CSÖMÖRI FÓRUM
DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990.
2007. Omájus Nyílt levél Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), a Pest megyei 4. számú választókerület országgyûlési képviselõje részére
Tisztelt Képviselõasszony!
Egy évvel ezelõtt, a választók akaratából az Ön kezébe került választókörzetünk lakóinak sorsa. Csömör választásra jogosult szavazóinak nagyobbik fele úgy gondolta, hogy Ön képes lesz az életükön javítani. „Kormánypárti képviselõ nem blöffölhet. Meghiúsult szándékokról, elutasított javaslatokról beszélni kormányzó párt képviselõjeként nem lehet, vagy legalábbis nem illik.” Írta tavaly év elején a kampány kezdetekor. Ezzel azt hiszem, mindenki egyetért. Ám szándékai ismeretlenek, javaslatai nincsenek. Így nehéz lehet bármirõl is beszámolni. Tavaly
A tervezés utáni megvalósítás Április 24-én, kedden tartotta soron következõ ülését Csömör Nagyközség képviselõtestülete. A napirendek megtárgyalása elõtt Bátovszki György polgármester szólt az elõzõ ülés óta eltelt idõszakban történt eseményekrõl. Háromnapos oktatássorozaton vettek részt a képviselõtestület és a bizottságok tagjai. A képzés célja munkájuk minõségének fejlesztése volt. Április elején váltás történt a Hyginett Kft. élén. Az új vezetõk április 3-án tartottak bemutatkozó beszélgetést, amelynek során különbözõ fejlesztési tervekrõl tájékoztatták az önkormányzat vezetõit. Megbeszélést kezdeményezett a település az FCSM
Ingyenes
18. évf. 5. sz. o
ígért fût-fát, tücsköt-bogarat, csak válasszák meg képviselõnek. Akik Önre szavaztak, akkor azt hitték, hogy majd megpróbálja megvalósítani ígéreteit! Csömörön alig-alig bukkant fel, és egy szolid fogadóóra kivételével nem is próbálkozott a kapcsolatfelvétellel. Ön ígért útfelújítást, a Major úti átjáró rendbetételét és még számos olyan dolgot, amelyre a településnek valóban szüksége lenne. Ám miközben pártkarrierjét nagy erõkkel építgette, elfeledkezett ezekrõl az ígéretekrõl. A 2007-es elõzetes prognózisában szörnyû évrõl beszélt: „Nem könnyû dolog mindez nekem sem. Egyszerû és látványos lenne „kiszavazgatni”, a választópolgárok akaratára hivatkozva ellene menni a reformoknak. Könnyû volna szembe menni, de nem teszem, mert az a meggyõzõdésem, hogy jól járunk el, az ország érdekét
szolgáljuk.” Ám az ország érdekeit vajon csak a pártmunka szolgálja? A választók életének jobbá tétele már nem ide tartozik? A település vezetõi több esetben fordultak Önhöz kérelemmel, hogy segítse a Csömör fejlesztését szolgáló pályázatok útját. Ám vagy ideje, vagy energiája nem volt ezekkel foglalkozni. A nemsokára elkészülõ óvoda pályázatának figyelemmel kísérésében is az Ön elõdje segített. Lehet, hogy a parlamenti munka nagyon lefoglalja az idejét? Az elmúlt idõszakban benyújtott 2 darab indítványa és 15 darab felszólalása között egy sem akadt olyan, amely választókerületével foglalkozott volna. Úgy tûnik, hogy az ígérgetésen túl igazából nincs kedve az itt élõ több mint 67000 választópolgár érdekeivel foglalkozni. Folytatás a 2. oldalon
szakembereivel is, hogy a szennyvízelvezetés problémájárakeressenek lehetséges megoldást. Ehhez kapcsolódóan járt egy kisebb küldöttség az ORGANICA Zrt.-nél, ahol egy biológiai-szennyvíztisztító üzem mûködtetésének feltételeirõl érdeklõdtek. Elindult az útépítés elsõ ütemének, és az új óvoda bútorainak beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési pályázat lebonyolítása. A Mókus utca lezárásával kapcsolatban folyamatos egyeztetések zajlanak a tizenhatodik kerület vezetésével, de nem kizárt, hogy bírósági útra terelõdik a probléma. A gazdasági minisztérium illetékeseivel a 3. bekötõút ügyében tárgyaltak az önkormányzat vezetõi. Egy közös pályázat keretében Mojmirovce és Csömör képviselõi kölcsönös bemutatkozó elõadásokat Folytatás a 2. oldalon
A tartalomból: Újra iskolapadban /3. oldal/
Biztonságot Pest megyének! /3. oldal/
Feltámadási zarándokút /4. oldal/
Legyen Csömör Magyarország legsportosabb települése /4. oldal/
Ismét véradás! /6. oldal/
SZLOVÁK NEMZETISÉGI NAPOK - SLOVENSKE DNI CEMER 2007. május 18-20. PÜNKÖSDI FESZTIVÁL - X. LAKODALMAS TALÁLKOZÓ - CSÖMÖRI FALUNAPOK május 25-28.
2
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS Tisztelt Képviselõasszony!
Talán szokatlan Önnek, hogy nem elvtársi közremûködéssel, hanem valódi választói akaratból került jelenlegi pozíciójába. Ilyenkor fontos tudni, hogy az Önre adott voksokat valahogyan illik viszonozni. Legfõképpen úgy, hogy igyekszik mindent megtenni azért, hogy ígéreteit beváltsa. Kormánypárti politikusként a kassza kulcsának közelében ücsörög! Kérjük, hogy vegye kezébe azt, és segítsen megvalósítani mindazt, amit Csömörnek és a többi település lakóinak megígért! Mi ebben maximálisan partnerei leszünk, és reméljük, hogy egy év múlva már eredményekrõl is beszámolhatunk, és nemcsak eredménytelenségrõl! Csömör, 2007. május 4. Magyar Demokrata Fórum Csömöri Szervezete Folytatás a címoldalról Önkormányzati figyelõ tartottak
egymás településén. A pályázatban vállaltak szerint a nyár folyamán mind a két településre diákok utaznak látogatóba, és csömöri mûvészek fognak Szlovákiában bemutatót tartani. Az összefoglaló után a Népjóléti Bizottság elnöke, Dr. Hülitzer Katinka tájékoztatta a képviselõket arról, hogy meghallgatták a védõnõi pályázatra jelentkezõket. Közülük ketten érkeztek meg a testületi bemutatkozóra. A meghallgatások után
zárt ülésen történt döntést követõen Bánhidi Ildikó nyerte el az állást, amelyet május 15-étõl tölthet be. Mint elmondta, 2000 óta él családjával Csömörön. Legkisebb gyermeke már itt is született. Az Ifjúsági-Sport és Civilszervezetek Bizottságának elsõ elõterjesztése. A civilszervezetek által elnyert pályázati pénzösszegekrõl, a következõ az OLLÉ programban való részvételrõl szólt. Ez utóbbi keretében adott tájékoztatást Mladoniczki Mihály jegyzõ, a mûfüves pálya kialakítására beadott pályázatról van szó. Krizsán Pál elnök, a Pénzügyi Bizottság munkájáról számolt be. Elmondta, hogy elkészült az önkormányzat 2006-os költségvetésének beszámolója. Marosi Éva, a pénzügyi osztály vezetõje ismertette a részleteket. Elmondta, hogy a könyvvizsgálók rendben találták a számadatokat, így a képviselõk is elfogadták az errõl szóló összefoglalót. Az ezt követõ vitában a testület egyöntetûen fellépett azért, hogy jelezzék az intézményvezetõknek a költségvetési keretek folyamatos betartásának fontosságát. Támogatták a Torockónak adandó anyagi és természetbeni támogatást, illetve a társadalmi- és egyéb szervezetek mûködési, fejlesztési célokra odaítélt támogatási keretét. Külön keretösszeget szavaztak meg a kistarcsai rendõröknek azért, hogy a nyári idõszakban rendszeresen ellenõrizzék a
hétvégi randalírozások helyszíneit. A Településfejlesztési Bizottság vezetõje, Agárdi Mihály elmondta, hogy a bizottság kiegészítésekkel elfogadásra javasolta a zajrendeletet, amelynek érvénybe lépése után a jelenleginél szigorúbb feltételekhez kötnek minden zajos tevékenységet. A Hyginett Kft. területvásárlási kérelme miatt a szabályozásiterv változtatásra került, ezt 30 napra közszemlére teszik, majd közmeghallgatást tartanak ez ügyben. A Fóti önkormányzat rendezési tervének módosítását véleményezésre megküldték Csömörnek. A képviselõk úgy döntöttek, hogy a továbbiakban is részt kívánnak venni a változások véleményezésében. Az Oktatási- és Kulturális Bizottság elnöke, Bohus Mihály a tartós tankönyvek vásárlásának bevezetését javasolta, amelynek eredményeként megtakarításokat érhet el az iskola. A testület hozzájárult, hogy az így megmaradó összegeket könyvtár és eszközfejlesztésekre fordíthassa az intézmény. Elfogadták az iskola, az óvoda és a zeneiskola minõségirányítási programjának változtatásait is. Az Ügyrendi Bizottság döntött a vagyonrendelet módosításáról, mondta Mervald Mihály bizottsági elnök. Ezt elfogadta a testület, ahogy az újonnan megalkotott zajrendeletet és a Szervezeti Mûködési Szabályzat módosítását is. Góz Tamás
SUZUKI G U S Z T Á V Májusban sem kertelünk... Suzuki Swift 1.3 GLX CD AC 2 950 000 Ft helyett
2 590 000 Ft!
SUZUKI
Ignis 1.3 GLX Plusz AC TOUR
2 980 000 Ft helyett
2 650 000 Ft!
Ne feledje! fejedje! Hitellel terhelt használt autóját is beszámoljuk! További akciós modelljeinkrõl érdeklõdjön szalonunkban! Az akció május 2-tõl, kizárólag a készlet erejéig tart!
1161. Bp. Gusztáv u.89., Tel.: (06-1) 405-0674, 406-0674
Nyitva: H-P: 8-18-ig, Szo, V: 9-13-ig, www.suzukigusztav.hu SUZUKI GUSZTÁV HASZNÁLT AUTÓ 1155 Budapest, Késmárk u. 100. MSZ EN ISO Tel.: (06-1) 410-5487, 414-0075, Nyitva: H-P: 9-18-ig, Szo, V: 9-13-ig 9001:2001
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS 3 oktatás. Számításaik szerint, júliusban Újra iskolapadban „Biztonságot Pest kerülhet sor az ünnepélyes avatásra. megyének!” A Csömöri Önkormányzat kezdeményezésére újra iskolapadba ültek a képviselõk Az MDF Pest megyei szervezetének Bizottsági figyelõ és a bizottsági szakértõk is. A Közigazgaállásfoglalása tási Oktató és Kutató Kht. Felnõttképzõ Intézete által szervezett három napos oktatássorozaton a résztvevõk az önkormányzatok mûködésének feltételeirõl, körülményeirõl kaptak átfogó és részletes tájékoztatást. Az elõadók részletesen beszéltek a településüzemeltetés feladatairól, a gazdálkodást érintõ legfõbb jogi keretekrõl, az önkormányzati képviselõk jogairól, kötelességeirõl is. Napirendre kerültek a közoktatás, az egészségügyi és a szociális feladatok megoldásának lehetõségei is. A képviselõk, és a bizottságok külsõ tagjai egyaránt fontosnak és jól hasznosíthatónak találták az elhangzottakat, kivéve Kósa Istvánt, aki egy elõadáson sem vett részt. Vella Nándor alpolgármester szerint az ehhez hasonló képzéseken való részvétel azért fontos mindenkinek, aki az önkormányzat munkájában részt vállal, mert így nagyobb felelõsséggel hozhat meg olyan döntéseket, amelyek nagyban befolyásolhatják a csömöriek életét. Úgy gondolom, hogy az idei oktatás után nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban gondolkodhatunk olyan tennivalókon, amelyek segíthetnek a település fejlõdésén.
Helyzetjelentés az óvodaépítésrõl Az épületen a MASZER ZRt 40 fõ részvételével végzi az egyes munkafázisok megvalósítását, jelenleg már a tetõ deszkázása, elektromos és épületgépészeti alapvezetékek szerelése, valamint a belsõ vakolás zajlik. Bekerültek a homlokzati nyílászárók, valamint elkészült a telken belüli külsõ közmû is. Májusban befejezõdnek a fennmaradó vakolási munkák, elkezdõdik a glettelés, festés, valamint a homlokzat szigetelése. A cég képviselõje május végével egy közel 75 százalékos készültségi foknak megfelelõ arányt prognosztizál. A kivitelezés továbbra is folyamatos mûszaki ellenõri jelenlét mellett, minõségi kivitelezésre irányuló mûveletek technológiai sorrendjének és idejének betartásával, az ütemterv szerint halad. A termelési vezetõ újfent biztosított bennünket arról, hogy ígéretükhöz híven mindent megtesznek annak érdekében, hogy még az idei tanévkezdés elõtt, kulcsra kész állapotban adja át a község új óvodáját, hogy zökkenõmentesen megkezdõdhessen az
Oktatási és kulturális bizottság
Április 12-én, csütörtökön ült össze az oktatási bizottság. Elõször Magyar Tamásnét, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat vezetõjét hallgatták meg, aki a május 18-20-a között megrendezendõ Szlovák Nemzetiségi Napokról beszélt. Elmondta, hogy az esemény szervezése jó ütemben halad. A többszáz fõs fellépõ gárda mellé, sok nézõt is várnak, akiknek igyekeznek minél színvonalasabb és szórakoztatóbb programot felkínálni. Igyekeznek az eseményt, amely egy igazi szlovák esküvõ lesz, úgy megkoreografálni, hogy a hagyományok megtartása mellett a mai kor emberének is sok érdekes látnivalót biztosíthassanak. Ezt követõen az oktatási intézmények minõségirányítási programjának felülvizsgálatát kezdték el. A leadott anyagokhoz Bátovszky János az általános iskola igazgatója, Ráduly Ildikó, a zeneiskola vezetõje és Lukács Lászlóné óvodavezetõ fûzött szóbeli kiegészítéseket. A vitát követõen a bizottság elfogadta a benyújtott iratokat. Az ülés második felében egyebek mellett kialakították a június 1-én átadásra kerülõ „Év pedagógusa” díjak odaítélésének feltételeit. Góz Tamás
Magyarország elsõ a kudarclistán Közzétette az Európai Unió statisztikai hivatala az uniós tagállamok államháztartási adatait. Az EU-ban és az euróövezeti tagállamokban is csökkent a deficit, akárcsak az eladósodottság. A hiány hazánkban volt a legnagyobb, és nõtt is az egy évvel korábbihoz képest. Pedig már a 2005-ös mutatónk is olyan rossz volt, hogy a 2006-os listában is elsõ helyre kerültünk volna vele. Az elmúlt évben a jelenlegi 27 európai uniós tagállam összesített államháztartási hiánya az összes GDP 1,7 százalékára csökkent, derül ki az EU statisztikai hivatalának most publikált adataiból. Ez jelentõs javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest, 2005-ben ugyanis még 2,4 százalék volt a 27 ország GDParányos deficitje. Az euróövezeti országok még nagyobbat javítottak: 2,5 százalékról 1,6-ra faragták a hiányt.
http://www.ujsagok.vella.hu
Április 20-án, pénteken tartotta éves beszámolóját Ignácz István dandártábornok, a Pest megyei rendõrfõkapitányság vezetõje a szervezet 2006-os eredményeirõl. Az elhangzottak alapján, az MDF megyei frakciójának tagjai szerint bár vannak örvendetes számadatok, de még sok helyen kell javítani, fejleszteni. Horváth István képviselõ úgy véli, hogy a fiatalok által elkövetett randalírozások megszüntetése, vagy csökkentése is komoly feladatot ró a megyei rendõrökre. Dragon Pál képviselõ véleménye az, hogy a megye területén balesetben - egy év alatt elhunyt 1300 fõ száma nagyon magas. Vella Nándor, a pénzügyi bizottság elnökeként az anyagi helyzet erõsítését látná elsõdlegesen fontosnak. Manninger Gábor frakcióvezetõ a létszámnövekedésben látna sok tennivalót. A képviselõk, egyetértésben a választmány tagjaival, hangsúlyozzák a kormány felelõsségét, amely nem kellõ mértékben biztosítja egy ekkora szervezet gazdasági hátterét. A képviselõk személyes tapasztalataik alapján úgy látják, hogy sok helyen rossz körülmények között dolgoznak rendõrök. A megszorítások miatt a megyében számos olyan település található, ahol nem tudnak állandó rendõri jelenlétet biztosítani. Az MDF családbarát politikájával egységben úgy gondolják a Pest megyei képviselõk, hogy minél hamarabb megoldást kell találni ezekre a kérdésekre. Az önkormányzati rendõrség létrehozásával megoldódhatna az egykori körzeti megbízottak hiánya miatt kialakult ûr betöltése. A traffipaxok számának növelése a közlekedési balesetek elõfordulását csökkentené. A fiatalok randalírozásának visszaszorításában a rendõrök a településeken mûködõ polgárõrségekkel tudnának együttmûködni, ha mindenhol megfelelõ létszámot alakítanának ki. Sok helyen egy rendõrõrs területére annyi település jut, hogy jó, ha elvétve látnak rendõrautót a lakosok. Így természetszerûleg nem érezhetik magukat biztonságban. A frakció és a választmány tagjai ezúton szólítják fel a kormány illetékes képviselõit arra, hogy próbáljanak meg mindent megtenni a rendõrség munkájának hatékonyabbá tételéért. Vonja be a szaktárca a megyei közgyûlést és a helyi önkormányzatokat is az egyeztetésekbe. Ne elvonjanak, hanem adjanak! fogalmaz egységesen a Pest megyei MDF. A lakosok biztonságérzeténél, élete védelménél nem lehet semmi sem fontosabb!
4
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS 2000 kilométeres utat bejáró feltámadási ebédlõjében összegyûlt érdeklõdõknek az Több millióval menet jelvénye szimbolizálja a magyarok elõadók a mindennapi problémákra távoztak a csalók együvé tartozását, legyen az a határok igyekeztek egyértelmû és jól haszno-
Április 25-én ismét egy idõs személy vált bûncselekmény áldozatává. A délelõtti órákban egy 81 éves csömöri asszonyhoz csöngetett be egy nõ azzal, hogy az ELMÛ-tõl jött és a villanyszámla csekkeket akarja ellenõrizni, mivel kedvezményre jogosult az ott lakó fogyasztó. Az idõs asszony be is engedte az ismeretlen nõt a lakásába, majd ott megmutatta a számláit. Közben egy másik nõ is megjelent a lakásban, aki azt javasolta, hogy hívják be a velük lévõ férfit is, mivel a villanyokat és égõket kell ellenõrizni. Miközben a tulajdonos férfivel átnézte a villanyokat, a két nõ felügyelet nélkül egyedül maradt a lakásban. Miután végeztek az ál ellenõrzéssel a három ismeretlen sietõsen távozott. Az idõs nõ csak ezt követõen vette észre, hogy eltûnt az egyik szobában rejtve tartott 2,3 millió forint megtakarított készpénze. Ismét felhívnánk a figyelmüket arra, hogy idegen, ismeretlen személyeket ne engedjenek be lakásukba, házukba, fõleg ha egyedül tartózkodnak otthon. Ne hagyják magukat megtéveszteni, becsapni a saját magukat valamilyen szolgáltató vagy hivatalos szerv munkatársainak kiadó bûnözõktõl.
Feltámadási zarándokút A 2004. december 5-ei népszavazás elszomorító eredménye keltette életre a Tihanytól Csíksomlyóig idén harmadszor elindított feltámadási zarándokutat. A
bármelyik oldalán. 2007-ben, elsõ alkalommal Csömörön is megállt a jelvény. Április 25-én este a katolikus plébániára, másnap pedig az általános iskolába látogattak el a zarándokok és kísérõik. Az iskolai ünnepséget, amelyen az önkormányzatot Vella Nándor alpolgármester képviselte Bátovszky János iskolaigazgató nyitotta meg. Az intézmény tanulói együtt hallgatták Hermányos Mária szervezõt, majd versek következtek, és az esemény végén az összetartozás jelképéül, a résztvevõk egymás kezét fogva engedték tovább a jelvényt és kísérõit. Vella Nándor alpolgármester szerint az esemény bensõséges hangulata, a jelvény által hordozott üzenet mindenki számára egyértelmûvé teszi, hogy a magyarság történetének viharos évszázadai ellenére a jövõ nemzedéke számára is biztosítva lesz a hazához való tartozás semmivel sem összehasonlítható érzése. gété
Elõadás az egészségért Minden gyermek életében akadnak olyan idõszakok, amikor nehezebben bírja a körülötte zajló dolgokat. Ilyenkor szükséges számára megkeresni a legbiztosabb megoldási javaslatokat. Többek között ez a gondolat vezérelhette Mavrák Krisztinát, az Ifjúsági-Sport és Civilbizottság külsõ tagját akkor, amikor április 26-ára meghívta Dr. Faragó Sándor gyermekorvost, Pesti Gizella dietetikust, és Elekesné Czaga Orsolya gyermekpszichológust. Az általános iskola
sítható válaszokat adni. Elõadásaikban nemcsak a gyakran elõforduló betegségekrõl, jellemzõ egészségügyi problémákról beszéltek. Elhangzottak olyan gondolatok is, amelyek révén a szülõknek könnyebb a mindennapokban felismerniük gyermekeik esetleges gondjait. Góz Tamás
Dráma-színjátszó tábor, napközis tábor Szeretettel várjuk minden 10 és 14 év közötti gyermek jelentkezését táborunkba, akik szeretnek játszani, s szívesen kipróbálnák magukat különbözõ helyzetekben, szerepekben. Színes programjaink között lesznek mozgásos- közösségformáló játékok, némajáték, rögtönzéses játék, helyzetgyakorlatok, majd egy bemutatkozó elõadással zárjuk a hetet, mely nyilvános. A tábor idõpontjai: 2007.07.09-07.13-ig, 2007.07.16-07.20-ig. Helyszín: Csömör, Családsegítõ Részvételi díj: 10.000.- / hét Ellátás: 3×-i étkezés A tábor minimum 10 fõvel indítható, maximális csoportlétszám 20 fõ. Jelentkezni lehet a táborvezetõnél: T. Trázsi Erzsébet 06/209 388 170-es telefonszámon. Jelentkezési határidõ: 2007. 06.10.
Legyen Csömör Magyarország legsportosabb települése 2007-ben! idõpont
helyszín
07:00-09:00 08:00-11:00 08:00- 8:30
Delfin uszoda Nefelejcs Óvoda Mátyás Király Ált.Isk.
08:30-12:00 11:30 13:00-14:00
Decathlon Mátyás Király Ált.Isk. Hungaroring
15:00-18:00 15:00-18:00 15:00-18:00 16:00-18:00 19:00-21:00
Kihívás napja 2007. május 23. program úszás, játékok játékos torna, ugrálóvár tájékoztató, start gyalog a decathlonig, játékok, közös torna gyülekezõ bringával kerékpárverseny
kezdd a napot frissen, használd az uszodát ingyen! ovisoknak és szüleiknek Iskolásoknak, szüleiknek, a tornát tartja Makrai Katalin védõsisak kötelezõ neked mennyi lesz a köridõd?
tófutás, sport a mamáknak, míg a mama sportol, a babára játszótér a babáknak vigyázunk Horgásztó pingpong, csocsó, kangoo, Mûvelõdési Ház aerobic Sportcsarnok kézilabda verseny Simó tanár úr minenkit vár Decathlon focipálya foci, nõi foci nemcsak csapatokat várunk Sétálj az egészségedért, körséta a faluban sétálj Csömörért! ha elegen leszünk, nyerünk! Minden helyszínen mindenkit várunk! Az események, versenyek ingyenesek!
Az a település lesz a gyõztes, ahol a 15 perces regisztrált sportolások aránya a lakosság lélekszámához képest a legmagasabb.
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS
5
CSÖMÖR,
SZABADSÁG ÚT 41.
(a Béke tértõl 250 m-re) Tel.: 447-855
LOTTÓZÓ, AJÁNDÉK, 100 Ft-OS ÁRUK BOLTJA - Igényes, széles áruválasztékú plüss és indonéz ajándéktárgyak, édességek, 1400 fajta apró háztartási cikk, kávéfõzõk és tartozékaik igen kedvezõ áron, dilisarok, játékok, fonott kosarak, kaspók stb. - Plüss ballagási csokrok nagy választékban! - Zippo öngyújtók, tartozékok, alkatrészek! - TIGER tûzijátékok, tréfás pirotechnikai eszközök forgalmazása, tortatûzijáték is! - A Szerencsejáték Zrt összes játéka és kaparós sorsjegyei! Nyitva: Hétfõ-Péntek: 8-18 óráig, Szombat: 8-16 óráig, Vasárnap: ZÁRVA
ÉLELMISZER
VEGYESBOLT
2
- 60 m -en: kenyér-péksütemények, tej-tejtermékek, felvágottak, zöldség-gyümölcs, konzervek, édességek, vegyiáruk, elektronikus mobilkártyafeltöltés, újság, mirelitáruk stb. Nyitva: Hétfõ-Péntek: 7-20 óráig Szombat: 7-17 óráig, Vasárnap: 7-14 óráig
GÁZCSERETELEP
Nyitva: az élelmiszerbolt nyitvatartási ideje alatt
JOKER PRESSZÓ
Segafredo kávék, röviditalok, üdítõk, forró csokoládék, csapolt és üveges sörök. Hangulatos kerthelyiség!
- Biliárd, flipper, zenegép-karaoke, nyerõautomaták NYITVA: mindennap: 8-22 óráig
AJÁNDÉK ÉS 100 Ft-os üzletünket megnyitottuk CSÖMÖRÖN, a Vörösmarty u. 2. alatt! (a Hentesbolt helyén)
N y i t v a : H é t f õ - P é n t e k : 8 - 1 8 ó r á i g , S z o m b a t : 8 - 1 6 ó r á i g , Va s á r n a p : Z Á RVA
Igényes ajándéktárgyak, apró háztartási cikkek, játékok, kaspók kedvezõ áron. - Plüss ballagási csokrok nagy választékban!
Elektronikus mobilkártyafeltöltés
6
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS
Odúban, toronyban, padláson
Vöröskeresztes Hírek
Fejes bagoly, csikorgó bagoly
Szélmentes, csendes éjszakákon sajátos, éles, messze hangzó kiáltásokat hallhatunk, amelyek egyeseket némileg a macska nyávogására emlékeztetnek. E hangok a macskabagolytól származnak, és e madár, a baglyoktól elvárhatóan, mély hangú huhogásra is képes. A macskabagoly jól alkalmazkodik; megtalálható a zárt erdõségekben csakúgy, mint az emberi települések közelében, a parkokban és a nagyobb kertekben is. Zömök jószág; nincsenek tollfülei, feje viszonylag nagy, szemei feketék és nagyok, az egész madár színe vöröses-barnás, vagy szürkés-barnás.
Rendesen csak éjszaka mozog, így nemigen kerül szem elé. Azonban állandó madarunk, így télen is nálunk tartózkodik, és ilyenkor néha látható, amint a bágyadt napfényben sütkérezik. Mivel egyre kevesebb az odvas fa, baglyunk költhet varjúfészekben, toronyban, a padláson, de akár még a földön is. Fészekanyagot nem hord;
Ismét véradás!
A Csömöri Mûvelõdési Házban 2007. május 16.-án. 14-17-óráig. Kérjük, jöjjön el, hogy segítsünk egymáson. A 2007. február 1.-én megtartott véradásra 34-en jöttek el. Köszönjük nekik. Szekeres Jánosné tojásait valamilyen zugban rakja le az aljzatra, általában már márciusban. A fészekalj mérete háromtól öt tojásig terjed; a tojó mintegy négy hétig kotlik, ezalatt a hím táplálja. Egy hónapos korukban a fiókák elhagyják az odút (padlást, tornyot stb.), de még egy jó hétig röpképtelenek, csak mászkálnak az ágakon vagy a háztetõkön. (Ha a földön találunk ilyen kitollasodott kisbaglyot, ne vigyük haza, mert valószínûleg nem árva, hanem csak lepotytyant. Ha nincs sérülése, helyezzük biztonságba valamilyen magasabb faágon és a szülei éjjel majd tovább gondozzák.) A szülõk még mintegy három hónapig (vagyis a nyár végéig) etetik a fiatalokat. A macskabagoly fõként kisemlõsökkel táplálkozik, télen azonban madarakat is fog, egészen a galamb méretûig. Népi nevei testarányai és hangja jellegzetességeire utalnak: fejes bagoly, csikorgó bagoly. Madarunk szerencsére viszonylag gyakorinak tekinthetõ, az oltalom azonban ugyanúgy megilleti, mint bármely más, törvényileg védett élõlényt. Kelen Endre http://www.ujsagok.vella.hu
ÕSTERMELÕTÕL VÁ G Ó N Y Ú L VA G Y NYÚLHÚS ELADÓ MEGVÁSÁROLHATÓ CSÖMÖRÖN A VÖRÖSMARTY U. 5. ALATT.
ÉRDEKLÕDÉS ÉS RENDELÉS
A 28/632-147-es vagy a 30/850-41-84-es
TELEFONSZÁMOKON
Közlemény Prof. Dr. Király Béla vezérezredes a Nemzetõrség Történelmi Fõparancsnoka Vitéz Lovag Dömötör Zoltán nemzetõr altábornagyot a Magyar Nemzetõrség Fõparancsnokává nevezte ki 2007 április 17-én
92 éve 1915 május 12.-én született a svájci Provence faluban Roger Luis Schutz Marsauche a Taizé mozgalom megalapítója. Apja Charles Schutz református lelkész, édesanyja Amelie Marsauche õsi francia család leszármazottja volt. Roger a kilencedik, egyben a legkisebb gyermeke volt szüleinek. Egy bátyja és hét nõvére volt. Gyermekkorának legmeghatározóbb élménye anyai nagyanyjának a szellemisége volt, aki az elsõ világháborúban segítséget nyújtott öregeknek, betegeknek, menekülteknek egyaránt. Református létére rendszeresen eljárt a katolikus templomba és áldozott anélkül, hogy eredeti hitvallását megtagadta volna. Így vált nagyanyja Roger számára a kiengesztelõdés tanújává. Roger négy évig teológiát tanult a lausannei és a strasbourgi egyetemen. Mire tanulmányait befejezte, kitört a második világháború. Ekkor határozta el, hogy munkásságát a közösség szolgálatába állítja: „Úgy éreztem, minden tõlem telhetõt meg kell tennem annak érdekében, hogy megteremtsem azt a közösségi életet, amelyben a kiengesztelõdés nap mint nap konkrétan megélt valóság. Találnom kellett egy házat, ahol imádkozhatom reggel, délben, este, de ahol befogadhatom a háború áldozatait, a menekülteket s a bujkálókat is.” Hosszú keresgélés után választása egy elhagyott házra esett a Taizé nevû kis burgundiai faluban. A házba befogadtak vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül menekülteket, politikai foglyokat, köztük zsidókat is. A Gestapo lefoglalta a közösségi házat, s Roger testvér Svájcba menekült. Itt egy mini közösséget hozott létre, majd amikor de Gaulle francia tábornok felszabadította Párizst, Roger testvér is
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS visszatért Taizébe. A Taizé mellett felállított két német hadifogolytábor lakóiról éppúgy gondoskodtak, mint korábban a németek elõl menekülõkrõl. Ezen kívül a hadiözvegyeket is támogatták, és megszervezték az árvák iskoláztatását is. 1949-ben a csatlakozó elsõ két testvér nõtlenséget fogadott, és vállalta az anyagi és szellemi javak megosztását. Évek során növekedett a protestáns testvérek száma, és1969-tõl már katolikusok is csatlakoztak hozzájuk. Az ökuménia szellemének erõsödése vezetett oda, hogy Franciaországban megalakult az elsõ nõi protestáns közösség is, a pomeroli Kistestvérek Rendje, amely késõbb ugyancsak befogadott katolikusokat is. E közösségek alapelve, hogy semmilyen adományt vagy ajándékot nem fogadnak el, a tagjaik sorába belépõ testvérek lemondanak személyes örökségükrõl, saját munkájukból tartják fent magukat és osztoznak másokkal is. Az ötvenes években néhány testvér a világ szegényebb tájaira költözött, hogy ott tegyenek tanúságot a béke mellett és együtt éljenek a szegényekkel, a szenvedõkkel. Ott vannak Algéria nyomornegyedeiben, Chicagó feketék lakta gettóiban, Ruandában, Brazíliában, Bangladesben stb. Az õket körülvevõk életkörülményeiben osztozva próbálják támogatni azokat, akik megoldást keresnek problémáikra. 1957 óta egyre több fiatal keresi fel Taizét, hogy részt vegyen a közösség imádságaiban, s így a falu románkori temploma kicsinek bizonyult és szükségessé vált egy nagyobb, tágasabb templom építése. A templomot a falu szélére építették arra a helyre, ahol egy asszonynak imádkozás közben
SALIX
látomásként megjelent egy nagy kereszt. Az új templomot Roger testvér a Kiengesztelõdés Templomának nevezte el és 1962. augusztus 6.-án szentelték fel. Az évek során az életük értelmét keresõ fiatalok százezrei fordultak meg Taizéban s több nemzedék talált rá a belsõ imádság értékére és az egyház egyetemességének a valóságára. Sokan és sokféle indítattással érkeztek, de a közösen eltöltött hét során ugyanazt a lényeges dolgot tapasztalják meg, a bizalmat, és hogy a másokkal való közösségvállalás ad értelmet az életnek. Sokaknak jelent támaszt egy olyan közösség vendégszeretete, amelynek tagjai életre szólóan elkötelezték magukat Krisztus követésére. Tanúságtételük utat nyit másoknak is arra, hogy meghallják az evangélium hívó szavát. Naponta háromszor gyûlnek össze közös imára a Kiengesztelõdés Templomában. Közös imádsággal kezdik, majd a reggeli után a testvérek bibliai bevezetõt tartanak, amit kiscsoportos beszélgetések követnek. A déli ima után következik az ebéd, majd különbözõ szabadon választott tevékenységeken lehet részt venni. A nap vacsorával és esti imával végzõdik. Esténként a testvérek azok rendelkezésére állnak, akik szeretnék személyes kérdéseiket vagy nehézségeiket valakinek elmondani. Ma a taizéi testvérek száma megközelíti a százat, és mintegy huszonöt nemzetet képviselnek. Céljuk középpontjában a keresztények közötti kiengesztelõdés áll, a bizalom és a béke kovászaivá akarnak válni. 1979 óta megszervezik a Bizalom Zarándoklatát, melyben arra buzdítanak, hogy mindenki ott váljon a béke zarándokává, a kiengesztelõdés és a
7
bizalom jelévé, ahol él. Arra szólítják fel a fiatalokat, hogy vállaljanak felelõsséget lakónegyedük, városuk, falujuk és egyházközösségük életében. Ettõl függetlenül évente közel kétszázezer, többségében fiatal látogat el Taizébe a világ 75 országából. 1986.-ban II János Pál pápa is ellátogatott ide. 1990 óta hazánk ifjúsága is részt vehet e mozgalomban, mely mára már Európa számos városára kiterjedt. Vannak, akik szerint az ökumenikus közösség protestáns vallású alapítója 1972 óta katolikus. Ezt Roger testvér nem cáfolta de nem is erõsítette meg. 1980-ban egy európai ifjúsági találkozón Roger Schutz a Szent Péter Bazilikában a pápa jelenlétében nyilvánosan a következõket mondta: ”Megtaláltam saját keresztény önazonosságomat, kibékítve magamban azt a hitet, amelyben nevelõdtem a katolikus hit titkával anélkül, hogy bárkivel is megszakítottam volna a közösséget.”1988-ban Roger testvér megkapta a békére való nevelés UNESCO díját. Az bizonyos, hogy II. János Pál temetésén Roger testvér Joseph Ratzinger bíboros, a késõbbi XVI. Benedek pápa kezébõl fogadta a szentáldozást, ami számos protestáns egyházban zavart okozott. 2005. augusztus 16-án egy harminchat éves elmebeteg román nõ, Luminita Solcan Taizében, amikor a Kiengesztelõdés Templomában kétezer-ötszáz különbözõ nemzetiségû fiatallal együtt imádkozott, leszúrta a 90 éves Roger testvért. Temetését Walter Kasper bíboros a Keresztények Egységét Elõmozdító Pápai Tanács prefektusa a katolikus rítus szerint vezette le. Vöõ Ferenc
KERTÉSZETI ÁRUDA
XVI.Cinkota,Magtár u. 40. Tel.: 30/9-448-394,T/Fax: 1/400-3059,
H-P: 8-18, Szo: 8-17, Vas: 8-13, E-mail:
[email protected], web: www.salixkert.hu
Széles növényválasztékkal, a környéken a legnagyobb területen, 8000 nm-en válogathat kedvére!
NAGYMÉRETÛ KONTÉNERES, FÖLDLABDÁS FENYÕFÉLÉK, CSERJÉK ÉS LOMBOSFÁK
AKCIÓ!
Talajjavító FENYÕ ÉS TUJA VÁSÁR! anyagok, Kültéri kaspók, mûkõ és cserép virágtartók, kerámiák Dísznövények, cserjék, virág- Tavirózsa Megrendelésre GYEPSZÕNYEG lombosfák. Sziklakerti Vizinövények és tavihalak földek, örökzöldek, évelõk, sziklák Állandó ker tészeti tanácsadás sziklák Térburkoló kövek és tipegõk Kert- sziklakert és kertitó építés.
AUTOMATA ÖNTÖZÕ RENDSZEREK TERVEZÉSE, TELEPÍTÉSE Kertépítõket is kiszolgálunk 10-20% közötti kedvezménnyel!
8
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS
Terített asztal Nugátkocka
Hozzávalók: 30 dkg cukrot fél deci vízzel nagyon sûrû sziruppá fõzünk, majd langyosra hûtve 15 dkg tejporral és 2 evõkanál kakaóval simára keverjük. 10 dkg vajat beledobunk, és a tûzre visszatéve, takaréklángon kevergetve jó sûrûre fõzzük. Elkészítés: egy tányért zsírpapírral kibélelünk, és a masszát ujjnyi vastagon rásimítjuk. Ha kihûlt, vizes késsel kockákra vágjuk, egymástól kissé széthúzzuk, és hûvös helyen szikkadni hagyjuk. A kis kockákat fóliába csomagolhatjuk vagy mignon-papírba rakhatjuk.
Omlós körtetorta
Hozzávalók (6 személyre): 35 dkg frissen gyúrt omlós tészta, 20 dkg keserû csokoládé, 5 dkg étkezési keményítõ, 10 dkg cukor, 0,5 liter tej, 1 zacskó vaníliás cukor, 0,5 dl rum, 6 db körte, 2 rúd fahéj, 5 dkg barna cukor, 2 dl muskotályos bor, 10 dkg mandula, vaj a tortaforma kikenéséhez Keverjük össze az étkezési keményítõt a cukorral, lassan adjuk hozzá a meglangyosított tejet és a rumot. Forraljuk fel ezt a masszát, majd adjuk hozzá a csokidarabokat, és a vaníliás cukrot. Közepes lángon kevergessük, amíg besûrûsödik. Hagyjuk kihûlni! Fedõ alatt fõzzük a körtéket 10 percig a muskotályos borban a fahéjrudakkal. Szûrjük le a körtéket, majd szórjuk meg a barna cukorral, és hagyjuk kihûlni. A kivajazott tortaforma oldalát 18 cm magasan béleljük ki a mandulaszeletekkel, majd nyomkodjuk bele az omlós tésztát úgy, hogy körben a mandulák hozzátapadjanak. Szurkáljuk meg a forma alját villával, majd takarjuk le sütõpapírral, és töltsük tele szárazbabbal. Süssük 20 percig elõmelegített sütõben 180 fokon. Ha megsült, vegyük ki a babot, húzzuk le a sütõpapírt, hagyjuk kihûlni a tésztát. Fedjük be a tortát a korábban elkészített csokikrémmel, a tetejét rakjuk ki a körtedarabokkal. Ízlés szerint darált mandulával is megszórhatjuk. Elkészítési idõ: 70 perc Ha van egy jó receptje, és meg akarja osztani másokkal is, akkor küldje el nekünk!
Csömöri Fórum, Csömör, Nagy S. u. 37 e-mail:
[email protected] CSÖMÖRI FÓRUM -
Apróhirdetések n SZIGETELÕANYAGOK, DRYVIT rendszer, GIPSZKARTON. 20-30% kedvezmény. NAP 19 Kft. Kerepes, Szabadság u. 105. Tel.: (28) 490-613, (30) 991-3027. n Automata mosógép, bojlerszerviz. Tel.: 30/214-6366. n Jó állapotban levõ dízel targonca eladó. 3 tonna teherbírású. Irányár: 700eFt. Tel.: 30/9427-644. n Eladó tanya, lakó és gazdasági épülettel, vagy bérelhetõ. Esetleg ipari övezeti építési lehetõség is szóba jöhet. Telefon: 20/545-0107, 28/471-545 n Gépi földmunka, tereprendezés,alap ásás, pincetömb kiemelést, bontást vállalok. Molnár Attila 70/947-12-97 n Használt Lehel fagyasztóláda, Hajdú centrifuga, Singer gyorsvarró gép és négyszálas interlock eladó. Tel.:70/601-70-10. Ugyanitt: 11.5 kilós gázpalackok eladók. n Két szoba-komfort albérletbe olcsón kiadó! 30/545-99-53 n Kezdõ hastánctanfolyam. Tel.: 30/90-74-621. n Galgahévízen 809 négyzetméteres üres telek, erdõ és tó közelében a Monostori utcában eladó. Tel.: 20/9222-192. n Eladó az Auchan áruház mögött most épülõ, 93 nm-es ikerház meglévõ fele. Igény szerint a tetõtér beépíthetõ. Ára:23,5MFt Érd: 20/9341501 vagy gyula.tamas@ freemail.hu n Kerepesi vegyesboltba fiatal, szakképzett, megbízható eladót felveszünk. On-Line vizsga elõny. Tel.: 30/9505 081 n Kerepesi sörörzõbe fiatal, megbízható pultost felveszünk. Szakképzettség elõny. Tel.: 30/3040303 n Gyakorlattal rendelkezõ raktárost keresünk, targonca vezetõi vizsgával. Elsõsorban helybéliek jelentkezését várjuk. Önéletrajzokat küldjék: Szilasfood Kft, Fax: 28/ 450756, e-mail:
[email protected] n Mûhímzõnõt keresünk betanítással árpádföldi mûhelyünkbe. Tel.: 20/238-2539 n Építési telket keresek Kistarcsán a Móra Ferenc utca melletti parcellában, vagy az Auchan mellett. Tel.: 30-9646-890 n Csömöri sörözõbe 3 illetve 4 napra pultost felveszek. Tel.: 30/428-2829 n Gyorszolgálat! 0-24-ig dugulás-elhárítás vomával, korszerû gépparkkal. Víz-gázfûtésszerelés. Tel.: 70/241-8999 n Gyorsszolgálat! Hûtõgép, klímagép, villanybojler, villanyszerelés 0-24-ig, 2 órán belül. Tel.: 30/302-4622. n Wellnessben kiemelkedõ mellékjövedelem, 50-100Ft/hó, kirobbanó tevékenységben, kötetlen, rugalmas idõbeosztással, otthonából irányítva, korhatár és ügynökösködés nélkül! Tel: 1/409-0585 üzenet is. n Kistarcsán eladó az Eperjesi úti lakótelepen egy 87nm-es földszinti, 4 szobás lakás. Érd.: 06/28-471-280-as telefonon. n FORD Tranzit 9 személyes kisbusz friss vizsgával eladó. TRABANT Kombi alkatrésznek, 10000Km-es gyári motorral, sok új alkatrésszel olcsón eladó. MERCEDES 123-as, 240 dieselhez sok új alkatrész eladó. Tel.: 1/409-0875, 30/941-3345.
n Nagytestû szörf, Mistral kópia, nehézsúlyú szörfös részére is olcsón eladó. LUDWIG, fémtestû profi, nagy komplett dobszerelés, eladó. Maximális strapát is hibátlanul elvisel. Tel.: 1/409-0875, 30/941-3345. n Furulya- klarinét és szaxofontanítást, jazz és klasszikus zenében is, privát lakásban, Csömörhöz közel- vállalok. Tel.: 1/409-0875, 30/941-3345. n Fiatal, tapasztalt tanárnõ matematika, fizika és angol nyelv oktatását vállalja. A kitartás meghozza a gyümölcsét! Pótvizsga felkészítés is! Tel: 30/524-12-08 n Kistarcsai lakóparkban, frissen felújított, részben bútorozott, 69 nm-es, 2 szobás, összkomfortos lakás kiadó. Iár: 75eFt+rezsi Tel.: 20/562-9696 n Hûtõgépjavítás hétvégén is nyugdíjasoknak kedvezmény, akciós klímaszerelés Tel.: 20/467 7693. n Kerepessen eladó, egy nagy teljesítményû új szerû állapotú nyomásfokozó szivattyú olasz capelda tipusú uitt. ignis kitünõ állapotú elöltöltõs mosogép 85eFt és 180eFt. Tel.: 70/244-05 63. n Vállalok konyha- és díszkertekben, gyümölcsösökben metszést, permetezést, fûnyírást, locsolást, egyéb gondozást, valamint ház körüli kisebb javítási, karbantartási munkákat megegyezés szerint. Tel.: 70/5990013.
Pingpong péntek esténként a mûvelõdési házban a CSAK Egyesület szervezésében!
Függönyvarrás Csömörön! " cipzárcsere, ruhaalakítás, nadrág, szoknya felhajtás
Tel.:70/601-7010, 28/445-882
#
Legjobb
Legsze bb Legolcsóbb
FOTO: SAXA a kistarcsai OTP-vel szemben
Rövid határidõ Korszerû technika KODAK minõség igazolványkép azonnal! ( 470-309, 445-309 (06 20) 43 10 126
A DEMOKRATA KÖR EGYESÜLET CSÖMÖRÉRT HAVILAPJA
Alapító szerkesztõ: Harmath Józsefné Kiadó és Fõszerkesztõ: Vella Ádám, Fotó: Saxa Annamária, Lektorálta: Dr. Rédei István, Levelezési cím: 2141 Csömör, Nagy Sándor u. 37., Tel.: 70/381-7694, Fax: 70/901-3000,, Nyomda: ANLAG-AB Bt, A sokszorosítás helye: Kerepes, A sokszorosítás ideje : 2007, megrendelés száma: 101/07, Nyomdavezetõ: Juhász Attila ügyvezetõ,
web: http://ujsagok.vella.hu , E-mail:
[email protected] , Nytsz: B/PHF/784/p/91 , Megjelenik 2500 példányban
9
CSÖMÖRI FÓRUM - 2007. MÁJUS
SUZUKI BENKÕ
MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ
I K U Z U „S ” T A L S Z VARÁ Válasszon autót, válasszon kedvezményt!
SZÁMOLJON, MOST MEGÉRI! Akár 700 ezer forint kedvezmény!
Használt Ignis vásárlása esetén az ajándék 100.000 Ft értékû benzinutalvány a készlet erejéig.
SUZUKI BENKÕ A GONDTALAN AUTÓZÁS
Szalon: 2143. Kistarcsa 2100. Gödöllõ Ifjúság tér 1. Dózsa Gy. út 69. Tel./fax: (28)470-028, 470-029 E-mail:
[email protected]
Szerviz: 2143. Kistarcsa Szabadság út 32.
Tel.: (28) 506-180, 506-190 Tel.fax: (28) 415-385 e-mail:
[email protected]
Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 8-18 óráig, szombat, vasárnap 8-13 óráig
Az év kiemelkedõ kereskedése 1993-2006
ISO 9002
CSÖMÖRI FÓRUM