k
Számviteli és adózási szaktájékoztató
T A R T A L O M Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Néhány új gazdasági esemény könyvelése
1
| Végtörlesztés | Baleseti adó | Reprezentáció, avagy a ballonos víz esete
Év végi átértékeléssel kapcsolatos feladatok
2
| Választott árfolyam | Mire vonatkozik az átértékelés? | Az átértékelés könyvelése | Deviza alapú tételek átértékelése
dr. Csátaljay Zsuzsanna A februártól érvényes új áfa-kiutalási szabályok
3
| Nyilatkozat a kifizetettségrôl | Mi minôsül megfizetett számlának? | Felmerülhet-e uniós jogba ütközés az új szabály esetén is?
Gottgeisl Rita Bevallás a szakképzésrôl, egyéb információk a 1101-es bevallásról
6
| Milyen adókat kell bevallani a 1101-es nyomtatványon? | Kiknek kell bevallást tenni? | A szakképzési hozzájárulás alapja, mértéke | A képzések támogatási intenzitása | Az eva-alany és a szakképzési hozzájárulás | A 2012. évi változások
dr. Sallai Csilla Követeléskezelés
9
| A követelés fogalma, a szerzôdés | Szerzôdést biztosító mellékkötelezettségek | Elôzetes óvintézkedések „adós nem fizet” esetre | Lejárt követelés esetén alkalmazható módszerek | Fizetésen kívüli kiegyenlítés módszerei
Késedelmi kamat
12
l
IV. évfolyam 2. szám, 2012. február
BÖRÖCZKYNÉ VEREBÉLYI ZSUZSANNA ROVATA
Néhány új gazdasági esemény könyvelése Írásunk a végtörlesztéshez, a baleseti adóhoz és az – „örök sláger” – reprezentációhoz kapcsolódó könyvelési tételeket mutatja be. Végtörlesztés
Talán mindenki ismeri az elôzményeket, ezért csak röviden tekintem át: 2011 novemberében a törvényjavaslathoz érkezett egy módosító indítvány, miszerint 2011. december 31-ig adómentes támogatást adhat a munkáltató a munkavállalónak a végtörlesztéshez. A törvény elfogadása elôtt ezt a dátumot 2012. február 28-ig meghosszabbították, és a törvényt már így fogadták el. A 2011. december 29-én megjelent Magyar Közlöny szerint az adómentes támogatásra 2011. december 31-ig volt lehetôség. Ezek alapján volt olyan munkáltató, aki már nem tudott élni a lehetôséggel, de aki igen, annak különbözô teendôi vannak. Melyek ezek? A számviteli törvény elôírása szerint a személyi jellegû egyéb kifizetések közé tartoznak a természetes személyek részére nem bérköltségként és nem vállalkozási díjként kifizetett, elszámolt összegek. Ennek megfelelôen ide kell könyvelni a végtörlesztésre adott támogatást is. A tao törvény szerint a vállalkozás érdekében elismert költség az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve vezetô tisztségviselôje, tevékenységében személyesen közremûködô tagja, az adózóval korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas [Tbj. 4. § f)], valamint az említett magánszemélyek közeli hozzátartozója részére személyi jellegû egyéb kifizetésként elszámolt összeg, és az ahhoz kapcsolódó, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történô kötelezô befizetés.
A két definícióból az következik, hogy a banki terheléssel szemben az 55-ös számlacsoport valamelyik számlájára kell könyvelni, és nem kell vele a társasági adó alapját megemelni. Baleseti adó
A baleseti adóval kapcsolatban egy kisebb „közvélemény-kutatást” végeztem arra vonatkozólag, hogy azt ki hová könyveli. Elárulom ennek a kis szavazásnak az eredményét: a válaszadók 55%-a válaszolta azt, hogy az 53-as számlacsoportba, a biztosítások közé kell könyvelni, 45%-a tette le a voksát a 86-os egyéb ráfordítások mellett, volt egy kb. 7%-os réteg, aki szerint mindkét megoldás helyes, azaz mindegy hová könyveljük, a maradék 3% pedig nem tudott a kérdésre válaszolni... A kérdés jól megmutatta a törvény értelmezésének sokféleségét. A szavazáshoz fûzött kommentárok is igen jó érvekkel támasztották alá az egyik vagy a másik választ. Akik a ráfordítás mellett érveltek, arra hivatkoztak, hogy a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosításról szóló törvény (a továbbiakban: Kgfb. tv.) szerinti biztosítási kötelezettség után kell a baleseti adót megfizetni. Az adó alanya pedig az a személy vagy szervezet, akit/amelyet a Kgfb. tv. szerinti biztosítási kötelezettség terhel. Ha tehát egy adónak alanya vagyok, akkor azt nem az igénybe vett szolgáltatások közé kell könyvelni. Akik a szolgáltatási díj mellett érveltek, ezt azzal tették, hogy mivel például a villanyszámlában elképesztô nevû többféle adó és hozzájárulás szerepel – mint
A megszerzett tudás és a gyakorlat összhangja
2
könyvelôk lapja
az áramfogyasztás része –, és ezeket is áramköltségként számoljuk el, ezért a fenti adó is a biztosítás részköltsége. A könyvvizsgálói kamara álláspontja szerint a kötelezô gépjármû-felelôsséggel összefüggô baleseti adó a biztosítási szolgáltatáshoz kapcsolódik, annak igénybevételéhez kötôdik, azt a biztosítási díjjal együtt kell megfizetni az adó alanyának. A baleseti adót ezért szerintük ugyanúgy kell elszámolni, mint a kötelezô gépjármû-felelôsség díját, azaz egyéb szolgáltatásként. Véleményem szerint mindkét eszmefuttatás helyes. A leginkább érintett szakmai kamara és az adminisztráció egyszerûsítése jegyében könyveljük a biztosító számláját egy összegben az 53-as egyéb szolgáltatások közé! Reprezentáció, avagy a ballonos víz esete
2012-tôl a reprezentáció egyes meghatározott juttatásként adóköteles, azaz a kifizetô a juttatás hónapjának kötelezettségeként összesen 51,17% adót köteles fizetni.
Néhány példa a reprezentációs költségre: • a cég vásárol az irodába teát, kávét, cukrot, • ballonos vizet vásárolunk az irodába (bárki használhatja; vendégek, ügyfelek, dolgozók), • az irodába veszünk az ügyfélnek süteményt, üdítôt, • az ügyfeleket meghívjuk üzleti ebédre, • bemutatót rendezünk a székhelyünkön vagy étteremben az érdeklôdôknek. Felmerül kérdésként az is, hogy hogyan különböztessem meg, hogy az irodai kávét, teát az ügyfél vagy a munkavállaló issza meg. Ha ugyanis azt a munkavállaló fogyasztja el, az nem fér bele a reprezentáció fogalmába. Véleményem szerint mégis teljesen mindegy. Ha a cégnél mindenki számára adott a lehetôség, hogy fôzzön magának egy kávét, akkor itt megvalósul a kifizetô adója mellett „mindenkinek egyenlô feltétellel” adott juttatás. Ennek adója
Év végi átértékeléssel kapcsolatos feladatok Egy üzleti év zárásakor a számviteli törvény számos feladatot ír elô. A devizás eszközök és kötelezettségek átértékelése a korábbi években a számviteli politika szerint került elszámolásra. 2011-tôl minden vállalkozásnál kötelezô az év végi választott árfolyamra történô átértékelés. Választott árfolyam
Szinte minden devizás cikket ezzel kezdünk, mert ez az alapkérdés: milyen árfolyamot alkalmazzunk? A választott árfolyammal leggyakrabban két esetben foglalkozunk. Egyrészt a devizában fennálló eszközök és források bekerülési értékének meghatározásakor játszik fontos szerepet, másrészt az év végi értékeléskor is ezt kell alkalmazni. A választott árfolyam nem más, mint amit a vállalkozó számviteli politikájában rögzít. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki magának képez egy neki tetszô árfolyamot. A leggyakrabban a vállalkozók az MNB által közzétett hivatalos árfolyamot választják. Ha ehelyett a deviza vételi vagy eladási, esetleg átlagárfolyamát választják, az a szabály nem változik, hogy a döntést a számviteli politikában rögzíteni kell. Az év végi MNB árfolyam 311,13 Ft/€. Sajnos ennek a magas árfolyamnak
kellemetlen hatása lesz a cégek beszámolójára, különös tekintettel, hogy az átértékelést kötelezô könyvelni. Egy jellemzôen devizás kötelezettséggel rendelkezô cégnek nem várt veszteséget hoz, mely könnyen „elviszi” a tárgyévben megtermelt üzemi eredményét. Az exportra dolgozó cégek, vagy ha más ok miatt követelésüket devizában tartják nyilván, ôk meg a nem várt nyereséggel küzdhetnek. A december 20-ig fennálló feltöltési kötelezettségben nem lehet (egyszerûen képtelenség) ilyen nem látható nyereségeket is kalkulálni. Gond ez ráadásul azért is, mert ha az átértékelés hatása árfolyamnyereség, de az azóta lecsökkent árfolyam miatt a kiegyenlítéskor árfolyamveszteség realizálódik, akkor valójában indokolatlanul áll fenn az átértékelés utáni adófizetési kötelezettség. Persze ez csak a probléma felvetése, hiszen megoldás nincs rá. A számviteli
pedig összesen 51,17%. Azaz semmiben nem különbözik attól, ha azt „repiként” számoljuk el. És még számvitelileg sem. Akár a munkavállaló, akár az üzleti partner koffeinadagját finanszírozzuk, azt a személyi jellegû egyéb kifizetések közé kell elszámolni. Összefoglalva: Akár a partner, akár a munkavállaló fogyasztja a kávét, teát esetleg a vizet a ballonból, • számvitelileg 55-ösbe kell könyvelni, • a 119%-a után 16% szja-t és 27% ehót kell fizetni, és • magánszemélyhez nem köthetô adóként kell bevallani. Az ásványvíz védôitalként történô elszámolásához (mert ez adómentes lenne) be kell tartani az egyes kormányrendeletben elôírt feltételeket. Egy 40 fokos melegben dolgozó útépítô munkásnak védôital az ásványvíz, a könyvelôirodában adatot rögzítô alkalmazottnak azonban adóköteles juttatás. Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna
törvény szerint át kell értékelni, és kész. Nincs mód még akkor sem elmulasztani ezt, ha a mérlegkészítésig tudjuk, hogy lecsökkent az árfolyam. Mire vonatkozik az átértékelés?
Az átértékelés csak mérlegtételekhez kapcsolódhat. Ezen belül: • eszközök között – pénzeszközök, – követelések, – értékpapírok és részesedések, – devizában adott elôlegek, – aktív idôbeli elhatárolások; • források között – kötelezettségek (hátrasorolt, hoszszú, rövid), – vevôktôl kapott elôlegek, – passzív idôbeli elhatárolások. Biztosan nem érinti az év végi átértékelés a korábban beszerzett tárgyi eszközöket, a saját tôkét és egyetlen eredménykimutatás-kategóriát sem. Az eredménykimutatás értékelése az eszközök és források értékeléséhez igazodik. Amikor az a bevétel vagy költség (ráfordítás) felmerül, akkor a teljesítés napján érvényes árfolyamon elszámoljuk. Lehet, hogy év végén az ezzel kapcsolatos követelést vagy kötelezettséget át kell értékelni, a bevételt vagy költséget már nem érintheti.
könyvelôk lapja
Az átértékelés könyvelése
A tavalyi év zárótételeinek és a tárgyév könyvelésének kezdetekor van szezonja az átértékelés nyilvántartásba vételének. Miért is? Nagyon fontos, hogy az átértékelés könyvelése megtörténjen, mielôtt a következô év gazdasági eseményeit elkezdjük könyvelni. Minden könyvelô tudja, hogy az év elsô hónapjaiban párhuzamosan folyik két év könyvelése: még az elôzô évet zárjuk, és már könyveljük a januári eseményeket is, hiszen folyamatosan a következô év bevallásait (például áfa-bevallást) is be kell adni. Viszont ha korábban lekönyveljük a januári devizaszámla tételeit, minthogy az év végi értéket átértékeljük, akkor ebbôl elég komoly eltérés keletkezhet. Itt ugyanis a bekerülési értéken kell számolni az állománycsökkenéseket, melyet, ha megváltoztatunk (az átértékelés kapcsán pedig megváltozik), akkor már nem is annyi az átlagár. Azaz könyvelhetjük újra az egészet. Vagy ha például van egy vevôi követelésünk, és az eredeti bekerülési értékhez képest számoljuk ki az árfolyam-különbözetet, akkor az átértékelés könyvelése után marad egyenleg a folyószámlán, pedig nem maradhatna. Tehát fontos, hogy mielôtt az adott fôkönyvi számlára elkezdjük rögzíteni az új év gazdasági eseményeit, könyveljük le az év végi átértékelést! Hogyan könyveljük az átértékelést? Véleményem szerint a könyvelés azért is szép szakma, mert a számviteli törvény nem konkrét könyvelési tételeket tartalmaz, hanem gyakorlatilag azok végeredményét. Megmondja, hogy mit melyik mérleg- vagy eredménysoron kíván látni. Ezért az átértékelés könyvelésével kapcsolatban is a saját gyakorlatomat tudom leírni, azaz, hogy én azt hogyan szoktam könyvelni. Az év végi átértékelés az egyetlen olyan helyzet, amikor tételenként megállapítjuk a különbözetet, de az elôjelhelyes összesítés során vagy árfolyamnyereség, vagy árfolyamveszteség keletkezik. Ennek érdekében nyissunk egy „technikai számlát” a 36-os számlacsoportban, és adjunk neki például „év végi átértékelés átvezetési számla” nevet. Amikor a devizás eszköz vagy forrás értékét átértékeljük, ez lesz az ellenszámla. A végére pedig ennek a számlának az egyenlege adja az összevont árfolyam-különbözetet, melyet vagy a
87-es, vagy a 97-es számlára vezetünk át. Fontos, hogy ezt a 369-es elszámolási számlát rögtön a tárgyévet követô év elején meg kell nyitni, és legkésôbb a mérlegkészítés folyamatának a végén le kell zárni. Ha késôn kezdjük el az átértékelést könyvelni, nem lesz helyes a következô év árfolyamának elszámolása. Deviza alapú tételek átértékelése
Sokan nem tudják, hogy a deviza alapú tételeknél ugyanazokat az értékelési szabályokat kell követni, mint a devizában fennálló tételeknél. Vannak olyan ügyletek, melyeknél a felek ugyan valamilyen árfolyamhoz kötik az ügylet forintban meghatározott árát, de ezeket nem kell átértékelni. Például egy deviza alapú forintbérlet alatt azokat az ügyleteket értjük, amelyek a szerzôdésben rögzített bérleti díjakat valamely devizanemben is kifejezik a szerzôdéskötéskor ismert árfolyammérték mellett. A fizetendô díjakat ezt követôen a devizában meghatározott érték aktuális árfolyamán átszámított forintérték szerint határozzák meg. A bérleti díjak lehetnek magasabbak és alacsonyabbak is a bérleti idôszakban, attól függôen, hogy a szerzôdéskor megállapított „referenciaárfolyamhoz” képest a forint le- vagy felértékelôdik, de ezeket nem árfolyam-különbözetként jelzik a számlán, hanem egyszerûen ennek megfelelôen határozzák meg a forintértéket. A bérleti díjak forintellenértékét elôre meghatározni nem lehetséges, az árfo-
3
lyamváltozás miatti korrekciók tehát a bérleti díj összegét változtatják. Ezeknél a bérleti díjaknál nem beszélhetünk a kötelezettségekre vonatkozó év végi értékelésekrôl, mert a teljesítés idôpontjában számlázott bérleti díj a késôbbiekben már nem változhat, a szállítói kötelezettség átértékelésének nincs értelme, miként a bérbeadónál sem kell a már kiszámlázott bérleti díjak év végi követeléseinek könyv szerinti értékét módosítani. Amik viszont átértékelés alá esnek, azok a deviza alapú kötelezettségek. Ezeknél az ügyleteknél arra kell figyelni, hogy a lízingcégek a számlában a tôkerészletet mindig az eredeti árfolyammal számolják, és ehhez képest határozzák meg az árfolyam-különbözetet. Mi ezt a bizonyos eredeti árfolyamot már bekerüléskor megváltoztathatjuk, ha nálunk a teljesítés napján érvényes árfolyam ettôl eltér. És aztán eljön az év vége, amikor a fennmaradó tartozásunkat átértékeljük az év végi árfolyamra. Lehet, hogy a bank még mindig azt a bizonyos eredeti (pl. 254 Ft-os) árfolyamot alkalmazza, de ha mi már átértékeltük 260 Ft-ra a tartozásunkat, akkor a tôketörlesztést ezen az árfolyamon kell számolni, és ehhez képest kell meghatározni az árfolyam-különbözetet. Mondhatnám úgy is, hogy figyelmen kívül hagyjuk a számlában szereplô „tôke” és „árfolyam” címeken leszámlázott forintösszegeket, és azokat a saját nyilvántartásunk szerinti árfolyamon határozzuk meg. Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna
DR. CSÁTALJAY ZSUZSANNA ROVATA
A februártól érvényes új áfa-kiutalási szabályok A 2011. október havi számunkban arról írtunk, hogy az áfa visszaigénylése során már nem kell csökkenteni a visszaigényelhetô adó összegét a ki nem fizetett számlák áfa-tartalmával, tehát már nemcsak az áfa-levonásnak (a bevallásban levonhatóként történô szerepeltetésének), hanem visszaigénylésének sem akadálya a számla kifizetetlensége. Ez a szabály 2012-ben sem változott – hiszen uniós bírói ítélet is kifogásolta az áfatörvényben korábban szereplô ilyen korlátozást –, azonban más módon, az áfa kiutalására vonatkozó határidô tekintetében 2012. február 1-jétôl mégis szerepet kap a számlák kifizetettsége. Az új szabály lényege
A 2012. január 31-e után esedékes áfabevallások alapján történô kiutalások esetében az Art. 37. § (4) bekezdése általános szabályként az áfa kiutalására az
adóhatóság számára rendelkezésre álló határidôt egységesen az eddigi 30, illetve 45 napról 75 napra emelte. (A határidôt változatlanul a bevallás benyújtásának esedékességétôl, tehát havi és negyed-
4
könyvelôk lapja
éves bevallás esetén a tárgyidôszakot követô hó 20-ától kell számolni.) Ehhez képest csak kivételként jelenik meg ennél rövidebb; 30, illetve 45 napos kiutalási határidô, amelyet kedvezményként csak akkor lehet alkalmazni, ha az adózó az áfa áthárítására jogalapot teremtô minden ügylet – melynek teljesítését tanúsító számla (számlák) alapján az adott adómegállapítási idôszakban adólevonási jogát gyakorolja – számláiban feltüntetett adót is tartalmazó összegét a bevallás benyújtásának esedékességéig teljes mértékben megfizette, vagy tartozása egészében más módon megszûnt. [Art. 37. § (4a)] Tekintettel arra, hogy a kedvezôbb kiutalási határidônek feltétele, hogy valamennyi számla ki legyen fizetve (vagy más módon ugyan, de ne álljon fenn a továbbiakban abból származóan tartozás), ha akár csak egy számla nincs teljesítve a bevallási határidôig, a teljes visszaigényelt összeg kiutalására a hosszabb, tehát a 75 napos határidô vonatkozik. Fontos ugyanakkor, hogy csak azoknak a számláknak a kiegyenlítetlenségét kell figyelni, amelyeket a tárgy bevallási idôszakban állítottunk be levonható adóként. Amelyet az elôzô idôszakról görgetünk mint elôzô idôszakról áthozott csökkentô tételt, annak esetlegesen változatlanul fennálló kifizetetlensége nem alapozza meg a hosszabb, 75 napos kiutalási határidô alkalmazását. Nem kell tehát a megfizetetlenségre figyelemmel lenni azon számlák tekintetében, amelyeket megfizetetlenül állított be az adóalany levonhatóként a korábbi idôszakok áfa-bevallásába, de amely tekintetében a viszszaigénylési jogot csak késôbbi idôszakban gyakorolja. Egy példával szemléltetve: Tételezzük fel, hogy adózó februárról benyújtott bevallása 80 negatív elszámolandó adót mutat, amelynek visszaigénylését nem kéri, hanem következô idôszakra átvihetô tételként veszi figyelembe. Ez az összeg két számlából tevôdik össze, amelybôl egy számla – 60 áfa öszszegben – nincs kifizetve. Március hónapban a bevallása 100 negatív elszámolandó adót mutat, amelynek visszaigénylését adózó kéri. Az elôzô idôszaki 60 áfa összegû számla – amelyet természetesen tartalmaz a márciusi visszaigényelhetô adó – április 20-ig a tárgyidôszaki bevallás esedékességéig sincs kifizetve, azonban a tárgyidôszaki számlák teljes egészében ki vannak egyenlítve. Adózó kiutalási határideje április 20-tól számítottan 30, illetve 45 nap, mivel a tárgyidô-
szakban levonhatóként figyelembe vett számlák hiánytalanul ki vannak fizetve, az nem számít, hogy az elôzô idôszakról göngyölített számla még mindig nincs kifizetve, hiszen azon számla vonatkozásában az adólevonási jogot elôzô hónapban gyakorolta. Fontos arra is figyelemmel lenni, hogy a kiutalási határidô szempontjából nem a számla teljesítési idôpontjának van jelentôsége, hanem annak, hogy melyik bevallásban teszi be az adóalany levonható adóként. Ha például egy februári teljesítési idôpontú számlát a cég nem tesz be februárban levonható adóként, hanem csak májusban, és az még mindig nincs kiegyenlítve június 20-ig, akkor ha a májusi adóbevallásban visszaigényel a cég, a kiutalási határidô 75 nap lesz még akkor is, ha a bevallásban szerepeltetett tárgyhavi teljesítési idôpontú számlák mind ki vannak fizetve. Mivel egy kifizetetlen számla a teljes visszaigényelt összeg kiutalását meghosszabbítja, célszerû tudatosan megtervezni, hogy melyik bevallásban történjen a bejövô számla szerepeltetése. Amenynyiben a tárgyidôszaki visszaigényelhetô áfa nagy összegû, és abból nincs kiegyenlítve egy kis összegû számla, érdemes megfontolni azt a lehetôséget, hogy nem a tárgyidôszaki áfa-bevallásba, hanem csak olyan késôbbi bevallásba teszi be levonható adóként, amely fizetendô adót (vagy esetleg kis összegû visszaigényelhetô adót) mutat. Ha ugyanis a tárgyidôszakban beteszi levonható adóként, akkor a kiutalási határidô e miatt az egy számla miatt 75 nap lesz. Mivel csak a kiutalási határidôt hoszszabbítja meg a kiegyenlítetlen számla, értelemszerûen azokban a bevallásokban semmilyen hátrányos következménnyel nem jár, amelyek nem visszaigényelhetô adóval, hanem következô idôszakra átvihetô tétellel vagy befizetendô adóval zárulnak. A bevallásban a fizetendô adó csökkentésére a kifizetetlen számla is természetesen továbbra is figyelembe vehetô. Ha tehát a tárgyidôszakban befizetendô adóval zárul a bevallás, semmilyen szempontból nincs jelentôsége annak, ha akár valamennyi, a bevallásba levonható adóként beállított számla kifizetetlen. Továbbá még ha a következô idôszaki áfabevallás esetleg visszaigényelhetô áfaegyenleget mutat, amelynek kiutálását is kérik, nem hosszabbítja meg a kiutalási határidôt az sem, ha az elôzô idôszakba már levonhatóként beállított számlák ennek a következô idôszaki áfa-bevallás benyújtásáig sincsenek kifizetve. A ki-
utalási határidô ettôl függetlenül 30, illetve 45 nap lesz, feltéve persze, hogy nincs a tárgyidôszaki levonható adók között kifizetetlen számla. Mitôl függ a csak kifizetett számlát tartalmazó visszaigénylésnél, hogy 30 vagy 45 nap a határidô? Ez – ahogy eddig – az igényelt összeg nagyságától függ, azonban az eddigi 500 000 Ft 1 000 000 Ft-ra emelkedik, azaz ha csak kifizetett számlát tartalmaz a visszaigénylô bevallás, akkor 1 000 000 Ft alatti igényelt összeg esetén 30 nap a kiutalási határidô. Mivel február 1-jétôl kell alkalmazni ezt a szabályt, már a 2012. január havi, a 2011. éves és a 2012. elsô negyedéves áfa-bevallás alapján történô visszaigénylés kiutalására is ezek a szabályok irányadóak. Nyilatkozat a kifizetettségrôl
Amikor az adózó benyújtja a visszaigénylést tartalmazó áfa-bevallást, abban nyilatkozni kell, hogy minden számla ki van-e fizetve. Az elôbb ismertetett szabályokból látható, hogy annak nincs jelentôsége, hogy a visszaigénylô bevallásból hány darab számla marad kifizetetlenül. Ugyanaz a következménye, ha egy darab tárgyidôszaki számla marad kifizetetlen, mintha valamennyi az maradna: 75 nap a kiutalási határidô. Ezért érthetô, hogy csak arról a tényrôl kell nyilatkozni, hogy valamennyi számla ki van-e fizetve. Igenlô válasz estén 30, illetve 45 nap a kiutalási határidô, egyébként 75 nap. Ugyan az adózó nyilatkozatától függ a kiutalási határidô hossza, ennek a nyilatkozatnak a valóságtartalmát az adóhatóság ellenôrizheti. Amennyiben valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz az adózó, akkor mulasztási bírsággal sújtható. A mulasztási bírság összege nem a szokásos, hanem külön tétel, magas összeg vonatkozik erre. A visszaigényelt összeg 5%-áig terjedhet a kiszabott bírság összege, de nem lehet kevesebb magánszemély esetén 200 000 Ft-nál, egyéb adózónál 500 000 Ft-nál. Mi minôsül megfizetett számlának?
Tehát még egyszer: a kedvezôbb kiutalási határidô feltétele, hogy a bevallásban levonhatóként szerepeltetett valamennyi számla teljes, adót is tartalmazó ellenértéke ki legyen fizetve, vagy a tartozás más módon legyen egészében megszûnt. Amennyiben bármilyen kis rész híján nincs teljesen kifizetve a számla, akkor is a 75 napos határidô alkalmazandó, azaz nem lehet megfizetettségi nyilat-
könyvelôk lapja
kozatot tenni; a megfizetettséget számlánként, nem szerzôdésenként kell nézni. Azaz ha egy ügyletnél részteljesítésben állapodtak meg, s a részteljesítés és a végteljesítés eltérô bevallásba esik, az egyik kiegyenlítetlensége önmagában nem rontja le a másik bevallást is. A megfizetés alatt a tényleges készpénzes fizetést vagy az átutalásos, tehát a bankszámlán történô jóváírást kell érteni. A megfizetés idôpontja tekintetében ugyan itt az eladó és vevô mint polgári jogi jogalany egymás közötti ügyletei alapján elsôsorban a polgári jog által szabályozott, körülírt megfizetettségi szabályokat kell alkalmazni, ez alapján is célszerû, ha a vevô a bevallásra nyitva álló határidô elôtt elindítja a banki átutalást, hogy az esedékességre már jóváírják a jogosulti számlán a pénzösszeget. Ha nincs is ténylegesen kiegyenlítve a számla, az akkor is úgy minôsül, ha a tartozás bármilyen más módon (teljes egészében) megszûnt. Ilyen jogcím lehet a tartozás más általi teljes és végleges átvállalása (ennek feltétele a Ptk. szerint a jogosult hozzájárulása.) A Ptk. szerint elvileg a tartozás az eredeti kötelezett (a vevô igénybevevô) szemszögébôl már a tartozás átvállalási szerzôdés megkötésekor megszûnik, az adóhatóság sok esetben a vevô tartozása megszûnését csak akkor akarja elfogadni, ha az átvállaló már megtérítette az eladó felé az átvállalt tartozást. (Megjegyzem, ezzel az értelmezéssel nem tudok azonosulni, a Ptk. alapján ezt nem tartom elfogadhatónak.) A váltóval való kiegyenlítésnek nem egységes a kifizetettség szempontjából az adóhatósági értelmezése. A saját váltóval való fizetést általában nem szokták elfogadni kiegyenlített beszerzésnek – függetlenül attól, hogy számviteli értelemben a szállítói áruszállításból eredô követelés váltóköveteléssé válik. Az idegen váltó fizetési célú forgatása azonban némileg más megítélés alá esik, álláspontom szerint ilyenkor a kifizetettség megvalósul (vigyázat, a NAV nem mindig gondolja így!). Lényeges változás, hogy az Áfa tv. 10. § a) pontja szerinti ügylet (zárt végû lízing, részletre történô értékesítés) már nincs külön kiemelve kifizetett beszerzéskor, ezért az nem is minôsül kifizetettnek. (Csak emlékeztetôül: ezeknél a szerzôdéseknél már az ügylet elején a lízingtárgy átadásakor ki kell bocsátani a teljes futamidôre vonatkozó számlát, a lízingdíjak esedékességekor már nincs további számlázás.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy például egy három éven át tartó zárt
végû pénzügyi lízing számla miatt három éven keresztül 75 nap minden bevallásra vonatkozó kiutalási határidô. Minthogy egy-egy kifizetetlen számla csak a bevallásban való szerepeltetés idôszakának áfa-kiutalási határidejét növeli meg, a következô idôszakokban esetlegesen viszszaigénylô egyenlegû bevallás kiutalási ideje lehet még 30, illetve 45 nap, ha azokban a bevallásokban nincsen ott levonható áfaként szerepeltetett kifizetetlen számla. Lényeges különbség továbbá, hogy míg a korábbi áfatörvényben szabályozott – a visszaigényelt adó összegére vonatkozó – kifizetettségi korlátozás alól valamennyi jogszabályon alapuló és abból egyenesen következô szerzôdésen nyugvó kifizetetlen számla felmentést élvezett, a jelenlegi szabályból ilyen kitétel hiányzik. Csak a hibátlan teljesítésre vonatkozó garanciális visszatartás tartozik ide (népszerû nevén jóteljesítési garancia). Problémát okozhatnak az áfa-köteles ingyenes ügyletekrôl kiállított, így az adóalany által befogadott számlák minôsítése a kifizetési szabály szempontjából, hiszen a törvény a kedvezôbb kiutalási határidôt az adót is tartalmazó ellenérték kiegyenlítéséhez köti, ingyenes ügyletnél pedig értelemszerûen nincs ellenérték. Véleményem szerint amikor az ingyenesen átvett termékrôl, szolgáltatásról kibocsátott számla alapján az adó tényleges megtérítését követeli az átadó (az esetleg a számlára is rávezetésre kerül, hogy az adó összege kiegyenlítendô), és ezt meg is teszi a bevallás benyújtásának esedékességéig az átvevô, akkor ezen szabály szempontjából el kellene fogadni kiegyenlítettnek a számlát, lévén hogy eleve nem ellenértékes az ügylet, így csak az adó összegének kiegyenlítése kerülhet szóba követelményként. Egyéb esetben azonban (például ha szerzôdésben közlik vagy a számlára rávezetik, hogy még az adó összege sem fizetendô az átadó felé) valós kockázat, hogy az adóhatóság úgy fogja értelmezni, hogy a számla kifizetetlensége miatt a hosszabb kiutalási határidôt kell alkalmazni. Amennyiben a vevô nem megfizeti az adott számlatartozást az eladónak, hanem korábbi, ettôl elkülönült ügyletbôl származó követelés mérséklésével egyenlítik azt ki, akkor a követelés szerzôdés szerinti beszámításának idôpontjában kiegyenlítettnek minôsül a számla. (Lényeges, hogy egynemû, tehát pénzkövetelésekrôl legyen szó és a beszámítás idôpontjában már lejárt, tehát
5
esedékes követelésrôl.) A beszámításról célszerû írásos megállapodást készíteni, amely többek között tartalmazza, hogy mely idôponttal tekintôdnek kiegyenlítettnek a követelések. Ha csereügyletrôl van szó (ahol még az adó összegének erejéig sem nem áll fenn pénzkövetelés, csak termék vagy szolgáltatás), akkor az ellenértékül biztosított termék, szolgáltatás teljesítésével ez a kifizetettségi szabály is teljesül. Egyértelmû a minôsítése a fordított adózású ügyleteknek: belföldi fordított adózás [Áfa tv. 142. §], külfölditôl igénybe vett szolgáltatás, Közösségen belüli termékbeszerzés. Tekintettel arra, hogy a törvényszöveg alapján csak az áthárított adót tartalmazó számlák kifizetetlenségét kell vizsgálni a kiutalási határidônél, ezen számlák esetleges kiegyenlítetlensége nem hosszabbítja meg a tárgyidôszaki negatív elszámolandó adóra vonatkozó kiutalási határidôt, mivel ezeknél az ügyleteknél nem a számlakibocsátó hárít át a számlában adót, hanem a befogadó generálja magának az áfa-bevallása során a fizetendô adót önbevallással. Ezért függetlenül attól, hogy az említett számlák esetlegesen nincsenek kiegyenlítve, nemcsak hogy a fizetendô adókénti szerepeltetéssel megegyezô idôszakban levonható adóként is beállítható, hanem ha esetleg az adott idôszaki bevallás visszaigényléssel zárul, önmagában ennek a számlának a kifizetetlensége nem emeli a visszaigénylési határidôt 75 napra. Felmerülhet-e uniós jogba ütközés az új szabály esetén is?
Miután a korábbi Áfa tv. 186. §-ában szabályozott, szintén a kifizetetlenséghez kapcsolódó visszaigénylési korlátot az Európai Bíróság a közösségi joggal összeegyeztethetetlennek találta, és ezért került ki az áfatörvénybôl, sokakban felmerül a kérdés, hogy ez az új kiutalási szabály, amely szintén a számlák kifizetetlenségéhez kötôdik, nem értelmezhetô-e a korábbi, az unió által kifogásolt rendelkezés „visszacsempészésének”, és így közösségi jogba ütközônek. Errôl az egyértelmû választ természetesen csak maga az Európai Bíróság tudná megmondani, amennyiben elé kerülne a kérdés, azonban én arra az álláspontra hajlok, hogy nem, mégpedig három ok miatt. Egyrészt ez a szabály az áfa levonását és visszaigénylését teljes egészében lehetôvé teszi még kifizetetlen számlák esetében is, csak a kiutalási határidô hosszában tesz különbséget, azaz a beszerzé-
6
könyvelôk lapja
sekbe foglalt áfa érvényesítésének alapjoga sértetlen, nem szenved csorbát. Másrészt ha az Európai Bíróság esetleg össze is mosná az áfa kiutalását a visszaigényléssel (mint ahogy a korábbi ítéletben láttuk, hogy ezt tette a levonással és a visszaigényléssel), ez a szabály nem korlátozza, illetve veszi el végérvényesen az áfa-visszaigénylési jogot, mivel a ki nem fizetett számlák alapján is jár áfa-visszatérítés, csak nem 30, illetve 45, hanem 75 nap múlva, amely nem is meríti ki az aránytalanul és szükségtelenül késleltetett igénylést, mivel egy bevallási idôszaknyi késleltetést megengedhetônek tart. (Ez a bevallási rendszerünkben a leggyakoribb; a havi bevallást alapul véve is 30 nap, az ettôl eltérô bevallásgyakoriságú bevallóknál ennél értelemszerûen csak több lehet.) Ha az eddigi 45 napos kiutalási határidôhöz hozzáadjuk ezt az egy bevallásidôszaknyi 30 napot, éppen 75 nap jön ki, tehát ha az adózó például a márciusi bevallásában visszaigényel 2 000 000 Ft-ot, de egy tárgyidôszaki számlája nincs kifizetve, elvileg éppen ugyanakkor fogja megkapni ezt a pénzt, mint amikor az áprilisi bevallás során visszaigényelt 1 500 000 Ft-ot, feltéve persze, hogy az áprilisi bevallásban szerepeltetett valamennyi számla ki van fizetve. Ez akkor is így van, ha a márciusi bevallásban levonható adóként szerepeltetett számlák még áprilisban sem, sôt május 20-ig sincsenek kiegyenlítve. A két igénylés között nincs kapcsolat, külön úton intézôdnek, a korábbi bevallás (számlák) kifizetetlensége nincs hatással a késôbbi igénylés kiutalási határidejére és fordítva: a késôbbi bevallás kifizetetlensége sem rontja le a korábbi igénylés kiutalási határidejét. Az elôbbi példát kicsit átalakítva: ha a márciusi visszaigénylô bevallás számlái ugyanúgy nincsenek kifizetve május 20ig, de az áprilisi szintén visszaigénylô bevallás számlái sincsenek maradéktalanul rendezve eddig az idôpontig, attól még április 20-tól számított 75 nap múlva jár a 2 000 000 Ft áfa (természetesen egyéb feltételek megléte esetén), és május 20tól számított 75 nap múlva pedig az áprilisi 1 500 000 Ft. Ha pedig a márciusi visszaigényelhetô 2 000 000 Ft minden számlája ki van fizetve április 20-ig, akkor az attól számított 45 napon belül ki kell utalnia az adóhatóságnak a pénzt még akkor is, ha az áprilisi 1 500 000 Ftos visszaigénylô bevallás nem minden számlája van kifizetve május 20-ig a bevallás nyilatkozata szerint. Az áprilisi bevallás kifizetetlen tételei ugyanis csak az
áprilisi bevallás kiutalási határidejét rontják le. (Persze ez a „legfeljebb egy bevallásnyi csúszásos” logika kicsit sántít az 1 000 000 Ft alatti visszaigényelt összegeknél, hiszen ott elvileg 60 napra jönne ki a számítás, és kifizetetlenség esetén mégis ezen összegeknél is 75 nap a kiutalási határidô. Mégis úgy vélem, hogy a következô érv olyan erôs, hogy ezt a kis logikai bukfencet is felülírja). A legerôsebb érv amellett, hogy ez a szabály az áfatörvényben megfogalmazott formájában nem ütközik az uniós jogba, hogy a korábbi szabályozási logikához képest megfordította, tulajdonképpen felcserélte az általános és a különös (kivételes) szabályt. A kiutalásra nyitva álló általános határidôt megnövelte (ezt azért is tudta megtenni, mert a Direktívában a kiutalási határidôre nem szerepel rendelkezés, és még így is a szabályozás 75 napjával nem mi vagyunk az utolsók az unióban, van ahol ennél hosszabb idôt kell várni az áfa kiutalására), és a megfizetettséghez kedvezményként rövidebb határidôt kapcsol. Nem arról van szó tehát, hogy a kifizetetlen számlához fûz szankciót, esetünkben hosszabb kiutalási határidôt a jogszabály (amit esetleg az Európai Unió a korábbi ítéleteiben már kifejtett azonnali és teljes összegû adólevonással mint alapjogra való általános hi-
vatkozással esetleg meg tudna kifogásolni), hanem az általános kiutalási határidô alóli kedvezményt mint jogkövetkezményt fûzi a kifizetett számlákhoz. A számla kifizetetlensége mint joghátrányt (itt hosszabb kiutalási határidôt) eredményezô körülmény egyáltalán nem jelenik meg, hanem fordítva: a teljes kifizetettséghez kapcsol kedvezményt, rövidebb határidôt. (Amelynek fennállásáról nem mellékesen az adózó nyilatkozata tájékoztat, és ha ezt az egyébként önkéntes nyilatkozatot megteszi az adózó, akkor és csakis akkor vizsgálja az adóhatóság a számlák kifizetettségét. De ekkor már meg is van a jogalapja hozzá, mivel jogtechnikailag az adózónak egy kedvezmény igénylése céljából önkéntesen megtett jognyilatkozatának valós tartalmát, érvényességét vizsgálja. Aki nem teszi meg ezt a nyilatkozatot, annál a számlák kifizetettségének vizsgálata még potenciálisan sem jön szóba, és formálisan szankció alkalmazása sem, hiszen ennek következménye „csak” az általános kiutalási határidô (75 nap) alkalmazása. Összességében tehát úgy vélem, ennek a szabálynak a közösségi jogba ütközését viszonylag kis eséllyel lehetne az Európai Bíróság elôtt kimondatni. dr. Csátaljay Zsuzsanna
GOTTGEISL RITA ROVATA
Bevallás a szakképzésrôl, egyéb információk a 1101-es bevallásról A közeli napok feladata a 1101-es nyomtatványon az ún. éves elszámolású adók bevallása. Ezen a bevalláson kell számot adni a szakképzési hozzájárulásról és a rehabilitációs járulékról. Cikkünk az ezekkel kapcsolatos tudnivalókkal foglalkozik. A 1101-es nyomtatványon lehet megtenni az ún. társasági adó bevallást helyettesítô nyilatkozatot, amelyet az alapítványok, társadalmi szervezetek, egyházak és egyéb szervezetek tehetnek meg, ha a 2011. adóévben vállalkozási tevékenységbôl nem értek el bevételt vagy nem számoltak el költséget. Fontos figyelemmel lenni arra, hogy amennyiben a feltételeknek nem tesz eleget a szervezet, nem élhet ezzel a nyilatkozattal. Mind a két feltételnek meg kell felelni, azaz nem elég annak betartása, hogy nem
volt vállalkozási bevétele a szervezetnek, olyan költséget sem szabad elszámolni, amely a következô idôszakra átvitt vállalkozási tevékenységbôl származó veszteséget jelent. A nyilatkozatot a bevallás elsô lapján, az „E” pontban lehet megtenni egy „X” jelöléssel. Amennyiben a feltételeknek nem felel meg a nonprofit szervezet, akkor majd május 31-ig kell a 1128-as vagy a 1129es nyomtatványon beadni a társasági adó bevallást. Akkor is a tao bevallásban kell
könyvelôk lapja
számot adni a nem lévô kötelezettségrôl, ha a szervezet a feltételeknek megfelelt volna, de elmulasztotta a bevallást benyújtani február 25-ig. Fontos a határidôre figyelni, mert a nonprofitoknak a nyilatkozat vonatkozásában jogvesztô a határidô elmulasztása. A 1101-es számú bevallást minden adószámmal rendelkezô adóalanynak be kell adnia. Természetesen be kell adja a vállalkozó – akár egyéni, akár társas –, be kell adja a nonprofit szervezet, és az, akinek csak adószáma van Magyarországon, ideértve azokat, akik csupán áfabevallás miatt rendelkeznek magyar adószámmal. Azt talán már megszoktuk, hogy mindenkinek minden adóbevallást ki kell tölteni és be kell adni. A felsoroltak között sokan vannak, akiknek lehetôségük van arra, hogy az adóbevallás kitöltése helyett nyilatkozzanak. Erre az Art. 31. § (6) alapján van lehetôség, akkor, ha az adott idôszakban azért nem adna be valaki adóbevallást, mert nem keletkezett adókötelezettsége. Ekkor az ún. „NY” jelû nyomtatványt kell kitölteni. Ebben az idôszakot és a nyomtatvány típusát kell megjelölni, amelyet egyébként adattartalom nélkül adnának be, valamint azt, hogy az adott bevallás vonatkozásában milyen gyakorisággal kötelezett az adózó bevallásra. A bevallás kezdetekor külön nehézség az elôlapon lévô „totó” kitöltése. Mire gondolunk itt? Meg kell határozni a bevallás idôszakát. Miután ezen a nyomtatványon (1101) az év során több különbözô idôpontban, többféle adót lehet/kell bevallani, mindegyikhez van lehetôség az elôlapon idôszak-megjelölésre. Most, az év végével beadandó bevalláson a „C” részben, a bevallási idôszak rovatban a naptári évet kell megjelölni. Ha valakinek nem január 1-jén kezdôdött a tevékenysége, annak a tevékenység kezdô idôpontját kell beírni. Az idôszak vége ezekben az esetekben december 31-e. Emellett fontos még megjelölni, hogy általánosságban az adóalany havi, negyedéves vagy éves bevalló-e. Milyen adókat kell bevallani a 1101-es nyomtatványon? Kiknek kell bevallást tenni?
Elsôsorban a szakképzési hozzájárulást kell bevallani ezen a nyomtatványon. December 31-ig mindenkinek számot kell adnia a szakképzési hozzájárulásról, aki az adónak alanya, függetlenül attól, hogy az üzleti éve azonos-e a naptári évvel, vagy sem. Az eltérô üzleti év szerint el-
számoló adózó a szakképzési hozzájárulásról a 1112-es számú bevallásában számol el. Azért szükséges, hogy az eltérô üzleti éves is számot adjon a még bevallással le nem zárt idôszakának adójáról, mert 2012. január 1-jétôl az adó alanyai az adóelôlegrôl az év elsô 11 hónapjában minden hónapban tesznek bevallást. Persze nem csak ôk fogják 2012-ben havonta bevallani a szakképzési hozzájárulást, hanem mindenki, aki alanya az adónak. Most azonban nézzük, kiknek kell jelenleg bevallást tenni a szakképzési hozzájárulásról! Azoknak, akik alanyai az adónak. Ezek általában (a teljesség igénye nélkül) • a gazdasági társaságok, • a szövetkezetek, • az ügyvédi irodák, • az egyéni vállalkozók, • az egyéni cégek, • a külföldi székhelyû, belföldön vállalkozási tevékenységet folytató, belföldön telephellyel, fiókteleppel rendelkezô jogi személyek, • a jogi személyiséggel nem rendelkezô társas cégek, • a személyi egyesülések, • az egyéb szervezetek. Nem alanyai az adónak a szakképzési feladatot (szakközépiskola, állami felnôttképzési intézmény) ellátó nonprofit gazdasági társaságok és a kiemelkedôen közhasznú nonprofit társaságok. Nem alanyai az adónak, s így bevallást sem kell tenniük az alapítványoknak, a társadalmi szervezeteknek, az egyházaknak – akkor sem, ha a munkaviszonyban foglalkoztatottak után tb-járulékfizetési kötelezettségük van. Nem köteles szakképzési hozzájárulás megfizetésére az egészségbiztosítási szervvel szerzôdést kötött, nem költségvetési szervként mûködô egészségügyi szolgáltató. Neki csak a közfeladat ellátásával összefüggésben ôt terhelô társadalombiztosítási járulék alapja után nem kell megfizetni az adót. Ennek kiszámításához a közfeladatra és a nem közfeladatra fordított munkaórák arányában kell a társadalombiztosítási járulék alapját megosztani, majd a nem közfeladatra jutó rész után kell a szakképzési járulékot kiszámolni. Ugyancsak nem köteles a hozzájárulás megfizetésére a közhasznú, a kiemelkedôen közhasznú nonprofit gazdasági társaság a Tao tv. 6. számú melléklet E) fejezete alapján megállapított kedvezményezett tevékenység ellátásával összefüggô, a társaságot terhelô – a tárgyévi árbevételébôl a kedvezménye-
7
zett tevékenység és a vállalkozási tevékenysége árbevétele arányában megosztott – társadalombiztosítási járulék alapja után. A szakképzési hozzájárulás alapja a társadalombiztosítási járulék alapja. Nem tartozik ide a Tbj. 21. §-ában meghatározott bevétel, a felszolgálási díj, a borravaló és a tanulószerzôdésben meghatározott díj. A társas vállalkozás a biztosított társas vállalkozó után a társadalombiztosítási járulékot a társas vállalkozó személyes közremûködésére tekintettel kifizetett (juttatott) járulékalapot képezô jövedelem, de havi átlagban legalább a minimálbér után fizeti meg. Ekkor a szakképzési hozzájárulás alapja a minimálbér lesz. Így a szakképzési hozzájárulást a társas vállalkozó után is meg kell fizetni. Az egyéni vállalkozónak saját maga után nem kell fizetni szakképzési hozzájárulást, kizárólag az általa munkaviszonyban foglalkoztatottak után. Ehhez hasonlóan nem kell fizetnie az ügyvédi irodának sem az ügyvéd tagok jövedelme után. A járulékalapba beletartozik a munkaviszony alapján foglalkoztatottak jövedelmén kívül azok jövedelme is, akik megbízással válnak biztosítottá, vagy ide tartozik a gazdasági társaság FB-tagjának fizetett tiszteletdíj, ha az ô jövedelme után is társadalombiztosítási járulékot fizetnek. 2011-ben már nem tartoznak a járulék alapjába az adóköteles természetbeni juttatások, miután ezek már nem képeztek járulékalapot. Amikor valamilyen kedvezmény alapján nem kell tb-járulékot fizetni, az a jövedelem nem tartozik a szakképzési járulék alapjába sem. Ilyen az a jövedelem, amely után START járulékot kell fizetni. Most hogy már tudjuk, milyen jövedelmek tartoznak a járulék alapjába, kitölthetjük a bevallást. Érdemes a részletezô lap kitöltésével kezdeni. Ennek elsô sorába kell beírni a hozzájárulás alapját, amely az elôzôek szerint azonos a társadalombiztosítási járulék alapjával. Ennek beírása utána a program számolja ki a hozzájárulás mértékét, amely az alap 1,5%-a. Majd ugyancsak a program számítja azt az összeget, amelyet fel lehetett használni a kötelezettség csökkentésére. Amennyiben elköltöttük a pénzt olyan tételekre, melyeket itt figyelembe lehet venni, ezek értékét kell a következô sorokban feltüntetni. Mik lehettek ezek? A fejlesztési megállapodás alapján 2011. december 30-ig átutalt összegek és a sa-
8
könyvelôk lapja
ját munkavállaló képzési költségeire elszámolt összegek. A kiszámolt szakképzési hozzájárulás 40%-át minden esetben be kell vallani, és az államnak be kell fizetni. A saját munkavállalói képzések kiadásait csak részben lehet a szakképzési alap terhére elszámolni. Minden képzésnek lennie kell a vállalkozás által finanszírozott saját része is. Meg kell határozni az egyes képzések támogatási intenzitását, amely a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa. A támogatástartalmat a 85/2004 (IV. 19.) Korm. rendeletben foglaltak határozzák meg. Az elszámolhatóság feltételei [15/ 2009 (VII. 24.) SZMM rendelet 3 § (1)]: • a képzés nem távoktatás formájában történik, és megfelel a 8/2006 (III. 23.) OM rendelete 1–4. §-ainak, • a képzés jellege általános vagy olyan speciális képzés, amely megfelel a szakképzésrôl szóló 1993. évi LXXXVI. törvény 1. § (1) c, e, és g pontjainak, • idôtartama minimálisan 20 óra, • a képzés az unió területén történik, • a képzést igénybe vevô teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét. Speciális szabályok vonatkoznak a közúti közlekedés résztvevôire, akik C, C+E, illetve D vagy D+E engedélyek megszerzését célzó képzésekben vesznek részt. A támogatásnak meg kell felelnie az Európai Unió Bizottsága 800/2008/EK rendeletének. Ez a rendelet tartalmazza, a közös piaccal összeegyeztethetô támogatásokat. Külsô képzések esetén a képzô intézménnyel szolgáltatási szerzôdést kell kötni, és az elvégzett szolgáltatásról szóló számla képezi az elszámolás alapját. A külsô képzés során képzô intézmény olyan lehet, amely rendelkezik intézmény-akkreditációs tanúsítványnyal. A képzés lehet akkreditált képzés, ún. OKJ-s képzés vagy külön kialakított képzési program alapján összeállított képzés. A képzésben részt vevô munkavállalóval felnôttképzési szerzôdést kell kötni. Belsô képzéseknél az elszámolás alapja a belsô kapacitások igénybevételének tényleges önköltsége. Vegyes (belsô és külsô) képzés esetén mindkettôt együttesen kell alkalmazni, azzal, hogy a képzési szerzôdést a képzô intézmény köti meg. Az elszámolható költségek külsô képzés esetén • a képzô intézmény díja, • a felnôttképzési szolgáltatás díja,
• a hallgatóknak átadott tankönyvek, taneszközök költsége, • a képzésben résztvevôknek a képzéshez közvetlenül kapcsolódó, igazolt szállás- és utazási költsége. Költségként vehetôk figyelembe a képzésben részt vevô munkavállalók személyi jellegû költségei is. A felmerült költségekbôl a szakképzési hozzájárulás terhére csak a törvényben meghatározott részt lehet elszámolni. Ezt nevezzük a támogatás intenzitásának, amelynek mértéke általános képzés esetén az elszámolható költségek 60%-a, speciális képzés esetén pedig az elszámolható költségek 25%-a. Ez maximum a költségek 80%-ig növelhetô • fogyatékos vagy hátrányos helyzetû munkavállalók képzése esetén 10%kal, • középvállalkozások esetén 10%-kal, • mikro- vagy kisvállalkozások esetén 20%-kal. Amennyiben a képzésben együttesen szerepelnek általános és speciális képzések, és ezek egymástól lényegileg nem különíthetôk el, a speciális képzésre vonatkozó elôírásokat kell figyelembe venni. Általános képzésrôl beszélünk, amikor a megkapott képesítés nem kizárólag az adott vállalkozásnál használható, hanem más vállalkozásnál, esetleg más munkaterületen is. Speciális a képzés, ha a megszerzett ismereteket a munkavállaló közvetlenül a vállalkozásnál jelenleg betöltött vagy a jövôben betöltendô állásában tudja hasznosítani. A rendelet 4. számú melléklete részletesen elôírja, hogy az egyes képzési formákhoz kapcsolódóan mely dokumentumokat kell megôrizni. Az ellenôrzéshez a dokumentumok megôrzését 10 évig kell biztosítani. A szakképzési hozzájárulás terhére elszámolni kívánt képzésekrôl adatszolgáltatást kell benyújtani a székhely szerint illetékes fôvárosi és megyei kormányhivatalok munkaügyi központjának. Ennek határideje 2012. február 25e. (Mivel ez a nap idén szombatra esik, február 27-éig kell az adatszolgáltatást megtenni.) Az adatszolgáltatás helyességét annak benyújtásától számított 60 napon belül vizsgálja meg a munkaügyi központ. Hibásan vagy pontatlanul kitöltött, illetôleg ellentmondó adatokat tartalmazó adatszolgáltatás esetén a munkaügyi központ írásban – 15 nap alatt teljesítendô – hiánypótlásra történô felszólítást küld a
hozzájárulásra kötelezettnek. Amennyiben mindent rendben találnak, a felhasználásról határozatot hoznak. Ha ez elmarad, akkor a helytelenül az adóból felhasznált összeget az adóhatóságnak kell bevallani önellenôrzés keretében. Az adatszolgáltatás kötelezô tartalmát a rendelet mellékletei határozzák meg. Külsô képzés esetén a 2. számú mellékletet, míg belsô képzés esetén az 1. számú mellékletet kell használni. Az eva-alany és a szakképzési hozzájárulás Nem az eddig elmondottak alapján vallja be a szakképzési hozzájárulási kötelezettségét az egyszerûsített vállalkozói adó alatt adózó. Elôször is, ôk nem ezen a nyomtatványon, hanem az evabevallási nyomtatványon vallják be ezt az adót is. A bevallás határideje is azonos az eva-bevallási határidôvel. Az eva-alany a szakképzési hozzájárulást az általa munkaviszony keretében foglalkoztatott magánszemélyek száma alapján állapítja meg. Az adó alapja a foglalkoztatottak száma szorozva a hónap elsô napján érvényes minimálbér kétszeresével. Ezen összeg után kell számolni az 1,5%-os adót. Ez az összeg 2011-ben havonta 2340 Ft/foglalkoztatott. Az eva-alanynak a szakképzésre negyedévente elôleget kellett fizetnie a negyedév tényszámai alapján. A negyedik negyedévre jutó összeget a bevallás benyújtására elôírt határidôig kell befizetni, azaz a bevételi nyilvántartást vezetônek február 25-ig, a kettôs könyvvitelt vezetônek május 31-ig. A 2012. évi változások
A szakképzési hozzájárulás alapja azonos a szociális hozzájárulás alapjával. Az adó mértéke változatlanul 1,5%. Továbbra sem kell az adót megfizetnie az egészségügyi szolgáltatónak a közfinanszírozott tevékenység után. Ennek kiszámítása változott, mert 2012-ben az árbevételek alapján kell megosztani a hozzájárulás alapját. A hozzájárulást 2012-ben nem lehet csökkenteni a saját dolgozó képzésére fordított összegekkel. Aki gyakorlati képzést szervez, csökkentheti a bruttó kötelezettségét a törvényben meghatározott kiadásaival. Lényeges változás még, hogy az adót havonta kell kiszámolni és bevallani. Mindenki, aki az adónak alanya, az állami adóhatósághoz küldi be a bevallást – az is, aki gyakorlati képzést folytat. Gottgeisl Rita, Láng Noémi
könyvelôk lapja
DR. SALLAI CSILLA ROVATA
Követeléskezelés Ki gondolta volna néhány évvel ezelôtt, hogy a követeléskezelés külön üzletág, külön szakma lesz? Mára már egyetlen vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy ne fordítson kiemelt figyelmet a követelések kezelésére. A követelés fogalma A követelés polgárjogi értelemben vett fogalmát a Polgári Törvénykönyvrôl szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) kötelmi joggal foglalkozó része tartalmazza. A kötelmi jog szerint a követelés keletkezésének alapja a szerzôdés. „A szerzôdésbôl kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.” [Ptk. 198. § (1)] A meghatározásból következik, hogy két fél között létrejött megállapodásban ugyanaz a tétel az egyik félnél kötelezettség, a másik félnél követelés. A szerzôdésben úgy a követelést, mint a kötelezettséget körül lehet (és kell) írni fizikai megvalósulásában (pl. végzendô szolgáltatás vagy ellenérték megfizetése mint kötelezettség) és értékben. Látjuk, hogy a magánélet és a vállalkozói lét tele van kötelezettségekkel és az azokat ellentételezô követelésekkel – még akkor is, ha így nem kerülnek a dolgok nevesítésre, vagy az értékük nincs egzakt módon meghatározva. A kötelezettségeket és a követeléseket érvényesíteni kell. Ha a felek a rájuk esô kötelezettséget nem teljesítik, akkor jogi eszközökkel is ki lehet kényszeríteni annak teljesítését. (A Ptk. azonban kimondja, hogy bírósági úton nem lehet érvényesíteni a játékból vagy fogadásból eredô követeléseket, a kifejezetten játék vagy fogadás céljára ígért vagy adott kölcsönbôl eredô követeléseket. [Ptk. 204. § (1)]) Egy adott kötelezettség és követelés csak akkor mérhetô össze, ha azokat közös „mértékegységben” határozták meg – ez pedig az érték, amelyet képviselnek. Egyazon fizikai tartalomnak a két oldalról való megjelenésérôl beszélünk akkor, amikor követelést és kötelezettséget vetünk egybe. Tehát az egyik oldalon nyilvántartott követelés összege meg kell, hogy feleljen a másik félnél nyilvántartott kötelezettség összegével. (Ennek a ténynek a tudatosítása fontos lehet így, az év végi folyószámla-egyeztetésekkor.) A számvitelrôl szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) – összhangban a Ptk. általános megfogalmazásával már konkrét megjelenésében – definiálja a követelés fogalmát: „A gazdálkodó ál-
tal keletkeztetett kölcsön- és más követelés: a gazdálkodó által pénzügyi eszközök, áruk vagy szolgáltatások – közvetlenül az adósnak teljesített – rendelkezésre bocsátásával létrehozott, rögzített vagy meghatározható fizetéssel járó pénzügyi eszköz”. [Sztv. 3. § (9) 9] „Követelések azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerzôdésekbôl jogszerûen eredô, pénzértékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítô értékpapír, tulajdoni részesedést jelentô befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, elôlegfizetéshez (beleértve az osztalékelôleget is) kapcsolódnak, valamint a különféle egyéb követelések, ideértve a vásárolt követeléseket, a térítés nélkül és egyéb címen átvett követeléseket, a bíróság által jogerôsen megítélt követeléseket is.” [Sztv. 29. § (1)] Az Sztv. nevesíti azokat a követeléseket is, amelyek még bizonyos bizonytalansággal rendelkeznek. Ezek az ún. függô követelések: „Olyan pénzeszközre vagy egyéb eszközre vonatkozó, a mérleg fordulónapján fennálló követelés, amelynek mérlegtételkénti szerepeltetése jövôbeni eseménytôl függ. Idetartoznak különösen a kapott garanciák, kezességek harmadik felek tartozásaiért, valamint a kapott fedezetek, biztosítékok, zálogtárgyak, óvadékok és az opciós ügylet miatti pénzeszköz vagy egyéb eszköz átvételére vonatkozó követelések.” [Sztv. 3. § (9) 17] A beszámolóban a követelés mérlegsor elôírt tagolása a következô: • Követelések áruszállításból és szolgáltatásból, azaz a vevôk • Követelések kapcsolt vállalkozással szemben • Követelések egyéb részesedési viszonyban lévô vállalkozással • Egyéb követelések A függô követeléseket mérlegen kívüli tételeknek nevezzük. Nyilvántartásuk a nullás számlaosztályban kötelezô. Megjelenési formáját tekintve a követeléseket a következô csoportokra lehet bontani:
9
• Követelések áruszállításból és szolgáltatásból, azaz a vevôk (belföldikülföldi, forintos-devizás) • Kölcsönökbôl, hitelekbôl eredô követelések (pl. más vállalkozással szemben, munkavállalókkal szemben) • Különféle elszámolásokból eredô követelések (pl. barter, kaució, letét, hatósági, költségvetési kötelezettségre túlfizetés) A vezetôi döntések támogatásához a számvitelben olyan fôkönyvi csoportosítást érdemes kialakítani, amelybôl egyértelmûen, gyorsan és nagy biztonsággal megállapítható az egyes követelések mindenkori egyedi értéke. A szerzôdés A követelés alapja a másik fél által elfogadott és elismert teljesítmény. Ha a teljesítményt a másik fél nem ismeri el, akkor nincs mit követelni, azaz akkor annak ellenértékét sem lehet a könyvekbe követelésként felvenni, ott kimutatni. Ebbôl is látszik, hogy milyen fontos szerepe van • a szerzôdéskötésnek már az ügylet kialakulásában, • s késôbb annak, hogy a felek egyértelmûen megállapíthassák a szerzôdés tartalmának teljesítését. Nem elég azonban a szerzôdésben csak azt jól körülbástyázni, hogy mikor fogják a felek a teljesítményt elfogadni, hanem – elôrelátó módon – ki lehet kötni szankciókat is, ha valamely fél nem teljesíti az általa vállaltakat. Ez vonatkozik az alapszolgáltatásra és az ellenszolgáltatásra is, azaz az ellenérték megfizetésére. Tehát ha „A” kötelezettsége, hogy szolgáltat, „B” kötelezettsége, hogy ezért fizet, akkor arra az esetre, ha „B” ugyan elfogadja „A” teljesítését, de ô nem teljesít, azaz nem fizet, érdemes biztosítékokat kikötni. Ezeket nevezi a jog a szerzôdést biztosító mellékkötelezettségeknek. Szerzôdést biztosító mellékkötelezettségek A szerzôdést biztosító mellékkötelezettségek alapesetben mindkét felet védik, hiszen azért kötötték meg a szerzôdést, mert mindkét félnek szüksége van a másik által nyújtott dologra vagy szolgáltatásra. A foglaló A szerzôdés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül lehet foglalót adni. A foglaló lehet pénz vagy másféle dolog. A szerzôdésbôl kétségtelenül ki kell tûnnie, hogy azt foglaló gyanánt adták. Ha a szerzôdést teljesítik, a foglalót a szolgál-
10
könyvelôk lapja
tatás ellenértékébe be kell számítani. Ha a foglaló a beszámításra nem alkalmas (pl. nem pénz), vagy a szerzôdés olyan okból szûnik meg, amelyért egyik fél sem felelôs, vagy mindkét fél felelôs, a foglaló visszajár. Ha a foglalót adó hibája miatt hiúsul meg a teljesítés, az általa adott foglalót elveszti. Ha viszont a foglalót kapó személy hibája miatt hiúsul meg az ügylet, akkor ô köteles a kapott foglalót kétszeresen visszatéríteni. Nem árt tudni, hogy a foglaló visszakövetelésérôl való lemondás, illetôleg a foglaló kétszeres visszatérítése a szerzôdésszegés következményei alól nem mentesít, tehát ettôl még kártérítésnek lehet helye, amelybe a foglaló értéke beszámít. [Ptk. 243–245. §] A kötbér A kötelezett meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelôs, nem, vagy nem szerzôdésszerûen teljesít. Kötbért csak írásban lehet érvényesen kikötni. Kötbér után kamat kikötése semmis. Ha a felek ún. nemteljesítés esetére kötnek ki kötbért, akkor a teljesítés esetén kötbér nem érvényesíthetô. A késedelem vagy a hibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítés alól. A pénztartozás késedelmes fizetése esetére kikötött kötbérre a késedelmi kamat szabályait kell alkalmazni. [Ptk. 246. §] A jótállás Valaki a szerzôdés hibátlan teljesítéséért (pl. hibátlan mûködés) szerzôdés vagy jogszabály alapján jótállásra kötelezettséget vállal. Az adott idôtartam alatt a jótálló a felelôsség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. [Ptk. 248. §] A bankgarancia A bank kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek – így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetôleg okmányok benyújtása – esetében és határidôn belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni. [Ptk. 249. §] Ezzel a fajta biztosítékkal például az építôipari szerzôdéseknél találkozunk gyakorta. A jogvesztés kikötése
A felek írásban megállapodhatnak abban, hogy a szerzôdésszegésért felelôs fél elveszít valamely jogot vagy kedvezményt, amely ôt a szerzôdés alapján megilletné. [Ptk. 250. §]
A zálog Ha a kötelezett nem teljesít, a jogosult – a zálogjog alapján – a követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból más követeléseket megelôzô sorrendben kielégítést nyerhet. A bírósági úton nem érvényesíthetô követelés zálogjoggal való biztosítása semmis. Zálogjog tárgya lehet minden birtokba vehetô dolog, átruházható jog vagy követelés. A zálogjog megszûnik, ha a követelés megszûnik. A zálogjog egy alfaja a jelzálog, ahol a zálogtárgy a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult a dolog rendeltetésszerû használatára, hasznosítására, köteles azonban annak épségét megôrizni (pl. hitelbiztosítékként ingatlanokra bejegyzett jelzálogjog). [Ptk. 251–261. §] Az óvadék Egy követelés biztosítására óvadék alapítható. Ezt – az erre irányuló szerzôdéssel – meg lehet határozni pénzben, bankszámla-követelésben, értékpapírban. Az óvadékot át kell adni, át kell utalni. Ha az óvadék tárgya más dolog vagy más követelés, a zálogjog elôírásait kell alkalmazni. [Ptk. 270. §] A kezesség A kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. [Ptk. 272. §] A hitelezô az adós tartozásai megfizetésének személyi biztosítékaként szerzôdésben kezes állítását igényelheti. A kezes olyan magánszemély vagy gazdálkodó szervezet lehet, aki/amely az ügyfél tartozásának ismeretében, írásban vállalja, hogy az esetékességkor képes és kész a tartozást az ügyfél helyett megfizetni. A fentiekbôl is látszik, hogy a jog elôre biztosít eszközöket arra, hogy már a szerzôdéskötéskor az ügylet mindkét fél számára megfelelô bizonyosságot nyújtson. Természetesen ezek nem zárják ki a vis majort vagy a szándékos nemteljesítéseket, de mindkét fél számára világosak a nemteljesítésbôl eredô következmények. Elôzetes óvintézkedések „adós nem fizet” esetre
A fentiekben ismertetett szerzôdést biztosító mellékkötelezettségeken túl arra az esetre is célszerû garanciákat beépíteni a szerzôdésbe, amikor az ügylet a természetes szolgáltatási oldaláról már teljesült, azt a megrendelô elfogadta, s a másik fél szolgáltatása – azaz az ellenérték
megfizetése – lenne soron. Ennek eszközei lehetnek a következôk (a teljesség igénye nélkül, hiszen a felek bármilyen nem tiltott, nem jogellenes eszközt alkalmazhatnak): • Késedelmi kamat kikötése a szerzôdésben: Fizetés után lehet érvényesíteni. Szerzôdésbe foglalása feltételezi, hogy a fizetés meg fog történni.; • Azonnali beszedési megbízás kikötése: Az adós a banki feltételek szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a díj, a számla ellenértéke a bankszámlája terhére azonnali banki beszedéssel kiegyenlíthetô legyen. Nem mûködik az eljárás, ha az adós bankszámláján nincs pénz, vagy bankot vált stb.; • Vételi jog kikötése: Ez gyakorlatilag a zálogjog egy válfaja, amelyben a felek írásbeli szerzôdéssel vételi jogot köthetnek ki egy bizonyos vagyontárgyra, ha az adós nem fizet.; • Kötelezô biztosíték adásának kikötése a szerzôdésben díjhátralék esetére: A szerzôdést úgy is meg lehet kötni, hogy a biztosítékokat nem elôre kell adnia a hitelezônek, hanem csak akkor, ha tartozása áll fenn. Ennek a megoldásnak az a hátránya, hogy a kikényszerítése is további szankciókat követel. Ha nem fizette meg az alaptartozást, akkor miért a biztosítékot adná át? (Bár lehet, hogy egy eszközétôl könnyebben válik meg ideiglenesen, mintsem azt eladva, az abból befolyó pénzt fizetné meg.); • A teljesítés részleges és teljes megtagadása kikötése szerzôdésben: Ehhez a szankcióhoz már a szerzôdésben nagyon jól meg kell határozni, hogy melyek a végzendô feladatok, s esetleges nemfizetés esetén mely szolgáltatások kerülnek megtagadásra. A szerzôdésben azt is célszerû szabályozni, hogy az intézkedésekrôl a hitelezô köteles tájékoztatni az adóst – egyfelôl kárenyhítési célból, másfelôl a fizetési késztetésre fokozás céljából.; • Azonnali hatályú szerzôdésfelmondási jog kikötése a szerzôdésben: Ez gyakorlatilag olyan végsô szankció lehet, amikor a hitelezô már nem lát biztosítékot a követelés megtérülésére. A következô lehetôség már csak a peresítés. Lejárt követelés esetén alkalmazható módszerek
Minden vállalkozónak célszerû olyan fokozatosan súlyosbodó szankciórendszert kidolgozni, amelynek visszatartó hatása
könyvelôk lapja
van. Ezt a rendszert mindenképpen az ügyfelek tudomására kell hozni. Fontos a fokozatosság – azaz nem biztos, hogy „ajtóstul kell rontani a házba”, mert ezzel esetlegesen egy több éve jól mûködô gazdasági kapcsolatot is tönkre lehet tenni. Természetesen az általánosan felállított eljárási módtól ügyfelenként, partnerenként, sôt esetenként el lehet térni. Fontos hangsúlyozni, hogy a lejárt tételek kezelésével kapcsolatos szabályrendszer megalkotása a tulajdonosi kör vagy az ügyvezetés feladata, hiszen ôk hozzák meg a stratégiai döntéseket, ôk döntenek a vállalkozás ügyfélpolitikájáról. Egy követeléskezeléssel foglalkozó munkatárs vagy egy erre szakosodott külsô szolgáltató ezeket a direktívákat tudja csak végrehajtani. A lejárt követelések kezelése – ettôl eltérô megállapodás hiányában – nem lehet a könyvelô feladata. A könyvelésnek azonban biztosítania kell a követeléskezelô személy vagy szervezet számára a könyvek szerinti követelésállományból a számvitelben rögzített információkat. A lejárt követelések behajtása érdekében a hitelezô az alábbi eszközökkel élhet: • Fizetési felszólítás: Ennek feladata, hogy emlékeztesse az ügyfelet a hátralékos tartozásra és megfizetésének szükségességére. Célszerû ebben az adóst emlékeztetni arra, hogy a megkötött szerzôdés milyen szankciókat tartalmaz nemfizetés esetére. E tájékoztatás keretében lehet póthatáridôt kikötni arra, hogy a póthatáridô elmulasztása esetén a cég érvényesíti a kikötött jogait. A tájékoztatás alapján az ügyfélnek számolnia kell azzal, hogy cége mûködésében zavarok állhatnak be a nemfizetés miatt. Ennek elhárítása pedig az adós vezetésének a felelôssége, hiszen ô a felelôs a saját cége mûködôképességének biztosításáért. Nagyon fontos dolog, hogy csak fizetési felszólítás igazolt kiküldése után van lehetôség jogi útra terülni (pert indítani) a követelés behajtását.; • Felszólítás a vállalt biztosíték nyújtására: A hitelezô felszólítja az ügyfelet a szerzôdésben vállalt biztosíték nyújtására. Ha az adós nyújtja a biztosítékot, abból a díjkövetelés közvetlenül kielégíthetô. Ha nem nyújtja a szerzôdésben elôre kikötött biztosítékot, akkor ezzel szerzôdésszegést követ el. Ezzel a hitelezô áttérhet a részleges teljesítés megtagadására, végsô soron a szerzôdés megtagadására is.;
• A teljesítés részleges megtagadása: A hitelezô tájékoztatja az ügyfelet, hogy mindaddig nem fog részére szolgáltatni, ameddig a hátralék fennáll. Az ügyfél kötelezettsége, hogy ezek feldolgozásáról saját hatáskörben és felelôsségviselése mellett intézkedjen.; • A teljesítés teljes megtagadása: Ebben az esetben a hitelezô nemcsak új feladatot nem vállal, hanem a folyamatban lévô munkák teljesítését is felfüggeszti.; • Szerzôdés azonnali hatályú felmondása: Súlyos következmény az adósra nézve, ezért külön is tájékoztatni kell, hogy a feladatellátás miatt károk érhetik, és ennek felelôssége kizárólagosan ôt terheli.; • Peresítés: A hitelezônek jogában áll követelését a szerzôdés fennállása alatt és után bírósági úton, fizetési meghagyással vagy perrel érvényesíteni. Ilyen esetben megfontolandó az állami bíróság helyett választott bíróság kikötése, mert itt nincs helye fellebbezésnek és az eljárás is olcsóbb.; • Felszámolási eljárás kezdeményezése: A nem vitatott, a fizetési határidôben ki nem egyenlített, lejárt és legalább egy fizetési felszólítással megjelölt követelés esetén lehet ezzel az eszközzel élni. Az eljárás megindítása elôtt célszerû az adós vagyoni helyzete, más hitelezôi felôl megfelelôen tájékozódni, mert nem biztos, hogy a felszámolási eljárás végén lesz elégséges fedezet a hitelezô igényének kielégítésére, s még az eljárás megindításának díja is további kárként fog jelentkezni. (Talán éppen ezért a gyakorlatban a vállalkozások egymással szemben ritkábban indítanak felszámolási eljárást.) A gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat a csôdeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) alapján a következô sorrend figyelembevételével kell kielégíteni: a) a felszámolás költségei, b) a felszámolás kezdô idôpontja elôtt vagyont terhelô zálogjoggal biztosított követelések a zálogtárgy értékének erejéig, c) a tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, d) magánszemély nem gazdasági tevékenységbôl eredô más követelése, bérek
11
e) a társadalombiztosítási tartozások és a magánnyugdíjpénztári tagdíjak, az adók és adók módjára behajtható köztartozások, a visszafizetendô állami támogatások, valamint a víz- és csatornadíjak, f) egyéb követelések, g) a keletkezés idejétôl és jogcímétôl függetlenül a késedelmi kamat és késedelmi pótlék, továbbá a pótlék és bírság jellegû tartozás, h) gazdálkodó szervezet legalább többségi befolyással rendelkezô tagja (részvényese), a gazdálkodó szervezet vezetô tisztségviselôje, vezetô állású munkavállaló követelései. [Cstv. 57. § (1)]; • Büntetôeljárás kezdeményezése: Ehhez a fizetési mulasztáson túl plusz tényállás – bûncselekmény – feltételeinek fennállása szükséges az ügyfél terhére. Fizetésen kívüli kiegyenlítés módszerei A pénztartozás kiegyenlítését szintén a Ptk. szabályozza. E szerint „a jogosult a határnapot megelôzôen, illetôleg a határidô kezdete elôtt felajánlott teljesítést is köteles elfogadni; ilyenkor a teljesítés és a lejárat közötti idôre kamat vagy kártalanítás nem jár.” [Ptk. 292. §] A kiegyenlítés mellett az alábbi eszközökben állapodhatnak meg a felek: A beszámítás A kötelezett a jogosulttal szemben fennálló lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszûnnek, azaz a tartozás kiegyenlítettnek tekinthetô. [Ptk. 296. §] Nem számítható be a bírósági úton nem érvényesíthetô követelés, a hitelezô az elévült követelését azonban beszámíthatja, ha az elévülés az ellenkövetelés keletkezésekor még nem következett be. Az engedményezés „A jogosult követelését szerzôdéssel másra átruházhatja (engedményezés).” [Ptk. 328. §] Az engedményezésrôl a kötelezettet értesíteni kell, de adós az értesítésig jogosult az engedményezônek teljesíteni (fizetni). Az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult (hitelezô) helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosító zálogjogból és kezességbôl eredô jogok is. Egyebekben az ellenérték fejében való engedményre az adásvétel, az ingyenes
12
könyvelôk lapja
engedményre az ajándékozás szabályait kell alkalmazni. A tartozásátvállalás Ha valaki a kötelezettel megállapodik abban, hogy tartozását átvállalja, köteles a jogosult hozzájárulását kérni, ha pedig azt a jogosult megtagadja, a kötelezettet olyan helyzetbe hozni, hogy az a lejáratkor teljesíthessen. Ha a jogosult a tartozásátvállaláshoz hozzájárul, a tartozásátvállaló a kötelezett helyébe lép. Megilletik mindazok a jogok, amelyek a kötelezettet a jogosulttal szemben megillették, a korábbi kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló követelését azonban nem számíthatja be. A tartozásátvállalással a követelést biztosító kezesség és zálogjog a kezes és a zálogkötelezett hozzájáruló nyilatkozata hiányában megszûnik. Ha a kötelezettség jogszabály vagy hatóság rendelkezése folytán száll át másra, azok eltérô rendelkezése hiányában a tartozásátvállalás szabályait kell megfelelôen alkalmazni. [Ptk. 332–333. §]
A fenti szabályok ismerete a könyvelô számára azért fontos, hogy helyesen tudja kezelni a követelésekkel kapcsolatos tranzakciókat. Nem szabad azonban elfelejtkezni arról sem, hogy a könyvelô is vállalkozó, s manapság elég gyakori, hogy az ügyfelek nem fizetnek a nyújtott szolgáltatásokért.
k
l
Számviteli és adózási szaktájékoztató
Kiadja a VEZINFÓ Kiadó és Tanácsadó Kft. 1139 Budapest, Hajdú u. 11. Tel.: (06-1) 236-0635, Fax: (06-1) 236-0037 www.vezinfo.hu E-mail:
[email protected] Felelôs kiadó, fôszerkesztô: Tóth Csaba Szakmai szerkesztô: Horváth Géza Szerkesztôk és szerzôk: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna, dr. Csátaljay Zsuzsanna, Gottgeisl Rita, Láng Noémi, dr. Sallai Csilla Kiadói szerkesztô: Kövesdi Edit Nyomdai munkák: Prime Rate Kft. © 2009–2012 Vezinfó Kiadó és Tanácsadó Kft. ISSN 2061-3008 Minden jog fenntartva! A KÖNYVELÔK LAPJA szaktájékoztató tartalma jogvédett. A szaktájékoztatóban közzé tett cikkek, hírek, információk másolása, többszörözése, fordítása, közreadása és publikációs célokra történô felhasználása csak a kiadó, illetve a szerzô írásbeli hozzájárulásával megengedett. A szakmai információkat, híreket a legmegbízhatóbb forrásokból merítjük és ellenôrizzük; a megjelenés idôpontjában meglévô köteles gondosságunk ellenére átvett téves értesülésekért felelôsséget nem vállalunk.
Éppen ezért a könyvelô számára – a saját védelme érdekében – hasznos lehet, ha a fenti megelôzô és óvintézke-
déseket a saját könyvelôi szerzôdésébe is beépíti. dr. Sallai Csilla
Késedelmi kamat „Pénztartozás esetében – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik – a kötelezett a késedelembe esés idôpontjától kezdve akkor is köteles (...) kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes.” [Ptk. 301. § (1)] A jog és a gazdaság kétféle kamatot ismer: a pénzkölcsön után ún. ügyleti kamat jár, a késedelmes, nem határidôben történô fizetés után pedig késedelmi kamat. A késedelmi kamatra vonatkozó, ma is érvényben lévô törvényi rendelkezés – az uniós rendelkezésekkel összhangban – 2004. május 1-je óta van érvényben. Amennyiben valaki nem fizeti meg határidôben a tartozását, köteles késedelmi kamatot is fizetni, amely akkor is jár a hitelezônek, ha a felek ezt külön szerzôdésben nem kötötték ki. A késedelmi kamat esetében nincs jelentôsége annak, hogy az adós miért, milyen okból késett a fizetéssel. A késedelmi kamat akkor is jár, ha az adós nem tehetô felelôssé a késésért. A számlák késedelmes kiegyenlítése után is késedelmi kamat jár. A késedelem idôszaka a követelés fizetési határidejétôl a tényleges fizetési idôpontig tart. Addig, amíg a követelés nincs kifizetve, a késedelmi kamatot nem lehet követelni. A késedelmi kamat ebben az esetben nem értelmezhetô, hiszen nincs meg a tartozási idôszak vége. A késedelmi kamat mértéke alapvetôen a szerzôdésben megállapodott mérték. A szerzôdésben túlzott mértékben kikötött késedelmi kamatot a bíróság mérsékelheti. Ha a szerzôdésben nem határoznak meg késedelmi kamatot, akkor annak mértéke a késedelemmel érintett naptári félévet megelôzô utolsó nap jegybanki alapkamata – ez a magánszemélyekre vonatkozó elôírás. Gazdálkodó szervezetek között a késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félévet megelôzô utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat 7%-kal növelt összege, azaz: 2011. december 31. napján 2011. június 30. napján 2010. december 31. napján 2010. június 30. napján 2009. december 31. napján 2009. június 30 napján
7,00% + 7% 6,00% + 7% 5,75% + 7% 5,25% + 7% 6,25% + 7% 9,50% + 7%
2008. december 31. napján 2008. június 30. napján 2007. december 31. napján 2007. június 30. napján 2006. december 31. napján 2006. június 30. napján 2005. december 31. napján 2005. június 30. napján 2004. december 31. napján 2004. június 30. napján
10,00% + 7% 8,00% + 7% 7,50% + 7% 7,75% + 7% 8,00% + 7% 6,25% + 7% 6,00% + 7% 7,00% + 7% 9,50% + 7% 11,50% + 7%
A késedelmi kamatról nem kell és nem is szabad számlát kiállítani. Könyvelésre a pénzügyi teljesítéskor (jóváíráskor) kerül. Gyakran elôfordul, hogy annak ellenére, hogy valamely ügyletre vonatkozó szerzôdésben a késedelmes fizetés esetére késedelmi kamatot ugyan kötnek ki, de – akár üzletpolitikai megfontolásból, akár véletlenül – a kamatot nem terhelik ki. Ilyen esetekben volt már rá precedens, hogy az adóhatóság megemelte a társaságiadó-alapot, s adóhiányt állapított meg. Az indoklás szerint – hivatkozva a Ptk. elôírásaira – a késedelmi kamat jár. Ha a vállalkozás, amely a késedelmi kamatot kapta volna, nem tart arra igényt, azaz lemondott kamatkövetelésérôl, követelést engedett el. A követelés-elengedés a társasági adó törvény szerint adóalap-növelô tétel, amely után társasági adó fizetendô. (Arról már nem is beszélve, hogy azt, akinek elengedik a követelését – 2008 óta –, ajándékozási illeték terhelné.) Mindennek ellenére megfontolandó, hogy egy jó üzleti kapcsolatot érdemes-e megterhelni a késedelmi kamat kivetésével. Egy korrekt üzleti kapcsolatban a felek – ismerve a másik anyagi helyzetét – valamelyest tolerálják az esetleges pár napos késést. A késedelmes fizetés elôzetes jelzése, indoklása, magyarázata mindenképpen beletartozik a korrekt üzleti viselkedésbe. Ha viszont a késedelmes fizetésbôl a felek „sportot ûznek”, az elôbbutóbb a jó gazdasági kapcsolat megromlásához vezet. dr. Sallai Csilla