Békés nem akar a megy* szégyene lenni,
beh ozza a lem aradást A békéscsabai Erzséhetraalom béke bizottsága elszánt harcra m ozgósítja az üzem dolgozóit
J !).'*«
NOVEM BER
A ra 50 fillé r
17., P É N T E K
Fegyveriiwk n nsijto A kapitalista társadalom is föl ismerte a sajtó jelentőségét. E» « magyarázata annak, hogy az im perialista államokban általában a nagy tőkés hatalmak, a Rockefelle rek, Morganok, Austinok kezébe fut Össze a lapok végső irányítás*, szellemi irányvonalának meghatá rozása. Do nőm kall messze men ni, nem kell tengereken utazni, hogy erre példát találjunk. A fel szabadulás előtt hazánkban is a lloi lhy-;on(lszer, a burzsoázia er dőkét képviselte a sajtó. A dol gozó milliók szemébe port hin teni. az igazságot elkendőzni, vállalkozó kasszáját hizlalni; ez volt « k&pi.a ista sajtó hivatása. Fizetett csábosok, megvásárolt publicisták eoroge ontotta magából a koholt történeteket, kilószámra szülték az úrirendet dicsőítő szennyirodalmat A közvettan haszon és a tőkések további hasznának, a kizsákmányo lásnak biztosítása volt a cél. Fer ii» voltak és váltnak az imperia lista államokban sajtók, melyek címzetesen a munkásosztály érde keit képviselik, de a kommunista pártok lapjaitól eltekintve naeiniónyvesztés az egész, mert a cen zorok serege rágja meg előzetesen a közlésre szint cikkeket; nehogy véletlenül ia olyan mondat, kitél-ssés jelenjen meg, ami kisebl át köti u tőkéaok hatalmát. Am ilyen -vótattanok« mégis előfordulnak j akkor a lap időszakos, vagy végtagos betiltása az eredmény.
dolgozó tömegekkel a politikai ese ményeket, a mozgalom napi feladó tűit, azok eredményes megoldási módszereit. Rámutat a légi ellen vívott harcunkban mutatkozó ered ményekre, felveti, megvilágítja hibákat, azok eiodőit. Keményen küzd a lazaság, a felületesség, a hanyagság ellen. Köményen harcol az ellenség, a kártevők, jobboldali szociáldemokraták, klerikális reak ció, kulákok, szabótőrök ellen. Le leplez, egyben szítja az éberséget, hogy az ellenség ellen folytatott harcban mind szélesebb fronton, miud keményebben alakuljon ki a küzdelem.
V I. É V F O L Y A M , 2«7. SZÁM
Á lla m i g a z d a s á g a in k v erse n y éb e n is m é t M e ső b e r é n y k e r ü lt a z é lr e Állami gazdaságaink dolgozói az elmúlt héten már nem tartották meg azt a lendületet, amivel no vemberi munkafelajánlásaikal tel jesítették. A dolgozók átlagos tel jesítménye a megyében ezen a héten ilio százalék volt. A gazdaságok közötti versenyben a : e ls ő h e ly e t e r ő n a h é te n is m e g ta r to tta a m e z ő b c .r é n y i á ll a m i g a zd a stu j, á tla g o s t e ’j e s i tm é n y e 3 1 6 s z á z a lé k v o lt .
nek most azon kell dolgozniuk, hogy ezt a helyet mag is tartsák. Javitani kell a munkán a csorvási, de különösen a csabacsüdi állami gazdaságban, ahol a dol gozók átlagteljesítménye nem Orte cl a száz százalékot sem. A brigádok közötti versenyben a mezőberényi »Zójai brigád az első. A brigád átlagteljesítménye 3iG százalék. Jó teljesítményüket a mülrágyaszállitásnál érték cl.
g á d és a z s a d á n y i » D ó zsá n b r ig á d h o l Ivei su n y b e n á lln a k e g y m á s a l, 1 5 8 -s z á z a lé k o s t e l je s í t m é n n y e l a h a r m a d ik h ely r n .
A két brigád munkacsapatai közölt a legjobb eredményi, r8 á száza lékot a Ravasz-tanyai Sonkó mun kacsapat érte el sárgarépaszedóeben. Nem sokkal maradtak le a >Dózsa s brigád Sánta munkacsa patának tagjai. A mirukacsapal dugványrépaszedésben 161 száza lékot ért el.
A második helyre a 180 százalé A b r ig á d o n b e lü l a l e g j o b b kos átlagteljesítményt elérő Zsae redm én yt F ö ld e s t L a jo s T>e le g d ö n tő b b f d '- d a tx : a tö m e A d o lg o z ó k e g y é n i v e i s e n y é dány került. m u n k a c s a p a ta é r t e e l , 433 gek et, r á v e z e tn i a r r a . h o g y ú jm ób e n F ö ld e s t L a jo s , a m e z ő A m u n k a jó m eg szervezésével d ó n s z e r v e z z é k m e g a m u n k á t. Az s z á z a lé k r a t e ’je. He.Uék n o r m á h e r é n y i ó d 'a m i g a zd a sá g »£»>k o m o l y j v illá s t é r t e l e z e n a üzemek, tormelőcsopoi tok, állami j u k a t é s e z z e l a m e g y e le g ja b r ig á d já n a k ta g ja é r t H h é te n a z O r o s h á z a —H a v a z zgazdaságok, gépállomások, de min jo b b m u n lta c s a p a ta le tte k k im a g a s ló e r e d m é n y t. N o r m á ta n y a i á ll a m i g a zd a s á g . A g a z den munkahely dolgozóit fokozot e z e n a h é te n . j á t 4 3 3 s z á m lá k b a n te l je s td ó sá g e d d ig a k ö z e p e d e n d o l tabb önfogyetamre, a munka ter A felsőnyomási gazdaság »Május melékenységének emelésére koll nö t e l t e a m ü trá y y a sz á U itá sA Ú l. g o z ó g a z d a s á g o k k ö z é t a r to velni. Es ennok leghatásosabb mód i.sc brigádja 2 -8 százalékos tel" A Ravasz-tanyai gazdaság Son kő z o t t é s a z sem . v o l t r iíh r t, szere, ha a te r m e lé s m in d e n n a p i jesitmcoyével került a második brigádjának egyik tagja, SonkiS h o g y á tla g o s t e l j e s í t m é n y ü k p r o b lé m á it,, n e h é z s é g e k e t é s e r e d helyre. Teljesítményüket a siló ß v , n sárgarépasasedésnél 370 szá j ó v a l a la tta m a r a d t a m e g y e i m é n y e k e t e g y a r á n t a n a g y n y ilv á gödör ásásánál és a vermeiéinél zalékra teljesítette uormáját. Zsaá tla g m d í. n ossá g e lé , a s z é le s d o lg o z ó tö érték el. A brigádon belül a leg dányban a dugványrépa szedésénél m e g e k e lé t á r j a k . Rá kell mutatni Ezen a héten 170 százalékos téljobb eredményi a Yalastyán rmm- Krucsó Dániel és Herceg Gyűl» jesiUnén vükkel a harmadik helyre arra, hogy egy-ogy üzem hogyan teljesíti a tervét, hogyan oldották kerüllek a versenyben. A gazda kaasapat érte el 328 százalékkal. s i ó százalékos teljesítménnyel jár meg a szűk keresztmetszeti prob ság pár Iszcnejeiének, népnevelői A Ila iv isz ta n y a i R á k o s i I n nak az élen. lémákat, i észt; tóibon kell megvi lágítani az alkalmazóit és kováit módszereket. Népszerűsíteni kell a termelésben kiemelkedőket, a muukahősökefc s rá kell mutatni arra, mi A f e ls z a la d n ia s t k ö v e id a la p v e tő hogyan, milyen módszerrel, ívilto zá a a s a j tó te r é n is fo r r a d a l lyen szervezéssel, vagy technikai November első hetében lendü zsa kukoricát gyűjtött be az elő ért el legjobb eredményt. Novem m a t j e l e n t e t t . A m u n k á s o s e íá ly , « újítással érték el eredményeiket. letet kapott a begyűjtési ver ző heti 300 mázsával szemben. ber első hetében még a negyedik De ugyanígy kell eljárni a hibák dolgossá 'nép v e t t e k e z é b e e z t a z nál és fogyatékosságoknál is. A tö seny. Megyénk dolgozó paraszt A második helyen a me*őkovács- helyei foglalta el a községek kö u szlcözt is, h o g y a z é p íté s n e k n a g y megek eta kell tárni, hogy u p é ld a sága a jó népnevelő-, íelvilágo- házi. járás v a n t i százalékos tel zött folyó versenyben. » f é r i s z e r s z á m á t a la k íts a k i b e fokozott jesítéssel. Ebben a járásban is lő íe. Fegyver, nemes fegyver most e r e je g y ő z z ö n m eg m iit J en dolgoztát sítő munka hatására E g y h é t a la tt a m á s o d ik már a saj tó 6 r i rn a nép elnyomó - a jo b b m ó d s ze r, a z ú j a lk a lm a z á s i iramban igyekezett eleget tenni csak négy vágón kukoricát ad h e l y r e k ü z d ö tt e fe l m a g á t 'ára, hanem a nép felemelését«. na A: h e ly e s s é g é r ő l, f i s h á l a s a jtó beadási kötelezettségének. Ez 0 tak be az elmúlt héten az azt a n a g y k a m a rá s } d o lg o z ó p a Példáért ne menjünk messzire. Ve le g d ö n tő b b f é l i d ő i d : a tö m e g e k g a z lendület azt eredményezte, hogy megelőző hét vagonnal szemljen. r a s z ts á g . A d d ig i 75 s z á z a lé gyük a ma harcát. Pártunk köz d a s á g i á tn e v e lé s e , a m u n k a v j w ó - november első hetében a megye A j á r á s o k k ö z ö tt fo ly ó v e r k o s e r e d m é n y é t 88 száza d o n v a ló m e g s z e r v e z é s é n e k s z e le sponti lapja november lő-i szá s e n y b e n m é g m in d ig a s u r « a területén több, mint 20 vagon lé k r a e m e lte fe l. ma tudósít bewiünl-ot az időszerű k ö r ű te r je s z té s e .
L a n y h u lt a
b e g y ü f té s l
v e r s e n y
VIHARSAROK iNÉPE
2
A B é k e V ilá g k o n g r e s s z u s a Á lla n d ó 'B iz o tts á g á n a k t a g j a i m e g é r k e z te k V a rsó b a A Béke Ilivel Világkongresszusa Állandó Bizottságának tagjai szer dán a késő éjszakai órákban Var sóba érkeztek. Megérkezett Joliot Carte professzor, az Állandó Bi zottság elnöke, a bizottság aVlnftkei, kuo Mo-Zso, a kínai Népköztársaság minisztereíftöklmlyettese, Fagyejev és Ehrenburg szovjet írók. Pirin) Ntenni, az Olasz Szo cialista Párt fáinké, Joz.cf Plójbar atya, csehszlovák közegészségügyi miniszter, Jean Bulic.r, a francia békebizottság elnöke. Louis Sail-. lant, a Szakszervezeti Világszövet ség főtitkára, Dlarboti-sier, az Ál lamié) Bizottság a elnöke, Eugénia CotUm asszony, a Demokratikus Nők Világszövetségének elnöknője, (Íny de Boys.xm, a DÍVSZ el nöke és a viiágljéketnozga'xHti valamenu vi ismert élő harcosa.
Vigyük győzelemre a terménybegyüjtési versenyt Állatállományunk aa elmúlt esz- gyénk, mely nz elsők között járt
A Béke Ilivei II. Világkongresz- gyár békeküldötlség 18 tagú má tendo folyamán balalrrtaean meg- a kenyérgabona beadásában, árpa-
szn-a csütörtökön este bat órakor sodik része Mester Erzsébet wze- növekedett. A nyári állatsssámlálás ban 85 százalékig, zabból 43 szü nyílott meg ünnepélyes külsőségek lésével. Ebben a kii’dött é :ben vau 'adatai szerint egymillióval több zalékig teljesítette csak begyűjtési között a Lengyel Szó llá/.ában. a többi között Parlagi Nándor disznó, kétszázezerrel több szarvas- előirányzatát- Do még- rosszabb a Kossuth-dijas bányász, Szabó Pál marha és ló van dolgozó paraszt- helyzet a kukoricánál ős a burgoM egérkezett a magyar ságunk tulajdonában. A megnövő- nyárnál, ahol a begyűjtés az eiőbékeküldöttség m ásodik író, Beresztóczy Miklós kanonok kedetfc állatállomány hatalmas fel- irányzatnak mindössze 47, illetve része is a lengyel fővárosba és Dezséry László evangélikus püs adatokat ró ránk azon a téren, 27 százalékát értő el csupán, hogy biztosítsuk is a takarmányMindemellett azonban meg kell Szerdán este 7 órakor érkezett pök, továbbá az MNDSz és szükségletet. A szükséglet biztosi- állapítani, hogy eredményeink is meg a lengyel fővárosba a ma- DISz képviselői. fását szolgálja a kötelező takar- vannak. Dolgozó parasztságunk a manyheadós. Megyénk dolgozó pa- forradalom emlékünnepére.készülve A békehareosok a világ m inden részéből rasztságn, követve a Párt szavát, y,j lendülettel látott a begyüjtóstáviratokban kívánnak sikeres m unkát időbeu elvégezte a vetést, a mélys 0z a lendület nem csökkent a B éke H ívei II. Ailágkougresszusának szántási munka is vógefeló köze- az,-,ta ttlm. Egyre több a oknak a A Beké Hívei 1[. Yilágkongresz- állam kormányát a békeharcosok lcdik már s a jelek szerint nem községeteknek száma, ahol a dolszusának szervezőirodájába a vi kal szemben tanusitoLt eljárásuk marad lo a növénytermelési szer- gQjjó parasztok már közeljá;nak az aődések megkötésénél sem. Műid- előirányzat teljesítétehez. lág minden részéből táviratok szá miatt. A Német-Szovjet Társaság ezt azonban nem mondhatjuk el _ , . , , zai érkeznek, amelyekben a béke lipcsei tagozata több mint 80 ezer a takarmánybeadásról. Earn a tó- , í* 1«0?0 I“ teápmk a megmren komolv lemaradás mutatkozik. nepnevelomunka eredmenyoharcosai gyümölcsöző munkát kí . . * . ként több keademenyeaesírel ue/iti tagja nevében sikereket kíván vánnak a kongresszusnak. A táv A lemaradás annak tudható be. q16 a k)ö..v ű j^ 3 ókorét. Kaszaioiratokban megbélyegzik az angol Szovjetunió vezette békovilágtábor hogy partszervezeteink, tömegszer- ^ póldául a »Lenin« termeiőkormány és a többi imperialista 11legszilárditásának ügyében. yozetemk látóköréből egyaránt el- É7jövetkozefc tagjai 6 eaját részük e t a taamrmanyhegyüjtée. Ezt a kiadott kukoricából 25 mázsát dcsfc^ a békekölcsön, a tanács- ,ujtajj Békóseámson dolgozó j aválasztás sikorwii, vagy a kasztjai a burgonyabeadás n*o javi8/»ont as idoolott való elvégzéséért indítottak kilós mozgalmat, agitáló népnevelőink elhanyagolták. mely SBarint az előirányzatot kilónNom mondták el a dolgozo pa- kénti beadással teljesítik. nem kevesebb_, , , , , , „, ■Október közepén az »Amerikai bizottsága lévé ben felkérte A. J. hogy elérje a tömeggyilkoló fegy rasztoknak, hogy . , ., Ezekre a kezdemenve/eseicre tel jn">k a béke védelmében« nevű ba Visinszkijt, a szovjet küldöttség verőknek, az atomnak megsemmi rol van szó, mint megszaporodott , „ - ’Íntáltornányunk ellátón ak biz- koll % j? 1m a nspnoveloknok es teladó szervezethez tartozó, ezer nő vezetőjét, válaszoljon arra a hat sítését. Második célja, hogy elérje sít áuárói Tiibb foj orizjem nuaden. község . ©n. ből álló csoport érkezeit New- kérdésre, amely erősen foglalkoz a jelenleg mutatkozó különféle ne Nem beszéltek népnevelőink a f I ^ p W k te itepi^vnmink az/clYorkba, hogy az. Egyesült NVijJ- tatja a szervezet tagjait. éj azj hézségei^ nevezeteién a koreai kér takojjnánybögyüjtcsTŐ). beoaélt he- cinsugo ,. a o. ano ' 'Jrp , íefek Szervezetének közgyűlését egész világ asszonyait. Ugyanilyen dés megoldását ]>ékc9 tárgyalások Íveltük aTrafik.Miw népnevelőink ™ " t1* h^ 1 * ko* ^ István battonyai, vagy Eitiís 8ánfelszóljl-a, szilárdítsa meg az kérdéseket intézlek az amerikai, utján. körülnéztek, akkor már nz égés, ^ a v á a y L i kulikokhoz ha o*. A. J. Visinszkij a beszélgetés T O cben, BattonyMoi ^ h a lo m r g Egyesült Nemzetek Szervizeiét, az angol, a francia és az indiai U ]uukoik,;jat>, eUeke. során megjegyezte, hogy az az ügy, elterjedt: nmes miből beadóig nem , . mint a bóké eszközét az egész vi küldöttség vezetőihez is. J ° lágon. November 11-én A. J. Vi amely most nemzetiségre való te termett elég. Sőt, akadtak olyan u ‘ Induljanak harcba népnevelőink Az említeti nőkíUdötisézet nem sinszkij fogadta a szervezet hat kintet nélkül az amerikai nők községek is, mint Lőkösbáza, vagy bocsátották október aVénazENSz képviselőjét. A küldöttség vezetője í'őügyc, egyben az orosz asszo Nagyszénás, ahol nemcsak, hogy a begyűjtés sikeréért. Ma;; a;áz Flushing Meadovvs-i épületéhez. elmondotta, hogy a szervezetnek nyok ügye is, de nemcsak az oro nom vették fel a harcot az el- zák m eg dolgozó parasztjainknak, lenség ellen, hanem maga a kös- hogy a mélyszántás, vagy a vetés Ezzel kapcsolatosan a nőszervezet két alapvető célja van. Az első, szoké, hanem a Szovjetunió vala ség vezetősége is az ellenség usrá- elvégzéséhez hasonlóan a takarmennyi asszonyáé, de nemcsak a lyába került. mányboadás is ^gyik része bókenőké, hanem az egész szovjet népé, Mindez oda vezetett, hogy me- harcunknak. Á koreai népi hadsereg főparancsnokságának nőké és férfiaké egyaránt. Nem november 15-i hadijelentése csak azért vagyunk a háború ellen A Koreai Népi Demokratikus tozás nem történt. A népi had — mondotta Visinszkij — mert Köztársaság népi hadserege főpa sereg egységei tevékeny hadműve tudjuk, mit jelentenek a háborúk rancsnokságénak november 15-1 leteket folytattak a Szeíszenkő- szenvedései és borzalmai, hanem jelentése köri!, hogy az elmük folyó vonalán és Tokuszcn közelé azért is, mert mi, szovjet emberek 24 órában a fronton jelentős vál ben. íg y értü k el a sserxődéskiitésnél vagyunk azok, akiknek számára a háború az, ami leginkább me.ga 100 ázásaiéi;its ered m én yt Újabb gyalázatos fasiszta m erénylet megneheziti az uj szocialista tár A sajtóból sokszor olvastuk tóber 15-én megindult a munka sadalom megszervezésének lehető Franciaországban ségét. Csak esztelenek, vagy becs azt, hogy megyénk íöklművcsszö- es alig egy hónap alatt közsé lle mi Dervis katolikus egyeLe- katonaruhás fasiszta provokátor pa telen emberek «ugathatják azt a vetkezeteinek tcnnelési felelősei günk valamennyi dolgozó mi-tanár, a dómokratíkus Ouesl megtámadta és súlyosan bántal rasztjával termelési szerződést » és vezetősége nem kellőképpen gondolalöt, hogy azok, akik a szo Malin főszerkesztője, aki lapjá- mazta. A professzort az <xla cialista társadalmat épilik, hábo tárgyalták ki és vették figyelem kötöttünk. bau nemrégÜKUi üz indokínai demokraták vérbefagyva rúra töreked hétnek. be a tavaszi termelési szerződésMi, a szarvasi földrníívesszöháborút megbélyegző cikket kö talállak. A francia nemzetgyű »Mi azonban — folytatta Vi kötések fontosságát. Ezért leg vetkezet dolgozói, az elért ered zöli, kedden este Saint-Bríeuc sinszkij elvtárs — megtanultuk, több helyen lemaradlak ebben a mények elérésének során úgy ha egyik mozijában a TalpainInyi lés toddii ülésén C.aslera, komhogyan védelmezzük meg házain munkában. Ezért • gondoltuk, tároztunk, hogy versenyre hív föld« című magyar filcnél nézte immisla képviselő liltakozolt a kat és tűzhelyeinket. Értünk a vé hogy mivel mi előirányzatun juk ki megyénk valamennyi föld meg. A kijáralnál körülbelül 30 katona-ruhások merénylete ellen. dekezéshez és tudjuk, hogy nincs kat 100 százalékig teljesítettük, művesszövetkezeiét. A versenya világon o!\ an erő, amely meg átadjuk nurnliamódszerünket a pontok a következők: Vállaljuk, áldhatna a jogos, igazságos ügyért többi földm íívesszővelkezeteknek hogy a szerződéskötés munkáját is. Először, amikor megkaptuk tovább visszük és az eddigi 100 Az amerikai hadügyminisztérium amerikai intervenció kezdető óta harcoló néppel szemben.« előirányzatunkat, érintkezésbe százalékot túlteljesítjük. A dol Visinszkij felszólította a külbejelentette, hogy 1951 januárja, őzzel együtt összesen 250 ezer em ban négy veaozer újoncot hívnak bert hívtak bo. döltnőket: »Sohase higyjennk a léptünk a község elöljáróságával gozó parasztságnak segítünk a m amerikai hadseiegbo. A köved rágalomnak, hogy a szovjet nép és közös munkával elkészítettük vetésterv elkészítésében. Továb háborút tervez valamely más nép a község termelőinek névsorát, bá a szerződéskötés munkájút jő ellen. Ez sohasem volt így. Ez, amelyre felírtuk a termelők ne felvilágosító munkával érjük el. MácArthur íohatliszáilása és a japán kormány sohasem lesz így. Mindig készek vél, pontos címét és a földterü Az idejében való szerződéskötés k ato n ai egyezm ény m egkötéséről tárgyal vagyunk azonban visszaverni mind leteknek a kimutatását. Szántba célja egyben a jó talajelőkészítömbben . Az azokat, akik uj háború kirobban vettük a község területén levő lés is. Vállaljuk, hogy ezeket a I okiói jelentések szerint Mac íC»end«sóceáni azt a földterületet, amely tava munkákat Pártunk irányításával-^, Arthur főhadiszállása és a japán USA a japán csapatok számára tására gondolnak A. J. Visinszkij ezután a beszél szi vetés alá esik. Kiszámítottuk és valamennyi tömegszervezeítc 1 • kormány között titkos .megbeszélé minden szükséges fegyvert rendel sek folynak az I SA és Japán kezésre bocsát és egymillióid dol getés során válaszolt a béke olda azt, hogy az egyéni birtokok való szoros kapcsolatban ér között kötendő katonai egyezmény, lár összegben katonai kölcsönt lún álló amerikai asszonyok kép nagysága szerint milyen száza jük el. lék esik egy-egy dolgozó paraszt viselőinek kérdéseire. BetrkovSes János, tervezőiével kapcsolatban. Az nyújt Japánnak. ra, úgy, hogy abból minden ter Uobvos György, egyezménytervezet értelmében há melő kivegye az őrá cső részét a szarvasi földmüvesszörom hadosztály létszámú amerikai A pártszervezet, DÉFOSz, DISz. vetkezet termelési haderő 3o évig tartaná megszállva és az MNDSz, tömegszervezetek felelősei. Japánt. A japáni rendőrséget kor Csnjkov hadsereg tábornok, a né lította, egy B-80 típusa amerikai népnevelői pedig kimentek a ha szerű fegyverekkel szerelik fel és metországi szovjet ellénőrüő bizott lökhajtúsos vadászgép támadta meg. tárira és megmagyarázták a dol ténylegesen az, USA védnökség® ság elnöke november 15-én leve A szovjet repülőgépet fenyegető gozó parasztoknak a termelési alatt működik, noha amerikai pa let intézett Jolin MacLoyhez, az, komoly veszélyt csak a szovjet pi szerződések fontosságát. A terv rancsnokságát az Egyesült Nemze USA németországi főbiztosához, lóta lélekjelenléte hárította ok Mi készítésénél figyelembe vettük a tek Szervezetének nevével álcázzák. molyLen felhívja figyelmét aria a vel az amerikai hatóságok előre különféle növények elosztását a tényre, hogy november 11-én a biztosították a szovjet repülőgép a Lapterjesztő NV-nél, Kos Az egyezménytervezet előírja: Ja lalajminőség szerint. Mikor ezek Parisból Berlinbe repülő szovjet suth Lajos-utca. Csütörtöki hir pán és a délkorcai rendszer rö polgári repülőgépet, amely a be repülősének biztonságát, Csujkov kel a munkákkal készen voltunk, detések szervián 5 óráig, a va vid időn belül komnuvnistaellcnes teg Maurice 'Ihorezt, a Francia liadsereglábornok erélyesen tiltako üzemi értekezleten kitárgyaltuk sárnapiak pénteken 5 óráig leszerződést köt és Japán részt,«tea Kommunista Fórt főtitkárát és zott a provokáció ellen a követelte énnek a munkának a jelentősé •' az- -USA által létesítendő tánindó francia parlamenti képviselőjét szál a bűnösök szigor ú megbüntetését, gét, így tudtok elérni, hogy ok
Visinszkij, a Szovjetunió külügyminisztere fogadta az „Amerikai nők a béke védelmében66szervezet küldöttségét
V iharsarok Népe
TBPfiSZTRLRTCSERE ROV0T8
1851 ianyárfáSiaii 40 eze? újoncot Itíviiak lie Smerikában
finterikai vadászgép megtámadta a töaurice Tiiarezt szállító szoviet polgári repülőgépet
SrssházáG lapokba hirdetések felvétele
3
VIHARSAROK NÉPE T
B é k é s n em a k a r a m e g y e s s é g y e n e le n n i ,
» K U O Z Z A A LEM ARADLÍIT Békés lemaradt a termelési iw;rzöilé ;ek kötésénél Néhány lappal ezelőtt még csak 37 száKilúkcál tartottak A leni a ratlas okát nem is kell túl soká teres ni Hiányos a népnevelő nnnUa Mikor hozzáláttak a szerzftiósek megkötéséhez, naponta három, esetleg öt népnevelő lá togatta sorra a község dolgozó parasztjait Hogy miért, ilyen kevés? A pártszervezet arra hi vatkozik, hogy csak ennyit kért a szövetkezel, a szövetkezét meg arra, hogy a Párt nem adott többet Es közben... « községben elmaradt a felvilágosító munka
A szerzödéokiölések előnyeiről a kóláitok »beszélgettek« a dolgo zó parasztokkal A népnevelőik pedig, dó maga a pártszervezet sem figyelt fel a kulákok sutto gásaira S ő t... azt mondják: ná lunk a kulákok csendesek, nem is mernek beszélni. Nem gondoltak arra, hogy n szerződéskötéssel szembeni el lenséges hangulat, az, hogy a községben elterjedt: aki szer
ződést köt, annak az inge ís rámegy — mind-naiad a kulákok hangja Mine a pártszervezet, meg a szövetkezet rájött ezekre a hi bákra, bizony alaposan lemarad tak a községek versenyében A hibát azonban még mindig nem késő helyrehozni Es a bé késiek hozzá is látták már a kijavításához Első lépésünk
tások után pihenőre tért népne velőket Esténként az üzemek1, a kerületek népnevelőit Csapó elv társ, a szövetkezet egyik ter melési felelőse oktatja ki arról, milyen előnyöket biztosít a szer ződéses termelés
Bevonják a népnevelő munká ba a DEFőSz, az MNDSz és a UISz aktíváit is Megtel lék az első lépéseket és az eredmény máris megmutatkozik Rét-há a népnevelő munka újjászerve rom nap alatt 41 százalékra zése volt A pártszervezet igyek emelkedett a szerződéskötések szik mozgósítani a tanács válasz- száma Az első lépéseik után tovább kell jal tani a munkát
Továbbra is aktivizálni kell a mezőőröket, akik közöl őri I-ajos a horosgyáni, Varga Mihály a rosszerdei dolgozó parasztok nagyrészét meggyőzte már a szerződéskötés előnyeiről Űjjá kell éleszteni a versenytáblákat is A verseny táblákról és a hangos híradókon keresztül egész Békéssel meg kell ismer tetni Vrbovszki János, Szatrnári László, Bora J ó z s e f dol gozó parasztok nevét, akik! el sők között kötötték le földterü letük 30—30 százalékát De
A SZERKESZTŐSÉG VILLÁMA MEZŐKOVÁCSHAZI SZÖVETKEZETI DOLGOZÓK! Községetekben 800 kát. hold leszerződlétesít vállaltátok. Eb ből eddig mindössze 25 százalékot teljesítettetek. Lássatok hozzá a munkához, hogy vállalásotokat, fia késve is, de teljesíteni tudjátok. KONDOROSI PARTSZERVEZET VEZETŐSÉGE! Hetek óta üresen áll faliujságtok. Nem gondoltok arra, hogy ezzel egyik legerősebb fegyvereteket adjátok ki a kezetekből? Javítsatok ezen. A faliújságon kérésziül is harcoljatok a mélyszántás, a szerződéskötés, a termény-beadás sikertért. SZARVASI ÁLLAMI GAZDASAG VEZETŐSÉGE! Ismét nem kiildtítek be a jelentéseteket gazdaságotok dolgo zóinak teljesítményéről. Hogyan gondoljátok igy az élenjárók népszeríísiiését?! MEZöBERÉNJiH ÉPÍTKEZÉS DOLGOZÓI! Nagyon gyenge lábon áll nálatok a v-rstnyszervezés. Tanul jatok Rákosi elvtárs beszédéből és vegyetek példát a komódi és a Békéscsaba 154/ 50. sz. építkezés dolgezőitel, ahol egyre job ban fejlődik a brigádverseny és a munka minősége. Átlagtelje sítményük 120 százalék fölött van, érjétek el ti is ezt a szép cpifkezCsi átlagteljesítményt 1
ezentúl be is kell őket vonni a népnevelő munkába A jól szer ződött dolgozó, parasztok maguk is mondják el társaiknak', miért szerződtek MEZílHEGYES ÉS MEZŐTÚRI VONALÓN Majdnem két hét van még DOLGOZÓ VASUTASOK 1 bálra a szerződéskötések befe jezéséig Ha tovább javítják a Az orosházi állomás dolgozói versenyre hívtak bernieteket az népnevelő munkát, e z alatt az eddig elért eredmények továbbfejlesztésére, az őszi csiksforgaloin sikeres lebonyolítására. Csatlakozzatok ehhez a versenyfclidő alatt behozhatják a lema radást És be is hozzák, mert hivásohz, vegyétek ki részeteket a szocialista vasát megvalósítá Békés még sohasem volt a »me sából! gye szégyene« ..é s nem is akar az lenni. (l)eák) M EGYIK MIHÁLY ÚGY G O N D O LJA :
$1unkája lesfnugjolil) jutalma a tagjelölt könyvecske les/.
T s tia iilrís iifltg i joliftasüis iiíújc.v iiisí j«S a n iu Bika Nem sokan tudjál«', merre van a békéscsabai Vörös Oktober csoportnál InKiscsákó-Ujpuszia. Pedig itt is Korán beesteledik így novem ber közepe táján. Ács Mihály, Mojdisz József és még néhányon a békéscsabai »Vörös Október« tszcs tagjai közül ugyancsak igyekeztek, Ebgy'á sötétedés elölt kazalba rakják még az utolsó ko csi szénát. Ahogy az utolsó villá val is feladták, sietős léptekkel a csoport irodája felé tartanak. Minden este összejönnek itt mun ka után. Jól esik elbeszélgetni. Beszédtéma kerül bőven. Rákonczás András, a csoport párttitká ra, most éppen a következő napi feladatokról beszél. — Igyekeznünk kell — mond ja — a széna összehordásával, hogy azután hozzáláthassunk a kilenc hold gyümölcsös rendbe hozásához. — Hát, azzal lesz. is dolog — bólint rá Harmados Mihály. — Annyi ott a gallyaiul való, hogy csak győzzük szusszal. — Azt pedig győzni kell — vágja rá llakonczús elvtárs. — A jól legallyalt fa szebb és íze seid» gyümölcsöt terem. Ez éppen úgy vau, mint az embernél,
tanulás. Mindössze négy elemit végeztem. Ezt »nőst pótolni aka rom a szemináriumon, - - «V szeminárium mellett — fűzi tovább a gondolatot Sipos Mihály — könyvek olvasására is vau idpnk. Tudjátok-e, "hogy a VI. kerületi pártszervezettől köl csönkaptuk az egész könyvtárat? Van olvasnivaló bőven. Most is még csak öt óra és már be fejeztük a munkát.
Míg egyéni gazdálkodó voltain, ilyesmit nem tehettem meg. Amellett, hogy időm nem volt,, sok felé kellett gondolkodni. Eszembe sem jutott a tanulás, pedig milyen jó volna most a tudás. .. Kivált, mikor népneve in munkára megyek, érzem a ta nulás hiányát. Ezekből a szavakból kicsen dül a »Vörös Október« tszcs tag
jainak a tanulási vágya. Meg is fogadták, hogy ‘lelkiismeretesen végigjárják a szemináriumot. Azt is megfogadták, hogy bevonnak minden tagot a tanulásba, .mert eddig a 37 lag. közül mindössze csak húszán vesznek reszt « szemináriumi előadásokon. Ke rülnek egynéhányan, akik arra hivatkoznak, hogy ők már öre gek, nem nekik való. Mások meg azzal érvelnek, hogy ők messze lakunk. Rakouczás elv társnak, a csoport párttitkárának is jobban a kezébe kell venni az oktatás irányítását és azokkal a tagok kal együtt, akik felismerték a tanulás fontosságát, meg kell ma gyarázni az elmaradóknak, hogy a téli szeminárium elvégzése után jobban megy a termelő munka, jobban veszik majd fel a har cot a körülöttük settenkedő el lenséggel. Ki.
Harcban a mélyszántás sikeréért
ha tanul, jobban és többet tud term elni — Ezt jól összehasonlítottad mosolyodik el Mojdisz József. — fin is éppen olyannak éreztem Iliaga ni eddig, mint egy gondo zatlan fa. Tizennyolc évig bércskedlem. Senki seni törődött az zal, hogy tudok-e olvasni, meg hogy ludom-e, mi történik a vi lágban. Az volt a fontos, hogy dolgozzam, mint egy lő. A kulá kok az olyan embereket szeret ték, akik keltőig sem tudlak szá molni. A felszabadulás után megint nem sokat törődtem a ta nulással, beleidnél];eztem a ka pott tíz hold föld megmunkálá sába — Azt hiszed, én nem Így vol tam? — szakítja félbe Harmados f~
Mihály. — Az egyéni gazdálko dásban újságolvasásra sem futotta az idő. Pedig én rám is rám fért volna a
bogárliátú tanyák váltogatják egymást a zöldelő búzatáblák kö zött. Itt van Megyék Mihály kö zépparaszt tany ája is. A tanya mellett 18 hold húzódik. Megyéi« bácsit mindenki szereti s cet a szerctetet jó munkájával érde melte ki. Kora tavasszal meg kezdi a munkát s késő őszig abba sem hagyja. Idejében vet, kapál, arat és töri le a kukori cát. A tanácsért hozzáforduló dolgozó parasztokat szívesen se gíti. A békekölcsönjegyzésnél is kiállt a dolgozók, a béketábor ügye mellett. Ötszáz forint bé kekölcsönt jegyzett. Két világhá borút élt át s nem akar mégegyszer egy világégést áléin». Megyik Mihály
a tszcs-ben is m indennapos vendég segít a dohánycsomózásnál s közben érdeklődik arról, hogy hogyan végzik a munkát, meny nyi a jövedelem, az egyéni ver senyrői is többször esik szó. De Megyik Mihály megkérdezi azt is, hogy az öregeket hogyan be csülik meg a csoportban. A nagyszénási »Dózsa« terme lőszövetkezet tagjai minden kér désére válaszolnak. Töviről-hcgyire elmagyaráznak mindent. Elmondják, hogy az egyéni ver senyt ügy fejlesztik ki, hogy n területeket felosztják brigádokra,
munkacsapatokra, a munkacsa patokon belül pedig egyénekre. A jutalmat mindenki ügy kapja, ahogyan dolgozik. De a cso port tagjai nem hagyják nyitva az öregekről fel telt kérdést sein. Elmondják, hogy náluk például a tiö évou ielülé csoport tagok kö zölt az összjövedelem két szá zalékút osztják szét. Aniikor az üzemtervet készí tették, kiváncsi volt, hogy a cso port hogyan alapozza meg a jö vőévi jó termést. Elment meg n é z n i... — mert
d m ég válaszúton van . .. gondolkozik,., Megyik Mihály jól dolgozó 18 holdas középparaszt munkájára felfigyelt a tszcs pártszervezete s minden lépését figyelemmel kí séri. »Szem elölt tartják.« Sokszor elbeszélget lek vele. Me gyik Mihály a beszélgetések so rán elmondta azt, hogy ő azért dolgozik, azért szánt-vet idejé ben, mert szereli a Pártot, mert látja, hogy a kommunisták a jobb jövőért, a békéért harcol nak. De. Rákosi elvtárs beszédéig nem mérté megmondani azt, hogy ő a Párt tagja szeretne len ni. Most már nyíltan megmondta a pártszervezet titkárának, hogy ő úgy érzi, hogy munkájának az lenne a legnagyobb jutalma, ha megkaphatná a pirosfedelű tagjelölt könyvecskét. (bagoly)
Újabb és nagyobb előnyöket biztosítanak a termelési szerződést kötő fűszerpaprika termelőknek
A S z o v je tu n ió b a » a g é p á llo m á s o k d o lg o z ó i a k o lh o z o k és s z o r íto to k d o lg o z ó iv a l k a r ö ltv e h a r c o lta k a z ő s z i m é ly s z á n tá s h a tá r id ő e l ő t t i b e f e je z é s é é r t. M u n k á ju k j ó m e g s z e r v e z é s é v e l, a te c h n ik a e r e d m é n y e in e k ig é n y b e v é te lé v e l s i k e r ü lt h a tá r id ő é l ő i t b e f e j e z n i a m é l y s z á n tá s t. K é p ü n k ö n M ik o la }, a K a li n in k o lh o z e ln ö k e é s G r i y o r t j V s e r e s n y e v , a z á t i á j i g é p - é s tr a k to m llo m á s e g y i k b r ig á d v e z e tő je j e l e n t i k a r ö v id h u llá m ú a d ó - v e v ő r á d ió n — m e l ly e l m u n k á ju k a la t t á lla n d ó a n ö s s z e k ö tte té s b e n á ll ta k a g é p á llo m á s k ö z p o n tjá v a l — , h o g y b e f e je z té k a z ő s z t m é ly s z á n tá s t, t e l j e s í t e t t é k v á lla lá s u k a t.
Á fűszerpaprika termelőiére szer ződő termelők az eddiginél is na gyobb kedvezményekben részesül nek. A paprika átvételi árát már most megállapították, úgyhogy min den termelő előre számolhat a vál ható jövedelemmel. Prémiumot kap minden fűszerpaprika-termelő, aki holdanként 20 mázsánál nagyobb terméíeredményt ér el. A prémium 25 mázsás termésig 20 mázsás ter mésen fölüli minden mázsáért az átvételi ár 10 százaléka. 30 mázsa átlagtermésnél 15, 30 mázsánál na gyobb átlagtermés esőién a 20 má-
zsát meghaladó minden mázsa után 25 százalék. A holdanként 30 mázsás fűszerpaprikatermés az ősszel mélyszántott, megfelelően trágyázott föld be kiültetett fűszerpaprikánál gon dos talajművelői mellett könnyűn elérhető. A szerződése5 termelők rajét szükségletükre 300 négyszögül ve tésterületig évenként 4 kiiógrani, 300 négyszögöl vetésterületen, felül 6 kilogram őrült fűszerpaprikát vá sárolhatnak kedvezményes úron.
VIHARSAROK NÉPE
4
Rákosi elvtárs útmutatása nyomán lépjen a lendületes, kezdeményező, önálló munka vonalára a DISz Megyei Bizottsága »A Dolgoz« Hiúság Szövetsége úgy látszik, lendületbe jön. Ez a ságon Iveiül, aki egy bizonyos ha lendület egyelőre inkább csak alul, az Ifjú dolgozók tömegeiben ta táridő alatt a felvetett kérdések pasztalható™ A DISz vezetőség.; azonban még alaposan elmaradt a fejlődés mögött... A DISz vezetőségéből még mindig hiányzik jz a im- alapján beszámol az elért ered dület, kezdeményezés és önállóság, amely nélkül nehezen lógja tudni ményekről. feladatát elvégezni.« (Rákosi elvtárs október 27-1 beszédéből.) A DÍSz járási titkáraival érte ke/literi vitassák meg mindezeket A DISz Békésmegyel Bizottságá reskedősegéd is van a hallgatók ban lévő elvtársak. .«gyre inkáit]) között. A gyulai területi DISz s hozzák határozatba, hogy egy bi kezdik elismerni a végzett munka politikai körében nyolc hallgató zonyos idő alatt ők is beszámol értékelése közben, hogy nem elég ból hat tisztviselő és csak egy pa- nak a DISz Megyei Bizottsága felé a dolgok állásáról. E fel gé lendületesek, kezdeményezők, rosztfiatal. nem eléggé önállóak. De még min A politikai körökbe bevont kö adatok megoldása közben állan dig túlságosan nagy szerepet ját zépparasztok száma nincsen kimu dóan támaszkodjanak a Párt szer szik az a felfogás náluk: a hiá tatva, azonban bizonyos, hogy na vezetein ek Irány ítusára. jgf'onlos kérdés az épitőrnunkás nyosságok legfőbb oka, hogy nem gyon kevesen vannak. fiatalok képzése is. A bé elegendő számú munkatárs dolgo ártunk megerősítésénél fon Vállalat zik a DISz Megyei Bizottságában. tos feladatok várnak a késcsabai Magasépité-i Az önállóság fogalmit sein mindig DTSz-s7.ervezet.ekre is. Ezért a DlSz-szervezefének politikai tankö helyesen értelmezik. Az egyik elv DISz Békésmegyei Bizottsága úgy rében egyetlen kőmüvesfiatal shuts, tár? azt mondta: Az is a baj, lépjen az önálló, lendületes, kez holott a vállalat dolgozóinak tulhogy túlságosan önállóan dolgoz deményező munka útjára, hogy a nyomó többségét a kőművesek te tunk. mert nem vettük igénybe a Párt, Rákosi elvtárs útmutatásai szik ki. Az ilyen hibák kijavítá Párt segítségét.« A Párthoz való alapján újra dolgozza fel és vi sára is hívják fel a felsőbb DlSzkapcsolat bizonyos meglazulása tassa meg munkájában a hibákat szervok a figyelmet. A Párt politikáját a DISz-nék semmiesetre Sem jelent önállósá és feladatokat. Értékelje ki az got, önállóan, kezdeményezőén a egyes városok, járások helyzetét valamennyi munkaterületén kell DÍSz Békésmegyei Bizottsága, is, abból a szempontból, hogy milyen alkalmaznia. Így példáid az. utcsak a Párt legszorosabb irányítása az aránya az egyénileg dolgozó liirő-szcrvcwvlekbm is eléggé hát alapján dolgozhat, parasztfiataloknak, főleg a közép- térbe szorulnak a paraszt-gyerekek, l i izonyos, hogy u legutóbbi j parasztoknak a DlSz-szervezeteken a kispolgári foglalkozású szülők munkák során elért ered és a politikai tankörökön belül. gyerekei variunk leginkább előtérményekben a DISz megyei és já- Az oktatási munka mellett nézze íven. Harc. a Párt politikájának a . rési szerveinek is nagy része van. meg: milyen a DISz-íagok agi V békéért folyó harc azonban a tációja az említett rétegek félő. DISz sajátos munkaterületén való DISz alagszervezetek jobb irányí Hozzon határozatokat, jelölje meg megvalósításáért, -— elvben rejlik a feladatokat, azoknak végrehaj a békésmegyei felsőbb DiSz-szertását kívánja meg. Milyen főkérdesekhen találkoz tási módját. Jelölje ki azt az vözetek önállósága, kezdeménye ( I . <J-) hatunk a DISz Megyei Bizottság elvtársat a DISz Megyei Bizott zése, Lendülete. munkájában az önállóság hiányával? Rákosi elvtárs október a j-i bei/édébon feladatul jelölte Isi mind nyájunk előtt az egyénileg dol D oboz A község népnevelői selte a Békekongresszus részve gozó parasztok, főleg a közeppa- a szerződéskötések folyamán jó vői előtt Kondoros község dolgon t.isztok felé való fordulást, hogy munkál végeztek. A szövetkezeti zóinak harcos békeakaraLát. ViszPártunkat meeerösitsíik. Másik aktívák segítségére siettek, s kö szaérkezése után elmondotta, ho uágy feladatul az agiiádiós munka zös erővel érték el azt, hogy ma gyan fogadták az ország külön megjavítását tűzte ki. már egyre több dolgozó paraszt böző részeiből érkezett küldötte DISz Megvet Bizottsága kőt szerződést az ipari növé ket, s elmondotta, hogyan tel megvitatta ugyan Rákosi nyekre. A jó felvilágosító mun tek ígéretet a kongresszuson rész oly társ beszédét. Ez azonban nem ka terén különösen kitűnt a köz vevő külföldi küldöttek arra, volt eléggé mélyreható. Nem al ség 11. és VI. szánná alapszer- hogy a magyar dolgozók elszánt kalmazta saját munkteriiletére. Yezete, a népnevelők közül Szál békeakaratát továbbra is támo jieut hozott határozatukat sem. gatják. kái Ferenc és Gulyás Péter. A múlt héten megtartott, járási A dobozi földmüvesszövetkeSzarvas November 11-én titkárok egésznapos értekezletén zet a vezetőség újraválasztása nagysikerű fihnaukétot rendez Rózsa elv-társ DISz megyd litkár óta egyre jobb munkát végez, tek Szarvason a »Berlin eleslc« U-számolójában az említett kérdé egyre több eredményt tud felmu bemutatóján. A dolgozók hozzá seket alig érintette. Ugyanúgy . a tatni. Eddig a szövetkezet élén szólásai bizonyítják, hogy megér hozzászólások sem tettek ezekről olyanok álltak, akik kiskirályok tették a film fontos mondaniva említést. nak képzelték magukat s nem lóját. ^ DISz szervezeteiben bein törődlek a dolgozók ügyeivel. K é t e g y h á z a November 20duló oktatást elemezve, Most a dolgozó parasztság látán román kultúrotthon! avatnak. megmutatkoznak az említett két la, hog>f a f öldin íívesszövetkeKormányzatunk nemzetiségi po zetben is elsősorban a dolgozók kérdésben fennálló hibák: Az üzend és iskolai szervezetek érdekeit képviselik. A földműves- litikáját jó munkával fogjuk meg jó hálálni a kélegybáziak. hez viszonyítva a területi szervere szövetkezet vezetőségének tekben, ahol az egyénileg dolgozó munkája abban is megmutatko M ezőhegyes A Cukorgyár pdrssztfiatalok vannak, nagyon ke zik, hogy létesítettek egy minta ban november 11-én nagysikerű, vés helyen indítottak politikai ta boltot, ahol a dolgozók mindent kultúrműsorral egybekötött kam nulókört. A területi politikai tan beszerezhetnek, amire szükségük pányzáró ünnepség volt. Csaszkörökben a legtöbb helyen alig van. luskákat, énekszámokat adlak elő van egyénileg dolgozó parasztfia K ondoros A községből a a dolgozók. Előadásukat hálás tal. Csak néhány példa erre vonat Magyar Békekongresszuson Mi figyelemmel fogadta a hallgató kozóan: hály' Béla vett részt, aki képvi ság. Békéscsabán csak egy területi szervezetben van' politikai tankör. HeíyreóHítják a Magyar Tudományos Akadémia \ kimutatás szerint egyénileg gaz műemlék-értékű dísztermét dálkodó parasztfiatal egy sincs benne. Orosházán Is csak a III. A Magyar Tudományos Aka góni fából készült falburkolatot. kerületi DISz szervezetében van démia alapításának 125. évfordu Az előcsarnokban felújították a politikai kör, mindössze négy egyé lójára helyreállítják az Akadé boltozatot díszítő gipszmintákat nileg dolgozó parasztfiatal hallga mia épületének dísztermét, elő és régi formájában állították tóval. Sarkadon a falusi DISz po csarnokát, feljáróját s a föld helyre a lépcsőfeljárók és a fo litikai körének i 8 hallgatója kö szint és az első emelet folyosóit. lyosók díszítését is. zül csak három az egyénileg dol A munkát nagy figyelemmel vég A november 20-án kezdődő gozó parasztfialal. Kondoroson, zik. Különös gondot fordítanak a Békésszentandráson a politikai kör ritka szépségű díszterem helyre- Akadémiai Nagyhét ünnepségei hallgatói között egyetlen egyénileg állítására. Felújították a karzat- re a külsejében is megújhődolt dolgozó parasztfiatal sincs. Szarva párkány és az oszloptű finom Akadémia várja a Szovjetúnióson a területi Dráz politikai tan művű mintáinak aranyozását. A ból, a testvéri népi demokráciák körében egy parasztfiatal sincs, terem márványzatát megtisztítot ból érkező tudósokat és a többi de ugyanekkor például négy ke ták és újra fényezték a maha vendégeket.
£ev,eU & U c
Szervezzék jobban a Szabad Föld Téli Esték előadásait
Gynrcán, Szarvason és Kondo Megy énk községeiben eddig 75 Szabad Föld Téli Este előadás roson az első előadások, házát sorozat indult. A hét folyamán cipelő csiga módjára indultak. A azonban az egész, megyében meg vozotők a látogatások megszerve indulnak az előadások. Az ed zésére kevés gondot fordítottak. A dig megtartott előadások hűséges munkatérnek összeállításánál szin képei az egyes községok tanulás tén hibák derültek ki, a szervo-, vöknek nem rótt jó kapcsolatuk utáni vágyakozásának. Köiö-tárcsán. Bélmegyeren, Me- a tömogázervezetokkel és az előzűmegyerin, Gyulaváriban is szé iulá-okat ujinden kiscfőmfsor nél pen sikerültek az előadások. Az kül, szárazon adták ölő. Szar va előadok munkája politikailag és ron például az. MSzT előadásaival szakmailag jól fel volt építve, a. ‘bsr.vidőlH'n folyt le a Szabad Föld közönség szervezése is jő volt Téli Este anyagának előadása. A kisebb hibáktól eltekintve özekor) hallgatóság így mogo.sz.lott s nz eredmény ennek következtében a helyeken. Itat tanyán már két Szabad Fohl gyenge volt. Téli lí,.ta előadás hangzott el. A mutatkozó hibák bizonyítják, Hogy mindkét alkalommal jó volt líogy ’ egyes községekben a" dolgo a eaervezés és hogy a. vezetők zók még nem' látják helyoson a javítottak eddigi muukájakon, bi Szabad Föld Téli Esték célját, zonyltja az,, hogy aa első előadás ni'Q) veszik elég komolyan tmmlőü tudIgatá jéival szemlén a má kájukat. Ezek felé a községek fölé sodik előadáson már 250 személy hangsúlyozni költ, hogy ezeknek vett részt. Az első előadás az az előadásoknak a célja is, mint urak országából a dolgozók ha minden más oktatási munkának, zájává lelt új Magyarországról az építés, a falu és város közti szólt, a második előadás címe a különbség eltörlése, bolyé® poli koreai nép hősi harcát elevenítette tikai látókör megalkotása, harc a meg. Mindkét előadáson belekap békéért. A munkájukat Ciliiig kö csolódtak a dolgozók a vitába és ves'bis; jói végző vezetők erősít észrevételeikkel babizonyitótták, sek meg jobban kapcsolatukat a hogy komolyan érdeklődnek az l'árltid, a tömegekkel tudatositrelőadások bánt. Az MXl.bSz kísérő sák ezt a. tanulóéi lehetőséget * kukái riiő-joia jót ogésZik'tte ki és ■u:/. elkövetkező előadásokat tegyék vonzókká jó kultúrjnúsorokkal. támasztotta alá az előadást.
I'diivadúii :s b í l i í ^ r w «'pílöiiiiiiikúsok k u U ű n H
ib s ti íI m iiá t
nőt szebb ered in én; ck szükdnok. Az imperialisták c. 1 nyelőik ezeket az erednie szeretnék megsemmisíteni,, e. . . változtatták a koreai hideghá borút melegbáborúra. Do a bqkí'szerető népek nincsenek ma gukra hagyva.“ Van egy éd es apánk, Sztálin -élv-társ,- akinek a neve a világ dolgozóinak niíWden nyelvén búikét jelentEzzel fejezte lie beszéltet \ elv társ. Az ünnepi beszéd után Mé száros László, a kultúroUhon A kullároll hona váláson Var igazgatója ismertette, az otthon ga Imre elvíárs, az építésiigyji programját, utána pedig; a vál minisztérium küldötte mondott lalni kultúrgárdája adott ünnepi ünnepi beszédet Beszédében kii—műsort. Bale*!« Mihály hangsúlyozd: a dolgozók keze Magasépítő N V, Békéscsotet nyomán nap mint nap szeld»A békéscsabai ópítűrnuníyások 1025-ban építették azt aZ ott hont, ahol összeültek megber szélni a mozgalmi élet ügyeit A megbeszéléseket Horthy ka kastollas csendőrei többször szélzavarták, de a mozgalmat nem tudlak szétrobbantani A felszabadulás napjától kezdve nyugodtan szervezkedhettek a dolgozók. Megindult az építő munka Szorgalmas nuuikáóú*zek a régi otthont is újjáépítet ték és november ll-é u kuílúrot Ikonná avatták
V í TIa R S
a
JIOk
Am inek nem szabadna lennie! igen figyelhetett, aki ezt a villá mot előadás közlöm írta. De mégis megvolt a habi.; a, mert n villám fényére egy kivételével felébredtek a tagok. Az egy kivétel Csaba Kálmán bácsi, az öreg ko csis tovább hortyogott s nyilván azt álmodta, hogy a »paradicsomban jár«. Mert a csoporttá«ok már ép •tR yjjes e l r t á r m k m ü te m te r v pen azon vitatkoztak, hogy jövőre ism erte,téséiv. v e m j ö t t e k e l. f i s milyen nagyságú- területen torrnalb iz o n y s ú ly o s h ib a , de, r a n a z nok paradicsomot. Nőm tudták el is o ly a n . h ib a , h o g y a k ik e l dönteni, nagy volt a zaj s j ö t t e k , n y u g o d ta n á ld h a tjá k a z az elnök elvtárs csendre intett, is m e r t e té s t, v a g y jo b b c se lb e n hogy sorra ífiegkérdozze miudonm á é r ó l tá r g y d lg a in d k u n a g y v i kimok a véleményét. így került eoí h a r lá m p a m e lle it. az üreg Csaba bácsira is, akinek két horkolás közboa tették töl a J e le n jú lla n a th a n h e te n a ls z a n a k , ö te n ta n y á z n a k , a z ü ze m i kérdést: — Na, mit csináljunk a paradi titk á r u n k p e d ig m a jd n e m csu k m a g á n a k b e s z é l, h a g y h iá n y o s a csommal!? Az öreg ijedten horkant tel és 'M unkaerő és ö t s z á z a lé k k a l m in hogy el tusolja, hcvgy ö a iVdhoináivd e n k in e k e.mfilni k e ll a t e l j e s í t ban aludt, gyorsan .és meggyőző m ényét . . . « déssel rávágta? — íg y szól a villám, amelyben —• Hát csuk legyen, majd c-u csak az nincs beírva, hogy az sóin behordom . . . !
Az alábbi kis villám a gyomai »Petőfi« csoportban született, mint nagyon sok szövetkezeti taggyűlés tragikomilcuma. Aze'öadó elvtárs be szedő köztien fogalmazta, meg a isSólyomc-bvigád vezetője: azóta ott függ az iroda íaliujságjáiO, r a kö vetkezőket mondja:
A z MDP békéscsabai városi pártszervezetének lelefonszámai t
20-70, 21-96
I
VIHARSAROK NÉPE
A békéscsabai Erzséhet-malom békebizottsága elszánt harcra mozgósítja az üzem dolgozóit
5
Sztálin a Sztahánov-m ozgalom ról
turális-technikai fetemclktdesenek csiráit és ezzel egyszersmind elő készíti a szocializmusból a kom-, A búkét akaró dolgozók biza Ruszinszka elvtárs. — Az én kí imperialisták gaztettedről beszél, munizmusba való átmenet eh)lilkodva tekintenek Varsó felé, ahol vánságomat is elmondják a világ — Tudjuk elvtárs, hogy min i világ békeharcosainak legjobbjai többi dolgozóinak. Azt, hogy ma den újabb és újabb zsák liszttel tételeit. E
orús haramiák 1 És veteit elutasították Sheffieldból, szabadította a dolgozókat a kapita ja a munka magas terme ékenjr A békéscsabai Erzecbet-gőzma- azt is üzenem a küldöttekkel, hogy azokra, akik fegyvert szegeznek lista rabságtól és a történelemijén ségét, a term ékek bőségét és meg* lom dolgozóinak szive is együtt itt a munkahelyemen több és jobb azok ellen az angol dolgozók cl először tette meg a dolgozókat, dobog a varsói küldöttekkel- Mun munkával ünnepelem meg ezt a Ion, akik undorodva fordulnak el saját országuk, saját sorsuk gaz teremti az előfeltételeket a kom kahelyeiken a termelés emelésével nagyjelentőség ű Békevilágkongresz- a vérontástól ós Írókét akarnak. 1 dájává és példátlanul tág teret munizmus megy aiósi lásához. erősitik a nagy Szovjetunió ve szust. Sztálin ngy jellemezte a sztaha nyitott a tömegek teremtő kezdem zette 800 milliós béketábort. A2 A.; őrlő brigád többi tagjai is^ Innen, a m unkahelyünkről novistákat, mint müveit, techni ményezésének, tehetségeinek és ké üzenjük a varsói üzem hűi onitagú békebizottságánnk Lezényi György, Faragó János, pességeinek kifejlődésére. A kény kailag képzelt embereket, mint b ékeküldötteknek, egyik tagja, Tóth Pál elvtárs, mun Boncaik Pál követik Buszinszka szermunka helyébe a szabad mim konzerv ati vi zmustól mentes embe kájukról beszél ■ elvlárs vállalását és elhatározták, hogy gondolatban ott vagyunk ve hogy a 07 -1 százalékos heti tor lük és a többtermeléesel a munka ka lépett, amelynek alapja a szo reket, akik megdöntik. az elévült H etenként melésüket a béke megvédéséért 100 frontján segítjük a békeharcot 1 cialista verseny, az együtlmüködáa normákat, uj, magasabb fokú nor békéért ekezl eteket mákat állítanak helyükbe, mint Az üzem békebizott-ágának é» lés a kölcsönös segítség. százalékra' emelik fel. tartunk, Kattog a lézeákolúgép, mellette a békebizottság tagjainak további A szocialista verseny hatalmas olyan embereket, akik elsajátítot melyeken ismertetjük az üzem az -üzem legjobb dolgozója, Vozár jó munkával kell étenjárniuk mind tényezőnek bizonyult a szocialista ták a technikát és akik a maxim«» minden dolgozójával a békéimre Pál elvtárs dolgozik és Tyetyák a termelésben, mind a felvilágosító és kommunista épitőnnmkában. A mát tudják kihozni aimak, ameseményeit. Röpgyüléseken, terme Pál elvtárssal együtt azon igye munkában, hogy minden dolgozó legszéiesebbkürü szocialista verseny kihozható. lési értekezleteken som feledkezünk keznek, hogy minél több megtelt követve példájukat, idejében le Sztálin négy olyan okot jelöl; meg a bekéről, a hős koreai nép zsák kerüljön a mázsára, hogy a 108 leplezze az imperialisták helyi a sztálini ötéves tervek évei alatt meg, amely létrehozta a sztaha szabadságharcáról, melyet rui itt a százalékos heti átlagteljesitményük ügynökeit, a béke ellenségeit, mint bontakozott ki. A második ötéves terv évei alatt; novista mozgalmat. termelés frontján minden erőnk höz újabb százalékok kerüljenek amilyen Fekete Imre és .Zftki Ká i..A munkások anyagi helyze roly voltak az üzemben, akiknek a dolgozók azok elé a feladatok kel támogatunk. M indketten a béke tének köteles megjavítása, a proaljas mesterkedései csak rombolni, elé kerültek, hogy el kell sajátí Tóth l'ál elvtárs a fűtőházban katonái pusztítani akartak. dolgozik mint gépápoló és munká taniuk az uj technikát, emelniük lelárforradalom győzelme nyomán, A gépek tovább duruzsolnak a kell a munka termelékenységét és amely a népnek nemcsak a poli jával, szolgalmával példát mutat cs tudják, hogy ha többet termel dolgozó táreaimik. Az üzem béke- nek, azzal a béketábor erejét, gya malomban, napfény szökken bo az csökkenteniük az önköltséget.; A-S tikai szabadságot hozta meg, ha-, bizott-sá inuk jó munkája nap rapítják. Vozár elvtárs ahogy le ablakon, a liszttel tolt zsák por országban verseny indult a tech ama a jómódú étet anyagi feltéte mint nap erősebbé teszi az üzem tette a súlyos zsákot, a békéről | zik a síkos csúszdán és a munka nikai színvonal emeléséért, a tech leit is. dolgozóinak béke-akaratát és mind kezd beszélni. Hongjában gyűlölet,I lüktető zajéból, a béke teremtő 3. A kizsákmányolás hiánya. nika teljes kihasználáséért, a mun (Szarka) jobban szeretik a nagy Szovjet és megvetés izzik, mikor a nyugati | erője érződik! 3. Az országban meglévő uj katermelékenység njatb fokozásé uniót, a U' kvtáixir biztos őrét. technika, amely az iparosítás ered ért. 1<j35 augusztus 3 i-ém Atchszej Feun « malom emeletón dol Sztaháiiov donyecmedencci vájár, ménye. gozik az öttagú őrlő-brigád. A Béhem íísxah a m ező h eg yest g ép ja vító b a n 4. Olyan káderek megjelenés« « liosszu lefolyó (»övökén zsákok A mezőhegyes! gépműhely dol dójára ebben a hónapban béke- egy műszak alatt 10a tonna sze függenek és a fehér liszt szapo gozói a Nagy Októberi Szocia műszakot indítunk és azon le net fejtett ki. Sztahánov kezdemé munkások közül, akik elsajátítot ták az uj tecluiikát. rán Imit a csövekből. Stefanik elv lista Forradalom megünneplésé szünk, hogy az alkotmányi mű nyezését gyorsan magukévá tették tóm, pántit-kár, ahogy friss zsá A sztahanovistáknak ez az első a dolgozók. kot akaszt fel az egyik csőre, re muiikafclajánlúsokat tettek és szak zászlója mellé a bókom ütan/icskozása, amely Sztálin , sze A sztahanovista mozgalom tomosolyogva fordul a vele egy teljesítették is-a z o k a t Mi azon szak zászlóját is megnyerjük. mélyes vezetésével folyt te és ezen poszton dolgozó ltusainszka Já ban Rákosi elvlárs beszéde óta Lelkesedéssel és örömmel csatla •váfabi fejlődése szempontjából óri noshoz. Már az előbb is a Béke- rájöttünk arra, hogy a munka- koztunk valamennyien a béke ási jelentősége volt a sztahanovis az értekezleten elmondott nagy viiágkong s - u rél beszélgettek: erseny nem lehet kampányszerű műszák megtartásához, hogy ták első szovjetuniói tanácskozásá jelentőségű Sztáljn-beszéd ösztön — Mitejw^ődött taeg Varsóban és ezért pem. elégszünk meg az, munkánkon l^resz.tijl bizonyít nak és az itt, 190Í) november' zésül szolgált a setahánovista mo?» A U.,4JvÍ:.H;^{gngis» zusl Acsar- déri eredményekkel, hanem azo suk be: a békéért harcolni oka- 17-én elmondott hatalmas jelentő, galom további fejlődésének.,. ,A mozgalom hatalmas tényező lelt a kodliatnak’ az angol tőkések, runk és békében akarjuk építeni ségii Sztálin-bes-zédnck. Sztálin e kai tovább fokozzuk. százm illiók igazságát November 11-én Rutschmann országunkat. így felelünk a há beszédben mélyreható elemzését ÉzóVjet állam gazdasági hatalmá és békeakaratát nem tudják fíyula, az esztergályos műhely borús gyujtogatóknak, akiknek adta a sztahanovista mozgalom nak szüntelen növelésében. A Bal-, .bizalmija röpgyfilésre hívottösz- nem tetszik, hogy ebben az or nak, feltárta történelmi jelentősé sevik Párt, élén a nagy Sztálin legyőzni 1 nal, a Sztalióíiov-mozga'omra, * — Boldog vagyok, hogy a mieink j szó bennünket, ahol elhatároz szágban a nép van halaimon, az, gét és rámutatott legközelebbi fel tömegek munkalendületére tá ik óit vannak közöttük — válaszolj luk, hogy a szovjet dolgozók pél hogy a dolgozók legjobbjai iu- adataira. Kimutatta, hogy a szta maszkodva példátlanul rövid idő lézik a nép ügyeit. Nemcsak mi, hanovista mozgalom a szocialista esztergályos dolgozók, hanem a verseny újabb, magasabb szakasza, alatt megteremtette a világ egyik, legnagyobb iparát és a világ leg gépüzem valamennyi műhelyé amely összefügg az uj technikával. hatalmasabb nagyüzemi mezőgaz ben békeműszakot indítanak. Egy Méjyen forradalmi mozgalomnak daságút. a célunk, egy jelszóval küzdünk nevezte, amely megdönti a régi újabb termelési sikerekért: dKi technikai normákat, a régi tol— Most a szovjet nép egy olyan két akarunk, megvédj ük békén jesitőképességeket, a régi terme építési program megvaJóiitósálioz lési terveket és a technikára vonat látott hozzá, melyet a nagy Sztálin ket!« kozó régi nézeteket. A Sztahánov- keze vázolt fel. A kommunizmus Moós Ilona levelező, a mezőhegyes! inozgaloni, —- mondotta Sztálin építésének «nie hatalmas müvei elvlárs— magában foglalja a szov a dolgozókat uj numkahőáteUekrc. gépjavító esztergályos jetország munkásosztályának kul lelkesítik. tanulója. November 17-űn, ma van 15. évfordulója annak a beszédnek, melyet Sztálin 1935 november 17-én, a sztahanovisták első szovjetuniói tanácskozásán tartott.
B ékem űszakok a Szovjetunióban
% S II* O S f l á l l A l
C lllE lIB E la tN
fifcíp O M d f t á i M
l
e g y ü tt jáe* p o litik a i f e líd íím Zsíros János elvtárs a békéscsa bai Magasépítő NV asztalos II. üzemében dolgozik. Jó munkás. Tel jesítmény© átlag 150 százalék. Zsí ros ©Ívtárs most éppen a gyalukést feni és közboa a tognapesti szemináriumon hallottakról gondolkodik. Hathónapos a'apfokú szomináiiumra jár. Most, a második órán a társadalmi rend kialakulásáról volt szó. Zsíros olvtárs nagy figyelem mel hallgatta, jegyezte az előadó szavát. A szavak szülte még most is a fülében csengenek; rabszolgák,
jfobbágyok, proletárok, évszázados elnyomás. Közben a kés már kellő éles lett. Zsíros elvtárs megtörii a ke zét zöld kötényével. Kalapját fel jebb tolja őszfcovegyülő hajún és határozottan mondja: — Nagy kedvvel járok a szemi náriumra. Érzem, hogy az elméleti tudás milyen nagy segítség a munkámban. Eddig is látta, de most még vilá gosabban látja a termelés állandó fokozásának jelentőségét. Ezért már
b é k e te m t is ké K i t e t t magának
A s z o v j e t d o lg o z ó k é le n já r n a k a b é k é é r t f o l y t a t o t t h a rc b a n . A z ■üzemek, s z o v h o z o k é s k o lh o z o k d o lg o z ó i b é k e m ű s z a k o k a t ta r ta n a k s ú ja b b h a ta lm a s e r e d m é n y e ik k e l e r ő s íti k a S z o v j e tu n i ó t, a v il á g b é k e s z e r e tő n é p e in e k r e m é n y s é g é t, a v ilá g b é k e le g f ő b b tá m a s z á t é s v é d e lm e z ő jé t. K é p ü n k ö n M a ria A b ra m e n k o v a , a S asokén s z é n b á n y a 5il. tá r n á já n a k k o m s z o m o l lá n y b á n y á s z a , a k i a lé k e m ű s z a k a l a t t k im a g a s ló e r e d m é n y t é r t e l, b ü sz k é n í r j a a c s i l i t o ld a lá r a : a 391, c s ille s z e n e t k ü ld i f e l .
Egy vágóhídi szerkezetet készít. ő is asztalos. Éppen gyalul, csiszol. Komoly-, felelősségteljes munka, Munkáját vidáman, dalolva végzi. nagy szaktudást igényel. Egyhó Egymásután énekli a szebbnólnapi munka lesz, do Zsíros elvtárs szűbb mozgalmi dalokat. Ahogy' itt kidolgozta magában, miként fog áll az asztal mellett, kezében a dolgozni, hogy a munkát az elő lgyaluval, erő áiad belőle: a békeirányzott idő előtt legalább két tábor katonája. , . nappal elvégezze. Zsíros elvtárs ta Sípos elvtárs io odajár pasztalja, mit jelent az oktatás: ticm inárium ra, ahová új, friss lendületet a munkában, Zsíros ofvtárs iránytűt a világban történő esemé nyek helyes megítélésére, — Nem is tudom, hogyan fejezit t dolgozik Sipos Pál elvlárs; awu bt just* hogy, mit jelent szá
momra az oktatás, ■— mondja mo solygós arccal. Egy hasonlattól tu dom megmagyarázni: nekem a teuniós olyan, mint vetésnek az eső. Felébred, új hajtásokat hajt utána. A tanulás Sipos elvtársat fél ■üdíti, felfrissíti. Nagyobb Jendí tettel harcol hazánk, a béke erősí téséért, nyitott szemmel néz a vi lágba. A teljesítménye átlag 130-150 százalék között váltakozik. Sí pos elvtárs a tauulás után új, friss „evőt érez izmaiban. Teljosítménytn*k- állandó emelésével az aljas háborús uszítóknak kiáltja »a fülé be: reszkettelek, mert erőnk p-ereről-perere ogyro nő! — Alig várom a következő elő adást, — mondja még Sipos elv lárs. — készülök is rá, hogy' ott se maradjak te. — Teriin elvtárs azt mond: : »Tanulni, tanulni, tanulni!« fiip< s olvjárs megfogadja a lángeszű, ve zér útmutatását. Tanul, hogy a . elmedet fegyverének felhasználásá val új diadalokat uraaean a irtunk.» frontján, —á sz—
VIHARSAROK NÉPE
6
K i az igazi bűnös? EK társak! í.a az ÁVESz-nél dolgozom, mint pogédmunkás jNaíijfkamaráápon. Még a nyáron löitént, hogy •i körzetszerelő, Rákóczi János, a vállalat pénzéből 200 forintot el>itt. A mrdgye.egyházi üzemveze tőmnek , Tc.ikcs elvtársnak jelen ei ;era. Ö továbbította a békéscsa’>ai üzletigazgatóságnak az ügyet, trónban az ügy valahogy elsimult s a kivizsgálás még a mai napig «ein történt meg, pedig normacsa lás is volt benne. Utána követke zett a másik eset. Rákóczi János uyem küldött két csatlakozót csi nálni s az alatt áz idő alatt ő ■privát« munkát végzett, Ezzel a munkaidő alatti külső munka vál lalásával megkárosította vállalato mat. illetve államunkat. A csatlakozó készítésnél az egyi ket én rosszul kötöttem be, ami ből Pintér hajóhintáinak iő o fo rint kára származott. Rákóczi Já nos ezt úgy oldotta még, hogy a z én £ ÍM > ty. 0 . n b ő l e’vett i o o f o rintot, a többit pedig »a saját zseléből fizette ki« — mint mon dotta. De azután rájöttem a disznósígra. Ö- még az én io o forin tomat sem fizette ki Pintérnek, hanem az üzem anyagából adott 40 méter á«es duranitot kártérítés fejében és ezenkívül még ao mé tert, «le ezért már 5o forintot lehelt Pintértől. Én megint meg tettem a jelentést és kérésemre az üzemvezető jegyzőkönyvet vett fel. Ebből egy péklányt elktikltünk Békéscsabára a vállalatvezető
eh társnak, egy másikat pedig az üzemi yáitsjjervezelnek. Ezt még október 2 4-én elküldtük és kértük a vállalat vezetőséget, az ügy azon nali kivizsgálására. Azonban a mai napig még semmi sem történt. A sorozatos esetekből az tűnik ki, hogy az ügyet, Rákóczi János viselt dolgait, mindenképpen el akarják simitani. Engem nem az ért állított a Párt ide, hogy elnézzem az ilyen cselekedeteket, annál is inkább, mert ezekkel üze münk, országunk gyengül és csak az ellenségünk erősödik. Igen fon tos feladat minden dolgozó részé ről az éberség, vigyázni épülő országunkra, eddigi eredményeink re. A Szovjet Hadsereg meghozta nekünk a szabadságot, a lehető séget egy szebb, cgv jobb élet ki alakításához és most már a mi feladatunk, hogy mogvédjük azt mindenféle szabotálóktól, ha kell, az életünk árán is. F o n á th F e r e n c ,
Nagykamarás, Ujház.
H oxxnh he a x M llk - n á l a le m a ra d á st Az agitáció nem pótolhatja. a szer* vsarés* * a szervezés nkm pótolhatja az agitációt. A szervezés és az agitáció elválaszthatatlan egymástól. MHK- és portfelelősök, használjuk ki ezt a rövid két hetet és pótoljuk ki az eimai alásunkat a legtökéletesebb agitáció* és ••zervezö munkával, liogy minél sikere sebben tudjuk a* 1930. évi MHK-ipozgalmat befejezni, mert jó. munkánkkal és jó sportered mén yeinkkel ja a léfeeigaz ügyét szolgáljuk. Sz. V
HÍREK - SZOMBATON délelőtt 9 óra kor a Pártoktatúk Házában elő adást tart a tanácsok jelentőségé ről és feladatáról a járási cs vá rosi tanácsok elnökei, titkárai, illetve osztályvezetői részér« Blahut János elvtárs. x - IDŐJÁRÁS. Mérsékelt, később meg élénkülő délnyugati, nyugati szél, felhőátvonulások, valószínűleg eső nélkül, holnap felhős idő, többfelé, főleg délen és nyugaton eső, a magasabb helye ken esetleg havaseső. Keleten még erős éjszakai lehűlés, a nappali hőmérséklet alig változik. GY6GYSZERTARSZ0LGALAT. Békésen ezen a héten az »Arany Csil lag« gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. A SZABADSÁGHARCOS Szó vétség gyulai szervezete értesíti tagsá gát, hogy 19-én, vasárnap délelőtt 19 órakor taggyűlést tart. Felkérjük a hajtársakat, hogy a taggyűlésen vegyenek reszt. Vezetőség. GYóG y SZERT ARSZOLGAL AT. Békéscsabán ezen a héten a Varga, Thőrasz és a Sa3 (volt Réthy) gyógy szertárak tartanak éjjeli szolgálatot-
TizenSt ívvel ezelíStt mondotta Sztálin eivtárs msgyjeientSségü besze det a Sztaháiiovisiák I. Koitgrssszusán. t h a i a l m a s tendiilote-t vett a Szovjetunióban a Sztahármv-mozgaloni tninden munkaterületen a régi. ax avult technika megdttntősírj. Képünkön a gjor.vígás mesterei! Boríkjevics, Btkuv Ugolkov és Markov cserélik ki tapasztalataikat, hogy még jobb ered ményeket érhessenek el.
ber 2l-ig: »Figaró házassága.« Mozart világhírű vigoperája filmen. (Német film.) APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ, Békés csaba. November 22-ig: »Szerencsés ha józást.« .Szovjet film a Nachimov Ten gerész Akadémia vidám fiataljairól. TÁNCSICS MOZGÓ, Szarvas. No vember 23 lg; »Dalolva szép az élet« film kerül . bemutatásra. KÖZTÁRSASÁG MOZGÓ, Békés. No vember 17-én: »Győzelmes vÍ3szatér&.* A lett partizánok hősies harca a nácik és az árulók ellen. PETŐFI MOZGÓ, Gyula* Novem ber ?2-ig: »Berlin cleste« I. rész. II?talmas, szines, magyarul beszélő szovjet filmalkotás.
IliidSó SZOMBAT, NOVEMBER 18.
VASÁRNAP, n o v e m b e r 19.
Kossuth Rádió
K«3«uth Rádió
Ö. Polkák. 620 Zenés percek. 6.30 Szovjet szórakoztató muzsika. 7 Operettrészlctek- 7.15 Magyar népdalok. 8 Filmzene. 11.30 Gyermekzene. 12.15 A Rádió népi zenekara játszik. 13 Könyftyü zene.’ 14.10 A táplálék útja a szer vezetben- 14.30 Életünk a legboldogabb nékünk. 15 Lukács Pál mélyhegedűn játszik. 15.30 Magyar népdalok. 15.55 Hogyan dolgozott Tolsztoj? 16.10 Szov jet napok — szovjet emberek. 16.20 Is kolások rádiója. 17.10 A Moszkvai If júsági Zenekar játszik. 17.50 Termelési Hiraciő. 18.05 Falurádió- 19.30 Szer* vánszky; Rapszódia. 20.30 A R ádióm ű sora az ó -Miskolci Osztály mérnökség dolgozóinak. 22.25 Tánc éjfélig.
7 Zenés vasárnap reggel. 8 Ilirek. 8.30 Szív küldi szívnek. 9 Háry János kalandjai. 10 Egy falu — egy nóta, 10.45 Könnyű negyedóra. 11 Acél 6s salak. 11.25 Vasárnapi hangverseny. 13 Zenés po-ta. 13.33 Hangos újság. 14 időjárás és vízállás jelentés. 14.10 Könynyü zctie. 15.15 Hírek szerbül. 13.30 A Rádió műsora a Magyar-Szovjet ßauxit-Alutninium üzem dolgozóinak. 16.30 Dargomizsszkij: Sellő — nyitány. 16.40 Könnyű muzsika. 17 A Tartós bé kéért, népi demokráciáért c. lap ismer tetése. 17.15 Tánczene. 17.40 Kincses Kalendárium. 18.40 Hírek németül* 19 A béketábor legyőzhetetlen! 39.40 Hírek szerbül. 20 Hittek. 20-20 A szabadság utján. 21.20 Hangképek a vasárnap Petőfi Rádió sportjáról. 21.55 Totóhirelc. 22.15 Tánc* 6.13 A lengyel rádió szórakoztató m ű zéne. 23.15 Bach-est. sora Magyarország dolgozóinak. 7.20 Petőfi Rádió Hírek szlovénül. 7.35 Szimfonikus könynyü zene. 8 Szimfonikus zene. 9 Tánc 8 Bartók és Kodály népdalfeldolgozá zene. Hanglemezek. 9 45 Görög gyer sai. 8.30 . Falurádió. 9 Evangélikus val mekek műsora- 10-. 10 Kovács Barna gi lásos félóra* 9.30 Unitárius is lén tisztelet. tározik. 10.50 Róna Vera énekel. 15 Vi 10.15 Női szemmel. 10.50 Bach: d-moll dám operettszámok. 15.30 A béke ügye toccata* H Miska bá> lemezesládája győz. 16 A román nép zenéje. 16.40 11.30 A világirodalom nagyjai. 12 Déjl S zív küldi szívnek. 17.10 Tanuljunk ének zene. 13 Kantáták. 11 Tánczene. 14.30 szóra oroszul! 17.30 Erős honvédséggel A Szovjetunióban járt parasztküldöttség a békéért. 18.05 Szórakoztató muzsika. beszámolója. 15 Kérdezz — felelek. 15.20 18.30 Hírek szlovénül. 18 40 Szórakoz Liszt; Pathetikus koncert. 15.45 Szóra tató zene a moszkvai rádió műsorából. koztató zene. 16 Gyermekszinhaz. 16.40 VIHARSAROK NSiPE békésmegyei munkás- é3 parasztujság 19.05 Közvetítés a Nemzeti Színházból: S zív küldi szívnek. 17 Az írók köteles Figaro házassága, vagy egy bolond ségéről. 17.40 Tánczene. 17.50 Hangké Felelős szerkesztő: Varga Dezső nap- 21.30 A színházi közvetítés foly pek a vasárnap sportjáról* 18.30 Hírek Felelős kiadó: Zsidi, Gyula tatása. szlovénül. 18.40 A moszkvai rádió mü Szerkesztőség: sorából. 19.10 A MÁV Szimfonikus Ze Békéscsaba, Szent István-tér 14. nekar játszik. 20 Báthy Anna énekel. Kiadóhivatal: • 20.20 Offenbach operettjeiből. 21 Hírek Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon • szerk.: 22-85, kiadóhiv.j 21-76. Eladó jókarban lévő városi bunda és franciául. 21.30 Csajkoyszkij operáiból. télikabát,' 48-as nagyság. Cim a csabai 22 If j. Magyar! Imre zenekara játszik,. Békési Nyomda, Békéscsaba. 1 clclöa nyomdavezető; Botyánszky Pál. kiadóban. 22.45 Szórakoztató zene.
KÉZILABDA November 19-én Gyulán, a kastély kerti lovardát ban rendezendő teremkézilabdabajnokság műsora: 9^30 órakor Békéscsabai VSK—Tői ökszentmiklósi MSzM-TK 11. Oszt. ffi, 10 órakor Tö rökszentmiklósi SzMTE—Békéscsabai SzSE I. oszt. ffi, t i órakor Martfűi BDSÉ—Békéscsabai VSK I. oszt, fü, 11.46 kor Békéscsabai VSK—Törökszent miklósi SzMTE II, oszt. női, 12.20-kor l lód mező vásárhelyi Kö tszövő —Hódmező vásárhelyi Magasép. II, oszt. női, 13 órakor Törökszentmiklósi SzMTE.— Martfű BDSE I. oszt. ffi, 1350-kor törökszentmiklósi SsMTIv—Hódmezővá: árhelyi Kötszövő II. oszt. női, 14.20-kor i’örŐkszcntmikUSsi SzjVITE—BSzSE II, oszt. ffi, 15.06-kor Ifódmezővásáiltelyl Magasép.—BVSK I. oszt. női, 15.50-kor •3. Merkur A)—Békéscsabai Merkur B) '■ oszt, nőiFELHÍVÁS Felhívjuk a BSzSfí összes szakos*?•ályának vezetőit és versenyzőit, hogy szombaton, folyó hó 18-án, déiután 4 órakor av egyesület klubhelyiségében BSzSE-pályái jelenjenek meg. Pontos é.' feltétlen meg;elendst kér a vezetőség.
Sitahánovlsták a szocializmus élharcosai
BÉKÉSCSABAI m n d s z -h i r Az V. kerületi MNDSz 1. számú csoportja Povázsai Máté-utca- 3. sz. alatti székházában 17-ép, pénteken este 7 órai kezdettel nőnapot tart, melyre mindenkit szeretettel vár a vezetőség-
Fonáth elvtárs leveléből érez zük, hogy a jelentésekre követke zetesen hosszú hallgatás volt a vá lasz. Tekintettel arra, hogy most már megyénk dolgozóinak nagyrésze ismerkedik meg az ÁYESz nagykamarási részlegénél történő esőnlények kel, reméljük, hogy a M OZI vállalat vezetősége rövidesen vizs ERZSÉBET MOZGÓ, Békéscsat«. gálatot indít, érdemben intézkedik November I8;áft és 19-én: »Gazdag a fentiekkel kapcsolatban és meg menyasszony-« 25-én 6» 26-án: »Tán nyugtató választ is ad egyben az cosnő.« eddigi hallgatásáról. S .e h. KOR Zó MOZGÓ. Orosháza. Novem
§PO RT Békéscsabán több üzemben még min iig el vannak maradva, az MIIK-aport* e»ozgaíom második időszaki pióbáivaliénnek az okát főleg a szervezés és •tz agitáció szétválasztásában kereshet ük. Mei t hiába szervez meg a sport os MHK-felelős mindesxt a legtökélete sebben, ha a dolgozók előtt nem tudja .negvilágitam, nem tudja tudatosítani d3t, hogy mi az MHK Igazi lényege. nélkül hogyan váljou tu datossá & mozgalom fontossága? H o gyan érezze erkölcsi kötelességének ki vétel nélkül, az MHK-inózgalom min den tágja, hogy fegyelmezetten, ponto san .részt kell vennie az edzéseken, a próbákon? Csak ott k*l>et siker ez MHK-mozgalomban, ahol nem hanya golják el az egyéni meggyőzést, a? ogitációt.
b é k é s c s a b a i m d p -h i r Az MOP III. kerületi szervezete ■•-»*)■<$ hó Yt-éú, pénteken este 7 óraJ or népnevelői értekezletet tart. Kérjük az eletársak pontos megjelenését. Ve zetőség.
A Proletár Győzelem posztógyár egyik sztsbáívovista szőv&nSje adja St mun kamódszerét társainak.
FILLÉRES HIRDETÉS
A Mo.'otovról elnevezett autógyár két sztaháitoviilája megbeszéli a további, Y feladatokat.