Beszámoló „A koraabszolutista várospolitika jellemzői és hatásai a Magyar Királyságban (1670-1733)” c. pályázatról Pályázó: H. Németh István A Habsburg Monarchia várospolitikájának egyik markáns időszaka a 17. század. Korábbi kutatásaim során rámutattam, hogy a monarchia tartományai között jelentős eltérések vannak a tekintetben, hogy a várospolitikai intézkedéseket egy jellemzőcsoport mentén, de különböző időben vezették be. A korábbi szakirodalommal ellentétben, amely értékelése ezekkel az intézkedésekkel és kormányzati tendenciákkal kapcsolatban egyértelműen negatív volt, új tendenciákat figyelhetünk meg akkor, ha megvizsgáljuk, hogy a Magyar Királyságban bevezetett várospolitikai intézkedéseket tartományonként mikor vezették be, és hogy ezek az intézkedések milyen célok mentén, milyen eszközöket vonultattak fel. A 17–18. század fordulóján a bécsi kormányszerveknek a magyarországi erős rendiségen belül elsőként a városokkal (úgy is, mint az országgyűléseken részt vevő egyik renddel!) szemben sikerült olyan ellenőrző rendszert kiépítenie, amely immáron szorosan illeszkedett a monarchia más tartományaiban már jól bevált módszerekhez és irányítási elvekhez. A Magyar Királyságban bevezetett módszerek ugyanis a más tartományokban már korábban elfogadott állami irányításnak feleltek meg, és bevezetésük éppen a magyarországi erős rendiség miatt tevődött csupán a 17. század utolsó harmadára. A bécsi udvar ausztriai, majd cseh-morva várospolitikájának ugyanis már a 17. század első negyedétől alapvető eleme volt a városok ellenőrzése és a városok vezetőinek megfelelő kiválasztása. Az elnyert ösztöndíj segítségével a Magyar Királyságban a 17. század utolsó harmadától az állandó vegyes városi bizottság létrejöttéig (1733) bevezetett várospolitikai intézkedések hátterét és bevezetését kívántam egy bizonyos aspektusból, egy speciális városcsoport felől feltárni. A pályázat célja elsődlegesen az volt, a korábbi kutatásokat folytatva a bécsi levéltári anyagban a központi kormányszervek oldaláról kutassam fel a vonatkozó forrásokat. A korábbi kutatásokat, amelyek főként a szlovákiai és magyarországi városi iratanyagot őrző levéltárakban (Kassa, Eperjes, Pozsony, Nagyszombat, Besztercebánya, Selmecbánya, Lőcse, Bártfa, Szakolca, Sopron, Kőszeg, Budapest), illetve a Magyar Országos Levéltár Kincstári Levéltárainak, valamint a Magyar Udvari Kancelláriai és Magyar Királyi Helytartótanácsi levéltárak anyagában történtek, most kiterjeszthettem a Hofkammerarchiv iratanyagára is. Jóllehet több alkalommal folytattam kutatásokat a Hofkammerarchiv, Hoffinanz Ungarn, valamint az alsó-magyarországi bányavárosokra vonatkozó, eddig ilyen szempontból sem feltárt Ungarischer Münz- und Bergwesen elnevezésű fondjában, ezek a kutatások részben a központosító várospolitikát megelőző, azt előkészítő időszakra vonatkoztak az alsómagyarországi városok esetében, az 1670-es éveket követő iratanyagot illetően pedig (a bányavárosok speciális adottságai miatt) a többi szabad királyi várost érintették. A bécsi ösztöndíj
alatt ezekben a levéltárakban folytattam további kutatásokat, mivel eddig az iratanyag egy részét még nem sikerült áttekintenem, főként az Österreichisches Staatsarhiv, Finanz- und Hofkammerarchiv Hoffinanz Ungarn sorozatának Münz- und Bergwesen fondjában. A téma szempontjából ez az iratanyag kiemelten fontos. Az alsó-magyarországi bányavárosok ugyanis egyrészt a magyarországi rendek közé tartoztak, szabad királyi városi rangjukkal élhettek, az országgyűlésekre meghívták őket, és ott szavazati joggal rendelkeztek. Rendi szempontból politikai helyzetük vitathatatlan: a negyedik rend tagjai voltak. Másrészt a monarchia számára mérhetetlenül fontos bányatermékeket előállító városok ellenőrzése és a kamaragrófok befolyása ezekben a városokban érvényesült elsőként. Főként azért, mert a bécsi kamarai szervek számára mindig is kívánatos volt, hogy a bányaművek és a pénzverés, de még inkább a hadianyagnak számító réz kitermelése és kohókban történő előállítása mellett a bányavárosok ellenőrzését is magukhoz ragadják. Ilyen lépésekre már a 17. század első felében is történtek lépések. Miután a többi szabad királyi városban is sor került az osztrák, illetve cseh-morva tartományokban bevezetett intézkedések adaptálására, a bányakamarák kiterjesztették fennhatóságukat ezekre a városokra is, és küldték ki biztosaikat a városok tisztújításaira. Az ösztöndíj időtartama alatt a Münz- und Bergwesen c. fondból az 1660 és 1711 közötti időszakra vonatkozó 25, igen vaskos csomóját néztem át. Ezen túl a Vermischte ungarische Gegenstände c. fond bányaigazgatásra vonatkozó csomóit (10 csomó) forgattam át. Az átnézett iratanyagból nagyon érdekes kép bontakozott ki. Egyrészt megismerhettem a bányakamara azon tevékenységét, amelyet a bányavárosok ellenőrzése tárgyában kifejtett. Ez főként a városi gazdálkodást érintette. Ennek hátterében az állt, hogy a Habsburg Monarchia olyan gazdasági hátteret kívánt kialakítani, amely alapján egyenrangú félként vehette fel a versenyt a gazdaságilag és államszervezetileg egyaránt fejlettebbnek tekinthető nyugat-európai államokkal. A kora újkorban tapasztalható hadügyi fejlődés, a hadi kiadások, valamint a tömeghadseregek megszervezése, az ezzel együtt létrejövő hivatali struktúra az állam egészétől ugyanis jóval nagyobb erőösszpontosítást követelt. Az állam kiadásainak pénzügyi hátterét a nagyobb adók, a helyi jövedelmek hatékonyabb kihasználása, valamint (és hosszú távon ez a fontosabb) az élénk kereskedelem, fejlődő ipar és társadalom teremtette meg. Az állami bevételek megnövekedéséhez ezzel együtt olyan szervezetet kellett létrehozni, amely hatékonyan hajthatta be az állam működéséhez szükséges összegeket (Military-Fiscal State). Ezt a célt szolgálták azok a 17. század első negyedében véghezvitt vizsgálatok, amelyek a városok összességét érintve, főként azok bevételeinek nagyobb ellenőrzését, hatékonyabb felhasználását tűzték ki célul maguk elé. E vizsgálatokban már megjelent a városi vezető testületek vallási összetételének kérdése, de élesen csak a 17. század végén mutatható ki ennek az elképzelésnek a
hatása. (A vallási kérdés egyébként éppen úgy átgondolásra érdemes, mint a koraabszolutista várospolitika maga, hiszen az egy vallás – egy állam elve nem kizárólag a Habsburgok irányította abszolutizmusok jellemzője volt.) Az állam részéről a vallási kérdés egyoldalú megoldása mellett (ez egyébként szintén a korszak európai államainak — legyen az katolikus, evangélikus vagy kálvinista többségű — szintúgy jellemző vonása) a városok ugyanis elsődlegesen állami bevételek forrásait jelentették. Olyan állami bevételek forrásait, amelyekhez jóval könnyebben hozzájuthattak, mint a nemesi és egyházi rendekkel való alkudozás során behajtható adókhoz. A 17. század e téren azonban nem csupán a Magyar Királyságban, hanem a többi Habsburg tartományban is változásokat mutat: a Habsburg Monarchia városai ugyanis egyre több adóhátralékot halmoztak fel, adófizetési képességük egyre alacsonyabb lett. Ez a tendencia a Magyar Királyságban is kimutatható. Ahogy arra korábbi, idegen nyelven is megjelent tanulmányaimban rámutattam, a városok adófizetési képessége a 17. század második felére rohamosan lecsökkent, majd a század végére szinte totális leépüléssel találkozhatunk: a vizsgált számadáskönyvek tanúsága szerint ugyanis az adófizetésre kötelezhetőktől a kirótt adónak mindössze a negyedét-harmadát tudták a kivetést követő első négy évben behajtani, a többi összeg befizetésére pedig már nem is került sor. Tendenciájában hasonló fizetési morál jellemezte a Habsburg Monarchia, de a többi, a Német-római Birodalom területén fekvő várost is. A városi gazdálkodás területe mellett az államigazgatás legismertebb beavatkozási területe a városvezető elit tagjainak újraszabása volt. Ennek során kétféle tendencia érvényesült. Az erős konfesszionalizmus (ellenreformáció) és egy újfajta, az államhoz erősen kapcsolódó, szakszerű „hivatalnok” réteg kialakításának igénye keveredett egymással, először inkább az első, majd nagyon hamar inkább a második célok erőltetésével. Az állam beavatkozása mellett nem ismert annak a személyi körnek a jellemzői sem, amely véghezvitte vagy átvészelte a városigazgatás új korszakának kezdeti évtizedeit. A bevezetett intézkedések hatására ugyanis jelentősen megváltozott azoknak a személye, akik az egyes városokat irányították. A 17. század végéig jellemzően evangélikus városvezető elit ugyanis kénytelen-kelletlen kiegészült olyan személyekkel, akik a kamarai szervek elképzeléseinek jobban megfeleltek. Az új elit kiválasztásának szempontjai azonban nem voltak annyira egysíkúak, ahogy azt az eddigi kutatás bemutatta. Jóllehet valóban nagy hangsúlyt kapott az a tény, hogy a városvezetés legalább felerészben római katolikus felekezetű legyen, mégis már a kezdetektől igyekeztek a kamarai biztosok olyan személyeket kiválasztani, akik egyben rátermettségükkel, szaktudásukkal, esetleges egyetemi végzettségükkel megfelelő jogi és közigazgatási tapasztalattal rendelkeztek. Ez a jelenség vezetett el ahhoz a tényhez, hogy a 18–19. századi városvezető elit immáron inkább volt szakképzett hivatalnok, mint a korábbi érdemeken alapuló városi politikai
elit. A folyamat azonban nem volt ilyen egyenes vonalú és magától értetődő, hiszen a kezdeti években a városokban élő katolikusok közül csak nagyon kevesen feleltek meg az új elvárásoknak. Az új típusú, katolikusokból is álló városvezető elit eddigi kutatásaink szerint éppen a vizsgálandó korszak végére, vagyis a 18. század első harmadára alakult ki. A városvezető elit ilyen módon történő megváltozása sem volt egyedi, magyarországi folyamat, mivel egész Európára, de különösen a Német-római Birodalomra tartományaira volt jellemző, hogy a kialakuló koraabszolutista majd felvilágosult abszolutista államok várospolitikája ilyen városvezető elitet alakított ki. Ennek nem csupán vallási, de egyben gazdasági, államháztartásra kiható okai is voltak: az új, szakképzett városvezető elit működése ugyanis elősegítette, elősegíthette azt, hogy az addig erősen adóhátralékokat felhalmozó városok ezt követően nagyobb adófizetésre kaphatókká válnak, adófizetési képességük a szakszerűbb városgazdasági irányítás következtében megnőhet. A bányavárosokra vonatkozó, most megismert iratanyagban nagy figyelmet szenteltem annak, hogy megfigyeljem annak nyomait, hogyan lehetett az államigazgatásból (pontosabban a bányaigazgatásból!) a városi igazgatásba kerülni. Azoknak a személyeknek az életútját sikerrel egészíthettem ki, akiket korábbról ismertem, és sejthető volt, hogy a bányakamarától kerültek át a városi igazgatásba. Mellettük több olyan személy esetén bukkantam új nyomokra, akiket a városi tisztújítási iratokból Besztercebányán vagy a kamarai jelentésekből megismertem, de nem tudtam, honnan kerültek be a városi tanácsokba, vagy a bírói székbe. Több esetben találtam meg a bányakamarában végzett tevékenységük előzetes nyomait. A Habsburg Monarchia várospolitikai tendenciáit a Magyar Királyság szabad királyi városaiba áttevő kamarai hivatalok tevékenysége azonban nem volt könnyű. Arról most nem beszélek, hogy a városokban milyen és mekkora ellenállást fejtettek ki az evangélikus polgárság tagjai, a régi elit pozíciójuk védelmében kifejtett tevékenysége milyen jelentős volt. A kamaráknak ugyanis – mint arra a most megismert iratanyag is rámutatott – sokszor éppen saját maguk voltak ellenfelei. Az alsó-magyarországi bányavárosok esetében ugyanis a 17. század végén a Magyar Kamara és az Udvari Kamara alá tartozó alsó-magyarországi bányakamara között került sor hatásköri vitára éppen a bányavárosok feletti joghatóság témakörében. A téma során nem csupán az érdekes, hogy két hivatal hogyan veszekszik egymással, de az még inkább, hogy a vitát éppen a selmecbányaiak robbantották ki, akik a velük kevésbé szoros kapcsolatban lévő Magyar Kamara által küldött biztos szigorú felekezeti intézkedései miatt fordultak védelemért a főkamaragrófhoz, akit (vélhetően) jobban ismertek, szorosabb kapcsolatot építettek ki, és aki jóval engedékenyebbnek, megértőbbnek mutatkozott felekezeti téren. A vita során felvonultatott jogi érvek újabb területre irányítják rá a figyelmet, ami közigazgatástörténeti szempontból, de még
inkább alkotmánytörténeti szempontból is nagyon érdekes adalékokat szolgáltat ehhez a számunkra furcsa viszonyhoz. Miután a Habsburg Monarchiára vonatkozó várostörténeti munkák Magyarországon nem találhatók meg, ezért a bécsi könyvtárak állományának tüzetesebb áttekintésére van szükség. A levéltári iratanyag mellett éppen ezért a bécsi könyvtárakban is kutattam. Egyrészt a korabeli nyomtatványokból a várospolitikai tárgyúakat kezdtem feltárni, másrészt a magyarországi könyvtárakból szinte teljesen hiányzó nyugat-európai szakirodalmat ismerhettem meg. Ez utóbbi a várospolitikai folyamatok összehasonlítása és így szakszerű értékelése miatt elengedhetetlen. Emellett az éppen Bécsben kutató cseh és osztrák kollégákkal vettem fel a kapcsolatot, és személyes megbeszéléseket folytattam. A kutatás részeredményeit a tudományos közvéleménnyel előtanulmányok, előadások formájában fogom ismertetni.
Budapest, 2015. november 19.
