Tilcsik György ADÓZÁSI VISZONYOK SZOMBATHELYEN A FEUDALIZMUS BOMLÁSÁNAK VÉGSŐ SZAKASZÁBAN. SZEMPONTOK EGY MEZŐVÁROS 1799 ÉS 1848 KÖZÖTTI ADÓJEGYZÉKEINEK VIZSGÁLATÁHOZ
Bevezetés Bővebb magyarázatra nem szoruló evidencia, hogy – függetlenül az érintett települések helyétől és számától – a késő-feudáliskori magyarországi társadalom akár makro-, akár mikroszintű vizsgálatának becses, sőt megkerülhetetlen forrásai az adóösszeírások, amelyek tanulmányozása és értelmezése alapos, aprólékos és időigényes munkát igényel. Előbbiekre Bácskai Vera és Nagy Lajos, míg utóbbira Benda Gyula úttörő módszerek alkalmazásával elvégzett alapvető kutatásait és azok nyomán megjelent publikációkat említjük példaként.1 Ugyancsak vitathatatlan tény, hogy az agrár-, de elsősorban gazdaság- és társadalomtörténeti feltárásokra és összehasonlító elemzésekre is módot nyújtó, szerencsés esetekben több éven át folyamatosan adatokat tartalmazó, így adatsorozatokat produkáló, azaz hosszabbtávú áttekintéseket is lehetővé tevő, az egyes háztartások szintjére bepillantást engedő összeírások – a keresztelési, a házassági és a halálozási anyakönyvekkel kiegészülve – kitűnő forrásai a városi és a falusi társadalom struktúrájára, az abban bekövetkezett változásokra, valamint az egyes családok vagy családtagok életére, gazdasági és vagyoni helyzetére, az azokban végbement változások időpontjára és konkrét tartalmára irányuló elemzéseknek. Ezek az összeírások – részben céljuk és jellegük, továbbá létrejöttük körülményei, utóbbit illetően elsődlegesen amiatt, hogy az adófizetők az adó alapjául szolgáló ingatlan- és ingóvagyont lehetőség szerint mindig eltitkolni vagy legalábbis kisebbíteni igyekeztek – sok-sok pontatlanságot és számos következetlenséget tartalmaznak.2 Benda Gyula mindezekről a következőképpen vélekedett: „Az adóösszeírás az 1848 előtti korszak egyik leggyakrabban használt, az egyes 1 Bácskai Vera – Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Bp., 1984. 402 p.; Bácskai Vera: Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején. Bp., 1988. 231 p.; Uő: Piackörzetek és piacközpontok a Dél-Dunántúlon a XIX. század első felében. In: Gazdaságtörténeti tanulmányok. Szerk. Kapiller Imre. Zalaegerszeg, 1993. 213-249. p. (Zalai gyűjtemény; 34.); Uő: Piackörzetek és piacközpontok Észak-Dunántúlon a 19. század első felében. In: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 345-365. p.; Benda Gyula: Zsellérből polgár. Keszthely társadalma, 1740–1849. Bp., 2008. (továbbiakban: Benda, 2008.) 515 p. 2 Benda, 2008. 178-182. p.; Horváth Gergely Krisztián: Társadalmi és gazdasági hierarchia a dikális adórendszerben. Moson vármegye adókulcs tervezete (1838). = Korall, 19–20. 2005. május. (továbbiakban: Horváth, 2005.) 160. p.
1
háztartásokról tömeges adatot szolgáltató forrása. … A magyar történeti feldolgozásokban sajátos ellentmondás jellemzi megítélését. Miközben a történészek általánosságban rendkívül megbízhatatlan forrásnak minősítik, addig a gyakorlatban szinte vizsgálat és kétkedés nélkül emelik át számait, kategóriáit elemzéseikbe. Véleményem szerint a feudáliskori adóösszeírások fogyatékos és torzító tükrei ugyan a társadalom vagyoni és jövedelmi viszonyainak, de a torzítás felismerésével és figyelembevételével mégiscsak képet kaphatunk belőlük az adózok helyzetéről, annak módosulásairól.”3 E kétségtelenül igaz és lényegében minden történelmi időszakra érvényes megállapítás ellenére és ismeretében teszünk az alábbiakban kísérletet arra, hogy feltárva, megvizsgálva és elemezve egy magyarországi püspöki mezőváros, jelesül Szombathely 1799 és 1848 között keletkezett adókivetési- és -beszedési lajstromait, néhány olyan kutatási területre és lehetőségre hívjuk fel a figyelmet, amelyek más, hasonló településeken is elvégezhetők, és amelyek segítségével pontosabb képet kaphatunk a hazai mezővárosok későfeudalizmus-kori lakosságának társadalmi tagolódásáról, az abban bekövetkezett változásokról, valamint az érintett várások gazdasági elitjének összetételéről, az azt képező személyek financiális helyzetének módosulásiról, összességében pedig a 19. század első felében Magyarországon a városi társadalomban végbement és eddig még kevéssé ismert átalakulási folyamatok lényegéről és okairól. A közvetlen adók és beszedésük Magyarországon a 19. század első felében Eltekintve a 14. századig visszanyúló előzmények bővebb és részletesebb ismertetésétől, röviden csupán annyit mondunk el, hogy Magyarországon a rendszeres és az országgyűlés hozzájárulása nélkül kivethető és beszedhető királyi adót (lucrum camerae) és az országgyűléseken megszavazott, elsődlegesen a hadviselés céljait szolgáló hozzájárulást (contributio) vagy segélyt (subsidium) 1593-ig egymás mellett szedték. Ezt követően azonban a két adó egyesítésével létrejött és contributionak vagy subsidiumnak nevezett állami egyenesadót kellett az érintetteknek befizetniük, és azt a kamara számára a vármegyék szedték be.4 Ezzel összefüggésben fontos esemény volt a Magyarországon az állandó katonaságot felállító 1715:8. törvénycikkely megszületése,5 mivel a hadsereggel összefüggő kiadások fedezésére az országgyűlés a hozzájárulás vagy segély helyett immáron hadiadót szavazott meg, amelyet kezdetben a meglévő pénzhiány miatt természetben, mégpedig katonai élelmiszeradagokkal – ez volt a portio – és lótartással róttak le. 1722-től a hadiadót pénzre váltották át, és azt csak a nem nemesek fizették, mely gyakorlat 1849-ig fennmaradt.6 3 Benda, 2008. 178-179. p. 4 Pallas nagy lexikona. Bp., 1895. (továbbiakban: Pallas, 1893.) 95. p.; Magyar történelmi fogalomtár. Szerk. Bán Péter. 1. köt. Bp., 1989. (továbbiakban: MTFT, 1.) 169. p. 5 Magyar törvénytár. 1657–1740. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1900. (továbbiakban: MTT 1657–1740.) 441. p. 6 Fényes Elek: A magyarországi adó- és financzrendszer 1849-dik évig. In: Egyetemes magyar encyclopedia. 1. köt. Szerk. Török János. Pest, 1859. (továbbiakban: Fényes, 1859.) 609. hasáb; Th. E.: Az adó története Magyarországon. In: Egyetemes magyar encyclopedia. 1. köt. Szerk. Török János. Pest, 1859. (továbbiakban: Th. E., 1859.) 586. hasáb; Pallas, 1893. 95. p.; Horváth, 2005. 161. p.
2
Megemlítendő, hogy az 1790:19. törvénycikkely előírta, hogy az országgyűlésen az állandó katonaság céljaira megszavazott adó megajánlása a következő országgyűlésig érvényes.7 Az országos hadiadóból az egyes vármegyékre és szabad királyi városokra eső részt portákban – 1715-től ún. nádori portákban – fejezték ki. A porta eleinte ténylegesen megállapított egység volt, később azonban csupán egy eszmei szám lett, amely a vármegyék és a szabad királyi városok vagyonosságát fejezte ki, és amelyek az összes hadiadó olyan hányadát voltak kötelesek befizetni, mint amennyi az ő portaszámuk és az összes portaszám aránya volt. A portaszámok korrekciója szinte minden országgyűlésen napirendre került, és ennek nyomán a porták kiigazítására többször meg is történt. Már az 1715. évi országgyűlésen felmerült, hogy az adófizetők tényleges vagyona legyen az adó alapja, és ezért elrendelték egy országos összeírás végrehajtását. Ez azonban soha nem fejeződött be, és így nem is lehetett alkalmas az adóalap megállapítására. Az 1825/1827. évi országgyűlés ismét országos összeírást rendelt el, ám az a sok, szándékosan hibás bevallás miatt ugyancsak alkalmatlannak bizonyult arra, hogy az adó beszedésének alapjául szolgáljon. Ezért az 1832/1836. évi országgyűlés felkérte a nádort, hogy az általa ismert adatok alapján a portákat az újólag ossza fel a vármegyék, a szabad kerületek és a szabad királyi városok között, amely felosztás azután 1849-ig érvényben és használatban maradt.8 A vármegyékben a rájuk kivetett adó összegét az egyes helyiségek között ún. rovások (dikák) szerint és alapján osztották tovább, mégpedig oly módon, hogy a teljes vármegyei adó összegét annyi részre osztották ahány dikája volt a vármegyének, és egy-egy község ráeső dikaszám arányában volt kötelezett az adó befizetésére. A rovás az egységnyi portára eső adótétel volt, amelyet a 16–17. századi országgyűléseken mindig esetenként állapítottak meg. A 18. századra azonban egy mesterséges adókulccsá alakult át, és az egyes vármegyék maguk határozták meg saját dikaszámukat, illetőleg azt, hogy területükön mi számított 1 dikának. 1715 óta a dikális összeírások 90 rovatból álltak. Az összeírásba bekerültek a 18 és 60 év közötti adózók; a marhák, a lovak, a juhok, a sertések és a méhkasok száma; a vetésekből várható haszon; a faizási, a kocsmáltatási és a malmi haszonvételek stb. Tekintettel arra, hogy a vármegyék önhatalmúlag dönthettek a dikák számát és a dika tartalmát illetően, nagy aránytalanságok keletkeztek, ezért Mária Terézia uralkodás alatt, 1773-ban egységesítették az egységnyi dikát jelentő tételeket. Miután az összeírások az azokat elvégző személyek önkényeskedése illetőleg az adózók eltagadásra való erős hajlama miatt tele voltak pontatlanságokkal és hibákkal, azok kiküszöbölésére az 1825/1827. évi országgyűlés által kiküldött adóügyi bizottság egy alapos javaslatot készített, amely az 1830. évi országgyűlés elé került. Az előterjesztést azonban nem tárgyalták és a dikális összeírásokat 1849-ig a korábbi gyakorlat szerint készítették el.9 A hadiadó fizetésének kötelezettsége alól a birtokos nemesek és az egyházi személyek menetesek voltak,10 ám az 1608. évi k. u. 14. törvénycikkely 2. §-a alapján azon a 7 Magyar törvénytár. 1740–1835. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1901. (továbbiakban: MTT 1740–1835.) 165., 167. p. 8 Fényes, 1859. 609-610. hasáb; MTFT, 1. 169-170. p.; Horváth, 2005. 162. p. 9 Fényes, 1859. 617. hasáb; Pallas, 1893. 95. p.; Magyar történelmi fogalomtár. Szerk. Bán Péter. 2. köt. Bp., 1989. 147-148. p.; Horváth, 2005. 162-163. p. 10 MTFT, 1. 170. p.
3
nemesi birtokok után, amelyeket jobbágyok műveltek, adót kellett fizetni,11 a 1647:26. törvénycikkely pedig azt írta elő, hogy minden nemesnek adóznia kell.12 Jóllehet az 1741:8. törvénycikkely úgy rendelkezett, hogy a jobbágytelket bíró nemesek sem hadisem háziadót nem fizetnek,13 ám ennek ellenére a vármegyék egy része tőlük is szedett hadi- és hadiadót. E vitás helyzetre az 1836:11. törvénycikkely 1–5. §-ai tettek pontot, amikor elrendelték, hogy az úrbéres földeket használó nemesek kötelesek hadi- és háziadót fizetni.14 A hadiadó mellett meglévő másik közvetlenül fizetendő adónem a háziadó volt, amely a királyi kincstárba nem folyt be, ám azt szintúgy országos szükségletekre használták, azaz az állami bevételek közé tartozott.15 Az 1486:64. törvénycikkely a vármegyéknek adószedési jogot biztosított, mégpedig az országgyűlésre küldött nemesek költségeinek fedezésére.16 Ennek nyomán a 16. században a vármegyék adószedési jogukat alkalmazva, közszükségleteik fedezésére – így a tisztviselők fizetésére, a középületek, a hidak és az utak fenntartására, az országgyűlési követek költségeire stb. – adót vetettek ki, amelyet a nemesek és a nem nemesek egyaránt fizettek.17 Az 1715:57. törvénycikkely 1. §-a előírta, hogy a hadiadót és háziadót egymástól elkülönítve kell kezelni.18 Ennek következtében és nyomán a legtöbb vármegyében azok fizették a háziadót, akik – így az aramalista, azaz birtokkal nem rendelkező nemesek, a zsidók, a görögök stb. – a hadiadó fizetése alól mentesítve voltak.19 Az 1723:6. törvénycikkely 1. §-a a birtokos nemeseket a Primae Nonus-ra, azaz a Hármaskönyv I. részének 9. címére való hivatkozással mentesítette a háziadó fizetésének kényszere alól, a 4. §-a azonban az armalista nemeseket nem.20 E gyakorlat 1805-ig maradt érvényben, amikor is az 1805:1. törvénycikkely 17. §-a eltörölte az armalista nemesek háziadó-fizetési kötelezettségét.21 A háziadó összegének megállapítása és kivetésének módja soha nem szerepelt az országgyűlések tárgyai között, hanem azt a vármegyék és a városok maguk végezték el, a Magyar Királyi Helytartótanács felügyelete alatt.22 Az adójegyzékek összeállítása, az adó kivetése és beszedése Nem tekintjük feladatunknak, hogy az adóösszeírások elkészítésének, az adó kivetésének és beszedésének egyes fázisait részletesen ismertessük, ezért itt csupán röviden utalunk arra, hogy mindezek a falvak esetében az illetékes járási szolgabíró feladatkörébe tartoztak. Minden esztendőben előzetes értesítés után az egyes településeken általában szeptember-október folyamán megjelenő szolgabíró és esküdt az adózók szóbeli bemon 11 Magyar törvénytár. 1608–1657. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1900. (továbbiakban: MTT 1608–1657.) 31., 33. p. 12 MTT 1608–1657. 449., 451. p 13 MTT 1740–1835. 25. p. 14 Magyar törvénytár. 1836–1868. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1896. 49. p. 15 Fényes, 1859. 621. hasáb. 16 Magyar törvénytár. 1000–1526. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1899. 457. p. 17 MTFT, 1. 182. p. 18 MTT 1657–1740. 487. p. 19 Fényes, 1859. 623. hasáb; Th. E., 1859. 586. hasáb; Horváth, 2005. 161. p. 20 MTT 1657–1740. 571. p. 21 MTT 1740–1835. 321. p. 22 Fényes, 1859. 621. hasáb; Th. E., 1859. 586. hasáb; Horváth, 2005. 161. p.
4
dása alapján írta össze az adó alá eső tételeket (személyeket, foglalkozásokat, állatokat, ingatlanokat, jövedelmeket, bérleteket, jogokat stb.), és az ennek alapján elkészült adóösszeírásokat a szolgabírák a vármegyéhez küldték be, ahol a november 1-jétől október 30-ig tartó katonai vagy adóév végétől számított 15 napon belül összeülő ún. rovásigazító széken – amelyen az egyik alispán elnöklete alatt, a vármegye összes szolgabírája, a hadi- házi főadószedő, a számvevő, egy tiszti ügyész és az érdeklődő nemesek vettek részt – megtörtént az adójegyzékek korrekciója és véglegesítése. Ezután a települések dikaszámát járásonként összesítették, és azok összege adta a vármegye dikaszámát. Az országgyűlésen megszavazatott és a vármegyére kivetett adó összegét elosztották ezzel a dikaszámmal, és így megkapták, hogy 1 dika után mennyi hadiadót kell az egyes adózóktól beszedni.23 A vizsgált időszakban ugyanezen a módon osztották szét, illetőleg fel az egyes vármegyék az általuk kikalkulált háziadó összegét is.24 Az egyes adóalanyokra eső adó arányos összegét havonta szedte be a szolgabíró, és a befizetést egyrészt a községi adókönyvbe, másrészt pedig a saját naplókönyvébe jegyezte be. A befolyt összeget a vármegyéhez továbbította, ahol annak egyik részét a hadi-, a másik részét a házipénztárba vételezték be. Az adóév végétől számított 2 hónapon belül a vármegye ún. adókönyveket összeillesztő székén – amelyen az egyik alispán vezetése alatt a főszolgabírák, az aladószedő, a számvevő és egy tiszti ügyész volt jelen – járásonként haladva a falvak adókönyveit előbb az aladószedők által saját kimutatásaik alapján készített összevető jegyzékkel, azokat pedig a főadószedő által az egész vármegyéről felvett naplókönyvvel vetették egybe. Ennek során az adókönyvekben rögzítették az elmaradt befizetéseket vagy az esetleges túlfizetéseket, korrigálták a számítási hibákat, majd az így kiigazított adókönyveket és az összevető jegyzékeket meghitelesítették. Ezt követően a könyveket visszakapták a települések, az összevető jegyzékeket pedig a főadószedőnek adták át. Azon falvak vezetőit pedig, amelyeknél hátralék mutatkozott, a legközelebbi vármegyei törvényszék elé idézték, hogy magyarázattal szolgáljanak a településeiken élő adófizetők hiányos befizetései miatt, az adókönyveket összeillesztő szék jegyzőkönyvét pedig az esedékes vármegyei közgyűlés elé terjesztették.25 Szombathely mezőváros 1799 és 1848 közötti hadi- és háziadóösszeírásai és azok adatainak számítógépes rögzítése Sok tekintetben hasonló, néhány pontot illetően azonban alapvetően eltérő módon ment végbe az adókivetés és -beszedés Szombathelyen a 19. század első felében. Az egyik legfontosabb különbség az volt, hogy a mezővárosban az adó beszedése, továbbá az azzal kapcsolatos minden számszaki és adminisztratív munka, így az elmaradások nyilvántartása is a városi hadipénztár kezelőjének – egykorú elnevezéssel a cassa militaris perceptora – feladatai közé tartozott, aki aztán az általa elkészített adójegyzéket átadta az illetékes szolgabírónak, aki pedig azt a fent leírt módon a vármegyei rovásigazító 23 Palugyay Imre: Megye-rendszer hajdan és most. Pest, 1844. (továbbiakban: Palugyay, 1844.) 1. köt. 206208. p., 2. köt. 144-146. p.; Horváth, 2005. 164-165. p. 24 Horváth, 2005. 165. p. 25 Palugyay, 1844. 1. köt. 208-209., 2. köt. 145-146., 169-172., 173-177. p.
5
széke elé terjesztette. A másik fontos eltérést az jelentette, hogy a hadipénztár kezelője adóéveként két alkalommal, nevezetesen Szent György és Szent Mihály napján, azaz április 24-én és szeptember 29-én gyűjtötte a befizetéséket, amelyekhez a vizsgált korszak közepétől – nyilvánvalóan a könnyebb kezelhetőség érdekében – egy külön, csak az adózók neveit, a contributiot, a cenzust és ha volt más pénzben lerovandó járandóság, akkor annak összegét tartalmazó jegyzéket készített,26 majd az annak alapján befolyt összegeket a megfelelő helyre – vármegyei hadipénztár, vármegyei házipénztár, püspökség – továbbította. Mindezeknek megfelelően, a 19. század első felében évente szeptember-október táján a szombathelyi hadipénztár kezelője – nyilvánvalóan az előző évi hasonló jegyzék felhasználásával – a belvárosból, nevezetesen a Kőszegi és a Gyöngyös utca (ma: Főtér) keleti sarkán álló akkori városházától indulva és utcák szerint házról házra haladva, azokban először a tulajdonos, majd pedig adófizető lakóinak nevét tartalmazó lajstromot állított össze. Ennek fejrovatait az adó alá eső, azaz az adó összegének meghatározásához szükséges, országosan megállapított tételek adták, amelyek a 1799 és 1848 között többször módosultak. Ezek első csoportját az adózóval együttlakó családtagok (fiú, leány, testvér) és egyéb személyek (szolga, szolgálóleány), második csoportját pedig az általa tartott állatok (ökör, fejős tehén meddő tehén, 3 éves tinók, 2 éves tinók, borjúk, lovak, disznók) képezték, majd az adózó tulajdonában lévő ingatlanok – a korábban három, 1840-től négy osztályba sorolt ház, a négy osztályba sorolt szántóföld, a három osztályba sorolt rét, legelő, szőlő, továbbá a káposztásföld, az ugyancsak három osztályba osztott gyümölcsös- vagy zöldségeskert végül pedig a vízimalom –, illetőleg a különféle bérletek (kocsmai bérlet, haszonbérlet, bormérési bevétel, vásárbérlet) következtek. Ezeket a kezdetben három, majd szintén 1840-től hat kategóriába osztott kézművesek vagy iparűzők, a három, majd 1840-től öt kategóriába sorolt kereskedők, illetve a három osztályba sorolt és 1840-től a kereskedők közé „beolvasztott” kalmárok követték, végül pedig az adózók által tartott a közlegelőre hajtott állatok – külön a marhák és a lovak, illetőleg a kisebb négylábúak –, a hosszúfuvar teljesítésére kötelezett állatok és a kézi robotmunkára kötelezett személyek sorakoztak, míg a sort a városi közös erdőn tűzifaszedési joggal rendelkező személyek zárták.27 Az adótételek száma és a névjegyzékekben elfoglalt sorrendjük a vizsgált időszak alatt valamelyes módosult és jelentősen leegyszerűsödött. 26 Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (továbbiakban: VaML) Szombathely város adópénztárának iratai. Adóösszeírások. Tekintettel arra, hogy az alább következő adataink túlnyomó része ebből az irategyüttesből származik, a továbbiakban csak az ettől elérő hivatkozásokat adjuk meg. Itt mondjuk el, hogy Szombathely város 1799 és 1848 közötti adókivetési lajstromai közül az 1804. évi töredékes állapotban maradt fenn, az 1818., az 1822., az 1835, az 1843., az 1844., az 1845. és az 1847. évi pedig hiányzik a jegyzékek közül. Így az azokban rögzített adatokat nem tudtuk vizsgálataink során használni. 27 Az egész országban általánosan használt rovásjegyzékekben az itt felsoroltaknál jóval több tétel – így többek között az állatok között a szamarak, a juhok, a kecskék, az ingatlanok között a dohányföldek és szárazmalom, a haszonvételeknél többek között a húsvágás joga, a továbbiakban pedig méhkasok, vagy éppen a nádvágás joga – szerepelt. Fentebb csak azokat a tételeket említettük meg, amelyek a szombathelyi adókivetési lajstromban előfordulnak. VaML Vas vármegye adószedőjének iratai. Dicalis összeírások, kivetések, rectificatiok és summázatok. Conscriptio dicales locorum, Szombathely. Summaria processus Sabariensis.
6
Az előbbiek alapján elmondható, hogy a hadi- és háziadó – mai fogalmakat használva nem jövedelem- és nem ingatlanadó, hanem – kiegészülve néhány olyan elemmel, mint például az állatok száma vagy a legeltetési vagy éppen a faizási jog – a kettő egy érdekes kombinációja volt. A szombathelyi hadipénztár kezelője az adózók neve mellett kitöltötte az egyes adónemeknek megfelelő rubrikákat, majd pedig miután minden adótételhez egy, a vármegye által előírt dikanagyság tartozott, rögzítette az egyes szombathelyi adófizetők dikaszámát, amelyek összege pedig a város dikászámát adta. A jegyzéket ezután átadta az illetékes szolgabírónak, aki azt a többi szombathelyi járásban lévő település hasonló jegyzékével együtt a vármegyei rovásigazító székre terjesztette, ahol a fent leírt módon megtörtént a települések jegyzékeinek véglegesítése, illetőleg az 1 dika után járó adó összegének megállapítása. A következő lépés az volt, hogy szombathelyi hadipénztár vezetője a városi adófizetők névjegyzékében az egyes adónemekhez tartozó számot megszorozta az adott adónem dikanagyságához tartozó, fentebb leírt módon meghatározott összeggel, majd pedig a részösszegeket összeadva megkapta a szóbanforgó személy által fizetendő hadi- és a háziadó összegét, amelyet a névjegyzék „contributio” rovatába beírt. Az adófizetőknek – feltéve, hogy adójukat helyesen vagy annál alacsonyabb szinten állapították meg – a kivetési lajtrommal kapcsolatban nem maradt más feladatuk, mint hogy Szent György és Szent Mihály napján a rájuk eső adó összegének felét-felét a cassa militaris perceptorának átadják. Szombathelyen a korszakunkban a városi hadipénztár kezelője – hasonlóan a házipénztár kezelőjéhez – minden évben, mégpedig az adóév befejeződése után részletes, számlákkal és elismervényekkel kiegészített számadást állított össze, amelyet a városi számvevő – egykorú elnevezés szerint az exactor – alaposan ellenőrzött, majd azokat a szükséges javítások után a városi tanács esedékes ülése elé terjesztettek, ahol, ha mindent rendben találtak, elfogadták a számadást, és a perceptor megkapta a felmentést a további felelet kötelezettsége alól. Vas vármegye székhelyén a 19. század első felében keletkezett éves hadipénztári számadások talán leginkább szembetűnő sajátossága, hogy azok túlnyomó többsége tele van olyan restanciák említésével, amelyek nem csak az előző esztendőben, hanem sokszor évekkel korábban keletkezett és még mindig kifizetetlen adóbefizetési elmaradásokról tanúskodnak.28 *** Az alábbiakban a 19. század első felében Szombathelyen végrehajtott adókivetések és adóbeszedések során keletkezett iratok közül a már előbb említett kivetési névjegyzékeket vagy lajstromokat, pontosabban azok adatait tesszük elemzés tárgyává, és ennek során igyekszünk néhány olyan összefüggést feltárni és kimutatni, amelyek csak és kizárólag e források alapján és segítségével érzékeltethetők. Így nem tekinttettük feladatunknak, hogy bemutassuk a Vas vármegyére és Szombathely városra kivetett adó és a kivetés alapjául szolgáló rovás (dika) összegében bekövetkezett változások okainak regisztrálását és áttekintését.
28 VaML Szombathely város hadipénztárának iratai. Cassa Militaris számadásai, 1799–1848.
7
1. kép Részlet az 1830. évi adólajstromból (VaML Szombathely város adópénztárának iratai. Adóösszeírások, 1830.)
Vizsgálatunk kizárólag Szombathelyen 1799 és 1848 között keletkezett éves adókivetési lajtromokra és azokon belül is a hadi- és a háziadóra irányult, amely két adófajtát Vas vármegye székhelyén a jelzett időszakban egyben és együttesen vetettek ki és szedtek be, és azt egységesen contributionak neveztek. A többi adófajta – a forspont, a cenzus stb. – figyelmen kívül hagyását elsősorban az indokolta, hogy azok összege – ellentétben a hadi- és háziadóval – kevéssé, illetőleg egyáltalán nem alkalmas arra, hogy jelezze és kifejezze egy adott adófizető tehetősségét, foglalkozásának milyenségét és jelentőségét, ingó- és ingatlanvagyonának nagyságát és minőségét, röviden: érzékeltesse helyét a városi társadalom gazdasági hierarchiájában. Szombathely város 1799 és 1848 közötti adókivetési jegyzékeiben lévő adatok gyors elérhetőségét és feldolgozását azt tette és teszi lehetővé, hogy korábban megtörtént azok MS Excell táblázatkezelő programban való rögzítése, mégpedig az adókivetési lajstromokéval azonos szerkezetben és rovatokkal. Ebben minden olyan információ – név, szám, kiegészítő megjegyzés stb. – szerepel, amelyek fontosak és a későbbi kutatások során hasznosak és értékesek lehetnek.
8
Néhány kutatási lehetőség a hadi- és háziadó-lajstromok adatainak felhasználásával Benda Gyula Keszthely 1740 és 1849 közötti társadalmáról készített kitűnő monográfiájában meggyőző módon mutatta be, hogy egy település késő-feudáliskori dikális ös�szeírásai hogyan és mennyiben használhatók fel a háztartások tömegének, vagy éppen a társadalom foglalkozási és vagyoni rétegződésének elemzéséhez.29 Az alábbiakban három, a Benda által nem alkalmazott, a 19. század első felében keletkezett hadi- és háziadó-kievetési névjegyzékek adatainak segítéségével elvégezhető vizsgálati lehetőséget vázolunk fel, amelyek egy adott település késő-feudáliskori társadalmának, illetőleg az abban lejátszódott változások jobb és pontosabb megértéséhez szolgáltatnak más forrásokból nem vagy csak igen nehezen és töredékesen megszerezhető információkat. Mindhárom kutatási területhez a számítógépen rögzített névjegyzékeket nem eredeti „formájukban”, hanem oly módon használtuk fel, hogy minden évben külön-külön utcánkét, majd azokon belül házankét egymás követő adófizetőket a rájuk kivetett hadiés háziadó együttes összegének csökkentő rendjébe állítottuk, azaz e sor elejére az adott évben legtöbb adót fizető személy került, és a többiek adójuk összege alapján követik egymást. Ezzel egy olyan, „új”, „nem ismert” és „nem is használt” forrás állt és áll rendelkezésünkre, amely bizonyos hasonlóságot mutat a dualizmuskori virilisjegyzékekkel.30
Az adófizetők adóterhelésének vizsgálata
Az előbbiek szerint átalakított éves jegyzékek segítségével először az adófizetőkre eső adóterhelés-megoszlás vizsgálatát végeztük el, mégpedig oly módon, hogy az összes, hadi- és háziadó-fizetésre kötelezett személy és a rájuk kivetett adó összegének számszerű megállapítását követően azt rögzítettük, hogy az adófizetők egymás követő, 20%-os csoportjai az összes kivetett adó milyen hányadának befizetésére voltak kötelezettek. E kimutatást az 1799 és 1848 közötti időszak nem minden esztendejében, hanem 10 időmetszetben, mégpedig – figyelemmel a minden tízéves periódus 2. és 7. évében – kivéve a 20-as éveket, amikor a hiányzó 1822. évi helyett a következő esztendeit, illetőleg az 29 Benda, 2008. 178-198., 219-272. p 30 A virilizmusról, a virlilsta választási rendszerről és a virlisjegyzékek kutatásban történő felhasználásáról a telesség igénye nélkül lásd: Bérdi György: Pécs legnagyobb adófizetői, 1887–1901. In: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 21–21. (1975–76). Szerk. Uherkovich Ákos. Pécs, 1977. 113-125. p.; Gyáni Gábor: Hódmezővásárhely legnagyobb adófizetői, 1888–1941. = Történelmi Szemle, 1977. 3-4. sz. 626-640. p.; Kosján László: A virilis-jegyzékek elemzésének néhány kérdése. In: Archivum supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum. Szerk. Á. Varga László, Bán Péter. Eger, 1993. 149-162. p.; Takács Tibor: Nyíregyháza legnagyobb adófizetői, 1927, 1930, 1940. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltári Évkönyv. 16. Szerk. Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2003. 203-233. p.; Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői, 1903–1917. Adalékok Budapest társadalomtörténetéhez a dualizmus korában. 1. rész. In: Tanulmányok Budapest múltjából. 17. Szerk. Tarjányi Sándor. Bp., 1966. 145-196. p. (Budapest várostörténeti monográfiái; 26.), 2. rész. In: Tanulmányok Budapest múltjából. 18. Szerk. Tarjányi Sándor. Bp., 1971. 249308. p. (Budapest várostörténeti monográfiái; 27.), 3. rész. In: Tanulmányok Budapest múltjából. 19. Szerk. Tarjányi Sándor. Bp., 1971. 359-392. p. (Budapest várostörténeti monográfiái; 28.); Uő: Budapest legnagyobb adófizetői, 1873–1917. Bp., 1979. 186 p.
9
40-es éveket, amikor a szintén hiányzó 1847. évi helyett az előző esztendeit használtuk – készítettük el, és ennek eredményeit az alább következő ábra tartalmazza:
2. kép Az adózók 20%-nyi csoportjai által befizetett adóösszegek aránya, 1802–1846
Az ábrából első rátekintésre kitetszik, hogy az összes adózó közül a legtehetősebb fizetésére kötelezett 20% a vizsgált közel fél évszázad során az összes adó minimum 46,33, maximum 57,76 %-át fizette. Felhívjuk a figyelmet, hogy a több csoport – a talán a legnagyobb egyenletességet mutató második kivételével – „részesedése” az ös�szes adóból, ha nem is nominálisan, de arányokat tekintve szintén tág határok között változott. Ugyanakkor feltétlenül hangsúlyozandó, hogy a legtöbb adót fizető, legfelső 20%-nyi részre eső adóarány a kezdeti szintről a korszak közepéig, 1827-ig lényegében csökkent, majd pedig minden időmetszetben az előzőnél magasabb, és így a többi csoport mindegyikét mintegy „összenyomja”. Bár az ábra egésze összességében azt mutatja, hogy Szombathelyen az adófizetők különböző csoportjainak adófizetési terhelése 1802 és 1846 között nagyjából kiegyensúlyozott volt, ám a feudalizmus utolsó 2 évtizedében a tehetősebbek a korábbinál még gazdagabbak, a szegényebbek pedig – és ez különösen érvényes a 3. és a 4. csoportra – még szegényebbek lettek, ami pedig arra utal, hogy az 1830-as és az 1840-es években – legalábbis Vas vármegye székhelyén – az adófizetők társadalmi differenciáltsága erőteljesen és kimutathatóan elmélyült. E vizsgálat nyilvánvalóan tovább finomítható, ha az nem csak 10 időmetszetet veszünk górcső alá, hanem minden év adókivetési lajstromát feldolgozzuk ily módon, illetőleg ha nem az adófizetésre kötelezetteket 20%-os, hanem kisebb csoportjaira osztva végezzük el az elemzést.
10
A város legfontosabb hivatalviselőinek helye az adófizetők rangsorában
Az éves adókivetési jegyzékek adatainak egy másik lehetséges felhasználási területe, ha annak kimutatásra vállalkozunk, hogy a város életét meghatározó, legfontosabb választott hivatalviselő személyek – esetünkben a városbíró, a tikos- és a belsőtanácsosok, a jegyző, valamint a két nagy városi pénztár, a házi- és a hadipénztár kezelője – hol foglalnak helyet az adózók „rangsorában”. Ezen adatsor és annak elemzése választ ad arra a nem kevéssé érdekes kérdésre, hogy a 19. század első felében Szombathelyen a városvezető hivatali elit tagjai mennyiben voltak azonosak a gazdasági elithez tartozó személyekkel. Itt azt az igen egyszerű, ám kézenfekvő módszert követtük, hogy az általunk az adó nagysága szerint átalakított éves adókivetési jegyzékekben megkerestük az említett hivatalra megválasztott személyeket, majd pedig az általuk elfoglalt „helyezések” alapján hat táblázatot – úgymint 1.) városbíró, 2.) titkostanácsosok, 3.) belsőtanácsosok, 4.) jegyző, 5.) házipénztár kezelője és 6.) hadipénztár kezelője – készítettünk. Ezek adatainak pontosabb értelmezéséhez természetesen érdemes figyelemmel lenni arra, hogy az adott tisztségben mikor történt személyi változás.31 év 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811
„helyezés” 412 409 429 439 n. a. 429 16 16 20 15 13 13
év 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823
„helyezés” 394 433 13 10 13 11 n. a. 270 305 10 n. a. 8
év 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835
„helyezés” év „helyezés” 6 1836 6 20 1837 3 544 1838 4 528 1839 4 8 1840 5 8 1841 8 397 1842 6 419 1843–1845 n. a. 418 1846 98 4 1847 n. a. 5 1848 175 n. a.
( –1804: Eberl Antal, 1804–1806: Orray János, 1806–1811: Könczöl Ferenc, 1811–1813: Nagy György, 1813–1817: Könczöl Ferenc, 1817–1820: Pletnics János, 1820–1824: Könczöl Ferenc, 1824–1827: Mittermayer Ferenc, 1827– 1829: Könczöl Ferenc, 1829–1832: Hodászy József, 1832–1842: Schenk Ferenc, 1842–1848: Turkovics János) n. a. = nincs adat
1. táblázat A szombathely városbíró „helyezése” az adózók rangsorában, 1800–1848
31 Kisebb nehézséget jelentett, hogy a hivatali év és adóév nem esett begybe. Előbbi április 25-én kezdődött és április 24-én végződött, utóbbi pedig a november 1-jétől október 30-ig tartott, és azt ugyan két évszámmal jelölték, de annak megjelölésére általánosan csak a második évszám szolgált. Ezért a hivatali személycserék esetén előfordult, hogy valamelyik tisztségre áprilisban megválasztott személyt az adókivetési lajstrom az adott tisztség viselőjeként említi, jóllehet a következő év áprilisában már nem ő töltötte be a hivatalt. Mindezek követeztében, ha valakit egy tisztségre először áprilisban választottak meg, akkor csak a következő évi adókivetési jegyzékben szerepel a neve mellett az adott tisztség. Itt mondjuk el, hogy alapvetően terjedelemi okokból nincs módunk arra, hogy a különféle városi tisztségeket betöltő személyek hivatali idejére vonatkozó pontos levéltári hivatkozásokat közöljük. Ezen információk kivétel nélkül Szombathely város közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyveiből származnak. VaML Szombathely város közönségének és tanácsának iratai (továbbiakban: Szvkt.) Közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyvek (továbbiakban: Ktjkv.), 1799–1848.
11
év 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811
„helyezés” 55 49 163 222 n. a. 120 124 136 190 190 246 288
év 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823
„helyezés” 191 129 160 130 129 217 n. a. 221 204 300 n. a. 344
év 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835
„helyezés” év „helyezés” 401 1836 187 371 1837 160 238 1838 158 325 1839 198 363 1840 108 478 1841 67 198 1842 57 210 1843–1845 n. a. 158 1846 * 396 1847 n. a.* 411 1848 * n. a.
* csak tanácsosokat választottak
2. táblázat A szombathelyi titkostanácsosok átlagolt „helyezése” az adózók rangsorában, 1800–1848
év 1800
„helyezés” 240
év 1812
„helyezés” 154
év 1824
„helyezés” 128
év 1836
„helyezés” 419
1801
238
1813
201
1825
117
1837
439
1802
248
1814
201
1826
243
1838
443
1803
231
1815
182
1827
184
1839
356
1804
n. a.
1816
236
1828
274
1840
345
1805
222
1817
195
1829
238
1841
207
1806
171
1818
n. a.
1830
317
1842
245
1807
198
1819
279
1831
322
1843–1845
n. a.
1808
198
1820
229
1832
391
1846
111*
1809
158
1821
142
1833
386
1847
n. a.*
1810
205
1822
n. a.
1834
367
1848
155*
1811
121
1823
132
1835
n. a.
* csak tanácsosokat választottak
3. táblázat A szombathelyi belsőtanácsosok átlagolt „helyezése” az adózók rangsorában, 1800–1848
12
év 1800
„helyezés” 383
év 1812
„helyezés” 39
év 1824
„helyezés” 557
év 1836
„helyezés” 500
1801
384
1813
44
1825
553
1837
642
1802
389
1814
53
1826
549
1838
606
1803
407
1815
42
1827
475
1839
?
1804
n. a.
1816
58
1828
528
1840
511
1805
56
1817
?
1829
553
1841
?
1806
47
1818
n. a.
1830
502
1842
1807
51
1819
?
1831
569
1843–1845
1808
56
1820
?
1832
460
1846
?
1809
52
1821
?
1833
580
1847
n.a.
1810
55
1822
n. a.
1834
529
1848
?
1811
48
1823
?
1835
n. a.
? n. a.
(–1803: Tóth Imre, 1803–1816: Pletnics János, 1816–1824: Persa Mihály, 1824–1845: Pletnics János, 1845– 1848: Horváth Boldizsár)
4. táblázat A szombathelyi jegyző, 1827-től főjegyző „helyezése” az adózók rangsorában, 1800–184832 év 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811
„helyezés” 133 119 123 350 n. a. 11 15 379 402 284 314 287
év 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823
„helyezés” 300 268 286 303 106 130 n. a. 141 112 27 n. a. 23
év 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835
„helyezés” év „helyezés” 23 1836 38 33 1837 207 30 1838 62 37 1839 74 37 1840 91 41 1841 69 41 1842 37 42 1843–1845 n. a. 45 1846 74 40 1847 n. a. 46 1848 52 n. a.
(–1803: Lakatos József, 1803–1806: Könczöl Ferenc, 1806–1815: Lakatos József, 1815–1820: Szenczi Vince, 1820–1824: Mittermayer Ferenc, 1824–1836: Szele József, 1836–1837: László János, 1837–1845: Horváth József, 1845–1848: Mayer Vince)
5. táblázat A szombathelyi házipénztár kezelőjének „helyezése” az adózók rangsorában, 1800–1848
32
Miután a városi jegyző, illetőleg 1827-től főjegyző neve az 1817., az 1819., az 1820., az 1821., az 1823., az 1839., az 1841., az 1842., az 1846. és az 1848. évi adókivetési jegyzékekben – vélhetőleg amiatt, hogy az érintett személy nem önálló adózó volt, hanem adófizető apjával közös háztartásában lakott – nem szerepel, így ezeknél „helyezési” számokat nem tudunk közölni.
13
év 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811
„helyezés” 361 377 398 415 n. a. 387 387 404 31 35 312 249
év 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823
„helyezés” 284 445 199 172 162 166 n. a. 204 154 136 n. a. 140
év 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835
„helyezés” év „helyezés” 19 1836 111 12 1837 119 7 1838 135 8 1839 126 208 1840 33 221 1841 65 210 1842 55 164 1843–1845 n. a. 143 1846 99 168 1847 n. a. 185 1848 55 n. a.
6. táblázat A szombathelyi hadipénztár kezelőjének „helyezése” az adózók rangsorában, 1800–1848
A táblázatokból egyértelműen megállapítható, hogy az 1800 és 1848 közötti időszakban Szombathely mezőváros legfontosabb választott tisztségviselői – néhány, a szabályt erősítő kivételtől eltekintve – általában nem a legtöbb adót fizető polgárok közül kerültek ki. Úgy tűnik, hogy egyik-másik hivatal esetében egycsapásra akkor javul fel vagy csökken jelentősen az addigi alacsony vagy előkelő „helyezési szám”, amikor egy elődjénél kevésbé tehetős vagy éppen jóval gazdagabb polgárt választottak meg az adott hivatalra. A kivételek közül itt most csupán a kereskedő Könczöl Ferencet (1771?–1841), valamint a dohányáru-készítő és -kereskedő Schenk Ferencet (1792–1863) említjük. Mindketten a mezőváros igen jómódú polgárai közé tartoztak, és több más funkció betöltése mellett Könczöl 1806 és 1829 között négy részletben mindösszesen 14, Schenk pedig 1832 és 1842 között 10 éven át volt Szombathely bírája. Összességében elmondható, hogy az elemzés alá vont közel fél évszázad során szombathely püspöki mezővárosban a városvezető hivatali elit és a gazdasági elit néhány, inkább kivételszámba menő – és jórészt két, hosszabb ideig funkcionáló városbíróra korlátozódó – átfedéstől eltekintve személyében nem volt azonos. Természetesen e kutatási terület is árnyalható, finomítható, mégpedig oly módon, hogy további hivatalviselő személyekre – a számvevőre, az ügyészre, majd 1830-tól főügyészre, a közgyám feladatait ellátó árvák tutorára vagy éppen a különböző kisebb pénztárak kezelőire – is kiterjesztjük e vizsgálatot, jóllehet megítélésünk – pontosabban feltételezésünk – szerint azok nyomán lényegében nem módosul az előbb vázolt kép.
Egyes személyek gazdasági helyzetének rekonstrukciója
Az általunk javasolt harmadik kutatási terület pedig az egyes adózók – polgárok és nem polgárok – gazdasági helyzetének, az abban bekövetkezett akár pozitív, akár negatív irányú változások tényének, időpontjának és mélységének rekonstruálása, amelyhez a dikális adókivetési jegyzékek – más iratokban lévő adatokkal kiegészülve – kitűnően felhasználhatók. Az alábbiakban néhány olyan személy, illetőleg hozzátartozóik életébe igyekszünk a kivetési lajstromok segítéségével rövid bepillantást adni, akik Szombathelyen a legnagyobb adófizetők voltak.
14
év
„helyezés”
év
„helyezés”
év
„helyezés”
év
„helyezés”
1799
99
1811
8
1823
1
1835
1800
78
1812
8
1824
1
1836
n. a. 1
1801
79
1813
9
1825
1
1837
1
1802
81
1814
5
1826
1
1838
1
1803
73/74
1815
4
1827
1
1839
2
1804
n.a
1816
8
1828
1
1840
2
1805
61
1817
7
1829
1
1841
1
1842 1843–1845
1806
49
1818
–
1830
1
1807 1808
42 11
1819 1820
6 2
1831 1832
1 1
1 n. a.
1846
1
1809
18
1821
2
1833
1
1847
n. a.
1810
10
1822
n. a.
1834
1
1848
1
(1799–1845: Győri Ferenc, 1846–1848: Győri József)
7. táblázat Győri Ferenc szűrszabó, majd kereskedő és fia, Győri József kereskedő „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1799–1848
Győri Ferenc szűrszabó és kereskedő Az 1769. május 5-én Perintben (ma: Szombathely) született Győri Ferenc33 – aki foglalkozására nézve szűrszabó volt – már korszakunk elején Vas vármegye székhelyén élt, és ekkor nem számított a legtehetősebb városi polgárok közé, ám – amint azt a 7. táblázat mutatja – fokozatosan „előrearaszolva” a század első évtizedének végére 10., 1820-ban a 2. helyet foglalta el, 3 évvel később pedig már ő fizette be hadipénztárba a legtöbb hadi- és háziadót. Ezt követően pedig Győri Ferenc – aki időközben már nem csak iparűzéssel, hanem egyre inkább, sőt később kizárólag kereskedéssel foglalkozott – 1844. november 3-án bekövetkezett haláláig34 2 évet – 1839-et és 1840-et – leszámítva mindig az adófizetői lista éllovasa volt. Ez magyarázatul szolgálhat, hogy a Gyöngyös utcában lévő (ma: Főtér 46. szám) háza mellé – és erről az adókivetési jegyzék is tudósít – 1815 táján egy másikat is vásárolt, amely a Forró utca elején (ma: a Kossuth Lajos u. 1. szám) állt. Az 1828. évi országos összeírás 1832-ben elvégzett rektifikációja során készült összeírás szerint a Szombathely leggazdagabb kereskedője volt, akinek kereskedése – saját bevallása szerint – 50.000 ft-ot ért.35 Győri az üzletből kivonható pénzét a második ház megvásárlása mellett szívesen fektette más ingatlanokba is. A már 1799 előtt meglévő szántóföldjeinek területét fokozatosan megnövelte, és
33 VaML Mikrofilmtár (továbbiakban: Mft.) Szombathely, római katolikus keresztelési anyakönyv (továbbiakban: Szombathely, r. k. ker. akv.) 34 VaML Vas vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye (továbbiakban: Vv. fel. akv.) Szombathely, római katolikus (továbbiakban: r. k.) halotti anyakönyv (továbbiakban: hal. akv.) 35 Vas vármegye adószedőjének iratai. Országos összeírások. Az 1828. évi országos összeírás. Szombathely és Szőkefölde rektifikált tabellája, 1832. (továbbiakban: Oö., 1828–1832.)
15
az így összevásárolt 84 hold36 szántóföld mellett 1 1/2 hold szőlő és 5 kaszáló37 rét is igazolta tehetős mivoltát. Győrinek és nejének, Németh Barbarának két fiúgyermeke volt: Józsefet 1794. február 12-én, Jánost pedig 1799. január 14-én tartották keresztvíz alá, mindkettőjüket Szombathelyen38 Győri Ferenc második háza az 1824. évi adókivetési lajstromban már Győri János neve alatt szerepelt, aki szintúgy kereskedő lett, és kifejezetten ügyesnek bizonyult. Ezt mutatja, hogy a dikális lajstromokban 1824 és 1841 között az adózók sorában a legjobb helyezése a 23. (1837-ben), a leggyengébb pedig az 53. (1832-ben) volt. 42 éves korában, 1842. január 26-án hunyt el,39 és miután 1844. november 3-án a család feje, Győri Ferenc is távozott az élők sorából, a legnagyobb szombathelyi kereskedelmi vállalkozás az addig valamilyen okból háttérbe szorult Győri József kezére került. 1846-ban és 1848-ban ő vezette a szombathelyi adófizetők listáját, ami azt bizonyítja, hogy eredményesen folytatta apja tevékenységét. Győri József 1859. április 13-án halt meg, azt követően, hogy előző nap öngyilkosságot követett el.40 A Győri család a 19. század első felének egyik leggazdagabb szombathelyi famíliája volt, amelynek feje, Győri Ferenc kézművesből oly annyira sikeres kereskedő-vállalkozóvá lett, hogy az 1821-től 1848-ig terjedő időszakban csupán 2 olyan adóév akadt, amikor nem ő, illetőleg halála után örökébe lépett fia, Győri József állt a szombathelyi adófizetési lista élén. Érdekes és feltűnő, hogy Győri – aki 1807-től haláláig, azaz közel 36 esztendőn keresztül Szombathely külső tanácsának tagja, 1818-től 1819-ig, majd 1824-től haláláig, tehát közel 19 évig pedig formondor volt – valamilyen okból, vélhetőleg saját elhatározása nyomán, soha nem lett a mezőváros bírája vagy belsőtanácsának tagja. Horváth József csizmadia és kereskedő A későbbi igazságügy-miniszter, Horváth Boldizsár (1822–1898) eredetileg csizmadia foglalkozású, 1793-ban született és 1872-ben elhunyt édesapjának Szombathelyen való letelepedése, családalapítása és sikeres gabonakereskedővé válása feltárt és publikált történet,41 amelyhez annak idején a kutatás az adókivetési lajstromokat felhasználtuk, ám nem a most alkalmazott, a fizetett adók csökkenő sorrendje szerint „átalakított” formájukban. A 8. táblázat – amelyen Horváth Józsefnek az adózók rangsorában elfoglalt helyezései sorakoznak egymás után – jól illusztrálja a foglalkozásváltás nyomán bekövetkezett lassú, de mégis biztosan bekövetkező gazdagodást, amelyet itt is jelez a második – a Kám utcában (ma: Szily János utca 13.) álló – ház megvásárlása, majd néhány év után pedig haszonnal történő eladása. Horváth József tehát Győrihez hasonlóan, bár nem olyan léptékben, de 36 Területmérték. 1 magyar hold = 1200 bécsi négyszögöl = 3,596652 m2. 1 magyar hold = 4315,9824 m2. Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874. Bp., 1990. (továbbiakban: Bogdán, 1990.) 36., 37., 292-295., 407-408., 578., 585. p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai; IV. Levéltártan és történeti forrástudományok; 6.) 37 Területmérték. 1 kaszáló vagy kaszaalja nagysága 300 és 1760 négyszögöl között változott, Rétek esetében általában 900 négyszögölnyi, azaz 3236.9868 m2-nyi területet értettek alatta. Bogdán, 1990. 342-349., 393-394., 453-455., 579. p. 38 VaML Mft. Szombathely, r. k. ker. akv. 39 VaML Vv. fel. akv. Szombathely, r. k. hal. akv. 40 Uo. 41 Tilcsik György: Egy csizmadia karrierje a reformkori Szombathelyen. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 19991. 1. sz. 6-21. p.; Uő: Horváth Boldizsár két ismeretlen levele családtagjaihoz. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2002. 3. sz. 52-62. p.; Uő: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében. Szombathely, 2009. (továbbiakban: Tilcsik, 2009.) 130-143. p. (Archivum Comitatus Castriferrei; 3.)
16
év
„helyezés”
év
„helyezés”
év
„helyezés”
év
„helyezés”
1799
1811
1823
99
1835
n. a.
1800
1812
1824
122
1836
102
1801
1813
1825
187
1837
92
1802
1814
1826
80/81
1838
62/63
1803
1815
1827
84/85
1839
74
1804
1816
1828
97/98
1840
91
1805
1817
325/346
1829
85
1841
69
1842 1843–1845
1806
1818
n. a.
1830
64
1807 1808
1819 1820
256/269 123
1831 1832
114/115 44/45
37 n. a.
1846
21
1809
1821
94
1833
51
1847
n. a.
1810
1822
n. a.
1834
64
1848
17
8. táblázat Horváth József csizmadia, majd kereskedő „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1817–1848
igen sikeres kerekedő-vállalkozó lett, akinek működése bőven átnyúlik a Bach-korszakra. Érdekességként jegyezzük meg, hogy az újabb kutatások alapján ma már tudható, hogy Horváth József kereskedői tevékenységét az 1860-as évek első felében egy meggondolatlan vállalkozást követő bukás zárta le, amelynek csak azért nem lettek számára komolyabb következményei, mert fia kifizette minden felhalmozott adósságát.42 Horváth Pál molnár Horváth Pál molnármester neve legelőször az 1821. évi adójegyzékben tűnt fel, és máris az előkelő, 29. helyen „debütált”, hogy azután 3 évvel később már a 4. helyet foglalja el. Érdekesség, hogy az 1794 táján Szentpéterfán született és a Tizenháromvárosban, a Gyöngyösön lévő malmot megvásárló Horváth csak évekkel később, 1828. július 26-án szerzett polgárjogot Szombathelyen,43 ugyanakkor az általa választott mesterség jövedelmezőségét mutatja, hogy az adófizetők rangsorában a vizsgált korszak során mindvégig a legszűkebb élboly tagja tudott lenni. Életéről és tevékenységéről megfelelő források hiányában keveset tudunk, annyi azonban biztos, hogy 1848-ig semmiféle tisztséget nem töltött be Szombathely hivatalszervezetében, továbbá, hogy János nevű fia az örökébe lépett, és 1857-ben a malom mellett több ingatlan – gyümölcsöskert, rét, legelő – tulajdonosa is volt.44
42 Tilcsik György: „Vagyonom, amelyről itt rendelkezem, önmagam szerzeménye.” Horváth Boldizsár végrendelete. In: Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére. Bp.–Salgótarján, 2008. 471., 480. p. 43 VaML Szvkt. Ktjkv. 169/1828–1829. 44 VaML A Vas Megyei Levéltár térképeinek gyűjteménye. Kataszteri térképek. Szombathely, Szentmárton és Óperint térképe, 1857. Földkönyv, 1857.
17
év
„helyezés”
év
„helyezés”
év
„helyezés”
év
„helyezés”
1799
1811
1823
9
1835
1800
1812
1824
4
1836
n. a. 5
1801
1813
1825
4
1837
4
1802
1814
1826
3
1838
3
1803
1815
1827
3
1839
5
1804
1816
1828
3
1840
7
1805
1817
1829
3
1841
4
1842 1843–1845
1806
1818
1830
4
1807 1808
1819 1820
1831 1832
3 3
4 n. a.
1846
7
1809
1821
29
1833
3
1847
n. a.
1810
1822
n. a.
1834
3
1848
6
9. táblázat Horváth Pál molnár „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1821–1848
Könczöl Ferenc kereskedő A fentebb már említett, 1771 táján születet Könczöl Ferenc, apját, a belsőtanácsosi hivatalra megválasztott Könczöl Istvánt követve a kereskedői foglalkozást választotta. Megemlítendő, hogy amikor 1800. április 25-én beválasztották Szombathely külsőtanácsába, még nem volt a város polgára, a polgáresküt ugyanis néhány nappal később, május 7-én tette le.45 Apja a nyilván jól bevezetett kereskedés mellett jelentős ingatlanvagyont hagyott rá, amelyet ő szépen gyarapított. Az adózók rangsorában elfoglalt helyezései sikeres üzletembert feltételeznek, aki azonban a kereskedése mellett szívesen – és amint azt a következő felsorolás mutatja, polgártársai bizalmát és elismerését kelnyerő módon – vállalt közhivatalt: 1800-tól 1801-ig külsőtanácsos, 1802-től 1803-ig az árvák tutora, 1803-től 1806-ig a cassa domestica, azaz a városi házipénztár kezelője, 1801-től 1803-ig belsőtanácsos, 1803-tól 1806-ig, 1811-től 1813-ig, majd 1817-től 1820-ig titkostanácsos, 1824-től 1827-ig, 1829-től 1835-ig belső-, majd 1835-től 1841ig ismét titkostanácsos volt. Ez azt jelenti, hogy az 1801 és 1841 közötti 40 esztendő alatt 19 éven át keresztül titkos-, illetőleg 6 esztendőn keresztül belsőtanácsos volt. Emellett 1804 és 1840 között 37 alkalomból nem kevesebb mint harmincnégyszer kandidálták a városbíró tisztségre, és 15 alkalommal meg is választották bíróvá. Így Könczöl Ferenc volt Szombathelyen a város első embere 1806 és 1811, 1813 és 1817, 1820 és 1824, valamint 1827 és 1829 között. Ebből következik, hogy a 1806-tól és 1829-ig tartó 23 év során – ugyan nem folyamatosan, hanem 4 részletben – 15 esztendőn át ő volt a városbíró Vas vármegye székhelyén. A fentiekből adódóan az egyik legfontosabb, legjelentősebb és legbefolyásosabb személy lehetet a városban a 19. század első felében. Az apjától örökölt, Gyöngyös utcában (ma: Főtér 19.) álló házában élő Könczöl nem nősült meg, és 70 éves korában, 1841. április 21-én halt meg.46 45 VaML Szvkt. Ktjkv. 1799–1801. 6/1800.05.07. 46 VaML Vv. fel. akv. Szombathely, r. k. hal. akv.
18
év 1799
„helyezés” 22
év 1811
„helyezés” 13
év 1823
„helyezés” 8
év 1835
„helyezés” n. a.
1800
21
1812
14
1824
7
1836
4
1801
13
1813
12
1825
6
1837
5
1802
18/19
1814
13
1826
10
1838
7
1803
13
1815
10
1827
10
1839
7
1804
n. a.
1816
13
1828
8
1840
8
1805
11
1817
11
1829
8
1841
88
1806
15
1818
–
1830
9
1807 1808
16 20
1819 1820
8 8
1831 1832
14 11
1842 1843–1845
1809
15
1821
10
1833
13
1847
1810
13
1822
n. a.
1834
11
1848
1846
(1799: Könczöl István, 1800: özv. Könczöl Istvánné, 1801–1840: Könczöl Ferenc, 1841: Könczöl Ferenc örökösei)
10. táblázat Könczöl István kereskedő és fia, Könczöl Ferenc ügyvéd „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1799–1841 év 1799 1800
„helyezés” 4 5
év 1811
„helyezés” 7
1812
7
év 1823
„helyezés” 17
1824
20
év 1835 1836
„helyezés” n. a. 6
1801
4
1813
5
1825
12
1837
3
1802
4
1814
6
1826
7
1838
4
1803
4
1815
6
1827
8
1839
4
1804
n. a.
1816
5
1828
7
1840
5
1805
5
1817
?
1829
4
1841
8
–
1842 1843–1845
1806
2
1818
1807 1808
2/3 7
1819 1820
1809
5
1821
1810
6
1822
1830
3
1831 1832
4 4
1846
4
8
1833
4
1847
n. a.
n. a.
1834
5
1848
4
9 10 / 287/329
6 n. a.
(1799–1820: Schenk János, 1820–1848: Schenk Ferenc)
11. táblázat Schenk János és fia, Schenk Ferenc dohányáru-készítők és -kereskedők „helyezése” szombathelyi adókivetési lajstromban, 1799–1848
Schenk Ferenc dohányáru-készítő és -kereskedő Könczöl Ferencéhez sok tekintetben hasonlóan alakult az 1792. március 3-án Szombathelyen született Schenk Ferenc47 pályája, aki szintén apja foglalkozását és üzletét vitte tovább, és aki dohányáru-készítő és -kereskedő – vagy ahogy a forrásokban titu 47 VaML Mft. Szombathely, r. k. ker. akv.
19
lálták – tobákkészítő és -kereskedő volt. Schenk 1818. május 6-án tett polgáresküt,48 és apjától, az 1805 és 1827 között külsőtanácsosi, 1805 és 18010 között pedig a formondori funkciót is betöltő Schenk Jánostól – az adókivetési jegyzék szerint – jelentős ingatlanvagyonból álló örökséget és jólműködő ipart és kereskedést vehetett át. Schenk jól sáfárkodott az örökséggel, amit az egyre gyarapodó vagyon és az adófizetők között a teljes vizsgált időszakban elfoglalt helyezései kellően igazolnak. Könczöl Ferenchez hasonlóan az apja után rámaradt, a Forró utcában (ma: Kossuth Lajos utca 7.) álló házban lakó Schenk komoly és hosszú időszakot átfogó közhivatali karriert mondhatott magáénak. 1822 és 1825 között külsőtanácsos, 1823 és 1837 között a cassa militaris perceptora. 1827-től 1833-ig pedig az árvák tutora volt. 1825-től 1829-ig, a belső-, a 1829-től 1832-ig a titkos, majd 1843-től 1848-ig ismét a belsőtanács tagjaként működött közre. Emellett 1826 és 1848 között minden évben kandidálták a városbírói posztra, és 1832-től 1842-ig ő volt város bírája. E 10 esztendő volt leghosszabb folyamatos városbírói megbízatás Szombathelyen a 19. század első felében. Schenk Ferenc – miután Klára keresztnevű leányát Horváth Boldizsár vette feleségül – a későbbi igazságügy-miniszter apósa volt. Schenk eredményesen folytatta iparűzői és kereskedői működését a Bach-korszak idején is, és 1863. április 16-án Szombathelyen bekövetkezett halálával egy nagyon sikeres életút és közhivatali pályafutás zárult le.49 év 1799
„helyezés”
év 1811
„helyezés”
év 1823
„helyezés” 38
év 1835
„helyezés” n. a.
1800
1812
1824
36
1836
48
1801
1813
1825
38
1837
59
1802
1814
1826
31
1838
53
1803
1815
1827
26
1839
35
1804
1816
1828
26
1840
47
1805
1817
1829
32
1841
54
1806
1818
1830
36
1807 1808
1819 1820
1831 1832
19 28
1842 1843–1845 1846
37
1809
1821
30
1833
25
1847
n. a.
1810
1822
n. a.
1834
31
1848
35
34 n. a.
12. táblázat Skényi János kéményseprő „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1821–1848
Skényi János kéményseprő A szomszédos Zala vármegyéből, annak is székhelyéről érkezett, 1796 táján született Skényi János 1821. augusztus 29-én lett Szombathely polgára.50 Kezdetben a Föl (ma: Szily János) utcában, Lukács Márton házában lakott, majd 1826-ban megvásárolta Bors János a Gyöngyös utca déli oldalán (ma: Fő tér 35.) állt házát. Az adózók rangsorában elfoglalt helyezései – amelyek közül a leggyengébb az 1837-ben elért 59., a legelőkelőbb 48 VaML Szvkt. Ktjkv. 1818–1819. 130. p 49 VaML Vv. fel. akv. Szombathely, r. k. hal. akv. 50 VaML Szvkt. Ktjkv. 230/1821–1822.
20
pedig az 1831-ben megszerzett 19. volt – alapján elmondható, hogy az akkori viszonyokat tekintve különösen fontos és felelősségteljes foglalkozása tisztes jómódot biztosított Skényi János és családja számára. Skényi 1838-től 1848-ig tagja volt Szombathely város külső tanácsának, miközben 1839 és 1842 között az ún Hadnagy pénztár és a Lámpa pénztár kezelői tisztségét is ellátta. év 1799
„helyezés” 31
év 1811
„helyezés” 10
év 1823
„helyezés” 3
év 1835
„helyezés” n. a.
1800
20
1812
9
1824
3
1836
2
1801
12
1813
8
1825
3
1837
2
1802
16
1814
9
1826
2
1838
2
1803
9
1815
7
1827
2
1839
3
1804
n. a.
1816
7
1828
2
1840
4
1805
13
1817
3
1829
2
1841
1806
16
1818
n. a.
1830
2
1807 1808
12 16
1819 1820
5 4
1831 1832
2 2
1842 1843–1845
2
1846
3
1809
10
1821
3
1833
2
1847
n. a.
1810
9
1822
n. a.
1834
2
1848
3
2 n. a.
(1799–1805: Orray János, 1806–1816: Orray Jánosné, 1817–1823: Orray Jánosné és Szakács János, 1824– 1846: Szakács János, 1847–1848: Szakács János örökösei)
13. táblázat Orray János fiskális és veje, Szakács János mészáros „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1799–1848
Szakács János mészáros Szakács János, sárvári illetőségű mészáros 1811. június 30-án Szombathelyen házasságot kötött az alig 18 esztendős Orray Annával, néhai Orray János leányával.51 Orray korábban belső-, majd titkostanácsos volt, és emellett megbízták a városi alügyész és a számvevő teendőinek ellátásával is. 1804. december 22-én surrogatus, azaz helyettes városbíróként lépett a 4 nappal korábban meghalt Eberl Antal városbíró helyére, majd pedig 1805. április 25-én Szombathely város bírájává választották, ám nem tudta kitölteni hivatali idejét, mert 1806. január 4-én elhunyt. Vagyonát özvegye, Németh Anna kezelte, és ez így maradt leányuk házasságkötése után. Szakács János 1816. szeptember 25-én tette le Szombathelyen a városi polgárok kötelező esküjét,52 majd az adókivetési jegyzék tanulsága szerint 1822-től ő lett a Gyöngyös utca keleti végén (ma: a Király utca és a Savaria tér sarka) álló, korábbi Orray ház ura. Szakács az apósa után maradt, szántóföldből és szőlőterületből álló, amúgy is jelentős vagyont nem csak megőrizte, hanem további területekkel növelni is tudta. Mindez, valamint az a tény, hogy 1823-tól kezdve 1843. május 3-án bekövetkezett haláláig53 az adófizetők rangsorában 2 esztendő kivé 51 VaML Mft. Szombathely, római katolikus házassági anyakönyv. 52 VaML Szvkt. Ktjkv. 1816–1817. 132-133. p. 53 VaML Vv. fel. akv. Szombathely, r. k. hal. akv.
21
telével mindig a 2. helyre került, arra enged következtetni, hogy saját szakmájában is sikeresen és eredményesen tevékenykedett. Szakács pályafutása az előbbiek közül talán Horváth Józsefével mutat némi hasonlatosságot. Jellemzően mindketten bevándorlók voltak Szombathelyen, és mind Horváth, mind Szakács egy jó vagy szerencsés házasság révén hamar értékes ingatlanok birtokába került, amelyeket – természetesen saját szorgalmuk, ügyességük és képességeik segítségével – sikerült gyarapítaniuk, ugyanakkor utóbbi, eltérően Horváth Józseftől, semmiféle városi tisztséget nem viselt 1848 előtt. év 1799
„helyezés” 92
év 1811
„helyezés” 147
év 1823
„helyezés” 265/271
év 1835
„helyezés” n. a. 31/32
1800
60
1812
120
1824
226/241
1836
1801
71
1813
130
1825
95
1837
26
1802
76
1814
1826
48
1838
24/25
1803
75/76
1815
1827
40
1839
47
1804
n. a.
1816
1828
39
1840
33
1805
49
1817
1829
27
1841
1806
176/177
1818
1830
25
1807 1808
214/217 285
1819 1820
1831 1832
23 35
1842 1843–1845
65
1846
28
1809
244
1821
479/487
1833
27
1847
n. a.
1810
230
1822
n. a.
1834
20
1848
39/40
55 n. a.
(1799–1813: id. Taschler József, 1821–1848: ifj. Taschler József)
14. táblázat Id. és ifj. Taschler József számtartó, illetőleg szabó „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1799–1848
Taschler József szabó A Taschlerek Szombathely az egyik régi, már a 17. század 80-as éveiben is városban honos családja volt. Korszakunkban élő két, itt és most említendő tagja közül id. Taschler Józsefet, a szombathelyi káptalan számtartóját 1800. április 25-én külsőtanácsosá választották, majd a május 7-én letehette a polgáresküt.54 A szombathelyi adófizetők listáján 1805-ig viszonylag előkelő helyén állt, ám ettől az időponttól nem lakott Szombathelyen, de házát bérbe adva 1813-ig fenntartotta. Az ő fia volt a valószínűleg 1796-ban Lipárton született ifj. Taschler József, aki szabómesterséget tanult, és 1821. október 20-án lett a város polgára.55 Ezt követően ugyanannak a háznak a lakója volt, amely apjáé volt, és amely a Gyöngyös utca keleti végén (ma: Főtér 28.) állt. Ezidőtáj még nagyon szerény helyezéssel kellett beérnie az adózok rangsorában. 1824-től azonban már az ő tulajdonában volt apja egykori háza, miközben egyre inkább előrelépett a listán. Tanult mestersége űzése mellett szívesen vállalkozott. Így 1833 és 1840 között Ertl Ferenc festővel és Horváth Józseffel közösen bérbe vette a szombathelyi hetivásárokon fizetendő helypénz 54 VaML Szvkt. Ktjkv. 1799–1801. 6/1800.05.07. 55 VaML Szvkt. Ktjkv. 316/1821–1822.
22
beszedésének jogát,56 és miután kiérdemelte polgártársai bizalmát, több fontos hivatali tisztséget is betöltött. 1835-től 1840-ig városi külső-, 1840-től 1848-ig belsőtanácsos, 1836 és 1839 között az ispotály alapítvány adminisztrátora, 1837-től 1840-ig formondor, 1839 és 1845 között a város hadipénztárának kezelője volt. 1842-től 1847-ig minden évben kandidálták a városbírói tisztségre, ám egyik alkalommal sem nyerte el a hivatalt. 1848. május 25-én – jóllehet alulmaradt a polgármesterségért folytatott vetélkedésben Hodászy Józseffel szemben – őt választották meg Szombathely város főbírájává. év 1799
„helyezés”
év 1811
„helyezés” 70
év 1823
„helyezés” 240/241
év 1835
„helyezés” n. a. 638/648
1800
1812
96
1824
313
1836
1801
1813
48
1825
338/339
1837
1802
1814
44
1826
394/402
1838
1803
1815
43
1827
407/410
1839
1804
1816
45
1828
505/507
1840
1805
1817
34
1829
356/358
1841
1806
1818
n. a.
1830
583/590
1807 1808
1819 1820
40 36
1831 1832
588/591 588/595
1842 1843–1845
1809
298/303
1821
46
1833
597/600
1847
1810
303/305
1822
n. a.
1834
625/626
1848
1846
15. táblázat Weiszenböck Károly kereskedő „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1809–1836
Weiszenböck Károly kereskedő Az adókivetési lajstromok szerint 1808 táján érkezett Szombathelyre a stéjrorországi Kindbergből Karl Weisenböck, 35 éves kereskedő, és úgy határozott, letelepszik a városban. 1810. szeptember 29-én városi polgárjogot szerzett,57 és ezt követően megvásárolta Tempel Boldizsár a Gyöngyös utca déli részén (ma: Főtér 44.) álló házát. Az adójegyzékek adatai alapján kezdetben sikeres kereskedői tevékenysége mellett 1818 és 1825 között városi formondor, 1821-től 1823-ig az árvák tutora, 1819 és 1825 között külsőtanácsos, 1824 és 1825 között piac inspektor volt. 1822-ben – pontosan nem tudni milyen okból, de – csődbe ment,58 és ezt az adókivetési lajstrom szerinti helyezései pontosan érzékeltetnek. Weiszenböcknek nem sikerül úrrá lenni a csődön, amelynek következtében házától is kénytelen volt megválni. Érdekesség, hogy az ingatlant az a Tempel Ferenc vette meg, akinek apjától Weiszenböck a házat vásárolta, és akinek e ház a szülőháza volt. Jóllehet Wieszenböck neve mellett az 1828. évi országos összeírás 1832-ben rektifikált tabellájában foglalkozásként a követező két szó olvasható: bukott 56 VaML Szvkt. Ktjkv. 496/1832–1833., 575/1832–1833., 634/1832–1833., 534/1833–1834., 591/1833– 1834., 508/1836–1837., 576/1836–1837., 595/1836–1837. 57 VaML Szvkt. Ktjkv. 1810–1812. 154. p 58 VaML Szvkt. Ktjkv. 188/1822–1823.
23
kereskedő,59 ám mindezek ellenére 1831 és 1843 között ismét külsőtanácsos volt, miközben 1831 és 1840 között Szombathely városkapitányként tevékenykedett. *** Szombathely 19. század első feléből származó had- és háziadó-kivetési jegyzékeinek illetőleg azok a fizetett adó nagysága szerint számítógéppel „átrenedezett” jegyzékeinek tanulmányozása közben néhány olyan adatra és összefüggésre bukkantunk, amelyek sok tekintetben árnyalják a zsidó vallású személyek 1790 és 1840 közötti időszakban a városban történő lakhatásáról korábban tett megállapításainkat. Ismeretes, hogy Szombathely közgyűlése és tanácsa a 19. század első 4 évtizedében több alkalommal és olykor igen erélyesen lépett fel annak érdekében, hogy az általa engedélyezett három zsidó – az Engl, a Khon és a Porlitz – család tagjain kívül egyetlen zsidó személy is a város területén lakjon.60 Mindezek ismeretében és után nem kis meglepetéssel konstatáltuk, hogy az említett családok tagjain kívül 1820-as évek közepétől még egy izraelita, névszerint Grünwald József Lipót kereskedő, majd néhány év múlva fia, Grünwald Ignác is a mezőváros állandó, sőt adófizető lakosa volt. év 1799 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810
„helyezés”
év 1811 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822
„helyezés”
év 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834
„helyezés” év „helyezés” 1835 n. a. 1836 58 1837 25 118/121 1838 21 118/120 1839 29 52 1840 20 37 1841 22/23 57 1842 27 51 1843–1845 n. a. 41 1846 18 34 1847 n. a. 41 1848 58
16. táblázat Grünwald József Lipót zsidó kereskedő „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1826–1848
Grünwald József Lipót zsidó kereskedő Az 1848-ban a zsidó vallású személyeket regisztráló szombathelyi összeírás alapján Grünwald József 1772 táján Szőkeföldén született. Neve a szombathelyi adóösszeírásokban 1825-ben fordult elő első alkalommal, mégpedig közepesnek mondható pozícióban. 59 VaML Oö., 1828–1832. 60 Tilcsik György: A zsidóság szerepe Szombathely kereskedelmében a 19. század első felében. In: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2003. 367-383. p.; Uő: A zsidók lakhatásának kérdése és számuk alakulása Szombathelyen a 19. század első felében. In: Népek együttélése Dél-Pannóniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. Szerk. Lengvári István, Vonyó József. Pécs, 2003. 535554. p.; Tilcsik, 2009. 144-172. p.; Uő: Mint cseppben a tenger. In: Előadások Vas megye történetéről, V. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2010. 39-54. p.
24
Mindez nem tartott sokáig, hiszen 2 évvel később Grünwald már a város 52. legtöbb adót fizető lakosa volt, 1840-ben már a 20., 1846-ban pedig 18. helyen állt e rangsorban. év 1799 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810
„helyezés”
év 1811 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822
„helyezés”
év 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834
„helyezés” év „helyezés” 1835 n. a. 1836 91 1837 148 1838 61 1839 98/99 1840 28 1841 27/28 1842 35/36 287/305 1843–1845 n. a. 285/287 1846 48/51 177/186 1847 n. a. 241/248 1848 41/46
17. táblázat Grünwald Ignác zsidó kereskedő „helyezése” a szombathelyi adókivetési lajstromban, 1831–1848
Grünwald Ignác zsidó kereskedő Günwald József Lipót szintén Szőkeföldön, 1806 körül született Ignác nevű fia, első alkalommal 1831-ben fizetett adót Szombathelyen. Az adózók listáján elfoglalt helyezései általában nem voltak olyan előkelőek, mint apjáéi, de megemlítendő, hogy 1848-ban már ő fizette a több adót. A két Grünwald 1840-ig Kalchbrenner József fiskális – a kivetési lajstromok által Gyöngyös utcai háza között regisztrált, valójában a mai Hollán Ernő utca 1. – szám alatt állt házában laktak. 1840-től az apa még további 1 évig maradt a házban maradt, amely Kalchnrenner Andrásné nevén szerepelt, a fiú pedig elköltözött apjától, és 1840től ugyancsak 1 évig Hervinger Alojzia házában (ma: Hollán Ernő u. 15.) volt bérlő. Grünwald József Lipót 1841-től – az ebből az időszakban készült az adólajstromok sajnálatos hiánya miatt nem tudjuk pontosan meddig – Lankovics József Gyöngyös utcai (ma: Főtér 32.) házában, majd 1845-től 1 évig Hegedüs Sándor Gyöngyös utcai (ma: Fő tér 33.), 1847-től 1848-ig pedig Muzsai József szintén Gyöngyös utcai (ma: Főtér 45.) lakott. Grünwald Ignác 1841-től 1846-ig Brenner Boldizsár Gyöngyös utcai (ma: Főtér 22.) házában, majd 1847 és 1848 között apjával együtt Muzsai József említett házában volt bérlő. Sajnos nem tudunk érdemi magyarázattal szolgálni arra a kérdésre, hogy Szombathely közgyűlése és tanácsa – miközben fennen hangoztatta, hogy csak az előbb említett három zsidó család tagjai lakhatnak a mezővárosban – miért és milyen megfontolásból hunyt szemet afelett, hogy Grünwald József és családja 1825-ben letelepedjen Vas vármegye székhelyén. Részünkről kizártnak tartjuk, hogy az apa, majd később a fiú által is fizetett adó összege lenne önmagában magyarázat, mivel ez esetben minden bizonnyal újabb és újabb izraelita családok követték volna Szombathelyre Grünwaldékat.
25
Ez azután az 1840:29. törvénycikkely elfogadása nyomán vált törvényes lehetőséggé, amelynek kihasználásával rövid idő alatt nagyszámú zsidó személy és család telepedett le Szombathelyen, akik azután csakúgy, mint a többi, polgárjoggal nem rendelkező család, természetesen hadi- és háziadót fizettek. A betelepülés méretei, intenzitása, valamint a zsidó vallású személyek gazdasági potenciálja az alábbi táblázatokból – amelyek azt regisztrálják és mutatják, hogy az 1840., az 1841., az 1842., az 1846. és az 1848. évi adólajstromokban hány zsidó vallású személy szerepelt, az azok hányadik helyen álltak az adófizetők rangsorában – pontosan nyomon követhetők: Név 1. Grünwald József Lipót 2. Grünwald Ignác 3.
Grünwald Lajos
„helyezés” 20 28
Név 4. (Khon) Löbl Sándor 5. Engl Mózesné
„helyezés” 244 317/319
29
18. táblázat A Szombathelyen adót fizető zsidó vallású személyek, 1840.
1. 2.
Név Grünwald József Lipót Grünwald Ignác
3.
Grünwald Lajos
„helyezés” 22/23 27/28 27/28
4. 5.
Név Fülöp Sámuel Königsberger Ede
6.
(Khon) Löbl Sándor
„helyezés” 215/228 215/228 413/415
19. táblázat A Szombathelyen adót fizető zsidó vallású személyek, 1841.
1. 2.
Név Grünwald József Lipót Grünwald Ignác
3.
Grünwald Lajos
4.
Stadler Izsák
5.
Neumann Jakab
6. 7. 8.
„helyezés” 27 35/36
9. 10.
Név Neumann Salamon Königsberger Ede
„helyezés” 232/237 232/237
35/36
11.
Weisz Jakab
99/100
12.
Porlitz Lipót
99/100
13.
(Khon) Löbl Sándor
394/395
Fülöp Sámuel
188/189
14.
Grünwald József
394/395
Schwartz Hirschl
232/237
15.
Lipsits Lázár
536/543
Stadler Izsák
232/237
16.
Engl Mózesné
238/239 345
696
20. táblázat A Szombathelyen adót fizető zsidó vallású személyek, 1842.
26
1. 2.
Név Grünwald József Lipót Pick Bernard
3.
Grünwald Ignác
4.
Perl Sándor
5. 6.
„helyezés” 18 41
21. 22.
Név Hochsinger Áron Blum Márton
„helyezés” 269/284 269/284
48/51
23.
Steiner Móric
269/284
48/51
24.
Trebits Lázár
269/284
Neumann Jakab
48/51
25.
Porlitz Jakab
405/406
Hochinger Henrik
48/51
26.
Lipsits Lázár
433/456
7.
Grünwald Lajos
8.
Preusz Henrik
52
27.
Khon József
433/456
114
28.
(Löbl) Khon Sándor
9.
433/456
Rosenberger Henrik
132/138
29.
Kanitzer Bernárd
433/456
10.
Stadler Izsák
132/138
30.
Sayer Jakab
433/456
11.
Fülöp Sámuel
132/138
31.
Ulmann Ábrahám
433/456
12.
Pick Salamon
132/138
32.
Löbl Khon Sámuel
433/456
13.
Grünwald Sámuel
132/138
33.
Angelis Adolf
433/456
14.
Neumenn Salamon
188
34.
Khon Gáspár
433/456
15.
Königsberger Ede
269/284
35.
Weinberger Salamon
560/575
16.
Weisz Henrik
269/284
36.
Hoffmann Mózes
676/677
17.
Neuherr Henrik
269/284
37.
Steinberger Antal
679/752
18.
Salamon Lipót
269/284
38.
Königsberger Lajos rabbi
h. n.
19.
Deutsch Márk
269/284
20.
Stadler Ignác
269/284
h. n. = „helyezés” nélkül
21. táblázat A Szombathelyen adót fizető zsidó vallású személyek, 1846.
1. 2.
Név Grünwald Lajos Perl Pinkasz
3.
Perl Sándor
4.
Grünwald Ignác
5.
„helyezés” 41/46 41/46
21. 22.
Név Khon József Porlitz Ignác
„helyezés” 401/433 401/433
41/46
23.
(Khon) Löbl Sándor
401/433
41/46
24.
Weisz Jakab
401/433
Neumann Jakab
41/46
25.
Khon Károly
401/433
6.
Hochsinger Henrik
41/46
26.
Khon Maximilián
401/433
7.
Grünwald József Lipót
58
27.
Stadler Ignác
401/433
8.
Pick Salamon
109
28.
Náthán ?
401/433
9.
Stadler Izsák
110
29.
Steiner Móric
401/433
10.
Neumann Salamon
164
30.
Schlmann Ábrahám
401/433
11.
Blum Márton
190
31.
Khon Jakab
401/433
12.
Preusz Henrik
191/193
32.
Weinberger Salamon
540/555
13.
Hofmann Sámuel
237/244
33.
(Khon) Löbl Sámuel
540/555
14.
Fülöp Sámuel
237/244
34.
Khon Ignác
540/555
15.
Salamon Móric
237/244
35.
Kappel ?
571/624
16.
Salamon Lipót
237/244
36.
Khon ?
739/740
17.
Königsberger Ede
245
37.
Hoffman Mózes
h. n.
18.
Rosenberger Maximilián
254/255
38.
Breitner Albert
h. n.
19.
Neuherr Henrik
401/433
39.
Deutsch ?
h. n.
20.
Deutsch Márk
401/433
40.
Königsberger rabbi
h. n.
22. táblázat A Szombathelyen adót fizető zsidó vallású személyek, 1848.
27
A táblázatok adatai alapján kirajzolódó folyamatok önmagukért beszélnek, és újabb adalékkal szolgálnak annak megértéséhez, hogy 1848. április 4-én miért tört ki zsidóellenes megmozdulás Szombathelyen, és az április 5-én megtartott városi népgyűlés miért adott rövid, április 24-ig tartó határidőt az izraelitáknak, hogy elhagyják Szombathelyt, illetőleg miért tiltotta meg a szombathelyi ingatlantulajdonosokat, hogy a jövőben zsidókat fogadjanak vagy engedjenek házaikba, és hogy ilyen, már megkötött szerződéseiket április 24-ig bontsák fel.61 Összefoglalás A fenti – és kényszerűségből szubjektív módon kiválasztott – példák segítségével, reményeink szerint sikerült egyrészt a korábbiaknál is jobban felhívni és ráirányítani a figyelmet későfeudális-kori magyar mezővárosi társadalom tanulmányozásához kitűnően felhasználható forrásokban, a dikális adókivetési összeírásokban rejlő, eddig még kevéssé alkalmazott kutatási lehetőségek némelyikére, másrészt talán azt is igazolni tudtuk, hogy ezen összeírások számítógépes adatbázisban történő rögzítése, az adatok célirányos átcsoportosítása és ily módon való felhasználása olyan elemzések lehetőségeit hordozzák magukban, amelyek elvégzése azután újabb és újabb szempontok, adott esetben újfajta módszerek alkalmazására, továbbá újabb és újabb források bevonására és feldolgozására készteti a múlt eseményeit és összefüggéseit fürkészni igyekvő kutatót. Az új kutatási módszerek alkalmazása, az eddig nem vagy csak kevéssé feltárt és hasznosított forrásegyüttesek beható vizsgálata elvben közelebb viszi ugyan a történészt a végső célhoz, ám annak elérése előtt azonban egyértelművé válik számára a tudományos kutatás azon alapigazsága, mely szerint minél több, véglegesnek és egzaktnak tűnő ismerettel rendelkezünk, annál több új kérdés és kétely merül fel a megismerés mélységét és teljességét illetően.
61 Az 1848. április 4-én Szombathelyen lejátszódott zsidóellenes megmozdulásokra és azok kivizsgálására, továbbá másnapi szombathelyi népgyűlés eseményeire és következményeire lásd: Bernstein Béla: A zsidók története Vas megyében. = Partes Populorum Minores Alienigenae, 1998. 4. sz. 112-115. p.; Mayer László – Varga Nóra: Adatok az 1848. április 4-ei szombathelyi zsidóellenes megmozdulások történetéhez. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1999. 4. sz. 5-17. p.; Ö. Kovács József: A szombathelyi zsidók betelepülése, helyzete a XVIII. század elejétől 1848-ig. = Vasi Szemle, 1985. 2. sz. 266-267. p.; Simon V. Péter: Az átalakulás nehézségei. A kormánybiztosi intézmény Vas megyében 1848 tavaszán. = Vasi Szemle, 1984. 1. sz. 106-107. p; Uő: Zsidóellenes zavargások Vas megyében 1848 tavaszán. In: A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 4. Szerk. Molnár Károly. Szombathely, 1984. 120-127. p.; Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében Szombathely, 2009. 171-172. p. (Archivum Comitatus Castriferrei; 3.).
28
