Budapest F város XV. kerületi Önkormányzat által 2010-ben odaítélt felhalmozási célú támogatások (az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A. § alapján)
A támogatás kedvezményezettje
A támogatás összege
A támogatás célja Rákospalotai zsidó temet ben lév emlékm helyreállításának támogatása
BZSH Újpesti Templomkörzete
300 000 Ft
Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Plébánia
200 000 Ft templom bels felújítása
Rákospalota-PestújhelyÚjpalota Közrend és Vagyonvédelmi Közalapítvány Rákospalotai Evangélikus Egyházközség Újpalotai Református Missziói Egyházközség Pestújhelyi Keresztel Szent János Plébánia Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya F plébánia Rákospalotai Kertvárosi Plébánia Pestújhelyi-Újpalotai Evangélikus Egyházközség Pestújhelyi-Újpalotai Református Egyházközség
rendvédelmi szervek támogatása, hozzájárulás felújítási munkálatok elvégzéséhez, illetve olyan eszközök beszerzéséhez, amelyek 6 053 030 Ft munkakörülményeiket javítják, valamint a kerület közrendjének, közbiztonságának fenntartásában végzett tevékenységüket eredményesebbé teszik 500 000 Ft
a templom és parókia videókamerás megfigyel rendszerének kiépítése
Budapest, XV. kerület
Budapest, XV. kerület
1 000 000 Ft járda felújítása
Budapest, XV. kerület
800 000 Ft a plébánia udvarának felújítása
Budapest, XV. kerület
1 000 000 Ft gyülekezeti terem felújítása
Budapest, XV. kerület
templomtorony felújítása , a parókia bejárata el tti terület rendezése térburkolattal, a terasz fölé el tet 1 250 000 Ft készíttetése, a parókia egyik szobájának burkolása, festése
Budapest, XV. kerület
els lakáshoz jutás támogatása (lakásépítésre, vásárlásra)
170 000 Ft START PLUSZ program (babakötvény)
Összesen
Budapest
5 000 000 Ft Ady Endre u. 13-15. sz. alatti ingatlan felújítása
magyar állampolgárságú, az Önkormányzat közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkez gyermekek
Református Egyházközség
Románia
Budapest, XV. kerület
600 000 Ft
POFOSZ kitelepített tagozata
Budapest, XV. kerület
440 000 Ft Kontyfa u. 6. sz. alatti bérlemény berendezése
Ifjú házasok támogatása
panelházak felújítása
Támogatási program megvalósítási helye
iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása 150 000 Ft emlékm Bp. XV., Kossuth u. 10. szám alatti ingatlan 19 900 000 Ft állagmegóvásának, felújításának elmaradása miatt 125 968 030 Ft 88 605 000 Ft
1. oldal, összesen: 1
Budapest
Budapest
Budapest Budapest Budapest, XV. kerület
Budapest F város XV. kerületi Önkormányzat által 2010-ben odaítélt m ködési támogatások (az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A. § alapján)
A támogatás kedvezményezettje Aranyszamár Színház Közm vel dési Egyesület Aranyszamár Színház Közm vel dési Egyesület Meixner Alapítvány CORTEX Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért HÁTHA M hely Egyesület HÁTHA M hely Egyesület Együtt Újpalotáért Kulturális és Szociális Érdekképviseleti Egyesület SZMM Rákospalotai Javítóintézet Rákospalota Kolozsvár DSE Szül k, Tanítványok a Kolozsvár úti Iskoláért Alapítvány Szül k, Tanítványok a Kolozsvár úti Iskoláért Alapítvány Kavicsosi Deák Alapítvány Kavicsosi Deák Alapítvány "KUCI" Kisállatmenhely Alapítvány Pestújhelyi Iskoláért Alapítvány Bp. XV. Id sek és Nyugdíjasok Egyesülete Bp. XV. Id sek és Nyugdíjasok Egyesülete Pestújhelyi Iskoláért Alapítvány Rákospalota Kolozsvár DSE INTHOS Nemzetközi Kórház Hálózat Alapítvány INTHOS Nemzetközi Kórház Hálózat Alapítvány Szertelen-Kék Alapítvány Református Missziói Központ Újpalotai Református Missziói Egyházközség Újpalotai Református Missziói Egyházközség Újpalotai Református Missziói Egyházközség Pestújhelyi- Újpalotai Evangélikus Egyházközség Budapest-Újpest Görög Katolikus Egyházközség BZSH Zuglói Templomkörzet Bárka Baptista Gyülekezet Rákospalotai Baptista Gyülekezet Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség
A támogatás összege
A támogatás célja
Támogatási program megvalósítási helye
60 000 Ft 2010. június 21-26-ig tartó tábor Újpalotán
Budapest, XV. kerület
80 000 Ft 2010 szén el adások a kerület iskoláiban
Budapest, XV. kerület
60 000 Ft 2010 májustól szeptemberig táboroztatásra 2010. június 24-27-ig tartó rehabilitációs tábor 120 000 Ft Gánton a Fecskepalotában 120 000 Ft 2010. július 5-12-ig Balaton-felvidéken tartott tábor 2010. május 31-én és októberben Állás és Képzési 80 000 Ft Börze 100 000 Ft 2010 szén Civil Fórum szervezése
Magyarország Gánt Balaton-felvidék Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
50 000 Ft "Roma nap"
Budapest, XV. kerület
50 000 Ft 2010. június 8-i Sportnap
Budapest, XV. kerület
50 000 Ft 2010 májusi ÖKO programok
Budapest, XV. kerület
60 000 Ft 2010. június 28-július 2-ig angol nyelvi tábor
Budapest, XV. kerület
60 000 Ft 2010. augusztus 17-24-ig kerékpártábor 50 000 Ft 2010. április 12-i László Gyula Nap 2010 májustól októberig elkóborolt állatok 80 000 Ft ivartalanítása 60 000 Ft 2010. május 27-31-ig tábor Bernecebarátiban 2010 decemberében karácsonyi m sor a Kossuth 50 000 Ft utcai iskolában 2010. november 23-án Id sek Világnapja a XV. 150 000 Ft kerületben 50 000 Ft 2010. október 14-16-ig tartó Pestújhelyi Ösz
Magyarország Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Bernecebaráti Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
60 000 Ft 2010. augusztus 1-12-ig Nógrád megyei vándortábor Nógrád megye 80 000 Ft 2010. május 15-i Gyermek és Sportnap
Budapest, XV. kerület
50 000 Ft 2010 novemberében születésnapi gála
Budapest, XV. kerület
2010 májusában Pindur-Pandur vetélked a kerületi óvodáknak A Siketmisszió "Mindenki Otthona" program 250 000 Ft támogatása 50 000 Ft
50 000 Ft gyermek napközis klub támogatása
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
200 000 Ft ifjúsági táborozás támogatása
Magyarország
200 000 Ft családos gyülekezeti tábor támogatása
Magyarország
250 000 Ft gyülekezeti kirándulás támogatása
Magyarország
kelet-magyarországi gyülekezeti kirándulás támogatása hitéletet segít hagyományok ápolása, kirándulások, 300 000 Ft zsidó vallás tanítása, zsidó temet k látogatása 250 000 Ft nagycsaládosok üdültetésének támogatása "Szivárvány tábor", Napsugár Zenebölcsi, Magvet 500 000 Ft Családi Napközi, ifjúsági nyári táboroztatások támogatása
250 000 Ft
Kelet-magyarország Magyarország Magyarország Magyarország
200 000 Ft V. Lelki Oázis lelkigondozó hét támogatása
Magyarország
200 000 Ft XVI. rajztábor támogatása
Budapest, XV. kerület
1. oldal, összesen: 9
A támogatás kedvezményezettje Rákospalota Kertvárosi Plébánia Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia Pestújhelyi Keresztel Szent János Plébánia Pestújhelyi Keresztel Szent János Plébánia Pestújhelyi Keresztel Szent János Plébánia Korszer Tudással Építsd a Jöv nket Alapítvány Korszer Tudással Építsd a Jöv nket Alapítvány Segítsd az Iskoládat Közhasznú Egyesület Segítsd az Iskoládat Közhasznú Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Lehet ség a Rászorulóknak Alapítvány
A támogatás összege
Magyarország
100 000 Ft plébániai nap támogatása
Budapest, XV. kerület
150 000 Ft Lumen Christi kórus zenei táborának támogatása
Magyarország
150 000 Ft gyermekek hittantáborának támogatása
Magyarország
200 000 Ft feln tt énekkar m ködésének támogatása
Budapest, XV. kerület
150 000 Ft az ifjúsági kórus m ködésének támogatása
Budapest, XV. kerület
150 000 Ft gyermekek nyári táboroztatásának támogatása
Magyarország
50 000 Ft 2010. május 7-i Jubileumi Gála
Budapest, XV. kerület
60 000 Ft 2010. május 10-17-ig tábor Bernecebarátiban
Bernecebaráti
80 000 Ft 2010. május 29-i gyermeknapi kirándulás Egerbe
Eger
2010 augusztusban vagy szeptemberben családi 50 000 Ft kirándulás a budai várba, majd közös vacsora a Mátyás étteremben 2010 júliusában középiskolás diákokkal aggteleki 80 000 Ft túra 50 000 Ft 2010 júliusában barlangkutatótábor Tebepusztán 50 000 Ft 100 000 Ft 60 000 Ft 50 000 Ft
Szertelen-Kék Alapítvány
60 000 Ft
Szertelen-Kék Alapítvány Lehet ség a Rászorulóknak Alapítvány Együtt a Gyermekekért, az Egészségért Alapítvány Együtt a Gyermekekért, az Egészségért Alapítvány
80 000 Ft
Nyitott Gondolkodók Egyesülete Nyitott Gondolkodók Egyesülete Magyar Kerékpárosklub Magyar Kerékpárosklub Micimackó és a Természet Alapítvány "KORONA" M vel dési, Kulturális és Oktatási Alapítvány Rákospalotáért Közhasznú Egyesület Rákospalotáért Közhasznú Egyesület Kinizsi TTK Civitalis Egyesület Alapítvány a Molnár Viktor u-i Óvoda Támogatására Unilever Tömegsport Egyesület Unilever Tömegsport Egyesület
Támogatási program megvalósítási helye
150 000 Ft nyári táboroztatás támogatása
Csutkababa Alapítvány
Csutkababa Alapítvány
A támogatás célja
2010 májusban ás szeptemberben iskolai rendezvényeken kötéltechnikai bemutatók 2010. augusztus 20-22-ig civil szervezetek közös kirándulása Répáshután 2010 nyarán állatkerti séta a napközistábor gyerekeknek 2010. május 26-án kirándulás Visegrádra, Mogyoróhegyre 2010 nyarán szórakoztató m sor az önkormányzat táboraiban 2010. május 15-i Gyermek és Sportnap
150 000 Ft 2010. május, júniusi közös rendezvények
Budapest Aggtelek Tebepuszta Magyarország Répáshuta Budapest Visegrád Magyarország Budapest, XV. kerület Magyarország
50 000 Ft 2010. május 15-i iskolai rendezvény
Budapest, XV. kerület
60 000 Ft 2010. májusi-júniusi táborok
Magyarország
50 000 Ft
2010 szeptemberében Pindur-Pandur kerületi selejtez
Budapest, XV. kerület
50 000 Ft 2010 szeptemberében környezetvédelmi vetélked
Budapest, XV. kerület
50 000 Ft 2010 júniusában kirándulás a Dunakanyarba
Magyarország
2010 szeptemberében "Bringázz a munkába" kerületi Budapest, XV. kerület akció 2010. május 15-i és szeptember 25-i iskolai 50 000 Ft Budapest, XV. kerület rendezvények 80 000 Ft
50 000 Ft 2010. május 13-án Madarak és Fák Napján vetélked Budapest, XV. kerület 50 000 Ft 2010. szeptember 25-i gyermek- és sportnap 2010. májustól októberig a Városfejlesztés civil elveinek kidolgozása 2010. májustól augusztusig komposztálási program a 80 000 Ft kerületben 80 000 Ft 2010. júniustól novemberig Családi Sportnapok 100 000 Ft 2010. június 5-i Határtalan Civil Nap
100 000 Ft
50 000 Ft 2010. október 5-6-i szüreti bál 2010. július 30-augusztus 5-ig tartó tábor a Szigetközben 50 000 Ft 2010 júniusában kirándulás a Jeli arborétumba 60 000 Ft
2. oldal, összesen: 9
Budapest, XV. kerület Magyarország Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Szigetköz Magyarország
A támogatás kedvezményezettje Észak -pesti Környezetvédelmi, Kulturális és Szabadid sport Egyesület Kinizsi TTK Kinizsi TTK Nyújtsd a Kezed Alapítvány Nyújtsd a Kezed Alapítvány Kontyfa Sportiskola Egyesület Kontyfa Sportiskola Egyesület Bp. XV. Id sek és Nyugdíjasok Egyesülete Bp. XV. Id sek és Nyugdíjasok Egyesülete Hálózat a Kultúráért és M vészetért Egyesület
A támogatás összege 100 000 Ft
A támogatás célja
Támogatási program megvalósítási helye
2010 májusában találkozás Beregszászon kárpátaljai Beregszász civil szervezetekkel
50 000 Ft 2010. július 1-4-ig csapatépít tábor Agárdon 2010 májustól szeptemberig Óvodás Olimpia és 50 000 Ft Iskolai Sportnapok 50 000 Ft 2010. május 19-én Kihívás Napja 60 000 Ft 2010. június 28-július 5-ig tartó tábor Ordacsehiben 50 000 Ft 2010. május 21-23-ig kirándulás Balatonszéplakra 2010. június 21-t l augusztus végéig tartó sporttábor 60 000 Ft Budapesten 50 000 Ft 2010 októberében kirándulás Pécsre 100 000 Ft 2010 szeptemberében Mobilitás Heti sportprogram 80 000 Ft 2010 júniusi Roma nap a Leánynevel ben 2010 július vagy augusztus hónapban kirándulás Cserkesz l re
Agárd Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Ordacsehi Balatonszéplak Budapest Pécs Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
Zuglói ILCO Egyesület
50 000 Ft
Együtt Újpalotáért Kulturális és Szociális Érdekképviseleti Egyesület
80 000 Ft 2010. májustól novemberig lakossági fórumok
Bakos Bence
Bakos Bence halmozottan sérült gyermeknek a család Budapest, XV. kerület 60 000 Ft saját gépkocsijával történ napi iskolába szállításának üzemanyag költségeihez hozzájárulás
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Északi Fény Természetjáró Egyesület Északi Fény Természetjáró Egyesület 1956 Magyar Nemzet rség Magyar Vöröskereszt XV.ker.Szervezete Szilas Néptáncegyüttes Palotai Polgár rség Pedagógusok Szakszervezete XV.ker.Szervezete Rákospalota-PestújhelyÚjpalota Közrend és Vagyonvédelmi Közalapítvány Csokonai M vel dési Központ Palotai Önvédelmi Védegylet Száraznád NOK Károly Róbert Ker. Iskola Pestújhelyi NOK Hartyán NOK Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda (Micimackó Óvoda) Hubay Jen Alapfokú M vészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat Hubay Jen Alapfokú M vészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat Kossuth NOK Kocsis Dénes Csokonai M vel dési Központ
100 000 Ft Haiti földrengés károsultjainak megsegítése
Cserkesz l Budapest, XV. kerület
Haiti
50 000 Ft 2010. december 10-12-ig Mikulás túra Vácon
Vác
80 000 Ft 2010. július 16-30-ig tartó tábor Kétbodonyban
Kétbodony
100 000 Ft m ködési támogatás
Budapest, XV. kerület
900 000 Ft m ködési támogatás
Budapest, XV. kerület
1 500 000 Ft m ködési támogatás 150 000 Ft Polgár r bál rendezvény támogatása 100 000 Ft Pedagógus napi kirándulás támogatása
Budapest, XV. kerület Budapest Magyarország
Palotai Polgár rség, T zoltóság, Palotai Önvédelmi Védegylet m ködési költségeihez hozzájárulás
Budapest, XV. kerület
80 000 Ft 120 000 Ft 150 000 Ft 250 000 Ft 100 000 Ft 250 000 Ft
farsangi felvonulás támogatása évértékel közgy lés támogatása Tanulmányút az Ópusztaszeri Emlékparkba HÍD - iskola testvérvárosi diákcsere program Ásványgy jt túra a Mátrában Nyelvi és országismereti tábor
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Ópusztaszer Budapest-Bécs Gyöngyösoroszi Obervellach
150 000 Ft
Micimackó Óvoda 35 éves fennállásának ünnepi eseményét
Budapest, XV. kerület
100 000 Ft
Hubay Jen Fúvószenekar 10 éves fennállásának ünnepi eseményét
Budapest, XV. kerület
150 000 Ft
az iskola két zenekarának részvétele a Fringe Pécs 2010. Fesztiválon
Pécs
7 500 000 Ft
160 000 Ft 2010. május 15-ei sportnap lebonyolítását 50 000 Ft tanulmányok, tandíj befizetésének támogatása táncházak, budapesti rövidfilm fesztivál, kerti koncertek, szabadtéri kiállítások, 50 éves a 1 150 000 Ft Rákospalotai Múzeum-kiadvány, Zsókavár Galéria (10 kiállítás)
3. oldal, összesen: 9
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
A támogatás kedvezményezettje
Csokonai M vel dési Központ
Varga Péter Kerületi Nevelési Tanácsadó Hoffmann Richárd
Periféria Alapítvány
Ed cs István Ökölvívó Egyesület Jakab Alexandra REAC Sportiskola Sportegyesület Kavicsos Diáksport Egyesület Zérczi Gergely Király Zoltán Fülöp László Ádám Varga Veronika
Czabán Diáksport Egyesület
A támogatás összege
A támogatás célja
Támogatási program megvalósítási helye
feln tt színházi el adás, Magyar Kultúra Napja, Tavasz N i Kar, Vásárhelyi Férfikar, Hubay Ifjúsági Zenekar m ködése, Családi játszóház (5 alkalom), képz m vészeti kiállítások, Bábjátékos Pedagógusok 2 650 000 Ft Magyarország Országos Találkozója, Családi táncház, állagmegóvás, múzeumi esték, családi rendezvények, históriás történeti játszóház, gyermeknapi buszos kirándulás, kerületi rendezvények, Városünnep 46 000 Ft tanulmányi támogatás 150 000 Ft 50 éves jubileumi évfordulóra tartandó rendezvény versenyek, fesztiválok nevezési díjaihoz, szállás- és 50 000 Ft útiköltségeihez való hozzájárulás
2 500 000 Ft
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
Külvárosi Tankör Középiskolában a tanórákon kívüli tevékenységek, a személyiséget formáló programok Budapest költségeinek támogatása, tárgyi feltételek javítása, pedagógus továbbképzés támogatása
Ed cs István Ökölvívó Egyesület versenyz i 100 000 Ft részvételének támogatása a pécsi Utánpótlás Olimpián középiskolai tanulmányok támogatása tankönyvek, 40 000 Ft szépirodalmi m vek, szakkönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, lexikonok vásárlásával a REAC Sportiskola Sportegyesület versenyz i 160 000 Ft részvételének támogatása a barcelonai labdarúgó tornán a Kavicsos Diáksport Egyesület tollaslabdázói 120 000 Ft részvételének támogatása az országos diákolimpián tanulmányi támogatás (államilag elismert középfokú 20 000 Ft nyelvvizsga díja) 10 000 Ft tanulmányi támogatás 25 000 Ft tanulmányi támogatás Varga Veronika halmozottan sérült gyermeknek a 120 000 Ft család saját gépkocsijával történ napi iskolába szállításának üzemanyag költségeihez hozzájárulás diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 462 500 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Pécs
Budapest, XV. kerület
Barcelona Magyarország Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest
Budapest, XV. kerület
Dózsa Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 556 500 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Hartyán Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 364 000 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Kavicsos Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 587 500 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Károly Róbert Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 449 000 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Kontyfa Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 340 000 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Korona Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 593 500 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Kossuth Diáksport Egyesület
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 370 000 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
4. oldal, összesen: 9
A támogatás kedvezményezettje
A támogatás összege
A támogatás célja
Támogatási program megvalósítási helye
Neptun Diáksport Egyesület
407 000 Ft
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Pestújhelyi Iskolai Sportkör
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i 224 000 Ft díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása)
Budapest, XV. kerület
Rákospalotai Kolozsvár Diáksport Egyesület
520 000 Ft
Budapest Legy zhetetlen Feketék Kosárlabda Klub
890 000 Ft
Dynamic Karate Sportegyesület
330 000 Ft
Északi Fény Természetjáró Egyesület Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok Köre Kontyfa Sportiskola Egyesület Els Magyar Go Egyesület Pestújhely Magyar Kushido Fortuna Karate Sportegyesület Nihon Újpalotai Sportegyesület Nutrifer- Hartyán Sportegyesület Palotai Csokonai AsztaliLabdarugó Egyesület
90 000 Ft 385 000 Ft 450 000 Ft 65 000 Ft 480 000 Ft 230 000 Ft 65 000 Ft 105 000 Ft
Pestújhelyi Sport Egyesület
350 000 Ft
Testvériség Sport Egyesület
700 000 Ft
Újpalotai Sport Egyesület
400 000 Ft
Unilever Tömegsport Egyesület
205 000 Ft
Victoria Sport Club
125 000 Ft
XV. kerületi Köztisztvisel k Sportegyesülete Ed cs István Ökölvívó Klub Dózsa György Gimnázium és Táncm vészeti Szakközépiskola Szent Korona Általános Iskola és Óvoda Kossuth NOK Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda Csokonai M vel dési Központ
Blumen Art Bt.
Ed cs István Ökölvívó Egyesület
130 000 Ft 21 000 Ft 120 000 Ft
diáksport szervezet m ködésének segítése (sportcsoportok m ködtetése, sportcsoportvezet i díjak, sportszerek beszerzése, versenyeztetés, versenyek díjazása) szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása szabadid s sportegyesületek tevékenységének támogatása tornaterem bérleti támogatása a Szakközépiskola tanulóinak részvétele az olasz nyelvi fesztiválon
óvodai intézményegységeinek tanulmányút programja 80 000 Ft Kerületi vers - és prózaíró verseny megrendezése Aulich utcai Óvoda Óvodás Olimpiai Ötpróba 100 000 Ft rendezvény IV. korcsoportos fiú teremlabdarúgó csapat részvétele 80 000 Ft az országos bajnokságban 200 000 Ft
2 230 000 Ft
Kozák téri Nap, Farsangi Fesztivál és Gála, Március 15-i ünnepség, Pestújhelyi Napok, Újpalotai Napok
a kerületben zajló civil kezdeményezés alapján szervez d , kulturális értéket teremt tevékenység támogatása; a Pestújhelyi Közösségi Házban 2010. 50 000 Ft február 9-én szervezett "Pestújhely-Palota és környezetem" címmel meghirdetett rajzpályázatra beérkezett pályam vek kiállítási költségeinek támogatása m ködési támogatás, tagdíjak, nevezési díjak, játékvezet i díjak, együttes utazási költségek, 1 000 000 Ft átigazolással kapcsolatos költségek, létesítmény bérleti díjak, sporteszközök, sportfelszerelések beszerzése 5. oldal, összesen: 9
Budapest, XV. kerület
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Olaszország Magyarország Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Magyarország Budapest, XV. kerület
Budapest, XV. kerület
Budapest, XV. kerület
A támogatás kedvezményezettje REAC Sportiskola Sportegyesület
A támogatás összege
A támogatás célja
m ködési célú támogatás, szakosztályok 20 240 000 Ft m ködtetésére, edzési, versenyzési lehet ségek biztosítására
Támogatási program megvalósítási helye Budapest, XV. kerület
FC Femina N i Labdarugó Klub
m ködési támogatás, tagdíjak, nevezési díjak, játékvezet i díjak, együttes utazási költségek, 5 728 000 Ft átigazolással kapcsolatos költségek, létesítmény bérleti díjak, sporteszközök, sportfelszerelések beszerzése, bér és bérjelleg kiadások
Budapest, XV. kerület
Palota Röplabda Sport Club
m ködési támogatás, tagdíjak, nevezési díjak, játékvezet i díjak, együttes utazási költségek, 5 000 000 Ft átigazolással kapcsolatos költségek, létesítmény bérleti díjak, sporteszközök, sportfelszerelések beszerzése, bér és bérjelleg kiadások
Budapest, XV. kerület
Reac Sport Szolgáltató Kft
m ködési támogatás, tagdíjak, nevezési díjak, játékvezet i díjak, együttes utazási költségek, 13 000 000 Ft átigazolással kapcsolatos költségek, létesítmény bérleti díjak, sporteszközök, sportfelszerelések beszerzése
Budapest, XV. kerület
Egyesített Szociális Intézmény Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok Köre Pölcz Márton Berkes Tibor György Hálózat a Kultúráért és M vészetért Egyesület Ardai Attila
50 000 Ft
az Arany János utcai Id sek Klubjában m köd "Aranytopán" tánccsoport fellépéseinek támogatása
Budapest
60 000 Ft darts szakosztály versenyrendezésének segítése
Budapest
40 000 Ft tanulmányi támogatás 80 000 Ft tanulmányi támogatás
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület
200 000 Ft hagyomány rz rendezvények, versenyek támogatása Magyarország 30 000 Ft tanulmányi támogatás
Budapest, XV. kerület
Bogdán Zsuzsanna, Kilián Zsolt
50 000 Ft nyelvtanulás támogatása
Budapest, XV. kerület
Mérey Anita
40 000 Ft
féléves németországi egyetemi tanulmányok támogatása
Németország
50 000 Ft
2010 októberében vagy novemberében kirándulás Zemplénbe
Magyarország
Újpalotaiak Baráti Köre M vel dési és Érdekvédelmi Egyesület Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány Polgári Érdekképviseleti Egyesület Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány Polgári Érdekképviseleti Egyesület Együtt Újpalotáért Kulturális és Szociális Érdekképviseleti Egyesület Jézus szíve Alapítvány Tündérképz Egyesület Tündérképz Egyesület ClubNetCet Internetes Ismeretterjeszt Egyesület Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Rákospalotai Szervezete ClubNetCet Internetes Ismeretterjeszt Egyesület Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület Pestújhelyi Sport Club Pestújhelyi Sport Club Pestújhelyi Sport Club A Szöv gyár utcai Óvoda Gyermekeiért Alapítvány A Szöv gyár utcai Óvoda Gyermekeiért Alapítvány Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány
120 000 Ft 2010. június 25-július 5-ig tábor Bogácson 50 000 Ft
2010. szeptemberi vagy októberi kirándulás (Vácrátót, Visegrád vagy Ópusztaszer)
80 000 Ft 2010. szeptember 16-i bowling bajnokság 80 000 Ft
2010. október-november irodalmi vetélked énekzene, néptánc rendezvény
50 000 Ft emléktábla pótlása a F téren 2010. július 19-25-ig tartó zenei tábor Balatonfüreden 2010. október 21-24-ig kirándulás 50 000 Ft Sepsiszentgyörgyre 80 000 Ft 2010. szeptember 12-i egészségnap 2010 szeptemberében a Mobilitási Héten 80 000 Ft számítógépes rajzkiállítás a XV. kerületben 60 000 Ft
50 000 Ft
2010 szeptemberében vagy októberében részvétel a zuglói szervezet bálján
Bogács Vácrátót, Visegrád vagy Ópusztaszer Magyarország Magyarország Budapest, XV. kerület Balatonfüred Sepsiszentgyörgy Budapest Budapest Budapest
50 000 Ft 2010 augusztusában kirándulás Maroshévízre
Maroshévíz
80 000 Ft 2010 júniusában Képeink a falról c. kiállítás
Magyarország
50 000 Ft 2010. augusztus 27-29-ig kirándulás Krakkóba
Krakkó
60 000 Ft 2010 júliusában tábor Tatán 80 000 Ft 2010 májustól novemberig sportprogramok 50 000 Ft 2010 júniustól novemberi veteránversenyek
Tata Budapest Budapest
50 000 Ft 2010 októberében szüreti mulatság
Budapest
50 000 Ft 2010 szeptemberében kirándulás Domonyvölgybe
Domonyvölgy
80 000 Ft 2010 júniustól novemberig helyismereti séták
Magyarország
6. oldal, összesen: 9
A támogatás kedvezményezettje Magyar Szinergia Ház közhasznú egyesület
A támogatás összege 80 000 Ft
A támogatás célja 2010 júniustól augusztusig Nyáresti beszélget s koncertek Újpalotán
Támogatási program megvalósítási helye Budapest, XV. kerület
Dynamic Karate Sportegyesület
200 000 Ft nemzetközi és gyermek karate tábor
Magyarország
Pestújhelyi Sport Club Meixner Alapítvány Észak-Pesti Környezetvédelmi, Kulturális és Szabadid sport Egyesület REAC Sportiskola Sportegyesület
150 000 Ft 16. Tatai Gyermek és Ifjúsági Tábor 80 000 Ft evez s és természeismereti tábor
Tata Magyarország
65 000 Ft asztalitenisz, gombfoci és sakkverseny 250 000 Ft szabadid s nyári sporttábor aktív részvétel a kerületi, regionális és nemzeti sportéletben
Kinizsi TTK
200 000 Ft
Hartyán Alapítvány az Iskoláért
150 000 Ft Tanulmányi kirándulás
Károly Róbert Ker. Iskola Száraznád NOK Rákospalotai Meixner Iskola Kolozsvár Általános Iskola Hubay Jen AMI és PSZK Óvodavezet k Szakmai Közössége Károly Róbert Ker. Iskola Észak - Pesti Környezetvédelmi, Kulturális és Szabadid Egyesület
Magyarország Debrecen
HÍD - iskola testvérvárosi diákcsere Budapest - Bécs program 150 000 Ft Tanulmányút az Ópusztaszeri Emlékparkba Ópusztaszer 100 000 Ft Erdélyi tanulmányi kirándulás Erdély Budapest - Szentendre - Visegrád 100 000 Ft Osztálykirándulások Esztergom 100 000 Ft Tehetséggondozó program - néptánc tábor Balatonszárszó Tanulmányút - Erkel Ferenc születésének 200, 250 000 Ft Nagyvárad - Kolozsvár - Maroshévíz évfordulója 60 000 Ft Tehetséggondozás Budapest 50 000 Ft Erkel év - "Az építészet a megfogyott zene" 100 000 Ft
László Gyula Gimnázium Kossuth NOK
350 000 Ft 70 000 Ft
Kossuth NOK
100 000 Ft
Szent Korona Általános Iskola
70 000 Ft
Micimackó Környezeti Nevelési Oktatóközponti Óvoda
70 000 Ft
Segítsd az iskoládat! Közhasznú Egyesület Csokonai M vel dési Központ Dózsa György Gimnázium Hubay Jen AMI és PSZK Nihon Újpalotai Sportegyesület Czabán DSE Magyar Go Egyesület Victoria Sport Club Hartyán DSE
Fonyód-liget
250 000 Ft
Czabán Általános Iskola
Micimackó Környezeti Nevelési Oktatóközponti Óvoda
Magyarország
"Hazám te mindenem.." akadályverseny az Erkel év tiszteletére László Gyula születésének 100. évfordulója Alpesi nyári tábor "Felföldi levelek" - Kodály Zoltán és a népm vészet felfedezése Korona nap Erkel Ferenc emlékére Állatok gondozása, védelme, Kisállat kiállítás
Újpalotai Templom Nagymaros - Visegrád - Budapest Budapest - Ópusztaszer Obervellach Mátrakeresztes Budapest Budapest
100 000 Ft Föld nap
Budapest
400 000 Ft Vetélked sorozat
Budapest
50 000 Ft 100 000 Ft 50 000 Ft 120 000 Ft 150 000 Ft 70 000 Ft 100 000 Ft 70 000 Ft
Budapest Budapest Budapest Balatonvilágos Alcsómocsolád Budapest Budapest Tápiószentmárton
Vándorkiállítás Kassaiak Budapesten Tehetséggondozó program - hangverseny Nyári edz tábor Alcsómocsoládi tekergés Játékos Gó oktatás Duatlon emlékverseny Kosárlabda edz tábor
Dynamic Karate Sportegyesület
200 000 Ft Nemzetközi és gyermek karate edz tábor
Gyomaendr d
BLF - Palota Kosárlabda Klub Északi Fény Természetjáró Egyesület Palotai Csokonai Asztali labdarúgó Egyesület Köztisztvisel k Sport Egyesülete Unilever Tömegsport Egyesület Rákospalotai Meixner Iskola Kavicsos DSE László Gyula Gimnázium Száraznád NOK Észak - Pesti Környezetvédelmi, Kulturális és Szabadid Egyesület Dalnoki J. Labdarúgó Akadémia
250 000 Ft Nyári edz tábor
Balatonfüred
50 000 Ft Táborozás a Cserhátban
Kétbodony
95 000 Ft MALSZ bajnokságban való részvétel
Pécs, Szigetszentmiklós, Komló, Budapest
100 000 Ft XXI. Közszolgálati Sportnap
Esztergom
100 000 Ft 80 000 Ft 50 000 Ft 80 000 Ft 100 000 Ft
Budapest - Bernecebaráti Tiszafüred Budapest Budapest Budapest
Konferencia Evez s és természetismereti tábor "Amat r utánpótlás tollaslabda bajnokság" "Mozduljunk együtt" Családi gyermeknap
65 000 Ft Asztalitenisz, gombfoci,sakk verseny 100 000 Ft III. Dalnoki nyári focitábor
7. oldal, összesen: 9
Budapest Budapest
A támogatás kedvezményezettje Kinizsi TTK László Gyula Gimnázium Dózsa DSE FC Femina Magyar Fortuna Kushido Karate SE Kontyfa DSE Újpalota Sportegyesület Testvériség SE Pestújhelyi Sport Club REAC - Sportiskola SE Kontyfa SI Hartyán NOK Szent Korona Általános Iskola Palota Röplabda Sport Club Szolidáris Kisnyugdíjasok Egyesülete Neptun Alapítvány Alapítvány az Ifjúság Tánc- és Zenem vészeti Neveléséért Együtt a Gyermekekért, az Egészségért Alapítvány Alapítvány az Ifjúság Tánc- és Zenem vészeti Neveléséért Szociális és Rehabilitációs Alapítvány Meixner Alapítvány szrirózsa Alapítvány Kegyelem Alapítvány Szabó Miklós Lelkipásztor Szellemi Hagyatékát rz Alapítvány Értelmes Életért Alapítvány Magyar Gó Egyesület Magyar Gó Egyesület Egészségmeg rz Egyesület Egészségmeg rz Egyesület Nihon Újpalotai Sportgyesület szrirózsa Alapítvány Közbizalom Közhasznú Egyesület MÁV Telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület MÁV Telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület Kertészek és Kertbarátok Szövetsége Pestújhelyi Kertbarát Kör Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete Támogasd a Rászorulókat Alapítvány Mini Manó Óvodai Alapítvány Mini Manó Óvodai Alapítvány MDOSZ H-01 Rákospalotai Madárbarát Egyesület Tavasz Kórus Alapítvány A Holnap Egészséges Gyermekeiért Alapítvány Magyar Kékkereszt Egyesület Újpesti Torna Egylet Öttusa
A támogatás összege 200 000 Ft 80 000 Ft 80 000 Ft 200 000 Ft
A támogatás célja Kerületi és regionális versenyeken való részvétel "Szedd magad" Vizitábor Labdarúgó Torna
Támogatási program megvalósítási helye Budapest Gyöngyös Szigetköz Budapest
200 000 Ft Karate Tábor
Szántód
100 000 Ft 100 000 Ft 80 000 Ft 150 000 Ft 100 000 Ft 150 000 Ft 60 000 Ft 150 000 Ft 300 000 Ft
Velence Budapest Szerencs Tata Agárd - Gárdony Velencei tó Budapest Budapest Eger,Zánka,Budapet
Mini sporttábor III. Városnap Küzdelmi Kupa Országos bajnokságon való részvétel 16. Tatai Gyermek és Ifjúsági Tábor Nyári sporttábor Babatábor Családi sport délel tt Korona Családi Sport és gyermeknap Sporttábor
50 000 Ft 2010 szeptemberében kirándulás Pákozdra
Pákozd
60 000 Ft 2010. július 6-13-ig tartó tábor Balatonvilágoson
Balatonvilágos
100 000 Ft 2010-es Palotai Civil Bérlet
Budapest, XV. kerület
50 000 Ft 2010 szeptemberi kirándulás Domonyvölgybe
Domonyvölgy
60 000 Ft 2010. június 21-28-ig tábor Bernecebarátiban
Bernecebaráti
ellátási szerz dés alapján komplex ellátó-rendszer m ködtetése, amely a hajléktalan egyének és családok, azok gyermekeinek részére szociálisrehabilitációs lehet ségek teremtése 23 530 000 Ft körzetes gyermekek utáni önkormányzati támogatás 110 000 Ft 2010 októberében ünnepség az Id sek Világnapján 60 000 Ft 2010 július 5-11-ig tartó tábor Tahiban
11 000 000 Ft
60 000 Ft 2010 augusztus 9-15-ig tábor Bogácson 120 000 Ft 2010 július 10-17-ig tábor Tihanyban 2010 július 24-augusztus 7-ig tartó Gó Európa 50 000 Ft Bajnokság Tamperében 60 000 Ft 2010 június 21-25-ig tartó Gó tábor Pestújhelyen 2010 szeptemberében vagy októberében kirándulás 50 000 Ft Cserkesz l re 2010 októberében vagy novemberében zenés 100 000 Ft egészségnap kerületi civil szervezetek közrem ködésével 2010 július, augusztusban zajló tábor 60 000 Ft Balatonvilágoson 50 000 Ft 2010 májustól októberig kirándulások 2010 júniustól szeptemberig Kolompos mulatságok 80 000 Ft gyermekeknek Újpalotán 2010 szeptemberében a Mobilitási Héten 50 000 Ft környezetvédelmi program óvodásoknak és iskolásoknak 2011 szeptemberében a Mobilitási Héten 80 000 Ft környezetvédelmi program
Budapest Budapest Budapest Tahi Bogács Tihany Tampere Budapest, XV. kerület Cserkesz l Budapest Balatonvilágos Magyarország Budapest, XV. kerület Budapest Budapest
80 000 Ft 2010 szeptember 17-18-i szi terménybemutató
Magyarország
60 000 Ft 2010 júlis-augusztusban tábor Újpalotán
Budapest, XV. kerület
130 000 Ft 2010 december 1-2-án élelmiszercsomag osztás
Budapest
50 000 Ft 2010 októberében tökbuli a Bújócska óvodában 50 000 Ft 2010 októberében kirándulás Katalinpusztára
Budapest Katalinpuszta
80 000 Ft 2010 október 16-17-én díszmadár kiállítás
Magyarország
50 000 Ft 2010. május 8-9-i fellépés Szegeden
Szeged
50 000 Ft 2010 szeptember 14-i játékos verseny
Budapest
80 000 Ft 2010 novemberében Nyílt Nap szervezése 2010. június 15-július 10-ig tartó sporttábor 60 000 Ft Budapesten
Budapest
8. oldal, összesen: 9
Budapest
A támogatás kedvezményezettje
A támogatás összege
A támogatás célja 2010 második félévében XV. kerületi képregénypályázat
Kultúrm hely Alapítvány
80 000 Ft
Hartyán Alapítvány az Iskoláért
60 000 Ft 2010. szeptember 5-11-ig tábor Obervallachban
Czabán Diáksport Egyesület RÉPSZOLG KHT.
Palota-15 Nonprofit Kft.
F városi Szabó Ervin Könyvtár Bizottságok, frakciók II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar F iskola Helyi kisebbségi önkormányzatok Római Katolikus Plébánia, Devecser Összesen
2010. április 21. és 24. között lezajlott kerékpáros túratábor hozzájárulás a közhasznú foglalkoztatás m ködési 43 483 000 Ft költségeihez 70 000 Ft
Támogatási program megvalósítási helye Budapest, XV. kerület Obervellach Magyarország Budapest, XV. kerület
Közszolgáltatási feladat (önkormányzati 67 031 000 Ft közfoglalkoztatási feladatok ellátásának szervezése: Budapest, XV. kerület közcélú, közhasznú és közérdek munka szervezése) 500 000 Ft XV. kerületi tagkönyvtár támogatása 1 363 000 Ft
Bizottságok, frakciók m ködési költségeihez hozzájárulás
150 000 Ft m ködési célú támogatás 3 650 000 Ft m ködési célú támogatás a vörösiszap katasztrófa által sújtott települések 3 149 000 Ft lakosságának megsegítésére, érintett területek kármentesítésére 250 225 000 Ft
9. oldal, összesen: 9
Budapest, XV. kerület Budapest, XV. kerület Kárpátalja, Ukrajna Budapest Devecser