NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Gazdálkodási Szak

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Gazdálkodási Szak

A HATÁRMENTI TÉRSÉGEK LÁTHATATLAN TİKÉJÉNEK BEMUTATÁSA AZ OSZTRÁK–MAGYAR EGYÜTTMŐKÖDÉSEKEN KERESZTÜL

Konzulens: Dr. Fábián Attila PhD egyetemi docens Dr. Jankó Ferenc PhD egyetemi adjunktus

Tóth Balázs István 2009.

Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet

DIPLOMAMUNKA FELADAT

A diplomadolgozat készítıjének neve: Tóth Balázs István A diplomadolgozat címe: A határmenti térségek láthatatlan tıkéjének bemutatása az osztrák–magyar együttmőködéseken keresztül A diplomadolgozat megírásával kitőzött célok: 1. A regionális határgazdaságok láthatatlan tıkéjének értelmezése, alkotóelemeinek bemutatása, illetıleg az ezekre épített fenntarthatósági és növekedési koncepció elméleti bemutatása 2. A regionális határgazdaságok láthatatlan tıkéjét alkotó tıketípusok közötti összefüggésrendszer levezetése menedzsment modellek segítségével 3. Modellek a gyakorlatban: a határon átnyúló együttmőködések „evolúciós folyamatának” vizsgálata az osztrák–magyar határtérségben 4. Az osztrák–magyar együttmőködések kevésbé hatékony területeinek feltárása és ezekre fejlıdési utak megfogalmazása

Konzulens:

Dr. Fábián Attila PhD, egyetemi docens, NYME KTK Dr. Jankó Ferenc PhD, egyetemi adjunktus, NYME KTK

Opponens:

Prof. Dr. Rechnitzer János DSc, egyetemi tanár, SZE GTK Dr. Fábián Attila PhD, egyetemi docens, NYME KTK

Sopron, 2009. május

TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

1

1.1. Problémafelvetés

1

1.2. Célok és vizsgálati módszerek

2

2. BEVEZETÉS A REGIONÁLIS NÖVEKEDÉS ÚJ DIMENZIÓIBA

4

2.1. Fenntarthatósági és növekedési koncepciók

4

2.2. A láthatatlan tıke fogalma, megközelítései és elemei

5

2.2.1. Az emberi/humán tıke

8

2.2.2. A kapcsolati tıke

8

2.2.3. A társadalmi tıke

9

2.3. A láthatatlan tıke szerepe a gazdasági növekedésben. Fogalmi elhatárolások

10

3. A REGIONÁLIS NÖVEKEDÉS ÚJ MODELLJE: LÁTHATALAN TİKE A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN

12

3.1. Az együttmőködések láthatatlan tıkeelemei közötti összefüggésrendszer

12

3.2. A kapcsolati és társadalmi tıke kapcsolódási pontjai

18

3.3. A láthatatlan tıkeelemek alkalmazása a kooperációk fokozása érdekében

19

4. EGY PRIMER VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI AZ OSZTRÁK–MAGYAR HATÁRTÉRSÉGBEN

22

4.1. A vizsgálati terület és a vizsgált kérdéskör konkretizálása

22

4.2. Az osztrák–magyar kapcsolatok evolúciója

25

4.2.1. A osztrák–magyar kapcsolatok fıbb mérföldkövei a rendszerváltásig

25

4.2.2. A Phare CBC - Interreg idıszak jellemzıi (1990-2004)

26

4.2.3. Határmenti együttmőködések Magyarország uniós csatlakozása után (2004-2006)28 4.2.4. Az Európai Területi Együttmőködés idıszaka (2007-2013)

29

4.3. Az együttmőködések kevésbé hatékony területei

30

4.3.1. Nehézségek a politikai együttmőködésben

30

4.3.2. Természetesség versus kényszerítı körülmények

31

4.3.3. Stratégia versus struktúra

32

4.3.4. Hosszú távú gondolkodás versus rövid távú projektek

33

4.3.5. Nyelvi akadályok versus kulturális azonosulás

34

4.3.6. Burgenland versus Alsó-Ausztria

35

4.4. Beszélhetünk-e valójában evolúcióról?

35

4.5. A határmenti térségek növekedését meghatározó tényezık és folyamatok

37

5. KONKLÚZIÓ: MERRE FEJLİDJÜNK TOVÁBB?

46

5.1. A vizsgálat üzenete

46

5.2. További kutatási irányok

49

TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK 1. táblázat: A tudáskonvertálás és a láthatatlan tıke egyesítı kerete

16

1. ábra: Az evolúciós folyamat: a láthatatlan tıke kapcsolódási pontjai

14

2. ábra: A hiányok piramisa

17

3. ábra: A társadalmi tıke dimenziói, formái és funkciói

18

4. ábra: A szervezeti hullámtevékenység

20

5. ábra: CENTROPE Közép-Európai régió 2006

23

6. ábra: Jordes+ régió földrajzi elhelyezkedése

24

7. ábra: A Bécsi-medence déli és keleti irányú kapcsolatrendszere

24

8. ábra: A területi egységek versenyképességének piramis modellje

40

9. ábra: A határmenti térségek növekedését meghatározó tényezık és folyamatok

45

1. BEVEZETÉS 1.1. Problémafelvetés A regionális és makrogazdaságok az ezredfordulón azzal a kihívással szembesültek, hogy a klasszikus termelési tényezıkre és erıforrásokra épített gazdasági növekedés és fenntartható fejlıdés nem biztosítható. A figyelem középpontja az 1990-es évek közgazdasági szakirodalmában és kutatásaiban a nemzetgazdaságok ún. láthatatlan tıkéjére irányult. A szociológiával és gazdaságtudományokkal foglalkozó szakemberek ugyan nem ilyen címen, de nagy számban publikálták a témával kapcsolatos, túlnyomóan elméleti fejtegetéseiket, vizsgálatuk területe pedig megmaradt szupranacionális vagy nacionális szinten. A láthatatlan tıkének viszont nemcsak nemzet- és nemzetközi gazdasági, hanem mezoszintő értelmezése is létezik. A nem fizikai tıketípusok leírása a szociológia és közgazdaságtan fontos és aktuális kutatási területe, ugyanakkor a területi vonatkozású eredmények feltárása még nagyon kezdetleges, napjainkban a kisebb térségeket vizsgáló összefüggések bemutatása még kevés eredménnyel büszkélkedhet. Elméleti és tapasztalati kutatásom azt a célt szolgálja, hogy ehhez az izgalmas témakörhöz saját kérdésfelvetéseimmel, hipotéziseimmel, véleményemmel és kritikámmal is hozzájáruljak. Dolgozatom középpontjába a regionális határgazdaságok láthatatlan tıkeelemeinek vizsgálatát helyeztem, melyek a regionális növekedés új megközelítését jelentik. Mivel mezoszinten soha nem lehet konkrét térségi összefüggések nélkül elemezni vagy megállapításokat tenni, ezért kiválasztottam az elméleti mondanivaló magyarázatára az osztrák– magyar határtérséget. A döntés azért erre a területre esett, mert Magyarország és Ausztria kapcsolatrendszerében hosszú múltra tekintenek vissza a gazdasági együttmőködések, és Közép-Kelet Európa világgazdasági reintegrációja fontossá tette, hogy foglalkozzunk a térség fenntartható fejlıdésével. Mi több, a határmentiség „elválasztó és/vagy összekapcsoló szerepének a vizsgálata megkülönböztetett jelentıséggel bír ma már” Közép-Kelet Európa nagyrégióiban is (Baranyi 2007, 17). A határon átívelı kapcsolatok kiszélesítésével új lehetıségek kecsegtettek a térségben. A nemzetközi együttmőködés szerepe jelentısen átalakult a gazdasági életben, „a lehetıség egyre inkább igénnyé, szükségletté vált” (Rechnitzer–Smahó 2007, 69). A rendszerváltás után kibontakozó, bíztató perspektívák ellenére ugyanakkor továbbra is jelen maradtak az együttmőködést nehezítı öröklött és új kelető problémák, ellentmondások, melyek megnehezítik a kooperációt napjainkban. Az eddigi eredmények korlátozottnak tekinthetık, melynek legfıbb okai a rendszerhatárok, az 1

intézményi és kulturális különbségek, továbbá az eltérések a tudati beállítódásban, az ellentétes vagy hiányzó érdekeltség (Novotny 2006; Vissi et al. 2009). A határrégiók közötti együttmőködés hatékonyságának fokozása az eddigi, már-már hagyományos kezelési technikákkal zsákutcás fejlıdést mutat. 1.2. Célok és vizsgálati módszerek Dolgozatom célja, hogy a határmenti együttmőködésben rejlı potenciálok és erıforrások hatékonyabb kiaknázására, ezek kombinálására fogalmazzak meg egy alternatívát. Ennek eszköze egy célszerően választott tanulási modell. Lényeges annak vizsgálata, hogy milyen eszközök segítségével javíthatóak a tudásfolyamatok, melyek egyrészrıl szinergiát teremtenek, és ténylegesen együttmőködés-centrikus légkört hoznak létre. Másrészrıl fontos megmagyarázni azt is, hogy a megszerzett vagy létrehozott immateriális tıke (emberi/humán, kapcsolati, társadalmi tıke) hogyan járul hozzá a regionális gazdaságok növekedéséhez. Olyan kérdésekre keresem a választ, hogy mekkora szerepe van a regionális növekedésben a láthatatlan tıkének? Milyen módszerekkel és eszközökkel javíthatók a tudásfolyamatok? További kérdésem, hogy mely területeken mutathatók fel sikerek a határrégióban? Melyek a kevésbé hatékony területek? Milyen elıfeltételek teljesülése esetén számíthatunk a térségben a teljes integráció megvalósulására? Hogyan fokozható mindezek segítségével a régió életszínvonala? Munkám elsı részében a regionális gazdaságok láthatatlan tıkéivel elméleti síkon foglalkozom, s másodlagos források – többek közt a vállalati menedzsment területérıl átvett modellek – továbbfejlesztésével mutatom be, miben áll a regionális gazdagság a XXI. században. Dolgozatom célja nem a gazdaságosság számszerősítése vagy matematikai, függvényszerő leírása, hanem annak kutatása, hogy a tıkeelemeket hogyan lehet a gazdasági növekedés és fenntarthatóság szolgálatába állítani. Tanulmányom gerincét nem az indikátorokra épülı kvantitatív megközelítés adja, hanem a különbözı elméleti felfogások ütköztetése és a kvalitatív eljárások szolgálnak a problémakör illusztrálására. Az elméleti részt egy primer forrásokra épülı térségi elemzés követ, melyben arra kívánok választ adni, hogyan tudja az osztrák–magyar határtérség valódi erejét kifejteni a gazdasági és a társadalmi együttmőködésekben. Kutatásom ezen pontján azokat az osztrák és magyar partnereket kerestem fel, akik már hosszú ideje mőködnek együtt egymással a határrégió sikere érdekében, és személyes konzultáció, interjú keretében osztották meg véleményüket a témával kapcsolatban:

2




Dr. Jens S. Dangschat, szociológus, tanszékvezetı, Technische Universität Wien, Department

für

Raumentwicklung,

Infrastruktur-

und

Umweltplanung,

Fachbereich Soziologie;


Dr. Rudolf Giffinger, település- és régiókutató, tanszékvezetı, Technische Universität

Wien,

Department

für

Raumentwicklung,

Infrastruktur-

und

Umweltplanung, Fachbereich Stadt- und Regionalforschung;


Dr. Hannes Schaffer, a bécsi székhelyő mecca consulting munkatársa, ügyvezetıje, a Scardobona Consulting Kft. szakértıje;




Simone Hagenauer, az alsó-ausztriai Ecoplus munkatársa, többek között az Együtt: Partnerland Ungarn/Magyarország projektvezetıje;




Vera Vyskovsky, az alsó-ausztriai Ecoplus munkatársa, a CENTROPE hálózat szakértıje, alsó-ausztriai kapcsolattartó;




Claudia

Ziehaus,

az

alsó-ausztriai

Regionaler

Entwicklungsverband

Industrieviertel (REVI) munkatársa;


Gyırffy Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetıje (1999-2007) és szakmai tanácsadója;




Vissi András, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. nemzetközi koordinációért felelıs egykori munkatársa, a Scardobona Consulting Kft. szakértıje;




Szalay Csaba, az Osztrák–magyar Corvinus Kör fıtitkára és alapító tagja;




Klaus Sommer, a peiso.communication cégtulajdonosa. A fenti személyekkel folytatott konzultációim megerısítettek abban és elgondolkod-

tattak azon, amit szekunder kutatásaimban tapasztaltam. Az interjúalanyok beszámolói hozzájárultak egy olyan kritikus koncepció megalkotásához, amely bízom benne, hogy elıremutató lesz a jövıbeni kooperációk hatékonyságának fokozása érdekében.

3

2. BEVEZETÉS A REGIONÁLIS NÖVEKEDÉS ÚJ DIMENZIÓIBA 2.1. Fenntarthatósági és növekedési koncepciók A nemzetgazdaságok fejlıdésének fı szakaszait és korszakait a konjunktúra- és világgazdasági kutatók eltérıen periodizálják. A különbözı vélemények ellenére egyetértés van abban, hogy Kelet-Közép-Európa rendszerváltása, és a kelet-nyugati szembenállás megszőnése nem csak a nemzetközi politikában jelent történelmi fordulópontot, de nyilvánvalóan a világgazdaság, sıt ezen túlmenıen a regionális gazdaság történeti fejlıdésében is. A „felgyorsult globalizáció” (Szentes 2005, 28) korszakát nemcsak az ún. volt szocialista országok összeomlása, és világgazdasági reintegrálódása, mezoszintő kapcsolatainak újjáéledése, illetve a gazdasági folyamatok transznacionalizálódása jellemzi, hiszen a gazdaságkutatók a gazdasági növekedés és a fenntartható fejlıdés új forrásait is kutatni kezdték. Míg korábban a fenntarthatóságot az outputok oldaláról vizsgálták a szakemberek, addig napjainkra nagyobb hangsúly helyezıdött az input tényezıkre. Perman et al. (1996) szerint több teória is született a fenntarthatóság magyarázatára. Az elemzık a fenntartható fejlıdés lényegét sokáig az erıforrások és a kibocsátás mennyiségének szinten tartásában (Q1=Q2=…=Qn, ahol Q a kibocsátást, n az évek számát jelöli), majd a társadalmi jóléti függvény maximalizálásában (SWF1=SWF2=…=SWFn, ahol SWF a társadalmi jóléti függvényt jelöli) látták. Késıbb már olyan koncepciókat fogalmaztak meg, melyek azt szorgalmazták, hogy a rendelkezésre álló energiaforrásoknak nem szabad csökkennie (EN1=EN2=…=ENn, ahol EN az energiaforrásokat jelöli), így például új energiamezık vagy lelıhelyek feltárásával lehet elkerülni, hogy a termelés ne csökkenjen. Az 1990-es évekre – a világgazdasági történelem egy újabb korszakának kezdetére – világossá vált, hogy a klasszikus termelési tényezık (tıke, munka, föld, energia, nyersanyagok stb.) igenis szőkösek, s általuk a fenntartható fejlıdés nem biztosított. Ugyan az imént bemutatott elméletek nem vesztették el létjogosultságukat, a figyelem középpontja a felgyorsult globalizáció napjainkban is tartó idıszakában a kitermelt, illetve elıállított javakról egy új erıforrásra helyezıdött, a nemzetgazdaságok ún. láthatatlan tıkéjére. „Nincsenek fenntartható gyémántbányák, de van fenntartható gyémántbányászat” – áll a Világbank 2006-os jelentésében azon a ponton, amikor a tanulmány azt vizsgálja, hogy a fejlıdı országok hogyan képesek felzárkózni a fejlettebbekhez (Where is the Wealth of Nations? 2006, 14). A Világbank jelentése egyértelmővé teszi, hogy a gazdálkodás egyes formáit a gazdálkodás más formáivá, eszközeivé lehet, és kell is átalakítani. 4

Ez biztosítja a jövıre nézve a fenntarthatóságot. Ha ezt az egyes országok és régiók nem ismerik fel, akkor a fejlettségbeli különbségek megmaradnak, s az ezredforduló után tovább nı a szakadék a gazdagok és szegények között. Az alábbiakban a gazdaságok növekedésének ezen új dimenzióját kívánom bemutatni regionális szemléletben. 2.2. A láthatatlan tıke fogalma, megközelítései és elemei A régiók gazdagsága az új világgazdasági rendszerben a természeti, az elıállított és a láthatatlan tıke egyensúlyában keresendı úgy, hogy a természeti és termelt tıke csökkenése pótolható a láthatatlan tıke mennyiségének növelésével. Perman et al. (1996) azt szolgalmazza, hogy a kitermelésbıl származó profitot kutatás és fejlesztésbe fektessük. Jelölje NKr a régióban rendelkezésre álló természeti (natural capital), PKr a termelt (produced capital) és IKr a láthatatlan tıkeelemeket (intangible capital). A fenti jelölések segítségével felírható a fenntarthatóság napjainkra elfogadottá vált kritériuma, amely az elızı pontban említett három koncepciót gyökeresen változtatta meg: NKr1+PKr1+IKr1 = NKr2+PKr2+IKr2 = …= NKrn+PKrn+IKrn. Mivel az egyenletben szereplı NK tag nagysága az indexszámok növekedésével egyre csökken, s ezt nem kompenzálja a PK tag növekedése – amely egyébként szintén csökkenthet –, a harmadik tagnak, IK növekedésének kell biztosítania a fenntarthatóságot. Az összefüggés alapján könnyen belátható, hogy a láthatatlan tıke szerepe felértékelıdik a regionális gazdaságokban. A láthatatlan tıke, mint a tıke javak új megközelítési módja, újfajta összehasonlítási alapját nyújtja a régiók gazdagságának. Egyszerő megfogalmazásban azt mondhatjuk, hogy a láthatatlan tıketípusok közé azok az elemek tartoznak, melyek a klasszikus és mérhetı tıketípusok közé nem sorolhatók be. Az említett tıkefajta lényeges tulajdonsága ugyanis, hogy nem vagy csak igen nehezen mérhetı. Ha meg kívánjuk állapítani a láthatatlan tıke nagyságát, akkor ezt úgy tehetjük meg a legegyszerőbben, hogy a teljes regionális gazdasági jövedelembıl (Yr) levonjuk a természeti és termelt erıforrások összegét: IKr = Yr - (NKr + PKr). Az IKr tényezı nemcsak különbségképzéssel, hanem összegzéssel is kiszámítható. A mővelet kifejezése elıtt viszont nevesíteni kell IKr összetevıit. A láthatatlan tıkét alkotó tıkefajták feltárásával a közgazdaságtudomány szakemberei régóta foglalkoznak. 5

Samuelson és Nordhaus azt állapították meg az Egyesült Államok konjunktúraciklusainak vizsgálatakor, hogy a kibocsátás növekedési üteme jóval nagyobb volt, mint a tıke, a munka és a természeti tényezık növekedésének súlyozott átlaga, ami arra utal, hogy valamilyen technológiai haladás is kulcsszerepet játszott a gazdasági növekedésben. Az életszínvonal emelésében játszott fontos szerepe miatt a közgazdászok régóta törik a fejüket, milyen módon serkenthetı a nem klasszikus termelési tényezıkre épített fejlıdés. A technológiai haladás, amellyel a makro ökonómia növekedéselmélete elıszeretettel operál, több tényezıbıl tevıdik össze. „A találmányok és technológiai újítások véget nem érı áradata mellett fontosak az emberek képességei és tudása, az emberek képessége a közös célok elérése iránti társadalmi együttmőködésekre és a serkentıleg ható, termelékenységfokozó kormányzati elemek” (Samuelson–Nordhaus 2003, 514). Ide sorolandó a fentieken túlmenıen két olyan kategória is, mely közvetlenül nem része a technológiai haladásnak, de láthatatlan tıkeelemként fogható fel. Az egyik a természeti környezet nehezen mérhetı vagyonállománya (pl. halállomány, altalajvíz-kincs stb.), a másik pedig az adott társadalom által elsajátított kulturális elemek köre (pl. kultúrához való hozzáférhetıség). Ezek az elemek kivétel nélkül csendesen, észrevehetetlenül és láthatatlanul fejlıdnek. Ezen a ponton azt is meg kell említeni, hogy a természeti környezet eddig láthatatlan vagyona a legkorszerőbb geodéziai technikák és földtudományi kutatási módszerek fejlıdésével egyre inkább feltárhatóvá és mérhetıvé válik. Több mőszaki egyetem folytat olyan méréseket – vizsgált régiómban ilyen a Bécsi Mőszaki Egyetem –, melyek a tavak halállományának vagy a vízkincsnek feltérképezésére irányulnak. (Az ilyen irányú kutatásokat mikrohullámú radarok segítségével közönséges térbeli skálán, nagy felbontásban végzik). A kultúrához való hozzáférhetıség a legújabb szociológiai módszerek segítségével válik mérhetıvé. A kulturális tıke bizonyos feltételek mellett gazdasági tıkévé is konvertálható. Bourdieu (1983) szerint a kulturális tıke gyakran csupán szimbolikus tıke és szociológiai kategória, az elemzık nem ismerik fel valóságos tıketermészetét, s azokon a piacokon jövedelmez, amelyeken a gazdasági tıke nem kap teljes elismerést. A fentiek alapján könnyen belátható, hogy a láthatatlan tıkeelemek egzaktabb kifejezése és leírása nem mindig vagy nem elsısorban közgazdasági feladat, illetve közgazdasági leírásukhoz más tudományterületen végzett kutatások megléte elıfeltételként szükséges. A nemzet- és regionális gazdaságok láthatatlan tıkéje jóval nagyobb, mint amirıl szólni kívánok az alábbiakban. Tanulmányomban a mezoszintő együttmőködések – ezen belül is a határon átnyúló kapcsolatok – láthatatlan tıkéire helyezem a hangsúlyt, így témám szempontjából nem az összes tıkeelem megragadását, hanem az alábbi három tıke6

típus elkülönítését érzem relevánsnak: emberi/humán tıke, kapcsolati tıke és társadalmi tıke. A három tıke együttesen alkotja az adott térség, régió ún. területi tıkéjét is. A területi tıke és láthatatlan tıke nem azonos egymással, az elıbbi kategória bıvebb. A területi tıke (territorial capital) fogalmát legelıször 2001-ben az OECD Territorial Outlook címő regionális politikáról szóló írása említi, majd a fogalmat az Európai Unió gyakorlata is átvette. A területi tıke olyan speciális tıketípus, amely minden régióban létezik, s kifejezésre jut benne a különbözı földrajzi területek közötti távolság úgy, hogy, az adott térségben élı beruházók magasabb megtérülési követelményt támaszthatnak beruházásaikkal szemben, mint az adott térségen kívül élık, hiszen a helyi gazdaság szereplıi jobban ismerik a szóban forgó térség gazdasági folyamatait, s hatékonyabban tudják használni vagyontárgyaikat és erıforrásaikat (Camagni 2008). A térbeliség és a területi tıke kapcsán érdemes egy, a regionális mikroökonómia fogalomrendszerében használt kifejezés, a távolság értelmezését is megvizsgálni. A távolságnak eltérı meghatározásai vannak. Egyes fogalmak diszkréten kifejezhetık, mások csak preferenciarendszerekkel írhatók le. A fizikai, közlekedéshálózati, idıvagy gazdasági távolságot könnyő mérni, hiszen ezek méterben, kilométerben, mérföldben, napban, órában, percben vagy pénzegységben kifejezhetık. A kognitív és társadalmi távolság viszont „a képzeletünkben létezı távolság”, illetve „az egyes társadalmi rétegek közötti különbözıség (elfogadottság)” (Lengyel–Rechnitzer 2004, 120). Ez a két kategória láthatatlan, nehezen mérhetı. Nagy hatással van a régió területi tıkéjének nagyságára, hogy egyes társadalmakat, kultúrákat mennyire érezzünk közelebbinek vagy távolabbinak. A gyakori kommunikáció, a hálózatépítés, a több és pozitív információ egyrészrıl csökkenti a régiók és társadalmak közötti kognitív távolságot, miközben növeli a régió kapcsolati tıkéjét, s ezen keresztül a régió humán és társadalmi tıkéjét, életszínvonalát is. A területi tıke elemei Camagni (2008) osztályozásában a következık:


helyi pénzügyi és technológiai rendszerek;




helyi termelési tevékenységek rendszere és a hozzájuk kapcsolódó hagyományok, szakértelem és know-how;




helyi szomszédsági kapcsolatok rendszere;




helyi kulturális értékek rendszere, helyi gyakorlat és struktúrák, helyi identitás;




helyi szabályrendszer és helyi önkormányzatok gyakorlatának rendszere. Camagni felosztása a területi tıkére vonatkozóan többnyire lefedi a humán tıkét, a

kapcsolati tıkét és a társadalmi tıkét is, ezért a továbbiakban a fogalmi zavarok elkerülése végett a területi tıkét és a láthatatlan tıkét megfeleltetem egymásnak, s a továbbiakban az 7

utóbbi kifejezést használom. A következıkben szükséges megmagyarázni a láthatatlan tıkét alkotó tıketípusok tartalmát. 2.2.1. Az emberi/humán tıke Az emberi tıke, humán tıke vagy know-how (angolul: human capital, továbbiakban HK) a szakértelmet, a hozzáértést, egy adott tevékenység végrehajtására való képességet takarja (OECD 1996). Innovatív és megújulásra képes, az emberek azon szellemi képességeit jelenti, melyek megfelelı akciókkal (pl. tanulással, képzéssel, tapasztalatszerzéssel) tovább bıvíthetık. A humán tıke alapvetıen testre szabott, és valamilyen bensıvé tételt tételez fel. A felhalmozást egy elsajátítási folyamat elızi meg, amely képzési és tanulási idıt igényel, s ahol az idıt személyesen kell beruházni. Az emberi tıke elsajátítása – koroktól, társadalmaktól és társadalmi osztályoktól függıen – különbözı mértékben mehet végbe. Sokrétően kötıdik a személyhez, annak biológiai egyedülvalóságához és állapotához, tehát az egyén személyes képességeihez és egészségi helyzetéhez. A tıketípus társadalmi átörökítés útján kerül továbbadásra, ami azonban mindig rejtetten történik, és gyakran teljesen láthatatlan marad (Bourdieu 1983). A humán tıke iskolájának közgazdászait régóta foglalkoztatja, hogy milyen viszonyban állnak egymással a nevelésbe történı beruházások és a gazdasági beruházások által generált profitráták. Az eddigi vizsgálatok olyan beruházásokat és profitokat vettek figyelembe, amelyek pénzben kifejezhetık vagy közvetlenül azzá konvertálhatók, mint például a tanulmányi költségek. Nem vették szisztematikus számításba azt a struktúrát, amelyet a különbözı piacok mindenkori vonzáskörzeteik nagysága és rendszere alapján kínálni tudnak (Bourdieu 1983). A humán tıke kutatásában lényeges annak elemzése a határtérségek szempontjából, hogy az egymás mellett fekvı települések, kistérségek, régiók – a nemzetközi verseny ellenére – hogyan tudják adaptálni és alkalmazni egymás helyi tevékenységeit, kultúráját, filozófiáját, gondolkodásmódját. 2.2.2. A kapcsolati tıke A kapcsolati tıke (angolul: relational capital, továbbiakban RK) a gazdaság egyes szereplıi közötti interakciókat, tudástranszfert és tapasztalatcserét jelenti, nemcsak országon belül és kormányzati szinten, hanem országok, régiók és települések között is. A kapcsolati tıke ugyanakkor képesség a közös célok elérése érdekében való együttmőködésre, bizalmi tıke is egyben. Nagysága azon kapcsolatok hálójának kiterjedésébıl függ, amelye-

8

ket ténylegesen mozgósítani tud az egyén. A kapcsolatháló azoknak az egyéni vagy kollektív beruházási stratégiáknak a terméke, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul olyan együttmőködés megteremtésére irányulnak, amelyek elıbb-utóbb közvetlen haszonnal kecsegtetnek (Bourdieu 1983). Camagni (2008) értelmezésében a kapcsolati tıke a helyi gazdasági szereplık közötti olyan bi- és multilaterális együttmőködéseket jelent, amely interakciókon, bizalmon, közös viselkedési modelleken és értékeken alapulnak. Ebben a megközelítésben a tıketípus egyenlı a helyi miliı fogalmával. A miliı, azaz a mezokörnyezet a tér által rendkívüli mértékben behatárolt, meghatározza a szereplık és képviselık rendszerét, integrálja a helyi kultúrát és termelést, illetve olyan folyamatokat generál, melyek a kollektív tanulás folyamatát mozgásba hozzák. A kapcsolati tıke és a hálózatépítés kulcstényezı a régiók és a határmenti térségek fejlıdésében. Segítségével olyan innovatív hálózatok jönnek létre, melyek minimalizálják a jó tapasztalatok egyéni átvételébıl fakadó gyengeségeket. A tudás- és kapcsolatigényes fejlıdés olyan stratégiát alakít ki, mely effektív információs infrastruktúrával bír, hálózatépítést generál, és csökkenti a visszasodró hatásokat. A kapcsolati tıkék feltárása, leírása és az együttmőködésekben való minél hatékonyabb alkalmazása regionális gazdasági feladat. Ha a kölcsönös elismeréssel és ebbıl kifolyólag a csoporthoz való tartozás elismerésével rögzülnek a mezokörnyezet határai, akkor már a társadalmi tıke dimenziójába lépünk. 2.2.3. A társadalmi tıke A társadalmi tıke (angolul social capital, továbbiakban jelölje: SK) „azon aktuális és potenciális erıforrások összessége, amelyek a kölcsönös ismeretségek vagy elismerés többékevésbé intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához kapcsolódnak, vagy másként kifejezve, olyan erıforrásokról van szó, amelyek az egy csoporthoz való tartozáson alapulnak” (Bourdieu 1983, p. 192.). Putman (1993) szerint a társadalmi tıke közjószág, ami azt jelenti, hogy nem személyes tulajdona azoknak, akiknek a hasznára válik, illetve általában nem magánszemélyek biztosítják. A társadalmi tıke tipikusan kötelékekbıl, normákból, bizalomból és intézményekbıl áll össze, amely átvihetı egyik társadalmi környezetbıl a másikba. Ide sorolandó az emberek bizalma a társadalomban, amelyek serkentıleg hatnak a termelékenységre, de a szervezeti tıke tárgyát képezi a megfelelı és hatékony kormányzási és igazságszolgáltatási rendszer is. Mateju (2003) értelmezésében a

9

társadalmi tıke lehet magánjószág is. A társadalmi tıke akkor jelenik meg, mint egyéni jellemzı, ha az egyén képes arra, hogy hatékonyan érvényesítse és mozgósítsa azon társadalmi összeköttetéseit, melyek kölcsönösen hasznos cserére és viszonosságra épülnek. Vercseg (2004) szerint a társadalmi tıke újratermelheti magát, ugyanakkor elhasználódhat, el is fogyhat, korszerőtlen szerkezetővé válhat. Ez a veszély lassú kultúraváltás esetében áll fenn. Az új kultúra megteremtésének képessége jelentısen javulhatna, és csökkenhetnének az ennek fogyatékosságaiból fakadó válságtünetek a gyorsítás intézményeinek bekapcsolásával (Vercseg 2004). A késıbbiekben az olvasó könnyen beláthatja, hogy jómagam inkább a lassabb folyamatok elkötelezettje vagyok, kiváltképp a határmenti együttmőködések hatékonyságának fokozását illetıen. A társadalmi tıke újratermeléséhez elengedhetetlen az állandó csereaktusokban megvalósuló szakadatlan kapcsolattartás, amely újra és újra megerısíti a kölcsönös elismerést. A mezoszintő együttmőködésekben rejlı összefüggések tárgyalásakor elengedhetetlen a társadalmi tıke térbeliségre gyakorolt hatásának vizsgálata.

A fentiek alapján levezethetı egy olyan összegszerő kapcsolat a három tényezı között, amely a mezoszintő együttmőködések láthatatlan tıkéjét fejezi ki: IKr = HKr + RKr + SKr. Az alfejezet lezárásaként röviden említést kívánok tenni a három tıketípus közötti tıkeátalakulásokról is, melyet dolgozatom 3. fejezetében mutatok be részletesen egy továbbfejlesztett modell keretében. Ezen a ponton annyit kívánok megjegyezni, hogy IKr elemei hatással vannak egymásra, nem függetlenek egymástól. 2.3. A láthatatlan tıke szerepe a gazdasági növekedésben. Fogalmi elhatárolások Bourdieu (1983) szerint mindegyik tıkeelem bizonyos feltételek mellett gazdasági tıkévé konvertálható. Kétségtelen, hogy az említett három tényezı (HK, RK, SK) számottevıen hozzájárul nem csak a gazdaság, de a társadalom életszínvonalának és életminıségének növekedéséhez. Ezen a ponton három fogalmat szükséges elkülöníteni egymástól a késıbbi szóhasználat érdekében:


Anyagi jólét: csupán a megtermelt, elıállított anyagi javakat jelenti (NK, PK), amelyek jól mérhetıek, és egy adott régió bruttó hazai termékében fejezhetık ki (a gazdaságok Ricardo és Hechser-Ohlin javai – Lengyel–Rechnitzer 2004);

10




Életszínvonal: az anyagi jóléten kívül magában foglalja a vagyon biztonságát, a hatékony kormányzási és igazságszolgáltatási rendszert, a környezet és az infrastruktúra állapotát (SK), illetve azokat a termékeket, melyek egyedi szakértelmet és humán tıkét, vállalkozói képességeket (HK), kapcsolati tıkét, és marketing- és logisztikai rendszereket (RK) igényelnek, továbbá számottevı K+F kapacitást tételeznek fel (a gazdaságok Schumpeter javai);




Életminıség: az elızı két kategórián túl magában fogalja a kultúrához való hozzáférhetıséget, az egyének szellemi képességeit, tudását és jövıjének alakítását (a gazdaságok Thünen javai). Az utóbbi két kategória a regionális GDP egyik gyenge pontjának tekintendı, mert

igen nehéz számszerősíteni azokat, így egy régió által megtermelt termékek és szolgáltatások összesített értékében nem igazán fejezhetık ki. Az anyagi jólét diszkréten írja le a jólét nagyságát, az életszínvonal és az életminıség kapcsán a jólét érzetére lehet következtetni. A társadalom és a gazdaság mőködését akkor ítélhetjük meg helyesen, ha a tıke fogalmát valamennyi megjelenési formában megragadjuk, s meghatározzuk azokat a törvényszerőségeket, amelyek alapján a tıke különbözı fajtái kölcsönösen egymásba transzformálódhatnak. Ehhez a folyamathoz, illetve a mezoszintő növekedés kulcskérdéseihez az alábbiakban ismertetett modellek segítségével közelítek, mielıtt konkrét földrajzi környezetben vizsgálom a növekedés új dimenzióit.

11

3. A REGIONÁLIS NÖVEKEDÉS ÚJ MODELLJE: LÁTHATALAN TİKE A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN Az 2.1. és 2.2. pontban megállapítottam, hogy a XXI. század fejlıdésének motorjává a láthatatlan tıke vált, a gyorsuló világgazdasági folyamatok a versenyképességi feltételek kutatásának új eszközeit vonultatják fel. Az erıforrásunk, melyre építeni kell, adott. Felvetıdik a kérdés, hogyan lehet növelni az életszínvonalat és életminıséget, ha a gazdasági rendszert csak mezoszinten tekintjük. Ismerjük az eszközünk elemeit, de fel kell tenni a kérdést, melyik és hogyan használható a térségi együttmőködések megélénkítésére és fokozására. A fent említett három láthatatlan tıkeelem közül mindegyik rendelkezik térbeli dimenzióval, azaz különösen fontos a térbeliség kérdése. A humán tıke és a társadalmi tıke létezik minden helyi társadalomban – hiszen minden földrajzi közegben van oktatás, képzés, átképzés, önkormányzati és állami tevékenység, kultúra stb. –, csak eltérı jellemzıkkel bír, eltérı hatékonysággal mőködik. A kapcsolati tıke pedig az emberi és társadalmi tıke egy közös dimenziójának tekinthetı, s segít egymáshoz illeszteni a humán és szervezeti tıkét. Az alábbiakban a határmenti együttmőködések láthatatlan tıkeelemei közötti összefüggést különbözı modelleken keresztül mutatom be. 3.1. Az együttmőködések láthatatlan tıkeelemei közötti összefüggésrendszer A 2.3. alpont végén azt a megállapítást tettem, hogy a láthatatlan tıke elemei hatással vannak egymásra, nem függetlenek egymástól. Az alábbiakban ezt a hipotézisemet kívánom igazolni. A három láthatatlan tıketípus között fennálló feltételek és a közöttük zajló folyamatok egymással ellentétes irányban hatnak. Elıször a feltételeket mutatom be. Az egyes területeken belüli interakciók és bizalom mértéke (RK) generálja és határozza meg a tudás terjedését (HK), illetıleg az abból származó nyereséget. A társadalmi intézmények, illetve a regionális infrastrukturális és szervezeti hálózat kiépítettségének foka (SK) határozza meg az interakciók gyakoriságát (RK), amelyek inputként szolgálnak az innovációs termékfejlesztésben a tudás bıvülése révén (HK). Így a megszerezhetı tudás és emberi tıke abba a térbe lesz behatárolva, amelyben a kapcsolatok mőködnek, a kapcsolati tıke pedig a társadalmi tıke egyik dimenziójának tekinthetı. Ha a közösség a kapcsolatok révén erıssé válik, akkor az adott társadalomnak lehetısége nyílik a felemelkedésre. Ha viszont

12

a szóban forgó társadalom nem hisz ebben, akkor elkezdıdik „egymás könyörtelen kiszorítása, a kooperatív stratégiák helyett a zéróösszegő játékok világa” (Pogátsa 2007, 199). A kapcsolati és bizalmi elemek elıfeltételeinek megteremtése nélkül a közösség és az együttmőködés hiányáról beszélünk. Kengyel (2004) szerint olyan környezetre van szükség, amely megkönnyíti az alább ismertetésre kerülı folyamatok generálását a helyi gazdaságban. A folyamatokat, azaz HK, RK és SK között felálló, egymást erısítı kapcsolatot részleteiben a vállalati menedzsment területén napjainkban divatos irányzat, az ún. tanulási iskola koncepcióján keresztül mutatom be. A tanulási iskola logikáját napjaink egyik legfıbb jellemvonása, a tudás szerepének erıteljes elıtérbe kerülése alapozta meg. A tudás az EU Bizottság és Ricardis (2006) megfogalmazásában „az emberek azon képessége, hogy információt használjanak fel komplex problémák megoldására és a változásokhoz való alkalmazkodásra” (Chikán 2008, 328). A tudás fogalmára azonban általános definíció nehezen adható meg, a filozófusoktól a gyakorlati szakemberekig megszámlálhatatlanul sokan vitáztak a fogalom tartalmáról, de átfogó megállapodásra nem jutottak. A tudás általános definícióját illetı sokféle állásponthoz képest viszont meglepı egyetértés mutatkozik abban, hogy milyen típusai vannak a tudásnak (Chikán 2008). Polányi szerint a tudásnak két alapvetı típusát lehet megkülönböztetni, az explicit és a rejtett (tacit) tudást (Polányi 1994; Chikán 2005, 2008). „Az explicit tudás leírható, formába ölthetı, dokumentumokban, adatbázisokban rögzíthetı. A rejtett tudás nem fejezhetı ki ilyen módon: az egyszerően az emberek fejében van” (Chikán 2005, 323). A tacit tudás személyhez kötött és nem vagy korlátozottan átadható tudás, melyet az emberek hordoznak magukban tanulási folyamataik, tapasztalataik, szocializációjuk eredményeként. Gyakran maguk számára sem tudják megfogalmazni, nem tudják elmondani, s nagyon nehezen, vagy sehogy sem vagyunk képesek kommunikálni. Ezen tudástípus létét azáltal észleljük, hogy birtokosa alkalmazza. Az explicit tudás ezzel szemben leírható és közvetlenül átadható, bárki, aki képes azt felfogni, képes a mőveletet elvégezni (Polányi 1994; Chikán 2005, 2008). Napjainkban a tudás – explicit vagy tacit, melyet vagy öntanulással, vagy kapcsolatok útján szerzünk meg – az egész gazdasági szféra számára egyre fontosabb erıforrássá válik. A kétféle tudást azonban eltérıen kell menedzselni, a témával foglalkozó szakirodalom új áramlata az ún. tudásteremtéssel foglalkozik. Nonaka és Takeuchi, a tanulási iskola két tagja egy olyan mátrixot alkotott, mely bemutatja és megmagyarázza, hogy az egyes tudásfajtákat hogyan lehet egymásba konvertálni. A szerzıpáros szerint a gazdaság sze13

replıinek fel kell ismerni a szótlan, vagyis a tacit tudás jelentıségét, s azt is, hogy ez miben különbözik az explicit ismeretektıl, vagyis mindattól, amit formálisan tudunk (Mintzberg 2005). A tudásfejlesztés stratégiájának elkészítéséhez jó szolgálatot tesz az ún. tudáskonverziós mátrix. Az 1. ábrán bemutatott ismeretspirál – amely a tanulás folyamatát mutatja be – arra ad választ, hogy a tudáskonvertálás egyes típusainál, a láthatatlan tıke mely eleme tölt be kiemelkedı funkciót. A tudáskonvertálás négy kifejezését a japán szerzıpáros alkotta meg, ide vonatkozó kérdésem az volt, hogy HK, RK és SK hogyan illeszthetı be a tudáskonverziós mátrix celláiba. A modell átszerkesztésével választ adok arra, hogyan lehet életszínvonalat és életminıséget javítani. A láthatatlan tıkeelemek beillesztésén kívül négy darab „i” betővel kezdıdı fogalommal – intuíció, interpretáció, integrálás és intézményesítés – jellemzem a mátrix egyes celláinak tartalmát. Az ábra alatt rövid leírást adok arról, hogyan lehet az ismereteket, a tudást és a kapcsolati elemeket a gazdaság és a társadalom szolgálatába állítani.

1. ábra: Az evolúciós folyamat: a láthatatlan tıke kapcsolódási pontjai Forrás: saját szerkesztés Nonaka és Takeuchi (1995) nyomán (idézi Mintzberg 2005)

A fenti ábrát hívom segítségül ahhoz, hogy a mátrix egyes celláinak jelentését megmagyarázzam:


A szocializáció a tacit tudás gyakran nyelvhasználat nélküli, például közvetlen tapasztalati elsajátításának a folyamata. Olyan személyes kapcsolatok útján koordi-

14

nálhatók, amikor az egyes érintett személyek megbeszélik egymással tapasztalataikat, eszmét cserélnek ügyekrıl, folyamatokról, együtt dolgozás révén látják, hogy társaik hogyan döntenek, cselekszenek. A szocializáció kapcsán fontos szerepet játszik az emberi tudástıke (HK) bıvítésének a folyamata, amely az emberek fejében lévı ismereteket, tapasztalatot, képességet bıvíti. A folyamat nem tudatos, hanem intuitív, amely az egyén szintjén zajlik le.


Az externalizáció explicitté teszi a tudást, gyakran beszélgetés, párbeszéd és nyelvhasználati módok segítségével. Az interpretálás, azaz értelmezés összeszedi az egyéni tanulásnak a tudatos elemeit, felhasználható formába önti az egyének ismereteit és tapasztalatait, végül megosztja a csoporttal. Ezzel a társadalmi tıke (SK) bıvül, mert az átadni kívánt ismeretanyag serkentıleg hat a termelékenységre azon a területen, ahol még ez nem ismert. Az externalizáció hatékonysága nagyban függ attól, hogy milyen mértékben tudja az egyéneket ösztönözni tacit tudásuk közzétételére.




A kombináció összekapcsolja és az egyik személytıl a másik felé továbbítja a formálisan rögzített tudást. Egyértelmően ez a kapcsolati tıke (RK) bıvítésének a területe. A kapcsolati tudástıke azért fontos, mert az érintettekkel való kapcsolatok tudástartalmát regionális szinten is bıvíteni kell a települési környezetbe való beágyazottság segítségével. Tudásmegosztással, kölcsönös alkalmazkodással, interaktív rendszerekkel integrálni kell az ismeretanyagot. Az integrálás szinergiát teremt.




Az internalizáció passzív, tacit formájúvá teszi az explicit tudást, amikor az emberek belsıvé teszik azokat. Akkor beszélünk internalizációról, amikor az egyén tapasztalatai révén olyan személyes tudásra tesz szert, amelyek túlmennek az explicit formák keretein. Ez az, ami megmarad, amikor a párbeszédet folytató felek a tárgyalásról hazamennek. Az intézményesítés „beépíti az új ismereteket, beágyazva azokat rendszerekbe, struktúrákba, rutinfeladatokba és gyakorlati eljárásokba” (Mintzberg 2005, p. 231.). A második ponthoz hasonlóan ez is a társadalmi tıke (SK) bıvülésének a területe. A négy folyamat közötti kapcsolat egy egyszerő példán keresztül mutatható be. Te-

gyük fel, hogy „A” régióban megfelelıen mőködik az önkormányzati rendszer, „B” régióban viszont nem. „B” régió errıl információt szerez, ezért felkeresi partnerét „A” régióban, hogy hozzájusson a hatékony önkormányzati rendszer mőködtetéséhez szükséges ismeretekhez. „A” partnernek képesnek kell lennie arra, hogy „B” partnere felé a meglévı 15

tudást továbbítsa, viszont „B”-nek is rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy az átvett tudást felfogja, majd alkalmazza. Mindketten tanulnak egymástól, miközben erısítik kapcsolati tıkéjüket is. Végül „B” partner intézményesíti az „A” szereplıtıl megtanultakat, és „B” régióban egy hatékonyabb önkormányzati rendszer alakul ki, amely növeli a régió társadalmi tıkéjét, ezáltal az emberek életszínvonalát és életminıségét is a térségben. Ez a gondolatmenet papíron és elméletben nagyon egyszerőnek tőnik, az alábbiakban viszont bemutatom, hogy a leírt folyamat a gyakorlatban nehezebben kivitelezhetı. Minden tanulás és tudástıke kulcsa az 1. ábrán bemutatott tudásspirál, amelynek lényege, hogy „e négy folyamat dinamikus kölcsönhatásba lép egymással” (Mintzberg 2005, 230). Erre a dinamizmusra egy evolúciós folyamatként tekinthetünk, amely azt jelenti, hogy az ismeretspirál körei az együttmőködés fokozásával egyre nagyobbak lesznek. A tanulás és a tudás bıvülése az integrálódási folyamatok spirális ismétlıdésének eredménye. A spirál kiindulópontja az ember, hiszen benne halmozódik fel a tacit tudás, elsı mozzanata pedig az emberek együttmőködése, a szocializáció folyamata, ahonnan az emberek közti dialógusokon (kommunikáción), az ismeretek rendszerezésén és gyakorlatba való bevitelén keresztül jutnak vissza a tacit tudások egy magasabb szintjéig (Chikán 2008). Ahogy a kooperáció egyre szélesebb és mélyebb lesz a térségek között, úgy nı a kör sugara a mátrixban. Amint a fejezet elején megállapítást nyert, az ismeretspirál folyamatai és az ismeretek terjedését megteremtı feltételek éppen egymással ellentétesen hatnak. Ezt szemlélteti az 1. táblázat, amely Crossan, Lane és White (1997) egységesítı keretének egy másik tí-

1. táblázat: A tudáskonvertálás és a láthatatlan tıke egyesítı kerete Tudáskonvertálás Tudástıke Folyamat Eredmények módja bıvülés emberi intuíció közvetlen tapasztalat, élméSZOCIALIZÁCIÓ tudástıke nyek interpretáció beszélgetés, párbeszéd, EXTERNALIZÁCIÓ társadalmi tıke nyelv, tájékoztatás, felhívás kapcsolati integrálás tudásmegosztás, kölcsönös KOMBINÁCIÓ tıke alkalmazkodás, interakciók társadalmi intézményesítés rutintevékenységek és tervek, INTERNALIZÁCIÓ tıke struktúra kialakulása Forrás: saját szerkesztés Crossan et al. (1997) nyomán (idézi Mintzberg 2005)

A tér által rendkívüli mértékben behatárolt, hogy a partnerek milyen tudást képesek megszerezni az interakciók révén. Ezért kell arra törekedni, hogy az adott gazdasági térben: 16

Feltétel

Folyamat

pusú megközelítését írja le.




minél szélesebb és mélyebb kapcsolati tıkét építsen ki az adott gazdálkodó vagy régió (csökkentve ezzel a kognitív és társadalmi távolságot);




képes legyen az interakciók révén a tudást átadni és befogadni partnereitıl (növelve ezzel a szóban forgó térség területi és láthatatlan tıkéjét és életszínvonalát). Az együttmőködések láthatatlan tıkeelemei közötti összefüggésrendszert egy másik

oldalról is meg lehet közelíteni. Az alfejezet elején a láthatatlan tıkeelemek közötti feltételek bemutatásakor megállapítottam azt a tény, hogy a kapcsolati és bizalmi elemek elıfeltételeinek megteremtése nélkül a közösség és az együttmőködés hiányáról beszélhetünk. Ezt a kérdéskört kívánom az alpont végén részletesebben kifejteni Köles Sándor a hiányok piramisa címő modellje segítségével, úgy, hogy Köles mondanivalóját kiegészítem az együttmőködések láthatatlan tıkeelemeivel. Köles (1999) elméletében megkísérelte felvázolni, mennyi hiányt kell leküzdeni ahhoz, hogy a gazdaság, a társadalom és a kultúra megfelelıen mőködjön. A legkézenfekvıbb probléma a gazdasági tıkehiány, de emellett vannak más problémák is, amelyek ha megoldatlanok, akkor a tıkét sem lehet mőködtetni – itt az ismeretek, az információ, az együttmőködés, és a bizalom meglétére vagy hiányára kell gondolni elsısorban. Ahhoz, hogy a megoldás megfelelı útjait elsajátítsák a határmenti térségekben, hosszú idı szükséges. „Talán olyan hosszú, hogy ahhoz generációváltás(ok) kellenek” (Köles 1999, 39). A 2. ábrát Köles elméletének felhasználásával szerkesztettem meg.

Együttmőködések hiánya Bizalomhiány Információhiány

1 2 3

Ismeretek hiánya

4

Tıkehiány

5

Kapcsolati tıke és társadalmi tıke hiánya Kapcsolati tıke és társadalmi tıke hiánya Kapcsolati és társadalmi tıke hiánya Humán tıke hiánya Természeti/ termelt/ nominális/ reáltıke hiánya

2. ábra: A hiányok piramisa Forrás: saját szerkesztés Köles (1999) nyomán

17

A mellékelt ábra azt mutatja be, hogy a hiány egyes típusai (gazdasági tıkehiány, ismeretek hiánya, információhiány, bizalomhiány és együttmőködések hiánya) hogyan épülnek egymásra. Az ábra jobb oldalán azokat a láthatatlan tıketípusokat soroltam fel, melyek esetében az egyes szinteken jelentkezı hiányok miatt nem figyelhetı meg bıvülés. A fenti piramisra tanulmányomban az elméleti rész végén és a vizsgált terület konkretizálása során többször hivatkozni fogok. 3.2. A kapcsolati és társadalmi tıke kapcsolódási pontjai A kapcsolatok különbözı típusain és hatékonyságán keresztül a szervezeti tıke más-más formái és dimenziói jöhetnek létre. Camagni (2008) szerint a formális-informális, illetve mikro-makroszintő kategóriák függvényében eltérı társadalmi intézmények alakulhatnak ki. Ezt mutatja be a 3. ábra, amely a társadalmi tıke terjengıs definiálása nélkül segít megérteni a kapcsolati és társadalmi tıke kapcsolódási pontjait, illetve a szervezeti tıke különbözı komponenseit. Camagni (2008) szerint több csatorna áll rendelkezésre ahhoz, hogy helyi szinten növelhessük a társadalmi tıke mértékét.

Makroszintő kapcsolat

Kollektív cselekvés

Egyezség

Intézmények Szabályok Normák

Egyezmények Képviselet Értékek

Formális kapcsolat

Informális kapcsolat Hálózatok Társulások Klaszterek

Bizalom Tisztelet Részvétel

Információ

Kooperáció

Mikro szintő kapcsolat

3. ábra: A társadalmi tıke dimenziói, formái és funkciói Forrás: Camagni (2008)

18

Az ábra alapján négy térrészt, sík negyedet tudunk megkülönböztetni:


Az I. sík negyed, az informális-makroszintő térrész arra világít rá, hogy egyezmények és közös értékek segítségével könnyebb a közös cselekvések megtétele, hiszen a méretgazdaságosság és a kitőzött cél elérése könnyebb együtt, mint az egyes érintettek ex-ante koordinálásával.




A II. sík negyed, a formális-makroszintő kapcsolatok térrész olyan együttmőködési formákat vonultat fel (intézmények, szabályok, normák), melyek segítségével a tranzakciós és motivációs költségek egyszerre csökkenthetık.




Társadalmi hálózatokkal, társulásokkal, személyi kapcsolatokkal, illetve klaszteresedéssel csökkenthetıek az információszerzés költségei a III. sík negyedben vázoltak szerint.




Végül vannak olyan esetek is (IV. sík negyed), amikor egymással versenyzı felek hoznak döntést. A döntési költségeket nagymértékben redukálja az egymás iránti bizalom és tisztelet, így a mikro-informális térrészben a kooperációs tevékenységet kell a versenytársak között ösztönözni.

3.3. A láthatatlan tıkeelemek alkalmazása a kooperációk fokozása érdekében A tanulmányomban felvázolt elméleti folyamatok egy sajátos tanulási módszert jelentenek. A tanulási folyamat kapcsán nem lehet megkerülni a kaotikus vagy rendezetlen szisztémák elméleteit. A káoszelméletet annak idején a természettudományokban dolgozták ki a bonyolult, nem lineáris, dinamikus rendszerek jobb megértésére, de a filozófiát a gazdaságkutatók és a vállalkozói menedzsment is átvette oly módon, hogy a rendezetlenséget a vállalattal, szervezettel, gazdasággal összeegyeztethetetlen erıként fogták fel, mivel kizárólag egy rendezett táptalaj biztosít kellı fejlıdést a tanulás gyümölcsének. A káosz bármikor és bármely struktúrában felbukkanhat, és ekkor stabilizációs folyamatokat kell bevetni annak érdekében, hogy a szervezet késıbb hatékonyan mőködhessen. Az elméleti mondanivalót az Arlington Business Solution által megalkotott szervezeti hullámtevékenység modelljével zárom le, amely elméletileg választ ad arra, hogy a kaotikus struktúráktól hogyan lehet elmozdulni a hatékony szervezet („high performance”), jelen esetben a hatékony együttmőködés felé. A gondolatmenet a vállalati menedzsment és szervezetfejlesztés területét forradalmasította, de a regionális gazdaságok közötti kooperációk fokozására is jó alternatívát kínál, hiszen a láthatatlan tıkeelemeket és a tudáskonverziós mátrixot is be lehet kapcsolni az elméletbe.

19

A szervezeti hullámtevékenység mezoszintre történı emelése arra ad választ, hogyan tudnak a határtérségben található települések és gazdasági szereplık hatékonyabban együttmőködni a jövıbeni kihívások leküzdése érdekében, és hogyan tudják javítani versenyképességüket. A hosszú távú tervezés nagyon nehéz, de csak abban az esetben kemény feladat, ha a tervezés rendszerét nem hatja át a rendezettség és szervezettség. Kaotikus rendszerekben a kisebb zavarok idıvel megsokszorozódnak, s ez nagyon megnehezíti az elırejelzést. A komplexitás, a bizonytalanság és a hiányok kezeléséhez célokra és irányelvekre van szükség. Ez az irányelv kialakulhat a 3. ábrában foglalt formák segítségével, azaz közös struktúrák, szabályok, normák, hálózatok útján, vagy legalább egy megfelelı részletességben kialakított hosszú távú stratégiai elkötelezettségben. Az Arlington Business Solution által megfogalmazott lépéssorozat a 4. ábrában foglalható össze.

„High performance” - hatékony szervezet állapota • Kiváló teljesítmény és eredmény • Növekedés az új üzleti lehetıségek által • Kiváló folyamatok, struktúrák és rendszerek • Nagyfokú részvétel, empowerment • Ember a kultúra része • Jó kommunikáció és információ megosztás

Növekedés

Stabilizálódás állapota • Kiegyensúlyozott teljesítmény és eredmény • Alapfolyamatok, alapstruktúra, alaprendszerek • Elegendı helyi erıforrás • Néhány világos cél és irány • Kiegyensúlyozott prioritások • Jól definiált politikák, folyamatok, eljárások Káosz állapota • Összefüggéstelen, logikátlan eredmények • Válság és rövid távú gondolkodás • Eltolódó prioritások, világos célok és irányok hiánya • Nem megfelelı folyamatok, struktúrák és rendszerek • Nem világos politikák, folyamatok, eljárások • Csapatmunka hiánya • Nem elegendı erıforrás

4. ábra: A szervezeti hullámtevékenység Forrás: Arlington Business Solution (2008)

A modell alsó lépcsıfokát, azaz a növekedési fázis elejét a káosz állapota jellemzi. Ebben a helyzetben a kooperáló térségeket a nem világos vagy gyakran túlértékelt célkitőzések jellemzik a kooperáció egész idıtartama alatt. Knippschild (2005) szerint ennek legfıbb oka az, hogy a várt eredményeket nem vitatják meg az érintettek, illetve hogy a politikai

20

oldal irreálisan magas várakozásokat támaszt annak érdekében, hogy ı maga hozzájáruljon a határmenti együttmőködésekhez. A résztvevık nem veszik számításba azt a fontos tényt, hogy a határmenti együttmőködések folyamata hosszadalmas, s csupán rövid távú együttmőködésekre szánják el magukat, melyek összefüggéstelen, logikátlan eredményekhez vezetnek. A káosz állapotának feloldására a határtérségnek meg kell találnia azokat a szők keresztmetszeteket, ahol kiegyensúlyozott teljesítményt és eredményt lehet elérni (ezt mutatja az ábra középsı részének összeszőkülése). Ehhez elegendı néhány jól definiált cél és irány, amely stabilizációs folyamatot indít el a szóban forgó régióban. Ezen a szinten közép és hosszabb távú stratégiák felállítása a cél, amely az együttmőködés néhány területére terjednek ki, s nem az összesre. Knippschild (2005) szerint nem minden téma alkalmas arra, hogy határmenti kontextusban megvitassák. Ezen a ponton olyan tevékenységeket kell bevetni, melyek a láthatatlan tıkeelemek körébe tartoznak, annak mértékét növelik. A stabilizációs állapot elérésére ugyanis be kell vetni a rendelkezésre álló egyéni és kollektív tudást, ha szükséges, ismeret- és információszerzéssel növelni kell a régió humán tıkéjét, mozgósítani és aktivizálni kell a kapcsolati tıkéket. Alapfolyamatok és alapstruktúrák létrehozásával szükséges biztosítani azt, hogy a kiegyensúlyozott prioritások érvényre jussanak. A stabilizáció állapotában az ismeretspirál egyre szélesedı körein mozog a határtérség. Miután a partnerek megtalálták azt a szők keresztmetszetet, ahol közösek az érdekeik, akkor el lehet gondolkodni a további és hosszabb távú stratégia kidolgozásán. A hatékony szervezet elérése hosszú folyamat és sok elıfeltétel teljesülése esetén valósulhat meg. A hatékony szervezet koncepciója feltételezi, hogy a hiányok legfelsı szintjét, az bizalom és együttmőködések hiányát is leküzdte a térség, továbbá a partnerek közötti tudásspirál köreinek sugarai már szélesek, mivel a szocializáció, az externalizáció, a kombináció és az internalizáció folyamatai kellı mértékben dinamizálták a térséget. Összefoglalva, felsorolásszerően egy régió, azon belül is egy határmenti térség életszínvonala és életminısége a láthatatlan tıke oldaláról az alábbiak szerint emelhetı:


a rejtett tudás minél nagyobb hányadát explicitté kell tenni,




a folyamatosan keletkezı tudást elérhetıvé kell tenni,




az átadás és befogadás feltételeit meg kell teremteni,


az új tudást szervezetbe kell integrálni,
a tudáspiaci kapcsolatokat ápolni kell, és tovább kell fejleszteni.

21

4. EGY PRIMER VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI AZ OSZTRÁK–MAGYAR HATÁRTÉRSÉGBEN 4.1. A vizsgálati terület és a vizsgált kérdéskör konkretizálása Primer kutatásomban azt kívánom megvizsgálni, hogy az imént felsorolt öt vázlatszerő pont, melyeket konkrét kérdésekbe ágyaztam – lásd az alpont végén a felsorolást –, hogyan jelenik meg térbeli viszonyok között. A földrajzi közegrıl, amelyben vizsgálatomat el kívánom végezni a dolgozat elején lévı bevezetıben már szót ejtettem. A vizsgált terület nem más, mint az osztrák–magyar határtérség, amely Magyarországon a Nyugat-Dunántúli régiót, Ausztriában pedig Burgenland és Alsó-Ausztria tartományait foglalja magában. A területválasztást indokolja, hogy az osztrák–magyar határtérség a rendszerváltástól, sıt az azt megelızı idıszakban is irigyelt példaként szolgált a területi sikeresség illusztrálására. Ebben a régióban a magyar modernizáció gyorsabban zajlott, a gazdaság és a társadalom aktívabban fogadta be az újdonságokat, illetve az európai fejlıdés mintái hamarabb jelentek meg (Rechnitzer 2005; Vissi et al. 2009). A 4. fejezet egyik célja, hogy bemutassam a rendszerváltást követı idıszakban lezajlott osztrák–magyar együttmőködések evolúciós folyamatát a 3. fejezetben bemutatott modell segítségével. Vissi et al. (2009) szerint megfelelı türelemmel kell hozzáállni a kérdéskörhöz, mert a politikai hatalomgyakorlóknak és a társadalomnak kell személyesen megtapasztalnia a saját korlátaikon, elıítéleteiken való átlépéssel, merre vannak a jövıre nézve a határon átnyúló kapcsolatokban kínálkozó kitörési pontok. Az alábbi ábrák és térképek a szóban forgó határtérséget mutatják be, s azt is szemléltetik, hogy milyen szerteágazó kapcsolatrendszerrel büszkélkedhet a terület. Az osztrák–magyar határrégióban a kilencvenes évektıl fejlıdtek erıteljesen a gazdasági és településközi kapcsolatok. Számos együttmőködési szint és forma jött létre, melyek hozzásegítették mindkét oldal szereplıit, hogy keressék a kapcsolatokat. A térségi kapcsolatok elmélyülését jelzi, hogy némelyik kooperáció során az együttmőködésben részt vevı területek közös jövıképet és közös fejlesztési stratégiákat is megfogalmaztak (Rechnitzer– Smahó 2007). Az 5. ábra egy nagyobb léptékő határon átnyúló térségi kezdeményezés ígéretes példáját, az osztrák–magyar–cseh–szlovák négyes határtérségben kialakuló CENTROPE interregionális együttmőködés régióit tünteti fel, s olyan városokat foglal magában, mint a hagyományosan kiemelkedı gazdasági, társadalmi és innovációs erejérıl neves Bécs, az

22

ugyancsak erıs Pozsony, a térségre kisugárzó erıvel bíró Brno, illetıleg a súlyánál fogva jelentıs regionális szerepkört betöltı Gyır. A CENTROPE régió 2015-ig terjedı jövıképe (Vision CENTROPE 2015) az oktatás, a tudomány és a kutatás területén a tennivalók között említi a különféle kooperatív fıiskolai és kutatási projektek megvalósítását (Rechnitzer–Smahó 2007). A tanulmány során nem foglalkoztam a CENTROPE egészével, csak az osztrák–magyar dimenzióval.

5. ábra: CENTROPE Közép-Európai régió 2006 Forrás: Jövıkép CENTROPE 2015

A 6. ábra a Jordes+ régiót (Joint Regional Development Strategy) mutatja be, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy a régió tudásszintjét és oktatási színvonalát emeljék. A stratégia egyik központi eleme a Bécs–Pozsony–Gyır közötti tanuló régió létrehozása, ahol a megfelelıen képzett lakosság adja a fejlıdés fı hajtóerejét. A koncepció olyan tudásalapú regionális infrastruktúra kiépítését tőzte ki célul, amelyben a politikai döntéshozók, oktatási és kulturális intézmények, valamint a tudományos élet szereplıi vesznek részt, s mellettük a keresleti oldal (pl. K+F ágazatok) is képviseltetik magát. Az együttmőködés az osztrák–magyar–szlovák határon átnyúló intézményi kapcsolatok kialakítását és fenntartását feltételezi (Rechnitzer–Smahó 2007). A 7. ábra azt mutatja be, hogy a Bécsi-medence igencsak szerteágazó kapcsolatrendszerrel büszkélkedhet hazánk irányába.

23

6. ábra: Jordes+ régió földrajzi elhelyezkedése Forrás: www.rkk.hu/nyuti/jordes

7. ábra: A Bécsi-medence déli és keleti irányú kapcsolatrendszere Forrás: Quo vadis Ostregion? (2008)

24

Intézményi keretek is kialakultak a határrégióban, így jött létre a West/Nyugat-Pannonia Eurégió. A Eurégióban azonban egy esztendeje megszőnt az együttmőködés mind az elnökség és tanács, valamint a munkacsoportok szintjén.

Dolgozatom jelenlegi fejezetében mindenekelıtt elsıdleges kutatási forrásokra támaszkodtam. A témaválasztás szükségessé teszi, hogy mind az egyik, mind a másik oldalon lévı partnerek személyes beszámolói és benyomásai alapján szőrjem le azokat a konklúziókat, ahol az együttmőködés jól, illetve kevésbé hatékonyan mőködik. Olyan kérdésekre keresem a választ, mint:


milyen volt az együttmőködés kezdetleges formája (azaz mi jellemezte az evolúciós folyamat kezdetét);




mi jellemzi az osztrák–magyar kapcsolatok fejlıdési evolúciós folyamatát egészen napjainkig (azaz hol helyezkedünk el most az ismeretspirálon);




milyen területeken jó és kevésbé hatékony a kooperáció;




milyen folyamatok és hogyan nehezítik meg az együttmőködéseket;




megteremtıdtek-e már teljes mértékben a befogadás (internalizáció) és az átadás (externalizáció) feltételei mindkét oldalon;




milyen eszközökkel lehet a tudáspiaci kapcsolatokat ápolni és továbbfejleszteni (azaz hol vannak további kombinációs lehetıségek).

4.2. Az osztrák–magyar kapcsolatok evolúciója 4.2.1. A osztrák–magyar kapcsolatok fıbb mérföldkövei a rendszerváltásig A területválasztást indokolja, hogy a térségben az évtizedekig fennálló vasfüggöny ellenére már régebb óta és elsıként megfigyelhetık a szubnacionális szintő szervezıdések alapjai – bár a partnerek teljes mértékben csak az 1990-es években állították helyre térségi kapcsolataikat –, illetıleg az osztrák–magyar együttmőködéseken jól lehet modellezni a tanulmány elméleti részének megállapításait. A határon átnyúló együttmőködés a két ország közös történelmi múltjában gyökerezik. A térségi összetartozás, mint identitást erısítı tényezı az Osztrák–Magyar Monarchia idıszakában alapozódott meg, amikor viszonylag magas fejlettségő és szerves egységet alkotott a térség (Baranyi 2007). Határmenti városaink mindig is Bécs vonzáskörzetében éltek, de az elsı világháborút követı Párizs környéki békék kettészakították a térséget,

25

létrehozva mindkét országban egy-egy elszigetelt perifériát. Ezt az izolációt tovább mélyítette a II. világháború után leereszkedı vasfüggöny (Vissi et al. 2009). A Balti-tengertıl az Adriai-tengerig húzódó éles határ több évtizedre kettévágta Európát egészen az 1980-as évek végéig, illetve az 1990-es évek elejéig. A rendszerváltásig a kelet-közép-európai térségben túlnyomórészt csak államközi kapcsolatok révén nyílott lehetıség együttmőködésre, s csekély mértékő volt a mezoszintő, térségek és régiók közötti együttgondolkodás. Az osztrák–magyar határszakasz a II. világháborút követıen ún. zárt határ volt, s csak az 1970-es évek bevásárló turizmusával indult meg némi enyhülés. A gazdasági és személyes kapcsolatok pedig még késıbb, csak az 1980-as évek második felétıl élénkültek meg. Ugyan 1987-ig az olyan egyesületek és szervezetek, melyek a nyugattal kooperáltak, be voltak tiltva, de akadtak olyan aktívan tevékenykedı felek mindkét oldalon, akik nem könnyő munkával kultúrnapokat és nemzetközi kerékpáros vándornapokat szerveztek. Ebben az idıszakban kezdték el a határmenti vállalkozók keresni magyarországi lehetıségeiket. 1988 és 1990 között az Osztrák–magyar Corvinus Kör bemutatkozási lehetıséget biztosított a magyar vállalkozásoknak az alsó-ausztriai, kremsi és bécsújhelyi vásárokon. 1989-tıl pedig a Corvinus Kör felirata alatt osztrák kereskedıknek nyílt hasonló lehetısége hazánkban. A vásárnapok megszervezésében az alsó-ausztriai és magyar kamarák szorosan együttmőködtek. A rendszerváltást követıen került a térség az egykor megosztott Európa ütközıpontjáról az újra felfedezett Közép-Európába. Ennek ellenére „az új lehetıségeket teremtı kilencvenes években is az összekapcsolódás igénye még mindig erısebben járt együtt az elválasztással, ami a határmenti együttmőködésekben egyszerre hordozta magában a kedvezıtlen és – éppen a változó körülmények révén – legalább ennyire a kedvezı hatásokat is” (Baranyi 2007, 18.). A piacgazdaság olykor nehézségekkel terhes meggyökeresedése valamennyi közép-kelet európai nemzetgazdaság erıteljes differenciálódásához vezetett. A korábbi gazdasági szerkezet összeomlása és az új gazdaság kiépítése különbözıképpen érintette az egyes térségeket, határrégiókat. 4.2.2. A Phare CBC - Interreg idıszak jellemzıi (1990-2004) Az 1990-es években megvalósult közös, fıként kulturális események és rendezvények több nagy mérföldkövet jelöltek ki az osztrák–magyar határmenti együttmőködésben. A demokratikus átalakulás és a piacgazdaságba való átmenet elsısorban a két ország közötti gazdasági erıket mozgatta meg, és további együttmőködésre motivált. Több tényezı is

26

sürgette a határkapcsolat fejlesztését (pl. elmaradott területek felzárkóztatása, új gazdasági tér kialakítása, uniós tagság), hiszen a határ hosszú ideig nem volt átjárható, s árnyékzóna keletkezett a helyén. A határkapcsolatok ugyan lassan és késve indultak fejlıdésnek, viszont a partnerek hamar felismerték, hogy könnyebben szerezhetnek uniós forrásokat, ha közös határmenti együttmőködéseket folytatnak. Sokan ebben a kezdeti idıszakban alapozták meg kapcsolati tıkéjüket. A felértékelıdött osztrák–magyar határszakasz mentén a külföldi tıke a szekunder és tercier szektorba áramlott leginkább. Kapcsolatok jöttek létre az osztrák és magyar községek, illetve városok között, melyek nagyon gyakran partnervárosok létrejöttéhez vezettek (pl. Eisenstadt–Sopron, Oberwart–Szombathely stb.), közlekedési és környezetvédelmi megbeszélésekre is sor került, melyek helyenként konkrét eredményhez is vezettek. Az európai integráció az együttgondolkodás elmélyítéséhez jelentıs lehetıségeket nyújtott magában, mellyel csak alkalmanként élt a határtérség. Nagy lökést jelenthetett volna Ausztria 1995-ös uniós csatlakozása után a régióban meginduló határon átnyúló együttmőködések lehetısége. Az uniós csatlakozásnak viszont nem volt számottevı hatással a gazdasági kapcsolatokra, inkább megkönnyítette a már korábban kialakult együttmőködések fenntartását. Míg Magyarországon a Phare CBC-bıl, addig Ausztriában az Interreg II. és Interreg III. közösségi kezdeményezésen belül lehetett pályázni uniós forrásokra nagyprojektek, kisprojektek és támogatási konstrukciók (Grant Scheme) segítségével, azaz a határ két oldalán más volt a támogatási struktúra. Az Interreg II. és a Phare CBC támogatási forma nem felelt meg egymásnak az eltérı szabályozási rend, eltérı költségkeret és más egyéb tényezık miatt sem. A közösségi kezdeményezések keretén belül nagyon egyoldalúak voltak a projektek. Mindenki a saját struktúrájába ágyazva hajtotta végre a projekteket, igazi együttmőködés nélkül. A legutóbbi programozási periódus végéig csak az egyéni projektek sikerérıl lehet beszámolni a határ mindkét oldalán. A határon átnyúló hatás és a partnerség már ezen programokban is kötelezı feltétel volt, ami az esetek nagy többségében csak elméleti és adminisztratív szinten valósult meg. Az 1990-es évek második felében a Nyugat-Dunántúli régióban több nagyprojekt valósult meg, amelyeknél azonban nehezen mutatható ki a határon átnyúló hatás. A pályázati rendszer nem teremtett integrációt a határ két oldala között. A Phare CBC idıszak utolsó két évében a nagy- és a kisprojektek költségvetése közötti ágazati alapú programok jelentek meg, amelyek eljárási- és végrehajtási gyakorlatukban már hasonlítottak az Interreg rendszeréhez (Vissi et al. 2009). 27

4.2.3. Határmenti együttmőködések Magyarország uniós csatlakozása után (2004-2006) 2004 és 2006 között az Interreg III. keretein belül folyt a további pályáztatás, mert az uniós csatlakozást követıen a Nyugat-Dunántúli régió három megyéje is az Interreg közösségi kezdeményezés kedvezményezett területévé vált. Az elkészült közös programdokumentum és közös Kormányzó és Monitoring Bizottságok ellenére a programok végrehajtása megmaradt nemzeti szinten, s az eltérı feltételek, keretek és végrehajtási rendszerek továbbra is akadályát jelentették a közös projektek elıkészítésének és végrehajtásának (Vissi et al. 2009). További problémát jelentett, hogy az érintett osztrák tartományok gyakorlatilag 2004-ig már felhasználták vagy lekötötték a hét éves idıszakra szóló Interreg III. forrásokat. Nagyon kevés számú tükör- vagy közös projekt valósulhatott meg a csonka programidıszakban. A kiegyenlített partneri viszonyok kialakulása a 2007-2013-as programidıszakra maradt (Lados 2006). 2006-ig az együttmőködéseknek nem volt érzékelhetı evolúciós folyamata, melyet az alábbi érvrendszerrel támasztok alá Vissi et al. (2009) megállapításai nyomán:


A projektek sok esetben nem rendelkeztek határon átnyúló hatással, a fejlesztés gyakran helyi érdeket szolgált. A helyi érdekek szem elıtt tartása nehezítette a kombinációs lehetıségek kihasználását és az integráció felé való elmozdulást.




Az együttmőködés alkalmanként látszatpartnerségre épült. A partnert nem vagy csak minimálisan vonták be a projektbe, amely azt eredményezte, hogy a rejtett tudás csak elenyészı hányadát tették a partnerek egymás számára elérhetıvé. Így nem tudott megfelelıen kibontakozni az externalizáció és internalizáció.




A projektek nagy százalékban különállóak voltak, csak elenyészı arányban valósultak meg tükör- vagy közös projektek. Ennek hatásai az elızı két pontban foglaltakhoz hasonlóak voltak.




Az innovatív ötletek hiánya és a sablonos, ismétlıdı projektek belterjessé tették a programot, s nem szocializálták megfelelıen az érintetteket.




Sok együttmőködés csak projekt-, támogatás alapon mőködött. A projektszintő együttmőködések általában nem tartósak, és többé-kevésbé ad hoc jellegőek voltak, a projektcél elérése után az együttmőködés általában megszőnt, de intenzitása mindenképpen alábbhagyott. A hosszú távú, fenntartható, önjáró hálózati együttmőködés csak néhány esetben valósult meg. Ez gátolta a bizalmi légkör és a társadalmi tıke bıvülésének mértékét, s nem vezetett el az intézményesítéshez.

28




A végrehajtó intézményrendszer (Irányító Hatóság, Közös Technikai Titkárság) szőkös humán erıforrás kapacitása miatt fıként a szabályszerőségre, jogszabályoknak való megfelelésre tudott csak koncentrálni, és kevés figyelem maradt a szakmaiságra, illetve a befogadás és átadás feltételeinek megteremtésére.

4.2.4. Az Európai Területi Együttmőködés idıszaka (2007-2013) Az új 2007-tıl indult programozási periódusban a határon átnyúló programok felértékelıdtek. A közösségi kezdeményezések Interreg programjai a Strukturális Alapok fı célterületei között önálló egységet alkotva Európai Területi Együttmőködés (ETE) néven futottak tovább. A program célja az osztrák–magyar határ mentén a gazdasági, társadalmi, kulturális és ökológiai kapcsolatok elmélyítése, s ez által a regionális versenyképesség erısítése és az egyenlıtlenségek enyhítése, s az életszínvonal javítása a határ mindkét oldalán. Az ETE beindítása teremtette meg azt a légkört, ahol az osztrák fél elkezdte magyar kollégáját partnerként tekinteni. A plusz pénzügyi források mozgásba hozták a határtérségi szereplıket, Ausztriában már 2007 végén kész programdokumentációval várta több szervezet a pályázati ablak megnyitását (Vissi et al. 2009). Az osztrák partnerek rájöttek, hogy az LPP keretein belül, ha sikereket akarnak elérni, akkor nem tudnak egy-egy projektre egyedül forrást szerezni. A határon átnyúló hatás és a partnerség számon kérhetı biztosítása érdekében stratégiai jelentıségő lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, mégpedig a vezetı partner elv (lead partner principle, LPP) kötelezı használatának bevezetésével (Vissi et al. 2009). Az Európai Unió az LPP segítségével kemény külsı kényszert kezdett gyakorolni a regionális szintre a határmenti együttmőködésekben, mely a kooperáció során megkövetelte a közös költségvetést, megvalósítást, támogató szervezeteket, garanciákat, emberi erıforrás biztosítást és menedzsmentet. Mivel nagyobb esélye volt annak, hogy a program a valódi partnerségen alapuló és valóban határon átnyúló hatást elérı projekteket valósít meg, ezért úgy nézett ki, hogy az érési folyamat kezdte meghozni gyümölcsét, s a hosszú türelmi idı után elindul egyfajta fejlıdés. Az új közös pályázati rendszer hatékony mőködése egy tanulási folyamat eredményeként áll össze, amelynek szabályrendszereit mindkét oldal érdekeinek figyelembevétele mellett, de megfelelı kompromisszumkészséggel kell felépíteni. Mivel az ETE programban közös pályázatok vannak, így nem csak egy oldalon kell egyeztetni, hanem nemzeti és tartományi szinten is kompromisszumra kell jutni a döntéshozóknak a nyertes pá-

29

lyázatokat illetıen. A vezetı partnerelvvel kapcsolatban is rengeteg kérdés merül fel, fıként azért, mert tíz éven keresztül szinte kizárólag különálló projektek valósultak meg. Összefoglalóan azt a megállapítást lehet tenni, hogy külsı kényszer és nem természetes folyamat vezetett oda, hogy magasabb evolúciós szintre lépjen a felek közötti együttmőködés. Ez deformációkat és torzulásokat eredményezett. Az alábbiakban ezeket tekintem át. 4.3. Az együttmőködések kevésbé hatékony területei Az elızı pontból kiderül ugyan, hogy a kapcsolatok látszólag kiválóak, sok területen tud elırelépést felmutatni a határrégió, ennek ellenére még sok a teendı. Helyenként és idınként nagy sikerekrıl lehet beszámolni, de ugyanakkor még sok a tennivaló, melyet sem az osztrák, sem a magyar partner nem tagad. Az alábbiakban alpontokba győjtöttem azokat a kérdésköröket, melyek nehezítik, illetve hátráltatják a kooperációk hatékonyságát. 4.3.1. Nehézségek a politikai együttmőködésben „Egy határtérség integrációja politikai akarat és az általa megadott szabályzók függvénye, amely akarat célkitőzéseinek megvalósítását csak elısegíthetik, de nem irányíthatják az európai uniós határokon átnyúló területfejlesztési programok” (Vissi et al. 2009, 286). A kívánatos együttmőködést egy közös szakmai grémium felállítása indíthatná el, azonban a közös határokon átnyúló szervezetek létrehozása és intézményesítés komoly vitatéma lenne a két ország között. A tanulási iskola által megfogalmazottak alapján pedig ez az internalizációs (elı)feltétel adhatna lendületet az evolúciós folyamatnak. Az intézményesítés azért nem következett be eddig, mert a határtérség nem kínált ehhez olyan szintő kombinációs folyamatokat, melyek a bizalom és az együttmőködés hiányát leküzdték volna. Az együttmőködések lassú evolúciós folyamatának megértéséhez meg kell említeni a szakmapolitikai inkompatibilitás (Vissi 2007) problémáját is, amely a struktúrák megmerevedéséhez vezetett. A fogalom azt jelenti, hogy az osztrák–magyar hasonló profilú szervezetek között nincsenek egyenlı súlyban a hatáskörök, a pénzügyi lehetıségek, s eltérı az autonómia mértéke is. Nemcsak az államformák eltérıek – Ausztria föderális, Magyarország centralizált –, de a területi önkormányzatok (Land és megye) is eltérı hatáskörrel rendelkeznek. Más a szervezetek döntési kompetenciája, hatás- és jogköre az egyes oldalakon. A területi hatalomgyakorlás szereplıi eltérı szinten, eltérı politikai és gazdasági, pénzügyi súlycsoportban vannak. Több ágazatban a vélt vagy egyértelmő versenyhelyzet

30

miatt alacsony az együttmőködési hajlandóság (pl. felsıoktatás, Fertı-turizmus, wellness turizmus), azaz továbbra is nagy problémát jelent a nemzeti és tartományi protekcionizmus. Azokon a területeken, ahol az osztrák partner konkurenciát lát, ott meg is hozza protekcionista intézkedéseit. A polgármesterek és a tartományi vezetık csak azon a területen vállaltak és vállalnak együttmőködést, ami számukra szavazatot hoz, s kerülik az egyeztetéseket ott, ahol szavazatokat veszíthetnek, így minden ilyen esetben a cél a mindenkori állapotok fenntartása. A helyi osztrák döntéshozók egyedül nem mernek nagyobb horderejő ügyekben dönteni, mert félnek, hogy a nagypolitikának nem tetszı döntéssel anyagi támogatásokat veszíthetnek – többek közt ilyen folyamatok hátráltatják osztrák oldalon a Rába habzására és a Szentgotthárd mellé tervezett hulladékégetıre tett megoldások kimunkálását. A 2007. december 20-án életbelépett schengeni szabályok nem mindenütt tették valóban átjárhatóvá az átkelıket, s ez újabb feszültségforrást teremtett a két oldal között. Ahol a gépkocsik számára is járható lenne az út, ott az osztrákok az Európa összenyitására rendezett nagyszabású ünnepségeket követıen sok helyen nyomban behajtani tilos táblákat helyeztek el, vagy éppenséggel betontüskékkel akadályozták meg az autós áthajtást. A határ közeli osztrák falvak polgármesterei azzal védekeztek, hogy a település nem dönthet egymaga a közlekedési táblák sorsáról, arról a burgenlandi tartományi vezetıség hivatott rendelkezni (Földvári 2008). Az ilyen jellegő nyilatkozatok egyértelmővé teszik a nagypolitika dominanciáját a helyi ügyekben. Az interjúalanyok beszámolói alapján ezen a téren hazánkban más a tendencia. 4.3.2. Természetesség versus kényszerítı körülmények A 4.2.4. alpont végén megállapítottam, hogy külsı kényszer és nem természetes folyamat vezetett oda, hogy magasabb evolúciós szintre lépjen a felek közötti együttmőködés. Azonban bármely evolúciós folyamatot megfelelı léptékben csak a természetesség elve vezérelhet. Jó példa erre az európai gondolkodású ember, aki képes levetkızni nemzeti büszkeségét, s hamar ráébred arra, hogy az együttmőködéseket egyszerőbbé lehet tenni olyan spontán folyamatokkal, amelyet nem az uniós vagy nemzeti politika kényszerít ki. Azonban attól még nem mutatható fel eredményesség, hogy a határ egyik oldalán ezt a filozófiát vallják. A szoros együttmőködés és egyenrangúság természetes megjelenését, illetve a legnagyobb határmenti hatás elérését a gazdasági érdekek és az eltérı állami berendezkedések nagymértékben befolyásolják, hátráltatják. Egymástól különvált rendsze-

31

rekben a természetességet nehezebb megvalósítani, így a megoldást nem a politikai szereplıktıl kell várni, sokkal inkább a gazdaság szereplıitıl. A magyar oldalon lévı gazdasági szereplık egyik nagy problémája viszont a bátortalanság, a kishitőség, illetve az osztrák partnerrel szembeni kisebbségi érzés. A rendszerváltó országok szinte mindegyike – így Magyarország is – azt érzékeli, hogy a kelet-közép-európai országok az uniós csatlakozás ellenére is egy másik Európában élnek, mint nyugati társaik. Probléma továbbra is, hogy e szféra szereplıi közötti baráti-bizalmi viszonyt nem az európai gondolkodás határozza meg. Mindeddig ugyanis számos esetben hallgatólagos intézkedésekkel biztosították, hogy az egyik fél ne szóljon bele a másik fél elképzeléseibe, terveibe. A közcélú együttmőködéseknek álcázott magánakciók viszont sem szinergikus, sem közösségépítı, sem életszínvonal-növelı hatással nem bírnak. A hatékonyság elérésére pedig mindkét félnek áldozatot kell hoznia, amely bizonyos fokig a saját nemzeti büszkeségükrıl való lemondással jár. 4.3.3. Stratégia versus struktúra A különbözı oldalakon, különbözı együttmőködési prioritásokat képzelnek el a partnerek, melyeket nehezen tudnak összeegyeztetni a felek. Így válik nehézzé a kapcsolatépítés és kombináció (pl. Burgenland és Nyugat-Dunántúli régió között vagy Alsó-Ausztria és Bécs között). Ott pedig, ahol a kapcsolati tıkék aktivizálódnak, nem figyelhetı meg a társadalmi tıke bıvülésének mértéke az alábbi probléma miatt. Gondot jelent, hogy a partnerek társalgásaik során igen gyakran értelmezési problémákkal küszködnek. Vagy az externalizáció vagy az internalizáció, esetleg egyik sem mőködik megfelelıen (pl. AlsóAusztria és Nyugat-Dunántúli régió között vagy Burgenland és Nyugat-Dunántúli régió között). Alapvetı problémának érzem, hogy partnerek a fogalmakat másképpen értelmezik az egyes oldalakon. Az értelmezési, intuíciós probléma pedig nagyon sok zavart okoz a késıbb, a megvalósítás szakaszában. Kiváló példa erre a „struktúra” kifejezés, mert azt teljesen máshogy értelmezi az osztrák és magyar együttmőködı fél. Ha az osztrákok struktúrát említenek, akkor egy közös osztrák–magyar iroda, intézmény, esetleg szakmai grémium kialakítását, felállítását értik alatta, míg a magyar fél az egyes ágazatok közti hosszú távú együttmőködésre, horizontális és vertikális szabályozottságra gondol. Viszont az osztrákok nem akarnak minden ágazatot átfogó szabályozottságot, a magyar fél pedig nem tartja szükségesnek a közös irodát. Valójában, amikor az osztrák partner struktúráról be-

32

szél, akkor mindig stratégiára gondol, de csak azokra az ágazatokra épít stratégiát, ahol a tématerület közös a magyar és az osztrák oldalon. Azért tartják fontosnak a specializálódást, mert a mindent átfogó struktúra kiépítése költséges és borzasztó erıforrás-igényes lenne. Csupán stratégiai irányvonalakkal nem lehet intézményesíteni, és eljutni a Nonaka– Takeuchi mátrix internalizációs cellájába, arra viszont jó, hogy megtaláljuk azokat a szők keresztmetszeteket, melyeket a szervezeti hullámtevékenység modellje „megkövetel”. Ha a közeljövıben mégis kialakulna intézményi együttmőködés, amelyre lehetıséget nem gazdasági területen, hanem inkább társadalmi-kulturális kooperációkban látok (legjobb példa erre a formálódó Pannon Corvinus Egyesület), akkor sem szabad túl általánosnak lennie. Meg kell találni azt az optimális intézményi keretet, amelyben a résztvevık még értik egymás problémáit. Intézmény és struktúra nélkül ugyan kisebb az adminisztráció súlya, de felmerülhet az a gond, hogy a tárgyaló felek csak általános dolgokról cserélnek eszmét, nem lesznek a végletekig elkötelezve, s nem lesz döntési potenciáljuk. Amíg az ehhez hasonló fogalmazásbeli félreértéseket nem tisztázzák a felek, addig a tudásfolyamatok fejlıdése is akadályokba ütközik. S addig, úgy tőnik, a rövid távú projekt-centrikus gondolkodásnak van létjogosultsága, a hosszú távú program-centrikusság elıtt. Lényegében tudatformálásra, koncepció-fejlesztésre van szükség. Ennek az újfajta tudatformálásnak a kialakítása általánosan minden területre, s mindkét félre ki kell, hogy terjedjen. 4.3.4. Hosszú távú gondolkodás versus rövid távú projektek A felek projektekben gondolkodnak, ahelyett, hogy hosszú távú partneri együttmőködésekben erısítenék a kooperációt. Hiányoznak a határon átnyúló együttmőködések hosszú távú hatásai, melyek legalább társadalmi és kulturális szinten látható és mérhetı javulással járnak. A magyar jelenlévık a határon átnyúló együttmőködés eredményességét a hosszú távú fenntartható tematikus hálózatokban látják, amelyek eddig nem jöttek létre, s középtávon sincs sok esély a hatékony kialakításukra. A kedvezı körülmények hatására bármennyire is sikeres intézményrendszer és tevékenység jellemzi az osztrák–magyar határrégióban zajló együttmőködést, a CENTROPE és hasonló térségi kezdeményezések a jelenlegi viszonyok között is elsısorban a projektszintő együttmőködés megvalósítására alkalmasak. A magyar félnek a közeljövıben forszíroznia kell a fenntartható hálózati struktúrák irányába mutató rendszerek kialakítását, hogy túllépjünk a tisztán projektszintő együttmő-

33

ködéseken. Ebben a problémakörben azért a magyar partnereknek kell kezdeményeznie, mert a magyar tervezés és döntéshozatal sokkal rugalmasabb, míg ilyen jellegő folyamatok Ausztriában lassabban, nehezebben haladnak. A rugalmasság viszont egyszerre elıny és hátrány is. Elınye a gyors kezdeményezıképességben és határozathozatalban van, hátránya viszont, hogy nem jellemzi tudatosabb politikai konszenzus, inkább koordinálatlan, ad hoc megoldások. Erre a problémára fontos odafigyelni a gyakorlati eljárások során. 4.3.5. Nyelvi akadályok versus kulturális azonosulás Érdemes kitérni arra a kérdéskörre, hogy mennyiben változna a helyzet, ha nem lennének nyelvi akadályok a kommunikációban. A megkérdezettek a probléma egyes forrásait ugyanis a nyelv hiányos ismeretében és az eltérı kulturális szokásokban látják. Felvetıdik a kérdés, hogy ha egyes osztrák partnerek ugyanolyan jól beszélnének magyarul, mint a magyarok németül, akkor ez mennyivel változtatná meg az együttmőködéseket. A nyelvtanulás ugyanis valahol az adott ország kultúrájának azonosulásával is párosul. A magyar és az osztrák oldalon lévı interjúalanyok egybehangzó véleménye szerint, ha a nyelvi akadály nem létezne, akkor magától értetıdı lenne, hogy magyar személyek osztrák intézményekben, és osztrák személyek magyar intézményekben dolgozhatnak. Ez pedig nagymértékben hozzájárulna a két ország közötti eltérı tervezési vagy döntési mechanizmus megértéséhez. Tulajdonképpen a szomszédos oldalon lévı módszerek és eszközök megismerésével szocializálódnak a szakemberek egymás kultúrájába. A fent leírt elméleti megközelítés nem újdonság, mert 2005 és 2007 között az USIS program keretében nagyságrendileg kétezer osztrák diák tanult két évig magyarul alsóausztriai iskolákban. Mi több, a magyar nyelvet több mint egy tucat középiskolában és felsıoktatási intézményben második idegen nyelvként tanulhatják a diákok. Illúziónak tőnhet, hogy az osztrák szülı magyarul taníttatja gyermekeit, a valóság azonban másról árulkodik. A zalaszentgróti ifjúsági tábor például két éven át fogadott osztrák diákokat, akik magyar diákokkal együtt játszva tanultak együtt a foglalkozásokon. Az ETE lehetıséget biztosít arra is, hogy a tevékenységet a partnerek kibıvítsék. Ez azt jelenti, hogy pedagógusok is ellátogathatnak és betekintést nyerhetnek a másik ország oktatási intézményeibe. Az USP program (Ungarische Sprache in Praxis) keretében pedig az osztrák diákoknak olyan magyar cégeknél biztosítanak helyet – fıleg a bankszektorban és az idegenforgalom területén –, ahol két-három hét erejéig nyári gyakorlatot tölthetnek. Az ilyen jellegő együttmőködések hozadékai sajnos egyoldalúak maradtak, mert a hazai iskolák

34

örömmel fogadták a diákokat, a külföldi iskolák viszont elzárkóztak a magyar tanulók elıl. Magyarországról egy diákot sem fogadott osztrák intézmény a program keretében. Belátható, hogy a nyelvi akadályokon keresztül a befogadás és átadás feltételei még korántsem teremtıdtek meg, viszont nagy léptékő szocializációs folyamat venne kezdetét a határtérségben a fent említett elkötelezettség folytatásával, az akadályok lebontásával, magasabb szintre emelésével. 4.3.6. Burgenland versus Alsó-Ausztria Az Ausztria és Magyarország közötti bizalmi-baráti tényezı mértéke igen változatos, ha a burgenlandi és az alsó-ausztriai kapcsolatokat tekintjük. Az alábbiakban külön bekezdésben tárgyalom az alsó-ausztriai és burgenlandi hozzáállást. Az alsó-ausztriaiak és a nyugat-dunántúliak innovatív, jól képzett partnereknek tartják egymást, akikkel jó együttmőködni. Általában megtalálják a közös tématerületet, ahol mindkét oldalnak van stratégiája. Ez megnöveli a bizalmi tényezı mértékét, amely bıvíti a kapcsolati tıkét. Azt a megállapítást tehetjük, hogy a kapcsolati tıke jelentıs, de a struktúra és intézmények hiánya, illetve a rövid távú együttmőködések miatt a társadalmi tıke mértéke alacsony. Még ennyire sem jó a helyzet, ha a Nyugat-Dunántúli régió burgenlandi kapcsolatait tekintjük. Az együttmőködés termékei ugyan pozitívak, de igencsak egyoldalúak. Sajnos a városok együttmőködése nehézkes, amelynek oka a térségben még érezhetı hagyományos feszültségben keresendı. Például a Sopron–Eisenstadt–Wiener Neustadt hálózati együttmőködésre tett törekvéseket nem koronázta siker az elmúlt idıben. Eisenstadt néhány évvel ezelıtt olyan nyilatkozatokat tett, hogy inkább Gyırrel forszírozná az együttmőködéseket, mára azonban felismerték, hogy Sopronra is szükségük van. Szorosabb és barátságosabb viszony abban az esetben képzelhetı el, ha a partnerek kellıen bizalmas viszonyt ápolnak, mivel a partnerség sokrétő felelısséggel és kötelezettséggel jár. 4.4. Beszélhetünk-e valójában evolúcióról? Vissi et al. (2009) szerint a globális versenyben a jól belátott együttmőködések, szövetségek, klaszterek lehetnek csak hosszú távon versenyképesek, ami különösen igaz a határrégiókra. „A határtérségben egy-egy oldalon meglévı komparatív elınyök, a közös kulturális értékek és a védett természeti kincsek, az idegenforgalmi, turisztikai kínálat közös érté-

35

kesítése, a nyelvi sokszínőség és a mindennapokban megélt európaiság különleges vonzerıt, érzelmi töltetet, bizsergést hordoz magában” (Vissi et al. 2009, 280). A határ húsz évvel ezelıtti fizikai megsemmisülését, majd az uniós és schengeni térséghez csatlakozást követıen hiányérzete támad az embernek, hogy közel két évtized alatt miért nem tudott a térség egy integrált határrégió szintjére eljutni úgy, hogy a gazdaság és piac önszabályozó mechanizmusai mellett még közösségi források is segítették az összeérési folyamatokat. A 4.2.-es alpontban szó esett arról, hogy 2006-ig, több mint másfél évtizeden keresztül nem beszélhetünk igazi evolúciós folyamatról az osztrák–magyar határtérséget illetıen. Felmerül tehát a kérdés, hogy lehet-e másfél vagy esetleg két évtized elteltével robosztus fejlıdési folyamatokat elvárni a határtérségtıl? A regionális határgazdaságokkal foglalkozó kutatók vagy éppen a határmenti kapcsolatok közvetlen alakítói néha türelmetlenül állnak a kérdéshez, s gyors megoldásokat és elırehaladást sürgetnek. Ahogy a biológiai evolúció is hosszú idık munkája volt, úgy a fejlıdés ezen a területen sem halad dinamikusan egyik napról a másikra. A láthatatlan tıke csak akkor bír életszínvonalat és életminıséget növelı erıvel, ha a gazdaság szereplıi türelmesen kivárják az érés folyamatát. Összehasonlításként szolgáljon jó példaként a francia–német–svájci vagy a francia– német–holland–belga határtérség. Ezekben a régiókban az 1960-as évek óta, harmincnegyven év óta töretlen a bi- és multilaterális együttmőködések evolúciója. Az eredmények eléréséhez – határokon átnyúló egyetemi campusok, határrégiós közlekedési szövetségek, határon átnyúló turisztikai egyesületek stb. létrejöttéhez – harminc-negyven év kemény munkájára, politikai és társadalmi érési, evolúciós folyamatra volt szükség. Az említett két nyugat-európai határtérség negyven év után ért el arra a szintre, amikor hosszú távú, minden területre kiterjedı struktúrában gondolkoznak a partnerek. A nyugati országok már kétszer olyan hosszú ideje munkálkodnak együtt, mint keletebbre lévı társaik. Munkájuk gyümölcse most kezdett beérni. Ezek a régiók már a 3. fejezetben ismertetett ismeretspirál egyre szélesedı körén egy jóval magasabban fekvı pályán keringenek, mint az unióhoz késıbb csatlakozott társaik. Az ismeretspirálra épülı mondanivalót kicsit elvontabban, az atomelmélet oldaláról is meg lehet közelíteni, hiszen, ahogyan a biológiának, úgy a szervetlen kémiának is megvolt a maga lassú fejlıdési folyamata. Feltételezem, hogy az együttmőködés szorossága jelenti az atommag nagyságát – benne a protonokkal és neutronokkal –, az elektronok száma pedig azokat a területeket jelenti, ahol az együttmőködés már sikeres. Ebben a megközelítésben térségünk a periódusos rendszer igencsak elején helyezkedne el, ahol 36

még kicsik az atommagok és kevés az elektronok száma. A nyugati régiók viszont valahol már a vasatom felé járnak, mert sokkal erısebb a kötés, nagyobbak az atommagok és az elektronok számossága is. A politikai és gazdasági összefonódás – akármilyen sok területre terjed ki ezen belül – önmagában nem elég egy evolúciós folyamathoz. Ehhez társadalmi rendszerváltásra is szükség van, ami az emberek és a közösségek szintjén a tudásfolyamatokban meginduló változásokat foglalja magában. Egymást kell kölcsönösen motiválni a szocializáció, az externalizáció, a kombináció és az internalizáció eszközeivel. Az osztrák–magyar határtérségben zajló fejlıdés egyre dinamikusabb méreteket ölt, de a tıkefelhalmozáshoz – Bourdieu (1983) megfogalmazásában – akár tárgyiasult, akár elsajátított formában, idıre van szükség. 4.5. A határmenti térségek növekedését meghatározó tényezık és folyamatok Az alábbiakban egy komplex, szintetizáló ábra szemlélteti a határmenti térségek növekedését meghatározó tényezıket és folyamatokat. A 9. ábra (lásd a fejezet végén) két részre osztható – egy belsı mátrixra és egy külsı körre. A belsı mátrix azt mutatja be, hogy mennyi elıfeltétel teljesülése szükséges ahhoz, hogy a határrégiók a fenntartható hálózati struktúrákkal, közös bizalommal és identitással jellemezhetı szinergikus együttmőködés állapotához eljussanak. A külsı kör huszonnégy tényezıt tartalmaz, melyek a mátrix celláiban elhelyezett folyamatokkal szoros kapcsolatban állnak, hiszen olyan eredményeknek tekinthetık, amelyeket az ismeretspirál folyamatai generálnak. A belsı mátrix és a külsı kör fıbb jellemzıit az alábbiakban külön bekezdésekben mutatom be. A belsı mátrix középpontját – a szervezeti hullámtevékenység modelljének fogalomrendszerére építve –, a káosz állapota, az elkülönült helyi struktúrák, gyakorlatok és szabályrendszerek, illetve a nem világos vagy gyakran túlértékelt célkitőzések jellemzik. A középpontból kiindulva hatszor fordul meg a spirál önmaga körül, miközben az eltérı helyi identitásból a közös identitás állapotába érkezik. A kölcsönös tanulási folyamatok révén a szocializációs, az externalizációs, a kombinációs és az internalizációs evolúciós folyamatok felváltva erısítik egymást. Az alapstruktúrák és alaprendszerek kialakításával, a jól definiált eljárások és a közös tématerület megtalálásával, illetıleg kölcsönös alkalmazkodással jut el a szóban forgó térség a stabilizáció állapotába. A fenntartható struktúrák létrejöttét, kialakulását nevezhetjük a célállapotnak, azaz a hatékony együttmőködés

37

(„high performance”) elérésének. Az alábbiakban a cellák tartalmát részletesen mutatom be. A szocializációs fejlıdés kezdetben és túlnyomóan másodlagos jellegő. Elıször élményekkel, majd tanulással, öntanulással, tapasztalatszerzéssel és közvetlen tapasztalati elsajátítással fokozhatók az intuitív folyamatok. A szekunder szocializáció úgy értelmezhetı, hogy a határtérség folyamatainak alakítói alkalmazkodnak elıször az új társadalmi környezethez, és új magatartásformák felöltésével alakítanak ki közösen egy hatékonyabban, eredményesebben mőködı referenciacsoportot. Hosszú idı elteltével – amely akár több generáción is átível – lehet csak elsıdleges szocializációról beszélni, amely azt jelenti, hogy a megszerezett tudástıke a fiatalabb generációk nevelésében tudatosan is megjelenik. Az elsıdleges szocializáció mindig gyermekkorban történik, s ebben a rendszerben a közös identitás kialakulásának közvetlen megelızı elıfeltétele a primer folyamatok megjelenése. Ez azt is jelenti, hogy közös identitás megjelenéséhez nem elég a határtérségi szereplık másodlagos szocializációja, hiszen a kognitív és társadalmi távolság azáltal csökken, hogy a szocializációs folyamatok már nevelési, tanítási kérdéssé is válnak. Ez azt is jelenti, hogy a fiatalabb generációk egy, a jelenlegitıl eltérı rendszerkörnyezetben nınek fel. A fenti folyamatokkal párhuzamosan a tudástıke megosztása, transzferálása, tehát az externalizáció egyre szélesebb társadalmi közegben, szinteken figyelhetı meg – kezdetben az egyén szintjén tájékoztatás, kifejezés és felhívás formájában, majd konkrétabb tárgyalási folyamatokban csoport, csoportközi, végül szervezeti szinten. A tájékoztatás olyan kommunikációs formát jelent, amikor az egyik partner csupán információt ad át a másik partnernek, a kifejezés és felhívás során már érzelmeit és élményeit is feltárja – a szekunder szocializáció eredményeként –, s egyre inkább befolyásolni kívánja a hallgatót. A csoportközi szintet az különbözteti meg a csoport szinttıl, hogy míg az utóbbi kategóriában egymástól elkülönült aggregátumokban kommunikálnak a szereplık – csoporton belül –, addig az elızıben egymás mellett létezı informális és formális organizációk különféle csatornákon keresztül osztják meg egymással a tudásanyagot. Ha a csoportokban vagy csoportok között megindul a differenciálódás és integrálódás, akkor az interpretálás szervezeti szintre emelkedik. Ebben a rendszerben ez jelenti az externalizációs folyamatok csúcsát. A kapcsolatokat kezdetben a nem formális személyes kapcsolatok és részvétel jellemzi, a késıbbiekben viszont az explicit tudások kombinálása elvezet a kölcsönös tisztelethez, majd a kölcsönös bizalomhoz. A kombinációs folyamatokat, tehát az integrációt 38

eleinte a mikro szintő informális (részvétel, tisztelet, bizalom), illetıleg formális (klaszterek, társulások, hálózatok) együttmőködések jellemzik (3. ábra alapján). Camagni (2008) szerint az informális együttmőködések a döntési költségeket, a formális kooperációk pedig az információszerzés költségeit csökkentik nagymértékben. A makroszintő informális és formális kapcsolatok vizsgálatával már átlépünk az internalizáció cellájába. A fenti folyamatok segítségével lehetıvé válik, hogy a határtérség az idıszakos, ad hoc jellegő projektek szintjérıl elmozduljon elıször a rövid, majd hosszú távú stratégiák irányába, s végül olyan fenntartható struktúrák alakuljanak ki, amelyek közös intézményés szabályrendszereken nyugszanak. Az intézményesítés megvalósulhat egyezmények, képviselet és közös értékek formájában (makroszintő informális kapcsolatok útján), illetve közös intézmények, szabályok, normák felállításával (makroszintő formális kapcsolatok útján). Camagni (2008) szerint az elıbbi forma méretgazdaságosságot teremt, míg az utóbbi jelentıs tranzakciós, motivációs és koordinációs költségmegtakarítást eredményez. A külsı körön elhelyezkedı kulcsszavak is magyarázatra szorulnak. A fogalmak olyan eredményeknek tekintendık, melyek a mátrix belsı folyamatai alapján állnak elı, s két nagy csoportra oszthatók: gazdasági és térségi változókra, illetıleg személyiség és társadalmi összetevıkre. Elıször a gazdasági-térségi elemeket tekintem át. A tanulmányban a láthatatlan tıkét és a területi tıkét egy fogalomként kezeltem a fogalmi zavarok elkerülése miatt, bár a 2.2. alpontban megállapítást nyert, hogy a két fogalom nem fedi le egymást teljes mértékben. Ennek ellenére továbbra is közös bennük, hogy egy társadalom vagy egy csoport életszínvonalának és életminıségének növekedése mindkét tıketípus növekedésére hatással van. A belsı mátrix folyamatai, ezen keresztül az életszínvonal és életminıség növekedés több tıkeelem bıvülésére hatással van, dolgozatomban a következıket nevesítettem: kulturális tıke, tudástıke, láthatatlan tıke, területi tıke. A területi tıke növekedése mellett fontos megemlíteni azt is, hogy a belsı mátrix folyamatai egy versenyképesebb régiót teremtenek. A tudáskonvertálás erısíti a Lengyel Imre (2003) által megfogalmazott versenyképesség piramis modelljének sikerességi és alaptényezıit. Közülük kivétel nélkül mindegyik fontos a tudáskonvertálás oldaláról. Elıször az alaptényezıket tekintem át. Kutatás és fejlesztés esetén az innovációk érkezhetnek határon túlról is technológiatranszfer és know-how formájában. A kis- és középvállalkozások szinte kizárólag helyi, regionális piacon mőködnek, mivel a világpiaci versenyben való önálló megjelenés tranzakciós költségei (marketing, logisztikai, információgyőjtési, kapcsolattartási) lerontják versenyelınyeiket (Lengyel 2003). A fenti költsé39

gek megfelelı kapcsolatok és szervezetek kialakításával nagymértékben csökkenthetık. A kívülrıl jövı befektetések szempontjából fontos a technológiai transzferbıl eredı technológiai hatás, mert a határ másik oldalán alkalmazott új technikák, technológiák, szervezési módok elterjednek a régióban. A határtérségek versenyképességének kialakulásában és fenntartásában fontos az emberi erıforrás képzettsége. A humán tıke színvonala ebben a rendszerben fıleg az oktatási és képzési rendszerek hatékonyságától és átjárhatóságától függ. Az emberi tıke alkalmazhatóságánál fontos az emberek egészségi állapota is – mint arra a humán tıke definiálása során utaltam –, azaz „lényeges szerepe van az egészséggel kapcsolatos attitődöknek” (Lengyel 2003, 298). Az intézmények és társadalmi tıke a határrégiók növekedésében alapvetı, mivel nem tárgyi javak is szerepet játszanak a fejlıdésben. „A gazdaság eredményes mőködéséhez nemcsak a tágan vett intézmények (gazdasági szervezetek, a munkavállalók szervezetei, közigazgatási intézmények) szükségesek, hanem közöttük hatékonyan mőködı kapcsolatrendszer is” (Lengyel 2003, 298). A gazdasági siker tehát függ a magáncégektıl, a vállalati menedzsment színvonalától és a vállalati hálózatok elterjedtségétıl, és olyan társadalmi faktoroktól, mint a bizalom és a közigazgatás minısége. A területi versenyben történı részvételt olyan hálózatok koordinálják, amelyek lényege a konfliktusokat feloldó és közös célokat megfogalmazó kapcsolatrendszer (Lengyel 2003).

8. ábra: A területi egységek versenyképességének piramis-modellje Forrás: Lengyel (2003) 40

A sikerességi faktorokat két csoportba oszthatjuk, amelyek az ábra két szintjét alkotják. A felsı szint elsısorban a gazdasági háttér kulcsterületeit emeli ki, s rövidebb távon befolyásolja az alaptényezıket. A sikerességi faktorok alsó szintje a regionális fejlıdésére hoszszabb idıtávon keresztül ható társadalmi–környezeti–települési feltételeket fogja át (Lengyel 2003). Az alábbiakban a nyolc faktor lényegességét a tudáskonvertálás oldaláról a következıkkel hangsúlyozom:


A gazdasági szerkezet alakulására a tudás diffúziója komoly hatással van, ugyanis a hasonló profilú, de eltérı hozzáadott értékkel termelı szervezetek kapcsolati hálójának kiépülésével, illetve a regionális multiplikátor hatás segítségével az eddig alacsony hozzáadott értéket produkáló szektorokban növekedésnek indulhat a termelékenység.




Az innovációs kultúra ahhoz szükséges, hogy bármilyen mőszaki, üzleti, környezeti változásra a régió megfelelı adaptációs stratégiával válaszolhasson.




A regionális elérhetıségnél a földrajzi és társadalmi távolságra egyszerre utalok. A földrajzi elhelyezkedés leszőkíti a lehetıségeket, befolyásolja az utazási idı- és költségigényt. A megfelelı közlekedési és kommunikációs infrastruktúra viszont képes enyhíteni a földrajzi determináción. Jellemzıen nem a földrajzi, hanem az információs-informatikai elérhetıség a döntı, a földrajzi tér helyett a virtuális távolság, a kibertér. Ha ez megfelelıen ki van építve, akkor több és pozitív információt szerezhetünk egy adott térségrıl, közelebbinek érezzük azt, és a képzeletünkben lévı távolság, a kognitív távolság lecsökken.




A munkaerı felkészültsége kapcsán megállapítható, hogy a határtérségek közti tudástranszfer akkor hatékony, ha megfelelıen felkészíti a munkaerıt a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodásra.




A tudásanyag sikeres átadása és befogadása, az új gazdasági szerkezet, illetve az új tudásigényes gazdasági tevékenységek megjelenése erısíti a társadalmi szerkezetet is.




Az optimális döntési központok megtalálása nélkülözhetetlen. Fontos az önálló, döntési kompetenciával rendelkezı szervezetek jelenléte, melyekben a partnerek megértik egymás problémáit, és nem beszélnek el egymás mellett.




A környezeti faktorok, a környezet minısége a vizsgált témakörben kevésbé releváns, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a települési, illetve az egészséges és biztonságos természeti környezet iránt fogékony érdekeltek a határ két olda-

41

lán, közösen aktív szerepet vállalhatnak – valamilyen kooperáció formájában – a környezet megóvásában.


A régió társadalmi kohéziója ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy a sikeres határrégió képes kezelni a határtérségben fellépı konfliktusokat, az egyes érintettek együttmőködésre, konszenzusra törekszenek, kölcsönösen informálják és erısítik egymást, ezáltal növekszik a régió identitása. A külsı kör kulcsszavain haladva szükséges további fogalmakat meghatározni. A

szinergia a regionális potenciálok összekapcsolódásával hozható összefüggésbe, úgy, hogy azok aktivizációs tereket nyitnak meg, és más endogén forrásokat alakíthatnak ki, azaz „nemcsak a speciális képviselıknek és intézményeknek egy régión belüli jelenléte, hanem azok dinamikus kölcsönhatása is elıfeltétele lehet a regionális kreativitás és innovációk optimálissá tételére” (Stöhr 1986, idézi Lengyel–Rechnitzer 2004, 247). A szinergia megindíthatja a további innovációk kialakulását vagy éppen megtelepedését, s ezzel az adott régiók gazdasági növekedését (Lengyel–Rechnitzer 2004). Az ismertspirál folyamatai újabb innovációkat gerjeszthetnek a gazdaság egyre szélesebb szféráiban. A spread effect (terjedési hatás) mindazokat a pozitív hatásokat jelenti, amelyeket a tudáskonvertálás elı tud idézni a környezetében, régiójában. Az ismeretek, információk terjedésével az összekapcsolódó határtérség gazdasági és társadalmi potenciálja bıvülhet, s ez által leküzdhetik hiányaikat és hátrányaikat. A méretgazdaságosság ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy a tudásfolyamatok szélesebb és mélyebb együttmőködési kereteket hoznak létre, melyben az elınyöket kölcsönösen ki lehet használni. A motivációs és koordinációs költségmegtakarítás a szervezetek közötti tranzakciós folyamatokhoz kapcsolódik. A tranzakció az üzletkötés folyamata, amely a megfelelı partner megkeresését, a vele való kapcsolat kialakítását és a szerzıdés megkötését jelenti. Megfelelı struktúrák kialakításával csökkenthetık a koordinációs költségek (pl. információs költség), amely a partner felkutatásához kapcsolódnak. Együttmőködéssel, pozitív befolyásolással lehet ösztönözni a közös munkában való részvételt, amely motivációs költségmegtakarításhoz vezet. Az együttmőködés-centrikusságon a hosszú távon életképes fenntartható hálózati struktúrát kiépítését értem, illetve szorgalmazom. Ehhez pedig tudatformálásra, koncepció-fejlesztésre van szükség. A win:win (nyer:nyer) stratégia a játékelmélet fogalomrendszerében használt kifejezés. Lényegesnek tartom, hogy a határgazdasági szereplık ne egyoldalúan, hanem kölcsö42

nösen nyerjenek az együttmőködésekben. Ez megvalósulhat úgy, hogy mindkét fél ugyanolyan mértékben nyer (tiszta nyeregpont), vagy mindkét fél nyer, de nem ugyanolyan mértékben (nem tiszta nyeregpont). Egymás kiszorítása, azaz a nem megfelelı kooperáció, zérusösszegő játékhoz vezet. A gazdasági és térségi összetevık kifejtése után a személyiség és társadalmi változókat tekintem át. Az információ-, ismeret- és bizalomgazdagság ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy a hiányok és akadályok leküzdésével, tanulással és tanítással szocializálódunk egymás kultúrájába. Ennek elıfeltétele a megfelelı kapcsolati háló kiépítése, a kompromisszumkészség, illetve a kapcsolat intézményesítése. A sikeres és hatékony határrégió gyakorlati megvalósítása több személyiségjegyet is megkövetel az együttmőködı partnerek oldaláról. Tanulmányom jelenlegi szakaszához Rab Károlynak az Optimista elmélet címő írásában vázoltak segítségével közelítek. Rab mikro szintre vonatkoztatva alkotta meg tézisét, de gondolatai mezoszinten, különösképpen a határon átnyúló kapcsolatokra is kiválóan alkalmazhatók. Rab részletesen foglalkozik az illúzió és optimizmus fogalma közötti különbséggel. Az illúzió remény, várakozás vagy bizakodás, de passzív folyamat, mert a célkitőzést ebben az esetben nem követi a cselekvés vagy valamiért vállalt felelısség. Az optimizmus ezzel ellentétben aktív cselekvés, mert kitartással, vállalkozó kedvvel teli, s energiát mobilizál. Ezen túlmenıen az optimista felelısnek tartja magát célja eléréséért (Rab 2005). A határmenti kapcsolatokban is az optimizmusra, a cél, cselekvés és felelısség szentháromságára kell törekedni. Az illúzió kevés, mert csak papíron létezik, egyfajta terv. Az optimista hozzáállás nemcsak hiszi, hogy meg tudja változtatni a kevésbé sikeres vagy eredménytelen folyamatokat, hanem konkrét cselekvési lépésekkel kockázatot is vállal a siker érdekében. A 4.3.2.-es alpontban említett európai gondolkodású ember testesíti meg a határ menti együttmőködésekben ezt az embertípust. Az ilyen típusú ember ugyanis a jövıbe néz, sikerorientált, együttmőködı és elkötelezett. Így az esetleges elégedetlenkedı emberekbıl a szocializáció folyamatával optimista, felelıs, vállalkozó típusú embert kell teremteni. Az alábbiakban felsorolom és röviden jellemzem azokat a személyiségjegyeket, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy elıremozdítsák a határtérséget az evolúciós folyamatban:


A természetesség fogalmával azon tulajdonságú személyeket illetem, akik spontaneitásukkal európai ember módjára képesek gondolkodni.

43




A felelısség fogalmával azon típusú partnerek jellemezhetık, akik együttmőködık és elkötelezettek, nemcsak illuzionisták, hanem sikerorientáltak, vállalkozó szellemőek, s bizonyos mértékben kockázatvállalók is.




Az elkötelezettség fontos kritériuma az együttmőködéseknek, mert kialakul az öszszetartozás érzése a többi csoporttag irányába.




Az egyenrangúság elérhetı a bátortalanság, a kishitőség, illetve a másik partnerrel szembeni kisebbségi érzés leküzdésével. A rendezettség és szervezettség fogalma alatt azt értem, hogy az értelmezési és fo-

galmazásbeli problémák leküzdésével egy olyan optimális intézményi keretet tudnak a partnerek létrehozni, melyben megértik egymás problémáját, s kellı döntési potenciállal rendelkeznek a jövıre nézve. Ez megvalósulhat hálózatépítésben, hosszú távú stratégiában vagy intézményesített struktúrában. A tudásfolyamatok csökkentik az egyes társadalmi csoportok és nemzetek közötti különbözıséget és távolságtartást, illetıleg növelik az elfogadottságot. A folyamtok hatására csökken a kognitív és társadalmi távolság. A határtérségre vonatkozó konkrét megállapításaimat a dolgozat utolsó fejezetében, a konklúzióban foglalom össze, ahol arra keresem a választ, merre fejlıdhet tovább az osztrák–magyar határrégió.

44

9. ábra: A határmenti térségek növekedését meghatározó tényezık és folyamatok Forrás: saját szerkesztés (2009)

45

5. KONKLÚZIÓ: MERRE FEJLİDJÜNK TOVÁBB? 5.1. A vizsgálat üzenete A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. soproni irodájában eltöltött nyári gyakorlatom, a Bécsi Mőszaki Egyetem területtervezési intézetében folytatott féléves tanulmányom, illetıleg a Bécsbe, Alsó-Ausztriába, Burgenlandba és a NyugatDunántúli régióba tett utazásaim, konzultációim alkalmával lehetıségem volt rálátni arra a sajátos osztrák–magyar viszonyra, mely napjainkban dominánsan meghatározza az együttmőködés kereteit. Örömmel állapítottam meg, hogy igen aktív és sokoldalú együttmőködést folytat a két fél, de sajnálattal tapasztaltam ugyanakkor, hogy a felek hozzáállása igen gyakran hátráltatja az elırelépési folyamatokat. Dolgozatom zárásaként azokat a területeket szeretném áttekinteni és kiemelni, ahol jó esély van arra, hogy a közeljövıben érdembeli javulás várható. Arra szeretnék javaslatot tenni, hogy a partnereknek hogyan kellene a fent említett problémakörökre megoldást találniuk. A határmenti térségek láthatatlan tıkéjének növelésére több alternatív mód is van, amelyek egymás hatását fokozzák.

A közösség kérdése rendkívül fontos, mert egymás megértése, és közvetve az intézményesítés feltételezi az effektív együttmőködés meglétét is. A kapcsolatok menedzselésének hatékonyságára egy önálló intézményrendszer felállítása lenne a legjobb megoldás, melynek létrehozására jómagam a közeljövıben nem sok esélyt látok. Ennek közvetlen elıfeltétele ugyanis egy olyan légkör kialakulása, ahol a partnerek kölcsönös bizalommal vannak egymás iránt (lásd 9. ábra). Ettıl a szinttıl az osztrák–magyar határtérség napjainkban még távol áll. A 4.1.-es alpontban említést tettem a West/Nyugat-Pannónia Eurégióról, s megjegyeztem, hogy egy esztendeje megszőnt az együttmőködés mind az elnökség és tanács, valamint a munkacsoportok szintjén. A kooperáció megszőnését több okra is vissza lehet vezetni. Rechnitzer (2005) szerint az Eurégió megalakulása után hosszú évekig nem rendelkezett fejlesztési stratégiával, illetıleg a szervezet létrehozását nem elızte meg a határrégió átfogó analízise, amire alapozva a hosszú-, közép- és rövidtávú célkitőzéseket, a mőködés konkrét céljait ki lehetett volna dolgozni. Az evolúciós folyamat oldaláról fogalmazva jómagam azt gondolom, hogy nem voltak adottak az elıfeltételek az Eurégió tartós mőködtetésére, legfıképpen a közös tématerület, alkalmazkodás és bizalom hiánya

46

miatt. Az 1998-ban megalapított Eurégió egy olyan környezetben jött létre, ahol a tudástıkék még nem dinamizálták kellıképpen a határrégiót. Ez a környezet napjainkban sem adott, ezért az Eurégióhoz hasonló intézményi keretek felállításának gondolatát – a jelenlegi kondíciók függvényében – nem tartom szerencsésnek. Ezzel szemben forszírozni lehetne egy közös kulturális bázis kialakítását. Azzal, hogy tág betekintést engedünk mindkét oldalon egymás rendszereibe, kultúrájába, hozzájárulhat ahhoz, hogy megértsük egymás álláspontját, tiszteletet ébresszünk egymás iránt, illetve bizalmi tıkét kovácsoljunk. Tovább kell szocializálódnunk a tanulás és a tapasztalatszerzés révén, hogy a másik partner fejével is tudjunk gondolkodni. A folyamat révén az osztrákok megismerik a sajátos magyar gondolkodásmódot, s esetleg hajlandóak lesznek adaptálni azt a gondolatmenetet, hogy a magyar fél miért akar horizontális és vertikális szabályozottságra törekedni az együttmőködés során. A magyar fél is képes lesz befogadni és elsajátítani az osztrák nézıpontokat, például azt, hogy szerintük miért jobb a stratégia, mint a struktúra. Ezek a folyamatok a közös identitás irányába mutatnak, bár attól még jócskán távol állnak, mert elıször meg kell találni a közös tématerületet, kölcsönösen alkalmazni kell a módszereket és eljárásokat, végül az öntanulással és közvetlen tapasztalati elsajátítással megszerzett ismeretanyagot tovább kell örökíteni, azaz a fiatalok generációkba bele kell nevelni. Azzal, hogy a szomszédos régió felsıoktatási intézményeiben tanulunk, vagy munkahelyén dolgozunk, segít átvezetni és feloldani a kultúrák közötti különbségeket. Ezt nem kell tömegesen tenni, mert néhány ember is elég ahhoz, hogy a másik fél álláspontját megértse, a jó tapasztalatokat hazavigye magával, és honfitársaival megossza. Az oktatási intézmények közötti együttmőködés a versenyképességet számottevıen befolyásoló, meghatározó tényezı lesz, s a jövıbeni siker egyik zálogát fogja jelenteni (Rechnitzer–Smahó 2007). Ebben a rendszerben és megközelítésben az oktatási–tanulási folyamatok nélkülözhetetlenek. Ha a határmenti szereplık elkezdenek felépíteni egy közös kulturális bázist, akkor célszerő lenne tisztázniuk fogalmaikat. Amíg nem értik, hogy mit kíván a másik fél, addig a partnerek más ismeretanyagot visznek haza magukkal a tárgyalás után. Az egymás melletti elbeszélés csökkenthetı, egymás tisztábban látása pedig növelhetı, ha a másik fejével tudunk gondolkozni. Ez hordozza magában bármilyen további együttmőködés sikerének zálogát. A CENTROPE együttmőködésrıl több interjúalany is úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezés új és közös identitást teremthet a határrégióban. Rögtön hozzáteszem viszont, 47

hogy csak abban az esetben, ha az kooperáció alakítói ügyelnek a láthatatlan tıkére épített fejlıdés folyamataira, azaz türelmesen kivárják az együttmőködés gyümölcsének beérését, annak minden egyes fázisát. A jelenlegi együttmőködést mind vertikálisan, mind horizontálisan fejleszteni kell. A CENTROPE régióban az együttmőködés akkor vezethet el az Eurégióhoz hasonló, de annál hosszabb távú, hatékonyabb és sikeresebb hálózathoz, ha a határtérség folyamatainak alakítói az alábbi három tényezıre ügyelnek. Egyrészt tanulnak az Eurégióban elkövetett hibáikból, másrészt olyan személyiségjegyekkel és magatartásformákkal vértezik fel magukat, mint ahogy az a 4.5. alpont alatt megfogalmazásra került, harmadrészt pedig el tudják helyezni a CENTROPE együttmőködést az ismeretspirálon – így vissza tudnak csatolni, tehát értékelni és ellenırizni tudják, hogy az ismeretspirálon lévı elıfeltételek teljes mértékben teljesültek-e, illetıleg látják, hogy mi a közvetlen következı lépés a fejlıdési folyamatrendszerben. Ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy a magyar oldalon csatlakozott megyék és városok sokáig szkeptikusan álltak az együttmőködéshez, mivel annak hátterében Bécs azon törekvéseit látták, hogy határon átnyúló hátországával és vonzáskörzetével próbált az európai szintő agglomerációk versenyében közösségi források felhasználásával elınyt kovácsolni. Az ilyen helyzetet érdemes egy kis város, például Sopron esetében úgy megközelíteni, hogy megfelelı bölcsességgel és kezdeményezıkészséggel, a kishitőség leküzdésével a városnak lehetısége nyílik egy nagyobb szövetséghez csatlakozva a meglévı, de eddig ki nem használt adottságait és képességeit új, innovatív formában hasznosítani (Vissi et al. 2009). A Burgenland tartománnyal való kapcsolatépítés mikéntjének kérdése még mindig terítéken van. A probléma forrása abban keresendı, hogy a hazai javaslatokat és kezdeményezéseket igyekeznek maguktól távol tartani, s inkább ık akarnak domináns szerepre törni az együttmőködésekben. A jövıbeni kapcsolatok javításához túl kellene lépni sérelmeinken. Ha ez nem így alakul, akkor nem célszerő nagy energiákat fektetni a burgenlandi–magyar kapcsolatokba, csak minimális tématerületen. Szerencsére, ez a negatív hozzáállás csak a burgenlandi partnerekkel folytatott egyeztetések során üti fel a fejét. Merıben más kapcsolat és tárgyalási stílus jellemzi az alsó-ausztriaiakkal, sıt a stájerországi kapcsolatokkal lebonyolított konzultációkat. A Burgenlandon kívüli tartományok egyenrangú félként kezelik a magyar partnert, s régiónk több sikeresebb megállapodást kötött az elmúlt idıben velük, mint közvetlen szomszédjainkkal. Míg kirándulásokkal, gasztronómiai és sportprogramokkal, workshopokkal teli rendezvények jellemzik a stájer–magyar és Alsó-Ausztriai–magyar kapcsolatokat, addig – saját nyári gyakorlati tapasztalataim alapján – 48

szigorú tárgyalások a burgenlandi–magyar találkozókat. Ahhoz, hogy a burgenlandi partnerek egyenrangú félként tekintsenek a magyar félre, nekik kell levetkızniük még meglévı elıítéleteiket, s le kell bontaniuk az esetleg még történelmi hagyományokból fakadó, meglévı gátakat. S ha ez nem megy nekik, akkor a magyar félnek kapacitásokat kell felszabadítania a burgenlandi oldalon, s azokat inkább az alsó-ausztriai vagy esetleg stájerországi kapcsolatok ápolására kellene fordítani. A magyar félnek a közeljövıben forszíroznia kellene további hálózati struktúrák kialakítását, hogy túllépjünk a tisztán projektszintő együttmőködésekrıl. Ezt a magyar tervezés és döntéshozatal rugalmasabb voltával indoklom. A politikai kérdések a legbonyolultabbak, s úgy érzem erre érdembeli ráhatása a gazdasági szereplıknek, s mentoraiknak, ügynökeiknek sincsen. Protekcionizmus, nacionalizmus és inkompatibilitás mindig is lesz, s ezeket figyelembe véve kell együttmőködni. 5.2. További kutatási irányok Jelen tanulmány egyszerre tekinthetı közgazdasági és szociológiai indíttatású munkának. A vizsgálat során kvalitatív technikákat alkalmaztam, a szakirodalomban való elmélyülésen túl primer vizsgálatokat folytattam. Különbözı modelleken keresztül igazoltam a láthatatlan tıke fontosságát a XXI. század regionális határgazdaságaiban. A modell magyarázatára az osztrák–magyar kapcsolatok történetét és jelenlegi helyzetét használtam fel. Tanulmányomban felfedtem, milyen tényezık és folyamatok segítik a jövıre nézve egy hatékonyabb kooperáció létrejöttét elméletben és a vizsgált határrégióban. Konkrét válaszokat találtam arra vonatkozóan, hogy az elméleti eszközrendszer közül melyek hasznosíthatók a vizsgált régióban. Úgy gondolom, hogy a fent leírt fejlıdési út mozdíthatja elıre a határtérséget az elkövetkezendı években. A tanulmányt kvantitatív eljárásokkal szükséges a jövıben folytatni, bıvíteni a 9. ábrában vázoltak vonalán továbbhaladva. A szocializáció, externalizáció, kombináció és internalizáció fokának mérésére mezoszintő mutatószámokat érdemes képezni. Olyan mutatószámrendszert szükséges kialakítani, melyben a közgazdasági és szociológiai nézıpontok egyaránt és egységesen tükrözıdnek. A dolgozatban kialakított általános tézisekkel, s a késıbbi munka során kialakított mutatószámrendszer alkalmazásával lehetıség nyílik párhuzamosan több határrégió egyidejő vizsgálatára. Ez a meggondolás lehetıvé teszi azt is, hogy a vizsgált régiómat kibıvítsen Csehország, Szlovákia – esetleg Szlovénia – irányába, azaz a teljes CENTROPE régió a vizsgálat tárgya lehessen. Több határrégió

49

esetén összehasonlító, komparatív elemzésre is lehetıség nyílik, amely láthatóvá teszi a régiók láthatatlan tıkéjét. Komparatív faktorelemzés után egy rangsort lehet felállítani a határtérségek között, melyek visszatükrözik, melyik határrégió, hol helyezkedik el az evolúciós folyamatban.

Dolgozatom zárásaként a tanulmány egyik indító gondolatához, a fenntartható fejlıdés koncepciójához csatolok vissza, s a leírtak fényében értékelem a fejlesztés és a fejlıdés közötti különbséget. Lantos (1999) szerint a fejlıdés egy adott rendszer immanens folyamata, belsı eredető változása. A fejlesztés a rendszeren kívülrıl jövı tudatos tevékenység, amely arra irányul, hogy a fejlıdés folyamatát gyorsítsa. A fejlesztés mindig magában hordozza azt a feltételezést, hogy az adott rendszer nem képes megfelelı sebességgel vagy megfelelı irányba fejlıdni. Átmenetet képez az a körülmény, amikor a rendszeren belüli szereplık vagy szervezetek tudatosan vesznek részt a saját rendszerük (pl. kistérségek, települések) fejlıdésének alakításában. Ekkor ezek a belsı fejlesztési tényezık kettıs szerepet töltenek be. Egyrészt hozzájárulnak a rendszer fejlıdéséhez annak természetes részeként, másrészt fejlesztést is végeznek. Egyfajta híd képzıdhet a fejlesztés és fejlıdés folyamatában, amit például a határon átnyúló programok készítésekor is ki lehet használni. Ez a híd viszont csak akkor jöhet létre, ha a fejlesztés elsısorban arra irányul, hogy erısítse vagy kialakítsa a belsı fejlesztési erıket. Továbbá a fejlesztés nem lehet tartós, hanem csak átmeneti, addig tart, amíg az adott rendszer (a belsı tényezı) képessé nem válik a megfelelı önálló fejlıdésre. Ha a fejlesztendı rendszer a céljához ér, akkor önmozgásba lép és a természetesség vezérelve alapján fejlıdik tovább. Ideális állapotban a határtérség fejlıdik, pozitív irányba változik, a határtérség fejlesztésére pedig csak akkor van szükség, ha a fejlıdés folyamatát gyorsítani, vagy irányát változtatni szeretnénk. Amint a természetesség (fejlıdés) feltételei megteremtıdtek, akkor a kényszerítı körülményekre (fejlesztés) nincs tovább szükség.

50

IRODALOMJEGYZÉK Baranyi B. 2007: A határmentiség dimenziói Magyarországon. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs Bourdieu, P. 1983: Ökonomische Kapital, kulturelles Kapital, soziales Kapital. In: Kreckel, R. (Hrsg.): Soziale Ungleichheiten. Soziale Welt. Sonderband 2. Göttingen, S. 183-198. Camagni, R. 2008: Regional Competitiveness. Towards a Concept of Territorial Capital. In: Capello et al. (ed.): Modelling Regional Scenarios for the Enlarged Europe. European Competitiveness and Global Strategies. Springer, Berlin, pp. 33-46. Chikán A. 2005: Vállalatgazdaságtan. Aula Kiadó, Budapest Chikán A. 2008: Vállalatgazdaságtan. Aula Kiadó, Budapest Földvári Zs. 2008: Osztrák határzárak. Nyitókérdések. In: Heti Világgazdaság. XXX. évfolyam 21. szám, 21-22. o. Kengyel Á. 2004: Az Európai Unió regionális politikája. Aula Kiadó, Budapest Knippschild, R. 2005: Potentials of Cross-Border Cooperation for Strategic Urban Development in Border Regions. Designing and Evaluating Informal Cooperation Processes. In: Giffinger, R. (ed.): Competition between Cities in Central Europe: Opportunities and Risks of Cooperation. 2005 ROAD, Bratislava, pp. 173-183. Köles S. 1999: A közép-kelet-európai piramis és a vidéki közösségfejlesztés szerepe. In: A Falu. XIV. évfolyam 2. szám, 39-42. o. Lados M. 2006: Az Interreg-Phare CBC projektek típusai és tapasztalatai. In: Kaiser T. (szerk.): Stratégiai kutatások – Magyarország 2015. Hidak vagy sorompók? A határon átívelı együttmőködések szerepe az integrációs folyamatokban. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 205-230. o. Lantos T. 1999: A vidékfejlesztés elvei. Vitaanyag. Kézirat. Lengyel I. 2003: Verseny és területi fejlıdés: a térségek versenyképessége Magyarországon. JATEPress Kiadó, Szeged Lengyel I. – Rechnitzer J. 2004: Regionális gazdaságtan. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs Mintzberg, H. 2005: Stratégiai szafari. Útbaigazítás a stratégiai menedzsmentben. HVG Kiadó, Budapest Novotny G. 2006: A határon átnyúló együttmőködések sikerének kulcskérdései nemzetközi minták alapján. In: Kaiser T. (szerk.): Stratégiai kutatások – Magyarország

51

2015. Hidak vagy sorompók? A határon átívelı együttmőködések szerepe az integrációs folyamatokban. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 91-119. o. Perman, R. – Ma, Y. – McGilvray, J. 1996: Natural and Environmental Resource Economics. Longman, London Planungsgemeinschaft Ost 2008: Quo vadis Ostregion? Politik, Wirtschaft, Wissenschaft, Kultur, Chronik, Freizeit. Bécs Pogátsa Z. 2007: Éltanuló válságban. Állam és piac a rendszerváltás utáni Magyarországon. Sanoma Budapest Kiadó, Budapest Polányi M. 1994: Személyes tudás I. Atlantis Kiadó. Budapest Putnam, R. D. 1993: The Prosperous Community – Social Capital and Public Life, In: The American Prospect, Volume 4/13. Washington D.C. pp. 27-40. Rab K. 2005: Optimista elmélet. In: Ünnepi dolgozatok. 15 éves a gyıri közgazdászképzés, Széchenyi István Egyetem GTI, Gyır, 179-188. o. Rechnitzer J. 2005: Az osztrák–magyar határ menti együttmőködés múltja, jelene. In: Tér és Társadalom 2005/2. Gyır, MTA RKK, 7-29. o. Rechnitzer J. – Smahó M. (szerk.) 2007: Unirégió. Egyetemek a határmenti együttmőködésben. MTA RKK, Pécs–Gyır Samuelson, P.A. – Nordhaus, W.D. 2003: Közgazdaságtan. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest Szentes T. 2005: Világgazdaságtan. Elméleti és módszertani alapok. Aula Kiadó, Budapest Vercseg I. 2004: A társadalmi tıke (social capital) mérése magyarországi településeken. In: Parola-füzetek 2004/3. Budapest, 10-15. o. Világbank 2006: Where is the Wealth of Nations? Measuring Capital for the 21th Century. Washington D.C. Vissi A. – Komornoki M. – Plander P. 2009: Die Evolution der grenzüberschreitenden Zusammenarbeit im österreich-ungarischen Grenzraum. Geographisches Jahrbuch Burgenland 33. S. 277-289.

52

ADATOK FORRÁSA, ELİADÁSOK, HONLAPOK Arlington Business Solution 2008: Stages of Organizational Development http://www.arlingtonbusinesssolution.com (Letöltve: 2009. február 24.) Jordes+ régió http://www.rkk.hu/nyuti/jordes (Letöltve: 2009. február 3.) Jövıkép CENTROPE 2015 http://www.centrope.com (Letöltve: 2008. október 21.) Mateju, P. 2003: Trust and Reciprocity Networks: Two Distinctive Dimension of Social Capital. Budapest, OECD Konferencia, 2003. május OECD 1996: The Knowledge-based Economy http://www.oecd.org (Letöltve: 2009. február 28.) Vissi A. 2007: Európai területi együttmőködési csoportosulás. Eurégió Nyugat-Pannónia Bük, 2007. november

53