Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) VIII. ütem és KÉSZ Budapest IV. és XIII. kerület, Népsziget területe Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) 62. § (7) bekezdés 4. pont értelmében a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazást kapott a Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) megállapítására. A Fővárosi Közgyűlés 2015. január 28-i ülésén az 50/2015. (I. 28.) számú határozatával elfogadta a Fővárosi településszerkezeti tervet (TSZT 2015) és megalkotta a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) számú önkormányzati rendeletét (FRSZ), ezzel a DÉSZ elkészíttetésének alapfeltétele megteremtődött. A Fővárosi Önkormányzat a TSZT 2015 és az FRSZ alapján dolgoztatja ki a DÉSZ-t, amely a Duna főmedrével közvetlenül határos telkekre és a Margitsziget területére állapítja meg az építés helyi rendjét. Az Étv. 2. § 11. pontja értelmében a DÉSZ helyi építési szabályzat. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 2. § 2. pontja szerint helyi építési szabályzatban együtt tervezendő terület: „a) egy vagy több településszerkezeti egység, vagy b) legalább a sajátos használat szerint azonos, vagy a tervezett szabályozás szempontjából kapcsolódó telektömbök együtteséből álló, együttműködő összefüggő terület”. Fentiek alapján a DÉSZ több ütemben is elkészíthető, ennek megfelelően a VIII. üteme Budapest IV. és XIII. kerület Népsziget területére vonatkozik. A rendezés alá vont terület: Budapest IV. és XIII. kerület Népsziget teljes területe A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 1. Területfelhasználás tervlapja szerint a tervezési területen a következő területfelhasználási egységek találhatók: Vegyes területek: Vi-2 jelű Intézményi, jellemzően szabadonálló jellegű terület, Különleges területek: K-Rek jelű Nagykiterjedésű rekreációs és szabadidős terület, K-Kik jelű Kikötő területe, Közlekedési területek: KÖk jelű Kötöttpályás közlekedési területek, Erdőterületek: Ek jelű Közjóléti erdő. A tervezési területet a következő „Egyéb elemek” érintik: Jelentős változással érintett terület a Vi-2 jelű terület, illetve a K-Rek jelű terület egy része, Tervezett erdőterületek és zöldterületek, Meghatározó zöldfelületi kapcsolat a Duna telkén, valamint Szerkezeti jelentőségű zöldfelületi kapcsolat. A tervlapon szerepel a meglévő és a tervezett Duna-híd is. A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 2. Közlekedési infrastruktúra tervlapja szerint a területet tervezett I. rendű főút, meglévő vasútvonal felszínen, meglévő és tervezett Duna-híd, valamint meglévő településszerkezeti jelentőségű kerékpáros infrastruktúra nyomvonal érinti. A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 3A. Épített környezet értékeinek védelme tervlapja, más jogszabállyal érvényesülő művi értékvédelmi örökségvédelmi elemek szerint a teljes tervezési terület Nyilvántartott régészeti lelőhely területe. A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 3B. Magassági korlátozások tervlapja szerint az épített környezet védelmével kapcsolatos magassági összefüggések alapján a tervezési területen
Egyes változással érintett, jellemzően új beépítésű terület (III. párkánymagassági kategória), valamint Szigetek magassági korlátozással érintett beépítésre szánt területei kerültek lehatárolásra. A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 4. Zöldfelület, táj-, és természetvédelem tervlapja szerint a tervezési területet a Kis-Duna-ág, mint az Országos Ökológiai Hálózat - ökológiai folyosó határolja és a teljes terület Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete. A területen az Országos Erdőállomány Adattár szerinti védelmi elsődleges rendeltetésű erdőterület, egyúttal Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület is található. A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 5. Környezetvédelem, veszélyeztetett és veszélyeztető tényezőjű területek tervlap szerint a tervezési terület Országos vízminőség-védelmi övezet Szennyvizek szempontjából érzékeny vízgyűjtőterület, valamint a területen Potenciálisan talajszennyezett terület található. A TSZT 2015 Szerkezeti tervlap 6. Védelmi, korlátozási területek tervlapja szerint a tárgyi területet Meglévő vasútvonalak védőtávolsága, Árvízvédelmi fővédvonal, valamint 120 kV-os távvezeték biztonsági övezete érinti. A teljes terület Nagyvízi meder, illetve Hullámtér. Az FRSZ 1. Melléklet A területfelhasználási egységek beépítési sűrűsége és az infrastrukturális elemek tervlapja a TSZT 2015 Szerkezeti tervlapon feltüntetett elemeken kívül a Meglévő és a Tervezett szerkezeti jelentőségű természetközeli sétány, valamint a Meglévő szerkezeti jelentőségű városias sétány vonalát is feltünteti. Az FRSZ előírása a Vi-2 jelű területfelhasználási egységre 1,5 (1+0,5), a K-Kik jelű területfelhasználási egységre 1,5 (1,5+0), a K-Rek jelű területfelhasználási egységre 1,25 (1+0,25) beépítési sűrűség értékeket tartalmaz. A rendezés célja és várható hatásai: A fent említett jogszabályi előírásoknak megfelelően az építés helyi meghatározása Budapest IV. és XIII. kerület, Népsziget területére vonatkozóan.
rendjének
Gksz-1
K-SZ K-Rek
T e rv e ze tt erdő terü le tek és zöldterü le tek
K-Rek Ek
Ev
J elm a gy ará za t:
Vi-1
Vi2:I ntézm ény i, jellem ző en szab adonálló jelle g ű terü let ( 10%)
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 )
KRek: N a gy kiterjedésű re kreációs és sza ba didő s terü le t( 58%)
Vi-1
T e rv e ze tt Du na h íd Megh a tá rozó zöldfelü leti ka pc sola t aDu natelkén
Ek
E k: Közjóléti erdő terü let ( 16%)
K-Sz
KKik:Kikötő terü lete( 13%)
Vi-1
KÖk Vi-2
Vi-2
J ele ntő s v á ltozássalérinte tt terü let
Vt-M
Zkp
Zkp
K Ök: Kötöttpály ás közlekedési terü letek ( 3%)
ÎÎ KÖk
Zkp
K-Kik
Zkp Vt-M Ek
KÖk Vt-M
Vf
Vt-M
(Lk-2)
K-Rek Vt-M
Zkp min. 25%
Vi-1
Vi-1
Ln-2
Vt-H
Zkp
Ln-3
Vt-H Vi-1
Ln-T
Vt-H
Zkp
Meglév ő Du na h íd S ze rke ze ti jelentő ség ű zöldfe lü leti ka pc sola t
Av ona tkozó elő írások az a láb b iak: h rsz. :25996 K Ök: 4. 1. 3. 2. Beépítésrene m szá nt terü le tek -Közle kedési-és közm ű elh ely e zési, h írközlési terü le tek 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -Aközleke dés tov á b b i infrastru ktúra elem ei h rsz. :25992/ 3 KRek: 4. 1. 3. 1. Beépítésreszá nt terü le tek -Kü lönleges terü le tek 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -J elentő s v á ltozá ssalérintett te rü let 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -Aközleke dés tov á b b i infrastru ktúra elem ei h rsz. :25992/ 2 E k: 4. 1. 3. 2. Beépítésrene m szá nt terü le tek -Erdő terü le t h rsz. :70399/ 1 E k: 4. 1. 3. 2. Beépítésrene m szá nt terü le tek -Erdő terü le t 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -T erv ezett e rdő terü letek és zöldterü letek h rsz. :25992/ 1 E k: 4. 1. 3. 2. Beépítésrene m szá nt terü le tek -Erdő terü le t KRek: 4. 1. 3. 1. Beépítésreszá nt terü le tek -Kü lönleges terü le tek K Ök: 4. 1. 3. 2. Beépítésrene m szá nt terü le tek -Közle kedési-és közm ű elh ely e zési, h írközlési terü le tek 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -J elentő s v á ltozá ssalérintett te rü let 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -Aközleke dés tov á b b i infrastru ktúra elem ei 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -Megh a tá rozó zöldfe lü le ti ka pc sola t aDu natelkén h rsz. :70400, 70399/ 2 E k: 4. 1. 3. 2. Beépítésrene m szá nt terü le tek -Erdő terü le t Vi2:4. 1. 3. 1.Beépítésreszá nt terü letek -Vegy es terü le tek 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -J elentő s v á ltozá ssalérintett te rü let 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -Aközleke dés tov á b b i infrastru ktúra elem ei h rsz. :70402, 70403 KKik:4. 1. 3. 1. Beépítésreszánt te rü letek -Kü lönlege s te rü letek h rsz. :70404 KKik:4. 1. 3. 1. Beépítésreszánt te rü letek -Kü lönlege s te rü letek 4. 1. 3. 3. Egy éb szerkezeti e lem ek -Aközleke dés tov á b b i infrastru ktúra elem ei h rsz. :70401 KKik:4. 1. 3. 1. Beépítésreszánt te rü letek -Kü lönlege s te rü letek
5 0/ 2015. ( I . 28 )F őv . Kgy . ha tá roza tta le lfog a dv a S Z E RKE Z E T IT ERVL AP 1 . T E RÜ L E T F E L HAS Z N ÁL ÁS
M =1: 10 000 Bu da pest I V . . , XI I I . kerü le t Ah rsz. ok felsorolá saa ze lő irá sok részb en ta lálh a tó. Atelekh a tá rok tájékozta tó jellegűek.Hiv a talos h ely színra jzot, illetv ea laptérképe t aF öldh iv a ta l a dki. J elen terv kiv ona t ah a tá ly os T S Z T2015 térinform a tikainy ilv á nta rtá si rendszeréb en készü lt.Am egjelölt te rü let a( z)T S Z T2015T erü letfe lh aszná lá s szerkezeti te rv lapjá na k 65 231sz. szelv ény én ta lálh a tó.
K észü lt:2016. szeptem b er 6. ,kedd
1/8 oldal
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T2 015 ) 5 0/ 2015. ( I . 28)F ő v. Kg y. ha tár o za tta l el f og a dva S Z ERKE Z E T IT ERVL AP 1 . T E RÜ L E T F E L HAS Z NÁL ÁS
E k : 4. 1. 3. 2. Be épí tés r e n e ms zán t te r ül e te k-Er dő te r ül et Vi 2:4. 1. 3. 1.Be épí tés r e s zán t te r ül e te k-Ve g ye ste r ül e te k 4. 1. 3. 3. Eg yébs ze r k e ze ti el e me k-Ak özl ek e désto vábbi i nf r a s tr uk túr ae l e me i
2/8 oldal
J elm a gy aráz a t:
T e rv e z e tt I . rend ű f ő út
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 )
Meglé v ő településsz erkez eti jelentő ségű kerékpáros inf ra struktúrany om v ona la Meglé vő va sútv onalf elsz ínen Meglé v ő Duna h íd T e rv e z e tt Duna h íd Av ona tkoz ó elő írások aza láb b iak: 4. 1. 4. 1. Köz leked és -J óv áh a gy a nd ó elem ek h rsz . : 70400, 70404,70399/ 2, 70399/ 1, 70401, 70402,70403, 25992/ 3, 25992/ 2, 25992/ 1,25996
V ! (
! ( M ! (
P+R 500
5 0/ 2015. ( I . 28 )F ő v. Kgy . ha tároz a tta le lf og a d va S Z E RKE Z E T IT ERVL AP 2 . K ÖZ L E KE DÉ S I I NF R AS T R UKT ÚR A
M =1: 10 000 Bud a pest I V . . , XI I I . kerüle t Ah rsz . ok f elsorolásaa ze lő irások rész b en ta lálh a tó. Atelekh a tárok tájékoz ta tó jellegű ek.Hiv a talos h ely sz ínra jz ot, illetv ea laptérképe t aF öld h iv a ta l a d ki. J elen terv kiv ona t ah a tály os T S Z T2015 térinf orm a tikainy ilv ánta rtási rend sz eréb en ké sz ült.Am egjelölt te rület a( z )T S Z T2015Köz leked ési inf ra struktúrasz erkez eti te rv lapjána k 65 231 sz .sz elv ény én ta lálh a tó.
V ! (
M ! (
K ész ült:2016. sz eptem b er 6. ,ked d
3/8 oldal
J elm a g y a rá za t:
Ny ilv á nta rtott rég észe ti le lő h elyterüle te
Av ona tkozó elő írások a z a láb b ia k: h rsz. : 70400, 70404,70399/ 2, 70399/ 1, 70401, 70402,70403, 25992/ 3, 25992/ 2, 25992/ 1,25996 4. 1. 5. 1. Ö rökség v édele m -Más jog sza b álly a lérv ény esülő m ű v i értékv édelm i, örökség v édelm i elem e k
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 ) 5 0/ 2015. ( I . 28 )F őv . Kgy . h a tá roza tta le lfog a dv a S Z E RKE Z E T IT ERVL AP 3 A. É P ÍT E T TK Ö RNY E Z E TÉ RT É KE I NE KVÉ DE L ME
M =1: 10 000 Bu da pest I V . . , XI I I . kerüle t Ah rsz. ok felsorolá sa a z e lő irá sok részb en ta lálh a tó. Atelekh a tá rok tájékozta tó jellegű ek.Hiv a ta los h ely színra jzot, illetv ea la ptérképe ta F öldh iv a ta l a dki. J elen terv kiv ona t a h a tá ly os T S Z T2015 térinform a tika i ny ilv á nta rtá si rendszeréb en készült.Am egjelölt te rület a ( z)T S Z T2015Épített körny ezet értékeinek v éde lm eszerkezeti terv la pjána k 65 231sz. szelv ény én ta lá lh a tó.
K észült:2016. szeptem b er 6. ,kedd
4/8 oldal
J elm a gy aráz a t:
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 )
E gy es v áltoz ássa lérintett, jellem z ően új be épí tésű terület ( I I I . párkány m aga sság i ka tegória) S z ig etek m a ga sság i korlátoz ássa lérinte tt be épí tésresz ánt területei
Av ona tkoz óelőí rások aza lábbiak: h rsz . : 70400, 70404,70399/ 2, 70399/ 1, 70401, 70402,70403, 25992/ 3, 25992/ 2, 25992/ 1,25996 4. 1. 5. 2Örökség v éd ele m -Azépí te tt körny ez et v éd elm év e lkapc sola tos ma ga sság i össz e f üg g ések
5 0/ 2015. ( I . 28 )F őv . Kgy . ha tároz a tta le lf og a d va S Z E RKE Z E T IT ERVL AP 3 B. MAGAS S ÁGI K OR L ÁT OZ ÁS OK
M =1: 10 000 Bud a pest I V . . , XI I I . kerüle t Ah rsz . ok f elsorolásaa ze lőirások rész ben ta lálh a tó. Atelekh a tárok tájékoz ta tójellegű ek.Hiv a talos h ely sz í nra jz ot, illetv ea laptérképe t aF öld h iv a ta l a d ki. J elen terv kiv ona t ah a tály os T S Z T2015 térinf orm a tikainy ilv ánta rtási rend sz erében kész ült.Am egjelölt te rület a( z )T S Z T2015Ma ga sság i korlátoz ások sz erkez eti terv lapjána k 65 231 sz .sz elv ény én ta lálh a tó.
K ész ült:2016. sz eptem ber 6. ,ked d
5/8 oldal
J e lm a g y aráz a t:
Orsz ág os Ökológ ia i Hálóz a t -Ökológ ia if oly osó Orsz ág os je le ntő ség ű tájképvéd e lm i te rüle t öve z e te Orsz ág os Erd ő állom ány Ad a ttár sz e rinti véd e lm i e lső d le g e s re nd e lte tésű e rd ő te rüle t Kiváló te rm ő h e ly i ad ottságúe rd ő te rüle t
Avona tkoz ó e lő írások aza lábbiak: h rsz . :70400, 70404, 70399/ 2, 70399/ 1,70401, 70402, 70403,25996 4. 1. 6. 1. Z öld f e lüle t, táj-és te rm ész e tvé d e le m -Más jog sz a bálly alérvény e sülő e le m e k -Orsz ág os je le ntő ség ű tájképvéd e lm i te rüle t öve z e te h rsz . :25992/ 1 4. 1. 6. 1. Z öld f e lüle t, táj-és te rm ész e tvé d e le m -Más jog sz a bálly alérvény e sülő e le m e k -Orsz ág os je le ntő ség ű tájképvéd e lm i te rüle t öve z e te 4. 1. 6. 1. Z öld f e lüle t, táj-és te rm ész e tvé d e le m -Más jog sz a bálly alérvény e sülő e le m e k -Orsz ág os Ökológ ia i Hálóz a t h rsz . :25992/ 3, 25992/ 2 4. 1. 6. 1. Z öld f e lüle t, táj-és te rm ész e tvé d e le m -Más jog sz a bálly alérvény e sülő e le m e k -Orsz ág os je le ntő ség ű tájképvéd e lm i te rüle t öve z e te 4. 1. 6. 1. Z öld f e lüle t, táj-és te rm ész e tvé d e le m -Más jog sz a bálly alérvény e sülő e le m e k -Orsz ág os Erd ő állom ány Ad a ttár sz e rint e rd ő te rüle t 4. 1. 6. 1. Z öld f e lüle t, táj-és te rm ész e tvé d e le m -Más jog sz a bálly alérvény e sülő e le m e k -Kiváló te rm ő h e ly i a d ottság úe rd ő te rüle t
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 ) 5 0/ 2015. ( I . 28 )F ő v. Kg y. ha tároz a tta le lf og a d va S Z E RKE Z E T IT ERVL AP 4 . Z ÖL DF E L ÜL E TT ÁJ -É ST E R MÉ S Z E T VÉ DE L E M
M =1: 10 000 Bud a pe st I V . . , XI I I . ke rüle t Ah rsz . ok f e lsorolásaa ze lő irások rész be n ta lálh a tó. Ate le kh a tárok tájékoz ta tó je lle g ű e k.Hiva talos h e ly sz ínra jz ot, ille tve a laptérképe t aF öld h iva ta l a d ki. J e le n te rvkivona t ah a tály os T S Z T2015 térinf orm a tikainy ilvánta rtási re nd sz e rébe n ké sz ült.Am e g je lölt te rüle t a( z )T S Z T2015Z öld f e lüle t táj-és te rm ész e tvéd e le m sz e rke z e ti te rvla pjának 65231sz . sz e lvény én ta lálh a tó.
K ész ült:2016. sz e pte m be r 6. ,ke d d
6/8 oldal
J e lm a gy a ráz at :
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 )
O rs z ágos ví z m inő s égvéd e lm iö ve z e t-S z e nny viz ek sz e m pont jábólérz éke ny ví z gy űjt őt e rü le t P ot e nc iális a n t a la js z e nny ez et tt e rü le t
Avona t koz ó e lő í rás ok a za lábbia k: hrs z . :70400, 70399/ 2,70399/ 1, 70401,70402, 25992/ 2, 25996 4. 1. 7. 1. Kö rny ez et véd e le m , ve s z ély ez t et et tés ve s z ély ez t et őt ény ez őjű t e rü le t e k -Más jogs z a bálly a lérvény e s ü lő e le m e k -O rs z ágos ví z m inő s égvéd e lm it e rü le t hrs z . :70404, 70403, 25992/ 3, 25992/ 1 4. 1. 7. 1. Kö rny ez et véd e le m , ve s z ély ez t et et tés ve s z ély ez t et őt ény ez őjű t e rü le t e k -Más jogs z a bálly a lérvény e s ü lő e le m e k -O rs z ágos ví z m inő s égvéd e lm it e rü le t 4. 1. 7. 2. Kö rny ez et véd e le m , ve s z ély ez t et et tés ve s z ély ez t et őt ény ez őjű t e rü le t e k -Korlát oz ás s a lérint et tt e rvie le m e k -Pot e nc iális a n t a la js z e nny ez et t t e rü le t
5 0/ 2015. ( I . 28 )F őv. Kgy . ha t ároz at t a le lfoga d va S Z E RKE Z E T IT ERVL AP
5 . K ÖRNY E ZE T VÉDE L E M, VE S Z ÉL Y E ZT E T E TTÉSVE S Z ÉL Y E ZT E T ŐT ÉNY E ZŐJ ŰT E RÜL E T E K M =1: 10 000 Bud a pe s tI V . . , XI I I . ke rü le t Ahrs z . ok fe ls orolás a a ze lőirás ok rés z be n t a lálha t ó. At e le kha t árok t ájékoz t at ó je lle gűe k.Hiva t a los he ly sz í nra jz ot , ille t ve a la pt érképe ta F ö ld hiva t al a d ki. J e le n t e rvkivona ta ha t ály os T S Z T2015 t érinform a t ika iny ilvánt a rt ás ire nd s z e rébe n kés z ü lt .Am e gje lö ltt e rü le ta ( z )T S Z T2015Kö rny ez et véd e le m , ve s z ély ez t et et tés ve s z ély ez t et őt ény ez őjű t e rü le t e k sz e rke z et it e rvla pjána k 65231s z . sz e lvény én t a lálha t ó.
K és z ü lt :2016. sz e pt e m be r 6. ,ke d d
7/8 oldal
J elm a gy aráz a t:
Meglé vő va sútv onala k v éd ő táv olság a Árv íz v éd elm i f ő v éd v ona l Hullám tér Nagy v íz i m ed er 120kVos táv v e z eték b iz tonság i öv e z ete
Av ona tkoz ó elő írások aza láb b iak: h rsz . :70399/ 1, 70402,70403, 25992/ 3 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Árv íz v éd elm i f ő v éd v onal 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Na gy v íz im e d er 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Hullám téri területek h rsz . :70400, 70404, 70401 4. 1. 8. 1. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -Más jog sz a b álly a lérv ény esülő elem ek -Va sútv onala kvé d ő táv olság a 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Árv íz v éd elm i f ő v éd v onal 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Na gy v íz im e d er 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Hullám téri területek h rsz . :70399/ 2, 25992/ 2, 25992/ 1, 25996 4. 1. 8. 1. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -Más jog sz a b álly a lérv ény esülő elem ek -Va sútv onala kvé d ő táv olság a 4. 1. 8. 1. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -Más jog sz a b álly a lérv ény esülő elem ek -120kVos táv v e z e ték b iz tonság i öv ez ete 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Árv íz v éd elm i f ő v éd v onal 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Na gy v íz im e d er 4. 1. 8. 3. Vé d elm i, korlátoz ási terüle tek -T ájékoz ta tó elem ek -Hullám téri területek
ő l döl Gö
BUDAPE S TF ŐVÁROST E L E PÜL É S S Z E RKE Z E T I T E RVE( T S Z T20 15 ) 5 0/ 2015. ( I . 28 )F ő v. Kgy . ha tároz a tta le lf og a d va S Z E RKE Z E T IT ERVL AP 6 . VÉ DE L MI , K O RL Á T O Z ÁS I T E RÜL E T E K
M =1: 10 000 Bud a pest I V . . , XI I I . kerüle t Ah rsz . ok f elsorolásaa ze lő irások rész b en ta lálh a tó. Atelekh a tárok tájékoz ta tó jellegű ek.Hiv a talos h ely sz ínra jz ot, illetv ea laptérképe t aF öld h iv a ta l a d ki. J elen terv kiv ona t ah a tály os T S Z T2015 térinf orm a tikainy ilv ánta rtási rend sz eréb en ké sz ült.Am egjelölt te rület a( z )T S Z T2015Véd elm i, korlátoz ási területek sz erkez eti terv lapjána k 65 231sz . sz elv ény én ta lálh a tó.
K ész ült:2016. sz eptem b er 6. ,ked d
8/8 oldal
J e lm a gy ar áza t:
BUDAPE S TF ŐVÁROSRE NDE Z É S I S Z ABÁL YZ AT A
J e lentősv áltozás s alér intett te r üle t Ter v ezett Duna hí d E gy éb m e glév ő közle ke d és im űtár gy
KKK
Ter v ezett s ze r ke ze tije le ntős égű te r m és zetköze lis étány
JJJ
M e glév ős ze r kezetije le ntős égű te r m és ze tközelis étány
JJJ
M e glév ős ze r kezetije le ntős égű v ár os iass étány
5 / 2015. ( I I . 16. )F őv . Kgy . r end e le tte le lfoga dv a 1 .ME L L ÉKL E T
ATE RÜ L E TF E L HAS Z NÁL ÁS I E GY S ÉGE KBE ÉP ÍTÉS I S Ű RŰ S ÉGEÉSAZI NF RAS TRUKTÚ RAE L E M E K
KKik:Kikötő te r üle te ( 13%) E k: Közjólétie r d őte r üle t ( 16%) M e glév ő te le p ülés s ze r ke ze tije le ntős égű ke r ékp ár osinfr a s tr uktúr any om v ona la
M =1: 10 000 Bud a p es tX I I I . . , I V . ke r ület Ahr s z. ok fe ls or olás aa z előir ás ok r és zb e n ta lálha tó. Ate le kha tár ok tájékozta tó je lle gűe k.Hiv a talos he ly s zí nr a jzot, ille tv ea lap tér kép et aF öld hiv a ta l a d ki. J e le n te r v kiv ona t aha tály osF RS Ztér infor ma tika i ny ilv ánta r tás ir e nd s ze r éb e n kés zült. Am e gje lölt te r üle t a ( z)F RS Z1. m e llékletének 65231s z. s ze lv ény én ta lálha tó.
Va s út m e glév ő ny om v ona lafe ls zí ne n M e glév ő Duna hí d Vi2:I ntézm ény i, je lle m zőe n s zab ad onálló je llegű te r üle t ( 10%) K Ök: Kötöttp ály ásközle ke d és ite r üle te k ( 3%) KRe k: Na gy kite r je d és űr ekr e ác ióséss za ba d id őste r ület ( 58%) Av ona tkozó e lőí r ás ok az a láb b iak: hr s z. :70399/ 1, 70402,70403, 25992/ 2 18. §( 5)Egy éb e lőí r ás ok 18. §( 6)Egy éb e lőí r ás ok 19. §( 1)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 2)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 3)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 4)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek hr s z. :70404, 70401 4. §Ab e ép í tés is űr űs égr ev ona tkozó e lőí r ás ok 18. §( 5)Egy éb e lőí r ás ok 18. §( 6)Egy éb e lőí r ás ok 19. §( 1)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 2)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 3)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 4)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek hr s z. :70400 4. §Ab e ép í tés is űr űs égr ev ona tkozó e lőí r ás ok 15. §( 1)Változás s a lér inte tt ter üle te k b e ls ő közle ke d és év e lka p cs ola tos e lőí r ás ok 18. §( 5)Egy éb e lőí r ás ok 18. §( 6)Egy éb e lőí r ás ok 19. §( 1)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 2)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 3)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 4)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 5)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek hr s z. :25996 4. §Ab e ép í tés is űr űs égr ev ona tkozó e lőí r ás ok 14. §Kie m e lt je lentős égű gy alogosfe lüle te k 18. §( 5)Egy éb e lőí r ás ok 18. §( 6)Egy éb e lőí r ás ok 19. §( 1)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 2)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek 19. §( 3)Aközm ű infr a s tr uktúr ár av ona tkozó r end elkezés ek
K és zült:2016. s ze p te m b e r6. ,ke d d
1/5 oldal
BUDAPE S TF ŐVÁROSRE NDE Z É S I S Z ABÁL YZ AT A 5 / 2015. ( I I . 16. )F őv. Kg y. re nde le tte l e lfog a dva 1 .ME L L É KL E T
AT E RÜL E T F E L HAS Z NÁL ÁS I E GY S É GE KBE É PÍ T É S I S Ű RŰ S É GEÉ SAZI NF RAS T RU KT ÚRAE L E ME K 19. §( 4)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k hrsz . :70399/ 2 4. §Abe épí tési sűrűség re vona tk oz óe lőí rások 14. §Ki e m e lt j e le ntőség űg ya log os fe lüle te k 15. §( 1)Változ ássaléri nte tt te rüle te k be lső k öz le k e déséve l k apc sola tos e lőí rások 18. §( 5)Eg yébe lőí rások 18. §( 6)Eg yébe lőí rások 19. §( 1)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 2)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 3)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 4)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 5)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k hrsz . :25992/ 3 4. §Abe épí tési sűrűség re vona tk oz óe lőí rások 14. §( 1)Ki e m e lt j e le ntőség űg ya log os fe lüle te k 14. §( 4)Ki e m e lt j e le ntőség űg ya log os fe lüle te k 15. §( 1)Változ ássaléri nte tt te rüle te k be lső k öz le k e déséve l k apc sola tos e lőí rások 18. §( 5)Eg yébe lőí rások 18. §( 6)Eg yébe lőí rások 19. §( 1)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 2)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 3)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 4)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 5)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k hrsz . :25992/ 1 4. §Abe épí tési sűrűség re vona tk oz óe lőí rások 14. §( 1)Ki e m e lt j e le ntőség űg ya log os fe lüle te k 14. §( 4)Ki e m e lt j e le ntőség űg ya log os fe lüle te k 14. §Ki e m e lt j e le ntőség űg ya log os fe lüle te k 15. §( 1)Változ ássaléri nte tt te rüle te k be lső k öz le k e déséve l k apc sola tos e lőí rások 18. §( 5)Eg yébe lőí rások 18. §( 6)Eg yébe lőí rások 19. §( 1)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 2)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 3)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 4)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k 19. §( 5)Ak öz m űi nfrastruk túráravona tk oz óre nde lk e z ése k
2/5 oldal
BUDAPE S TF ŐVÁROSRE NDE Z É S I S Z ABÁL YZ AT A 5 / 2015. ( I I . 16. )F ő v. Kg y. re nd e le tte le lf og a d va 2 .ME L L É KL E T
BE É PÍ T É S R ES Z ÁNTT E R ÜL E T E KBE É PÍ T É S I S ŰRŰS É GÉ NE KBS ÁÉ RT É K E I
rány ú kivona t 35 000 m ére ta M =1: K ész ült:2016.sz e pte m be r 6. , ke d d
Bud a pe st XI I I . . , I V .ke rüle t Ah rsz . ok f e lsorolásaaze lő irások rész be n ta lálh a tó.
K K K K K K K K K K K K K K K
K K K K K K K K K0.75K K2.0K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
K K K 1.25 K K K K K K K K K K 1.25K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K
K K K K K K K K K K K K K K K
K K K K K K K K K K K K K K K
K K K K K K K K K K K K K K K
K K K K K K K K K 1.0 K K K K K K
K K K K K K K K K K K K K K K
K K K K 2.0 1.5 K K K K 3.5 1.75 K K 2.5 K K 3.0 K K 1.5 2.5 1.5 1.25 K K 1.5 K K 3.5 K K K3.0K 1.5 K K 2.5 K1.25 K 0.6 K K K K
J e lm a g y aráz a t:
Ate lje s te rüle tf e lh a sz nálási e g y ség re vona tkoz ó álta lános be é pí tési sűrűsé g i érték:1, 5 Ate lje s te rüle tf e lh a sz nálási e g y ség re vona tkoz ó álta lános be é pí tési sűrűsé g i érték:1
Avonatkoz ó e lő í rások aza lábbia k: h rsz . : 25992/ 3, 70400,70404, 70399/ 2, 70399/ 1,70401, 70402, 70403, 25992/ 2, 25992/ 1, 25996 4. § Abe épí tési sűrűség re vona tkoz ó e lő í rások
Ate le kh a tárok tájékoz ta tó je lle g űe k. Hiva ta los h e ly sz í nrajz ot, ille tve ala ptérképe t aF öld h iva ta la d ki. J e le n te rvkivona t ah a tály os F RS Ztérinf orm a tika i ny ilvánta rtási re nd sz e rébe n kész ült.
3/5 oldal
BUDAPE S TF ŐVÁROSRE NDE Z É S I S Z ABÁL YZ AT A 5 / 2015. ( I I . 16. )F őv . Kgy. re nde le tte le lfog a dv a 3 .ME L L É KL E T
E GY E ST E RÜ L E T E KBE ÉP Í T ÉS I MAGAS S ÁGAÉSMAGAS ÉP Í T MÉNY E KS Z ÁMÁRAK I J E L ÖL TT E RÜ L E T E K Buda pe st XI I I . . , I V .ke rüle t Ah rsz . ok fe lsorolása a ze lőirások rész b e n ta lálh a tó .
ona t 35 000 m ére ta rányú kiv M =1: K ész ü lt:2016.sz e pte m b e r 6. , ke dd
J e lm a g ya ráz a t: E g ye s v áltoz ássa lérinte tt,je lle m z őe n újb e építésű te rüle t ( I I I . párkánym a g a sság ika te g ó ria ) S z ig e te k m a g a sság ikorlátoz ássa lérinte tt b e építésre sz ánt te rüle te i Av ona tkoz ó e lőírások a za láb b ia k: h rsz . :70399/ 1, 70401, 25992/ 2,25996 5. §Egye s te rüle te k b e építésim a g a sság ána k korlátoz ásáv a lka pc sola tos e lőírások 12. §Be építésre ne m sz ánt te rü le te kre v ona t koz ó m a g a sság isz a b ályoz ás h rsz . :25992/ 3, 70404, 70402, 70403 5. §Egye s te rüle te k b e építésim a g a sság ána k korlátoz ásáv a lka pc sola tos e lőírások 10. §Egye s duna isz ig e te kre v ona tkoz ó m a g a sság ire nde lke z ése k h rsz . :25992/ 1 5. §Egye s te rüle te k b e építésim a g a sság ána k korlátoz ásáv a lka pc sola tos e lőírások 10. §Egye s duna isz ig e te kre v ona tkoz ó m a g a sság ire nde lke z ése k 12. §Be építésre ne m sz ánt te rü le te kre v ona t koz ó m a g a sság isz a b ályoz ás h rsz . :70400, 70399/ 2 5. §Egye s te rüle te k b e építésim a g a sság ána k korlátoz ásáv a lka pc sola tos e lőírások 7. §AI I I . párkánym a g a sság ika te g ó ria te rü le te i 8. §AzI . , I I . és I I I .párkánym a g a sság ika te g ó ria te rüle te ine k kie g ész ítőre nde lke z ése i 10. §Egye s duna isz ig e te kre v ona tkoz ó m a g a sság ire nde lke z ése k 12. §Be építésre ne m sz ánt te rü le te kre v ona t koz ó m a g a sság isz a b ályoz ás
Ate le kh a tárok tájékoz ta tó je lle g űe k. Hiv a ta los h e lysz ínra jz ot , ille tv e a la ptérképe t a F ö ldh iv a ta la dki. J e le n te rv kiv ona t a h a tályos F RS Ztérinform a tika inyilv ánta rtásire ndsz e réb e n kész ü lt.
4/5 oldal
BUDAPE S TF ŐVÁROSRE NDE Z É S I S Z ABÁL YZ AT A 5 / 2015. ( I I . 16. )F őv. Kg y. re nd e le tte le lf og a d va 4 .ME L L É KL E T BUDAPE S TZ Ó NARE NDS Z E RE
rány úkivona t 100 000m ére ta M =1: K ész ült:2016.sz e pte m be r 6. , ke d d
Bud a pe st XI I I . . , I V .ke rüle t Ah rsz . ok f e lsorolásaaze lőirások rész be n ta lá lh a tó.
"
" " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "
4.1.
"
1.
3.1.
5.
5.
5.
5. 2.1.
4.2.
3.2.
J e lm a g y ará z a t:
5. Dunam e nti z óna
h rsz . : 25992/ 3, 70400,70404, 70399/ 2, 70399/ 1,70401, 70402, 70403, 25992/ 2, 25992/ 1, 25996
Ate le kh a tárok tájékoz ta tó je lle g űe k. Hiva ta los h e ly sz í nrajz ot, ille tve ala ptérképe t aF öld h iva ta la d ki. J e le n te rvkivona t ah a tá ly os F RS Ztérinf orm a tika i ny ilvánta rtá si re nd sz e rébe n kész ült.
5/5 oldal