II. évfolyam, 10. szám
közéleti havilap
Bicskei Újság 2014. október
Legnagyobb érték az összefogás
T
örténelmi jelentőségű nappá vált Bicske életében 2014. szeptember 29., Szent Mihály napja, amikor hivatalosan átadták a mintegy 200 millió forint pályázati forrás és 226 millió forint önkormányzati és további, jelentős egyházi önerő segítségével megújult és kibővített város házát, a felújított Hősök terét, a refor mátus parókiát és a Szentháromság római katolikus templomot. folytatás a 2. oldalon
folytatás az 1. oldalról (Legnagyobb érték az összefogás)
Orbán Viktor miniszterelnök: Az átadóünnepség fényét emelte, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Vik tor is jelen volt. A kormányfő Tessely Zoltán polgármesterrel és Pálffy Károly alpolgár mesterrel közösen vágta át a nemzeti színű szalagot, miután beszédében méltatta az ország, valamint Bicske város közössé gét és tenni akarását. A történeti hűség kedvéért, az ünnepségen elhangzott beszédeket teljes egészében közöljük. „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Bicskeiek! Örülök, hogy ilyen szép számban lehetünk most itt együtt. Megnéztem, hivatalosan 2008-ban jártam utoljára Bicskén, de valójában minden héten legalább egyszer megfordulok itt, az Önök városában. Nem akarok tehát úgy tenni, mintha nagyon meglepődtem volna azon, amit itt, a hátam mögött láthatok, hiszen nyomon követhettem, ahogy a város szépült. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A bicskei emberek vendégszeretetének egyik tanújele a „Bicskei ének” című népdalunk, amely karácsonykor szokott a templomokban fölcsendülni. Ezzel szeretném Önöket köszönteni, mert ez az ének arról szól, hogyha Jézus történetesen Magyarországon, Bicske mezővárosában született volna, akkor sokkal jobban járt volna, mert az itt élő emberek befogadják, és minden földi jóval ellátják. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez az ének méltó példája a bicskei emberek országosan is elismert
2
lokálpatriotizmusának, amely szerint ez a város felkészülten szokta várni az ide érkező vendégeket. Ma is így van ez. Megpróbálom röviden összefoglalni, hogy men�nyi mindent adunk itt át egyszerre. Átadjuk a kibővített városházát, a felújított Hősök terét, a református parókia és a Szentháromság katolikus templom felújított homlokzatát, hamarosan pedig elkészül a Fiatalok Háza is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha azt gondolnák, hogy az Önök eddigi és – reményeim szerint – leendő polgármestere ezzel beérné, akkor nagyon tévednek. Hiszen mielőtt ide jöhettem volna Önök elé, föltartóztattak, és meg kellett néznem bent, a városházán azokat a kiterített rajzokat, amelyek arról szólnak, hogy mi mindent kell majd még a kormánynak fejlesztenie ahhoz, hogy a bicskeiek elégedettek legyenek. Nem is sorolom föl, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pedig mondtam is a polgármester úrnak, hogyha jól megszámolja az elmúlt négy évet, akkor azt tapasztalja, hogy összességében a magyar kormány elvitt innen mintegy 2,3 milliárd forintnyi adósságot, és hozott helyette 2010. után mindösszesen 8 milliárd forintnyi fejlesztési forrást. Nem tudom, volt-e ilyen időszak Bicske város történetében eddig. De, tisztelt Hölgyeim és Uraim, itt nem csupán a pénzről van szó – bár az sem megvetendő –, hanem arról, hogyha megvannak a föltételek, akkor egy kormány és egy önkormányzat a városban vagy a falun élő emberek javára képes kamatoztatni az ország erőforrásait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy röviden szóljak az előttünk álló választásról is. 2010-ben – Önök is tudják –, hogy kétharmaddal megnyertük a választást, és 2014-ben ezt sikerült megismételni. Nyilván Önök nem követik a politika tudományának minden rezgését, de engedjék meg, hogy elmondjam Önöknek azt, hogy először választást nyerni sokkal könnyebb, mint a megkapott bizalmat megtartani, és másodjára is kiérdemelni az emberek bizalmát. Ha valaki ezt nem hinné, gondoljon vissza 1998-ra és 2002-re, ahol ’98-ban megkaptuk az emberektől a lehetőséget és a bizalmat, de nem tudtuk megtartani, mert a 2002-es választást elvesztettük. Most azonban a dolog úgy áll, hogy a 2010-ben kiérdemelt bizalmat 2014-ben sikerült megtartani, sőt a rákövetkező európai választáson Önök ismét kitüntettek bennünket a bizalmukkal, és most azért állok itt Önök előtt, hogy arra kérjem Önöket, hogy ezt harmadszor is tegyék meg. Tudják: Döbrögi, Ludas Matyi, háromszor veri vissza. Szóval vannak itt okok, amiket most nem fejtek ki, ami nyomós indokát adja annak, hogy arra kérjem Önöket, hogy ismét tüntessenek ki bennünket a bizalmukkal. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sok minden történt velünk 2010 óta. Ha megengedik, erről is szeretnék néhány szót szólni. Először is meghirdettük a teljes foglalkoztatásnak a programját. Nem sikerült még teljesítenünk, ott még nem tartunk, hogy Magyarországon mindenki dolgozhat, de már sokkal többen dolgoznak, mint korábban. Volt egy nagy vita, amire bizonyára emlékeznek, ahol az volt a kérdés, hogy szabad-e az embereket arra kérnünk, hogy segély helyett inkább dolgozzanak, és a segélyt inkább munkabér formájában hadd adjuk oda, és fogadják el. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sokan kételkedtek afelől, hogy Magyarországon a munkanélküli emberek vannak-e abban az állapotban, hogy segély helyett munkából akarják eltartani magukat és családjukat. Szeretném jelenteni Önöknek, hogy szerte az országban mindenhol azok az emberek, akik nem tudnak a gazdaság normális működése során munkalehetőséghez jutni, sorba állnak a közmunkáért. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a képzett és a nem képzett emberek egyaránt dolgozni akarnak. Szerintem úgy illendő, hogy itt is említsük meg, hogy ebben a városban is vannak közmunkások, és hogy ma itt lehetünk, és itt belül ilyen rend fogadhatott ben-
nünket, abban az elmúlt napokban bizony számos közmunkásnak, majd’ száz közmunkásnak benne van a munkája. Tisztelettel köszönjük nekik, hogy éltek a lehetőséggel, és megpróbálják a saját családjukat és magukat is munkából fenntartani.
azt gondolni 2010-ben, hogy lehetséges a devizahiteleseket kimenteni a szinte reménytelennek tűnő adósrabszolgaságból? Vagy jutott-e bárkinek eszébe az, hogy a rezsit Magyarországon nemcsak emelni, hanem csökkenteni is lehet?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt is tudhatják, hogy a 2014-es választások már úgy zajlottak, hogy a magyar parlament létszámát, sőt a teljes magyar politikai osztály létszámát megfeleztük, merthogy kisebb országhoz kevesebb politikus is elég. Ennek keretében jött létre az a szabály, hogy polgármester nem lehet parlamenti képviselő, és ezért arra kellett kérnem Önöket, hogy Tessely Zoltán polgármester urat és barátunkat adják ki nekünk, hadd maradjon parlamenti képviselő, és kérünk bizalmat most Pálffy Károly úrnak, akiről láthattuk, politikusan fiatal korban van, és az ember ilyenkor megvakarja a fejét, hogy egy város életét vajon szabad-e fiatal életkorban lévő, fiatal emberre bízni. Én csak biztatni tudom Önöket. Amikor engem először parlamenti képviselőnek választottak, akkor
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most nemcsak egy-egy intézkedésről beszélek, hanem arról beszélek, hogyha van összefogás, hogyha az emberek hisznek a saját erejükben, ha van bizalom a választók és a megválasztott vezetők között, akkor Magyarország olyan teljesítményre és olyan eredményekre képes, amelyeket mi sem gondolunk saját magunkról, amit mi sem látunk bele az országba. Ezért, tisztelt Bicskeiek, a legnagyobb értéknek, ami az elmúlt években Magyarországon megszületett, az összefogást tartom. És arra biztatom Önöket, hogy továbbra is higgyenek az összefogás erejében, és ennek megfelelően menjenek el az önkormányzati választáson szavazni, és adják le a szavazatukat.
26 éves voltam, és 35 éves koromban már rám merték bízni a miniszterelnökséget. Igaz, 39 éves koromban bukott embernek látszottam. Pálffy Károlynak is a figyelmébe ajánlom, hogy a korai siker a korai bukás lehetőségét is magában hordozza, de összességében, mint az én esetem is mutatja, soha nem szabad feladni, és aztán az ember csak kiérdemelhet némi elismerést és bizalmat. Szóval arra szeretném biztatni a bicskeieket, legyenek kedvesek, és tüntessék ki bizalmukkal, szavazzanak bizalmat Pálffy Károly úrnak, aki a mi polgármester jelöltünk az Önök városában. Engedjék meg, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ezek után mondjak néhány szót egy másik fontos kormányzati ügyről, me rt ritkán van mód arra, hogy ilyen keretek között láthassuk egymást. Ez a gondolat, amit szeretnék megosztani Önökkel, úgy hangzik, hogy a magyar fölfogás szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény. Merte-e volna bárki 2010-ben azt gondolni, hogy lehetséges elszámoltatni a bankokat? Merte-e volna bárki
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyarok az elmúlt húsz évben megfizették a tanulópénzt. Szokták azt mondani, különösen az öregektől hallottam ezt gyerekkoromban, hogy nem lehet jó orvos, aki maga soha nem volt beteg. No, bennünket, magyarokat ez a veszély nem fenyeget, hogy nem lehetünk jó orvosok, mert mi aztán voltunk betegek az elmúlt húsz-egynéhány évben, és minden gyógymódot kipróbáltunk, és valljuk be, hogy egyik sem vált be. Csak akkor indult Magyarország gyógyulásnak, amikor elhittük, hogy magunkban bízhatunk, amikor elhittük, hogy mi leszünk képesek jó orvosként a saját magunk bajára megtalálni a saját orvosságot. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha a saját kezünkbe vesszük az ügyeink intézését, akkor a sikerek nem maradnak el sem országos, sem városi vagy falusi szinten. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bicske főtere megújult. Ez egyfajta állásfoglalás a város jövőjét illetően. Kívánok Önöknek, bicskeieknek sikerekben gazdag és élhető jövőt, és azt kívánom, hogy a bicskeiek maradjanak azok a jóravaló és derék emberek, akikről a mi karácsonyi énekünk is szól. Köszönöm, hogy meghallgattak. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Tessely Zoltán polgármester: Pálffy Károly alpolgármester:
„Meghatottságtól vegyes büszkeséggel állok most itt Önök előtt, ebben a csodálatos őszi napsütésben, Szent Mihály napján, polgármesterként elhangzó búcsúbeszédemre készülve. Szívet melengető érzés, hogy ilyen sokan és, hogy éppen Önök fogadták el meghívásunkat, meghívásomat. Amerre csak nézek mindenütt munkatársakat, harcostársakat és barátokat látok. Felbecsülhetetlen értékű üzenete van a számomra, és Bicske városa számára is, hogy ilyen baráti, meleg hangulatú közösségben, együtt ünnepelhetjük közös sikereinket Magyarország miniszterelnökével és főexcellenciás püspök urakkal. Miniszterelnök úr, püspök urak szívből köszönjük megtisztelő, bíztató jelenlétüket! Kedves Bicskeiek! Valljuk be Őszintén! A napra pontosan 6 évvel ezelőtti időközi választáskor - átvéve egy végletekig kivéreztetett, csődbe juttatott város irányítását - igen csekély esély mutatkozott arra, hogy ma ilyen felemelő körülmények között köszönhetek el - az általam oly szeretett - polgármesteri munkától, megköszönve a Jóisten kegyelmét és az Önök segítségét. Márai Sándor az ünnepekről így fogalmaz: „Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. (…) Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. (…) S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.” Így szeretnénk ma ünnepelni mi is! Megtisztult belsővel és külsővel, ünneplőbe öltözve, testben és lélekben. Köszönöm mindenkinek, akik ünnepünk gyönyörű díszletének, Bicske megújult városközpontjának életre hívásában maradandót alkottak. Köszönöm képviselőtársaimnak. A tervezőknek. A pályázatíró
munkatársainknak. A velünk együtt pályázó egyházi szervezeteknek. A közbeszerzés ügyeit intézőknek. A kivitelezőknek és az ő ellenőreiknek. A szobrászművésznek. Városunk intézményeinek, élő közösségeinek, akikkel berendeztük - az elmúlt napokban - megújult élettereinket. Ha azonban e szépítkezés csupán álságos külső máz volna, mit sem érne. Magunkba nézve azonban örömmel láthatjuk; a bátorság, amelyből erőt merítettünk a változtatásokhoz; az elmúlt évek harcai; a leküzdött akadályok; a jókedvvel elvégzett munkánk sikerei; mindmind segítettek abban, hogy összekovácsolják közösségünket. Belső tulajdonságainkban is megerősödtünk. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Püspök Urak! Hölgyeim és Uraim! A mai nap, Szent Mihály napja, a néphagyomány szerint a számadás napja is. Ha számba vesszük az elmúlt években elvégzett munkát, akkor örömmel jelenthetjük ki: a Jóisten segedelmével, sok-sok erőfeszítésünkkel és rengeteg kormányzati segítséggel, melyeket ezúton is hálás szívvel köszönünk, sikerült rendbe tennünk városunkat. Így most büszkén mondhatom el Önöknek, hogy rendezett anyagi körülmények között működő; ha nem is problémák nélküli, de ezekkel együtt is, egy rendbetett várost és még ciklusokra elegendő megvalósítandó tervet, elképzelést adhatok át örökül a következő városvezetésnek. Köszönöm, hogy a bizalmukba fogadtak. Köszönöm a jó szándékú kritikáikat és segítő, bíztató szavaikat egyaránt. Minden kedves munkatársamnak köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk! A bicskeiektől azt kérem: október 12-én, a 2010-es önkormányzati választásokhoz hasonlóan, csakis a Fidesz jelöltjeinek szavazzanak bizalmat, mert ez az egyedüli garancia a megkezdett munka folytatására! Mostanában sokan idézik nekem, váll veregetve, a népi bölcsességet, miszerint a „csúcson kell abbahagyni”. Egyrészt, aki ismeri az itt élők városunk jövőjéről megalkotott célkitűzéseit, az tudhatja, arra a bizonyos csúcsra előbb még fel is kell másznunk. Másrészt 2008-ban az időközi polgármester választást követően miniszterelnök úr azzal biztatott, hogy az elkövetkezendő 20 esztendőben számít a munkámra. Így hát, szó sincsen, szó sem lehet abbahagyásról! Tisztelt Miniszterelnök úr! Tisztelt Bicskeiek! Rám a jövőben is számíthatnak! Köszönöm a megtisztelő figyelmet!”
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlési képviselő Urak! Tisztelt Püspök Urak! Tisztelt vendégeink! Kedves Bicskeiek! Ha sikert akarunk elérni, elengedhetetlen előfeltétel, hogy együtt tudjunk működni egymással. Együtt, mi bicskeiek, valamint Tessely Zoltán országgyűlési képviselőn keresztül Magyarország kormányával. Tudom, hogy képviselő, polgármester úr az elkövetkezendő időben is mindent meg fog tenni városunk érdekeinek érvényesítésére, ahogy tette mindezt képviselőként a 2010-es megválasztásától kezdve, hiszen Bicske nem csak a választókerület szíve közepe, hanem mi tudjuk, az övé is. Bicskén, új fejlődési lehetőségek nyílnak az adósságrendezéssel, hiszen felszabadulnak azok a források, amelyek eddig a bankok számláira vándoroltak. Városunknak az adósságkonszolidációig, a 2,1 milliárd forintnyi hitelből 1,1 milliárd forintot kellett visszafizetnie saját erejéből. Sikerült! Az önkormányzatok konszolidációja során Magyarország kor-
mánya Bicskét további 1,3 milliárd forint hiteltől szabadította meg. Ha hozzávesszük a PPP konstrukcióban épült tanuszodát, ez az összeg 2,3 milliárd forint adósságátvállalást jelentett. Mindezt nagy tisztelettel köszönöm meg a bicskeiek nevében miniszterelnök úrnak és kormányának! Nekünk, bicskeieknek közösen is mindent meg kell tennünk városunk fejlődése érdekében. A fejlesztések irányát a bicskei lakossággal együtt alakítottuk ki: készek a jövőről szóló tervek, melyek ciklusokra elegendő, kidolgozott fejlesztési elképzeléseket tartalmaznak. Az itt élők, a bicskeiek elképzeléseit! Mindenekelőtt a munkahelyek megőrzését, új munkahelyek teremtését, vállalkozásbarát szemléletet kívánunk folytatni, hogy minél több bicskei helyben tudjon elhelyezkedni. Ez azért is fontos, mert az előttünk álló hétéves európai uniós fejlesztési ciklusban a források 60 százaléka gazdaságfejlesztésre használható fel. Az új járási hivatal megépítésével az Egészségügyi Központ további bővítésére nyílik lehetőségünk, hogy az alapellátás is a 21. századnak megfelelő körülmények közé kerülhessen. Ehhez a tervek rendelkezésre állnak! A hétvégén a Bicske Szíve Parkban a gyermekek boldogan vették birtokba az új játszótereket. Ebben a parkban a kikapcsolódás, a rekreáció és a sport további fejlesztése következhet reményeink szerint sportcsarnokkal, futópályával, valamint a tó rendezésével.
A gyermekeknél maradva a bölcsőde és a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Prohászka utcai épületének rendbetétele, bővítése is az előttünk álló időszak egyik fontos eleme. Egyik legnagyobb vágyunk talán a modern közlekedési csomópont kialakítása a nagyállomás környékén, melyet a Biatorbágy-Tata vasútvonal fejlesztésének programjába sikerült beépíttetnünk. A városban lévő rossz állapotú járdák és a szilárd burkolattal nem rendelkező Kodály Zoltán utca felújításához már hozzáláttunk. Célul kell kitúznünk, hogy minden utcában legalább az egyik oldalon jó minőségű járda legyen. Helyi értékeinket meg kell becsülnünk, a Bicskére látogatók számára is vonzó módon be kell tudnunk mutatni. Ezek az értékek mutatják múltunkat és jelölik ki jövőnket. Ezért alkottuk meg közösen a bicskei Nagy Károly Csillagda fejlesztési tervét, amely 11 hektáros területet érint. Ahhoz, hogy mindezek, valamint a többi kisebb, fel nem sorolt, de elhagyhatatlan fejlesztés megvalósulhasson, továbbra is össze kell fognunk! Kérjük, hogy miniszterelnök úr is segítse összefogásunkat, ahogy „földinkként”eddig is tette! Így tehetjük sikeressé Bicskét! Mert mi mindannyian: Szeretjük Bicskét! Köszönöm, hogy meghallgattak!”
3
Múltésje
Múltésjelen Október 12-én, vasárnap kerül sor a helyi önkormányzati választásokra. Városunk jelenlegi képviselő-testületének tagjai bizonyára már számot vetettek magukban az eltelt négy év sikereiről, kudarcairól. Városunk polgárai is megteszik ugyanezt valószínűleg: a számukra fontos dolgokat sorra veszik, végiggondolják, milyen változások történtek lakóhelyükön az elmúlt négy esztendőben. A Bicskei Újság is szétnézett a városban, és archívumának segítségével megeleveníti a múltat és megmutatja a jelent.
A Városháza és a Hősök tere régi és új arca
A református parókia felújítása előtt és után
A Bicske Szíve Park területe egykor és ma
A Kossuth Lajos utca 15. épülete ma otthont ad az Egészségfejlesztési Irodának. Korábban így nézett ki
A Szentháromság templom átalakulása
4
n e l je Járda és útépítések a Szent István úton, a József Attila és a Kossuth utcában
A József Attila utcai tagóvoda fejlesztés előtt és után
5
Egyéb intézkedések, fejlesztések, beruházások: Műfüves ovifoci-pálya a Kakas és a Szivárvány óvodánál; gyalogos fahíd a Kert városnál; hatlyukú áteresz az I. tónál; a Csokonai V.M. Ált. I. 600 m2-es aulájának új burkolata és tantermeinek felújítása; a TANODA létrehozása; a Sz. László patak medrének folyamatos kotrása; a BGSZ környezetének felújítása; kamerás térfigyelő hálózat kiépítése a városban; az Egészségügyi Központ felújítása - az egynapos sebészet beveze tése; a hulladékgazdálkodást végző cég városi kézbe vétele (Zöld Bicske Kft.); a Bicske Városi Konyha létrehozása; a Prelúdium Zeneiskola átköltözte tése a Szent István útra. Útépítés a Móricz Zsigmond és a Kodály Zoltán utcában, a Családsegítő és gyermek jóléti szolgáltatás új helyre költözése.
6
7
A jövő fejlesztései Bicskén Tessely Zoltán polgármester a bicskei városközpont átadási ünnepségén arról beszélt, hogy ha nem is problémák nélküli, de rendezett anyagi körül mények között működő, rendbetett várost ad át a következő városvezetésnek. Pálffy Károly alpolgármes ter pedig felvázolta azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyeket a lakossággal közösen alko tott meg az önkormányzat. A Bicskei Újság annak járt utána, melyek ezek, és mi lyen területeken hozhatnak változásokat a jövőben. A megvalósításhoz legközelebb a Bicskei Járási Hivatal új épületének kivitelezése áll. A hivatal jelenlegi elhelyezésére szolgáló Kossuth téri épülettömb 1974-ben épült, leromlott állagú, hőtechnikai szempontból elavult. A különböző felújítási variánsok, valamint az épületbontás és ugyanezen helyen történő építés változatai mellett Tessely Zoltán polgármester javaslatára kidolgozásra került egy olyan változat is, mely szerint az önkormányzat az
8
ingatlanban lévő állami-önkormányzati tulajdon megszüntetésével, az állami tulajdon fejében olyan telkeket biztosít és ad állami tulajdonba, ahol új járási hivatal felépítésére nyílik lehetőség. A Magyar Kormány egyetértett azzal, hogy a Bicskei Járási Hivatal az önkormányzat által felajánlott telkeken új irodaépületben kerüljön elhelyezésre, és határozatában a projekt teljes körű megvalósításához 450 millió forint forrás biztosításáról rendelkezett. Az önkormányzat által felajánlott Szent István út 7-911. szám alatti ingatlanok a polgármesteri hivatal telkével közvetlenül határosak, így egybefüggő igazgatási centrum létrehozására adnak lehetőséget. A járási hivatal a források rendelkezésre állásától függően két ütemben valósulhat meg. Az első ütemben az összesen 1718 négyzetméteres épületbe költözhet a járási hivatal törzshivatala, gyámhivatala, földhivatala, állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatala, valamint a kormányablak és a falugazdászok. A II. ütem megépítésével, amely összesen több mint 600 négyzetméte-
res, a járási hivatal irattárai és a munkaügyi kirendeltség elhelyezése is lehetővé válna. A második ütem tartalmaz továbbá egy nagy tanácstermet, ami többek között a településen hiányzó házasságkötő teremként, illetőleg konferenciateremként is használható lenne. A kivitelezési munkák tervezett kezdési időpontja 2015 eleje. *** A járási hivatal jövőbeni költözéséhez szorosan kapcsolódik az 1973-ban átadott bicskei szakorvosi rendelőintézet további fejlesztése. A 2004 óta városi tulajdonban lévő intézmény 2010-ben csak részlegesen újult meg: ekkortól indult meg az egynapos sebészeti- és a nappali ellátás. Az önkormányzat az Egészséges Bicske program megalkotásával és az Egészségfejlesztési Iroda elindításával a megelőzést is jelentősen erősítette a Bicskei Egészségügyi Központban. A meglévő tevékenységeknek a kor színvonalán történő működtetéséhez azonban elengedhetetlen az építkezés folytatása és befejezése. Ezt a jelenlegi városkép megőrzése mellett nem a korábban hely
szűke miatt emeletráépítéssel, hanem a járási hivatal elköltözésével felszabaduló területek igénybevételével kívánják megvalósítani. A fejlesztés megvalósítása után a Bicskei Egészségügyi Központ a kistérség meghatározó egészségügyi tényezője lenne mint járóbeteg ellátó, egynapos sebészeti, diagnosztikus és egészségfejlesztési központ.
Az ötemeletes épület átalakításáról t öbb terv készült, ezek egyike részben apartmanok befogadására nyújtana lehetőséget, amennyiben megfelelően lehetne működtetni egy ilyen szolgáltatást. A másik elképzelés induló vállalkozásoknak segítséget nyújtó inkubátorház létrehozását vázolta, amely jól csatlakozik a kormányzat kis- és középvállalkozásokat
támogató politikájához. A látványterveken látható egy impozáns üvegtető alatti télikert is, amelyből kiváló kilátás nyílik a városra és környezetére, egyben különleges helyszínül szolgálhatna a vállalkozások reprezentációs szükségleteinek kielégítésére. *** A város közlekedésének jövőjét alapjaiban határozhatja meg a Nagyállomás fejlesztése. Az Új Széchenyi Terv több mint 48 milliós forrásának felhasználásával megalkotta a város azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amely tartalmazza a régi, királyi állomásépület részleges újjáépí-
tését, annak patinájának visszaállítását, új lakossági szolgáltatói terek kialakítását, illetve egy korszerű buszpályaudvar létrehozását. A tervek között szerepel személyautós és gyalogos közlekedésre alkalmas vasúti aluljáró kiépítése is a Szent István út és a Csákvári út között. A vasút mindkét oldalán P+R parkolók épülnének, a vasúti peronokat kiszolgáló gyalogos aluljáró másik végpontját pedig megnyitnák a Csákvári út felé. A szerkezetkész, de használatba sohasem vett, nagy teherbírású vasúti felüljáró útcsatlakozásait kiépítenék a Csákvári út külterületi része és a Móricz Zsigmond utca felé. A vasúti rakodó átépítésre és zajmentesítésre kerülne. Az önkormányzat elképzelései a Biatorbágy-Tata közötti vasútvonal rekonstrukciójának részét képezik, amelynek bicskei vonatkozása megközelítőleg 4,5 milliárd forintos beruházást jelent, melyet a NIF valósítja meg, de a városnak vétó joga van az Bicskét érintő részre. A tervezé-
si fázisban lévő projekt kivitelezésére a forrás rendelkezésre áll az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásainak terhére. *** Bicske határában, az autópálya északi oldalán, a mányi országút mellett fekszik az a 11 holdas birtok, amely a reformkor kevéssé ismert, de annál jelesebb tudósának, Nagy Károlynak a tulajdona volt 1849-ig. Ma Bicske város a tulajdonosa az ingatlannak, megörökölve annak minden nehézségét. Az önkormányzat olyan közösségi célú fejlesztést határozott el a területen, amely által a műemlék, kulturális értékeinek bemutatásával turisztikai célpont lehetne. A hasznosításban jelentős szerepet kaphat az oktatás és a tudományos ismeretterjesztés is. Konferenciák, tudományos ülések megtartására a főváros közelsége is alkalmassá teszi a helyszínt. Az egykor bekerített területen állt az ún. „hegyi kastély”, a csillagvizsgáló épülete, a ma
is meglévő, klasszicista mauzóleum, továbbá kisebb és nagyobb gazdasági és lakóépületek, valamint egy üvegház. Az engedélyezett terv a mauzóleum helyreállítását, a csillagvizsgáló elbontott épületének fotó alapján való rekonstrukcióját, valamint a bejárat melletti kilátó és kapuépítményeket tartalmazza. Előkészítés alatt áll a kerítés és a fenntartáshoz szükséges gondnoklakás és gazdasági épületek tervezése.
9
Szent Mihály-napi
egy csepp falu, Az Itthon vagy! Magyarország szeretlek! országos programsorozat keretében Bicskén is megrendezték a Szent Mihály-napi sokadalmat, amely idén három napig tartott. Miután a kisbíró szeptember 27-én, szombaton reggel „közhírré tette” az elkövetkező napok programjait, a városban ritkán látott kulturális csemegék és rendezvények egész sora vette kezdetét. Lapunk ezekből szemezgetett és fotók segítségével igyekszik visszaadni abból a hangulatból, ami 2014-ben Szent Mihály-napját körbelengte. A Kossuth téren „Egy csepp falusi élet” címmel három napig voltak láthatók helytörténeti ritkaságok. A gyűjtők, Mike János és Tuba Géza lelkesen mutatták meg mindenkinek összegyűjtött kincseiket. Hétfőn, mivel az iskolákban tanítás nélküli nap volt, rengeteg diák vette szemügyre a kiállított tárgyakat, eszközöket.
Vasárnap este fergeteges koncertet adott a Group ’N’ Swing együttes: Gájer Bálint és Mihályi Réka énekesek a zenészek kíséretében fantasztikus show-t vittek a színpadra. A közönség a bicskei illetőségű Mikes Krisztiánnak is tapsolhatott, aki a Prelúdium zeneiskola egyik tanára. Hétfőn a plébánia udvarán létrehozott Kertszínházban nagy sikert arattak a fellépők: a Szent László diákjai népmesét vittek színpadra, az óvodások verseket adtak elő, de a Csokonai kiskórusa és a Szent László néptánc kara is bemutatót tartott. Az eseményt közös éneklés zárta Paár Juliannával.
Szombat délben a jó ebédhez szólt a nóta is: Sándor József cigányzenekara zenélt a finom falatok elfogyasztása közben. A menü babgulyás és sült malac volt. A betakarított terményeket is meg lehetett kóstolni, majd a Város kemencéjénél átadták a legszebb konyhakert és a Virágos Bicske pályázat díjait. A Bicske Szíve Parkban felállított népi játszóház folyamatosan várta a gyerekeket, akik nem is voltak restek kipróbálni a játszóeszközöket és még a kézműves foglalkozásokra is jutott idejük. Ezen kívül birtokba vehették a három új játszótér szigetet, amely az év 365 napján várja majd őket. Az esték minden nap a Mihály-napi pásztortűz meggyújtásával zárultak. Szombaton a Josquin kamarakórus vezetésével tartottak közös éneklést, hétfőn pedig a Bicskei Fesztivál Fúvószenekar térzenéje tette még hangulatosabbá a lángnyelvek játékát. Természetesen ezúttal is nagy sikere volt az állatoknak: a kutyás- és lovasbemutató, az állatsimogató és a pónilovaglás is osztatlan sikert aratott minden korosztálynál.
10
sokadalom:
tömény vidámság
Folytatás A 12. OLDALON
11
Folytatás A 11. OLDALRÓL
A hétfői nap színfoltja volt a zeneiskola megmozdulása: a növendékek és tanáraik cégeknél, hivatalokban adtak rögtönzött koncerteket a zenei világnap alkalmából. A vizitzene a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egymásra hangolva a Zene Világnapján nevű pályázatán elnyert támogatásból valósult meg „Az iskola a közös ügyünk” címmel.
KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Bicskei Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájának Építéshatósági csoportja és az Általános Igazgatóság elköltözött a Városházába, a Hősök tere 4-be. Telefon: 22/566-500
A háromnapos eseménysorozat zárásaként, hétfőn Mihály-napi vásárt tartottak a Hősök terén. Ennek keretében a Vértes Egyesület vitézei tartottak lovas bemutatót. A megújult városközpont átadását követően a Prelúdium tanárai és növendékei zenéltek a Hősök terén, majd fáklyás séta végén a Bicske Szíve Parkban ért véget a rendezvény, amikor a kisbíró kidobolta a Sokadalom végét.
Október 12.
Helyi önkormányzati választás
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014. október 12.
Bicske egyéni választókerületei és szavazókörei TEVK Szavazókör sorszám sorszáma
IMPRESSZUM Bicskei Újság, a Bicskei Önkormányzat hivatalos, ingyenes lapja, megjelenik havonta 4500 példányban. Nyilvántartásba véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által a CE/4347-3/2013. számon. Kiadja: Bicske Város Önkormányzata. Szerkesztők: Balogh Balázs, Szabó Tibor. Olvasószerkesztő: 12 Janek Réka. Fotó: Adravecz Tamás, Ivanics Imre. Nyomdai előkészítés és nyomda: GOLDBOX Nyomdaipari Bt. Hirdetésfelvétel, kéziratleadás: 22-566-500.
[email protected]
Szavazókör címe
01
001
Árpád u.13., Szivárvány Óvoda
02
002
Bihari utca 9., Szivárvány Óvoda tagóvodája
03
003
Prohászka O.u.3., Csokonai Ált. Iskola épülete
04
004
Kossuth tér 20., Petőfi Művelődési Központ
05
005
Kisfaludy u. 29., Nagy Károly Városi Könyvtár
06
006
Szent István út 124., Gondozási Központ
07
007
Rózsa utca 1., Kakas Óvoda
08
008
Rózsa utca 1., Kakas Óvoda
Bicske nemzetiségi szavazóköre Szavazókör sorszáma 800
Szavazókör címe Bihari utca 9. (Tanoda)