JEANIENE FROST Az örök sötétség csókja. Rajongói fordítás MENCHERES KÖNYVE

JEANIENE FROST Az örök sötétség csókja Rajongói fordítás MENCHERES KÖNYVE

Fordították: Negra Huncut Angyal Brigi Ági Karsi Bejja Reni Gyíktojás

Könyvrajongók 2011.

JEANIENE FROST Az örök sötétség csókja Egy halhatatlan háború bontakozik ki a sötétben… és most egy nő bebotladozott az árnyékba. Kira Graceling chicagói magánnyomozónak csak sétálnia kellett volna. De a kötelességtudata nem engedte, hogy figyelmen kívül hagyja a fájdalmas nyögést, ami a raktárépület belsejéből hallatszódott hajnal előtt. Hirtelen egy olyan világban találta magát, amit csak a legrosszabb rémálmaiban képzelt el. A központban Mencheres állt, egy lélegzetelállító mester vámpír, aki azt hitte, már mindent látott. Aztán megjelent Kira – ez a bátor, gyönyörű… ember, aki szembeszállt a halállal, hogy megmentse. Bár lángol a nőért, a világában tartani Kirát veszélyes a nő életére, de elküldeni elképzelhetetlen. De a veszély közel van, Mencheresnek dönteni kell, a nőt választja, akire vágyik, vagy a legsötétebb mágia legyőzését, amit egy ellenség vezet, az ő örök megsemmisítésére.

Ajánlás Szeretett unokahúgaimnak és unokaöcséimnek, akik a legközelebb {llnak ahhoz, hogy a gyermekeim lehessenek. Wesley, Lauren, Patrick, Michael, Matthew, Christopher, és Amy. Mind megtal{lj{tok a saj{t boldogan élteketeket. ~ 6 ~

Egy (Negra) Mencheres már akkor megérezte a vér szagát, mielőtt orrát megütötte volna azoknak a ghouloknak a földes szaga, akik a rozoga raktárház földszintjén csoportosultak. Nem izgatták magukat, amikor ő besétált. A következő szippantás a levegőből elárulta neki azt is, hogy ketten közülük vámpírvértől bűzlenek. A másik négynek nem volt olyan rezes aromája, de azokból a ragadozó pillantásokból, amit Mencheresre vetettek, az derült ki, hogy ezt orvosolni akarják. – A napokban egy fiatal vámpír tűnt el erről a környékről – mondta Mencheres üdvözlésül, figyelmen kívül hagyva, hogy a ghoulok körözni kezdtek körülötte. Úgy néztek ki, mintha a húszas éveik elején járnának és az aurájukból származó energia szerint élőhalottak voltak. – Rövid, szőke hajú, felső karján törzsi tetoválásokkal és ezüst piercinggel a szemöldökében. – A neve Trick – folytatta. – Láttátok őt? – Nem volt túl jó ötlet, hogy idejöttél, mindjárt itt a hajnal, vámpír – hagyta válasz nélkül Mencheres kérdését a legvéresebb szagot árasztó ghoul. Aztán a ghoul elmosolyodott, kimutatva agyarait. Egy félelem nélküli sóhaj hagyta el a bosszankodó Mencheres ajkát. Ezek a ghoulok azt hitték, előnyben vannak azzal, hogy közeledik a hajnal, de az csak egy fiatal vámpír erejét tudja elszívni. Még ha csupán akkora lenne is az energiaszintje, amellyel fiatal vámpír korában rendelkezett, a ghoulok okosabban tennék, ha elgondolkodnának Mencheres azon tétovázásán, hogy harcba bocsátkozzon velük. ~ 7 ~

És azt is bölcsen tették volna, ha nem hazai pályán ölték volna meg Tricket. Csak egy órába telt Mencheresnek, hogy rájuk találjon. Az ilyen oktalanság nem csak a vámpír és ghoul törvények figyelmen kívül hagyását veszélyezteti, hanem mindkét faj biztonságát is. Rosszabb kedvében Mencheres egy szó nélkül megölte volna a cápafogú ghoult, aztán a másik ötöt is nyilvánosan megbüntette volna. Végül is Mencheres nem várta el, hogy beismerjék, hogy megölték Tricket. A vámpírvér illata még ott érződött rajtuk. A ghouloknak nagy szerencséjük, hogy ma nem akarta megtorolni Trick meggyilkolását. Valószínűleg jobb is, hogy elvesztette jövőbelátó képességét, gondolta Mencheres. Ellenkező esetben, ha előre látta volna azt, hogy ősrégi ellenségével, a korrupt Törvény Őrrel, Radjedeffel akar végezni, valószínűleg kételkedne a józan eszében. De ha nem vesztette volna el ezt a képességét, minderre nem lenne szükség. Harag villant fel benne. Miután négyezer éven át képes volt meglátni a jövőt, a hirtelen jött veszteség pont olyan bénító volt, mint amilyen váratlan. Mindig terhére voltak ezek a látomások, amelyek másokat hidegen hagytak, de most, hogy már eltűntek, csakúgy, mint más, egyéb adottságai, már nem tudja megvédeni azokat, akikkel törődik. Egy barát vádló szavai jártak Mencheres gondolataiban. Miért most? Amikor a legnagyobb szükségem lenne rád, akkor nem tudsz segíteni nekem? Radjedef évmilliókon át gyűlölhette Mencherest, de túl okos volt, hogy egy olyan ellenség után vesse magát, aki az összes mozdulatát előre ki tudja számítani, mielőtt az megtörténik. Most, hogy Mencheres látomásainak vége, megnőtt Radjedef esélye. Mindketten tudták, Radjedef habozás nélkül használná jelentős hatalmát, ha mint Törvény Őr megvádolná Mencherest olyan bűncselekményekkel, amelyeket sosem követett el. Radjedefnek nem esett nehezére, hogy saját céljainak megfelelően értelmezze a szabályokat. Volt valami, amit még ~ 8 ~

azelőtt tett, mielőtt a hatalmas, uralkodó vámpír tanács tagja lett. Régi ellensége is élvezettel tekintett a közelgő összeütközés elé, és az összes véres, járulékos veszteség elfogadhatónak számít, amíg ki nem derül, ki lesz a győztes. De Mencheres legszívesebben véget vetett volna ennek, még mielőtt elkezdődött volna. Sőt, tetszett neki az elképzelés, hogy Radjedef milyen frusztráltan érezné magát, amiért megtagadták tőle a lehetőséget, hogy megvalósítsa jól kidolgozott bosszúhadjáratát. Így amikor a hat ghoul nekiszegezte az ezüst késeit, csak kegyetlenül mosolygott és várakozóan állt ott. Ez vérrel járna, de a vér nem volt idegen tőle. Sem a fájdalom. Mindkettő jóval régebben volt a társa, mint ahogy azt ezek a ghoulok elképzelik. Vetett egy pillantást a hajnalodó égboltra, arra gondolva, vajon a nap süt-e a túlvilágon. Mielőtt a nap felemelkedik, vagy ő, vagy a ghoulok megtudják.

Kira végigsétált az Ashland Avenue-n, az utolsó előtti utca volt a célja. Hirtelen támadt szél fújta a szemébe a haját. Nem véletlenül hívták Chicagót a szelek városának. Néhány kóbor tincset a füle mögé simított, és nehéz hátizsákját a másik vállára helyezte. Miután mindig magával cipelte a munkába a hátizsákot, Kira azt gondolta, nem kellene olyan nehéznek éreznie, mint régebben. Még szerencsésnek is érezheti magát, mivel a főnöke megengedte, hogy használja a céges autót a megfigyeléshez, és különben is, a West Loop-on élőknek és dolgozóknak nem volt saját autójuk. De nekik nem kellett fényképezőgépet, kamerát, távcsövet és egyéb, munkához szükséges eszközt magukkal hordaniuk, mint neki. Végre egy eredményes éjszaka volt. Az ügyfelét megcsaló feleség megfigyelése végül is kifizetődő lesz, hála a számos terhelő fotónak, amit Kira leadott az irodában, mielőtt a zöld ~ 9 ~

metróvonalon visszatért a környékre. Minél hamarabb ágyba akart bújni és aludni, mielőtt szigorú főnöke bármit is mondana. Magánnyomozó létére természetes volt, hogy figyeli a környezetét. Érzékei kiélesedtek, amikor befordult a következő sarkon. Nappal semmi probléma nem volt ezzel a környékkel, de most valamiért mégis nyugtalanította. Örült, hogy a nap kezdett felkelni. A lepusztult raktárházaknak mostanra már el kellett volna tűnniük, de az elhúzódó válság lassította a lebontásukat, és a terület újjáépítését. Ezek után a ronda épületek után volt a bérelt lakása, egy olyan blokkban, amely valaha jobb időket látott, de most az elhagyott, graffitikkel tarkított rész óvatosságra intette. Az utcai rablótámadás nem volt ritka errefelé. Már majdnem elhagyta az utolsó épületet is, amikor rekedt nevetést hallott a közelben. Az egyik raktár belsejéből jött, és úgy hangzott, mintha valaki csúnyán szórakozna. Menj tovább, mondta magában Kira, megveregetve a hátizsákja zsebét, ahol a fegyverét tartotta. Már majdnem otthon vagy. Az a durva kacaj ismét felhangzott, ezúttal közvetlenül utána egy fájdalmas kiáltás követte. Kira megállt, erősen hallgatózott. Ha ez nappal történik, az autók és gyalogosok zaja valószínűleg elnyomta volna a raktárból kiszűrődő hangokat, de most még a legtöbb ember aludt, és a következő pillanatban egy hangos nyögést is hallott. Bárkitől származott ez a hang, amikor újabb ronda röhögés követte, Kira tudta, hogy összefüggenek. Lecsúsztatta a hátizsákját, elővette a mobilját, mialatt az apartman lakásának biztonságába sietett. – Kilenc-egy-egy, mi a helyzet? – hallatszott egy hang, miután Kira beütötte a számokat. – 37-es kódot jelentek – mondta Kira. – Ismételje meg! ~ 10 ~

– Súlyos testi sértés – helyesbített Kira, meglepődve, hogy a telefonközpontos nem ismeri a rendőrségi kódot. Megadta címet, ahol a raktárház található. – Úgy hallatszik, mintha az alsó szintről jönne a hang – tette hozzá pontosítva. – Kérem, tartsa a vonalat, amíg átkapcsolom az őrsre – válaszolt a központos. Néhány pillanattal később egy másik hang érdeklődött a vészhelyzetről. – Bejelentek egy súlyos testi sértést – mondta Kira, már nem törődve a kóddal. Újra megadta az információt és a címet, és csalódottan csikorgatta a fogait, hogy mindent el kellett ismételnie. – Szóval maga egyáltalán nem látta a támadást? – kérdezte a központos. – Nem, nem mentem oda – mondta Kira mereven, és megállt, amint látta, hogy közeledik az apartman épülethez. – Rendben – hangzott az unott válasz. – Mi a neve? – Inkább névtelen maradnék – mondta Kira egy kis szünet után. Volt már dolga a rendőrséggel és nem volt valami kellemes. – Kiküldünk egy járőr autót – mondta a központos. – Köszönöm – motyogta Kira és bontotta a vonalat. Mindent megtett, amit tudott. Remélhetőleg ez elegendő lesz, bárkitől is származott az a szörnyű hang. De amikor elindult a lakása felé, léptei elbizonytalanodtak. Valami azt súgta neki, hogy forduljon meg és térjen vissza a raktárhoz. Öt-tíz perc, amíg a járőrautó megérkezik. Mi van, ha az ismeretlen, sérült személy nem bírja addig? Soha ne próbálj hősködni, kölyök. Bízd a szakemberekre! A főnöke figyelmeztetése csengett Kira fejében, de ahelyett, hogy jobban érezte volna magát tőle, csak mérgesebb lett. Ha nem lenne az ex-férje, akkor most ő lehetne az egyik ilyen „szakember”. Elvégezte a rendőr akadémiát, megszerezte a ~ 11 ~

bűnüldözési bizonyítványt, és csak két háztömbnyire van attól a kiáltástól, nem percekre, mint a járőrautó. Mack mély és karcos hangja a fejében a következőket mondta: Ments meg egy életet. Ez volt mentora hitvallása. Ha Mack nem lenne több mint a főnöke, Kira már valószínűleg halott lenne. Nem állt le a járdán vitatkozni, ha valakinek segítségre volt szüksége. Mack sosem habozott, jelvény ide vagy oda. Kihez akart hasonlítani: öreg barátjához, Mackhez, vagy megfáradt főnökéhez, Frankhez? Kira megpördült, és a raktárhoz tartott, ahonnan a kiáltások hallatszottak.

Mencheres hosszan nyögött, amikor az ezüst kés belevágott a szegycsontjába. Amikor a ghoulok először megsebezték, nem adott ki hangot, és ők egyre lassabban forgatták a húsában a pengéiket, kihívásnak tekintve hallgatását. Így hát morgott, nyögött, sőt még kiabált is. Ez segített: izgatottá váltak, vágásaik mélyebbek lettek. Hamarosan választania kellett, használja az erejét, felfedve, hogy ő egy mester vámpír, vagy elviseli a kínokat. Túl sok vért vesztett ahhoz, hogy a másodikat válassza. De ha támadói előtt felfedi erejének mértékét, valószínűleg menekülésre késztetné őket. Nem, akkor nem lenne esélye. Akkor inkább a fájdalom. Mencheres csökkentette a mentális védelmi pajzsot, amit könyörtelen gyilkosai és maga közé emelt. Azonnal érezte, hogy teste lángban ég, ahogy keresztüljárta az ezüst okozta fájdalom. Ahogy pajzsát megnyitotta a fájdalomnak, újabb probléma merült fel. Minden újabb vágott és szúrt seb egyre csak arra ösztönözte energiáját, hogy visszavágjon, sóvárgott a megtorlásra. Mencheres visszakényszerítette energiáját, arra összpontosítva, hogy az auráját csökkentse, visszafogja a ~ 12 ~

vágyat, hogy megölje a ghoulokat, bár minden arra ösztönözte, hogy hatalmát kieressze. – Stakes – mondta Mencheres, azon a néven szólítva, amit a többiektől hallott. – Ennyire tapasztalatlan vagy, vagy ez a legtöbb, a mi tőled telik? A ghoul vicsorgott a sértésre, és válaszul egy mély sebet ejtett Mencheres combján. Egy másik ghoul szorosan tartotta Mencheres derékig érő fekete haját és egy darabot kivágott Mencheres vállából. Mencheres haragja újból feltámadt, sötéten és halálosan, keresve, hogy hatalmát hogyan összpontosítsa az adott helyzetben. De visszafogta magát, tudva, hogy ha elveszíti az önkontrollját, az összes ghoul meghal. És ők még nem teljesítették célját. – Tegyétek le a késeket és táguljatok tőle – kiáltotta valaki. Mencheres a hang felé fordította tekintetét és ugyanúgy meglepődött, mint a ghoulok. Tényleg annyira elvonták a figyelmét saját gondolatai és a ghoulok kínzása, hogy egy embernek sikerült rajtuk ütni? A bizonyíték ott állt a helyiség túlsó oldalán, klasszikus lőállásban, és fegyvert fogott a körülötte csoportosuló ghoulokra. A nő szeme tágra nyílt, arca sápadt volt, de stabilan tartotta a fegyverét. Ez volt az a bonyodalom, amire egyáltalán nem volt szüksége. – Hagyjátok – parancsolta Mencheres. A lány halandó, meleg teste túl csábító a húsevőknek, hogy lemondjanak róla, ha most azonnal el nem menekül. – Kitűnő – húzta ki magát Stakes, kését Mencheres combjában hagyva. – Nézzétek, srácok! Desszert. Egy kattanó hang jelezte, hogy a lány kibiztosította a fegyvert. – Lőni fogok – figyelmeztette őket. – Mindannyian dobjátok el a késeket és lépjetek hátrébb! A rendőrség már úton van… – A hangja elhalkult, ahogy Stakes ellépett Mencherestől. Eddig a ghoul teste eltakarta előle, nem látta, ~ 13 ~

hogy mit tettek vele, de amikor Mencheres teljes mértékben láthatóvá vált, a lány csak bámult. A ghoulok támadtak. Mencheres tudta, hogy nem kellene semmit sem tennie. Ott kellene maradnia, ahová kikötötték, színlelni, hogy tehetetlen, és hagyni, hogy a ghoulok megöljék. Végtére is lenne egy célpontja, amikor elhagyja ezt a helyet, ami nem teszi lehetővé ennek a vakmerő emberi lénynek a megmentését. De abban a másodpercben, amint a ghoulok elérték a lányt, egy másik gondolat fészkelte magát a fejébe, felülírva a gyakorlatiasságot. A lány megpróbálta őt megmenteni. Ezért nem hagyhatja meghalni. Az erő kitört belőle, és a ghoulokra szabadította. Mencheres körül a véres kötelek meglazultak, kígyóként tekeregtek, amint Mencheres még több energiát irányított a hat ghoulra. A csapás a vérveszteség miatt gyengébb volt a megszokottnál, de a hirtelen felhangzó éles sikoly, ami a húsevőktől származott, leállította a lány elleni támadást. Ezzel egy időben a kötelek leestek, és amint Mencheres a lányhoz sétált, egyik ghoul sem mozdult. Mencheres félrerúgta Stakest a lányról. A lány zihált, szájából vékony csíkban vér szivárgott, és még több ömlött a gyomrán tátongó sebből. A tétovázás talán sokba került. A ghoulnak sikerült halálos sebet ejteni a lányon, mielőtt megállíthatta volna. Néhány perc és a lány elvérzik. A lány gyötrelmes arckifejezéssel nézett fel rá, majd rémült felismerés ült ki az arcára, amint lenézett a gyomrára. – Tina – suttogta a lány. Aztán sápadt, zöld szemei lecsukódtak és elájult. Mencheres nem habozott, agyarait a csuklójába mélyesztette, és a sebet a lány szájához tartotta. De nem jött belőle vér. Persze, hiszen a ghoul az összes vérét lecsapolta. A következő pillanatban felkapta a lányt és odavitte a sarokba, ahol az előbb megkorbácsolták. Aztán Mencheres ~ 14 ~

összegyűjtött a padlóról egy maroknyi vért, és a lány szájába erőltette. A pulzusa nem volt tapintható, gyakorlatilag nem lélegzett, de nem törődött vele és nyelésre kényszerítette. Szirénák hangja közeledett. A rendőrség már majdnem odaért, ahogy a lány mondta. Mencheres felkapott még egy maroknyi vért és a lány gyomrán lévő sebbe dörzsölte. A lány meleg vére egy pillanat alatt elkeveredett az övével. Aztán a vérzés elállt, a seb szélei pedig összehúzódtak, amint a lány gyógyulni kezdett regeneráló hatású vérétől. Két ajtócsapódás hallatszott az autók felől. Mencheres a vörösre mázolt padlón hagyta a lányt, míg a ghoulokhoz ment. A szemük volt az egyetlen, ami mozgott, miközben lenézett rájuk. – Ha azonnal megöltetek volna, lehet, hogy éltetek volna még néhány napig – mondta Mencheres fagyosan. Aztán egy pillanatra megfeszítette erejét. Pukkanó hang hallatszott, és a következő pillanatban hat fej gördült el a testek mellől. A raktárban léptek közeledtek. Mencheres leállt és a lányra nézett. Az visszanyerte az eszméletét és rábámult, sápadt tekintetében sokk és rémület ült. Látta az agyarait. Végignézte, amint megölte a ghoulokat. Túl sokat tudott ahhoz, hogy itt hagyja. – Rendőrség – kiáltotta egy hang. – Van itt bárki, aki megsérült…? Mencheres felkapta a lányt és kirepült egy nyitott ablakon, mielőtt a rendőröknek esélyük lett volna a benti mészárlást felfedezni. ~ 15 ~

Kettő (Gyíktojás) Kira tudta, hogy nem álmodik vagy hallucinál, és nem is őrült meg. És ez igazán rossz hír. Ez azt jelentette, hogy minden, amit látott, valóság volt, és hogy az, aki elrabolta, nem lehetett ember. Olyan hihetetlen még az elképzelés is, de ez az egyetlen logikus magyarázat. Az emberek nem tudnak felépülni ilyen sérülésekből, látta abban az első tiszta pillanatban, ahogy beléhasított a kés. Az embereknek nincs agyaruk, és nem fluoreszkál zölden a szemük. És az emberek nem tudják letépni a másik fejét anélkül, hogy hozzáérnének. Még akkor is, ha ezt az egészet azzal magyarázza, hogy a trauma következményekéni, hisztérikus állapotában értelmezte félre a dolgokat, az emberek rohadtul nem tudnak akkor sem repülni. Sőt, az elrablója átrepülte az egész raktárházat, aztán emberek számára végrehajthatatlan mozdulatokkal szökellt át egyik tetőről a másikra, miközben úgy tartotta őt, mintha súlytalan lenne. Kira mindig is félt a magasságtól, és ez a félelem egyesült a rázkódással és a vérveszteség okozta szédüléssel, és ez már túl soknak bizonyult. És valahol két tetőugrás között elájult. Most, hogy magához tért, egy teljesen normálisnak tűnő hálószobában találta magát, még a szakadt, véráztatta ruhájában, de hasi sérülése csodálatos módon begyógyult és az elrablója ott ült egy, az ággyal szemközti széken. – Ne félj, biztonságban vagy – mondta különös hangsúllyal ~ 16 ~

Csak Kira túlélési ösztöne mondatta vele, „Baromság”. Végignézett magán, és természetesen sehol sem látta a fegyverét. Nem, mintha bármit is használt volna ellene, vagy a raktárban lévő többi teremtmény ellen. – Hol vagyok? – kérdezte Kira. Kibújt a takaró alól, amivel valaki – Ő? – betakarta. – Biztonságos helyen – válaszolta az elrablója, mire Kira egy újabb gúnyos megjegyzést tett gondolatban „Na, persze!” Olyan biztonságban volt, mint egy ejtőernyős szakadt ernyővel. – Milyen különös – suttogta a férfi a következő pillanatban. – Érzem a félelmed szagát, de nem hallom a szavakat. Kira lassan araszolt ki az ágyból, de erre megállt. Az adrenalintól végigjárta a borzongás, amikor először, teljes valójában megpillantotta azt, aki fogva tartotta. Egyenes szálú, fekete hajának néhány tincse jócskán a mellkasára lógott, a többi csak a válláig ért. Első ránézésre a vonásai közel-keletinek tűntek, de a világos bőre miatt kevert származásra gyanakodott. Széles szája apró félmosolyra húzódott, míg fekete szemöldöke hasonlóan fekete szemét keretezte. Hova tűnt belőle az a földöntúli zöld izzás? A szeme körüli ráncok hiányából úgy ítélte meg, a húszas éveinek közepén járhat. A nyaka még mindig véres volt, de úgy látszott, tiszta inget és nadrágot vett fel. Ha nem lett volna a vér és az egyenetlenre nyírt haja, Kira egy fiatal, kellemes modorú, vezető beosztású férfinak nézte volna, ha összefut vele a metrón. De épp ma reggel látta őt darabokra hasítva, bár mostanra ennek már nyoma sem látszott. És ez még inkább azt bizonyítja, hogy nem lehet ember. Miért vesződik az udvariassággal? csodálkozott Kira, hiszen mindketten tudják, hogy valami olyannak volt a szemtanúja, ami miatt meg kell halnia, hogy ne beszélhessen róla senkinek. ~ 17 ~

– Lenyűgöző – mondta szinte magának –, egy szót sem hallok abból, amire gondolsz. Kira ösztönösen a homlokához emelte a kezét, mintha ezzel megakadályozhatná, hogy olvasni próbáljon a gondolataiban. A férfi erre hirtelen elmosolyodott. – Ez nem használna rendes körülmények között, de mint említettem, nem hallom a gondolataidat. – Mi vagy te? – fakadt ki a lány. Egy földönkívüli? Tudta, hogy a kormány hazudik a Roswell incidensről… – Semmi okod az aggodalomra, Tina – mondta, egy vállrándítással. – Te nemsokára… – Miért hívsz Tinának? – vágott a szavába Kira rémült suttogással. – Talán még több vérre van szükségem – motyogta az idegen. – Tartsd magad távol a húgomtól! – vicsorogta Kira dühödten. Bármi volt is, menekült a rendőrök elől, ami azt jelenti, hogy meg tudnák sebezni őt, és ha bármit is tervez Tinával, ő is megtalálja a módját, hogy ártson neki. Feltartotta a kezét. – Félreérted. Mielőtt elvesztetted az eszméletedet, azt mondtad, Tina. Azt hittem, ez a neved. Kira nem emlékezett erre, de logikusnak tűnt. Amikor látta, hogy milyen borzalmas a sérülése, arra gondolt, hogy rajta kívül senki sincs, aki vigyázna Tinára, ha ő meghalna. Annak a sérülésnek halálosnak kellett volna lennie, de amikor felébredt, az volt az első, amit észrevett, hogy a hasa begyógyult. Hihetetlen, de nyoma sem maradt, és kitűnően érezte magát, habár a ruhája még mindig szakadt volt, és karmazsinvörös foltokat hagyott rajta a vér. És ez újabb kérdéseket vetett fel az elrablójával kapcsolatban. Valahogyan meg kellett, hogy gyógyítsa. Ez pedig azt feltételezi, hogy igazat kellett, hogy mondjon, amikor azt állította, hogy nincs veszélyben vagy, hogy ez a teremtmény még rosszabbat tartogat neki. Mert, ha nincsenek ~ 18 ~

gonosz tervei, akkor miért nem hagyta őt a raktárépületben a rendőrökkel? A sötét idegen mozdulatlanul ült, egyedül a kezét nyújtotta felé. Kira gyors levegővétellel dőlt hátrébb az ágyon. Bőven elég furcsa helyzetbe került már munkája során ahhoz, hogy tudja, a hisztérikus viselkedés nem segít. Igaz, a magánnyomozói munkája nem készítette fel erre, de, ha azt akarja, hogy legyen egy csöpp esélye a túlélésre, meg kell őriznie a hidegvérét. – Kirának hívnak. – Ha elvette a holmiját, ezt már úgyis tudta a tárcájából. – Haza akarok menni, most. Nem vagyok biztos abban, hogy mi történt ma reggel. Amikor megpróbálok visszaemlékezni, minden olyan homályos… – Hazudsz – mondta némi gúnnyal a férfi, megtartva az előkelő tónust a hangjában. Szénszínű szemét összehúzta. – Nem kell, hogy olvasni tudjak az elmédben. Érzem a szagát. Kira nagyot nyelt. – Te nem akarnál úgy tenni, mintha semmire sem emlékeznél, ha az én helyemben lennél? – Nem tudom – válaszolta, szinte tűnődve. – Sosem voltam a helyedben. Mindig is tudtam Káin gyermekeiről, még akkor is, amikor még csak gyerek voltam. Ekkor megrázta a fejét, hogy kitisztuljon. – Ez most miért mondtam el neked? Újra ennem kell. Gyere, legyünk túl rajta… Hirtelen ott termett előtte, megérintve a vállát. Hogy mozoghat ilyen gyorsan? A szíve kalapálni kezdett, miközben alattomosan terjedő émelygés kúszott fel a torkáig. Gyorsan legyünk túl rajta? Hogy lehet, hogy ilyen közömbösen beszél a haláláról? – Ne félj! – mondta lágyan a szörnyeteg. Szeme félelmetes zöldes izzásba váltott, ahogy arra kényszerítette, hogy ránézzen. Szorító érzés kúszott az agyába. Ó, Istenem, le akarja ~ 19 ~

tépni a fejét, ahogyan azt megtette azzal a teremtménnyel is a raktár hátsó részében. – Állj! – zihálta Kira. – Én segíteni próbáltam neked. – Igen, tudom – vágott a szavába, közben végigsimítva arcán az ujjaival. – Nagyon bátor dolog volt. Őrült, mindazonáltal bátor tett. Nézz a szemembe, Kira! Semmi sem történt ma reggel. Soha sem mentél abba a raktárházba. Sosem láttál engem. Hazamentél, elaludtál és semmi más nem történt… Különleges tónussal vibrálva mélyült el a hangja. A feszültség Kira agyában felerősödött, de azt nem érezte, hogy a feje elválna a törzsétől. Talán mégsem akarja megölni. Nem tartott neki ilyen sokáig, hogy megölje azt a többit, ott a raktárháznál. Néhány pillanattal később Kira rámeredt arra a hihetetlenül izzó szempárra, és megpróbált újra hatni rá. – Pontosan erről beszélek. Bármi is vagy, akármik is legyetek, nem akarok tudni róla. Én csak el akarom felejteni az egészet. A férfi összeráncolta a szemöldökét, ami eltorzította a vonásait. – Lehetetlen – mormolta. És a szeme még jobban felizzott. – Semmi sem történt reggel. Hazamentél, és ágyba bújtál… – Értettem – mondta Kira hunyorogva. Belenézett a szemébe, ami zöld reflektorként meredt rá. A következő pillanatban a szoba végében termett, és onnan nézte elgondolkodva, mint ahogy azt ő is tette korábban. – Te immunis vagy az erőmre. – Egy rövid kacajt hallatott. – Ez valóban egy emlékezetes nap lesz. Azért lehet, mert adtam a véremből, hogy meggyógyítsalak. Ez gátol meg abban, hogy hipnotizálni tudjalak. Ha kiürül a szervezetedből, akkor majd újra fogékony leszel rá. Hát ez nem hangzott túl jól. Túl hosszadalmasnak hangzott, hogy addig nem szabadulhat, és közben a dolgok összeálltak a fejében. Vér. Hipnotizálás. Agyarak. Repülés. ~ 20 ~

Csak egyetlen teremtménynél lehet meg mindez egyszerre, de ez az idegen nem lehet igazából vámpír, vagy mégis? – Talán emlékszem a reggel történtekre, de bármiben fogadhatsz rá, hogy nem fogok beszélni róla senkinek – mondta Kira csendesen. – Nem kell várni arra, hogy bármi is kiürüljön a szervezetemből. Hazamegyek, és egy szót sem szólok rólad, arról a raktárházról vagy bármi másról, ami nem egészen normális. Rámeredt, sötét tekintete újra zöldre váltott. Aztán nagyon lassan megrázta a fejét. – Ebben a pillanatban lehet, hogy hiszek neked, de nem vállalhatom a kockázatot, hogy később meggondold magad. Az ajtó csapódásának hangja volt az egyetlen, ami jelezte, hogy megmozdult. Kira az ajtóhoz szaladt, de annak ellenére, hogy a gomb forgott és ő neki feszült, mégsem tudta kinyitni. Valami nagyon nehéz dolognak kellett a túloldalon lennie. Hogyan is gondolhatta, hogy elmenekül előle, amikor ilyen hihetetlenül gyorsan mozog? Újra a „vámpír” szó villogott az elméjében. Az összes jellegzetessége ezt mutatta, ez illett leginkább az elrablójára. Viszont a vámpíroknak nem kéne lángra lobbannia a napfényben? Nem gyulladt fel. Sütött a nap, amikor elvitte őt a raktárból, de egyáltalán nem ártott neki. Ráadásul, van egy kereszt alakú nyaklánca, és nem mintha gátolta volna bármennyire is, amikor fél Chicagón keresztül hurcolta a háztetőkön át. Ez pedig elég nagy rést üt a „vámpír” elméleten. Kira egy része nem tudta elhinni, hogy azt fontolgatja, hogy vajon milyen természetfeletti lény lehet. Egyáltalán nem hitt bennük, nemhogy még el is rabolja egy. Hitetlensége küzdött a látottakkal. Még ha el is akarta hitetni magával, hogy a hosszú, alvás nélküli éjszaka láttatta vele ezeket a dolgokat, a vérmaszatos, begyógyult hasa emlékeztette, hogy nem csak a szeme káprázott. Korábban el ~ 21 ~

sem tudta volna képzelni azt a fájdalmat, amikor a húsa felszakadt. Vagy amikor a hideg teljesen átjárja a pórusait, az érzést, hogy haldoklik… és amikor hirtelen visszatér belé az élet, amikor sötéthajú rabul ejtője épp letépi mások fejét, úgy, hogy a keze nincs is a közelükben. Egyáltalán nem számít, hogy mi ő, döntött Kira. A legfontosabb, hogy elmeneküljön tőle. Elkezdte átvizsgálni a hálószobát, figyelmen kívül hagyva annak pazar berendezését. Ahogy látta, nem volt telefon. A hozzá tartozó fürdő fel volt szerelve mindennel, de semmi sem volt alkalmas a szökési tervéhez. Nincs számítógép. Odament az ablakhoz és csalódottan bámult ki rajta. Természetesen több emeletnyi magasságban volt, erkély és lugas nélkül. Valószínűleg hálásnak kéne lennie, hogy nem húzódik várárok az ingatlan körül, vagy nem veszik körül vonyító farkasok. Egyáltalán, Chicagóban van még? Vagy sokkal messzebbre vitte volna, amíg nem volt eszméletén? Kira leereszkedett az ágyra, kitapintva a takaró szövetét. Frank valószínűleg észre sem veszi, hogy eltűnt, csak késő éjjel. A főnöke tudja, hogy kimerült az egész éjszakán át tartó megfigyeléstől, és azt gondolja, sokáig alszik ma. Tina sem próbálja felhívni, csak később és, ha Kira nem veszi fel, akkor a húga azt feltételezi, hogy dolgozik. Csak remélheti, hogy az elrablója a raktárban hagyta a hátizsákját. A rendőrök talán keresni kezdik, ha megtalálják a holmiját egy rettenetes, többszörös gyilkosság helyszínén. Vajon magához vette, amikor elrabolta? Nem emlékezett rá. A hátizsákja nem volt a hálószobában, ez volt minden, amit tudott. Kira megmarkolta a paplant, szét akarta szaggatni csalódottságában, de teljes simaságából következtetve valószínű, hogy több ezer szálból szőtték, így erősebb a kötélnél is. A legtöbb, amit elért volna, ha szét akarja szakítani, hogy beletört volna néhány körme. ~ 22 ~

Kira hirtelen elmosolyodott. Az improvizáció elengedhetetlen része a munkának, Mondta neki Frank, amikor betanította a magánnyomozói munkára. És ebben igaza volt. Kira bement a fürdőbe és magával vitte a takarót.

Mencheres nyelés közben behunyta a szemét. A meleg hús hozzápréselődött a szájához, dallamos lüktetéssel vibrálva az ajkai alatt. Kellemes homály borította elméjét, ahogy könnyedén újra belevájta a fogait, de ezek nem az ő gondolatai voltak, hanem Selene-é, az emberé, akiből táplálkozott. Igen, harapj belém újra! Mélyebben! Ah, annyira jó, abba ne hagyd… Selene olyan extázistól remegett, mint amilyet Mencheres évszázadok óta nem élt már át. A következő korty után visszahúzódott, nyálának egy cseppjével lezárta a foga ütötte lyukakat, miközben az a kis boldogság, amit érzett, semmivé lett. Selene szenvedélye csak az ő gyakorlott harapásának és annak az enyhe eufóriát okozó méregnek volt köszönhető, ami minden vámpír agyarában megtalálható. Ha akarná, hatalmas, észveszejtő orgazmusban részesíthetné a harapásával, de ezt az érzést bármelyik másik vámpír is elő tudná benne idézni. Mencherest hosszú évei megtanították arra, hogy az élvezet eszközének lenni egyáltalán nem ugyanaz, mint amikor valóban vágynak rá. Valamikor régen gúnyolódott volna ezen. Amikor még emberként uralkodott Egyiptomban, megtiszteltetésnek vették, ha valakit az ágyába fogadott, és Mencheres sokakat üdvözölt ott. Amikor vámpír lett, férfiak és nők sereglettek köré abban a reményben, hogy vámpírrá változtatja őket. Később a hatalma vonzotta azokat, akik menedéket kerestek. Az utóbbi időben pedig az ő szeretőjének lenni státuszszimbólummá vált a vámpírok körében. Már akkor is, amikor Mencheres még az ~ 23 ~

emberek között élt, titkolva, hogy mi ő, gazdagsága csábította mellé az embereket. Miután kétezer-ötszáz éven keresztül így élt, a legnagyobb érzéki gyönyör is kezdett üresnek tűnni. Mencheres többet akart. Azt hitte, ezt találta meg Patrában, az egyiptomi királynőben, akit kétezer éve feleségül vett, de katasztrófába torkollott. Akkoriban még elég naiv volt ahhoz, hogy azt higgye, kielégíti Patra hatalom iránti vágyát azzal, hogy vámpírrá változtatja, megosztja vele hatalmas gazdagságát és megtanítja a fortélyokra és beavatja legféltettebb titkaiba, de neki ez sem volt elég. Semmi, amit tett, nem volt az, és ez a régi ballépése azt eredményezte, hogy Patra megsemmisített mindenkit, akivel Mencheres törődött, míg végül tavaly megölték őt. Annyira nyomasztó volt a gondolat, hogy egész életében, mindenkinek, aki hozzá tartozott, hátsó szándékai voltak. Még annak is, akit szeretett. Furcsa módon az egyetlen kivétel ez alól, az az emberi lény volt, az emeleten, bezárva a hálószobába. Kira megpróbálta őt megmenteni, anélkül, hogy hatást gyakorolt volna rá az öröksége, a státusza, az ereje, a gazdagsága vagy a karizmája. Kockáztatta az életét anélkül, hogy viszonzást várna érte. Senki nem tett még ilyet érte. Sohasem. Kira zavarba ejtően önfeláldozó tettének következtében, és hogy nem tudta irányítani az elméjét vagy olvasni a gondolatait, nem tudott nem rá gondolni. Amikor a nap estébe fordult, egy másik vámpírral ételt és üdítőt küldött a szobájába, Mencheres nem tudta elűzni a gondolataiból. Kira. Görögül a neve azt jelenti „úrhölgy”. Keltául pedig „sötét”. Vajon melyik illik rá jobban? Megjelenése mindkét nevéhez illett – az arca finom és gyönyörű, eltekintve erős állkapcsától, ami makacsságára figyelmeztetett. Kira szeme halványzöld, míg a szemöldöke sötét volt, ahogyan a haja is, mielőtt a vége aranyszínűvé fakult volna. Rövidebb volt ugyan, mint ahogy Mencheres szerette, ~ 24 ~

épp csak a válláig ért, de annyira dús volt, erős szálú és hullámos, hogy gyakorlatilag kiprovokálja, hogy az ujja köré akarja csavargatni. Kira teste további kontrasztja volt a nőiességnek és az erőnek. Épp megfelelően karcsú, de harcias kiállása és széles válla csak még jobban kihangsúlyozza telt mellét. Ahogy kihúzta azt a csinosan széles vállát és az a makacs áll, ahogy rávicsorgott, amikor távol akarta tartani a testvérétől. És annak ellenére, hogy Kira tudta róla, hogy nem ember, mégsem habozott kihívni őt, amikor azt hitte, hogy a családját veszély fenyegeti. Sötét hölgy, csakugyan. – Igen, kérlek! A sikoltás visszarángatta Mencherest a tűnődésből. Istenek, simogatta Selene-t, és öntudatlanul kiterjesztette rá erőnyalábjait, cirógatva és ingerelve idegvégződéseit. Hogy merülhetett el úgy a Kirával kapcsolatos gondolataiban, hogy megfeledkezett arról, hogy Selene-t még mindig a karjaiban tartja? Mencheres visszahúzta magába Selene-re kivetett erejét. – Elvettem mindent, amire szükségem volt – mondta neki. Kinyitotta a szemét, ahogy nekifeszült. – Hadd adjak még a véremből – ajánlotta fel fátyolos hangon. – Nem – válaszolta automatikusan Mencheres. Amint kiejtette a szavakat, emlékeztette magát, hogy nem kell többé ellenállnia. A felesége halott, tehát nincs több halálos ítélet a nőkre, akiket az ágyába visz. Ha akarta volna, a magáévá tehette volna Selene-t. Milyen ironikus, hogy hosszabb ideig égette a kielégítetlen vágy, mint ameddig civilizációk léteznek és most, hogy esélye lenne, hogy átadja magát a szenvedélynek, egyáltalán nem vágyik rá. Selene gyönyörű volt, készséges, épp csak ő nem kívánta őt. ~ 25 ~

Kira arca lebegett az elméjébe, de Mencheres elhessegette a képet, mielőtt még elmerülhetett volna benne. – Nem – ismételte Selene-nek ellenkezést nem tűrő hangon. A lány sóvár pillantással távozott, de úgy tett, mintha észre sem vette volna. Selene olyan, mint bármelyik másik, ő is csak azt akarta tőle. Ő is a hatalmat akarja, a biztonságot és azt a természetfeletti örömöt, amit nyújtani tud, de az időközben magára kényszerített cölibátussal ez többé már nem volt elfogadható üzlet. Selene csak néhány másodperccel azelőtt távozott, hogy Gorgon lépett a könyvtárba, az egyetlen vámpír, akit Mencheres magával hozott ebbe a házba. – Uram – mondta Gorgon. – Történt valami az emberrel, akit magával hozott ma reggel. Mencheres felállt és nagy léptekkel rohant fel a lépcsőn Kira szobájához, amikor Gorgon hangja megállította. – Ó, uram, talán inkább kívülről kellene mennie. ~ 26 ~

Három (Brigi) Kira ott lógott az ablakban hevenyészett kötelén, fogcsikorgatva emlékeztetve magát, hogy ne nézzen le. Órákba telt, mire összekötötte az ágytakarót, a lepedőket, függönyöket és a zuhanyfüggönyt, míg elég hosszú nem lett, hogy elérje a ház alját. Ez után az ágy két sarkához erősítette, és feszülten várta az éjszakát, mikor kisebb lesz az esélye annak, hogy meglátják. Ezek után újabb fél óra mentális rábeszélésbe telt bátorságot gyűjtenie, hogy átlendüljön az ablakpárkányon, és egy pillanatra igazi pánik öntötte el, mikor a kötél először megnyúlt a súlya alatt. De a kötél, az ágy sarka, és a bicepsze együttesen megtartották. Kira lassan araszolt lefelé, a kötelet a lába közé tekerte, ezzel lassítva az ereszkedést. Ügyes vagy, mondta magának Kira, ahogy elkezdett óvatosan lefelé mászni a ház oldalán. Ha szerencséje van, néhány perc múlva már biztonságosan a földön lesz. Ha még szerencsésebb, nem telik majd sok időbe segítséget találnia. Kételkedett benne, hogy még mindig Chicagóban lenne, erre utalt a házak és pületek látótávolságon belüli csaknem teljes hiánya. Csak egyetlen, másik otthonra emlékeztető dolgot látott északon, túl a fák vonalán. Ott fog először próbálkozni – persze csak akkor, ha a kötél vagy az ágy lába nem megy hirtelen szét. Mikor elérte a párkányt az ablaka alatt, Kira megkönnyebbülve sóhajtott fel. ~ 27 ~

Az egyik feladat teljesítve, már csak kettő volt hátra. Eddig senki nem szólaltatta meg a riasztót. Úgy tűnt, működött, hogy szolgálatkész rabnak tettette magát. Még azt is megjátszotta, hogy megette az ételt és megitta a szódát, amit a sebhelyes arcú, szőke férfi hozott be neki, de a valóságban lehúzta őket a vécén. Kizárt dolog, hogy megkockáztatja a bedrogozás lehetőségét azzal, hogy hozzáér ahhoz a cucchoz. Ivott egy kis vizet a zuhanyzóból, miután megtisztálkodott. Ez sokkal több volt, mint szükséges, hogy eléggé hidratálja, és kétségbe vonta, hogy olyan okosak lettek volna, hogy bedrogozzák azt is. Kira tovább araszolt lefelé a kötélen, és elámult, hogy nem remegett a karja. Sok vért vesztett ma reggel, de valamilyen oknál fogva a karja biztosan tartotta, könnyedén megbirkózott a súlyával. Ez épp eléggé szokatlan volt ahhoz, hogy Kira nyugtalan legyen, de elhatározta, majd később aggódik miatta. Mondjuk a legközelebbi rendőrőrsön, mikor már messze van ettől a háztól. Sikerült lejjebb mennie, újabb pipa, a lélegzetét is visszatartotta, ahogy a kötél éppen egy ablak elé lengette őt. A benti fény csillogott az üvegen, tökéletesen láthatóvá téve számára a berendezést. Kira imádkozott, hogy a kinti sötétség ezzel kontrasztban szinte láthatatlanná tegye őt. Finoman elrúgta magát, hogy távolabb helyezkedhessen az ablak közepétől, és kicsit gyorsabban ereszkedett. Kockáztasson, és nézzen le, mennyi van még hátra? Nem, döntötte el Kira. Elég nagy teljesítmény volt tőle, hogy idáig eljutott, számításba véve a magasságtól való félelmét. Semmi szükség rá, hogy ezt most tönkretegye azzal, hogy lenéz. Mikor Kira végre szilárd talajt érzett a lába alatt, még több üresség és kötél helyett, majdnem kiáltott egyet megkönnyebbülésében. Vidámságát félretéve a kötelet az ablak bal oldalára húzta, és kibiztosította azzal, hogy egy cserepes növény alá dugta a végét. Egy kis szerencsével senki nem találja meg reggelig, addigra ő pedig már rég messze jár. ~ 28 ~

Kira olyan gyorsan rohant abba az irányba, amelyben szerinte látni vélte a másik házat a hálószoba ablakából, amilyen gyorsan csak tudott. Vaksötét volt odakinn, de nagyon magabiztos volt, hogy a jó irányba szalad. A szíve hevesen vert az örömtől és a derültségtől. Szabad volt! Vagy húsz yardot futott, mielőtt falba ütközött volna.

Mencheres csodálattal vegyes ámulattal figyelte, ahogy Kira lemászik a ház oldalán. Minden bizonnyal makacs nőszemély volt, kötelet készített a hálószoba különböző anyagaiból – azok vajon a zuhanyfüggöny karikái voltak, amelyekkel a csomókat rögzítette? – Akarod, hogy elkapjam? – kérdezte Gorgon. – Nem – felelte Mencheres. Sokkal kíváncsibb volt, hogy vajon eléri-e a végén a talajt. Ha a kötél elszakad, vagy lazul a szorítása, könnyedén elkapja. De valójában azt figyelni, ahogy Kira manőverez lefelé a ház oldalán, sokkal szórakoztatóbb volt, mint amit az elmúlt néhány hónapban csinált. – Visszamehetsz a házba – mondta Gorgonnak, szája megrándult, ahogy Kira kecsesen elrúgta magát az ablaktól. Nagyon csendes volt egy emberhez képest; de természetesen az ő hallásával épp elég zajt csinált. Gorgon bólintott egyet, mielőtt eltűnt volna a házban. Mencheres az udvar legsötétebb pontján állt, ahol láthatatlan volt Kira számára, és tovább figyelte. Megfeszült, ahogy az ágykeret, amihez a kötelet erősítette figyelmeztetően megreccsent, de kitartott. Mikor Kira földet ért, Mencheres vele együtt mosolygott. Szép munka, sötét hölgy. Milyen kár, hogy nem engedheti beteljesíteni a győzelmét azzal, hogy elszökik. Egy ember, aki mesél a rendőrségnek a természetfeletti lényekről, volt a legutolsó dolog, amire Mencheresnek szüksége volt ~ 29 ~

Radjedef úgy kezelné, mint perdöntő bizonyítékot arra, hogy Mencheres megszegte a törvényeiket. Radjedef. Milyen különös, hogy Mencheres nem gondolt a bosszúszomjas Törvény Őrre, mióta elhagyta ma reggel a raktárt, de majd később még visszatér a Radjedefet illető üzletre. Először ki kell törölnie Kira minden emlékét a természetfelettiről. Lepasszolhatná Gorgonnak, vagy más vámpírnak, hogy hipnotizálja, de az, hogy maga gondoskodik Kiráról tűnt a legkevesebbnek, amivel visszafizetheti neki az iránta mutatott kedvességét a raktárban. Akkor is, ha már megbánta ezt azóta. Mindig találhat rá másik módot, hogy keresztülvigye a Radjedefet érintő terveit, miután Kira emlékei eltűnnek róla és a raktárról. Mencheres már egy hete nem látta Radjedefet. Semmi szükség a kapkodásra; úgyis hamar véghezviszi a tervét. Mencheres hagyta, hogy Kira fusson néhány lépést, mielőtt elé lépett volna. Összeütköztek, épp elég erősen ahhoz, hogy felsikoltson, de ő úgy fogta fel a becsapódást, mintha a lány csak egy pillangó lett volna. – Ez a második bátor, mégis ostoba dolog, amit ma tettél – jegyezte meg Mencheres. Kira légzése nehézkes volt, de a célzása pontos, amikor erősen mellkason ütötte. – A fenébe! Már megint te vagy az? Ő tisztán látta a sötétben, de a lány valószínűleg majdnem vak volt az udvari fények hiányában. – Igen, én vagyok – felelte Mencheres. Egyetlen megjegyzést sem tett az ütésre, pedig nem is emlékezett már az utolsó alkalomra, mikor valaki tényleg be mert húzni neki. – Egész idő alatt figyeltél, nem igaz? – kérdezte Kira. Áradt belőle a keserűség, amitől a citrom és tenger illata valami durvábbá változott. – Miért? Gondoltad, vicces látni, ahogy megpróbálok elmenekülni? ~ 30 ~

Valójában le volt nyűgözve, de csak mert tudta, hogy a lány nem volt igazán veszélyben. Bár a dühödt elkeseredés a hangjában megtorpanásra késztette. Talán ő tudta, hogy Kira nincs veszélyben, de a lány nem. Igazából semmit nem mondott neki, amivel biztosította volna róla, hogy nincs oka félelemre, nem számít, hogy a házban volt, vagy kívül lógott egy kötélen. – Elnézést kérek – mondta Mencheres, és leejtette a kezét a válláról, amivel megtartotta, mikor Kira beléütközött. Nem próbált elmenekülni, miután elengedte. Csak állt ott, nyelve a levegőt, és őt bámulta. – Mi vagy te? És mit akarsz tenni velem, mivel egyértelmű, hogy nem akarsz elengedni? Mencheres habozott egy pillanatig, aztán mentálisan megvonta a vállát. Hamarosan ki fogja törölni az emlékeit. Mit számított, ha addig is többet tud róla? – A modern kifejezés arra, ami vagyok, a vámpír. Kira szíve máris őrült iramban vert, de erre kihagyott egy ütemet. – Vámpírok nem léteznek – mondta, bár úgy tűnt, mintha a szavai egy utolsó kísérlet lennének a tagadásra az igazság kijelentése, és a hitetlenség helyett. – Pontosan ezt kell az embereknek hinniük, csakhogy te már többet láttál annál, hogy tovább kapaszkodj ebbe a koholmányba – mondta határozottan. – De kinn voltál a napfényen ma reggel, és a keresztem… Mencheres előre nyúlt, hogy megérintse a Kira nyakában lógó medált. Az, hogy éppen csak megérinti az ezüstöt, nem fogja bántani. Az égető, szívó ereje rejtett maradt, míg az ezüst be nem tört a vámpír bőre alá. – A napfény hatása, a keresztek, fakarók és a szentelt víz mind csak kitaláció, amit az embereim hintettek el az ezredforduló környékén. Az igazi gyengeségünk nem olyasvalami, amit hagyunk általános ismeretté válni. ~ 31 ~

– Ezüst – mondta Kira. Megemelte a szemöldökét. Nem láthatta, de bizonyára érezte a reakcióját, mert vállat vont. – Biztosan ezt használták a másik, ö, vámpírok rajtad ma reggel. A kések a legkevésbé sem tűntek acélnak, de persze olyan véresek voltak… Hangja megint elhalt, elfordult, és az ajkába harapott. Az elméjének döbbent csendjében érezte, hogy az illata valami olyanná változik, ami tükrözte azt az érzést, amit ő már nagyon ismert. Megbánást. Azt kívánta, bár ne lépett volna közbe, hogy segítsen neki ma reggel. Mencheres nem is okolta érte, de legnagyobb meglepetésére ez valójában… bántotta. Az istenekre, tényleg szomorú volt amiatt, amit egy idegen gondolt róla? Több mint 4500 éves volt. Talán tényleg eljött az ideje, hogy eltávozzon ebből a világból. Mielőtt még más formáját is megtapasztalja a halhatatlan szenilitásnak. – Azok a férfiak nem vámpírok voltak – javította ki hűvösen Mencheres. – Egy másik fajhoz tartoznak, amit ghoulként, vagy húsevőként ismernek. Úgy tűnt, mintha Kira hápogna. – Ma reggel ghoulok közé sétáltam, akik húst esznek, és elragadtam tőlük egy vámpírt, aki vért iszik. Ezt akarod nekem mondani? – Igen. Most félelem fűszerezte Kira illatát, finom remegés futott végig a végtagjain, de a gerince egyenes maradt. – Ezért tartasz itt engem? Hogy megidd a vérem? Mencheres nem tudta megállni, hogy ne nézzen a csábítóan sebes pulzusára a torkán, mielőtt válaszolt volna. – Nem. Mondtam – nincs okod félni tőlem. Már rég visszavittelek volna az otthonodba, csakhogy képtelen vagyok még kitörölni az emlékeidet a ma reggelről. Amint a vérem ~ 32 ~

elhagyta a tested, és ki tudom ezt tisztítani az elmédből, szabad leszel. Addig is sértetlen maradsz. A szavamat adom rá. A remegés alábbhagyott, de a szívverése nem lassult le. – Ez olyan, mint egy rossz álom – suttogta Kira. – Azt ígéred, hogy nem bántasz, de más hoz nekem ételt, és lefogadom, hogy ő sem volt ember. Ha tényleg komolyan gondolod, nem akarod, hogy bajom essen, akkor engedj elmenni. Ha nem teszed, csak addig leszek biztonságban, míg az egyik vámpír a közelemben meg nem éhezik. Mencheres nem tudta megállítani a horkantást, ami feltört belőle. – A szavam törvény az embereim számára. Senki nem merészelne hozzád érni az engedélyem nélkül, és én kifejezetten megtiltottam ezt nekik. Nagyon is biztonságban vagy attól, hogy valaki csak úgy „megéhezzen” körülötted, Kira. Jó néhány percig szótlan maradt. Mencheres az elméjére koncentrált, de az zavaróan hozzáférhetetlen maradt számára. Bár az illata a bizonytalanság és döbbenet között hullámzott, épp annyit árulva el a belső küzdelméről, hogy megeméssze ezt az információt, amennyit a gondolatai tudnának. Kira aggodalma várható volt. Figyelembe véve, hogy úgy kezdte a napot, hogy semmit nem tudott a lényekről, amelyek az emberek között élnek, aztán majdnem megölte az egyik ilyen lény, és most akarata ellen fogva tartotta egy másik, figyelemre méltó erőről tett tanúságot. Mencheres nemzetek vezetőit látta ennél enyhébb körülmények miatt összefüggéstelen szipogásig alacsonyodni. – Még akkor is, ha az életem nincs veszélyben, nem tudok csak úgy itt maradni, és arra várni, hogy a fejem újra formálható legyen – mondta végül Kira. – Van munkám, és egyéb más elkötelezettségeim. Kérlek, ne érts félre, nagyon is hálás vagyok, amiért nem akarsz megenni, de nem tűnhetek csak úgy el néhány napra. Ha elengedsz, haza megyek, és soha egyetlen szót sem szólók erről az egészről senkinek. ~ 33 ~

– Oda szándékoztál menni, mikor elszaladtál ma este? – kérdezte Mencheres, karját előre nyújtotta, hogy megállítsa Kirát, mikor az el akart fordulni. – És ne hazudj nekem soha többé! Kira arca elvörösödött, ahogy találkozott a tekintetük. – A legközelebbi szomszédod felé tartottam, hogy hívjam a rendőrséget – felelte halkan. Mencheres leejtette a kezét az arcáról. – És éppen ezért nem engedhetlek el, míg bármire is emlékszel abból, amit láttál. – De az előtte volt – makacskodott Kira. – Mikor még azt hittem, hogy meg akarsz ölni, szóval igen, a rendőrség hangzott a legjobb választásnak. De bebizonyítottad, hogy nem tudok elfutni anélkül, hogy észrevennéd, és nyilvánvalóan túlszárnyalsz engem bármikor. El sem tudom képzelni, hogy ennyi hazugságon mennél keresztül, ha egyszerűen csak meg akarnál ölni. És ha nem fogsz végezni velem, akkor biztosan nem vagy olyan, amilyennek a telhetetlen gyilkos legendák leírnak téged, szóval nem kell figyelmeztetnem miattad az emberiséget. Igen, megölted azokat, akik kínoztak téged; de ez egy elfogadható érv lenne bármelyik bíróságon, szóval nem szükséges mondanom semmit senkinek. Kira hangja magasabb lett a nyugtalanságtól, a pulzusa megint száguldani kezdett. Mencheres nem mondott semmit, tudva, hogy megpróbálja kibékíteni a tényeket hangosan is egymással, sokkal jobban, mint bármi mást. Mindig is ijesztő volt az embereknek, mikor rájöttek, hogy a fajuk felsőbbrendűségében való hit illúzió. Mikor rájöttek, mennyire sebezhetőek voltak a többi fajjal szemben, ami a sötétségen osztozott velük. – Emellett – mondta végül, reszketegen sóhajtva a szavakat. – Nem számít, hány embernek mondanám el, ki hinne nekem? Egyik kliensnek sem hittem, mikor furcsa, lehetetlen dolgokról beszélt, és sokkal többet hallottam egy tucatnál az ilyen történetekből, amikor magánnyomozó voltam… ~ 34 ~

Kira szemei kitágultak, még úgy is, hogy a mondat felénél abbahagyta a beszédet. Mencheres nem hallotta a gondolatokat alakot ölteni a fejében, de az arckifejezését látta, amikor rájött, hogy néhány történet, amit röviden elutasított, talán még is igazak lehettek. Aztán körbenézett az elsötétedett udvaron, mintha teljesen új szemmel látná azt, elakadt a lélegzete. Mencheres szánakozva figyelte, tudta, hogy ebben a pillanatban fogadta el, hogy mindez valóság. Az a kis része, ami még mindig remélte, hogy van erre más magyarázat is, végül feladta. Már volt szemtanúja ennek a mentális megadásnak más embereknél is, több alkalommal, semmint számon tarthatná, és bár Kira azt hiszi, hogy visszatérhet a normális életéhez ezzel az információval, Mencheres tudta, hogy nem így van. – Nem akarod ezt a tudást – mondta, hangja halk, de határozott volt. – Elpusztítaná az életed. Minden árnyat más szemmel nézel majd, és minden különös hang hallatán eltűnődsz – ez egy személy, vagy egy szörny? Az emberek, akik nem tagjai egy vámpír vagy ghoul társadalomnak, nem boldogulnak túl jól ezzel az információval. Az idő újra és újra bizonyította már ezt. Amit nem mondott el Kirának, hogy az ilyen emberek általában holtan végezték. Valójában azok a halandók megpróbálták valakivel elhitetni a természetfeletti világ létezését, és ez a gazdátlan ember, aki meséket terjesztett a halhatatlanokról, mindkét fajra veszélyt jelentett. Mind a vámpírok, mint a ghoulok birtokoltak egy bizonyos számú embert, mint tulajdont, de azokat az embereket gondosan választották ki, aztán kiszakították őket a saját világukból. Halhatatlan védelmezőikkel éltek annak teljes tudatában, ha bármelyik halhatatlan fajról kiszivárogtatják a titkot a népességnek, akkor kivégzik őket. ~ 35 ~

Ez a fajta tudás nem biztosította volna Kirát, ezért Mencheres megtartotta magának. Tényleg nem akarta, hogy a jövőben bármilyen más ablakból kimásszon. – Hagysz sértetlenül távozni? – kérdezte végül, látszólag döntésre jutott. – Amint el tudtam távolítani ezeket az emlékeket a fejedből – ígérte Mencheres. A lány őt méregette. – Fel kell hívnom a főnököm, és kitalálnom valami kifogást, hogy hiányzom a munkából. Nem engedhetem meg, hogy kirúgjanak. – Meglátom, hogy mit tehetek az alkalmazotti helyzeted rendezése érdekében. – De Mencheresnek esze ágában sem volt engedni, hogy felhívja a munkáltatóját, még az ő éber felügyelete alatt sem. Kira egy magánnyomozónak dolgozott; a hívást lenyomozhatják, vagy kódolt szavakat használhat a veszélyre, mit Mencheres talán fel sem ismer. Szerette volna azt remélni, hogy Kira nem fog ilyet tenni újonnani megfutamodásából kifolyólag, de túl fáradt volt, hogy bízzon a reményben. – Fel kell hívnom a testvéremet – hangja még keményebb lett, mint mikor Kira a munkájáról beszélt. – Nincs jól. Nem engedhetem, hogy aggódjon az eltűnésem miatt anélkül, hogy mondanék neki valamit. Mencheres félrebillentette a fejét. – Előkészületeket fogunk tenni, hogy holnap beszélhess vele. Kira hosszan beszívta a levegőt, majd lassan kifújta. – Rendben. Meddig tart, míg ki tudod végre törölni az emlékeim? Fejben kiszámolta, mennyi vért adott Kirának. Jó néhány korty volt, és a vére pedig nagyon erős. – Minimum néhány nap, maximum egy hét. Összerezzent, de nem válaszolt. Mencherest ismét lenyűgözte a bátorsága. Kira el akart menekülni, aztán újra és újra vitába szállt vele, hogy engedje el, de nem folyamodott ~ 36 ~

könyörgéshez, vagy hisztérikus kitörésekhez. Miféle személy volt ő, ami ilyen erőssé tette őt ilyen megpróbáltató körülmények között? Ha még mindig meglennének a látomásai, belenézhetne a jövőbe, és láthatná, milyen ember is volt valójában Kira. Semmi nem mutatta meg jobban a személyiséget, mint egy élet döntéseinek kimenetele. De Mencheres nem látta többé a jövőt. Ennél a pontnál visszafogta hirtelen haragját. Azon szitkozódni, amit az istenek adtak neki – aztán visszavettek – értelmetlen volt. – Rendben – mondta megint Kira, visszaterelve a figyelmét őrá. – Nem hiszem el, hogy egy hetet fogok vámpírokkal tölteni, de… rendben. Mencheres elrejtette a mosolyát, ahogy meglátta Kira kényszeredett fejrázását. Nem ő volt az egyetlen, aki meglepődött az események ilyen fordulatán. Egy része azt is alig bírta elhinni, hogy épp most ítélte magát házifogságra ugyanazzal az emberrel, aki ma reggel meghiúsította a terveit. – Most már bemehetünk? – kérdezte Mencheres, és a karját nyújtotta felé. Kira szája felfelé görbült, mikor elfogadta pillanatnyi habozás után. – Azt hiszem. Mondd meg, vámpír, mi a neved? Mit számított még egy dolog, amit ki kell törölnie a fejéből? – Mencheres. – Spanyolnak hangzik – motyogta, annyira végigmérve, amennyire csak tudta a sötétben. – Egyiptomi – még egy részlet, amit később el kell feledtetnie vele. Mi volt Kirában, ami rá nem jellemző módon annyira beszédessé tette? – Ó, – ekkor elmosolyodott, az első, nem kényszeredett mosollyal. – Szóval, Mencheres, az egyiptomi vámpír, nagyon idős vagy, vagy annyi éves vagy, amennyinek tűnsz? ~ 37 ~

Féloldalasan ránézett, ahogy visszafelé sétált a ház felé, a legfurcsább fájdalmat érezve, ahogy a korkülönbségüket mérte fel. – Piszkosul öreg vagyok – válaszolta szárazon. – Egy vámpír, akinek van humorérzéke. Tényleg nem tudtam, hogy ez létezhet – gúnyolódott ugyanolyan szárazon. Mencheres nem válaszolt. Először elmondta neki azokat a dolgokat, amiket semmi oka nem volt felfedni, most pedig a koráról viccelődött. Milyen különös. Azt hitte, a humorérzéke már hosszú ideje eltűnt. – Azt hiszem, újra összerakni azt a szobát eléggé le fog foglalni az elkövetkezendő néhány órában. – jegyezte meg Kira sóhajtva. – Ez nem szükséges, majd… egy másik szobában maradsz. Mencheres majdnem megbotlott, ahogy elharapta a szavakat, amit majdnem elhagyták az ajkát: Az én szobámban maradsz. Mi szállta meg, hogy egyáltalán eszébe jut ilyesmi? Nem a umorérzékét találta meg – elvesztette az eszét. Halhatatlan szenilitás. Nem sok olyan idős vámpír maradt, akik öregebbek voltak nála. Talán mégis valódi állapot volt. ~ 38 ~

Négy (Ági) Kira zakatoló szívvel ébredt, karjaival egy olyan támadó felé csapkodott, aki ott sem volt. Néhány rettenetes pillanatig a valóság összeolvadt azoknak a rettenetes valamiknek a képével, amik feltépték a hasát. Aztán zihálva visszazuhant a párnákra. Csak egy rémálom, csak egy rémálom. Kivéve, ha több volt annál. Kira arra koncentrált, hogy lelassítsa a légzését, miközben visszafelé számolt harminctól. Egy idő után sikerült neki, a szíve lelassult és a zihálás is abbamaradt. A következő lépés az volt, hogy reszkető kezeivel törődjön. Végül Kira anélkül tudott felkelni az ágyból, hogy a ghoul arca folyamatosan a szeme előtt lebegett volna. Bár a körülmények mások voltak, nem ez volt az első alkalom, hogy túlélt egy támadást. Azok a rettenetes rémképek még néha kísértették álmaiban, de még soha egyetlen egytől sem riadt fel. És hamarosan ez az emlék is kitörlődik, hála egy rendkívül különös és hatalmas erejű vámpírnak, Mencheresnek. Ki hitte volna, hogy az összes támadás közül, amelyikbe hazafelé menet belebotolhatott, pont abba az egybe fut bele, amelyben olyan teremtmények vesznek részt, amiknek a létezésében senki sem hitt? Senki, gondolta sötéten Kira. Pokolba is, látta azt a valamit, ami csodálatos módon meggyógyította a hasát, és amíg ilyen nehéz idők járnak, addig körme szakadtáig ragaszkodni fog hozzá, hogy mindaz, ami történt, valóság volt. ~ 39 ~

Vámpírok, ghoulok. Vagy az összes többi teremtmény, ha mindezek létezhetnek, miért ne hihetnénk abban, hogy mindez tényleg megtörtént? Kira megborzongott. Talán Mencheresnek igaza volt. Talán sokkal boldogabb lenne az élete, ha elfelejtené ezt az egészet. Különösképpen, hogy nem is számított rá, hogy túléli ezt az egészet. A tegnap éjszaka történtek után Kira elhitte Mencheresnek, amikor azt mondta, hogy elengedi őt. Lehet, hogy ez nem volt több mint egy szeszélyes vámpír hóbortja, de Kira minden egyes idegszála azt súgta, hogy Mencheres igazat mondott, és az ösztöne sosem tévedett, még akkor, sem amikor kétségbeesetten kívánta, hogy bár tévedne. Vámpírok, akik nem gyilkolnak ártatlan embereket. Ez egy éppolyan hihetetlen gondolat, mint maga a vámpírok létezése. A ghoulok tűntek eddig a legkegyetlenebb fajnak azok közül, akikkel eddig Kira találkozott. Amit azok a lények tettek, megrémisztették Mencherest, és egyértelműen megmutatták a lánynak, hogy nincs kegyelem. Ha feltételezzük, hogy Mencheres nem állította meg őket, majd nem gyógyította meg őt, akkor nem is élhette volna túl azt az öt percet, miután besétált a raktárházba... Kira reszketve sietett a fürdőszobába, ahogy egy rettenetes gondolat utat tört magának a rémálom okozta kábulaton át, és végül eljutott az agyáig. Ha Mencheres olyan könnyedén meg tudta állítani a ghoulokat, akkor miért nem tette meg még azelőtt, hogy ő megérkezett volna.

Mencheres megérezte Gorgon közeledtét, mielőtt még meglátta volna az arcát a víz homályán keresztül. Eleresztett egy mentális sóhajt, ahogy felkelt kényelmes testhelyzetéből az úszómedence alján. Volt néhány pillant a víz alatt, amikor ~ 40 ~

élvezhette a viszonylagos csendet. A víz elnémította a házában élő halandók hangját, és körülvette a csend. – Uram! – szólt Gorgon, amikor Mencheres felbukkant a víz alól. – Az embered kíván beszélni veled. Mencheres pillantása Gorgonról Kirára ugrott, akit látszólag nem zavart, hogy az ő tulajdonának nevezték. – Kísérd őt elém – mondta Mencheres, karjait a medence szélén pihentetve. – Sötétített üveg – ez volt Kira első szava, ahogy Gorgon egy intéssel behívta őt. – Mintha azt mondtad volna, hogy a vámpírok nem idegenkednek a napfénytől. Mencheres egy vállrándítással körbetekintett az uszodában. – A napfény nem árt nekünk olyan értelemben, ahogy legendákban mesélik, de a hosszan tartó napsütés kiszívja az erőnket, és a nap könnyen megéget minket. Miért magyarázok neki? csodálkozott el magán a következő pillanatban. Később úgyis minden egyes elhangzott szó ki lesz törölve Kira emlékezetéből. Éppolyan értelmetlen, mintha a szélnek beszélne. A lány leült néhány lépésnyire a medence szélétől, maga alá húzta a lábait, mintha csak egy pikniken lenne. – Miért nincsenek igazi falak a medence körül? A szilárd falak sokkal több napfényt fognának fel, mint a sötétített üvegek. Mencheres gúnyosan elmosolyodott. – Mert néha szeretem élvezni a dolgokat, függetlenül attól, hogy azok hasznosak nekem vagy sem. Kirával beszélgetni például tipikusan olyan dolog volt, amit szemlátomást élvezett, holott nem volt hasznos a számára, hiszen itt volt és válaszolt a kérdéseire, még akkor is, ha tudta, hogy a lány semmire sem fog emlékezni. Kira lehajtotta a fejét, a tompa napsugarak aranyfénnyel szőtték át a haját. Farmert és egy színes blúzt viselt, ami most helyenként túl vékonynak bizonyult. Mencheres gondolatban feljegyezte, hogy szerez néhány ruhát Kirának, amíg itt ~ 41 ~

tartózkodik. Most Selene ruháit viselte, de Selenével nem bánt olyan bőkezűen a természet mellkas tájékon, mint Kirával. Mencheres tekintete mindaddig Kira mellén időzött, amíg Kira egyértelmű rosszallással keresztbe nem fonta a karjait a mellei előtt. Szúrós szemmel nézte a férfit, amíg annak tekintete nem találkozott az övével. A férfi félrenézett és magában kuncogott a helyzet abszurditásán. Hány száz év telt el azóta, hogy utoljára megbámulta egy nő mellét? Sőt, egy nő ruhájának mellrészét? Bones megszakadna a nevetéstől, ha ezt megtudná. – Van, ami sosem változik – zsörtölődött Kira. Mencheres azon kapta magát, hogy mosolyog. – Úgy tűnik. Kira fél kézzel beletúrt a hajába, ezzel egy újabb nőies, izgató látványt nyújtva a férfinak, mielőtt az arckifejezése komolyra vált volna. – Miért nem állítottad meg a ghoulokat, mielőtt én feltűntem volna a színen? Te... – Csend! – mondta rögtön Merchenes. Gorgon ugyan látótávolságon kívül van már, de még mindig meghallhatja őket. – Sokat gondolkodtam a dolgon, de valahogy sehogy sincs értelme – folytatta Kira, teljesen figyelmen kívül hagyva a férfi parancsát. Egy zavarodott pillanatig Mencheres köpni, nyelni nem tudott a meglepetéstől. Évszázadok óta nem akadt olyan ember, aki figyelmen kívül hagyta volna a parancsát. – Még csak hozzájuk sem kellett érned ahhoz, hogy…– WHOA! A férfi kiugrott a medencéből, hogy ujját a szájára téve fizikailag hallgattassa el Kirát, mielőtt még több veszélyes titkot fecsegne ki. A víz a lány ruhájára csepegett, halványzöld szemei elkerekedtek, ahogy a férfi föléje tornyosult. – Soha többet ne beszélj ezekről a dolgokról! – mondta Mencheres halk, de határozott hangon. Ugyan nem tudja az elméjével elhallgattatni a nőt, de ha kell, beköti Kira száját, hogy Gorgon ne tudhasson meg semmit Mencheres tegnapi ~ 42 ~

félresikerült tervéről a ghoulokkal kapcsolatban. A lány szíve hevesen kezdett verni, amikor a férfi kiugrott a vízből és akkor sem csillapult, amikor a tekintete a férfi arcáról a testére siklott. Akkor aztán elakadt a lélegzete. A lány meleg lehelete csiklandozta a férfi ujját. Kira lélegzete ismét elakadt, ahogy tekintete végigpásztázta a férfi testét a vállától egészen a lábfejéig, bőven elidőzve a lába közti területen. Mencheres sötét hangulata hirtelen pajzán jókedvé alakult, mikor a Kira képtelen volt a szemébe nézni.

Mikor a vámpír kiugrott vízből, hogy a lány fölé hajoljon, Kira első gondolata az volt, hogy hűha. Az az egyetlen ujj a száján olyan volt, mint egy mini kalapács, és arra emlékeztette Kirát, hogy a táplálékláncban ő a préda és a férfi a ragadozó. Tényleg nem szereti ezt a témát, szóval az a leglogikusabb lépés, ha befogja a száját. Akkor lenézett és még azt is elfelejtette, hogy miről kezdett beszélni. A vízcseppek lassan gördültek lefelé a legkeményebb, legfeszesebb testen, amit életében látott. Mencheres csípőjét, karjait és hasát keresztül-kasul izomkötegek barázdálták, túl szép volt, hogy igaz legyen. Fehér bőre csak még jobban kihangsúlyozta, ahogy fekete haja sötét patakokban omlik le a válláról. Valamikor tegnap belevágott, így nem volt mindenhol egyforma hosszú. A lány tekintete lefelé siklott, feltérképezve a férfi mesterien faragott lábait. Semmi nem zavarta a lányt nézelődésben, hiszen Mencheres meztelenül úszott. Kira meglepődött, hogy a férfi teljesen szőrtelen, még a combjai között is... Kira szemei elkerekedtek. Ó, Istenem. Ha a vámpír nem tartaná az ujját még mindig az ajkán, ösztönösen megnyalta volna. – Van, ami sohasem változik – jegyezte mély hangon, ahogy elvette az ujját, hogy felemelje a lány állát. ~ 43 ~

Kira vonakodva szakította el a tekintetét, hogy találkozzon Mencheres sötét szemeivel. Korábbi haragjának már nyoma sem volt, elfojtott mosolytól reszketett a szája sarka. Kábult elméjével végül felfogta, hogy a férfi megismételte korábbi megjegyzését és elnevette magát. – Bűnös – vallotta be a lány, ellenállva a kísértésnek, hogy ismét elkapja a tekintetét. Valahogy nem lepte meg, hogy a vámpír nem viselt úszónadrágot. A férfi mosolyogva ült vissza. – Valamit meg akartál beszélni velem. A férfi hátranyúlt és levett egy fehér törölközőt a közeli székről, és a csípője köré csavarta, olyan lassan, hogy érzékeltesse, csupán az illendőség és nem a szégyenlősség miatt teszi. Legalább most, hogy deréktól lefelé nem volt pucér, a lány végre rendezni tudta a gondolatait. Természetesen az első gondolata az volt, ami miatt a férfi kivetődött a medencéből, hogy elhallgatassa. Valamiről, amiről Mencheres tegnap beszélt, és amit nem akart megvitatni vele. Egyszerűen arról lenne szó, hogy Mencheres közel került hozzá, hogy felfalják a ghoulok? Talán nem akar emlékezni rá, hogy milyen tehetetlen volt? Mikor először felébredt, nem tűnt úgy, hogy a férfit különösképpen megrázták volna a tegnap történtek, de nincs kizárva, hogy azóta megváltozott a helyzet. Egy megkésett pszichés reakció, vagy valami hasonló. Találkozott ilyennel már korábban. Vagy az is lehet, hogy ez csak egy nagyon kényes téma, és habár nyomozóként minden idegszála visított a titok nyitjáért, ő inkább szabad akart lenni. Logikus gondolatnak tűnt, hogyha nem borítja ki Mencherest, akkor az majd engedi, hogy elmenjen, szóval ejtette a témát, mint olyat, ami csak felbosszantja a férfit, és amitől csak hosszabbra nyúlik az itt tartózkodása. Végül is az élete sokkal fontosabb, mint hogy kiderítse, hogy egy ijesztően erős vámpír hogyan halt meg majdnem néhány egyszerű ghoul kezétől, és aztán hogyan volt ~ 44 ~

képes anélkül megölni őket, hogy akár egyetlen ujjal is hozzájuk ért volna. – Azt mondtad, hogy felhívhatom a testvéremet – emlékeztette a férfit és egyszersmind témát is váltott. A férfi felállt, olyan könnyedséggel, ami minden mozdulatát jellemezte. – Így igaz. Gyere! Mencheres a kezét nyújtotta, amit Kira elfogadott és engedte, hogy a férfi lábra segítse. Lenézett az ingére és a nadrágjára, úgy érezte, hogy szorosan a testéhez tapadnak, ahol Mencheres lefröcskölte őt, mikor kiugrott a medencéből. A férfi gondolkodás nélkül lekapta a derekáról a törölközőt. – Kérlek, használd ezt. Mintha csak egy kötélen lógna a ház faláról, Kira azt mondogatta magának, hogy csak ne nézz le, csak ne nézz le. – Ó, nem köszönöm. Azt hiszem, neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem. A férfi szája megrándult, ahogy megpróbálta elfojtani a mosolyát. Kirának ismét olyan érzése támadt, mintha csak álmodna. Ő most nem állhat tényleg egy medence partján egy meztelen vámpír mellett, aki éppen felajánlja neki a törölközőjét, hogy megszárítsa a nedves farmerét, ugye? Túl sok minden történt az elmúlt harminc órában, még egy álomhoz képest is. Már csak az kellene, hogy manók bukfencezzenek elő a bokrok alól a kertben, és teljes is lenne a kép. Vagy az elképesztően meztelen vámpír érzékien masszírozná, miközben szőlőszemekkel eteti. Akkor legalább biztosan tudná, hogy csak álmodik. De mert Mencheres ismét a dereka köré csavarta a törölközőjét ahelyett, hogy ledobta volna a földre, és elment volna gyümölcsért és illatos olajokért, Kira azt feltételezte, hogy ez a valóság. Egy bizarr, néha ijesztő, néha izgató valóság, de kétségtelenül valóság. ~ 45 ~

És az emlékei csak időlegesek. És ez volt az egészben a legkülönösebb. Hogy fordulhatna elő, hogy egyszerűen nem emlékszik erre a hétre? Néhány kósza emlékfoszlány sem marad? Például, nem lesz déjá vu érzése, ha egyszer megnéz egy vámpíros filmet? – Nem kell emiatt nyugtalankodnod – szólalt meg halkan Mencheres. – Az életed anélkül fog folytatódni, hogy ezeknek a tapasztalatoknak bármilyen hatással is lennének rá. – Most tudsz olvasni a gondolataimban? – kérdezte Kira, érezve, hogy egyre inkább zavarba jön. – Mert az a masszázs dolog… A férfi felvonta a szemöldökét. – Még nem tudok olvasni a gondolataidban, de az illatodból és az arckifejezésedből arra következtettem, hogy a jövődön gondolkodsz. De nagyon szeretnék hallani arról a masszázsról. – Ó, van egy csomó a vállamban – monda Kira, de nem nézett a férfira. Egy halk nevetés. – Az emberek egy jól meghatározható illatot árasztanak, amikor hazudnak és neked, Kira most ilyen illatod van. Kira kihívó tekintettel fordult vissza férfi felé. Tudni akarja az igazat? Hát akkor megkapja. Mencheres lehet, hogy egy hatalmas vámpír, de ő egy felnőtt nő és nem fog úgy tenni, mintha egy tapasztalatlan félénk szűzlány lenne. – Élve vagy holtan, már biztosan unod, hogy a nők mindig azzal traktálnak, hogy te vagy a legvadítóbb, legegzotikusabb nedves álom, akit életükben láttak. Szóval ne csodálkozz, ha olyan gondolatok cikáznak az agyamban, mint szőlő és illatos masszázsolaj – és ha még egyszer ledobod azt a törölközőt, akkor esküszöm, szükségem lesz egy hideg zuhanyra. Kira egy önelégült mosolyra számított. Talán arra is, hogy mindentudóan lenéz és kacsint egyet. De Mencheres ~ 46 ~

arckifejezését csak úgy lehetett értelmezni, hogy… meglepődött. Majd ezt is gondosan eltűntette. – Nem tudsz rólam semmit. A lány megmerevedett. Ezzel most felszínesnek nevezte? Ó, kérlek, itt parádézik meztelenül és még ő a felszínes, mert megnézte magának? – Ne aggódj. A Mount Everestről is azt gondolom, hogy lenyűgöző, de ettől még nem akarom megmászni. – Nem értem a hasonlatot – dörmögte Mencheres. Kira elengedett egy sóhajt. – Csak ejtsük a témát és tegyük a "nem beszélünk róla kupacba", ahol a te tegnapi akciód is van. A férfi szénfekete szemében fellobbanó zöld pontok emlékeztetették Kirát arra, hogy azzal, amit mondott, közel járt ahhoz, hogy megrángassa a tigris farkát. De fura módon Kira nem félt Mencherestől. Talán egy ragadozó volt, aki játszi könnyedséggel végezni tudott volna vele, de Mencheres teljes egészében ura volt magának. Még akkor is, mikor kiugrott a medencéből, hogy elhallgatassa őt, bár meglepődött, de az ösztöne az súgta, hogy a férfi nem fogja megszegni az ígéretét, hogy nem fogja bántani őt. Viszont ha nem adta volna a szavát, akkor Kira rettegne tőle. Az összes hihetetlen képesség, vasakarattal kombinálva tette Mencherest sokkal többé, mint halálos, egymagában egy természeti csapássá. Valaki, aki képes volt anélkül letépni egy másik természetfeletti lény fejét, hogy hozzáért volna, aki meg tudta gyógyítani az életveszélyes sérüléséből, aki tud repülni, és még arra is képes, hogy elfeledtesse vele a történteket? Mencheres talán nem rémisztette meg annyira, amennyire tudta volna, de a tudat, hogy egy olyan hatalom, mint az övé létezik, az ijesztő. Mi lenne, ha az összes többi vámpír képes lenne mindarra, amire ő, de ők nem döntenének úgy, mint Mencheres, hogy nem ölnek embereket? A ghoulok tegnap fel akarták falni mindkettőjüket, szóval egyértelmű, hogy nem az összes természetfeletti lény él ezen erkölcsi kódex szerint. Azok az ~ 47 ~

eltűnt személyekről szóló akták jutottak Kira eszébe, amik különös dolgokról számoltak be. Mi van, ha azok az eltűnések nem csak emberi tevékenység következményei, hanem valami más? Kira felnézett, hogy lássa, Mencheres egyértelműen tanulmányozza őt. Vajon ismét a gondolataiban próbál olvasni? Vajon sikerül neki? A lány szinte már abban reménykedett, hogy sikerrel jár. Mert akkor már nem kellene sok ahhoz, hogy ki tudja törölni az emlékeit, és akkor elmehetne innen. – Sikerült? – kérdezte a lány. A férfi pislogott egyet, mielőtt elfordult. Egy láthatatlan pajzs borult fölé, a zárkózottság úgy ölelte körül, akár egy három részes öltöny. – Nem hallok semmit. Francba! – Akkor engedd, hogy felhívjam a testvéremet. És ne aggódj, nem kell emlékeztetned rá, hogy nem beszélhetek neki a vámpírokról. ~ 48 ~

Öt (Karsi) Kira körbe-körbe járkált a szobájában. Tina nem vette fel a telefont, amikor korábban hívni próbálta. Valószínűleg egyszerűen csak nem volt otthon, de mi van, ha mégis történt valami, és a húga nincs elég jól ahhoz, hogy felvegye a telefont? Kira fontolóra vette, hogy megkéri Mencherest, küldje Gorgont Tina lakásához, hogy megnézze a lányt. Mencheres szerint a szőke vámpír már járt a lány munkahelyén, hogy valahogyan manipulálja Frank agyát, és elhitesse vele, miszerint Kira az influenza miatt nem tud dolgozni menni. Kira kételkedett benne, hogy a vámpír képes az ő keményfejű főnökével elfogadtatni egy hét váratlan szabadságot, de Mencheres magabiztosnak tűnt Gongon képességeit illetően. Megérzése nem jelzett semmilyen fenyegetést Gorgon részéről, éppúgy, ahogy Mencheres részéről sem, de talán ez a vámpírok természetes álcázásának egyik vonása volt. Semmi sem kedvezett jobban a ragadozóknak, mint amikor zsákmányuk ártalmatlannak hitte őket. Kira nem akarta megkockáztatni, hogy felfedje a húgát egy vámpír előtt, még akkor sem, ha Gorgon ártalmatlan volt, és megnyugtatta volna, ha a férfi azt jelzi vissza, hogy Tinával minden rendben van. Mencheres nem tűnt annyira szigorúnak, hogy csak egyetlen hívást engedélyezzen neki, függetlenül attól, hogy elérte Tinát, vagy sem. Sőt, Mencheres – élőhalott foglyulejtő létére – elég alkalmazkodónak bizonyult. Azt mondta Kirának, hogy ~ 49 ~

szabadon mozoghat a házban, a medencénél és a környező kertben mindaddig, amíg nem intéz ellenőrizetlen hívásokat, e-maileket, irományokat, vagy próbál elmenekülni újra. A lány béklyói látszólag bársonnyal voltak bevonva. Milyen furcsa. Szigorúbb rabságban élt a házassága alatt. Kira olyan gyorsan söpörte félre a gondolatot, ahogy jött. Életének ezt a fejezetét elzárva tartotta, és minden, amit az elmúlt évtizedben látott, arra szolgált, hogy megerősítse, miszerint az egyetlen dolgot tette, amit tudott. Túlélte. Néha ez nem volt nemes vagy szép, de mindenképpen szükséges. Gyomra megkordult, emlékeztetve Kirát, hogy csak egy banán volt a reggelije, előző nap pedig semmit nem evett. Mencheres jelezte, hogy szolgálja ki magát a hűtőből, és elég védekezően hangzott, amikor azt mondta, hogy a lánynak kell elkészítenie a saját ételét. Csakugyan bársonyból voltak béklyói. Kira kiment a hálószobából, és a konyha felé vette az irányt. Itt az ideje leellenőrizni, vajon Mencheres tényleg komolyan gondolta-e, hogy szabadon mozoghat a házban. Lement a lépcsőn, megállva a második emeleti lépcsőfordulóban. Szobája a harmadik emeleten volt, és bár volt még két további ajtó a folyosón, a lány senki mást nem hallott a saját emeletén. Ha Mencheres ott is volt, nagyon csendesen mozgott. Vagy a második emeleten volt a szobája? Saját magát, Gorgont és Mencherest leszámítva senki mást nem látott a házban. Csak ők voltak itt egyedül? Ha igen, miért volt Mencheresnek szüksége egy ekkora helyre, ha csak ő és Gorgon használta? És vagy Mencheres volt a legérzelemmentesebb személy, akit valaha ismert, vagy nem régóta lakott csak itt. A házban nem voltak személyes fotók vagy emléktárgyak, ahogy Kira látta, és olyan hideg, minta-ház tökéletessége volt, amely ürességről beszélt. Ha nem ez volt Mencheres igazi otthona, akkor miért volt most itt? És hol lakott, amikor nem volt itt? ~ 50 ~

Nevetés rántotta ki Kirát titokzatos foglyulejtőjével kapcsolatos kíváncsi elmélkedéséből. Határozottan nőies dallama volt, amely megkérdőjelezte Kira azon feltételezését, miszerint ő, Mencheres és Gorgon egyedül voltak a házban. Kira óvatosan lement az utolsó lépcsőszakaszon, miközben felhangzott egy férfias kuncogás. Furcsa, szúró fájdalom szaladt át rajta. Ez vajon Mencheres volt? Ha igen, ki volt a nő, akivel nevetgélt? A barátnője? Vagy talán a felesége? A vámpír nem viselt jegygyűrűt, bár ki tudta, van-e ennek jelentősége? Lehet, hogy a vámpírok nem húznak gyűrűt egymás ujjára. Kira kihúzta magát, és követte a hangokat. Legalább onnan jöttek, ahová menni készült – a konyhából. Nincs szüksége ürügyre, hogy odamenjen, korgó gyomra megmagyarázza jelenlétét. De amikor Kira megpillantotta az étkezőasztal körül csoportosuló embereket, nem ismerte fel őket. A beszélgetés abbamaradt, amikor Kira belépett, és a jelenlévők felnéztek rá. Az előttük lévő ételből kiindulva Kira feltételezte, hogy a két férfi és a nő ember volt. Még több tanút tartanak itt az akarata ellenére? Kira eltöprengett. Te jó ég, vajon Mencheres egy egész falka ember tartott fogságban, akik véletlenül rájöttek, hogy léteznek vámpírok? Remegés futott át rajta. Lehet, hogy minden, amit Mencheres mondott, hazugság volt. Lehet, hogy soha nem állt szándékában elengedni őt. – Szia – mondta a szőke nő vidáman, a tűzhely mellől integetve. – Maradt némi tojás és szalonna, ha éhes vagy. – Mizu? – mondta a sötét hajú férfi a vörösesszőke srác barátságos felmordulásától kísérve, akinek épp tele volt a szája. Kira csak pislogott a köszöntésükre. Ha ezek hárman foglyok voltak, akkor egész biztosan nem izgatták magukat miatta. – Köszi – préselte ki magából a tűzhely felé indulva, hogy valamint csináljon, miközben elgondolkodott ezen az új fejleményen. Körülnézett. Nem látta jelét Gorgonnak vagy Mencheresnek, de ez nem jelentette azt, hogy nem voltak a ~ 51 ~

közelben. Összekaparta a maradék tojást és szalonnát a két serpenyőből egy tányérra, majd leült a fennmaradó üres székre az étkezőasztalnál. Három szempár figyelte kíváncsian. – Igaz is, Kira vagyok – mondta, közben azon töprengett, hogyan derítse ki diszkréten, vajon az akaratuk ellenére tartották-e itt őket. – Tudjuk – felelte a fekete hajú srác egy kis vigyorral az arcán. – Az én nevem Sam, ők itt Selene és Kurt. Kira bekapott egy falat tojást, és igyekezett lezsernek tűnni. – Tényleg? – jegyezte meg, amint lenyelte a falatot. – Mit tudtok? – Hogy nem vagy itt régóta, és hogy nem élvezed az itt töltött időt – összegezte Selene ugyanazzal a ragyogó mosollyal. Kira lenyelt még egy falat tojást, mielőtt válaszolt. – És ti, khm, élvezitek? – kérdezte óvatosan. – Izgibb, mint melózni – mondta Kurt az első alkalommal megszólalva. Mindhárman felnevettek erre. Kira pislogott. Szívesen voltak itt? Vajon nem tudják, hogy Mencheres és Gorgon micsoda? Mencheres nagyon magabiztosnak hangzott abbéli képességét illetően, miszerint hipnotizálni tud embereket normális körülmények között. Lehetséges volt, hogy ennek a három embernek fogalma sem volt, hogy a "lakótársaik" vámpírok? – Szóval, akkor ti hárman egyfajta vállalkozók vagytok? – kérdezte Kira, hogy tovább beszéltesse őket. Ismét felnevettek. – Így is mondhatnánk – válaszolta Sam. Hátradőlt, székének hátsó két lábán egyensúlyozva. Első pillantásra Kira úgy tippelte, a húszas évei elején járhatott. Valójában mindegyikük fiatalabbnak nézett ki, mint ő. Ha már itt tartunk, Mencheres is, még a “vénebb az országútnál” megjegyzése ellenére is. Talán tévedett. Lehet, hogy ez a három sem ember volt. Igaz, rendes ételt ettek, de mindezidáig ~ 52 ~

Kira legtöbb feltevése a vámpírokról tévesnek bizonyult. Talán a vámpírok is naponta háromszor étkeztek, mint mindenki más, annyi különbséggel, hogy ezeket az étkezéseket lekísérték egy kis vérrel. Kira, amennyire csak tudta, titokban figyelte őket, míg a tojást tologatta a tányérján. Selene, Kurt és Sam minden lehetséges módon normálisnak tűnt… de ugyanez volt a helyzet Mencheres-szel is. Egészen addig, míg úgy nem kezdett mozogni, mint a villám, vagy le nem tépte emberek fejét. – Hogyan ismerkedtetek meg Mencheres-szel? – folytatta a faggatózást Kira. Selene vállat vont. – Évekkel ezelőtt még San Franciscóban metamfetaminért kurválkodtam, amikor Mencheres összetűzésbe került a stricimmel, kiszakítva ebből az életformából. Kiszívta a vérét, majd megkérdezte, akarok-e új életet kezdeni. Akartam. Így Mencheres magával vitt, leszoktatott a kábítószerről, és most itt vagyok. Kira magánnyomozóként sokkal mocskosabb sztorikkal találkozott, de tátott szájjal hallgatta, milyen lezseren mesél Selene kábítószerfüggőségről, prostitúcióról és gyilkosságról egy vadidegen embernek. Mielőtt bármit tudott volna mondani, Sam megszólalt. – Én örökség voltam. Tick Tock-hoz tartoztam, de ő több mint egy éve meghalt a háborúban. Mencheres Tick Tock mestere volt, így örökölte Tick Tock összes vagyonát, amikor az meghalt, beleértve engem is. – Mestere? Mencheres a rabszolgájának tekint? – fakadt ki Kira döbbenten. Sam vetett rá egy pillantást. – Nem olyan mester, hölgyem. Annak a vámpírvonalnak a mestere, ahonnak Tick Tock származik. Ha olyan ember vagy, aki egy vámpírhoz tartozik, akkor az a tulajdonának tekint, de én bármikor elsétálhatok, amikor csak akarok. Én nem vagyok senki átkozott rabszolgája, világos? ~ 53 ~

– Velem hasonló a helyzet, mint veled, Kira – mondta Kurt oldva a feszült pillanatot. – Nem tudtam a vámpírokról, amíg véletlenül beléjük nem botlottam, de úgy döntöttem, velük maradok, mert biztonságosabb volt, mint a banda, akikkel együtt mozogtam. Kira agya zakatolt ettől az új információtól. Selene, Sam és Kurt pontosan tudta, hogy micsoda Mencheres, mégis mindannyian szívesen maradtak vele. De valóban így volt? Vagy netán Mencheres manipulálta az elméjüket, hogy azt higyjék, tényleg az ő választásuk, hogy itt vannak? Vajon a férfi azt tervezi, hogy vele is ugyanezt teszi? Mi van, ha tévesen hiszi, hogy Mencheres képessége – miszerint kitörli az emlékezetét – a hazautat jelenti a számára, de valójában épp megadja a férfinak a lehetőséget, hogy örökre bezárva tartsa? Ez annyira kellemetlen gondolat volt, hogy Kira érezte, ahogy a keserűség elárasztja. Lehet, hogy ösztönei, melyek tökéletes iránytűként működtek az elmúlt tizenkét évben, Mencheres esetében mégsem voltak megbízhatóak. Ha a vámpírok képesek manipulálni az elmét, akkor ésszerűnek tűnne, hogy befolyásolni tudják az emberek velük kapcsolatos megérzéseit is. Kira végignézett a konyhán, és a benne ülő három emberen. A felszínen minden normális képet mutatott, de kapard meg a felszínt, és mindez eltűnik. Csakúgy, mint a bizalma az ösztöneiben, amely megnyugtatta, hogy Mencheres komolyan is gondolta, amikor azt mondta, el fogja engedni. Kira felállt, alig tudta elrejteni keze remegését. – Örülök, hogy találkoztunk – fejezte be a beszélgetést. Aztán gyorsan elhagyta a konyhát, hogy kimenjen a kertbe, mivel úgy érezte, a falak összepréselik.

Mencheres elsétált a medence mellett a kert felé, Kira szívverése világítótoronyként húzta maga felé. A lány a kert ~ 54 ~

túlsó szélén, egy fa alsó ágán ült. A szél elvitte hozzá a lány illatát, a citromos illatot, amibe most félelem, zavarodottság és harag vegyült. A férfi a kis kert másik felén ült egy betonpadon, és azon tűnődött, vajon mi okozta Kira hirtelen hangulatváltását. Úgy tűnt, a lány jól volt aznap reggel, amikor a férfi hallotta motoszkálni a szobájában. Később az általa kihallgatott beszélgetésben sem talált semmi riasztót, ami a lány és a többiek között zajlott a konyhában, mégis Kira egyenesen a kertbe ment ezután, és ott is maradt az elmúlt három órában. Vajon ez csak egy normális feszültség volt azok miatt a körülmények miatt, amelyek szükségessé tették, hogy itt maradjon? Vagy valami más? Nem kéne törődnie vele. Teljes őrültség volt kijönni ide, és ücsörögni ezen a padon, abban reménykedve, hogy Kira elmondja neki, mi bántja. Végül is, ha logikusan belegondol, foglalkozhatna fontosabb dolgokkal is, mint egy nővel, aki hamarosan nem is fog rá emlékezni. A szellő ismét felé vitte a lány illatát, láthatatlan simogatással kínozva érzékeit. Másfelől viszont mi baja lehet egy kis kellemes őrültségtől? Mencheres úgy döntött, belélegzi Kira illatát. Életének ezen a pontján vajon nincs joga ahhoz, hogy ne az érzéketlen, hideg logika alapján hozza meg minden döntését? Mencheres figyelmét valami elterelte Kiráról, amikor végigsöpört érzékein. Valami idős, erős és bosszúálló. Felegyenesedett, visszaterelte érzelmeit a már megszokott, áthatolhatatlan burokba, mire meghallotta, hogy Gorgon kinyitja az ajtót. – Azért jöttem, hogy találkozzak Mencheres-szel – mondta egy túl ismerős hang. – Őr – válaszolta Gorgon épp annyi tisztelettel, amit ellenfele ragja indokolt. – Tudatom vele, hogy itt vagy. Radjedef nevetése csendes mennydörgésként hangzott. – Tudja, fiam. ~ 55 ~

Mencheres észrevehetetlen szintre nyomva tartotta a benne felvillanó dühöt. Radjedef csak feltételezhette, hogy az emberei felé mutatott gúnyos bánásmódja feldühítette, de ha Mencheres igazolja ezt neki, a Törvény Őr ráerősítene sértő magatartására. Radjedef tisztában volt a védettséggel, amit a rangja biztosított számára, és Mencheres esetében ki is használta. Ha nem ő lenne az elsőszámú gyanúsított Radjedef eltűnése esetén, Mencheres már több ezer évvel ezelőtt megszabadult volna ősi ellenségétől. De pont ez volt a probléma. Az ő történetük olyan régre nyúlt vissza, hogy mindenki tudott róla. És ha Radjedef nem lett volna Törvény Őr, Mencheres mindettől függetlenül megkockáztatta volna a dolgot. Gorgon belépett a kertbe. Radjedef a várakozásoknak megfelelően követte, ahelyett, hogy várt volna, hogy bejelentsék. – Uram, látogatód érkezett – mondta Gorgon. – Köszönöm – felelte Mencheres. Gorgon megfordult, és visszament a házba mielőtt, a Törvény Őr rávakkanthatott volna, hogy tűnjön el. Nem ez volt az első alkalom, hogy Gorgon találkozott Radjedeffel. – Menkaure – mondta Radjedef, azon a néven szólítva Mencherest, amit születésekor kapott. – Meg vagyok lepve, hogy nem próbáltad elrejteni a tartózkodási helyed előlem. – Belefáradtam a játszadozásba, Radje – mondta Mencheres, azt a rövidítést használva, amit Radjedef már kisfiúként is gyűlölt. Ellenfele ajka alig észrevehetően megrándult. De Mencheres észrevette, és magában elmosolyodott. Négy és fél évezred után sem volt képes Radjedef teljesen elengedni gyermekkori bizonytalanságát. Ha képes lett volna, talán ma ellenségek helyett barátokként találkozhatnának. – Senkit sem szórakoztat annyira a játék, mint téged – felelte Radjedef hűvösen, miközben meghívás nélkül leült a Mencheres melletti helyre. Keze a ház irányába lendült. – ~ 56 ~

Micsoda nyomorúságos szállás! Valamiféle bűnbánatot gyakorolsz itt? Mencheres unatkozva vonta fel egyik szemöldökét. – Főleg ha nem csak azért jöttél, hogy a jelenlegi lakhelyemen gúnyolódj. Radjedef elmosolyodott. – Sok emberrel beszéltem, öreg barátom. Nagyon szörnyű dolgokat mesélnek rólad. Ismétlődő lopások. Gyilkosság. Bebörtönzés. Boszorkányság. Mit gondolsz, hány törvényt szegtél meg az idén egymagad? – Ha hiteles forrásaid lennének, akkor ezt most az Őrök Tanácsa előtt kérdeznéd meg tőlem, nem pedig itt egyedül – válaszolta Mencheres egyenletes hangon. – Egyiket sem tudod bizonyítani. Soha nem is tudnád. Keress új időtöltést, Radje! Úgy hallottam, Wii rendkívül szórakoztató. – Mindenki tudja, hogy megölted a feleséged, hogy fekete mágiával kísérteteket ébresztettél fel, és utána küldted őket – mondta Radjedef élesen. Mencheres csak vállat vont. – Ha mindenki ezt mondja, akkor könnyű lesz bizonyítékot szerezned. – Jól tudod, hogy mindazok, akik tanúi voltak Patra megölésének, hűségesek hozzád – mondta Radje villanásnyi leplezetlen keserűséggel. Ami Mencherest illeti, hogy kísértetek segítségével ölte meg a feleségét… az nem pontosan úgy történt. De tény, hogy a legsúlyosabb vád, amit Radjedef felhozhat Mencheres ellen, nagyrészt igaz volt, mégis az, hogy ezzel Radjedef semmire sem ment, majdnem megmosolyogtatta Mencherest. Majdnem. – Mit fogsz csinálni, Radje, amikor már nem leszek itt, hogy én legyek gyűlöleted középpontjában? Radjedef fekete szeme megcsillant. – Nem áll szándékomban megölni, öreg barátom. Az nem adná meg nekem, amire vágyom – és túl irgalmas lenne számodra. – Lehet, hogy távozom, függetlenül attól, hogy erre vágysz-e, vagy sem – mormogta Mencheres őszinte kirohanással. ~ 57 ~

Radje elmosolyodott. – A szívem szakad meg a gondolatra! Nem annyira, mintha ezüstöt döfnék keresztül rajta, merengett Mencheres sötéten. De egy ilyen gondolat, bármilyen csábító is, túl sok következménnyel járna. A Törvény Őrök voltak a legmagasabb szinten álló döntéshozók a vámpírok között. Mencheres megölhetne egy másik mester vámpírt, csupán egy háborút kockáztatva közte és a vámpír szövetségesei között, de ha megöl egy Törvény Őrt, minden vámpír egyesülne ellene. Az elmúlt néhány háború alkalmával, amiben részt vett, Mencheres túl sok ellenségre tett szert, aki örültek volna annak, ha egy ilyen ostoba hibát elkövet, de nem fogja megtenni. Főleg akkor nem, ha Bonesnak és a többieknek, akiket szeret, kellene szembenézniük a következményekkel. – Fáradt vagyok – mondta Mencheres. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy az évek teljes súlya nyomja a vállát; a számtalan viszály, a bűntudat és a nehéz gürcölés irgalmatlan könyörtelenséggel nyomta. Hirtelen Radjedef tudomására akarta hozni, hogy gondosan kidolgozott bosszújának terve soha nem fog sikerülni. – Hamarabb kellett volna rám támadnod, öreg barátom. Amikor még égett bennem a vágy, hogy megadjam neked azt a harcot, amit akarsz. Valami átsuhant a Törvény Őr arcán, mintha csak most értette volna meg, hogy Mencheres nem színleli fásultságát. – Sosem hagynád el az embereidet, Menkaure. Szellemi kimerültsége közepette Mencheres egy villanásnyi elégedettséget érzett. Vajon Radje végre felfogta, hogy bosszújának esélyei épp elúsztak? – Ez igaz, éppen ezért adtam Bonesnak a képességemet ajándékba, amikor egyesítettem a vonalamat az övével. – A képességet, amely kezdettől fogva az enyém kellett volna, hogy legyen! – kiáltott fel Radjedef, több érzelmet mutatva ki, mint amit Mencheres látott tőle az évszázadok alatt. ~ 58 ~

– Még mindig siránkozol miatta? – gúnyolódott Mencheres. – Az urunk döntése volt, hogy kit ajándékoz meg többlet erejével, éppúgy, ahogy az én döntésem volt, hogy a felesleges erőmet Bonesnak adom. Még most is egyre jobban nő Bones ereje, és a felesége, Cat ereje is vele együtt. Radje, Radje… – Mencheres megengedett magának egy apró, halvány mosolyt –, túl sokáig vártál. Radje olyan hevesen állt fel, hogy a betonpad meggyűrődött alatta. Rövid, dühös léptekkel járkált, mielőtt ugyanolyan hirtelenséggel megállt volna. – Hazudsz – mondta Radje tökéletesen ellenőrzés alatt tartva a hangját. – Próbálsz rászedni, ahogy mindig is tetted, de ismerlek. Soha nem tennél ilyet. Ha ezt a kijelentést Radje egy évvel ezelőtt teszi, akkor még igaz lett volna. De mivel a felesége meghalt, Bones elég erős volt ahhoz, hogy elvezesse egyesített vonalaikat, Cat a legritkább fajtájú vámpírrá változott át, és Mencheres látomásai eltűntek… nem volt oka tovább maradni. Halála véget vetne a Radjedeffel folytatott hidegháborúnak, megakadályozva a lehetőséget, hogy ellenfele elpusztítsa Mencheres vonalát vele együtt. Radje évezredeken át próbálta bántani őt az emberein keresztül, de Mencheres látomásai meghiúsították kísérleteit. A látomások hiányában a Törvény Őr könyörtelenül megtámadná azokat, akik Menchereshez tartoznak. De Mencheresnek nem állt szándékában hagyni, hogy ez megtörténjen. Úgy fogja elhagyni ezt a világot, hogy biztosítja emberei biztonságát, és egyben meghiúsítja Radje próbálkozásait. Ez olyasmi volt, ami elé szinte várakozással tekintett. Kivéve Kirát. Ő az egyetlen, aki miatt még életben maradt, de a homok ebben a homokórában is egyre gyorsabban pergett. Hamarosan Kira nem fog emlékezni rá, és akkor szabadon távozhat. Eltávozásával Mencheres örökre győzelmet aratna Radje fölött. A gondolattól még szélesebb lett a mosolya, ~ 59 ~

ahogy a Törvény Őrre nézett. – Ismersz engem, Radje? Akkor félned kellene. Egy faág csattanása visszairányította Mencheres figyelmét Kirára. A lány elhagyta a fán lévő ülőhelyét, és lecsúszott a fa törzsén a földre. Feléjük nézett, szívverése felgyorsult. Kétségtelenül megsejtve, hogy leereszkedését meghallották. – Ki az az ember? – csattant fel Radje hirtelen megfordulva, hogy megnézze Kirát. Mencheres kuncogott. – Annyira arrogáns vagy, hogy csak most vetted észre, hogy egy nő van velünk a kertben? – Az a szívverés egy kutyához is tartozhatott volna, annak ellenére, hogy szereted magad körbevenni korcsokkal – mondta Radje fagyosan. Mencheres megmerevedett, hogy Radje ilyen sértő módon célzott Kirára. Aztán kényszerítette magát, hogy lazítson, amikor meglátta, hogy a Törvény Őr szeme összeszűkül. Túl késő. Radjedef észrevette. – Hozd ide azt az embert! – mondta Radje rámeredve Mencheresre. Ha megtagadná, csak még jobban izgatná Radjedefet, hogy ki az a lány. Mencheres unott arckifejezést öltött, ahogy odakiáltott. – Kira! Gyere ide! A lány lassan tette meg az utat a kerten keresztül feléjük, körbepillantva, mintha menekülési lehetőséget keresne. Mencheres nem mutatott semmilyen reakciót, ahogy Radjedef végigfutatta szemét Kirán úgy, hogy a lány testének egyetlen porcikája sem maradt ki. – Csinos – mondta Radje kihangsúlyozva a szót. Aztán elmosolyodott. – Bár nem olyan szép, mint a halott feleséged, nem igaz? Mencheres arca kifejezéstelen maradt, végtagjai lazák, és igyekezett a lehető legnyugodtabbnak mutatkozni, ahogy a medence alapzatán pihent. Szerencsére Kira nem harapott rá ~ 60 ~

Radjedef csalijára. Egy hosszú pillanatig nézte a másik vámpírt, de nem szólt egy szót sem. – Nem szólalsz meg? – kérdezte Radje elvesztve a türelmét. – Dehogynem – válaszolta Kira tökéletesen semleges hangon. – De az előbb nem hozzám beszéltél. A lány illata elárulta idegességét, de ezt leszámítva Kira maga volt a magabiztosság megtestesülése, ahogy állta az ősi Törvény Őr átható tekintetét. Radjedef összeszűkült szeméből látszott, hogy nem tetszik neki a lány hűvös nyugalma. – Hirtelen megszomjaztam – mondta Radje, mély hangja fenyegetően dorombolt. – Ez az ember fog kiszolgálni. Radjedef keze rázárult Kira karjára, mielőtt a lány hátrálni tudott volna… majd egész testében megmerevedett. Mencheres lassan körbefogta erejével a Törvény Őrt, amíg semmi más nem tudott megrándulni régi ellenségén, csak a szája. Kira szeme tágra nyílt, ahogy ellépett Radjétől, de nem futott el. Okos. – Meg mertél támadni? – sziszegte Radjedef. – Ha megtámadnálak, elvesztenéd a fejed – válaszolta hűvösen Mencheres. – Még bőven jogomban áll megállítani, ha ráteszed a kezed az egyik emberemre az engedélyem nélkül, Őr. Radje tekintetében a bosszú ígérete fénylett, de mindketten tudták, hogy hiábavalóan. Nem volt elég erős, hogy megtörje Mencheres béklyóját, és a törvény Mencheres oldalán állt. Mencheres engedélyezett magának még egy pillanatot, hogy kiélvezze Radje tehetetlenségét, mielőtt elengedte volna. Amint mozogni tudott, Radjedef elhátrált Kirától, mintha az egy kígyó lenne. Aztán észbe kapott, és rámeredt mindkettőjükre. Mencheres mosolygott. Kira nem mozdult, mióta kiszabadította karját Radje fagyos szorításából, nagyobb nyugalmat sugározva, mint az ősi Törvény Őr. Mielőtt vonásait rendbe szedte volna, Radje dühös arckifejezéséből világosan kitűnt, ~ 61 ~

hogy tisztában volt vele, miszerint a lány kínos helyzetbe hozta. Radjedef elutasító mozdulattal legyintett Kira felé. – Láttam már elég ilyet. Mencheres a házra pillantott, és Kira megfordult, majd szó nélkül elhagyta a kertet. Még jobban tisztelte a lányt. Ha a lány pánikba esett volna előtte, vagy vitatkozott volna a Törvény Őrrel annak ellene elkövetett, előre megfontolt, zaklató bánásmódja miatt, Mencheres kénytelen lett volna megbüntetni őt – és Radjedef pont ezt akarta. De a lány nyugalma miatt Radjedef nem tehetett mást, mint hogy tehetetlenségében dühöngött. Az alapvető törvények, amelyekre hivatkozva meg tudta volna büntetni Kirát, lehetetlenné tették, hogy most bármit is tegyen. És ha egyszer Kira végre biztonságban otthon lesz, és Mencheres eltávozik, mindketten örökre kikerülnek Radjedef keserű hatósugarából. Mencheres ismét rámosolygott régi ellenségére. – Ismered az utat kifelé, Radje. ~ 62 ~

Hat (Bejja) Két nap telt el. Kira több tévét nézett, mint amennyit az elmúlt hónapban, plusz többet napozott a medencénél, amit nem csinált már… hát, nem is emlékezett rá mióta. Ki gondolta volna, hogy így tölti az idejét fogolyként egy vámpírok lakta házban? Mégsem tudott mást csinálni. Minden egyes alkalommal, mikor elhagyta a szobáját, tudta, hogy Gorgon udvariasan árnyékként követi, ami egyaránt volt nyugtalanító és bosszantó. Kira nem látta Selene-t, Kurt-öt vagy Samet azóta a délután óta ott a konyhában. Kira remélte, hogy nem kerültek bajba amiatt, hogy beszéltek vele. Úgy tűnt, egyikük sem félt a körülményektől, és Kira ismét csak a felszínét láthatta annak, milyen az élet az élőhalottak között. Sokkal több minden rejtőzhetett a mélyben, és valószínűleg a többsége nem volt valami szép. Kira Mencherest sem látta azóta, hogy az a vészjósló látogatója volt. Kira megborzongott Radje gondolatára. Radje, így nevezte Mencheres a férfit. Ennyit arról a gondolatáról, hogy minden vámpír nyugodt aurát áraszt álcája részeként. Amint meglátta Radje-t, ösztöne „veszély, veszély!” riadókészültségébe váltott át. Az a rövid idő, míg a kertben együtt volt vele, olyan volt, mintha egy veszett pitbull közelében állt volna – bármilyen hirtelen mozdulat, figyelmeztette ösztöne –, elvetemült támadást eredményezne. És ez még azelőtt volt, hogy az a fagyos tekintetű korcs megpróbálta megharapni. Kira megkönnyebbült, hogy ~ 63 ~

Mencheres betartotta ígéretét, hogy senki sem érhet hozzá, míg vele van. Mikor Radje rábámult, miközben Mencheres valahogy képes volt egy helyben tartani őt, érezte, hogy a rosszindulat hullámai záporoznak a férfiből. Nem egyszerűen csak megharapni akarta, ezt meg tudta mondani. Fájdalmat akart okozni neki, és megalázni, még akkor is, ha korábban még soha nem találkoztak. Még akkor is, ha azt remélte, soha többé nem látja újra Radje-t, azzal, hogy találkozott vele, csökkent Kira aggodalma. Sőt, kertbeli gonosz előadása előtt a férfit a magasból a fán bámulva, volt valami Radje-ban, ami elvette az étvágyát. Ez azt bizonyította, hogy ösztöne továbbra is közvetíti a figyelmeztetéseket a veszélyre, még a vámpírokkal kapcsolatban is. Ez reményt adott Kirának, hogy Mencheres nem egyszerűen csak hazudott neki azon a napon, mikor az emlékeit arra használta fel, hogy rabul ejtse. Ezek után nem kellett volna azzal törődnie, vajon Kirának tetszik-e fogság vagy sem. Valakinek, aki olyan gyors és erős, mint egy vámpír, nem kell a jóváhagyás miatt aggódnia. Lehet, hogy ijesztő volt beismerni, de Kira már akkor tehetetlen volt, mikor a körülményeiről volt szó. Csak áltatta magát azzal, hogy azt gondolta, Mencheresnek ellenőrzése alatt kell tartania az elméjét, hogy arra kényszerítse, maradjon itt. A dolgok pozitív oldalán szerepelt, hogy végre képes volt elérni a húgát telefonon. Kira ugyanazt a fedősztorit mondta Tinának, amit Gorgon kért, hogy Franknak is mondjon – hogy Kira otthon van, betegen az influenzától. Tina aggódott, de mindketten tudták, hogy nem kockáztatna meg egy látogatást. Addig nem, amíg Kirának feltételezhetően fertőző betegsége van, ami legyengítené Tina amúgy is legyengült immunrendszerét. Nem kerülte el Kira figyelmét, hogy Tina nevetése mindig köhögő-rohammal végződött és a hangja mélyebb lett, szavai pedig nehézkesebbek. Huszonkilenc ~ 64 ~

évesen Tina máris várható élettartamának őszén járt, akármilyen igazságtalan volt is ez. A gondolat annyira nyomasztó volt, hogy kiűzte a szobájából Kirát. Csak tegnap beszélt Tinával, de most megint beszélni akart vele. Meg kellett nyugtatnia magát, hogy egyelőre Tina még mindig itt volt, még mindig az élete része volt. Kira lement a lépcsőn Mencherest vagy Gorgont keresve. Ha anélkül venné fel a telefont, hogy egyikükkel is egyeztetne róla, amennyire tudta, abból riadókészültség lenne. Akkor lehet, hogy nem hinnék el neki, hogy ártalmatlanul megpróbálta elérni a húgát és azt gondolnák, hogy Kira végülis utána úgy döntött, felhívja a rendőrséget. Düh lobbant fel benne. Lehet, hogy megértette, miért olyan védekezőek a vámpírok az emberek közötti titkolt létezésükkel kapcsolatban, de továbbra is ő volt az, aki megfizette ennek az árát a következő néhány napban. Azt remélte, csak ennyi ideje maradt, hogy megfizesse az árat azért, hogy akaratlanul felfedezte létezésüket. Elért az első emeletre, és tett egy rövid ellenőrzést a nappaliban és a konyhában. Senki sehol. Aztán Kira kiment a zárt belső udvarba, de a medence környéke is üres volt. Csakúgy, mint a kert. Kira visszament a házba, hogy ellenőrizze a mosókonyhát, mikor egy hang a háta mögött ugrásra késztette. – Keresel valakit? Megpördült, megzabolázta vágtázó pulzusát, hogy Mencheresre nézzen. Egy másodperccel ezelőtt még nem volt itt, mintha Kirának emlékeztetőre lett volna szüksége, milyen ragyogóan gyors volt a vámpír. – Egy kolompot kellene rád kötnöm – mondta ki Kira, mielőtt belegondolhatott volna. ~ 65 ~

Ahelyett, hogy mérges, vagy zavarodott lett volna, Mencheres megbillentette a fejét. – Bocsáss meg nekem, nem szándékoztam megijeszteni téged. Olyan tökéletesen hivatalos volt. Mindig olyan kimérten ellenőrzés alatt tartotta a helyzetet – kivéve azon a reggelen a raktárban. Melyik volt az igazi Mencheres? Tényleg tudni akarod? – kérdezte egy belső hang. Nem, valószínűleg nem akarta tudni. Főleg nem ebben a helyzetben, mikor a vámpír babusgatott foglya volt. – Megint fel akarom hívni a testvéremet. – Egy része gyűlölt engedélyt kérni egy ilyen egyszerű dolog miatt, de a másik rész emlékeztette rá, hogy ha Mencheres egy sokkal könyörtelenebb személy lenne, már nem is lenne életben. Halott nyomozók nem sokat mondanak a vámpírokról, gondolta Kira savanyúan. – Természetesen – mondta Mencheres, mintha soha esély se lett volna rá, hogy visszautasítsa. Kira kiengedte lélegzetét, amiről észre sem vette, hogy visszatartotta. Milyen furcsa jelenet volt ez, olyan rabnak lenni, akit úgy kezeltek, mint egy vendéget – az idő nagy részében. Radje sólyomszerű vonásai villantak Kira eszébe. Radje előtt nem úgy kezelték, mint egy vendéget. Valójában sokkal inkább féregnek érezte magát Radje hűvös, könyörtelen pillantása alatt. – Számítasz rá, hogy hamarosan visszatérnek a vámpírok? – kérdezte Kira szavait óvatosan megfogalmazva. Mencheres felhúzta a szemöldökét. – Felteszem nem Gorgonról beszélsz. – Nem, arról a sötét egyenes hajúról beszélek, aki kicsit úgy néz ki, mint te. – Radje – suttogta Mencheres. – Nem, nem számítok rá, hogy a közeljövőben visszatér. – Jó – motyogta Kira. – Libabőrös leszek tőle. ~ 66 ~

Egy kis mosoly rajzolódott ki a férfi száján. – Még egy bizonyíték rá, hogy fiatal korod nem akadályozza meg, hogy bölcs legyél. Kira érezte, hogy a válasz legörbíti ajkait. – Harmincegy vagyok. Az én fajomban, amint egy nő túl van harmincon, úgy tekintik, úton van az érett kor felé. Mencheres felnevetett, megdöbbentette Kirát, és a hang didergő cirógatással hömpölygött végig gerincén. Ez volt az első alkalom, hogy nevetni látta és nyugodt arckifejezése feltűnőből kábítóvá változott ezzel a széles mosollyal kombinálva. Istenem, káprázatos vagy, gondolta Kira, örült, hogy a vámpír nem volt képes ezt meghallani a nő fejében – vagy, hogy nem tudta, milyen nehéz volt számára, hogy ne bámulja a férfit. – Micsoda ostoba emberi elképzelés, hogy a nők csak a fiatalság első fellobbanásakor gyönyörűek. Az én feleségem emberi években számítva harmincöt volt, mikor összeházasodtunk, és elragadó volt… És egyszerre csak eltűnt a férfi mosolya, az az ismerős érzéketlenség telepedett meg az arcán. Kira kinyúlt, hogy megérintse Mencheres karját. – Radje mondta, hogy a feleséged meghalt. Sajnálom. Egy furcsa, szomorú mosoly vibrált Mencheres ajkán. – Csakúgy, mint én, de nem amiatt, ami miatt te gondolod. Rögtön egy tucat kérdés ötlött Kira eszébe erre a rejtélyes megjegyzésre, de Mencheres a következő pillanatban témát váltott. – Gyere, ejtsd meg a hívásodat most. A könyvtár lesz a legkényelmesebb számodra. Egyáltalán nem szereted ezt a témát, igaz? – gondolta Kira, nyomozó ösztöne továbbra is arra ösztönözte, hogy még többet megtudjon a nyilvánvalóan szokatlan körülményekről, melyek Mencheres egykori feleségét körülvették. De Kira elfojtotta őket. Nem egy ügy miatt volt itt; rab volt, jóllehet egy jól ~ 67 ~

tartott rab. Ha Mencherest a feleségéről kérdezné, és a férfi védekezővé válna, lehet, hogy nem engedné, hogy felhívja a testvérét. Tina elsőbb rendű volt, mint Kira kíváncsisága. – A könyvtár jól hangzik – ez volt minden, amit Kira mondott, és hagyta, hogy Mencheres mutassa az utat.

Mencheres egy szomszédos szobában várt, amíg Kira telefonált. Meghagyta Kirának az egyedüllét illúzióját azzal, hogy egyedül hagyta a könyvtárban, de mindketten tudták, hogy a vámpír hallani fogja. Mencheres rácsodálkozott, hogyan hangzott Kira hangja, mikor a húgával beszélt. Lágyabbá vált, szelídebbé, a védelmezés alig hallható hangjával. Kira húga iránti szeretete ragyogott minden egyes szótagon keresztül, és ezekben a rövid pillanatokban, mikor Mencheres a beszélgetésüket hallgatta, ez a szeretet különös módon megnyugtatta, még akkor is, ha nem ő volt az, aki ezt kapta. Hogy miért tudott egy olyan nő, akinek hamarosan nem lesznek róla emlékei, hatással lenni a hangulatára egyszerűen csak a hangjával, az zavarba ejtő volt. Kira hamarosan elmegy, és amint ez megtörténik, Mencheres csak addig szándékozott élni, míg más alkalmas módot nem talál arra, hogy megölesse magát. Utolsó napjait azokkal a vámpírokkal kellene töltenie, akiket létrehozott, vagy régi barátokkal, vagy inkább megbocsátást kérni társ-uralkodójától a manipulációért, ami olyan viszályt okozott közte és Bones között. Ehelyett ebben a házban időzve találta magát, és gondolatait Kira foglalta le, annak ellenére, hogy megpróbált annyi teret biztosítani a nőnek, amennyit lehetett. A nő újdonsága kellett, hogy legyen, ami magával ragadta. Kira semmit sem tudott róla, mikor a segítségére sietett a raktárnál, és amit azóta megtudott róla, csak meg kellett volna, hogy rémissze. Mégis, a tekintet, mellyel Kira rápillantott a másik napon, mikor mellé ~ 68 ~

guggolt a medencénél, forrósággal volt teli. Akkor Kira mellékesen elismerte vonzódását a férfi iránt, mintha nem a vámpírra irányult volna, ahol állt. Nem volt semmi értelme. Mivel Mencheres utolsó napjaira olyan mértékű magányt szeretett volna, amekkorát csak lehetett, de nem volt képes teljesen egyedül maradni anélkül, hogy gyanút ébresztett volna, ezt a kis, szerény házat választotta. Gorgonnak és az embereknek szigorú utasításokat adott, hogy Kirának semmit se mondjanak róla, így Kira nem tudott a vámpírok között betöltött pozíciójáról, arról, hogy milyen ritka képességei voltak, arról, hogy vagyona messze meghaladta a Fortune 500-as listájának színvonalát, vagy bármilyen más dologról, ami oly sokakat csábított Kira előtt. Az, hogy a nő nem más, mint puszta hús-vér önmaga alapján kívánatosnak találja, egyenlő arányban tette csábítóvá és kételkedővé. Ha a dolgok máshogy álltak volna, Mencheres talán a Kira iránt érzett vonzalma alapján cselekedett volna. Ő volt az első nő több ezer év óta – valószínűleg a valaha volt egyetlen – aki hátsó szándék nélkül kívánta őt. De Mencheres ideje már a vége felé közeledett. Persze Kira hízelgő megjegyzése kísérlet is lehetett, hogy arra befolyásolja, engedje el őt. Kira attól a naptól kezdve a medencénél nem utalt semmilyen Mencheres iránti vágyra. Teljesen hihető volt, hogy a nő először megkísérelte elbűvölni őt, hogy elengedje, és rájött, hogy ez nem működik, tehát felhagyott vele. Mencheres nyilalló fájdalmat érzett, ahogy ezt fontolgatta. Igen. Ez sokkal valószínűbb volt. – Megint kezelések? – Kira hangja félbeszakította töprengését. Úgy hangzott, mintha a nő mély lélegzetet vett volna, ahogy a pulzusa felgyorsult. – Hát, azok tényleg segítenek, és képesnek kell lennem veled menni… mondtam neked, jobban érzem magam, és antibiotikumokat szedek napok óta… Igen, a mobilom még mindig rendetlenkedik ~ 69 ~

otthon… nos, elaludtam és elfelejtettem feltölteni a mobilom. Sajnálom, hogy nem tudtunk beszélni. Holnap felhívlak. Ígérem. Szeretlek, kicsi Tina. Egy kattanás jelezte, hogy Kira lerakta a telefont, de Mencheres ott maradt, ahol volt. A nő lélegzetvételének hirtelen egyenetlensége azt jelezte, hogy a könnyeit küzdi vissza. Kira ez idáig nem volt hajlamos heves reakciókra, vagyis a testvére nagyon beteg lehet. Mencheres a bűntudat nyilallását érezte, de visszakényszerítette. Akármilyen állapotban is volt a húga, nem úgy hangzott, mintha újdonság lenne, és Mencheres nem hagyhatta Kirát érintetlen emlékekkel távozni. Kis szerencsével csak további egy vagy két napot lesz itt. – Végeztem – kiáltotta ki Kira, hangja rekedtebb volt, mint szokott lenni. Mencheres felemelkedett, örült, hogy Kira nem próbált meg titokban egy másik hívást is megejteni. Ez óvatosságra és intelligenciára vallott, két dologra, amit a modern időkben alábecsültek, amennyire Mencheres megfigyelte. Mikor a könyvtárba ért, Kira szemei szárazak voltak; de összeráncolta a homlokát és az illata sötétebb volt az aggodalomtól. Mencheres nem próbálta megigézni a nőt az elmúlt két napban. Talán elég idő telt el ahhoz, hogy törölni tudja az emlékeit még akkor is, ha továbbra sem hallotta Kira gondolatait. – Kira, megpróbálok újra betörni az elmédbe. Ha sikerül, ma éjjel hazatérhetsz. A nő olyan pillantással nézett a vámpírra, mely egyszerre volt reményteli és gyanakvó. Mencheres maga is úgy találta, hogy vegyes érzései vannak ezzel az egésszel kapcsolatban. Az ésszerűség szerint minél gyorsabban tűnik el Kira, annál jobb lesz mindkettőjüknek, de mindennek ellenére Mencheres tudta, hogy… hiányolná a nőt. ~ 70 ~

A butaság, hogy egy olyan nőt hiányol, aki semmi mást nem akar, mint elfelejteni, hogy valaha is találkozott vele, olyan rendkívüli volt, hogy viccesnek találta volna, ha nem ő lett volna a vicc tárgya. – Rendben – mondta Kira, ahogy felállt. Smaragdzöld szín ragyogott fel Mencheres szeméből, amint összekapcsolódott Kira halványzöld szemeivel, ahogy arra kényszerítette, ne nézzen félre. – Kira. – A nő neve alig volt suttogás, de kavargó energia töltötte meg ezt az egy szót. – Jöjj ide hozzám. Kira megtette, elfogadta a kezet, amit a vámpír felé nyújtott. A nő szívdobogása, lélegzetvétele és az ereiben száguldó vér hangok szimfóniája volt, ami Mencherest szólította. De a nő elméje csendes maradt, elzárta titkait egy fal mögé, melyen Mencheres nem tudott áthatolni. – Nyisd meg az elméd nekem – lehelte, ahogy még egy kis erőt szabadjára engedett. – Én… próbálom – csikorgatta fogait, kezeit behajlította a vámpír markában. A mentális fal megremegett, de nem hullott le. Mencheres elengedte a nő kezeit és hátralépett. – Még mindig túl korai – mondta, sokkal jobban összezavarta a felismerés, hogy megkönnyebbült, ma éjjel nem kell búcsút mondania Kirának, mint képességének hiánya, hogy betörjön a nő elméjébe. – Már majdnem öt nap telt el azóta a reggel óta a raktárban – mondta Kira, ahogy csalódottan megfordult. – Öt csapdába esett nap itt. Nem tudom, még mennyit tudok elviselni. Gyerünk, eressz el. Nem volt lelkiismeret furdalása, hogy örökre el akarja felejteni a férfit – vagy hogy a legjobb esetben soha ne lássa őt viszont. Bárcsak a férfi is érezné ugyanazt az őszinte elfogulatlanságot vele kapcsolatban. ~ 71 ~

– A testvéred azt hiszi, hogy felépülőben vagy az influenzából, és a munkádat sem fenyegeti veszély. Tudom, hogy nem te választottad ezt a helyzetet, de hamarosan vége lesz. Kira kezei ökölbe szorultak, és természetes édeskés illata fanyarrá vált. – A húgom nincs jól. – Az a veszély fenyegeti, hogy néhány napon belül meghal? – kérdezte Mencheres nyersen. Kira habozott, az ajkába harapott. – Nem. – Akkor nem tudom elfogadni a kockázatot. – Nézd, meg van ijedve! – csattant fel Kira. – Feltételezem, ez nem gyakran történik meg vámpírokkal, de velünk, többiekkel, igen. Ezeket a kórházi ottléteket nehezen viseli Tina. Ragaszkodnak hozzá, hogy visszamenjen, hogy megtisztítsák a tüdejét a nyálkától, aztán kezeléseket kapjon, ami segít neki könnyebben lélegezni. Ő a kishúgom, azt mondtam neki, hogy ott leszek mellette. – Kira hangja megremegett, rekedtté vált. – Azt mondtam neki, hogy mindig számíthat rám. Mencheres lehunyta a szemét. Kira nem tudta, de a lojalitás volt az egyik olyan tulajdonság, amit a legnagyobbra tartott. És megértette, nagyon is jól, a felelősségérzetet, amit Kira érzett valaki irányába, akit a sajátjának tekintett. Mencheres Kira erős, bájos arcát tanulmányozta és annak a csökönyös állnak a hajlatát. Bármilyen manipuláció, amivel Kira talán próbálkozott rajta, indokolt volt. Mencheres maga is ugyanezt tette volna, ha az ő helyében lett volna. – Van egy dolog, ami talán felgyorsítja a képességemet, hogy kitöröljem az emlékeidet. Kira arckifejezése reménykedővé vált, és tett egy lépést a vámpír felé. – Mi? Akármi is az, megteszem. Akkor is ezt fogja mondani, ha meghallja, mivel jár együtt? – A véred nagyobb erőt adna nekem feletted. Nagyon erős ~ 72 ~

elmével rendelkező embereknél a belőlük történő ivás néha szükséges azelőtt, hogy megdelejezhetnénk őket. Te nagyon erős akaratú vagy, Kira. Talán erősebb, mint a vérem a szervezetedben, ami megakadályozza, hogy manipuláljam az elméd. Kira elsápadt, ahogy megemésztette, mit kell tennie. Mencheres őt figyelte, arckifejezése üres volt. Testvére oltalmazása erősebb volt, mint félelme, hogy felajánlja torkát egy vámpírnak? Nehezen nyelt, aztán röviden biccentett. – Oké. Csináljuk. Mencheres meglepődött a nő gyors megadásán. – Felfogtad, hogy ez azt jelenti, hogy meg foglak harapni, és a véredet fogom inni? – kérdezte, csak arra az esetre, ha a nő nem értette volna. Kira kieresztett egy kis nevetést. – Te vámpír vagy. Nem gondoltam, hogy tűt és szívószálat használsz. – Nem félsz? – vonta kétségbe a vámpír. Halványzöld tekintete biztos volt, még akkor is, ha pulzusa versenyezni kezdett. – Megígérted, hogy nem bántasz. Vagyis nincs mitől tartanom. Lojalitás. Bátroság. Határozottság. Kira tulajdonságai olyanok voltak, mintha egy fáklya ragyogott volna fel szívtelenségének sötét éveiben. Régóta szunnyadó érzések ébredeztek Mencheresben, és szemei zölden lobogtak. Nem tudta felidézni a legutolsó alkalmat, amikor olyan kvalitású emberrel találkozott, mint Kira és a nő vére a részévé válik, amikor iszik belőle. Mikor Kira hátrahúzta a haját és előbbre lépett, hogy csak néhány centi távolságra álljon, Mencheres azt vette észre, hogy olyan átkozottul magában akarja érezni a nő vérét, hogy nem merte megérinteni, nehogy bántsa a sürgető érzés miatt. Kira megborzongott, átpillantott a válla felett. – Olyan érzés, mintha valami felborzolt volna… te érezted? ~ 73 ~

Mencheres ereje volt az, ami kibomlott és körbeölelte Kirát úgy, ahogy saját magának nem engedhette meg. Mencheres mérsékelte, csak az aurájának hagyta, hogy simogassa Kiráét, anélkül a tekergő energia nélkül, ami úgy simogatta a nő bőrét, mint egy tucatnyi kéz. – Gyere közelebb – mondta érdes hangon Mencheres, továbbra sem bízott magában, hogy megérintse. Oly rég volt, hogy bármi ilyen erősen érzett volna egy nő iránt. A vágy váratlan hulláma kígyózott keresztül rajta és morajló energiával töltötte fel. Ha így érzett, arra várva, hogy megharapja Kirát, milyen érzés lenne, ha hatalmába kerítené a nő testét? Ha azokat a telt, vörös ajkakat szétválasztaná egy lassú elragadtatott sikoly, ahogy testét mélyen a nőébe vezeti? Egy hang hagyta el Kira ajkát, majdnem zihálás. Mencheres megzabolázta magát ismét, és megpróbálta elfojtani a vágy hirtelen fellángolását, ami azt eredményezte, hogy erejével öntudatlanul megérintette a nő legérzékenyebb idegvégződéseit. Mencheres reakciójának mélysége megdöbbentő volt, mintha valami, ami régóta szunnyadt benne, váratlanul morogva felébredt volna. – Így? – kérdezte Kira, és szemeit lehunyva oldalra billentette a fejét. Nyakának sima vonala vibráló pulzusával együtt majdnem Mencheres vesztét okozta. Ökölbe szorította kezeit, nagy erőfeszítéssel ellenőrzés alatt tartva magát hátra húzódott. Lassan. Még soha korábban nem ízlelték meg a nőt. Annak ismerete, hogy ő az első, aki a nő vérére igényt tart, felkeltett benne egy ősi ösztönt. Kirát puha, erős ölelésbe zárta. Pulzusa dübörgött Mencheres ajkai alatt, ahogy végighúzta őket Kira nyakán. A nő teste annyira puha volt, illata összekeveredett a vámpíréval, ahogy közelebb húzta őt. Kira nem beszélt, de kicsik, bizonytalanok voltak lélegzetvételei, melyek melengették a vámpírt ott, ahol a nő kifújta őket. Mencheres karja lecsúszott a nő hátán, még közelebb húzva őt, ~ 74 ~

elfojtotta nyögését arra az érzésre, ahogy a nő teste a sajátjának feszült. – Mennyit… kell elvenned? – suttogta Kira bizonytalanul, pulzusa megugrott mikor Mencheres szemfogaival megérintette a torkát. – Ne félj! Mencheres hangja mély volt, csaknem morgás, ahogy kezét belefűzte a nő vastag hajzuhatagába. Az érzékeny súrlódás, ahogy Kira mellei a mellkasához értek, megemelkedve, majd lesüllyedve gyors lélegzetvételeitől, felerősítette a vámpír vágyódását, hogy a nő egész testét felfedezze. Alaposan, hajthatatlanul és lassan. Noha sokkal közelebb tartotta a nőt, mint szükséges lett volna, kezei a nő hátán maradtak és a fején, szilárdan tartották, ahelyett, hogy megismerte volna Kira testének szívfájdító vonalait. Kirának elállt a lélegzete, mikor Mencheres a nyakára szorította az ajkát, és lassú, egyenletes szorítással szívni kezdte. Még nem szúrta át, de felkészítette a nőt a harapására, azt a kis, zamatos vénát a felszínre hozva. Mencheres szemei lecsukódtak Kira bőrének citromos nektár ízére, arra, ahogy a pulzusa ugrált a férfi szája alatt, és a borzongásra, ami végigszáguldott a nő egész testén. Kira illata beborította Mencherest, keveréke volt ez a nyugtalanságnak, habozásnak… és valami másnak. Izgatottságnak. A diadal sötét vibrálása áramlott keresztül Mencheresen. Lehet, hogy Kira nem volt tudatában, de egy része sóvárgott azért, hogy Mencheres megharapja, olyan okból, aminek semmi köze nem volt a húgához. Azt akarod, hogy valaki így formáljon rád jogot, gondolta Mencheres, nyelvével újra megnyalva a nő nyakát. És így is kell lennie. Most. A következő pillanatban szemfoga a nő húsába mélyedt. ~ 75 ~

Hét (Huncut Angyal) Minden megfagyott Kirában, ahogy megérezte a férfi agyarainak nyomását a bőrén, de nem volt felkészülve arra, ami utána következett. A fájdalom helyett valami tiszta érzés alakult ki benne. Édes, zamatos melegség terjedt lassan szét a nyakától, le a vállán, és lejjebb, mintha az egész teste meleg csokoládéba merült volna. Minden aggodalma rögvest elpárolgott, szédült, csak most vette észre, milyen stresszes is volt, most hogy már nem érezte magán a súlyát. Valami sűrű, selymes dolog folyt át az ujjai között. Egy ködös pillanat után Kira rájött, hogy felemelte a karját, és Mencheres haját markolja. A férfi mély torokhangot hallatott, ami a nő torkában vibrált, ahogy a férfi nyelt. Az én vérem. Mencheres az én véremet nyeli. A gondolatnak meg kellett volna rémisztenie, vagy legalább is nyugtalanná tennie, de Kira észrevette, hogy valójában még közelebb dörgölőzik a férfihoz. A gyönyör szilánkjait érezte, ahogy a férfi agyarai válaszul mélyebbre hatoltak. A melegség, ami elterjedt benne, elkezdett kavarogni, és egy helyen koncentrálódni, légzése elnehezült az ágyékában hirtelen megjelenő intenzív érzésre. A keze még szorosabban belegabalyodott a hajába, míg a sötét, megmagyarázhatatlan késztetésre Kira a férfi szájához nyomta a nyakát. A gyönyör olyannyira belemart a nőbe, hogy elállt a lélegzete, mikor a férfi agyarai újra beléharaptak. Hallotta ~ 76 ~

magát felnyögni. Egy másik szédítő, meleg áramlatot érzett magán végigsöpörni. Hogy lehet egyetlen harapás felelős ennyi boldogságért? Mencheres túlságosan hamar emelte fel a fejét, hideg érzést hagyva a torkán, a szája kemény, érzéki nyomása helyett. Kezének finom simogatása a hátán és fején is eltűnt, a csalódottság érzését hagyva maga után, az ölelése helyett. Nem gondolkozott, mielőtt visszarántotta a férfi fejét a nyakára. – Ne hagyd abba – zihálta. Egy nyers hang szakadt ki a férfiból, ahogy a nyelve lassan végigcsúszott a nyakán azon a helyen, ahol megharapta őt. – Nem gondolod komolyan. Már hogy a pokolba ne. Többet akart abból a csodálatos, testén átfutó hő áradatból. Többet a férfi érintéséből. Mellét Mencheres izmost mellkasához dörgölte, ahogy erősebben szorította a fejét a nyaka hajlatához. A férfi keze kinyúlt, gyengéden rákulcsolódott a nő csuklójára, ahogy a fejét elhúzta tőle. Az érzés elkezdett hanyatlani a nőben, maga után hagyva meleg, mélabús letargiát, mintha most lépett volna ki egy kádnyi nitrogén-oxidból. Kira megingott, ahogy a szédülés bizsergő hulláma utolérte. Mencheres felemelte, aztán valami puhára fektette őt. Kinyitotta a szemét, észrevette, hogy a kanapén van. Azt várta, hogy a férfi szája vörös lesz, vagy vércsíkok lesznek az arcán, de semmi sem zavarta össze a tökéletes ábrázatát. A szeme még mindig élénk smaragdzölden világított, olyan intenzíven találkozott az övével, hogy a nevét sem tudta. És fogalma sem volt, hogy mit mondjon. A gátlástalan érzések, hogy visszahúzza Mencheres fejét a torkához, hogy követelje, harapja meg újra, elhalványult. A szenvedélyes reakciója csak az volt, ami bárkivel megtörténik, akit Mencheres megharap? Ezért mondta, hogy nem gondolja komolyan, mikor azt mondta, ne hagyja abba? ~ 77 ~

Vagy azért nem akarta, hogy abbahagyja, mert a vámpírharapás csak ürügy volt, hogy kimutassa a vágyat, amit a férfi iránt érzett? Biztosan nem engedte volna egyéb esetben, hogy az egészségtelen vonzódása előtörjön. Nem számít, mennyire volt a férfi jó szándékú, még mindig fogva tartotta – embertelen fogva tartója. Nem akarta tovább bonyolítani ezt az egyébként is kicsavart helyzetet. – Jobban érzed már magad? – kérdezte Mencheres, nem volt kínos színezet a hangjában. Kira félrenézett, mély levegőt vett. Észrevette, hogy a szíve már nem dobog őrült módjára. Valójában olyan nyugodt ritmusban vert, mintha most ébredt volna fel. – Jól vagyok. – Aztán rávette magát, hogy megkérdezze. – Ez az egész „még, még!” válasz gyakori, mikor megharapsz valakit? Vagy tartozom neked egy bocsánatkéréssel? Mencheres elhúzódott tőle, mielőtt válaszolt. – Nagyon gyakori. A hangja még mindig merev volt, hogy Kira vetett rá egy pillantást. A férfi arca zárkózott volt, olyan kifejezéstelen, mint egy szobor. Miért, mégis mi mást vártál? kérdezte magától a nő. Ez egy teljesen új érzés neki, de Mencheresnek minden nap mást kell megharapnia. Az egyetlen ok, amiért a férfi nem ásított, talán, mert nem kellett lélegeznie. Aztán hirtelen ott térdelt előtte, a kezei közé fogta a fejét, és zöld szeme belevilágított a nőébe. – Nem történt semmi, Kira. Nem haraptalak meg. Nem jöttél velem a házamba. Hazamentél a munkából kedden reggel, és azóta betegen feküdtél az ágyadban. Valami furcsa nyomást érzett az agyában, mintha a férfi hangja keresztülvibrált volna rajta. Egy pillanatra Kira úgy érezte, lebeg. Végre működik! De ugyanolyan gyorsan rémület söpört végig rajta. Ha így van, akkor elfelejti Mencherest. Soha nem fog emlékezni rá, hogy találkoztak… ~ 78 ~

Pislogott, és a kitartó nyomás eltűnt az elméjéből. Mencheres szeme még mindig rászegeződött, olyan fényesen, hogy nem tűnt igazinak; de többé már nem érezte a késztetést, hogy beleessen a ragyogásba. – Nem működik. – Egy furcsa érzés öntötte el. Sajnálat? Megkönnyebbülés? Kira elengedte, mielőtt azonosítani tudta volna melyik. Mencheres egy pillanattal később a szoba túlsó végén volt háttal a nőnek. Semmi utalást nem kapott a vállaiból, hogy a férfi mire gondol. – Két nap múlva újra megpróbáljuk – mondta. Így egy hét telik el azóta a végzetes reggel óta a raktárban. Mencheres azt mondta, ez a maximális idő, hogy vére eltűnjön Kirából. Kira elméjében egy kérdés bukkant fel hirtelen. Mi történik, ha két nap múlva még mindig nem tudja törölni a memóriáját? És ha Mencheres nem tudja elfeledtetni vele, amit megtudott róla és a többi vámpírról… soha nem engedni el?

Mencheres a medence alján feküdt, a késő délutáni nap keresztülsütött az átlátszó vizen. Már egy órája ott feküdt a mesterségesen melegített vízben. Ez az általában kellemes időtöltés nem sokat segített neki megnyugodni. Azon gondolkodott, milyennek érezte a szája alatt Kira bőrét előző nap, milyen volt az íze, és az illata hogyan lett gazdagabb, mélyebb az izgalmával. Tudta, hogy az izgalma csak a harapása miatt volt. Kira válasza hasonló volt, mint azé a számtalan nőé és férfié, akikkel Mencheres azelőtt találkozott. Mi volt annyira más a saját válaszában. Mikor Kira felnyögött, hogy ne hagyja abba, egy pillanatra elfogta a kísértés. Az első pillanattól fogva inni akart belőle, hogy találkoztak, csak egy kis vért elvenni tőle, de ugyanazt a hihetetlen érzést adni neki a harapásával – és még ~ 79 ~

többet. A vágya olyan nagy volt, hogy fizikai fájdalmat okozott neki elválnia Kirától. Mencheres nem emlékezett, mikor akart valakit ilyen intenzitással. Talán soha. És mégis, több volt, mint puszta vágy. Mikor nem volt képes bejutni az elméjébe, tagadhatatlanul megkönnyebbülés töltötte el. Nem segített ugyan, de elgondolkozott, mi van, ha a vonakodás részéről szerepet játszott abban, hogy nem tudta törölni Kira emlékeit. Igen, ez volt a másik lehetséges ok, amiért nem volt képes megváltoztatni a nő emlékeit, de az igazság, hogy nem akarta elengedni. Öröm volt látni Kira arcát nap mint nap. A hangja olyasmi volt, amitől azon kapta magát, hogy erőlködik, hallja-e, hogy beszél-e a férfihoz vagy sem, és a közelében a gondolatai sokkal többet ígértek, mint amit valaha is hagyna, hogy a nő tudja. Ironikus volt; fogságban tartotta a nőt, mégis a lány ragadta el őt. Mencheres kijött a medencéből, felhagyott a hiábavaló törekvéssel, hogy a nyugalomra találjon. Egy dologtól lenne jobban, és ez nem az volt, hogy a víz alatt sütkérezett. Gorgon összegyűjt minden információt Kiráról, diszkréten, alaposan. Mencheres már eldöntötte, hogy biztonságban tartja a nőt, miután elmegy. Bones fog rá vigyázni, mikor ő már nem lesz ott. Most minden, amire szüksége volt, biztosítani, hogy Bones tudja, kiknek kell utána néznie, mikor az a nap eljön. Az a tény, hogy ez az egyike volt azon kevés dolognak, amiket előnyben részesített, nem kerülte el a figyelmét, de nem törődött vele. Azt állította, hogy Kira vált fontossá számára, vagy elfogadta ezt és megtalálja a módját, hogy folytassa tovább rá való tekintet nélkül. A tagadás soha nem segített neki a múltban. – Gorgon! – kiáltott Mencheres. Nem várta meg, hogy a másik vámpír megjelenjen, mielőtt újra megszólalt. – Feladatom van számodra. ~ 80 ~

Mencheres hallotta Kirát járkálni a szobájában. Ezt csinálta az elmúlt két órában. Kétségtelen, hogy fel volt háborodva a körülmények miatt, amiért nem is tudta hibáztatni. Több időt kellett a férfival töltenie, mint amennyit bármelyikük várt. Mégis, hat napja ivott a nő a véréből, és még a legcsekélyebb mértékben sem hallotta Kira gondolatait, amit most már meg kellett volna tudnia tenni. Nem tudott tovább úgy tenni, hogy csak a vére teszi ezt ilyen szokatlanul hosszú ideig és várni, hogy eltűnjön a szervezetéből. Itt volt az ideje, hogy döntést hozzon. És rettegett. – A fenébe – hallotta Mencheres Kirát motyogni, mielőtt becsapta az ajtót és lejött a lépcsőn. A nappaliban maradt ülve, merev arckifejezéssel, mintha nem hallott volna minden egyes neszt tőle az elmúlt pár órában. – Fel kell hívnom a húgomat – mondta Kira, ahogy meglátta a férfit. Összeráncolta a homlokát a nő hangjából kihallatszó sürgetésre. – Valami baj van? – Remélem nem – motyogta Kira. – A könyvtári telefonon hívjam most is? – Igen – válaszolta Mencheres, figyelte, ahogy Kira szinte fut oda. Miért olyan izgatott? Mikor előző este hívta a húgát, Kira jól volt. Aggódott, de egyébként nyugodt volt. Most úgy nézett ki, mintha a húga sírján járkálna. Mencheres hallotta a gépi sípolást, ami jelezte, hogy Kira tárcsázott, aztán feszülten lélegzett, ahogy várt. Egy tucatnyi kicsöngés után Kira átkozódott, aztán letette és újratárcsázott. A férfi bement a könyvtárszobába, mikor Kira újra átkozódott és letette a kagylót. Az arca sápadt volt. – Nem válaszol. Valami baj van. Mencheres nem ért hozzá, de zavarodottságában az első gondolata az volt, hogy megöleli a nőt, hogy megnyugtassa. ~ 81 ~

– Már előfordult ezelőtt, hogy nem tudtad elérni a húgodat, és nem volt semmi baj – jegyezte meg. – Ez más. Reggel óta, én csak… éreztem valamit. Kira töprengően nézett a férfira. – Azt hiszed, őrült vagyok, de néha én csak úgy tudok dolgokat. Nevezzük ösztönnek, zsigeri érzetnek, bárminek, de megvolt egész életemben. Épp ellenkezőleg, a férfi azon kevés emberek egyike volt a világon, akik elmondhatják, hogy tudnak dolgokról, amelyek szokatlan belső ajándékok. Vagy legalább is, erre szoktak vonatkoztatni. – Koncentrálj az érzésre. Összpontosíts – mondta Mencheres. Meglepetten nézett az utasítására, de aztán homlokát összeráncolta és elkezdett lassan járkálni. A csend és koncentráció mindig erősítette Mencheres adottságát, mikor fiatalabb volt és kevésbé tudta használni. Aztán idővel kiforrt a képessége, hogy látomásokat tudjon előhívni. Néha képes volt arra, hogy megkeressen embereket számtalan mérfölddel távolabb, különösen, ha kóstolta annak a személynek a vérét. Míg a víziói hirtelen véget nem értek és minden, amit látott, csak sötétség volt. A szimbólumok gyakran részei voltak a látomásainak, és Duat, az alvilág, ahol a lelke utazott várakozva az isten, Anubis ítéletére, a sötétség egységes helye volt. A halál érte jön, de Mencheres megválaszthatja a saját végét. Az egyet, ami a legjobban szolgálja az embereit. – Ha igazam van, és valami rossz történt, Tina a kórházban van. El kell intéznem egy másik hívást – mondta Kira. A telefonhoz ment és tárcsázni kezdett, meg sem várva, hogy Mencheres tiltakozik-e. Nem mondott semmit, figyelte, ahogy az ujjai járnak izgatottságában. – Mercy Kórház és Orvosi Központ – hallotta az operátor hangját. ~ 82 ~

– Ellenőrizni szeretném, hogy a húgom önöknél van-e – mondta Kira, és vett egy mély lélegzetet. – A neve Tina Graceling. A sürgősségi szobában lehet. – Egy pillanat. – A vonaltartás zenéje hallatszott néhány másodpercig, aztán az operátor hangja szólalt meg újra. – Igen, Tina Graceling beteg itt van. Kérem, várjon, míg kapcsolom az ápoló „állomást”. – Köszönöm – mondta Kira, mielőtt letette. Aztán tekintete találkozott Mencheresével. – Az intenzív osztályon van. – A hangja nyers volt, az illatába belekavarodott a félelem, izgatottság és bűntudat. – Hemorragiája van, és a mentő ma reggel vitte a kórházba… Mindez nem számított a férfinak. Kira húga kórházban van; semmi többet nem tud a nő tenni érte, és egy ismeretlen halandó rossz egészségi állapota nem adott volna okot neki az aggodalomra. De Kira aggódott, és ezért a férfi is. Függetlenül attól, hogy mi az oka, amiért közömbös a nő a férfinak, Mencheres nem tudta elviselni, hogy lássa Kira fájdalmát. Igen, túlzottan törődött vele, túlzottan is nagyon. Azzal az eredeti szándékkal tartotta itt Kirát, hogy megvédje faja titkát, de ahogy teltek a napok, Kira a legnagyobb veszélyt nem a világára – hanem rá jelentette. A nő miatt érzett dolgokat, amiket nem engedhet meg magának élete ezen pontján. Nem számít, milyen nehéz, itt volt az ideje, hogy eltávolítsa a fenyegetést. Nincs más választása, ha végig szándékozik csinálni, amit tevezett. – Gyere – mondta Mencheres, kinyújtva a kezét. Kira a homlokát ráncolta, de megfogta. Gyönyörű sötét hölgy, gondolta a férfi. Bárcsak ne kellene ezt tennem. Egy szoros ölelésbe fogta Kirát, mielőtt még elakadt a lélegzete. ~ 83 ~

Nyolc (Huncut Angyal) Kira lélegzete kiszakadt a tüdejéből, mikor Mencheres letette magukat a parkolóban. Beletelt egy másodpercbe a lábainak, hogy csillapodjon a remegésük annyira, hogy el tudjon szakadni a férfitól, de a kórház olyan közel volt, hogy ez megadta neki a szükséges erőt ahhoz, hogy elinduljon felé. – Miért nem autóval jöttünk ide? – kérdezte, a szíve még mindig kalapált. – Háromszor hosszabb időbe telt volna – válaszolt Mencheres. – Többe is, ha kifogjuk a csúcsforgalmat. Persze, a levegőben nem volt semmilyen forgalom, gondolta Kira, még kicsit remegett a lába a repüléstől. Mencheres felkapta őt, átszáguldottak az éjszakai égbolton, mielőtt még észrevette volna, hogy a férfi mit csinál. A vámpír képesség, hogy szédítő sebességgel tudnak repülni, egyszerre volt üdítő és rémisztő. Nem hitte, hogy valaha is el fogja felejteni az épületek látványát alattuk. Superman és Lois Lane, ezt kapjátok ki. De Kira félresöpörte csodálkozását, mikor belépett a fényesen kivilágított kórházba. Odafenn, valamelyik emeleten Tina az életéért küzd a betegséggel szembeni harcban. A kórházi kísérő együttérzően nézett rá, mikor megnézte Kira látogatókártyáját. – Épp időben. A látogatási idő lejár harminc perc múlva. ~ 84 ~

Kira hálás pillantást vetett Mencheresre, annak ellenére, hogy a vámpír nem nézett rá. Ha autóval jöttek volna, nem tehetné ezt meg. – Csak családtagok mehetnek be az intenzív osztályra. Ő is családtag? – kérdezte a kísérő. – Igen – válaszolt azonnal Kira. Nem úgy akarta visszafizetni Mencheres kedvességét, azért, hogy idehozta, hogy most a földszinten hagyja. A kísérő egyetlen kétkedő pillantást vette Mencheresre. Kira nem tudta hibáztatni érte. Ő és Mencheres nem hasonlítottak, a szőkésbarna haja és világos szeme éles kontrasztot alkotott a férfi sötétebb színeivel és arab vonásaival. – A jogosítványát, kérem – mondta a kísérő Mencheresnek. A férfi előrehajolt a pultra, szemében a zöld villanás gyorsan eltűnt, Kira nem is volt biztos benne, hogy jól látta. – Tessék. Most adjon egy engedélyt. – utasította Mencheres sima, halk hangon. A kísérő egy merev mosollyal átadta a látogató kártyát, még a nevet sem írta rá. Mencheres elvette és Kirához fordult. – Menjünk. Kira visszanézett a kísérőre, aki még mindig úgy mosolygott, mintha az arcára fagyott volna, mielőtt követte Mencherest a liftekhez. Mikor bent voltak, végre megtalálta a hangját. – Ilyen könnyen tudod befolyásolni az emberek elméjét normál körülmények között? Egy másodpercnyi pillantás egy kis zöld villanással? Mencheres oldalról nézett a nőre. – Talán most már értékeled a szokatlan ellenállásodat a hatalmammal szemben. – Mert nekem adtad a véred – motyogta Kira elgondolkozva. Figyelte az emeletek szintjelző gombjainak felvillanását, ahogy a lift felfelé haladt. – És talán a makacsságom miatt – tette hozzá egy fél mosollyal. ~ 85 ~

Mencheres majdnem felsóhajtott. – Van még egy lehetőség. Az emberek elenyészően kis százaléka természeténél fogva immunis a vámpírok elme befolyásával szemben. Az én életemben csak pár tucat embernél találkoztam ezzel az immunitással, de vannak olyanok, akiknek egyfajta genetikai mutáció akadályozza meg… – Soha nem mondtad ezt ezelőtt. – szakította félbe Kira, és rettegés töltötte el. – Tudtad egész idő alatt, hogy talán nem csak a véred akadályoz abban, hogy töröld a memóriámat? A félelem nőtt benne. Így akarja megmondani neki Mencheres, hogy soha nem engedi el? A liftajtó kinyílt, feltárva a nővérpultot az emeleten. Mencheres nem mondott semmit, amit Kira úgy értelmezett, mint pokoli bevezetést. De nem tudott most többet mondani. Csak egy félórája van, hogy lássa a húgát, és ez elsőbbséget élvezett a félelemmel szemben, amit Mencheres új kijelentése okozott. Kira körbetekintett a jelöletlen ajtókon, míg meg nem találta azt az egyet, amelyre ki volt írva, hogy Tina Graceling. Aztán felmutatta a kártyáját a nővérnek, mielőtt bement húga szobájába, nem is figyelt arra, hogy Mencheres követi-e. Úgy tűnt, Tina alszik, apró teste gépekre volt kötve, amitől törpének tűnt a kórházi ágy rácsai között. Majdnem olyan sápadt volt, mint a lepedők körülötte, sötét árnyék volt a szeme körül, ez volt az egyetlen színfolt Tina arcán. Olyan gyengének tűnt, annyira törékenynek, mint egy gyönyörű baba, amit egy gyerek hanyagul eldobott. Egy átlátszó műanyag cső volt Tina szájában, a közeli lélegeztető gép hangja olyan volt, mint a ziháló harmonika. Könnyek szöktek Kira szemébe, elmosódottá téve húgát és a körülötte lévő gépeket. Tina aludt, eszméletlen volt és gépre volt kötve. Tina egyik legnagyobb félelme az volt, hogy lélegeztető gépre kerül. Testvére gyakran mondta, hogy ha egyszer a tüdeje addig a pontig romlik, mindennek vége. ~ 86 ~

És Tinának valószínűleg igaza volt. A zokogás kitört belőle, mielőtt képes lett volna visszafojtani. Tudta, hogy eljön ez a nap. Gondolatban felkészült rá, de a szívének fájdalma, mikor meglátta Tinát, akit csak a gépek tartanak életben, megrogyasztotta a térdeit. Leült a közeli székre, képtelen volt könnyes szemét elfordítani öntudatlan kicsi húgáról. – Milyen betegségben szenved? Mencheres lágy, mély hangja megriasztotta egy pillanatra Kirát. Majdnem elfelejtette, hogy ott van a vámpír. Tina ágya körül járkált, és figyelte a lányt a szokásos tekintetével. – Cisztikus fibrózis – nyikkant meg Kira. – Ezzel született. A dolog iróniája friss döfés volt Kirának. Aszerint, amit Mencheres elmondott, Kira is egy genetikai mutációval született, de az övé nem lopja el a szabadságát, nem nő halálosra, hogy megölje őt, mint Tináé. – Haldoklik – mondta Mencheres, még mindig azzal a megfejthetetlen kifejezéssel. – Ne mondd ezt! Kira tehetetlen dühvel nézett a férfira, ahogy felállt. Tudta, hogy igaz. Minden ösztöne erre figyelmeztette, Tina nem fog meggyógyulni. Érezte, ahogy a félelem növekszik benne minden egyes nap, de próbálta figyelmen kívül hagyni. A férfi sötét tekintete megkeményedett. – Amilyen állapotban most van, ez tény, de mit vagy hajlandó tenni azért, hogy változass ezen? Úgy értette…? Kira Tinára nézett, Mencheresre, majd az EKG monitorra, ami húga gyenge pulzusát figyelte. Egy pulzust, ami Mencheresnek nincsen. – Nincs semmi, ami elég hatásos lenne – mondta Mencheres, egy apró biccentéssel a szívmonitor felé. – A vérem begyógyította a sérüléseidet. Nem gyógyítaná meg a testvéredet végleg, de a szövődményeket igen, amik azt okozzák, hogy ebben az állapotban van. ~ 87 ~

A remény keresztülszáguldott Kirán, ahogy Mencherest bámulta. A vére meggyógyította – egy halálos sérülésből, nem kevesebből. Még ha nem is gyógyítja meg Tina cisztikus fibrózisát, elég lehet ahhoz, hogy le lehessen venni a lélegeztetőről? Talán még a kórházból is elmehetne? – Megtennéd? – Benne volt minden, amit Kira ki tudott nyögni, ahogy várta a férfi válaszát. – Igen. De megvan az ára. A térde újra elgyengült, de ez alkalommal egy másfajta félelemtől. Természetesen megvan az ára Mencheres segítségének, az, hogy Kira elveszti a szabadságát… örökre. Elvégre a férfi többször elmondta, hogy nem mehet el addig, míg nem tudja törölni az emlékeit a vámpírokról. Hat nappal később még mindig nem tudta manipulálni az emlékeit, vagy hallani a gondolatait. Kira nem reménykedett, hogy holnapra varázslatosan megváltozik. Genetikai mutáció. Természetes immunitás. Visszanézett Tinára. Ha ez az ára, hogy elfogadja a végzetét, ahelyett, hogy állandó fogságban él, akkor ez elég, hogy Tina kapjon egy második esélyt az életre, értett egyet a nő. Talán nem választás, hogy elveszíti a szabadságát, de láthatja, hogy Tina profitál belőle. Ezrednyi pillanattal később a nő belegondolt: – Miért ő? – Tina állapotába, és nem ez volt az egyetlen, hogy hallotta Tinát visszhangozni abban az érzésben. A húga jéghideg bátorsággal fogadta el a sorsát, amitől Kira már régóta félt. Most Kirán volt a sor. – Tudom, milyen árat kérsz – mondta, és kiegyenesítette a vállát. – És beleegyezzem, ha meggyógyítod Tinát, ha muszáj, többször is, mint ez az egy alkalom. Tedd meg elégszer, hogy normális élettartama legyen, és én bezárva maradok az életem végéig. Egy életet egy másikért. Mencheres sokáig csendben nézte a nőt, Kira azon gondolkodott, mi van, ha sokat kért. Vajon a férfi dühös a ~ 88 ~

feltétel miatt, amit az árért kért? Szórakozik? Gúnyolódik? Egyiket sem? Mencheres anélkül tartaná túszul örökké, hogy segített volna Tinán, de ha azt akarja, hogy olyan engedelmes legyen, mint Selena, Kurt és Sam volt, akkor meg kell ezt tennie. – Hívd a nővért – mondta Mencheres. Ez nem igazán volt válasz, de Kira nem erősködött. A nővérpulthoz ment, és perceken belül visszatért a szobába Tina nővérével. Mencheres felnézett a nővérre, szeme smaragdos ragyogásban villant fel. – Adj egy fecskendőt! A nővér arckifejezése azonnal megváltozott, ugyanabba az engedelmes, nyugodt kifejezésbe, amibe a látogató regisztrálóé. Kira ismét csodálkozott, milyen könnyedén képes Mencheres más emberek elméjét uralni, ahogy a nővér elhagyta a szobát. Kevesebb, mint egy perc múlva visszatért egy fecskendővel és átnyújtotta Mencheresnek. – Menj! Nem adtál semmit. Nem fogsz emlékezni rám – mondta Mencheres utasítva a nőt. A nővér kiment anélkül, hogy visszanézett volna. Kira nem szólt semmit arról, hogy milyen hátborzongató ez az egész csere, de túlságosan el volt foglalva, hogy koncentráljon Mencheresre, ahogy beleszúrja a tűt a csuklójába. Vörös folyadék folyt a fecskendőbe, míg tele nem lett. A nő a mögöttük lévő nővérpult felé pillantott. Senki sem figyeli, hogy mit csinálnak. Kira visszanézett és meglátta, hogy Mencheres őt nézi. Most az infúziós csőbe szúrta a tűt. A nő nem nézett félre, ahogy a férfi befelé nyomta a fecskendő karját, belepumpálva Tina kezébe a vérét, és ahogy az felszívódik Tina vénájába. Kira visszatartotta a lélegzetét, míg a fecskendő kiürült és kihúzódott az infúziós csőből. Mencheres a kabátja zsebébe ~ 89 ~

csúsztatta. Az egyetlen nyoma, hogy bármi szokatlan történt, az a maradék rózsaszín folyadék volt az infúziós cső végében, ahol a katéter be volt szúrva Tina húsába és le volt ragasztva. – Maradj itt! – mondta a férfi mielőtt kisétált a szobából. Nem kérdezte meg, hová megy. Kira az ágynál maradt és végighúzta kezét húga sápadt, mozdulatlan karján. Mennyi ideig tart, míg a férfi vére szembeszáll Tina könyörtelen betegségével, ami fertőzi őt? A férfi csak egy fecskendőnyit adott neki. Talán ennyit kellett adnia neki, hogy elkezdődjön, de aztán kell majd pár fecskendőnyi Tinának a véréből, a következő napon vagy akár több napon keresztül. Talán nincs elegendő vér a férfiban, hogy most többet adjon. Talán ezért mehetett Mencheres, hogy találjon valaki ismeretlent és feltankoljon… Tina gurgulázó hangot hallatott. Minden megfagyott Kirában, mikor testvére kinyitotta a szemét. Tina pislogott párszor, mielőtt újra krákogott, a feje mozgott. A lány tengerzöld szeme találkozott Kiráéval, kérdőn, de nem zavarodottan. Tina éber volt – és tiszta. Ezután felemelte ernyedt karját, amit Kira lágyan szorongatott, felemelte a szájában lévő csőhöz. Ez volt minden, amit Kira látott, mielőtt tekintete elhomályosodott, és kinyögött egyetlen szót. – Nővér!

Mencheres nézte, ahogy Kira elbúcsúzik a húgától. Az arcát még mindig elöntötte a boldogság, ahogy lehajolt és megpuszilta Tina arcát. – Próbálok hamarosan újra jönni – motyogta. – Szeretlek, kicsi Tina. – Én is szeretlek, tesó – válaszolta Tina, a hangja lágy volt, de hiányzott a karcosság, aminek kellett volna lennie, miután a lélegeztető csövet eltávolították. ~ 90 ~

– Ez csak egy csoda lehet, hogy ilyen gyorsan hatott az új antibiotikum – csodálkozott a nővér Kirának, ahogy kikísérte őt Tina szobájából. – Ó,, igen. Csodálatos – ismételte Kira, de Mencheresre nézett, miközben beszélt. A férfi halványan rámosolygott. A vámpírvér gyógyító hatása – különösen olyan öreg és erős vér, mint a férfié – valóban csodának tűnhet a nővérnek, aki nem tud jobbat. Kira tudott. A nő megfogta a férfi kezét, amikor elég közel ért, aztán csókot lehelt rá. – Köszönöm – lehelte, ahogy megcsókolta. Csak egy egyszerű gesztus. Ugyanaz, amit számtalan más lény – ember, vámpír, és ghoul – megtett több ezer éves élete során, mégis ez, mint a villám hatolt keresztül Mencheres érzéketlenségén. Minden túl gyorsan történt, Kira szájának érintése és kezének lágy nyomása eltűnt, hidegebbnek érezte magát a nő érintése nélkül. – Vissza kell most mennünk – mondta megkönnyebbülve, hogy a hangja nem árulta el a benne tomboló érzelmeket. Kira hátrapillantott húga szobájára és bólintott, a boldogág egy része eltűnt az arcáról. – Készen állok. Mencheres nem szólalt meg, ahogy beszálltak a liftbe és lementek a kórház földszintjére. Kira sem. Mikor a parkoló egy sötét sarkába értek, a férfi széttárta karjait, és a nő közéjük állt, a melege beburkolta a férfit, ahogy felemelte magukat az égbe. Pillanatokon belül magasan a kórház felett voltak, aztán más épületek felett, láthatatlanul az éjszakában, a férfi fekete kabátja a nő köré vonva. Kira szíve dübörgött a mellkasában, a teste olyan közel volt a férfiéhoz, hogy a férfi alig tudott bármi másra gondolni. A szél, ahogy körülöttük fújt, ellopta a nő citromos illatát, de a férfi tudta, hogy később érezni fogja. Talán nem fogja kimosni az ingét és a kabátját, nehogy elveszítse a nő illatát róluk. ~ 91 ~

Túl hamar látta meg uticéljuk körvonalait előttük. A szája megfeszült. Itt volt az ideje, hogy megszüntesse a veszélyt, amit Kira jelentett neki. Nem volt választása. Mencheres letette magukat az épületre, és elengedte Kirát, ahogy visszanyerte egyensúlyát. A nő bájos arcán zavarral nézett körbe a tetőn. – Hol vagyunk? Nem ott, ahol élsz. A férfi megkeményítette magát, elzárta érzelmeit egy elérhetetlen fal mögé. – Nem, itt te élsz. Kira körbenézett újra, a szeme kitágult, ahogy felismerte a városképet a lakás körül. – Azt akarod, hogy összeszedjem pár holmimat, mielőtt visszamegyünk? – kérdezte zavarodottan. – Nincs nálam a kulcsom… – Te nem jössz vissza – mondta Mencheres hűvös, egyenletes hangon, ahogy odaadta a nőnek a kulcsot, amit a nő hátizsákjában hagyott az első nap, mikor találkoztak. Aztán egy mentális nyomással a tetőajtó kinyílt. – Még mindig nem hallok semmit a fejedben, nem tudom irányítani, szóval nyilvánvaló, hogy természetes módon vagy képes ellenállni az erőmnek. Mondtam neked a kórházban, hogy a véremnek ára van. Az ár, amiért meggyógyítom a testvéredet, a hallgatásod mindarról, amit megtudtál az elmúlt héten. Ne beszélj rólam és a többiekről senkinek sem. A nő szája hitetlenkedve nyílt ki, azok a természetes vörös ajkak csúfolódtak a férfival teljességükben. – De azt mondtad, hogy ameddig tudom, nem mehetek el soha… – És te azt mondtad, megbízhatom benned – szakította a félbe halkan Mencheres. – Tehát megbízom benned, Kira, és hagyom, hogy a tudásod ellenére elmenj. A nő nem tudta, milyen nehéz ez a férfinak. Mikor Kira felajánlotta magát cserébe a húga meggyógyításáért, Mencheres majdnem elfogadta. A lehetőség, hogy minden nap láthassa, többet megtanulhat róla – és becsábíthatja az ágyába – ~ 92 ~

megtöltötte őt ősi, éhes akarattal. Olyan dolgokat akart megmutatni Kirának, amiről a nőnek elképzelése sincs, olyan helyekre vinni, amelyekről nem hallott, és elárasztani olyan különlegességekkel, melyektől egy királynő is elszégyelli magát. Nem volt értelme, alig ismerte Kirát, de valami hívta őt a nőben, hogy majdnem meggyőzte magát. Az utolsó alkalommal, amikor ilyen erős érzelmekkel viseltetett egy nő iránt, királyságok estek el a gyengesége miatt. De az alvilág sötétsége magasodott előtte, gúnyolódva rajta, hogy az ideje majdnem lejárt. Kirának van jövője. Neki nincs. El kell engednie, hadd élje az életét, és a férfi befejezze, ami neki maradt. A nő odament hozzá azokkal a harcos lépésekkel, amelyek nem egyeztethetőek össze az ő nőies karcsúságával, és vadul megölelte a férfit. – Köszönöm – suttogta a lány. Ez alkalommal a férfi torkát csókolta meg, és úgy nyomta hozzá a puha ajkait, hogy a férfi önuralma majdnem megtört. Mennie kell. Most. Ahelyett, hogy viszonozta volna az ölelést, Mencheres szétnyitotta a kabátját és elővett egy zacskót. – Fogd ezt – mondta a lány felé nyújtva. – Az élőholt vér nem bomlik le idővel. Egy negyed kémcsővel használj el minden alkalommal, amikor a húgod állapota rosszabbodik. Mondd azt, hogy gyógynövényes gyógyszer és injekciózd belé, vagy tedd bele az innivalójába, ha elég erős, hogy megigya. Kira kinyitotta a zacskót, a szeme fényesebb lett, ahogy meglátta a több tucat üvegcsét a férfi vérével tele. Megbabonázta a nővért, hogy szerezzen fiolákat, míg Kira a testvérével volt elfoglalva. A zacskó tartalmának elégnek kell lennie, hogy harcoljon Tina betegségével, és normális élettartamot adjon neki. Ahogy megígérte. – Ez azt jelenti… hogy soha többé nem foglak már látni? ~ 93 ~

Kira hangja halványan rekedt volt, ahogy beszélt, ami fájdalmasan vágott bele a férfiba. Vajon ő is érez valamit a férfi iránt? A nő korábban elismerte a vágyát, de az érzelmei mélyebbek lennének? Vajon ő is újra akarja látni, a fiolák ellenére, amikor a nőnek nincs szüksége már a férfira ahhoz, hogy jó kezekben tartsa a húgát? Nem számít, suttogta az a sötét hang. Bármi is lehetett volna Kirával, soha nem történhet meg. Minden, amit a férfi hátrahagy, ami legjobban szolgálja a halálát, akikért felelős – és Radjedef meghiúsította. – Isten veled, sötét hölgy – suttogta Mencheres. Aztán felemelkedett az éjszakába. ~ 94 ~

Kilenc (Gyíktojás) – Graceling! Kira elfordította a fejét, hogy lássa Frank szokásos mogorva tekintetét az íróasztalokat elválasztó paraván mögül. A főnöke hiányolta, amíg távol volt, persze nem azon a jaj-de-hiányoztál-drágám módon. – Elkészültél azokkal a jelentésekkel? – Majdnem – válaszolta Kira. Az asztalán lévő kupac a háromnegyedére csökkent, mióta négy nappal ezelőtt újra dolgozni kezdett – azt nem számítva persze, hogy Frank minden egyes alkalommal újabbakkal növelte, ahányszor csak ő befejezte az aznapi munkáját. – Jó. Mert az ügyfeleket nem lehet elhanyagolni, pusztán csak azért, mert megbetegszel – mondta Frank újabb, ujjnyi vastagságú kupacot dobva az asztalára. – Ezeket kérem vissza még a nap végére. A gazdasági válságban nehéz munkát találni. Kántálta magában, miközben kényszerítette magát, hogy mosolyogjon. Ha a munkaerőpiacon nagyobb lenne a kínálat, engedne a kísértésnek, és megmondaná neki, hogy hajoljon csak vissza, hogy hozzávághassa most azonnal. – Ahogy akarod – Kira csak ennyit mondott. Frank megkopogtatta ujjával a papírhalmot. – Ha még a hétvége előtt végzel minddel, akkor ráállítalak a következő eltűnt személyre, amiről jelentést kapunk. Tudom, hogy mennyire szeretnél egy ilyen ügyet. ~ 95 ~

És most csütörtök délután volt. Kirának késő éjjelig bent kell maradnia ma is és holnap is, hogy kész legyen ezekkel, de Frank jól mondta. Komolyabb ügyeket akart annál, hogy házasságtörőket üldözzön, dolgozók számítógépes megfigyelését végezze, vagy bíróságon tanúskodjon. Idős mentorának jelmondata csengett a fülében: Ments életet! Rendben, Mack, Kira visszaemlékezett Tina mosolyára, amikor tegnap előtt elhozta a kórházból, Azt hiszem, ezt tettem. Talán, ha beosztanák az eltűnési ügyekhez, kettőt is megmenthetne. – Mindegyikkel végzek – válaszolta Franknek. Rámosolygott, azzal bizonyos kedves bérgyilkos mosollyal. – A jó öreg Mackey mondta, hogy nem fogom megbánni, ha felveszlek. És azt is mondta, hogy te egy farok vagy, tette hozzá Kira gondolatban. Mack egyáltalán nem tévedett korábbi társával kapcsolatban, csak Frank néha látszólagos jóindulatú javaslatokkal leplezte rabszolgahajcsár mentalitását. A céges autót sem engedte neki használni. Azt inkább valaki olyannak adta – teljesen ésszerűtlenül –, akinek már egyébként is volt kocsija. Kira tudta, hogy ő inkább megérdemelné, hogy használhassa a kocsit, kárpótlásként a ki nem fizetett túlórák miatt, de csöndben maradt. Frank kiérdemelt egy köszönetet ezért. Mihelyt Frank kiment a teremből, Lily, a kolleganője hajolt át az íróasztalához. – Három év alatt egyszer betegedtél meg, és rögtön kikényszeríti, hogy bűntudatod legyen. – Lily szája legörbült. – Ha van Isten, Frank aranyeret kap. Megérdemelné, hogy kínozza a fájdalom a seggében. Kira rámosolygott. – Megbeszéltük! Még egy kis folyékony ösztönzés segítene, hogy végezzek mindennel. Lily a szemöldökét ráncolta, a ráncok elmélyültek a homlokán. – Úgy tűnik, a kávé nem helyettesíti az alvást. Sötét karikák vannak a szemed alatt, kislány. Vigyáznod kell magadra, különben megint beteg leszel. ~ 96 ~

– Teljesen jól vagyok – mondta Kira. Nem mondhatta el a kedves, idős hölgynek, hogy a szeme alatti sötét karikák nem az influenza utóhatása, csupán egy vámpírral kapcsolatos gondolatai nem hagyják aludni. Annak ellenére, hogy néhány nappal ezelőtt elengedte, Kira láthatóan nem tudta Mencherest kiverni a fejéből. Ennek nem kellene annyira meglepnie. Az alatt a hat nap alatt Mencheres bebizonyította, hogy az emberek mellett még két másik faj is létezik, megmentette az életét, meg a húga életét, megigézte, elcsábította, megharapta és a saját érdekeivel ellentétben, szabadon engedte. Miért is ne gondolna rá? Bármikor is látta Kira a testvérét vagy beszélt vele, Mencheres mindig eszébe jutott, arról nem beszélve, amikor a metróból kijövet, hazafelé a raktárház mellett sétált el. Óriási hatással volt az életére és most, hogy nincs vele, Kirának erőteljes hiányérzete volt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy tényleg elengedte. Az első néhány napban azt várta, hogy Mencheres előbukkan a semmiből, és azt mondja, hogy vissza kell térnie. Egy apró, elborult része talán éppen ezt szerette volna, habár józan esze azt súgta, hogy ez egy teljesen beteg gondolat. Bármelyik esetben, ha az egyik személynek hatalma volt a másik felett, az nem csak, hogy rossz volt, hanem beteges is. Végső soron ő Mencheres fogja volt. Az meglehet, hogy egy jól tartott fogoly és megvolt rá az oka, de akkor is. A rab és fogvatartója közötti romantikus viszony egyáltalán nem volt helyes, még akkor sem, ha csak egyetlen alkalomról szólt is. Noha úgy tűnik, Mencherest semmiféle viszony nem érdekli vele kapcsolatban, sem romantikus, sem bármilyen. Hagyta őt elmenni, Kirának az az egy lehetősége maradt, hogy felfedi a vonzódását a férfi iránt, akár vámpír, akár nem, de minden jele arra utalt, hogy nem fog vissza térni. Ha újra látni akarná, csak mondania kellett volna. Nem adta volna neki az összes vért, ~ 97 ~

amire szüksége volt, ha okot akart volna adni arra, hogy találkozhasson vele – nem mintha ő felvehette volna vele a kapcsolatot. Azt sem tudta, holt tartotta fogva Mencheres a héten, és a számát is elfelejtette megadni, mielőtt kilőtt az éjszakába. – Nézz szembe a ténnyel – gondolta Kira borúsan –, le lettél rázva. Ha a dolgok jó oldalát nézi, valószínűleg századokkal öregebb nála és most komolyan, egy ember és egy vámpír? Soha sem működhetne. Lásd, Drakula filmek. Vagy a Buffy-t. – Hallasz te engem egyáltalán? – kérdezte Lily szórakozott hangon. Kirát a munkatársa szavai visszarántották a sötét, csábító vámpírral kapcsolatos gondolataiból. – Bocs, én… csak egy kicsit elkalandoztam – mondta zavartan. – Azt mondtam, hogy alvásra lenne szükséged – mondta Lily – de mivel tudom, hogy úgysem hallgatsz rám, engedd meg, hogy szerezzek neked egy kávét. Ha már ez az egyetlen módja, hogy kibírd a napot, anélkül, hogy Frank orra előtt elaludnál. – Köszönöm. Egy angyal vagy – mondta Kira hálás mosollyal. Hosszú nap állt még előtte, és attól nem csökken az előtte álló kupac, ha Mencheresen elmélkedik. A kávé viszont csökkenti a papírhalmot. Sok és még több kávé.

Nyolc órával később Kira kiszállt a szerelvényből és kimerülten a füle mögé tűrte a haját. Még akkor szabadult ki alacsony kontyából, amikor az irodából gyalogolt az „L” állomásig és nem zavarta annyira, hogy visszaigazítsa. Legalább nem volt olyan hosszú, hogy zavarja a látását, ahogy felsétált a lépcsőn az utcára. Igazából néhány centivel a válla alá ért, de Mencheres haja hosszabb volt az övénél… Ne gondolj rá! Dorgálta magát Kira. Befordult az első utcán a háromból, ami hazavezette és felgyorsította a lépteit. Különös ~ 98 ~

módon hálás volt a sors furcsa fintorának, hogy Mencheres-szel keresztezték egymás útját, annak ellenére, hogy majdnem meghalt, ez vezetett odáig, hogy képes legyen uralni testvére betegségét. De nem tudott úgy testvére állapotára gondolni, hogy közben ne jusson eszébe a férfi. Visszaemlékezett, hogyan ragyogott fekete szeme a kedvességtől, milyen kecsesen és óvatosan mozgott, hogy csorgott a nyála, amikor meglátta meztelenül, és hogy mennyire szeretett volna még maradni tanulmányozni, mikor be volt börtönözve a házba. Mencheres volt az egyetlen személy, akinek nyíltan beszélt a megérzéseiről, és hogy mennyire komolyan veszi azokat. Legnagyobb meglepetésére, még egy kicsit sem találta nevetségesnek vagy rendkívülinek. Helyette inkább tanácsot adott neki, hogy koncentráljon rájuk. Hallgasson rájuk. Szemmel láthatólag, belső iránytűje nem tűnt furcsának egy olyan valakinek, aki repülni tudott, és dolgokat mozgatni az elméjével. Ha most is az ösztöneire hallgatna, folyton csak ugyanazt ismételnék, amit az elmúlt napokban már annyiszor – hogy elveszített valami fontosat, amikor Mencheres eltűnt az éjszakában. Lett volna még valami, amit tehetett volna, hogy megakadályozza, hogy elmenjen? Mint amikor azt mondta Mencheresnek, hogy újra látni akarja őt, ahelyett, hogy megkérdezte volna, hogy végleg elmegy-e anélkül, hogy kifejtette volna a véleményét. Kira annyira belemerült a gondolataiba, hogy eltartott néhány másodpercig, mire észrevette azt a sötét alakot a háza előtt. Megszorította hátizsákjának pántját és tovább ment, úgy tett, mintha nem vette volna észre, noha minden izma megfeszült. Mikor már majdnem a főbejáratnál tartott, egy kéz lendült felé. Kira adrenalin szintje megugrott, ahogy lebukott és egy kemény rúgással kiseperte a férfi bokáját, majd súlyos ~ 99 ~

hátizsákjával leütötte. A rendőr akadémia elvégzése után önvédelmi tanfolyamokon fejlesztette tovább a reflexeit. – Aúúúú! – vonyította állítólagos támadója tántorogva és fél lábon ugrálva. – Kira, mégis mi a francot művelsz? Pont abban a pillanatban állt meg, mielőtt belerúgott volna az ágyékába. – Rick? A férfi felegyenesedett, és az utcai világítás felfedte Kira féltestvérének arcát. – Ja, én vagyok. Az istenit, megsebesítettél. A szíve még mindig hevesen vert a gondolattól, hogy egy lehetséges támadót kell legyőznie, és ettől a hangja is élesen szólt. – Éjfél elmúlt, és te itt ólálkodsz egy átkozott kapucniban és kiugrassz elém. Szerencséd, hogy még nincs új fegyverem, mert le is lőhettelek volna. – Én csak megpróbáltam felkelteni a figyelmedet. – A hangja ingerültebb volt a várhatónál. – Majdnem elsétáltál mellettem. Ez annyira Rickre vallott, sosem gondolkozik, mielőtt valami hülyeséget csinál. Kira nagy levegőt vett. Nem érezte értelmét, hogy most kiselőadást tartson az öccsének. – Mit csinálsz itt ilyen későn? Körbe nézett az utcán. – Napok óta próbáltalak hívni, de nem válaszoltál. Nem emlékeztem a munkahelyi számodra, így gondoltam, eljövök, és itt lógok, amíg haza nem érsz. Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fog tartani. Még jó, hogy nem érte el mobilon, mivel azt nem adta vissza Mencheres, amikor itt hagyta a tetőn a vérével és a lakáskulcsával, és még nem szerzett újat helyette. Feltételezte, hogy még a hátizsákjában van, amiből a kulcsát is kivette. Hacsak nem dobott ki mindent rögtön azután, hogy aznap éjjel itt hagyta őt. – Gyere be! – mormolta Kira. Ennyit a tervről, hogy miután haza ér, rögtön lezuhanyozik és lefekszik. ~ 100 ~

Rick elmosolyodott, és a gödröcskéi fiatalabbnak láttatták huszonöt éves koránál. De több esze volt, Kira érezte, hogy izgatottsága csillapodik. Talán igaz, hogy Rick azért jött, mert aggódott érte, amikor nem tudta elérni. Baromság súgta neki egy belső hang. Kira remélte, hogy csak kimerültsége miatt ilyen cinikus, és nem a megérzése mondatja vele. De jó lenne azt gondolni, hogy Rick mindenféle hátsó szándék nélkül jött. – Éhes vagy? – kérdezte, amikor öccse követte őt az épületbe. – Van még egy kis fagyasztott pizzám, azt megmelegítheted. – Hmm, hát nem hiszem, hogy olyan sokáig maradok – tért ki a válasz elől a távolba tekintve. Reménye szétfoszlott. Megmondtam folytatta a belső hang. Kira nem szállt be a liftbe, amikor kinyílt az ajtó. Lecsúsztatta magáról a hátizsákot és fáradt, de kemény pillantással meredt rá. – Megmondtam, Rick, nem csinálom tovább. – Csak egy kis lóvé kéne – mondta most már a szemébe nézve. Zöld szeme sötétebb volt az övénél, amit tökéletes könyörgő tekintetté tágított. – Én tényleg keményen próbálok munkát keresni és… – Talán, ha átmennél a drogteszteken, könnyebben menne – mondta Kira hűvösen. Rick feltartotta a kezét. – Abbahagyom, ígérem. Csak egy kis fű kéne, ennyi az egész. Nézd, Joey azt mondta, kivág, ha nem adok száz dolcsit holnapig. Reggel lesz egy interjúm, és jónak tűnik, de ha felvesznek, akkor sem kapnék fizetést, mielőtt Joey kidobna. – Baromság – visszhangozta Kira azt, amire gondolt. – Elmúlt éjfél, ki van zárva, hogy reggel munka megbeszélésre mennél. Még, ha valóban várnának is egy állásinterjúra, te azt is átaludnád. Ez így nem működik, hogy állandóan hozzám jössz pénzért. Mondtam már, nekem sincs sok és… ~ 101 ~

– És ami van azt is Tina számláira fizeted – vágott keserűen a szavába Rick. – Egy percig sem gondolkozol, mielőtt kitöltesz egy csekket, ha ő kéri. Kira érezte, hogy a harag felülemelkedik a fáradtságán. – Ne merészeld! Tinát a betegsége gátolja abban, hogy állandó munkát vállaljon, nem pedig a lustaság, ahogy téged, és a múlt héten majdnem meghalt. És honnan is tudhatnád, amikor alig tartod vele a kapcsolatot. Rick megszégyenülve hajtotta le fejét. – Sajnálom – motyogta. – Jobban van már? Még a kórházban van? Mencheresnek köszönhetően, ahogy tudta, Tina jobban van. Fennhangon azt mondta: – Már otthon van. Fel kéne hívnod, örülni fog, hogy hall rólad. – Jó, oké, majd felhívom holnap – vágta rá Rick. – Nem állok olyan közel hozzá, mint ahogy hozzád, de érdekel, hogy mi van Tinával, akkor is, ha nem az én vérem. A származásuk eléggé megbonyolította a dolgokat. Kira szülei hippik voltak, akik hittek a szabad szerelemben, azután is, hogy összeházasodtak. Kira és Tina egy anyától származott, de külön apától. Kira és Rick egy apától, de különböző anyától. Technikailag Rick és Tina nem voltak vérrokonok, de Tina mindig a testvérének tekintette, annak dacára, hogy nem együtt nőttek fel, ahogy ő és Kira. – Esküszöm, ez az utolsó alkalom, hogy bármit is kérek tőled – folytatta Rick kölyökkutya szemekkel bámulva rá. – És visszaadom, ígérem. Ha Kirának annyi dollárja lenne, ahányszor ezt hallotta, már összegyűlt volna egy saját kocsira való. Viszont, ha mégis előfordulna, hogy Rick valóban kibújik a bőréből, és megpróbálna változtatni az életén… – Ez az utolsó alkalom – mondta, miközben előhúzta a csekkfüzetét. – Komolyan mondom. Rick mosolya emlékeztette őt arra az időre, amikor még gyerekek voltak és olyan izgatott volt, hogy lehet egy ~ 102 ~

kistestvére. Ez szinte feledtette annak fájdalmát, hogy a szülei szakítottak és az apja másik államba költözött, amikor beleszeretett valaki másba. – Te vagy a legjobb, tesó. Kira kitöltötte a csekket száz dollárról és odaadta Ricknek. Ő rögtön zsebre vágta és már elindulva visszanézett. – Ugye, nincs véletlenül egy húszasod, hogy fogjak egy taxit hazáig? Túl késő van már ahhoz, hogy sétáljak. Tudod, milyen az a környék. Azonkívül a bokám is megsérült. Nagyon erőset tudsz rúgni. Kira a fogát csikorgatta. Ha nem látta volna, hogy hol él Rick, simán visszautasította volna, de az tényleg rettenetes környék. Adott neki még egy húszast, amit ugyanolyan gyorsan tűntetett el a zsebében, ahogyan a csekket is. – Imádlak tesó – mondta, miközben egy gyors puszit adott neki. Aztán fütyülve sétált ki az épületből. Kira hívta a liftet, figyelmen kívül hagyva a belső hangot, ami azt mondta neki, hogy megint hagyta, hogy a testvére rászedje.

Mencheres csendesen ugrott a Kira házával szemközti épület tetejére, és leült a hideg beton födémre. Egyikük sem tudja, milyen közel járt ahhoz, hogy megölje Kira testvérét. Talán most majd felhagysz azzal az őrültséggel, hogy éjszakáról éjszakára követed őt, korholta magát. Amikor látta, hogy Kira felé nyúl, ahogy a lány megközelítette az épületet, már ugrott volna a tetőről, hogy bárki torkának nekiugorjon, aki fenyegetni meri, ekkor szólította a nevén. Kira és az öccse fel sem figyeltek a sötét alakra, ami az égből közeledett feléjük, már majdnem lecsapott, amikor Kira szintén a nevén szólította a fiút. Ha valamelyikük is csak egy kicsivel is később szólalt volna meg… Habár a fiú halála nem lett volna túl nagy veszteség, ahogy Mencheres kihallgatta a beszélgetésüket. A fiú szaga is ~ 103 ~

megerősítette, hogy megrögzötten hazudik az interjúról, ugyanúgy, ahogy arról is, hogy leáll a drogról és a taxiról is, amit az is bizonyított, hogy gyalog indult útnak, ahelyett, hogy felhívta volna a taxitársaságot. Ha Mencheres nem hallotta volna, hogy az a semmirekellő a „testvérének” szólítja, már csak elvből is megölte volna, miután kicsalta Kira pénzét. A saját bevallása – és Mencheres meglátása – szerint Kira nem rendelkezett megfelelő forrásokkal, hogy eltartsa magát, a becstelen testvérét és a beteg húgát. Haragra gerjedt, ahogy látta, hogy kihasználta a lány jóindulatát. Szerencséd, hogy egy vérből valók vagytok, mondta Mencheres gondolatban a még mindig az utcán ténfergő fiatalnak. Különben még ma este a csatornában végezted volna. A következő pillanatban Kira ablakában tompa fény gyulladt. Mencheres megnyugodott. Most már biztonságban van. Egy futó pillanatra látta elmenni az ablak előtt a hálószoba felé. Még ha Kira most rögtön elaludna, akkor is csak hét órája lenne mire újra az íróasztalához kéne ülnie. Aggasztotta a hosszú munkaideje. A héten még egyszer sem ért haza tíz óra előtt, és ma mintha még tovább maradt volna. Ez nem helyes, hogy ilyen sokat gürcöl a munkahelyén. Ezt abba kell hagynod, figyelmeztette józan esze. Ott gubbaszt, mint egy vízköpő a tetőn, bámulva egy olyan nőt, aki szabadulni akart tőle. Volt egy helytálló, korszerű kifejezés a tettére: „kukkolás.” Még csak nem is vesződött azzal, hogy azt tettesse, hogy csupán azért követi árnyékként a lányt éjjelente, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem árulja el, amit megtudott a vámpírokról. Tudta, hogy az egyik ok az, hogy újra látni akarta a lányt, még akkor is, ha nem jelezte neki a jelenlétét. Habár már nem volt a tető alatt, Kira veszélyes módon még mindig uralta a gondolatait. Még most is azon gondolkozott, mit tenne akkor, ha megjelenne az ajtajában? Beinvitálná az ~ 104 ~

otthonába? És ha igen, vajon ő elég erős lenne, hogy távozzon? Vagy a közelsége, az őrjítő illata vagy hangjának bársonyos dallama elég lenne, hogy feladjon minden gondosan elkészített tervet a lehetőségért, hogy vele lehessen? Jobb, ha nem is tudja meg. Kira késztette arra, hogy élni akarjon, és a végsőkig harcoljon Radjedeffel, tekintet nélkül annak véres következményeire és nem engedheti meg magának ezt a fajta gondolkodásmódot. Nem teheti meg ezt az embereivel. Már éppen eleget tűrtek, amikor utoljára hagyta, hogy egy nő iránti érzelmei befolyásolják a tetteit. Mencheres kényszerítette magát, hogy elforduljon, bár a halvány fény az ablaknál azt mutatta, hogy Kira még ébren van. Abba kell hagynia ezt az őrületet! Ahogy azt az elmúlt napokban látta, Kira visszailleszkedett a mindennapi életébe, a kemény munkába és a húga gondoskodásába, ahhoz hasonlóan, ahogyan ő is töltötte az idejét az emberekeivel kapcsolatos kötelezettségeivel. Még ha ettől magányosnak is tűnt – és még egy dolog, ami közös bennük – ez volt a lány élete, és ebbe ő nem tartozott bele. Hagyta, hogy átölelje a szél, amikor felszállt. Ez volt az utolsó éjszaka, hogy követte őt. Ennek így kell lennie, de volt még egy utolsó, apró dolog, amit meg kellett tennie, mielőtt végleg kizárja Kirát az életéből. ~ 105 ~

Tíz (Huncut Angyal) Kira mentálisan felnyögött, ahogy meghallotta Frank hangját keresztülszáguldani az irodán. Mellette Lily együttérzően Kirára nézett. – Korán van még neki, ugye? – motyogta Lily. – Hol van Graceling? – kiáltotta Frank. Mielőtt Kirának lett volna esélye válaszolni, Frank átlépte a küszöböt. A nő egy félmosolyt varázsolt az arcára, üdítő az, ha bármiért is keresi a férfi őr reggel kilenc előtt. – Elkaptam egy jelentést a múlt héten, és össze akarom állítani a híreket a nap végére – mondta Kira, mielőtt Frank jelentést kérne a helyzetről. Frank valamit Kira asztalára dobott, ami most az egyszer nem egy köteg papír volt. A nő zavartan nézett a kocsikulcsra. – Itt hagytam őket? Azt hittem a táskámban vannak… – Ez az én kulcsom a céges autóhoz – mondta Frank. A férfi ragyogott. – Odaadom neked. Megérdemled. Kira épp kinyitotta a száját, mikor meghallotta, hogy Lily elejt valamit, ami úgy hangzott, mint egy kávéscsésze. – Ideadod nekem? – ismételte meg, a naptárra pillantva. Nem, ez nem egy április elsejei tréfa – hacsak Frank nem kezdi a tréfáit pár héttel később. – Plusz, emelést adok neked – folytatta Frank. – És azt akarom, hogy minden este hatkor lépj le az irodából, nem vagy éjjeliőr. Túl keményen dolgozol. ~ 106 ~

Ez nagyon extravagáns jótett volt Franktől, Kira elérte, hogy a férfi megpróbálja egyensúlyba hozni a rossz karmáját. Három hihetetlenül jó cselekedet… vagy felülemelkedett magán a férfi, vagy szerinte ez vicces volt. – A csattanóra várok – mondta Kira óvatosan. Frank nevetett, hangosan és szívből jövően, megerősítve az érzését, hogy a férfi viccel. Meg akarta ütni a férfit. Igazi beteg humorérzéke volt. Aztán Frank egy borítékot csapott az asztalára. – Nyisd ki. Kira feltörte a pecsétet, Lilyre pillantott, mintegy erkölcsi támaszt keresve, mielőtt kihúzza a boríték tartalmát. Két papír volt benne. Az egyik céges autós volt, Frank aláírásával a nőnek, mint új tulajdonosnak. Egy csekk kétezer dollárról, szintén a nő nevére kiállítva a másik papíron. – Visszamenőlegesen emeltem meg a fizetésedet – mondta Frank, még mindig ugyanolyan vidáman, amit a nő csak olyankor hallott, mikor az ügyfelekkel beszélt. – Szép munka, Graceling. Kira csak bámult, ahogy Frank elment. Túlságosan le volt döbbenve, hogy köszönetet mondjon. – Mi a fene történt vele? – suttogta Lily. – Úgy értem, megérdemled mindezt, de Frank annyira zsugori. Nem hiszem el, hogy ezt tette. Kira sem tudta. Franket biztos meglátogatta a Jövő Karácsony Szelleme vagy valami. Ellenkező esetben valami csoda folytán hirtelen átváltozott fukar munkáltatóból nagylelkű jótevővé. Csodálatos. – Ó,, Istenem – suttogta Kira. – Mi? – kérdezte Lily. – Én… semmi. Kira körbefordult a székével, vett néhány mély, szaggatott lélegzetet. Franknél nem a Jövő Karácsony Szelleme járt látogatóban, nem emiatt voltak tapasztalhatóak a csodálatos ~ 107 ~

változások. Nem, valami más szokatlan történt a férfival – meglátogatta egy elmét befolyásolni tudó vámpír, valamikor a tegnapi és a mai nap között. Mencheres. A szíve, mint a kalapács, úgy vert. Mit csináltál?

Kira egy másik köteg mappát tett Frank kocsijának csomagtartójába – vagyis a saját autójáéba – és megállt, hogy intsen Lilynek a parkoló másik végébe. – Mit csinálsz azokkal, te lány? Nem azért kell tisztességes órában távoznod, hogy otthon egész éjjel dolgozhass – kiáltotta Lily. – Ez egy, hm, támogató project – dadogta Kira. Egy nagyon támogató project. – Néhány ember a randizást is támogató projectnek nevezi. Meg kellene próbálnod inkább azt ehelyett – kuncogott Lily. Kira majdnem elpirult. Ha Lily tudná… – Jó éjt, holnap találkozunk – mondta egy másik intéssel. Körülbelül ugyanannyi időbe telt kocsival eljutni West Loopba autóval, mint átsétálni a Green Line-on, jött rá Kira. Mégis, végtelenül jobb volt nem körbecipelni egy nehéz hátizsákot, vagy sötét utcákon feszülten sétálni, mikor későig dolgozik. Csak vennie kell egy futópadot vagy egy tornatermi bérletet, ha tornázni akar mostantól. Mikor Kira beállt a lakása épületének garázsába, Kira nem félt, de körülnézett. Vajon Mencheres a közelben van? A gondolatra az izgalom keresztülszaladt rajta. Vagy megbabonázta Franket az irodában anélkül, hogy bárki látta volna? Lehetséges volt. Mencheres gyorsan tud mozogni, gyorsan bent és kint van, mielőtt Kira, vagy bárki más észrevenné őt. És miért tette ezt? Hóbortból? Unalomból? Vagy egy tipp, hogy azt akarja a nőtől, hogy találja meg őt? ~ 108 ~

Mencheres tudta, hogy magánnyomozóként dolgozik. Tudta, hogy olyan eseteken dolgozik, amikor az ügyfelek furcsa eseményekről beszélnek, amelyeket mások már visszautasítottak… de most rájött, hogy igaza volt. Ha megbabonázta a főnökét, hogy adja oda neki a kocsiját és pénzt, ezek Mencheres kenyérmorzsái voltak, hogy lássa, ha Kira követi azokat, akkor működik. A lehetőségre, hogy újra láthatja a férfit, nem fogságban, hanem mint nő, az öröm szilánkjai futottak át rajta. Ezernyi jó oka van arra, hogy látni őt miért hiba, de ösztönösen felülbírálta azokat, bármikor a férfira gondolt. Rendben, Mencheres. Bekapom a csalit. Két forduló a kocsijától a lakásig, és minden aktákkal teli doboz a nő nappalijában volt. Minden eset tartalmazott egy kis paranormális jelleget, legyenek azok felháborodott szemtanúk visszaemlékezései, vagy a helyszínen maradt bizonyítékok, vagy pletykák, valami hátborzongatóbb, mint az okkultizmus. Kira célja az volt, hogy átnézzen minden egyes esetet, míg megtalálja a közös nevezőt. Mencheres talán a házában üldögélt legtöbbször, mikor még vele volt, de a nőnek volt egy olyan érzése hazafelé, hogy a férfi nem követi a normál mintát – vagy a legtöbb vámpír mintáját. Ideje, hogy kövesse azokat a megérzéseket. Kis szerencsével valahol az aktákban találni fog valamit, ami elvezeti Menchereshez. Ha ez nem működik, az internet következik. Vagy kivetít egy denevérjelet a lakása ablaka fölött, Üdvözlet jelnek, de Kira úgy gondolta, ezt elvetheti. Felkapta az első mappát. Követni a morzsákat.

Gorgon megjelent a hálószoba ajtajában, de Mencheres nem nyitotta ki a szemét. Tudta kit jött Gorgon bejelenteni. Hallotta őt megérkezni. ~ 109 ~

– Mondd meg neki, hogy lent leszek egy pillanat múlva – mondta Mencheres. – Igen, uram – válaszolt Gorgon. Mencheres kinyitotta a szemét, mikor Gorgon becsukta az ajtót. Hosszú másodpercekig a plafont bámulta, nem látta a halvány jeleket, de megpróbált a jövőbe látni, remélve, hogy valami megváltozott. Talán Kira életének új lendülete valamiképp változást hozna a jövőképbe, amit látott előtte. Az ereje kinyúlt, fellebbentve a fátylat a most és később között, de ahelyett, hogy emberek képeit, helyeket, vagy eseményeket látna, minden, amit Mencheres látott, ébenfekete takaró volt, ami hatalmas és feneketlen volt, mint az univerzum. A Duat várt rá. Ahogy korábban. Mencheres felkelt az ágyból. A sorsa még mindig a halál volt, de ahelyett, hogy elfogadná, amit érzett, mikor először látta derengő, végtelen űrt, most ez feldühítette. A halál keserű vereség lett, a hideg, logikus út helyett, hogy feltartsa Radjedefet, míg mentesíti életét a terhektől, amelyeket sokáig magán cipelt, és ez az egész Kira miatt volt. Összeszorította az állkapcsát. Milyen kegyetlenek az istenek, hogy a lányt az életébe küldték. Élni akart miatta, mikor már nem maradt rá ideje. És még kevesebb ideje marad a siránkozásra a sorsa miatt, emlékeztette magát Mencheres. Felvett egy manila mappát az éjjeliszekrényéről, mielőtt kiment a szobájából. Néhány dolgot még tudott irányítani, akkor is, ha a jövője nincs is közöttük. Mencheres lement a földszintre, az elülső fogadószobába. Egy vámpír állt az ajtóhoz közel, sötét, göndör haja rövidre vágva, és sovány termetén a szokásos fekete nadrág és fekete ing. Egy pillanatra Mencheres csak bámulta. A társ-mesterem. Az örökösöm. És a feleségének gyilkosa. ~ 110 ~

– Bones – mondta köszöntésként. – Köszönöm, hogy eljöttél. Sötétbarna szeme találkozott azzal a hidegséggel, ami még mindig fájt Mencheresnek, bár tudta, hogy megérdemli. – Azt mondtad, hogy sürgős – válaszolt Bones, a brit akcentus még évszázadokkal később is érződött a szavaiban. – Nem bíztam abban, hogy ezt átadhatom a vérvonalunk tagjain keresztül – mondta Mencheres, nem véve a fáradságot, hogy udvariaskodjon. Bones mindig jobban értékelte az üzletiességet. Átnyújtotta a manila mappát, ami Kira személyes adatait tartalmazta. – Fogd ezt fel, mint az örökségem másik elemét. Bones összeráncolta a homlokát, ahogy megfogta a mappát, ami azt jelentette, hogy csak Mencheres halála esetén nyithatja ki. Nem tudta, de azáltal, hogy átvette, Bones fog felelősséget vállalni Kiráért, mikor Mencheres eltávozik. – Még mindig úgy gondolod, hogy hamarosan összeaszalódsz, nagyuram? – kérdezte Bones egy csipetnyi gúnyolódással. – A látomás-képesség eltűnése nem jelenti feltétlenül a közelgő halált. Talán csak ideiglenesen vesztett el. Bones tudta, hogy Mencheres látomásai a jövőről elmúltak, de Mencheres nem mondta társmesterének, hogy az egyetlen dolog, amit lát maga előtt, az a sötétség. Azt sem mondta Bonesnak, hogy a hidegháborúja Radjedeffel felmelegedett. Bones kötelességének érezné, hogy utána járjon minden információnak, és Mencheres nem akarta ezt. El akarta rendezni az ügyet, a még megmaradt idejében. – Ostobaság nem felkészülni minden eshetőségre – mondta Mencheres kis vállrándítással. – Valóban. Felkészülni minden lehetőségre, hogy talán problémánk lesz néhány ghoullal. Hallottam, hogy pár mester nélküli vámpír eltűnt az elmúlt hetekben, ghoul csoportok az elsődleges gyanúsítottak. ~ 111 ~

Mencheres elfojtott egy kegyetlen mosolyt, ahogy visszagondolt arra a reggelre a raktárban. – Hallottam a dologról. – Lehet, hogy néhány idiótának szüksége volt arra, hogy megtanulják a leckét – folytatta Bones. De az is lehet, hogy Apollyon kavarta fel a dolgokat még jobban azzal, hogy szerinte a feleségem léte veszélyezteti a ghoul társadalmat. Ellenőrizni fogom. Gondoltam tudni akarod. A másik ok, amiért Mencherest frusztrálta közelgő halála. Bonesnak egyedül kell kezelnie ezt a fenyegetést, ha igaza van, és Appolyon benne volt. A halála azt jelenti, hogy akkor hagyja el társmesterét, mikor annak a legnagyobb szüksége lenne rá. Mencheres újra elátkozta látomásai a derengő sötétségét. – Hogy van Cat? – kérdezte, kényszerítve magát, hogy fogja vissza haragját a végzete miatt. – Elég jól – válaszolta Bones. A szája felkunkorodott. – Azt üzeni, mondjam meg, hogy sajnálja, amiért nem tudott eljönni. Mencheres szárazon Bonesra mosolygott. – Igen, biztos vagyok benne, hogy nagyon sajnálja, hogy nem találkozhat velem. – Törölted az emlékeit a vámpírról, aki elrabolta őt és házasságra kényszerítette, mikor még csak tizenhat éves volt – mondta Bones halkan. A szeme zölden megcsillant. – És aztán nem mondtál nekünk semmit, míg a vámpír utána nem jött újra tizenkét évvel később, vagy arról, hogy miért akarja őt annyira. – Sétálj egyet velem – válaszolta Mencheres. Kiment a kertbe, megállt a kis víztükrű medence mellett, várt, míg Bones megállt mellette, mielőtt újra megszólalt. – A jövő olyan, mint a víz. Minden cselekedetünk fodroztatja, megváltoztatja. Ha elmondtam volna neked vagy Catnek, miért jött, megváltoztattad volna a cselekedeteidet, elgondolkodtál volna azon, hogy miben vagy más, mint aki vagy. Mindannyian változtatni akarunk a jövőnkön a legegyszerűbb módon, a legegyenesebb vonalon, a legkevesebb ~ 112 ~

megbánással – Mencheres gúnyosan elmosolyodott – de aztán a végeredmény nem lenne ugyanaz. – Könnyű azt mondani, mikor te vagy a pasas, aki látja előre a végeredményt – válaszolt Bones kis éllel a hangjában. – Mi többiek kíváncsiak vagyunk arra, ha azok, akiket szeretünk, szenvednek vagy meghalnak a tetteink miatt. – Mind kíváncsiak vagyunk – mondta csendesen Mencheres. Még ha tudjuk is, még mindig kíváncsiak vagyunk. Bones nem mondott semmit. Aztán felkapott egy apró kavicsot és szórakozottan beledobta a medencébe. – Van valami, amit meg akarok kérdezni, nagyuram. Azt mondtad, láttad, mielőtt én megszülettem, hogy én leszek az, akivel majd megosztod a hatalmadat. Miért nem te magad változtattál át? Ott voltál azon az éjszakán. Mégis hagytad, hogy Ian változtasson át. – Hogy biztonságban tartsalak. Patra az embereim között kereste azt az egyet, akiről megjövendöltem, hogy meg fogja őt ölni. A feleségem azt hitte, olyan valaki, akit én változtattam át. Szokatlanul erős voltál, Bones, még fiatal vámpírként is. Ha én változtattalak volna át, még erősebb lettél volna – túl erős, hogy rejtve maradj Patra elől, olyan hosszú ideig, mint tudtál. Így hagytam, hogy Ian tegye meg. Még így is a vérvonalamhoz tartoztál, én változtattam át Iant, de esélyt kaptál, hogy felnőj Patra halálos érdeklődése nélkül, míg nem leszel kész arra, hogy megöld őt. Ahogy mondtam – Mencheres a fodrozódó víz felé intett a medencében, ami még mindig hullámzott attól a kavicstól, amit Bones dobott bele – a legkisebb hullám is megváltoztat mindent. Bones olyan pillantással nézett Mencheresre, amit a férfi nem tudott megfejteni. – A hatalom, amit megosztottál velem, növelte az erőmet és nekem adtad a képességet, hogy tudjak olvasni az emberi fejekben, az első éjszakától fogva. Majdnem másfél év telt el azóta. Nem csodálkoztál azon, ha bármi más nem bukkant fel közben? ~ 113 ~

Mencheres pislogás nélkül nézett Bonesra. – Azt hiszem, több mindent adtam át neked, mint amennyit elmondtál. Egy mosoly suhant át Bones arcán. – Talán. Kivéve, persze, ha ez problémát okoz a jövőben. Talán Bonesban elkezdett kibontakozni a látomások hatalma? Így volt Mencheresnél is, mikor nem sokkal volt idősebb Bonesnál; apró, elmosódott villanásokat kapott el, először elutasította a képeket, és csak később jött rá, hogy a jövőből lát szeleteket. Aztán meg az is lehetséges, hogy Bones csak tréfálkozik vele. Bones tudta, hogy Mencherest zavarta látomásainak elvesztése, és Bones egy hideg része úgy gondolhatja, hogy ez méltó bosszú, hogy elhiszi Bonesnak, tud valamit a jövőről, de nem tárja fel Mencheresnek. Ahogy Mencheres nem mondta el, amit Bonesról és Catről tudott. De ha Bones nem tréfálkozik vele… – Aztán csak a vérben bízhatok, amire fogadalmat tettünk, mikor egyesítettük a vonalainkat – mondta Mencheres kemény hangnemben. – Annak ellenére, ami a múltban történt, megtartom a fogadalmamat, amit tettem, hogy megteszek bármit, ami a legjobb neked és a vérvonalunknak. Bones a medence felé bólintott, mielőtt elfordult. – Nem szándékozom elárulni a fogadalmat, amit tettem, mikor egyesítettük szövetségünket. De tartsd szem előtt azokat a hullámokat, barátom. Azok talán meglepnek téged azzal, amit hoznak. ~ 114 ~

Tizenegy (Huncut Angyal) Kira halkan felsóhajtott, ahogy a Világ Körül klub előtt állt. Talán időpocsékolás volt. Hét egymást követő éjszakán át járja a bárokat, klubokat és a kávéházakat, ahonnan megmagyarázhatatlan vagy természetfeletti eseményeket jelentettek, de eddig semmi eredmény. Kivéve, hogy még kevesebbet alszik, mint ezelőtt, rengeteg pénzt kifizet, tippeket kap állhatatos férfiaktól és nőktől, és semmi bizonyítékot nem talált semmilyen vámpír jelenlétére. Kira elkezdett azon gondolkodni, mi van, ha túl sokat magyaráz bele abba, amit Mencheres a főnökével tett. Ha a férfi tényleg látni akarja újra, csak be kellene csúsztatnia a névjegykártyáját az ajtaja alatt. Felhívhatná. Visszaadhatná a mobilját, amiben benne van a férfi száma, valami, amit könnyű követni. A kétségbeesés beette magát a nőbe. Mencheres tudta, hol dolgozik és hol él, mégis egy hét telt el azóta, hogy látta vagy hallott volna róla, mióta megbabonázta a főnökét. Minden, ami a nőt vezette, az a makacs kitartás volt, hogy Mencheres azt mondta, nem akar eltűnni az életéből, a nagyon is hatékony eltűnése ellenére. Vagy az ösztönei rosszak voltak, és a dolgok pont úgy alakultak, ahogyan Mencheres akarta. Azt mondta, viszlát, és azóta nem lépett vele kapcsolatba. Talán itt az ideje, hogy megértse a célzást, és csendben behúzza a farkát. ~ 115 ~

Ha semmi nem tűnik fel ezen a helyen, akkor újra kell vizsgálnia a tetteit. Annyira szeretné újra látni Mencherest, hogy megzavarodott az ítélőképessége, amit az ösztönei súgnak. Egy utolsó becserkésző hadművelet, döntötte el a nő a klub felé indulva. Kár, hogy ez a hely az utolsó a listáján, ahol Mencheres vagy más vámpírok gyakorta előfordulhatnak. Egy sztriptíz bár volt, és valahogy nem tudta elképzelni a nyálát csorgató Mencherest, amint pénzt ad azért, hogy nőket nézzen, miközben vetkőznek. Ami a többi vámpírt illet… nos, ők talán megbabonázzák a nőket, hogy levegyék a ruháikat, ha elég közel vannak. Miért kellene tehenet venni, mikor megkaphatod a tejet, ahogy a régi mondás tartja. Kira kifizette a belépti díjat és a minimum háromszori italfogyasztást a bárban. Mikor bent volt, lassan körbenézett a helyen, ami több bárból, egy hatalmas központi kifutóból, csillogó függönnyel elzárt VIP részből állt, drapériákkal minden falnyíláson, és egy kis étkező rész, a nő meglepetésére. A Világ Körül belseje magasan túlszárnyalta azt, amit a nő várt, de nem tervezte, hogy rendszeres látogató lesz. Taps jelezte, hogy egy táncos megjelent a színpadon. Kira úgy döntött, keres egy helyet és kér egy másik italt. Végül is ez volt az utolsó felderítő este. Talán addig marad, míg jól meg nem nézi a klub összes kliensét. Még csak este kilenc volt. Talán túl korán van a legtöbb törzsvendégnek. Másfél órával később Kirát már egy tucat férfi környékezte meg, hogy fizetik az italát, felcsípik, és a többi nővel nem is törődtek. Kira gyorsan visszautasított mindenkit és lényegre törő volt, mert páran a férfiak közül durván fejezték ki az elképzelésüket a nő szexuális orientációjáról. Nem érdekelte. Bármi is legyen az, amitől azok jobban éreznék magukat, visszautasította. Egy dübörgő, új zene jelezte a következő táncost a kifutón. Kira körbenézett, és figyelt mindenkire, akinek a színpad körül ~ 116 ~

árulkodóan sápadt lenne a bőre, vagy ha gyorsabban mozdulna a táncosnál. A nő tekintette összeszűkült. A táncos ismerősnek tűnt. Ha egy pillanatra hátracsapná a haját, míg a rúd körül táncol, akkor Kira jobban meg tudná nézni az arcát. Felállt a helyéről, közelebb ment a kifutóhoz. A táncos nagyon sportos volt, erotikus mozdulatai azt mutatták, nagyon hajlékony, de még mindig nem mutatta az arcát annyira, hogy Kira jobban lássa. Kira elővett a zsebéből egy kis pénzt és füttyentett egyet, nem érdekelte a közelében ülő férfiak véleménye. Ha ez a lány az, akire Kira gondol… A táncos fülledt mosollyal ment közelebb, lehajolt, combját nagyon közel nyomta Kira arcához. Nem nézett a lány alsófelére, ami csupasz és elég közel volt ahhoz, hogy Kira zavarba jöjjön. A lány ábrázatára figyelt, összehasonlítva azzal a fényképpel, amit az egyik eltűnt személy aktájában látott. Idősebb, igen, és kevésbé félénk kinézetű, de ő Jennifer Jackson volt. – Igyekezz – csattant rá valaki Kirára. A harisnyatartóba csúsztatott egy húszast. Jennifer Kirára kacsintott és arrébb vonaglott, folytatva a táncot. Kira csak bámulta a lányt, nem igazán a mozdulataira koncentrált, inkább Jennifer aktájára gondolt. Három éve tűnt el, mikor tizenhét volt. Azt hitték, egy idősebb fiú barátjával lépett le, Flare-rel, igazi neve ismeretlen. Jennifer feljegyzéseiben szerepelt, hogy kibukott a középiskolából, belekóstolt a kábítószerekbe, ami megerősítette a rendőrség véleményét, hogy Jennifer egyszerűen csak elment a városból, hogy kikerüljön a szülői felügyelet alól. A szülők nem értettek egyet és két éve felbérelték Franket, de az nem találta a lányt sehol. Jennifer eltűnése Frank „döglött aktái” közé került. Kira lakásán végezte, az egyik interjú miatt, amit Frank a lány egyik régi barátjával készített, ami azt mondta Franknek, hogy Jennifer elment hozzá, hogy segítsen neki elmenekülni Flare-től, aki ~ 117 ~

„nem volt ember”. Jennifer megbeszélt a fiúval egy találkozót a Világ Körül előtt, de aztán nem mutatkozott. Frank kikérdezte a Világ Körül dolgozóit, akik mind azt mondták, hogy soha nem látták Jennifert, mégis itt volt, pucéran táncolt a színpadon Candy Corn néven, pedig még egy évig nem tehetné be ide a lábát. Lehet, hogy Jennifer valójában egyszerűen egész idő alatt csak bujkált? Vagy azok tették, akik azt állították, hogy nem emlékeznek rá, mert Jennifernek igaza volt, és a barátja Flare nem ember? Kira mély levegőt vett. Csak azért jött ide, hogy megvesse a lábát a vámpírvilágban, remélve, hogy elvezetik Menchereshez. Nem azért, hogy felderítsen egy ügyet, ahol a fiatal lány vonakodó sztriptíz táncosa lett egy vámpírnak. Jennifer arra kérte a barátját két éve, hogy segítsen neki. Nem úgy hangzott, mintha Jennifer ebben a helyzetben akarna lenni, de a dolgok megváltozhattak. Ha mégsem, és Jennifert egy vámpír tartotta akarata ellenére fogságban, akkor pokoli nehéz lesz Kirának, hogy segítsen Jennifernek, ezt tapasztalatból tudta. Ments meg egy életet, Mack hitvallása visszahangzott a fejében. Mack nem a könnyebbik utat választotta, mikor egy évtizeddel ezelőtt őérte megtette. Ha úgy tett volna, Kira valószínűleg nem lenne életben. Ez a helyzet motoszkált a fejében, igen, de Kira nem sétál el úgy, hogy meg sem próbálta megtudni, Jennifernek szüksége van-e segítségre. Kihúzta magát és megállította a legközelebbi pincérnőt, aki elsétált mellette. – Kivel kell beszélnem, hogy kapjak egy magán táncot?

Kira az egyik privát bokszban ült, ami el volt választva a helyiség többi részétől. Néhány perccel később a sötét függöny szétvált, és megjelent Jennifer, csábítóan mosolygott, ahogy közeledett. ~ 118 ~

– Szia, szépségem – dorombolta halkan, ahogy kezével felfelé simított Kira lábán, ahogy elkezdte csavarni a csípőjét. – Reméltem, hogy te vársz rám… – Jennifer – mondta Kira halkan. – Jennifer Jackson. A lány megállt, körbenézett. Aztán elkezdett újra kígyózni a testével, előrehajolva melleivel Kira lábát simogatta. – Honnan tudod a nevemet? – suttogta. Ez elég kellemetlen módja volt a beszélgetésnek. Jennifer meztelen volt, leszámítva az apró tangát és dörgölőzött, hajladozott Kirához. Kira feltételezte, hogy a lefüggönyözött fülkéket folyamatosan ellenőrizték, ha Jennifert felkérték táncra, bár a lány kitalálta, hogy Kira nem csak az izgalom miatt volt itt. Jennifer nem tűnt ijedtnek, hogy tudják az igazi nevét, bár, lehet, hogy a megfigyelés csak vizuális volt. Kira megpróbált javítani méltatlankodó arckifejezésén, és figyelmen kívül hagyni, hogy Jennifer lágyabb részei nekinyomódnak, ahogy beszél. – Magánnyomozó vagyok, akit a szüleid béreltek fel – suttogta vissza Kira. Jennifer arca megfagyott, a mosoly mégis megmaradt. – Ők nem segíthetnek. Te sem. Menj el, mielőtt felfedeznek, vagy te is úgy végzed, mint én. Szegény lány, úgy hangzott, mint akit akarata ellenére tartanak itt. Kira elhatározása megerősödött. Valaki kényszerítette Jennifert, hogy eltűnjön a családja életéből tizenhét évesen, és sztriptíz táncos legyen belőle. Mi lenne, ha a kicsi testvére lenne az, akit elraboltak olyan fiatalon és valaki, aki tudna Tinának segíteni, nem próbálná, mert talán túl veszélyes? Rendőr akart lenni, hogy megvédje azokat, akiknek szüksége van rá. Nos, itt van valaki, akinek szüksége van rá, és Kira talán az egyetlen, aki eleget tud ahhoz, hogy segítsen Jennifernek kijutni. ~ 119 ~

– Flare kitörölte az emberek fejéből, hogy láttak téged, mikor megpróbáltál megszökni tőle? – kérdezte Kira. Jennifer megállt spárgázás közben. – Ki vagy te? Honnan tudsz erről? – Táncolj tovább – sziszegte Kira. Jennifer újra elkezdett erotikusan vonaglani, noha begyakorolt mosolya megfakult. – Olyan valaki vagyok, aki tud az olyan teremtményekről, akik képesek elérni, hogy az emberek elfelejtsenek dolgokat, amit láttak – mondta, és a bizalma megnőtt, ahogy látta, hogy Jennifer arckifejezése reménykedővé vált. A lakása ablakába egy denevérjelet kellett volna kifüggesztenie és megvilágítani mögötte, hogy felhívja Mencheres figyelmét. Vagy ki kellett volna plakátolnia az arcképét, és kérni valaki magas, sötét halottól, hogy lépjen kapcsolatba vele. Mindenki, kivéve Mencheres, azt gondolná, hogy őrült, kéjvágyó nő. Mencheres elkapta, és fogságban tartotta Kirát, igen, de aztán hibátlan udvariassággal bánt vele. Kira nem tudta elképzelni, hogy elnéző lenne egy másik vámpírral, hogy az elrabolt egy fiatal lányt a családjától és arra kényszeríti, hogy vetkőzzön. – Én olyasvalaki vagyok, akinek ezüstgolyókkal töltött fegyver van a zsebében – folytatta Kira. – Ha velem jössz, Jennifer, megpróbállak elvinni innen. Én – én ismerek valakit, aki esetleg tud neked segíteni. Abból, hogy milyen reménytelen volt ezelőtt Jennifer, talán már évek óta nem próbált megszökni. Szerencsére, Flare nincs itt ma este, és mások, akiknek szemmel kellett tartaniuk Jennifert, lazára veszik a dolgukat. Ha ő és Jennifer csendesen ki tudnak surranni a hátsó ajtón, le tudnak lépni, mielőtt bárki a kidobók vagy a személyzet közül észrevenné… A függöny hirtelen szétnyílt, és egy köpcös férfi jelent meg. Kira és Jennifer is ugrott egyet. Egy rémisztő érzés folyt a nőn keresztül, ahogy a fiatal férfi szemének színe megváltozott, ragyogó, élénkzöld lett. ~ 120 ~

– Miért vagy itt? – kérdezte a vámpír. – És ki vagy te? Kira kezét azonnal a fegyverére akarta tenni a zsebében, de a vámpír megragadta a csuklóját, mielőtt még a kezébe kaphatta volna. Jennifert megégette a félelem és hátraugrott, megalázkodva a lefüggönyözött falnak dőlt. A vámpír a csuklójánál fogva tartotta Kirát, fájdalmas szorítással. A francba! futott keresztül az agyán újra és újra. Már akkor a kezében kellett volna lennie a fegyverének mielőtt elkezdett Jenniferrel beszélni. Talán akkor a vámpírba tudott volna ereszteni pár lövést, hogy Jenniferrel elmenekülhessenek. A vámpír megragadta a táskáját egy villanással, elég keményen megrántotta Kira csuklóját, hogy úgy érezze, mint amit kitéptek belőle. – Ne mozdulj – mondta a férfi szeme villogó zöldjével. Nem tette, de nem azért, mert hirtelen hipnotizáló kényszer alatt állt. Ha a vámpír azt hiszi, hogy működik rajta az elmekontrol, talán nagyobb az esély a menekülésre. A vámpír elengedte a csuklóját, a remény feléledt Kirában. Bevette! Most csak sétálj el és hagyj egyedül, míg átkutatod a táskámat… A férfi nem így tett, de Kira arcán nem látszott a csalódottság, ahogy a férfi kivette a fegyverét és ellenőrizte. – Tényleg ezüstgolyókat tettél bele – mondta tűnődve a vámpír. – És megpróbáltad ellopni Jennyt. Ki vett erre rá? – Senki – válaszolta Kira, megpróbált nem változtatni az arckifejezésén, hogy ne látszódjon rajta, hogy a szíve a félelemtől ver, mint a kalapács. Azok a ghoulok egy másodperc alatt kibelezték. Ezzel a vámpírral is úgy lenne. Minden pillanatban, ha lenézne, szörnyű halálos sebet találhatna magán, mielőtt észrevenné, hogy a vámpír megmozdult. A vámpír összeráncolta homlokát, megragadta a nő állát elég keményen, hogy az állkapcsa megroppanjon. ~ 121 ~

– Az mondtam, ki vett erre rá téged? Csak egy másik vámpír küldhetett ide, ezüstgolyókkal felpakolva. Kinek az ölebe vagy, hmm? Mondd meg a nevét. – Nem vámpír küldött. Magánnyomozó vagyok. Jennifer szülei béreltek fel – válaszolta Kira, olyan monoton hangon, ahogy csak tudta. Ha nagyon, nagyon szerencsés, a vámpír megvillogtatja még párszor a zöld szemét, azt mondja neki, hogy nem látott semmit, feltételezi, hogy törölte az emlékeit és elküldi. Megduplázza az erőfeszítéseit, hogy megtalálja Mencherest, és később visszajön vele segíteni Jennifernek… – Nagyon dögös vagy – mondta a vámpír végignézve rajta. Az agyarai megvillantak, ahogy mosolygott. – Túl öreg, hogy itt dolgozz, de mégis. Az ügyfeleim a fiatal lányokat szeretik, az igazán naivakat – és nedveseket. Nevetett a saját durva viccein. Kira nem pislogott. Így van. Túl öreg vagyok, hogy ara kényszeríts, hogy vetkőzzek, szóval küldj az utamra. – De biztosan nagyon szexi vagy – folytatta a vámpír. Újra megragadta a csuklóját, ezúttal elég keményen, hogy a csontjait egymáshoz szorítsa. – És hazudozol a csinos kis seggeddel együtt – suttogta, ahogy közelebb rángatta Kirát. A lehelete alkoholtól bűzlött, mikor kilélegzett egy mély lélegzetvétel után. – Nincs vámpírszag rajtad, de elég könnyen lemoshattad magadról, és valaki ideküldött téged – folytatta. –Valaki beszélt neked az ezüstről és valaki megitatott téged annyira, hogy ellenállj a pillantásomnak. Ki az, kicsikém? És miért akarja az a személy ellopni a tulajdonomat? Mondd el Flare Papának. A félelem ellenére és az adrenalin áramlásával, Kira arra gondolt, hogy mit ígért Mencheresnek, hogy nem beszél senkinek. Nagyot nyelt, míg az ösztönei figyelmeztették, hogy nagyon közel jár az életet és halált elválasztó vonalhoz. – A saját… ~ 122 ~

A fájdalom meglátszott az arcán, olyan gyorsan, hogy megdöbbent. A szeme könnyezett, a feje csengett, és vérrel telt meg a szája. Ahogy gyanította, nem is látta megmozdulni Flaret, mielőtt érezte a tette hatását. Flare mosolygott, ahogy Kira megtántorodott az ütésétől. Ez emlékeztette arra, ahogy az a ghoul mosolygott rá pár hete. Mielőtt felszakította a gyomrát. – Szóval kell egy kis rábeszélés neked, mielőtt elmondod, ki küldött, mi? – kérdezte Flare. Majdnem megittasultnak hangzott. Nos, szükségünk lesz egy privát helyre, hogy folytassuk, ugye? ~ 123 ~

Tizenkettő (Huncut Angyal) Mencheres lecsapta a bőröndje fedelét, és még utoljára körbenézett a hálószobában. Ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt a kis helyet látja, a maga ronda dekorációjával. Sosem izgatta, hogy normál körülmények között él, de a döntése szimbolikus volt. Nem jön vissza. Sem ebbe a szobába, sem ebbe a házba, vagy ebbe a városba. Túl sokáig maradt már, vonakodott, hogy a végső kapcsolatot megszakítsa az emberi lénnyel, aki még mindig kísérti a gondolataiban, még akkor is, amikor tartotta magát a fogadalmához, hogy nem követi újra Kirát. Gorgon bejött a szobába, kék szeme komor volt. A skandináv vámpír átérezte ura hangulatát, különösen most, hogy Mencheres megszokott pajzsa leereszkedett, amikor körbenézett a szobában. Selene, Kurt, és Sam már tegnap elmentek. Itt volt az ideje, hogy ő és Gorgon is távozzanak. Nem késlekedhet tovább. – A repülő feltankolva? – kérdezte Mencheres. – Igen. Mencheres szárazan Gorgonra mosolygott. – Nem kell velem jönnöd, barátom. Sokszor mondtam már neked, hogy más dolgokkal kellene elfoglalnod magad a háztartásomban. Gorgon visszamosolygott, megfeszült a heg, ami lefelé futott az arcán. – És én mondtam neked, hogy amit az időmmel csinálok, az az én dolgom. ~ 124 ~

Gorgon lojalitása elvárható volt Mencheres vérvonalának tagjaként. A barátsága nem. Őszinte szeretete és aggódása sem. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megparancsolni félelem, tisztelet, vagy hatalom birtokában sem. Mencheres nem mondta ki, de nagyon hálás volt, hogy Gorgon az oldalán áll, tudva, hogy a vámpír aggódik érte, az engedelmességen túl is. Ha elmondaná Gorgonnak, mekkora támogatást kapott tőle az elmúlt néhány kemény évszázad alatt, tovább növelné Gorgon elhatározását, hogy marad – ami visszatartaná Gorgont, attól, amivé válnia kell. – Miért nem kéred, hogy engedjelek el a vonalamból? Tudod, hogy megadnám neked. Elszalasztod az időt, hogy saját mestered légy. Gorgon megszorította Mencheres vállát. – Mikor már nem lesz rám szükséged, elmegyek. Ez elég hamar bekövetkezik. A sír előtte magasodott, akár keresi, akár nem. Talán meg kellene rendeznie a halálát, hogy úgy tűnjön, mintha Radjedef tette volna. A gondolatra hideg elégedettség áradt szét Mencheresben. A végemet akarod, Radje, de mikor bekövetkezik, biztosíthatlak, hogy az téged is magával visz. Gorgon mobilja megszólalt. – Talán a pilóta, motyogta és elsétált. Mencheres megacélozta magát, hogy ne nézzen még egyszer körbe, ahogy elhagyta a szobát és végigment a harmadik emelet folyosóján. A levegő még mindig gyengén illatozott a citromtól, Kira esszenciája kísértette, mintha a nő szelleme csúfolódna vele. Mencheres gyorsabban lépkedett, kettesével szedte a lépcsőfokokat. Mikor kiért a házból, megszabadult Kira emlékétől, megszüntetve furcsa, hipnotikus uralmát, amit a férfi felett gyakorolt. Nem volt itt az ideje hiábavaló vágyakozásra egy nő után, akinek más a végzete, mint a férfinak. ~ 125 ~

– Uram. Gorgon hangja sürgetően hasított keresztül az üres házon, arra késztve Mencherest, hogy lépés közben megforduljon. Felment a lépcsőn anélkül, hogy megérintette volna azokat, felrepült a harmadik emeletre. Gorgon arca megkövült volt, ahogy odanyújtotta a telefont. – Ezt fogadnod kell.

Kira fél szemmel és a fájdalom ködén keresztül nézte Flare-t. Miután felrángatta őt és Jennifert az emeletre, a klub egy olyan részébe, ami üres volt, kivéve két ugyanolyan sértegető vámpírt, a férfi folytatta a faggatást, hogy Kira mondja meg, melyik vámpír küldte ide. Kira ellenállt. Az ütések a fején egyre erősebbek lettek, de mégsem szegte meg az ígéretét, amit Mencheresnek tett. Aztán Flare megfogta a kezét, és lassan összezúzta a tenyerében, mosolygott egész idő alatt. A kíméletlen szorítás szilánkosra törte a csontjait és a fádalom sokkal intenzívebb volt, mint amit eddig valaha érzett. Flare addig tartotta összezárva az öklét, míg teljesen összetörte, aztán fokozta a nyomást, mialatt a másik keze elkezdte felrángatni a nő szoknyáját. – Mit szólnál, ha megbasználak, mialatt minden egyes lökéssel egyre jobban szorítom a kezed, hmm, édesem? – dúdolta Flare. Kira azt hitte, elájul a fájdalomtól, ami üdvözítő haladékot adott volna, de tudatánál maradt. Mindene lázadt az ellen, hogy megszegje az esküjét, de ez az állat meg szándékozik tenni, amit ígért. Az arckifejezéséből ítélve Flare élvezné is. – Mencheres – zihálta. – Nem ő küldött, de… ismerem Mencherest. Flare olyan hirtelen engedte el, hogy elesett, a tekintete néhány pillanatra elfeketedett. ~ 126 ~

Mikor Kira újra tudott fókuszálni, látta, hogy Flare óvatos pillantást vált a másik két vámpírral. – Ez egy kibaszott nagy probléma – motyogta a kopasz. – Ha igazat mond – ellensúlyozott Flare. A vidám arckifejezés, amit az arcán viselt eddig, elmúlt, és elkezdett járkálni. Tedd oda. Ezt ellenőriznem kell. A kopasz vámpír felhúzta Kirát, egy székre ültette. Minden összemosódott a szeme előtt, ahogy felerősödött a fájdalom a kezében, de vett néhány mély lélegzetet és magában tartotta a sikolyokat. Jennifer közel ült hozzá egy szék szélén, nem érintette meg, de rámeredt csendes együttérzéssel. Kira csendben maradt, míg Flare elintézett egy sor telefonhívást, megismételve néhány embernek, hogy sürgősen szüksége van arra, hogy eljusson Menchereshez. Fogalma sem volt arról, hogy milyen választ kapott Flare, de a férfi egyre jobban mérlegelt, egyre sűrűbben puhatolózott a nő után. A nő nem volt biztos benne, hogy melyik rosszabb: a szégyen, hogy megszegte adott szavát Mencheresnek. De nem tudott volna elmenekülni Flare és a fenyegetése elől. Abból, amit tudott Mencheresről, a férfi megértené. – Végre megvan – mondta Flare és éles pillantást vetett a nőre. Most jön a telefonhoz. Az igazság pillanata, kicsim. Kira megborzongott. Flare-nek nem kellett mondania, hogy ami a következő pár percben történi fog, eldönti, hogy élni vagy halni fog-e. Már tudta ezt. A kérdés, ami az elméjében járt, az az volt, vajon ki tudja kibírni, amit Flare tenni fog vele, mielőtt megöli. – Mencheres? – kérdezte Flare. – Igen, sajnálom, hogy zavarom, de van itt egy ember nálam, aki ragaszkodik ahhoz, hogy hozzád tartozik. – Azt mondtam, ismerem őt – helyesbített Kira, és vért köhögött fel a szájába. ~ 127 ~

Egy erős kéz csapott a vállára, öt ujj szorítása figyelmeztette. Még ez a kis mozgás is átkozottul több fájdalmat okozott a kezében. – Pszt – fújta a kopasz vámpír fenyegetően. – Olyan öt láb öt, szőke, csinos. A vezetői engedély alapján a neve Kira Graceling – folytatta Kira. A következő pillanatban kihúzta magát, az arckifejezése komollyá vált. – Uh-hmm. Igen. Nem, többnyire jól… egy klub, amit Világ Körülnek hívnak a State Streeten, Chicago Heights. Miért nem mi… – Flare összezárta a telefont. – Letette, és azt mondta, úton van – mondta a férfi. A kopasz vámpír elengedte Kira vállát. – Francba, tesó. – Kibaszottul nem tudtam! – csattant fel Flare. – Úgy értem, mennyi volt az esélye? Kira megkönnyebbült, mikor meghallotta, hogy Mencheres úton van, de túl sok dolog volt még, hogy tudja, kint van-e a pácból vagy sem. És nehéz lesz koncentrálnia, miközben a fájdalom továbbra is égette. – Talán meg kellene gyógyítanod a nőt – mondta a rasztás hajú vámpír. – Ha Mencheres megjön, hogy magával vigye, talán feljebb áll a táplálékláncban, mint egy vérnasi az emberei közül. – Talán nem. Helyben van, hiszen azt mondta, húsz perc múlva itt lesz – válaszolt Flare szinte dacosan. – És ha igazad van, még dühösebb lesz, ha a nő elmondja neki, hogy meg akartam dugni, de nem látja be, hogy ez nem is olyan rossz. Nem rossz? Igaz, ahhoz képest, amit a ghoulok tettek vele, Kira kitűnő állapotban volt, de milyen kegyetlen lehet Jennifernek elidőzni a férfival, ha ez jelenti neki a „nem rosszat.” Jennifer. Még nagyobb szégyen járta át a nőt. Néhány megmentőt még elő kell állítania. ~ 128 ~

– Milyen közel állsz Menchereshez? – kérdezte hirtelen Flare. – Dugsz vele, vagy csak eteted? Kira elfordította a fejét csendes tagadásként. Ha helyesen olvassa a szobában lévő hangulatot, akkor Flare nem meri már többet bántani, kivéve, ha Mencheres ideér, aztán itt hagyja Flare-rel, mert talán haragudni fog, hogy Kira megszegte a szavát. De nem hiszi, hogy Mencheres ilyet tenne, nem számít mennyire dühös, amiért kiderült, hogy ismeri a férfit. De ez alig számított ahhoz képest, hogy újra láthatja a férfit. – Nem válaszolsz nekem, mi? – mondta Flare, csillogással a szemében. – Okos lány, tudod, hogy nem érek hozzád, mert a nagykutya érted jön. De Jenniferhez hozzáérhetek, mert ő az enyém. Flare abban a pillanatban Jennifer mögött volt, agyarai vékony piros csíkot vágtak a vállába. Kira talpon volt, mielőtt esélye lett volna összerezzeni, mennyire fájt neki a mozdulat. – Nem fekszem le Mencheressel – mondta fogát csikorgatva. Flare elengedte Jennifert. A lány a szoba másik végébe botladozott, ijedten kereste, de nem volt más sérülés azon a két piros karcoláson kívül. Raszta és Kopasz olyan hangot adtak ki, mint akik megkönnyebbültek. – Megkönnyebbülés – motyogta Flare. – Ó, igen – mondta Raszta. Aztán elnevette magát. – Tudod, milyen halott lennél, ha megdolgoztad volna az első nőt, akit Mencheres felszedett kitudja mennyi ideje? – Összemorzsolná a csontjaidat, mint egy kurva kenyeret – viccelődött a Kopasz, és még jobban nevetett. – Egy percre megijesztettél – ismerte el Flare, de már nem nézett ijedten. Kira máshová nézett róluk. Talán, ha elég erősen koncentrál, másra is tud összpontosítani, mint a gúnyos nevetésükre, vagy a sugárzó fájdalomra a karjában. A falnak dőlt az ép oldalával, ~ 129 ~

becsukta a működő szemét, mély lélegzetet vett és megpróbált mentálisan eltávolodni. Sajnos, pár perc próbálkozás után, nem meditatív technikával próbálta Kira magát tartani a karjában lüketető kín ellen. Ha Flare elengedi, használnia kell egy kevés vért azokból a fiolákból, amiket otthon tart, hogy meggyógyítsa magát. De elvehet belőle akárcsak egy kicsit is, tudva, hogy így elrabolhat Tinától egy évet, vagy az egész életet? – Érzitek ezt? – motyogta Flare. Kira kinyitotta a szemét, ahogy a két ajtó a szoba túloldalán kirobbant, és egy láthatatlan erő letépte a pántokat. Egy puffanással a padlóra zuhantak, úgy, hogy visszhangzott a szobában. Flare, Kopasz és Raszta felugrottak és hátráltak. Aztán egy magas, köpenyes alak söpört be a szobába, hosszú, sötét haja lobogott gyors lépteire, faszén-színű tekintete zöldbe fordult. Kira érezte, hogy a szíve kihagyott egy ütemet. Mencheres. A férfi szeme úgy találkozott a nőével, anélkül, hogy a többiekre nézett volna. Aztán Mencheres megállt, az arca megkeményedett, mint az üveggé olvadt homok. A felőle áradó düh tapintható volt, amitől újra kihagyott a szíve. A haragjának az az oka, hogy megverték? Vagy Mencheres őrá dühös? ~ 130 ~

Tizenhárom (Huncut Angyal) Mencheres átvágott a szobán Kirához, a düh szétáradt benne, ahogy megérintette a lány bántalmazott arcát. Egy szippantás, és rájött, hogy súlyosan bántották, de nem erőszakolták meg, ami megváltoztatta elrablói sorsát a lassú, gyötrelmesről gyors, fájdalmas halálra. Aztán Mencheres meglátta Kira kezét – duzzadt volt, véres, és eltorzult a szilánkos törvéstől. Lassú, gyötrelmes haláluk lesz mégiscsak. Nem nézett a három vámpírra, ahogy gyengéden a tenyerébe vette a nő kezét. Az aurájukból kiderült, hogy túl fiatalok és gyengék voltak, hogy bármilyen veszélyt jelentsenek a férfira, még így hátat fordítva is. Mencheres szája megfeszült, mikor megérezte, hogy Kira elhúzódik az érintésétől. A fájdalom, vagy a tőle való félelem miatt volt? Felhasította a csuklóját a szemfogával, a véres vágást Kira szájához tartotta. Nem próbálta meg elfordítani a fejét, ami megkönnyebbülés volt a férfinak, bár eltorzult a nő arca, ahogy lenyelte. Aztán egy éles kiáltás tört ki belőle. – A kezet fájni fog, ahogy gyógyul. Gyorsan elmúlik – mondta Mencheres, miközben a csuklóját a nő szájához nyomta. Annak ellenére, hogy a sebe másodpercek alatt bezárult, Kira még nyeldeste a vércseppeket, miközben a csuklójába kapaszkodott. ~ 131 ~

Valami összerándult a férfiban, ahogy megérezte a nő nyelvét a bőrén végigsimítani. A szeme láttára egyenesedett ki Kira orra a normál állapotába, szépen íveltre, duzzadt szeme kitisztult, az ajka lelappadt, és a keze kifeszült, ujjai kiegyenesedtek a csavarodásból, egyenes és újra sima lett. Annak ellenére, hogy nem kellett több vér, Mencheres ott tartotta a szájánál a csuklóját, egyszerűen csak azért, hogy néhány pillanattal tovább érezze az ajkai érintését. – Igen… biztos te vagy Mencheres – hallatszott egy hang a háta mögül. – Flare vagyok, ők itt Patches és Wraith. Nem figyelt rájuk, Kira szemére összpontosított, ahogy a fájdalom elmúlt a tekintetéből és a lélegzete elvesztette érdességét. Szaglászott, aztán köhögött párat, ahogy a maradék vér kifolyt az orrjárataiból. Mencheresnek nem volt zsebkendője, így Kira arcát a kezével törölte le, elhúzva végül a csuklóját a szájától. – Elmúlt a fájdalom? – kérdezte a férfi. – Elmúlt. – A nő tekintete felvillant, mielőtt elfordította a férfiról. – Sajnálom – suttogta a nő. – Próbáltam nem elmondani a nevedet nekik, de… – De ahogy elmondta, nem nyúltam hozzá többé – hangzott újra az előző hang a háta mögül. – Hé, ugyanezt tetted volna te is azzal, aki betör a területedre és megpróbálja ellopni a tulajdonodat, ugye? Most a többi vámpírra irányította teljes figyelmét. Mencheres megfordult, Flare-re függesztve tekintetét. – Tényleg? – kérdezte. Kirát durván bántalmazták ma a hűségesei közül, bár megparancsolta, ne beszéljen róla vagy a vámpírokról semmilyen embernek. Tudta, hogy mennyire fájt a keze sérülése, minden idegvégződésében. Flare is tudta ezt, és ez a bolond azt várta, hogy ne bosszulja meg a nő szenvedését? ~ 132 ~

– Feltéve, hogy én megkínoznék egy embert egy olyan törvény miatt, amit nem is ismer – folytatta Mencheres, és minden egyes szava jéghidegen csengett –, mégis mit gondolsz, mit fogok tenni azzal a vámpírral, aki szükségtelenül bántalmazott valakit, ami a védelmem alatt áll? Flare arcán rémület lett úrrá. A másik két vámpír kezdett elhúzódni Mencheres közeléből, de egyetlen gondolatával megbénította őket. – Hallgass meg! – kezdte Flare, és kinyújtotta a kezét. – Nem mondta, kihez tartozik, és nem tudtam befolyásolni az elméjét, hogy más módon szedjem ki belőle. Mencheres elvágta a vitát, mielőtt még több felesleges szó támadta volna meg a fülét, de aztán meggondolta magát. Kira már elég erőszakot tapasztalt ma este. Különben is, ezek a szobák valószínűleg be vannak biztonsági kamerázva, és semmit sem hagy hátra, ami később gondot okozhat Kirának. Máskor fogja megölni a három vámpírt, egy privátabb helyen. – Csak próbáltam egy fiatal lányt visszavinni a családjához – mondta Kira. Az emberre mutatott a sarokban. – Elrabolta őt, és ara kényszeríti, hogy itt vetkőzzön. Flare megvonta a vállát. – Része akart lenni a vámpírok világának, Ez volt a kívánsága. Nem tehetek róla, ha most már nyávog miatta. Még egy ok, amiért megöli a bolondot. A fiatal vámpírok, akik visszaélnek az emberek hódolatával, csak mert megtehetik, több bajt fognak okozni mikor, idősebbek lesznek és sportként űzik. Égbekiáltó hazugság, hogy nem kínozta volna meg Kirát, ha tudja, kihez tartozik. Még csak eszükbe sem jutna más módszer. – Elmegyünk – mondta Mencheres Flare-nek, hangjára a többi vámpír nem bátorkodott tiltakozni. ~ 133 ~

Léptek közeledtek. Mencheres felnézett, Gorgont várta, aki autóval jött ide, ahelyett, hogy repült volna, mint Mencheres De a vámpír, aki beballagott a szobába, nem az ő hűséges barátja volt. A legrégebbi ellensége volt az. Radjedef mosolygott. – Menkaure, meglepettnek látszol, hogy engem látsz. – Radje. – Mencheres hangja alig volt több egy morgásnál. – Már követsz is engem? Milyen üresek lehetnek a napjaid. – Őt követtem – mondta Radje, Gorgonra bólintva, aki mögötte jelent meg az ajtóban. – Te túlságosan sietősen távoztál, de szerencsémre, ő nem. – Elnézésedet kérem, uram – mondta Gorgon, hangja frusztrált és töredelmes volt. – Ki ő? – kérdezte a kopasz, akit Flare Patchesként mutatott be. Radje kihúzta magát, mind a hat láb magasságával. – Én vagyok a Törvény Őre. – Kibaszottul nem hiszem el, egy zsaru, mikor szükség van rá – motyogta Flare. – Miért vagyunk itt? – kérdezte Radje, közelebb lépve. Mencheres elhúzódott, mintha unatkozna, de ezzel Radje és Kira közé került. A régi ellensége önelégült mosolyából látta, hogy manővere nem maradt észrevétlen. – Ez ugyanaz az ember, már megint? Menkaure, jól érzékelem, hogy ez rendkívül szokatlan tőled? – Ha ezt úgy érted, hogy szokatlan, hogy idejövök begyűjteni a tulajdonomat, akkor igen, szokatlan – válaszolta hűvösen Mencheres. Kira élesen szívta be a levegőt, ahogy tulajdonnak titulálták, de Mencheres nem fordult meg, hogy ránézzen. Biztonságosabb, ha Radjedef azt hiszi, Kira nem több a férfinak, mint más emberek, akik a vérvonalához tartoznak. Radje úgy tűnt, elgondolkodik Mencheres őszinteségén. – Nagyon védelmezed az embereidet, mint tulajdonaidat. De ~ 134 ~

nincs itt semmi több, azt hiszem. Te – fordította tekintetét Radje Flare-re. – Azt éreztetted, hogy örülsz, amiért egy Őr itt van. Miért? Mi történt Mencheresszel és ezzel az emberrel? Flare Mencheresre pillantott mielőtt megszólalt. – Uh, elfogtam ezt az embert, mikor meghallottam, hogy azt mondja a lánynak, hogy ezüstgolyóval töltött fegyvere van, hogy elvigye tőlem. Aztán nem mondta meg, hogy kihez tartozik, de végül elmondta, hogy Menchereshez. Felhívtam, idejött, elég mérgesnek tűnt, de nem jó, hogy valaki megpróbálja ellopni a tulajdonomat, ugye? Mencheres némán átkozódott, amiért nem szakította le Flare, Patches és Wraith fejét, amint megérkezett. Radjedef nem tehetett volna semmit. Csak a többi mester vámpír, ha úgy döntenek, háborúznak Flare, Patches és Wraith halála miatt. Radje ravasz mosollyal az arcán pillantott Mencheresről Flare-re, érezte a hurok szorulását. – Mencheres megfenyegetett? Emlékezz – én vagyok az Őr, csak őszintén kell válaszolnod. Flare csoszogtatta a lábát. – Nem igazán. Épp indulni akart a nővel, mikor megjelentél. Radje nevetett, olyan hangosan és vidáman, hogy Kira ugrott egyet. – Ó,, te szegény bolond. Ha itt hagy téged egyetlen rossz szó nélkül, nem áll szándékában élve hagyni téged, hogy lásd a következő holdkeltét. Mikor az én régi barátom igazán mérges, nem zavartatja magát szavakkal. Csak gyilkol. Mencheres arckifejezése közömbös maradt, de nem tagadta. Radjedef túl jól ismerte. – Ezek komoly vádak ellened, Menkaure – folytatta Radje, még ugyanolyan vidáman. – Hogy gondoltad? Elismered, hogy ideküldted az emberedet, hogy ellopja ennek a vámpírnak a tulajdonát? – Nem tette. ~ 135 ~

Mencheres megpördült, hogy szembenézzen Kirával. Azt akarta mondani, hogy igen, a nőt minden tettére ő utasította, de a nő hamarabb megszólalt, hogy ki tudta volna mondani a szót. – Ne mondj semmit – morgott Mencheres. Radjedef csak pénzbüntetést szabott volna ki neki, és az Őrök Tanácsa elé állította volna, de Kira nagyobb veszélyben volt az Őrök ítélete miatt. – Nem fogok itt állni és hagyni, hogy felvállald a tetteimet – motyogta Kira. – Ne… – kezdte Mencheres. – Csendet! – kiáltotta Radje, minden barátságossága eltűnt. – Én vagyok a Törvény, és kivéve, ha úgy döntesz, még súlyosabb vádak elé állsz, Menkaure, nem szakíthatod őt félbe újra. A csalódottság keresztüláramlott a férfin. Ha az erejével képes lenne elnémítani Kirát, közvetlenül dacolhatna az Őrök parancsával – tanúkkal. Radjedef évszázadok óta várja, hogy ilyen hibát kövessen el. Ha most beszél, a társ-mestere és az emberei fizetnek meg érte, nem csak saját maga. – Nem láttam Mencherest, több mint egy hete – folytatta Kira, makacsul megfeszítette az állát. – Nem tudta, hogy idejövök. Magánnyomozó vagyok, és felismertem a lányt az egyik aktámból. Nyilvánvalóan nem saját akaratából van itt, szóval felajánlottam neki, hogy segítek elmenekülni. És igen, mondtam neki, hogy fel vagyok fegyverezve. Mencheres csak akkor szerzett róla tudomást, mikor Flare elkapott és felhívta. – Ez az igazság arról, amit tudok – motyogta Flare. – Patcher és Wraith egyetértően mormoltak. Radje csalódottnak látszott, de ez volt minden, amit Mencheres tehetett, hogy ne üvöltsön a fájdalomtól. Kirának fogalma sem volt arról, hogy mit tett. – Most, hogy megtudta, mit tettél, Menkaure nem tett semmit, hogy megleckéztessen? – Radje szkeptikusnak ~ 136 ~

hangzott. – Ami egyenértékű azzal, hogy engedélyezte a tetteidet. – Nem mentünk bele ennyire. Biztos vagyok benne, hogy Mencheres nagyon mérges rám – pillantott Kira a férfira, és ezekkel a szavakkal vakon ejtette magát csapdába. – De megjelentél rögtön, hogy ideért, így nem volt esélye, hogy bármit is tegyen. Radje egy csalódott zajt hallatott. – Nagyon jó, Menkaure, az embered felmentett téged. Szándékodban áll megölni most, vagy tegyem meg én? ~ 137 ~

Tizennégy (Gyíktojás) Mencheres hallotta Kira sorsát megpecsételődni, mintha egy borzalmas álomba csöppent volna. Néhány dermedt pillanatig szinte látta a halálát maga előtt, Radje egy laza mozdulattal a nyakába harapott. Miután felnyitotta torkát, hagyta Kirát a saját vérében fuldokolni, ami a nyakán ömlött kifelé. Milyen érzés lesz látni, ahogy meghal? Vajon visszahozza azt az ellenszenves énjét, amilyen akkor volt, mielőtt találkoztak, így ismét megláthatja a jövőjét fenyegető sötétséget, mint valami szívesen látott vendéget? Ha Radje bárki más lenne, Mencheres megölhetné. Leölhetné az összes vámpírt a szobában, és eltüntethetné a maradványaikat. Lerombolhatná az egész épületet, még ha a tetteiről felvétel készült, akkor se jöhessenek vissza, hogy ártsanak neki vagy Kirának. Bármit megtehetne, ha nem ezzel az önelégült Törvény Őrével állna szemben. – Ó,, öreg barátom, azt hiszem, sikerült megrepesztenem az áthatolhatatlan szarkofágodat – mondta Radje önelégülten. – Ez volt fontosabb neked, nem ő? Milyen mulatságos. Lassan terjedő düh kezdte elárasztani, a bőre alatt lüktetve, kutatva a kiutat, hogy rászabadíthassa valakire a haragját. Nyugodtan megölheted őket, súgta az. Gyanúba keverné magát, de ha nem maradnak meg a testek bizonyítékként, Mencheres talán elkerülhetné a többi Törvény Őr büntetését, amit rá és Bonesra mérnének. Engedd meg! Sürgette haragjának kínzó mormolása. Túl sokáig tartottál leláncolva… ~ 138 ~

– Hé, ember, én nem akartam, hogy ez történjen – mondta Flare ideges pillantást vetve Radje-ra és Mencheresre. – Ha azt mondja, hogy a jövőben távol tarja magát tőlem és a tulajdonomtól, az nekem elég. – De nekem nem! – csattant fel Radje – Hivatalos panaszt nyújtottál be az által, hogy tájékoztattál arról, hogy az embere megkísérelte ellopni a tulajdonodat. Ha nem akartad volna, hogy ez történjen, csöndben kellett volna maradnod. – Nem tudtam, hogy amit mondok, az bejelentésnek számít – motyogta Flare. Radje hűvösen mosolygott. – A törvény nem ismerése nem mentesít. Ez mind az emberekre, mind a vámpírokra egyaránt vonatkozik. Bármely vámpírnak tilos meglopnia a másikat, nem úgy, mint az embereknél, akik szabadon megtehetik egymással, és még kevésbé leszek irgalmas egy emberhez, aki meglopott egy vámpírt. Az ítéletem halál, úgyhogy Menkaure, újra felteszem a kérdést, te akarod végrehajtani, vagy tegyem meg én? – Elrabolt egy tizenévest és arra kényszerítette, hogy vetkőzzön. – Kira hangja nyugodtan csengett, de az arca nagyon sápadt volt. – Ezt nem találod bűnnek, de azt, hogy én ezt a lányt megpróbáltam kiszabadítani, azt halállal bünteted? Szégyellned kéne magad, hogy bármilyen törvény őrének mered nevezni magad. Radjedef még csak arra sem méltatta Kirát, hogy ránézzen. – Egy gazdátlan embert elrabolni nem bűn. Az emberek csak az ételeink, nem illetik meg őket olyan jogok, mint a vámpírokat. Menkaure, vészesen fogy az időd, hogy eldönthesd, ki hajtsa végre az ítéletet. Kira ezt válasz nélkül hagyta. Futással sem próbálkozott, jóllehet az egyik vámpír, a kopasz megmarkolta a vállát, mintha számított volna erre. Mencheres tekintete találkozott a lányéval, látta a rémületet és a lemondást úszni abban a sápadt zöld mélységben, de reményt vagy könyörgést nem. Nem várt ~ 139 ~

tőle segítséget. A halálát várta egy olyan férfi szeszélye miatt, akinek ő semmit sem számított. Dühe még sürgetőbben döngette belülről, érezte, hogy Mencheres egyre közelebb van ahhoz, hogy szabadjára engedje. Kira csendes elfogadása a végzetéről több volt, mint amit még el tudott viselni. Nem számít, ha ezzel mindannyiuk végzetét okozza, azt nem hagyhatja, hogy Radje arra a sötétségre ítélje a lányt, ami rá is vár. De nem engedhette szabadon a benne dühöngő gonosz erőt. Ezzel már egyszer tönkretette az életét. Nem ad neki még egy újabb esélyt, hogy elpusztíthassa Bones vagy a saját alattvalóit. – Én magam fogom végrehajtani a halálos ítéletet, Őrző – mondta Mencheres, figyelve, ahogy Radje önelégültsége fokozódik. – De a későbbiekben, azt hiszem, vissza fogom hozni a halálból. Radje mosolya lehervadt. – Az ítéletem lényege a büntetés, nem pedig a jutalom, hogy sivár létezését magasabbra emeljük – sziszegte. – Az ítélete halál volt, amit meg is fog kapni a bűnéért. De minthogy ő ember, sehol sincs megírva, hogy nem hozhatom vissza vámpírként, miután a büntetést végrehajtottam. Az a suhanc nem ismerte a törvényeinket, Őrző – mosolygott Mencheres hidegen Radje-re, miközben hangsúlyozta a szavait – én viszont járatos vagyok bennük. – Majd száz éve nem változtattál át egyetlen embert sem – mondta Radje, átváltva arra az ősi egyiptomi dialektusra, amit anyanyelvükként beszéltek. Mencheres hagyta, hogy zavart kifejezés üljön ki az arcára, mielőtt ugyanazon a nyelven válaszolt. – Valóban egy évszázada lett volna? Még egy ok, hogy átváltoztassam. Túl régen volt, hogy utoljára frissítettem a vérvonalamon. – Talán a kis halandód nem is akar a vérfrissítőd lenni – gúnyolódott Radje. Kira felé fordult. A légzése szaggatott volt ~ 140 ~

és a pulzusa olyan hangosan kalimpált, hogy még a klubban harsogó zene ellenére is meg lehetett hallani, de mozdulatlan volt és nem könyörgött az életéért. Kira nem érthette a nyelvet, amit beszéltek Radjedeffel. De azt tudta, hogy halálra lett ítélve; amit nem tudhatott, hogy utána vissza lesz hozva. Zöld szeme még tompábbnak hatott, ahogy visszaverte a felső világítás fényét, amikor felnézett rá, nem tehetett az ellen a vég ellen, amit Mencheres választott neki. A háta mögött lévő kopasz vámpír egy könnyed lökéssel Mencheres felé lendítette. Kira majdnem megbotlott, de visszanyerte az egyensúlyát, ádáz tekintetét körbehordozta a szobában lévő többi arcon, mielőtt újra találkozott a pillantásuk. Nem kellett, hogy hallja a gondolatait ahhoz, hogy tudja, abból, ahogy a körülötte levő vámpírokra nézett. Nincs remény, nincs felfüggesztés és nincs hova futni. És ebben igaza volt. Az az erős düh újra elárasztotta Mencherest, követelve a másik lehetőséget, amivel el lehetne kerülni Kira halandóságának meggyalázását. De tudta, mi az a másik megoldás, és hogy ezzel halálra ítélné a társ-vezérét egy olyan bűnért, amit el sem követett. Mencheres egy metsző pillantást vetett Radjedefre. – Ezelőtt lehet, hogy megnyerhetted a csatáinkat anélkül, hogy megküzdöttél volna velem – mondta újra azon az ősi, holt nyelven. – De most nem bújok vissza a síromba. Ehelyett, Káin vérére, téged küldelek oda. Radjedef kimérten nézett rá. – Sohasem akartam, hogy keresd a halálodat. Mit gondolsz, miért követtelek? Az utolsó találkozásunk után attól féltem, hogy talán megölöd magad, mielőtt megadnád azt, amit akarok. És meg fogod adni nekem, Meankure. Hamarosan. Mencheres tudta, hogy Radje mit akar tőle. A Törvény Őrének üzenete, amit nemrégiben juttatott el a házába, elég volt ahhoz, hogy elárulja az indítékait, Mencheres mégsem ~ 141 ~

szándékozott hozzájárulni, hogy elérje a célját. A sötétségre gondolt, ami rá várt. Fogalma sem volt róla, mennyi ideje van, mielőtt elborítja, de abban a meglévő idejében megtalálja a módját, hogy végezzen Radjedeffel. Meg fogja bosszulni Kira halandóságát. Mindketten tudták, hogy nem a törvény a lényeg. Az egyetlen ok, amiért Radjedef Kira halálát akarja, hogy ezzel fájdalmat okozna neki. Igaza volt és Mencheres biztos akart lenni abban, hogy Radjedef teljes mértékben átérezze a fájdalmát még azelőtt, hogy Kira meghalna. Szeme zölden izzott fel, haragját visszafojtotta, de erejét hagyta szétáradni. Betöltötte a szobát, körülölelve mindenkit, aki bent volt, meghátrálásra késztetve ezzel a többi vámpírt és Radjedefnek összeszűkült a szeme. Erejét addig terjesztette ki, amíg az egész klubot beburkolta vele, Mencheres emlékeztette a Törvény Őrt arra, amit mindig is akart, de soha sem lesz az övé. Aztán elfordult ellensége látványától Kira felé. Nem szólt és nem is mentegetőzött, csak egy könnycsepp gördült le az arcán. Mencheres kinyúlt érte és elkapta, mielőtt lecsöppent volna büszke, erős állcsontjáról. Nem sokkal azután, hogy hozzáért, Kira teljes testében megreszketett. – Csináld… csak csináld gyorsan. A hangja nem volt több egy suttogásnál és nem is nézett rá, de a tartása nem volt megalázkodó. Bátorsága egy újabb húrt pengetett meg a férfiben. Kira kecses, nőies külseje egy harcos lelkét hordozta, a tényleges bátorság akkor mutatkozik meg, amikor a vereség már elkerülhetetlen. Kezével végigsimított az arcán, érezve, hogy a lány forrósága elárasztja az ujjait. Aztán a karjaiba vonta, hallotta, ahogy pulzusa a háromszorosára ugrott, amikor a torkára hajolt. – Mencheres… – Ne! – súgta, ujját a szájára téve, miközben megtörhetetlenül szorította magához. – Ne mondd azt nekem, ~ 142 ~

Kira, hogy jobban szeretnél a sírodban maradni, nem számít, hogy mit mondasz. – Vissza foglak hozni. Aztán a torkába mélyesztette az agyarát, egyenesen a lüktető, vastag vénába, ami a szívverésével egy ütemben pulzált. Kira ziháló nyögést hallatott és görcsösen kapaszkodott a férfi vállába. Mencheres visszább húzta a fogait, amivel lehetővé tette, hogy az a forró, édes vér bőségesen áramolhasson a szájába a kettős seben keresztül. Nyelte a gazdag nedvét, közben az ujjait elmozdította Kira ajkairól és sűrű hajába fúrta. Ekkor újra becsúsztatta fogait a lány vénájába, ez alkalommal még mélyebben, tövig merülve benne. Kira megremegett az ölelésében és megingott, amikor agyarának méreganyaga egyesült a vérveszteséggel. Még szorosabban ölelte magához a lányt, megtartva testét és, hogy közelebb húzza bársonyos nyakát, ahogy harmadszor is beleharapott, ettől a harapástól Kira vére már olyan gyorsan lövellt a szájába, amilyen gyorsan csak nyelni tudta. Egész testét átjárta a forróság attól a testes, vibráló energiától, amit magába szívott minden egyes karmazsinvörös korttyal. A gyűlöletes körülmények ellenére, ahogy Kira vére betöltötte őt, bármely szexuális aktusnál bensőségesebben egyesítve őket, Mencherest féktelen öröm járta át. Soha sem kerülhet senkihez olyan közel, mint hozzá ebben a pillanatban, csordultig telt azzal az életerővel, amit kiszívott belőle, összefűzve őket egy olyan kötelékkel, amit soha sem lehet szétszakítani. Amikor Kira elernyedt a karjaiban, szívverése elállt, kivéve azt a néhány makacs, rendszertelen dobbanást, Mencheres végleg elhúzódott a torkától. Szeme lehunyva, régebben telt vörös, de mostanra már csak halványrózsaszín ajkai lélegzetvétel nélküli mozdulatlansággal, kissé szétnyílva. A büntetése halál, megfizette. Most pedig új életet ad neki. Mencherez markába szorítva lerántotta Kira ezüst nyakláncát. Aztán a kereszt alakú medál hosszabbik végével ~ 143 ~

felnyitotta a nyakát. Kira lehanyatló fejét a sebhez tartotta és belekényszerítette a vérét. Az ezüst égette a húsát, nem hagyta olyan gyorsan gyógyulni, mint bármilyen más anyag, hogy Kira szája megtelhessen az ő vérével. Érezte, ahogy Kira teste reagálni kezd a vérére, noha egyelőre még a szempillája sem rezdült. Mencheres hátrébb hajtotta a lány fejét, hogy a vére lefolyhasson a torkán, mélyen a testébe. Újra a nyakába döfte a keresztet, újabb sebet nyitva, még többet akart adni neki a kettőjük vérének és a saját erejének elegyéből. Ekkor már nem kellett segítenie Kirának, hogy le tudja nyelni a vérét, a torka dolgozni kezdett, pont abban a pillanatban, amikor a szíve egy utolsó dobbanással végleg elcsendesedett. Mencheres a nyakához szorította, miközben cirógatta a haját, ahogy érezte Kira fogát belemélyedni ugyanoda, ahol korábban a keresztjével megsebezte magát. Egy erős szúrással átszakította a bőrét, a vérében lévő élet és erő ösztönösen hívta. Még keményebben vájta bele a fogát és nagy kortyokkal kezdte szívni, és testét borzongás járta át. Elkapta a kezét a torkától, markában a nyaklánccal, hogy megtámassza Kirát, ahogy leeresztette magukat a földre. Egy sem szólalt meg a többi vámpír közül, ahogy Mencheres lekuporodott karjaiban a lánnyal, készségesen adva még többet a véréből, ahogy a lány tépte és harapta a torkát egyre növekvő éhségében. Ezt a jelentéktelen kínt csodálatosnak érezte, mert minden egyes kétségbeesett korttyal az életet nyelte magába tőle, ugyanúgy, ahogy ő is tette. Ez egy sötétebb formája volt az életnek, valóban, de erősebb is a halandóságánál, ami gyorsan elillant az elhalkuló szívdobbanásával. Élj, Kira! Élj! Amikor már többet ivott annál, amennyit Mencheres elvett belőle, erővel tolta el magától a lányt, amikor az küzdött, hogy visszaférkőzzön a nyakához. ~ 144 ~

A szeme nyitva volt, de élettelen, a zöld egy sötétebb árnyalatában villant és két agyar ívelt ki régebben sima, felső fogsorából. – Most pihenj! – súgta neki Mencheres nyugodtan tartva. Egy utolsó remegés futott át rajta, miközben a szeme visszazáródott és az ölébe roskadt, emberként meghalt, új vámpír teste még öntudatlan, de hamarosan feléled. ~ 145 ~

Tizenöt (Reni) Kira csapdába esett egy üvöltő pokolban. Hallotta a lakása összedőlésének hangjait maga körül, érezte a lángokat, amelyek a testét nyaldosták, és imádkozott a halálért, hogy véget érjen a fájdalom. És akkor a halál megérkezett, elmosta az égő érzést, összetört teste édes megkönnyebbülésben oldódott fel, a belülről kifelé égető gyötrelem elmúlt. Hűvös, bágyadt semmibe burkolódott be, elvágva őt a tűztől, ami még mindig tombolt körülötte. Azt hitte, halott, mert a fájdalom elmúlt, de furcsa módon Kira még mindig hallotta az összeomlást a házában és érezte a füstöt, a tüzet. Furcsa volt neki, hogy élesen hall és érez még akkor is, ha halott. Továbbá valami hihetetlen ízűt kóstolt. Valami annyira gazdagon zamatos volt, hogy a hangok és az illatok a homályba merültek. Szűksége volt többre még, bármi is volt ez. Igen. Többet… Aztán, hogy a csodálatos nektár eltűnt, és a fények összetörték Kira tekintetét. A zúgó, összeomló épület újra ontotta a fojtogató gázfüstöt, aminek lángolnia kellett, de valami más is volt itt. Kira nyöszörgött. Ő még nem halt meg. Még nem, tehát másodjára érezte a húsának újbóli elégését… – Kira. A nevét hallva az agya visszahúzta az élő valóságba. Hirtelen meglátta Mencheres arcát közvetlenül maga előtt. Mencheres szeme olyan volt, mint a fekete gyémántok és a ~ 146 ~

bőre olyan tökéletes volt, mint a színes kristály. Nem volt csapdában az égő lakásban. Valami más történt. Mencheres. Ő ölte meg… és hozta vissza. A dübörgés újra eltűnt, a gáz szagát elnyomta egy sötétebb, édesebb illat, ami a nő körül volt. Kira megpróbált futni valamerre a borzalmas robbantás hangoktól, de Mencheres leszorította. Meglepetés suhant át rajta, amint a férfi keze hozzáért a bőréhez. Olyan volt, mintha a férfi egész testéből elektromosság és nyilalások áramlanának a testébe. – Ez csak a gép moraja Kira. Nem vagy veszélyben. Robbanás rázta meg újra, olyan csikorgó, éles hangon, hogy az nem lehetett egy repülőgép motorja. Kira körbenézett, de minden összemosódott, amíg Mencheres megfogta az állát, és kényszerítette, hogy rá nézzen. – Maradj nyugton. Még nem tudod irányítani az új érzékeidet. Megsemmisítőnek érzed, de hamarosan megszokottá válnak számodra. Az új érzékeidet. Ez a sistergő feszültség Mencheres kezéből, a recsegő-ropogó hangok körülötte az olajos-erős illatok, és villanó fények, amik égették a szemét. Kira agyában felvetődött egy gondolat hirtelen: Nem ember többé. – Én… te… én nem… Nem tudta kimondani hangosan. Letarolta, amikor rájött, hogy már elhasználta a levegőt a beszédhez, de nem lélegzik. Szinte vaktában nyújtotta kezét a nyakához, hogy érzi-e még a pulzusát. Semmi, csak sima csend volt az ujjai alatt, ahol a pulzusát kellett volna éreznie. Vámpír vagyok. Mencheres nem szólt semmit, a keze még mindig fogta az arcát. Látása csak annyira tisztult ki eléggé, hogy a férfi többi részét is látta. A férfin még mindig ugyan az a póló volt, mint mikor a lány utoljára látta, de most nagy vörös foltok voltak rajta. ~ 147 ~

Ez az ő vére? És Radje… gonosz volt, önelégült vámpír, aki megparancsolta a meggyilkolását is? Kira tekintete forogni kezdett, de minden újra kezdett homályossá válni. – Valami baj van a szemmel… ki van még itt? – kérdezte és pánikolni kezdett. – Senki más rajtam, Gordonon és a pilótán kívül ezen a repülőn. Mint mondtam, biztonságban vagy. Biztonságban? Kira hisztérikusan nevetett. Állítólagosan biztonságban van, mivel már halott. Mencheres vele szemben ült, tekintete komor, sötét volt, egyik keze a vállán, míg másik kezét az arcára tette. Kira hunyorgott, mást nem, csak a férfit látta – élesen. Arcának kiemelkedő élei, a rozsdabarna gazdagabb árnyalatúvá tette Mencheres fekete haját, szeme az ezüst foltokról halványabbnak tűnt, és a bőre… a bőre olyan volt, mint a napfényben fürdő homok, arany-éstejszín keveréke a hatalom elektromos szikráival. Több mint gyönyörű – lenyűgöző. Mencheres, a gyilkosa. Az ő megmentője. Ez már túl sok volt, amit Kira fel tudott dolgozni. – Ne érj hozzám! – suttogta, majd elfordult. A férfi keze elengedte. A megbánás érzése hasított a nő érzelmei közé, Kira nem volt biztos benne, de úgy érezte, mintha ez hallucináció lett volna, úgy, mint a pokollá vált lakás. Ezek a robbanások folyamatosak körülöttük. Oldalra nézett, a látása javult, látta, hogy valóban egy kis repülőgépen van. Egy pillantás alatt kiderült, hogy nem Mencheres volt az egyetlen, akin vörös foltok voltak. Nem az a szerelés volt, amit szeretett volna, ah, meghalt benne, de még mindig érzett valami szagot, ami olyan volt, mint a folyékony vattacukor. Kira gondolkodás nélkül szimatolt, az orra szinte felrobbant a körülötte lévő illatoktól, nem tudott túl sok különbséget tenni közöttük. Mindenekelőtt érzett egy mámorító aromát, mely az ~ 148 ~

ingén lévő vörös foltokból áradt. Megragadta, és beletömte a szájába az anyagot, mielőtt összefüggően tudott volna gondolkodni, nyöszörgött az erős fájdalomtól, ami a mellkasába vájt. Aztán valami csodálatos ömlött le a torkán. Gazdag, mámorító, élénk, a szükséges íz azonnal lehűtötte a szenvedését, belülről kifelé megnyugtatva őt. A lány nem is volt tudatában, hogy lehunyta a szemét, amíg a szemét szúró fények és az érzelmek helyett a pillanatnyi békés vakság váltotta fel a látását. – Mi a baj velem? – Sikerült feltennie a kérdés, miközben megpróbálta megállítani az őrült szédelgést, amikor körbepillantott. Mencheres ábrázata elúszott, mielőtt kikristályosodott a következő pillanatban. A nő fölött volt, a haja sötét függönyként lógott körülötte. Ha igaza volt, a kemény, rázkódó talaj a háta alatt a gép padlója volt. Vajon leesett? Nem emlékezett, hogyan történt. Valami nedves vette körbe az arcát és a száját. Nem sikerült leállítania magát, Kira megnyalta. A borzongás és az öröm hullámzott át rajta, majdnem olyan intenzíven, mint egy orgazmus. Mi volt ez? – A vérőrület közepén jársz. – A hangja simogatta a fülét, beleborzongott újra. A hangok, a látnivalók, az illatok, a textura… ez túl sok volt. Úgy érezte, mintha a minden kirobbanna a bőréből. – El fog múlni – folytatta Mencheres. Kira azon kapta magát, hogy a hangja, mintha fizikailag megérintené, az előbbiekkel megegyező következményekkel. – Addig nem tudlak szabadon engedni. Ölnél, Kira, és megbánnád. – Nem…- nyögte és becsukta a szemét. Ez nem igazi. Nem lehet valódi. További boldogság ömlött le a torkán a következő pillanatban, nehezebb, mint a víz, édesebb, mint a szirup. A lány nyelt egyet, a háta ívben megfeszült újra, közelebb akart ~ 149 ~

kerülni a forráshoz, bár nem tudta megmozdítani a kezét, hogy megragadja azt. – Vigyázni fogok rád – ígérte selymes, mély hangon. – Látom, hogy el fogsz gondolkozni rajta. Ez nem valódi, ez nem igaz, nem igaz. Kira folytatta a kántálást az elméjében. Semmi ebből a hevességből nem lehet valós. És a motor robbanó zaja, a padló rezgése, a fájdalom és a gyönyör apálya és dagálya benne, a folyadék eksztázissal folyik le a torkán, és a sokk érzete minden egyes alkalommal. Mencheres megérintette, hallotta a hangját újra. – Bocsáss meg.

Mencheres figyelte Kira arcát, ahogy ott feküdt mellette az ágyban. Nem mozdult hajnal óta. A nap sugarainak első fénye okozta ezt, hogy mély álomba merült, ahogyan minden új vámpír. A lány alvása megkönnyítette azt az időt, amit az emberek lakta környéken töltöttek, például a leszállást a magánrepülőtéren és az utat a házáig, Jackson Hole-ba, Wyomingba. Mencheres a biztonság miatt választotta ezt a környéket. A legközelebbi szomszédok legalább egy mérföldes távolságban vannak minden irányban, és Gordon gondoskodott az emberek azonnali áthelyezésről, amint megérkeztek. Kevesebb hang, kísértés és korlátozás Kira számára, ez volt a legjobb megoldás az ő új állapotában. Ez a megoldás nagyon kemény számára, de még mindig ez a legjobb. Általában az emberek, akik úgy döntenek, hogy vámpírrá válnak, már hosszabb ideje magukba szívják a vámpír vért egyre nagyobb mennyiségben. Így kapnak időt arra, hogy az új éhség, az érzékek és a megnövekedett erejük a végleges átváltozáskor ne legyen akkora sokk. Kira nem volt így előkészítve. Mindent elsöprő lesz neki elsőre. ~ 150 ~

Nem szabad akaratából választotta az átváltozást. Ezt lesz neki a legnagyobb akadály leküzdeni. Mégis, Mencheres tudta, hogy nem cselekedhetett másképp. Ha ez a választás Kira halála és a lány megvetése között, ő mindig azt választaná, hogy Kira gyűlöletének tárgya legyen, ahelyett hogy az eszköz Kira végleges megsemmisítéséhez. A kavicsok csikordulásának a hangja a kocsifelhajtónál jelezte, hogy Gorgon visszatért. Mencheres szúró megkönnyebbülést érzett. Kira kiivott szinte minden vérzacskót, amit ő sietve lopott a kórházból a sztriptízbár után, a repülőútra. Az állati vér elegendő reménytelen körülmények között, de gyanítható, hogy ha Kira felébred az alvásból és egy halott szarvassal találja együtt magát, a lány még nagyobb haragot fog érezni irányába. – Ébren van már? – Gorgon kérdezte, amint belépett a házba. – Még nem. – Mencheresfeszülten a hanyatló napsugarak felé pillantott a függöny résein át. Kira nemsokára felkel, legkésőbb estére. Gorgon belépett a hálószobába, kezében egy hűtőtáskával, amit a földre tett. – Ez elég lesz hajnalig. Majd visszamegyek többért. Nem sok a kórház errefelé, és rosszul érezném magam, ha elvettem volna az egészet. Mint ahogy Mencheres is tenné, de Kira megvédése elvonja a férfi figyelmét arról, hogy milyen bajt okozhat az ismeretlen halandóknak. – Nagyon kell a biztonságos, friss vér. Ha kell, használd a közelben lévő hoteleket. – Úgy lesz. – Gorgon egy pillantást vetett Kirára, ahogy aludt. Mencheres megfürdött és megint őrt állt a vastag takaróval borított Kiránál. Nem volt szokatlan az új vámpíroknál, hogy megmagyarázhatatlanul hideget éreznek, ahogy alkalmazkodnak a megváltozott testhőmérséklethez, és ~ 151 ~

mint tavasszal, ebben a magasságban hűvösebb van, mint Chicagóban. – Az Őrnek igaza volt. Valami szokatlant érzel iránta. Mikor körülötte vagy, az illatod megváltozik, és a pajzsod leereszkedik, jobban, mint valaha is láttam – mondta Gorgon csendesen. Mencheres visszahúzta érzelmeit a fal mögé, ahol a másik vámpír képtelen érzékelni azokat. – Azok után, amit tettem vele, azt hiszem, ez nem számít. – Nem volt más választásod. Miután Kira elfogadja és alkalmazkodik vámpírléthez, ő nem lesz mérges rád. – Majd Gordon elmosolyodott. – Bár szórakoztató nézni időközben. Soha nem kellett dolgoznod, hogy elcsábíts egy nőt azelőtt, ugye? Tény, hogy Mencheresnek korábban nem volt szüksége arra, hogy egy nőt az ágyába csábítson édes szavakkal vagy szenvedélyes törekvéssel. – Még ha tudtam is volna, figyelembe véve a hosszú idejű cölibátust, nagyon kijöttem a gyakorlatból, ezt a modern kifejezést használva – jegyezte meg szárazon. Gorgon nevetett. – Van néhány dolog, amit soha nem felejt el az ember, ilyen például a biciklizés. Mencheres azt kívánta, hogy az egyetlen akadály közte és Kira között az ő élete legyen, melyet megnyert. Ha ez így lenne, ő élvezné a lehetőségét, hogy Kira megbízik benne, ragaszkodik hozzá testileg – istenek segedelmével – és lelkileg. De az igazi akadályt a fekete űr jelentette a jövőjében. – Nagyobb gondjaim vannak jelenleg. – Ez volt minden, amit Mencheres mondott. Gordon molyosa elhalványult. – Radjedef. Mencheres felsóhajtott, lehunyta a szemét. – Tudom, hogy mit akar, és azt kell biztosítani, hogy ne találja meg a módját, hogy hogyan adjam át neki az erőmet. – El kell mondanod Bonesnak. ~ 152 ~

A szeme kipattant. – Nem. És meg kell esküdnöd, hogy te sem teszed. Gordon megdöbbentnek látszott, de bólintott. – Ha ragaszkodsz hozzá. Hallani fog Kiráról. Fogadok, hogy az a három vámpír a klubban már égeti az sms-eket és a telefonvonalakat róla. Nem kétséges, hogy Flare, Patches, és Wraith elmondták másoknak a múlt éjszakai eseményeket, de Mencheres nem aggódott amiatt, hogy Bones hall Kiráról. Tudni fogja, milyen fontos neki a nő, amint kinyitja a Hagyatéki borítékot, amit Mencheres hagyott neki. Most az egyetlen különbség, amit Bones hallhat Kiráról még előtte, de elengedhetetlen volt, hogy ne Radjedef megnövekedett ellenségeskedéséből tudja meg. Cat maga is csak nemrég húzta ki magát a halálból, amit egy Törvény Őr szabott ki rá. Sem ő, sem Bones nem kockáztatná sokáig egy másik Őr haragját, ha sokáig akarnak élni. Ráadásul, ez a harc közte és Radjedef között már azelőtt is folyt, hogy Bones megszületett volna. Mencheresnek nem állt szándékában belevonni ebbe társ-mesterét. Saját magának kell legyőznie. Visszament a szobába, és az ágy felé kezdett koncentrálni. Mencheres Gorgonra pillantott, aki szótlanul elővett egy vérzacskót a hűtőtáskából. Egyik kezével felemelte Kirát, a másikkal elvette Gorgontól a zacskós vért, kifelé menet a fürdőszobába. Egy véráztatta ágyban való ébredés kicsit csökkentené Kirát, hogy ő most új vámpírt. Másfelől, egy véráztatta fürdőszobában ébredni talán nem érdekelné őt sokkal jobban, de könnyebb a csempét takarítani a szőnyeg és lepedők helyett, végül is. – Akarod, hogy várjak, vagy menjek most még több vérért? – kérdezte Gorgon. ~ 153 ~

Mencheres Kirára pillantott, aki elkezdett rángatózni, ami előfutára az égő, esztelen éhségnek. – Elmehetsz. Én törődök vele. És azt fogja tenni, végig abban az időben, ami még megmaradt neki. ~ 154 ~

Tizenhat (Huncut Angyal) Kira egy széken ült a kandalló mellett, a lángok pattogását hallgatta, ami igazából olyan volt, mintha fákat vágnának ki. Mégis, a tüzet akarta. Olyan meleg volt, mint egy selyemgubó, és kellemesebb volt a szemének a fénye, mint a csilláré vagy az asztali lámpáé. Tökéletesen látott a sötétben, de nem akarta, hogy minden fény kialudjon, hogy erre emlékeztesse. Elég nehéz volt foglalkozni az időnként rátörő hidegrázással, a szemfogaival, amik figyelmeztetés nélkül szúrtak az ajkába, a lármával az erdőből, és ó, igen, erőszakos elsötétülések, amikor elönti a vérszomj és az égető vágy még többért. Csak Mencheres szava volt, hogy nem fog bántani senkit a kiesések alatt. Nos, ez, és a gyorsan fogyatkozó vértasakok. Mencheres azt mondta, ne aggódjon. Hogy Gorgon hajnalra visszajön és hoz még. A gondolat felháborította és meg is nyugtatta Kirát. Senkinek nem volt rá szüksége, hogy elmondja neki, fenyegetést jelent bárkire – vagy bármire –, akinek szívverése van, de a teste csak arra a piros folyadékra vágyott határtalan kegyetlenséggel. Kira agya még nem tudta feldolgozni a tényt, hogy vért iszik. Emberi vért. Úgy érezte, ez egyfajta kannibalizmus, kivéve, hogy már nem volt ember. Hátradőlt – és a szék összetört alatta, megijedt. Még ennél is meglepőbb volt, hogy nem hevert a fapadlón most, de lefelé ~ 155 ~

bámult a törött székre. Vajon felugrott mielőtt a szék összedőlt? Te jó ég, tényleg ilyen gyors lenne? A bizsegés, ami végigfutott a bőrén, jelezte, hogy Mencheres jött be a szobába. Szinte hangtalanul járt, csak az illata és ruhájának halk susogása árulta el jelenlétét, ha Kira nem érezte meg őt. Nem kellett megfordulnia, hogy tudja, milyen távol van tőle. A vibrálások erőssége a bőrén erősödött, minél közelebb volt Mencheres. Vajon minden ember úgy érzi, mintha elektromos mező lenne a férfi körül? Vagy csak kizárólag a vámpírok? Kira nem akarta megkérdezni. Nem volt biztos benne, hogy képes lenne kezelni egy ilyen információt. – Nem tudom, mi történt, a szék csak úgy eltört – mondta. Ennyi időt kapott, amit magában tölthetett. Nem volt tíz percig sem egyedül, mielőtt a szék eltört. – Hagyd! Majd én elintézem. Még a hangja is más volt, mint azelőtt, hogy élőholtként ébredt. Mélyebb, akcentusa árnyalatokkal gazdagabb – és úgy tűnt, mintha egy vastag, hívogató ködként örvénylene a nő körül. – Meg tudom csinálni. Kira felemelte a szék legnagyobb darabját, mikor a fa szilánkosra tört a kezében. Pislogott és újra próbálkozott, de ugyanaz történt. Majdnem olyan volt, mintha a szék felbomlana, ahogy megérinti. – Mi? – kezdte. Mencheres mellé állt, közel, de nem érintette meg. Mikor hosszabb ideig volt magánál, mint most, a férfi odafigyelt, hogy ne érintse meg a nőt. Tudta, hogy ez nem a vér-őrület okozta kihagyások alkalmával történtek miatt van, és nem is tudta hibáztatni emiatt a férfit. Persze, az illata és a bizsegő aurája körbelengi, mintha Mencheres megérintené őt. Hozzáadva a hangját Kira úgy érezte, elpusztul a közelében. ~ 156 ~

– Nem vagy hozzászokva az új erődhöz. – Lehajolt, megragadta az egyik karfát. Nem tört darabokra, mint az ő kezében. Lenézett. A jobb lába keresztülment a padlón. – Mi a fene? – kiáltotta, kihúzva a lábát. Még több padló jött vele együtt, egyenetlen lyukat hagyva. – Ahogy mondtam, nem tudod használni az új erődet – jegyezte meg Mencheres, nem volt megrovó hangja, amiért tönkretette a székét és a padlóját. – Ez a másik ok, amiért nem mehetsz emberek közé, míg nem aklimatizálódsz az új képességeidhez. Nem tud hátradőlni egy székben, vagy a lábán állni anélkül, hogy ne okozna hatalmas károkat? Plusz még a vérőrületes kimaradások minden órában vagy gyakrabban, és egy sétáló halál gép lett belőle! Kira szeme égett, mintha paprikasprayt fújtak volna bele, túl éles látása rózsaszín lett és homályos. Képes lesz valaha megölelni a húgát újra? Vagy olyan könnyen összeroppantja, mint ahogy ezt a széket, mikor megérintette? – Rohadj meg ezért! – fuldokolta és elfordult Mencherestől. Aztán hirtelen azt kívánta, bárcsak ne mondta volna ezt. Nem volt tisztességes, hogy őt hibáztatta. A legjobbat tette, hogy megmentse, mielőtt Radje megérkezett és utána, mikor a rossz zsaru halálos ítéletet mondott ki rá. A szeme sarkából úgy tűnt, mintha a szavai nem lennének hatással Mencheresre, de a szomorúság hulláma áttört a nő zavarodottságán. Kira elcsendesedett. Nem volt szomorú. Mérges volt és zavart, és megint kezdett éhes lenni, de nem volt szomorú. A férfiból áradna? Valóban érzi az érzelmeit, mint ahogy az erejét és a hangjának érintését? Kira emlékezett az utolsó szavaira, amiket még emberként hallott tőle: nem számít, mit mondasz – visszahozlak. Vajon azért szomorú Mencheres, mert kénytelen volt megölni, vagy megbánta, hogy vámpírként hozta vissza? Melyek voltak a ~ 157 ~

valós érzései? A Radje előtti elutasító magatartása vele szemben tegnap? Vagy az a gondoskodás, amikor megjelent a klubban és meggyógyította? Kísérletet sem tett, hogy meglátogassa, miután otthagyta, de aztán, amikor Radje megparancsolta, hogy ölje meg, arra utalt, hogy a férfi tudja, Mencheres törődik vele. Azelőtt elgondolkozott, mit gondol a rejtélyes vámpír Kira sötét, titokzatos megjelenéséről, de most elengedhetetlen volt, hogy tudja. Mencheres megváltoztatta a létezését és kulcsfontosságúvá vált az életében, de fogalma sem volt arról, hogy a férfi vajon többnek tartja-e őt, mint egy átmeneti ajzószert. Felnézett a férfira, megjegyezte, hogy a szokásos közönyös arckifejezése szilárdan a helyén van. Nem számított. Válaszokat akart, mielőtt elveszíti az eszét egy másik elsötétülésben, vagy az öntudatát a hajnal miatt. – Miért hipnotizáltad a főnökömet, hogy odaadja nekem a kocsit és adjon emelést? – kérdezte, szinte megfeszült, hogy bármilyen érzelmet lásson a férfin. A tudatalattija egy pillanatra halvány meglepettséget érzékelt. Kira majdnem ujjongott. Ez nem jöhetett tőle, mivel nem lepődött meg a saját kérdésén! – Te voltál, ugye? – kérdezte, de nem adva időt Mencheresnek a válaszra, feltette a következő kérdést. – Hihetetlen, érezlek téged. Aztán hirtelen, mintha egy falat húzott volna maga köré a férfi, elvágott mindent Kirától, még az aurájának bizsergetését is. – Jobb lenne, ha az erőd irányítására és a vérfogyasztásodra koncentrálnál – mondta Mencheres, hűvös távolságtartással a hangjában. A nő felé lépett, nem törődve azzal, hogy érzi, a padló nyikorog és meghajlik a lába alatt. ~ 158 ~

– Nem – lobbant fel. – Nem emelhetsz falat az egyetlen útmutatómra, amiből tudom, hogy mire gondolsz. Megöltél tegnap és visszahoztál ebbe a létezésbe, ahol minden más, különösen én. De ami majdnem ugyan olyan ijesztő, hogy nem tudom, ez nem jelent-e neked semmi mást, mint nagy, unalmas kellemetlenséget. Szóval, adj nekem valamit. Egy szót, egy meggondolatlan arckifejezést, az érzelmeid egy villanását, bármit, de tedd meg most, mert mert tudnom kell, hogy állunk egymással. Ha Kira még mindig lélegezne, lihegett volna attól, ahogy az érzelmei kavarogtak benne, míg a válaszra várt, de ugyanolyan vámpír volt, mint az, aki vele szemben állt. – Késő éjjelig dolgoztál, és ez jóval azelőtt is így volt, mielőtt találkoztunk, nem volt biztonságos, hogy gyalog jársz, számodra sem és a munkaadód részéről sem. Egy pillanatra Kira nem tudta miről beszél a férfi. Aztán visszaemlékezett az eredeti kérdésre, amit feltett neki, és a kiábrándulás belé nyilalt. Minden idő, amit azzal töltött, hogy Mencherest kereste, feltételezve, hogy azért tette ezt a főnökével, mert úja látni akarta. Milyen rosszul gondolta. Valójában, teljesen rosszul. Semmi több nem volt az egészben, csak egy figyelmes gesztus. Légy óvatos, mit kívánsz, merengett sötéten a lány. Sikerült újra találkoznia Mencheressel, de ez az életébe került. – Köszönöm – mondta tompán. – Most, mondd el, miért nem hagytál holtan? Mencheres félrenézett, az arca még megfejthetetlenebb volt, ha ez lehetséges. – Radje ítélete visszaélés volt a hatalmával. Az egyetlen ok, amiért ilyen kegyetlen volt, az a velem szembeni ellenségessége, így a legkevesebb, amit tehettem, hogy nem hagylak holtan. Egy másik szánakozó cselekedet, gondolta Kira, hitetlenkedve rázta a fejét. Milyen ragyogó szerencsétlenséggel tudta megvalósítani, hogy a jelenlegi állapota nem más, mint az ~ 159 ~

egyik vámpír rosszindulatának és a másik lelkiismeret furdalásának eredménye. Ha távol maradt volna Mencherestől, miután elment, lenne egy új autója, jó fizetése, egy húga, akinek az élete nem tragikusan rövid, pár barátja, felelőtlen, de egy szerető bátyja, és alkalmi társas élete. De nem, mindezt eldobta, és üldözni kezdte a vámpírt, aki talán nem tudta kiverni a fejéből, mióta letette a tetőre. Te bolond, rúgott magába Kira. – Nem kell attól félned, hogy a korábbi életed elveszett számodra – folytatta a férfi, Kira majdnem elnevette magát. – Pár hónap múlva elég erős leszel hajnal után is, hogy visszatérj a munkádhoz. És egy-két héten belül kontrolálni tudod majd az éhségedet és a képességeidet az emberek között eléggé ahhoz, hogy újra láthasd a családod… – Csak nem azt akarod mondani, ugye? – vágott közbe a nő, feltörő vakmerőséggel. – Hogy mindez – ez hirtelen jött másság, ami önmagában is elég rossz, nem hogy a tudat, hogy nem azért nem fekszem a sírban, mert az életem jelentett neked valamit, hanem mert úgy gondoltad, hogy ez egyensúlyba hozza az igazság mérlegét… nos, ez szívás. És igen, észrevettem az iróniát a kirohanásomban. Valami nedves csurgott le Kira arcán. Letörölte, és meglepődve látta a rózsaszín folyadékot az ujjain. Könnyek voltak? Tud sírni, még így is, hogy most már vámpír? Mielőtt elgondolkozhatott volna ezen, az ismerős fájdalom átszakította Kirát. Lehajolt, a gyomrát tartotta, mintha ezzel visszahozhatná valahogy a vért a testébe, amire szüksége van. A megrebbenő haja volt az egyetlen jelzője annak, hogy Mencheres elment és visszajött egy villanásnyi mozgással. Két átkozott vércsomagot tartott a kezében, és a belső kényszert, a farkasétvágy sürgetését, ahogy meglátta azokat. Ki akarta azokat a zacskókat vágni az ablakon viszolygásában. Ugyanakkor ki is akarta tépni Mencheres kezéből, és gyors kortyokban lenyelni. ~ 160 ~

A férfi odanyújtotta az egyiket neki, de Kira elfordította a fejét. Nem akart több vért inni, Rossz volt, nagy… Fájdalom nyilalt Kira alsó ajkába, ami jelezte neki, hogy a szemfogai előbújtak a felső fogsorából, aminek eredményeként gazdag, rezes ízt érzett a szájában. Még több fájdalom hatolt a testébe, ahogy a gyűlölt érzés, ami belülről égette, egyre kegyetlenebbül tör kifelé. Mencheres a karjába vette a következő pillanatban, ügyesen a szájához tartotta a zacskót. – Muszáj. Csak azt tudta, hogy a korábbi gyötrelmeinek vége szakadt, mikor a hihetetlen megkönnyebbülés áraszotta el a testét. Kira érezte, hogy elúszik, az elméje zsibbad a jókedv és az éhség sürgetésétől, de mielőtt elvesztette volna magát a sötétségben, valami felmerült a tudatalattijában. Valami, amit zavarodottságában nem vett észre, mikor Mencheres először mondta neki, hogy miért is hipnotizálta a főnökét, hogy adja neki oda a kocsit, meg a fizetésemelést. Késő estig dolgoztál… Csak egy módja volt, hogy Mencheres tudta meddig dolgozott Kira a héten. Követte őt.

Mencheres Kira mellett sétált az erdőben. A levegő kellemesen hűvös volt a hajnal előtti órákban, de Kirán vastag pulóver és nadrág volt, mintha hidegebb lenne. Úgy tűnt, elmerült a gondolataiban, a szeme olyan gyakran villant oldalra, mint ahogy az éjszakai állatok megijednek a jelenlétükre. A férfi nem mondott semmit, hagyta, hogy hozzászokjon a környezetéből áramló ingerekhez. Pár órája ébredt fel alkonyat előtt, vámpírságának második napján ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül zuhanyozhasson, miután jól lakott a vértasakokkal, amikkel Gorgon tért vissza. Mencheres figyelmeztetése nem hozott pozitív eredményeket. Kira eltörte a zuhanyzó ajtaját, mikor megpróbálta kinyitni, majd kitépte a falból a csapot, ~ 161 ~

mikor megpróbálta elzárni a vizet, miután befejezte az ajtó nélküli zuhanyzást. Aztán az ügyetlenségének frusztrációja miatt elkapta egy újabb éhségi roham, ami szintén nem volt meglepetés. A düh és az evés sürgetése szorosan összefügg a fiatal vámpíroknál, és Kira minden érzelmével együtt túlnőtt minden korábban ismert szintet. – Nem tűnik jobbnak, hogy látok a sötétben – mondta Kira, megtörve hallgatását. – Tudom, hogy éjszaka van, de olyan, mint egy élesebb, borús napos délután, nem bántja a szememet. Nincsenek árnyak többé. Csak árnyék foltok. Mennyi ideig tartott neked, hogy megszokd, nincs sötétség? Mencheres próbálta felidézni saját vámpírlétének első napjait. Nagyon régen volt, úgy érezte, mintha mással történt volna meg. Emlékezett az éhségre, mikor először felébredt; egy vámpír sem felejti el azt. De arra nem emlékezett, hogyan nézett ki az éjszaka, mikor ember volt és nem tudta felidézni azt sem, mennyi ideig tartott, míg elmúlt a hiánya. – Ezekből a régi időkből már sokmindent elfelejtettem – vallotta be a férfi. – Mert öregebb vagy, mint a piszok, ugye? – Kira egy ferde pillantással nézett rá. – Mondd meg, neked is úgy hangzik idekint, mint egy bontási területen lennél? Vagy megtanultad a háttérzajokat kiszűrni az évek alatt? A férfi egy ideig összpontosított a hangokra, amivel tele volt az erdő. Nem, nem is vette őket figyelembe, azon túl, hogy természetesek-e vagy valami vezsélyt jeleznek, amit el kell kerülni vagy megszűntetni. Egyszerűen megtanulta kiszűrni azokat, ahogy Kira leírta? Vagy olyan fáradt volt, hogy nem érdekelte már a tücsök zenéje, a levelek tánca, az ágak összedörzsölődése, vagy az állatok önfenntartó vadászata. – Megtanulod kiválasztani, mire összpontosítsd a figyelmedet – válaszolt a férfi. ~ 162 ~

Igaz volt. Talán nem veszi észre az erdő hangjait, de el tudja mondani Kira érzelmeinek minden árnyalatát, hogyan változott az illata, ahogy mellette sétált. Vagy a szeme háyszor villant fel smaragdzölden, mikor megpillantott valamit a közelében, aminek dobogott a szíve. Kira megállt, arcát a fák felé fordította. – Szentjánosbogarak. Nem láttam ilyeneket gyerekkorom óta. Tina és én a régi házunknál az erdőben megpróbáltuk elkapni őket… Mencheres is megállt, követte a nő tekintetét a bogaraktól megvilágított levegőbe. A hangjában egy másik fajta vágyakozást vett észre, amit nem tudott hova tenni. Még ha emlékezne is a saját gyerekkorára, nem volt korban közelálló testvére, és a hazájában nem sok féle hasonló termtmény volt. De ezek az emlékek értékesek Kirának, valami, amit elvesztett az ifjúságából. A profiljára pillantott. A fejét hátradöntötte, szája félig nyitva, nyakának sápadt vonala éles volt, csábító az erdei háttérrel. Gyönyörű volt. Majdnem éteri. Annak ellenére, hogy tudta, jobban tenné, ha elfordulna, de mégsem tudta rávenni magát. Talán nem tudja megosztani a szentjánosbogár kergető emlékeit, de új emlékeket tud neki adni az erdőről. Olyat, amit senki más nem tud megismételni. Mencheres egy széllökéssel küldte erejét a talajra, és a közeli vadvirágok kivirágoztak körülöttük. Egyesével letépte azokat, míg a halványlila, kék, sárga, és fehér virágszirmok lebegtek a száraik felett. Kira nem vette észre. Még mindig a szentjánosbogarakat nézte. Lassan visszahúzta az erejét, míg a tarka szirmok elkezdtek összeállni egy nagy felhővé. Kira szeme elkerekedett, ahogy meglátta a virág-ködöt közeledi a földön. ~ 163 ~

Egy borzongás hullámzott végig a testén. – Érzem az energiát, ami belőled árad. Mit csinálsz velük? Nem nézett a férfira, amikor megkérdezte. Mencheres nem válaszolt, de kiküldte erejének egy másik hullámát, egyesítve a virágokat egy üstökösbe, felemelve és elengedve körbe a fák tetején őket bonyolult balettban. Kira hangot adott elragadtatásának és nevetett, az arcát elöntötte a csoda, eltörölve az elmúlt két nap fájdalmát és traumáját. Még mindig nem nézett a férfira, de nézte a táncoló virágokat. Mencheres kiegészítette az üstökös alakját egy hosszú résszel. Aztán egy könnyű, illatos zászlóként kanyarogtak, mielőtt összegyűltek a virágok egy körbe, méterekkel Kira feje felett. Aztán a kör kiszélesedett és lehozta a lány köré, bevonva őt virághüvelybe. A nő bámulta a vadvirágok gyűrűjét, kinyújtotta a kezét, de nem érintette meg azokat. Aztán végre Mencheresre nézett, zöld szeme felfénylett, de nem úgy, ahogy a szentjánosbogarakat figyelte, miközben bennük gyönyörködött. – Engedd el őket. A hangja halkabb volt, dallamosan kanyargott a férfi körül, ahogy láthatatlanul körbeölelte. Mencheres hagyta, hogy az ereje elszálljon, elengedve a virágokat, hogy lassan ússzanak a földre körülöttük. Aztán valami a belsejében összeszorult, ahogy Kira lassan felé sétált. ~ 164 ~

Tizenhét (Gyíktojás) Kira rajta tartotta a tekintetét, miközben csökkentette a távolságot kettejük között. Azért jött vele erre a sétára, hogy szembesítse azzal ténnyel, hogy követte őt. Tudni akarta, hogy milyen érzés motiválta, vagyis miért akarta újra látni, de ennek most már nem is volt jelentősége. Érezte a férfi vágyát. Átszivárgott a falon keresztül, amit maga köré emelt, folyamatosan növekedve, amíg érezhető nem lett, láthatatlanul ugyan, de ott volt mindenütt. És ez annyira felerősítette benne is a vágyat, hogy csaknem térdre kényszerítette. Meg akarta érinteni a bőrét, ízlelni a száját, és bele akart túrni hosszú hajába, mialatt a karjaiban tartja – egészen más okból, mint a védelmezés. Ritmusos lüktetés indult el a lány bensőjében, ahogy közelített, csaknem karnyújtásnyi távolságra és türelmetlen lett, ahogy érezte, hogy a férfi körülveszi őt, az ereje helyett a testével. – Kira. A hangja mélyen szólt, és ahogy kimondta, belélegezte a levegőt, mintha csak lehelte volna a nevét. Kinyújtotta a kezét, szinte fájdalmat okozott az, hogy hozzáért a testéhez. Mencheres megfogta, de eltartotta magától, aurája vágyakozóból csalódottá változott. – Nem akarod igazán. Csaknem elnevette magát a képtelen kijelentés miatt. Nem érezte a benne növekvő fájdalmat, ami túl erős, hogy vágynak nevezze, túl mély, hogy puszta vágy legyen? Ha ő érezte az ~ 165 ~

indulatainak tombolását a pajzsán keresztül, akkor neki nem kellene ugyanúgy éreznie az övét is? – Akarom. Téged. Mindent. A teste lángba borult tőle, miközben beszélt, noha a kezét még mindig eltartotta magától. A testével való érintkezést akadályozták a ruhák, de ez is elég volt ahhoz, hogy áramütés száguldjon át Kirán. Behunyta a szemét, miközben egy nyögés hagyta el a száját. Az ereje végig izzott benne, mindenütt megérintve, annyira jó volt, hogy szinte fájdalmat okozott vele. Egy nyers hang hagyta el a férfit, olyan mély és ősi, ami még nagyobb forrósággal árasztotta el az ágyékát. Kira teljes erejével próbálta kiszabadítani a kezét a szorításból, de Mencheres minden erőlködés nélkül tartotta, még csak meg sem mozdult. Lehajtotta a fejét, haja a selyem érzéki érintésével simogatta az arcát és a nyakát. – Ezek nem a te érzéseid. Csak az új érzékeid – mondta, szinte morgásba mélyülő hangon. – Olyan dolgokat éreztetnek veled, amik talán nem is valósak. – Ugyanezt éreztem már veled azelőtt is – vágott a szavába Kira, vágytól érdes hangon. – Amikor fogva tartottál, de különösen akkor, miután elengedtél. Ne mondd nekem azt, hogy amit érzek, az nem valóságos, és ne tegyél úgy, mintha te nem akarnál engem ugyanúgy! Nem érdekelte, hogy kihívásnak hangzott. Ugyanazzal a gátlástalan, céltudatos tisztasággal, ahogy ezelőtt csak az álmaiban, Kira tudta, hogy akarja őt, és ő is ugyanúgy érez vele kapcsolatban. Újból megpróbálta kiszabadítani a kezét. Ekkor Mencheres elengedte, miközben fekete tekintete fényes, izzó zöldre váltott. Aztán magához rántotta. Az idegvégződései lángra gyúltak válaszul az őrjítő érzéstől, ahogy a teste az övéhez préselődött. Még volt annyi ideje, hogy a hajába túrjon, mielőtt a szája lecsapott az övére. ~ 166 ~

Az áramütés, amit akkor érzett, amikor egymáshoz értek, villámként cikázott végig a belsejéig. A férfi nyelvével végigsimított ajkai mentén, hogy erős szenvedélyében feltárhassa a száját. Megízlelte sötéten fűszeres, gazdag, szenvedélyes, egzotikus és részegítő ízét, miközben a lány forrósággal árasztotta el. Nyelvének érzéki üteme csak tovább fokozódott, ahogy Kira agyara előtörve megsebezte, kiserkentve a vérét. Mencheres ahelyett, hogy visszahúzódott volna, még mélyebben csókolta, szorosan tartva megemelte, amíg a lába elemelkedett a földtől, és csak a karjaival tartotta a levegőben. Korábbi vágya már csak homályos suttogásnak tűnt. Habár Mencheres volt, aki magához ragadta és ostromolta nyelvével a száját, mégis ő volt az, aki égette őt. Elengedte a haját, kezét lecsúsztatta a hátán, körmeit izgatottan a bőrébe vájta. Kemény izmai a tenyere alatt hullámoztak, olyan szorosan simultak egymáshoz, hogy ruhájuk súrlódása felsértette a bőrét. Kira nem akart szövetet kettejük között. Érezni akarta a bőrét a sajátján. Az egyenletes pulzálás a lábai között lüktetéssé erősödve követelte a kielégülést. Megpróbálta elmondani neki, de a szája továbbra is éhesen, kéjesen követelőzve uralta az övét. Meg sem tudott szólalni. Gondolkozni is alig tudott. Valami lágyan végigsimította a hátát és a lábát. Aztán valahogy lekerült a pulóvere és a farmerja, és Mencheres már a földön is volt, ő pedig rajta. Nem állt meg azon álmélkodni, hogy mindkettejük akaratával összhangban pattantak le a gombok az ingéről, mielőtt az anyag lecsúszott volna róla. Minden, amivel törődött, az a hihetetlen érzéshullám volt, amit akkor érzett, amikor bőrük összeért. Milyen feszesnek, simának és szilárdnak érezte mellkasát a mellén, és emellett úgy tűnt, mintha rengeteg kéz kényeztetné, mert úgy érezte, mintha mindenütt egyszerre simogatná. ~ 167 ~

Ugyanolyan intenzív érzések bombázták Kirát, mint amikor először vámpírként ébredt, csak ezúttal nem voltak olyan ijesztőek. Bőre lázban égett, teste reszketett a vágytól és borzongott az extázistól a tapintására. Egy hangos nyögés szakadt fel belőle, amikor Mecheres száját a nyakára csúsztatta az ajkairól, végigsúrolva bőrét feltűnően megnyúlt szemfogaival. De ahelyett, hogy megharapta volna, finoman szívta és nyalogatta azt a pontot, ahol a fogai belemélyedtek két éjszakával ezelőtt. Szájának elektromos érintése láthatatlan utat vájt a nyakától az ágyékáig, olthatatlan vággyal szorítva össze a testét. – Annyira akarlak – zihálta hozzádörgölőzve. Mencheres egy olyan nyögéssel szakította el magát a torkától, ami mintha végigvisszhangzott volna a testén. Belemarkolt a férfi hajába, kétségbeesetten húzva közelebb a száját, aztán érezte, ahogy fájdalmas gyönyör önti el őt, mielőtt újra megcsókolta. Vágya már fájdalmas szintre emelkedett. Kira az ökle köré tekerte a haját, csaknem kitépve, ahogy türelmetlenségében még közelebb akarta húzni a száját. Egy elfojtott nyögés szakadt fel belőle, mikor a férfi keze bizsergő nyomot hagyva maga után feljebb csúszott a combján. Ezután a férfi megrészegülve bujaságától a csiklójára csúsztatta a tenyerét, határozott, körkörös mozdulatokkal dörzsölve, ujjai még a bugyiján keresztül is megsemmisítően gyakorlottnak bizonyultak. Emésztő forróság perzselt keresztül Kirán, amit az összes, alulra futó idegvégződésében érzett, mintha villám csapott volna belé. Az érzés olyan intenzív volt, annyira heves, hogy teljesen megsemmisítette. Felsikoltott a belsőjében hirtelen feltörő görcsös összehúzódástól, öröme szétrobbant benne és irányíthatatlan hullámokban áradt szét testének többi részében. ~ 168 ~

Mencheres elmerült Kira orgazmusának élvezetében. Szájának mámorító édessége, bőrének kínzóan gyötrő érintése, testének reszketése az övén, miközben elfúló sikolyai vibráltak a száján – ez az, amit a jövőben sokszor vissza fog idézni az emlékezetébe, akármilyen rövid is legyen az a jövő. De már így is többet tett, mint kellene. Ha lenne benne tisztesség, csillapíthatta volna Kira vágyát anélkül, hogy hozzáért volna. Használta már ilyen célra az erejét a múltban az új vámpírokon, akiket ő teremtett, de az a távolságtól annyira személytelen. Minden vámpírt az ösztönei irányítanak először, és ez alól a nemi vágy sem kivétel. De amikor Kira azt mondta neki, hogy akarja őt, miközben hozzáért… Mencheres nem tudta rávenni magát, hogy csupán a hatalmával elégítse ki őt. Meg kellett érintenie a kezével és a szájával, éreznie a közelében, nem számít, hogy ez legalább annyira fájdalmas volt, mint amennyire csodálatos. A legnagyobb vonakodással szakította meg a csókjukat, még egyszer megnyalta Kira száját, hogy még utoljára érezhesse az ízét. Majd kiterjesztette az erejét, hogy összegyűjtse a pulóvert és a nadrágot, amitől olyan sietősen szabadította meg korábban. Lehorgasztotta a fejét, azok a puha, telt ajkak bejárták a testét. Végigjárta a borzongás, ahogy a nyelvét kivillantva ingerelte és nyalogatta a lány a bőrét, végigjárva a vállától a nyakáig. Ó, istenek! Bárcsak máshogy állnának a dolgok! – Kira. Abba kell hagynunk. Mencheres kényszerítette magát, hogy felüljön, addig helyezkedve, amíg a lány kedves arcával összezavarodva meredt rá, ahelyett, hogy a testére nehezedne. – Mi a baj? Vele kapcsolatban minden arra csábította, hogy megfeledkezzen az elveiről. A mellei nekifeszültek a melltartójának, és a csipke fehérnemű csak csábítóbbá tette azt, amit elrejtett, és citromos illata még édesebbé és pézsma ~ 169 ~

illatúbbá változtatta. Behunyta a szemét. Eljátszott a gondolattal, hogy az íze még jobb, mint az illata… – Nem tehetjük. Az új érzékeid befolyásolnak. Ha ezt most megteszem, később jogosan leszel rám dühös, hogy kihasználtam a helyzetedet. Kira egy kétkedő nevetést hallatott. – Te tényleg azért akarsz leállni, mert azt hiszed, hogy nem tudom, hogy mit akarok? Megpróbált visszaemlékezni arra, hogy ilyen esetekben mit mondott azoknak az embereknek, akiket átváltoztatott, de sosem akarta még egyiket sem ilyen heves szenvedéllyel, ami most marcangolja. Nehéz volt logikusan megfogalmazni, amikor elvonta a figyelmét Kira illata a bőrén, az, hogy milyen közel volt hozzá, és hogy milyen lélegzetelállítóan néz ki abban az aprócska alsóneműben. – Ez nem az, amit befolyásolás nélkül akarnál – sikerült kipréselnie. Ha csak egy kicsit is nehezebb lett volna, kínzás lenne. Kira egyetlen szökkenéssel felugrott, a pulcsiját és a nadrágját felkapta maga mellől. – Hihetetlen! Mindig mások helyett gondolkozol? Vagy ezt csak nekem tartogatod? Maró hangszíne meglepetésként érte. Azt hitte, azért utasította vissza, mert nem vágyik rá? Még a gondolat is nevetséges lett volna, ha nem szenvedne annyira ebben a pillanatban. – Elég tapasztalatom van az új vámpírokkal. Most az új érzékeid irányítják a tetteidet a szabad akarat helyett. Azt feltételezed, hogy amit mondasz, egyenértékű azzal, amit akarsz… – Te valóban kitalálod, hogy mi van mások gondolataiban – vágott a szavába Kira, magára rángatva a nadrágot. – Hű, ettől be lehet pöccenni. Engem is feldühített. Gratulálok, nyertél! Többé már nem akarlak. ~ 170 ~

– Korábban sosem kínálkoztál fel – csattant fel Mencheres, csalódottsága megtörte a látszólagos nyugalmát. – Egy hétig voltál nálam, miután találkoztunk, és egész idő alatt mást sem mondtál, mint hogy arra vágysz, hogy szabadon engedjelek. Szó sem volt arról, hogy a figyelmemre vágysz. Közelebb lépett, de a nadrágját nem tudta rendesen felhúzni, mert elszakadt, amikor bele akart bújni. – Amikor először találkoztunk, azt hittem, meg akarsz ölni, amikor rájöttem, hogy nem, még mindig fogságban tartottál. Nem hagyhattam, hogy elhatalmasodjon rajtam egy Stockholmszindróma azáltal, hogy elmondom a fogvatartómnak, hogy mennyire feltüzelt – bár, ha emlékszel még, az egyik nap mondtam neked valami hasonlót. Amikor szabadon engedtél, az egyetlen dolog, ami megakadályozott abban, hogy elmondjam, mit érzek veled kapcsolatban, az az volt, hogy eltűntél. Azt hittem, egyáltalán nem érdekellek. Ha nem teszed azt a főnökömmel, soha nem is indultam volna a keresésedre… Kira váratlanul elhallgatott, elfordult és magára ráncigálta a pulóverét. Ez is felhasadt az erejétől és úgy lógott rajta, mint egy szakadt poncsó. Mencheres felpattant, megragadta a karját és megfordította. Valami összeszorította a mellkasát. Mi volt ez? – Te a keresésemre indultál? Mikor? Egy éles nevetés hagyta el a száját. – Rögtön az azutáni éjjel, amikor hipnotizáltad a főnökömet. Elmentem a régi ügyeim összes helyszínére, aminek köze lehetett természetfelettihez. Tudod, miért voltam aznap éjjel a sztriptíz bárban? Nem azért, hogy egy eltűnt személy után nyomozzak, teljesen véletlenül akadtam rá Jenniferre. Veled kapcsolatos nyomokat kerestem, mert újra látni akartalak anélkül, hogy a fogva tartó/fogvatartott dolog közöttünk állna. A következő néhány pillanatban Mencheres meg sem tudott szólalni. Azért járt a Klubban aznap éjszaka, hogy őt keresse? ~ 171 ~

És a többi éjszakáját is az ő kutatásával töltötte. Kira valóban ugyanazt a megmagyarázhatatlan, sürgető vonzást érezte felé, amit ő is érzett vele kapcsolatban? Ez felülírt minden más egyéb okot, ami miatt kereshette őt. Az egyénisége egyáltalán nem volt összeegyeztethető azokkal az emberekkel, akik csak azért sereglettek az élőhalottak köré, mert a vámpírok társaságában keresték a veszélyt, és a lány semmi mást nem várt tőle. Erről megbizonyosodott, mielőtt otthagyta, amikor az összes vért odaadta neki, amire a húgának szüksége volt. A lány rámeredt és zöld szemében visszatükröződött a holdfény. – Mondj már valamit! Még ha csak azt is, hogy egy idióta vagyok, hogy kutattam utánad és megérdemeltem, hogy vámpírként végeztem. Még az is jobb, mint ez a csend. A tiszta őszintesége egyáltalán nem hasonlított az ő fegyelmezett beszédére. Előadásmódja jelezte neki, hogy amit Kira mondott, az igaz. Az az ember, aki védelmező nélkül vetette bele magát a vámpírok világába, rendszerint végül csúfosan végezte, de ezt nem hozhatta a tudomására. És azt a másik dolgot sem mondhatta el neki, amit jobb lenne, ha elhinne, még ha hazugság is: hogy a gondoskodása nem több annál, mint amit bármely más tulajdona megérdemel. A lány ránehezedő tekintetének hatására, annak ellenére, hogy minden hidegvérű ésszerűsége összeomlott, azt vette észre, hogy ő is ugyanazzal a nyers őszinteséggel válaszol, amit ő is mutatott. – Egy hatalmas vámpír és ember vonal mestere vagyok, és igen, gyakran gondolkozom helyettük. Ezenfelül, elárultam majdnem mindenkit, akit szerettem, részt vettem a feleségem meggyilkolásában, és fontos információkat hallgattam el a társ-mesterem elől. És még más bűnök is növelik a listámat, és a biztos halált látom a jövőmben, szóval, amint sikerül kontrolálni az erődet, jobban teszed, Kira, ha elfelejtesz. Ugyanazzal az átható tekintettel meredt rá, sem ellenszenv, sem pedig megütközés sem látszott az arcán. Mencheres azt ~ 172 ~

várta, hogy pillanatokon belül leülepszik, amit mondott és megváltozik a reakciója, de a másodpercek múltak és az elgondolkodó tekintet még mindig nem változott. – Megéheztem – mondta, végül megfordult és az erdőn keresztül visszaindult a házhoz. Megdöbbenten bámulta távolodó hátát. Hol marad a dorgálás? Jellemének szigorú megítélése, amit annyian alkalmaznak vele szemben, vajon őt felhatalmazza-e arra, hogy ugyanezt tegye vele szemben is? Azonkívül, meg sem érezte Kira éhségének közeledő támadását, de lehet, hogy leárnyékolta. Vagy megtanulta, hogy megérezze, mielőtt elhatalmasodna rajta. Kissé megrázta a fejét és követte őt, maga mögött hagyva az ingét a földön. Ma éjjel már túl sokat elmélkedett anélkül, hogy kézzelfogható előrejelzés nélkül kínozza saját magát. Ennek ellenére megnyalta az ajkát, hogy még egyszer megérezze Kira ízét és emlékezzen az érzésre, ahogy Kira remegett felette élvezetében. Ha tudta volna, hogy a lány kereste őt, és hogy a vágya nem teljesen az új, irányíthatatlan érzéseiből fakad, akkor is lett volna ereje visszautasítani őt az előbb? Nem. A válasz ott visszhangzott benne mindvégig, amit a következő gúnyolódó kérdés követett. Most, hogy mindezt már tudja, vajon elég erős ahhoz, hogy távol tudja tartani magát tőle? ~ 173 ~

Tizennyolc (Huncut Angyal) Kira kényszerítette magát, hogy letegye a bögrét, bár még egy korty maradt benne. Odacsúsztatta Gorgonnak az asztalon. – Kész vagyok. Ez a szó volt talán a legnehezebb, amit kimondott, de úgy érezte, hogy dagad a büszkeségtől, bár üvöltött az éhsége, hogy kapja vissza a bögrét és nyalja ki az összes benne maradt cseppet. Gorgon rávigyorgott. – Csak az ötödik napod élőholtként. Te egy erős személyiség vagy, ugye? Kira halványan elmosolyodott. – Az évekig tartó diéta sok nőt erőssé tesz, mikor ellent kell állnunk az étvágyunknak. Ki mondja, hogy nem megenni a desszertet vámpírrá váláskor nehezebb? Gorgon nevetett, elvette a bögréjét és kimosta a maradék vért belőle a mosogatónál. Kira megfigyelte, hogy ő sosem ivott azokból a zacskókból, amik az ő teljes étkezését kitették, de eltűnt néhány órára éjszakánként. Remélte, hogy azért, változtatta a donorait vagy, hogy legalább a közvetlen szomszédaik nem vérszegények. Egy üveg vizet tolt Kira elé a hűtőből. Megitta, grimaszokat vágott az ízére, de figyelmeztették, hogy az ivóvíz milyen fontos vámpír létének első pár hete alatt. Úgy tűnt, új teste elégetett minden táplálékot az elfogyasztott vérből, anélkül, hogy bármi is távozott volna belőle, mint egy szőlőszem, amit túl sokáig felejtettek kint a napon. Kira nem kérdezte, hogyan ~ 174 ~

lehetséges az, hogy tud enni, meg inni, de még sem kell WC-re mennie. Néhány vámpírrejtély megfejtésére még nem volt felkészülve. A pozitív oldala a dolognak, soha nem kell többé a ciklusa miatt aggódnia, miután kirángatták az anyaság terhe alól. Mégis, Tina már túl viharvert volt a betegsége miatt, hogy teherbe essen. Kira nem hagyta magát belesüllyedni ebbe a hasonló gyermektelen állapotba, különösen, hogy még mindig adoptálhat a jövőben, mikor megemészt már mindent az új létezéséből. – Most. – Gorgon megfordult, egy doboz tojást tartott a kezében. – Próbáljuk meg újra. Kira a tojástartót nézte elszántság és csalódottság keverékével. Az egyszerű szabály az új vámpíroknak, hogy ha kézbe tudnak venni egy kartonnyi tojást, anélkül, hogy összetörjenek, akkor anélkül tudnak az emberek között lenni, hogy véletlenül összezúznák őket egy alkalmi érintkezés közben. Az elmúlt pár napban Kira összetört több ládányi tojást, és kezét több tojássárgája vonta be, mint amennyire emlékezni akart. Még mindig úgy érezte, hogy a ragacsos anyag a körme alatt van, nem számít, hogy mennyit súrolta, de jobban volt. Sikerült több ajtót nem kitörnie, vagy lyukakat hagyni a padlóban, és az utolsó karton tojásból, amit kézbevett, csak egy tört el, mikor végzett. Kira odament Gorgonhoz, „gyengéden, gyengéden” kántálta a fejében, ahogy odanyúlt a kartonhoz. Mikor sikerült anélkül kivenni Gorgon nyitott tenyeréből a tojásokat, hogy egy is összetört volna a kezében, elvigyorodott. – Ha! – Úgy tűnt, a tizenötödik alkalom volt a fordulópont. Gorgon büszkén mosolygott. – Most, ha ki tudod nyitni, és egyesével ki tudod venni őket, anélkül, hogy összetörnéd, már majdnem készen vagy arra, hogy újra emberek közé menj. ~ 175 ~

Kira nagyon lassan kinyitotta a tartót és megérintette az egyik tojás tetejét. Megkönnyebbülésére nem tört el. Most azt kell tennie, hogy kiveszi. A perifériás látásában észrevette Mencherest. Az utóbbi időben így látta – a szeme sarkából. Nem kerülte teljesen a nőt, de mindig úgy tűnt, hogy el van foglalva valami mással, mikor ugyanabban a szobában vannak. Nem udvariatlan módon. Majdnem olyan volt, mintha Mencheres kerülni akarná, de nem tudja teljesen távol tartani magát. A férfi mögöttes motivációja, itt-de-nemegészen-itt jelenléte felkeltette a nő kíváncsiságát. Nem volt ő sokkal öregebb és kifinomultabb Mester vámpír annál, hogy kínosan érezze magát amiatt, ami kettejük között történt? – Vedd ki a tojásokat – nógatta Gorgon. Három ujját az ovális forma köré tette, olyan lágyan megnyomva, ahogy csak tudta. A tojás megremegett, de nem roppant össze. Gondolj Tinára, biztatta magát. Ez nem egy tojás; ez a kishúga keze, és ha képes lesz megölelni anélkül, hogy bántaná, mikor újra találkoznak… A tojást egy darabban vette ki a tartóból. Gorgon ujjongott. Kira majdnem ugrált izgatottságában, de akkor szétzúzná a padlót, ami tönkretenné a pillanatot. Felnézett, a tojást a kezében ringatta, hogy lássa Mencherest, amint őt nézi. Elégedett volt az arckifejezése, ami azonnal közömbössé vált, mikor a tekintetük találkozott. Még mindig Mr. Hűvöset játszol, hmm? merengett a nő, visszafordította figyelmét a tojástartóra. – Megpróbálok egy másikat is – mondta Gorgonnak. Az vigyorgott. – Csináld! Ahogy kinyúlt egy másik tojásért a szabad kezével, gondolatai visszatértek Mencheresre. A férfi erdei vallomása után Kira zavart volt azzal kapcsolatban, hogy a férfi tényleg olyan megvetendőe, mint amilyennek mutatja magát. Végtére is, ő volt az utolsó személy, aki azt gondolja, „Ó,, szexi!” mikor ~ 176 ~

a férfi beismerte, hogy egy irányító, kíméletlen rohadék. Volt már ilyen kapcsolata ezelőtt, így tudta, hogy semmi romantikus vagy szexi nincs ebben. De bár Mencheres csúnya szavakkal festette le önmagát, a viselkedése ellentétben állt a szavaival. Mikor fogságban tartotta a találkozásuk első hetében, annyi szabadságot adott a nőnek, amennyi lehetséges volt. Majd elengedte, kockáztatva fajának titkát, plusz segített Kira húgának betegsége kezelésében, így Tina várható élettartama megnőtt. Majd mikor Flare-nél volt, Mencheres érte jött és meggyógyította a legcsekélyebb habozás nélkül. Szembesült Radje ultimátumával, Mencheres megtette az egyetlen dolgot, amit megtehetett érte: visszahozta a halálból. Mióta először felébredt azon a repülőn, a férfi nem állított egyetlen feltételt vagy korlátot elé, hogy megakadályozza abban, hogy ártatlan embereket öljön. Teljesen szabad volt, megtehetett bármit, amit akart, beleértve, hogy felhívhat bárkit, megnézheti az e-mailjeit, vagy online vásárolhat bármi mást is, mint a ruhákat, amiket viselt. És Mencheres többször kijelentette, hogy mikor képes lesz az éhségét és új erejét kontrolálni, szabadon elmehet. Újra. – Majdnem kész – mondta Gorgon biztatóan, ahogy Kira egy újabb tojást vett ki. Egy kis repedés jelent meg a fehér felszínen. Beharapta a száját, de folytatta. Pár másodperccel később a tojás a tenyerében feküdt, egy apró repedéssel ugyan, de a tartalma biztonságban volt. – Tedd vissza őket úgy, hogy össze ne törjenek, és azt hiszem meg is vagy – mondta Gorgon, rákacsintva. Kira megosztotta figyelmét a tojások és a között, hogy Mencheres mit nem mondott, vagy mondott. Érezte, hogy a férfinak szüksége volt rá azon az éjszakán, bár gyakorlatilag a nő követelte, hogy szeretkezzenek, a férfi visszautasította azzal a kifogással, hogy a nő még mindig az új érzelmeinek hatása alatt volt. Aztán szörnyű dolgokat mondott neki magáról, mintha azt akarná, a nő utasítsa vissza. Mencheres nem úgy ~ 177 ~

viselkedik, mint aki bármilyen apró kis figyelmet kapna másoktól. Rendkívüli ereje van, de nem kérkedik vele. Valójában ő csak azt látta, hogy más emberek megsegítésére használja. Ha a férfi helyében lenne, mindig használná az erejét. Mint magához teleportálni a vért vagy a vizet, mikor a fenekén ülve pihenget – és Isten segítsen mindenkit, aki bevág elé a forgalomban, amint Kira képes lesz tárgyakat mozgatni. Nem, ez sokkal több volt, mint ahogy Mencheres durván leszólta saját magát. Annak ellenére, hogy a férfi arra intette, felejtse el őt, ha visszanyeri az új állapota feletti önellenőrzését, a nőnek nem állt szándékában ezt megtenni. A szeme sarkából Kira figyelte, ahogy Mencheres bemegy a szomszéd szobába a tőle megszokott sikló léptekkel, a testtartása egyenes és királyi, a feneke kitöltötte a nadrágját hátul, bűnösen szexi volt. Nem, a férfi nem ijeszti meg őt olyan könnyen. Le foga bontani a falat, amit a férfi maga köré épített, mikor odament hozzá. És aztán látni fogja a kettejük közti kapcsolatát, ugyanúgy, amilyen keményen Mencheres megpróbálja elkerülni, ugyanolyan erősen, mint ahogy azt gondolja. Kira visszatette a tojásokat a tartóba, mosolygott a teljesítményén és már a következő lépését tervezte. Játékra fel!

Mencheres hallotta a fürdőszobájának ajtaját kinyílni, de a szemét nem nyitotta ki. A forró víz a kádban megnyugtató volt. Nem akarta megtörni a fürdőzés ideiglenes békéjét, valami olyan triviális dolog miatt, minthogy Gorgon kimossa a szennyesét. Annak ellenére, hogy azt mondta a barátjának, hogy el tudja látni saját alantas feladatait, Gorgon ragaszkodott ahhoz, hogy ő csinálja. ~ 178 ~

És az igazat megvallva, eltartana pár percig, míg Mencheres kitalálná, hogyan működik egy korszerű mosógép. Egy hatalommal rendelkező vámpír vagy ember rendszerint személyzetet tart az összes házban, ahol lakik, így mások látják el a feladatait. Talán Gorgon úgy gondolja, hogy most van rá szükség, hogy kicserélje Mencheres teljes ruhatárát. De aztán a zajra kinyitotta a szemét. Keresztülnézett a fürdővíz függönyén és meglátta Kirát az ajtóban, az ujjaival a kereten dobolt. A következő pillanatban fejét kidugta a víz alól, riadó futott át rajta. – Valami baj van? – Nem – mondta a nő, bement a fürdőszobába és nekitámaszkodott a csempének. – Gorgon elment sétálni – ami gondolom, azt jelenti, hogy vacsorát keres – és kicsit magányosnak éreztem magam. Zöld szeme tiszta és ártatlan volt, de Mencheres inkább kétségbe vonta a nő állítását. Soha azelőtt még nem lépett be Kira a szobájába, nem is beszélve, hogy meglepte, míg a fürdőszobában volt. Ez valami módszer valamiféle tervéhez. Hogy milyen módszer, azt a férfi nem tudta. Még. – Magányos? – ismételte meg a férfi, felhúzva a szemöldökét. A nő megvonta a vállát. – Mindenki, akit ismerek, alszik ilyenkor. Már csak alig kell kezelnem az éhségemet és az erőmet, azt gondoltam, jó ötlet lenne beszélgetni veled, ahelyett, hogy lent stresszelem magam, míg Gorgon visszajön. Rosszul tettem? A jámbor tekintet újra rávillant, de ezúttal egy csipetnyi kihívással. Mencheres érezte, ahogy a szája megrándul. Incselkedik a férfival, hogy azt mondja neki, hogyha egyedül marad, az hátráltatja az ő csodálatraméltó haladását. A férfi kíváncsi volt, mi a célja ezzel. – Kérlek. Maradj. ~ 179 ~

Hátradőlt a kád széléhez, feje mögött összefűzte az ujjait. Kira tekintete végigfutott a mellkasán addig, ahol a víz már eltakarta, megállt, majd egy lágy mosoly jelent meg az arcán. – Hab. Egy egytől tízes skálán a habfürdő nullát ér, már amennyire elvárnám egy olyan öregebb a piszoknál, seggfej vámpírtól, aki megengedi ezt magának. Az egyetlen dolog, ami jobban meglepne, ha előhúznál egy gumikacsát. A férfi alig tudott visszafogni egy erősebb rándulást a száján. – A fürdőjátékok csak a legöregebb, leghalálosabb vámpíroknak vannak megengedve. Még száz évet kell öregednem, és további ezer embert megölni, mielőtt elérem azt a szent mérföldkövet. Kira nevetett, nőies, rekedt hang emlékeztette a férfit legbelül, hogy miért próbált nem túl sokat időzni a nő közelében az elmúlt pár napban. Erős bizsergést érzet az ágyékában, csendes követelés sürgette a testét, hogy küldjön vért oda. Nem figyelt rá, örült, hogy képes irányítani az ilyen dolgokat a derekánál. – Szóval, hogy csinálom? – kérdezte Kira, kiegyenesedett és leült a kád peremére. Megreccsent, ahogy először megérintette, de nem fejtett ki akkora erőt, hogy összetörjön. Ismét csodálatra méltó haladás. A férfi behunyta a szemét. Talán könnyebb lesz továbbra is figyelmen kívül hagynia teste sürgetését, ha nem néz a nőre. Elég gyötrelem volt, hogy az illata betöltötte a szobát, izgatva őt a közelségével. – Nagyon jól haladsz. Még pár nap, és megmutatjuk, hogy táplálkozz emberekből. Mikor képes leszel rá segítség nélkül, nem kell tovább itt maradnod. – Nem akarok emberekből inni – mondta a nő, hangjából eltűnt az előbbi könnyedség. – Maradok a zacskós vérnél. Melegíteni, és bögrébe önteni, mintha kávét innék. Beleharapni valaki bőrébe… nem, azt nem akarom. ~ 180 ~

Mencheres nem nyitotta a ki a szemét. – Kell, még ha nem is ilyen módon akarsz táplálkozni. Ha az éhség rád tör, mikor olyan helyen vagy, ahol nem érhető el zacskós vér, jobb tudnod, hogyan táplálkozz emberből úgy, hogy nem okozol benne kárt, vagy nem ölöd meg tapasztalatlanságodban. Majdnem hallotta, hogy a nő az ajkát harapdálja. – Ott a pont – mondta végül. Mencheres nem akarta elmondani Kirának, hogy ha egyszer vénából kóstol vért, kétséges, hogy visszatér-e a zacskós változathoz. Össze sem hasonlítható a friss vér és zacskós plazma. Még az élőből származó energia is erősebb, mint az alternatívé. – Az a rossz zsaru, Radje, mit tett ellened? – kérdezte Kira, és a témaváltás elég volt a férfinak, hogy kinyissa a szemét. Majdnem felsóhajtott. Még ha összegezni tudná is a több évezrednyi ellentétet közte és Radje között egy rövid magyarázat, akkor sem akarná. Mivel azonban a keserű viszály oda vezetett, hogy Kira elvesztette a haladóságát, nem volt igazságos megtagadni a választ. – Radje uralkodók vonalából származik, ahol az összes örökös uralkodott néhány évig az emberei alattvalóikon. Az összes uralkodás elején, az örököst vámpírrá változtatták, megadva az esélyt a halhatatlanságra, de biztosítva, hogy az örökösnek ne legyenek élő utódai. Szabályok gondoskodtak az örökös feleségéről, és a gyerekekről, akiket világra hoztak, azokból egyet kiválasztottak, mint új örököst. A rendszert nagy becsben tartották generációkon keresztül, Radjéig. Elkeseredett, miután feladta az uralkodását. Mikor az utódja rejtélyes módon meghalt, mielőtt lejárt az uralkodói ideje, az új örökös-választás felelőssége Radjéra esett. Késlekedett megadni az új nevet, és ara törekedett, hogy helyette visszavegye a hatalmat. Egy örököst megválasztottak Radje kifogásai ellenére, de aztán megtagadta, hogy lemondjon a ~ 181 ~

vezetésről, arra hivatkozva, hogy az új örökös nem alkalmas az uralkodásra. Mikor megkísérelte elvenni az örökös életét, Radje ura közbelépett, és erővel eltávolította őt a királyságból. Később, az eredetileg Radjénak szánt hatalom ajándékát az ura az új örökösnek adta helyette. Radje azóta ég gyűlöletben. Kira a férfira nézett, az arca rokonszenvet, megértést és kis dühöt mutatott. – Te voltál a másik örökös, akit megpróbált megölni. Mencheres meghajtotta a fejét. – Igen. Majd a zöld tekintet nem habozott. – És mi volt az ajándék, amit te kaptál meg Radje helyett? – Ez egyéntől függ, de amit kaptam, az a képesség, hogy az emberek elméjében olvassak, a jövő látása, és az erő, hogy megtaláljak és irányítsak embereket vagy tárgyakat, csupán gondolattal. Kira hallatott valami nevetésfélét. – Ó,, azok triviális dolgok. Ez a saját hibája, de azóta túl kegyetlenné vált, hogy bevallja, nem csoda hogy Radje gyűlöl téged. Világháborúkat vívtak már kevesebb féltékenység miatt is. Igen, és ha elmondaná Kirának, mennyi háború tört már ki az emberek között az évszázadok során Mester vámpírok közti viszályok miatt, elcsodálkozna. – Tehát, mielőtt vámpír lettél, valami vezér voltál? Mencheres halványan elmosolyodott. – Valami olyasmi. – Nem csoda, hogy hozzá vagy szokva, hogy más emberek helyett gondolkodj – motyogta. – Csak úgy, mint a politikusok. A férfi elfojtotta a nevetését a nő gúnyos hangjára. – „Az abszolút hatalom teljesen korrumpál.” – idézte a férfi. Leugrott a pultról, megrándult, ahogy a padló megnyikordult, mikor leért a lába, de megkönnyebbülten nézett, mikor a csempe sértetlen maradt alatta. – És Radje fogta a keserűségét, és a zsaru vámpír változatává vált. Elég furcsa választásnak tűnik. ~ 182 ~

Mencheres félig felvonta az egyik vállát. – A Törvény Őrei pozíció a legnagyobb hatalom a vámpírok között. Radjétól megtagadták a hatalom egy formáját, így másikat vállalt. Kira elgondolkodott. – Zsaru akartam lenni. Nem jött össze. A férfi izgatott lett. A nő bizonyította magának, hogy nagyon határozott. Mi kellett ahhoz, hogy visszatartsa őt a céljától? – Mi történt? A férfira nézett. – Ha azt akarod, hogy elmondjam neked, akkor belelógatom a lábam a kádadba. Szükségem van némi relaxálásra ehhez a nosztalgia kiránduláshoz. Most már igazán izgatott volt a férfi. Mencheres fejét a kád oldalához döntötte. Kira levette a cipőjét, mielőtt óvatosan leült a kád peremére. A férfi arrébb vitte a lábát, hogy több helye legyen a lánynak, de nem volt szükséges. Szándékosan választotta a nagy kádat, hogy egész teste elférjen, mikor a víz alá merül. Kira felsóhajtott az élvezettől, ahogy a lába, majd a vádlija eltűnt a vízben. Mencheres a nő arcán tartotta a szemét, nem a szép combokon, amik túl csupaszak voltak, mert a ruháját jóval magasabbra húzta a térténél. – Mondtam neked, hogy vannak megérzéseim dolgokkal kapcsolatban. Mikor tizenhét voltam, volt egy érzésem a barátom bátyjával kapcsolatban, és ez az érzés veszélyes volt. A felszínen nem volt ok rá. Pete sportolt, népszerű volt, egy rendőrcsaládból jött, és ő is rendőr akart lenni a gimnázium után. Azt hiszem, ez az egyetlen ok, amiért Pete észrevett, mert kerültem őt, valahányszor a húgával lógtam. Mencheres nem tartotta a vissza az enyhe horkantását. – Természetesen, ennek semmi köze az intelligenciádhoz és a szépségedhez. Kira ferdén nézett a férfira. – Pete után sok lány járt, ugyanolyan okosak és szépek. De kezdett elvarázsolni engem, és figyelmen kívül hagytam a figyelmeztető érzésemet vele ~ 183 ~

kapcsolatban, mert még nem tanultam meg bízni az ösztöneimben. Elkezdtünk randizni. A dolgok először jók voltak, de aztán Pete féltékenysége aggasztani kezdett. Utálta, mikor a barátaimmal töltöttem az időmet. Nem tudta elviselni, ha más pasik rám néztek. Az érettségi előtt szakítottam Pete-tel. Elkezdett megrémiszteni. A hálószobában Mencheres telefonja megszólalt. – Felveszed? – Várhat. A manila mappára gondolt, amit Bonesnak adott. Tartalmazott minden információt Kiráról – Gorgon összegyűjtötte a részleteket, mert Mencheres nem volt hajlandó kiegyezni azzal a gondolattal, hogy csak keveset tudjon Kiráról, mivel egyszerűbb lenne így megtisztítani a gondolatait a nőtől. Most nem figyelt semmi másra, még a csengésre sem, hogy Bones hívja, hogy félbeszakítsa, mert meg akarta hallgatni Kira múltjának egy részét. – Az anyám bakteriális meningitiszt kapott, nem sokkal azután, hogy szakítottunk. Mielőtt Tina és én megtudtuk, hirtelen elment. Majd belepusztultunk. Pete mellettünk állt, és segített elintézni a temetést, mindenről gondoskodott – csodálatos volt. Mindenért bocsánatot kért, azt mondta, felismerte a hibáit és el akar venni. Nem voltam biztos, de… a gyermek- és családvédelmisek Tina körül szaglásztak. Csak tizenhat volt, az apám nem volt az ő apja, és az igazi apja nem akarta őt. Ha összeházasodunk Pete-tel, Tinának meglesz, amit ők akarnak, „stabil otthoni környezet” és nem megy nevelőszülőkhöz. Szóval, még épp csak tizenkilenc voltam és bár még voltak kétségeim, hozzámentem. Megállt és szárazan rámosolygott Mencheresre. – Képzelheted, Pete csodával határos módon megváltozott, rosszabb lett, mint volt. Hamarosan nem voltak barátaim, kikerültem a főiskoláról, és az egyetlen család, amit láttam Tina volt, mert ő velünk élt. Szerencsétlen voltam, de ~ 184 ~

eldöntöttem, hogy várok, míg Tina tizennyolc lesz, mielőtt elhagyom. Azt hiszem, Pete gyanította, mit terveztem. A haragja rosszabb lett, elkezdett verni. Mencheres nem mondott semmit, de a fejében, már utasította Gorgont, hogy másolja le az információkat Kiráról, hogy megtalálja és megölje Pete-et. Igen, tudta a módját. Nem, ők soha nem változnak. – Próbáltam elrejteni a zúzódásokat Tina elől, mert már elég poklot élt meg a betegsége miatt. Aztán egy napon, mikor a padlást takarítottam, találtam pár csomag fehér port és egy halom pénzt egy dobozban. Nem kellett zseninek lenni, hogy kitaláljam, mit művel Pete. Felhívtam a társát, reméltem, hogy közbelép, de hiba volt. Pete tagadta, azt mondta, megőrültem, a társa elhallgatta az információt, és Pete eszméletlenre vert. Azzal fenyegetett, hogy megöl, ha bárkinek is szólok újra a pénzről vagy a drogról. Később furcsa emberek kezdtek feltűnni a házban szinte óránként. Tudtam, hogy Pete intézte, vagy még rosszabb, és rettenetesen féltem Tina miatt. Meg kellett próbálnom újra segítséget kérni, nem számított, mivel fenyegetett engem. Volt egy öreg zsaru, Mack Davis, akivel az esküvőmön találkoztam. Pete azt mondta, hogy a Belső Ügyosztályon van. Így elmentem hozzá. A nő lapos, érzelemmentes hangtónusa megváltozott, lágyabb és gazdagabb lett. Ez önmagában azt árulta el Mencheresnek, hogy Mack Davies nem hagyta cserben. – Mack hitt nekem. Egymaga akarta elkapni Pete-et, mert tudta, Pete családjában sok a rendőr, valaki talán elárulná Pete-nek a tippet, ha Mack a hagyományos csatornákat használja. Egy hónapon belül Mack összeszedte az összes információt, amire szüksége volt, videók, hangfelvételek és dolgok, amiket én adtam neki egyenesen a Kerületi Ügyésznek szánva. Pete és pár más tisztviselő volt belekeveredve, letartóztatták őket drogkereskedelem miatt. Én voltam az egyik koronatanu Pete ~ 185 ~

perében. A bíró harminc évre ítélte, de Pete-et megölték a börtönben már az első évben. Kira megállt, hogy Mencheres szemébe nézzen. – Tudtam, hogyan bánnak a volt rendőrökkel a fogvatartottak, mikor tanúskodtam ellene. Akkor is tudtam, mikor először mentem el Mackhez, hogy ez Pete halálát eredményezheti. De egy részem még mindig szerette. Pete családja gyilkosnak nevezett, de nem öltem meg. Ő döntött úgy, hogy belekeveredik, ezzel megpecsételte a sorsát. Sajnáltam a halálát, de azt nem sajnáltam, hogy megmentettem a magam és a húgom életét. Egy vállrándítással félrenézett. – Miután láttam egy olyan jó rendőrt, mint Mack, aki képes megfordítani azt a sok rosszat, amit mások okoztak, főiskolára mentem, diplomát szereztem bűnügyi igazságszolgáltatásból, és a Rendőrakadémiára mentem. Meghallgattak, de a bűnüldözői végzettségem ellenére egy rendőrségi hivatal sem vett fel. Pete vagy a többiek családjából valaki mindig kigolyózott. Így ahelyett, hogy rendőr lettem volna, Mack adott nekem munkát, mint magánnyomozó. Nem volt több mint csaló házastársakat üldözni és egy tonnányi papírmunka, de lehetséges később különbséget tenni emberi életek között. Mack egy éve halt meg. A hitvallása az volt, hogy „ments meg egy életet, minden eszközzel, amid van”. Végül sokkal többet mentett meg a pokoltól, mint egyet, és most az a célom, hogy ugyanezt tegyem. ~ 186 ~

Tizenkilenc (Gyíktojás) Oly sok érzelem futott át Mencheresen. Megelégedettség, hogy az a férfi, aki Kirát bántotta, halott. Csodálat, fiatal kora ellenére, hidegvérű bátorságért. Hála, az embernek, aki segített rajta. Düh, a rendőrökkel szemben, akik kitúrták Kirát az állásából egy olyan valaki iránti hűségből, aki a rendőrség szégyene. És minden érzelem fölött, valahogy az empátia. Ismerte azt a gyötrelmet, amit akkor érezhetett, amikor a halálát okozta valaki olyannak, akit valamikor szeretett, még akkor is, ha valójában nem ő volt az eszköz. Igen, nagyon is jól tudta, milyen gyötrelemmel jár a döntés, a véghezvitel és aztán a keserű végkifejlet. Néhányan egyszer megtudják, hogy milyen nehéz ezt a terhet cipelni. Három héttel ezelőtt, a raktárház közelében lévő összes ember közül Kira volt az egyetlen, aki követte a hangját és belépett azon az ajtón, ez több mint véletlen. Ez a végzet. De a rá váró sötétséggel, lehet, hogy Kira végzete az, hogy az ő halálát okozza? Olyan rövid idő alatt vált fontos részévé az életének. Két évezred alatt senki más nem okozott ilyen mértékű változást a tetteiben, gondolkodásában és az érzéseiben. Hűvös megfontoltsága tartotta életben annyi háborúval teli éven át, de ahányszor csak Kira közelébe került, elvesztette a józan eszét. Ha el akarta kerülni a fenyegető sötét űrt, ki kell, hogy zárja Kirát az életéből. Jól tudta, hogy sokkal könnyebb megölni azokat, akiket az eszük helyett az érzelmeik irányítottak. ~ 187 ~

Ennek ellenére mégis ránézett Kirára, nem érdekelték az érvek vagy a halál. Sem a telefon, ami újra csörögni kezdett. Mencheres Kira felé siklott a vízben, ugyanaz a leküzdhetetlen kényszer hajtotta, ami az éjjeli lepkéket arra sarkallta, hogy a fény körül táncoljanak. Életöltőkön át az észérveket értékelte, a hideg intrikát és végső soron az ürességet. Talán, a molyok tudták azt, amit ő nem, élvezni a fényt, akkor is, ha ennek a pusztulás az ára. Ő is ki akarta próbálni. Kira szeme a zöld egy gazdagabb árnyalatára váltott, ahogy felé közeledett. Kezét a lány két oldalán a kád szélére tette, hogy megtámaszkodjon, amikor térdre emelkedett. A lány lába hozzáért a mellkasához, és ahogy a víz végigcsorgott rajta, összevizezte a ruháját, de ő nem húzódott el. Ehelyett az illata felerősödött a vágyától, ahogy lassan méregette a testét. – Szinte érzem a tekintetedet magamon – suttogta, miközben forróság kúszott az ágyékába, ahogy a fürdővíz melegítette vérét végül odairányította. – Ha azt vártad, hogy nem fogok odanézni, Mencheres, akkor nagyon alábecsülted magad. A hangja rekedtesen hangzott és hosszasan elidőzött a szótagok fölött, mintha dédelgetné őket. Mencheres közelebb csúszott, testét annyira a térdének préselve, hogy vagy el kellett hátrálnia vagy szétnyitnia. Kira széttárta a lábát, nem törődve a vízzel, ami eláztatta, miközben ő folyamatosan feszült neki a testének, megízlelte és felnyögött, ahogy a bőrük egymáshoz ért. Kira felcsúsztatta a kezét a nyakához, ujjaival szétválasztotta a haját, és a vastagabb tincseket oldalra húzta, hogy belenézhessen a szemébe. – Ugye nem fogod megint a felénél abbahagyni? Száját a füléhez csúsztatta és mielőtt válaszolt volna, belenyalt érzékeny fülkagylójába. ~ 188 ~

– Több mint kilenc évszázada élek külön a feleségemtől, és törvény szerint tilos volt bárki mással lefeküdnöm. Amióta halott, senki sem tudta eléggé felkelteni a figyelmem… amíg te nem jöttél. Kira megdöbbent hangot hallatott, miközben hátrébb húzódott, hogy ránézzen. – Te több mint kilencszáz éve nem szeretkeztél senkivel? – Nyelt egyet. – Ha azt próbálod elmondani, hogy csináljuk lassabban és várjunk, amíg jobban megismerjük egymást… Elnevette magát és lehúzta magával a kádba. – Nem! Csak figyelmeztettelek, hogy nem leszek könyörületes. Azzal a tomboló éhségével csókolta meg, ami az évezred jó része alatt felgyűlt benne. Kira karjai köré fonódtak, ajkainak részegítő íze, nyelvének simogatása pedig különösen érzéki volt. A víz kiloccsant a kádból, amikor lehúzta róla a ruhát, és oldalra dobta. A melltartója és a bugyija is hasonló sorsra jutott, így már semmi sem állt bőrének csillogó simasága és ő közé. A lány felsóhajtott, miközben a kezét végigfutatta az ő testén. Szája lesiklott az övéről, végigcsókolta csodás állvonalát, mielőtt továbbhaladt mellének telt domborulatához. Egyesével, felváltva vette szájába őket, beszívva mellbimbóit, míg Kira zihálása sikolyokká erősödött, és a körmeivel végigszántott a hátán. Érintései hevesebbek lettek, és lábát a csípője köré fonta. Csodálatos érzés volt, ahogy a lány körül ölelte, testének minden buja mozdulata lángra lobbantotta, de nem akarta siettetni a pillanatot. Első alkalommal teljesen fel akarta fedezni. A melleit kényeztette, miközben fejét lemerítette a víz alá. A keskeny, göndörödő díszítés csiklandozta a száját, mielőtt nyelve a mélységébe hatolt volna. Ahogy először megízlelte, vágya az elviselhetetlenségig erősödött. Síkos lágysága szenvedélyt keltő volt, arra ösztönözte, hogy gyorsítson és mélyítsen a nyelvcsapásain, hogy mézével ízesítse a száját, és a ~ 189 ~

lány ritmikus sikolyaival is erre sürgette. Élvezete csak fokozta amúgy is elviselhetetlen, sajgó szükségét, ami minden éhes követeléssel csak még tovább fokozódott. Benne kellett lennie. Kellett… Mencheres vicsorogva ugrott ki a kádból, csak az évszázados barátság tartotta vissza attól, hogy lesújtson halálos erejével arra a vámpírra, aki rájuk tört. Gorgon állt a fürdőszoba ajtónyílásában nyomasztó kifejezéssel. – Hidd el, ha nem lenne élet-halál kérdése, nem szakítanálak félbe, de ezt látnod kell. Most.

Ha Kira még mindig el tudott volna pirulni, most tűzoltó– autó-piros lenne az arca. Ott maradni a fürdőben és soha többet nem nézni Gorgon szemébe, jó tervnek tűnt, de az „élet és halál” szavak megakadályozták abban, hogy kifejezze a zavarát. Mencheres mentegetőző motyogással csukta be az ajtót, miután kilépett rajta, hogy megnézze, bármi is legyen az, ami miatt Gorgon megzavarta őket, így volt egy magányos pillanata, hogy összeszedje magát – és a törölközőjét – mielőtt követte volna. – Próbáltalak hívni – kezdte mondani Gorgon, amíg oda ment Mencheres gépéhez. – Bones is. Hívott, miután nem tudott téged elérni. Amikor befejeztük a beszélgetést, rohantam vissza a városból, amilyen gyorsan csak tudtam. Mencheres keresztbe fonta a karját, még meztelenül, a róla lecsöpögő víz a szőnyeget áztatta. Kira megfigyelte, hogy egy tetoválás van a hátán, de nem ismerte fel a szimbólumot, ám nem fecsérelte arra az időt, hogy azt csodálja, teljes figyelmét lekötötte, amit Gorgon csinált. – Nem mondanád el, hogy mi volt annyira sürgős, amíg beállítod a gépet? – zsörtölődött Mencheres. ~ 190 ~

– Azt a sztriptíz bárt a következő éjjel felgyújtották – mondta Gorgon, miközben az ujjai száguldoztak a billentyűzeten. – Az a három vámpír halott, és még néhány ember is. De nem is ez az igazi probléma. – A halott emberek közül az egyik Jennifer? Jennifer Jackson? – kérdezte Kira, megdöbbentette, hogy Gorgon milyen közömbösen beszél a halálról. – Az lenne a neki a legjobb – mormolta Gorgon. Kirának elállt a lélegzete. Mencheres a karjaiba vonta, vizes haja a vállára hullt, száját a halántékához érintette. – Ezek a hírek, habár fontosak, várhattak volna – mondta Gorgonnak kemény hangon. Gorgon felnézett, miután még néhány billentyűt leütött. – Ezek igen. A Chicago News csatorna oldala letöltődött a laptop képernyőjén, az oldal közepén a tizenegy órás hírek video felvételének képével. Kira szeme elkerekedett a főcímnél kimerevített képre: VÁMPÍROS SZEREPJÁTÉK FELELŐS A GYÚJTOGATÁSÉRT? De nem is a főcím volt, ami ledöbbentette. Az az volt, hogy látta magát a képen, hátulról, Mencheres szája pedig rázárul a nyakára. – Ó, Istenem! – suttogta. Gorgon rákattintott a lejátszásra és felhangzott a hírek műsorvezetőjének hangja, beszélt az elégett testek borzalmas látványáról, amiket a tűzoltók találtak meg, amikor reagáltak a hívásra. Meglepő, hogy a gyújtogatás tegnap előtt történt, nem pedig a múlt éjszakán, de amit időben felfedeztek, hogy beférjen a tizenegy órás hírekbe, azok a biztonsági felvételek voltak. – …az elkövetők nevét még nem tudjuk – szólt a bemondó, a szakszerűen komor, monoton hangján. – A rendőrségi vizsgálat még folyamatban van a személyazonosságukat illetően, de amint láthatják, világosan látszik, hogy egy bizarr ~ 191 ~

vámpírutánzó – igen, jól hallották, vámpírt mondtam – szertartás folyik. Robert, mutasd meg nekünk a felvételt! Mencheres szorosabbra fonta a karját Kira körül, ahogy némán nézte a halálát a képernyőn keresztül. Amikor meglátta, hogy Mencheres az ő leszakított nyakláncával vágja fel a saját torkát, görcsösen megmarkolta a keresztjét. Vissza kellett adnia a láncot, gondolta zsibbadtan. Egyáltalán nem emlékezett olyan időre, amikor a nyaklánca ne lett volna rajta, bár az első napokban teljesen elbódította a vérszomja… – Ezt még meg fogod bánni! – mondta Mencheres Radjének a képernyőn, miután az utolsó korty után, amit a férfi nyakából szívott, a teste mozdulatlanná vált. A Törvény Őr megszorította a karját. – Te fenyegetsz engem? Úgy tűnt, mintha a kép kiszélesedett volna, hogy közeli képet mutasson Mencheres arcáról. – Ígérem neked. A kép elmosódott, hogy újra a műsorvezetőt mutassa. Megkért mindenkit, aki bármilyen információval tud szolgálni a felvételen látható emberek személyazonosságával kapcsolatban, keresse fel a chicagói főkapitányság bűnügyi osztályát vagy a híradó székházát. Kira szóhoz sem tudott jutni. Ha a húgom ezt látta, gondolta magában abban a különös, ledermedt állapotban. Vagy a bátyja. Vagy a főnöke, esetleg Lily, vagy bárki más az irodából – francba a rendőrök, akik ott voltak Pete bírósági tárgyalásán, biztosan felismerik. Kevesebb, mint öt perc alatt ugyanazzal a kegyetlen hatékonysággal szállt el minden esélye, hogy visszatérhessen a korábbihoz hasonló életébe, mint ahogy a tűz elemésztette a sztriptíz bárt. – Radje – köpte Mencheres. – Ez megbocsáthatatlan bűn, még tőled is. Gorgon mereven nézett rá. – A Törvény Őr elérte, hogy te öld meg azokat az embereket és égesd le a klubot. ~ 192 ~

Mencheres Gorgonra meredt, ez a megjegyzés felkeltette az érdeklődését. Karjával továbbra is Kirát ölelve, érezte azt a finom borzongást, ami átfutott rajta. – Ez a teljes felvétel, amit megszereztek? – kérdezte a lány reszelős hangon. – Az a videó pár nappal korábbi annál az éjszakánál. Nem volt még néhány későbbi szalag, amin esetleg látható a gyilkos és gyújtogató? Mencheresnek nem kellett látnia, ahogy Gorgon megrázza a fejét, hogy tudja a választ. Sejtette, hogy a Klub szobája be van kamerázva. Nyilvánvaló, hogy Radje is és a Törvény Őr megbizonyosodott volna róla, hogy semmit sem hagynak a helyszínen, ami gyanúba keverhetné. Nem, Radje csak olyan képeket hagyott volna, ami súlyosan terhelő lenne Mencheresre nézve, ha bárki a világukból meglátná. – Nem találtak ennél későbbi felvételt, és amit te láttál, az egy rövidített változat. A teljes verzió nincs fent a hírcsatorna oldalán, viszont a You Tube és egyéb oldalakon igen. – Mutasd! – vágta rá Kira. Gorgon Mencheresre pillantott. Az pedig alig észrevehetően bólintott. Néhány kattintás után elindult a You Tube-os változat. Ez már lényegesen hosszabb volt, azzal kezdődött, ahogy Mencheres először ment Kirát meggyógyítani és azzal végződött, hogy kiviszi magával a friss holttestét a szobából. Mencheres objektív énje csodálta Radje eszét. A szalag az egész világ számára bebizonyította, ahogy Mencheres burkoltan megfenyegeti azt a három vámpírt, akik ártottak Kirának, valamint azt is, hogy színtiszta bosszút esküdött a Törvény Őr ítélete miatt, és hogy ez nyílt fenyegetés Radjéval szemben. Briliáns! – Nézd a hozzászólásokat! – kongott Kira hangja. – Ezek kritizálják a halálomat. Lenézett a videó alatti kommentárokra. Olyan szövegek, mint „Istenem, mekkora hamisítvány!” „Több vér kellett ~ 193 ~

volna” „A legrosszabb színésznő” és „Mi a fasz ez a bénán felizzó szem?” voltak olvashatók, mielőtt gondolatának erejével lecsapta a laptopot. Kira kibontakozott Mencheres karjából, és ő elengedte. – Nekem… Nem is tudom. Fel kéne hívnom Tinát. Ha holnap felkel és látja ezt, ki fog borulni, de mégis, mit mondhatnék? – motyogta, miközben járkálni kezdett. – Fel kéne öltöznöd – mondta, uralkodva a hangján Radje miatti dühében és elkeseredettségében. – Aha. Felöltözni. – Kira kitámolygott a szobából, érthető zavartsággal. Mencheres nem tudta hibáztatni ezért. Tudta, hogy Radje ezzel a gonosz húzásával ellehetetlenítette a további életét. Találkozott Gorgon kék tekintetével. – Hát ez elég kellemetlen – értékelte Gorgon a nyilvánvaló helyzetet. – Flare-rel együtt Patches és Wraith halott, plusz a leégett sztriptíz bár, a legtöbb vámpír, aki látja ezt a felvételt, el fogja hinni Radje vádjait, amit be is bizonyítottál a fenyegetéseddel. Nem is ez a legnagyobb probléma, ahogy Gorgon gondolja. Három gazdátlan vámpír és néhány ember halála nem keltené fel az Őrök Tanácsának érdeklődését. Bizonyítékot hagyni a vámpír fajról, amit bárki letölthet az internetről? Ez minden vámpírt felidegesít. – Természetesen könnyebb azt elhinni, hogy ezt tettem, mint, hogy egy Törvény Őr ilyen módon veszélyezteti a faj titkát. – Mencheres szája legörbült. – Semmilyen bizonyítékom sincs az ártatlanságomra. Egyedül csak Kira és te tudjátok, hogy itt voltam a tűz idején. – Ez ugyan olyan, mintha ti is benne lettetek volna. Radje jól kitervelte a támadást ellenem. – Azonnal el kell innen mennünk – határozta el. – Radje hazardírozhatott arra, hogy én fogok vigyázni Kirára az első napjaiban, távol az embereimtől és alibi nélkül, de az is lehet, ~ 194 ~

hogy figyelnek minket. Akár már most is jöhetnek az Őrök vagy a Végrehajtók. Igen, a kettő közül valamelyik lehet Radje első terve. Mencheres annak az esélyét latolgatta, hogy mi lenne, ha együtt maradnának. Nem tetszett neki a lehetőség. Az a legjobb, ha szétválnak, amíg összegyűjti a szövetségeseit. Különben, ha egyiküket elkapják, akkor a másikat is, és az igazság sosem fog kiderülni. – Menj! – mondta halkan Gorgonnak. – Ne mondd meg, hova! Bújj el, amíg nincs vége! Gorgon megszorította a vállát. – Megvannak a szövetségeseid, akik rábírják az Őrséget, hogy meghallgassanak. Ha eljön az ideje, hogy szükséged lesz rám, itt leszek. Mencheres röviden megérintette barátja kezét, a gesztus kifejezte azokat a szavakat, amiket nem volt idejük elmondani. – Menj! – ismételte. Gorgon elment anélkül, hogy elbúcsúzott vagy visszanézett volna. Helyes! Rövid volt az idő, és ami nem fért el egy kézben, az nem érte meg a késlekedést. Gyorsan magára húzott pár ruhát, összeszedte a mobilját, a laptopját és a kabátját. Kirán kívül ez volt minden, amit magával akart vinni. ~ 195 ~

Húsz (Gyíktojás – Huncut Angyal) Kira emberek sikítozására és egy száguldva közeledő vonat zakatolására eszmélt. Kilőtt felfelé vak túlélő ösztönében, hogy kitérjen a közeledő vonat útjából, de erős karok ragadták meg. – Ne félj! Biztonságban vagy. Mencheres. Hányszor hallotta már ezeket a szavakat tőle? Úgy tűnt, túl sokszor. Amikor eléggé magához tért, észrevette, hogy egy kopár szobában vannak, és néhány nagyobb berendezés van a falaknál felhalmozva. A gépek belsejéből zaj szűrődött ki, miközben valahol fölöttük a ritmikus sikolyokat követve egy vonat folyton felemelkedő és lesikló hangát lehetett hallani. – Mi a…? – sikerült kinyögnie. A plafonra nézett. – Egy hullámvasút alatt vagyunk. Big Thunder Mountain. Azt hiszem, így hívják. Egy pillanatig Kira nem tudta, hogy nevessen vagy kérdezze meg, hogy viccel-e. Disneyland? Ez volt az, amit Mencheres biztonságosnak gondolt, miután olyan sietősen távoztak? Nem mondta meg neki, hogy hová mennek, amikor elrepítette magukat a házból és hajnalban mély álomba zuhant, ami megakadályozta abban, hogy lássa, hová fognak érkezni néhány közbenső megálló után. – Először a habfürdő. Most a Disney park. Te romba döntesz minden hátborzongató vámpírmítoszt, amit valaha hallottam. ~ 196 ~

Mencheres vállat vont. – Egyszerű tájékozódási pont, és találkozónk van itt. Plusz, biztonságos helyre van szükséged a pihenéshez. Ezek alatt a parkok alatt labirintusok vannak, sok ki nem használt helyiséggel, mint például ez, a park tisztántartására és működtetésére, távol a vendégek szeme elől. Kira megemésztette. Nem tudta, hogy bármi is lenne Disneyland alatt, ami valószínűleg azt jelentette, hogy sok más ember sem tudja. Biztonságosabb itt, mint egy kocsiban vagy egy padon aludni, az már biztos. – Kivel találkozunk? – A társ-mesteremmel és a feleségével – válaszolta Mencheres. – Társ-mester. – A nő felvonta a szemöldökét. – Azt jelenti, hogy ő partnered egy nagy vámpír vállalatban, amit ketten felügyeltek? A férfi szája megremegett. – Lényegében. – És bízol benne? Kira érezte a férfi érzelmeinek vívódását a szomorúság és határozottság között, majd ezek kombinált érzetét a kérdésére. – Bízom benne, hogy azt fogja tenni, ami a legjobb az embereink számára, és hogy elmondja a valódi szándékait, bármik is legyenek azok – válaszolta végül a férfi. – Miért hangzik ez úgy, mintha nem adtál volna egyenes választ a kérdésemre? – motyogta a nő. Mencheres halvány mosolya elmélyült. – Mert figyelmes vagy. A nő lenézett és látta, hogy a férfi kabátján fekszik, számos törölközőn, kapucnis pulóvereken, és más puha dolgokon, amiken Disney figurák képei voltak. Csak ezek voltak közte és a kemény betonpadló között. Megrázta a fejét. Ez az első kirándulása Disneylandbe, mint vámpír és a hullámvasút alatt bujkál egy másik vámpírral. Hirtelen úgy tűnt, helyzetüket összehasonlítva „Alice kalandjai Csodaországban” történettel, ez utóbbi egészen normálisnak látszott. ~ 197 ~

Mencheres kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse a nőt. Kira elfogadta, a férfi testéből származó természetes energiát használta. Az első pár alkalommal enyhe áramütésnek érezte, de most élvezte a bizsegést, amit Mencheres érintése váltott ki. A férfi pulzáló energiájának vannak váratlan előnyei. Előző éjszaka óta Kira tudta, hogy a férfi nyelve egy „Ó, a Pokolba is, Igen” fokozatra állított vibrátorhoz hasonlít. A férfi keze megfeszült a nőén, és a szája hirtelen a nyakát súrolta, ahogy belélegzett. Mencheres illata intenzív lett, gazdag és természetes elegye a sötét fűszereknek, amik elmélyültek és erősödtek. Valami összeszorult a nő testében. – Nagyobb kísértés vagy nekem, mint ahogy azt el tudod képzelni. – A férfi hangja halk volt, de zengő. – Bármire is gondolsz ebben a pillanatban, folytasd. A legcsábítóbban édesíti az illatodat. Kira majdnem felsóhajtott az érzésekre, amit átfutottak rajta. A férfinek nem volt arra szüksége, hogy megcsókolja, ahhoz, hogy felizgassa. Annyi elég volt, hogy közel hajolt a férfihoz, és azonnal akarta őt. A nő szabad kezével Mencheres karját simogatta. – Mennyi időnk van, míg találkoznunk kell azokkal az emberekkel? – Sokkal több volt a szavaiban, mint egy kérdés. A férfi szája újra végig simított a nő nyakán, megborzongtatva őt. – Többet érdemelsz ennél itt – mondta halkan. Kira érezte, hogy a férfi vágya harcol a becsületességével – és azt akarta, hogy a becsülete veszítsen. – Piszkos gépterem, lehet, de most egyedül vagyunk – suttogta vissza. – Ne vesztegessük el! A férfi szája a nő bőrét kínozta, míg még több bizsergő hullám csapott át a testén. A nő röviden felnyögött. Tudta, hogy a férfi hatalma simogatja őt ezernyi láthatatlan érintéssel, némely megdöbbentően intim volt. A szemfogai saját akaratukból nőttek meg, és egy borzongás futott végig a nőn. ~ 198 ~

– Ez egy igen? – kérdezte Kira. A férfi szája válaszolt a nőén. Egyszerre kinyílt a szája, a sajátjával simogatta a férfi nyelvét és sürgetést érzett a férfi csókjában. Újra felnyögött, ahogy azok a fantom érintések nőttek, ugyanolyan érzés volt, mintha a férfi keze kezdett volna járni a testén. A férfi gombjaihoz nyúlt, leszakította azokat, mert elfelejtette új erejét. Mencheres anélkül szabadult meg a ruháitól, hogy levette volna a kezét a nőről, minden varrás elvált egymástól és a darabok lehullottak a földre. Kira érezte, hogy a saját ruhái is hasonló módon lekerülnek, míg mind a ketten meztelenül álltak tönkrement ruháikkal a lábuknál. Egy ősi hang szakadt ki a nőből, mikor megérezte a férfi kemény hosszát a hasához préselődni. Aztán szinte fájdalmas vágy árasztotta el, mikor köré zárta a kezét és érezte, hogy a férfi még nagyobbra nő. Az összes megzavart próbálkozás és a megszakítás után, azonnal magában akarta érezni. A szükség túl nagy volt, hogy előjátékkal késleltessék. – Tégy magadévá! Ne várj! – kiáltotta szaggatott hangon, mikor a férfi elszakította a száját a nőétől, hogy pusztító hatással lefelé húzza a nyakán. Az ujjai a következő pillanatban a nő ölének mélyén voltak, felkiáltott az érzések sistergésére. Sokkal lassabban simogatta, mint ahogy a nő őt, a gyorsabb ritmusára mély, rekedt nyögés tört fel Mencheresből, ami feltüzelte a nő vágyát. – Még nem vagy kész. Bántanálak – nyögte a férfi. Érezte a férfi vágyát, mintha az karmokkal belevájva próbálna kiutat találni belőle. Az intenzitás, a vágyának túláradó ereje táplálta a nő türelmetlenségét. Igen, így érzett. Mintha meghalna, ha a férfi nem hatol bele most azonnal. – Téged akarni jobban bánt – zihálta Kira. Egy durva hang tört ki a férfiból, ahogy érezte megfontolt kontroljának elpattanását. A következő pillanatban a hűvös ~ 199 ~

falnak ütközött a nő háta, Mencheres széthúzta a lábait és felemelte. Szájuk forró csókban forrt össze, ahogy a férfi kemény, vastag húsa a nő belsejébe nyomult. A nő idegvégződései felvillanyozódtak az intim érintésre, aztán felkiáltott, mikor a férfi behatolása égette, mint egy billog. Nedves volt, de nem eléggé, nem a férfi méretéhez. Mégis, Kira köré fonta a karját és felé ívelt, a szüksége versenyzett a kezdeti fájdalommal. – Még! – nyögte a férfi szájába. A keze alatt megfeszültek a férfi hátának izmai, majd egy másik égő lökéssel mélyebbre hatolt a nőben. A nő nyöszörgött, ahogy a boldogság keveredett a fájdalommal, de mégsem akarta, hogy a férfi abbahagyja. Semmi nem éreztette ezt a hihetetlenséget, ahogy Mencheres szája kutatta a száját a nyelvével, míg a teste benyúlt a nő végső határáig. Egy másik lökésre a nő feje hátrabukott, ahogy a gyönyör elnyomta a kezdeti fájdalmat. A fal minden repedését érezte a hátán, a férfi nyelvének minden simítását, kezét, és hatalmat, míg a keménysége mélyebbre hatolt benne. A csípője csavarodni kezdett, amit nem tudott irányítani, sürgetve a férfit, hogy még mélyebbre merüljön, míg egy nyögés tört fel a férfiból és betemette magát teljesen, csípőjének kemény vonaláig. A nő nem tudott lélegezni, de Kira szinte zihált az érzések bombázásától. Mencheres bőre az energiától pattogott, minden érintés még több csípést küldött a nő testébe, míg úgy érezte, a teste vibrál ugyanazzal a pulzálással, mint a férfi energiája. A teljesség a testében elsöprő volt, az idegvégződései lüktettek még akkor is, mikor a nő éhsége még többet követelt. A férfi elhúzta a száját a nőétől, a szemébe nézett, miközben lassan kihúzódott belőle. Hüvelykujját a nő szájára nyomta, míg a másik kezével magasabbra tartotta, együtt tartva a csípőjüket. ~ 200 ~

Mély, csontolvasztó gyönyör hullámzott Kira tudatalattijába, ahogy újra előretolta magát, majdnem kiáltozott az érzésektől, amik eltöltötték. – Így érzek, mikor benned vagyok. – A férfi hangja halk volt, szeme vakító zölden világított. – És te is ugyan úgy fogsz érezni mindent, ígérem. A függöny lehullott a férfi érzéseiről, míg az érzéseket Kira csakis a sajátjának érezte. Kezére csavarta a férfi haját, ami azt súgta a férfinak, hogy a fal lebomlott és nincsenek köztük korlátok, de a gyönyör összeszorította a nőt, mielőtt megszólalhatott volna. Megvilágosodott az elméjében a gondolat, kiáltások törtek fel a torkából szavak helyett. Mencheres lassan mozogni kezdett, a szája tátva, ahogy a nőt bámulta, míg a teste beleolvadt az övébe. A gyönyör egy másik szorítása ragadta el a nőt, a férfi nevét zihálta, miközben a testében az elragadtatás erősödött. A férfi mosolygott, érzékien és gyönyörűen, a boldogság egy másik alakjában, és őt nézte. Kira letekerte kezéről a férfi haját, hogy a hátát simogassa, egyre izgatottabb lett, izmának minden egyes rezdülésével, ami azt jelentette, hogy a nő testében is csodálatos érzés növekszik. Újra a nő szájára szorította a sajátját, a csókja valahogy sötétebb és gazdagabb lett. A nyelvük ugyanazokkal a selymes mozdulatokkal mozdult, hogy az övé a nő szájában. Kira felfokozott szenvedélye teszi képessé a testét, hogy simán tudjon fogadni a férfiből mindent. A férfi keze lassan bejárta a nő testét, míg lassan növelni kezdte a lökéseit. A nő nyögései elárasztották a csókját, Mencheres rekedt, torokhangú nyögései csatlakoztak hozzá, ahogy együtt mozogtak. Minden új lökés növelte az élvezetet a nő testében, egészen addig, míg az egész teste együtt lüktetett az ágyékával. Még a bőre is fájt a gyönyörű gyötrelemtől, a ~ 201 ~

több érintkezésre a férfiéval, még lázasabban szorította magához a férfit, míg a lábait a csípője köré szorította. A férfi erős szorítással ragadta meg a nő combjának hátsó részét, közelebb húzta magához, ahogy lökései erősödtek. Hüvelyében növekvő gyönyörtől a férfi szájába kiáltozott, a szemfogai belevágtak annak a szájába, ahogy a fejét a növekvő sürgetésre elkezdte dobálni. A férfi keze belegabalyodott a nő hajába, szilárdan tartotta, míg a csókja perzselő lett, a szája pusztító éhséggel falta a nőét, ami túl erős volt, hogy feltartóztathassa. A nő körmei a férfi csípőjébe martak, ahogy az még gyorsabban kezdett el mozogni, a szüntelen ritmussal elvágva a nő gondolatait. Az érzéki nyomás addig erősödött, míg a nő úgy érezte, felrobban, ha a férfi nem áll meg – és nem akarta, hogy megálljon. Azt akarta tőle, hogy vigye a tűrőképessége határára, a szabadesés túlvilágába. Mencheres egy kiáltással tépte el a száját, amit visszhangzott a kis szobában. A lökései hirtelen olyannyira meggyorsultak, hogy megijesztette volna Kirát, ha a gyönyör nem robbant volna át rajta. A szeme becsukódott, míg az ágyéka végre összeszorult az elsöprő boldogságtól, az őt elárasztó érzés túl nagy volt ahhoz, hogy gyönyörnek hívják, gondolta a nő. Szavak ömlöttek ki Mencheres száján, olyan nyelven, amit a nő nem értett. Szorította a férfit, ahogy orgazmusa tovább lüktetett benne, megdöbbentette őt az intenzitása. Azt akarta, hogy a férfi ugyanezt érezze. Azt akarta, hogy ő is veszítse el kontroljának utolsó részét is. – Gyere, engedd el! – zihálta Kira, hangja szinte nyers volt. – Szükségem van rá, hogy érezzem most, Mencheres… Újabb szavak, amiket nem ismert fel, rekedten szakadtak ki a férfi szájából, de aztán azzal a szenvedéllyel csókolta meg a nőt, ami a testét is égette. A férfihez szorította magát, vele ~ 202 ~

mozgott, az elméje eltávolodott a valóságtól, bele a tiszta érzelmekbe. Mélyen magában remegést érzett, aztán borzongást, ami a férfi testéből az övébe áramlott. Megfeszült és összehúzódott, ahogy egy durva kiáltás tört fel a férfi torkából. Mencheres teste ívbe feszült, olyan erősen nyomult a nő testébe, hogy a nő levegő után kapkodott. A feje hátrabukott, sötét haja legyezőszerűen terült szét, még hosszabb nyögés jött a férfiból. Illeszkedett a görcsökhöz, amelyek visszhangzott a nőben, a csúcspontja erőteljes, ritmikus remegésekben dübörgött keresztül a nő ágyékán. A nő karja a férfi nyaka köré fonódott, ahogy ízlelgette a remegéseket, amik továbbra is rázták. A mély összetartozás érzése töltötte el, mintha a hosszú nyugtalanság a testében otthonra talált volna. Néhány hosszú másodperccel később sem akart megszólalni, nehogy a szavak megtörjék érzéseit. Aztán elnézett Mencheres feje mellett, és a ruhák kupacát látta maguk alatt. Valójában több méternyire alattuk. – Mi? – zihálta. Egy körbepillantással megbizonyosodott, amit a szeme először mondott neki. Már nem a fal nyomta a hátát. A plafon volt az. Egy halk nevetés rázta a férfit, ahogy elkezdtek leereszkedni, a testük olyan lassan lebegett lefelé, mint egy sodródó toll. – Azt gondolod, hagylak leesni? – kérdezte a férfi rekedten, megcsókolta a nő torkát, olyan bágyadt alapossággal, ami eloszlatta a nő szorongását. Letette magukat a puha ruha kupacra, anélkül, hogy egyszer is megfordult volna, hogy megnézze, hol van. A nő Mencheresen volt, térde az alattuk lévő szövetágyba süllyedt, a férfi haja körbefogta a fejét, mint a fekete selyem. A keze erőteljesen simított végig a nő hátán, sima mozdulatokkal kerek csípőjén állt meg. ~ 203 ~

– Hallottam már a kifejezést, hogy a falra mászni, de soha nem gondoltam, hogy megtapasztalom, nem is beszélve arról, hogy így – motyogta, a szája álmodozó mosolyra húzódott. A férfi visszamosolygott, ajka emlékeztette őt, hogy milyen csodálatos volt Mencheres a szokásos közömbös kifejezése nélkül. Megsimogatta az arcát, ujjait végigfuttatta a férfi magas arccsontján, a sötét, vastag szemöldökén, telt száján, és a büszkén ferde orrán. – Mire gondolsz? – kérdezte a nő, előrehajolt és a mellkasához nyomta a mellét. – Ha tehetném, örökre itt maradnék veled – válaszolta, de a mosolya kissé elhalványult. Az árnyék azért suhant át az arcán, mert időhiányban szenvedtek, mert hamarosan megérkezik a társ-mestere? Vagy, mert Radje azon munkálkodik, hogy olyan gyilkosságokat kenjen Mencheresre, amiket nem is követett el? Nem akarta megkérdezni. Csak ezt a pillanatot akarta megtartani közöttük, más emberek vagy dolgok zavaró hatása nélkül. – Miért zárod el magad tőlem, hogy ne érezzelek? – kérdezte, és rákönyökölt a vállára. A tekintete a nő mellére siklott, amely mellkasához nyomódott. – Rossz szerető az, aki pusztán úgy biztosítja a hölgye gyönyörét, hogy nem hagyja, hogy a sajátjából is táplálkozzon – válaszolta egy célozgató vigyorral. Kira kuncogott. – Nem hiszem, hogy ezért valaha is aggódnod kellene. Soha. – Következő alkalommal – válaszolta, és hangja elmélyült – együtt fogunk osztozni rajta. Rohanó várakozás töltötte el a nőt, a következő alkalmat a mostani alkalomba akarta fordítani. De egy másik érzés a testében, sokkal rettegettebb, arra késztette Kirát, hogy megdöbbenve nézzen körül a szobában. Eltekintve a gépektől, Mencheres kabátjától, és a Disney kellékektől, amiken feküdtek, a szoba üres volt. És ő már nagyon éhes volt. ~ 204 ~

Mencheres nem hozott magával hűtött vért, mikor pár órával hajnal előtt elrohantak a házból. Annyira megrázta a saját halálának videója, Mencheres gyilkolása és a gyújtogatás, hogy nem is emlékezett arra, hogy megkérje, hozzon magával. Az egyetlen dolog, amihez ragaszkodott, mielőtt távoztak, hogy felhívhassa Tinát. Sietségükben mindent elmondott a húgának, hogy biztonságban van. Tina mondja el az öccsüknek, hogy ne higgyen el semmit, amit a tévében lát. Ez közel sem volt elég magyarázat, de most csak ennyit tehetett. – Kérlek, mondd, hogy tettél pár zacskó vért a kabátodba, mielőtt elindultunk! – mondta, és kényelmetlenül mocorgott, ahogy a csavarás a gyomrában növekedett. – Mondtam neked, hogy el fog jönni az idő, mikor nem leszek képes ellátni a táplálkozási szokásaidat. Ez az idő a vártnál hamarabb érkezett el. Kira elméje fellázadt a gondolatra, ahogy a gyomra még jobban összeszorult. Nagyot nyelt. Ha megtagadja, megpróbálhatja kivárni, míg egy kórház vagy vérbank közelébe kerülnek, valószínűleg eluralkodik rajta az éhség miatti emlékezet-kiesés, ami vámpír életének első pár napját uralta. És ha Mencheres nem lett volna mellette, mikor megtörtént, megölt volna valakit. – Hogyan kellene ezt megtennem? – suttogta. Semmiképpen sem akarta egyedül megpróbálni. A férfi az alattuk lévő ruhakupac felé intett. – Felveszünk párat ezek közül a ruhák közül, és felmegyünk a park felszínére. Több száz felnőtt van ott, hogy válogathass közöttük. Ezt mondván Mencheres gyengéden legurította magáról és felállt, kihúzott alóla egy pólót és felvette. Kiválasztott egy nadrágot, és ugyanazzal a hanyag eleganciával vette fel, eltakarva csodálatos meztelen testét, túlságosan is, döbbent meg Kira. Mégsem tudott panaszkodni. Ha nem lenne ez a ~ 205 ~

dolog, akkor több időt tölthetnének szeretkezéssel ebben a szobában, ami most a kedvence volt a világon. Következőleg a férfi egy sapkát választott ki a halomból, összecsavarta a haját kontyba és ráhúzta a Disney sapkát. A megjelenése meglepő volt. Valahogy néhány másodperc alatt Mencheres egy feltűnő, elegáns húszas évei végén járó férfiból egy sokkal fiatalabb turistává változott, akinek meg kellene mutatni a személyigazolványát, ha megpróbálna sört venni. – Olyan vagy, mint egy kaméleon, tudod? – kérdezte Kira. Felvonta a szemöldökét. – Az álcázás szükséges szakértelem a vámpíroknak. Nem csak a ruhaváltás számít, az új személyiség ugyanúgy befolyásoló tényező. Az arcunkat nyilvánosságra hozták nemcsak a chicagói hírekben, de letölthetőek az internetről is. Nem adhatunk esélyt egy embernek sem itt, hogy felismerjenek bennünket, bár nem lesz sok időnk. – Nem mondtál sokat arról, hogy mi a tervünk, mikor elindultunk, aztán, persze, kiütött a hajnal. Nem is tudom, hogyan sikerült elintézned, hogy átkerüljünk Wyomingból, Dél-Kaliforniába. Nem repülhettél egész úton. A férfi megvonta a vállát. – Elég könnyű volt rávenni az embereket arra, hogy oda szállítsanak bennünket, ahová csak akarjuk, amikor megbizonyosodtam arról, hogy nem követnek bennünket. Mencheres hipnotikus ereje miatt azok közül a járművezetők közül senki sem fog emlékezni, hogy taxisofőrként használta őket. A gondolatra Kira megállt. Vajon most már neki is megvan ez a képessége, hogy hipnotizálni tud embereket? Vagy ez olyan valami, ami az idő során fog kialakulni? A gyomra egy másik csavarodása emlékeztette, hogy nincs meg az a luxusa, hogy csak ücsörög ott, és az új képességein töpreng. Feltúrta a ruhahalmot, míg talált egy pólót és egy nadrágot, megállt, hogy letörölje magáról szenvedélyük ~ 206 ~

maradékát az egyik ruhadarabbal, ami előzőleg a saját ruhájához tartozott. Aztán egy sapka alá gyűrte a haját, mint Mencheres. Hihetetlen volt, hogy hamarosan megtanulja, hogyan kell tényleg megharapni valakit és inni a véréből… miközben Goofy-s sapkát és Minnie egeres pólót visel. Az élete darabokra hullott Radje miatt, minden lehetséges módon, de most Kira nem gondolkodott ezen. Hihetetlen boldog volt, annak ellenére, hogy milyen körülmények között vannak Mencheressel. A férfi megsimította az arcát, mikor felállt, több mint érdeklődéssel szemlélte a nő száját. Kira megnyalta az ajkait. Bárcsak gondolt volna arra, hogy szóljon Mencheresnek, tegyen el pár zacskó vért a kabátjába, mielőtt elindultak. Akkor talán képes lenne eltölteni a következő órát, vagy rájönni, mitől nyög a leghangosabban a férfi, ahelyett, hogy arra gondol, hogyan lehet megharapni valakit. A férfi belélegzett, szeme zölden csillogott. – Szeretem az illatodat – mondta majdnem morogva. – Most még jobban szeretem, hogy az egész testemen érzem. A nyílt éhségtől a szavaiban a nő mélyében összeszorultak a dolgok, de sajnos a gyomra a hátsó ülésre kényszerítette növekvő vágyát. Oda, ahova a terveit is a további plafon felderítésről. – Menjünk most! – mondta a nő. – Vagy nem akarok elmenni egyáltalán, és ez veszélyes lesz bármelyik emberre, aki később idejön, és kapcsolatba kerül velem. Fene egye meg ezt a sok étkezést. Idővel csökkeni fog, biztosították róla, és nem tudta kivárni. Megkönnyebbülés lesz, mikor csak egy bögrényi vérre lesz szüksége egy nap. – Igen. Most – mormolta Mencheres. A szája még utoljára súrolta a nőét, követelőző csók volt, majdnem elfelejtette Kirával az evést, de aztán megállt, és együtt kiléptek a zajos gépteremből. ~ 207 ~

Huszonegy (Huncut Angyal) Csak pár pillantásába került Mencheresnek, hogy elfeledtesse a munkásokkal, hogy két illetéktelen személy ballagott keresztül a park felszíne alatt. Mikor elérték a lépcsőt, ami felvezetett a parkba, Kira szeme már zölden csillogott, és a szemfoga elkezdett megnyúlni a felső fogsorából. Ez volt az első alkalom, hogy emberek között volt az átváltozása óta. A vérük még hangosabban hívta őt, mint egyébként, mert éhes volt. A keze a férfiét szorította annyira, hogy összetörhette volna a csontjait, ha a férfi ereje nem védené meg saját magát. – Ne hagyd, hogy bárkit bántsak. – A hangja rekedt volt, a szemfogai még hosszabbak lettek. A férfi felemelte a nő állát. – Nem fogsz. Elég erős vagy, hogy elbírj vele. Ilyen érzés először a tömegben lenni, de ne a szívverésükre koncentrálj. Más hangokra figyelj. Az segíteni fog. Kira bizonytalanul bólintott. A szemfoga visszahúzódott egy kicsit, és néhány zöld villanásban felragyogott a szeme, ahogy összeszedte magát. A férfi várt, míg szinte már nyoma sem volt smaragdzöld ragyogásnak a nő szemében, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. A bokor, ami az ajtót elrejtette a turisták szeme elől, elefánt alakúra volt nyírva. Végig húzta magával Kirát a főutcán, a tömeg közepén. Bár már elmúlt napnyugta, a park még tele volt. A nyári órák miatt sötétedés után is sok elfoglaltság akad. ~ 208 ~

Kira megborzongott, a szeme újra zöldesen villant, de Mencheres nem állt meg. Meg kell tanulnia megszokni maga körül a törékeny halandókat. Sokkal hamarabb, mint ahogy más vámpírokat kienged a férfi a tömegbe, de ez a gyorstalpaló szükséges volt. Míg Kira korábban aludt, a férfi megpróbált újra belenézni a jövőbe, de semmi sem változott, kivéve, hogy a rettegett sötétség közelebb ért. Kezdett kifutni az időből, és Kirának készen kell állnia, mikor a férfi eltávozik. Ezért volt, hogy a férfi tudatosan eldobta a vértasakokat, és hozta a kabátját, mielőtt a nő felébredt, és amiért nem hagyta egyszerűen, hogy egyen valamelyik alkalmazottból a park alatt. – Hajtsd lejjebb a fejed – utasította a nőt. Lehajtotta a fejét, árnyékolva szemének zöld izzását a körülöttük lévő emberek érdeklődése elől. Keresztülmentek a Frointer Lane-en, a New Orleans térre, ahol beszerzett Kirának egy napszemüveget. Hálásan a férfira pillantott, ahogy felvette. Most minden zöld villanás el lesz takarva, vagy csak érzéki csalódásnak fog tűnni a szemüvegen keresztül. A bizalma nőni kezdett, ahogy folytatták útjukat a tömegen keresztül, de ha Mencheres tudta is, hogy küzd az éhségével, nem éreztette. Kirát a férfi vére és hatalma változtatta vámpírrá, így a nő a férfi része volt, és érezte az érzelmeit, mikor a pajzsa vékonyabb volt. A férfi azonban csak pillanatokat képes elkapni a nőtől, ahogy előtte is, a nő illatából, az arckifejezéséből, a hangjából, és a testbeszédéből. Ez mind azt mondta a férfinak, hogy a nő éhsége nőtt, Kira ereje megfelelő volt, hogy kibírja a kihívást, ami a körülötte lévő élők jelentettek. – Csak… felszedek valakit, aztán keresek egy bokrot vagy kapualjat, ahová elbújok? – kérdezte suttogva. Ez elegendő lenne, de a férfi azt akarta, hogy megtanulja, hogyan táplálkozzon ennél is egyszerűbben. Sajnálta, hogy az ~ 209 ~

idő sürgetése miatt nem tudja finomabban csinálni, de Kira túlélési képessége a saját érdekében elsődleges szempont. – Itt fogjuk csinálni – mondta, rámutatva az építményre a hegy tetején. A nő megállt. – Azt akarod, hogy megharapjak valakit, míg az Elvarázsolt Kastélyban jár? – kérdezte hitetlenkedve. Megvonta a vállát. – Sötétebb van bent, mint a legtöbb helyen a parkban, és a többi ember körülöttünk túl zavart lesz, hogy odafigyeljen arra, mit csinálsz. A nő újra sétálni kezdett, de a fejét rázta. – Csak azt gondoltam, hogy nem érezhetem furábbnak ezt – motyogta.

Kira Mencheres mellett állt, ahogy keresztülmentek az Elvarázsolt Kastély útvonalának első részén. Besiettek egy kicsi kör alakú szobába. Aztán a plafon és a portrék kifeszültek körülöttük, ahol az ijesztő hangok kísérteties fényekkel várták a látogatókat. Valakit jobban, mint másokat, gondolta Kira szárazon. Megpróbált a rögzített hangokra koncentrálni. Vagy a különböző gépekre, és az egymást fedő zenékre és hangokra a szobán túlról. Bármire, a körülötte lévő vérrel töltött testeken kívül. Ez a szoba tele volt emberekkel, akik másodpercenként egymásnak nyomódtak. Ha koncentrált, ki tudta szorítani az összes kísértő szívdobbanást a többi zajos felfordulásból. Mikor a szoba ajtaja kinyílt, megkönnyebbült. Egy nagyobb terembe mentek, egyfajta futószalag volt ott, ahol a karikatúrás kocsikat szisztematikusan feltöltötték a látogatók. Sokkal könnyebb itt kontrollálnia magát a kis szoba helyett, ami tele volt ötfogásos ételekkel. Mencheres figyelmen kívül hagyta a sorbanállókat és az egyik kisegítő alkalmazotthoz lépett. Egy szinte észrevehetetlen szemvillanás, és az alkalmazott már boldogan ült egy kocsiba Kira-val és Mencheres-el, ahelyett, hogy külön ültette volna őket. A nő észrevette, hogy nem figyel ~ 210 ~

a fiatal férfira a kocsiban, akit utasítottak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Csak Mencheres kezének folyamatos nyomására a karján, ahogy odavezette őt az ülésekhez. – Hé – mondta a srác üdvözölve Kirát, mikor leült mellé, Mencheres pedig a lány másik oldalára. Nem tudta rávenni magát, hogy válaszoljon. Bűntudat és éhség versengett benne. Komolyan bele akar harapni ebbe a fiatal férfiba és inni belőle? A kísérő felhúzta a biztonsági fémkorlátot, ellenőrizve, hogy zárva van, aztán már úton is voltak a túra következő szakaszára. A felvett hangok harsogtak a hangszórókból a kocsiban. Nem volt sötét a nő szemének odabent, de az árnyékok különböző foltjai miatt Kira tudta, hogy a többi vendég alig látja, mi történik – kivéve, mikor a járművel szándékosan összefutottak. – Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni – suttogta Mencheresnek, ahogy a pasi nevetett és integetett a barátainak, mikor a kocsik röviden szembekerültek egymással. A férfi tekintete merev volt. – Muszáj. A növekvő fájdalom a testében egyetértett a férfival. Mencheresnek igaza volt. Már vámpír volt. Talán még nem emésztette meg a gondolatot, és biztosan nem kérte, de ez nem változtat a tényeken. Vagy megtanulja, hogyan kell valakitől ártalmatlanul vért venni, vagy azt kockáztatja, hogy megöl valakit később, mikor uralnia kellene magát, és nem lesz plazma italautomata a környéken. Mencheres előrehajolt, elkapta a nevető pasi tekintetét. A szeme zölden megvillant, mielőtt megszólalt. – Dőlj hátra vele a sarokba. Ne mondj semmit. Ne félj. Egy ismerős, önelégült mosoly telepedett a férfi arcára, ahogy a karját Kira köré tette, és a kocsi oldalára dőltek. A nő majdnem zihált. A férfi fél testét az övéhez nyomta, a pulzusa minden más zajt elnyomott körülöttük, figyelme a finom, egyenletes ritmusra összpontosult. ~ 211 ~

– A kéz biztonságosabb, míg nincs több tapasztalatod. Aztán jön a csukló, majd a nyak – de soha ne harapj a nyaki érbe kivéve, ha ölni akarsz – utasította Mencheres nyugodt hangon. A kocsi egy bálterembe ért, ami tele volt táncoló szellemekkel, amik tizennyolcadik századi ruhákba voltak öltözve. Kira azokat nézte a fiatal férfi arca helyett, ahogy lassan a szája elé húzta a kezét, emlékeztetve magát, hogy ne nyomja erősebben, mint mikor tojást tartott a kezében. Ha bárki látja őket, csak egy párt látnak a sarokba dőlve, a férfi keze a nő száján, mintha elcsendesítené. A szemüvege elrejtette a ragyogó szemét, és a fiatal férfi keze elrejtette a szemfogát attól, hogy bárki meglássa, amint előbújt, ahogy a pulzusa közeledett a szájához. Becsukta a szemét, „gyengéden, gyengéden” kántálta magában, ahogy a szemfogát a vénába mélyesztette. Az ambrózia íze, ami azonnal megtöltötte a száját, elmosta az utolsó habozását is. Amit lenyelt, gazdagabb volt a csokoládénál, finomabb a tejszínnél, és zamatos melegség terjedt el benne. Az elméje azon tűnődött, semmi nem olyan, mint mikor zacskóból evett. Az mindig olyan kissé savanykás ízű volt, és helytelennek érezte, de ez természetes volt. Mint ahogy az élet ősi láncának része, ami szent és titokzatos lett, sötét és gyönyörű. A negyedik korty után Kira szeme kinyílt. A fiatal férfi arca volt, amit először meglátott. Felkészült a vádló tekintetre, de a férfi szeme összeszűkült, és arcán az őszinte boldogság mosolya terült el. Közelebb nyomódott a férfihoz, míg a feje a nő vállán nyugodott, és a teste teljesen nekinyomódott a jobb oldalának. Egy pillantás a férfi ölére és kiderült, hogy túlságosan élvezte. Kira tekintete Mencheresre szállt, de ahelyett, hogy féltékenységet vagy elítélést mutatott volna a tekintette, enyhén szórakozott volt. ~ 212 ~

Kira óvatosan kihúzta a szemfogait, csodálkozott, mikor Mencheres megragadta a fiú kezét, mielőtt megkérdezhette volna, mi a következő. – Az egyik módja, hogy begyógyítsd a sebeket, hogy felsérted a nyelved, és a seben tartod, mielőtt elhúzod a szádat – mondta. – Vagy megvágod az ujjad, és a véredet a lyukakba cseppented. Mindkét választás megelőzi a még több vérvesztést és a ruha bepiszkolódását. A nő azt gondolta, ironikus, hogy az útjuk keresztülvezetett az éneklő temetőn, ahogy követte Mencheres utasításait. Úgy döntött, az ujjával gyógyítja be a sebet a nyelve helyett, rátette a kettős sebre, amit ejtett, mikor Mencheres felemelte a kezét. Másodpercekkel később, mikor a nő ellenőrizte, a sebek teljesen begyógyultak, és a vágás is az ujján. Nem volt bizonyítéka annak, ami történt, kivéve a jóllakottság meleg érzése, ami egész testére kiterjedt. A bűntudat és szégyen, amit Kira várt, furcsamód eltűnt. Helyette jobban érezte magát, nemcsak azért, mert elmúlt az éhsége. Az épületben lévő szívverések és meleg testek már nem kísértették arra, hogy gyilkolásba kezdjen. Az embereket maga körül újra embereknek érezte. Ki gondolta volna, hogy az emberekből való táplálkozás miatt jobban tud kapcsolódni elvesztett emberségéhez? – Vedd le a szemüveget – mondta Mencheres halkan. – Nézz a szemébe, és mondd neki, hogy nem emlékszik semmire, ami történt, kivéve, hogy jól szórakozott. Egy pillantást vetett Mencheres felé. – Meg tudom csinálni… már? – Jobbnak érezte a világot, erősebb lett, de nem annyira, hogy egy puszta pillantással és egy megjegyzéssel módosítani tudná valakinek a memóriáját. A férfi szája felkunkorodott. – Igen, már képes vagy rá. Kira megpróbálta összegyűjteni belső hipnotizőrségét, ahogy lecsúsztatta a szemüvegét az orrán, tekintetét a fiatal ~ 213 ~

férfira irányította, aki még mindig nekidőlt, álmodozó mosollyal az arcán. – Szóval, ah, semmi nem történt, kivéve, öö, élvezted az utat – dadogta. Te jó ég, szánalmas kísérlet volt a megbabonázásra. Jobban kell csinálnia. A fiatal férfi felállt, ahogy az üresség eltűnt a szeméből, amint a kocsi elhaladt egy sor tükör mellett, és egy gépi hang tájékoztatta őket, hogy hamarosan láthatják a kastély egyik szellemét, ami akadályozza a kocsijuk útját. Mencheres kinyújtotta a kezét, és magához húzta Kirát, a keze körbefonta őt egy laza ölelésben. – Működött? – bökte ki Kira csodálkozva. A férfi arcán még látszódott a halvány szórakozottság. – Természetesen. A nőt nyomasztotta az, hogy milyen simán ment minden, mikor a fiatal férfi vigyorogva fordult felé. – Nézd. Van egy szellemed, ami az öledben ül. A nő a tükörfalra nézett, magukkal szemben, hogy lássa a videofelvételeket egy kövér, szemüveges szellemről, ami a kocsijuk felé emelkedik. A hármójuk látványa a kísértetiesen vigyorgó utassal, csak fokozta Kira szürreális érezését. Az első étkezése igazi vámpírként, megspékelve egy hamis szellemmel. A kocsi lassított, ahogy a következő szoba feltárta a kiszálló peront. Az alkalmazott levette a biztonsági korlátot előlük, és mind a hárman kiszálltak a kocsiból. A fiatal férfi intett a barátainak, ugyanazzal a kézzel, amit Kira megharapott, mielőtt elsétált, és soha nem fogja észrevenni az igazi természetfeletti eseményt a hamis kísértet túrán. ~ 214 ~

Huszonkettő (Huncut Angyal) Mencheres és Kira majdnem visszaértek a Big Thunder Mountain-tól, mikor a férfi erőváltozást érzett a levegőben maga körül. Egy pillanatra megfeszült, de aztán felismerte az energia hullámot. Bones. Korai még itt lennie. – A társ-mesterem egy pillanat múlva itt lesz – mondta Kirának. A nő levette a napszemüvegét, mintha csak emlékezne arra, hogy nincs már szüksége rá. A szeme nem villant fel egyszer sem, amióta táplálkozott, és sokkal nyugodtabb is lett. Remélte, hogy a nő beismeri, hogy bölcsebb lenne lemondani azokról a plazma tasakokról a jövőben. Nem csak azért, mert a friss vér íze jobb és erősebbé teszi, hanem azért is, mert így alaposabban kielégíti az éhségét. Látta Bonest és Catet közeledni a tömegben, a vasút másik oldalán. A társ-mestere nem látszott boldognak. – Véres pokol, Nagyuram – voltak Bones első szavai, ahogy a közelbe értek. – Véres ronccsá égett testeket, halott vámpírokat, eltűnt személyeket, fenyegető Őröket és videó felvételt hagysz magad után, ami bizonyítja a fajunk létezését. Aztán vakációzni mész. Neked tényleg halálvágyad van. Kirának leesett az álla. Mencheres megszorította a kezét, észrevéve, hogy Bones éles, barna tekintete követte a mozdulatot. ~ 215 ~

– Több már nem lesz – felelte hűvösen. – Tudtam, hogy a létesítmény be van kamerázva; csupán egy bolond nem számít rá, hogy felveszik. Igen, terveztem, hogy megölöm azt a három vámpírt, de mást nem, és biztosan nem addig, míg rögzítik az akciómat. Nem én tettem. – Meg akartad ölni Flare-t, Patchest, és Wraith-et? – kérdezte Kira, hangja sokkos volt. – Nem hittem Radjenak, mikor azt mondta, hogy… Mencheres lenézett rá. – Megkínoztak. Természetes, hogy megölöm őket. Cat megköszörülte a torkát a feszült csendben, ami következett. – Uh, mielőtt ez folytatódik, hadd mutatkozzunk be a barátodnak. Cat vagyok, és ő a férjem, Bones. Mencheres torz kis családjának tagjai vagyunk. Kira megrázta a Cat kezét, amit felé nyújtott, azután, hogy bemutatkozott. Bones is kezet fogott Kira-val, de sokkal spekulatívabb tekintettel, mint amilyet Cat vetett rá. Mencheres közömbösen találkozott társ-mestere tekintetével, nem válaszolva a néma kérdésre, amit Bones feltett neki. – Normális esetben hinnék neked, mert te vagy a legtürelmesebb, kiszámíthatóbb ember, akivel valaha találkoztam – monda Bones, visszatérve az eredeti témához. A tekintete újra Kirára villant. – De ebben az esetben kísértést érzek, hogy elhiggyem Radje állítását, hogy a megszokott, gondos tervezés nélkül cselekedtél. – Biztonságos itt kint erről beszélnünk? – kérdezte Kira, a családok felé bólintva, akik a Frontier Landen sétálgattak. Mencheres kihívóan Bonesra nézett. – Az, ha nem követtek. Bones szortyintott egyet. – Óvatos voltam, Nagyuram. – Ez a „nagyuram” dolog túl furcsa, figyelembe véve, hogy idősebbnek nézel ki, mint ő – motyogta Kira. Felhúzta a szemöldökét, ahogy Cat felnevetett. – Tudod, soha nem vettem észre, de igazad van. Különösen most, ezzel ~ 216 ~

az egész baseball sapkás és Disney cuccos dologgal. Egészen másként nézel ki, Mencheres. Nem hiszem, hogy így bárki felismerne. – Igen, tele vagy meglepetésekkel, ugye – értett egyet Bones, egy másik pillantással Kirára. – Azt mondtad neki, hogy nem te voltál az, aki felgyújtotta a klubot. Ha nem hisz neked, talán mennünk kellene – mondta Kira csendesen, de acélos keménységgel a hangjában. – Biztos vagyok benne, hogy vannak más barátaid, akik hajlandóak lesznek meghallgatni a te történetedet. Mencheres érezte, hogy dagad a büszkeségtől, ahogy Kira kihúzta a vállát és viszonozta Bones pillantását. Talán később a nő megválogatja a szavait, a halálos szándékáról a három vámpírral kapcsolatban, de Kira most megmutatta a kitartását – és hogy nem lehet megfélemlíteni. Erős nő. Elég erős, hogy túléljen ebben a sötét emberi és embertelen világban, mikor a férfi elment. – Igaz lehet, de nem látok senki mást itt – válaszolt Bones, egy intéssel a parkra mutatva. – Nem is fogod látni őket. Nélküled fogok találkozni velük – közölte higgadtan Mencheres. Bones mindkét szemöldöke felemelkedett. – Valóban? És miért? – Minél kevesebbet tudsz a Radjedeffel kapcsolatos terveimről, annál inkább biztosítva van a vonalunk biztonsága, ha nem járok sikerrel – felelte Mencheres, a hangja megkeményedett, mikor Bones tekintete elsötétedett. – Tudod, igazán szükségem lenne egy italra – mondta Cat, megint megtörve a feszült pillanatot. – Kira, velem tartasz, míg levadászok egy kevés gint és tonikot? Kira Mencheresre pillantott. – Nem fog sokáig tartani. Szórakoztatta és megérintette, hogy Kira azt érezte, meg kell védelmeznie. Milyen rég volt, hogy bárki azt érezte, meg kell őt védeni másoktól? ~ 217 ~

– Gin és tonik, mi? – kérdezte Kira, ahogy elsétáltak Cattel. – Van egy rossz hírem. Nem hiszem, hogy ebben a parkban felszolgálnak alkoholt.

Kira jóslata beigazolódott, és új társa citromos lötty mellett döntött. Azon volt, hogy visszatérjen Mencheres mellé, de Cat a legközelebbi asztalra és padokra mutatott. – Talán pár percre magukra kellene hagynunk a fiúkat. Így elégetik a felesleges tesztoszteronjaikat. Leülsz velem? Kira még mindig Mencheres felé pillantott a tömegen keresztül, még ha a környező zajok meg is nehezítették, hogy hallja a férfit. Óvatosan a vörös hajúra nézett, de Cat mosolya nyájas volt, nem volt benne férje alig leplezett ellenszenve. Cat citromos löttyöt csúsztatott oda neki az asztalon, mikor Kira leült. – Elég cukros, hogy a fogorvos sírjon, de így jó. Kira udvariasan ivott egy kortyot, de aztán nem tudta elrejteni a grimaszát az íze miatt. Olyan volt, mint a nedves fűrészpor. – Bocsi, nem a kedvencem – mondta, visszatolva a poharat. Cat ivott egy másik kortyot, nem sértődött meg. – Igaz, újszülött vagy. Semminek sem lesz jó íze a véren kívül az első pár hetedben. Aztán az ízlelésed is kifejlődik. Kira tudta, hogy a szemben ülő nő vámpír; a szívverésének hiánya megadta a választ, ahogy találkoztak. Azon gondolkozott, vajon hány éves lehet Cat. Bizsergést érzett, mikor megrázta Cat kezét, de sokkal kisebbet, mint amit Bones keltett. – Szörnyű, hogy anélkül kellett ezen keresztül menned, hogy választhattál volna – folytatta Cat, még mindig Kirát nézve azokkal a szürke szemekkel. Láttam a videót. A Törvény Őre igazi rohadék. Nem hibáztatlak téged vagy Mencherest, hogy mérges lett – és ha engem kérdezel, az a három vámpír ~ 218 ~

megérdemelte. Megkínoztak? Elraboltak egy tinédzsert és arra kényszerítették, hogy vetkőzzön? Égjenek, bébi, égjenek. Mencheres jót tett a világgal, hogy megszabadította tőlük. Kira felnevetett, ahogy megértette. – Jó zsaru, rossz zsaru, ugye? – Bones irányába bólintott. – Idejön, játszva az ellenségest, de te lágyan elsiklasz felette, és elviszel engem egy kellemes kis csevejre. Jól feltételezem, hogy az irántam mutatott együttérzésed hatására be kellene vallanom Mencheres bűneit? Sajnálom, próbálkozz újra. Bízom benne, hogy ezúttal valami sokkal eredetibbel. Egy mosoly látszott Cat ajkán. – Ennyire nyilvánvaló voltam? Te jó ég, megszívtam a finomságot. Megszívtam a kertelést, nyilvánvalóan okos nő vagy, hagyjuk ezt a szarságot, és csináljuk rendesen, oké? – Igen, csináljuk – motyogta Kira. – Nem Mencheres volt. Azóta együtt vagyunk Wyomingban, mióta eljöttünk a klubból, egy hete. Igen, talán megtehette, míg ki voltan ütve késő délutánig, de a hírekben arról számoltak be, hogy a tűz éjfél után ütött ki. És Mencheres velem volt minden éjjel, attól kezdve, hogy kinyitottam a szemem, egészen hajnalig, szóval ő nem lehetett. – Látod, ezek az igazán ijesztő dolgok itt. – Cat előrehajolt, hangja halkabb lett, de intenzívebb. – Mencheres egyértelműen érdeklődik irántad. Ezt bizonyítja, ahogyan körülvesz a figyelmével. Normális esetben azt mondanám, hogy élj és szeress, de az utolsó nő, aki iránt Mencheres érzett valamit, egy gonosz, gyilkos szuka volt. Nem tudta rászánni magát, hogy eltegye láb alól, míg majdnem megölt mindenkit – úgy értem, mindenkit –, aki közel állt hozzá, hozzám, és különösen Boneshoz. Tehát megérheted, hogy Mencheres látványa, ahogy mereszti rád a szemét, félelmet kelt a szívemben és bárki máséban, aki túlélte azt, ami legutóbb történt. Kira behunyta a szemét, ismét hallotta a lejtést Mencheres hangjában, mikor arról beszélt, része volt felesége halálában. ~ 219 ~

Bűntudata van még miatta? Feltételezte, hogy a körülmények indokolták – ha Mencheres okkal gyilkolt, megölhette volna Kirát első nap, mikor találkoztak. Cat leírása az exéről csak megerősítette Kira elképzelését. Mencheres nyilvánvalóan nem tétovázott volna megölni, ha saját túlélése a tét és azoké, akikről gondoskodik. Ugyanúgy, ahogy Kirának nem volt választása, mikor a férje ellen fordult a kábítószer kereskedelem miatt, tudva, hogy mi vár rá a börtönben. – Szóval azért aggódsz, hogy én csak egy másik gonosz, gyilkos ribanc vagyok? Talán az, aki befolyásolta Mencherest, hogy égesse el és darabolja fel azokat az embereket, csak hogy bosszút álljon értem, nem igaz? – kérdezte, kinyitva a szemét. – Megkínoztak és megöltek. – Cat szeme egy pillanatra zölden megvillant. – Már engem is kínoztak és öltek meg majdnem, és hadd mondjam el, megesküdtem, hogy véres bosszút állok mindenkin, akinek része volt benne. Ha arra ösztönözted Mencherest, hogy gyújtsa fel azt a helyet és ölje meg azokat a vámpírokat, megértem, de úgy tűnik, túlbuzgó volt. Inkább saját magát hagyja elveszni, mint a nőt, akivel törődik. Akárhogy is, mindkettőtöknek abba kell hagynia a menekülést, és a következményekkel foglalkozni, mielőtt a probléma még rosszabb lesz. – Nem. Mencheres. Volt. – Csikorgatta a fogát Kira, a frusztrációja nőtt. – Az a kegyvesztett Radje volt. Ő kereste fel Mencherest, mert akar valamit tőle. Nem vetted figyelembe a szalagnak azt a részét? Ha te és Bones igaz barátai vagyok, nem gyanúsítanátok Mencherest, és elkezdenétek segíteni neki bebizonyítani, ki is tette valójában. – Ha Radje volt, hol van a fiatal táncos? – kérdezte Cat. – Jennifer, akinek segíteni akartál? Nem volt a halottak között, és nem bukkant fel a rendőrségen vagy a családjánál. Hát nem fura, hogy a személy, akit eredetileg megpróbáltál megmenteni a klubból, az egyetlen, aki kijutott a tűzből? ~ 220 ~

Kira felállt. – Radje nyilvánvalóan tudja, hogyan kell jó munkát végezni. Nem lenne meggyőző, ha Jennifer meghalt volna, ugye? Ha egyszer úgy nézed ezt a helyzetet, hogy nem Mencheres tette, meg fogsz lepődni, mi mindent veszel észre. És te talán véres bosszút akartál állni azokon, akik megkínoztak. Mencheres elismerte, hogy ő is meg akarta ölni azokat, de ez nem én vagyok. Tudok önvédelemből ölni, de nem megtorlásból. A célom, hogy életeket mentsek, ne elpusztítsak. Kira megfordult, a hátán érezte azokat a szürke szemeket, ahogy elsétált. Kételkedett benne, hogy Cat valóban meghallotta a szavakat, amiket mondott. Úgy tűnt, ő és Bones felépítették a fejükben, hogy mi történt, mielőtt még megérkeztek. Ha ezek Mencheres legközelebbi szövetségesei, akkor jobbak az esélyek nélkülük, hogy legyőzzék Radjét. – Nem – mondta Mencheres harmadjára. Bones frusztráltságában a hajába túrt. – Elhiszem, hogy nem te voltál. A szövetségeseid is, valószínűleg. De sok ellenséged van, akik megragadják és terjesztik Radje verzióját a történtekről, hogy összegyűjtsenek ellened mindenkit. Ha az emberek többsége elhiszi neked, hogy semmi közöd a gyújtogatáshoz, majd Kira a Törvény Őrei elé áll és tanúsítja a hollétedet, ez a legjobb esélyed. Ezt te is Tudod. – Azt is tudom, hogy Radje megöli, vagy felhasználja, és a többi Őr nem lesz képes megvédeni, mert gyanakodnak rá – válaszolta könyörtelenül Mencheres. – Nem veszed észre, hogy azzal, hogy rejtőzködsz vele, csak még jobban bűnösnek látszol? – csattant fel Bones. – Ő és Gorgon alibit igazolhatnak neked, mégis megtagadod a megjelenéseteket az Őröknél, hogy válaszolj Radje vádjára. ~ 221 ~

– Radje elsősorban az ő jelenlétét igényli mellettem. Nem tűnik ez szokatlannak? Miért nem keres más szemtanút? – Igen, szokatlan. – Bones hangja éles volt. – Én elhiszem, hogy Radje akar valamit. De túl sokat kockáztatsz, ha nem vonod be a nőt. Távollétedben ítélnek el, ha folytatod a szembeszállást velük. Kirának van esélye, ha jelentkezik egy Őrnél, akiben bízol. Nem kell, hogy Radje legyen az. Mégis nagyban veszélyezteted magadat, ha továbbra is úgy jársz, mint aki bűnös. Nagyuram. – A hangja meglágyult. – Kérlek, ne tedd ezt. Mencheres hirtelen megfordult, és az italos stand felé nézett. Kira és Cat már nem ültek az asztalnál. Elengedte az érzékeit, és nem emberhez tartozó energiát talált egy magas, kovácsolt utcai lámpa alatt. Mencheres ott tartotta a tekintetét, Kirát nézte. A nő megrándult, ahogy a tekintetük találkozott, majd úgy tett, mint a ki a cipőjét köti meg, imitálva, hogy nem hallgatózott. – Jól lebuktál – hallotta Cat megjegyzését, ahogy Kira mögött megjelent. – Mencheres – bökte meg Bones. – Nem akarok többet erről a témáról beszélni – válaszolta, figyelte, ahogy Kira feladja a cipőfűzős látszatot. – Radje követeli, hogy tegyek tanúvallomást? – kérdezte Kira Catet. Túl sokat hallott. Mencheres keményen Bonesra pillantott, mielőtt elindult a nő felé. – Aham – mondta Cat. – És Mencheres csak azt mondta, nem. Mondtam, hogy ésszerűtlenül viselkedik, mikor nőről van szó. Ó, elindult. Pipának tűnik. Kira nem fordult meg, de a válla megfeszült. Mencheres figyelmeztető pillantást vetett Catre, amire ő egy kis mosollyal válaszolt. ~ 222 ~

– Nem vagy olyan, mint ő – folytatta Cat Kirának, nem figyelt a férfi barátságtalan tekintetére. – És higgy nekem, tőlem ez bóknak számít. Mencheres tudta, hogy Cat kiről beszél. Düh lobbant fel benne halott felesége említésére. Vajon mindig Patra tette után fogják megítélni? Vajon a nő bűnei továbbra is fantomként kísértik, hogy soha ne tudjon többé pihenni? – Csak, mert valaki egyszer hibázott a szerelemben, nem jelenti, arra ítéltettünk, hogy megismételjük – volt Kira válasza, mielőtt Mencheres elérte őt. A férfi keze végigsimított a nő hátán, úgy ahogy a szavai elvették haragja élét, enyhítették bűntudatát. Igen, a szívét egyszer kelepcébe csalta egy nő, akiről tudta, hogy nagy gonoszágra képes. Figyelmeztette Patrát, hogy a sötét tettei a pusztulását okozzák. Ő választotta, hogy azon az úton marad, függetlenül attól, hogy meg tudta volna változtatni a sorsát. Patra halála úgy történt, ahogy Mencheres egyszer megjósolta – egy ezüst kés csavarodott meg a szívében, attól a férfitól, akit Mencheres fiaként szeretett, megosztotta vele az erejét, és a vonala társ-mesterévé emelte. De csak, mert ez a kegyetlen dolog történt vele, még nem jelenti azt, hogy örökre arra van átkozva, hogy akit szeret, elárulja őt. Keze még egyszer megsimította Kira hátát. Catnek igaza volt. Kira nem olyan, mint Patra, a nő erőteljesebben fogadta érzelmeit, mint az áruló volt felesége. Ez talán az élete vége, de láthatja, hogy jól élt. – Lejárt az időnk – mondta Kirának. Bones megkerülte őket, és Cat mellé állt. – Vannak még dolgok, amiket rendeznünk kell… – Befejeztük – ismételte Mencheres keményebb hangon. Majd kezét Bones vállára tette, tekintete találkozott társ-mestere barna szemével. – Védd a vonalat. Míg ez elintéződik, addig a tiéd. ~ 223 ~

– Nem teheted ezt – mondta Kira, hangja sokkos volt. Észre kellett vennie, mit ad fel a férfi ezekkel a szavakkal. – Bölcs lány, hallgatnod kellene rá – motyogta Bones. – Ez nem végleges. – Mencheres elvette a kezét Bones válláról, és újra visszatette Kira hátára. – Radje nem fog legyőzni engem, ahogy a korábbi kísérletei alkalmával sem. Újra el fog bukni. Csak időre van szükségem. Bones kinyitotta a száját, de Cat megérintette a karját. – Ne háborgasd. Te sem adnád fel a barátnődet, ha a helyében volnál. Mencheres, tudasd velünk, mire van szükséged. Majd közben játsszuk a hülyét a hollétedről az Őröknél. Kira, örülök, hogy megismerhettelek. Bones… menjünk. Bones hosszan nézte a feleségét. A férfi illatába csalódottság keveredett, de aztán belenyugvással felhúzta a vállát. – Rendben van, Cicuska. Nagyuram, őszintén remélem, hogy tudod, mit csinálsz. Kira, talán következő alkalommal, jobb körülmények között találkozunk. Majd a két vámpír megfordult és elsétált, a feltűnő kinézetük volt az egyetlen, amiért valaki másodjára is rájuk nézett, ahogy elhaladtak mellette. A levegőből eltűnt az energia egy része, lágyabb vibrálással töltve fel helyette a levegőt, amit a halandók adtak ki. Kira szembeállt Mencheressel, az állkapcsa makacsul megfeszült. A férfi az arckifejezését visszarejtette a közömbös maszk mögé, ahogy várta, hogy a nő veszekedni fog vele, hogy mondjon le róla Radjenak vagy más Törvény Őrnek. De a nő keze váratlanul ingének gallérja alá siklott. – Gyere ide – mondta. Szinte óvatosan hajolt le a férfi, de habozása véget ért, mikor Kira szája az övéhez ért. A nő száját ízlelte, majd nyelve finomságát, mikor kinyitotta a száját. Lassú melegség kezdett fellobbanni benne. Olyan sok idő van még hajnalig… ~ 224 ~

A nő megszakította a csókot, hogy a férfi szemébe nézhessen. – Mennyi időnk van, mielőtt találkozunk a következő szövetséges csoporttal? – suttogta. Smaragdzöld villanás jelent meg világoszöld szemében, egyre sötétebb és ragyogóbb. A férfi abbahagyta az arcának a simogatását, hogy megölelhesse. – Holnapig – mondta rekedten. – Jó. – Kira szemfoga már elkezdett megnyúlni a vágytól. – Akkor menjünk vissza a szobába, most. Erő áramlott végig a levegőben a következő pillanatban, forrása ostorként csapkodott Mencheres körül. Bones futott át a tömegen, gyorsan, túl gyorsan az emberek között, mint egy szélroham, Cat mögötte. – Végrehajtók – jelentette Bones, ahogy elérte őket. Szeme zölden villogott. – Egy tucatnyian, körben a park fő bejáratainál. Nem tudom, hogyan követtek. Ez nem jöttt jól, de azért nem sokkolta teljesen Mencherest. Bones okos és óvatos volt, de a vámpírok nem lesznek Végrehajtók, amíg be nem töltik az ötszázadik évüket, és be nem fejezték a szigorú kiképzést. Ők nem a vámpírok hatalmas uralkodó testülete alatt álló katonák voltak, mert nem függtek senkitől. Épp ezért választotta Mencheres a parkot. Innen viszonylag könnyebb elmenekülni. – Menj – mondta a férfi egy morgással. – Ha harcolsz velük, akkor velem együtt ítélnek el az Őrök. Maradj itt és adj fel, mint egy bolondot, aki nem hallgatott a sürgető szavaidra. – Nem fogom – recsegte Bones. Mencheres gyorsan és keményen pillantott rá. – Megteszel dolgokat, amiket nem mindig akarsz megtenni, mert ez az ára, hogy mestere vagy a vonaladnak. Most védelmezd az embereinket és menj. Azután erejének kiáramoltatásával eltaszította magától Bonest és catet, amely úgy telibe találta őket, hogy a levegőt át kirepítette őket a parkból. Kira megdöbbent hangot adott ki, és ~ 225 ~

pár ember zavartan nézet fel, nem kétséges, hogy elméjük elutasította, amit láttak. – Nekünk is mennünk kell – mondta Kira, rángatva a férfi kezét. – Gyerünk, repülj el velünk innen. Szeretett volna, de még nem most. – Várj. Egy tucat mester vámpír az Őrök Végrehajtóinak elit soraiból, megtöltötte a bejáratokat a Frontier Landen. Kira mellette állva szorongatta a kezét. – Nem akarok semmilyen halálnak az oka lenni, Mencheres. Ez az én döntésem, és ha nem akarsz elmenni innen, azt választom, hogy feladom magam. Kibontotta a kezét a nőéből, erejének egy könnyű csípésével. Majd széttárta a karját a Végrehajtóknak. – Ha engem akartok, itt vagyok. ~ 226 ~

Huszonhárom (Huncut Angyal) Kira nézte a tucatnyi vámpírt, akik leereszkedtek hozzájuk, mint valami rémálom. Úgy tolták félre az embereket, mintha ott se lettek volna, ami egyszerűen arra késztette, hogy ne vitatkozzon velük és feladja magát. Nem tudta volna elviselni, ha harc törne ki, mielőtt a park ártatlan látogatói – férfiak, nők és gyerek – elhagynák a tűzvonalat, ahol megsérülhetnek. Vagy még rosszabb. A nő zihált valamit, hogy hasson Mencheresre, de a férfi kiszabadította magát a nő őrült szorításából, és a Végrehajtóknak adott válasza megdöbbentette. – Ha engem akartok, itt vagyok. A nyílt kihívás a hangjában azt mondta, hogy nem áll szándékában csendesen távozni. Ó, te jó ég, nem gondolhatja, hogy harcolni akar velük! Nem itt, családokkal körülöttük! Kira egy elborzadt hangot adott ki, ahogy a vámpírok előrenyomultak, férfiak és nők egyránt, fényes pengéket húztak ki az övükön lévő hüvelyekből és gyorsítottak a lépéseiken. Pár ember megállt bámulni, de Mencheres meg sem rezzent. Csak állt ott kitárt karokkal és megvetett lábbal. – Mencheres – kiáltott az egyik Végrehajtó. – Az Őrök Tanácsának parancsára velünk kell jönnöd. Egy néma, robbanó hang következett, szikrák töltötték meg a levegőt a következő pillanatban, ahogy az összes lámpa kialudt a park azon részén. Még a biztonságiak is felrobbantak kis pukkanó zajjal, árnyékba borítva a Frointer Landet Kirának, ~ 227 ~

de sötétségbe az embereknek. Körülüttök a park különböző zajai megszűntek. Többen ziháltak. Néhány gyerek jajgatni kezdett, de a sötét tekintettől, amit Mencheresre vetettek, a Végrehajtók nem tettek semmit. Csak jöttek. Kira próbált odafutni hozzájuk, próbálta a halálos összecsapást elhárítani, hogy belekeveri magát, akár tetszik Mencheresnek, akár nem. De két lépés után észrevette, hogy nem tud mozogni. Úgy érezte, mintha a teste beleágyazódott volna a betonba nyakig. A fejét még el tudta fordítani, még épp időben, hogy lássa, Mencheres felhúzza rá a szemöldökét. – Ez nem szükséges. Nem fog vér folyni ma este. Aztán a levegőt szökőárként árasztotta el az erő, Mencheres állt a közepén. Az összes Végrehajtó elkezdett lelassulni; gyors, precíz mozgásuk egyre lassult. Ugyanakkor az emberek körülöttük, felnőttek és gyerekek hasonlóan, hátráltak tökéletes, gyors szinkronban. A terület hamarosan kiürült, kivéve Mencherest, Kirát és a Végrehajtókat, akiknek a lendülete vánszorgássá lassult. – Engedj el… bennünket – parancsolta vicsorogva, aki a legközelebb állt Menchereshez. Válaszul összezárta az öklét. Egy másik erő kiáramlással, minden ezüst kés kirepült a kezekből, és egy halomba gyűlt össze Mencheres lábánál. Majd a Végrehajtók szinte egyszerre felemelkedtek az éjszakába, magasabbra, mint a legközelebbi hullámvasút, mielőtt becsapódtak a földbe. A becsapódásuk feltörte a betont, és egy lökéshullám remegtette meg a park azon részét, ahol voltak. Sikolyok hallatszottak, annak ellenére, hogy kevés ember volt képes látni, mi történik a sötétben. Hirtelen az a tucatnyi vámpír újra elindult felfelé a levegőbe, ezúttal egymásnak csapódtak az utca helyett. Kira megdöbbent, ahogy nézte az erős Végrehajtókat, mintha egy kamikaze bábu-show részei lennének. ~ 228 ~

– Idejöttetek letartóztatni egy bűnért, amit el sem követtem – mondta Mencheres alattuk nyugodt hangon. – Mondjátok meg Radjedefnek, magam fogok megjeleni a Tanács előtt… mikor már igazolni tudom, ki is követte el valójában azokat a bűnöket. Aztán a Végrehajtókat feldobta, mielőtt újra becsapódtak volna, újra, és újra, és újra. Kirát túlságosan sokkolta a pattogásuk, ami minden alkalommal egyre több beton tört fel. Mencheres megfogta a könyökét. – Mennünk kell. Szinte dermedten bólintott, a férfi nyaka köré fonta a karjait, ahogy magához húzta a férfi. Majd Mencheres kilőtte magukat, a Végrehajtók puffanással értek földet alattuk.

Mencheres egyik kezét Kira körül tartotta, ahogy felrepítette magukat az égbe. Félig a Végrehajtókra koncentrált alattuk, próbálta kábulva tartani őket, amennyire csak lehettek az ismétlődő becsapódások miatt, de a hatalma rajuk hamarosan megtörik, ahogy a távolság nő közöttük. Ahogy megérezte a mentális csattanást, Mencheres arra fordította a figyelmét, hogy minél magasabbra emelkedjenek, magasabbra, mint ahogy merte, mikor Kira ember volt. Néhány másodperc múlva a levegő csípős lett, és a fények alattuk homályosak. Mégis, a férfi nem lassított. Ismerte a Végrehajtók vérmérsékletét. Gyorsan helyrejönnek, aztán utánuk erednek. Elég hamar megérezte, hogy alattuk egy másik erő kezd felduzzadni. Ráösszpontosított, egy koncentrált erőrobbanást küldött le a forrásra. Jutalma elfojtott sikoly és az energia elzáródása volt. A Végrehajtó talán visszafordult, mielőtt ő a földhöz vágta a volna. Ha nem, a hegyek, amik most alattuk vannak, valójában ártatlan emberek ezrei, akik összegyűltek szórakozni és a kemény landolás nem ölte meg a vámpírt. ~ 229 ~

Még két erő áramlott feléjük a levegőben. Mencheres kegyetlenül megrázta a fejét, ahogy még több erőt használt, hogy a föld felé kényszerítse azokat. A parkban megölni őket sokkal egyszerűbb lett volna, de Radje azt akarta, hogy Mencheres ölje meg őket. Egyetlen Végrehajtó megölése biztosítaná, hogy az összes Őr egyesüljön ellene. Nem tehette ezt meg, de ez nem jelentette azt, hogy hagyhatja, hogy elkapját őt vagy Kirát. Az egyetlen meglepetés, hogy Radje nem jött a Végrehajtókkal, asszisztálni az ő szállításában. – Hideg… túl hideg – motyogta Kira. A jég kezdte őket betakarni, de nem kockáztathatta meg, hogy lejjebb ereszkedik. Jó döntésnek bizonyult tekintélyes hatalmával ilyen gyorsan és magasan maradni. A legtöbb Végrehajtó nem képes ilyen magasságra és gyorsaságra. Ez volt a legjobb esélyük, hogy elmeneküljenek, anélkül, hogy bárkit megölnének az üldözőik közül. Hatalmas kiterjedésű, sötét kékségű fényesség futott végig alattuk. Mencheres elgondolkozva pillantott arra. Talán más mód is van, hogy kicsússzanak a Végrehajtók kezei közül, anélkül, hogy kimerülne az ereje ezen a magasságon, vagy hogy robbantgatna az üldözőik felé. Mencheres továbblendült magukkal oda, ahol folytonos a kék szakasz, csökkentette a magasságukat addig, míg a jég már nem kristályosodott ki Kira bőrén. Ugyanakkor megérzett három további Végrehajtót közeledni alattuk. Kinyújtotta az érzékeit, hogy érzékelje, más Végrehajtók nincsenek a közelben. Megnyugodott, Mencheres mindkét karját Kira köré fonta és testüket golyóként lefelé irányította a hívogató indigó szín felé. – Mencheres, ne! – kiáltotta a nő. ~ 230 ~

Testük torpedóként vágódott bele az óceánba egy pillanattal később. A becsapódás megrázta Kirát, sistergő fájdalom tört keresztül a testén. Néhány másodpercre megdöbbent. Aztán a fájdalom eloszlott, helyére inkább egy megmagyarázhatatlan pánik került. Emlékeztette magát, hogy semmitől sem kell félnie. Nem kell már lélegeznie, de egy része még mindig sikoltani akart, ahogy Mencheresszel egyre mélyebbre zuhannak. Lassúbb volt a víz alatt, mint az égben, de még mindig gyorsabb, hogy érezte, mintha egy hatalmas, láthatatlan lánc lefelé rángatná őket. A víz körülöttük egyre szorosabban ölelte őket, a nyomás egyre nagyobb volt, míg a nő klausztrofóbiásnak nem érezte magát. Semmi más, csak víz volt körülte, mégis nekitömörült az erejének, mintha egy ököl lassan bezáródna a teste körül. Aztán a lefelé tartó lendületük megállt, és a nő keresztbe kezdte el átszelni a mélységet. A víz hasadt körülöttük az erő miatt, amit Mencheres használt, hogy hajtsa őket, vízszintesen szelte a két test a mélyet, mintha testük egyszerű torpedó lett volna. Végül a rohanó érzés megállt. Kira szorosan bújt Menchereshez, várva egy másik mozgásnak a robbanását bármelyik percben, de a férfi továbbra is állt. A nő nem volt tudatában, hogy szemét összeszorítva tartotta addig, míg a só el nem kezdte csípni, mikor kinyitotta. Mencheres felfüggesztette őket a legmélyebb árnyákokban, amit még a nő nem látott, vámpírként csak a fényes smaragd villanása a férfi szemének nyújtott világítást. Kira megdörzsölte a szemét, de ez nem segített a csípésen. A férfi marka meglazult a nőn, míg már csak egy kézzel tartotta. Felnézett, majd a nő mögé került, és megrázta a fejét. A nő azt feltételezte, hogy ez azt jelenti, nem mehetnek fel a felszínre bármikor a következő pár percben, ami, bár tudta, ~ 231 ~

hogy az esély csekély, még remélte, hogy megtörténhet. A nyomás körülötte olyan volt, mintha fojtogatná – még úgy is, hogy egyetlen lélegzetet sem vett az elmúlt hét egy napján sem. A sötétség növelte a nyugtalanságát, aminek nem volt értelme. Csak nemrég volt, hogy arról panaszkodott, hogy soha nem fogja már látni a sötétséget, de itt az volt körülötte, és utálta. Milyen gyorsan megszokta a képességei használatát, hogy mindent kristálytisztán látott maga körül. Kira nem viselt órát, de megérintette a csuklóját, kérdő nézéssel. Mencheres feltartotta két ujját válaszként, majdnem káromkodott. Két órája idelent? Ha cápát látott volna, biztosan sikoltott volna, még úgy is, hogy neki is van néhány cápa foga most már. Valami megsimította a hátát. Kira néma sikollyal megpördült, de semmi nem volt ott, csak a sötétkékség, olyan messze amennyire el tudott látni. A simítás megismétlődött, a válltól lefelé a hátán, nyugtató, erőteljes simítás. Megnyugodott. Mencheres. Visszafordult a férfi felé, az arca világított a nő szemének fényétől. A férfi haja fekete felhőként lebegett körülötte, az inge felcsúszott, felfedve feszes, izmos hasát. Az arca szinte hátborzongatóan gyönyörű volt a végtelen indigókék háttérrel, a víz alatti áramlatok finoman ringatták a haját. Annyira lenyűgöző volt… és a hatalom, amit képes volt előhívni, félelmetes. Kidobta Bonest és Catet a parkból, olyan könnyen, mint ahogyan eltépi az ingét. Aztán lefegyverezte a Végrehajtókat. Eltávolította az embereket a tűzvonalból. Sorra a földbe döngölte a Végrehajtókat olyan könnyen, mint ahogy egy gyerek a labdát pattogtatja – anélkül, hogy hozzájuk ért volna. Aztán felrepült vele az ég határáig, majd az óceán legmélyére, megerőltetés nélkül. Kira nem tudta felfogni a férfi erejének nagyságát. Őt már az is zavarta, hogy hogyan tudja befolyásolni bármelyik ~ 232 ~

ember elméjét szeme új, fényes villanásával, és ez semmi ahhoz képest, amit Mencheres tud. A férfi nézte őt, az arcán a megszokott közömbös kifejezés ült, de sóvárgásának kísértése bevillant a nő elméjében. Nem a sajátja. A férfié. Vajon Mencheres azt hiszi, hogy az állkapocs feszegetése elijeszti őt? Képességek szintjén nem voltak egyensúlyban. Ő könnyen ezer évvel is idősebb a nőnél, amit nehéz még elképzelni is. Plusz, van az a szerencsétlen hajlama, hogy ismeri a többi ember gondolatát, ahogy bevallotta előtte és bebizonyította újra, mikor nem hagyta, hogy átadja magát a Végrehajtóknak. Mégis minden elképesztő ereje ellenére, Mencheresnek erős volt a lelkiismerete. Az abszolút hatalom abszolút korrumpál, mondta egyszer neki, mégis mást bizonyított az összes tettével. Az összes erőegyenlőtlenségükkel egyetemben Mencheres azonos érzelmi szinten állt vele, mindig megadja a lehetőséget, hogy szabadon elfogadja vagy elutasítsa őt. A gyakorlatiassága figyelmeztette a nőt, hogy a különbözőségeik elég nagyok, hogy elszakítsák őket, még akkor is, ha nem lennének komoly bajban Radje, a Végrehajtók, és a többi Törvény Őr miatt. Mégis az ösztöne azt mondta, hogy Mencheres az övé. Kira észrevette, hogy mosolyog a gondolatra. Mencheres az övé. Kinyújtotta a kezét a vízen keresztül, megsimította a férfi arcát, érezte az erejének szikráit a tenyerén. Enyém. Helyesnek érezte. Jobban, mint valójában bármikor mások ezelőtt. A férfi a karjaiba vonta, az érzelmei túl erősek voltak a nő iránt, hogy elrejthesse a nő elől. Hirtelen, a kétórányi tenger mélyén töltött két óra nem tűnt kellemetlennek. Nem, ha a karjaiban lehetett és érezhetett mindent, amit még a férfi nem engedélyezett magának, hogy elmondja neki. ~ 233 ~

Huszonnégy (Huncut Angyal) Mencheres végigpásztázta a völgyben alattuk lévő házsorokat. Egy kis szellő borzolta össze a haját, ahogy minden egyes ott tartózkodóra rákoncentrált, keresve egyet, amelyikben nem volt szívdobogás hallható. Mellette Kira csendben volt, de enyhe borzongás futott végig rajta. Még vizesek voltak mind a ketten, és itt hidegebb volt, sokkal fentebb voltak a kaliforniai parton, mint ahol először becsapódtak az óceánba órákkal ezelőtt. – Ott – mondta a férfi felállva. Kira megkönnyebbül sóhajjal felemelkedett. – Tudom, hogy nem helyes valaki más otthonába bemenni, míg nincsenek otthon, de nem tudok tovább várni, hogy lemossam magamról a sót. Viszket. A férfi szórakozottan a nőre pillantott, ahogy elindultak az üres lakóhely felé. – Ki van téve az ELADÓ jelzés. Kétlem, hogy bárki elfoglalná. Vajon könnyebb lenne a lelkiismereted, ha később küldenék pénzt a lakástulajdonosnak, hogy fedezzem az itt tartózkodásunk költségeit? – Az jó lenne, valóban – válaszolta a nő. – Még mindig nem oké a betörés, de akkor nem érezném magam annyira betörőnek. – Tekintsd elintézettnek. – Ez egy elég elhanyagolható gesztus volt, hogy megnyugtassa a nő érzékenységét, mert nem szándékozott a lakókkal vagy az ingatlanügynökkel megosztani, hogy bárki is volt a lakásban. Még négy órájuk ~ 234 ~

volt addig, hogy találkoznak a szövetségesével, és ezt az időt nem akarta Kirával vizesen, hidegben és szerencsétlenül tölteni. Öt perccel később a ház pázsitján sétáltak felfelé. Mencheres elméjének egy villanásával kikapcsolta az érzékelőket, mikor megközelítették a helyet, aztán hatástalanította a riasztót, mielőtt kinyitotta az oldalajtót. Választhatott volna egy szerényebb házat is a környéken, ami üresnek látszott. Olyat, amiben nem volt riasztórendszer, de ez közelebb volt a találkozóhelyéhez. És Kira megérdemelt egy kicsit több luxust annál, mint azon a géptermi helyen, ahogy tegnap ébredt. Az üres ház csendje hívogató volt. Nem Kira volt az egyetlen, aki néhány órai pihenésre vágyott. Kimerült a nagy energiák felhasználása közben, a Végrehajtók előli minél magasabbra repülés és navigálás miatt a tenger felett, ahová aztán becsapódtak. Neki is táplálkoznia kellett, de az várhat, mikor már biztonságban lesznek a szövetségesével. – Te lehetnél a világ legjobb bankrablója, ha akarnál – jegyezte meg Kira, ahogy bement a nyitott ajtón. Nem volt riasztóhang. Jó. Egyes rendszerek sokkal kifinomultabbak a többinél. A ház bútorozott volt, de az üres érzés arról árulkodott, hogy hetek óta nem lakják. – A lopás nem okoz nekem örömet – válaszolt a férfi egy vállrándítással. – Néha szükségszerű, mint most, ahogy itt várunk, vagy mikor olyan emberből iszom, aki nem tudatosan ajánlja fel a vénáját. Vagy mikor kénytelen vagyok eltéríteni azokat a vezetőket, akik megközelítik a helyünket. De elvenni, mikor ugyanazokat a dolgokat meg lehet venni, vagy szabadon adni… nem, az nem az én módszerem Kira hosszan a férfira nézett, mielőtt elfordult. – Megyek, megkeresem a zuhanyt és remélem, jön belőle víz, így lemoshatom magamról a sót. ~ 235 ~

Azzal felment a márványlépcsőn, és eltűnt a második emeleten. Mencheres utána bámult, felmérve a szavai mögöttes tartalmát. Sok mindennek kellett volna változnia közöttük, miután a Végrehajtók megszállták a parkot. Nyilvánvalóan nem sokkolták a dolgok a nőt, amiket tett, de aztán a tenger mélyén gyengédséggel tartotta a nő őt a tenger mélyén, miközben vártak, hogy a Végrehajtók biztosan ne találják meg őket. Kira hangja hallhatóan elmélyült, ahogy azt mondta, megkeresi a zuhanyzót. Nem tudta megmondani, hogy az illata megváltozott-e, mert még mindig erősen bűzlött az óceántól ahhoz, hogy elkapja vágya illatának halvány áramlatát. De a szeme smaragdosan csillant fel egy kicsit, mielőtt elfordult. Eldöntötte, utánajár, vajon igaza van-e. A vízcsobogás hallatszott, mikor Mencheres megtette az első lépést a lépcsőn felfelé. Lassan ment felfelé, hallgatta a nedves ruhák susogását, majd Kira élvezetének halk hangját, amikor beállt a zuhany alá. Követte azokat a hangokat, ahogy haladt felfele a második emeletre, azokba a nedves nyomokba lépett, amiket a nő hagyott a márványon, és amelyek a fürdőszoba felé vezettek, ahol a nő volt. A fürdőszoba nyitott ajtóval. Mencheres levette a vizes ingét, a padlón hagyta. A cipője és az elázott nadrágja követte, a használhatatlan mobil benne puffanva landolt a márványon. Aztán meztelenül besétált a fürdőszobába. Gőz burkolta be, mikor belépett az elkerített zuhanyzóba. Kira alatta állt, háttal neki, a teste lágyan csillogott. A víz súlya a haját sötétebb topáz árnyalatúvá festette, ahogy betakarta a vállát. A nő habozás nélkül hátradőlt a férfi ölelésébe, mire mély, megkönnyebbült érzés bontakozott ki a férfiban. Eddig a pillanatig nem döbbent rá, hogy a nő visszautasítása mennyire lehangolta volna őt. A keze szinte remegett, ahogy lefelé ~ 236 ~

csúsztatta a karcsú, hajlékony testen. Az én Kirám. Az én erős, gyönyörű, sötét hölgyem. Megcsókolta a tarkóját, közben a víz csorgott le az arcán. Egy lágy nyögés hallatszott a nőtől. Megpróbált megfordulni, de a férfi ott tartotta, ahol volt. Türelmetlenségét figyelmen kívül hagyva felfedezi a nőt úgy, ahogy ő akarta. Lassan. Alaposan. Addig, amíg vonaglani nem kezd neki. Mencheres kinyújtotta Kira karját, megtámasztotta vele a zuhany falát, testét kicsit előre hajtotta. Keze úgy simogatta elől, ahogy a szájával lefele haladt a hátán, élvezte az apró, éles nyögéseket, amik a nőből előtörtek. A hatalma is behálózta a nőt, kavargott körülötte, még ott is, ahová a keze még nem ért el. Mikor a szája a háta legmélyebb pontjához ért, leengedte pajzsát, hogy Kira érezze az éhségét. A várakozását és vágyát, ahogy nyelvét lefelé csúsztatta fenekének félgömbjei között. Megborzongott, ahogy egy durva hang szakadt ki a nőből. Szélesebbre tárta a nő lábait, térdre ereszkedett, édes központját látva. Következő nyalintása rátalált és közelebb nyomódott a nőhöz. A nő annyira domborított hátra, amennyire csak a gerince engedte. Egy hosszú lüktetés futott keresztül a nőn. – Kérlek – nyögte Kira. – Meg kell, hogy érintselek. A térde remegett, ahogy a férfi nyelve mélyebbre hatolt a testében. Belélegezte, dorbézolt a nő illatában, és az íz, amit érzett, vibrált a száján. A hatalmával tartotta függőlegesen a nőt, míg a keze folytatta a simogatását, a nedvesség a nyelvén nőtt, pont úgy, ahogy Kira nyögései zokogássá erősödtek. Hátradőlt, ringatózott az élvezetében, felbujtatva a férfit, hogy a nyelvét gyorsabban, mélyebben érezze magában. Ősi diadal öntötte el a férfit, ahogy a nő nedve befedte a száját, bár a víz még mindig zuhogott körülöttük. – Most, most, most – ez volt minden, amit sikoltott, elengedte a falat, hogy megragadja a férfi kezét. ~ 237 ~

Mencheres ruganyosan megemelkedett, megtöltve a nőt egy erőteljes behatolással. Sírás hangja tört fel a nőből, de nem a fájdalomtól, és a hüvelye elragadtatottsággal szorította körbe a farkát feszültség helyett. Torokhangú nyögés tört ki a férfiból, és elkezdett lassú, mély lökésekkel mozogni. Annyira szűk volt, és olyan nedves, hogy minden kígyózó mozdulat szinte elviselhetetlen gyönyörrel töltötte meg a férfi testét. A szája rátapadt a nő nyakára, ahogy fenekét magához húzta, a háta odadörgölőzött a mellkasához és azok az édes félgömbök az ágyékának. A nő feje hátracsuklott, míg a keze felemelkedett, hogy hátulról magához szorítsa, a csípője egyre gyorsabban csapódott neki a férfiének. A gyönyör teste minden egyes idegén átfutott. Pont úgy, ahogy a nő sírása egyre hangosabb lett, és a húsának egyre szorosabb nyomása a férfi körül. Az intenzitása addig nőtt, míg úgy nem érezte, hogy elég belülről kifelé, bőre feszes és forró, a folyamatosan rácsapódó víz a zuhanyból fájdalmasan erotikus. Nem tudta megállni, hogy ne mozogjon gyorsabban, féktelen éhséggel közeledett Kirához, ami követelte a nő válaszát. Ujjongás töltötte el, mikor meghallotta felkiáltani a nőt, görcsösen szorította a férfi farkát. A nő elragadtatása csak élesítette a férfi gyönyörét, egész teste megfeszült lüktető válaszában. Mélyen el akarta vetni magját a nőben, de még jobban akarta újra érezni édes orgazmusát maga körül. Most. Még nem szűnt meg a nő remegése, mikor Mencheres kihúzódott belőle, szembefordította magával, szája befedte az övét, hogy elfogja nyögését. Kira nyelve szinte lázasan simogatta az övét, ahogy a férfi újra beléfurakodott, az előző orgazmusának borzongó maradéka végigremeget a férfi húsán, végtelen érzékiséggel. Megemelte a nőt, hatalmát használta, hogy átsuhanjanak a zuhany alól a hálószobába, mielőtt lefektette a nőt az ágyra. Egy másik, mély lökésnél a nő a lábát a férfi dereka köré fonta, miközben körmeit a hátába mélyesztette. ~ 238 ~

Még vágyának ködén keresztül is érezte az egyértelmű villanást. Ez volt, ahová Kira tartozott – a karjába, megosztva minden érzését, ami pusztító intenzitással hullámzott rajta keresztül. Aztán elveszett a nő szájának ízében, bőrének dörzsölésében, karjának erős szorításában, és a nedves, szűk ölelésben, ami leírhatatlan örömmel öntötte el a testét. A nő nevét nyögte, ahogy szája lefelé siklott annak testén, selymes bőrének illatában és ízében fürdött. – Ne állj meg! – sürgette Kira, próbálta visszahúzni fel a férfit. – Újra érezni akarlak, ahogy elélvezel – mondta morogva. Zihálva nevetett a nő. – Akkor gyere vissza ide, és adj nekem pár percet – ó! A kiáltás kiszakadt belőle, ahogy lábai közé süllyesztette a férfi a szemfogait, pontosan érzékeny húsának közepébe. Mély elégedettség töltötte el, ahogy Kira puha húsát elfogta a szája alatt, szinte azonnal. Aztán felállt és benyomult a nőbe, nyögés tört elő belőle, ahogy a nő húsát megérezte rángatózni maga körül. Kira hátraívelt, miközben a borzongás folytatódott benne. A férfi gyorsabban mozgott, a nyakát csókolta, a száját és az állkapcsát, miközben az irányítást elvesztette. A lüktetés addig nőtt benne, míg azt nem érezte, hogy a bőre felhasad a gyönyörtől, ami tajtékzik benne. Megelőzte őt, belefullasztva őt a fokozódó érzésekbe, amíg azok felrobbantak a csúcsponton, miközben elég erősen szorította Kirát, hogy véraláfutásokat okozzon neki. Néhány hosszú pillanatig a nőt bámulta, míg annak testében az utolsó hullámok lassan kihunytak. A szeme zöldebb volt, mint bármikor, amikor a férfi látta, és a körmei még mindig a bőrébe voltak mélyedve. ~ 239 ~

– Nem hiszem el, hogy megharaptál ott – mondta végül a nő. – De amit komolyan nem hiszek el, hogy milyen fantasztikus érzés volt. Mosolyba szaladt a férfi szája. – Vannak mellékes következményei a vámpírlétnek. Ez az egyik közülük. Élvezettel fogom megmutatni a többit. – Alig várom – motyogta a nő. Aztán az arckifejezése megváltozott, a fülledt letargia komollyá változott. – Van valami, amit el kell mondanom neked. A férfi elhúzódott, elhagyta a nő boldog ölelését, hogy hátát a fejtámlának támassza. Kira is felült, maga köré tekerte a takarót a hideg ellen, vagy csak hogy legyen köztük valami a térben, ami most elválasztja őket. – Hallgatlak – válaszolta a férfi. Több tucatnyi évszázadot töltött azzal, hogy eltitkolja érzelmeit, hogy arca ürességet mutasson és hangja semleges legyen, és amíg a falait felépítette, távol tartotta Kirát belső nyugtalanságától. A nő tekintete rendületlen volt. – Szerelmes vagyok beléd. Igen, nagyon korai. Igen, még sok minden van, amit nem tudok rólad, de ez nem rajongás vagy vágy. Ez valódi és ez már azóta nő bennem, hogy otthagytál a tetőn. Mencheres megdöbbent. Érezte, hogy kinyitja a száját, de úgy tűnt, nem tudott szavakat megformálni. Rögtön elutasította volna a nő állítását. Nem szerethette őt a nő. Kirának tiszta a szíve. Nem makulátlan – senki szíve nem az – de ha látta volna a sötétséget a férfiéban az évek folyamán, megszökne tőle. A nő tekintete nem változott. – Mondj valamit! Nem érdekel mit, csak beszélj! – Gyilkos vagyok. Gondolkodás nélkül jöttek ki belőle a szavak, de igazak voltak. Megérdemli, hogy tudja, ki ő, bár ez valószínűleg eltaszítja a nőt. ~ 240 ~

A nő telt, szép szája megrándult. – Tudom. Láttam, hogy lekaptad azoknak a ghouloknak a fejét, azon a napon, mikor találkoztunk, emlékszel? – Nem csak akkor – találkozott a tekintetük, várta, hogy elhomályosuljanak a következő szavainál. – Sokszor. Többször, mint emlékszem. – Ezek közül hány alkalom volt, hogy azért tetted, hogy megvédd magadat vagy az embereidet? – kérdezte a nő, és arckifejezése nem változott. A férfi összevonta a szemöldökét. Újra meglepte őt a nő. – Számít? – Igen – válaszolta nyomatékkal. – A világod egészen más szabályokkal működik. Nem láttam még sokat belőle, de az a része világos. Megkeményedett harcosnak nevezed magad, Mencheres, de láttam, hogy védelmezel, vagy megmentesz életeket, amelyek nem számítanának neked, ha valóban olyan hideg személy lennél. Én csak tudom. Az enyém az egyik azok közül a megmentett életek közül, és akkor még csak nem is ismertél. – Én rendeztem el a feleségem megölését. Néztem, ahogy meghal, és nem csináltam semmit, hogy megállítsam. – A hangja fakó volt. Kira megérintette az arcát. – Cat elmondta nekem, hogy megpróbált megölni téged, és mindenkit, aki közel állt hozzád. Nem volt választásod. Ahogy nekem sem, mikor Pete ellen fordultam. Eltolta magától a férfi kezét. Túl nehéz volt elmondani a következő részt, miközben megérinti a nő, de szükség van arra, hogy tudja, ki az, akiről azt hiszi, hogy szereti. – Már hamarabb megöltem Patrát, mint azon a napon. Azt kérdezted, elvettem-e valaha valaki életét, azon túl, hogy védelmezzem magam vagy az embereimet. A válasz igen. Mielőtt Patra a feleségem lett, valaki mást szeretett. Megöltem ~ 241 ~

a szeretőjét, és nem a védelem miatt. Vámpír voltam, és ő csak ember. Annak a gyilkosságban az emléke felszakadt benne, ahogy gyakran megtörtént az elmúlt néhány évben, míg Patra egyre közelebb került a végzetéhez. Intef összetört teste a földön, vére áztatta a sápadt anyagot, és Mencheres testőreinek döbbent arca, ahogy őt nézték. – Azt mondtam Patrának, hogy a rómaiak ölték meg a szeretőjét. Pár évvel később házasodtunk össze, de végül az egyik szemtanú elárulta a titkomat. Próbáltam megmagyarázni a halála hátterét, de őt nem érdekelte. Ami tettem, amiatt Patra utált engem, és az a gyűlölet vezette oda, hogy megpróbáljon elpusztítani engem és az embereimet. Minden tette miattam volt. – Féltékenységből ölted meg? – kérdezte Kira, hangja rekedt volt. A férfi szeme lecsukódott. – Azon a napon az emberek támadtak. Katonák megsebesítették Patrát, éppen eléggé ahhoz, hogy át kellett változtatni a meggyógyítás helyett. Majd elmentem megkeresni a szeretőjét, ahogy megígértem. Nem éreztem igazi féltékenységet Intef iránt. Egyike volt azon sokaknak, akikkel Patra szórakozott kellemetlen házassága alatt, bár ez erősebb lehetett, mert ő azt akarta, hogy a férfit is változtassam vámpírrá. – Nem aggódtál amiatt, hogy az átváltoztatása elrontaná a dolgaidat? Már akkor gondoskodtál róla, vagy ti ketten nem, ah, még bonyolultabb? Mencheres kinyitotta a szemét, élesen Kirára nézett. – Még nem voltunk szeretők. Türelmes voltam, nem osztozkodtam. Törődtem akkor Patrával, de nem voltam vak a természetére. Vonzotta a hatalom és a gazdagság. Nekem mind megvolt, Intefnek nem. Tudtam, hogy hamarosan engem fog választani helyette. ~ 242 ~

– Szóval, ha nem féltékenységből volt…? – a nő hangja elhalkult. – A hatalom, hogy tárgyakat tudok mozgatni az elmémmel, befolyásolta az érzelmeimet. Ezért szükséges a teljes kontrol, ezért tudta a nemzőm, hogy Radje rossz választás lenne. Nem találkoztam addig a napig Inteffel, de mikor elindultam érte, hallottam a gondolatait. Arra használta Patrát, hogy kihasználja a hatalmát, eladja a titkait az ellenségnek. Ő volt az, aki a rómaiakat küldte, hogy megöljék őt. Ugyan az, aki annyira megsebesítette, hogy át kellett változtatnom. Mindent hallottam, és a haragom szabadon engedte a hatalmamat. Mencheres szája vékony, komor vonallá préselődött. – Meghalt, mielőtt bármelyik emberem megállíthatott volna. Rózsaszínen csillogott Kira szeme. – Tévedés volt megölni – mondta lágyan. – De tudod, és már megszolgáltad a kilenc évszázadnyi bűntudatoddal. Azt hiszem ez elég büntetés – és nem vagy felelős, azért amit Patra tett. Ha ezt a mentséget használta minden nyomorúságra, amit okozott, különös tekintettel, hogy az a férfi próbálta megöletni őt, akkor ez baromság. Az a férfi a te kezed által halt meg, de minden, amit tett a nő, az a sajátja. Mencheres ismét abban a ritka helyzetben találta magát, hogy elakadt a szava. Az emberek egyszerűen csak nem szerették, ha megismerték. Tisztelték, lojálisak voltak, féltek tőle, gyűlölték, vágytak rá, szükségük volt valamire tőle, vagy ezen dolgok kombinációját érezték. De senki sem szerette őt csak úgy egyszerűen – különösen senki olyan, mint Kira. A nő felcsúsztatta a kezét a karján, közelebb húzódott a férfihoz. – Minden tapasztalatod ellenére úgy gondolom, ez az egy dolog, ami nem nagyon ismerős neked, így hagyd, hogy kisegítselek – motyogta a nő. – Kezdésnek nem kellenek hetek vagy hónapok, hogy tudd, amit érzel, az szerelem. A ~ 243 ~

következő, hogy ez olyasmi, amit még az öszes hatalmaddal sem tudsz szabályozni. Nem viszonzod az érzelmeimet, Mencheres, de nem beszélhetsz le róla. Szeretlek. – Mosolya fanyar volt. – Birkózz meg vele. Lehúzta a férfi fejét a sajátjához, a szája szelíden mozgott a férfién, mintha ember lenne, és a nő próbálná nem összetörni. Még nem tudott megszólalni, hogy válaszoljon a nő hihetetlen kijelentésére, de ez… nem volt szükség szavakra. Úgy csókolta meg a nőt, hogy abban benne volt minden, amit nem tudott elmondani. Leengedte a falat, ami megakadályozta, hogy Kira érzékelje az érzéseit. A nő karja szorította, a szemfoga megnyúlt és a teste hozzápréselődött. Erőteljes szükséglet nőtt a férfiban, erősebb, mint a vágy, mélyebb, mint a birtoklás. Hagyta, hogy Kira érezze, ahogy rágördült a nőre, félretolta a takarót, ami az egyetlen akadály volt kettejük között. ~ 244 ~

Huszonöt (Huncut Angyal) A fekete limuzin ott várt rájuk az utcán, ahol Mencheres mondta. Kira mentálisan felsóhajtott. Elkéstek. Hála Istennek, a barátja megvárta őket. Lesimította a rögtönzött tógájának elejét, elképzelte, hogy ugyanolyan magabiztosnak néz ki, mint Mencheres a megfelelő ruhájában. Azonban, míg a férfi bármit képes viselni, még a lepedőt is, miközben elegánsan színlelte a levegővételt, Kira bizonyosan úgy nézett ki, mint egy testvériség parti részvevője. Ha betették volna a tengervizes és sós ruhájukat a mosógépbe és szárítógépbe, akkor felvehettek volna valami mást. De Mencheres bebizonyította, hogy kielégíthetetlen, és így Kira kissé elcsodálkozott. Nem volt biztos benne, hogy ezt új vámpír kitartásának köszönheti, vagy mert Mencheres úgy szeretkezett, minta ő találta volna fel. Ha a nő nem lett volna már halott, a csúcspontok száma, amiket a férfi okozott neki, megölte volna. És érezni közben a férfi gyönyörét? Megborzongott. Jó dolog, hogy Mencheresnek végül eszébe jutott a találkozó. Neki nem. Természetesen, ez azt jelentette, hogy ki kellett rohanniuk az ajtón és a házból, ami ugyan be volt bútorozva, de semmilyen ruhadarab nem volt benne. Kira felvette volna a vizes ruháit, mikor Mencheres lerántott egy tiszta lepedőt a másik ágyról, és szárongot hajtogatott belőle a nőnek és magának egy másik lepedőből. Szerencsére, csak néhány ember volt az utcán, mivel egy órával hajnal előtt járt az idő. ~ 245 ~

A limuzin ablaka lehúzódott, mikor megjelentek, egy jóképű férfi hosszú, barna hajjal és rövidre nyírt szakállal ült a másik oldalon. – Mencheres – mondta az idegen. – Ha valaki más lett volna az, aki miatt félig körberepültem a földet, csak hogy addog várakozzak, míg te az ágyban henteregsz, keresztülhajtottam volna rajta. Kétszer. – Hosszú volt a repülés? – kérdezte válaszul Mencheres, és kinyitotta az ajtót Kirának, hogy beszállhasson. A tógája szélét figyelte, hogy leült a szakállas idegennel szemben, akinek tekintete méregetve villant rá. – Nagyon hosszú – felelte. – Kétszer kellett megállnom a reptéren „véletlenszerű” biztonsági ellenőrzés miatt. Csak mert hosszú, sötét hajam van és szakállam, állandóan terroristának néznek. Azt hiszem, rosszabb, mikor kereskedelmi járattal repülsz. Mindig megpróbálnak minden üreget átvizsgálni. Mencheres szája felkunkorodott, ahogy beszállt a limuzinba. – Azok a privát test-átvizsgáló szobák jól felhasználhatóak táplálkozásra. – Majd leült Kira mellé, kezét a nő vállára tette. – Ez itt Kira Graceling. Kira, Vlad Tepesh. – Megtiszteltetés számomra – hajtott fejet Vlad, és kinyújtotta a kezét, ami tele volt régi sebek hegeivel. A nő összeráncolta a homlokát és megrázta a férfi kezét. A név ismerősnek tűnt. Hol hallotta már ezelőtt…? – Ó! – kiáltott fel Kira. A szeme elkerekedett. – Te nem az igazi Drakula vagy, ugye? – Senki sem gondol arra, hogy figyelmeztesse az embereket, mielőtt találkoznak velem? – motyogta Vlad és ingerült pillantást vetett Mencheresre. – Bár a részletekből gyanítom, hogy mi történt, az elmédben ugyanaz a dolog jár most is, mint ami miatt késtetek. – Udvariatlan vagy – mondta Mencheres rosszalló hangon, ahogy Kira fészkelődni kezdett az ülésen. Igaz, hogy későn bukkantak fel és nem viselnek semmit, csak lepedőt, ami nem ~ 246 ~

sok mindent bíz a képzeletre, hogy kitalálja, mi tartotta fel őket. – Rendben van, Mencheres. Bár ha elmondtad volna, hogy egy legendás vámpírral fogunk találkozni, a szebb selyemdrapériát ragadtam volna meg, hogy azt viseljem – válaszolta a nő, szeme találkozott Vlad rezes zöld szemével és felhúzott szemöldökével. Vlad rávillantott egy becses mosolyt. – Látom, miért kedveled. Bár, Radje beszámolója alapján Mencheres nem csak kedvel téged. Szerelmes lett és lemészárolt miattad vámpírokat, dacolva azzal, hogy az Őrök megpróbálják belevonni, és még őrültebb volt Patrával való kapcsolatának kezdetén, pedig akkor még nyugodtabb volt a nő. Kira egy pillantást vetett Mencheresre. Ez egyike volt a kellemetlen témáknak, több okból is – és senki sem elég finom ahhoz, hogy ne hánytorgassák fel Mencheres előtt a halott feleségét? – Tudod, hogy nem lettem volna olyan hülye, hogy olyan helyen vetessem fel magam videószalagra, amit később állítólag felgyújtottam – mondta Mencheres. Örült, hogy a hangjába jól érezhető irónia vegyült. Vlad szája mosolyra húzódott. – Nem, nagyon óvatos vagy a videókkal. Hallottam a Disneyland-i kamerákról, amik elromlottak tegnap, miután muszlim szélsőségesek kiütötték a fényeket, majd egy kis bombát robbantottak, mielőtt elmenekültek. – Muszlim szélsőségesek? – ismételte Kira, álla megfeszült. – Az összes faji megkülönböztetés baromság… – Senki sem sérült meg – folytatta Vlad. – Bár a családok, akiket megrázott az esemény, visszakérték a belépőjegyek árát. – Bonest követték a Végrehajtók – mondta Mencheres vállvonogatva. – Szerencsétlen baleset volt. Vlad oly módon nyögött fel, hogy Kira szerint ő és Bones nem álltak túl közel egymáshoz, de ez aligha vonatkozik a ~ 247 ~

nőre. A letargia hulláma hömpölygött át rajta. A hajnal egyre közelebb volt. Fel akarta hívni Tinát, mielőtt álomba zuhan, de most nem volt rá idő. Az nem győzné meg szegény húgát arról, hogy jól van, ha összeesne a beszélgetés közepén. – Szükségünk van egy biztonságos helyre a következő pár napban – mondta Mencheres. – Nyilvánvaló, hogy a lakhelyemen fognak először keresni a Végrehajtók, az embereim otthonában és aztán a hotelekben. De te nem tartozol a vonalamba, és az embereid félnek a haragodtól, jobban, mint a Végrehajtóktól, ha bármelyikük is elmondaná, hogy segítesz nekem. – Már előkészítettem egy helyet nektek. – Vlad tekintete ravasz lett. – De te ennél többet akarsz tőlem, ha el kellett jönnöm idáig. Titkos szállást telefonon is rendelhettél volna. – Egy biztonságos, semleges hely kell, hogy találkozhassam Veritassal – válaszolt a Mencheres. – Olyat, ahonnan könnyen elmenekülhetünk, ha nem lenne hajlandó egyedül jönni. Tanúra van szükségem arról, hogy mit beszélünk meg egymás között. Vlad szeme egy árnyalattal zöldebb lett. – Veritas? Az összes Törvény Őr közül miért pont ő szimpatizál legjobban az ügyeddel? Tudom, hogy ugyanaz az uratok, de Veritas majdnem megölte Catet párbajban, tavaly ősszel. – Majdnem egész életemben ismertem őt – válaszolta Mencheres. Vlad felnyögött. – Ugyanezt elmondhatod Radjedefről is. – Ki az a vámpír, aki a te urad? – kérdezte Kira. – Fogok vele találkozni valamikor? – A sírnak ezen az oldalán nem – motyogta Vlad. Mencheres enyhén rosszallva pillantott Vladra. – Tenoch jó úr volt. Rendkívül erős, tiszteletreméltó vámpír, és majdnem hat évszázada meghalt. ~ 248 ~

– Hogyan halt meg? – kérdezte Kira, mielőtt rájött, hogy a természetes halál nem volt lehetséges. – Ó, ah, felejtsd el – dadogta. – Tenoch úgy halt meg, mint a legtöbb hasonlóan nagyon öreg, nagyon hatalmas vámpír – mondta Vlad. – Öngyilkosság. – Soha nem bizonyították – vágott vissza kemény hangon Mencheres. – Tenoch nagyobb hatalmú volt nálad, el kellene hinnem, hogy egy mestervámpír négyes elerőtlenítette? – kérdezte Vlad hasonlóan merev hangon. – Azok, akik nem ismerik a részleteket, elhihetik, de te és én tudjuk, hogy csak négy vámpír állt vele szemben, nem ötven, ahogy jelentették. Tenoch megadta magát. Ha igazán élni akart volna, meg tudta volna ölni őket. Bát Tenoch fáradt volt. Elvesztette a legértékesebb horgonyát ezen a világon, és a legtöbb emberének nem volt szüksége rá. Meg akart halni. Úgy alakította, hogy gyilkosságnak látszódjon, hogy az emberei ne szenvedjenek a bűntudattól. Mencheres arca újra közömbös lett, a fal körülötte bezárult, mint egy erőtér. – Sajnálom, hogy megkérdeztem, inkább térjünk vissza az ügyünkre – mondta Kira, elgondolkozva Vlad kérdésének kegyetlen felhangján. Ha Vladnak helyes a feltételezése a körülmények leírásában, úgy hangzott, hogy Tenoch öngyilkosságot követett el. Egyes depressziós emberek hasonlóan cselekednek, mint amikor töltetlen fegyvert fognak egy rendőrre, ez az öngyilkosságnak egyik ismert fajtája. A halál elég rossz, de az öngyilkosság további fájdalmakat hagy hátra az itt maradottakban. Tenoch láthatóan igyekezett ezt elkerülni, azáltal, hogy megrendezte, hogy ellenségei csapdájába esett… A tekintete Mencheresre rebbent, ahogy a rémület felkúszott a hátán. A férfi arckifejezése áthatolhatatlan volt, sötét tekintete pedig feneketlen, ahogy találkozott a nőével. ~ 249 ~

A raktár. A ghoulok. Le akarták mészárolni a férfit, de Mencheres nem mozdult, hogy megvédje magát, mielőtt a nő megérkezett, még úgy sem hogy bármikor megölhette volna őket… – Nem! Kira Mencheresre vetette magát. A férfi elkapta őt, nagyon közel tartotta magához, karjait szorosan a nő köré fonta. Ugyanakkor, a nő érezte a napkeltét, minden erőt kiszívott belőle. Próbálta felvenni a harcot a sugarak ellen, hogy elég sokáig fent maradjon, hogy megtudja, miért tette azt a férfi, de még mielőtt megszólalhatott volna, a sötétség elborította. ~ 250 ~

Huszonhat (Huncut Angyal) – Nagyon idegesnek tűnt. Mencheres felnézett Kira alvó alakjáról, tekintete találkozott Vladéval. – Magyarázkodnom kell, amikor felébred – válaszolta szárazon. – Te magyarázkodsz egy vámpírnak, aki nem egészen két hetes. – Vlad a fejét rázta. – Onnan, ahol ülök, úgy látom, Radjedef helyesen állítja, hogy meggondolatlanul szerelembe estél. – Meglepődnél, ha más állításai is igazak? – hívta ki Mencheres. Vlad mosolya fagyos volt. – Nem. De kíváncsi vagyok, miért határozta el hirtelen Radje, hogy ilyen kegyetlenül megy utánad? Az egymás iránti gyűlöletetek régóta tart, de egyikőtök sem cselekedett nyíltan. Nem állt Patra mögött, mikor ellened háborúzott. Ez a többi szövetségesedet is meglepte. Miért kockáztat egy Őr mindent egy eon-régi vérbosszúért? – Radje nem állt Patra mögé, mert a nő meg akart ölni, és ő élve akar – válaszolta Mencheres, megmozdítva Kirát, hogy még kényelmesebben feküdjön a karjában. – Azért most, mert ha késlekedik, talán örökre kicsúszok a kezéből, figyelembe véve, hogy el akar kapni egy dolog miatt, amit senki sem tudott neki megadni ezer éve. Vlad felvonta a szemöldökét. – És mi az? – A hatalmam öröksége – mondta Mencheres halk morgással. – Sok vámpír tombolt, mikor továbbadtam ~ 251 ~

Bonesnak, de nem jobban, mint Radje. Úgy érzi, ez az ő hatalma, amit igazságtalanul elloptam, de ha nem nekem, Tenoch odaadta volna másnak. Tenoch tudta, hogy Radjéra nem lehet rábízni ilyen hihetetlenül erős várpírokok feletti hatalmat. Természetesen, Radje ezt nem ismerte el. Vlad felhorkant. – Bevallom, egyike voltam azoknak a vámpíroknak, akik azt gondolták, hogy én leszek az örökség birtokosa. Végtére is, te és én közel állunk egymáshoz, és én vagyok az utolsó vámpír, akit Tenoch változtatott át, bár meghagyta neked, hogy gondoskodj rólam a vonala többi tagjával együtt, mikor megölte magát hetekkel azután, hogy engem nemzett. – Büszke voltam, hogy a magaménak nevezhettelek, míg a saját vonalad mestere nem lettél – mondta Mencheres, emlékektől eltelt hangon. – Tudod, hogy még mindig törődöm veled. A sors döntötte el, hogy Bones lesz az örökösöm. Én csak engedelmeskedtem a választásának. Vlad szája legörbült. – Igen, a sorsnak furcsa humorérzéke van, nem igaz? Aztán Vlad a szokásos megcsömörlött, szórakozott kifejezéssel nézett vissza a férfi arcára. – Nem panaszkodom. Megmentetted az ép eszemet az első évemben, mikor elvesztettem a feleségem, majd a fiam meghalt. Mindig lojális és hűséges leszek hozzád. Igen, melléd állok tanúként, mikor Veritassal találkozol, megismételve mindent, ha kell. Neked lesz azonban a legnehezebb feladatod. Neked kell rávenni, hogy eljöjjön. Mencheres a limuzin burkolatához támaszkodva pihent. Meggyőzni az Őrök Tanácsának leghűségesebb tagját, hogy találkozzon vele titokban, hogy Mencheres megvádolhasson egy másik Tőrvény Őrt, hogy hazudott és elárulta a fajukat? És aztán biztosítani azt, hogy Veritas életben hagyja a találkozójuk után? Igen, ez a része lenne a kihívás. ~ 252 ~

Kira éles görccsel a gyomrában ébredt. Körülnézett, de természetesen nem a limóban volt már Mencheressel és a másik hírhedt vámpírral. Valójában egyedül volt. A szobának nem voltak ablakai, de egyértelműen egy hálószoba volt, mint ahogy igazolta ezt az, amin feküdt. A körülötte lévő hangok furcsán visszhangzottak, és a fal nem tűnt gipsznek vagy betonnak. Szikláknak nézett ki igazából, és a levegőnek áporodott szaga volt. Nem kellemetlen, csak szokatlan. Egy másik nyilallás Kira gyomrában megszüntette érdeklődését a környezete iránt. Nem evett, mióta abból a fiatal férfiból ivott az Elvarázsolt Kastélyban. Majdnem egy napja már, és a gyomra kitartóan emlékeztette is erre. Felállt az ágyról, észrevette, hogy most gesztenyebarna szatén hálóinget visel a lepedő helyett. Mencheresnek kellett átöltöztetnie, de most sehol sem látta. Kira gyorsan szemügyre vette a hálószobát, ahol szerencsére volt egy antik szekrény a sarokban férfi és női ruhákkal. Kivett egy kardigánt és nadrágot, majd mentálisan bocsánatot kért akárkitől, akié a ruha, de korgó gyomra kezdett baljóslatúan morogni. Felöltözött, elhagyta a szobát, hogy megkeresse Mencherest. Meglepetésére az előszoba, ahová belépett, nagyon magas volt, még több furcsa fallal körben. Átment másik három szobán, elérve valamit, ami keskeny lépcsőnek tűnt. Mikor elindult lefelé, Kira csak bámult. A lépcsőfokok fényesített kövek voltak, lépcsővé vájva, ami egy lehetetlenül nagy nappaliba vezetett, hatalmas, kupolás mennyezettel. De egyetlen ablak sem volt sehol, csak a szürkésen csillogó falak körös-körül. – Ah, felébredtél – enyhe akcentusos hang mondta a látóterén kívülről. Kira beljebb ment a szobába, csalódott, hogy a hang nem Menchereshez tartozott. Vlad ült a három kanapé egyikén az ~ 253 ~

óriás szobában, egy nyitott laptop feküdt előtte, a keze szórakozottan simogatta a szakállát. – Itt van Mencheres? – kérdezte Kira, a kérdést jobban megnyomva a gyomrában érzett fájdalomtól. – Nem, de hamarosan visszatér. Hamarabb felébredtél, mint gondoltuk. A nap még nem megy le két órán keresztül. Éhes vagy? A fájdalom mardosta belülről, mikor sikerült kinyögnie. – Egy kicsit – olyan hangon, ami nem remegett. – Semmi gond. Küldök valakit neked – válaszolta. Valakit? – Um, ha lenne zacskós véred, az jobb lenne. Vlad felnevetett röviden. – Zacskós vér? Még nem léptél túl ezen a szakaszon? Természetesen, mikor én változtam át, nem volt semmiféle zacskós vér. Bűnözőket vagy ellenséges katonákat dobtak az új vámpírok közé az első pár napban. Csak azt mutatta, hogy mennyire éhes, hogy az elképzelt jelenet nem vette el az étvágyát. – Ha el akarom kerülni, hogy az embereket ételként használjam, az én dolgom – válaszolta kicsit tüskésen. Vlad hideg tekintettel figyelte a nőt. – Azt hiszed, megtiszteled az embereket azzal, hogy nem táplálkozol belőlük, de igazából bántod őket. Az állati vér nem megfelelő hosszú távon, és a vérkészlet krónikusan alacsony, mert nem ad elég ember vért. Azok a zacskók, amiket megiszol, jelenti a különbséget élet és halál között néhány embernek a sürgősségi osztályokon, és ha neked kellenek, nekik nem marad. A férfi kihangsúlyozta az utolsó szavakat. Kira azon kapta magát, hogy az összes színész, aki Drakulát játszott a filmekben, rossz utánzat volt. Vlad nem savóképű piperkőc európai kiejtéssel, vagy egy öregedő arisztokrata, karomszerű körmökkel és hatalmas termettel. Nem, Vlad harmincas, feltűnő férfi, lenyűgöző megjelenéssel, aki brutálisan őszintén látja a dolgokat. És olyannak látszott, aki ezt nem szégyelli kimutatni. ~ 254 ~

És nála volt a pont. A táplálkozása nem veszélyeztet senkit, és ha tartja a zacskós diétáját, akkor fog. – Igazad van – mondta. Örülnék neki, ha küldenél valakit, bárkit, akid van. Elég éhes vagyok ahhoz, hogy aggódni kezdjek magamért. A férfi mosolygott, hirtelen vonzóvá vált az ábrázata. – Természetesen. – Aztán beleszólt a mobiljába, megkért valakit, akit Mordrednek hívott, hogy „küldd fel Lewist.” Kira maradt, ahol volt, bizonytalanul. Leülhet? Vagy van egy speciális szoba, ahol táplálkozhat? A konyha tűnt a nyilvánvaló választásnak, de egy ilyen furcsa, ablaktalan vámpír búvóhelyen kőfalakkal, padlóval és visszhanggal ki tudja, van-e konyha? – A föld alatt vagyunk? – kérdezte. – Nem egészen. A hegy egy részében vagyunk. Régi bánya, de régóta lakatlan. Felújíttattam néhány évtizeddel ezelőtt, hogy kényelmesebb, személyesebb legyen a környezet. Ha elhagyatott bányaalagutakban vannak, akkor érthető a visszhang. – Hová ment Mencheres? – El kell intéznie egy fontos hívást. Nem használhatta az én mobilomat, mert könnyen bemérhették volna a helyzetünket, nem csak az, akit hív. Igaz, Mencheres egy másik Törvény Őrrel akar találkozni, valakivel, akinek a neve latinul igazságot jelent: Veritas. Remélhetőleg Veritas felnőtt a nevéhez, és nem próbálja meg csapdába csalni Mencherest, ha beleegyezett a nő a találkozóba. Kira azon gondolkozott, vajon Mencheres távollétének lehet-e az a másik oka, hogy mert halogat valamit? Nem volt szándékában megfeledkezni a tényről, hogy a férfi megpróbálta magát megöletni a ghoulokkal. Egy vörösesbarna hajú, fiatal férfi sétált be a szobába ellenkező irányból, mint ahol Kira belépett. Meghajolt ~ 255 ~

Vladnak, ami a furcsán megdöbbentette a nőt, letérdelt a férfi elé. – Nem én, Lewis. Ő – mondta Vlad egy hanyag intéssel Kira felé. – Csináltad már ezt ezelőtt? Feltételezte, neki szól a kérdés, hiszen Lewis profinak nézett ki. – Egyszer. – Akkor használd a kezét. Kevesebb a hibázás esélye. Ugyanezt mondta Mencheres, gondolta fanyarul Kira. Minden vámpír egy az egyben ilyen volt? Ha igen, mi lehetett a Vámpír Továbbképző Tanfolyamokon? Lewis mosolygott, ahogy odament hozzá, kinyújtotta a karját. Kira körbenézett. A padló kő volt, így nem tud tönkretenni semmit, ha elhullajt pár cseppet. – Gyerünk, üljünk le – mondta a nő. Vlad csak nézte a kanapéról, szórakozott kifejezéssel az arcán. Kira kihúzta a vállát. Meg tudja csinálni egyedül. Nem izzad. – Nem akarsz ledőlni először? – kérdezte Lewist, ahogy leültek. – He? – kérdezte zavartan. Valamiféle köhögés jött Vlad felől, amire a nő felrántotta a fejét. A vámpírok nem köhögnek. Elfojtott nevetés volt? – Te tudod. – Kira szeme zölden villant fel, és a szemfogai előugrottak az ínyéből. – Elfeledtetem veled, így nem fogsz érezni semmit vagy bármire is emlékezni ebből. Lewis még zavartabban tűnt. – Ha ez az, amit akarsz. Nem fogok tanácsokat kérni Drakulától, esküdött meg magának. Nem fogok. – Igen. Jobban érzem magam tőle. Szóval, ah… nézz a szemembe. Egy másik fojtott hang jött Vlad irányából. Most már Kira biztos volt benne. Elhatározta, hogy figyelmen kívül hagyja. Lewis engedelmesen bámult rá, és Kira próbált magabiztos hangon beszélni. – Nem érzel semmit. Nem félsz. ~ 256 ~

– Én igen – jött az azonnali válasz Vladtól. – Ha most azt mondod neki, hogy a farkasok az éjszaka gyermekei, fájni fog a nevetés. – Próbálok koncentrálni – mondta, a testében növekedő fájdalommal. Majd olyan finoman, ahogy tudta, a szájához húzta Lewis kezét, kereste ugyanazt a vénát a csukló és a nagyujj között, amibe tegnap is harapott. A szemfogai szinte fájtak, ahogy lassan belemélyesztette, egy apró nyögés szakadt fel belőle, mikor megérezte az első forró korty érintését a nyelvén. Kira elfelejtette Vladot. Elfelejtett mindent kivéve, hogy táplálkozás közben ne törtje össze a kezet a szorításában. Mikor éhsége csökkent, a nő észrevette, hogy szemét összezárta az élvezettől… és mikor kinyitotta, Mencheres már a szobában volt.

Mencheres csendben lépett be, tudta mi folyik bent, mielőtt még meglátta volna Kirát. Habár a búvóhely bejáratát csaknem lehetetlen volt észrevenni a hegy felől, mihelyt beért, a hangok vezették. Aztán büszkeséggel és éberséggel figyelte, ahogy a nő az emberből iszik. Az arckifejezése olyan érzéki volt, ahogy táplálkozott – és úgy látszik, arra a háromzacskónyi vérre nem lesz szükség, amit a kórházi kirándulása során szerzett be. Majd a nő szeme kinyílt és a férfira tapadt. Egy pillanatra úgy érezte, mintha mindenki eltűnt volna a teremből. Mintha tényleg egyedül lennének, a nőn lenne, és addig csókolná, míg a körme édesen, mélyen marna a hátába. Az ereje kavargott benne, annyira szerette volna megérinteni. Minden, ami Kira volt, arra ösztönözte, hogy éljen. Csupán néhány órát volt távol tőle, ám az idő csak vánszorgott és annyira emésztette a gondolataiban, amíg elviselhetetlenné nem fokozódott. A nő elhúzódott a férfi kezétől, lezárta a lyukakat, ahogy Mencheres megmutatta neki korábban, egy kevés vért a ~ 257 ~

padlóra csorgatott. Aztán felállt, felé indult, a tekintete még mindig káprázatosan zöld volt. – Mielőtt túl messzire mennétek, mint mondott Veritas? – kérdezte Vlad. Mencheres megrázta a fejét, hogy eltávolítsa azokat a képeket, amelyeken elképzelte, hogy milyen módon lesz együtt Kirával, amint visszamegy vele a hálószobába. – Eljön – válaszolta röviden. – Holnap. – Délután vagy este, ugye? – kérdezte Kira, makacsság váltotta fel fülledt kinézetét. – Nem reggel? Halványan elmosolyodott. – Nem, nem reggel. – Mintha nem látta volna azt az érvet. – Jó. – A nő arckifejezése nem változott. – Lezuhanyozom. És aztán, Mencheres, beszélnünk kell. Hangja egyértelmű volt, illata, és testbeszéde nem hívta a férfit, hogy együtt zuhanyozzanak. Nem volt meglepve. Tudta, hogy a nő veszekedni fog vele a ghoulok miatt. Remélte, hogy Vlad nem lesz hallótávolságon belül, amikor megteszi. Feltételezte, hogy nem számít. Bármi is volt a terve, mielőtt befejezi az életét, már megváltozott. Most belekényszerül a sírba, ahelyett hogy magához ölelné, ahogy azt eltervezte előtte. A halál elválást jelent Kirától, ami sajnálatos. Talán hamarosan bekövetkezik, de nem a saját segítségével többé. Kira elhagyta a szobát, miután köszönetet motyogott a fiatal férfinak, aki meghajolt Vladnak, mielőtt távozott. Mencheres egy hosszú pillantást váltott Vladdal. – Abból, ahogyan ez hangzott, bajban vagy – mondta vontatottan Vlad. A férfi megvonta a vállát. – Megérdemlem. ~ 258 ~

Huszonhét (Huncut Angyal) Mencheres a hálószobában várt, ahol órákkal azelőtt lefektette Kirát aludni. Annak ellenére, hogy az elrejtett lakrész a hegy belsejében rendkívül tágas volt, csak egy zuhanyzó volt benne, a vizet nagyon mélyről pumpálták fel. A zuhanyzó egy alsóbb szinten volt, és a hangok alig hallhatóak voltak, de hallotta, hogy Kira már tíz perce befejezte a zuhanyzást és még mindig nem jött vissza. Újabb tíz perc múlva Kira megjelent, visszaöltözött ugyanabba a nadrágba és kardigánba, a haja még nedves volt. Egy hosszú pillantással felmérte a férfit, mielőtt leült az ágyra és aztán kimondta azt az egy szót. – Miért? A férfi nem tett úgy, mintha nem tudná, mit kérdez a nő. – Azt hiszem hasonló okokból, mint amiért a nemzőm tette. A vonalamnak nincs már többé szüksége rám a társ-mesteremmel együtt. Radje elkezdte elrontani egy másik harccal, és elfáradtam. Továbbá, a jövőbe látásom is eltűnt, csak a sötétséget mutatja, így tudom, hogy közel a vég. Úgy döntöttem, inkább hamarabb találkozom vele, mint később, mielőtt Radje vádakat hoz fel ellenem, amivel a társ-mesteremet is kelepcébe csalja. Kira a férfit bámulta. – Azt elfelejtetted megemlíteni, hogy bűntudatod van a feleséged halála miatt. A férfi halványan elmosolyodott. – Igazából ezt nem vettem észre a közelmúltig. Ez is igaz. ~ 259 ~

A nő lesütötte a szemét. – Elrontottam a terveidet, ugye? Betoppantam abba a raktárba, aztán neked mindkettőnket meg kellett mentened ahelyett, hogy hagytad volna, hogy a ghoulok befejezzék a munkájukat. Aztán egy hétig együtt voltunk, és te elengedtél… azt tervezted, hogy megint hagyod valakinek, hogy megöljön? Mencheres hallotta, hogy alattuk Vlad átkozódik, de figyelmen kívül hagyta és Kirán tartotta a figyelmét. – Igen. Azt terveztem, amint egy másik lehetőség felkínálkozik. A nő megremegett, de lehajtva tartotta a fejét, a takaró egy részletét nézte, amit a kezében gyűrögetett. A földszinten alattuk valami nekicsapódott egy falnak. Egyikük sem reagált erre. – És most – kérdezte, a hangja olyan halk volt, hogy alig lehetett hallani. Oda akart menni a nőhöz. Magához szorítani és megígérni, hogy soha nem fognak elválni, de az hazugság lenne. Ehelyett, ugyanazt a kéretlen őszinteséget mutatta Kira felé, amivel a nő is megajándékozta az együtt töltött idejük alatt. – Nem, most nem akarok meghalni, de ettől függetlenül a halál eljön értem. Mondtam neked ezelőtt, hogy nem leszek ezen a földön sokáig, Kira. Ez nem választás, de a sorsom ugyanaz marad. A nő felkapta a fejét, a szeme visszafojtott rózsaszín könnyektől csillogott. – Baromság. Nem hiszem, hogy a halál a sorsod, nem jobban, mint másnak. Használta a vízióit, hogy megkérdőjelezze. Kevesen hittek bennük, míg nem látták beteljesülni, és még akkor is, néhányan továbbra is kételkedtek. – A vízióim soha nem tévedtek. – Milyen gyakran kívánta, hogy bárcsak. – Hallottál már valaha az önbeteljesítő jóslatokról? – kérdezte, felugrott az ágyról és a férfi elé állt. – Mikor az emberek olyan mélyen hisznek valamiben, hogy tesznek érte, ~ 260 ~

hogy megtörténjen. Talán azért láttad azt a sötétséget a jövődben, mert egy részed, már eldöntötte, hogy bedobja a törölközőt, de a tudatod, még nem ismerte el ezt az elhatározást. Szóval, mikor nézted, halált láttál a jövődben, mert már elhatároztad, hogy megölöd magad. A férfi rázta a fejét. – Megnéztem újra, mikor már élni akartam. Semmi nem változott. A sötétség még mindig ott volt, és egyre közelebb. – De nem jelenti azt, hogy elkerülhetetlen. Oké, meggondoltad magad abban, hogy megölöd magad, de mert halált láttál, mikor előtte nézted, azt vártad, hogy újra lásd. És így is teszel, nem töröd magad, hogy harcolj az életért, a halált, könnyebb elhitetni magaddal, amikor Radje a nyomodban van. Ez csak olyan, mint egy önbeteljesítő jóslat, amiből ki kell vágnod magad, a fene egye meg! Mencheres majdnem mosolygott. Senki más nem mondta neki soha, hogy vágja ki magát a vízióiból ezelőtt. – Bárcsak ilyen egyszerű lenne. – Az – ragadta meg a férfi karját. – Bízol a látomásaidban, de mikor elvesztetted a képességet, hogy lásd elmúlni a sötétséget, beszéltél róla? Van valami más, ami lehet, hogy történik. Túlélők bűntudata. Összezavarodtál attól, hogy mi történt a feleségeddel. Magadat hibáztatod minden halálért, amit ő okozott, plusz a bukása miatt, ezért nem látod a saját jövődet, mert nem hiszed, hogy megérdemled. – A látomásaim nem változnak meg érzelmi okok miatt – felelte a férfi. – Ki mondja? – felelte élesen Kira. – Csak mert ezelőtt még nem történt meg, nem jelenti, hogy lehetetlen. Miután Pete meghalt, elmentem pár csoportterápiára, hogy segítsen könnyebben megbirkózni azzal, ami történt. Egy srác, akinek a családja meghalt egy autóbalesetben, miután egy másik autó kidöntötte a stop táblát és hirtelen a vörös szín nem látszódott már. Csak, mert nem látszott! És még te hibáztatod magad a ~ 261 ~

valószínűleg több tucatnyi gyilkosság miatt, amit a feleséged követett el, ráadásul ő is halott, és nem hiszed, hogy ez szüntethette vagy megváltoztathatta meg a vízióidat? Az elme egy rendkívül erős dolog, és mikor megbénítja a fájdalom vagy a bűntudat, csak összekavarodik minden. – Kira… – Mencheres nem tudta mit mondjon. Valamiféle tagadást várt a nőtől a férfi sorsa miatt. Szomorúságot, de ez a nyílt dac, hogy amit látott, nem történik meg, némileg meglepte. – A poklon mentél keresztül – folytatta ugyanazon a hajthatatlan hangon. – Biztos vagyok benne, hogy a feléről sem tudok, de azt igen, hogy ez sok embert megtört volna. Majdnem megtört téged is, mert meg akartad ölni magad, de én mondom neked, hogy nem fogsz meghalni egyhamar. Érezném, ha meghalnál, mint ahogy Pete-nél éreztem. Tina, az anyám, és még magam, azon az éjszakán Radjéval. Minden ösztönöm azt mondja nekem, hogy te és én sokáig együtt leszünk, ami azt jelenti, hogy itt leszel. Nem számít, milyen sötétséget látsz most. A nő csaknem elnémította, ismét. Kira alig múlt harminc éves. Hogyan lehetnek az ösztönei sokkal pontosabbak, mint a saját négyezer éves látomásai? – Soha nem tévedtem még eddig – mondta a férfi. – Soha. – Akkor ezt lesz az első alkalom – válaszolta, megérintve a férfi arcát. – Vagy rájössz, hogy tévesen értelmezted, amit láttál. Igazam van, Mencheres. Érzem az egész lelkemmel. Mint ahogy tudom, hogy szeretsz engem, még ha nehezedre esik is kimondani. Néhány pillanatig, csak bámulni tudta a nőt, belefeledkezett a nő világoszöld tekintetébe, mintha ember volna, akit elcsábítanak izzó vámpír-hipnotizálással. Valami felszabadult benne, megszűnt benne az a nyomás, amiről nem is tudta, hogy létezik, és a megkönnyebbülés, amit érzett, megegyezett a ~ 262 ~

bizonyossággal, hogy a nőnek igaza van – egy részének, amit mondott. – Szeretlek – mondta a férfi rekedten, a szavak nem igazán tudták kifejezni azt, amit Kira iránt érzett. Ő minden, ami hiányzik az életéből, minden, ami miatt vele akar maradni ebben a kemény, könyörtelen világban, ami valahogy egyszerre szebbé vált miatta. A nő mosolygott, elképesztette a férfit az örömnek ezzel a kis gesztusával, amit belül érzett. – Látod? Mondtam, hogy igazam van. – Ez nem jelenti… – Csitt – válaszolta a nő, ujját a férfi ajkára téve. Ez ugyan nem segített, de szórakoztatónak találta. Senki sem csitította évezredek óta, de Kira megtette a legcsekélyebb habozás nélkül. – Nem akarom, hogy újra a jövőbe nézz – folytatta. – Még nem. Egy szuper erőteljes vámpír vagy, de nem vagy isten. Amíg nem gondolsz át mindent, ami oda vezetett, hogy inkább halottnak érzed magad, nem bízhatsz meg abban, amit arról gondolsz, amit látsz. Még mindig nem gondolta, hogy Kirának igaza van az önbeteljesítő jóslatról, túlélők bűntudatáról, vagy a téves értelmezésről a közelgő halálával kapcsolatban, de hajlandó volt a tanácsát számításba venni. Végtére is, a látomásai Patra halála után szűntek meg. Lehet, hogy az erőszintje sokkal erősebb Kiránál, de érzelmileg a nő szilárdabb talajon áll. Ezt az elmúlt pár év eseményei bőségesen bebizonyították neki. Kereste a saját halálát – azt, amire megesküdött, hogy soha nem fog tenni, miután felfedezte Tenoch öngyilkosságát, mégis, majdnem követte nemzője lábnyomát. Csak az a gyönyörű, hihetetlen nő, aki itt áll előtte, tudta megakadályozni, mikor az útjuk keresztezte a másikét azon a reggelen. Sors. Lehetséges, hogy nem csak a sötétség vár rá? ~ 263 ~

– Elmondanád nekem újra a mentorod hitvallását? – kérte a férfi, bár emlékezett a nő válaszára. – Ments meg egy életet – mondta lágyan Kira. Mencheres a karjába húzta őt. – Megtetted – suttogta, mielőtt a szája hozzáért az övéhez. – Megmentetted az enyémet.

Kira lustán végigcsúsztatta a kezét a férfi hátán, az érintése felébresztette, annak ellenére, hogy mivel töltötték az elmúlt pár órát. – Ez egy igen érdekes tetoválás. Mi ez? – Egy shenu – válaszolta, az oldalára fordult, hogy szembenézzen a nővel. – Egy modern szó a kartusra. Még mindig a tetoválásra figyelt, bár már nem látta. – Mit jelent? – Ez a születési nevem, Menkaure, egyiptomi írással. A nő arca elborult. – Így hívott Radje. Végigsimogatta a nőt, a csupasz lábától a háta alsó részéig, és az arckifejezése egyre enyhültebb lett. – Így neveztek, miután fáraó lettél? – kérdezte a nő. A férfi keze megállt. – Mit tudsz a fáraókról? – Mikor keresni kezdtelek, azután hogy hipnotizáltad a főnökömet, rágugliztam a „Mencheresre”, arra gondolva, hogy elvezet hozzád, ha esetleg fent vagy Facebookon, vagy valami. – Kira kuncogva megállt. – Nem voltál, persze. Minden link és cikk, amiben felmerült a neved, egy fáraóról szólt, akit Mencheresnek is neveztek, de az idő nagy részében Menkaurénak. – Kiváncsian pillantott a férfira. – A leszármazottja voltál? Ezért vetted fel a nevét? A férfi kiszállt az ágyból, a nő elé állt. Itt volt az ideje, hogy mindent megtudjon róla, még a legöregebbi részét is. – Menkaurénak sok fordítása van. Mycerinus, Mykerinus, és Mencheres, többek között. Az uralkodásom első napján kaptam ~ 264 ~

a tetoválást, mikor huszonkét éves voltam, csak hat hónappal, azelőtt, mielőtt vámpírrá váltam. Én nem az egyik leszármazottja vagyok annak a fáraónak, akiről olvastál. Én vagyok az a fáraó. Miután elhagytam Egyiptomot, a Mencheres nevet használtam tovább. Kira kinyitotta a száját, majd becsukta, mintha elfelejtette volna, hogyan kell beszélni. A férfi várt. Miután a nő már annyi mindenen átment, nem félt attól, hogy amit elmondott, sok lesz neki. – De az a fáraó nagyon, nagyon, nagyon régen élt az ősi időkben. Piramisa van a gízai fennsíkon. Az nem lehetsz te! Azt mondtad öregebb vagy a piszoknál, de… – Krisztus előtt 2553-ban születtem – válaszolta, közben nézte a nő arckifejezését, ahogy a tagadás és csodálkozás váltakozik rajta. – Mondtam neked, hogy Radje és én uralkodók sorából származunk, örökösök voltunk, akik az emberek felett uralkodtak. Ez volt a fáraók vonala, az első dinasztiától a tizenharmadikig. Radje és én a Negyedik Dinasztiábhoz tartoztunk. Radje a Radjedef rövidítése, ahogy tudod, de Radjedef ismertebb Djedefre néven az egyiptomi történelemben. Az apám, Khafre féltestvére volt. Az apám és Radje, Khufu fiai voltak, azé a fáraóé, aki az egyiptomi Nagy Piramist építette. Kira még nem úgy nézett ki, mint aki megemésztette volna az információkat. – Radje a nagybátyád? És te és a családod építettétek a piramisokat? A piramisokat? A férfi megvonta a vállát. – A visszavonult fáraóknak lettek tervezve, hogy kényelemben élhessenek az embereik között, feltételezett halál, míg az új fáraó uralkodott. De túl költségesek voltak. A későbbi örököseink kiépítették a Királyok Völgyét, ami hatékonyabb megoldás volt. Földalatti járatokkal és összekötő alagutak… – Vedd észre, hogy ez egy kicsit sok – szakította a félbe, a fejét rázva. ~ 265 ~

Mencheres felvonta a szemöldökét. – Egy hónapja nem hittél a vámpírokban. Most te is az vagy, plusz szeretője egy másiknak, és a leghíresebb vámpír hegybe rejtett otthonában vagy. Bízom benne, hogy minimális nehézséggel tudod kezelni a legújabb információkat. Még mindig a fejét rázta, de a hitetlenség eltűnt az arcáról. – Öregebb a piszoknál – motyogta. – Ki tudja rólad, hogy alulértékeled magad? A férfi az ágy lábához ment, lassan visszamászott, miközben testével végigsimított Kira lábán és mellkasán. Mikor az arcuk összeért, megállt, hagyta, hogy az aurája ugyanúgy végigsimogassa a nőt. – Túl öreg vagyok hozzád? – motyogta. – Más vagyok, mint az a személy, akibe beleszerettél, mielőtt megtudtad volna ezt? A nő szeme már zöldben ragyogott, és az ajka szétvált. – Nem, nem vagy túl ősi. – A hangja rekedt volt. – Vagy túl különböző. Olyan vagy, mint én. Akárki voltál, akárki vagy… az enyém vagy. Mencheres mosolygott, a szemfogai teljes hosszukban előbújtak. – Ahogy mondtad, úgy rendeltetett. Az örökkévalóságig. ~ 266 ~

Huszonnyolc (Huncut Angyal) A Grand Kanyon színekben lángolt a nap sugaraitól. Rozsda, narancs, élénkpiros, arany, indigó és ezüst szóródott közbe a végtelen freskóba, ami félelmetes volt. Ha Kira nem aggódott volna annyira attól, ami a következő pár órában történhet, akkor körbenézett volna, hogy megpróbálja az emlékezetébe vésni a meghökkentő szépséget maga körül. De, természetesen ez nem egy nézelődős kirándulás volt, bár ők Amerika egyik leglátogatottabb turistalátványosságánál voltak. A Grand Kanyon jó hely volt, ha futniuk kell az életükért. A különböző barlangok és a rejtekhelyek felülmúlták a kanyon rendkívüliségét. Semmilyen üldöző Törvény Őr vagy Végrehajtó nem tudja, hol keresse őket az égben vagy alatta, ahogy Mencheres elmagyarázta. Kira Vlad és Mencheres között állt, a levegő természetes illata keveredett a két vámpír által kibocsátott illattal. Mencheresé szantálfa és sötét fűszerek keveréke volt, Vladé a fahéj szokatlan aromája és… füst. – Nézd – mondta Mencheres, délre mutatva. A nő arra fordította a tekintetét, de csak egy szőke tizenévest látott felfelé túrázni kétszáz méternyire alattuk. Nyilván egy turistacsoportot vezetett, de Kira meglepődött, hogy a túra éjszaka tart. Talán le kellene mennie és megdelejeznie, hogy a csoport forduljon vissza, vagy nem lennének ártatlan emberei járókelők, akik megsérülhetnek, ha a dolgok elszabadulnak a Törvény Őrrel… ~ 267 ~

– Mencheres – kiáltotta a tinédzser. – Egyedül jöttem, ahogy ígértem. – Ez Veritas? – fakadt ki Kira. Ez az erőteljes Törvény Őr, akiről Mencheres és Vlad óvatos hangon beszélt? Nem néz ki elég idősnek ahhoz sem, hogy kocsit vezethessen! A csinos, fiatal szőke jobbra volt tőle, és Kira még távolról is látta a szemében a zöldes felvillanást. Nem ember, kétség kívül. Vlad Kirára szegezte a tekintetét. – Gyorsan meg fogod tanulni, hogy a külső megjelenés a legmegbízhatatlanabb módja valakit megítélni a mi világunkban. Vegyünk példának engem. Felemelte a kezét Veritasnak, és a keze kékes lángokkal belobbant. Kira szeme elkerekedett. Vladnak sem a tenyere, sem az ujjai nem égtek meg. A lángok bevonták az ingének mandzsettáját, de valahogy az anyag nem kapott lángra. Aztán mikor Vlad leengedte a kezét, a lángok hirtelen kialudtak anélkül, hogy egy szikra vagy megperzselődött haj utalt volna rá. – Most már tudom, hogy miért ilyen a szagod mindig – motyogta Kira, hozzátéve a pirokinézist a mentális képességek listájához, amelyekre egyes vámpírok képesek voltak. – Veritas – kiáltotta Mencheres. – Köszönöm, hogy eljöttél. A hangja nyugodt és magabiztos volt, de Kira érezte Mencheres feszültségét a tudatalattijában. A férfi úgy készült erre, hogy támadás lehet, készen arra, hogy legkisebb csapda lehetőségére eltávolítsa a nőt. A szőke Őr növelte a lépteit, ahogy feléjük közeledett, kecsesen mozgott és olyan gyorsan jött felfelé a lejtőn, hogy egyértelművé vált, nem ember. Mire ötven méteren belül volt, Kira érezte a kiáramló energiáját. Ilyen nagyságrendű erőt azelőtt csak Mencherestől érzett. ~ 268 ~

– Egy órád van Mencheres, hogy ismertesd az ügyedet – mondta Veritas éles hangon. – Ez minden jóindulatom nemzőnk emlékére tekintettel, és amire hosszú együtt működésünk alatt számíthatsz. Ez nem hangzik ígéretesen, gondolta Kira. Veritasnak Barbi-baba külsője volt a maszkja, ami elfedte a dühét, és az energia, ami körülötte áramlott, határozottan kellemetlen volt. Mencherest nem félemlítette meg a Törvény Őr hozzáállása. Fejét tiszteletteljesen lehajtotta és nekilátott, hogy részletesen beszámoljon, hogyan volt Wyomingban Kirával és Gorgonnal, míg a klub leégett és a gyilkosságok megtörténtek. Elmondta Veritasnak, hogy ellenőrizni tudja a mobilja feljegyzéseit, hogy a hívások, amiket indított, Wyomingból indultak, nem Chicagóból, és soha nem hagyna hátra bizonyítékot, ami felfedheti a faját az emberek előtt, ahogy megsemmisítette a kamerákat Disneylandban is. A bocsánatkérésével zárta a mondanivalóját, hogy elverte a Végrehajtókat, de azt mondta, hogy úgy érezte, csak így tudja megvédeni Kirát Radje korrupt céljaitól. Kira majdnem tapsolni akart, mikor befejezte. Ha ez egy kampánybeszéd lett volna, biztos elnyerte volna az összes szavazatot. Kivéve egyet. – És bocsánatot kérsz a megölt Végrehajtók miatt is? Vagy azért volt az is, hogy felhívd a figyelmet arra, hogy megvéded az új szeretődet? – Veritas majdnem leköpte Mencherest. A férfi arckifejezése elsötétült. – Milyen Végrehajtókért? Egyet sem öltem meg. – Josephus üldözött benneteket az égen hat másikkal, de később összezsugorodva találták meg a földön – válaszolt Veritas. A tekintete a férfit pásztázta. – Egy Őr Végrehajtó meggyilkolásával vádolnak. Még az összes szövetségesed sem lesz képes megingatni a tanácsot, nem számít, milyen erősek. A nő egy éles pillantást vetett Vlad felé, mikor ezt mondta, de Kira túl felháborodott volt, hogy csöndben maradjon. ~ 269 ~

– Nem Mencheres tette! Az égből az óceán mélyére menekültünk, nem valahová a földre. Emlékeznem kell, mert kikeféltem magamból a szart is. – Kira… – kezdte Mencheres. – Így volt – válaszolta a nő, inkább Veritasnak, mint a férfinak. A szőke arckifejezése nem változott, de Kira nem hagyta, hogy ez megállítsa. Annyira beteg ember lenne, hogy azt feltételezi, Mencheres tette ezeket a szörnyű dolgokat, nem is feltételezik, hogy más csinálta. – Hadd találjam ki, elhiszed Radje azon állításait, hogy Mencheres tette mindezt, mert miattam elvesztette az eszét, ugye? És én csak valami ribanc vagyok, aki gyilkosságokra ösztönzi? Tudna valaki legalább úgy találkozni velem, hogy nem gondolja ezt rólam? Azt hittem, hogy az emberi bírósági rendszer zűrzavaros időnként, de a vámpír rendszeretek rosszabb. Végül is ártatlanok vagyunk, míg nem bizonyítják a bűnösségünket. Nem bűnös és elítélt, mielőtt bárki venné a fáradtságot, és utána nézne az összes ténynek. – Kira! – Mencheres hangja keményebb lett. – Meg mered sérteni a törvényeinket? – kérdezte Veritas, kitartotta a kezét Mencheresnek, miután úgy érezte, egy láthatatlan kéz csapta volna meg Kira száján keresztül. – Ne zavarj. Hagyd beszélni, vagy most elmegyek – morgott Veritas. Kira ajkai felengedtek a hirtelen mozdulatlanságból. A nő tekintete egyszerűen megígérte a férfinak, hogy súlyos következményei lesznek, ha valaha újra megteszi. – Arra törekszem, hogy a törvényink bárki ellen érvényesüljenek, aki megölte azt a Végrehajtót és kiszivárogtatta a felvételt, de azt kell mondanom, hogy nem vagyok lenyűgözve azzal, hogy ez a kis nyomozómunka hogyan végződött. Radje azt mondta, hogy Mencheres felégette azt a klubot, mindenki el is hitte ezt, nem számított, hogy megőrültem a vérszomjtól azokban a napokban és Mencheres elfoglalt volt azzal, hogy rám vigyázzon. Majd egy Végrehajtó ~ 270 ~

meghalt, aki Mencherest üldözte, szóval nyilvánvaló, hogy Mencheres ölte meg. Nincs más elfogadott magyarázat, még akkor is, ha az ítélet annyira súlyos egy halálért. Miért nem ölte meg Mencheres az összeset? Ennek nincs értelme, főleg ha elhiszed, hogy egy nő miatt lett felhúzva, hogy öljön érte, ahogy Radje állítja. Veritas megragadta Kirát az inge gallérjánál, a tengerkék szeme belefúródott az övébe. – Talán Mencheres a tudtod nélkül cselekedett. Talán egy részére kényszerített téged. Ebben a pillanatban csak én kínálok arra lehetőséget, hogy megoszd az igazságot anélkül, hogy félned kellene az üldözéstől. Egy Őr szava áll melletted, hogy téged nem vádolnak meg. Mencheres tette ezeket? Vagy végig veled volt a tűz éjszakája óta, vagy miután a Végrehajtók kergettek benneteket, képes volt ezen bűnök megtételére? – Egyiket sem – válaszolta Kira. – Nem ő volt. Veritas tekintete még mindig az övébe fúródott. – Hajlandó vagy megesküdni a véredre, hogy ártatlan? Arra, hogy elveszted az életed, ha bűnösnek találják, akár csak az egyik bűncselekmény elkövetésében is? – Igen – mondta Kira, pontosan akkor mikor Mencheres kirobbant. – Őt nem vádolják semmivel, nem számíthatsz arra, hogy elveszti az életét a tanács felettem hozott döntése miatt! – De igen – mondta Veritas, elengedte Kirát. – És megismétlem, mikor visszatérek a tanácshoz, szóval, ha be akarod vallani a bűnödet, Mencheres, és meg akarod megtenni, tedd meg most. Mencheres olyan meggyötört pillantással nézett Kirára, hogy a nő érezte a gerincén felfelé futni a félelmet. Nem akart bevallani semmit, amit nem ő tett, ugye? Persze, hogy nem. Halálra ítélné magát pusztán azért, hogy mert a többi Őr ellene döntene… – Ne – zihálta a nő, megszorította a karját. – Tudom, hogy azt hiszed, meg fogsz halni, de a látomásaid tévednek, ~ 271 ~

Mencheres! Elakadtak és a bűntudattól gyötörtek, olyan miatt, ami nem a te hibád. Ez nem az egyetlen mód, ahogyan megmenthetsz engem. Gyerünk, ha Veritas nem látna a dolgok mögött többet, nem jött volna el ide. Semmi ilyet ne tegyél! Ne merd azt mondani, hogy megtetted! Könnyek hullottak a szeméből, és a szorítása addig erősödött, míg Kira meg nem hallotta a férfi csontjainak ropogását, de a félelem képtelenné tette, hogy elengedje. Mencheres örökre el akar szakadni tőle, a nő érezte. – Ne bízz azokban az átkozott látomásokban – suttogta. – Bízz bennem. Elkaphatjuk Radjét más módon, tudom. Hagyd, hogy bebizonyítsam. A férfi szeme olyan sötéten és feneketlenül bámult bele a nőébe. Nagyon gyengéden megfogta a nő kezét, és elhúzta a karjáról erejének meghajlításával. Aztán a szájához húzta. – Szeretlek – lehelte a bőrébe. – Kérlek, ne – könyörögte, növekedett benne a pánik miközben a könnyei továbbra is folytak lefelé az arcán. Mencheres Kiráról Veritasra nézett. – Nincs semmi közöm a gyújtogatáshoz, azoknak az embereknek a halálához, vagy a Végrehatjóéhoz – mondta a férfi tiszta hangon. – Ugyanaz a személy volt, aki engem vádol a felelősséggel. Radjedef. Megkönnyebbülés árasztotta el Kirát, olyan erősen, hogy azt gondolta, kimegy a térde alóla. Az összes érzéke üvöltött, hogy Mencheres perecekre volt attól, hogy elvigye a balhét. Egy része magához akarta ölelni, míg a másik pofon akarta vágni, miért majdnem, nemesen, halálosan hülye akart lenni. – Soha ne merj még egyszer így megijeszteni – parancsolta a nő remegő hangon. A férfi szája egy grimaszos mosolyra húzódott. – Helyette magamat rémisztgetem. Kira tudta, ez mit jelent, de hitt abban, amit mondott, hogy találnak egy más lehetőséget, hogy elkapják Radjedefet. Veritas arckifejezése, mikor ránézett, csak megerősítette őt. A ~ 272 ~

Törvény Őr óvatosnak, de átgondoltnak tűnt, kezdeti dühös fénye eltűnt a szeméből. – Mencheres, ha megpróbálod eldobni az életedet, magam foglak megölni – motyogta Vlad. – Lehet, hogy nincs szükséged az embereidre, annyira, hogy megosztottad a hatalmad Bones-szal, de szükséged van a barátaidra. Emlékezz erre, mikor legközelebb a sír szirénjeinek énekét hallod. – A legtöbb Őr elhiszi, hogy megölted azokat a vámpírokat és felgyújtottad a klubot – mondta Veritas, néhány pillanat óta először szólalva meg. – Volt azonban valami zavaró Josephus testével. A feje le volt vágva, de közelebbi vizsgálattal kiderült, hogy talán hátulról szúrták le. – Nem lenne nyilvánvaló, ha ő volt? – kérdezte Kira, homlokát ráncolva. – Nem – válaszolta Mencheres. – Mikor a vámpír meghalt, a test összezsugorodott a valódi korának megfelelő állapotba. Josephus több száz éves volt. Nem maradt belőle más, mint kiszáradt csont és bőr. Nem egy szép kép, de a halottak ritkán azok. Kira még mindig nem értette a késsel szúrt seb jelentőségét, kivéve, ha a többi Végrehajtó felfedezte, hogy Mencheres az összes kést hátrahagyta a parkban. Bár Josephus megragadhatta a saját pengéjét, mielőtt kergette őket, és később megölték vele… – Ott van ez – mondta Vlad, hangja elégedett volt. Vámpír vagy ghoul, Mencheres nem használ kést az öléshez. Egyszerűen csak leszakítja valaki fejét a hatalmával. Radjénak késre volt szüksége a Végrehajtó ellen, és a meglepetés erejére is. Ez megmagyarázza, hogy Josephus sebe miért a hátán van. Szerencsétlen talán nem is látta, hogy ki közelít. A raktárban történtek napja bevillant Kira elméjében, és grimaszolt. Mencheres lefejezte az összes ghoult pusztán az elméje erejével, gyorsabban, mint ahogy felkapta volna az egyik kést. Miért használna Mencheres kést valaha is, mikor a telekinézise messze gyorsabb és halálosabb fegyver? ~ 273 ~

– Radjenak azután kellett levágnia Josephus fejét, miután meghalt, hogy úgy tűnjön, mintha én tettem volna – merengett Mencheres. – Okos. Nem gondolt arra, hogy bárki kés okozta sebet fog keresni, vagy, hogy egy bizonyítékot hátrahagyott. A Végrehajtó halálával engem hibáztatott, a legtöbb szövetségesem elfordult volna. Már tudta, hogy keresem a halált. Ez sokkal kétségbeesettebb helyzetben hagyna engem, hogy először megadjam neki, amit akar. – Mi az, amit akar, eltekintve a halálodtól? – dörmögte Kira. – A hatalmamat, Káin volt a fajunk apja, megátkozta az apja, hogy örökké a földön barangoljon, amiért megölte Ábelt, De Káin arra hivatkozott, hogy ez túl nagy ítélet, és az istene megsajnálta, megjelölte Káint, hogy soha senki se tudja megölni. Így lett Káin az első vámpír, vért kellett innia a fennmaradáshoz, de túl a halandó halálon és hihetetlen erővel rendelkezett. Káin megalkotta a saját faját a családja helyett, de csak az egyik utódját ajándékozta meg a hihetetlen ereje egy részével. Enoch volt az első, és sok évszázaddal később Enoch továbbadta Káin örökségét az örökösének, Tenochnak, aki nekem adta tovább. Veritas felvonta szőke szemöldökét. – Hogy kaphatná meg most Radjedef? A hatalmad örököse Bones lett, mikor a vonalaitokat egyesítettétek. – Így tettem, és Bones nem adja tovább a hatalmat senkinek, míg a mestersége teljes nem lesz. Nekem beletelt sok száz évbe, hogy megtegyem, de Radjénak nem áll szándékában ilyen sokáig várni. A hatalmat akarja, ami bennem maradt. Ez az egyetlen lehetősége, hogy végül biztosan megszerezze Káin örökségét. – De ha átadod az összes erődet… – Kira hangja elhalkult. A férfi komoran felhorkant. – Valószínűleg megöl. Vagy Radje fog, mikor legyengülök, miután átadtam neki. Ha élni fogok, miután átadtam neki, én leszek a kettős bizonyíték. Ha ~ 274 ~

meghalok, Radje elkendőzi az új kiegészült hatalmát, és csak kevesen fogják valaha is megtudni. Veritas arca nagyon ünnepélyes volt. – Azt várod, hogy a Törvény Őrei elhiggyék a vádjaidat, hogy az egyik Őr összeesküvést szított, gyilkolt, felfedte a fajt, és zsarolt. Mindezt úgy feltételezve, mikor a saját hűséged a törvényeinkhez a legjobb esetben is bűzlik. – Bűzlik? Nem tett semmi rosszat – mondta csalódottan Kira. – Szóbeszédek keringnek arról, hogy Mencheres lidérceket használt, hogy megtalálja és megölje a feleségét. A fekete mágia kifejezettem tiltott, de természetesen, mindazok, akik szemtanúi voltak Patra halálának és a kísérete halálának, lojálisak Menchereshez, és nem igazolják ezt. Élesen Vladra pillantott, ahogy beszélt. A férfi rákacsintott, szája ravasz mosolyra húzódott. – Vajon ezek a pletykák azt is megemlítik, hogy Patra rászabadította a sírt rám és az embereimre? – ellensúlyozott Mencheres. – Zombikat küldött utánad? – kérdezte hitetlenkedve Kira. – Igen – válaszolta röviden Mencheres. – És a sírból kikelteket nem lehet a hagyományos módon megölni. Még a telekinézisem is kevésnek bizonyult ellenük, a sír-mágia nem az élők hatalma alá való, ahogy Patra is tudta. – Tehettél volna hivatalos panaszt… – kezdte Veritas. – Ami hetekbe telt volna – szakította félbe Mencheres. – Én és a legtöbb ember meghaltunk volna akkor, mert Patra a sír mágia másik fajtájával végezte volna be rajtunk, ami a másikkal nem sikerült. Csak az volt szerencsés, hogy időben megmentettem magunkat, de ez nem volt elég hamar azoknak, akik addigra már meghaltak. A Törvény Őr állkapcsa keményen megfeszült. Kira szinte érezte a feszültséget hármójuk között, és a belharcuk csak Radjénak segített. ~ 275 ~

– Megértem a törvény iránti tiszteletedet, Veritas – mondta Kira. – Jó zsaru vagy. De ha feltételezzük, hogy Mencheres varázslatot használt a felesége ellen, akkor holtbiztos, hogy meg tudná ölni Radjét is. Tudja azt is, hogy senki sem tanúskodna ellene, lojalitásból vagy félelemből. Mégis Mencheres nem hajlandó használni a felülmúlhatatlan hatalmát valaki ellen, aki minden lehetséges módon le akarja húzni. Kira közelebb hajolt, a hangja halkabb lett. – Ha használta is korábban az erejét, csak önvédelem miatt tehette, és majdnem minden törvény lehetővé teszi az önvédelmet. Nem használja most még akkor sem, ha ez lenne a leggyorsabb módja, hogy győzzön, ez nem azt bizonyítja, hogy a lehető legjobban tiszteli a törvényt? Veritas egyszerre nézett mindannyiukra, a kék szeme sokkal ősibb volt, mint a tinédzser megjelenése. Kira teljesen mozdulatlan maradt. Imádkozott, hogy a Törvény Őr lásson túl Radje kártyavárán. – Lehet, hogy hiszek neked, de a többi tagja az Őrök Tanácsának bizonyítékot vár, nem feltételezést, nem számít milyen lenyűgöző – mondta végül Veritas. És az idő telt, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek, Radje el lesz foglalva, hogy még több mindent kenjen Mencheresre, megölve ki tudja mennyi ártatlan embert. Kira fogai összekoccantak. Egyszer segített már elkapni egy letért zsarut, Pete-et. Talán meg tudja tenni újra Radjéval. – Tudom, hogyan kapjuk el Radjét – mondta. Három tekintet tapadt rá. – De ahhoz vissza kell mennünk Chicagóba, hogy elintézzünk néhány üzletet először. ~ 276 ~

Huszonkilenc (Huncut Angyal) Kira a chicagói gyorsforgalmi úton haladt, mintha ez volna élete első alkalma. Hasonló útja volt végig a Loopon, de most, minden más volt. Az illatok hatalmas sokasága még dominálóbb volt, mint a száguldó autók rohanása a pályákon. Eltekintve az alkohol, vizelet, testszag, parfümök és rossz lehelet aromájától, az elhúzó autókból az illatok, mint érzelmi ujjlenyomatok áramlottak ki. Természetesen érezte a vér szagát is, a száguldó vagy araszoló autókból, melyek ki és becsatlakoztak az útjukon a következő állomásig. Nemrég evett újra, így az illatok nem keltették fel benne az ismert éhséget. Most már a vér az élete része volt, nincs más választása, mint hogy eldöntötte, nem vesz levegőt, mikor ember van a közelében. Bizonyos szempontból Kira nem tudta elhinni, milyen kevés idő telt el azóta, hogy először ébredt fel vámpírként. Olyan távoli volt, mint az idő, mikor először találkozott Mencheresszel. Naptár, dátum és óra csak egy fajta módja volt, hogy felmérjenek néhány dolgot. Egy hang bejelentette, hogy a Clinton Street következik. Kira vállára vette a táskáját és felállt, nem volt szüksége rá, hogy megtámaszkodjon a szék hátában vagy, hogy egyensúlyozzon. Mikor az autó megállt, kiszállt, az ismerős utcákon haladt Tina lakásához. Mint már annyiszor ezelőtt, Kira a West Loop ezen részén sétált éjszaka, figyelemmel kísérve a leágazó sikátorokat, és a ~ 277 ~

megnyúlt árnyakat a sötétben, ahová az utcai lámpák nem értek el. Vagy a léptek hangjait, amelyek túl közel értek hozzá. Most anélkül sétált lefelé az utcán, hogy bármerre nézett volna, csak előre, léptei élénkek és magabiztosak. Nincsenek árnyak a sötétben, fegyverek, sikátorok, vagy bujkáló idegenek, akik árthatnának neki. Az utcán mindenkinek szívdobogása volt, kiszolgáltatva neki, nem pedig fordítva, hogy úgy döntenek, rossz szándékkal keresztezik az útját. Csak egy kicsit gyorsabban érte el Tina épületét, mint normál körülmények között. Végül is, nem közlekedhet az utcán természetfeletti sebességgel, hogy felhívja magára a figyelmet. A kulcsát használta, hogy bejusson, majd a lépcsőt választotta a lift helyett, hogy elkerülje Tina szomszédjait, akik felismerhették őt, ha azzal menne fel. Kira már tudta, hogy kiszivárgott a személyazonossága a hírcsatornákon, az elmúlt pár napban. Mikor utoljára hívta Tinát, a testvére szó nélkül letette a telefont. Nem hitte, hogy Tina haragudna rá. Lehetséges, hogy lehallgatják a telefonját, ami azt jelenti, talán a mobilját is. Kira nem hívta fel az öccsét, az ő telefonszáma soha nem működött. A lépcsőház üres volt, így Kira több mint természetes sebességgel mozoghatott. Csupán percek alatt felért a tizennegyedik emeletre, füle mögé simította a haját, mielőtt belépett a folyosóra. Tina lakása előtt azonban megállt. Két szívverést hallott bent, nem egyet. Kira lélegzett egyet közel az ajtóhoz, de nem tudott megkülönböztetni semmi hasznosat. Soha nem érezte még vámpírként a húga illatát, bár a citromos illat a bejárat körül valószínűleg Tinához tartozott. Ki lehet odabent a húgával? És vajon problémát jelent? Nem engedheti meg magának, hogy most elmenjen. Túl kockázatos volt idejönnie. Kira kopogott, újra lesimította a haját, ahogy várt. Először lépéseket hallott, egy szívdobogás jött az ajtó túloldaláról, majd egy zihálás, mielőtt kinyílt az ajtó. ~ 278 ~

Tina állt a másik oldalon, még mindig szőke és vékony, az arcszíne egészségesebben ragyogott, mint mikor utoljára látta. Kira mosolygott. Mencheres vére visszahozta a kishúgát, és a kezeléseknek köszönhetően Tina ereiben keringett. – Hé – mondta Kira. – Bemehetek? Tina kék szeme kitágult, és az illata – igen, citrusfélék keveréke, amit az ajtó előtt érzett Kira, mint narancs és szegfűszeg – jobban érezhető lett, ahogy a pulzusa megugrott. – Minden rendben? – kérdezte Kira. Rendőr van bent a lakásban Tinával? Te jó ég, küldtek valakit, miután Kira legutóbb felhívta? – Kira? – mondta Tina bátortalanul, mintha nem hinné el, amit lát. – Ki az, T? – az öccse hangja hallatszódott ki a lakásból. – Rick itt van? – kérdezte Kira, fejét rázva. – Ó,, Tina, nem engedted be, ugye? – ’van itt? – az öccse jelent meg Tina válla mögött. A szeme vörös volt arca gyűrött, mint aki most ébredt fel. – Kira, szent szar! – mondta, szeme kidülledt, mikor meglátta a nőt. – Nagy bajban vagy, ember. Hatalmasban – fejezte be Rick. – Szia, Rick – mondta Kira száraz hangon. – Joey végre kidobott? Tina némán hátralépett. Kira besétált, egy szippantásból kiderült, hogy Ricknek drog, cigaretta és alkohol szaga van. Egy pillantással felmérte, hogy Tina kanapéjáról kelt fel. Úgy nézett ki, mint aki napok óta ott volt. Üres sörös dobozok, a hamutartó tele csikkel, és felbontott chipses zacskók tették teljessé a képet. Kira meg akarta ütni, és nem csak azért, mert feltúrta Tina otthonát, mint aki otthon érzi magát. – Dohányzol Tina körül? CF-je van, és csak most jött ki a kórházból pár héttel ezelőtt, azután hogy majdnem meghalt, és a te nikotin függőséged fontosabb az ő tüdejénél? Ki sem ~ 279 ~

mentél a lakásból, hogy ő tiszta levegőt szívhasson a saját lakásában, ugye Rick? A férfi arca kipirosodott. – Keresnek téged a kibaszott rendőrök, az FBI, és talán mások is, de te csak lecseszel, mert cigizem? Haver, neked valami ideg… – Fogd már be – csattant fel Kira. Meglepetésére Rick befejezte. Azonnal. A szája kinyílt, de nem jött ki hang a torkán. Aztán a szeme kitágult, és keze elkezdett csápolni, mint tűzben égne. Kira megpördült, mert valaki volt a háta mögött, de csak Tina volt ott. Csak becsukta az ajtót és állva bámulta. – A szemed… – suttogta. Kira átkozódott. Tökéletesen uralma alatt tartotta az érzelmeit az idetartó úton, de öt perc az öccse társaságában és zölden villódzó szemmel szurkálja. Most helyre kell hoznia ezt. – Rick, ülj le. Keres egy boldog helyet a fejedben vagy valami – utasította a férfit. Rick leült a padlóra, az eszeveszett kapálózása abbamaradt és az arckifejezése békés lett. Kira hálát érzett azért, amiért nem volt vámpír, mikor felnőttek és ő vigyázott rá az apja és új felesége helyett. Talán borzalmas dolgokat tett volna az elmebefolyásolós képességével. Rick nehezen kezelhető gyerek volt. Majd Tinához fordult, akinek a szeme csukva volt, míg egy árva könnycsepp gurult le az arcán. – Ne, Kira – mondta, és rázta a fejét, miközben a szeme még csukva volt. – Bármit is csináltál vele, velem ne tedd. Tudtam. Láttam a felvételt a YouTube-on, és nem akartam elhinni… mégis, soha nem keverednél bele olyasmibe, aztán csak eltűntél. Még ha meg is tetted, Anya keresztje. Senkinek sem hagytad, hogy levegye a nyakadból és hordja. Nem vetted le, mióta meghalt, így mikor láttam, tudtam, hogy igazi… ~ 280 ~

Kira keze felcsúszott a nyakához. Sokkolta a tudat, hogy Mencheres levette, hogy a torkába haraphasson és, hogy megitassa a vérével, de soha nem fordult meg a fejében, hogy látni fogja, és képes lesz megállapítani, hogy nem szerepjáték. Tinának igaza volt, gondolta. Nem vette le a nyakláncot, mióta elvette anyja nyakáról és feltette a sajátja köré anyja temetésének napja előtt. – Tina… Nem tudta mit mondjon. Nem számított rá, hogy ilyen hamar elmondja a húgának. Végül, igen, de nem ma este. Ricknek nem gondolta, hogy valaha is elmondja. – A rendőrség sok fiola vért talált a lakásodban, megkérdezték tőlem, hogy tudtam-e, hogy vámpír szerepjátékokban vettél részt, láttam-e már a pasit azelőtt a videóról, vagy tudom-e, hol vagytok. – Tina hangja rekedt volt. – Mondtam nekik, hogy nem tudok semmit, de felismertem a pasit a kórházból, mikor bejöttél hozzám. A nővérek szerint kész csoda, hogy felépültem. Soha nem éreztem magam jobban korábban. Majd mikor láttam a felvételt, őt, hogy mi történt, és eltűntél… olyan hirtelen, tudtam, miért lettem jobban. Ó,, te jó ég, Tina tudta az egészet. Kira birkózott azzal, hogy mit tegyen. Zöld szemének egy villanása, és Kira elfeledtet Tinával mindent, de Rickkel nincs választása. Tina talán képes lesz kezelni ezt. – Véletlenül találkoztam vele – mondta Kira, próbálta összefoglalni, ami az elmúlt hetekben történt, olyan röviden, ahogy csak tudta. – Láttam dolgokat, amiből rájöttem, hogy nem ember, de nem tudta elfeledtetni velem, mint ahogy a legtöbb emberrel. Mikor azt mondtam neked, hogy megfáztam, hazudtam. Magánál tartott, remélve, hogy a hatalma alá kerülök, és ki tudja törölni az emlékeimet arról, amit láttam, de nem történt meg. Aztán hagyta, hogy elmenjek, de valami ~ 281 ~

erőset éreztem iránta, kerestem. Ez vitt a klubba. Láttad, mi történt ott. Tina nem mondott semmit, de az arca egy árnyalattal halványabb lett. Mégis, az illata nem változott. – Ő gyújtotta fel a helyet? Megölte azokat az embereket? – Nem – mondta Kira. – Az a szemétláda kente rá, aki elrendelte a halálomat. Lehet, hogy elleszek még egy darabig, de újra látni akarlak és elmondani neked… nos, nem akartam elmondani neked ezt, de akartam, hogy tudd, nem kell aggódnod. Jól vagyok, jobban, mint jól, és mikor ez el lesz intézve, visszajövök az életedbe, mint előtte. Tina végül Kira szemébe nézett. Egy másik könnycsepp hullott le az arcáról. – Annyira megijedtem. Azt hittem, örökre elmentél, mert valami más vagy már. Nem tudom, mit jelent mindez, és olyan nehéz elhinni, de mikor meghallottam, hogy Rickre panaszkodsz, tudtam, hogy még mindig ugyanaz vagy belül. Kira érezte, hogy könnybe lábad a szeme. – Természetesen, még mindig én vagyok. Ez nem olyan, mint a mítoszok, Tina. Nem ölök embereket. Nem rejtőzöm kriptákban, míg fent van a nap. Látod, hogy még mindig hordom anya keresztjét, szóval nem hátrálok meg a vallási tárgyaktól sem. A legtöbb dolog, amit erről hallottál, valójában nem igaz. Tina még mindig kicsit kábult volt, de Kira emlékezett, hogy érezte ő is magát először, és több bizonyíték volt, amit Tina már látott. – Vannak agyaraid? – kérdezte Tina, lenyűgözve és hezitálva. – Igen – mosolygott fanyarul Kira. – Még mindig szokom őket. – És a pasi… te meg ő… – A neve Mencheres, és szeretem – válaszolta lágyan Kira. – Ő fantasztikus. Nincs időm elmondani, hogy mennyire, de ő tényleg az. Hamarosan találkozhatsz vele, ígérem. ~ 282 ~

Tina elnézett a válla felet, mintha Mencheres varázslatosan megjelenne mögötte az ajtóban. – Ez kicsit, ah, furcsa lesz – mondta. – Úgy értem, a testvérem vagy, nem látszol másnak, mint aki vagy most. De ő egészen más. Ő úgy is néz ki, mint egy vámpír, azzal, hogy magas, sötét és dögös. Olyan nagy, hátborzongató házban él? – Nem, minden háza, ahol jártam, nagyon normális – válaszolta Kira, elgondolkozva, hogy a házát még nem látta. A hatalmas háromszöget a gízai fennsíkon. Tina tekintete Kira mögé tévedt. – Nem mondhatod el Ricknek. Szeret téged, de feladna, amint a zsaruk kérdezgetni kezdik. Elmondott nekik mindent, amit tízéves korod óta csináltál. Ha megtudja ezt, el fog menni a rendőrséghez, az újságokhoz. – Nem, nem mondom el Ricknek – sóhajtott Kira, követve Tina tekintetét Rickre. Rick zümmögött magában, ahogy ült, sokkal nyugodtabban tűnt, mint amikor tiszta volt. – Nem fog emlékezni arra, hogy itt voltam. De te igen. Ha akarsz. Tina arckifejezése merev volt, bár még kicsit sápadt. – Akarok. Megbízhatsz bennem. – Tudom, Tiny-T – mondta Kira, azon a becenéven hívta, amit gyerekkorukban használt. Odament a húgához, érezte, hogy Tina kicsit remeg az ölelésében. Majd megnyugodott, mikor semmi más nem történt, csak az ölelés, soha nem tudja meg, hogy Kira közben azt kántálta magában, hogy „tojáshéj”, így véletlenül sem ölelve meg őt túl erősen. – Mennem kell – mondta végül, és eleresztette Tinát. – Kisurrantam, mikor Mencheres elment, hogy lássalak. Nem hagyott nekem más lehetőséget, hamarosan visszajövök. Ki lesz akadva, ha hazaér és nem leszek ott. Tina megérintette a karját. – Nem engedi, hogy kimenj? – Nem olyan, mint Pete – mondta halkan Kira, tudva, hogy Tina aggódik emiatt. – Csak fél attól, hogy valami történik velem, azok miatt a vámpírok miatt, akik őt keresik. Ezért ~ 283 ~

jöttem el azután, hogy ő elment. De mikor a dolgok rendbe jönnek, oda mehetek, ahová akarok. – Remélem – mondta Tina. – Ne hívj vagy küldj e-mailt. Azt hiszem, a rendőrök figyelik a telefonomat és az e-mail fiókomat, vagy valami. De légy óvatos. – Az leszek. Kira odament Rickhez, nézte őt. Ha olyan könnyen tudna segíteni a baján, mint ahogy Mencheres Tináén. – Nem láttál engem ma este – mondta végül, szeme zölden ragyogott. – Aludni fogsz. Mikor felébredsz pár óra múlva, tudni fogod, hogy Tina és én szeretünk, és mindig is fogunk. Anonim Drogos találkozóra fogsz járni, és szerzel egy támogatót, mert rájössz, hogy az élet több, mint ivás és repülés. Tudni fogod, hogy több mindened van, mint a függőséged, Rick, és meg tudod szerezni. Ó,, nem gyújtasz rá újra Tina közelében – fejezte be. Kira nem tudja megtisztítani és tisztán tartani az öccsét, de talán, csak talán a tudatalattijába oltott irányt hasznosítani tudja. Végső soron csak Rick mentheti meg a saját életét. Minden, amit Kira tehet, hogy lökést ad neki hozzá. Aztán elfordult, megölelte Tinát még egyszer és kiment a lakásból. Újra ellenőrizte a lépcsőházat és lement, számolva az emeleteket, és hiányolta Mencherest, bár csak pár órája nem látta. A lépcsőház csendes volt, kivéve a csizmájának kopogását a lépcsőkön, de miután lement fél tucat emeletet, a levegő rezdülése, mint láthatatlan pókháló végigsimított Kira bőrén. Csak egy pillanatig tétovázott, mielőtt újra elindult. Hat további emelet volt még, hogy elérje az utcaszintet. A pókháló érzés nőtt, de Kira kihúzta a vállát és folytatta az útját lefelé, figyelmen kívül hagyta a KIJÁRAT jelet a jobb oldalán, ami a hatodik emelet belsejébe vezetett. A vámpír Kirába ütközött, mielőtt Kira elérte volna a negyedik emeletet. ~ 284 ~

Harminc (Huncut Angyal) Mencheres új mobilja csengett. Megnézte a számot, Bones hívta. Sokáig tartott, míg összeszedte magát, így a hangja nem árulta el a benne tomboló indulatokat. – Igen? – Csak lógtam Radjedeffel – kezdte bevezetés nélkül Bones. – Mondtam neki, hogy ötletem sincs, hogyan lehet téged elérni, de adott egy számot, hogy adjam át neked. Azt mondta, hogy lépj vele kapcsolatba „mielőtt túl késő lenne.” Mi a véres fenére értette ezt? Az ereje kiáramlott belőle, keresett valakit, akit megölhet, de az egyetlen személy, akin Mencheres ki akarta tölteni ezt a halálos erőszakot, nem volt ott. – Nem kétséges, hogy több halott Végrehajtót – felelte hűvösen. – Add meg a számot – és aztán küldj egy kör e-mailt egyszerre az összes emberünknek, azok küldjék tovább ugyanúgy a sajátjaiknak, megismételve a számot és az üzenetet. – Megteszem, de ne hazudj tovább nekem – mondta Bones sima hangon, mielőtt elmondta a számot. – Mit csinál most Radjedef? Engedd, hogy segítsek. – Mikor utaltál arra a lehetőségre, hogy az erőd megsokszorozódott az enyémtől az elmúlt évben, szerepel azok között az erők között, hogy képes vagy egy személy helyzetét bemérni? – kérdezte Mencheres, figyelmen kívül hagyva a másik kérdését. Bones egy pillanatig hallgatott. – Nem – felelte végül. ~ 285 ~

– Akkor nem tudsz segíteni – sóhajtott Mencheres. – De segíthetsz az embereinknek, hogy ne támadjanak az Őrök Tanácsa ellen. Küldd azt az e-mail. Tartsd titokban, hogy tudod, hogyan érhetsz el engem. Tagadj meg, ha szükséges. Ez az, amit kérek tőled. Egy elkeseredett horkantás hallatszott a vonal túlsó oldaláról. – Most már tudom, milyen csalódott a feleségem, mikor próbálom távol tartani a dolgoktól a saját védelmében. – Örülök, hogy ott van neked Cat – mondta csendesen Mencheres. – Elhiszed, hogy amit tettem a múltban, az azért volt, hogy biztosítsam az erejét a mi vonalunknak, de láttam, hogy szeretni fogod. Ez több mint bármely más ok, amiért beleavatkoztam. – Miért érzem úgy, hogy elbúcsúzol tőlem? – kérdezte Bones, hangja feszült volt. Mencheres becsukta a szemét, kellett egy pillanat, hogy képes legyen megszólalni. – Nagyon büszkévé tettél engem – mondta végül. Majd letette a telefont, éppen úgy, ahogy Bones kezdte, hogy hol volt. Mikor a telefonja újra csengett, ugyanaz a szám villogott, de nem válaszolt. Várt egy órát, ennyi elég, hogy Bones elküldje az e-maileket – és Bones elküldi, nem számít mennyire volt dühös. Majd Mencheres felhívja Radjét és meghallgatja a Törvény Őrt, hogy elmondja Kira kiadásának feltételeit, bár Radje nem fogja elengedni. Kétségkívül tudta, hogy a nő Radjéval van. Ha bármely más Törvény Őr kapta volna el Kirát, akkor az egyikük lépett volna kapcsolatba Bones-szal, nem Radje. Az egyetlen kérdés, hogy vajon Radje elég okos, hogy Kirát életben tartsa. Bones még ötször hívta a következő húsz percben. Mencheres egyikre sem válaszolt. Pontosan hat perccel azután, hogy beszélt Bones-szal, Mencheres a Bones-tól kapott számot csörgette, amit Radjétól szerzett. ~ 286 ~

– Igen – válaszolt néhány csöngés után Radje. Dühösnek hangzott. – Itt vagyok – jelentette ki Mencheres. – Menkaure, csalódtam a társ-mesteredben. Úgy tűnik, hazudott egy Őrnek, mikor azt mondta, nem tudja, hogyan érhet el – dorombolt Radje, elhagyva ellenséges tónusát a hangjának. A férfi majdnem elmosolyodott. – Bones buzgón megkísérelte átadni az üzenetedet. Elküldte az összes emberünknek és azok tulajdonaiknak, sürgetve, hogy mindenki küldje tovább mindenkinek, hogy próbáljanak találni valakit, aki el tud érni engem. Töltheted azzal az idődet, hogy átböngészed a több ezres listát, hogy ki volt a szerencsés vagy beszélhetünk. Radje felnevetett. – Okos. Ez megmagyarázza azt a sok névtelen fenyegetést, amit a közelmúltban kaptam. Az embereid nagyon lojálisak hozzád. És most meg kell változtatnom a számot. – Van valamid, amit akarok – mondta Mencheres. Túlságosan aggódott Kiráért, hogy csak úgy udvariasan társalogjon Radjéval. – Van valamim, amit akarsz. Megbeszélhetjük az üzletet, vagy véget vetek a hívásnak. – Nem tudom, miről beszélsz – mondta ártatlanságot színlelve Radje. – Ne tettesd – felelte élesen. – Ha elmennék a tanácshoz és megvádolnálak, hogy elraboltad Kirát, abban a pillanatban börtönbe zárnának, és te túl óvatos vagy, hogy telefonon keresztül bevalld, hogy felvehessem, és később lejátszhassam. Nincs közönséged, kivéve engem, és az én türelmetlenségem nő. Egy halk füttyszó hallatszott. – Miért, Menkaure, úgy hangzik, hogy elvesztetted a legújabb vámpírodat. Bárcsak tudnék segíteni, de nem láttam azóta, hogy átváltoztattad. ~ 287 ~

Radjénál mindig fenn áll a lehetősége, hogy ellenőrzik a beszélgetésüket, személyesen vagy elektronikusan. Mencheres ereje forrongva lüktetett benne, halálos hullámok, amiket Kira iránti félelme keltett. Ha Radje megölte őt… – Tudod, hogy régóta vagyok ezen a világon – mondta jeges hangon a férfi. – Két módon el tudom érni. Egy, hogy elmegyek egyenesen az Őrök Tanácsához, hogy felelősséget vállaljak mindenért, amivel megvádoltál. A vallomásomért halált kapnék, és az igazságszolgáltatásuk gyors. A másik, hogy elmegyek hozzád és elcserélem magam Kiráért. Az egyiket meg fogom tenni a következő huszonnégy órában. Melyik legyen? Radje hallgatott. Mencheres várt, míg a haragja és félelme miatt a falak körülötte remegni kezdtek. Radje azt állította, hogy irracionálisan szerelmes Kirába a saját céljai miatt, de soha nem hitt benne igazán. Radje sejthette, hogy gondoskodik a nőről, de nem ismeri Mencheres igaz érzelmeit, ami azt jelenti, hogy a Törvény Őr nem gondolta, hogy életben tartja Kirát zsarolásképp? Mi van, ha megöli a nőt, hogy ösztönözze Mencherest, hogy meggondolatlanul kísérletet tegyen, és még jobban maga ellen fordítsa a tanácsot? Mencheres tudta, hogy nem kellett volna visszamenniük Chicagóba, amihez a nő ragaszkodott. Más módon is szerezhettek volna bizonyítékokat Radje ellen. Ha nem értett volna egyet Kira tervével, akkor még mindig vele lenne a nő… – Ha belevonod magad, ahogy az Őrt és az egyetlen élő családodat, azt javaslom, hozzám gyere – mondta végül Radje. – Utálnám, ha legyőzötten halnál meg, mikor én megkönnyíthetném neked, mielőtt meghalsz. Mencheres összeszorította az öklét, miközben megkönnyebbült. Radje mindig óvatosan beszélt, de jelentése világos volt. Kira életben volt, és Radje felkínálta a nőt cserébe Mencheres erejéért – és haláláért. Radje nem tesz úgy, mintha utána élve elengedné Mencherest. ~ 288 ~

– Akkor a halált, amit már keresek, most barterként használom az egyik emberemért. Mondd meg, ha nem te raboltad el Kirát, kit fordítottál ellenem a céljaid érdekében? – Mint őr, soha nem zsarolok senkit, de ha én kerestem volna ellened valakit, Menkaure, nem lenne nehéz. Soha nem álltál közel azokhoz, akikről gondoskodsz – válaszolta Radje kegyetlen elégedettséggel. – És te soha nem hagyod, hogy más érdekeljen, mint a hatalom. Még minden sajnálatommal, nem cserélném fel az életemet a tiedre, nagybátyám, nem számít, ha az további négyezer évet szerzett volna nekem. – Fáraszt engem ez a csere – csattan fel Radje. Holnap éjfélkor találkozzunk Bank of America téren Atlantában. Fegyvertelenül gyere és egyedül. – Bizonyítékot akarok, hogy nem hiába megyek oda – szólt vissza. – A szavad nem elég. Radje kuncogott. – Ha én raboltam volna el Kirát, nem vinném a közeledbe. Egyszerűen megölnél engem és az összes testőrömet a félelmetes hatalmaddal. Nagy kockázatot vállalnék, ha egyedül találkoznék veled, hogy a tanács elé vigyelek, de vigasztal a tudat, hogy ha bármi történne velem, az intézkedések, amiket tettem, később megbüntetne téged. Vagy ha nem jelentkezel be Kira őreinél egy kijelölt időben, megölik őt, gondolta Mencheres cinikusan. Radje lehet könyörtelen, de nem ostoba. Nem, Kira messze lesz attól a helytől, ahol Mencheres és Radje találkozni fognak. Az egyetlen ok, amiért a Törvény Őr nem félt, hogy Mencheres korábban megtalálja a nőt, mert az ereje, hogy megtaláljon egyes embereket, eltűnt a látomásaival együtt. Jövök, Duat, a sötét alvilág suttogta neki. Még nem, mondta Mencheres. – Bízom benne, hogy találsz más módot, hogy megadd nekem, amit akarok. Holnap éjfélkor találkozunk a Tower tetején – jelentette ki, és letette a telefont. ~ 289 ~

Vlad keresztülsétált a szobán, a keze a háta mögött, tekintete kemény volt. – Nem gondolod komolyan, hogy egyedül mész oda, ugye? – Radjéhoz? – Mencheres zordan elmosolyodott. – Ó, igen.

Kira hallotta Radjét beszélni Mencheres-szel egy másik szobában, az ősi építményben, amibe elzárta. Tollas kígyók képeit, háborút és harcosokat faragtak bele a sápadt kőfalakba körülötte a részben beomlott templomban, ami tökéletes hátteret biztosított a Törvény Őr eltorzult terveihez. Kira el tudta képzelni, hogy még mindig hallatszódnak az áldozatok kiáltásainak visszhangjai a hatalmas, romos, korábban nagyszerű maja városban. Vasbilincsek a csuklóján és a bokáján szögezték Kirát a falhoz. A bilincsek felhorzsolták a bőrét és be is gyógyultak rögtön, minden alkalommal, hogy megmozdult, de nem a bilincsek voltak felelősek az égető fájdalomért a testében. Éhezett. Nem evett, mielőtt elment a húgához látogatóba. Miután a vámpír trió, akik elrabolták Tina lakásának épületéből és idehozták repülővel a romokhoz, azóta Radje rendszeresen kifolyatja a vérét több vágással, ezüstkéssel. Nem azért, mert kegyetlen volt, magyarázta a férfi hideg mosollyal, de így a nő túl gyenge volt, hogy kiszabadítsa magát. Radje magabiztosan elmondta Kirának, hogy nincs oka félni egyik őrétől sem, hogy meggyaláznák, míg tehetetlen helyzetben van a falon. Elvégre ő volt a Törvény Őre, és az Őrök nem helyeselhetnek tisztességtelen cselekedeteket. Kira gondolkodott, vajon az öntelt pöcs valóban elhisz mindent, ami a száján kijön, vagy csak azt hiszi, hogy a nő elég hülye, hogy hisz neki. Látta Radje néhány zsoldosát a régi épületben, és egyik sem volt tiszteletteljes. Kirának nem volt szüksége az ösztöneire, hogy tudja, Radje őrei csak kivárják az idejüket, míg a mesterük megadja nekik a zöld jelet. Tudta, ~ 290 ~

hogy Radjénak nem áll szándékában élve hagyni őt, és a legkevésbé sem érdekli, ha azok a kőszívű férfiak elszórakoznak vele megölésének parancsáig. – Van okod az örvendezésre – mondta Radje, besuhanva a szobába, ahol Kira volt. – Mencheres beleegyezett, hogy kicseréli magát veled. Komolyan belefáradt az életbe. Vagy csapdát akar nekem állítani a többi Őrrel holnap este, de csak engem fognak látni, kockáztatva, hogy elitéljenek valami bűnért. – Biztos gondoltál mindenre – válaszolta Kira színtelen hangon, remélve, hogy a férfi otthagyja, így nem kellene tovább hallgatnia az öntömjénezését. Radje belefúrta a tekintetét Kiráéba, sötét szeme zöldbe fordult. A hosszú fekete haja olyan stílusban volt befonva, ami még férfiasnak nézett ki, és fonatok himbálóztak, ahogy közelebb ment a nőhöz. – Túl fiatal vagy, hogy megértsd, milyen régóta várok, de most végre itt az ideje, hogy jogot formáljak a hatalmamra. – Úgy érted, ellopod Mencherestől? – javította ki Kira. Bosszúságában a férfi széttárta a karját. – Az az erő az enyém. Még az istenek is egyetértenek. Mi másért vágyódik Mencheres a halálra? Mi másért tűntek volna el a látomásai és a képessége, hogy képes felkutatni egy embert? Ha mindezek nem következtek volna be, nem tudtam volna szembeszállni vele. Látod? A sors közbelépett a sikerem érdekében! Te nárcisztikus szemétláda, gondolta Kira, de nem mondta a már úgyis instabil Radjének hangosan. Tudta, hogy ezek a dolgok miért történtek Mencheres-szel, és ahhoz semmi köze nem volt a sorsnak, hogy segítő kezet nyújtson Radje hatalomvágyának. Az évszázadokig elnyomott bűntudat, sajnálat és bánat elkapta Mencherest, és mindezek egy sötét falat emeltek, amit nem látott korábban és nem hitte, hogy van ereje lebontani. Ha Radjénak lenne lelkiismerete, ~ 291 ~

hasonlóan erős belső démonai lennének. De persze, a csaló Törvény Őr túl üres volt belül, hogy bármit is tudjon erről. – És elengedsz engem, miután megkaptad, amit akartál Mencherestől? – kérdezte a nő, belesűrítve minden gúnyát a kérdésbe. Semmi sem változott Radje arcán. – Természetesen. Senki sem fogja elhinni semmit abból, amit mondani fogsz, és még ha valaki mégis, nem lesz bizonyíték. Kivéve az új hatalmad, adta hozzá magában Kira. Csak egy idióta hinne Radjénak, hogy nem fogja megölni, hogy megőrizze a titkot, amit elmondott. Pokolba, a zsoldosoknak is, akik a helyet védték, nekik is meg voltak számlálva a napjaik. Sejtette, hogy az egyetlen ok, amiért Radje úgy tett, mintha elengedné, hogy Kira ne sikoltozzon segítségért Mencheresnek, mikor azt követelte, hogy beszélhessen a nővel, mielőtt odaadja az erejét Radjénak. Mencheres nem ad semmit Radjénak, míg nem tudja, hogy a nő életben van. A Törvény Őr tudta ezt. – Szóval Mencheres szeretője lettél – mondta tűnődve Radje, a tekintete végigmérte a nőt úgy, hogy jobban vágyott egy zuhanyra, mint a vérre. – Érzem őt rajtad. – Adj egy kis vizet és szappant, és helyrehozom – válaszolta a nő röviden. Nem tetszett neki a méregető tekintet, amit Radje szemében látott, vagy szemlátomást kifejezetten Mencheres illatára hivatkozott. Minél hamarabb hagyja magára Radje, annál jobb. Ehelyett közelebb ment, csupán centikre állt Kirától. – Mikor először tettem őrszemet húgod lakásához, azt gondoltam, hiábavaló. Éreztem, hogy Menkaure vonzódik hozzád, így nem vártam tőle, hogy visszaenged a csapdától való félelem miatt. Ha nem érdekelte, hogy hová mész, akkor talán elfogni téged nem kerülne nekem semmibe. Aztán az őreimtől hallottam, hogy azt mondtad a húgodnak, hogy ~ 292 ~

elszöktél Mencherestől, hogy találkozhass vele. Ezért tudtam, hogy élve veszem majd hasznodat. Kira elnyomott egy borzongást, ahogy a zavaró csillogás fényesebb lett Radje szemében. – Mondd meg nekem – majdnem motyogta -, mennyire érdekled Menkaurét? Az utolsó dolog, amit el akart mondani Radjénak, hogy Mencheres szereti őt. Csak még több szörnyűséges dolgot tenne vele, hogy bosszantsa Mencherest, de nem tudta színlelni, hogy nem jelent semmi sem Mencheresnek. Az túl nyilvánvaló hazugság lenne. Annak ellenére, hogy Radje elhitte, hogy Mencheresnek halálvágya van, mégis beleegyezett, hogy kicseréli magát a nőre. – Nem töltöttünk sok időt együtt, de az az idő ígéretes volt – mondta Kira olyan semmitmondó hangon, ahogy csak tudta. A düh és éhség versenyzett benne. Le akarta törölni a vigyort Radje arcáról… és megadott volna minden pénzt egy zacskó vérért most. – Tudod, hogy a görögök, hogy nevezték Menkaurét? – kérdezte Radje színlelt lezserséggel. – Erosz, a vágy istene után. Mint a fáraók, istenek voltunk a népünknek. Törvény Őr vagyok majdnem háromezer éve, de azelőtt, mikor azzal töltöttem az időmet, hogy a saját gyönyörömet keressem, ahogy Menkaure is tette… az éjjeleimet ilyen tengernyi hússal töltöttem, hogy nem tudom megszámolni mennyi nővel voltam. Az a düh még jobban égette Kirát belülrő, de arra törekedett, hogy lent tartsa és az érzelmei pajzsát fent. Nem volt elég Radjének, hogy hamisan megvádolta Mencherest és tönkreteszi az életét. Most megpróbálja elpusztítani a kapcsolatukat, még ha az is a célja, hogy megölje Mencherest olyan hamar, ahogy meglátja őt. ~ 293 ~

– Jó neked. Azokkal az emlékekkel, úgy hangzik, hogy egyenesen az Istenek Bevadulnak címet céloztad meg – válaszolta, hangja majdnem normális volt. – Menkaure ugyanúgy élt kétszáz évig, míg megnősült – válaszolta Radje, mintha Kira hülye lenne, hogy kitalálja, nemcsak Radje volt az egyetlen, aki a hús gyönyöreiben tobzódott. Kira sóhajtott egyet. – Van értelme. Minden, amit tud az ágyban, kisüti az áramköreimet – és a hatalmával, úgy értem a szó szoros értelmében. Radje megvetően nézett. – Nem csak nők. Menkaure volt férfiakkal is. A nő megvonta a vállát, ahogy a fémbilincsek megengedték. – Így kísérletezgetett fiatal, vad vámpír napjaiban. Sok ember megteszi. Miért, volt egy alkalom a főiskolán mikor a barátnőmmel sok tequila után… – Túl hülye vagy, hogy megérts bármit, amit mondok? – szakította félbe a férfi. Kira keményen rápillantott, a dühét engedheti el utoljára. – Nagyon is megértem. Látva, hogy milyen megszállottan gyűlölöd Mencherest, ennyire leereszkedsz. Gyerünk, mondj mást is, de nem érdekel. Bármilyen pokolba is esik majd Mencheres, azt hiszem, ő több mint amivé lett a kilenc évszázadnyi cölibátusban, szóval nem tudsz ellene fordítani a mocskos kis anekdotáiddal. Minden, amit csinálsz, untat engem. Látta az öklét közeledni, de ahogy a falhoz csapódott, minden, amit tehetett, hogy nekitámaszkodik. A fájdalom elterjedt az arca oldalán, majd egy szempillantás alatt átterjedt a nyakára, hogy érezte és hallotta. Néhány kínos pillanatig nem látott. Majd a fájdalom elhalványult és a látása kitisztult, hogy láthatta, ahogy Radje a kezén lévő vért a nő ingébe törli. – Majd meglátjuk, mennyire unatkozol azután, hogy elveszem Menkaure erejét és megölöm – mondta élesen Radje. ~ 294 ~

– Ha azt hiszed, meg fogja találni a módját, hogy legyőzzön, nem fogja. Menkaure tudja, hogy már készen áll a halálra. Ha nem, keményebben fog küzdeni ellenem. Kiviharzott a szobából egy kurta szót odavetve az egyik őrnek, hogy úgy állítson ételt a nő elé, hogy ő ne érje el. Kira szája egy komor vonalba préselődött, ahogy azzal küzdött, hogy legyűrje az éhségét. Az volt a feladata, hogy elérje, és az kell, hogy tiszta legyen a feje, hogy meg tudja csinálni. És egy kis idő figyelő őrök nélkül. ~ 295 ~

Harmincegy (Huncut Angyal) Mencheres a kád alján feküdt. A víz már rég kihűlt, de nem engedett hozzá melegebbet. Nem akart mozogni, hogy ne zavarja meg a koncentrációt. Az elmúlt néhány órában a fenyegető, sötét falat bámulta az elméjében, próbálta tégláról téglára lebontani. Kira helyzete ott volt, csak meg kell találnia módot, hogyan törje át a rettenthetetlen védelmet. De minden, ami történt, hogy a sötét szegély közelebb ért, addig, míg már úgy tűnt, elnyeli a férfit. Újra játszotta Kira szavait a fejében, mintha talizmánként utat mutathatnának. Soha nem hallottál az önbeteljesítő jóslatról?... Mikor vesztetted el a képességedet, hogy túlláss a sötétségen?... Túlélők bűntudata… talán azért nem látod a jövőt, mert nem hiszed el, hogy megérdemled. Egyik sem számított most. Talán nem szolgált rá a jövőre, de tudta, hogy Kira igen. Ennek elégnek kell lennie, hogy felhagyjon minden bűntudattal, ami blokkolta azelőtt. Kira szerette őt, és úgy hitt benne, mint senki más korábban, soha. Ennek magában elégnek kell lennie, hogy lebonthassa a sötétség falát magában. De annak ellenére, hogy minden idegszálával próbálja elpusztítani a falat, hogy megtudja, Kira hol van, mielőtt túl késő lesz, ahhoz hogy megmentse és elinduljon a találkozóra Radjéhoz, a sötétség meg sem mozdult. Helyette vastagodni látszott, és mikor az időmérő lejárt, amit Mencheres állított be, nagy szomorúsággal vette tudomásul, hogy Kira bajban van. Ez ~ 296 ~

nem egy akadály volt, amit ő épített fel magában, nem számít milyen erős a nő hite benne. Ez nem a túlélők bűntudata, önbeteljesítő jóslat, vagy téves értelmezése annak, amit látott. Ez volt Duat, a sötét alvilág, ami mentes égtől vagy földtől, és senki nem tudja legyőzni a halált, mikor a révész ráveti tekintetét. Mencheres kiszállt a kádból, nem foglalkozott a törölközéssel, mielőtt felvette a ruháit. Nyugalom szállta meg. Az örök sötétség várja őt, de mielőtt belép a Duatba, meg akarja hajlítani először azt a sötétséget a saját céljai érdekében. Volt még egy lehetősége, hogy megmentse Kirát. Vlad arca komor volt, ahogy a fürdőszobán kívül várakozott. Nem kérdezett, de tudta, hogy Mencheres nem volt képes áttörni a falat magában. Egyébként, sürgette magukat, hogy induljanak, így visszaszerezhetik Kirát. – Talán mi… – kezdte Vlad. – Tudok más lehetőséget – vágott közbe Mencheres. A szája gúnyos mosolyra húzódott. – Bár talán neked nem kellene maradnod, hogy lásd.

Belülről égett kifelé, mielőtt még felébredt volna Kira. A szája kiszáradt, a végtagjai fájtak, és a gyomra olyan volt, mintha tűkkel lenne tele. Néhány zavart pillanatig nem tudott visszaemlékezni, hogy hol is van, vagy miért van a falhoz láncolva. Aztán árvízként tért vissza minden. Három vámpír elrabolta őt Tina lakásának épületéből. Radje idehozatta. Mencheres, a terveknek megfelelően ma este elcseréli az életét az övéért. Nem mozdult meg és nem csinált semmit, hogy a bilincsek ne csörrenjenek meg és tudassák az őrökkel, hogy felébredt. Nem hagyták magára egyszer sem az éjjel, döbbenetére. Természetesen, Radje itt volt, így talán az őrök szorgalmasabbak előtte. ~ 297 ~

Hallotta őket a másik szobában. Emberek voltak velük, és azok a szívdobbanások növelték Kira éhségét. Bár az épület úgy tűnt, el van zárva a közönségtől, a romok turista látványosságként szolgáltak, így egyszerűen láttál el az őröket étellel. De most nem voltak őrök a szobában. Radje sem lehet itt. Lehet, hogy útban van Atlantába, hogy találkozzon Mencheresszel. Hány óra volt? Mennyi ideig tartotta álomban a hajnal? Kira körbenézett, próbált valami kis napfényt meglátni, ami besütött a szobába mellette. Nem tudta eléggé megemelni a nyakát, hogy lássa, vagy nem voltak ott, de nem érezte a sötétet. Még volt ideje. Azok a gyors szívdobbanások hipnotikusan csalogatták, ami égő érzéssel emlékeztette a gyomrát, hogy már sincs sok ideje. Ha nem tudja kontrolálni az éhségét, oda vezethet, hogy a vérszomj öntudatlan emlékezetkiesést okoz. Mencheres számít rád, emlékeztette magát. Meg tudja csinálni. Nem engedhette, hogy legyőzzék a férfit. Amilyen csendben csak tudta, húzta a bilincseket a csuklója körül. Riasztóan megcsörrent, amire a nő szemét idegesen a nyitott árkádsorra irányította, de nem jött senki. Kira fogát csikorgatva újra próbálkozott. A vasak megint úgy nyögtek fel, hogy a nő belső riasztója megszólalt, de a többi hang alapján a másik szobában az őrök az emberekkel voltak elfoglalva. Ki tudja meddig fog tartani? Sietnie kell. Kira úgy érezte, hogy a vas kezd kicsúszni a falból. Ujjongás öntötte el, de ugyanakkor meghallotta az egyik őr morgását. – Hallottátok ezt? Becsukta a szemét és visszarogyott, még épp időben. Az őr bement, aurája hullámzása növekedett, ahogy közeledett. Egy hatalmas kéz fogta meg az arcát, túl sokáig, hogy kényelmes legyen a nőnek. Ugyanaz a kéz ragadta meg durván a mellét a ~ 298 ~

következő pillanatban, de Kira kényszerítette magát, hogy ne reagáljon. – Még ki van ütve – motyogta. Megkönnyebbülés töltötte el a nőt, ahogy hallotta, hogy a férfi visszatér a többiekhez a másik szobában. Résnyire kinyitotta a szemét, óvatosan, arra az esetre, ha tettetné a férfi, hogy kisétált, de senki más nem volt a szobában. Talán képes lesz kihúzni a vasat a falból, de túl zajosak voltak a nőnek, hogy ne jelezzen az őröknek. Kira nekifeszítette a bilincseknek a kezét és lábát. A csonttörés kevesebb zajt okoz, mint a csörgő vasak. Minden, amit meg kell tennie, hogy magában tartsa a sikolyait. Eszébe jutott a fájdalom, mikor Flare összezúzta a kezét. Könnyebb mondani, mint megtenni, de nem volt választása. Kira megfeszítette az állkapcsát, megmerevítette magát. Aztán lassan, könyörtelenül húzta lefelé a kezét, nem húzta kifele a vasakat a falból, de a karika túl szűk volt, hogy átférjen. A fájdalom lángolt a kezében, ahogy a csontjai egymáshoz roppantak, úgy hangzott, mintha valaki kávébabot darálna a reggeli főzéshez. Megborzongott, és felfedezte, hogy nincs több hang. Mikor a keze kiszabadult a bilincsből, csuklója szabálytalan alakú volt pár másodpercig; a fájdalom rosszabbodott, ahogy gyógyult. Aztán az égő fájdalom alábbhagyott a kezében, de a gyomrában növekedett. Füstölgött, mikor jött a vér. Jobban kimerítette a korlátozott erőforrását, hogy meggyógyítsa a sérülését, és még mindig volt egy keze és két lába. Kira zordan pillantott a szobára, ahol az őrök voltak. Meg tudod csinálni, kántálta magában. Radje azt gondolta, hogy ő csak egy újszülött vámpír, tehetetlen a korlátai és az őrök ellen. Megmutatja, hogy mennyire alábecsülte őt – és Mencherest A másik kezére nézett. Aztán fogait csikorgatva Kira elkezdte húzni. ~ 299 ~

Mencheres törökülésben ült egy kör közepén, a keze a térdén, a figyelme a késő délutáni napfényre koncentrált. Nyugatra fordult, abba az irányba, amerről a halál érkezik. Közvetlenül előtte egy ezüst kés feküdt és egy üres pohár. Vlad állt tőle pár méternyire, állát megfeszítette és az illata füstös volt. – Ez őrültség. Mencheres felvette az ezüst kést. – Mondtam neked, hogy ne nézd. Te döntöttél így, de nem zavarhatsz. Többet kockáztatsz az életednél, ha megteszed. – Elmegyünk Radjéhoz – morogta Vlad. Megtartod a hatalmaddal, és én felgyújtom, míg könyörögni nem kezd, hogy elmondja, hol van Kira. Az egy életképes terv. Nem megpróbálni megidézni egy istent az alvilágból, valami bizarr fekete mágiával, ami valószínűleg megöl. – Radje nem bolond – válaszolta Mencheres. – Tudja, ha kiderül, hol van Kira, megölöm, amint biztonságba helyeztem a nőt. Vagy Radje nem hajlandó felfedni a helyét addig, hogy megtöri a határidőt, amit az őröknek adott, hogy azok megölik. Annyira vakmerő, hogy nem lát ezen keresztül, és még akkor is, ha megadom neki, amit akar, még mindig megölheti. – Kira képes megszökni. Erősebb, mint amilyennek felismerik. Nem kell ezt csinálnod. Mencheres majdnem mosolygott. – De igen. Valójában most már tudom, hogy már eleve ezt kellett volna. Duat és az alvilág istene annak az ezüst késnek a széle mögött feküdt. Felvette, a penge csillogását figyelte a holdfényben. Aztán a másik kezébe felvette az üres poharat. – A nevükbe ajánlva, testük által ismert, alakjukat bevésve az órákat – kezdte Mencheres szavalni az Amduatból, eredeti egyiptomi nyelvén. – Rejtélyesek saját lényükben, anélkül, hogy bárki ismerné Duat titkos képét. Az a kép festve készült, mint Duat titkai, a Rejtett Kamra déli oldalán. Ő tudja, hogy a felajánlás része Duatnak. Ő eleget tesz a felajánlásnak, az ~ 300 ~

isteneknek, Osirist követve. Mindent, amit felkínál, megosztja a Földön. Mikor Mencheres befejezte a beszédet, a mellkasába tolta a pengét, egyenesen a szívébe. Az ezüst tüzes kínnal égette, mintha megtöltené a vénáit egy pillanat alatt. Az utolsó alkalommal, mikor sötét szertartást végzett, acélkést használt ezüst helyett. De ahhoz, hogy megidézze az alvilág révészét, Mencheresnek többel kell fizetnie a vérénél és meggyilkolt társainak csontjainál. Szükség volt rá, hogy a szent szimbólumokat a vérével rajzolja meg, ami a halál széléről folyik. – Aken – kántálta. – Holtak révésze, Duat fejedelme. Megidézlek. Kieresztette a vérét a mellkasából a pohárba. A vére folyt, fájó patakként, mintha sav ömlene belőle. Mikor a pohár megtelt, Mencheres alig tudott megmozdulni a fájdalomtól, de szükséges volt, bár elég a legkisebb mozdulat, és a penge összeszaggatja a szívét és megöli. Nem tudta az erejét használni, hogy megtartsa a pengét mozdulatlan, vagy hogy megtegye, ami következőleg szükséges. Az ereje használhatatlan volt ebben a körben. Belemártotta az ujját a pohárba, bevonatta a vérével. Annak ellenére, hogy veszélyes lenne meglöknie a pengét, lehajolt és elkezdte felrajzolni az első tizenkét szimbólumot, hogy odahívja Akent. Ahogy az első jel készen lett, árnyék kezdett formát ölteni a kör belsejében. Akhs, az átkozott alvilági lelkek. Ha nem elég erős, hogy befejezze a rituálét, hogy felrajzolja a tizenkét szimbólumot, akhs elpusztítja, Ammutba sodorva a lelkét, a Pusztító istennőnek. A sötétség a látomásában mintha gúnyolódna vele. Vajon a végtelen Halál Folyója ez, amin a révész érkezik, ha Mencheres sikeres volt? Vagy Duat végtelen sötétsége, ahol elítélik, mint ~ 301 ~

egy örökké nyughatatlan akhst? Vajon már régen elkövette a végzetes hibát, és az örökkévalóságot ilyen árnyként fogja tölteni, ami most bekeríti őt? – Mencheres – mondta Vlad, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetést, hogy ne zavarja. – Most állj meg. – Túl késő – nyögte, újra a pohárba dugta az ujját. Még úgy is, hogy minden mozdulat mélyebbre nyomta a kést a szívében. Megpróbált koncentrálni a bíbor folyadékra, ahogy felrajzolta a következő szimbólumot, figyelmen kívül hagyva a fájdalmat és a nyomasztó kényszert, hogy kihúzza a kést. Ha kihúzza, az akhs körülötte azonnal megtestesül és felfalja. De tovább tartott neki, hogy felrajzolja a szimbólumokat, a több erő az akhstól származik. A fájdalom táplálja és az ezüsttel a mellkasában, Mencheres ünnep volt számukra. Azok erősebbek lettek, tömörebbé váltak. Mencheres visszadugta az ujját a pohárba. Kira vére része volt az övének, a lényege összekeveredett a többivel, akikből evett. Nem ez lesz legközelebb, amikor újra vele lesz. A nő eléggé hitt benne, hogy az életét kockáztassa Radjéval, a személy, aki egyszer már halálra ítélte. Talán nem sikerült neki első alkalommal, mikor a halandóságát vette el, de ez alkalommal nem fog hibázni. A harmadik szimbólumot rajzolta, mikor az akhs elkezdett gyorsabban forogni körülötte. Mencheres fordult, hogy maga köré tudja rajzolni a szimbólumkört, a fájdalomtól majdnem rázkódott. Visszakényszerítette magát, és lassan megrajzolta a negyediket. Pontosnak kell lennie; egy hiba érvényteleníti a szertartást és elítélik őt. Az ezüst a szívében úgy tűnt, csápokat növeszt, hogy elpusztítsa őt a saját szörnyűséges akaratával. A fogát csikorgatta, a következő szimbólum felrajzolására koncentrálva. Hét maradt még, mielőtt befejezi. A fájdalom tovább égett benne kegyetlen hullámokban. Ahogy az akhs árnyak növelték örvénylő táncukat körülötte, ~ 302 ~

elvesztették laza megjelenésüket, emberszerű alakok, nyitott szájak látszódtak összekuszálódva. Vlad motyogott valamit, de Mencheres nem figyelt. Túlságosan koncentrált, hogy kezét mereven tartsa, ahogy a villámok folyamatosan rázták a testét. Minél jobban belefúródott az ezüst a szívébe, annál inkább tört lefele, csökkent a képessége, hogy dolgozzon vagy kényszerítse magát, hogy korábban befejezze és kihúzza a kést a mellkasából. Ezt a rituálét nem úgy tervezték, hogy a forgatója sikert érjen el. Ez kudarcot jelentett, amiért soha nem használta Patra ellene, mikor arra törekedett a nő, hogy mágia segítségével ölje meg. Hat szimbólum maradt. Istenekre, már félúton járt. Nem fogja időben befejezni. Mencheres folytatta a munkát, függetlenül attól, hogy látása ködös volt a mindenre kiterjedő fájdalomtól és a körülötte kavargó akhstól. Minden múló pillanattal egyre jobban szilárdultak, ahogy a fájdalmából táplálkoztak. Mikor szilárdak lesznek, a húsát fogják enni. Nem tartana most sokáig. Egy roham közben majdnem a gondosan összeállított szimbólumokra esett Mencheres. Keze előrelendült, megállítva a lendületet, de közben az egyik szimbólumot elkente. Becsukta a szemét, értékes másodperceket vett el, hogy a fájdalmat megpróbálta visszahúzni kezelhető mértékre, de csak tovább fokozódott. A szemei növekvő félelemben nyíltak ki. Minél jobban koncentrált, hogy figyelmen kívül hagyja a fájdalmat, az jobban nőtt, ahogy akhs is, aki már egyértelműen hasonlított emberre, formátlan alakja helyett. – Kira halott lesz napkeltére, ha nem fejezed ezt be – sürgette Vlad, szinte rekedt volt az izgatottságtól. Mencheres figyelmét a nyolcadik szimbólum megrajzolására koncentrálta, hagyta, hogy a fájdalom szabadon áramoljon a testében. Rázta őt, susogtatta a pengét, több gyötrelmes kilövellést küldött a végtagjaiba, de az egyetlen dolog, amire koncentrált, hogy a kezét mereven tartsa. Az ~ 303 ~

egész teste borzongani kezdett, a szenvedés olyan mértékben nőtt benne, hogy kívánta a halált, hogy a fájdalom megszűnjön. Csak erőteljesen meg kellene csavarnia a pengét. Egy folt a szimbólumon, hogy vége legyen. Elkerülhetetlen, suttogta a sötétség csábítóan. Miért próbál szenvedve elhárítani valamit, amit nem lehet legyőzni? Kira. Napfelkeltére meghal. Harcolt, hogy tartsa a látását és kezét. Most az akhs hörgött, egy hangosabban, ahogy érezték a győzelmüket közeledni. Mencheres kényszerítette magát, hogy ne figyeljen rájuk, de fejezze be a kilencediket. A hörgések hangosabban lettek, ujjaikat a férfin húzgálták, ahogy körülötte keringtek. Nem nézett fel. Folytatta a rajzolást, még úgy is, hogy a fájdalom nőtt benne, és minden, amit akart, hogy megcsavarja a pengét a mellkasában, hogy szabaddá tegye magát. – Siess… – csikorogta Vlad. Mencheres keze megremegett, a látása elhomályosult, ahogy elkezdte a tizedik szimbólumot. Az akhs simogatta már, a kezük a hátán, a karján, a vállán, próbálták elérni a pengét. Jobban előre görnyedt, mint merte, a mozgás perzselő kínokat okozott, hogy egy pillanatra a látása teljesen eltűnt. Kényszerítette magát, hogy folytassa, használja az emlékezetét, hogy megalkossa a vonalakat, míg nagyon halványan újra látott. A látása a legkisebbre szűkült, de azon a kis résen át meg tudta rajzolni a tizenegyedik szimbólumot. Agyarak vágtak a hátába, húsát tépve. Rekedten felkiáltott. Az akhs eléggé megtestesült, hogy elkezdjék a fiesztájukat. Nem figyelt a húsát cséplő agyarakra, ahogy befejezte a tizenegyedik szimbólumot. Aztán minden erejét arra használta, hogy távol tartva őket a szívében lévő pengétől, Mencheres nekikezdett az utolsó szimbólumnak. A gyötrelem felrobbant benne, sötétségbe borult a látása, és a keze remegett, ahogy az akhs tépte őt, de folytatta a rajzolást. Kira arca villant fel a ~ 304 ~

fejében, arcán egy széles mosoly. Az utolsó gondolataival rákoncentrált. Hagyta, hogy az akhs felfalja. Hagyta, hogy a penge mélyebbre csússzon benne. Hagyta, hogy Duat sötétsége jöjjön. Még mindig nem hagyta abba a szimbólum rajzolását, ami Kira biztonságához vezetett. Egy hatalmas üvöltés töltötte be a fülét, ahogy Mencheres befejezte a szimbólum utolsó vonalát. Aztán a sötétség őt követelte, az örök sötétség fátyla elnyomta azt az üvöltést. ~ 305 ~

Harminckettő (Huncut Angyal) Mencheres a kör közepén ült, a kés még a mellkasában, a szimbólumok befejezve körülötte, és a pohár is még a kezében. Minden ugyanolyan volt, mégis tudta, hogy már nem ugyanannak a létezésnek a síkján van. A fájdalom hiánya volt az első jel. A teljes üresség körbe a körben, távol mindentől, kivéve a sötétet, az volt a következő. Aztán a kört átszúrta egy vékony hajó, ami beúszott. Egy magas alak állt az élén, ember testtel és fejjel, mégis szarvak csavarodtak ki a fejéből. Mencheres meghajolt, amennyire a mellkasából kiálló penge lehetővé tette. – Révész – mondta. – Duat Ura. Mikor Mencheres kiegyenesedett, Aken kinyújtotta a kezét és kitépte a kést a melléből, mint a virágot a földből. A hatalmas szarvak közel voltak Mencheres fejéhez, ahogy Aken lehajolt, hogy lenyalja a kést. Mindeközben Aken szeme sárgán égette az övét. – A véreddel fizettél, hogy idehívj engem, Cainenite. Mit keresel? Évezredek teltek el, hogy valaki Cainenitenek nevezte, de az alvilág istene valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy ezt a szót egy aktuálisabb váltotta fel: „vámpír.” Végül is az évezredek csupán csekély időnek tűnnek az isteneknek. Mencheres újra meghajolt. – Egy másik Cainenitet keresek, Kirát. A véremből származik, és a lényege még bennem van. ~ 306 ~

Használd a véremet, hogy megtaláld őt, és mondd el nekem, hol van. – Mondd meg a neved! – parancsolta a révész. A névben erő lakott. Aken összeköti az egyezségüket vele. – Menkaure – válaszolta, azt a formát választva, amivel született. A révész egy fogatlan vigyort küldött neki, ami úgy nézett ki, mint egy nyitott sír. Újra megnyalta a kést, amin még volt némi Mencheres véréből. – Távol van innen – állította Aken. Kiszélesedett a mosolya. – Időbe fog telni, míg eléred. A nap magasan járt az égen, mikor elkezdte a rituálét, de lehet, hogy nem lesz elég ideje. Ha Radje és Kira a világ túloldalán vannak, nem lesz elég ideje, hogy odaérjen. Mencheres senki másra nem bízná Kira megmentését. Semmi kétség, hogy Radje azt az utasítást hagyta meg az őreinek, hogy öljék meg, ha megtámadják őket. – Mondd el, hol van! – mondta. A révész megérintette Mencheres homlokát. Képeket látott berobbanni az elméjébe, elhagyott város omladozó falait és emlékműveket, melyek dzsungellel voltak körülvéve, Kirát a falhoz láncolva és őröket, akik belemarnak, és egy nagy templomot oszlopokkal körülvéve. Az álla megfeszült. Felismerte azokat a romokat. Kira a Yucatán-félszigeten volt, Mexikóban, valahol a Harcosok Templomában, az ősi maja városban, Chichén Itzában. És ő Chicagóban volt, több ezer mérföldnyire, hogy Radjéval találkozzon éjfélkor Atlantában, különben megparancsolja Kira halálát. Aken elvette az ujjait Mencheres fejéről, és letette elé az ezüst kést. – Ha egyszer megidéztek, a hajóm nem tér vissza üresen Duatba. Vagy helyettesíted a véred valakiével ezen a pengén hajnalig, vagy érted jövök. – Megértettem – nyögte ki Mencheres. Aztán a révész kikormányozta a hajóját a körből, és eltűnt a Holtak Folyójának sötétségében. Amint elment, a kör ~ 307 ~

feloszlott, Mencheres visszatért a saját idejébe. Vlad meghökkent arckifejezése volt az első, amit észrevett, a barátja arca közel hajolt az övéhez. – Nem hiszem el, hogy nem vagy halott. Vlad megragadta Mencheres karját és felhúzta a lábára. Egy pillanatra Mencheres valóban úgy érezte, hogy szédül, ahogy a két világ közötti utazás hatással volt rá. De aztán az elméje eléggé kitisztult, hogy észrevegye, a nap már nem annyira fájdalmasan fényes, mint előtte. – Mennyi ideig voltam távol? – kérdezte. – Miután azok a dolgok letépték a húsod felét, egy óráig feküdtél úgy, mintha halott lettél volna – válaszolta morogva Vlad. – Ha soha többé nem látok ilyen fekete mágiából származó lényeket, az is túl korán lesz. Mencheres megragadta Vlad karját. – Kell egy repülőgép. Most.

Kira éppen csak befejezte másik lábának kiszabadítását a bokabilincsből, mikor meghallott valakit jönni. Ha a vámpírok tudnának izzadni, folyna róla a víz. A keze még fájt, hogy kiszabadította, de a lába összezúzása több volt, mint amit el tudott viselni. Össze kellett szednie mindent, hogy ne üvöltsön a fájdalomtól. Lábainak kiszabadítása sokkal több időt vett igénybe. Különösen, hogy az őrök mindig mászkáltak és tettetnie kellett, hogy még alszik, miközben megragadta a bilincseket, és remélte, hogy az őrök nem nézik meg közelről azokat. Határozatlanul megfeszült egy pillanatra, a fájdalom még mindig sugárzott felfele a lábából, ahogy gyógyult. Tettesse még, hogy le van bilincselve és reménykedjen, hogy az őrök nem nézik meg a fémeket közelről – vagy ne? De aztán Kira lépteket hallott és szívverést. Bárki jön be a szobába, az emberi lény. ~ 308 ~

Felkészült, hogy szemének minden hatalmát az emberre irányítsa, ha Radjénak ugyanúgy van emberi őrsége is itt, mint vámpír, de aztán leesett az álla, mikor meglátta, ki volt az, aki bement. Csak a tudat, hogy távol van tőle a lány, tartotta vissza Kirát, hogy ne kiáltsa a nevét. Jennifer Jackson, a fiatal lány, akit Flare arra kényszerített, hogy vetkőzzön. Ugyanaz a lány, aki eltűnt a klubból, miután Radje felgyújtotta azt és megölte azokat az embereket. Jennifer szeme kitágult, ahogy belépett a szobába. Nem volt fény, talán semmit nem látott. Kira összetört. Ha az őrök jönnek Jennifert keresni, megtalálják, hogy kiszabadult a bilincseiből. Ha bármit mond Jennifernek, hogy kiszabaduljon, meghallják. És akkor lesz egy másik problémája. Jennifer pulzusa kínzóan közel volt, a szívverése úgy hangzott, mint egy étkezést jelző csengő. Még több fájdalom mart bele a gyomrába, és a szemfogai kibújtak az ínyéből. Csak pár lépés választotta el Kirát annyi vértől, amennyit még soha nem ivott. Jennifer zihált, az arca felderült a halványzöld fényben. Kira átugrott a szobán, befogva Jennifer száját. Az érintkezés meleg, lüktető húsával majdnem elvette az eszét. A szükség lavinája csapott le a nőre, égő kátrányként vonva be Kirát. Innia kell Jenniferből, de csak egy kicsit. Megáll, mielőtt túl sokat venne el… Meg fogod ölni. Az ösztönei egyértelműen figyelmeztették, hogy az éhséget az elméje nem tudná kezelni. Jennifert bámulta, kényszerítette magát, hogy távolodjon el a bódító, lüktető pulzustól, ami csak pár centire volt a szájától, és próbáljon meg az őrökre figyelni Jennifer szívverése helyett. Túl messzire ment, hogy akár egy cseppet is biztonságban elvegyen. Ha elkezdene enni belőle, nem tudna megállni addig, míg nem öli Jennifert. Össze kell szedned az erődet, hogy elmenj, kísértette őt az éhség. Érdemes elvenni egy életet a többiért, akiket ~ 309 ~

megmentesz később, ha úgyis visszatérsz Menchereshez. Az őrök amúgy is valószínűleg megölnék Jennifert… Kira rázta a fejét, olyan erővel nyomta el az éhségét, amilyennel egy új vámpír sem rendelkezik. Nem öl meg egy ártatlan lányt, még akkor sem, ha ez a legjobb esélye, hogy elmeneküljön. Radje kezelheti az életet ilyen elutasítóan, ő nem. Jennifer lehet, hogy meghal, de nem az ő kezétől. Addig nem, míg képes kontroll alatt tartania magát. Kira a szájára tette a kezét, jelezve, hogy maradjon csendben, aztán lassan elhúzta a kezét a lány szájáról. Amint már nem ért a lányhoz, könnyebb volt nem belemélyesztenie a szemfogait Jennifer legközelebbi vénájába. Jennifer nem beszélt, de szeme könnyektől fénylett. Megragadta a kezét, mikor Kira próbált elhúzódni, és meglepően erősen szorította. Vigyél magaddal, tátogta Jennifer. Kira a fejét rázta. Meg kell találnia a módot, hogy átcsusszanjon az őrök között, és az egyedül is elég kemény lesz. Megpróbálni egy lassúbb, hangosabb, gyengébb emberrel? Soha nem tudná megcsinálni. Jennifer a nyitott ajtóra pillantott, ami abba a szobába vezetett, ahol az őrök voltak, majd újra Kirára nézett. Tudok egy kiutat, tátogta Jennifer. Remegett. Jennifer az igazat mondhatja. Ha itt van a klubbéli tűz óta, nagyon is ismerheti a templom elrendezését, vagy a romok kiterjedését. Kira csak egy pillanatra látta az impozáns templomot, több száz oszlopot, kőharcosokat, és meredek lépcsőket, mielőtt Radje őrei belökdösték a rejtett piramison belüli omladozó piramisba. Folyosók labirintusa, belső boltívek, és részben beomlott szobák, amiért nagyon nehéz navigálni anélkül, hogy jeleznék az őröknek, hogy szökik. De Jennifer hazudhat is a félelem miatt, hogy hátrahagyja. Kira nem tudta emiatt hibáztatni, de nem vállalhat kockázatot ~ 310 ~

Jennifer miatt sem. Jobbak az esélyei egyedül, még akkor is, ha Jennifer igazat mond. Újra megrázta a fejét, több nyomatékkal. A könnyek Jennifer szeméből végigfolytak az arcán. Kérlek, tátogta, kétségbeesés és elszántság látszott az arcán. Mack hangja csengett Kira fejében, épp olyan erősen és tisztán, mintha még életben lenne a férfi. Ments meg egy életet. Nem tehetett semmit a másik szobában lévő emberekért, akik az őrökkel voltak, de itt volt egy személy, akit talán képes megmenteni, ha megpróbálja. Kira megragadta Jennifert. Nem megoldás, ha Jennifer emberi sebességével haladnak; vinnie kell. Csendben erőért könyörgött, hogy anélkül tudja kivinni innen, hogy elhatalmasodna rajta a vágy, hogy egyen belőle. Az éhségétől látott minden szaftos artériát a lány karján, akkor is, ha az elméje felismerte, hogy ő rémült, sokkos állapotban lévő lány, akinek segítségre van szüksége. Mutasd meg, tátogta Kira. Jennifer megmutatta, és Kira kirohant a szoba másik oldalán, szemben azzal, ahol a lány bement.

Mencheres ujjaival az ülés karfáján dobolt, a Falcon 20 repülő belsejében. Ez volt az egyetlen látható jele a feszültségnek, ami forrongott benne. Négy órája volt, hogy Aken elárulta neki Kira helyzetét, és abból hármat vesztegettek el repülésre. Egy órába telt eljutni a legközelebbi magán repülőtérre Chicagóban, és az ott lévő embereket kényszeríteni, hogy Vlad és Mencheres kapjon egy nem menetrend szerinti gépet azonnal, de értékes perceket vesztettek azzal, hogy üzemanyaggal feltöltötték és előkészítették a repülőgépet. Aztán nem kényszerítette a pilótát, hogy a gépet maximum sebességbe kapcsolja, mert a gép csak ezerötszáz mérföldet tud repülni mielőtt kiürül a tank – majdnem ennyi a pontos ~ 311 ~

távolság Chicago és a Yukatán-félsziget közepe között, ahol Chichén Itzá romjai vannak. Ha a gép több üzemanyagot éget el, ha gyorsabban mennek, mint az óránkénti ötszáz mérföldes utazósebesség, akkor hamarabb kifogynak az üzemanyagból, mint hogy elérnék a céljukat. De most itt volt az ideje, hogy értesítsen másokat Kira hollétéről, arra az esetre, ha nem sikerülne őt időben visszaszereznie. – Kell a telefonod – mondta Mencheres Vladnak. Odaadta. Mencheres Bonest hívta először, kinézett a kis ablakon az alattuk elterülő sötét vízfelületre. A Mexikói-öböl. Kevesebb, mint egy órányira voltak Chichén Iztától. – Tepesh – válaszolt a telefonba Bones, nem vette a fáradtságot a köszönésre. – Tudod, hol van Mencheres? – Itt vagyok – válaszolta Mencheres nyugodtan, de mindent érzett, csak nyugalmat nem. – Véres pokol – lehelte Bones. – Mikor utoljára beszéltünk, azt gondoltam… – Én is úgy gondoltam – szakította a félbe. – De úgy tűnik, nem arra a sorsra céloztam. – A sötétség még mindig megtalálta, de nem olyan formájában, ahogy csapdába ejtette az egyik Pusztító akhs, hogy ne tudja befejezni a rituálét. – Hol vagy? – Egy repülőn, úton a Yukatán-félszigetre, Chichén Itzába. Oda vitte Radje Kirát. Azt akarom, hogy gyere ide. Ha sikerül kiszabadítanom, valakinek meg kell győznie az egyik őrt, hogy megerősítse Radjénak, hogy minden rendben van, mikor később találkozok vele. – Erre kell neked ő? – Vlad enyhén sértődötten nézett. Kétszer olyan erős vagyok és kétszer annyira képes rá. – Hívd Veritast és mond meg neki, hol van Kira! – folytatta Mencheres, de nem tért ki Vlad megjegyzésére. Ő és Bones mindig egymás ellen voltak, semmi kétség, hogy azért, mert hasonlóak. – Mondd meg neki, hogy jöjjön ide, de ne értesítsen ~ 312 ~

egy másik Őrt sem. Nem kockáztathatok, hogy Radje megtudja. – Próbálsz engem az örök jó oldalán tartani, abban az esetben, ha nem térnél vissza ebből – mondta Bones reszelős hangon. – Igen – válaszolta röviden Mencheres. – A vonalunkat meg kell védeni, nem számit, mi történik. – Nagyuram, én… – Bones megállt, a hangja megszakadt. Mencheres halványan elmosolyodott. Bones azért hívta őt nagyurának, mert ő alkotta a vámpírt, aki később őt változtatta át, de Mencheres tudta, hogy nem ő az egyetlen, aki szerint a kapcsolatuk több volt, apa és fia. – Nem kell mondanod. Tudom. Aztán letette a telefont, tekintete találkozott Vlad gúnyos zöldjével. – Te és Cat miért vagytok úgy oda ezért az utcai parasztért, soha nem fogom megérteni. – Mert mélyebbre látunk, mint amennyire te veszed a fáradtságot – válaszolta Mencheres. – Te rosszabb voltál az ő korában. Emlékszem; ott voltam. – Ha tudtad, hogy ide fogod hívni Veritast és Bonest, miért nem hívtad őket úgy, hogy velünk érkezzenek? – kérdezte Vlad, témát váltva. Mencheres újra kinézett az ablakon. – Veritast jobban érdekli, hogy bizonyítékot szerezzen Radje ellen, minthogy megmentse Kira életét. És most Bonesnak és Catnek meg van a lehetősége, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat vele, hogy ezt személyesen intézik. Veritas értékes szövetséges, de van egy kis ügyünk vele, amit le kell rendeznünk. – Életben kell hagynod a legtöbb őrt. Nem tudod, hogy melyiküket fogja később Radje hívni. Mencheres egy kimért pillantást vetett a férfira. – Ezért van rád jobban szükségem annál, mint hogy csak itt legyél, mikor ~ 313 ~

elmegyek Radjéval találkozni – mert nem vihetem magammal Kirát. ~ 314 ~

Harminchárom (Huncut Angyal) Kira futott keresztül a dzsungelen, Jennifert tartva. A nap lement, de ez csak elmélyítette az árnyakat Kira szemében, ahelyett, hogy a teljes sötétség borult volna rá, ahogy Jenniferre. Kira nyaka köré fonta a kezét, így a torka centikre volt a nyakától. Pulzusának folyamatos lüktetése, ahogy Jennifer teste az övéhez nyomódik, majdnem elég volt ahhoz, hogy eszelősen kívánja a vérét. Az égető fájdalom belül annyira állandó volt, hogy nem is emlékezett, mikor érzett ilyet. Kira gyorsabban futott, próbált minél messzebbre jutni, hogy az őrök ne hallják meg, és kezdjék üldözni. Próbálta elfelejteni az éhségét, amely kétség kívül marcangolta, követelte, hogy jóllakjon a személyből, aki a szája előtt volt. Nem tudsz segíteni magadon, szüksége volt rá, vágyott rá. Nem a te hibád. Új vámpír vagy, senki nem hibáztatna. Én igen, mondta a Kira az éhségének. Nem csak új vámpír volt. Olyan új vámpír volt, akinek az ereiben Mencheres hihetetlen ereje keringett. Ezért ébredt fel Kira órákkal hamarabb, mint az őrök várták volna. Ezért bírta ki majdnem két napig evés nélkül, és nem vált őrülté az éhség miatt. Ezért zúzta össze a csontjait a kezében és lábában egyetlen hang nélkül, és ezért tudta megállni, hogy ne tépje fel Jennifer torkát most. Mencheres mondta, hogy extra erőre van szüksége, ha hagyja, hogy Radje elrabolja. A férfi nem értett egyet a nő ~ 315 ~

tervével, nem számít, hogy Vlad és Veritas ragaszkodott ahhoz, hogy Kirának igaza volt, és a legjobb esély, hogy vitathatatlan bizonyítékot szerezzenek Radje bevonásával, az Őrök Tanácsának többi tagja részére. Így bár a nő tiltakozott, Kira hagyta, hogy Mencheres adjon neki a hatalomból, amire Radje vágyott az évezredek alatt, bár sokkal kisebb adagot. Aztán Kirának csak annyi dolga volt, hogy hagyja magát elrabolni, mikor elment Tinát meglátogatni, álcázva az új erejét, hogy Radje és az őrök hamis biztonságérzetben ringatózzanak, soha nem gondolva, hogy Kira ereiben Káin örökségének egy része keringett. Most kihasználta az erőt, hogy Jennifert cipelve keresztüljusson a mexikói dzsungelen, ki tudja, mennyi vámpírral a nyomukban. Ha csak egy új vámpír állóképességével rendelkezett volna, azok az őrök már rég elkapták volna, de az ereje és a sebessége olyan volt, amire nem is számítottak. Bízott benne, hogy Mencheres áttöri az akadályt a fejében, hogy megtalálja, de jobb lenne mindkettőjüknek, ha nem kellene keresztülküzdenie magát a templomon, hogy eljusson hozzá. Radje hátrahagyta parancsnak, hogy öljék meg őt és a többi embert, ha valaki megtámadja őket. Kira nem maradhatott a falhoz láncolva, hogy csak várja Mencherest, aki elég erős ahhoz, hogy megállítsa az összes őrt, akik minden irányból támadnak, míg ő csak ott lóg ernyedten, várva, hogy megmentsék. És ha Mencheres nem tudja megtalálni a hatalmával, akkor a nőnek kell megmentenie mindkettőjüket. Neki kellett kiszabadulni. Most elég távol kell maradnia Mencherestől, hogy megtalálja őket. Vagy az őrök bevallják Radjénak, hogy elvesztették, mikor felhívja őket, hogy bizonyítsa Mencheresnek, hogy életben van a nő. Vagy elég vitathatatlan bizonyíték van a többi Őrnek, hogy alágyújtsanak Radjénak. Kirát arra ösztönözte ez a gondolat, hogy gyorsabban folytassa útját keresztül a dzsungelen. Csak el kell kerülnie őket pár ~ 316 ~

óráig. Mencheresnek meglenne a bizonyítéka. Meg tudja csinálni. Aztán Kira hallott valamit a dzsungelben maga előtt. Valamit, ami nem állattól származott vagy természetes lett volna. Lelassított, eltolta Jennifert magától, még akkor is, mikor figyelmeztette az ujjával a szájánál, hogy maradjon csendben. Egy vámpírnak kell előttük lennie. Szétszóródhattak, hogy megkeressék. Kira hallott elszórt kiáltásokat, de a legtöbbjük mögöttük volt. Ez az egy valahogy megelőzte őt. Talán tud repülni. Ez megmagyarázná. Nem remélte, hogy le tudja hagyni őt, nem, amíg Jennifert viszi. Ha túl akarnak jutni rajta, ki kell találnia a módját, hogy hogyan ölje meg.

A Yukatán-félsziget alattuk terült el, az ősi Maja város, Chichén Itzá kínzóan közel. Mencheres felállt és utasította a két pilótát, hogy az első üres közúton landoljanak, vagy egy megfelelően hosszú és lapos földrészen. Extra elővigyázatosságból nem szállhattak le a reptéren, mert Radjénak kémei lehetnek ott, figyelve Mencherest, vagy bárkit az emberei közül. Szemének újabb villanásával a pilóta elkezdett egy megfelelő leszállóhelyet keresni. A gép elég kicsi volt, hogy ne kelljen neki sok a biztonságos landoláshoz. Majdnem visszaért az üléséhez, mikor az elméjébe fájdalom hatolt, amit nem érzett már hónapok óta, és nem várta, hogy újra fogja. Mencheres hitetlenkedve megdermedt, túl ledöbbent volt, hogy válaszoljon Vlad kérdésére, hogy mi a baj. Képek töltötték meg a fejét, kissé halványabbak voltak, mint régebben, de összetéveszthetetlenek. Kira a dzsungelen rohant keresztül, egy lányt tartva a karjában. Egy vámpír várt rájuk előttük, mások távolabb, de ~ 317 ~

közeledtek. Kira letette a lányt, megfordult és továbbszaladt a vámpír felé, küzdött a férfivel, próbálta elvennie az ezüst kését… Visszasétált a pilótához. – Ereszkedj lejjebb! – parancsolta, a tekintete zölden világított. – Repülj át Chichén Itzán! Mikor az északkeleti részére érsz, ereszkedj olyan alacsonya, amilyenre csak tudsz! – Mit csinálsz? – követelte Vlad. Megfordult, elszántság és döbbenet kavargott benne. – Kira már nincs a Harcosok Templomában, Chichén Iztában. Északra van a dzsungelben. Vlad mosolyogni kezdett. – Láttad? – Igen. – Mencheres hangja megtelt izgalommal. – Látomásban.

A vámpír beletérdelt Kira gyomrába. A fájdalom belerobbant, de markát a férfi késén tartotta. A férfi agyara belemart a nő vállába, kiszakítva a húsát, de míg a fájdalom még mélyebben égette, Kira emlékeztette magát, hogy így nem tudja őt megölni a férfi. És neki is vannak szemfogai. Addig forgatta magukat, míg ő volt felül. Az összes rendőrakadémiás kiképzés, valamint a több éves önvédelmi gyakorlat előtérbe került, összekeveredett a természetfeletti erejével, Mencheres erejével, és az éhséggel, ami belülről égette. Belecsapta az öklét a vámpír arcába, érezte, ahogy a csontjaik törnek, de nem habozott, mielőtt újra belevágott a férfi arcába. És újra. A negyedik csapása megvakította a férfit. Aztán a térdét a bordái közé nyomta, mielőtt lejjebb rántotta, a szemfogait használta, hogy kiszakítsa a kést a férfi markából. Mielőtt gondolkozott volna, Kira beletolta a pengét a mellkasába, olyan keményen, ahogy csak tudta. A férfi felkiáltott, mikor a nő ~ 318 ~

durván megcsavarta a pengét, érezte, hogy a férfi ereje hirtelen eltűnik. A teste elpuhul, a zöld fény kihunyt a szemében. Kira elnyomta a sürgető érzést, hogy undorát kinyilvánítsa. Nem volt ideje, hogy elgondolkozzon a férfi megölésének szükségességén. Kirántotta a pengét a vámpír melléből, szorongatta azt, ahogy visszament Jenniferhez. Az összes többi hanggal a dzsungelben, beleértve a repülő zaját, ami felettük húzott el, Kira nem hallotta Jennifer szívverését vagy lélegzését, hogy kövesse. Ez jó dolog, gondolta. Ez azt jelenti, hogy a többi vámpír sem tudja. Türelmetlenség, harag és kétségbeesés váratlanul megtöltötte Kirát, szinte elnyomta az éhségét. Gyorsabban szaladt arra, amerre Jennifert hagyta. Egy másik vámpír elkapta? Vajon ezért volt, hogy az ösztönei hirtelen megvadultak? Pokolba, Jennifernek ez már túl sok volt! Ha valamelyik őr megtalálta, újra bántotta, Kira meg fogja ölni. Az ökle erősebben szorította a kést, ahogy lebukott, száguldott keresztül a sűrű aljnövényzetben. A kétségbeesés egyre erősebb lett, lüktetett a testében, együtt a fájdalmas éhséggel. A hangokra figyelve balra, majd jobbra fordította a fejét, és hangokat hallott maga előtt, ahol Jennifernek kellett lennie. Rettegés futott fel a gerincén. Az őrök. Sikerült nekik bekeríteni őt. Kira lassított. Talán maradt még Mencheres hihetetlen erejéből, amivel feltankolta, de nem tudta mindet elkapni. Az egyetlen esélye az idő, és még annak az esélye is karcsú. Mégis, nem dobta el a kést és adta fel magát. Sarkon fordult, a legközelebbi hang felé indult, érezte, hogy szinte elfogy a testében a kétségbeesés. Ott! a tudatalattija sikoltozott. Ott van! Egy elektromos robbanást érzett aztán, hirtelen és elsöprő, mint a villám. Kira hirtelen megdermedt, úgy érezte, mintha egy láthatatlan cementfalba futott volna. Egy pillanatra pánikba esett, lenézett, hogy talán több fegyver találta el, ezért nem tud ~ 319 ~

mozdulni. De aztán valami más futott keresztül a tudatalattiján, a kétségbeesés hulláma helyett a megkönnyebbülés és a türelmetlenség lépett. Rájött, mik voltak ezek az érzelmek. Menchereséi voltak. Itt van. Kemény karok ragadták meg a következő pillanatban, felkapva őt egy ölelésbe, ami ismerős erővel hatott rá. Kira bénultsága eltűnt, megfordult, hogy szembekerüljön a férfival. Mencheres szeme smaragdként lángolt, arckifejezése vad, ahogy bámult rá. Megragadta a férfi fejét, mielőtt gondolkozni tudott volna, örült a szenvedélyes ütközésnek, ahogy Mencheres megcsókolta, mintha ez lenne az utolsó alkalom, amit valaha kapott. Túl gyorsan húzódott el a férfi, emlékeztetve Kirát, hogy ellenséges őrökkel vannak körülvéve, és most nincs ideje megmutatni a férfinak, mennyire hiányzott neki. Mencheres megsimogatta az arcát, mielőtt hátralépett, aztán széttárta a karját. Láthatatlan vihar mennydörgése rázta meg a dzsungelt. Kira szeme elkerekedett, ahogy minden elnémult, meglepően hirtelen. Még a madarak és állatok zajai is, csak a fák és levelek suttogása maradt, amik megtörték a félelmetes csendet. Úgy érezte, súly nehezedik rá, a férfi erejének vibrálása úgy megsűrítette a levegőt, hogy tapinthatóvá vált. – Itt vagy – motyogta Mencheres. A súly felemelkedett, és az állatok folytatták éjszakai életüket. Az erejének vastagsága még a levegőben lebegett, bár, és ez nem kerülte el Kira figyelmét, az üldözői is elcsendesedtek ugyanabban a pillanatban, hogy úgy érezte, belecsapott a villám. – Te, hm, mindet? – kérdezte Kira. Egy feszes mosoly jelent meg Mencheres arcán, a vadság egy része eltűnt az arcáról. ~ 320 ~

– Igen, mindet. Aztán lassú, csoszogó hangokat hallottak maguk körül. Radje őrei egyenként sétáltak feléjük, kört formázva. A lépéseik teljesen szinkronban voltak, de a félelem az arckifejezésükben mutatta, hogy nem saját maguk tartják ellenőrzés alatt a lépéseiket. Kísérteties kék fény tört át a dzsungelen százméternyire előttük. Kira Mencheresre pillantott, de a férfi nem nézett riadtan, és az érzéseinek egy suhintásával érezte a férfi jeges határozottságát és megkönnyebbülését, de nem félelmet. Így a nő nem mondott semmit, ahogy a fény közelebb ért. Néhány pillanat múlva Vlad Tepesh jelent meg, haja lengett a lépéseire, kék lángban égő keze a vámpír nyaka körül volt, akit félig magával rángatott. – Helló fiúk – mondta, ahogy belépett az őrök alkotta körbe, akik még mindig egy helyben álltak. A lángok a kezén fényesebbek lettek, lefelé terjedt a vámpíron a szorításában, míg az egész testét elnyelte. Vlad a kör közepére dobta, akinek nemcsak a ruhája égett, a sikoltozó vámpír a lángok tengerében vergődött. – Tehát – mondta Vlad kellemes kegyetlenséggel. – Ki akar beszélni, és ki akar halálra égni? ~ 321 ~

Harmincnégy (Reni) Mencherest nem lepte meg, hogy elég volt néhányat megölnie az őrségből, hogy a többiek készségesen elmondjanak mindent, amit tudni szeretett volna: hányan vannak, merre, melyik a vélt kapcsolattartója Radjének, és minden mást, amire csak kíváncsi volt. Radjének nem kellettek idősebb, tapasztaltabb zsoldosok, akiknek nem kell ösztönzés, mert ők tisztában voltak vele, hogy ebben a bűncselekményben való részvétel miatt halál vár rájuk. Radje olyan fiatal és bolond vámpírokat állított maga mellé, akiket saját maga változtatott át titokban. Azok, akik túl sokat kérdeztek, könnyen eltűnhettek, amikor Radje már nem találta hasznosnak őket. Kira az ember lány mellett állt, akit Mencheres csak látásból ismert a klubból. Nyilvánvaló volt, hogy nem foglalkozott a tanú tüzes kihallgatásával, de soha nem kérdőjelezte meg ennek szükségességét. Azt akarta, hogy menjen vissza oda, ahol tartották és ellenőrizze le a másik embert, de Mencheres már türelmetlenül sürgette. Meg kellet bizonyosodniuk arról, hogy nem maradtak őrök Chichen Itza más részein, hogy figyelmeztetni tudják Radjét. A férfi érzékei nem jeleztek többet a tizenhét vámpírnál, akik Kirát a dzsungelbe vitték, de nem akart esélyt hagyni semmire. Amikor már csak azok, éltek még Radje emberei közül, akiket Radje hagyott Kira őrzésére, Mencheres Vladdal és ~ 322 ~

Kirával visszamentek a templom romjaihoz. Arrogancia vagy paranoia miatt hagyhatta Kirát néhány testőrre? Vajon félt, hogy egy nagyobb számú csoportnak eljárna a szája, ha valaki nem tudná tartani azt, ami visszajut az Őrök fülébe, hogy a férfi mit is tett? Vagy tényleg hitte, hogy Mencherest csak olyan kevéssé érdekli Kira, hogy nem várta, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy megmentse a nőt, tudván, hogy Radje nem engedte el a megegyezés szerint? Radje lehet talán korrektebb lett volna, ha mást tart fogva, nem Kirát. Csak a tudat, hogy a nő élete függ attól, adott erőt Mencheresnek, hogy befejezze Aken megidézésének rituáléját. Egy lélek sem tudott elrejtőzni a holtak révésze elől, tudva, hogy Radje nem tudja megidézni Akent. Csak kevesen tudtak eleget a fajból ilyen sötét mágia életre keltéséhez. Az ok, amiért Patra tudta, hogyan használja a varázslatot, mert Mencheres megtanította neki, mikor együtt voltak – amely hibáért drágán megfizetett. Igen, az, hogy a tudás nagy része elveszett, volt a legjobb a világnak. A férfi egy pillantást vetett a holdra. Alig van már idő a Radjéval való találkozóig. Egy ismerős energiahullám ért a tudatához. Csak két napja volt, csak egy vámpírt képes így megérezni. De, hogy ő most megosztotta az erejét Kirával, így visszavonathatatlanul a nő is érezte, amit a férfi. – Bones itt van – állapította meg Mencheres. Vlad felvonta a szemöldökét, ahogy megpillantott egy másik őrt a templom falán ezüst késekkel. – Délebbre kell lennie, mint mi voltunk első alkalomkor. Kevesebb, mint két órája hívtad. Kira megjelent a boltív alatt, arckifejezése szomorú és dühös volt. – Találtam hat testet itt, de Jennifer azt mondta, hogy több ember is meghalt. Az őrök testét a dzsungelbe kellett lerakni, az éjszaka leple alatt. ~ 323 ~

Vlad egy másik ezüst kést szúrt az őr csuklójába. Mencheres tartotta őket mozdulatlanul, de mikor elmegy, ez segíteni fog biztosítani őket. – Az olyan vámpírok, mint te felmérgelnek – motyogta Vlad. – Nyomokat hagyva az emberi testeken gyanús, mikor nem kell ölni azért, hogy ihassatok. Tudtátok, hogy valaha a falusi csőcselék vasvillákkal és fáklyákkal égette fel a házainkat, közben azt kiabálva „halál a vámpírra”? Én igen, és ez bosszantó és hihetetlen. – Te ismered azokat az öreg románokat. – Bones hangja hallatszott a templom bejáratából. – Csak véres ésszerűtlenség. – Megígérted, hogy leállsz vele… Cat hangja sokkal lágyabb volt, mint Bonesé. Mencheres figyelmen kívül hagyott minden észrevételt, csak ölelte Kirát. – Hamarosan el kell mennem. Biztonságban leszel hármukkal. A lány zöld tekintete őt nézte – Én mondtam neked, hogy ne menj, mert Radje túl veszélyes, de akkor ismételjük csak meg, ha már vitathatatlan bizonyítékunk lesz, hogy Radje rabolt el engem és a húgom, ugye? – Mint már sokszor mondtam, bölcs vagy – mormolta Mencheres. Furcsa jókedv töltötte el, olyan izgalommal keveredve, amit nem érzett már… nem emlékezett, hogy mennyi ideje. A látomásai nem hagyták el. Kira pillantása a dzsungelben bizonyította ezt, és ha nekik nincs, akkor a férfinak van esélye a jövőre végül is. Mi a különbség? Vajon a rituálé kiteljesedése, jogosan, meg kellett volna ölni? Vagy Kirának igaza van, és a sötét fal, ami a látomásait blokkolja, az a saját szüleménye? Talán isteni érintés, mikor Aken megmutatta neki, hová lett Kira elhurcolva a lakótömbből. Vagy sikerült már neki korábban letépnie, csak nem látta az eredményét korábban? Nem ~ 324 ~

tudta. Csak annyit tudott, hogy csak ez az egy akadály állt útjában a Kirával lévő közös életükhöz. Radjedef Mencheres egyetlen célja, hogy megszüntesse ezt az akadályt. – Érzem, Radjedef itt van – egy hang kijelentette, ami a szobán kívülről érkezett. – Valami más is. Öreg és… ismerős. – Veritas – mondta Mencheres meglepetten. – Velünk érkezett – jelentette be Cat, felemelte szemöldökét amint a nő bejött a szobába és látta, ahogy Vlad az őrzőket a falba szegezi. Vlad megállt, és nyomott egy ferde mosolyt felé. – Üdvözöllek Cat, amint látod, picit elfoglalt vagyok. Bones, nyugodtan használd a maradék késeket azok a három őrön. – Olyan időkben, mint amilyen a mostani is, biztosan hiányolod a hosszú fa oszlopaidat – jegyezte meg Bones, ahogy elkezdte összegyűjteni a késeket, hidegen ragyogó pillantást vetve az őrökre, akik a sarokban vártak. Vlad felnyögött. – Jobban, mint bármikor. – Hoztam neked valamit – mondta Cat Kirának, és odanyújtott egy bevásárló táskát. – Nem hiszem, hogy volt idő arra, hogy megetessenek, míg fogva tartottak. Mencheres hálás pillantást vetett Catre, Kira kinyitott pár zacskós vért belőle. Megtagadta, hogy a többi fogva tartott emberből igyon, mondván, hogy már eleget szenvedtek. Most már nem kellett a férfinak egy közeli szállodába elvinnie őt, hogy gyanútlan emberekből táplálkozzon. – Köszönöm – mondta Cat. Aztán figyelmét Veritas foglalta le, aki csendes alapossággal ellenőrizte a szobát. – Érzed Radjét. Az őrök igazolják, hogy azt parancsolta, hogy raboljanak el engem. Én igazolom, hogy Radje tartott fogva itt akaratom ellenére, és egy Őrnek sem beszélt róla. Ez elég bizonyíték, hogy ő egy gazember? – kérdezte rezzenéstelen hangon. ~ 325 ~

– Számomra az. – Veritas közeledett az őrökhöz. Aztán megfordult, szippantott megint és a homlokát ráncolta. – De a többi tanácstag közül néhány közeli barátja Radjedefnek, ezt csak közvetett bizonyítékkal tudjuk alátámasztani és megkérdőjelezhető tanúvallomásokkal. – Nem mondhatod komolyan – kezdte Kira. – Még ha a tanács elégedett is volt, nekem akkor is Radjéhoz kell mennem. – Mencheres félbeszakította egy dühös közbeszólással. Vicsorgott. – Nem csak bizonyítékért. Kárpótlásért. Cat orra összeráncolódott, ahogy könnyedén beleszagolt a levegőbe. – Nem kell durvulni, mi ez a szag? Ez olyan, mint a megfürdött halottak, vagy valami ilyesmi. – Én is érzem – mondta Kira. A lány tekintete borús volt. – Ez aggaszt. Vlad biztosította az őröket, arcán üresség. Bones felvonta homlokát Mencheresre és vártak. Nem szólt semmit, de Veritas tekintete összeszűkült. Közeledett a férfihoz, mélyen belelélegzett a férfi mellkasába, aztán olyan közel a fejéhez, amit képes volt elérni lebegés nélkül. – Pontosan honnan tudtad, hogy hol van Kira? – követelte Veritas. – Egy látomásból – válaszolta Mencheres. Egy része igaz volt, de az egész nem. – Tudtam, hogy el tudod lökni a falat az elmédből – mormolta Kira, és a férfi derekához préselte magát. Veritas lélegzett megint, aztán hátralépett, s a tengerzöld tekintete keménnyé fordult. – Olyan a szagod, mint Akené. Vlad magában szitkozódott. Cat és Kira megkérdezte: – Ki az? – ugyanabban az időben. Mencheres nem szólt semmit, állta Veritas tekintetét. ~ 326 ~

Felismerte az alvilág urának a szagát. Arra, hogy Veritas képes volt erre, egyetlen magyarázat létezett, az ha már korábban saját maga is megidézte Akent. Úgy tűnt, nem ő az egyetlen. Tenoch megosztotta a rituálé titkát vele. Ő és Veritas patthelyzetben voltak. A révész megidézése fekete mágiának számított és ez megsértette a vámpír törvényeket. Ha szembeszáll Mencheresszel ebben az ügyben, fel kell fednie a sajátját. – Most már tudod a másik okot, amiért találkoznom kell Radjével – mondta Mencheres. Veritas tudomásul vette ezt fejének egy bólintásával. – Tudom. Nem voltam mindig Őr. – Aztán a tekintete újra megkeményedett. Sietned kell. A révész nem késik, és a hajója soha sem üres. – Miről beszéltek? – kérdezte Kira. A férfi megcsókolta a feje búját. – El fogom mondani, amikor visszatérek. Cat megköszörülte a torkát. – Tudom, hogy hiányzik egy csomó háttérinformáció, de azt értem, hogy „siess”. Mi a nagybátyám egyik új repülőjével jöttünk. Tudod, hogy a kormány hozzá fér a leggyorsabb repülőgépekhez, szóval, ha sietsz, vidd el. Meg leszel szorítva fegyverek terén, így kényelmesnek nem kényelemes, de legalább gyors. Mencheres elutasította a felajánlást. Ő inkább távol marad mindentől, aminek köze van az emberi kormányhoz, de kevés az ideje. – Van gépem, de üzemanyag kellene. Cat elmosolyodott. – Az enyémnek nem – és említettem már, hogy gyors? ~ 327 ~

Harmincöt (Huncut Angyal) A Bank of Amerika épülete uralkododva magasodott a többi felhőkarcoló fölé az atlantai városképben. A fények visszaverődtek az aranyozott acél gerendákról, cikkcakkos, nyitott rácsszerkezetű dizájnból állt a formája, egy csillogó piramissal a tetején. Mencheres a közeli Symphony Torony tetején állt, felfelé bámulva az ezerméteres felhőkarcolóra. Milyen jellemző, hogy ezt a helyet választotta Radje. Az ellenségeskedésük a gizai fennsík homokján kezdődött, de itt fog véget érni a csillogó piramis belsejében, amit nem az ősi fáraók építtettek, hanem az emberi ipar. Repült még pár száz méternyit és leszállt a külső tornyon, becsusszant a gerendák között a kupolás belső térbe. A fények az épületen belül sápadttá tették őt a drámai arany ragyogással szemben, ami a fém pókháló között ömlött befelé. A magasságtól a szél kikapta a ruháját és a haját, ahogy Mencheres meglátta ősi ellenségét negyvenméternyire felette állni, háttal Mencheresnek, kifelé nézve a városra, mely alatta terült el. – Emlékszel, mikor a legmagasabb épület még Khufu piramisa volt? – mondta Radje, meg sem fordulva. – Férfiak ezrei, és tucatnyi vámpír építette. A tetején ültem és néztem a körülötte lévő embereket, azon elmélkedve, milyen kicsinek tűnnek abból a magasságból. Most nézdd! A halandók olyan épületeket emelnek, amely mellett eltörpül Khufu ~ 328 ~

legcsodálatosabb alkotása, és egy év alatt megépítik ezeket. Mennyire megváltozott a világ. Mencheres nem nézett a több tucatnyi épületre, amelyek felé Radje intett, de a férfira igen, aki születése óta az életének része volt. Mikor Tenoch megölte magát, Radje volt az utolsó, aki ismerte Mencherest, mielőtt még vámpír lett volna. Ő és Radje voltak a Negyedik Dinasztia utolsó élő tagjai. Kár, hogy Radje kielégíthetetlen féltékenysége és hatalomvágya hozta őket ide. – A világ változik, igaz, és a múlt több minden alá van temetve, mint az idő homokja – válaszolta Mencheres. – Elégedett vagyok, hogy ott nyugszik. És az volt. A súlya annak, amit elvégzett, míg egykori bűneire összpontosított, nem ért el sehová, csak hogy magát terhelte és az embereit veszélyeztette. Az a súly megtörte az erejét, összetörte a látomásait és végül az életét is. Nincs tovább. Hibázott – igen, sokat – de azokat nem tudja megváltoztatni. A jövője még megíratlan. Ahogy Kira bebizonyította, nem kell több mint csak feledni, nem számít, hogy az elkeseredése mennyire csapja be, hogy nem lát semmit, csak sötétséget maga előtt. – Menkaure – mondta Radje, szembefordulva vele. – Itt az ideje befejezni ezt. – Igen – válaszolta, visszagondolva a több ezeréves keserűségre, vérre és viszályra közöttük. – Több mint ideje. Mencheres felugrott a Radjéval szemközti gerendára. A következő szélroham csipetnyi pusztítás és mágia illatát hozta a Törvény Őr felől, a szokásos városi szagok helyett. Mencheres belélegezte, ahogy Radje szája mosolyra görbült. – Egyedül jöttél, ahogy megegyeztünk, de nincs esélyem, hogy egykönnyen megadd magad. Mencheres röviden felnevetett. Radje körbevonta magát a varázslat súlyos lényegével, ez volt az egyetlen dolog, ami ~ 329 ~

megfosztotta Mencherest attól, hogy telekinézisét használja ellene. Radje végig óvatos volt, de ez nem lesz elég. – Az aggodalmad hízeleg nekem, nagybátyám – mondta könnyedén. Radje tekintete számító és várakozó volt. – Nem te vagy az egyetlen, akinek Tenoch sötét művészeteket tanított. Most vedd le a ruhádat! Aztán dobd át az épület oldalán! Mencheres gúnyos hangot hallatott, ahogy elkezdte levenni a cipőjét, nadrágját, és az ingét. Mikor meztelen volt, ledobott mindent, miután megbizonyosodott, hogy senki sincs alattuk. A ruhák nem ártanak az embereknek, de a cipők igen, ebből a magasságból. – Azt hitted, be vagyok drótozva? Az egy emberi trükk, Radje. – Fordulj meg! – mondta kurtán Radje. Mencheres megtette, megmutatta a hátát, és a megvetés fojtogatta, ahogy érezte, hogy Radje durván megragadja a haját, valamilyen elektronikus eszközt keresve. – Tudod, hogy a vámpírok nem tudnak vezetékeket elrejteni a bőrük alatt. Elégedett vagy, hogy nem veszek fel semmit a beszélgetésünkből? Radje jól átvizsgálta, a szél feszes zsinórként csapkodta a haját, ahogy belélegezte Mencheres illatát. – Türelmetlen illatod van, Menkaure. Tényleg készen állsz a halálra? Tekintetük találkozott. – Bizonyítsd be, hogy Kira él, aztán befejezzük a mi kis üzletünket! Radje elővette a mobilját, tárcsázott. Mencheres várt, arra gondolt, mennyire utálta, hogy le kellett magáról mosnia Kira illatát, mielőtt találkozott Radjéval, de szükséges volt. Bármilyen utalás rá, Veritasra, Radje őreire, vagy a révészre figyelmeztetné a Törvény Őrt a vereségére, és Mencheres nem akarta, hogy megtudja. Még nem. Kira. Igen, türelmetlen volt az illata. Túl sokáig volt távol tőle. Már a végzetes reggel előtt a raktárban egy része éhezett a ~ 330 ~

nőre. Ugyanaz a része, amely felismerte, mikor találkoztak, majd később fel is zaklatta Mencherest, mikor megpróbálta elfelejteni őt. – Shade, vidd a telefont a fogolyhoz. Kényszerítsd, hogy beszéljen bele! – mondta kurtán Radje, mikor az őr felvette. Néhány másodperc múlva Mencheres hallotta, hogy Shade azt mondja Kirának, hogy beszéljen, majd Radje kitartotta a telefont, és a nő szép hangja átfolyt a vonalon a férfihoz. – Mencheres? – Itt vagyok – mondta, és találkozott Radje érzéketlenül várakozó tekintetével. – Szeretlek. Most add vissza a telefont Radjénak! Radje szemöldöke megemelkedett, de a füléhez tartotta a telefont. – Mi van? – Itt van Veritas – mondta rögtön Kira. Radjedef szeme elkerekedett. – Van egy szabad hely az Igazságosztóknál, mióta megölted Josephust – folytatta. – Veritas azt mondja, hogy a kiképzés századokba telik, de megcsinálom. A vámpír világnak mindig szüksége van jó zsarukra… Radje eldobta a telefont és leugrott az épület oldalán. Mencheres követte, a telekinézisével nem tudta megállítani Radjét, de a sebessége akadálytalanul be tudta vonni az ellenségét a sír eszenciájával, mint egy láthatatlan pajzs. Jóval azelőtt elkapta a Törvény Őrt, hogy a következő épület falára ugrott volna. Mencheres feljebb suhant velük, éppen ahogy a férfi tette, Radje szembefordult vele a szorításában. Tüzes fájdalom ütött Mencheres belsejébe a következő pillanatban. A tűz brutális ívben hatolt felfelé, de nem lazított a szorításán, még akkor sem, hogy érezte, Radje feljebb tolja az ezüst pengét. Majdnem ott volt. Majdnem… Mencheres behajította Radjét az arany acélgerendás álpiramisba. A fém széthasadt, ahogy a Törvény Őr teste keresztülzuhant rajta, lyukat ütve az építmény bonyolult struktúrájában. Mencheres keresztülrepült azon, kihúzta a kést ~ 331 ~

a gyomrából, beledöfte Radjéba, éppen akkor, amikor a nagybátyja újra le akart ugrani. Mind a ketten a torony belsejének közepére vetették magukat, még több acélt törtek össze maguk körül a harc közben. Radje térdével belevágódott Mencheres még gyógyuló gyomrába, újra megsorozta, de a férfi nem engedte el. Egy dolog felé vezette Radje hátát, amit a nagybátyja nem látott – egy hajlított acél gerenda állt ki a lyukból, amit Radje teste tépett bele a szerkezetbe. Radje sikoltozott, ahogy a fém felnyársalta a szegycsontján keresztül. Próbálta lehúzni magát, de Mencheres kegyetlen szorítással tartotta. A szeme találkozott a Törvény Őrével, és egy pillanatra úgy tűnt, megfagyott az idő, mielőtt Mencheres még több aranyozott gerendát tört össze a hatalmával, még többet juttatva így Radje testébe. A sírvarázslat csak a viselőjén semlegesítette a telekinézisét. Radje elmúlasztotta a testén kívül ezt a szerkezetet is bevonni a varázslatával. Még több üvöltés tört elő Radjéból, ahogy a roncsolt acél lándzsák belefúródtak, feltűzve a karját, lábát, mellkasát és a gyomrát. Mencheres egy másik gondolatra, a fém tekeredve gabalyodott Radje köré, az acél és az ereje megbonthatatlan egységben tartották őt. A ragyogó fények az épületről a Törvény Őr arcára vetültek, ahogy a vére vörösre festette körülötte az aranyozott gerendákat. Még több vér csöpögött a talajra, ami ötvenméternyire volt alattuk. Míg Radje üvöltött, a szél különböző irányból csapkodta őket, és a körülöttük lévő város zaja beszivárgott. Mencheres hallotta Kira hangját alattuk. A nevét sikoltozta a telefonban, amit Radje dobott el, mikor menekülni kezdett. Erejének egy vonalát küldte lefelé, a kezébe úsztatta a telefont. Ugyanakkor összetört egy másik gerendát, egyenesen Radje torkába küldte. A Törvény Őr sikolyait gurgulázó hang váltotta fel, a hangja alig lehetett hallani a szélben. ~ 332 ~

– Itt vagyok – mondta Mencheres a telefonba, megszakítva Kira kétségbeesett kiabálását. – Hála Istennek! – zihálta. – Sikolyokat hallottam, de nem tudtam megmondani, hogy a tied vagy az övé… – Az övéi voltak – válaszolta, sajnálta, hogy fájdalmat okozott a nőnek. – Minden rendben. Radje nem árthat nekünk többé. – Azonnal gépre szállok – mondta a nő, hangja még mindig szorongó volt, bár már a megkönnyebbülés keresztülragyogott rajta. – Amivel te jöttél, feltankolták és készen áll. Ott leszek pár órán belül. Szeretlek. Mencheres úgy válaszolt, hogy Radje szemébe nézett közben. – Én is szeretlek, imádottam. Várni fogok rád. Egy csoszogó hanggal később egy női Törvény Őr hangja folyt bele a vonalba. – Életben van? – kérdezte. – Nem – válaszolta Mencheres, az acélgerenda megakadályozta, hogy Radje bármilyen hangot kiadjon, amit Veritas meghallhatott volna a szélben. – Megpróbált elmenekülni. Meg kellett ölnöm. – Nem számít. A telefon ki volt hangosítva, így az összes Őr hallotta Radje bűnrészességét Kira elrablásában, és hogy arra használta, hogy zsaroljon téged. Azt is hallották az őröktől, hogy bűnrészes Josephus meggyilkolásában, és ő hozta nyílvánosságra a videófelvételt, ami felfedte fajunkat az embereknek. Tisztázva vagy az összes vád alól, Mencheres. – Köszönöm – válaszolta röviden, egy másik gerendát tolt Radje torkába, mikor az már eléggé meggyógyult, hogy elkezdjen hallhatóan átkozódni. – Mennem kell, mielőtt az emberek belebotlanak ebbe a helyszínbe. Veritas tudta a sietségének valódi okát. A révész hajója soha nem tér vissza üresen, és Mencheresnek nem állt szándékában, hogy ő legyen, aki megtölti azt. Letette a telefont, majd kirántotta a gerendát Radje torkából, de a többit a helyén hagyta. Néhány másodperc múlva a ~ 333 ~

tátongó lyuk a Törvény Őr nyakán begyógyult, csak a vér mutatta, hogy ott volt. Radje szeme zöldbe váltott, forrongó gyűlölettel. – Az egész trükk volt? Soha nem vesztetted el a látomásaidat? Soha nem kerested a halálodat? Az egészet kitervelted? Mencheres nem tudott segíteni ironikus nevetésén. – Egyik sem volt trükk, csak ma este. Majdnem nyertél, nagybátyám, de valahogy a sors visszaadott nekem mindent, amit elvesztettem – és még ennél is többet. – És most mi lesz? – sziszegte Radje. – A fejemet akarod? Mencheres elvette az erejét a szakadt gerendákról, majd a Symphony Torony tetejéről, ahol korábban voltak, várta, hogy az óra elüsse az éjfélt. Elővette az ezüst kést onnan, ahol hagyta, ugyanazt, amit a rituáléhoz használt korábban, és magához lebegtette. Egy kézzel elkapta a kést, észrevette a félelmet Radje szemében, mikor meglátta azt. – Nem veszek el tőled semmit – mondta Mencheres, keresztbe vágott Radje mellkasán a késsel és bevonatta mindkét oldalát a Törvény Őr vérével. Hirtelen a kivilágított kupola körülöttük eltűnt a Duat végtelen feketéjében, egy magányos hajó úszott feléjük az obszidián folyón. – De ő igen – fejezte be Mencheres, a révész felé bólintva. Radje felsikoltott, ahogy Aken szarvas alakja megjelent. Mencheres hagyta, hogy Radje hátráljon, kihúzta az acél gerendákat a Törvény Őrből, és egy kupacba dobta őket alattuk. Aken megragadta Radjedefet az egyik hosszú kezével, mikor menekülni akart, szája széles, rémisztő, fogatlan mosolyra húzódott. Senki sem tud elmenekülni az alvilág ura elől, gondolta komoran Mencheres. Még ő sem. Egy nap ő lesz, aki Anubis elé hajózik, a bűneit mérlegre helyezi Maattal szemben, hogy lássa, várja-e a Pusztító őt, vagy örök nyugalomban pihenhet Aaruban. ~ 334 ~

De nem ma. Radjedef még mindig sikoltozott, mikor Aken a hajóba tette. A szarvas fejét a révész Mencheres felé bólintotta. – Elfogadható helyettesítő, Menkaure. Mondd csak, megtaláltad a sötétségedet? A hideg futott végig Mencheresen. – A sötétségemet? – Kira – mondta a révész, a nő nevét ősi kelta nyelven ejtve ki. Mencheres nevetni kezdett. Az egész szimbolizmusa rossz volt. A látomásai mindig sötétséget mutattak egyre közelebb, hogy elpusztítsa a férfit. Azt gondolta, hogy ez a halál, mert elkeseredése mást nem jelzett, de ez nem a halál volt. Ez a nő volt. Kira. Keltául „sötét.” – Igen, megtaláltam őt– mondta Akennek. Az elméjének végtelen sötétsége a látomásaiban, mindent kitöltött a jövőjében, ami hirtelen a legszebb kép volt, amit Mencheres valaha is látott. Elfordult a révésztől. A fekete üresség eltűnt, helyébe a fényes, sérült piramis került és a város fényei alatta. Radjedef összeaszott teste ott feküdt a szerkezet alján, élettelenül, a lelke a révész hajójában, a Duatba vezető visszaúton. Mencheresnek is megvolt a maga útja, de az Kirával együtt, a jövőjükbe.