Biarritz, augusztus 24. péntek, 118. nap

Biarritz, 2007. augusztus 24. péntek, 118. nap Éjjel azért nem hazudtolta meg magát az idő, megint esett vagy négy órát, hol csendesen, hol zuhogva. Az éjszakai nyugalmat egy közeli “állandó” lakóautó részegen hazaérő lakóinak zajongása, kiabálás, ajtócsapkodás, zenebömböltetés és hasonlók is zavarták. Azért kilencig aludtunk, nem sokkal előtte állt el az eső. Minden csurom víz volt kint és bent is. Elkészítettük reggelinket és figyeltük, hogy melyik hely szabadul. Mindenképpen át akartunk állni egyrészt kijelölt helyre, de messzebb a WC ürítőtől és a hangoskodóktól, de első sorban áramcsatlakozást kerestünk. Tíz óra utánra már sok hely felszabadult, de csak egyetlen dugalj. Az ehhez közeli egyik helyre álltunk be és gyorsan felcsatlakoztunk az áramra. Csak ezt követően kezdtünk el készülődni. Vittünk magunkkal esőjackyt és esernyőt is, mert a hirtelen felmelegedett időben párás lett a levegő. Negyed 12 körül indultunk el. A város felé felkapaszkodtunk egy dombra, majd a főútról letértünk a tengerpart felé. Nem mentünk le a magas partról, a felső sétányt követtük. Az elmúlt napok esőinek nyomát viselte a környék, a tenger még mindig háborgott és a sok bemosott föld miatt csúnya sárga színe volt.

Errefelé a part nagy része valamilyen puha kőzetből van. Sok a barlangszerű képződmény és a kis öböl. A sziklák között széles homokos strandok. Az

293

szikla szirtekre néhol érdekes, kastélyszerű házakat építettek. A városban is sok szép, régi épület hívta fel magára a figyelmet.

294

Sétánk során szépen kiépített ösvényeken jártunk. Az első nagy plage-t elhagyva kimentünk a sziklafokra, melyet egy Mária szobor díszít. A környezetében szép sziklaképződményeket és a város szívében egy egészen kicsi strandot láthattunk. Itt van egy II. Világháborús emlékhely és a Tenger Múzeuma is. A fok északi részén sok apró öbölben a régi halászkikötő, ami ma inkább búvároknak ad bázist, és hangulatos éttermek egész sora várja a turistákat. A fokról már látszik Biarritz egyik jelképe a világítótorony. A halászkikötő felett a parton áll a szent Eugenie templom. Csonka tornya jellegzetesen francia. Belseje sokkal egyszerűbb, mint azt Spanyolországban megszoktuk. Érdekesség, hogy az orgona az oltár mögött kapott helyet, ez adja az oltárképet. Szépek a színes üvegablakok. Látszik, hogy halásztelepülés temploma, egyik kapuját halász motívum díszíti és a főhajóban itt is megjelenik egy felfüggesztett hajómodell, mint azt több helyen, például Norvégiában láttuk.

A fok északi oldalán van a nagy plage. Ezt a kaszinó és a Palais szálló hatalmas épülettömbjei uralják.

295

A Palais szálló mögött van Biarritz egyik érdekessége az ortodox templom. Hasonlóan San Remo-i társához az I. Világháború után szép számmal letelepedett emigráns oroszok számára építették.

Az ortodox templomot elhagyva elindultunk a világítótorony felé. Én 33 éve jártam Biarritz-ban, egyetlen éjszakát töltöttem itt. A város hangulatán kívül csak a világítótoronyra emlékszem. Akkor működött, nem tudom mi a helyzet ma, és megmaradt bennem, ahogy a forgó fény végig pásztázta a várost. A világítótorony felé vezető úton is láttunk jó párat azokból a különböző korokból származó üdülőépületekből, melyek megadják a település hangulatát.

296

Kiérve a toronyhoz körbejártuk a környéket. Visszapillantottunk a nagy strandra és a városra. Innen látszik a másik oldalon a közeli, kevésbé elegáns, üdülőváros, Bayonne. Mögötte a lapos Franciaország, először Bordeaux, majd tovább a mezőgazdasági vidék. Ez nem szerepel idei terveink között, majd egy későbbi túra keretében megnézzük. Nem sok izgalmat ígér. Kicsit le is ültünk gyönyörködni a panorámában és megettünk párat a magunkkal hurcolt banánokból. Sajnos egy olasz turistabusz népes közönsége elüldözött a helyünkről.

A világítótoronytól ugyanazon az úton jöttünk vissza az ortodox templomig, majd innen a belvároson keresztül folytattuk utunkat. Betértünk egy turistainformációs irodába, hogy legalább városnéző sétánk vége felé szerezzünk egy térképet. Érintettük a városháza épületét, mely egy érdekes öszvér. Az alsó szinten hangulatos árkádok alatt patinás üzletek, vendéglátóhelyek, felettük pedig egy semmitmondó, modern valami.

Erről a környékről lerí az elegancia. Bankok, üzletek egész sora a jobb fajtákból. Mi is betértünk a Lafayette áruházba. Korábbi párizsi utjaim során ez egy kicsit drága, de azért elfogadható hely volt. Ma az itteni árak számunkra megfizethetetlenek. Ahogy a környező boltokéi is, már ahol kitették az árakat…

297

A belváros utcáit járva ki-kivillant a tenger. Különösen szép, ahogy a Casino épülete mellett az a kicsi belvárosi strand a környező sziklákkal látszik. Ezen a környéken is számos szép házat láttunk úgy az elmúlt 150-200 évből. Tovább sétálva érintettük a piacot is, de az már régen bezárt. Ebben is érzékelhettük, hogy ez már nem Spanyolország. A helyi lakosok által lakott, régi Biarritz-on keresztül sétáltunk vissza a lakóautó parkolóba. Errefelé már láttunk jó pár kissé leromlott és kőművesért kiáltó épületet, de ennek a résznek külön hangulata van, ami nem volt ellenünkre. Mielőtt visszatértünk a lakóautóhoz még vettünk egy bagetet. Ma csak sajtot, sonkát és vörösbort vacsorázunk. Jó öt órát bóklásztunk a városban. Alapjában véve tetszett, amit láttunk. Sokkal emberibb, mint a hozzá hasonlóan elegánsnak mondott San Remo. Mire visszaértünk a parkoló teljesen megtelt. Gyorsan mindent kinyitottunk, hogy a közben szépen felmelegedett napfényes időben kicsit eltávozzon az a sok víz, amit az elmúlt napokban behoztunk. Megettük vacsoránkat, majd lezuhanyoztunk a sajátban. Kicsit rendezkedtünk még, megírtam a naplót és mehetünk is lefeküdni. Holnaptól új szakasza kezdődik utunknak. Megint az utószezoni kedvezményt adó kempingeken a sor és a lassú araszoláson hazafelé… Lourdes, 2007. augusztus 25. szombat, 119. nap Azért 26 órát kibírta. Reggeli közben megint eleredt és utunk jelentős részén kisebb-nagyobb intenzitással esett. Az éjszaka egyébként sokkal nyugodtabb és kellemesen meleg volt. Reggel sokan szedelődzködtek, mások helyezkedtek, elsősorban a villany csatlakozók felszabadulását várva. A leürítő helynél megint sorba kellett állni. Ennek a helynek egészen különleges hangulata volt. Sem egy kempinghez, sem egy autópálya pihenőhöz nem hasonlítható. Örülünk, hogy kipróbáltuk. Látszatra lehet ezekkel az önkormányzati- vagy magánkezelésben lévő parkoló-leürítő helyekkel számolni, és Franciaország szerte elég sok van belőlük. A kilenc órás kelés után úgy fél 11 körül indultunk el szemerkélő esőben. Rózsi szépen kivezetett a városból, de a közeli Anglet és Bayonne dugóival ő sem tudott mit kezdeni. Aztán, amikor elfordultunk a tengertől, látványosan megritkult a forgalom és jól tudtunk haladni.

298

Az N117-es főutat követtük szinte végig. Kellemes zöld, kissé dimbes-dombos helyeken jártunk. A pára és felhők miatt sajnos csak pár száz méter volt a látótávolság, így a távolabbi dolgokat nem láthattuk. Feltűnő volt, hogy ezen a vidéken milyen sok a lakott hely és ezek elég jelentősek. Egymást követték a szupermarketek, minden Franciaországban ismert márka megjelent. Mi szerettünk volna egy Aldi-t találni és kívánságunk nem is sokára, Pau előtt, Lescar-ban teljesült. Betértünk és elsősorban játékokat és ruhaneműket vettünk a kicsiknek. Később, miután kettőt már passzoltunk, nem tudtunk ellenállni egy Lidl-nek. Gyümölcsöt, kekszet és pár apróságot vettünk. Láttunk vagy 4-5 nagy lakóautó telepet. Sajnos a szombati nap miatt nem voltak nyitva. Minden esetre jó tudni, hogy elég sűrűn lehet ilyenekre számítani. Mindenképpen benéznék egy ilyen tartozék üzletbe, bár nincs semmi különös, amit venni kellene. Ha jól emlékszem, Franciaországban még nem jártunk ilyen helyen. Közben az eső elállt és napsütésre emlékeztető jelenségek is jelentkeztek. Pau környékén megjelentek a hegyek és az út egyre szebb lett. Rózsi Pauban kicsit elbizonytalanodott, de azért szépen kihozott és utána gyönyörűen elvezetett a kinézett kempingig. Ez már egy ACSI hely. Egy egyszerű, csendes kis kemping, gondoljuk családi vállalkozásban. Két idősebb hölgy fogadott, akik ugyan nem beszéltek sem angolul, sem németül, de nagyon készségesek voltak. A kemping szinte üres, szép füves helyet kaptunk. Az áram csak 5 Amper, ami gondot okoz a főzésnél és sütésnél. Négy óra körül álltunk le és kihasználva, hogy nem esik az eső tartottunk egy kisebb karbantartást. Meg kellett olajozni és zsírozni az új Fiamma zárakat, mert már alig lehetett nyitni őket. Ehhez le és szét kellett szerelni mind a hármat. Nem valami jó konstrukció. Leellenőriztem a keréknyomásokat is, megkevertem egy adag müzlit és igyekeztem elpakolni a sok új szerzeményből, amit lehetett. Zsóka közben nagytakarított és vacsorát főzött. Minden esetre élveztük, hogy egy hét után ismét rendes kempingéletet élhetünk. Vacsora közben hallottuk a közeli templomból az éneket és a minduntalan megszólaló harangokat. Holnapra a fő program a templom és a település meglátogatása. Napközben megemlékeztünk arról, hogy az Anyu agyvérzése miatt ma két éve kaptuk a riasztást és indultunk haza. Lourdes, 2007. augusztus 26. vasárnap, 120. nap Éjjel két kisebb eső borzolta az idegeinket, de végül reggelre szép tiszta időre ébredhettünk. A hőmérséklet is csak alig ment húsz fok alá.

299

Kilenc óra előtti kelést és reggelit követően összeszedtük magunkat a város és elsősorban a kegyhely meglátogatására. Fél 11 körül indultunk neki gyalog. Bár a kegytemplom légvonalban alig egy kilométerre van a kempingtől a közben lévő folyó és elsősorban a vasútvonal miatt ennek több mint dupláját kell gyalogolni. Mint kiderült mind két irányban körülbelül ugyanannyi a gyalogolnivaló. Reggel keletről közelítettük meg a kegyhelyet. Itt egy hatalmas rét van a folyó túloldalán, melyen láttuk a nyomait, hogy nagy szabadtéri rendezvényeket szoktak rajta rendezni. Közeledve a kegyhelyhez egy hatalmas sátorban templom várja a ténylegesen imádkozni vágyókat. Mint később kiderült az összes többi templom alkalmatlan erre. Átkelve a folyón, - Gave de Pau a neve és itt már elég széles, - először a fürdők és szabadtéri gyertyagyújtó helyek mellett mentünk el. Előbbiekhez hosszú sorokban várták a bejutást a mindenféle zarándokok, utóbbiak leginkább egy piacra emlékeztettek, ahol a standokra lehetett a gyertyákat kitenni.

Tovább haladva jutottunk el a tulajdonképpeni kegyhelyhez, a barlanghoz. Ez inkább csak egy sziklapárkány alatti mélyedés a folyótól alig ötven méterre. A történet szerint 1858 februárja és júliusa között egy 14 éves pásztorlánynak, Bernadette Subirous-nak ebben a barlangban jelent meg 18-szor a Szűzanya. A leány még az utolsó megjelenés előtt apácának állt és harminc valahány évesen halt meg. 1933-ban avatták szenté. A kegyhely még jócskán a XIX.

300

században kialakult és elsősorban súlyos betegségben, mozgás korlátozottságban szenvedők zarándok helye lett. Ma a korábban álmos kisvárosnak 15 ezer lakosa van, évente 5 millió látogatója és napjában 4 pár TGV köti össze Párizzsal. Bár ma csak egy egyszerű vasárnap volt, azért teljes volt a nagyüzem. A barlang fölé egy háromszintes templomrendszert építettek. Az alsó és egyben legnagyobb templom fölött van a kripta, mely szintén egy kisebb templom és felette a tulajdonképpeni bazilika, mely szintén tekintélyes, de jóval kisebb, mint az altemplom. Mindhárom templom falai márvány köszönőtáblákkal vannak az utolsó négyzetcentiig kitapétázva. Ma délelőtt mind a négy helyen misét tartottak. A különböző országokból érkező zarándokcsoportok hatalmas zászlókkal vonultak az egyik helyről a másikra. Nagyon sok volt a tolókocsis, sőt tolóágyas zarándok. Ezek segítésére megszámlálhatatlan önkéntes, apácák, ápolónők, fiatalok és sok-sok különleges tolókocsi állt rendelkezésre. A kegyhelyhez a számtalan mellékkápolna mellett a folyó innenső partján tartozik egy hatalmas szabad tér, melyet részben a bazilikához felvezető rámpák, részben egyik oldalon egy zarándokszállás, másik oldalon az információs és kongresszusi központ és a X.Piusz bazilika határol.

Ez utóbbi önmagában is érdekes létesítmény. Ötven éve építették, hogy rossz idő esetén 20000 ember számára tudjanak szertartásokat tartani. A hatalmas ovális alakú földalatti építmény inkább egy bunker, egy földalatti parkoló és egy sportcsarnok keveréke, mint templom. Szinte teljesen dísztelen, középen egy nem túl magas emelvényen áll egy egyszerű leterített asztal, mellette egy

301

stilizált kereszt, oldalt egy talán közepesnek mondható orgona. Az oldalfalak mentén szentek és szentéletű emberek hatalmas fotói adják a dekorációt. Minden nyers beton. Ma nem volt szertartás és csak minimális világítás üzemelt.

A kegyhely szerves része a folyó túloldalán a modern Szent Bernadett templom és egy hatalmas zarándokszállás. Ez utóbbi méreteivel a szép emlékű moszkvai Rosszija szállodát idézte. A városban van még természetesen Bernadett múzeum, róla elnevezett Avenue és Rue, nevezetesség ként mutatják be szülőházát, iskoláját és egyébként is minden róla szól. Maga a látogatás elég letaglózó. Én 33 éve pünkösdvasárnap már kaptam ízelítőt, de Zsókának teljesen új volt. Itt mindenről van szó, csak áhítatról, vallásos elmélyülésről nem. Ez egy nagyüzem, nem kis mértékben hasonlít egy vurstlihoz vagy egy vásárhoz. Az emberek tolonganak az egyik szinhelyről a másikra, csoportok fényképeztetik magukat, stb. Egyszóval kiábrándító. Napi sétánk végén megállapítottuk, hogy egy magunkfajta világjárónak egyszer ide szinte kötelező eljönnie, és ezt megtettük. Azért az altemplom egy külön erre a célra fenntartott oldalkápolnájában meggyújtottuk a magunkkal hozott mécseseket Julcsi és Anyu emlékére. A kegyhely végigjárása után bementünk a városba. Ez úgy néz ki, mint számtalan társa, melyek turistahelynek mondhatják magukat. Az utcán mindenféle náció, minden épület szálloda, nagyon sok az étterem, büfé, emléktárgy- és ajándékbolt. Csak itt a kínálat 80 százaléka Bernadetthez és Lourdes-hez kötődik. Árulnak Bernadett alakú műanyag flakonokat és üvegeket, vagy egyszerűen csak felmatricázott műanyag kannákat a barlang

302

vizének elvitelére. Nagyon sok a gyertya, szobor, tányér és minden más. Útikönyvünk szerint Párizs után Franciaországban itt van a legtöbb, kb. 350 szálloda, amit el is tudunk képzelni.

Becsületesen körbejártuk a városkát, szép, kedves hely, de semmi különös. Jártunk Bernadett szülőházánál, mely alig egy kilométerre fekszik a nevezetes barlangtól a folyó túlpartján. Éppen ebédszünet volt, így bemenni nem tudtunk. Szerettük volna megnézni a várat, de vasárnap délután az is be volt zárva. Mielőtt visszatértünk volna a kempingbe még egyszer elmentünk a barlanghoz, hátha nincs szertartás és jobban megnézhetjük. Szertartás ugyan 303

nem volt, de hosszú sorokban vártak az emberek bebocsájtásra, hogy megérinthessék a barlang falát. Ez engem kicsit a Santiago de Compostella-i katedrális oltárán lévő Szent Jakab szoborra emlékeztetett. Külön sorban várakoztak a tolókocsisok és hordágyasak akiket, azután kísérőik és segítőik húztaktoltak be a barlangba. Mi kicsit közelebb jutottunk, mint reggel és kívülről néztük a zarándoklat eme talán legfontosabb részét. Visszafelé a másik úton jöttünk. A délutáni meleg napsütésben ez egy elég kemény menet volt. Egyetlen érdekesség vonta magára a figyelmünket, egy aranyozott kupolákkal díszített kis templom, mely, mint kiderült az ukrán katolikusok helyi temploma. A jó négy órás, eléggé kimerítő kirándulás után a kempingbe visszatérve élveztük egy kicsit a kellemes hely nyugalmát, majd hozzákezdtünk az esti tennivalókhoz. Ma végre kellemes este elé nézünk.

Foix, 2007. augusztus 27. hétfő, 121. nap Este a kegyhelyről hallatszó énekre aludtunk el és a kellemes meleg este utáni szép reggelen ugyan ez ébresztett. A szokásos kényelmes és kiadós reggeli után fél 11-kor indultunk. Rózsi nagyon szépen kikerülte a várost és rávezetett a D934-es, majd D935ös útra. A gond ott kezdődött, amikor egy nagyon szűk kanyarral egy keskeny útra akart irányítani minket. Ezt felülbíráltuk és megkerestük a nekünk rokonszenves D938-as utat. Ezt meg is találtuk, csak éppen rossz irányban indultunk el rajta. Rózsi szerencsétlen folyton vissza akart fordítani, de mi csak mentünk. Amikor ráeszméltünk, hogy rossz irányt követünk, a helyett, hogy visszafordultunk volna, el kezdtük követni Rózsi utasítását. Ő azután bosszúból olyan helyre vitt minket, hogy először csak Zsóka irányításával tudtam megúszni, hogy az előtetőt megint leamortizáljam, miközben a baloldal mélyen benne járt egy nyírt sövényben. Pár száz méterrel arrébb azután az út annyira elkeskenyedett, hogy azt mondtuk: erre nem megyünk tovább. Az út két oldalán parkoló autók között a több száz méteres tolatás elég kemény feladat volt. Végül nagy nehezen kikeveredtünk és megtaláltuk a D938-ast, ami elvitt az N117-esre. Ez az út, később D117-es néven egészen Foix-ig jó volt nekünk. Rózsi azért többször le akart térni róla, gondoljuk 10 centivel rövidebb, de rossz minőségű, alsóbb rendű utak kedvéért. Nem

304

hallgattunk rá, és egy eset kivételével, - amit meg is bántunk, - maradtunk a főúton. Ebbe Rózsi később beletörődött és szépen elhozott a kempingez. Utunk egyébként nagyon szép volt, de különösebb érdekességet nem mutatott. Egy helyen megálltunk az Aldi-nál, hogy vegyünk még azokból a kis műanyag kötényekből, melyeket a kicsik hordhatnak, amikor piszkos dologgal (festék, stb.) játszanak. Sajnos ebben a boltban már nem volt. Majd próbálkozunk még. Néztük a lakóautós telepeket is, de ma nem láttunk. Viszont meglepően sok kempinget jeleztek a táblák, egészen kis helyeken is. A kemping egy CC hely. Itt tervezzük lehordani a még meglévő csekkjeinket. A várostól pár kilométerre van, így két hét után a motor megint szerepet fog kapni. Maga a hely elég kellemes, talán félig van teli. Találtunk olyan parcellát, amelyik a nap nagy részében árnyékos és a műhold vétel is biztosított. Az árnyékra szükség is van, mert visszajött a nyár, jóval harminc fok felett járt a hőmérséklet és a múlt napok esőzései után nagyon párás a levegő. A jó időt és a 8 Amperes áramcsatlakozást kihasználva este megsütöttük az utolsó előtti adag virslinket és nagyon jót ettünk. Este biztos, hogy kiülünk, bent el sem lehetne viselni a meleget. Még az is elképzelhető, hogy a ventillátor is szerepet kap, már ne legyen IBUSZ utas. Sajnos, ahogy megyünk keletre és közeledünk az őszi nap-éj egyenlőséghez, az esték érzékelhetően rövidebbek. Már fél tízkor tök sötét van. Foix, 2007. augusztus 28. kedd, 122. nap Utunk eddigi talán legmelegebb éjszakáján jóval húsz fok felett maradt a hőmérséklet. Ennek megfelelően reggel kellemes melegre ébredtünk. A lassan megszokott 9 óra utáni kelést követően 11 óra körül ültünk fel a motorra, hogy bemenjünk Foix-ba, megnézzük a várost és gyűjtsünk anyagot a következő napok programjához. Csak jó három kilométert kellett motorozzunk, de nagyon sivár terepen, egy országút mellett a napon kellett volna gyalogolni. Az oda-vissza utat figyelembe véve megérte leszedni a járgányt. A városháza mögötti parkolóban tettük le a robogót és indultunk neki a városnak. Elsőnek egy turista információs irodát kerestünk, eredménytelenül, hogy térképet szerezzünk. A belvárost keresztbekasul bejárva első megállapításunk az volt, hogy a vár uralja a környéket. Akárhonnan is néztük, mindig látható volt és a város fölé magasodott.

305

A belvárost járva megállapítottuk, hogy egy elég jellegtelen hely és ahhoz képest, hogy a Francia-Pireneusok egyik legjelentősebb települése, nagyon kevés idegennel találkoztunk. Azért a bevásárló utcákban van egy csomó olyan elegáns üzlet, mely bármelyik nagyvárosban megállná a helyét. Leginkább néhány favázas régi ház hívta fel magára a figyelmünket.

A belváros gyors körbeszaladása után felmentünk a várba. Ez elég kemény munka volt déli egy órakor a kavicsokkal kirakott meredek szerpentinen. A vár

306

maga a mindenhonnan látható három tornyon kívül egyetlen egyszintes épületből áll, mely a két négyszögletes tornyot köti össze. Korábban lehettek kisebb kiszolgáló épületek is, de mára már csak ezek maradványai láthatóak. Becsületesen végig másztunk mindent, amit lehetett. Különösen a legmagasabb, kerek torony csigalépcsője bizonyult nehéz feladatnak. A toronyszobákban és az összekötő épületben különböző, nem túl érdekes kiállítások voltak, kizárólag francia magyarázó szöveggel. A várból készítettünk pár felvételt a környékről. A távolban, délen látszanak a Pireneusok 2000 méter feletti csúcsai, alattunk a város szinte térképszerűen terült el.

A várból lejőve folytattuk a belváros bejárását. Elsőnek a nem túl attraktív városházát kaptuk lencsevégre, majd a korábbi piacnak helyt adó díszes tetőt, mely alatt ma a környező éttermek és bárok teraszai kaptak helyet.

307

Közben megtaláltuk a turista információs irodát is. Sajnos nem túl sok újat tudtak mondani. Elsétáltunk a két folyó találkozásánál lévő Saint Volusien templomhoz, melyet valaha az egész környék egyházi életét irányító kolostor vett körül. Maga az épület már a várból is felhívta magára a figyelmet. A hatalmas templomhajóhoz nem csatlakozik torony, így az egész olyan gabonaraktár kinézetű. Belül viszont egyszerű, de szép a kialakítás.

Megállapítottuk, hogy nem voltak túlzott elvárásaink Foix-szal kapcsolatban, így nem is ért túlzott csalódás. Kedves, de feledhető hely. A városnézés után már csak kenyeret kellett vegyünk, ami nem is volt olyan egyszerű úgy délután két óra körül. Végül vettünk egy kisebb bagetszerű valamit holnap reggelre és felülve a motorra visszajöttünk a kempingbe. Én ismét megmártóztam az úszómedencében, tisztán a lehűlés érdekében, majd kimentem a lencseleveshez sárgarépáért a közeli szupermarketba. Zsóka megint nagyot főzött, most pár napra megint van vacsoránk. Este még közel egy hét után kipróbáltuk a sátrat és a matracokat. Ha nem is könnyen és nem is túl szépen, azért sikerült összehajtanom a sátrat. Még kell javítani a technikánkon. Foix, 2007. augusztus 29. szerda, 123. nap Hát csak két napig bírta a jó idő. Este már befelhősödött, az állandók tettek is megelőző intézkedéseket. De nagyon meleg volt, tíz óra után még jóval 25 fok felett. Be is kellett vessük a ventillátort. Éjjel szinte minden ablakot nyitva hagytunk, de két kisebb eső miatt be kellett csukni mindent. Ettől azután elég meleg lett a kocsiban. Reggel zárt felhőzetre és kimondottan ködös időre ébredtünk. Komótosan kezdtünk készülődni, közben az eső is eleredt. Fél 12 körülre felszakadozott a felhőzet, sőt a nap is gyengén kisütött. Elhatároztuk, hogy elindulunk a mára tervezett programunk teljesítésére. A Foix-tól hat kilométerre délre, a L’Ariege folyó túloldalán lévő földalatti folyó a cél.

308

Kellemes, jó negyedórás motorozással jutottunk el a helyre. A parkolóban sokan voltak, de külföldiek alig, a franciák viszont az ország minden szegletéből. Tíz perc várakozás után indult a csoportunk. Ez egy természeti különlegesség. A Pireneusokban nagyon sok barlang van. Kezdve Bernadett szikla üregétől számos jelentős cseppkőbarlangig mind a spanyol, de különösen a francia oldalon. Csak Foix környékén három-négy kirándulási lehetőséget ajánlanak, de Lourdes-tól tízen valahány kilométerre nyugatra is van egy jelentős barlang. A ma meglátogatott Labouiche melletti földalatti folyó, mely Európa leghosszabb ilyen képződménye, ezek közül is kiemelkedik. Valamikor a múlt század közepén fedezték fel és nyitották meg a közönség előtt. A föld alatt 60 méterre egy másfél kilométeres szakaszon 10-15 fős csónakokkal viszik a látogatókat. Egy fiatalember a csónak orrában állva húzza-tolja a hajót a mennyezetre felszerelt neoprénnel bevont drótkötél segítségével, miközben francia nyelvű vezetést ad. A felszínen a parkoló mellett egy látogató központ fogadja a vendégeket. Innen két irányba küldik a látogatókat, vagy az alsó ponthoz, ahová egy jó kilométeres sétával, némi ereszkedéssel lehet lejutni, vagy a pár tucat méterre lévő felső ponthoz, ahol több emeletnyi földalatti lépcsőzéssel lehet elérni a folyót. A mi csoportunk alulról tette meg a túrát. Eleinte kevésbé érdekes részeken jártunk, de később mind több szép cseppkőképződményt láthattunk. Az út során kétszer ki kellett szállni és pár tucat méteren gyalog folytatni az utat. A folyót, hogy hajózható legyen, helyenként felduzzasztották. A leírások szerint másodpercenként 150-1500 liter a vízhozam, ami kevés lenne a szükséges vízszint fenntartásához. Egy rövid szakaszon, - gondolom a hatás fokozása érdekében, - nincs világítás. A felső kijárat kikötője után még egy pár száz méteres szakasz járható. Végén található a barlangrendszer talán legszebb terme, ahová egy pár méteres vízesésen jut be a víz. A csónakázás befejeztével egy elég kemény lépcső várja a látogatót, közben két szép cseppkövekben gazdag, de száraz teremmel. Az egy és negyed órás túra nagyon érdekes volt, mindenképpen megérte eljönni ide. Mire kiértünk a felszínre ismét befelhősödött. Úgy határoztunk, nem kockáztatunk egy megázást és azonnal indultunk vissza a kempingbe. Megálltunk a kemping melletti bevásárlóközpontnál, hogy kenyeret vegyünk. Benéztünk a közeli nehezen meghatározható profilú áruházba. Itt láttunk a kicsiknek zipzárral összekapcsolható lepedő-takaró kombinációt, mely hálózsák szerű valamivé áll össze. Télen szeretnénk nagy ágyra szoktatni őket, ezért vettünk egy párat ebből az ágyneműből. Ha a Viki nem hagyja, majd jó lesz később. Kaptunk energiatakarékos fénycsöveket is jó áron. Lecseréljük a konyhában és a kicsiknél a lámpákat.

309

Alig hogy a lakóautóhoz értünk, úgy négy óra körül, megint elkezdett esni. Korán megmelegítettük a vacsorát és lezuhanyoztunk. Mostanra a hőmérséklet is jelentősen lecsökkent, úgy tíz fokkal van kevesebb, mint tegnap volt. Az eső is folyamatosan fenyeget és mivel a szél is időnként felerősödik a kihúzott előtetőt le kellett kötni, nehogy elszálljon. Zsóka azért hősiesen kint ül és én is csatlakozom hozzá rövidesen. Foix, 2007. augusztus 30. csütörtök, 124. nap Még csak esőnapnak sem mondható a mai. Reggel ugyan fenyegetett, sőt szemerkélt is egy kicsit, de igazándiból nem esett. Viszont hűvös volt, elég erősen fújdogált a szél és csúnyán borult volt. Délután csak 15 fok körül járt a hőmérő és csak úgy hat óra után ment fel megint húsz fok közelébe és sütött egy kicsit a nap. Mára nem volt igazi programunk. Felmerült, hogy látogassuk meg a mintegy öt kilométerre lévő kézműves parkot, de egyikünk sem akarta igazán és a bizonytalan időben nem volt nehéz lebeszélni magunkat az indulásról. Kint sem ülhettünk a szél és a hideg miatt, ezért behúzódtunk a kocsiba és olvastunk. Délután felszereltük a motort, kivettem a bakokat a kocsi alól, hogy holnap reggel korán indulhassunk. 180 kilométernyi autózás és közben Carcassonne meglátogatása a program. Elképzeléseink szerint holnap már a Földközi tenger partján alszunk és remélhetően ott jobb lesz az idő, esetleg pár napra strandolás is szóba jöhet. Vias-Plage, 2007. augusztus 31. péntek, 125. nap Éjjel elég hűvös volt, de mi dacolva mindennel már hétkor felkeltünk, bent megreggeliztünk és kilenc órakor már ültünk az autóban. Foix-ot elhagyva nagyon hamar kikerültünk a hegyek közül és utána egész nap egy barátságos, de eléggé ingerszegény vidéken autóztunk. Jellegzetes dél-francia mezőgazdasági területen vezetett utunk. Csak az utolsó kilométereken, Beziers-t elhagyva adott változatosságot a Canal du Midi, melynek partján vezetett utunk. Terveinknek megfelelően Carcassonne-ban megálltunk városnézésre. Előtte még a külvárosban egy Lidl-ben beszereztük az éppen kifogyott élelmiszereket, most az egyszer mást nem vettünk. Rózsi szépen bevitt Carcassonne belvárosába. Ezen áthajtva, majd a l’Aude folyót lekeresztezve láttunk egy lakóautó parkolót jelző táblát. Szerencsére hamarabb letértünk és egy, a folyó partján lévő másik parkolóban találtunk egy éppen megfelelő helyet. Más lakóautók is álltak itt. Már a hídon áthajtva láttuk a domb tetején épült terjedelmes várat előtte a régi híddal. Nagyon impozáns látványt nyújt.

310

A parkolóból a vár felé indultunk el. A szűk utcák végén fel-feltűnt a vár. Alig, hogy felértünk a bástya alá, láttuk a lakóautó parkolót. Talán hatvan kocsinak van hely benne. Van leürítő és vízvételi lehetőség, sőt egy, azaz egy darab áramcsatlakozó is a szervizállomáson. Ha jól értettem a francia szöveget, negyed óráig lehet a szervizállomást használni, csak azt nem tudom mit lehet az árammal kezdeni ennyi idő alatt? A parkolóban 10 €-t kérnek 24 órára és nem láttunk utalást arra, hogy a benntartózkodás van-e korlátozva. A vár nagyon jó állapotban van. A korábbi várárok természetesen ma száraz, de a kettős bástyafal a megszámlálhatatlan toronnyal szépen rendben van tartva. A falon belül egy lakóváros található, utcái ma a túrizmust szolgálják. Számtalan ajándékbolt, - köztük sok színvonalas kézműipari termékeket kínál, - étterem, jó pár szálloda is található a területen. Többek között a régi iskolában iskolamúzeumot rendeztek be. Nagyon sok régi, vagy régi stílusban épült, vagy felújított épületet láttunk. Vannak hangulatos terek, melyek egyikemásika Párizst idézi. Összességében egy jó hangulatú hely, bár nem olyan egységes a kép, mint számos hasonló, fallal körülvett óvárosban.

311

A várnak két jellegzetes és meghatározó épülete van. Az egyik a kastély, mely az északnyugati bástyafalhoz illeszkedik és a vár látképének meghatározó eleme. Ezt nem látogattuk meg. A másik a bazilika, mely a vár délnyugati sarkában található. Ez utóbbi egyik tornyát éppen felújítják, és ez rontja a képet. Belülről viszont egy egyszerűen kialakított, nagyon szép templomban jártunk, melyben dominálnak a színes üveg ablakok. A bazilika mellett van egy szabadtéri színpad is. Idő hiányában ezt nem kerestük fel.

312

A várat elhagyva a környező kis utcákon sétáltunk le a folyópartra. Ezen a részen is van számos régi épület, de ez a környék már kissé lehordott. Sok épületre ráférne egy kis felújítás és a régi és kevésbé régi épületek elég össze-visszaságban szegélyezik az utcácskákat és tereket. A régi hídon sétáltunk át a folyó felett. Innen is visszapillantottunk a várra.

Carcassonne érdekessége, hogy a váron kívül van egy másik régi városrésze is a folyó túloldalán. Ez messze sem olyan látványos, mint a vár, de azért számos figyelemreméltó régi és kevésbé régi palotát láthatunk errefelé. És természetesen itt már megjelennek a modern épületek is. Itt teljes összevisszaságban látható régi városfal maradvány és modern, tiszta üveg irodaház. Azért az egészre egy kicsit a lehordottság jellemző. Szép és színvonalas viszont az egyetlen bevásárló utca, mely átszeli ezt a régi városrészt. Ugyanakkor az ebből nyíló mellékutcák és a városrészt körbejáró Boulvard már inkább szegényesnek mondható.

313

Két és fél órát jártuk Carcassonne utcáit. Szép és érdekes helynek találtuk, mindenképpen érdemes volt utunkat megszakítani. De azért nem kaptuk vissza azt, amit az útikönyvek ígértek és pár külföldi kempinges társsal folytatott beszélgetés alapján vártunk. Visszaérve a lakóautóhoz az eddig inkább hűvös, de napsütéses idő felmelegedett, de a szél felerősödött. Így indultunk tovább. Megálltunk még Lezignan-Corbieres-ben, hogy egy Aldi-ban megkíséreljünk kis kötényeket venni a Csibészeknek. Sajnos nem kaptunk. Innen egyenesen a ma éjszakára kinézett kempingünkhöz autóztunk. Eddigre a szél annyira felerősödött, hogy többször vissza kellett venni a sebességből, mert dobálta az autót. A kempinget könnyen megtaláltuk. Bár négy csillagos, nem kis csalódást okozott. Már a bekötő úton számunkra nem rokonszenves dolgokat láttunk. Ez a környék egy turista gyár, a rosszabb fajtából. A recepción elég kelletlenül fogadtak. A parcellát ők jelölték ki. Két napot előre kifizettettek azzal, hogy hosszabbítani lehet. Parcellánk elég nagy, de bokáig járunk a homokban, féltünk, hogy a kocsi el fog süllyedni. Szerencsére a homok nagy szemű és a szél nem viszi. Minden esetre úgy határoztunk a holnapi napot itt töltjük, utána megyünk tovább. Mivel hét vége van nincsenek túlzott illúzióink a holnapi strandolással kapcsolatban. Vias-Plage, 2007. szeptember 1. szombat, 126. nap Végre egy strandolós nap! Éjjel kicsit enyhült a szél és reggel verőfényes napsütésre ébredtünk. Kilenckor keltünk és fél 11-kor elindultunk felderíteni a környéket. Elsőre a tengerpartra mentünk ki. Errefelé homokos a part és mindenféle kőgátakkal védik. A kőgátak mögött és között szép homokos öblök alakultak ki. A víz is tiszta, bár az elmúlt napok hullámverése miatt az apró homokszemek lebegnek a vízben. Ettől nem az az igazi kék.

Elhatároztuk, hogy kijövünk napozni egyet. Alig negyed óra után ismét a part felé gyalogoltunk megpakolva az ilyenkor szokásos cuccokkal, napozóágy, törülközők, sör, könyvek, szemüvegek, stb. Amikor kiértünk, még kevesen voltak, így kicsit távolabb sikerült elég csendes helyet találnunk.

314

Négy óráig kint maradtunk, én a vízbe is bemerészkedtem, de csak derékig. Sajnos elég hideg és már esély sincs arra, hogy felmelegedjen. Lehet, hogy a fürdőzésnek idénre lőttek. A kempingbe visszatérve gyorsan lezuhanyoztunk, elraktuk a cuccokat és megmelegítettük a vacsoránkat. Ma korán ki tudunk ülni. Reméljük, a mostanra felerősödött szél nem erősödik tovább és kellemes lesz kint. Sajnos már fél kilenc után rohamosan kezd sötétedni és lehűlni a levegő. Ezért hamar be kell húzódjunk a lakóautóba. Avignon, 2007. szeptember 2. vasárnap, 127. nap Kellemes volt az esténk, amíg láttunk játszottunk, majd a mécses fényénél beszélgettünk. Későig kint maradtunk. Éjjel sem volt túl hideg, de amikor reggel nyolckor felkeltünk csak 16 fok volt. Gyorsan összekészültünk és már tíz óra után pár perccel el is hagytuk a kempinget. Kiderült, hogy taktikai hibát vétettünk azzal, hogy nem tankoltunk pénteken. Vasárnap az olcsó szupermarketek melletti kutak automatára vannak állítva és mi elvből ilyen helyre nem megyünk. Végül egy Total kútnál a szokásosnál 4-5 centtel alacsonyabb, 1.11 €-s áron vettünk 18 litert, ami mára elegendő. Később találtunk egy no-name kutat, ahol 1.05 €-ért, ami megfelel a szupermarketek árának, teljesen feltankoltunk. A nap folyamán láttunk egy Elf kutat is, ami messze a legolcsóbb Franciaországban, ahol 1.035 körül volt az ár. Ebben a dologban helyismeret nélkül nehéz okosnak lenni… Eseménytelen volt az utunk Avignon-ig. Kellemes dél-francia tájon autóztunk, különösebb ingerek nem értek. Elmentünk vagy 5-6 Lidl és 3-4 Aldi mellett, de vasárnap lévén ezek sem okoztak kísértést. Avignon-ban bent egyszer elvétettem Rózsi utasítását, amiért egy 4 kilométeres kerülővel bűnhődtem, de simán megtaláltuk a kempinget. Ez egészen közel van a belvároshoz, a Rhone szigetén. A hely nem különösebben jó, de már voltunk ennél sokkal rosszabb kempingekben is. Egy éjszakára amúgy is majdnem mindegy. A hatalmas kempingben szinte elvész az a nem kevés vendég, aki ezen a szeptember elejei vasárnap itt száll meg, érződik már az utószezon. Amint letettük a kocsit és felcsatlakoztunk a villanyra, összekészültünk egy városnézésre. Fél háromkor indultunk neki. A szép időben sok helybéli választotta vasárnapi programnak a sziget meglátogatását. Valamilyen vicces csónak verseny is volt, ami szintén vonzotta a látogatókat. Alig, hogy kiléptünk a kempingből, elénk tárult a fallal körülvett belváros a nevezetes híddal. A középkorban ez volt az egyetlen átkelési hely a Rhone alsó szakaszán. Csak most tudtuk meg, hogy a híd tulajdonképpen csonka, a sziget felöli oldalát sok-sok évvel ezelőtt egy árvíz elvitte és azóta sem építették újra. Csak négy ív maradt meg a 22-ből.

315

A kemping melletti, ma is működő hídon átsétálva elénk tárult az egész óváros. Avignon belvárosa egy kb. egyszer másfél kilométeres ovális alakú terület, melyet ma is fal vesz körül.

316

A falon belül számtalan szép palota, érdekes, a régi időket idéző épület található. Sétánkat a Place Crillon-on kezdtük, ahol egy ma galériának otthont adó épület nyerte el a tetszésünket. Utunkat a város főterének is tekinthető Place de l’Horloge felé folytattuk. Közben érintettünk egy templomot, melynek nevét nem sikerült kiderítenünk.

A főtéren áll a városháza, mellette a színház és az egész teret éttermek, kávézók teraszai foglalják el. Pár rajzoló is ajánlja szolgálatait az erre járó turistáknak. Ennek a térnek is párizsias hangulata van. A főtér melletti mellékutcában találtuk meg a Palais de Roure-t, melynek díszes bejárata kívánkozott lencsevégre. Ma a palotában kulturális központ és múzeum működik. Utunkat Avignon fő nevezetessége, a Pápai palota felé folytattuk. A XIV. században, amikor a pápákat elüldözték Rómából, kilenc egymást követő

317

pápa székhelye Avignon volt. Ebben az időben a város volt a keresztény világ központja. Ez komoly nyomot hagyott a város történelmi részén. A Pápai palota impozáns épülettömbje meghatározó eleme a város képének. Mögötte az Avignon-i szikla és a Kis Palota, - mely ma múzeum, - található.

Felmásztunk a sziklára is. Ez egy szépen rendben tartott park, ahol a szép vasárnap délutáni időben sok helyi keresett pihenést. A különböző kilátóteraszokról szép kilátás nyílik a környező vidékre, melyet a Rhone határoz meg. Ma a vicces csónakverseny résztvevői uralták a vizet, a parton a lelkes drukkerek foglaltak helyet, akik hangja messze elhallatszott. A cél a kemping melletti folyószakaszon volt, ahol sokan múlatták a vasárnap délutánt. A folyó túloldalán a domboldalban egy várat fedeztünk fel. Feljebb a folyón egy duzzasztógát látható.

318

A panoráma meghatározó eleme azért a nevezetes, Saint Benezet híd. A szikla tetejére építettek még egy kb. tíz méter magas, szikla képződményt mintázó mesterséges építményt, tetején kilátóterasszal, alatta mesterséges barlanggal, szökőkúttal. A szikláról lesétáltunk a hídfőhöz. Egy szakaszon a városfalon vezetett utunk, majd az egyik toronyban egy csigalépcsőn jutottunk le a folyópartra. Itt közelebbről is megnéztük a sokszor megénekelt hidat, de megállapítottuk, hogy számos szebb és ép hídon jártunk korábban, akár csak idei utunk során. Hídfője egy bástyaszerű épület. Ma komoly belépti díjért lehet csak felmenni a hídra, ami nem ígért különösebb élményt, ezért passzoltuk. Egyetlen érdekesség az első pillérre épült kápolna. A hídfőt elhagyva ismét bevetettük magunkat a város utcáiba. Különböző korokból számos szép palotát volt alkalmunk látni. Avignon eléggé ráállt a túrizmusra. A hídfő parkolójában láttunk olasz, román, luxemburgi autóbuszt és hallhattunk német és angol beszédet is az utcákat járva. Számos üzletben kínáltak ajándék és emléktárgyakat, de a környék speciális termékeit is. Élve a valószínűleg utolsó alkalommal megvettük a Kicsilánynak azt a Provance-i

319

pörgős szoknyácskát, mellyel már Foix-ban és Carcassonne-ban is kacérkodtunk. Még sétáltunk kicsit a belvárosban, majd úgy határoztunk, hogy így szezon végén egy jó két órás városnézés nekünk éppen elég, visszaindultunk a kempingbe. Előtte még sétáltunk kicsit a szigeten, de ott a csónakverseny céljánál elég nagy volt a tömeg és a zaj, így gyorsan bementünk a kempingbe. Itt vettünk kenyeret a holnapi reggelihez és a ma estére megszavazott sajtossonkás-vörösboros vacsorához. Visszaérve a lakóautóhoz gyorsan elfogyasztottuk vacsoránkat, lezuhanyoztunk és kiültünk olvasni, illetve a naplót megírni. Sötétedés után még kimentünk a partra megnézni a kivilágított várost. A csonka híd és a Pápai palota volt kivilágítva, előtte a várfal sejtelmes fényben látszott. A parton haladó autók fényei színesítették a képet. Mind ez szépen tükröződött a Rhone vizén. A kellemes melegben kicsit sétáltunk. A kemping melletti híd alatt a túlparton egy kivilágított óriáskerék, előtte a parthoz kikötött hatalmas üdülőhajó határozta meg a látványt. Az éjszakai Avignon külön élmény, szerencse, hogy kempingünk ilyen közel van a városhoz.

320

St.Aygulf, 2007. szeptember 3. hétfő, 128. nap Éjjel kellemes meleg volt és reggel nyolckor, amikor felkeltünk, kezdett el sütni a nap. Igyekeztünk a pakolással, mert mára több mint kétszáz kilométer az adag és ez ilyen utakon bizony jó öt óra autózást jelent. Tíz órakor hagytuk el a kempinget és Rózsi szépen elvitt az N7-es útra, melyet ma szinte végig követtünk. Ezt az utat nagyrészt odafelé is bejártuk, és akkor sem tartottuk túlzottan érdekfeszítőnek. Ez azóta sem változott, csak a közeledő ősznek köszönhetően a növényzetben mind több a sárga árnyalat. Szerettünk volna egy Lidl-be bemenni, mert mától volt olyan lámpatest, mely az újságban hozott fénykép alapján a lakóautó hálórészében tervbe vett lámpacserénél lehetséges megoldásnak látszott. Aix en Provence-nél jelezte a GPS az első Lidl-t az út mellett. Kiderült, hogy egy autópálya szakasz mellett van és a letérés nehéznek bizonyult. Kicsit el is keveredtünk és kiderült, hogy ez egy olyan áruház, melynek nincs igazi parkolója. Elég viszontagságos manőverek árán tudtunk csak kiszabadulni kétszer is szorult helyzetünkből és végül elég nehezen parkoltunk le. Ez után kiderült, hogy ez egy kicsi, zsúfolt és rosszul felszerelt üzlet, a lámpatest pedig alkalmatlan a mi célunkra. Csak kéztörlőt és kalácsot vettünk, amit bárhol máshol is megtehettünk volna és nem is volt sürgős… Az Aldi-kkal sem volt több szerencsénk ma. Mind a két utunkba eső boltot ebédidőben érintettük. Mondtuk is, hogy biztos tele vannak kis kötényekkel… Két lakóautó telepet is láttunk, de mindkettő a túlsó oldalon volt és kilométereket kellett volna kerülni, hogy betérhessünk. Ha hozzáteszem, hogy tegnap vagy fél tucatot láttunk, de vasárnap lévén nem voltak nyitva, elmondhatjuk, hogy nincs túl nagy szerencsénk ezen a téren. A kempinget megtalálni nem volt gond, két éve és idén júniusban is jártunk itt. A helyismeret birtokában hamar eldöntöttük hová állunk a meglepően teli kempingben. Bár gyönyörűen sütött a nap, de négy óra elmúlt, mire minden a helyére került, így már nem mentünk le a partra. Inkább a vacsora elkészítésével, Rózsi adatainak letöltésével és feldolgozásával, illetve a hazáig szükséges térképek és útvonaltervek betöltésével foglalatoskodtunk. Hat óra után elkezdett kicsit befelhősödni és az addig elég élénk szél elcsitult, de reméljük, ez nem fogja jelentősen befolyásolni a közeli napok időjárását. St.Aygulf, 2007. szeptember 4. kedd, 129. nap Ez végre egy döntően strandolós nap volt. Éjjel kellemes meleg volt, de elég erős volt a szél. Hajnalban be is kellett csukjuk a tetőablakokat, mert féltünk, hogy belekap a szél. A gyenge felhőzet nem hagyott kétséget, hogy esőről szó sincs. Az elmúlt napok “korai” kelése után ma tízig lustálkodtunk, majd a reggeli után átköltözködésre szántuk el magunkat. Eddigi helyünk sem volt rossz, de túl

321

közel volt az országúthoz és egészen a kemping szélén volt. Mivel sokan elmentek reggel, kicsit beljebb találtunk olyan helyet, amely, csak pár szempont alapján nem felelt meg az elvárásainknak. Amíg vártunk a helyek felszabadulására és az átcuccolást végrehajtottuk, elmúlt dél. Így csak egy óra körül mehettünk ki a strandra. A kissé fátyolfelhős időben kellemes volt napozni. Én háromszor is bemerészkedtem a vízbe, mely sokkal kellemesebb volt, mint három napja Vias-Plage-on. Négy óráig maradtunk kint, ami a hosszú kihagyás után elégnek is bizonyult. Visszatérve a lakóautóhoz elkezdtük az előkészületeket egy hússütéshez. Ismételten nagyon finomat ettünk az otthonról hozott alapanyagból, melyhez Mátrai Tibi fiának kevésbé felejthetetlen borát ittuk meg. Még legalább kétszer süthetünk a hazaiból… Fél nyolc körülre végeztünk mindennel, így marad egy óránk sötétedésig olvasgatni, vagy játszani. Utána mécses mellett még kint tudunk ücsörögni és beszélgetni. St.Aygulf, 2007. szeptember 5. szerda, 130. nap Éjjel kicsit hűvösebb volt, egész 15 fokig lement a hőmérséklet és kissé be is felhősödött. Nyolckor keltünk és fél 11 után már baktattunk is a strandra vezető mintegy másfél kilométeres ösvényen. Meglepően sokan voltak már kint, csak a második vonalban kaptunk helyet. Ma nagyon hullámzott a tenger, és amikor bementem hidegebb is volt a víz, mint tegnap. Bár a felhők nagy része feloszlott, a szél megerősödött és vitte a nagy szemű homok közötti port. Időnként hideg érzete volt az embernek. Fél három után el is kezdtünk szedelődzködni, pedig addigra szép parti helyünk volt. Kicsit korábban értünk be, mint terveztük. Azért nekikezdtünk a vacsora elkészítésének és hat órára már a mosogatás is megvolt. Reméljük, a még mindig élénk szélben azért sokáig kint tudunk maradni. Tegnap is valamikor tíz óra felé mentünk csak be. St.Aygulf, 2007. szeptember 6. csütörtök, 131. nap Éjjel bizony elég hideg volt, 11 fok alá süllyedt a hőmérséklet és le is vizesedett minden. Hiába, kár is lenne tagadni, közeleg az ősz. Azért kilenc órára a nap kissé felmelegítette a levegőt és mi fel is keltünk. Az ég tiszta volt és a szél sem volt különösebben erős. 11-kor már kint voltunk a strandon, ahol a tegnapi hullámoknak nyomuk sem volt és a víz is szép tiszta volt. A hőmérséklet nem volt túl magas, de a nap sütött rendíthetetlenül. Ennél többet nem is várhat az ember szeptemberben.

322

Kaptunk helyet közvetlenül a vízparton és neki is kezdtünk napozni annak rendje és módja szerint. Úgy két óra elteltével a szél felélénkült és a hullámzás is felerősödött. Később egyre kellemetlenebb lett a szél és vitte a nagy szemű homokot. Ez kellemetlen tűszúrás szerű érzetet keltett. Többekkel együtt mi is úgy határoztunk, szedelődzködünk és visszatértünk a kempingbe. Itt gyorsan előszedtük a bringákat, hogy bekerekezzünk a közeli bevásárlóközpontba, mert elfogyott a kenyerünk és gyümölcsünk és pár más dolgot is kellett vegyünk. A bevásárlóközpontig van kerékpárút, csak az országutat lehet nagyon nehezen lekeresztezni, hogy elérjük, és két hídon kell a keskeny járdán kerekezni. A hypermarketban megleptek a magas élelmiszer árak. Azért megvettük, ami kellett, sőt találtunk a Betyároknak aranyos, egyforma könnyű bélelt anorákokat, egy kéket és egy pirosat. Visszaérve a kempingbe megsütöttük a hűtőben két napja olaj alatt figyelő, otthonról hozott combszeleteket. Később megnéztük a híradót és elborzadva hallgattuk az évszázados hideg rekordokat és a méteres havat Ausztriában. Mi csak ne szóljunk semmit… St.Aygulf, 2007. szeptember 7. péntek, 132. nap Az előző nappal csaknem megegyező volt a mai. A különbség csak annyi, hogy a szél okozta homokfúvás fél órával később késztetett meghátrálásra. Ez azért még mindig jobb, mint, hogy otthon beindították a távfűtést… Mivel vásárolni ma nem kellett és a vacsora elkészítése is gyorsabb, Zsóka egy takarításra szánta el magát. St.Aygulf, 2007. szeptember 8. szombat, 133. nap Éjjel 1-2 fokkal melegebb volt és reggel szikrázó napsütésre ébredhettünk. 11-kor már a strandon voltunk. A szél is csak sokkal enyhébben élénkült meg, mint az elmúlt napokban. Ezt leginkább az ernyős szörfözők bánták, akik elindulni sem tudtak. Így egészen 4 óráig kint maradtunk. Utána lebbencslevest főztünk. Ma mind többet beszélgettünk a hazatérés részleteiről, elkezdtünk áthangolódni… St.Aygulf, 2007. szeptember 9. vasárnap, 134. nap Éjjel megint kicsit melegebb volt és minden nagyon levizesedett. Mire kilenc óra körül felkeltünk sok és elég sötét felhő gyülekezett mindenfelé. Bár fél 11re kész voltunk a reggeli tennivalókkal, nem mentünk ki a strandra. Elvégeztünk pár tennivalót, mely az indulás előtt szükséges. Minden

323

keréknyomást, bringákét is, motorét is, sőt még a pótkerékét is leellenőriztem, megnéztem az olajszintet. Egyidejűleg pakolásztunk is, már az otthoni felcuccolás igényei szerint. Délre kitisztult az ég, de elég erős szél fújt. Úgy határoztunk nem strandolunk, az elmúlt öt nap után egy kis pihenés jól jön a bőrünknek. Azért kisétáltunk a strandra, ahol sokkal kevesebben voltak, mint az elmúlt napokban, pedig vasárnap van. Az ernyős szörfözők próbálkoztak vegyes sikerekkel, mert a szél nem volt egyenletes. Utána kicsit körbenéztünk a parton és a kemping környékén. Visszatérésünk után a lakóautónál olvasgattunk és korán megmelegítettük vacsoránkat. St.Aygulf, 2007. szeptember 10. hétfő, 135. nap Éjjel kimondottan meleg, csaknem 19 fok volt. Viszont reggel megint felhős égboltra ébredtünk. Ezért úgy határoztunk, hogy a mai napra rendelt vásárlást közvetlenül reggeli után tesszük meg. Ehhez leszedtük a motort és nekivágtunk, hogy egy közeli Lidl-t becserkésszünk. Rózsiban megnéztük merre van és elindultunk. De nem találtuk meg. Elmentünk egészen a szomszéd településig, bejártuk a környező főutakat, de eredménytelenül. Végül egy Carrefour-ban beszereztük az élelmiszereket és visszatértünk a kempingbe. Eddigre eltűntek a felhők és mi összekészültünk és lementünk a strandra. Egy óra körül értünk le és négyig ottmaradtunk. Elég sokan voltak, de talán ma volt a legjobb az idő. Enyhe szellő fújdogált és sütött a nap rendesen. Amint visszaértünk a lakóautóhoz én gyorsan átöltöztem és indultam becserkészni a Lidl-t, mert mától van néhány iparcikk az ajánlatban, ami érdekel. Biztos, ami biztos Rózsit is vittem magammal. Kiderült, hogy reggel jártunk ott, ahol az Internetről letöltött térkép szerint lennie kellene az áruháznak. Bejártam a környéket, de sehol semmi. Dolgavégezetlenül tértem vissza. Egyből előkaptam az Internetről letöltött eredeti térképet és kiderült, hogy mindent jól csináltam, csak az áruház nincs meg. Előkerestem egy másikat a közelben, ezt Rózsi-ba betöltöttem és vacsora után újabb kísérletet tettem. Ezt sem volt könnyű megtalálni, mert a vasutat le kellett keresztezni és azt az utat amiről Rózsi tud lezárták egy újonnan megnyitott aluljáró miatt. Azért odataláltam, de nem volt sok örömöm benne. Semmit sem kaptam, amiért mentem. A legfontosabb újra tölthető ceruzaelemek elfogytak, túracipő nem volt méretben, a többi dolog pedig vagy rossz minőségű, vagy kevésbé érdekes volt. Még vajat sem kaptam… A sok rohangálásban eltelt az idő és újabban szokatlanul későn, fél kilenc körül végeztünk csak mindennel. Eddigre teljesen besötétedett, így csak a gyertya melletti beszélgetés marad.

324

St.Aygulf, 2007. szeptember 11. kedd, 136. nap Kellemes éjszaka után reggel megint felhős égre ébredtünk. Amíg reggeliztünk az idő nem tudta eldönteni milyen is legyen. 11-kor mi döntöttünk helyette és összekészültünk strandoláshoz. A parton sokkal kevesebben voltak, mint tegnap, a szél is elég erősen fújt és csúnya felhők rohangáltak. Mi dacolva a helyzettel jó pár sorstárssal együtt kitartottunk. Meg is volt a jutalma, két óra felé kitisztult és bár a szél erős maradt jót lehetett napozni. A víz erősen hullámzott és csak a legelszántabbak mentek be. Az ernyős szörfözők viszont élvezték a helyzetet, volt, hogy több mint húsz ernyő volt fent. Ugyanakkor, mint azt az elmúlt napokban is tapasztaltuk, a windsurf-osok gyakorlatilag eltűntek, ma is csak egyetlen egy árválkodott a láthatáron. Majdnem négy óráig kint maradtunk, eddigre kicsit elég lett a napból, mert az, ha sütött, akkor nagyon. Zsóka megfőzte az utolsó tejberizst, ez már a hazafelé vezető úton is fog desszertként szolgálni. Ma korán vacsorázunk és reményeink szerint idén talán utoljára ki tudunk ülni és játszani egyet. A holnapi délután már az induláshoz szükséges tennivalókról fog szólni és holnapután, az első hosszabb autózást jelentő napon, korán szeretnénk kelni. St.Aygulf, 2007. szeptember 12. szerda, 137. nap Éjjel kicsit hidegebb volt és megint levizesedett minden. Kilenc után kezdett csak el melegedni az idő. Viszont akkor szép napsütés volt. Reggeli után ki is mentünk a strandra azonnal. 11- kor értünk ki. Kicsit kevesebben voltak talán, mint a legszebb napokon, de szépen gyülekeztek a strandolók. A szél viszonylag erős volt, de jól lehetett napozni. Délután az ernyős szörfözők is megjelentek és megint közel húsz ernyő tette változatossá a látványt. Mi háromig maradtunk, én közben kétszer is megmártóztam, de már nem az igazi… Ezzel az idei utunk érdemi része be is fejeződött, marad a hazatérés. Minden esetre örülünk, hogy ez az utolsó tíz nap jól sikerült, és a szezont, az elmúlt években Istria-n töltött hetekhez hasonlóan, egy kis pihenéssel tudtuk lezárni. Visszaérve a kempingbe elkezdtük a készülődést. Lemostuk az ablakokat, a kocsi alól kiszedtem a bakokat és feltettük a motort. Utána kimentem fizetni. Később megsütöttük utolsó otthonról hozott húsunkat, egy adag szűzpecsenyét, az ilyenkor szokásos krumplival, hagymával és cukkínivel, megittuk hozzá utolsó palack borunkat, a Csincsitől szülinapomra kapott BB édeset. Mire a mosogatással, rendrakással, zuhanyozással végeztünk nyolc óra lett és ilyenkor már erősen sötétedik. Csak egy kis ücsörgésre a mécses

325

fényénél van még lehetőség. De korán kellene lefeküdni, mert reggel hétkor tervezünk kelni. Holnapra van még egy átmeneti napunk, jó kétszáz kilométer autózással, egy utolsó bevásárlással és egy szokásos, kempingben töltött éjszakával. Ezt követően holnapután felhajtunk az olasz autópályára és Szlovénián keresztül, reményeink szerint másfél nap autózással, megyünk haza. Albenga, 2007. szeptember 13. csütörtök, 138. nap Reggel fél nyolckor keltünk, eredeti szándékunk szerint is bent reggeliztünk, de a hideg miatt nem is tudtunk volna kint enni. Kilenckor elhagytuk a kempinget és a parti úton indultunk kelet felé. Ezen az úton már háromszor jártunk, de mindig a Cannes-St.Raphael irányban. Már régen terveztük, hogy egyszer visszafelé is végigjárjuk, hiszen ez a 35 kilométer egyike a legszebb szakaszoknak, amerre valaha is jártunk. Ezen az irányon több kiállási lehetőség van, és mivel közelebb vagyunk a tengerhez, menet közben is sokkal szebb a látvány. Éltünk is a lehetőséggel párszor és kiálltunk fényképezni. A korai időpontban a fényviszonyok is jók voltak.

326

Később végig autóztunk Cannes és Nizza tengerpartján, de errefelé már nem tudtunk megállni, csak ismételten megcsodáltuk a látványt és elhatároztuk, ha következő alkalommal erre járunk, rászánunk pár napot erre a vidékre. Különösen Villafranca sur Mer-re csodálkoztunk rá. Most Monacon is átautóztunk, de a nagy forgalom miatt nem tudtuk igazán élvezni. Az olasz oldalra most a tengerparton mentünk át és végig gyötörtük magunkat a sok-sok lakott településen, de közöttük élveztük az errefelé meglepően tisztának tűnő kék tengert. Közben megálltunk egy Lidl-nél és bevásároltunk, úgy, hogy az otthon is pár napra elég legyen, hiszen csak kedden tervezünk nagybevásárlásra kimenni a METRO-ba. Vettünk pár iparcikket is saját célra meg ajándéknak. Öt óra körül értünk a kempingbe. Ez egy ismerős hely, két éve tavasszal pár napot voltunk itt és akkor bejártuk a környéket. Gyorsan letettük a kocsit és megettük sajtos-sonkás-vörösboros vacsoránkat, majd elkészítettük holnapra a szendvicseket. Reggel fél nyolckor, kapunyitáskor, tervezünk indulni és Olaszországon átvágva Szlovéniában eljutni, ameddig csak lehet. Tornyiszentmiklós, 2007. szeptember 14. péntek, 139. nap Fél hétkor keltünk, még épp, hogy derengeni kezdett. Gyorsan megettük az előkészített egyszerűsített reggelit (müzli teával, illetve kávé), elvégeztük az indulás előtt szükséges dolgokat és élve a lehetőséggel, hogy a kaput hamarabb nyitották, negyed nyolckor elindultunk. Egy optimális íven végrehajtott kanyarodással egyből kijutottunk a domboldalban lévő ültetvények közötti szűk útra. Nem Rózsi javaslata szerint visszafelé menve hajtottunk fel az autópályára, hanem előre menet, a következő felhajtónál. Így kicsit rövidebb volt az út, de többet kellett lakotton menni. A reggeli órán ez nem volt túlzottan nehéz, bár a munkába indulók már ellepték az utakat.

327

Az autópályán eseménytelen volt utunk. Genova-ig nagyon keskeny a pálya, nincs leállósáv és sok az alagút és viadukt. Ez nem volt kellemes a sok kamionnal. Később szélesebb lett az út, elmaradtak az alagutak, sőt sok helyen három sáv állt rendelkezésre. A tervezettnél 10-15 kilométerrel gyorsabban kellett menjünk, mert ha tartjuk a megszokott 80-90 kilométeres sebességet beszorulunk a külső sávban szinte folyamatos kocsi oszlopot jelentő kamionok közé és a sok előzgetés miatt a vezetés sokkal fárasztóbb és veszélyesebb. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy jobban haladtunk és reális lett az a cél, hogy Ljubljana-n túl is menjünk. Az olaszoknál csak egyszer tankoltunk, akkor is csak jó 20 litert, mert így az olcsóbb francia és szlovén gázolajjal tudtunk hazajönni. A szlovénoknál jó minőségű, új autópályán értük el Ljubljana-t valamivel négy óra előtt. Ezek után nem is volt kérdés, hogy megyünk tovább és Lendva-n a CC kempingben alszunk. Maribor felé már kicsit rosszabb volt az autópálya és háromszor is meg kellett állni fizetni. Összességében a szlovén autópálya díj nem volt olyan vészes, bár magasabb az olasznál és az osztrák vagy magyar matricáknál. Kb. 200 kilométerért 13 és fél €-t fizettünk. Az út legnehezebb része az átkelés Maribor-on, majd tovább Tornyiszentmiklós-ig vezető közel száz kilométer volt. Mariborban sok lámpa lassította a forgalmat, később pedig a keskeny, kanyargós úton kamionok és dugók nehezítették az életet. Végül Lendva-n a városban folyó építkezések miatt némi bonyodalommal megtaláltuk a kempinget. Ekkor este hét óra volt. A recepción, mely a pár száz méterre lévő szálloda portája volt, egy arrogáns férfi fogadott. Közölte, hogy reggel 9-ig el kell hagyjuk a kempinget, különben két csekket terhelnek ránk. Ezen kívül fizessünk három €-t az uszodáért, bár azt nem tudjuk és nem is akarjuk használni. Bár fáradtak voltunk és erősen sötétedett is, úgy határoztam, ide nem megyünk be, inkább elindulunk tovább. A kemping parkolóját elhagyva láttunk egy Lidl-t. Mondtuk megnézzük, milyen is egy szlovén Lidl. A vadonat új, nagy áruházban széles volt a választék és az árak jobbak voltak, mint a korábban meglátogatott országokban. Vettünk is pár kajafélét, gondolva a közeli napokra és kaptam olyan újratölthető kisméretű ceruzaelemet is, melyről Frejus-ban lemaradtam. Teljes sötétségben indultunk el, útjelző tábla sehol. A járókelők segítségével tudtuk megtalálni a kivezető utat. (Rózsinak nincs térképe erről a vidékről.) Elérve a határt, négy és fél hónap után visszatértünk Magyarországra. A falu jó magyar szokás szerint este nyolc után valamivel teljesen kihalt volt és mindenhol tök sötét. Elérve az autóutat az első parkolóba betértünk. Itt már sok kamion vesztegelt, de még találtunk egy utolsó helyet, ahol megállhattunk. A parkolóban volt WC, (tiszta, még papír is volt!) és vízcsap. Amíg Zsóka megmelegítette a paradicsomos húsgombócot és rizst főzött ki hozzá én felhívtam a gyerekeket és a Csincsit, levettem az átirányítást a mobilokról és elintéztem a telefon visszakapcsolását.

328

Az út sikerére a vacsorához megittuk az utolsó estére szánt pezsgőt. Ezt ugyan kellemesebb környezetben terveztük, de így sikerült. Tíz óra körül tértünk nyugovóra. Budapest, 2007. szeptember 14. szombat, 140., utolsó nap Éjjel kellemetlen élményünk volt. Nem sokkal éjfél után begörcsölt a jobb vádlim. Ez korábban többször is előfordult, de akkor magam ki tudtam feszíteni és utána megmasszírozva rendbe jött. Most viszont annyira erős volt a görcs, hogy egyedül nem boldogultam és szabályosan visítottam. Zsóka felébredt és valamennyire kimasszírozta, de annyira erős volt a görcs, hogy utána is vagy két órát rosszul éreztem magam, még hányingerem is volt. Voltaren-nel bemasszírozva a dolog kicsit javult, de csak a délelőtt folyamán múlt el teljesen. Úgy határoztunk, ha már az éjszaka így alakult, kihasználjuk és korai keléssel hamar hazaérünk. Egy egyszerűsített reggeli után már háromnegyed nyolckor elindultunk. Betértünk a határállomásra Letenyén autópálya matricáért. Hála az újonnan átadott autópálya szakaszoknak, csak 35 kilométeren kellett a régi utat használnunk, de ott sem volt lakott. Jól tudtunk haladni, még az eredetileg tervezett reggeliről is lemondtunk. Egyszer álltunk meg, hogy a WC-t kiürítsük. 11 órára értünk a ház elé, ahol Zsóka több napos szuggerálásának köszönhetően kaptunk helyet. A kipakolás elég sok időt vett igénybe, fordultunk vagy 4-5-t a lifttel, közben a lakásban egyenként üzembe helyeztük a dolgokat és lementem a garázsba a kocsi aksijának adni egy kis töltést. Jócskán benne voltunk a délutánban, amikor felvihettem a lakóautót a hegyre. Ott sikerült a megszokott helyére leállítanom, majd a motorral lejöttem. X-X-X A Széchenyi hegyen a lakóautó kilométerórája 41386-ot, a motoré 14551 kilométert mutatott. Ez azt jelenti, hogy 8484, illetve 918 kilométert tettünk meg. Ezen felül saját becslésünk és pedométerünk szerint gyalogoltunk 570, bicikliztünk 175 kilométert. X-X-X Idén szokatlanul hamar, három héttel hazaérkezésünk után nekikezdtem az értékelés megírásának. Ennek több oka is van. Egyrészt idén nem volt "utótúra" Istria-ra és más tennivalók sem foglaltak le, mint két éve. Ugyanakkor a túra utáni kimosás-elpakolás-téliesítés már annyira begyakorlottan megy, hogy bokros nagyszülői teendőink mellett két hét alatt végeztünk vele. Utána még szerét ejtettem, hogy elindulásunkkor félbehagyott kis írásomat az alternatív áramforrásokról befejezzem és a

329

téliesítés tárgyában is készítsek egy összeállítást a hazai lakóautós társadalom épülésére. A kiértékelés idén is a hagyományos formában készül. Az idei túra három héttel hosszabb volt bármelyik korábbi utunknál. Összesítve idén is elmondhatjuk, hogy sikeres 20 hetet tudhatunk magunk mögött, bár az első nap bekövetkezett, és a naplóban részletesen leírt légrugó leszakadás nagyon rosszul indította ezt a túrát. Az idei út előtt nagy fejlesztésekre nem került sor. Indulás előtt vettünk három kiegészítő zárat a garázs és bejárati ajtókra. Mint biztonsági berendezésnek, nehéz megítélni a hatékonyságát. Minden esetre a mi életünket kicsit megnehezítették és legnagyobb csodálkozásunkra, úgy három hónap után, feltehetően a sok esőtől elkezdtek nehezen járni. Olajozásukhoz viszont nemcsak leszerelni, de szétszerelni is kellett valamennyit. Ha már a biztonsági rendszereknél vagyunk a riasztó megint rosszalkodott, nemcsak a gáztartály ajtaján lévő érintkező törött el és kellett felragasztani, hanem többször nem tudtuk aktiválni, illetve deaktiválni a rendszert és az út végére az ablakemelő funkció is elromlott. Jól vizsgázott a hálószoba ablakok nagyobbra nyitását célzó változtatás, Bár ez is nehezebbé tette a kezelést, cserébe folyamatosan állítható az ablak és sokkal nagyobbra nyitható. Az ablakokra szerelhető külső fényvédőket viszont alig használtuk. amikor egyszer-egyszer feltettük jól szolgáltak. A hálószoba esti kiszellőztetésére magunkkal vitt ventillátort csak kétszer vetettük be. Annál többet használtuk a hűtő cirkulációját javítani hivatott és utolsó pillanatban beszerelt ventillátorokat. Ezek nagyjából a várt hatékonysággal dolgoztak. Az asztalláb és a lap rögzítésének javítására tett erőfeszítéseim szintén sikeresnek értékelhetőek. Út közben komoly változtatásra nem volt szükség. Még Cegléd-en két kis vezetőfül felszerelésével megoldottam, hogy a gázgrillről ne csússzanak le a holmit lekötő hevederek. Az út során a legnagyobb műszaki alakítás a motor eltörött fékkarjának a pótlása volt, de az eltörött létrarögzítő elem pótlása is előkelő helyre számíthat az örök-ranglistán. A motorhoz beszerzett és a puttony miatt átalakított ponyvát nem kellett bevessük, a régi ugyan tovább koszlott, de még bírja. Egyebekben, leszámítva az út elején bekövetkezett légrugó leszakadást, nem volt különösebb gondunk, de a kocsi lassú leromlása egyértelműen érzékelhető. Mind többször találkoztunk olyan apró hibákkal (gáztűzhely lángvédő üveg leesése, létrarögzítő eltörése, gázszekrény riasztóérzékelő letörése) melyek jelzik ezt. Ellenük továbbra is a felmerült bajok azonnali javításával küzdhetünk a leghatásosabban. Érdekes módon néha 2-3 hétig sem kellett a szerszámokhoz nyúlni, máskor pedig napjában adódott feladat. Ismét felfedeztünk egy gyártási hibát: a lépcső érintkező kábeleit az alaplemez alatt egy olyan dobozban kötötték össze különösebb szigetelés

330

nélkül, melynek víz szigetelése sem volt megoldva. Javítása után reméljük, megszűnik a már negyedik szezonban visszatérő probléma. Idén egyszer sem használtuk a kitámasztót. Ha több napot töltöttünk egy helyen, az újonnan vett bakokat tettük be a kocsi alváza alá hátul. El is határoztuk, hogy jövő évi indulás előtt leszereljük őket, jelentős súlycsökkenést fogunk elérni. Minden esetre az út végén összeszedett lista megint tartalmaz vagy 35 tételt, bár ezek jelentős része nem magával az autóval van összefüggésben. Legjelentősebb egy érintésvédelmi relét is tartalmazó új elektromos csatlakozó doboz készítése csepegő víz ellen védett kivitelben és opcionálisan a motortartó hátsó lámpatartó lemezének újragyártása. Idénre nagyon összeszoktunk az autóval. Egyetlen sérülést sem szenvedett, pedig számtalan esetben oldottunk meg nehéz helyzetet kempingekben vagy a közutakon. Jól kialakult az a jelzésrendszer, mellyel Zsóka irányítani tud, azok a kritikus helyek, amelyekre figyelni kell és én is megismertem a kocsi méretét, mozgását. Megszoktam a tükrök használatát. A tolatóradart csak ellenőrzésre használjuk, jól jön a figyelmeztetés, amit ad. A tolatókamerát továbbra sem tudjuk használni, esetleg később egy rendes szerkezet beszerzése indokolt lehet. Összességében technikai hátterünk, felszerelésünk szépen kialakult az elmúlt szezonokban. Kisebb finomításokra persze mindig lesz szükség, de alapvető módosításokra nem látunk okot. Tovább kell csökkenteni a magunkkal hurcolt holmi mennyiségét szinte minden területen, de talán leginkább a ruhatárunkat illetően. Külön kell szólni a telefon és internet használatról. Idén ez nem úgy működött, mint korábban. Franciaországban nem vettünk kártyát, mert kiderült, hogy feltöltő kártyás előfizetéshez itt nem adnak internet használatot. Később Spanyolországban vettünk, de első kísérletünkre kiderült, hogy az internet idén valahogy nem működik. Olyan lassú volt a sebesség, hogy gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult, ugyanakkor nagyon drága volt. Beszéd célú felhasználás minimális volt, az elmúlt nyarakon családtagjaink és ismerőseink megszokták, hogy nyáron elérhetetlenek vagyunk és a szükséges kommunikáció SMS-ben működött. Lackó műtétje miatt volt egy-két beszélgetés mindössze. Hivatalos hívást az Alcatel-től pedig nem is kaptam. Ha figyelembe vesszük, hogy az új EU direktívának megfelelően idén nyár végétől jelentősen csökkentek a roaming tarifák a következő utakon nem is szükséges a helyi kártya. Az internet kérdését a kempingek nyilvános internet pontjaiban oldottam meg. Elég kellemetlen, nagyon oda kell figyelni és néha nem lehet lementeni a letöltött anyagot, de működik. Mivel az elmúlt években igényeinket jól kitapasztaltuk és hivatalos ügyeim elhaltak az internet jelentősége eléggé lecsökkent. Elegendő 3-4 hetente felkapcsolódni. A jövőben minden esetre át kell gondolni a stratégiát ezen a területen. Ez az út volt eddigi leghosszabb utunk. A maga 20 hetével 15-20 %-kal haladta meg az eddigieket. Automatikusan következett, hogy szóba sem

331

jöhetett utótúra. Ettől a szezont viszonylag hamar, már szeptember közepén befejeztük. Igaz utána az időjárás sem volt igazán kedvező sehol sem. Ez akkor nem okozott gondot, de félő, hogy télen, vagy tavasszal nagyon fog hiányozni az a 3-4 hét, amivel előző években később zártunk. Idén várakozáson felül sok gondunk volt az időjárással. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabb lett volna, mint tavaly, vagy Norvégiában, de sokkal rosszabb, mint amire számítottunk. Már Korzikán sokkoló volt, amikor napokat kellett várjunk tétlenül az idő javulására és végül Corte környékén passzolnunk kellett a betervezett kirándulásokat. Később is többször kényszerültünk pihenőre az eső miatt. Sajnos megint nem sikerült megoldanunk a túrázás-városnézés és a nyaralás ideális keverését. Ugyan az út elején egy hetet és az út végén 10 napot sikerült strandolnunk, de minden további kísérletünket keresztbehúzott az időjárás. Egyszer-egyszer tudtunk csak elcsípni egy-egy napot. Idén könnyebben tudtuk összeállítani az úti programot. Viszont szomorúan kellett megállapítsuk, hogy elsősorban hegyi terepen, sok szintet tartalmazó és gyakran kopár helyeken vezető hosszabb gyalogtúrák teljesítése már gondot okoz. Ezen az sem segít, hogy itthon, a Budai hegyekben elég komoly erőnlétet és állóképességet gyűjtöttünk be a téli hónapokban. Ezzel a korláttal a későbbiekben egyre fokozódó mértékben kell számolnunk. Nyelvi problémánk nem igazán volt, valahogy mindenhol megértettük magunkat, de néha már nyomasztó volt, hogy komoly hiányosságaink voltak a feliratok, kiírások értelmezésében. Lásd esetünket az automata benzinkutakkal, vagy az olasz autópálya kapuknál. A Spanyolországban töltött második hónap végére kezdett kicsit elegünk lenni az országból és kész felüdülésként éltük meg az átkelést Franciaországba. Az idei program nem volt annyira feszített, mint tavaly és a meglátogatott helyek száma jócskán alatta maradt az előző évinek. Elsősorban az NT és az IHC helyeknek megfelelő létesítmények hiányoztak a programból. A két sziget, a Pireneusok és a Picos de Europa azért felejthetetlen élményeket adott és a meglátogatott jó egy tucatnyi francia és spanyol város nagy részét is kár lett volna kihagyni. Úgy határoztunk, jövőre valami egészen mással próbálkozunk. Ennek motivációja elsősorban az a szándékunk, hogy a kicsiket szeretnénk bevezetni a kempingezés rejtelmeibe. Erre részükről látszik fogékonyság, szüleik részéről már kevésbé. Terveink szerint először elmennénk, de "csak" két hónapra Dél-Olaszországba, majd a bölcsi szünet két hetére itthon elvinnénk valahova a Betyárokat. Augusztus-szeptemberre pedig két 3-5 hetes túrát szerveznénk, az utolsót Istria-ra. Ez a megoldás biztos, hogy a hosszú távollét és a sok holmi gondját enyhítené, bár tartunk tőle, hogy a 3-4szeri be- és kipakolás, mosás, készülődés, bevásárlás, stb. erősen rontaná az összhatást. X-X-X

332

Végül hasonló összegzéssel zárhatjuk ezt az értékelést is, mint azt az elmúlt években tettük. Most már négy szezon, 517 lakóautóban töltött éjszaka, melyből 460 a hosszú túrákra esik, tapasztalatával a hátunk mögött jelenthetjük ki, hogy ez az életforma jól kezelhető, az év jelentős részének élmény dús és értelmes eltöltését teszi lehetővé. Ugyanakkor érzékeljük, ha nem is súlyosan, öregedésünk jeleit, amit ma még csak a programok megválasztásánál kell figyelembe vegyünk. Ma úgy érezzük, hogy ha valamilyen komoly esemény nem jön közbe, még sok éven keresztül folytathatjuk barangolásainkat. X-X-X Ami a naplóból kimaradt Az úticél… Az egy hideg - egy meleg szabály adta, hogy most Dél-Európa lesz a cél. Azt, hogy idén Észak-Spanyolországba megyünk már két éve elhatároztuk. Ezt a döntést nem az akkori út váratlan megszakítása miatt hoztuk, hanem azért, mert egyszerűen egy szezonba nem fért volna bele Portugália mellett egész Spanyolország és akkor számos érdeklődésre számot tartó hely kimaradt. Korzika már régen beszélgetés tárgya volt köztünk és most jó ötletnek tartottuk, hogy mielőtt bemegyünk a Pireneusok hegyeibe, ahol a Feketeerdőben és a Vogézekben szerzett tavalyi rossz tapasztalatok alapján félő volt, hogy májusban-júniusban kicsit hideg van, meglátogassuk ezt a szigetet. Ez után már magától adódott, hogy ha már ott vagyunk, egy kompozással tudjuk le Szardíniát is. Így első ránézésre talán kicsit furcsa útiterv alakult ki, de utólag elmondhatjuk, nagyon jó volt a választás és egy változatos programot állítottunk össze. Természetesen útközben megint letudtuk a Földközi tenger partvidékén néhány város meglátogatását. Odafelé Savona, San Remo, Montpellier és Barcelona, visszafelé Carcasson és Avignon került a programba és egyedül az induláskor leszakadt légrugó számlájára írható, hogy Velencet ki kellett hagyjuk. Majd valamelyik következő utunkon, - talán már jövőre, - érintjük. Ami a legjellemzőbb… Idén is gond olyan elemet megjelölni, melyet legjellegzetesebbnek nevezhetnénk. Ezt részben ugyanaz a körülmény magyarázza, mint tavaly, hogy nagyon változatos programot bonyolítottunk le. Volt bőségesen természeti szépségben részünk mindkét szigeten, de különösen a Pireneusok-ban és a Picos de Európa hegyei között. Ugyanakkor számos szép várost is bejártunk és, bár sokkal kevesebbet, mint tavaly, elég sok kastélyt, templomot, múzeumot is felkerestünk. Ugyan akkor a program kicsit vegyes volt, az első két hónap a szigeteken egészen más természetű volt mint Észak-Spanyolország. Ami az út egészére, de legalább jelentős részére

333

jellemző volt az a sok vadregényes autóút, melyek gyakran okoztak izgalmat, de nyújtottak feledhetetlen élményt is. Már Szardiniá-n első nap az Olbia-ból Tortoli felé vezető úton volt részünk a keskeny, kanyargós utakból, de Korzika nyugati partja, a Calanche sziklaképződményei és a Cap de Corse megkerülése is izgalmas volt. Azután a Pireneusokon átvezető N260-as út számos szakasza és a Picos de Európa néhány szurdokban vezető útja volt emlékezetes. A látnivalók Idén sem panaszkodhatunk a látnivalók egysíkúságára, bár nem volt annyira tömény, mint az elmúlt évben. A tavaly megtapasztalt három kör (természeti szépségek, városlátogatások valamint épületek, múzeumok) adta a programunk gerincét. Idén kisebb súllyal szerepelt az utóbbi csoport. A meglátogatott városok jellegzetes épületeinek felkeresése során többek között Barcelona-ban meglátogattuk a Sagrega Familia székesegyházat (bár ne tettük volna), Burgos-ban a katedrálist, az Altamira-i barlangrajzokat (legalább is a másolataikat), Santillana del Mar kolostor templomát, Andorra la Vella-ban a törvényhozás épületét, Encampban egy régi parasztházat és Ordinóban egy gazdag család házát. Ez utóbbi két helyen megismerkedhettünk a korabeli használati tárgyakkal is. Sokat gondolkoztam azon, miért is olyan nevezetes a Sagrega Familia székesegyház. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy ennek az a vonzereje, hogy építés alatt áll. Kész templomot sok százat lehet meglátogatni. Kicsit és nagyot, gótikusát és barokkot, vagy akár régebbit is, díszeset és egyszerűt. De épülőt nem. És ez magyarázza, hogy miért húzódik el az építkezés, ha kész lesz valaha, egy lesz a sok száz templom közül, talán kicsit különleges az építészeti megoldások miatt, de nem egyedül álló. Gyalogtúráinkról később írunk. Idén nem csak ezek adták a felkeresett természeti értékeket. Különösen nagy súlyt kaptak azok a helyek, ahol lakóautóval, vagy motorral jártunk. A La Calanche sziklaképződményei, Korzika nyugati partja, a Pireneusok-on végig vezető N260-as út végigautózása, vagy a Riano-i víztározó és gátjának megtekintése magában is egy élmény. És idén nagyon sok ilyenben volt részünk. Felkerestünk kb. három tucat kisebb-nagyobb várost. Köztük volt feledhető, mint Logrono, Bilbao vagy Foix, volt olyan nevezetesség, melyet nem szabad kihagyni, mint Burgos, Pamplona vagy Lurdes, és volt sok olyan, mely kellemes meglepetést okozott, mint Bosa, Bonifacio, Camprodon, Leon vagy Santillana del Mar. És volt nagyon sok olyan hely, Calgari-tól Avignon-ig, mely nagyjából egészéből azt hozta, amit az útikönyvek ígértek. Néhány helyet (mint Vitoria Gasteiz, Oviedo, Gijon, Santander) az útikönyveket tanulmányozva tudatosan nem vettünk fel az úti programba. Az utakról

334

Idén a kissé vegyes program az utakban is visszatükröződött. Az oda- és visszavezető autópályák és néhány autovia Spanyolországban kimondottan könnyű feladat volt. A Földközi tenger partján végigautózni a sok lakott helyen, - tudjuk régről, - nem egy könnyű eset. Ami viszont idén nagyon erősen jelentkezett, az a hegyi terepen vezető szűk, kanyargós utak voltak. Az előzetesekből tudtuk, hogy kisebb mértékben Szardínián, de különösen Korzikán számíthatunk ilyenekre. Tulajdonképpen a Pireneusokban és a Picos de Európa hegyeiben sem lepett meg igazán. Szerencsére idénre már megtanultuk, hogy a kocsi mit tud, hol fér el, mire kell vigyázni, így ha nagy odafigyeléssel is, de gond nélkül tudtuk venni ezeket az akadályokat. Nem túl sok helyen volt gondunk az út minőségével, talán a Cap Corse nyugati oldala volt a legrosszabb, de máshol is jártunk kátyús helyeken. Összességében nem rosszak az emlékek ez ügyben. Helyi és helyközi közlekedés Idén nem túl sokszor éltünk ezzel a lehetőséggel. Ez annak is köszönhető, hogy a motort megint többször használtuk. Különleges élmény volt a Nuria-ba felvivő fogaskerekű. Terveztük a Korzikát átszelő vasút kipróbálását is egy szakaszon, de a rossz időjárás és a kemping viszonyok Corte-ban ennek elhagyására kényszerítettek. Ha jól értelmeztük a helyzetet a bejárt helyek nagy részén, - kivéve a nagy városok környékét, - nem is nagyon volt tömegközlekedés. Kempingek, szálláshelyek Két éve Spanyolországban és Portugáliában járva azon keseregtünk, hogy a kempingek hangulattalanok, talajuk poros, pusztán az éjszakázásra alkalmasak. Idén néhány nagyon kellemes meglepetésben volt részünk. Torla-ban, Santa Marina del Valdeon-ban, Puigcerda-ban, vagy Riano-ban emlékezetesen szép helyeken táboroztunk és sok más helyen is hangulatos volt a kempingünk. A helyek döntő többségében füves volt a pálya. Azért maradtak kellemetlen emlékek is. Az olasz kempingek gyengébb minősége (kis parcella méret, szegényes vizesblokk, kevés áram) Szardíniára is igaz. Ez egy idő után nyomasztó tud lenni. Hazafelé jövet még a korábbi utunkról kellemes emlékként őrzött Albenga-i kemping is csalódást okozott. De Franciaországban Vias Plage sokcsillagos kempingje a bokáig érő laza homok talajával sem lopta be magát a szívünkbe. Idén az út nagy részét az előszezoni kedvezményekre alapozva szerveztük. Azzal, hogy a CampinCheque-be is beléptünk nemcsak a választék volt gazdagabb, hanem lehetőségünk nyílt arra, hogy július nagy részét is olcsó kempingekben töltsük. Egyébként tapasztalatunk szerint a CC kempingek kicsit színvonalasabbak, mint az ACSI CC hálózat helyei. Érdekes színfolt volt az a két éjszaka, melyet Biarritz-ban egy lakóautó parkolóban töltöttünk. Franciaországban nagyon sok ilyen hely van. A francia kempingklubnak külön kiadványa van a lakóautó szervizpontokról. Ebben

335

több mint kétezer helyet sorolnak fel. Sok közülük kemping, ahol éjszakázással, vagy a nélkül lehet leüríteni-feltölteni. De több száz olyan címet is megad, ahol döntően önkormányzati kezelésű helyeken, gyakran korlátozott számú éjszakára parkolási lehetőséggel, néha még villany csatlakozás is biztosított ingyen, vagy pár €-ért. Ha nem is minden nap, de alkalmanként lehet ezekre a helyekre alapozva szervezni az utat. Például Carcasson-ban a vár közvetlen közelében is van egy ilyen parkoló. Valamilyen hasonló hálózat Olaszországban is lehet, de a San Remo-ban látott hely elég lehangoló volt. Idén a hagyományos osztrák-német autópálya melletti éjszakázást kibővítettük. Aludtunk Savonna mellett egy kamion parkolóban és Tornyiszentmiklós mellett a magyar autópályán is. Kempinget találni általában nem volt gond. Franciaországban 11 ezer helyet sorol fel a katalógus és a spanyol választék is elégséges a bejárt területen. A szigeteken már szerényebb a kínálat, de azért tudtuk kezelni a helyzetet. Egyéb szálláshelyeket nem nagyon néztük. A kempingek döntő többségében volt valamilyen faházas lehetőség is, de ezek árait nem néztük. Turistainformáció, gyalogtúrázás Városi információval soha sem volt gondunk. Sok éves tapasztalatunk és a velünk lévő útikönyvek (általában legalább kettő minden bejárt területre) adtak annyi induló információt, hogy bármelyik településnek bátran nekivághattunk. Sokszor kaptunk a kempingekben előzetesen térképeket és ez így együtt elegendő volt a városi információs irodáig. Pedig a spanyol városokról két éve kinyomtatott térképeket az indulás előtti sietésben elfelejtettük magunkkal vinni. Városi információs irodát mindenhol találtunk, kínálatuk elég vegyes volt, de a nekünk legfontosabb városi térképet azért mindegyik tudta adni. A gyalogtúrázás lehetőségeiről, immáron negyedik alkalommal, elmarasztalóan kell írni. A terület maga, elsősorban a Pireneusok és a Picos de Európa, de Korzika is, sok lehetőséget ígér. Sajnos nincsenek a mi igényeinkhez illeszkedő jelzett utak. Egyes területeken (pl. Camprodon) nagyon gazdag anyagot kaptunk kirándulási lehetőségekről különböző itinerek formájában, de ezek sem kimondottan jelzett utakat írtak le. Sok gondunk volt azzal, hogy a nekünk kedvező 6-8-10 kilométeres körök ismeretlenek. Vagy vannak kisebb sétautak, vagy nagy, hegységeken átvezető, gyakran több napos, vagy akár hetes túrák. Sok helyen vettünk profi turistatérképet, de ezek se nagyon könnyítették meg az útvonalválasztást ugyanis a jelzett utak általában nincsenek feltüntetve, inkább csak a kontrol céljaira szolgáltak. A jelzések hiányán túl az is nehezítette a helyzetet, hogy ezeken a területeken is a már korábban bírált jelzés filozófia érvényesül. Nagyon ritkák a jelek és akkor sem láthatóak jól. Van a piros fehérrel a nagy, országos (GR) utak számára és a sárga fehérrel a helyi utakhoz. Ha két, vagy több azonos kategóriájú út találkozik, vagy elágazik, csak a táblák maradnak, melyeket gyakran nem tesznek ki. Amúgy is ritka az útbaigazítás. A kritikus

336

helyeken (települések elhagyása, nagyobb nyílt terület) sem sűrítik a jelzést. Gondot okozott többször, hogy a túrák kiindulópontját nehéz volt megközelíteni. Volt, hogy többet gyalogoltunk a kiindulópontig, mint a túrán magán. Külön gond a bejárt területen, hogy a magas és kopár hegyek miatt szinte minden túra kimondottan nehéz, sok volt a durva emelkedő. Ugyanakkor először kellett szembesüljünk azzal a ténnyel, hogy jelentkeznek fizikai korlátaink. Összességében bár sok szép és esetenként komoly sport értékkel bíró túrát tettünk, nem kis hiányérzetünk maradt. A rászánt időből és energiából sokkal optimálisabb programot lehetett volna kihozni, ha jobb az információs rendszer és több a jelzett út. Azért megtettünk pár emlékezetes utat. A Nuria völgy, az Ordese Nemzeti Park vagy a Cares szurdok méltán kerülhet fel arra a listára, ahol legdíszesebb trófeáinkat soroljuk fel. Gázolajárak A bejárt területen Olaszországban a legdrágább, kb. 1.15 € literenként. Ugyanez az ár Szardínián is. Franciaországban kicsit olcsóbb és itt lehetőség van szupermarketek kútjainál a normál árnál 5-6 centtel olcsóbban tankolni. Korzikán a szárazföldi áraknál minden drágább. Ez a gázolajnál 5-8 centet jelent. Spanyolországban 1 € alatt (95-97 centért) lehetett hozzájutni az üzemanyaghoz. Ausztria a korábbi gyakorlatnak megfelelően valahol a francia árak körül jár, míg az idén elég komoly súllyal jelentkező Szlovéniában a Spanyolországban tapasztalt árakat láttuk. Az Andorrában érvényes 85 centes árat sajnos nem tudtuk érdemben kipróbálni. Töltőállomást találni nem volt gond. Egyes területeken ugyan nem túl sűrűn fordult elő, de az egy tank gázolajjal bejárható 5-600 kilométer figyelembevételével nem volt nehéz elkerülni a kritikus helyzetet. Bankkártya használat Első év volt, hogy Maestro kártyát használtunk mivel januárban leadtuk az EC-MC kártyákat. Gyakorlatilag mindenhol elfogadták. Egy-két esetben a helyi leolvasó gép hibája miatt kellett készpénzzel fizessünk. Egyedül Andorrában kellett szembesüljünk azzal a helyzettel, hogy több helyen Maestro kártyánkat visszadobta a gép. Elképzelhető, hogy a Maestro kártya használatával függ össze, hogy az olasz autópályákon két esetben is volt fizetési problémánk. ATM-et ezen az úton nem használtunk, mert élve az OTP lehetőségével idén még itthon kedvező árfolyamon, ATM használati díj nélkül váltottuk ki teljes készpénz szükségletünket. Nyelvhasználat, idegenek

337

Idén gyakorlatilag mind a négy és fél hónapot olyan területen töltöttük, ahol a helyi nyelvet nem beszéltük és az idegen nyelv ismeret a helyiek között nem általános. Azért minden problémánkat meg tudtuk oldani. A kempingek recepcióin általában mindenhol beszéltek angolul valamennyire. A turista információs irodákban is mindig találtunk angolul beszélő munkatársat. De ezen túl elég sivár a kép. Üzletekben, utcán csak elvétve találkoztunk angolul beszélővel, a németet megpróbálni is felesleges. A kempingező kollegák körében kicsit jobb volt a helyzet, de a belgák, franciák, spanyolok közül sokkal sikertelen volt a verbális kapcsolat felvétele. A tájékoztató táblák körében is ritka az idegen nyelvű. Ez is közrejátszott problémáinknál az automata benzinkutaknál és az olasz autópályán a fizetésnél, illetve nem fizetésnél. Minden esetre az út vége felé már kicsit nyomasztó volt, hogy a feliratokat nem értettük, vagy tartalmukat csak sejtettük. Az idegeneket illetően a szigeteken töltött előszezoni időszakban nagyjábanegészében a megszokott kép fogadott. A turisták idős házaspárok, németek, hollandok, stb. hosszabb-rövidebb körutakon. Szardínián egyes kempingekben nagyon sok volt az állandó, de szerencsére ebben az időszakban ez még csak a hétvégéken okozott problémát. Ami kicsit meglepett, hogy nagyon sok szervezett, szintén döntően idős házaspárok alkotta társaság járta a szigeteket. Ezzel a formával először tavaly Írországban találkoztunk, ahol a holland ANWB húszon valahány egységből álló csoportjával aludtunk együtt a Moher szikláknál. Idén nem egyszer két csoport is tartózkodott ugyanabban a kempingben, és ha az kicsi volt, lehetetlenné tette más túrázók táborozását. Láttunk csoportot a német kempingklub szervezésében, az ANWB, ACSI és más szervezetek keretében több holland csoportot, de magán szervezésű svájci és belga társasággal is éjszakáztunk együtt. Volt olyan társaság, mellyel kerülgettük egymást és többször is találkoztunk. A francia tengerparton és Barcelona-ban ismét a kempingezők teljes nemzetközi választékával találkoztunk. Talán a németek voltak kicsit kevesebben, a hollandok és belgák pedig többen a megszokottnál. Feltűnt, hogy a franciák körében mennyire terjed a lakóautózás. Az utakon szerzett tapasztalatok visszaigazolják a statisztikát, miszerint az éves lakóautó értékesítésben megelőzték a németeket. Ismét tapasztalhattuk, hogy az angolok mind bátrabban "hatolnak be" a kontinensre. A tavaly megismert hatalmas lakóautó és lakókocsi állományuk mind nagyobb hányada kel át a Csatornán és merészkedik egészen távoli helyekre is. A Pireneusokban egészen más kép fogadott. Itt voltak területek, ahol alig láttunk külföldit és a németek szinte eltűntek. Viszont meglepően sok holland járta a hegyeket gyalogosan is. A legkedveltebb turisztikai célpontok (Barcelona, Pamplona, Burgos, Bilbao vagy San Sebastian) körzetében azután minden náció előfordult. Kétszer még magyarokkal is találkoztunk, de volt görög motoros és lett lakóautó is. Szeptemberben a Riviera-n a hollandok uralták a terepet. Azon nem igazán csodálkoztunk, hogy Albenga-ban a holland tulajdonú kempingben talán mi

338

voltunk az egyetlen "idegen", de hogy St.Aygulf-ban a kempingezők fele holland volt az kicsit meglepett, még a hollandok hihetetlen mobilitását ismerve is. Egyébként egész utunkon sokkal kevesebb volt szoci országból származó kocsit láttunk, mint a korábbi években. Talán két kézen megszámolható a négy hónap alatt kempingben látott, erről a vidékről származó jármű. Lehet, hogy az újdonsült EU tagság kezdi elveszíteni a hamvát és az itthon tapasztaltaknak megfelelően ezek a polgárok is visszaszoknak hazai pályájukra. Rovarok Idén nem sok bajunk volt velük. Két évvel ezelőtti tapasztalatok alapján sok légyre készültünk. Voltak is, de nem olyan sokan, min vártuk. Más bogárral nem igen találkoztunk.

339