BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT
LENGYELORSZÁG SIKERTÖRTÉNETÉNEK OKAI ÉS KILÁTÁSAI
Készítette: Pálinkás Csaba
Budapest, 2016
Tartalomjegyzék ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE. ........................................................................ 4 BEVEZETÉS ....................................................................................................................... 5 1.
2.
A MAKROÖKONÓMIA ÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI . 7 1.1.
A modern közgazdaságtani elméletek hatása a gazdasági növekedésre ................ 8
1.2.
Neoklasszikus közgazdaságtan .............................................................................. 9
1.3.
A keynesiánus közgazdaságtan ........................................................................... 11
1.4.
A monetarizmus ................................................................................................... 12
1.5.
Új intézményi közgazdaságtan ............................................................................ 13
LENGYELORSZÁG GAZDASÁGA ........................................................................ 15 2.1. A rendszerváltást követő változások ....................................................................... 16 2.2. Mikro, - és makrogazdaság ..................................................................................... 17 2.3. A gazdasági intézményrendszer specifikumai ........................................................ 26 2.4. Lengyelország szerepe az Európai Unió közös piacain .......................................... 28
3.A LENGYEL GAZDASÁG SIKRETÖRTÉNETE ........................................................ 32 3.1. A gazdasági válság hatásai az Európai Unió tagállamaiban ................................... 32 3.1.1. Válság Lengyelországban ................................................................................ 35 3.1.2. Válság Közép- Kelet- Európában ..................................................................... 37 3.1.3. Válság az euro zónában .................................................................................... 39 3.2. Európai válságkezelés ............................................................................................. 40 3.2.1. A monetáris politika szerepe a válságkezelésben ............................................ 43 3.2.2. A válságkezelés tanulságai ............................................................................... 44 3.3. A lengyel gazdaság specifikumai a válság alatt ...................................................... 45 4. PROGNÓZISOK ............................................................................................................ 52 5.KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK ...................................................................... 57 6. A HIPOTÉZISEK VIZSGÁLATA ................................................................................ 60 ÖSSZEGZÉS ...................................................................................................................... 63 IRODALOMJEGYZÉK ..................................................................................................... 65
3
ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE
1. ábra: Az intézményrendszer és a gazdasági növekedés összefüggései 8. oldal 2. ábra: A GDP változásai Lengyelországban 1996- 2015 között (%) 17. oldal 3. ábra: Lengyelország GDP- államadósság arányának változásai 1996- 2013 között (%) 18. oldal 4. ábra: Az inflációs ráta alakulása Lengyelországban 1996- 2014 között (%) 19. oldal 5. ábra: A munkanélküliségi ráta változásai Lengyelországban 1996- 2014 között (%) 20. oldal 6. ábra: Lengyelország költségvetési mérlege 2006- 2015 között (millió PLN) 21. oldal 7. ábra: A közvetlen külföldi tőkebefektetések nagysága 1996- 2013 között (millió EUR) 22. oldal 8. ábra: A lengyel kisvállalkozói szektor főbb adatai, 2015 23. oldal 9. ábra: A lengyel informális intézményi rendszer változásai 2009- 2014 27. oldal 10. ábra: Lengyelország fő kereskedelmi partnereinek részesedése (%) 30. oldal 11. ábra: A kohéziós államok reál GDP és munkanélküliségi rátáinak változásai 20082010 között 34. oldal 12. ábra: A Varsói Tőzsde indexének (WIG) alakulása 2007-ben 35. oldal 13. ábra: A GDP növekedési üteme a Visegrádi Négyek esetében 2008- 2009-ben 36. oldal 14. ábra: Az EU tagállamainak államadóssága és külföldi kötelezettségei 2007 38. oldal 15. ábra: A makrogazdaság tényezőinek alakulása 2008- 2010 között 40. oldal 16. ábra: A külföldi működőtőke nagysága a kohéziós államokban 2007-ben 47. oldal 17. ábra: A költségvetés hiánya és a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított arányának változása Lengyelországban 2001- 2007 között 48. oldal 1. táblázat: A Regionális Operatív Program forrásainak eloszlása 2007-2013 között 29. oldal 2. táblázat: A makrogazdaság mutatóinak Lengyelországgal kapcsolatos prognózisai 55. oldal 4
BEVEZETÉS
2008-ban, az Amerikai Egyesült Államok másodlagos jelzálogpiacainak összeomlását követően pénzügyi válság alakult ki, amely rendkívül rövid idő alatt globális gazdasági válsággá szélesedett. A befektetési alapok összeomlásának hatására drasztikusan visszaesett a működő tőkeberuházások nagysága, ezzel párhuzamosan jelentős mértékben lecsökkent a fogyasztás is. A beruházások, befektetések csökkenésének hatására szinte minden gazdasági ágazat teljesítménye visszafogottá vált, egyes szektorok működésepéldául az építőipar- minimálisra csökkent. A válság súlyosan érintette a pénzpiacokat, így a gazdaságilag fejlett államokban is érezhetővé vált hatása, ugyanakkor az Európai Unió fejlődő, integrációs szakaszban lévő tagállamainak súlyos gondokkal kellett szembenézniük. (Soros, [2012]) Magyarország esetében a devizaárfolyamok elszabadulása okozott kezelhetetlennek tűnő problémákat, Csehország és Szlovákia esetében pedig az export drasztikus csökkenése rendítette meg a gazdaságot. A Közösség tagállamai közül egyedül Lengyelország volt képes a krízis ideje alatt is gazdasági növekedést produkálni. Csaba [2006,2009], illetve Krugman- Obstfeld [2003] egyetértenek abban, hogy a modern közgazdaságtan eszközeivel lehetőség nyílik a gazdasági válságok kezelésére, Kozenkow [2011] pedig Lengyelország kríziskezelésének bemutatásán keresztül a gyakorlatban is igazolja az elméleti téziseket. Dolgozatomban Lengyelország nemzetgazdaságának bemutatásán keresztül vizsgálom, milyen közgazdasági megoldások vezettek oda, hogy az ország komolyabb problémák nélkül vészelte át a gazdasági válságot, képes volt a belső fogyasztás növelésére abba az időszakban, amikor világszerte csökkent a termelés, illetve a potenciális vásárlóerő. Munkám során a modern közgazdaságtan elméleti megállapításain keresztül mutatom be a válságkezelés lehetséges alternatíváit, továbbá statisztikai adatok elemzésével mutatom be a lengyel gazdaság pozitívumait, és sebezhető pontjait. A prognózisok értékelésével vizsgálom a lengyel gazdaság jövőbeni fejlődésének alternatíváit, kilátásait, az európai integrációban betöltött szerepét.
5
A szakirodalom feldolgozása során szerzett elméleti ismeretek, gyakorlati tapasztalatok birtokában elvégzem az alábbi hipotézisek vizsgálatát: H1: A lengyel gazdaság válság időszakában történő növekedése alapvetően a felelős kormányzati
tevékenységnek,
illetve
az
intézményi
közgazdaságtan
megfelelő
felhasználásának köszönhető. H2: A gazdasági növekedés társadalmi fejlődést is von maga után, amely tényező megfelelő alapot teremt a jövőbeni fenntartható fejlődés megvalósításához. H3: Lengyelország gazdaságpolitikája megteremti a növekedés alapjait, amelynek köszönhetően az európai integráció is sikeressé válik az ország esetében.
6
1. A MAKROÖKONÓMIA ÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI
A 19. század második felében a gazdasági növekedés, a termelés szerkezetének átalakulása, az új fogyasztói magatartás következtében kialakult marginalista gondolkodás a közgazdaságtanban is forradalmi változásokat hozott. A tőkés termelés sajátosságainak kialakulása paradigmaváltást generált a közgazdaságtanban, mivel a megfigyelések origója a termelőerők fejlődésének akadályozó tényezői helyett a piaci mechanizmusok, továbbá az erőforrások hatékony kiaknázása irányában alakult ki, így a fő vizsgálati szempont a fogyasztói érdekek és elvárások megismerése lett. A neoklasszikus iskola képviselői az erőforrások allokációjában látták megvalósulni a fejlődés lehetőségeit, ellentétben a korszak másik meghatározó gazdaságfilozófiájával, a marxizmussal, amely az értéktöbblet elmélet elvetése mellett az állam szerepére, a magántulajdon megszüntetésére koncentrált. A makroökonómia szintjén a neoklasszikus elméletek a fogyasztói igények mellett a termelési költségeket állították a figyelem középpontjába, megalkotva a nemzetközi gazdasági egyensúly kialakításának új koncepcióit. Az elméletek gyakorlatba történő átültetésének gátat szabtak a politikai lépések, továbbá a két világháború, ennek ellenére főképp az angolszász területeken elterjedt és sikeresen alkalmazott módszerré vált a neoklasszikus közgazdaságtan. A második világháborút követő konjunktúra, a válságoktól és drasztikus változásoktól mentes gazdaság időszaka, a jóléti államok kialakulása és a fejlett országokban tapasztalható kedvező társadalmi változások mellett a technológiai fejlődés is hozzájárult a neoklasszicizmus elterjedéséhez, ugyanakkor a matematikai alapokra helyezett modellek egyre inkább a változók közötti összefüggések vizsgálatát helyezték előtérbe. (Csaba [2014]). A neoklasszikus elméletek alapja a dinamikus egyensúly, tehát a termelés eszközeinek és a fogyasztók igényeinek arányos, egymással párhuzamos folyamatos növekedése, amely lehetővé teszi a kiszámíthatóság megvalósulását, a piacok prognosztizálását, azon keresztül pedig a termelőerők megfelelő allokációját, koncentrációját, igény szerint. Fenti modell természetesen idealizált körülményeket feltételez, a termelési folyamatok mellett valószínűsíti a teljes foglalkoztatást, illetve a demográfiai, társadalmi viszonyok állandóságát is. Fentiek alapján megállapítható, hogy a gyakorlati alkalmazás során a változók figyelembevétele szükséges. (Mátyás, [2003]). 7
1.1. A modern közgazdaságtani elméletek hatása a gazdasági növekedésre
Kozenkow [2011] közlése szerint az informális, a politikai és a gazdasági intézményrendszerek egymásra gyakorolt kölcsönhatása jelentős mértékben befolyást gyakorol a gazdaság fejlődésére, növekedésére, így a társadalmi értékek mellett a jogrend, illetve az adott állam pénzügyi piacai, a fiskális és monetáris politika képes változásokat előidézni a gazdaság teljesítőképességében. Az összefüggéseket az 1, ábra mutatja be.
Forrás: Kozenkow, 2011.p.18. 1. ábra Az intézményrendszer és a gazdasági növekedés összefüggései
A szerző kutatásai során arra keresett választ, hogy a modern intézményrendszer, elsősorban az informális és politikai tényezők változásai, átalakulása milyen mértékben és irányban járul hozzá a gazdasági növekedéshez, milyen befolyást gyakorol a termelési szerkezet összetételére?
A vizsgálatok során tett megállapítások azt jelzik, hogy a
politikai és társadalmi jellemzők markánsan alakítják át a pénzügyi rendszert, azon keresztül pedig szignifikáns hatást gyakorolnak a gazdaság evolúciójára. Értelemszerűen a gazdasági növekedés társadalmi fejlődést generál, így ideális esetben teljesülhet a fenntartható fejlődés elveinek gyakorlati megvalósulása, a gazdaság olyan mértékű fejlődése, amely lehetővé teszi a környezeti erőforrások felhasználását a 8
következő generációk számára, ugyanakkor a jelenben felmerülő igények kielégítésére is alkalmas.
1.2. Neoklasszikus közgazdaságtan
A munkaérték elmélet, amely a neoklasszicista közgazdaságtan megjelenéséig uralta a gazdaságot, alapvetően a befektetett munka nagysága alapján határozta meg az áru, a termék értékét. Az új gondolkodók, Walras, Menger, már a fogyasztó szemszögéből közelítve, a termék hasznosságában látták az értékmérőket, függetlenül a ráfordítások nagyságától. Abban az esetben, ha a termék a fogyasztó számára kétszer olyan értéket testesít meg, mint a hasonló, de több munkamennyiséget tartalmazó termék, a vásárlási döntést az előbbi tényező fogja meghatározni. Egy jószág értékét tehát a szükségletek kielégítésében végzett szerepe határozza meg, ugyanakkor a szükségletek kielégítésének folyamata egy telítődésig zajló folyamat, amelynek következtében a jószág értéke is csökken. A csökkenő hasznosság elvétől már csak egy lépés a határhaszon elvének meghatározása, amely a neoklasszikus közgazdaságtan alapja, amely a csereérték meghatározását is magában hordozza. A Walras – féle egyensúlyi rendszer, amelyre alapozva alkotta meg Pareto saját optimum rendszerét, már megjelenésekor kemény kritikákat kapott, mivel elméleti értelmezésben kiválóan működött ugyan, de az idealizált gazdaság, amely az alapokat képezte, soha nem létezett, és vélhetőleg a jövőben sem fog megvalósulni. Ennek ellenére Pareto javak eloszlását vizsgáló tevékenysége számára megfelelő alapot teremtett, mivel rávezette a szerzőt arra, hogy a javak előteremtése csak úgy valósulhat meg, ha másoktól azokat elvesszük. Az elv alapján a gazdaság egyensúlya abban az esetben képzelhető el, ha az elvett, és visszaszolgáltatott javak, jószágok közötti eltérés a tűréshatáron belül van. A kapitalista rendszer sajátossága a kizsákmányolás, amely csak addig az optimum értékig terjedhet, amíg a munkásosztály képviselői azt tolerálni képesek. Marshall nevéhez köthető a klasszikus közgazdaságtan elméleteinek értelmezése, rendszerezése és aktualizálása, az új termelési folyamatok elméleti alapjainak lerakása. A pénz,- és árupiacok működésének elvi alapjait leírva vezette le az objektív költségekből és szubjektív haszonból kialakítandó egyensúlyi ár fogalmát, amely a gazdaság expanziója 9
közepette egyre nagyobb szerepet játszott az árupiacok változásában, ugyanakkor a pénzpiacok esetében is hasznosíthatónak bizonyult. Munkásságán elindulva dolgozta ki Pigou a pénz,- és konjunktúra elméletet, amely a munkanélküliség, az adó,- és pénzügyi rendszer vizsgálatán keresztül mutatta be az akkori kor visszásságait, a rendszer hiányosságait. (Bara- Szabó, [2004]). A neoklasszikus közgazdaságtan alapelvei, amelyek gyakorlatilag már magukban hordozták a kritika, a támadhatóság lehetőségét az alábbiak szerint foglalhatók össze: A csökkenő határhaszon elve szerint a hasznosság szubjektív, az adott jószág szükségletkielégítő képessége határozza meg azt. A hasznosság és a mennyiség között összefüggés fedezhető fel, a szükségletek kielégítésére képes mennyiség elérését követően a jószág hasznossága, így értéke is csökken. Az előnyök kiegyenlítődés elve alapján a rendelkezésre álló készletek, erőforrások arányait addig a pontig érdemes változtatni, ameddig a csere nagyobb haszonnal jár, mint amekkora ráfordítást igényel. A kiegyenlítődés elérésekor a cserét be kell fejezni a veszteségek elkerülése érdekében. Általános egyensúly (Pareto – optimum): két termék, két inputtényező felhasználásával történő előállítása esetén az a pont, amikor az erőforrások allokációjával az egyik termék termelési növekedése csak a másik rovására valósítható meg. Fogyasztók esetében a korreláció ugyanúgy megfigyelhető. Az erőforrások és a fogyasztás optimumának meghatározása során megállapítható, hogy abban az esetben lehet optimális, ha a termék határhaszna megegyezik a befektetett pénz határhasznával. Piaci egyensúly: a kereslet – kínálat eltéréseit optimalizáló helyzet, amely elméletileg létezik, gyakorlati megvalósítása viszont komoly problémákba ütközik. ( Mátyás, 2003). A túlzottan elméleti alapokon nyugvó iskola, annak ellenére, hogy tevékenysége során egyre több komponenst integrált vizsgálatainak megvalósítására, számos olyan tényezőt figyelmen
kívül
hagyott,
amelyek
meghatározók
a
változásokat
illetően.
A
neoklasszikusok többek között nem számoltak a technológiai fejlődés által előidézett növekedéssel, a fogyasztók szokásainak eltéréseivel, az országok, régiók eltérő fejlettségével, a humán tőke változásával, továbbá teljes mértékben elhanyagolták az állam szabályozó szerepét. Az idealizált gazdaságban nem lenne szükség állami beavatkozásra, mivel a piacok a kereslet- kínálat kiegyenlítődés elve alapján végeznének 10
önszabályozást, ugyanakkor a valóságban a társadalmi rétegek eltérő fejlettsége, gazdasági pozícióik közötti különbség alapján jelentős különbségek figyelhetők meg, amely szükségessé teszi a fiskális politika allokációs tevékenysége mellett a monetáris politikába történő beavatkozást is. (Szentes, [2005]).
1.3. A keynesiánus közgazdaságtan
Az 1929- 33 között lezajlott gazdasági világválság során felszínre kerültek a neoklasszikus iskola hibái, amelyek leginkább a piacok önszabályozó szerepének hiányosságait tárták fel. Az árak és bérek, illetve a fogyasztás kereslet- kínálati oldalának alakulása korántsem volt annyira rugalmas, amint azt például Walras egyensúly elmélete feltételezte, így a befektetések és a beruházások aránya is megbomlott. A túlzott kínálat fennmaradása akkoriban már olyan mértékű gondokat okozott, amelyeket felületi kezeléssel már nem lehetett megoldani, paradigmaváltásra és a konzervatív eszmék felfüggesztésére volt szükség. A gazdasági egyensúly megteremtésének alapja a viszonylag teljes foglalkoztatás lett, amelynek megvalósítása már állami beavatkozást, az államok gazdasági tevékenységének kiterjesztését, új, aktív költségvetési és adópolitikát várt el a kormányoktól. A kor meghatározó közgazdásza, John Maynard Keynes által nyert megállapítást, hogy a társadalom tagjai vagyonuk egy jelentős hányadát likvid formában tartják, részben óvatosságból, részben pedig annak érdekében, hogy manőverezhessenek a gazdaságban. A likviditás fenntartásának koncepciója a válságot megelőző években már olyan szintet ért el, amelynek következtében a gazdaság fejlődése lehetetlenné vált. A megtakarítások nem kerültek be a gazdaság körforgásába, a kereslet lecsökkent, a termelési tényezők nehéz helyzetbe kerültek. Nem volt érdeklődés a beruházások, befektetések irányába, az árak és a bérek gyakorlatilag befagytak. Az állami beavatkozás, amely megmozdíthatta az állóvizet, a beruházások ösztönzésében, állami megrendelésekben öltött testet, amely részben megmozdította a pénzpiacokat, ugyanakkor a foglalkoztatás arányának növelésével a belső fogyasztás növekedéséhez is hozzájárult úgy, hogy közben növelte adóbevételeit. Az állami beavatkozás, amely a jóléti államok gazdaságtanának alapját képezi- a napjainkban is előforduló negatív ciklusok hatásainak kivédésére beépült a mindennapi 11
közgazdaságtanba, mintegy stabilizátorként szolgálva az egyensúly közeli helyzetek megvalósítását. Keynes munkásságára alapozva Kalecki megoldotta a takarékossági paradoxont, mivel elmélete szerint a lakosság az állami kölcsönökből, kiadásokból éppúgy az elégtelen kereslet irányába mozdul, mintha azt a beruházások hiánya generálná. A paradoxon, miszerint a megtakarítások szükségszerűek, ugyanakkor a felhasználatlan tőke blokkolja a gazdasági növekedést, mivel a kevesebb költés kínálat felhalmozódást hoz létre, feloldható, amennyiben az állam szavatolja a befektetések, beruházások biztonságát, alacsony kockázatát. Joan Violet Robinson, akit Keynes és Kalecki elveinek közérthető tolmácsaként aposztrofálnak, kutatásai során bebizonyította, hogy a piacgazdaság, a profitmaximalizálásra való törekvés miatt, soha nem lesz képes megvalósítani a relatív teljes foglalkoztatást, így az állami beavatkozás mindenképp szükséges a társadalmi egyensúly megteremtéséhez. Több esetben megállapította, hogy az egyéni gazdaságban megfigyelhető racionalizmus a globális vizsgálatok során nem minden esetben állja ki a próbát, alkalmazása nem mindig igazolható. (Krugman – Obstfeld, [2003]).
1.4. A monetarizmus
Az 1960-70 –es években lezárult a második világháborút követő konjunktúra időszaka, a magasra törő infláció mellett stagnálás jellemezte a gazdaságot. Az olajválság tovább nehezítette a helyzetet, a problémák okaként a közgazdászok a magas béreket és az állami beavatkozást jelölték meg. Az államok eladósodása, a költségvetési hiány egyre nagyobb mértéke, a pénzügyi zavarok egyre inkább kétségessé tették a keynesi gyakorlat folytatásának lehetőségét, felvetették a piacok liberalizációja, illetve az állami szabályozó szerep csökkentése iránti igényeket. A fiskális politikai szabályozókon túl szükségessé vált a monetáris politika újragondolása, az adórendszerek reformja. Milton Friedman nevéhez fűződik a legtöbb kritika, amelyet a keynesiánus elvekkel szemben fogalmazott meg. A Nobel- díjas közgazdász véleménye szerint az állam szerepe nem kérdőjelezhető meg a gazdaság, a piacok szabályozásában, ugyanakkor Keynes gondolataival ellentétben nem az állami kiadások növelésében látta a megoldást, sokkal inkább a forgalomban lévő pénz mennyiségének növelését tartotta célravezetőnek. Rámutatott arra, hogy az állami kiadások fedezése alapvetően tőkepiaci eszközök 12
bevonásával történik meg, vagy az adók növelésével realizálható. Az adóemelés azonban eliminálja a konjunktúrahatást, az államadósság magas szintje pedig elijeszti a befektetőeket. Elméletében kifejtette, hogy a gazdaság instabilitásáért nem a piaci szereplők a felelősek, sokkal nagyobb mértékben köszönhető az az elhibázott politikai döntéseknek, a nem megfelelő monetáris politikának. Ennek megfelelően az állam ne vállaljon szerepet a konjunktúra alakításában, szorítkozzon alapvető szociális feladatainak ellátására, a magántulajdon definiálására, a lakosság biztonságának szavatolására, és a kedvezötlen helyzetben lévő társadalmi rétegek gondjainak megoldására. (Mátyás 2003]).
1.5. Új intézményi közgazdaságtan
A gazdasági növekedés és fejlődés neoklasszikus elméleteknél mélyrehatóbb elemzése a 20. század második felében már elkerülhetetlenné vált, mivel a globalizáció és a fogyasztói társadalom változásai révén a termelési szerkezet összetettebb, egyre átláthatatlanabb lett. Az interdiszciplináris megközelítések egyre több tényező figyelembevételével vizsgálták a gazdaság változásait, a társadalomtudományok mellett a politika elemzése, a gazdaságra gyakorolt hatások azonosítása került előtérbe. A neoinstitucionalizmus alapvetően az intézményi rendszerek (1. ábra) vizsgálatát, a bekövetkezett változások gazdasági hatásainak elemzését valósítja meg, ugyanakkor a mainstream mennyiségi szemlélet sem idegen az irányzattól. Annak ellenére, hogy az intézményi közgazdaságtan nem tekinthető egységes, homogén irányzatnak, számos diszciplína eredményeire támaszkodva vizsgálja a változásokat, a tapasztalatok szerint a leginkább átfogó és reális kép alkotására képes iskolaként tekinthetünk rá. Az intézményi közgazdaságtan a neoklasszikus iskola bírálatában leginkább a humán tényező teljes figyelmen kívül hagyását rója fel annak hibájaként, rámutatva arra, hogy az idealizált gazdaság épp az emberi faktor miatt nem valósulhat meg. Az intézmények működésének, változásainak vizsgálata , a szokások átalakulása, a szabályok modernizációja, mint központi kérdés tetten érhető a korszerű elméletek, illetve gyakorlati megvalósítások során, ugyanakkor a fejlődés gazdasági prioritásainak vizsgálata mellett a társadalmi hatások sem sikkadnak el. (North [1990])
13
A neoklasszikus elméletek bírálata természetesen nem jelent teljes elvetést, tagadást, a használható, a modern korban is aktuális elemek átkerültek az intézményi közgazdaságtan palettájára,
így
megfigyelhető
abban
a
racionális
döntések
és
választások
figyelembevétele, a profit maximalizálás, mint alapvető gazdasági érdek, továbbá részben az opportunizmus és az individualizmus is. Az intézményi közgazdaságtan követőinek körében a statisztikai adatok, a matematikai számítások csupán a gazdasági elmélet egy szegmensét képezik, nem foglalnak el központi helyet az elméletekben, ugyanakkor meghatározó a tézisek kialakítása során annak elfogadása, hogy az információhoz való hozzáférés korlátozott, nem minden egyén számára egyformán elérhető. A leglényegesebb különbség azonban a megközelítésben rejlik, míg a neoklasszikusok elméleti modellek felállításával igyekeztek meghatározni a szükséges magatartás elemeit, addig az intézményi közgazdaságtan művelői pszichológiai, antropológiai, szociológiai és politológiai kutatások eredményeire támaszkodva gyakorlatias megoldásokat kínálnak. A racionalitáson alapuló neoklasszikus elméletekkel szemben tehát figyelembe veszik az evolúció hatására végbemenő változásokat is, amelyek alapján nyitott, heterogén gazdasági elemzéseken alapuló esettanulmányokon keresztül mutatják be a gazdaság valós működését, kiemelt figyelmet fordítva a tulajdonjog kérdésére. Az intézményi rendszerek vizsgálata
során
szintén
a
realitás
nevezhető
vezérelvnek
az
intézményi
közgazdaságtanban, amely az alábbi megállapításokon keresztül igyekszik árnyalt és átfogó képet nyújtani a befolyásoló tényezőkről: Minden intézményi elem egyéni interakciókat tartalmaz, az információáramlás minden esetben kétirányú. Minden intézménynek saját hagyományai, tulajdonságai, közös eszméje és gyakorlata létezik. A közös eszmék és elvárások metszéspontjai teszik lehetővé az intézményi rendszer fenntartását, folyamatos fejlesztését. Annak
ellenére,
hogy
az
intézmények
nem
állandók,
stabilitásuk
megkérdőjelezhetetlen, minőségük tartós. Az intézmények alapvetően megtestesítik a társadalmi normákat és értékrendet, erősítve ezzel saját morális legitimitásukat. Az intézményrendszer, amelynek vizsgálata a közgazdaságtan legfrissebb irányzatának alapjait képezi, az alábbiak szerint értelmezhető: 14
Formális alapintézmények, amelyek a szerződések biztonságát, a tulajdonjog sérthetetlenségét hivatottak szavatolni, a jogrend és a piaci hatékonyság dimenziói. Politikai intézmények, rezsimek, választási rendszer, alkotmány, törvényhozás és végrehajtó hatalom, politikai szabadságjogok. Társadalmi intézmények, vallás, történelmi és etnikai háttér, kultúra és értékrend, polgári szabadságjogok, civil közösségek. Az intézmények hatékonyságának, a gazdaságra gyakorolt hatás nagyságának mérése azok minőségének, a társadalmi tőke nagyságának, a társadalom és a politikai élet jellegzetességeinek áttekintésével és besorolásával valósulhat meg, amely egzakt mérőszámokká alakítható információ formájában áll rendelkezésre a már említett tudományágak eredményeik felhasználásával. A gazdaságra gyakorolt hatás vizsgálata során ma már nem elég a demográfiai adatok és a tőkeakkumuláció értékeinek pontos ismerete, a humán tényező figyelembevétele nélkül nem alkotható reális kép. Az intézményi közgazdaságtan éppen ezért határozottan leszögezi, hogy az emberek közötti interakciókat megvalósítani képes intézményrendszer elemzése nélkül nem alkotható pontos kép, mivel az intézményi rendszer a tranzakciós és termelési költségek csökkentésén keresztül járul hozzá a fenntartható gazdaság kialakításához. (Ménard- Shirlei, [2005])
2. LENGYELORSZÁG GAZDASÁGA
A rendszerváltást követően Lengyelország, a többi közép- kelet- európai államhoz hasonlóan, elsődleges célként az integrációs célok megvalósítását, a maastrichti konvergencia kritériumoknak történő megfelelést tűzte ki célul. A társadalmi és gazdasági változások felgyorsítása, az integráció megvalósítása érdekében létrejött szövetség, a Visegrádi Négyek tagajaként Lengyelország is megkezdte a piacgazdaság kialakítását, a termelési tényezők átalakítását. Az ország külkereskedelme rapszodikus mértékben, de folyamatosan növekvő tendenciát mutatva változott, majd az Európai Unióhoz történt 2004 évi csatlakozást követően egyre kiegyensúlyozottabb lett.
15
2.1. A rendszerváltást követő változások
A szocialista tervgazdálkodás során Lengyelország a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) irányelveinek történő megfelelés jegyében jellemzően az ipari termelés preferenciáit követte, így a rendszerváltás időszakára az ágazat túldimenzionált lett, mennyiségi és minőségi tekintetben sem volt képes megfelelni az új elvárásoknak, a nem volt képes versenyképes termékekkel megjelenni a nyugat- európai és egyéb nemzetközi piacokon. A mezőgazdaság, amely az elaprózott birtokszerkezetnek, illetve az elavult termelési eszközöknek köszönhetően szintén nem volt alkalmas hatékony termelési folyamatok megvalósítására, szintén hátrányban volt a nyugati gazdaságok ágazataival szemben, így elengedhetetlenné vált a reformok megvalósítása. A szocialista tervgazdálkodás elvárásainak történő megfelelés érdekében a pártfunkcionáriusok gyakorta meghamisított adatokat szolgáltattak, így az ország gazdasági állapotát, a termelési eszközöket illetően egy meglehetősen túlzó, fals kép állt rendelkezésre a célok kitűzéséhez, a termelési szerkezet átalakításának megtervezéséhez. (Boros [1999]). Az állam, mint meghatározó foglalkoztató, a gazdaság teljesítményének értékelése során nem vette figyelembe az egyre markánsabb képet mutató magánszektor teljesítményét, így a gazdaság eredményeit, jellegzetességeit leíró statisztikai adatok alapján készült elemzések ismét tévútra vezették a közgazdászokat, ezzel párhuzamosan az ország fizetési mérlege drasztikusan romlott a liberalizált piacok megjelenésének hatására, mivel az állam gondoskodó, gazdaságszabályozó szerepének súlya a rendszerváltást követően sem csökkent kellő mértékben. A bruttó nemzeti termék (GDP) folyamatosan csökkent, a foglalkoztatás mutatói szintén kedvezőtlen irányban változtak, a lakosság életszínvonala rohamosan esett, az elégedetlenség pedig növekedett. (Kardos – Simándi [2002]. A 2. ábrán bemutatásra kerülő adatok, amelyek a GDP 1996- 2015 közötti változásait illusztrálják, jól szemléltetik azt a hullámzást, amelyet a lengyel gazdaság produkált a vizsgált intervallum alatt.
16
Forrás: Trading Economics, 2015 2. ábra: A GDP változásai Lengyelországban 1996- 2015 között (%)
A gazdasági teljesítményeket elemző Trading Economics szerint a lengyel gazdaság, amely a 38 milliós lakosság révén Európa egyik legnagyobb piaca, alapvetően a mezőgazdaságra, illetve az ásványkincsekre alapozott a rendszerváltást követően. Ennek megfelelően
a
burgonya,
cukorrépa
és
a
gabonafélék
termesztése
bizonyult
meghatározónak az agrárágazatban, az ásványi anyagok terén pedig a szén, réz, vasérc, ezüst kén, és ólom bányászata jellemző az országban. Az iparban a gépgyártás, az acélipar és a hajógyártás mellett a textilipar és a vegyipar nevezhető húzóágazatnak, ugyanakkor az ország külkereskedelme a rendszerváltást követő évek során jelentős mértékben visszaesett, mivel a megszűnő szocialista piacokat az új lehetőségek nem voltak képesek pótolni. A következő szakasz során az ország mikro, - és makrogazdasági jellegzetességeit ismertetem.
2.2. Mikro, - és makrogazdaság
A 2. ábrában bemutatott GDP változások jelentős mértékű, mondhatni függvény szintű összefüggéseket mutatnak a belső fogyasztás nagyságával, amelynek jelentősége különösen krízishelyzetek során kiemelkedő. Ezzel párhuzamosan a makrogazdaság egyik
17
meghatározó mutatója a GDP államadóssághoz viszonyított aránya, amelyet a 3. ábra szemléltet.
Forrás: Trading Economics, 2015 3. ábra: Lengyelország GDP- államadósság arányának változásai 1996- 2013 között (%)
A 3. ábrából kitűnik, hogy a gazdasági válságot megelőző években alacsonyan tartott mutató a krízist követően jelentős mértékben megnövekedett, majd ismét csökkenő tendenciát mutat. A 3. ábra értékei jelzik továbbá, hogy 2000 óta gyakorlatilag folyamatosan emelkedik az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, amely tényező negatív hatást gyakorol az ország hitelfelvételi lehetőségeire, továbbá az államkötvények hozamára egyaránt. Az államadósság növekedése kedvezőtlen hatást gyakorol a befektetésekre, beruházásokra is, mivel az eladósodott államok, amennyiben nem rendelkeznek stabil gazdasággal, nem vonzóak a kockázati és intézményi tőkebefektetők számára sem. Ennek megfelelően a lengyel gazdaság egyik fő célja az államadósság csökkentése, a GDP arányos érték kisebb mértékének elérése. A negatív eredmények ellenére Lengyelország, mivel stabil növekedést képes felmutatni a gazdaságban, komoly lehetőségeket hordoz magában a külföldi befektetők esetében, amely megvalósulás esetén további kedvező folyamatokat indíthat el. A rendszerváltást követően átlagosan 3,4 százalékos gazdasági növekedés megvalósítása teszi alkalmassá a lengyel gazdaságot arra, hogy élve az Európai Unió által biztosított kohéziós és fejlesztési források által biztosított lehetőségekkel, az infrastruktúra és a technológia terén 18
megvalósított fejlesztések révén a Közösség egyik, gazdasági értelemben meghatározó államává váljon. A makrogazdaság mutatóinak vizsgálata során szinte minden esetben elemzés tárgyát képezi az inflációs ráta alakulása, mivel a belső fogyasztás szempontjainak tekintetében a fogyasztói árindex alakulása meghatározónak nevezhető, amelynek értékét a 4. ábra szemlélteti.
Forrás: Trading Economics, 2015 4. ábra: Az inflációs ráta alakulása Lengyelországban 1996- 2014 között (%)
A 4. diagramban feltüntetett értékek alapvetően kedvezőnek nevezhetők, mivel az inflációs ráta folyamatos csökkenése stabilitásra enged következtetni. A következő vizsgált makrogazdasági tényező, amely szintén a maastrichti konvergencia kritériumok részét képezi, a költségvetés hiánya, amely Lengyelország esetében a 2015. év során ugyan 0,2 százalékkal meghaladta az előirányzott értéket, de még így is kedvezőbbnek nevezhető, mint az Európai Unió tagállamainak átlaga. A makrogazdaság állapotát hivatott bemutatni a foglalkoztatás, illetve a munkanélküliség aránya is, amely Lengyelország esetében komoly problémákat okozott a rendszerváltást követő évek során. Az ország Európai Unióhoz, majd a Schengeni Egyezményhez történő csatlakozása hozott áttörő, kedvező változást a kérdésben, mivel a liberalizált munkaerő piacok olyan lehetőségeket hordoztak magukban, amelyek jelentős mértékben javították Lengyelország foglalkoztatási mutatóit, illetve csökkentették a munkanélküliséget az országban. A szomszédos Németország, amely gazdasági fejlettsége, az életszínvonal nagysága, illetve 19
a bérek tekintetében különösen nagy vonzerővel bír a lengyel lakosság, különösen a határmenti régiók lakosainak esetében, több százezer kivándorló új otthona lett. Kozenkow [2011] szerint a migráció kiemelt szerepet játszott ugyan a gazdaság stabilizálásában, ugyanakkor hosszú távú hatása- a humán tőke nagyságának drasztikus csökkenése- napjainkban még nem mérhető. A munkanélküliségi ráta változásait az 5. ábra illusztrálja.
Forrás: Trading Economics, 2015 5. ábra: A munkanélküliségi ráta változásai Lengyelországban 1996- 2014 között (%)
Az 5. ábra adatai jelzik, hogy az uniós csatlakozást követően drasztikus mértékben csökkent a munkanélküliségi ráta, amely a 2007 évi, Schengeni Egyezményhez történő csatlakozást követően minimálisra csökkent, majd kétszázalékos növekedést követően, amely a gazdasági válság hatásainak tudható be, újból csökkenő tendenciát jelez. A makrogazdaság fő mutatói, amely mint láthattuk ingadozó, ugyanakkor pozitív változásokat sejtető tendenciát mutat, amely a következő szignifikánsnak nevezhető mutató, a költségvetési mérleg, a fiskális politika deficitje szempontjából bizonyul meghatározónak. A 6. ábrában bemutatásra kerülő költségvetési mérleg adatai alapján kétségbe vonható az eddig több esetben is megállapított gazdasági stabilitás, mivel az értékek szerint Lengyelországnak a vizsgált intervallum során mindössze egytelen esetben, a 2015.év elején sikerült pozitív mérlegeredményt felmutatnia. Az értékek alapján megállapítható 20
továbbá, hogy az ország nem a belső fogyasztás, illetve az export nagymértékű emelkedése folytán volt képes gazdasági növekedést elérni még a válság éveiben is, sokkal inkább a fiskális politika eredménye a pozitív eredmény.
Forrás: Trading Economics, 2015 6. ábra: Lengyelország költségvetési mérlege 2006- 2015 között (millió PLN)
A 6. ábrában bemutatott költségvetési mérleg eredményei szintén konvergencia mutatók, egyes közgazdászok véleménye szerint leginkább képesek reális képet festeni a gazdaság állapotáról. A makrogazdaság belső teljesítmény mérésére alkalmas mutatói jelzik, hogy Lengyelország a 2004 évi Európai Unióhoz, majd a 2007 évi Schengeni Egyezményhez történő csatlakozást követően látványos fejlődésen ment keresztül. A gazdasági növekedés nagysága azt jelzi, hogy Varsó képes volt hatékonyan felhasználni a Közösség által biztosított forrásokat, illetve a liberalizált termelési és munkaerőpiacok által kínált lehetőségeket. A kormányok, akik irányították az ország gazdaságát, képesek voltak olyan gazdaságpolitikát képviselni, amely lehetővé tette az államadósság GDP- hez viszonyított arányának csökkenését, továbbá a munkanélküliségi ráta csökkenését. A két tényező már önmagában arra enged következtetni, hogy a gazdasági növekedés, amely jellemzi az országot, valós, tényleges termelési értékeken alapul, még abban az esetben is, ha a fiskális politika teljesítménye nem nevezhető megfelelőnek.
(Csaba
[2006]) Bár a belföldi gazdasági tevékenység vizsgálata során már részben megállapítást nyert, hogy Lengyelország megfelelő mértékben élt az uniós csatlakozás által biztosított 21
lehetőségekkel, a külső tényezők vizsgálatával is szeretném alátámasztani azokat. A 7. diagramban bemutatott értékek a külföldi tőkebefektetők lengyelországi beruházások iránti érdeklődését szemléltetik.
Forrás: Trading Economics, 2015 7. ábra: A közvetlen külföldi tőkebefektetések nagysága 1996- 2013 között (millió EUR)
A 7. ábra értékei szerint gyakorlatilag folyamatosan növekvő, esetenként stagnálást, vagy minimális visszaesést mutató nagyságú tőkebefektetés érkezett az országba a vizsgált intervallum alatt. A 7. ábrában megfigyelhető, hogy a befektetési kedv a gazdasági válság időszakában sem változott jelentős mértékben, tehát a kockázati tőke tulajdonosai megbízhatónak és fejlődőképesnek ítélik a lengyel gazdaság szereplőit, szívesen finanszírozzák a beruházásokat. A makrogazdaság tényezőinek vizsgálata során tehát megállapítást nyert, hogy a vizsgált intervallum alatt a lengyel gazdaság megbízható, esetenként markáns fejlődés megvalósítására volt képes, ugyanakkor a világgazdaság hatásai megfigyelhetők a grafikonok eredményeiben. A stabil növekedés mellett a fejlődés intenzitása is bizakodásra adhat okot, a fő konvergencia kritériumok teljesítése szinte minden esetben megvalósult, és folyamatosan teljesül is. A reál GDP 3,4 százalékos növekedése szintén a valós fejlődést támasztja alá, tehát igazolja a közgazdaságtani alkalmazások helyességét. A fizetési mérleg eredményeinek változásai jelzik ugyan az export markáns növekedését, ugyanakkor rávilágítanak arra,, hogy a gazdasági növekedés valós okaként az import 22
növekedése nevezhető meg, amelyet a belső fogyasztás erősödése generált. A folyó fizetési mérleg ennek következtében szinte folyamatosan negatív értékeket jelzett, de még e momentum sem ad okot aggodalomra, mivel, mint azt a többi vizsgált indikátor jelzi, a stabilitás megkérdőjelezhetetlen. Az intézményi közgazdaságtan alapvetően nem fogadja el általános érvényű mutató gyanánt a makrogazdaság által prezentált eredményeket, ugyanakkor jelzésértékű, hogy szinte minden jelzőszám esetében pozitív és intenzív növekedés figyelhető meg. Annak érdekében, hogy a gazdasági teljesítmény megítélése pontosabb, és több indikátor alapján valósulhasson meg, a továbbiakban a mikrogazdaság jellegzetességeit mutatom be. Az első lépésben a gazdaság meghatározó szereplői, a kis,- és középvállalkozások gazdasági jelentőségét, a növekedésben betöltött szerepét vizsgálom, az Európai Unió Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága által összeállított SBA (Small Business Act) jelentés eredményeinek ismertetésén keresztül. A 8. ábra az SBA jelentés kisvállalkozói szektort jellemző fő mutatóit ábrázolja.
Forrás: SBA, 2015 8. ábra: A lengyel kisvállalkozói szektor főbb adatai, 2015
A 8. ábrában látható, hogy a kis,- és középvállalkozások aránya a lengyel gazdaságban 99,8%, összevetve az összes működő vállalkozás arányával, amely érték megegyezik az EU- 28 átlagával. A foglalkoztatásban betöltött szerep tekintetében a lengyel kkv szektor még kedvezőbb képet mutat, mint a közösségi átlag, mivel előbbi az összes munkavállaló 68,8 százalékát foglalkoztatja, míg az EU átlaga e tekintetben 66,9%.
23
A hozzáadott érték tekintetében azonban már negatív eredményeket láthatunk, az összes termelési érték felét teszik ki a lengyel kisvállalkozások, míg a közösségi átlag 58,1%. E mutató azt jelzi, hogy bár a gazdasági jelentőség és foglalkoztatás tekintetében a kis,- és középvállalkozások nevezhetők meghatározónak a lengyel gazdaságban, a profit jelentős hányadát, felét, a multinacionális nagyvállalatok állítják elő és fölözik le. Ennek egyenes következménye, hogy a nagyvállalati szektorban keletkező haszon meghatározó hányada nem marad az országban, nem szolgálja a gazdaság élénkülését, növekedését. A nagyvállalatok termelékenysége, hatékonysága tehát lényegesen magasabb, mint a kisvállalkozásoké, tehát egy multinacionális, vagy állami kézben lévő nagyvállalat piaci verseny tekintetében megelőzi a kkv szektor szereplőit, így előfordulhat olyan helyzet is, hogy monopolhelyzetet teremtve uralja a piacokat. A vállalkozások alapításának vizsgálata során az tapasztalható, hogy Lengyelországban több induló vállalkozás volt a 2014-es év során, mint a tagállamok átlagában, előbbi érték 8%, a lengyel gazdaság mutatója 9,3%. A vállalkozói szellem tekintetében is kedvezőbb értékek figyelhetők meg a lengyel gazdaságban, mint a tagállamokban általában. A vizsgált réteg 66,8%-a vélekedett úgy, hogy az önfoglalkoztatás vonzó lehet számára, az EU átlaga 56,9%. A vállalkozások újrakezdésének támogatása terén is szerencsés helyzetben vannak a lengyel kisvállalkozások, az EU 82%-os támogatottságával szemben 85%-os az újrakezdés lehetőségének megítélése. A közigazgatási tényezők elemzése azt jelzi, hogy Lengyelországban lényegesen gyorsabban, és kisebb adminisztrációs teher mellett lehet elindítani és működtetni a vállalkozásokat, mint az Unióban általában. Ennek ellenére a kormányzati terhek tekintetében kedvezőtlen a megítélés, tehát a vállalkozások működését a bürokrácia és az adó és járulék terhek nem segítik elő. A jelentés az egyik legsúlyosabb problémaként aposztrofálja
a
közbeszerzés
terén
mért
értékeket,
hiszen
az
Európai
Unió
gazdaságpolitikájában kiemelt figyelem irányul a kkv szektor szereplőinek állami szerződések esetében történő helyzetbehozása, amely a közbeszerzések során érvényesül leginkább. A jelentés értékei szerint az EU átlaga e területen 29%, Lengyelországban azonban csak minden negyedik közbeszerzési pályázat nyertese kerül ki a kkv szektorból. Ennek okaként megnevezhető az a momentum is, hogy a lengyel kisvállalkozások kisebb arányban vesznek részt a közbeszerzési eljárásokban, mint az Unió többi tagállamában az tapasztalható. A közbeszerzések során egyetlen pozitívumként említi a jelentés, hogy az elektronikus
közigazgatás
fejlettségének 24
köszönhetően
az
online
közbeszerzési
eljárásokon való részvétel aránya az országban markánsan emelkedett az elmúlt öt év során, továbbá lényegesen magasabb értéket mutat (23,61%), mint a tagállamok átlaga, ami 12,85%. A finanszírozás terén, amely sarkalatos pontja a kisvállalkozások működésének, egyetlen negatívummal
találkozhatunk
a
lengyel
kkv
szektor
esetében,
a
kockázati
tőkefinanszírozás mértéke drasztikusan kisebb, mint a tagállamok átlagában, mindössze 0,002%, a 0,04 %-os átlaggal szemben. A kockázati tőkefinanszírozás alacsony hányada az állam, a kormány felelősségét is felveti, mivel a Közösség által finanszírozott JEREMIE programok hatására több tagállamban markánsan nőtt annak hányada, viszont Lengyelországban az elmúlt öt év során egyre kevesebben élnek az állami támogatással megvalósuló finanszírozás lehetőségével. Az egységes piacok elemzése arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel kisvállalkozói szektor minimális mértékben használja ki a liberalizált piacok által nyújtott lehetőségeket, a tagállamokba exportáló kisvállalkozások aránya mindössze 10,8%, a tagállamok átlagával (13,8%) szemben. Az import esetében is hasonló eltéréseket figyelhetünk meg, az arány ebben az esetben 11,2%:17,47%. Az egységes piacokon való megjelenés egyik akadályaként az irányelvek átültetésének hiányosságai nevezhetők meg, e területen Lengyelország messze elmarad az EU átlagától (16%:8,69%). Vélhetőleg ennek tudható be a kötelezettségszegési eljárások magas száma is, amelyet a lengyel kisvállalkozások ellen kezdeményezett az Ipari és Vállalkozásfejlesztési Főosztály. Készségek és innováció tekintetében is komoly lemaradás figyelhető meg a szektor lengyelországi képviselőinek körében, amely részben a finanszírozási források elmúlt öt év során történt megritkulására vezethetők vissza, amely szintén felveti a kormányzat felelősségét. Környezetvédelem, környezettudatos magatartás terén ugyanakkor élen járnak a lengyel kisvállalkozások, az erőforrások hatékonysága terén ugyan alacsonyabb értékek figyelhetők meg, a többi területen azonban elérik, vagy meghaladják a közösségi átlagot. A nemzetközi kereskedelem terén egyetlen pozitívumként jegyezhető fel, hogy mind az export, mind az import költségei tekintetében kedvező változásokat láthattunk a 2014-es év során, ennek ellenére a lengyel vállalkozások harmadik állambeli gazdasági kapcsolatai még fejlesztésre szorulnak. (SBA Lengyelország, [2015]) A mikro gazdaság tényezőinek vizsgálata során tehát megállapítható, hogy azok egyes területeken hozzájárulnak a versenyképesség növekedéséhez, ugyanakkor több olyan momentum is feltárásra került, amely gátat szab a lengyel áruk nemzetközi, főképp az 25
Európai Unió belső piacain történő értékesítésének. Kiemelt pozitívumként értékelhető, hogy az elektronikus közigazgatás elterjedése egyre nagyobb jelentőséggel bír, továbbá a környezet védelme meghatározó az ország gazdaságában, de a piaci lehetőségek kihasználása terén, továbbá az állami szabályozás esetében komoly hátrányok nehezítik a piaci előnyök megszerzését és megtartását. Összességében megállapítható, hogy a lengyel gazdaság nagymértékben alkalmazkodott a piacgazdaság, a piaci verseny elvárásaihoz, képes volt kiaknázni a Közösség által nyújtott támogatásokat, illetve képes volt alkalmazkodni a megváltozott elvárásokhoz, trendekhez. Ugyanakkor látható, hogy főképp a kisvállalkozások piacra jutásának támogatása, a versenyképesség növelése terén akad még tennivaló. A gazdaság átvilágítását követően a lengyel gazdasági, politikai és informális intézményrendszer specifikumait, sajátosságait veszem górcső alá, vizsgálom, milyen hatást gyakoroltak a növekedésre.
2.3. A gazdasági intézményrendszer specifikumai
Bara- Szabó [2004] közlése alapján a gazdasági eredmények tekintetében meghatározónak nevezhetők az informális intézményrendszer elemei, sajátosságai, amelyek a gyakorlatban a társadalmi értékek, a kulturális fejlettség, az általános normák és preferenciák kvalitatív és kvantitatív mutatóinak vizsgálatával és elemzésével tehetők mérhetővé. A szerzőpáros szerint négy olyan alapvető tényező figyelhető meg, amelynek számszerűsített eredményei alapján következtetéseket vonhatunk le a gazdaság fejlődését, annak lehetőségeit és esélyeit illetően. Az egyéni döntés szabadsága Mások iránti bizalom Tolerancia, elfogadás Engedelmességre való hajlam Míg az első három tényező növekedése pozitív hatást fejt ki a gazdasági növekedésre, az utolsó faktor erősödése romboló hatású lehet, mivel a túlzott engedelmesség megöli a kreativitást, nem támogatja az önálló gondolkodást.
26
Az European Values Study (EVS) felmérései alapján Lengyelország kedvező változásokon ment keresztül az elmúlt öt év során, mivel az egyéni döntés szabadsága, a mások iránti bizalom, a tolerancia erősödött a lakosság körében, ezzel párhuzamosan az engedelmességre való hajlam csökkent, mint azt a 9. ábra értékei is jelzik.
81 72
90 63
80
21
60
48
47
44
70
19 11
50 40 30
23
25
Engedelmesség
26
Tolerancia
20
Egyéni döntés szabadsága
10
Bizalom
0 2009 Bizalom
2011
2014
Egyéni döntés szabadsága
Tolerancia
Engedelmesség
Forrás: EVS, saját szerkesztés 9. Ábra: A lengyel informális intézményi rendszer változásai 2009- 2014
A 9. ábrában látható, hogy a bizalom kismértékű növekedése mellett az egyéni döntés szabadságának preferenciája jelentős mértékben növekedett, éppúgy, mint a tolerancia szükségességének megítélése. Az engedelmesség iránti hajlam csökkenése kedvezőnek ítélhető, mivel növekvő kezdeményezőkészségről, a lakosság önállósodási terveiről tájékoztat bennünket. Az SBA jelentés eredményeinek ismertetése során már láthattuk, fokozódó igény figyelhető meg a lakosság körében az önfoglalkoztatás iránti igény, az önálló döntéshozatal irányában. Az EVS jelentés is alátámasztja, hogy a társadalom tagjainak körében egyre inkább elfogadottá vált a vállalkozói szemlélet, a saját tevékenység kialakítása iránti igény, egyre kevesebben támaszkodnak az állam által biztosított lehetőségekre. A kormányzat tevékenységének hatékonysága ezzel párhuzamosan vegyesnek nevezhető, mivel a megkérdezettek közül sokan túlzottan bürokratikusnak találják az egyes intézkedéseket, az adminisztratív terhek pedig értelemszerűen gátat szabnak a fejlődésnek. 27
Ennek ellenére a kormány tevékenységének lakossági, társadalmi megítélése alapvetően pozitívnak nevezhető, így kedvező változások figyelhetők meg annak értékelésében is. (EVS [2014]). Mint azt az előző szakaszban tárgyaltam, Lengyelország külkereskedelme élénkült a gazdasági válságot megelőző időszak során, majd azt követően sem mutatott csökkenést. Ennek ellenére a lengyel gazdaságban is meghatározónak nevezhető kkv szektor teljesítménye még mindig nem nevezhető optimálisnak, a kisvállalkozások nem használják ki a közös piacok nyújtotta lehetőségeket. A továbbiak során a lengyel gazdaság szereplőinek közösségben elfoglalt helyét, szerepét vizsgálom.
2.4. Lengyelország szerepe az Európai Unió közös piacain
Pusztai [2010] véleménye szerint az uniós csatlakozást megelőzően Lengyelország gazdaságának meghatározó eleme a nehézipar volt, amely a szocializmusból örökölt túlméretezettség, illetve az elavult, hatékonyságot biztosítani nem képes technológiával együtt lehetetlenné tette az ágazat versenyképességének megvalósulását az európai piacokon. Fenti tényező egyenes következménye volt, hogy a csatlakozást követően szükségessé vált a gazdaság súlypontjainak átértékelése, és átrendezése, amelynek következtében Lengyelország, alkalmazkodva a közösségi normák elvárásaihoz, lényegesen nagyobb tevékenységet fejtett ki a kohászat, a bányászat és a feldolgozóipar terén. A változások hatására a konvergencia mutatók egyre jobban közelítettek a magállamok hasonló jelzőszámainak értékéhez, ugyanakkor az országon belül újabb reformok váltak szükségessé, amelyek hatására a divergencia növekedése volt tapasztalható a régiók között.
A
rurális
térségek
elszegényedését,
elöregedését
és
elnéptelenedését
megakadályozni hivatott közösségi támogatáspolitika és vidékfejlesztés alapvető céljai közé tartozik az előzőekben felsoroltakon túl az esélyegyenlőség megvalósítása is, amelynek érdekében a kohéziós programok, vidékfejlesztési támogatások megfelelő felhasználása valósult meg. A közösségi munkamegosztás irányelveinek érvényesülése érdekében Lengyelország is kénytelen volt átalakítani gazdasági struktúráját, amely mint azt az 1. táblázat értékei is jelzik, sikeresnek bizonyult.
28
A Regionális Operatív Program forrásainak eloszlása 2007-2013 között 1. táblázat Mértékegység: % Cél
Lengyelország
Európai Unió
K+F, vállalkozás
17,07
16,89
Információs társadalom 5,77
3,75
Közlekedés
35,53
24,5
Energia
3,46
2,5
Környezetvédelem
13,44
15,0
Kultúra, turizmus
3,27
3,7
Szociális ellátás
4,24
5,50
Területfejlesztés
2,58
2,5
Forrás: Pusztai, 2010: 180, saját szerkesztés
Az 1. táblázat értékei alapján látható, hogy a források elosztása során olyan területek élveztek prioritást, amelyekben jelentős lemaradás volt tapasztalható az előző évek során. A kutatás-fejlesztés, illetve a közlekedési infrastruktúra kialakítása és/ vagy fejlesztése alapvető momentumnak számít a hatékony gazdasági tevékenység megvalósítása során, ugyanakkor megfigyelhető az állam gondoskodó szerepének uniós átlag alatti értéke, amely jelzi, a kormány alapvetően az intézményi közgazdaságtan alapjain szervezi és hajtja végre feladatait, a keynesi elvek, illetve a neoklasszikus iskola tézisei már nem játszanak meghatározó szerepet a döntéshozatal során. A 1. táblázat adatai jelzik, hogy a közösségi források allokációja Lengyelország sajátosságainak megfelelően valósult meg, figyelembe véve a területek közötti különbségeket. Különösen a közlekedési infrastruktúra terén figyelhető meg markáns eltérés, amely azt jelzi, hogy az ország kiemelt jelentőséget tulajdonított annak fejlesztésére, mivel a szállítások optimalizálása meghatározó a termelésben, a gazdasági eredmények tekintetében. A kutatás-fejlesztés, az információs társadalom kialakítása érdekében felhasznált források nagysága szintén a technikai- technológiai fejlődés iránti elkötelezettséget jelzik, amely meghatározó szerepet tölt be a gazdaságban. Lengyelország 29
az uniós források felhasználása során teljes mértékben figyelembe vette a Közösség irányelveit, a támogatásokat azokon a területeken fókuszálta, amelyek leginkább hozzájárulhatnak a gazdasági, társadalmi fejlődéshez, továbbá leginkább segíthetik a divergencia országon és közösségen belüli csökkenését is. Az a megállapítás, hogy a lengyel régiók teljes mértékben megfelelnek a strukturált alapok által biztosított források felhasználására, jelzi, hogy az ország maximális hatékonysággal igyekszik kihasználni azokat, teljes mértékben a valós fejlesztések érdekében használták fel azokat. A korábbiak során már érintettem, hogy a gazdasági növekedés egyik meghatározó tényezőjeként nevezhető meg a források hatékony felhasználása, a kormányzat által történő ellenőrzés pedig a célszerűség érdekeinek érvényesítését biztosítják. A lengyel gazdaság, amely immár a Közösség hatodik legnagyobb tényezőjévé nőtte ki magát, a támogatási rendszer elemeinek felhasználása mellet a lakosság mentalitásában, attitűdjeiben bekövetkezett változásoknak köszönheti sikereit. A lengyel külkereskedelem esetében meghatározóak az Európai Unió piacai, mivel az export és az import tekintetében egyaránt a közösség tagállamai nevezhetőek legfontosabb kereskedelmi partnereknek. Lengyelország exportjának meghatározó elemei a gépipari, és szállítóeszközök, a köztes és vegyes iparcikkek, az élelmiszerek és az élőállat kereskedelem. Import terén, ahol szintén meghatározó a közös piacokon végzett kereskedelem, az exporttermékeken túl a vegyszerek és az ásványi anyagok nevezhetőek meghatározónak. A 10. diagramban Lengyelország legfőbb külkereskedelmi partnereinek megoszlását szemléltetem.
30
26
26 6
25
4,2
5,2
20
5,2
6,5
15
Franciaország
4,3
10
Olaszország Csehország
5
Németország
0 Export Németország
Import Csehország
Olaszország
Franciaország
Forrás: Ország profil, 2014, saját szerkesztés
10. ábraLengyelország fő kereskedelmi partnereinek részesedése (%) 30
A 10. diagram adatai jelzik, hogy Németország tekinthető az export- import területén egyaránt a legnagyobb kereskedelmi partnernek Lengyelország esetében, ugyanakkor az Európai Unió többi tagállama is meghatározónak nevezhető. Összességében tehát megállapítható, hogy Lengyelország a csatlakozást követően maximális hatékonysággal igyekezett kiaknázni a célzott támogatások, a strukturált alapok nyújtotta lehetőségeket az infrastruktúra és a gazdaság fejlesztése érdekében, de még napjainkban is rejlenek kiaknázható potenciálok a gazdaságban, amelyek leginkább a kisvállalkozói szektor esetében nevezhetők relevánsnak. A közösséghez történt csatlakozást követően, mint azt már láthattuk, Lengyelországban szükségessé vált a gazdaság strukturális átalakítása. A nehézipar túlsúlyának csökkentése tette lehetővé a szolgáltatáskereskedelem fejlesztését, amely főképp a német határmenti településeken vált virágzóvá. A taggá válást követően Lengyelország export és importtevékenysége egyaránt növekedett a területen, 2009-ben már közel háromszor annyi szolgáltatást exportált Lengyelország az Európai Unió tagállamaiba, mint a 2004 évet megelőző időszak során, ugyanakkor importja is hasonló nagyságrendű változáson ment keresztül. A kereskedelmi korlátozások megszűnése lehetővé tette a lengyel szolgáltatók piaci jelenlétének erősödését, ezzel párhuzamosan a lengyel lakosság számára is megnyíltak az EU régebbi tagállamainak kínálati palettái. A
területen
Lengyelország
komparatív
előnyeinek
kedvező
változásai
voltak
meghatározók, mivel a relatíve olcsó munkaerőnek köszönhetően a lengyel gazdaság lényegesen olcsóbban volt képes kínálni szolgáltatásokat és termékeket egyaránt. Amennyiben a minőségi elvárásoknak is képesek voltak megfelelni a vállalkozások, a közös piacokon stabil fogyasztói állománnyal találkozhattak, amely a piaci verseny során meghatározónak bizonyul. (Mongialo [2013]). A lengyel gazdaság európai integrációja tehát nagyrészt sikeresnek nevezhető, a vállalkozások versenyképessége folyamatosan növekszik.
31
3.A LENGYEL GAZDASÁG SIKRETÖRTÉNETE
Az Európai Unióhoz történő csatlakozást nagy reményekkel váró újonnan taggá váló államok társadalma joggal remélhette, hogy az integráció, a liberalizált termelési, fogyasztási és munkaerőpiacok jelentős mértékben hozzájárulnak majd a társadalmi intézményrendszer fejlődéséhez, a gazdasági növekedés megvalósulásához. A támogatási rendszer, amelynek alapjait a magállamok rakták le, sajnos nem veszi figyelembe azokat az eltéréseket, amelyek a kelet- közép – európai tagállamok sajátosságai. Ennek megfelelően a Brüsszel által kialakított szabályozás, illetve a jogharmonizáció jegyében megvalósult nemzeti jogszabályok és törvények gyakran gátat szabnak a finanszírozási források hatékony felhasználásának, így nem minden esetben érvényesül a kohézió növekedése. A területi, regionális diverzifikáció mellett több olyan probléma merült fel, amelynek kezelése a politikai és informális intézményrendszer feladata volt. A kezdeti nehézségeket követően már kezdett kialakulni a volt szocialista országok közösségi politikája, amely jelentős részben a támogatási rendszer hatékony kihasználásán alapult, amikor a 20072008. év során kezdetét vette a pénzügyi, majd globális gazdasági válság. (Csaba [2009]).
3.1. A gazdasági válság hatásai az Európai Unió tagállamaiban
Soros [2012] véleménye szerint jelentős részben közgazdasági tévedések vezettek a pénzügyi, majd gazdasági válság kirobbanásához. A jegybanki alapkamat, amely hosszú éveken keresztül meglehetősen alacsony volt az Amerikai Egyesült Államokban, mesterségesen előállított, gazdasági háttérrel nem rendelkező folyamatokat indított el az ország másodlagos jelzálogpiacain. A betéti kamatok, amelyek lényegesen nagyobb haszonnal kecsegtettek, mint az elérhető egyéb, kockázat tekintetében veszélyesebb befektetések, arra ösztönözték a lakosságot, hogy ingatlanjaikra jelzáloghitelt vegyenek fel, majd a felvett összegeket lekötve azok kamatai fedezzék a hitelek törlesztő részleteit. Mindent összevetve az ingatlanpiacon látszólag óriási konjunktúra bontakozott ki, ugyanakkor a valóságban érdemi termelő, értékteremtő tevékenység nem folyt, a befektetési alapok az új ügyfelek befizetéseiből elégítették ki régi megbízóik igényeit, valós befektetések nem szerepeltek a folyamatban. A jegybanki alapkamat emelkedése 32
mellett a törvények módosítása, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelmek adómentességének biztosítása játszott szerepet abban, hogy a piac kínálati oldala telítetté vált, ugyanakkor a
fizetőképes
kereslet
gyakorlatilag eltűnt.
A kamatemelés
automatikusan maga után vonta a hitelek törlesztő részleteinek emelkedését, így a lakosság terhei rövid idő alatt többszörösére emelkedtek. A megnövekedett terhek hatására csökkent a belső fogyasztás, amelynek következtében több munkahely is megszűnt. A munkanélkülivé vált lakosság már nem tudta törleszteni részleteit, így az ingatlanpiac még telítettebbé vált. A saját magát erősítő folyamat végén található befektetési alapkezelők sorban mentek csődbe, a recesszió egyre nagyobb méreteket öltött. A nagy befektetési alapok összeomlása első lépésben pénzügyi válságot okozott, amely már pánikot idézett elő a befektetők körében. A gyors tőkekivonás hatására világszerte omlottak össze a piacok, a pénzügyi krízis rövid idő alatt globális gazdasági válsággá szélesedett. Az Európai Unión belül leginkább a kohéziós államokat érintette a gazdasági válság, mivel a külföldi működőtőke kitettség szempontjainak tekintetében ezek az országok voltak leginkább érintettek, sebezhetők. A recesszió mértéke jelentős mértékben függött a válságot megelőző egyensúly nagyságától, így a visegrádi államok közül Lengyelország, Szlovákia, Csehország fejlődési potenciálja veszélybe került, Magyarország helyzete viszont drasztikus mértékben romlott. 2008-ban már komplett IMF csomag kialakítása vált szükségessé Lettország esetében, Románia két alkalommal, 2009-ben és 2011-ben fordult segítségért az Európai Unióhoz. Görögország mellett a mediterrán államok, a perifériális gazdaságok helyzete volt nehézségekkel teli, ugyanakkor a kohéziós államok mellett Írország reagált kedvezően a krízisre. A 2008-as év utolsó negyedéig úgy tűnt, az új kohéziós államok, köztük Lengyelország, Magyarország minden komoly probléma nélkül túlélik a válságot, mivel a pénzpiacaik minimális mennyiségben tartalmaztak olyan értékpapírokat, amelyeket maga alá temetett a másodlagos jelzálogpiacok összeomlása. Ennek ellenére a következő év elején már láthatóvá vált, hogy Lengyelország kivételével az összes kohéziós állam gazdaságának visszaesése eléri, vagy meghaladja a Közösség átlagát. A válság hatásai, amelyek a reál GDP változásában, illetve a munkanélküliség növekedésében voltak leginkább megfigyelhetők, a balti államok mellett a régi kohéziós országokban okoztak súlyos veszteségeket.
33
A kohéziós államok munkanélküliségi, és reál GDP rátájában bekövetkezett változásokat a 11. ábra mutatja be.
Forrás: Farkas, 2014 11. ábra: A kohéziós államok reál GDP és munkanélküliségi rátáinak változásai 2008- 2010 között
A 11. ábrában megfigyelhető, 2009-ben egyedül Lengyelország volt képes gazdasági növekedést megvalósítani a kohéziós államok közül, ugyanakkor a válság ott is éreztette hatását, mivel a munkanélküliségi ráta folyamatosan növekedett az országban. A működő tőke megtorpanása Románia mellett Szlovéniában volt jelentős, ugyanakkor déli szomszédjaink esetében korántsem okozott akkora traumát, mint Románia esetében, mivel Szlovéniában
alapvetően
alacsony
volt
a
közvetlen
tőkebefektetések
aránya.
Lengyelország a válság első évében gyakorlatilag semmit nem vett észre a működő tőke visszavonulásából, minimális mértékben csökkent annak nagysága 2009-ben. A 2010. év már korántsem volt ennyire szerencsés, mivel az egyre inkább elhúzódó válság következtében folyamatosan csökkentek a befektetések. A makrogazdaság mutatóinak rohamos csökkenése értelemszerűen kihatott a mikrogazdaság tényezőire is, az állam jóléti szerepének csökkenésével a támogatások is csökkentek, a belső fogyasztás Lengyelország kivételével mindenütt visszaesett. (Farkas [2014]).
34
3.1.1. Válság Lengyelországban
A gazdasági krízist megelőző időszak során Lengyelország gazdaságát erős konjunktúra jellemezte, amely gyors növekedési ütemet produkált. A Lengyel Statisztikai Hivatal 2005 évi jelentése szerint az év első negyedében 7,4% volt a bruttó GDP növekedése, amely leginkább az Európai Unióhoz történt csatlakozás hatására beáramló támogatások hatékony felhasználásának volt köszönhető. A 2006-ig tartó uniós pénzügyi ciklus által előirányzott támogatások közül a Strukturális Alapokból 8,3 milliárd, a Kohéziós Alap forrásaiból pedig 4,2 milliárd euro nagyságú támogatást sikerült lehívni, amely 2008-ban már 81,5 százalékos kihasználtságot jelentett. További jellemzőként említhető, hogy a kohéziós államok teljes támogatásának összegéből Lengyelország részesedése 48% volt. A modern intézményi közgazdaságtan elemeinek egymást erősítő hatásai tehát tartós növekedést jósoltak, a gazdaság expanziója stabil árpolitika mellett, a források hatékony felhasználásával ment végbe, minimális külgazdasági deficit megjelenése mellett. Annak ellenére, hogy a válság első szele csak 2008 nyarán érte el Lengyelországot, a tőzsde árfolyamainak mozgása már az előző év során előjelezték a krízist, amint azt a 12. ábrában láthatjuk.
Forrás: Lengyel- Fejes (szerkesztők)[2010] 12. ábra: A Varsói Tőzsde indexének (WIG) alakulása 2007-ben A 12. ábrában látható, hogy a tőzsdei index már a 2007. év második felében kisebbnagyobb csökkenést jeleztek, amely a 2008. év során egyre nagyobb mértékű esésbe ment át. Az addig tapasztalt felfokozott érdeklődés, amely a befektetési piacokat, a beruházásokat jellemezte, erősen visszaesett, a dinamikus növekedés megtorpant. 35
2008 augusztusában már a valutaárfolyamok zuhanása is jelezte, hogy a pénzügyi válság elérte a közép- kelet- európai régiót, a Visegrádi Négyek valutáinak értékcsökkenése szinte teljesen egyforma értékeket jelzett. Ennek ellenére Lengyelország esetében a gazdasági növekedés- bár dinamikája csökkent- egyetlen negyedévre sem állt meg, ellentétben a rendszerváltáskor még hasonló gazdasági helyzetben lévő, 2004-ben csatlakozott tagállamok gazdaságával. A 13. ábra jól szemlélteti, hogy a Visegrádi Négyek közül egyedül Lengyelország volt képes gazdasági növekedést elérni a válság időszakában.
Forrás: Lengyel- Fejes (szerkesztők) [2010] 13. ábra: A GDP növekedési üteme a Visegrádi Négyek esetében 2008- 2009-ben
A 13. ábrában látható, hogy bár mind a négy állam esetében csökkenés figyelhető meg, Szlovákia
esetében
gyakorlatilag
mélyrepülésként
jellemezhető
a
gazdaságban
bekövetkezett változás, Lengyelország esetében viszont a 2009 első negyedévben megfigyelhető mélypontot követően újra emelkedés tapasztalható. A válság kezelése érdekében tett lépéseket külön alfejezetben mutatom be Lengyelország esetében, ugyanakkor már most szükségesnek tartom rávilágítani arra, hogy a makrogazdaság eredményei mellett a mikrogazdaság tényezői is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ország komoly károk nélkül vészelte át a válságot, amely az intézményi közgazdaságtan elméleti elemeinek helyes gyakorlati alkalmazását vetítik előre. (Lengyel- Fejes, szerkesztők, [2010])
36
3.1.2. Válság Közép- Kelet- Európában
Mint azt az előzőek során már érintettem, a kohéziós államokban komoly problémákat okozott a gazdasági válság. A 2004-ben csatlakozott posztszocialista országok közötti különbség szembetűnővé vált a krízis hatására, ezzel párhuzamosan eltérő változások voltak megfigyelhetők a régióban.
A recesszió kezdetén még három új tagállam-
Lengyelország, Csehország és Szlovákia- rövid, és hosszú távú gazdasági növekedése tűnt reálisnak, bár Szlovákia esetében csak minimális pozitív változást prognosztizáltak az elemzők. Kedvezőnek tűnt továbbá Szlovénia helyzete, ahol az oktatás- képzés reformja mellett a kutatás- fejlesztés magas színvonala adott okot derűlátásra, illetve az innovációs stratégia jelentette a fejlődés alternatíváját. Ezzel párhuzamosan Ljubljana – Budapesthez hasonlóan- nem volt hajlandó tudomásul venni a gazdasági növekedés korlátait, az irreális növekedési tervek tévútra vezették a fiskális és monetáris politikát egyaránt. A balti államok közül egyedül Észtország esetében volt realitás a növekedés megvalósítása, ezzel párhuzamosan Románia és Bulgária esetében is a recesszió súlyos következményeinek jelei voltak megfigyelhetők. A tudásalapú gazdaság és társadalom kialakítása tűnt az egyetlen lehetőségnek, annak érdekében, hogy a kohéziós országok államcsőd, és egyéb drasztikus változások nélkül lábaljanak ki a válságból, ehhez viszont komoly beavatkozásokra, reformokra volt szükség. A válság legszembetűnőbb eleme az volt, hogy Magyarország a Visegrádi Négyek irányából egyre inkább a balti és balkáni államok irányába sodródott. (Farkas, szerkesztő, [2012]. Kovács és Halmosi [2012] in: Farkas, szerkesztő [2012] szerint a kohéziós országok esetében épp a fedezet nélküli növekedés, az államháztartás túlzott finanszírozása jelentette a problémák forrását, amelyek a gazdasági kapcsolatrendszer következtében hatványozottan éreztették hatásukat a régióban. További megállapításként közlik, hogy a nemzetközi intézményrendszer- elsősorban az Európai Unió Tanácsa és bizottságai- csak késve reagáltak a válság kezelését illetően, ugyanakkor az intézkedések nem voltak alkalmasak a problémák gyökereinek orvoslására, csupán tüneti kezelést tettek lehetővé. Megállapításaik alátámasztása érdekében vizsgálták az Európai Unió tagállamainak adósságait, külföldi kötelezettségeit, amelyek a 14. ábrában láthatóak.
37
Forrás: Kovács- Halmosi [2012] 14. ábra: Az EU tagállamainak államadóssága és külföldi kötelezettségei 2007
A 14. ábrában megfigyelhető, hogy Magyarország esetében a külföldi kötelezettségek aránya meghaladta a GDP száz százalékát, ezzel párhuzamosan az államadósság aránya is több volt a GDP hatvan százalékánál. A külföldi tőkekitettség a válság kirobbanásakor tapasztalható megtorpanásnak köszönhetően tovább rontotta az amúgy is túldimenzionált gazdaság helyzetét, a forint árfolyamának csökkenése következtében kialakult hitelválság pedig drasztikusan csökkentette a belső fogyasztást. A válságot megelőző konjunktúra eredményei tehát rendkívül rövid idő alatt szertefoszlottak, a régió államainak a perifériális déli tagállamokhoz hasonlóan komoly következményekkel kellett szembenézniük. Az államháztartás költekezése, a társadalmi problémák megoldása érdekében tett lépések a térség államaiban csak súlyosbították a problémákat, a keynesiánus közgazdaságtan mentén realizálódó fiskális és monetáris politika következtében a válság egyre mélyült, ugyanakkor a társadalom problémáit illetően sem születtek hatékony, a válság hatásait ellensúlyozni képes megoldások, döntések. A régió tagállamainak esetében tehát érvényesült az Európai Unió halogató, a hatékony megoldások bevezetését mellőző politikája, amely elmélyítette a válságot, a gazdaság teljesítménye csökkent, a foglalkoztatás mélypontra jutott, az államháztartás hiánya pedig folyamatosan növekedett. Reálissá vált az államcsőd a kohéziós államok, illetve a déli perifériális státuszú államok esetében. (Kovács- Halmosi, [2012].
38
3.1.3. Válság az euro zónában
A gazdasági és monetáris unió (GMU) elnevezés alapvetően feltételezi, hogy hasonló gazdasági és társadalmi fejlettséggel rendelkező államok tömörülnek szövetségbe annak érdekében, hogy erőforrásaik allokációjával megvalósítsák a fenntartható fejlődést, továbbá csökkentsék a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket. Az üzleti környezet hasonlósága, azonosságai teszik lehetővé a dinamikus fejlődést, az esélyegyenlőséget, a piacok liberalizáltságát, a közös platformok megvalósítását. Ezzel szemben az euro zónában található államok esetében több drasztikus különbség, lényegi eltérés is megfigyelhető. A fejlett északi és nyugati államok mellett a déli területek perifériális országai- Görögország, Spanyolország, Olaszország és Portugália- eltérő gazdasági fejlettséggel bírnak, mechanizmusaikban is jelentős különbségek fedezhetők fel. A heterogén fejlettségi mutatók mellett rendkívül nehéz, nagy körültekintést igénylő feladat az egységes monetáris és adópolitika kialakítása és végrehajtása, a tagállamokkülönösen
a
fejletlenebb
gazdasággal
bírók-
megnyerése,
az
együttműködés
megszervezése és megvalósítása. A monetáris unió jellegzetességeinek köszönhetően kizárólag a monetáris politika egységesítése terén figyelhető meg siker, az adópolitika és a foglalkoztatás kérdéseinek terén a nemzetállamok megtartották függetlenségüket, sajátosságaikat. Többek között ennek köszönhető, hogy a fiskális politika több tagállamban nem volt képes a válság hatékony kezelésére, a költségvetési hiány főképp a perifériális államokban jóval meghaladta a konvergencia kritériumok által meghatározott értékeket. A 2008 évi gazdasági válság esetében további súlyosbító tényezőként értékelhető, hogy a gazdasági növekedés visszaesése alacsony infláció mellett valósult meg, ami alapvetően nem probléma, mivel nem hordozza magában a stagnáló infláció veszélyét, ugyanakkor a csökkenő kereslet, fogyasztás viszont jelentős problémák forrása, mivel a gazdaság rövid,és hosszú távú stratégiai tervezését teljes mértékben ellehetetleníti. A 15. ábrában jól látható, milyen érdemi változások mentek végbe a válság alatt az egyes meghatározó gazdasági tényezőként megnevezhető államok, szövetségek esetében.
39
Forrás: Rácz [2009] in: Meisel (szerkesztő) [2009] 15. ábra: A makrogazdaság tényezőinek alakulása 2008- 2010 között
A 15. ábrában megfigyelhető, hogy a gazdasági válság hatásai a 2009. év során voltak leginkább megfigyelhetők, a GDP csökkenése mellett a beruházások visszaesése, továbbá a munkanélküliségi ráta növekedése látható. Az Egyesült Államok mutató, illetve az euro zóna jellemzői között párhuzam figyelhető meg, amely alátámasztja a kohéziós politika sikertelenségét, mivel azt jelzi, hogy a Közösség gazdaságpolitikai lépéseinek nem sikerült ellensúlyozni a gazdaság egyik vezető hatalmának hegemóniáját. A 2008 évi, a beruházások esetében megfigyelhető heterogén változások- az Egyesült Államok és Nagy – Britannia esetében csökkenés, az euro zóna államaiban növekedés tapasztalható- szintén arra engednek következtetni, hogy a GMU döntéshozói még az utolsó fejlődést hozó évben sem vették komolyan a közelgő válság előjeleit. Az a tény tehát, hogy az Európai Unió, azon belül pedig a monetáris unió pénzügyeinek irányítói megkésve reagáltak a krízis kezelését illetően, amely momentum meghatározó mértékben hozzájárult a válság mélységi és időbeli elhúzódásához egyaránt.
3.2. Európai válságkezelés
A válság kirobbanását, globális elterjedését követően az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve azonnal megkezdte a krízis kezelésének lehetőségei fejlesztését. Az irányadó jegybanki alapkamat gyors és nagymértékű csökkentése mellett azonnal kezdetét 40
vette a finanszírozási források biztosítása a gazdasági szereplők likviditásának biztosítása érdekében. A 2008. év során még 5,5% mértékű jegybanki alapkamat 2010 során már mindössze két százalékos értéket mutatott, így a vállalkozások könnyebben juthattak forrásokhoz a termelés biztosítása, a beruházások, fejlesztések megvalósítása céljából. Az Európai Központi Bank (EKB) a Federal Reserve nyomdokain haladva szintén drasztikus kamatcsökkentést hajtott végre, a válság hatására a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra jutott, egy százalékos értéket ért el. A monetáris politika lépései természetesen nem csupán a mérvadó alapkamat csökkentéséből álltak, a kamatfolyosó szűkítése szintén a válságkezelési stratégia részét képezte. Az euro rendszer hitelműveleteinek meggyorsítása, megkönnyítése szintén a finanszírozás, a likviditás megvalósítása érdekében valósult meg, ezzel párhuzamosan pedig kezdetét vette a pénzintézetek megmentését szolgáló állami segélyprogramok megvalósítása, amely jelentős mértékben megnövelte a fiskális politika kiadásait. Megállapítható, hogy az Európai Unió, azon belül a Gazdasági és Monetáris Unió egyaránt felkészületlenül találta magát a válság hatásaival, annak ellenére, hogy annak előjelei már egy évvel korábban megfigyelhetők voltak a pénzpiacokon és a gazdaságban egyaránt. Ennek megfelelően a monetáris politika eszköztára és mozgástere egyaránt szűknek bizonyult a már globális méreteket öltő válság következményeinek kezelésére, ugyanakkor a Közösség pénzügyi szabályozása is gátat szabott a lehetőségeknek, a megoldások alkalmazásának. Az Európai Unió működéséről szóló törvény ugyanis kimondja, hogy az EKB, illetve a nemzeti központi jegybankok nem nyújthatnak hitelt, vagy egyéb finanszírozási forrást a Közösség intézményei, hivatalai, kormányzati és egyéb irányító szervei részére, tehát a költségvetés hiányának finanszírozása nem történhetett meg központi uniós források felhasználásával. A monetáris unió tehát nem rendelkezett olyan eszközökkel, forrásokkal, amelyek lehetővé tették volna a válságkezelést, mivel a Maastrichti Szerződés megalkotói úgy vélték, hogy az egyéb stabilitást szolgáló rendelkezések elegendőnek bizonyulnak a válságok kezelését illetően, tehát biztosítják a szuverén adósok likviditását. A gazdasági válság tapasztalatai tehát rámutattak a közösség pénzügyi politikájának hiányosságaira, amelyek közül legjelentősebbnek a külső egyensúly biztosításának teljes figyelmen kívül hagyása nevezhető meghatározónak. További problémaként azonosítható a már érintett reálkonvergencia hiánya, mivel egy megfelelően működő, a krízishelyzeteket kezelni képes monetáris unió alapja a hasonló 41
gazdasági fejlettség, amely az Európai unió esetében nem valósult meg. Fenti tényező hiányában szükség lett volna olyan fiskális politika kialakítására, amely szintén nem történt meg, mivel az adópolitika és a források allokációja teljes mértékben nemzeti törvények alapján valósult meg. A foglalkoztatás mobilitásának hiányosságai szintén nehezítették a hatékony válságkezelést, mivel a lefelé irányuló alkalmazkodás nem vált elfogadottá a tagállamok munkavállalóinak körében. Az Európai Unió közös költségvetése szintén hozzájárult a válság mélyüléséhez, mivel a GDP alig egy százalékát kitevő mennyiségű forrás nem tette lehetővé a reálgazdasági változások, reformok bevezetését, amely tényező szintén a munkaerőpiaci mobilitás csökkenését generálta. További súlyos hibaként merül fel a GMU megalakítása során a nyelvi és kulturális homogenitás erősítésének hiányossága. Az Európai Unió esetében a soknyelvű, gyakran homlokegyenest eltérő kulturális értéke mentén élő népek heterogenitása, a változások és megszorítások elfogadása nem minden állam esetében volt elfogadható a társadalom részéről. Fenti tényezők hatására a gazdasági és monetáris unió tagállamaiban a gazdasági krízis ott vette kezdetét, amikor a pénzintézetek rossz hitelkihelyezési politikája mellett „mérgezett” értékpapírok, az amerikai másodlagos jelzálogpiac devalválódott befektetési alapjainak papírjai
elvesztették
értéküket,
a
beruházások,
befektetések
bizalmi
pozíciói
megrendültek. A Közösség keleti államaiban lényegesen nagyobb problémát okozott a likviditás hiánya, ugyanis a kohéziós országokban a drasztikus nemzeti valuta leértékelődésnek köszönhetően a gazdasági szereplőknek hitelválsággal is meg kellett küzdeniük. A problémák sokrétűsége értelemszerűen szükségessé tette a válság lokális kezelését, a sajátos, az országspecifikumoknak megfelelő megoldások alkalmazását. (Farkas, szerkesztő [2012].
42
3.2.1. A monetáris politika szerepe a válságkezelésben
A központi bankoktól értelemszerűen nem várható el, hogy át lássák, prognosztizálják a gazdaság változásait, ugyanakkor reális elvárás a monetáris politika irányítóival szemben, hogy a gazdaság meghatározó szereplői által közölt előrejelzések alapján úgy alakítsák a pénzügyi politikát, hogy az alkalmas legyen a válságok kezelésére. A modern monetáris politikában elfogadott módszer, hogy az inflációs –cél követése határozza meg a jegybank által képviselt monetáris politikát, amely azonban veszélyeket hordoz magában, mivel nem a jövő terveit veszi alapul a döntéshozatal során, hanem a múltbeli események hatásait. A válságot megelőző időszak során tehát a jegybankok által képviselt monetáris politika egyetlen célja az infláció megfelelő szinten tartása volt, amely keretrendszer viszont nem felel meg a globális problémák kezelése érdekében szükséges elvárásoknak. Fenti aspektus következtében háttérbe szorult a fiskális politika, amelynek válságkezelés terén alkalmazható eszközei is meglehetősen korlátozottak voltak. Paradigmaváltásra volt szükség tehát annak érdekében, hogy a döntéshozók beláthassák, az infláció kezelése rendkívül fontos momentuma a nemzeti és nemzetközi, globális pénzügyi és gazdasági rendszerek működésének, de nem elégséges válsághelyzetekben, mivel az alacsony infláció jelentős mértékben korlátozza a monetáris politika eszközrendszerének felhasználását a problémák megoldására, a válság kezelésére. A krízishelyzetek során kiemelt szerep jut a monetáris politika anticiklikus, gazdaságot élénkíteni képes lépéseinek megvalósításához, amely azonban nem lehetséges, ha a túlzott konvertibilitás elérése az elsődleges cél a tevékenység során. A már bemutatásra került heterogenitás, az Európai Unió, azon belül a gazdasági és monetáris unió sokszínűsége a válság során sokkal több problémát okozott, mint amennyi haszonnal járt. A válságkezelést tovább nehezítette, hogy az Európai Tanács által hozott irányelvek és belső szabályozók gyakorlatilag korlátozták a monetáris politika mozgásterét, nem tették lehetővé a szükséges eszközök hatékony alkalmazását. (Farkas, szerkesztő [2012]).
43
3.2.2. A válságkezelés tanulságai
A már említésre került élénkítő politika, a gazdaság szereplői számára a likviditás biztosítása csak szigorúan ellenőrzött, kontrolált határok között lehetséges, mivel abban az esetben, ha a fiskális és monetáris politika beavatkozásának hatására a recesszió kisebb méreteket ölt, mint az valójában indokolt lenne, a válságot követő egy évtizeden keresztül lesznek következményei a tevékenységnek. A válságkezelés kudarca rávilágított arra, hogy a döntéshozók körében tapasztalható szűklátókörűség, amely főképp a beidegződéseknek, a közgazdaságtan elméletei szó szerinti, merev értelmezésének tulajdoníthatók,
komoly
problémák
forrásai
lehetnek,
illetve
alkalmatlanok
a
krízishelyzetek hatékony és gyors kezelésére. A késedelmes felismerés, a lassú reakció, a nem megfelelő, esetenként teljesen téves aspektusokon alapuló döntések okolhatók a válság elmélyüléséért, illetve az időbeli elhúzódásért. A 2008 évi gazdasági válság kardinális pontnak nevezhető mind a monetáris, mind a fiskális politika történetében, mivel a krízis kezelése érdekében hozott döntések hatástalansága alapján értették meg a döntéshozók, hogy a globális gazdaság problémái globális kezelést várnak el ugyan, de az intézkedések meghozatala során szükséges figyelembe venni a nemzetgazdaságok sajátosságait. A pénz és tőkepiacok esetében szintén fordulópontnak nevezhető a krízis, mivel jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok gazdaságpolitikája stabilizálódása megvalósuljon, ezzel hozzájáruljon a világgazdaság egyensúlyának kialakulásához is. Pozitív példaként említhető a Világbank (IMF) válságkezelő stratégiája, mivel szakítva az ortodox megoldásokkal, részben visszatérve a keynesi ösztönző politika alkalmazásához, jelentős mértékben hozzájárult a stabilizáció létrejöttéhez. Szintén kedvező változásként értékelhető, hogy a Világbank döntéshozói belátták, a jövőben sem lehet megakadályozni a válsághelyzetek kialakulását, ugyanakkor a pénzpiaci szabályozás aktualizálásán keresztül fel lehet készülni a negatív hatások csökkentésére, a problémák kezelésére. (Farkas, szerkesztő [2012]).
44
3.3. A lengyel gazdaság specifikumai a válság alatt
Wisniewski [2009] véleménye szerint a közép- kelet- európai térség országai közül Lengyelország volt a legkedvezőbb helyzetben a válság eszkalálódásakor, mivel az országot kedvező belpolitikai folyamatok, továbbá stabil gazdasági növekedés jellemezte. A 2007 évi parlamenti választások eredményeképp a közélet stabilizációja, a társadalom által támogatott kormányzás következett be, amely tényező jelentős mértékben segítette a válság kezelését. Fontos momentum, hogy az intézményi közgazdaságtan meghatározó elemei, a gazdaság, a politika és a társadalom biztos alapokon nyugvó rendszerré állt össze, így lehetőség nyílt a konszenzus megvalósítására, a problémák közös érdekek mentén történő megoldására. A kormányban tapasztalható egyetértés lehetővé tette a csatlakozást követően lassan kibontakozó reformfolyamatok felgyorsítását, a gazdasági növekedés erősödését, gyorsulását. A strukturális reformok folyamatainak élénkítése nagymértékben hozzájárult a gazdaság átalakításához, modernizálásához, az európai normáknak való megfelelés követelményrendszerének bevezetéséhez. Ismét napirendre került, aktualitást kapott az euro övezethez történő csatlakozás, amelynek dátumaként 2012. évet jelölte meg a kormány. Az euro bevezetése érdekében olyan reformok megvalósítása vált szükségessé, amelyek hozzájárulnak a stabil, fenntartható gazdasági fejlődéshez, társadalmi értelemben is biztonságot képesek nyújtani. A privatizációs folyamatok élénkítése mellett az adó, - és nyugdíjrendszer reformja, a gazdaság modernizálásához szükséges strukturális változások bevezetése tűnt a legfontosabb feladatnak, amelyek a gazdaságpolitika következetessége, a fiskális és monetáris politika megfelelő működése révén megfelelő alapot teremtettek a kedvező folyamatok megvalósulásához. A gazdaság növekedésének dinamizmusa szintén kedvező előjeleket hordozott magában, a 2004. évet követően, az Európai Unióhoz történt csatlakozás hatására a válságot megelőző évek során minden vizsgált intervallumban meghaladta az öt százalékot. A növekedés alátámasztotta a kormány által propagált változásokat, miszerint a lengyel gazdaság alkalmazkodott a nemzetközi trendekhez, magáévá tette a konjunktúraciklusok sajátosságait.
45
Faragó- Mező [2013] meglátása szerint a válságkezelés sikere alapvetően a zárt gazdaságnak, a nagyméretű piacoknak, továbbá a stabil pénzügyi és társadalombiztosítási alapok működésének köszönhető, ugyanakkor jelentős mértékben hozzájárult ahhoz a kormány anticiklikus gazdaságpolitikája, továbbá a nemzeti valuta megfelelő mértékű leértékelése is. Hozzájárult a válság alatti növekedéshez az a tényező is, hogy Lengyelország gazdasága kedvező helyzetben állt a krízis kitörésekor, az expanzió nem állt meg , mivel a belső fogyasztás nem szenvedett drasztikus visszaesést. A makrogazdasági tényezők kedvező helyzete szintén segítette a válságkezelést, az államadósság GDP-hez viszonyított alacsony aránya lehetővé tette a pénzügyi élet, továbbá a gazdaság élénkítéséhez szükséges források előteremtését. Az állami támogatások gazdaságélénkítő hatása már a keynesi doktrínák esetében bizonyítást nyert, a New Deal eredményessége, sikerei napjainkban is érezhetők az amerikai gazdaságban. A sikeres válságkezelés példaként állítható a kelet- közép- európai országok elé, ugyanakkor annak pontos megismerése érdekében szükséges a befolyást gyakorló tényezők, jellegzetességek megismerése is. A válságot megelőző időszak során a konjunktúra magas szintje, a beruházások iránti élénk érdeklődés jellemezte a lengyel gazdaságot, így a válság kirobbanásakor azt jelentős expanzió jellemezte. A zárt gazdaság, illetve a magas belső fogyasztás szintén hozzájárult ahhoz, hogy LengyelországRomániához hasonlóan- a régió országai közül legkevésbé volt kitett az export- import változásainak. Fenti tényezőkhöz még hozzájárult, hogy az intenzív gazdasági növekedés hatására a lengyel termékek népszerűek voltak a nemzetközi piacokon, így az ország kivitele markáns növekedést mutatott a válságot megelőző időszak során. Annak ellenére, hogy az import minden évben meghaladta az ország importját, így a kereskedelmi mérleg folyamatosan deficitet mutatott, a válság nem érintette súlyosan az országot, mivel a kivitel jellemzően az Európai Unió tagállamaiban realizálódott, míg az import esetében elsősorban Kína és a Távol- Kelet államai voltak a lengyel kereskedelem partnerei. Ennek megfelelően a kereskedelmi mérleg hiánya minden esetben az ázsiai térséggel folytatott üzletek során merült fel, amely kevésbé volt érintett a válság hatásait illetően. Mint azt már láthattuk, a külföldi működőtőke beáramlása jelentős volt Lengyelországban, kimagasló értékeket tudhatott magának a gazdaság, de az egy főre jutó beáramlás vizsgálata során megállapítható, hogy csupán a régió középmezőnyébe tartozott az ország 46
a válságot megelőző időszak során. A működőtőke lengyel beruházások iránti érdeklődését alapvetően az uniós csatlakozást követő jogszabályi változások alakították, mivel a jogharmonizáció megvalósítása érdekében a törvényhozás elhárított minden akadályt a privatizáció folytatása elől. A 16. ábrában megfigyelhető, milyen intenzív érdeklődés volt a lengyelországi befektetések iránt a válságot megelőző utolsó év során.
Forrás: Faragó- Mező [2013] 16. ábra: A külföldi működőtőke nagysága a kohéziós államokban 2007-ben
A 16. ábra értékei szerint az egy főre jutó működőtőke Észtországban volt a legnagyobb, de összegében magasan Lengyelország került az érdeklődés középpontjába. Ennek okaként a bankszektor és a tőkepiac fejlettsége nevezhető meg, amelyek megfelelő működését, a fejlődés lehetőségét a jogharmonizáció teremtette meg. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető volt a lengyel pénzügyi rendszer működése során, hogy a többi kohéziós ország bankrendszerével ellentétben itt a hazai tulajdonban lévő pénzintézetek domináltak, köszönhetően a kormány inkonzisztens gazdaságpolitikájának. Ennek köszönhetően az állami szabályozás jelentősége és befolyása lényegesen nagyobb volt, mint azt a régió többi országában megfigyelhettük, így Lengyelországban a magas arányú állami tulajdon mellett a szigorú ellenőrzés és átláthatóság is biztosított volt a pénzügyi rendszerben. Értelemszerűen a szigorú szabályozás összefüggésbe hozható a következetes monetáris politikával, továbbá a jegybank függetlenségével, amely tényezők meghatározónak bizonyultak a válság kezelése során. A megfontolt és következetes 47
pénzpiaci politikának köszönhető, hogy Lengyelországnak nem kellett szembenéznie a hitelválság
okozta
problémákkal,
amelyek
például
Magyarország
esetében
megnehezítették a krízis kezelését, a vállalkozások finanszírozását, a belső fogyasztás növelését. A monetáris politika következetessége nem mondható el a fiskális politika esetében, ugyanakkor paradox módon e momentum is hozzájárult a sikeres válságkezeléshez. A fiskális politikát ostorozó publikációkban kifejtésre kerül, hogy a csatlakozást megelőzően regnáló kormányok saját politikai népszerűségüket fontosabbnak tartották, mint az államadósság csökkentését célzó, a lakosság körében népszerűtlen betétnövelő lépések megvalósítását, így bár az államadósság a konvergencia kritériumokon belül maradt, folyamatosan növekedett. A 17. ábrában azonban megfigyelhető, hogy 2003 és 2007 között a költségvetés hiánya folyamatosan csökkent, a válság kitörését megelőző év során alig három százalék volt, amely tényező már a felelős gazdaságpolitika bevezetését és gyakorlását feltételezi.
Forrás: Faragó – Mező, [2013]. 17. ábra: A költségvetés hiánya és a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított arányának változása Lengyelországban 2001- 2007 között
A monetáris és fiskális politika mellett a foglalkoztatás terén bekövetkezett pozitív változások nevezhetők meg a lengyel válságkezelés sikerének tényezőjeként, mivel a csatlakozást követően a liberalizált munkaerő piacok hatására drasztikusan csökkent a munkanélküliség az országban. Tovább javította a foglalkoztatás mutatóit az országban megvalósuló intenzív gazdasági növekedés, amely jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, 48
hogy a csatlakozáskor még sereghajtónak számító ötvenhét százalékos foglalkoztatási ráta a válságot megelőző intervallumban már látványos növekedést jelzett. Fenti tényezők meghatározónak bizonyultak a lengyel kormány válságkezelési stratégiájának kialakítása és megvalósítása során, mivel a makrogazdaság mutatóinak kézben tartása mellett a mikrogazdaság folyamatainak szabályozása is kiemelt prioritást élvezett. A válság kitörésekor a kormány elsődleges célja a spekulatív támadások kivédése, a nemzeti fizetőeszköz stabilitásának megőrzése volt, ugyanakkor a zárt, nagyméretű
belső
piacok
védelmének
megvalósítása
is
szükségessé
vált.
A
makrogazdaság tényezői közül a fizetési mérleg egyensúlyának biztosítása mellett a munkanélküliség növekedésének megakadályozása bizonyult kiemelt feladatnak. A sikeres válságkezelés egyik fő momentuma volt, hogy a kormány a jegybankkal együttműködve már a válság első jeleinek megjelenésekor reagált azokra, közösen elkészített tervek álltak rendelkezésre a gazdasági és pénzügyi rendszer eredményeinek megőrzése, a biztonság szavatolása érdekében. A lakosság körében népszerűtlen intézkedések bevezetése természetesen nem volt könnyű, ám a következetes politika meghozta gyümölcsét. A kormány természetesen úgy igyekezett kialakítani a gazdaságpolitika elemeit, hogy bár az egyéni érdekek esetenként sérültek, a közösség fejlődése megoldott legyen. Ennek megfelelően expanzív intézkedések bevezetésén keresztül igyekezett hozzájárulni a belső fogyasztás volumenének megőrzéséhez, a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtéséhez. Az intézményi közgazdaságtan sikeres elemeit a keynesi felfogással ötvözve került kialakításra a válságkezelés programja, amely elsődlegesen adócsökkentést, az állami beruházások markáns élénkítését foglalta magába. A válság kirobbanását követően gyakorlatilag azonnal, 2008. novemberében a pénzügyminisztérium már döntést hozott a Pénzügyi stabilizációs bizottság megalakítását illetően, amelynek elsődleges feladata az intézkedések kidolgozása és koordinálása volt.
A gazdaság működőképességnek
szavatolása érdekében a jegybank és a pénzügyminisztérium közös döntése alapján az állami garanciavállalás értékét, amely a vállalkozások működése érdekében volt jelentős, 25.000 euroról 50.000 euro értékre emelték. A kormány a költségvetés stabilizálása érdekében azonnal felvette a kapcsolatot a Világbankkal, amely több mint húszmillió dollár értékű hitelcsomagot biztosított az ország számára. A hitelfelvételre a nemzeti valuta, a zloty védelme érdekében volt szükség, mivel a válság kirobbanását követően az a Visegrádi Négyek valutáihoz 49
hasonlóan folyamatosan spekulatív támadásoknak volt kitéve. A hitelfelvétel lehetővé tette az árfolyam stabilizálását, a támadások visszaszorítását. A hitel lehívására végül is nem került sor, mivel a szerződés megkötése már önmagában elégnek bizonyult a zloty stabilizálásához, az ország pénzügyi megítélésének javulásához. A már vázolt államháztartási hiányosságok hatására a válság kitörésekor elodázhatatlanná vált a társadalombiztosítás reformjának megvalósítása, amely a népszerűtlen intézkedések közé tartozott. Az infláció mértéke a válság kitörésekor sem érte el a három százalékos értéket, így a kormány figyelme teljes mértékben a szükséges reformok megvalósítására koncentrálódhatott. A Pénzügyi konszolidációs és fejlesztési terv, amelynek célja a fiskális politika stabilizálása volt, alapvetően fejlesztési prioritásokra épült. A költségvetés kiadásainak
csökkentése
érdekében
a
közintézmények
forrásainak
hatékonyabb
felhasználása vált szükségessé, amely kismérvű megszorításokon keresztül realizálódott. Az átláthatóság növelése érdekében a közszféra számláit a Pénzügyminisztérium kezelésébe vették, lehetővé téve ezzel az ellenőrzést, a pazarlás csökkentését. A költségvetési intézmények kiadásainak csökkentése mellett a lakosság belső fogyasztását ösztönözni hivatott adóreformok jelentették a fiskális politika átalakításának lehetőségét. Az adóterhek csökkentése mellett a rendszer átláthatóságának biztosítása, az egyszerűsítés elérése volt a cél, amely viszont népszerű intézkedésnek bizonyult a társadalom tagjai körében. A Gazdaságpolitika 2010 programtervezet az államháztartás stabilizálása mellett a költségvetési hiány csökkentését irányozta elő, amelynek megvalósítása érdekében a privatizáció felgyorsítása történt meg. Az általános forgalmi adó egy százalékos növelése nem okozott komoly terhet a lakosság számára, ugyanakkor a fiskális politika számára fontos bevételeket generált, amelyek szintén hozzájárultak a reformok megvalósításához, a válság kezeléséhez. A monetáris politika terén is reformok tették lehetővé a válság hatékony kezelését, amely az infláció szinten tartásában, továbbá az árszínvonal stabilizálásában öltött testet. Az inflációs nyomás ellensúlyozása érdekében tett intézkedések, a nyílt piaci műveletek alkalmazása mellett a jegybanki alapkamat minimális, egy százalékos csökkentése tette lehetővé az egyensúly megőrzését, a lakosság fogyasztásának ösztönzését. A pénzpiaci mozgások intenzitásának növelése, a vállalkozások likviditásának biztosítása érdekében pótlólagos likviditási keretek kerültek jóváhagyásra, amelyek hatására a gazdaság megőrizte működőképességét, továbbá fejlődésre is képes volt.
50
A
munkaerőpiac
stabilitásának
megőrzése
érdekében
került
kidolgozásra
és
megvalósításra a Társadalmi Szolidaritási Alap által működtetett program, amely rugalmasabb kereteket biztosított a foglalkoztatás számára, így járult hozzá a munkahelyek megmaradásához. A fizetés- kiegészítés intézménye szintén a foglalkoztatás érdekében jött létre, a csökkentett munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók jövedelmét az állam pótolta ki az ésszerűség határán belül. A nyugdíjrendszer átalakítása, amely a korhatár növekedését, illetve az ellátások korlátozását foglalta megában, szintén a költségvetés egyensúlyát hivatott elősegíteni, azon túl a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését is szolgálta. (Faragó- Mező [2013], Wisniewski, [2009], Kozenkow, [2011] A lengyel válságkezelés értelemszerűen nem minden esetben nyerte el a társadalom teljes támogatását és elfogadottságát, de jelentőségét mutatja, hogy a megvalósult programok hatására Lengyelország a válság évei alatt is képes volt gazdasági növekedést produkálni.
51
4. PROGNÓZISOK
A világgazdaságban lezajlott változások alapján a Gazdaságkutató Intézet az alábbi előrejelzéseket tette közzé a globális, illetve az Európai Unió gazdaságában bekövetkezhető változásokkal kapcsolatban: Az előrejelzés szerint a Görögországgal kapcsolatos változások, az államcsőd, csak minimális mértékű hatást gyakorol a következő évek során a világgazdaságra. Ennek következtében már az idei év során is intenzív növekedés várható, amely 2017-re további dinamikus pozitív változásokon megy keresztül. A globális növekedés fő hajtóereje a tartósan alacsony energiaárak hatására hatékonyabbá váló termelési folyamatok lesznek, ugyanakkor a növekedés szolgálatába áll a monetáris és fiskális politika lazulása is. A gazdaság növekedésének dinamikáját csökkenthetik a politikai kockázatok, az Európai Unión belüli viszályok, amelyek a menekültválság hatására egyre nagyobb problémák forrásai lesznek, ugyanakkor az orosz- ukrán konfliktus sem tesz jót a térség nyugodt gazdaságának kialakulása szempontjából. Negatív tényezőként említi a tanulmány, hogy Kína és az Egyesült Államok gazdasági növekedésének csökkenése is kedvezőtlen folyamatokat indít el a világgazdaságban. Az Európai Unió, az Európai Központi Bank tevékenysége nyomán a Közösség a következő évek során olyan értékpapírok vásárlását tervezi, amelyek alkalmasak lehetnek a válsághelyzetek kezelése során a stabilitás megvalósítására, ugyanakkor a normál gazdaságmenet ideje alatt képesek ellensúlyozni a kínai és az amerikai gazdaság nyomását a Közösség tagállamaira. (GKI, [2015].) A lengyel gazdasággal kapcsolatos előrejelzések alapvetően megegyeznek a GKI által felvázolt prognózissal, ugyanakkor az optimista, de a realitás talaján álló szakemberek hozzáteszik,
az
évi
3-5
százalékos
átlagos
gazdasági
növekedés
eléréséhez,
megvalósításához stabil világgazdasági környezet és politikai háttér szükséges. A lengyel gazdasági miniszter szerint jelenleg három fő hajtóerő figyelhető meg az ország gazdaságában, a magas belső fogyasztás mellett az import bővülése, illetve a lengyel vállalatok termékei iránti kereslet növekedése tapasztalható a válságot követő időszak során. A harmadik momentumként a befektetések, elsősorban a külföldi tőkebefektetések súlyának növekedése került említésre.
52
Megfigyelhető, hogy a lengyel gazdaság jövőbeni sikereit a döntéshozók az eddigiekhez hasonló gazdaságpolitika megvalósításában látják. A válság alatti gazdasági növekedés esetében is a fenti tényezők jelentették a megoldást a problémákra, mint azt láthattuk, a fent felsorolt három tényező járult hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy a lengyel gazdaság képes volt komoly gondok nélkül átvészelni a krízist. A külföldi működő tőke által kialakított vállalatok a foglalkoztatás terén is meghatározóak, mintegy harminc százalékos részesedéssel bírnak a munkaerőpiacon. A kockázati tőkét biztosító befektetőket
a
gazdasági
miniszter
üzleti
angyalokként
azonosítja,
akiknek
jellegzetessége, hogy nem csupán a források biztosításában vesznek részt, de érdekeik érvényesítése érdekében szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal is segítik a vállalkozások működését. A versenyszellem erősítése mellett a vállalkozói ismeretek bővítésében is jelentős szerepet szánnak a jövőben a kockázati tőkebefektetőknek, akik fantáziát látnak a lengyelországi vállalkozásokban, mivel megfelelő mennyiségű képzett munkaerő áll rendelkezésre az országban. Komoly reményeket fűznek a jövőben a fejlett gyártástechnológiával készült termékek világpiaci értékesítéséhez, amely jelentős részben szintén a működőtőke felhasználásával valósulhat meg. A gépjárműalkatrészek és repüléstechnikai berendezések értékesítése szintén a lengyel gazdaság egyik kitörési pontja lehet a közeljövőben. A Lengyel Információs és Befektetési Ügynökség munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfelelő tájékoztatást adhassanak a kockázati tőkét biztosító üzletemberek számára, akik hozzájárulhatnak az ország gazdasági növekedéséhez. További növekedési potenciál nyerhető ki a gazdasági miniszter szerint a logisztika és a disztribúció fejlesztésével, amely ágazatok már napjainkban is kedvező feltételeket kínálva várják a vállalkozásokat. A növekedéshez hozzájárulhat az ország földrajzi helyzete mellett az infrastruktúra fejlettsége, az úthálózat megfelelő színvonala, továbbá azok a raktározási kapacitások, amelyeket szintén kedvező feltételek mellett képes kínálni az ágazat. A logisztika fejlesztése komoly lehetőségeket rejt magában, főképp abban az esetben, ha az Európai Unió és Oroszország között normalizálódnak a politikai ellentétek, amelynek következményeképp jelentős kereskedelmi fejlődés várható. A kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében Lengyelország nem csupán nyugati, uniós partnerei számára kínál kedvező feltételekkel raktározási lehetőséget, vagy telephely kialakítására alkalmas infrastruktúrát, a keleti partnereket is kedvezmények nyújtásával igyekszik az országba csábítani.
53
A vasúti közlekedés fejlesztése révén olyan infrastrukturális megoldások kialakítása történt meg, amelyek lehetővé teszik a volt Szovjetunió országaiba történő szállítást az áruk átrakása nélkül, mivel a nyomtávok közötti különbségek eltüntetése a technológiák alkalmazásával megvalósítható. Komoly jelentőséget tulajdonít a miniszter a kínai kereskedelmi útvonalak szélesedésének, gyakorlatilag egy új Selyemút építésének lehetőségét látja, amely a tervek szerint Lengyelországon keresztül vezet NyugatEurópába, az Unió gazdaságilag meghatározó államaiba. A pénzpiacok fellendítése szintén a fejlődést elősegítő perspektívák között szerepel Lengyelországban. Ennek érdekében a Varsói Értékpapír Tőzsde jelentőségének növelése, hosszú távon a régió meghatározó börzéjévé történő fejlesztése figyelhető meg a tervek között. A tőzsde promóciójának alapja, hogy a jegyzett értékpapírok kibocsátói nem csupán jó befektetéseket hajthatnak végre azáltal, de felhívhatják a figyelmet vállalatuk tevékenységére, amennyiben pedig sikerül felkelteni az érdeklődést, finanszírozási forrásokhoz is juthatnak általa. Az európai pénzpiaci standardoknak megfelelő jogszabályi környezetben működő pénzpiac fejlett és modern infrastruktúrával áll az érdeklődők rendelkezésére, amely jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy széles skálán képes kínálatot biztosítani az értékpapírok terén. Az ország mezőgazdasági termelése a rendszerváltást követően gyökeresen átalakult, a hatékonyságot nélkülöző, szétszabdalt kisbirtok rendszert szinte teljes mértékben felváltotta
a
koncentrált
gazdálkodás,
amelynek
következtében
Lengyelország
mezőgazdasági termékei komoly esélyekkel jelennek meg napjainkban a közösségi piacokon. A tanulmány kitér a húsexport növelésében rejlő lehetőségekre, amelyek immár minőség tekintetében is versenyképesek a nyugati piacokon, ugyanakkor ár tekintetében is érdemi változások történtek a fejlett technológiák bevezetése, az erőforrások hatékony kihasználásának megvalósulása óta. A több évszázados állattenyésztési tradícióknak köszönhetően a minőségi termékeket mind az öt kontinensen vásárolják, összesen mintegy hetven országban kerülhet az üzletek polcaira lengyel hústermék. A lengyel élelmiszeripar és a mezőgazdaság az Európai Unióban a hatodik legnagyobbnak számít, részesedése a közös piacokon közel tíz százalék. Az exportban betöltött szerepe ennek megfelelően nagy, ugyanakkor vannak még kiaknázatlan lehetőségek, olyan piacok, ahol a versenyképesség növelésével jelentős pozíciók érhetők el. Már az uniós csatlakozást követő időszak során négyszeresére nőtt Lengyelország exportja, amely a minőségi növekedéssel további lehetőségeket hordoz magában. Az Európai Unióból 54
származó termékekre kivetett orosz embargó hatására ugyan csökkent a lengyel mezőgazdaság és élelmiszeripar exportja, de a dél- európai országok mellett Kína és a Távol- Kelet államai komoly piacokat jelentenek, amelyek bővítése jelentős mértékben javíthatja az ágazat versenyképességét. (Lengyel Köztársaság Nagykövetsége, [2015]. Az előbbiek során feldolgozott, a lengyel gazdaság kitörési pontjait, a fejlődés alternatíváit bemutatni hivatott kiadvány egyik címsora szerint a szerkesztők üdvözlik az olvasót Európa optimista részén. A bemutatásra került tényezők alapján állíthatom, reális a lengyel gazdaság irányítóinak bizakodása, jövőbe vetett hite, mivel a következetes, a társadalmi igényeket és a gazdaság jellegzetességeit egyaránt figyelembe vevő gazdaságpolitika lehetőséget biztosít arra, hogy az ország valóban az európai integráció mintaállama legyen, hozzájáruljon a fenntartható fejlődés megvalósításához. Fenti megállapítást látszanak alátámasztani az Európai Bizottság által készített prognózisok is, amelyek Lengyelország fő makrogazdasági mutatóinak változását igyekeznek meghatározni a következő évek során.
A makrogazdaság mutatóinak Lengyelországgal kapcsolatos prognózisai 2. Táblázat Mutató
2016
2017
GDP növekedés (%)
3,7
3,6
Infláció (%)
0,0
1,6
Munkanélküliség (%)
6,8
6,3
Költségvetés hiánya (GDP%)
-2,6
-3,1
Államadósság (GDP%)
52,0
52,7
Kereskedelmi mérleg hiánya (GDP%)
-0,3
-0,9
Forrás: Európai Bizottság, 2016, saját szerkesztés
A 2. táblázat értékei szerint a következő év során Lengyelország kedvezőtlenebb makrogazdasági mutatókat lesz képes felmutatni, mint azt az idei évben tapasztalhatjuk. A pesszimizmus, amely ellenkezni látszik a lengyel optimista prognózisokkal, alapvetően nem jelez komoly problémákat, sokkal inkább a gazdasági növekedés megtorpanását 55
feltételezi, amely egyre reálisabbnak tűnik a menekültválság nyomán kialakult politikai és társadalmi ellentétek következtében. A Bizottság rámutat a Lengyelországgal kapcsolatos értékelésben, hogy az Európai Unió legnagyobb lélekszámú gazdaságát magáénak tudó ország fiskális és monetáris politika terén is komoly erőfeszítéseket tett az integráció sikeres megvalósítása érdekében, amelynek eredményeképp elérhető közelségbe került Varsó számára a GMU tagság.
56
5.KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
A válságkezelés vizsgálata során több olyan tényező került meghatározásra és azonosításra, amelyek egyenként, illetve egymás kedvező hatásait erősítve járultak hozzá a gazdasági növekedéshez, a társadalmi fejlődéshez, az európai integráció sikeréhez. Elsőként említhető az Európai Unió támogatáspolitikai alapjai, a Strukturális Alapok, illetve a Kohéziós Alapok által biztosított források felhasználásának hatékonysága. Mint azt láthattuk, Lengyelország a régióba érkező finanszírozási források közel ötven százalékát volt képes megszerezni, illetve hasznosítani, a gazdasági növekedés szolgálatába állítani. Magyarország esetében, ha a támogatási lehetőségek kihasználtságát, annak hatékonyságát vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy lényegesen alacsonyabb növekedést sikerült elérni általa, mint azt a lengyel példában láthattuk. Az eltérések részben a két gazdaság sajátosságaiból fakadnak, ugyanakkor Magyarország esetében megállapítható, hogy a kisvállalkozások a válságot követő időszakban rendkívül nehezen jutottak finanszírozási forrásokhoz, mivel a pénzintézetek hitelpolitikájának szigorodása következtében a hitelfelvétel szinte lehetetlenné vált, az állami támogatások pedig nem álltak rendelkezésre kellő mértékben. A hazai vállalkozások esetében gyakran a likviditás megvalósítása is komoly problémát jelent, ennek megfelelően a támogatások lehívhatóságához szükséges önerő előteremtése szinte lehetetlen. A lengyelországi válságkezelési tevékenységek között láthattuk, a kormány első lépései között szerepelt az állami garanciavállalás összegének felemelése, továbbá a vállalkozások működéséhez szükséges támogatások biztosítása. Lengyelország példaként állítható a kohéziós országok elé, mivel a válságkezelés során minden lehetséges eszközzel támogatta a gazdaság zászlóshajója, a kisvállalkozói szektor működését,
a
versenyképesség
megvalósítását.
További
pozitívum
a
foglalkoztatáspolitikai kedvezmények terén végzett válságkezelő tevékenység. Az állami szerepvállalás, a költségek egy jelentős hányadának átvállalása tette lehetővé a munkahelyek megőrzését a recesszió ideje alatt, amelynek eredményeképp a vállalkozások életképesek maradtak, továbbá képesek voltak megtartani a képzett, kompetenciák terén meghatározó munkavállalóit. E tekintetben szintén példaértékű a lengyel kormány tevékenysége.
57
Az adó,- és társadalombiztosítási reform következetes végrehajtása szintén fontos momentuma volt a válságkezelésnek, ugyanakkor nem okozott súlyos társadalmi problémákat, mivel az adórendszer átalakítása több lépcsőben zajlott le, így a lakosság kisebb mértékben részesedett annak negatív következményeiből. Az adópolitika, amelynek megvalósításán keresztül Varsó sikeresen csábította az országba a külföldi működő tőkét, szintén szignifikáns részét képezte a válságkezelő csomagnak, hozzájárult a gazdasági növekedéshez. A gazdasági sikerek elérése jelentős mértékben hozzájárul a társadalmi kohézió erősödéséhez, amely lehetővé teszi a krízishelyzetek során alkalmazott népszerűtlen intézkedések elfogadását is. Lengyelország e tekintetben is példaként állítható a térség, a régió államai számára, mivel a két tényező összehangolásával sikerült felülkerekedni a válság okozta problémákon. A válságkezelés ismertetése során láthattuk, hogy a kormány széles társadalmi elfogadottsága, támogatottsága jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy olyan intézkedések születhessenek, amelyek képesek az életszínvonal megőrzése mellett növelni a teljesítőképességet, még válság esetén is. A fogyasztás ösztönzése érdekében tett lépések nem csupán gazdasági jelentőséggel bírtak, nagymértékben hozzájárultak ahhoz is, hogy a társadalom egyes rétegei közötti különbségek nem növekedtek, a társadalmi mobilitás viszont pozitív változásokon ment keresztül. A munkahely megőrző programok hatására nem csupán gazdasági értelemben fejlődött a lakosság, de morálisan is jelentős támogatást kapott a kormánytól. A válsághelyzetek során kiemelt jelentőséggel bír az egzisztencia megtartását, növelését előidézni képes tevékenység, mivel a munkahely elvesztése olyan folyamatokat generál, amelyek társadalmi értelemben is rendkívül károsak. A lengyel kormány képes volt a válság kezelése során olyan politikai, gazdasági és társadalmi konszenzus megvalósítására, amely megfelelő alapot teremtett a reformok megvalósítására, a gazdaság modernizálására. A növekedés, amely napjainkban is tapasztalható, jelentős részben a kormány következetes és a társadalom tagjainak érdekeit szolgáló politikájának eredményeképp jött létre, így ismét csak példaként állítható a hasonló problémákkal küzdő államok elé.
58
A modern intézményi közgazdaságtan, illetve a keynesi doktrínák vegyes, a körülményeket figyelembe vevő alkalmazása sikerrel járult hozzá a válság kezeléséhez. A modern intézményi közgazdaságtan alapjainak kiépítése, továbbá az állam jóléti szerepének növelése, a gazdasági folyamatokba történő beavatkozás Lengyelország esetében sikeresnek bizonyult. A keynesi elvek alkalmazása, az állami megrendelések fokozása ugyan csak kismértékben volt megfigyelhető, ugyanakkor az állam által biztosított támogatások jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdaság szereplői képesek voltak működtetni a vállalkozásokat, likviditás és versenyképesség terén pedig megfeleltek az európai normáknak. Az intézményi infrastruktúra politikai és társadalmi szegmensének megfelelő működése tette lehetővé a gazdaság prosperitását, a válsághelyzetben történő növekedés megvalósítását.
59
6. A HIPOTÉZISEK VIZSGÁLATA
A szakirodalom feldolgozása során szerzett ismeretek birtokában, figyelembe véve a gyakorlati tapasztalatok eredményeit, elvégzem a felállított hipotézisek vizsgálatát. H1: A lengyel gazdaság válság időszakában történő növekedése alapvetően a felelős kormányzati
tevékenységnek,
illetve
az
intézményi
közgazdaságtan
megfelelő
felhasználásának köszönhető. A hipotézis igazolódott. A vizsgálatok, a válságkezelés bemutatása, az eredmények ismertetése során egyértelműen megállapítást nyert, hogy a társadalom támogatását élvező kormány intézkedései, válságkezelő programjai meghatározónak bizonyultak a gazdasági növekedés megvalósításában. Az a tény, hogy a politikai döntéshozók képesek voltak elfogadtatni a gyakorta népszerűtlen intézkedések szükségszerűségét a társadalom tagjaival, már magában hordozta a hatékony és eredményes válságkezelés alapjait. A következetesen végrehajtott reformok, amelyeknek szerves részét képezte a kormányzati kiadások racionalizálása is, példát szolgáltattak a lakosság számára arra vonatkozóan, hogy milyen mentalitás szükséges ahhoz, hogy a krízishelyzet ne okozzon jelentősnek nevezhető problémákat, ne állítsa meg a kedvező, növekedést szolgáló folyamatokat. Az intézményi közgazdaságtan elméleti téziseinek gyakorlatba történő átültetésének iskolapéldáját figyelhettük meg a lengyel kormány válságkezelése során, amely sikeresen ötvözte a modern eszközöket a keynesi közgazdaságtan elemeivel, az állami szerepvállalás krízishelyzetben szükséges növelésével. A már kipróbált, az Egyesült Államokban a múlt század legnagyobb válsága során sikeresen vizsgázott állami beavatkozás viszont napjainkban már csak széleskörű társadalmi támogatottsággal valósulhatott meg, mivel az állam finanszírozási forrásai korlátozottak, önmagukban nem lettek volna elégségesek a válság kezelésére. A lengyel kormány fegyelmezett, következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően a gazdasági növekedés egyetlen esetben sem vett fel negatív előjelet, amely az Európai Unió tagállamainak körében példátlannak bizonyult a válság éveiben.
60
H2: A gazdasági növekedés társadalmi fejlődést is von maga után, amely tényező megfelelő alapot teremt a jövőbeni fenntartható fejlődés megvalósításához. A hipotézis igazolódott. A gazdasági növekedés és a társadalmi fejlődés kölcsönhatásban volt megfigyelhető, a konjunktúra hatására a kohézió is növekedett a lakosság körében. A kormány által képviselt gazdaságpolitika alapvető célja a lakosság jólétének, életminőségének növelése volt, amely jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom tagjai is képesek voltak erőfeszítéseket tenni a válság hatásainak csökkentése érdekében. Abban az esetben, ha a társadalom és a gazdaság érdekei találkoznak, esély nyílik arra, hogy a fenntarthatóság irányában tegyenek közös lépéseket. A lengyel gazdaság modernizálása, a megvalósított reformok nem csupán a termelési eszközök technikai, technológiai fejlődésében öltöttek testet, jelentős mértékben hozzájárultak a társadalom átalakulásához,
a
paradigmaváltáshoz
is.
A
posztszocialista
országok
közül
Lengyelországban ment végbe legkésőbb a privatizáció, ennek ellenére a piacgazdaság szabályait, szükségszerűségeit leginkább a lengyel társadalom tagjai sajátították el. Megfigyelhető volt, hogy a lakosság körében folyamatosan növekedett az önállóság iránti igény, amely az önfoglalkoztatás, a vállalkozóvá válás alapeleme, ugyanakkor a befolyásolhatóság csökkenő tendenciát mutatott, tehát egyre kevésbé figyelhető meg a szocialista irányítás hatása.
H3: Lengyelország gazdaságpolitikája megteremti a növekedés alapjait, amelynek köszönhetően az európai integráció is sikeressé válik az ország esetében. A hipotézis igazolódott. A lengyel kormány által kialakított és megvalósított következetes és a társadalom által támogatott gazdaságpolitika alkalmazása megfelelő alapokat teremtett a gazdasági növekedés fenntartható módon történő megvalósítására. A lengyel kormány által kiadott tájékoztató anyagok mellett az Európai Bizottság jelentései is alátámasztják, hogy az ország alkalmas az európai integráció által biztosított lehetőségek kihasználására, a társadalmi fejlődés szolgálatába történő állítására. Bár az euro övezethez történő csatlakozás a gazdasági válság hatására nem valósult meg a tervezett időben, a lengyel gazdasági mutatók, illetve a prognózisok ismeretében megállapítható, hogy az ország rövid időn belül képes lesz megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek lehetővé teszik számára a GMU csatlakozás megvalósítását. 61
Abban az esetben, ha a lengyel kormány folytatja a következetes és megvalósítható gazdaságpolitika végrehajtását, nagy valószínűséggel a szükséges társadalmi támogatás is megmarad, tehát minden feltétel adottá válik az integráció elmélyítéséhez, az európai gazdaság vérkeringésébe történő bekapcsolódáshoz.
62
ÖSSZEGZÉS
Munkám során Lengyelország gazdaságának sikertörténetét vettem górcső alá, amely az Európai unióhoz történő csatlakozást követően bontakozott ki szignifikánsan. Az első szakaszban a makroökonómia és a gazdasági növekedés összefüggéseit mutattam be a modern közgazdasági elméletek ismertetésén keresztül. Megállapítást nyert, hogy a gazdaság
napjainkban tapasztalható változásai megértéséhez és a folyamatok
értékeléséhez paradigmaváltásra van szükség, mivel a gazdasági válságot megelőző időszak során folytatott gazdaságpolitikai tevékenységek esetenként idejétmúltnak bizonyultak, nem tették lehetővé az összefüggések felismerését, az esetleges krízishelyzetek kezelését. Bizonyítást nyert továbbá, hogy az új intézményi közgazdaságtan téziseinek alkalmazása lehetőséget biztosít a makrogazdaság folyamatainak társadalmi igényekhez, politikai elvárásokhoz történő igazítására, a magas szinten megvalósításra kerülő társadalmi párbeszéd pedig lehetővé teszi a változások megértését, a szükségszerűségek elfogadását. Munkám második szakaszában átfogó képet alkottam Lengyelország rendszerváltást követő gazdaságáról, a statisztikai adatok ismertetésével világítottam rá az ország gazdaságának sajátosságaira, azokra a problémákra, amelyek gátat szabtak a fejlődésnek. Az elemzés során fény derült arra, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás nevezhető meghatározónak a lengyel gazdaság fejlődésében, mivel a Közösség kohéziós politikáját megvalósítani hivatott támogatások hatására történtek érdemi, jelentős változások Lengyelország gazdaságában. A gazdaság modernizálása, az európai integrációs folyamatokba történő sikeres bevonása olyan körülményeket teremtett, amelyek lehetővé tették a fejlődést, a gazdasági növekedés megvalósítását. A munkaerőpiac, amely szintén képes volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, szintén profitált a liberalizált közösségi lehetőségekből adódóan, ugyanakkor az országban megvalósultak azok a fejlesztések, amelyek alkalmassá tették a gazdaságot
a
piaci
versenyképesség
növelésére,
az
integrációs
folyamatok
megvalósítására. A gazdasági növekedésnek köszönhetően az ország már a monetáris unióhoz történő csatlakozás küszöbén volt, amikor kitört az amerikai másodlagos jelzálogpiacok összeomlásának nyomában járó gazdasági világválság. 63
A válság kirobbanását követően az Európai Unió döntéshozóival ellentétben a lengyel kormány azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, amelyek a negatív hatások elkerülése érdekében szükségesek voltak. Mint azt a válságkezelést vizsgáló szakasz során láthattuk, a gazdaságpolitika változásaival, a gazdasági intézményrendszer reformjának megvalósításával sikerült elérni, hogy az Európai Unió tagállamai közül egyedülállóan Lengyelország a krízis ideje alatt is képes volt fenntartani gazdaságának növekedését, amelynek dinamikája ugyan csökkent, de folyamatosan megfigyelhető volt. Az Európai Unió tagállamainak válságkezelési stratégiáit vizsgálva megállapítást nyert, hogy a közösségi szabályozás alapvetően alkalmatlan a krízishelyzetek kezelésére, mivel nem teszi lehetővé a monetáris politika rugalmas, a gazdaság élénkítését megvalósítani képes gyors átalakítását. Megfigyelhető volt továbbá, hogy a Közösség döntéshozói lassan, gyakran a nemzeti sajátosságok figyelmen kívül hagyásával hoztak döntéseket, amelyek nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Ezzel szemben a lengyel kormány következetes, a reformok megvalósítását elérni képes gazdaságpolitikája eredményesnek bizonyult, a gazdasági növekedés mellett a társadalmi kohézió erősödése is megvalósult.
64
IRODALOMJEGYZÉK
Könyvek, könyvrészletek: 1. Bara Zoltán – Szabó Katalin [2004, szerk.]: Gazdasági rendszerek, országok, intézmények. Aula Kiadó, Budapest 2. Boros Ferenc [1999]: Az EU bővülése visegrádi és londoni szempontból. MH, Budapest 3. Csaba László [2006]: A fölemelkedő Európa. Akadémiai Kiadó, Budapest 4. Csaba László [2009]: Crisis in Economics? Akadémiai Kiadó, Budapest 5. Csaba László [2014]: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest 6. Kardos József – Simándi Irén [2002, szerk.]: Európai politikai rendszerek. Osiris Kiadó, Budapest 7. Kornai János [2007]: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás. Akadémiai Kiadó, Budapest 8. Kozenkow Judit [2011]: Rendszerváltás, intézmények és gazdasági növekedés. Ph.D értekezés, Corvinus, Budapest. 9. Krugman, Paul- Obstfeld, Maurice [2003]: Nemzetközi gazdaságtan: elmélet és gazdaságpolitika. Panem, Budapest 10. Mátyás Antal [2003]: A modern közgazdaságtan története. Aula Kiadó, Budapest 11. Ménard, Claude – Shirley, Mary M. [2005, szerk.]: Handbook of New Institutional Economics. Springer, Dordrecht 12. North, Douglass, Cecile [1990]: Institutions, Institutional Change and Economic Performance. Cambridge University Press, Cambridge, UK. 13. Szemlér Tamás [1998]: Az Európai Unió keleti bővítése. OMIKK, Budapest 14. Szentes Tamás [2005]: Világgazdaságtan, Elméleti és módszertani alapok. Aula Kiadó, Budapest
65
Folyóiratok, publikációk: 1. Daniel Mongialo [2013]: Változások a Lengyelország és az Európai Unió közötti szolgáltatáskereskedelemben. Statisztikai Szemle, (91.) 11. 2013. 1179.-1182. 2. Pusztai József [2010]: Regionális folyamatok az EU- csatlakozás utáni években, Lengyelországban. Tér és Társadalom, (XXIV.) 2010/1. 175.-184. 3. Wisniewski Anna 2012]: Lengyelország üzleti környezete. Nemzeti Külgazdasági Hivatal, Varsói Külgazdasági Iroda. 4. Lengyel László- Fejes Eszter (szerkesztők): A gazdasági válság és társadalmi következményei. Pénzügykutató Alapítvány, Budapest, 2010. 5. Farkas Beáta (szerkesztő): Válság: mérföldkő az európai integrációban? TÁMOP, Budapest, 2010. 6. Lengyel Köztársaság Nagykövetsége: Lengyel gazdaság. 2015. március 7. Meisel Sándor (szerkesztő): A válság hatása az Európai Unió működésére. MTA VK, Budapest, 2009. 8. Darius Mongialo [2013]: Változások a Lengyelország és az Európai Unió közötti szolgáltatáskereskedelemben. Statisztikai Szemle, (91.) 11. 2013. 1179.-1182. 9. Pusztai József [2010]: Regionális folyamatok az EU- csatlakozás utáni években, Lengyelországban. Tér és Társadalom, (XXIV.) 2010/1. 175.-184.
Elektronikus források: 1. TRADING
ECONOMICS,
[2015]:
http://www.tradingeconomics.com/poland/gdp-growth-annual Letöltés ideje:2016. május 11. 2. EVS,
[2014]:
http://www.gesis.org/eurobarometer-data-service/data-access/
Letöltés ideje:2016. május 12. 3. Európai Bizottság, 2016: http://ec.europa.eu/economy_finance/eu/countries/poland_en.htm Letöltés ideje: 2016. május 16. 4. Faragó Emese- Mező Júlia: A válság meglepetése- Lengyelország. http://www.eco.u-szeged.hu/download.php?docID=39956 Letöltés ideje: 2016. május 16. 66
