Golem, augusztus 6, csütörtök, 104. nap

Golem, 2015. augusztus 6, csütörtök, 104. nap Éjjel megint nagyon meleg volt. Én már hat óra előtt felkeltem, hogy a naplót befejezzem. Mire megjöttek a banki SMS-ek és Zsóka is felébredt, végeztem a munkával. Miután felolvastam a művet, lementettem a hatodik fejezetet és nekikezdtem a reggeli készítésnek. Reggeli után összekészültünk egy motoros kiránduláshoz Durres-ba. A járgányt már tegnap leszedtük és beindítottam. Négy hét kihagyás és a kanyargós utakon több száz kilométer zötykölődés után, nagyon nehezen akart csak beindulni. A készülődés is nehezen ment. Azért tíz órára útrakészek voltunk. Már ekkor nagyon meleg volt. Az autópálya szervizútján mentünk tíz kilométert, majd rátértünk egy széles főútra, melyen további öt kilométer megtétele után beértünk a központba. Merő véletlenségből a fő nevezetesség, az Amfiteátrum közvetlen közelében álltunk le. Ha lennének, jelzőtáblák vagy térkép segítségével sem találhattunk volna jobb helyet városnéző sétánk kiindulópontjának. Motorunkat a régi városfal egyik kapuja mellett hagytuk és betértünk a belvárosba. Itt azonnal az Amfiteátrum kerítésénél találtuk magunkat.

Ezt a római korból származó műemléket csak ötven éve fedezték fel. Tudtak létezéséről, csak a helye volt ismeretlen, amíg a felette lévő területen álló házak valamelyikében kutat nem ástak, és be nem szakadt. Ezt követően olaszok tárták fel a területet, de még ma is áll pár ház a romok felett. Én nem ilyenre számítottam. A római, veronai, vagy pulai, sőt az aquincumi vagy siracusai társai is egészen más emlékeket ébresztenek. 307

Itt egy kis ókeresztény kápolnát is találtak a lelátó karéja alatt, benne szép mozaikkal. Az Amfiteátrum felett az egykori várfal egyik bástyáján kilátóteraszt véltünk felfedezni. Elhagyva a romokat ide igyekeztünk, de nem találtuk meg a hozzávezető utat. Közben figyeltük, senki sem tűnt fel a korlát mögött. Ebből arra következtettünk, nem is látogatható. Azért a nagy melegben császkáltunk egy kicsit a domboldalban. 308

Durres alapvetően nem tetszett, pedig ez az első olyan albán város, ami nem világörökségi listás, és bóklásztunk benne valamennyit. Őrült nagyok a kontrasztok. A modern, jó állapotban lévő, mondhatni elegáns épületek közvetlen közelében megtalálhatóak a romos, elhanyagolt, de azért gyakran lakott házak, vagy a teljesen elhagyott és az enyészet útjára lépett épületek. És ehhez mindenhol szemét, szemét és szemét, bűz és rendezetlenség. Nincs például egy sima járda, össze-visszabetonozott rámpák, lépcsők, kiszögelések mindenfelé. De említeni lehetne a garázsajtókat és sok mást is. Több épületet építenek, rekonstrukció nyomát nem láttuk. Sok a félbehagyott építkezés. Egyszóval borzasztó. A sikertelen hegyi túra után lementünk a partra. Itt egy mesterséges szigeten lévő étterem és a hozzávezető kábelhídnak stilizált valami hívja fel magára a figyelmet. A part homokos, a víz sekély és nagyon koszos. Azért többen fürödnek benne és a parti gaz között napernyők alatt ücsörögnek. Az étteremtől visszanézve a part menti modern magas épületek láthatóak.

A város feletti domb tetején szép kastély hívta fel magára a figyelmet, talán az egykori albán királyok nyaralója lehetett. Próbáltunk várostérképet szerezni. Turistainformációs irodában nem is reménykedtünk, de azért a B tervben bíztunk. Betérve az egyik szállodába hosszas keresgélés után találtak egy elnyűtt példányt. Lerítt róla, hogy nem osztogatásra szánták, hanem 309

saját használatra. Udvariasan megnéztem, mintha keresnék rajta valamit és megköszöntem. Szerencsére útikönyvünk térképe elég jó a belvárosról. Visszasétáltunk a motorhoz, hogy az útközben vett bureket betegyük, mielőtt folytatnánk városnéző sétánkat. Érintettük az archeológiai múzeum épületét. Következő célpontunk a nagy mecset volt. Ehhez ismét betértünk a régi városfal mögötti területre és az Amfiteátrum mellett elértük a város főutcáját, mely a városházának és a Kultúrpalotának is helyet adó főtérbe torkollik. Ezek a középületek a hosszúkás tér két végét zárják le, míg a nagymecset a domboldalba épült.

Eredetije csak 1940-ben lett kész, de a kommunista időkben lerombolták. A helyén épült újat alig pár éve adták át.

Az előtte lévő teraszról jól megfigyelhető a főutca élete. Én a mecsetbe is bementem, Zsóka nem akart bonyodalmat, így inkább kint maradt. Mint modern épület, elég jellegtelen. Nekünk amúgy is a Tetovo-i Tarka mecset a mérce, és az nagyon magasan van. 310

Elhagyva a mecsetet, az ókori piactér maradványaihoz igyekeztünk. Ez a közeli egyik főút mellett, modern épületek közötti foghíjon található. Csak kívülről, a kerítés felett nézhető meg.

Közelében a Kultúrpalota építése során római fürdő maradványaira bukkantak, melynek az utcáról, szintén kerítésen keresztül nézhetőek meg.

Még egy dolgot szerettünk volna megnézni, a velencei tornyot. Ehhez egy feleslegesen nagy kerülőt tettünk. Utunk során érintettünk egy ortodox templomot, mely be volt zárva. 311

Szomszédságában Durres talán egyetlen igazán szép palotája ma egy bank székháza.

Ekkor értünk ki a partra, a kikötő mögötti részre. Elindultunk a parttal párhuzamosan a belváros felé. Rövidesen megpillantottuk a velencei torony zömök, kör alakú épületét, mely ma kávéház. Az előtte lévő kis téren három bronzszobor popsztárokat, köztük Tina Turnert ábrázol.

Mint kiderült a velencei torony annak az utcának a sarkán áll, ahol beljebb motorunkat leállítottuk.

312

Ennek jobb oldalát az egykori városfal, - rajta több bástyával, szegélyezi. Másik oldalán elég vegyes a kép, düledező lakóházak, kis éttermek között egy hatalmas palota, mely új építésű lehet, de igyekszik régi korok hangulatát megidézni. Benne valamilyen kollégium tevékenykedik. mint három órát jártuk a város utcáit.

Teljesen elcsigázva értünk a motorhoz. Ebben a melegben több

Durres nem lopta be magát a szívünkbe. Az Amfiteátrumot meg kellett nézni, és ha már itt jártunk, és volt rá időnk a város bejárása is mondhatni kötelező feladat volt. Felülve a járgányra ugyanazon az úton jöttünk vissza. Kellemetlenül meleg volt a menetszél, mintha lángszóróval támadtak volna. Fél három után értünk a lakóautóhoz. Első dolgom volt a tegnapról megmaradt jó fél liter sört meginni. Utána átöltöztünk és hideg vízzel lezuhanyoztam. Elpakoltuk dolgainkat, kimentem fizetni és felszereltük a motort. Utána álltam neki az adminisztrációs feladatoknak. Ma különösen nehezen ment a naplóírás. Ennek fő oka talán a nyomasztó időjárás. Meleg van és borult az ég, azt várnánk, hogy mindjárt esik, de csak nem akar jönni az üdítő enyhülés. Ma is a sajátban fogunk zuhanyozni, lehet, hogy be se kell gyújtani a kazánt, tegnap nem használtuk ki és talán nem hűlt le annyira. Holnap tovább megyünk Tirana-ba. Ott is egy szállodánál fogunk éjszakázni, de a parkolóban és nem lehet asztalt, széket, előtetőt kitenni. Nem tudjuk még hogyan fogjuk megoldani. Lehet, hogy azonnal letudjuk a városnézést és másnap megyünk tovább Montenegróba. Tirana, 2015. augusztus 7, péntek, 105. nap Este nagyon meleg volt, Zsóka hamar elpilledt és bement lefeküdni. Én fél 12ig olvastam a kocsi előtt. Reggel már fél hétkor felkeltem és elkezdtem készíteni a reggelit. Mire megettük és összepakoltunk induláshoz fél kilenc lett. Utunk Tirana-ba eseménymentes volt. Csak Rózsi az autópályára nem tudott rendesen felvinni. Durres felé a szervizúton indultunk és pár kilométer után egy aluljárón kerültünk át a túloldalra. Ezzel nem is volt baj, csak ott nem volt felhajtási lehetőség. Megint egy szervizúton autóztunk, csak az egyszer kifogyott alólunk és mindenféle keskeny és burkolatlan utakon akart felvinni 313

egy meredek dombra. Ezt nem vállaltuk be, inkább visszafordultunk és elmentünk egészen addig a felüljáróig, ahol tegnapelőtt letértünk az autópályáról. Utána már csak két helyen kellett felülbírálni, mert nem voltak felüljárók benne a térképében. Tirana-ba gond nélkül bejutottunk, a délelőtti órán még a forgalomra sem panaszkodhattunk. Rózsi a belvároson keresztül vezetett a településtől keletre, az Elbassan felé vezető út mellett lévő szállodához, melynek parkolójában van éjszakázási lehetőség. Ez egy kis magánszálloda. parkolójában talán 8-10 személykocsinak van hely. Amikor megérkeztünk éppen egy olasz forgolódott lakóautójával, hogy kiálljon az egyetlen méretes helyről. Amíg végzett mi félreálltunk, majd beálltunk a helyére. Ahhoz, hogy a motort leszedhessük vagy két métert vissza kellett tolatnunk. A háziasszony nagyon kedves, mutatta az emeleten a WC-t és zuhanyzót, melyet valószínűleg a személyzet használ. Mindezért ingyen WIFI-vel és villannyal 15 eurót kérnek. Nagyon barátságos ár, hiszen egy fővárosban vagyunk, mindössze 4-5 kilométerre a centrumtól. Letáborozás után, - ami itt csak a villany felcsatlakoztatását jelentette, összekészültünk egy motoros városnézéshez. 11-kor már úton voltunk. Ugyanazon az úton mentünk visszafelé, melyen a belvárosból érkeztünk, csak most sokkal könnyebben haladtunk. Elérve a főtér környékét letettük a járgányt. Valamilyen pasa terén álltunk, szobra ott díszelgett a tér közepén, türbéje, mint kiderült a város szinte egyetlen középkori műemléke, ott árválkodott egy hatalmas épülőfélben lévő toronyház építési kerítése mögött.

A téren elindultunk a főtér, a Szkander bég tér felé. Ez egy hosszú ovális tér. Többnyire modern épületek szegélyezik, de itt vannak a város jelképei, az 1830-ban épített óratorony és az 1774 és 1827 között épült Ethem Beu mecset. Ez utóbbit szerettük volna megnézni, de éppen szertartás kezdődött és jelezték, csak két óra után mehetnek be a turisták. Azért készítettünk pár felvételt kívülről, azzal az opcióval, hogy később, - ha addig bírjuk a melegben, - esetleg még visszajövünk. Ez annál is inkább megmozgatta a fantáziámat, mert látszatra nagyon szép, bár nem éri el a Tetovo-i Tarka mecset szintjét. 314

Elhagyva a mecsetet kinéztünk a térre. Közepén kissé gazos fűvel körülvéve a névadó lovas szobra áll. Északi oldalán kicsit oldalt a Nemzeti Múzeum modern épülete, homlokzatán egy jellegzetes hatalmas mozaikképpel. A mecset mellett az opera hosszú, lapos épülete áll. A tér déli oldalán hasonló, a szocreál időkből származó épületek, - előttük egyforma beton őrbódéval, - ma is kormányzati célokat szolgálnak. A hátteret egy épülőfélben lévő toronyház adja

315

Az opera épületében található a turistainformációs iroda, talán ez az egyetlen Albániában. A nagyon reprezentatív helységben látogatók nem voltak. Egy nagyon kedves, angolul jól beszélő kislány túl sok újat nem tudott mondani, azért felhívta figyelmünket pár lehetőségre. Ingyenes térképe nem volt, amit 300 lekért, vagy 2 és fél euróért adott volna, az elég gyengének nézett ki. Maradtunk útikönyvünk térképénél. Megkerültük a teret a déli oldalról és betértünk az innen induló főút egy mellékutcájába. Itt egy park fogadott, hátsó végében egy kávéháznak és kaszinónak helyet adó pavilonnal. Ennek a nap folyamán még lesz jelentősége, ide húzódtunk be a kora délutáni eső elől. Tovább sétálva felfigyeltünk egy hatalmas új ortodox templomra.

316

Építési területeken keresztül, - ahol nem túl sokan és nem túl intenzíven kapirgáltak, - jutottunk el célunkhoz. Az épület monumentális, de nem igazán szép. Természetesen magán viseli az ortodox templomok jellegzetességeit, kupolás szerkezet, külön harangtorony, valamilyen udvar-, vagy kertszerű környezet, külön kápolna, stb., de közelről sem olyan meghitt, mint az Apollónia-ban, vagy Ohrid-ban felkeresett társai.

Visszatértünk a Szkander bég térre és jellegzetes épületeire vetettünk egy pillantást más szemszögből is, majd az opera mellett elhagyva a teret betértünk a kisutcákba. Így leltünk rá egy piacra, mely sem kínálatával, sem hangulatával nem lopta be magát a szívünkbe.

317

A piac melletti utcasarkon a sok panelház és lerobbant épület után üdítő színfolt volt egy villa. Hozzá hasonlót egész nap nem láttunk.

Elég vegyes benyomást keltő utcákon jutottunk el Tirana „folyó”-jához, mely itt eredeti nyomvonalától eltérítve, mesterséges medrében kerülgeti a beledobált használt autógumikat és egyéb szemeteket. Következő célpontunk a folyó túlsó oldalán a Piramis volt. Eléggé eltértünk az ideális iránytól, ezért a part melletti úton kellett nyugat felé sétáljunk. Itt elég régi és lepusztult épületek előtt mentünk el. Földszintjükön-alagsorukban mindenféle bóvlit áruló üzlet elképzelhetetlenül szegényes körülmények között árulja készleteit. Az egész egy állandó piac benyomását keltette. Elég nagy volt a zsúfoltság. Elmentünk egy vadi új mecset mellett is. Sok ilyet látni mostanság Albániában, nemcsak a nagy városokban, hanem a falvakban is. Igyekeznek az elmúlt rezsimben lerombolt vallási infrastruktúrát újraépíteni. A Piramis egy rémálom, Enver Hodzsa építtette állítólag saját mauzóleumának, végül ezt a célt soha sem szolgálta. Most olyan, mint egy bunker, grafitikkel elcsúfítva, törött üvegekkel áll ennek a szép parknak a közepén, gondoljuk az elmúlt rezsimre emlékeztetve.

318

Innen a kormányzati és egyetemi negyed felé folytattuk utunkat. Itt láttunk pár modern és a szocreál időket idéző, jó állapotban lévő palotát. A széles út végében, az egyetemi épületek előtti téren még állnak azok az EU és szomszédos országok jellegzetes épületeit formázó makettek, melyeket a májusban volt Európa Nap tiszteletére állítottak.

319

A Brandenburgi kapu, a Big Ben, a bécsi Prater óriáskereke, egy holland szélmalom és hasonlók között ott van a Hősök tere is. Tiszta szerencse, hogy kiírták, mert a szobrok nélküli két karéjt a középen álló oszlop nélkül nem ismertem volna fel. Visszafordulva a belváros felé megálltunk egy érdekes helyen. Ez a negyed volt egykoron a káderek zárt lakóterülete. A miniszterelnöki rezidencia ma is itt van. A területet a jellegzetes mini-bunkerekből őrizték. Egyet meghagytak mementónak.

Itt állították ki a berlini fal egy darabját is. A terület ma természetesen nyitott. azért látni még pár elhagyott úszómedencés villaházat a „régi” időkből.

Eddigre közeledett a két óra, amikor a régi mecsetbe be lehet menni, és a felhők is, - villámlások és dörgések kíséretében, - sűrűsödtek. Igyekeztünk kilépni.

ezt a szerelőállomást.

Elhaladva egy nyilvános bringaállomás mellet, - mely itt a Raiffeisen Bank támogatásával működik, csak nem elektromos, hanem gyermekeim szóhasználatával élve „parasztbrenya”-kkal, - láttuk 320

Rövidesen elkezdett esni és mi, mások társaságában, a kaszinó melletti kávézó bejárata előtti ponyva alá húzódtunk be. Egész komoly kis zivatar kerekedett. A levegő nem hűlt le, de azért frissült egy kicsit. Mikor elállt és indultunk tovább, szinte érezni lehetett, hogy a felforrósodott kövezeten hogyan szárad fel a víz. Háromnegyed kettőre értünk a mecsethez, már be lehetett menni. Zsóka megint nem akart csatlakozni hozzám. Pedig nagyon szép ez a nem túl nagy mecset. Festése meg sem közelíti az etalonnak számító Tetovoit, de az eddig általunk meglátogatott, - nem túl sok, - muzulmán templom között méltán érdemli ki a második helyet. Különösen javított a hangulaton, hogy nem sokkal voltunk szertartás után, több öreg még a szőnyegekkel borított előtérben beszélgetett. A turistákkal nagyon kedvesek voltak, igyekeztek megmutatni a helyes viselkedést. Megkövetelték a szabályok betartását, de nem zavartak az épület megismerésében. Hagytak fényképezni.

321

Ezzel Tirana-i városnézésünket befejeztük, talán többet is megnéztünk, mint amit érdemes. A benyomások vegyesek, sokat nem vártunk, azt megkaptuk, a régi mecsetet pedig tekinthetjük ráadásnak. Itt is tetten érhető a tegnap Durres-ban észrevételezett ellentmondásos kép, csak itt talán kevesebb a romos, elhagyott ház, de attól a rendezetlenség és a kosz megvan. Ha már másodszor is eljutottunk ebbe az egzotikus országba, a fővárosát fel kellett keresni. Visszafelé a motorhoz megint vettünk két byrek-et, mert az látszott, hogy nagy vacsorázás nem lesz, sem a meleg, sem a körülmények nem kedveznek egy komolyabb főzőcskének. Felülve motorunkra igyekeztünk vissza a szállodához, mert már megint esőveszély volt. Utunk végén csepegett is pár csepp, melyet később kisebb zápor követett. Ezt a kocsiban vészeltük át, én a napló előkészítésével foglalatoskodtam és az internetet néztem meg. Közben vedeltük az innivalókat, sört, narancslés fröccsöt, vizet. Sokat izzadtunk napközben, az egyik patika hirdetésén 37 fokot láttunk és a mecsetnél is az esőt követően 35 fok körül mutatott a hőmérő. Öt óra körül felültünk ismét a motorra, hogy elmenjünk a közelben lévő TEG bevásárlóközpontba, mely a legnagyobb és az útikönyv is megemlékezik róla. Itt számos üzlet mellett egy hatalmas Carrefour is található. Méltán mondható, hogy megállná helyét bárhol a kontinensen. A Jumbo játékáruházban jól körülnéztünk, vettünk pár apróságot, de amit igazán kerestünk, a Peti gyereknek valamit szülinapjára, azt nem találtunk. A Carrefourban inkább csak terepszemlét tartottunk a holnapi nagybevásárlás előtt. Azért pár dolgot, fogyasztandó a készpénz állományunkat, megvettünk. Visszaérkezésünk után felszereltük a motort. Ehhez ki kellett álljunk a helyünkről. Utána ettünk egy keveset majd lezuhanyoztunk. Skype-on felhívtuk a gyerekeket, holnap indulnak nyaralni, közel 1500 kilométer autózás vár rájuk. Még elkezdtem írni a naplót, de erőmből csak pár oldalra futotta, a nagyja marad holnapra. 322

Ezzel utunk Albániai részét befejeztük. Most nem igazán a turistáskodás volt a cél, két éve a látnivalók többségét felkerestük. A kisebb hézagok kitöltésére törekedtünk. Ez az Ohrid-i tónál és az észak-keleti területen a kempingek hiánya miatt nem sikerült, de megelégedésünkre szolgált, - és nagyon élveztük, - a hosszú nyaralás Himare-ban. Most az volt az elsődleges cél, hogy a főszezon heteit kellemes helyen, nem túl nagy zsúfoltságban és jó áron tudjuk eltölteni. Himare mindhárom feltételnek tökéletesen megfelelt. Ulcinj, 2015. augusztus 8, szombat, 106. nap Már fél hét körül felkeltem. Zsókának adtam még egy jó fél órát, mert csak pár percnyi autózás várt ránk a 9-kor nyitó Carrefour-ig és nem voltunk szétpakolva. Az időt a gyerekeknek vásárolt képeslapok megírásával töltöttem. Ezeket már nem adjuk fel, - mi hamarabb érkezünk haza, mint ők, majd otthon odaadjuk. Fél kilenc utánra útrakészek voltunk, de hátra volt még a kiállás a szűk helyről. Ezt ma nem olyan elegánsan oldottam meg, mint szoktam, de második kísérletre azért sikerült. Párperccel kilenc előtt a bevásárlóközpontnál voltunk. Itt az őrök, - mert a teljes foglalkoztatás jegyében ilyen is van, - sokat kekeckedtek, hogy hová álljunk. Mondani sem kell, a parkoló szinte üres volt, de mindenképpen egy helyre akart betenni. A koma akkor lett kicsit engedékenyebb, amikor jeleztük, csak egy órára jöttünk. Végül ezt percre betartottuk. A szupermarketban beszereztünk egy csomó mindent, többnyire már hazáig elegendő mennyiségben. Rózsival dacolva felhajtottunk a bevásárlóközpont mellett haladó kerülőútra és indultunk nyugat felé. Mint kiderült, ez térképünk jelzésével ellentétben, még csak félig van kész. Elég keskeny utcákon kellett átvergődjünk, hogy feljussunk a Tirana-t lekeresztező főútra. Azért megérte a kerülőt használni, mert a legzsúfoltabb belvárost így kihagyhattuk. Ismét Rózsi javaslatát elvetve, nem mentünk az autópályán vissza Durres felé, hanem a Kruje-ba vezető közvetlen utat használtuk. Ez is elég széles, de minősége rosszabb és elég nagy a forgalom rajta, zsúfolt városrészeken halad keresztül. A helyi szokásoknak megfelelően a sávokat nem jelzi felfestés. Az albánok elég sajátságosan vezetnek, volt, hogy stop táblánál hatvannal vágott elénk kocsi, általában minden különösebb körültekintés nélkül hajtanak ki, előznek és vágnak be az ember elé, vagy állnak le hirtelen. A két, vagy három kocsi parkolásának olasz szokását is átvették. A körforgalom szabályainak sajátságos értelmezését már korábban megtanultuk. Az egyik körforgalom előtt egy kocsi vágott ki a parkolóhelyről. Tükrével érintette a mi kocsink oldalát és kipattintotta a külső gázcsatlakozó ajtaját.

323

Megálltunk, megnéztük, hogy nincs baj, kicsit anyáztunk, majd a mögöttünk feltorlódott kocsisor dudakoncertje közben továbbindultunk. Elhagyva a várost egy benzinkútnál, ahol csak 170 lek volt litere a gázolajnak, maradék készpénzünkért megtankoltunk. Ez 10-15 lekkel kevesebb, mint a többi kútnál. Üröm az örömben, hogy amikor összes pénzünket odaadtam a kezelőnek, az lenyúlt egy kétszázast. Költse gyógyszerre. Skoder előttig a főúton haladtunk, innen egy keskenyebb leágazás vezetett a határhoz. Ott hosszú sor várakozott az átkelésre. A sofőröket és utasaikat számos kéregető asszony és gyerek ostromolta elég agresszíven. Ilyen szinten még Marokkóban sem találkoztunk a kéregetőkkel. Szerencsénkre tíz perc után megnyitottak egy újabb sávot és abba negyedikként mi is bejutottunk. Így az egész csak negyedóránkat vett el. A montenegrói oldalon keskeny, kanyargós, de nagyon kiváló minőségű úton autózhattunk az Ulcinj-ig tartó út feléig. Utána sokat romlott a minőség, és bár alig száz méter magasan jártunk, kimondottan vadregényes volt a vidék.

Az egyik kanyarban leállt a kocsisor és tíz percet várakoztunk. Mint kiderült valamilyen baleset volt. Még mielőtt a rendőrök kijöttek, a várakozó kocsik vezetői öntevékenyen felszabadítottak egy sávot és elirányították a forgalmat. Azt sem láttuk, mi is történhetett tulajdonképpen. A kempingbe a korábbról ismert úton jutottunk el. Hétvége lévén, nagyon sokan voltak a strandolók. A kempingvezetővel régi ismerősként üdvözöltük egymást. Mondta, hogy megemelték az árakat, most napi 20 euró, plusz három az idegenforgalmi adó. Két éve még 15-öt sem fizettünk összesen. Jeleztük, hogy 3-4 napot maradunk, és egy napot CampingCheque-val fizetünk. Ha nem is sok, de volt hely árnyékban és napon is. Mi a kicsit szellősebb napos helyek közül választottunk. Már a letáborozáskor kiderült, hogy a feszültség csak 150-180 Volt és gyorsan ingadozik. A hűtőt egyből gázról indítottuk. Próbálkoztunk a WIFI-vel, de olyan lassú volt, hogy egyetlen oldalt sem lehetett behozni, vagy fél órát elvesztegettem vele. A szél elég erősen fújt és az előtető lerögzítéséhez összes alkalmatosságunkat be kellett vetni. A délután során csak egyszer mentünk ki a tengerre fürödni. A finomhomokos part a szeles időben nem 324

igazán a kedvencünk. Tudtuk régről, hogy a víz csak lassan mélyül, de Himare után szinte sokkoló volt, amikor ötven méter után is még csak derékig ért. Tisztaságára, - a part menti sáv kivételével, - nem lehetett panasz. Összességében nem éreztük igazán jól magunkat. Bár csináltak pár új villanycsatlakozót, mosó és mosogatóhelyet és chem-WC ürítőt és a vizes helységeket is kicsit kiglancolták, de több nem lett, az egész nem tetszett annyira, mit két éve. A délután jelentős részét a székek megreparálásával töltöttem. A korábban már megerősített alkatrészben eltörött a csavar, erősebbet kellett betenni, és egy másik helyen is szükségessé vált ez a művelet. Este a vacsorát is gázon kellett süssük és mindezek tetejében a zuhanyban nem hideg, hanem jéghideg víz volt csak. Zsóka inkább a saját tartályunkból zuhanyozott. Ekkor kezdtünk foglalkozni a gondolattal, hogy holnap továbbállunk. Az estét Rózsi beprogramozására és a tegnapi napló megírására szenteltem, de a maira már nem jutott erőmből. Így is fél egykor feküdtem le, ekkor hagyták abba az alig húsz méterre lévő étteremben a zenélést. Podgorica, 2015. augusztus 9, vasárnap, 107. nap Én hétkor keltem és nekikezdtem a tegnapi napló megírásához. Alig egy oldal készült el, amikor Zsóka is felébredt. Ekkor véglegesítettük, hogy megyünk tovább. Ez a hely bármilyen kellemes emlékeket is őrzünk róla, jelenlegi állapotában nem tudja azt nyújtani, amit elvárunk. Azt is elhatároztuk, hogy Bar-on áthaladva megpróbáljuk útba ejteni a régi várost. Ez két évvel ezelőtt kimaradt a programból. Reggeli után elkezdtünk összepakolni. Ez most kicsit több időt igényelt, mert előző este nem készültünk előre. Azért fizetéssel együtt, - ami okozott némi bonyodalmat, mert nem volt internet kapcsolat a CampingCheque leadminisztrálásához, - tíz órára útra készek voltunk. Áthajtottunk Ulcinj-on, majd a korábban már bejárt úton, a tengerparton haladtunk északra.

325

Több üdülőhely mellett is eljöttünk, ahol a vasárnap délelőtti órán nagyon sokan kóvályogtak a part felé. Emiatt kisebb dugók is kialakultak. Amikor elértünk a Stari Bar-t jelző táblához, némi bonyodalom árán letértünk. Villák között, elég keskeny városi utakon kapaszkodtunk felfelé. Amikor úgy éreztük, magasabban már nem tudunk parkolóhelyet találni, leállítottuk a kocsit egy nagy és üres helyen, mely bontási terület lehetett. Átvedlettünk turistába, feltankoltunk mindenféle itallal, köztük egy fél liter hideg vízzel a sarki üzletből, és a tűző napon nekivágtunk a még hátralévő mintegy egy kilométeres meredek útnak. Stari Bar alapjában eltér az Adria partján lévő régi városoktól. Először is nem a tengerparton, hanem mintegy öt kilométerrel beljebb, egy hegy tetején épült. Másodszor ez nem egy élő város, melyet ma is használnak üzletek, lakások, éttermek, vendéglátóhelyek, stb. céljára, hanem egy romterület, melyen pár épületet többé-kevésbé helyreállítottak különböző kiállítások számára, a többinek csak alapfalai láthatóak. A régi város a középkortól, így a török időkről is, őriz emlékeket. Ilyen a várfal alatti régi temető. A várhoz vezető utolsó pár száz méter emlékeztet a parti műemlékvárosokra. Éttermek, bárok, ajándékboltok sokasága szegélyezi a hangulatos szűk utcát. Csak itt érzékelhetően kevesebb a vendég. Ide feljönni a partment üdülők számára egy igazi kirándulás.

326

és a fal tövében egy kis mecset.

A középkorban épült régi várost egy mára is többé-kevésbé megmaradt fal veszi körül, rajta épületekkel. A bejárat is egy ilyen épületbe vezet. A falon belül van minden, szabadtéri színház egy jó állapotban megmaradt udvarban, egy citadella, egy régi templom, mely ma kiállítási célokat szolgál, egy kisebb épületben kőtár, egy török fürdő (hamam), egy óratorony és lehetne folytatni. A falon lévő ablakokból látszik a vízvezeték

327

A területen nincsenek ismertető táblák, csak nyilak jelzik, hogy merre lehet menni

328

A várfalról minden irányban szép kilátás nyílik. Mögötte hatalmas kopár hegyek, előtte a város, hátterében a kikötővel és a hatalmas olajtartályokkal.

Becsületesen bejártuk a várat. Érdekes színfoltja volt utunknak ez a kis kitérő. Stari Bar nem annak bizonyult, amire számítottunk, de nem bántuk. Kijőve a várból leereszkedtünk az üzletek és éttermek között a hangulatos utcán. Útközben vettünk fél kilo fügét és egy képeslapot. Majd nekivágtunk a lejtőnek a kocsihoz. Itt ismét rendesen ittunk, majd indultunk tovább. Rövidesen elértük azt a jó négy kilométeres alagutat, mely egy méretes hegy alatt átvezeti az utat és ezzel nagyban megkönnyíti az autósok dolgát. Ez egyébként Montenegró egyetlen fizetős útszakasza. Nagy örömünkre a két évvel ezelőtti 5 eurós díj van még mindig érvényben. Talán tucatnyi kilométer megtétele után elértük a Skoder-i tavat. Itt az út egy hosszú töltésen és egy hídon keresztezi le a tó egyik medencéjét. Ez a vidék hegyek övezte széles medence, északi részén van Podgorica, egy százezer körüli lakosú település. A keresztező főútról nézve nem egy nagy szám, de az igazság majd kiderül a következő napokban Mielőtt elhagytuk Podgorica-t, - szálláshelyünk a Kolasin – Mojkovac felé vezető út elején van, - megtankoltunk, hogy elkerüljük azt az izgalmat, amivel két éve ugyanitt szembesültünk. 329

Szálláshelyünkig, aki magát kempingnek nevezi, de inkább csak egy camper-port, már nem sok volt hátra. Éppen, hogy beautóztunk a Moraca folyó szurdokába és áthajtottunk egy völgyhídon, áll az a szálloda, melynek parkolójában lehet éjszakázni. Nagyon szép a környezet. Mint egyedüli vendégek megkaptuk az egyetlen olyan helyet, ahol a kocsi aszfalton áll, de előtte egy füves terület van, ahol az előtetőt is ki lehet ereszteni. Zuhanyozási lehetőség a szálloda kétes állapotú zuhanyzójában (meleg víz van bőven), WC több helyen is rendelkezésre áll. A tisztaság elfogadható, Van ingyen WIFI és a feszültség napközben 220 Volt felett van. Mindezért 15 eurót kérnek éjszakánként. Letáborozás után leszedtük a motort, itt megmozdulni sem lehet nélküle. Utána befejeztem a tegnapi naplót. Később a jó áram adta lehetőséget kihasználva ismét sütöttünk, most virsli volt soron. Utána mosogatás, zuhanyozás, naplóírás és öreg este lett. Podgorica, 2015. augusztus 10, hétfő, 108. nap Éjjel csak egy kicsit volt hűvösebb, mint a korábbi éjszakákon. Ma hétkor ébredtem és keltem fel. Tettem-vettem egy kicsit a kocsiban, készítettem pár felvételt a környékről, nagyon szép helyen vagyunk. Nemsokára Zsóka is felébredt. Megreggeliztünk és összekészültünk egy motoros kirándulásra. Célunk Cetinje, Montenegró első fővárosa volt. Ehhez be kellett motoroznunk Podgorica-ba, majd átmenve a városon be a hegyek közé.

330

Szerencsénk volt, mert tisztán megérzésre a helyes úton hagytuk el a várost. Nagyon jó minőségű úton motorozhattunk elég erős forgalomban. Sok helyen volt kapaszkodósáv, a kanyarok nem voltak veszélyesek. Erősen felfelé mentünk, hiszen Cetinje egy tágas magashegyi medencében fekszik 8001000 méteres csúcsok között. Az út gyér bozótosokkal fedett mészkőhegyek között haladt egy völgy oldalában. Felérve Cetinje-be semmilyen tábla sem jelezte a központot. Mi csak mentünk mindig előre egy hegyi falú benyomását keltő területen. Elszórtan álltak házak. Amikor láttuk, hogy ez nem jó irány, visszafordultunk, és egy vidéki kisváros képét mutató településre jutottunk. Itt már be tudtuk azonosítani a helyet útikönyvünk térképén. Végül megtaláltuk a belvárost. Letettük a motort a sétálóutca végén, az egykori német követség épülete előtt. Mint kiderült itt van az információs iroda. Egy nagyon kedves, angolul jól beszélő csúnyácska kislány készségesen tájékoztatott a felkeresni javasolt helyekről. Egy móricka térképért egy eurót kért volna, mely ugyanolyan léptékben benne volt egy ingyenes angol nyelvű brosúrában is. Bár ez a térkép 44 helyet tart érdemesnek jelezni, talán fél tucat az, amely igazán figyelmet érdemel. Egész Cetinje arról a pár évről szól, amikor az I. világháború idejében az ország fővárosa volt. A jelzett épületek jelentős része a korábbi követségi épületek. Ezek nem valami nagy csodák, Montenegró mindig kis ország volt, jelentős képviseletet egyik ország sem létesített. Az első épület, amit megnéztünk az egykori brit követség volt, ma zeneiskola. A Njegoseva utcával, mely a sétálóutca, kezdtük a városnézést. Ez meglepően hosszú, de egyelőre csak a keleti végét lakták be. Ide számos étterem és kávézó terasza települt ki és elég sokan sétálnak rajta.

331

Erről nyílik a korábbi Tito tér, mely ma Miklós király nevét viseli. Ezen áll a város egyik legnevezetesebb épülete, a király palotája. Szemben vele egy parkban a XV. században élt városalapító Ivan Crnojevic szobra.

Innen a Billiard Hall hosszú szürke épülete mellet elsétálva jutottunk el a kolostorhoz. Útközben láttuk a parókia épületét. A kolostorból csak a templom látogatható.

Ennek van egy oldalkápolnája, gondoljuk, ez lehet a régebbi. A templom maga nem túl nagy és a régi ortodox templomoknál sokkal kevésbé díszített. Egy oldal beugróban faragott fa koporsó áll, nem tudjuk kié. A freskók és ikonok többsége újnak hat. A sarokban egy fiatal apáca szundikált, kezében mobiltelefonnal. A kolostorban, mint megtudtuk, mintegy húsz szerzetes él. Fényképezni elvileg nem szabad, de ezt senki sem veszi komolyan. 332

Elhagyva a kolostort a Billiard Hall másik oldalán, ahol Montenegró háromdimenziós térképe van egy elég nagy üvegcsarnokban, sétáltunk vissza a királyi kápolnához. Ez egy régi kolostor romjain épült. Néhány oszlop és alapfalak ma is láthatóak. A kápolnában van Miklós király és felesége, valamint egy XV. századi jeles ember, lehet, hogy a városalapító, szarkofágja. Innen utunk az 1910-ben átadott kormányzati épülethez vezetett. Ez a kétszintes terjedelmes négyszögletes épület adott valaha otthont a montenegrói parlamentnek és több kormányhivatalnak. Ma a régi dicsőséget megélt többi épülethez hasonlóan kulturális célt szolgál, múzeumnak ad otthont.

333

Innen visszatértünk a sétálóutcába. Láttunk pár hangulatos felvillanást, de a rendetlenség és elhanyagoltság is tetten érhető volt. Átmentünk a vele párhuzamos Pivljanina utcába, mely a városka forgalmának nagy részét viszi. Itt áll egy nem igazán a környezetbe illő tisztaüveg palota. Ez az utca is hangulatos, számos kis étterem asztalait ernyők alatt kitették a járdára.

Az utca végén áll a városháza háromemeletes szürke kő épülete. Homlokzatán a régi jugoszláv idők vörös csillagos címerei díszelegnek.

Ezzel visszaértünk motorunkhoz. Egy üzletben vettünk hideg vizet és kenyeret a holnapi reggelihez. Indulás előtt pár percre leültünk egy padra pár szem szőlőt enni, majd az információs irodában megtudakoltuk a kivezető utat, mert jelzőtábla az nincs. Cetinje-vel kapcsolatban az előzetes információk alapján elég nagy elvárásaink voltak. Ezt nem teljesítette maradéktalanul. Minden esetre egy érdekes kisváros, mely rövid történelmi szerepét kihangsúlyozva igyekszik vonzóvá tenni magát. A teljes Montenegró képhez feltétlenül hozzátartozik. A kapott eligazítás alapján könnyen kijutottunk a város határában lévő körforgalomhoz. Visszafelé utunk könnyebb volt, mert többnyire lefelé mentünk. Egy helyen, ahol letérést jeleztek egy cseppkőbarlanghoz és egy kolostorhoz, letértünk. Talán két kilométert motoroztunk frissen aszfaltozott úton lefelé, amikor a burkolat minősége jelentősen elromlott és egyre meredekebb lett lefelé. Semmi információ nem volt arról, hogy még mennyi van a látványosságokig. Inkább visszafordultunk és ráhajtva a főútra folytattuk 334

utunkat Podgorica felé. Azért készítettünk egy felvételt a csodálatos hegyekről, de az nem képes visszaadni a látottakat. Beérve Podgorica-ba, azon csak áthajtottunk, a település bejárása a holnapi program része. Mielőtt elhagytuk a várost, egy szupermarketban vettünk pár dolgot, leginkább füstöltsonkát, már hazavitelre. Három óra előtt valamivel értünk a lakóautóhoz. Itt 38 fok volt, a kocsiban még több. Öt óra körül érkezett egy heves szélvihar és vele egy kisebb zápor. A levegő jó tíz fokot hűlt le rövid idő alatt. Vacsoránkat a vihar alatt főztük és esőben ettük meg az előtető védelmében. Később a vihar lecsendesült és a hőmérséklet kissé emelkedett. Podgorica, 2015. augusztus 11, kedd, 109. nap Az esti vihar és eső után az éjszaka kicsit hűvösebb, - 22.5 fok, - volt. Reggel valamivel tovább aludtunk, de azért tíz óra után már ültünk a motoron Podgorica felé. Hiába követtük a centrum táblákat, semmi érdekeset sem találtunk. Végül elmentünk az új ortodox katedrálishoz. Ezt nem rég fejezhették be, még állnak a felvonulási épületek és az alagsorban folyik a munka. A bejárat előtti szőnyegpadló burkolat sem hat véglegesnek. Az épület nagyon impozáns, az alsó részeken faragásokkal díszített rusztikus mészkőtömbökből, feljebb simára faragott mészkőből készült. Az ortodox templomok többségétől eltérően, itt a kupolás főépülettel egybeépült a két harangtorony. Itt is áll a főtemplom mellett egy kisebb kápolna.

A katedrális kívül-belül nagyon szépen kidolgozott. Új ortodox templomot még nem láttunk ilyen szépet. 335

Az ilyen gazdag díszítés sem jellemző az új templomokra. Látszatra egy reprezentatív főtemplomot akartak építeni, és ez érzésünk szerint sikerült is. A környezete még rendezetlen, nemcsak a felvonulási épületek, de a silány betonburkolat a bejárat előtti parkolóban, vagy a közelben lévő feldúlt régi temető sem méltó a templomhoz. 336

A templomot elhagyva a centrum megtalálása érdekében tettünk egy újabb kísérletet. Ennek során motorunkkal bekeveredtünk a régi városrészbe, de ez inkább csak lepusztultságával, mint patinájával érdemli ki a címet. Érintettünk közben két mecsetet is. A düledező, toldott-foldott földszintes házak között kanyargó keskeny utcákon sok gyanús alakot láttunk. A régi várfal egy darabját is megtaláltuk. Bóklászásunk során egyszer sem láttuk szükségét leállni és fényképezni. Közben a modern részeken láttunk pár jobb kinézetű házat a sok egyforma panel mellett, de ezek sem érdemeltek különösebb figyelmet. Egy újabb kör megtétele során eljutottunk egy nagyobb térre, mely akár a főtér is lehet. Sajnos nem volt komoly térképünk, mert információs irodát nem láttunk, a szállodánál nem tudtak adni, útikönyvünkben pedig egy elég gyenge változat található csak. Azért a tér egyik mellékutcájában a szocializmus éveiből itt maradt árkádos áruházszerűség mellett leraktuk a motort és sétára indultunk.

Több kilométernyi bóklászás során csak pár figyelemreméltó épületet láttunk. Ezek középületek, múzeumok, iskolák. némelyik teljesen új, mások korábbi időszak stílusát képviselik. Ami közöttük van, az egy jellegzetes szocialista város többnyire kicsit kopottas képe itt-ott egy-egy felvillanással, egy étteremmel, vagy jobb fajta üzlettel. 337

Egyedül a Moraca partján láttunk egy szebb villaépületet, mely elhagyottnak látszott. Lehet, hogy valamilyen kormányzati vendégház. Visszatértünk a motorhoz és elmentünk a tegnap látott bevásárlóközpontba. Kettős célunk volt, hűsölni egy keveset és venni még valamit az ifjúságnak, ha látunk érdekes dolgot. Ez egy elég nagy bevásárlóközpont, persze meg sem közelíti a West End-et. Nem is nagyon láttunk hasonlót. Ez minden tekintetben megfelel a nyugati színvonalnak, számos vezető világmárka üzleteit láttuk. Mi a gyerekeknek szánt dolgokat áruló üzletben néztünk körül. Végül semmi olyat nem találtunk, ami valamennyire is megmozgatta volna a fantáziánkat, azért vettünk két kis LEGO-t a Petinek. Betértünk a szupermarketba is 10 liter ásványvízért, mert nagyon sok fogy. Kenyeret nem kaptunk. Felültünk a motorra és indultunk vissza a kempingbe. Útközben megálltunk egy szupermarketnél kenyérért és egy útszéli árusnál fügét venni. Podgorica-ról útikönyvünk semmi érdekeset nem írt, így különös elvárásunk nem is lehetett. Nem is láttunk semmit. Az egész inkább egy nagyváros modern külső területére emlékeztet. Nem is nagyobb, mint Budapest két átlagos kerülete. De ez azért egy főváros, még ha csak egy alig tíz éve önálló kis ország fővárosa is. Nem láttuk az államigazgatás és a gazdaság központi épületeit, mint a parlament, elnöki palota, nemzeti bank, stb., vagy az ország reprezentatív helyeit, mint ismeretlen katona sírja, országzászló, emlékművek, stb. A környező hegyek vitathatatlanul szép környezetet nyújtanak, bár kopárságuk sokat levon értékükből. Két óra előtt érkeztünk vissza a kocsihoz. Első dolgunk volt inni, levetkőzni és kiereszteni az előtetőt. Ma megint nagyon meleg volt, a városban 35 fokot mutató hőmérőt láttunk, de visszaérkezésünkkor a kocsi hőmérője 38-at jelzett. Siettünk a motor felszerelésével, mert a délutáni vihar látszatra ma hamarabb érkezett. Esett valamennyi eső is, de a város felől a völgybe érkező erős szél volt a veszélyesebb, mert pont az előtető alá kapott. Be is húztuk hamarosan. A bizonytalan idő miatt hamar vacsoráztunk és zuhanyoztunk. Nyolc órára még a napló is elkészült. Lehet, hogy ma nagyon korán lefekszünk. Holnap megyünk tovább a hegyek közé, ott legalább öt fokkal hűvösebb az idő. 338

Tara-híd, 2015. augusztus 12, szerda, 110. nap Este még készítettem a lakóautó tetőablakán keresztül egy felvételt a mögöttünk magasodó sziklafalról, hogy érzékeltessük, milyen szűk völgyben éjszakáztunk háromszor. Nem siettük el a kelést, az eredetileg tervezett Biogradsko jezero-ig alig másfél óra volt az út, de úgy határoztunk, tudjuk le először a raftingolást, és csak utána menjünk kirándulni. A Podgorica-tól északra, a Moraca völgyében vezető út első 30 kilométere egyike a legszebbeknek, ahol eddig jártunk. A szűk völgyben hatalmas sziklafalak oldalában jó minőségű, nem túlzottan kanyargós út vezet enyhén felfelé. A harminc kilométeren mindössze jó 150 métert emelkedik. Még változatosabbá teszi az autózást tucatnyi száz méter körüli alagút. A látvány csodálatos. Alattunk a völgy mélyén meg-megvillan a folyó, ahogy hol csendesen, hol sziklákon zubogva igyekszik a síkság felé.

339

Sajnos kocsi kameránk ezt nem tudja visszaadni, ő mindig kicsit felfelé néz, hogy látóterében ne az aszfalt domináljon. Azután az út kitör a völgyből egy 7-800 méteres emelkedővel, hogy Kolasin előtt elérje a Tara völgyét. Ezen a szakaszon ez kevésbé vadregényes, mint lejjebb a Durmitor Nemzeti Park területén. Mojkovac előtt jó öt kilométerrel van a leágazás a Biogradsko jezero felé. Itt a híd után azonnal egy évek óta használaton kívüli camper-port leeresztett sorompója fogadja az arra látogatót. Innen közel négy kilométer a tó, ahol egy kemping is van. Nem mentünk fel, mert talán 300 méter után a nemzeti park sorompója állított meg. Itt kell megvenni a személyenként 3 eurós belépőjegyet. Mi ma nem akartunk itt éjszakázni, ezért csak információt próbáltunk gyűjteni, ami elég nehéz volt, mivel nem találtunk közös nyelvet. Visszahajtottunk a főútra és a Mojkovac előtti elágazásban a Tara-t követő úton jöttünk tovább. Úgy félúton, ahol az út nagy kitérővel kerül meg egy völgyet, egy szállodánál kempinget láttunk hirdetni. Megálltunk megnézni a helyet. A szálloda mögött alakítottak ki pár parcellát, de villanycsatlakozás, zuhanyozási és vízvételi lehetőség nincs, a WC guggolós. A szálloda tulajdonosa, egy szimpatikus fiatal gyerek nagyon elfoglalt volt, fél egy magasságában három autóbusznyi vendége volt az étteremben. Említette, hogy tud canyoningot is ajánlani, de nem tudtuk a részleteket megbeszélni. Végül úgy döntöttünk, nem várjuk meg, amíg érdemben tud foglalkozni velünk, megyünk tovább a hídnál lévő rafting centrumhoz. Ez az útszakasz megint nagyon vadregényes volt és jó pár hosszabbrövidebb alagúton kellett áthajtsunk. Többször az út fölé benyúló sziklafalak mellett autóztunk. Jobb kéz felé a völgy mélyén fel-feltűnt a Tara, de vízhozama a raftingolást illetően nem sok jóval kecsegtetett. Talán három kilométerrel a híd előtt leereszkedtünk a folyó szintjére. Itt egy parkoló van, és a rafting túrák kiinduló állomása.

340

Innen elég meredeken emelkedik az út, hogy elérje a hídfőt. A híd talán kétszáz méter magasan ível át a folyó felett. A hídfőben van a raftingosok központja, egy étterem, számos ajándékbolt, kávézó és hasonlók. A nem túlzottan bőséges parkolási lehetőség mellett egy szépen kialakított tíz férőhelyes camper-port egészíti ki az infrastruktúrát. A hely egyfajta turisztikai célpont, sokan csak idejönnek körülnézni. A folyó felett legalább két drótkötélpálya épült ki, melyeken nagy visongatások közepette csúsznak át az emberek a két part között. Megérkezésünk után első dolgunk volt a raftingolási lehetőségeknek utánanézni. Egy nagyon csinos, de kissé álmatag kislány ült az ügynökség pultjánál. Azért megtudtuk, hogy jó egy óra múlva, fél háromkor indul egy csoport és van még hely. fejenként 46 euró a két és fél órás út. A camperport-ban 12 euróért éjszakázhatunk. Lefoglaltuk a raftingolást és beálltunk a camper-port-ba. Az egy órát arra használtuk fel, hogy együnk pár falatot és összekészüljünk a raftingoláshoz. Pár perccel korábban érkeztünk meg. Kiderült, hogy rajtunk kívül csak egy középkorú francia nő és nagy, mulya húsz év körüli fiacskája van a csoportban. Hamarosan megérkezett vezetőnk, egy harminc év körüli, nagyon kidolgozott felsőtestű, borostás srác személyében. Kiosztotta a védőfelszerelést, mentőmellényt és bukósisakot. Minden kicsi volt, alig tudtuk magunkra erőszakolni, Zsóka mellényét be sem lehetett csatolni. Beszálltunk a közelben álló elég rozoga dzsipbe, melynek tetején már ott volt a csónak. Visszaautóztunk a beszállóhelyre. Ott levettük a hajót és vízrebocsátottuk. Mire vízre szálltunk, befelhősödött és a már menetrendszerinti délutáni csepegés is elkezdődött. Nem különösebben zavart, alulról úgy is kaptuk a vizet. A tűző napon talán nehezebb lett volna evezni. 341

Mi a hajó orrába kerültünk, Zsóka jobb, én baloldalra. Az első szakasz alig pár percig tartott. Itt a víz elég nyugodt volt, csak pár kisebb zubogón keltünk át. Még lehetett fényképezni. Ez után kikötöttünk, hogy felkereshessük azt a vízesést, mely egyenesen a hegyből jön. Ez kis folyóban folytatódik, és szinte azonnal beleömlik a Tara-ba,

A szemközti oldalon látszottak a több száz méteres sziklafalak. Beszálláskor helyet cseréltünk, mert így mindkettőnknek jobb volt. A megállótól egy másik hajóval szinte párhuzamosan haladtunk végig. Abban kilenc utas szorongott, köztük két kicsi gyerek. Bár ott több volt az evező, és utastársaink is inkább csak mártogatták a lapátot, gyorsabban haladtunk náluk. Ez elsősorban vezetőnknek volt köszönhető, aki nagyon értette a dolgát. Nagy élvezetünkre, és látszólag saját szórakoztatására, komoly mutatványokat csinált, a nagy sziklákat a nehezebbik oldalon kerültük ki, zubogókon hátrafelé ereszkedtünk le, vagy pörögtünk. Néha csak milliméterekre kerültük el a sziklákat. Az egész úton talán kétszer értünk csak hozzájuk. Egy-egy zubogón nagyot toccsantunk, és ilyenkor jött be a víz.

Innen a hídig már nem volt sok hátra. Félelmetes volt a magasan felettünk átívelő híd alatt elhajózni. Elhagyva a hidat, a folyó sebesebb és veszélyesebb lett. A fényképezőgépeket el kellett tenni egy vízhatlan zsákba. 342

Néhol több méter víz felett eveztünk. Itt általában csendes volt a folyó és jól látszottak a kövek a mederben, máshol a lapátot sem tudtuk rendesen bemeríteni, mert megakadt a köveken. Egy nyugodtabb szakaszon vezetőnk felajánlotta a fürdés lehetőségét, de senki sem élt vele, a folyó vize 11 fokos… Talán jó másfél órát eveztünk, kicsit ki is fáradtunk az erőfeszítéstől. Egy kis kavicsos padon szálltunk partra, Gyorsan felvittük a hajót és elkezdtük várni a kocsit. Túl gyorsak voltunk, elég hosszúra sikeredett a várakozás. Amikor megjött a kocsi, vizes ruháink egy részét lecseréltük a szárazakra és elkezdtük majszolni a kapott szendvicseket. Feltettük a hajót a kocsi tetejére és a gidres-gödrös keskeny, meredek földúton felkapaszkodtunk a kanyon partjára. Rövidesen elértünk egy lankásabb földutat, mely nem sokára aszfaltozottra váltott, majd becsatlakoztunk a főútba. Ezen ereszkedtünk le a hídig, majd áthajtottunk rajta a centrumhoz. Elbúcsúztunk utastársainktól és vezetőnktől és a lakóautóhoz sétáltunk. Pont öt óra volt. Itt első dolgunk volt inni egy jó nagyot, majd elmentünk zuhanyozni. Enni nem nagyon volt kedvünk, én megettem a szendvicsek maradékát, Zsóka két szelet kenyeret sonkával. Eddigre elcsendesedett a centrum, mindenki visszaérkezett a folyóról és ment a dolgára. Mi még ücsörögtünk és olvastunk egy keveset kint. Naplóírásról szó sem lehetett, csak a nap lekönyvelésére és a képek áttöltésére és megszerkesztésére volt erőm. Ez a raftingolás egy érdekes program volt. Már két éve itt jártunkkor kacérkodtunk a gondolattal, de kimaradt. Jó volt most kipróbálni, ki tudja, meddig vállalkozhatunk ilyesmire. Este kimondottan hűvösre fordult az idő. Több mint egy hónapja először kellett pólót felvegyek. Számolva a hűvös éjszakára, az ablakok többségét becsuktuk és elővettük a frottír lepedőket is. A paplanokat reméljük, már nem kell használnunk. Végső esetre még ott vannak a gyapjútakarók is.

343

Biogradsko jezero, 2015. augusztus 13, csütörtök, 111. nap A fárasztó nap után korán nyugovóra tértünk. Én még olvastam az ágyban. Éjjel 14 fokig lehűlt a levegő, ne feledjük, a nagy hegyek között vagyunk. Reggel hétkor keltem fel és kicsit körbesétáltam a szinte kihalt helyen. Fél nyolckor kezdett éledezni a centrum. Az ajándéktárgy árusok kipakolták portékájukat, az étteremben kirakták az asztalokat, megérkeztek a raftingos vendégeket begyűjtő autók sofőrjei és a túravezetők. Néhány kocsi is beparkolt a területre. Mi is megkezdtük a napot, reggelinket, - bár a körülmények engedték volna, hogy kint együnk, - bent fogyasztottuk el. Utána kiürítettem a WC-t, feltöltöttem a víztartályt, nem tudhatjuk, milyen körülmények várnak ránk a tónál. Itt Montenegróban hamar „odaítélik” a kemping címet olyan helyeknek is, melyek infrastruktúrája enyhén szólva hiányos. Komótosan készülődtünk, mára csak egy órányi utazás várt ránk, egyetlen kötelezettséggel: kenyeret kellett szerezni. A tegnap bejárt úton jöttünk visszafelé. Most is élvezetes volt az út, nem tudtunk betelni a szűk völgy látványával.

Mojkovac előtt az egyik településen egy kis üzletben megkaptuk a kenyeret, így nem kellett betérjünk a városba. 344

A Nemzeti Park bejáratánál leszurkoltunk 6 euró belépti díjat és nekivágtunk a 3 és fél kilométeres meredek, keskeny és kanyargós útnak. Jócskán ezer méter fölé küzdöttük fel magunkat, mintegy 350 métert kapaszkodtunk felfelé.

Ami a tónál várt ránk, az egy rémálom. Igazából nincs is kemping, sőt parkoló sem. Az út végén a köves talajban növő hatalmas fák alá igyekszik mindenki beállni úgy, ahogy tud, válogatás nélkül, hogy pár órára érkezett látogató kis kocsival, vagy kempingezni szándékozó lakóautós. Az anarchia teljes. Dél körül nem volt szabad hely egy ekkora batárnak. A recepciós azt ajánlotta, álljunk le valahol, és estére minden kiürül, és akkor választhatunk helyet magunknak. Kiderült, hogy zuhanyozási lehetőség nincs, - még szerencse, hogy feltöltöttünk reggel, - egyetlen villanycsatlakozó doboz van, és a guggolós WC messze bent található az erdőben, a két fülke nem tudjuk, hogyan fogja kiszolgálni a sok vendéget. Mindezért 18 eurót kérnek, és akkor nem beszéltem a nemzeti park belépőjéről. Ha lenne alternatívánk, egy séta után tovább álltunk volna. Minden esetre a tervezett három éjszakát még felülvizsgáljuk. A területen van még pár bungaló is. Ezek mellett van egy vizesblokk 6 angol WC-vel és két zuhannyal, eljutni hozzá egy komoly túra. Az egész engem kicsit emlékeztet a ’60-’70-es évek Csingo-jára. Egy olasz lakóautó elé álltunk be keresztbe és vártuk, hogy a mellette lévő francia elmenjen, és beállhassunk a helyére. Szét sem pakoltunk. A terület olyan egyenetlen és köves, hogy papucsok használatáról szó sem lehet, a raftingolás után száradó félben lévő tracking szandálokat kellett bevessük. A várakozás óráiban én a kocsiban igyekeztem behozni lemaradásomat a naplóban, addig Zsóka halált megvető bátorsággal fogta a helyet, hogy a francia ki tudjon állni, mi pedig be. Kora délután megjelent a francia, összecihelődött, és mi azonnal léptünk. Meg kellett küzdenünk a helyet kereső autósokkal. Itt egész jól elvagyunk, nem lesz gond a kihajtás. A délutánt a kocsi előtt töltöttük, amíg a szokásos délutáni vihar és egy kis szemetelő eső meg nem érkezett. Ekkor becuccoltunk. Az előtető kieresztéséhez ugyan lenne hely, de esélytelen a köves talajon a lerögzítés. 345

Zsóka egy milánói spagetti alap elkészítésével foglalatoskodott, ami bent nehezített pálya, én pedig egyenesbe hoztam a naplót. Még meg kell szervezzük a zuhanyozást, és utána talán lesz még értelme kiülni. Itt arra számítunk, hogy a nagy fák alatt hamar fog hűvösödni, és az bekerget a kocsiba. Biogradsko jezero, 2015. augusztus 14, péntek, 112. nap Végül felmentünk a hegyre zuhanyozni. Estére elcsendesedett a környék, talán tucatnyi sátor és öt lakóautó maradt a bungalókon kívül. Tízig kint játszottunk a kocsi előtt. Már lefeküdtünk, amikor megérkezett egy cseh busz hatalmas utánfutóval. Kiugrált belőle vagy ötven fiatal és fejlámpák fényénél felvertek egy csomó sátrat mindenfelé az erdőben. Reggel is csendes volt a környék, kilenc óra magasságában kezdtek el szállingózni a kirándulók. Mi éppen reggeliztünk. Utána összekészültünk mi is egy kiránduláshoz. Elsődleges célunk a tó körbejárása volt. Fél 11-kor vágtunk neki a mintegy négy kilométeres ösvénynek. Egy jól kitaposott, itt-ott a kövektől és gyökerektől nehezen járható út vezet a tó partján. Kicsit tanösvényszerűen van kialakítva, vannak ismertető táblák és egyszerű eszközök a környék megismerésének segítésére. Padok, fedett pihenőhelyek teszik a laikus turisták számára is élvezhetővé a tavat. A meredek part miatt csak ritkán lehet kijutni a vízhez. Többnyire a sűrű erdő szélén vezet az ösvény. A tónak egymással közel derékszöget bezáró két medencéje van. A hosszabbik szár végében van a kemping. A kanyarulat belső ívénél le lehetett menni a vízhez.

346

leágazásokat vezettek.

A tó hátsó vége mocsaras. Először át kell menni egy fahídon, mely alatt így nyár vége felé nincs víz. Látszatra a tó vízszintje a magas vízállásnál 1-2 méterrel alacsonyabb. Később a Biogradsko folyó széles deltatorkolatához érünk. Itt hatalmas mocsaras terület van, tele több száz éves fákkal, hatalmas levelű lapukkal és hasonlókkal. Ezt a területet kiépített fa ösvényen járhatjuk be, melyről pihenőkhöz, megfigyelőhelyekhez

Az ismertető táblákból megtudtuk, hogy a Biogradsko Nemzeti Park Európa első, a Yellowstone Park után a világ második védelem alá vont területe volt jó 150 évvel ezelőtt. Bezárva a kört, betértünk a látogatóközpontba. Itt két kis teremben adnak képet a környék állat- és növényvilágáról, a korabeli élet eszközeiről. Egy tízperces filmen bemutatják a Nemzeti Park magasabban lévő tájait is. A kocsihoz visszaérve, nem pakoltunk le, hanem kicsit tovább mentünk, hogy körülnézzünk a környéken. Felkapaszkodtunk a bungalókhoz, majd tovább. Végül a kis körülnézésből közel kétórás túra lett. Folyamatos felfelé menetben elértünk egy útelágazáshoz. Teljesen találomra a baloldali utat választottuk. Közel fél órát meneteltünk felfelé egy nagyon szép lombos erdőben, amikor kifogyott alólunk az eddig széles erdei út, és az ösvény egy zergejárta hegyoldalban, kőomláson folytatódott. Mivel nem volt célunk, inkább visszafordultunk. A másik úton is elindultunk. Ez is keményen, de nem elviselhetetlenül kapaszkodott felfelé. Talán valamivel többet tettünk meg rajta, mint az előzőn, amikor visszafordultunk. Tulajdonképpen semmi érdekeset nem láttunk a sűrű erdőtől, csak kirándultunk egy kellemeset. Háromnegyed kettőre értünk vissza a kocsihoz. Ittunk, átöltöztünk és elmentem készíteni pár felvételt a helyről. 347

Ekkorra már megint elég sokan voltak, de a zsúfoltság kisebb, az egész környezet kevésbé kaotikus volt, mint tegnap. Ennek talán az is lehetett az oka, hogy rajtunk kívül minden lakóautó reggel továbbállt. Kiraktuk asztalunkat és neki kezdtem a napló megírásának. A tegnapi kocsi kamera felvételeket is át kellett még töltsem, az tegnap elmaradt. Négy órára megint befelhősödött és pár csepp esett is. Ma a főzés nem bonyolult, csak tésztát kell kifőzzünk és a szószt megmelegítenünk. Reméljük, ma is nyugodt esténk lesz, már kezd ürülni a terület. A holnapi napra három alternatívánk van: vagy maradunk az eredeti tervek szerint, de félő hogy hétvége lévén sokan lesznek és túrázási lehetőség sem látszik különösebb, vagy továbbmegyünk, és megfelezzük a Belgrádig tartó szakaszt, vagy elmegyünk Belgrádig, és ott két napot maradunk, ekkor tarthatunk egy rövid városnézést is. Belgrád, 2015. augusztus 15, szombat, 113. nap Végül úgy döntöttünk, elmegyünk Belgrádig. Ennek megfelelően este mindent, amit lehet elpakoltunk, készítettünk szendvicset, hogy ne kelljen a reggelizéssel vacakolni, főztünk teát, előkészítettük a kávét, egyszóval mindent megtettünk a korai indulás érdekében. 348

Reggel hatkor keltünk és hét után pár perccel útrakészek voltunk. Rózsival adódott csak kisebb gond, nem akarta befogadni a határon átvezető szakaszt. Nem foglalkoztunk vele, a Belgrádig szükséges dolgokkal nem volt gond. Ma egyébként is Őnagysága volt a nap főszereplője, de erről később… Negyed nyolckor vágtunk neki a közel 400 kilométeres távnak. Most érzékeltük csak igazán milyen meredeken jöttünk fel. A hideg motor kettesben éppen tartani tudta a kocsit. Rákanyarodtunk a főútra és indultunk észak felé. A Tara völgyét és a Mojkovac-ot elhagyva átkeltünk egy hegyvonulaton, hogy a Lim folyó völgyében folytathassuk utunkat. Ez is egy nagyon vadregényes völgy, Több szakaszán, így a szerb-montenegrói határon gyakran magas sziklafalak között halad. Volt, hogy Rózsi el is vesztette műholdjait.

Közben egy órai autózás után Bielo Polje-ban, az utolsó jelentős montenegrói településen, megálltunk jól bejáratott VOLI szupermarketünknél. Csodák csodájára találtunk egy rádióvezérlésű markológépet a Peti gyereknek szülinapra, a nagyoknak meg egy-egy egyszerű számológépet annak emlékére, hogy negyven éve a nagynénjük volt talán az első gyerek, akinek már elsőosztályos korában volt számológépe. Az élelmiszer osztályon is vettünk pár dolgot a Szegeden holnaputánra Zelena Feriékkel tervezett grillpartira. Már csak egy dolgunk volt, teli tankolni a kocsit az 1.09 eurós montenegrói gázolajjal és irány a határ. 349

A vadonatúj montenegrói határállomáson szinte megállás nélkül jutottunk át. Utána kellemes meglepetés volt, hogy a két határállomás közötti 5 kilométeren a két éve még nagyon rossz minőségű útburkolatot mára megjavították, csak a szerb határállomás előtt pár tucat méteren maradt meg a régi kátyús út. A szerbeknél sem kellett tíz percnél többet várjunk. Utunkat továbbra is a Lim völgyében folytattuk. Prijepolje-ig folytatódott a szűk folyóvölgy, majd a település után mintegy tíz kilométer múlva az út elhagyja a völgyet és egy meredek úton felkapaszkodik az 1100 méteren lévő Nova Varos-ba.

Innen valamelyest leereszkedve és egy víztározó mellett elhaladva értük el azt a kb. ezer méteren lévő fennsíkot, melyen hosszasan autózva megközelítettük Uzice-t. Az út minőségére nem lehetett panaszunk, a forgalom sem volt túlzottan erős, - különösen a mi irányunkon, - csak az egyre nagyobb meleg volt kellemetlen.

Ezen a vidéken több hatalmas kőbánya mellett autóztunk el. Elég csúnya sebeket ejtett a tájon, hogy szinte fél hegyeket hordtak el. Volt bánya, melyet ma is művelnek. 350

Uzice után keletre fordultunk és egy völgyben Rozega-nál értük el a Moravice nevű folyót. Több helyen duzzasztják és ezt a vízi-sportok kedvelői ki is használják. Ezen a szakaszon található az egyetlen közbenső kemping mai utunkon.

Már a fennsíkon járva Rózsi egyszer csak úgy magától kikapcsolt, és mivel volt rajta kábel, automatikusan vissza is kapcsolt, csak az egész betöltési folyamatot kellett kivárni. Mint utóbb kiderült az útvonal naplója sem szakadt meg, csak kb. nyolc kilométeren nem rögzített új pontokat. A Moravice völgyében autózva vettem észre, hogy lefagyott. Próbálkoztam menet közben életre lehelni, de semmire sem reagált. Pár kilométer megtétele után találtunk egy árnyékos, csak mérsékelten koszos parkolót, ahol kiálltunk. Itt is próbálkoztam mindennel, de sikertelenül, reset gombot nem találtam. Végül a használati útmutatójához fordultam. (Szerencsére minden velünk lévő készülék, a gáztűzhelytől a hűtőn keresztül a televízióig, még a hőmérőket és más apró dolgokat sem kihagyva, kezelési útmutatóit, vagy papíron, vagy elektronikusan hordjuk magunkkal.) Ebben, ha nem is elsőre, megtaláltam, hogyan lehet újraindítani, és ez sikerült is. Még a navigálást is egyből folytatta ott, ahol abbahagyta. Nagyon örültünk, mert ugyan Belgrádig eljutottunk volna hagyományos eszközökkel, de a kemping megtalálása Őnagysága nélkül még ötödik alkalommal sem lett volna könnyű. Minden esetre a jövőt illetően a helyzet kissé aggasztó. Csak remélni merjük, hogy a nagy meleg viselte meg, és nincs komolyabb baja. Lehet, hogy a télen kell egy kicsit foglalkozni a dologgal. 351

A közeli Cacak már a lankás dombok között fekszik. A térképünk szerint idénre ígért autópályának nyoma sincs. Innen kevésbé inger gazdag területen autóztunk egészen Belgrád határáig. Ez az út emlékeinkben, - két éve kétszer is bejártuk, - sokkal több lakott településen vezetett keresztül, mint most tapasztaltuk. Az utolsó húsz kilométer már a város jegyében telt. Megjelentek magas épületek, ipari és kereskedelmi parkok, nagyméretű fényreklámok az épületek tetején, egyszóval mind az, ami egy nagyvárost jellemez. Rózsit felülbírálva nem a hosszabb körgyűrűt választottuk, hanem bevállaltuk, hogy az enyhébb szombat délutáni forgalomban áthajtunk a városon.

A Szávát egy nagyon impozáns kábelhídon kereszteztük le, majd többnyire négysávos utakon hajtottunk a kemping felé. Elkövettünk egy kisebb hibát, Rózsi tanácsát nem megfogadva, tavaszi emlékeinkre hagyatkozva, - amikor egy még nem elkészült autópálya lehajtó miatt húsz kilométert kerültünk, hamarabb tértünk le és büntetésből kertvárosi kis utcákban bóklászhattunk egy jó darabig. Végül fél négyre értünk a kempingbe. Szinte teljesen üres volt, egy német lakókocsi mellett talán két sátor árválkodott és a bungalókban se voltak sokan. Kerestünk egy árnyékos helyet és letáboroztunk. Gyilkos meleg, fülledt idő volt. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy holnap egyenesen menjünk haza, ne tartsunk városnézést, - az 40 fokban inkább csak kínlódás lenne, és mondjuk le a hétfői szegedi találkozót is. Ebben megerősített bennünket az interneten talált időjárás előrejelzés is. Összes forrásunk hétfő-kedd-szerdára nagy esőket ígért elsősorban Budapest, de az egész ország területére. A napot elkönyveltem még, de a kocsi kamera képeinek áttöltése elmaradt, a naplót is csak elkezdtem, sokra nem jutottam vele. Rózsival viszont komolyan kellett foglalkozni, újra kellett előkészíteni a holnapi napot, két részletben. Át is töltöttem és kipróbáltam, hogy reggel emiatt ne legyen késedelem. 352

Vacsorára csak a mélyhűtőben talált virsliket főztük ki, de azért utána a búcsúpezsgőt elszopogattuk. Készítettünk még szendvicseket holnapra és korán nyugovóra tértünk. Reggel korán tervezünk indulni, hogy elfogadható időben hazaérjünk, és még ki tudjuk pakolni a kocsit. Budapest, 2015. augusztus 16, vasárnap, 114., utolsó nap Reggel fél hatkor keltünk és fél hétkor útra keltünk. Gond nélkül kijutottunk az autópályára, ahol mérsékelt forgalomban haladtunk észak felé. Szabadka után letértünk az Ásotthalmi határátkelőhöz. Itt közel kilométeres sor állt. Nem fordultunk vissza, nem is volt erre elég hely. A sor azért haladt és nem volt olyan nagyon kellemetlen a várakozás, bár elég meleg volt. Szembe irányban talán fél tucat kocsi jött, amíg várakoztunk. Másfél óra után jutottunk az ellenőrzőponthoz, ahol hamar végeztünk. A határőrrel beszélgetve, mondta, hogy Röszkénél 10, az újonnan megnyitott 5ös úti átkelőnél 3 óra a várakozás, mi csak ne panaszkodjunk. A vámellenőrzés viszonylag komoly volt, minden kocsit kinyittattak, a mi lakóautónkba is benézett a két sávot egyedül ellenőrző vámos. A határnál láttuk az épülő kerítést. A röszkei irányban már kész van, Tompa felé még csak a szögesdrót akadályt tették le.

Elég nagy volt a nyüzsgés, az építők, a honvédség és a határrendészet számos kocsija volt a helyszínen és járt jobbra-balra a határ mentén. A készültséget elsősorban az utóbbi napokban megnövekedett menekülthullám indokolta. Hallottuk a rádióban, hogy az előző napon és éjszakán közel 2000, a határon illegálisan átkelő afgán, szír és a jóisten tudja csak milyen nemzetiségű menekültet fogtak el. A határállomás melletti fészerszerű építményben, majd később az egyik útelágazásnál több tucat elfogott menekültet láttunk rendőrségi őrizet mellett a földön kuporogva. De láttunk jó párat, - egy látszatra jólöltözött ember vezetésével, - az utat szegélyező fasor védelmében Mórahalom felé libasorban settenkedni.

353

Szeged felé tartottunk, hogy az Auchan benzinkútjánál megtankoljunk. Szomorú látványt nyújtott a vasárnap kihalt kereskedelmi park. Tankolás után indultunk Budapest felé. az 5-ös úton jól tudtunk haladni. Egész Soroksárig percre tartottuk Rózsi tervezett érkezési időpontját. Utána a lámpáknál ácsorgás miatt begyűjtöttünk pár bünti-percet, de így is nem sokkal két óra után beálltunk szokott helyünkre a Széchenyi hegyen. Továbbiakat a már megszokott menetrend szerint csináltuk. Leszedtük a motort, én lementem vele a garázshoz, majd a lakásba felmenve beindítottam a hűtőt, felhúztam a redőnyöket, kinyitottam az ablakokat, magamhoz vettem a kocsi forgalmiját és kulcsait és lementem a garázshoz. Itt volt egy kisebb gond, az a zár, amelyikkel már többször volt baj, nem akart nyílni, valószínűleg Tamás túl erősen zárta rá, amikor a kocsit két hete betette. Többszöri kísérletre az ilyen célból mindig a kulcskarikán lévő célszerszámmal azért sikerült betörnöm. Kiálltam a kocsival, betettem a motort a helyére, pár dolgot, melyek a következő úton szükségesek lesznek, beraktam a kocsiba és indultam a Hegyre. Ott Zsóka eddigre összekészítette a cucc nagy részét. Én is előbányásztam a lakásba kerülő dolgokat hátulról. Jól megpakoltuk a Mondeot, de mindent, amit le akartunk vinni belefért. A sok holmit a lakásnál csak két menetben tudtuk lifttel felvinni. Mire minden fent volt, és a kocsit is visszatettem a garázsba, elkezdett esni az eső… Most jön a sok mosás és pakolás, majd az előkészületek a gyerekekkel Keszthelyre tervezett úthoz. X–X-X A Széchenyi hegyen a kocsi kilométerórája 96006-ot, a motoré 24030-at mutatott. A gyenge négy hónap alatt megtettünk 5783 illetve 1301 kilométert, és saját becslésünk szerint városnézéseink és túráink során gyalogoltunk mintegy 200 kilométert, 60 %-ban városban, 40 %-ban terepen. X–X-X Jó nyolc hete, hogy hazaérkeztünk idei nagy nyári túránkról, ideje elkészíteni az értékelést és összefoglalót. Megérkezésünk után egy héttel elmentünk a csibészekkel egy hétre Keszthelyre és a Velencei-tóhoz. Majd szeptember közepén négy napra Tatára a szokásos leürítést és kitakarítást elvégezni, melyet idén egy alaposabb lemosás is kiegészített (utoljára négy éve kerítettünk ilyenre sort). Idén nagyon korán, már szeptember közepén kivontuk járgányunkat a forgalomból. Az időjárás előrejelzések és a tervezett családi programok nem ígértek már lehetőséget további lakóautós túrákra. Így most amikor e sorok íródnak nyári lakunk kiszerelt akkumulátorokkal, felbakolva, saját normáink szerint téliesítve várja a zordabb napokat, sőt már a télre elhatározott tennivalók jelentős része is elkészült. 354

A túrát a szokásoknak megfelelően értékeljük ki: A télen és közvetlenül indulás előtt végrehajtott fejlesztések és javítások többsége beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A kocsi idegenek általi megközelítését jelezni hivatott riasztóval, - melyet kempingen kívüli éjszakázásokkor terveztünk használni, - nem volt időnk foglalkozni, így ez a kérdés továbbra is nyitott. Hasonló a helyzet a földfelszíni TV vételt szolgáló antennával, mely utunk során nem került felhasználásra, de az őszi túrák során nem működött rendesen. Általában az egész TV vételi koncepciót át kell gondolni. Erre több okunk is van. Egyrészt az ingyenesen hozzáférhető magyar csatornák már csak HD minőségben vehetők, erre pedig emlékeim szerint műholdvevőnk alkalmatlan. Ugyanakkor a fontosabb események követésére ma már jobb eszköz az internet és Zsóka Annamáriától kapott Ipad-jével (ismertebb neve Almácska), - a szinte mindenhol elérhető ingyenes WIFI felhasználásával, - ez könnyen megoldható. Másrészről jövőre olimpia lesz, és azt a magyar TV csatornákon lehet jól követni, bár az időeltolódás miatt várhatóan gondok lesznek. Egyszóval át kell gondolni, akarjuk-e magunkkal cipelni a sok eszközt, amikor idén is csak egyetlen alkalommal, a BL döntő megnézésére kapcsoltuk be? Ha úgy döntünk, igen, akkor az egész felszerelést jobban kell előkészíteni és kipróbálni, mint azt az elmúlt években tettük. Több új eszköz felhasználására nem igazán nyílt lehetőség. Így csak egyszer használtam a számítógép 12 V-os tápegységét és Zsóka se sokszor az összehajtható mosogatót. Ez utóbbi nem nagyon váltotta be a hozzáfűzött reményeket, még kísérletezni kell vele. A napozóágyak megerősítése működik, de preventív jelleggel újabb erősítéseket határoztunk el, melyeket azóta már végre is hajtottunk. Az előtetőhöz készített vászon előlapot utunk során csak párszor használtuk, de az őszi túrákon komoly szerepet kapott. Jól vizsgázott, sőt egy további, oldalsó napvédő lap készítésének gondolata is felmerült. Az idei út nagy technikai sikere a nyári paplanok bevetése volt. A hűvösebb napokon (az út elején és ősszel) is kiválóan vizsgáztak és elhatároztuk, hogy a továbbiakban kizárólag ezek lesznek a lakóautóban használva. Az út során. – leszámítva a kuplung körüli bonyodalmakat, melyről még később szólunk, - technikai gondunk nem volt. Csak néhányszor kellett kisebb beavatkozásra sort kerítenem. Azért természetesen apróbb fejlesztésekre jöttek újabb ötletek és javítanivalók is szükségessé válnak a tél folyamán. Ezeket ismét listába szedtük és már folyik is megvalósításuk. A magunkkal vitt két gázpalack bőségesen elegendőnek bizonyult annak ellenére, hogy többször nem volt villanyunk és Albániában és Montenegróban gondjaink voltak a feszültséggel. Ezért a hűtő elég sokszor ment gázról. A motor ismét nagy szerepet kapott és számos esetben, - csak példaként Zakintos, Epidarus, Cetinje, - nélküle nem kereshettük volna fel a tervezett úti célokat. 355

Idén megint a kuplung volt a meghatározó tényező és túl azon, hogy költségvetésünket jól oldalba rúgta, egy jó hétig utunkat is megkeserítette és további hetekre állandó témát adott az aggódásra. A történteket a naplóban részletesen leírtuk. Azon el lehet morfondírozni, hogy milyen okok vezettek el az eseményekhez és kit lehet felelőssé tenni, de ennél sokkal fontosabb, hogy az elmúlt három szezon tapasztalatai alapján mennyire bízhatunk a mostani megoldásban. Az minden esetre biztos, hogy soha többé nem fogunk már olyan felhőtlenül nyugodtan autózni a kocsival, mint korábban. Összességében technikai hátterünk ismét jól vizsgázott. A természetes kopások mind a járművön, mind a felszerelési tárgyakon jól érzékelhető. Továbbra is a szükségesnél több holmit hurcolunk magunkkal, át kellene gondolni, mivel tehermentesíthetnénk autónkat. Ezen a nyáron is volt pár körülmény, mely hangulatunkat, közérzetünket befolyásolta és érdemes megemlíteni. Talán a legfontosabb a görög államcsőd fenyegetés. Már indulás előtt is figyelemmel kísértük az eseményeket, és utunk során szinte napjában áttekintettük a híreket. Végül minket közvetlenül érintő hatást nem kellett elszenvedjünk, de azért érzékeltük környezetünk ideges hangulatát és elég lehangoló volt a főszezon előtt üres kempingekben táborozni, látni a vendégekre váró kongó tavernákat. Idén sokat szenvedtünk a melegtől. Ez különösen a túra végén jelentkezett. Első sorban ennek tulajdonítható, hogy szokásunkkal ellentétben két nappal a tervezett előtt jöttünk haza és talán első alkalommal kicsit elegünk volt B típusú életformánkból. Idén a célterület lehetővé tette, hogy a turistáskodás és pihenés arányát jól beállíthassuk. Ezt a meleg is „támogatta”. Új dolog volt, hogy Himare-ban közel négy hetet töltöttünk el anélkül, hogy a bevásárláson kívül kimozdultunk volna a kempingből. Nagyon élveztük a csodálatos tengert és a napsütést. A következőkben, - már csak korunk előrehaladtának okán is, - feltehetően többször kell éljünk hasonló lehetőségekkel. Az út során felmerült stresszes helyzeteket, - itt első helyen gondolok az ismételten szükségessé vált kuplungcserére, de megemlíthetőek azok a nehéz forgalmi helyzetek, melyekkel az Ohridi tó albán partján, vagy Krétán szembesültünk, - sikerült jól lekezelni. Már maradandóbb nyomot hagyott a lelkünkben az a felismerés, hogy fizikai határaink egyre jobban beszűkülnek. Ezt elsősorban a Samaria szurdokban tett túránk során érzékeltük, de nagyobb városnézéseknél, vagy más alkalmakkor is tetten értük. Mivel harmadik egymást követő szezonban kerestünk fel mérsékelten komfortos területet, mondhatni megszoktuk a szerényebb körülményeket. Azért elhatároztuk, jövőre mindenképpen nyugat-európai célt választunk. Minden esetre nem érezzük, hogy fel kellene adjuk immáron 12 éve bevált életformánkat, csak az útvonalak és programok tervezésénél kell visszafogottabbaknak lennünk. 356

Összességében ismét egy sikeres szezont tudhatunk magunk mögött és mára ezek a nagy túrák egészen természetes részévé váltak életünknek. Lassan azon kell elgondolkozzunk, ha rákényszerülünk, hogyan tudjuk majd kivezetni életünkből ezeket. X-X-X Ami a naplóból kimaradt Ebben a részben megpróbáljuk külön értékelni a Görögországra illetve Macedóniára, Albániára és Montenegróra vonatkozó tapasztalatokat. Ez utóbbiaknál csak az előző látogatásunk óta tapasztalt változásokat és esetleges új tapasztalatainkat rögzítenénk. Az úti célról Idén viszonylag könnyen adódott az úti cél kiválasztása. Az egy hideg, egy meleg elv alapján meleg célpont volt soron, Görögország pedig már régen esedékes volt. Mint Európa egyik legnépszerűbb nyaralóhelyére már régen illett volna szentelnünk egy nagyobb lélegzetű túrát, de a viszontagságos megközelítés mindig az út elhalasztására késztetett. Azután két éve megtapasztaltuk, hogy a Balkán azért járható. Most leginkább a körvonalazódó görög államcsőd ejtett gondolkodóba, de végül is úgy értékeltük, hogy az még érdemben nem zavarhat bele utunkba, és ha történik is valami, a hírek figyelésével lesz elegendő időnk elhagyni az országot. Végül ez az okoskodás helyesnek bizonyult. Az pedig, hogy az oda úton, és a főszezon beköszöntével még rendelkezésünkre álló időt Macedónia, Albánia és Montenegró két éve kihagyott helyeinek felkeresésére szánjuk szinte magától adódott. Korábbi tapasztalatunk alapján volt elképzelésünk, hogy a legforróbb nyári időszakot hol tudjuk kellemes környezetben „átvészelni”. Erre Himare tökéletesen megfelelt. Ami a legjellemzőbb Görögország esetében ezt nagyon könnyű megnevezni: az ókori romok. De ezekkel szinte egyenrangú, néhol együttesen jelentkező élmény a természeti szépségek gazdag választéka. A látnivalók Görögországot elsősorban a történelmi emlékek és a nyaralási lehetőségek miatt keresik fel. 357

A neves nagy ókori romterületek Delphi, Athén, Mükéné, Olimpia, Epidaurusz, Korinthosz és a Krétán lévő Knósszosz mellet számos kisebb romterület, mint Dión, - található mindenfelé. Ez utóbbiak felkeresésére aligha nyílik lehetőség még egy olyan hosszú túra alkalmával sem, mint a mienk volt. Ezek az értékek errefelé a nagy archeológiai parkok árnyékában erősen devalválódtak pusztán azért, mert olyan sok van belőlük, hogy nincs sem erőforrás, sem türelem feltárásukra, méltó bemutatásukra, és felkeresésükre sem. Sok helyen láttunk olyan ókori köveket, - melyeket máshol nagy becsben tartanának, - csak úgy szanaszét hemperegni. A nagy romkertek erősen egysíkúak, többségük szentély, mely egyben kulturális, közösségi és pihenőhely szerepet is betöltött. Ennek megfelelően az egy vagy több szentély (templom) mellett általában stadion, színház, fürdő, gymnasium, tholosz, kincsestár, agora (piactér), villák, műtermek és hasonlók többsége megtalálható a többnyire kőfallal körülvett területeken. Az egyes helyeken más-más elem van előtérben, - gyakran annak okán, hogy melyik maradt meg jobb állapotban. Epidauruszban a színház, Delphiben a jósnőhöz kapcsolódó emlékek, Olimpiában a stadion a fő nevezetesség. Athénban, mint a legnagyobb ilyen emlékhelyen az Akropolisz mellett a hétköznapi élet szinterei, az agora, a Kerameikos romterület kapott nagyobb hangsúlyt. Itt különleges emlék az 1896-os első újkori olimpiára felújított, mondhatni korhűen újjáépített stadion. Más esetekben nem láttunk ilyen jellegű restaurációt, a feltáráson és konzerváláson túl csak minimális és jelképes helyreállítás történt egy-egy oszlop vagy épületrészlet felállításával. A nagy ókori romok között külön kategóriát képez Mükéné és Knósszosz. Ezek nem szentélyek, hanem ókori királyi paloták voltak. Ennek megfelelően struktúrájuk jelentősen eltér a szentélyekétől, bár bizonyos elemek, fürdő, színház ezekben is fellelhető. Az ókori műemlékeket, - bár a görög időkből erednek, a rómaiak is használták-fejlesztették. Ennek nyomai sok helyen tetten érhetőek. Nagyon jó megoldásnak tartjuk, hogy szinte minden archeológiai parkban, vagy annak közelében külön múzeumokban mutatják be a területen fellelt szobormaradványokat, épületdíszeket, kisebb tárgyakat (ékszereket, fegyvereket, használati tárgyakat). Sajnos sokat elvittek központi múzeumba, vagy külföldre kerültek. Több helyen láttunk az egyes romkertek területét korabeli állapotban bemutató maketteket, melyek sokban segítik a látogatók fantáziáját a területen látottak megértésében. Az ókori emlékek mellett számos újabb keletű műemlékkel találkozhatunk. Ezek közül kiemelkednek a Meteorák kolostorai. A különleges természeti környezetben, különleges módon épült középkori kolostorok, - véleményünk szerint, - Görögország legérdekesebb és legértékesebb műemlékei. Mellettük számos jobb-rosszabb állapotban megmaradt vár érdemel említést. Az Olimposz lábánál lévő Platamona vára, Krétán Rethimnon és Iraklion vára, Nafplio két vára, vagy a Zakinthos sziget előtti partszakaszon álló Chleoutsi vár említhető meg. Ezeknél nem törekedtek az eredeti funkciók bemutatására, többnyire csak a falakat, esetleg egy két lakótornyot állítottak helyre. Így ezek messze nem tudják azt az élményt nyújtani, mint Európa többségén a hasonló műemlékek. Ez alól némiképp kivétel Ioannina, ahol a régi várfalon belül ma is nyüzsgő élet folyik és a fellegvárak megmaradt épületeiben múzeumokat, kávézókat működtetnek. 358

A meglátogatott városok és falvak nagyon vegyes képet mutatnak. Athénban az ókori romok mellett csak a parlament épülete és a mögötte helyet kapott városi park, illetve kongresszusi központ érdemel némi figyelmet. Thessaloniki, bár az útikönyvek nem érdemesítik különösebb figyelemre, nekünk tetszett nyüzsgő életével, a sok fiatallal az utcákon. Igaz ez volt első görögországi tapasztalatunk és még csak április és május fordulóján jártunk. A többi település nem hagyott különösebben mély nyomokat, bár mindenhol találkoztunk érdekes dolgokkal, melyek nagyon sokfélék voltak. A Chalkidiki félszigeten lévő Ouranoupolis néhány középkori épületével és strandjával, az Olimpos hegységben lévő Litochoro, mint egy szép hegyi üdülőfalú, a Krétán lévő Maroulas sok régi épületével, Ag.Nikolaos hangulatos kikötőjével fog megmaradni emlékeinkben. De felejthetetlen sétát tettünk Rethimnon, Iraklion vagy Kalambaka utcáin is. Érdekes volt Githio és Aeropoli meglátogatása, bár ezeket Zsóka dereka miatt kénytelen volt kihagyni. Előbbi kikötőjével, part menti szállodasorával, utóbbi régi épületeivel nyerte el tetszésemet. Az ókori romok árnyékában kisebb érdeklődés övezi az egyházi emlékeket pedig számos régi és modern templomot, kolostort kerestünk fel. Különlegességükkel természetesen a Meteórák kolostorai tűnnek ki, de felejthetetlen Krétán az Arkadiou kolostor, a Szent Titusz templom Iraklionban, a Tempi völgyben megbúvó kegyhely, vagy az Aeropoli külvárosában talált apró templom is. Különlegesség a Chalkidiki félsziget legkeletibb nyúlványa az Athosz félsziget, mely bizonyos autonómiát élvez. A Szent hegyen épült húsz kolostor nevezetes zarándokhely, sajnos csak különleges engedéllyel látogatható. Az épített környezet és a természeti szépségek határán van a Korinthoszi csatorna. Ezt nem szabad kihagyni, ha arra jár valaki. Az a tény pedig, hogy magyar mérnökök tervei alapján és irányításával épült, tovább növeli érdekességét. A természeti szépségek igen széles kínálatot mutatnak, csodálatos tengerpartok, zord hegyek jellemzik az országot, és mi még nem is jártunk a szigeteken... A természeti értékek jelentős része is kötődik az ókori történelemhez és mitológiához. Ki ne hallott volna az Olimposzról, a Parnasszusról, vagy a Taigetoszról? Ezek önmagukban nagyon érdekes hegyek, de így jó pár ezer évvel később kicsit csalódást okoznak mivel nincs bennük semmi misztikus. Az Olimposz májusban is hófödte csúcsaival, a hegybe bevágott Enipeas szurdokvölggyel, a lábánál fekvő festői településekkel, az oldalában felkapaszkodó úttal, az előtte húzódó homokos strandokkal különleges élmény. A Parnasszus hegyvonulata a mi eszközeinkkel nehezen felfedezhető, de oldalában Delphivel és a kanyargós hegyi utakkal emlékezetes része volt túránknak. A Taigetosz szinte megközelíthetetlen, a

359

rajta átvezető hágón végigautózni egyedi, autót és vezetőjét egyaránt próbára tevő, felejthetetlen élmény. A Kréta hegyeiben kanyargó utakat bejárva csodálatos látvány tárul az utazó szeme elé. De mindenfelé az országban változatos terepen járhatunk. Különlegesség az Olimposz és a tőle délre fekvő Osza hegység között húzódó szűk, néhol szurdokszerű Tempi völgy, melynek mélyén a főút és a folyó mellett egy elhagyott vasútvonal osztozik. Itt búvik meg egy kegyhely is. Görögország hegyei között számos szurdokvölgy húzódik meg. Ezek egy részében turistaösvény is vezet. Talán a legnevezetesebb és legnehezebb a Kréta délnyugati részén található Samaria szurdok. Itt 1230 méterről 17 kilométeres túrával lehet leereszkedni a Líbiai tenger partjára. Embert próbáló 7 órás túra, melynek első szakasza meredek köves ösvényen visz le a völgy mélyére, majd a patakot több tucatszor lekeresztezve lehet bejárni a néhol csak pár méter széles, de több száz méter mély szurdokot. A tengerpartok nagyon változatosak, néhol hosszan elnyúló homokos, vagy kisköves strandok, máshol meredek sziklás szakaszok váltogatják egymást. Csodálatos, hangulatos öblök sokaságával találkozhatunk mindenfelé. A víz többnyire kristály tiszta és a kék változatos, nehezen leírható árnyalataiban pompázik. Különösen sok ilyen hely található a Peloponnészosz félsziget nyugati partja előtt fekvő Zakinthos szigeten, ahová érdemes akárcsak egy egynapos túrát tenni. Számos tó is található az országban, mi két felejthetetlen napot töltöttünk Ioannina határában egy ilyen mellett. A térképek és útikönyvek jeleznek pár cseppkőbarlangot is, de ezek közül egyet sem kerestünk fel. --- -A három kis országban elsősorban a két év előtti túrákból kimaradt helyeket igyekeztünk felkeresni. Odafelé Macedóniában Szkopje részletesebb bejárása, - beleértve a város feletti hegy és a Panteleimon kolostor meglátogatását is, - a Vardar áttörés és a Dorjan tó felkeresése szerepelt a programban. Szkopje városán kívül ezek csalódást okoztak, a hegyre nem lehetett feljutni, a kolostor maga ma inkább étterem, a templom be volt zárva, a Vardar áttörés szép, de nem érdemel többet egy óránál, a Dojrán tó mellett pedig mintha megállt volna az idő 30 éve. A Matka szurdokban tervezett gyalogtúra és pisztrángos ebéd a rossz időjárás miatt elmaradt. Visszafelé felkerestük Bitola-t, ahol a római kori romkert tetszett, de a belvárosban csak nehezen találtuk meg és nem igazán tudtuk élvezni a török idők emlékeit, majd egy erősen felejthető éjszakát töltöttünk a Prespa tó partján és egy felejthetetlen napot Ohrid-ban kárpótolva magunkat mindazért, amit tavalyelőtt elmosott a felhőszakadás. 360

Albánia is kettős képet mutatott. Az Ohridi tó nyugati partján nem tudtuk tervezett programunkat, - Pogradec és Korce felkeresését, - teljesíteni, mert nem találtunk kempinget. Második belépésünk során fő célunk a nyaralás volt, melyet sikerült teljesítenünk és utána a nagy meleg ellenére emlékezetes látogatást tettünk Apollónia-ban, - ahol az ókori romkerttel egyenrangú, ha nem értékesebb a Bizánci korból származó kolostor, - Durres-ben, - nem csak az amfiteátrumot felkeresve, hanem bejárva az ugyancsak felejthető belvárost is, - és Tirana-ban, mely túlszárnyalta előzetes, ugyancsak alacsony szintre állított, várakozásainkat. A főtéren megmaradt Ethem Beu mecset nemcsak szép, de jószerével az egyetlen régi épület a városban. Montenegróban Stari Bar, Cetinje és Podgorica felkeresése érdemel említést. Első kettő, - bár másnak bizonyult, mint azt vártuk, - megnyerte tetszésünket, Podgorica viszont az előzetesen igencsak alacsonyra állított mércét sem ütötte meg, hosszas keresgéléssel sem sikerült meglelnünk a város központját. Viszont a Biogradsko Jezero-nál tett kirándulásunk és a raftingolás a Tarán kellemes emlék. Helyi és helyközi közlekedés Idén mindenhol a motort használtuk, csak Athénban éltünk ezzel a lehetőséggel, ott viszont meg voltunk elégedve vele. A járatsűrűségre, a járművek tisztaságára nem lehetett panaszunk, és a 70 percig érvényes félárú szeniorjegy, a maga 60 centjével, igazán barátságosnak mondható. Az utakról Görögországban az utak nem rosszak, igaz, nem is túlzottan jók. Viszonylag sok autópálya van és gyakran láttunk autópálya építkezést, melyek a görög állam pénzügyi helyzete miatt szinte mindenhol le vannak állítva. Sok helyen találkoztunk az EU-s finanszírozást jelző táblával. Az autópályákon lakóautóktól elég brutális díjakat szednek. A rendszer olyan, hogy 3-5 letérőnként a főpályán van fizetőkapu. Ezért azután nemzeti sport ezek kikerülése. Még az autópályákon is, de elsősorban a felvezető utakon többször tapasztaltunk úthibákat. Az alsóbbrendű utak is gyakran kátyúsak, de kellő odafigyeléssel jól járhatóak. Kréta déli részén jártunkban rossz emlékeink maradtak. A hegyi szerpentinek többnyire keskenyek. Ez mondható el az autópályák mellett haladó szerviz utakról is, melyeken a fizető kapuk kerülgetése miatt nagy a forgalom, beleértve a kamionokat is. Összességében kellő odafigyeléssel gond nélkül bejárható az ország. Macedóniában már rosszabb a helyzet. Az autópályák elfogadhatóak, de az alsóbb rendű utak közt sok a rosszminőségű. A Prespa tótól Resen-en keresztül Ohrid-ba vezető hágó egész utunk legrosszabb emléke. A széles három, vagy négy sávos út látszatra tökéletes, de az egyenetlenségek miatt 361

30-40 kilométernél többel nem lehet autózni rajta. Az Ohrid-ból Albánia felé vezető, egyébként kiváló minőségű úton teljesen váratlanul találkozhatunk olyan kátyúkkal, melyek, ha belehajt valaki, a tengelytörés szinte garantált. Albániában viszont az elmúlt két évben sokat javultak az útviszonyok. Néhány hírhedten rossz szakaszt, mint az Ohrid-i tó nyugati partján vezető utat megcsinálták, és máshol sem találkoztunk olyan durván az úthibákkal (hidak dilatációja, váratlan kátyúk és huppanók, leszakadt pályaszakaszok, burkolat hiányok), mint korábban. Pedig hosszú szakaszokon ugyanazokon az utakon jártunk, mint legutóbb. Azért a Fier-ből Apollóniába vezető út korábbi emlékeinket idézte. Az „autópályákon” a két irányt elválasztó szalagkorlát építésével megszüntették a balra le- és felkanyarodás lehetőségét, erősen csökkent a gyalogosok jelenléte, eltűntek az állati erővel hajtott járművek és a leállósávban szembe irányban közlekedők. Maradtak viszont a körforgalmak és a szintbeli kereszteződések, - igaz többségük lámpával védve, - és az út menti árusok. A változások kellemetlen hatása, hogy ezekről az utakról sokszor csak tucatnyi kilométeres kerülővel lehet balra letérni, vagy balról felhajtani. Tiranában kimondottan kellemes meglepetés volt az utak minősége, - örülhetnénk, ha Budapesten ilyen jó lenne a helyzet, - csak a többsávos utakon a felfestések hiánya okoz gyakran veszélyes helyzetet. Montenegróban nem tapasztaltunk változást, igaz többnyire korábbi két látogatásunk alkalmával bejárt utakon jártunk. Azért kellemes meglepetés volt, hogy a Lim völgyében a két határállomás közötti öt kilométeres szakaszt megcsinálták. Kempingek Görögország több évtizede kedvelt célpontja a német, holland és más nyugateurópai kempingezőknek. Ennek megfelelően jól kiépített, színvonalas kempingek állnak rendelkezésre, az internetes adatbázis szerint mintegy kétszázan, melyből az ADAC katalógusa kb. 75-öt sorol fel. Közülük tucatnyi Krétán, és ennél valamivel több a Jón és Égei tenger szigetein található. A görög kempingek többsége a tengerparton, a többi a neves turisztikai helyek (Delphi, Mükéné, Olimpia, Athén, Meteorák) közelében található. Más helyeken gyakorlatilag nincs kemping. A tengerparti kempingek többsége közvetlenül a parton van, és van saját strandja. A belső területen lévőknél gyakori a saját medence. A közelgő államcsőd veszélyétől tartva a turisták, és itt elsősorban a kempingezőkre kell gondolni, idén távolmaradtak. Ezért még június végén - július elején is a kempingek üresek voltak, kivéve azt a párat, ahol állandók foglalták el, - gyakran fertelmes építményeikkel, - a parcellák többségét. Ugyanakkor a műemlékek környékét a szervezett csoportok elözönlötték. Van néhány camper-port is, Például Thessaloniki mellett egy lakóautó értékesítő és szerviz területén, - de nem általános ez az éjszakázási forma. Az idevonatkozó katalógusok sem sorolnak fel csak néhány helyet, és azok egy része is kemping. Nincs igazán információnk a nyilvános helyeken történő

362

éjszakázás lehetőségéről/megtűrtségéről, de el tudjuk képzelni, hogy a nagy archeológiai parkok parkolóiban meg lehet éjszakázni. Macedóniában a kempinghelyzet továbbra is elég siralmas. A rendelkezésre álló lehetőségek összeszámlálásához két kezünk ujjai elegendőek, és akkor már néhány szolgáltatásában nagyon bírálható helyet is figyelembe vettünk. Albániában viszont látszik a fejlődés. A jelesebb üdülőhelyeken több új kemping nyílt meg. Ksamil-ban a korábbi egyetlen kis kemping maga is bővült, és mellette két újabb nyílt. Hasonlóan a Himare melletti tengeröböl korábban egyetlen kempingje mellé további három csatlakozott. Természetesen itt figyelembe kell venni, hogy nagyon könnyen kempingnek neveznek olyan helyeket is, ahol az infrastrukturális háttér erősen megkérdőjelezhető. Új jelenségként találkoztunk a tavaly Baltikumban tapasztalt lehetőséggel, hogy szállodák parkolójukban éjszakáztatnak lakóautókat. Durres mellett és Tirana-ban is éltünk ezzel a lehetőséggel és a tapasztalat nem volt rossz, csak a lécet nem szabad túlzottan magasra tenni. Montenegróban a regisztrált kempingek köre nem bővült, de új lehetőségként itt is felfedeztük az alternatív megoldásokat. Podgorica mellett egy motel parkolójában, a Tara hídjánál a raftingcenter mellett és a Biogradsko Nemzeti Parkban változó színvonalú infrastrukturális háttérrel töltöttünk el éjszakákat a normál kemping árakhoz hasonló térítés ellenében. A három kis országról elmondható, hogy különböző mértékben, de igyekeznek az irányukba felerősödött érdeklődés keltette igények kielégítésére. A nagy kemping katalógus kiadók még félnek ezeket a kísérleteket befogadni, hiszen gyakran nem is igazán felelnek meg a legalapvetőbb kritériumoknak sem. Ezért az egyetlen lehetőség az interneten történő keresgélés és vak szerencse dolga, hogy mit találunk és az végül mit is takar. Turistainformáció, gyalogtúrázás Görögországban turistainformációs irodát csak a Meteoráknál és Athénban találtunk. Az Akropolisz lábánál lévő impozáns épületben szinte semmilyen anyag sem állt rendelkezésre. Egyedül egy többé-kevésbé elfogadható térképet sikerült kapnunk. Hasonlóan jártunk a Meteorák „fővárosában”, Kalambaka-ban is. Thessaloniki-ben és más helyeken szállodákban tudtunk csak térképet kapni. A nagy műemlékek többségénél osztogatnak görög és/vagy angol nyelvű, esetenként egyszerű térképet is tartalmazó, pár oldalas rövid ismertetőket, de a komolyabb tájékoztatók árát nagyon megkérik. Az archeológiai parkok egy részében és a múzeumokban elég részletes, térképpel, esetleg rajzokkal is illusztrált, két-háromnyelvű ismertető táblák segítik a látottak értelmezését. Ezeket a helyeket az utakon jól kitáblázzák, és ahol van rá hely, tágas, ingyenes parkoló is tartozik hozzájuk. Az utakat járva minduntalan felfigyelhetünk kisebb jelentőségű műemlékeket jelző útbaigazító táblákra.

363

A gyalogtúrázás helyzete már sokkal rosszabb. Turista térképhez hasonló dolgot csak az Olimposz környékéről láttunk, de az erősen sematikus valamiért öt eurót kértek. Igazi turistajelzéssel nem is nagyon találkoztunk, az Enipeas szurdokban ugyan vezetett egy tanösvény, de ez sem volt igazán jelölve. A Tempi völgyben láttunk egy hátizsákos alakot felfestve néhány fára, de itt, és más helyeken is, mint a Samaria szurdokban, vagy az Enipeas szurdok felsőbb részén, a terep magától adta a nyomvonalat. Néhány más helyen is (pl. a Meteorák környékén) találkoztunk gyalogtúrázási lehetőségekre utaló jelekkel. Valószínűleg nem is igazán népszerű a túrázás, ami elsősorban a melegnek tulajdonítható. A három kis országban turistainformációról nem is beszélhetünk. Amikor Durres-ben egy szállodában térképet kértem, hosszas keresgélés után húztak elő egy agyonhasznált példányt, amibe betekintést engedtek. Viszont Ohrid ban sikerrel jártunk. A Biogradsko Nemzeti Parkban számos jelzett turistaúttal találkoztunk. Csak két baj volt velük: mindenhol ugyanazt a fehér közepű piros kört használták jelzésre és csak az elágazásoknál, vagy jelesebb helyeken táblákon jelezték az egyes irányok célállomását, másrészről nem voltak 5-10 km hosszú körutak, csak nagy, távolsági túrákat lehetett tenni. Más helyeken, pl. Albániában a Llogara hágó északi oldalán, vagy a Szkopje feletti hegyoldalban láttunk túrázásra utaló nyomokat. Strandok, strandolás Ebben a témában Görögországban a lehetőségek szinte korlátlanok, a tengerpartokon mindenhol kínálkozik lehetőség. A többnyire homokos, vagy kiskavicsos part, a sok öböl jó lehetőséget kínál. A strandok sajnos nem mindenhol tiszták és nem láttuk nyomát, hogy takarítanák. A vízre alapjában nem lehet panasz, a meder általában elég gyorsan mélyül, és hamar el lehet érni az úszáshoz szükséges vízmélységet, valamilyen papucsra szinte mindenhol szükség van. A kempingek többsége rendelkezik saját stranddal, melyek azonban mások által is látogatható szabad strandok. Csak kevés helyet foglalnak el a bárokkal is rendelkező, napernyőket és ágyakat pénzért kínáló vállalkozások. Az egyetlen tó, melynek partján táboroztunk Ioannina határában, bár volt strandja, szerintünk fürdésre alkalmatlan a sok benne úszkáló növény és sötét zöldes-barna vize miatt. Nem is láttunk fürdőzőt, de nagyon is pezsgő volt az evezősélet. Macedóniában csak tavak vannak, a felkeresett mindhárom tó (Dorjan, Prespa és Ohridi) partján elvileg lehet fürödni (a helyiek éltek is a lehetőséggel), de partjaik olyan sarasak-mocsarasak, hogy nem volt kedvünk csatlakozni. Én az Ohridi tóban azért a lehűlés érdekében kétszer megmártóztam, de utána azonnal rohantam lezuhanyozni. Albánia tengerpartjai, ahol jártunk, nagyon szépek és tiszták voltak. Ksamil környékén sajnos minden négyzetcentimétert elfoglaltak az elég borsos árért bérelhető napernyők és ágyak, viszont a Himare melletti öbölben olyan partszakaszon táboroztunk, melyet jó három hét után is fájó szívvel hagytunk

364

el, és valószínűleg hosszú évekig etalonnak fogjuk tekinteni. Északabbra Vlore és Durres környékén már sokkal rosszabb a helyzet. Élelmiszer beszerzés, árak Görögországban a beszerzés nem okoz gondot. A helyi szupermarket láncok mellett sok helyen van üzlete kedvenc hálózatunknak, a Lidl-nek. Ezekben minden megkapható. Az árak valamivel magasabbak, mint nálunk. Viszont zöldséget-gyümölcsöt ennek feléért-harmadáért lehet a helyi piacokon beszerezni. A három kis országban sem volt gondunk ez ügyben. Ugyan a nemzetközi üzletláncok nincsenek jelen, - csak a Carrefour-nak van egy hatalmas áruháza a Tirana melletti bevásárlóközpontban, - vannak helyi üzletek. Ezek többnyire sokkal szegényesebb kialakításúak, de például Durres előtt az autópálya mellett található szupermarket, vagy Bielo Polje Voli áruháza kimondottan elegáns és jól felszerelt. Az albán tengerparton töltött hetek alatt kis szupermarketekben vásároltunk és mindent megkaptunk, amire szükségünk volt. Az árak összességében kicsit magasabbak voltak, mint itthon, de egyes dolgokhoz olcsóbban jutottunk hozzá. Bankkártya használat Görögországban bankkártyáinkat tudtuk használni, egy esetben volt gond, amikor a helyiek tömeges pénzkivételi próbálkozásai leültették a rendszert. A magas elszámolási árfolyam miatt többnyire a velünk lévő készpénzzel fizettünk. A három kis országban többnyire készpénzzel, nem egyszer euróban fizettünk. Amikor akartuk, többnyire nagyobb üzletekben, szupermarketekben, kézpénzfelvételnél tudtuk használni kártyáinkat Nyelvhasználat, idegenek Görögországban az angol és német nyelvvel jól el lehet boldogulni. Zavaró, hogy a görög karakterek használata miatt nehézkes bármit is megérteni kezdve az útjelző tábláktól a prospektusok vagy tájékoztató feliratok szövegén keresztül az üzletekben az áruk megnevezéséig, vagy az azokon lévő tájékoztatók értelmezéséig. Érdekes módon jobban zavartak itt a görög karakterek, mint máshol a cirillek. Igaz ez utóbbiakkal iskoláink során tíz hosszú évig szenvedtünk. Az idegenkedés oka talán az, hogy bár a görög betűk mindegyikét használtam tanulmányaim során matematikai, fizikai vagy műszaki fogalmak, mennyiségek jelölésére, soha sem merült fel, hogy ezekből értelmes szavakat, mondatokat is lehet formálni. Külön gond velük, hogy néhány esetben, mint az „i” és „o” esetében több görög karakter felel meg a latinnak és tapasztalatom szerint az átírás sem egyértelmű. Számos esetben szembesültem vele, hogy földrajzi nevek (települések, utcák, stb.) 365

több féle módon jelentek meg latin betűs szövegekben (pl.: KalambakaKalampaka). Ez különösen zavaró Rózsi adatbázisában történő keresgélésnél, de az utcákon bóklászva, országúti jelzőtáblákat értelmezve vagy térképet böngészve is. A Naplóban is ezért nem tudtam egységesen hivatkozni a földrajzi nevekre, ami utólag átolvasva az anyagot engem is kicsit zavart. Az útjelző táblák egyébként többnyire mindkét karakterkészlettel rendelkezésre állnak. Fő utakon ezt úgy oldják meg, hogy az útkereszteződés előtt szokásos távolságban elhelyezett görög karakteres tábla után megismétlik azt latin betűkkel is. Ezek azonban a szükséges manőver végrehajtásához gyakran túl későn vannak. Alsóbb rendű utakon ugyanazon a táblán jelenik meg a kétféle felirat, itt a számunkra értelmezhető kiválasztása okozhat olyan késedelmet, mely elegendő a táblán történő túlfutáshoz. Az országot idén felkereső holland, de arányaiban a láttunk. Beszélgetve velük, alig néhányan kockáztatják keresztül vezető utat.

viszonylag kisszámú külföldi többsége német és szokásosnál sokkal több franciát és osztrákot mind többen érkeznek és távoznak komppal és meg a Magyarországon és a balkáni országokon

A három kis országban is elboldogultunk az angol nyelvvel. Montenegróban tapasztalhattuk, hogy a latin betűkre történő átállást célzó, két éve már megfigyelt törekvés folytatódik. Mára alig maradt cirill betűs felirat, jóformán csak utcanév táblákon, műemlékeken, középületeken találkozhatunk ilyennel. Ezekben az országokban, de elsősorban Albániában, a külföldiek részéről jól érzékelhető az érdeklődés növekedése. Ez oda vezetett, hogy az árak néhol drasztikusan emelkedtek, és közelítenek az Európában tapasztalhatóakhoz. Különösen feltűnő volt a szlovén, lengyel és cseh kempingezők számának növekedése. Gázolajárak A világpiaci árak csökkenése itt is éreztette jótékony hatását. A legolcsóbb Makedóniában az egységes 90 centes ár volt, míg Montenegróban 1.10, Görögországban 1.20 eurót, Krétán ennél 8-10 centtel többet fizettünk. A legdrágábban Albániában, 1.33-1.36 euróért tankolhattunk, míg Szerbiában a görög, Magyarországon a montenegróit kicsit meghaladó árakkal szembesülhettünk. Rovarok Idén nem sok rovarral találkoztunk Ennek ellenére jó pár hívatlan vendégünk esett áldozatul Kalampaka-ban, Nikiti-ben szúnyogok, Ierapetra-ban Himareban legyek és darazsak keserítették életünket. Elriasztásukra esténként

366

sokszor használtuk füstölőnket. Pár helyen, mint Carissában és Kalampakaban a hangyák kiirtására komoly erőfeszítésekre volt szükség.

367