JEANIENE FROST ONE FOR THE MONEY

JEANIENE FROST

ONE FOR THE MONEY Cat és Bones novella

Fordította: Huncut Angyal

Jeaniene Frost férjével és egy nagyon elkényeztetett kutyával él Floridában. Bár ő maga nem vámpír, bevallja, hogy sápadt bőre van, sok feketét visel, és alszik, amikor csak lehetséges. És bár nem lát szellemeket, szeret öreg temetőkben sétálni. Jeaniene szereti még a költészetet és az állatokat, de fél a gyerekektől és utál főzni. Jelenleg a következő regényén dolgozik, ami bestseller Éjszakai Vadász sorozatba tartozik.

Figyelem Ez a történet a Cat és Bones sorozat 4. kötetében (Sírig hű szerelmed) leírt események után játszódik. Vannak benne utalások az ott történtekre, ezért csak az olvassa, aki már ismeri a 4. részt, vagy nem bánja, ha idő előtt fény derül néhány fontos momentumra. (A szerk.)

2

Egy Hunyorogtam a reggeli napsütésben. Ebben az időpontban ágyban kellett volna lennem, de köszönhetően Don bácsikámnak, helyette az NCSU campus füvén csellengtem. Felsétáltam a Harrelson Hallig, aztán felmásztam a harmadik emeletre, ahhoz az osztályhoz, amelyet kerestem. Mikor besétáltam, a legtöbb diák rám se figyelt, egymással beszélgettek, vagy a táskájukban turkáltak, várva, hogy megkezdődjön az óra. A teremben stadion-stílusú ülőhelyek voltak, lent külön bejárattal a professzori pulpitushoz. Innen lentről ugyanolyan rálátásom volt a diákokra, amilyen az előadó szokott lenni. Megfigyeltem minden arcot, keresve azt az egyet, aki megegyezik a képpel, amit küldtek nekem. Nem, nem, nem… oh, ott vagy. Egy csinos szőke lány nézett vissza rám, alig titkolt gyanakvással. Barátságosan elmosolyodtam és felmentem hozzá. A mosolyom nem nyugtatta meg, körbenézett a teremben, mintha azon tanakodna, elfusson-e. Tammy Winslow, gondoltam higgadtan. Nem kell félned, mert sok pénzt érsz. A levegőben láthatatlan áramlatok érződtek, mielőtt a szellem berontott a terembe. Természetesen, én voltam az egyetlen, aki látta őt. – Baj van – mondta a szellem. Nehéz léptek zaja hallatszott végig a folyosón, míg a levegő egyre több természetfeletti energiával telt meg. Ennyit a csendes módszerről. – Keresd meg Bonest! – mondtam a szellemnek. – Mondd meg neki, hogy álljon készen az ablaknál. 3

Erre odafordult pár fej, de nem törődtem többé a főiskolai diákok kicselezésével. Ki kell ezeket az embereket terelnem innen. – Bomba van nálam – kiáltottam hangosan. – Ha nem akartok meghalni, kifelé most azonnal. Többen felszisszentek. Páran röhögtek, nem lévén biztosak abban, hogy nem vicceltem, de senki sem rohant az ajtó felé. A lépések egyre közelebbről hallatszottak. – Kifelé most – ordítottam, elővettem a fegyverem a rejtett pisztolytáskából, és intettem vele. Senki sem várt, hogy lássa, viccelek-e. Tülekedés támadt, ahogy a diákok az ajtóhoz rohantak. Tartottam a fegyverem, mindenkire kiabáltam, hogy maradjon távol tőlem, és megkönnyebbültem, mikor kiürült a terem. De mikor Tammy megpróbált elszökni, megragadtam. Egy férfi rontott be az ajtón, úgy dobálta félre a kifelé özönlő diákokat, mintha súlytalanok lettek volna. Félretoltam Tammyt, és előrántottam három ezüsttőrt, melyek a szoknya alatt a lábamhoz voltak erősítve, és vártam, míg senki sem lesz a férfi előtt, mielőtt eldobom őket. Nem próbálta kikerülni a pengéimet, és nem történt semmi, mikor azok a mellkasában landoltak. Egy ghoul, nagyszerű. Az ezüst a szívben semmit nem tesz a ghoulokkal, le kell vágnom a fejét, hogy megöljem. Hol van egy nagy kard, mikor szükségem van rá? Nem zavartattam magam több késsel, de kilőttem magam a ghoul felé, és medve-szorításba fogtam. Az oldalamat ütötte, szétzúzva a bordáimat, ahogy próbált lerázni. A fájdalom égetett, de nem engedtem el. Ha ember lettem volna, ökleinek ereje megölt volna, de már teljesen vámpír voltam, így törött csontjaim szinte azonnal gyógyultak. Sikerült a fegyver csövét a ghoul homlokához szorítanom, és meghúztam a ravaszt. Sikoly tört elő abból a néhány diákból, akik a teremben maradtak. Nem figyeltem rájuk, és csak pumpáltam a golyókat a ghoul fejébe. A golyók nem ölik meg, de sok kárt okoznak. A feje több helyen szivárgott, mikor elengedtem. 4

Tammy próbált elfutni előlem, de gyorsabb voltam, félrelöktem az utamban levő íróasztalokat és elkaptam őt. Kaparászó hangok tudatták velem, hogy a ghoul felénk mászott, a feje másodpercenként gyógyult. Átugrottam az íróasztalokat, végig magammal húzva Tammyt, és előhúztam a legnagyobb késemet az ingujjamból. Egy határozott dobással, a nyakánál fogva nyársaltam fel a ghoult. A szellem megjelent az ablakban, miközben egy másik energiahullám jött ugyanabból az irányból. Ideje menni. Tammy sikoltott, ahogy harcolt velem, próbált kiszabadulni a kezeim közül. – Nem foglak bántani – mondtam neki. – Fabian. – A szellemre néztem. – Kapaszkodj. Átlátszó kezét a vállam köré kulcsolta. Tammy nem volt olyan bizakodó. Egyfolytában sikoltozott és ütött. Figyelmen kívül hagytam, és az ablak felé futottam. Tammy felsikoltott, ahogy keresztültörtük az üveget. Mivel a terem a harmadikon volt, nem jutott sok időnk a megkapaszkodásra. Hirtelen valami nekünk ütközött, egyenesen felfelé haladva velünk. Tammy sikolya rémült crescendóba ment át, ahogy hihetetlen gyorsasággal törtünk felfelé. – Valaki segítsen! – kiabálta. A vámpír, aki elkapott minket, igazított a fogásán, repült velem, Tammyval és a stoppos szellemmel az uticélunk felé, a campus túlsó végébe. – Nyugi, foglak – válaszolt a férfi angol akcentussal, ami érzékelhető volt még Tammy sikolyai mellett is. *** A Hummer golyóálló ablakokkal volt felszerelve, megerősített vázzal, és a hátsó üléssel, amit nem lehetet kinyitni belülről. Ezt Tammy állapította meg, mikor megpróbált elmenekülni, amint bedobtuk és elszáguldottunk. Aztán még tíz percig sikoltozott, nem 5

figyelve a kijelentésemre, miszerint nem fogjuk bántani. Végül eléggé lenyugodott ahhoz, hogy kérdezzen. – Fejbe lőtted azt a pasast. – A szeme tágra nyílt. – De nem halt meg. Hogy lehet ez lehetséges? Hazudhattam volna. Vagy használhattam volna a szemem hipnotikus erejét, hogy elhitessem vele, nem látott semmi szokatlant. De egy hajszálon függött az élete, így megérdemelte az igazságot. – Ő nem ember. Azok után, amit látott, az első reakciója a mégis a tiltakozás volt. – Mi a szarság ez? Az unokatestvérem küldött titeket? – Ha ő küldött minket, már halott lennél – mondta Bones, nem véve le a szemét az útról. – Mi vagyunk a testőreid. Tudtam abban a pillanatban, hogy Tammy jól megnézte a vámpírt, aki elkapott minket a semmiből, mert bámulta. Az illata is megváltozott. Elnyomva a rettegés kipárolgását, egy sokkal fűszeresebb illat áradt belőle, ahogy szemlélni kezdte magas arccsontját, sötét haját, erős fizikumát, és a bűnösen gyönyörű profilt. Fiatal, öreg, élő, halott, nem számít, gondoltam szomorúan. Mikor a közelükben van, a nők begerjednek. De Tammy épp most élt át egy megrázó élményt, így nem vettem figyelembe a vámpír területvédő ösztönömet, hogy megragadjam Bonest és bezárjam, – Enyém! – Helyette egy csomag nedves zsebkendőt adtam a lánynak. Hitetlenkedő kifejezéssel nézett rám. – Mit vársz, mit csináljak ezekkel? – Semmi nem szedi le jobban vért, hidd el – mondtam, megmutatva neki újonnan megtisztított fegyvereimet. Tammy rájuk nézett, aztán rám és Bonesra. – Mi folyik itt? – Már elmondta neked – mondta Bones, lehúzódva az út szélére és leparkolta a járművet. – De több bizonyítékot akarsz, mielőtt hiszel nekünk, ugye? – Felemelte e kezét. – Figyelj. Bones keresztülhúzott egy kést a karján, felnyitva a húst. Tammy bámulta, ahogy egy pillanat múlva bezáródott a seb, mintha egy 6

láthatatlan cipzár lett volna. Fabian még csak nem is pislogott. A szellem tisztában volt az élőhalottak gyógyuló képességével. – Vámpír vagyok, ezért tudom ezt megtenni. A nevem Bones, egyébként. – És én Cat vagyok – tettem hozzá. – Szeretném bemutatni Fabiant, de őt nem láthatod. A testőreid vagyunk, míg a nagybátyám elkapja az unokatesódat és letartóztatja. Tammy arca majdnem komikusan hitetlen volt. – De nappal van – mondta végül. A vámpírok nem tudnak a napra menni, ezt mindenki tudja! Bones kuncogott. – Igaz. És megriadunk a keresztektől, nem tudunk vízben közlekedni, nem mehetünk be házakba meghívás nélkül, és mindig karót kell verni a szívünkbe, hogy igazán meghaljunk. Komolyan, ki félne egy ilyen teremtménytől? Minden, amire szükséged van, egy Biblia, egy szolárium és némi szentelt víz, hogy reszketve küldj minket a saját végzetünkbe. Tammy lassan rázta a fejét. Együttérzően néztem. A tagadása pont olyan volt, mint ahogy én reagáltam tizenhat évesen, mikor rájöttem, hogy a hiányolt apám egy vámpír, és nem a pubertás okozza az idegenszerűségemet, hanem az egyre szembetűnőbb nem emberi vonásaim. – Tudom, hogy nehéz elhinned, mivel a vámpírok és a ghoulok többnyire embernek néznek ki – próbáltam újra, – de… – Hagyd, hogy feldolgozzam – szakított félbe Tammy. – Megkértem apám pár régi kormányzati barátját, hogy segítsen, mikor „baleset” történt velem, és erre valaki vámpírt küldött a védelmemre? Fabian nevetni kezdett. Megrovó pillantást vetettem a szellemre, hogy fogja vissza a nevetést, de annak ellenére, hogy részben láthatatlan volt, tisztán látszott, hogy ajka még mindig rángatózik. – Igazából két vámpírt – korrigáltam. – A szellem csak ráadás. – Halott nő vagyok – motyogta Tammy. Bones felhorkant. – Megmondtam, hogy ez a munka nem lesz könnyű, szerelmem. Igaza volt, de tartoztam egy szívességgel Dannek. De, még ha nem így lett volna, akkor is itt lennék. Múlt hónapban Tammy 7

majdnem meghalt egy „szörnyű” áramütés miatt. Két héttel később egy lövöldöző sofőr ölte meg majdnem. Lehettek volna szerencsétlen véletlenek, kivéve a tényt, hogy ha Tammy meghal a huszonegyedik szülinapja előtt, az apja millióit az unokatestvére, Gables örökli. Tammy apja régi barátja volt Don bácsikámnak, és Don nem hitt a véletlenekben. Aztán Don előásott valamit és hallotta, hogy a következő merénylet egy „egzotikus” bérgyilkost foglal magába, aki soha nem hibázik. Don tudta, mit jelent ez. Egy speciális Hazai Biztonsági Szolgálat részleget riadóztatott, akik a természetfelettivel foglalkoztak – az adófizetők nem tudták, hogy a befizetett pénzük egy része olyan helyre kerül, ami állítólag nem is létezik. Visszavonultam az egységből, de ez még jobb a nagybátyámnak. Donnak nem kell egy aktív egységet használnia, hogy felvigyázzák egy öreg barátja lányát. Nem, ő engem hívott, tudta, hogy nem fordulok el egy lánytól, akinek a fejét természetfelettiek akarják feldarabolni. Tammy úgy tűnt, túljutott a kezdeti sokkon. Szőke haját dobálta. – Felajánlottam, hogy fizetek a védelemért, és ha ti vagyok, akik megvédtek engem, azt jelenti, hogy nekem dolgoztok. Szóval fektessünk le néhány szabályt, oké? A szemöldököm felemelkedett. Fabien fütyörészett, de természetesen Tammy nem hallotta. Jobb, ha sietsz és letartóztatod az unokatestvérét, Don, gondoltam. Bones mindentudóan nézett rám. – Mondtam neked, hogy ne vedd fel a mobilod, miközben nyaralni vagyunk, Cicuska. Sóhajtottam. Tammy rendelkezett. – Vigyetek vissza a házamhoz – de Bones nem figyelt rá, visszahajtott az útra, és továbbra is az ellenkező irányba vezetett, mint amerre a lány lakott. – Csak pár nap – mondtam. Vagy legalábbis remélem.

8

Kettő A legtöbb ember, aki már háromszor kefélt a halállal – egyszer egy ghoul bevonásával – félénk és együttműködő lenne egy ilyen helyzetben. Tammy inkább olyannak tűnt, mint Paris Hilton. Nyilván soha nem hallotta még azt a szót, hogy nem. Fel volt háborodva, hogy nem visszük vissza a házához, és aztán nagyon elkeseredett, mikor meglátta a várost, ahol elbújtattuk. – Csak vicceltek – Tammy becsmérlő pillantásokkal szemlélte a rusztikus vidéki házat és az azt határoló cseresznyést, ahol én felnőttem. – Ez a semmi közepe – folytatta Tammy. – Valószínűleg pszichotikus beltenyészet él az erdőben! Megrázó élményt szenvedett el, emlékeztettem magam újra, csikorgatva a fogaimat. Licking Falls a vidéki semmi közepén volt, de ez volt a lényeg. Lehet, hogy nem néz ki jól egy fiatal örökösnőnek, de biztonságos, ezért ideális. Senkinek sem jutna eszébe itt keresni Tammyt. Tettünk egy utolsó kört és ráfordultunk a kavicsos útra, ami az öreg házhoz vezetett, mikor Bones hirtelen megállt. – Mi a baj? – kérdeztem, bőrömön éreztem a feszültségét, mintha hangyák futkostak volna rajtam. – A házad nem üres – mondta halkan. – És a behatoló nem ember. – Menjünk innen – mondta Tammy emelkedő hangon. – Most! Kezem abban a pillanatban a száján volt, amint Bones hangtalanul kicsusszant a kocsiból. Csak az hiányzott volna nekünk, hogy Tammy elkezdjen sikoltozni, figyelmezetve a halott behatolót. Hogy a fenébe tudott valaki rajtunk ütni itt? Senkinek nem mondtuk, hogy jövünk! Ösztönösen követni akartam Bonest, de akkor Tammy 9

védelem nélkül maradt volna. Szememet rávillantottam Tammyra és megparancsoltam, hogy maradjon olyan csendben, amilyenben csak tud. A tekintetem ereje egyszerre elcsendesítette. Aztán elengedtem a száját, és elővettem a fegyvereimet. Minden érzékemet a ház felé irányítottam, ami fél mérföldre volt. Egy pillanattal később megkönnyebbülés szaladt végig rajtam, kezem szorítása enyhült a késeken. Bonesnak meg kellett ölnie a betolakodót. Összekapcsolódva Bones-szal, éreztem az érzelmeit. Olyan helyzetekben, mint ez, nagyon jól jött. Elkezdtem az úton felfelé vezetni, nem figyeltem Tammy kétségbeesett arcára. Kénytelen voltam elhallgattatni, nem kell több szánalom. Mikor félúton jártam, Bones összezavarodott arccal megjelent. – Anyád van itt – mondta. Le akartam lassítani, hogy lássam, de erre beletapostam a fékbe. – Ő? Bones bólintott és beült az anyósülésre. – Élőholt valójában. – Catherine? – hallottam anyámat, hangjában meglepetést éreztem. Természetesen. Még százyardnyi távolságra, az új hallásával is könnyen elkaphatja a beszélgetésemet Bones-szal, olyan könnyedén, mintha a kocsiban ülne. Egy csomó volt a torkomban. – Igen, anya. Én vagyok. Nem láttam anyámat hónapok óta. Azóta nem, hogy megöltem azt, aki elrabolta és erőszakkal vámpírrá változtatta. Csak azért tette, hogy bántson engem, a szemét. Nem ölhetem meg másodjára. Az anyám megjelent az ajtóban, figyelt, ahogy kiszállok a kocsiból. A világos színek kiemelik a haját, és a bőre már halványabb, mint amikor utoljára láttam. Éreztem természetfeletti auráját felém áradni, ez olyasmi, amit soha nem fogok megszokni. – Szia – mondtam, ahogy kiszálltam. Meg akartam ölelni, de féltem, hogy esetleg ellökne. Az anyám mindig is utálta a vámpírokat. Most már ő is az volt, és mindez miattam. Mondhatni feszült volt a viszony közöttünk, enyhén szólva. A keze csapkodott, mintha nem tudná, hogy mit kezdjen vele. – Catherine. – Arcán enyhe mosoly volt. – Mit csinálsz te itt? 10

– Rejtőzködésre akartuk használni a házat, de mivel itt vagy… – Valaki megint üldöz? – vágott közbe, tekintette bezöldült. – Nem engem – siettem megnyugtatni őt. – Tammy, a lány a hátsó ülésen. Bones és én, uh, őrizzük őt pár napig, míg Don elrendezi a dolgokat. – Halló, Justina – mondta Bones, kiszállva a kocsiból. – Nem számítottam rá, hogy itt leszel. – Valami csendes helyen akartam pihenni – motyogta. Bones gúnyos nevetésben tört ki. – Úgy tűnik, nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek megszakadt a nyaralása. Bones biztosra vette, hogy itt maradunk. Ezt a helyet választottuk, hogy tökéletesen elrejtsük Tammyt, és én vagyok az egyetlen tulajdonos, még anyám számára is. De azok után, amiken az anyám átment, nem akartam kitenni a jelenlegi helyzetnek. – Majd máshová megyünk, mondtam egy bocsánatkérő vállrándítással. – Valami baj van a lánnyal? – kérdezte az anyám rámutatva. A hátsó ülésre pillantottam. Tammy az ajtót kopogtatta, míg a szemét meresztette és a szája tátogott, mint a halé. – Oh, a francba, elfelejtettem, hogy elnémítottam! Kiengedtem Tammyt, és visszaadtam a hangját a szemem villanásával. Az első dolog, amit tett, hogy olyan hangosan felüvöltött, hogy belerezzentem. – Soha ne tedd ez velem újra! – Akkor soha ne hagyd el a helyedet, ha azt hisszük, veszélyben vagyunk, és akkor nem lesz rá okunk – válaszolt Bones egy szemöldökrándítással. – Anya, ő itt Tammy – mondtam a szőke felé intve. Az anyám rámosolygott. – Helló, Tammy. Örülök, hogy találkoztunk. Tammy megragadta anyám karját. – Végre valaki normális! El tudod képzelni, milyen volt ezekkel? Rosszabbak, mint a börtönőrök! Nem álltak meg, hogy enni tudjak! 11

Bones szortyintott. – Kicsit el voltunk foglalva azzal, hogy megmentsük az életedet, ha visszaemlékszel. Az anyám Tammyra pillantott, majd vissza rám. – Szegény lány, biztos éhezel. Készítek neked valamit vacsorára. Hidd el, nem akarod, hogy Catherine főzzön. Normális körülmények között felháborodtam volna ennek hatására. De abban a kijelentésben, plusz, ahogy rám nézett, az volt, maradjunk itt. Tammy biztonsága miatti aggályomat félretettem, boldog voltam. Hiányzott az anyám. Talán a kölcsönösen megszakított vakációnk áldás lesz a kapcsolatunkra. – Csak utánad, Anya. *** A meleg és kellemes érzés elmúlt vacsora után. A házban csak két hálószoba volt. Az anyám kedvesen felajánlotta, hogy megosztja az övét Tammyval, de ahogy meg akartam köszönni neki, Tammy közbevágott. – Nem aludhatok inkább vele? – Tammy szeme összetéveszthetetlen vággyal söpört végig Bones-on. – Végül is, mióta én vagyok az, aki fizet, választhatok, kivel alszom együtt. Az anyám zihált. Kinyitottam a számat, hogy csípősen visszavágjak, de Bones nevetett. – Házas ember vagyok, de még, ha nem is lennék, akkor sem lenne esélyed. Rohadt egy modorod van. – A te veszteséged – mondta Tammy, hátradobva a haját. Aztán frusztrálóan körülnézett. – Nem várhatjátok tőlem, hogy itt maradjak pár napnál többet. Meg fogok őrülni. – De életben leszel – mutattam rá, amit szerintem figyelembe kellene vennie, véleményem szerint. – Megölted azt a valamit, ugye? – kérdezte Tammy. – Ez nem jelenti, hogy a veszély elmúlt? Bones megvonta a vállát. – Kétlem, hogy a ghoul volt az, aki holtan akar látni. Megszervezettnek tűnik, olcsó helyi fogásnak. 12

Tammy rámeredt. – Le kellett vágnia a fejét, mielőtt otthagytuk. Ez szerinted olcsó helyi fogás? – Egy magára valamit is adó élőholt bérgyilkos nem köt szerződést emberrel – mondta Bones elutasítóan. – Emberek annyira egyszerűek. Mint eltiporni egy aranyhalat. De a te esetedben, talán az ember bérgyilkos tud arról az élőholtról, akit frusztrál, hogy nem sikerült az utolsó kettő kísérlete, és adott egy kis bagót egy ghoulnak, hogy végezzen veled. Praktikus megoldás; a ghoul pénzt és kaját kap, a bérgyilkos a szerződésben megállapított díjat, és az ügyfél örül, hogy te meghaltál. – Te már csak tudod, ugye? – motyogta az anyám. – Hogyhogy? – kérdezte Tammy. Bones rámosolygott, gyönyörűen és hidegen egyszerre. – Mert bérgyilkos voltam kétszáz évig. Tammy nyelt egyet. Nem tettem hozzá, amit tudtam: hogy Bonesnak nagyon különleges ügyei voltak. Gyilkosokat ölt meg, nem ártatlan embereket, és a legtöbben azok közül a saját fajtájához tartoztak. Ettől nem nyert népszerűségi versenyt Bones élőholt körökben, de ha Bones azt gondolja, hogy valaki megérdemli a halált, elvégezte a dolgát, nem számított a veszély. – Pár nap, és Don elkapja a kapzsi varangy unokatesódat, és akkor biztonságos lesz hazavinni téged – folytatta Bones. – Ha bérgyilkos vagy, miért nem fizethetek, hogy megöld Gablest? – kérdezte. – A születésnapom nem két hónap múlva lesz. Ki tudja, hogy az unokatesóm nem próbál megöletni újra, még ha börtönben is van? A szemem elkerekedett, milyen összefüggően tálalta a témát Tammy. Vesd be magad! Öld meg az unokatesóm. Bones vállat vont. – Talán, de akkor máshol kell keresni a bárgyilkost. Most túl elfoglalt vagyok ehhez. Tammy az anyámra pillantott, aztán Bones-ra, mielőtt eltakarta az arcát. – Ez szívás – mondta és felrohant a lépcsőn. A következő két hetet a férjemmel kellett volna töltenem, nyaralva, ehelyett vigyázhatunk egy elkényeztetett, gazdag lányra, akit bérgyilkosok üldöznek. 13

– Minden rendben lesz Tammy – kiáltottam utána. Egy káromkodás volt a válasza. Bones összeráncolta a homlokát és megkocogtatta a szeme mellett. – Mondd ki a szót, szerelmem. Belevillantok egy új hozzáállást a lányba. A vámpír elmekontrol könnyű kiutat jelentene, de mikor választottam a könnyebbik utat? – Előkerül – motyogtam. Siess Don. – Megyek, beszélek vele – mondta az anyám. Mindkét szemöldököm felemelkedett. – Azt hiszed, meg tudod őt győzni érvekkel? Az anyám elcsigázott pillantást vetett rám, ahogy felment a lépcsőn. – Elfejelted, Catherine, sok tapasztalatot szereztem egy nehéz természetű gyerekkel. Bones nevetett, úgy pillantott rám, hogy éreztem, megrándul a szám. Oké, anyámnál a pont.

14

Három Voltam már élet-halál helyzetben, mióta tizenhat múltam, de azokat nagyon bátran kezeltem – vagy vakmerően, attól függően, honnan nézzük – a késekkel. Egy házsártos, követelőző örökösnő más adottságokat igényel. Eggyel sem rendelkezem. A második napon Tammyval beszélgettem: – Szóval házasok vagytok Bones-szal, mi? Hogy sikerült összekeveredned vele? Tudod, a vörös hajaddal és a fehér bőröddel egy nagy nyalókának nézel ki. Harmadik nap: – A pasi, Bones dögös. Ha a helyedben lennék, napi ötször lennék vele. Ha szakítanátok, küldd hozzám, oké? Negyedik nap: – Engedj ki a szobából! Felhívom a rendőrséget, az FBI-t. Engedj ki! Ötödik napon, mikor Don még mindig nem találta meg Gablest, Bones és én készen voltunk a kezünkbe venni az ügyet. Ha a nagybátyám az összes katonai erőforrás és kormány erőforrással a háta mögött nem tudta megtalálni Gablest, akkor nem fogja megtalálni egyhamar. Egy dologra tettük fel az életünket az elmúlt pár napban, de Bones a nagy ügyek mestere volt. Nem tudjuk Tammyt tovább rejtegetni. Hamarosan vissza kell térnünk a megszokott életünkhöz, folytatni az élőhalott társadalom intrikus és veszélyes életét. Nem is beszélve arról, hogy egy kis házban lakni anyámmal megöli a szexuális életemet. Ezek a falak papírvékonyak, és bármi, amit csinálunk, tisztán hallható vámpír anyám számára, mintha ugyanabban a szobában lennénk. A lehetőség, hogy mindent hall, amit Bones-szal csinálunk, nem romantikus, a legkevésbé sem. Igen, ideje, hogy kezdeményezőek legyünk Gables előkerítésében. 15

Egy kihalt úton vezettünk, hogy eljussunk egy nagy ipari raktárig. A külsejéről ítélve soha nem hinnéd, hogy tele van olyan teremtményekkel, akikről az átlagember nem is hinné, hogy létezik. Marónak hívták. Bones ide hozott ez első randinkon, de most nem nosztalgiázhatunk. Információért vagyunk itt. Hátul parkoltunk le, sűrű fasorral körbevéve a parkoló autókat, elrejtve őket azok elől, akik rátévednek az egyetlen kihalt útra. Egy félreeső hely, ahol a halhatatlanok elereszthetik a hajukat, erre a Maró tökéletes volt. Természetesen, sok várakozó ember felől hallható volt szívdobogás, ami bizonyította, hogy a Maróba nemcsak az élőholtak járnak szórakozni. Ők voltak a menü, két lábon, mondta Bones az emberekre, mikor először hozott ide. Elfogadott megállapodás volt. Egy ügyes vámpírharapás jobb, mint az előjáték. Plusz, néhány ember azért kerülgeti a vámpírokat, mert reménykednek abban, hogy feljebb léphetnek a táplálkozási láncban. Még az élőholtaknak is vannak fokozataik. Az anyám visszautasította, hogy velünk jöjjön, nem akart több vámpírt maga körül, mint amennyi feltétlenül szükséges. Fabien ott maradt neki társaságnak, ami úgy tűnt, boldoggá teszi anyámat. Milyen messzire jutott. Emlékszem, mikor az anyám sikítva futott el a szellemek elől, nem várta, hogy egyel is eltöltsön egy estét. Így csak Bones, Tammy és én voltunk, akik elsétáltunk az embersor mellett. Emberek és új vámpírok várakoztak a sorukra, de egy mester vámpír – és a vele levők – egyenesen az ajtóhoz mehettek. Ahogy közeledtünk, éreztem Bones erejének csökkenését, az ő mega-mester szintje alá csökkentve. Ez egy trükk volt, amit Bones egyre jobban csinált az elmúlt három hónapban. Hirtelen a kapcsolat köztem és közte alig volt észrevehető. Az utóbbi időben ilyen módon zárta el magát, és ez helyes volt, mielőtt majdnem meghalt. Az üres fal érzete, hogy nem érezhetem az érzéseit, visszahozta a rossz emlékeket. – Utálom, amikor ezt teszed – suttogtam. 16

Megszorította a kezemet. – Bocs, szivi. Nem akarom bemutatni magam olyannak, aki még nem ismer engem. Megértettem. Lenémítani az erejének szintjét, jobban álcázta Bonest, mint a festett haj vagy a megjelenésének megváltoztatása. A bejáratot izmos szőke vámpír őrizte, aki hat láb magas volt. Alig nézett Tammyra, mosolygott, mikor meglátta Bonest, és nevetett, mikor tekintete rám villant. – Tudtam. Várjatok itt, míg meglátja Logan. Mondtam neki, Bones, hogy pár éve elhoztad ide a Vörös Kaszást, de Logan nem hitt nekem. Emlékeztem a kidobóra arról az estéről, de meg voltam lepve, hogy ő emlékszik rám. – Trixie szivi, már hosszú ideje – mondta Bones, puszit adva az arcára. Visszafordult mielőtt megrázta a kezem. – Kaszás. Örvendek. – Hívj Catnek. – Vörös Kaszás volt a becenevem élőholt körökben, de jobban szerettem, ha a valódi nevem rövid változatát használták. Tammy nyíltan nézett Trixie-re. – Halott vagy, ugye? Trixie vigyorgott, megmutatva aranyozott agyarait. – Ez válasz a kérdésre? – Öhm – mondta Tammy. Forgattam a szemem, és azt tátogtam Trixie-nek, hogy Sajnálom, de úgy tűnt nem törődik Tammy megjegyzésével. – Nincs lövöldözés odabent – mondta Trixie, és megszorította barátságosan a kezemet. A kezemre pillantottam és elfojtottam egy borzongást. Az egyik új trükköm, mint vámpír, hogy ha igazán dühös vagyok, lángok lövellnek ki a kezemből. Szerintem már elterjedt a híre. Nem lep meg. Senki sem szerette úgy a pletykákat, mint az emberek, akiknek több évszázadnyi tapasztalataik vannak. – Nem bajt csinálni vagyunk itt – mondta Bones. Trixie nevetett. – Ez lesz a nap, mikor nem jár a baj a nyomodban, Bones. Csak tartsd távol innen. – Elég jól ismer, ugye? – kérdeztem, mikor bementünk. 17

– Nem annyira, mint gondolod, Cicuska. Ezen érdemes volt gondolkodni. Bones maga volt a megtestesült kísértés, és itt volt már több száz évvel azelőtt, mielőtt találkoztunk. Ha feltételezem, hogy lefeküdt minden női vámpírral, akiket bemutatott, inkább igazam van, mint tévedek. Elhessegettem minden más gondolattal együtt, amikre nem szeretnék kitérni. – Gyerünk. Gin-tonikot érzek előttünk. Ez igaz volt. Éreztem a különböző alkoholokat, ahogy a csapos töltötte őket, a számtalan ember illatának keverékét parfümökkel, aftershavekkel, és a vért. Hozzáadva a lüktető zenét, tompított fényeket, emberek tolongását, és mindenki energia áramlását, akiknek nincs szívverésük. – Nem ezt érezted előző alkalommal, de most igen, ugye? – suttogta Bones. – Milyen vékony a vonal normális és a paranormális között. Mondtam neked, Ohio egy természetfeletti gyűjtőhely. Ez a klub még nagyobb lett. Az érzés olyan, mint a rohanás a véredben, ugye? Igen. Nem csoda, hogy az élőholtak özönlöttek. Alkohol és drog nem hat már rám, de nem emberi megszállókkal körülvéve, ahol a mágia a felszín alatt dobog, érzéki és üdítő volt. – Felejtsd el az italt. Táncoljunk. A hangom mélyebb lett, mint terveztem. Zöld árnyalat jelent meg Bones tekintetének mélységében. – Srácok, hagytok táncolni, és egy kicsit szórakozni egyszer? – morgott Tammy. Bones kitárta a kezét. – Amit csak akarsz. Csak ne hagyd el a táncteret semmilyen okból, vagy bezárlak a szekrénybe egy hétre. Még ha Tammy nem is tudja tapasztalatból, hogy Bones soha nem blöfföl, az arckifejezése, ahogy ránézett, meggyőzte őt, mert nyelt egyet. – A táncparketten maradni. Vettem. – Rendben, akkor mehetsz.

18

Négy BONES a hátamhoz szorította magát, a csípője az enyémen, míg a keze lassú simogatásban csúszott lefele az oldalamon. Az utóbbi idő cölibátusa, a szája érintésével a nyakamon, az aurája erejének kavarodása, plusz minden misztikus energia áramlása körülöttünk arra ösztönzött, hogy megtaláljam a legközelebbi sarkot, és kimondhatatlan dolgokat műveljek vele. De még az összekavarodott atmoszféra és az érzéki tánc Bonesszal nem veszélyeztetheti Tammyt – vagy szex nyilvánosan, mint ahogy más emberek teszik ezt ebben a klubban. – Miután vége lesz ennek Tammyval, visszajövünk ide – motyogtam. Fogadok, hogy tudod, hol vannak a privát részek ezen a helyen, és szándékomban áll az egyikben molesztálni téged. Nevetett, bizsegést éreztem a nyakamon, ahol a lélegzete hozzámért. – Micsoda botrányos elképzelés. Esküszöm, elpirulok. Kételkedtem, hogy Bones elpirult azóta, hogy aláírták a Függetlenségi Nyilatkozatot. 1776-ban Bones tíz éves volt, gondoltam, és remegtem, ahogy agyarai kínzóan súrolták a pulzusomat. Bezárni. Tizenhét évesen prostituálttá lett az angol hölgyek budoárjaiban a túlélés érdekében. – Kész vagy, hogy igyál egyet, szivi? – kérdezte Bones, megfordított, hogy szembenézzen velem. Igen, kész voltam inni, de nem gint és tonikot. Bele akartam temetni az agyaraimat Bones nyakába, és kiinni őt, míg csak annyi vér marad benne, hogy keményen tartsa. Az éhség feldagadt a torkomban. Félvérből vámpírrá változni, tartozott hozzá pár váratlan mellékhatás. Csak többnyire voltam élőholt, amit alkalmi szívverésem bizonyított, és vámpírvért ittam 19

emberi vér helyett. A probléma az volt, hogy többet szívtam magamba a vérből, nem csak táplálékot. Átvettem az erőt. Megállapítottuk, miután egy pirokinetikus vámpírból táplálkoztam, és a kezeim lángra lobbantak. Nem akartam több furcsa képességet átvenni a vámpírokból táplálkozás során, így Bonesból ittam. Eddig csak erősebbé tett engem, idegenné. Természetesen, Bones mindig jól nézett ki ahhoz, hogy egyek belőle. Bárki is mondta, Ne játssz az ételeddel, biztos, hogy nem vámpír volt. Bones levegőt vett, a szeme smaragdzöld lett. Tudtam, hogy az enyém is megváltozott, és éreztem, hogy az agyaram a számat nyomja. Adj nekünk húst, sürgettek. Az ő húsát. Most. – Maradj itt. Tartsd a szemed Tammyn – morgott Bones, meglepett, ahogy a vállával utat tört a többi táncos között. Vajon veszélyt érez? Körbenéztem, Tammy szőke fejéhez hasonlót keresve az élő és élőholt tömegben. Ott volt. Két férfival táncolt, nem is eggyel. Utat törtem magamnak, míg oda nem értem Tammyhoz, közé és az egyik táncos közé álltam. A férfi haragja mosollyá vált, ahogy tekintetével végigsöpört rajtam. – Helló, Vöröske – mondta vontatottan. – Csak a barátomért jöttem – mondtam. Tammy nem mozdult. – Egy frászt. Csak most kezdtem szórakozni! – Tammy – csikorogtam, ne akard, hogy vonszoljalak. – Ha veszély volt, a falnak akartam vetni a hátát, előtte pedig én. Ne jöjjön baj minden irányból. Tammy rám meredt, de nem tiltakozott újra. A legközelebbi sarokba vezettem, mintha intim beszélgetést folytatnánk, de felkészültem az akcióra. Senki sem nézett ki úgy, mintha ránk vadászna. Mégis, a látszat csalóka volt. Megkönnyebbülést éreztem, mikor megláttam Bonest felénk ballagni. Egy magas ghoul követte fekete bozontos hajjal, vakítóan fehér mosollyal. 20

– Verses, ez a feleségem, Cat – mutatott be Bones. – Örülök, hogy találkoztunk – mondtam, megráztam a kezét. Meglepődtem, mikor Bones elrántotta egy pillanat múlva. – Kövessetek – mondta, elvezetett minket a DJ fülkéje mellett a mögötte lévő ajtóhoz. Kinyitotta, feltárva a lépcsőházat, és jó volt, hogy láttam a sötétben, mert nem volt fény, mikor Bones becsukta az ajtót. Azt vártam, hogy titkos fegyverraktárt látok, de a szobában régi hangszórók, zenei felszerelések, dobozok és asztalok voltak. Meg akartam kérdezni, hogy mit csinál ezekkel a cuccokkal, mikor Bones magához rántott. Megcsókolt, egy asztalnak tolt és a ruhám alá nyúlt. Nyilvánvalóan nem voltunk veszélyben. – Bones – sikerült eltolni őt. – Tammy… – Minden rendben Versessel – vágott közbe. – Ne izgulj miatta. Gondolj rám. Feltett az asztalra, miközben beszélt, lehúzta a bugyimat a térdemig. Ziháltam, mikor újra megcsókolt, mert ugyanakkor felszabadította az energiáját. A hatalom hullámai hirtelen keresztülcsaptak rajtam, kombinálva a vágyával a tudatalattimban, éreztem, mint a nyelvét, ami a számat kutatta. A kifogásaim eltűntek. A zene dübörgött körülöttünk, lüktetve, mint a pulzusom, ami már nem volt többé. Közelebb húzva visszacsókoltam. Egy utolsó rántás és a bugyim lekerült, és Bones széttolta a combjaimat, közéjük állva. Kinyitottam az ingét, a húsát nyalogattam a nyakától a mellkasáig, lenyaldostam a felfokozott természetfeletti energiát, vágy és hatalom, ami Bonesból áradt és klubból felettünk. Megszorította a melleimet, az ujjai a merev mellbimbóimra simultak a ruhán és a melltartón keresztül. Kemény, csupasz bőrt érintettem, ahogy lerántottam a nadrágját. Nekifeszültem, belenyögve a szájába. Szükségem volt rá, hogy bennem lüktessen. Az asztal, a falak vibráltak a zene dübörgésére felettünk. Nekem úgy tűnt, minden remeg a szenvedélytől. – Most – ziháltam. 21

Mélyen belém nyomódott, egyesült testünk a gyönyör hullámait küldte végig az idegvégződéseimen. A hatalmának láthatatlan hullámai, mintha belém süllyedtek volna minden egyes lökéssel. A nyakába mélyesztettem az agyaraimat, éreztem a borzongását egy másfajta élvezettől. A vér megtöltötte a számat, erejének eksztázisszerű rohanása, sima lökései csak fokozódtak. Keményebben szívtam, éreztem a sebessége gyorsulását, ahogy a feszültség emelkedett bennem. Újra megharaptam, felsírtam, mikor a fogása erősödött és nekem dörzsölte magát. Az érzelmek árja égette a tudatalattimat. Éreztem Bones irányításának omladozását a szétszakító gyönyör alatt. Éreztem a gyönyör növekedését a testében, mikor elvesztette a kontrolt és hagyta, hogy a vágy uralkodjon el rajta. Érezte az élvezet kirobbanását bennem, ahogy még közelebb rántott, az érzéki őrület szúrását, ami fájt volna, ha még ember lettem volna, de csak azt éreztem, hogy ez hihetetlen most. Aztán éreztem az agyarait a nyakamon és a vérem kiömlését. A zene elnyelte a kiáltásunkat, ahogy együtt ringtunk, gyorsabban és keményebben, egymás vérét ittuk, míg mind a ketten beleremegtünk az orgazmusba. – Ez igazán helytelen volt – mondtam pár perccel később, miközben megigazítottam a ruhámat. Bones nevetett, halkan és bűnösen. – Egy hét megtagadás után még el sem kezdtem helytelenkedni veled, Cicuska, de fogok. – Komolyan mondtam. – Talán van mentségem, hiszen csökkent a sürgető érzés a táplálékra vagy másra, egy új mellékhatás volt új vámpírnak lenni, de Bones már régóta halott volt. – Tammyt kellene védelmeznünk, nem lenyomni egy gyors numerát. – Ki tudja, még hány napot kell még az anyáddal és Tammyval töltenünk? Én nem vesztegetem el a lehetőséget. Mindamellett Verses a klub tulajdonosa és ő barát. Tammy biztonságban van. Valószínűleg megforgatja a parketten, míg beszélünk. Kevésbé éreztem magam bűnösnek. Vakáción kellett volna lennünk, és az elmúlt héten együtt aludni anélkül, hogy bármi más történt volna, ez engem is tönkretett. 22

Visszafordítottam a figyelmemet a munkára. – Ideje, hogy elvegyüljünk a helyi csavargókkal és figyelni, hátha valaki hallott egy bérgyilkosról, aki egy ember után szaglászik? Bones vigyorgott. – Az emberek mindenféléről beszélnek, mikor kiruccannak egy kicsit szórakozni. Lássuk találunk-e valami hasznosat.

23

Öt Helyes volt Bones jóslata, Tammyt Versesszel találtuk a táncparketten. A ghoul úgy táncolt, mint akinek semmihez sincs köze. Tammy boldogabbnak látszott, mint a héten bármikor. – Még nincs itt az ideje, hogy menjünk – mondta, mikor meglátott bennünket. – Még nem – válaszolt Bones. – Verses, haver, mutass rá a legnagyobb pletykafészkekre a törzsvendégek között, de olyanra, akit komolyan lehet venni. Az ő magasságával könnyű volt Versesnek körülnézni az emberek között. Pár másodperc múlva a bárban lévő vámpírra mutatott, akit csak fényes sötétkék csillogás borított. – Látod az ősz hajú vámpírt a végén ülni? A neve Poppy. Túl sok történetet mesél el ahhoz, hogy titkokat lehessen rá bízni, de nem kerekíti ki, amit hall. – Telitalálat. Örülnék, ha a személyzeted nem árulná el, hogy itt voltam ma este – vagy a feleségem. Trixie felismert minket. Talán még páran mások is. Verses Bonesra nézett. – A Maró menedék a mi fajtánknak. Nem akarod megszegni a szabályaimat, ugye? Bones megveregette a hátát. – Nem teszek semmit a te területeden. Végtére is, vissza akarok jönni ide a feleségemmel. Maradt még néhány hely, amit fel akarunk fedezni. Ha lehetséges lett volna, belepirultam volna a nyilvánvaló célozgatásra. Verses csak nevetett. Tammy unatkozva nézett. – Miért nem mentek és csináljátok, amit akartok, míg én itt maradok Versesszel és táncolunk? – javasolta Tammy. 24

Örültem a témaváltásnak. – Versesnek talán más dolga van, Tammy. – Egy csinos hölggyel lenni mindig elsőbbséget élvez – mondta Verses és rákacsintott. Bones megrántotta a kezem. – Nem tart sokáig, Cicuska. Otthagytuk Tammyt a tánctéren a ghoullal, és a kékcsillámos bárista, meg az ősz hajú élőholt pletykafészek felé indultunk. Pár székkel messzebb ültem Bonestól a bárban, megosztva a figyelmem a lehallgatás és Tammy megfigyelése között. Eddig úgy tűnt, jól érzi magát, és Versesnek igaza volt; a ráncos vámpírt Bones mellett nem kellett sokat győzködni, hogy elkezdjen fecsegni. Bones hagyta, hogy arról beszéljen, amiről akar az első fél órában, aztán fordított a beszélgetésen. – A nyavalyás gazdaság mindannyiunkat seggbebaszott – jelentette ki Bones, a whiskey-jét egy húzásra felhajtva. – Vegyünk engem. Három évvel ezelőtt még flancos életet éltem a beruházásaimból. Ma egy embert őrzök, akit el akarnak kapni. Mintha karót vertem volna magamba, így megelőzve a szégyent. Poppy röhögött. – Mi elől rejtegeted azt az embert? Adóhatóság? Mindketten nevettek, aztán Bones összeesküvősen lehalkította a hangját. – Nem, haver, a rokonai elől. Az igazat megvallva, azon gondolkodom, nem kellene-e az érem másik oldalán lennem. Még a báron keresztül is láttam Poppy szemében az érdeklődést megcsillanni. – Milyen másik oldal? Bones lehajolt, annyira halkan beszélt, hogy én is alig hallottam. – Azon az oldalon, ami többet fizetne, ha meghalna ez a siránkozó kölyök. Hidd el, ha kapcsolatba tudnék lépni a csitri unokatesójával, elcserélném arra a melóra ezt. Aztán előhúznám az ételt a csomagtartóból. Poppy a szívószálát rágta. – Nem tudja a csaj, hogy merre van az unokatesója? – Nem tudja. Elhiheted, zöld szemezve kérdeztem ki. Bones kihangsúlyozta: – Nem bírok ki még egy hónapot. Meg fogom enni, és akkor senki sem kapja meg a véres pénzt. 25

Poppy körülnézett. Félrenéztem, mintha az italomat tanulmányoznám. Mikor koncentráltam, elkaptam a választ. – Volt itt egy fickó tegnap este. – Népesség csökkentéssel üzletel, ha érted mire gondolok, és erről a munkáról poénkodott, hogy felbérelt egy húvesőt, hogy megpróbálja felgöngyölíteni a megbízását, ami már régóta húzódik. Soha nem találnád ki, hogy mi történt. Valahogy a húsevő meghalt. Meghalt! Aztán a nyom eltűnt. Úgy hallottam, most aggódik amiatt, hogy törlik a megbízását. Negyven perccel később végül kifizetődött, gondoltam. – Hallottad ennek az alaknak a nevét? – kérdezte közömbösen Bones. – Lehet, hogy érdekelne, hogy segítsek neki elintézni ezt az ügyet. – Az hiszem, hallottam, hogy a fickót Serpentine-nek hívják. Hát nem vicces? A pasi átnevezte magát, mintha vámpír lenne. Serpentine. Amint hazaérünk, azonnal rávetem magam Don számítógépére, ezt az álnevet keresve. – Ó, barátom, tartozom neked. A következő kört én állom. Bones még maradt húsz percig, hagyta Poppyt elkalandozni, míg én arról fantáziáltam, hogy körberagasztom a vámpír száját. Végül Bonesnak tettetett sajnálattal el kellett mennie, de azt mondta Poppynak, visszajön a következő hétvégén. És arról panaszkodott, hogyan viselkedett vele a csibész örökösnő. Felhúztam a szemöldököm. Mit csinálsz, Bones?

26

Hat Kiszedtem a ruhákat a szárítóból, és elfojtottam egy szitkot. Fehérítő foltok mindenhol. Tammy húsz éves, azt sem tudja, hogyan kell kimosni egy adag ruhát anélkül, hogy ne tenné tönkre? Mégis, legalább Tammy már kimossa a saját ruháit. Vagy próbálja. Ez volt az eredménye anyám hatásának. Húsz éves, elkényeztetett, gazdag ribancnak nincs esélye a negyvenöt éves, farmon nevelkedett fegyelemmel szemben. Bár én sokkal közelebb állok években Tammyhoz, az anyám olyan dolgokat csináltat vele, hogy a szöszi csak jajgat. Meglepetésemre, az anyám az a személy volt, akivel Tammy megtalálta a közös hangot. Talán az én hibám volt. Talán annyira megszoktam a keress-éspusztíts életmódot, hogy nem tudom, hogyan kell gondoskodónak lenni. A gondoltat furcsán nyomasztott. Ellenőrizze a petefészkeimet, Doktor úr, mert talán nem vagyok igazi nő. Vacsora után – anyám még mindig ragaszkodott a főzéshez, és nem kifogásoltam – a kandalló mellett ültünk. Itt volt az ideje, hogy elmondjuk Tammynak, amit kiderítettünk. – Tammy, itt tartunk. Don még mindig nem találja az unokatesódat, de Bones kiderítette, kis az eredeti bérgyilkost, akit felbéreltek a megölésedre. Tammy felpattant a székéből. – Ez nagyszerű! Ez azt jelenti, hogy hazamehetek? – Ne olyan gyorsan. A bérgyilkos szokatlan körülmények között meghalt. Tammy visszaült, lelkesedése megfakult. – Hogyan? 27

– Feltépték a torkát – mondta nyersen Bones. – És a számítógépét, és más cuccait átkutatták, szóval valakit nagyon érdekel, hogy befejezze ezt a melót. Bones kapcsolatai a fejvadász időszakából hatékonyabbak, mint Don számítógépei, mert hamarabb felfedezte, hogy Serpentine halott, mielőtt a nagybátyám kiderítette volna az igazi nevét. Don küldött egy csapatot, hogy átvizsgálja a lakást, ahol Serpentine-t – vagy James Daily-t, ahogy a boncolási jegyzőkönyvben olvasható – találták. Annak ellenére, hogy a személy ügyesen fedezi a nyomait, Don el tudta mondani, hogy valaki feltörte Serpentine számítógépét. Talán véletlen egybeesés, hogy néhány fájl, ami hozzáférhető volt, Tammyról szólt, vagy hogy Serpentine-t egy vámpír ölte meg. Tudtuk, hogy Serpentine-nek élőholt kapcsolatai voltak, mióta Tammy után küldte a ghoult. De talán ez több mint véletlen egybeesés. – Mondtam neked, hogy a vámpírok általában nem szerződnek emberekkel, de az élet néha meglepetéssel szolgál – mondta Bones száraz hangon. – Mikor a Maróban voltunk, beszéltem egy pletykás pasival, azt mondtam, visszamegyünk holnap este. Ha még mindig úgy van, hogy megyünk, ez lehetőség nekem, hogy még több információt szerezzek, de van rá esély, hogy ez veszélyes lesz számunkra. Tammy gúnyolódott. – Mennyire veszélyes? Már majdnem agyonütött az áram, lelőttek, megevett egy ghoul, emlékszel? – Ha egy másik vámpír úgy dönt, hogy átveszi a megbízást, a férfi vagy nő visszanyomozhat minket, és megpróbálhat elvinni téged – mondtam halkan. Tammy pillantása ravasz volt. – És ti akkor elkapjátok. Megtaláljátok az unokatestvéremet, fogadok. Láttalak akcióban egy ghoul ellen, Cat. Mi van veled Bones? Kemény fickó vagy, ugye? Mert azt akarom, hogy legyen vége. Vissza akarom kapni az életemet. Fabian lebegett be a szobába. – Őrködhetnék. Semmilyen más vámpír vagy ghoul nem vesz észre engem. Segítenék Tammyt biztonságban tartani. 28

Szegény Fabian, igaza volt. Vámpírok és ghoulok rendszeresen tiszteletlenek voltak a szellemekkel. Jobban semmibe vették őket, mint ahogy a legtöbb ember a hajléktalanokat. – Köszönjük, Fabian – mondtam. – Igazán tudjuk használni a segítségedet. – Olyan furcsa, mikor ezt csinálod – motyogta Tammy. Elnyomtam egy mosolyt. Egy részem azt gondolta, Tammy nem hisz Fabian létezésében, és csak úgy teszünk, mintha beszélnénk a szellemmel, hogy összezavarjuk őt. – Segítek megvédeni – mondta az anyám. Az arca zárkózott volt, mintha küzdene az emlékekkel. Már megint utáltam, hogy mi történt vele miattam. Bones felállt a székéből. – Rendben. Ha visszamegyünk a Maróba holnap, ideje, hogy megtanuld megvédeni magad, Tammy. Riadtan pillantott Bonesra. – Nem ez az, amiért fizetek nektek? Nem javítottam ki Tammyt, hogy a nagybátyám és az egysége kapják a pénzét, nem Bones és én. Reméltem, Don nem küld takarítókat Tammyra, de ő egy kormányzati képviselő volt. – Ismerned kell az alapvető dolgokat. Végtére is szép lány vagy, és a ragadozóknak is lehet szívverésük. Tammy ragyogott a bóktól. A mosolyomat elrejtettem. A hízelgéstől sokkal befogadóbb lesz, Bones tudta azt. Bones kiment a konyhába, és visszajött egy húsvágó késsel. Meglengette Tammy előtt, aki kétkedve nézte azt. – Mit vársz, mit csináljak ezzel? – Szúrj meg vele – válaszolt Bones -, a szívembe. A szája tátogott. Ez volt az első alkalom, hogy nem jutott szóhoz. – Viccelsz? – nyögte ki végül. – Meg kell tanulnod, hogyan védheted meg magad egy vámpírral szemben. Biztosítlak, az esélyeid lehangolóak, de előnyöd, hogy egy vámpír nem lát benned fenyegetést. – Így sikerült sokat megölnöm a te korodban – szóltam közbe. – A meglepetés ereje megmentheti az életedet. Tammy újra a késre nézett. – Nem tudom… 29

Bones egy elkeseredett hangot hallatott. – Justina, gyere te is, és mutasd meg neki, hogyan csinálja. Az anyámat jobban meglepte, mint Tammyt, amikor ez az egész beszélgetés elkezdődött. Meghökkentem én is. – Azt akarod, hogy leszúrjalak? – kérdezte az anyám hitetlenkedve. Bones huncutul rávigyorgott. – Gyerünk, Mama. Hányszor álmodtál már erről? Az anyám felállt, elvette a kést, és aztán Bones mellkasa közepébe szúrta. Nem rezzent meg, és nem is mozdult, hogy megakadályozza. – Látod, Tammy, ez az, ahogy a legtöbb ember hiszi, hogy csinálnia kell – mondta Bones nyugodtan. – De Justine tudja, hogy a penge nincs elég mélyen, és nincs a jó helyen sem. A szív kicsit balra van, nem pont középen. És nem csavarta meg a kést, amit mindig kell, mindig, hogy megölj egy vámpírt, hacsak nem szúrtál egynél több kést a szívébe. Bones kihúzta a kést, és visszaadta az anyámnak. – Most pedig, Justina, mutasd meg, hogyan kell igaziból csinálni. Az anyám még jobban meghökkent, de fogta a pengét, még alaposabban célozva ezúttal, és kis borzongással beszúrta. – Csavarás – mondta Bones, mintha ez nem fájna neki, még ha ami keresztülszúrta a szívét, nem is volt halálos. Csak az ezüst volt az. Az anyám jobbra fordította a pengét. Bones elkapta a kezét és megrántotta, keményen, csavarva. Tammy zihált, ahogy a vér átütött az ingen. – Így kell ezt csinálni – mondta, a hangja közömbös volt, mintha a fájdalom nem perzselt volna végig rajta. Éreztem, és ez volt az, amiért nem ugrottam és akadályoztam meg. – Durva, gyors és alapos légy, különben nem kapsz második esélyt. Elengedte anyám kezét és kihúzta a kést, megtörölte tönkrement ingében. – Mutassuk meg Tammynak, hogyan kell ezt hátulról csinálni. A könnyek szúrták a szemem. Nem azért, mert éreztem Bones sebének fájdalmát; az már begyógyult. Ez azért volt, mert végre 30

megértettem, hogy mit csinál. Bones nem próbálja kiképezni Tammyt. Az anyámnak mutatja meg, hogyan védje meg magát, valamit, amit normál körülmények között soha nem engedett meg volna anyám. De gondolva, hogy ez Tammy javára szolgál, követte az utasításait, megtanulta, hogyan kell a jó helyre döfni a kést elölről és hátulról, aztán hogyan hárítson el néhány normál védekező manővert. Fabian elkapta a tekintetemet és kacsintott. A szellem is tudta, hogy mit csinál Bones. Mire Bones bejelentette, hogy Tammy következik, újra beleszerettem. Virágok és ékszerek működtek más lányoknál, mint romantikus gesztus, de itt voltam én, ködös szemmel néztem őt, ahogy megmutatja anyámnak, hogyan szedje ki belőle a szart. Tammy ember volt, tovább tartott neki, hogy felfogja a dolgokat. Mégis egy óra múlva izzadt volt, véres és nagyon büszke magára, hogy több alkalommal is jó helyen szúrt bele Bones szívébe. – Csak hívjatok Buffynak – mondta vigyorogva – Fáradt vagyok – mondtam ásítást színlelve. – Lefekszem. Bones szeme felragyogott. Fabian eltűnt az ajtón keresztül, mondva, hogy ellenőriz mindent még egyszer. Az anyám rám nézett. Csak Tammynak nem tűnt fel, hogy észrevegye, a vámpírok soha nem ásítanak. – Viszlát holnap – mondta Tammy. – Le kell zuhanyoznom. Felmentem az emeletre. Bones lent maradt. Mikor meghallottam, hogy Tammy megnyitja a zuhanyt, meghallottam a könnyű, gyors lépteket felfelé a lépcsőn. Mikor Bones bejött a szobába, ellenőriztem magam, hogy a zaj, ami Tammy zuhanyozásából jön, elegendő lesz ahhoz, hogy anyám hallását elnyomja. Vagy az anyám nagyon hamar meg fog süketülni. És mikor Bones a karjaiba vett, semmi másra nem gondoltam többé.

31

Hét Ez csak egy rossz vicc kezdete lehet, gondoltam, ahogy elsétáltunk a sor mellett, és beléptünk a Maróba. Három vámpír és egy ember bemegy a bárba… Ha a gazember élőholt bérgyilkos Tammy után jön, reméljük, hogy bekapja a csalit és követ minket hazáig, mert pokoli meglepetéssel várjuk. És reméljük, Poppy, a vámpír, akivel múlt hétvégén Bones beszélgetett, mesélgetett a taknyos gazdagról, akit védelmeznie kell. És hogy visszajön ma este vele. Az anyám nem volt hajlandó táncolni. A bárban ült, lepattintott minden férfit, aki odalépett hozzá, embert vagy bárki mást. Tényleg törődött Rodney-val, gondoltam, a szívemet elszorította a barátom halála, akivel anyám járt. Remélem, talál valaki különlegeset újra. Kellemesen töltöttük el az időt, táncoltunk, ittunk – Tammy nem, bár kérte – és aztán újra táncoltunk, míg Bones felújította az ismeretségét Bones-szal. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Verses bámul minket. Az arckifejezése alapján érezte, hogy valami készül és nem akarta, hogy a klubjában legyen az. Nos, mi sem. Ez az, amiért csapdák vártak vissza minket a házunkban, és Fabian volt az őrszem. Gyerünk már, legyél gyilkos. Készen állunk rá. Hajnali kettő után elindultunk a parkolóba. Megszokásból a kezem az ingujjamnál volt, ahol számos dobókés sorakozott a karomra erősítve. Háromsornyira voltunk a Hummerünktől, mikor a levegő megtelt elektromossággal. Bones és én ugyanakkor fordultunk meg, egyszerre húztuk elő a kést. Az anyám megragadta Tammyt. Több vámpír szállt le az égből és körbevettek bennünket. 32

Bassza meg, gondoltam. Csak pár perce jöttünk ki a Maróból. Közel sem elég idő arra, hogy össze legyen koordinálva egy támadás. Megszámoltam, észrevéve a vibrálást az összes körül. Tizenkét vámpír, a legtöbbjük Mester. Túl sokan vannak, csak azért, hogy megöljenek egy emberi örökösnőt. Ez nem Tammyról szólt. Bones is tudta. Szinte bágyadtan nézett körbe, de éreztem a feszültségét a tudatalattimban. – X, milyen kellemetlen meglepetés. Nyilvánvalóan nem véletlen, szóval mondd meg, ki árult el engem? A fekete hajú vámpír, aki X-ként lett azonosítva, előrelépett. – Egy ember felbérelt egy bérgyilkost, hogy öljék meg az unokatestvérét pénzért. Milyen unalmas. Ugyanaz a bérgyilkos kétszer is elbukta a munkát, ez vicces. Aztán a kétségbeesett bérgyilkos egy ghoult küldött a lány után, hogy befejezze a dolgot, és ez felkeltette a kíváncsiságomat. Ez a ghoul fej nélkül végezte, egy rejtélyes vörös hajú miatt… oh. Most már kíváncsi vagyok. – Ki a barátod, édesem? – kérdeztem Bonest, le nem véve a szemem X-ről. – Volt munkatársam, ahogy te mondanád. Túlzottan versengő típus, aki sokat vesztett, mikor megöltem a legjobb ügyfeleit. Volt munkatárs. X nem kis ideig volt bérgyilkos, mert Bones erre utalt, ami azt jelentette, hogy a vámpírok, akik vele voltak, szintén seggfejek. Az esélyeink lecsökkentek. – Régi barátom, Bones rész vesz benne, ezért meglepődtem – folytatta X. – A fiatal örökösnőnek kormányzati kapcsolatai vannak, mint kiderült, és így jött képbe a Kaszás. És a Kaszás szíve vérzik, ha az emberekért jönnek. Mikor a másik hír elterjedt, hogy az emberi örökösnő itt lesz ma este, óvintézkedéseket tettem, arra az esetre, ha igazam van abban, ki védi a lányt. És szerencsémre, így is volt. Óvintézkedések? Egy volt az egyetlen magyarázata a tucatnyi vámpírnak körülöttünk, mindegyik állig fel volt fegyverkezve. Hátrapillantottam az éjszakai klubra. Vajon a segítségünkre siet valaki? Vagy betartják az egész „nincs erőszak a helyszínen” dolgot és azt mondják a pokolba vele?

33

– Miattam vagy itt, hagyd őt elmenni – mondta Bones, alig észrevehető bólintással Tammy felé. – Hadd menjen vissza, és elrendezzük ezt magunk között. – Talán nem miatta vagyok itt, de biztos vagyok benne, hogy őt is megölöm, így nem kockáztatok háborút. Okos szemétláda. Ha X megöl minket, míg Tammyt védelmezzük, nevezheti üzletnek. Tammynak megbízása volt saját magára; máskülönben Bones emberei személyes sértésnek vennék és visszavágnának. X jól fedezte a bázisait. Tammy nyöszörögni kezdett. X derűsen rámosolygott. – Ha ettől jobban érzed magad, az unokatestvéred halott. Én öltem meg, miután megtudtam, amit tudni akartam rólad. Szóval ezért nem találta Don Gablest, sehogy sem jó ez most nekünk. Bones rám nézett. – Cicuska, feldühödtél már? Tudtam, mire gondol. Mióta rájöttem, hogy átvettem a tűzgyújtó hatalmat egy pirokinetikus vámpírból, akiből ittam, ellenőrzés alatt tudtam tartani a kölcsönzött képességet. De most hagytam, hogy minden elfojtott dühöm, félelmem, elszántságom és szomorúságom, ami az elmúlt néhány hónap alatt felgyülemlett, a felszínre kerüljön. A kezemet kék lángok lepték el, szikrák lövődtek ki a földre. – Öljétek meg! – kiáltotta X. A felém repülő kések elmosódtak. Próbáltam megsemmisíteni őket, X-re koncentráltam. Két hónappal ezelőtt felégettem egy egész épületet és lerobbantottam egy Mester vámpír fejét a válláról. Égj, gondoltam, X-re meredtem. Égj. Kivéve…, hogy nem kapott lángra. A lángok még mindig elborították a kezemet, de semmi halálos nem jött ki belőlük. Frusztráltságomban a kezemet ráztam. Működj, a francba! Gyulladj fel! De a korábbi tűz halálos áramlata, ami megrémített a kegyetlenségével, úgy látszik, eltűnt. A legveszélyesebb dolog, amiről azt gondoltam, hogy a kezemmel csinálhatok, hogy meg tudok gyújtani egy cigit. – Oh, a francba – suttogta az anyám. 34

Egyetértettem. – Védd Tammyt! – kiáltottam, aztán előkaptam a késeimet, átkozódva, ahogy a próbáltam kikerülni a felém záporozókat. Néhány eltalált, de nem a mellkasomon, hála Istennek. Mégis, az ezüst égetett, ahol belém fúródott, arra kényszerítve engem, hogy sürgősen húzzam ki őket. Számos fegyveremet elhajítottam helyette, több ezüstöt adva a tűz alá, amit Bones éppen küldött. Aztán lebuktam az egyik kocsi fedezékébe, és végre kiszedhettem az ezüstöt a vállamból és lábamból. Tammy felsikoltott, ahogy pár vámpír felszállt. Fogtam a két kést, amit kihúztam magamból, és a legközelebbi vámpírba repítettem, ahol a lány kuporgott. A pengék megjelölték, és a kocsira esett, Tammy és anyám helyett, aki a lány felett kuporgott. A legtöbb vámpír úgy tűnt, inkább Bonesra koncentrál, minthogy Tammyval és anyámmal foglalkozzon. A kocsi alá gurultam, hogy eljussak Boneshoz – és aztán sikoltottam, mikor a pólóm a tűz martaléka lett. A rohadt életbe! Olajfolt volt a teherautó alatt, ami alá begördültem, és a haszontalan szikráktól lángra kapott. – Cicuska, jól vagy? – kiáltott Bones. – Remekül! – kiáltottam vissza, attól tartva, hogy megölik, ha iderohan ellenőrizni engem. Hülye, hülye, hülye, rugdostam magam. Olaj plusz szikra egyenlő tűz, seggfej! Leszakítottam az égő pólómat, mikor az autó nekem csapódott, nekiszorítva a hátam mögött lévő járműnek. Ziháltam a hihetetlen fájdalomtól, ami megbénított az erejével. Tammy felsikított. Fölötte hallottam, hogy Bones rekedten a nevemet mondja. Valami nekem nyomta a kocsit. A vörös hajú vámpír. Mosolygott, ahogy előhúzta az ezüstpengét, tudva, hogy nem tudom időben eltolni a kocsit, hogy megmentsem magamat. De volt valami, amit tehettem. Olaj plusz szikra egyenlő tűz, gondoltam vadul, és öklömmel belevágtam a kocsi tankjába. 35

Egy fantasztikus bumm volt, kombinálva azzal a gyötrelmes érzéssel, ahogy hátravágódott és felgyújtotta az egész parkolót. Egy döbbent másodpercre nem tudtam, hogy életben vagyok-e még. Aztán rájöttem, nem fájna így, ha meghaltam volna. Mozgás, mondtam magamnak, küzdöttem a letargiával, amitől csak össze akartam kucorodni ott, ahol voltam. Pislogj, a látásod vissza fog jönni. Pár pislogással később kettőt láttam a parkolóból, de láttam. Ellenőrizni a találatokat. Maradt még késed? Kettő, rendben, vedd számításba. – Jól vagyok – kiáltottam, a hangom majdnem felismerhetetlen volt. Utáltam, hogy el kell hagynom a pozíciómat, de jobban aggódtam Bones elvesztése miatt, ha túl zavarodott, hogy érezze a kapcsolatunkat, és azt gondolja, darabokra szakadtam. – Mindenható Krisztus, Cicuska – hallottam a motyogását, és mosolyogtam, még ha úgy is éreztem, hogy megrepedt az arcom. Féltem a bőrömre nézni. Égett szalonnának is elmennék most. Meggyógyulsz, emlékeztettem magam. Ráérsz aggódni a kinézeted miatt, menj és aggódj a segged miatt. Behajlítottam az ujjaimat, megkönnyebbültem, hogy a rettenetes hasító érzés elmúlt. Most célra tudtam dobni a késeket, és a látásom is kitisztult abban a pillanatban. Az előttem lévő koszos kocsi ablakán keresztül láttam Bonest négy vámpírral küzdeni. Megpördült és szédítő erőszakkal csapott le, szeletelt és vágott, amikor túl közel mentek hozzá. Most hol van Tammy és anyám? Körbelopakodtam a halott vámpírok között – egyikük ropogós, vettem észre elégetetten – és lábujjhegyen osontam körbe a Benzt, mikor X előugrott a semmiből. Meglökött, másik kocsi mögé szorítva – Istenem, annyira rossz volt érezni a csontjaimat, amint eltörnek! – de ahelyett, hogy előre ugrottam volna, hagytam magam zuhanni, mintha kábult lettem volna. X rajtam volt a következő pillanatban, a térde a törzsemet a betonhoz nyomta, győzedelmes zöld fény villogott a szemében, ahogy felemelte a kését. 36

A kezem kilőtt, az ezüst kés, amit benne szorongattam, egyenesen a mellkasába fúródott. Mosolyogtam, ahogy keményen megcsavartam. Ezt neked, X. De nem esett össze, ahogy kellett volna. Helyette a kést, ami a kezében volt, gondolkodás nélkül a mellkasomba szúrta. A fájdalom kirobbant bennem, annyira forró és heves volt, hogy vetekedett az érzéssel, amit akkor éreztem, mikor felrobbant a kocsi rajtam. A fájdalom növekedett, míg nem sikoltottam, de nem volt rá energiám. Minden feloldódni látszódott körülöttem, kivéve az ő smaragdzöld szemét. – Hogyan? – sikerült kinyögnöm ezt az egy szót. X előrehajolt. – Situs inverzus – suttogta. Keze megszorította a pengét, csavarta… Kék szín töltötte meg a látásomat. Nem értettem, miért, és egy másodpercre azt gondoltam, mi van, ha igazi. Aztán a kék oldalra dőlt, X levágott karja még mindig a kést tartotta a kezében, de a többi része máshol volt. Fémlemez, gondoltam kábultan. Bones letépte a kocsiról és hatalmas fűrészként használta. X a hátán feküdt, jobb karjának csonkja lassan visszanőtt, ahogy Bones-szal harcolt. Segíteni akartam, de nem tudtam felállni. A fájdalom szorított, lihegtem és rángatóztam, ahogy próbáltam menekülni. – Ne mozdulj, Cicuska! – kiáltotta Bones. Egy brutális vágással a késével felnyitotta X mellkasát, furcsán jobbra X szegycsontjától. Bones olyan erősen csavarta meg a pengét, hogy majdnem eltört, és aztán ott volt mellettem, a keze a fejem fölé szorította a csuklómat. – Cicuska. Amint megláttam az arcát, tudtam, milyen rossz állapotban vagyok. Hamarabb észre kellett volna vennem, figyelembe véve, hogy egy ezüst kés van a mellkasomban, rajta egy összeaszalódott kézzel, de valahogy a fájdalom vakká tett a valóságra. Most azonban rájöttem, hogy ezek az utolsó perceim a földön. Próbáltam mosolyogni. – Szeretlek – suttogtam. 37

Egy rózsaszín könnycsepp gördült le Bones arcán, de a hangja szilárd volt. – Ne mozdulj – ismételte, és lassan elkezdte kihúzni a kést. A mellkasom égett. Próbáltam nem a késre nézni. Bones arcára próbáltam összpontosítani, de az én tekintetem is rózsaszín volt. – Annyira fogsz hiányozni. A penge megremegett, és a fájdalom görcse átszalad rajtam. Bones összeszorította a száját, elengedte a csuklómat, és a szabad kezével a mellkasomat nyomta. – Ne mozogj… Nem bírtam tovább. Az égés a mellkasomban mintha már teljesen szétterjedt volna. Egy sikoly érlelődött a torkomban, de visszafojtottam. Kérlek, ne hagyd, hogy azt lássa, sikoltozva halok meg… A fájdalom ugyanolyan hirtelen állt meg, mintha ahogy kezdődött. Bones száját durva hang hagyta el, amit fém csörgése követett a földön. Lenéztem, láttam, hogy a seb elkezdett bezáródni a mellkasomon, a bőr varasodott, ahogy gyógyult. És akkor Bones megpördült. Egy vámpír állt mögötte, egy nagy kést tartott, és a lehető legfurcsább arckifejezés volt rajta. Térdre rogyott és előredőlt, egy ezüst kés állt ki a hátából. Az anyám a vámpír mögött állt. A keze véres lett. – Durva, gyors és alapos, vagy nem lesz második esélyed – motyogta szinte magának. Bones bámulta. – Így van, Justina. – Aztán nevetni kezdett. – Szép munka. Meg voltam döbbenve. Bones felkapott, olyan erősen csókolt, hogy vért éreztem, mikor az agyarai megszúrták az ajkamat. – Soha többet ne ijessz meg így újra. – Nem halt meg – mondtam, még mindig kábultan az elmúlt eseményektől. – Megcsavartam a pengét a szívében, de nem halt meg. – Ahogy mondta, situs inversus. – A zavaros arckifejezésemre Bones folytatta. – Ami azt jelenti, hogy a szervei fordítva vannak, szóval a szíve a jobb oldalon van. Ez mentette meg az életét ezelőtt, 38

de nem kellett volna bevallania, míg fennállt az esély, hogy meghallom. Nem ismertem ezt az állapotot. Megjegyezni magamnak. Többet tanulni az anatómiai furcsaságokról. Bones végigpásztázta a parkolót, de a vámpírok, akik itt voltak, az éjszakai klubból jöttek. Bámészkodók, gondoltam csodálkozva. Vajon egész idő alatt itt álltak és csak néztek? A félelem belém nyilallt. – Hol van Tammy? – Berohantam vele, mikor a kocsi felrobbant – mondta az anyám. – Biztonságban van bent, azt mondtad. És aztán kijött, hogy szembenézzen a bérgyilkosok csoportjával. Könnyek szúrták a szemem, még akkor is, mikor Bones rámosolygott. – Megmentetted az életemet, Justina. Zavarba jött, majd összevonta a szemöldökét. – Nem tudtam, hogy kihúztad-e már Catherine-ből a kést. Nem hagyhattam, hogy leszúrjon téged, míg a lányom nincs jól. Bones nevetett. – Természetesen. Ráztam a fejemet. – Soha nem változik, de rendben van. Szeretem őt, bárhogy is. Verses kijött a Maróból Tammyval az oldalán. Vörös volt a szeme környéke, sírt. – Vége van – mondtam neki. Tammy odafutott és megölelt. Mondani akartam valami megnyugtatót és tartalmasat, de csak azt ismételtem: – Vége van. Legalább Tammy nem fog erre emlékezni. Nem, az emlékei fel lesznek cserélve arra, hogy apja barátainak unalmas testőrei vigyáztak rá. Tammy felnőtt lesz anélkül, hogy tudná, milyen dolgok vannak az éjszakában, amelyekkel egy átlagember nem tud szembeszállni. Normális lesz. Ez volt legjobb születésnapi ajándék, amit adni tudtam neki. – Itt harcoltál – mondta Verses. Bones szortyintott egyet. – Észrevetted, ugye barátom? 39

– Talán, ha nem álltál volna ott és csináltad volna a semmit, míg lesből ránk támadtak, akkor az értékes üzleted még mindig egy darabban lenne! – csattant fel anyám Versesre. – Semmi lojalitás nincs benned? – Bones azt mondta, a barátja vagy! Verses felhúzta a szemöldökét, anyám lesújtó hangjára, aztán körbepillantott a parkolón. Vámpír testek mindenhol, az egyik kocsi még mindig égett, mások összetörve, behorpadva vagy megtépve. – A barátja vagyok – válaszolta Verses. – Épp ezért hagylak benneteket elmenni kártérítés fizetése nélkül. – Nem úgy hangzik, mintha visszavárna bennünket – motyogtam Bonesnak. – Ennyit arról, hogy a vakációnk hátralévő része alatt visszajövünk ide, hogy felgyújtsuk azokat a privát részeket. Bones a homlokomra nyomta az ajkát. – Ne izgult, édesem. Ismerek egy klubot Brooklynban, azt hiszem igazán a kedvedre való lesz…

VÉGE

40