BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. MÁRCIUS 29., KEDD z XIII. ÉVFOLYAM, 3446. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
A szecesszió bûvöletében
Húsvét Isten házában
Megnyitották a Darvas–La Roche házat
A húsvét jegyében ünnepi szentmisén, illetve húsvéthétfõi istentiszteleten és úrvacsorán vettünk részt a nagyváradi bazilikában, illetve a váradréti templomban.
2.
A hajlíthatatlan Vaiszlovichról A századeleji Nagyvárad egyik legkirívóbb és legérdekesebb közéleti személyiségének, Vaiszlovich Emil szállodatulajdonosnak az alakját idézte meg Kulcsár Beáta csütörtökön a váradi Ady Endre Emlékmúzeumban szervezett Rodosz Café sorozat elsõ elõadásának keretében.
3.
Az egykori dolgozószoba
T
ermészet és szecesszió a címe annak a vándorkiállításnak, melyet péntek óta a nagyváradi Darvas– La Roche ház földszintjén láthatnak ingyenesen az érdeklõdõk, miután nagycsütörtökön délután hivatalosan is megnyitották a Nagyvárad szecessziós múzeumának otthont adó épületet. Az érdeklõdõk a hivatalos megnyitó elõtt bejárhatták a
brüsszeli székhelyû Szecessziós Városok Hálózata (RANN) már említett vándortárlatát, melyet keddtõl vasárnapig 12 és 19 óra között láthatnak az érdeklõdõk. A ház emeletét belépõ ellenében lehet megtekinteni, felnõtteknek 5 lejbe, gyermekeknek 3 lejbe kerül majd a belépés. A megnyitón egyébként az épületért felelõs Bihar Megyei Mûemlékvédõ Alapítvány veze-
tõje, Angela Lupºea, Adriana Lipoveanu váradi fõépítész, Ramona Novicov mûvészettörténész, Anne-Lise Alleaume, a RANN koordonátora és Josep M. Olagorta, a barcelonai Maud Gran Format SL szakértõje beszélt. Elhangzottak az ilyekor megszokott köszönetnyilvánítások, majd Aurel Chiriac, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum igazgatója ismertette a Rodica Hârcã Díszítõelemek és
Az Adytól az Oscar-díjig A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum fennállása óta számos olyan diákot nevelt, aki az életbe kilépve maradan-
dót alkotott, illetve nemzetközi szakmai megbecsülésnek örvend. A 245 éves multra visszatekintõ tanintézmény volt
Fried Noémi Lujza
(folytatás a 2. oldalon)
József Attila halálának 75. évfordulója alkalmából szervezett pódiumestet Oltean Emese, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola fizikatanárnõje. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban tartott elõadás a költõ életének és irodalmi munkásságának legmeghatározóbb eseményeibe engedett bepillantást.
6.
Bajnok a Körös SK
diákjai közül legutóbb a váradi születésû és jelenleg Budapesten élõ Székely Tamásra figyelhetett fel a világ, aki tagja volt a Saul fia címû magyar film többszörösen kitüntetett hangvágói stábjának. Pénteken vele beszélgetett indíttatásáról, munkájáról és az Oscar-díjig vezetõ útról az Ady-líceum dísztermében Nagy Orsolya nagyváradi újságíró, aki maga is adys diák volt. Mint Székely Tamás rámutatott, olyannyira mély gyökerek fûzik Várad legpatinásabb magyar tanintézményéhez, hogy a közönség soraiban köszönthette még egykori óvónõjét is. (folytatás a 3. oldalon)
jelképek a szecessziós építészetben címû kötetét, és a Floridában élõ Anca Miculiþ divattervezõ munkáit is láthatták a házat bejárva az érdeklõdõk. A ház történetérõl annak utolsó lakója, Simon Judit szerkesztõ beszélt – az emeleti részen látható bútorok egy része egyébként szintén az õ tulajdonából került a múzeuméba –,
Elutazni önmagunkhoz
Sz. G. T.
Aranyérmet nyert az országos vízilabda-bajnokság junior Ies (U19) korosztályában a Nagyváradi Körös SK, amely a döntõ második tornáján ismét legyõzte (9–4) legfõbb riválisát, a Dinamót. Eugen Bãjenaru és Adrian Alexandrescu (a nemzetközi szinten elismert játékvezetõ a Hollandiában megtartott nõi olimpiai selejtezõn fújta a sípot a héten) együttese veretlenül zárt a rangsor élén.
HÉTVÉGE
2. reggeliújság
2016. március 29., kedd
Tetteikkel tanítanak Húsvét másodnapján Váradréten Pálfi József parókus lelkész Máté evangéliuma alapján hirdette az igét. Mint mondta, Máté azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a tanítványok a feltámadást vegyes érzelmekkel reagálják le, az imádat mellett ott a kétely is. Ez a kétely nem a Tamásé, aki, miután megérinti Jézus sebeit, hisz, mivel a kétely a feltámadott Jézus jelenlétében fogja el a tanítványokat. Lukács evangélista részletesebben ír a feltámadást követõ napokról, hiszen Jézus feltámadása után negyven napon át megjelenik, és tovább tanítja tanítványait. Sokan a Dániel próféta látomása alapján azt várják, hogy eljön az, aki véget vet az elnyomásnak, elûzi a rómaiakat, hiszen a szabadság vágya mindennél fontosabb számukra. Jézus szégyenteljes halálával reménységek sokasága tört össze az emberekben. „Kétezer év után másképp éljük meg, de ha három napja történt volna, akkor is ennyire letisztult lenne-e a hitünk?” – tette fel a kérdést a lelkipásztor, aki arra emlékeztetett, hogy az apostolok ugyanolyan
Látni és hinni Ünnepi szentmisére gyûltek össze Nagyvárad katolikus hívei a Kanonok sor bazilikájában, hogy Böcskei László megyéspüspök celebrálásában hallgassák meg a húsvétvsárnapi szentmisét. A barokk csarnoktemplom reneszánsz díszítõelemeket magába sûrítõ színkavalkádjában és fényeiben a székesegyház Szent László Ének-és Zenekara latinul elõadott mûvei áhítattal és fennséggel töltötték meg a szent helyet. A meghatározott szertartásrend keretében szentleckék hangzottak el az Apostolok cselekedeteibõl és Szent Pálnak a kolosszeiekhez írt levelébõl, majd a Szent János könyvébõl felolvasott evangélium. Böcskei László prédikációjában egy képzeletbeli csodás kép közös megtekintésére invitálta a híveket, amelyen a modernkori mûholdfelvételek szenzorainak átállításával nem a megszokott, az ûrbõl is jól látható városfények rajzolódnak ki, hanem az emberi fényforrások, akik szíveiben a húsvét reményt gyújtott, hogy feloldja a sötétséget. „Ma az emberek maguk is fényforrásként tündökölnek a húsvéti fényben, aki maga Krisztus. Ezt a fényt a valóságban nem lehet felvételeken kimutatni, de nekünk így kell átérezni, engedni, hogy átjárjon minket.”
Pálfi József lelkipásztor
emberek voltak, mint mi, azonban õk tetteikkel tanítanak bennünket. A húsvéti történet a kétségeinkre ad választ, hiszen Jézus Krisztus szolgálata nem ért véget halálával, feltámadásával minden folytatódott, amit elkezdett. Az Isten felénk nyújt „jobb kezét”, hiszen a feltámadás ajándéka az új élet ajándéka is, és aki elfogadja ezt a felé nyújtott kezet, az új élettel, új reménnyel töltekezik fel, mondta Pálfi József.
A húsvéthétfõi istentisztelet az úrvacsora kiszolgáltatásával zárult, mely elõtt annak szereztetési igéjét Vinczéné Pálfi Judit csillagvárosi lelkész olvasta fel, és beszélt az evangélisták szemszögébõl is a szertartásról, kiemelve, hogy Jézus szavaival – „Ez az én testem és ez az én vérem” – mintegy magára vállalta a páskabárány szerepét és, hogy feltámadása után is élt az úrvacsorával.
F. N. L.
A püspök az evangélium egy mondatának kiemelésével és jelentõségének tudatosításával mutatott rá a kereszténység legnagyobb és legörömtelibb ünnepére, a húsvéti feltámadásra, mellyel Krisztus legyõzte a halált, hogy örök életet adjon az embereknek: „És akkor bement a másik tanítvány is, aki elõször ért a sírhoz, látta mindezt, és hitt.” Egy Jézus számára kedves, névtelen tanívány, aki látta az üres sírt, és a Messiással való közösségének köszönhetõen kérdés és kételkedés nélkül hitt a feltámadásában. Befogadta a fényt, és „az értelmet választotta az értelmetlen lét helyett – Jézust, aki nélkül elképzelhetetlen belsõ szabadságunk megõrzése, és az, hogy hinni tudjunk az életben.”
Szamos Mariann
Úrvacsoraosztással zárult az istentisztelet
A szecesszió bûvöletében (folytatás az 1. oldalról) õ a jövõben sem válik meg teljesen az épülettõl, hiszen havonta tart majd sajátságos túravezetéseket a látogatóknak, amelyeken a ház desszertje mellett és egy tea mellett mesél az épületrõl. A házat Darvas Imre nagy-
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Pénteki feladványaink megfejtése:
vállalkozó megrendelésére építette Sztarill Ferenc, Alfred La Roche pedig a részvénytársasággá alakított társaság fõrészvényese volt. A ház késõbb Sor Dezsõ ügyvéd tulajdonába került, tõle vásárolta, illetve kapta nászajándékba az épületet a kolozsvári eredetû Simon család.
A vészkorszak után a Sor családból senki nem tért haza a városba, Simon Judit szülei azonban visszajöttek. A kommunizmus idején egy cselédszobába kényszerült a család, majd néhány helyiséget még visszakaptak. A szerkesztõ azt is elmondta, hogy a ház felújítására nem
9
lett volna lehetõsége, így került az épület a váradi önkormányzat tulajdonába. Bár a ház kívülrõl még nincs rendbe téve, mindenképpen érdemes megnézni azt, hiszen a tárlat érdekes látnivalókat kínál, az emelet pedig a polgári Nagyváradot idézi.
5 3
6 8
7 ÿ 6
3 2 9 8
4 5 6
1 4 7
6 5 7 3 2
7 8
8 8 4
1 2
Könyvújdonság A Libris Antica üzletben a Garasos-híd mellett, az Illyés Gyula könyvüzletben a Teleki utcán kapható V. Szilágyi István Az ember szabadsága címû új kötete. A Neked adom a halhatatlanságot címû kisregényben egy fiatal doktornõ arra tette fel az életét, hogy legyõzze korunk gyógyíthatatlannak tûnõ betegségét, de õt is megtámadja a gyilkos kór. Szerelmében hû segítõtársra talál. A Luther címû drámában a nagy reformátor a középkor legnagyobb hatalmasságával, a római pápával veszi fel a harcot, hiszen a szellemet, a rációt nem lehet palackba zárni. A könyv váradi bemutatójára késõbb kerül sor.
KÖZÉLET
2016. március 29., kedd
cán Gyula testvérével közösen mondta el Kulcsár Beáta. Mint az elõadó rámutatott, Emilt és fivérét 1915-ig bajkeverõkként ítélte meg a korabeli sajtó, amely sértõ különcségként fogta föl azt, hogy következetesen távolságot tartottak a Tisza-párti elittõl. Megítélésük a szálloda megnyitását követõen kezdett megváltozni. Késõbb pedig az impériumváltást követõen egyre több pozitív jellemzés jelent meg a sajtóban sziklaszilárd jellemükrõl, amellyel kiálltak magyarságuk mellett, és jótékonyságukról, amellyel a rászorulókat segítõ szervezeteket támogatták. A hajlíthatatlan Vaiszlovich magatartása mit sem változott élete folyamán, a korabeli propaganda viszont az aktuális hatalmi viszonyok függvényében hol hõst, hol antihõst faragott alakjából. Az elsõ világháborúban tett szolgálatáért mentességet élvezett a zsidó törvények hatálya alól, kivételezettségének megújítása érdekében azonban egyetlen lépést sem tett. Európa-szerte híres szállodáját 44 áprilisában lepecsételte a német katonai rendõrség, õt pedig ellensze-
gülése miatt a sárvári büntetõtáborba internálták, ahol halálát lelte mielõtt deportálhatták volna. Az elõadást követõen a kutató és a közönség tagjai közösen elevenítettek fel néhányat a Vaiszlovich nevéhez kötõdõ legismertebb történetek közül. 1931-ben például a hatóság megsértése miatt hadbíróság elé állították, miután szállodája fõbejáratára kiírta, hogy adónyomorítás miatt zárva. 1934-ben egyhavi fogságra ítélték, mert nem tette ki a trikolórt a román nemzeti ünnepeken, 38-ban pedig a kolozsvári Fellegvár börtönébe zárták, mert egy színházi elõadást követõen ülve maradt a román királyi himnusz alatt. A történelmi elõadás közös eszem-iszommal és baráti beszélgetéssel zárult. Megjegyzendõ, hogy a szervezõk alábecsülték a váradi publikum Vaiszlovich iránti érdeklõdését. Az Ady-múzeum nagyterme ugyanis nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy minden érdeklõdõt befogadjon. Ezért egyesek végigállták a majd kétórás eseményt, mások viszont feladván a zsúfoltságban való nyomorgást, idõ elõtt távoztak.
Sz. G. T.
Az Adytól az Oscar-díjig (folytatás az 1. oldalról) Ott járt ugyanis óvodába, elemibe, gimnáziumba és ott is érettségizett le. Tagja volt a diákszervezetnek és a Zabhegyezõk csoportjának. Már diákként szeretett zenével foglalkozni és barátaival falunapokon hangosítást is vállalt. Az ott szerzett tapasztalatait késõbb a Mûszaki Fõiskola Villamosmérnöki karának elvégzése után egy budapesti hangstúdiónál kamatoztatta. Az érdekfeszítõ pódiumbeszélgetés keretében Székely Tamás mesélt legutóbbi projektjeirõl (dolgozott többek közt Jeremy Ironssal és Ridley Scottal), ismertette a hangutómunka mibenlétét és bemutatta az általa használt hangvágó szoftvert is. A hangvágó munka mostoha dolog, mert olyan, hogyha jól csinálja az ember, akkor senki sem veszi észre, mert természetes-
3.
Az örökkévalóság városai
A hajlíthatatlan Vaiszlovich-ról
A századeleji Nagyvárad egyik legkirívóbb és legérdekesebb közéleti személyiségének, Vaiszlovich Emil szállodatulajdonosnak alakját idézte meg Kulcsár Beáta csütörtökön a váradi Ady Endre Emlékmúzeumban a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége által szervezett Rodosz Café sorozat elsõ elõadásának keretében. A szépszámú egybegyûltet a szervezõk nevében Tõtõs Áron történész köszöntötte, majd Kulcsár Beáta az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjának kutatója beszélt a hajlíthatatlan Vaiszlovich pályájáról és megítélésérõl a második világháború elõtti Erdélyben. Vaiszlovich Emil ahogy Katona Béla is írta róla a messze híres nagyváradi Park-hotelnek inkább várura, mint tulajdonosa volt. Egy régi vágású és karakán ember, aki számára a zsidó mivolt csupán vallási kérdést jelentett, magyarságát viszont büszkén hangoztatta, még az impériumváltást követõen is, amiért többször bebörtönözték a román hatóságok, az 1927-es diákincidens során pedig a szállodájában randalírozó román suhancok betörték a fejét. Születési évét egyes források 1860-ban, más források 1868ban jelölik meg. Édesapja, V. Adolf temetkezési vállalkozó harmadik fiaként látta meg a napvilágot. Diákéveit a nagyváradi Premontrei fõgimnáziumban töltötte, késõbb a debreceni Mezõgazdasági Akadémián tanult. Európa egyik legszínvonalasabb szállodáját a hajdani Bethlen-kastély udvarházából építette ki a nagyváradi sétálóut-
reggeliújság
nek hat, viszont ha valamit elront, akkor nagyon nagy gáz van fogalmazott. A pódiumbeszélgetés néhány tucatnyi fõs közönsége a helyszínen fültanúja is lehetett a hangutómunka fontosságának, miután Székely Tamás bemutatott egy filmjelentetet elõbb eredeti hanggal, majd ugyanazt a jelenetet lejátszotta az utómunka során hozzáadott hangsávokkal is. Eleve tudtuk, hogy a Saul fia nagyon jó film, mert már az eredeti, helyszínen felvett hanggal is döbbenetes hatást keltett. De hogy ekkora pályát fog befutni, azt nem gondolta senki. Még a rendezõ sem vallotta a váradi születésû hangvágó. Mint hozzátette, a Golden Globe elnyerése után azért már számított az Oscarra a stáb, számára viszont személyesen az amerikai hangvágók szövetsége által odaítélt szakmai díj, az ún. Golden Reel Award elnyerése jelentette a legnagyobb szakmai elismerést. Karrierjével kapcsolatban Székely Tamás elmondta: szerencsésnek érzi magát, amiért már nagyon fiatalon kitalálta, hogy mivel szeretne foglalkozni az életben. A fiatal hangvágó a közönség soraiban ülõ jelenlegi adys diákoknak is azt tanácsolta, hogy mihamarabb gondolkodjanak el azon, amivel foglalkozni szeretnének, s ha az megvan, sose adják föl elhatározásukat, mert amit szeretnek, azt képesek lesznek nagyon jól csinálni, és elõbb-utóbb megkapják az érte járó elismerést.
Különleges fotókiállításnak adott otthont a nagyváradi Euro Foto Art Galéria Nagyvásártér (Piaþa 1 Decembrie) 12. szám alatti termeiben: Domokos Miklósné Gombosi Mária 101 képen örökítette meg Budapest és Hódmezõvásárhely, Prága, valamint Róma városait, az utcákat és épületeiket, a sétáló embereket. Az évtizedekkel ezelõtt készült munkák a kiállítóterem földszinti részében, a lépcsõfordulóban és az emeleten tekinthetõek meg április 8-áig, hétköznapokon 8 és 19 óra között. A budapesti fotómûvész kiállítása két okból is különlegesnek számít: a képek egyrészt témájuk jellegében jelentenek egyedit A Holnap városa számára, másrészt abban, hogy hagyományos elõhívásos technikával, az úgynevezett analóg módszerrel készültek. A fekete-fehér képekrõl és megalkotóikról szólva Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke köszöntõbeszédében kiemelte, hogy a fényképészet és a fotómûvészet igazi lényegét jelenítik meg a fény és árnyék játékát, hiszen a fényképészek fénnyel írnak. Hangsúlyozta továbbá, hogy minden egyes kép külön történetet hordoz magában, és ha figyelmesen vizsgáljuk azokat, magunk is ott teremhetünk a képek ábrázolta tájakon, abban a eltûnt idõben, amelyet megragadnak az örökkévalóság számára.
Szûcs László, Miklósné Gombosi Mária, Tóth István és Thurzó Sándor József
A megnyitón tiszteletét tette Szûcs László, a Várad folyóirat fõszerkesztõje, aki beszédében elemezte a fényképek összességét, és több érdekes aspektusra is felhívta a közönség figyelmét, így például a szinte mindenik alkotáson megjelenõ vízre, a nedvességre, mint a tükrözõdés közegére, amely nevek szükségtelenségével egészíti ki az emberi jelenlétet, a filozofikus macskák mellett a kevésnek tûnõ vegetációval benõtt, teljesen urbánusnak ható életet. A fõszerkesztõ ugyanakkor érzékeny szociográfiai képekrõl is beszélt, amelyek elsõsorban arra emlékeztetnek, hogy az ember elmúlik, de a kockakõ marad. Domokos Mária megköszönte a szép szavakat, és maga is azt tartotta a legfontosabbnak elmondani, hogy a képek városai ma már nem léteznek abban a formában, ahogy õ megörökítette azokat, mivel a fejlõdés átrajzolta õket viszont, ha elég figyelmes az ember, akkor egy-egy mai vonásukban rájuk ismerhet. Huszár István alpolgármester egészségügyi okokból sajnos nem lehetett jelen a megnyitón, de gratulációját Tóth István tolmácsolta, egyúttal kellemes húsvéti ünnepeket is kívánva. A megnyitó kellemes hangulatáról, illetve Szûcs László szavaival élve a fekete-fehér képek elmuzsikálásáról Thurzó Sándor József brácsajátéka gondoskodott, aki egy barokk tánczenével zárta az estét.
Szamos Mariann
Az elmaradhatatlan csoportkép a jelenlévõkkel
4. reggeliújság
POLITIKA
Ismét a regionalizációról Elégedetlenségének adott hangot Cseke Attila parlamenti képviselõ csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy Dacian Cioloº miniszterelnök és Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes bejelentették, Románia számára továbbra is a 8 fejlesztési régió létrehozása jelenti az átszervezés során a prioritást. A képviselõ emlékeztetett arra, hogy 2009ben egyedül a Szövetség nyújtott be törvénymódosító javaslatot a fejlesztési régiók átszervezésével kapcsolatban. Az RMDSZ álláspontja az, hogy a kisebb, 2–4 megyébõl álló fejlesztési régiók sokkal hatékonyabban mûködnének. A jelenlegi nyolc fejlesztési régió struktúrája nem felel meg az EU elõírásainak: a 2002-es népszámlálási adatok alapján két fejlesztési régió, míg a 2011-es népszámlálási adatok alapján egy haladja meg az EU által elõírt demográfiai határt, azaz a 3 millió lakost. Az RMDSZ a jelenlegi 8 helyett, 16 fejlesztési régió létrehozását javasolja Romániában. Eszerint Maros, Hargita és Kovászna megye egy fejlesztési régiót alkotna, míg Bihar, Szatmár és Szilágy megye külön régióban kapnának helyet. Cseke Attila cáfolta azt az álláspontot is, miszerint a fejlesztési régiók struktúráját nem lehetne módosítani. Rámutatott: uniós rendelkezés teszi lehetõvé háromévente a fejlesztési régiók struktúrájának átszervezését. A következõ ilyen lehetõség 2018-ban lesz. Romániának addig meg kell hoznia a módosításokra vonatkozó törvényt, amelyre egyedül az RMDSZ-nek van beterjesztett törvénytervezete. Cseke Attila abszurdnak nevezte a kormány azon visszatérõ álláspontját, miszerint a fejlesztési régiók struktúrájának módosítása nagymértékben befolyásolná, illetve gátolná az EU-s alapok lehívását. „Ha a kormánynak lenne igaza, akkor ezentúl nem lehetne módosítani a fejlesztési régiók számát és struktúráját, hiszen eddig a 2007–2013as uniós finanszírozási program sikerét befolyásolta volna, 2016-ban pedig, a jelenlegi kormány álláspontja szerint, a 2014–2020-as finanszírozási program végrehajtását korlátozná. Látjuk, hogy a 2007–2013-as program végrehajtásával is nagy problémái voltak Romániának, ezért tûnik az RMDSZ számára érthetetlennek, hogy miért nem hajlandó a kormány támogatni a fejlesztési struktúrák módosítását” – mondta Cseke Attila. A képviselõ utalt az EU alapszerzõdésére is, amely kimondja, hogy a fejlesztéspolitika célja a
A politikus nyilatkozatát az RMDSZ pénteki hírlevele idézi. Szerdán több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya „más etnikumú állampolgárok” állítólagos irredenta, szakadár, a „román nemzet ellen bujtogató” megnyilvánulásaira hivatkozva azt kezdeményezte, hogy állítsák vissza az ország- vagy nemzetgyalázás inkriminálását a büntetõ törvénykönyvben. Kovács Péter szerint a tervezet a kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát. „Elkeserítõ és sajnálatos, hogy letûnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyûlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet az-
Rekordméretû vagyonzár a román Astra biztosítótársaság tulajdonosa ellen Rekordméretû vagyonzárat rendelt el a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Astra román biztosítótársaság tulajdonosa, Dan Adamescu ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan vitte csõdbe a biztosítót.
régiók közötti fejlõdési különbségek csökkentése, és a lemaradt régiók felzárkóztatása, ezzel szemben hivatalos adatokkal bizonyítható, hogy Romániában a jelenlegi fejlesztési régiók struktúrája nem a különbségek csökkenését hozta, hanem annak növekedését, egyes esetekben akár megkétszerezõdését is. Sajnos ugyanez a tendencia mutatkozik a fejlesztési régiókon belüli megyék fejlettségi szintje közötti is. „Fontos érve az RMDSZ törvénytervezetének, hogy Romániában ma is, a lakosság száma szerint, a két legkisebb fejlesztési régió, a Bukarest-Ilfov és a Temesvár központú Nyugati, az a két régió, amely folyamatosan fejlõdik, és Románia átlagos fejlõdési szintje felett helyezkedik el. A többi fejlesztési régió közül, amelyek számszerûleg a nagyobbak közzé tartoznak, egyik sem éri el Románia átlagos fejlõdési szintjét” – nyilatkozta Cseke Attila. A képviselõ kijelentette, hogy a Parlamenthez és a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumhoz egyaránt eljuttatta az RMDSZ által összeállított szakmai anyagot, amely Románia fejlesztési régióira és megyéire lebontva hivatalos statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió struktúrája hibás, megtartása további szétfejlõdést fog eredményezni, és szükség van a mihamarabbi módosítására. Cseke Attila szerint az RMDSZ-nek megvannak a szakmai érvei arra, hogy a 16 fejlesztési régióra beterjesztett törvénytervezetét fenntartsa, és arra kéri a jelenlegi szakértõi kormányt és a román politikai pártokat, hogy szavazatukkal támogassák azt.
A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt – hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezetõ elnöke, arra reagálva, hogy egy törvénytervezet szerint ismét börtönbüntetéssel sújtanák Romániában az ország vagy a román nemzet gyalázását.
2016. március 29., kedd
óta sem tisztáztak a hatóságok” – mondta a politikus, arra utalva, hogy a törvénytervezet indoklásában a tavaly decemberi kézdivásárhelyi „merényletkísérlet” is szerepel. Az RMDSZ ügyvezetõ elnöke leszögezte: a kollektív bûnösség elve alapján nem lehet egy egész nemzetet terroristának kikiáltani. Hozzátette: elítélik ezt a fajta szélsõségességet, akár magyar, akár román oldalról származik. Úgy vélte: 26 évet húznak át a jogszabály kezdeményezõi azzal, hogy „bizonyos más etnikumú”, irredenta állampolgárokkal riogatnak, akik szerintük veszélyeztetik a román nemzet biztonságát. „Sok a teendõnk a kisebbségi lét biztonságának megteremtéséig, sokat kell még azon dolgoznunk, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. És nagyon nehéz dolgunk lesz, ha egyesek naponta azon munkálkodnak, hogy az etnikai békét feldúlják csak azért, mert így akarják választások elõtt viszszaszerezni az elveszített népszerûségüket” – idézte az RMDSZ ügyvezetõ elnökének nyilatkozatát a szövetség hírlevele.
A DNA pénteken közölte, hogy 857,3 millió lej értékû vagyonzárat rendelt el az üzletember ellen. Adamescunak március közepén 40 millió lej óvadékot is kellett fizetnie, hogy szabadlábon védekezhessen az ellene felhozott vádak ellen. A vádhatóság március elején közölte, pénzmosással gyanúsítja az Astra tulajdonosát. Azt állítják, Adamescu visszaélt tulajdonosi és cégvezetõi hatáskörével, több olyan döntést hozott 2011 és 2013 között, amelyek arra mutatnak: szándékosan csõdbe akarta vinni a céget személyes anyagi haszna érdekében. Az ügyészek szerint Adamescu valótlan jelentésekkel eltitkolta, hogy az Astrának nincs fedezete a kárigényekre. Az üzletember a biztosítótársaságtól elvont pénzt, ezt más cégeihez irányította, ezáltal az ügyészek szerint 795 millió lej vagyonkárt okozott az Astrának. A román pénzügyi felügyelet 2014 elején rendelt felügyeleti biztost a társaság élére, és tõkeemelésre kötelezte. Tavaly augusztus végén a hatóság fizetésképtelenné nyilvánította a biztosítót, és megvonta mûködési engedélyét arra hivatkozva, hogy a tulajdonosok nem hajtották végre az elõírt feltõkésítést. Tavaly decemberben indult el biztosítótársaság felszámolása, miután errõl a bukaresti törvényszék határozott. Az Astra a felügyeleti biztos kirendelésekor Románia legnagyobb biztosítótársasága volt.
Vasárnap megnyitják a felújított Déva várát Április 3-án, vasárnap tartják a felújított Déva vára ünnepélyes megnyitóját – tájékoztatta az MTI-t Déva város önkormányzatának a sajtóosztálya. A déli órákban tartandó megnyitó keretében több erdélyi hagyományõrzõ lovagrend tart bemutatót, és régizene együttesek szórakoztatják majd a közönséget. A vár csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után válik ismét látogathatóvá. A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2013-ban újraindított munkálatok óta csupán a külsõ udvarok egy részébe engedték be a turistákat. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat. A felújítási munkálatok során újraépítették az elsõ és második kaput, felújították a teljes külsõ várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsõt a keleti oldalon, megépítették a belsõ várba vezetõ hidat a nyugati oldalon, valamint korszerûsítették a vár alatti parkból az elsõ és második kapun át vezetõ teljes utat. A felújított várrészt közmûvesítették, így az évszázados falak között immár korszerû áram-, víz- és csatornahálózat mûködik. A felújítás jelenlegi szakaszára csaknem 24 millió lejt fordított a város. Az összeg nagyobb részét az Európai Unió forrásaiból biztosították. A most befejezett munkálatok a külsõ falakra és a külsõ udvarokra terjedtek ki. Amint egy korábbi sajtótájékoztatón Petru Marginean, Déva polgármestere elmondta: a tüzérek szállásán és a Bethlenbástyában fegyverkiállítást kívánnak berendezni. A kiállítandó korabeli fegyvereket múzeumokból próbálják beszerezni. A polgármester elmondta: a vár legbelsõ udvarának a felújítása ezután kezdõdik. Ott 2020-ig szabadtéri elõadások tartására alkalmas teret szeretnének kialakítani, és Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának a sírját is megújítanák. Petru Marginean kiemelte, hogy a felújítási munkálatok ellenére 2015-ben 130 ezren látogattak el Déva vára falaihoz. Azt remélik, hogy a turisták száma idén eléri a 300 ezret. (MTI)
KÖZÉLET
2016. március 29., kedd
Elutasította a törvényszék Tõkés László keresetét Megalapozatlannak minõsítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tõkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselõ másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, õt hazaárulónak és idegen kémnek nevezõ volt Securitate-tisztek ellen – tudta meg az MTI hétfõn a törvényszék elnökétõl, aki az intézmény szóvivõi feladatkörét is ellátja. Filip Teodorescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosrendõrség – kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeº, a Külföldi Hírszerzõ Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió mûsorában, hogy Tõkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. Tõkés László 30–30 ezer eurós kártérítést követelt rágalmazásért Filip Teodorescutól és az Antena 3 hírtelevíziótól, illetve 15 ezer eurót Ioan Talpeºtõl. A törvényszék háromszori halasztás után pénteken meghozott döntése nem jogerõs. Kincses Elõd, az EPképviselõ ügyvédje a kereset elutasítását az MTI-nek kommentálva „egészen elképesztõnek” nevezte az ítéletet, amely azon-
ban „a jelenlegi magyarellenes hangulatkeltésbe beleillik”. A végzés szerinte jogilag csak úgy értelmezhetõ, hogy a törvényszék is idegen kémnek és hazaárulónak tartja Tõkés Lászlót. Felidézte: a per érdemi tárgyalása során Tapleº és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételérõl 1989-ben írt elismervényével próbálták alátámasztani azt az állításukat, hogy Tõkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott és ezért pénzt is kapott. „Ha minden pap, aki a Ceauºescu korszakban támogatást kapott külföldrõl, hazaáruló lenne, akkor azt hiszem, egy pap sem maradt volna Romániában, fõleg ortodox” – jegyezte meg Kincses Elõd. Az ügyvéd elmondta: a felperes azzal bizonyította a kémvád
megalapozatlanságát, hogy Tõkés Lászlót – az európai parlamenti képviselõi mandátumra pályázó jelöltként – átvilágította az egykori Securitate levéltárát vizsgáló testület (CNSAS) és megállapította, hogy Tõkés László nem volt kommunista titkosszolgálati ügynök. „Becsatoltam továbbá a Bihar megyei táblabíróság egy ítéletét, amelyben elmarasztalták azt a nagyváradi újságírót, aki ugyanezeket a rágalmakat terjesztette Tõkésrõl és abban benne van, hogy Tõkés egy történelmi személyiség és teljességgel megalapozatlanok azok a hazugságok, amelyeket újra felmelegítettek a volt szekusok” – magyarázta Kincses Elõd. Az ügyvéd szerint befolyásolhatta a bíró – általa törvénytelennek tartott – döntését az, hogy a per érdemi tárgyalása utáni napokban, az ítélethozatal elõtt három héttel Klaus Iohannis román államfõ visszavonta Tõkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet, amellyel 2009-ben, a forradalom huszadik évfordulóján a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért tüntették ki. Kincses felidézte: azt is törvénytelennek tartják, hogy az államfõ megfosztotta Tõkés Lászlót a román állami kitüntetéstõl és hivatalos megkeresésben kérték az elnöki rendelet visszavonását. Mint mondta, a mostani erkölcsi kártérítési perben is javasolni fogja Tõkés Lászlónak, hogy fellebbezzen. Ebben az esetben a jogerõs ítéletet a bukaresti táblabíróság fogja meghozni. (MTI)
A Ford 200 millió eurót fektet romániai gyárába 2017-ig Az amerikai Ford mintegy 200 millió eurót ruház be romániai üzemébe 2017-ig, ahol az Ecosport hobbiterepjárót fogja gyártani – írta szerdán a Ziarul Financiar címû román napilap. A gazdasági-pénzügyi újság Jim Farleyt, a Ford európai részlegének ügyvezetõ igazgatóját idézte, aki Craiován – a Ford romániai telephelyén – elmondta: 2017 õszétõl Romániában gyártják az európai piacra szánt Ecosport hobbiterepjárót, ezért válik szükségessé a beruházás. A romániai üzemben a B-Max modellt szerelik össze, amely a román média szerint nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, ugyanis nem elég népszerû az eredeti várakozásokhoz képest. Az alacsony kereslet miatt a gyár kapacitásának csak fele van kihasználva, és a Ford vezetõi hoszszabb ideje tárgyalják annak lehetõségét, hogy egy második modellt is Craiován gyártsanak. A vállalat vezetõi szerint növekvõ kereslet mutatkozik a hobbiterepjárók iránt, ezért úgy vélik, itt a megfelelõ alkalom, hogy Európába költöztessék az európai piacra szánt Ecosport modell gyártását. A Ziarul Financiar megemlíti, hogy az amerikai Ford közvetlen konkurenciája lesz a francia
Renault által mûködtetett romániai Dacia gyárnak, amelynek a szintén hobbiterepjáró Duster modellje népszerû. A Dacia Románia legnagyobb exportõr vállalata, a Ford a negyedik helyen állt a legnagyobb romániai exportáló vállalatok tavalyi toplistáján. A Ford Romániának 2600 alkalmazottja van, 2014-ben 912 millió euró árbevételt ért el. (MTI)
reggeliújság
5.
Román feltöltõkártyákat használtak európai merényletek elõkészítésénél Volt eset, hogy román feltöltõkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek elõkészítése során – közölte Dacian Cioloº román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában, megjegyezve, hogy Románia azon ritka uniós országok közé tartozik, ahol még névtelenül lehet a mobilszolgáltatóktól feltöltõkártyát vásárolni. A politikus a Pro TV-nek adott terjedelmes interjúban tért ki az Európát fenyegetõ terrorveszélyre. Nem részletezte, milyen merényleteknél játszottak szerepet a romániai telefonszolgáltatók feltöltõkártyái, megjegyzésével azt szemléltette, hogy a titkosszolgálatok eszközeik, mozgásterük bõvítését kérik a terrorcselekmények hatékonyabb megelõzése érdekében. Romániában a telefonos és internetes kommunikáció hatósági megfigyelését szabályozó törvények sorra elbuktak az alkotmánybíróságon. A kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlõ törvényt 2014-ben találta alaptörvénybe ütközõnek a testület, az intim szféra, a családi és magánélet védelmét garantáló alkotmánycikkelyre hivatkozva, így Romániában továbbra sem kell megadnia személyi adatait annak, aki feltöltõkártyát vásárol. „Ezt a témát ismét napirendre kell tûznünk, az átláthatóság elvét tiszteletben tartva közvitát kell rendeznünk róla, hogy eldönthessük, mire helyezzük a hangsúlyt, oly módon, hogy a titkosszolgálatok is korrekt módon végezhessék a dolgukat, anélkül, hogy túlzásba esnénk a polgárok jogainak védelme során” – mondta a román miniszterelnök. A bevándorlási válságról szólva Cioloº megállapította: most már Németország és a migránsok elõtt kezdetben nagyon nyitott északi államok is kezdenek óvatosabb politikát folytatni, és az utolsó pillanatban megértették, hogy az „illegális bevándorlás szigorú ellenõrzése nélkül nem lehet szolidaritásról beszélni”. Emlékeztetett: Románia kezdettõl fogva az unió külsõ határvédelmének megerõsítését sürgette, és ellenezte a kötelezõ kvótákat a migránsok elosztásában. Románia készen áll határai megvédésére, ám az illegális migrációt nem a román, hanem a görög és olasz határokon kell feltartóztatni – mutatott rá a román kormányfõ. (MTI)
Visszafoglalták Palmürát Visszafoglalta a szíriai hadsereg az Iszlám Államtól Palmürát – jelentette vasárnap a szíriai állami média. A szíriai állami televízió egy katonai forrásra hivatkozva közölte, hogy a kormányerõk „átvették a teljes irányítást Palmüra felett”. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH) nevû, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkezõ emigráns szervezet megerõsítette, hogy a városból a dzsihádisták nagy része kivonult. Hozzátette, hogy a város keleti részén még fegyverropogás hallatszott vasárnap reggel. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója azt mondta, hogy az Iszlám Állam mintegy 400 fegyverese halt meg a Palmüráért vívott harcban. Abder-Rahmán szerint a kormányerõk gyõzelmével a dzsihadisták eddigi legnagyobb vereségüket szenvedték el, amióta 2014-ben kikiáltották „kalifátusukat”. Hozzátette, hogy a kormányerõk mintegy 180 fõs veszteséget szenvedtek a többhetes harcokban. A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvõ Palmürát 2015 májusában foglalta el az Iszlám Állam. A szíriai kormányerõk az orosz légierõ és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város viszszafoglalására. Az OSDH korábban arról számolt be, hogy a Palmüra viszszafoglalásáért indított hadjáratot a kormányerõkkel szövetséges Szukúr asz-Szahra milícia is támogatta, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vesz a hadmûveletben. Megfigyelõk Palmüra fontos stratégiai fekvésére hívták fel a figyelmet. A település elfoglalásával Aszad erõi kevesebb mint 100 kilométerre közelítették meg az Iszlám Állam fellegvárának számító északkeleti Rakkát. Palmürából fontos autópálya vezet a nyugaton fekvõ Deirez-Zór várost körülvevõ, nagyrészt a dzsihádisták által uralt régióba, amelybe az Irakkal közös fontosabb határátkelõk is tartoznak. A dzsihadisták nagy pusztítást hajtottak végre az UNESCO világörökségi listáján szereplõ város gazdag régészeti kincsei között. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült.
TÁRSASÁG
6. reggeliújság
Elutazni önmagunkhoz József Attila (19051937) halálának 75. évfordulója alkalmából szervezett pódiumestet Oltean Emese, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola fizikatanárnõje. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium elsõ emeleti dísztermében csütörtök délután megtartott elõadás a költõ életének és irodalmi munkásságának legmeghatározóbb eseményeibe engedett bepillantást.
A költõ legismertebb és a személyiségét leginkább meghatározó versek a kunszentmiklósi Tóth Péter Lóránd történelemés testneveléstanár, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó (képünkön) hangja által töltötték be az iskola termét. A tanári katedrát az idén elhagyva rendhagyó irodalomórákkal, és ezeknek a nagyobb közönség számára pódiumelõadássá átformált változatával járja be a Partium településeinek oktatási intézményeit, hogy kivívja József Attila számára a közönségtõl azt a szeretetet, amelyre a költõ egész életében vágyott. Az irodalomórák 2012 decemberében kezdõdtek, bejárva Kárpátalját, a Vajdaságot, a Felvidéket és Erdélyt. Vasútállomáson hallhatta és láthatta a nagyváradi közönség a bõrönddel a kezében, útra készen álló József Attilát a váróterem székein ülve emlékezni, vagy elsõ versét szavalni. Az életrajzi eseményeket öszszesûrítõ elõadás cselekménye az idõrend korlátait megbontva mutatta meg a gyermek, a
2016. március 29., kedd
Autóstalálkozó volt Érmihályfalván A tavasz beköszöntével ismét megszervezték a nagy autós találkozót az Érmelléken, ahol tavaly márciusban tartották az elsõ hasonló rendezvényt. A szombati eseménynek Érmihályfalva volt a házigazdája.
fiatal felnõtt, az egyetemista és a felnõtt férfi arcait. Vonásai az évek elõrehaladtával egyre hangsúlyosabbak lettek, de rövid életének esztendei alatt mindvégig ugyanazok a kísértetek nyugtalanították. A félárvaság, a menhelyek, amelyekben megfordult, a fizikai bántalmazások, a ma sokak számára csak nehezen felfogható, veremszerû szegénység emlékeinek kísértetei, a tanári pálya ellehetetlenítésének traumája. A jó és a rossz örökös harca, a tisztesség vagy tisztességtelenség útválasztásának dilemmái gyötörték szüntelen, melyek minden ember elõtt megjelennek, és jóllehet nem csupán az anyagi háttér függvé-
nyében meghozott döntések munkálkodnak bennük, de az örökös nincstelenséggel való szembenézés a létkérdés és az életben elrendelt szerep kutatásán túlmutató erõfeszítést jelent. Jó volna jegyet szerezni, s elutazni önmagunkhoz mondja a költõ, aki volt jó és volt rossz is, tisztességes és tisztességtelen, miközben egész lényével az igazságot, a jóságot és önmagát kereste. Tiszta szívvel osztotta szét hitét az emberek között, akiknek jóságában sosem kételkedett hitét abban, hogy egyedül a szeretet képes visszatartani a rosszat.
Az Érmellék idei elsõ nagy autós találkozójára gyûltek öszsze Mihályfalván Bihar és Szatmár megye autóimádói tunningolt és hagyományos autóikkal. Számos különleges átépített szépség volt látható, amelyek a 2016-os szezonban elõször itt jelentek meg a nagyközönség elõtt. A találkozóra az érmelléki város külterületén került sor, március 26-án délután, és a borongós, esõs idõ ellenére is rengetegen érkeztek: több mint 60 autó és körülbelül 180 érdeklõdõ volt jelen. Érmihályfalváról, Margittáról, Biharról, Székely hídról, Érsemjénbõl és még Szatmár megyébõl is jelen voltak az eseményen, de Nagyváradról érkeztek a legtöbben. Volt itt minden: csinos lányok, az autókban dübörgõ zene, a jármûvek krómozott alkatrészei csillogtak a szemerkélõ esõben, benzinszag és természetesen az elmaradhatatlan gumiégetés. A fõszervezõk szerint a találkozó célja az idén is a hasonló autók iránt érdeklõdõk körének megismerése, új barátok szerzése, a tapasztalatcsere és a kapcsolatépítés volt. Végezetül Salavárdy Levente, a találkozó egyik fõszervezõje köszönetet mondott a szervezésben segítõknek, és mindazoknak, akik eljöttek, ezzel emelve a rendezvény színvonalát, és külön köszönetét fejezte ki a nagyváradi Random meets csoportnak.
Tatai István
Szamos Mariann
Egerbe kirándultak a tanítóképzõs diákok Március 18-án és 19-én a nagyváradi Iosif Vulcan tanítóképzõ három magyar osztályának diákjaival részt vettünk egy egri kiránduláson. A csapatot kísérõ hat tanár szerint a hétköznapi program nem igazán nyújt lehetõséget a kollegiális beszélgetésekre, a csapatépítésre, így nagyon vártuk már ezt a lehetõséget. Maga a város nagyon szép és csendes, az emberek kedvesek. Jó hangulatban telt az utazás és a szálláshely elfoglalása után rögtön az egri vár bejárása következett. Bár a katakombákba nem lehetett lemenni a felújítási munkálatok miatt, a csoporttal meglátogattuk a Hõsök Termét, a panoptikumot, ahol Gárdonyi Géza Egri csillagok címû regényének viaszból készült szereplõit láthattuk élethû nagyságban: Cecey Évát, Dobó Istvánt, Szulejmán szultánt. Élmény volt a hõsöket látni és a labirintusban sétálni, továbbá a vártörténeti és a többi kiállításon tett látogatások kitöltötték az erre tervezett idõnket. A Gárdonyi Emlékház volt az utolsó helyszín, amit semmiképp nem szerettünk volna kihagyni. A délután hátralevõ részében városnézés, ebédelés és szabad prog-
ram várt ránk. Szerencsére a napfényes idõjárás is kedvezett a jó hangulatnak. A második nap délelõttje a Varázstoronyban érdekes bemutatókkal és interaktív kiállításokkal telt. A planetáriumban az éjszakai égboltra nézve néhány nevezetes csillagképet ismerhettünk fel a Sarkcsillag körül. Az égbolt titkait az ember lassan, évszázadok kitartó munkájával fedezte fel, mindezt az ismeretet egy bemutató alatt láthattuk. A Varázsterem eszközei a fizikai jelenségek megértését segítik, ahol mindenki kipróbálhatta a tudományos játékokat. Az egri Camera Obscura elnevezésû szerkezetet is megismerhettük, amely egy egyszerû optikai eszköz: egy hatalmas méretû fényképezõgép egy besötétített szobában, és az általa létesített kép egy fe-
hér asztallapra vetítõdik ki, amin látni, hogy abban a pillanatban mi is történik a város valamely adott részén. A kiállításról lemaradt embereket is
tisztán láthattuk, ahogy várnak minket a fõtéren. Az egri bazilika megcsodálása után ebéd, majd rövid látogatás következett a Szépasz-
szony-völgyben, ahol mindenki saját kedvére vásárolhatott. Élményekben gazdag, jó hangulatú kirándulás volt. Sfet Ingrid, pedagógus
REKLÁM
www.reggeliujsag.ro
2015. március 29., kedd
reggeliújság
A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: l felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy l betörésvédelmi rendszer beépítése l videomegfigyelés l testõrszolgálat l tûzvédelmi berendezések l GPS-lokalizálás Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad Tel./fax: 0359/466-454, Mobil: 0771/657-970 E-mail:
[email protected] www.guardiasecurity.ro
7.
VOLT, VAN, LESZ
M Á R C I U S
8. reggeliújság
29. kedd Böjtmás hava
Köszöntjük Auguszta nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Zalán.
ÉVFORDULÓK l 1885-ben megszületett Kosztolányi Dezsõ költõ, író, mûfordító, újságíró (megh. 1936-ban). l 1892-ben megszületett Mindszenty József, Magyarország hercegprímása, bíboros, esztergomi érsek (megh. 1975-ben). l 1905-ben megszületett Rejtõ Jenõ író (megh. 1943-ban). l 1943-ban megszületett Vangelis görög zeneszerzõ.
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 6 oC
NAPPAL: 17 oC
Patkányirtás a megyeszékhelyen A nagyváradi Polgármesteri Hivatal tudatja, hogy március 29. április 6. között zajlik a patkányirtás tavaszi szakasza Nagyváradon. A rágcsálókat a közterületeken, zöldövezetekben (a tulajdonostársulásokhoz tartozókban is) és a vizek mentén irtják (Sebes-Körös, Pece, Vadpatak, Párizs patak partja). A használt vegyszer neve Zagor Pasta, a kihelyezett csalétkek 40 g méreganyagot tartalmaznak. Ha a parkokban játszó gyermekek és a háziállatok véletlenül kapcsolatba kerülnek a kihelyezett méreggel, azonnal orvost kell hívni. Esõs idõ esetén az akciót elhalasztják. A patkányirtás végzésére engedéllyel rendelkezõ cég a S. C. Compania Romprest Service S. A.
Hegedûmélyhegedû koncert Március 30-án, szerdán 19 órától a nagyváradi Szent László plébániatemplomban hangversenyt tart Lucian Maliþa hegedû- és Thurzó Sándor József mélyhegedû-mûvész. Repertoárjukon a következõ zeneszerzõk szerzeményei szerepelnek: M. Haydn, G. F. Telemann, G. Fr. Handel, J. Haydn, Ch. Hampe. A belépés ingyenes.
Gyalogtúrák és kirándulás Zivatarra, erõs szélre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 3,9963 lej 6 4.4619 lej 1 euró 100 magyar forint 5 1.4234 lej
A NAP VICCEI A gazda a vasárnapi ebéd után leheveredik aludni. A legjobb álmából rázza fel a komája: Ébredjen fel! Az anyósa beleesett a kútba és megfulladt! Hallja? Holtan fekszik a kút fenekén! Na és, én úgyis a csapvizet iszom! l János bácsi pipázva álldogál a kapuban. Mihály bácsi vezet egy tehenet épp a kapu elõtt. Mihály bácsi, hova viszi azt a tehenet? Az orvoshoz. Miért? Beteg az a tehén? Nem beteg az. Nem ad elég tejet az a tehén? Húsz litert tejel minden nap! Nem borjadzik az a tehén? Dehogynem, a tavasszal hármat is borjadzott! Az Isten szerelmére, akkor mi a fenének viszi az orvoshoz? Mert az övé.
reggeliújság
l Az EKE91 Nagyvárad Bihar április 3-án, vasárnap gyalogtúrát szervez a RemetelórévÖkrök-völgyeBarátka útvonalon. Utazás vonattal. Találkozás vasárnap reggel 7 órakor a váradi vasútállomáson az információ elõtt. Túravezetõ Császár Mária (telefon 0756/296-739). l Az EKE91 Nagyvárad Bihar április 9-én, szombaton gyalogtúrát szervez a Kalotahavasra (Vlãdeasa) és a Fehérkövekhez. Utazás autóbusszal.
Túravezetõ Hangai Violetta (0745/930-258). l Az EKE91 Nagyvárad Bihar április 16-án, szombaton kirándulást szervez Magyarországra, Aggtelekre. Utazás autóbusszal. Szervezõ Fekete Irén (0722/844-251). Minden túrázni vágyót szeretettel várnak! Érdeklõdni és feliratkozni a túravezetõknél telefonon, illetve kedd délutánonként 1819 óra között a Sas-passzázs alatt (Szent László tér 24.), az elsõ emeleti székhelyen.
Mûvész a mûvészért Andrian Lovocei színmûvész és Ari Nagy Sándor zenész kezdeményezésére a Nagyvárad Klezmer zenekar jótékonysági koncertet tart április 12-én, kedden 18 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia EnescuBartók termében. A Mûvész a mûvészért elnevezésû rendezvény bevételével Gavril Ardelean egykori váradi hegedûmûvész, valamint Volin Costin agyvérzést szenvedett botoºani színmûvész családjainak megsegítésére ajánlják fel. A Nagyvárad Klezmer zenekart nemrég alapították Andrian Locovei és Ion Pîntea mûvészek, Ari Nagy Sándor zenei vezetése alatt. A tradicionális klezmer zenét játszó zenekarban fellépnek: Ari Nagy Sándor, Richard Balint, Andrian Locovei, Szûz Sándor, Alina Leonte, Alexandrina Chelu, Ion Pîntea, Florian Chelu, Szavuly Albert Károly, Nagy Kálmán.
Atlantisz-kör Az Új Atlantisz-kör következõ összejövetele március 31-én, csütörtökön lesz 19 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Beszélgetni fognak a bioenergetikai gyógyításról. A belépés ingyenes, az érdeklõdõket szeretettel várják!
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
2016. március 29., kedd
Gyermekkönyvek nemzetközi napja A gyermekkönyvek nemzetközi napját 1967 óta tartják világszerte, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. Idén elõször a Szigligeti Színház és a Diákokért Egyesület szervezésében Nagyváradon is megtartják és ünnepelik ezt a napot. Április 2-án a Szigligeti Stúdióban elõadásokkal, kézmûves foglalkozással, könyvbemutatóval várják az érdeklõdõket. Hogy ez a nap még érdekesebb legyen, meseíró versenyt hirdettek, amelynek eredményhirdetése is április 2-án lesz. A zsûrit Petõ Csilla, Bökös Borbála és Derzsi Ákos alkotja. A díjazott és a még kiválasztott mesék füzetecske formájában kiadásra kerülnek az Europrint Kiadó támogatásával. Az egész napos rendezvény alatt a Dávid Könyvesbolt jóvoltából könyvvásár is lesz.
Jelentkezõket várnak l Az RMDSZ köröstárkányi szer vezete felhívja tárkányi polgárainak figyelmét, hogy a polgármester és helyi tanácsosi funkciókat betölteni szándékozó személyek 2016. április 4én 16 óráig jelöltethetik magukat a köröstárkányi RMDSZ elnöknél. Az ehhez szükséges elõválasztási dokumentációkat Mikló Ernõ helyi RMDSZelnöktõl vehetik át.
l A RMDSZ mezõtelegdi szervezete felhívja a község polgárainak figyelmét, hogy a polgármester és helyi tanácsosi funkciókat betölteni szándékozó személyek 2016. március 31-ig jelöltethetik magukat a mezõtelegdi RMDSZ elnöknél. Az ehhez szükséges elõválasztási dokumentációkat Erdey Zsolt körzeti RMDSZ elnöktõl vehetik át.
Konfirmandus tábor Harmadik alkalommal szervez tábort konfirmálás elõtt lévõ fiatalok számára a Bihari Református Egyházmegye. A közös éneklés, valamint az interaktív elõadások, foglakozások mellett sok játék és kirándulás is része a programnak. A szervezõk szeretettel várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik az idei évben készülnek bizonyságot tenni hitükrõl. Részletekért érdeklõdni, illetve jelentkezni Mikló István Boldizsár lelkipásztornál lehet. Telefon: 0740/207-488; Email:
[email protected] A tábor ideje: április 1518, a helyszín Sólyomkõvár.
Honismereti találkozó A Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Társaság április 2-án, szombaton 10 órai kezdettel tartja a Partiumi Honismereti Találkozót a vár I épületének emeletén. A következõ elõadások hangzanak el: Kovács Rozália: Gencsy Pál hadijelentése a szabadságharc idejébõl; Nagy Aranka: Fogolytábor és temetõ
Ostffyasszonyfán; Dr. Vajda Sándor, Bodnár Lajos: Gyógyítás a szentírásban; Pásztai Ottó: A Julier család; Makai Zoltán: A Medra család és a gyantai vízimalom; Hasas János: Rév, Románia kulturális települése. Az elõadások után várlátogatás, majd közgyûlés következik. Mindenkit szeretettel várnak.
Konzuli nap Székelyhídon Március 31-én, csütörtökön 11 órai kezdettel újabb konzuli napot tartanak Székelyhídon, a múzeum épületében, a helyi RMDSZ szervezésében. Ez alkalommal a konzulátus munkatársai a hadiárvák és a hadigondozottak ügyeivel is foglalkoznak. Azokat a személyeket, akiknek készen van a magyar anyakönyvi kivonata, a konzulátus munkatársai értesítik. Jelentkezni a székelyhídi múzeum épületében a honosító irodában lehet naponta 8 és 16, péntekenként 814 óra között.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. március 29., kedd
SZÍNHÁZ Szigligeti Társulat
Március 31-én, csütörtökön 17 órától a színház nagytermében: A. P. Csehov: Három nõvér. Juhász Gyula-bérlet. z A Szigligeti Színház jegypénztára a megszokott nyitva tartás szerint, keddtõl péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt mûködik.
Iosif Vulcan Társulat
Március 29-én, kedden 19 órától a színház nagytermében: ªi miniºtri calcã strâmb.
KONCERT Március 22–31. között VI. Tavaszi fesztivál
Március 29-én, kedden 19 órától a filharmónia Enescu–Bartók termében kamarakoncert lesz. Közremûködik Haruna Hosokawa (hegedû, Japán), Radó Judit (zongora). Mûsoron: L. v. Beethoven: 5., F-dúr hegedûszonáta; V. Monti: Csárdás; L. Massenet: Meditáció a Thais c. operából; Bartók Béla: Román népi táncok. Március 31-én, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu–Bartók termében szimfonikus hangverseny lesz. Vezényel Ondrej Vrabec (Csehország), közremûködik Haruna Hosokawa (hegedû, Japán). Mûsoron: J. Brahms: Akadémiai nyitány; C. Saint-Saens: 3., hmoll hegedûverseny; J. Suk: Tündérmese a Raduz és Mahulena címû szvitbõl. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/430-853).
KISS STÚDIÓ SZÍNHÁZ Március 30-án, szerdán 18 órakor a stúdió termében a Kiss Stúdió Színház megalakulásának 22. évfordulóján: Rímes, furcsa játék. Emlékezés Tóth Árpádra. Irodalmi esték sorozat. Meghívott vendég Molnár Judit magyartanár, közíró. Fellép Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos. z A Stúdió terme a volt Nagysándor/Aurel Lazãr utca 16. sz. alatt található, bejárat a Lorántffy Gimnázium udvaráról. A belépés díjtalan. Adományokat elfogadnak.
VIASAT 3, 00.00
Férj és férj (I Now Pronounce You Chuck and Larry) Amerikai vígjáték
Egy tûzeset során Larry, a tûzoltó megmenti Chuck életét. A férfi nem is tudja, hogyan hálálja meg mindezt. Larr y azonban megtalálja a módját, ugyanis furcsa helyzetbe került. A bürokrácia szeszélye folytán a saját gyerekei nem lehetnek az életbiztosítása kedvezményezettjei. Mi sem egyszerûbb, arra kéri Chuckot, mondja azt, hogy az élettársa. A dolog egészen addig remekül mûködik, míg az egyik hivatalnok gyanút nem fog. Nincs más hátra, ha nem akarnak lebukni, akkor együtt kell élniük egy darabig. A két szélhámos egyik kínos szituációból a másikba csöppen. Szereplõk: Chuck Ford – Adam Sandler, Larry Allensworth – Kevin James, Alex McDonough – Jessica Biel, P.
z Saul fia – magyar filmdráma (16.25, 18.25, csütörtök 16.25, 18) z Batman V Superman – amerikai akciófilm (13.30, 16.35, 18.30, 19.25, 21.20, 22.10) z Deadpool – amerikai akciófilm (13.50) z Dirty Grandpa – amerikai vígjáték (20.45) z Gods of Egypt 3D – amerikai kalandfilm (14.10, 20.25) z Kung Fu Panda 3 3D – szinkronizált amerikai–kínai családi animációs film (14.45, 18.05) z London Has Fallen – amerikai–angol akciófilm (15.05, 17, 18.55, 20, 21.55) z Momentum – dél-afrikai– amerikai akcióthriller (13.15, 22.40) z My Big Fat Greek Wedding – amerikai–kanadai romantikus vígjáték (szerda 20) z The Brothers Grimsby – amerikai vígjáték (12.20, 15.50) z The Divergent Series: Allergiant – amerikai sci-fi akciófilm (17.30, 19.40, 21.50)
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Brown atya – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Nemzetiségi magazinok; 09.30 A múlt fogságában – brazil sorozat; 10.20 Alpesi õrjárat – ismétlés; 11.20 Család-barát; 12.45 A világörökség kincsei – német ismeretterjesztõ sor.; 13.00 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie Oliver: Olasz kaják; 14.25 Univerzum – ismeretterj. sorozat; 15.30 Szívek doktora – amerikai vígjátéksorozat; 16.15 Brown atya – angol drámasorozat; 17.10 Tappancs, a mesterdetektív – német családi kalandfilm; 18.00 Ridikül – talkshow; 19.00 Híradó; 19.35 Alpesi õrjárat – olasz sorozat; 20.35 Maradj talpon! – vetélkedõ; 21.35 Önök kérték!; 22.35 Laura rejtélyei – krimisorozat; 23.25 A Nagyok – magyar dokumentumsorozat; 23.55 MüpArt Classic; 01.35 Séfek csatája – olasz vígjátéksorozat; 02.25 A haverom nõje – francia romantikus vígjáték; 04.05 Magyar történelmi arcképcsarnok
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárásjelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.00 Déli híradó; 13.50 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Szemtõl szembe – magyar film; 20.30 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 23.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 01.15 Éjszakai program Tucker – Dan Aykroyd, Clinton Fitzer – Steve Buscemi, Duncan – Ving Rhames, Tori
Valentine – Shelby Adamowsky. Rendezõ: Dennis Dugan.
MOZI Lotus Center Cinema Palace
reggeliújság
z How to Be Single – amerikai romantikus vígjáték (12.10) z Ilegitim – román filmdráma (12.25) z The Other Side of the Door – indiai-angol horror (szerda, csütörtök 19.40, 22.40) z Triple 9 – amerikai akciófilm (22.40) z Zootropolis 3D – amerikai családi animációs film (12.45, 16.20)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Saul fia – magyar filmdráma (14, 19) z Batman V Superman – amerikai akciófilm (15.10, 18.05, 20, 22.50) z Gods of Egypt 3D – amerikai kalandfilm (13.25, 23) z London Has Fallen – amerikai–angol akciófilm (15.35, 20, 21, 22) z Zootropolis 3D – amerikai családi animációs film (12.10, 18.20) z Ilegitim – román filmdráma (21, 22.50)
z Spotlight – amerikai thriller (13.05, 16.05) z A Bigger Splash – olasz–francia krimi (13.40, 18.35) z Barbie: Spy Squad – amerikai–kanadai családi animációs film (szombat, vasárnap 10.05, 18.35) z Bajirao Mastani – indiai történelmi dráma (16.10) z Triple 9 – amerikai akciófilm (21.10) z The Divergent Series: Allergiant – amerikai sci-fi akciófilm (12.15, 17.35, 20.30, 22.55) z Dirty Grandpa – amerikai vígjáték (18.30) z The Brothers Grimsby – amerikai vígjáték (14.40) z Pattaya – francia vígjáték (16.25) z My Big Fat Greek Wedding – amerikai–kanadai romantikus vígjáték (szerda, csütörtök 20.30) z The Other Side of the Door – indiai-angol horror (szerda, csütörtök 20) z Kung Fu Panda 3 3D – szinkronizált amerikai–kínai családi animációs film (13.10, 18)
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Ha rosszul indul a hete, bízzon abban, hogy ez megváltozhat. BIKA (április 21.–május 20.) Önnek nem megy a simliskedés, úgyhogy ne is tegyen ilyent. IKREK (május 21.–június 21.) Õrizze meg ma a nyugalmát és kerülje a primitív embereket. RÁK (június 22.–július 22.) Ma több helyre hívják a barátai, de a munka miatt is lehet dolga. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Falakba ütközik. A társa sokat segíthet önnek. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Tökéleteset szeretne alkotni a munkájában. Sikerülhet.
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Ön tudja, mi a célja, és meg is valósíthatja azt. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Gyõztes félként kerülhet ki egy kalamajkából. NYILAS (november 22.–december 21.) Jó volna, ha jobban odafigyelne az egészségére. BAK (december 22.–január 20.) A rossz hírek miatt ne izgassa fel magát. Legyen nyugodt. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) A munkahelyi változások az ön javára válhatnak. HALAK (február 21.–március 20.) Ritkán hibázik, ám a mai napon hajlamos lehet a felületességre.
MTV 2 06.30 Táncakadémia – sorozat; 07.00
Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 12.35 Állati melósok – ismeretterjesztõ sorozat; 13.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 15.20 Állati melósok – ismeretterjesztõ sorozat; 15.50 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.05 Táncakadémia – sorozat; 21.35 Családom és egyéb emberfajták – vígjátéksor.; 22.00 Én vagyok itt; 23.40 Párizsi helyszínelõk – francia kalandfilmsorozat; 00.30 Kulisszák mögött – Az A38 Hajón; 01.30 A médium – krimisorozat; 02.15 Én vagyok itt – Magazinmûsor az A38 Hajóról és az Akváriumból; 03.50 Párizsi helyszínelõk – sor.
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.30 Pasik – magyar vígjátéksorozat; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó – ismétlés; 09.10 Fókusz – ismétlés; 09.40 Magyarul Balóval – ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.15 Top Shop; 12.55 Havazin – ismétlés; 13.25 Story Extra – ismétlés; 14.00 Nevelésbõl elégséges – amerikai vígjátéksorozat; 14.25 Éjjel-nappal Budapest – ism.; 15.40 Farm – ismétlés; 16.45 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 17.55 Story Extra – sztármagazin; 18.25 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Farm – reality show; 21.00 Éjjel-nappal Budapest; 22.20 Barátok közt; 23.00 A mentalista – amerikai krimisorozat; 23.55 RTL Klub-híradó; 00.25 XXI. század – a legendák velünk élnek; 01.00 Magyarul Balóval; 01.40 A Grace klinika – amerikai drámasorozat; 02.45 Túsztárgyalók – amerikai krimisorozat; 03.45 Mi muzsikus lelkek; 04.15 Havazin – ismétlés
TV 2 05.00 Vegas – ismétlés; 05.45 Kung Fu Panda – A harc mûvészete – amerikai animációs vígjáték, ismétlés; 06.10 Hungerõ – magyar zenés mûsor; 07.10 Red Carpet – Sztárok testközelben; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.50 Paloma – mexikói sorozat; 14.50 Walker, a texasi kopó – amerikai akciófilm-sorozat; 16.50 Szeretned kell! – mexikói drámasorozat; 17.55 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Jóban Rosszban; 21.10 Hal a tortán – A küldetés; 22.30 Sherlock és Watson – amerikai krimisorozat; 00.40 Red Carpet – Sztárok testközelben; 00.50 Franklin és Bash – amerikai vígjátéksorozat; 01.55 Tények Este; 02.40 Aktív – ismétlés; 03.10 Sportos – sportmûsor; 03.20 Ezo.TV; 04.20 Konyec – Az utolsó csekk a pohárban – magyar vígjáték
SPORT
10. reggeliújság
2016. március 29., kedd
Ismét kikaptak Craiován A fordulatokkal tarkított találkozót a hazaiak kezdték jobban, de a nagyszünetre felzárkózott a váradi csapat, amely a zárónegyednek négypontos elõnnyel vágott neki (elõzõleg 11 pont is volt a VSK elõnye). Az utolsó tíz perc során leblokkoltak a váradiak, a Criaoviak pedig elõbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, megszerezve a gyõzelmet. A vereség miatt a rangsor második helyére csúszott vissza a VSK, amelyet megelõzõzött a Steaua. A fõvárosiak a Kolozsvári UBT gárdáját gyõzték le a vártnál jóval simábban. Craiovai SCMU Nagyváradi VSK-ESK 8177 (2415, 1219, 2127, 2416). A hazaiak pontszerzõi: Johnson 17 (1×3), Pantic 12, Burlacu 13 (3), Bureau 5, Hargrove 20 (6), Bozovic 4, Micic 6 (2), F. Popa 2, B. Popescu 2. Edzõ: Vladimir Vukszanovics; A VSK pont-
Fotó: Paul Balanca
Jól játszott, ám a hajrában mégis vereséget szenvedett a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata Craiován, az élvonal hétvégi fordulójában.
Craiován blokkolták a váradi kosárlabdázókat
szerzõi: Zeno 7 (1×3), Mandache 10 (1), Barnette 19 (1), R. Markovic 10 (2), Paºca, Sg. Pop, Lucic 13 (3), Zupan 9 (1), Petriºor, Þibîrnã 3, Franklin 6 (2). Edzõ: Cristian Achim, segítõje: Milan Mitrovics. További eredmények: Bukaresti SteauaKolozsvári UBT 10082, Nagyszebeni Atlassib Marosvásárhelyi KK. Holnap 18
órától a Marosvásárehelyi KK lesz a váradiak ellenfele az Antonio Alexe Sportcsarnokban. A belépõ 10 lej, a találkozót a Digi Sport közvetíti. A további program: KolozsvárNagyszeben, CraiovaSteaua (20, Digi Sport). Az állás: 1. Steaua (50 pont), 2. Nagyvárad (50), 3. Kolozsvár (48), 4. Craiova (46), 5. Vásárhely (45), 6. Nagyszeben (44).
A címvédõvel ikszelt a román fociválogatott Románia 00-s döntetlenre végzett Spanyolországgal Kolozsváron a hazaiak alaposan meglepték esélyesebb ellenfelüket, jól futballoztak, közel voltak ahhoz, hogy a gyõzelem is sikerüljön nekik. A magyar fociválogatott 11 döntetlent játszott a szintén EB-résztvevõ Horvátország elleni idei elsõ mérkõzésén. Mario Mandzukic góljával elõnybe kerültek a vendégek, de Dzsudzsák Balázs gyönyörû szabadrúgásgóllal egyenlített. RomániaSpanyolország 00. Kolozsvár, Kolozsvár Aréna. Vezette: Buquet (francia). Románia: Tãtãruºanu Sãpunaru, Chiricheº, Grigore, Filip Pintilii (Ropotan, 90.), Hoban, Stanciu (Sânmârtean, 85.) Popa (Torje, 61.), B. Andone (Rusescu, 74.), Stancu (Ivan, 67.). Szövetségi kapitány: Anghel Iordãnescu. Spanyolország: Casillas Mario Gaspar, Piqué (Nacho, 52.), Bartra, Jordi Alba Sergi Roberto (Fabregas, 59.), Koke Pedro (Mata, 67.), D. Silva (Morata, 79.), Nolito (Isco, a szünetben) Alcácer (Aduriz, 59.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque.
Osztályozót érhet a VSK gyõzelme Rangadót nyert a Nagyváradi VSK férfi kézilabdacsapata, amely így harmadik helyre ugrott a másodosztály nyugati csoportjában, a helyezés pedig jogot ad, hogy részt vegyen az
élvonalba jutásért megrendezésre kerülõ osztályozón. Sebastian Tudor edzõ együttese a rivális Nagybányai Minaur Kézilabda Akadémiát fogadta az Antonio Alexe Sport-
csarnokban, s végül hat góllal bizonyult jobbnak. A nagyszünetig három gól (1512) volt a hazaiak elõnye, a hajrában megduplázta a fórt a VSK, amely a következõ összeállításban lépett pályára: Nedelcu, Gale, Duma kapusok; R. Radu 4 gól, Clipea 6, Munea 5, Crãciun 4, Haiduc 6, Acsinia, Szilágyi, Oºvat 1, Svoboda 4, Steiner, Niþu 3. A vendégcsapat a következõ összeállításban játszott: Niculai, Balint, Porumb kapusok; Nagy 7, Bãrbuº 3, Botea 3, Stoean, Boºca, Boer, Sângeorzan 4, Cãbuþ 5, Dedea 1, Erni 1, Andrei 3. Edzõ: Florin Mironescu. A következõ fordulóra három hét múlva kerül sor, de akkor szabadnapos lesz a váradi gárda, amely egy hónapos szünet után lép majd ismét pályára.
Döntetlent ért el a magyar és a román fociválogatott
MagyarországHor vátország 11 (01). Budapest, Groupama Aréna, 20 300 nézõ. Vezette: Príhoda (cseh). Gólszerzõk: Dzsudzsák (79.), ill. Mandzukic (29.). Magyarország: Dibusz (Bogdán, a szünetben) Fiola, Guzmics, Lang, Korhut Nagy Á. (Elek, a szünetben), Gera Z. Németh K. (Nikolics, a szünetben), Kleinheisler (Böde, 80.), Dzsudzsák (Stieber, 81.) Priskin (Szalai, a szünetben). Horvátország: L. Kalinic Corluka, Vida, Schildenfeld, Vrsaljko Modric, Antolic, Kovacic (Srna, 75.) Brozovic, Mandzukic, Perisic. További felkészülési meccsek eredményei: OroszországLitvánia 30 (10), Ausztria-Albánia 21 (20), LengyelországFinnország 50 (30), Azerbajdzsán-Kazahsztán 01 (01), Németország-Anglia 2-3 (10).
Látványos döntetlen Szép játék, hazai gyõzelem A vártnál nehezebben gyûj- (46 Balea), Arnãutu (87 Mihube a három pontot a þa), Cr. Cigan. Cãlin Cheregi, a az ÉlesdSzalonta meccsen tötte Nagyváradi Luceafãrul labda- vásárhelyiek szakvezetõje a
A kilencvenedik percben még két góllal vezetett Élesden a Nagyszalontai Olimpia VSK labdarúgócsapata, ám végül csak egy ponttal távozott, miután a hazaiak a hosszabbításban szerzett két találattal kiegyenlítettek. A második gólnál lest reklamáltak a hajdúvárosiak, utóbb kiderült, a partjelzõnek volt igaza (a mérkõzést rögzítõ kamera felvételét is megnézték az illetékesek). A megyei elsõ osztály 19. fordulójában, a felnõtteknél: ÉlesdSzalonta 22, HarangmezõCécke 40, BorsEgyetemi FC 03, MargittaBelényes 10, VaskohsziklásMihályfalva 20, BiharszentandrásKeményfok 50. Diószeg és Madarász szabadnapos. Az ifjúságiaknál: ÉlesdSzalonta 110, HarangmezõCécke 301, BorsEgyetemi FC 03, MargittaBelényes 07, VaskohsziklásMihályfalva 20, BiharszentandrásKeményfok 80. Következik (április 23.): SzalontaVaskohsziklás, CéckeDiószeg, Egytemi FCHarangmezõ, BelényesMadarász.
rúgócsapata a román harmadosztály hétvégi fordulójában. Az ellenfél, a Fugyivásárhelyi SK szervezett játékkal rukkolt elõ a Szentmártonban lejátszott találkozón, amelyet végül 20-ra nyert meg az éllovas. A gólokat Arnãutu (65. p.) és Cr. Cigan (92. p. büntetõbõl) szerezték, de a vendégcsapat elõtt is adódott gólszerzési lehetõség. Dan Dobai, a Luceafãrul edzõje a következõ összeállítású csapatot küldte pályára: E. Pap Fl. Drãgan, Nogo, Hlinca, Al. Radu Balla, Feher, Þegle (62 Chiº-Toie) C. Roºu
következõ összeállítású csapatot küldte pályára: Hava Borþa, Remeþ, Pintea, Selejan I. Cuc, L. Todea D. Costea, Sg. Ban (64 Hosu), Ov. Popa Sg. Pop (78 C. Chiº). A harmadosztály hétvégi eredményei: ZsukZilah 20, CsíkszeredaKolozsvár 01, Luceafãr ulFugyivásárhely 20, DésGalda 21, ReceaSzászrégen 02, SzékelyudvarhelyMáramarossziget 03, BãlanRadnót 03 (játék nélkül). Következik (április 12.): SzigetKolozsvár, Radnót
Csíkszereda, ZilahDés, GaldaLuceafãrul, Szászrégen Zsuk, UdvarhelyRecea. Fugyivásárhely szabadnapos.
Az állás
1. Luceafãrul 2. Szászrégen 3. Zsuk FC 4. Galda 5. Sziget 6. Csíkszereda 7. Recea 8. Kolozsvár 9. Radnót 10. Dés 11. Vásárhely 12. Zilah 13. Udvarhely 14. Bãlan
17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
12 13 10 11 10 9 8 8 6 6 5 3 3 0
4 1 5 1 2 1 2 2 3 1 3 3 1 1
1 3 2 5 5 7 7 7 8 10 9 11 13 16
41-11 35-13 35-16 34-24 33-15 21-19 32-26 28-29 23-28 21-29 17-27 11-33 13-39 14-49
40 40 35 34 32 28 26 26 21 19 18 12 10 1
HIRDETÉS
2016. március 29., kedd
INGATLAN
www.reggeliujsag.ro
KÍNÁL Kétszobás Eladó kétszobás, X típusú, 4. emeleti, 44,36 nm-es blokklakás 28.500 euróért, Nufãrul-Ghibu övezet. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 7. emeleti (új lift), 47,90 nm-es blokklakás 29.000 euróért Cicero blokkban. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, PB típusú, 3. emeleti, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, AN típusú, 1. emeleti, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 4. emeleti, 66,40 nmes, 2004-ben épült blokklakás 45.000 euróért, Kogãlniceanu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, I. emeleti, részben külön bejáratú blokklakás a Sulfinei sétányon. Telefon: 0259/477-774.
Háromszobás Eladó háromszobás, Alcateles, két fürdõszobás, két balkonos, PC típusú blokklakás. Telefon: 0259/437-571.
Eladó 3 szobás blokklakás a nagyváradi Prima lakónegyedben, 57.000 euróért (alkudható) vagy 24.000 euró + részletfizetés-átvétel. Telefon: 0740/197-702. Eladó háromszobás, 71 nm-es manzárd blokklakás a December 22 park környékén, 35.500 euróért. Telefon: 0788/207020. Eladó háromszobás, PB típusú, 2. emeleti, 64 nm-es blokklakás a Dragoº Vodán, 40.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás a Cantemir-Electrica környéken, 41.500 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, PC típusú, 1. emeleti, 63,58 nm-es blokklakás a velencei piac környékén, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, PB típusú, elsõ emeleti, 65 nm-es blokklakás az Emanuel templom környékén, 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk
Legsürgõsebben Nagyváradon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0724/231-423-as telefonszámon lehet.
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/159-821), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 80 nmes új blokklakás a Prima lakónegyedben 58.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
reggeliújság
11.
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
Eladó háromszobás, PB típusú blokklakás a T. Lalescu utcán 34.000 euróért. Telefon: 0259/477-774.
Négyszobás Eladó négyszobás, 2. emeleti, 77 nm-es blokklakás Szentmártonban 45.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó négyszobás, V típusú, 2. emeleti, 102 nm-es blokklakás a Rogériuszon, a 16-os iskola környékén, 46.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó 4 szobás blokklakás a nagyváradi Dacia út környékén 59.000 euróért (alkudható). Telefon: 0740/197-702.
Lakrész Eladó egyszobás, 52 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, 24.000 euróért, Cuza Vodã-Titu Maiorescu. Telefon: 0788/207-020.
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, 60 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, a Holdas-templom környékén, 32.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 58,43 nm-es, központi udvari lakrész házban 32.500 euróért, a Mihai Pavel utcán. Telefon: 0788/207020. Eladó 70 nm-es, kétszobás lakrész házban, utcára nézõ ablakokkal, a vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 113 nm-es, központi lakrész házban, udvarban, az Eminescu utcán, 50.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó négyszobás, 1. emeleti, 150 nmes lakrész házban utcára nézõ ablakokkal, a Moscovei utcán, a filharmónia mellett, 100.000 euróért. Telefon: 0788/207020. Eladó magánházban kétszobás, 2. emeleti lakrész az Aurel Lazãr utcán, 39.000 euróért. Telefon: 0259/477-744. Eladó Õssiben házban földszinti, 132 nm-es, külön bejáratú lakrész 40.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Ház Elcserélem kisebbre (46-48 nm-re) vagy eladom kétszobás, 73 nm-es, komfortos, központi, utcafronti magánlakásomat. Érdeklõdni a 0749/453-131-es telefonszámon.
A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért!
Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név:
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük Eladó háromszobás tégla magánház az Aviatorilor utcán 56.000 euróért. Telefon: 0259/437-571. Eladó magánház a múzeum környékén, alagsor+földszint+emelet, 470 négyzetméter telekkel, városi központi fûtéssel. Telefon: 0259/477-744. Eladó luxusvilla Nagyvárad-Szentmártonban, földszint + emelet. Telefon: 0740/197-702. Eladó ház a polgármesteri hivatal környékén lakásnak, irodának, 182 nm-es telekkel. Telefon: 0259/477-774. Eladó új, 5 szobás ház, alagsor+földszint+manzárd, 4300 nm-es telekkel a Pályi úton. Telefon: 0259/477-774.
Telek Eladó 720 négyzetméteres beltelek Kisszántón, gáz, víz bevezetve. Telefon: 0259/477-744. Eladó központban levõ nagyváradi, 110 nm-es, kétszintes kereskedelmi felület 65.000 euróért. Telefon: 0740/197-702. Eladó 1900 nm-es közmûvesített telek a Renaºterii utcán, 15 euró/négyzetméteres áron. Telefon: 0259/477-774.
Lakcím:
ALBÉRLET
Telefonszám:
KÍNÁL
Aláírás:
Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020.
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak márciusban és áprilisban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020.
Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020.
MEZÕGAZDASÁGI GÉPEK KÍNÁL Eladó kombinátor, húzató kapa. Telefon: 0740/144-522.
EGYÉB KERES Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ 758-164.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, hõszigetelõ ajtó, ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/570225, 0770/697-646.
MUNKAHELY KÍNÁL Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493. A Capitolium étterem (Avram Iancu utca 8. szám) szakácsot, szakácssegédet, pincért és mosogató személyzetet alkalmaz. Telefon: 0742/464-777.
TÁRSKERESÕ 50 éves férfi élettársat keres. Sms: 0771/120-156. 47 éves férfi duci hölgyet, társat keres. Telefon: 0755/847-643.
KOKTÉL
12. reggeliújság
A fantasztikus irodalom megteremtõje
Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein írta Jules Gabriel Verne több mint száz évvel ezelõtt. Bár a világ sokat változott azóta, és a könyveiben szereplõ találmányok nagyobb részét valóban megalkották már, mûvei továbbra is népszerûek. Az író 111 éve, 1905. március 24-én hunyt el. Jules Gabriel Verne egy ügyvéd elsõszülött fia volt. A család Skóciából származott, bár nemzedékek óta Franciaországban éltek. Egy nyüzsgõ kikötõvárosban nevelkedett, majd egy bentlakásos iskolában tanult a testvérével. Édesapja szerette volna, ha gyermeke az õ pályáját viszi majd tovább, és Jules el is végezte a jogi egyetemet, de soha sem praktizált. A kalandok és a természettudományok éltették, még akkor is, amikor édesapja megfenyegette, hogy nem támogatja anyagilag. Verne Párizsban élt, és pénz híján kénytelen volt munkát vállalni, így tõzsdeügynöknek állt, és bár nem szerette, sikeres volt benne. Ekkoriban találkozott Victor Hugo-val és Alexander Dumas-val, akik támogatták írói tanácsokkal a kezdõt. A fiatal mûvész pedig fennmaradó idejében színmûveket és operaszövegeket írt. Verne 1857-ben megházasodott, egy özvegyet: Honorine de Viane Morelt vette el, akinek már volt két lánya. Közös gyermekük is született, egy fiú, Michael, aki felnõttként sok idegõrlõ percet szerzett szüleinek azzal, hogy egy színésznõvel házasodott meg. Vernét felesége bátorította az írás folytatására, és aktívan keresett kiadót. Mûveiben
2016. március 29., kedd
Ingyen jósol tenyérbõl Bodrogi Gyula Nem kell a dologhoz túl sok minden, csupán néhány pohár whisky és néhány barát, akikkel koccinthat. Izgalmas titkot árult el a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula, aki a Borsnak mesélt hihetetlen képességérõl. Persze nem vette saját magát sem túl komolyan a titok leleplezése közben az ország Süsüje, Bodrogi Gyula, de mint mondja, néhány pohárka után teljes bizonyossággal tudja megjósolni a jövõt. Ez amolyan marháskodás, amikor összeülünk a haverokkal. Nem kell más hozzá, mint két-három pohár whisky, és azonnal jósolni kezdek. Néha persze saját magamat is meglepem, milyen pontosan eltalálom a jövõt mesélte nevetve Bodrogi Gyula, aki tizenöt éve ébredt rá elõször képességeire. Na, nem szerelmi jóslatokat, betegségeket vagy szakításokat jövendölök én, inkább logikus következtetéseket vonok le tenyerekbõl. Húsz éve például megjósoltam, hogy lesz egy Eurázsiai Egyesült Nemzetek Szervezete, és erre tessék, létrejött az Európai Unió nevetett a színész, aki baráti körben bárki tenyerébõl ingyen és bérmentve kiolvassa a vicces és világosan látható jövõt.
megjelent a természettudományok szeretete, részben azok népszerûsítésére használta a mûfajt. Elsõ komolyabb sikerét az Öt hét léghajón címû mû hozta el, mellyel anyagilag is rendbe jött. Ezután csak úgy ontotta magából a sorokat, és regényei népszerûek voltak otthon és külföldön is.
A valóság és képzelet határán táncolt Hõseit és a szereplõkkel együtt az olvasóit is meganynyi kalandos utazásra invitálta, hol a Föld körül, hol a tengeren, vagy épp a hegyek között. Bár a cél az ismeretbõvítés volt, a fantáziájának legtöbbször nem szabott határt. Olyan merész elképzeléseket vetett papírra, amelyek akkor mér nem léteztek a tudományban. Regényei témáját azonban így is az életbõl merítette, csupán továbbgondolta a felfedezések, találmányok történetét, így ágyazott meg a modern tudományos-fantasztikus irodalomnak. Életmûvének egyik csúcsa a nagy-trilógia (Nemo kapitány,
Grant kapitány gyermekei, A rejtelmes sziget), de ismert a 80 nap alatt a Föld körül, az Utazás a Föld középpontja felé, a Sztrogof Mihály vagy az Utazás a Holdba is. Az író kedvelte a magyarokat is, bár sosem járt hazánkban, több történelmünkhöz és mondáinkhoz kapcsolódó mûve is született: Sándor Mátyás, A dunai hajós, a Várkastély a Kárpátokban (Kolcvár) és a Storitz Vilmos titka. Mûveivel megosztotta a közönséget, voltak, akik értéktelennek ítélték regényeit, de pályatársai közül sokan elismerték munkásságát, mint Zola, Balzac, Gorkij vagy George Sand, de a magyarokhoz is elért hatása, akár Jókai Mór regényeire gondolunk, akár Karinthy Frigyes Verne-utánzatára. Mûveibõl csaknem 200 filmfeldolgozás készült. Az UNESCO nyilvántartása szerint pedig évtizedek óta a legtöbbet fordított szerzõk egyike, bizonyítva: ha a könyveiben szereplõ találmányok már nem is csak a fantázia szüleményei, mûvei idõtlen klasszikusok.
A NAP KÉPE
Kézifék behúzva
, de biztos, ami biztos!
Kép és szöveg: Szamos Mariann
JÓ ÉTVÁGYAT! Pikáns mustáros tojáskrém A mustáros tojáskrém egyszerû és kiváló megoldás a húsvéti maradék újrahasznosítására. Ropogós péksüteménnyel, kenyérrel tökéletes reggeli. Dekoráljuk friss paprikával, retekkel, hagymával. Bár elkészítés után rögtön fogyasztható, jobb, ha néhány órára hûtõbe tesszük. Hozzávalók 4 személyre: 8 fõtt tojás, 5 dkg vaj, 2 evõkanál krémsajt, 2 evõkanál tejföl, 1 vöröshagyma, 1 evõkanál mustár, só, õrölt bors. Elkészítés: A keményre fõzött, megtisztított tojásokat vágjuk kisebb darabokra, és tegyük egy tálba. Dobjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd mehet hozzá a puha vaj, a tejföl, a sajtkrém és a mustár. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Botmixerrel rövid ideig keverjük, pürésítsük. Az is jó megoldás, ha mindent robotgépbe teszünk. Ha kellõen krémes, rakjuk néhány órára a hûtõbe, hogy az ízek jól összeérjenek. Fogyasztás elõtt 20 perccel érdemes kivenni a hidegrõl, hogy könnyebben tudjuk kenni.