CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. HARMADIK NEGYEDÉV 2013. november 13.
1.
Összefoglaló
Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (a továbbiakban EMABIT) a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) számára önkéntes adatszolgáltatás keretében megosztandó adatokat anyavállalata, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei jelentésével egyidejűleg nyilvánosságra hozza. A MABISZ számára szolgáltatott adatokat jelen tájékoztató 1. számú melléklete tartalmazza. 2013. harmadik negyedévének főbb eredményei, eseményei: - Az EMABIT 2013 első három negyedévében 3 988 millió forint bruttó díjbevételt ért el, melynek legnagyobb része a gépjárműbiztosítási ágazatokhoz kapcsolódik. A Biztosító összes költsége 1 527 millió forint, melyből 423 millió forint igazgatási költség, 952 millió forint megszolgált szerzési költség, a fennmaradó 152 millió forint pedig kárrendezési költség. A kárráfordítás összege 1 983 millió forint, melyből a kárkifizetések összege 1 397 millió forint volt. A Biztosító pénzügyi helyzete stabil, eredménye 505 millió forint veszteség; saját tőkéje 2013. szeptember 30-án 1 258 millió forint. A tulajdonos által eldöntött további 200 millió forint összegű tőkeemelés 2013. szeptember 30-át, mint mérlegfordulónapot követően került bejegyzésre a cégbíróságon. - 2013 első három negyedévében az új szerzés összege 2 956 millió forint, és a nettó állományfejlődés 1 881 millió forint volt, így az első három negyedév végén mintegy 4 917 millió forintos állománnyal rendelkezett. - A CIG Csoport működésében az EMABIT szerepe tovább erősödött, amelyben a nemélet biztosítások közül a gépjárműbiztosítás a legnagyobb üzletág. A gépjárműflották 75 százaléka a kiemelt célpiacként kezelt kis flották közül kerül ki. - Jelentősen növekszik és második legjelentősebb üzletággá fejlődött a fuvarozói, szállítmányozói piacokon értékesített biztosítások köre, ide értve a sikeres lengyelországi és baltikumi piacralépés eredményeit is. - Az EMABIT fokozta értékesítési aktivitását a kis- és középvállalkozások számára nyújtott vagyon- és felelősségbiztosítási területen, illetve megkezdte működését további ígéretes réspiacokon, mint a kezességvállalással kapcsolatos, és a kiterjesztett garancia biztosítások, miután 2013. július 5-én engedélyt kapott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, hogy a kezesség, garancia ágazatban is végezzen biztosítási tevékenységet. - Az EMABIT a lakossági biztosítások piacán elsősorban utasbiztosítási és lakásbiztosítási, termékeivel van jelen. Az értékesítési csatornák további fókuszálásával a társaság a KKV és intézményi piacot alkuszi partnerei közreműködésével szolgálja ki, a lakosságot pedig elsősorban direkt értékesítési eszközökkel. - Járai Zsigmond 2013. szeptember 26-án lemondott a Biztosító felügyelő bizottságában betöltött elnöki tisztségéről. Az elnöki teendőket ezentúl Dr. Bayer József látja el. Mérlegfordulónap utáni események -
Az anyavállalat 2013. szeptember 30-án további 200 millió forint tőkeemelésről döntött, így az EMABIT jegyzett tőkéje 5 millió forinttal 1 020 millió forintra növekszik. A fennmaradó 195 millió forint az EMABIT tőketartalékába kerül, ami így 2 315 millió forintra nő. A tőkeemelést a mérlegfordulónapot követően 2013. október 17-én jegyezte be a Cégbíróság.
-
Az EMABIT menedzsmentje a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (KGFB) – elsősorban céges flottákra koncentráló - üzleti portfóliójával kapcsolatban az alábbi döntést hozta: A társaság 2014. évben jelentősen csökkenti üzleti jelenlétét a KGFB szegmensben. Helyette olyan célterületekre fókuszál, amelyeken jobban tud érvényesülni az EMABIT innovatív, a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, családokat, illetve réspiacokat megcélzó érték- és szolgáltatás orientált, növekedést eredményező üzletpolitikája. A döntést az indokolja, hogy új biztosító társaságról lévén szó, a kisebb méret és gyors növekedés miatt is folyamatosan figyelemmel kell lenni arra, hogy állományának minden eleme rentábilisan illeszkedjen a hazai biztosítási piacon történő megerősödést célzó stratégiába.
Budapest, 2013. november 13. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., 2013. harmadik negyedéves tájékoztató 2
2.
Pénzügyi kimutatások
A Biztosító eredménykimutatásának fő sorai millió forint Eredmény alakulása Bruttó írt díj Meg nem szolgált díjtartalék változása (bruttó) (-/+) Bruttó megszolgált díj
2013.09.30 2012.12.31. 2012.09.30. (A) (B) (C)
% (A/C)
3 988
2 923
2 212
180%
-449
-384
-391
115%
3 539
2 539
1 821
194%
-715
-742
-600
119%
Viszontbiztosítási díjak (-) A viszontbiztosító részesedése a meg nem szolgált díjak tartalékából Nettó megszolgált díj
46
36
55
84%
2 870
1 833
1 275
225%
Bruttó kárráfordítások
-2 212
-1 869
-1 315
168%
Bruttó kárkifizetés
-1 693
-1 205
-755
224%
Bruttó kártartalékváltozás
-519
-664
-560
93%
Kárrendezési költségek
-152
-118
-156
97%
Kárráfordítás VB része
381
507
340
112%
Kárkifizetés VB része
296
259
144
205%
85
248
195
44%
Nettó kárráfordítás
-1 983
-1 479
-1 131
175%
Egyéb tartalékváltozás
-28
-37
-84
34%
-1 069
-902
-559
191%
Elhatárolt szerzési költség változása
117
181
133
88%
VB jutalék és nyereségrészesedés
139
110
105
132%
Egyéb biztosítástechnikai ráfordítások
-70
-90
-75
93%
Működési költség
-423
-531
-328
129%
Biztosítástechnikai eredmény
-447
-916
-664
67%
65
79
64
101%
Egyéb eredmény
-123
10
-35
354%
Mérleg szerinti eredmény
-505
-826
-634
80%
Tartalékváltozás VB része
Szerzési költség
Befektetési eredmény
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., 2013. harmadik negyedéves tájékoztató 3
A Biztosító mérlegének fő sorai millió forint Megnevezés A. Immateriális javak
2013.09.30 2012.12.31 2012.09.30 (A) (B) (C)
% (A/C)
225
188
140
161%
B. Befektetések
2 051
1 249
970
211%
D. Követelések
1 181
537
823
143%
E. Egyéb eszközök
301
420
713
42%
F. Aktív időbeli elhatárolások
421
204
136
310%
Eszközök összesen:
4 180
2 599
2 782
150%
A. Saját tőke
1 258
1 313
1 255
100%
751
348
337
223%
a) bruttó összeg
836
387
394
212%
b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
-85
-39
-57
148%
Függőkár tartalékok
866
433
381
227%
a) bruttó összeg
1 234
715
611
202%
-367
-282
-230
160%
66
37
84
79%
80
55
105
76%
-14
-18
-22
65%
C. Biztosítástechnikai tartalékok
1 683
819
802
210%
G. Kötelezettségek
1 019
350
584
174%
220
118
140
157%
4 180
2 599
2 782
150%
Meg nem szolgált díjak tartaléka
b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-) Egyéb tartalékok a) bruttó összeg b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
H. Passzív időbeli elhatárolások Források összesen:
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., 2013. harmadik negyedéves tájékoztató 4
3.
Biztosító pénzügyi helyzetének bemutatása - a Biztosító magyar számviteli törvény szerint készített, nem auditált 2013. évi első három negyedévének adatai
Az első félévben a Biztosító 3 988 millió forint bruttó díjbevételt ért el, ebből a viszontbiztosítónak átadott díj összege 715 millió forint, a meg nem szolgált díjak tartalékának változása 449 millió forint, míg annak viszontbiztosítói része 46 millió forint volt. Összességében a nettó megszolgált díj összege 2 870 millió forint. Ez 125 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, mely a termékpaletta bővítésének és ezáltal a jelentős állománynövekedésnek köszönhető. A díjbevételen belül a casco és GFB ágazatok meghatározóak, együttesen 63 százalékot tesznek ki, míg a lengyel felelősségbiztosítás 12 százalékot képvisel. A fennmaradó részen a lakás, vagyon, szállítmányozás, kiterjesztett garancia, utas- és csoportos balesetbiztosítás osztoznak. A ráfordítások közül a legjelentősebb tétel a kárráfordítások összege (1 983 millió forint), mely kárkifizetésekből (1 397 millió forint), függőkárok tartalékának változásából (434 millió forint) és kárrendezési költségekből (152 millió forint) áll. 2012 első három negyedévéhez képest a nettó kárráfordítás 75 százalékkal emelkedett, miközben a nettó megszolgált díj 125 százalékkal nőtt. A bruttó kárhányad 72 százalékról 63 százalékra, míg a nettó kárhányad 89 százalékról 69 százalékra csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az egyéb tartalékváltozás soron törlési tartalék képzése szerepel 28 millió forint összegben, szemben a tavalyi 55 millió forintos változással. Ennek oka, hogy a megszolgált hátralékok szintje stagnál, nem változott jelentősen a 2012. évi állapothoz képest. A Biztosító több viszontbiztosítási partnerrel áll kapcsolatban. A Biztosító kockázatait a vagyon- és technikai biztosítások, felelősségbiztosítások, fuvarozói és szállítmányozói felelősségbiztosítások, gépjármű-biztosítások, utasbiztosítások területén fedezi viszontbiztosítással. Ezekhez kapcsolódóan elszámolásra került 139 millió forint viszontbiztosítótól származó jutalék és nyereségrészesedés. A Biztosító bruttó működési költségeinek összege 1 527 millió forint, mely 152 millió forint kárrendezési költségből, 952 millió forint megszolgált szerzési költségből és 423 millió forint igazgatási költségből áll. Az egyéb biztosítástechnikai ráfordítások soron a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó, a Biztosító piaci részesedése alapján meghatározott MABISZ kártalanítási számla, kártalanítási alap és BM díjak, illetve a fedezetlenségi díjak díjelőírása a GFB ágazatban került elszámolásra. Ez utóbbi azokra a gépjárművekre vonatkozó díj, melyek tulajdonosai nem tettek eleget a törvényi előírásnak, és bizonyos időszakra vonatkozóan nem kötöttek gépjármű felelősség biztosítást.A befektetési eredmény 65 millió forint nyereség, melynek nagy része kapott kamatból áll. Az egyéb eredmény soron a tűzvédelmi hozzájárulás megszüntetésével bevezetett biztosítási adó szerepel. A Biztosító mérlegfőösszege 2013. szeptember végén 4 180 millió forint, pénzügyi helyzete stabil, kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett. A saját tőke értéke 2013. szeptember 30-án 1 258 millió forint, A Biztosító rendelkezésre álló szavatoló tőkéje fordulónapon 1 033 millió forint, ami a minimális biztonsági tőkeszükséglet 102%-a. A tulajdonos a további növekedés biztosítása érdekében 2013. október 1-én 200 millió forint tőkeemelésről határozott, melynek cégbírósági bejegyzésére csak a mérlegfordulónapot követően került sor. A Biztosító tőkeemelés utáni korrigált szavatoló tőkéje 1 232 millió forint, mely a törvényi tőkeszükségletet 121 százalékban fedezi.
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., 2013. harmadik negyedéves tájékoztató 5
I. számú melléklet A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgy időszak végén (darab) Megnevezés Baleset
Nyitó állomány 2013.01.01.
Új üzlet/Átvett állomány
Záró állomány 2013.09.30
21
20
41
0
1
1
12 528
11 037
18 902
34
224
10
Tűz- és elemi károk
295
2 013
2 153
Egyéb vagyoni károk
1 219
2 318
2 401
Jármű felelősség összesen
30 876
25 457
43 804
Ebből: kötelező gépjármű felelősség
30 593
24 920
43 127
5 926
7 392
12 566
50 899
48 462
79 878
0
7
1
102
8 498
8 478
Szállítmány
0
4 559
4 264
Egyéb vagyoni károk
0
170
170
102
13 234
12 913
51 001
61 696
92 791
Betegség Casco összesen Szállítmány
Általános felelősség Folyamatos díjas szerződések részösszesen Baleset Betegség
Egyszeri díjas szerződések részösszesen Összesen
A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén ezer forint Megnevezés Baleset
Nyitó állomány 2013.01.01
Új üzlet/Átvett állomány
Záró állomány 2013.09.30.
20 060
4 303
24 306
0
739
739
1 181 756
1 423 177
2 113 712
2 511
1 770
1 883
Tűz- és elemi károk
203 895
82 378
205 548
Egyéb vagyoni károk
99 929
128 284
178 809
Jármű felelősség összesen
992 341
834 080
1 423 558
Ebből: kötelező gépjármű felelősség
940 500
694 724
1 258 274
Általános felelősség
536 188
481 627
968 702
3 036 680
2 956 358
4 917 257
Betegség Casco összesen Szállítmány
Nem-élet üzletág összesen
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., 2013. harmadik negyedéves tájékoztató 6
A biztosító díjbevétele biztosítási ágazatonként a tárgyidőszak végén ezer forint Díjbevétel összesen
Megnevezés Baleset
Egyszeri díjas díjbevétel
A megszolgált díj
174 736
118 946
120 311
49 301
48 449
40 723
1 562 471
172 005
1 355 212
Szállítmány
160 191
157 395
68 896
Tűz- és elemi károk
139 430
15 263
56 999
Egyéb vagyoni károk
179 275
73 317
57 512
1 116 737
0
644 097
Ebből: kötelező gépjármű felelősség
962 988
0
549 068
Általános felelősség
586 294
25 994
510 074
15 112
11 628
12 067
4 301
0
4 301
3 987 848
622 997
2 870 192
Betegség Casco összesen
Jármű felelősség összesen
Segítségnyújtás Temetkezési biztosítás Nem élet üzletág részösszesen:
A biztosító költségei a tárgyidőszak végén Megnevezés
Szerzési költség
Igazgatási költség
Kárrendezési Befektetési költség költség
Összesen
Nem-élet üzletág összesen
952 360
422 535
151 833
0
1 526 728
Ebből: kötelező gépjármű felelősség
182 164
108 122
41 251
0
331 537
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., 2013. harmadik negyedéves tájékoztató 7