MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI TANSZÉK
SZAKDOLGOZAT
TÚLZSÚFOLTSÁG ÉS MEGOLDÁSAI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETBEN
KONZULENS:
DR. NAGY ANITA PhD EGYETEMI DOCENS
SZERZŐ:
SMAJDA GÁBOR U70FAV
Miskolc 2016.
UNIVERSITY OF MISKOLC FACULTY OF LAW DEPARTMENT OF CRIMINAL PROCEDURE AND PENAL LAW
DEGREE THESIS
OVERCROWDING AND SOLUTIONS IN PRISON
CONSULTANT:
DR. ANITA NAGY PhD
ASSOCIATE PROFESSOR
AUTHOR:
GÁBOR SMAJDA U70FAV
Miskolc 2016.
TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető ........................................................................................................................ 5
II. A túlzsúfoltsággal kapcsolatos fogalmi kérdések ........................................................ 6
II.1. A kínzás és az embertelen bánásmód tilalmát rögzítő instrumentumok ............... 6 II.2. A túlzsúfoltság következményei............................................................................ 8 II.3. A szabályozás kérdései .......................................................................................... 8
III. Hazai helyzet............................................................................................................. 10
III.1. A magyar börtönviszonyok ................................................................................ 15
III.2. Szabályozás ........................................................................................................ 17 III.2.1. Az első ügy – Szél László kontra Magyarország ....................................... 17
III.2.2. Csüllög Zsigmond Magyarország elleni ügye ............................................. 18
III.2.3. Kovács Gábor István Magyarország elleni ügye ......................................... 18 III.2.4. Hagyó Miklós Magyarország elleni ügye.................................................... 19
III.2.5. Fehér Sándor Magyarország elleni ügye ..................................................... 20 III.2.6. Varga Lajos és mások kontra Magyarország............................................... 20
IV. A változtatás lehetséges irányai ................................................................................ 21 V. A zsúfoltság csökkentését szolgáló lehetséges megoldások ...................................... 22
V.1. A telítettség-kiegyensúlyozó program ................................................................ 22 V.2. A felhívás ............................................................................................................ 23
V.3. A reintegrációs őrizet .......................................................................................... 24
V.3.1. A reintegrációs őrizet törvényi szabályai ..................................................... 24
V.4. A feltételes szabadságra bocsátás ........................................................................ 27
V.4.1. A feltételes szabadságra bocsátás elrendelése .............................................. 29 V.4.2. A jogintézmény elméleti kérdései ................................................................ 30 V.4.3. A kedvezmény alkalmazásának feltételei ..................................................... 31 V.4.4. A kedvezményben nem részesülők............................................................... 35
V.4.5. A feltételes szabadság megszüntetése .......................................................... 36
VI. Az elítéltek utógondozása ......................................................................................... 37 VI.1. Szociálpedagógiai kérdések ............................................................................... 40
VI.2. Az utógondozás feladatai, az elítéltek foglalkoztatása ...................................... 42 VI.2.1. Felkészítés a szabadulás utáni elhelyezkedéshez ........................................ 42
VI.3. A fogvatartottak reintegrációjának elősegítése a Heves Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben ................................................................................................ 44 VI.4. Az utógondozás nehézségei ............................................................................... 46 3
VI.4.1. Munkába állás ............................................................................................. 46
VII. Az eredményes reintegrációt támogató megoldások az új büntetés-végrehajtási kódexben ......................................................................................................................... 52
VIII. Nemzetközi kitekintés ............................................................................................ 54 IX. Összegzés.................................................................................................................. 58
4
I. Bevezető Magyarország büntetés-végrehajtási intézetei túlzsúfoltak. Ez a közhelynek számító kijelentés nem csak szakmai berkekben, hanem a hazánkat az utóbbi években többször elmarasztaló, nyilvánosság elé tárt Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB)
ítéletei révén mindenki számára ismert megállapítás. A probléma viszont nem új keletű,
azonban manapság az elítéltek gyakrabban fordulnak nemzetközi fórumhoz és ezáltal a figyelem is egyre inkább terelődik e megoldásra váró helyzetre. Az is megállapítható
ugyanakkor, hogy a börtönök túlzsúfoltsága Európában nem egyedül hazánkat sújtó probléma, hanem más, főként volt szocialista államokat érintő jelenség. Erre utal az a tény, hogy az EJEB túlnyomórészt ezen országokat marasztalta el ilyen jellegű ügyekben. A megoldás azonban még várat magára és mindaddig nem is változik a helyzet, amíg a
büntetés-végrehajtási intézeteknek befogadási kötelezettségük van. Ez azt jelenti, hogy az ítéletek végrehajtása kötelező, függetlenül attól, hogy a telítettségi ráta éppen hogyan
alakul. Mivel a hazai szabályozás – ellentétben néhány külföldi állammal - jelenleg nem
engedi meg a várólisták alkalmazását, így a túlzsúfoltság csökkentésére másfajta intézkedéseket kell tennünk.
A helyzetet az sem könnyíti, hogy a magyar büntetőpolitika elmúlt években
megfigyelhető szigorodása nem csökkentette a bűnözés mértékét, tehát nem lett kevesebb
elkövető sem. A szigorítás visszatartó erejével kapcsolatban már számos tanulmány született és nem mondhatjuk, hogy ezen intézkedések által jelentősen visszaesne a bűnözés. A börtönnépesség ily módon való visszaszorítása ezáltal nem lehet alternatíva.
Növeli a fogvatartottak számát továbbá az elzárással is büntethető szabálysértések 2012es bevezetése is. Tekintettel arra, hogy mindezek mellett új büntetés-végrehajtási
intézetek nem létesültek, nyilvánvaló, hogy a fogvatartotti ráta csökkentésére más
megoldást kell keresni. Erre utal az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának a
túlzsúfoltság kezelésével kapcsolatos 1999-ben született ajánlása1, mely szerint minden tagállamnak egy racionális és koherens büntetőpolitikát kell kialakítania, amely a
bűnmegelőzésre, az elkövető reintegrációjára és az egyéniesített büntetéskiszabásra koncentrál.
Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának R (99) 22. számú ajánlása a börtönök túlzsúfoltságáról és a börtönnépesség növekedéséről 1
5
II. A túlzsúfoltsággal kapcsolatos fogalmi kérdések Az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközik az EJEB szerint, hogy Magyarországon túlzsúfolt cellákban tartják fogva az elítélteket.
De mit jelent a
túlzsúfoltság és milyen szabályok szerint kell a fogvatartottakat elhelyezni?
II.1. A kínzás és az embertelen bánásmód tilalmát rögzítő instrumentumok Az erre vonatkozó jogforrások több szinten is megjelennek. Mindenekelőtt a nemzetközi
instrumentumokban kell keresnünk a választ. Ezek sorában első az ENSZ Közgyűlése
által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata2, amely 5.
cikkében lefektette: „Senkit nem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni”.
Az Európa Tanács dokumentumai közül kiemelendő az Emberi Jogok Európai Egyezménye3 (továbbiakban: Egyezmény), amely az Európa Tanács 1950. november 4én Rómában kelt egyezménye. Az Egyezmény a 3. cikkében mondja ki azt, hogy „Senkit
nem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
A Miniszteri Bizottság 2006. január 11-én elfogadott európai börtönszabályokról szóló
Rec(2006) 2 ajánlása4 (továbbiakban: Börtönszabályok) pedig már az alapelvek között rögzíti, hogy tiszteletben kell tartani a szabadságuktól megfosztott személyek emberi jogait. Továbbá azt is meghatározza, hogy optimálisan hogyan kellene elhelyezni a
fogvatartottakat a büntetés-végrehajtási intézetekben. Eszerint minden fogvatartottat éjszaka, elvben egyszemélyes zárkában kellene elhelyezni, azon esetek kivételével,
amikor vélelmezhető, hogy más fogvatartottakkal együtt történő elhelyezése kívánatosabb. Ennek azonban anyagi és infrastrukturális feltételei hiánya miatt jelenleg a túlzsúfoltság kezelése áll az európai országok erőfeszítéseinek középpontjában. A
Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (továbbiakban: CPT) erre vonatkozóan számszerűsített értékeket is
Universal Declaration of Human Rights, adopted by General Assembly Resolution 217 A(III) of 10 December 1948. 3 Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms. Rome, 4. XI. 1950. 4 Recommendation Rec(2006) 2 of the Committee of Ministers to member states ont he European Prison Rules 2
6
meghatároz. Eszerint a térkihasználás kívánatos értéke 6 m2/1 fogvatartott, de elfogadható
a 9 m2/2 fogvatartott, vagy 12 m2/3 fogvatartott, vagy 16 m2/4 fogvatartott. Mindazonáltal a legideálisabbnak a CPT 9-10 m2-es egyszemélyes zárkákat tartja.5
A nemzeti szabályozás a fentebb említett instrumentumok hazai kihirdetésével tesz eleget
kötelezettségeinek, ezen kívül az Alaptörvény a „Szabadság és felelősség” címen belül a III. cikkben az Egyezmény 3. cikkét veszi át. Az
új
büntetés-végrehajtási
kódex
a
büntetések,
az
intézkedések,
egyes
kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (továbbiakban: Bv. törvény) a jogérvényesítés kapcsán tartalmaz szabályokat.
Eszerint „az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a végrehajtással kapcsolatosan közvetlenül fordulhat az alapvető jogok biztosához, valamint a kínzás és más kegyetlen,
embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni fakultatív jegyzőkönyv 3.
cikke szerinti nemzeti megelőző mechanizmus (a továbbiakban: nemzeti megelőző mechanizmus) feladatainak teljesítésére felhatalmazott munkatársához” (Bv. törvény 10. § (5) bek. b)).
Itt kell megemlíteni a 32/2014. (XI.3.) AB határozatot, amely 6/1996. (VII.12.) IM
rendelet fogtartottaknak az elhelyezésére szolgáló szabályaival kapcsolatban a minimális élettér nagyságára vonatkozó „lehetőleg” és „lehetőség szerint” megfogalmazásokat alkotmányellenesnek minősítette és a rendelkezéseket száműzte a magyar jogrendből,
ezzel is hangsúlyozva, hogy a túlzsúfoltság ellen hatékonyan kell fellépni. Tényszerű ugyanakkor, hogy az említett határozat rendkívüli megosztottságot eredményezett, mert azt hét alkotmánybíró különvéleménnyel látta el.
A fenti jogforrásokat megismerve azt mondhatjuk el, hogy a büntetés-végrehajtási
intézmények túltelítettsége nem önmagában jogsértő, hanem – mint azt később látni
fogjuk – adott esetben a fogvatartás nem megfelelő körülményeivel együtt kimerítheti a kínzás és embertelen bánásmód fogalmát, amely viszont már tilalmazott magatartás és ezáltal nemzetközi fórum előtti igényérvényesítésre adhat alapot.
Pallo József – Törőcsik Balázs: A magyar büntetés-végrehajtás szabályozási környezete az európai elvárások tükrében (2. rész) - Börtönügyi Szemle 2011/3. 1. oldal 5
7
II.2. A túlzsúfoltság következményei A hazai büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak magas száma és az ehhez társuló
kevés férőhely miatt a kialakult túlzsúfoltság önmagában is hatalmas megpróbáltatást
jelent az elítéltek számára, de emellett további diszkomfortot is eredményez. Ezzel kapcsolatban Pallo József előadásában6 a diszkomfort három irányban jelentkező hatását
taglalja. Az első ilyen Pallo szerint az, hogy a túlzsúfoltság dehumanizálja és elszemélyteleníti a fogvatartottakat, de nem csak őket, hanem a börtönszemélyzetet is.
Aminek különösen a reintegráció kapcsán jelentkezik káros hatása, hiszen ebben a nehéz szakmai környezetben nem végezhető hatékony munka. A másik ilyen a társadalmi
igazságtalanság, amely a túlzsúfoltságot a büntetés-végrehajtás hibájának tekinti. Ezt az
előítéletet azonban csak a társadalmi gondolkodásmód megváltoztatásával lehet megoldani. A harmadik Pallo szerint a nemzetközi elvárásrendszer és a magyar
börtönvalóság között feszülő tényszerűségből fakad. Ennek közvetlen hatása az EJEB és CPT részéről érezhető a hazai büntetés-végrehajtásban.
II.3. A szabályozás kérdései A túlzsúfoltság problémájának eszkalálódása ahhoz vezetett, hogy európai szinten is
szabályozásra került a fogvatartás a már korábban említett Börtönszabályok deklarálásával. Pallo József idézett előadásában felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlás néhány fontos alapelvet fogalmaz meg, melyek közül a legfontosabbak a következők: -
a személyi szabadság elvonásának ultima ratio jellege
börtönök építésére csak végső esetben kerüljön sor, mert nem ez a túlzsúfoltság csökkentésének eszköze
dekriminalizálni szükséges néhány bűncselekmény-csoportot
részletesen elemezni és értékelni kell a túlzsúfoltsághoz vezető okokat
a túlzsúfoltság negatív hatásait csökkentendő a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell a családdal való kapcsolattartást
A Börtönszabályok rendelkezései szerint az elhelyezéssel kapcsolatos minimum követelményeket be kell építeni a nemzeti szabályozásba. Ugyanakkor kimondja azt is, Pallo József: Egyre jobban éget a seb… A túlzsúfoltság csökkentésének lehetséges útjai - Börtönügyi Szemle 2015/1. 18-25. oldal 6
8
hogy az elhelyezési négyzetméter értéket nemzetközi egyezmény nem rögzíti, annak
minimális értéket a nemzeti jogban kell szabályozni. Mégis elfogadott a CPT által meghatározott egyszemélyes elhelyezés esetén 6 m2, míg közös elhelyezés esetén a 4 m2 élettér. Az EJEB pedig következetesen hivatkozik is ezekre a számokra a túlzsúfoltsággal kapcsolatos esetjogában, amely így jogforrássá erősödött.
Pallo ezen túlmenően megemlíti a Nemzetközi Vöröskereszt álláspontját is. Ebben
megfogalmazódik, hogy az életminőséget nem lehet csupán a férőhely nagyságával kifejezni, hanem figyelembe kell venni a specifikus egyéni szükségletek körét, a tárgyi adottságok kérdését, a szálláshelyen töltött időt, a zárkán kívül töltött időt és további feltételeket is.
A szabályozás és azon keresztül a probléma megoldása ma már sürgető, hiszen a
közelmúltban több ügyben elmarasztalta az EJEB Magyarországot és emellett szembe
kell néznünk – és persze minden európai országnak is – egy új európai jogi eszközzel, az EJEB által alkalmazott vezető ítélettel az ún. pilot judgement-tel, hívja fel a figyelmet
Pallo. Ennek az eljárásnak az előzménye az Egyezményhez csatolt 14. kiegészítő jegyzőkönyv, melyben az EJEB azt indítványozta, hogy kerüljön kialakításra egy olyan
jogi mechanizmus, amely lehetővé teszi, hogy a tömegesen benyújtott, azonos típusú ügyekben lehetőség nyíljon bizonyos esetek kiemelésére és eldöntésére, miközben a többi ügyben ne kerüljön sor érdemi lépésre. Ugyanakkor a pilot ügyekben való döntést követően az adott tagállam köteles olyan belső jogorvoslatot teremteni, hogy a folyamatban lévő, még el nem bírált ügyeket az EJEB ítéletének megfelelően zárja le. Habár a felvázolt javaslat nem valósult meg, de létrejött az ún. pilot judgement eljárás, melyben a strasbourgi bíróság vezető ítéletet hoz.
Magyarország számára ez azért fontos, mert az EJEB a túlzsúfoltság kapcsán azt vizsgálja
elsősorban, hogy a tömeges beadványok rendszerbeli fogyatékosságra vezethetők-e
vissza. Hazánk ezt a problémát el is ismerte. A következő lépés, hogy az EJEB moratóriumot biztosít, és felfüggeszti a folyamatban lévő ügyeket. Ezalatt kell nekünk
megteremteni egy olyan jogorvoslati mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy a túlzsúfoltság miatt sérelmet szenvedett fogvatartottak megfelelő kártérítést kapjanak a túlzsúfoltság elszenvedése miatt.
Pallo szerint a következő kihívás ennek kapcsán az lesz, hogy hogyan lehet a társadalom felé kommunikálni azt, hogy a fogvatartottak számára még kártérítés is jár. 9
III. Hazai helyzet Ahhoz, hogy megfelelő képet kapjunk a probléma súlyosságáról első körben meg kell vizsgálnunk a kialakult helyzetet a számok tükrében.
Fogvatartotti létszám alakulása
19000 18500 18000 17500 17000
17308
17368
2011.06.30
2012.06.30
18293
18227
2013.06.30
2014.06.30
17771
16500
16000 15301 15500 15000 14500 14000
13500 2010.06.30
Fogvatartotti létszám alakulása
2015.06.30
Magyarország büntetés-végrehajtási intézményeiben az elhelyezhető fogvatartottak
száma jelenleg 12 869 fő.7 Ez a szám a 2010-ben kezdődött bővítések következtében alakult ki, amikor is újranyitották az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti körletrészét, majd 2011-ben bővült a férőhelyek száma Pécsett, Kecskeméten és a fővárosban is.
Ha ehhez hozzávetjük a fogvatartotti létszám alakulását az azonos
időszakban, akkor láthatjuk, hogy 2010. első félévében 15 301 fő, egy évvel később már
17 308 fő, majd folyamatos emelkedés mellett 2013. első félévében 18 293 fő és egy enyhe csökkenés után a 2015. első féléves adatok szerint 17 771 fő elhelyezéséről kellett gondoskodniuk a büntetés-végrehajtás intézményeinek.8
A fenti statisztikai adatok valóban alátámasztják, hogy a túlzsúfoltság mérhető, évek óta fennálló és jelenleg is megoldásra váró helyzet.
A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy börtönnépesség az előzetes
letartóztatásban lévőkkel együtt értendő. Közelebbről megvizsgálva azt látjuk, hogy az 7 8
Forrás: Független Büntetés-végrehajtási Szervezetek Országos Szövetsége Forrás: Börtönstatisztika Szemle 2015/2
10
ilyen, ítélet nélkül fogvatartottak száma a teljes fogvatartotti létszám 24.7 %-át teszik ki, mellyel hazánk az európai országok között a 21. helyet foglalja el.
Ezt mutatja az alábbi táblázat, amelyben az előzetes letartóztatásban lévők láthatóak százalékosan a teljes börtönnépességhez viszonyítva:9 1.
Monaco
82.8
3.
Albania
52.4
Latvia
42.5
2. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
10. 10. 12. 13. 14. 14. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
Andorra
59.6
Luxembourg
43.0
Cyprus (Republic of)
41.8
Netherlands
39.9
Gibraltar (United Kingdom)
40.3
Switzerland
39.4
Denmark
35.5
Italy
34.0
Kosovo/Kosova
35.5
Belgium
31.4
Liechtenstein
28.6
Montenegro
28.6
Faeroe Islands (Denmark)
26.9
Norway
26.3
Armenia
26.4
France
25.6
Hungary
24.7
Sweden
25.3
Greece
23.4
Hazánk a vizsgált országok között viszonylag alacsony rátával bír, hiszen az első helyen
álló Monaco 82.8 %-os rátával kimagaslik a sorból, az őt követő Andorra jelentős lemaradással 59.6 %-os mutatóval rendelkezik.
9
Forrás: http://www.cep-probation.org/default.asp?page_id=157&map_id=169 (2014. december 22.)
11
Tovább vizsgálva a börtönnépesség összetételét említést kell tennünk a női elítéltekről is. A gyengébbik nem százalékos arányát a teljes börtönnépességhez viszonyítva az alábbi táblázat tartalmazza:10 1.
Monaco
24.1
3.
Andorra
12.8
Spain
7.8
Cyprus (Republic of)
7.6
Malta
7.3
2. 4. 5.
Liechtenstein Russian Federation
6.
Hungary
8.
Finland
7. 9.
10. 11. 12. 13. 13. 15. 15. 17. 18.
19.. 19. 21. 22.
22.2
8.1
7.6 7.5
Latvia
7.1
Belarus
6.8
Czech Republic
6.7
Moldova (Republic of)
6.3
Austria
6.0
Slovakia
6.3
Portugal
6.0
Norway
5.8
Slovenia
5.6
Germany
5.7
Sweden
5.6
Netherlands
5.4
Estonia
5.5
Magyarország ebben a mutatóban az európai országok között a 6. helyen áll átlagosnak
mondható, 7.6 %-os aránnyal. Ebben az összevetésben szintén Monaco emelkedik ki, ahol a női elítéltek a teljes börtönnépesség 24.1 %-át teszik ki.
Forrás: http://www.prisonstudies.org/highest-to-lowest/femaleprisoners?field_region_taxonomy_tid=14 10
12
Az összevetések sorában szólnunk kell a külföldi elítéltekről is, akik hazánkban kevésbé
mutatnak jelentős létszámot, de bizonyos országokban kiemelkedően magas az arányuk.11 1.
United Arab Emirates
3
Andorra
2 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
98.
92.2
Monaco
89.7
Qatar
73.3
74.5
Switzerland
73.0
Saudi Arabia
72.0
American Samoa (USA)
66.0
Luxembourg
72.3
Gambia
66.7
Macau (China)
64.4
French Guiana/Guyane (France)
63.0
Liechtenstein
55.6
Greece
60.4
Cyprus (Republic of)
53.2
Israel
52.0
San Marino
50.0
Belgium
42.9
Austria
50.9
Aruba (Netherlands)
48.1
Malta
38.5
Hungary
3.9
Látható, hogy míg az élen álló Egyesült Arab Emírségekben a külföldi elítéltek aránya
92.9 %, addig hazánkban ez mindössze 3.9 %. Figyelemre méltó itt is Monaco 2. helyezése.
Forrás: http://www.prisonstudies.org/highest-to-lowest/foreignprisoners?field_region_taxonomy_tid=All 11
13
Tovább vizsgálva a problémát az is látható, hogy hazánk európai viszonylatban is előkelő helyet foglal el a börtöntelítettségi mutatóban.12
1.
Cyprus (republic of)
137.7
3.
Hungary
132.6
5.
Belgium
122.7
2. 4. 6. 7. 8. 9.
10. 11. 12.
Greece
133.9
Macedonia (former Yugoslav Republic of) Ukraine
131.9
120.4
Albania
120.2
France
115.3
Portugal
111.6
Slovenia
114.3
United Kingdom: England & Wales
111.1
Serbia
109.0
Forrás: http://www.prisonstudies.org/highest-to-lowest/occupancylevel?field_region_taxonomy_tid=14 12
14
13.
Italy
15.
Bosnia and Herzegovina: Federation
14. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.
107.8
Romania
103.5
Turkey
101.2
Lithuania
102.1
98.5
Finland
98.4
Czech Republic
97.4
Switzerland
97.9
Norway
97.0
Montenegro
96.7
Belarus
96.8
Croatia
95.8
Russian Federation
94.2
Austria
95.6
Bulgaria
94.1
United Kingdom: Northern Ireland
93.0
United Kingdom: Scotland
93.2
Denmark
92.5
Luxembourg
92.3
Az európai börtöntelítettség adatait tekintve tehát Magyarország Európában a 3. helyen
áll 132.6 %-os rátával, minket csak Görögország és Ciprus előz meg, amely szintén azt támasztja alá, hogy már most is illetve a jövőben is foglalkoznunk kell a problémával.
III.1. A magyar börtönviszonyok Pallo József már idézett előadásában kifejti, hogy a fogvatartotti létszám változását nagyban befolyásolja a társadalmi, gazdasági és politikai válság.13 Jó példája ennek a kádári rendszer pártállami struktúrájának megingása az 1980-as évek második felében,
amikor a 25 000 fős fogvatartotti állományhoz a jelenleginél 30 %-kal kevesebb férőhely
Pallo József: Egyre jobban éget a seb… A túlzsúfoltság csökkentésének lehetséges útjai - Börtönügyi Szemle 2015/1. 18-25. oldal 13
15
állt rendelkezésre. Akkor megoldásként 1990-ben az amnesztiát választották, ami 12 000 fővel csökkentette a börtönnépességet.
Manapság természetesen ez a megoldás nem képzelhető el. Látható azonban, hogy a fogvatartotti létszám az elmúlt években emelkedett és, ahogy Pallo is megjegyzi a bíróságok még mindig szabadságvesztés centrikus büntetéskiszabási gyakorlatot
követnek és kiszabható fokozatok közül is legkevésbé a fogházat részesítik előnyben.
Ennek következménye, hogy büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltak, amikhez társul
a bevezetőben már említett befogadási kötelezettség. Továbbá itt kell megemlíteni, hogy túltelítettség az előzetes házakat ugyanúgy érintő probléma.
A hazai intézetek jelenlegi struktúrájának kialakítása a Csemegi-kódex hatályba lépését
követően kezdődött, amikor a megépült megyei házak elsősorban az előzetes letartóztatás végrehajtására voltak predesztinálva. Az ekkor megépült intézetek egyszemélyes zárkái
ma több fogvatartott elhelyezésére szolgálnak. Jelenleg Magyarországon 28 büntetésvégrehajtási intézet működik, melyből 14 ún. letöltőház. A telítettségi mutató főként az észak-kelet magyarországi és a fővárosi intézetekben magas. A büntetés-végrehajtás
ennek csökkentése érdekében 2007 óta folyamatosan működteti a telítettség-kiegyenlítő programját, amelynek keretében az előzetesen letartóztatottakat az ügyészségek engedélyével a kevésbé túlzsúfolt börtönökbe szállítják.
A túlzsúfoltság kedvezőtlen hatásra figyelmeztet a Pallo által is hivatkozott, az Országos
Parancsnokság által készített tanulmány, amely szerint a 150 %-os túltelítettség negatívan
befolyásolja a szakmai munkát, 200 % felett pedig már veszélyezteti a tevékenységet. Ezt
a mutatót sajnos már több intézet is produkálta. Kiemeli ugyanakkor Pallo azt is, hogy önmagában a magasabb mutató még nem jelent problémát, hiszen a hazai büntetésvégrehajtás is működik, hanem a folyamatosan ingadozó létszám az, ami igazán
nehézséget okoz. Ez véleményem szerint is meghatározó, mert a fogvatartottaknak a külvilágtól való elzárás miatt eleve nehéz az új környezetbe való beilleszkedés, főként
akkor, ha emellett folyamatosan változtatniuk kell a zárkájukat a megfelelő kihasználtság érdekében.
16
III.2. Szabályozás 2015. január 1-én hatályba lépett a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII.19.) IM rendelet (továbbiakban Bv. Szabályzat), amely a zárkában elhelyezhető
létszám meghatározása tekintetében már konkrét megfogalmazást tartalmaz, tekintettel a korábban hivatkozott AB határozat rendelkezéseire. A Bv. Szabályzat meghatározása szerint: „A zárkában vagy a lakóhelyiségben elhelyezhető létszámot úgy kell
meghatározni, hogy minden elítéltre hat köbméter légtér, és férfi elítélt esetén legalább
három négyzetméter, női elítélt és fiatalkorú esetén három és fél négyzetméter mozgástér
jusson” (Bv. Szabályzat 121. § (1) bekezdés). Mint látható a hatályos rendelkezés nem felel meg teljes egészében az ajánlásoknak, hiszen a CPT is a többszemélyes elhelyezés
esetén a legalább négy négyzetméteres személyes mozgásteret tart elfogadhatónak. Ez azt
jelenti, hogy amennyiben az előírt mértéket nem tudja az intézet biztosítani a fogvatartottak számára, és ehhez nem megfelelő fogvatartási körülmények is párosulnak,
az kimerítheti az Egyezmény 3. cikkében tilalmazott bánásmódot. Megjegyzem a
büntetésüket töltő elítélteket megillető személyes mozgástérre vonatkozó nincs olyan egységesen elfogadott nemzetközi standard, ami a túlzsúfoltság szempontjából kiemelkedő jelentőségű lenne. Az EJEB így a zsúfoltsággal kapcsolatos ügyekben az
ajánlásokat figyelembe véve a személyes mozgástér mellett – különösen a négy négyzetméter alatti elhelyezés esetén – a nem megfelelő fogvatartási körülményeket is vizsgálja, mint például az illemhely leválasztásának hiánya az élettértől vagy a nem megfelelő szellőztetés.
Magyarországon a büntetés-végrehajtási intézetek mindkét problémával szembesülnek.
Folyamatos az olykor 140-150 %-os túlzsúfoltság és az ahhoz párosuló rossz, néhol
embertelen fogvatartási körülmények. Ennek következménye, hogy egyre több esetben fordulnak az elítéltek a nemzetközi fórumhoz, miután társaik sikerrel indítottak pert.
III.2.1. Az első ügy – Szél László kontra Magyarország 14 Az első kérelmező Szél László, emberölés bűntette miatt töltötte szabadságvesztését a
Budapesti Fegyház és Börtönben, amikor 2006-ban az Emberi Jogok Európai 14
EJEB, Szél László v. Magyarország (ügyszám: 20221/06.), 2011. június 7-i ítélet
17
Bíróságához fordult, mert álláspontja szerint a fogvatartása alatt zárkájában az egy főre jutó terület alig haladta meg a 3 m2-t. Az intézet által is elismert telítettség a kérdéses
időszakban 150 %-os volt. A Bíróság megállapította az embertelen vagy megalázó
bánásmód vagy büntetés tilalmának a megsértését, mert a fogvatartott testi és lelki szenvedésnek volt kitéve a zsúfoltság miatt, ugyanis a zárkába a rendelkezésére álló
személyes tér 2,76 és 3,25 m2 között változott ötéves fogvatartása alatt. Ezen kívül a szűk és egészségtelen körülmények közötti raboskodással az elítélt emberi méltóságát sem
tartották tiszteletben. A Bíróság ennek fényében 12 000 euro nem vagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmező számára.
A Szél-ügyet követően - tekintettel a jelentős mértékű kártérítésre - számos hasonló beadvány érkezett és valószínűsíthetően még érkezni is fog az EJEB elé.
III.2.2. Csüllög Zsigmond Magyarország elleni ügye15 Csüllög Zsigmond a Sátoraljaújhelyi Fegyhát és Börtönben töltötte büntetését. Az ügyben
a kérelmező az ún. különleges biztonságú körlet16 körülményeit nem tartotta emberhez
méltónak. Zárkájában nem volt természetes fény, nem volt elkülönített wc és állandóan
kamerával figyelték. Kifogásolta azt is, hogy látogatóival kizárólag üvegezett kabinon keresztül érintkezhetett és a zárkán kívül kezét-lábát minden alkalommal megbilincselték.
A Bíróság a fogvatartás összes körülményét megvizsgálva ugyancsak megállapította az Egyezmény 3. cikkének a sérelmét.
III.2.3. Kovács Gábor István Magyarország elleni ügye17 A kérelmező jövedéki orgazdaság elkövetése miatt fegyház fokozatban töltötte büntetését
a Szegedi Fegyház és Börtönben 2008. és 2011. között. Panaszában előadta, hogy egy átlagosan 16 m2 alapterületű zárkát kellett megosztania 5-7 társával és naponta csak egy órát tölthetett a zárkán kívül. Ezek és egyéb körülmények miatt Kovács az Egyezmény 3. cikkének megsértésére hivatkozott.
EJEB, Csüllög Zsigmond v. Magyarország (ügyszám: 30042/08.) 2011. június 7-i ítélet Különleges biztonságú körlet: különleges biztonságú zárkákból kialakított körlet, ahol az elítéltek, speciálisan felszerelt egyszemélyes cellákban vannak elhelyezve 17 EJEB, Kovács István Gábor v. Magyarország (ügyszám: 15707/10.) 2012. január 17-i ítélet 15 16
18
A Bíróság megállapította, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában a kérelmezőt 67 napig egy kevesebb, mint 4 m2/fő bruttó alapterületű zárkában helyezték
el. Ez a CPT által javasolt mértéket sem éri el. A Bíróság ezért úgy találta, hogy a kérelmező fogvatartása, megsértette az emberi méltósághoz való jogot, és hátrányosan befolyásolta a kérelmező testi és lelki állapotát. Ennek megfelelően arra a következtetésre
jutott, hogy a túlzsúfolt körülmények párosulva azzal, hogy a fogvatartottnak egész nap a zárkában kellett tartózkodnia egyértelműen az Egyezmény 3. cikkének megsértésének, az embertelen és megalázó bánásmódnak minősülnek. Az ítélet 10 000 euro nem vagyoni
kártérítés megfizetésére kötelezte a magyar államot. A Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatóságoknak gyorsan kell cselekedniük, hogy biztosítsák a megfelelő fogvatartási körülményeket.
III.2.4. Hagyó Miklós Magyarország elleni ügye18 A strasbourgi bíróság előtti folyamatban volt ügyek közül említést kell tennünk Hagyó
Miklós kérelméről is, aki az előzetes letartóztatás körülményei kapcsán élt jogával és fordult a fórumhoz. Hagyó többek között azt állította, hogy az egészségi állapotának romlásához vezető fogvatartási körülmények embertelen bánásmódot valósítottak meg,
megsértve ezzel az Egyezmény 3. cikkét. A Bíróság az ügyben arra a következtetésre
jutott, hogy a kérelmező fogvatartása embertelen bánásmódot valósított meg, mivel a kérelmezőt több, mint egy hónapig olyan zárkában tartották fogva, ahol a bútorzatot is beleértve 3,52 m2 mozgástér jutott egy főre. A Bíróság azt is megállapította, hogy az ilyen
zsúfolt elhelyezés és a friss levegő tartós hiánya nyilvánvalóan súlyosbította az elítélt légzőszervi betegségét, ami ezáltal a szükségszerűen együtt járó megterhelésen túli szenvedést okozott. Az Egyezmény 3. cikkének a megsértése ebben az ügyben is megvalósult, így a magyar állam 12 500 euro nem vagyoni kártérítés megfizetésére volt köteles.
18
EJEB, Hagyó Miklós v. Magyarország (ügyszám: 52624/10.) 2013. április 23-i ítélet
19
III.2.5. Fehér Sándor Magyarország elleni ügye19 A Fehér-ügy szintén a túlzsúfoltság kérdésével foglalkozik, ám az ahhoz társuló
fogvatartási körülmények vizsgálata itt nem volt döntő jelentőségű, hisz azt maga a
kérelmező sem kifogásolta. Fehér Sándor előzetes letartóztatása és azt követő elítélés
során folyamatosan rendkívül szűk személyes élettérben volt kénytelen raboskodni.
Olyannyira, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben 6,33 és 7,25 m² közötti alapterületű cellákban tartották fogva negyedmagával, tehát az egy főre
jutó átlagos férőhely alig 1,7 m² volt csupán. Ezután sem javult sokkal a helyzet hisz
Állampusztán nagyjából 2,16–2,75 m², a Budapesti Fegyház és Börtönben 2,5 m² volt cellájának az egy főre jutó alapterülete. Az EJEB ebben az ügyben a fogvatartás
körülményeire tekintet nélkül is megállapította a 3. cikk sérelmét, hivatkozással arra, hogy az 1,7 m² olyan kirívóan alacsony, ami már önmagában megalapozza a jogsértést. Az ítélet 12 000 euro nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a magyar államot.
Látható tehát, hogy a CPT által ajánlott 4 m² személyes mozgástér alatti fogvatartás eseteiben a Bíróság az eset összes körülményeit figyelembe véve hozza meg döntését.
III.2.6. Varga Lajos és mások kontra Magyarország20 A Bíróság az ügyben arra a megállapításra jutott, hogy a fogvatartottak rendelkezésére álló mozgástér az egyéb nem megfelelő körülményekkel együtt olyan mértékű szenvedést
okozott a panaszosoknak, amely meghaladta a fogvatartással szükségszerűen együtt járó szenvedés mértékét. Erre tekintettel megvalósult az Egyezmény 3. cikke.
A panaszosok számára rendelkezésre álló mozgástér 3,3 m²-nél nem volt több és a túlzsúfoltsághoz további nem megfelelő fogvatartási körülmények társultak. Varga
László panaszos magánelzárása során például mindösszesen napi fél órát tölthetett szabad
levegőn, továbbá a szegényes higiéniai körülmények miatt bőrbetegsége alakult ki. Külön kihangsúlyozta a strasbourgi testület, hogy több esetben nem történt meg a WC megfelelő
leválasztása, az ötödik panaszos zárkájában poloskák, csótányok és tetűk voltak, emellett hiányzott a megfelelő szellőztetés is.
EJEB, Fehér Sándor v. Magyarország (ügyszám: 69095/10.) 2013. július 02-i ítélet EJEB, Varga Lajos és mások v. Magyarország (ügyszám: 14097/12., 45135/12., 73712/12., 34001/13., 44055/13., 64586/13.) 2015. március 10-i ítélet 19 20
20
Az ügyben a strasbourgi testület ún. pilot ítéletet hozott, amelynek lényege, hogy ha egy adott országban rendszerszintűen fordulnak elő hasonló jogsértések, és az egyedi
ügyekben hozott elmarasztaló ítéletek sem ösztönzik arra az adott országot, hogy megoldást keressen a problémára, akkor a Bíróság kötelezi államot, hogy azonosítsa
problémát, majd oldja azt meg. Erre azért került sor, mert Magyarországról újabb 450 hasonló kérelem érkezett a testülethez a nem megfelelő fogvatartás körülmények miatt.
Hazánk hat hónapos moratóriumot kapott egy akcióterv elkészítésére a zsúfoltság csökkentése érdekében.
IV. A változtatás lehetséges irányai A túlzsúfoltság komplex probléma, amely nem csak hazánkat érinti, de mint láttuk számtalan folyamatban lévő ügy van az ebből eredő következmények miatt. A megoldás
összetett, melyhez magas szintű állami döntésekre van szükség. Nyilvánvaló, hogy csupán új férőhelyek létesítése nem oldaná meg a fennálló helyzetet, hiszen a kiszabott
letöltendő szabadságvesztések száma hazánkban viszonylag magas és ez a kialakult gyakorlat az utóbbi években nem is változott. Ennek ellenére a legújabb hírek szerint a
következő években Kunmadarason ezer fő, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón pedig ötszáz fő elhelyezésére szolgáló börtön épülhet a Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága 2015. január 26-án kiírt pályázati felhívása nyomán. Az intézkedéssel valószínűleg kisebb mértékű lesz a túltelítettség, de komoly eredmények eléréséhez további intézkedésekre, akciótervekre van szükség.
Pallo József professzor például a lehetséges irányokat, a büntetés-végrehajtáson kívüli
eszközökkel javasolja.21 Egyik lehet szerinte ezek közül a dekriminalizáció és a depönalizáció. Első esetben arról van szó, hogy bizonyos cselekményeket ki kell vonni a büntetőjog alkalmazási köréből és azokat nem a büntetőjog eszközeivel kell kezelni. Ilyen lehet a például a bűncselekményi értékhatárok megváltoztatása. A depönalizáció, vagyis
a cselekmény továbbra is büntetendő, de az alkalmazott szankció enyhébb, esetleg a
büntetőjogon kívül esik. Pallo szerint tehát kiemelt jelentősége van az alternatív szankcióknak, de másodsorban ő is fontosnak tartja a börtönépítést.
Pallo József: Egyre jobban éget a seb… A túlzsúfoltság csökkentésének lehetséges útjai - Börtönügyi Szemle 2015/1. 18-25. oldal 21
21
Kiemeli azonban azt is, hogy napjainkban a bűnmegelőzésnek is kiemelt szerepet kell biztosítani.
V. A zsúfoltság csökkentését szolgáló lehetséges megoldások V.1. A telítettség-kiegyensúlyozó program22 A folyamatos fogvatartotti létszámnövekedés új módszerek kidolgozását eredményezte. Ennek nyomán született az arányos elhelyezés érdekében a fenti program és tart 2007 óta.
A program első pillére a jogerős ítéletüket megyei büntetés-végrehajtási intézetben töltők elszállítása. Ennek az volt a célja, hogy az intézetek által visszatartott fogvatartottakat
arányosan helyezzék el. Ugyanis sok esetben az volt a bevált gyakorlat, hogy a szakképzett fogvatartottakat az intézet visszatartotta, hiszen a működésük fenntartásához szükség volt rájuk, mivel foglalkoztatni tudják őket, azonban ilyen munkaerő ritkán került
a rendszerbe. Ezért őket akkor is visszatartották, ha éppen nem tudtak nekik munkát
biztosítani, de a közeljövőben volt rá reális esély. Így első lépésben azok kerültek átszállításra, akik fokozatuk szerint nem tartoznak az intézet profiljába, és a munkáltatásuk sem megoldott. Az elhelyezés megváltoztatása külön eljárás nélkül a körszállításokkal történik.
A második pillér az előzetesen letartóztatott, nem jogerősen elítélt fogvatartottak elszállítása. „Az előzetesen letartóztatottakat a nem jogerős ítélet meghozatala után, a
bíróság előzetes hozzájárulásával, az ítéletben megállapított végrehajtási fokozatnak megfelelő büntetés-végrehajtási intézetben lehet elhelyezni” (55/2014. (XII.5.) BM
rendelet 2. §). E jogszabályhely ad felhatalmazást arra, hogy már a másodfokú eljárás
során elszállítsák a fogvatartottat a nem jogerős ítéletben foglalt fokozat szerint illetékes
végrehajtó büntetés-végrehajtási intézetek valamelyikébe. Azonban ennek során is szem előtt kell tartani a célintézet maximális befogadóképességét.
Következő lépés az elzárást töltők elszállítása. A programnak köszönhetően a büntetés-
végrehajtási intézetek a viszonylag rövidebb tartamú elzárás esetén is kezdeményezhetik Bogotyán Róbert: A zsúfoltság csökkentésének útjai a börtönépítésen túl - Börtönügyi Szemle 2015/1. 26-41. oldal 22
22
a fogvatartott elszállítását. Az intézkedés célja a differenciált elhelyezés nehézségeinek
csökkentése, ugyanis az elzárásra ítélteknek külön zárkát kell biztosítani, így ha az adott intézetben csak egy fő ilyen fogvatartott van, akkor ő 3-4 elítélt helyét is foglalhatja, ami
ilyen mutatók mellett nyilván nem megengedett. Ennek alkalmazása is a körszállítás keretein belül történik, de szükséges hozzá az országos parancsnok engedélye.
A program következő pillére az elsőfokú ítélet előtt álló előzetesen letartóztatottak elszállítása. Az áthelyezésre itt azért van lehetőség, mert ellentétben az ügyészi szakban
előzetesüket töltőkkel szemben itt kevesebb az eljárási cselekmény, ritkábban kell a
fogvatartottaknak jelen lenniük. Ez az intézkedés viszonylag nagyobb fogvatartotti kört érintett, így a kezdetben célzott szállításokkal majd később a körszállítások keretében került sor az áthelyezésükre, mivel az áthelyezés feltételeinek csak kevesen feleltek meg.
A programban érintett létszám megközelítette a 35 000 főt, azonban eközben megnövekedett fogvatartotti létszám is, ami miatt a program hatékony telítettségi mutatót nem eredményezhetett.
V.2. A felhívás A Bv. törvény a szabadságvesztések végrehajtásával kapcsolatban tartalmaz rendelkezést,
mely alkalmas lehet a zsúfoltság csökkentésére. Ilyen szabály a felhívás, mellyel a büntetés-végrehajtási
szervezet
ráhatást
gyakorolhat
a
szabadságvesztések
végrehajtásával kapcsolatos feladatok ütemezésére.23 A rendelkezés szerint a BvOP soron
kívül hívja fel az ötévi, vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélteket, illetve a többszörös visszaesőket a büntetés végrehajtásának megkezdésére. A felhívás közvetlenül annak a büntetés-végrehajtási intézetnek szól, ahol az elítélt a büntetését
fogja tölteni. Ennek az információnak a birtokában a befogadási eljárás a
szabadságvesztést végrehajtó intézetben történik, amivel szükségtelenné válik a megyei és a kijelölt intézet közötti szállítás.
A felhívások ütemezésével a büntetés-végrehajtási szervezet bizonyos feladatokat átdelegál a szervezeten belül, amivel csökkenteni tudja a túlzsúfolt megyei intézetek telítettségét.
Bogotyán Róbert: A zsúfoltság csökkentésének útjai a börtönépítésen túl - Börtönügyi Szemle 2015/1. 26-41. oldal 23
23
V.3. A reintegrációs őrizet A Bv. törvény, majd az azt módosító 2014. évi LXXII. törvény hatálybalépésével a büntetés-végrehajtás eszköztára bővült, külföldi példák nyomán 2014. április 1-i hatállyal
bevezetésre került a reintegrációs őrizet is. Az új kódex célként fogalmazza meg, hogy „A büntetések és az intézkedések végrehajtásának rendjét úgy kell kialakítani, hogy az a büntetésben és az intézkedésben megnyilvánuló joghátrányon, illetve a megelőzést szolgáló rendelkezések érvényesítésén túl elősegítse az elítélt társadalmi beilleszkedését és a jogkövető magatartás kialakulását” (Bv. törvény 1. § (2) bek. a)). A reintegráció tehát nagyobb hangsúlyt kap a korábbi szabályozáshoz képest.
„A reintegrációs őrizet olyan alternatív büntetés-végrehajtási forma, amely nem a
büntetéshez kötődő speciális és generális prevenciós célokat, mint inkább az elítélt sikeres társadalmi visszailleszkedését, ezen keresztül a visszaesési ráta csökkenését, tehát
végeredményben a büntetés végrehajtási céljának elérését tartja szem előtt.”24 A bevezetett új jogintézmény tehát kettős céllal jött létre: elősegíteni a fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedését és mérsékelni az intézetek túlzsúfoltságát.
V.3.1. A reintegrációs őrizet törvényi szabályai A reintegrációs őrizetbe kerülő elítélt korlátozottan nyeri vissza szabadságát, hiszen már nem a büntetés-végrehajtási intézetben, hanem a bíró által kijelölt lakóingatlanban kerül
sor annak végrehajtására. Így a mozgási szabadsága és a tartózkodási hely megválasztása
korlátozott, hiszen a kijelölt lakóhelyet csak a határozatban meghatározott célból
hagyhatja el. Ilyen például a mindennapi szokásos szükségleteinek a biztosítása vagy például a munkavégzés. E korlátozás csak elektronikus távfelügyeleti eszközök igénybe
vétele mellett biztosítható, hiszen ezáltal lehetséges az elítélt ellenőrzése, így szerez
tudomást a hatóság a mozgási szabályok esetleges megsértéséről. Fontos szabály, hogy a reintegrációs őrizetben töltött idő a szabadságvesztésbe beleszámít.
A végrehajtás e formája csak meghatározott elkövetői kör részére elérhető ha a szabadságvesztés céljának megvalósulása ilyen módon is biztosítható, és a feltételes
szabadságra bocsátás esedékessége, illetve ennek kizárása vagy kizártsága esetén a Bogotyán Róbert: A zsúfoltság csökkentésének útjai a börtönépítésen túl - Börtönügyi Szemle 2015/1. 35-36. oldal 24
24
szabadulás várható időpontjáig legfeljebb hat hónap van hátra. Így olyanok számára, akik
kevésbé veszélyesek a társadalomra, akiket első alkalommal ítéltek végrehajtandó
szabadságvesztésre, amely büntetés tartama az öt évet nem haladja meg és büntetésüket
fogház- vagy börtön fokozatban töltik. Azonban a személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személyek reintegrációs őrizetbe való helyezése kizárt. Az az elítélt sem helyezhető reintegrációs őrizetbe, akivel szemben további
szabadságvesztést kell végrehajtani, ha az ellene folyamatban lévő másik büntetőügyben elrendelt
előzetes
letartóztatását
a
szabadságvesztés
végrehajtásának
idejére
megszakították, valamint ha a fogvatartása során engedélyezett reintegrációs őrizetet az
elítéltnek felróható okból megszüntették. Feltétel továbbá, hogy a fogvatartott vállalja ezt a végrehajtási formát. Látható tehát, hogy a jogalkotó csak azok számára teszi lehetővé a
jogintézmény alkalmazását, akiknél feltételezhető, hogy a jövőben jogkövető magatartást
fognak tanúsítani, sikeresen vissza tudnak illeszkedni a társadalomba. Ez megfelelő
motiváció lehet a fogvatartottaknak, ami által javulhat az együttműködésük a büntetésvégrehajtás személyzetével is, továbbá ha nagyobb számban sikerül a reintegrációs őrizet
alkalmazása, úgy csökkenhet az intézetek telítettsége. Ugyanakkor a jogintézmény alkalmazásáról nem a büntetés-végrehajtási szervezet, hanem a törvényszéken működő büntetés-végrehajtási csoport bírája dönt. Ezzel érvényesül az a fontos garanciális szabály, hogy a személyi szabadságról csak bíró dönthet.
A reintegrációs őrizet elrendelése iránti eljárás indulhat hivatalból, de kérheti maga az
elítélt vagy a védője is, azonban a szabadságvesztés ideje alatt csak egy alkalommal. A szükséges feltételeknek való megfelelést a büntetés-végrehajtási intézet vizsgálja és ő tesz előterjesztést a bírónak. Amennyiben az elítélt megfelel, úgy nyilatkoztatni kell, hogy a
reintegrációs őrizet feltételeit vállalja-e, továbbá nyilatkoztatni kell a szabadulást követő terveiről, illetve fel kell hívni, hogy öt napon belül jelölje meg azt a lakást, amely az őrizet helyéül szolgál. Ha a megjelölt ingatlan nem a saját tulajdonában vagy használatában van,
a tulajdonosnak vagy a lakáshasználatra jogosultnak az írásos befogadó nyilatkozatát is
be kell mutatnia harminc napon belül.25 Ennek hiányában a büntetés-végrehajtási intézet az előterjesztést mellőzi.
Vizsgálni kell továbbá a kijelölt lakás elektronikus távfelügyeleti eszközök alkalmazására vonatkozó alkalmasságát is. Ezt a felmérést a büntetés-végrehajtási pártfogó végzi. Ő
A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII.19.) IM rendelet 136/A. § (1)-(3) bekezdés 25
25
készíti el továbbá a reintegrációs őrizet elrendelésére vonatkozó előterjesztés megalapozása érdekében elrendelt környezettanulmányt.
A büntetés-végrehajtási intézet előterjesztését követően a fogvatartás helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró dönt a reintegrációs őrizet elrendelése tárgyában.
Hivatalból induló eljárás esetén a bíró a rendelkezésre álló iratok alapján is dönthet, egyéb
esetben meghallgatást tart. A reintegrációs őrizet elrendelése esetén a bíró kijelöli az elítélt tartózkodási helyéül szolgáló lakást és meghatározza, hogy az milyen célból és
mely időtartamra hagyható el. Továbbá megjelöli az őrizet lejártának a napját. Ezt követően a büntetés-végrehajtási intézet előkészíti az elítélt szabadon bocsátását. A szabadítást a határozatban kijelölt lakóhely szerint illetékes intézet végzi.
Az elrendelő határozatban foglaltakat kérelemre a kijelölt lakóhely szerint illetékes
büntetés-végrehajtási bíró megváltoztathatja a lakás kijelölésére, valamint a kijelölt lakás és az ahhoz tartozó bekerített hely elhagyásának feltételeire vonatkozó részében. Továbbá engedélyezheti az elítélt meghatározott célból történő eseti eltávozását.
A reintegrációs őrizet szabályainak a betartását a büntetés-végrehajtási szervezet a rendőrséggel együttműködve az elektronikus távfelügyeleti eszköz segítségével végzi.
Az ilyen kedvezményes „fogvatartás” megszűnéséről a törvény a következőképp rendelkezik: „A bv. szerv vezetője a reintegrációs őrizet megszüntetéséről haladéktalanul
előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónál, ha annak tartama alatt végrehajtandó szabadságvesztésről, új büntető ügyről érkezik értesítés, az elítélt a magatartási, illetve az
elektronikus távfelügyeleti eszköz vállalt alkalmazási szabályait megszegi, az
elektronikus távfelügyeleti eszközt megrongálja vagy használhatatlanná teszi, a kijelölt lakás az elektronikus távfelügyeleti eszköz elhelyezésére alkalmatlanná vált, vagy a befogadó nyilatkozatot tevő a nyilatkozatát visszavonta, és az elítélt nem tud megjelölni
másik olyan lakást, amely a reintegrációs őrizet végrehajtási helyeként kijelölhető lenne.”
(Bv. törvény 187/E. § (1) bek.). Ilyen esetben a megszüntetésről a bíró soron kívül, az
iratok alapján dönt és az elítéltet vissza kell szállítani a büntetés-végrehajtási intézetbe. Ugyanakkor a megszüntetésről szóló határozatban megjelölt időpont és a fogvatartottnak
az intézetbe szállításának a napja között eltelt idő a szabadságvesztésbe nem számít bele. A reintegrációs őrizet megszűnik az elrendelésében megjelölt napon, az elítélt halálával
vagy egyéb végrehajtást kizáró ok bekövetkezése esetén a büntetés-végrehajtási intézet tudomásszerzésének a napjával. Megszűnik továbbá feltételes szabadságra bocsátás 26
esetén az azt elrendelő határozatban megjelölt napon, ha az eltér a reintegrációs őrizet
elrendelő határozatában megjelölt naptól, valamint a feltételes szabadságra bocsátás mellőzéséről és ez okból a reintegrációs őrizet megszüntetéséről rendelkező határozatban
megjelölt napon. Ha a reintegrációs őrizetet a bíró szünteti meg, akkor a megszűnés napja a
megszüntetését
beérkezésének napja.
elrendelő
határozat
büntetés-végrehajtási
intézethez
történő
Az őrizet utolsó napján az elítéltnek meg kell jelennie abban az intézetben, amelyből
szabadult és le kell adnia az elektronikus távfelügyeleti eszközt valamint át kell vennie a szabadulási igazolást.
A jogintézménnyel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy nem jelent durva beavatkozást a magánéletbe, az kizárólag csak az elítélt szabálykövetésének ellenőrzésére szolgál.
Bogotyán Róbert fentebb hivatkozott írásában arra is felhívja a figyelmet, hogy a
reintegrációs őrizet jogszabályi feltételeinek megfelelő fogvatartottak zöme 30 és 50 év
közötti férfi, akikről feltételezhető, hogy családfenntartói körből kerültek a büntetés-
végrehajtási intézetbe. Ezáltal a korábbi hazakerülés mindenképpen pozitív hatással van a szenzitív társadalmi kapcsolatokra, így is segítve, hogy a visszailleszkedés már a büntetés ideje alatt megkezdődjön. Az
új
jogintézmény
bevezetése
valóban
szolgálhatja
a
társadalomba
való
visszailleszkedést - mint a neve is utal rá - a reintegrációt, hiszen az elítélt még a büntetése
időtartama alatt megkezdheti a kapcsolatai újbóli kialakítását, munkát kereshet,
kialakíthatja önálló életét, amely ha sikeres nagyban csökkentheti a bűnismétlés veszélyét, ezáltal közvetve csökkentheti a túlzsúfoltságot. Probléma azonban, hogy az
elítéltek nagy része nem rendelkezik szakképzettséggel, kapcsolatai az életmódja miatt
nem túl erősek, ami adott esetben megnehezíti a visszailleszkedésüket.26 Az új jogszabályi környezet azonban vélhetően pozitív hatással lesz az elítéltek többségére.
V.4. A feltételes szabadságra bocsátás A büntetés-végrehajtási intézetekben meglévő túlzsúfoltság enyhítésére szolgálhat a
feltételes szabadságra bocsátás is. A jogintézmény alkalmazása lehetővé teszi, hogy a
szabadságvesztésre elítélt elkövető a büntetése kitöltése előtt szabadlábra kerülhessen, 26
Dr. Perényi Nóra: A reintegrációs őrizet c. munkája
27
vagyis bizonyos feltételek fennállása esetén megrövidítheti a kiszabott büntetés tartamát.
A feltételes szabadságra bocsátás keretszabályait a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) határozza meg, a részletszabályokat a 2015. január 1-én hatályba lépett Bv. törvény tartalmazza. Hatályos büntető törvénykönyvünk különbséget tesz a
határozott ideig és az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátásból. Eszerint: „határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy -
a (4) bekezdésben meghatározott esetekben - azt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás
lehetősége kizárt” (Btk. 38. § (1) bek.). Abban az esetben, ha fennáll a jogintézmény alkalmazásának objektív, az elítélt előéletétől függő feltétele a bíróság a legkorábbi időpontot - a törvény szerint - a büntetés kétharmadában, visszaeső esetén a
háromnegyedében jelöli meg, de legkevesebb három hónap kitöltése kötelező. A korábbi
Btk. még ezt az időpontot a végrehajtási fokozat szerint eltérően állapította meg, ma már
egységes a szabályozás. Különös méltánylást érdemlő esetben, ha a szabadságvesztés büntetés nem haladja meg az öt évet, az elítélt a büntetés felének letöltése után is
feltételesen szabadságra bocsátható kivéve, ha többszörös visszaeső. A jogintézmény alkalmazhatóságának vannak azonban kizárt esetei is, vagyis nem bocsátható feltételes szabadságra a többszörös visszaeső, ha a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani,
továbbá az erőszakos többszörös visszaeső, valamint aki a bűncselekményt
bűnszervezetben követte el, és akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre,
amelyet
korábbi,
határozott
ideig
tartó
végrehajtandó
szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése vagy a végrehajthatóság megszűnése előtt követett el. A feltételes szabadság időtartama azonos a
szabadságvesztés hátralevő részével, de minimum egy év. A feltételes szabadságra bocsátott
személy pártfogó
felügyelete
rendelhető
el,
aki
életfogytig
szabadságvesztésből kerül feltételesen szabadlábra, pártfogó felügyelet alatt áll.
tartó
A szabadulás e formája esetén a bíróság köteles a feltételes szabadságot megszüntetni és a büntetés végrehajtását elrendelni, ha a szabadult személyt az ítélet jogerőre emelkedését követően elkövetett bűncselekmény miatt, de a feltételes szabadság tartama alatt, vagy a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűncselekménye miatt végrehajtandó
szabadságvesztésre ítélik. Egyéb büntetés kiszabása esetén a bíróságnak nem kötelező, de lehetősége van az előbbi intézkedés megtételére. Természetesen a szabadlábon töltött
28
idő a büntetésbe nem számít bele. Ez azonban nem zárja ki, hogy az így félbeszakított feltételes szabadságra bocsátás később, meghatározott időpontban folytatódhasson.
Másként alakulnak a szabályok életfogytig tartó szabadságvesztés esetén: „Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében meghatározza a feltételes
szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás
lehetőségét kizárja” (Btk. 42. §). Tehát a bíróságnak ez esetben is lehetősége van kizárni
vagy alkalmazni a jogintézményt, de más határidőket szab meg a törvény. A legkorábbi időpont legalább huszonöt, legfeljebb negyven év lehet. A feltételes szabadság tartama minimum tizenöt év. Továbbá a törvény taxatíve felsorolja azokat a bűncselekményeket,
amelyek esetén a bíróság kizárhatja a jogintézmény alkalmazását. A kötelező esetek között szerepel, ha az elkövető erőszakos többszörös visszaeső, vagy ha az előbbi
felsorolásban szereplő bűncselekmények közül valamelyiket bűnszervezetben követte el. Továbbá akkor sem bocsátható feltételesen szabadságra az elítélt, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. Ki vannak zárva ezen kívül a kedvezményből
a tényleges életfogytiglanra ítélt bűnelkövetők is. A törvény ezen kívül részletesen leírja,
hogy a különböző időpontokban elkövetett bűncselekmények miatti újabb végrehajtandó
szabadságvesztésre ítélés esetén hogyan alakul a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége.
V.4.1. A feltételes szabadságra bocsátás elrendelése A büntetés-végrehajtási kódex rendelkezései szerint a feltételes szabadságra bocsátás
elrendeléséről a büntetés-végrehajtási bíró dönt a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján, az elítélt meghallgatását követően. Az elítélt akkor bocsátható feltételesen szabadságra ha „a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan
magatartására, valamint arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni, alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is
elérhető” (Bv. törvény 188. § (1) bekezdés a) pont). Szükséges továbbá a Btk-ban meghatározott, korábban részletezett feltételek fennállása is. A feltételes szabadság idejére elrendelhető, de nem kötelező a pártfogó felügyelet. Ha büntetés-végrehajtási bíró nem rendeli el a feltételes szabadságra bocsátást, annak lehetőségét egy későbbi
időpontban újra megvizsgálhatja. Életfogytig tartó szabadságvesztés idején ez legalább 29
két év, azt követően pedig évente történik a felülvizsgálat. Ezekben az esetekben az elítélt vagy védője is jogosult kezdeményezni a feltételes szabadságra bocsátást.
Ha a feltételes szabadságra bocsátás határideje eredményesen eltelik és nem kerül sor
annak megszüntetésére, vagyis az elítélt ez idő alatt nem követ el újabb bűncselekményt, illetve nem ítélik el korábban elkövetett bűncselekmény miatt, valamint adott esetben
nem szegi meg a pártfogó felügyelet magatartási szabályait, úgy a feltételes szabadságra bocsátás leteltével a büntetését kitöltöttnek kell tekinteni.
V.4.2. A jogintézmény elméleti kérdései A feltételes szabadságra bocsátással kialakulásával megteremtődött annak a lehetősége, hogy a szabadságvesztés büntetés anélkül érje el a célját, hogy az elítélt a büntetését
teljesen kitöltse. Polgár András tanulmányában27 részletesen elemzi a jogintézmény elméleti kérdéseit. Elsősorban azt a problémát veti fel, hogy a feltételes szabadságra bocsátás szembe megy azzal a tétellel, hogy az ítéletet végre kell hajtani, az abban
meghatározottaktól nem lehet eltérni, hiszen az ítélet anyagi jogerőhatással bír, az attól
való eltérés pedig szükségképpen sérti annak integritását. Így egyfajta sajátos ellentét alakul ki a jogerős és végrehajtandó ítéletben szereplő döntés végrehajtásának igénye és az eredeti rendelkezések felülírásának szükségessége között, amelyek a büntetés
végrehajtásának tartama alatt bekövetkezett változások miatt kerülnek előtérbe. Egy
másik, dogmatikai ellentmondás pedig a tettarányos büntetéshez kapcsolható. E tétel szerint a bíróságnak az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyával, annak társadalomra
veszélyességével arányos büntetést kell kiszabnia, méghozzá figyelmen kívül hagyva azt, hogy a későbbi kedvezmény miatt az ítéletből mennyit nem hajtanak majd végre. Tehát a feltételes szabadulás esetén az elítélt ténylegesen letöltött büntetése nem tettarányos, hiszen nem bűnhődött meg a cselekménnyel arányosan. Mindezzel kapcsolatban az a
kérdés merül fel, hogy komolyan lehet-e venni egy jogerős döntést, ha azt utólag
módosítani lehet. Továbbá nem vezet-e mindez a bírói döntésekbe vetett bizalom
csökkenéséhez, ezáltal a jogbiztonság sérelméhez. A kérdés megválaszolásához az említett hátrányok mellett a jogintézménnyel elérhető előnyöket is figyelembe kell venni.
Ilyen például az elítéltek együttműködési készségének növelése, vagy éppen a büntetésPolgár András: Gondolatok a feltételes szabadságra bocsátásról - Börtönügyi Szemle 2014/2. 1-17. oldal 27
30
végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának, a büntetés-végrehajtás költségének csökkentése. Persze további kérdés, hogy ezek az előnyök arányban állnak-e a jogintézményben rejlő
hátrányokkal. Ennek megválaszolására Polgár a feltételes szabadságra bocsátás céljának, vagyis az elítélt társadalomba való visszailleszkedésének, reszocializációjának, a
megvalósulását vizsgálja, valamint a bűnismétlést. A statisztikai adatok szerint a feltételes elbocsátás széles körben alkalmazott jogintézmény. Az elítéltek magas száma részesül a kedvezményben, 2013-ban például 7427 elítéltből 5945 kapta meg. Emellett
azonban magas a visszaesés aránya. Az említett évben 50 % felett volt azon elítéltek száma, akik valamilyen visszaesői kategóriába tartoztak. Polgár véleménye tehát úgy foglalható össze, hogy a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében az elítéltek
indokolatlanul magas száma részesül, amely szám nem alapozza meg a jogintézmény széles körű alkalmazását.
V.4.3. A kedvezmény alkalmazásának feltételei A feltételes szabadságra bocsátás hatályos szabályozása szerint három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a kedvezmény megadható legyen. Egyrészt objektív feltételként
szükséges a Btk-ban és az ítéletben meghatározott időtartam kitöltése. Ez ma már, a korábbi végrehajtási fokozathoz igazodó szabályozással szemben az elkövető személyéhez kötődik és általános szabályként a büntetés 2/3 részének, visszaeső estén 3/4 részének kitöltése szükséges, de mindkét esetben a minimum szabadságvesztés a három
hónapot el kell, hogy érje. Öt évet meg nem haladó szabadságvesztés-büntetés esetén,
különös méltánylást érdemlő esetben a törvény lehetővé teszi a büntetés fele részének kitöltése utáni feltételes szabadulást is, ha az elkövető nem többszörös visszaeső.
Második feltétel a kifogástalan magatartás. Ennek vizsgálatakor az elítélt jutalmazásának
és fenyítéseinek az eseteit kell a mérleg serpenyőjébe helyezni, de fontos, hogy a
kedvezmény elbírálása szempontjából releváns adatokat vizsgálják. Ilyen szempontból tehát nem a hétköznapi „jótettek és csínytevések” lesznek döntőek, hanem azok a
cselekmények, amelyek kiemelkedőek ennél a nagy horderejű döntésnél. Például a
folyamatos és szorgalmas munkavégzés, iskolai tanulmányok befejezése vagy ezzel szemben az állandó, a büntetés-végrehajtási intézet szabályaival szembemenő viselkedés, más fogvatartottak vegzálása. Külön is mérlegelendő a munkában és oktatásban való
részvétel. Ugyanakkor a jutalmazások és fenyítések nem kizárólagos értékelési 31
szempontok, ezek mellett figyelemmel kell lenni az elítéltnek az intézetben folytatott életvitelére, annak teljes spektrumára. Megnehezíti azonban az értékelést a bv. kódex azon paragrafusa, amely szerint a már végrehajtott fenyítések nyilvántartása speciális
jutalomként törölhető. Polgár András szerint ezt a pontot egyenesen mellőzni kellene a törvényből.
Harmadik feltétel, hogy az elítélt kész a törvénytisztelő életmód folytatására. Ennek megállapítása külső, mások számára is észlelhető jelekből kell, hogy történjen. Tehát
fontos, hogy az elítélt kifejezésre is juttassa ezirányú szándékát. Ezen kívül vizsgálandó,
hogy milyen bűncselekmény miatt tölti büntetését, korábban volt-e elítélve, ha igen milyen bűncselekmény miatt, abból milyen formában szabadult, hány elítélése volt,
milyen időközönként ítélték el, egyáltalán a bűnözői élete milyen irányt mutat. Az sem mellékes, hogy ha korábbi büntetése alkalmával kizárták a kedvezmény lehetőségéből. A
bűnismétlés is fontos kérdés, annak vizsgálatakor jelentősége lehet, hogy büntetőjogi
szempontból visszaesőnek minősül-e és azon belül mely kategóriába esik. E körben jelentősége van az elkövetett bűncselekménynek, hiszen sok következtetés levonható
belőle. Például egy közlekedéssel összefüggő deliktum elkövetője, aki korábban nem
követett el semmilyen bűncselekményt nagyobb valószínűséggel „tér jó útra”, míg egy kábítószer- vagy alkoholfüggő és ezzel kapcsolatos bűncselekmény tettese hajlamosabb lehet a bűnismétlésre. De tipikusan ilyen lehet a zaklatás miatt elítélt elkövető is. A
visszaesés kockázatát csökkentheti például az elítélt megromlott egészségi állapota, esetleg idős kora. Figyelembe kell venni azt is a készség vizsgálatakor, hogy milyen
szabadon vállalható tevékenységekkel töltötte büntetését, milyen erőfeszítéseket tett a társadalomba való visszailleszkedés sikere érdekében, különösen, hogy folytatott-e
tanulmányokat, szerzett-e valamilyen szakmai ismereteket. Lényeges szempont továbbá a jóvátétel górcső alá vétele is mind a sértett, mind a társadalom vonatkozásában. Ezek a pozitív tettek arra a következtetésre vezethetnek, hogy a büntetés célja, annak további végrehajtása nélkül is elérhető.
A feltételes szabadságról főszabály szerint az intézet előterjesztését követően a büntetésvégrehajtási bíró dönt a fentiek figyelembe vételével. Polgár
András
kritikája
a
kedvezmény
elbírálásakor
is
megfogalmazódik.
Hiányosságként értékeli, hogy az előterjesztésben nem szerepel az elítélt biztonsági
32
csoportba történő besorolása, ami azonban tájékoztatná a bírót a fogvatartott biztonsági kockázatáról, még ha csak általánosságban, annak fokozata lenne feltüntetve.
Fontos megemlíteni azt is – amire Polgár is felhívja a figyelmet -, hogy a kedvezmény nem alanyi jog, hanem a jogszabály által biztosított lehetőség. Ennek ellenére - tekintve,
hogy a jogintézmény elterjedt alkalmazása figyelhető meg - az elítéltek gyakorlatilag már előre beleszámítják a büntetésükbe a kedvezmény mértékét.
A feltételes szabadságra bocsátás kedvezményének megadása a gyakorlatban bizony nehézségekbe ütközik. Hiába vannak megadva az értékelés szempontjai, nem könnyű egy
elítéltről megállapítani, hogy a jövőben hogyan fog viselkedni. Tekintettel arra, hogy ennek megállapítása múltbeli adatokon nyugszik lényeges, hogy azokat kellő
részletességgel feltárják. Így a már fentebb is kifejtett kérdéseken túl további lényeges
információkat is elemzés alá kell venni, amelyek a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztésén kívül esnek és amelyekkel a törvénytisztelő életmód folytatására való készség eldönthető. Hiszen az intézet által a bíró elé tárt adatok az elítélt fogvatartásának
ideje alatti magatartására vonatkoznak, abból az elítélt életvitele értékelhető, addig e további kérdések választ adhatnak a jövőbeni viselkedésre. Így például szükséges annak
vizsgálata, hogy az elkövető az elítélés alapjául szolgáló bűncselekménynek milyen
minőségben volt a terheltje, mi motiválta az elkövetésben, a visszaesés szempontjából növeli-e a kockázatot elkövetett deliktum, szándékos vagy gondatlan volt-e a cselekmény.
A bűnügyi nyilvántartás segítségével, vagy ha van rá más adat vizsgálandó az elítélt előélete. Továbbá beszerezhetőek korábbi ítéletek is.
Mindezek alapján az a kérdés merül fel, hogy az így értékelt adatok milyen viszonyban vannak egymással. Az elítélt esetleges kifogástalan intézetbeli magatartása, a jutalmazások túlsúlya alapul szolgálhat-e a kedvezőtlen előéleti adatok felülírására és
ezek alapján kijelenthető-e, hogy alkalmas a törvénytisztelő életmód folytatására. Polgár András válasza e kérdésben nemleges és hangsúlyozza, hogy a jogalkotó két feltételnek,
a kifogástalan magatartásnak és a törvénytisztelő életmód folytatására való készségnek
együttes fennálltát követeli meg a kedvezmény megadásához. Tehát fontos, hogy a bíró a két feltételt ne kezelje úgy, mintha köztük okozati összefüggés állna fenn. Mindkét
feltétel önállóan, önálló szempontok alapján vizsgálandó. Az összefüggés vitathatatlan, de ebből nem vonható le végérvényes következtetés. Ami tehát Polgár szerint azt jelenti, hogy a két kritérium közül egyik kedvező volta nem ellensúlyozza a másik hiányát. A 33
gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy például egy jellemzően bűnöző életmódot
folytató, többszörösen elítélt személy, aki alkalmi munkákból tartja el magát és főként vagyonelleni bűncselekményeket követett el, nem lehet alkalmas a törvénytisztelő életmód folytatására, még ha a mérleg másik serpenyőjében, a kifogástalan magatartásra vonatkozó rendkívül kedvező adatok is szerepelnek (számos jutalmazásban volt részes,
együttműködő, készséges, az intézet szabályait maradéktalanul betartja). Hiszen a
készség megléte tartósságot feltételez, ami a fenti példában nem állapítható meg. Így mindenképpen szükséges, hogy a kedvezmény megadásához megállapításra kerüljön az elítélt tartós, tulajdonképpen végleges jogkövető életmód folytatására való készsége. Ha
ezt sikerült feltárni és emellett a többi kritérium is érvényesül, akkor lehet helye a feltételes szabadságra bocsátás elrendelésének.
A kifogástalan magatartásra utaló pozitív információk Polgár szerint azért sem feltétlenül alkalmasak arra, hogy a törvénytisztelő életmódra vonatkozó következtetést vonjanak le
belőle, mert a kifogástalan magatartás sok esetben szorosan összefügg azzal, hogy az elítéltek számára ez a zárt világ kizárja az önálló életvezetés felelősségét. Sok esetben a
bezártságra beletörődésbe, passzivitásba fordul és a fogvatartott nem ellenkezik, nem lázad, hanem a mielőbbi szabadulás reményében együttműködő lesz. Tehát az ilyen körülmények között mutatott jó magaviselet nem ad reális képet az elítéltről, nem vonható
le belőle következtetés a szabad életre vonatkozó jövőbeni magatartására. Ez a fajta
viselkedés egyfajta túlélési ösztön, annak belátása, hogy a saját dolgát könnyíti meg, ha betartja a szabályokat. Ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy a kifogástalan
magatartás kizárólag az állandó kontroll hatása és a feltételes szabadságra kerülő, kevés
önuralommal bíró elítélt a felügyelet nélküli, önálló életében már nem képes a szabályokat betartani. Éppen ezért szükséges a törvénytisztelő életmód folytatására vonatkozó készség önálló feltételként történő vizsgálata a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében való döntéskor, amit a jogalkotó helyesen felismert.
Kiemelendő tehát, hogy a mérlegelés során rendkívül körültekintően kell eljárni a két feltétel értékelésekor, különösképpen a bűnismétlők és a visszaesők tekintetében. Fontos továbbá, hogy azok számára, akik a kedvezményben részesülnek személyre szabott magatartási szabályokat határozzanak meg, amelyet a kötelezően elrendelt pártfogó felügyelet során szigorúan ellenőrizni kell.
34
V.4.4. A kedvezményben nem részesülők Mint már korábban is kifejtésre került: a feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog,
hanem egy törvény adta lehetőség, amely komoly motivációs tényező az elítéltek
szabadságvesztésének ideje alatt. Mint ilyen, bizonyos elkövetői kör kizárt a kedvezmény lehetőségéből. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a feltételes szabadulás kizárása is
komoly kérdéseket vet fel. Egyrészt a társadalom széles köre elítéli azt, hogy a jogintézmény egyáltalán létezik, mert szerintük káros hatásai lehetnek a jogkövető
magatartás tanúsításában. Ugyanis az elítélt a reá kiszabott, a cselekményével arányban álló büntetést nem tölti ki, nem bűnhődik kellőképpen tettéért. Másrészt figyelembe kell
venni azt is, hogy a feltételes szabadságra bocsátás rendkívül fontos szerepet játszik az elítéltek nevelésében, mint pozitív motiváló eszköz. A büntetés rövidülése reményben a fogvatartottak több energiát fordítanak a jó magaviseletre. E nélkül azonban jelentősen szűkül azon eszközök sora, amelyek az elítéltek nevelését pozitív irányban befolyásolják.
A hátrányok kilátásba helyezése ugyanis a tapasztalatok szerint nem alkalmas ilyen
mértékben a személyiség kedvező irányú ösztönzésére. A feltételes szabadságra kerülés kizárásának hátrányait azonban ellensúlyozza, hogy a kizárásra olyan személyekkel szemben kerül sor, akiktől valóban szükséges a társadalom megóvása. Így a
kedvezményből ki vannak zárva az erőszakos többszörös visszaesők; a többszörös visszaesők, ha büntetésüket fegyházban kell letölteni; akik a bűncselekményt
bűnszervezetben követték el; akik a büntetésből a három hónapot még nem töltötték le; akik a szándékos bűncselekményt a határozott idejű végrehajtandó szabadságvesztésbüntetés végrehajtásának befejezése vagy végrehajthatóságának megszűnése előtt
követték el; akik a szabadságvesztés letöltésére önhibájukból nem vonultak be; valamint a tényleges életfogytiglanra ítéltek és azok az életfogytiglanra ítéltek, akiket ismételten
életfogytiglanra ítéltek. Ők azok, akik a jogalkotó szerint nem alkalmasak arra, hogy a kedvezményben részesüljenek, sőt a társadalomtól való teljes izolációjuk szükséges.
A felsorolás kiegészítendő továbbá azzal, hogy nem részesülhetnek a kedvezményben azok sem, akik más, szabadságelvonással járó büntetését szabadságvesztésre váltották át,
illetve akik ún. kvázi szabadságvesztésüket töltik, mint például elzárás. Ennek oka, hogy a jogintézmény csak a tényleges szabadságvesztésre ítéltek vonatkozásában adott.
Mint látható a feltételes szabadságra bocsátás kizártsága legtöbb esetben kívül esik a bírói
mérlegelésen, hiszen kógens szabályok fogalmazzák meg annak eseteit. Az egyetlen 35
kivétel, amikor bírói mérlegelésen múlik annak eldöntése, hogy az elítéltet kizárják-e a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, amikor az életfogytiglanra ítélt
terheltről kell dönteni. Az ő esetükben amennyiben kizárásra kerül a jogintézmény alkalmazásának lehetősége, úgy a korábbi szabályok szerint a büntetés ténylegesen
életfogytig tartott. Ugyanakkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben elmarasztalta Magyarországot a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés miatt, mert az
kizárja az elítéltnek az ítélet felülvizsgálatához való jogát. Ennek hatására a jogszabály akként módosult, hogy bevezette a kötelező kegyelmi eljárást meghatározott idő, 40 év eltelte után azoknál az elítélteknél, akiknél a bíróság életük végéig kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, feltéve, hogy ahhoz az elítélt hozzájárul.
V.4.5. A feltételes szabadság megszüntetése A feltételes szabadságra bocsátás megszüntetése a Btk-ban meghatározott esetekben kötelező, így ha az elítéltet az ítélet jogerőre emelkedését követően vagy a feltételes
szabadság ideje alatt elkövetett bűncselekmény végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti. Más büntetés esetén a bíróságnak mérlegelési lehetősége van. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételesen
szabadult fogvatartott esetében az ide vonatkozó szabályok a következőképp alakulnak: a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet a feltételes szabadsága alatt, az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett bűncselekmény, az
életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett bűncselekmény, vagy az
életfogytig tartó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás alatt
elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. Ezekben az esetekben a bíróság nem mérlegelhet, a feltételes szabadságot
megszünteti és a kedvezmény újbóli megadását a határozott ideig tartó szabadságvesztés
időtartamáig, az utóbbi két esetben legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja.
A kedvezmény megszüntetésére okot adhat a pártfogó felügyelet magatartási
szabályainak megszegése is, ugyanis a feltételesen szabadságra bocsátott elítélt pártfogó
felügyelete elrendelhető, sőt akit életfogytig tartó szabadságvesztésből, vagy visszaesőként feltételes szabadságra bocsátottak pártfogó felügyelet alatt áll. 36
Az erre irányuló eljárás az ügyész indítványára indul, azzal a feltételes szabadságon lévő
személlyel szemben, aki a magatartási szabályokat súlyosan megszegi. Az indítványt az
elítélt lakóhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíróhoz kell benyújtani. Ebben az esetben elrendelhető az ideiglenes foganatba vétel a Bv. kódex rendelkezése szerint a
következőképpen: „ha az elítélt elfogása előtt a hatóság elől elrejtőzött, vagy a még
végrehajtásra váró szabadságvesztés tartamára tekintettel, avagy egyéb okból alaposan feltehető, hogy szökésével vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát, illetve alaposan tartani kell attól, hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, az ügyész, az indítvány benyújtása után a büntetésvégrehajtási bíró elrendelheti a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét” (2013. évi
CCXL. tv. 61. § (2)). Az erre irányuló határozatban rendelkezni kell az ideiglenes
foganatba vétel időtartamáról, amelyet ha büntetés-végrehajtási bíró rendeli el legfeljebb harminc nap, ha az ügyész rendeli el, akkor legfeljebb öt nap lehet. Természetesen ez nem haladhatja meg egyik esetben sem a büntetésből még hátralévő tartamot.
Az elmúlt évek statisztikáit tekintve látható, hogy a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe utalt ügyekben, így feltételes szabadságra bocsátás elrendelése és megszüntetése tárgyában arányait tekintve természetesen jóval kisebb számban kellett
eljárni a megszüntetés kapcsán. 2012-ben 8395 ügyet, 2013-ban 7771 ügyet tárgyaltak a kedvezmény elrendelése kapcsán, míg a megszüntetés tárgyában ugyanezen években 147 illetve 151 befejezett ügyről beszélhetünk.28
VI. Az elítéltek utógondozása A hazánkban kiszabható legsúlyosabb büntetőjogi szankció a jelenleg hatályos
büntetőkódex szerint a végrehajtandó szabadságvesztés. A jogintézmény célja, hogy „az
ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti
reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon” (2013. évi CCXL. tv. 83. § (1) bekezdés). A törvény tehát speciál preventív célt
fogalmaz meg, amelynek keretében már a büntetés megkezdésétől kezdve az elítéltet a szabadulásra kell felkészíteni, megteremteni a reszocializáció kereteit. Az elítélt 28
Forrás: Bírósági Statisztikai Évkönyvek (2012-2013)
37
fogvatartásának ideje alatt ezt a célt a büntetés-végrehajtási nevelés szolgálja. E nevelés „fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, mely zárt intézeti viszonyok között,
s
jogszabályi
keretek
mellett,
az
elítélt
személyiségéhez
igazodó
differenciáltsággal segíti elő a büntetés-végrehajtási cél elérését, s a társadalmi
elvárásoknak megfelelő viselkedés és magatartás kialakulását.” (Ranga Attiláné) A nevelés fő feladata tehát az elítéltek támogatása, a reszocializáció és a reintegráció elősegítése, méghozzá a személyes kvalifikáltságuk figyelembe vételével.
A jogalkotó az utógondozás törvényi szabályozásával is lehetőséget teremt arra, hogy a szabadságvesztésből
szabadultak
„jó
útra”
térjenek,
megtalálják
helyüket
a
társadalomban, valamint tartózkodjanak további bűnös magatartásoktól. Az utógondozás Velez Edit megfogalmazásában önkéntes igénybevétel, az ügyfél igényeire fókuszáló, a segítővel közösen kiépített segítő folyamat, amely leginkább a szociális munkával rokon
tevékenység.29 Büntetés-végrehajtási kódexünk, 191. §-a szerint: „Az utógondozás célja az, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget nyújtson a társadalomba
beilleszkedéshez”. A jogszabály szerint ez elsősorban a munkába álláshoz, a letelepedéshez, a szállásbiztosításához, a megkezdett tanulmányok folytatásához és gyógykezeléshez, gyógyító eljáráshoz való segítséget jelenti. Ezen feladatok ellátásában
közreműködik a Pártfogó Felügyelői Szolgálat, amely a társadalom védelme érdekében, az ismételt bűnelkövetés megelőzése céljából segítséget nyújt a reintegrációhoz. A pártfogó
felügyelő
többek
között
lakhatási
kérdések
megoldásában,
munkahelykeresésben, iratok beszerzésében működik közre, illetve segít az egyéb
hivatalos ügyek elintézésében. Ennek érdekében az utógondozásban közreműködhetnek
– a pártfogó felügyelővel együttműködve – önkormányzatok, egyházak, karitatív és más civil szervezetek, vagy akár munkáltatók is. Az utógondozás elsősorban szociális célokat
szolgál, de szerepe rendkívül jelentős a visszaesés megelőzésében is, hiszen sokszor az vezet újabb bűncselekmény elkövetéséhez, hogy a szabadult nem képes rendezett
viszonyokat teremteni. Az így kialakult kilátástalanság lehet motivációja az újbóli bűnelkövetésnek.
Az utógondozás jogintézménye és a hozzá kapcsolódó részletszabályok a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.)
KIM rendeletben
Velez Edit: A családi döntéshozó csoportkonferencia alkalmazása a börtönpártfogás, illetve az utógondozás során (prezentáció 2009. április 28.) 29
38
találhatóak. Eszerint a büntetés-végrehajtási intézetből szabadlábra helyezés várható
időpontja előtt legalább hat, a javítóintézetből történő elbocsátás várható időpontja előtt legalább kettő hónappal az elítélt kérelmére támogatásban részesülhet. Fontos kiemelni, hogy a jogintézmény önkéntes, legkésőbb a szabadulástól számított három hónapon belül
kérheti a szabadult. A pártfogó felügyelettől különbözik azonban, hiszen e folyamatban
nincs kontroll elem, nincs magatartási szabály, valamint büntetőjogi jogkövetkezmény és
mindig az eset sajátosságaihoz igazodik. Továbbá a jogszabály meghatározza ugyan a kezdő és záró napot, de az tág keretek között mozog, illetve a megszabott határidő előtt az elítélt már részt vehet pártfogó felügyelői meghallgatáson.
Az utógondozás folyamatát tekintve két szakaszból áll. Az első szakasz a
börtönpártfogolás, majd ezt követi a tényleges utógondozás. A börtönpártfogolás kezdete, hogy a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, illetve a javítóintézet igazgatója
tájékoztatja a székhelye szerint illetékes igazságügyi hivatalt azokról az elítéltekről, akiknek a szabadlábra helyezéséig várhatóan legalább hat, illetve legalább kettő hónapuk van hátra.
A következő szakaszban a büntetés-végrehajtási intézet és javítóintézet székhelye szerint
illetékes megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalnak pártfogó felügyelője az elítéltek csoportjainak tart foglalkozásokat, egyéni meghallgatásokat az utógondozás céljainak, tartalmi elemeinek megvalósítása érdekében. A börtönpártfogolást végző pártfogó
felügyelő megkeresi továbbá az elítélt lakó-, illetve tartózkodási helye szerint illetékes megyei (fővárosi) igazságügyi hivatal pártfogó felügyelőjét is, aki közreműködik az
utógondozásban többek között adatok, információk közlésével, környezettanulmány készítésével valamint segítséget nyújthat a családba történő visszailleszkedésben is. Annak érdekében, hogy az utógondozás céljai megvalósuljanak, a pártfogó felügyelő
együttműködik – akár szerződés keretében is – olyan szociális, karitatív és öntevékeny szervezetekkel, akik közreműködnek a szabadultak szállás problémáinak és munkába állási nehézségeinek enyhítésében.
A börtönpártfogolás tapasztalatai alapján a pártfogó felügyelő javaslatot készít a büntetésvégrehajtási intézet felé, a szabadulók pártfogó felügyeletének előkészítésére. Ebben a javaslatban mutatja be intézkedéseinek eredményeit, illetve erre vonatkozó megkeresés esetén tájékoztat a volt, vagy leendő munkáltatónál történő elhelyezkedés esélyeiről. A
39
szabaduláskor a lakhely, tartózkodási hely szerint illetékes pártfogó felügyelőnek tapasztalatait írásban összegzi.
A tényleges utógondozás szakaszában már a lakhely, tartózkodási hely szerint illetékes pártfogó felügyelő jár el, de csak ha azt a szabadult önként vállalja. Ekkor az első
meghallgatásról jegyzőkönyvet kell készíteni. A szabadult a fentebb részletezett ügyek (lakhatás, munkába állás, iratok beszerzése) elintézéséhez kérheti a segítséget.
Mindemellett akár a pártfogó felügyelő, akár az önkormányzat is segélyben részesítheti.
A pártfogó felügyelő együttműködik továbbá az utógondozás céljainak megvalósítása érdekében önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, gyermekjóléti szolgálatokkal, szociális szervezetekkel.
Az utógondozás befejezésekor a pártfogó felügyelő a szabadító büntetés-végrehajtási vagy javító intézet felé jelentést készít.
VI.1. Szociálpedagógiai kérdések Teleki Béla 2010. januárjában, Sopronkőhidán megtartott előadásában részletesen elemzi
az elítéltek reszocializációjának kérdéskörét.30 Elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedése, rehabilitációja már a
szabadságvesztés ideje alatt meg kell, hogy kezdődjön és a szabadulás után is folytatódnia
kell. Erre azért van szükség, mert a társadalom megveti az elítélt embereket, ezáltal nehezítve a beilleszkedésüket, ami magában hordozza a bűnismétlés veszélyét. Ehhez
szükséges az állami, egyházi valamint a civil szervezetekkel való együttműködés, a szociális nevelés.
Az állami szociális ellátó rendszert vizsgálva Teleki tanulmányában megállapította, hogy a szabadultak reszocializációjának, rehabilitációjának elősegítése a Családsegítő
Szolgálat feladata lehetne. Azonban a hatályos jogszabályi rendelkezések, a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény hiányossága, hogy a
szabadultakat nem említi, az ő ellátásuk legfeljebb akkor kerülhet szóba, hogyha
hajléktalanok. Ezt persze az elítélt családjának támogatásával bizonyos mértékig ki lehet küszöbölni.
30
Teleki Béla: A szabadultak szociálpedagógiai ellátása - Börtönügyi Szemle 2010/3. 31-36. oldal
40
A 2003-ban megreformált Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenysége szintén az állami szociális ellátó rendszer részét képezi. Tevékenységük e területen fentebb már részletezésre került.
A büntetés-végrehajtási intézetből szabadultak társadalomba való visszailleszkedésében
kiemelt szerepe kell, hogy legyen az állami mellett az egyházi, valamint a civil szociális ellátó rendszereknek is. Az egyházat tekintve a kereszténység tevékenysége e területen több száz éves gyakorlattal rendelkezik. Számos börtönpasztorizációval foglalkozó
szervezet működik, melyek közül Teleki az 1976-ban, az Egyesült Államokban alakult
Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság (Prison Fellowship International) tevékenységét emeli ki. A társaság tagszervezete Magyarországon is jelen van, Magyar Testvéri
Börtöntársaság néven. Céljaik között szerepel az elítéltek és szabadultak, valamint családtagjaik gondozása, valláserkölcsi megerősítése, a közösségépítés. Programjaikban
megjelenik többek között az utógondozással kapcsolatos koncepció, az ún. Félúti Ház, amely mind az Igazságügy Minisztérium, mind a Kormányzat részéről támogatásra
méltónak találtatott. Munkatársaik (papok, apácák, laikusok) olyan igazolvánnyal rendelkeznek, amely lehetővé teszi az intézetbe jutásukat.
Nagy jelentőségű kezdeményezés hazánkban a Mécses Szeretetszolgálat Magyar
Börtönpasztorációs Társaság által létre hozott Alsószenttamási Rehabilitációs Otthon. Az otthon büntetés-végrehajtási intézetből szabadult, elmagányosodott férfiak és nők rehabilitációját,
lakását,
munkáját,
ellátását
biztosítja.
A
munka
elsősorban
mezőgazdasági jellegű, emellett csoportos foglalkozáson is részt vesznek a bentlakók.
A civil szociális ellátó rendszeren belül Teleki az Élő Reménység Fél-utas Ház
koncepcióját emeli ki. Az Élő Reménység Alapítvány 1992-ben jött létre Dunakeszin. Céljuk a zárt intézetből szabadult függőbeteg, hajléktalan, de változni akaró és ezt tettekkel is bizonyító egyének rehabilitációja.
A tanulmány említést tesz még a Veled-Érted Bűnmegelőzési modellprojektről is, amely egyedülálló abban a tekintetben, hogy ahhoz nem csak civil szervezetek, hanem a versenyszféra képviselői is csatlakoztak.
A büntetés-végrehajtási intézetből szabadultakkal számtalan nemzetközi szervezet is foglalkozik. Teleki ezek közül kiemeli az ausztriai Emmausgemeinschaft (Emmasz
közösség) munkáját. A közösség St. Pöltenben működik. Melegedőt, szállást biztosítanak 41
félutas ház rendszerben, valamint ellátják a gondozottak adósság-rendezését, biztosítják munkavállalásukat, szocioterápiás ellátásukat.
Említést érdemel továbbá a lettországi, a Soros Alapítvány és a Holland Alapítvány támogatásával létrejött Társadalmi Integráció elnevezésű félutas ház. Itt alkohol- és drogfüggő személyek mellett, szabadultak jelentkezését is elfogadják. Feltétel csupán a hajlandóság a reintegrációra. A lakhatás és a programok igénybe vétele fél évig ingyenes. Akinek további ellátásra van szüksége, anyagilag kell hozzájárulnia ahhoz.
Az új-zélandi Habilitációs Központ csoportfoglalkozásokat, konfliktuskezelést, életviteli tanácsadást biztosít a jelentkezőknek. A központ célja egyfajta híd megteremtése a börtön és a társadalom között.
Bécsben működik a Verein für Integrationshilfe für Haftenlassene (Börtönből Szabadultak Integrációját Célzó Egyesület), amely Bécs szabadultakkal foglalkozó
hálózatát koordinálja. Az egyesület több tanácsadással foglalkozó csoportot is működtet, illetve lakóotthont is fenntart.
VI.2. Az utógondozás feladatai, az elítéltek foglalkoztatása VI.2.1. Felkészítés a szabadulás utáni elhelyezkedéshez31 A fogvatartottak nevelésében fontos szerepet játszik, hogy a büntetésük ideje alatt hogyan tudják az idejüket hasznosan eltölteni. A szabadságvesztésnek célja nem csak az, hogy az
elítélt az elkövetett bűncselekménye miatt bűnhődjön és tartózkodjon újabb
bűncselekmény elkövetésétől, hanem az is, hogy a szabadulást követően a társadalomba
beilleszkedve, annak hasznos tagja legyen. Ehhez nyújt segítséget többek között a fogvatartottak foglalkoztatása. 2012-ben például célként fogalmazódott meg a magyar büntetés-végrehajtásban a foglalkoztatás növelése, a közmunkaprogramban való minél
szélesebb körű részvétel. E feladat megoldása részben a büntetés-végrehajtási
intézetekben létrehozott gazdasági társaságokra vár, amelyek elsősorban az ún. letöltő házak mellett működve tudnak eredményesek lenni. Az ilyen vállalkozások viszonylag olcsó, szakképzetlen munkaerővel jelennek meg a piacon, de mellette saját telephelyet,
Hetyei Gábor: Új utakon a foglalkoztatás. A Pálhalmai Agrospeciál Kft. belső ellátási tevékenysége Börtönügyi Szemle 2013/2. 55-62. oldal 31
42
jó szervezettséget és felügyelt munkakörülményeket kínálnak. Folyamatosan keresik a
bérmunka-lehetőségeket, ám a munkanélküliség jelentős konkurenciát jelent ebben a
tevékenységben. További nehézséget okoz a fogvatartottak foglalkoztatásában a nem
mindig legális eszközökkel dolgozó munkaerő-kölcsönző cégek kínálata. Mindemellett a költségvetési források csökkenése is negatívan befolyásolja a foglalkoztatást. Továbbá figyelemmel kell lenni arra, hogy nem minden fogvatartott kötelezhető munkára: az egészségügyi
okból
alkalmatlanok,
az
öregségi
nyugdíjkorhatárt
elérők,
az
iskolarendszerű oktatásban részt vevők, valamint nem kötelezhetők munkára az előzetes
letartóztatásban lévők sem. Mindezek ellenére a foglalkoztatást a fogvatartottak kb. 70 %-a körében kellene megoldani.
A foglalkoztatás megoldása, a belügyminiszter által, 2012-ben megfogalmazott egyik cél: a belső ellátás növelése jelentheti. E cél elérése érdekében született két jogszabály: a 9/2011. (III. 23.) BM rendelet és a 44/2011. (III. 23.) BM rendelet. A belső ellátás alatt
értjük a kötelező foglalkoztatás keretében előállított termékek és szolgáltatások körében, kizárólag
a
Központi
Ellátó
Szerv
útján
megvalósuló
áruszolgáltatást
és
szolgáltatásnyújtást a kedvezményezettek részére. A kedvezményezettek a büntetés-
végrehajtási szervezet, a központi államigazgatási szervek, a rendvédelmi szervek, az
egészségügyért felelős miniszter irányítása alatt álló, az egészségügy területén működő országos intézetek, valamint az állam tulajdonába, illetve fenntartásába tartozó
egészségügyi intézmények, továbbá a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szociális intézmények, valamint a Magyar Honvédség.
Ezek a jogszabályok biztosították, hogy a termékek és szolgáltatások nyújtói lehetőséghez jussanak, illetve beruházásba kezdjenek. Ennek eredményeképpen főként a
ruházati ellátás fejlődött, valamint kiemelendő az intézeti konyhák saját üzemeltetésbe vétele.
A fenti célok megvalósulása jól nyomon követhető a pálhalmai Agrospeciál Kft.
esetében. A nevezett gazdasági társaság a büntetés-végrehajtási szervezetek élelmiszer-
ellátásába kapcsolódott be azáltal, hogy vágóhídi kapacitásait kihasználva sertéshússal látta el a „belső piacot”. Ezt követően a jogszabályi lehetőségeknek köszönhetően további bővülést ért el, ezáltal növelte a foglalkoztatottak számát. Sőt olyan területen is sikerült
eredményt felmutatnia, ami addig nem volt túlságosan sikeres, nevezetesen, hogy az 43
előzetes letartóztatottak számára kínált munkalehetőséget a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézetben, ahol zöldségfeldolgozó üzemet hozott létre.
Miután a pálhalmai intézet belépett a belső ellátásba, a következő lépésben további fejlesztéseket eszközölt. A 2002 óta meglévő mosodai szolgáltatását kezdte kiterjeszteni
oly módon, hogy a magyar egészségügytől kapott megrendeléseket. Mindezt úgy kellett
elvállalni, hogy biztosított legyen a fogvatartottak foglalkoztatása, ne igényeljen túl nagy beruházást, ugyanakkor ne kelljen kapacitás hiánya miatt megbízást visszautasítani és ne generáljon a rendszer munkanélküliséget a „külső piacon”. A megoldás egy többszintű
rendszer kialakítása lett, amely higiénikus lefedettséget (kórházi mosás), büntetés-
végrehajtási lefedettséget (mosodával nem rendelkező intézetek számára történő mosás) és piperemosási lefedettséget (rendőrségi és egyéb államigazgatási megrendelői igények kielégítése) hozott létre.
A belső ellátás ezzel azonban még nem ért véget a pálhalmai intézetben. Ugyanis sikerült
bekapcsolódniuk az elektronikai hulladékok bontása és hasznosítása terén kiírt pályázatba és ezzel ismételten új foglalkoztatási lehetőséget teremteni a fogvatartottak számára. Kiemelendő
továbbá,
hogy
a
Belügyminisztérium
által
szervezett
állami
munkahelyteremtés, a közmunkaprogram is sikeresen adaptálható a büntetés-végrehajtási intézetekbe. Ebben a programban is sikeresen vett részt a pálhalmai intézet, illetve az Agrospeciál Kft.
VI.3. A fogvatartottak reintegrációjának elősegítése a Heves Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben
A fogvatartottak jelentős része alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, sokan már a
büntetés-végrehajtási intézetbe kerülésükkor is munkanélküliek. A társadalomba való visszailleszkedés szempontjából ezért fontos az is, hogy a fogvatartottak megfelelő impulzusokat kapjanak a munka világában való későbbi elhelyezkedésükhöz.
A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet ennek érdekében indította el 2008-ban a
„Börtön a városért” elnevezésű programját. A program célja az elítéltek foglalkoztatása
mellett az is volt, hogy megmutassa a fogvatartottaknak, hogy a társadalom hasznos tagjai lehetnek. Emellett Eger városa megújult, tisztább közterületekkel gazdagodott. 44
A kezdeményezés rendkívül sikeres volt, melyben nagy szerepet vállalt Eger Város
Polgármesteri Hivatala is többek között a munkaeszközök biztosításával. A programban 20 fő női elítélt vett részt, főként takarítási, parkgondozási, szemétgyűjtési feladatokat láttak el, illetve a téli időszakban hóeltakarítási munkálatokat végeztek. Az őrzésről,
szállításról a büntetés-végrehajtási intézet gondoskodott. Az elítéltek a munkát önként, ellenszolgáltatás nélkül végezték. Később férfi fogvatartottakat is sikerült a munkába
bevonni, akik játszóterek felújításáról gondoskodtak. A program hat éve alatt több közterület, park, játszótér megújult, illegális szemétlerakók kerültek felszámolásra. Az
ötlet megvalósítása a kezdetektől komoly támogatást kapott mind a város, mind a
büntetés-végrehajtás országos vezetése részéről, valamint a fogvatartottak is üdvözölték a kezdeményezést.
A program sikerességét mutatja, hogy abban 80 fogvatartott vett részt, akik közül 20 fő OKJ szakképesítést is szerzett, ezzel növelve saját esélyét a szabadulás utáni
elhelyezkedésben. Közel 6000 munkaórát dolgoztak, ezalatt megszépült 5 játszótér, összegyűjtésre került kb. 70.000 kg hulladék, továbbá 35.000 tő virág és 80 db díszfa elültetésével gazdagodott a város.
A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet másik, reintegrációt elősegítő programja
2010-ben került lebonyolításra. A kezdeményezés alapja a Nagy-Britanniában „Storybook Dads” néven megvalósított program volt. Az „Esti mese” elnevezésű projekt
a családi kötelékek megerősítését, a fogvatartottak olvasási készségének javítását tűzte ki
célul. Ennek oka, hogy kb. 35-40 ezer gyermek sorsa kapcsolódik közvetlenül
fogvatartottakhoz, akik számára rendkívül nagy nehézséget jelent a szülő távolléte, a magány és a szégyen érzete. Ezt az érzelmileg sérülékeny csoportot kívánta támogatni ez a kezdeményezés.
A program első részében 36 fogvatartott kb. 70 hangüzenetet küldhetett hozzátartozói
számára. 2011-ben aztán magasabb szintre lépett a program azáltal, hogy a résztvevő fogvatartottak havonta terápiás foglalkozásokat tarthattak az Egri Fogyatékos
Gyermekotthonban lévő gyermekeknek. Ezzel a célkitűzés már nem csak a családi
kapcsolatok megerősítése, hanem a rászorultaknak nyújtott segítség és a társadalmi
jóvátétel lett. A program sikerességét jelzi, hogy 2012 nyarán, Dr. Boldizsár Ildikó
felajánlásának köszönhetően a programra jelentkező női fogvatartottak egy tíz napos meseterápiás foglalkozáson vehettek részt a paloznaki Meseterápiás Központban. Az 45
önkéntesek előtte folyamatos felkészítést kaptak, majd a programban büntetés-
félbeszakítás keretében vettek részt. A paloznaki helyszínre 3 fő büntetés-végrehajtási dolgozó kísérte el őket egyenruha és kényszerítő eszközök viselése nélkül, pusztán kísérő, támogató szerepet betöltve. A szakmai program lebonyolítását a Központ munkatársai biztosították.
VI.4. Az utógondozás nehézségei VI.4.1. Munkába állás Az ítéletüket letöltött és szabadult emberek munkaerő-piaci elhelyezkedését számos
tényező befolyásolja, leginkább nehezíti: elsősorban az alacsony iskolázottság,
szakképesítés, munkatapasztalat hiánya, valamint egy rendkívül fontos okirat, a bejegyzés nélküli erkölcsi bizonyítvány hiánya. Mindezek a tényezők együttesen nehéz
feladat elé állítják a munkakereső szabadult személyt, illetve komoly kihívást jelentenek az utógondozás e célja elérésének megvalósításában is.
Csáki Anikó és Mészáros Mercedes 2012-ben megjelent egyik tanulmányukban32 nagy hangsúlyt fektettek a kérdés vizsgálatára, különösképpen az erkölcsi bizonyítvány hiánya
kapcsán. A vizsgálat tárgyát három országos álláskereső portál és egy újság
álláshirdetései, illetve különböző HR-s munkatársakkal készült interjúk képezték. A
tanulmány során 1648 hirdetést vizsgáltak meg, de csak 700 hirdetésnél derült ki, hogy szükséges-e az erkölcsi bizonyítvány. Ezek során megállapították, hogy a betöltésre váró
pozíciók kicsivel több, mint felénél csak tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal volt lehetőség az állást megpályázni. A hirdetések elemzésekor az is kiderült, hogy a célcsoport, tehát a szabadult személyek számára leginkább elérhető, alacsonyabb iskolai végzettséget
kívánó állások betöltéséhez nagyságrendileg 50 %-ban volt szükséges erkölcsi bizonyítvány, míg magasabb iskolai végzettség elvárása esetén ez a szám elérte a 70 %ot. A betöltésre váró állásokat ágazatok szerint is megvizsgálták. Ennek eredményeképp megfigyelhető,
hogy
az
egészségügyben,
kereskedelemben
meghirdetett
munkalehetőségek esetén magasabb, 70 % körüli, míg a gyártás/termelés illetve fizikai
Csáki Anikó - Mészáros Mercedes: Fogvatartásból szabadultak munkaerő-piaci beilleszkedésének lehetőségei: diszkriminál-e az erkölcsi bizonyítvány? - Börtönügyi Szemle 2012/4. 53-62. oldal 32
46
és segédmunkák esetében alacsonyabb 45 % körüli azon hirdetések száma, ahol feltétel az erkölcsi bizonyítvány.
A fenti számokból jól látható, hogy a szabadult emberek munkába állása rendkívül nehéz feladat. Még az olyan munkák, amelyek nagy valószínűséggel számukra is könnyebben
elérhetőek, még ott is viszonylag magas azon hirdetések száma, ahol elvárják a büntetlen előéletűek jelentkezését.
A vizsgálat azonban azt is megállapította, hogy a célcsoport tagjai nagyobb eséllyel
találnak munkát, ha nem az interneten, hanem a vizsgált újság álláshirdetései között
böngésznek. Ugyanis ezek a hirdetések kisebb számban tartalmaznak olyan pályázatokat, ahol magasabb iskolai végzettség, szakmai tapasztalat, nyelvtudás szükséges. Levonható
tehát az a következtetés, hogy az internetes hirdetések – a vizsgálat tárgyát képező portálokon – nem elsősorban a szabadult személyeknek szólnak. Ezt tükrözi a feltételként
előírt magasabb fokú iskolai végzettség, az elvárt munkatapasztalat megléte és a nyelvtudás.
A kutatás másik területe a munkáltatók megkeresése, interjúztatása volt, mely nem reprezentatív, de számos következtetés levonható belőle. A kérdések során arra keresték
a választ, hogy az adott cég foglalkoztat-e hátrányos helyzetű személyeket, illetve feltétele-e a munkába állásnak a bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány megléte. Az első
kérdés kapcsán felmerült a megváltozott munkaképességűek, romák foglalkoztatása, de a büntetés-végrehajtási intézetből szabadultakat senki nem említette. Az erkölcsi bizonyítvány kapcsán a válaszadók fele nyilatkozott úgy, hogy szükséges, 25 % mondta
azt, hogy nem szükséges és szintén 25 % nyilatkozta, hogy csak bizonyos munkakörök
esetén kérik. A munkáltatók interjúztatása során is arra a következtetésre jutottak a
tanulmány készítői, hogy a tiszta erkölcsi bizonyítvány hiánya jelentősen megnehezíti a szabadult személyek munkába állását, ezáltal a társadalomba való visszailleszkedésüket.
Hasonló eredményre jutott egy korábbi, 2010-ben, az Igazságügyi Hivatal Pártfogó
Felügyeleti Szolgálata megbízásából készített közvélemény-kutatás is. Az akkor megkérdezettek döntő többsége gondolta azt, hogy egy elítéltet inkább nem alkalmaznak
a munkáltatók, akkor sem ha megfelelő szakmai képesítéssel rendelkezik. A kutatásba
bevont munkáltatók 30 %-a nyilatkozta, hogy a cégnél szükséges az erkölcsi bizonyítvány bemutatása.
47
Az említett kutatások alapján megállapítható, hogy az erkölcsi bizonyítvány sarkalatos
kérdés a szabadultak munkakeresése kapcsán. Megnehezíti a reszocializációt azért is, mert a szabadultakat a büntetésük letöltését követően is – adott esetben – még hátrányos
jogkövetkezmények sújtják. Hiszen a hatályos szabályozás szerint az elítélt csak a mentesítés révén kaphat tiszta erkölcsi bizonyítványt, ami azonban – a kegyelmi
mentesítést leszámítva – csak a büntetés letöltését követő meghatározott idő folytán következik be a törvény erejénél fogva vagy a bíróság által lefolytatott eljárás során. A
tanulmány készítői, Csáki Anikó és Mészáros Mercedes szerint emiatt sérül a szabadságvesztésből szabadultak munkához való joga, tekintettel arra, hogy a rájuk
kiszabott büntetés letöltésének ellenére még hosszú ideig kiszorulnak a legális munkaerő-
piac túlnyomó részéről, éppen az erkölcsi bizonyítvány bejegyzései miatt. Problematikusnak tartják a büntetőkódex mentesítésre vonatkozó rendelkezéseit abból a szempontból is, hogy azok nem támogatják, vagy legalábbis nem kellő mértékben támogatják az elítéltek reszocializációját, a munakerő-piaci beilleszkedésüket.
Az említett tanulmányok leginkább arra hívták fel a figyelmet, – amellett, hogy az
erkölcsi bizonyítvány hiánya milyen nehézségeket okoz – hogy a munkáltatók valószínűleg nem szembesülnek azzal, hogy mi történik a büntetés-végrehajtási intézetből szabadultakkal, hogyan tudnak bekerülni a munkaerő-piacra.
Emiatt a jogalkotó feladata is lenne, hogy amikor a hátrányos helyzetűek szempontjából kedvező szabályokat hoz létre a munkába állás, foglalkoztatás kapcsán, akkor ne feledkezzen meg a szabadságvesztésből szabadultakról sem, hiszen ők is legalább olyan nehéz helyzetben vannak a lehetőségeket tekintve, de őket az előítélet mellet még jogi
akadályok is hátráltatják. Napjainkban ebből kiutat egyelőre a közmunkaprogram jelenthet.
VI.5. A visszaeséssel kapcsolatos kihívások A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 79. §-a fogalmazza meg a
büntetés célját: „a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el”. Kovács Zsuzsanna tanulmányában33 éppen erről a prevenciós célról és a megvalósulásáról illetve annak hiányosságairól fejti Kovács Zsuzsanna: A visszaesés megelőzésével kapcsolatos kihívások az igazságszolgáltatási rendszerben - Börtönügyi Szemle 2014/2. 61-75. oldal 33
48
ki nézeteit. Véleménye szerint a szabadságvesztés büntetés esetén e cél elérése már azzal is megvalósul, hogy az elítélt, amíg büntetését tölti nem követ el bűncselekményt a szabad
emberek kárára, illetve a büntetés ideje alatt van ideje átgondolni cselekménye súlyát. A
magyar igazságszolgáltatásban uralkodó nézet szerint azonban az ítélkezésnek nem az a célja, hogy az elkövetőre rehabilitációs hatást gyakoroljon, hanem az, hogy a bűncselekmény súlyával azonos bűnhődést idézzen elő. Megvizsgálva a visszaeső
bűnözők számát azt mondhatjuk, hogy azok száma elég magas. 2012-ben az összes bűncselekményt tekintve az elkövetők 27,8 %-a volt büntetett előéletű és 9,2 %-a
visszaeső.34 Kovács szerint ezzel megkérdőjeleződik a törvény fent említett célja: van-e egyáltalán visszaesést megelőző hatása a szabadságvesztés büntetésnek.
Több külföldi tanulmányt elemezve arra a következtetésre jutott, hogy azok, akik a szabad életben letölthető büntetést kaptak kisebb eséllyel követtek el újra bűncselekményt, mint azok, akiket letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Ennek oka, hogy a börtöntársadalom értékítélete, a törvényt követő állampolgárok lenézése lesz a szabadságvesztés-
büntetésüket töltők számára ez elfogadott, másrészt kialakul náluk egyfajta bűnöző
önkép. Ez a két hatás, amelyet a szaknyelv prizonizációnak és stigmatizációnak nevez, ezek együttesen vezetnek ahhoz, hogy az elítéltek a szabadulást követően újabb
bűncselekményt kövessenek el. A tanulmányok tapasztalatait összegezve megállapítható, hogy a börtön 14 %-kal növeli a visszaesést.
A törvényben megfogalmazott cél elérése azonban a szabadságvesztésen kívül más büntetéssel is elérhető. Magyarországon a bíróságnak lehetősége van felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, amely során az elítéltnek nem kell letöltenie a büntetését,
nem kerül a prizonizáció hatása alá, mégis a büntetés ezzel is elérheti a célját. További alternatíva a kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény elkövetése esetén a vádemelés
elhalasztása és az elkövető 6 hónapos kábítószer-függőséget gyógyító kezelése, kábítószer-használatot kezelő más ellátása vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvétele (Btk. 180. §).
Alternatív intézkedés még a tevékeny megbánás (Btk. 29. §), amely során az elkövető
elismeri a tettét és a sértettel együtt a bírósági eljárás keretében megállapodik arról, hogyan teheti jóvá az okozott kárt. A jogintézmény létezik, de a jóvátételi eljárás kuriózumnak számít hazánkban. 34
Ügyészégi statisztika: Tájékoztató a 2012. évi bűnözésről
49
Összegezve megállapítható, hogy léteznek alternatív büntetések, sőt a számuk bővül, de
ennek ellenére a leggyakrabban alkalmazott büntetés a letöltendő szabadságvesztés. Ezért
a visszaesés elleni hatékony küzdelem egyre inkább a büntetés-végrehajtás feladatává válik, így megnőtt a szerepe börtönpártfogolásnak, nevelésnek, utógondozásnak.
Kovács Zsuzsanna tanulmányában arra is felhívja a figyelmet, hogy létezik a fogvatartottak kezelésének tudományos megalapozottságú módszere is, amely nagyban segíti a reszocializációt, ezáltal a visszaesés megelőzését. A módszernek négy alapelve van. Az első a rizikó elve, amely kimondja, hogy a bűnelkövetői viselkedés előre
jelezhető, s a fogvatartottak elkülöníthetők egymástól a visszaesési kockázat alapján. A kezelési programokat pedig ez alapján kell végrehajtani.
A második alapelv a szükséglet elve, amely szerint a programoknak ún. kriminogén
szükségleteket kell megcélozniuk. A nem megfelelő célra irányított programok nem hatásosak a visszaesés megelőzésében.
A harmadik alapelv a fogékonyság elve, amely azt mondja, hogy csak azok a programok hatékonyak, működőképesek, amelyekre fogékonyak a résztvevők.
Végül a professzionalizmus alapelve sorolható még ide, amely kimondja, hogy alapos körültekintéssel kell eljárni a kezelési programok megtervezésénél, jártasnak kell lenni a szakmai ismeretekben, s figyelembe kell venni a szaktudományos eredményeket.
A visszaesés megelőzésében kiemelt szerepe van a pártfogóknak is. Pártfogó felügyelet
alá kerülhet az elkövető, ha a bíróság felfüggeszti a szabadságvesztés végrehajtását, illetve ha a letöltendő szabadságvesztésből feltételesen szabadul. Továbbá próbára bocsátás esetén az elkövetők rendszeresen találkoznak pártfogójukkal.
A pártfogói munka hatékonyságát megkérdőjelezi azonban a nagy leterheltség, hiszen
ebből adódóan csekély idő jut egy elkövetőre. Ezen kívül a rutinszerű munkafolyamatok is akadályt jelenthetnek. A gyakorlat arra is rámutat, hogy ha a pártfogolt nem vesz részt aktívan saját visszailleszkedési folyamatában, akkor nagy eséllyel tér vissza régi
életviteléhez. Ezért szükséges egyfajta belső kontroll kialakítása, amely hozzásegíti az elítéltet a törvénytisztelő magatartáshoz.
Kovács tanulmányában kitér arra is, hogy a szabadultak társadalomba való
visszailleszkedésében nagy szerepe van magának a társadalomnak is. Ezt segíti a resztoratív igazságszolgáltatás, vagyis hogy az egyén részese marad a közösségnek, 50
amikor bűnt követ el ellene. De ilyen eset az is, amikor az elítélt családját készítik fel a szabadult újbóli befogadására. Jó példa erre a Balassagyarmati Fegyház és Börtön ún.
családi döntéshozó konferenciája, amely során az elítélt szűk környezetét készítették fel
a visszailleszkedésre a múltbeli események feltárásával, a résztvevők szemléletének megváltoztatásával.
A resztoratív munkavégzés is idesorolható, amikor az elítélt a társadalom, a közösség részére végez jóvátételt.
A visszafogadó közösség szerepét felismerve több kezdeményezés indult, amelyek lényege, hogy a programokba a fogvatartottak hozzátartozóit is bevonják. Ilyen például az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben megvalósított pszichoedukációs
csoport, vagy a Budapesti Fegyház és Börtönben lebonyolított Grundtvig Meseíró projekt. Ezekkel a programokkal lehetőség nyílik a kapcsolatok elmélyítésére.
Kovács Zsuzsanna tanulmányában a következőképp összegzi tapasztalatait: elsősorban szemléletváltásra van szükség. Ezalatt a hasonló gondolkodást érti, amely megkönnyítené a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkáját és elkerülhető lenne, hogy más-más mentalitással kezeljék a fogvatartottakat.
Másik fontos lépés az együttműködés lenne, mert fontos, hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság, pártfogó felügyeleti szolgálat kommunikáljon egymással, hiszen mindannyian ugyanazon a feladaton fáradoznak.
Fontos továbbá Kovács szerint, hogy a szabadulásra való felkészítés kísérje végig az
igazságszolgáltatási folyamat egészét. A visszaesési kockázatot felmérésének pedig már a letartóztatás előtt meg kell történnie. Valamint szükség van a differenciálásra is, mert nem minden elkövetőnek egyformák a kriminogén szükségletei. Hasonló elkövetőket
hasonló elkövetőkkel együtt kell elhelyezni, mert az igazán jó program az így kialakított
csoportokban lehet eredményes. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy megfelelően
képzett szakemberek foglalkozzanak az elítéltekkel. A visszaesés elleni küzdelem akkor
hatékony, ha nem véletlenszerűen kivitelezett programok, hanem szakmailag is megalapozott tevékenységek segítik a reintegrációt.
51
VII. Az eredményes reintegrációt támogató megoldások az új büntetésvégrehajtási kódexben A 2015. január 1-én hatályba lépett büntetés-végrehajtási törvény új alapokra helyezi a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását. A jogszabály egyik fontos újítása a reintegráció
szempontjából a Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer (KEKR) kialakítása és
működtetése. A rendszerről Schmehl János írása35 alapján az alábbiakat kell kiemelni: a rendszer egységes keretszabályt fogalmaz meg, összetett jogintézmény, amely példa
nélküli a hazai jogalkotásban. A rendszer megteremti az elmélet, az eszközök és a módszerek szintézisét. Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet néven új jogintézményt állít fel.
A kockázatelemzési és kezelési rendszer két szinten érvényesül. Rendszerbe foglalja a
szabadságvesztés-büntetés végrehajtását és emellett a büntetés-végrehajtási szervezet tevékenységét is. Az elítélt szempontjából fontos tényező a reintegrációs folyamatban,
mert egységes, ellenőrizhető rendszert alkot. Értékeli az elítéltet a befogadáskor,
időszakosan és szabadulásakor is. A KEKR által realizálható előny többek között, hogy javul a generális prevenció, csökkennek a visszaesési mutatók, hiszen az elítélteket komoly szakmai szempontok alapján értékelik, ami lényegesen pontosabb információk
hozzájutásához nyújt lehetőséget. A rendszer célja tehát a hatékony büntetés-végrehajtás, az eredményes reintegráció, a visszaesések számának csökkentése.
A KEKR tehát a jövőben olyan adatokkal fog szolgálni, amivel eddig a büntetésvégrehajtási szervezet nem rendelkezett. Nevezetesen, hogy egy elítéltet milyen
visszaesési kockázattal lehet jellemezni, a fogvatartása során milyen változáson megy keresztül, mennyire mutat hajlandóságot a jogkövető magatartás folytatására. Mindezek
az információk rendkívül hasznosak lesznek az utógondozásban is. Előnye a rendszernek az is, hogy a támpontot ad a különböző programok, az oktatás és munkáltatás megválasztására. Sokkal személyre szabottabbak lehetnek ezek a tevékenységek. De
hasznos információt szolgáltathat a büntetés-végrehajtási bíró egyes döntéseihez is. Továbbá pontos képet ad a megvalósított programok hatékonyságáról.
Schmehl János: A fogvatartottak kockázatelemzési és kezelési rendszere - Börtönügyi Szemle 2014/1. 32-37. oldal 35
52
A KEKR alanyi körét egyrészt a fogvatartottak és a kockázatelemzéssel összefüggő adatok birtokosai, másrészt az elemzés és kezelés végzői alkotják. Tárgyát tekintve az
elítéltek diagnosztizálása, kategorizálása, a kezelési szükségletek és igények
meghatározása a feladat, valamint a reintegrációs programok kidolgozása. Eszközei az Európában elfogadott és bevált kockázat -feltárási, -elemzési, -mérési, -kezelési eljárások.
A rendszer bevezetésével felálló Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetben (KKMI) kell elhelyezni – a tervezet szerint – azon szabadságvesztésre ítélteket, akiknek várható
szabadulásáig legalább tizennyolc hónap van hátra. Itt a KKMI végzi az elítéltek szakmai szempontok szerinti kivizsgálását, megvizsgálja a befogadáskor mért általános visszaesési és fogvatartási kockázatát, majd meghatározza a kockázat csökkentéséhez
szükséges egészségügyi, pszichológiai, biztonsági és reintegrációs feladatokat. Minderről
összefoglaló jelentést készít. Az első kivizsgálás harminc napig tart, amely időtartam
harminc nappal meghosszabbítható. A KKMI emellett jelentős szerepet vállal egyéb esetekben is, amikor az elítélt kockázatelemzése szükséges. Ilyen lehet például a feltételes szabadságra
bocsátás
vagy
valamilyen
bekövetkezésében résztvevő elítélt vizsgálata.
különös
veszélyt
jelentő
események
A KKMI tevékenysége a meghatározott elítéltek esetében érvényesül, vagyis akiknek a
várható szabadulásáig tizennyolc hónap vagy azt meghaladó idő van hátra. Őket már a
KKMI-be kell befogadni. Ezzel kezdődik a rendszer működése. Más elítéltek és az előzetes letartóztatásban lévők KEKR feladatait az intézetek végzik el. A fogvatartotti
státusztól függ tehát a kockázatelemzési eljárás lefolytatása. A KKMI-ben végzett
kivizsgálást követően az elítéltet a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben kell elhelyezni. Itt tájékoztatják az elítéltet az elkészült összefoglaló jelentés tartalmáról, a reintegrációs programok igénybevételéről és rögzítik a perszonálizált fogvatartási
programtervet. A folyamat része a rezsimkategóriákba sorolás is. A rezsimszabályok az egyes végrehajtási fokozatokon belül jelentenek eltérést: általános, enyhébb és szigorúbb kategóriák szerint. A besorolást a szabadságvesztés-büntetés időtartamától függően felül
kell vizsgálni. Öt évet meg nem haladó büntetés esetén hathavonta, azt meghaladó
szabadságvesztés esetén évente. A felülvizsgálatot csak kivételes esetben, meghatározott
elítéltekkel szemben végzi a KKMI, egyébként az újbóli kockázati csoportba sorolás az adott büntetés-végrehajtási intézet feladata.
53
Összegzésként megállapítható, hogy a KEK-rendszer bevezetése perspektívát nyújt az
elítélt számára, mert személyiségének megismerésével megfelelő reintegrációs rezsimbe kerül. A rezsimen belül pedig hasonló személyiségű fogvatartottakkal lehet együtt, ami
ugyancsak fontos a visszailleszkedés szempontjából. Az új jogintézmény nagy jelentőségű azért is, mert általa megvalósulhat a végrehajtási fokozatok közötti átjárhatóság is.
Schmehl megfogalmazásában a cél, hogy „az elítélt személyiségében megtaláljuk azt a rejtett kiskaput, amelyen keresztül a társadalom segíteni akarása utat találhat”.
VIII. Nemzetközi kitekintés Az utógondozás, az elítéltek rehabilitációja nemzetközi viszonylatban is kiemelt kérdés
a társadalomba való visszailleszkedés szempontjából. A témával foglalkozik a Camridge-
i Egyetem Kriminológiai Intézete is. Az intézet professzora, Dr. Ruth Armstrong több
publikációjában is kifejti ezzel kapcsolatos véleményét, valamint tudományos
munkatársként részt vesz a Börtönkutatási Központ (Prisons Research Centre) munkájában, amely szorosan együttműködik az egyetem nevezett intézetével. Dr. Ruth
Armstrong 2013-ban írt tanulmányában36 a reintegráció megvalósításait elemzi.
Akkoriban Angliában az aktuális kormány bűnügyi reformjaként jöttek létre a közösségi rehabilitációs vállalatok (Community Rehabilitation Companies – CRC’s) vagy más
néven ’tier 1’ szolgáltatók. A CRC-k célja a visszaesés megakadályozása. Kisebb alapítványokon és cégeken keresztül látják el feladataikat (’tier 2’), melyek helyi közösségi szervezetekre alapozzák tevékenységüket (’tier 3’). Ez a modell egyértelműen
hasonlít a 2001-ben, ifj. George Bush által, az Amerikai Egyesült Államokban kidolgozott rendszerhez, amely a szociális szolgáltatások esetében lehetővé tette a
versenyt, erősítve ezzel a helyi szervezetek lehetőségeit, melyek jó helyzetben voltak ahhoz, hogy a helyi közösségek szükségleteihez igazodjanak.
Dr. Ruth Armstrong tanulmánya az USA példa gyakorlati oldalát elemzi, 48 férfi
szabadulás utáni első évét vizsgálja. Az ebben résztvevő elítéltek számára a börtönévek
utáni élet nehéz volt, a csökkent társadalmi státuszuk tudatában várakozásaik alacsonyak Dr. Ruth Armstrong: Could ‘faith in action’ transform rehabilitation (Institute of Criminology University of Cambridge 6. May 2013.) 36
54
voltak, de reményeik magasak. Még fogvatartottként elkötelezték magukat egy 18
hónapos szabadulás-előtti programban, melynek keretében megerősítették önbizalmukat, önértékelésüket. A szabadulás utáni élet azonban - még ha alacsony elvárásokat is támasztottak - meglehetősen kiábrándító volt.
Menekülést ebben a helyzetben a „Hit-közösségek” – faith communities kínáltak a
szociális megbélyegzés elől. A 48 résztvevő ilyen közösségekhez csatlakozott. Őket három csoportra osztották: azok, akik nem estek vissza (20 fő); visszaesők, de nem
derítették fel / nem indult eljárás (13 fő); végül azok az emberek, akik újra börtönbe kerültek (15 fő).
Az első csoportba tartozók érezték a legkönnyebbnek a közösségekhez történő csatlakozást. Hangsúlyozták, hogy elfogadták őket és sokat jelentett számukra a közösséghez-tartozás és a kialakult kapcsolatok. Sokra értékelték, hogy őszinték lehetnek múltjukkal kapcsolatosan.
Ezeket a motívumokat kevésbé hangsúlyozták azok az alanyok, akik ismét bűntettet követtek el vagy ismét büntetés-végrehajtási intézetbe kerültek. Ez azt mutatja, hogy azok az emberek, akiknek a legnagyobb szükségük lett volna rá, nem találták meg ezeket az
értékeket a közösségekben, nem tudtak kapcsolatot teremteni. A börtön-mentalitás sokkal inkább egyértelmű volt számukra a börtönévek után is, nem voltak képesek nyitni az
emberek felé. Azok az alanyok, akik ugyan ismét bűntettet követtek el, de nem kerültek börtönbe, hajlottak arra, hogy kapcsolatot építsenek ki kollégákkal, családtagokkal,
barátokkal. Viszont ezek a tiltott tevékenységeik veszélyeztették a közösségbeli emberi
kapcsolataikat, a kialakult szálakat, melyek keretében megbélyegzett érzésük volt a korábbi viselkedésük okán. Ezzel ellentétben, a munkahelyi és baráti kapcsolatokban e
tevékenységek – mint pl. az ittas vezetés vagy droghasználat – az odatartozás érzését kelthették.
Akik újra börtönbe kerültek, problémákba ütköztek és küzdöttek a közösségbeli
kapcsolataikkal. Nem tekintettek nagy várakozással ezekre a közösségekre, képtelennek
tűntek e kezdeményezést a segítségkérésre felhasználni – holott erre nagyon is szükségük volt. Néhány pozitív és erős kapcsolat kivételével, melyet az önkéntes mentorokkal alakítottak ki, az ismét börtönbe került, visszaeső alanyok nehezen alakítottak ki emberi
kapcsolatokat és inkább azokhoz csatlakoztak, akiket szintén megbélyegzett és kizárt a társadalom.
A tanulmányban résztvevők közül sokaknak a tiltott tevékenységek akadályozták, hogy a közösséghez tartozzanak. Az alanyok arról számoltak be, mennyire küzdöttek a kinti 55
élettel, nem úgy éltek, mely szerintük kompatibilis lett volna a beilleszkedéssel, és nem szerették volna megosztani ezeket a nehézségeket a közösségbeli emberekkel, ugyanis egyrészt zavarban voltak, másrészt féltek a visszautasítástól.
A reménytelenség nehézségei között a börtönből szabadult emberek nem igazán az a csoport, akikkel a legegyszerűbb barátkozni. Mindazonáltal a segítség és támogatás
elérhetősége, lehetősége önmagában arra bíztatja ezeket az embereket, hogy ne csak
önmagukban bízzanak. Egy résztvevő elmesélte, hogy sosem kért segítséget a közösség tagjaitól és inkább nem is tenné, de mindezek ellenére megnyugtató a tudat, hogy ezek az emberek ott vannak, számíthat(na) rájuk és segítséget kérhet(ne) – ha igazán szüksége lenne rá.
A résztvevők sokszor bizalmatlansággal szembesültek a közösségekben. Az egyik
résztvevő elmondta, hogy a segítőkészség hiányát tapasztalta felesége templomában arra alapozva, hogy „egyszer segítettünk, de elrontotta” – pl. ruhát adtak neki, mégsem járt a
templomba. A kézzelfogható segítség mellett az elfogadás és a valahová tartozás érzése elsődleges fontosságú. Ennek ellentéte volt annak felismerése, hogy a hit-közösségek
(mint a példában is említett) képtelenek voltak felvállalni a kockázatot, mely egy volt börtönlakó befogadásával jár, nem hittek a saját maguk alapvető humánusságában.
Egy másik tanulmány azt vizsgálta, hogyan hagyja maga mögött egy ember a bűnöző életmódot. Arra jutott, hogy fontos szerepet játszik egy „jelentős másik”, aki hisz a személyiség-változás lehetőségében. Azok a közösségek, melyek nagyobb hangsúlyt fektettek a társadalmi perifériára szorult csoportokra, mélyebben megértették ennek
fontosságát. A közös hit, meggyőződés rendszere az, ami az összetartozás, valahovátartozás alapját képezi a vallási közösségekben. Azok a közösségek, melyek ezt
felismerték és túljutottak az említett nehézségeken, tudtak reagálni a börtönből szabadult embereknek, akik egy fórumot kerestek, hogy meg tudják mutatni hitük erejét, emellett egy közösséghez tartozhatnak – olyanhoz, mely szolidaritást vállalt gyengeségükben.
Az egyik ilyen templom, mely nyitott ezen emberek felé, a város egyik leggazdagabb
környékén volt. A gyülekezet nem volt mindennapi, a tekintetben, hogy mind faj, mind szociális-gazdasági státusz szerint különböztek a tagok. Egy példa a közösségből: a
gyülekezet egyik tagja felállt és elmondta: bár a héten rosszabb helyzetbe került és ismét drogokat használt, hálát ad azért, hogy felhívta a közösségbeli barátait, segítséget kapott 56
és még mindig a közösség tagja, és ismét öt napja nem használt drogokat. A közösség tapsolt és örült „sikerének”. Ez az a templom és közösség volt, ahol az emberek
hibázhattak ugyan, de így is oda tartoztak. A tanulmány alanyai közül hatan ebbe a templomba jártak.
A vizsgált, 2013-as tanulmány rámutat, hogy az elkötelezettség kölcsönös az egyén és a közösség között. A közösségek, ahol az alanyok könnyebben beilleszkedtek, előnyét
érezték az oda-tartozásnak, és a közösségben is maradtak, lényegében azok voltak, ahol
elkötelezettséget tanúsítottak egymás mellett, elméleti és gyakorlati síkon is megosztották valós életüket.
A hitközösségekhez tartozást úgy is tekinthetnénk, mint ami a közbiztonságot javítja és
csökkenti a visszaesés kockázatát. De kimutatták, hogy a közösséghez csatlakozás és
utána az onnan történő távozás rosszabban hat a visszaesésre, mintha nem is csatlakoztak volna. Amikor ezek az emberek csatlakoznak egy csoporthoz, aminek hasonló emberek
a tagjai és megoszthatják hitüket, mindent betöltő eltávolodás és kiszakadás érzése még rosszabb hatással lehet rájuk. Amennyiben a hitközösségek, mint egy „szent biztonsági
háló” működnek ezen emberek számára, fel kell készülniük a feladatra, mert ha nem,
akkor inkább okozói mintsem megoldásai lesznek a problémáknak és a visszaesés veszélyének.
Mindenesetre – a tanulmány szerzője szerint – a helyzet nem reménytelen. Amennyiben
az előirányzott reformok ahhoz is vezetnek, hogy ezek a közösségek felkészültebben
fogadják a börtönből szabaduló új tagokat, fontos szerepet játszhatnak. A vallások többsége hangoztatja minden ember méltóságát és kinyújtja kezét az arra rászorulók felé. Amennyiben ezeket a közösségeket alkalmassá, képessé teszik arra, hogy ilyen
embereken segítsenek akár még a börtönévek alatt, proaktívan közeledhetnek a börtönből
távozott emberek felé is. Ha tudnak reagálni szükségleteikre, talán abban is szerepet
játszhatnak, hogy a visszaesés elkerülhető legyen. Az ilyen „faith in action” jelenség tényleg átalakíthatja a rehabilitációs intézményrendszert, ha a hit-közösségek olyan
társadalmi változások előmozdítóiként, támogatóiként lépnek fel, melyek egyébként lehetővé teszik a rehabilitációs reformokat.
A fenti tanulmányon kívül a professzor nevéhez fűződik még a témában a Studies in
Christian Ethics-ben, 2014. augusztusában megjelent Trusting the Untrustworthy: The Theology, Practice and Implications of Faith-Based Volunteers’ Work with Ex-Prisoners című publikáció is, amely szintén foglalkozik a reintegráció kérdéseivel. 57
IX. Összegzés A túlzsúfoltság, mint a hazai büntetés-végrehajtási intézeteket érintő talán legsúlyosabb
probléma napjainkban még mindig megoldásra váró feladat. Látható, hogy a zsúfoltság csökkentésére nem feltétlenül a börtönépítés a megoldás, hiszen rendelkezésre állnak más eszközök
is,
amivel
a
büntetés-végrehajtási
szervezet,
valamint
az
egész
igazságszolgáltatás hatással tud lenni a helyzet javítására. Elsősorban arra hívnám fel a figyelmet, hogy a fogvatartotti létszám nagymértékben nem változott az utóbbi években,
tehát egyrészt a hazai viszonyokhoz kellene igazítani a befogadóképességet, másrészt
nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szabadságvesztésüket töltők számának a csökkentésére. Erre szolgál egyrészt a prevenció, másrészt az alternatív büntetések
alkalmazása, és a szabadságvesztés valóban ultima ratio jellegű alkalmazásának a követelménye. Az alternatív büntetések már csak azért is fontosak, mert ahogy Vókó
György is fogalmaz „a társadalom elvárja az elkövető megbüntetését, de azt is, hogy térítse meg a közösség számára a bűncselekménnyel okozott kárt, törekedjen az áldozat sérelmének jóvátételére”.37 A legfontosabb véleményem szerint az elítéltek megfelelő
reszocializációja, ezáltal pedig a bűnismétlés megakadályozása. A hazai intézetekben a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a fogvatartottak megfelelő nevelésére,
a börtön utáni életre való felkészítésre, valamint az utógondozásra. A probléma ugyanis
mélyen gyökerezik. A megoldás csak teljes társadalmi szemléletmód váltás mellett lehet hatékony. Az új Bv. törvény már tartalmaz erre vonatkozó lehetőségeket, de az eredményekre valószínűleg még éveket várnunk kell.
37
Vókó György: A büntetési teóriák racionalitásai – Büntetőjogi Szemle 2012/1. 36. oldal
58
IRODALOMJEGYZÉK Pallo József – Törőcsik Balázs: A magyar büntetés-végrehajtás szabályozási környezete az európai elvárások tükrében (2. rész)Börtönügyi Szemle 2011/3. 1. oldal Pallo József: Egyre jobban éget a seb… A túlzsúfoltság csökkentésének lehetséges útjai - Börtönügyi Szemle 2015/1. 18-25. oldal Bogotyán Róbert: A zsúfoltság csökkentésének útjai a börtönépítésen túl - Börtönügyi Szemle 2015/1. 26-41. oldal
Dr. Perényi Nóra: A reintegrációs őrizet (http://www.mabie.hu/sites/mabie.hu/files/A%20reintegr%C3%A1ci%C3%B3s%20%C 5%91rizet.pdf)
Polgár András: Gondolatok a feltételes szabadságra bocsátásról - Börtönügyi Szemle 2014/2. Teleki Béla: A szabadultak szociálpedagógiai ellátása - Börtönügyi Szemle 2010/3.
Hetyei Gábor: Új utakon a foglalkoztatás. A Pálhalmai Agrospeciál Kft. belső ellátási tevékenysége - Börtönügyi Szemle 2013/2. Csáki Anikó - Mészáros Mercedes: Fogvatartásból szabadultak munkaerő-piaci beilleszkedésének lehetőségei: diszkriminál-e az erkölcsi bizonyítvány? - Börtönügyi Szemle 2012/4. Kovács Zsuzsanna: A visszaesés megelőzésével kapcsolatos igazságszolgáltatási rendszerben - Börtönügyi Szemle 2014/2.
kihívások
az
Schmehl János: A fogvatartottak kockázatelemzési és kezelési rendszere - Börtönügyi Szemle 2014/1. Ranga Attiláné: A büntetés-végrehajtási nevelés sajátosságai (www.kimisz.gov.hu)
Velez Edit: A családi döntéshozó csoportkonferencia alkalmazása a börtönpártfogás, illetve az utógondozás során (prezentáció 2009. április 28.)
Dr. Ruth Armstrong: Could ‘faith in action’ transform rehabilitation (Institute of Criminology University of Cambridge 6. May 2013.) (http://www.crim.cam.ac.uk/people/academic_research/ruth_armstrong/) Vókó György: A büntetési teóriák racionalitásai – Büntetőjogi Szemle 2012/1. Ügyészségi statisztika Börtönstatisztika Szemle 2015/2. Bírósági Statisztikai Évkönyv 2012., 2013.
59
JOGFORRÁSOK 32/2014. (XI.3.) AB határozatot a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdése nemzetközi szerződésbe ütközésének, valamint alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről EJEB, Szél László v. Magyarország (ügyszám: 20221/06.), 2011. június 7-i ítélet
EJEB, Csüllög Zsigmond v. Magyarország (ügyszám: 30042/08.) 2011. június 7-i ítélet EJEB, Kovács István Gábor v. Magyarország (ügyszám: 15707/10.) 2012. január 17-i ítélet EJEB, Hagyó Miklós v. Magyarország (ügyszám: 52624/10.) 2013. április 23-i ítélet EJEB, Fehér Sándor v. Magyarország (ügyszám: 69095/10.) 2013. július 02-i ítélet EJEB, Varga Lajos és mások v. Magyarország (ügyszám: 14097/12., 45135/12., 73712/12., 34001/13., 44055/13., 64586/13.) 2015. március 10-i ítélet
Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának R (99) 22. számú ajánlása a börtönök túlzsúfoltságáról és a börtönnépesség növekedéséről
Universal Declaration of Human Rights, adopted by General Assembly Resolution 217 A(III) of
10 December 1948.
Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms. Rome, 4. XI. 1950.
Recommendation Rec(2006) 2 of the Committee of Ministers to member states ont he European Prison Rules 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
1979. évi 11. törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról 2003. évi XIV. törvény a pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 9/2011. (III. 23.) BM rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a büntetésvégrehajtásért felelős miniszter vezetése, irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányában fennálló ellátási kötelezettségről, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében előállított termékekről és szolgáltatásokról, azok átadás-átvételéről és az ellentételezés rendjéről 44/2011. (III. 23.) BM rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a központi államigazgatási szervek és a rendvédelmi szervek irányában fennálló egyes ellátási 60
kötelezettségekről, a termékek ellentételezésének rendjéről
és
szolgáltatások
átadás-átvételének
és
azok
55/2014. (XII. 5.) BM rendelet a szabadságvesztés, az elzárás, a rendbírság helyébe lépő elzárás, az előzetes letartóztatás és a szabálysértési elzárás végrehajtását foganatosító büntetés-végrehajtási intézetek kijelölésének szabályairól 16/2014. (XII.19.) IM rendelet A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről
61
