Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, V. évfolyam, 1. szám, (2010) pp. 87-96.
A JOGSZABÁLYOK NYELVHASZNÁLATÁRA JELLEMZİ SZINTAKTIKAI STÍLUSELEMEK DOBOS CSILLA
Miskolci Egyetem, BTK, Modern Filológiai Intézet, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros
[email protected] Kivonat: A szintaxis területén megfigyelhetı sajátos stílusjegyek nyelvtani kategóriákból eredeztethetık, azonban a grammatikai kategóriák önmagukban még nem tekinthetık stíluskategóriáknak. A mondattani stíluselemek bemutatása ezért egy olyan, több tényezıre épülı interakciós modellben valósítható meg, amely az egyes nyelvi tartományok stíluslehetıségein kívül a szociokulturális változókat és a stílus szerkezeti lehetıségeit is figyelembe veszi. Az elemzés elméleti keretét Tolcsvai Nagy Gábor (1996) pragmatikai szemléletmódú stílusrétegzettségi modellje jelenti, amely lehetıséget kínál arra, hogy a jogi nyelv stilisztikai jellemzıit egy szövegközpontú rendszerbe helyezve tudjuk bemutatni. Az alábbiakban a modell egyetlen összetevıjét, nevezetesen a mondat szintjét vizsgáljuk a tételes jog nyelvhasználatára vonatkozóan (megállapításaink nem érintik a jogalkalmazás és a jogtudomány nyelvhasználatát). Kulcsszavak: stílus, stílustulajdonítás, stíluselemek, elvárási- és célnorma, jogi szaknyelvi stílus, jogi szintaxis
Bevezetés A szaknyelvek kialakulását és történetét vizsgáló szakirodalom megállapításai szerint a jog nyelve az egyik leggazdagabb múltra visszatekintı nyelvváltozat, amely – a vadászat és a halászat nyelve mellett – a legısibb szaknyelvekhez tartozik (Bíró–Grétsy–Kemény 1978: 164, Schmidt–Wiegand 1990: 344-360). Közismert, hogy a jogi norma csakis nyelvi formában juthat kifejezésre, ezért a társadalom a jogi nyelvvel szemben minden történelmi korszakban rendkívül szigorú elvárásokat támasztott. Mivel a jog érvényesülésének fontos feltétele a jogszabályok szövegének pontossága, egyértelmősége és félreérthetetlensége, a jogalkotók minden idıben nagy súlyt fektettek a nyelv stilisztikai eszköztárának megfelelı használatára is. A jogstilisztika ezért szorosan összefügg a jogalkotás, a jogalkalmazás, a jogszabályértelmezés és végül, de nem utolsó sorban a jogbiztonság kérdésével. Az indokolatlan szırszálhasogató pontoskodás, a hosszú közbevetések, a többszörös aláfölérendelések, a túlbonyolított, körülményes és szövevényes mondatszerkezetek, valamint a terjedelmes körülírások megnehezítik, gyakran lehetetlenné teszik a megértést, ezért joggal váltanak ki kemény kritikát mind a jogászok, mind a nyelvészek körében. 1. Jogi szaknyelv és stílus A jogi tartalom objektivációja, vagyis a jogi tartalmat az egyes nyelvi szinteken kifejezı nyelvi forma különbözı stílusjegyekkel rendelkezik, amelyek a kommunikációban együttesen alakítják ki a jogi szakmai nyelvhasználat sajátos stílusát. Mielıtt a szintaxis szintjére jellemzı stíluselemek bemutatására rátérnénk, célszerőnek tőnik a jogstilisztika alapját képezı axiómák rövid összegzése:
Dobos Csilla
88
(1) A jogi szaknyelv a köznyelvre épül, annak szabályait és nyelvi logikáját követi. (2) A jogalkotás ısidık óta nyelvalkotás is (Karcsay 1981: 326), ezért a nyelvi reprezentáció szintjén a jog számára olyan nyelvi köntöst kell találni vagy létrehozni, amely képes a jog fejlıdésének tükrözésére. (3) A jogi szaknyelv grammatikai rendszere a nemzeti nyelv grammatikai bázisán nyugszik, vagyis a magyar nyelvben nem léteznek olyan grammatikai kategóriák, amelyek csak a jogi szaknyelvre jellemzıek. A jogi nyelv grammatikája kizárólag a grammatikai eszközök elıfordulásának gyakoriságában tér el a normának tekintett köznyelvi grammatikától. Ezt tapasztaljuk például a morfológia területén, ahol az egyes morfológiai kategóriák gyakoribb vagy jellemzı elıfordulásával szembesülünk (pl. a deverbális nomenképzık közül az -ás/és, a denominális nomenképzık körébıl a -ság/-ség képzı gyakori elıfordulása; a birtokos személyragok és az alárendelı összetett szavak nagyarányú elıfordulása; a névszók, azon belül a fınevek dominanciája stb.). (4) A jogi szaknyelvre jellemzı stíluselemek jelentıs része a köznyelvben is megtalálható. Eltérés itt is az elıfordulás gyakoriságában tapasztalható. Például a stílusértelmezéshez látványosan hozzájáruló funkcióigés szerkezetek gyakrabban fordulnak elı a jogi nyelvben (pl. intézkedést foganatosít, ítéletet hoz, felmentést kap), mint a köznyelvben. (5) Bizonyos grammatikai és stilisztikai eszközök gyakori használatának elsıdleges oka az egyértelmőségre, pontosságra és a fogalmi azonosíthatóságra való törekvés. (6) A jogszabályoknak joghatásuk, jogkövetkezményük van, ezért a nyelvi és a stilisztikai kérdések nagyobb szerepet kapnak a jogi nyelvhasználatban, mint az egyéb szaknyelvek területén. Ez az állítás számos ténnyel igazolható. Köztudott például, hogy a kémiai, fizikai és biológiai folyamatok akkor is végbemennek, ha nem létezik megfelelı nyelvi reprezentációjuk, vagy ha nyelvi megfogalmazásuk szintaktikailag helytelen, szemantikailag inadekvát és stilisztikailag normasértı. A jog területén ugyanakkor a nyelv normarendszerének a megsértése akadályozhatja a kommunikációt és ezáltal a jogbiztonságot, mivel a jogszabálynak „teljes egészében és minden megnyilvánulásában csak nyelvi létezésmódja van” (Seregy 1989: 30). (7) A jogszabály nyelvi reprezentációjának stílusértéke abban az esetben megfelelı, ha a tartalmat a jogalkotói szándékkal összhangban juttatja kifejezésre. 2. Kriminalisztikai szövegnyelvészet Az elızıekben már utaltunk rá, hogy a jogi szaknyelv sajátos stílusának egyik forrását a gyakran elıforduló nyelvi eszközök stílusértéke jelenti. A befogadó számára ezek olyan stíluselemmé válnak, amelyek jelentıs mértékben hozzájárulnak az egész szöveg stílusértelmezéséhez és végsı soron a jogszabályok stílustípusának felismeréséhez, illetve azonosításához. Bizonyos grammatikai és stilisztikai elemek elıfordulási gyakorisága egy másik aspektusból is vizsgálható. Ez a statisztikai vagy kvantitatív stíluselemzés, melynek az igazságügyi nyelvészetben (más terminológiával: a kriminalisztikai szövegnyelvészetben) van kiemelt jelentısége. A szöveg stílusjegyeinek kvantitatív vizsgálata általában három területet érint (vö. Crystal 1997: 91-92): •
formai tulajdonságok (pl. szófajok elıfordulási gyakorisága, mondatok hosszúsága, fı és mellékmondatok aránya stb.),
A jogszabályok nyelvhasználatára jellemzı szintaktikai stíluselemek
• •
89
szemantikai jellemzık (pl. a szerzı szókincsének változatossága, bizonyos jelentéső kötıszavak használata stb.), egyes szavak és kifejezések részletes vizsgálata (pl. a de kötıszó elıfordulása vagy a szerintem metainformációs elem gyakori használata stb.).
A kvantitatív stilisztikai vizsgálatok a XIX. századra nyúlnak vissza, s többnyire irodalmi mővek elemzésére, vitatott vagy ismeretlen szerzık azonosítására használták. Augustus de Morgan (1806-1871) brit matematikus ismerte fel elsıként a statisztikai stíluselemzésben rejlı lehetıségeket: “Várhatóan arra az eredményre jutok, hogy egy személy két tárgyban készített írása inkább megegyezik egymással, mint két személy azonos tárgyban írt írása.” (idézi: Crystal 1998: 92) Az elıfordulási gyakoriságot vizsgáló elemzések bármilyen írott vagy beszélt nyelvi mintára alkalmazhatóak. Napjainkban az említett módszert a büntetıeljárás során fıleg névtelen vagy álnévvel ellátott levelek, búcsúlevelek, zsarolólevelek, illetve egyéb szöveges üzenetek szerzıjének, vagy terhelı bizonyítékként szolgáló hangfelvételek beszélıjének azonosításakor használják. Az igazságügyi nyelvész-szakértık számára azonban mind a mai napig problémát okoz a kvantitatív szempontból megfelelı, tehát szignifikáns eltéréseket mutató és stilisztikailag is releváns mérıszámok és mutatók meghatározása. A probléma összetettségét tükrözi, hogy ismeretlen szerzık azonosításakor a hazai kriminalisztikai terminológiában a szakértıi megalapozottság megállapítására az alábbi kifejezéseket alkalmazzák a valószínőségi skála szerinti besorolásnál: bizonyossággal határosan valószínő, nagyon valószínő, valószínő, nem valószínő, nagyon nem valószínő, bizonyossággal határosan nem valószínő (Ránki 2010). Ezzel ellentétben viszonylag könnyő feladattal állunk szemben, ha olyan szövegeket kell azonosítanunk, amelyek egy meghatározott stílustípust képviselnek és a normatív nyelvváltozattól gyakorisági mutatók alapján térnek el. Az anyanyelvi beszélı ugyanis képes arra, hogy akár bıvebb kontextus nélkül is felismerjen és azonosítson bizonyos stíluselemeket. Miután a jogi szakmai nyelvhasználatban a tételes jog nyelvezete prototipikusnak számít, a nyelvközösség tagjai akár néhány stíluselem alapján is viszonylag könnyen felismerik a jogszabályok stílustípusát reprezentáló szöveget. 3. A stílus mint választás Általánosan elfogadott nézet, hogy a választás kategóriája minden stíluselmélet kulcsfogalma. A stílus választásként való értelmezése két alapvetı megközelítési módot feltételez: (1) Az elsı elıírja, hogy meghatározott szituációban, kontextusban, illetve szövegtípusban mely stíluselemek választása minısül normatívnak vagy helyesnek. Például Quintilianus, az egyik legismertebb antik retorika szerzıje, a stíluserényekrıl szólva – számos korabeli jogeset és perbeszéd elemzése alapján – az alábbiakat írja (elı): “Számunkra a világosság legyen az elsı stíluserény, tulajdonképpeni szavak, helyes szórend, nem túlságosan elnyújtott körmondat, semmi se hiányozzék, de ne is legyen fölösleges. […] Mert ha sem kevesebbet nem mondunk, sem többet a szükségesnél, és nem rendezetlenül és szétfolyóan beszélünk, akkor világos lesz és érthetı még a hanyagabbul figyelık számára is.” (Quintilianus 2008: 517)
90
Dobos Csilla
Quintilianus a stílus elméletét tartotta a retorika egyik legnehezebb részének, a stílust pedig a beszéd legfıbb érdemi mutatójának: “a stíluson áll vagy bukik a beszéd kiválósága” – hangzik szónoklattanának egyik alapgondolata (Quintilianus 2008: 509). Mővét nem csak a jogi gondolkodás és a bírósági gyakorlat, hanem a jogstilisztika egyik alapkövének is tekintjük. (2) A második megközelítési mód nem tartalmaz preskriptív, értékelı és kritikai szempontokat, hanem leírja azokat a megkülönböztetı stílusjegyeket, amelyek egy-egy személyt, közösséget, korszakot, szövegtípust, mőfajt vagy nyelvváltozatot jellemeznek. Például a hivatalos stílust az alábbi fıbb sajátosságok jellemzik: “Sok benne a sajátos mőszó és kifejezés: foganatosítás végett, folytán, javaslatba hoz, jóváhagyást kíván, kifolyólag, mely szerint, minekutána, megerısítést igényel, tekintettel arra, hogy stb. Jellemzı rá bizonyos konzervativizmus, avult formák, fordulatok megırzése. Szembeötlı a mondatokat túlterhelı szóhalmozás, a bonyolult és nehezen érthetı mondatok, melyeknek homályosságát nemritkán az elvont tartalmú névszók gyakorisága okozza. Mondatszerkesztésében tudatos körülményességre való törekvés figyelhetı meg.” (Fábián–Szathmári–Terestyéni 1985: 9) Ebben az értelmezésben a stílust olyan nyelvi jegyek halmazának tekintjük, amely (a halmaz) egyrészt jellemzi, másrészt minden mástól megkülönbözteti az adott entitást. A választás kategóriáján kívül tehát az összehasonlítás és a megkülönböztetés tekinthetı a stílusértelmezés fontos eszközének. 4. Célnorma és elvárásnorma A beszélı különbözı szituációkban különbözı módon fogalmazza meg a közölni kívánt információt és olyan célnormát követ, amely a nyelvközösség számára elfogadott az adott kontextusban. A befogadó ugyanakkor – elızetes tudása és korábbi tapasztalatai alapján – bizonyos elvárásokat állít fel a nyelvi megnyilatkozással kapcsolatban. Például mesemondás során a beszélı olyan orientáló mintához igazodik, amely a megfelelı szövegtípus mellett a mesére jellemzı stílustípust is megtestesíti, és a nyelvközösség számára a mesével hozható összefüggésbe. Ettıl teljesen eltérı mintát követ a beszélı, ha jogszabálytervezetet ismertet vagy tudományos elıadást tart, mivel az említett szövegtípusokkal szemben támasztott cél- és elvárásnormák eltérnek a mesével szemben felállított követelményektıl. Az elvárásnormát a kommunikáló felek elızetes tudásuk alapján már ismerik, hiszen csak így lehetséges, hogy a mikrotervezés során (vö. Gósy 1999: 43) a beszélı ehhez igazodjon, a hallgató pedig képes legyen ezzel összevetni a szöveget, majd véleményt alkotni arról, hogy az adott nyelvi példány megfelel-e a közös elvárásnormának. (Tolcsvai Nagy 1996: 59). A befogadó könnyen felismeri, ha a megnyilatkozás nyelvi megformáltsága eltér az adott szituációhoz kötıdı elvárásnormától. Mindenképpen csalódást okoz a befogadónak, ha Toldi Miklós története helyett gondatlanságból elkövetett emberölés bőntettének ismertetésével (Kiss 2008: 33-38), vagy a Grimm testvérek ismert meséje helyett az alábbi szöveggel szembesülne:
A jogszabályok nyelvhasználatára jellemzı szintaktikai stíluselemek
91
A királynı – mivel sértette hiúságát, hogy Hófehérke szebb nála – emberölés elıkészületét követte el azzal, hogy vadászát felhívta nevezett személy megölésére, aki látszólag elvállalta a bőncselekmény végrehajtását. A vadász azonban az emberölés bőntette elıkészületének elkövetésétıl önként elállt. Ezért a királynı mérgezett almával elıre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bőntettének kísérletét hajtotta végre. Az eredmény bekövetkezése tıle független okok miatt maradt el, nevezett személy rövid ideig tartó tetszhalottságot követıen feltámadt. (vö. Tóth 2005: 22) 5. A nyelvi stílus megvalósulását ábrázoló modell Tolcsvai Nagy Gábor (1996: 134–135) pragmatikai szemléletmódú stíluselmélete szerint a nyelvi stílus megvalósulását ábrázoló modell három összetevıt tartalmaz: 1. 2. 3.
szociokulturális változók (magatartás, helyzet, érték, idı, hagyományozott nyelvváltozatok), a nyelvi tartományok stíluslehetıségei (hangzás, szó, szótár, mondat, jelentés), a stílus szerkezeti lehetıségei (szövegszerkezeti stílusjellemzık, módosított alakzatrendszer).
Az elsı összetevı alapján a stílusértékeket öt változó mentén lehet elrendezni. A magatartás stílusváltozója “olyan stílusösszetevıt jelöl, amely a beszélınek a megszólalása alatti (szándékos vagy nem szándékos) magatartását, illetve a hallgató által a beszélınek tulajdonított nyelvi megformáltságbeli magatartását reprezentálja” (vö. Tolcsvai Nagy 1996: 135–156). Az említett modellben a magatartás stílusváltozója a durva–bizalmas– közömbös–választékos skálán került elhelyezésre. A helyzet stílusváltozója a formális– közömbös–informális skála mentén azt mutatja, hogy az interakcióban résztvevık egymáshoz való viszonya hogyan tükrözıdik az adott szöveg nyelvi megformáltságában. Az érték stílusváltozója az értéktelítı–közömbös–értékmegvonó, az idı változója pedig a régies–közömbös–újszerő skála mentén írható le. A közömbös tartomány semleges stíluselemeket, illetve jelen idejő nyelvi reprezentációt tartalmaz. Végül a hagyományozott nyelvváltozatok stílusváltozója mentén a köznyelvi, az irodalmi, a népnyelvi, városi népnyelvi, diáknyelvi, szaknyelvi tartományokat lehet elkülöníteni. A jogi szaknyelv vonatkozásában a szociokulturális változók az alábbiak szerint alakulnak: a magatartás mentén közömbös (nem durva, bizalmas vagy választékos), a helyzet szerint formális (nem informális vagy közömbös), az érték és az idı alapján közömbös (nem értékmegvonó, ironikus, gúnyos, értéktelítı vagy patetikus, illetve nem régies vagy újszerő), a hagyományozott nyelvváltozat mentén pedig szaknyelvi (nem köznyelvi, irodalmi nyelvi vagy népnyelvi, diáknyelvi stb.). Tolcsvai Nagy Gábor szaknyelvi stílusra vonatkozó definícióját (Tolcsvai Nagy 1996: 157) alapul véve, a jogi szaknyelvi stílusú szöveget a következıképpen határozhatjuk meg: Jogi szaknyelvi stílusú egy szöveg a beszélı vagy a hallgató stílustulajdonítása szerint, ha az adott szöveg valamilyen, szerintük általában jogi szaknyelvinek minısülı elemeket tartalmaz, s ezek az elemek uralják a szöveg stílusát. Ezek az elemek a fonetika, a morfológia, a szintaxis és a szemantika nyelvi szintjein (hangzás, szó, szótár, mondat, jelentés) figyelhetık meg.
Dobos Csilla
92
Az alábbiakban azokat a szintaktikai szinten megnyilvánuló stíluselemeket mutatjuk be, amelyeknek a magyar nyelvközösség stílustulajdonítása szerint jogi szaknyelvi stílusértéke van. 6. A mondat nyelvi tartományának stíluslehetıségei Tolcsvai Nagy Gábor modellje a mondatok stilisztikájának leglényegesebb általános változóit (1996: 207) az alábbiak szerint határozza meg: • • • •
rövid – átlagos – hosszú, egyszerő – átlagos – összetett, szerkesztett – szerkesztetlen, jobbra építkezı – balra építkezı.
6.1. A jogszabályok hossza a jogszabályt alkotó mondatokban elıforduló szavak számának átlagával jellemezhetı. A mondathosszúság alapján átlagosnak tekinthetı egy megnyilatkozás, ha a szövegben 6-8 szó jut egy mondatra. A tételes jog nyelvét ebbıl a szempontból tehát a hosszú mondatok stilisztikai változója jellemzi, mivel a jogszabályokban átlagosan 20-25 szó található egy-egy mondatban, de nem ritka az olyan mondat sem, ahol a szavak száma 50 fölött van: Aki a bírósági végrehajtás során, azt követıen, hogy vele szemben a bíróság jogerısen rendbírságot szabott ki, a rendbírság kiszabására okot adó magatartást tovább folytatja, vagy a végrehajtásból eredı, jogszabályban foglalt kötelezettségének - ide nem értve a végrehajtható okiratban foglalt kötelezettséget - továbbra sem tesz eleget, vétséget követ el, és egy évig terjedı szabadságvesztéssel, közérdekő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendı. [Btk. 249/A. § (1) ] A hosszúság változója nem csak számok segítségével mérhetı, hanem annak alapján is leírható, hogy a szöveg létrehozója és befogadója – korábbi tapasztalatai alapján, illetve egyéb szövegekkel történı összehasonlítás alapján – hosszúnak tartja-e az adott megnyilatkozásformát. A befogadó részérıl az ilyen mondatok megértéséhez rendszerint nagy erıfeszítésre van szükség. Általánosságban megállapítható, hogy a modern törvényszövegekben a mondatok hosszabbak, mint a XX. század elején alkotott jogi szövegekben, és a korábbihoz viszonyítva megnövekedett az alárendelı mellékmondatok száma is. Ez a tendencia tovább nehezíti a jogi szövegek megértését, ugyanakkor a jogalkotóknak egyre bonyolultabb életviszonyokat kell szabályozniuk. Ezek kizárólag olyan összetett nyelvi szerkezetekben írhatók le, amelyek a jogilag releváns összes körülményt és szempontot figyelembe veszik. 6.2. Az egyszerőség–összetettség stílusváltozója egyrészt a szöveg létrehozójának és befogadójának az értékítéletével, másrészt a mondatszerkesztési eljárásokkal minısíthetı. A jogi nyelvre a hosszú, többszörösen összetett, bonyolult mondatok jellemzıek, amelyekben a fımondatot közbevetések, többszörös alá-fölérendelések terhelik meg: A büntetés korlátlanul enyhíthetı - különös méltánylást érdemlı esetben mellızhetı is -, ha a lopás, sikkasztás, csalás, hőtlen kezelés, rongálás, orgazdaság, jogtalan elsajátítás
A jogszabályok nyelvhasználatára jellemzı szintaktikai stíluselemek
93
vagy a jármő önkényes elvételének elkövetıje a cselekményt - mielıtt felfedezték volna a hatóságnak vagy a károsultnak bejelenti és a kárt megtéríti, vagy megtesz minden tıle elvárhatót a kár megtérítése érdekében. (Tevékeny megbánás, Btk. 332. §) 6.3. A harmadik és negyedik változó szerint a jogi szövegekre a balra építkezı, fınévi és igei csoportokat tartalmazó szerkesztett struktúra a jellemzı. A jogszabályok szövegében nem találunk felkiáltásokból vagy félbeszakadt szerkezetekbıl álló, állítmány nélküli mondatokat, az információ mondatszerkezeti strukturálása jelzıs, birtokos, határozós és vonzatos szerkezetekkel történik, ahol a szerkezet kezdı és utolsó eleme között rendszerint nagy a távolság: (1) Aki az irodalmi, tudományos vagy mővészeti alkotás szerzıjének a mővén, elıadómővésznek az elıadómővészi teljesítményén, hangfelvétel elıállítójának a hangfelvételén, rádió- vagy televízió-szervezetnek a mősorán, illetıleg film vagy adatbázis elıállítójának a teljesítményén fennálló jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el, és két évig terjedı szabadságvesztéssel, közérdekő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendı.[…] (3) A büntetés a) öt évig terjedı szabadságvesztés, ha a szerzıi vagy szerzıi joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt, b) két évtıl nyolc évig terjedı szabadságvesztés, ha a szerzıi vagy szerzıi joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen jelentıs vagyoni hátrányt okozva követik el. (Szerzıi vagy szerzıi joghoz kapcsolódó jogok megsértése, Btk. 329/A. §) A fentiekben a jogszabályokra jellemzı prototipikus mondatokat mutattunk be, a törvényszövegekben találunk azonban rövid, egyszerő és jobbra építkezı mondatokat is: A bőncselekmény bőntett vagy vétség. [Btk. 11. § (1)] Felbujtó az, aki mást bőncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. [Btk. 21. § (1)] Bőnsegéd az, aki bőncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. [Btk. 21. § (2)] Nem büntethetı, aki a cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be. [Btk. 23. §] Fiatalkorú az, aki a bőncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem. [Btk. 107. § (1)] A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsısorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlıdjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék. [Btk. 108. § (1)] 7. A szintaktikai stíluselemekkel szemben támasztott követelmények a jogszabályok nyelvhasználatában Az említetteken kívül a szintaktikai vizsgálatok a jogszabályok mondatfajtáinak, a jogszabályokban szereplı mondatok logikai minıségének, modalitásának, fı részeinek és
Dobos Csilla
94
vonzatstruktúrájának a meghatározására irányulnak. Ennek alapján a törvények szövege az alábbi, stílusértékkel is rendelkezı szintaktikai tulajdonságokkal jellemezhetı: • • • • • • • • • • • •
komplex propozíciók megfogalmazása, amelyek alkalmasak a tényállások pontos jellemzésére, a kijelentı mondatok dominanciája, feltételes szerkezetek és a tagadás gyakori használata (a különbözı törvényi korlátozások és feltételek kifejezésére), egyértelmő mondattani kapcsolások, a tagmondatok nyelvtani kapcsolódásának átláthatósága, igeneves szerkezetek gyakori elıfordulása, általános és határozatlan alanyú mondatok, személytelen stílust eredményezı ágens nélküli mondatok, a szintaktikai lehetıségek extenzív használata (pl. jelzık halmozása), vonatkozó mellékmondatok halmozása, az anaforák és ellipszisek teljes mellızése (a referenciális egyértelmőség megvalósítása miatt), formális nyelvi elemek, sablonok használata.
Ahogyan már említettük, a jogászok mindig nagy figyelmet fordítottak a jogszabályok szövegének grammatikai és stilisztikai megformálására. Kiemelkedı jelentıségő nyelvmővelıi tevékenységet végzett például Fritz Schönherr osztrák ügyvéd, egyetemi professzor, aki több tanulmányt is szentelt a helyes jogi nyelvhasználat kérdéseinek (Schönherr 1985). Legfıbb javaslatait 24 pontban összegezte, melyek közül az alábbiakban azokat idézzük, amelyek mondatstilisztikai kérdéseket is érintenek: • • • • • • •
A törvényekkel szembeni legfıbb kívánalom az érthetıség. A törvényhozónak olyannak kell lennie, mint a tanárnak: az információt a lehetı legegyszerőbb módon kell átadnia az állampolgároknak. Minden jogi szövegnek, különös tekintettel a normatív szövegekre, nyelvi szempontból kifogástalannak és példaértékőnek kell lennie. A jogi elıírásokat a lehetıségekhez képest röviden kell megfogalmazni. Nem szabad egy mondatba, ill. egy tagmondatba túl sok információt zsúfolni. Azt a mondatot, amelyiket kétszer vagy többször kell elolvasni ahhoz, hogy megértsük, egyszerőbben kell megfogalmazni. A fontos információt nem a mellékmondatban, hanem a fımondatban kell elhelyezni. A halmozott jelzıs szerkezetek helyett, amelyek a megértést nehezítik, tagmondatokat kell használni. A mondatrészeket fontosságuk szerint kell elhelyezni a mondatban. Minél fontosabb egy mondatrész, annál közelebb kell, hogy kerüljön a mondat végéhez. Az ismert dolgot a mondat elején, az új információt pedig a mondat végén kell elhelyezni.
A jogszabályok nyelvhasználatára jellemzı szintaktikai stíluselemek
• • • • • •
95
Fımondatokban az alany megelızi a tárgyat, különösen akkor, ha a tárgyeset nem különbözik az alanyesettıl. Általában elınyben kell részesíteni az aktív szerkezeteket a passzívval szemben. A 11-13. szabályokat fontossági sorrendben közöltük. Nem mindig lehet mindegyik szabályt betartani, ilyenkor a nyelvérzékre kell hagyatkozni. Bevezetı kötıszó nélküli feltételes mellékmondatok után a fımondatot mindig az “akkor” (dann) vagy az “úgy” (so) szavakkal kell kezdeni. Így az olvasó tisztában van azzal, hogy nem egy másik mellékmondat, hanem a fımondat következik. A “hogy” (dass) kötıszóval bevezetett mellékmondat után nem szabad még egy olyan mellékmondatot használni, amelyik szintén a “hogy” kötıszóval kezdıdik. A “mivel” (da) kötıszóval bevezetett okhatározói mellékmondatot, amely a fımondatban közölt információnak az okát mondja meg, mindig a fımondat elé kell elhelyezni. A fımondatot követı okhatározói mellékmondatot “mert” (weil, denn) kötıszóval kell kezdeni.
Összegzés A szakirodalom mindig nagy figyelmet szentelt a jogszabályok nyelvezetének és kiemelt jelentıségének megfelelıen tárgyalta a jogi szaknyelvvel kapcsolatos nyelvhelyességi és stilisztikai kérdéseket. Amennyiben igaznak fogadjuk el azt az állítást, mely szerint “ha a szókincs a stílus teste, akkor a mondatszerkezet a stílus lelke” (Guiraud, P. La stylistique: idézi Szathmári–Terestyéni 1985: 235), akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a jogszabályok lelke olykor még háborog. A lelki nyugalom eléréséhez olyan nyelvi reprezentációra van szükség, amely megfelel a fentiekben felsorolt kívánalmaknak, de fıképpen az érthetıség, az egyszerőség, a világosság, a nyelvi gazdaságosság, a közérthetıség, a precizitás, a szakszerőség, a formai fegyelem és az áttekinthetıség elveit követi, és kerüli az olyan jogi „modorosságokat”, mint a terjengısség, homályosság és dagályosság. A jogszabály megértésének, megfelelı alkalmazásának, valamint a szándékolt jogi hatás elérésének feltétele ugyanis a jogalkotói akarat sikeres közlése. (Drinóczi–Petrétei 2004). Ez pedig a megfogalmazás stílusának kérdése. Irodalom Crystal, D. 1998. A nyelv enciklopédiája. Budapest: Osiris. Drinóczi Tímea – Petrétei József 2004. Jogalkotástan. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó. Fábián Pál–Szathmári István–Terestyéni Ferenc 1985. A magyar stilisztika vázlata. Budapest: Tankönyvkiadó. Gósy Mária 1999. Pszicholingvisztika. Budapest: Corvina. Karcsay Sándor 1981. Jog és nyelv. Jogtudományi Közlöny 36. 325-338. Kiss Anna 2008. Bőnbe esett irodalmi hısök. Budapest: Publicitas Art Media. Ránki Sára 2010. Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Az elıadás elhangzott “Az alkalmazott nyelvészet ma: innováció, technológia, tradíció” c. MANYE Kongresszuson Debrecenben. Schmidt-Wiegand, R. 1990. Rechtssprache. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte. Bd. 4. Berlin. 344-360.
96
Dobos Csilla
Schönherr, F. 1985. Sprache und Recht. Aufsätze und Vorträge. Wien: Manzsche Verlagsund Universitätsbuchhandlung. Seregy Lajos 1989. Nem szakszerő, ha érthetetlen. Nyelvi normák a szakszövegekben. In: Bíró Ágnes (szerk.) Szaknyelvi divatok. Budapest: Gondolat. 28-37. Szathmári István–Terestyéni Ferenc 1985. A mondattani kategóriák és formák stilisztikai értékei. In: Fábián Pál–Szathmári István–Terestyéni Ferenc 1985. A magyar stilisztika vázlata. Budapest: Tankönyvkiadó. Tolcsvai Nagy Gábor 1996. A magyar nyelv stilisztikája. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Tóth Mihály 2005. Az Ószövetségtıl a Pink Floydig. Rendhagyó bőnügyi jogesettár – megoldásokkal. Budapest – Pécs: Dialóg Campus Kiadó. W. Bíró Ágnes–Grétsy László–Kemény Gábor 1978. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. Budapest: Pénzügyminisztérium, Államigazgatási Szervezési Intézet. Forrás: 1978. évi IV. törvény a Büntetı Törvénykönyvrıl
