoglalkoztatottság stb.) és (3) a környezeti vagyon és a természeti erıforrások értékcsökkenését. Az 5. táblázat tételenként mutatja be a GPI összetevıit és azok hatását az általa mérni kívánt jólétre vonatkozóan (Görbe-Nemcsicsné [1998]). A GPI alkotóelemei és azok jólétmódosító hatása 5. sz. táblázat Alkotóelem Személyi fogyasztás (A) Jövedelem-elosztás egyenlıtlensége (B) A jövedelem-elosztással súlyozott személyi fogyasztás

Jólétmódosítás Pozitív Negatív A/B 44

A háztartási munka és a gyermeknevelés értéke Az önkéntes munka értéke A tartós fogyasztási javak szolgáltatásai Az autópályák és utak szolgáltatásai A bőnözés költsége A családok szétzilálódásának költsége A szabadidı csökkenése Az alulfoglalkoztatás költsége A tartós fogyasztási javak költségei Az ingázás költsége A háztartások szennyezés-csökkentési költségei Az autóbalesetek költsége A vízszennyezés költsége A légszennyezés költsége A zaj okozta károk A nedves, mocsaras területek csökkenése A mezıgazdasági területek csökkenése A nem megújuló energiaforrások kimerülése Más hosszú távú környezeti károk Az ózonréteg csökkenésének költsége Az erdık csökkenése Nettó beruházás Nettó külföldi hitelnyújtás vagy kölcsönfelvétel Forrás: Redefining Progress [1995], Görbe-Nemcsicsné [1998]

Pozitív Pozitív Pozitív Pozitív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Negatív Pozitív / Negatív Pozitív / Negatív

Az ISEW-hez képest az alábbi jelentısebb változtatások említhetık:


Elhagytak négy tételt: az egészségügyi és oktatási közkiadások pozitív tételét, az egészségügyi és oktatási magánkiadások jólétet nem növelı negatív tételét, az országos reklámkiadások költségének levonását és az urbanizáció költségeit.




A mutatóban szerepel nyolc új tétel: egy a társadalmi haszon (önkéntes munka értéke), öt a társadalmi károk (bőnözés, családok felbomlása, szabadidı elvesztése, alulfoglalkoztatottság, a háztartások szennyezés-elhárításának költségei) között, továbbá két fajta környezeti kár (az ózonréteg csökkenésének és az ıserdık eltőnésének költségei).

Mivel a GPI-t 1995. szeptemberében alkották meg, így viszonylag fiatalabb mutató révén kevesebb a tapasztalat az alkalmazásáról. Annak ellenére, hogy öt társadalmi és két környezeti kárral bıvült, vannak olyan vélemények, hogy még mindig alulbecsüli a társadalmi károkat és túlbecsüli a természeti károkat. Maguk a szerzık is megemlítik,

45

hogy több, a jólétre fontos hatással lévı tényezıt is bele lehetne még foglalni egy igazán átfogó jóléti mutatóba. (Cobb et al. [2001], Halstead [2003]). A 10. ábrán bemutatjuk a GPI és a GDP 1 fıre jutó értékeinek alakulását az 1950-1990 idıszakban az USA adatai alapján. Jól látható, hogy itt is, ugyanúgy mint az ISEW esetében, jelentıs eltérések tapasztalhatók a 80-as évek elejétıl kezdve, nemcsak a mutató nagyságában, hanem alakulásának tendenciájában is a GDP-hez képest. Itt is elmondható, hogy a GDP alapján töretlen fejlıdést tételezhetnénk fel, míg a GPI alakulása nemhogy fejlıdést, hanem egyenesen csökkenést mutat a 70-es évek közepétıl.

10. ábra: A GDP és a GPI 1 fıre jutó értékeinek alakulása 1982-es árszinten az USA-ban, 1950-1990. Forrás: Friends of the Earth homepage: http://www.foe.co.uk/campaigns/sustainable_development/progress/international.html 4.2.5 Az Emberi Fejlıdés Indexe (HDI – Human Development Index) Az Emberi Fejlıdés Indexe ( Human Development Index - HDI) az ENSZ Fejlesztési Programja (UN Development Program - UNDP) által 1990-ben kidolgozott mutatószám. Megalkotásának célja az volt, hogy a GDP által nem mért fontos értékek alapján rangsorolhatóvá, összehasonlíthatóvá tegye az egyes országok fejlettségi állapotát, illetve idıbeli fejlıdésük elemzésére adjon lehetıséget (Todaro [2000]). Az új mutató két módszertani újdonságot tartalmazott a hagyományos GDP számításokhoz, és az elızıekben bemutatott MEW, NEW, ISEW és GPI mutatókhoz képest. Elıször is a jövedelem megítélésén változtat (a csökkenı határhozadék alkalmazásával), másodszor az így módosított jövedelmet két humán fejlıdési mutató

46

értékével összegzi, az élettartam és a tudásszint mérése céljából. Így a HDI három részbıl tevıdik össze:


Az egy fıre jutó GDP vásárlóerı paritáson számolva




Az iskolázottság szintje




A születéskor várható élettartam

Valamennyi összetevıt egy 0-tól 1-ig terjedı skálán mérik, majd ezekbıl számítanak átlagot. Így a mutató számértéke nem valamilyen egy fıre jutó jövedelemérték, pénzérték, hanem a fejlettségi skálán való elhelyezkedés mérıszáma, ahol az 1-hez közeli értékek a legfejlettebb állapotnak, a 0-hoz közeli értékek a legfejletlenebb állapotnak felelnek meg. A mutató kiszámítása során figyelembe veszik a vizsgálatba bevont mutatók elvárt minimális illetve lehetséges maximális értékeit, és ezekhez viszonyítva adják meg az egyes országok adott idıpontbeli értékeit (Todaro [2000], Fóti [1999], HDR [1990], HDR [1994]). Az index talán legfontosabb pozitívuma, hogy a gazdasági teljesítmény – a jövedelem – alakulása mellett figyelembe veszi az életminıség további két lényeges komponensét, az emberi képességek fejlıdését az iskolázottsági szinten keresztül, valamint az életminıség egyik alapvetı elemét, a hosszú és egészséges élethez való hozzájutás lehetıségét a várható élettartamon keresztül. Ahogy azt már Sen ([1998] ill. [2003]) megfogalmazta, a fejlıdés az emberi képességek kiteljesedésének folyamata, ami az anyagi javakhoz való hozzájutás lehetısége mellett az egyén lehetıségek közti választási szabadságát is tartalmazza, ennek pedig alapvetı feltételei az egészség és a képzettség. A HDI mutató erre az elméleti megközelítésre támaszkodva ötvözi a jövedelem, az élettartam és a képzettség mérıszámait. Az index legalapvetıbb hiányossága mindazonáltal az, hogy nem veszi figyelembe a természeti erıforrások felélését és a fenntartható fejlıdés más fontos tényezıit, például a környezet állapotát. Ugyanakkor fontos szempont volt a mutató kidolgozásakor, hogy a nemzeti statisztikákból viszonylag egyszerően hozzáférhetı indikátorokat használ, és nem igényel olyan bonyolult és bizonytalan becsléseket, mint az ISEW, vagy a GPI. Ezáltal lehetıvé válik a mutató értékeinek kiszámítása a világ fejletlenebb régióira, országaira nézve is, ahol a másik két mutató számításához szükséges információk - a statisztikai rendszer hiányosságai miatt – nem állnak rendelkezésre (HDR [1990]). A HDI mutató számítására bevezetésekor, 1990-ben a következı eljárást alkalmazták (Fóti [1999], Husz [2001]).

47

A vizsgált országban a születéskor várható élettartam (L), az írástudók %-os aránya a 10 év feletti lakosság körében (A), az átlagosan elvégzett iskolai osztályok, tanévek száma (S), valamint a vásárlóerı-paritáson amerikai dollárban (USD, PPP-értéken) mért egy fıre jutó GDP értéke (J) képezik a számítások alapját Az adott idıszakban meghatározzák a fenti L, A és S mutatószámok jellemzı minimális és

maximális értékeit, majd a maximum és minimum érték különbségét választva

egységnek, az adott ország mutatóját elhelyezik ezen a skálán. Így 0 és 1 közti értékeket kapunk, jelölje ezeket: IND(L), IND(A) és IND(S). Az írástudók arányának és az átlagos iskolaévek mutatójának fenti skálázott adatából súlyozott átlagként kapjuk meg az iskolázottság mutatóját, az írástudók arányát 2-szeres, az iskolaévek számát 1-szeres súllyal véve számításba: IND(I) = { 2 IND(A) + IND(S) }/3 Az egy fıre jutó GDP értékét a következıképpen transzformálják a 0-1-es skálára: meghatározzák az adott idıszakra és országcsoportra (amely a világ összes országa) jellemzı átlagosnak tekinthetı jövedelemértéket (ezt jelöli MEA(J)), illetve a jelélemzı minimális (MIN(J)) és maximális (MAX(J)) értékeket. Ezután az adott ország 1 fıre jutó jövedelmét úgy skálázzák, hogy az átlag feletti jövedelmeknél a jövedelemnövekmény csökkenı hasznosságát is figyelembe lehessen venni. Ennek alapján a korrigált jövedelemmutató (COR(J) ) az alábbiak szerint határozható meg: COR(J) = MEA(J)+ k⋅ ( J - MEA(J) ) , ahol k=1 ha J < MEA(J), k=2 ha MEA(J) ≤ J< 2⋅ MEA(J) és k= √2 ha J ≥ 2 ⋅MEA(J) A COR(J) értékek maximumát - ami egyúttal a MAX(J) korrigált értéke - jelölje CORMAX(J), minimumát - ami egyúttal a J értékek minimumával kell. hogy megegyezzen, - MIN(J). Ezután a skálázott érték: IND(J) = [COR(J) – MIN(J)]/[CORMAX(J) – MIN(J)] Az eljárás tehát erısen diszkontálja az átlag feletti jövedelmek hasznosságát. A kapott indexek, azaz IND(L), IND (I) és IND(J) mindegyike 0 és 1 közötti érték. A HDI mutató ezek egyszerő átlaga, azaz: HDI= [ IND(L) + IND (I) + IND(J) ] / 3. Az alkalmazott minimum és maximum értékeket a 6. táblázat foglalja össze. A mutató tartalmát és számítási módját keletkezése óta számos kritika érte (Husz [2001]), különösen a képzettségi és a jövedelmi rész-indexek vonatkozásában. A jövedelem értékének figyelembe vételére számos módosító javaslat született, az alsó és felsı

48

határokat rendszeresen felülvizsgálják, de történt már javaslat a jövedelemeloszlás hatásának figyelembe vételére történı korrekcióra is. A HDI mutató számításához alkalmazott szélsı értékek, 1990 Mutató Várható élettartam (év)

Minimum 25

6. sz. táblázat Maximum 85

Írástudók aránya, % Átlagos elvégzett iskolaévek Jövedelem (reál GDP/fı vásárlóerı paritáson) Forrás: HDR [1994]

0 0 200

100 15 40000

A HDI mutató számításában 1999-ben jelentıs változtatást hajtottak végre. Ennek értelmében a jövedelemindex számításához használt alsó határt 200 USD-rıl 100 USD-re módosították, az indexszám képzésére pedig a korábbi szakaszosan lineáris érték helyett logaritmikus transzformációt vezettek be. Eszerint az új módszer szerint IND(J) = [ log(J)-log(MIN(J)) ] / [ log(MAX(J)) – log(MIN(J)) ]. A módosítás indoka, hogy ezáltal az átlag feletti jövedelmek diszkontálása enyhébbé vált, az új eljárás a korábbinál nagyobb hasznosságot tulajdonít az átlag feletti jövedelmek növekedésének. További módosítás, hogy a képzettségi index számításához az eddig alkalmazott S rész-mutató tartalma megváltozott. Az eddigi átlagos iskolaévek száma helyett az új értelmezésben az alap-, közép- és felsıfokú képzésbe beiskolázottaknak a megfelelı koroszályon belüli százalékos arányát kell figyelembe venni, a megfelelı minimum érték 0, a maximum érték 100 % (HDR [2003]). A 7. táblázat néhány fejlıdı és fejlett ország HDI értékének alakulását mutatja a 2001 évi 1 fıre jutó GDP értékének feltüntetésével. Itt is szembetőnı, hogy HDI és a GDP értékek alakulása – fıleg a fejlıdı országok esetében – gyakran egymással ellentétes életszínvonalra enged következtetni. Costa Rica, Sri Lanka és Kína jóval alacsonyabb jövedelemértékek mellett is közel azonos HDI mutatót ér el, mint a náluk sokkal gazdagabb Szaúd-Arábia. Ugyanakkor a leggazdagabb országok tekintetében a jóléti rendszerükrıl híres svédek a náluk is jóval gazdagabb USA-t megelızik a HDI mutató tekintetében.

49

A HDI mutató néhány fejlett és fejlıdı ország esetében, 1975-2001 7. sz. táblázat Ország 1975 0,864 USA Nagy-Britannia 0,839 0,862 Svédország 0,838 Olaszország Magyarország 0,775 0,749 Costa Rica Szaúd-Arábia 0,587 0,614 Sri Lanka 0,522 Kína Forrás: HDR [2003].

1980 0,883 0,846 0,871 0,854 0,791 0,774 0,647 0,648 0,553

1985 0,896 0,856 0,882 0,862 0,803 0,776 0,669 0,674 0,590

1990 0,911 0,876 0,893 0,884 0,803 0,794 0,706 0,695 0,624

1995 0,923 0,914 0,924 0,900 0,807 0,815 0,736 0,717 0,679

2001 0,937 0,930 0,941 0,916 0,837 0,832 0,769 0,735 0,721

GDP/fı, USD PPP, 2001 34320 24160 24180 24670 12340 9460 13330 3180 4020

4.2.6 Egyéb fejlıdési mutatók „Ökológiai Lábnyom” – Ecological Footprint (EF) Az „Ökológiai Lábnyom”

az University of British Columbia kutatói, Mathis

Wackernagel és William Rees [1996] által megalkotott mérıszám, amely területi egyenértékben fejezi ki az anyagi javak fogyasztásának nyersanyag és energiaigényét. Nyilvánvalóan többrıl van szó, mint pusztán a város útjai, épületei vagy közmővei által fizikailag elfoglalt terület nagyságáról, hiszen a település zavartalan „mőködtetéséhez” kellenek az élelmiszerek megtermeléséhez nélkülözhetetlen földek, a faanyagot adó erdık, a nyersanyagok kitermeléséhez, az energia elıállításához, valamint a gépjármővek, a mezıgazdaság, az ipar és más források által kibocsátott szennyezı anyagok közömbösítéséhez szükséges területek. Az Ökológiai Lábnyom számítási módszerének lényege a következı: elsı lépésként kiszámolják egy személy fogyasztását különbözı termékkategóriákban, másodikként felmérik az elfogyasztott termékek elıállításához szükséges terület nagyságát, harmadikként

–

a

két

elıbbinek

hányadosát

véve

–

megkapják

az

adott

termékkategóriában „kisajátított” terület nagyságát, végül összesítik a különbözı termékkategóriák adatait, s ezt beszorozva a lélekszámmal megkapják az adott település vagy régió ökológiai lábnyomát. Az Ökológiai Lábnyom koncepciója nyilvánvalóan a különbözı gazdaságok relatív jólétének biztosabb feltérképezésére is irányulhat (Redefining Progress [2003]).

50

Példaképpen a világ valamennyi lakosára számított átlagos egy fıre szükséges terület ilyen módon 2,3 hektár, a német lakosság egy fıre jutó átlaga 4,7 hektár, az amerikaiaké 9,6 hektár a 2000-beli állapot szerint. Ugyanakkor a Föld biológiailag produktív területét figyelembe véve mindösszesen 1,9 hektár terület jutna 1 fıre, azaz napjainkban a Föld lakossága mintegy 20 %-kal többet használ fel a globális erıforrásokból, mint amennyi a bioszféra ökológiai kapacitása, azaz feléli Földünk természeti erıforrásait (Redefining Progress [2003]). Az Életminıség Fizikai Mutatószáma: PQLI – Physical Quality of Life Index Az életminıség fizikai mutatószámát Morris D. Morris dolgozta ki 1969-ben (Todaro [2000]). Három mutatószámból, az 1 éves korban várható élettartam, a csecsemıhalandóság és az írástudók arányának mutatószámából számította ki a fenti összetett indexet. A mutató minden egyes komponense esetében az adott országra jellemzı érték az 1-tıl 100-ig terjedı skálán

meghatározott számérték, ahol 1 a leggyengébb ország

teljesítménye, 100 pedig a legerısebbé az adott szempont szerint. Így például az 1 éves korban várható élettartam esetében az 1 értéket a 28 év élettartamhoz rendelték (BissauGuinea adata 1950-ben), a 100 értéket pedig Svédország 77 év élettartama kapta (1973beli adatok alapján), és ennek megfelelıen 50 pontot kaptak az 52 év várható élettartamot mutató országok. Hasonlóképpen a csecsemıhalandóság esetében a minimális érték 229 ezrelék (Gabon 1950-beli adata), a maximális érték pedig 9 ezrelék (Svédország, 1973). Az írástudók százalékos aránya pedig a tényleges értéket jelenti minden ország esetében az 1-100 közti százalékos skálán (Todaro [2000]). A tapasztalatok azt mutatták, hogy általában az egy fıre jutó GNP illetve GDP alacsony értékeit mutató országok esetében a PQLI index értéke is alacsony, míg a magas GNP-vel rendelkezı országok esetében magasak a PQLI értékek is, azonban a GNP és PQLI közti korreláció mégsem volt kifejezetten magas (Todaro [2000]). Egyes országokban éppen ellenkezı irányú összefüggés volt észlelhetı, nevezetesen magas GNP és alacsony PQLI értékek,

amely

tény

egyértelmően

utal

a

PQLI

index

GNP-t

meghaladó

információtartalmára. A 11. ábra és a 8. táblázat az egy fıre jutó GDP és PQLI mutatók - valamint a következı szakaszban ismertetendı BWI mutató - alakulását mutatja az 1980-1992 idıszakban néhány fejlett és fejlıdı ország esetében. Mind az ábrából, mind a táblázatbeli adatokból

51

kitőnik, hogy az alacsonyabb bruttó nemzeti jövedelmet felmutató országok esetében is lehetséges magas PQLI értékek elérése (például Kína 1988. és 1992. évi adata).

96 94 92 90 1988 1992

94 92 90 1980 1985 1988 1992

PQLI

G DP/f ı

USA

96 94 92

ezer USD (GDP)

25 20 15 10 5 0

% (PQLI)

ezer USD (GDP)

Nagy-Britannia

90

25 20 15 10 5 0

GDP/f ı

PQLI

95 90 85 80 75 70 65

2 1 0

ezer USD (GDP)

3

% (PQLI)

ezer USD (GDP)

PQLI

Magyarors zág

Kína

1980 1985 1988 1992 GDP/f ı

96 95 94 93 92 91 90 1980 1985 1988 1992

1980 1985 1988 1992 GDP/fı

PQ L I

% (PQLI)

GDP/f ı

96

10

90

5

85

0

80 1980 1985 1988 1992 GDP/fı

PQLI

% (PQLI)

1980 1985

25 20 15 10 5 0

% (PQLI)

25 20 15 10 5 0

ezer USD (GDP)

Své d o r s z ág

% (PQLI)

ezer USD (GDP)

Olas z o r s z ág

PQLI

11. ábra: Az egy fıre jutó GDP (USD folyó árakon) és a PQLI (%) alakulása Forrás: a 8. táblázat adatai Az egy fıre jutó GDP (USD, PPP, folyó árakon), a PQLI (%) és a BWI (%) alakulása 8. sz. táblázat Év

GDP/fı

1980 1985 1988

12170,3 17504,8 20656,1

PQLI USA 92 93 93

BWI

GDP/fı

91 94 93

8203,6 11693,2 14395,7

PQLI Nagy Britannia 92 92 93

BWI 90 91 90

52

1992 1980 1985 1988 1992 1980 1985 1988 1992

24517,7

93 Svédország 9920,1 93 13962,2 94 16622 94 18472,2 95 Magyarország 4717,5 88 6751,3 88 7865,7 89 7635,2 89

93 92 92 93 95 83 84 85 87

16763,3

93 Olaszország 8412,6 91 11815 93 14794,8 18368,9 93 Kína 617,4 73 1133,4 76 1419,6 78 2031,6 92

92 86 88 88 89 67 67 70 75

Forrás: The Penn World Tables [2002] és Lijn [1995]

Az Alapvetı Jólét Mutatója (BWI – Basic Well-Being Index) Ez a mutató szintén az emberi élet társadalmi szempontú fejlettségét próbálja számba venni, a következı mutatók egyszerő számtani átlaga alapján: az egy éves korban várható élettartam, a csecsemıhalandóság (ezrelék), az írástudatlanok aránya a felnıtt korú lakosság %-ában, valamint a középiskolába történı beiskolázások aránya a megfelelı korú lakosság %-ában (Lijn [1995]). Ez a mutató is egy 0-tól 100–ig terjedı skálára transzformálja a fenti komponenseket, és ezeket a transzformált értékeket használja az átlagszámításhoz. Ilyen módon a PQLI-hez, valamint a HDI szociális komponenseihez hasonlóan a lakosság egészségi állapotát és képzettségi szintjét próbálja mérni a standard statisztikák által mért mutatószámokkal. Itt is igaz, hogy a várható élettartam, illetve a csecsemıhalandóság értékeit egy 0-1-es skálára (illetve a skálán való elhelyezkedést %-os alakra)

transzformálják,

az

elképzelhetı

minimális

és

maximális

értékek

meghatározásával. A 9. táblázat mutatja a mutatók transzformálásához használt minimális és maximális értékeket. A PQLI és BWI mutatókhoz használt paraméterek 9. sz. táblázat Születéskor várható élettartam (év) Egy éves korban várható élettartam (év) Csecsemıhalandóság (1000 élveszületésre) Forrás: Lijn [1995].

Minimum érték 25 30 0

Maximum érték 85 85 230

53

Néhány jellemzı BWI értéket láthatunk az elızı szakaszban bemutatott 8. táblázatban a PQLI értékekkel összehasonlítva (Lijn [1995]). A BWI indexek a PQLI-hez hasonló tendenciákat mutatnak, bár számértékük attól eltér. A Gazdasági és Környezeti Mutatók Integrált Rendszere (SEEA) illetve a Környezeti szempontból Korrigált Nettó Hazai Termék (EDP) 1993-ban az ENSZ Statisztikai Osztálya (UNSTAD) felülvizsgálta a nemzeti elszámolások rendszerét, és a hagyományos elszámolások mellett létrehozott egy kiegészítı mutatórendszert (satellite accounts), amely az SNA makromutatóinak környezeti érzékenységét volt hivatott növelni. Ez az új alcsoport kapta az Integrated System of Economic and Environmental Accounts (SEEA) nevet. A SEEA, mint az SNA kiegészítése változatlanul hagyja a hagyományos nemzeti elszámolás elveit és alapjait. A SEEA azon része, amely a jólét mutatójaként számba jöhet egy környezetileg korrigált hazai termék mutató, az Environmentally Adjusted Net Domestic Product (EDP). Az EDP a természeti erıforrások kiaknázásának hasznait és költségeit, valamint a környezeti minıség javulását és degradációját foglalja magában. Az EDP hosszú távú növekedése a fenntartható fejlıdés egy lehetséges definíciója. Az EDP tehát két fı tételt foglal magában: a természeti erıforrások kimerülésének költségeit és a környezeti minıség változásának költségeit, így felhasználható a gazdasági jólét következetes mutatójaként (Heltai [1998]).

További kiegészítı indikátorok A fent ismertetett mutatókon kívül természetesen számos további jelzıszám szóba jöhet az egyes országok jólétének és fejlettségi állapotának mérésére. A mutatók többsége általában önmagában nem, csupán a többi mutatóval együtt alkalmas megalapozott következtetések levonására. Problémát okozhat az egyes adatok értékelhetısége: a mutatónak nem szabad önmagában értékítéletet hordoznia, s könnyen kezelhetınek kell lennie. A másik gond lehet a mérhetıség. Az eddig részletesen tárgyalt mutatók felépítésében is szerepelnek olyan komponensek, amelyek tényleges értékeit a statisztikai nyilvántartások nem mérik – az ISEW és a GPI egyes komponensei jelenleg leginkább becslésekkel adhatók meg. A jólét egyik fontos szempontja lehetne a jó közérzet, az elégedettség, amelyet szintén nem lehet közvetlenül kimutatni legfeljebb következtetni rá más mérhetı mutatók alapján. Néhány ilyen kiegészítı mutatót ismertet az 1. melléklet.

54

5. A HDI ALKALMAZÁSA A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉRTÉKELÉSÉRE

A HDI mutató számítását már a 4. fejezetben ismertettük röviden. Ahogy ott kifejtettük, a HDI alkalmazása azért elınyös a MEW és az ISEW mutatóval szemben, mert kizárólag mérhetı adatokat tartalmaz, nem teszi szükségessé egyes komponenseinek becslését. Ugyanakkor a PQLI és a BWI mutatókkal szemben nemcsak az egészségi állapot és a képzettség mutatóit tartalmazza, hanem figyelembe veszi az adott ország adott idıszakbeli egy fıre jutó GDP-jének alakulását is. Természetesen a mutatónak vannak hiányosságai: például teljesen figyelmen kívül hagyja a környezet állapotában, a természeti erıforrások használatának szintjében bekövetkezı változásokat. Ezeknek a tényezıknek a pontos mérése azonban még jelenleg sem egyértelmően megoldott, és pontos adatok híján a becslésekbıl eredı bizonytalanság az értékelést könnyen megbízhatatlanná teheti. A fenti okokra való tekintettel a következı vizsgálatokban a fejlettségi szint mérésére a HDI mutatót fogjuk használni. Elıször röviden áttekintjük a HDI mutató számításában bekövetkezett módszertani változások jelentıségét, és ismertetjük az ENSZ által 1999-ben bevezetett és jelenleg is használatos számítási metodika

elınyeit. Ezt követıen az új módszertan szerint

megvizsgáljuk hazánk, néhány európai ország, valamint négy Európán kívüli ország – az USA és Japán, valamint India és Kína – HDI mutatójának alakulását, amelyet összehasonlítunk az egy fıre jutó GDP éves növekedésével és a PQLI illetve a BWI mutatók alakulásával. Ezután hazánk vonatkozásában végzünk néhány vizsgálatot. Magyarországra nézve 1999-ben jelent meg országos és megyei szintő HDI-számítás, még a régi módszertan szerint. Elsı lépésben az új módszertan szerint is kiszámítjuk a mutatót országos és megyei, illetve regionális szinten, majd összehasonlítjuk a mutató alakulását más, a gazdasági fejlettség értékelésére szokásosan használt mutatókkal. 5.1 A HDI számításának módszertani változása Az ENSZ 1999-ben módosította a HDI mutató számítási módszerét. A képzettségi komponens számításánál az új módszer nem az átlagosan elvégzett iskolaévek számát, hanem az alap-, közép- és felsıfokú képzésbe beiskolázottak százalékos arányát veszi figyelembe a megfelelı korosztály

teljes létszámához viszonyítva. A minimum

55

értelemszerően 0, a maximum érték pedig 100 %. Ezután a képzettségi index 2/3-os súllyal veszi számításba

az írástudók arányát, és az 1/3-os súllyal a beiskolázottak

arányát, ezek súlyozott átlagaként adódik. Jelentısebb változás történt a jövedelmi index számításának módszertanában. Elıször is a maximum érték 40000 USD, a minimum érték pedig 100 USD értékre változott, figyelembe véve az aktuális gazdasági mutatókat és az elkövetkezı évtizedekre vonatkozó elırejelzéseket. Megváltozott a jövedelemnövekmény hasznosságának értékelése is. A korábbi szakaszonként lineáris becslést egy logaritmikus becslés váltotta fel (HDR [1999] - Technical Note.), amely kevésbé csökkenti a magasabb jövedelmek hasznosság-értékét, mint a korábban alkalmazott módszer. Ugyanakkor valamennyi jövedelmi értékre alkalmaz bizonyos mértékő diszkontálást, nemcsak az átlag feletti jövedelmekre – ezzel a csökkenı hasznosság elvét következetesebben képviseli, mint a régi formula.

Végezetül, a jövedelemnövekedés hasznosságnövekedésként való

értékelése gyakorlatilag csak a 40000 USD-hoz közeli magas jövedelmeknél válik elhanyagolhatóan kicsivé, míg a régi formulánál ez már a 7000 USD-t meghaladó közepes jövedelmek esetében is jelentéktelenné vált. Ezáltal jobban elismeri a mutató azt a tényt, hogy a jövedelemnövekedés a további fejlıdés feltételeit teremti meg (HDR [1999]). Amint a jelen fejezet késıbbi szakaszában látni fogjuk, a fenti változtatások jelentısen módosíthatják a közepesen fejlett országok fejlettségi szintjének értékelését, hiszen Magyarország esetében ugyanazon adatokkal dolgozva a régi módszertannal számított HDI érték 1997-ben 0,595, míg az új módszertan szerint 0,757, ami sokkal kedvezıbb képet mutat hazánk fejlettségi szintjérıl nemzetközi összehasonlításban is.

5.2 A gazdasági fejlettség értékelése az egyes mutatók összehasonlító vizsgálatával Az alábbiakban megvizsgáljuk 15 ország

-

Svédország, USA, Japán, Luxemburg,

Franciaország, Nagy-Britannia, Dánia, Ausztria, Németország, Olaszország, Portugália, Görögország, Magyarország, India, Kína – fejlettségi mutatóit az 1997-2001 idıszakban. Az országok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy szerepeljenek a leggazdagabb európai és Európán kívüli országok, néhány nagyobb fejlıdı ország, valamint az Európai Unió kevésbé fejlett tagországai is.

56

A vizsgált 5 évre vonatkozóan a HDR [1999], [2000], [2001], [2002] és [2003] kiadványok adatai alapján meghatároztuk a vásárlóerı paritáson számított GDP/fı és HDI értékek növekedésének alakulását (12 ábra, illetve 10. és 11. táblázat). Jól látható, hogy a vizsgált országok három elkülöníthetı csoportra oszthatók. Míg

a nagyobb európai

országok, valamint az USA és Japán éves fejlıdési üteme (a HDI mutató növekedése) a 0,4 %-ot nem éri el, vagy alig haladja meg, a kis európai országok (Dánia, Ausztria, illetve Görögország), valamint Kína a 0,6 – 0,8 %-os tartományban mozog. Hazánk, valamint Portugália és India ezeknél is jelentısebb, 0,8 – 1,3 % közti éves növekedési ütemet mutat (12. ábra, 10. táblázat).

Mindez eltér az egy fıre jutó GDP éves

növekedésének alakulásától. Itt nem figyelhetık meg azok a különbségek, amiket a HDI mutatónál tapasztaltunk, illetve a különbségek más jellegőek. A fejlett országok Luxemburg és Ausztria kivételével – valamennyien 5 % alatti éves növekedést produkálnak, míg a kevésbé fejlett európai országok – Portugália, Görögország és hazánk – valamint India és Kína 6-8 % közti éves növekedési ütemet mutatott (ami természetesen kedvezıbb a szokásos reál GDP növekedés mutatójánál, hiszen vásárlóerı-paritáson

1,40 1,20 1,00 0,80 0,60 0,40 0,20 0,00

12,00 10,00 8,00 6,00 4,00 2,00 0,00

GDP %

HDI %

számított mutatókról van szó).

Kína India aro. Magy o. Görög gália Portu o. Olasz to. Néme tria Ausz Dánia -Br. Nagy iao. Franc burg Luxem

Japán

USA o. Svéd

GDP

HDI

12. ábra: A HDI és a vásárlóerı-paritáson mért egy fıre jutó GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997 Forrás: HDR [1999] és HDR [ 2003] (HDI mutatók), The Penn World Tables [2002] (GDP adatok) alapján saját számítás.

Látható, hogy a GDP gyors növekedése egyedül Ausztria esetében járt együtt a HDI fejlettségi mutató gyors növekedésével, ami meglepı, figyelembe véve, hogy Ausztria

57

esetében 1997-ben sem volt túl alacsony ez a mutató. Ugyanakkor India és Kína példájáról látható, hogy hasonló GDP-növekedési ütem nem feltétlenül járt együtt a HDI hasonló növekedésével. A magasabb egy fıre jutó GDP-értékkel rendelkezı Kína eredetileg is magasabb HDI mutatóját az azonos ütemő gazdasági növekedés kevésbé javította, mint a kevesebb anyagi forrással rendelkezı, elmaradottabb Indiáét – ami arra utal, hogy a fejlıdı országok körében viszonylag szerényebb gazdasági növekedés is sikeresen fordítható át a jólét jelentısebb mértékő növekedésévé (11. táblázat). A HDI és az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP évi átlagos növekedése, 2001/1997. 10. sz. táblázat 2001/1997

GDP/fı, PPP szerint

HDI

Svédország USA Japán Luxemburg Franciaország Nagy-Britannia Dánia Ausztria Németország Olaszország Portugália Görögország Magyarország India Kína

éves növekedés % 3,0887 2,8591 0,3967 9,5551 3,7128 3,3811 3,6856 5,3902 4,2877 4,1364 6,8008 7,3630 8,0825 6,9656 6,9955

éves növekedés % 0,4183 0,2210 0,1458 0,4063 0,2130 0,3206 0,6116 0,6145 0,4190 0,3152 1,0672 0,5503 0,8657 1,2222 0,6847

Forrás: Saját számítás a HDR [1999], [2000], [2001], [2002] és [2003] adatai alapján

A HDI alakulása az 1990 – 2001 idıszakban 11. sz. táblázat

Svédország USA Japán Luxemburg Franciaország Nagy-Britannia Dánia

1990 0,892 0,912 0,907 0,879 0,896 0,876 0,889

1996 0,917 0,923 0,918 0,913 0,913 0,900

1997 0,923 0,927 0,924 0,902 0,918 0,918 0,905

HDI 1998 0,926 0,929 0,924 0,908 0,917 0,918 0,911

1999 0,936 0,934 0,928 0,924 0,924 0,923 0,921

2000 0,941 0,939 0,933 0,925 0,928 0,928 0,926

2001 0,941 0,937 0,932 0,930 0,925 0,930 0,930

GDP/fı, PPP szerint 1997 2001 24180,0 21521,1 34320,0 30797,8 25130,0 24737,4 53780,0 38908,9 23990,0 20887,9 24160,0 21281,8 29000,0 25274,0

58

0,889 0,901 0,904 0,908 Ausztria 0,906 0,911 Németország Olaszország 0,878 0,892 0,900 0,903 0,818 0,850 0,858 0,864 Portugália Görögország 0,857 0,859 0,867 0,875 0,795 0,817 Magyarország 0,803 0,510 0,545 0,563 India 0,624 0,680 0,701 0,706 Kína Forrás: HDR [1994], [1999], [2003] és The

21989,0 21638,8 21167,7 14268,5 13472,2 9325,2 2221,1 3141,1 Penn World Tables [2002] 0,921 0,921 0,909 0,874 0,881 0,829 0,571 0,718

0,926 0,925 0,913 0,88 0,885 0,835 0,577 0,726

0,929 0,921 0,916 0,896 0,892 0,837 0,590 0,721

26730,0 25350,0 24670,0 18150,0 17440,0 12340,0 2840,0 4020,0

Megvizsgáltuk, tapasztalható-e kapcsolat az egy fıre jutó GDP éves növekedési üteme és a HDI éves növekedési üteme közt (13. ábra).

13. ábra: A HDI éves növekedése az egy fıre jutó, vásárlóerı paritáson mért GDP éves növekedésének függvényében, 2001/1997 Forrás: HDR [1999] és HDR [2003] (HDI mutatók), és The Penn World Tables [2002] (GDP adatok) alapján saját számítás

Jól elkülönül két csoport: az egyik a HDI 0,5 % alatti és a GDP 5 % alatti növekedési ütem-értékei által jellemzett 8 ország (Svédország, USA, Japán, Franciaország, NagyBritannia, Németország, Olaszország), a másik a HDI 0,5 % és GDP 5 % feletti értékeivel jellemezhetı 6 ország (Ausztria, Portugália, Görögország, Magyarország, India, Kína). Emellett két átmeneti országot figyelhetünk meg: az 3,7 % -os GDP és 0,61 %-os HDI növekedéssel jellemezhetı Dánia, valamint a

9,5 % -os GDP és 0,4 %-os HDI

növekedéssel jellemezhetı Luxemburg.

59

A kis GDP és kis HDI növekedéssel jellemezhetı országok a világ legfejlettebb országai, valamennyien 20 ezer USD feletti egy fıre jutó GDP-vel, és 0,9 feletti HDI értékkel rendelkeztek már 1997-ben is. A nagy GDP és nagy HDI növekedéssel jellemezhetı országok közt egyedül Ausztria érte el 1997-ben a 0,9-es HDI értéket, a többiek még 2001-ben sem tudták ezt az értéket elérni. Dánia a magas GDP értékét viszonylag szerény mértékben emelve, klasszikus jóléti államként sikeresen alakította át ezt a szerényebb jövedelemnövekményt jelentıs HDI-növekménnyé, azaz a lakosság jólétének emelésévé, míg a másik szélsıség Luxemburg, amely rendkívül jelentıs jövedelemnövekményét alig tudta HDI-növekedéssé transzformálni. A fejlettség és a gazdasági teljesítmény közti összefüggést tovább vizsgálva megpróbáltuk elkülöníteni a HDI jövedelemkomponensét a két másik komponenstıl, a várható élettartam és az iskolázottság tényezıitıl. Ennek érdekében a HDIS rész-mutatót vezettük be, az élettartam-index és az iskolázottság-index átlagaként (emlékeztetıül: a HDI az élettartam-index, az iskolázottság-index és a jövedelem-index átlagaként adódott). Ezután megvizsgáltuk, van-e kimutatható hatása az egy fıre jutó GDP-nek a HDIS részmutató alakulására. Eredményeinket a 14. ábra és a 12. táblázat tartalmazza az 1997. évi adatokra. Az ábrából és a másodfokú regressziós görbe illeszkedésének szorosságából (r2=0,8484) is látható, hogy meglehetısen szorosnak tekinthetı összefüggés tapasztalható, amely szerint mintegy 20 ezer USD/fı jövedelemig a GDP növekedése viszonylag gyors ütemben növeli a HDIS rész-mutatót, 20 ezer USD jövedelem körül nincs jelentıs változás a HDIS értékében, azonban 20 ezer USD felett már a GDP növekedése a HDIS mutató csökkenését eredményezi. Az illetsztett egyenes egyenlete: HDIS = -5 ⋅10

–10⋅

⋅

GDP2 + 2 ⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,6266, a változás ütemét a ∆HDIS = - 10 (-9) ⋅ ∆GDP + 2⋅10 (-5) derivált összefüggés írja le. A fenti, statisztikailag, empirikus úton meghatározott összefüggés magyarázatául elmondható, hogy a nagyobb GDP értékek mellett a HDIS komponenseit alkotó részmutatók közül az élettartam csökkenését okozhatja a túlzott bıség nyomán jelentkezı civilizációs betegségek - túlsúly, mozgáshiány, élvezeti cikkek mértéktelen fogyasztása, egészségtelen életmód – általánossá válása, amelyet nem képes kompenzálni a képzettségi index, hiszen a magas jövedelemszinttel

rendelkezı országok esetében

általános az írás-olvasás, és az oktatásban való részvétel magas, 90 % körüli szintje, amelyet más érzékelhetı mértékben emelni nehezen lehet. Az összefüggés minden

60

bizonnyal igaz a fejlett európai és amerikai országok esetében, azonban kivételt képez néhány jellemzıen magas GDP-vel rendelkezı, de elmaradottabb civilizációs körülmények közt élı afrikai illetve ázsiai ország. Szaúd-Arábia 2001. évi adatai (GDP/fı =13300 USD, HDIS=0,745, HDI=0,769) Katar (GDP/fı =20987 USD, HDIS=0,775, HDI=0,814), illetve az Egyesült Arab Emirátusok (az ábrán: UAE, GDP/fı =19115 USD, HDIS=0,780, HDI=0,812) 1997-es adatai már kevésbé jó illeszkedést mutatnak. Ha a három új országot is hozzávennénk a fenti 15 országból álló adatsorhoz, az illesztett regressziós görbe egyenlete alig változna (HDIS = -3 ⋅10 –10⋅ ⋅ GDP2 + 1,99⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,6303 ), csak az illeszkedés szorosságát mérı korrelációs együttható (r2 = 0,5972) értéke csökkenne. Ha viszont külön másodfokú görbét illesztenénk a három arab országra, akkor az egyenlet: HDIS = -6,7 ⋅10 –10⋅ ⋅ GDP2 + 2,68⋅ 10-5 ⋅ GDP + 0,5112 alakra módosulna. Erre az egyenletre például India is sokkal jobban illeszkedne, mint az eredeti görbére. Kérdéses, hogy vajon a két görbe két külön fejlıdési pályát jelent-e, és ha igen, akkor a jelenleg alacsony 1 fıre jutó GDP értékkel rendelkezı fejlıdı országok melyik pályát fogják fejlıdésük során követni.

14. ábra: A HDI élettartam- és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében 1997-ben Forrás: ld. 13. ábra A HDI élettartam - és képzettség komponensének (HDIS) alakulása GDP/fı mutató függvényében, 1997 12. sz. táblázat Ország Svédország USA

GDP 21521 30798

HDIS 0,940 0,915

61

Japán Luxemburg Franciaország Nagy-Britannia Dánia Ausztria Németország Olaszország Portugália Görögország Magyarország India Kína Forrás: ld. 13. ábra

24737 38909 20888 21282 25274 21989 21639 21168 14269 13472 9325 2221 3141

0,930 0,875 0,930 0,930 0,900 0,910 0,910 0,910 0,875 0,900 0,835 0,585 0,765

5.3 Az egyes fejlettségi mutatók eredményeinek összehasonlítása A HDI mutatón kívül a PQLI és a BWI mutatók is alkalmasak a fejlettség élettartammal és

képzettséggel

kapcsolatos

komponenseinek

értékelésére.

Az

alábbiakban

összehasonlítjuk e három mutató 1999-2001 közti alakulását a korábbiakban vizsgált 15 ország esetében. A HDI-bıl most is kivesszük a jövedelmi komponenst, és a már korábban bevezetett HDIS rész-mutatóval dolgozunk. A HDIS és a BWI komponensei fele-fele arányban vesznek figyelembe egészségi állapottal kapcsolatos illetve iskolázottsággal kapcsolatos mutatókat. A PQLI kétszer akkora súlyt tulajdonít az egészségügyi, mint a képzettségi mutatóknak. A BWI illetve a HDIS által jelzett tendenciák Svédország és az USA, valamint India és Kína kivételével egyezı tendenciákat tükröznek, a PQLI viszont csak Kína esetében mutat a HDIS-tıl eltérı tendenciát. A HDIS alakulásában megfigyelhetı (15. ábra), hogy mindössze Svédország esetében mutat érzékelhetı növekedést a mutató. Kismértékő csökkenést tapasztalhatunk Franciaország és Kína esetében, míg a többi országban elhanyagolható növekedés, vagy változatlan állapot tapasztalható a vizsgált három évben.

62

1999 2000 2001

1,00 0,90 0,80 0,70 0,60

Sv é

do . US A Ja p á Lu n xe mb ur g Fr a nc iao . Na gy -Br . Dá nia Au szt ria Né me to. Ola szo . Po rtu gá lia Gö rög o. Ma gy aro . Ind ia Kín a

0,50

15. ábra: A HDIS mutató alakulása (1999, 2000 és 2001) Forrás: HDR [2001], [2000] és [2003] alapján saját számítás A fejlettségi sorrendeket vizsgálva megállapítható, hogy míg a HDIS alapján Svédország,

Nagy-Britannia,

és Japán a három legfejlettebb ország ebben a sorrendben

(Franciaország több országgal együtt a negyedik helyet foglalja el), a PQLI és a BWI szerint a sorrend Japán, Svédország és Franciaország ( a negyedik helyen több ország holtversenyben áll) (16. és 17. ábra). Mindhárom mutató tehát hasonlóan értékeli az országok közti fejlettségbeli különbségeket. Az utolsó két helyen Kína és India áll. A PQLI mindkét országot évrıl évre javuló állapotúnak mutatja, a HDIS viszont csak Indiát. A BWI viszont 2000-ben mindkét fejlıdı ország esetében visszaesést mutat. Érdekes észrevenni azonban, hogy a PQLI és a BWI Magyarországot szinte azonos helyzetőnek mutatja Portugáliával, és a BWI szerint a gazdag Luxemburggal is ( az adatokat 2. mellékletben közöljük). P Q

1 9 9 9

L I

2 0 0 0 2 0 0 1

1 , 0 0 0 0 , 9 5 0 0 , 9 0 0 0 , 8 5 0 0 , 8 0 0 0 , 7 5 0 0 , 7 0 0 0 , 6 5 0 0 , 6 0 0 0 , 5 5 0

a Kín

ia I nd

.

o. rög

Ma gya ro

Gö

szo .

gáli a Po rtu

Ola

. me to Né

szt ria Au

Dá nia

.

gyBr. Na

cia o Fra n

g

Lux em bur

n Jap á

A US

Sv éd o.

0 , 5 0 0

16. ábra: A PQLI mutató alakulása (1999,2000,2001) Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás

63

B W

1 9 9 9 2 0 0 0 2 0 0 1

I

1 ,0 0 0 0 ,9 5 0 0 ,9 0 0 0 ,8 5 0 0 ,8 0 0 0 ,7 5 0 0 ,7 0 0 0 ,6 5 0 0 ,6 0 0 0 ,5 5 0

Kín a

Ind ia

Ma gya ro.

Gö rög o.

Po rtu gá lia

Ola szo .

Né me to.

Au szt ria

Dá nia

. Na gyBr

Fra nc iao .

Jap án Lu xem bu rg

US A

Sv éd o.

0 ,5 0 0

17. ábra: A BWI mutató alakulása (1999,2000,2001) Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás

A fentiek azt mutatják, hogy a PQLI és a BWI mutatók mindegyike a HDIS mutatóval hasonló eredményeket ad, bár kisebb eltérések elıfordulnak. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy míg a mutatók a fejlettség egyes komponenseit kissé eltérı módon kezelik, alapvetıen hasonló módon értékelik az egyes országok fejlettségi állapotát. Ezt igazolják a köztük lévı kapcsolat szorosságát mérı korrelációs koefficiensek magas, 0,98 körüli értékei is ( 2. melléklet).

5.4 A fejlettség értékelése a HDI mutató alapján Magyarország megyéiben és régióiban A HDI mutató alakulását Magyarországra vonatkozóan rendszeresen közlik az ENSZ fejlettségi beszámolói (HDR, [1992]-[2003]). Hazánkra vonatkozó megyékre és régiókra is kiterjedı, részletes fejlettségi állapotértékelést tartalmazó tanulmány 1999-ben jelent meg (Fóti [1999]), amely szintén a HDI számítására alapozza értékelését. Ezek a számítások azonban még a HDI régi módszertana alapján készültek, és a jövedelemindex számításának

eltérése

miatt

meglehetısen

kedvezıtlen

képet

festenek

hazánk

fejlettségbeli állapotáról. Kistérségi szinten is készült nemrégiben hasonló értékelés Magyarországon (ObádovicsKulcsár [2003]). Ez az értékelés azonban nehezen hasonlítható össze az ENSZ által közölt HDI mutatókkal, ugyanis a kistérségi szintő adatok hozzáférhetısége korlátozott. Ezért a képzettségi rész-index kiszámításánál a szerzık 1990-bıl, az élettartam-index kiszámításánál az 1995-2000 idıszak átlagaiból , a jövedelmi index számításánál az 1999-

64

beli személyi jövedelemadó alap adataiból indultak ki. Így a kistérségi index idıbeli tendenciák kimutatására nem használható, sem az 1999-es, sem az annál korábbi évek adataival nem hasonlítható össze közvetlenül. Mindez igaz akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a képzettség és az élettartam alakulásában vélhetıen nem következett be túlságosan jelentıs változás az elmúlt 12 év során. További problémát jelenthet a jövedelemi adatforrások és azok feldolgozási módja, hiszen a kistérségek többségére kapott feljettségi indexek messze elmaradnak az ENSZ által Magyarország egészére közölt HDI értékektıl. A Fóti [1999] által végzett vizsgálatok alapján a 13. táblázatban ismét kiszámítottuk hazánk megyéire a HDI mutató értékét az 1999-ben bevezetett és jelenleg is használt módszertan szerint az 1990-beli és az 1997-beli adatokkal. A régi módszertan szerinti adatokat és eredményeket a 3. mellékletben közöljük. A HDI index megyénk 1990-ben, és 1997-ben, az 1999-es (új) módszertan szerint 13. sz. táblázat

Közép-

Budapest Pest Magyaro. KözépFejér Komárom-E Dunántúl Veszprém NyugatGyır-M-S Vas Dunántúl Zala Dél-Dunántúl Baranya Somogy Tolna ÉszakBorsod-A-Z Heves Magyaro. Nógrád Észak-Alföld Hajdú-B Jász-N-Sz Szabolcs-Sz-B Dél-Alföld Bács-K Békés Csongrád Magyarország

1990 1997 Lindex 0,750 0,773 0,727 0,757 0,743 0,768 0,723 0,752 0,755 0,775 0,765 0,787 0,750 0,777 0,753 0,775 0,737 0,753 0,737 0,750 0,742 0,758 0,718 0,738 0,753 0,768 0,738 0,750 0,745 0,763 0,740 0,758 0,722 0,743 0,728 0,755 0,752 0,772 0,743 0,768 0,740 0,762

1990 1996 EDUindex 0,885 0,890 0,862 0,869 0,867 0,872 0,868 0,872 0,868 0,874 0,872 0,877 0,870 0,875 0,865 0,873 0,861 0,872 0,858 0,867 0,861 0,866 0,862 0,866 0,862 0,844 0,861 0,863 0,861 0,870 0,860 0,866 0,851 0,861 0,860 0,868 0,864 0,871 0,869 0,871 0,864 0,870

1990 1996 Jindex 0,801 0,803 0,738 0,756 0,746 0,780 0,743 0,758 0,734 0,758 0,737 0,774 0,727 0,774 0,723 0,752 0,731 0,735 0,706 0,720 0,722 0,736 0,712 0,718 0,710 0,735 0,714 0,715 0,693 0,716 0,714 0,720 0,675 0,678 0,704 0,710 0,707 0,718 0,729 0,740 0,738 0,757

1990 1997 HDI 0,812 0,822 0,776 0,794 0,785 0,807 0,778 0,794 0,786 0,802 0,791 0,813 0,783 0,808 0,780 0,800 0,776 0,787 0,767 0,779 0,775 0,787 0,764 0,774 0,775 0,782 0,771 0,776 0,766 0,783 0,771 0,782 0,749 0,761 0,764 0,777 0,774 0,787 0,780 0,793 0,781 0,796

Forrás: Fóti [1999], illetve KSH (www.ksh.hu , regionális adatok) adataiból saját számítás Jelmagyarázat: Lindex: élettartam-index, EDUindex: képzettség-indexe, Jindex: jövedelem indexe

65

A 18. ábra szemlélteti az új módszertan szerinti számításokkal a fejlettség változását az 1990 és 1997 évek között. Jól látható, hogy valamennyi megyénk fejlettségi mutatói javultak, azonban a legnagyobb javulás Fejér, Gyır-Sopron, Vas, Zala és Pest megyékben tapasztalható, amelyet Kelet-Magyarországról egyedül Hajdú-Bihar közelít meg a növekedés nagyságának tekintetében. Míg a Dunántúlon a legnagyobb növekedést elérı megyék az idıszak elején is a fejlettebbek közé tartoztak, a keleti területeken éppen a fejlettebbnek tekinthetı megyék közt tapasztalható kisebb mértékő emelkedés. Mindezek magyarázata valószínőleg az, hogy a nyugati megyék fejlıdésében nagy szerepet játszott a külföldi tıkeberuházások megjelenése, amelyre általában az infrastrukturális szempontból fejlettebb területek gyakorolnak nagyobb vonzerıt, valamint a képzettség szempontjából kedvezıbb munkaerı állomány, ami pedig a képzettségi indexkomponens magasabb értékeit feltételezi. A magasabb jövedelmi szint általában a képzettebb lakosság megtartásában is szerepet játszik, így egy önmagát erısítı folyamat beindulását teszi lehetıvé. Jellemzı, hogy ezekben a megyékben az élettartam-indexek értékei is magasak. A vizsgált idıszakban a megyék fejlettségi sorrendjében gyakorlatilag nincs változás (a megyék többsége legfeljebb két pozíciót mozdult el eredeti helyérıl), egyedül Hajdú-Bihar megye volt képes jelentısen (négy pozíciót) javítani a helyzetén.

H D I m e g yé n k é n t 0 ,8 5 0

0 ,8 0 0 1 9 9 0 1 9 9 7 0 ,7 5 0

ág

ar

or

sz

s

ád gr on

Cs

gy Ma

-K

ké

cs

Bé

Bá

z

z- B

o lc

s-S

-B

-S Sz

ab

jd ú

-N sz

Ha

Já

s

ád

-Z

ve

gr Nó

He

ln a

-A

To

od rs

Bo

a

gy

ny

mo So

ra Ba

s

la Za

Va

-S -M ır

pr sz Ve

Gy

E

ém

jé r

mro

má

st Pe

Fe

Ko

Bu

da

pe

st

0 ,7 0 0

18. ábra: A HDI index megyénkénti alakulása 1990-ben és 1997-ben, az 1999-es módszertan szerint Forrás: ld. 13. ábra A megyék fejlettségbeli sorrendje 1990-ben: Budapest, Gyır-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Vas, Zala, Csongrád, Komárom-Esztergom, Baranya, Pest, Heves, Tolna, Békés, ,Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-

66

Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg. 1997-ben ez a sorrend a következı: Budapest, GyırMoson-Sopron, Vas, Fejér, Veszprém, Zala, Komárom-Esztergom, Pest, Csongrád, Baranya, Tolna, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, BácsKiskun, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg. A HDI számítását elvégeztük 2000-beli adatokkal is. Eredményeinket a 14. táblázat tartalmazza. A HDI index megyénkénti alakulása 2000-ben 14. sz. táblázat KözépMagyarország KözépDunántúl NyugatDunántúl Dél-Dunántúl

ÉszakMagyarország Észak-Alföld

Dél-Alföld

Budapest Pest Fejér Komárom-E Veszprém Gyır-M-S Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-A-Z Heves Nógrád Hajdú-B Jász-N-Sz Szabolcs-Sz-B Bács-K Békés Csongrád Magyarország

Lindex 0,788 0,766 0,786 0,762 0,781 0,793 0,780 0,781 0,773 0,757 0,766 0,753 0,783 0,760 0,771 0,769 0,750 0,762 0,773 0,775 0,773

Eduind 0,929 0,929 0,902 0,902 0,902 0,900 0,900 0,900 0,877 0,877 0,877 0,871 0,871 0,871 0,853 0,853 0,853 0,869 0,869 0,869 0,891

Jind 0,903 0,745 0,815 0,755 0,757 0,835 0,808 0,756 0,739 0,719 0,751 0,711 0,728 0,683 0,729 0,717 0,681 0,717 0,715 0,753 0,785

HDI 0,873 0,813 0,834 0,806 0,813 0,843 0,829 0,812 0,796 0,784 0,798 0,779 0,794 0,771 0,784 0,780 0,761 0,783 0,786 0,799 0,816

Forrás: KSH területi statisztikák (www.ksh.hu) Összehasonlításképpen a 19. ábrán megmutatjuk a régi módszertan és az új eljárás szerinti HDI eredmények változását 1990 (19/A. ábra) és 1997 (19/B ábra) között. Jól látható, hogy a jövedelem érzékenyebb kezelésével a megyék között eltérések is jobban szembetőnıkké váltak az új eljárással végzett számítások szerint. Egyúttal az eltelt idıszak változásainak hatása is jobban érvényesül, azaz a vizsgált idıszakbeli hazai GDP színvonal mellett a GDP növekedése egyértelmően képes még érdemben hozzájárulni a jólét növekedéséhez. A 19/B ábrán egyidejőleg feltüntettük a 2000.évi megyei HDI

67

értékeket is, amelyekbıl jól látható a vizsgált 10 év alatt végbement fejlıdés. Az 19972000 közti négy év folyamán Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Békés megyék kivételével valamennyi megye képes volt fejlıdést elérni, bár eltérı mértékben. A) Régi módszertan szerint Budapest Csongrád Békés

Pest 0,62

Fejér

0,60

Bács-K

Komárom-E

0,58 0,56

Szabolcs-Sz-B

Veszprém

0,54 Jász-N-Sz

0,52

Gyır-M-S

Hajdú-B

Vas

Nógrád

Zala

Heves Borsod-A-Z

Baranya Somogy Tolna

1990

1997

B) Új módszertan szerint B udapes t S z abolc s -S z -B B ors od-A -Z Nógrád B ác s -K S om ogy

0,86 0,84 0,82 0,80 0,78 0,76 0,74 0,72

G y ır-M -S V as Fejér V es z prém Zala

Jás z -N-S z

K om árom -E

Heves

P es t

Hajdú-B

Cs ongrád B arany a

B ék és Tolna

1990

1997

2000

19. ábra: a HDI a megyénként a régi és az új módszertan szerint Forrás: Fóti [1999] és HDR [1999], illetve KSH területi statisztikák (www.ksh.hu) alapján saját számítás

68

A 20. ábrán a HDI értékek területi eloszlását szemléltetjük, 1990 és 2000 között. Az ábra A) részében ismét bemutatjuk a megyék osztályozását a Fóti[1999] által használt régi számítási mód szerint, az ábra B) és C) része a jelenleg használatos módszertan alapján készült. A) A régi módszertan szerint számított mutatók, 1990 és 1997

B) Az új módszertan szerint átszámított mutatók, 1990 és 1997

C) Az új módszertan szerint számított mutató, 2000

20. ábra: A HDI mutatók területi alakulása Magyarországon Forrás: ld. 19. ábra Az ábra A) és B) részének összehasonlításából látható, hogy az 1990-es évi megyei fejlettségi osztályozás – azon túl, hogy az új módszertan változásai miatt a HDI értékek 69

mindenütt mintegy 0,2-vel magasabbak lettek, - kissé eltérıen osztályozza a megyéket, mint a régi módszertan. Az 1997-es adatoknál mindez már nem áll fenn, a csoportosítás szinte pontosan megegyezik a korábbiakkal, csupán az értékek lettek magasabbak átlagosan 0,2-vel. Mivel a kétféle számítási mód fı különbsége a jövedelmek kezelésében rejlik, mindez jól jelzi, hogy hazánkban a megyék közti egyenlıtlenség legfıbb forrása egyértelmően a jövedelemtermelı képesség. A finomabban kezelt jövedelem Tolna, Békés és Heves megye helyzetének megítélést módosította 1990-ben. Az új módszertan szerinti eredmények alapján látható, hogy az elmúlt 10 évben mindenütt jelentısen javult a helyzet, Baranya és Nógrád megyék kivételével. A 2000. évi adatok a KözépMagyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl helyzetében jelentenek jelentısebb javulást. Összehasonlításképpen a 4. mellékletben közöljük a megyék 1 fıre jutó GDP szerinti osztályozását a 2000. évben. A továbbiakban megvizsgáltuk a HDI mutató és a fejlettség értékelésére általánosan használt néhány más mutatószám regionális szintő alakulását 1990 és 2000 között (15. táblázat). A HDI és néhány más fejlettségi tényezı alakulása régiónként, 1990-2000 15. sz. táblázat Terület

Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen

HDI, 1990 0,794 0,783 0,773 0,773 0,770 0,762 0,773 0,781

1997 0,808 0,801 0,784 0,784 0,778 0,775 0,786 0,796

Munka- GDP nélk. ráta PPP/fı % 2000 0,850 0,814 0,842 0,791 0,781 0,775 0,790 0,814

4,0 8,4 5,9 12,2 17,1 16,3 10,5 9,6

16703 10195 12581 8460 7375 7158 8243 11063

Term. szaporodás 2000 –5,6 –3,9 –5,2 –5,3 –4,5 –2,5 –6,0 –4,8

Csecsemıhalandóság (ezrelék) 8,2 8,9 9,3 8,5 9,1 8,1 7,7 8,4

Források: OMMK, Munkaerıpiaci helyzetkép 1999. dec.; illetve Egészségügyi Minisztérium (www.eum.hu) honlapja alapján saját összeállítás

A 21. ábra jól tükrözi, hogy hazánk régióinak fejlıdése jelentısen eltérı ütemben alakult az elmúlt 15 évben. Az 1990. évi viszonylag kiegyenlített állapotban is észlelhetı a középsı és nyugati országrészek elınye. Ez az elıny 1997-ig fennmarad, sıt növekszik. 2000-re tovább nı a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió elınye, míg a 70

Közép-Dunántúl fejlıdése, bár továbbra is meghaladja az átlagot, elmarad a két elsı régiótól.

K-Mo. D-Al.

0,830

K-Du.

0,810 0,790 0,770

1990

0,750

É-Al.

Ny-Du.

É-Mo.

1997 2000

D-Du.

21. ábra: A HDI alakulása régiónként, 1990-2000 Forrás: ld. 13. és 14. táblázat Ha a fenti értékeket kialakító tényezıket akarjuk körülhatárolni, érdemes a régiók néhány fontosabb mutatójának alakulását külön is megnézni. A 22. ábrán a régiók fejlettségi indexeinek komponensenkénti alakulását mutatjuk be.

0,95 K-Mo. K-D u. Ny-D u. D -D u.

0,9 0,85

É-Mo. É-A l. D -Al. Országos

0,8 0,75 0,7 Lindex

Eduind

Jind

HD I2000

indikátorok

22. ábra: A HDI és komponenseinek alakulása régiónként 2000-ben Jelmagyarázat: Lindex: élettartam-index, EDUind: képzettségi index, Jind: a jövedelem (GDP/fı, PPP) indexe. Forrás: ld. 20. ábra

71

Látható, hogy az élettartam-index (Lindex) tekintetében a Nyugat-Dunántúl jelentısen megelızi a többi régiót. A másik két komponens tekintetében Közép-Magyarországé a legmagasabb adat, és Nyugat-Dunántúl mutat még az országos átlagnál magasabb értéket. Az átlagtól kismértékben marad el Közép-dunántúl, a többi lemaradó hátránya jelentısebb. Ugyanez a helyzet a HDI végsı értékével, ahol még Közép-Dunántúl képes az átlaggal megegyezı végeredményt produkálni. Az 1997-2000 idıszakban történt változásokat szemlélteti a 23. ábra. Jól látható, hogy az észak –alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli és a dél-alföldi régiók esetében alig történt elmozdulás az elmúlt 5 évben. A közép-dunántúli régió az országos átlaghoz hasonló javulást mutatott mind a HDI, mind az egy fıre jutó GDP tekintetében. NyugatDunántúl és Közép-Magyarország viszont mindkét mutatójában, de a HDI szerint különösen erıteljes fejlıdést vitt véghez a vizsgált négy éves idıszak alatt.

23. ábra: Az 1 fıre jutó GDP (vásárlóerı paritáson, USD) és a HDI mutató összefüggése régiónként Forrás: ld. 20. ábra Az 1997. évi és a 2000. évi adatpontokra illesztett regressziós egyenesek meredekségei a gazdasági növekedés és a fejlıdés közti átváltási arányt fejezik ki. Ezek az értékek ugyanis azt mutatják, hogy hogyan reagált a HDI értéke a GDP 1 fıre jutó értékének növekedésére. A determinációs együttható (r2) értékébıl látható, hogy 2000-ben az 72

összefüggés jóval szorosabbnak mutatkozott, mint 1997-ben, azaz a GDP alakulása nagyobb mértékben befolyásolta a HDI index alakulását, mint az elızı idıszakban. Ennek magyarázata valószínőleg az, hogy 2000-ben már az élettartam és képzettség mutatói a régiók között jóval kiegyensúlyozottabbak voltak, mint korábban, így a köztük lévı minimális eltérés és esetleges változás lényegesen kevésbé tudta a HDI értékét módosítani. Ennek köszönhetı, hogy a GDP-nek a HDI-re gyakorolt hatása (az illesztett egyenes meredeksége) 2000-re gyakorlatilag az 1997. évhez képest megduplázódott. Ez pedig azt jelenti, hogy napjainkban a fejlettségi szint növeléséhez a GDP növelése a járható út. A 24. ábra és a 15. táblázat a régiók vásárlóerı-paritáson számított 1 fıre jutó GDP-jét (USD), a HDI mutatót (illetve annak %-os alakban kifejezett, vagyis 100-zal szorzott értékét), a munkanélküliségi rátát, a természetes szaporodás és az ezer élveszületésre jutó csecsemıhalandóság értékeit hasonlítja össze. 86

16

84

12

82

8

80

72 K-D u

D-D u

D-A

K-M o.

-8 NyDu.

74 .

-4 .

76

l.

0

É-M o.

78

É-A l.

4

G D P , ez er U S D

M u n k a n é lk . rá t a %

Te rm . s z a p o ro d á s . %

C s . h a la n d ó s á g , e z re lé k

H D I x 1 0 0 (2 . t e n g e ly )

24. ábra: A régiók néhány mutatójának eltérése 2000-ben Forrás: ld 15. táblázat A demográfiai mutatók egyike sem mutat jelentısebb eltérést a régiók között, viszont a HDI és a GDP között egy pozitív irányú kapcsolat, a munkanélküliségi rátával pedig ezek mindegyikének ellentétes irányú kapcsolata figyelhetı meg (a magasabb HDI-vel rendelkezı régiók munkanélküliségi

rátája

alacsonyabb). Ez utóbbi kapcsolat 73

számszerősítését végeztük el a 25. ábrán. Lineáris összefüggést kerestünk a HDI és a munkanélküliségi ráta közt. A hét régió adatai alapján ilyen összefüggés kimutatható volt, méghozzá viszonylag szoros, 0,884 értékő korrelációs együtthatóval, az egyenlet szerint a HDI mutató 0,01 egységnyi növekedése 1,56 százalékpontnyi munkanélküliség csökkenéssel jár együtt. Természetesen a fenti regressziós összefüggés nem feltétlenül ok-okozati összefüggést jelent, hanem inkább arra utal, hogy a HDI által mért jellemzık alakulása a munkanélküliségi rátát is alakító tényezıkkel szoros kapcsolatban áll, így például a képzettséggel és a GDP szintjével. Ha hasonló regressziós összefüggést keresünk a GDP/fı és a munkanélküliségi ráta közt, szintén szoros, de a fentinél gyengébb (r2=0,7912) összefüggést kapunk (ld. 5. melléklet), ami arra enged következtetni, hogy a HDI által figyelembe vett egészségügyi és képzettségi állapot hatása is érezhetıen befolyásolja az adott terület foglalkoztatási

munkanélküliségi ráta, %

színvonalát.

20 15 10 5 0 0,76

0,78

0,8

0,82

0,84

0,86

HDI MN

Lineáris (MN)

y = -156,45x + 136,74 R2 = 0,8844

25. ábra: Kapcsolat a HDI és a munkanélküliségi ráta közt Forrás: saját számítás a 15. táblázat adataiból További vizsgálati lehetıségek a növekedési modellek által fontos tényezıként kiemelt beruházások, valamint a külföldi mőködı tıke alakulásának kapcsolata a HDI mutatóval. A 26. ábra, illetve a 16. táblázat ezeknek a mutatóknak az alakulását mutatja Magyarország esetében az 1997-2001 közti öt éves idıszakra. Megvizsgáltuk ezeknek a mutatóknak a HDI-vel való összefüggését, regressziós egyenes illesztésével.

74

3 4 ,0

5 ,0 0 4 ,8 0 4 ,6 0 4 ,4 0 4 ,2 0 4 ,0 0 3 ,8 0 3 ,6 0 3 ,4 0 3 ,2 0 3 ,0 0

3 2 ,0 3 0 ,0 2 8 ,0 2 6 ,0 2 4 ,0 2 2 ,0 2 0 ,0 0 ,7 9 0

0 ,8 0 0

0 ,8 1 0

0 ,8 2 0

0 ,8 3 0

0 ,8 4 0

HDI M u n k a te r m .

B r. B e ru h .

K ü lf. M ő k tı k e ( 2 . te n g e ly )

26. ábra: A HDI és a növekedés néhány tényezıjének kapcsolata Magyarország régióiban, 2000-ben Forrás: European Employment Report, Eurostat adatok alapján saját ábra Mértékegységek: ld. 16. táblázat A HDI mutató, valamint a munkatermelékenység, a nettó külföldi mőködı tıkebeáramlás és a bruttó beruházások alakulása Magyarországon az 1997-2001 idıszakban 16. sz. táblázat Külf. mőködı MunkatermeBruttó berulékenység 1000 tıke (nettó) a házás a GDP USD/fı. GDP %-ában %-ában 0,795 26,3 4,77 22,2 0,817 27,2 4,33 23,6 0,829 27,5 4,15 23,9 0,835 28,9 3,63 24,2 0,837 31,9 4,71 23,4 Forrás: European Employment Report, Eurostat HDI

1997 1998 1999 2000 2001

A 17. táblázat tartalmazza a regressziós illesztés eredményeként adódó paramétereket, ahol az y függı változó minden esetben a HDI, x, azaz a független változó pedig a választott másik mutató. A növekedés néhány tényezıjének kapcsolata a HDI mutatóval 17. sz. táblázat Független változó (x) Regressziós egyenes egyenlete Bruttó beruházás y=0,0265x-0,2012, r2=0,7242 Munkatermelékenység y=0,0104x-+0,52281, r2=0,5795 Külföldi mőködı tıke y=-0,0720x+1,134, r2=0,2687 Forrás: European Employment Report, és Eurostat adatai alapján saját számítás

75

Látható, hogy míg a HDI mutatónak a bruttó beruházások alakulásával viszonylag szoros kapcsolata mutatható ki, a munkatermelékenységgel pedig erıs közepes, a külföldi mőködı tıke alakulásával viszont meglehetısen gyenge az összefüggés. Mindez arra utal, hogy az általános vélekedés szerint a növekedés garanciájának tartott külföldi tıkeberuházások lényegesen kisebb szerepet játszanak a fejlettség alakulásában, mint a másik két növekedési tényezı. Az illesztett lineáris összefüggés ráadásul ellentétes irányú kapcsolatot mutat ki, azaz az x változó szorzójának elıjele negatív, azonban a gyenge korrelációs koefficiens miatt ebbıl messzemenı következtetések nem vonhatók le. Bár a regressziós kapcsolatok alapján a számításokhoz felhasznált adatpontok viszonylag alacsony száma (5-5 , illetve a régiós számításokban 7-7 pont) miatt messzemenı következtetések

levonása

megállapíthatunk. A

korai

lenne,

néhány

figyelemre

méltó

összefüggést

HDI a képzettség figyelembe vétele miatt nyilvánvalóan

kapcsolatban állhat a munkatermelékenység alakulásával, amely magasabb képzettségő munkaerıállomány

esetében

általában

magasabb

értéket

mutat.

A

munkatermelékenységet alakító másik tényezı a tıkeállomány (technikai felszereltség) növekedése, amelyet a bruttó beruházások növelésének segítségével lehet megvalósítani. A GDP alakulása a beruházások, és a technológiai fejlıdés anyagi feltételeit teremti meg, így nem meglepı, hogy növekedése, amely a HDI emelkedését is elıidézi, egyaránt hatással van a következı idıszakok beruházásaira és a munkatermelékenységre is. A GDP százalékában mért bruttó beruházások HDI-vel való szoros kapcsolata nem magyarázható egyszerően a GDP-nek a HDI képzésében játszott szerepével, hiszen a GDP számszerő növelése nem jelenti automatikusan a beruházási hányad hasonló mértékő növelését. A bruttó beruházások GDP-hez viszonyított arányának egy bizonyos szint alá esése nem biztosítja a GDP további növeléséhez szükséges tıkeállomány meglétét, amely viszont rövid idın belül a HDI csökkenéséhez is vezethet.

76

6. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK Az elızı fejezetekben áttekintettük a növekedés és fejlıdés kapcsolatát, a fejlıdés mérésére használható mutatókat, és néhány konkrét adatsor kapcsán megvizsgáltuk hazánk, és a világ néhány más országának fejlıdési tendenciáit. Megállapítottuk, hogy a fejlıdés nem tekinthetı azonosnak az egy fıre jutó GDP évrıl évre való növekedésével, inkább a jólét, az élet minıségének értékelésére kell figyelnünk, ha a fejlettség szintjét akarjuk értékelni. A fejlettség leírására tehát a GDP illetve a GNP helyett finomabb, nem gazdasági tényezıket is figyelembe vevı mutatókra van szükség. Számos ilyen fejlettségi mutatót kidolgoztak már a témával foglalkozó kutatók. A MEW, az ISEW és a GPI a GDP-bıl indul ki, és azt korrigálják a környezeti károk valamint egyéb társadalmi externális költségek és hasznok figyelembe vételével . A PQLI és a BWI a szociális, humán szempontú értékelésre koncentrálva az egészségi állapot és a képzettség alapján sorolja be az országokat kategóriákba. A HDI a jövedelmek hasznosságát, az egészségi állapotot és a képzettségi szintet egyaránt beszámítja a fejlettség mérésébe, bár a környezet állapotát nem veszi explicit módon figyelembe. A HDI a GDP-nél finomabb értékelést tesz lehetıvé. Az egy fıre jutó GDP növekedése ugyanis nem jelent automatikusan nagyobb fejlettséget, vagy jólétet, sok függ attól, hogy a magas jövedelmet az adott ország hogyan használja fel. Ugyanígy alacsonyabb egy fıre jutó GDP mellett is lehetséges a HDI szint hatékony emelése a rendelkezésre álló jövedelem célirányos felhasználása mellett, amely megfontolt kormányzati lépéseket is feltételez. A HDI mutató érzékenységét tovább lehet növelni, ha a jövedelem- illetve a többi komponens megoszlását vizsgáljuk különbözı lakossági csoportok közt, például a férfiak és nık közti, vagy a különbözı jövedelmi kategóriák szerinti egyenlıtlenségek mértékével korrigáljuk a HDI mutatót. A dolgozatban megyei és regionális szintő számításokat végeztünk Magyarország fejlettségére vonatkozóan. Megállapítottuk, hogy a HDI szerinti fejlettségi sorrend több esetben jelentısen eltér az egy fıre jutó GDP-vel mért jövedelmi sorrendtıl. Megállapítottuk, hogy a HDI a munkanélküliségi rátával erıs negatív, a munka termelékenységével és a bruttó beruházásoknak a GDP %-ában kifejezett értékével erıs

77

pozitív korrelációban áll. Ugyanakkor nem mutatható ki határozott kapcsolat a HDI értéke és a nettó külföldi mőködı tıke beruházások GDP-hez viszonyított aránya közt. Összességében megállapítható, hogy az egészségi állapot és a képzettségi szint emelése a fejlıdés kulcstényezıi. Igaz ugyan, hogy ezek színvonalának javítása maga is magas jövedelmet igényel, azonban a jólét és az életszínvonal emelése ezen tényezık javítása nélkül még magas GDP mellett sem lehetséges. Másrészt a képzettség és az egészségi állapot magas szintje olyan képességeket biztosít a növekedés egyik legfontosabb tényezıjeként elismert emberi erıforrás számára, amelyek a munka termelékenysége és a humántıke növekedése révén késıbb a GDN növekedéséhez is hatékonyan képesek hozzájárulni. A fejlıdés mérése és értékelése ma még vitatott, a fejlıdés legjobb mérıszámának kérdésében sincs egyetértés kutatók közt. Mindenképpen fontos annak tudatosítása, hogy az egy fıre jutó GDP szerinti értékelés jelentıs mértékben leegyszerősíti, sıt torzíthatja is az egyes területek – például országok, régiók, megyék fejlettségének megítélését. Az elızı fejezetekben bemutatott számítási eljárások finomabb és árnyaltabb értékelést tesznek lehetıvé, fıleg, ha a szokásos statisztikai adatgyőjtésbıl könnyen hozzáférhetı adatokon alapszanak. Az ilyen indikátorok jól hasznosíthatók a fejlettségi problémák azonosításában és a fı fejlesztési irányok kijelölésében is. Emiatt az ENSZ által rendszeresen,

évrıl

évre

közölt

országos

szintő

mutatók

mellett

a

kisebb

területegységekre – például az EU Strukturális és Kohéziós Alapjainak elosztása során alkalmazott NUTS osztályozási rendszer szerinti területi egységekre – is célszerő meghatározni az indikátorok értékét, ezáltal lehetıvé téve a régiók közti fejlettségi eltérések, és fejlıdési tendenciák értékelését és a fejlıdési célú pénzforrásoknak a megfelelı célterületekre történı irányítását.

78

IRODALOMJEGYZÉK

[1] Aghion, P. – Howitt, P. [1998]: Endogeneous Growth Theory. MIT Press, London [2] Andorka Rudolf - Ferge Zsuzsa - Tóth István György [1997]: Valóban Magyarországon a legkisebbek az egyenlıtlenségek? Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., február (89-112. o.) [3] Antal László [2000]: Túl az elsı évtizeden. Gazdaság, 1.sz, 4 –17.o. [4] Ayres, R.U [1998]: A növekedésparadigma határai. Kovász – 1998. Tavasz (37–60.o.) [5] Bruntland Report [1987]: Our Common Future. World Commission on Environment and Development. Oxford University Press, Oxford – New York. Magyarul: Közös Jövınk. A Környezet és Fejlesztés Világbizottság Jelentése. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest, 1988. [6] Bronfenbrenner. M.- Sichel, W. - Gardner, W. [1984]: Macroeconomics. Houghton Mifflin Co., Boston. Idézi: Dabóczy, 1998b. [7] Cameron, R.E.[1994]: A világgazdaság rövid története a kıkorszaktól napjainkig. Maecenas. Budapest. [8] Cobb, Clifford - Mark Glickman - Craig Cheslog [2001]: The Genuine Progress Indicator – 2000 Update. Redefining Progress Issue Brief, December 2001, p.1-6 [9] Cobb, Clifford - Ted Halstead - Jonathan Rowe [1997]: Ha a GDP felmegy, miért megy Amerika lefelé? Kovász, I. évf. 1. sz. , 30-47. o (Eredeti cikk: Cobb, Clifford, Ted Halstead, Jonathan Rowe [1995]: If the GDP is up, why is America down? The Atlantic Monthly, October, 1995, 59-78) [10] Dabóczy Kálmán [1998a]: A mérhetı balgaság, avagy miért nincs olaj a közgazdaságtan lámpásában? Kovász, II. évf. 2. sz., 32-57. o. [11] Dabóczy Kálmán [1998b]: Fogalmak által megcsalatva – Kísérlet céljaink és eszközeink embert szolgáló meghatározására. Kovász, II. évf. 3. sz. , 16-31. o. [12] Daly, Herman E. [2001]: A gazdaságtalan növekedés elmélete, gyakorlata, története és kapcsolata a globalizációval.. Kovász, V. évf. 1-2. sz. , 5-22. o [13] Darvas Zsolt - Simon András [1993]: A növekedés makrogazdasági feltételei Gazdaságpolitikai alternatívák. MNB Füzetek, 1999/3 (1-79. o.) [14] Dreze, J. - Sen, A. [1989]: Hunger and Public Action. Clarendon Press, Oxford

79

[15] Durst, Fred [2002]: The key problems with GDP as a true indicator of human well being. Are there alternatives? International Eurasian Institute for Economic and Political Research, http://www.iicas.org/english/Krsten_03_06_02.htm [16] Easterly, William [1999]: Life during growth. World Bank Working Paper 428, 1-41. [17] Erdıs T. [2000]: A fenntartható növekedés egyensúlyi feltételei I-II. Közgazdasági Szemle, 2000. február, 101-115 o. és. 2000. március, 215-229.o [18] Fóti Klára, ed. [1999]: Hungary - Human Development Report 1999. UNDP, in cooperation with the Institute for World Economics of the Hungarian Academy of Sciences, Washington - Budapest [19] GKM [2002]: A magyar gazdaság 2002/3. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Elemzési és Közgazdasági Fıosztálya, Sajtó Titkárság Budapest, 2002. dec. [20] Görbe Angéla - Nemcsicsné Zsóka Ágnes [1998]: A jólét mérése, avagy merre halad Magyarország? Kovász, II. évf. 1. sz. , 61-75. o [21] Guenno, Giorgio - Tiezzi, Silvia [1998]: The Index of Sustainable Economic Welfare

(ISEW)

for

Italy.

FEEM

Working

Paper

No.

ENV-5.98.

http://ssrn.com/abstract=121989 [22] Halstead, Ted [2003]: A better way to measure the economy. Third World Traveler, http://www.thirdworldtraveler.com/Reforming_System/GNP_GPI.html.(letöltés: 2003-07-23) [23] Hegedüs Miklós [2002]: Problémák konjunktúra elıtt. Világgazdaság, 2002 .március 12. (www.gki.hu - -Ingyenes újdonságok – cikkek, letöltés: 2003 okt. 27) [24] Heltai László [1998]: Alternatív gazdasági mutatók. Budapest. [25] HDR [1991]: Human Development Report, 1991. The United Nations Development Programme, New York [26] HDR [1994]: Human Development Report, 1994. The United Nations Development Programme, New York [27] HDR [1999]: Human Development Report, 1999. The United Nations Development Programme, New York [28] HDR [2003]: Human Development Report, 2003. The United Nations Development Programme, New York [29] Husz Ildikó [2001]: Az emberi fejlıdés indexe. Szociológiai Szemle,2. sz., 72-83. o. [30] Kindler József[1997] : Növekedés fejlıdés nélkül? Magyar Hírlap, október 18. [31] Kiss Károly [1997]: Egy környezetbarát stratégia. Magyar Hírlap, október 25.

80

[32] László Ervin [1999]: Izgalmas idık. Magyar Könyvklub, Budapest (Eredeti címe: Interesting Times. A Comprehensive Guide to Responsible Living in the New Millenium, Gaia Books Ltd, London, 1997) [33] Ligeti Zsombor [2002]: Gazdasági növekedés és felzárkózás. PhD értekezés. BKÁE, Budapest. [34] Lijn, Nick van der [1995]: Measuring well-being with social indicators, HDIS, PQLI, and BWI for 133 countries for 1975, 1980, 1985, 1988 and 1992. Tilburg University Working Paper, No 704. http://greywww.kub.nl:2080/greyfiles/few/1995/704.html [35] Lomnardini, S [1996]: Growth and Economic Development. Cheltenham, UK. Idézi: Dabóczy, 1998b. [36] Mankiw, Gregory [1999]: Makroökonómia. Osiris, Budapest [37] Mayo, Ed -Alex MacGillvray - Duncan McLaren [2003] : The index of Sustainable Economic

Welfare

for

the

United

Kingdom.

http://www.icsu-

scope.org/downloadpubs/scope58/box3w.html , Letöltés: 2003-11-06 [38] Meyer Dietmar [1995]: Az új növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, 4.sz., 387-398. [39] Nordhaus, W.D. and Tobin, J [1972]: Is Growth Obsolete? In: Milton Moss (ed.): The measurement of economic and social performance, Studies in income and wealth, Vol. 38. NBER, 1973. [40] Obádovics Csilla – Kulcsár László [2003]: A vidéki népesség humánindexének alakulása Magyarországon. Területi Statisztika, 6 (43.), 4. sz., (júl.), 303-322. [41] Pataki György [1998]: A fejlıdés gazdaságtana és etikája – Tiszteletadás Amartya Sen munkásságának. Kovász, II. évf. 4. sz. , 6-17. o [42] Román Zoltán [1977]: Termelékenység és gazdasági növekedés. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Idézi: Dabóczy, 1998b. [43] Redefining Progress [2003]: Ecological Footprint Accounts.

Redefining Progress

honlapja,. www.RedefiningProgress.org/programs/sustainability/ef) [44] Samuelson, P.A. - Nordhaus, W.D [1987]: Közgazdaságtan. KJK, Budapest. [45] Scarpetta, Stefano - Andrea Bassanini - Dirk Pilat - Paul Schreyer [2000]: Economic growth in the OECD area: Recent trends at the aggregate and sectoral level. OECD Economics Department Working Papers No.248. [46] Semjén András [1997]: Országos

Közoktatási

A magyar gazdaságban lezajlott változások, 1989-1996. Intézet:

Jelentés

a

magyar

közoktatásról,

1997

81

háttértanulmányai.

http://www.oki.hu/cikk.php?kod=Jelentes97-hatter-Semjen-

Magyar.html [47] Sen, Amartya [1998]: Mortality as an indicator of economic success and failure. The Economic Journal, Vol. 108., No. 446, p. 1-25. [48] Sen, Amartya [2003]: A fejlıdés mint szabadság. Európa Kiadó, Budapest (Eredeti mő: A. Sen : Development as freedom.. Knopf, New York, 1999) [49] Simai Mihály - Gál Péter [2000]: Új trendek és stratégiák a világgazdaságban. Akadémiai Kiadó, Budapest [50] The Penn World Tables [2002]. Alan Heston, Robert Summers and Bettina Aten, Penn World Table Version 6.1, Center for International Comparisons at the University of Pennsylvania (CICUP), October 2002. [51] Wackernagel, Mathis - Rees, William [1996]: Our Ecological Footprint: Reducing Human Impact on the Earth. New Society Publishers, Gabriola Island, BC. (www.newsociety.com/oef.html) [52] The World Bank [2001]: World Development Indicators 2001. Development Data Centre, The World Bank, Washington. [53] The World Bank [2002]: World Development Indicators 2002. Development Data Centre, The World Bank, Washington. [54] The World Bank [2003]: World Development Indicators 2003. Development Data Centre, The World Bank, Washington. [55] Todaro, Michael [2000]: Development Economics. 7th edition, Longman, New York [56] Valentinyi Ákos[1995]: Endogén növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, 6.sz., 582594 o. [57] Zágoni Miklós [1997]: A növekedés ára. Magyar Hírlap, október 18.

82

MELLÉKLETEK 1. MELLÉKLET A jólét értékelésében az alábbi mutatókat gyakran alkalmazzák, mint egy összetettebb értékelés komponenseit (Heltai [1998]). Társadalmi, gazdasági, fogyasztási és jövedelmi mutatók:


Beiskolázott lányok, ill. fiúk aránya




Nıi/férfi analfabétizmus aránya




Munkanélküliségi ráta




Átlagos kalória ellátás a szükséges százalékában




Az egészséges ivóvízhez hozzájutó lakosság aránya




Ezer fıre jutó telefonok száma




Csecsemıhalandóság




Öt éven aluliak halandósága




Az egy fıre jutó szociális kiadások reálértéke




A teljes személyi jövedelem tekintetében a legmagasabb és legalacsonyabb 10 %-ba esık aránya.




Egy fıre jutó teljes fogyasztás.




Tartós fogyasztási cikkek egy fıre jutó fogyasztása.




Születéskor, 40 éves korban, és 60 éves korban a várható élettartam.




Létszükségleti cikkekre fordított jövedelem. Minél kisebb hányadot kell a családnak jövedelmébıl alapvetıen megélhetésre fordítania, annál nagyobb jólétben él, több pénze marad a jólétet növelı egyéb cikkek vásárlására.




Tartós

fogyasztási

cikkekkel

való

ellátottság

(TV

hőtıgép,

videokamera,

személygépkocsi, stb. ) Mivel a különbözı tartós fogyasztási cikkek nem képviselnek azonos értéket, a mutató nyilván kissé torzít, viszont erısen korrelál a jövedelemmel, és a lakások mennyiségi és minıségi mutatóival.


Az egy fıre jutó élelmiszerfogyasztás néhány naturális mutatója: a fogyasztott élelmiszerek jellegébıl a jólétre lehet következtetni. Például bizonyos országokban három marék rizs a napi fejadag, addig máshol ez lehet sokkal változatosabb.

i




A háztartások megoszlása főtési lehetıségek szerint. Ezek a mutatók azonos éghajlati körülmények közt élı országok jólétének összehasonlítására használhatók. Az Egyenlítınél pl. nincs értelme főtési mutatókat elemezni.




A legfıbb segélytípusokban részesedı családok az összes segélyezett családok arányában: összehasonlítható két ország jóléte a segélytípusok szerint is, hiszen bizonyos helyeken az élelmiszerek segélyezése a döntı, míg a fejlettebb területeken ennél kevésbé alapvetı területekre helyezik a hangsúlyt.




Fogyasztói kosarak árai munkaórákban kifejezve (vagy a reálbér)

Környezeti mutatók:


Évi erdıpusztulás mértéke hektáronként




CO2 kibocsátás a fosszilis tüzelıanyagok elégetésébıl




Népességnövekedés átlagos mértéke




A mőködı nukleáris erımővek száma




Energiafelhasználás

ii

2. MELLÉKLET A HDI, PQLI és BWI mutatók az 1999-2001 idıszakban 2001 Svédo. USA Japán Luxemburg Franciao. Nagy-Br. Dánia Ausztria Németo. Olaszo. Portugália Görögo. Magyaro. India Kína

HDIS 0,98 0,92 0,94 0,90 0,93 0,96 0,93 0,93 0,93 0,91 0,89 0,90 0,86 0,61 0,77

Svédo. USA Japán Luxemburg Franciao. Nagy-Br. Dánia Ausztria Németo. Olaszo. Portugália Görögo. Magyaro. India Kína

HDIS 0,96 0,92 0,94 0,89 0,94 0,95 0,92 0,92 0,93 0,91 0,89 0,90 0,85 0,60 0,78

2001 PQLI 0,97 0,94 0,97 0,95 0,96 0,95 0,94 0,95 0,95 0,95 0,91 0,94 0,91 0,66 0,83 1999 PQLI 0,96 0,94 0,97 0,95 0,96 0,95 0,94 0,95 0,95 0,95 0,91 0,94 0,90 0,65 0,82

BWI 0,96 0,93 0,98 0,91 0,95 0,95 0,93 0,94 0,93 0,94 0,90 0,93 0,90 0,63 0,79

HDIS 0,96 0,93 0,94 0,89 0,94 0,95 0,92 0,93 0,93 0,91 0,89 0,90 0,85 0,60 0,78

2000 PQLI 0,96 0,94 0,97 0,95 0,96 0,95 0,94 0,95 0,95 0,94 0,91 0,94 0,91 0,65 0,83

BWI 0,97 0,93 0,93 0,89 0,95 0,95 0,93 0,94 0,93 0,93 0,90 0,92 0,89 0,59 0,75

BWI 0,97 0,93 0,93 0,88 0,95 0,94 0,94 0,93 0,93 0,96 0,91 0,93 0,89 0,63 0,80

A HDIS, PQLI és BWI mutatók közti korrelációs koefficiensek 1999

PQLI BWI

HDIS 0,9866 0,9841

2000

PQLI BWI

0,9859 0,9881

2001

PQLI

0,9779

BWI

0,9839

PQLI 0,9748 0,9805 0,9882

Forrás: Forrás: HDR [2001], [2000], [2003] és Lijn [1995] alapján saját számítás

iii

3. MELLÉKLET A Fóti [1999] által végzett HDI számítások megyei szintő eredményei

Budapest Pest Fejér Komárom-E Veszprém Gyır-M-S Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-A-Z Heves Nógrád Hajdú-B Jász-N-Sz Szabolcs-Sz-B Bács-K Békés Csongrád Magyarország Forrás: Fóti [1999]

Jövedelem index 1990 1996 0,1997 0,2023 0,1359 0,1517 0,1421 0,1751 0,1397 0,1534 0,1326 0,1529 0,1348 0,1693 0,1271 0,1689 0,1236 0,1476 0,1300 0,1334 0,1112 0,1215 0,1233 0,1342 0,1157 0,1202 0,1141 0,1330 0,1172 0,1180 0,1026 0,1187 0,1172 0,1217 0,0917 0,0937 0,1102 0,1139 0,1121 0,1197 0,1281 0,1373 0,1358 0,1523

HDI 1990 0,6115 0,5749 0,5841 0,5769 0,5850 0,5906 0,5824 0,5807 0,5760 0,5686 0,5752 0,5655 0,5764 0,5723 0,5696 0,5725 0,5548 0,5661 0,5759 0,5802 0,5799

1997 0,6220 0,5924 0,6052 0,5924 0,6006 0,6111 0,6068 0,5984 0,5864 0,5794 0,5863 0,5750 0,5817 0,5771 0,5841 0,5820 0,5660 0,5788 0,5876 0,5921 0,5948

iv

4. MELLÉKLET A megyei 1 fıre jutó GDP az országos átlag %-ában Magyarországon, 2000. Megye Budapest Pest Fejér Komárom-E Veszprém Gyır-M-S Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-A-Z Heves Nógrád Hajdú-B Jász-N-Sz Szabolcs-Sz-B Bács-K Békés Csongrád Magyarország

GDP % 202,7 78,3 119 83,5 84,2 134,2 114,3 83,8 75,7 67,1 81,3 64,1 71 54,1 71,2 66,3 53,5 66,4 65,6 82,4 100

v

5. MELLÉKLET: Kapcsolat az 1 fıre jutó GDP és a munkanélküliségi ráta között

munkanélk. ráta %

Jelmagyarázat: GDP %: az országos érték %-ában kifejezett érték 2000-ben 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0 0,5

0,7

0,9

1,1 GDP %

1,3 1,5 y = -11,915x + 20,81 R2 = 0,7912

1,7

Forrás: ld 15. táblázat

vi