Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat
1-46-4/2015.
JEGYZŐKÖNYV készült a képviselő-testület 2015. február 19-én 16.00 órakor kezdődő üléséről Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153 Bp., Bocskai u. 1-3.) Díszterem
Jelen vannak polgármester és (20 fő) képviselő: Hajdu László, Agárdi János, Báder György, Bencsics Lászlóné, Bitvai Nándor, Csonka László, Gyurkovics Miklós, Király Csaba, Legárd Krisztián, Lehoczki Ádám, Dr. Matlák Gábor, Merk Péter, Monostori Zsolt, Móricz Eszter, Németh Angéla, Dr. Pintér Gábor, Szilvágyi László, Tóth Imre, Tóth Jenőné, Vékás Sándor, Victorné Dr. Kovács Judit Meghívottak: dr. Lamperth Mónika jegyző, dr. Filipsz Andrea aljegyző, Vargáné dr. Kalán Ilona a Közigazgatási és Ügyfélszolgálati Főosztály vezetője, dr. Trinn Miklós a Jogi és Szervezési Osztály vezetője, Nábrádi Pálné a Humánpolitikai Osztály vezetője, Dr. Sárosi Magdolna Polgármesteri Kabinet vezetője, Németh Tibor a Főépítészi, Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztály vezetője, Sipos Gábor főépítész, Jávori Péter a Városüzemeltetési Osztály vezetője, Ludvig Éva a Belső Ellenőrzési Osztály vezetője, Deák Zsolt az Építésügyi Osztály vezetője, Gál Gyöngyi az Igazgatási és Ügyfélszolgálati Osztály vezetője, Horváth Attila a Rendészeti Osztály vezetője, Reiszné Naszádi Magdolna az Intézményfelügyeleti és Humán Főosztály vezetője, Herczeg István a Köznevelési, Közművelődési és Sport Osztály vezetője, Dr. Zsidei Kinga a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője, Hőrich Szilvia a Közgazdasági Főosztály vezetője, dr. Turcsányi Miklós az Adóügyi Osztály vezetője További meghívottak: Turmely Erzsébet a Budapest Főváros Kormányhivatala részéről, Dr. Bégány Attila a Kormányhivatal Kerületi hivatalának vezetője, Dr. Sólyom Olimpia a XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézményének főigazgató főorvosa, Gráczer Irma az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója, Kádas Endréné Ribán Hajnal a Fejlesztő Gondozó Központ vezetője, Dr. Kovács Imre a Gazdasági Működtetési Központ főigazgatója, Soha Péter a Gazdasági Működtetési Központ gazdasági igazgatója, Kósa István a Gazdasági Működtetési Központ műszaki igazgatója, Bárkai Katalin a Gazdasági Működtetési Központ szervezési igazgatója, Sas Csaba a XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője, Szaniszló Attila a CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft vezetője, Juhász Márton a Palota-15 Rehabilitációs és Közfoglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft vezetője,
2 Dr. Kiss Gyula a Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Demeter János a RÉPSZOLG Környezetgazdálkodási és Foglalkoztatási Nonprofit Közhasznú Kft vezetője, Oláh Béla a RUP-15 Kft ügyvezető igazgatója, Tóth Lajos a Csokonai Művelődési Központ vezetője, Ábri László az Ifjúsági és Sportközpont vezetője, Kolbert Ferenc könyvvizsgáló. Többcélú Intézmények részéről: Makai Katalin a Kontyfa Középiskola és Általános Iskola igazgatója, Bäckné Kremm Andrea a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola igazgatója, Zádoryné Leiner Erika a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ igazgatója. Általános Iskolák: Varga László a Czabán Általános Iskola igazgatója, Csörgő Mária a Hartyán Általános Iskola igazgatója, Kovács Tibor a Károly Róbert Általános Iskola igazgatója, Selényiné Stier Márta a Kolozsvár Általános Iskola igazgatója, Rónáné Helle Mária a Neptun Általános Iskola igazgatója, Frák Erika a Pestújhelyi Általános Iskola igazgatója, Bikfalvi Borbála a Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója, Gressó Tiborné a Szent Korona Általános Iskola vezetője. Óvodák: Kissné Zachar Piroska az Ákombákom Óvoda vezetője, Balogh Ildikó a Hartyán-Árendás Összevont Óvoda vezetője, Veress Szilvia a Micimackó Óvoda vezetője, Hajas Lászlóné a Molnár Viktor Óvoda vezetője, Turóczyné Ungvári Edit a Mosolykert Óvoda vezetője, Hovanyecz Katalin a Mozdonyvezető Óvoda vezetője, Nagyné Pácza Erika a Napsugár Összevont Óvoda vezetője, Neboda Katalin a Palotai Vadvirág Óvoda vezetője, Csörgőné Bánhalmi Éva a Pestújhelyi Óvoda vezetője, Végváriné Kékhegyi Erika a Rákospalotai Hetedhét Óvoda vezetője, Balla Béláné a Rákospalotai Kertvárosi Óvoda vezetője. Alapítványok: 56-os Szövetség XV. ker. Szervezete, Alapítvány a Holnapért, Alapítvány a MÁV telepi iskoláért, Alapítvány az Ifjúság Tánc- és Zeneművészeti Nevelésért, Alapítvány a XV. Molnár Viktor u. 94-96. alatti óvoda támogatásáért, Aranyszamár Művészeti és Kulturális Egyesület, Artkontúr Művészeti és Kulturális Egyesület, ATHOSZ MűvészetiKözéleti és Irodalmi Társaság, A Holnap Egészséges Gyermekeiért Alapítvány, Az Egészségesebb, Esztétikusabb Környezetért Alapítvány, ÁBÉCÉ Egyesület a Gyermekért, Biondo Bike Club, Budapest XV. Kerületi Gazdakör, Budapest XV. Kerületi Idősek és Nyugdíjasok Egyesülete, Civil Mozgalom XV. kerületi Szervezete, CIVITALIS Egyesület, ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület, CORTEX Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért, Csutkababa Alapítvány, Egészségőrző Egyesület, Együtt a Gyermekekért, Az Egészségért Alapítvány, Együtt Újpalotáért Kulturális és Szociális Érdekképviseleti Egyesület, Első Magyar Gó Egyesület Pestújhely, Energia Információs Központ Egyesület, Ép Lélek, Egészséges Test Alapítvány, Értelmes Életért Alapítvány, Észak-Pesti Környezetvédelmi Kulturális és Szabadidősport Egyesület, Északi Fény Természetjáró Egyesület, Európai Hátrányos Helyzetűek Közhasznú Egyesülete, Fitness Duo Iskola Oktatási és Sport Alapítvány, Forrás – Bogács Alapítvány, Garabonciás Egyesület, Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány, Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület, Hartyán Alapítvány Az Iskoláért, Hartyán Diáksport Egyesület, Hátrányos Helyzetűek Alternatív Műhelye (HÁTHA), Hét Galamb Alapítvány, Hétszínvilág Transz-Perszonális Egyesület, Hétszín-Virág Alapítvány a XV. kerületi Bölcsődékért, Holnap már Késő Környezetvédelmi Alapítvány, Hosszútávú Egészségmegőrző Program Közhasznú Egyesület, Ifjúsági Caritas Egyesület, Inthos Nemzetközi Kórház Hálózat Alapítvány, Jézus Szíve Alapítvány, Jövőt Álmodunk Egyesület, Kavicsosi Deák Alapítvány, Kegyelem Alapítvány, Kinizsi TTK, Kontyfa Sportiskola, Korona Művelődési Kulturális és Oktatási Alapítvány, Korszerű
3 Tudással Építsd a Jövődet Alapítvány, Közbizalom Közhasznú Egyesület, Közbiztonsági Polgárőr Közhasznú Egyesület, Középpont Mentális Egészségvédő Egyesület, „KUCI” Kisállatmenhely Alapítvány, Kultúrműhely Alapítvány, Kurimszy Sándor Emlékalapítvány, LABE XV. kerületi Szervezete, Legea-Bulldózerek Unihockey Club Budapest, Lehetőség a Rászorulóknak Alapítvány, MDOSZ H-1 Rákospalotai Madárbaráti Egyesület, Magyar Kerékpárosklub, Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, Magyar Szinergia Ház Közhasznú Egyesület, Magyar Vöröskereszt XV. Kerületi Szervezete, Magyarok Szövetsége Egyesület, Magyarországi Szocialista Romák Szervezete (MSzRSz), MÁV Telep Baráti Köre KHE, MEASZ – Összefogás a Demokráciáért, Meixner Alapítvány, Micimackó és Természet Alapítvány, Mini Manó Alapítvány, Mozgássérültek BP-i Szervezetének Rákospalotai Tagszerve, Munkarend Alapítvány, Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Nagyot Ugró Tinik Rohanó Ifjú Fiúk Edző Raja, Nádastóparki Óvodai Alapítvány, Neptun Diáksport Egyesület, NIHON Újpalotai Sportegyesület, Nyírpalota Társaság, Nyitott Gondolkodók Egyesülete, Nyugodt Holnap Alapítvány, Nyújtsd a Kezed Alapítvány, Országos Gyermekvédő Liga, Orvosi Kamara XV. Kerületi Szervezete, Otthon Segítünk Alapítvány, Őszirózsa Alapítvány, Palotai Kincsőr Alapítvány, Palota Röplabda Sport Klub, Palotai Csokonai Asztali Labdarúgó Egyesület, Palotai Önvédelmi Védegylet, Palotai Polgárőrség, Palotai Sporthorgász Egyesület, Paulay Alapítvány, Páskomliget Szenvedélymentes Klub, Periféria Alapítvány, Perspektíva Nova Egyesület, Perspektíva Kulturális és Segítő Egyesület, Pestújhelyi Iskoláért Egyesület, Pestújhelyi Kertbarát Egyesület, Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület, Pestújhelyi Sport Club, Polgári Érdekképviseleti Egyesület, POFOSZ- Magyar Politikai Fogyok Szövetsége, Pro Minor Egyesület a Gyermekekért, Pro Scola Gregorius Dózsa Alapítvány, Rákospalota a Mi Otthonunk Egyesület, Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Kiemelten Közhasznú Környezetvédelmi Közalapítvány, Rákospalota – Pestújhely – Újpalota Közrend és Vagyonvédelmi Kiemelten Közhasznú Közalapítvány, Rákospalota Kolozsvár DSE, Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Egyesület, Rászorulókat Támogatók Egyesülete, ROM-SOM Cigány Kulturális és Hagyományőrző Szervezet, Sclerosis Multiplex Budapesti Egyesület, Segítsd az Iskoládat! Közhasznú Egyesület, Sportiskola Sportegyesület, Szabó Miklós Lelki Pásztor Szellemi Hagyatékát Őrző Alapítvány, Szertelen-Kék Alapítvány, Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület, Szociális és Rehabilitációs Alapítvány, Szolidáris Kisnyugdíjasok Egyesülete, Szövőgyár utcai Óvoda Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány, SZÖVTÁRS Egyesület, Szülők, Tanítványok a Kolozsvár úti Iskoláért Alapítvány, Támogasd a Rászorulókat Alapítvány, Tavasz Kórus Alapítvány, Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány, Tündérképző Egyesület, UJPA STOMA Klub Egyesület, Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület, Újpesti Torna Egylet, Unilever Tömegsport Egyesület, Viperák Amerikai Futball Egyesület, VIVA VOCE Alapítvány, Viwal Tanoda Kézműveseket Képző Közhasznú Egyesület, XV. kerületi Cukorbetegek Klubja, XV. kerületi Köztisztviselők Sportegyesülete, Zene-Tánc-Mozgás Kulturális Egyesület, Zuglói Ilco Egyesület, BKIK XV. kerületi Szervezete. A képviselő-testület ülését nagy számban megtisztelték jelenlétükkel a kerület lakosai is. A képviselő-testület ülésén részt vett az Önkormányzati Csoport munkatársai (Paulusz Katalin csoportvezető, Komár Renáta, Gulyásné Végh Katalin jegyzőkönyvvezetők)
4 Hajdu László polgármester: Köszönti a jelenlévőket; kerületi intézmények képviselőit, kerületi polgárokat, civil szervezeteket, nemzetiségi önkormányzat jelen lévő vezetőit, kábeltelevízió nézőit, a képviselő-testület tagjait és mindazokat, akik a mai munkát személyes jelenlétükkel megtisztelik, illetve otthonról követik. Megállapítja, hogy a képviselő-testület 21 fő jelenlétével határozatképes létszámban jelen van. Mielőtt a napirendi javaslatokra rátérne, köszönti a kerület új aljegyzőjét dr. Filipsz Andreát. Aljegyző asszony mögött 30 éves közigazgatási gyakorlat van. Pályázat útján nyerte el a megbízást, számos pályázó közül a bizottság őt választotta ki és Jegyző asszony javaslatára került kinevezésre. Tizenöt évig a XI. kerületben dolgozott, abból 8 évig jegyzőként ténykedett. A mostani kinevezése előtt jegyző volt egy kis településen. Sok szerencsét, jó munkát kíván az új Aljegyző asszonynak. Javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására: 1.
2.
3. 4.
Előterjesztés Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2014. évi költségvetésének IX. számú módosításáról (Ikt.sz. 1/4731/2015. sz. anyag) Előterjesztés Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotásáról (Ikt.sz. 1/4732/2015. sz. anyag) Előterjesztés költségvetési szervek átszervezéséről (Ikt.sz. 1/47-33/2015. sz. anyag) Előterjesztés a határon túli együttműködések pályázati lehetőségeiről (Ikt.sz. 1/4734/2015. sz. anyag)
Megállapítja, hogy kérdés nincs a napirendi javaslathoz, kéri a hozzászólásokat. Móricz Eszter képviselő: A PTB ülésén felmerült, hogy a költségvetés elfogadása előtt lenne szerencsés a 3. napirendi javaslatról tárgyalni, mivel olyan határozatról kell dönteni, amely a költségvetésbe való betervezést igényli. dr. Pintér Gábor alpolgármester: A Pénzügyi és Költségvetési, Tulajdonosi és Vagyongazdálkodási Bizottság ülése óta volt egy egyeztetés, a 3. napirendi pontként szereplő előterjesztés 5. határozati javaslata miatt. Erre vonatkozóan pontosítást fognak javasolni, így nem szükséges a sorrenden módosítani. Hajdu László polgármester: További hozzászólás hiányában a napirendi vitát lezárja, kéri a képviselők szavazatát. 76/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja az előterjesztett napirendi pontokat és azok tárgyalási sorrendjét. (Szavazati arány: 21 igen szavazat, egyhangú) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
5
E l f o g a d o t t n a p i r e n d: 1.
Előterjesztés Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2014. évi költségvetésének IX. számú módosításáról (Ikt.sz. 1/4731/2015. sz. anyag) „R” Előterjesztő, előadó: Hajdu László polgármester
2.
Előterjesztés Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotásáról (Ikt.sz. 1/47-32/2015. sz. anyag) „R” Előterjesztő, előadó: Hajdu László polgármester
3.
Előterjesztés költségvetési szervek átszervezéséről (Ikt.sz. 1/47-33/2015. sz. anyag) Előterjesztő, előadó: dr. Pintér Gábor alpolgármester
4.
Előterjesztés a határon túli együttműködések pályázati lehetőségeiről (Ikt.sz. 1/47-34/2015. sz. anyag) Előterjesztő, előadó: Hajdu László polgármester
*** Hajdu László polgármester: Átadja az elnöklést dr. Pintér Gábor alpolgármester úrnak.
1.
Előterjesztés Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2014. évi költségvetésének IX. számú módosításáról (Ikt.sz. 1/4731/2015. sz. anyag) „R” Előterjesztő, előadó: Hajdu László polgármester
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Megadja a szót a polgármester úrnak, felkéri az előterjesztés kiegészítésre. Hajdu László polgármester: Nem kíván szóbeli kiegészítést tenni. Kéri a képviselőket támogassák az előterjesztésben foglaltakat. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az előterjesztést valamennyi bizottság tárgyalta, megadja a szót a bizottsági elnököknek. Bencsics Lászlóné bizottsági elnök: A Pénzügyi és Költségvetési, Tulajdonosi és Vagyongazdálkodási Bizottság 6 igen szavazattal és 1 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztést.
6 dr. Matlák Gábor bizottsági elnök: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztést. Csonka László bizottsági elnök: A Kerület- és Vállalkozásfejlesztési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottság 5 igen szavazattal és 2 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Monostori Zsolt bizottsági elnök: A Városüzemeltetési, Intézményműködtetési, Köztisztasági és Közrendvédelmi Bizottság 5 igen szavazattal és 1 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. Móricz Eszter bizottsági elnök: A Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság 7 igen egyhangú szavazattal megtárgyalásra javasolta az előterjesztést. Victorné dr. Kovács Judit bizottsági elnök: Az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 6 igen szavazattal és 1 tartózkodással megtárgyalásra és elfogadásra javasolja az előterjesztést. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Megállapítja, hogy kérdés, észrevétel, hozzászólás nincs. Ismerteti az előterjesztés szerint a rendeletalkotási javaslatot: „A Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megalkotja a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 7/2015. (…) önkormányzati rendeletét a 2014. évi költségvetésről szóló 6/2014. (II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról.” Kéri a képviselők szavazatát. Rendeletalkotás Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megalkotja a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 7/2015. (…) önkormányzati rendeletét a 2014. évi költségvetésről szóló 6/2014. (II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról. Felelős: polgármester Határidő: kihirdetésre 2015. február 23 (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 111.§ (2)-(3) bekezdése)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
2.
Előterjesztés Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotásáról (Ikt.sz. 1/47-32/2015. sz. anyag) „R” Előterjesztő, előadó: Hajdu László polgármester
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Megadja a szót a polgármester úrnak, felkéri az előterjesztés kiegészítésre. Hajdu László polgármester: Minden vállalatnak, cégnek így az önkormányzatnak is a legnagyobb eseménye, amikor a saját költségvetését megtervezi,
7 előkészíti, elfogadja majd végrehajtja. A 2015. évi költségvetés előkészítését a választások után új körülmények között készítették elő, jelentős aktivitás és egyeztetés mellett. Két hullámban egyeztettek személyesen minden egységgel, akár önálló gazdálkodó volt, akár nem. Kialakult egy egyeztető csapat, nagy munka van, az általuk elkészített több mint 100 oldalas előterjesztésben. Némely egyeztetés öt-hat órát is igénybe vett. A 112 oldalas anyag érdemi, tartami, szerkezetében és üzenetében is elfogadható előterjesztés, több önkormányzat örömmel venné, ha ilyen költségvetése lenne. A tervezést segítette, hogy jók az adottságok, hogy a kerületnek jól gazdálkodó cégei vannak, az építményadó, telekadó, gépjárműadó formájában megjelenő adófegyelem nagymértékben játszik a költségvetésben pozitív szerepet. Ugyanezt jelenti az iparűzési adóból beszedett összeg, amely forrásmegosztás formájában érkezik a kerülethez. Ez az összeg szintén emelkedett az elmúlt esztendőben. Ez azt jelenti, hogy a budapesti ipar is jól teljesített és fegyelmezetten adózott, 9%-kal magasabb a bevétel. Ugyanakkor voltak nehezítő tényezők is, az állami normatívákban jelentős változások álltak be. Március 1-jétől jelentősen módosul a szociális területen a normatíva. Az adóerőképességhez kötött mutató is változik, amely jelentős pénzcsökkenést jelent, az önkormányzat központi finanszírozásában. A szociális juttatások területén a 32 e forintos küszöb felett nem jár a jövőben támogatás. Több terület a kormányhivatalhoz került, így forrástól esik el az önkormányzat. Az átszervezésnél segítséget jelentett, hogy az iparűzési adó (amely korábban infrastruktúra építésére, kerületi fejlesztésekre volt használható) szociális célokra is felhasználható lett. A kiesett forrásokat így pótolták. Változás állt be a méltányos ápolási díjak, méltányossági közgyógyellátás, adósságkezelési szolgáltatás, lakásfenntartási támogatás területén is. Komoly forrás elvételét jelenti az önkormányzattól. Korábban 90%-os támogatottságú normatívát kaptunk, amihez 10%-ot kellett hozzátenni. A központi költségvetési törvény alapján a január 29-én elfogadott települési támogatásokra vonatkozó rendeletben meghatározott támogatások finanszírozásához az önkormányzatnak már 100%-ot kell biztosítania. Új működtetési költségek is árnyalták a tervezést, ezért szigorították az egyeztetést az intézményekkel. Új számla jelenik meg idén, a térfigyelő kamerarendszer működtetésének összege 40 millió forintra nőtt, az üzemeltető Kft. is az önkormányzathoz nyújtja be a számlát. A Fő úti bölcsőde üzemeltetése, a műfüves pályák fenntartása, illetve néhány játszótér üzemeltetése is újabb költségeket eredményez. Ez azt jelenti, fejlődött a kerület, de a működtetés pénzbe kerül. A tervezési alapelv az volt, hogy a kiindulási tervezési szám nem lehetett nagyobb, mint 2014-ben volt. Így mindenki a 2014. év szintjén tervezhette költségvetését. Másik elv volt, hogy a működtetési kiadások és bevételek egyensúlyban legyenek. Törekedtek arra, hogy működtetési bevételekből fejlesztésre is jusson. A költségvetésben ez a legnagyobb szigorítás, kb. 500 millió forintot jelent. Alapelv volt az is, hogy a zárszámadáskor felszabaduló források elsősorban két tételre; fejlesztésre és értéknövelő felújításra legyenek fordítva. Az Érdekegyeztető Fórum megvitatta a rendelettervezetet, és megállapodtak abban, hogy az 1000 forintos banki költség megtérítés ütemét a zárszámadásnál fogják figyelembe venni. A költségvetésben benne van a korábbi képviselő-testületi határozatokban vállalt kötelezettségek jelentős része is. A Képviselőtestület az elmúlt évben több fejlesztési döntést hozott, az ehhez társuló hosszú távú kötelezettségvállalásokat ebben a költségvetésben is szerepeltetni kellett. Nem kíván végigmenni az ágazati szakmai fejezeteken, minden információ részletesen le van írva, és ezekről majd a főosztályvezető asszony is tájékoztatást fog adni. A 14.905.762.000 forintos főösszegű költségvetés részben a szigorítások, részben az előbb említett külső negatív hatások következményeként kevesebb a tavalyi évinél, 8-9%-kal kisebb. Összességében ez a tervezet biztosítja a XV. kerületben az egyensúlyi költségvetést, a kerület működését, és fejlesztéseket is. A szolgáltatások zavartalan ellátására mindenképpen fedezetet nyújt. El tudta volna képzelni, hogy a jóléti oldalon jelentősebb tételek legyenek, de sajnos erre nem kerülhetett sor, annak ellenére, hogy nagy volt rá az igény. Megértő elnézést kér, mert sok minden
8 befolyásolta a jelenleg elkészült költségvetést, viszont remélhetőleg hosszútávon igazolni fogja a döntésüket. Szigorú költségvetésről van szó, de a lakosságnak nyújtott szociális ellátás 2014. évi szintjét biztosítani fogja. Ugyanez igaz a városgazdálkodási területre is. Kockázat kevés van a költségvetésben, a körülményeket is figyelembe véve biztos éves működést garantál. Huszonkét módosító javaslat érkezett a költségvetéshez, ebből többet nem tudtak befogadni. Röviden ismerteti a módosító indítványok tartalmát, melyről a későbbiekben a képviselő-testület szavazni is fog. Monostori Zsolt képviselő úrnak elmondja, hogy ma nincs abban a helyzetben az önkormányzat, hogy egy lovas szobor elkészítetését fel tudja vállalni. A Cafeteria javaslatra vonatkozóan elmondja, hogy az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanáccsal megegyeztek az 1000 forintos folyószámla támogatás biztosításában, erre a zárszámadásnál fognak visszatérni. Ez nagyobb forrás lesz, mint amit a képviselő úr javasolt a Cafeteria címén. Sporttámogatás szintén van a költségvetésben, a javasolt plusz költséget nem tudják bevállalni. Sporttámogatásra a költségvetésben 93 millió forint van elkülönítve. A vállalkozásfejlesztési alap létrehozására is érkezett javaslat. Két napja bejelentették, hogy a kormány újabb 500 milliárd forinttal segíti a kis- és középvállalkozásokat. Ehhez képest az önkormányzatnak azt kell megszervezni, hogy a helyi kis- és középvállalkozások a területi Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve minél több támogatást meg tudjanak szerezni. Gyurkovics képviselő módosító javaslatát befogadja. A Jézus Szíve Alapítvány támogatására vonatkozó javaslatot szintén befogadja. A lakás felújítási alap terhére vonatkozó javaslatokkal nem ért egyet. Móricz Eszter képviselő asszony által benyújtott önálló képviselői indítványban foglaltakat meg kell vizsgálni. Az Önkormányzat és a Palota Holding Zrt. között az említett munkára szerződés van érvényben, és a közbeszerzés folyamatban van. Vékás Sándor képviselő úrnak több módosító indítványa érkezett, nem támogatja javaslatait. Érdekes célokat sorol fel, van olyan, amely a költségvetésben ténylegesen feszítő tényező és megoldás lenne, de ebbe a gondolkodásmódba beilleszteni nem lehet, ezért nem tudja támogatni. Kéri, vitassák meg, és támogassák a kerület 2015. évi költségvetését. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Bejelenti, hogy dr. Balázs Zoltán alpolgármester úr előre lekötött külföldi útja miatt nem tud részt venni a mai ülésen, ezért a költségvetésre vonatkozó részletes írásbeli véleménye minden képviselő részére előzetesen kiosztásra került. Köszönti könyvvizsgáló urat, bejelenti, hogy könyvvizsgáló úr jelentése is kiosztásra került. Megadja a szót a bizottsági elnököknek. Bencsics Lászlóné bizottsági elnök: A Pénzügyi és Költségvetési, Tulajdonosi és Vagyongazdálkodási Bizottság a benyújtott módosító határozatok figyelembevételével megtárgyalásra javasolta az előterjesztést 6 igen, 0 nem és 1 fő tartózkodással. dr. Matlák Gábor bizottsági elnök: A Jogi és Ügyrendi Bizottság a költségvetést 7 egyhangú igen szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta a képviselő-testületnek. Csonka László bizottsági elnök: A Kerületfejlesztési és Értékvédelmi Bizottság 3 igen szavazattal-2 ellenszavazattal és 2 tartózkodással sem megtárgyalásra, sem elfogadásra nem javasolta az előterjesztést. Monostori Zsolt bizottsági elnök: A Városüzemeltetési és Közrendvédelmi bizottság 6 egyhangú igen szavazattal megtárgyalásra javasolta a képviselőtestületnek az előterjesztést.
9 Móricz Eszter bizottsági elnök: A Köznevelési és Kulturális Bizottság 7 egyhangú igen szavazattal, megtárgyalásra javasolta a képviselő-testületnek az előterjesztést. Victorné dr. Kovács Judit bizottsági elnök: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság megtárgyalásra és elfogadásra javasolta 6 igen szavazattal, 1 fő tartózkodással az előterjesztést, azzal a módosítással, hogy az eredeti előterjesztésben szereplő első határozati javaslatban foglalt határidő 2015. február 19-re módosuljon. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Ügyrendi hozzászólásra megadja a szót. Szilvágyi László képviselő: Kéri, hogy az SZMSZ 50§-a alapján fenti előterjesztést emelt időkeretben tárgyalja meg képviselő-testület. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Egyetért Szilvágyi László képviselő úr javaslatával. Kérdések következnek. Szilvágyi László képviselő: Polgármester úr vita indítója alapján három tisztázó kérdése van. A jogegységi határozat alapján keletkezett fizetési kötelezettség megfizetésére azért van szükség, mert esetlegesen törvényt szegett a hivatal, vagy azért jár, mert az önkormányzat adja? Milyen tulajdoni hányada van a REAC Sport Kft-ben az önkormányzatnak? A későbbiekben a vállalkozás-fejlesztési alapot az önkormányzat, vagy a kormány fogja elbírálni? dr. Pintér Gábor alpolgármester: Megadja a szót válaszadásra. Hajdu László polgármester: A jogegységi döntést az előző ciklusból örökölték meg. E döntés értelmében a közalkalmazottak, köztisztviselők részére visszamenőleg kifizethetőek a banki költségek. Ez egy jelentős tétel. Az önkormányzat törvénysértést nem követett el. Az önkormányzatnak nincs tulajdoni hányada a REAC Sport Kft-ben. Előre láthatólag a kibővítésre került vállalkozási alap elosztásának elbírálásában szerepet kaphat a hivatal is. A Kamara és az önkormányzat között a későbbiekben szorosabb együttműködés várható. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Hozzászólások következnek. Monostori Zsolt képviselő: Az előterjesztés 2/C mellékletében egy számszaki hibát vél felfedezni. Irreálisnak tartja, hogy az MSZMP XV. Kerületi Szervezete és a Szerb Kisebbségi Önkormányzat éves bérleti díja piaci alapon 12.742 ezer forint lenne. Nem számolt utána, hogy az önkormányzat részére milyen anyagi ráfordítást jelentenének a beadott módosító indítványai, melyek nemzeti kultúránk és múltunk értékeinek megbecsülését jelentené. Egyik ilyen javaslat a bevezető utak mentén rovás-írásos helyiség névtáblák kerüljenek elhelyezésre. Másik javaslat egy Attila lovas szobor állítása a Karácsony Benő Parkban. Harmadik javaslat egy nagyváradi költő ember „lélek építő” előadás sorozata óvodásoknak. Negyedik javaslat, egy kerületi regionális komposztáló megépítése, mely először beruházási költség lenne, de hosszú távon megtakarítást jelentene az önkormányzatnak. Tóth Imre képviselő: Költségvetés tárgyalását komoly egyeztetések előzték meg. Az előző ciklusban is nehezményezte, hogy a költségvetés tárgyalását nem előzte meg egy pártközi egyeztetés. Bízik abban, hogy a későbbiekben a tárgyalási időszak
10 megkezdésekor számítanának legalább a „sarok számok” tekintetében a véleményükre. Tudja azt, hogy a létrejött koalíció egy biztos többséget jelent. Megjegyzi, hogy jelen költségvetés az előző ciklusban elindított fejlesztéseket viszi tovább. Szomorú, hogy nem adó-erő forrás növelő beruházásokról van szó. 760 millió forint körül van a pénzmaradvány, melynek nagy része valószínűleg az Észak Pesti Kórház fejlesztésére kerül felhasználásra. A Fidesz kormány intézkedéseinek következtében nagyon sok kerületi lakos fog kikerülni a szociális ellátó rendszerből. A kerületi önkormányzatnak ezért olyan rendeletet kell hozni, mely ezeket az embereket tudja támogatni. Egy év múlva fog kiderülni, hogy mennyi kerületben szociálisan rászoruló marad ellátás nélkül. A vasárnapi zárva tartások kedvezőtlenül fogják érinteni az iparűzési adó bevételeket, ezért a költségvetést a későbbiekben módosítani kell. Konstruktív ellenzéki képviselőként Móricz Eszter képviselőtársával együtt támogatni fogják a költségvetés elfogadását. Sajnálja, hogy a baloldali politikának kevés jele látszik a költségvetésben. Nem örül annak, hogy ez a költségvetés nem a kerület, hanem a Fidesz költségvetése. Szilvágyi László képviselő: Bízik abban, hogy amennyiben ez a költségvetés megszavazásra kerül, a kerület javára válik. Sajnálja, hogy az LMP által vázolt indítványok elfogadása „romba döntené” a költségvetést. A 2000 forintos Cafetéria kiegészítés a bölcsődei dolgozók és a szociális szférában dolgozók részére „döbbenetesen romba döntené” a költségvetést. Elfelejtik viszont, hogy ugyanekkora összeget szavazott meg a kerületet irányító nagy koalíció a külsős bizottsági tagok béremelésére. Polgármester úr említette, hogy a REAC Kft-ben az önkormányzatnak nincs tulajdona, ennek ellenére a támogatásuk megemelésre kerül. A kiváló sportoló díj átadásán itt lévő fiatalok további 160 ezer forintot kapnának, melyet a költségvetés szintén nem tesz lehetővé. Ami a vállalkozásfejlesztési alapot illeti, Tóth Imre képviselő-társához csatlakozva elmondja, hogy a költségvetés készítésekor az ő véleményét sem kérték ki. Egy olyan program kidolgozását javasolja, mely a vállalkozóknak kedvet teremtene arra, hogy a kerületben vállalkozzanak. Hiába vannak szép bérlemények, ha a vállalkozók nem tudnak róla. Fontos lenne, hogy a kerületbe minél több adófizető vállalkozás jöjjön. Lehoczki Ádám képviselő: A költségvetés 20 oldalán szereplő 2/c mellékletben látszik, hogy Szilvágyi László önkormányzati képviselő kedvezményesen irodát bérel a kerületben. Megkérdezi, hogy miért csak Szilvágyi László képviselőtársának van a kerületben kedvezményes iroda bérlésre lehetősége? Azért van Szilvágyi Lászlónak, mert az LMP-t nem látjuk ebben a táblázatban? Móricz Eszter bizottsági elnök: A főosztályvezető asszony költségvetésről szóló beszámolóját több ülésen végighallgatta. Dicséret illeti a főosztályvezető asszonyt, mert nagyon remek előadást és anyagot adott le. Dicséret illeti dr. Balázs Zoltán alpolgármester urat is – aki nincs jelen az ülésen – örül annak, hogy látja a keze nyomát a költségvetésben. A képviselők nem tájékoztatnak, hanem kérdeznek akkor, amikor a költségvetést összeállítják. Tóth Imre képviselő társa jelezte, hogy megvan a nagy koalíció és remekül fog érvényesülni mind a két oldalon mind a két politika, de nem így történt. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottsághoz érkeztek be a módosító indítványok, és amelyikről nem tudtak megállapodni, azokat a döntéseket a testületre, a képviselőkre bízták. A saját módosító indítványáról szeretné a véleményét bővebben kifejteni. Véleménye szerint egy képviselőnek nem módosító indítványokkal kellene „bombáznia” a képviselői munkát és az előterjesztést, hanem az előterjesztésben benne kellene lenni a véleményének, melyet korábban megfogalmazott. A költségvetés tervezése a város vezetését és az adott szakembereket illette, de a képviselőket is meg kellett volna kérdezni. A képviselők csak
11 tájékoztatást kaptak, ezért van ennyi módosító indítvány. Azt gondolja, hogy a képviselők el tudják fogadni a költségvetést, - látták a szakmai véleményeket – nagy kockázatokat nem rejt, de azt nem látja, hogy hol vannak azok a fejlesztések, amit szeretnének ebben a kerületben elvégezni. Lát kezdeményezéseket, hogy az előző ciklusból vannak áthúzódó feladatok, melyeket a jövőben támogatni fognak, csak a mostani kezdeményezéseket nem látja. Az alpolgármester úr elmondta, a jövőben azt tervezi, hogy a pénzmaradványokat fejlesztésekre szeretnék visszaforgatni a kerületben. Végezetül elmondaná, hogy közel 30 millió forintot nem kellene költeni egy olyan ingatlanra, amiről már egy korábbi testület döntött, de a mostani testület dönthet másképpen is. Adják el az ingatlant - melyből pénz folyik be - és ebből vásároljanak ingatlant olyan családoknak, akik megérdemlik. A XV. kerületben ebből a pénzből hat ingatlant lehetne vásárolni. Arról sem tud, hogy jelenleg milyen közbeszerzések zajlanak. Azt kéri, hogy gazdaságosság szempontjából döntsön a testület, mert akkor támogatni tudja az előterjesztést. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Megadja a szót Szilvágyi László képviselőnek. Szilvágyi László képviselő: A költségvetés rossz alapokra épül, hiszen 2.761,- forintot fizet minden hónapban a képviselői irodáért. Az egyetlen képviselő, aki irodát bérel a „tiltott pártfinanszírozás határmezsgyéjén lépve”. A FIDESZ 130 nm2-es irodát bérel 1.516,- forintér, ezzel szemben a JOBBIK 36 nm2-es irodáért fizet 19.000,- forintot. A költségvetéshez visszatérve a polgármester úr elmondta egy tájékoztatón, hogy tavaly összesen 9 ingatlant adtak el kb. 30 millió forint értékben. Ha a kockázatokról beszélnek a költségvetésben, akkor a 200 milliós terv legalább akkora kockázatot hordoz magában, mint a sportolók 2 millió forintos támogatása. Nem látja ennek a realitását, mint annak sem, hogy többször, több fórumon hallhatták azt, hogy a kerületben, - ebben a ciklusban – 4 „giga” beruházásra semmilyen esély sincsen, ennek ellenére egyikről sem mondanak le és több 10 millió forintot költenek. Azt gondolja, hogy időzítve és prioritási sorrendet felállítva talán kedvezőbben el lehetne költeni ezeket a forintokat. dr. Pintér Gábor alpolgármester: A költségvetés megalkotása során milliárdos nagyságrenddel haladták meg az igények a lehetőségeket. A költségvetés megalkotásakor ezeknek a lehetőségeknek a mentén tudnak csak gondolkodni. Sok szó esett a működési és fejlesztési kérdésekről, a mostani rendszerben az önkormányzat annyit tud a fejlesztésre fordítani, amennyit a működésből megtakarít, vagy egyéb uniós és központi támogatásból tud megszerezni. Általában bírálat éri a „mega-giga beruházásokat, hogy azoknak a tervezésére miért van szükség. Amikor az önkormányzatnál egy ciklus letelik, feláll az új testület, és úgy adják át az új testületnek a stafétabotot, hogy egyetlen tervezettel sem rendelkeznek - melyeknek a megvalósítása még nem történt meg - ezt hibának tartja. Ha van egy-két nagy beruházás, melyből egyet sem fognak tudni kivitelezni, akkor annak a tervezési költsége nem kidobott pénz, mert azt később is meg lehet valósítani. Sok ilyen nagy fejlesztés van, Rákospalotán a Sport és Rendezvényközpont, Pestújhelyen az ÉPK, vagy Újpalotán a Fő tér és a Közösségi Ház. Ezek mind olyan fejlesztési volumenek, melyek az önkormányzat saját költségvetéséből való kigazdálkodását nem teszik lehetővé, de ezekre lehetőség van plusz pénz, plusz forrásoknak a bevonására. Az előző ciklusban ugyanilyen projekt volt a Zsókavár utca megvalósítása, mert ott is hatalmas volumenben történt az uniós pénzek lehívása, mely meghaladta az önkormányzat éves költségvetéséből fejlesztésre fordítható pénz összegét. A Deák utcai rendelőintézet az idei költségvetésben nem található meg, de a 2014. évi költségvetésbe be lett tervezve, ezért ez a forrás a 2015. évi költségvetésben pénzmaradványként fog jelentkezni. A költségvetési egyensúly megteremtése
12 érdekében olyan tételek sincsenek a költségvetésben, amelyekre mindenképpen szükség lesz a pénzmaradvány pótlásakor. Ilyen a közalkalmazottak intézményi jutalmának a biztosítása, de az előző évben is hasonló logika érvényesült, - ezt a jutalmat megkapták - de nem a költségvetés eredeti tervezésekor, hanem később került beillesztésre. A sporttámogatásokat nem csak önmagában kell nézni, hanem egyéb megtartó tényezői vannak. Az „l, m, és n” számon iktatott módosító javaslatát, - ami a lakás felújítási alapokat is érinti – visszavonja, ezekről szavazást nem fog kérni. A Jézus Szíve Alapítvány és a REAC Sportiskola SE támogatását fenntartja. A módosító javaslatban nem a REAC Sport Kft. támogatásáról van szó, - melyben az önkormányzatnak semmilyen tulajdonrésze sincs – hanem a REAC Sportiskoláról. Megadja a szót Király Csaba képviselőnek. Király Csaba képviselő: Az eredeti előterjesztést – melyet a polgármester a képviselő-testület elé beterjesztett - támogatni fogja és meg fogja szavazni. Ez nem jelenti azt, hogy a költségvetés minden sorával – akár ő, akár a polgármestert támogató frakció – egyetért. Tudják, hogy a kerületben lévő intézményeknek működniük kell, - fűtés, villany, étkezés, bérköltségek - de azt gondolják, hogy ebben a költségvetésben kevesebb szól az emberről és sokkal több szól „kőről, betonról” és különféle tervezésről, melyeknek jelentős részével nem tudnak egyetérteni. Tudomásul veszik, hogy létrejött egy politikai megállapodás, mely alapján a polgármester úr és a megállapodást aláíró személyek közösen kidolgozott előterjesztése – a költségvetés tekintetében – kerül elfogadásra. Az egyeztetett költségvetés – melyre utal a dr. Balázs Zoltán levele – módosításra került volna az alpolgármester úr részéről. Annak örül, hogy ezt visszavonta. A frakciójuk is visszavonja azokat a tervezett költségvetési módosításokat, melyek az előterjesztéshez benyújtásra kerültek. Csak az eredeti költségvetést fogják tudni megszavazni azért, hogy a kerület működjön és a politikai megállapodásnak megfelelően dolgozni tudjon a kerület önkormányzata és valamennyi intézménye. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Szólásra jelentkezett Sumics János kerületi lakost. Kéri a képviselő-testület szavazatát, hogy szót biztosítsanak neki. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy Sumics János kerületi lakosnak 3 percben szót ad. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Sumics János kerületi lakos: Köszönti az elnök urat és képviselőtestületet. A 2013. évi CLXV. tv. 1. § (1)-(3) bekezdése felhatalmazása alapján közérdekű javaslatot terjeszt elő. A 2015. évi költségvetés kialakításánál javasolja figyelembe venni a Sztárai Mihály tér félbehagyott munkáinak folytatását. Kéri mellé rendelni a szükséges forrást, illetve azonnal hozzálátni - a meglévő kivitelezési terv alapján - a Pestújhelyi út térségében a kaotikus állapot megszüntetésének. A második javaslata az ÉPK területére meghatározott uszoda forrásának megjelölése, – 100 millió forint – amihez a kormány hozzájárul. A képviselő-testület 732/2014. (IX. 17.) ök. sz. határozata egyértelműsíti a végrehajtás kötelezettségét. Szomorúan tapasztalta, hogy a jegyzőasszonynak írt állampolgári javaslata kútba esett. Azt hitte, hogy a 2011. évi CLXXXIX. tv. 6. § a) pontját kellően átéli. Az nem vita közöttük, hogy a 2011. évi CXCV. tv. 24. § (2) illetve a 29/A. § figyelembe vételével a jegyzőt hatalmazza fel a költségvetés sarokszámainak kialakítására. Ezzel együtt állampolgári akarat is érvényesülhet, főleg akkor, amikor „lobbi” tevékenységet folytat az SzMSz. 71. § 6) pont figyelembe vételével, ezért az ÉPK területének rendezését kiemelt nagy beruházásnak kell tekinteni, ellenkező esetben a kormány a területet visszaveszi, ezt végképp nem szeretnék. Összegyűjtött az uszoda megépítéséhez 2440 kerületi lakos támogató aláírását,
13 ezt a választói akaratot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pestújhelyi lakos közel 30 éve, „oroszlánrésze” van az ÉPK ½-ed részének a megszerzésében. Elsők között volt 1991-ben, amikor birtokba vették az átadott területet, de akkor is ott volt, amikor tüntettek a megmaradásáért. Meglepő számára a polgármester hallgatása, mivel elsők között írta alá az uszoda telepítését. Nem olvasta a plusz 12 épület bontási költségének betervezését, illetve a bontási terv elkészítésének összegét. Arról sem látott leírást, hogy a bunkerrendszer milyen akadályt jelent a különböző építmények megvalósításánál, illetve mire kívánják takarítás után használni, mivel több kocsira való rekesz és befőttes üveg van ott már 25 éve. Messze nem értenek egyet a kínai kuruzslás betelepítésével. A magyar orvosok világhírűek, őket kell megfizetni, másrészt nem lehet figyelmen kívül hagyni a 2011. évi CXCVI. tv. 13. § (5) bekezdését. A fentiekre tekintettel kéri a tisztelt elnök urat és a képviselő-testületet, hogy az ÉPK kiemelt nagy beruházásként kezelni szíveskedjenek. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Megadja a szót Németh Angéla alpolgármesternek. Németh Angéla alpolgármester: Elhangzott az előbb, hogy működőképes költségvetést igyekezett összeállítani a hivatal és a városvezetés, de néhány dolgot kiemelne. A szociális ellátások finanszírozását és az igénylői kör meghatározásának – minden korábbinál nagyobb felelősségét - a kormány az önkormányzatokra hárította. A kigazdálkodási összegek szempontjából ez jóval nagyobb terhet jelent majd. Ez a kényszerhelyzet lehetőséget ad arra, hogy helyi szinten megmutassa és bebizonyítsa az önkormányzat vezetése, hogy kire számíthat a lakosság. Biztosítani kell a kerület lakossága számára nélkülözhetetlen és alapvető szolgáltatásokat, szavatolni kell a kerületben működő intézmények zavartalan és kiegyensúlyozott működését. A XV. kerületben az önkormányzat van a lakosságért és nem a lakosság a hivatalért. A szegénységet, a kiszolgáltatottságot minden eddiginél eredményesebben kell enyhíteniük, minimalizálniuk kell a társadalom peremén élők lecsúszásának veszélyét. A kiszolgáltatott helyzetben élőknek minden lehetséges támogatást meg kell adniuk a kilábaláshoz, ha kell segéllyel, adósságrendezési tanácsadással, lakhatással, gyógyszerhez jutás nehézségeinek enyhítésével. Erre fogadták el az előző hónapban az új szociális rendeletüket. Nem fognak sem a rászorulók, sem a tisztességesen bérből, fizetésből élők, a becsületes vállalkozók, a valódi munkahelyre vágyók kárára politizálni. A kerületben sem lehet tovább rontani a helyzeten, valódi támogatást, igazi partnerséget kell kínálni az itt élőknek. Biztosítani fogják, hogy senki sem tudjon feszültséget kelteni a legjobban kiszolgáltatottabbak és a lecsúszástól félők között. A szegénység és az elszegényedés veszélye az ellenségük és nem a kerület szegénységben és nehéz helyzetben élő lakosai. A képviselő-testület munkájában természetes a politikai érvek ütköztetése, hogyha kell meg fogják vívni egymással a maguk vitáit és minden jobbító szándékú javaslatra vevők. A polgármester úr számára mindenek felett álló cél a kerületben élők biztonsága és békéje. A képviselő-testületben lehetnek politikai ellenfelek, vetélytársak, de a kerület lakosainak rovására viszont nem. A politikai csatározásnak nincs helye a szociális ellátásban, a kerületben olyan rendeleteket, döntéseket kell hozniuk, ami csak a rászorulókat, a támogatást igénylők helyzetét és érdekeit nézi. A választáskor az önkormányzat vezetése erre kapott felhatalmazást a kerület lakosaitól. Mindenkire szükség van, aki ebben a munkában tud és akar is a társuk lenni. Azt kérné, hogy ezt a költségvetést támogassák – ahogy Király Csaba képviselő társa jelezte, - vannak a költségvetésben olyan sorok, amivel nem feltétlenül értenek egyet - de úgy gondolja, hogy ez egy kiegyensúlyozott költségvetés, ha elfogadásra kerül, ezek mentén haladnak a 2015-ös évben.
14 Vékás Sándor képviselő: A költségvetésben észrevehető a jobb, illetve a baloldal törekvései közti különbség. Véleménye szerint a költségvetés egyensúlyba helyezte a fejlesztési törekvéseket a realitásokkal. A fejlesztéseket támogatja. A szociálisan érzékenyebb területek is hangsúlyt kaptak a költségvetésben. dr. Pintér Gáborhoz hasonlóan visszavonja korábban benyújtott módosító javaslatait. Egyetért Szilvágyi László képviselő javaslataival, fontosnak tartja a betelepülő vállalkozások támogatását. dr. Pintér Gábor alpolgármester: A hozzászólásokat lezárja, válaszadásra megadja a szót Hajdu László polgármesternek. Hajdu László polgármester: Az elhangzott észrevételek méltányolandóak. A költségvetés áll: a saját bevételekből, az állami normatíva bevételekből, az adóbevételekből, a kormányzati, illetve EU pályázatokból, valamint programok alapján esetlegesen tőkebefektetőektől származó forrásból. 2015. március 4-én 10.00 órától fórumot tartanak, melyen bemutatásra kerülnek a 15-20 éves időintervallumot érintő stratégiai elképzelések, lehetőségek, munkahelyteremtő, befektetést vonzó elgondolások. Budapest keleti kapujának szerepe is kiemelésre kerül. A költségvetésben véleménye szerint hangsúlyosabban megjelentek az úgynevezett baloldali ideológiák. A megalkotott szociális rendelet – nagyságrendileg 500 millió forintos tételben – szinte állami normatíva nélkül fenntartja a szociális ellátást a kerületben. Az egészségügy vonatkozásában elmondja, hogy kerületi szinten nem csökkent az OEP támogatás. A sporttámogatás mértéke is eléri a 100 millió forintot. A jobb, illetve baloldali eszmék elkülönítése, szétválasztása nem egyértelműsíthető egyes kérdésekben. Az óvodák, bölcsődék támogatása, az intézmények által felvetett igények finanszírozása sem bal, vagy jobboldali kérdés. A GMK 750 millió forintos felújítási igényt nyújtott be, melyet az önkormányzat költségvetése nem bír el. A realitások költségvetése készült el. Monostori Zsolt képviselő által benyújtott javaslatokat nem tudták a jelenlegi költségvetésnél figyelembe venni. A kerületben öt művelődési ház működik, illetve hagyományápolással több civil szervezet is foglalkozik. A költségvetésben 4,5 millió forintot terveztek környezetvédelemre. Javasolja, hogy a komposztálási program kapcsán felmerülő tételeket ebből a forrásból fedezzék. A főváros költségvetésével ellentétben a kerület költségvetése nem számol hitelfelvétellel, a számos betervezett fejlesztés ellenére sem. A megválasztott képviselők számára az irodát, a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani kell. A gazdasági társaságokkal a költségvetés kapcsán folytatott megbeszélésen minden érdeklődő részt vehetett. A költségvetés előzetes ismertetésén nagyságrendileg 8-10 képviselő vett részt. Az Érdekegyeztető Tanáccsal, az intézményekkel, két alkalommal egyeztettek. Kéri, hogy – az egész évre kiterjedően – felelősséggel döntsenek, mikor a költségvetésről szavaznak. A Sumics János, mint helyi lokálpatrióta által felvetett kérdések a napokban tőle függetlenül is felmerültek. Ilyen a kerületi bunkerrendszer kérdése, melynek esetleges csapadékvíz gyűjtő medenceként történő hasznosítása is szóba került. A rossz állapotban lévő épületek bontására szánt forrás szerepel a költségvetésben. Az uszoda megépítésének, létrehozásának kérdését vizsgálják. A költségvetés egyeztetésen alapul, amely konszenzust is feltételez. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az 1/47-32/d/2015. iktatószámú módosító előterjesztés kiosztásra került. Hőrich Szilvia főosztályvezetőnek adja meg a szót. Hőrich Szilvia főosztályvezető: Az előterjesztéshez csatolni kell úgynevezett tájékoztató táblázatokat. Az ingyenesen, vagy kedvezményesen bérbe adott ingatlanok esetében a Palota Holding Zrt. szolgáltatta az adatokat. A Szent Korona útja 11. szám alatti helyiség tekintetében az anyagban elírás történt.
15 dr. Lamperth Mónika jegyző: A kritika, ami a nyilvántartásokkal kapcsolatban elhangzott, megalapozott. Jegyzői munkája során az elmúlt hónapokban tapasztalta, hogy egyes területek nyilvántartása nincs rendben és nincs összehangolva. Ezt a területet rendbe kell tenni, a következő költségvetésnél nem lesznek pontatlanságok. Jogszabály, illetve alkotmánybírósági döntés rendelkezik, hogy az önkormányzattól ki vehet igénybe irodát ingyen vagy kedvezményesen. Ezeket a nyilvántartásokat rövid időn belül rendezni fogják. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az 1/47-32/d/2015. iktatószámon kiosztott módosító javaslat egy kicsit változtat a szövegen. Mellékelve lett az 1-es számú táblázat, mely az eredeti költségvetési rendelet 9. számú táblázatának a helyébe lép. Ott egy pontosítás történt, az előterjesztő ezt a módosítást befogadja. A módosító előterjesztésekről következnek szavazások. Monostori Zsolt képviselő úr a külső személyi juttatásokat kívánja csökkenteni 20 millió forinttal, mely a tavalyi évhez képest 40 millió forinttal több. A képviselők megemelt tiszteletdíjak és külsős bizottsági tagok tiszteletdíja miatt emelkedett meg az összeg. Az 1/47-32/e/2015. iktatószámú módosító javaslatáról kér szavazást, mely egy Attila lovas szobor állíttatásáról szól a Karácsony Benő parkban. Kéri szavazzanak a módosító határozati javaslatról. 77/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/e/2015. iktatószámú módosító javaslatot, mely szerint „15.000,- e Ft kerüljön átcsoportosításra a külső személyi juttatások előirányzatából a 7. melléklet Városgazdálkodási tevékenység előirányzatai közé, ahol új soron, 15.000,- e Ft előirányzat szerepeltetése mellett életnagyságú köztéri Attila lovas szobor Karácsony Benő parkban történő felállítására (I. ütem – tervezés, makett elkészítése, engedélyezés, váz és 1:1 modell elkészítése, zsűri és anyagköltség) indokolt forrást biztosítani. A második ütem további 15.000,- e Ft a 2016-os költségvetésben tervezendő.” (Szavazati arány: 2 igen szavazat, 17 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: dr. Pintér Gábor alpolgármester: 1/47-32/f/2015. iktatószámú módosító határozati javaslatáról kéri a szavazást, mely egy kialakítandó komposztáló egységről szól, ez szintén a külső személyi juttatások előirányzat terhére biztosítja a finanszírozást. 78/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/f/2015. iktatószámú módosító javaslatot, mely szerint „2.000,- e Ft kerüljön átcsoportosításra a külső személyi juttatások előirányzatából 7. melléklet Városgazdálkodási tevékenység előirányzatai közé, ahol új soron, 2.000,- e Ft előirányzat szerepeltetése mellett biztosítani szükséges egy Újpalotai komposztáló egység kialakításának finanszírozását”. (Szavazati arány: 2 igen szavazat, 16 ellenszavazat, 3 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: -
16 Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: dr. Pintér Gábor alpolgármester: 1/47-32/g/2015. iktatószámú módosító javaslatáról kéri a szavazást, mely rovásírásos táblák elhelyezésére szól, mely a külső személyi juttatások előirányzat terhére biztosítja a finanszírozást. Kéri szavazzanak.
79/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/g/2015. iktatószámú módosító javaslatot, mely szerint „a külső személyi juttatások előirányzatából a 7. melléklet Városgazdálkodási tevékenység előirányzatai közé további 1.000,- e Ft-ot csoportosítson át azzal, hogy új soron kerüljön biztosításra a kerület bevezető útjain elhelyezendő rovásírásos táblák előállításának és kihelyezésének költségei.” (Szavazati arány: 1 igen szavazat, 15 ellenszavazat, 5 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: dr. Pintér Gábor alpolgármester: 1/47-32/h/2015. iktatószámú módosító javaslatáról kéri a szavazást, mely Sikli László költő kerületi óvodákban tartandó előadásaira szól, ez szintén a külső személyi juttatások előirányzat terhére biztosítja a finanszírozást. Szavazást kér a módosító határozati javaslatról.
80/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/h/2015. iktatószámú módosító javaslatot, mely szerint „a külső személyi juttatások előirányzatából 2.000,- e Ft kerüljön átcsoportosításra a Bp. Főváros XV. ker. Önkormányzata 2015. évi eredeti költségvetés működési és felhalmozási céltartalékainak előirányzata c. 5. sz. mellékletében kialakítandó, új előirányzat javára, amely fedezetet biztosítana Sikli László költő kerületi óvodákban tartandó előadásaira”. (Szavazati arány: 2 igen szavazat, 15 ellenszavazat, 4 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Szilvágyi László képviselő úr módosító javaslatairól következnek a szavazások. Ez a szociális és bölcsődei dolgozók cafeteria kiegészítéséről szól. Kéri szavazzanak.
17
81/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító indítvány 1. sz. határozati javaslatát, mely javasolja a likviditási tartalék terhére „szociális és bölcsődei dolgozók cafeteria kiegészítés” keret néven új költségvetési sor létrehozását, 10 millió Ft keretösszeggel. Ezen módosításokkal a likviditási tartalék összege 90 millió forintra módosul. Továbbá javasolja a képviselő-testületnek, kérje fel a polgármestert a kifizetéshez szükséges juttatási szabályzat módosításának előkészítésére és a Képviselő-testület elé terjesztésére.” (Szavazati arány: 5 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 7 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: dr. Pintér Gábor alpolgármester: Szilvágyi László 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító javaslata, mely a sporttámogatásokról és a sportszervezetek többlettámogatásáról szól. Kéri szavazzanak. 82/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító indítvány 2. sz. határozati javaslatát, mely „az általános tartalék terhére a következő többlettámogatásokat javasolja: Femina +500.000 Ft összes új egyenleg: 7.000.000 Ft Edőcs Ö.E. +240.000 Ft összes új egyenleg: 3.240.000 Ft Palota Röplabda Klub +640.000 Ft összes új egyenleg: 8.640.000 Ft BLF +320.000 Ft összes új egyenleg: 4.320.000 Ft Dynamic Karate SE +160.000 Ft összes új egyenleg: 2.160.000 Ft Kinizsi KKT +240.000 Ft összes új egyenleg: 3.240.000 Ft Mindösszesen: +2.100.000 Ft Ezen módosításokkal az általános tartalék összege 83.512.000,- forintra módosul”. (Szavazati arány: 4 igen szavazat, 8 ellenszavazat, 9 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Szilvágyi László 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító javaslata a vállalkozás fejlesztési alap létrehozásáról szól. Kéri szavazzanak.
18 83/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító indítvány 3. sz. határozati javaslatát, mely javasolja „a likviditási tartalék terhére egy „vállalkozás fejlesztési alap” költségvetési sor létrehozását 2.000.000,- Ft értékben. Ezen módosításokkal a likviditási tartalék összege 88 millió forintra módosul. Továbbá javasolja a képviselő-testületnek, kérje fel a polgármestert a 28/2012. (VII.2) önkormányzati rendelet módosításának előkészítésére és a létrehozott alapnak a Kerület- és Vállalkozásfejlesztési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottság hatáskörébe történő helyezésére.” (Szavazati arány: 3 igen szavazat, 12 ellenszavazat, 6 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Szilvágyi László 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító javaslatának a komposztálási alap újraélesztésről szól. Kéri szavazzanak. 84/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító indítvány 4. sz. határozati javaslatát, mely javasolja a Képviselő-testületnek „az általános tartalék terhére egy „komposztálási alap” költségvetési sor létrehozását, 2 millió Ft keretösszeggel. Ezen módosításokkal az általános tartalék összege 81.512.000,- forintra módosul.” (Szavazati arány: 4 igen szavazat, 13 ellenszavazat, 4 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Szilvágyi László 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító javaslatának az sajátos nevelést igénylő gyermekek pályázati alap növeléséről szól. Kéri szavazzanak. 85/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el az 1/47-32/i/2015. iktatószámú módosító indítvány 5. sz. határozati javaslatát, mely szerint javasolja a Képviselő-testületnek „az általános tartalék terhére az SNI pályázati alap 1.500.000,- forinttal történő emelését. Ezen módosításokkal az általános tartalék összege 80.012.000,- forintra módosul.” (Szavazati arány: 3 igen szavazat, 9 ellenszavazat, 9 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
19 dr. Pintér Gábor alpolgármester: Gyurkovics Miklós 1/47-32/j/2015. iktatószámú módosító javaslatára a PTB hozott egy pontosabb határozati javaslatot. A PTB 47/2015. (II.18.) számú határozati javaslatáról kér szavazást. 86/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete – az 1/47-32/j/2015. iktatószámú módosító javaslatban foglaltak alapján – úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelettervezet az alábbiak szerint módosul: - 6. § (1) bekezdés 13. pontjában rögzített „Kárpát-medencei magyar közösségek támogatási kerete” a (4) bekezdés 4. pontjába, illetve a - 6. § (1) bekezdés 15. pontjában rögzített „társasházi kamerarendszer pályázati keret” a (2) bekezdés 3. pontjába kerül, melynek eredményeképpen - a 6. § (1) bekezdés 13. és 15. pontja törlésre kerül, ezzel egyidejűleg az eredeti 14. pont megjelölése 13. pontra változik. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés) (Szavazati arány: 18 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 3 tartózkodás) (Megerősítve a PTB 47/2015. (II.18.) számú határozata)
Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A 1/47-32/k/2015. iktatószámú módosító javaslat a Jézus Szíve Alapítvány támogatását növelné. Kéri a szavazást a módosító határozati javaslatról. 87/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete – az 1/47-32/k/2015. iktatószámú módosító javaslatban foglaltak alapján – úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelettervezet 4.3. m. Kiemelt állami- és önkormányzati rendezvények (016080) 3.3. Egyéb dologi kiadás sora 500 ezer forinttal csökken, a Jézus Szíve Alapítvány (Önkormányzat működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre, 3.2.m.) támogatása 500 ezer forinttal emelkedik. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
20
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az 1/47-32/l/2015.; 1/4732/m/2015.; és 1/47-32/n/2015 iktatószámú módosító javaslatokat visszavonta, arról nem kell szavazni. Az 1/47-32/o/2015. iktatószámú módosító javaslat a REAC SE támogatását 1.500.000,- forinttal növeli. Kéri a szavazást a módosító határozati javaslatról. 88/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete – az 1/47-32/o/2015. iktatószámú módosító javaslatban foglaltak alapján – úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelettervezet 4.3. m. Kiemelt állami- és önkormányzati rendezvények (016080) 3.3. Egyéb dologi kiadás sorát 1.500 ezer forinttal csökkenti, a REAC Sportiskola SE (Önkormányzat működési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre, 3.2.m.) támogatását 1.500 ezer forinttal növeli. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Móricz Eszter 1/47-32/p/2015. iktatószámú módosító határozati javaslatára kér szavazást. 89/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete – az 1/47-32/p/2015. iktatószámú módosító javaslatban foglaltak alapján – úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendelettervezetben a XV. ker. Eötvös utca 123. sz. alatti épület felújítása soron lévő összeget 22.900 ezer forinttal csökkenti, a Lakás felújítási alapot (Palota Holding Zrt.) 22.900 ezer forinttal növeli. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Szavazati arány: 14 igen szavazat, 6 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Vékás Sándor a 1/47-32/r/2015. iktatószámú módosító javaslatát visszavonta, erről nem kell szavazni. Az eredeti előterjesztésben lévő első határozat helyébe az 1/47/32/d/2015. iktatószámon kiosztott módosító határozati javaslat lép, melyről most kéri a szavazást.
21 90/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy saját bevételei összegét, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek három évre várható összegét az 1/47-32/d/2015. iktatószámon kiosztott módosító előterjesztés 1. sz. mellékletében bemutatottak szerint jóváhagyja. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A következő határozati javaslat a Hősök úti rendelőben az új lift építésével kapcsolatos. Kéri a szavazást a határozati javaslatról. 91/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Hősök útja 1. szám alatti orvosi rendelő felújításával összefüggésben támogatja új lift beépítését, ezért a 918/2013. (XII.18.) számú határozattal elfogadott tervezési programot a következők szerint módosítja: „Az épület akadálymentes bejárattal rendelkezik, az emeletre a lépcsőházban jelenleg korlátlift visz. A teljes akadálymentesítés jegyében a korlátliftet az előírásoknak megfelelő lift betervezésével kell kiváltani. Az emeleten az előírásoknak megfelelően akadálymentes illemhelyet kell kialakítani. Az akadálymentesítést az épületen teljes körűen kell elvégezni, a tervezési ajánlások és érvényes jogszabályok figyelembe vételével. A tervezési folyamatba akadálymentesítési szakmérnököt kell bevonni.” A lift tervezési és terv aktualizálási kiadásaira 1.000 E Ft + Áfa összeg beépítésre kerül a 2015. évi költségvetésbe. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A következő határozati javaslat a Hősök útja út- és közműfelújítás engedélyokiratának visszavonása és új engedélyokirat elkészítéséről szól. Kéri, szavazzanak a határozati javaslatról.
22 92/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Hősök útja út- és közműfelújításának 250/2014. (III.26.) sz. engedélyokiratát visszavonja, új engedélyokirat elkészítését rendeli el. Felelős: polgármester Határidő: 2015. évi költségvetés elfogadását követő 30 napon belül (új engedélyokirat elkészítésére és a Képviselő-testület elé benyújtásra) (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A negyedik határozati javaslat az Árendás közi óvoda komplexum felújításának engedély okiratának visszavonásáról szól. Kéri a szavazást a határozati javaslatról. 93/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Árendás közi óvoda komplexum felújításának 462/2014. (VI.11.) sz. engedély okiratát 2015. február 19-i hatállyal visszavonja. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az ötödik határozati javaslat az ÉPK. 13. sz. épülethez tartozó parkoló engedély okiratának visszavonásáról szól. Kéri a szavazást a határozati javaslatról. 94/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy ÉPK 13. sz. épülethez tartozó parkoló 467/2014. (VI.11.) sz. határozatával elfogadott engedély okiratát 2015. február 19-i hatállyal visszavonja. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: -
23 Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A hatodik határozati javaslat a Hősök útja orvosi rendelő felújításának engedély okiratának visszavonásáról szól. Kéri a szavazást a határozati javaslatról.
95/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a XV. Hősök útja 1. szám alatti orvosi rendelő felújításának 671/2014. (VIII.21.) sz. határozatával elfogadott engedély okiratát 2015. február 19-i hatállyal visszavonja. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A hetedik határozati javaslat a 17/2014. (I.29.) ök. számú határozat visszavonásáról szól. Kéri a szavazást a határozati javaslatról. 96/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. február 19-i hatállyal visszavonja a 17/2014. (I.29.) ök. számú határozatát és felkéri a polgármestert, hogy demenciával élő idősek részére nyújtandó nappali ellátás bevezetésének költségeit ismételten terveztesse meg. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (terveztetésre: 2015. december 31.) (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: A nyolcadik határozati javaslat a 725/2014. (IX.17.) ök. számú határozat módosításáról szól, a védőoltások finanszírozási összegét 10.000.000,- Ft-ra módosítja. Kéri a szavazást a határozati javaslatról.
24 97/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 725/2014. (IX.17.) ök. számú határozatát a következők szerint módosítja: a védőoltások finanszírozására tervezett 20.000 e Ft összeg 10.000 e Ft-ra módosul. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 1 ellenszavazat, 1 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Rendeletalkotás következik. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete a 86-97/2015. (II.19.) ök. számú határozatokban foglaltak figyelembevétel úgy dönt, hogy megalkotja a 6/2015. (…) önkormányzati rendeletét a 2015. évi költségvetésről. Kéri szavazzanak a rendelet elfogadásáról. Rendeletalkotás Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete a 86-97/2015. (II.19.) ök. számú határozatokban foglaltak figyelembevétel úgy dönt, hogy megalkotja a 6/2015. (…) önkormányzati rendeletét a 2015. évi költségvetésről. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás:2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az Önkormányzat költségvetési rendelete elfogadásra került. 15 perc szünetet rendel el. SZÜNET 3.
Előterjesztés költségvetési szervek átszervezéséről (Ikt.sz. 1/47-33/2015. sz. anyag) Előterjesztő, előadó: dr. Pintér Gábor alpolgármester
Hajdu László polgármester: dr. Pintér Gábor alpolgármesternek adja meg a szót az előterjesztés kiegészítésére.
25 dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az előterjesztés a korábbi képviselőtestületi döntésben foglaltaknak a technikai végrehajtását tartalmazza. Kiegészítésként el kell mondania, hogy az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum az átszervezésre vonatkozó előterjesztést elfogadta. Neuralgikus pont volt a korábbi képviselő-testületi és bizottsági ülésen is a Király Csaba képviselő által megfogalmazott kérdés, hogy az átszervezésnek milyen plusz költsége lesz a korábbiakhoz képest. Most már látható, hogy további plusz költségek nem lesznek. Az 5. oldalon található a státuszokra vonatkozó, táblázatba foglalt kimutatás. A szükséges új álláshelyek száma 2,5, a továbbiak a meglévő státuszok és azokhoz kapcsolódó feladatok átcsoportosításával biztosítható. Ebből következik, hogy az alkalmazottak továbbra is végzik a feladatukat, egy új szervezet alkalmazásában. A 2,5 státuszból egyet már korábban biztosítani kellett volna a Csokonai Művelődési Központnak. Korábban is elemezték azt a kérdést, hogy a sport funkció miért nincs hozzárendelve az intézményhez. A január 8-ai képviselő-testületi ülésre terjesztették be azt az előterjesztést, melyben a Pestújhelyi Sport Club Közhasznú Egyesület részére anyagi támogatást szavaztak meg a Pestújhelyi Közösségi Ház területén lévő műfüves pálya karbantartása érdekében plusz egy státusz létesítésére. A határozati javaslatok között szerepel a szerződés megszüntetése, melynek eredményeképpen az erre a célra elkülönített forrás is felszabadul és amelyből így a most szükséges státuszok közül egy biztosítható. A megmaradt, nem igazán magasan kvalifikált bérrel rendelkező 1,5 státusz az új feladatok ellátása érdekében szükséges. Négy órás munkaidőben egy adminisztrátori munkakörben dolgozó, illetve az Ifjúsági Közösségi Tér új nyitva tartása miatt szükséges a másik alkalmazott. Utóbbi igény a GMK-nál is megjelent volna, az átszervezéstől függetlenül. Az egyeztetések során, a korábbi szervezet igazgatójának és az új szervezet megbízott igazgatójának álláspontja szerint az új szervezet az 1,5 státusz költségvetési fedezetét ki fogja tudni gazdálkodni. Az említett szerződés megszüntetését a Pestújhelyi Sport Club vezetőjével egyeztették. Hajdu László polgármester: A bizottsági elnököknek adja meg a szót. Bencsics Lászlóné bizottsági elnök: A Pénzügyi és Költségvetési, Tulajdonosi és Vagyongazdálkodási Bizottság 7 igen, egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztésben foglaltakat. dr. Matlák Gábor bizottsági elnök: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen és 1 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztésben foglaltakat. Monostori Zsolt bizottsági elnök: A Intézményműködtetési, Köztisztasági és Közrendvédelmi Bizottság szavazattal megtárgyalásra javasolta az előterjesztésben foglaltakat.
Városüzemeltetési, 6 igen, egyhangú
Móricz Eszter bizottsági elnök: A Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság 6 igen és 1 ellenszavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztésben foglaltakat. Hajdu László polgármester: Kérdés, hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Az előterjesztőnek adja meg a szót. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Alpolgármester társa részéről felmerült az arra vonatkozó igény, hogy az együttműködési irodákat is ehhez a szervezethez tartozva működtessék. Jelen előterjesztésben ezt az igényt, az idő rövidségére való tekintettel
26 már nem lehetett kezelni, az erre vonatkozó egyeztetések sem kezdődtek el, ezért ez még függőben van. Hajdu László polgármester: Az előterjesztett határozati javaslatokról kéri a szavazást, egyben. 98/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja a képviselő-testület 56-57/2015. (I.29.) ök. számú határozatait. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
99/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az önkormányzat által fenntartott Csokonai Művelődési Központ (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.) és Ifjúsági és Sportközpont (1152 Budapest, Széchenyi tér 8-10.) költségvetési szerveket összeolvadással 2015. március 31. napjával megszünteti. Felelős: polgármester Határidő: 2015. március 31. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
100/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csokonai Művelődési Központ (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.) megszüntető okiratát az 1/47-33/2015. iktatószámú előterjesztés 4. melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Felelős: polgármester Határidő: az okiratok jóváhagyására 2015. február 19.,
27 az okiratok február 27.
Magyar
Államkincstárnak
történő
megküldésére
2015.
(Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
101/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, az Ifjúsági és Sportközpont (1152 Budapest, Széchenyi tér 810.) megszüntető okiratát az 1/47-33/2015. iktatószámú előterjesztés 5. melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Felelős: polgármester Határidő: az okirat jóváhagyására 2015. február 19., az okirat Magyar Államkincstárnak történő megküldésére 2015. február 27. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
102/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. április 1-jétől Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Csokonai Kulturális és Sportközpont (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.) elnevezéssel a Csokonai Művelődési Központ és az Ifjúsági és Sportközpont jogutódjaként új intézményt alapít. Felelős: polgármester Határidő: 2015. április 1. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
28
103/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csokonai Kulturális és Sportközpont (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.) alapító okiratát az 1/47-33/2015. iktatószámú előterjesztés 6. melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Felelős: polgármester Határidő: az okirat jóváhagyására 2015. február 19., az okirat Magyar Államkincstárnak történő megküldésére 2015. február 27. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
104/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1/47-33/2015. iktatószámú előterjesztés 7. melléklete szerinti tartalommal elfogadja a Gazdasági Működtetési Központ (1158 Budapest, Ady Endre utca 31-33.) módosító okiratát. Felkéri a Polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására. Felelős: polgármester Határidő: az okirat jóváhagyására 2015. február 19., az okirat Magyar Államkincstárnak történő megküldésére 2015. február 27. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
29 105/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a polgármestert a Magyar Államkincstárnál történő törzskönyvi nyilvántartásba vétellel, illetve a megszüntető és az alapító okiratok közzétételével kapcsolatos intézkedések megtételére. Felelős: polgármester Határidő: az okiratok Magyar Államkincstárnak történő megküldésére 2015. február 27. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
106/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. március 31-ei hatállyal visszavonja Ábri László Boldizsár, az Ifjúsági és Sportközpont vezetésére szóló, határozott idejű intézményvezetői (magasabb vezetői) megbízását. Felelős: polgármester Határidő: megbízás visszavonására 2015. március 25., (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
107/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. március 31-ei hatállyal visszavonja Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ vezetésére szóló, határozott idejű intézményvezetői (magasabb vezetői) megbízását. Felelős: polgármester Határidő: megbízás visszavonására 2015. március 25., (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
30 108/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy munkáltatói jogkörében eljárva, az intézményvezetői pályázati eljárás lefolytatásáig megbízza Tóth Lajost a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Csokonai Kulturális és Sportközpont (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.) igazgatói (magasabb vezetői) feladatainak ellátásával 2015. április 1. napjától 2015. június 30. napjáig terjedő határozott időre. Ez a határozott idejű megbízás nem érinti Tóth Lajos a fenti intézményben fennálló, határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonyát. Az igazgató illetményét a Kjt, valamint a Kjt.-nek a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet szerint állapítja meg: Kjt. 64. §-a, 66. § (2)-(3) bekezdése szerinti garantált illetmény: további szakképesítés, szakképzettség elismerése (Kjt. 66. § (3) bek. alapján): Garantált illetmény összesen: Garantált illetmény kerekítve (Kjt. 66. § (10) bek. alapján): Munkáltatói döntésen alapuló illetményrész (Kjt. 66. § (7)-(8) bek. alapján): Illetmény összesen: Illetménypótlékok: magasabb vezetői pótlék (Kjt. 70. § (1) bek. és (2) bek. a) pont és a 150/1992. (XI.20.) Korm. Rend. 3. Melléklete alapján): Mindösszesen: Felelős: Határidő:
235 690 Ft 23 569 Ft 259 259 Ft 259 300 Ft 200 700 Ft 460 000 Ft 45 000 Ft 505 000 Ft
polgármester magasabb vezetői megbízásra 2015. április 1.
(Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
109/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. március 31-ei hatállyal visszavonja Lengyelné Schalkház Judit, a Csokonai Művelődési Központ gazdasági vezetője, határozott idejű magasabb vezetői megbízását. Felelős: polgármester
31 Határidő:
megbízás visszavonására 2015. március 25.,
(Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
110/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megbízza Lengyelné Schalkház Juditot a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Csokonai Kulturális és Sportközpont (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.) gazdasági vezetői (magasabb vezetői) feladatainak ellátásával 2015. április 1. napjától 2020. március 31. napjáig terjedő határozott időre. Ez a határozott idejű megbízás nem érinti Lengyelné Schalkház Judit a fenti intézményben fennálló, határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonyát. A gazdasági vezető illetményét a Kjt, valamint a Kjt.-nek a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet szerint állapítja meg Kjt. 64. §-a, 66. § (1) bekezdése szerinti garantált illetmény: további szakképesítés, szakképzettség elismerése (Kjt. 66. § (2) bek. alapján): Garantált illetmény összesen: Garantált illetmény kerekítve (Kjt. 66. § (10) bek. alapján): Munkáltatói döntésen alapuló illetményrész (Kjt. 66. § (7)-(8) bek. alapján): Illetmény összesen: Illetménypótlékok: magasabb vezetői pótlék (Kjt. 70. § (1) bek. és (2) bek. a) pont és a 150/1992. (XI.20.) Korm. Rend. 3. Melléklete alapján): Mindösszesen:
163 170 Ft 0 Ft 0 Ft 163 200 Ft 146 800 Ft 310 000 Ft 50 000 Ft 360 000 Ft
Felelős: polgármester Határidő: magasabb vezetői megbízásra 2015. április 1. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés) (Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
32 111/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy készíttesse el a magasabb vezetői megbízásról és közalkalmazotti kinevezés módosításáról szóló okiratokat a Kjt., valamint a Kjt.-nek a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet alapján, és egyben felhatalmazza, hogy a képviselő-testület nevében tegye meg a munkáltatói jogkörből fakadó egyéb szükséges intézkedéseket. Felelős: polgármester Határidő: 2015. április 1. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
112/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csokonai Kulturális és Sportközpontban 2015. április 1jétől 108,5 álláshelyet engedélyez és finanszíroz. Felkéri a polgármestert, hogy a 2015. évi költségvetés I. módosításakor a költségeket vezesse át. Felelős: polgármester Határidő: a 2015. évi költségvetés I. módosítása (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
113/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gazdasági Működtetési Központ álláshelyeinek számát 2015. április 1-jétől 42,5-del csökkenti, így az intézményben 295,26 álláshelyet engedélyez és finanszíroz. Felkéri a polgármestert, hogy a 2015. évi költségvetés I. módosításakor a költségeket vezesse át. Felelős: polgármester Határidő: a 2015. évi költségvetés I. módosítása
33 (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
114/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy közös megegyezéssel 2015. április 1-ei hatállyal a Pestújhelyi Sport Club (1912) - Közhasznú Egyesülettel határozatlan időre megkötött, a Pestújhelyi Közösségi Ház (1158 Budapest, Szűcs I. u. 45. Hrsz. 81930) területén lévő műfüves pálya szakmai működtetéséről szóló 84/2015. számú együttműködési megállapodást szüntesse meg. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19., megszüntetésre 2015. március 13. (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdése, 42. § 2. pont; 46. § (2) bekezdés b) pont, 2011. évi CXCV. törvény 7/A §; 8. § (1) bekezdés b) pont; 8/A. § (2) bekezdés; 9. § a)-d) pontok; 10. § (4a) bekezdés; 11. § (2)-(3) bekezdések, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(4) bekezdések, 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (5) bekezdés)
(Szavazati arány: 19 igen szavazat, 0 ellenszavazat, 2 tartózkodás) Döntéshozatalban résztvevők száma: 21 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
Hajdu László polgármester: A képviselő-testület létrehozta az új intézményt. Gratulál a jelenlévő új munkatársaknak és az előkészítésben résztvevőknek.
4.
Előterjesztés a határon túli együttműködések pályázati lehetőségeiről (Ikt.sz. 1/47-34/2015. sz. anyag) Előterjesztő, előadó: Hajdu László polgármester
Hajdu László polgármester: dr. Pintér Gábor alpolgármesternek adja meg a szót az előterjesztés kiegészítésére. dr. Pintér Gábor alpolgármester: A bizottsági ülésen felvetődött, hogy miért kell tízszer pályázni, illetőleg Móricz Eszter képviselő az ötös határozati javaslattal kapcsolatban kérdezett. A pályázat esetében kettő van megjelölve alpontokkal ellátva, ami több pályázatot jelent, többféle beadási határidővel és más tartalmakkal. Amennyiben bármelyiket is elutasítják, az nem zárja ki a későbbi nyerési lehetőséget sem. Az ötös határozati javaslattal kapcsolatban Jegyző asszony fog nyilatkozni. Hajdu László polgármester: dr. Lamperth Mónika jegyző asszonynak adja meg a szót.
34 dr. Lamperth Mónika jegyző: Móricz Eszter képviselő a napirend vitája során jelezte, hogy jelen előterjesztést a 2015. évi költségvetés elfogadása előtt célszerű elfogadni. Mivel a képviselő-testület először a költségvetés rendelettervezetről döntött, ezért az ötös határozati javaslat okafogyottá vált. A négyes határozati javaslat a következőképpen módosul: „Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjék a pályázatok elkészíttetéséről és finanszírozásáról, legfeljebb 500.000 Ft + Áfa összegben, valamint a pályázatok határidő szerinti benyújtásáról”. Ez így logikus, hiszen a pályázatok forrása a költségvetésben rendelkezésre fog állni. Hajdu László polgármester: A bizottsági elnököknek adja meg a szót. Bencsics Lászlóné bizottsági elnök: A Pénzügyi és Költségvetési, Tulajdonosi és Vagyongazdálkodási Bizottság 7 igen, egyhangú szavazattal megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztésben foglaltakat. dr. Matlák Gábor bizottsági elnök: A Jogi és Ügyrendi Bizottság nem tárgyalta az előterjesztést. Monostori Zsolt bizottsági elnök: A Városüzemeltetési, Intézményműködtetési, Köztisztasági és Közrendvédelmi Bizottság sem tárgyalta az előterjesztést. Móricz Eszter bizottsági elnök: A Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság egyhangúan megtárgyalásra és elfogadásra javasolta az előterjesztésben foglaltakat. Hajdu László polgármester: Kérdések következnek. Monostori Zsolt képviselő: A 2. pontban szereplő PROIECTUM Tanácsadó Kft-ről mit lehet tudni? Milyen módon lett kiválasztva? A szerződés-tervezet 4. pontjában szerepel, hogy „3 % + Áfa díj alapjául a projekt lebonyolítására kapott támogatási összeg szolgál”. Ez azt jelenti, hogy a projekt lebonyolítására kapott összeg alapján számítják ki a 3 %-nak megfelelő összeget, melyet később fognak fizetni? Vagy a projektből fizetik ki a 3 %-nak megfelelő összeget? Véleménye szerint ez a megfogalmazás nem pontos. Hajdu László polgármester: A kérdéseket lezárja, az előterjesztőnek adja meg a szót válaszadásra. dr. Pintér Gábor alpolgármester: Az elnyert összegből finanszírozzák a 3 %-nak megfelelő összeget, és ha esetleg hat pályázatot veszítenek, akkor az önkormányzatnak a költsége 300.000,- Ft + Áfa lesz a költsége. Leszögezi, hogy a rendezvénynaptárban sok olyan, több millió forintos betervezett költséggel rendelkező rendezvény van, melyeket a pályázat keretében meg tudnak pályázni. Sikeres pályázat esetén az önkormányzat megtakarítást érhet el, amit pénzmaradványként más célokra is felhasználhat. A bizottsági ülésen is elhangzott az említett céggel kapcsolatos kérdés, melyre Tajti Réka rendezvényszervező fog tudni választ adni. Hajdu László polgármester: Tajti Réka rendezvényszervezőnek adja meg a szót válaszadásra.
35 Tajti Réka rendezvényszervező: A hivatali rend értelmében több pályázatíró cégtől kértek be árajánlatot, melyek közül a PROIECTUM Tanácsadó Kft. ajánlata volt a legkedvezőbb. Szakmai referenciákat is vizsgáltak, mely szempontokat figyelembe véve és a költségvetést érintően is a cég bizonyul a legkedvezőbbnek. Hajdu László polgármester: Hozzászólás nincs, a vitát lezárja. Megállapítja, hogy az előterjesztő nem kíván zárszót tenni. Az előterjesztett határozati javaslatokról kéri a szavazást egyben, Jegyző asszony által ismertetett módosítások figyelembevételével.
115/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, támogatja a Standard és Small pályázat benyújtását, és a pályázati eljárásban az Önkormányzat „együttműködőként” részt vesz. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (döntésre) (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (2) bekezdés, 6/2014 (II.21.) önkormányzati rendelet 9. § d) pontja)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, egyhangú) Döntéshozatalban résztvevők száma: 20 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
116/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, felhatalmazza a polgármestert, hogy a PROIECTUM Tanácsadó Kft-vel, az 1/47-34/2015. iktatószámú előterjesztés 1. mellékletét képező együttműködési megállapodást írja alá, továbbá, hogy a pályázaton részt vevő civil szervezetekkel a részvételre vonatkozóan, illetve ezt követően az elnyert pályázatokhoz kapcsolódva a projekt lebonyolításához és az elszámoláshoz szükséges együttműködési megállapodásokat megkösse. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (döntésre) 2015. február 28. (a melléklet szerinti megállapodás aláírására) a pályázatok feltételeihez igazodó határidőben a további megállapodások megkötésére (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (2) bekezdés, 6/2014 (II.21.) önkormányzati rendelet 9. § d) pontja)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, egyhangú) Döntéshozatalban résztvevők száma: 20 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
36 117/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Testvérvárosi találkozók – Európa, valamint a Testvérvárosi kapcsolatosok – Tematikus hálózatok című pályázatban az Önkormányzat „pályázónkénti” részvételét támogatja. Felelős: polgármester Határidő: 2015. február 19. (döntésre) (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (2) bekezdés, 6/2014 (II.21.) önkormányzati rendelet 9. § d) pontja)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, egyhangú) Döntéshozatalban résztvevők száma: 20 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
118/2015. (II.19.) ök. számú határozat Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjék a pályázatok elkészíttetéséről és finanszírozásáról legfeljebb 500.000 Ft + Áfa összegben, valamint a pályázatok határidő szerinti benyújtásáról. Felelős: polgármester Határidő: 2015. március 1 – december 1. pályázati kiírás szerint (Jogszabályi hivatkozás: 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (2) bekezdés, 6/2014 (II.21.) önkormányzati rendelet 9. § d) pontja)
(Szavazati arány: 20 igen szavazat, egyhangú) Döntéshozatalban résztvevők száma: 20 fő Döntésből kizárt önkormányzati képviselő neve és kizárás indoka: Jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzése: -
Hajdu László polgármester: Bejelenti, hogy a 2015. február 26-ai ülés 14.00 órakor kezdődik, mivel a meghívón sok napirendi pont – köztük több fajsúlyos téma – szerepel. Megköszöni a részvételt és az együttműködést, – a kerületnek a 2015. évre megvan a költségvetése – a nyilvános ülést bezárja.
K.m.f.
dr. Lamperth Mónika jegyző
Hajdu László polgármester