Legyen jövőképe a kórháznak!
Az első földmérő élete
E havi egészség mellékletünkben kórházunk új igazgatóját, Csiki Zoltánt kérdeztük kötődéseiről, hivatásáról és a kórház mindennapjairól.
Idősebb Bedekovich Lőrincről, a Jászkun Kerület első földmérőjének munkásságáról Farkas Kristóf Vince tartott széleskörű előadást a Jász Múzeumban.
Interjú és összeállítás a 4-5. oldalon
Írás a 6. oldalon
Folyamatos változásban lesz a világ Advent az elcsendesedés, a várakozás ideje. Szabó Tamás polgármesterrel készült interjúnknak is csendesnek illene lenni, de a világ dolgai beszüremlenek. Interjú a 3. oldalon
Jászkürt Új folyam 25. szám (XXIV./30)
A Jászsági Évkönyv idei bemutatója „Lehagytuk a Jászkunságot!”… ezzel a blikkfangos mondattal kezdte Pethő László felelős szerkesztő beszédét múlt csütörtökön, a húsz éves Jászsági Évkönyv legújabb számának bemutatóján. • Gergely Csilla • Örömét fejezte ki, hogy igen színes és értékes tanulmánygyűjteményt, komoly leltárt sikerült összeállítaniuk, melybe idén is jelentkeztek újabb szerzők. Visszaemlékezve a kezdetekre elmondta, hogy az évek során sikerült feltárniuk a Jászság múltjának jó részét, s közben megtartották a kötet struktúráját, a rovatokat. A főbb témák között említette a jászsági vonatkozású ’56-os eseményeket, az ipar-, agrár- és politikatörténetet. A művészet rovatból kiemelte többek között a Darázs Árpádról szóló tanulmányokat. Egyre népszerűbb az interneten is elérhető digitális változat. A www.jaszsag. uw.hu vagy a www.epa.hu tárhelyeken az eddig megjelent számok is elérhetők. Az első olvasó, Antics István értékelte az igen terjedelmes, 370 oldalas kötetet. Több számára fontos tanulmányt, rovatot is kiemelt, köztük egykori tanítványának, Cseh Dánielnek a tanulmányát, valamint a civil szervezetek megjelenését, hiszen „minden társadalom gerincét a civil társadalom adja.” Külön örömét fejezte ki az első olvasásra való felkérésnek, ugyanis az évkönyv első számának megjelenése évében érkezett a városba. Az öt éve működő gazdasági rovat szerkesztője, Kármán Antal elmondta, hogy ez idő alatt mintegy 27 jászsági vállalkozást mutattak be, komoly erőfeszítések árán. Folytatás a 6. oldalon.
2012. december 6.
Újság Jászberény város lapja
Berényben a TOP 50 vállalkozás − Varga Mihály a magyar gazdaságról
Az Önök sikere a mi sikerünk! Jász-Nagykun-Szolnok megye 50 legjelentősebb cégét felvonultató TOP 50 kiadvány 17. átadó ünnepségének ezúttal Jászberény adott helyet november 28-án. A kulturális műsorokkal fűszerezett estén kiosztották az Év Vállalkozása díjakat, valamint Varga Mihály tárca nélküli miniszter is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. • Munkatársunktól • Köszöntőjében Szabó Tamás polgármester elismerését fejezte ki a listán szereplő huszonhárom jászsági vállalkozásnak, hiszen kiemelkedő eredményeik révén rendezhette Jászberény az átadó ünnepséget, ami tükrözi a térség gazdasági potenciálját. A folytatásban Jászberény történelméből, gazdasági fejlődéséből, oktatási és kulturális életéből kaptunk ízelítőt a Jász Trió TV munkatársai jóvoltából, majd a Jászság Népi Együttes kápráztatta el a közönséget magyarszentbenedeki táncokkal. A magyar kormány gazdaságpolitikája a világgazdaság tükrében címmel Varga Mihály IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter tartott előadást. Rövid helyzetértékelésében elmondta, az utóbbi két évben stabilizálták ugyan az ország gazdasági helyzetét (a leminősítések és az alapkamat csökkenése ellenére stabil a forint árfolyama), a magyar gazdaság mégis több sebből vérzik: „az Európai Unióhoz való csatlakozás óta nem tudtuk tartani a 3% alatti hiányt… eladósodott az ország és a lakosság is.” Az elmúlt két évben az
adósság kezd csökkeni, köszönhetően többek között annak, hogy ma „minden második forint az államkasszában landol”, és nő a foglalkoztatottak száma, jelenleg 3,9 millió fő. A kormány célja, hogy tovább csökkentse az államadóságot és növelje a foglalkoztatottak számát. Varga Mihály szerint fontos, hogy megtartsuk a német kapcsolatokat, de emellett „nyitni kell kelet felé”. Az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, hogy készek a megállapodásra, de ahhoz a másik fél közreműködése is szükséges.
Rossz megállapodást mindenesetre nem szeretnének kötni. Előadásában elhangzott egy kulcsmondat is, miszerint „A végére minden jó lesz”. Ezzel utalt egyrészt a hangosítás során fellépő zavaró háttérzaj megszűnésére, másrészt az ország reményei szerint várható helyzetére. Dr. Sziráki András a Jász-NagykunSzolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamra elnöke örömmel tudatta, hogy megyénk a hatodik helyen áll az országos rangsorban. Folytatás a 3. oldalon.
Kedden tíz centi hó esett Úrjövet első vasárnapja eljövend A levegő lehűlését kedden délután és éjszaka havazás követte. Szerda hajnalban a JVV Zrt. munkatársai megkezdték a hó eltakarítását és a síkosítás-mentesítést. Tóth Endre, a kommunális ágazat vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy három tehergépkocsival, öt kistraktorral és negyven munkatárs segítségével három ütemben tisztítják a közterülete-
ket. Elsőként a legforgalmasabb-, majd a gyűjtő utakat, végül a város mellékutcáit tisztítják. Szerda estére üzembe helyezték az újonnan vásárolt két tehergépkocsit is. Ezek a közel negyven millió forintért vásárolt járművek három funkciót látnak el: télen hótoló és sószórók, nyáron locsolóautók, de szükség esetén konténeres hulladékszállításra is alkalmasak.
A nagy várakozás első vasárnapján 14 órás kezdettel a kicsik vehettek részt a kézművesek foglalkozásán a Déryné Rendezvényház kistermében. Aztán volt a nap során bábelőadás, énekkar, zenekar, Kökény Attila személyében sztárvendég, de a lényeg mégis az adventi áhítat, az első gyertyagyújtás a város karácsonyfája mellett. • Farkas Ferenc • Két kismesterség jeles képviselője fogadta az anyukákkal és nagymamákkal érkező leánykákat, fiúcskákat. Pongóné Illés Magdolna a mézeskalács készítésének a rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, akik pillanatok alatt otthon érezték magukat az asztal körül. A Jászapátin élő mézeskalácsos egyébként óvónő, és az ottani óvodában dolgozik. A Tarisznyás műhely tulajdonosa, Kovács Zoltán Jászárokszálláson él. (Nagyapja, nagyanyja 1947-ben Svédországban volt dolgozni). Ő meg sokféle munkára szoktatja a kicsinyeket, hiszen sokféle készítmény mestereivé teszi őket viszonylag rövid idő alatt. Csillag, angyalka, vonat születik kezük alatt. Szorgos nyugalom jegyében születnek érdekes figurák, finom ennivalók. A kis csoport vezetője egyébként kertész, de beleszeretett a kismesterségekbe, és most nyugodt ritmusban
vezeti a kisgyermekek ebbeli munkáját. Elmesélte az egyszíkecelét viselő vékony úr, hogy a kosárfonást, a Jászberényben élő Kiss Kálmántól tanulta meg. Egy teljes órán át folyt a munka. Utána pedig a kicsinyek és a nagyok átmentek a nagyterembe. A folyosón mézeskalács házikó fogadta őket, a díszteremben Rémusz bácsi figurája érzékeltette, hogy bábszínház jelenetei peregnek majd. Vincze Aranka szervező elmondta, hogy 46 éves a Harlekin Bábszínház Egerben, és arra törekedtek és törekednek, hogy a legifjabb korosztálynak juttassanak megfelelő produkciókat. A Rómeó és Júlia általános iskolások és gimnazisták számára is feldolgoztatott. Majd kezdetét vette a három síkon folyó színházi előadás. A legalsó szinten Rémusz bácsi és párja pergette napjait. További két síkon meg a róka és a nyúl, majd egyéb állatalakok voltak a történés részesei úgy, hogy időnként a cselekvés-
síkok egymásba váltottak. A képméretek természetesen alkalmazkodtak a kisgyermekek által felfogható, befogható jelenetsorhoz, és a váltások érzékeltették a folyamat nem mechanikus jellegét. Ennek következtében volt igazán nagy sikere az Egri Harlekin Bábszínháznak, és a kézművesség és a bábjáték egyaránt hatott a megjelentekre, és a legifjabb nézők bámulattal, csodálattal, kacajjal, olykor hahotával jelezték, hogy az előadás megfelel életkoruknak, szemléletüknek. Innen a Szentháromság térre vezetett az érdeklődők útja. A fák és a díszítés által elérhető tárgyak fényruhába öltöztek. Az adventi világosság megteremtői fél négy tájban még dolgoztak, de négy órára elkészült a ki- és megvilágítás, és kezdődhetett az első adventi gyertya meggyújtásának ceremóniája. Kazsimir Andrea műsorvezető köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ünnepi tér ebben az évben megújult, és a város új látvánnyal és hangulattal készült a jeles ünnepre. Erre kigyúltak a fények, majd városunk polgármestere, Szabó Tamás mondott köszöntőt. Folytatás a 6. oldalon.
Önkormányzat
2. oldal
Nagy András képviselői beszámolója Kedves Választóim! Szokásos évi képviselői beszámolómat december 14-én, pénteken 17 órai kezdettel tartom a JKI Székely Mihály Általános Iskolai Tagintézményben, a főposta mellett. Meghívott vendégek: Tamás Zoltán bizottsági elnök, Lányi László irodavezető, Horgosi Zsolt vezérigazgató. A beszámolómra a 2. számú választókerület lakosait hívom és várom. Tisztelettel önkormányzati képviselőjük: Nagy András.
Százezer felnőtt kaphat oktatási támogatást Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós projekt keretösszege több mint 12,5 milliárd forint. Nagyságrendjét és céljait tekintve hasonló pályázatra még nem volt példa Magyarországon. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a romákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. A képzésre bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves és nincs nappali tagozatos államilag finanszírozott középiskolai és felsőoktatási hallgatói jogviszonya, illetve nem vesz igénybe más, azonos témájú uniós képzési támogatást. Az élethosszig tartó tanulás jegyében a képzéseknek nincs felső korhatára. A jelentkezők a következő két évben az ország egész területén összesen 300 képző helyen tanulhatnak majd. Egy jelentkező maximum bruttó 90 ezer forint képzési keretösszeg felhasználására jogosult. A hátrányos helyzetű kistérségekben élőknek kétszázalékos önrészt kell befizetniük, a többieknek öt százalékos az önrész. A képzésekről bővebb tájékoztató a www.tudasodajovod.hu oldalon található. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Megszólalnak a szirénák Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a 234/2011. (XI.10.) Kormányrendelet alapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az állampolgárok biztonságának növelése céljából meghatározta a Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területéhez tartozó településeken a motoros és elektronikus szirénák működőképességének, valamint riasztóképességének ellenőrzését, továbbá a műszaki állapotának felmérését. A 44. § (2) „Az ellenőrzés során az ellenőrzést végrehajtó hangos próbával győződik meg az eszköz működőképességéről.” Jászberény Városban az ellenőrzés időpontja: 2012. december 13.
Szabó Tamás polgármester
A veszélyes szén-monoxid Színtelen, szagtalan gáz. Mérgezése minden évben többek életét követeli. Az „éber halál” oka nem más, mint a szén-monoxid. A katasztrófavédelem országos sajtókampányt szervezett, cél a figyelemfelhívás, az emberi élet megóvása. A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amelyet legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő okoz. Szén-monoxid a tökéletlen égés során szabadul fel, veszélye abban rejlik, hogy színtelen, szagtalan, a levegőnél szinte alig kön�nyebb, nem irritáló gáz, amely megakadályozza, hogy a vér megfelelő mennyiségű oxigént szállítson. A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek lennének, hiszen a szénmonoxid-koncentráció
Emlékezés
BUGYI ISTVÁN
halálának 20. évfordulójára „Nem búcsúztam, csak elmentem. Azt hittem visszajövök még. De szívem megszűnt örökre dobogni, És nem tudtam többé visszajönni.” Felesége, két fia és Incike Jászberény, Béke utca
emelkedését a szén-monoxid-érzékelők jelzik. Ezek az eszközök rendkívül hatékonyak, nagymértékben segítik a balesetek megelőzését. Jelenleg csak a hazai háztartások kis részében van ilyen érzékelő, pedig a nemzetközi tapasztalatok szerint is jól használhatóak a balesetek megelőzésére. Szintén rendkívül fontos, hogy az állampolgárok minden fűtési szezon előtt ellenőriztessék a tüzelő-, fűtőberendezések és a kémények műszaki állapotát, karbantartottságát, ezzel fontos lépést tesznek saját biztonságuk érdekében. Az ellenőrzést célszerű olyan szakemberre bízni, aki a műszaki biztonsági felülvizsgálat elvégzésére is jogosult. Fontos az is, hogy azokat a helyiségeket, amelyekben a tüzelőberendezések találhatóak, rendszeresen szellőztessék, így is megakadályozható a mérgező gázok felhalmozódása.
Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak IUSTA Selena Temetkezési Kft.-nek, Római Katolikus Főplébániának, akik drága halottunk,
Tóthné Bujdosó Éva (1960-2012)
gyászszertartásán megjelentek és részvételükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Tisztelt Támogatók! A Lehel Vezér Gimnázium és a „Tehetséget 2000-re!” Alapítvány december 1-jén megrendezte XVIII. alapítványi bálját. Az alapítvány kuratóriuma és a gimnázium közössége ezúton is szeretné megköszönni dr. Petrics István úrnak ünnepi köszöntőjét, illetve azon cégek, vállalkozások, intézmények, magánszemélyek támogatását, akik a 2012-es évben hozzájárultak ahhoz, hogy iskolánk továbbra is eredményesen dolgozzon, ellássa tehetséggondozó tevékenységét, és hozzájárultak felajánlásaikkal rendezvényünk sikeréhez. Apostol kávéház, Baráth László, Baráth Zoltán, Barazutti László, Birkás Gábor, Ciklotour Kerékpár Szaküzlet, Coop- Star Kereskedelmi Zrt., Czinege és Fiai Kft., Csizmadia és Társa Kft., Dance Fitness SE, Dancsó Sándor, Debreczeniné Kolozs Mária, Deméné Ilonka Gabriella, Dometic Kft., dr. Körei-Nagy Katalin és dr. Körei-Nagy József, dr. Petrics István, dr. Urbán István, Electrolux Lehel Kft., Erős Sándor, Eszes Béla, Ézsiás Vencel, Forgács Zoltán, Gazdag István, Gerőcs Kerámia Kft., Gold Metál Kft., Gyarmati Gyula, Hoffer család, Honti Optika, Horváthné Szabó Krisztina, H-ROM Kft., Hundt Zoltán, Jász Múzeum, Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft., Jász-Plasztik Kft., Jbike Center Kerékpárszaküzlet, Kalup Zoltán, Kárpáti család, Kasza Lajos, Kereszthidi Gabriella, Kertvarázs dísznövény áruda, Kis-Bakos család, Kiss László, Kissné Guba Zsuzsanna és Kiss László, Kormos László, Kővári Péter, Kövér Attila, Kukta Vendéglátóipari Kft., Lehel Iceworld Kft., Lengyelné Balogh Anikó és Lengyel Tibor, Lőrik László, Mogyorósi Zoltán, Molnár és Társa Kesztyűkötő és Kereskedelmi Kft., Molnár Gábor, Nagy András, Nekeczki Nikolett, Pappné Csizmadia Marianna, Pillér Élelmiszer üzlet, Piroska Miklósné Pál Tímea és családja, Rubint Róbert, Scintilla Kft., Silurus Horgász Szaküzlet, Simon György, Szabó György, Szabóné Németh Margit, Szatmári Malom Kft., Szécsényi Szépség és Wellness Stúdió, Szerdahelyi család, Szmida Ildikó, Szőke Péter, Tóthné Gyulavári Mónika, Ungaro Swiss, Vágány Sándor, Vas Tamás, Védelem Holding Kft., Velkeiné Pócz Ilona, Zsidó Zoltán, 5.N, 6.N, 7.N, 8.N, 9.N, 10.N, 11.N, 12.N, 9.A, 9.B, 9.C, 10.B, 11.B, 12.A, 12.B, 12.C, 13.A osztályok szülői munkaközössége.
Jászberényi VV Zrt. Kommunális Ágazata Értesítjük Jászberény város és a térség lakosságát, hogy
december 8-án (szombaton)
Országos állat- és kirakodóvásár lesz. A vásár helye: Jászberény, Szelei út Nyitva tartás: reggel 6-tól déli 12 óráig. Állatok vészmentes helyről érvényes állatorvosi igazolással vihetők be!
Emlékezés
NYESTE FERENC
(1930-2002) halálának 10. évfordulójára „A múltba visszaemlékezve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már.” Szerető felesége, három lánya, veje, hat unokája, öt dédunokája és családjaik
2012. december 6.
Bartus Pál élt 66 évet
A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. /Szent Ágoston/ Jászberény Város Önkormányzata mély fájdalommal búcsúzik a 2012. december 4-én elhunyt Bartus Páltól, városunk Díszpolgárától, a Városfejlesztési Bizottság külsős tagjától. Őszinte együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló család részére. *** Bartus Pál temetése december 7-én, pénteken a jászberényi Fehértói temetőben lesz.
Jászberény vigyáz rám November 29-én délután a városban kerékpárral közlekedők között kétszáz Jászberény vigyáz rám feliratú láthatósági mellényt osztottak ki önkormányzati képviselők a rendőrkapitányság közlekedési rendőreinek közreműködésével. A Jogi, Ügy- és Közrendi Bizottság határozata értelmében, a Városi Közbiztonsági Programban foglaltak alapján balesetmegelőzési szándékkal hirdették meg a „Látni és látszani” akciót. A tavaly már sikeresen végrehajtott megmozdulás folytatásaként Juhász Dániel alpolgármester, Baranyi László képviselő és Ferencvári Csaba a JÜKB elnöke adott át sárga mellényeket a kerékpárral éppen arra közlekedők számára, balesetmentes közlekedést
kívánva. Kérték, hogy minél gyakrabban használják városon belül is, hiszen a közlekedésben résztvevők számára az időben történő észlelés baleseteket előzhet meg. A csaknem minden korosztályt képviselő kerékpárosok örömmel fogadták a − Hatvani út, Gyöngyösi út, Szent Imre herceg út, Szent István körút, Szelei út, a Kossuth út és a Rákóczi út egy-egy pontján átadott, − testi épségük védelmét szolgáló ruházatot.
A jobbik újabb feljelentése? November utolsó napján valamivel három óra után féltucatnyi érdeklődő és a helyi sajtó képviselőinek a jelenlétében Budai Lóránt, a helyi szervezet vezetője és Baráth Zsolt országgyűlési képviselő beszélt a Munkás utcai épületbontás körülményeiről. • munkatársunktól • A Jobbik korábban számos alkalommal ostorozta az önkormányzatot a Munkás utcai tarthatatlan közbiztonsági állapotokért, még európai uniós képviselőjét is elvitte a helyszínre. Film is készült, az országos híráramba is bekerült az esemény, jó alkalom volt minden látogatás a berényi állapotok és az itteni teszetoszaság bizonyítására. A hivatal és a város vezetőinek válaszait, miszerint csak jogállami módszerekkel lehet megoldani a krízishelyzetet is, megmosolyogták. Ez megszűnt, de a mostani tájékoztató bizonysága szerint Budai Lóránték nem értékelik a városban osztatlan elismerést kiváltó hivatali intézkedést. Inkább az intézkedés általuk vélt anomáliáit vették górcső alá. Szerintük három család egyenként több mint kétmillió forintot kapott, ezért Budai Lóránt az augusztusi bontás után több fórumon igyekezett bizonyítani, hogy jogtalan intézkedésekre is sor került az „esemén�-
nyel” kapcsolatban. A közüzemi tartozások vonatkozásában is tapasztalt a képviselő nem törvényes megoldásokat. Ennek nyomán törvényességi vizsgálatot kért, de minden illetékes, beleértve a megyei kormányzati hivatalt is, elhárította feltevéseit. Ebből nem arra a következtetésre jutott, hogy megnyugodhat, megtette a kötelességét, jelezte a gyanúját, de az szerencsére nem bizonyosodott be, hanem arra, hogy a különböző jogszolgáltató szervek nem pártsemlegesek, az önkormányzati vagyon védelme nem jelenik meg az igazságszolgáltatás általa megkeresett egységeinek a gyakorlatában. Baráth Zsolt megerősítette Budai Lóránt fejtegetéseit, majd az eddigiekhez képest sarkos fordulattal arról beszélt, hogy a cigányság felzárkóztatására szánt pénzösszegek nem érnek célba, nem segítik a cigányság felemelkedését. Végezetül a nyilvánosság előtt mindketten aláírták az ügyészség számára elkészített, a város vezetőit célzó feljelentést.
Interjú
2012. december 6.
3. oldal
Adventi beszélgetés Szabó Tamás polgármesterrel
Folyamatos változásban lesz a világ Advent az elcsendesedés, a várakozás ideje, készülődés a családokban a meghitt ünnepre. Vasárnap Szabó Tamás polgármester és Szántó József apát úr meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján. Az interjúnak is csendesnek illene lenni, de a világ dolgai beszüremlenek, és ez talán nem helyes, de reális. Végülis nem tértünk ki előle. • Halász Lajos • • Hogyan éli meg az adventi időszakot, mennyire van rá esélye mint képviselőnek, polgármesternek? Természetesen megvan az emberben a vágy a nyugalomra, talán próbál is ezért érdemben tenni. A gyertyagyújtásnál például ott volt legkisebb gyerekünk Luca is, hogy közösen éljük meg ezt a felemelő pillanatot. A külsőségek, a feldíszített város, az egyházi események, az ünnepi fények egyaránt utánozhatatlan hangulatot teremtenek. Ugyanakkor ezúttal sem lehettem pusztán magánember. A közéleti szereplőnek tudomásul kell venni, hogy ebben a családok és kisközösségek számára felemelő időszakban még több felada-
ta, kellemes kötelezettsége van. Másrészt úgy gondolom, hogy fordítva egyet ezen a logikán, a higgadt elmélkedésnek mindig ideje van. • Épp erre szeretnénk kérni, de mielőtt rátérnék a részletekre: Múlt héten megírtuk, hogy ellopták a karácsonyi
díszeket. A hírt felkapták országos médiumok is, megforgatták, kiforgatták, még a karácsony meggyalázásáról is írtak. A lopás sosem jön jókor, de akinek füle van hozzá, érzi és érti miért fáj ez most különösképpen nekünk berényieknek. Bízzunk a rendőrségben, meg a nyomravezetőnek felajánlott díjban! Az élet persze nem állhat meg, a városlakók egy tolvaj miatt nem lehetnek büntetésben, nem szenvedhetnek hiányt a megszokott díszes városképhez képest. Erre áldoztunk, de ha meglenne a tavaly és előtte beszerzett világítás, díszben ragyoghatna például a zagyvaparti sétány is. Mindenesetre a helyén kell kezelni ezt a történetet, nem ez a város legnagyobb
problémája, egyéni és társadalmi gondok tömege vár megoldásra. • Térjünk vissza a higgadt elmélkedéshez: Ön szerint milyen volt ez az év, amiből azért még egy hónap hátra van? Nem tudom magam függetleníteni a parlamenti munkámtól, a képviselői
szemüvegen át hangsúlyosabban látok idei eseményeket, történéseket. Idén nagy volumenű átrendeződések voltak az ország, így városunk szinte minden szegmensén, az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban. • Ön hogy éli meg azt, hogy tevékeny részese, tanúja és tudója a változásoknak, ugyanakkor az ellenzék, de külföldi főleg pénzügyi körök is kétségbe vonják a strukturális átalakulás tényét? Meglátásom szerint ez a vélemény nagy hangsúlyt kapott, de napjainkban változóban van. Azt ugyanis ma már nem lehet letagadni, hogy Magyarországon strukturális átalakítás zajlik, illetve már részben le is zajlott. A szkeptikusok most már nem is ezt vitatják, hanem azt állítják, hogy nincs és nem lesz eredménye. Én úgy gondolom, hogy miközben átalakítás zajlik, botorság azonnal az eredményt számon kérni. Abban mindenki egyetértett, még a tevékenységünket kritizálók is, hogy a kialakult rendszer nem volt jó, azon változtatni kellett. 2012 röviden erről szólt. A változtatások majd hozzák az eredményt. Most egyetlen célunk lehet, mégpedig az, hogy átalakítás közben vállalhatatlan minőségi romlás ne következzen be a különböző rendszerekben, zavartalan legyen a működés. Eredményt még nem is jövőre várhatunk – amikor a finomhangolás feladata vár ránk –, hanem 2014-től. • Az emberek viszont most is, addig is élnének, szeretnének boldogulni, házasodni, lakást venni, gyereket vállalni, tanulni. Túlságosan régóta kérnek a különböző kormányok türelmet és megértést. Igen, türelemből van a legkevesebb időnként. Ez a mostani helyzet mégis más, mint a hat-nyolc évvel ezelőtti akár. Ilyen típusú gyökeres változás 22 éve volt. Még emlékezünk, hogy men�nyi szenvedéssel, munkahelyek elvesztésével és mennyi reménnyel is. Ezek a remények nem igazolódtak, éppen azért kell most átalakítani az országot, mert a korábbi kísérletek nem sikerültek. Rá kellett jönnünk, hogy ezentúl folyamatos változásban lesz a világ, és szinte a biológia törvényei érvényesülnek, hogy ehhez tudni kell alkalmazkodni, mert különben elbukunk. Nemcsak az állam, az egyén felelőssége is mérhetetlenül nagyobb a korábbinál a saját sorsa alakításában. Új
világ alakul-épül, és ennek a szabályai kialakulatlanok, sehol nincsenek leírva. A gazdaságból kölcsönvett kifejezéssel élve unortodox módszereket kell alkalmazni. • Ebben az esetben az emberek a – nem vallási értelemben vett –, hitük szerint bíznak vagy sem az ország átalakításban. Erősödhetnek a törésvonalak. Értékrendbeli különbségek mindig is lesznek, de ahogy a saját bőrükön érzik majd az emberek, hogy eredményes az ország átalakítás, tompulnak majd a feszültségek. Történelmi esélyt kaptunk az előző választás kétharmados felhatalmazásával, amivel bűn lenne nem élni. Most, ebben a fázisban már az is látszik, hogy az ország ujjászervezése legalább nyolcéves feladat, amelynek első felében egyenesbe, jó irányba kell hozni az ország hajóját, hogy aztán a vitorlák dagadhassanak a széltől, és haladhassunk. Nagyon veszélyes lenne egy újabb irányváltás, esetleg lehorgonyzás, ami értelmetlenné tenné az eddigi erőfeszítéseket. • Hogyan látja a jászberényi vállalkozások helyzetét – erőfeszítés aztán tapasztalható náluk is. Jó hír, hogy a jászsági vállalkozások óriási áldozatok árán is tartják magukat. Tapasz-
talom, hogy a vállalkozók érzelmi kérdést csinálnak a munkahelyek megtartásából. Így lehet, hogy a gondok ellenére nem szaggatja szét a város szociális hálóját a feszültség. Az országosnál talán jobb nálunk a helyzet, ezt bizonyítja több üzemavatás és az is, hogy a válság kezdetekor hirtelen megcsappant bevételeink nem fogytak tovább, sőt kissé emelkedtek a mélyponthoz képest. Arra számítok, hogy jövő év végére, 2014 elejére határozott fellendülés következik be a Jászságban. • Választások után szinte első dolga volt felvenni a párbeszéd fonalát a Menedzser Klubbal, a Gazdasági Tanáccsal. Mennyire élőek és kölcsönösen hasznosak ezek a kapcsolatok? Feladatainkat ütemezett rendeletalkotással próbáltuk megoldani, és ennek kapcsán figyelembe vettük a gazdasági élet szereplőinek véleményét, érdekeit. Így alakítottuk át az adórendszerünket a városban. Hasonló nagy léptékű lehetőségünk nincs folyamatosan, de előkészületben van a gazdaságélénkítést célzó konzultáció. Nem sikerült a kis és közepes vállalkozások szereplőivel ilyen intenzív, átütő kapcsolatot kialakítani. Kiderült, hogy az elméleti kérdések nem annyira érdekfeszítőek számukra, de konkrét esetek, mint a nyitvatartási rendeletünk, vagy a cégüket is érintő kerékpárút tematikája élénk eszmecserét váltott ki. Ez jó iránytű a további kapcsolatok erősítésének módozatait illetően.
Berényben járt a TOP 50 vállalkozás
Az Önök sikere a mi sikerünk! Folytatás az 1. oldalról. Köszönhető ez főként a TOP 50 vállalkozások kitartó munkájának. Hozzátette, hogy a Jászság gazdasági sikere a tradíciókban, a kiépített infrastruktúrában, a vállalkozói aktivitásban, a szakképzett munkaerőben, és a magas fokú innovációs készségben rejlik. Fazekas Jánosné, NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság főigazgatója Számok tükrében a megye gazdasága és változásai címmel tartott előadást a megye vállalkozásainak eredményeiről. A jászberényi kistérségből 23 vállalkozás jutott a TOP 50-be a 2011-es év nyilvántartásai alapján. A megyei nettó árbevétel mintegy 68%-át (1.381 milliárd forintot) a jászberényi kistérség vállalkozásai realizálták. A ranglista első helyét továbbra is a Samsung Electronics Magyar Zrt. foglalja el, melyet az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft., a JászPlasztik Kft. és további 47 vállalkozás követ. A TOP 50 kiadványok átadása után a Kamara gazdasági teljesítményük
alapján Év vállalkozása emlékplakettel jutalmazott négy vállalkozást: ezek a jászberényi Jász-Plasztik Autócentrum Kft., a szolnoki Tisza-Coop Zrt., a túrkevei Kevefém Kft., valamint Munkácsi Lászlóné mesterfodrász, a Zsuzsa Szalonból. Az elismeréseket átadta dr. Kállai Mária, a Jász- Nagykun –Szolnok Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Szolnok alpolgármestere, Fazekas Jánosné dr., dr. Sziráki András és Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Önkormányzat elnöke. A következő kulturális blokkban Szaniszló Richard Hamza filmzenéket szólaltatott meg modern feldolgozásban, s közben a filmekből láthattunk részleteket a kivetítőn. Az est hivatalos részének zárásaként és a fogadás előtt Kovács Sándor gratulált pohárköszöntőjében a nehéz gazdasági helyzetben is sikereket elérő cégeknek, illetve a jövőben is hasonló eredményeket kívánt: „Az Önök sikere a mi sikerünk.”
Egészség
4. oldal
Karesz végakarata
Kíváncsian vártam a FIÓKA (Foglalkozások Iskolák és Óvodák Kulturális nevelési Alapprogramjaihoz) drogprevenciós rendezvényét, mivel gimnazista koromban magam is részt vettem hasonló témájú tréningeken. • g. cs. • Tizenöt éve még kis létszámú csoportokban kaptunk tárgyilagos tájékoztatást a kábítószerek fajtáiról és hatásairól, ami a mai fiataloknál aligha érné el a célját. A múlt pénteki előadás a tájékoztató jellegű összeállítások helyett kifejezetten a kemény drogok világából adott ízelítőt, erősen hatva érzékeinkre. Elsőként a rendőrség által összeállított filmet vetítették le, melyből Karesz példáján megismerhettük a
füves cigitől a heroinon át a sötétségbe vezető utat. Karesz, az élettel teli, örök vidám, jómódú fiú mindent megtett azért, hogy állandó örömmámorban ússzon, főként pszichoaktív szerek segítségével. Amikor feleszmélt függőségére, már nem volt visszaút. Próbált tenni ellene, elviselni az elvonási tüneteket, de aki még nem volt hasonló helyzetben, nem is tudja milyen nehéz harcolni a saját szükségletei ellen. A családi videótárból egy-két perc felvillan az önmagával küzdő Kareszről, aki belső feszültségben, borzongásban és görcsben feküdt, szinte teljesen öntudatlanul. Karesz tudatában volt függőségének, mégsem tudott parancsolni testének, nem volt elég akaratereje. Emlegette is, hogy nem szabad elkezdeni, és szeretne segíteni azokon, akiket már „elkapott” a heroin. Végül
2012. december 6.
édesapja találta holtan a szobájában, 21 éves volt, és heroin túladagolásban halt meg… A tragédia után édesapja elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza fia kálváriáját, és széles körben megmutatja a Kareszről készült videókat, fotókat, mintegy misszióként. Mindennap lelkiismeret furdalással kell szembenéznie, mert talán szigorú fellépéssel megelőzhették volna a bajt. Karesz áldozata révén azonban elindulhat valami... Az édesapa arra figyelmeztet, hogy aki egyszer kábítószerhez nyúl, az a halállal játszik. A megrendítő és tanulságos történetet Pleskonics András, a szegedi egyetem rocktatójának drogprevenciós előadása oldotta fel, aki a tőle ismert közvetlen hangon szólt a diákokhoz. Tömörített rocktörténetben sűrített „halállistáját” tárta a hallgatóság elé. A művészvilág szörnyű kényszerek között él, nincs magánéletük, a drogok nyújtotta álomvilágba menekülnek. Hank Williams 1953-ban, vodka és kokain egyvelegétől lett rosszul, szervezete feladta. Charlie „Bird” Parker 34 évet élt, alkohol és nehézdrogok amortizálták le a testét. Billie Holiday (Lady Day) 44 éves korában, heroin és más drogok miatt halt meg. A Rolling Stones legnagyobb zenei szelleme Brian Jones volt. A bedrogozott barátja viccből belelökte a saját medencéjébe, ahonnan már csak a holttestét tudták kiemelni. Ő volt az első, aki a bűvös 27 éves korában hunyt el. Őt követte ebben a klubban Jimi Hendrix, Alan Wilson, Janis Joplin, Jim Morrison, Ron „Pigpen” McKernan, Robert Johnson. A lista folytatódik, de a két órásba ennyi fért bele. A lista közben megidéztük a bohém művészek szellemét, belehallgattunk dalaikba. Plesi szerint ezek a számok örök értéket képviselnek. „A drogokkal beavatkozunk abba a rendszerbe, ami pontosan be van állítva.”
Ökovidék – kampány az ökotudatos fogyasztókért A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség szeptemberben indított kampánya újabb állomásához érkezett november 22-én, amikor hivatalosan is átadták a környezettudatos életvitelt propagáló oktatósarkot a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és Gimnázium udvarán. Az összesereglett diákokat Baran Alexandra, a FÉBÉSZ ügyvezető elnöke köszöntötte és hivatalosan is átadta a pályázati pénzből megvalósuló fenntarthatósági oktatósarkot. A játékos tanulást elősegítő táblák rávezetik a gyerekeket a szelektív hulladékgyűjtés, az energiatakarékosság és a környezettudatos életmód fontosságára. A négy táblát és a forgatós oszlopot önállóan és pedagógus segítségével is használhatják. A kampány részeként meghirdetett internetes feladatok tíz legügyesebb visszaküldői tárgyjutalomban részesültek. Az egyedi készítésű puzzle-t a Nagyboldogasszony Katolikus Iskola, a Liska József Katolikus Szakiskola, a Gyakorló Gimnázium és a jászárokszál-
lási Deák Ferenc Gimnázium tanulóiból kerültek ki. Az oktatást segítő eszközök célja, hogy a felnövekvő generáció tudatos víz- és energia felhasználó legyen, valamint már a vásárlásnál el tudja dönteni, valóban szüksége van-e az adott termékre. Tudjon helyesen választani és elkerülni a túlcsomagolt árukat, keresse a helyi termelők szezonális kínálatát a más földrészekről származó gyümölcsök, zöldségek helyett. – olvasható a FÉBÉSZ sajtóközleményében. A jövő év júliusáig tartó időszakban a jászberényi kistérség valamennyi települését érinti az oktatássorozat, amely több mint 34 millió forint összegű támogatással valósul meg.
Gondolatok a Megálló Csoport berényi látogatásáról Sokszor volt már különféle előadás a drogról az általános iskolámban is. Mind arról szólt, hogy milyen drogok léteznek, felsoroltak több idegen kifejezést, és a tabletták, füvek használatával járó hatásokat az ember életére. Csak annyit fogtam fel, hogy egy fiatal, megnyerő személyiségű rendőrnő beszélt nekünk arról, ami illegális és veszélyes. Számomra ennyi. Nem akartam tudni többet. De egyáltalán nem értettem, mi köze a drogfüggőséghez a fiatal rendőrnőnek, aki úgy darálta az adatokat és mesélte az elrettentő történeteket, mintha könyvből olvasná. Egészen más, amikor leülünk egy körbe olyan emberekkel, akik átélték a szerek hatásait, és az ehhez kapcsolódó sztorijukat megosztják velünk, tizenévesekkel. Miközben hallgattam a meghatározhatatlan korú „függőket”, megfogalmazódott bennem: mindennek oka van. Vélhetően van egy pont, amikor az ember eldönti, hogy elkezdi vagy leszokik róla. Egy ilyen életvitelt folytató fiatal vagy már „tiszta” tör-
TE R M E L Ő I M
ÉZ
Méz, propolisz, virágpor, méhpempő, méhviasz gyertyák
3 kg feletti rendeléskor Jászberényben
ingyenes házhozszállítás
Csomor Imre 30/483-0790
[email protected] 5100 Jászberény, Sólyom u. 13.
ténetét hallgatva, elképedtem: Ilyen létezik? Hogy lehet egy szernek, az alkoholnak maximálisan a rabjává válni, s lealjasodni annyira, hogy saját anyját meglopja? A kérdéseimre lassan választ kaptam. Lehetőség a kipróbálásra, tartozni egy társaságba, elszakadni a szülők által a gyerekekre rakott terhektől. Menekülés a pénz és a családi gondok elől, a tanulás, a megmérettetés, a megfelelés rémétől. S mindenhol van lehetőség, mert ilyen a világ. Elrémítettek a szavaik: „ha egyszer megízleled, nem fogsz tudni ellenállni.” „Ha kipróbálod, mérhetetlen szenvedés jön, de ha újra felszívsz egy adagot, akkor a fájdalom eltűnik, és boldogság, nyugalom váltja fel.” Mert a fájdalom „tisztán” már-már elviselhetetlen: vágyakozás a szer után, félelem a következményektől, látni, mennyire szenvednek azok akik körülöttünk élnek és segíteni nem tudnak. Azt pedig már nem nehéz kitalálni, mi jön utána: a körforgás, amelyből nagyon nehéz kikerülni…s egyedül nem
is megy, mert nem elég az akarat…Erre szolgál a Megálló Csoport működése. Úgy gondolom, tudnunk kell választani, s a pillanatban, mikor lehetőség adódik, tudni kell jól dönteni. A Megálló Csoport tagjai csak szavakkal tudták átadni az érzést, ami őket átjárta, de így is felkavaró volt számomra a velük folytatott beszélgetés. Egy szóval sem említették, hogy ne próbáljam ki, de az ellenkezőjét sem. Csak látni kellett elvékonyodott arcbőrüket, sötét pillantásukat. Hallani a történeteket lopásról, éhezésről, öngyilkossági kísérletekről. Ők már döntöttek: felvállalva függőségüket, a csoportterápia segítségével próbálnak a szerektől mentes életbe visszatalálni. Mint már említettem, magunkon múlik minden, és ha én egyszer odakerülnék, nem arra fogok gondolni, hogy mit mondtak a droprevenciós előadásokon, hanem hogy megéri-e eldobni a legszebb éveim. Kohári-Nagy Boglárka SZIE Gimnázium
Biofodrászat és tudatosság Jó közérzetünkhöz a fejbőr higiéniánk nagymértékben hozzájárul. Az arcunk ápolására többféle terméket használunk tudatosan, pl. arcradír, arctonik, arctej, smink lemosó, frissítő tonik, nappali-éjszakai krém, szemránckrém. És miből áll egy hajápolás? Az emberek többsége egy hajsamponnal és egy hajbalzsammal letudja a hajápolást. A mai világban, amikor a környezetszennyezés sajnos jócskán meghaladja a normál értéket, igazodnunk kell a megváltozott körülményekhez. Míg a bőrünket ruházattal védjük, és mindennap tisztítjuk, addig hajunkat általában egy héten egyszer mossuk, holott fejünk van leginkább kitéve a szennyeződéseknek. Eljött az idő, hogy tudatosan nagyobb figyelmet fordítsunk a haj és a fejbőr tisztítására, ápolására. Ma már ajánlott a heti kétszeri hajmosás, a fejbőrnek megfelelő samponnal. De miből is áll egy tudatos hajápolás? A fejbőrt tisztítjuk és fertőtle-
Dr. Krasznay Péter sebész főorvos magánrendelése
Jb., Szent Erzsébet Kórház sebészeti szakrendelőjében KEDD: 15.30-16.30-ig
Proktológiai szakellátás (pl. aranyér műtét nélküli kezelése). Nagyműtétek megbeszélése, szervezése (sérv, epe, gyomor, vastagbél). Kisműtétek végzése helyben.
Tel.: 06-30/244-0724
GASZTROENTEROLÓGIAI-ENDOSZKÓPOS MAGÁNRENDELÉS
DR. GÁLL JÁNOS főorvos
-Gyomortükrözés -Vastagbéltükrözés -Helicobacter P. kilégzési teszt
Rendelési idő: hétfőn: 17-19 óráig, szerdán: 17-19 óráig Jászberény, Zirzen Janka u. 6. Bejelentkezés telefonon: 06-30/322-1719 Weboldal: www.bilodent.hu
nítjük, majd tápanyagban és ásványi anyagban gazdag pakolást teszünk a fejbőrre, ezt követőleg tisztító sampont használunk és a hajvégeket ápoljuk balzsammal, hogy elkerüljük a hajszál hasadását, töredezését. Utókezelőként alkalmazhatunk zsírtalanító vagy tápláló tonikot melyet bedörzsölünk a fejbőrbe. VISSZA A TERMÉSZETHEZ – ma már egy egész hajápolási fázist végig lehet csinálni tisztán növényi alapú hajápoló termékekkel.
VEGYE IGÉNYBE vagy AJÁNDÉKOZZON
Gyógynövény alapú hajkezelést! A csomag tartalma : - mikrokamerás haj és fejbőr vizsgálat - kezelés (fejbőr tisztítás, pakolás olajesszenciával, tápláló kapszulával, hajmosás, hajvégápolás balzsammal) - utókezelés (a fejbőrnek megfelelő tápláló tonikkal) - hajszárítás
Taczman-Kovács Éva
Fodrász, mikrokamerás fejbőrvizsgáló és ápoló Tel: .: 06-30/833-30-20
Egészség
2012. december 6.
5. oldal
Csiki Zoltán kötődéseiről, hivatásáról, a kórház jövőjéről
Legyen életképes, jövőképpel rendelkező kórházunk! December elseje szombatra esett idén, és munkanap volt mindenütt. A Szent Erzsébet Kórházban, ahonnan ilyenkor sem rakják ki a betegeket, nem is ez volt a nap eseménye, hanem az új igazgató munkába állása. Mégsem volt csinnadratta, nem is kellett körbevezetni az új dirit az intézményben, és oda-vissza bemutatni, hiszen több mint két évtizede a kórház orvosa, több igazgató, – legutóbb Bálint Péter –, vezetése alatt is a legszűkebb menedzsment tagja. Csiki Zoltánt kötődéseiről, hivatásáról, a kórház mindennapjairól kérdeztük.
• Emlékszik az első napra? Nem erre a szombatira, hanem amikor Jászberénybe került fiatal orvosként? Igen élénken az emlékezetemben él, nem is csak az első, hanem mindjárt a második nap is. Jakus Zoltánnal, az akkori igazgatóval ugyanis annak rendje-módja szerint, ahogy azt minden munkavállaló megteszi, megegyeztünk, hogy belépek – a sebészeti osztályra. Ő azonban éppen szabadságon volt, az információ meg valahol elakadhatott, mert Sas főorvos, a helyettese azzal fogadott, hogy nagy tévedésben vagyok, rám az orr-fül-gégészeten van szükség, de nagyon, induljak is rögvest. Két napig dolgoztam ott, amikor megjött az igazgató, és visszaparancsolt a sebészetre, ahol azóta is örömmel dolgozom. • Ennyire biztos volt abban, hogy sebész-orvos szeretne lenni? Az nem volt kérdés számomra, hogy orvos leszek. A családban számos orvos akadt, mamám gyermekgyógyász- újszülött gyógyász. Az ő példája lebegett előttem elsősorban. Marosvásárhelyen látótávolságban laktunk az orvosegyetemtől, amihez majd mindegyikőnk kötődött. A papám is, aki vegyészmérnökként a biokémián tanított. Én meg másodéves koromban már a szakirányban is biztos voltam, sebész akartam lenni. • A szerencse száma nem a 21-es? Hívő keresztényként nem vagyok babonás, de a játszadozás szintjén van nekem is, mint minden embernek szerencse számom: a saját, a feleségem, családom születésnapjai. A 21es az én születésnapom decemberben, de gondolom arra céloz, hogy 21 éve kerültem Jászberénybe, 1991 júniusában. Én alapvetően a tudásban bízom, de magam is tapasztaltam, hogy a szerencsének is lehet szerepe az ember életében. Például abban, hogy milyen mesterei, tanítói vannak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az egyetemen remek tanítóim voltak, akik megalapozták a választásomat, és bíztak is bennem: másodévtől már ügyeltem a sebészeten.
• Jászberénybe került szerencsénkre, de izgalmasabb, hogyan ragadt meg nálunk? Életem első 27 évét egy lüktető 150 ezres nagyvárosban töltöttem. Marosvásárhelyhez képest Jászberény valóban kisváros. Valahogy a maga természetességével alakult minden. A munkámat szerettem, abban a szerencsében volt részem, hogy Máté Lajos sebész főorvos mellett tanulhattam, dolgozhattam, akit szakmailag és emberileg is nagyra tartottam. Egy fiatal sebésznek ha beleveti magát a munkába, legfontosabb, hogy napról-napra szívja magába a tudást, hogy jó orvos legyen. Persze ennél is erősebb vonzalom volt a feleségem, aki ugyancsak orvos és jól ismert berényi család sarja. Megtaláltam azt, ami vonzó tud lenni Jászberényben, s amit próbálok átadni az ide kerülő fiatal orvosoknak. • Egy ambíciózus orvos idővel gyakorlott, jó sebésszé válik, de hogyan került a menedzsmentbe? Ez sem volt előzmény nélküli, és nincs is benne semmi sarkos váltás. Tizenkét éve alakult az orvosláshoz kapcsolódó vállalkozásom, amit természetesen menedzselni kellett, gazdasági-szervezési ismereteket és gyakorlatot igényelt. A közgazdasági egyetemen elvégeztem az egészségmenedzsment szakot. Ennek magam is hasznát láttam, de a kórház akkori vezetői is felfigyeltek a törekvéseimre, és bevontak fokozatosan a kódolásba, majd a műtétek megszervezésébe, aztán pár éve már a finanszírozás is az én feladatom lett a szűkebb menedzsment munkamegosztása szerint. • Mit tapasztalt, hogyan látta belülről a kórház életét, kiútkeresését az elmúlt években. Úgy tűnt, minden változik, és nem tudni merre? A legnehezebb időszak 2007-2008-ban volt a kórházunk életében. Nagyon súlyos gazdasági helyzetben működtünk, amikoris az önkormányzat fontolgatta csődbiztos kinevezését. Már határozat is született a működésbe adásra, aztán szerencsére elegánsabb megoldás született a gazdasági társaság létrehozásával. Mindez az önkormányzat ma-
Frissítő masszázs
Apróhirdetés
• halász •
és alakformálás
Egészségmegőrzés! Ajándékozzon egészséget bérlettel! Jávorcsik Józsefné Ili Kardiológiai szakasszisztens, masszőr Jászberény, Zirzen Janka u. 3. Bejelentkezés: 30/398-3381
GYÓGYULÁS OTTHON
Dr. Németh Ildikó csecsemő-, gyermekgyógyász, gyermek-tüdőgyógyász főorvos
Rendelési idő:
hétfő, szerda, péntek: 17.00-19.00
Elérhetőség:
minden nap 7-21 óra között Bejelentkezés: 06-30/9961-143. 5100 Jászberény, Madách I. u. 4.
Irodának és rendelőnek alkalmas földszinti lakás kiadó. Cím: Jászberény, Nádor utca. Tel.: 30/364-6472.
Szépüljön velünk az Evia Szépségudvarban! ( 5100 Jászberény, Csillag u. 5.)
ximális támogatása mellett történt és súlyos belső döntésekre, strukturális és személyi változásokra volt szükség. Mindenkitől áldozatot követelt a cselekvési tervünk, ami például az ügyeleti díjakat 25 százalékkal visszametszette. Aztán ehhez jött a nemzetközi gazdasági válság, a lebegtetett pontértékek, a havonta változó feltételek és finanszírozás. Túléltük. Mondhatom, hogy az elmúlt másfél-két évben javult valamit a fent jelzett intézkedések hatására a helyzet. Talán mindennél beszédesebb tény, hogy a kórházak központi adósságrendezése során kaptunk 90 millió forintot, de mivel jól gazdálkodtunk, vissza kellett fizetnünk, mert nem volt lejárt tartozásunk. Ez persze ilyen nyersen nem igaz és igazságtalan is a jó gaz-
Decemberi véradások December 10-én, hétfőn 9 órától 12.30 óráig Jászberény, Honvéd Jász Kaszinó (Bercsényi út 27.) December 10-én, hétfőn 14 órától 17 óráig Pusztamonostor, Polgármesteri Hivatal (Szabadság u. 74.)
Szent Erzsébet Kórház Nonprofit Közhasznú Kft. Gyógyszertár
Elkészítem természetes igényes körmét, amely ékszerként tündököl az ünnepi fényben. Allergia és ekcéma mentes műköröm építés, kéz-lábápolás, talpmasszázs és egy kis kényeztetés.
Hívását várom:
Móró Heléna Ajánlom figyelmébe 06-70/9323-449 - csokis kezelésem, mely ásványi anyagot tartalmaz, revitalizálja a bőrt és fiatalító hatású Ajándékozza meg magát - természet adta folyékony arannyal (mézes kezelés melytől bőre ragyogóvá, rugalmassá válik és problémás bőre a múlté) Mézes arcmasszázzsal a belső szervek méregtelenítése felgyorsítható. Várom szeretettel: Czakóné Skultéti Helga 06-70/771-5035
Nyitvatartás: Hétfőtől Péntekig 07.00 − 15.00
5100 Jászberény, Szelei út 2. Tel.: 06-57/500-258
dálkodást büntetni. Igérvényünk van, hogy mégis megkaphatjuk talán ezt az összeget, lenne hova költeni. • Egymásra építve szervezi a szakmai életét, az látszik. A szakdolgozata a kórházunkhoz kötődik… A Szent Erzsébet Kórház jövőképéről írtam, azt vizsgáltam, hogy mi az a kitörési pont, ami az átalakuló egészségügyi rendszerben is fenntarthatja a jelenlegi struktúrát, tehát azt, amit szeretnénk, hogy aktív, több szakmás kórház maradjunk. Az számunkra és az ellátottak szempontjából sem alternatíva, hogy megszűnjön az aktív ellátás. • Igazgatóként meg is valósíthatja ezt az ideáját. Hogy látja, a lenni vagy nem lenni dilemmája már a múlté a Szent Erzsébet Kórház esetében?
Az bátorító dolog, hogy az ellátott területünk nem szűkült, hanem Pest megyei településekkel bővült mintegy harmincezer fővel. Bizakodó vagyok, terveinket az előrelépést tekintve reálisnak ítélem. Hónapokon belül megvalósul a digitális diagnosztika. A Semmelweis tervben benne van, de még lobbiznunk kell a működőképes CT üzembeállításáért, ami elengedhetetlen feltétele a sürgősségi osztály létrehozásának. Ezek számomra egy éven belüli prioritások. • Mivel lenne elégedett öt év múlva, amikor a mostani ciklusa lejár? Ebbe az öt évbe beleférhet a geotermikus energia hasznosítása részben a gyógyító munkában, a mozgásszervi rehabilitáció területén, részben a gazdaságos működtetésünk érdekében. A kórház esetében azonban messzebb kell látni és tervezni öt évnél. Az én nagy álmom a központi műtő kialakítása. De legalább ennyire fontos, hogy legyen életképes, jövőképpel rendelkező kórházunk, ahova a szakmai hírünk csábítja az orvosokat és a többi személyzetet. Persze országos szintű változások is kellenek ahhoz, hogy jobb feltételek hatására rendeződjön a humán erőforrás-gondunk. Jelenleg 6-10 orvos hiányzik főleg a belgyógyászatról, a traumáról és az aneszteziológiáról. • Milyennek látja a kórház külső környezetét, az ellátottak együttműködési készségét? Nagyon sok a beteg ember. Talán első hallásra meglepő, hogy szeretnénk a számukat csökkenteni, hiszen úgymond az a dolgunk, hogy gyógyítsunk. Ezt is tesszük, de egyre fontosabb a szűrések rendszerével, az egészségpropagandával, az egészségneveléssel a prevenció, a megelőzés. Az embereknek is jobb, és olcsóbb társadalmi szinten is a megelőzhető betegségek elkerülése, az elkerülhetetlen betegségek korai fázisban diagnosztizálása, a kezelés gyors megkezdése. Azt tapasztaljuk, hogy a lakosság különösen az ingyenes szűréseken egyre szívesebben vesz részt, ehhez azonban szponzorokra van szükség. A jászsági cégeknek van hajlandósága ebben a folyamatban segíteni. Jó ötletnek tartom a városi lapban indított egészség mellékletet is.
Egészségesen az ünnepeken is Sok embernek problémát jelent, hogy mit és hogyan ehet és ihat az ünnepek alatt. Sokan kényszerülnek diétájuk betartásához még ebben az időszakban is. Mások kicsit szabadabban étkeznek. Az ételek helyes társítása, a megfelelő alapanyagok kiválasztása sokat segíthet. Minden sütemény és étel elkészíthető pici változtatással, egészségesebben, teljes kiőrlésű, jó minőségű lisztből, mézzel, xilittel vagy gyümölcs sűrítményekkel édesítve.
Ételeinket is könnyebben emészthetővé tehetjük, ha az ünnepi sültek mellé friss salátákat eszünk, sült burgonya vagy egyéb köretek helyett. Az édességeket nem desszertként fogyasztjuk a főételek után, hanem köztes étkezésként, tízóraira vagy uzsonna helyett. Az italok, üdítők, gyümölcslevek fogyasztása mindig az étkezések közötti időszakban történjen, viszont akkor rendszeresen, egyszerre ne túl nagy mennyiségben.
Szabadidő
6. oldal
Jótékonysági koncert Nikiért December első napján jótékonysági koncertet rendeztek az Ifjúsági Házban, a jászapáti Csőke Nikolett májátültetésre váró 8 éves kislány javára. Csatári Édua szervező köszöntötte a szerény létszámú közönséget, de a műsort ennek ellenére is megtartották. Elsőként a jászapáti Rácz Aladár Zeneiskola fúvószenekara keltett életre ismert filmslágereket, majd Édua saját szerzeményeit hallhattuk Janesszal közös előadásában. A koncertet Endrődi Éva zenés műsora zárta, akihez Niki is csatlakozott a színpadon. Az összeállításban a Jászapáti Gyöngyszemek táncosai közreműködtek, de eljött Nikihez a Mikulás is.
• Sándor Eliza •
Hip-Hop Group Junior versenyszámban a bronzérmet sikerült elhozni. Versenyzők: Galcsik Gréta, Kiss Kitti, Koczka Lilla, Csáki Dorina, Német Alexandra, Sápi Bianka, Szentkuti Nóra, Szentkuti Petra, Szentkuti Réka, Tóth Fédra. A legjobb utánpótlás utcai táncos díját Szentkuti Réka érdemelte ki. Réka a megtisztelő cím mellé egy 300 eurós nemzetközi táborozási lehetőséget is jutalmul kapott, melyet edzőjével, Kereszthidi Gabriellával vehet igénybe Szlovákiában. A Dance Fitness SE december 22-én, este 6 órakor tartja hagyományos évzáró rendezvényét az Ifjúsági Házban, ahol a sportolók fergeteges műsorát a hazai közönség is megtekintheti.
A Jászsági Évkönyv 20 éve
Folytatás az 1. oldalról. Szatmári Zoltán, mint a könyvben szereplő Szekuritás Kft. vezetője köszönetét fejezte ki, hogy cége szerepelhet a kiadványban, amitől nem feltétlenül a profit növekedését várja. Dr. Kertész Ottó, a Jászsági Évkönyv Alapítvány kuratóriumának elnöke, felelős kiadó a személyes kötődésű írásokra hívta fel a figyelmet: mindenki
Az első földmérő élete November 21-én, szerdán, öt órai kezdettel a Jász Múzeum szervezésében idősebb Bedekovich Lőrincnek, a Jászkun Kerület első földmérőjének munkásságáról hallhattak az érdeklődők. Az előadást Farkas Kristóf Vince tartotta.
Fitnesstánc-sikerek Szerbiában
Az elmúlt hétvégén a Dance Fitness SE versenyzői Szerbiában jártak, ahol részt vettek a Újvidéken rendezett nemzetközi Dance Fest táncversenyen. Mintegy 450 produkcióban, a klas�szikus balettől az Street dance-ig, 10 féle koreográfiában léptek színpadra a versenyzők. Lányaink öt kategóriában indultak a megmérettetésen. Disco Dance Formation Junior kategóriában meggyőző teljesítménnyel a jászberényiek bizonyultak a legjobbnak. A csapat tagjai: Antics Dorottya, Galcsik Gréta, Gergi-Bodor Boglárka, Kiss Fruzsina, Kiss Kitti, Koczka Lilla, Sápi Bianka, Szabó Gyöngyvér, Szentkuti Nóra, Szentkuti Petra, Szentkuti Réka, Tóth Fédra, Zombori Adrienn.
2012. december 6.
találhat számára kedves tanulmányt a kötetben. Hozzátette, hogy a mai ifjúság keveset tud a Jászság híres szülötteiről, ezért különösen hiánypótló szereppel bír a kötet. A Jászkürt Újság 23. számában bővebben is olvashatnak a kiadványfolyamról, hiszen jubileumi oldallal köszöntöttük a húszéves Jászsági Évkönyvet.
Idősebb Bedekovich Lőrinc horvát származású, később nemesi címet szerző redemptus családba született 1751ben. A család több generáción keresztül Jászapátin élt, ahol családnevük helyett „Horvát” néven emlegették őket. Emiatt sokáig születési ideje is bizonytalan volt, mivel Horvát Lőrinc néven anyakönyvezték. 1777-ben a Királyi Egyetemen szerezte meg mérnöki diplomáját, majd hamarosan elkezdett dolgozni a Jászsághoz közel, a Tarna mentén. Mária Terézia 1777-es rendelete nyomán, melyben kötelezett minden kerületet egy földmérő alkalmazására, 1779-ben a Jászkun Kerület a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság közös földmérőjévé tette meg. Ekkor Jászfényszarun telepedett le feleségével, Pruzsinszky Erzsébettel. Számos térkép elkészítése fűződik a nevéhez, többek között a Zagyva és Tarna folyókról készült, 31 nagyméretű térképlapból álló vízrajzi térképe, valamint a legnagyobb szabású munkája, a Jászkun Kerületet bemutató térkép. Munkái különlegességét a rajtuk elhelyezett, barokk stílusú rajzok, kiegészítő motívumok rendkívüli mívessége, valamint a felvételek pontossága adja. Utóbbinak köszönhetően korunk kutatói számára is értékes forrásként szolgálnak – szemben a kevésbé helytálló korabeli katonai térképekkel. Számos korszakalkotó megoldást is találhatunk ezeken, elsők között használt például térképjelöléseket jelmagyarázatokkal. A korabeli Jászságot azonban nemcsak térképeiből, de 1786-ban, a
Jászkun Kerületet részletesen bemutató verséből is megismerhetjük. Földmérői tevékenysége mellett néhány építészeti munka is nevéhez köthető, például a jászberényi Nádor-oszlop, valamint a Karcag határában található, jelenleg a világörökség részét képező Zádor-híd megtervezése, mely eredetileg 9 lyukú hídként a korszak egyik leghosszabb hídjának minősült. Negyvenévnyi földmérői munka után a Jászkun Kerülettől nyugdíjazást kapott, ami abban a korban kivételes kitüntetésnek számított. Ekkor azonos nevet viselő fia vette át a hivatalát. Kevésbé ismert tény, hogy a jászberényi Városháza is az ő – ifj. Bedekovich Lőrinc – tervei alapján készült el végül. Eredetileg is tőle rendelte meg a város a terveket, de azokat a nádor elutasította, és Pollack Mihályt bízta meg az új tervek elkészítésével. A nagyhírű mester munkája viszont a városnak nem tetszett, így
ifjabb Bedekovich újabb – a Pollack-féle homlokzatot követő – tervei szerint épült meg a klasszicista épület hat évvel később. Idősebb Bedekovich Lőrinc ekkor már nem élt, 1823-ben érte a halál. A jászfényszarui templom kertjében temették el, sírja ma már nem található fel. A város a szintén itt elhelyezett emlékoszloppal tiszteleg előtte, Jászberényben pedig a Bedekovich Lőrinc utca őrzi (apa és fia) nevét.
Úrjövet első vasárnapja eljövend Folytatás az 1. oldalról. A várakozás lenyűgöző látvány jegyében erősödhet föl valamennyiünkben. Köszönet jár mindazoknak, akik e városrész megújulásához hozzájárultak. Kiemelte, hogy az ünnep és a közösségalakítás szorosan összefügg egymással. Felnőttek és gyermekek egyaránt megélői az adventi vasárnapoknak. Most különös okunk van arra, hogy emlékezzünk a gazdag közelmúltra és várhatóan eseménygazdag jövőre, amelynek ugyancsak cselekvőképesnek kell lennie, mint az év eltelt részének. Békességre törekvő tevékenységünk meghozza gyümölcsét, annak ellenére is, hogy valaki eltulajdonította a világító berendezéseinket. Kifejezte reményét, hogy a tolvajok nyomára akad a rendőrségünk. Felcsendült a Stille Nacht, heilige Nacht (Csendes éj, szentséges éj) német nyelven, és igazán szépen előkészítette a további számok dicsőséget és alleluját hirdető számait. A Cantate Nobis ezúttal is szépen, kiegyensúlyozottan énekelt annak ellenére, hogy a fénypászmákat olykor megszakította a permetező eső. A jól és igényesen megválogatott számok hozták hozzánk az egyik legnagyobb egyházi és népi ünnep hangulatát. Az énekkart ezúttal is Thormanné Husznay Mária vezényelte. Szántó József apát úr imát mondott, majd Lukács evangéliumát olvasta föl. Az Úr megjelenése a világ végét jelenti majd, de ennek dátumát nem hozta tudtunkra a világ ura. Jön az utolsó ítélet, és megnyílik mindannyiunk számára az örök élet lehetősége, a végső hazatalálás. Ezután megáldotta az adventi gyertyákat, és imával fejezte be az ünnepélyes aktust. Városunk polgármesteré-
vel együtt meggyújtotta az első adventi gyertyát. Felemelő pillanat tanúi és megélői lehettünk. Ennek jegyében a jászberényi könyvtárosok ajánlásával december elseje és huszonnegyedike között mindennap kinyitnak egy adventi katalógusfiókot, amely az aktuális napra szóló feladatot tartalmazza. Az adventi örömnaptár segít felejteni a hétköznapi gondokat. Nyomon követhető a könyvtárban a jaszkonyvtar.hu/advent címen, illetve a könyvtár facebook oldalán. Vasárnaponként a feladatot közösen oldhatjuk meg a főtéri gyertyagyújtásnál. Az Ifjúsági Házban 17 órakor Kökény Attila ünnepi koncertjét hallgathattuk. Előzenekar a Dányi Fúvószenekar volt. Kökény Attila koncertje egyrészt emlékidézés volt Máté Péter és Cserháti Zsuzsa néhány számával, másrészt a saját
szerzemények megszólaltatása szívvel-lélekkel, nagy elhitető erővel. Az énekes és zeneszerző nagy showman is egyszerre. Rávette a nem túl nagyszámú közönséget, hogy az ismert számok előadásában közreműködjenek, sőt két kis táncos (Emma, Dóri) több szám életre keltésében közreműködött. Külön számnak örülhettek a megjelent hölgyek, hiszen szép és megragadó számmal köszöntötte őket az egy szál gitárral kísért szép hangú énekes. A felsírt egy apró kisgyerek is nagyon hatásosnak bizonyult. A búcsúszám után vastaps köszöntötte a szereplőket. Ráadásként felhangzott újra az Azért vannak a jó barátok kezdetű sikerszám. Azok is elégedetten távoztak a rendezvényről, akik nem megszállottai ennek a zenei műfajnak, mert egészen emberközeli élmények átélői lehettek szűk két órára…
Ajánló
2012. december 6.
7. oldal
A múlt kódolt genetikai üzenete A Jászok Egyesületének idei utolsó összejövetelén a fenti címmel tartott vetített képes előadást Raskó István professzor, a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének igazgatója a Pest megyei Megyeházán.
• Bognár Mária • Előadását Paul Gauguin híres, 1897ben készült, végrendeletként értelmezett szimbolikus festményével indította, amely választ ad a kérdésre: Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? A modern genetika szintén keresi ezekre a kérdésekre a tudományos választ. Mint mondta, a különböző populációk eredetére, rokonsági viszonyainak megismerésére kétféle stratégia alkalmazható. Az egyik a ma élő populációk genetikai jellegzetességeinek összevetéséből következtet azok eredetére, míg a másik régészeti leletek genetikai vizsgálatából von le következtetéseket. A professzor először a rokonság meghatározására alkalmas bélyegeket, tulajdonságokat vette sorra. Lehetnek ezek külsődleges jegyek: a bőrszín, az arcrendezés, hajstruktúra, továbbá vércsoportok, enzim és fehérje sokoldalúság, DNS-alapú rokonság. Nyilvánvaló, hogy egyetlen bélyeg alapján nem lehet rokonságot meghatározni, több tulajdonságot kell egyszerre vizsgálni - mondta. A külső jegyekre példaként hozta fel a tipikus Habsburg-profilt: több, főként a XV.-XVII. század közötti Habsburgcsaládtagon – köztük jónéhány császáron – lehet látni az előreugró állat és a
kiálló, duzzadt alsó ajkat. Fontos bélyeg, amit népcsoportok közötti viszonyok vizsgálatára felhasználhatunk, a bőrszín. Tudjuk, hogy az afrikaiak sötét bőrűek, az indiánok vörös bőrűek, az ázsiai népek inkább sárgás bőrszínűek. A hajstruktúra is ilyen külsődleges bélyeg, amely az afrikaiaknál bozontos, göndör haj, a skandinávoknál, angoloknál, briteknél szőke, vörös, vékonyszálú haj. A következő ilyen bélyeg, amit használhatunk, a vércsoport. De hogy a vércsoport önmagában mennyire kevés a rokonság megállapítására, arra példaként említette annak az amerikai orvos házaspárnak az esetét, akik az I. világháború idején sebesült frontkatonák vércsoportjából próbáltak meg rokonsági kapcsolatokat felállítani. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy az orosz katonák ennek alapján a madagaszkáriakhoz álltak legközelebb, ami persze fantasztikus feltevésekre adna okot. A 2000-es évek eleje óta, amikor is sikerült megfejteni a DNS-nek, ennek a két méter hosszú örökítő anyagnak az építőkő sorrendjét, a DNS-vizsgálatok is nagy segítségül szolgálhatnak. Van két sejt-alkotórész, amelyek messzemenően alkalmasak rokonság-vizsgálatra. Ezek egyike a mitokondrium, amit csak nők örökíthetnek tovább. Ennek útját visszafelé követve el lehet jutni az ős-Évához, akitől meglepő módon az egész emberiség származik. Ez a nő – mindannyiunk ősanyja – valamikor 150 ezer évvel ezelőtt élhetett, valószínűleg Észak-Afrikában. A másik ilyen sejt-alkotórész a csak a férfiaknál átörökített Y-kromoszóma. Ezt követve szintén eljuthatunk egy bizonyos ősapához. E két ős (nyilván létezett) embertársainak mára nem maradtak élő leszármazottai. A DNS-vizsgálatokból olyan érdekességek is kiderültek, hogy például a modern ember génállományában 4%-
Hány éves a rovásírás? Az ősműveltség nyomai a magyar ábécében címmel Koricsánszky Atilla tartott előadást Jászberényben. Pécelen él, sokat és behatóan foglalkozik a magyar hagyományokkal, kiemelten az írásos emlékek és a rovásírás történelmével. • Keresztesi János • Sajátos világképet tárt elénk az előadó. Azokat a tényeket, amiket alapvetésként elfogadott, a piramisokhoz hasonlóan kövekről kövekre építette föl. Ezek a logikai kövek szépen, hézag nélkül simultak egymáshoz. Az emberré válás folyamatának kérdőjelei, az Árpád-házi királyok jelképeinek heraldikai alapokon való ismertetése alkotta az előadás első harmadát. Természetesen a hagyományos tanok tökéletesen figyelmen kívül hagyásával. Az előadó krónikák képeit, rajzait használta föl a jobb megértés érdekében. Természetesen szóba került egyik nemzeti ereklyénk, a Jászberényben található és a Jász Múzeumban napjainkban is megtekinthető „Lehel kürt”. Koricsánszky Atilla a kürtön található faragások értelmezésében és magyarázatában is más úton jár, mint a jelenleg elfogadott történészi vélemény. A piramisok titkai, az a tény, hogy piramis jellegű építmények a világon máshol is találhatóak nem csak Egyiptom földjén, nagy érdeklődést váltott ki a hallgatóságból. Itt már előkerült az írás/ rovás is mint a múlt emléke. Néhány épület, több kilométer hosszú falmaradvány rejtett egymáshoz hasonló írásjelet.
Barlangrajzokon hagytak jelet a régen itt élt emberek. A betűformák a karbonos meghatározások segítségével beazonosított korszakok nagy időbeni eltérését támasztották alá. Az írás kialakulásának ideje a hivatalos álláspont szerint Kr. e. 3200-2800 között Mezopotámiában. Ehhez képest betűsorok, feliratok léteznek 30 ezer évvel ezelőtti időkből is, a visokói jelek 34 ezer évesek. Az előadás folyama itt elért az írásos emlékek ismertetéséhez. Nagy szeretettel beszélt a betűjelek jelentéséről, formai, logikai utalásokról és arról a hatalmas tudásról, amit ezekbe a jelekbe a régiek sűrítettek. Felvetődött a kérdés: Hány éves a rovásírás? Kik mikor használták? Egyetemes írás? Természetesen van más megközelítés is ezekre a kérdésekre. Koricsánszky Atilla nem is állította, hogy az ő magyarázata csalhatatlan és támadhatatlan. Ez egyfajta megközelítése a rendelkezésre álló anyagok magyarázatának, bármikor hajlandó beszélgetésre vagy vitára. Sajnos eljött a pillanat amikor be kellett fejezni az előadást, bár a hallgatóság nehezen fogadta el ezt a tényt. Legközelebb januárban találkozhatunk a magyar történelem hagyatékával. Téma a Csörsz-árok. Előadó pedig reményeink szerint Farkas Kristóf Vince lesz.
nyi neandervölgyi elem is van. Eszerint valamikor lehetett „boldog nász” a két emberfajta között. Az nyilvánvalónak látszik, hogy egy adott területen legrégebben lakó népcsoportok DNS-ében jóval nagyobb a változatosság, mint a viszonylag újonnan megtelepedettekében. Eszerint a világ legősibb népei Afrikában élnek. − Ami minket, magyarokat illet, a honfoglaláskori sírokat és a ma élő nemzettársakat vizsgálva azt az érdekes felfedezést tehettük, hogy a honfoglalóknál még jelentős arányban meglevő ázsiai elemek mára csaknem teljesen elenyésztek: a mai népességben már csak kb. 5%ban találhatók meg. Érdekesség, hogy a honfoglaláskori sírokban is nagy volt az eltérés: az ázsiai sajátosságok leginkább az ún. klasszikus (tehát a lóval eltemetett) honfoglalóknál voltak jelentősek, a köznép ugyanakkor szinte azonos volt a mai magyarsággal, székelyekkel. Azaz egyrészt ezer év alatt a rengeteg beolvadás, keveredés miatt népünk nagymértékben átalakult, és lényegében azonossá vált embertanilag a környező népekkel, azoktól tulajdonképpen csak a beszélt nyelv különböztet meg minket. Másrészt pedig – a professzor szerint – mindez a honfoglalók kis számára látszik utalni. Egy másik tévhit is megcáfolódott: egyáltalán nem áll fenn szoros rokonságunk a finnekkel, észtekkel. Összegezve: a professzor szerint a ma élő magyarok, székelyek, gyimesi csángók és a honfoglaláskori köznép a genetikai távolságokat vizsgálva egy európai tömegbe tartoznak; a moldvai csángók és az ún. klasszikus honfoglalók inkább egy ázsiai klaszterbe, tömegbe sorolhatók. A vizsgálati eredmények azt a tévhitet is megdöntötték, hogy az ősmagyarok alacsony, a Przsevalszkij-lovakhoz (vadlovakhoz) hasonló lovakon jöttek volna be. A valóságban jóval termetesebb, viszont rendkívül szívós és teljesítőképes paripákon száguldoztak, melyek a mai Türkmenisztánban élő akhal teke fajtával azonosak.
Lírai portré és lepusztult gyártelep
November utolsó napján a könyvtár harmadik emeletén nyílt meg Váczi Anna fotókiállítása, amely a portrék és ipari (indusztriális) fotók világából ad ízelítőt. A fiatal művész a Lehel Vezér Gimnáziumban végzett, majd két évig Budapesten tanulta a fényképész szakmát. Egykori tanára, Velkeiné Pócz Ilona elismeréssel értékelte munkáit. A barokkosan megvilágított portrék líraiak, érzékenyek, míg az ipari fotók szép színeit és megkomponálását emelte ki. A lepusztult gyártelep képei rabul ejtik és lenyűgözik a szemlélőt. Aki erről még nem győződött meg, január közepéig megteheti a városi könyvtár nyitva tartási idejében.
Programajánló Adventi örömnaptár a könyvtárban
A könyvtár jóvoltából december 1 és 24 között idén is minden nap 9 órakor kinyitják a soron következő adventi katalógusfiókot. Vasárnap a feladatokat a főtéri gyertyagyújtásnál, szerdán a hirdetőtáblákon találják meg.
Céltalanul?
December 6-án, csütörtökön 17.15-kor Zsiga Attila tart előadást Céltalanul? avagy célok definiálása és a mentális egészség címmel a városi könyvtárban.
Égi-földi szerelem
December 7-én, pénteken 17 órakor az Ifjúsági Házban tart előadást dr. Paksi Zoltán asztrológus Égi-földi szerelem címmel.
Sztálin alkonya
December 7-én, pénteken 17 órakor Kun Miklós Széchenyi-díjas történész Sztálin alkonya című könyvét mutatják be a Városi Könyvtárban.
VI. Játék-, ajándék- és hobbibörze
December 8-án, 9 órától 13 óráig az Ifjúsági Házban játékok-, ajándéktárgyakés könyvek árusítására, csereberéjére lesz lehetőség.
Ünnepi hangverseny
December 8-án, szombaton 15.30 órakor a Jászsági ÁFÉSZ Székely Mihály Vegyeskar adventi hangversenyt ad a Szentkúti templomban.
Vallomások a második világháborúról
December 8-án, szombaton 15 órakor a Jász Múzeumban mutatják be a Vallomások a második világháborúról Jászapátin és Jásziványon című könyvet, melyet dr. Suba Györgyné Kocsis Julianna szerkesztett. A kiadványt Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Advent második vasárnapja
December 9-én, vasárnap 14 órától a Déryné Rendezvényházban ünnepi díszés ajándékkészítő kézműves foglalkozást szerveznek, majd 15 órától Mikulásváró műsorral lép fel a Görömbő kompánia. A Szentháromság téri parkban 16 órától érkezik a Mikulás, és közös ünnepi gyertyagyújtás lesz. Az ünnepi pódiumon, a Déryné Rendezvényházban, 17 órától a Regélő színjátszó kör és a Kelepelő bábcsoport műsora látható.
Christmas Magic
December 11-én, kedden 18 órakor lesz Rákász Gergely Karácsonyi Varázslat orgonahangversenye a református templomban.
Kapitányok találkozója Péntek délután városunkban találkoztak a jászkun kapitányok, hogy összevessék a 2012-es esztendő tapasztalatait, megtanácskozzák a jövőre vonatkozó feladatokat, egyeztessenek az év közben felmerülő kérdésekről. • Kárpáti Márta • Az őszi ülésen 12 jászkapitány, 6 kunkapitány, valamint muzeológus szakemberek vettek részt. A kísérő programok Bolla János jászkapitány meghívója alapján délután 14 órakor kezdődtek. A vendégek látogatást tettek a Jász Múzeumban, sétáltak az adventre ünnepi díszt öltő promenádon, tisztelegtek a Jászkapitány szobornál, majd megtekintették a Jász Látogatóközpont kiállítását. A találkozó Tamás Zoltán meghívására a Klapka György Szakközépiskola gyakorló éttermében folytatódott, ahol kapitányok és muzeológusok fehér asztal mellett tanácskoztak Fehér József jászkun főkapitány vezetésével. Itt került sor az új kerületi kapitányok, Bolla János jászkapitány, Bene Sándor nagykun kapitány, Kovács Imre kiskun kapitány bemutatására. A résztvevők hosszasan beszélgettek a 2012. évi hármas kerületi kihatású rendezvények tapasztalatairól, összeállították a jövő évi gazdag programot ígérő rendezvénynaptárt. Városunkat közvetlenül érintő fontos momentum, hogy
jövő júliusban Jászberény ad otthont a jászkapitány-választás ünnepségének. A főkapitány az ülés során felvetette a tanácson belüli, valamint a kapitányi tevékenység és a lakosság közötti kommunikáció hiányosságainak problémáját. Igény mutatkozik az internetes szavazás, véleménynyilvánítás lehetőségére, honlap létrehozására. Hortiné Bathó Edit múzeumigazgató javaslatát elfogadva, a jövőben a Jász Múzeum elektronikus tájékoztató felületét gazdagítva, nemcsak a jász, hanem a kun kerületek kapitányi tevékenységéről is hírt kapnak az érdeklődők. Napirendi pont szerint megbeszélés tárgyát képezte a tanács szerepe, funkciójának tisztázása. A felmerülő protokolláris kérdésekben a tanács egyelőre nem foglalt állást. A főkapitány javaslatára kerületi kabinet létrehozásáról szavaztak pozitívan a tagok. Vacsora előtt, András nap lévén, hagyományos köszöntőénekkel és jókívánságokkal illették kollégái a rangidős Gubicz András jászkiséri kapitányt. A tanácskozó finom estebéd elköltése mellett kötetlen, baráti beszélgetéssel zárult.
Sport/Ügyelet
8. oldal
2012. december 6.
Vanda Jászberénybe költözött Középmezőnyben végzett az utánpótlás Hosszú évek után újra kétpúpú tevével is találkozhatnak azok, akik kilátogatnak az állatkertbe. Vanda, a kilenc hónapos tevelány, a Nyíregyházi Állatparkból költözött Jászberénybe. Érkezését nagy izgalom előzte meg, és néhány nap alatt mindenki szívébe belopta magát. Már az első Berényben töltött napjai is jól teltek, hamar megszokta új helyét, nagyon nyugodt és barátságos teve. A zoopark munkatársai szerint nem marad sokáig egyedül, mert hamarosan társat kap.
Jász Trió TV - A Jászság közelebbről Heti TV műsor December 6. (Csütörtök) 06.00 Apáti Hírmondó Időjárás-jelentés 08.00 Értékőrző Időjárás-jelentés 08.30 Képújság 17.30 Lovassy Esték 18.30 Épí-tech 19.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 20.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 21.00 Kívánság Batyu 22.00 Berényi Hírmondó December 7. (Péntek) 06.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 08.00 Épí-tech 08.30 Kutyafáját Tv Időjárás-jelentés 09.00 Képújság 18.30 Kulturális magazin 19.00 Fényszaruról jelentjük Időjárás-jelentés 20.30 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 21.30 Rock magazin 22.00 Fényszaruról jelentjük December 8. (Szombat) 06.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 07.00 Fényszaruról jelentjük 08.30 MIKULÁS MŰSOR ismétlés 09.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 10.00 Képújság 16.00 Kulturális magazin 16.30 Berényi Hírmondó 17.30 Kívánság Batyu 18.30 MIKULÁS MŰSOR ismétlés 19.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 20.00 Apáti Hírmondó Időjárás-jelentés 21.00 Rock magazin
21.30 Klip Mix 22.00 Fényszaruról jelentjük December 9. (Vasárnap) 06.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 07.00 Apáti Hírmondó 08.00 Fényszaruról jelentjük 09.00 MIKULÁS MŰSOR ismétlés 10.00 Értékőrző Időjárás-jelentés 11.00 Képújság 16.00 Értékőrző 16.30 Berényi Hírmondó 17.30 Kívánság Batyu 18.30 Kulturális magazin 19.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 20.00 Kulturális magazin 20.30 Értékőrző Időjárás-jelentés 21.00 Rock magazin December 10. (Hétfő) 06.00 Berényi Hírmondó Időjárás-jelentés 07.00 Kulturális magazin 08.00 Értékőrző Időjárás-jelentés 08.30 Képújság 18.30 Épí-tech 19.00 KOSÁRLABDA: Top Cop Security JászberényKaposvári KK Időjárás-jelentés 20.30 Berényi Pillanatok Időjárás-jelentés 21.00 Rock magazin 21.30 Berényi Hírmondó December 11. (Kedd) 06.00 KOSÁRLABDA: Top Cop Security JászberényKaposvári KK Időjárás-jelentés 07.30 Épí-tech 08.00 Kulturális magazin Időjárás-jelentés
08.30 Képújság 18.00 Épí- tech 18.30 Kutyafáját TV 19.00 Lovassy Esték Időjárás-jelentés 20.00 Épí-tech 20.30 Berényi Pillanatok Időjárás-jelentés 21.00 KOSÁRLABDA: Top Cop Security JászberényKaposvári KK December 12. (Szerda) 06.00 Apáti Hírmondó Időjárás-jelentés 07.00 Apáti Hírmondó 08.00 Értékőrző Időjárás-jelentés 08.30 Képújság 15.00 Jászberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros ülése Élőben 18.00 Kívánság Batyu 19.00 Apáti Hírmondó 20.00 Apáti Hírmondó Időjárás-jelentés 20.30 Értékőrző Időjárás-jelentés 21.00 Kívánság Batyu 22.00 Apáti Hírmondó Berényi Hírmondó, heti hírmagazin csütörtökön 19 órától! A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Műsorainkat megnézheti a www.jttv.hu weboldalon is! Bővebb információ a képújságban! Lájkold facebook oldalunkat! www.facebook.com/jasztriotv Műsorunkkal kapcsolatban hívja az (57) 655-555-ös telefonszámot, vagy küldjön e-mailt az
[email protected] címre.
Ügyeletek Gyógyszertárak december 6. csütörtök Szentháromság Gyógyszertár Jb. Lehel vezér tér 14. Tel.: 502-635 december 7. péntek Elixír Gyógyszertár a TESCO-ban december 8. szombat Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel.: 413-382 december 9. vasárnap Szentháromság Gyógyszertár december 10. hétfő Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly út 14. Tel.: 405-667 december 11. kedd
Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: 502-655 december 12. szerda Kossuth Gyógyszertár Jb. Kossuth út 92. Tel.: 411-368 december 13. csütörtök Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út 10. Tel.: 410-834 Központi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet: Jb. Thököly út 13. Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221304. Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig (24 órában) Tel.: 0656/ 221-304
Jászkürt
Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221-304 Ambuláns gyermekellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ 221304 Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. (tel: 56/210-130) szám alatti rendelőben. Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz.
Újság Jászberény város lapja
Jászberény város közéleti hetilapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: 36/30/9330-159, email:
[email protected] Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschman Éva, Gurzó K. Enikő, Kárpáti Márta, Sándor Eliza, Taczman Mária Fotó: Sárközi János; Tördelés: boommédia Kft. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Tel.: 57/502-622 Hirdetések:
[email protected] Kiadó: JVV Zrt.; Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse
Jászkürt Újság − minden csütörtökön.
Jászberényben majd két évig szünetelt a felnőtt labdarúgás, ám a Jászberényi Sportegyesület utánpótláscsapatai továbbra is az országos bajnokságban szerepeltek és szerepelnek a mai napig is. Az elmúlt hétvégén befejeződött az őszi szezon, így egy rövid értékeléssel zárjuk le az idei szezont. Elöljárójában el kell mondani, hogy a JSE vezetése a megyei I. osztályban indított felnőtt labdarúgócsapat minél jobb szereplését tekintette legfontosabb feladatnak, így az utánpótláscsapatokat is ennek rendelte alá. A legtehetségesebb fiatalok a nagy csapatban kaptak szerepet, így az egyes korosztályokat aluról kellett felépíteni és ennek köszönhetően, sokszor „túlfiatalodott” egy-egy korosztály. Ezt figyelembe véve, igen kemény félévet tudhat magáénak az országos bajnokságban szereplő négy alakulat. Az U19-es gárda a II. osztály A csoportjában szerepel ahol igen erős mezőny gyűlt össze. A régi nagy múltú együttesek csapataival, mint pl. a Vasas, Tatabánya, Csepel, Vác, Újpest, Siófok stb. kellett felvenni a versenyt. Az így elért 7. hely mindenképpen dicsérendő. Már csak azért is, mert a csapat zömét 17-18 éves fiatalok alkotják. Emellett a megyei bajnokságban is helytállt ez a korosztály, hiszen Törökszentmiklós mögött a 2. he-
lyen várják a tavaszi rajtot. Ami szembetűnő, hogy a megyében, majd 100 góllal terhelték az ellenfelek kapuját. A 17 évesek szintén a fent nevezett ellenfelekkel csatáztak az ősz folyamán. Szereplésük egy kicsit halványabbra sikeredett ugyan, de mint Eszes Kornél edző elmondta, ez annak tudható be, hogy többször a magasabb korosztályt (U-19) kellett kisegíteniük, így nagyon sokszor igen csak „csikócsapat” állt rendelkezésére. Ami egyébként örvendetes, mert az idősebb társak a nagy csapatban szerepelhettek. Talán az U15-ös gárda szerepelt kicsit mérsékeltebben a többihez képest. Ebben a korosztályban igencsak sokan rúgják a labdát, sokszor 28-30 fiatal is van egyszerre a pályán. Így Czigány Zoltán munkáját Litkei Máté is segítette az ősz folyamán. Ebben a csoportban is igen neves alakulatok, mint pl. a Fradi, Kecskemét, Honvéd, a Mészöly-Focisuli és a Vidi fiataljai kaptak helyet. A gyengébb
Hosszabbításban veszítettünk A jászberényi kosárlabda szurkolók bizonyára most is élénken emlékeznek a tavaszi hárommeccses nagy csatára, amit Zalaegerszeggel vívott kosárlabda csapatunk az NBI A csoportban maradásért. A mérkőzés ezúttal is nagyon szoros volt, rendes időben 75-75-re végződött. A ráadás dobópárbajjal indult, amit a házigazdák nyertek meg: Zalakerámia-ZTE KK - TOP COP Security Jászberény 91-89 Szépségtapasz a fájó vereségre, hogy Dramicanin 28 találatával a legeredményesebb játékos lett, és az ő mutatói (40 VAL) voltak a legjobbak a meccs végén, és ezzel a forduló válogatottjá-
ba is bekerült. Földi Sándor edző ismét csalódott volt a mérkőzés végén. − Úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget, ám ez benne van a pakliban. Lépéselőnyben voltunk a rendes játékidőben és a hosszabbításban is, hiszen miénk volt a két utolsó támadás, így csak saját magunkat okolhatjuk a vereségért. Tetézi mindezt, hogy egy közvetlen riválistól kaptunk ki, így most lemaradtunk. Javításra Jászberényben lesz mód pénteken a 17 óra 30-kor kezdődő mérkőzésen, ám ez csak hatalmas bravúrral érhető el, hiszen a vendég Kaposvár jelenleg a 2., és igen jó sorozat után, nyolc győzelem áll a nevük mellett.
Bronzérem a Téli Kupán A Jászberényi Tehetség Sportegyesület megrendezte az idei téli szezon első teremfoci kupáját az ifjú focipalánták részére. A Bercsényi úti játékcsarnokban a 7 és 8 éves lurkók kergették a labdát az elmúlt vasárnap délelőtt. A Tehetség SE meghívásának hat környező település tett eleget, de mivel egy-egy delegáció több csapatot is indított, összesen 13 kis alakulat mérte össze tudását. Az U7-es kategóriában összesen nyolc együttes küzdött az elsőségért, ahol a hatvani srácok vihették haza a Téli Kupát. A házigazdáknak meg kellett elégedni egy 5. és 6. hellyel. Babér azért e csoportban is termett, hiszen a legjobb játékos Muhari Zalán lett, és a legsportszerűbb
csapat díja is itthon maradt. Az U8 mezőnyben viszont már jól szerepeltek Fejes Attila és Punyi Csaba tanítványai. Jászapáti és Jászárokszállás mögött a 3. helyet szerezték meg úgy, hogy a körmérkőzések során az első helyezettet is legyőzték. Ebben a csoportban a legjobb játékos: Farkas Milán TSE1, legjobb kapus: Kőszegi Ádám TSE2, a gólkirályi címet Banya Róbert Jászapáti érdemelte ki, míg a legsportszerűbb csapat, Jászdózsa együttese lett. Ide tartozó hír még, hogy a Tehetség SE U9-es csapata, − Misovics Sándor vezetésével – Hatvanban szerepelt, ahol a bronzmeccsen maradtak alul, és így a 4. helyet szerezték meg.
szereplés látva az ellenfeleket egyáltalán nem elitélendő. Sőt sokat tanultak a fiatalok egy-egy nehéz meccs alkalmával, ami később akár hasznukra is válhat. Az U13-as csapat teljesítménye sikeredett a legjobbra az ősz folyamán, hiszen a 15 éveseknél már megemlített csapatok között, az előkelő 6. helyen töltik a téli szünetet. Őket Gulyás Gábor irányítja. A fiatalok nehezen rázódtak össze, viszont az utolsó nyolc fordulóban nem találtak legyőzőre. Itt kell még megemlíteni az U12-es korosztályt is, akik a megyei bajnokságban − nyolc meccs után – 100%os mutatóval rendelkeznek. Összességében elmondható, hogy a JSE utánpótlás labdarúgócsapatai nem vallottak szégyent az országos táblán. Sőt már hozadéka is van annak, hogy ezek a fiatal játékosok több ideje a második vonalban futballoznak, hiszen már több 17-18 éves játékos ott van a megyei első vonalban szereplő felnőtt csapat keretében. Ha ez a tendencia folytatódik, és ha majd a felnőtt labdarúgócsapat ismét a Nemzeti Bajnokságban szerepel, akkor tényleg elmondható lesz, hogy csak berényi, illetve jászsági srácok futballoznak Jászberény csapatában.
Rövid hírek Labdarúgás, megyei I. osztály. Lejátszotta az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzését Jászberény labdarúgócsapata, a sereghajtó Szajol együttesével. A mérkőzésen egyetlen gól esett, amit Gacs Gergő rúgott a 35. percben: Jászberény – Szajol 1-0. Így városunk csapata a 6. helyen várja a tavaszi folytatást. Női röplabda NB II. A jászberényi hölgyek Debrecenben a 3. helyezett otthonában léptek pályára, ahol kétórás csatában épp hogy csak veszítettek: Debrecen - Jászberényi RK 3-2 Jól szerepelt a Jászberényi Röplabda Klub serdülő csapata, akik megnyerték a Gödöllőn rendezett Mikulás Kupát. Litkei Gábor tanítványai úgy lettek elsők, hogy minden ellenfelüket legyőzték, és még játszmát sem vesztettek. Hab a tortán, hogy Cseh Mariann és Csécsei Adél különdíjat kapott. Női kézilabda. Megyei diákolimpiai bajnok lett a Lehel Vezér Gimnázium női kézilabdacsapata, megelőzve a döntőben, Túrkeve és a Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákjait. Az LVG leánycsapata az országos elődöntőben képviselheti megyénket és városunkat.
Jeges hírek! Teljesen Magyar Amatőr Jégkorong Bajnokság. Jászberény második számú amatőr jégkorongcsapata is elkezdte a pontvadászatot. Igen izgalmas, küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőzni fővárosi ellenfelüket: Jászberény Warriors - Gepárd Senior 2-1. A két gólszerző: Guba Martin és Rusvai Martin. Magyar Amatőr Jégkorong Bajnokság. Jászberény első számú jégkorong csapata az Újpesti TE Amatőr hokisait fogadta vasárnap este. Mivel a mérkőzésre nem érkeztek játékvezetők, barátságos meccs kerekedett belőle, ami 4-4re végződött. Berényi gólszerzők: Bató András, Szabó Zoltán, Németh Kornél és Bálint Artúr. U-12-es jégkorongbajnokság. Jászberényben újabb fordulót játszottak a Fókák, azaz a JSE utánpótlás jégkorong csapata. Ezúttal a dunaújvárosi Acélbikák B csapata volt az ellenfél, akikkel döntetlent játszottak a berényi fiatalok.