Baski Imre CSAGIRCSA. Török és magyar névtani tanulmányok

Baski Imre

CSAGIRCSA Török és magyar névtani tanulmányok 1981-2006

Karcag, 2007

ISBN Szerkesztő: Dr. Bartha Júlia Kiadja a Kunszövetség Karcag, Kossuth tér 1. A könyv megjelenését a

támogatta. Felelős kiadó: Dr. Fazekas Sándor Tipográfia: Nagy Attila Csaba Nyomdai munkák: Kapitális Kft. Debrecen Felelős vezető: Kapusi József

Baski Imre

CSAGIRCSA Török és magyar névtani tanulmányok 1981-2006

Karcag, 2007

TARTALOM Előszó A Csagircsa elé – avagy lesz-e nekünk Onomasticon Cumanorum-unk?

7

Török nevek - magyar nevek (Kis török-magyar névhasonlítás I.)

11

Török nevek - magyar nevek Szerkezeti hasonlóságok a becézőnevekben (Kis török-magyar névhasonlítás II.)

23

Vaskapuk (Temir qapïγ, Vaskapu, Dömörkapu)

30

Oszmán-török szavak tulajdonneveinkben

60

A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés)

84

Egyelemű nevek, családnevek, megkülönböztető nevek (Fülöpszállás, Kunszentmiklós és Szabadszállás XVIII. századi anyakönyvi neveiből)

95

Kun eredetű nevek a török adóösszeírásokban

101

Kangur (Egy nagykunsági családnév eredetéhez a Mándoky Kongur név kapcsán)

105

Lube. Egy stájerországi kun telepes nevéhez.

118

A számítógépes tulajdonnévi adatbázisok tervezéséhez (Egy épülő török adatbázis kezdeti tanulságai)

123

Mondatstruktúrájú összetett személynevek a törökben

138

Névvonatkoztatás a törökben

146

Megjelenés előtt az ONOMASTICON TURCICUM, az első török személynévtár, Rásonyi László gyűjteménye

156

Egy XVII. századi krími tatár szójegyzék

162

TAMGÁK (Avagy különös sírjelek a Krím-félszigeten és Dobrudzsában)

169

Találkozások az ördöggel (Igaz történetek a régi Dobrudzsából)

188

Meddig élt Magyarországon a kun nyelv? (A kun nyelvi asszimiláció kérdéséhez)

194

Ősgörög-magyar-kun nyelvrokonság?

217

A kunszentmiklósi lakodalmas töröközés szokásához

221

Kun névtár

235

Bibliográfia – forrásrövidítések

291

A szerző vázlatos pályarajza

312

Szerzői bibliográfia Baski Imre magyar és idegen nyelvű munkái (1979-2006) 315

Előszó

7

Előszó A Csagircsa elé – avagy lesz-e nekünk Onomasticon Cumanorum-unk? E sorok írójaként mindenekelőtt be kell vallanom: nem vagyok turkológus, sem tudós nyelvész kollégája dr. Baski Imrének, az itt következő tanulmányok szerzőjének. Honnan veszem mégis a bátorságot, hogy az érdeklődő olvasó figyelmébe ajánljam ezt a kötetet? Mentségem, hogy vállalt feladatom szerint nem a szerzőnek a turkológiában vagy az onomasztikában elért eredményeit, munkásságának az e területeken betöltött szerepét, tudományágához hozzáadott értékeit kell itt fölmutatnom, hanem sokkal inkább magát a szerzőt. Aki egyszer (vagy akár néhányszor) találkozott már Baski Imrével, velem együtt tanúsíthatja, nem egyszerű dolog közel kerülni hozzá, emberi mivoltában is megismerni őt. Nem a tudós nyelvészt, vagy a tanárt, a családfőt, a hosszútávfutót, hanem mindezek együttesét, az embert magát. Bízvást állíthatom: kevesen mondhatják el magukról, hogy valamennyire azért ekként is ismerik ezt a „kúnfajta, nagy szemű legényt”. Mindketten a Fölső-Kiskunság „fővárosában”, Kunszentmiklóson születtünk, s élünk születésünk óta. De csak közel négy évtizede találkoztunk először – bizonyíthatóan is. Azért ez a megszorítás, a „bizonyíthatóan”, mert a nyolcévnyi korkülönbség (a javamra, ha ez a helyzet „java” lehet akárkinek is!) gyermek- és ifjúkorunkban elválasztott minket egymástól. Ha netán a strandon, a cukrászdában vagy a moziban össze is futhattunk, ekkora korkülönbség mellett az öregebb az ifjabbat aligha vette észre. Az időn kívül elválasztott a tér, s a helyzet is: a tágas „nagyfaluban” kilométerekre éltünk egymástól, családjaink is merőben különböző kisközösségekhez kötődtek, mi vasutasok voltunk, az ő szülei földművesek. Imre Kalocsára járt középiskolába, s ott esett meg az első, de máig emlékezetes találkozásunk. Ifjú szentmiklósi gimnáziumi tanárként

8

Előszó

az a kitüntetés ért 1970-ben, hogy érettségi elnöki megbízást kaptam a patinás Kalocsai I. István gimnáziumban. Nem az „előkelőbb” gimnáziumi osztályok valamelyikébe, hanem a mezőgazdasági szakközépiskolai tagozatba. Itt eleinte kevés öröm érte a történelem iránt is vonzódó magyartanárt, hiszen olajos szagú gépműhelyekben, s még erősebb illatú gazdasági mintaudvarokban zajlott a szakmai megméretés, s csak a második napon ültünk be az iskola egyik termébe, hogy az elméleti ismereteikről is számot adhassanak a maturandusok. Döcögősen ment bizony ez a számadás, mígnem a kollégák fölhívták a figyelmem egy keménykötésű, égő tekintetű, fekete hajú, olajosbarna arcbőrű ifjúra. Baski Imrének hívják a fiút, mondták, és ő is kunszentmiklósi, mint én. Imre értelmes, szabatos feleletei a humán tárgyakból üdítően hatottak a többiek produkciójához képest, alig leplezett büszkeséggel hallgattam őt, mintha talán valami közöm lett volna ehhez a szép teljesítményhez. Örömömbe azután nem kis meghökkenés, majd föltámadó érdeklődés vegyült, amikor megkérdeztem a fiatalembert, milyen pályára készül. A kunokkal akar foglalkozni, a múltjukkal, s mindenekelőtt a kun nyelvvel, felelte inkább elszántan, mint magabiztosan. Úgy emlékszem, kitartó munkára bíztattam, de meg kell vallanom, akkor és ott nem sok esélyt adtam Imrének arra, hogy ezzel a „szakközépiskolás” fölkészültséggel bejusson az akkoriban még igen magas presztízsű pesti bölcsészkarra, ahová készült. Elsőre tényleg nem is sikerült ledolgoznia a hátrányát az én céltudatos földimnek, akinek a földművelő munkában otthonos családjában korábban nem volt hasonló pályát választott fölmenője. Két éves szívós tanulást követően mégis célba ért: az egyetem mellett sikerült bejutnia az Eötvös Collégiumba is, majd a magyar alapszak helyett török szakos lett Imre. Megszerezte a diplomát, családot alapított, házat épített Kunszentmiklóson, megérkezett az új fészekbe a két gyermek is, a családfő pedig eközben – a maga csöndes, szívós módján – járta a szakmai pálya rögös útját. Egy ideig Rásonyi László professzort segíthette nagy ívű vállalkozásának, az Onomasticon Turcicumnak a munkálataiban, majd a török és tatár nyelvészet, azon belül is elsősorban a névtan terén jelentkezett egyre több önálló publikációval, kutatási eredménnyel. Azonban a turkológia bármely területén kalandozott is, mindig volt ideje és ereje a gyermekkorában kitűzött célra, a kunokra is figyelni. Ezért is vállalt fel-

Előszó

9

adatot a Kiskunságot magába foglaló Bács-Kiskun megye földrajzinév gyűjtő munkálataiból, ezért gyűjtötte szorgalmasan a kiskun települések kunnak sejthető anyakönyvi névanyagát, ezért gazdagíthatják szakmai pályaképét, publikációs jegyzékét a magyarországi kunok nyelvéről szóló előadások, tanulmányok, cikkek. A Baski Imre eddigi szakmai munkásságát felölelő elmúlt három évtizedben gyakran volt alkalmunk a találkozásra, egy-egy kiadósabb beszélgetésre. Előbb a közös földrajzinév gyűjtés, majd – egy ideig – a közös munkahely, a kunszentmiklósi gimnázium adott alkalmat ezekre az együttlétekre. Néhány éven át, mint Sándor fia osztályfőnökét keresett meg az aggódón érdeklődő édesapa. Utóbb a közös munkába járás, a pesti munkahelyre vivő, vagy onnan hazahozó vonat, majd a régi szentmiklósi könyvtár kuratóriumi ülése utáni diskurzusok idején, az Öreggimnázium mestergerendája volt a tanúja annak, ahogyan Imre föloldódva beszélt nekem, a helytörténész „kollégának” a munkájáról, a kutatásairól, kunnak vélt neveinkről, a Kun Miatyánkról, az itteni lakodalmas töröközés népszokásáról, Baski Gyuri nevű betyár őséről. („Szemmiklósi kertök alatt// Baski Gyuri zabot arat” – mondja a népdalunk…) Egy kevés szó esett néha azokról a családi tragédiákról is, amelyek belülről emésztették, s amelyek megroppantották, de nem törték meg ezt a kemény kunt. S hogy inkább oldjuk a miattuk szinte tapinthatóvá váló belső feszültségét, hamar a nagy szenvedélyre, a hosszútávfutásra tereltük ilyenkor a beszélgetést… Jó ideje már, hogy minden efféle alkalomkor előbb-utóbb valahogyan a Baski Imrére maradt roppant feladatnál, a Rásonyi-hagyaték, az Onomasticon körüli örömöknél és gondoknál kötöttünk ki. „Hogy haladsz, Imre?” – tettem föl a sztereotip kérdést, Isten tudja, hányszor, és a kérdésre Imre olyan aggályosan számolt be nekem a „dolgok állásáról”, mint valami számon kérő biztosnak. Ezért sem lepett meg, amikor néhány hónapja, minden kérdés nélkül, már-már mosolyogva(!) tudatta: nyomják Amerikában a török névtárt! És valóban, ma már kézzel (is) fogható az Opusz, Rásonyi László és Baski Imre közös, nagy műve, a két kötetben, ezer oldalon megjelent Onomasticon Turcicum. Most pedig igazán szép, a kiadót is dicsérő ráadás, öröm Baski Imre számára, s – őszintén remélem! - a pályatársak számára is, ez a Csagircsa címet viselő tanulmánykötet, az Onomasticon „tejtestvére”.

10

Előszó

Mindkét munkádhoz csak gratulálni tud a földid, egykori érettségi elnököd, későbbi barátod, kedves Imre! S mit kívánhatnék még zárszóul, közös ajándékként az élettől – mindkettőnknek? Adassék meg nekünk, hogy még sokáig legyen alkalmunk, egy-egy találkozáskor megbeszélni az éppen aktuális kutatási témádat, az alakulgató új, nagy műved sorsát és esélyeit. Mondjuk, éppenséggel az Onomasticon Cumanorum-ét… Balogh Mihály

Török nevek - magyar nevek

11

Török nevek - magyar nevek (Kis török-magyar névhasonlítás I.)1 Régóta ismeretes, hogy a magyar nyelv – alapvetően finnugor volta ellenére – igen jelentős számú török elemmel gazdagodott. A török népekkel való szoros és tartós érintkezés során a vadászó-gyűjtögető népből valódi pusztai lovas nomád nép lett. Az életmód átalakulásával együttjárt a szellemi kultúra változása, fejlődése is. A tartós érintkezés, az azonos életkörülmények és az egyező földrajzi környezet sok tekintetben hasonló vonásokat fejlesztett ki a névszerkezetben és a névadási szokások körében is. Minthogy a személynév-rendszer szerkezeti fejlődése az egyelemű (ősi) személynevektől a kételemű (egy öröklődő és egy nem öröklődő névelemből álló) nevekig láthatóan általános törvényszerűségeket követ, az egyes fejlődési fokok részletes összehasonlító elemzésétől e helyen eltekinthetünk. A nyilvánvaló hasonlóság ellenére is izgalmas kísérlet lehet azonban az ősi török és magyar személynévadási indítékok összevetése különös tekintettel a lexikai egyezésekre. Mind a török, mind pedig a magyar nép legrégibb személynevei az ősi névadás eredményeként jöttek létre. E korszak kezdeteit nem ismerjük és lezárulásának az idejét sem határozhatjuk meg egyértelműen. Nyilvánvaló azonban, hogy a megkülönböztető nevek mindkét népnél jórészt az ősi névadási típus, illetve szokás alapján keletkeznek mind a mai napig.2 1

2

Török nevek - magyar nevek. (Kis török-magyar névhasonlítás). In: Kőrösi Csoma Sándor és a magyarság keleti eredete. 2000. Kovászna, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, 2000, pp. 189-197. A cikk török nyelvű változata: Baski, Imre: Eski Macar Advermesinin Türk Niteliği Üzerine. In: V. Lefke Edebiyat Buluşması. Türkçenin Dünya Dillerine Etkisi. (29-30 Nisan 2004). Ankara 2004, pp. 129-144. [A régi magyar névadás törökös vonásához] Kálmán Béla: A nevek világa. Bp. 1973, p. 46.

12


Ebben a névadási korszakban a magyarok és a törökök társadalmi helyzetüktől függetlenül egy nevet viseltek.3 E nevet születésükkor vagy röviddel később kapták a környezetüktől a kialakult szokásrend szerint.4 Korabeli történetírók például gyakran beszámolnak arról, hogy egyik vagy másik török uralkodónak mi volt a gyermekneve, majd pedig mi lett a felnőttkori, azaz pontosabban a férfi neve (törökül: er atï). Az ősi névadási szokások alapján keletkezett nevek mindkét népnél szónevek (beszédes nevek) voltak, azaz a közösség tagjai számára jelentéssel bírtak. Őseink még hittek a szó mágikus erejében. Hitték, hogy az egyén sorsát befolyásolni lehet a nevével. Erre épül mind a török, mind pedig a magyar ősi névadás, amelyre erősen hatott a sámánizmus és a totemizmus. A továbbiakban az egyes indítéktípusok szerint mutatnék rá lexikai párhuzamokra. Előre kell bocsátani, hogy a személynevek alább következő csoportosítása nem végleges, csupán egy a több lehetséges közül. Egy-egy konkrét név szerepeltetése egy bizonyos kategóriában szintén vitatható, de mivel a névadás indítékairól csak ritkán számolnak be a források, a kutató kénytelen az analógiák felhasználásával következtetni, ami pedig magában hordozza a tévedés lehetőségét. A névadó szándékának konkrét ismerete nélkül egy bizonyos személynév több indíték alapján is keletkezhetett. Egy állatnévből keletkezett személynév lehet például totemisztikus, szimbolikus, óvó- vagy véletlen-név, de jelölheti a születés idejét is. A névtani szakirodalom az indítékok alapján általában három fő személynévtípust határoz meg. Ezek a következők: 1. emlékeztető nevek (memorativa), 2. kívánságnevek (deziderativa), 3. leíró nevek (descriptiva). I. Emlékeztető nevek (memorativa) 1. Totemisztikus indíték Mindkét nép hitt a totemekben. „A totemizmus – amint NÉMETH GYULA írja – a régi törökségnél s a honfoglaló magyarságnál megvolt, s maradványai és nyomai vannak ma is a törököknél.” 5 E hit szerint a törzs őse egy állat, 3 4 5

Akárcsak az ógörögök pl. Homérosz korában. Benkő L.: Árpádkori személyneveink. In: Nyelvőr 74 (l950), p. 19. Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. Bp. 1930, p. 68.


13

amely azonban nemcsak őse, hanem védőállata, ongonja (onþunja) is, amit Németh Gyula sikerthozó-nak fordít.6 Az volt a szokás, hogy az egy törzsbe tartozók, de főleg az előkelőbbek, a közös totem nevét viselték.7 Feltehető, hogy a magyar Kaba, Kánya, Sólyom, Turul, Ölyves, Hollód, Keselőd, Baglyad, Choucha (Csóka), Guden (Gödény) és Chuka (Csuka) név totemisztikus indíték alapján keletkezett. Pais Dezső szerint e nevek egy része török személynevek fordítása, másik része pedig kölcsönzött állatnevekből keletkezett.8 A török népek régi személynevei között mindezen nevek megfelelői fellelhetők, pl. Beyþu, Qartïþa, Kö©ken ‘héjaféle’, Qar©ïþa, Balaban, Qïyþïr, La©ïn, Soñqur, Soñqur¤a, Soñqur¤ïq, Toþrïl~Toþrul, Toþrïl©a~Toþrul©a ‘sólyomféle’, Bürkit ‘sasféle’, Ügü©ek, Yabalaq ‘bagoly’, Qarþa, Quzþun, Quraq ‘varjú’, Qotan ‘pelikán, gödény’, ¢ortan ‘csuka’.9 Mivel gyakorlatilag minden állat lehet totemállat, az állatok nevei igen változatos és gazdag lexikai csoportot alkotnak a személynevek között. Teljes bizonyossággal nem mondhatjuk meg, hogy az állatnévből keletkezett nevek közül melyik totemisztikus eredetű10, mivel e nevek esetében a szimbolikus indítékkal is számolnunk kell.11 Amíg a totemisztikus hiedelmek frissen és elevenen éltek, addig az eredeti totemállat 6 7 8 9

10

11

Németh: A honfoglaló, p. 69. Gombocz Zoltán: Árpád-kori török személyneveink. In: MNy. X (1914), pp. 241249, 293-301, 337-342; XI (1915), pp. 145-152, 245-252, 341-346. Pais Dezső: Régi személyneveink jelentéstana. In: MNy. XVIII (1921), p. 31-32. Onomasticon Turcicum. (Szerkesztés alatt levő, az OTKA (T 014777) által is támogatott kutatási program eredményeként megjelenő munka.). [Török névtár; Időközben megjelent, lásd Bibliográfia: OnomTurc.] Rásonyi László szerint a totemisztikus eredetű nevek szinte kizárólag eredetmondákban bukkannak fel, hétköznapi személynévként való használatuk problematikus (Rásonyi, L.: Die Frauenname bei den Türkvölkern. In: UAJb. XXXIV (1962), p. 231.). Gombocz Zoltán úgy vélekedett, hogy az állatnevekből eredő személyneveket csak kivételesen magyarázhatjuk szimbolikus eredetűeknek (Gombocz: Árpád-kori, p. 244.). Lényegében ugyanezen az állásponton van Pais Dezső, aki e neveket nagyobbrészt totemisztikus eredetűeknek tartja (Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVII (1921), p. 158, MNy. XVIII (1922), pp. 26-34, 93-100.). Ezzel szemben Rásonyi László azt állítja, hogy e nevek megjelenhetnek a véletlen-nevek, ill. a szimbolikus indítékú nevek között is (Rásonyi, L., Sur quelques catégories de noms de personne en turc. In: ALingu. III (1953), p. 325).

14


alapján történt a névadás, később pusztán csak divat volt.12 A totemállatok többsége (pl. farkas, medve) megfelelő szimbólum lehetett a primitív ember szemében. 3. Óvónevek13 Ezek egyik része a gyermek létét tagadja, másik részük valamilyen csúnyaságot jelent így akarva elhitetni az ártó szellemekkel, hogy a szülők nem szeretik gyermeküket, s ezért elvesztése vagy betegsége számukra közömbös.14 Nem bizonyos persze, hogy minden csúnya, gusztustalan dolgot jelentő név óvónév, ezek egy része lehet később kapott megkülönböztető indítékú ragadványnév is.15 T.: Bolmaz16 ‘nem levő’, Saltuk ‘eldobtuk’, Almïß ‘(a) vett’, Satïlmïß17 ‘(az) eladott’18, Baþay19 ‘semmirevaló’, Yaman20 ‘rossz’, Täzäk21 ‘száradt ganéj’, ¢irkin22 ‘csúnya’, Æawuz ‘gonosz’, Baþïß, Begü, Büläk, ‘ajándék’.23 M.: Hitvánd24 ‘kis kitvány’, Semet, Scemet ‘szemét’, Numuolou ‘nemvaló, nem lévő’, Mauog ‘ma vagy’, Numel, Nemel ‘nem él, nem élő’, 12 13 14 15 16 17 18

19 20 21 22 23 24

Rásonyi, L., Sur quelques catégories, p. 325. Az óvónév fogalmat Pais Dezső vezette be (vö. Régi személyneveink... In: MNy. XVII (1921) p. 158-163, MNy. XVIII (1922), pp. 26-34, 93-100. Rásonyi: Sur quelques catégories, pp. 325, 326. Kakuk, S.: Quelques catégories de noms de personne turcs. In: AOH 28 (1974), p. 29. Gombocz: Árpád-kori... In: MNy. XI (1915), p. 147. Kakuk: Quelques catégories, p. 29. „Um das Leben des Kindes zu schützen, ist bei den Türkvölkern vielerorten der Brauch verbreitet, dass die Mutter – wenn ihr schon mehrere Kinder gestorben sind – das Neugeborene für einiger Geld symbolisch ”verkauft”, es einer Frau übergibt, der noch kein Kind gestorben ist, d. h. also, der die bösen Geister nicht zürnen. (Rásonyi: Die Frauenname, p. 229.). Rásonyi: Die Frauenname, p. 234. Rásonyi: Die Frauenname, p. 234. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 326. Kakuk: Quelques catégories, p. 30. Onomasticon Turcicum. [lásd Bibliográfia: OnomTurc.] Melich J.: Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez. In: NyK XXXV, p. 242.


15

Halaldi ‘Haláldi (halál +-di)’25, Halalud ‘Halálud (halál +-d)’, Chuna ‘csúnya’, Zennes ‘szennyes’, Deg ‘dög’26, Ayanduc ‘ajándék’, Vasar, Vaasard ‘vásár +-d’.27 Lehetnek óvónevek esetleg a puszta számnévből keletkezett nevek is, amelyek az újszülött igazi nevét hivatottak elrejteni az ártó szellemek elől (vö. a 21. oldalon a III/9. ponthoz fűzött megjegyzést). II. Kívánságnevek (deziderativa) Nyilvánvaló indíték volt ebben az esetben a szellemek befolyásolására irányuló szándék. Ennek alapja is a szó mágikus erejébe vetett hit volt. Ez az egyik legősibb indítéktípus. 1. A szülők kívánsága maguknak a születéssel ill. a megszületett gyermekkel kapcsolatban: M.: Latamas (látomás=látó), Hallomas (hallomás=halló), Adomas (adomás=adó), Latou, Lathow (látó), Kereu (kérő), Leseu (leső), Aratas (aratás; aki arat), Maradec (maradék; aki marad)28 T.: Durak29 ‘megállás’, Döndü ‘visszajött’, Turdï30, ‘megállt, megmaradt, életben maradt’, Durmiß31 ‘ua.’, Toμtamïß32 ‘ua.’, Tursun ‘maradjon (életben)’33, 25

26 27

28 29 30 31 32 33

A régi magyar közszói eredetű személynevek jelentős része kicsinyítő-becéző képzős. A legdivatosabb a -d, de nem ritka az -a, -e, -sa, -se, -ka, -ke sem (Benkő: Árpádkori, p. 21). Az ilymódon (tovább)képzett nevek rendkívül népszerűek a törökség körében is. Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), pp. 94-96. Pais (Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), pp. 94-96.) felteszi, hogy olyan szolgákat hívhattak így, akikhez vétel, vásárlás útján jutottak. Ebben a jelentésben viszont óvónevek is lehettek. Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), pp. 33, 34). Kakuk: Quelques catégories, p. 31. Rásonyi: Die Frauenname, p. 229. Kakuk: Quelques catégories, p. 31. Rásonyi: Die Frauenname, p. 229. Ilyen neveket adtak akkor, ha a gyerekek előzőleg nem maradtak életben (Kalilov, K.: Imjanarečenie u kirgizov v prošlom i nastojaščem. In: Onomastika Srednej Azii 2, p. 93).

16


Gïz-yeter ‘lányból elég’, Oþul-gerek ‘fiú kell’, Ul-bolsun34 ‘fiú legyen’. 2. A gyermek életével, jövőjével kapcsolatos kívánságot kifejező nevek: T.: Qutluþ ‘boldog, szerencsés’35, Urazlï36 ‘szerencsés, boldog’, Selvi37 ‘ciprus’, Yosma ‘nagyon szép’, Er-bolsun ‘(hős) férfi legyen’, Bay-bol38 ‘gazdag (úr) légy’, Uruþ ‘mag, nemzetség, rokonok’.39 M.: Boudug ‘boldog’40, Edlelmes41 ‘ellő (termékeny, könnyen szülő)’, az edleni (elleni) igéből42, Szerelmes, Szerető, Emelő ‘szoptató’, Gyönyörű43, Zep44 ‘szép’, Mog, Mogdi, Mogd, Magudi (a ‘mag’ szó származékai). Idetartozhatnak egyes, szimbolikus indíték alapján adott nevek is. 3. Jó jellemvonásokat, lelki tulajdonságokat kívánó nevek: T.: Ögdülmiß ‘áldott, dícsért’, Qadïr, Kereñ ‘hatalmas, erős’, Yaqßï ‘jó, kedves’, Oþurlu ‘szerencsét hozó, szerencsés’, Bilgä ‘bölcs’.45 M.: Bulcsú46 ‘megbocsátó’, Bizoud ‘bízó’, Hotolmos ‘hatalmas’, Vrumes ‘örömes’, Jambur ‘jámbor’, Joleguen ‘jó legény’, Jolyan ‘jó leány’47, Belch ‘bölcs’48 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48

Rásonyi: Die Frauenname, 234. Onomasticon Turcicum. Rásonyi: Die Frauenname, p. 234. Rásonyi: Die Frauenname, p. 235. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 325. Onomasticon Turcicum. Pais: Régi személyneveink, MNy. XVIII (1922), p. 94. Melich J.: Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez: NyK XXXV, p. 242. Olyan származék mint a szeretni igéből a szerelmes szavunk és nevünk. Melich: Adatok, p. 242. Pais: Régi személyneveink, p. 94. Onomasticon Turcicum. Pais: Régi személyneveink, p. 158. Pais: Régi személyneveink, p. 94. Terestyéni F.: Magyar közszói eredetű személynevek az 1211-i tihanyi összeírásban. Bp. 1941.


17

4. Szimbolikus indíték alapján keletkezett nevek: E nevek is arra hivatottak, hogy befolyást gyakoroljanak az újszülött sorsára. Minden olyan tárgy, állat vagy fogalom nevéből lett személynév idesorolható, amely pozitív jelképnek tekinthető.49 Ezen oknál fogva tartozhat ide híres hősök, kortársak neve is, amelyet a szülők azzal a céllal (kívánsággal) adhattak gyermeküknek, hogy az, ha felnő, ahhoz legyen hasonló, akinek (vagy aminek) a nevét viseli. T.: Otqa-könmiß-qïlï©50 ‘tűzben edzett kard’, Arslan ‘oroszlán’, Bars ‘párduc’, Tängiz ‘tenger’, Yaruq51 ‘fény’ M.: Hollód, Keselőd, Kánya52, Árpád53, Som, Culessed ‘kölesd’, Bob ‘bab’, Reze ‘réz’, Vasad54 ‘vas’55, Wyrag ‘virág’, Nuuz, Nuz ‘nyuszt’, Nesta, Neste ‘nyestecske’ (nyest + -a/e kicsinyítő képzők), Hewlgazzon (Hölgy-asszony) ‘hölgy = menyét, hermelin’.56 5. Rokonságnevek57 T.: Ata ‘apa’, Qarïndaß ‘testvér’, Qïz ‘lány’, Yegän ‘unokatestvér’, Ozo©ï ‘ős, előd’, Oþul ‘fiú, fia vkinek’, Bala ‘gyermek’, Nemere ‘unoka’.58 49 50 51 52 53 54 55

56 57

58

Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 326-27. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 326. Onomasticon Turcicum. Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), p. 31. Az Arpa (árpa) török személynév finnugor -d képzős származéka (Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVII (1921), p. 159.). Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), p. 33. A különböző fémek nevéből keletkezett személynevek egészen régiek és nyilván bizonyos hiedelmekkel függenek össze (Ahmetzjanov, M. I.: Drevnetatarskie ličnye imena v rodoslovnyh zapisjah. In: Issledovanija jazyka... Kazan’ 1980, p. 125). Kalilov szerint ezzel kívántak erőt, egészséget a gyereknek (Kalilov: Imjanarečenie u kirgizov, p. 94. Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), p. 94. Sajhulov a rokonságot jelölő szavakból keletkezett személyneveket a kívánságnevek közé sorolja (Šajhulov, A. G.: Tatarskie i baškirskie imena tjurkskogo proishoždenija. Ufa 1983). Onomasticon Turcicum. (9. lj.)

18


M.: Apa, Eusud (Ösüd; üs~ös ‘nagyapa’), Fiod, Fiodi ‘fi +-d’, Wche (Ücse) ‘öcsike’,59 Vnoca (Unoka).60 III. Leíró nevek (descriptiva) Alighanem a legproduktívabb csoport. A nevek alapját képező lexika nagyon változatos. Az újszülött feltűnő külső (fizikai, fiziológiai) tulajdonságai alapján adott nevek tartoznak ide. E nevek egy része a szülők kedveskedő, becéző szándékát fejezi ki, s mint ilyenek a majdani becéző nevek elődei. Idetartoznak az ún. véletlen-nevek61 is. E nevek lexikája igen gazdag. Az indíték lényegéből fakadóan bármi lehet, ami az adott helyen és időpontban a névadó figyelmét felkelti, vagy aminek (ómen-)jelentőséget tulajdonít. 1. Az újszülött feltűnő külső (fizikai, fiziológiai) tulajdonságai: T.: Sarï¤a62 ‘sárgás’, Kara-kaß63 ‘fekete szemöldök’, Tonbul ‘kerekded’, Tas-paß ‘kopasz fej’, Qara-göz ‘fekete szem’, Mänglig64 ‘anyajegyes’, Qatï ‘kemény’, Zor-murun ‘nagy orr’, Baß ‘fej’ (számos összetételben szerepel), Alaþay ‘(szép) szem’, Qulaq ‘fül’ (+összetételei), Burun ‘orr’, Pußuq ‘pisze’, Qara-©a© ‘fekete haj’.65 M.: Feud ‘fő + -d’, Scim ‘szem’, Kethzem ‘két szem’, Files ‘füles’, Horrod ‘orr + -d’, Zacal ‘szakál’, Hoiud ‘haj + -d’, Finta ‘fitos orrú’, Vocu, Voci ‘vak’, 59 60 61

62 63 64 65

Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), p. 30. Terestyéni: Magyar közszói eredetű... Rásonyi a véletlen-neveket külön kategóriának tekinti (vö. Sur quelques catégories...; Psychology and Categories...), míg mások azokat a leíró nevek közé sorolják (vö. Šajhulov: Tatarskie i baškirskie..., és Torma J.: „... A tűznek mondom!”, Bp. 1997, p. 67). G. F. Blagova pedig egyenesen úgy vélekedik, hogy a személynevek szigorúan strukturált rendszerében nincs helyük ún. “véletlen” neveknek (In: Sravnitel’no-istoričeskaja grammatika tjurkskih jazykov. Leksika. Moskva 1997, p. 620.). Kakuk: Quelques catégories, p. 23. Kakuk: Quelques catégories, p. 22. Rásonyi: Die Frauenname, p. 235. Onomasticon Turcicum.


19

Kusid (Küsid, küs ‘kis’ +-d), Érd ‘ér +-d = erecske’, Ereu ‘erős’, Hituand ‘hitvány + -d =hitványka’ Kemend ‘kemény +-d’.66 2. A szülés után először megpillantott tárgy, állat vagy növény neve: Ebbe a csoportba csak nagyon feltételesen sorolhatók be nevek, hacsak nincs a névadás okáról hiteles adatunk. T.: Qïmïs67 ‘kumisz’, ¦t-ayaq68 ‘kutyaláb’, Kurut ‘sajt’, Aq-qoyan ‘fehér nyúl’, Qaßuq ‘kanál’?69 M.: Bybur ‘bíbor’, Gyung ‘gyöngy’, Tykur ‘tükör’70, Sorud ‘saru +-d’, Varsa ‘u. a.’?71 3. A születés után belépő személynek vagy az aul vendégének a neve, méltósága, nemzetisége, foglalkozása stb. T.: Orus-bek72 ‘orosz-úr’, Uzun-but ‘hosszú comb, nyakigláb’73, Qan-keldi ‘kán jött’, Dögdör-bay ‘doktor úr’, Toqtor-bay ‘doktor úr’.74 4. A születés után a szülők által kimondott első szó: T.: Bala-boldu ‘fiú lett’, Alla-ßükür ‘Allahnak hála’, §iktur ‘maradj csendben’75 66 67 68 69 70 71 72 73

74 75

Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), pp. 28. Rásonyi: Die Frauenname, p. 236. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 327. Onomasticon Turcicum. Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), pp. 94. Terestyéni: Magyar közszói eredetű... Amikor született, egy orosz haladt el a jurta mellett (Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 329). Kelet-Turkesztánon több expedíció haladt keresztül Sven Hedin vezetésével, aki magas termetű ember volt. Akkoriban számos újszülött kapta ezt a nevet (Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 328). Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 328. Rásonyi L.: The Psychology and Categories of Name Giving Among the Turkish Peoples. In: Hungaro-Turcica. Studies in Honour of Julius Németh. Bp. 1976, p. 215.

20


5. Meteorológiai és égi jelenségek a születés idején: T.: Gün-doþdï76 ‘a nap felkelt’, Ay-toldï ‘telihold lett’, Ayaz ‘tiszta égbolt’77, Bulut ‘felhő’, ¢olpan ‘Vénusz’.78 M.: Houodi ‘hold’, Hugdi ‘hugy = csillag + -d’79 6. A születés ideje: T.: Ánne-geldi ‘péntek(en) jött (született)’, Bazar-geldi ‘vásár(nap) jött (született)’, Qañtar-bay ‘december-úr’80, Bayram ‘ünnep’, Yekßenbe ‘vasárnap’, Pazarlï ‘vásáros, vásári’. M.: Pentec, Pentuc ‘péntek’, Vasar, Vaasard ‘vásár +-d’81, Zereda ‘szerda’, Zombot ‘szombat’, Hosved ‘Húsvét’, Karachun ‘Karácsony’82 7. Történelmi események, ünnepi lakomák a születés idején: T.: Bulþaq83 ‘zavargás’, ¢irü©e ‘harcos’ (háború idején született)84, Soþuß-kül85 ‘háború-virág’ (női név), Sayló-bek ‘választás-úr’86, Yaw-gildi ‘ellenség jött’.87

76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87

Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 328. Onomasticon Turcicum. Kakuk: Quelques catégories, p. 11. Pais: Régi személyneveink... In: MNy. XVIII (1922), p. 94. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 328-29. Pais (Régi személyneveink...) felteszi, hogy olyan szolgákat hívhattak így, akikhez vétel, vásárlás útján jutottak. Ebben a jelentésben viszont óvónevek is lehettek. Terestyéni: Magyar közszói eredetű... Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 329. Ahmetzjanov: Drevnetatarskie, p. 126. Rásonyi: Die Frauenname, p. 230. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 343. Onomasticon Turcicum.


21

8. A születés helye: T.: Qara-tau88 ‘fekete hegy’, Taß-tura ‘kőépület’, Yaylaq ‘nyári legelő’89, ¦rgiz90 ‘Irgiz (folyó)’. 9. Az apa vagy a nagyapa életkora a születéskor: Személynévként minden tőszámnév előfordulhat 12-ig, a tizesek pedig 100-ig. Más népeknél megfigyelték, hogy az igazi nevet egy számmal rejtik el a rossz szellemek elől.91 Ezért meglehet, hogy helyesebb lenne a számnévi neveket az I. csoportba, az óvónevek közé sorolni. T.: Elli-bay92 ‘ötven-úr’, Yirmisekiz ‘huszonnyolc’, Otuz ‘harminc’, Yetmiß ‘hetven’.93 M.: Ötvend94 ‘ötven +-d’ 10. A gyermek születési sora: T.: Eki-bay, ¦gi-bay95 ‘kettő-úr’, Altu96 ‘hat’, Altï ‘u. a.’, On ‘tíz’, Ken¤e, Ken©toþmïß ‘a legfiatalabb, a legutoljára született (fiú)’, Üßke ‘hármaska’, Beß ‘öt’97 M.: Eleud (Előd) ‘elsőszülött’, Ketud (Ketüd) ‘ketted = másodszülött’, Ketted ‘u. a.’, Keteus ‘második (gyermek), iker?’, Harmas ‘hármas’, Nege ‘négy, negyedik?’, Vteh ‘öt’, Hota, Hotus ‘hat, hatos’, Het, Heteh, Hetes ‘hét, hetes’, Thyze, Tiza ‘tíz’.98 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98

Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 345. Rásonyi: Die Frauenname, p. 237. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 346. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 329. Rásonyi: Sur quelques catégories, p. 329. Onomasticon Turcicum. Gombocz: Árpád-kori, p. 249. Rásonyi: Sur quelques catégories, 329. Gombocz: Árpád-kori, p. 249. Onomasticon Turcicum. Terestyéni: Magyar közszói eredetű...

22


Az Onomasticon Turcicum kiadásra való előkészítése és saját török névgyűjtéseim során felfigyeltem a török összetett nevek különféle igealakokat és igeneveket tartalmazó változatos és gazdag rétegére. Jóllehet a magyar és a török személynévrendszer a nevek lexikáját, a képzett és összetett nevek grammatikáját – sőt szintaxisát – és a névadás előbbiekben bemutatott indítékait tekintve számtalan rokon vonást mutat, a magyarból szinte teljesen hiányoznak a Yel-aldï ‘szél elvitte’, Qanalgeldi ‘a kanális megjött’ és az Ul-tuwþan ‘fiú született’ típusú, mondatszerkezetű összetett nevek.

Török nevek - magyar nevek Szerkezeti hasonlóságok a becézőnevekben

23

Török nevek - magyar nevek Szerkezeti hasonlóságok a becézőnevekben99 (Kis török-magyar névhasonlítás II.) Egyik korábbi tanulmányomban – amelyet a Kis török-magyar névhasonlítás alcímmel láttam el – szerény kísérletet tettem az ősi török és magyar személynévadási indítékok összevetésére, különös tekintettel a bennük rejlő lexikai egyezésekre.100 A török névvonatkoztatást ismertető cikkemben sem volt lehetséges a magyar párhuzam megkerülése.101 Ezúttal a török és magyar kicsinyítő-becéző személynévképzés néhány hasonló vonására szeretnék rámutatni. A magyar becézőneveket legalaposabban Hajdú Mihály rendszerezi ma már klasszikusnak tekinthető monográfiájában, amelyben százezernyi írott és népnyelvi adat alapján szemlélteti az egyes névtípusok gyakoriságát.102 A forrásmegjelölés nélküli magyar névadatok mind e nagybecsű munkából származnak. Ellenőrzésük a könyv mutatója alapján lehetséges. A szintén Hajdú Mihály által szerkesztett Magyar Személynévi Adattárak, ill. a Magyar Névtani Dolgozatok című sorozat számos füzetében találunk értékes becézőnév-gyűjteményt. A török becézőnevek monografikus feldolgozására még nem történt kísérlet. Megjegyzendő, hogy Rásonyi László, a török név kutatás úttörője a beceneveket eredetileg nem vette fel jelentéstani rendszerébe103, 99 100

101

102 103

Megjelenési hely: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Budapest 2003, pp. 598-602. Török nevek - magyar nevek. (Kis török-magyar névhasonlítás). In: Kőrösi Csoma Sándor és a magyarság keleti eredete. 2000. Kovászna, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, 2000, pp. 189-197. Névvonatkoztatás a törökben. In: Köszöntő Fodor István 80. születésnapjára. Budapest, 2000, pp. 20-25. Related Names (Contributions to a Peculiar Category in Turkic Name-Giving). 4. Uluslar Aras¬ Türk Dili Kurultayı. ¦zmir, 2000. 09. 24. - 2000. 10. l. [Előadás, megjelenés előtt]. Hajdú Mihály: Magyar becézőnevek (1770-1970). Budapest 1974, 363 pp. Rásonyi, L.: Sur quelques catégories de noms de personne en turc. In: ALingu. III (1953), pp. 323-353.

24


később viszont önálló kategóriának104 tekintette, utolsó osztályozásában pedig már csupán a női nevek egyik alcsoportjaként szerepeltette.105 Az egyes török nyelvek kicsinyítő-becéző nevei vonatkozásában – tudomásom szerint – még önálló résztanulmányok sem születtek. A mai török névkutatók általában a személynevek kicsinyítő-becéző képzős alakjainak tanulmányozása során jutnak el a becenevekhez. Számukra a becéző névalakok csupán az alapnevek kicsinyítő(-becéző) képzős alakváltozatai, amelyeket kedveskedő szólítónévként adnak, ill. használnak családi vagy baráti körben, s amelyek idővel elveszítik becéző szerepüket – akárcsak a magyarban106 – és hivatalos (írásban is rögzített) személynévvé (vezetéknévvé) válnak. A becenév török személynevekre is vonatkoztatható meghatározását adja Hajdú Mihály: „a [kereszt]neveknek azokat a formáit, amelyeket a teljes (eredeti) névalak megváltoztatásával, egyes részeinek elhagyásával vagy hozzátoldásával (képzőkkel) alakítunk, becéző neveknek vagy beceneveknek nevezzük.”107 A továbbiakban – HAJDÚ MIHÁLY csoportosítását követve és terminológiáját átvéve – bemutatok néhány kicsinyítő-becéző szerkezeti típust, amely azonosnak tűnik a törökben és a magyarban. A hasonlóság okait ezúttal nem keresem. A véletlenszerűen egyező kicsinyítő-becéző képzőknek (pl. m.108 / kirg., tat., -a; m. / tat. -i stb.) sem tulajdonítok jelentőséget, sőt mindenkit óvnék a messzemenő következtetések levonásától.

104 Rásonyi, L.: Der Frauenname bei den Türkvölkem. In: UAJb. XXXIV (1962), pp.

105 106 107 108

223-239; Rásonyi, L.: Kuman Özel Adları. In: Türk Kültürü Araşt¬rmalar¬, III-IVV-VI, Ankara 1966-1969, pp. 71-144. Rásonyi, L.: The Psychology and Categories of Name Giving Among the Turkish Peoples. In: Hungaro-Turcica. Bp. 1976, p. 221. Kálmán Béla: A nevek világa. Bp. 1973, p. 62. Hajdú Mihály: Magyar tulajdonnevek. Bp. 1994, p. 30. Rövidítések: bask.=baskír; kirg.=kirgiz; kzk.=kazak; m. = magyar nyelvi adat; trk. = török nyelvi adat; tat. = tatár; ujg. = ujgur.


25

Név végi rövidüléssel alakult becéző nevek Egyszótagú zárt rövidülések m.: Mór (< Móric), Il (< Ilona), Már (< Mária); trk.: tat. Töμ109 (< Töμfät-ulla110), Räμ (< Räμim-ulla), Sät (< Sät-gäräy < Säyet-gäräy); Kétszótagú nyílt rövidülések m.: Dia (< Dianna) , Teo (< Teodora); trk.: tat. Nuri (< Nuri-äμmät), Kétszótagú zárt rövidüIések Hangcsoportot [szótagot] vesztők: m.: Erzséb (< Erzsébet), Katal (< Katalin), Magdol (< Magdolna); trk.: tat. Söläy (< Sölayman), Þaynul (< Þayn-ulla); Két szótagot vesztők: m.: Rozál (< Rozália), Teréz (< Terézia); trk.: tat. Šarif (< Šarif-ulla), Äsfän ( Äsfändiyar); A török példák ebben a csoportban kivétel nélkül idegen (arab-perzsa) eredetű összetett nevek. A fentiekhez hasonló hosszú neveket más nyelvekben is csonkítják.111 Képzéssel alakult becéző nevek A törökben ez a leggyakoribb típus Az esetek többségében már az újszülött kicsinyítő-becéző nevet kap. Kivételt képeznek a rövidülés (csonkulás) után képzett személynevek, amelyeket később adnak és kedveskedő szólítónévként használnak a sokszor hosszú és nehezen kimondható idegen eredetű nevek helyett. A törökben igen gyakran járulnak kicsinyítő-becéző képzők a teljes nevekhez (illetve a névadás folyamán közszavakhoz), míg a magyarban ez volt a ritkább módja a kicsinyítésnek.112 109 A török adatok forrása a megjelenés előtt álló Onomasticon Turcicum. (2007-ben

megjelent, címleírását lásd a Bibliográfiában: OnomTurc.). Tatár példáim nagyobb részének végső forrása: Sattarov, G.F.: Tatar antroponimiqasï. Qazan 1990, pp. 205-207. 110 A téma szempontjából lényegtelen a nevek jelentése, ezért azok közlésétől eltekintek. 111 Kálmán: A nevek, p. 59. 112 Kálmán: A nevek, p. 59.

26


A) Egyelemű képzők -a / -e képző Teljes nevek után: m.: Vida (

27

trk.: kzk. Abiß (< Abd-raμman), Qulaμ (< Qul-badan), tat. női Bibeß (< Bibi-æamal), ¦braß (< ¦brahim), £ääß (<£äläl-etdin); kirg./kzk. Muqaß (< Muμaþali, Muμambet, Muμambet-þali), Sanaß (< San);116 -os /-ös / -us /-üs; -oß/-öß/-uß/-üß képző Teljes név után: m.: Zsoltus (< Zsolt); trk.: kirg. Otoß (< Ot?), £üzöß (< £üz), Köböß (< Köp);117 Egyszótagú zárt rövidülések után: m.: Ivos (< Ivó / Iván), Antus (< Antal), Bélus (< Béla), Esztus (< Eszter); trk.: tat. Þabduß (< Þabd-ulla), Säyfuß (< Säyf-ulla), Sälmüß (< Sälim-ulla), Bädrüß (< Bädr-etdin); -j; típusú képzők (m.: -aj; trk.: -ay / -äy /-iy) Teljes név után: trk.: tat. Baltay (< Balta), Tuqay (< Tuq / Tuqa?), Urazay (< Uraz); Egyszótagú zárt rövidülések után: m.: Laszaj ( László), Gizaj (< Gizella); trk.: tat. Qamay (< Qamal-etdin), Qaßay (< Qaßaf-etdin), Biläy (< Bilaletdin), Fäyziy (< Fäyz-ulla), Xämdiy (< Xämdel-nisa), Apay (< Þapt-ulla), Timay (< Timer-ßah), ¦ßmiy (< ¦ß-möμämmät); Kétszótagú zárt rövidülések után: trk.: tat. Mämätäy (< Möμämmät); -k-típusú képzők m.: -ak; trk.: -aq / -äk / -ek képző Teljes nevek után: trk.: tat. Urazaq (
116 Æaparov: Qïrþïz, p. 88. 117 Æaparov: Qïrþïz, p. 89.

28


Teljes nevek után: m.: Ákoska (< Ákos), Déneske (< Dénes), Eszterke (< Eszter), Juditka (< Judit), Kálmánka (< Kálmán); trk.: Ayqa (< Ay ‘Hold’), Ayuqa (< Ayu ‘Medve’), Balaqa (

29

Végül, úgy érzem, nem hagyhatom válasz nélkül azt a lehetséges kérdést, hogy miért túlnyomórészt arab eredetű nevek példáján keresztül mutattam be a török becézőnévképzés egyes sajátosságait. Egyszerűen azért, mert ez az arány felel meg a modern török személynévanyag eredet szerinti összetételének. Egyes török népek (pl. baskírok, tatárok, krími tatárok, törökországi törökök stb.) ma használt személynevei között az arab-perzsa (főleg az iszlám vallással kapcsolatos) nevek aránya a 85%-ot is eléri. Íme, egy újabb párhuzam a két névrendszer történetében: ahogy a „keresztény” (bibliai és martirológiumi) nevek a 15. századra szinte teljesen kiszorították az eredeti magyar, török és egyéb „pogány” neveket,118 az elmúlt századok során ugyanúgy sorvasztották el az iszlám kultúrával együtt terjedő idegen személynevek a valódi török neveket. Mindkét nép lelkületében tovább él azonban a hagyományos névadási rendszer, amit legeslegjobban a ragadványnevek gazdag változatossága és a becézőnevek sokszínűsége bizonyít.

118 Kálmán: A nevek, p. 43.

30

Vaskapuk

Vaskapuk (Temir qapïγ, Vaskapu, Dömörkapu)119 0. A 8. század első évtizedeire datálható türk rovásírásos emlékek sűrűn emlegetik a Temir kapïγ (‘Vaskapu’) helynevet.120 Tonjukuk feliratából (725/726) tudjuk, hogy a türkök a Gyöngyfolyón121 átkelve ellenségeiket a Vaskapun túlra kergették, s ezzel a Türk Birodalom nyugati határát kiterjesztették egészen a Vaskapu-szorosig, amely a türk feliratokban rendre a birodalom nyugati határaként szerepel.122 Hol volt, s mi volt valójában a türk feliratokban oly gyakran szereplő híres Temir qapïγ, azaz ‘Vaskapu’? Általánosan elfogadott vélemény szerint ez egy sziklás hegyszoros (szurdok) volt a Szamarkandot Balhhal összekötő úton. Thomsen szerint a 12-20 m széles, 3 km hosszú szűk hegyi átjáró a világ csodáinak egyike, méltó a nevéhez, amely alapján később a hasonló helyeket elnevezték az iszlám világban, sőt – tegyük hozzá – még azon is túl.123 A ‘szurdok, horhos, hegyszoros’ jelentésű vaskapu fogalom, vagy inkább földrajzi köznév, megfelelője számos nyelvben ismert. Az alább felsorolt példák közül egyik-másik eredetileg talán korabeli vár-, illetve városkapu megnevezésére szolgált, vagy a szóban forgó közép-ázsiai földrajzi köznév szószerinti fordítása, átvétele lehet: perzsa: dār-ī āhanīn ~ derbend-ī āhanīn; 119 Megjelenik a Kara Emlékkönyv (2007) tanulmányai között. Török nyelvű változata Demirkapılar címmel elhangzott 2006. április 13-án Izmirben, a Török Kultúra 1. Nemzetközi Konferenciáján. 120 Thomsen, V.: Inscriptions de l‘Orkhon déchifrées. MSFOu. 1896, p. 137; Thomsen, Vilhelm: Orhon Yazıtları Araştırmaları. Türk Dil Kurumu, Ankara 1993 p. 207 [Az orhoni feliratok kutatása]; Orkun, Hüseyin Namık, Eski Türk Yazıtları. Türk Tarih Kurumu Basımevi, Ankara 1986, pp. 24, 28, 32, 36, 46, 114, 116, 138. [Ótörök feliratok] 121 Amu-darja. 122 Thomsen: Inscriptions. p. 137; Orkun: Türk Yazıtları. pp. 115-116; Kakuk Zsuzsa (szerk.): Örök kőbe vésve. A régi török népek irodalmának kistükre a VII-től a XV. századig. Európa Könyvkiadó, Budapest 1985, pp. 35-37; Vásáry István: A régi Belső-Ázsia történe. Szeged 1993, pp. 64-65. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 7) 123 Thomsen: Inscriptions. p. 137; Vásáry: A régi Belső-Ázsia. p. 73.

Vaskapuk

31

arab: bāb al-āhanīn; orosz: železnye vorota; bolgár: železni vrata; román: porţile de fier; olasz: portone di ferro; szerb-horvát: demir-kapija ~ gvòzdena kapija; magyar: vaskapu; finn: rautaportti; német: eisernes Tor; angol: iron gate ~ irongate stb. 0.1. A leghíresebb „Vaskapu” kétségkívül a türk feliratokban szereplő és az imént említett hegyi átjáró, amely Transoxaniában124 a Baysun-tau hegységben található, közel a mai Derbent125 nevű faluhoz, a régi Szamarkand-Tirmiz (Termez)126 út mellett.127 Legkorábbi említése Hszüan-cangtól, a híres kínaí zarándoktól származik, aki 630-ban haladt keresztül a szurdokon és arról így írt: Délkeleten, a hegyek között, közel kétszáz lit128 tett meg és bement a Vaskapuba. A jobbról és balról emelkedő hihetetlen magasságú, egymással párhuzamos hegyek közötti szorost nevezték így. E hegyeket csak egy felettébb keskeny és ráadásul meredek szakadékokkal szegélyezett ösvény választja el. Itt a hegyek mindkét oldala vas színű kőfalnak látszik. Az átjáróba pedig egy vassal megerősített kétszárnyú kaput helyeztek el. A kapuszárnyakra meg egy sor vas kolompot akasztottak; ennek az átjárónak azért adták a mostani nevét, mert nehéz volt rajta átjutni és mert nagyon jól védték.129 Később ez az átjáró kötötte össze a Folyóközt a Balh környéki területekkel. Sűrűn előfordul a mohamedán forrásokban. A középkori arab és perzsa írók e területet sokszor Dār-ī āhanīnként, azaz Vaskapuként, vagy pedig Kolugaként130 emlegették. Clavijo, Kasztíliai III. Henrik követe volt 124 Transoxania, arab nevén Mā warā’ al-Nahr, az Amu-darja és Szír-darja közötti terü-

let, magyarul Folyóköz. 125 Darband település az afganisztáni Badahsan-tartományban lévő Faizabad közelé-

ben. 126 Tirmidh / Tirmizi / Termiz /, város az Amu-darja északi, vagyis jobb partján, ma

127 128 129 130

Termez város Özbegisztán déli részén (The Encyclopaedia of Islam. WebCD Edition, Brill Academic Publishers 2003, X. p.542b; Togan, Zeki Velidi: Umumî Türk Tarihi’ne Giriş. Enderun Kitabevi, İstanbul 1981, pp. 38, 63, 64, 188 etc. [Bevezetés az általános törtök történelembe]; www.sevde.de/Kuran-Tevsiri/Kehf/Kehf9298.htm) Encyclopaedia of Islam. II, p. 204/a, II, p. 115/b. Kínai hosszmérték („kínai mérföld”): 1 li = kb. 540 m. Hszüan-cang útleírásából idézi Thomsen (Orhon Yazıtlarıı. p. 207. 6. lábjegyzet). Valószínűleg a szurdok mongol qa’alγa ‘kapu, ajtó’ nevének (lásd lentebb a főszövegben) a torzult alakja.

32

Vaskapuk

az első európai, aki 1404-ben áthaladt a szurdokon és megemlítette, hogy van ott egy vámház, amely Timurnak jelentős vámjövedelmet biztosít, minthogy a Szamarkand és Hindusztán közötti kereskedelmi útvonalak mindegyike ezen a ponton halad keresztül. A szorost Hiüan-canggal egyezően írta le, majd hozzátette, hogy az elbeszélések szerint a múltban ezt az átjárót vasborítású kapu zárta el. A Bāburnāméban a szoros a mongol qa’alγa (arab transzliterációja: kahalghah) ‘kapu’ néven szerepel. A szurdok későbbi, Buzghāla Khāna131 neve az írott forrásokban a 18. században jelenik meg először. Ma is vezet út a szoroson keresztül, de már nincs semmilyen jelentősége.132 A kínai Hiüan-cang és Clavijo leírása magyarázatot ad a Vaskapu helynév keletkezésére. Ezek alapján érthetővé válhat a toponim kapu eleme, hacsak nem népetimológiás helyi magyarázattal van dolgunk, amire nagy valószínűséggel kell számítani az ilyen esetekben. Gyanút kelt az a részlet is, amely szerint a szurdok sziklafalai vas színűek voltak, talán éppen a bennük lévő nagymennyiségű vasérctől, s ha már itt tartunk, óhatatlanul eszünkbe jut az Ergenekon-legenda, amelynek ebben az összefüggésben játszott szerepének az ismertetésére később visszatérek. Azzal a lehetőséggel is számolnunk kell, hogy a szoros elnevezése esetleg a korabeli ismert vár- illetve városkapukkal való asszociácó eredményeként történhetett. 0.2. A másik, nem kevésbé nevezetes „Vaskapu” az észak-kaukázusi Derbent közelében volt. Derbent városa Dagesztánban a Kászpi-tenger nyugati partján, a Kakukázus hegység nyúlványai és a tenger közötti keskeny (3-3,5 km széles) átjáró bejáratánál fekszik. Az átjáró nevét különböző nyelvekben és számos változatban vonatkoztatták a közelében fekvő városra. A város mostani neve az újperzsa darband (dar ‘kapu’ + band ‘fémrúd; akadály, gát, torlasz’ szószerint ‘rácsos / eltorlaszolt (?) kapu’) kifejezésből származik. A Darband név először a 7. században 131 Thomsen (Orhon Yazıtları. p. 207. 6. lábjegyzet) a helynév „Bouzgola-Khana” vál-

tozatát közli, jelentéseként pedig a ‘Keçi Kulübesi’ (=kecskekunyhó, kecsketanya) kifejezést adja meg. Talán a Timur korabeli vámház emlékét őrizte meg? Lehetséges, hiszen a „Khana” a mai özbegben χåna ‘komnata, pomeščenie’ (Borovkov, A. K. (szerk.): Uzbeksko-russkij slovar’. Moskva 1959) 132 The Encyclopaedia of Islam. II, 115/b.; Thomsen: Orhon Yazıtları. p. 207. 6. lábjegyzet.

Vaskapuk

33

bukkant fel a város neveként. A város arab neve is egy konkrét vagy metaforikus kapuval való kapcsolatra utal: Bāb wa’l-Abwāb ‘a Kapu és a Kapuk’, Bāb al-Abwāb ‘a Kapuk Kapuja’, vagy egyszerűen csak al-Bāb ‘a Kapu’. Ezek a bizonyos „kapuk” tulajdonképpen a keleti Kaukázus völgyeinek a bejáratait jelentették valamelyik helyi nyelvjárásban.133 A régi örmény források adatai közül figyelmet érdemel a ‘hunok kapuja’ jelentésű megnevezés, valamint az, hogy a 6. században Pseudo Zacharias Rhetor írt bizonyos „kapukról, amelyek a Perzsiába vezető utat őrizték”. Ahol kapu volt, ott falnak, de legalább valamilyen kerítésnek is lennie kellett. És volt is! Az északi hódítók ellen 508 körül kezdtek el építeni Besh Barmaknál134 egy hosszú, égetett téglából és kőből álló megerősített falat, amely az északi oldalon 3650 m, a déli oldalon pedig 3500 m hosszú volt. Ez a két [párhuzamos] városfal-szárny, amelyeknek egymástól való távolsága 350-450 m volt, keleten elérte a Kászpi-tenger partját. Délnyugaton a városfal összeért az ún. hegyi fallal, amely nyugati irányban 40 km-re nyúlt be a gyakorlatilag áthághatatlan, erdő borította hegyek közé. A 4 m vastag és 18-20 m magas megerősített városfalak a már létező különálló erődítményeket egyesítették.135 Nem csoda, hogy ez az impozáns, ódon hangulatú építmény lenyűgözte az arab történetírokat, akik azt egyenesen a világ hét csodája közé sorolták. A középkorban Nagy Sándornak (i. e. 356-323) tulajdonították a derbenti átjáró elzárását az északról fenyegető Góg és Magóg törzsei előtt.136 A muzulmán mitológiában Gógnak és Magógnak megfelel Jádzsudzs és Mádzsudzs, az a nép, amely a távoli keleten lakik és a Földre szerencsétlenséget hoz. A Korán szerint Zu-l-Karnain, a kétszarvú, akit Nagy Sándorral azonosítanak, eljutott addig a helyig, ahol Jádzsudzs és Mádzsudzs élt és ott két hegy közé vasgátat épített azzal a céllal, hogy e népeket feltartóztassa. Más elbeszélés szerint Zu-l-Karnain a Föld határáig jutott el és nem vasgátat, hanem falat épített.137 A mohamedán geográfusok 133 The Encyclopaedia of Islam. I, 835b. 134 Beš-barmaq ‘öt ujj’, helynév. 135 Yarshater, Ehsan (szerk.): Encyclopaedia Iranica. I-XII (1982-2004) (http://iranica.

com) 136 Yarshater: Encyclopaedia Iranica. (http://iranica.com) 137 Tokarev, Sz. A.: Mitológiai enciklopédia. II. kötet, Gondolat, Budapest 1988,

pp. 554, 548.

34

Vaskapuk

szemében a Kakukázus hegylánca volt a földi választóvonal138, amelytől délre a civilizált világ, északra pedig a Sötétség Országa feküdt. Ők a kaukázust Saddaynnal139, vagyis azzal a két heggyel azonosították, amelyek közé Nagy Sándor akadályt épített Góg és Magóg ellen.140 Derbent régi nevei között nem találunk ‘vaskapu’ jelentésűt. Az oguz hőseposzban viszont, amint alább látni fogjuk, a derbenti szoros „Vaskapu”ja szinte eposzi jelzővé vált. Lehetséges-e hogy a török népek hozták magukkal az (ótörök?) elnevezési mintát, s a közép-ázsiai Vaskapu-szoros analógiája alapján nevezték el a Derbenti szorst is? Feltehetőleg igen, hiszen az avarok és a hunok után a nyugati türkök és a kazárok is megjelennek a Kaukázus vidékén a 6. századtól kezdve.141 A török jelenlét ettől az időtől számítható. Al-Bāb, azaz Derbent, és környéke ténylegesen a 11. században került török uralom alá, amikor a Nagy Szeldzsuk Birodalom része lett.142 Ezzel az oguz törökség is megtelepedett a Kaukázus déli-délkeleti felén. Mi sem természetesebb, hogy akár az északról, akár a déli irányból érkező és a Kaukázus vidékén élő törökség új lakóhelyén is a már kialakult névadási rendszernek és motívumkészletnek megfelelően nevezett el földrajzi objektumokat. Az oguzok híres hőseposzában, a Dede Korkut könyvében többször felbukkan a Demir Kapï ‘Vaskapu’ helynév (D4)143, mindahányszor határozottan Derbent városával, illetve a derbenti szorossal összefüggésben: 1. bátor Dundaz, a „Vaskapu ura” (bekje);144 2. Dundaz lerombolta és bevette a vaskaput a derbenti szorosban;145 p. 3. Etil-alp lerombolta Angolul: girdle of the Earth. Az arab sadd gátat, akadályt, a saddayn pedig kettős gátat, kettős kaput jelent. The Encyclopaedia of Islam. IV, p. 341b. The Encyclopaedia of Islam. I, p. 835b, IV, p. 341b. Togan: Umumî Türk Tarihi. pp. 190, 411; The Encyclopaedia of Islam. I, p. 835b; Golden, P. B.: An Introduction to the History of the Turkic Peoples. Ethnogenesis and State-Formation in Medieval and Early Modern Eurasia and the Middle East. Otto Harrasowitz, Wiesbaden 1992, p. 222. 143 Utalás az Adattár megfelelő betűjele alatti, megadott sorszámú névadatára. 144 Žirmunskij, V. M. – Kononov, A. N. (szerk.): Kniga moego deda Korkuta. Oguzskij geroičeskij êpos. Perevod akad. V. V. Bartol’da. Izdatel’stvo Akademija Nauk SSSR, Moskva – Leningrad 1962, pp. 74, 234, 235. 145 Az eposz egyik török kiadásában ugyanitt Demür Kapu szoros szerepel (Žirmunskij – Kononov: Kniga Korkuta. pp. 29, 178, 265.). 138 139 140 141 142

Vaskapuk

35

Demir Kapï erődítményeit és elvitte 99 erőd kulcsát.146 Žirmunskij szerint bátor Dundaz kapcsolata a derbenti szoros vaskapujával arra int bennünket, hogy a róla szóló elbeszélések egyik-másik momentumát az oguz történelem későbbi, kisázsiai korszakára vetítsük vissza.147 Amint fentebb láthattuk, Derbent arab nevének központi eleme a bāb ‘kapu’ jelentésű szó, amely ez esetben talán nem is konkrét kaput (vár/os/ kaput), hanem völgy-bejáratot jelentett. A török „vaskapu”-fogalom itteni adaptációját elősegíthette a város és környéke arab nevének az ismerete. E szempontból nem elhenyagolható részlet az, hogy a szóbanforgó oguz eposz egyes változataiban a város neve előtt jelzőként a török kapu (qapu) ‘kapu’ vagy kapulï (qapulï) ‘kapus, kapuval ellátott’ szó áll: Kapulï Kara Dervend ‘Kapus Fekete Dervend’, Kapular dervendinde ‘Kapuk Dervendjében’.148 A két, fentebb bemutatott híres „Vaskaput” gyakran összetévesztették, de ez a jelen tanulmány témája szempontjából érdektelen. 0.3. A harmadik, s egyben a törökséggel még közvetlenül kapcsolatba hozható és viszonylagos ismertséggel bíró Vaskapu-szoros (V71) a déli Kárpátokban található. Ezen a szoroson halad keresztül a Duna folyam. Azt a helyet, ahol a folyó sziklás hegyszorosban, szűk, zuhatagos mederben folyik, az oszmán-törökök joggal nevezték Demirkapınak (D24). 1. Az eddig elmondottak után talán nem is csodálkozhatunk azon, hogy ‘vaskapu’ jelentésű helyneveket találunk jónéhány helyen, ahol egykor török népek éltek és élnek még ma is. A dolgozat végén az Adattár (D)-szekciójában sorolom fel ennek példáit. A bemutatott Temir qapïγ ~ Demir Kapï ~ Demirkapu stb. helynevek denotátuma meglehetősen változatos: hegyszoros, folyószűkület (általában egy helyen az előzővel), kapu → várkapu → városkapu → városrész → település (falu, város), gát (sánc, fal), hegy, patak. Szinte minden esetben világos a névadás motívuma és könnyen követhető a jelentésváltozás, illetve a névátvitel is. 2. Magától értetődik, hogy egy olyan helyet, mint az al-dunai Vaskapu-szoros, a törökök – az ősi névadási minták alapján – Demirkapınak (D24) neveznek el, 146 Žirmunskij – Kononov: Kniga Korkuta. p. 240. 147 Žirmunskij – Kononov: Kniga Korkuta. p. 235. 148 Žirmunskij – Kononov: Kniga Korkuta. p. 264.

36

Vaskapuk

s ugyanerre a helyre a magyarok – talán az aktuális oszmán-török hatásra – a már réges-régóta ismert és országszerte meglévő Vaskapu helynevet adaptálják (V71).149 Az viszont már nehezebben magyarázható meg az eddigiek ismeretében, hogy miért találunk egész Magyarország-szerte, ettől a helytől néha több száz kilométerre, ráadásul sík terepen, Vaskapu helyneveket (lásd V: 38, 39, 41-43, 50-52, 54, 55, 60-68). Az eddig ismertté vált helynevek nagy része nem hozható kapcsolatba az oszmán-törökökkel sem földrajzi, sem kronológiai alapon: egyes Vaskapu-nevek az egykori hódoltsági területeken kívül esnek (V: 1, 24, 25, 26, 44-55, 60-70, 72-81), mások pedig esetenként több száz évvel megelőzik a magyarországi török uralom időszakát (V36: 1461-ből, V80: 1435-ből; V53: 1389-ből és 1406-ból adatolható). Az Adattárban van néhány valóban ‘kapu’ denotátumú helynév, ezek azonban nem tartoznak szorosan a témához, mivel újabb keletkezésűek, és valójában kapura, vár- vagy városkapura vonatkoznak, sőt még ténylegesen vasból is készühettek (pl. V19 /bizonytalan/, V22, V27, V30 /kérdéses/, V33, V34, V56 /bizonytalan/,). A vas metaforikus ‘erős, szilárd, áthatolhatatlan stb.’ jelentésével természetesen ebben az esetben is számolnunk kell. Az eddig ismert magyarországi Vaskapu helyneveket két csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak azok, amelyeknek denotátuma ténylegesen valamilyen szoros, vagy szűkület, illetve annak bejárata, „kapuja”. Teljes joggal sorolhatjuk ide a természetes és mesterséges gyepűkapukat. Ez az elsődleges vagy primér denotátumcsoport. Több olyan „Vaskapu” is idetartozik, amelynek a denotátuma már alig felel meg az eredeti kritériumoknak. Az egyik ezek közül az Alföldön, a Kiskunság kellős közepén található, jó messze hegyektől, folyóktól... Itt az elnevezést a homokos, nehezen járható útszakasz indokolta (V38). Egy másik hely is a nehezen járható homokos útról kapta ezt a nevet (V40). Ahol az út mellett két domb, vagy magas part van, az a hely már Vaskapu (V: 37, 39, 40, 46, 68) lehet. Tiszaszöllős határában a tiszai félszigeten két nagylombú nyárfa alkotott „vaskaput” (V42), nyilván az ott vezető út számára. Ugyanígy lehet „vaskapu” az a hely is. ahol egy vízfolyás magasabb parot között folydogál (V41). 149 Kiss Lajossal szemben én itt kerülöm a fordítás szót.

Vaskapuk

37

A másodlagos vagy szekunder csoportba azok a földrajzi objektumok tartoznak, amelyek valamilyen kapcsolatban vannak az elsődleges csoportba tartozó objektumokkal, pl. a közelében vannak, részét képezik, vagy érintkeznek vele. A magyarországi Vaskapu-helynevek denotátuma is szerteágazó. Megtalálható közöttük az eredetinek tűnő hegy-, folyó- és útszoros 21 esetben (V: 2, 4, 5, 14, 16, 20, 21, 28, 39, 40, 42, 44-47, 53, 55, 63, 69-71, 72, 81). További jelentésfejlődés, vagy méginkább névátvitel eredményeképpen a denotátumok köre jelentősen kitágult (hegy-, folyó-, útszoros = primér denotátum → szekundér denotátum). A változásokat a következő példákkal szemléltetem: (vár/os/kapu /= primér denotátum/ → városrész→) település /=szekundér denotátum/ vagy (hegy-, folyó-, útszoros →) település (V: 74, 36), amely vele kapcsolatban áll; (→) hegy, domb, szikla (V: 7, 47, 54, 57, 76, 77 ), amely a közelében van; (→) a benne lévő gát, sánc, fal (V19), amely ott található; (→) gyepűkapu (V: 24, 25, 35, 36, 51, 53, 60, 62, 67, 76, 80, 81), amelyet ott alakítottak ki; (→) birtok, terület, dűlő, puszta, rét, erdő (23, 29, 48, 31, 38, 52, 67, 75, 78, 80), amely mellette van; (→) folyó, patak, patakmeder, út (V: 41, 50, 68, 70, 73 ), amely ott halad át. A rendelkezésre álló névanyag tanulmányozása alapján az a véleményem, hogy a gyepűrendszer fennállása idején keletkezett helynevek, köztük a Vaskapuk is, a gyepűvonal kitágulásával együtt terjedtek el egyre nagyobb területen, majd a gyepűk megszűnésével egy részük elfelejtődött, másik részük pedig a fontosabb védelmi pontok, települések nevében még huzamos ideig, sokszor a mai napig fennmaradtak. A Vaskapu nevek széleskörű használata egyes kutatókat arra a gondolatra vezetett, hogy a vaskapu földrajzi köznévnek tekinthető. Eszerint: vaskapu 1. ‘két nagyobb rétség közt elkeskenyedő vízmeder’;150 150 Bíró Ferenc: Helynévalkotó vízrajzi köznevek a Körösök vidékén. In: Magyar

Nyelvjárások. (A Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve XXXIV) Debrecen 1997, p. 9.; http://mnytud.arts.klte.hu/ mnyj/xxxiv/07biro_f.doc

38

Vaskapuk

2. ‘mélyút, horhos bejárata’.151 Feltételezem, hogy e fogalom nem vált mindegyik nyelvjárásunkban földrajzi köznévvé. Valószínűleg nem ismerik a sík, (folyó)vízben szegény vidékeken sem, és talán a készülő Új magyar tájszótár cédulaanyagában is ezért nincs meg.152 Ha összevetjük a török Temir qapïγ ~ Demirkapı-féle neveket a magyarországi Vaskapu helynevekkel, feltétlenül szemünkbe ötlik a denotátum-kör alapvető azonossága. Naívnak, sőt ál-naívnak tűnhet a kérdés: Mivel magyarázható, hogy e két nyelvben az említett helynevek azonos világszemlélet alapján, nyelvileg azonos módon keletkeztek és azonos jelentéskörben használatosak? Erre a kérdésre keresem a választ a következő bekezdésekben. 3. Ismeretes, hogy a koraközépkori Magyarországot egy sajátos területi védelmi rendszer, a gyepű vette körül. Maga a gyepű szó sövényt jelent, ami arra utal, hogy a határvonl egyes részeit sövényekkel védték. A korabeli országhatár különben egymásra döntött fákból, árkokból, földhányásokból, kőtorlaszokból és megduzzasztott folyókból állt.153 Ezt egészítette ki a határvonalon kívüli több kilométer széles, lakatlanná tett földsáv, a gyepűelve. Vékony Gábor alapos tanulmányából tudjuk, hogy a pannóniai avarok már 700 körül e gyepű-gyepűelve védelmi rendszert használták a bajorokkal szemben. Hasonló határvédelmet alkalmaztak a kazárok is, ám ez mégsem jelenti azt, hogy a puszta határövezettel való védekezés nomád módszer lenne. Az Árpád-kori védelmi rendszer nyugaton teljesen a kései avar rendszert követi, sőt lehetséges, hogy a magyarok fennmaradt avar védműveket is használtak. Vékony Gábor arra a következtetésre jut, hogy a kérdéses határvédelmi módszer a földművelő, megtelepedett népek sajátja.154 151 Kiss L.: Földrajzi nevek. II, p. 741. 152 Gerstner Károly szíves szóbeli közlése. 153 Mező András: A nyíri-rétközi gyepű. In: A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola

Tudományos Közleményei. 2. kötet. Nyíregyháza, 1968, p. 242; Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet. Osiris Kiadó, Budapest 1998, p. 58. 154 Vékony Gábor: A gyepű szerepe az etnikai és politikai átalakulásokban. In: Nomád társadalmak és államalakulatok. (Tanulmányok).(Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 18) Szerk. Tőkei Ferenc, Akadémiai Kiadó, Budapest 1983, pp. 215, 222-223, 225, 227.

Vaskapuk

39

Ne feledjük, hogy a honfoglaló magyarság félnomád nép volt, ismerte (és nyilván gyakorolta) a földművelő, letelepült életformát is. Elődeink, mielőtt a Kárpát-medencébe költöztek volna, huzamos időt, közel három és fél évszázadot töltöttek különböző török népek (türkök, onogur bolgárok, kazárok) szomszédságában. Levédiában kb. 750-től 850-ig együtt éltek a kazár kaganátus alattvalóival, ami erőteljes hatással volt anyagi és szellemi kultúrájuk fejlődésére.155 A kazár kaganátusnak sokkal fejletteb gazdasági struktúrája volt. Ez időtájt terjedt el náluk az ekés földművelés fejlettebb változata és a megtelepült, belterjes gazdálkodás. Kétségtelen, hogy ez a folyamat a magyarságot is érintette. Erről tanúskodik a bolgárok és kazárok nyelvéből átvett jövevényszó-réteg is.156 Ezek alapján nagyon is valószínű, hogy a honfoglaló magyarok magukkal hozták a gyepű-gyepűelve védelmi rendszer ismeretét, s mivel a Kárpát-medencében még ráadásul meg is találták a korábban itt élt népek által épített hasonló védelmi rendszer maradványait, azt könnyedén felújították és használták. „Fatorlaszok emelésével, árkok ásásával, folyóvizek mesterséges árasztásával, az egyes (nem őrzött) utak elrekesztésével a rajta való áthaladást még tovább nehezítették. A Kárpátok irányában nem kellett nagy erődítéseket emelni: elegendő volt a néhány átjáró hágóhoz vezető utat védhetővé tenni. Délen Orsovától Nándorfehérvárig a gyepű vonalát hosszú ideig a Duna képezte. Nagyobb gondot fordítottak a nyugati gyepűvonalra, ahol az esetleges támadónak nem állta útját jól védhető hegység vagy széles folyóvíz. A Duna mocsaras vidékét és a Rába környékét, a Fertő tó és a Hanság mélyvizi területeit igyekeztek összefüggően járhatatlanná tenni... E gyepűket később többvonalúvá tették.”157 Mező András magyar nyelvész, névkutató, több évtizeddel ezelőtt bizonyította egyik tanulmányában, hogy a mesterséges országhatár (gyepű) vonala követhető a földrajzi nevek alapján.158 A gyepűk természetes és nélkülözhetelen részét képezték a gyepűkapuk, amelyeket általában nem a természetes akadályok gyengébben 155 Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet. Osiris Kiadó, Budapest 1998, pp.

18, 23, 24, 27 156 Kósa: Magyar művelődéstörténet. p. 24; Lőrincz L. László: „...jurták között járok”

A belső-ázsiai hősének. Magvető Kiadó, Budapest 1981, p. 183. 157 Kósa: Magyar művelődéstörténet. p. 58. 158 Mező: A nyíri-rétközi gyepű. p. 242.

40

Vaskapuk

védhető pontjainál alakítottak ki.159 Mező András ezt írja fentebb idézett munkájában: „Közvetlenül a gyepűre utalnak a mesterséges országhatár és a gyepűt átszelő utak találkozásánál lévő kapuk elnevezései. Ezek az utak nemcsak közlekedési, hanem hadi célokat is szolgáltak. Ezzel magyarázható, hogy az utaknak az ország belseje felé eső szakaszain is voltak megerősített kapuk.” Végül arra a következtetésre jut, hogy a Kapu, Vaskapu helynevek egy-egy középkori út egy bizonyos pontjára utalnak.160 Ennek bizonyságát magam is látom a vizsgált Kapu ~ Kapi ~ Kapus ~Kapos és Vaskapu helynevek területi elhelyezkedésén (lásd Adattár). A Szabolcs-Szatmár megyei Döge határában lévő Kapus (folyó, 1381-ből adatolva) az országvédő gyepűvonal átjárója, kapuja közelében lehetett, ugyanott találjuk ma a Kapus-kert helyet.161 További Kapus ~ Kapos neveket az Adattár (Ks) jelzésű részében közlök. Nemcsak Somogyban fordulnak elő Kapus ~ Kapos ~ Kapi helynevek, hanem a régi Hunyad, Doboka, Kolozs, Ung és a mai Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár megyében is (Ks: 4-7). A jelen tanulmány szempontjából fontos a SzabolcsSzatmár megyei Magy község határából ismert Kapus-hegy (Ks5) példája. E domb ezen a néven (Kapushegh) szerepel egy 1436-os oklevélben. Ugyanazon a helyen egy 1870-ben készült térképen Vaskapu tájéka van, a mai Magy község határában pedig ott találjuk a Vaskapu rétet, amely az előző nevekkel együtt az egykori gyepűátjáró emlékét őrzi.162 A Kapos, Kapus, Kapi elemet tartalmazó összetett helynevek is nagy valószínűséggel az egykori gyepűkapukra utalnak. Kapuvár (Győr-Sopron m.) 17. század előtti neve csupán Kapu volt (1162: Copuu).163 Gyaníthatjuk, hogy egyes Kőkapu helyneveink is a gyepűátjárókra emlékeztetnek.164 Amint láttuk, a gyepűkapuk megnevezésére általánosan az egyébként régi török eredetű kapu szót használták. Jelzős összetételei közül meglehetősen elterjedt a Vaskapu név. A kapu összetevőhöz nem kell magyarázatot fűzni. Kósa: Magyar művelődéstörténet. p. 58. Mező: A nyíri-rétközi gyepű. pp. 243, 248. Mező: A nyíri-rétközi gyepű. p. 243-244. Mező: A nyíri-rétközi gyepű. p. 244. Kiss L.: Földrajzi nevek.; Derbent egyik arab neve is csupán ennyi volt: al-Bāb ‘a Kapu’. 164 1352: Kőkapu (Karácsonyi: Halavány vonások. p. 1048); és még egy-két adat Borovszkynál és Csánkinál. 159 160 161 162 163

Vaskapuk

41

A vas-hoz már annál inkább. Miért éppen vaskapu és nem kőkapu, még abban az esetben sem, ha a hegyszorost sziklák képezik?165 Erre a kérdésre csaknem egy évszázada már Tagányi Károly is kereste a választ. Véleménye szerint a Vasvár, Vaskapu helynevek vas-eleme ‘erősen védett, a vas erejével vetekedő hely’.166 Moór Elemér elavult szavakat tartalmazó összetett földrajzi neveink vizsgálata során tért ki a Vas- előtagú nevekre. Megállapítása szerint, például Vasvár helynév legalább öt helyen van az országban (Vas, Borsod, Szerém, Szabolcs és Szatmár megyében), ezért valószínűtlen a vas elem ‘vas; Eisen’ jelentése. A régi magyarban lehetett egy ‘körülkerített, megerősített hely’ jelentésű homonímája, amelynek megfelelői kimutathatók a rokonnyelvekből, s így a magyar nyelv uráli rétegébe tartozhatott. Talán ennek az elfeledett szónak az emlékét őrzi a Vasad név, amelyet azonban másképp is lehet magyarázni.167 Az iráni eredetű és ‘erődítmény, megerősített hely’ jelentésű vár szó hozzáadásával keletkező Vasvár nevek tehát kétszeresen fejezik ki ugyanazt: ‘körülkerített, megerősített hely; erőd’. Mező András szerint Tagányi és Moór értelmezései kiegészítik egymást, s ráillenek más Vas megyei helynevekre is, olyanokra, mint Vas-hegy, Vas-erdő és a többi.168 A fentieket a következőképpen összegezhetjük: a helyneveink ősi rétegében szereplő vas elem jelentése lehet: 1. ‘körülkerített, megerősített hely’ (Moór); 2. ‘erősen védett, a vas erejével vetekedő hely’ (Tagányi); 3. az 1. és a 2. jelentés együtt (Mező). Magam a Vaskapu nevek példája alapján inkább a vas szó metaforikus ‘vas erejével vetekedő, kemény, szilárd’ értelemben való használatát tartom valószínűnek. Ugyanez a véleményem a szóban forgó török helynevek temir ~ demir ‘vas’ elemének helynévi jelentéséről is. Meg kell jegyeznem, hogy, természetesen vannak helynevek mindkét nyelvben, amelyeknek vas, illetve temir ~ demir eleme a konkrét ‘vas’ értelemben szerepel.

165 „Kőkapu” helyett Vaskaput találunk a következő helyeken: V 2, 7, 16, 17, 69, 71. 166 Tagányi Károly: Gyepü és gyepüelve. In: Magyar Nyelv 9 (1913), pp. 99-100; Mező:

A nyíri-rétközi gyepű. p. 244. 167 Moór Elemér: Eltűnt szavak nyomai földrajzi neveinkben. In: Pais Emlékkönyv.

Szerk. Bárczi Géza – Benkő Loránd. Budapest 1956, p. 428; Mező: A nyíri-rétközi gyepű. p. 244. 168 Mező: A nyíri-rétközi gyepű. p. 244.

42

Vaskapuk

4. Mindkét nyelvű „Vaskapu” vonatkozásában felmerül azonban a kérdés, hogy miért éppen vas és temir ~ demir, nem pedig kő-, réz- vagy valamilyen más kapu szolgál a különböző szorosok jelölésére úgy a törökben, mint a magyarban? A török-lakta területek egy részén olyannyira elterjedt és ősidőktől fogva használt Temir kapïγ ~ Demirkapı-féle nevek keletkezésében a „vas” metaforikus értelmezése mellett szerepe lehetett annak az ősi mitológiai hagyománynak, amely az Ergenekon-legendából származik. 4.1 Az Ergenekon-legendát ma leginkább Rasídaddín (1247-1318) perzsa történetíró Világtörténetéből ismerjük.169 A legenda kétségtelenül egy általános török származás-eposz részlete, a nőstény farkastól való származás mondájának a folytatása. Rasídaddín ezt a legendát teljes egészében elmongolosította. Itt a mongol törzsek a török törzsek közé tartoznak. A legenda szerint két ezer évvel korábban az egymás mellett élő mongolok és törökök viszonya véglegesen megromlott, állandó harcaik során egymás megsemmisítésére törekedtek. Végül a török törzsek kerekedtek felül és megölték a mongolokat. Mindössze egy férfi és egy nő menekült meg, akik a törököktől való félelmükben a hegyek közé, egy járhatatlan sziklás helyre menekültek. E helynek egyetlen, ezer nehézség árán járható bejárója volt csupán. A magas hegyekkel övezett hely közepén egy vízfolyások szabdalta sík síkság volt. Ezt a síkságot Ergenekonnak170 nevezték. A menekült pár utódai itt úgy megsokasodtak, hogy végül már nem fértek el az erdőkben és a környező hegyekben sem. Mivel a meredek hegyszoros szinte járhatatlan volt, ki kellett találniuk valamit, hogy kijussanak onnan. Közvetlenül a szoros mellett volt egy vasbánya, ahol vasércet bányásztak, s belőle vasat olvasztottak. Minthogy más „kiutat” nem találtak, elhatározták, hogy ezt a „vaskaput” 169 A mű teljesebb címe: Dzsámi at-tavárikh ‘Krónikák gyűjteménye’. Orosz kiadása:

Semenov, A. A. - Petruševskij, I. P. (szerk.), Rašid-ad-din, Sbornik letopisej. I-II. Moskva 1952-1960. A legenda tartalmi összefoglalását Bahaeddin Ögel török fordítása alapján közlöm. (Bahaeddin Ögel: Türk Mitolojisi. (Kaynakları ve açıklamaları ile destanlar) I. (Atatürk Kültür, Dil ve Tarih Yüksek Kurumu Türk Tarih Kurumu Yayınları VII.) Türk Tarih Kurumu Yayınevi, Ankara 1998, pp. 60-63) 170 Rasídaddín értelmezésében: Ergenekon < ergene ‘meredek, nehezen járható’ + kon ‘hegyhát, hágó’ (Ögel: Türk Mitolojisi. I, p. 62). Ismeretes Ergünekün változatban is (Tokarev, Sz. A.: Mitológiai enciklopédia, p. II, 501).

Vaskapuk

43

megolvasztják és a szabaddá váló hasadékon keresztül menekülnek ki a hegyek fogságából. Komoly előkészületek után ez sikerült is nekik. Ily módon szabadultak ki a fogságból és szóródtak szét a pusztaságon. Így szól a legenda, amely magyarázatot ad a Vaskapu név török prototípusának keletkezésére és elterjedésére. Hogy egy legendának mennyi a valóságalapja, az sok mindentől függ. Mindenesetre vannak további apró részletek, amelyek a legendához kapcsolhatók, s a vizsgált helynév „vas” elemének a mágikus-misztikus jelentéstartalmát bizonyítják. 4.2. Mint tudjuk, a türkök számára a vas magasztos és szent dolog volt. Ugyanúgy a vassal való foglalatosság, a kovácsmesterség is. A türk birodalmat megalapító Bumin és Istemi kagán törzsének a főfoglalkozása a kovácsság volt. Ennek ellenére nincs arra vonatkozó adatunk, hogy a türköknek milyen vasművességgel kapcsolatos szertartásai voltak, s ha voltak, milyen szerpük volt a türkök hagyományaiban és vallásában. Ha a forrásokban nincsenek is erre vonatkozó adatok, Közép-Ázsia egyes népeinek ma is élő hiedelmei e kérdésben némi támpontot nyújtanak.171 Különböző török népek mondáiban, valamint az altáji és dél-szibériai mitológiában gyakran esik szó szent „Vas-hegyről” és „Acél-hegyről”. Úgy tűnik, hogy e „vas-hegyek” fontos szerepet játszottak a török eredetmítoszokban és a kozmogóniában is. E hegyek a legendák szerint sokszor a tengeren vagy az óceánon túl vannak, s a világ végét jelképezik.172 Ennek fényében kézenfekvő, hogy a Kaukázus is „Vas-hegy” (Demir dağ) volt a török hiedelem szerint. Így válhat érthetővé a Derbenti szoros török Demirkapu „Vaskapu” nevének a motivációja is. 5. Ismerhették-e a honfoglaló magyarok a törökök fentebb körvonalazott „vaskultuszát” és a vele kapcsolatos legendákat, hiedelmeket és szokásokat? A válaszom: igen. Véleményem vázlatos alátámasztását a következőkben kísérlem meg. Mint tudjuk, a magyarság önálló életének a kezdetén az eurázsiai nomád kultúrközösség részesévé vált, életmódját és műveltségét az ottani törvényszerűségek formálták. Történetének első korszakában (i. e. 1. évezredtől a 6. századig) a steppevidéken zömmel iráni nyelvű népek (szkíták, 171 Ögel: Türk Mitolojisi. I, p. 66. 172 Ögel: Türk Mitolojisi. I, p. 59, II, pp. 434-35.

44

Vaskapuk

szakák, szarmaták) éltek. Az ősmagyar történelem második korszaka a nyugati türk birodalom megalakulását követő nagy népvándorlással kezdődik a 6. század közepén, amikoris újabb török nyelvű népek jelennek meg Európa és Ázsia határán. Ekkor kezdődik a magyarság „török korszaka”, mivel szoros kapcsolatba kerültek a bolgár török nyelvű onogurokkal (onogur bolgárokkal) és a kazárokkal.173 A továbbiak szempontjából lényeges annak hangsúlyozása, hogy a steppei nomád világban az egyes műveltségi elemek, mondák és hiedelmek óriási területen terjedtek el, függetlenül attól, hogy az egyes népek milyen nyelvet beszéltek, így érthető, hogy az ősmagyarság hitvilága és egész szellemi műveltsége ugyancsak magán hordozta az általános steppei jegyeket. Több legendánk, köztük pl. a Szent László-legenda, ebbe a korba nyúlik vissza.174 Lőrincz László írja ezzel összefüggésben: „...a pusztai nomádok nem mindegyike feltétlenül etnikai rokonunk, sőt túlnyomó többségük bizonyosan nem az. Rokon azonban a költészetük, amely akárcsak a gazdasági forma, az életmód, birodalomról birodalomra, népről népre hagyományozódott Eurázsia steppeövezetében.”175 A fentiek ismeretében tételezem fel, hogy a kérdéses „vaskapu”-fogalom eurázsiai, közelebbről török (eredet)legendák, mítoszok, vagy konkrét „Vaskapu” helynevek ismerete alapján született meg. 5.1. A vaskultusz maradványai lehetnek a magyar nyelvterületen elszórtan meglévő Vashegyek (lásd Vh rövidítés alatt az Adattárban) és még egyes egyéb vas elemet tartalmazó régi keletkezésű helynevek. Példaként említhető a Somogy megyei Ors községnél fekvő Vaserdő (Vh5), amely a Vashegy mellett van. Egyik Vaskapunk (V25) pedig éppen Vasvár és Győrvár között van. A vas mágikus erejébe vetett hit kimutatható magyar archaikus imaszövegekből és nomád (mongol) hősénekekből is, amelyekben a vasszegek sárkányokat visszatartó, gonosz szellemeket elriasztó ereje a vasnak köszönhető. „Ehhez a hiedelemhez kapcsolható minden bizonnyal az égi 173 Kósa: Magyar művelődéstörténet. p. 18. p. 19, 23-27 174 Kósa: Magyar művelődéstörténet. p. 21; Lőrincz L. László: „...jurták között járok”

A belső-ázsiai hősének. Magvető Kiadó, Budapest 1981, p.7. 175 Lőrincz L. László: „...jurták között járok” A belső-ázsiai hősének. Magvető Kiadó,

Budapest 1981, p. 184.

Vaskapuk

45

kovácsok alakja is, akik vaskalapáccsal és vasüllőn edzik meg a hőst, mielőtt a sárkány ellen indul.”176 6. A régi, még honfoglalás előtti gyökerekkel rendelkező Vaskapunevek mellett megjelentek a 16-17. században ugyanezen nevek oguz köntösbe bújtatott megfelelői. A Mecsek- és Pilis-hegység körzetéből ismert Dömörkapu helynevek (lásd Dk rövidítés alatt az Adattárban) a magyar nyelvben szabályos megfelelései az oszmán-török Demirkapı ~ Demirkapu ‘Vaskapu’ helyneveknek. A bácskai Kossuthfalva (Ómoravica) község határában lévő egyik völgy Vaskapu (V35) nevének máig élő szerb-horvát megfelelője Demirkapia, amely szintén az oszmán-török Demirkapı átvétele. Úgy gondolom, hogy ez esetben a magyar név a korábbi. Kiss Lajos szerint a Bátaszék határában lévő Dömörkapu (Dk3) település neve „nagy valószínűséggel” a régi magyar Szurdokút (Sz3) helynév tükörfordítása. A török név pedig idővel felülkerekedett a magyarban. Úgy vélem, ez esetben nem teljes tükörfordításról van szó. Jóllehet, a magyar szurdok jelentése ‘horhos, hegyszoros’, s ez tökéletesen megfelel a török Demirkapu helynévnek, a régi magyar helynév út eleme azonban hiányzik a török névből.177 Ebből arra következtetek, hogy a névadó vagy „fordító” törökök csak a magyar név Szurdok alakját ismerték. Magának a kérdéses szurdoknak az ismerete azonban önmagában is elegendő lehetett az elnevezéshez. A Dömörkapu nevek több következtetés levonására kínálnak alkalmat: 1. a hódító törökök a hely ismeretében a saját földrajzi fogalmaiknak (névadási sémáiknak) megfelelően adhatták a szóban forgó nevet; 2. egyszerre ismerhették a törökök az adott helyet és annak magyar nevét, amely nemcsak Szurdok, hanem Vaskapu(!) is lehetett, amint azt az ómoravicai példán láttuk. Feltűnő, de nem meglepő, hogy a Dömörkapuk mindig a Vaskapu nevű helyek közelségében vannak (lásd Adattár). És ezzel a kör bezárult: az ősi, a honfoglaló magyarsággal észak-keletről az eurázsiai steppevidékről érkező vaskapu-fogalom alapján keletkezett magyar 176 Lőrincz: „...jurták között járok”. p. 195-96. 177 A Szurdokút várható tükörfordítása Demirkapu-yol(u) ‘Vaskapu út(ja)’ lenne. Ebbe

a körbe tartozik a Dağyolu ‘Hegy-út(ja) / Hegy(i)-út’ és a Dağyöre‘Hegyvidék’törö kországi falunév is (Gülensoy, Tuncer: Türkçe Yer Adları Kılavuzu. (Atatürk Kültür, Dil ve Tarih Yüksek Kurumu Türk Tarih Kurumu Yayınları 618) Ankara 1995, p. 81.)

46

Vaskapuk

helynevek mellé odakerültek az oszmán-török hódítók által dél-keleti irányból, Kisázsiából hozott török Demirkapu nevek, amelyeknek ősforrása végsősoron ugyanaz a belső-ázsiai mitológiai vaskapu, amelyet a magyarok steppei vándorlásaik során a török nomádoktól ismerhettek meg. Adattár (D) Demirkapı: 1. Temir qapïγ (hegyszoros, szurdok a Baysun-tau hegységben, közel a mai Derbent178 nevű faluhoz, a régi Szamarkand-Tirmiz (Termez) út mellett az Amu-darjától északra)179 2. Talka Demirkapısı (hegyszoros az Ili-völgy északi felében), állítólag ez az Ergenekon-legenda „vaskapu”-ja180 3. Termiz Demirkapısı lásd Temir qapïγ 4. Temir-Kapu ~ Demir Kapï ~ Demirkapu ~ Demür Kapı (Železnye vorota /=Vaskapu/, vár-, városfal és/vagy városkapu, Derbentben, az oguz eposzban maga a város)181 5. Demirkapı (városrész az Aranyszarv-öbölnél, Isztambul)182 6. Demirkapı (kapu, a szultáni palota egyik kapuja Isztambulban)183 7. Demirkapı (Vaskapu, hegyszoros a déli Kárpátokban, az Al-Duna összeszűkült mederszakasza) 8. Demirkapı geçitleri (=Vaskapu szorosok (hágók?); az Algír–Sétif útvonal azokon keresztül vezet; Algéria). Ezeket a szorosokat a Biban-hegységben eredő Summam folyó mellékfolyói vájták.184 178 Darband település az afganisztáni Badahsan-tartományban lévő Faizabad közelében 179 Tirmidh / Tirmizi / Termiz /, város az Amu-darja északi, vagyis jobb partján, ma

180 181 182 183 184

Termez város Özbegisztán déli részén (Encyclopaedia of Islam; Togan: Umumî Türk Tarihi. pp. 19, 38, 63, 64, 188 etc.; www.sevde.de/Kuran-Tevsiri/Kehf/Kehf92-98.htm). Megkülönböztetésül a többi „Vaskapu”-tól, a szakirodalomban erről a városról nevezik a közelében található átjárót „Termiz Demirkapısı”-nak (Togan, Zeki Velidi: Bugünkü Türkili Türkistan ve Yakın Tarihi. Enderun Kitabevi, İstanbul 1981, p. 53). Togan: Bugünkü Türkili Türkistan. pp. 18, 31. Žirmunskij – Kononov: Kniga Korkuta. pp. 29, 74, 86, 172, 178, 240, 257, 265. Büyük Lûgat ve Ansiklopedi. Istanbul 1970, 3. cilt, p. 507. Büyük Lûgat ve Ansiklopedi. 3. cilt, p. 507; www.basin.telekom.gov.tr/dergi/20031yazilar/topkapi.htm Büyük Lûgat ve Ansiklopedi. 3. cilt, p. 508.

Vaskapuk

47

9. Damīr Qābū (=Dämirqapu?; település a Tigris folyó vidékén Qāmishli és Mosul között Szíriában)185 10. Demir Kapı (templomkapu, St. Pierre templom, Antakya, Törökország)186 11. Demir Kapı (töltés, gát, sánc, Tirmizi / Termiz város közelében, a Szamarkandból Hindusztánba vezető út mentén)187 12. Demir kapı (szoros, sziklába vájt átjáró, a vízzel körülvett Alan falu (Balıkesir megye, Törökország) egyetlen bejárója)188 13. Demirkapı (falu, Balıkesirtől délre, Balıkesir megye, Törökország)189 14. Demir Kapı (kapu, a káni palota belső udvarába vezető kapu, Bahcseszaraj, Krím félsziget)190 15. Demirkapı (terület, azelőtt várkapu, Çal falu, Giresun m., Törökország), a faluba a Demirkapı nevű területen keresztül lehet bejutni, ott az út melletti szűk kapun (átjárón) keresztül lehet eljutni a palota romjaihoz.191 16. Demirkapı (falu, fennsík, Taşkıran falu szomszédságában, Trabzon város körzetében, Törökország)192 17. Demirkapı (falu, Torul járás, Gümüşhane megye, Törökország)193 18. Demirkapı Dağı (hegy, hegyhát, hegygerinc, a Keleti Feketetengeri hegylánc része)194 19. Demirkapı (völgyzárógát, híd, Antakya, Törökország), eredetileg hegyszorosnak a neve volt, majd később az oda épített várfalat róla nevezték el.195 185 Képes Világatlasz. Carthografia, Budapest 186 www.antakyarehberi.com/hataytarih/genelbilgi.htm 187 www.sevde.de/Kuran-Tevsiri/Kehf/Kehf92-98.htm; www.biyografi.net/kisiayrinti.

asp?kisiid=2907 188 www.bigadic.gov.tr/tanitim/turizm3.asp 189 www.kafder.org.tr/bilgibelge.php?yazi_id=70 190 www.ismailgaspirali.org/Emel_Dergisi/emel135_m05.htm. Evlija Cselebi leírása szerint 191 192 193 194 195

a palotának mind a négy oldalán „vaskapu” volt (http://tr.wikipedia.org/wiki/Hansaray). www.rizede.com/karadeniz/giresun.php www.nailcelebi.gen.tr/basinda/3_2_013.htm; www.karadenizweb.com/dkaradenizyay.htm www.kenthaber.com/sayfalar/ilceler.asp?IlceKodu=2905 http://www.gefad.gazi.edu.tr/233/23311.htm http://www.maliye.gov.tr/defterdarliklar/hatay/turistmk.htm

48

Vaskapuk

20. Demirkapı (városrész, Bursa, Törökország)196 21. Demirkapı (patak, az Aras folyóba ömlik, Kars megye): „...güneyden Demirkapı, Kaput, Todan, ... derelerini alarak Hazar Denizine doğru yoluna devam eder”197 [délről a Demirkapı, Kaput, Todan stb. patakokat összegyűjtve folytatja útját a Kászpi-tenger felé] 22. Demirkapija (település és körzet, Macedónia)198 23. Demirkapı (folyó- és hegyszoros, az Al-Duna zuhatagos szakasza Orsova alatt, Temes megyében, az egykori török birodalom határán), legelső előfordulásai: 1816: Demir Capi, 1833: Vaskapu, az előbbi tükörfordítása.199 (Dk) Dömörkapu: 1. Dömörkapu, Dömörkapu-völgy (hegyszoros és völgy a Sikárosi völgyben, Pilis-hg., Pest m.): „Ez a völgy a Pilis vidékéről húzódik lefelé és Sikárosi vagy Dömörkapu-völgy a neve. Zöldelő rétekkel váltakozó erdők közt csörgedezik benne a Bucsina patak, az egész vidéknek legnagyobb folyóvize. Két egymáshoz közeledő meredek hegy, a Kapitányhegy és a Kolevka (Bölcsőhegy) közt egy félkörben lépcsőzetesen emelkedő sziklafal zárja el a völgyet. A patak, ha megdagad, tajtékozva omlik itt alá a 7 méter magas sziklafalról, betöltve zúgásával az egész völgyet. E hegyszorosnak, melyet a fővárosi turisták mostanában sűrűn látogatnak, Dömör-kapu a neve, a mi nyilván a török „demir kapu” (vaskapu) elnevezés elmagyarosított kiejtésű maradványa.”200 2. Dömörkapu (település Szentendrétől nyugatra a Pilis hg.-ben)201 3. Dömörkapu (település és pusztája, Bátaszék, Baranya és Tolna m. határán), a régebbi Szurdokút hn. (Sz3) oszmán-török tükörfordítása.202 www.ottomansouvenir.com/Capitals/Bursa.htm www.kars.gov.tr/ilceler/kagizman/kagizman.htm http://www.slovarji.com Kiss L.: Földrajzi nevek. II, p. 741. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. I-XXI. Budapest, 1887-1901; KAKUK, S.: Recherches sur l’histoire de la langue osmanlie des XVIe et XVIIe sičcles. Les éléments osmanlis de la langue hongroise. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973, p. 122; www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/ lexikon/pallas/html/028/pc002846.html 201 index.hu/forum/forum.cgi?a=t&t=9108151 202 Fényes; Vályi: Magyar Ország. p. 518; Kiss L.: Földrajzi nevek. I. p. 387. 196 197 198 199 200

Vaskapuk

49

4. Dömör kapui dülő (dűlő, szántóföld, Bátaszék, Tolna m.): „Apáthi községhez tartozó Dömörkapui pusztával határos lévén onnan vette a nevét.”203 5. Dömörkapu (település a Mecsekben, Pécs mellett) 204 Kapos lásd Kapus (Ks) Kapus: 1. Kapus-földek (földterületek, Kéttornyúlak, Veszprém m.): „régebben a falubol kapun lehetett csak kimenni, ’s ezért neveztettek a’ Dáka helység felé vezető kapunáli földek kapus földeknek.”205 2. Kapos (folyó, Kapos- előtagú helynevek, Somogy m.), egykori gyepűkapuval lehet kapcsolatos.206 3. Kaposhida (erdő, 1451, Somogy m.?)207 4. Kapus (folyó, 1381, Szabolcs-Szatmár m.)208 5. Kapus-hegy (domb, 1436: Kapushegh, Magy, Apagy és Mohostelek határainak találkozásánál, Szabolcs-Szatmár m.): ma Vaskapu (rét) Magy község területén, egy 1870-es térképen Vaskapu tájéka néven szerepel, s az egykori gyepűátjáró emlékét őrzi.209 6. Kapus-kert (kert?, Döge helység, Szabolcs-Szatmár m.)210 7. Magyarkapus (település /
203 Gaál – Kőhegyi: Tolna. p. 299. 204 www.pecs.hu/index.php 205 Ny. Nagy István (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtára : történelmi Veszprém 206 207 208 209 210 211

vármegye. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa 2000, p. 96. Kiss L.: Földrajzi nevek. I, pp. 683-84. Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Mező: Nyíri -rétközi. p. 243. Kiss L.: Földrajzi nevek. II, 72

50

Vaskapuk

(Kk) Kőkapu: 1. Kökapu (1352)212 2. Kőkapu, hegy (462 m), Börzsöny hg., Pest, Nógrád m., (Borovszky) 3. Kőkapu-puszta, Nógrád m., Mohora község határában (Borovszky 86) 4. Kőkapu, várbirtok, Trencsén vm. (Csánki IV.) (Sz) Szurdok: 1. Szurdok (szántóföld, Füzesgyarmat, Hont m.)213 2. Szurdok (hegy, Sirak, Hont m.)214 3. Szurdok-út, (út, Baranya m.), 1267: „locum Zurdukut (Szurdok-út) vocatum”.215 4. Szurdoki út (út, Báta helység, Tolna m.): „két magas hegy orom között szöllökön, késöbb lapályos szántóföldeken keresztül”216 5. Szurdok-oldal (terület, Alsónyék, Tolna m.): „Szurdók oldali, az itt keresztül vonúló mélly, két part közé szorúlt uttól, melly útszorúlat itteni tájszóval szurdoknak neveztetik”217 (Vh) Vashegy: 1. Vashegy, hegy,Vas m., a Wechsel-hegység magyar nyúlványának a része, Óvár községnél218 2. Vashegy, Vonyarcvashegy község Keszthely közelében219 3. Vashegy (hegy (358 m), erdő, Csővár, a Cserhát hg. déli nyúlványán, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., uo. Őrhegy, Kőhegy, Várhegy)220 212 213 214 215 216

217 218 219 220

Karácsonyi: Halavány vonások. p. 1048. Bognár: Hont. p. 124. Bognár: Hont. p. 259. Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár. Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus. III. Pest 1869, p. 174. Gaál Attila - Kőhegyi Mihály: Tolna megye Pesthy [!] Frigyes helynévtárában. I-III. In: A Szekszárdi Balogh Ádám Múzeum Évkönyve. Szekszárd, I. közlemény: II-III. (1971-1972) kötet, p. 280. Gaál – Kőhegyi: Tolna. I. közl. p. 283. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Csánki: Magyarország történelmi földrajza. III. kötet. Bognár: Pest-Pilis. p. 96; Borovszky: Magyarország vármegyéi. Pest-Pilis-Solt vm. I, p. 8, 22, 260.

Vaskapuk

4. 5. 6. 7. 8. 9.

51

Vas-hegy (hegy?, Ors község, Somogy m.)221 Vas-erdő (erdő, Ors község, Somogy m.) 222 Vas-hegy (hegy, latin: Mons Ferreus, a Zengő középkori neve)223 Vas-hegy (hegy?, Nyíribrony község, Szabolcs-Szatmár m.)224 Vashegy (dülő), Ibrony, Szabolcs vm.225 Vashegy, hegy (812 m), Gömör-Kishont vm., uo. Őrhegy (297 m) – valóban működő vasbánya is volt a közelben, uo.; közelében Csővár Várhegye található, Vashegy (Zeleznyik[!], 885 m), ércekben gazdag.)226

(V) Vaskapu: 1. Vaskapu (határrész?, Nyitra m.)227 2. Vaskapu (szikla-kapu?, hegyszoros, a Pilis hegy /757 m/ része, Pilisszentkereszt, Pest m.): „ezen hegynek [Pilis] oldalán még látczanak kősziklákbol képezet kapuk mellyeket vas kapunak hivják.”228 3. Vaskapu (rét, legelő, Visegrád, Pest m.): „«Vaskapú» tulajdonképpeni Szent Lászlói rétek”229 4. Vaskapu (útszoros /és a környező terület neve/, Veresegyház, Pest m.)230 5. Vaskapu-düllő ~ Vaskapu-düllö (/út/szoros, Veresegyház, Pest m.): „...két jelenleg homok hegy közt egy út ... egy Szoros út.”; „...két jelenleg már homok búczka hegy közötti szórós út neveztetik vaskapunak.”231 6. Vaskapu-völgy (völgy, Pilis-hegység, Pest m.)232 221 222 223 224 225 226

227 228 229 230 231 232

Borovszky: Magyarország vármegyéi. Somogy vm. p. 466. ; Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Somogy vm. p. 466; Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. regeszet.jpm.hu/ index.php?nyelv=HU&menuID=2&cikkID=194 Borovszky: Magyarország vármegyéi. Szabolcs-Szatmár vm. p. 31; Mező: Nyíri rétközi. p. 244. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Szabolcs vm. p. 31. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Gömör vm. p. 233; Bognár: Pest-Pilis. p. 96; Fényes E.; Borovszky: Magyarország vármegyéi. Gömör-Kishont vm. p. 20; OMM. (DVD II.) OMM (DVD II.) Bognár: Pest-Pilis. p. 289. Bognár: Pest-Pilis. p. 481. Bognár: Pest-Pilis. p. 473. Bognár: Pest-Pilis. pp. 474, 476. szepesi.fpn.hu/arak/vff02ki.htm

52

Vaskapuk

7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.

17. 18.

19.

233 234 235 236 237 238 239 240

Vaskapu-szikla (szikla, hegy, Pilis-hegység, Pest m.) Vaskapu-hegy (hegy, Fenyőgyöngye, Látóhegy, Budai hg., Pest m.) Vaskapu-hegy (hegy /448m/, Gerecse hg., Komárom-Esztergom m.)233 Vaskapu-hegy (kilátóhegy, Esztergom, Komárom-Esztergom m.) Vaskapu-puszta (puszta, rét, legelő, Csúz község, Komárom-Esztergom m.)234 Vaskapu-puszta (határrész, Leányvár /Dorogtól délkeletre/, Komárom-Esztergom m.)235 Vaskapu-hegy (kilátóhegy, Esztergom, Komárom-Esztergom m.) Vaskapu (hegyszoros, Kincsesbánya község, Székesfehérvár közelében, Fejér m.)236 Vaskapu (bükkös erdő, Tés, Veszprém m.)237 Vaskapu (hegyszoros, Prága(?), Veszprém m. /régen Zala m./): „Kemenczekut fölött van Vaskapu Prágától Zsidre menő uton nevét vette fekvéséről, a hegyláncolat megszakadva két oldalon meredek kősziklák nyulnak fel, s egész kapu alakot képeznek.”238 Vaskapu völgyek (völgy, Palota (ma Várpalota), Veszprém m.): „...nagy sziklákkal környezve”239 Vaskapu rétek (rét, határrész(?), Szentgál, Veszprém m.), a Nyirma-hegy nevű helynek az ottani birtokosok által használt megnevezése. Ugyanott a „Szigetikut” nevű határrész Pánkozda és Vaskapu rétek néven is szerepel.240 Vaskapu (kapu, gát, zsilip, Csurgó, Fejér m.): „A helységtől csekély távolban viruló rét terül szét, mellyen a Gaja patak kigyózik keresztül. E rét fekvése, de kivált az, hogy a pataknak egy mesterségesen átmetszett hegy nyit utat, azt tanusitja, hogy más rendeltetése volt egykor. A néphagyomány azt tartja, hogy Mátyás király halastava volt, az átmetszett hegy zsilipeknek szolgált – most

Borovszky: Magyarország vármegyéi.p. 2. Borovszky: Magyarország vármegyéi. p. 57. www.kozbeszerzes.hu/arhiv/9848/7567.html http://www.kincsesbanya.hu/module.asp?id=93 Ny. Nagy: Veszprém. p. 187. Ny. Nagy: Veszprém. p. 234. Ny. Nagy: Veszprém. p. 149. Ny. Nagy: Veszprém. p. 174.

Vaskapuk

20. 21. 22. 23.

24. 25. 26. 27. 28.

53

is az – s hogy egykor nagyszerü lehetett, azt neve mutatja: „vaskapu”… Pár év előtt e zugó igazittatván, az alapkövek egyikében roppant nagyságu vaskapusark találtatott. Ez hitelességére szolgál a vaskapu elnevezésnek s a néphagyomány igazságának…”241 Vaskapu (szoros, Balatonhenye és Köveskál határában, Veszprém m.)242 Vaskapu (hegy, szoros?, Öreg-Bakony hg., Veszprém m.) Vaskapu (kapu, városkapu, Győr, Győr-Moson-Sopron m.): „Vas kapu, később Bétsi kapu, Győr városának legerősebb kapuja; ezen felül volt még Fejérvári vagy puszta kapu és vízi kapu is”243 Vaskapu (dűlő, Nyúlhegy /ma Nyúl/, Győr-Sopron m.): „a hagyomány szerint onnan vette nevét, hogy mikor a török dúlások alatt a lakosok a törökök elől menekültek, a Vaskapu-utcza mögött feküdt szakadékos erdőbe terelték barmaikat és oda vitték minden jószágukat, ledöntött fatörzsekkel eltorlaszolták.”244 Vaskapu (dűlő, Kerca, Vas m.): „a gyepü emlékét őrzi a kercai „Vaskapu” dűlőnév is, ott, ahol a Holub József által rajzolt erődvonal lehetett.”245 Vaskapu (egykori gyepűkapu, Vas m.): a Vasvár és Győrvár között húzódó 8 km hosszú sáncon levő átjáró. Vaskapu (?, Völgyifalu, Muravidék, Szlovénia)246 Vaskapu (kapu, városkapu, Split, Dalmácia): „a falakat egy-egy kapu töri át, délen a már ismert Bronzkapu, északon az Aranykapu, keleten az Ezüstkapu, míg nyugaton a Vaskapu”247 Vaskapu (szoros?, Székelyszabar, Baranya m., Mohácstól északnyugatra): Pesty szerint 1526-ban 300 pécsi egyetemista e helyen állt ellen a töröknek. Ete János helytörténész szerint: a pécsi diákok mintegy „vaskapu” álltak ellent a töröknek; e helyet nevezték még Süsslochnak is.248

241 Kondor (álnév): Csurgó kastélya és vidéke. In: Vasárnapi Újság, (15. sz.) 242 243 244 245 246 247 248

1858. április 11. Fényes E. Vályi András: Magyar Országnak leírása. I-III. Budán 1796-1799. p. 115 Borovszky: Magyarország vármegyéi. p. 47. www.tar.hu/cserepmadar/velemer.htm http://kit2.bdtf.hu/projekt/rep/NEPRAJZ.htm www.hetedhethatar.hu/irasok/komlos20030829.htm www.szekelyszabar.hu/lap2.html

54

Vaskapuk

29. Vaskapu dülő (dűlő, Kajdacs, Tolna m.)249 30. Vaskapu (kapu(?), Tolna, Fadd, Tolna m.): „Vasskapu, a’ Tolnai és faddi határon – a’ mondaszerént itt hajdan vaskapú volt, hogy ez ki által pusztítatott el, azt nem lehet tudni, maig is a’ Tolnáról faddra vezető út, keresztöl megy rajta, ’s e hely vaskapu nevét megtartotta.”250 31. Vaskapui szántóföldek (szántóföld, határrész, Tolna m.)251 32. Vaskapu-puszta. (puszta, településrész, Szava település, Baranya m.) „A török hódoltság során csupán a Vaskapu-puszta településrész néptelenedett el, a többi megtartotta magyar lakosságát.”252 33. Vaskapu (kapu, várkapu, külső várkapu, Szigetvár, Baranya m.)253 34. Vaskapu (kapu, városkapu, Pécs, Baranya m.): „Négy kapuja volt: az északi négyzetes alaprajzú Vaskapu, vagy Hegyi-kapu, melyet félköríves lezárású rész csatlakozott, a Keleti-vagy Budai-kapu”254 35. Vaskapu (/szerb-horvát Demier-kapia/ völgy, Kossuthfalva / Ómoravica/ község mellett, Bács-Bodrog m.): „Ez az említés összefüggésben lehet valamely földvárral, mely egykor e tájon volt.”255 36. Vaskapu (birtok, település, Palánka és /Duna/Cséb községek környékén, Bács-Bodrog m.), „...a kalocsai érseké volt. 1461-ben városi jelleggel (oppidum) bírt. 1491-ben kelt oklevél azonban csak possessionak nevezi.”256 37. Vaskapu (kocsma, a bácskai Horgosról Magyarkanizsára vezető út mentén két nagy homokdomb között, ahol a néphit szerint boszorkányok gyülekeztek. A „vaskapu” gúnyos elnevezése volt a két dombnak.257

Gaál - Kőhegyi: Tolna. II. közl. p. 318. Gaál - Kőhegyi: Tolna. III. közl. pp. 316-317 Gaál - Kőhegyi: Tolna, I. közl. p. 322. www.terkepcentrum.hu/index.asp?tid=31060 gyorkos.freeweb.hu/1556/1556.htm mars.elte.hu/varak/pecs/pecstortenet.htm Borovszky: Magyarország vármegyéi. p. 14. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Bács-Bodrog vm. p. 85; Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-III, V. Budapest 1890-1913 (Arcanum DVD könyvtár IV.) 257 Bálint Sándor: Szegedi szótár. II. Akadémiai Kiadó, Budapest 1957, p. 651. 249 250 251 252 253 254 255 256

Vaskapuk

55

38. Vaskapu (határrész, dűlőút, Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.): „Pirtói erős – a’ pirtoi korcsmán felüli homok rész rosz útjáról nyerte az erős nevett ’s ezért nevezik Vaskapunak is.”258 39. Vaskapu (út/szoros/, Szent András puszta, Jászárokszállás pusztája, Jász-Nagykun-Szolnok m.): „két part között el vivő országút”259 40. Vaskapu (dűlő, dűlőút, útszoros, Jászberény): „homokbuczkák közt hihetöleg a’ nehéz homok út miatt lett kedélyesen elnevezve”260 41. Vaskapu (patakmeder?, Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok m.): „egy vizfolyás emelkedett része”261 42. Vaskapu (útszoros?, terület?, Tiszaszőlős, Jász-Nagykun-Szolnok m.): „A Tisza által képzett félszigetben van a két nagy bokor nyárfa által képzett vaskapu.”262 43. Vaskapu-hegy (domb, Karcag, Jász-Nagykun-Szolnok m.): „a Tilalmas-hegy – Bota-hegy alatti vasútvonal” melletti területen.263 44. Vaskapu (út/szoros/, Nagyléta község, Bihar m.): „Vaskapú hegy, hol szoros ut van, két szekér ki nem térhet egymás mellett.”264 45. Vaskapu (szoros, Bagamér, Bihar m.): „Vaskapu, két hegy közti szoros, hol az ellenségeknek a régebbi idöben könnyen ellene állhattak.”265 46. Vaskapu (szoros, Pacz község, Bihar m.): „Vas kapú ... A H.pályi útba. két domb közti elkeskenyedés.”266 47. Vaskapu-hegy (domb?, útszoros?, Nagyléta község, Bihar m.): „Vaskapú hegy, hol szoros ut van, két szekér ki nem térhet egymás mellett.”267 48. Vaskapu (birtok, Doboka vármegye)268 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268

Bognár: Jász-Kunság. p. 40. Bognár: Jász-Kunság. p. 64. Bognár: Jász-Kunság. pp. 65-66. Bognár: Jász-Kunság. p. 102. Bognár: Jász-Kunság. p. 136. Számvéber Norbert: A német 23. páncéloshadosztály részvétele a tordai csatában. In: www.militaria.iif.hu/Hk2000-1/14szamve.HTM Hoffmann - Kiss: Bihar. p. 390. Hoffmann - Kiss: Bihar. p. 62. Hoffmann - Kiss: Bihar. p. 152. Hoffmann - Kiss: Bihar. p. 390. Petri M.: Szilágy vármegye monográfiája. IV. köt. (DVD könyvtár II.)

56

Vaskapuk

49. Vaskapu (puszta, később település Doboka, majd Szilágy vármegyében)269 50. Vaskapu (folyó, Tisztaberek helység, Szabolcs-Szatmár m.): „... van ugyan egy fojó mely Vas kapunak neveztetik, – ez onnan eredettnek képzelik vagy inkább állítják hogy ez elött több száz éveknel is ugy hiszik Bathory Ferenc alatt Veress Övü barátok lakták vólna a helyiséget és ezeknek vólt ugyan azon vizen egy Vas kapujok melyen a klastromba be jártak légyen, ezért Vaskapunak a mai napig is neveztetik.”270 51. Vaskapu (dűlő, Kisnamény, Szabolcs-Szatmár m.): „...vannak még a határban kisebb jelentőségű hellyek u. m. Vas kapu ... Csonka gyepü [!] ...”271 52. Vaskapu (határrész, Mátészalka, Szabolcs-Szatmár m.): „Ezen puszta Sándoron272 van egy tály úgy nevezett vas kapu nevét onnan vette hogy hajdan a Vár kertnek egész vidéke lápos posványos hely lévén, egy útja volt csak melyen a várhoz juthatni lehetett, ezen útat el zárta egy erös vaskapú erröl a kapuról neveztetett el ’s tartja ma is Vas kapú nevét ezen hely.”273 53. Vaskapu (hegyszoros, talán egykori gyepűkapu, Hosszúmező, ma: Cîmpulung la Tisa, Máramaros m.): „...hol régen az út északi részén a’ Tisza vize folyt, dél felől egy magas hegy rengeteg erdővel állott ’s mint ily szoros hely, hol az ellenség nemigen törhetett át [!] – neveztetett el Vaskapunak”.274 «Sokkal régebbi adatok is vannak erről a helyről: 1389: „… inde inter plagas orientalem et meridionalem eando, annectit quendam locum Vaskapu vocatum”. 1406: „…unde ad eandem plagam annectit Waskapu apellatum”. Ehhez a közzétevő apsai Mihályi János lábjegyzetben szükségesnek látja hozzáfűzni a következőket: „Vaskapu [én emeltem ki. M. L.] 269 Petri M.: Szilágy vármegye monográfiája. IV. köt. p. 768-769; Székelyföld és

Erdély.(DVD könyvtár II.) 270 Mizser Lajos (szerk.): Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864-1866. évi Helynévtárá-

271 272 273 274

ban. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai. 2. Közlemények, 24.) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, Nyíregyháza 2001, p. 351. Mizser: Szatmár. p. 320. Az idézett helynév helyesen: Sándor-puszta. Mizser: Szatmár. 242. Mizser: Vaskapu. p. 473.

Vaskapuk

54.

55.

56. 57. 58. 59. 60. 61.

57

hegyszoros Hosszúmező és Szarvasszó közt a Tisza elhagyott medre mellett; régebben megerősített hely volt, mikép nemcsak neve mutatja, de azon 6-7. mély gödör is, mely közvetlen közelében látható…”»275 Vaskapu (halom, domb, Nagyfalu, ma Tiszanagyfalu, SzabolcsSzatmár m.): „Vaskapu, egy hosszan nyúló ’s csaknem hegyet képező halom, jelenben szőlővel beültetve, nevét a’ hagyomány szerint onnan vette, miszerint egykor a’ fel villongások vagy talán a’ török ’s német had járatok alkalmával azon részen, hol jelenleg a’ Tokaj – Nyiregyházi ország út rajta keresztül vonúl, szintén át lévén metszve, a’ közlekedés nehezítése illetöleg meggátlása tekintetéböl egyik hadviselő fél által a’ másik ellen át törhetetlenül eltorlaszolva, vagy épen vaskapuval elzárolva vólt.”276 Vaskapu (szoros, Komorzán, ma: Cămărzana, Szatmár m.): „…meg emlitést érdemel a’ falú keleti részén lévő szórós – mely vas kapunak ís neveztetík, mível tsak ezenn az egy hejen lehet Tartotzrol Kómórzánban be hatolni ’s menni.”277 Vaskapu (kapu, Eger, Heves m.): „Eger határában, a Kígyós-rét szélén, ahol a török időkben egy hatalmas vaskapu alkotta az Eger körüli védelem egy részét.”278 Vaskapu (hegy, a szarvaskői határban az apátfalvi út közelében, Heves m.), gazdag vaslelőhely Vaskapu-barlang (barlang, Bükk-hg., Heves m.) Vaskapu-ereszke – (hegyoldal, Bükk-hg., Bükki nemzeti park, Heves m.) Vaskapu (Lövőpetri, Szabolcs-Szatmár m.) Vaskapu (rét?, Szabolcsveresmart, Szabolcs-Szatmár m.): a helyi magyarázat szerint sok vasfű termett ott.279

275 Mizser: Vaskapu. p. 473. 276 Mizser Lajos (szerk.): Szabolcs megye Pesty Frigyes 1864. évi helynévtárában.

In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, 42. Nyíregyháza 2000, p. 242. 277 Mizser: Szatmár. p. 155. 278 www.debrovendeghaz.hu/progz.htm 279 Mező: Nyíri -rétközi. p. 244.

58

Vaskapuk

62. Vaskapu (egykori gyepűkapu, Ibrány, Szabolcs-Szatmár m.): „a rétközi vízivilágon átvezetőút egyik, torlaszokkal védett kapujának emlékét őrzi”280 63. Vaskapu (szoros, Buj község, Szabolcs-Szatmár m.)281 64. Vaskapu (? Nyírtura, Szabolcs-Szatmár m.)282 65. Vaskapu (Demecser, Szabolcs-Szatmár m.), egy régi út közelében283 66. Vaskapu homok (Tímár, Szabolcs-Szatmár m.)284 67. Vaskapu(-rét) (rét, Magy község, Szabolcs-Szatmár m.), egy 1870-es térképen Vaskapu tájéka néven szerepel, s az egykori gyepűátjáró emlékét őrzi. Összefügghet az 1436-ból adatolt Kapus-hegy névvel (Ks5).285 68. Vaskapu (országút, Vásárosnamény, Bereg megye): „Vas kapu hajdani ország út két homok domb között a homok föld kezdetén…”286. 69. Vaskapu (keskeny, összeszűkűlő útszakasz(?), Erdőbénye, Zemplén megye): „Vaskapú: köves átjárás a Tállyai határba…”287 70. Vaskapu (folyó- és hegyszoros, Makkoshotyka, Zemplén megye): „Vaskapú, két hegy közötti szorosságban – keskenyen elnyúló helyiség, mely is a’ szemlélöt bámulatra birja”.288 71. Vaskapu (folyó- és hegyszoros, az Al-Duna zuhatagos szakasza Orsova alatt, Temes m.), a török Demirkapı (lásd D24) tükörfordítása.289 72. Vaskapu (hegyszoros, vízválasztó hágó /656 m/, Hátszegi járás, Hunyad m.), itt verte tönkre Hunyadi János 1442-ben a ruméliai beglerbég seregét.290 280 281 282 283 284 285 286 287 288

289 290

Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Szabolcs vm. p. 73; Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Szabolcs vm. p. 68; Mező: Nyíri -rétközi. p. 244. Borovszky: Magyarország vármegyéi. Szabolcs vm.; Mező: Nyíri-rétközi. p. 244. Mizser Lajos: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában. (Levéltári Évkönyv XI.) Nyíregyháza 1995, p. 487. Mizser: Vaskapu. p. 473. Kováts Dániel (szerk.): Sárospatak és Sátoraljaújhely környéke Pesty Frigyes helynévtárában. (A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum füzetei 3) Kazinczy Ferenc Múzeum , Sátoraljaújhely 1998, p. 100; Mizser: Vaskapu. p. 473 Kiss L.: Földrajzi nevek. II, p. 741. A Pallas nagy lexikona: Vaskapu; Kiss L.: Földrajzi nevek. II, p. 741.

Vaskapuk

59

73. Vaskapu-völgy (völgy, Torda, Erdély)291 74. Vaskapu (település Torda határában, Erdély)292 75. Vaskapu (erdei terület, erdő?, Udvarhelyszék), közelében van az Őrhegy [!] nevű csúcs a musnai Likoldalon túl.293 76. Vaskapu (hegy/csúcs/, Háromszék): „az egyik Háromszékre néző magas csúcsot Nézőhegynek, másikát Vaskapunak nevezik.294 77. Vaskapu-domb (domb, Radnót közelében, Kis-küküllő m.)295 78. Vaskapu-erdő (erdő, Sepsiszentkirály mellett, Háromszék)296 79. Vaskapu (Sepsiszentgyörgy, Háromszék) 80. Vaskapu (/1435: Waskapw/ puszta Rakottyás és Kálosa között, Gömör m.)297 81. Vaskapu (hegyszoros?, Trizs, Gömör m.), a gyepű emlékét őrzi.298

291 292 293 294 295 296 297 298

Torda város és környéke XXIV. kötet. (DVD II.) Torda város és környéke XXIV. kötet. (DVD II.) Udvarhelyszék XXXVI (DVD II.) A Székelyföld leírása. Háromszék XXX: Eresztevény és Maksa környéke. (DVD II.) Torda város és környéke XXIV. kötet. (DVD II.) Torda város és környéke XXIV. kötet. (DVD II.) Csánki: Magyarország történelmi földrajza. I. kötet, Gömör vm. Ila Bálint: Település és nemesség Gömör megyében a középkorban. In: Turul 1940, I/II. p. 13.

60


Oszmán-török szavak tulajdonneveinkben299

A magyarországi török névkutatásban az oszmán-török eredetű magyar nevek összegyűjtése és feldolgozása éppúgy háttérbe szorult, mint a kezdetekben a magyar szókincs oszmán-török elemeinek a feldolgozása a korábbi török elemek kutatásával szemben. Az oszmán-török közszói réteg kutatásának történetét legutóbb Kakuk Zsuzsa foglalta össze.300 A kutatás hosszú időn keresztül kimerült egy-egy elszigetelt név magyarázatában. Ezek a kisebb közlemények a Magyar Nyelv és a Nyelvőr egyes korai számaiban jelentek meg. Fekete Lajos számos cikkben foglalkozott oszmán-török nevekkel.301 Az eddigi tanulmányokban azonban csak elvétve találjuk meg azokat a török neveket, amelyek a magyarban is meghonosodtak, mint például Bajzát, Hamza, Hadzsi, Szulimán, Janicsár és mások. E témában az első szerény összefoglalás Kakuk Zsuzsának, a magyar nyelv oszmán-török elemei legtekintélyesebb szakértőjének a nevéhez fűződik. Jóllehet, ez az összegzés is csak a személynevekre terjed ki és csupán a hódoltsági török személyek török neveiről szóló cikk másfél 299 Jelen tanulmány két részletben jelent meg a Névtani Értesítőben: 1. rész: Oszmán-

török szavak tulajdonneveinkben. I. Személynevek. In: Névtani Értesítő 27 (2005), pp. 13-22; 2. rész: Oszmán-török szavak helyneveinkben. In: Névtani Értesítő 28 (2006), pp. 83-89. Török nyelvű változata: Macaristan’daki Türk Hâkimiyeti Zamanından Kalma Osmanlı Türkçe Özel Adlar Üzerine. In: Prof. Dr. Fikret Türkmen Armağanı. ¦zmir 2005, pp. 93-109. 300 Kakuk Zsuzsa: A török kor emléke a magyar szókincsben. Akadémiai Kiadó, Budapest 1996. (=Kakuk 1996) 301 Fekete L.: Hódoltságkori oszmanli-török helyneveink. In: Századok 58 (1924), pp. 614-626; Fekete L.: Igék oszmánli-török tulajdonnevekben. In: MNy. 23 (1927), p. 284; Fekete L.: Számnevekkel alakult oszmánli-török helynevek. In: MNy. 26 (1930), p. 33; Fekete, L.: Mit Zahlwörtern gebildete osmanisch-türkische Ortsnamen. In: AOH 18 (1965), 61-71; Fekete L.: Testrésznevekkel alakult helynevek az oszmánli-törökben. In: MNy. 32 (1936), pp. 288-291.


61

oldalas mellékletének tekinthető, a maga nemében mégis jelentős, mert ráirányította a figyelmet a további kutatás szükségességére.302 A magam részéről a szakirodalomban már ismert oszmán-török eredetű tulajdonnevek nem teljességre törekvő áttekintésével egyidejűleg bemutatok néhány újabb, oszmán-törökből (is) magyarázható nevet. A felhasznált forrásokkal kapcsolatban megjegyzem, hogy az 1981. évi budapesti telefonkönyv Kakuk Zsuzsa303 által idézett számadatai mellett – az összehasonlítás kedvéért – feltüntettem a húsz évvel későbbi (2001-es) felmérés eredményét is.304 Az egyes, napjainkban is élő, családnevek területi szóródását könnyedén vizsgálhatjuk az interneten a www. telefonkonyv.hu oldal keresőprogramja segítségével. A megyei családnév-előfordulások hozzávetőleges száma innen származik.305 A fejlett digitális technológia vívmányainak köszönhetően a klasszikus névtani források használata sem annyira időigényes ma már. DVD-ROM-on „forgatható” Csánki, Borovszki, Palugyay, Nagy Iván, Kempelen és még sok más, nevekben gazdag kiadvány.306 I. SZEMÉLYNEVEK 1. Oszmán-török személynevek és méltóságnevek közvetlen vagy közvetett átvételei (A magyarban köznévként nem elterjedt, vagy egyáltalán nem használt török szóból keletkezett személynevek is ide sorolandók.) Aga.(?) Családnévként 1612-ben fordul elő először (RMCsSz.). – Kázmér szerint a régi egyházi Ágoston rövidült és képzett alakja (RMCsSz.). Igaz, hogy vannak korábbi adatok is (ÁrpSznt.: Aga, Agha, Agya), a csn. oszmánli eredetét mégsem lehet teljesen kizárni. Vö. oszm. aga ‘úr, előkelő (férfi); bátya’ (TESz. I, 100, Kakuk 1973: 28, Kakuk 1996: 70.). 302 Kakuk Zsuzsa: Török személynevek hódoltság kori forrásainkban. In: Keletkutatás 303 304 305 306

1988 Ősz, 13-28, pp. 26-27. [=Kakuk 1988.] Kakuk, i. m. Rövidítése: BpT 1981 és BpT 2001. Rövidítése: T2004. Részletes leírásukat lásd a tanulmány végén „Bibliográfia – forrásrövidítések” cím alatt.

62


Agád. Keresztnév. (Ladó 1984) – ‘Agácska, Uracska; Bátyuska’. Ladó szerint valószínűleg a török eredetű Aga név -d kicsinyítőképzős származéka (Ladó 1984). Ali. Csn. Első előfordulása: 1688 (Heves megye) (RMCsSz.). BpT 1981: 8, 2001: 25. – Ali oszmán-török (<ar.307) szn., jelentése ‘élevé, illustre’ (Kakuk 1973: 35). Kázmér két magyarázatot tart lehetségesnek: 1. az Albert v. az Aladár rövidült -i képzős változatát; 2. a török Ali szn.-ből való származtatást (RMCsSz.). Bajzat / Bajzát. A legkorábbi előfordulása az 1469-es szlavóniai petrus bayzath (RMCsSz.). A korai adat miatt kérdéses lehet a török eredet, jóllehet ekkor a török már a Száva túlsó partján állomásozott. Egy 1552. évi magyar forrásban már szerepel Bajzet egy török személy neveként (Kakuk 1973: 60). Nem sokkal később, 1574-ben már egy magyar névben tűnik fel: Bayzat István, Viss, Szabolcs m. (Ádám 1989. 90). Ma élő képviselői számosan vannak (100 körüli telefonkönyvi bejegyzés) Budapesttől Hajdú megyéig, ám legtöbben Heves megyében élnek (T2004). BpTel. 2001: 21 Bajzáth. – 1. Bayazit török (<ar. Bayazīd) szn. (Kakuk i. m. 61); 2. ‘Vad’ vö. a bizonytalan magyar[?] bajzát szóval (RMCsSz.). Horger (MNy. 1940: 253) után, horvát közvetítést feltételezve, Ádám is ezt a jelentést fogadja el (Ádám i. h.). Balabán. Kereszt- és családnév. Ballabán változata élt Ráckevén a 19. sz. elején (FNESz. I, 147). Balabány, Turcz oláh falu földesura (Fényes). Ma is meglévő csn.: BpT 2001: 2, Somogy m. 2, Borsod m. 3, Szabolcs m. 8 előfordulás (T2004). Lásd még Balabán (Ladó 1984). – ‘Nyakigláb, hórihorgas; bölömbika, karvaly’. A Ladó által közölt ‘karvaly’ jelentés (Ladó 1984) csak egy a több lehetséges között. A szerb-horvátban oszm. eredetű balaban jövevényszó ‘bölömbikát, dobosgémet’ jelent, s mint ilyen az oszm. balaban kuşu azonos jelentésű kifejezésből ered (FNESz. i. h.). Az oszm. nyelvjárási balaban szó azonban még további jelentésekkel bír: ‘nagy, kövér, nagyfejű; idomított medve; (nagy) bölömbika; nagy dob; egyfajta ragadozómadár (Accipiter gentilis)’ (Radloff IV, 149495, TRS). Személynévként a törökben is használatos. Ragadozómadár jelentése a kunban is volt (Radloff i. h., CC 48). L. még Balabánsziget hn. 307 ar. = arab


63

Balabány. Csn. – l. Balabán. Ballabán. Csn. – l. Balabán. Berber. Csn. 1580-ban tehetős kereskedőként említik: Kecskeméti Berber Fábiánt (Fekete, Ludwig: Ofener Kaufleute zur Zeit der Türkenherrschaft. In: Die Welt des Islams. Leipzig, Sonderband 1941. 102), majd 1710-ben szerepel újra egy Berber nevű egyén (Kakuk 1973: 69). Manapság is használatos a kárpát-ukrajnai Bátyú településen (Mizser L. közlése), valamint Budapesten (BpTel. 2001: 1 előfordulás). – ’Borbély’ vö. oszm.(
64


Hasszán. Csn. A török-kor utáni századokban honosodhatott meg (Kakuk 1988: 26). BpT 1981: 3, 2001: 5. – Vö. oszm. (<ar.) Hasan szn. ‘szép, csinos’ (Kakuk 1973: 177). Kara. Csn. A török kor előtti nevek kun-besenyő eredetűek is lehetnek (Kakuk 1988: 27). Nyelvi kritériumok alapján a két (v. több) török rétegből származó Kara-jövevények nem választhatók szét, pl. 1419: Gregorio Kara, 1522: Thomas Kara, 1683: Joannes Kara stb., országszerte elterjedt név (RMCsSz.). Ma is és sokan viselik: pl. BpT 1981: 40, 2001: 71. – Kara ‘Fekete’ török eredetű szn., vö. a középső rétegből a kun qara (CC), az újabb rétegből az oszm. kara ‘fekete’ szavakkal (Kakuk 1973: 218). Kázmér lehetségesnek látja a Károly világi/ egyházi személynévből való magyarázatot is (RMCsSz.) Karakas. Csn. 1654: Zemplén vármegyei nemesek között említik. (Nagy Iván, VI. köt., Kempelen 5. köt.), 1763: Karakas Erzsébet, Illésy György felesége (Turul 1888, 4. sz.). További előfordulásai: Bihar m., Szabolcs m., Külső-Szolnok m. stb. BpT 1981: 2, 2001: 7. – ‘Fekete szemöldök(ű)’, valószínűleg az oszm. Karakaš személynévből származó szerb-horvát Karakaš családnév átvétele (vö. Kakuk 1973: 220). Pasa. Csn. BpT 1981: 2 – ‘Tartományi kormányzó’ vö. oszm. paşa ‘pasa, tartománykormányzó (méltóság)’ (Kakuk 1996, 116). l. Basa. Sarap. Csn. 1544: Sarap Ianos (Kakuk 1973: 379) – ‘Bor’ vö. oszm. (<ar.) şarap ‘ital (általában); bor’ (Kakuk i.h.). Subasa. – L. Szubasa szn. Szubasa. Szn. 1469: Szubasa, mindig együtt szerepel vele Harambasa(!), Javrank vajda és Karacha [=Karacsa] (Tagányi K., Réthy L., Pokoly J.: Szolnok-Doboka megye monográfiája. Deés 1901. 482; Csánki V. köt.). Csn. Róla neveztek el egy halmot Szeged határában (l. Szubasa halma), helyi alakváltozata Subasa (l. Subasa hegy). – I. ‘Rendőrfőnök; parancsnok’; II. ‘Vízfelügyelő’; vö. szerb-horvát sùbaša < oszm. subašï / subaša ‘ua.’ (Kakuk 1973: 370, Kakuk 1996: 142). Az oszmán-török


65

etimológiát gyengíti a név korai előfordulása, ugyanakkor az oszmántörökből való szerb-horvát közvetítés valószínűségét pedig erősíti az a tény, hogy együtt említik a Harambasa (l. ott) és a Javrank / Jaurank nevekkel. Szulimán. Csn. BpT 1981: 1, 2001: 6. – A Szulejmán / Szülejmán szn. torzult, szerb-horvát (sokác) közvetítéssel átvett változata. A korabeli forrásokban Szolimán, Szulimány, Szulumány stb. alakjával is találkozunk (Kakuk 1973: 373), vö. szerb.-horvát Suliman szn. < oszm. (<ar.) Süleyman szn. (Kakuk i. h.). L. még Szuliman hn. Tabán. Csn. BpT 2001: 3 Tabán. – L. Tabán hn. Ennek családnévi származékai a Tabáni és a Tabányi. Topál / Topár. Csn. BpT 1981: 3 Topál, 1 Topár. – Vö. oszm. Topal ‘sánta’ szn. (Kakuk 1973: 397). Topár. – L. Topál. 2. Oszmán-török eredetű magyar köznevekből keletkezett személynevek Aba. Csn. BpT 2001: 11. – A korai előfordulású szn.-ek alapján a régi török eredet is szóba jöhet: vö. ótörök aba ‘atya, ős’, vö. Aba hn.(<szn.) (FNESz. I, 47), vö. még Aba, Oba szn. (Fehértói 1983. 23). Újabb, hódoltsággal összefüggő, adatok esetében az oszmán-török származtatás indokolt: (Kakuk 1973: 22, Kakuk 1996: 247). vö. oszm. (< ar.) aba ‘durva posztó; ebből készült köpönyeg’ (TESz. I, 88, Kakuk i. m.). Basa. Csn. Első előfordulásai: 1522: Petrus Basa (TESz. I, 255, Kakuk 1988: 28, Kakuk 1996: 119), 1611: Basa István, 1657: Basa Tamás (Kakuk 1973: 319, Orbán). A Basa családot a kihalt „ős székely” családok egyikeként emlegetik (Háromszék, Zabola). A családnév jelenkori előfordulásai: BpT 1981: 24, Bassa 5; 2001: 59. Basa, családés ragadványnév, Bag, Pest m. (Tóth 1981. 5, 8) – ‘Valaminek a feje; tartományi kormányzó’ A magyar basa az oszm. başı ‘feje (vezetője)

66


valaminek’ és paşa ‘pasa (méltóság)’ szavak alaki és jelentéstani ötvözete, amelynek keletkezéséről l. Kakuk 1996: 116-117. oldalát. L. még Pasa. Bég / Bék. Csn. 20. sz.: Bék / Bek Kaposújlak, Somogy m. (FÜLÖP 1990.). Méltóságnév, személy- és helynevek összetevője, l. Hamzsabég / Hamzsabék, Bégkút, Bég-kútja. – Vö. bég ‘a basánál alacsonyabb rangú régi török méltóság’ (TESz.),

67

török kori (Kakuk 1988: 26). Jelenkori adatok Budapestről: BpTel. 1981: 125 Csizmadia / 26 Csizmazia, 5 Csizmadi, 2001: 306 Csizmadia, 75 Csizmazia, 14 Csizmadi. – ‘Csizmakészítő’ vö. magyar csizmadia / csizmacsia < szerb-horv. čizmèdžia < oszm. çizmeci (Kakuk 1973: 110, TESz. I, 545). Csobán / Csobány / Csopán. Csn. Törökből magyarázható változatai 1512-től adatolhatók (RMCsSz.). Tel. 2001: 20; Korábbi, szláv eredetű, hasonmásával együtt az ország több megyéjéből adatolható. – ‘Juhász, pásztor’ vö. oszm. (
68


Csuha. Csn. Első lejegyzése 1493: Mathias Chuwha (RMCsSz.), később megjelenik Szabolcs megyében (Borovszky, Fényes), majd a nemesi családok között Nagyhalászon, Dombrádon és Gyulaházán (Nagy Iván) és napjainkban Budapesten: BpT 1981: 8, 2001: 11. – ‘Felsőruha, szűr, dolmány; szerzetesi ruha’ (TESz.), vö. oszm. (

69

készült kard’ vö. oszm.(
70


Hanzsér. Csn. BpT 1981: 1. – Török származtatását először Kakuk Zsuzsa vetette fel (Kakuk 1988: 27). Szerinte ez a név a Hanzséros családnévvel együtt a Hancsár változata (Kakuk 1973: 172, Kakuk 1996: 82). A 17. sz.-i magyar forrásokban van egyebek között hancsér alak is, amely magyarázható az oszm. hančer / handžer ‘handzsár’ szavakból (vö. Kakuk i. m.). Megjegyzendő azonban, hogy Zolnai Gyula 1905-ben a Hanzséros családnevet a német-francia eredetű Sopron megyei hacsér / hacséros tájszavakból vezette le : fr. archer ‘homme de guerre’ > ném. arcieren-garde → hartschier / hatschier ‘a régi császári testőrség Bécsben’ > magyar hacsír / hacsér(os) ‘testőr’ (MNy. 1905: 240). Haramia. Csn. 1554: Haramya Farkas, 1641: Michael Haramia stb. (RMCsSz.), 1724: Haramia Kat.[alin] (Kempelen 2. köt.). BpT 1981: 1, 2001: 3. – ‘Fegyveres útonálló; egy fajta gyalogos katona (a hódoltság korában)’, vö. szerb-horvát harámija < oszm. (<ar.) harāmi ‘ua.’ (Kakuk 1973: 174, TESz. II, 53, Kakuk 1996: 35). Harámbasa. Csn. 1720: Mathias Aranybassa [

71

Kaftán. Csn. 1728: Kaftan, a Medveczky család egyik ágának egy évszázadon át ragadványneve volt, majd ebben az évben e néven kapott nemességet (Nagy Iván VI. köt., Kempelen V. köt.). – ‘Keleti köntös’ (TESz.), vö. oszm. kaftan ‘hivatalos alkalmakkor használt díszruha’ (Kakuk 1996: 272). Kalauz. Csn. 1597: Kalaúz János, birtokos, Kis-Straczin, Nógrád megye (Nagy Iván VI. köt.), 1840: Kalauz Pál, Zólyom vármegyei aljegyző (Nagy Iván VI. köt.), 1893: Kalauz Mosdós, Kaposfüred (Somogy m.) (FÜLÖP 1990. 291, 449). BpT 2001: 21. – ‘Ismeretlen helyen átvezető, utat mutató személy’, a kalauz kun v. besenyő eredetű, de megmaradásában szerepet játszott az oszmán-török vagy a szerb-horvát hatás is (TESz.). Vö. szerb.-horvát kalàuz < oszm. kulavuz (Kakuk 1973: 237, TESz. II, 322). Kalpag. – L. Kalpak. Kalpak. Csn. 1706: Kalpak János; a Kalpag alakváltozatot még nem sikerült kimutatni (RMCsSz.). Továbbképzett Kalpagos alakban viszont ma is él: BpT 2001: 4. – ‘Szörméből készült karimátlan süveg’ (TESz.), vö. oszm. kalpak ‘ua.’ (Kakuk 1996: 276). Karamán. Csn. 20. sz.: Gát, Kárpát-Ukrajna (Mizser L. közlése) – L. Kármán. Kármán / Kármány. Csn. 1554: Karman Demeter, 1590: Karmanj [=Kármány] Balasne (RMCsSz.), 1762: Kármán András, Losonc (Nagy Iván VI. köt., Kempelen V. köt.), 1720: Georg(ius) Kármán (RMCsSz.), a 19. századi magyar közélet több szereplője viselte ezt a nevet. Ma is használatban van: BpT 1981: 24, 2001: 57. – ‘Karamániából való, karamániai (kelme, v. bőrárú, ill. az azzal kereskedő)’, s az ott élő dél-anatóliai népcsoport, vö. oszm. karaman (Kakuk 1996: 258, TESz., RMCsSz.). Kakuk szerint korábbi, nyugati közvetítésű jövevényszó, amely a hódoltság korában vált széles körben ismertté (Kakuk 1996: 19). Kármány. – L. Kármán.

72


Kaszap / Kaszab. 1529: Petro Kazaph, 1706: Kaszab András stb. (RMCsSz.). Országszerte ma is sok helyen élő családnév, pl. BpT 1981: 19 Kaszab, 7 Kaszap, 2001: 31 Kaszab, 22 Kaszap. A régi és a mai adatok között dominál a -p-re végződő változat. – ‘Mészáros’ (TESz. II, 400, RMCsSz.), vö. oszm. (<ar.) kasap ‘hentes, mészáros’ (Kakuk 1996: 27). Kaszab. – L. Kaszap. Kavor. Csn. 1602: Kavor János (Kakuk 1996: 239, RMCsSz.). – ‘Gyaur (hitetlen, nem muzulmán)’ (TESz.), vö. oszm. dial. kavur ‘ua’ (Kakuk 1973: 206, Kakuk 1996: 240). Kazán / Kazány. Csn. 1461: Emericus Kazán, 1646: Kazan (RMCsSz.), 1670 körül: Kazán (személy- v. ragadványnév), ménes-pásztor, Csömör (Gyárfás IV, 374). BpT 1981: 2 Kazán, 1 Kazány, 2001: 3 Kazán, 2 Kazány. – ‘Üst; üstkészítő?’ (TESz., RMCsSz.), vö. oszm. kazan ‘üst, széles testű nyitott rézüst’ (Kakuk 1997. 55). Kazány. – L. Kazán. Kádi. Csn. BpT 1981: 11 Kádi, 1 Kadia, 2001: 15 Kádi. – ‘Mohamedán bíró’, oszm. (ar.-p.) kadi ‘ua.’ (TESz., Kakuk 1996: 165). Kávé / Káve. Csn. 1797: Káve, Nagyberki (Somogy m.) (Fülöp 1990. 472), 1810: Kávé, Kisgyalán (Somogy m.) (Fülöp 1990. 434). – Vö. oszm. kahve / kave ‘kávé’ (Kakuk 1973: 208). Maszlag. Csn. 1543: Albertus Mazlak, 1594: Mazlagh Andras (RMCsSz., Kakuk 1996: 308), 1720: Jacobus Maszlagh (RMCsSz.), BpT 1981: 3, 2001: 6. – ‘Méreg’ (TESz., RMCS.), vö. oszm. (<ar.) maslık, maslak ‘datura’ (Kakuk 1973: 268, Kakuk 1996: 307). Mazur. Csn. 19. sz.: Mazur Károly, Mazur Ernő, Mazur Sándor, Torontál m. (Borovszky). BpT 1981: 5, 2001: 15. – ‘Bujdosó, földönfutó’ (TESz.), vö. oszm. (<ar.-p.) mazul, mazur ‘hivatalától megfosztott, elbocsátott’ (Kakuk 1996: 137).


73

Oszmán / Oszmány. Csn. 1614: Oszmanne, 1622: Oszmany (RMCsSz.), Ozmán(?) Julia, nemes Berzenczei Pál felesége (Nagy Iván II. köt.), Ozmáni Bora, Melléthei Tamás felesége (Nagy Iván VII. köt.). – ‘Oszmán-török’ (TEsz., RMCsSz.), vö. oszm. (<ar.) osman ‘ua.’ (Kakuk 1973: 312, Kakuk 1996: 187); Kiss L. a német szn.-i eredetet tartja valószínűnek (vö. FNESz.: Ozmánbük). Oszmány. – L. Oszmán. Padisák. Csn. BpT 1981: 2. – ‘Padisah (mohamedán uralkodó)’. Az újabb adatok valószínűleg német közvetítéssel kerültek a magyarba (Kakuk 1996: 204). A családnév ezen etimológiáját Kakuk Zsuzsa vetette fel (Kakuk 1988: 26). Pamuk. Kakuk 1988: 27: BpT 1981: 2, 2001: 9. – ‘Pamut’, vö. oszm. (
74


Kakuk 1996: 288). Vö. még az oszm. Tabak, Tabaklar, Tabaklı falunevekkel (Gülensoy 1995. 47). Tobak. – L. Tabak. Tombác. Csn. BpT 2001: 6 Tombácz, 4 Tumbász. Megyei előfordulások: Pest, Heves, Bács-Kiskun, Csongrád (az adatok 2/3-a). – ‘Bárka, ponton’ (TESz.), vö. oszm. (

75

Turba / Torba. Csn. 1576: Nic(olaus) Thorba, 1211: Turba szn. (RMCsSz.). BpT 2001: 8 Turba, T2004: Budapesten 20 adat. – ‘Bőrtarsoly, táska’ (TESz.), vö. magyar turba, tájnyelvi túrba ‘ua.’ < oszm. (
76


Figyelmet érdemel ebben az esetben török-magyar párhuzamos névhasználat. A szóban forgó erdőt ugyanis a benne lévő kút vagy forrás török eredetű szerb-horvát cseszme alapján nevezték el, míg magának a kútnak a magyar Török-kút neve maradt fenn. Cseszme-major. Törökkoppány határában. – L. Cseszme-erdő. Csifuta.(?) Erdős hegyhát Csővár község (Pest m.) külterületén (Pesty 33. köt.). – L. Csifut szn. Dömörkapu. Hegyszoros a Pilis-hegységben (Kakuk 1973: 122); egy menedékház neve a Mecsekben, Pécs közelében (Kakuk i. h.), Bátaszékhez tartozó lakott hely neve, a régebbi Szurdokút hn. oszmán-török tükörfordítása (FNEtsz. I. 387). – Vö. oszm. Demirkapı (szószerint: ‘vaskapu’) hn., ‘keskeny hegyszoros’, falunév is (FNEsz., Kakuk 1973: 122, Gülensoy). Hamzsabég / Hamzsabék. Érd, Pest megyei város egykori neve (Fényes, Borovszky, OMM., FNESz.), Pesty közli a Handzsabeg és a németek ajkán élő Hanzlbeck változatot is (Pesty 33. köt.). Egy valóban létező török úr, Simontornya bégje, Hamza bek a hódoltság elején várat építtetett a mai Érd helyén (Fekete 1924. 615). Később maguk a törökök(!) róla nevezték el a kastélyt (Hamza beg szeraj; szeraj = palota, kastély; l. Fekete i. h.), majd a települést is (fordításban: „Ért, más néven Hamza bég szeraja / Hamzabég nevű párkány”; párkány = palánk, vár; l. Fekete i. h.). Az idézett Hamzabeg név idővel a magyar ajkakon Hamzsabég lett.. – Az oszm. Hamza személynév és a bég méltóságnév összetételéből keletkezett személynév. L. Hamza és Bég / Bék. Hamzsabégi út. Egy Budáról Érd felé vezető út neve (Kakuk 1973: 170, FNESz. I, 422). – L. Hamzsabég. Kara. Falu-, később dűlőnév. 1695-ben Dunaszentbenedek szomszédságában még meglévő, később azonban kipusztuló falu, amelynek emlékét Uszód határában a Kara nevű dűlő őrizte meg (Borovszky). – L. Kara szn.


77

Kargala. Dűlő, kaszáló Orgovány határában (Pesty, Csánki). Neve állítólag török szó és az értelme: „Isten segíts!” Ennek eredetét a török hódoltság idejéből származtatja a helyi hagyomány (Borovszky). – A népi magyarázat a név -ala elemében az Allah ‘Isten’ nevet vélte felfedezni. Valójában azonban a név jelentése inkább: ‘Varjas’. Ezt a helynevet Rásonyi László nem az oszmán-törökből, hanem a kunból magyarázta (Rásonyi 1957. 119). A név etimonja (karga ‘varjú’) azonban a kun mellett az oszmán-törökben is megvan, sőt a feltételezhető eredeti névalak a *Qargalï / *Qargala megtalálható a török falunevek között is (Kargalı). Ezért az oszmán-török eredet sem zárható ki teljesen. Pasarét. Budapest II. kerületének a része. Az utolsó budai pasa Abdurrahman emlékére 1847-ben adták ezt a nevet az addig Schmalzbergl nevű területnek (FNESz.). – L. Pasa. Subasa-hegy. Szőlő és gyümölcsös Kiskundorozsma határában, ahol a törökök és a magyarok csatázhattak egymással, mert e helyen a kapások már többször találtak török réz- és ezüstpénzeket; a Subasa pedig valamelyik török kori vezér valódi vagy költött neve lehet (Pesty). Azonos a Szubasa halma hn.-vel. – L. Szubasa halma hn. Szubasa halma. 1717: Szu Basa halma [l. Subasa hegy] egy halom, ill. határrész Szeged külterületén, ma (Kiskun)Dorozsmához tartozik (Kakuk 1973: 370, Kakuk 1996: 142). Azonos a Subasa-hegy hn.-vel. – L. Szubasa szn. Szuliman. Baranya megyei település Szigetvártól északra, eredeti neve Szőlőmál(y). Korábban Mozsgó-Szulimán / Szulimány néven Somogy vm.-hez tartozott (Borovszky, Vályi). Fényes Elek magyar-sokác falunak mondja. 1566-ban, Szigetvár ostromakor itt volt a török tábor egy része, sőt magának Szolimán török császárnak a sátra is (Fényes), az 1720-as összeírásban már Szulimán alias Szőlőmály néven említik (Borovszky), később elnémetesedett. Találunk Szulimán dűlőnevet a Hont vm.-i Deménd határában is (Borovszky). – L. Szuliman szn. Szulimány. – L. Szuliman hn.

78


Tabán / Tabány / Tobán. Az egykori cserzőtelepek emlékét őrzi a budai, esztergomi, csongrádi és szegedi Tabán (Kakuk 1996: 290). A legismertebb a budai Tabán. Ennek az alakváltozata egy 17. sz.-i forrásban a Tabahan (FNESz.). Szintén városrész neve Kiskunhalason, Vácott, ahol sűrűn, szinte egymás hátán vannak a házak (Borovszky), Szolnokon az úgynevezett Tabán (Pestynél Tobán, ahol földházak voltak) a Zagyva partján terül el egymásra torlódó házakkal, valaha varádics kóró és gyékény teremvén igen alkalmas vadászhely volt (Palugyay). Varga Sándor leírásában ugyanezt olvashatjuk: „...ahol most a Tabán terül el, a török idejében néhány galyiba feküdt s mocsaras, vizenyős hely volt” (Scheftsik). A csépai Tobán (vsz. Tabán) szintén egy mélyebben fekvő terület a község nyugati felén, máskülönben pedig a belterület legrégebben lakott része (Külső-Szolnok m.; Pesty). A mogyoródi Tabánvölgy is mélyebben fekvő terület, amely a Kerektó elnevezésű terület mellett fekszik, ami mindenképpen víz jelenlétére utal, akárcsak a szintén közeli – és szintén török nevű – Basa-berek, amely egy vizenyős lapályos terület neve (Pesty 3. köt.). A Tabán / Tabány nevű városrészekben láthatóan a szegények laktak. Így volt ez a korabeli Osgyánban is, ahol a cigányok a Tabány nevű birtokrészt foglalták el (Borovszky). Egyes források (Pesty, FNESz.) megemlítik, hogy ez a város legrégibb része (pl. Kiskunhalason). Feltűnő, hogy a Tabán közelében (szomszédságában) több településen is Rác(z)- alaptagú helynevek vannak, pl. Kiskunhalason a Rácz-hegy, amelynek közelében ott találjuk a Jancsár-kutat (l. fentebb) is (Pesty), Jászladányban a Tabánhoz közel fekszik Rácz-halom, ahol – a hagyomány szerint – a rácokkal való ütközet történt (Pesty 106), Buda esetében Csánkinál: „Tabán vagy Rácváros” szerepel. Ez világosan utal a hódoltsági területekre való szerb beköltözésre, amint ezt látjuk Rácalmás, Ráckeresztúr, Rácszentmiklós és Ráckeve esetében (vö. FNESz.). – ‘Tímárműhely, cserzőműhely’, vö. oszm. (<ar.-p.) tabahana / tabakhana ‘ua.’ (Kakuk 1996: 290). Tobán változata az ország több pontján megtalálható, s az is valószínű, hogy ez esetenként a budai Tabán átvitele (FNESz. II, 658). Vö. még az oszm. Taban, Tabanköy, Tabanlar, Tabanözü falunevekkel (Gülensoy 1995. 47). A Tabán helynévhez l. még Pesty F., Magyar helynevek 383-89, 395-96, Nyőr. 20. (29, 519), 42 (478).


79

Tabán-völgy. Dűlő Mogyoród (Pest m.) határában (Pesty 3. köt.). – L. Tabán hn. Tabány. – L. Tabán. Tatali-hegy. Dűlő, határrész, Törökkoppány határában (Borovszky). – ‘Deszkás hegy’? vö. oszm. tahtalı ‘deszkás’ (Kakuk 1973: 385). Lehetett egy palánkvár a dombon. Tepecs-árok. Vízfolyás Érd belterületén (FNESz.). Nyilvánvalóan összefügg a Tepecs-dűlő-vel (l. lentebb). – Kiss Lajos a többes számú szerb-horvát Tepeče / Tepeči hn.-ből magyarázza, anélkül, hogy jelentését megadná, s az esetleges oszmán-török kapcsolatra utalna (FNESz. II, 637), pedig szerintem ez – éppen Érd esetében – kézenfekvő lenne. Véleményem szerint a név végső forrása az oszm. tepe ‘domb, halom’ szó, amely szerb-horvát (szerbhorvát tepa) közvetítéssel kerülhetett Érd helynevei közé. Ezt a feltevést erősíti Pesty leírása: „Tepecs dulő ...a Bara legelő felett[!] fekszik, – fekvését elnevezése fejezi ki; – Tepecs, Magyarul: egy a tó felett emelkedettebb[!] területet jelent.” (Pesty 33. köt.). A esetlegs közvetlen átvétel során pedig feltételezhető a magyar -cs kicsinyítő képző, így jelentése: ‘Dombocska’. Tepecs-dűlő. Határrész Érd (Pest m.) külterületén, amely a „Tepecs dulő ...a Bara legelő felett[!] fekszik” (Pesty 33. köt.). – Magyarázatát l. a Tepecs-árok hn.-nél. Tettye. 1701: Thetye. Parkosított fennsík Pécs északkeleti részén. Az ottani nyári palotát a törökök derviskolostornak használták. Róla kapta nevét a fennsík, rajta a kolostor romjaival, és a közeli Tettye-patak (FNESz.). – ‘Derviskolostor’, vö. oszm. (<ar.) tekke ‘ua.’ (FNESz.). Tettye-patak. Régi neve Malomséd. – L. Tettye. Tobán. – L. Tabán hn. Tobán-hegy. Hegy a Bakonyban Eplénytől délkeletre (FNESz.) – L. Tabán hn.

80


2. Oszmán-török eredetű magyar köznevekből keletkezett helynevek Basa-berek. Vizenyős lapályos terület Mogyoród (Pest m.) határában (Pesty 3. köt.) – L. Basa. Basa-dűlő. Nagy Peszek (Hont m.) határában. A monda szerint az érsekújvári basa lovai számára itt kaszáltatott, ennek bizonysága, hogy a szomszéd határban is vannak Basa nevű dűlők és rétek (Pesty 33. köt.). – L. Basa. Basa-halom. Halom Debrecen városközpontjától délnyugatra. A hagyomány szerint 1660 májusában itt táborozott a várost megsarcoló Szejdi Ahmed budai basa (FNESz. I, 173). – L. Basa. Basa-kút. A Csurgó község (Somogy m.) határában levő két nevezetes forrás egyike, a török uralom emlékét őrzi. Szigetvár belterúletén is van egy „basa-kút”. (Borovszky). – L. Basa szn. Basa[-tanya]. A Szabolcs vármegyei Tisza-Polgár határában (Borovszky). – L. Basa szn. Basa utca. Zomborban (Bács-Bodrog vármegye) a pašina sokàk-nak nevezett utcának a neve (Borovszky). – L. Basa. Bassa-körtvélyes. Tahitótfalu (Pest m.) határában a Papharasztja nevű szőlőterület régi neve. A hagyomány szerint a törökjárás idején ott tartózkodott egy török basa (Pesty 33. köt.). – L. Basa. Bég-kút / Bég kútja. 1552 nyarán, amikor Ali basa Drégely várát vette ostrom alá, Nagyoroszit ismét megszállták a törökök, aminek az emlékét a »Bég kútja« és a »Táborárok« őrzi. Az utóbbi helyen húzódtak meg a törökök, a Bég kútja helyén pedig Ali basa sátra volt és a kútat is ő ásatta. (Borovszky: Nagyoroszi). A somogy megyei Törökkoppány határában is van Bég-kút nevű dűlő (Borovszky).– L. Bég.


81

Boncsok-düllő. Szöllőhegy Gödöllő (Pest m.) határában; Boncsok, hegyoldal (szöllőterület?) Pécel (Pest m.) külterületén; Boncsok ugyancsak szöllőterület Szada (Pest m.) határában (Pesty 33. köt.). – Vö. boncsok ‘ló nyakába való dísz’ (TESz.), ‘gyöngyös-gombos ékesség; hadijelvény, lófarkas zászló’ (Kakuk 1996: 91) < oszm. buncuk / boncuk ’díszként használt üveggyöngyök, üveggombok, apró kagylók, golyócskák’ (Kakuk i. m. 93). Vö. még Kakuk 1973: 76. A naív népetimológiás magyarázat („Bont-sok határt”) ez esetben mellőzhető, de érdemes felfigyelnünk egy másikra, amelynek alapján a szintén gödöllői Pazsak düllő a mondákban Basák völgye-ként jelenik, ami legalább annyit jelent, hogy két török(-gyanús) helynév szerepel egy helyen. Cserkesz puszta. Terület Nyíregyháza határában. (Borovszky). – L. Cserkesz szn. Csobán-híd. Híd (?) és a róla elnevezett puszta (Csobánhídi puszta) Bihar vm.-ben (Borovszky). – L. Csobán szn. Csopán-högy. Terület Fülöpszállás határában. – L. Csobán szn. Dzsida. Puszta és erdőség Borota és Rém határában (Bács-Bodrog vm., Borovszky). – L. Dzsida szn. Hodzsa-kert. Határrész Dél-Magyarországon (Kakuk 1973: 185, Kakuk 1996: 234). – ‘Mohamedán pap, tanító; tiszteletre méltó idős ember’ (TESz.), vö. oszm. (
82


jancsárok közül egyet itt ütöttek agyon és ebbe a kútba dobták (Pesty). Janicsár-kút, a Palota felé folyó vízér Székesfehérvár (Fejér m.) Rácvárosnak nevezett külvárosában (Csánki III. köt.). – L. Jancsár szn. Jancsár(-major). Egy major neve a Komárom megyei Gyermely határában. Ugyanott van a Kisjancsár nevű major is (Borovszky). A Komárom megyei Gyermelyhez tartozó lakott hely a Gerecsében (FNESz.). – L. Jancsár szn. Janicsár-kút. – L. Jancsár-kút. Török-. A török hódoltsággal és az oszmán-törökökkel valamiképpen összefüggésbe hozott Török- előtagú település- és egyéb helynevek: Törökbecse, Török-hegy, Törökkanizsa, Törökkoppány, Török-kút, Törökök högye, Török-rét, Törökruszkóc, Török-sír, Törökszákos, Törökszállás, Törökszentmiklós, Török-temető, Török-torony, Törökugrató, Törökvész. A nevek jó része megtalálható a FNESz. megfelelő helyén. Török-hegy. Szöllőhegy neve Vácott (Pest m.). A helyi magyarázat szerint a törökök e hegyről ostromolták a várost (Pesty 3. köt). Török-hordás. Domb, halom Váchartyán (Pest m.) külterületén, a Várhegy másik neve (Pesty 33. köt.) Török-kút. Törökkoppány (Somogy m.) határában a Cseszme-erdőben volt az ún. „török-kút” amely vízzel látta el a városben lévő török fürdőt (Borovszky 169). Török kutat (Türkenbrunn) ismertek Solymáron (Pest m.) is. Az szintén erdőben volt és állítólag a törökök ásták (Pesty 33. köt.). Sződ (Pest m.) belterületén egy gránitból készült kutat „török kut”-nak neveztek, mivel a törökök építették; megvolt még az 1860-as években is. (Pesty i. h.). Törökök högye. Kunszentmiklós kunbábonyi határában egy kis halom neve. A régmúltban kurgán lehetett, amire a szomszédos terület Korhány neve is utal. A dombocskából még az 1960-as években is csontok kerültek elő, de tudomásom szerint régészeti feltárás nem történt, pedig


83

nem messze onnan került elő egy homokdombból a kunbábonyi avar fejedelmi aranylelet. – L. Török-hegy. Török-rét. Rét Sződ (Pest m.) határában (Pesty 33. köt.). Török-sánc. Földtöltés maradványai Vác (Pest m.) határában, kapcsolatos az ún. török hegyi szöllőkkel, itt bújtak meg a várost ostromló török hadak (Pesty 33. köt.). A távoli Hont megye Visk nevű településén hasonló névre bukkanunk: az Ipoly magas partján volt a Törökök sánca (Pesty 33. köt.). Török-sír. Terület és vasúti megállóhely neve Szigetvár külterületén. Itt vannak eltemetve a turbéki templom mellől felszedett török tetemek (Borovszky). Törökszállás. Település a régi Ugocsa megyében, Tivadar közelében. Török-temető. A turbéki kápolna mellett egy apró halmocskákkal elborított terület, mely ma is török temető nevet visel (OMM, Baksay S.). Dömsöd (Pest m.) község határában van a Török-temető, „hova régen a törökök temetkeztek” (Pesty 33. köt.). Szigetmonostoron (Pest m.) szintén volt Török-temető, ahol török pénzeket, késeket stb. találtak (Pesty i. h.). Török-torony. Torony (minaret) Érd (Pest m.) területén (Pesty 33. köt.). Török-tó. Dömsöd (Pest m.) belterületén hajdan „víztartó hely, hol a törökök förödhettek, most házak vannak rajta” (Pesty 33. köt.) Egyes települések határában több oszmán-török eredetű tulajdonnévből vagy jövevényszóból magyarázható név is fennmaradt, pl. Törökkoppányban: Babadag, Bégkút, Cseszme erdő, Tatali-hegy, Török-kút; Mogyoródon: Basa-berek, Tabán-völgy, Gödöllőn: Boncsok-düllő, Basák völgye(?), Sződön: Török-kút, Török-rét, Érden: a város régi neve Hamzsabég, Török-torony, Dömsödön: Török-temető, Török-tó.

84

A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása

A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés)309 A kun eredetű tulajdonnevek kutatása napjainkban már nem képzelhető el a török és a magyar névtudomány eredményeinek és módszereinek együttes alkalmazása nélkül. A névtudomány egyesek szerint csupán nyelvtudományi ágazat, míg más nézetek szerint önálló diszciplína.310 Az igazság nyilván ez esetben is a két szélsőséges megállapítás között keresendő. Valószínűleg éppen ezért nem foglal határozottan állást Kiss Lajos311, és éppen ezért teszi Papp László az alábbi sommás megjegyzéseket: „A névtudomány és a nyelvtudomány részint alárendelt, részint mellérendelt viszonyban van egymással ... a tulajdonnevek éppen úgy részei egy-egy nyelvnek, mint a közszavak. Következésképpen a nevek vizsgálata beletartozik a nyelvtudomány egészébe, a névtudomány része a nyelvtudománynak ... a névtudomány tekinthető önálló tudományos diszciplínának is, amely saját problémáit saját módszere segítségével igyekszik megoldani, s így nem alárendelt, hanem mellérendelt viszonyban van a nyelvtudománnyal és egyéb, az emberrel foglalkozó tudományokkal”.312 Akár így, akár úgy, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a magyar és a török nyelvtudomány eredményei tették lehetővé azt a rohamos fejlődést, amely e két nyelvterület névtudományában az utóbbi évtizedekben végbement. 309 A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés).

In: Forrás, Kecskemét, XVIII (1986) 2. sz. 88-94. pp.; A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés). In: A Jászkunság kutatása 1985. Szerk. Fazekas I., Szabó L., Sztrinkó István. Kecskemét-Szolnok 1987, pp. 75-92. 310 Benkő Loránd, Névtudományunk helyzete és feladatai. In: Névtudományi előadások. II. Névtudományi konferencia, Budapest 1969. Bp. 1970, p. 7. 311 Kiss Lajos, Az európai névtudomány fontosabb eredményei. In: Névtudományi előadások. Bp. 1970, pp. 16-17. 312 Papp László: Névtudomány és nyelvtudomány. In: Névtudományi előadások. Bp. 1970, pp. 27-28.


85

Mind a török, mind a magyar névtudomány most jutott el arra a szintre, hogy használható, figyelemre méltó nyelvészeti (hangtani, alaktani és szókincsbeli) adatokat szolgáltathat a nyelvtudománynak. Az előbb mondottakból egyenesen következik, hogy a kun tulajdonnevek iránti érdeklődés első jelei akkor mutatkoznak, amikor a kunok nyelvi és etnikai hovatartozása vita tárgyává válik. A kérdés körül két nagy tábor alakult ki. A külföldi tudósok (Thunmann, Schlözer, Eichorn, Adelung, Klaproth, Hammer-Purgstall) szinte kivétel nélkül, valamint egyes hazai követőik (Cornides, Kollár, Kuun Géza, Hunfalvy, Vámbéry) a kunok török (tatár, török-tatár, kipcsak-tatár) nyelvű népnek tartották, míg a magyarok (Otrokocsy, Pray, Horváth Péter, Jerney, Gyárfás) azt állították, hogy a kunok tősgyökeres magyarok, akik mindig is magyarul beszéltek.313 Nem lehet itt feladatom a kunok népi és nyelvi hovatartozását illető viták összefoglalása és ismertetése, annál is inkább, mert ezt a korabeli irodalom alapján Gyárfás István és Kuun Géza 1885-ben már megtette.314 Az azóta folyó történeti, nyelvészeti és nem utolsósorban névészeti (névtudományi) kutatások a kunok török nyelvűségét igazolták.315 Annyit még érdemes megemlíteni, hogy Bél Mátyás, aki különben 1730-ban bejárta a Kiskunságot is, olyan tényekre figyelt fel, amelyek felett Horváth Péter316 még majd száz év múltán is átsiklott. Bél Mátyás ugyanis nevezetes Notitiajában így ír: „Különben azoknak a székeknek és falvaknak a neve, melyeket a kunok birtokoltak Magyarországon, a magyar és még valami ismeretlen nyelv bélyegét hordja magán”.317 Horváth Péter közli ugyan több kun főember nevét, de mivel szerinte a kunok nyelve azonos a magyarokéval, akkor neveik sem különbözhetnek. 313 Hunfalvy Pál, A magyar nép ethnographiája. Bp. 1876, p. 405; Mándoky István:

A kun nyelv. In: Karcagi Várostörténeti Tanulmányok. Karcag 1974, p. 39. 314 Gyárfás István, A jászkunok nyelve és nemzetisége. In: Értek. a Tört. Tud. Köréből

X, 5, Bp. 1882, pp. 6-9; Gróf Kuun Géza, A kunok nyelvéről és nemzetiségéről. In: Értek. a Nyelv- és Széptud. Köréből XII, ll. sz. 315 Mészáros Gyula: Magyarországi kún nyelvemlékek. Bp. 1914, p. 3; Ligeti Lajos: A Codex Cumanicus margójára. In: MTA 1. Oszt. Közl. XXXIII (1982), 1-4, p. 319. 316 Horváth Péter, Commentatio de intiis ac maioribus Jazygum et Cumanorum eorumque constitutionibus. Pestini 180l, p. 11. 317 Illyés Bálint - Szőts Rudolf: Bél Mátyás: A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei. In: Bács-Kiskun megye múltjából 1. Kecskemét 1975, p. 14.

86


Ezért aztán beéri annak megállapításával, hogy az illető (itt alább felsorolt) nevek nem gót, rutén vagy teuton hangzásúak, amiből pedig számára az következik, hogy Kuthen, Oldamir (Ladomur), Uzacus, Tolon, Alpra, Uzur, Parapuch, Keyran, Horchol, Illan, Jardar, Michi, Chibuk és Ona kunok színmagyar nevet viseltek.318 A fenti bekezdésben előadottakat csupán bevezetésnek szántam, de ezzel már akaratlanul is megkezdtem a kun névkutatás hőskorának elemzését. Ezt a korszakot, amely a kezdetektől (kb. XVIII. sz. első fele) Gyárfás István nagybecsű munkája IV. kötetének megjelenéséig (1885) tart, a problémafelvetés és az anyaggyűjtés korszakaként jellemezhetjük. A nevek magyarázata ekkor még főleg külső hasonlóságon és egyéni megérzésen alapult. Jerney már a múlt század közepe táján felismerte, hogy nem lehet minden kun nevet a magyarból magyarázni, ezért a nem magyar hangzású és jelentésű neveket a kunok után Magyarországra beköltöző tatároktól származtatta.319 A kunokkal, a kun nyelvvel és következésképpen a kun nevekkel kapcsolatos álláspontját utazása 1. kötetében így foglalja össze: „Nem mutathatunk ugyan föl a’ hajdankorból oly magyar nyelvmaradványt, mellynek kún felekezetektőli származását bizton lehetne állítani, de birunk a’ kúnnép pogányidei személy- és itt letelepülése kori helyneve’ nagy sokaságával, mikből nem más, mint magyarnyelvűsége tűnik ki. Ez eddigelő érintetlen maradt tárgyra rövid vizsgálatot fordítanom nem leszen eredménytelen a nyelv’ kérdése körül”.320 Ezután következnek névmagyarázatai, amelyekben – természetesen – a kun neveknek magyar értelmet tulajdonít. Pl. Kuthen nevének valódi alakját Kötöny puszta neve őrzi, ami nem más, mint kötény. Ugyanígy jár el a többi kun személynév (Arbuz, Turtule, Kemenche, Edue, Kupchech, Mandula) esetében is. Megállapítja továbbá, hogy a kunok és jászok lakta vidékek helynevei magyar „billeget” viselnek.321 Jerney és előtte meg utána még sokan, azzal követtek el hibát, hogy saját koruk nyelvi állapotát vetítették vissza évszázadokkal korábbra, s a történeti fejlődés figyelembevétele nélkül vontak le következtetéseket. 318 Horváth Péter, Commentatio, pp. 105-119. 319 Jerney János, Keleti utazása a’ magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844. és

1845. Pest 1851, pp. 276, 277. 320 Jerney János, Keleti utazása p. 302. 321 Jerney János, Keleti utazása p. 303.


87

Jerney munkásságának pozitív vonása a mi szempontunkból abban rejlik, hogy felismerte a nevek kutatásának fontosságát a nyelvi és történeti kérdések megoldásában. Ennek bizonyságául felhozhatjuk, hogy már 1854-ben „Magyar nyelvkincsek Árpádék korából” című művének előszavában szorgalmazta a Magyar Onomasticon megírását.322 Ugyanennek a korszaknak a másik jelentős képviselője Gyárfás István volt. A kun személy- és helynevekben ő is lépten-nyomon magyar értelemmel bíró szavakat keresett. Pl. az Ugulehomoka (1359) helynevet a későbbi Hugyuló homokkal azonosítja.323 Gyárfás a kunok kutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy az utókor kutatói számára hozzáférhetővé tette a kunokra vonatkozó oklevelek sokaságát. A Gyárfásnál található oklevelek egy része ma már eredetiben nem is olvasható, mert a háborús időkben megsemmisült. A Codex Cumanicus felfedezése új korszakot nyitott a kun nyelv és következésképp a kun nevek kutatásában. Kuun Géza gróf 1880-ban kiadta a Codex teljes szövegét. A terjedelmes latin nyelvű bevezetés több helyén kísérli meg kun tulajdonnevek magyarázatát. Etimológiái ma már sok esetben nem fogadhatók el, de igen fontos előrelépést jelentett az a megállapítása, hogy a kun tulajdonnevek nagy része török eredetű („Nomina propria et geographia antiquiora Cumanorum Hungariae quantum ea ex diplomatibus conscriptlonibus, chronicis et scriptoribus historicis novimus, magnam partem turcicae originis sunt”).324 Kuun Géza névmagyarázataiban elsősorban a Codex Cumanicus adataira támaszkodik, de szükség szerint idéz tatár, csagatáj és hvárezmi szavakat is. Hibás névmagyarázatainak kritikájától e helyen eltekintünk, mert a szakirodalom – főleg Rásonyi László tanulmányai alapján – már az újabb eredményeket tartja számon .

322 Az alapötlet azonban már korábban fölmerült: lásd Teleki József: Egy tökéletes

magyar szótár elrendeltetése, készítése módja. Pest 1821. Nyilván ennek hatására figyelmeztetett Horváth István a máig fönnálló hiányosságra (vö. Tudományos Gyűjtemény 1821, III, pp. 37-70). 323 Gyárfás István, A jász-kunok története. IV. Kecskemét-Budapest 1885 pp. 85, 86. 324 Kuun, Géza: Codex Cumanicus Bibliothecae ad Templum Divi Marci Venetiarum. Primum ex integro edidit prolegomenis notis et compluribus glossariis instruxit Comes Géza Kuun. Budapestini 1880, p. LIII.

88


A Codex Cumanicus hazai megjelenése újra felszította a kunokkal kapcsolatban ellentétes álláspontot képviselő táborok közötti vitát. A Codex kiadása utáni évben jelent meg a „török” táborhoz tartozó Hunfalvy Pál tanulmánya „A Kun v. Petrarka-codex és a kunok” címmel. Szerinte lehetséges, hogy a magyar jelentésű kun személy- és helyneveket az oklevélszerkesztő magyar jegyzők fordították magyarra az eredeti török-tatár nyelvből. Ezt mindjárt a következő évben, tehát 1882-ben, követte Gyárfás 84 oldalas vitairata, amelyben Jerney felfogását követve bírálja Hunfalvy és Kuun álláspontját, ugyanakkor újra bizonyítani próbálja a jászkunok magyarnyelvűségét.325 Gyárfás változatlanul a régi kun szállások magyar vagy magyarnak vélt neveiben látja a kunok magyarnyelvűségének egyik legfőbb bizonyítékát.326 A személyneveket tárgyaló XXIV. fejezetben középkori magyar személyneveket vet össze (sőt olykor azonosít) oklevelekben 1400-ig előforduló kun személynevekkel. Az összehasonlítások módja igencsak különös, mivel a lehetséges olvasatoktól eltekintve az írott alakok sokszor távoli hasonlóságából indul ki. Szerinte, például a kun Abram, Alpra, Aydud, Arbuz, Ambultan stb. összevethető a magyar Aguz, Achaz, Abart, Abychk, Ambos stb. nevekkel.327 Gyárfás másfél oldalon keresztül végzi ezt a fajta összehasonlítást 122 kun személynévvel. Kuun Géza válaszolt az álláspontját érintő bírálatra, de az értekezés megjelenését (1885) Gyárfás már nem érthette meg.328 Kuun Géza itt próbálja elképzeléseit újabb adatokkal, illetve érvekkel megerősíteni. Máig helytálló módon fejtette meg például a Kaythor (1428) ‘hazatérő’ jelentésű kun személynevet. Jó néhány további kun név megfejtésével próbálkozik még, de – néhány kivételesen jó ötletétől eltekintve – kevés sikerrel. Mészáros Gyula az Akadémia 1913. június 2-i ülésén olvasta fel „Magyarországi kún nyelvemlékek” című dolgozatát. Az addig elért eredmények ismeretében az aktuális feladatokat az alábbiakban jelölte meg: „Figyelembe kell vennünk, hogy a magyarországi kun nyelv kérdése még egyáltalán nem befejezett, és főképpen nem kimerített dolog. 325 326 327 328

Gyárfás István, A jászkunok nyelve, p. 3. Gyárfás István, A jászkunok nyelve, pp. 74, 75, 78. Gyárfás István, A jászkunok nyelve, p. 78. Gróf Kuun Géza, A kunok nyelvéről.


89

Hiszen Kuun Géza gróf fejtegetését alapul véve, idáig még nem tétetett részletes vizsgálat tárgyává, hogy a Duna-Tisza közén beolvadt kun nyelvnek részint nyelvjárási, részint lexikális tekintetben mennyi emléke maradt. A Kis- és Nagy-Kúnság területéről való, oklevelek alapján egykorúnak kimutatható helynevek és kún személynevek fejtegetése és a keleti török nyelvek segítségével való magyarázata szintén hiányzik”.329 E hiány pótlására törekedtek a kun tulajdonnév-kutatás III., joggal klasszikusnak nevezhető, korszakának kutatói: Gombocz Zoltán, Melich János, Németh Gyula, Rásonyi László. Gombocz Zoltán nagy jelentőségű, ma is használható munkája az „Árpádkori török személyneveink” fontos módszertani tanulságokkal szolgált az eljövendő kutatóknak. Értékes megállapításokat tesz például a török népek totemizmusára és totem-neveire vonatkozóan. Ilyen nevek a kunoknál is voltak.330 Tanulmányában a következő kun nevekkel foglalkozik: Bese, Tege, Atlamos, Tepremez, Balmaz (kun?), Kolbaz, Oldamur, Gyolma, Teszkencs, Kücsmek, Biter, Beler, Tolon, Kötöny, Althabarz, Törtel, Ona?, Aboska, Alpra. 1921-ben írja meg bölcsész doktori disszertációját „Kún személyneveinkről” címmel Rásonyi Nagy László, a török névtudomány s egyben a kun nevek kutatásának úttörője, és máig legnagyobb egyénisége. Már ebben a korai dolgozatában komoly módszerbeli felkészültségről és rendkívül gazdag forrásismeretről tesz tanúbizonyságot. Elődeinek és névtani mestereinek Melich Jánost és Gombocz Zoltánt tartja. Névmagyarázatai során nagy gonddal kutatja fel a kérdéses név török megfelelőit, vagy párhuzamait (analógiáit), miként ennek szükségességét már Gombocz is hangsúlyozta.331 Ugyancsak fontos kritériumnak számított nála az, hogy a magyarázandó név megfeleljen a török névadási szokásoknak. Kun neveinek forrása általában Gyárfás, de merít más okmánytárakból is. A dolgozatban magyarázott 34 kun név értelmezését későbbi munkáiban pontosította, helyenként megváltoztatta, a török közszói és tulajdonnévi illusztráló anyagot pedig állandóan bővítette. Magyarázatai többé-kevésbé még ma is elfogadhatóak, a 34-ből csupán 7 esetben látok súlyosabb jelentéstani (etimológiai) vagy hangtani nehézségeket (pl. Aydud, Barag, Köndüz, Kördük, Ügütej stb.). 329 Mészáros Gyula: Magyarországi kún nyelvemlékek. Bp. 1914, p. 3. 330 Gombocz Zoltán: Árpádkori török személyneveink. Bp. 1915, p. 19. 331 Gombocz: Árpádkori, p. 4.

90


A disszertáció kevés változással 1923-ban jelenik meg a Nyelvtudományi Közleményekben „Adalékok török tulajdonneveikhez” cím alatt. Az elkövetkező évek, évtizedek alatt sorra megjelenő török (és ezen belül főleg kun) névtani dolgozatai jelzik, hogy Rásonyi László érdeklődésének és munkásságának középpontjába a török névkutatás került. Századunk húszas éveiben, mint láttuk, újjáéledt a török eredetű magyar tulajdonnevek iránti érdeklődés. A nagyobb jelentőségű és terjedelmű munkák mellett sorra jelennek meg az egy-két név eredetének megállapításával foglalkozó rövid cikkek. Ezek sorát nyitja meg 1921-ben Karácsonyi János, aki a magyarországi -lár végű nevekből mutat be néhányat. Abban persze téved, hogy a kunok oguz nyelvet beszéltek, de helyesen állapítja meg, hogy a -lár egyes helyneveink végén nem lehet más, mint a török -lar, amely a többes szám jele.332 Így van ez a kun Tázlár és Bodoglár helynevek esetében is. Az előbbi annyit tenne, mint Táz nevű családok helye, és nem hozható kapcsolatba a török taš ‘kő’ szóval, amint azt Kuun Géza gondolta.333 A Tázlár és Bodoglár névvel később egyébként Rásonyi László foglalkozott behatóbban.334 Talán különösen hangzik az alábbi idézet, amelynek szerzője Németh Gyula – aki maga is kunsági származású, s aki 1922-ben „Karcag” című cikkének megjelenésekor már neves turkológus és a pesti egyetem török tanszékének professzora. Az említett cikk bevezetőjében így ír: „Karczag az én szülővárosom neve. A Nagy-Kunság legnagyobb városa, de lakóiban már egyáltalán nem él a kun, azaz török származásról való tudat; ezt ma már csak némely romantikus hajlamú, a város történetével foglalkozó ember tartja és élesztgeti. A karczagi ember csak akkor érzi magát kunnak, ha a »rédenció«-ról van szó, mert ez – legalább az ő hite szerint – pénzt jelent”.335 Majd így folytatja: „Régi török nyelvét a kun századokkal ezelőtt elfelejtette, de egy-egy maradvány, mint furcsaság talán még most is él ...” Ugyanitt, szinte korrigálva az előbbieket, közli, hogy tulajdonnevekben és helynevekben azonban számos emléke maradt a kun nyelvnek.336 332 Karácsonyi János, Néhány besenyő és kun helynevünkről. In: MNy. XVII (1921), p. 211. 333 Karácsonyi János, Néhány besenyő, p. 211; Kuun: Codex Cumanicus, p. LIV. 334 Rásonyi L.: Les noms toponymiques Comans du Kiskunság. In: ALingu. VII (1957-

1958), pp. 131-133. 335 Németh Gyula: Karcag. In: MNy. XVIII (1922), p. 125. 336 Németh Gyula: Karcag, p. 126.


91

A Karcag név magyarázatára 1961-ben újra visszatért (33).337 Itt jegyzem meg, hogy Rásonyi 1926-ban újabb török adatok közlésével erősítette meg a név etimológiáját.338 Az elkövetkező évek alatt Rásonyi László rövidebb cikkeiben a Kuthen339, Borcsol340, Csertán341, Kojan342, Kajtor343, Kolbászszék344, Köncsög, Kötöny345 nevekkel foglalkozott. Egy-egy kun névhez szolgáltat értékes adatokat és szempontokat Bátky Zsigmond, Fekete Lajos és Sütő József. Ez utóbbinak „Kalapár” című írását névtani szempontból különösen jónak tartom. Németh Gyula a 30-as évek elején irt történeti és nyelvészeti tanulmányaiban kun nyelvi ismérvek megállapítása céljából nyúl kun eredetű tulajdonnevekhez (Tepremez, Bengecseg, Gyolma, Thege, Aydua stb.).346 Külön téma, de annyit legalább meg kell említenem itt, hogy Rásonyi László a magyarországi kun tulajdonnevek mellett igen komolyan foglalkozott a nem magyarországi kun eredetű nevek problémáival is.347 Az időközben felhalmozódott török névanyag lehetővé tette a szélesebb alapokon nyugvó török névvizsgálatot és az eredmények összegezését. Így születhettek meg a tanulmányai a török nőnevekről,348 a számnévi eredetű török nevekről, a török névadás kategóriáiról és még hosszasan sorolhatnám a török névtudományban is alapvetőnek számító tanulmányainak témáit. 337 Németh J. Reise um zwei kiptschakische Ortsnamen in Ungarn. In: UAJb. XXXIII

(1961), pp. 122-127. 338 Rásonyi Nagy László: Karcag. In: MNy. XXII. (1926), p. 348. 339 R. Nagy László: Török eredeű magyar tulajdonnevek. In: Kőrösi Csoma Archivum

1. (1922), pp. 237-239. Rásonyi Nagy László: Borcsol és Csertán. MNy. XXII (1926), pp. 132-133. Rásonyi Nagy László: Borcsol, p. 133. Rásonyi Nagy László: Török eredetű helynevek. In: NyK XLVI (1927), p. 464. Rásonyi Nagy László: Kajtor In. MNy. XXIII (1927), p. 594. Rásonyi L: Kolbászszék. In: MNy. XXXII (1936), p. 266. Rásonyi L.: Köncsög és Kötöny. In: Pais Emlékkönyv. Bp. 1956, pp. 435-441. Németh Gyula: Árpád-kori törökjeink. In: Népünk és Nyelvünk Ill. (1931),169-185. Vö. Karaiman: In: MNy. p. 26; Baszaraba In: MNy. p. 29; ugyanez az Ostmitteleuropäische Bibliothek 3. számában; Valacho- Turcica 1927-ben a Gragger-emlékkönyvben; valamint egyes cikkek a Seminarium Kondakovianum köteteiben. 348 Rásonyi, L.: Der Frauenname bei den Türkvölkern. In: UAJb. XXXIV (1962), pp. 223-239; Rásonyi L.: Türklükte kadın adları. In: TDAYB 1963 (1964), pp. 63-87. 340 341 342 343 344 345 346 347

92


Az 1950-es évek közepe táján Rásonyi László két alapos tanulmányban teszi vizsgálat tárgyává a Kiskunság kun eredetű helyneveit.349 Az első a Magyar Nyelvben jelent meg, s benne a -la, -le (Kargala, Csenge1e, Kürküle, Ügüle) végű nevek eredetét és történetét kutatja. Az Acta Linguistica VII. számában 3 oldalon áttekinti a kérdés kutatásának történetét, érinti a legfontosabb történeti kérdéseket, majd közel 70 oldalon keresztül értekezik 23 név eredetéről, történetéről és a vele kapcsolatos tanulságokról. A -la, -le végű nevek természetesen ebben a cikkben is szerepelnek. E tanulmányának anyagát először a törökül, majd a magyarul is megjelent cikkében újabb, személynévi eredetűeknek látszó, kiskunsági helynevekkel (Bezther, Kalas, Ketelegaska; Orgowan, Zomokzallasa) egészítette ki.350 Negyven év telt el azóta, hogy Rásonyi László először irt a kun nevekről. Az előző négy évtized kun névkutatásainak összefoglalása a hatvanas évek közepén Törökországban megjelent Kuman Özel Adlar¬ (Kun tulajdonnevek) című dolgozatában történt meg.351 A cikk tartalmazza mind a hazai, mind pedig a határokon kívüli kun tulajdonneveket, természetesen csak azokat, amelyekről a szerzőnek tudomása volt. A Kuman Özel Adlar¬ akár csak felületes ismertetése is hosszú oldalakra nyúlna, ezért e helyen be kell érnünk néhány összefoglaló megjegyzéssel. Ami számunkra itt fontos lehet, az annak hangsúlyozása, hogy a kun nevek kutatásakor figyelembe kell venni: a kunok esetében több (török) népelemből létrejött törzsszövetségről van szó. Arra a kérdésre pedig, hogy vannak-e a törökségen belül néphez köthető típusok (pl. kun típusú névadás és névrendszer), csak a jövőbeni kutatások adhatnak választ.352

349 Rásonyi, L: A kiskunsági -lı, -li> -la, -le képzős földrajzi nevek. In: MNy. Lll (1956),

pp. 52-61; Rásonyi, L.: Les noms toponymiques Comans du Kiskunság. In: ALingu. VII (1957-1958), pp. 73-146. 350 Rásonyi, L.: Kiskunság’da Kumanca yer adları. In: Németh Armaganı. Ankara 1962. pp. 341-352; Rásonyi L.: A Kiskunság középkori helyneveihez. MNy. 62 (1966), pp. 164-170. 351 Rásonyi L.: Kuman özel adları. Türk Kültürü Araştırmaları, Yıl III-IV-V-VI. Ankara 1966-69. pp. 71-144. 352 Rásonyi L.: Kuman özel, p. 71.


93

A tanulmány 350 név adatait, és ahol lehetséges, magyarázatát tartalmazza. A 165 magyarországi kun névből csupán 20 a kérdéses vagy jelentés nélkül közölt kun nevek száma. A cikk végén bemutatja az 1953 óta jelentősen kibővített török névadási kategóriákat.353 Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a, kun tulajdonnév-kutatás legutolsó korszakához, amelyben az utóbbi két évtized és napjaink eredményei születnek. Rásonyi László és Németh Gyula ekkor megjelenő tanulmányai már újat nem hoznak, csupán régebbi megállapításaikat ismétlik vagy helyezik új összefüggésekbe.354 Legújabban Mándoky István egyik-másik kun nyelvvel foglalkozó dolgozatában találunk bizonyos névészeti vonatkozásokat.355 A hontos-széki kunokról írott cikkében a legszükségesebb nyelvészeti apparátus alkalmazásával közli az oklevelekből ismert Alagaz, Baydamer, Bezther, Buthemer, Chabak, Diolta (Gyolcha), Ilunchuk, Kaythor és Thoman neveket.356 Érdemes még megemlíteni, hogy Mándoky István védés előtt álló „A kun nyelv magyarországi emlékei” című kandidátusi értekezésének V. fejezetében foglalkozik a kun eredetű tulajdonnevekkel.357 353 Rásonyi L.: Kuman özel, p. 141. 354 Rásonyi L.: Les anthroponymes Comans de Hongrie. In: AOH 20 (1967), pp. 135-

149. Rásonyi L.: Les Turcs non-islamisés en occident (Péçénègues, Ouzes et Qiptchaqs, et leurs rapports avec les Hongrois). In: Philologiae Turcicae Fundamenta, Tomum tertium. Wiesbaden 1970, pp. 1-26; Rásonyi László: Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál. Bp. 1981; Nemet, Ju.: Dva kipčakskich geografičeskich nazvanija v Vengrii. In: Issledovanija po tjurkologii. Alma-ata 1969, pp. 26-34. 355 Saska családnév (Mándoky, I.: Der Wandel zweier Konsonanten in der ungarländischen komanischen Sprache. In: Sprache, Geschichte und Kultur der Altaischen Völker. BerJin 1974, pp. 393-394. Mándoky István: A kun nyelv. In: Karcagi Várostörténeti Tanulmányok. Karcag 1974, pp. 35-44.), Kaythar ~ Kaythor (Mándoky István: Néhány kun eredetü nagykunsági tájszó. In: NyK LXXIII (1971), p. 371), Barag (Mándoky István: Néhány kun eredetü nagykunsági tájszó. In: NyK LXXIII (1971), pp. 368-70). 356 Mándoky K. István: A Hantos-széki kunok. In: Székesfehérvár évszázadai 2. Székesfehérvár 1972, p. 79. 357 Mándoky István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Kandidátusi disszertáció. Bp. 1981 /1987/ (Kézirat). Nyomtatásban megjelent: Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag 1993, 193 pp.

94


Ami pedig az aktuális feladatokat illeti, azok felsorolása könnyű, elvégzésük azonban annál nehezebb, sokszor meg is haladják egy ember erejét. Legfontosabb feladatunk napjainkban az élőnyelvi ragadvány- és helynévkincs minél teljesebb összegyűjtése, mert csak így remélhetjük a kun szórványemlékek (köztük a tulajdonnevek) megmentését a feledéstől. A még ki nem aknázott írásos források (egyházi anyakönyvek, tanácsi jegyzőkönyvek, újabbkori levéltári anyag) minél teljesebb feldolgozására kell törekednünk. A kétféle forráscsoport együttes alkalmazása megbízhatóbb eredményeket hozhat, mivel optimális esetben az adatok egymást kiegészíthetik. Én magam, készülő értekezésemben, a kiskunsági kun eredetű tulajdonnevek monografikus feldolgozását tervezem. Az eddigi tudományos eredmények szintézise és kritikája mellett új kun nevek felfedezésével szeretném gazdagítani a török nyelv- és névtudományt.

Egyelemű nevek, családnevek, megkülönböztető nevek

95

Egyelemű nevek, családnevek, megkülönböztető nevek (Fülöpszállás, Kunszentmiklós és Szabadszállás XVIII. századi anyakönyvi neveiből)358 1. A XVIII. századi személynevek vizsgálatához különféle összeírásokból számos értékes adatközlés áll a névkutató rendelkezésére. Ezek azonban – mint már Bárczi Géza megállapította – a történeti szempontú közlés miatt a nyelvész számára nem mindig használhatók.359 Hajdú Mihály személynévkutatásunk helyzetét elemző referátumában rámutatott arra, hogy az alapos és széles körü névtani kutatásokhoz oly nélkülözhetetlen adattárakból még mindig kevés van. Véleményünk szerint e hiányok pótlásakor adatbőségük és hozzáférhetőségük miatt elsőként jöhetnének szóba az egyházi anyakönyvek. Mint ismeretes, a kéziratos anyakönyvek felhasználása a tudományos kutatásban nem új dolog, hiszen már a múlt század végén Jankó János felismerte ezen dokumentumok forrásértékét. Azóta főleg keresztnevek (becézőnevek) vizsgálatakor merítettek belőlük. Idetartozik – hogy csak néhányat említsünk – Büky Béla, Csalog Zsolt, Hajdú Mihály, Juhász Dezső, Karácsony Sándor Zsigmond, Kissné Deli Mária, Mándoki László és Szécsi Pál egy-egy tanulmánya. Közülük csak Karácsony360 és Szécsi361 foglalkozott dolgozatában családi, illetve megkülönböztető nevekkel. Itt említhetjük még meg Fülöp Lajos és Karacs Zsigmond nevét is, akik ragadványnevek vizsgálatakor anyakönyvi adatokat is feldolgoztak. 358 In: Név és társadalom. A III. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai.

Szerk. Hajdú M. és Rácz E. Bp., 1981, pp. 47- 50 pp. 359 Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete. Bp. 1958. p. 125. 360 Karácsony Sándor Zsigmond: Földrajzi és társadalmi indítékok a XVIII. századi

személynévadásban. In: Névtani Vizsgálatok. Bp. 1960, pp. 168-174. 361 Szécsi Pál: Az egyelemű névadás nyomai és a becézés a kabai anyakönyvekben.

In: Néprajz és Nyelvtudomány VII., pp. 107-111.

96


2. Három kiskunsági község (Fülöpszállás, Kunszentmiklós és Szabadszállás) XVIII. századi református anyakönyvi névanyagának vázlatos bemutatása is szemlélteti, hogy az anyakönyvi adatok nemcsak a keresztnevek, hanem a családi és a megkülönböztető nevek, a korabeli névadási szokások, valamint a névhasználat egyes kérdéseit illetően tanulsággal fognak szolgálni. Mindhárom községben a XVIII. század első évtizedeitől kezdve maradtak fenn anyakönyvi bejegyzések. Az akkori lakosság kizárólag református vallású volt. Így a névanyag gyakorlatilag tartalmazza az egész népesség teljes XVIII. századi adatait. Az alább felsorolt nevek előtt álló évszám a név első előfordulását mutatja. Az évszámok előtt F-fel jelöljük a fülöpszállási (1738-1800), K-val a kunszentmiklósi (1713-1800), Sz-szel pedig a szabadszállási (1729-1800) matrikulákból származó neveket. Anyagunkba keresztneveket csak akkor vettünk fel, ha azok egyelemű névként vagy foglalkozásnevekkel együtt fordultak elő. A) Egyelemű nevek, névhelyettesitős nevek 1. Név nélkül vagy csak névhelyettesitő elnevezéssel emlitett személyek. K 1719 Balog Gy(örgy) juhásza, K 1715 Balog János juhássza, K 1716 Baski lakója, F 1741 Bába asszony, K 1716 Biró Gergely juhásza, F 1760 Bujdosó Laczházi Czigány, F 1747 Czigány Fia ... , F 1755 Csikós, F 1753 Falu Kocsissa, F 1741 Falu Kovácsa Felesége, F 1742 Falu Mészárossa, F 1747 Gubacsi szolgájának, K 1715 jövevény asszony, K 1719 juhásznak ... , F 1745 Kapuvári Arató assz(ony), K 1749 Colompár czigány, K 1715 Molnárnak, F 1739 Nagy Mihálynál árv(a) Leány, K 1738 Névtelen arató, K 1739 Névtelen asszony, K 1737 Névtelen juhász, F 1739 N. N. Juhász, K 1737 Névtelen szolgáló, F 1753 Svab Szűcs, F 1765 Szilasi jövevény, F 1758 Szolga Legény, F 1754 Varga, K 1717 Vaskohi bujdosó TZIGÁNY. 2. Egyelemű néven (egyelemű név + névhelyettesítő elnevezés; névhelyettesítő elnevezés + egyelemű név) szereplő személyek. F 1741 András Mester, K 1713 Barát Takács, F 1747 Czigány Miska, K 1750 Csimpiszli juhász, K 1719 Csizmadiának, K 1763 Csonka Gujás


97

Mészáros, K 1758 Csonka tehén Csordás, F 1744 Csontos, F 1741 Daru Juhász, K 1743 Névtelen Dániel, K 1741 Egyházi Juhász János, F 1739 Falu Kocsissa András, F 1745 Furkó, K 1739 Névtelen Gáspár juhász, K 1717 György Dalocsa juhásza, K 1743 Névtelen György (Kósa), K 1739 Névtelen (Nagy P. juhásza), György, K 1718 Hunti Varga, F 1743 István Kovács, K 1749 Névtelen János (Baki I. juhásza), F 1743 Jóska Czigány, K 1718 Kis Juhász, F 1751 Kolompár Czig(ány) János, K 1739 Korhán Baki juhásza, F 1747 Krajczár Juhász, K 1739 Kucsorka csizmadia, K 1718 Kukucska, K 1765 Kurvának n. Erzsébetnek, K 1737 Névtelen Mátyás juh(ász), F 1744 Mende Czigány, K 1749 Mihály Colompár czigány, K 1735 Miklós czigány, F 1766 Nadrág Juhász, K 1768 Ondó nevű leány, K 1739 Orbán czigány, F 1746 Öreg Ilonka, F 1786 Öreg Kata, F 1754 Paprika, F 1756 Paprika juhász, K 1747 Pál Kovács, F 1769 Pendeles Juhász, K 1746 Péter czigán fiának, K 1741 Rumi juhász, K 1747 Sánta juhász, F 1757 Sánta Jancsi, Sz 1753 Senkié János, F 1741 Szabadszállási Mihály Czigány, K 1715 Szél esperes, K 1739 Tarka juhász, F 1760 Tót Mészáros, Sz 1739 Ugri juhász, F 1743 Vasfurkó, F 1745 Vaskörmös. B) Kételemű (családnév + keresztnév típusú) nevek A vizsgált időszakban ez az uralkodó típus, de figyelemre méltó kivételeket, átmeneti típusokat is találunk. Sokszor óhatatlanul ide sorolunk megkülönböztető névvel (ragadványnévvel) álló keresztneveket is, mert nem találunk adatot arra, hogy a szóban forgó név öröklődő névvé (családnévvé) vált-e már, vagy sem. A korlátozott terjedelem miatt a kételemű neveket csak erősen válogatva és keresztnév nélkül áll módunkban ismertetni. K 1735 Aczél, F 1761 Acs (Áts), Sz 1747 Ancsa, K 1736 Apró, Sz 1799 Aris, K 1735 Ágoston, Sz 1768 Áris ~ Árizs, Sz 1798 Bacsó, Sz 1759 Bada, F 1782 Bagó, Sz 1771 Bajcsi, K 1767 Bajnoczi, K 1750 Bajnok, Sz 1766 Bajszi, K 1737 F 1738 Baka, K 1713 Baky, F 1739 Bakó, Sz 1774 Balár, K 1751 Balczer, K 1781 Balha Sz 1798 Ballabás, Sz 1768 Balta, Sz 1739 Bana, F 1739 K 1792 Bankós, K 1713 Baski, F 1738 K 1793 Bata, F 1739 Beke, Sz 1770 Bese, K 1749 Bocs, K 1719 Sz 1754 Boda, K 1714 Sz 1749 Bolyó ~ Bojó,

98


Sz 1760 Bomlik, F 1740 Borda, Sz 1739 Bósza, K 1737 F 1767 Czirkos, K 1764 Cucor, F 1738 Csaplár, K 1780 Csádé, Sz 1791 Cseplész F 1755 Csik, F 1748 Csire, K 1737 Csör, F 1740 Csüdes ~ Csüdés, Sz 1739 Danka, F 1738 Deli, F 1738 Doba, Sz 1748 Doma, K 1789 Doman, F 1750 Sz 1771 Dormán, F 1769 Sz 1794 Dormány, F 1740 Durba, K 1735 Duzmat, K 1774 Erös, K 1737 Édes, K 1749 F 1786 Faragó, F 1748 Fellér, K 1765 Filep, F 1741 K 1762 Fitos ~ Fitus, K 1788 Fördős, F 1787 Fúró, F 1794 Gangó, K 1737 Sz 1798 Gózon. F 1743 Gödör, F 1762 Gyékén, F 1767 Sz 1770 Haik ~ Hajik ~ Hajjik, K 1735 F 1739 Halász, Sz 1771 Hábor, Sz 1761 Hodos, K 1762 Járfás, K 1759 Jeges, F 1781 Jobblesz, K 1714 Joború, F 1765 Kakas, K 1773 Kali, K 1741 Kapás, K 1741 Kasza, K 1741 Kácsor, Sz 1760 Kele, F 1773 Kender, F 1788 Kivágó, Sz 1752 Koczola, F 1787 Kórmány, Sz 1774 Köntös, F 1740 Laskói, K 1716 F 1738 Látos, K 1739 Medve, Sz 1771 Mona, F 1742 Nobik, Sz 1792 Olácsi ~ Oláhcsi, Sz 1748 Ondor, F 1767 Ótsag, K 1736 Pánczél, Sz 1798 Pellikán, F 1745 Ránti, F 1743 Rebe, K 1739 Rideg, K 1745 Sarankó, K 1760 Sas, Sz 1739 Sádon, Sz 1780 Sártó, K 1744 Sáska, K 1715 Selyem ~ Sejöm, Sz 1747 Siska, Sz 1739 Sobrák, K 1760 Süle ~ Sülye, Sz 1799 Szala, F 1759 Szalonnás, K 1735 Szarka, Sz 1796 Szána, F 1764 Szeder, K 1744 Szegedfü, K 1741 Szente, Sz 1758 Szer, K 1754 Szikora, F 1739 Szilaj, Sz 1757 F 1787 Taba, F 1742 K 1748 Tamás, Sz 1747 Tancsal, Sz 1742 Tanka ~ Danka, F 1739 Tarhonya, F 1762 Tarisznyás, K 1735 Tekes, K 1736 Tenke, Sz 1799 Torok, K 1735 Tőcsér~ Tölcsér, F K 1739 Tőke ~ Töke, K 1785 Töki, F 1757 Tuba, K 1744 Tüke, F 1781 Uj ~ Újj ~ Ujj, F 1739 Vedres, K 1764 Zadár, Sz 1760 F 1773 Zeme, Sz 1774 Ziger, K 1791 Zsila. C) Háromelemű nevek A többelemű neveket mindig a személy pontosabb meghatározásának igénye hozza létre.362 Különösen akkor figyelhető meg ez a jelenség, ha egyidőben több azonos nevű család (pl. Kovács, Szabó stb.) él ugyanabban a faluban. Többnyire ezek mellé járul a harmadik, a megkülönböztető elem. 362 Benkő Loránd: A régi magyar személynévadás. Bp. 1949, p. 23. Fehértói Katalin:

A XIV. századi megkülönböztető nevek. (Nyelvtudományi Értekezések. 68. sz.) Bp. 1969, p. 53.


99

Anyagunkban leggyakrabban a megkülönböztető név + családnév + keresztnév felépítésű típus fordul elő. Példáinkat itt is keresztnevek nélkül közöljük. K 1776 Almási Tót. K 1775 alsó Nagy, K 1749 Apró Juhász, F 1740 Bába Kis, F 1749 Busa Horvát, F 1765 B. Horvát, F 1752 Sz 1768 B. Kis (Kiss), K 1751 Czigány Csíra, K 1760 Cser Lakatos, K 1750 Csikós Kocza, K 1777 pápista Csorda, K 1760 Csősz Mészáros, F 1781 Furkó Deső, K 1773 Göbölös Juhász, K 1775 hadverő Nagy, F 1771 Halasi Szüts, K 1740 Herke Juhász, K 1749 Jeges Takács, K 1765 Juhász Fias, K 1775 juhász Tótondó, K 1757 Kanász Márkus, F 1746 Karango Szabó, F 1769 Kevi Szabó, K 1762 Kis Rákvízi, F 1772 Kongó Nagy, K 1760 Korhán Szabó, F 1762 Kota Nagy, K 1763 Mányi Balog, F 1769 Nadrág Vincze, K 1741 Olasz Perge, F 1752 Öcsém Szabó, F 1751 Pila Szabó, K 1750 Pipitz kis, K 1770 Piszli Szabó, K 1752 Poroszka Tót, K 1741 Poton Juhász, F 1754 Pujkás Kis, F 1775 Ráczli Szabó, K 1756 Rontó Horvát, F 1739 Somogyi Nagy, K 1760 Szabó Lakzi, K 1753 Szabó Szél, K 1747 Szalai Lakatos, K 1716 Szél Szabó. F 1770 Szilaj Csikós Szabó, K 1756 szolga Fejes, K 1778 Takács Bíró, F 1766 Tarhonya Mólnár, K 1770 Tót Burkus, F 1776 Tukora Pap. K 1758 Váczi Csákó, F 1772 Vemhes Szabó ~ Szabó Vemhes. D) Településtörténeti szempontból különösen jelentősek lehetnek az i-képzős helynévi eredetű nevek. F 1739 Adácsi, K 1740 Arácsi, K 1792 Ági, F 1775 Bakonyi, K 1716 Baracsi, F 1786 Becsei, F 1767 Bodonhelyi, F 1786 Bodonyi, K 1790 Bogméri, K 1781 Cecei, K 1761 Czeglédi, K 1753 Csabai, F 1763 Csengeri, K 1749 Csurgai, K 1779 Dabi, K 1748 Dési, K 1737 Dömösi, K 1766 Egerszegi, K 1737 Erdélyi, F 1746 Faddi, K 1735 Garai, Sz 1749 Gerjényi, F 1786 Gubacsi, F 1750 K 1752 Győri, F 1739 Halasi, F 1738 Harsányi, K 1762 Héregi, F 1742 Jenei, Sz 1742 Kajári, F 1785 Kanizsai, F 1760 Kaposi, K 1714 Kerepesi, F 1739 K 1746 Komáromi, F 1738 Kozári, Sz 1783 Kupi, F 1772 Ladányi, F 1740 Laskói ~ Laskai, F 1740 Lévai, F 1738 Losonczi, K 1749 Lugosi, K 1796 Makádi, K 1790 Mányi, K 1742 Morvai, K 1749 Murai Szűcs, F 1741 Nánási, K 1759 Onodi, F 1741 Ordasi, Sz 1770 Őcsényi, F 1763 Paksi, K 1776 Pásztohai, K 1714 Ráczkevi,

100


K 1736 Sarkadi, F 1748 Sárközi, F 1787 Segesváry, F 1742 K 1745 Somodi, F 1746 Soponyai, F 1740 K 1743 Szalkai, F 1741 Szebeni, K 1714 Szennai, F 1765 Tamási, K 1715 Udvari, K 1786 Vaszari, K 1718 Váczi, F 1757 Vásoni ~ Vásonyi, F 1739 Vecsei, K 1773 Zadori, K 1750 Zolyomi, K 1755 Zsolnai 3. Kiskunsági névtani kutatásainkat már e kezdeti lépések után is célszerűnek látjuk térben és időben kiterjeszteni. Jól tudjuk, hogya vidékünkre jellemző névadás és·névhasználat sajátos ismérveit csak átfogó és széles alapokon nyugvó névvizsgálattal lehet meghatározni.


101

Kun eredetű nevek a török adóösszeírásokban363

A török adóösszeírásoknak két típusa létezik. Az egyik a. beszedendő (vagy beszedhető), a másik pedig a már beszedett tizedekről és adókról készült.364 A szandzsákok (megyék, tartományok) összeírásai az előbbi típusba tartoznak. Napjainkig többnyire ilyen összeírásokat publikáltak. Az akkori törvények szerint a lakosokat ott kellett jegyzékbe venni, ahol már legalább tíz éve laktak. Az összeírásokban főleg a családfők és felnőtt fiaik szerepelnek. Ám gyakran számbavették a családfővel együtt élő férfirokonait (idős apját, nőtlen testvérét, nős fiát, vejét) és szolgáit. Ekkor azonban csak a családfőt írták össze vezetéknevén, míg a többieket csupán keresztnevükön sorolták fel. Ugyancsak keresztnéven szerepelnek a bírók, a papok, a deákok és az özvegyasszonyok. Akiknek önálló keresetük és külön háztartásuk volt, azokat vezetéknevükön írták be.365 A fentiek alapján az összeírások névtani forrásként való használata kézenfekvő. Történeti-gazdaságtörténeti szempontból Mészáros László366, névtudományi szempontból pedig Hajdú Mihály méltatta a szóbanforgó forráscsoportot.367 Mindketten valóságos kincsesbányának tartják az összeírásokat. Ennek ellenére Hajdú Mihály a Névtani Értesítő 8. számában még kénytelen így fogalmazni: „Nagy szégyene a magyar névtudománynak, hogy ezeket a hallatlan értékű adattárakat mindeddig alig hasznosította, 363 Névtudomány és Művelődéstörténet. A IV. Magyar Névtudományi konferencia

előadásai (Zalaegerszeg, 1986, október 8-10). Zalaegerszeg, 1989, pp. 214-217. 364 Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Bp., 1970, p. 7. 365 Káldy-Nagy: Magyarországi, pp.20-21. 366 Káldy-Nagy: Magyarországi török adóősszeírások c. munkáját ismerteti: Mészáros

László: Századok 1974, pp. 274-280. 367 Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1559. évi összeírása. Bp. 1977. Ismerteti Hajdú

M.: Névtani Értesítő 1. sz., pp. 49-50; Vass Előd: Kalocsa környékének török kori adóösszeírásai. Kalocsa 1980. Hajdú M. recenziója: Névtani Értesítő 8. sz., pp. 129-34.

102


a XVI. századi magyar személynévhasználatról nem készítette el az összefoglaló szintézisét”.368 A legmesszebbmenőkig egyetértek az idézett szerzővel abban is, hogy a török adóösszeírások legfontosabb értéke az, hogy lehetőséget kínálnak a korabeli névstruktúra vizsgálatára. A különböző helyekrő1 összegyűlt XVI. századi anyag alapján ezt a munkát időszerű lenne már elvégezni. A török adóösszeírások több százezer családnévi és keresztnévi adata szinte teljes névtani képet tárhatna elénk a korszak magyarságának nagy részéről.369 Én magam kun eredetű tulajdonnevek után nyomozva jutottam el ehhez a forráscsoporthoz. A hazai kun etnikum kutatásában ugyanis döntő jelentőségű az a kérdés, hogy mi lett a sorsa a kunságnak a török hódoltság során. Készülő kandidátusi értekezésemben éppen a névanyag vizsgálata segítségével próbálom megállapítani a kiskunsági kun migráció irányát és határait. Erre a célra kiválóan megfelelnek a török adóösszeírások, hiszen a hódoltság területe teljesen fedi a Kiskunságot, sőt még a vele határos területeket is. E kérdéskör szempontjából vizsgáltam meg a budai szandzsák 15461562-es összeírását.370 Kutatásaim kezdeti tapasztalatait itt adom közre. A budai szandzsákban 493 lakott és lakatlan hely volt, amelybő1 14 a városok, 318 a falvak és 160 a puszták száma. Az összeírás körülbelül 50 ezer nyilvántartott személy nevét tartalmazza.371 Az összeírások neveit azonban fenntartással kell kezelni, mert az arab írással, idegen ajkú összeíró által rögzített nevek sokszor nem felelnek meg a valóságnak. Viszonylag könnyű a korrigálás a közismert szónevek és a keresztnevek esetében. Ezek viszont önmagukban nem alkalmasak arra, hogy viselőjükben idegen etnikum egyedeit (leszármazottait) keressük. Egyedüli megoldás a magyar szempontból jelnévnek számító nevek összegyűjtése. Közülük kell kiszűrni azokat, amelyek a török és a magyar hangtörténet tanúsága szerint kipcsak-török (jelen esetben kun) eredetűnek tarthatók.

368 369 370 371

Névtani Értesítő 8. sz., p. 130. Névtani Értesítő 8. sz., p. 134. Káldy-Nagy, Gyula: Kanuni devri Budin tahrir defteri. Ankara 1971. Mészáros László számításai alapján, vö. Mészáros ismertetését: Századok 1974, p. 276.

103


Elsőként bemutatok néhány egyezést, amely a középkori oklevelek, a budai szandzsák összeírásai és a későbbi országos összeírások, valamint az egyházi anyakönyvek adatai között felfedezhető. (Az Ak. rövidítés református anyakönyvet jelent; az okleveles adatokat Gyárfástól372 idézem; az adatok után zárójelben az előfordulás helye szerepel.) Oklevélben 1423: Balta fia lajos (Buzgánszállás, Zombatszállás) 1521: Barag, Demetrius (Asszonyszállása ) 1347: Beke (Csertán nemzetség) 1451: Bócsaszállása 1459: Boda (Tényő)

1323: Chakan 1448: Kaytorszállása (Hontosszék) 1466: Karaszállás

1407: Joannes Karzagh

Török összeírásban Balta (Mizse, Szabadszállás, Ecsed) Barak (Bölcske, Óbuda, Nagymaros, Keve) Beke (Bölcske, Keve, Cegléd) Bócs~Bócsa (Gyura, Mizse) Boda (Nagyvenyim, Galgamácsa, Kecskemét, Máma) Csákán (Zsámbék)

Későbbi összeírásban 1768: Balta (Szabadszállás Ak.) 1779: Balta (Lacháza Ak.)

1699: Beke (Fülöpszállás; Pentz összeírásában)

1699: Boda (Kunszentmiklós, Pentznél) 1739: Csákány (Fülöpszállás Ak.)

Kajtár, Kajdar (Berki, Mizse) Kara (Pentele, Karácson- 1741: Kara (Kiskunszállás, Szent1őrinckáta, lacháza Ak.) Ferencszállás, Szentkirály, Törtel) Karcak (Törtel) Karszag (Szabadszállás )

A kun migráció felderítésében segítségünkre lehet a kun eredetű nevek területi elhelyezkedésének a tanulmányozása. A módszer kísérleteként megvizsgáltam a Kun, a Tatár és a Magyar családnevek elterjedtségét a budai szandzsákban. A névföldrajzi elemzésbó1 kitűnik, hogy egyes nevek – pl. Kun – nagy területen (talán országosan), míg mások csak egészen szűk körben terjedtek el (pl. a Gere, Toka nevek csak a Csepel-szigeten fordulnak elő). 372 Gyárfás István: A jász-kunok története.I-IV. Kecskemét-Szolnok-Budapest 1870-1885.

104


A szandzsákon belül a Tatár név főleg a Kiskunság keleti felén, Kecskemét, Pálka, Kerekegyháza környékén található meg. Néhány adatunk Vác környékéről is van. Ehhez hasonló szóródást mutat a Magyar családnév is. Tehát fő1eg a Kiskunság keleti részén, valamint a Dunakanyarban és Ráckevén találjuk meg. Az öszeírásban újabb adatokat találtam egyes – korábban már törökbő1 (kunból) magyarázott – nevekhez. Lássunk erre is néhány példát: Az oklevelekben szereplő Bezterhaza (1494) és Bezterzallasa (1517) nevek első tagját Rásonyi László a karaim, kirgiz, kazáni tatár bezdir- ‘undort kelteni’jelentésű igével hozta összefüggésbe.373 Az összeírásokban megtaláljuk a Beszter helynevet, valamint a Böszter~Bösztör családneveket Dunaföldváron és Püspökhatvanban. Már a XIV. század elején előfordul a Koor nemzetségnév, amely talán az ujgur qoþur ‘kevés’ szóval van kapcsolatban.374 A budai szandzsákban még két és fél századdal később is több személy viseli a Kór nevet (Bölcske, Kóka, Óbuda, Nagykőrös stb.). Még érdekesebb, hogy az 1277. évbő1 adatolt Thorzok név továbbélését fedezhetjük fel az összeírás Torsok~Torszok~Torcsok (Pentele, Szigedfő, Alpár) adataiban. E neveket Rásonyi László ötlete alapján a kazak, szagáj stb. nyelvek torsuq ‘tej tárolására szolgáló bőrtömlő’ jelentésű szavából magyarázhatjuk.375 Jövőbeni kutatásaim fő célja és egyben leghőbb vágyam, hogy kun eredetű neveink számát újabbak felfedezésével gyarapítsam. Előadásom végén – pusztán érdekességként – felsorolok néhányat az összeírás azon nevei közül, amelyeknek kun eredete gyanítható: Akma, Alak, Alagör, Csacsak, Csagircsa, Csikán, Csimaz, Csobán, Csoki, Csokmár, Csokola, Csomáz, Csöger, Csura, Dorgán, Torhán, Hancsuka, Kántos, Kaplan, Kodorgár, Kolon, Konok, Kula, Moncsák, Tengez, Torna, Tul, Tura, Uzon, Zongor, Zsagyik, Zsavik, Zsirmáz, Zsokma, Zsonta. Alapos etimológiai elemzéssel dönthetjük csak el azt, hogy a fenti nevek esetében helyénvaló-e a kun eredet feltételezése.

373 Rásonyi, László: Les anthroponymes Comans de Hongrie. In: Acta Orientalia Hung.

XX [1967.], p. 137. 374 Rásonyi, László: Les anthroponymes, p. 137. 375 Rásonyi, László: Les anthroponymes, p. 146.

Kangur

105

Kangur (Egy nagykunsági családnév eredetéhez a Mándoky Kongur név kapcsán)376 Ünnepeltünket a hazai és külföldi tudományosság leginkább háromelemű nevén Mándoky Kongur István néven ismeri és tiszteli. Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy ez a hármas név milyen család-, hely- és névtörténeti alapokon nyugszik. Előre bocsátom, hogy a vizsgálat súlypontja e háromtagú személynév Kongur elemére, s annak a nagykunsági Kangur névvel való kapcsolatára esik. Hozzászólásommal tisztelegni kívánok egykori tanárom emléke előtt azzal is, hogy becses nevét teszem tudományos vizsgálat tárgyává úgy, hogy közben törekszem a rendelkezésemre álló adatok és ismeretek következetes felhasználására, ahogy azt tőle magától tanultam. Mindenekelőtt azt kell tisztáznom, hogy mi vezetett a Kongur és Kangur nevek kapcsolatának feltételezéséhez. Először is Rásonyi László munkáiból tudom, hogy a karcagi Kangur családnév eredetije a kun *Kongur.377 Másrészt magának Mándoky Istvánnak beszélgetéseink során tett említése arról, hogy gyerekkorában Karcagon nemcsak kun-magyarnak, de Kangúr-nak is csúfolták.378 Ennek dacára egyik korai cikkét M. Kangur István aláírással közölte.379 Egy gyermekközösségben valóban kézen fekvő lehet az értelmetlen Kangúr névnek a kandúr szóval való népetimológiás asszociációja. 376 Elhangzott előadásként a Mándoky-Emlékülésen Budapesten, 2004-ben. Megjele-

nik az Emlékülés előadásai között 2007-ben. 377 Vö. R. Nagy L.: Kún személyneveinkről. Budapest 1921, p. 6. (Bölcs‰szdoktori

‰rtekez‰s. Kézirat.); Rásonyi, L.: Adalékok török tulajdonneveinkhez. In: Nyelvtudományi Közlemények 46 (1923), p. 131; R‹sonyi, L.: Kuman Özel Adlar¬. In: Türk Kültürü Ara×t¬rmalar¬ III-IV-V-VI (1966-1969), p. 115. [=Kun (kuman) tulajdonnevek; rövid“t‰se a Bibliogr‹fi‹ban: KÖA] 378 Vö. még Torma József elmélkedését ugyanerről: Torma J.: Bérem bélő, Íkem ígő. – M‹ndoky Kongur Istv‹n eml‰k‰re –. Karcag 1999, p. 5. 379 M. Kangur I.: Bajkonur, Karszakpaj és a Nagykunság. In: Jászkunság 21 (1975), pp. 51-54.

106

Kangur

Mi felnőttek is hajlamosak vagyunk ilyen esetekben egy kis tréfálkozásra. Bistey András Lángok a víz fölött c. kisregényében pl. a következő párbeszédet találjuk: „- Olyan fura neved van... várj csak...Kandur, vagy valami ilyesmi... – Kangur Máté a nevem – mondta a fiú egy kicsit sértődötten. Körülnézett, nem hallotta-e valaki a hadnagy szavait. Ha rajta ragad ez a Kandur név, élete végéig sem szabadul tőle, de még az utódai is viselni fogják.”380 Valahogy így lehetett a Kangur névvel a karcagi Mándoki család is.381 Ezek után térjünk rá a konkrét névelemzésre. 1. Kezdjük vizsgálódásunkat a névtani szempontból egyszerűbb összetevőkkel. Eltekintünk e helyütt a keresztnév értelmezésétől és választásának lehetséges indítékaitól. 2. Mándoki / Mándoky. A Mándoky családnév azonban már több helytörténeti tanulsággal is szolgálhat. Nyelvi szempontból ez egy -i képzős név, amely valamikori viselőjének származási helyére utal. Mándok település Szabolcs megyében Kisvárdától észak-északkeletre fekszik.382 Igaz, hogy a Mándoki családnév a 15. sz. elejétől az országban több helyen felbukkan (1429: Szatmár m., 1543: Bihar m., Torna m.), de a Nagykunsághoz, ill. a nagykunokhoz valószínűleg ekkor még nincs köze. Ám Szolnok elestével (1552. szeptember 4.) a Nagykunság, majd – a török hódítás előrehaladtával – 1566-ra már Szabolcs megye portáinak 1/5 része is török kézre került. 1567 és 1587 között a karcagi telkek fele elpusztult. A Nagykunság népessége a 15 éves háború során átmenetileg szétszóródott.383 A lakosság elvándorolt a veszélyeztetett területekről a biztonságosabb északi falvakba, amelyeket a kisvárdai és a kállói vár védett. Ekkor itt a Tiszakönyökben a legnépesebb község Mándok volt.384 Ha Mándokon az idő tájt bizonyíthatóan menedékre lelt egy Kangur-család, akkor mondhatjuk, hogy megvan a hiányzó láncszem, amely az eredeti Kangur névnek Internet: www.vfmk. hu. Vö. Torma József elmélkedését ugyanerről: Torma, Bérem bélő...,, p. 5. Kiss L., Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Budapest 1997 Major J.: Karcag településtörténete és a városkép alakulása. In: Karcagi várostörténeti tanulmányok. Szerk. Bellon T. – Kaposvári Gy. Karcag 1974, p. 51. 384 N. Fodor János, A Tiszakönyök családnevei 1560-ból. Bp. 2002, pp. 8-9. – Talán ezzel magyarázható a név országos elterjedtsége, sőt – a kivándorlások következtében – az Egyesült Államokban való feltűnően nagyszámú előfordulása. Vö. Internet: www.ancestry.com, ahol 66 ma élő „Mandoki” nevű egyént tartanak számon. 380 381 382 383

Kangur

107

a megkülönböztető Mándoky névvel való összekapcsolását hely- és családtörténeti alapon lehetővé teszi. Ennek hiányában azonban csak a máig élő családi hagyományra vagy csupán feltevésekre, analógiákra támaszkodhatunk. A török kiűzése után a lakosság visszaköltözhetett eredeti lakóhelyére. A korábbi lakosság visszatelepedését mind a Nagy-, mind pedig a Kiskunság esetében nagy valószínűséggel feltételezhetjük.385 Karcag például 1618 körül népesült be újra. A pusztulás azonban nem ért ezzel véget. A 17. század későbbi évtizedeiben Karcag átélt újabb török és krími tatár támadásokat, a Rákóczi szabadságharc alatt pedig a rác martalócok elől kellett menekülnie.386 A korabeli karcagi összeírásokban megtaláljuk-e a vizsgált neveket? Az 1571. évi török defterben nincs sem Kangur sem Mándoki.387 Csak sajnálhatjuk, hogy az egri vár 1577-1579. évi összeírásában388 a karcagújszállási lakosok nem szerepelnek név szerint. A szolnoki szandzsák 15911592. évi deftere389 által sem jutunk előbbre. Karszag Uj Szállás falu alatt sem Kangur sem pedig Mándoki nevű egyéneket nem találunk. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem is voltak. Az adózóknak már akkoriban is jó okuk volt arra, hogy ne kerüljenek bele az adóösszeírásba. Az 1699-es ún. Pentz-féle összeírás390 azonban már 78 karcagi gazda adatait tartalmazza, feltüntetve egyebek között az illető származási helyét (Origo) is. A 213. oldalon megtaláljuk Stephanus Mandok, azaz Mándoki István nevét, ám legnagyobb sajnálatunkra az „Origo”, azaz eredet(e) feliratú rovatban csupán egy szaggatott vonalat találunk, míg alatta és fölötte is a latin „huias” (‘idevalósi, helybeli’ jelentésű) bejegyzés olvasható. Ezért csak feltételezhetjük, hogy ő is őslakos volt. 385 Erre vonatkozóan vö. Györffy I.: A Jászkunság nemessége. In: Genealógiai füzetek V

386 387 388 389 390

(1907), p. 55; Györffy I.: Nagykunsági krónika. Karcag, 1984, pp. 55-78; Mándoky I.: A kun nyelv magyarországi emlékei. In: Keletkutatás 1975. Budapest 1976, p. 144. Major J.: Karcag településtörténete..., pp. 53-54. Györffy L.: Adatok az Alföld településtörténetéhez. (Az 1571-es török defter fordítása). Szolnok 1956. Botka J.: A Nagy- és a Kiskunság az egri vár 1577-1579. évi összeírásában. In: Zounuk 2. Szolnok 1987, p. 240. Ágoston G.: A szolnoki szandzsák 1591-92. évi összeírása I. In: Zounuk 3. Szolnok 1988, p. 286. Conscriptio Iaszigvm & Tam Majoru qvam Minorum Cumanorvm ... von Johann Christoph Franz Pentz. 1699. (MOL, Mikrofilmtár, 2323. doboz).

108

Kangur

A karcagi keresztelési anyakönyv 1731. évi bejegyzéseiből tudjuk, hogy egy bizonyos Mándoki Andrásnak György nevű fia született. Az 1737. esztendőben pedig Mándoki István bizonyos Oláh Sárával kötött házasságot. A karcagi redemptus gazdák 1764-ben összeállított névsorában két Mándoki András, egy Mándoki István és egy Mándoki Ferencz nevű gazda szerepel. A redemptusok között találunk egy bizonyos Kangúr Istvánt is. 391 Az 1800-as évek elején legalább hét Mándoki család élt a településen. Ugyanis az első tíz évben ennyinek született gyermeke.392 Az 1828as országos összeírás karcagi adatai azonos következtetéshez vezetnek. A század közepére sem változott a helyzet: továbbra is ugyanannyi (szám szerint hat) családban volt gyermekáldás.393 Az összeírások és az anyakönyvi bejegyzések névanyagát tanulmányozva azt látjuk, hogy az 1730-as években még a leggyakoribb családnevek mellett sem szerepelnek megkülönböztető nevek, megkülönböztető funkcióban használt ragadványnevek vagy azok kezdőbetűi. Így van ez a Mándoki és – mint majd látni fogjuk – a szintén több családdal jelen lévő Kangur nevűek esetében is. Kivételek persze már ebben a periódusban is voltak: példa erre Kolbász Nagy János (1732) neve. Idővel egyre több megkülönböztető név kezdőbetűjét írják be az anyakönyvekbe az illető családnevek elé, s csak elvétve utánuk (pl. 1771-ben Szabó B. Mihály nevében). Csupán igen ritkán jegyzik be a teljes ragadványnevet, mint pl. Igari Nagy János (1771) esetében. Két emberöltő múlva azonban már feltűnően sok megkülönböztető kezdőbetűt találunk a családnevek előtt. Kiragadott példák a 19. sz. közepéről: B. Kis, I. Kis, L. Kis, V. Kis, B. Kovács, D. Kovács, majd a század végéről: Cs. Nagy, D. Nagy, K. Nagy, P. Nagy, K. Horváth, Cs. Varga.

391 Örsi J.: Nagykunsági redemptusok névsora. In: A Jászkunság összefogása. Tanulmányok

a Jászkunság történetéből. Szerk. Bellon Tibor – Örsi Julianna. Karcag. 1996, p. 214. 392 Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató 1800-1840. A bejegy-

zett apák: Mándoki István (1800), Mándoki János (1800), Mándoki András (1801), Mándoki György (1801), Mándoki Péter (1801), Mándoki Mihály (1801), Mándoki Ferencz (1809). 393 Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató az 1841-1857. évekre.

Kangur

109

Az általunk ismert és fentebb ismertetett írott forrásokban a Mándoki családnév kiegészítő vagy megkülönböztető névvel nem fordul elő.394 3. Kangur / Kangúr. A karcagi református egyházközség anyakönyve az 1730-as évvel kezdődik. Az azt követő években több Kangur nevű család tagját is említik a halotti anyakönyvben, pl. Kangur Pétert és Kangur Mihályt.395 1731-ben született Kangur Péter Mihály nevű fia.396 A karcagi redemptus gazdák 1764-ben összeállított névsorában Kangúr István nevű gazda szerepel.397 Az 1800-as évek elején legalább három Kangur-család élt a községben.398 Az 1828-as országos összeírásból ismerünk egy Petr.[us] Kangur nevű karcagi lakost. Ez idő tájt bukkan fel a születési anyakönyvben a szóban forgó név hosszú ú-s Kangúr változata (pl. 1828 körül, majd 1840-ben: Kangúr János).399 A század közepe táján még mindig három Kangur családdal kell számolnunk.400 A század második felében azonban szinte eltűntek Karcagról a Kangur nevűek. Egyedül Kangur István szerepel az anyakönyvben 1865-ben, amikor István nevű fia születik.401 A század vége felé már ismét két Kangur családot találunk a településen.402 Azóta is folyamatosan élnek Kangurok ill. Kangúrok a térségben. 1976. január 30-án 20 óra 45 perckor elhangzott pl. a Petőfi rádióban a – Nagykunsággal határos – sárréti illetőségű Kangur Péter neve. Karcagon még ma is él a családnév hosszú ú-s Kangúr változata403. Ugyanilyen nevű – feltehetően nagykunsági származású – családot találunk Debrecenben is.404 394 Mándoky Kongur István szerint a Szokor Mándoki, ill. a Mándoki Szokor a leggya395 396 397 398

399 400 401 402 403 404

koribb karcagi családnév (Mándokí: A kun nyelv...,(1993), p.143). Karcagi református anyakönyvek. Halotti Anyakönyvek. Karcag 1730. Karcagi református anyakönyvek. Keresztelési Anyakönyvek 1730-1791. Örsi J.: Nagykunsági redemptusok..., p. 214. Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató 1800-1840. A bejegyzett apák: Kangur Péter (1800), Kangur György (1802/1803), Kangur János (1813), Kangúr János (1828). Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató 1800-1840. Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató 1841-1857: Kangur István (1841), Kangur János (1.) (1841), Kangur János (2.) (1842). Karcagi református anyakönyvek. Kereszteltek névsora 1858-1880. Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató1881-1895: Kangur János (1886), Kangur István (1887, 1893) Kangúr Jánosné, Karcag (Jász-Nagykun-Szolnok MegyeTelefonkönyve). Kangúr Tibor, újságíró, a Debrecen TV hírigazgatója és feltehetően a fia Kangúr Márk.

110

Kangur

Forrásainkban a Kangur / Kangúr családnév sem fordult elő megkülönböztető névvel, vagy azt helyettesítő betűjelzéssel. 4. A Kangur név kizárólagos nagykunsági előfordulása – és persze hangalakja – miatt már korán felmerült a kun (kipcsak-török) eredeztetés lehetősége. Tudomásom szerint e névvel elsőként Rásonyi László foglakozott 1921-ben írt bölcsészdoktori értekezésében,405 majd annak 1923-ban megjelent nyomtatott változatában.406 1966-ban megjelent a török nyelvű Kuman Özel Adlar¬ című összefoglaló tanulmányában is Konåur címszó alatt407, majd azt követően közölte a magyarországi kun személyneveket ismertető francia nyelvű cikkében.408 Mándoky István 1975-ben Bajkonur, Karszakpaj és a Nagykunság című cikkében tért ki részletesebben a Kangur név magyarázatára.409 Rásonyi megállapításával összhangban a név eredeti kun hangalakját ő is a *Kongurban látja. Ugyanitt forrásmegjelölés nélkül említi a karcagi Kongor és Kongor Tege neveket, mint a kun *Kongur névnek másik származékait. Itt tesz kísérletet arra is, hogy a Mándoki és a Kangur családnevek kapcsolatát tisztázza. „A kun eredetű nevek esetében gyakran megfigyelhető ..., hogy helyüket előbb-utóbb az általánosan elterjedt Kiss-, Szabó-, Kovács-, Balogh-féle „értelmes” neveknek engedik át. A Kangur névvel kapcsolatban is ezt tapasztaljuk. A feltehetőleg egy közös őstől származó Kangurok egy része mintegy 200 év óta a Mándoki nevet is[!] használja... Ez utóbbi név a hazaköltözés utáni első időkben csak ragadványnévül szolgált, de később, „magyarosabb” hangzása miatt részben kiszorította az eredeti nevet.”410 A névváltás folyamata általában így játszódik le, ám a konkrét esetben ennek sehol sem találjuk nyomát. 405 R. Nagy L.: Kún személyneveinkről..., p. 6. 406 Rásonyi: Adalékok..., p. 131. 407 Ott az eredeti karcagi Kangur név helyett tévesen a rekonstruált Kongur adat sze-

repel (p. 115). Az egy évvel később (1967) publikált francia nyelvű cikkében már helyesen Kangur családról beszél. (vö. Rásonyi, L.: Les anthroponymes Comans de Hongrie. In: AOH 20, 1967, p.141. [Rövidítése a Bibliográfiában: Rásonyi 1967] 408 Rásonyi, L.: Les anthroponymes..., p. 141. 409 Mándoky I.: Bajkonur..., pp. 51-54. 410 Mándoky I.: Bajkonur..., p. 53. Mándoky István szerint a kunmadarasi Szeghalmi család valójában a Kangur család egy másik ága, amely Szeghalomról nem Karcagra, hanem Kunmadarasra költözött vissza a békésebb idők eljöttével. (uo.) A hivatkozások elmaradása miatt Mándoky István forrásait ezúttal sem ismerhetjük meg.

Kangur

111

Mindenesetre különös, hogy a vizsgált két évszázad írott forrásaiban e két név egyszer sem szerepelt együtt ilyen kapcsolatban. Rásonyi fent idézett első tanulmányában éppen a Kangur nevet hozza fel annak példájaként, hogy egy önálló kun személynév családnévvé válhat. Már ezekben a korai munkáiban feltételezte a kun *Kongur etimont és azt régi mameluk-kipcsak adatokkal támasztotta alá.411 A *kongur (méginkább *qoñïr) etimon létezésének fontos bizonyítékaként idézi Pesty Frigyes Helynévtárából a Kongrolu rétje helynevet.412 Ezt a nevet Mándoky hasonlóképpen a kun *kongur ‘barna’ és ul ‘fiú’ szavakból magyarázta és kun törzsnévnek vélte, amelynek jelentése ‘Barna fia’ rövidebben ‘Barnafi’ volt.413 Rásonyi László legelső cikkében a kun o > magyar a hangváltozást is vizsgálja és kijelenti, hogy a Kangur szabályosan a *Kongurból fejlődött.414 Erre a hangváltozásra csupán két további nem túl meggyőző esetet találtam: az egyik a *Bolmaz (*Bolmas) személynév Balmaz(újváros) nevében, a másik pedig a nagykunsági Takszaba (
411 412 413 414 415 416

R. Nagy L.: Kún személyneveinkről..., p. 4, Rásonyi L.: Adalékok..., p. 124, 131. Rásonyi, L.: Kuman Özel Adl..., p. 115. M. Kangur I.: Bajkonur..., p. 54. Rásonyi L.: Adalékok..., p. 131. Mándoky I.: A kun nyelv..., (1993) p. 145, 148. Onomasticon Turcicum. Turkic Personal Names from L. Rásonyi’s Collection. Edited by I. Baski. (Manuscript)

112

Kangur

kauryj’;417 mameluk kipcsak kongur ‘röthlich’;418 kumuk qongur ‘karij; tjomno-buryj’, qongur köz ‘kareglazyj’;419 kazak qoñïr ‘rusyj (o volosah); koričnevyj; tjomno-seryj’;420 kirgiz qoñur ‘tjomno-buryj, smuglyj; (o haraktere) mjagkij, nežnyj’;421 baskír quñïr, qoñþor ‘ua.’422. 5. A Qoñur névcsaládhoz tartozó nevek jelentésének további finomítását elvégezte már maga Mándoky István is, majd őt követve Torma József. Legújabban Bartha Júlia utalt arra, hogy érdemes lenne egyes kunsági családnevek jelentését a kipcsak-török lószínnevek között keresni.423 Badrutdin Mahammatov kumuk költő csodálkozva figyelt fel a magyar vendég kumukul hangzó nevére, amikor 1986. áprilisában első ízben találkoztak. Mindjárt meg is kérdezte tőle, hogy mi a nevének az értelme. István hibátlan kumuk nyelven válaszolta: „Nem is fekete, nem is vörös; csíkos-foltos, tarka; ugyanúgy, mint a qoñur at (sötétpej ló), qoñur ögüz (sötétszürke ökör) kifejezésekben, ... a kipcsak nyelvekben második jelentése is van: nem kemény, de nem is puha; nyugodt, csendes, békés...” Badrutdin megjegyzi cikkében, hogy e jellemvonásokat illetően újdonsült barátjának névadói nem tévedtek!424 Nomen est omen! – ebben a mi őseink is hittek. Ám a kumuk költő nem tudhatta, hogy István a Kongur nevet nem szüleitől kapta, hanem felnőtt korában maga választotta. Torma József előbb már idézett, Mándoky Kongur István emlékének szentelt tanulmánygyűjteményében új jelentésárnyalatokkal egészíti ki a Kongur név etimológiáját. Hangsúlyozza, hogy a kérdéses kun szó szimbólikus jelentésárnyalatai gazdagabbak lehettek: olyanok mint „szemnek és léleknek egyaránt kedves, kellemes, megnyugtató rozsdás barna szín”.425 417 Drevnetjurkskij slovar’. Leningrad 1969. 418 Ein türkisch-arabisches Glossar. Nach der leidener Handschrift herausgegeben und

erläutert von M. Th. Houtsma. Leiden 1894. Kumyksko-russkij slovar’. Pod red. Z. Z. Bammatova. Moskva 1969. Kazahsko-russkij slovar’. Otv. redaktor G. Musabaev. Alma-Ata 1954. Kirgizsko-russkij slovar’. Sostavil prof. K. K. Judahin. Moskva 1965. Baškirsko-russkij slovar’. Otvetstvennyj redaktor Z. G. Uraksin. Moskva 1996. Bartha J.: A Kunság népi kultúrájának keleti elemei. Debrecen, 2002, p. 53. Mahammatov, B.: Arkadaß bolup gelding. In: Yoldaß 1992. december. 1. p. 6 [Barátként jöttél]; Törökül Mehmedov, B.: Kardeşim Kongur. In: Türk Kültürü 1993, 31. évf., 358. sz., pp. 102-114. [Testvérem Kongur] 425 Torma J.: Bérem bélő, Íkem ígő. – Mándoky Kongur István emlékére –. Karcag 1999, p. 5. 419 420 421 422 423 424

Kangur

113

Később a „Ragadványnevek, ragadványnévi eredetű családnevek” című fejezetben ismét kitér a Kongur név jelentésére. Az idézett kazak kifejezések alapján a következő jelentések körvonalazódtak: 1. fekete (haj); 2. kellemes; rozsdásbarna; 4. kedves.426 Mellesleg Torma is próbál fényt deríteni a Kongur / Kangur átváltozásra, miközben tévesen említi a Kongur nevet a Mándoki család ragadványneveként. Ne feledjük, hogy a feltételezett Mándoki Kangur vagy Mándoki Kongur névszerkezetben nem a Kangur / Kongur a megkülönböztető elem, hanem a Mándoki! Az 1600-as évek előtt a megkülönböztető nevek még nem öröklődtek, vagyis nem váltak családnévvé. Ezért is vitatható egy bizonyos család ősi(!) kun ragadványnevéről beszélni. Meggondolandó, hogy már csaknem három évszázada van bőséges adatunk a Kangur névre, viszont az eredetibbnek tűnő, első szótagbeli o-t tartalmazó kun kongur / qoñur szóra csak egyetlen közvetett adatunk van, a Kongrolu rétje helynév (l. fentebb). Nagyon is hihető Torma feltevése, miszerint a Kangur névalak létrejöttét népi etimológia segítette.427 Az értelmetlen kun Kongur nevet próbálták valami érthetőhöz közelíteni. Így születhetett meg a Kan-úr vagy Kang-úr (gúny)névváltozat, amelyet idővel kénytelenkelletlen a név viselője is elfogadott. A turkológus Mándoky a Kangúrból visszaállította (rekonstruálta), vagyis felélesztette az ősi kun *Kongur változatot és azt használta tovább. Hogy milyen megfontolásból, arra a vele készült kumuk nyelvű interjúban kaphatunk magyarázatot. Ott ugyanis ezt nyilatkozta: „Atamnï atï Šandori Mandoki Qongur. Göresen, yangïz tuhum tamurubuznu atï saqlangan.”428 [Apám neve Sándori Mándoki Kongur. Látod, csak nemzetségnevünk(!) őrződött meg.]. Ugyanott jegyzi meg azt is, hogy nemzetségük jelképe [esetleg totemállata?, B. I.] a vadlúd.429 426 Torma J.: Bérem bélő..., p. 48-49. 427 Torma J.: Bérem bélő..., p. 5. 428 Mahammatov, B.: Arkadaß bolup gelding. In: Yoldaß 1992. december 3. p. 6. Az idé-

zet török fordítása: „Babamın adı Şandori Mandoki Kongur. Görüyorsunuz sadece soy adımız korunmuş.” [Apám neve Sándori Mándoki Kongur. Látjátok, csak nemzetségnevünk őrződött meg.] (Mehmedov, B.: Kardeşim Kongur..., p. 105.). Apja nevére vonatkozóan lásd a 432. lábjegyzetet. A másik nemzetségnevével kapcsolatban lásd a 441. lábjegyzetet. 429 „Hawaqaz bizin tuχumlanï ruh belgisi bolγan.” (Mahammatov, B.: Arkadaß bolup gelding. In: Yoldaß 1992. december. 3. p. 7.) Az interjú török fordításában: „Yaban kazı bizim soyumuzun sembolü imiţ.” [A vadlúd a mi nemzetségünk jelképe volt.] (Mehmedov, B.: Kardeşim Kongur..., p. 109.)

114

Kangur

A fentiekből következik, hogy apjának nem lehetett Kongur a ragadványneve, hanem csakis Kangur, amire viszont nincs bizonyíték. Egy család esetében több mint különös a kun eredetű neveknek ez a halmozott fennmaradása. Kongur, Kulány430 vagy Tuqsaba nemzetséghez tarozik a család, az anya Karászi Kocskor431 Erzsébet. Talán Mándoky István túlzott szerénysége volt az oka annak, hogy értekezésében nem szentelt külön névcikket sem a Kongur, sem pedig a Kocskor névnek, ez utóbbiról zárójelben csupán annyit közöl, hogy karcagi családnév,432 ugyanott a Köszömös név tárgyalásakor viszont nem mulasztja el megjegyezni, hogy ez volt Németh Gyula akadémikus édesanyjának a családi neve is [helyesebb lenne ez esetben inkább megkülönböztető névről beszélni, B. I.]. 6. A következőkben áttekintjük a névváltoz(tat)ás folyamatát. Születési anyakönyvi kivonatában Mándoki István György szerepel.433 Családnevének y-os írásmódjával édesapja példáját követte, eltérve így az anyakönyvek évszázadok óta következetes -i jelölésétől.434 Így érthető, hogy csupán a hivatalos elvárásnak megfelelően írta nevét -ivel 1981-ben kandidátusi értekezése és a kiküldött tézisek címoldalán. 430 „Ben Mandoky Kongur. Anamın adı Karaszy Kocskor Erzsebet, babamın adı Man-

431

432 433

434

doky Sandor Kulany.” [Én Mándoky Kongur vagyok. Anyám neve Karászy Kocskor Erzsébet, apám neve Mándoky Sándor Kulány.] (Mandoky Kongur Istvan (10. 2. 1944 - 22. 8. 1992). In: Emel 192 (1992), p. 38) Vö. Mándoky István török nyelvű önéletrajzával: Emel 192 (1992), p. 38. Lásd még Ágoston G.: Előszó. In: Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag 1993, p. 5, őt követve Bajandur Vad Lasin [alias Vad László]: A kun tudós. In: Jászkunság XXXIX, 3. sz. (1993), p.16, ahol szerintem helytelen a Kocskor Karászi Erzsébet sorrend. Ugyanis az elméletileg várható névsorrend Karászi Kocskor Erzsébet, miként csakis a Mándoky Kangur névsorrendet tételezhetjük fel. A Kocskor név jelentése: „Kos”, vö. kun qočqar ‘Widder’ (Grönbech, K.: Komanisches Wörterbuch. Türkischer Wortindex zu Codex Cumanicus. Kopenhagen 1942.). Az anyakönyvekben csak a Karászi családnév szerepel. (Lásd a 432. sz. lábjegyzetet.) Mándoky I.: A kun nyelv...,(1993), p. 143. Anyakönyvi hivatal, Karcag. Anyakönyvi szám: 59/1944. Apja: Mándoki Sándor, anyja: Karászi Erzsébet. Az eredeti anyakönyvi bejegyzésben még egy keresztnév, a Szabolcs is szerepel. (Karcag város 1944. évi anyakönyvéből Bartha Júlia szíves közlése). Jóllehet, családnevük hivatalos formája Mándoki volt, fia születését bejelentvén az akkor már 48 esztendős apa a vezetéknevét mégis -y-nal írta. (Karcag város 1944. évi anyakönyvéből Bartha Júlia szíves közlése).

Kangur

115

Tudományos cikkei már jóval előbb az y-ra végződő változat alatt jelentek meg. Végül 1991-ben, amikor keresztnevét hivatalosan Istvánról Atlanra435 változtatta, legalizáltatta családnevének -y-nal való írását is. A Kongur név felvétele bizonyos kezdeti ingadozás után vált csak véglegessé. Kezdetben (1968-1974 között) cikkeit Mándoky Istvánként szignálta. Akkoriban – nyilván kísérletképpen – még az M. Kangur István névvel is próbálkozott.436 A számomra dedikált különlenyomatok aláírásában is némi kettősség volt megfigyelhető: 1975-ig az aláírás mindig Mándoky István. 1975. november 24-i keltezéssel egyik ajánlása után Mándoky Istvánt a másik után pedig Mándoky Kongur Istvánt írt, igaz, ez utóbbi egy 1972-es törökországi előadásának 1975-ben megjelent szövege volt és ott amúgyis István Mándoky-Kongurként szerepelt. A rendelkezésemre álló adatokból arra következtettem, hogy a Kongur névelemet a hetvenes évek végétől már itthon és külföldön (elsősorban török nyelvterületen) következetesen használta, míg végül – belügyminiszteri engedéllyel 1991-ben a Kongur név is hivatalossá vált és bekerült az anyakönyvbe, igaz nem családnévkiegészítőként, ill. megkülönböztető névként – ahogy elméletileg várható lett volna –, hanem utónévként az Atlan mellé.437 Így hosszú idő után, ám sajnos csak élete végére, elérte azt, amit oly hőn óhajtott: végre nevével hivatalosan is kifejezhette kun mivoltát, mélyen átélt török kötődését. Erre való törekvése és a különböző névváltozatok használata jól nyomon követhető a vele készített interjúkban és a róla szóló publikációkban. Alább e névváltozatokból közlök egy válogatást. Az 1985-ös isztambuli turkológus kongresszus alkalmával így mutatkozott be a krími tatár Zafer Karataynak: „Ad¬m Mandoky Kongur. 435 Amikor 1992. augusztus 20-án Badrutdinnal egy Atlan nevű faluba érkeztek, ak-

kor említette barátjának, hogy az ő második neve Atlan: „Meni ekinči atïm - Atlan. Bu jurt meni ata jurtum boladi...” [Második nevem Atlan. Ez a falu az én szülőfalum.] (Mahammatov, Badrutdin: Gündeligimden. In: Yoldaß 1993. február 2, p. 7. [Naplómból]. Ezt erősíti meg Torma J. hiteles forrásra támaszkodó állítása is: Keresztneve megváltoztatására valóban engedélyt kapott, és utolsó utazásakor már az Atlan név szerepelt az útlevelében. Az Atlan nevet különben kisfia örökölte. Torma József kazak analógián alapuló értelmezése szerint e név jelentése ‘Lóra! Talpra!’ (Torma J.: Bérem bélő..., p. 6). 436 M. Kangur I.: Bajkonur..., p. 54. 437 Karcag város anyakönyvéből Bartha Júlia szíves közlése.

116

Kangur

... Siz biledirsiniz Kongur bizim Kuman yan¬ K¬pçak tilinde kahverengi demek ola.” [= Nevem Mándoky Kongur. ... Tudja, Kongur a mi kun, vagyis kipcsak nyelvünkben kávészínűt (kávébarnát) jelent].438 A Nogaj sztyeppén fekvő Terekli-Mekteb városi múzeum vendégkönyvében, az 1986. április 30. és május 1-i keltezésű kumuk nyelvű bejegyzése alatt ez áll: Mañdïqlï Qoñïrlardïñ Ißtvanï [Mañdïqlï439 Qoñïrék Istvánja]. 1986. július 23-án kumuk költőbarátjának Badrutdin Mahammatovnak írott levele végén az aláírás: „dosung, qurdaßïng Qongur” [barátod, testvéred Qongur].440 Egy 1988. II. 17-i keltezésű, szintén Badrutdinnak küldött levelezőlapjának aláírásában mindhárom névelemet használta, méghozzá magyaros sorrendben: „Mandoki Kongur I.”441 A Jenő törzsnév eredetéről írott baskír nyelvű cikkének végén és a mellékelt fotó alatt a Mandoki Quñïr Tuqsaba(!) nevet találjuk. A szerzőt bemutató bevezetőben a budapesti egyetem professzoraként, Ištvan Qongur Mandoki néven említik.442 Badrutdin a dagesztáni Novoe Delo napilap 1991. június 30-i számában megjelent interjúban hol az Ištvan Qongur Mandoki, hol pedig az Ištvan Mandoki változatot írta le. 438 Karatay, Z.: Erken kayan bir k¬pçak y¬ld¬z¬: Mandoky Kongur ¦. In: Emel, 191

(1992), p. 9. 439 Vsz. a Mándoky név általa törökösített formája. 440 Mahammatov, B.: Gündeligimden..., p. 7. 441 [Mahammatov,] Badrutdin: Tüß namaz. Nazmu kitap. Maha©qala 1993, p. 418

[Déli ima. Verses könyv] 442 Mandoki, Quñïr Tuqsaba: Yänäy êtnonimïnïñ kilep sïþïßï. In: Aþiðel 1991, No. 12, pp.

162-163. [A Jenő etnoníma eredete]; (Aþiðel - a Baskír írószövetség irodalmi és társadalmi-politikai folyóirata.) A harmadik helyen szereplő félig-meddig baskírosított Tuqsaba névnek ebben a névszerkezetben a név viselőjének a nemzetségére kell(ene) utalnia. Tudomásom szerint e névvel Mándoky István sehol máshol nem azonosította magát. Nem tesz említést erről a kapcsolatról még kandidátusi értekezésében sem, pedig annak 148. oldalán többször említi a kun eredetű családi feljegyzésekből(!) származó Tokszoba / Takszaba neveket. Vajon milyen – számunkra ismeretlen – adatra támaszkodva származtatta családját egy „Tokszaba” nevű kun nemzetségből? Emlékezzünk vissza, hogy a fentebb idézett helyen a Kongur nemzetséghez tartozónak vallotta magát (lásd a 427. lábjegyzetet). A feltételezett kun *Toqsaba ilyen összefüggésben való használatának a vizsgálata önálló tanulmány tárgya lehetne.

Kangur

117

Budapesten 1992. március 25-én kelt török nyelven megírt önéletrajzában magát Mándoky Kongur-ként mutatta be és a végén ugyanúgy is írta alá a nevét.443 1992. augusztus 19-én Mahacskalában a kumukok Tenglik [Egyenlőség] nevű egyesületében tartott előadása után a kérdezők már egyszerűen csak Qongur-nak szólították!444 A költőbarát jóvoltából a Kongur név bekerült a kumuk szépirodalomba is. Badrutdin Tüš namaz [Déli ima] című verses kötetében (1993) az egyik versciklus címében (Qongurum... qongurawum... [Kongurom... harangom / kolompom]) a költő szójátékot csinált Mándoky felvett kipcsak-török nevéből.445 Talán merő véletlen, hogy e két szó a szótárban is egymás mellett áll!446 Ebben a ciklusban olvashatjuk a Qongurum getdi [Elment Kongur...] című verset is447, amelynek minden második sora így szól Qongurum getdi, Kongurom [Elment Kongur, én Kongurom].448 Végül az elmondottakat összegezve megállapítom, hogy Mándoky Istvánt a mélyen átélt kun származástudat nyílt vállalása vezette el a régi kun eredetű Kangur családnév rekonstruált változatának a Kongurnak a személynévként való feltámasztásához és használatához. E végső stádium alapján, ám éppen az előzmények ismerete nélkül, egyes kutatók arra a téves következtetésre jutottak, hogy Mándoky Kongur István családjának kun eredetű ragadványneve ténylegesen a Kongur volt, holott ma már (vagy még?) az sem bizonyítható kétséget kizáróan, hogy az a bizonyos megkülönböztető név éppenséggel a Kangur volt.

Lásd a 429. számú lábjegyzetet. Az előadás szövegét Mahammatov Badrutdin jegyezte le hangfelvételről. [Mahammatov,] Badrutdin: Tüß namaz..., p. 407. Vö. kumuk qongur ‘karij; tjomno-buryj’, qonguraw ‘zvonok; bubenec; kolokol’čik’ (Kumyksko-russkij slovar’ Pod red. Z. Z. Bammatova. Moskva 1969). 447 [Mahammatov,] Badrutdin: Tüß namaz..., p. 414. 448 A verset magyarul Körmendi Lajos fordításában olvashatjuk. (Jászkunság XL (1994), p. 37). 443 444 445 446

118

Lube.

Lube. Egy stájerországi kun telepes nevéhez.449 Egy 1300. augusztus 4-én kelt német nyelvű oklevél szerint „Lube regedei kún és neje Berta luttenbergi szöllejüket Styriában admonti benczés apát Engelbertnek 20 márka fillérért eladja.”450 Miként került egy kun Stájerországba, s valóban kun volt-e az említett Lube? Köztudomású, hogy a kun könnyűlovasságot Árpád-házi királyaink előszeretettel fogták hadra. Bizonyára jeleskedtek IV. Béla Ausztria és Stájerország elleni harcaiban is az 1250-es években. Így történhetett meg, hogy Stájerországban, az 1252-től 1260-ig tartó rövid magyar uralom alatt, kunok is kaptak hadi szolgálataikért birtokot, amelyet – mint láttuk – hosszabb ideig megtartottak, sőt maguknak stájer feleséget választva a tartományban végleg letelepedtek.451 Lube kun mivolta nem lehet kétséges, hiszen az oklevél elején ez áll: „Lůbe der Volbe von Rakerspurch”, azaz Lube, a kun, Radkersburgból. A továbbiakban még kétszer említik, mindig a Lube név nélkül: „der voergenant Valbe” (‘a fentnevezett kun’), illetve „des Valben” (‘a kunnak a ...’). Azt is jól tudjuk, hogy a különböző keleti és nyugati források kunjainkat a régi korokban 8 féle néven említették. E népnevek, egy kivétellel, valamilyen színt jelentő melléknévből származnak. Közéjük tartozik a német forrásokban felbukkanó valwen, valewen népnév, amelynek Volbe ~ Valbe változatát találjuk az idézett oklevélben. Az itt említett nevek lényegében a mai falb ‘fakó’ szóval vannak összefüggésben, s így ugyan449 A Jászkunság kutatása 2000. (Kiskunfélegyháza, 2000. szeptember 21-22.) című

tudományos konferencián elhangzott előadás kibővített és átdolgozott szövege, megjelent: Magyar Nyelv XCVIII. évf. 1. sz. 2002, pp. 74-77. További megjelenési helye: A Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Jászberény–Kiskunfélegyháza 2002, pp. 167-170. 450 Gyárfás II, 462. [A lábjegyzetekben használt bibliográfiai rövidítések feloldása a kötet végén a „Bibliográfia – forrásrövidítések” című fejezetben található.] 451 Pálóczi 59.

Lube.

119

azt jelentik, mint az orosz polovec, amely a polovyj ‘fakó, szalmasárga, halványsárga’ jelentésű melléknévből származik.452 A kun Lube, természetesen, minden további nélkül viselhetett nem kun eredetű nevet is. A XIII-XIV. századi magyar oklevelekből jó néhány példát hozhatunk fel arra, hogy kunok magyar keresztneveket viseltek (pl. 1281: Ertug fia Miklós453, 1290: Édua bátyja Miklós454, 1292: Beler fia Petrus455, 1353: Karla fia István456 stb.). Jeles turkológus elődeim figyelmét hogy, hogy nem, elkerülte a II. kötet legutolsó oklevelében szereplő Lube név, amely egyébként a névmutatóban szintén megtalálható.457 Tudomásom szerint e személynevet eddig senki sem próbálta kun, azaz török nyelvi alapon értelmezni, pedig a megfejtés már első ránézésre kézenfekvőnek tűnik. A török hangtan egyik alaptétele szerint eredeti török szó elején nem állhat sem l sem r hang. Idegen szavak átvételekor a szavak elejére egy protetikus magánhangzót szoktak illeszteni, úgy, amint azt a rus > urus ‘orosz’ szó példáján láthatjuk. A Lube név esetében azonban azt kell feltételeznünk, hogy egy szóeleji hangsúlytalan rövid magánhangzó, történetesen éppen az u, eltűnt a név elejéről. Számolnunk kell, természetesen, az idegenajkú oklevélíró félrehallásával, illetve tévesztésével is. Ha az elhagyott magánhangzót visszaállítjuk, akkor az *Ulube névalakot kapjuk. A magánhangzó-harmónia következetes érvényesülése miatt a törökben nincsenek eredendően vegyes hangrendű szavak. Összetétel útján azonban keletkezhetnek. Tehát az *Ulube összetett név, amely az *ulu és *be elemekből áll, jelentése pedig feltehetően ‘Nagy-úr / Nagy-fejedelem’. A feltételezett összetevők kimutathatók a korabeli és későbbi török nyelvekből. A XIII-XIV. századi kunban szinte teljesen egyező formában találhatók meg: ulu [vlu, olu, oulu, ulu, vlu] ‘gross’⎟ ‘magnus’ és bej~bij(?) [bey] ‘Adliger’⎟ ‘baronus’.458 Hasonló közszói jelzős összetételek is vannak, pl. ulu ata ‘Grossvater’, ulu papaz ‘Hohepriester’.459 452 453 454 455 456 457 458 459

Németh 174. Gyárfás II, 351. Gyárfás II, 376. Gyárfás II, 459. Gyárfás III, 487. Gyárfás II, 462., 476. CC. CC.

120

Lube.

A XIII-XV. sz.-i mameluk-kipcsak nyelvemlékek a következő alakváltozatokat őrizték meg: ulu ‘gross’, bä(!) ~ bäi = bäg ~ bäk ‘Fürst, Emir’460; ulu ‘bol’ßoj, velikij, starßij, vzroslyj’, bi ‘bek’ [úr, fejedelem]461; ulu ‘nagy’ ⎟ ‘gross’, biy ‘fejedelem’⎟ ‘Fürst’.462 Ugyanezeket az adatokat látjuk a XVI. sz.-i örmény-kipcsakban: ulu ‘grand’, bey~biy ‘seigneur, prince, roi, maître’463; ulu ‘big, great’, bij ‘prince, nobleman’.464 E szavak a mai török nyelvekben és nyelvjárásokban szinte változatlan alakban és jelentésben élnek, pl. altáji török, kazak, kirgiz, krími tatár, törökországi török, azeri ulu ‘gross, erhaben’465; oszmán-török bäi [=bey] ‘Fürst, Ehrentitel’466, tatár, karaim, kazak b² (=biy) ‘Fürst, König, Herr’467, altáji p² ‘Herr, Beamte’.468 Radlovnál az idézett helyeken a kérdéses névvel azonos típusba tartozó közszói összetételeket is találunk. Az altáji törökben, például, van ulu p² [=nagy úr] ‘der Kaiser’469 és ulu aba [=nagy-apa] ‘der Grossvater’.470 A felsorolt adatok alapján körvonalazható az *Ulu-be személynév összetevőinek a jelentése. Az ulu szónak Sevortjan török etimológiai szótárában, az ulï címszó alatt összefoglalva, több olyan jelentését találjuk, amelynél fogva kiválóan megfelel személynévnek. Így például különböző török nyelvekben az ulï~ulu jelentése lehet: ‘nagy (átvitt értelemben is!), testes, öreg (öregebb), idős (idősebb), erős, egészséges’ stb. (Sevortjan 593.). A feltételezett *be komponens pedig, amint láttuk, minden bizonnyal összefügg a török bäy~biy szóval, amely a török férfinevek rendkívül kedvelt, hajdan méltóságot kifejező, (másodlagos) eleme. Méltóságnévként a jelentése ‘uralkodó, fejedelem, hivatalnok’, másodlagos névkomponensként pedig ‘úr, nemes ember, gazda’. Talán erre példa a mameluk-kipcsak, 1298, 1320: Aq©a-be [=(Ezüst)Pénz-úr / 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470

Houtsma. Tuhfa. Al-Qawán²n. Deny 47, 78. Vásáry 166, 187. Radl. I, 1692. Radl. IV, 1568. Radl. IV, 1737. Radl. IV, 1324. Radl. I, 1692, IV, 1324. Radl. I, 1692.

Lube.

121

Fehér(es) úr]471, a XIII. századi szeldzsuk Altun-be ~ Altun-bey [Arany(os)-úr]472 és végül a XIX. századi kazak Köklü-be [?]473, Kößü-be [?]474 személynevek -be eleme. „Egy adat nem adat!” – ekképp figyelmeztet minden etimológust a régi szólás. Valóban. Névmagyarázatunk hitelét nagymértékben növelhetnénk, ha ki tudnánk mutatni a még csak feltételezett *Ulu-be személynevet hiteles rokonnyelvi forrásokból. Sokszor azonban be kell érnünk az azonos indítékkal adott azonos, vagy hasonló jelentésű személynevek bizonyító erejével. Ilyen példákért mindenekelőtt a szerkesztés alatt álló, közel negyvenötezer török személynévi adatot tartalmazó Onomasticon Turcicum475 számítógépen lévő adatbázisához fordulhatunk. Mielőtt a talált névadatokat áttekintenénk, megjegyzem, hogy az ulu szó egyes régi és mai török nyelvjárásokban az archaikusabb uluþ formában maradt fenn. Ugyanezt mondhatjuk el a régi török bäg szóval kapcsolatban is. Egyes nyelvjárásokban a -g átváltozott -y-re, míg másokban egyszerűen eltűnt, vagy másodlagosan -k-ra változott. Tehát a kérdéses kun név ó-török megfelelője *Uluþ-bäg lehet. Nevünk legkorábbi alakváltozatára Kara György professzor volt szíves figyelmemet felhívni, amiért ez úton is köszönetemet fejezem ki. Eszerint a török nyelv máig ismertté vált legrégibb (a IV. és V. század fordulójára keltezhető) kifejezése egy titulus: (h)uluþ bägräk. A kínai források szerint e címet a kao-kiü, azaz a ‘magas taligás’ nép fejedelme, A-fu-©i-lo viselte. Ugyanott megjegyzik, hogy a kao-kiü nyelv némiképp a hiung-nura hasonlít, majd megállapítják, hogy ez a cím a Wei-dinasztia, azaz a tabgacsok nyelvén nem más, mint ‘nagy császár’ (ta t’ien-©ï ‘Nagy Ég-fia’). Ligeti szerint lehetséges, hogy a tabgacsok egyik ága jelentős török komponenst képviselt, ám az továbbra is kérdés, hogy az egyébként azonosíthatatlan kao-kiü nyelvnek van-e köze a tabgacshoz.476 A méltóságnév huluþ eleme a fentebb ismertetett uluþ ‘nagy, öreg, stb.’ kínai átírásban jelentkező változata, a bägräk pedig a már szintén ismert 471 472 473 474 475 476

Dawád. 7., 110., Zetterst. 143. Ibn B²b² III, 308., IV, 125., 212. AOP 34. AOP 38. Onomasticon Turcicum. Ligeti 430-431.

122

Lube.

bäg méltóságnévnek egy -räk képzővel ellátott alakja. E képző a későbbi török nyelvekben a középfok jele.477 Az Onomasticon Turcicumból idézhető analógiák csaknem ezer esztendővel későbbiek, mégis szabályos megfelelései a feltételezett ótörök *Uluþ-bäg személynévnek, s a szintén kikövetkeztetett XIV. századi kun *Ulu-be személynévnek: oszmán-török, XIV. sz.: Ulu-bey [Nagy-úr]478, XVI. sz.: Ulu-bey479; csagatáj, 1434/35, 1449: Uluþ-beg [Nagy-úr]480, XVI. sz.: Uluþ-bek [Nagy-úr]481, Uluþ-bek(-tarμan) [Nagy-úr-tárkány]482. Az ulu~uluþ mellett egyéb (másodlagos) komponenesek is előfordulhatnak. Pl.: horezmi török, 1229: Uluþ-μan [Nagy-kán]483; özbeg: Uluþ-mirza [Nagy-nemes-úr]484; oszmán-török, 1583: Ulu-qatun [Nagy(fejedelem)asszony]485; baskír, 1735: Ulu-bay [Nagy-úr].486 Az idézett oklevélben fennmaradt Lube név tehát egy kun ember kun eredetű személyneve, amelynek, véleményem szerint, *Ulu-be~*Ulu-bey volt az eredeti formája. Jelentése pedig ‘Nagy-úr; Nagy(-Idősebb)-fejedelem; Erős(-Egészséges)-úr’ lehetett. Ezt a feltevést számos török személynévi párhuzam igazolja.

477 478 479 480 481 482 483 484 485 486

Ligeti 431. Uzunçar×. 27. Ongan, Ank. II. Ibn Taghr²b. VI, 837, MIT I, 530, II, 108, 356. Ivanov 127., 159., 317. Ivanov 316. Nasaw² 190. MIT II, 9., 91. Ongan, Ank. I, 178. Vel.-Zern. 24.

A számítógépes tulajdonnévi adatbázisok tervezéséhez

123

A számítógépes tulajdonnévi adatbázisok tervezéséhez (Egy épülő török adatbázis kezdeti tanulságai)487 A névtudomány – jellegénél fogva – megbízható eredményeket sokszor csak nagy mennyiségű és meglehetősen heterogén jellegű adathalmaz nyelvi és statisztikai elemzésével érhet el. Különösen igaz ez a török onomatológia esetében, hiszen közel harminc modern nyelvből (és legalább annyi nyelvjárásból), történeti forrásokból és modern gyűjtésekből állnak a kutató rendelkezésére tulajdonnevek tíz- és százezrei. A törökség által lakott egykori és jelenlegi hatalmas területről származó óriási névanyag egyes elemei többnyire csak földrajzilag vannak távol egymástól, genetikailag azonban a legszorosabb rokonságról vallanak, illetve vallanának, ha a kutató egyáltalán tudna a létezésükről. A hagyományos „cédulázós” módszerrel ilyen hatalmas mennyiségű anyag gyakorlatilag nem tekinthető át, s csak igen nehezen és hosszú idő alatt rendezhető különféle szempontok – méghozzá mindig egyszerre csak egy! – szerint. A szótár- ill. lexikonszerű adatfeldolgozás és közlés hátránya éppen az, hogy bennük csupán egy rendszerező elv (többnyire a címszavak abc-je) érvényesülhet. A közölt anyag egyéb szempontok szerinti csoportosítása és felhasználása igen nehéz, újabb kicédulázás nélkül gyakorlatilag lehetetlen.

487 In: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai (Miskolc, 1995. augusztus.

28-30). I-II. Budapest-Miskolc 1997, pp. 499-512. (MNYTK 209. sz.). Angol nyelvű változata: Onomasticon Turcicum. (L. Rásonyi’s Collection of Turkic Personal Names and the Method of its Publication). In: Historical and Linguistic Interaction between Inner-Asia and Europe. Proceedings of the 39th Permanent International Altaistic Conference (PIAC). Szeged, Hungary: June 16-21, 1996. Ed. by Árpád Berta. Szeged 1997. pp. 31-42.

124


Gondoljunk csak a nemrégiben megjelent igen kiváló magyar családnévszótárra, amely Kázmér Miklós munkáját dicséri.488 E történeti családnévtár mintegy 10.000 szócikket tartalmaz. A szócikkekben közölt nevek száma feltehetően megközelíti a százezret. Ám, ha azt szeretnénk megtudni, hogy vannak-e pl. madárnévből származó családneveink, s ha igen, melyek azok, vagy mely foglalkozások szerepelnek családneveinkben és milyen területi megoszlásban, igencsak sokat kellene lapozgatnunk ezt a maga nemében egyedülálló kézikönyvet. Rásonyi László még cédulákon lévő török személynév-gyűjteménye, az Onomasticon Turcicum – legalábbis a szócikkek számát tekintve – hasonló terjedelmű. Ezt a névgyűjteményt már közel húsz éve ismerem és a feldolgozásban is – kisebb-nagyobb megszakításokkal – azóta veszek részt.489 A szótárszerű hagyományos közzététel céljából a gyűjtemény kb. 60 000 céduláját címszavak alá, a címszavakat pedig szigorú abc-be kellett rendeznünk. Az egyes szócikkeken belüli rendre (az időrendre vagy a nyelvek szerinti sorrendre) külön kellett ügyelni, ezért a szócikkhez tartozó neveket még a gépelés előtt el kellett rendezni a megadott szempontok szerint. Óhatatlan azonban, hogy ne kerüljön elő egy, vagy több újabb név, amely a kérdéses címszóhoz tartozik. Ekkor a kézirat megfelelő oldala már csak igen primitív módon (törléssel, ragasztással, sorok közé való beírással, pótlap csatolásával stb.) bővíthető vagy változtatható meg. A nyolcvanas évek elején azonban, az azóta már széles körben alkalmazott, korszerű számítástechnikai megoldások még nem voltak eléggé elterjedve. Az adott személyi és anyagi lehetőségek csupán az előbbiekben ismertetett hagyományos kéziratkészítést tették lehetővé. Szerencsére ezzel a módszerrel az a betűs névcikkeknek csak egy kis töredéke készült el. A gépelés során állandó kézi beavatkozást igényelt az írógép betűi között 488 Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. Magyar Nyelvtudományi Társa-

ság, Bp. 1993, 1172 pp.; Ismerteti: Hegedűs A. (In: Névtani Értesítő 16 (1994), pp. 120-123) és Juhász D. (In: Magyar Nyelv XCI (1995), pp. 87-92). 489 A Preliminary Index to Rásonyi’s Onomasticon Turcicum by Imre Baski. Akadémiai Kiadó, (DEBTER 6.) Budapest 1986, 159 pp.; Baski Imre: Onomasticon Turcicum. Mutatvány Rásonyi László török személynév-gyűjteményéből. In: Keletkutatás 1993 Ősz, pp. 12-32. E tanulmány megírása óta jelent meg: Baski Imre: Megjelenés előtt az Onomasticon Turcicum, az első török személynévtár, Rásonyi László gyűjteménye. In: Névtani Értesítő 25 (2003), pp. 259-262.]


125

meg nem lévő sajátos fonetikai jelek és a különféle nemzeti karakterek (pl. cirill, görög, arab) jelölése. A különleges betűk (jelek) használata körüli nehézségekre a későbbiekben még visszatérek. Sorsom néhány évre a kunszentmiklósi gimnáziumba vetett, ahol – szerencsére – a számítástechnikát magas színvonalon oktatták, s így módomban állt közelebbről megismerkedni a számítógépekkel. Épp akkortájt vettünk a fiamnak egy Commodore 64-es típusú számítógépet is. Rövid időn belül azon vettem észre magam, hogy napról napra egyre több időt töltök a gépek előtt. Az iskolai IBM XT-t először csak feladatlapok összeállítására használtam. Azt hiszem, ma már senkit sem kell a számítógépes szövegszerkesztés előnyeiről meggyőzni... Pár évi autodidakta tanulás és gyakorlás során eljutottam odáig, hogy minden oktatási és kutatási feladatom dokumentálását kizárólag számítógéppel akartam elvégezni. Vettem egy IBM-kompatibilis gépet, amely lehetővé tette az Onomasticon anyagának korszerűbb feldolgozását és publikálásra való előkészítését. Kezdetben egy egyszerű, de a maga nemében nagyszerű DOS-os szövegszerkesztővel, a CHIWRITERrel próbáltam merész terveimet megvalósítani. A ChiWriternek számomra, akinek sokféle betűt kellett használnia, volt egy óriási előnye a többi szövegszerkesztővel szemben. Nevezetesen az, hogy a ChiWriterrel egyszerre 20 különféle betűkészletet lehetett használni, s az egyes betűkészletek közötti átváltás nagyon egyszerűen, két gombnyomással, megoldható volt. Ráadásul a betűket magam is tervezhettem, alakíthattam. Így nem volt nehéz a különféle átírások speciális jeleit pótolni.490 Akkor az adatbázis-készítés gondolata még fel sem merült bennem, viszont egy évvel később beszereztem egy nagyobb teljesítményű gépet (egy AT 386-ost) és vele együtt a Windows operációs rendszert, s hozzá a WORD FOR WINDOWS szövegszerkesztőt. Ez utóbbi – és egy lézernyomtató – használata lehetővé tette a szinte már nyomdai minőségű kéziratkészítést. A programmal együtt használható számtalan gyári betűkészlet egyikében sem találtam meg azonban hiánytalanul a nyelvészeti 490 Hálás köszönet a gimnázium számítástechnika tanárának, Eper Józsefnek, aki a kez-

detektől fogva segített eligazodni a gépek és programok világában, s aki bevezetett a szövegszerkesztés és betűtervezés rejtelmeibe!

126


átíráshoz szükséges fonetikai jeleket, ezért azokat egy remek betűtervező program, a FONTOGRAPHER segítségével elő kellett állítanom az egyéb karakterkészletekben már meglévő elemekből. A program használatát nem volt könnyű megtanulni. A különleges jeleket tartalmazó betűkészletek elkészítése rengeteg időt és türelmet kívánt. Az eredmény azonban kárpótolt a fáradozásért. Az 1. számú mellékletben látható kéthasábos szótárszerű megjelenési forma hosszas kísérletezés és némi szoftverfejlesztői segítség eredményeként jött létre a mindennapi felhasználók számára is elérhető gépek és programok felhasználásával. A cédulaanyag feldolgozását a bemutatott formában folytattam és el is készítettem közel hatvan oldalt. Időközben azonban rájöttem, hogy az effajta rögzítés nem teszi lehetővé a névanyag egyéb szempontú felhasználását, sőt még a bővítését sem. A kapcsolódó szakterületek lehetséges felhasználói így csak a címszavakon keresztül férhetnének hozzá a névanyaghoz, a neveknek források, kronológiai vagy etnikai jellemzők szerinti kigyűjtése azonban lehetetlenné válna. Egy jól megtervezett számítógépes adatbázisból viszont a felhasználó (a különböző tudományágak kutatója) az adatok között egyszerre több szempont szerint is válogathat. A megadott szempontoknak megfelelő neveket azután kívánságra pillanatok alatt a képernyőre írathatja, külön adatállományban helyezheti el, vagy a kért formában kinyomtathatja. Ugyanazon adathalmaznak mindig más és más összefüggéseit, számokkal is kifejezhető sajátosságait lehet vizsgálni. Óriási előny ez egy könyvvel szemben! A török nevek adatbázisára vonatkozó elképzeléseimet körvonalaztam egy pályázatban és elnyertem az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatását.491 A kutatási periódus során – programfejlesztő szakemberek közreműködésével – megteremtem egy olyan számítógépes tulajdonnévi adatbázis alapjait, amely a korszerű adatkezelési követelményeknek megfelel, s egyben a fentebb említett negatívumok elkerülését lehetővé téve további hasznos szolgáltatásokat biztosít azoknak a kutatóknak (elsősorban nyelvészeknek, néprajzosoknak és történészeknek), akik a török névkincset is fel kívánják használni kutatásaik során. Ugyanakkor azonban nem lehet és nem is lenne célszerű lemondani a Rásonyi-hagyaték könyvformában (Onomasticon Turcicum) való 491 A téma száma: T 014777.


127

megjelentetéséről sem.492 A tervezett adatbázisnak 60-70 %-át viszont éppen az említett hagyaték képezné a maga kb. 60 000 adatával. Olyan megoldást kellett tehát találnom, amellyel elkerülhető ennek a hatalmas névanyagnak a kétszer történő rögzítése, vagyis egyszeri adatbevitel eredményeként kétféle produktum születhet. Ha a neveket a fentebb ismertetett módon és formában szövegszerkesztővel dolgozom fel, akkor az anyag az adatbázis-kezelés számára gyakorlatilag elveszettnek tekinthető. (A már elkészült közel hatvan oldalnak, ami az egésznek kb. tizenötöd része, az adatbázisba való átvitele is rendkívül időigényes emberi (azaz nem automatizálható) beavatkozást igényel.) Marad tehát a másik megközelítési mód: az adatokat adatbázis-kezelő programmal kell rögzíteni, majd egy megfelelő konvertáló program segítségével címszavak alá rendezni és az adatbázisból átvinni a tetszés szerinti szövegszerkesztőbe (WORD FOR WINDOWS, WORDPERFECT FOR WINDOWS stb.), ahol elvégezhető a végleges szerkesztés és lektorálás. Szoftverfejlesztő szakemberek egyértelmű állítása szerint ez minden további nélkül megvalósítható. Elképzelésemet a 2. sz. mellékletben látható séma szemlélteti. A lényeget tekintve azonos koncepció alapján készül majd el számítógépen egy korábban létrehozott adatbázisból A magyar irodalmi és köznyelv nagyszótára.493 Miután megvan az alapötlet már csak(!) a megvalósítás van hátra. Először is kell egy adatbázis-kezelő program, amely az igényeinknek megfelel. A választás előtt, legalább nagyvonalakban, tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen adatokkal (adattípusokkal) fogunk dolgozni, azok egymással milyen kapcsolatban vannak, valamint mire és hogyan akarjuk őket a későbbiekben felhasználni. Célszerű már a tervezésnek ebben a fázisában szakember segítségét kérni. Annál is inkább, mivel a sok igen kiváló program között nem könnyű a nyelvész céljainak is megfelelőre rátalálni. A programok döntő többsége üzleti, illetve ügyviteli felhasználásra készül, a nyelvészeti kutatások speciális feladatainak a megoldására és az eredmények dokumentálására nem alkalmas. 492 Tízenkét esztendővel a cikk megírása után, 2007 januárjában megjelent az említett

könyv is (lásd Bibliográfia: OnomTurc.). 493 Pajzs J.: A számítógépes nagyszótári korpusz felhasználásának lehetőségei. In: MNy.

XC (1994), p. 287.

128


Mind a programok, mind pedig a hozzájuk szükséges hardver eszközök kiválasztásakor az átlagos felhasználó szerény anyagi lehetőségeit kell figyelembe venni. Arra azonban nagyon kell ügyelnünk, hogy a létrejövő adatbázis (ill. annak alapja, egy adatbank vagy adattár) – a kényszerű kompromisszumok ellenére is – elérhető legyen nagyteljesítményű gépeken futó professzionális adatbázis-kezelő programok számára, hiszen a végső feldolgozás mindenképpen velük fog történni. A megfelelő program kiválasztását elősegíthetik a különböző szakfolyóiratokban megjelenő szoftverismertetések, de még inkább az összehasonlító tesztek eredményeire épülő értékelések.494 Az adatbázis-kezelő programot használók fele még ma is a DBASE for DOS IV-es vagy annak újabb verzióját használja. A DOS-os szövegszerkesztők és adatbázis-kezelők legfőbb hátránya a mi szempontunkból az, hogy bennük nagyon korlátozott a különféle speciális (és nemzeti) betűkészletek használati lehetősége. Szerencsére gyorsan szaporodnak és terjednek a Windows-os adatbáziskezelők (pl. SUPERBASE, ACCESS, FOXPRO, DBFAST, WINDOWBASE stb.). A WINDOWS által kínált grafikus felhasználói felület igyekszik maradéktalanul megfelelni a WYSIWYG-elvnek („amit látsz a képernyőn, azt kapod nyomtatásban”). Ennek az elvnek az érvényesülése életbevágóan fontos egy nyelvész számára. Mégis azt kellett tapasztalnom, hogy az elérhető árú WINDOWS-os adatbázis-kezelőkben (pl. SUPERBASE, ACCESS, FOXPRO) nem lehetséges egyszerre több betűkészletet használni. Ebből a szempontból jobbnak látszott a Microsoft EXCEL 4.0-ás változata, amelyben az egyes cellákba (azaz mezőkbe) különböző betűkészletekkel (fontkészletekkel) lehet az adatokat beírni. A nehézségek akkor jelentkeztek, ha egyazon cellába két- vagy többféle (pl. arab és görög) betűvel írott nevet kellett beírnom. Ez a gond megoldódott az EXCEL 5.0-ás változatának a megjelenésével, mivel abban már akár a cellán (azaz mezőn) belül is lehetett fontkészletet váltani. 494 Pl. Relational databases: New blood new power. In: PC Magazine US, 1993, 9. sz. [Tíz

vezető relációs adatbázis-kezelő rendszer átfogó bemutatása és értékelése a PC Magazine Labs teszteredményei alapján]; Vándorlás a Windows alá. In: PC World 1993, 8. sz., pp. 50-62. [Hét Windowsos adatbázis-kezelő legfrissebb verzióinak összehasonlítása a különböző szintű ügyviteli alkalmazások szempontjából]; Hasznos tájékoztató irodalmat találunk az Alaplap c. folyóirat 1994. évi 9. száma lemezmellékletén.


129

Az EXCEL egy kiváló táblázatkezelő program, amelynek van adatbázis kezelő funkciója is, ami viszont csak a kiegészítője, de nem az erőssége. Az EXCEL-ben az adatbevitel is nehézkes volt. Mindig gondoskodni kellett arról, hogy az újabb rekordok számára legyen hely az adatbázis végén. Az egyes állományokban meghatározott 15-20 mező vízszintesen nem fért el egy képernyőn, így az egy rekordhoz tartozó adatokat nem lehetett egyszerre látni. Volt lehetőség ún. adatbeviteli űrlap használatára, amelyben az egyes cellák (mezők) egymás alatt helyezkedtek el. Az űrlapban azonban csak az alap karakterkészlet jelent meg, ezért a cirill, a görög, az arab és a tudományos átírású nevek kívánt alakja a bevitel során nem látszott és így az egyidejű ellenőrzés lehetetlenné vált, következésképp nagyon megnőtt a téves adatok bekerülésének a veszélye. A jobb megoldás, az alkalmasabb program megtalálásában a véletlen volt segítségemre. Egy brosúrában ugyanis arról olvastam, hogy milyen számítástechnikai rendszer alkalmazásával és hogyan készült az Akadémiai Kiadó Magyar Nagylexikona. A hatalmas vállalkozás komplett számítástechnikai hátterét a jó referenciákkal bíró MTI-Informatika Kft. biztosította. Náluk együtt volt mindaz, amire nekem is szükségem volt: az adatbázis-kezelés és a színvonalas kiadványkészítés. A Kft. igazgatója, Fazekas Béla, szívesen véleményezte a pályázatom számítástechnikai részét, segített tanácsaival és az adatrögzítéshez a Claris cég FILEMAKER PRO elnevezésű adatbázis-kezelő programját ajánlotta. A FILEMAKER kis teljesítményű, egyszerű, de alighanem a legelterjedtebb Apple Macintoshra írt adatbázis-kezelő, amelynek nemrégiben megjelent a Windowsos változata is. Mondhatnám, hogy szerencsémre, mert ezt sikerült beszereznem, s így megmaradhattam az olcsóbb és már ismert PC-s környezetben, ahol a korábbi állományaimat, többek között a speciális fontkészleteimet, használni tudom. Ugyanakkor nyitva áll az út a Macintosh-platform felé is, ahol a további feldolgozás, többek között a megfelelő minőségű nyomtatható, illetve sokszorosítható változat előállítása történik majd. Nagy előnye a FileMaker Pro-nak az, hogy adatait mind a Macintosh, mind pedig a Pc-s platformon fel lehet használni. E tekintetben nem sok vetélytársa akad (FOXBASE, FOXPRO, ORACLE, OMNIS 7.495 495 Bővebben: Egy szív, egy lélek (Adatbázis-kezelők Macintosh-hoz és Pc-hez).

In: Chip. Számítógép Magazin 1993, V. évf. 8. sz., p. 10.

130


A csúcskategóriájú programok közül a Blyth Sofware új OMNIS 7 nevű terméke nyújt – a Filemakerhez hasonlóan – azonos kezelői felületet és kezelhetőséget mind Pc-n, mind pedig Macintosh-on. Mindkét program egyedülálló a maga nemében, mivel lehetővé teszi, hogy Pc-n és Macintoshon is hozzá lehessen férni ugyanahhoz az adatállományhoz. Erről pedig munkánk minél szélesebb körű hasznosíthatósága érdekében nem szabad lemondanunk. Már az Excellel való kísérletezés előtt meg kellett határoznom, hogy a Rásonyi-féle török névgyűjtemény egyes céduláin milyen jellemző adattípusok fordulnak elő. Belőlük lesznek az adatbázis mezői (fields), amelyeknek nevet kell adnunk. Nyilvánvaló, hogy a felépítendő adatbázis egyedi elemei (entitásai) a nevek, amelyeket a hozzájuk tartozó tulajdonságokkal együtt, de egymástól elkülönítve kell beírnunk és amelyek az adatbázis egy rekordját képezik. A török tulajdonnevek tervezett adatbázis-állományait (database file) és a bennük rögzíthető adattípusokat (mezőket) a 3. sz. mellékleten látható adatmodell mutatja.496 E modellben kíséreltem meg fevázolni a tervezett adatbázis állományait és a közöttük megteremthető alapvető kapcsolatokat, amelyek az adatbázis sokoldalú felhasználhatóságát hivatottak szolgálni. Csupán helyhiány miatt maradt ki a sémából a RÖVIDÍTÉSEK nevű (segéd)állomány, amely az adatbázisban használt szokásos és speciális rövidítéseket és azok feloldását tartalmazza. Minthogy a Filemaker nem relációs adatbázis-kezelő, az adatbázis-állományok közötti kapcsolódásokat (relációkat) később egy másik (professzionális) adatbázis-kezelő és egy külön erre a célra írt kezelő-program fogja biztosítani.497 Az alábbiakban a török tulajdonnévi adatbázis tervezése és a személynévi adatállomány létrehozása közben szerzett tapasztalataimról kívánok röviden beszámolni, remélve, hogy a hasonló terveket dédelgetőknek hasznára lehetek. A mezőnevek többnyire magukért beszélnek, nem nehéz kitalálni, hogy milyen adattípust takarnak. Ilyen pl. a NÉP/NYELV, ÉV/SZÁZAD, 496 Az adatbázis-tervezés alapkérdéseire kaphatunk választ két közelmúltban megje-

lent összefoglaló jellegű munkában: Quittner Pál: Adatbázis-kezelés a gyakorlatban. Bp. 1993; Halassy Béla, Az adatbázis-tervezés alapjai. Bp. 1994. 497 A program időközben megjelent újabb változata (3.0-tól felfelé) már kezeli a relációkat, ezért a tervezett feledat elvégzésére alkalmas.


131

NÉV, FORRÁSRÖVIDÍTÉS stb. Az adatbázis tervezőjének azonban minden esetben definiálnia kell, hogy az egyes mezőnevek mit jelentenek, s a kérdéses mezőbe milyen adatokat és milyen formában írhatunk be. Minden rekordnak rendelkeznie kell egy azonosító számmal (ID), amely az adatbázisban egyértelműen megkülönbözteti a többi rekordtól. Erre a célra a legmegfelelőbb egy szám, amelyet a program kérésünkre automatikusan elhelyez a megadott helyre (mezőbe) és gondoskodik arról, hogy két egyforma ne lehessen azonos állományon belül. Egy másik állományban már szerepelhet ugyanaz a szám, minthogy a program név szerint nyilvántartja, hogy egy rekord és annak mezői melyik adatbázisállományban találhatók. Ha a neveket szó-, vagyis névcikkekbe is szeretnénk rendezni, akkor létre kell hoznunk egy CÍMSZÓ mezőt, amelyben megadjuk, hogy a kérdéses név (a NÉV mezőből) melyik címszó alá kerüljön, vagyis mely nevek és névvariánsok tartozzanak egy névcikkhez. A Filemakerben a mezők definiálásakor – sok egyéb tulajdonság mellett – megadhatjuk a mező formátumát (a betűk fajtáját, méretét stb.) is. A mező kitöltésekor azonban ezt bármikor megváltoztathatjuk. Minden mezőben, sőt magukon a mezőkön belül is tetszőleges betűkészleteket (akár többet is!) használhatunk. Ez teszi a programot különösen alkalmassá a sokféle forrásból származó, különböző írásrendszerekkel rögzített török (és egyéb) nevek feldolgozására. Az egyes ismétlődő tartalmú mezők kitöltésekor igyekszünk rövidítéseket (kódokat) használni, amivel tárolóhelyet és időt nyerünk (pl. a NÉP/NYELV, NÉVTÍPUS, FORRÁSRÖVIDÍTÉS, INDÍTÉKI, LEXIKAI, NYELVTANI KATEGÓRIÁK nevű mezőkben). A rövidítések és kódok feloldását, részletesebb értelmezését külön adatbázisállományokban helyezhetjük el. A gyakran ismétlődő nevek, rövidítések stb. beírását a program automatikusan is elvégzi. Ha pl. egy igen gazdag forrásból gyűjtünk ki neveket, nem kell a forrásrövidítést, vagy a helymegjelölést esetleg több ezerszer beírnunk, mert azt a gép megteszi helyettünk, nekünk csupán a sűrűbben változó adatot (mondjuk az oldalszámot) kell bebillentyűznünk. Programunknak számos hasonló automatikus szolgáltatása van. Többek között képes az egyes mezők tartalmát figyelni, s ha oda addig még ott nem szereplő adatot akarunk bevinni, akkor rákérdez arra, hogy az új elemet elfogadhatja-e.

132


Nagyon hasznos ez az egyes rövidítések és kategóriakódok következetes használata szempontjából. A NÉV mezőben egységes átírásban adjuk meg a forrásból (l. FORRÁSRÖVIDÍTÉS) származó és a FORRÁSADAT (valójában forráshű adat) mezőben eredeti alakban szereplő nevet vagy annak etimológiai absztraktumát. A tervezett adatbázisban a NÉV mező lesz a rendezés alapja, elsődleges kulcsa. Különleges esetekben ebben a mezőben több név is lehet, ezért e mező minden adatát indexelni kell, hogy a keresés során az összes alakváltozat megtalálható legyen. A DENOTÁTUM mezőben adhatjuk meg pl. a név viselőjének pontosabb meghatározását, rangját, méltóságát, történelmi szerepét stb. Ha ennek a mezőnek a tartalmát is indexeljük, akkor az adatbázisból kigyűjthetők például azok a nevek, amelyeket kánok, szultánok vagy éppen sámánok viseltek. A NÉVTÍPUS mezőben egy vagy több kódot (rövidítést) helyezünk el, amelynek alapján a névanyag névfajták (pl. női nevek, folklórban előforduló nevek, helynevek, csillagnevek stb. s ezek alcsoportjai) szerint csoportosítható, tanulmányozható lesz. Az utalásokat úgy oldhatjuk meg, hogy a névváltozatot egy külön rekord CÍMSZÓ mezőjébe írjuk, még az alapnév az UTALÓCÍMSZÓ mezőbe kerül. Ebben az esetben a rekord többi mezője üresen marad, minthogy az adatokat az alapnév szócikkében fogjuk megtalálni. (Pl. az „AYZA see AYSA” utalás azt jelenti, hogy az AYZA névváltozat az AYSA alapnév variánsa és az AYSA névcikkben található meg. Ilyenkor az AYZA név kerül a CÍMSZÓ mezőbe, az AYSA pedig az UTALÓCÍMSZÓ alá. Az ETIMOLÓGIAI UTALÁS mezőbe azok a nevek kerülnek, amelyek a címnévnek összetevői és/vagy vele távolabbi etimológiai kapcsolatban vannak, vagy közöttük valamilyen analóg (lexiaki, motivációs stb.) vonás figyelhető meg. Az itt található nevek a majdani szócikk végén egy „cf. / vö.” rövidítés után lesznek felsorolva. Az INDÍTÉKI, LEXIKAI, NYELVTANI KATEGÓRIÁK nevű mezőkben, ahol csak lehet, feltüntetjük a releváns kategória kódját, ami az adatbázis rekordjainak széleskörű nyelvészeti és névészeti vizsgálatát teszi lehetővé.


133

Némileg eltérő mezőket tartalmaznak a helynevek és a népnevek adatállományai. A helynevek lokalizálhatóságát és a későbbi visszakeresés lehetőségét szem előtt tartva a DENOTÁTUM mező mellé célszerűnek tartottuk felvenni a nagyobb földrajzi egységeket is (ORSZÁG, MEGYE, JÁRÁS, TELEPÜLÉS). Még összetettebb a kép a nép- és néprésznevek esetében. Azok ugyanis a törökségnél általában egy többlépcsős hierarchikus rendszert képeznek. A sok azonos alakú nép- és néprésznév azonosíthatósága miatt, ahol csak lehetséges, megadjuk a hierarchia további elemeit is. Ugyancsak a pontosabb azonosítást segíti elő a törzs, illetve a nemzetség tamgájának és harci kiáltásának a rögzítése. A Források adatállomány gondos megtervezésével egyéb kutatási feladataink megoldásakor is jól használható segédeszközt kaphatunk. Ehhez a legszükségesebb mezők gondos kitöltésén kívül csupán be kell írnunk az ANNOTÁCIÓ mezőbe a forrásra, illetve annak tartalmára vonatkozó kulcsszavakat. A kulcsszavak megadásával azután kigyűjthetjük a kérdéses témakörre vonatkozó forrásokat, illetve szakirodalmat. Külön kell szót ejtenünk az úgynevezett névkomponensekről, amelyek a török nevek (főleg a személynevek), járulékos, másodlagos és sokszor csak alkalmi elemei, de jelentős gyakorisággal szerepelnek. Elméletileg minden névfajtának lehetnek csak rá jellemző komponensei (személynévi, helynévi, népnévi komponensek). A személynévi komponensek például két nagy csoportba sorolhatók: 1. méltóságnevek, 2. egyéb komponensek (kedveskedést, megszólítást, foglalkozást stb. kifejezők). A komponensek kódját a lexikai kategóriák mezőjében célszerű elhelyezni. Adatbázisunkban fontos szerepet játszanak az indexállományok. Jóllehet ezeket az adatbáziskezelő-rendszer hozza létre, nekünk kell megadnunk, hogy az adatbázisból milyen adatokra lesz szükségünk. Az indexek alapján a program gyorsabban megtalálja a kigyűjtendő rekordokat. Ha a különböző adatbázis-állományok (Személynevek, Helynevek stb.) azonos jellegű mezői, pl. a NÉP/NYELV mező alapján állítunk össze egy indexet, akkor kikerestethetjük az adatbázisból a kérdéses néphez tartozó összes tulajdonnevet. A program egyébként is képes egyszerre több szempont, ún. szűrőfeltétel, szerint keresni. A FILEMAKER több különböző nézet (layout) használatát biztosítja. Ennek előnye az, hogy az adatokat (rekordokat) csak egyszer kell rögzítenünk. A fizikailag rögzített rekordoknak azonban az egyes részeit (mezőit)

134


– a felhasználó igényei, vagyis az elvégzendő feladatok – szerint különböző kombinációkban lehet megtekinteni és módosítani. Különösen hasznos ez a lehetőség a sok mezőből álló rekordok esetében, amikor 1 rekord 2 képernyőnyi helyet is elfoglalhat, s ezért a felhasználó számára fontos adatok egyszerre nem láthatók. A megfelelő nézet kialakítása után azonban csak a szükséges adatok jelennek meg a monitoron, s így nem kell a számára érdektelen adatokat végigolvasnia. A várható igények szerint előre elkészíthetők különféle nézetek (pl. adatrögzítéshez, kategorizáláshoz stb.), amelyek a munka során bármikor gyorsan előhívhatók. Befejezésként arról szeretnék szólni, hogy mi a teendő, ha a fentiek szerint rögzítettük adatainkat az adatbázisban. A feldolgozás további lépéseit a 2. sz. melléklet mutatja. A létrehozott adatbázis-állományokból (az ellipszisben ábrázolt adattárból) kétféle végtermék állítható elő egymástól függetlenül. Ha végcélunk egy névszótár létrehozása, akkor adatainkat előbb egy konvertáló programmal szócikkekbe kell rendeztetnünk. A szócikkek belső szerkezetét és az adatok közlési módját, formáját nekünk kell meghatároznunk. A programozó azután ennek megfelelően írja meg a konvertáló programot. A konverzió után a megfelelő (professzionális) szövegszerkesztő használatával ellenőrizhetjük az adatokat, megírhatjuk az etimológiai magyarázatokat, hozzáadhatjuk a filológiai apparátust. A szakmai lektorálás után következhet a tördelés (külön szakember feladata) és a nyomdai munka. Ha a másik irányba indulunk, akkor a végtermék a CD-n forgalmazható adatbázis és elektronikus névszótár. Ehhez szükséges egy professzionális adatbáziskezelő-rendszer és egy kifejezetten erre a feladatra írt kezelő szoftver. Ez utóbbinak a megírása programozó szakember feladata. A felépítendő adatbázisba integrálnunk kell a szövegszerkesztéssel kidolgozott névcikkeket azért, hogy az egyes nevek és változataik összes előfordulását a monitoron is együtt láthassuk. Az ily módon létrehozott adatbázis folyamatosan bővíthető, javítható, tehát naprakész állapotban tartható. Az is megoldható, hogy ki-ki a saját névgyűjteményével kiegészítse a megvásárolt adatbázist. A számítástechnika ma még előre nem látható fejlődésével a jövőben bizonyára egyre több és egyre színvonalasabb szolgáltatást remélhetünk mind a gépektől, mind pedig az adatbázis-kezelő programoktól.


1. sz. melléklet

135

136


2. sz. melléklet

137

3. sz. melléklet


138

Mondatsruktúrájú összetett személynevek a törökben

Mondatstruktúrájú összetett személynevek a törökben498

Az Onomasticon Turcicum499 kiadásra való előkészítése és saját török névgyűjtéseim közben már régen felfigyeltem a török összetett nevek különféle igealakokat és igeneveket is tartalmazó igen változatos és gazdag rétegére. Jóllehet a magyar és a török személynévrendszer a nevek lexikáját, a képzett és összetett nevek grammatikáját – sőt szintaxisát – és a névadás indítékait tekintve számtalan rokon vonást mutat, a magyarból szinte teljesen hiányoznak a Yel-aldï ‘szél elvitte’, Qanal-geldi ‘kanális (meg)jött’ és az Ul-tuwgan ‘fiú született’ típusú összetett nevek.500 Mind a magyar, mind pedig a török összetett nevek nyelvtani szempontból szóösszetételek, amelyek a köznevekhez hasonlóan különböző szókapcsolatokból (szószerkezetekből) keletkeztek, s ezért mindig van közöttük valamilyen mondattani viszony.501 A szóösszetétel a török nyelvekben is a szóalkotás szintaktikai módja, amelynek során az új szavak meghatározott modellek alapján keletkeznek. Egyes összetett nevek eredeti modelljét azonban csak az elemi mondatok szintjén találjuk meg. A török nyelvekben igei alaptagú szókapcsolatokból és egyszerű mondatokból számos személynév keletkezett, sőt keletkezik még napjainkban is. E személynevek mindegyike összetett név, különbség csak szerkezetükben és eredetükben van. Az igei, igenévi eredetű egyszerű magyar és török személyneveket már Gombocz Zoltán összevetette502, de igei komponensű összetett személynévvel – az Oluptulmát leszámítva – nem foglalkozott. Gombocz nyomán 498 In: Névtani Értesítő 15 (1993), pp. 45-50. 499 Onomasticon Turcicum. [Török Személynévtár]. Gyűjtötte: Rásonyi László. Közre-

adja: Baski Imre. [Megjelent 2007-ben, címleírását lásd a Bibliográfiában.] 500 Zelliger Erzsébet, Szóösszetétellel keletkezett tulajdonnevek a korai ómagyar korban.

In: Névtani Értesítő 13 [1991], pp. 15-31. 501 Zelliger: Szóösszetétel..., p. 15. 502 Gombocz Zoltán: Árpádkori török személyneveink. (MNyTK. 16) Bp. 1915.


139

Terestyéni utalt még egyes igei származású ómagyar személynevek (NemeI, Numuogi, Numuolou stb.) török megfelelőire (Tepremez ‘nem mozduló, nem élő’, Bolmaz ‘nem-levő’).503 Gombocz és Melich hatására Rásonyi László a török nevek kutatásának szentelte egész munkásságát. Mivel főként a személynévadás lélektana és a hozzá kapcsolódó jelentéstani kategóriák504 érdekelték, a neveket csupán néhány esetben elemezte morfológiai sajátosságaik alapján is.505 Az összetett nevek alapos, formai jellegzetességekre is kiterjedő vizsgálatára vállalkozott azonban G. F. Szattarov tatár, majd őt követve A G. Sajhulov baskíriai névkutató.506 Az Onomasticon Turcicum több mint 60.000 személyneve között számos olyan összetett név akad, amelynek komponensei valamilyen mondattani kapcsolatban állnak egymással. Közülük itt csupán azokat mutatom be, amelyek egyszerű mondatokra visszavezethetők, s amelyeknek az állítmányát valamilyen igealak testesíti meg. E nevek döntő többségükben két komponensből állnak: az alanyból [S], annak hiányában esetleg más mondatrészből (tárgyból [O], határozóból [Adv] stb.), és az azt követő állítmányból [P], amely leginkább valamilyen igealak [V] vagy igenév. 503 Terestyéni Ferenc: Magyar közszói eredetű személynevek az 1211-i tihanyi össze-

írásban. (MNyTK 59) Bp. 1941, pp. 43-44. 504 Rásonyi László: Sur quelques catégories de noms de personnes en turc. In: A Lingu.

3 [1953]: 323-350; Uő.: Der Frauenname bei den Türkvölkern: UAJb. 34 [1962], pp. 223-239; Uő.: The Psychology and Categories of Name Giving Among the Turkish Peoples. In: Hungaro- Turcica. Studies in Honour of Julius Németh. Bp. 1976. pp. 207-223; Uő.: Remnants of theophoric names in Turkic name giving. In: Belleten 46. Ankara, 1982. pp. 182, 291-6. 505 Rásonyi László: A kiskunsági -lï, -li > -la, -le képzős földrajzi nevek. In: MNy. 52 [1956]: 52-61; Uő.: Les noms de nombre dans l’anthroponymie turque. In: AOH 12 [1961], pp. 45-71; Uő.: Les noms de personnes impératifs chez les peuples turques. In: AOH 15 [1962], pp. 233-43. 506 Szattarov, G. F.: Otglagolnije antroponimi v tatarszkom jazike. In: Onomasztika Povolzsja 3. Ufa 1973, pp. 41-8; Uő.: Antropotoponimija Tatarszkoj ASzSzR. Avtoref. dissz. doktora fil. nauk. Kazany 1975; Szattarov, G. F. – Szubaeva, R. H.: Osznovnie komponenti szlozsnih imen v tatarszkom jazike: Onomasztika Povolzsja 4. Szaranszk 1976, pp. 65-73; Sajhulov, A. G.: Tatarszkie i baskirszkie licsnie imena tjurkszkogo proiszhozsdenija. Avtoref. dissz. kand. fil. nauk. Moszkva 1978; Uő.: Antroponimicseszkie szisztemi tatarszkogo i baskirszkogo narodov. Programma szpeckursza. Ufa 1981 [tatár nyelven]; Uő.: Tatarszkie i baskirszkie licsnie imena tjurkszkogo proiszhozsdenija. Ufa 1983.

140


I. Az állítmányi komponens [P(V)] 1. Az összetett nevekben szereplő igetövek al- ‘(el)venni’; baq- ~ baχ- ‘nézni’; bas- ‘(le)nyomni, támadni, leküzdeni; (be)lépni, beköszönteni’; bol- ~ bul- ‘lenni’; ber- ~ ver- ~ bir- ~ vir- ‘adni’; ©ap- ~ ©ab- ‘csapni; futni’; do¡- ~du¡- ~ to¡- ~tu¡- ~ tuw‘születni’; dur- ~ tur- ~ tor- ‘állni, (meg)állni; (meg)maradni, élve maradni’; em- ‘szopni’; gel- ~ gil- ~ kel- ~ kil- ‘(meg)jönni, (meg)érkezni’; ya¡- ‘esni (eső, hó)’; qal- ‘(meg)maradni’; qon- ‘megszállni, letelepedni’; tap- ‘(meg)találni’; tuy- ‘érezni, észrevenni’; tut- ‘(meg)fogni’; ur- ‘ütni’; ül- ‘meghalni’. E tövekhez kapcsolódnak az alábbi igealakok jelei. 2. Állítmányi funkcióban szereplő igealakok 2.1. Vpast(-di) (Verbum finitum, praeteritum definitum) Az összetételekben szereplő múlt idejű igealakok közül a leggyakoribb. Megfelel az indoeurópai nyelvek általános, folyamatos és befejezett múltat kifejező igealakjainak. Jele: -di ~ -dï ~ -ti ~ -tï ~ -du ~ -dü stb. 2.2. Vpast(-gen) (Praeteritum indefinitum) A határozatlan múlt időkhöz tartozik. Kifejezi a múltban lejátszódott cselekvés eredményét, s a jelennel való kapcsolatát, másodlagosan pedig azt, hogy a beszélő nem volt tanúja az eseménynek. Jele: -¡an ~ -gen ~ -gän ~ -qan ~ -ken ~ -kän. 2.3. Vpast(-miß) (Praeteritum indefinitum) Oguzas jellegű határozatlan múlt idejű igealak, amely feltehetően már az ótörök nyelvekben együtt létezett az előzővel. Modális jelentésként a saját szemmel nem látott történéseket fejezi ki. Önálló névként, vagy összetett nevek első komponenseként, jelzői szerepben álló múlt idejű melléknévi igenév. Jele: -mïß ~-miß ~-muß ~-müß. 2.4. Vaor(-ar) (Aoristos, általános jelen és jövő) Az őstörökben keletkezett és igen elterjedt melléknévi igenévi eredetű igealak. Melléknévi igenévként ma egyik török nyelvben sem használják. Eredetileg is inkább a cselekvés lehetőségét, potenciális voltát fejezte ki, pl. az u©ar quß szókapcsolat jelentése nem annyira ‘(az adott pillanatban) repülő madár’, hanem inkább ‘madár, amely képes repülni’. Jele: -ar ~-er. Szattarov megállapítása szerint jelentős mennyiségű tatár név keletkezett ebből az igealakból.507 507 Szattarov: Otglagolnije, p. 47.


141

2.5. Vaor(-maz) (Aoristos, tagadó alak) A fenti igealak tagadó formája eredetileg szintén melléknév. A Vaor(-maz) +N típusú szókapcsolatokban (pl. *kälmäs kißi ‘az ember, aki nem jön; a nem jövő ember’) és a belőlük keletkezett összetett nevekben jelzőként szerepel. Jele: -maz, (~-mas) ~ -mäz (~-mäs)~-mez (~-mes). II. Az alanyi komponens [S(N)] Az összetételek alanyi [S(N)] részében szereplő szavak döntően alanyesetben álló főnevek (N). Egyes esetekben a tárgyas igékhez jelöletlen tárgyként is kapcsolódhatnak főnevek. Ilyenkor az alany-állítmányi névszerkezet ki nem fejezett – de odaértendő – alanya az újszülött gyermek, vagy az, aki a nevet kapja. Ennek megfelelően a névszerkezet: [S(N))+O+P(V)], pl. Süt-emgen ‘tejet szopott’. Arra is találunk példát, hogy különböző egyéb mondatrészek kapcsolódnak ugyanígy az állítmányi komponenshez. Az alanyi komponens sokat elárulhat a névadás indítékáról, ezért fontos a főnévi elem lexikájának a vizsgálata is.508 1. Természeti jelenségekkel, égkultusszal összefüggő szavak ay ‘Hold’: oszm. Ay-bastï ‘hold jött (született)’, 19. sz. trkm. Aydo¡dï(-bek~-xan) ‘hold született (kelt)’, 12. sz. maml. Ay-to¡dï ‘ua.’, 17-18. sz. bask., nog., tat. Ay-keldi(-gildi) ‘Hold jött (született)’, 16. sz. oszm. Ay-do¡muß ‘hold született’; gün~kün ‘Nap; fény, ragyogás’: 17. sz. tat. Kün-berdi ‘Nap adta’, ótörök Kün-to¡dï, 12-14. sz. maml., óoszm. Kün-do¡dï ~ Gün-do¡dï ‘Nap született’, Kün-gildi ‘Nap jött’, ujg. Kün-bermiß ~ Kün-birmiß ‘nap adta (a gyermeket)’, Kün-to¡mïß ‘nap (fény, ragyogás) született’. 2. A szó mágikus erejébe vetett hit alapján adott nevek (óvónevek) lexikája Talán ide sorolhatjuk az ún. teofór, azaz istennel kapcsolatos neveket is.509 Allah nevének különféle változatai: pl. kzk. Alda-berdi ‘Allah [(fiú)gyermeket] adott; Allah adta’, tat. Alla-birde ‘ua.’, özb., trkm., nog. 508 Sajhulov, A G.: Tatarszkie i baskirszkie licsnie imena tjurkszkogo proiszhozsdenija.

Avtoref. dissz. kand. fil. nauk. Moszkva 1978, pp. 13-20. 509 Rásonyi, L.: Psychology..., p. 217; Rásonyi, L.: Remnants ...

142


Alla-berdi ‘ua.’, kpk. Alda-bergen, Alla-bergen; xodá ~ xudá ~ xuday ~ quday ~ qudá ~ xoday ‘isten’: Xoda-berdi, Xudayberdi (~-verdi), Xudáberdi(~ -verdi) ‘isten (gyermeket) adott’, Quday-baqtï ‘isten benézett’, Quday(~Qudá)-berdi ‘isten adta’, kzk., kpk., trkm. Quday-bergen, tat. Xoday-birgen ‘ua.’, kzk. Xuday-bergen ‘ua.’; o¡an ‘isten’: O¡an-berdi ‘isten adta’; tañrï ~ täñrï ‘isten’: kzk., tat, bask., özb. Tañrï-berdi, Tañrïbergen ‘ua.’, 16. sz. krmtat., lit. tat., tat., trkm., Täñri-berdi, kzk. Täñribirdi; Täñri-bermiß ‘ua.’; 3. A növény- és állatvilággal kapcsolatos szavak. (esetenként a totemizmus, vagy más kultikus hagyományok alapján keletkező nevekben) at ‘ló ’: 18. sz. bask. At-emgen ‘lovat szopott’; it ‘kutya’: bask., tat., kzk., szib.tat. ¦t-emgen ‘kutyát szopott’, trkm. ¦t-almaz ‘kutya nem veszi (viszi) el’, kpk. ¦t-¤emäs ~ ¦yt-¤emes ‘kutya nem eszi (meg)’; qoß ‘madár’: 18. sz. bask. Qoß-berdi ‘madár adta’, Qoß-kildi ‘madár jött’; quy ‘juh’: kzk. Quy-keldi, Quy-gildi ‘juh jött’; 4. A már nagyon várt gyermek megszületése után érzett öröm és büszkeség kifejezése arslan ‘oroszlán’: ujg., 12-13. sz. maml. Arslan-to¡mïß, oszm. Aslando¡muß ‘oroszlán született’; asïq ‘nyeremény’: ujg. Asïq-bulmïß ‘nyeremény született’; bars ‘párduc’: Bars-tu¡an ‘párduc született’; bek~biy ‘úr (méltóságnév)’: kpk., kzk. Bek-bergen ‘úr adta’, Bek-tu¡an, Biy-tu¡an ‘úr született’; ¤an ‘lélek; szív’: ¤an-tu¡an ‘lelkecském született’; dawlet ~ däwlät ‘gazdagság, méltóság; ország; szerencse’: kzk. Dawlet-berdi ‘gazdagság adta’, kzk. Dawlet-keldi ‘gazdagság jött’, trkm. Däwlät-geldi ‘ua.’, tat. Däwlät-kildi ‘ua.’, trkm. Däwlät-durdi ‘gazdagság megállt (nem ment tovább), vagyis gyermek született’; dos ‘barát’: Dos-bergen ‘(isten) barátot adott’; er~ir ‘férfi; férj; hős férfiú; harcos’: 16. sz. oszm. Er-do¡du ‘hős, férfi született’, 16. sz. oszm. Er-verdi ‘férfi, harcos adta’, 18. sz. tat., bask. ¦r-tu¡an, ujg. Er-to¡mïß ‘férfi született’; eß~iß ‘(úti)társ, barát; pár’: 17. sz. nog. Eß-buldï ‘társ lett’, 16. sz. özb. Eß-keldi ‘(segítő)társ jött (született)’, 18. sz. tat., bask. ¦ß-tu¡an ‘ua.’; güyč ‘erő’: trkm. Güyč-geldi ‘erő jött (született)’; kenč ‘gyermek, kölyök’: ujg. Ken©-to¡mïß ‘gyermek született’, Ken©-turmïß ‘a gyermek élve maradt’; qul ‘rab, szolga’: 17. sz. krmtat., kzk. Qul-boldï ‘(isten) rabja lett (született)’, 18. sz. bask. Qul-buldï, Qul-tuġan ‘ua.’; mal ‘állatok; vagyon; gazdagság’: kzk. Mal-geldi (személy- és helynév) ‘a ménes megjött;


143

gazdagság jött (gyermek született)’; nur ‘fény’: kzk. Nur-bulġan ‘fény, (szemünk) fénye lett’; oġul ‘fiúgyermek’: 13/14. sz. ujg. Oġul-yitmiš (női név) ‘(egy) fiú elveszett (eltúnt)’; tay ‘csikó’: Tay-baldi; Tay-geldi ‘csikó (fiú) lett, jött (született)’; tiläw ‘kívánság’: 17-18. sz. bask., kzk., szib.tat. Tiläw-berdi ‘kívánság adta (azaz kívántuk, hogy szülessen)’, kzk. Tiläwbergen ‘ua.’; ul ‘fiú’: kpk. Ul-tuwġan ‘fiú(nak) született’ (női név). (E nevek egy része besorolható a 8. vagy 9. csoportba is). 5. A születés körülményeit (idejét, helyét, az időjárást stb.) leíró szavak anna ‘péntek’: trkm. Anna-berdi(-bek) ‘péntek adta (úr)’, trkm. Annageldi ‘péntek jött’; araz ‘böjt’: trkm. Araz-berdi ‘böjt adta’; trkm., kirg., kzk. Araz-geldi ‘böjt(kor) jött’; bayram ‘ünnep’: trkm. Bayram-geldi ‘ünnep(kor) jött’; ¤uma ‘péntek’: nog. £umakeldi ‘péntek(en) jött’; ¤ol ‘út’: kzk. £ol-berdi ‘út(~utazás) adta, úton született’; ¡urban ~ qurban ‘áldozat; az áldozatbemutatás ünnepe (a holdév utolsó hónapja, amelynek 10. napján áldozatot mutattak be:510 trkm. ¹urban-berdi ‘¡urban adta (hozta)’, ¹urban-durdï ‘¡urbannak vége lett’, kpk. Qurban-berdi ‘qurban adta’, trkm. Qurban-geldi ‘qurban elérkezett (amikor született)’; ¦l-qondï ‘a nép megszállt, letelepedett; a béke (nyugalom) eljött’; yaz ‘tavasz; nyár’: trkm. Yaz-berdi ‘tavasz adta’, trkm. Yaz-geldi ‘tavasz jött’; yel ‘szél’: oszm. Yel-aldi” ‘szél elvitte’; qar ‘hó’: 16. sz. özb. Qar-ya¡di” ‘hó esett’; tañ ‘hajnal’: kzk. Tañ-atqan ‘hajnal lett’, kpk., tat., bask., trkm., özb., nog. Tañ-atar ‘hajnal lesz’. 6. A gyermek tulajdonságaira utaló szavak esän~isän ‘egészséges’: kzk., trkm. Esän-geldi, kpk., kzk. Esän-keldi, tat., bask., kzk., ¦sän-gildi(~-kildi) ‘egészséges(en) jött (született)’, ¦sän-baqtï ‘egészséges(en) nézett be (jött el, született meg)’, ¦sän-berdi ‘(isten) egészség( et) adott’; qara ‘fekete’: Qara-bul¡an, Qara-tu¡an ‘fekete lett, fekete született’. 7. Foglalkozásnevek, méltóságnevek és társadalmi helyzetet kifejező szavak, amelyek a születéskor érkező, vagy a közelben elhaladó személyre utalnak bay ‘úr, gazdag, vagyonos ember’: tat., krm., kzk. Bay-geldi ~ Bay-gildi ‘úr jött’, tat., bask. Bay-buldï ~ Bay-boldï ‘úr lett’; bek ‘úr, elöljáró’: bask., tat. Bek-berdi ‘úr adta’; biy~bi ‘úr, elöljáró’: tat., bask. Bi-boldï ~ Bi-buldï ‘úr lett (született)’; ©ura ‘rab; földműves’: tat. ¢ura-kildi ‘rab jött’; xan~qan ‘kán, 510 Szopieva, G. K.: Lekszicseszkie isztocsnyiki licsnih imen u turkmen. In: Onomasz-

tika Szrednej Azii. Moszkva 1978, p. 180.

144


uralkodó’: Xan-geldi(~-keldi,~-kildi), Qan-keldi(~-kildi,~-gildi) ‘a kán, az uralkodó jött el’; xo¤a ‘mohamedán egyházi személy, pap, tanító’: 16. sz. özb. Xo¤a-berdi ‘a hodzsa adta’, kzk. Xo¤a-geldi(~-keldi) ‘a hodzsa jött el’; imam ‘mohamedán egyházi személy, előimádkozó’: kzk. ¦mamberdi ‘az imám adta’, kzk. ¦mam-bergen ‘ua.’; qo¤a~qu¤a ‘gazda’: kzk. Qo¤a-geldi ‘a gazda jött’, Qo¤am-bergen, Qu¤am-berdi ‘gazdám adta’; qunaq ‘vendég’: 18. sz. bask. Qunaq-kildi ‘vendég jött’; soltan~sultan ‘szultán, uralkodó’: tat. Soltan-gildi, Sultan-geldi ‘a szultán jött el (született meg)’; ßad ‘a kagán öccsének, vagy fiának a méltóságneve’; ßadgeldi ‘a sád jött’; ßáx ‘sah, uralkodó’: §ax-verdi ‘a sah adta’; törä ~ törö ~ türä ‘(méltóságnév); úr; cári hivatalnok’: kzk. Törä-geldi, kirg. Törögeldi, kzk. Türe-geldi ‘a töre jött el’. E nevek egy része a 9. csoporthoz is tartozhat. 8. Kisebb-nagyobb események a születés idején at ‘ló’: 18. sz. bask. At-emgen ‘ló (~lovat) szopott’; kzk. At-tu¡an ‘ló született’; el~il ‘ország, haza; erő, bátorság; nyugalom, béke’: ujg. El-almïß, El-basmïß, maml. El-tutmïß ~ ¦l-tutmïß ‘országot foglalt’, tat. El-boldï, bask. ¦l-boldï ‘béke, nyugalom lett’, kzk., tat., bask., trkm. El-keldi ‘béke, nyugalom jött el’, 11. sz. maml. ¦l-aldï ‘országot foglalt’; ¦l-baqtï ‘béke, nyugalom nézett be’; ¦l-boldï, ¦l-buldï ‘béke, nyugalom lett’, ¦l-gildi ‘béke, nyugalom jött el’, El-to¡dï ~ ¦l-tugdï, tat., bask. ¦l-du¡an ~ ¦l-tu¡an ‘ország (ura, vígasztalója) született’, ¦l-yï¡mïß ‘országot rombolt’; it ‘kutya’: bask., tat., kzk., szib. tat. ¦t-emgen ‘kutya (~kutyát) szopott’; ya¡ï~yaw ‘ellenség’: Ya¡ï-bastï ‘az ellenség támadott, győzött’, Yaw-gildi ‘ellenség jött’, 17. sz. tat., 18. sz. bask. Yaw-qa©tï ‘az ellenség elmenekült’; kö© ‘költözés, nomád karaván, tábor’: 13. sz. maml. Kö©-qondï ‘a nomád karaván megszállt’; quran ‘Korán’: Quran-geldi ‘a Korán eljött (azaz elhozták)’; qurt ‘farkas’: trkm. Qurt-geldi ‘farkas jött’; süt ‘tej’: kzk. Süt-emgen ‘tejet szopott’; toy ‘lakoma’: 17. sz. tat., 17-18. sz. bask. Toy-gildi, tat. Toy-kildi ‘lakoma (idején) jött (született)’; 9. A kívánság- és sorsmeghatározó nevek Az épphogy megszületett gyermeknek kívánnak hosszú életet, jó egészséget, boldogságot, bátorságot, szépséget, hatalmat és gazdagságot. A szülők a név mágikus erejében bízva próbálták kedvezően befolyásolni az újszülött sorsát. Éppen a sokféle indíték miatt nehéz csoportosítani az idetartozó főneveket.


145

E nevek jellegzetes igeformája egyszerű és összetett nevekben egyaránt a felszólító módú második [Vimp2 ] és harmadik személyű [Vimp3] igealak. Mindkét típusból hiányzik a megszületett gyermek (az alany [S1]) említése, mivel magától értetődő, hogy ő a megnevezett cselekvés (majdani) elvégzője. Ennek megfelelően a tipikus névszerkezet: (S) + Nx + P(Vimp3) ~ (S) + Nx + P(Vimp3) ~ (S) + Nx + (Vaor) ~ (S)+ Nx + P(Vaor(neg)). Az Nx komponens az ige jelentésétől függően lehet jelölt vagy jelöletlen tárgy [O], esetleg valamilyen más esetben álló főnév, sőt még me1léknév is. at ‘ló’: kzk., trkm. At-©abar, kpk. At-ßabar ‘lovat galoppoztat’, kzk. At-©eter ‘lovat utolér’, bask. At-yetär ‘ua.’; bay ‘úr, vagyonos ember’: kzk., tat. Bay-bolsun~Bay-bulsïn ‘gazdag legyen’, kzk. Bay-tursun ~ Beytursun ‘(a gyermek) gazdagon éljen, úr legyen’; Bay-bol(~-bul) ‘gazdag légy!’; bek ‘úr, vagyonos elöljáró’: Bek-boI ‘úr légy!’; biy~bi ‘úr’: tat. Bi-bul ‘úr légy!’; ¤aw ‘ellenség’: lit. tat. 16. sz. £aw-bas ‘ellenséget győzz le!’; dos ‘barát’: kzk. Dos-bolsun ‘barát legyen’; el ‘ország, birodalom’ (l. fentebb): El-basar ‘országot foglal majd’, ujg. El-teber ~ ¦l-teber ‘birodalmat tipor; birodalmat tipró (méltóságnév)’, trkm, kzk., özb. El-tüzer ‘országot szervez, igazgat’; eß ‘társ, barát’: kzk. Eß-bolsïn ‘társ(unk) legyen, barát legyen!’; yaw~¤aw ‘ellenség’: 18. sz. kzk. £aw-basar ‘ellenséget győz (majd)’, türkm., kpk., kzk. Yaw-basar ‘ua.’; yo¡urt ‘joghurt’: oszm. (személynévi eredetű falunév) Yo¡urt-yemez ‘joghurtot nem eszik (majd)’; qoy ‘juh’: kzk., kpk. Qoy-baqar ‘juhot őriz (majd)’; köp ‘sok, sokat’: kzk. Köp-¤asar ‘sokáig él (majd)’; mal ‘jószág; vagyon, gazdagság’: kzk. Mal-ba¡ar ‘jószágra (vagyonra) vigyáz majd’, kzk. Mal-tabar ‘jószágot (vagyont) talál (gyűjt) majd’; tay ‘csikó’: Tay-ba¡ar ‘csikó(ra) vigyáz, csikót gondoz’, kzk. Tay-©abar ‘csikót futtat (galoppoztat)’. Rövidítések A TESz.-ben használtaktól eltérő rövidítések: kpk. - karakalpak, Krm.tat. - krími tatár, kzk. - kazak, lit.tat. - litvániai tatár, maml. - mameluk kipcsak, özb. - özbeg, üzbég, szib.tat. - szibériai tatár, trkm. - türkmen

146


Névvonatkoztatás a törökben511

A személynév elsődleges funkciója az adott személy azonosítása, illetőleg megkülönböztetése a közösség többi tagjától. Esetenként azonban számolnunk kell nemcsak a megkülönböztető-elkülönítő, hanem az összekötő funkcióval is.512 A személynév-párok illetve személynévsorozatok a megnevezett személyeket társadalmi kapcsolatok meghatározott rendszerébe állítják, azaz a társadalom kisebb-nagyobb egységén (pl. a családon) belül kapcsolják össze.513 E személynevek formális és/vagy szemantikai kapcsolatban állnak egymással, s egy különleges névadási szokás, a névvonatkoztatás eredményeként keletkeznek.514 A névvonatkoztatás általános kérdéseivel sokan foglalkoztak már mind a hazai, mind pedig a külföldi szakirodalomban.515 511 A cikk kibővített változata (Related Names. Contributions to a Peculiar Category

512 513 514

515

in Turkic Name-Giving) elhangzott a 2000. évi nemzetközi turkológus kongresszuson Izmirben. Megjelenik az előadások között. Átdolgozott változata megjelent az Onomasticon Turcicum (lásd Bibliográfia: OnomTurc.) bevezetőjének egyik fejezeteként. Amint ezt már Pais Dezső megállapította „Szempontok •rp‹d-kori szem‰lyneveink vizsg‹lat‹hoz” c. előadásában (In: N‰vtudom‹nyi vizsg‹latok. Budapest 1960, p. 99.). Krjukov, M. V.: O sociologi©eskom aspekte izu©enija kitajskoj antroponimiki. In: Onomastika. Moskva 1969, p. 36. A fogalom tömör meghatározását adja a Rojzenzon-Bobohodzsaev szerzőpáros, (Rojzenzon, L. I. - Bobohodæaev, A.: Antroponimi©eskie serii u uzbekov Nuratï (Samarkandskaja oblast’). In: Onomastika Srednej Azii. Moskva 1978). Pl.: Pais: Szempontok; Krjukov: O sociologi©eskom aspekte; Rojzenzon, L. I. Isaeva, A. I.: Ob antroponimi©eskih serijah. In: Voprosy onomastiki 1. Samarkand 1971, pp. 37-40; Nikonov, V. A.: Oby©aj svjazannyh imen. In: Imja i obß©estvo. Moskva 1974, pp. 131-141. [Az általános kérdések mellett a baskír, tatár, kazak, kirgiz, türkmen és özbeg ikrek neveire összpontosít.]; Feh‰rt–i K.: Az •rp‹dkori n‰vvonatkoztat‹s vit‹s k‰rd‰sei. In: N‰vtudom‹ny ‰s m›velõd‰stört‰net. Zalaegerszeg 1989, pp. 223-228. Tov‹bbi szakirodalmi utal‹sok tal‹lhat–k az id‰zett tanulm‹nyokban.


147

A névvonatokoztatás szokása régtől fogva ismert Európában, Ázsiában és Afrikában, olyan – egymástól egyébként távol élő – népek körében, mint például az arab, kínai, angol, koreai, török és a többi.516 A régi görögök igyekeztek nevüket, vagy legalább annak egy részét megőrizni úgy, hogy továbbadták utódaiknak.517 A germánok, egy ősi szokást követve, a fiú nevét az apa, a lány nevét az anya, a lánytestvér nevét pedig a fiútestvér nevéhez igazították. Egyes esetekben a gyermekek nevét a szülők nevének szegmenseiből állították össze, pl. Gerhartnak hívták Gertrud és Bernhart fiát, Adalberht és Kunigunt lánya pedig az Adalgunt nevet kapta. Egy milánói olasz, például, minden gyermekének azonos betűvel kezdődő nevet adott.518 A cseremiszek, a magyarokhoz hasonlóan, attól félnek, hogy nevük (családnevük) kihal, ezért gyermekeiknek az elhalt ősök és rokonok nevét adják.519 A pogány (keleti) cseremiszek, vélhetően tatár hatásra, olyan neveket adtak gyermekeiknek, amelyek összecsengtek a szülők, illetve a testvérek nevével, pl. @ze-vaì ‘kis úr (gazda)’ >520 @zerge // @zïlan // @ze-ruß ‘kis orosz’ // @ze-már¬ ‘kis mari (cseremisz)’ // Kïzïm-baì // @sen-baì ‘egészséges úr (gazda)’.521 Az arabok is előszeretettel adnak gyermekeiknek azonos betűvel kezdődő, vagy egymással összecsengő neveket, pl. Fu’ád, Fah²m, Fawz², Fá‡²; Raf²k, §af²k, Sam²r, Mun²r.522 A mai mongolban a fiútestvérek közös, ismétlődő morfémát (szótagot) viselhetnek nevükben.523 A reláció megvalósulhat mind fonetikai, mind pedig szemantikai szinten. 524 516 Nikonov: Oby©aj pp. 136-137. 517 K‹lm‹n B.: A nevek vil‹ga. Budapest 1973, p. 20; Rimßa, V. P.: K izuceniju drevnih

518 519 520 521

522 523 524

antroponimi©eskih sistem. Greki i rimljane. In: Sistemy li©nyh imen u narodov mira. Moskva 1989, pp. 369-370; Ivanova, Ju. V.: Greki. In: Sistemy li©nyh imen u narodov mira. Moskva 1989, pp. 102-103. Nikonov: Oby©aj, p. 138; K‹lm‹n: A nevek vil‹ga, p. 27. Gordeev, F. I.: Marijcy. In: Sistemy li©nyh imen u narodov mira. Moskva 1989, p. 208. A „>” jelet az ős (szülő) – leszármazott viszony jelölésére használjuk, a „//” jel a (fiú)testvér-(lány)testvér kapcsolatra utal. Jacobsohn, H.: Der Namensystem bei den Osttscheremissen: Sitzungsberichte der Bayerischen Akademie der Wissenschaften. Philologisch-historische Klasse, 1919, pp. 485-489. Sistemy li©nyh imen u narodov mira. Moskva 1989, p. 57. Krjukov: O sociologi©eskom aspekte, p. 37. Vinkovics Judit szíves szóbeli közlése.

148


A vietnámiban, akárcsak a mongolban, az egy generációhoz tartozó rokonok nevükben azonos morfémát viselnek. Régebben ez a szokás különböző generációk között, tehát vertikálisan is hatott.525 Hasonló névadási szokást találunk a kínaiaknál is.526 A koreaiban a fiútestvérek nevének az első hangjai azonosak.527 Furcsának tűnhet, de ugyanezt a jelenséget figyelték meg angol ikrek neveiben is. R. PLANK megállapította, hogy e névpárok 62%-ában az első betű (hang) azonos. M. BÖCHLER a családon belüli név-korrelációk számos előfordulását mutatta ki a VII-IX. századi Angliából. 528 A régi oroszban sem volt ritka a szemantikai (etimológiai) névvonatkoztatás, pl. Andrej Kobyla ‘Andrej (a) Kanca’ herceg fiának a Semjon Æerebec ‘Szemjon (a) Csődör’ nevet adták. Jaroszlav hercege, Fjodor Goluboj ‘Fjodor (a) Kék’ pedig a XV. században fiát Vladimir Tjomnosinijnek ‘Vlagyimir (a) Sötétkék’-nek nevezte el.529 Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg a régi, s ritkán még a mai magyar névadásban is. Az Árpád-korban egyes közösségek és családok tagjai szemantikailag összefüggő neveket viseltek, pl. 1199-ben Siguer (Sügér) Caraz (Kárász) fia, 1366-ban két testvér: Erdeu (Erdő) és Beruk (Berek) 530, További tipikus példákat idéz FEHÉRTÓI ugyanebből a korból: Péntek és Szombat, Farkas és Medve fiútestvérek. Talán a fonetikai korreláció (alliteráció) egyik korai előfordulására példa a Luca, Luxa, Lukács testvérek nevének az alliterációja.531 Egy mai magyarországi cigány apa a lányát Rulettának, a fiát pedig Zsetonnak nevezte el.532

525 526 527 528

529 530

531 532

Sistemy li©nyh imen u narodov mira, p. 99. Krjukov: O sociologi©eskom aspekte, p. 37, Nikonov: Oby©aj, p. 137. Nikonov: Oby©aj, pp. 136-137. Nikonov: Oby©aj, pp. 134, 137; a Nikonov által idézett munkák: R. Plank: Names of Twins: Names, 1964, No. 1, p. 3; M. A. Böchler, Die altenglischen Frauennamen. Berlin 1931, pp. 193-205. Nikonov: Oby©aj, p. 137. Pais D.: R‰gi szem‰lyneveink jelent‰stana. (A Magyar Nyelvtudom‹nyi T‹rsas‹g Kiadv‹nyai, 116) Budapest 1966, pp. 21, 22.; először a Magyar Nyelv c. folyóiratban jelent meg 1921-1922-ben. Fehértói: Az •rp‹d-kori n‰vvonatkoztat‹s, p. 224. Hajdú Mihály szíves szóbeli közlése.


149

Biztosan tudjuk, hogy névvonatkoztatás volt több régi és még mindig van számos ma élő török nyelvben.533 A korrelációs nevek adásának szokása a különböző török népeknél mind a mai napig nincs kielégítően feltárva. A török névészeti irodalomban eddig kevesen foglalkoztak a szóban forgó jelenséggel.534 Még mindig nem ismerjük valódi jellegét, használatának időbeli és térbeli kiterjedését és gyakoriságát.535 NIKONOV alapvető tanulmányából kiindulva a névkapcsolatokat két aspektusból vizsgálhatjuk: A) Szociális aspektus: mely társadalmi egység tagjait kapcsolják össze a nevek? B) Nyelvészeti aspektus: a név-korrelációk formális, nyelvi sajátosságai, típusai. A) A korrelációkban érintett személyek: Azok, akiknek neve hatással van a gyermek nevének kiválasztására: 1. nagyszülők (8)536, 2. szülők (179), 3. testvérek (223): fiútestvér-fiútestvér (150), fiútestvér-lánytestvér (12), lánytestvér-lánytestvér (52), fiútestvér-lánytestvér (9), 3.1 ikrek (101): fiútestvér-fiútestvér (41), lánytestvér-lánytestvér (33), fiútestvér-lánytestvér (27). B) Nyelvi típusok: I. Csak szemantikai kapcsolatban álló nevek, II. Szemantikai és formális (fonetikai, morfológiai) kapcsolatban álló nevek, III. Csak formális (fonetikai, morfológiai) kapcsolatban álló nevek.

533 Lásd pl. Levchine, Alexis de: Description des Hordes et des steppes des Kirghiz-

Kazaks ou Kirghiz-Kaïsaks. Traduite du russe par Ferry de Pigny. Revue et publi‰ par E. Charričre. Paris 1840. Kalilov, K.: Imjanare©enie u kirgizov v proßlom i nastojaß©em. In: Onomastika Srednej Azii 2, Frunze 1980, p. 96. Nasyrov, D. S. _ Tolstova, L. S.: Karakalpaki. In: Sistemy li©nyh imen u narodov mira. Moskva 1989, p. 155. 534 R‹sonyi L.: Zu den ersten Namen der ersten türkischen Herren von Jerusalem. In: AOH 13 (1961), pp. 89-95, amelyben egy rövid bekezdést szentelt a kérdésnek. Az Onomasticon Turcicum általa tervezett tartalomjegyzékéből kitűnik hogy a névkorrelációk kérdésével is foglalkozni akart. Említést érdemel még: Nikonov (1974), Gafurov (1964), Kalilov (1980), Saadiev (1970), Uraksin (1970), Rojzenzon-Isaeva (1971), Rojzenzon-Bobohodæaev (1978), Schimmel (1989) és Sattarov (1990), aki egy-egy tanulmánnyal hozzájárult a téma kidolgozásához. 535 Nikonov: Oby©aj, p. 138; Rojzenzon _ Bobohodæaev: Antroponimi©eskie serii, p. 144. 536 Az általam ismert anyagban való előfordulások számát zárójelben adom meg. A kutatás során közel 500 nevet vizsgáltam.

150


1. Szemantikai kapcsolattípusok: 1.1. Teljes azonosság (5) mind szemantikai, mind pedig fonetikai szempontból, pl.: szeldzsuk Arslan-doþmïß537 (apa) > Arslan-doþmïß (fiú) | tat.538 20. sz. Mine-mulla (apa) > Mine-mulla (fiú) | bask. 1718 Yannïq // Yantïq! (apa) > Yantïq (fiú) | kzk. 19. sz. Xaydar-bek (apa) > Xaydar-bek (fiú); Ennél a kapcsolattípusnál felmerül a névöröklés népenként nagyon is különböző szokásának a kérdése. 1.2. Szemantikailag azonos komponensek a névkapcsolatokban: (összes egyezés 173) egyezések a nevek elején (66): mameluk 1480 Öz-bek (apa) > Öz-demir (fiú) | oszm. 1432 Xa¤i-ali (apa) > Xa¤i-μatun (lány) | tat. 20. sz. Mine-mulla (nagyapa) > Minemulla (apa) > Mine-μarim (fiú) | bask. 1968 Gül-sira (anya) > Gül-nara (lány) | bask. 1754 Qutlu-yul (apa) > Qutlu-bulat (fiú) | kzk. 1968 Alibay // Ali-bek (fiú) | kirg. 1969 Nur-bek (fiú) // Nur-gül (lány) | alt.(Tuba) 19. sz. Kün-qan (apa) > Kün-arïþ (lány) | üzb. 20. sz. Dil-rabo // Dil-ßad // Dilora (lány) | üzb. 1969 Saidi-asman (nagyapa) > Saidi-qarim (apa) > Saidi-aμral (fiú); egyezések a nevek végén (107): ujg. / karahanida 895 Taß-temir (apa) > Toq-temir (fiú) | Szeldzsuk 13. sz. Qïlï©-arslan (apa) > Toþrïl-arslan (fiú) | oszm. 1583 Hïzïr-balï (apa) > Gülüm-balï (fiú) | tat. 1967 §am-sur (apa) > ¦l-sur (fiú) | bask. 1735 Qas-pulat (apa) > Bek-bulat (fiú) | kzk. 1969 Bek-bergen (apa) > Alla-bergen (fiú) | alt. 19. sz. Qïsqa-qïlan // Uzun-qïlan (fiú) | üzb. 20. sz. Sait-qul // Sana-qul // Mustafa-qul // Tura-qul (fiú); 1.3. Szemantikailag azonos kategóriába tartozó komponensek, ill. logikai kapcsolat a komponensek között (összesen 43) kapcsoló elem a nevek elején (32): oguz > Ay-μan ‘Hold-kán’ // Yïldïz-μan ‘Csillag-kán’ (fiú) | oszm. 1528 Yaþmur-baba ‘Eső-apa’ (apa) > Qarlï / Qarlï-bey ‘Havas(-úr)’ (fiú) | bask. 1968 Tan-sïlu ‘Hajnal-szépség’ // Kön-sïlu ‘Nap-szépség’ (lány) | kirg. 1969 Ay-nur ‘Hold-fény’ // ¢olpon ‘Vénusz’ (lány); 537 Helyhiány miatt a nevek jelentését csak különösen indokolt esetben adom meg. 538 A nyelvi rövidítések a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára gyakorlatát követik.


151

kapcsoló elem a nevek végén (11): Szeldzsuk 1073 Alp-arslan ‘Hős-oroszlán’ (apa) > Böri-bars ‘Farkas-párduc’ // Melik-ßah (fiú) | tat. 1624 Bek-temir ‘Úr-vas’ (apa) > Bek-bulat ‘Úr-acél’ (fiú) | bask. 1678 Qal-tay ‘Anyajegy(es)-csikó’ (apa) > Aq-tanay ‘Fehér-borjú’ (fiú) | kzk. 19. sz. Altïn-bas ‘Arany-fej’ (fiú) // Altïn-ßaß ‘Arany-haj’ (lány); 1.4. Szinonímák (összesen 14) szinonímák a nevek elején (11): oszm. 20. sz. Alev ‘Láng’ (fiú) // Ateß ‘Tűz’ (lány) | oszm. 20. sz. Qutlu // Mutlu (fiú) ‘Boldog’ | az. Ke©al-Aßïr ‘Kopasz Aßïr’ (fiú) // Daz-þïz ‘Kopasz-lány’ (lány) | krími török > Palwan-sultan ‘Birkozó bajnok szultán’ // Batïr-μan ‘Hős (bajnok, vitéz) kán’ (fiú) | kzk. 19. sz. Dust ‘Barát’ (apa) > Yuldaß ‘(Úti)társ’ (fiú) | üzb. 20. sz. Xuday-berdi // Egamberdi // Raμim-berdi (fiú) ‘Úr/Isten adta’; szinonímák a nevek végén (3): krími török Palwan-sultan // Batïr-μan (fiú) | kzk. 1968 Ali-bay // Ali-bek (fiú) ‘Ali-úr’; 1.5. Antonímák (összes 13) a nevek elején (11): Szeldzsuk 11. sz. Eksik ‘Hiányos, hiányzó’ (apa) > Artïq ‘Fölösleges’ (fiú) | horezmi török 12. sz. Atsïz (apa) ‘Nevetlen, Névtelen’> Atlïþ ‘Neves’ (fiú) | oszm. > Doþu-μan ‘Kelet(i) kán’ // Batu-μan ‘Nyugat(i) kán’ (fiú) | tat.(miser) 1793 Yaqßï-þul ‘Jó szolga’ (apa) > Yaman-þul ‘Rossz (gonosz) szolga’ (fiú); a nevek végén (2): bask. 1715 Bek-qul ‘Úr-szolga’ (apa) > Bek-bay ‘Úr-úr (!)’ (fiú); 1.6. egyéb szemantikai kapcsolattípusok: 1.6.1. kereszt-azonosságok (többnyire egyező komponensekkel), pl.: szeldzsuk 13. sz. Soñqur-tegin ‘Sólyom-herceg’ // Er-toþrul ‘Hős vadászsólyom’ (fiú) | mameluk 1438/39 Bars-bay ‘Párduc-úr’ (apa) > Bay-bars ‘Úr-párduc’ (fiú) | türkm. 19. sz. Geldi-μan ‘Jött-kán’ (apa) > ¦l-geldi ‘Birodalom-jött’ (fiú); 1.6.2. Folklór- vagy irodalmi hősök neve a név-kapcsolatban (2): alt. > Lamart // ¢umart (fiú), mesehősök | oszm. ikertestvérek (fiú-lány): Kerem ‘Kegyes’ // Aslï ‘Nemes’, egy szerelmi történet hősei;

152


1.6.3. Logikai kapocs, amely a neveket összeköti: Szeldzsuk 12. sz. Qïlï©-arslan (II.) > San¤ar-ßah (fiú); ahol qïlï© ‘kard’ -> san¤ar ‘az, aki szúr, döf; szúró’; 1.6.4. Ideológiai, politikai stb. nézetek megjelenése a korrelációkban: oszm. 20. sz. Hürriyet // Uhuvvet // Musavat (fiú), ‘Szabadság, Testvériség, Egyenlőség’; 1.6.5. Iszlám hagyományokon alapuló név-kapcsolatok: Ikrek neveiben: türkm. 1970 Xasan-ali // Xusain-ali (fiú) | kzk. 1968 Husen (fiú) // Fatima (lány) | kirg. 1969 Patma // Zuhra (lány) | üzb. 1965 Ayße // Zuhra (lány) | üzb. 1969 Xasan (fiú) // Zuhra (lány) | üzb. 20. sz. Xasan (fiú) // Fatima (lány); Az ikrek arab eredetű neveinek tekintélyes része idetartozik. A fenti alcsoportok a szemantikai kapcsolatok különböző fokozatait mutatják be. Úgy tűnik, hogy a törökség körében nem volt szokás a szülők nevével teljesen egyező nevet adni az újszülöttnek. Bizonyos másodlagos névkomponensek (-bay ‘úr’, -bek ‘úr’, -qul ‘szolga, rab’, -μanïm ‘úrnő’, -qïz ‘lány’ stb.) szerepe a név-kapcsolatokban szintén kérdéses, minthogy egyes népeknél ezek szinte elmaradhatatlan részei a személyneveknek, tehát eredetileg nem a névkapcsolat kialakítását szolgálták. 2. Formai (fonetikai, morfológiai) kapcsolattípusok: 2.1. Teljes azonosság (5), l. az 1.1. pont alatt. 2.2. Azonos elemek az összetett nevekben (összes 193): azonosságok a nevek elején (59): tat. 1966 Min-þata (apa) > Min-zifa (lány) | tat. 1967 Min-zakir (apa) > Min-tagir (fiú) | bask. 1754 Qutlu-yul (apa) > Qutlu-bulat (fiú) | üzb. 20. sz. Gül’-baμor // Gül’-nora // Gül’-©eμra // Gül’-sara (lány) | üzb. 20. sz. Abdu-μayri // Abdu-μamid // Abdu-þani // Abdu-μalil (fiú); azonosságok a nevek végén (134): ujg. / karahanida 895 Taß-temir (apa) > Toq-temir (fiú) | Szeldzsuk 13. sz. Qïlï©-arslan (apa) > Toþrïl-arslan (fiú) | az. 20. sz. Xoß-awaz // Gül-awaz // Min-awaz (lány) | krími török 1633 Ay-temür / Ay-demir // Qan-temür (fiú) | bask. 1735 Qas-pulat (apa) > Bek-bulat (fiú) | kzk. 19. sz. Nur-tay (apa) > Yusuf-tay (fiú) | kkalp. 1960’s > Ay-sara // Gül-sara // Biybi-sara (fiú) | üzb. 20. sz. Safar-gül’ // Bozor-gül’ // §odmon-gül’


153

(lány) | üzb. 20. sz. Abdi-murod // Nur-murod // Ota-murod // Bobo-murod (fiú); 2.3. Egyszerű nevek kapcsoló elemei (összes 164) Egyes nevek oly kevéssé különböznek egymástól, hogy joggal tekinthetők azonosnak is. kapcsoló elemek a nevek elején (62): oszm. 20. sz. Ne¤det // Ne¤mi (fiú) // Ne¤miye (lány) | bask. 1968 Salim-yan (apa) > Saliμ-yan (fiú) | kzk. Nörmönbet (apa) Tünüköy // Künüköy (lány) | kzk. 1968 Ergiz-bay // Segiz-bay (fiú) | kirg. Qoþuß (apa) > Qoþur-yan (lány) | üzb. 20. sz. To¤i-boy // Xo¤i-boy (fiú) | üzb. 20. sz. Xali-qul // Ali-qul (fiú); kapcsoló elemek a nevek végén (102): tat. 1967 Sufiya (anya) > Alfiya (lány) | bask. 1968 Qamilä (anya) > Nazilä (lány) | kzk. 1968 Külzira // Nazira (lány) | nog. 1967 Sabirat // Qabirat (lány) | kirg. 1969 Ay-nura // Gül-nara (lány) | alt. 19. sz. Aranay // §aranay~¢aranay (fiú) | üzb. 20. sz. ¦bodat // §aμodat // Saodat (lány) | üzb. 20. sz. Xaßim // Nasim // Nayim (fiú); 2.3.1. Férfi- és női nevek korrelációja (főleg arab eredetűek): tat. 1967 Damir (fiú) // Damira (lány) | tat. 1966 Munira (anya) > Munir (fiú) | bask. 1968 Rim (fiú) // Rima (lány); 2.4. Alliteráció (122): Mivel az alliteráció nagyon kedvelt a török prozódiában, a név-kapcsolatokban is jelentős szerepet tölt be. Pl.: bolg. Qobrat (apa) > Qotïraþ (fiú) | oszm. > Ayfer // Aydil // Aynur // Aydïn (fiú) | az. 1968 Nasiba // Nagiba (lány) | tat. 1967 Ayrat // Aydar (fiú) | bask. 1968 Fakiya (anya) > Fanira (lány) | kzk. 19. sz. Arþïn-bay // Al©ï-bay // Altïn-bay // Mindi-bay (fiú) | üzb. 20. sz. Maμida // Mavluda // Mav¤uda // Ma`buda (lány); 2.5. Rímelő nevek (79): Szeldzsuk ¦r-taß (apa) > Mawdúd // Mas`úd (fiú) | oszm. 20. sz. Engin // Ersin (fiú) | tat. 1967 Aydar // ¦ldar (fiú) | bask. 1709 Qutlumbet (apa) > Bikmet (fiú) | kzk. 1968 Bolat // Manat (fiú) | üzb. 20. sz. Muμabbat // Nazoqat // Sanoat // Salomat (lány) | üzb. 20. sz. Qarim! // Qazim! // Xaßim // Olim // Salim (fiú);

154


2.5.1. Affixumok mint kapcsoló morfémák: oguz/türkm. 13. sz. Suwar¤ïq / Suwar¤ik // Ögür¤ik-alp (fiú) | Szeldzsuk 1160, 1675 Qaymaz (apa) > Satmaz (fiú) | bask. 1712 Azimbet (apa) > Düskey // Nurkey (fiú) | kzk. > §ayïrqay // §arqay // Qaqtïrqay (fiú); 2.6. Egyéb kapcsolattípusok: A példákat lásd az 1.6. pont alatt. Bizonyos esetekben az egyik név eleje van kapcsolatban a másik név végével, vagy fordítva. Így egy fajta kereszt-kapcsolat jön létre, pl. tat. Minafa (anya) > Nafisa (lánya). A korrelációs iker-névadás sajátosságaihoz Jó néhány török népnél szokás az ikreknek tradicionális arab névpárokat adni. Ezért egyes kutatók azt állítják, hogy a korrelációs névadás gyakorlata az ikrek esetében (pl. az özbegben) az iszlám kultúrában gyökerezik. A tatárban és a baskírban éppenséggel kevés név-kapcsolatban érvényesül az iszlám hagyomány, ellenben a formális (fonetikai) korrelációk nagyon gyakoriak. 539 Ugyanezt a jelenséget írták le a mai ujgurban és a türkmenben. 540 NIKONOV megfigyelése szerint a mai kazakisztáni Csimkent minden ikertestvérének a neve korrelációs kapcsolatban áll egymással. Közel 28 %-uk iszlám hatásra keletkezett, 72 % azonban fonetikai relációban áll, tehát azonos vagy hasonló hangzású hangot vagy morfémát tartalmaz. Ugyanezek az arányok jellemzőek a mai kirgizben is. 541 Fonetikai névkapcsolatok ikrek nevei között: az. 1968 Zagida // Zagira (lány) | tat. 1967 Xalim // Salim (fiú) | bask. 1968 Rim // Rif (fiú) | kzk. 1968 Zaure // Saule (lány) | kzk. 1968 Berik // Serik (fiú) | nog. 1967 Sabirat // Qabirat (lány) | kirg. 1969 Elmira // Damira (lány) | üzb. 1969 Qamil // Qabul (fiú);

539 Nikonov: Oby©aj, p. 131, Schimmel, A.: Islamic Names. Edinburgh 1989, p. 17. 540 Muhamedova, Z. B.: K voprosu o li©noj onomastike u turkmen. In: Dil ve êdeb. inst.

ißleri. Aßgabat 1957, p. 45. 541 Nikonov: Oby©aj, pp. 132-133.


155

Újabban az ikrek nevei közötti kapcsolatot a nevek végén megismételt azonos (többnyire másodlagos) komponens biztosítja, pl.: türkm. 1970 Oþul-senem // Bibi-senem (lány) | bask. 1968 Tan-sïlu // Kön-sïlu (lány) | kzk. 1968 Ergiz-bay // Segiz-bay (fiú) | kirg. 1969 Arstan-bek // Rustan-bek (fiú) | üzb. 1969 Tulkin-¤an // Erkin-¤an (fiú); A rendelkezésünkre álló ikernév-anyag kb. 20 %-a kapcsolódik mind szemantikai, mind pedig formális tulajdonságok alapján, s e nevek nem hagyományos iszlám nevek, pl.: kirg. 20. sz. £anïß ‘Lelkecske’ // Bayïß (fiú) ‘Uracska’| oszm. 20. sz. Alev (fiú) ‘Láng’ // Ateß (lány) ‘Tűz’ | bask. 1968 Minne-gül ‘Anyajegyes virág’ (lány) // Min-nur ‘Anyajegyes fény’ (lány) | kzk. 1968 Ali-bay ‘Ali úr’ // Ali-bek (fiú) ‘Ali úr’ | kirg. 1969 Ay-nur ‘Holdfény’ // ¢olpon ‘Vénusz’ (lány) | kirg. 1969 Nur-bek ‘Fény-úr’ (fiú) // Nur-gül ‘Fény-virág’ (lány); A fenti alcsoportok a név-kapcsolatokban megnyilvánuló formai azonosság különböző fokozatait mutatják be a teljes azonosságtól a hasonló hangzásig. Összegzésképpen megállapítható, hogy a bemutatott névadási jellegzetesség nemzetközi tipológiai párhuzam, amely egymástól függetlenül keletkezett különböző népek névadásában azonos indíték alapján. A kutatás jelenlegi állása alapján még nem ismerjük ennek a szokásnak az elterjedtségét sem. Senki sem hasonlította össze ezt a jelenséget a különböző nyelvekben, ezért a kölcsönhatások iránya még ismeretlen. A vonatkoztatott nevek eredetileg egyfajta kapocs szerepét tölthették be a családtagok és rokonok között, amikor családnevek még nem léteztek. A családnevek általános elterjedésével együtt azonban a névvonatkoztatás elveszíti alapfunkcióját és teljesen eltűnik.542 Ám napjainkban még létezik: számos török népnél elterjedt és kedvelt névadási szokás. Remélhetőleg a közeljövő névkutatói, kihasználva a modern adatfeldolgozás lehetőségeit, rendelkezni fognak kellő mennyiségű adattal egy alapos szintézis elvégzéséhez.

542 Nikonov: Oby©aj, pp. 137-138.

156

Megjelenés előtt az ONOMASTICON TURCICUM

Megjelenés előtt az ONOMASTICON TURCICUM, az első török személynévtár, Rásonyi László gyűjteménye543 Az V. Magyar Névtudományi Konferencián tartott plenáris előadásomban arról számoltam be, hogy Rásonyi László cédulákon lévő török személynévgyűjteményét adatbázis-kezelő program segítségével rögzítem, majd az egész névanyagot szövegszerkesztővel végleges formára hozva elkészítem a kiadható szövegváltozatot (camera-ready kópiát), s ezzel egyidőben megteremtem egy török elektronikus tulajdonnévi adatbázis alapját is.544 Az azóta eltelt évek alatt beírtam az adatbázisba a teljes Rásonyi-hagyatékot, valamint újabb forrásokból török személy-, hely- és népnevek további tízezreit. A Rásonyi-hagyaték személynévi részének kiadásra való előkészítése ma már a vége felé tart. A Névtani Értesítő tisztelt olvasóinak szeretném röviden bemutatni a megjelenés előtt álló török személynévtár (Onomasticon Turcicum) keletkezésének körülményeit, a névanyag jellemzőit és a közzététel módját.545 543 In: Névtani Értesítő. 25. szám, Budapest 2003, pp. 259-262. 544 Minderről részletesebben: Baski Imre: A számítógépes tulajdonnévi adatbázisok ter-

vezéséhez (Egy épülő török adatbázis kezdeti tanulságai). In: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai (Miskolc, 1995. augusztus. 28-30). I-II. BudapestMiskolc 1997. pp. 499-512. (MNYTK 209. sz.) 545 Rásonyi László névgyűjteményét és közzétételére vonatkozó terveimet több alkalommal részletesen ismertettem: Onomasticon Turcicum. Mutatvány Rásonyi László török személynév-gyűjteményéből. In: Magyar Múlt XX., Sidney, Évf. (1993). 1-2.sz., pp. 53-70; [Azonos címmel:] Keletkutatás 1993. Ősz, pp. 12-32; ONOMASTICON TURCICUM. (L. Rásonyi’s Collection of Turkic Personal Names and the Method of its Publication). In: Historical and Linguistic Interaction between Inner-Asia and Europe. Proceedings of the 39th Permanent International Altaistic Conference (PIAC). Szeged, Hungary: June 16-21, 1996. Ed. by Árpád Berta. Szeged 1997. pp. 31-42; legutóbb a Türk Tarih Kurumu (Török Történelmi Társaság) Ankarában megrendezett 2006. évi nemzetközi kongresszusán „A New Reference Book for the Turkic History: ONOMASTICON TURCICUM, a Treasury of Selected Turkic Personal Names” címmel. Az Onomasticon éppen e cikkgyűjtemény összeállításának idején került nyomdába Bloomingtonban (USA) és 2007 legelején meg is jelent.


157

Igaz, hogy a török onomasztikon létrehozásának az ötlete már jóval Rásonyi előtt felmerült, mégis Rásonyi László volt az első, aki az ötletet magáévá tette, a megvalósításhoz is hozzálátott és csupán sorsának kedvezőtlen alakulása akadályozta meg abban, hogy a nagy álom még életében megvalósuljon.546 Az előzmények egészen 1932-ig nyúlnak vissza, amikor is a Magyar Tudományos Akadémia pályázatot írt ki a török személy-, nép- és néprésznevek onomasztikonjának megírására. A kitűzött 1000-pengős Feridun-díjat Rásonyi Nagy László nyerte el „A török személynevek, népnevek és néprésznevek tervezete, mutatvánnyal” című munkájával. A kiváló turkológus, Rásonyi László (1899-1984) 1917 és 1921 között végezte egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen. Bizonyára nem véletlenül fordult érdeklődése a török nevek felé, hiszen tanárai között ott találjuk a magyar nyelvész Gombocz Zoltánt (1877-1935), és a turkológus Németh Gyulát (1890-1976). Feltehetően professzorai ihletésére kezdte kutatni a magyarországi török (főleg kun) személy- és helyneveket. Doktori értekezését a magyar oklevelekben előforduló kun eredetű személynevekről írta (1921).547 Berlini ösztöndíjas évei alatt (1924/25) W. Bang és F. W. K. Müller előadásait hallgatta, valamint török tulajdonnév-gyűjteményét gazdagította. Helsinkibe már kifejezetten azért kért és kapott ösztöndíjat 1929-ben, hogy az ottani könyvtárak török vonatkozású gazdag orosz anyagát tanulmányozhassa és török (főleg kazak) nevek további ezreit írja ki cédulákra. Így tehát az Akadémia fentebb megnevezett pályázati felhívásának megjelenésekor (1932) Rásonyi László már jelentős névgyűjteménnyel és szépszámú témába vágó publikációval548, ill. jelentős névkutatói 546 A nagy orosz turkológus A. N. Samojlovi© (1880-1938) már 1911-ben felhívta

a figyelmet egy széleskörű török névanyag összegyűjtésének a fontosságára. Vö.: Samojlovi©, A. N.: K voprosu o nare©enii imen u tureckih plemen. In: Živaja Starina, XX. No. II., 1911. p. 299. 547 Rásonyi László: Adalékok török tulajdonneveinkhez. In: NyK XLVI (1923), pp. 124-135. 548 Rásonyi László: Borcsol és Csertán. In: MNy. 22 (1926), pp. 132-133. Rásonyi László: Kulán és Szoltán. In: MNy. 23 (1926), p. 348. Rásonyi László: Török eredetű helynevek. In: NyK 44 (1927), pp. 464-469. Rásonyi László: A honfoglaló magyarsággal kapcsolatos török tulajdonnevekhez. In: M Ny. 28 (1932), pp. 100-105 etc.

158


múlttal büszkélkedhetett. Rásonyi László pályázatát a rangos akadémiai bizottság igen magasra értékelte és a következő határozatot hozta: „... javasoljuk, hogy a tek. Akadémia a munkát jutalmazza és adjon megbízást a szerzőnek, hogy munkájának befejezett kéziratát minél előbb bocsássa rendelkezésére az Akadémiának.”549 A feltehetőleg már akkor is több tízezres nagyságrendű gyűjtemény az elkövetkező évek alatt tovább gyarapodott, mígnem elérte mai gazdagságát: közel 50 000 személynevet (beleértve a névváltozatokat is) őriznek a 10x7 cm nagyságú cédulák. A névgyűjtemény alapján összeállított és 1986-ban megjelentetett előzetes index kb. 20 000 címszót, ill. névváltozatot tartalmaz.550 Az Onomasticont – e névgyűjtemény felhasználásával – nyugalomba vonulása után szerette volna megírni, de látásának súlyos romlása, majd betűlátásának teljes elvesztése miatt tervének megvalósítása végleg lehetelenné vált számára. Az 1970-es évek elejétől cikkeit már csak felesége közreműködésével tudta megírni. Török személynév-gyűjteményének a kiegészítésében és feldolgozásában akkoriban Mándoky-Kongur István volt segítségére. Az 1976-os esztendőtől 1984 májusáig, életének szinte utolsó napjaiig, e sorok írójának a közreműködésével folytatódhattak az Onomasticon munkálatai. Különös szerencsémnek tartom, hogy – magyar névtani stúdiumaim folytatásaként – hosszú éveken keresztül Rásonyi László mellett dolgozhattam, s lehetőségem nyílt a török onomasztika és névfejtés alapfogásainak az elsajátítására. A közös munkával eltöltött hosszú időszak alatt alaposan megismerhettem az Onomasticon Turcicum anyagát, s Rásonyi professzor elképzeléseit a feldolgozást és a közzétételt illetően. Mesterem végakaratával és saját lelkiismeretemmel összhangban az én feladatommá vált a gyűjtemény kiadásra való előkészítése, a hiányosságok lehetőség szerinti pótlása és a bevezető tanulmány megírása.551 E törekvésem megvalósításához a Magyar Tudományos Akadémia a kezdetektől hatékony támogatást nyújt, lehetővé téve számomra, 549 Akadémiai Értesítő, XLII, Budapest 1932. pp. 142-145. 550 A Preliminary Index to Rásonyi’s Onomasticon Turcicum by Imre Baski. Budapest,

Akadémiai Kiadó, 1986, 159 pp. (DEBTER 6.). 551 Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Rásonyi László professzor, az Onomas-

ticon befejezését és majdani megjelentetését biztosítandó, 1983 őszén társszerzői szerződést kötött velem.


159

hogy munkaidőm nagyobbik felét a névgyűjtemény feldolgozására fordítsam.552 Az Onomasticon Turcicum szerkezetét és az adatközlés módját alapjaiban Rásonyi László gondolta ki. Bizonyos részfeladatokat közös munkánk során oldottunk meg. A hagyományos módon – írógéppel – történő kéziratkészítést épphogy elkezdtük, kb. 5-600 névcikk készült el a 25000-ből, amikor Rásonyi László elhunyt. A számítógéppel történő adatrögzítés, szerkesztés, az etimológiák kidolgozása, az etimológiai és onomatológiai utaló rendszer kialakítása, valamint az ehhez szükséges számítástechnikai háttér megteremtése az én sokéves önálló munkám eredménye, amelynek során a már korábban készült névcikkeket is újra kellett szerkesztenem. Az előzmények ismertetése után bemutatom magát a névgyűjteményt, az Onomasticon „nyersanyagát”. A hosszú évtizedekre elhúzódó anyaggyűjtés miatt a cédulaanyag nem egységes sem formai, sem pedig tartalmi tekintetben. Az anyaggyűjtés esetleges, véletlenszerű, forrásés alkalomfüggő jellegéből jelentős aránytalanságok keletkeztek. Míg például oszmán-török név csupán 1260 található a gyűjteményben, addig kazak névből éppen tízszer annyi, 12740 került bele. Rásonyi László félezernél is több meglehetősen eltérő jellegű forrásból merített. Ezek között vannak elsődleges arab forráskiadások, de ugyanakkor egyszerű újságcikkek is. A hiányos adatok miatt sok esetben lehetetlen a név viselőjének, nyelvi/etnikai hovatartozásának a pontos meghatározása. Egy adott név előfordulási idejének akár a hozzávetőleges meghatározása is sokszor hosszas kutatást igényelt. A hiányos cédulák kiegészítése, a hibás adatok javítása egyes esetekben elkerülhetelen volt, ám az egész gyűjteményt tekintve ez lehetetlennek bizonyult, mert miatta az Onomasticon Turcicum megjelenése további éveket késett volna. A névgyűjtemény minden egyes céduláján szerepel egy vagy több személy neve és a forrásrövidítés. Sok esetben hiányzik azonban az előfordulás dátuma, a név viselőjének az etnikai v. nyelvi hovatartozása, illetve tisztsége. 552 1983-tól 1988-ig MTA Orientalisztikai Kutatócsoport (vezetője Tőkei Ferenc, aka-

démikus), 1993-tól máig MTA Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoport (vezetője Kara György professzor, az Akadémia levelező tagja).

160


A gyűjteményben döntő mértékben eredeti török vagy a törökben már régen meghonosodott idegen eredetű nevek szerepelnek. Rásonyi László előnyben részesítette a törtneti forrásokban szereplő neveket. Arra is törekedett, hogy a gyűjteményben lehetőleg minden török nép névanyaga képviselve legyen. Így a gyűjteményben közel 40 régi és mai török nyelvből (nyelvjárásból) találhatunk neveket. Rásonyi professzorral az egyes neveket etimológiai alapon cimszavak alá, névcikkekbe rendeztük. A másodlagosnak ítélt névalakok (névvariánsok) az elsődleges alakváltozatok névcikkeiben találhatók. Megtalálásukat utalócímszavak segítik. A névcikkeken belül az egyes neveket a következő elvek alapján rendeztük: 1. elsőként közöljük a történeti források adatait időrendben (ez főleg az ó- és közép-török adatokat jelenti), 2. az újabb források neveit nyelvi/etnikai rokonsági csoportok (oguz, kipcsak stb.) szerint csoportosítjuk, a csoportokon belül a nevek időrenben követik egymást. Az egyes konkrét nevekhez (személyekhez) tartozó adatok közlése pedig az alábbi sorrendben történik: 1. népi/nyelvi rövidítés, amely a személy vagy a forrás származására utal; 2. év/évszázad, amelyben a név viselője élt, vagy amelyben a forrás keletkezett; 3. név, amelyet a forrásadatból absztraháltunk, v. rekonstruáltunk; 4. szögletes zárójelben a forrás(hű)-adat, amely betűhíven mutatja be a forrásban talált arab, cirill, görög, latin betűs névalakot; 5. a denotatum, a név viselőjének a közelebbi (v. pontosabb) meghatározása, ha lehetséges; itt mindig jelezzük, ha a nevet nő viselte (fem.), vagy a név a folklórban használatos (folkl.); 6. kerek zárójelben a forrásrövidítés (l. a mutatványt). Az összetett neveket kötőjellel tagoljuk. Az antropolexémákat (másodlagos komponenseket), amelyek a szóbanforgó névnek nem szerves részei, szintén kötőjellel választjuk el az alapnévtől, azonban az ilyen típusú összetételeket az alapnév szócikkében közöljük, mivel ezek a másodlagos elemek csak a név viselőjének a nemére (pl.-bay ‘úr’, bek ‘fejedelem, úr’, -gül ‘virág, rózsa’, -μatun ‘úrnő, asszony’, -bi©e ‘uralkodónő, asszony’), életkorára (-aγa ‘báty’, -oγlu ‘fi, fia’, -ul ‘fiú’, -ulu ‘fia’), vagy rangjára (-mulla ‘pap’, -μan/-qan ‘kán’, -sultan ‘szultán’, -tegin ‘herceg’) utalnak. E másodlagos névelemeket és alakváltozataikat, beleértve a méltóságneveket is, külön fejezetben (listában) közöljük és csak ott adjuk meg jelentésüket. A nevekben gyakran előforduló


161

képzők felsorolását és funkciójuk meghatározását pedig a képzők listája tartalmazza. A címszóhoz tartozó utolsó nevet követő „ ” jel után megadjuk a címszó jelentését vagy lehetséges értelmezését és az ennek megfelelő szótári adatokat. Összetett neveknél legtöbbször csak utalunk – a „ ” szimbólummal – az összetevőkre (komponensekre), hogy elkerüljük a jelentések és a szótári adatok ismétlődését. Ilyen esetekben az összetett név értelmezését az összetevőknél megadott jelentésekből következtethetjük ki. A szócikk végén a „See also” kifejezést követően soroljuk fel a névszinonímákat, valamint azokat a címszavakat, amelyekben az aktuális címszó második komponensként szerepel. Így azt is láthatja az érdeklődő, hogy az egyes nevek mely összetételekben fordulnak még elő. Az Onomasticon Turcicum angol nyelven jelenik meg, kb. 1000 oldal terjedelemben. A névtár elé írt bevezető tanulmányból az olvasó átfogó, és a könyv használatát megkönnyítő ismereteket szerezhet a felhasznált forrásokról, tudománytörténeti kérdésekről, török névadási szokásokról és a török személynevek típusairól. A bevezető megírásakor Rásonyi László névtani tanulmányait vettem alapul, de mindenütt igyekeztem támaszkodni a török névtudomány újabb kutatási eredményeire is. A kötet közel 40 000 török személynevet tartalmaz a mellékletben látható formában. Csaknem 5000-re tehető a különböző névváltozatok száma, amelyek utalócímszóként megtalálhatók a címszavak között. A török nevek többnyire nehezen elérhető források tucatjaiban szétszórtan találhatók, ezért nagyobb volumenű kutatásba alig vonhatók be. Egészen mostanáig nincs egyetlen olyan könyv sem, amely a török személyneveknek ilyen – közel 40 régi és mai néptől származó – gazdag változatosságát tenné hozzáférhetővé. Remélem, hogy az Onomasticon Turcicum fontos kézikönyve lesz a művelt olvasók széles táborának, diákoknak, kutatóknak, és mindazoknak, akik a török kultúra különféle aspektusaival foglalkoznak.

162


Egy XVII. századi krími tatár szójegyzék553

Számos nyugat-európai tudós és utazó állított össze szójegyzékeket különféle török nyelvek szókincséből. E szójegyzékek legtöbbször egy kihalt nyelvi fejlődési fokot képviselnek, a feljegyzett szavak pedig értékesek kultúr- és nyelvtörténeti szempontból. A hollandiai Nicolaes Witsen (1641-1717) krími tatár szójegyzéke például a krími tatár nyelv egyik legrégibb nem arab betűs emléke. Nicolaes Witsen 1641. május 8-án született Amszterdamban. Matematikát és jogot tanult, majd 23 évesen Jacob Boreel követhez csatlakozva jutott el Oroszországba, ahol 1664 és 1667 között dolgozott a moszkvai holland követségen. Ezekben az években több utazást tett, amelyeknek során különös érdeklődéssel fordult az Európában akkor még kevéssé ismert ázsiai népek és nyelvek felé.554 Huszonöt évi fáradságos gyűjtőmunka eredményeként jelent meg 1692-ben a XVIII. századi Európa számára alapforrásnak számító

553 Bölcsészdoktori értekezés (1982) és PhD-értekezés (1996) rövid összefoglalója.

Török nyelvű előadásként elhangzott az 5. nemzetközi turkológiai kongresszuson Isztambulban, majd meg is jelent: XVII. as¬rdan kalma bir K¬r¬m Tatarcas¬ söz dizini. In: Be×inci Milletler Aras¬ Türkoloji Kongresi (¦stanbul, 23-28 Eylül 1985). Tebliåler I. Türk Dili, cilt 2. ¦stanbul 1987, 23-32 pp. Az értekezés teljes szövege olvasható az alábbi cím alatt: A Crimean Turkic-Tatar Glossary from the 17th Century. In: Acta Orientalia Hung. XL (1986), pp.107-172. Ezt követően a szójegyzéket kiadta Vladimir Drimba román turkológus is: Matériaux pour servir à l’histoire des langues turques. I. Le vocabuleire tatar criméen de Nicolaes Witsen. In: Revue Roumaine de Linguistique 33 (1988), pp. 307-328. 554 Doerfer, G.: Ältere westeuropäische Quellen zur kalmükischen Sprachgeschichte. Nicolaes Witsen 1692 bis Heinrich August Zwick 1827. Wiesbaden 1965, 253 pp. Adelung, F. von: Catherinens der Grossen Verdienste um die Vergleichende Sprachenkunde. Nachdruck der Ausgabe von 1815 mit einer Einleitung und einem bio-bibliographischen Register von Harald Haarmann. Hamburg 1976, p. 3. Kononov, A. N.: Istorija izučenija tjurkskih jazykov. (Dooktjabr’skij period). Leningrad 1972, p. 23.


163

„Noord en Oost Tartarye” című műve.555 Számunkra különösen becses e munka 1705-ös 2. kiadása, amelyben már megjelennek a teljesebb nyelvi mutatványok. Ebben a kétkötetes enciklopédikus jellegű munkában a török népek közül a baraba tatárok, baskírok, jakutok, karakalpakok, kazakok, kirgizek, krími tatárok, nogajok, özbegek és türkmenek földrajzát, néprajzát és történetét ha röviden is, de ismertette. Ennek során azonban csak krími tatár és jakut szójegyzéket állított össze. A 64 szavas jakut szólistát egy jakut ima szövege követi.556 A jakut nyel ezen emlékeit Kara György professzor publikálta.557 A török nyelvi mutatványok közül a krími tatár szójegyzék a legjelentősebb, amely kereken 530 címszót tartalmaz.558 Mivel a szójegyzékben a ragozott szóalakok is külön sorban szerepelnek, ez a szám a valóságban kevesebb lexiaki egységet jelent. A szójegyzék előtt Witsen mind az első, mind pedig a további kiadásokban röviden jellemzi a krími török (vagyis nogaj, krími tatár, krími oszmánli) nyelveket. A nyelvi anyag tanulmányozásának fontos kérdése az eredet. A forrás, illetve az informátor személye. Eddigi kutatásaink azt mutatják, hogy több lehetőségre kell számolnunk. Witsen maga említi forrásai között az őt megelőző holland, illetve más nemzetiségű utazók (pl. Rykant, de la Croix stb.) munkáit. Witsen nyelvmutatványai mások szerint orosz adatközlőtől (közvetítőtől), vagy orosz forrásból származnak.559 Mint ismeretes, már III. Iván és III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelmek élénk levelezést folytattak a kazáni és a krími kánságokkal. Udvari szolgálatban feltétlenül voltak tehát tolmácsok (fordítók) – nevük után ítélve tatárok – akik a kazáni, a krími tatár és az oszmán-török nyelvet jól ismerték.560 Witsen moszkvai diplomáciai ténykedése során könnyen kapcsolatba kerülhetett olyan emberekkel, 555 A mű első kiadása: Noord en Oost Tartarye, Ofte Bondigh Ontwerp Van Eenige dier

556 557 558 559 560

landen, en volken, zo als voormaels bekent zyn gewest... Door Nicolaes Witsen. t’ Amsterdam, in ’t jaer MDCXII. Második kiadása: Witsen, Nicolaes: Noord en Oost Tartarye... I-II. Amsterdam 1705. Witsen: Noord en Oost... 1705, p. 677. Kara, G.: Le glossaire yakoute de Witsen. In: Acta Orientalia Hung. 25 (1972), pp. 431-439. A 1. kiadásban (p. 391) még csak 36 szóból állt a lista. Doerfer: Ältere westeuropäische Quellen, p. 10; Kara: Le glossaire yakoute, p. 431; Kononov: Istorija izučenija, p. 23. Kononov: Istorija izučenija, p. 21.

164


akik beszélték a neki éppen szükséges nyelvet. A. N. Kononov professzor véleménye szerint Witsen könyvének második kiadásában közli azokat a nyelvi adatokat, amelyeket az oroszországi Tudományos Akadémia gyűjteményéből kapott.561 Az előbbi feltételezések mellett is bizonyos, hogy a tudós számára a szavak értelmetlenek voltak. Ezt mutatják a másolási hibák és az elírások. Valószínű, hogy Witsen számára valaki egy akkoriban használatos európai átírási rendszer szerint átírta az arab (vagy cirill) betűs szavakat. Erre utal a Codex Cumanicus és a későbbi oszmán-török átírásos nyelvemlékek átírási rendszerével való nagyfokú hasonlósága.562 A szójegyzék alapján összeállított kis szótárban az etimológia segítségével kíséreltük meg rekonstruálni az eredeti szóalakokat. Eredeti török szavakban – néhány fonetikailag indokolt esetet kivéve – helyreállítottuk a palatális harmóniát. A labiálisan nem illeszkedő szóalakokat változatlanul hagytuk, mivel a labiális harmónia az adott időszakban még kialakulóban volt. Hangtani jellemzők A szóanyagban az idegen eredetű szavak kivételével következetesen érvényesül a palatális harmónia. Török szavak esetében csupán a többes szám minden esetben -ler ragja és némelyik palatalizáló hatású mássalhangzó (pl. č, š) miatt nincs harmónia (pl. balaler ‘gyerekek’, almaler ‘almák’: bi©aq ‘kés’, ©in ‘valódi’, ©iplaq ‘meztelen’, qaßiq ‘kanál’ stb.). Az eredeti kipcsak sajátosságok továbbélése, a nagyszámú idegen lexikai elem és egyes archaikus affixumok megőrződése miatt sokkal gyengébben érvényesül a labiális harmónia (dørdin¤i ‘negyedik’, m$hir ‘pecsét’, ß$k’\r ‘köszönet’). Az a, o, u palatalizációját az elnagyolt hangjelölési mód miatt nem lehet kimutatni. A palatális labiálisok (ö, ü,) depalatalizá561 Oroszországban I. Péter cár (1682-1725) reformjai során a tudományos kutatások

komoly méreteket öltöttek. A néprajzi expedíciók során nyelvi anyagot is lelkesen gyűjtöttek (vö. Kononov: Istorija izučenija, p. 23). 562 Grönbech, K., Komanisches Wörterbuch. Türkischer Wortindex zu Codex Cumanicus. Kopenhagen, 1942, p. 11. Kenessey Mária: Francisco-Maria Maggio XVII. sz.-i török nyelvtana. (Bölcsészdoktori disszertáció). Németh, J.: Die türkische Sprache in Ungarn in siebzehnten Jahrhundert. Budapest-Amsterdam 1970. Hazai, G.: Das Osmanisch-Türkische im XVII. Jahrhundert. Untersuchungen an den Transkriptionstexten von Jakab Nagy de Harsány. Budapest 1973.


165

ciójára utal az, hogy azokat Witsennél „o”, „ou”, „u”, „ui”, „uy” betűvel találjuk. Megfigyelhető a felső nyelvállású illabiálisok (i, ï) redukciója is, amelyet Witsen a más típusú nyelvemlékekhez hasonló módon „e” betűvel jelöl. Szójegyzékünkben néhány példát találunk a magánhangzó-betoldásra (epenthesis) is: b$g\r$l¤\k (
166


qadirdur ‘erős’, wardur ‘van’. Tagadó alakját a dey$l, kérdő alakját pedig a -m\dur szócskával képezték. A feljegyzett igealakok kapcsán viszonylag teljes képet kapunk az aoristos képzéséről. Néhány esetben még az archaikusabb formák szerepelnek (pl. alur ‘vesz’, ©iqarur ‘kivesz, kihúz’, warur ‘megy’, ver$r ‘ad’). Az egyes szám első személyben a rag mindig labiális (-um;-$m) (taparum ‘megtalálom’, alurum ‘veszek’, ararum ‘keresek’, ver$r$m ‘adok’, ist\r$m ‘akarok’), ami a mai krími tatár nyelvjárásokban mindenütt így van. A tagadó forma egyes szám első személyében a rag -mam és -mazum (warmazum ‘nem megyek’), többes szám első személyében -mazïs (almaz¬s ‘nem veszünk’). A kívánó módban a jellegzetes oguz formák (-ay¬m: alay¬m ‘(hadd) vegyek’, -al¬m ~ -alum: alalïm ‘(hadd) vegyük’, waralum ‘(hadd) menjünk’) mellett megtaláljuk a kipcsak alakokat is (T.sz. 1. sz. -aiq ~ -ayq (< ayïq): alaiq ‘(hadd) vegyük’, waraiq ‘(hadd) menjünk’; tagadó formában -maiq ~ -mayq (<mayïq): almaiq ‘ne vegyük’). A határozott múlt egyes szám első személyű alakjai mind állító, mind tagadó formájukban labiális magánhangzós jellel szerepelnek (©aldum ‘elvittem, elloptam’, wardum ‘mentem’, taptum ‘találtam’, warmadum ‘nem mentem’, vermed$m ‘nem adtam’). A határozatlan múltra egyetlen adatunk van: aywá bißmiß ‘a birsalma megfőtt’. A főnévi igenevek között a kipcsak formát a -maþa (aßamaþa ‘enni’), az oguzosat pedig a -maq, -mek (warmaq ‘menni’, g’$lmek ‘nevetni’) képviseli. A -p gerundium Witsennél még archaikus magánhangzóval szerepel: alup ‘véve’. A szókészlet jellege A szójegyzék szavainak alig több mint fele (54,4%-a) eredeti török szó, a másik fele (45,6%) idegen eredetű, ide számítva a régebbi kölcsönzéseket is. Ha a korabeli krími tatár és oszmánli oklevelekkel hasonlítjuk össze, akkor azt látjuk, hogy bennük csupán 37-38% a török, a többi pedig idegen, főleg arab-perzsa eredetű szó. A török eredetű szóanyagon belül dominál az oguz és a kipcsak nyelvekben egyaránt előforduló közös réteg (pl. alma ‘alma’, arpa ‘árpa’, at ‘ló’, bir ‘egy’, bu ‘ez’, demir ~ temir ‘vas’, dört ‘négy’, qara ‘fekete’,


167

tarï ‘köles’, yedi ‘hét’. A kipcsak elemekhez soroltuk azokat a szavakat, amelyek csak a kipcsak szókészletre jellemzőek. Önmagában ezek száma a szójegyzékben meglehetősen kevés. Példák: aßa- ‘enni’, anda ‘ott’, aruß ‘rozs’, bala ‘gyerek, kölyök’, bör$ ‘farkas’, bul- ‘lenni’, ¤aw ‘ellenség’, k’eli ‘kölyű, mozsártörő’, kiß ‘coboly’, qo©qar ‘kos’, qos ‘dió’, quduþ ‘kút’, quma© ‘szövet’, ma©i ‘macska’, talqan ‘köles-, árpa- vagy kukoricakása’ stb. Az oguz lexikához viszont főleg azok a szavak számíthatók, amelyek az oszmán-törökben, vagy a vele szoros kapcsolatban álló nyelvekben vannak meg. Így itt az általános oguz elemek mellett megtalálhatók sajátos oszmánli szavak is. Példák: ©amur ‘sár’, deli ‘bolond’, dombay ‘állat’, d$g’$m ‘gomb’, ef ‘ház’, d$d$k ‘duda’, d$ßek ‘ágy, matrac’, ye- ‘enni’, qurt ‘farkas’, ol- ‘lenni’, bul- (bulmak) ‘találni’, g’$mlek ‘ing’, qaraþ¬ ‘furulya’, qarïn¤a ‘hangya’, qoyun ‘juh’, qurbaþa ‘béka’, qutï ‘doboz’, k’edi ‘macska’, o ‘ő, az’, say- ‘számolni’, s$r$n- ‘vonszolódni, csúszni’, ver- ‘adni’. Két nyelv, vagy nyelvcsoport határán (az érintkezési övezetben) a szóhasználatot általában jelentős szinoníma jellemzi. A krími tatár dialektusok nemcsak fonetikai és morfológiai szempontból „kevert” dialektusok, hanem lexikai szempontból is. Keverednek bennük a köztörök és a regionális, a kipcsak és az oguz elemek, aminek következtében számos szinoníma keletkezik. Witsen krími szójegyzékében viszont keveset találunk belőlük. Arra kell gondolnunk, hogy az adatok válogatásakor elhagyták az azonos jelentésű szavak egy részét, ezért a szójegyzékben csupán a következő szinonímákat találjuk (elöl a kipcsak, utána az oguz szó áll): aßa- ~ ye- ‘enni’, bör$ ~ qurt ‘farkas’, bul- ~ ol- ‘lenni’, qo©qar ~ qo© ‘kos’, ma©i ~ k’edi ‘macska’. Az arab szavak perzsa illetve oszmán-török közvetítéssel kerültek a krími tatár nyelvbe. Arányuk szójegyzékünkben 30% körül mozog. Pl. a perzsa (iráni) elemek nagyobb része oszmánli, kisebb részük középázsiai közvetítés útján kerülhetett a krími tatár szókészletbe. Az arab elemekhez képest arányuk nem magas, mindössze 13%. Pl. armut ‘körte’, ¤avuß ‘hős, bátor’, ferman ‘oklevél’, k’emend ‘kötél’, leßk’er ‘sereg, katonák’, ze¾il ‘gazdag’ stb. Befejezésül megállapíthatjuk, hogy ez a szójegyzék a krími tatár, vagy krími török nyelv XVII.századi emléke. Lexikája alapvetően török, a különböző időkben jelentős (arab, perzsa) arab és perzsa hatás érte.

168


Az eredeti török elemek között közel egyező arányban szerepelnek az oguz és a kipcsak elemek. A szójegyzék anyaga hangtani és alaktani szempontból keverék jellegű, benne az oguzos jellegzetességek vannak döntő fölényben. A viszonylag kevés nyelvészetileg használható adat alapján nagyon kérdéses, hogy a szójegyzék melyik krími tatár nyelvjárás alapján készült. A szójegyzék minden tanulságát figyelembe véve feltehető, hogy a déli krími tatár dialektus valamelyik tájszólásához áll közel. Mint ismeretes ennek a dialektusnak a tájszólásaiban a déli (oguz) hatás különböző mértékű, de általában erősebb mint a többi krími tatár dialektusban. Eredetileg ez a dialektus is északi jellegű volt, csak a nagyszámú anatóliai és balkáni beköltöző hatására lett uralkodó a déli (oguz) török elem. Baskakov éppen ezért a déli partvidéki nyelvjárást egyenesen az oguz (oguz-szeldzsuk) nyelvcsoportba sorolta. A déli nyelvjárásokról szólva Radlov megemlíti, hogy az uralkodó déli elemek mellett, a beszélőtől függően, mindenütt felbukkannak a régi (északi, kipcsak) formában is. Ezért úgy tűnik, hogy a szójegyzéket, amelyet Witsen „krími tatár”-nak nevez, helyesebb volna a „krími török-tatár” elnevezéssel illetni.

TAMGÁK

169

TAMGÁK (Avagy különös sírjelek a Krím-félszigeten és Dobrudzsában)563 1993 novemberében a romániai Asan©a (Valul lui Traian) és Omur©a (Valea Seacà) falukba utaztunk, hogy anyaggyűjtést végezzünk a tatár etnomedicina, etnpobotanika és folklór témakörében.564 Terepmunkánk első napján Asan©aban Omar Nedzsimeddin hodzsa és Anefi Enver imám – mindketten a helyi mohamedán közösségből – megmutatta nekünk a falu muszlim temetőjét (tatárul qabrïstan), amely nem messze a vasútvonaltól a falu belterületén fekszik közvetlen szomszédságban a keresztények temetőjével. Asan©a (Asan©ï vagy Hasan©a) mohamedán lakói túlnyomórészt tatárok. A 280-ból 260 háne (porta) tatár, míg a fennmaradó 20 török. A muszlimok temetője egy kb. 100x100 m nagyságú területen helyezkedik el. Kerítés van körülötte, de a bejárás egyébként szabad. A temetőt még napjainkban is használják. Az újabb sírokat a sarkokban és a bejárat közelében találjuk. Az új sírköveken a hagyományos szimbólumokat (pl. félholdat és csillagot) és feliratokat láthatjuk (a legrégebbieken csak arab betűk, a későbbieken arab és latin betűs, az újabbakon pedig csak latin betűs feliratok vannak). A terület központi és nagyobbik felét azonban a legrégebbieknek tűnő, az erózió által erősen károsított, jórészt földbe süllyedt sírkövek és sírkődarabok foglalják el.565 563 Előadásként elhangzott 1994 őszén a Kőrösi Csoma Társaság (Budapest) nyilvános

felolvasóülésén. Idegen nyelvű teljes változata megjelent: 1. Dobrucada’ki K¬r¬m Tatar Tamgalar¬: Emel, Say¬ 208, Y¬l 46 (1995), pp. 10-18; 2. Tamgas and Names (A Contribution to the Tatar Ethnogenesis). In: Originea Tàtarilor. Locul lor în lumea turcà. (Constanţa 17-20 noiembrie 1994). Coordonator: Prof. univ. dr. Tahsin Gemil. Bucure×ti, 1997, pp. 64-92; 3. [Új kiadása] In: Tàtarii în istorie ×i în lume. Coordonator ×tiinţific: Tahsin Gemil. Editura Kriterion, Bucure×ti 2003, pp. 39-66. 564 Mindkét falu Konstanca város közelében fekszik. 565 E sírkövek az ott könnyen beszerezhető úgynevezett dobrudzsai mészkőből készültek (vö. Suliţeanu, G.: Dobruca Tatarlar¬ halk geleneåinde „Tab¬n”. In: K¬r¬m 1(1992), p. 15.

170

TAMGÁK

Az egész öreg temetőrész igen elhanyagolt, magasan benőtte a fű és a gyom. A szomszédos ház udvaráról a rossz kerítésen keresztül az állatok szabadon ki- és bejárhatnak. A nagyfokú erózió miatt e sírkövek legtöbbjén ma már semmi sem látható, de egyiken-másikon bizonyos – sírköveken meglehetősen szokatlan – karakterisztikus jelek egészen jó állapotban megmaradtak.

Asanča, öregtemető. Horváth Attila művészi interpretációja. Ezek a jelek, az ún. tamgák, a nomád világban jól ismert és ősidők óta használt tulajdonjegyek. A tamga terminus történeti hátterével Samojlovič566 foglalkozott bahatóbban és megállapította, hogy a régi török nyelvekben a tamγa szó kétféle értelemben volt használatos: 1. jelentette az állatok bőrébe égetett tulajdonjegyet; 2. az állami ill. magán pecsétet és annak lenyomatát. A magyar népnyelvben az ebben a jelentésben használatos bélyeg, billog, billeg, bélëg, bülleg, béjög stb. szavak (esetleg közvetve) egy régi török *bilik~*bällik~*bälüg alakra mehetnek vissza. 567 566 Samojlovič, A. N.: O ”pajza” – ”bajsa” v Džučievom uluse. In: Izv. Akad. Nauk

No. 12 (1926), p. 1111. Idézi Filonenko, V. I.: Tamgi, p. 5.; Vernadsky, G.: Note on the Origin of the Word TAMGA. In: Journal of the American Oriental Society 76 (1956), pp. 188-189. 567 Vö.: Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpádkorban. Bp. 1986, pp. 263-264.

TAMGÁK

171

Miután az első tamgát Asan©a falu temetőjében megpillantottam, mindjárt arra gondoltam, milyen fontos is lenne összegyűjteni az itt és a Dobrudzsa-szerte még fellelhető hasonló jeleket. Ezért aztán, dacára a rövid időnek, amelyet Asan©a mohamedán temetőjében tölthettünk, gyorsan végigjártam a temetőt, olyan újabb kövek után kutatva, amelyeken az említett jelek vagy azok nyomai voltak. Sikerült is lerajzolnom, ill. lefényképeznem 20 jelet, amelyek közül 18 különböző volt (1. sz. Melléklet).568 Néhány nappal később a kb. 4 km-rel arrébb fekvő szomszédos Omur©a (~ Omur©ï) faluban dolgoztunk. Ott a 138 mohamedán háne közül 136-ban laknak tatárok, kettőben pedig törökök. A falucska mecsetje felé tarva ismét a vasútvonalon keresztül vitt az utunk. A töltés tetejére érve először a túloldalon lévő temetőt pillantottuk meg. Közel akkora területet foglalt el, mint az előző. Sajnos, ugyanolyan nyomorúságos, gondozatlan állapotban is volt. Miután már találtunk tamga-jeleket Asan©aban, meglehetősen kíváncsiak voltunk, vajon vannak-e hasonló jelek itt is. Szerencsénk volt. A temető régibb és nagyobbik felében sok, nagyon régi sirkövet találtunk. Minthogy az új sírok a kerítés mentén és a sarkokban hleyezkedtek el, a temető korábban használt része érintetlen maradt. A kövek anyaga, alakja és kora teljesen azonosnak tűnt az Asan©aban látottakéval. Ezt a temetőt is bejártuk, s rögzítettük (lerajzoltuk és lefényképeztük) az összes jelet, amelyet láttunk és amelynek a formája még kivehető volt. Ilyen jeleket 28/26? sírkövön találtunk. Egyes jelek ismételten előfordultak, ám közülük 21 egyedi volt (2. sz. Melléklet).

568 Szeretném kifejezni hálámat az azóta elhunyt Ya×ar Memedemin költőnek és írónak,

aki volt szíves saját helyszíni felvételeit további kutatások céljából a rendelkezésemre bocsátani.

172

TAMGÁK

Omurča, temetőrészlet. Horváth Attila művészi interpretációja. Jelenleg a két faluból 48 tamga-jel van a birtokomban. A szóbanforgó temetőkben 5 jel azonosnak, 8 pedig részben azonosnak, ill. hasonlónak (analógnak) tűnik. Az Omur©aban található sírköveken 11 összetett jelet figyelhetünk meg, míg Asan©aban ezek száma csupán 5. Tudomásom szerint eddig két kutató rajzolt le és tett közzé dobrudzsai tamga-jeleket: Ghizela Suliţeanu569, aki kb. 40 tamgát gyűjtött különböző nogaj falvakban az 1953, 1957, 1958 és 1974-es gyűjtései alkalmával, valamint Enver Mamut570, aki szintén a nogajok között végzett kutatásokat részben ugyanazokaban a falvakban és 42 jelet talált 1960 és 1962 között. Tekintetbe véve Dobrudzsa és a Krím-félsziget történeti kapcsolatait, elsősorban a krími tatárok tamgáit kell vallatóra fogni. Szerencsére rendelkezésre állnak a kérdésre vonatkozó alapmunkák.571 569 Suliţeanu, Ghizela: Le „TABIN” dans la tradition populaire des Tatars Nogay de

Dobroudja (Roumaine). In: Turcica XII (1980), pp. 95-111. Ugyanaz törökül: Dobruca Tatarlar¬ halk geleneåinde “Tab¬n”. In: K¬r¬m 1 (1992), pp. 13-21. 570 Mamut, Enver: Nogaii dobrogeni ×i dialektul lor. In: Analele Univ. Bucure×ti, Ser. St. Soc., Fil., XIII (1964), pp. 319-336. 571 Ak©okrakly, Osman: Krymda tatar tamgalary. Bah©isaraj, 1926 [Tatár tamgák a Krímben]; Ak©okrakly, O.: Tatarskie tamgi v Krymu. Simferopol’, 1927, 16 pp. (Cikke végén /16. o./ közöl egy rövid, tamgákra vonatkozó irodalomjegyzéket.); Filonenko, V. I.: Tamgi tatarskih kladbiß© goroda Evpatorii. Simferopol’, 1928, 22 pp. (Tanulmánya végén ő is közöl egy 42 tételből álló témába vágó bibliográfiát.)

TAMGÁK

173

A. N. Samojlovi© volt az, aki elsőként írt a krími tamgákról 1917-ben.572 Osman Ak©okrakly573 1925 nyarán közel 400 tamgát gyűjtött össze a félsziget különböző részein (3-4. sz. Melléklet). V. I. Filonenko574 kb. 150 jelet rajzolt le Jevpatorija (tatárul Gözleve) város 3 temetőjében (5. sz. Melléklet). Az Ak©okrakly által gyűjtött jelek nagy része a Krím északi (sztyeppei) részén található falvakból származik.575 Az egyes sírköveken általában nem volt semmi, se név, se halálozási dátum, csak egy vagy két tamga. A kőbe vésett jelnek egyetlen funkciója lehetett: annak jelzése, hogy az elhunyt mely törzshöz, nemzetséghez vagy családhoz tartozott. Ak©okrakly ugyanakkor kénytelen volt megjegyezni, hogy az akkori tatárok és nogajok, jóllehet ismerték a saját tamga-jelüket, nem tudták megmondani, hogy melyik uluszhoz tartoznak.576 A Filonenko által kutatott gözlevei három temető régi sírkövei bizonyítják egy közös sírkőjelölési tradició meglétét. Az egyik temető különösen figyelemre méltó, mégpedig azért, mert részletesen le van írva, a legrégibbnek látszik és mert úgy tűnik, hogy a legtöbb közös vonást mutatja Asan©a és Omur©a régi temetőjével. Az említett temetőben egyik-másik kő a földbe süllyedt, némelyik kidőlt és később kisebb darabokra is tört. És csak néhányuk – bizonyára az újabbak – őrizték meg a tatár temetők sírköveinek tipikus alakját. Filonenko beszél a kerek ©alma-formájú577 fejrészekről, amelyek letörtek és szanaszét hevertek.578 Asan©aban és Omur©aban pontos hasonmását találjuk az efféle sírköveknek. Filonenko azon a véleményen volt, hogy a szóbanforgó gözlevei temető a legkorábbi, legalább olyan régi – ha nem régebbi – mint a Bahcsiszaraj közelében fekvő Eski-Yurt helységé. A legkorábbi évszám, amelyet Filonenko a sírköveken talált, 1476 volt, Vö. Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 1. Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 1. Filonenko: Tamgi..., p. 3. A déli (partvidéki) és a középső hegyvidékeken a tamgákat egyáltalán nem ismerték (vö. Filonenko: Tamgi..., p. 4; Keppen, P. I.: Krymskij sbornik. SPb. 1837, pp. 31-35). 576 Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 1. 577 A ©alma egy bizonyos fajta turbán. 578 A félsziget déli részén csak a férfiaknak állítottak turbán alakú sírkövet. A nők sírköve lapos tetejű sapkát formázott (vö. Keppen, Krymskij..., p. 32.). 572 573 574 575

174

TAMGÁK

a legkésőbbi pedig 1921. A legrégibb köveken csak tamga-jeleket talált, amelyek többnyire a sírkő elejére, ritkábban az oldalára vagy a tetejére voltak vésve. Különösen figyelemre méltó, hogy mindhárom temetőben talált 1920-ból, 1921-ből származó síremlékeket, amelyekre csak tamgákat véstek, méghozzá a 15-16. századi kövek ősi, nyers stílusában.579 Alapul véve a Krím legősibb temetőinek, közöttük különösképpen a gözleveieknek, valamint az Asan©aban és Omur©aban találhatóknak a feltűnő hasonlóságát, feltehetjük, hogy azonos korúak lehetnek és ugyanazt a tradíciót tükrözik, amelyet e régiók lakossága követett. Ebben a különleges esetben ezek a jelek tekinthetők az egyedüli láncszemnek, amellyel rendelkezünk a különböző korokban és helyeken élő népek összekapcsolásához. Mint ismeretes a nomád törökök tamgái szigorúan bizonyos törzshöz vagy nemzetséghez kötődtek és öröklés útján szálltak törzsről törzsre, apáról fiúra.580 Ezért a török tamgák összehasonlító tanulmányozása (elemzése) fényt vethet az egyes török törzsek, ill. nemzetségek közötti kapcsolatokra (6-7. sz. Melléklet). Egyes tudósok ezen alaptételből indultak ki a török népek etnogenezisének meghatározásakor. A krími tatár tamgáknak a helynevekben (főleg falunevekben) megőrzött etnikai nevekkel való összevetésének a gondolatát felvetette már Osman Ak©okrakly, aki sietett is megjegyezni, hogy egy ilyen vizsgálat csak megfelelő körültekintéssel végezhető el. A problémát – meglátása szerint – az okozza, hogy a tamgák faluról falura ismétlődnek, ami lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy melyik tamga-jel melyik faluhoz kötődik.581 Filonenko ugyanezt az ötletet fejlesztette tovább és dolgota ki majdnem ugyanabban az időben.582 Ő figyelembe vette mind a krími faluneveket, mind pedig a többi török nép tamgáját. Vagy húsz évvel ezelőtt R. G. Kuzeev baskír kutató szintén rámutatott a tamgáknak az etnogenezis szempontjából való fontosságára. De ugyanakkor hangsúlyozta, 579 Filonenko: Tamgi..., pp. 4-5. 580 Pontosan ugyanilyen módon használták a tulajdonjeleket más nomád, illetve egyes

letelepült népek. Vö. Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 16; Filonenko: Tamgi..., p. 13; Rintchen, Bi.: Les signes de propri‰t‰ chez les mongols. In: Archiv Orient‹ln“, XXII (1954), pp. 467-473. 581 Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 1. 582 Filonenko: Tamgi..., pp. 19-21.

TAMGÁK

175

hogy a tamgákat nem lehet független forrástípusként felhasználni, amíg nem gyűjtöttünk össze kellő mennyiséget belőlük és nem végeztük el az alapvető kutatásokat az eredetükre nézve.583 A fentebb isnertetett Asan©a és Omur©a dobrudzsai tatár falvakban talált tamgákat összevetettem: A) a dobrudzsai nogajok tamgáival, amelyeket G. Suliţeanu és Enver Mamut gyűjtött és publikált; B) a krími tatárok tamgáival (publikálta: O. Ak©okrakly és V. I. Filonenko); C) a nogajok, kazakok, karakalpakok, kirgizek, türkmenek és baskírok tamgáival (Kh. Perlee584, S. Amanæolov585, V. I. Filonenko, P. Nebol’sin586 közlései alapján); D) az oguz törzsek tamgáival (közzétette: Ed. Tryjarski587); E) Bulgáriából származó jelekkel, amelyeket szintén Ed. Tryjarski közölt; F) az északnyugat Mongóliából származó ótörök jelekkel, ahogyan azokat Ed. Tryjarski publikálta588; G) a Rintchen által gyűjtött és közreadott mongóliai jelekkel; H) további Mongóiában használatos jelekkel, Kh. Perlee közlése alapján; I) a Magyarországon használt tulajdonjegyekkel589 (8. sz. melléklet). Az összehasonlító elemzés néhány tanulságára szeretnék a továbbiakban egy-két példán keresztül rávilágítani. 583 Kuzeev, R. G.: Proishoædenie baßkirskogo naroda. Moskva 1974. A szerző 3500

baskír tamgát gyűjtött össze. 584 Perlee, Kh.: Mongol tümnii garlïg tamgaar xai¤ sudlax ni. Ulaanbaatar, 1975

[= Tanulmány a mongol törzsek etnogeneziséről nemzetségjeleik alapján] 585 Amanæolov, S.: Voprosy dialektologii i istorii kazahskogo jazyka. ¢ast’ pervaja.

Alma-Ata 1959. 586 Nebol’sin, P.: O©erki Volæskogo Nizov’ja. SPb. 1852. 587 Tryjarski, Ed.: The Tam¡as of the Turkic Tribes from Bulgaria: UAJb. 47 (1975),

pp. 189-200. 588 A régi török tamgákkal foglalkozott újabban Tuncer Gülensoy is. (Gülensoy, Tuncer:

Orhun’dan Anadolu’ya Türk Damgaları. Istanbul 1989, 179 pp. [Török tamgák az Orhontól Anatóliáig]) 589 Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. 1., 2., 5. kötet. Budapest 1977, 1979, 1982.

176

TAMGÁK

Egyszerű vagy alap-tamgákról beszélhetünk, ha a jel nem tartalmaz elkülönült (szeparált, független) vonalat, jelet, pl. A1590, A7, A16, O7591, O26 stb. Asan©aból 13, Omur©aból pedig 12 egyszerű jelünk van. Néhány ezek közülük ismétlődik ugyanabban és a másik temetőben is. Csak 3 jel azonos592 a két temetőben (A1=O18, A8 vagy talán A6 = O7, A11=O5). Az ebbe a kategóriába tartozó többi jel közötti megfeleléseket csupán közeli analógiáknak593 tekinthetjük, pl. /O6, O25 ~ A1/, /O7, O10, O22 ~A6, A8/, /O14~A13/, /O16~A14/, /O23~A3, A4/. Az egyszerű vagy alap-tamgák tekinthetők a legrégebbieknek. A tamgákra is jellemző bizonyos „evolúció”, amelynek törvényszerűségei nagyon hasonlítanak a népnevekéihez. E törvényszerűségek igenis léteznek, csakhogy meglehetősen nehéz kimutatni őket.594 Fejlődésüknek első fokán e jelek a törzs totemállatát jelképezték és minthogy a törzs viselhette totemje nevét, valós kapcsolat jött létre a megnevezett törzs (mint denotátum), annak neve (tehát maga az etnoním), a tamga, sőt még a tamga neve között is. Sajnos, egyetlen krími jelünk sincs ebből a periódusból.595 Tamgáink csak fejlődési fokuknak második szakaszából vannak, amikor is az emberek a nomád vándorló életmódra tértek és a különféle szerszámok és háztartási eszközök szimbólumai megjelentek a tamgák között. 590 Az „A” betű Asan©a-ra utal, az azt követő szám pedig a tamgának a 1. sz. Mellék-

letben elfoglalt helyét mutatja. 591 Az „O” betű Omur©a-ra utal, az azt követő szám pedig a tamgának a 2. sz. Mellék-

letben elfoglalt helyét mutatja. 592 Két tamga azonosnak tekinthető, ha: 1. pontosan ugyanolyanok; 2. enyhén el

vannak fordítva. A tükörképek esete vitatható. Tryjarsky például egyes esetekben azonosnak, míg máskor közeli analógiának tartja azokat. Amanžolov kijelenti, hogy a jelek iránya (pozíciója) egyáltalán nem számít. Én úgy vélem, hogy a jel iránya fontos és jellegzetes tulajdonság, amely csak akkor hagyható figyelmen kívül, ha az egyes törzsek és nemzetségek távoli rokonságban állnak egymással. 593 Két jel analógnak tekinthető, ha: 1. egyik a másikból elforgatással keletkezett; 2. egyik a másiktól kisebb részletben (pl. vonallal, ponttal stb.) különbözik. Az összetett jelek komponenseinek helyzete eltérő lehet (vö. Amanžolov: Voprosy dialektologii..., pp. 11, 14). 594 Kuzeev: Proishoædenie..., p. 83-84. 595 Filonenko: Tamgi..., pp. 18-19. Ám talán az 1. sz. jel Abuzlarból (lásd Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 4) kígyót ábrázol, az pedig a török nyelvekben yïlan, ¤ïlan, ïlan stb. A jól ismert krími tatár μan- vagy taraq-tam¡a, amely egyébként egy nagyon régi és világszerte elterjedt szimbólum, egy magasban szálló sasnak is tekinthető.

TAMGÁK

177

A tamgák nevében ezért megtaláljuk azoknak a jólismert tárgyaknak és eszközöknek a nevét, amelyeket a nép nap mint nap használt. E jeleket szögletes és hajlított vonalakból szerkesztették meg. Az egyenes kiegészítő jelek szintén az idő tájt jelenhettek meg. A szerszámok nevei azonban ritkán váltak népnévvé.596 Ekkor kezdett a tamganevek és a népnevek közötti kapcsolat (más szóval: az egyezés) megszakadni. A A1, O18 jel, például, az ún. ßu¡uß-tam¡a ~ ©oquß-tam¡a (‘kalapács-tamga’), amelyet a krími tatárok, az aq-no¡ayok (nayman nemzetség, ¤aþalbaylï ág), a qara no¡ayok, a qazaqok (Kis Horda, Középső Horda: az alßïn és nayman törzsszövetség: Æa¡albaylï törzs; Középső Horda: Qara-kerey nemzetség), karakalpakok, kirgizek (Qïp©aq törzs) és a Mongolok is használtak (minden összehasonlításhoz lásd a 6-7. Mellékletet). Az A2 jel az Arany Horda kánjainak tamgájára hasonlít és kaput vagy kengyelt formáz. Elterjedése a quñgrat és kereit törzseknek az Arany Horda központi területein való 13. sz.-i megjelenésével hozható kapcsolatba.597 Az A6, A8, O7, O10, O22 jelű tamga a közismert taraq-tam¡a (‘fésűtamga’) vagy μan-tam¡a (‘kán-tamga’). Ezek alapformája elterjedt szerte a világon, Amerikától Afrikáig. Megtalálhatjuk a krími tatárok, a fehér nogajok (Yañ¡ï-Nayman, T$betpes, £añ¡ï-Nayman nemzetségei), a fekete nogajok (Keneges, Ar¡ïn nemzetségei), a kazakok (Taraqtï (‘fésűs’!) törzse), a kirgizek (£alair törzse), a karakalpakok, a baskírok, a türkmenek, a mongolok tamgái és a magyarok tulajdonjegyei között. A tradíciónak megfelelően a tamgák – eredetüket tekintve tulajdonjegyek – egyszerű (egybefüggő, tagolatlan) jelek voltak. Talán ezért van az, hogy igen kevés kettős (dupla), azaz más tamgákból összeállított tamgánk van. Erről könnyen meggyőződhetünk ha megnézzük az egyes forrásokat, amelyekben a különböző népektől, különböző korokból és helyekről származó tamgákat találjuk. Amanæolovnál, például, a 65 jelből mindössze 5 a kettős (összetett). Egyébként már Amanæolov is rámutatott arra, hogy a kiegészítő vonalakat vagy jeleket (amelyek kevésbé fontosak voltak), mindig az ún. alapjelekhez kellett hozzátenni.598 596 Filonenko: Tamgi..., pp. 18-19. 597 Kuzeev: Proishoædenie..., p. 180. 598 Amanæolov: Voprosy..., pp. 12-14.

178

TAMGÁK

A törzsek és nemzetségek szétválása után azonban a keletkező kisebb egységek általában különböző irányú vonásokkal egészítették ki az alapjelet vagy, megtartva az alapjel eredeti formáját, egyszerűen megváltoztatták annak pozícióját. Ha a tamga sírkőre került, akkor ezeket a kiegészítő horizontális vagy vertikális vonásokat gyakran a tamga mellé tették599. Az elemzett jelek közül feltehetően összetett: az A3, A4, A13 (tripla), A14 (tripla? vagy több összetevő?), O8, O9, O11, O14(?), O16, O21, O23 jelzésű tamga. Az imént mondottak alapján az A3 és A4-es tamga keletkezését kétféleképp magyarázhatjuk: 1. az A1/O18 típusú alaptamga mindkét oldalára kapott egy-egy kiegészítő jelet; 2. két önálló tamgát, O13 és A1/A8, egyesítettek, talán azért, mert két különböző törzs vagy nemzetség egyesült. Ha sírköveken lévő tamgákról van szó, számolnunk kell még egy nagyon is valószínű körülménnyel: nevezetesen azzal, hogy azok a sírok, amelyeken kettős (lényegében két) jelet találunk női sírok is lehetnek. Itt kell utalnom arra a tényre, hogy a nők általában nem öröklik nemzetségük tamgáját, ha másik nemzetségből való férfihoz mennek feleségül. Haláluk után azonban a sírkövükre rávésték a saját tamgájukat. Néha két jelet is véstek a nők sírköveire: a sajátjukét és a férjükét600. E jelek a második vagy a harmadik fejlődési fokhoz tartozhatnak. A kiegészítő komponensek gyakran az etnikai csoporton belüli változásokat tükrözik.601 A kettős jelek az egyszerű jelek segítségével magyarázhatók. Pl.: az A3 (valószínűleg az A4 tükörképe) levezethető az A1/O18 és O13 tamgákból. A tamgák sokirányú transzformációját példák sokaságán keresztül mutatja be Amanæolov és Kuzeev. Összevetve a Dobrudzsából származó tamgákat a Krímben gyűjtött tamgákkal, azt találjuk, hogy egyes falvak kiemelkedő egyezéseket mutatnak. Az azonos jelek száma az egyes helységekben: Jevpatorija (Gözleve, Kozlov) 13, Xdïr-bali (Xadïr-bali) 4, Kirleut 3, Abuzlar (Xavïzlar) 2, Baqqal 2, K$©$k-as 2, Qaymaq 2, Semen 2, Tanabay 2. Még ennél is 599 Ak©okrakly: Tatarskie..., p. 10. 600 Filonenko: Tamgi..., p. 7. 601 Vö. Amanæolov: Voprosy..., pp. 10-11.

TAMGÁK

179

több közeli analógiát figyelhetünk meg: Gözleve 23, Kirleut 11, K$©$k-as 7, Tanabay 7, Abuzlar (Xavïzlar) 6, Aip 6, Semen 6, Xdïr-bali (Xadïr-bali) 6, Qara¡urt 5, Burun-eli 4, B$y$k-as 4, £ul©aq 4, Qama¤i 4. Az említett falvak a következő városokhoz tartozó járásokban találhatók (számukat a város neve után tüntettük fel): Jevpatorija (15), Bak©esaray (5), Kaffa (4), Akmes©it (3), Theodosia (3), Perekop (3), Karasubazar (2). Ha a szóban forgó járásokban összeszámoljuk a különböző népnévi eredetű faluneveket, akkor a következő gyakorisági sorrendet kapjuk: Qïp©aq (18), Nayman (12), Qoñrat (10), Qïtay (8), Oyrat (6), Ar¡ïn (5), Mañ¡ït (4), §irin (4), As (4) stb. Ezzel a módszerrel az egyes járások etnikai összetétele körvonalazható a falunevekben megőrzött népnevek dominanciája alapján. Eszerint a népnévi eredetű falunevek között járásonként a következő megterheltségi sorrend figyelhető meg: Jevpatorija: Qïp©aq (7), Qoñrat (3), Mañ¡ït (2), As (2); Akmes©it: Qïp©aq (6), Qoñrat (4); Perekop: Nayman (5), Qïtay (4), Qïp©aq (3), Qoñrat (3) Mañ¡ït (2), As (2); Karasubazar: Oyrat (6), Nayman (4), §irin (4), Ar¡ïn (3), Tama (2), Qïtay (2); Kaffa: Nayman (3), Qïp©aq (2). Miután magasan a legtöbb azonos, ill. közel azonos tamga található Jevpatorija (Gözleve, Kozlov) körzetében, arra követheztethetünk, hogy Dobrudzsa tanulmányozott régiójának benépesítésében ugyanazon etnikai elemek (Qïp©aq, Qoñrat, Mañ¡ït, As) vehettek részt. E megállapítással egybehangzóan egyes idősebb helybéliek úgy tudják, hogy őseik Gözlevéből vándoroltak Dobrudzsába. A Krím-félszigeten és Dobrudzsában található azonos vagy analóg tamgák megléte azokkal a direkt és/vagy indirekt kapcsolatokkal magyarázhatók, amelyek a történelem során a két régió népeit összekötötték. E kapcsolatok jellegére, az immigráció idejére vonatkozóan pedig a jövőbeni kutatások vethetnek fényt.

180

TAMGÁK

1. sz. Melléklet Tamgák Asanča faluból. Baski Imre gyűjtése (1993).

181

TAMGÁK

2. sz. Melléklet Tamgák Omurča faluból. Baski Imre gyűjtése (1993).

182

TAMGÁK

3. sz. Melléklet 1. Abuzlar 2. Xdïr-bali 3. Ala© 4. £ul©aq 5. Qara¡urt 6. Aydar¡azï 7. Jevpatorija (Gözleve) 8. Taqïl 9. Qïrq-¢olpan 10. Qadïß 11. Qala© 12. Qaymaq 13. Kirleut – krími tatár települések tamgái O. Akčokrakly (1926, 1927) nyomán.

TAMGÁK

183

4. sz. Melléklet 14. Burun-Eli 15. Tanabay 16. Qïr¡ïz-Qazaq 17. Baqqal 18. Beß-Plav 19. O¡uz-O¡lu 20. Aip 21. B$y$k-As 22. £amal 23. K$©$k-As 24. Semen 25. Boy-Qazaq 26. Qama¤i 27. Aq©ora 28. Qarañ¡ït 29. Kenegez 30. §iban 31. Toμtaba 32. Bayra© – krími tatár falvak tamgái O. Akčokrakly (1926, 1927) nyomán.

184

TAMGÁK

5. sz. Melléklet Krími tatár tamgák Jevpatorijaból (Gözleve). V. I. Filonenko gyűjteménye (1928)

6. sz. Melléklet A dobrudzsai tamgák összehasonlítása egyéb népek hasonló jeleivel

TAMGÁK

185

TAMGÁK

186

7. sz. Melléklet A dobrudzsai tamgák összehasonlítása egyéb népek hasonló jeleivel

TAMGÁK

187

8. sz. Melléklet Magyar tulajdonjegyek a Magyar néprajzi lexikonból (1977-1982)

188

Találkozások az ördöggel

Találkozások az ördöggel (Igaz történetek a régi Dobrudzsából) Miért nem jelenik meg az ördög mindenkinek? Amit most mondok el, az egy meséből van. Az öreg ördög így tanítja a kis ördögöt: – Ide hallgass! Félős embernek ne jelenj meg! De nagyon bátornak se! Még megver, vagy valami rosszat tesz veled! – mondja neki. – Csak az átlagemberrel játssz! Idáig jól is van. Megy egy legény leánynézőbe. Ezt anyámtól hallottam. Ahogy a faluszéli temető mellett halad el, kiszalad eléje egy sánta kutya. Mindig a lova előtt ugrál, nem hagyja továbbmenni. De a legény nem ijed ám meg! Oda neki a korbáccsal egyet! Az meg szalad egyenesen vissza az öreg ördöghöz. – Mi történt? – Ez meg ez – mondja a kicsi. – Ejnye, mit mondtam neked?! – korholja az öreg. – Félénk ember előtt ne jelenj meg. A rémülettől szörnyethalhat. Bátor ember elé se menj ki, mert az meg téged öl meg. Az átlagember előtt jelenj meg és csinálj vele, amit csak akarsz... Akad, aki beszél is velük Egy Bayramdede nevezetű faluban volt egy asszony, aki mindenféle emberi betegséget, meg nyavalyát ismert, s egy könyvből rá is olvasott. Közben az ördögök meg csak úgy tódultak befelé a szobába. Mire az öregasszony rájuk ripakodott: – Na, mars ki innen bestiák! Kifelé! Most olvasok. Dolgom van. Gyerünk kifelé! Így beszélt az ördögökkel. Sőt bizonyára látta is őket, míg más nem.


189

Egy ártatlan fekete kutya és egy még ártatlanabb borjú ördög képében Anyám egyik este, három-négy szomszédasszonyával együtt elment beszélgetni valamelyik ismerőséhez. Én már legény voltam akkor. Szóval, azt mondom el, ami velem történt meg. No hát, elmennek beszélgetni. Jól el is beszélgetnek. Úgy tizenegy vagy éjfél után aztán készülődnek hazafelé. Én még fiatalember voltam akkor, éppen hogy csak hazaértem az udvarlásból, szegény megboldogult apám is otthon volt. Hát, egyszer csak hallom ám: – Jaj, biszmilláráhmániráhim! Biszmillá! Hozzátartozik, hogy az egyik szomszédnak volt egy kis fekete kutyája. Az már várta őket, amikor jöttek hazafelé, s örömében ott futkosott körülöttük. Az asszonyok meg félelmükben egyre csak kiabáltak: – Jaj, itt az ördög! Biszmillá! Én meg, ezt hallva, gyorsan eléjük szaladtam. – Mi van? De anyám egyre csak a biszmillá-t fújta, s közben – engem is féltve – kiabálta: – Zeki, Zeki, ne csinálj semmit! Biszmillá! Biszmillá! Még valami rosszat tesz veled! Én meg erre egy jó nagyot rúgtam a kutyába. Hazáig nyavicskolt az az ördög, vagyis hát a szomszédék kutyája! Hiszen ördög nincs is! Az ördög maga az ember...

Ide hallgassatok! Ez egy másik eset. Az egyik ember a városba készült. Már előző este odakötötte a kocsi hátuljához a borjúját. Reggel aztán csak felkelt, hogy indul a városba. Igen ám, de a borjúról teljesen megfeledkezett. Az meg oda volt kötve a kocsihoz. Ment, ment... Hogy, hogy nem, a borjú láncát elkapta a kerék és feltekerte. Ettől aztán a kocsi hirtelen megállt, hiszen a lovak nem bírták húzni. – Gyű! Gyű! – kiabál a lovakra, de azok meg se moccannak. Ekkor hátranéz, s látja, hogy ott van lent a keréknél egy hatalmas valami. Nem ismert rá a saját borjújára, csak azt látta, hogy az a rettenetes szörny úgy visszafogta a kocsit, hogy a lovak meg se tudták mozdítani.

190


Hű, erre aztán megijedt! Itt az ördög! Biszmillá, biszmillá! – hívta volna Allahot segítségül, ám nem tehette, mert a szája rögtön félrehúzódott a rémülettől és azután hónapokig betegen feküdt, pedig csak a saját borjúja volt ott... Megfeledkezett róla, s persze azt gondolta, hogy az ördög érte utol. Az ördög nem más itt sem, mint maga az ember. Pedig ha az ember ilyenkor nyugton marad és elmondja a biszmillá-t semmi rossz nem történik. Bekira, az ördögi macska Tudjátok, az ördög sokszor macska képében jelenik meg. Egy igen gazdag embernek volt egy Bekira nevű macskája. Egyik lábát valamikor megvághatták, ezért sántikálva járt. Egyik nap az úr felesége valahová készült éppen. Ahogy ott tisztálkodott, szépítkezett, a macska le nem vette róla a szemét. Az úrnak is feltűnt, hogy a macska milyen kitartóan bámulja a feleségét, aki – meg kell hagyni – igen szép nő volt. Meg is kérdezte a macskától: – Bekira, aztán tetszik-e? Az asszony valamilyen női összejövetelre ment. Ez különben Isztambulban történt. Nagyanyám mesélte annak idején. Valahogy szóba került. Az asszony el is ment oda. Hanem ez a Bekira egy ördögféle volt ám. Amikor az asszony az összejövetelről ment volna haza, Bekira elvitte magával. Az úr otthon meg várta, várta, de az asszony csak nem jött. Azt mondják, reggelre eltűnnek mind az ördögök. Az első kakaskukorékolás után már nem jelenhetnek meg az emberek előtt. No, az első kakasszókor néz ám egy nagyot az asszony: hiszen kint találta magát a mezőn. Méghozzá egy szemétdomb kellős közepén. Kiderült, hogy a szemétdombot nézte palotának, s úgy hitte, hogy abban sétálgatott egész éjjel. Fogalma sem volt arról, hogy mi történt, s hogyan került oda. Kétségbeesésében egyre csak Allah segítségét kérte. Végre szerencsésen hazakerült... Az után az éjszaka után Bekirát sem látták többé. Jó sok idő múltán mégis csak tudomásukra jutott, hogy az ördögi Bekira elpusztult. Egyik éjjel egy nagy tál aranyat hoztak a házukhoz. Nagy lárma volt odakint, meg futkosás és dörömbölés... Az úr kiszólt: –Ki az?


191

Kintről: – Bekira örökségét hoztuk el a feleségének, akit egyszer egy éjszaka el elvitt magával... Ugyan melyik embernek kellene az ilyen örökség annyira, hogy még az ajtót is kinyitná érte? Anyámtól hallottam, hogy ilyen dolgok történtek meg régen. Hogy mind igaz volt-e? Allah a megmondhatója. Utóbb kiderülhet, hogy semmi sem volt igazi A következő hihetetlen eset a nagyapámmal történt meg. Barátaival töltötte valahol az estét. Úgy tizenkettőre járhatott az idő, amikor elköszönt, hogy megy haza. Persze ivott is egy kicsit, hiszen szerette az italt. Befogta a lovakat, s elindult. Félúton volt egy patak. Ahogy odaér, ott látja ugyanazokat a barátait, ismerőseit, közülük vagy nyolcat-tizet, akiktől eljött. Amazok pedig nagy örömmel fogadják: – Hej, Zekeri aga! Gyere velünk! Hallottad, milyen lagzi van itt meg itt? Na, megyünk? El is ment velük. Ettek-ittak kedvükre. Hajnalban aztán egyszer csak: kukurikú!, megszólal a kakas. Az ördögök olyankor mind elmenekülnek. Nagyapám meg ahogy kinyitja a szemét, hát mit lát: egy kút mellett fekszik, s amit evett az nem volt más mint lóganéj, a finom ital pedig csak lóhúgy... Felkelt, a kocsit megtalálta a trágyarakások között és hazament vele. Hazaért, ágynak esett és vagy húsz napig betegen feküdt a rémülettől. Ez nem hazugság, és nem is mese. Jól teszed, ha az ördögök asztalát messziről kerülöd Ha valaki lábát az ördögök terített asztalára tette, teljesen megbénult, még a szája is elferdült. Akkor, persze az orvosok sem tudták, hogy mitől van az. Honnan tudta volna az egyszerű falusi nép? Azt mondták rá, hogy biztosan az ördöggel találkozott... A beteg meg csak feküdt egy vagy akár több évig is. Néha-néha elhívták hozzá a hodzsát, olvasna ugyan valamit a szerencsétlenül jártra, hátha meggyógyul tőle. Persze az is megtörtént, hogy valaki lábra állt.

192


Nagyapám mesélte egyszer a következő történetet. Dolgozott nála egy ember, amolyan igazi krími fajta, valódi tatár, aki hatalmas termetű, díjbirkózó forma ember volt. Már nem él, de gyerekei, sőt unokái is vannak. Egyszer, amikor kora reggel felkelt és elindult kukoricát lopni, nyilván az izgalomtól, megjelent neki egy medve. Attól úgy megijedt, hogy a szája rögtön elferdült. De rajta segített a ráolvasás. Én is ismertem azt az embert. Hadzsi Szabri apja, például, tizenkét évig feküdt betegen. Mindvégig azt beszélték, valami ördögféle ütötte meg. Különben pedig egyszerűen csak megbénult. Én olyat nem hallottam, hogy valaki az ördög miatt halt volna meg... Azt mondják, ha valaki az ördögök terített asztalán megy keresztül, megbénul.

Amikor apám még legényember volt – meséli Yükszel Hadzsi – és Bekterben élt, ahol később én is születtem, történt egyszer, hogy a többi legénnyel egy másik faluba készültek, ahol éppen lakodalom volt. Apám befogott két jó lovat, felültek a legények a kocsira, hogy majd átmennek a másik faluba. Hát amint a faluból kiértek egy sík területre, a lovak egyszer csak hirtelen megálltak. Egy sima, üres helyen, ahol nem volt semmi. Apám fogta az ostort, s odacsapott a lovak közé, de azok meg se moccantak. Ugyan mi lehet itt? A kocsi mellett semmi. Eső se esett, nem volt sár se. Apám leszállt, s húzta a lovakat előre. De hiába! Megint felült a kocsira és gyí!, a kamsival a lovak közé csapott. De a lovak meg se mozdultak! Ekkor apám mérgében nagyot pattintott az ostorral s a lovak elé suhintott vele. Abban a szempillantásban megmerevedett és leesett a kocsiról. A társai tették fel és vitték vissza a faluba, haza. Apám szinte dermedt volt, nem beszélt, nem mozdult. Orvost akkoriban ritkán láttak. Volt viszont a faluban egy dzsinni, akinek két ördöge volt. Ördögökkel dolgozott az. Na, elvitték apámat ahhoz. Apám olyan volt, mint egy halott. Mintha nem lett volna se keze, se lába. A dzsinni kinyitotta a könyvét, s megszólalt: – Jaj, kiütötted az egyik ördögnek a szemét. Ha még egyet odasuhintottál volna a kamsival, azonnal meg is haltál volna. A vak ördög most


193

már soha többé nem talál oda a terített asztalhoz. A lovak azért nem mentek tovább, mert lábukat nem tehették az ördögök asztalára. Te meg erőltetted őket. Soha nem mentek volna tovább... Azért csak felolvasott valamit abból a könyvből. Ráfújt a betegre, muszkát is adott neki. Apám ettől aztán szép lassan felgyógyult, de csak a halálos ágyán mesélte el nekünk, hogy hogyan találkozott az ördögökkel. Persze, ő maga nem látta azokat, mindent a dzsinnitől tudott meg.

(A szövegben használt dobrudzsai tatár nevek és kifejezések: Biszmilláhi rahman irrahim! Biszmilláh! A mohamedánok arab nyelvű fohásza, értelme: A könyörületes és irgalmas Allah nevében. Zeki: arab eredetű férfinév, jelentése: jótevő, segítőkész, okos. Bekira: arab eredetű női név, jelentése: fiatal, tiszta, ártatlan. Hodzsa: mohamedán pap; Zekeri aga: Zekeri óhéber eredetű férfinév, jelentése: az Úrra emlékező; tatár aga: bátya, bácsi ; kamsi: ostorféle, kandzsika, korbács; muszka: talizmán, amelyben többnyire egy papírra írt arab nyelvű imaszöveg található; Hadzsi: Mekkát megjárt zarándok; Szabri: arab eredetű férfinév; jelentése: türelmes, kitartó; dzsinni: javasasszony, boszorkány; kuruzsló. A száj elferdülése, félrehúzódása nyilvánvalóan arcidegbénulás következménye volt.) Haszan Zeki, Hadzsi Jükszel és Omer Nedzsimeddin hodzsa igaz történeteit lejegyezte, fordította, átdolgozta és magyarázta: Baski Imre

194

Meddig élt Magyarországon a kun nyelv?

Meddig élt Magyarországon a kun nyelv? (A kun nyelvi asszimiláció kérdéséhez)602 A címben feltett kérdés a hazai kun kutatás mindmáig megválaszolatlan, s tegyük mindjárt hozzá, talán örökre megválaszolhatatlan kérdése marad. Persze konkrét időponthoz köthető választ nem is várhatnánk, hiszen egy nép életében a nyelvcsere, vagyis az ősi nyelv feledésbe merülése és az új nyelv elsajátítása hosszabb-rövidebb folyamat eredménye. E – sokszor évszázadokig tartó – folyamat során az új nyelv politikai, kulturális vagy egyéb okok miatt fokozatosan beszivárog a mindennapi nyelvhasználatba végleg kiszorítva onnan a régit. Az efféle nyelvcsere legkorábban általában a társadalom vezető rétegében, illetve a fiatalabb korosztályokban játszódik le. A kun nyelvi asszimiláció kutatását több – szinte áthághatatlan – akadály nehezíti. Nyilván ez az oka annak, hogy a magyarországi „kumanológia” művelői mindeddig nem tudtak érdemi választ adni a felvetett kérdésre. Tudós elődeink vagy mellőzték a kérdés felvetését, vagy kénytelenek voltak megelégedni évszázadnyi pontosságú időmeghatározással, amint ezt legutóbb például Mándoky-Kongur István is tette.603 Mi magunk sem gondoljuk, hogy e tárgyban merőben új, konkrét és végleges eredményre jutnánk, célunk csupán annyi, hogy alábbi szintézisünkkel felhívjuk a figyelmet a magyarországi kun nyelvi emlékek újbóli és komplex elemzésének a szükségességére. Az említett legfőbb akadályok egyike éppen az, hogy az írott források közvetlenül sehol sem említik a kun nyelvhasználatot. Ez a körülmény vezette az előző századok egyes magyar tudósait (pl. Otrokocsy Fóris Ferencet, 602 Előadásként elhangzott Kunszentmiklóson, a 2005. október 26-án rendezett „Kies

Kiskunság, szeretett Szentmiklós” c. szakmai konferencián. Az itenitől kissé eltérő szöveg megjelenési helye: Jászok és kunok a magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. Jászberény 2006, pp. 429-446. (Jászsági Könyvtár 6.). 603 Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag 1993, p. 16. (a továbbiakban: Mándoky 1993).


195

Pray Györgyöt, Horváth Pétert, Jerney Jánost, és Gyárfás Istvánt) arra a következtetésre, hogy a kunok tősgyökeres magyarok, akik mindig is magyarul beszéltek.604 A korszak neves külföldi tudósai (Johann Thunmann, Schlözer Károly, Eichorn, Johann Christoph Adelung, Heinrich Julius Klaproth, Joseph Hammer-Purgstall) szinte kivétel nélkül, valamint egyes hazai követőik (Cornides Dániel, Kollár Ádám, Kuun Géza, Hunfalvy Pál, Vámbéry Ármin) a kunokat török (tatár, török-tatár, kipcsak tatár) nyelvű népnek tartották.605 Az azóta elvégzett történeti, nyelvészeti és nem utolsósorban névtudományi kutatások a kunok török nyelvűségét egyértelműen bizonyították.606 A kunok Magyarországon 1239 őszén IV. Béla király (1235-1270) szívesen fogadta be a kunokat, mert fegyveres erejüktől biztos segítséget remélt az oligarchia elleni harcához, valamint a mongol-tatár veszedelem elhárításához. A különböző becslések szerint a beköltöző kunok lélekszáma 65-85000 között volt.607 Ha az ország akkori lakosságának a számát 2 milliónak vesszük, a kunok és jászok aránya csupán 3-4% volt.608 A tatárjárás, az éhinség és a járványok következtében a korabeli Magyarország népessége 50 %-kal 604 Bél Mátyás már Horváth Péter előtt jó száz évvel ezt írta nevezetes Notitia-jában:

605

606

607 608

„Különben azoknak a székeknek és falvaknak a neve, melyeket a kunok birtokoltak Magyarországon, a magyar és még valami ismeretlen nyelv bélyegét hordja magán” (Illyés Bálint – Szőts Rudolf: Bél Mátyás: A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei. In: Bács-Kiskun megye múltjából. I. Kecskemét, 1975, p. 17.). Nem szükséges a kunok népi és nyelvi hovatartozását illető viták összefoglalása és ismertetése, mivel ezt a korabeli irodalom alapján Gyárfás István (A jász-kúnok története. II. köt. Kecskemét, 1873, pp. 156-160; A jászkunok nyelve és nemzetisége. In: Értekezések a Tört. Tud. Köréből X, 5, pp. 6-9) és Kuun Géza 1885-ben már megtette (A kunok nyelvéről és nemzetiségéről. In: Értekezések a Nyelv- és Széptud. Köréből XII (1885), 11. sz., pp. 3-60.). Vö.: Hunfalvy Pál: A magyar nép ethnographiája. Bp. 1876, p. 405; Mészáros Gyula: Magyarországi kún nyelvemlékek. Bp. 1914, p. 3; Ligeti Lajos: A Codex Cumanicus margójára. In: MTA I. Oszt. Közl. XXXIII (1982), 1-4, p. 319. A Rogerius által közölt 40000 beköltöző családot túlzásnak kell tekintenünk. Hihetőbb a 10000-es szám, amelyet Györffy György határozott meg. Pálóczi-Horváth: L’immigration et l’établissement des Comans en Hongrie. In: AOH XXIX (1975), pp. 327-328.

196


csökkent, s ezzel együtt a kunok aránya egyszerre 7-8 %-ra emelkedett.609 Amikor a kunok sajátos helyzetét hangsúlyozzuk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a ők önálló nemzetként, saját fejedelmük vezetése alatt önként költöztek be az országba. Nyilvánvaló érdekük és önként vállalt kötelezettségük volt az, hogy az országban élő, jelentős műveltségi fölényű, már több évszázada letelepült és földművelő életmódot folytató magyar lakossághoz idomuljanak. A betelepedő kunoknak, a jászokkal együtt, hét törzsük volt. Jelenleg hat kun törzs, illetve törzstöredék neve ismeretes. Ezek név szerint a következők: Borcsól (Borchol, Borchovl), Olás (Olas, Olaas), Csertán (Chertan), Kól vagy Kór (Kool, Koor), Iloncsuk (Ilunchuck) és Köncsög (Kuncheg)610. Az oklevelek adataiból kiderül, hogy a kijelölt vidékeket törzsi-nemzetségi szervezetüknek megfelelően szállták meg. A Duna-Tisza közén, nagyjából a majdani Kiskunságban, a Chertan (olv. Csertán), és az Illunchuck (olv. Iluncsuk) törzs, illetve nemzetség telepedett meg. Később ezeknek a szállásaiból alakultak ki a 15. században a kiskunsági székek: a Kecskemét-szék az Iluncsuk nemzetség szálláshelyén (belőle fejlődött ki a Kara-, ill. Mizse-szék) és a Halasszék a Csertán nemzetség területén. A Tisza és a Körös folyók között, Heves-újvár és Külső-Szolnok vármegyében, az Olás (Olaas) nemzetség szállt meg. Itt – nagyjából a mai Nagykunság területén – alakult ki a Kolbaz-szék, melynek központja Kolbazszállása lett. Temes vármegyében (a Maros és a Temes folyók között) a Borcsól (Borchol), a Marostól délre, Csanád vármegyében pedig a Kór (Koor, Kool) nemzetség telepedett le, létrehozva később a Szentelt-széket. Fejér megyében a Duna és a Sárvíz közét elfoglaló kunokat külön nemzetségbe kell sorolnunk. Valószínűleg a 14. sz. első felében a Duna-Tisza közéről települtek át. A 15. sz. elején már külön székszervezetük volt Hontos-szék néven, amelyhez 16 kun szállás tartozott: Előszállás, Nagykarácsony, Újszállás (ma Mezőfalva), Hontos, Perkáta, Sárosd, Kajtorszállás (ma Kajtorpuszta), Jakabszállás(-puszta), Bajdamérszállás, Beszterszállás, Csabakszállás, Gyolcsapálszállás, Ivánkateleke, Tobaliszentpéter. 609 Pálóczi-Horváth, András: Besenyők, kunok, jászok. Bp., 1989, p. 53. 610 Pálóczi: Besenyők, pp. 48-50.


197

A kun nyelv Magyarországon (1246-) A kun nyelv magyarországi története a kunok 1246. évi újbóli beköltözésével kezdődik. Elméletben ettől az évtől számítható a magyar és a kun nyelv érintkezése. A gyakorlatban azonban eleinte semmiféle nyelvi kölcsönhatásról nem beszélhetünk. Mándoky István szerint ez a kunok életében egy 300-350 éves határozottan és jellegzetesen kun időszak, amelyet a lassú elmagyarosodás jellemez.611 Kétségtelen, hogy e korszak elején még minden kun kunul, és csak kunul beszélt. A környező magyar lakosság anyanyelve pedig éppen történetének ómagyar korszakát (896-1526) élte. Ennek a kornak a hangállományát viszonylag jól ismerjük, s így hangtörténeti elemzéssel megkísérelhetjük a kun jövevényszavak és nevek átvételi idejének a pontosabb meghatározását, ami a jövőbeni kutatás feladata lesz. E korszak jellegzetes adattípusa az oklevélben rögzített személynév. Egyben a kun személynevek tekinthetők a legkorábban (írásban) rögzített magyarországi kun nyelvi emlékeknek is. Az oklevelekben rögzített kun névanyag nyelvi értékelését több körülmény is nehezíti. Közülük az első a korabeli írásrendszer (hangrögzítés) következetlensége, illetve kiforratlansága. A második nehézség pedig az oklevélíró személyéből fakad. A korabeli íródeákok nyilván nem egyformán fogták fel (interpretálták) egy számukra ismeretlen nyelv hangjait, és azokat nem is ugyanazon betűkkel írták le. Nem zárhatók ki a tollhibák, a félrehallások és az egyéb tévesztési lehetőségek sem. A jelen tanulmány tárgyának megfelelően a kun névanyagot időrendben, jellegzetes példákon keresztül mutatom be, majd a főbb hangtörténeti folyamatok figyelembe vételével próbálom meghatározni az átvétel idejét. Átvétel pedig csak akkor lehet, ha van átadó (nyelv) is, tehát így közvetve kimutatható a kun nyelv valamilyen szintű megléte, ismerete, használata az adott korszakban.

611 Mándoky 1993, p. 13.

198


13. század A névrendszer jellemzői: 1239-ben, amikor Köten (vagy Küten, írott formája: Kuthen) kán vezérletével a kunok először költöztek jelentős lélekszámmal a magyarok országába, a helybéli lakosság már ősi egyelemű személynevei (pl. Jambur (Jámbor), Bátor, Vendeg (Vendég)) mellett keresztény személyneveket (Gabriel, Thomas, Mihal) is viselt. A jövevény kunok még egységesen – társadalmi különbségekre való tekintet nélkül – ősi személyneveiket használták. A legkorábbi oklevelekben szereplő kunoknak ilyenféle neveik voltak: Alpra (1284), Illan (1266), Uzur (1279), Itemer (1274), Keyran (1266), Jardar (1266) stb.612 Ekkor még az eredeti kun nevet viselő apának a gyermeke is kun egyelemű személynevet kapott: pl. Gyolma fia Keldech (1292), Tescench fia Byter (13. sz. közepe). E nevek viszonylag könnyen magyarázhatók a kunnal rokon török nyelvek szavaiból. Meglepő, hogy néhány esetben egészen korán, már az első fejlődési fokon szerepel keresztény nevű kun, pl. 1254-ben a kun vezér Erzsébet nevű leánya lesz a trónörökös V. István felesége, egy István nevezetű előkelő kun pedig 1280-ban a hódtavi csatában esett el. Ez a tény azzal magyarázható, hogy a kunoknak a Magyarországra való bebocsáttatás egyik feltételeként fel kellett venniük a keresztény vallást. A kereszteléskor mindegyik kun kapott vallásos eredetű, azaz keresztnevet. Az is nyilvánvaló, hogy a keresztény vallástól hosszú ideig idegenkedő, sőt vele szemben ellenséges érzelmű egyszerű kun nép a keresztnevek helyett még sokáig a maga ősi neveit használta. Ugyanakkor azonban a vezető réteg politikai okokból kénytelen volt a közéletben, s az oklevelekben is, keresztnevén szerepelni. Mint ismeretes V. István felesége, IV. (Kun) László anyja Erzsébet, a Köten kán örökébe lépő vezérnek,

612 A kun személynevek legnagyobb részét tanulmányunkban Gyárfás István: A jász-ku-

nok története. I-IV. Kecskemét-Budapest 1870-1885. c. munkájának oklevéltárából idézzük.


199

Zeyhannak a leánya volt.613 Kun nevét azonban – ha egyáltalán volt neki – a krónikák és az oklevelek sehol sem említik. Igen tanulságos Teprez (vagy Tepremez) esete, aki első fiának még kun nevet adott, s így az Wochun lett, később születő fiai azonban már a magyaros Aglazlo (Agg László, vagyis idősb László) és a Ladislaus (László) neveket viselik egy 1280-ban kelt oklevél szerint. Kun László király kedvesének, Éduának viszont a bátyja, Miklós kapott magyar keresztnevet. A hangrendszer változásai: ö-ö (az eredeti kun ö megmaradása) A kun vezér nevét a magyar források már a kunok bejövetele előtt említik Cuthen ~ Kuthen (olv. Köten) (1223, 1239), később pedig Kuten ~ Kwthen (olv. Köten) (1270) alakban. Az „u”-betű a 15. sz. elejéig jelölhetett ü-t és ö-t is. A név eredeti kun alakja a korabeli kipcsak nyelvemlékek adatai alapján Köten lehetett. A magyarban ekkor még nem volt, pontosabban ekkor keletkezett az ö hang, ezért a magyarok átvehették a kunból az újonnan keletkezett ö magánhangzóval Köten formában is, amint ezt a későbbi adatok (pl. Kötön, Kötöny, Köttön) mutatják. Egyes régi magyar nyelvjárások nem ismerték sem az ö-t sem az ü-t.614 Egy ilyen nyelvjárási közegben rögzíthették a Kethen (=Köten ~ Kötön), Kempecz (=Kömpöc), Kenchek (=Köncsök) és Therthel (=Törtel) névalakokat, de az is lehet, hogy egy-egy írnok sajátos írásmódjával van dolgunk.

613 Pálóczi: Besenyők, pp. 46-47. Ezzel szemben Dümmerth Dezső azt állítja, hogy

„Erzsébet maga ... még a kunok között sem főrendű nemzetségből származott.” Dümmerth szerint Erzsébet megalomániáját jellemezte pecsétjének felirata: „Erzsébet, Magyarország királynéja, a kun császár leánya”. (Az Árpádok nyomában. Bp. 1977, 474. pp.) 614 Bárczi G. – Benkő L. – Berrár J.: A magyar nyelv története. Bp. 1967, 159. pp.

200


További példák a fenti jelenségre: 1270: Kupchech ~ Cupchech (olv. Köpcsecs) <615 kun *Köp©e©616 ‘sok haj(ú)’< kun, kkipcs.617 köp ‘sok’ + ©ä© ~ sa© ‘haj’;618 1290: Turtel (olv. Törtël) ~ Turtul (olv. Törtöl?) ~ Turtule (Törtöl(ë)?) < *tört-el ‘négy nemzetség’? ~ tört-ul(ï) ‘négy-fi(ú)’ < kkipcs. tört ‘négy’; nyíltabbá válás: A kunok beköltözése utáni másfélszázad során (1246-1400 között) még zajlott a magyar nyelvben a magánhangzók nyíltabbá válása (pl. i>ë, u>o, o>a, ü>ö). Ennek a hangfejlődési folyamatnak a részesévé vált a magyarba került kun nevek, szavak egy része. Az átvett szavak másik része láthatóan mentes maradt a nyíltabbá válási folyamattól. i>ë 1260? / 1292: Petrus filius Beler (olv. Bëler?) < *Bilir ‘tudó, aki tud’ < bil- ‘tudni’ (CC); 1292: Johannis filius Itek (olv. Itëk) < *Itik ‘kutyakölyök’ < it (CC) ‘kutya’; 1292: Byter filii Tescench (olv. Tëszkëncs / Tëzgëncs) < tizgin ‘gyeplő’ (CC) + -© (kicsinyítő-becéző képző) vagy *tezken- < kkipcs. tezgin- ‘körbejár, forog, visszatér’? + -© (kicsinyítőbecéző képző); u>o 1277: Thorzok (olv. Torszok) < torsuq ‘bőrtömlő’; 1279: Tolon < tolun ‘telehold’; az előző két szóban a 2. szótagban mindkét esetben progresszív hasonulásból is keletkezhetett o; 1292: Keldech filius Gyolma < *¤ulma ‘láng, tűz’? vö. yulmala- ‘lánggal éget, gyújt’ (CC); botka < kkipcs. butka ‘tejberizs’; árboc ‘egy tökfajta’ ~ árbuc ‘ua.’ ez utóbbi 615 Ha a”<” jel után nem áll nyelvi meghatározás, akkor átadó nyelvként a kun jöhet szóba. 616 A feltételezett szó vagy név előtt * áll. 617 kkipcs. = kun-kipcsak, vagy közép-kipcsak; A terminus tanulmányunkban annak

17 kipcsak nyelvemléknek az összefoglaló megnevezése, amely a 13. és 15. sz. közötti-i időszakban keletkezett. Közéjük tartozik a közismert Codex Cumanicus is (rövidítése CC, amely egyben a Grönbech-féle 1942-es koppenhágai kiadásra való utalás). Reprint kiadása: Budapest, 1981 (Budapest Oriental Reprints, Series B 1). E nyelvemlékek egyesített szótára Törökországban jelent meg: Kıpçak Türkçesi Sözlüğü. Ankara 2003. A kkipcs. rövidítés után álló szót innen idézzük, ám az érthetőség kedvéért jelentését magyarul adjuk meg. 618 Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986, 541. pp.


201

1400 után kerülhetett a magyarba, így nem hatott rá az u>o változási folyamat) < *arbuz ~ *μarbuz, vö. kkipcs. qarbus < perzsa μarbús ‘dinnye’; ü>ö cötkény ‘kutyatej’ < m.619 *szütken ~ m. *szütgen < *sütlegen;620 ï>a hanghelyettesítés 1264: Koncha < *qon©ï ~ *qun©ï ~ *qun©a? < qun ‘erő, kitartás’ (CC) + -©a / -©ï képző; Az ï>a hanghelyettesítés a magyarban hiányzó veláris i (ï) pótlása miatt vált szükségessé. A kunokkal érintkezők nyelvjárásában azonban vagy előbb kihalt, vagy a kun veláris i (ï) eltérő, erősen redukált jellegű volt, s az eltérő jellegnek leginkább megfelelő magyar vokálissal (pl. a, u, e, i) helyettesítették az egész korszakban. ï>i hanghelyettesítés 1266: Illan < kkipcs. ïlan ~ yïlan ~ ¤ïlan ‘kígyó’ (CC); 1266: Chybuk (olv. Csibuk) szn.621 < m. Csibuk < ©ibuq < ©ïbuq (CC) ‘vessző’; 14. század A névrendszer jellemzői: Még a 14. sz. elején is vannak, akik kun nevet választanak gyermeküknek: pl. Ogude fia Tatar (14.sz. eleje), Boklow fia Kolguna (1332), Kabak fia Baramuk (Baramak?) (1354, 1356). Egymás mellett, egyszerre élnek a kun és a magyar nevek, mert a még csak kun neveket viselő idősebb korosztály a gyerekeinek már egyre inkább magyar nevet ad: Karla fia István (1353), Kochola fia Péter (1340). Évek múlva a felnövekvő fiatalabb nemzedék már csak keresztnéven szerepel, sőt gyermekeinek is keresztnevet ad, pl. Balázs fiai Demeter, Tamás (1347), Paulus dictus Chuka fiai Benedek, Antal, Jakab (1384), 619 = magyar (nyelvi) adat. 620 Mándoky 1993, pp. 101-104. 621 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. Főszerkesztő Benkő Loránd. Buda-

pest 1967, 519. pp. (rövidítve: TESz.).

202


Pál fia Imre, annak fiai Ferenc és Jakab (1384). Egy Karla nevű kun a fiát Istvánnak kereszteltette, annak a fia pedig már János lett, aki később Karla Jánosként szerepelt (1353). A vizsgált személynevek egyértelműen bizonyítják, hogy a beköltöző kunok, az őket befogadó magyarsághoz fűződő sajátos kapcsolatuk miatt leghamarabb a befogadók névadási rendszeréhez alkalmazkodtak. A beköltözés után száz esztendővel (tehát a 14. sz. közepén) már tömegével jelennek meg a teljesen magyar (ill. egyházi) nevek, holott a kun nyelv végleges elenyészése csak a 17. sz. közepére tehető. Meg kell jegyezni, hogy a kunok számára az amúgy is sok török vonást – sőt kimondottan török elemeket – tartalmazó magyar névrendszer elfogadása nem okozhatott nehézséget. A magyar személynévfejlődéssel megegyezően ebben a fejlődési szakaszban, mielőtt még teljesen kihaltak volna, újra fontos szerephez jutottak az eredeti kun nevek. A magyaros nevek divatja, valamint az egyházi keresztelések folytán egyre több azonos név jelenik meg a kunok között is. Az ilyen formán uniformizálódó, elszíntelenedő névrendszer nem képes betölteni alaphívatását, alakalmatlan a megkülönböztetésre. A névrendszer újabb elem, az úgynevezett megkülönböztető név bevezetésével próbált ismét megfelelni alapfunkciójának. A megkülönböztető név alapvetően abban különbözik a személynévtől (keresztnévtől), hogy azt az egyén nem születéskor, hanem később, egyedi tulajdonságai alapján kapja a környezetétől. Ezért ezt a névfajtát melléknévnek, ragadványnévnek vagy gúnynévnek is szokták nevezni. A latin nyelvű oklevelekben ez a névtípus az eredeti (gyermekkori) személynévhez a „dictus” (mondott, nevezett) szóval kapcsolódik, pl. Chytának nevezett Pál (1347), Chumónak nevezett Pál (1347), Gregorius dictus Kun (1391). A hangrendszer változásai: Ebben a korszakban is folytatódik a magánhangzók nyíltabbá válása. Ez a nyíltabbá válás sem játszódott le minden esetben, ezért eredeti vokalizmust tartalmazó és váltakozó adatokat is találunk.


203

u>o hangfejlődés (nyíltabbá válás) 1332: Kolguna filius Boklow (olv. Kolguna) < *kulguna ‘egér’ < mongol qulquna;622 1340: Corduk (olv. Korduk) < *qurduq < qur- ‘herrichten, einrichten’ [CC]; 1346, 1428: Thoma dicto Kaythor < *qaytur ~ qaytïr? ‘visszatérő, vándor(madár)’; 1369: Comanfalua (olv. Kománfalva) < quman? ‘kun’; 1383: tábor < tabur (oguz-török típusú szóalak) < tabqur;623 toklyó < *toqlu; u-u (az eredeti u megmarad): 1332-33: Arbuz < arbuz ‘tök, dinnye’?; 1332-33: Buzkan < buzþan ‘buzogány’; Kurman (1323) (1516) < qurman ‘íjtartó’; 1332: Kolguna filius Boklow (olv. Kolguna) < *kulguna ‘egér’ < mongol qulquna;624 a>o hangfejlődés (zártabbá válás a magyarban) 1320: Kurgona cumano < qurþan? ‘sírdomb’ (CC) + -a képző; 1367: Choba (olv. Csoba) < *©aba ‘ajándék’625 (vagy < m. Csaba626); o>u hangfejlődés (zártabbá válás a magyarban) 1391: Blasio de Bugaz < m. *Buþas < kkipcs. boþaz ‘szoros, torkolat’?; 1372: búcsú? ‘bűnbocsánat’ < boßov (CC), 13/14. sz.-i kölcsönzés esetén is lehetséges;627

ï >a hanghelyettesítés 1302-1329: Gyanda < ¤andï ‘visszatért’ < *¤an-? vö. kun yan- ‘forogni, visszatérni’ (CC); 1340: Petrus filius Kochola (olv. Kocsola) < qo©ulï ‘kos-fi’?/ qo©alï / qu©alï?; 1347: Althabarz < altï-bars ‘hat párduc’; 622 Rásonyi László: A Szörény név etymológiájához: Magyar Nyelv XXVIII (1932), p. 309.,

623 624

625 626 627

uő.: Les anthroponyms comans de Hongrie: AOH XX (1967), p. 143, uő.: Kuman Özel Adları. In: Türk Kültürü Araştırmaları. Ankara 1966-1969, p. 114 (rövidítve: KÖA). Ligeti 1986, p. 103. Rásonyi László: A Szörény név etymológiájához: Magyar Nyelv XXVIII (1932), p. 309., uő.: Les anthroponyms comans de Hongrie: AOH XX (1967), p. 143, uő.: Kuman Özel Adları. In: Türk Kültürü Araştırmaları. Ankara 1966-1969, p. 114. (rövidítve: KÖA). KÖA, p. 98. Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000-1301). Bp. 2004. Ligeti 1986, p. 275.

204


1353: Karla < qarlï ‘havas’; 1354: Baramuk filio Kabak ~ 1356: Baramak628 (Baramuk?) filii Kabak < *barïmïq < barïm ‘vagyon, jószág’ + -ïq kicsinyítő-becéző képző; (1138, 1329?) 1500: káka < qaqï;629 (1456?) 1585 kalóz < *qïlawz < kkipcs. qïlawuz ~ *qïlaþuz / qïlaþïz?; 1359: Karla János < qarlï ‘havas’; 1265?: karvaly?, 1395: karul < qarþuy, qïrþuy;630 ï>ë hanghelyettesítés 1380/1419?: Baydamer(zallasa) (olv. Bajdamérszállása) < *bay-damïr? ‘úr-vas’;631 ï>i hanghelyettesítés a magyarban 1395: Abchykzalas (olv. Abcsikszállás) < *ab©ik < aba©ïq ~ abï©ïq ‘medvécske’;632 ï>u hanghelyettesítés a magyarban 1354: Kabak fia Baramuk < *barïmïq < barïm ‘vagyon, jószág’ + -ïq kicsinyítő-becéző képző;

ïw > uw > ou? > ú ~ ó hangfejlődés (kb. 1400-ig) 1332: Kolguna filius Boklow (olv. Boklou), 1400-ig lezajlott a magyarban az uw>ow (=ou) hangváltozás, a következő száz év alatt pedig az ou kettőshangzó szabályosan ó-vá változhatott, ilyen adatunk azonban nincs, < *boqluw < *boqlïw < *boqlïþ ‘szaros’ (óvónév); i>e hangfejlődés (nyíltabbá válás) a magyarban 1359: Vgulehomoka (olv. Ügülehomok(j)a) < ügüli / ögüli? ‘baglyas’; 1395: csiger < *©ägir? ‘(rossz) bor’; 1395: teve, vö. kkipcs. tive ~ teve (!) ~ tövä (CC);633

628 629 630 631 632 633

A 3. szótag „a”-ja nagyobb valószínűséggel tévesen „u” helyett került a szóba. Ligeti 1986, pp. 118, 310. Ligeti 1986, pp. 71, 541. Rásonyi: Les anthroponyms, p. 137. KÖA p. 78, Rásonyi: Les anthroponyms, p. 135. Etimológia: TESz. III, p. 914.


205

ö > m. ü > m. ö hangfejlődés (zártabbá válás) a magyarban 1333: Kunchegh (olv. Köncsek) < kön©ek ‘(hosszú) nadrág’ (CC); 1337, 1347: Kumcheg (olv. Köncsek) < kön©ek ‘(hosszú) nadrág’ / < kün©ik? vö. kkipcs. kün ‘nap’ ‘napocska’ + -©ek/-©ik kicsnyítő-becéző képző; 1333: Tatar filius Vgudey~Vgodey634 (olv. Ögödej) < ügü ‘bagoly’ (CC + kkipcs.) < mo. Ögödei; Feltehető, hogy a 15. sz. vége felé a kun ö már megmaradt a magyarban, s a magyar ö hangokkal együtt fejlődött tovább. ë > ö hangfejlődés 1585: tőzeg < *tezek; 1715: Kötön; ma Kötöny < m. Köten < kun köten ‘ülep, fenék’.635 A második szótag ö-je hasonulás vagy analógiás fejlődés eredménye is lehet. ëü > öü > ő hangváltozás 1521: csődör < kun / bes.? *©evdür ~ *©eüdür ~ *©äüdür,636 vö. csag. ©avdur; 15. század A hangrendszer változásai: a>o hangfejlődés (zártabbá válálás a magyarban), ideje: 13-14. sz. 1419, 1455: descensus Chabak ~ Chabok ~ Chobak (olv. Csabak ~ Csabok ~ Csobak) < tatár és altáji török ©abaq ‘egy halfajta’, vö. kkipcs. çabakla- ‘igyekszik, sürög-forog, sürgölődik’; 1419: Thoban, (Tobay?) < taban? ‘talp, sarok’ (CC); 1436: Boychazallas < bay©a / bay©ï? ‘uracska’; 1448: possessio Kajthorzallasa < qaytor ~ qaytar; 1451: Orgowan < arþuwan; 1472: Othasylyszallasa < otaß < ataß? ‘drusza’; 1488: Bocha < bay©a / bay©ï?

634 Gyárfás III, pp. 476, 477. Az Ogude névváltozat Gyárfás értekező szövegében

található (Gyárfás III, p. 55.). 635 KÖA, p. 118. 636 Ligeti 1986, pp. 244-45.

206


au > ou >ó hangfejlődés a magyarban 1380: Kalawz, 1538: kalauz, 1456?, 1585: kalóz < *qïlawz ~ kkipcs. qïlawuz < *qïlaþuz < *qïlaþïz?;637 o>a hangfejlődés a magyarban o>a 1411: Balmaz falu <*Balmaz szn. (vsz. az 1300-as évekből, amikor még az o>a hangfejlődési tendencia működött, vagy regresszív asszimiláció hatására) < bolmaz ‘nem lévő’ < bol- (CC); Az a>o hangváltozási tendencia folytatása? ï>a hanghelyettesítés 1419: Dioltaplzallasa (olv. Gyolcsapálszállása), 1465-1517: Gyolch ~ Gyolcha (olv. Gyolcsa) < ¤ol©ï ‘utazó’; ï>i hanghelyettesítés 1302/1405: szirt < m. *sïrt < kun / besenyő? *sïrt,638 vö. kkipcs. sïrt ‘hát, domb, magaslat’; 1490: Petrus Bychak (olv. Bicsak) < bi©aq ~ bï©aq ‘kés’; bicsak, 1408: Bichak (olv. Bicsak) szn., 1505: bychak (olv. bicsak) < bi©aq ~ bï©aq (CC) ‘kés’; ïw > uw >ou? >ú ~ ó hangfejlődés 1469: Kachkanchiw (olv. Kacskancsiu) < *qa©qan©ïw < *qa©qïn©ïþ ‘kis szökevény’;639 i > ë >e hangfejlődés (nyíltabbá válás) a magyarban, ideje: 11-15. sz. 1423: Belcherhorhan (olv. Belcserhorhán) < mo. bel©ir ‘folyótorkolat’;640 1436, 1475: Cherche (olv. Csercsi) < ©er©i ‘kereskedő’; 1488: Kwrkwle < *kürküli ‘fajdkakasos (hely)’;641 1493: Chengele (olv. Csengele) <

637 vö.: TESz. III, pp. 321, 329; Ligeti 1986, p. 540. 638 Ligeti 1986, p. 542. 639 Ma Kaskantyú helység. Nevének kialakulásában része volt a sporadikus magyar

© > t’ (ty) változásnak, vö. Rásonyi László: Les noms toponymics comans du Kiskunság. In: Acta Linguistica VII (1957-58), p. 99. 640 Rásonyi: Les anthroponyms, p. 137. 641 Rásonyi: Les noms toponymics, pp. 121-122., KÖA, p. 121.


207

*¢ängäli ~ *¢ängälli ‘tüskés bokros (hely)’;642 1494: Bezterhaza (olv. Bësztërháza) < *Besztir < *bezdir- ‘kelts undort’ (óvónév);643 u>o hangfejlődés (nyíltabbá válás) a magyarban, ideje: 11-15. sz. 1428: Zomak (olv. Szomak) Pál < *somaq ~ *sumaq vö. kkipcs. suma¡ ‘egy növény’ (BV), oszm. sumaq ~ somaq ‘növényféle; korsó’, krími tatár sumaμ (<ar.);644 1446: Altokszallasa < m . Altuk? szn. < artuq ‘maradék, többlet’;645 1459: Aboska, a kun Kolbasz testvére < m. *Abuska < abußqa ~ abïßqa (CC) ‘idős, öreg’; 1493: Zomokzallasa (olv. Szomokszállása), a 2. szótagban a labiális illeszkedés vsz. az 1400-as években zajlott le, < m. Szumak < *sumaq?, vö. oszm. török sumak ‘bőrból készült folyadéktartó tömlő’;646 1509?: Dyonisius Konduz < kkipcs. qunduz ‘hód’; A Mátyás királynál megforduló pápai követ Magyarországot 1480ban leírván, ezt mondja: „ez országnak egy részében laknak tatárok, kik saját hitöket megtartják, s neveztetnek kumanoknak, s minden évben a királynak bizonyos helypénzt fizetnek.”647 Meglehet, hogy ebben az esetben tényleg tatárokról van szó. Ami igazán fontos számunkra, az az, hogy őket is kumanoknak nevezik – bizonyára nem ok nélkül –, akárcsak a mi kunjainkat. A szóban forgó tatárok (krími tatárok?) ugyanonnan jöttek, ugyanazon nyelvet beszélték, s nagyjából ugyanolyanok lehettek, mint kétszáz évvel azelőtt az ide vándorló kunok. Témánk szempontjából mégis az a legfontosabb, hogy a korabeli lakosságnak határozott fogalma volt a kun etnikai típusról, s talán feltételezhetjük, a kun nyelvről is, amelyet még beszéltek akkoriban – ha szórványosan is – a kunlakta vidékeken. Különben kiknek a számára készült volna száz évvel később a Miatyánk kun fordítása? 642 Rásonyi: Les noms toponymics, pp. 122-129, KÖA, p. 99. 643 Rásonyi: Les anthroponyms, p. 137. 644 Radloff, W.: Versuch eines Wörterbuches der Türk-Dialekte. IV. St.-Pétersbourg,

1911, pp. 563, 792. 645 Rásonyi: Les noms toponymics, p. 76-79, KÖA, p. 82, Rásonyi: Les anthroponyms,

p. 137. 646 Rásonyi: Les anthroponyms, p. 145, KÖA, p. 126. 647 Gyárfás II, p. 165.

208


16. század A névrendszer jellemzői: A 16. század elejére a kunoknál is megjelennek a „dictus” nélküli kételemű nevek, amelyeknek első elemében a családnév csíráját sejthetjük. A következő személyek vezetéknevei közül bizonyára még igen kevés öröklődött. Az eddigi kutatások szerint az öröklődő családnevek használata a magyar nyelvterületen csak a 17. századra vált általánossá. Kun példák: Thoban Jakab (1417), Thoman Péter (1439), Thetel Mihály (1452), Basar Thomas (1499), Ayaz János (1521), Barag Demetrius (1521), Alagaz Imre (1537). A hangrendszer változásai: a>o hangfejlődés (zártabbá válás a magyarban) 1513: Bolchatelek (olv. Bolcsatelek) < Boycha < *bay©a vö. bay ‘úr’ + -©a kicsinyítő képző;648 1521: possessio Orgondazentmiklos (olv. Orgondaszentmiklós) < *urþanlï?; 1451: Joannes dictus Orgowan szn., 1529: Orgowan hn. (< *Argavan? ~) *Arþuvan ‘orgona’;649 Miatyánk (16. sz.): kutkor < qutqar ‘ments, szabadíts meg’. o>a hangfejlődés a magyarban 1731, 1733: Kangur < qonþur ‘barnásvörös; birkaszemű’ Magyar népetimológia eredményeként később keletkezhetett, mivel van adatunk az eredeti o megmaradására is: Kongrolu rétje (Karcag külterületén)650 < qonþur ‘barnásvörös; birkaszemű’ + ólu ‘fia’;651 1620: karám < *qoram;652

648 649 650 651 652

Rásonyi: Les anthroponyms, p. 138, KÖA, p. 126. Rásonyi: Les anthroponyms, 144. Pesty Frigyes 1864-1865. Helynévgyűjtemény. Kézirat. XXII. kötet. KÖA, p. 115. vö. TESz. II, p. 374.


209

ï>a hanghelyettesítés 1522: dara < ótörök v. kun darï;653 1522: bicska < *bi©qï, vö. bï©qï (CC: by©qy) ‘fűrész’;654 Miatyánk (16. sz.): attamaz < atamïz ‘atyánk’; ï>i hanghelyettesítés 1546, 1559, 1562: Csagircsa < *©aþïr©a ‘solymocska’ vö. kkipcs. ©aqïr ‘sólyom’ -©a kicsinyítő képző; 1552: csalit? < *©alïq ~ *©altï;655 ï>u hanghelyettesítés a magyarban ï>u 1546, 1559, 1562: Csaburcsa? (a Csagurcsa hibás változata?) < *©aþïr©a ‘solymocska’ vö. kkipcs. ©aqïr ‘sólyom’ + -©a kicsinyítő képző; u>o nyíltabbá válás a magyarban 1516: Korman < qurman ‘íjtartó’;656 1521: Petro Jangortha < *yan¡urdï ‘esős’ < yam¡ur (CC) ‘eső’ + -lï képző; 1521: possessio Orgondazentmiklos (olv. Orgondaszentmiklós) < *urþanlï?; 1529: Orgowan < arþuwan < *Argavan ~ *Arþuvan ‘orgona’; 1608: KarczaghUjfalusi Orogh < *uruq ~ uruμ ‘nemzetség, gyerek’ (CC)?; 1682: Zomok (olv. Szomok) < *somaq ~ *sumaq ‘bőrból készült folyadéktartó tömlő’ vö. oszm. nyelvjárási somak, oszm. somaq ‘ua.’;657 1699: Bodoglár < *Budaqlar < kkipcs. budaq ‘ág, sarj’ + -lar többesjel; 1526: hurok < *uruq;658 1193?, 1620: koboz < *qobuz, vö. kun qobuz©ï (CC) ‘lantos’, a 2. szótagban progresszív hasonulással o keletkezett;659 1519: komondor köznév < *qumandur ‘kun, komán’;

653 Ligeti szerint kun eredetű (Ligeti 1986, pp. 115-116, 289). 654 Ligeti magyarázata a bï©qï alakból indul ki. Eszerint későbbi jövevényszó, amely-

655 656 657 658

659

ben az első szótag veláris i-je automatikusan palatális i-vé változott a magyarban (Ligeti 1986, p. 542). Ligeti nem tér ki a 2. szótag a hangjára, amelynek az előzménye, amint láttuk, csakis veláris i (ï) lehetett. TESz. I, p. 474. Rásonyi: Les anthroponyms, p. 143. Radloff IV, p.563. vö. TESz. II. köt.; Ligeti 1986, p. 81., Aydemir, Hakan: A hurok és török háttere. In: Magyar Nyelv XCV (1999), pp. 425-433., Aydemir, Hakan: Kun-kipcsak elemek a moldvai csángó nyelvjárásban. In: Magyar Nyelv XCVIII (2002), pp. 199-200. Ligeti 1986, p. 541.

210


(ï~)u>o? 1522: Ch˙bok (olv. Csibok?) szn.660 < m. Csibuk < ©ibuq < ©ïbuq (CC) ‘vessző’; 1663: Karaszon < m. *Karaszun < *qarasïn ‘nézzen, figyeljen’; A feltételezett u>o változás a magyarban 1400 előtt zajlott. Tehát a Karaszon kun eredetije már a 14. sz.-ban magyar nyelvi hatás alá kerülhetett. Ennek ellentmondanak a Miatyánk 16. sz.-hoz köthető adon < *adun? < *adï¾ ‘neved’; borszon < *barszun? < *barsï¾ ‘vagy, létezel’ jelentésű adatai.661 Az ï>u változás a magyarban 1100-ig lezajlott, az intenzív kun-magyar nyelvi érintkezés viszont csak 1246ban kezdődött. Ez esetben tehát nem hangfejlődésről, hanem hanghelyettesítésről van szó. ïw > uw >ou? >ú / ó hangfejlődés 1521: kormohalma; Kormó Hát < *Kormow? (olv. Kormou) < *Kormuw < *qormïw < *qormïþ? i>ë>e hangfejlődés (nyíltabbá válás) a magyarban 1517: Bezterzallasa (olv. Beszterszállása) < bezdir; 1571 Ecseg (Túrkeve) < e©ik?; Miatyánk (16. sz.): bezen / bezén < *bizim ‘a mi, mienk’; kenze < *kim-si¾ ‘(a)ki vagy’; ö>ë: cetkény (16. sz.-tól) < cötkény ‘kutyatej’ (legkésőbb az 1400-as évek elején) < m. *szütken ~ *szütgen < *sütlegen; (kun ¤ >) m. ¤’ > m. gy hangváltozás vagy kun ¤ > m. gy hanghelyettesítés Gyalán < Gyilán662 < ¤ïlan / ¤ilan? ‘kígyó’; 1302, 1319 stb., 1513, 1521 Gyanda (falu, ma Tiszagyenda) < *¤andï ‘visszajött’ vö. yan-? ‘fordul, visszatér’(CC); 1419: Dioltaplzallasa, 1465-1517: Gyolch ~ Gyolcha, 14651517: Gyolchapalzallasa (olv. Gyolcsapálszállása) < ¤ol©ï ‘utazó’; Miatyánk (16. sz.): gyaman < ¤aman ‘gonosz’,663 ger (olv. gyer)664 < ¤er ‘föld’. 660 TESz. I, p. 519. 661 Mándoky István már utalt arra, hogy a miatyánk-szövegek csak igen feltételesen

használhatók hangtörténeti következtetések levonására (Mándoky 1993, p. 60.). 662 Ligeti, 1986, pp. 99, 541. 663 Mándoky 1993, p. 64. 664 Mándokytól eltérően mi itt nem ¤>g, hanem ¤>gy hanghelyettesítést teszünk fel.

A „g” betű a 15-16. sz.-ban a gy-hang jele volt.


211

Az oszmán-török dzs > m. dzs ~ gy ~ cs megfelelelések azt bizonyítják, hogy a magyar dzs kialakulása és megszilárdulása egészen a XVII. sz. végéig elhúzódott. Ez a kun jövevényszavak szempontjából megengedi azt a következtetést, hogy kun elemek elméletileg még ebben a században is kerülhettek a magyarba. A 16. sz.-ban keletkezett kun Miatyánk-szöveg hangállománya is ezt látszik igazolni. Az átadó kun nyelvnek, ill. a kun nyelvismeretnek a 16. sz.-ban valamilyen szinten még élnie kellett. A különböző 16. századi források által megőrzött számos idegen (feltevésünk szerint török, pontosabban kun) hangzású kunsági személy- és helynév vajon bizonyíthatja-e a kun nyelv korabeli használatát? Nyilván nem, de egy tapasztalt, jó megfigyelőképességű idegen (és elfogulatlan) utazó tudósítása perdöntő lehet. Ez esetben Sigismund von Herberstein (1486-1566) osztrák diplomata tanúvallomására hagyatkozunk. Magyarországot alaposan ismerhette, hiszen 1518 és 1551 között harmincszor fordult meg nálunk. Utolsó útjáról készült feljegyzéseiben, többek között, az ország sajátos többnyelvűségét hangsúlyozva első helyen a magyart, majd a kunt említi, s hozzá teszi, hogy a kunok szerinte egy tatár nyelvjárást beszélnek. A kérdés most már csak az, hogy mennyire tekinthető Herberstein kompetensnek a szóban forgó nyelvek összehasonlításában. Bátran kijelenthetjük, hogy teljes mértékben, minthogy oroszországi küldetése során hosszasan időzött a kipcsak nyelvű tatárok (az Aranyhorda leszármazottai) között, és azoknak szokásaival, nyelvével is foglalkozott. A 16. század közepén olyan alapvető nyelvészeti következtetésre jutott, amely a jelenkori turkológia kutatási eredményeivel is teljes összhangban áll.665 Figyelemre méltó az is, hogy Herberstein véletlenül sem téveszti össze a kunokat a (magyarországi) tatárokkal. Lehet, hogy a megelőző száz év folyamán a magyarországi tatárok teljesen beolvadtak a rokon kunokba? Úgy gondoljuk, hogy igen, de nem nyomtalanul. Ha kételkednénk a nyugati tudós diplomata szavaiban, akkor hallgassunk meg egy keleti utazót is, nevezetesen Šeyh Ali oszmán-török írót, aki 1588-ban Buda környékén tett utazásában ezt mondja: „madzsar név alatt ismeretes nemzet, kik között Budun (=Buda) városa vidékén elszórt falvakban sokan találtatnak, kik ruházatban és szokásban tatárok, 665 Kiskunhalas város története. 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török

kor végéig. Kiskunhalas, 2000, p. 363.

212


s egy részök a tatár nyelvet beszéli.”666 A beszámolóból Mándoky István további fontos részleteket közöl. Eszerint Ali efendi „meghallgatta legendáikat és történeteiket, s úgy találta, hogy azok sokban megegyeznek a mohamedánok történeteivel.”667 A török utazó tudósítását Gyárfás István ügyesen kapcsolja össze a mi vidékünkön található tatár előtagú helységnevekkel és a kun Miatyánkkal, amely szerinte tatár nyelvű. Íme Gyárfás következtetése: „A Budun vagy Buda vidéke önként vezet bennünket a mai Kún, hajdan Tatár sz.-Miklós, Tatár-sz.-György környékére, hol bizonyosan kúnokkal vegyest laktak a tatárok, de a kiknek ekkor már csak egy része beszélte a tatár nyelvet, a többiek a ker. vallás, még inkább a reformátió hatása alatt elfeledte a tatár nyelvet, s az itt lakott magyar és kún lakosok között megmagyarosodott: régi nyelvök emlékéül a kún.-sz.-miklósi kúnnak nevezett tatár miatyánkot hagyván az utókorra.”668 Šeyh Ali útibeszámolójának tudományosan is helytálló értékelését Mándoky István végezte el. „... a Šeyh Ali-féle tudósítást sem értelmezhetjük másként, mint a kunokról, a kun nyelv, a kun szokások és viselet XVI. század végi meglétéről való híradásként... A kun nyelv e korbeli, tehát a reformáció idején való meglétét a török utazó híradásával közel egyidőben keletkezett magyarországi kun szövegemlékeink egy része is bizonyítja.”669 Az ehhez a korszakhoz köthető legismertebb szöveges emlékünk a kun Miatyánk, amely a kun nyelv hiteles emléke, magyar földön keletkezett fordítás. A reformáció korában (a XVI. sz. vége felé) vagy nemsokkal utána a protestánsok által használt magyar nyelvű imaszöveg alapján készült.670 Erre utal a szövegben levő számos hungarizmus és egy magyar szóból képzett ige is. Ennek alapján bizonyos, hogy a kun nyelv a reformáció magyarországi terjedése idején még élt.671 A kunra fordított Miatyánkot valamikor a XVII. század végén, XVIII. század elején jegyezhették le, amikor a kun nyelv már nem élt. 666 667 668 669 670 671

Gyárfás II: p. 165. Mándoky 1993, p. 13. Gyárfás II, p. 165. Mándoky 1993, p. 13. Máté evangéliuma 6. részének 9-13. versei. Mándoky 1993, p. 13.; A kun miatyánk azonban a XVI. sz.-ban nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is el volt terjedve (Mándoky 1993, p. 37.).


213

Telegdi János (1575-1647?) tett először ismertté egy bizonyos kun Miatyánkot magyar nyelvtanában.672 A főleg szóbeli hagyományozás útján fennmaradó értelmetlen szöveg az évszázadok során nagyon sokat romlott. Jelenleg több tucatnyi különböző mértékben torzult változata ismeretes. Közülük a helyi vonatkozású és saját egykori gyűjtésemből származó változatot közlöm: Bezen attamaz kenze kikte szen lészen szen adon dösön szen küklön nitziengen gerde ali kikte bezen akomezne oknemezne bergezge pitbütör küngön ill bezen menemezne neszen bezde jermez berge utrogergene illme bezne algyamanna kutkor bezne algyamanna szen börsön boka csalli batson igye tengria. Ámen. (Szappanos Lukács, Kunszentmiklós, 1968) A fentihez hasonló imaszövegek tanulmányozása alapján Mándoky István arra figyelmeztet, hogy a miatyánk-szövegek csak igen feltételesen használhatók hangtörténeti következtetések levonására.673 Ennek ellenére egy-két következtetés megalapozottnak látszik. Többek között az, hogy a miatyánk gy- kezdetű szavai alapján feltehető akár 17. sz.-i kölcsönzés is.674 Ennek nem mond ellent az attamaz ‘atyánk’, adon ‘neved’ és borszány ~ borszon(y) szavakban lezajlott ï>a ~ ï>o hanghelyettesítés sem. Ugyanakkor a 16. sz.-nál korábbra mutatnak a bezen / bezén (< bizim) ‘a mi; mienk’; kenze (< kim-si¾) ‘(a)ki vagy’ jelentésű szavai. Nehezen értékelhtő a miatyánk kekte ~ kikte (< kökte) ‘égben’ szavainak a vokálisa. 672 Mándoky 1993, p. 36. 673 Mándoky 1993, p. 60. 674 L. fentebb a ¤>gy hanghelyettesítésről írottakat is.

214


Az ö>e (ë) hangváltozás egyes magyar nyelvjárásokban már a 15. sz. előtt megtörténhetett, amint ezt kun neveink egy része mutatja: Therthelzallas (

215

barag~barág (hosszúszőrű kutyafajta), kandzsika (ostor), kórhány (halom és/vagy a mellette levő terület), csollák~csolák (sánta; kancsal) stb. A további kutatás feladata lesz hangtörténeti elemzéssel megállapítani az átvétel lehetséges idejét. Erre, ahol lehetett, kísérletet tettem tanulmányom megelőző bekezdéseiben. Befejezés, összegzés Befejezésül tekintsük át azokat a kun nyelvi emlékeket, amelyek a kun nyelv magyarországi létének és hosszabb-rövidebb ideig tartó használatának a bizonyságai. Az alábbi kun nyelvemlékcsoportokról beszélhetünk: I. Szövegemlékek: 1. kun miatyánk 2. halasi ének 3. asztali áldás 4. köszönési és köszöntési formulák 5. gyermek-mondókák, kiolvasó versek, játékszók. II. Szórványemlékek: 1. kun eredetű személy- és helynevek: a/ nevek az egykori és mai Kis- és Nagykunságról; b/ nevek a Kis- és Nagykunságon kívüli területekről (ha kun eredetük bizonyítható); 2. a magyar nyelv kun jövevényszavai: a/ a magyar köznyelv kun eredetű szavai; b/ a kis- és nagykunsági területeken és a velük szomszédos vidékeken élő tájszók. Két 16. századi forrás egybehangzó állítása szerint Magyarországon még a század vége felé is beszélték a kun nyelvet. Ezt az állítást támasztja alá a reformáció vonásait magán viselő kun miatyánk, amely mindenképpen, egyes nyelvi vonásaiban is, a 16. századhoz köthető. Bizonyára nem alaptalanul állította Ottrokocsi Fóris Ferenc a 17. sz. végén, hogy a jászok és a kunok nem tekinthetők idegennyelvű nemzetiségnek, mert már magyarul beszélnek. Így jelenlegi ismereteink alapján – Mándoky Kongur Istvánnal egyetértve – a kun nyelv kihalását a 17. század elejére tehetjük. Még a nem túl gazdag kun nyelvi emlékanyag számbavétele után is bátran állíthatjuk, hogy egy nép legmaradandóbb kulturális öröksége maga a nyelv. Hol van ma már a kun népviselet, hol vannak az ősi szokások?

216


Mi maradt meg a kun folklórból? Gyakorlatilag semmi. Megmondható-e teljes bizonyossággal, hogy egy rozsdaette kardot ki forgatott? Aligha. De a kun vezérek és nemzetségfők nevét oklevelek őrzik, az egykori ősi kun szállások neve ismerősen cseng fülünkben, kun őseink messzi Ázsiából magukkal hozott szavai pedig évszázadok óta gazdagítják édes magyar anyanyelvünk kincsestárát.

Ősgörög magyar kun nyelvrokonság?

217

Ősgörög-magyar-kun nyelvrokonság?677

„Meghökkentő felfedezések” – kezdi könyvismertetését Fábián József a Bakér Mente ez év májusi számának 6. oldalán. Az ismertetett mű (dr. Aczél József: Ősgörög eredetünk és a kun-szkíta nyelv) szerintem már első, 1924-es kiadása idején sem tartalmazott meghökkentően új felfedezéseket, minthogy lényegében Horvát István történész pontosan száz évvel korábbi – egyébként teljesen alaptalan – görög-magyar szóegyeztetéseit ismételte meg. Annál inkább meghökkentő, sőt elszomorító az a jelenség, hogy a hozzá hasonló felfogásban, kellő szaktudás nélkül megírt munkák gombamód szaporodnak az utóbbi években. Ezt a folyamatot erősíti a szóbanforgó könyvet megjelentető Fríg Kiadó is. Ugyanis sorra jelennek meg nála a magyarság őstörténetével és ősnyelvével foglalkozó, a korszerű tudományos eredményeket és kutatási módszereket tüntetően mellőző könyvek. Az utóbbi időben látott napvilágot pl. Mesterházy Zsolt: Honfoglalások kora (Kr. e. 2200-Kr. u. 1250), Cser Ferenc-Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében, Varga Csaba: HAR, avagy Európa 45000 éves szellemi és nyelvi öröksége. (Jómagam turkológusként közel harminc éve kísérem figyelemmel a magyar őstörténet és vele együtt a magyar nyelvtörténet kutatását, azonban a fent nevezett szerzőket nem ismerem. Ez nem is csoda, hiszen pl. Cser Ferenc anyagtudós, Darai Lajos pedig filozófus.) Az utoljára említett Varga Csaba, aki mellesleg a Fríg Kiadó alapítója, (el)ismert filmrendező, filmproducer, festőművész, matematikus, grafikus és zeneszerző is egyszemélyben. Azon egyáltalán ne akadjon fenn a nyájas olvasó, hogy az iménti felsorolásból kimaradt a „nyelvészmesterség”, jóllehet Varga Csaba sorra jelenteti meg nagy horderejű nyelvészeti, nyelvrokonsági kérdéseket megoldó könyveit. Hiába, vannak akiknek anélkül is megy, hogy hosszú éveket töltenének valamelyik egyetemen nyelvek, nyelvtörténet és egyéb hiábavalóságok tanulmányozásával. 677 Bakér Mente (Kunszentmiklós-párti lap), XVII. évf. 8. sz., 2006. augusztus, p. 6.

218


Aczél József művének új kiadásához Varga Csaba, a sokoldalú művész írt útószót, amelyben kijelenti egyebek között, hogy a szerző „nagyszerű eredményét csak elfogadni lehet ... vagy hallgatni róla”. Miért is? „Mert igaz kincs e könyv minden egyes sora” – válaszol a feltett kérdésre maga Varga úr, a szerkesztő. Én pedig e „nagyszerű eredményt” elfogadni nem tudom és ezt elhallgatni sem akarom. Lássuk hát, mit állít Aczél dr., a fiumei leánygimnázium magyargörög szakos tanára és igazgatója, e felmagasztalt régi-új munkájában? Nem kevesebbet, mint azt, hogy a magyar nyelv szókincsének kilenctized része görög, s nagyjából ez az arány vonatkozik nyelvtani rendszerünkre is. Kijelenti továbbá, hogy fajilag ősgörögök vagyunk. És ezzel még nincs vége. Szerzőnk újabb „felfedezést” tesz: „A kun nyelv sokkal inkább megőrizte az ősgörög grammatikai alakokat mint a magyar, a szavak eredeti alakjait is sokszor megtaláljuk itt, hangtana is még a régihez húz és szókincse sokkal gazdagabb a magyarnál. Látszik, legalább is két ezer éve annak, hogy a kun és magyar elvált egymástól mint az ugorszkíta két különálló dialektusa.” No, ez aztán már tényleg meghökkentő és ráadásul nem is igaz! Meghökkentő az ilyen vélekedés azok után, hogy a magyar tudományos életben a 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiben lezajlott az „ugor-török háború” néven ismert tudományos vita, amelynek során igazolódott, hogy a magyar finnugor nyelv. Az összehasonlító nyelvtudomány fejlődésének és az azóta vizsgált finnugor, magyar és egyéb nyelvi tényanyag bizonyságának köszönhetően ez a tétel egyre szilárdabb, manapság már tulajdonképpen cáfolhatatlan. Persze mindenki abban hisz, amiben akar, ami neki tetszik, még akkor is, ha a valóság esetleg egészen más. Sokan nem tud(hat)ják, hogy a nyelvek életét és fejlődését is tőlünk független törvények, szabályok irányítják. Ugyanígy alapvetően elhibázott a kun-magyar nyelvrokonság feltételezése is, jóllehet az sem Aczél dr. „felfedezése”, mivel már a 17. század végén vagy még korábban megtörtént. Az „ugor-török háború”-val egyidőben, részben annak hatására ez a tévhit is végleg megdőlt. A vita gyors lezárulásához hozzájárult Kuun Géza gróf, aki 1880-ban Budapesten kiadta a Krím-félszigetről származó, 14. századi keletkezésű ún. Kun Kódex (Codex Cumanicus) teljes szövegét. A kódexhez írt latin nyelvű előszavában Kuun Géza határozottan utal a kódex kipcsak-török


219

nyelvezetének és a magyarországi kun nyelvemlékeknek a nagyfokú azonosságára. Ha Aczél dr., akárcsak felületesen is, megvizsgálta volna a Kun Kódex szóanyagát, rájöhetett volna, hogy abban egy fia magyar szó sincs! De nyilván nem tette, s ezért állította, hogy Szinnyei József magyar tájszótárának 40 ezer szavából 30-35 ezer a kun szó, ami enyhén szólva is komolytalan dolog. A magyarországi kunok szókincséből a fenti mennyiségnek még a 35-öd része sem került át a magyar nyelvbe. Ez azonban bőven elég volt Kuun Gézának ahhoz, hogy az egykori kunok török nyelvűségét minden kétséget kizáróan megállapítsa. Igaz, a klasszika-filológiai végzettségű Kuun Géza gróf a héberen és a szíren kívül jól ismerte még az arabot, a perzsát, sőt a török nyelveket is... Aczél József helyi vonatkozású adatai is kétes értékűek, nyilvánvalóan szájhagyományból származnak. Ilyen a Tatársoron lakó Akil vajda és a kun Ocül (Ozul) vezér személye és neve. Igen merész ötlet lenne azt feltételezni, hogy egy 1279-es oklevélben szereplő kun előkelő Uzur (Uzor) neve fennmaradt volna Ozul változatban egészen a 17. század végéig. Másik, hasonló nevű kun vezért viszont a források nem említenek. Mindenesetre elfogadhatatlan a magyar Acél családnévnek az állítólagos kun Ocül személynévből való keletkezésére történő utalás, valamint az erre a minden alapot nélkülöző népetimológiára épített rokoni kapcsolat feltétetelezése. Tudniillik a kunban elképzelhetetlen egy „ocül”-féle vegyes hangrendű szó és nem volt benne „c” mássalhangzó sem. Az „ozul” török szempontból nem hangzik rosszul (ha egyáltalán hiteles!), ám abból sehogy sem lehet levezetni a magyar acél szót, amelynek különben is megvan a maga tisztességes etimológiája. Végül rámutatnék arra, hogy Varga Csaba miért ajánlja oly lelkesen Aczél dr. „felfedezéseit”. Szemmel láthatóan azért, mert azok egybevágnak az ő fantazmagóriájával, amely szerint „...a ma magyarnak nevezett nyelv kitalált nyelv...., legalább 40.000 éve találták ki..., szükségszerűen az ókor kezdetét megelőzően is itt volt Európában (és a teljes mediterráneumban)...; [a magyar] Európa ősnyelve, s benne, mint bölcsőben nevelkedtek fel, váltak kultúrnyelvvé az úgynevezett indoeurópai nyelvek, beleértve az ógörögöt és a latint is...”. A magyar nyelvet eddigi története során már 210(!) nyelvvel, nyelvcsaláddal vetették egybe. Íme, egy kis válogatás: héber, egyiptomi, sumér, etruszk, baszk, perzsa, görög, török, kínai, szanszkrit, angol, tibeti,

220


örmény, német, latin stb. Ezek után nem irigylem a tisztelt, ám nyelvészetben és magyar őstörténetben járatlan olvasót, aki megpróbál ebben a rengetegben eligazodni. Ajánlatos továbbra is több forrásból tájékozódni. Vigyázat! Nem mindegyik könyv minden egyes sora „igaz kincs”.


221

A kunszentmiklósi lakodalmas töröközés szokásához678

Egyik országosan ismert népszokásunknak megfelelően különböző mulatságokon álruhás, álarcos hívatlan vendégek jelennek meg. Még a legnagyobb lakodalmakba sem volt lehetséges mindenkit meghívni. Így aztán, akik nem tartoztak a rokonsághoz, vagy akiket nem hívtak meg a mulatságra, egyszer csak megjelentek a lakodalmas háznál, kaptak enni, inni és még táncolhattak is. A Dunántúlon például a vőlegény barátai mentek el a lakodalomba egy megbeszélt időben a násznépet mulattatni. Győr-Sopronban a „háromtáncosok”, az Alföldön pedig álarcos hívatlan vendégek tűntek fel a lakodalmakban. Móricz Zsigmond írja „Pillangó” című regényében, hogy Debrecenben „maszkának járnak” s már fényes nappal ott ténferegnek a vendégek között.679 A Nagykunságban a lakodalom elmaradhatatlan szereplői voltak a „mókusok”, majd később a „szűrös vendégek”. A vendégek közül ketten felöltöztek „mókusnak”. Egyikük rissz-rossz férfinadrágot és piszkos kalapot, másikuk meg rongyos női ruhát vett magára. Arcukat bekormozták, szájukba hasított végű lúdtollat tettek és azon keresztül beszéltek, nehogy felismerjék őket. A férfi pajzánul udvarolt a nőnek, táncoltak egymással és a vendégekkel. A „mókus-járás” csökevényes formájaként maradt meg a másik szokás, amikor is az ún. „szűrös vendégek” jelentek meg a lakodalomban. Ők azonban, a „mókusokkal” ellentétben, már hívatlan vendégek voltak. Táncoltak egyet, kaptak enni-inni és elmentek.680 678 Redemptio (A jász és kun települések honismereti lapja). Jászberény, VIII. évf. 3. sz.,

2001. június, pp. 12-15. 679 Dömötör Tekla: A népszokások költészete. Bp. 1974, p. 58, Tálasi István: Kiskunság.

Bp. 1977, p. 309. 680 Bellon Tibor: Nagykunság. Bp. 1979, p. 212.

222


Ugyancsak a Nagykunságból ismerjük a „maskurákat”, akik a disznótoros házakat látogatják meg a vacsora idején, vagy azután, s akik a „szűrös vendégekhez” hasonlóan öltöznek fel, arcukat bemázolják, hogy ne lehessen rájuk ismerni. Tréfás jókívánságokat mondanak a gazdának és a vendégeknek, ha lehet táncoltak, végül ajándékot kapnak és távoznak.681 Efféle hagyományt követnek egyes magyarországi sváb településeken is. Ha a kunszentmiklósi „töröközés” szokásához hasonló népszokások után a Duna-Tisza köze, vagy a Kiskunság területén nyomozunk tovább, már jóval több egyező vonást találunk. Kiskunhalason ismert a „tyúkverő” szokás682, Kalocsán a „maskarák” járnak disznótorkor, Orgoványon ismerik a lakodalmi „maskarázást”, Szabadszálláson és Fülöpszálláson a „maskarásokat” illetve a „maszkásokat”. Amint láttuk, a hívatlanok vagy álarcosok tánca és a hozzá kapcsolódó szokások különféle formában többfelé ismeretesek. Ezek a szokások vidékenként tetszőleges dallamokkal és táncokkal járnak együtt.683 A Kiskunságban azonban e népszokásoknak különös arculatuk van. Ez jórészt a maskarás hívatlanok bizarr, különös viselkedésének és táncának köszönhető. E szokás központjának Kunszentmiklós tekinthető, ahol a különösség a szokáshoz kapcsolódó szövegekben is megnyilvánul.684 E rövid bevezető után most már lássuk, milyenek voltak a kunszentmiklósi lakodalmak „törökjei” és mit csináltak a lakodalomban. Népszokásunkat az egymást követő mozzanatok sorrendjében kívánjuk bemutatni. Általában azok a férfiak, fiatalok vagy idősebbek, mentek el töröknek, akiket a lakodalomba nem hívtak meg. Négyen-öten, néha hatan is, összebeszéltek úgy egy héttel a lakodalom előtt. Ha több lakodalmat tartottak a faluban egyszerre, abban is megegyeztek, hogy melyikbe fognak elmenni. Már ekkor elkezdték összeszedni a szükséges rossz ruhákat, készítették az álarcokat és az egyéb kellékeket. 681 Bellon: Nagykunság, p. 216. 682 A szereplők öltözete hasonlít a töröközőkére. A lakodalom utáni reggel a legények

végigjárják azokat a házakat, amelyeknek lakói hivatalosak voltak a lakodalomba, egyikük szóval tartja a háziakat, a többiek pedig igyekeznek valamit (tyúkot?) lopni. (Thúry József közlése alapján Benedek Elek írja.) 683 l. Magyar Népzene Tára III/A kötet. [rövidítve: MNT] 684 l. MNT III/B p. 388.


223

Amikor eljött a lakodalom estéje, beöltöztek. Több jellegzetes figura volt közöttük. Baky Lajos emlékezete szerint az 1870-es években még turbános török katonának(!) öltöztek.685 Volt aki mészárosnak (hentösnek) öltözött. Fehér kötő volt előtte, s valamilyen rigmust kellett mondania. Akadt, aki ördögnek maszkírozta magát. Piros szarva volt, hegyes orrú cipőt viselt, derekára meg valódi csikófarkat kötött. Ezt teletűzdelte gombostűkkel, mert előre tudta, hogy a vendégek között biztosan akad majd egy, aki megfogja, illetve jól megmarkolja. Néhol csikósnak is beöltöztek. A csikós öltözete bőszárú ing, pitykés mellény és bőszárú gatya volt. Kalapját árvalányhaj díszítette. Az is előfordult, hogy egyikük katona-jelmezbe bújt. Régen még medve is volt közöttük. Az egyik legényt subával leterítették, nyakába kolompot kötöttek és láncon vezették686. A töröközők egyike, méghozzá a legerősebb, feltétlenül asszonynak öltözött. Ez lett az asszonytörök. Hogy miért a legerősebb legénynek kellett asszonynak öltöznie, azt később meglátjuk. Az asszony karján ott volt egy kosár, kezéből meg nem maradhatott el a nagy főzőkanál, amellyel nagyokat ütött, ha a szoknyájához nyúltak. A hagyomány szerint mindegyik hívatlanon fehér szövetből készült, egész arcot eltakaró lárva, azaz álarc volt, amelyet a száj vonalában és a szemeknél kivágtak, a szájnyílás szélét piros, a szemöldököt pedig fekete színűre festették.687 A felsoroltakon kívül a népi találékonyság más alakokat is teremthetett, de a legelterjedtebbek ezek voltak. Arról, hogy az egyes figuráknak mi a szerepük, majd akkor szólunk, ha törökjeink már ott lesznek a násznép között. Ha már beesteledett, a „törökök” beöltöznek, s elindulnak a lakodalmas házhoz. Megérkezésük ideje általában a vacsora és éjfél közé esik. A lakodalmas háznál behúzódnak az udvar egyik szegletébe s onnan hívatják ki a vőfélyt vagy a gazdát. Csendesen közlik vele, hogy kik is a jövevények. Ezt azért teszik, hogy jelezzék, tisztességes szándékkal jöttek, nem akarnak botrányt okozni. Néha a nevüket felírják egy darab papírra és azt adják oda. 685 Tálasi: Kiskunság, p. 311. 686 Tálasi: Kiskunság, p.311. 687 MNT III/B p. 558.

224


A vőfély ezután bemegy és megkérdezi a gazdától, esetleg a násznagytól, hogy beengedi-e a törököket. Ha az azt mondja, hogy be, akkor újra kimegy hozzájuk és megkérdezi: „Hoztatok-ë levelet?” Mire a törökök átadnak neki egy üres papirost. A vőfély elveszi tőlük és elindul befelé, a „törökök” meg mennek utána szépen, libasorban. Amikor beérnek a tánchelyiségbe, a vőfély megáll a küszöbön belül és „olvassa” a beköszöntőt a papírról. Közben a „törökök” kint várnak. A lakodalmas nép meg találgatja, hogy ugyan kik lehetnek a jövevények.688 Egy másik – talán régebbi – szokás szerint a „törökök” érkezését a következőképpen jelentették be: „…a vőfély a násznagy elé lép: V.: «Jelentem kigyelmednek egész alázatossággal, hogy odakinn valamely jövevény emberek vannak, a kik engedelmet kérnek bátor bejövetelükre.» N.: «Van-e igazság-levelük?» V.: «Igenis, itt van, tisztelem kigyelmedet.» A násznagy átveszi és fennhangon olvassa: «Mi, Ámérikából jövő vándorló törökök, jó járatban lévők, ez helyt elesteledtünk, ha megengedtetnék, hogy kigyelmetek házában megpihenhessünk, úgy mint szegény török emberek.» N.: «Bejöhetnek».”689 Másutt meg az a szokás, hogy amikor a törökök elérnek a küszöbig, akkor a cigányok tust húznak, erre csend lesz, majd megszólal a vőfély: „Hoztatok-ë úti levelet?” Erre a „törökök” átadnak egy üres papírlapot, amelyről a vőfély nagy tudálékosan felolvassa a beköszöntőt, amelynek két fő- és sok-sok mellékváltozata ismert. Néha mindkét változatot elmondják.

688 MNT III/B pp. 557-558. 689 Baksay Sándor: A Jász-Kunság. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és kép-

ben. 7. kötet. Bp. 1891, p. 92. (Egyébként itt a szokásnak csak igen szűkszavú leírását találjuk.) Tálasi: Kiskunság, p. 312.


225

A „törökök” beköszöntése (I. típus, A-változat) Ezök a törökök gyüttek Törökországbul Gyüttek ám az öreganyjuk keserves kínjábul. Látom az életöd nem igen gyönyörű, A hátad közepin búcsút jár a tetű. Ződ erdőben tekerik a gúzst, Lapos tetű a hátadrul szödje lë a húst. Ha ezé az ëgy pohár boré elcsúfítottad magadat, Ögye ki a fene a két sor fogadat. Ösmertem apádat, jómódú embör vót, Az ünneplő nadrágján ëgymást borította a fót. Hagyott is neköd sok szép vagyonot, Hat ökörnek rissz-rossz kötelit, Mög annak a helit. Kérdöztem apádat, van-ë náladnál nagyobb ökre, Azt mondta, hogy nincsen. Fő kék írni a nevedet Ëgy nagy tökre, Fővinni a montenegrói nagy högyre, Onnan lëgurítani a vőgybe, Hogy vesszön el a híröd-neved mindörökre. (Tálasi 312-313.) (I. típus, B-változat) Ezök a törökök gyüttek Törökországbú, Gyüttek ám az öregannyuk valagábú! Látom, az életötök a nagy fáradozás után nem valami gyönyörű, Mert a hátatok közepe úgy néz ki, mint ëgy mögtépött kesejű. Az erdőben tekerik a gúzst, Ögye lë a fene a hátatokrú a húst! Hogy ezért az egypár pohár borért elcsúfítottátok magatokat, Ögye ki a fene mindkét sor fogatokat!

226


Ösmertem apátokat, jómódú embör vót, Ünneplő nadrágján ëgymást b...ta a fót. Így hát hagyott is nektök sok szép vagyont, Hét ökörnek a helit, mög annak rissz-rossz kötelit. Így hát föl kék írni a nevetöket ëgy nagy tökre, És azt fölvinni a montenegrói nagy högyre, És onnét lëgurítani a völgybe, Hogy veszne el a hírötök-nevetök örökre! Húzd rá! (Komlósdi Jónás 53 éves, MNT III/B 558.) A szövegekben, amint láthatjuk, erősen keverednek a köznyelvi és a tájnyelvi szavak, szófordulatok, ami általában jellemző a vőfélyversekre, illetve mondókákra. Lássunk két beköszöntő verset a második típusból, amely a szabadszállási maskarázás közben mondott beköszöntőre hasonlít: A „törökök” beköszöntése (II. típus, A-változat) Törökök érkeztek nagy Törökországbul Északindiának vad majom fajábul, Elöl jön a dühös, kicsit biccent balra, Rögtön elsorolom, hogy kinek a fia. Itt van ez az első, Atillának vére, Egy kicsikét biccent a kezefejére, Szereti a kártyát, a borból meg sokat, Ki jövendölte a hírös táltosokat. Itt ez a második, Rákóczi unokája, Hogyha muzsikálnak, rözög a bokája Bajusza még nincsen, de majd lesz, mondhatom, Ha bekenyi száját lekvárral vastagon. Itt ez a harmadik megin derék legény, Olyan mint egy tepsi jól kiszáradt lepény.


227

Na öcsém, mondhatom, oda a becsület, Mert ez a sok leány a szemedbe nevet, Mikor mosdottál, talán a múlt nyáron? Állj egy kicsit hátra, hogy senki se lásson. (Tálasi 313-314) (II. típus, B-változat) Ezök a törökök gyüttek Törökországbú Északindiának vadmajom fajjábú. Itt van ez az első, Attilának vére, Egy kicsit biccent a kezefejére. Szerette a kártyát, a borból a sokat, Kijövendőlte híres táltosokat. Itt ez a második, Rákóczi unokája, Hogyha muzsikálnak rezeg a bokája. Bajusza még nincsen, de majd lesz, mondhatom, Ha bekenyi száját lekvárral vastagon. Itt ez a harmadik, megint derék legény, Olyan, mint egy tepsi jól kiszáradt lepény. No öcsém, mondhatom, oda a becsület, Nézd, a vendégsereg a szemedbe nevet. Mikor mosdottál, talán a múlt nyáron? Állj egy kicsit hátrább, hogy senki se lásson! Elöl gyün a dühös, kicsit biccent hajszra, Nosza, szép vitézek, ugorjatok táncra! (Bernáth Gábor, 69 éves) Akár hat „török” beköszöntésére is alkalmas az a változat, amelyet Rudinszki István, a kiváló kunszentmiklósi vőfély jegyzett le Szappanos Lukács népművésztől, az egykori „Gyöngyös bokréta” néptáncegyüttes táncosától:

228


(II. típus, C-változat) Törökök érköztek nagy Törökországbú, Észak-Indiának vadmajom fajábú. Elő gyün a dühös, kicsit biccent balra, Mingyá elsorolom, hogy kinek a fajja. Itt ez az eső690; Atillának vére, Ha táncol, biccent a keze fejére. Szereti a kártyát, a borbú mög sokat, Kijövendőte a hírös táltosokat. Itt ez a második: Rákóczi unokája, Ha szól a muzsika, rözög a bokája. Bajussza még nincsen, de majd lösz, mondhatom, Ha bekenyi a száját lékvárra691 vastagon. Itt ez a harmadik; mögin dérék692 legény, Olyan, mint égy693 tepsi jól kiszáratt lepény. No, komám, mondhatom, oda a böcsület, Mer ez a sok szép lány mind a szömödbe nevet. Mikó mosdottá? Talán a mútt nyáron? Ájj égy694 kicsit hátra, hogy sénki695 sé696 lásson! Ennek a neve mög Kutyaütő Pétör, Az én szavamat hagasd697 mög még égyször698. Kívánom téréád699 a könnyű nyavaját, Hideglelés érjön, s negyednapos rontás. Több neved napját tőcsd égy700 nagy tengör partyán, Utójjára csüngjé magos akasztófán. 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700

éső (első). lëkvárrá (lekvárral). dërék ëgy ëgy sënki së hágasd (hallgasd). ëgyször tërëád ëgy


229

No és té701 ötödik vitéznek termötté, Mer amint látom, sok gombócot ötté. Nyárba a legyekke702 sokat vitézkötté, Kövess engöm pajtás, hogyha mögszeretté. Na és té703, hatodik, öszöm a lelködet, A verebek árnyékát mind a fődhő veröd, Kereköggy a táncba, az löszön a béröd. (Szappanos Lukács704) Eközben a „törökök” ott állnak az ajtóban, a násznép pedig kacag rajtuk. Amikor elhangzik a beköszöntő, a vőfély elkiáltja magát: „Rántsd rá, cigány! (Húzd rá!)” Erre a zenészek elkezdik játszani a „törököst”, a „törökök” meg nekilendülnek a táncnak. A XIX. század hetvenes éveiben a „törökök” még ezt énekelték bevonulás közben a „törökös” zene első felére: „Alla, alla manga dúra, csiga pé, csiga pé.” A szöveg további része hiányzik.705 Ma már azonban a törökök némán jönnek be, nem is szólnak egész idő alatt senkihez, csak mutogatnak. A kunszentmiklósi törökös melódia különböző variánsaival együtt megtalálható a Magyar Népzene Tára oldalain.706

të legyekké (legyekkel). të közli: Rudinszki István: Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem. Lakodalmi szokások Kunszentmiklóson és környékén. Bp.-Kunszentmiklós 1994, pp. 243-244. 705 Illyés Bálint: Kiskunsági krónika. Kunszentmiklós 1975, p. 90, Tálasi: Kiskunság, p. 311. E szövegrészlet török, közelebbről pedig kun eredetét gyaníthatjuk, minthogy a gyér számú magyarországi kunnak tartott szövegemlékekben (pl. a Halasi énekben, és a szintén kunszentmiklósi származású köszöntésekben), sőt egyes kunsági népdalokban is felfedezhetjük Allah nevét Ala, Alla, Álla, Aló stb. alakban, ami a kunok egy részének hajdani mohamedán hitére enged következtetni (vö. Mészáros Gyula, Magyarországi kún nyelvemlékek. Bp. 1914, p 16; Mándoky Kongur István, A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag 1993, p. 13). 706 MNT III/B pp. 167-169. Ennek egyik változatát mutatja mutatja be az 1. számú kotta. 701 702 703 704

230


1. sz. kotta: A kunszentmiklósi törökös dallam (MNT III/B, p 167.) Ha a cigány nem tudta a törököst, megelégedtek más, hasonló ritmikájú zenével is (pl. Szekéroldal, vendégoldal..., Sej, haj, daganat..., Mögy a kocsi agyagé... stb.). Az ún. janicsárzene ritmusát utánzó hangszeres dallamok a XVIII. sz. végén, a török hangszerekkel együtt váltak divatossá Közép-Európában.707

707 vö.: Darvas G., Zenei zseblexikon. Bp. 1978, p. 237; Sudár B. - Csörsz I., „Trombita,

rézdob, tárogató...” A török hadizene és Magyarország. Enying 1996, pp. 72-81.


2. sz. kotta: Sej, haj, daganat (MNT III/B, 169. o.)

3. sz. kotta: Szekéroldal, vendégoldal (MNT III/B, 226. o.)

231

232


Most nézzük, hogyan táncolnak a „törökök”! A helyiség közepén szabadon hagyott körben jobbról balra haladnak. Ha csikós van közöttük, az jár elöl. Az első körben a vőfély vezeti őket, de azután beáll a kör közepére és onnan bíztatja őket: „Haj, karikára!”, s közben maga egyéni táncot lejt. Amikor pedig az ugróshoz érnek, azt kiabálja: „Csak a padlásig!” Volt úgy, hogy a vőfély fél óráig is táncoltatta őket.708 A törökök tánca három fő motívumból állt. (Egyébként ki-ki kedve szerint szabadon is táncolhatott.) 1. motívum: sima polkalépésekkel (sasszé) haladnak körbe, jobbról balra (2 kör), Tálasi leírása szerint ezt hátratett kézzel történő helyben bokázás előzi meg;709 2. motívum: az ugrálós; két lábbal együtt jobbra, balra, jobbra (itt aprózva: jobbra-balra-jobbra) ugranak, majd kettőt balra ugranak és megint apróznak; 3. motívum: forgós, fél lábon balra forognak és tapsolva kiverik a zene ütemét, majd fölváltva 1 forgás következik a jobb lábon, egy a balon (1 kör); 4. motívum: ismét sima lépés, majd kezdődik az egész elölről. Tánc közben az a cél, hogy minél magasabbra ugorjanak. 710 Végül, ha már a „törökök” beleizzadtak a táncba és a vőfély is megelégeli, akkor a cigányokkal 2-3 friss csárdást húzat nekik. Erre a „törökök” táncolni hívják a menyasszonyt, meg a koszorúslányokat, akik nem akarnak menni, de a „törökök” előráncigálják őket a legények háta mögül. Az asszonytörök is nőket táncoltat, de ha valamelyik férfi vele akar táncolni, mennie kell. Ekkor leselkedik ám az asszonytörökre a legnagyobb veszély, mert az a férfi, akivel táncol, mindenáron földhöz akarja vágni, hogy így megszégyenítse. Ilyenkor szüksége van minden erejére, no meg a fakanálra. Különben is folyton háborgatják, fogdossák és a szoknyája alá akarnak benézni. Ha meg véletlenül sikerül leteperni, akkor a vendégek egyértelműen csintalanságra bíztatják a hempergő párt. Ezután az „asszony” szégyenében ki is szalad, hacsak újra meg nem fogják711. Rudinszki István ismertet egy jól bevált fogást, amellyel a baj megelőzhető: „Én annak ellenére, hogy harmincnál is többször voltam törökként nőnek öltözve, egyszer sem jutottam erre a sorsra. 708 MNT III/B p. 558, Komlósdi Jónás. 709 Tálasi: Kiskunság, p. 314. 710 MNT III/B 558, Komlósdi Jónás; vö. még: Gőnyei S., Kunszentmiklósi törökös

tánc. In: Ethnographia 58 (1947), 81-82. 711 MNT III/B p. 558.


233

Ez az édesapámtól tanult megengedett trükknek volt köszönhető: fakanalamat a férfipartnerem tarkóján keresztbe fogva, a gégéjére tett két hüvelykujjammal tetszésem szerint tudtam szabályozni annak lendületét.”712 Amíg a „törökök” a lakodalmas háznál tartózkodnak, sűrűn kínálják őket itallal. Kínálgatásuk már az udvaron megkezdődik, amikor a vőfély kimegy hozzájuk. Sok helyen arra törekedtek, hogy minél jobban leitassák őket. A csárdás után a vőfély egyszer csak elkiáltja magát: „Haj, ki, haj!” s a „törökök” erre már szaladnak is kifelé. Máshol a vőfély az úgynevezett hazaküldő verssel bocsátja el őket: Fekete tyúkom tollastú, Vigyön a fene gazdástú. Öleget ittá, táncótá, Vigyön a fene haza má!713 Kint az udvaron megint borral kínálják őket. Az asszony kosarába kulcsos kalácsot, tyúkhúst és tortát vagy süteményt tesznek. Néhol – tréfából – lerágott csont, vagy fél tégla is került a kosárba. Máshol a „törököket” a konyhában külön is megvendégelik, sőt előfordulhat, hogy ott marasztalják őket. Többnyire azonban a kapott útravalóval felkerekednek és mennek tovább, meglehet, hogy éppenséggel egy másik lakodalmas házhoz, ahol titokban talán már várják is őket. A „törökök”, amellett, hogy szórakoztatták a násznépet, (jó)hírét is vitték a lakodalomnak, ezért mindenütt szívesen látták őket. A népszokás eredete ma még ismeretlen. A népi hagyomány szerint a hódoltsági idők emléke. Azoké az időké, amikor még Kunszentmiklóson és környékén is állomásoztak török katonák. A magyarok kénytelenek voltak titokban tartani a lakodalmakat, mert különben a törökök odaszemtelenkedtek, és erőszakoskodtak. Ezért aztán a magyarok panasszal fordultak a basához. Később már maga a szultán tiltotta meg, hogy a törökök eljárjanak a lakodalmas házakhoz. Aki ennek ellenére mégis elment és felismerték, azt feljelentették, s a basa megbotoztatta. 712 Rudinszki: Enyém a szerencse, p. 248. 713 Rudinszki: Enyém a szerencse, p. 248.

234


Csak az vehetett részt lakodalomban, akinek hivatalos levele volt. De a sok finom étel, meg a jó bor nagyon csábító volt. Ezért hát álarcot kötöttek, rongyos ruhába bújtak, nehogy felismerjék őket, majd jó későn, úgy éjfél felé, amikor a török járőr elszundikált, eljöttek a lakodalomba714. Így hangzik a helyi magyarázat, amelyről Tálasi István megállapítja, hogy nem népi hagyomány, hanem csak Horváth József volt kunszentmiklósi tanár ötletéből folklorizálódott. Ennek ellenére maga Tálasi sem tartja lehetetlennek, hogy törökkori emlékkel vagy moreszkó-tánccal állunk szemben715. Illyés Bálint elfogadhatónak tartja a népi magyarázat alapját: „Alapos megfontolás után hitelt kell adnunk a hiedelemnek, hogy csakugyan köze van a táncos szokásnak a törökhöz. Miért ne? Mit számít a dömsödi töröknek átugrani Miklósra a nyári úton? Ha az ágypénzről nem tudnák a lagzik idejét, könnyen kiszámíthatják a szőlő éréséből, legkönnyebben pedig abból, hogy tőle vásárolták a Dunán érkező csemegét, a rizsát.”716 A magunk részéről mi is hajlunk erre a véleményre, hiszen a sok-sok évtizedre nyúló hódoltság idején, nemcsak ellenségeskedés, nemcsak főurak és törökök, végvári vitézek és török vitézek, hanem névtelen közkatonák és magyar parasztok barátkozása is elképzelhető, jóllehet erről az utóbbiról a kérdés avatott ismerője, Takáts Sándor nem írt717. [A népi emlékezetben még élő lakodalmi töröközéssel kapcsolatos hagyományokat Kunszentmiklóson gyűjtöttem az 1970-es évek második felében. Adatközlőim voltak: Baski Imre, édesapám (akkor 60 éves), Baski László, nagybátyám (65), Bernáth Gábor, vőfély (69), Fodor Mihály (66), Kanyik Sándorné (63), Szűcs József, keresztapám (55), Szűcs Mihály, Vass Pál (81). Szíves segítségüket ez úton is hálásan köszönöm.] 714 MNT III/B p. 557 (Komlósdi Jónás (53), Kunszentmiklós). 715 Tálasi: Kiskunság, p.309, p. 315. A moreszka (moresca ‘mór tánc’) eredetileg

fegyveres tánc álarcos öltözetben, a spanyol-mór harcokat idézte fel. Valószínűleg Spanyolországból kiindulva terjedt el Európa-szerte a 15-17. sz.-ban. Nálunk talán a kunszentmiklósi törökös, tréfás lakodalmi táncban lehet megtalálni a nyomait (Új Magyar Lexikon). Vö. még Domokos Pál Péter, A moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban. In: Filológiai Közlöny 1958, pp. 27-45, pp. 194-223. 716 Illyés: Kiskunsági, p. 90. 717 Takáts Sándor: Bajvívó magyarok (képek a törökvilágból) c. munkájában egy fejezetet szentel a lakodalomnak, igaz, csak főúri lakodalmakról ír, töröközésre utaló szokást nem említ.

Kun névtár

235

Kun névtár718

I. Bevezetés A magyarországi kunok kutatásában az utóbbi évtizedekben több tudományág is mutatott fel szerény, de reményt keltő eredményeket. Ennek ellenére a különböző tudományok képviselői mindmáig nem vállalkoztak – vagy éppen a szükséges részeredmények híján nem vállalkozhattak – arra, hogy létrehozzák a saját szakterületük kun vonatkozású szintézisét. Ugyanakkor a kutatások komplexitása iránti igény már több mint fél évszázada felmerült, amikor is megrendezték a Jász-Kun Kongresszust.719 A később közzétett előadásokból azonban az tűnik ki, hogy a baljóslatú 1939-es évben nem elsősorban az addigi eredmények összegzése és a további kutatásokat szolgáló programadás volt a cél, hanem a jelenlét és az összetartozás tüntető kifejezése. Az akkor el nem végzett munkát csaknem ötven esztendő elteltével 1985-ben „A Jászkunság kutatása 1985“ című, Kiskunfélegyházán megrendezett konferencia pótolta. E tanácskozáson régészek, történészek, nyelvészek és etnográfusok vetettek számot az addigi eredményekkel és kísérelték meg felvázolni az előttük álló feladatokat is. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a konferencia résztvevői a nagy elődök szellemi örökségét folytatják, hogy valamennyien odafigyelnek a mások eredményeire és igyekeznek is azokat felhasználni. Bellon Tibor helyesen állapította meg: „... az eltelt idő gyümölcsöt érlelt, kiszélesedett ismeretünk, gazdagodott tudásunk, megérett az idő egy új szintézis teremtésére a kölcsönösség jegyében“.720 718 Az alábbi tanulmány és az azt követő névtár jelentős mértékben átdolgozott és bőví-

tett változata a Kun eredetű neveinkről című 1989-ben megjelent cikkemnek. Teljes címleírását lásd a kötet végén található szerzői bibliográfiában. 719 A kunok (hétszáz) 700 éves betelepedésének emlékére rendezett Jász-Kun Kongresszus. Budapest, 1939. augusztus 16. Bp. 1939. 720 Fazekas I., Szabó L., Sztrinkó I. (Szerk.): A Jászkunság kutatása 1985. Kecskemét 1987, pp. 134.

236

Kun névtár

A kunok nyelvi emlékeinek a kutatására is igazak a fenti megállapítások. Az eddig ismert kun nyelvemlékek hiánytalan bemutatására és alapos feldolgozására midmáig egyetlen tudós sem vállalkozott. Annak ellenére, hogy Rásonyi László a kun nevekről közel 200 nyomtatott oldal terjedelemben publikált, tanulmányainak egyszerű összegzése még nem jelentené a kun nevek monografikus feldolgozását, mivel a szerző nem támaszkodott az adott időszakban hozzáférhető források összességére, s a szóbanforgó tanulmányok nem tárják fel az adatokból következő nyelvi és egyéb összefüggéseket. Nyelvi vonatkozásban a legtöbb újat Mándoky Kongur István kandidátusi értekezése nyújtja.721 Azonban a szerző által gyűjtött anyaghoz és a szerző tudományos lehetőségeihez mérten – Mándoky K. István saját bevallása szerint is – ez a dolgozat egy teljességigényű monográfiának csupán a része. A kunok iránt érdeklődő tudósok és a laikus közönség is kíváncsian várta disszertációjának könyv alakban megjelenő, terjedelmi korlátok miatt nem csonkított, teljes változatát, ám a kegyetlen sors tragikus hirtelenséggel vágta el élete fonalát, nem téve lehetővé, hogy közkinccsé tegye kutatómunkájának újabb eredményeit. Történeti visszatekintés A kunok magyarországi letelepedését először a kőmonostori országgyűlés szabályozta 1240-ben. A rendelkezések értelmében a kunoknak az országban megyénként szétszórtan kellett letelepedniük. Ez persze nem mehetett könnyen, mivel a kun lovas-nomád, állattartó nép volt, amelynek az állatok legeltetéséhez hatalmas szabad legelőkre volt szüksége.722 Amikor a tatárjárás után 1246-ban IV. Béla visszahívta a kunokat, számukra az ország közepén elnéptelenedett területeket jelölte ki. E helyeken a kun törzsek, illetve törzstöredékek – számszerint hat és 721 Mándoky István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Kandidátusi Disszertáció.

Bp. 1981 (Gépirat); Nyomtatásban megjelent változatlan címmel és tartalommal Karcagon, 1993-ban. 722 Tálasi István: Kiskunság. Gondolat, Budapest 1977, pp. 9-10 (Ezeken az oldalakon két évszám téves: 9. o.: 1243 helyett 1246, 10. o.: 1246 helyett 1250 a helyes.); Pálóczi Horváth András: Besnyők, kunok, jászok. Bp. 1989, p. 42.

Kun névtár

237

a jászok – egymástól elkülönülten szálltak meg. A letelepedés körül bajok lehettek, mivel csaknem négy évtized múltán a tétényi országgyűlésen (1279. június 23-án) az úgynevezett „Kun törvények”-ben ezt is újra szabályozni kellett.723 Az említett országgyűlés kijelölte telepeiket a Duna-Tisza közén, a Maros mentén, a Maros és Körös, valamint a Temes és Maros között. Ennek ellenére sok – főleg korai – oklevélben szereplő kun személyt nem tudunk konkrét helyhez kötni. Az oklevelek adataiból kiderül, hogy a kijelölt vidékeket törzsi-nemzetségi szervezetüknek megfelelően szállták meg. A Duna-Tisza közén, nagyjából a majdani Kiskunságban, a Chertan724 (olv. Csertán), és az Ilunchuck (olv. Iluncsuk) törzs, illetve nemzetség telepedett meg. Később ezeknek a szállásaiból alakultak ki a 15. században a kiskunsági székek: a Kecskemét-szék az Iluncsuk nemzetség szálláshelyén (belőle fejlődött ki a Kara- ill. Mizse-szék) és a Halas-szék a Csertán nemzetség területén. A Tisza és a Körös folyók között, Heves-újvár és Külső-Szolnok vármegyében, az Olás (Olaas) nemzetség szállt meg. Itt – nagyjából a mai Nagykunság területén – alakult ki a Kolbaz-szék, amelynek központja Kolbazszállása lett. Temes vármegyében (a Maros és a Temes folyók között) a Borchol (olv. Borcsól), a Marostól délre, Csanád vármegyében pedig a Koor vagy Kool (olv. Kór vagy Kól) nemzetség telepedett le, létrehozva később a Szentelt-széket. Fejér megyében a Duna és a Sárvíz közét elfoglaló kunokat külön nemzetségbe kell sorolnunk. Valószínűleg a 14. sz. első felében a Duna-Tisza közéről települtek át. A 15. sz. elején már külön székszervezetük volt Hontos-szék néven, amelyhez 16 kun szállás tartozott.725

723 Pálóczi Horváth: Besnyők, kunok, p. 47. A „kun törvények” körüli kérdésekkel rész-

letesen foglalkozik Berend Nóra: Az 1279-i „kun törvények” szövege és keletkezési körülményei. In: A Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Jászberény–Kiskunfélegyháza 2002, pp. 147-152. 724 Az eredeti kun neveket lásd a Névtárban. 725 Tálasi: Kiskunság, pp.15-18; Bellon Tibor: Nagykunság. Bp. 1979, p. 15; Pálóczi Horváth András: Besnyők, kunok, p. 50.

238

Kun névtár

A kun beilleszkedés folymata a személynévadás tükrében 1239-ben, amikor Köten (oklevelekben: Kuthen) kán vezérletével a kunok először költöztek jelentős lélekszámmal a magyarok országába, a helybéli lakosság már ősi egyelemű személynevei (pl. Jambur (olv. Jámbor), Batur (olv. Bátor), Vendeg (olv. Vendég)) mellett keresztény személyneveket (Gabriel, Thomas, Mihal) is viselt. A jövevény kunok még egységesen – társadalmi különbségekre való tekintet nélkül – ősi személyneveiket használták. A legkorábbi oklevelekben szereplő kunoknak ilyenféle neveik voltak: Alpra (1284), Illan (1266), Uzur (1279), Itemer (1274), Keyran (1266), Jardar (1266), Ertug (1281) stb. E nevek viszonylag könnyen magyarázhatók a kunnal rokon török nyelvek szavaiból. 1. Az egyelemű ősi kun személynevek korszaka A következő évszázadokban – vallási, politikai és kulturális hatásra – a kun névrendszer a magyarral megegyező módon fejlődött tovább. Az első fejlődési fokon, mint fentebb láttuk, az egyelemű ősi kun nevek voltak a jellemzőek. Akkor még az eredeti kun nevet viselő apának a gyermeke is kun egyelemű személynevet kapott: Kabak fia Baramuk (1354), Gyolma fia Keldech (1292, olv. Keldek v. Keldecs), Boklow fia Kolguna (1332), Vgudey (olv. Ögödej) fia Tatar (14.sz. eleje), Tescench (olv. Teszkencs) fia Byter (IV. Béla idején). Az alábbi adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a beköltöző kunok, az őket befogadó magyarsághoz fűződő sajátos kapcsolatuk miatt leghamarabb a befogadók névadási szokásaihoz alkalmazkodtak. A beköltözés után száz esztendővel már tömegével jelennek meg a teljesen magyar (ill. egyházi) nevek, holott a kun nyelv végleges elenyészése csak a 17. sz. elejére tehető.726 Meg kell jegyezni, hogy a kunok számára az amúgy is sok török vonást – sőt kimondottan török elemeket – tartalmazó magyar névrendszer elfogadása nem okozhatott nehézséget.

726 Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. (Keleti örökségünk 1.)

Karcag 1993, p. 16.

Kun névtár

239

2. Az átmeneti jellegű nevek korszaka 2.1. Kun és magyar nevek együttélése Egymás mellett, egyszerre élnek a kun és a magyar nevek, mert a még csak kun neveket viselő idősebb korosztály a gyerekeinek már egyre inkább magyar nevet ad: Baltha fia Layos (1423), Ertug fia Miklós (1281), Itek fia Johannis (1292), Karla fia István (1353), Kochola (olv. Kocsola) fia Péter (1340), Beler fia Péter (1292). Igen tanulságos Teprez (vagy Tepremez) esete, aki első fiának még kun nevet adott, s így az Wochun (olv. Vokun? v. Vocsun?) lett, később születő fiai azonban már a magyaros Aglazlo (Agg László, vagyis idősb László) és a Ladislaus (László) neveket viselik egy 1280-ban kelt oklevél szerint. Kun László király kedvesének, Éduának viszont a bátyja, Miklós kapott magyar keresztnevet. Egy Karla nevű kun a fiát Istvánnak kereszteltette, annak a fia pedig már János lett, aki később Karla Jánosként szerepelt (1353). A következő években, évtizedekben felnövekvő fiatalabb nemzedék már csak keresztnéven szerepel, sőt gyermekeinek is keresztnevet ad: pl. Balázs fiai Demeter, Tamás (1347), Veszteg fia Gál (1354), Paulus dictus Chuka (olv. Csuka) fiai Benedek, Antal, Jakab (1384), Pál fia Imre, annak fiai Ferenc és Jakab (1384), János fia Miklós (1389), Jakab fia Miklós (1389). Meglepő, hogy néhány esetben egészen korán, már az első fejlődési fokon szerepel keresztény nevű kun, pl. 1254-ben az új kun vezér Erzsébet nevű leánya lesz a trónörökös, V. István (1270-72) felesége727, egy István nevezetű előkelő kun pedig 1280-ban a hódtavi csatában esett el. Ez a tény azzal magyarázható, hogy a kunoknak a Magyarországra való bebocsáttatás egyik feltételeként fel kellett venniük a keresztény vallást. A kereszteléskor mindegyik kun kapott vallási eredetű személynevet, azaz keresztnevet. Az is nyilvánvaló, hogy a keresztény vallástól hosszú ideig idegenkedő, sőt vele szemben ellenséges érzelmű egyszerű kun nép a keresztnevek helyett még sokáig a maga ősi neveit használta. Ugyanakkor azonban a vezető réteg politikai okokból kénytelen volt a közéletben, s az oklevelekben is, keresztnevén szerepelni. Mint ismeretes V. István felesége, IV. (Kun) László anyja, Erzsébet, a Köten kán örökébe lépő vezérnek,

727 Pálóczi-Horváth András: Besenyők, kunok, pp. 46-47.

240

Kun névtár

Zeyhannak a leánya volt.728 Kun nevét azonban – ha egyáltalán volt neki – a krónikák és az oklevelek sehol sem említik. 2.2. A kun eredetű ragadványnevek korszaka A magyar személynévfejlődéssel megegyezően ebben a fejlődési szakaszban, mielőtt még teljesen kihaltak volna, újra fontos szerephez jutottak az eredeti kun nevek. A magyaros nevek divatja, valamint az egyházi keresztelések folytán egyre több azonos név jelenik meg a kunok között is. Az ilyen formán uniformizálódó, elszíntelenedő névrendszer nem képes betölteni alaphívatását, alakalmatlan a megkülönböztetésre. A névrendszer újabb elem, az úgynevezett megkülönböztető név bevezetésével próbált ismét megfelelni alapfunkciójának. A megkülönböztető név alapvetően abban különbözik a személynévtől (keresztnévtől), hogy azt az egyén nem születéskor, hanem később, egyedi tulajdonságai alapján kapja a környezetétől. Ezért ezt a névfajtát melléknévnek, ragadványnévnek vagy gúnynévnek is szokták nevezni. A latin nyelvű oklevelekben ez a névtípus az eredeti (gyermekkori) személynévhez a „dictus” (mondott, nevezett) szóval kapcsolódik, pl. Chytának (olv. Csitának) nevezett Pál (1347), Chumónak (olv. Csumónak) nevezett Pál (1347), Gregorius dictus Kun (1391), Valentinus Therter dictus. 3. A kételemű nevek megjelenése A 16. század elejére a kunoknál is megjelennek a „dictus” nélküli kételemű nevek, amelynekek első elemében a családnév csíráját sejthetjük. A következő személyek vezetéknevei közül bizonyára még igen kevés öröklődött. Az eddigi kutatások szerint az öröklődő családnevek használata a magyar nyelvterületen csak a 17. századra vált általánossá. Kun példák: Ayaz János (1521), Alagaz Imre (1537), Barag Demetrius (1521), Basar Thomas (1499), Karla János (1359), Thetel Mihály (1452), Thoban Jakab (1417), Thoman Péter (1439). 728 Pálóczi-Horváth: Besenyők, kunok, pp. 46-47. Ezzel szemben Dümmerth Dezső

azt állítja, hogy „Erzsébet maga ... még a kunok között sem főrendű nemzetségből származott.” Dümmerth szerint Erzsébet megalomániáját jellemezte pecsétjének felirata: „Erzsébet, Magyarország királynéja, a kun császár leánya”. (Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. Bp. 1977, p. 474.)

Kun névtár

241

II. Általános megjegyzések az adattárban szereplő névfajtákhoz 1. Népnevek Mint ismeretes a kunok hét törzse telepedett meg Magyarországon. Helyesebb ugyan törzstöredékekről beszélni, mivel a törzsek nem teljes létszámmal költöztek az országba, hiszen egyes nemzetségeik (törzseik) a mongolok alattvalóivá váltak. A magyar források, talán éppen ezért, csak nemzetségekről (generatio, genus) szólnak. A hetedik törzs pedig a nem is török, hanem iráni (alán) etnikumú jász törzs volt, amely akkor már hosszú ideje együtt élt és vándorolt a kunokkal. A tisztánlátást az is nehezíti, hogy ma még nem ismerjük mind a hat (vagy hét?) törzsnek a nevét. Az ismertek közül biztosan helyhez köthető a Borcsol (Temes megye), a Csertán (Halas szék, Kiskunság), az Iloncsuk (Kecskemét szék, Kiskunság) az Olás (Kolbaz szék, Nagykunság) és a Kór (Zenthelt szék, Csanád megye) nemzetség. Több etnikai elnevezés (nép-, törzs- és nemzetségnév) maradt fenn kun eredetű hely- és személyneveinkben. 2. Személynevek A máig ismert kun tulajdonnevek döntő többsége ebbe a csoportba tartozik. Sajnos, a kunok beköltözését követő néhány évszázad alatt, amikor még tízezrével voltak használatban kun személynevek, nem készült országos összeírás. Az oklevelekbe csupán a véletlen folytán került bele néhány száz kun név még mielőtt a kun névadás végleg kihalt és magyarrá vált volna. Itt jegyezzük meg, hogy kun nők az oklevelekben, a krónikákban és a korai összírásokban egyáltalán nem vagy csak elvétve szerepelnek, ezért kun női nevet is alig ismerünk. Kun személyneveink jelentős része egykori kun szállások nevében maradt ránk. 3. Helynevek A kunok letelepedésének, azaz egy adott helyhez való kötődésének az emlékét őrzik. Nyomon követhető bennük az egyes szállások kialakulása, a kun szállás- és birtokterület határa, illetve a nemzetségi szervezet alapján létrejött területi-közigazgatási egységek kiterjedése.

242

Kun névtár

3.1 A táj jellegzetességére utaló nevek: Besotár, Csengele, Kargala, Kürküle, Talla, Tülkele stb. E helynevek lehetnek a legrégebbiek, minthogy csakis akkor keletkezhettek, amikor a kunok még tömegesen kunul (is) beszéltek és a környezetük jellegzetes helyeit anyanyelvükön nevezték el. 3.2. Népnévi eredetű helynevek: Bajandor, Komány, Pecsene, Tatárszállása, Tázlár, Törtel stb. Az idetartozó nevek egy része annak a nemzetségnek vagy nemzetségfőnek a nevéből jött létre, amelyik azon a bizonyos területen telepedett le. A népnevek egy másik része az idők folyamán személynévvé vált, vagy éppen fordítva, egy nemzetségfő neve lett a nemzetség neve, ami gyakori a nogajoknál és krími tatároknál. Ezért találunk személyneveket a nemzetségnevek között. 3.3. Személynévi eredetű helynevek: Bagdas ilése, Bengecseg, Csabakszállás, Ecse halma, Érbuga rétje Gyanda, Kaskantyú, Karcag, Kongrolu rétje, Köncsög, Kötöny, Tatárszállása, Ügülehomoka stb. A települések neve az ott elsőként megtelepedő vagy ott élő törzs-, illetve nemzetségfő nevét is őrizheti. Az egyéb helynevek pedig általában a terület egykori tulajdonosára utalnak. III. A névtár elé A névtárba elsősorban azokat a kun vagy kungyanús tulajdonneveket vettem fel, amelyeknek – tudomásom szerint – az eddigi szakirodalomban a kun nyelvből való származása fölmerült. A címszó a legkorábbi vagy a legelterjedtebb alakváltozatot mutatja. Az egyéb változatok utalócímszóként szerepelnek. A címszó után megadom a név jelentését, zárójelben utalok a névfajtára, majd közlöm a kérdéses nevek előfordulási idejét, eredeti alakját, alakváltozatait, olvasatát, ahol szükséges, és a forrását. A forrásrövidítések feloldása a kötet végén az egyesített Bibliográfiában található meg. Igyekszem arról is tájékoztatást adni, hogy a szóbanforgó név kire vagy mire vonatkozik. A zárójel után következik az etimológiai magyarázat, ill. a szótári adatokra, törökségi tulajdonnévi párhuzamokra és szakirodalomra történő utalás. A névcikk végén, ha szükséges és lehetséges, dőlt betűkkel feltüntetem a kapcsolódó címszavakat.

Kun névtár

243

NŒVT•R ABCSIKSZ•LL•S ‘ap‹cska; nagyb‹csika; medv‰cske’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1395: Abchykzalas (olv. Abcsiksz‹l‹s), r‰gi nagykun települ‰s [Gy‹rf‹s III: 526]). A helys‰gn‰v alapj‹t k‰pezõ kun Abchyk szem‰lyn‰v ön‹ll–an nem maradt fenn. A felt‰telezhetõ eredeti kun *Abï©ïq~*Aba©ïq az Abï ~ Aba török n‰v [vö. OnomTurc.] -©ïq~-©ik kicsiny“tõk‰pzõs alakja. R‹sonyi a ‘medve’ jelent‰s› török aba sz–b–l eredezteti [R‹sonyi 1967: 135]. ABOSKA ‘öreg’ (kb. 1250/1459: Aboska, a kun Kolbaz testv‰re [Gy‹rf‹s III: 271, 272], Pusztap– vid‰ki sz‹ll‹s‹t r–la nevezt‰k el Aposk‹nak [Györffy 1974: 8]). A kun abußqa ‘alt, bejahrt’ [CC] sz–b–l magyar‹zhat– [Gombocz 1915: 41; R‹sonyi 1967: 135]. ABRAM (szem‰lyn‰v; 1298: Abram kun vez‰r (rex?), akinek fi‹t megölt‰k b‰csi tart–zkod‹sa idej‰n [Gy‹rf‹s II: 387]). Neve val– sz“n›leg az akkoriban kedvelt •brah‹m keresztn‰v magyarban kialakult sok v‹ltozat‹nak egyike (vö. RMCsSz., •rpSznt.). ABRUZ l. ARBUZ AGBURA l. AGB™RA AGB™RA ‘feh‰r tevecsõdör’ (csal‹d- ‰s ragadv‹nyn‰v; 1702, 1712, 1714, 1724 stb. AgbŸra, Agbura, Karcag; ma az AgbŸra-Kov‹cs (A. Kov‹cs) csal‹d nev‰ben [M‹ndoky 1993: 131]), M‹ndkoy szerint visszavezethetõ a kun *Aq-Bura ~ *Aq-buwra (< aq ‘feh‰r’ + buþra ~ buwra ‘tevecsõdör’) szem‰lyn‰vre [M‹ndoky, i. h.]. Vö. Alpra, BŸra. AIDUA l. AYDUA AKBURA l. AGB™RA ALAGAZ ‘tarka lŸd (gŸn‹r)’ (csal‹dn‰v; 1537: nobilem Emericum Alagaz de Jakabzalas; Hontos-sz‰k [Gy‹rf‹s III: 766]). A n‰v eredeti alakja *Ala-¡az ~ *Ala-qaz lehetett, minthogy a kunban az ala ‘scheckig’ ‰s a qaz ‘Gans’ [CC] szavak megvoltak [M‹ndoky 1972: 79].

244

Kun névtár

ALACS ‘tark‹cska’ (csal‹dn‰v; 1577: Asszonysz‹ll‹s b“r‹ja Alacs P‰ter; Alacs, Karcag; Al‹cs, Kunmadaras, Kunszentmikl–s). Œrtelmezhetõ a kun ala ‘tarka’ + -© kicsiny“tõ k‰pzõs alakj‹b–l [M‹ndoky 1993: 133]. AL•CS l. ALACS ALDAMUR l. OLDAMUR ALONNŒPE (szem‰lyn‰vi eredet› helys‰gn‰v; 1389: Alonnype (olv. Alonn“pe, = Alon n‰pe), 1395: Olunype (olv. Alun“pe) nagykuns‹gi kun sz‹ll‹s [Gy‹rf‹s III: 511, 526]). Feltehetõ, hogy egy Alon~Alun nevezet› nemzets‰gfõ eml‰k‰t õrzi. Neve kapcsolatba hozhat– a kun alyn ‘Stirn’ [CC] sz–val, amelynek jelent‰se: ‘homlok’ [R‹sonyi 1967: 135]. ALONNYPE l. ALONNŒPE ALP•R ‘hõs f‰rfi; B‹tor harcos’ (szem‰lyn‰v; 1279: Alpar et Uzur ... dominis de Comanis [Gy‹rf‹s II: 438]). R‹sonyi visszavezeti a kun-kipcsak alp ‘hõs’ ‰s er ‘f‰rfi’ szavakra [R‹sonyi 1967: 135]. A török eredetet fogadja el Kiss Lajos is [FNESz.: AbaŸjalp‹r, Tiszaalp‹r stb.]. Feh‰rt–i Katalin az Alpar szem‰lynevet a n‰met Albrecht n‰vhez utalja [•rpSznt]. ALPRA ‘rõt tevecsõdör’ (1260: Alpra, duce Cumanorum, kun vez‰r IV. B‰la sereg‰ben [SRH I: 469; •rpSznt]; 1273 Albret (=Alpra) et alys nobilibus Cumanis [Gy‹rf‹s II: 427]; 1284: Alpra fiait eml“ti egy oklev‰l [Gy‹rf‹s II: 449]; 1308: Olpura, egy kun Ÿr neve [•UO I: 149]). Eredeti kun form‹ja val–sz“n›leg *Al-bura ~ Al-bu¡ra volt [R‹sonyi 1967: 136], vö. kun al ‘hellrot’ [CC] + kun-kipcsak bu¡ra [KTS] ‘tevecsõdör’. A fentihez hasonl–an Feh‰rt–i Katalin az Alpra szem‰lynevet is a n‰met Albrecht n‰vvel hozza kapcsolatba [•rpSznt]. Vö. AgbŸra. ALTABARSZ ‘hat vad‹szleop‹rd’ (szem‰lyn‰v; 1347: Beke filium Althabarz, Csert‹n nemzets‰g [Gy‹rf‹s III: 484]). Ez a kun a jelzett idõpontban m‰g s‹torban lakott. Altï-bars nev› n‰vrokon‹t megtal‹ljuk a r‰gi kr“mi törökök (tat‹rok), ill. a kum‹n eredet› egyiptomi mamelukok között. A n‰v a szülõknek azt a k“v‹ns‹g‹t fejezi ki, hogy gyermekük hatszor ‰rje meg a tizenk‰t ‰ves ‹llatciklust, azaz hosszŸ ‰let› legyen [Gombocz 1915: 37; R‹sonyi 1967: 136]

Kun névtár

245

ALTOK (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1393: Oltuk, [ZichyOkmt.]; 1446: Altokszallasa [Gy‹rf‹s III: 710]; •tokh‹za, puszta, Kiskundorozsma [Pesty/Bogn‹r: 15]). A n‰vnek Gy‹rf‹sn‹l Altaksz‹ll‹sa v‹ltozata is van, ugyanakkor ismerünk egy Oltuk (1393) nev› kunt, akinek a neve kapcsolatba hozhat– a k‰rd‰ses helyn‰vvel. A szem‰lyn‰v eredeti kun alakja egy *Artuq ‘marad‰k, fölösleg’ jelent‰s› n‰v lehetett, amelybõl a magyar n‰v n‰petimol–gia alapj‹n keletkezett [R‹sonyi 1967: 136; KÖA: 82]. Vö. kun artuq ‘überrest, mehr, zu viel’ [CC]. Az Artïq ~ Artuq n‰v haszn‹latos a mai bask“rokn‹l, karakalpakokn‹l, kazakokn‹l ‰s özbegekn‰l, de megtal‹ljuk a r‰gi forr‹sokban is [OnomTurc.]. ARBOZ-PUSZTA l. ARBUZ ARBUA l. ARBUGA ARBUCZ l. ARBUZ ARBUGA ‘hõs bika’ (szem‰lyn‰v; 1293?: kun orsz‹gnagy Arbua [Gy‹rf‹s III, 773, itt csak az indexben szerepel!] ~ Arbuga [M‹ndoky 1993: 149]). Vö. kun er ‘Mann, männlich’ ‰s boþa ‘Stier’ [CC], valamint kun-kipcsak bu¡a [KTS] ‘bika’. Az okleveles adatok alapj‹n *Är-buþa ~ *Är-bua eredeti n‰valak tehetõ fel, amelynek *är ‘f‰rfi, hõs’ komponens‰ben a kun eredeti e-bõl a vel‹ris -buþa ~ -bua hat‹s‹ra lett a hang (teh‹t *Er-buþa > *Är-buþa > Ar-buga). L‹sd m‰g Buga, Œrbuga. ARBUZ ‘dinnye; tök’ (szem‰ly- ‰s helyn‰v; kb. 1281: Arbucz [Gy‹rf‹s II: 349]; 1289: Petrus episcopus Transilvanus ... Abruz Cumanum, cognatum nostrum (Ladislai regis) [•Sznt.]). Kun L‹szl– kir‹ly anyai ‹gi rokona, orsz‹gnagy; val–sz“n›leg azonos azzal az Arbuzzal (1289, 1290), aki r‰szt vett IV. L‹szl– meggyilkol‹s‹ban; 1332-33: Arbuz fia Buzkan, Parabuch nemzets‰g‰bõl [Gy‹rf‹s III: 476]; Arbucz, sziks–s t– Kocs‰r hat‹r‹ban, a hagyom‹ny szerint Turthul fi‹r–l nevezt‰k el [Pesty/Bogn‹r]; •rbocz földje). A n‰v feltehetõen az ir‹ni eredet› kun arbuz ‘dinnye’ sz–b–l sz‹rmazik [R‹sonyi 1957: 79-84]. Vö. m‰g magyar nyelvj‹r‹si ‹rbuc ‘‹rboctök’ (Mezõf‰ny, Rom‹nia), ‹rbuctök (Tarcal) ‘nagy feh\r tökfajta’ [™MTSz. I: 249].

246

Kun névtár

ASSZONYSZ•LL•SA (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1462: Azzonzallasa, 1493: Azzanszallasa 1506: Azzonzallasa [Gy‹rf‹s III: 644, 710, 723 stb.], Balota puszta ‰s a szegedi hat‹r között; Asszonysz‹ll‹si halom Karcag hat‹r‹ban). Az Ason ~ Asan kun szem‰lyn‰v megfejt‰se m‰g nem v‰gleges. Jelent‰se: ‘‰p, erõs, eg‰szs‰ges’, vagy korai iszl‹m hat‹s alatt az arab Hassz‹n n‰v ‹tv‰tele. M‹ndoky felvet‰se szerint a kun Katoncsa tükörford“t‹sa (l. ott). Lehets‰ges term‰szetesen a n‰v elsõ elem‰nek a magyar asszony sz–b–l val– sz‹rmaztat‹sa is. E szavunk ir‹ni (al‹n) eredet›, a magyarba ‘Ÿrnõ, fejedelemasszony’ jelent‰sben került [TESz.]. ATALAG ‘mostoha apa; tan“t–; magas m‰lt–s‹gŸ szem‰ly’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Atalag halom, Öcsöd hat‹r‹n, a veresh‹zi Ÿt bal oldal‹n; Atalag ‰r, ugyanott [Pesty/Bogn‹r: 83; http://ocsod. freeweb.hu/elo_halmok.htm]). A helyi n‰phagyom‹ny szerint itt voltak Attila hun kir‹ly palot‹i, s ennek megfelelõ a n‰pi magyar‹zat is: „Atilla-lak” [Seres Istv‹n sz–beli közl‰se]. A n‰v feltehetõ eredeti alakja *Atalïq, amely a kun sz–t‹rb–l ismert atalyμ ‘Stiefvater’ [CC] szab‹lyos v‹ltozata. A mŸltban m‰ltós‹gn‰vk‰nt is haszn‹lt Atalïq fennmaradt kazak, kirgiz ‰s tat‹r szem‰lynevekben [vö. OnomTurc.]. ATK•R ‘vezess, ir‹ny“ts, teljes“tsd a köteless‰ged!’ (csal‹dn‰v; Atk‹r, Kunmadaras; Atk‹r, laponyag, Kunhegyes [M‹ndoky 1993: 147]). Eredeti alakja a kun *Atqar, amely az *atqar- ‘vezet’ ige felszól“t– m–dja [M‹ndoky, i. h.]. ATLAMOS ‘l‰põ, aki l‰pett’ (csal‹dn‰v; 1495: Athlamos, inka-sz‹ll‹si, vsz. kun eredet›, csal‹d [Cs‹nki I: 685]). A magyar forr‹sok 1345-ben eml“tik Athlamos tat‹r vez‰r nev‰t [V‹s‹ry 2006: 19]. E n‰v eredeti Atlamïß form‹ja gyakori az egyiptomi mamelukkipcsak nevek között is [R‹sonyi 1967: 136]. Az etimol–gi‹r–l l. Gombocz 1915: 27, Ligeti 1986: 95. AZZANZALLASA l. ASSZONYSZ•LL•SA AZZONZALLASA l. ASSZONYSZ•LL•SA AYAZ ‘tiszta ‰gbolt’ (csal‹dn‰v; 1521: Johanne Ayaz, ... Cumanis [Gy‹rf‹s III: 754]. R‹sonyi a kun ayaz ‘heiter, unbewölkt’ [CC] sz–b–l magyar‹zta [R‹sonyi 1967: 136]. A törökben is gyakori n‰v a 11.-tõl a 18. sz‹zadig [OnomTurc.].

Kun névtár

247

AYDUA ‘Hold születik, kelõ Hold’ (1278, 1290: Edua, Aidua, Aydua, Aydu, Edu, Edõ, Kun L‹szl– kir‹ly kun kedves‰nek a neve [Gy‹rf‹s II: 327, 364 stb.; •rpSznt.: Edu]) A n‰v eredeti alakja Ay-duwa (
248

Kun névtár

BAJANDOR ‘nagyon gazdag’ (r‰gi csal‹dn‰v, amelyet a kisŸjsz‹ll‹si Czuczony P–lusz ‰s a Hagym‹sy csal‹d õsei között eml“tenek; Bajandor, terület KisŸjsz‹ll‹s ‰s TŸrkeve között). Eredetije a Bayandïr ~ Bayïndïr ismeretes oguz ‰s (kun-?)kipcsak törzs-, ill. nemzets‰gn‰vk‰nt, vö. kimek Bayandïr [Togan, UTT: 160, 484], oguz (türkmen) Bayïndïr [Togan, BTT: 75]. E szem‰lyn‰vi eredet› n‰pnevek a bay ~ bayan ‘gazdag, Ÿr’ jelent‰s› sz–b–l sz‹rmaznak [M‹ndoky 1993: 147, 148]. Vö. Bayandur (< bayan ‘gazdag’ + -dur nyomat‰kos“t– k‰pzõ) ‘nagyon gazdag’ [OnomTurc.]. BAJDOR ‘l‰gy gazdag’ (ragadv‹nyn‰v; 1792: Bajdor Andr‹s, P‹nd; 1869: Bajdor J‹nos; Sz. T–th Bajdor K‹lm‹n, v‹rosi tisztviselõ, Karcag [M‹ndoky 1993: 71]; ma is ‰lõ csal‹dn‰v Debrecenben). Etimológi‹ja tal‹n a Bek-tur ‘Fejedelem maradj!; Erõs maradj!’, Bek-bol ‘™r l‰gy!; Erõs l‰gy!’ nevek mint‹j‹ra k‰pzelhetõ el [OnomTurc.]. BAYCHASCALASA l. B—CSA BAJCSA l. B—CSA BAJDAMER ‘Ÿr-vas’ (szem‰lyn‰v; 1419: Baydamerzallasa (olv. Bajdamersz‹ll‹sa), Hontos-sz‰ki sz‹ll‹s [Gy‹rf‹s III: 566]). M‹ndoky K. Istv‹n szerint e n‰v egy Bay-temir ~ Bay-demir nev› kun fõember nev‰re megy vissza, a fennmaradt Baydamer adat pedig gondatlan lejegyz‰s eredm‰nye [R‹sonyi 1923: 131-132]. Vö. kun baj ‘reich’ + temir ‘Eisen’ [CC], valamint Bay-temir ‘Rich/noble iron’ [OnomTurc.]. BALIAR (szem‰lyn‰v; 1322: Baliar et Biter filius Teschench [Gy‹rf‹s III: 462-463]). R‹sonyi a *Bay-er ‘gazdag f‰rfi’ jelent‰s› eredeti alakot felt‰telezte [R‹sonyi 1967: 138]. Ezzel l‰nyeg‰ben egyezik a tat‹r, özbeg, türkmen ‰s azeri török bayar ‘Ÿr, gazda, nemes’ jelent‰s› sz–, amelynek az orosz bojarhoz f›zõdõ kapcsolata nem teljesen vil‹gos. BALMAZ ‘nemlevõ’ (szem‰lyn‰v; 1411: Balmaz, falu Debrecen körny‰k‰n; 1452: Balmaz, puszta; ma BalmazŸjv‹ros). Gombocz szerint mindenk‰ppen török, de az is lehet, hogy kun eredet› szem‰lyn‰v, amely a bol- ‘lenni’ ig‰bõl ered [Gombocz 1915: 28]. Ebben a jelent‰sben –v–n‰vi funkci–ja volt. Torma J–zsef kazak anal–gi‹k alapj‹n ‘Nem adja meg mag‹t, nem adja fel, nem h‹tr‹l’ jelent‰s›nek gondolta [Torma 1999: 45]. Vö. Bolmasz.

Kun névtár

249

BALTA ‘(harci) balta’ (szem‰ly- ‰s települ‰sn‰v; 1423: Layos filii Balta, Buzg‹nsz‹ll‹s vagy Szombatsz‹ll‹s kapit‹nya; 1493: Balthazallasa, ma Balotasz‹ll‹s helys‰g a Kiskuns‹g d‰li perem‰n [Gy‹rf‹s: III, 710; FNESz.]). Igen elterjedt n‰v a töröks‰gn‰l: pl. kazak Balta, Balta-bek (bek ‘Ÿr’), tat‹r, özbeg, kirgiz Balta-bay (bay ‘Ÿr’), bask“r Balta stb. Vö. Balta ‘Axe, war-axe’ [OnomTurc.]. BALOTASZ•LL•S l. BALTA BALTASZ•LL•SA l. BALTA BARAG ‘bozontos, nagyszõr› (p‹sztorkutya)’ (csal‹d- ‰s ragadv‹nyn‰v; 1521: Demetrius Barag, azzanzallasi kun [Gy‹rf‹s: III, 750]; 1546-62: Barak, a Kiskunf‰legyh‹za melletti Ferencsz‹ll‹s törökkori ad–össze“r‹s‹ban; ragadv‹nyn‰v: Hamari S‹ndor (Bar‹g), Mestersz‹ll‹s, Bar‹k Samu, KisŸjsz‹ll‹s, —rros Barak, HajdŸböszörm‰ny [M‹ndoky 1971: 368]). A kun *baraq ‘nagyszõr› (p‹sztorkutya)’ közvetlen ‹tv‰tele, etimol–gi‹j‹nak r‰szleteit l. M‹ndoky i. m. 368-370. oldalain. A töröks‰g Anatóli‹t–l a dzsung‹riai Alatauig sz‰lt‰ben haszn‹lja: a bask“rokn‹l Bara¡; a kazakokn‹l szem‰ly- (Baraq-batïr), nemzets‰g- ‰s helyn‰vk‰nt, a karacsajokn‹l pedig szem‰lyn‰vk‰nt haszn‹latos [OnomTurc.]. BARAK l. BARAG BARAMAK l. BARAMUK BARAMUK ‘j–sz‹gocska; gazdags‹g’ (1354: Baramuk filius Kabak, 1356: Baramak filii Kabak [Gy‹rf‹s III: 489, 494]). Kecskem‰t vid‰k‰n nyert birtokot. A 13. sz.-i mamelukok között is volt egy Baramuq nev›. Etimol–gi‹ja tiszt‹zatlan. Eredeti alakja feltehetõen *Baramïq ~ Barïmïq (
250

Kun névtár

A gonosz szellemek megt‰veszt‰s‰re gyakran adtak a fiŸknak asszonyt, l‹nyt jelentõ nevet (–v–nevet) [R‹sonyi 1967: 137; OnomTurc.]. Az 1285 –ta kimutathat–, orsz‹gosan elterjedt Beke nevet K‹zm‰r a Bek ~B‰k r‰gi vil‹gi szem‰lyn‰vre vezeti vissza [RMCsSz.]. M‹s elk‰pzel‰s szerint a 12-14. sz.-ban divatn‰v volt, amelyet a kunok ‹tvettek a magyarokt–l egy‰b nevekkel együtt. BEKLEN ‘l‰gy v‹rt; l‰gy –v–tt; õrzõdj meg; vigy‹zzanak r‹d’ (csal‹dn‰v; 1641: Beklen, Kötsz‹ll‹s; 18. sz.: Beklen ~ Betlen ~ Bethlen [M‹ndoky 1993: 134]), k“v‹ns‹gn‰v. A kun *beklen- ‘v‹rva lenni; õrzõdni; meg–vottnak lenni’ ige 2. szem‰ly› felsz–l“t– m–dŸ alakja [M‹ndoky, i. h.]. Kiss Lajos ‰s K‹zm‰r Mikl–s szerint a Betlen n‰v a Bechleem, ill. a bibliai Betlehem n‰vre vezethetõ vissza [RMCsSz.: Betlen; FNESz.: Betlenfalva]. BELER ‘tud–(s)’ (szem‰lyn‰v; Beler, IV. B‰l‹t–l Bars megy‰ben kapott birtokot; 1292: Petrus filius Beler, kereszt‰ny kun Ÿr [Gy‹rf‹s II: 459]). Gombocz ‰s ut‹na R‹sonyi a kun bil- ‘tudni, ismerni’ ige mell‰kn‰vi igenev‰bõl sz‹rmaztatta [Gombocz 1915: 33; R‹sonyi 1967: 137]. Vö. Bilir [OnomTurc.]. BELCSER ‘™tkeresztezõd‰s, foly–torkolat’ (szem‰lyn‰v;1354: Petrus Buchuri [sic!] Comani ~ Petro filio Belcheri [Gy‹rf‹s II: 490-491]). A szem‰lyn‰v jelent‰se a gyermek szület‰si hely‰re utal. A kunban mongol jövev‰nysz– [R‹sonyi 1957: 86-89]. BELCSERHORH•N ‘Belcser-s“rdomb(ja)’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1423: Belcherhorhan, a Szombatsz‹ll‹s ‰s Buzg‹nsz‹ll‹s hat‹r‹ban fekvõ puszt‹k között eml“tik [Gy‹rf‹s III: 201, 578]). A n‰v összetevõit l‹sd a Belcser ‰s Korh‹ny c“mszavakn‹l. A helyn‰v r‰szletes elemz‰s‰t l. R‹sonyi 1957: 86-89. BENGECSEG ‘kis hosszŸ‰let›’? (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; hat‹rr‰sz ‰s domb neve Karcag hat‹r‹ban) Az alapj‹t k‰pezõ szem‰lyn‰v N‰meth Gyula szerint visszamegy a bäñgü ~ bäñgi ‘örök’ jelent‰s›, -©ik kicsiny“tõ k‰pzõs sz–ra [N‰meth 1931: 176]. Szeldzsuk p‹rhuzama a Meñgü©ik szem‰lyn‰v [OnomTurc.]. BERK ‘erõs’ (szem‰ly- ‰s ragadv‹nyn‰v; a karcagi K–r–di-csal‹d egyik ‹g‹nak megkülönböztetõ neve [M‹ndoky 1993: 142]). Jelent‰s‰t m‹r a Pallas Nagylexikona cikk“r–ja meghat‹rozta: „Berk (tör. berk a. m. erős, kemény, szilárd)”. A szem‰lyn‰v korai elõfordul‹sa miatt a besenyõ eredet is lehets‰ges, vö. 1251...1395: Berk~Berch [•rpSznt.].

Kun névtár

251

BESE ‘vereb‰szölyv’ (szem‰lyn‰v; 1322: Bese, Baliar unok‹ja; 1367: Bese, a Csert‹n nemzets‰gbõl [Gy‹rf‹s II: 310, III: 503]). B‹r maga a n‰v a kunok elõtt kb. sz‹z ‰vvel m‹r megjelenik, kun eredete sem z‹rhat– ki [Gombocz 1915: 12]. BESOT•R ‘öt legelõ’ (helyn‰v; 1451: Besotar, Bugac, Szank ‰s B–csa körny‰k‰n [Gy‹rf‹s III: 626]). Az ilyen t“pusŸ helynevek gyakoriak Anat–li‹t–l Kelet-Turkeszt‹nig. A beß ‘öt’ az egyik leggyakoribb sz‹mn‰v a helynevek között. A n‰v m‹sik eleme az otar ‘legelõ’ sz– [R‹sonyi 1957: 89-91]. Bõvebben l. Otarhalma. BETHEMER l. BÜTEMER BETLEJ ‘v‹r, õriz, vigy‹z’(?) (csal‹dn‰v; Nagykuns‹g, Debrecen, Budapest [M‹ndoky 1993: 135]). Eredeti alakja a felt‰telezett kun *Bekley szem‰lyn‰v, amely a bekle- ‘v‹rni’ ige jelen idej› alakja [M‹ndoky, i. h.]. Vö. Beklen. BETLEN l. BEKLEN BETLER ‘v‹r(–), õriz (õrzõ), vigy‹z(–)’(?) (csal‹dn‰v; Nagykuns‹g, Debrecen, Budapest: Betler, r‰gebbi alakja Bekler [M‹ndoky 1993: 135]). Eredeti form‹ja a kun *Bekler n‰v, amely a bekle‘v‹rni’ ig‰bõl sz‹rmazik. Török eredet› a Gömör megyei Bettl‰r (<*Bekler) falu neve is [M‹ndoky, i. h.]. Vö. Beklen, Betlej. BETLEMES ‘v‹rt, õrzött’(?) (csal‹dn‰v; Nagykuns‹g, Debrecen, Budapest [M‹ndoky 1993: 135]). A felt‰telezett kun *Beklemiß n‰v a bekle- ‘v‹rni’ ige mŸlt idej› mell‰kn‰vi igeneve [M‹ndoky, i. h.]. Vö. Beklen. BICSAK ‘tõr, k‰s’ (csal‹dn‰v; 1490, 1493: Petrus Bychak, kun kapit‹ny a Lach‹za melletti Szentkir‹lyr–l Gy‹rf‹s III: 701, 706 stb.]). Visszavezethetõ a kun by©aq ‘Messer; Dolch’ [CC] sz–ra [R‹sonyi 1967: 137]. Vö. TESz.: bicsak, RMCsSz.: Bicsak. BITER ‘növekvõ’ (szem‰lyn‰v; Byter, thosi kereszty‰n kun, aki IV. B‰l‹t–l Bars megy‰ben kap birtokot; 1284, 1290, 1322: Comes Byter; 1292: Byter filii Tescench de Thos, Biter filius Teschench [Gy‹rf‹s II: 304, 389, 459, III: 462]). Gombocz ‰s R‹sonyi a bit- ‘növekedni, sarjadni’ [CC] jelent‰s› kun ig‰bõl eredezteti [Gombocz 1915: 32; R‹sonyi 1967: 137].

252

Kun névtár

BODOGL•R ‘‹gak, sarjak’ (n‰pn‰vi eredet› helyn‰v; 1699: Bodogl‹r egy Kiskunmajs‹hoz tartoz– települ‰s). Az eredeti kun n‰v *Budaqlar lehetett. A -l‹r v‰gzõd‰sben a török -lar többes sz‹m jelet fedezhetjük fel, ami n‰pn‰vre (törzs-, ill. nemzets‰gn‰vre) utal. A török ad–össze“r‹sokban a Budak (1562) csal‹dnevet is megtal‹ljuk. E n‰v a kun (oguz jelleg› dialektus‹nak) budaq ‘‹g, sarj’ jelent‰s› szav‹b–l magyar‹zhat– [M‹ndoky 1993: 135-136]. Köz‰p-•zsi‹t–l Anat–li‹ig elterjedt n‰v. Viselte sejbanida szult‹n ‰s sz‹mos egyszer› törökorsz‹gi török. Anat–li‹ban egy‰bk‰nt n‰gy Budaklar nev› falut tal‹lunk. R‰szletes magyar‹zat‹t adja R‹sonyi 1957: 133. o. Vö. Budak, Butak. BOKLOW ‘tr‹gyarak‹s; szaros’ (szem‰lyn‰v; 1332: Kolguna filius Boklow /olv. Boklou/ de Philip, Baranya [Gy‹rf‹s III: 475]). Eredeti form‹ja *Boqlu¡ volt. Vö. boq ‘Mist’ [CC]. A n‰vad‹s ind“t‰k‹t tekintve az ilyen jelent‰s› nevek –v–nevek voltak [R‹sonyi 1957: 99]. L. m‰g Szank. BOLCHATELEK l. B—CSA BOLDEN (szem‰lyn‰v; 1347: Bolden filium Jamulo, s‹torban lak– kun [Gy‹rf‹s III: 484]). BOLMASZ ‘Nem adja meg mag‹t, nem h‹tr‹l meg [Torma 1999: 45]’ (csal‹dn‰v(?); Kunmadaras: Bolmas (olv. Bolmas!?) [M‹ndoky 1993: 145]. Vö. m‰g Balmaz. BORCS—L ‘borsfi(ak)’ (szem‰lyn‰vi eredet› nemzets‰gn‰v; 1266-1300: Borchol /olv. Borcsol/, 1288: Borchoul, Borchovl /olv. Borcsoul/), nemzets‰g Temes v‹rmegy‰ben, a Temes ‰s a Maros között [Gyárfás II, 418, 456]. A 12. sz.-ban Bur¤o¡lï /olv. Burdzsogli/ (Bur©evi©i) ‘Borsfiak’ n‰ven szerepelnek az orosz ‰vkönyvekben [Baskakov 1984: 63], a 13. sz.-ban egy mameluk szult‹n sz‹rmazik a kipcsak Bur©-oþlu ‘Borsfi’ törzsbõl, a 15. sz.-ban pedig rom‹n forr‹sok eml“tenek egy Bourçula /olv. Burcsula/ nev› szem‰lyt [KÖA: 96]. Szem‰lyn‰vi eredet› nemzets‰gn‰v a kunkipcsak bur© ~ bor© ‘bors’ ‰s az -oþul ~ ul ‘fi, fia’ jelent‰s› szavakb–l [KTS]. Etimol–gi‹j‹t elsõk‰nt R‹sonyi “rta meg [R‹sonyi 1926: 132-134]. Z. V. Togan v‰lem‰nye szerint a fenti törzsnevet Boroç oålu (olv. Borocs oglu) form‹ban kell ‰rtelmezni [Togan UTT: 158]. K‹r, hogy a boroç sz– eddig m‰g nem került elõ.

Kun névtár

253

BORO ‘söt‰tszürke’ (csal‹dn‰v; 1509: Valentino Boro, Kenchekzallasa [Gy‹rf‹s III: 728]). N‰meth Gyula ‰s Györffy György ut‹n R‹sonyi is az azonos jelent‰s› besenyõ boru (felt‰telezett kun *boru) alapj‹n ‰rtelmezi [N‰meth 1932: 50; Györffy 1990: 179-180; R‹sonyi 1967: 138]. A közsz– mongol ‹tv‰tel. A különf‰le sz“nnevek gyakran szerepelnek szem‰lyn‰vk‰nt, pl. Kara (l. ott) ‘Fekete’, Ak ‘Feh‰r’, Qïzïl ‘Vörös’, Kangur (l. ott) ‘Vöröses barna’. K‹zm‰r szerint e n‰v a Barab‹s r‰gi egyh‹zi szem‰lyn‰v Borb‹s alakv‹ltozat‹nak lerövidült, -– k‰pzõs v‹ltozata [vö. RMCsSz.: Bor–]. B—CSA ‘uracska’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1436: Boychazallas (olv. Bojcsasz‹ll‹s), 1451: Baychascalasa (olv. Bajcsasz‹l‹sa), 1488: Bocha, a mai B–csa helys‰g, 1488: Thoma Bocha (B–csa), kun kapit‹ny az azonos nev› falub–l, 1513: Bolchatelek, Szolnok megye [Gy‹rf‹s III: 596, 676, 698, 732 stb.]). A Bajcsa, Bojcsa, Bolcsa szem‰lynevek k‰pezhett‰k a k‰rd‰ses helynevek alapj‹t. R‹sonyi szerint a bay ‘Ÿr, gazdag ember’ ‰s a -©a kicsiny“tõ-bec‰zõ k‰pzõbõl keletkezett *Bay©a nevet sejthetjük a fenti nevekben [R‹sonyi 1967: 138]. BÖLDER ‘rombolj!’? (szem‰lyn‰v; 1521: ... Stephano Bewlder (olv. Bölder) Cumanis [Gy‹rf‹s III: 754]). R‹sonyi L‹szl– a kazakb–l ‰s a tat‹rb–l kimutathat– büldür- ~ böldör- ‘vernichten, zu Grunde richten’ ige felsz–l“tó alakj‹ra vezette vissza [R‹sonyi 1967: 138]. BÖRCSÖG l. BÖRCSÖK BÖRCSÖK ‘farkaska, kicsi farkas’ (csal‹dn‰v; Börcsök, Beretty–Ÿjfalu, Kiskunmajsa, Kunbaja, Kiskunf‰legyh‹za, Kiskunhalas stb., Börcsög, Izs‹k [Kun: 338-339, megyei telefonkönyvekbõl]). Kun P‰ter [i. h.] egy eredeti *börü©ük ~ böri©ik sz–b–l indul ki, majd azt vezeti vissza a kipcsak törökben is meglevõ börü ~ böri ‘farkas’ -©ük~©ik kicsiny“tõ k‰pzõs alakj‹ra. BÖSZTÖR ‘kelts undort, undor“ts’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1494: Bezterhaza, 1517: Bezterzallasa, ma hat‹rr‰sz Kunszentmikl–s ‰s Szabadsz‹ll‹s között [Gy‹rf‹s III: 742]). A települ‰snevekbõl kiolvashat– Beszter (Bösztör) szem‰lyn‰v m‹r a kunok elõtt megjelenik a forr‹sokban Bestur, Bester (1211) alakban, ez‰rt besenyõ eredete sem z‹rhat– ki. A 16. sz. közep‰rõl fennmaradt török ad–össze“r‹sokban több Böszter, Bösztör nev› szem‰ly szerepel. —v–n‰v. Alapja a karaimb–l, kaz‹ni tat‹rb–l ‰s kirgizbõl ismert bezdir- ige kun megfelelõj‰nek felsz–l“t– alakja [R‹sonyi 1967: 137].

254

Kun névtár

BUCHUER l. BUCSUR BUCSUR (szem‰lyn‰v; 1352, 1356: Buchuer ~ Bwchwr (olv. Bucsur~Bücsür?) [Gy‹rf‹s III: 489-491, 494, 706]). Csak nagyon felt‰telesen azonos“that– az –török Bu©ur n‰vvel [OnomTurc.] BUDAK ‘‹g, sarj’ (csal‹dn‰v; 1562: Budak G‹l, V‹c [K‹ldy-Nagy 1971]). Kapcsolatba hozhat– a kun-kipcsak butak ~ butaå ~ budak [KTS] azonos jelent‰s› szavakkal. Kuns‹gi sz‹rmaz‹sa nem bizony“tott, ez‰rt a javasolt kun etimol–gia is megk‰rdõjelezhetõ. Vö. Butak. BUGA ‘bika’ (helyn‰v; Buga halma, TŸrkeve [Pesty: 187]). M‹ndoky szerint a magyarorsz‹gi kunban a buþa mellett megvolt a buqa is [vö. M‹ndoky 1993: 149]). Vö. kun *Buþa [TESz.], kun boþa ‘Stier’ [CC], valamint kun-kipcsak bu¡a [KTS] ‘bika’. Az korai szem‰lyn‰vi adatok (pl. 1215: Buga stb. [Gombocz 1915: 17; TESz.]) nem tekinthetõk kun eredet›nek. Ez‰rt a kun Buga lehet magyarb–l val– ‹tv‰tel is. Vö. Arbuga, Œrbuga, K‰tboka. BUGAC ‘torok, torkolat, szoros’ (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1391: Blasio de Bugaz (olv. Bugasz), 1451: descensus Bwgachhaza (olv. Bugach‹za), 1469: Bugacz Benedek Bugaczh‹z‹r–l [Gy‹rf‹s III: 518, 626, 664]; ma Bugac közs‰g ‰s puszta a Duna-Tisza köz‰n). A n‰v a gyermek szület‰si hely‰re utal. A 16. sz.-i török ad–össze“r‹sokban m‰g csal‹dn‰vk‰nt is ‰l: Bug‹z M‹rton /Zs‹mbok/). Török n‰vrokons‹ga hatalmas területen megtal‹lhat–: a kazakokn‹l n‰pn‰v ‰s egy terület: Bo¡as; ugyanott egy foly–: Bu¡az. Anat–li‹ban Boåaz ~ Buåaz helys‰g több vil‹jetben is van. Kelet-Turkeszt‹nban Bo¡az, a Tarimmedenc‰ben pedig Bo¡az-erik (erik = kan‹lis) ‰s Bo¡az-längär (längär = karav‹nszer‹j) nevek fordulnak elõ [R‹sonyi 1957: 91-95]. Vö. kun boþaz ‘Kehle’ [CC]. BUGAZ l. BUGAC BURA l. B™RA BUTAK ’‹g, sarj” (csal‹dn‰v; 1735: Butak, Kunmadaras, 1763: Butak, Kunhegyes; Butak, moldvai magyar n‰v Kalugar faluban [M‹ndoky 1993: 135]). Vö. kun butaq ‘Zweig’ (‹g, hajt‹s) [CC; M‹ndoky, i. h.]. Vö. Budak. BUTHEMER l. BÜTEMER BUZG•N l. BUZKAN

Kun névtár

255

BUZKAN ‘buzog‹ny’ (szem‰lyn‰v; 1333: Buzkan, Arbuz fia, Parabuch kun isp‹n közeli rokona [Gy‹rf‹s III: 476]; 1423: Buzganzallas, val–sz“n›leg Fülöpsz‹ll‹s kun neve volt [Gy‹rf‹s III: 476]; 1550: Buzg‹n Bal‹zs, egy j‹sz ember). A magyarban a buzog‹ny sz– feltehetõen kun eredet›, a buz- [CC] ‘összetör, elpuszt“t’ ige sz‹rmaz‰ka. Elõzm‰ny‰nek egy *buzþan ‘törõ, puszt“t–’ jelent‰s› igen‰v tekinthetõ [TESz.]. A belõle sz‹rmaz– Buzg‹ny csal‹dn‰v ma is haszn‹latos. Egy burj‹t eredetmond‹ban Buzgan nev› szem‰lyt, a kazakiszt‹ni Kopal vid‰k‰n pedig egy Qara-Buzqan elnevez‰s› területet tal‹lunk [R‹sonyi 1957: 96-97]. B™RA ‘tevecsõdör’ (csal‹d- ‰s ragadv‹nyn‰v; Kunmadaras: BŸra; Szatm‹r megye: Bura; a BŸra •goston-csal‹d megkülönböztetõ neve Kunhegyesen; a BŸra Kov‹cs-csal‹d megkülönböztetõ neve Karcagon; 1521: terra de Bwra, helyn‰v[Gy‹rf‹s III: 748], Tiszabura, települ‰sn‰v). A felt‰telezett kun *Buwra n‰v tov‹bb ‰l‰se. Az ennek megfelelõ buwra közn‰v megvan a kazakban ‰s a dobrudzsai tat‹rban is [M‹ndoky 1993: 132]. A török szem‰lynevek között sz‹mos Bura ~ Buþra ~ Boþra szerepel [OnomTurc.]. BÜTEMER ‘nem születik, nem nõ’ (szem‰lyn‰v; 1342, 1343: Buthemer, az Ilonchuck nemzets‰g kapit‹nya [Gy‹rf‹s III: 481, 482, 552]; 1452: Petri Cherke de genere Bethemer [Gy‹rf‹s III: 627]). —v–n‰v. Feltehetõen a kun bit- ‘wachsen, erwachsen’ [CC], kipcsak büt‘geboren werden, wachsen’ ige tagad– alakja [R‹sonyi 1967: 138]. BWCHWR l. BUCHUR BYTER l. BITER CHABAK l. CSABAK CHABOK l. CSABAK CHAKAN l. CSAKAN CHERTHAN l. CSERT•N CHIBUK l. CSIBUK CHIDBE l. CSIDBE CHOBA l. CSABA CHOBAK l. CSABAK CHOLYOSZALLASA l. CS—LYOS CHUMO l. CSUMO CHYRCHY l. CSERCSI

256

Kun névtár

CHYRCHY l. CSERCSI CHYTA l. CSITA CORDUK l. KORDUK CUCOR ‘nyest, meny‰t’ (csal‹dn‰v; 1562: Cucor J‹nos, Karancskeszi; 1764: Cucor Andr‹s, Kunszentmikl–s). Eredeti kun alakja *Susar (olv. Szuszar) volt [R‹sonyi 1957: 101]. Susar n‰v pedig bõs‰ggel tal‹lhat– a bask“rokn‹l, a kr“mi ‰s a szib‰riai tat‹rokn‹l, valamint a karakalpakokn‹l [OnomTurc.]. CSABA ‘p‹sztor, k–borl–’ [Lad–]; ‘Aj‹nd‰k’ [R‹sonyi] (szem‰lyn‰v; 1367: Choba, Csert‹n nemzets‰g [Gy‹rf‹s III: 503]). Csaba keresztnevünk török, pontosabban kun vagy besenyõ eredet›. R‹sonyi a csagat‹j ©aba ‘aj‹nd‰k’ sz–b–l magyar‹zza [KÖA: 98]. CSABAK (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1419, 1455: descensus Chabak ~ Chabok ~ Chobak, Csabaksz‹ll‹s, Hontossz‰ki kun települ‰s [Gy‹rf‹s III: 631, 736 stb.]). E helyn‰v szem‰lyn‰vi eredet›. A ©abaq sz– a különbözõ török nyelvekben egy bizonyos fajta halat jelent ‰s szem‰lyn‰vk‰nt is többfel‰ haszn‹latos [R‹sonyi 1923: 126; OnomTurc.]. CSABAKSZ•LL•S l. CSABAK CSAGIRCSA ‘solymocska’ (csal‹dn‰v; 1546, 1559, 1562; Kunszentmikl–si csal‹dn‰v a török ad–össz“r‹sokban). Vö. kun-kipcsak ©ak¬r ‘doåan’ (s–lyom) [KTS]. A n‰v v‰gi -csa (<-©a) kicsiny“tõ k‰pzõ. Ugyancsak a ©aqïr~©aþïr sz– az alapja a 12. sz‹zadi polovec (kipcsak) ¢agrovi©i nemzets‰gn‰vnek is [KÖA]. A török n‰vad‹sban igen kedvelt a totemisztikus vagy szimbolikus ind“t‰kkal adott ragadoz–mad‹r-n‰v, pl. Qartal ‘Sas’, Sonqur ‘S–lyom’, Beße ‘Ölyv’ stb. CSAKAN ‘harci balta’ (szem‰lyn‰v; 1323: Chakan (olv. Csakan), j‹szok között szerepel több kunnal együtt [Gy‹rf‹s III: 463]). Mivel cs‹k‹ny szavunk kun eredet› [Ligeti 1986: 543], a n‰v mindenk‰pp kunnak tekinthetõ [R‹sonyi 1923: 130]. CSALAJŒR l. GYALAJŒR CSALAJ”R l. GYALAJŒR CSENGELE ‘erdõs, (tövises) boz–tos hely’ (helyn‰v; 423: Gengel Teleke (olv. Csengelteleke?) [FNesz.]; 1493: Chengele; 1683: Csengelye; 1950: Csengele; puszta, majd települ‰s Csongr‹d megy‰ben [R‹sonyi 1957: 122; FNesz.]). Feltehetõen egy kun *©engel ‘tüsk‰s cserjefajta,

Kun névtár

257

bokor’ jelent‰s› sz– -li mell‰kn‰v k‰pzõs sz‹rmaz‰ka. A magyar Nagyalföldtõl az Aral-t–ig igen sok helyen megtal‹ljuk több‰kev‰sb‰ azonos alakban, pl. kazak, özbeg ¢engeldi, özbeg ¢ängäl; anat–liai Çengel, Çengelli ‰s Çengilli [R‹sonyi 1957: 122-123]. CSERCSE l. CSERCSI CSERCSI ‘kereskedõ, szat–cs’ (szem‰lyn‰v; 1347: Chyrchy (olv. Csircsi), Kumcheg (=Kuncheg) kun kapit‹ny fia, Csert‹n nemzets‰g [Gy‹rf‹s III: 72, 484];1436, 1475: Therthelzallas‹r–l val– Cherche (olv. Csercse) ~ Cherchy (olv. Csercsi) B‹lint, Therthelzallasa, Kengchegzallasa ‰s Boychazallasa kapit‹nya [Gy‹rf‹s III: 596, 676]; 1509: Mathia Cherchy [Gy‹rf‹s III: 727]). Vö. kun ©er©i ‘Kleinhändler, Krämer’ [CC; R‹sonyi 1957: 118]. CSERT•N ‘csuka’ (nemzets‰gn‰v; 1347, 1367: Cherthan (olv. Csert‹n) [Gy‹rf‹s III: 72, 95, 484, 503]), az egykori Halas-sz‰ket ben‰pes“tõ nemzets‰g. A k‰t Kuns‹gon k“vül többfel‰ tal‹lunk az orsz‹gban Csert‹n, Cserty‹n, Cserta tulajdonneveket. Többen összefügg‰sbe hozz‹k az ugyanakkor elõfordul– Csorton, Csorty‹n (1341), Csurty‹n nevekkel, amelyek j–l magyar‹zhat–k a kunnal rokon kipcsak ©urtan, ©orton, ©orton ‰s ©ortan szavakb–l [R‹sonyi 1926: 132; KÖA: 101], m“g a Csert‹n elfogadhat– török elõzm‰ny‰t nem ismerjük, b‹r hasonl– nevek vannak Bask“ri‹ban, ahol pl. a Bol’ßaja Üzen mell‰kfoly–ja a ¢ertanla (= Csuk‹s?), a szomsz‰dos tat‹rokn‹l pedig a r‰gi szaratovi korm‹nyz–s‹g terület‰n k‰t falu is viselte a ¢ertanla nevet. CSIBUK ‘‹g, sarj’ (szem‰lyn‰v; 1266: Chibuk, kun elõkelõ, Borcs–l nemzets‰g, Temes megye [Gy‹rf‹s III: 418]). A feltehetõleg kun eredet› n‰v közsz–i elõzm‰nye a kun ©ïbuq ‘Zweig, Reis; Rute, Gerte’ [CC] sz– lehet. Ezen a n‰ven ismert egy kun-kipcsak (polovec) szem‰ly 1185-bõl [KÖA: 100; R‹sonyi 1967: 139]. Vö. Budak, Butak. CSIDBE ‘idegen Ÿr; ismeretlen Ÿr’? (szem‰lyn‰v; 1340: ... dictum Chydbe (olv. Csidbe) [Gy‹rf‹s III: 479]). R‹sonyi a török nyelvek ©it ‘ker“t‰s, söv‰ny’ stb. ‰s bi ~ be(y) ~ beg ‘Ÿr, nemes, fõnök’ szavaib–l pr–b‹lta levezetni [KÖA: 100]. A ©it mai kazak ©et megfelelõj‰nek van ‘idegen, ismeretlen’ jelent‰se, s ez jobbnak l‹tszik. Az –ujgurban ‰s a kazakban is volt ¢it szem‰lyn‰v [OnomTurc.].

258

Kun névtár

CSIKMASZ (csal‹dn‰v, Kunmadaras [M‹ndoky 1993: 145]). M‹ndoky ‰rtelmez‰s n‰lkül közli. Minden bizonnyal a kun ©iq-~©yq- ‘herauskommen, hinausgehen’ [CC] ige tagad– alakj‹ra gondolt, s “gy a ‘Nem jön ki; Nem megy ki’ jelent‰st adhatjuk meg. CSIRCSI l. CSERCSI CSITA ‘Csit‰ (= az idegen‰)’ (megkü1önböztetõ n‰v, 1347: Paulum dictum Chyta filium Manthula; Csert‹n nemzets‰g). Vö. a ©itnek megfelelõ mai kazak ©et ‘idegen, ismeretlen’ jelent‰s› sz–val. HajdŸ Mih‹ly (sz–beli közl‰se) szerint a Csit-hez j‹rulhatott a magyar -a birtokjel. Az –ujgurban ‰s a kazakban volt ¢it szem‰lyn‰v [OnomTurc.]. Vö. Csidbe. CSIVAG l. CSUVAK CSIVAK l. CSUVAK CSOP•N ‘p‹sztor, juh‹sz’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Csop‹n högy, halom Fülöpsz‹ll‹s hat‹r‹ban; Csop‹n hegy [Pesty/Bogn‹r]). E helyn‰vben a kun *¢opan ~ *¢oban ‘P‹sztor, Juh‹sz’ jelent‰s› szem‰ly-, vagy köznevet sejthetjük. A szab‹lyos kun-kipcsak alak a ©oban [KTS], b‹r a kirgiz ©opan ‘juh‹sz, p‹sztor’ is ugyanilyen szab‹lytalans‹got mutat. CS—LYOS (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1475: Cholyoszallasa, 1493: Cholyos falu [Gy‹rf‹s III: 677, 709], Cs–lyos, CsŸlyos puszta Pesty Frigyesn‰l, ma Cs–lyosp‹los közs‰g B‹cs-Kiskun megy‰ben). Feltehetõen egy kun *¢oþuluß ‘halom, tömeg, sokas‹g’ jelent‰s› szem‰lyn‰vbõl keletkezett [R‹sonyi 1967: 139]. CSÕREG ‘katona; t‹rs’, (csal‹dn‰v, KarcagŸjsz‹ll‹s, 1571: Csõreg György, Csõreg J‹nos, Csõreg Ozsv‹rd; 17. sz.: Csõreg Andr‹s kun sz‹rmaz‹sŸ hajdŸkapit‹ny; Karcagon ma is gyakori n‰v). Eredete k‰rd‰ses: 1. kun *©erik ‘katona’, vö. kirg. ¢erik, kzk. §erik stb. [M‹ndoky 1993: 136, ]; 2. kun *ßerik ‘t‹rs’, vö. kzk. Serìk ‘T‹rs’, Serìk-bay, Serìk-bek [Torma 1999: 44]; 3. magyar Csörög~Csöreg helyn‰v [RMCsSz.]. CSÕSZ ‘õr, felügyelõ’ (szem‰lyn‰v; 1699: Csötz, 1739: Csõsz, Fülöpsz‹ll‹s; Cseuzd›lõ (16. sz.-i “r‹sm–d?, olv. Csõszd›lõ), külterületi települ‰sr‰sz Cserkeszõlõ hat‹r‹ban). Val–sz“n›bb a besenyõ eredet. Az alapsz– ©äüß lehetett [TESz.; Ligeti 1986: 255].

Kun névtár

259

CSÕSZAPA ‘õr-n‰ne’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1439: Chewzapa, J‹noshalma r‰gi (kun ~ besenyõ?) neve [Gy‹rf‹s III: 610]). Vö. ©äüß (l. fent) ‰s kun-kipcsak aba [KTS] ‘anya’. L‹nyt, nõt jelentõ neveket az‰rt adtak fiŸknak, hogy az ‹rt– szellemeket megt‰vessz‰k, ez‰rt az ilyen nevek –v–nevek. CSUMO ‘p‰ntek’ (ragadv‹nyn‰v; 1347: Paulum dictum Chumo [olv. Csumo ~ Csuma?], Csert‹n nemzets‰g, s‹torban lak– kun [Gy‹rf‹s III: 73, 484]). R‹sonyi L‹szl– felt‰telezi, hogy a mohamed‹n vall‹sŸ töröks‰gn‰l kedvelt Dæuma ‘P‰ntek’ n‰v eljuthatott a kunokhoz is [R‹sonyi 1967: 139]. Felt›nõ viszont, hogy a 13. sz.-i magyar forr‹sokban m‹r a kunok elõtt is sok Choma, Chuma szerepel, “gy a magyarb–l val– ‹tv‰tel sem z‹rhat– ki [•rpSznt.]. K‹zm‰r e nevek egy r‰sz‰t a csoma ~ csuma ‘pestis’ sz–b–l magyar‹zza [RMCsSz.]. CSUVAK ‘(nap)f‰ny, ragyog‹s’ (csal‹dn‰v; TŸrkeve: Csuvak, Kunmadaras: Csuvagh, csal‹dn‰v; KisŸjsz‹ll‹s: Csivag, r‰gebbi v‹ltozata Csivak, terület, ‰r [M‹ndoky 1993: 148-149]). Eredetije egy kun *¢uwaq, amely a kipcsak ©uwaq ~ ßuwaq ~ ©ubaq azonos jelent‰s› közn‰vbõl sz‹rmazik [M‹ndoky, i. h.]. CUCHMEK l. KÖCSMEK DIOLTAPALZALLASA l. GYOLCSA DONG-ŒR ‘fagyos, jeges ‰r’? (helyn‰v; Dong-‰ri fõcsatorna, B‹cs-Kiskun megye). Kun eredete nem biztos, noha Kelet-Turkeszt‹nban van Toñ-derya (derya = ‘foly–’) ‰s Toñ-burun (burun = ‘fok, földnyelv’) helyn‰v. Vö. kelet-turkeszt‹ni to¾ ‘frozen; unripe; hard-frozen earth’ [Jarring]. DUB•NCS ‘öröm’ (csal‹dn‰v; Dub‹ncs [M‹ndoky 1981: 106]). Lehets‰ges eredetije egy kun *£uban© szem‰lyn‰v [M‹ndoky, i. h.]. ECHEHALMA l. ECSE ECHEHALOM l. ECSE ECSE ‘nõv‰r’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Ecse-fen‰k, egy t– Kunmadaras hat‹r‹ban; Ecse-halma ~ Ecse-halom (1521: ad monticulum Echehalma; Echehalom [Gy‹rf‹s III: 752), domb Karcag ‰s Kunmadaras hat‹r‹ban; Ecse-r‰t, legelõterület Karcag ‰s Kunmadaras hat‹r‹ban; Ecse-zug, egy terület neve Karcag hat‹r‹ban [Pesty/ Bogn‹r]). Több r‰gi ‰s mai török nyelvben az e©e ~ ä©ä szavak nõv‰rt,

260

Kun névtár

any‹t, asszonyt, nagyn‰nit stb. jelentenek. A fiŸknak adott ilyen jelent‰s› nevek –v–nevek voltak [R‹sonyi 1967: 140; KÖA 103; OnomTurc.: 286]. Vö. Beke, Csõszapa. EDUA l. AYDUA ELETLE ‘õzes’ (helyn‰v; Eletle, Nagykuns‹g [M‹ndoky 1993: 152]). A felt‰telezett kun *Elekle ~ Elikli sz–alakb–l magyar‹zhat– [M‹ndoky, i. h.]. EREK l. ERK ERK ‘erõ, hatalom’ (csal‹dn‰v; Kunmadaras, Karcag 18. sz.-i anyakönyveiben: Erk; 20. sz., Kunmadaras: Erk; Karcag: Erek; 1331: Erk (Ewrk), helys‰g Heves megy‰ben [FNESz.]). A kun erk [CC] ‘ua.’ sz–ra megy vissza [M‹ndoky 1993: 137]. Sz‹rmaztathat– a n‰met Erk/Herk szem‰lyn‰vbõl is [FNESz., •rpSznt.]. ŒRBUGA ‘hõs-bika’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Œrbuga (~r‰tje), ‰r, v“z‹ll‹s, hat‹rr‰sz (?), Karcag [Pesty/Bogn‹r: 153]). A n‰v eredeti alakja *Er-bu¡a lehetett [M‹ndoky 1993: 149]. Vö. er ‘Mann, männlich’ ‰s boþa ‘Stier’ [CC], valamint kun-kipcsak bu¡a [KTS] ‘bika’. A 12-14. sz.-i mameluk kipcsakok között több Är-bu¡a ~ Er-bo¡a nev› volt [OnomTurc.]. Vö. Arbuga, Buga. GARAGOJ l. KARGOJ. GARAGULY l. KARGOJ. GYALAJŒR (n‰pn‰vi eredet› helyn‰v; Kunmadaras: Csalaj‰r~Csalaj“r, düllõ; Karcag, Kunmadaras: Gyalaj‰r, Zsalaj‰r, Sallaj‰r csal‹dn‰v, helyn‰v [M‹ndoky 1993: 148]). M‹ndoky szerint visszavezethetõ a £alayir (olv. dzsalajir) mongol eredet› kipcsak n‰pn‰vre [M‹ndoky, i. h.]. Gyan“that–, hogy az eredeti n‰v i-je vel‹ris volt. GYALMA l. GYOLMA GYALP•R ‘k‰rj! könyörögj!’ (helyn‰v; Gyalp‹r, települ‰s KisŸjsz‹ll‹s közel‰ben [Pesty/Bogn‹r; FNESz.]). R‹sonyi a kun-kipcsak yalbar- [CC, KTS] ‘k‰rni, k“v‹nni’ ige felsz–l“t– m–dj‹b–l magyar‹zta [R‹sonyi 1957: 137]. Az eredeti igealak azonban val–sz“n›leg egy nyelvj‹r‹si *¤albar- volt, amint erre a n‰v sz–kezdõ gy-je utal. GYANDA ‘aki (meg)fordult; aki visszat‰rt’ (szem‰lyn‰vi eredet› falun‰v; 1302, 1319 stb.: Gyanda; 1320: Gyanda nev› falu, HevesŸjv‹rmegye; 1438: predium Gyanda, 1513, 1521: possessio ~ villa Gyanda [Gy‹rf‹s III: 601, 730, 745]; ma Tiszagyenda [FNESz.]).

Kun névtár

261

A viszonylag korai, 1267-ben felbukkan– Gyanda Pest megyei helys‰gn‰v kunok elõtti (besenyõ?) lehet. R‰szletes magyar‹zat‹t ‰s a tov‹bbi adatokat l. R‹sonyi 1957: 136-137, R‹sonyi 1967: 140. Eredet‰t _ R‹sonyival ellent‰tben _ a kun jan- ‘sich wenden’ [CC]) ige szab‹lyos nyelvj‹r‹si *¤an- ‘fordulni’ v‹ltozat‹nak mŸlt idej› mell‰kn‰vi alakj‹ra vezetem vissza. GYARAK l. GYAROK GYARMAN ‘M‹ssz (fel)! Kapaszkodj (fel)!’ (szem‰ly- ‰s csal‹dn‰v; 1459: Jarman (Andr‹s) de Gyarmanzallasa (olv. Gyarmansz‹ll‹sa), Halassz‰k [Györffy 1953: 267], 1472: Gyarman Ilese (olv. Gyarmanil‰se = Gyarmanül‰se), Bihar megye [Cs‹nki I: 609]). Etimol–gi‹ja a köz‰ptörök, alt‹ji török ‰s csagat‹j yarman- ‘felm‹szni’ ige szab‹lyos nyelvj‹r‹si *¤arman- v‹ltozat‹nak felsz–l“t– m–dja alapj‹n javasolhat– [R‹sonyi 1967: 147]. L. m‰g Jarman. GYAROK ‘f‰ny; ragyog‹s’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Gyarak, köz‰pkori falun‰v [Cs‹nki I: 609, 761; Gyaroksz‰k, egy terület a Nagykuns‹g perem‰n, J‹sz‹roksz‹ll‹s közel‰ben [Pesty/ Bogn‹r: 63]). A sz–kezdõ magyar gy- alapj‹n feltehetjük, hogy az ‹tvett kun sz– elej‰n *¤- ‹llott. M‹ndoky a Gyarok nevet a felt‰teles *£arïq alakra vezette vissza [M‹ndoky 1993: 56]. Szerintem ennek a szab‹lyos kun ¤-zõ nyelvj‹r‹si elõzm‰nye a *¤aruq, m“g a Gyarak v‹ltozat a *¤arïq folytat‹sa lehet. A Codex Cumanicusban e szavak j- kezdet› alajait l‹tjuk (vö. kun jaruq, jaryq ‘hell, leuchtend, klar’ [CC]). GYOLCH l. GYOLCSA GYOLCHA l. GYOLCSA GYOLCSA ‘vend‰g’ (csal‹dn‰v ‰s szem‰lyn‰vi eredet› falun‰v; 1419: Dioltapalzallasa (olv. Gyoltap‹lsz‹ll‹sa) 1455, 1517: Gyolchapalzallasa (olv. Gyolcsap‹lsz‹ll‹sa), Hontossz‰k [Gy‹rf‹s III: 566, 631, 735-738]; 1517: Benedicti dicti Gyolch ~ Benedictum Gyolcha dictum, Benedicto Gyolcha et Joanne, s‹rosdi (hontossz‰ki) kun kapit‹nyok [Gy‹rf‹s III: 735-738]). A felt‰telezett kun sz–, amelybõl a n‰v eredhet: *¤ol©ï [R‹sonyi 1957: 136]; ennek j-zõ nyelvj‹r‹si v‹ltozata: jol©u ‘Gast’ [CC]. Nem z‹rhat– ki a magyar gyolcs sz–b–l val– sz‹rmaz‹sa sem [vö.: TESz. I.: gyolcs~gy–csa; RMCsSz.: Gyolcs].

262

Kun névtár

GYOLMA ‘szabadul‹s’ (szem‰lyn‰v; 1292: Keldech filii Gyolma [Gy‹rf‹s II: 459], Gyalma fia Keldech [Gy‹rf‹s II: 304, 389], val–sz“n›leg t‰ves olvasat). Bars megy‰ben kapott birtokot IV. B‰l‹t–l. A n‰v eredete a kun jul- ‘ausreissen, fortnehmen; lösen, befreien’ [CC] jelent‰s› ige nyelvj‹r‹si *¤ul- ‘ua.’ vari‹ns‹val lehet összefügg‰sben [Gombocz 1915: 31; N‰meth 1932: 53; R‹sonyi 1957: 135]. Az igetõhöz a -ma ‘-‹s ~ -‰s’ jelent‰s› n‰vsz–k‰pzõ j‹rult. ILLAN ‘k“gy–’ (szem‰lyn‰v; 1266: Illan, kun Ÿr [Gy‹rf‹s II: 304, 418]). A kun ylan ~ jylan (=ïlan~jïlan) ‘Schlange’ [CC] sz–b–l magyar‹zhat–. L. Iluncsuk. ILLANCS ‘k“gy–cska’? (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v?; Illancs-puszta ~ Illancs-falu, egy hat‹rr‰sz tr‰f‹s elnevez‰se Bugac külterület‰n. Torzult, n‰pi etimol–gi‹s alakja lehet egy kun yïlan©ï ~ yïlan©ïq -f‰le n‰vnek (vö. Iluncsuk). A n‰pi etimol–gia a magyar illanig‰n alapul, s a gyorsan alakot v‹lt– fut–homokos t‹jra utal. ILONCSI ‘k“gy–cska’? (csal‹dn‰v; 1546, 1592: Iloncsi Benedek, Kecskem‰ [K‹ldy-Nagy 1971]. Kuns‹gi vonatkoz‹sa nem bizony“tott. Az etimol–gi‹val kapcsolatban l. Iluncsuk. A sz–v‰gi -k-t, magyar többesjelnek v‰lve, elhagyhatt‹k. Feltehetõ egy *Iloncs nev› hely -i k‰pzõs sz‹rmaz‰ka is (vö. Illancs helyn‰v). ILUNCHUCK l. ILUNCSUK ILUNCSUK ‘k“gy–cska’ (szem‰lyn‰vi eredet› (?) nemzets‰gn‰v; 1343/1447: Ilunchuck [Gy‹rf‹s III: 482]), nemzets‰g a Kecskem‰tsz‰k terület‰n. Feltehetõen szem‰lyn‰vi eredet›, vö. pl. a korai Illan (1266) ‰s Iloncsi (1546) szem‰lyneveket. Mind szem‰ly-, mind pedig nemzets‰gn‰vk‰nt totemisztikus eredet› lehet. Közeli megfelelõje a tat‹r Yïlan©ïq(ovo) (‘K“gy–cska’) ‰s a bask“r Yïlanlï (‘K“gy–s’) falun‰v, valamint a Kazakiszt‹nban többfel‰ megl‰võ £ïlanßïq (‘K“gy–cska’) helyn‰v. Az ïlan ~ yïlan ~ ¤ïlan ‘k“gy–’ szavak szem‰lyn‰vi haszn‹lat‹ra az Onomasticon Turcicumban több p‰ld‹t tal‹lunk: £ïlan, Yïlan, Yïlan-pí, Ïlan-bik, Ïlan-buþu [OnomTurc.]. A kun ylan ‘Schlange’ [CC] sz– -©uq~-©ïq kicsiny“tõ k‰pzõs alakj‹b–l magyar‹zhat– [R‹sonyi 1967: 140]. ITEG l. ITIK ITEK l. ITIK

Kun névtár

263

ITEMER ‘kutyaszop–’ (szem‰yn‰v; 1239: Itemyr, 1270-90: Itemer, besenyõ, 1425: Petrus filius Itimerii stb. [Gombocz 1915: 30] Az •rp‹d-korban több helyen felbukkan– n‰v mindenk‰ppen besenyõ ‰s/vagy kun eredet›. Gombocz [i. h.] a török it- ‘ellökni, elhagyni’ ige n‰vsz–k‰pzõs alakj‹nak gondolta. A török p‰ld‹k alapj‹n val–sz“n›bb az it ‘kutya’ ‰s az em- ‘szopik’ ige sz‹rmaz‰k‹t felt‰telezni. Vö. 19/20. sz.-i karakalpak, kazak, bask“r ‰s csuvas (
264

Kun névtár

‘befed’ ig‰vel, s Ÿgy v‰li, a szül‰s ut‹n kimondott elsõ sz– lett a gyerek neve [R‹sonyi 1967: 147]. JARDAR ‘alkot–’ (szem‰lyn‰v; 1266: Jardar, Dominus de Cumanis, Temes megye, Borcs–l nemzets‰g [Gy‹rf‹s II: 418]). Feltehetõen a kun jarat- ‘schaffen, erschaffen’ [CC] jelent‰s› ige mell‰kn‰vi igen‰vi alakja, ak‹rcsak a Beler ‰s a Biter [R‹sonyi 1967: 147]. JARMAN ‘M‹ssz (fel)! Kapaszkodj (fel)!’ (szem‰ly- ‰s csal‹dn‰v; 1436: Jarmanelekzallasa (olv. Jarmaneleksz‹ll‹sa) [Gy‹rf‹s III: 598], 1459: Jarman de Gyarmanzallasa [Györffy 1953: 267]). Etimológi‹ja a köz‰ptörök, alt‹ji török ‰s csagat‹j yarman- ‘felm‹szni’ ige felsz–l“t– m–dja alapj‹n fogadhat– el [R‹sonyi 1967: 147]. L. m‰g Gyarman. JUHPOGO (szem‰lyn‰v; 1315/1385: Kondam et Juhpogo de genere Kool (Koos, Koor?) fideles Comani [Gy‹rf‹s III: 508, 509]). Etimol–gi‹ja ismeretlen. JULA (szem‰lyn‰v; 1292: domina Jula relicta Cuchmek), kun nõi n‰v. Etimol–gi‹j‹val a szakirodalom m‰g nem foglalkozott. A magyar Jula (<Julianna, JŸlia) bec‰zõn‰v, vagy a török Yula ‘f‹klya, f‰ny’ jelent‰s› sz– is lehet a n‰v alapja. A török n‰pekn‰l a r‰gis‰gben Yola ~ Yula, k‰sõbb pedig Yulay, £ulay, Yulaqay alakjait tal‹ljuk [OnomTurc.]. A magyar eredeztet‰s mellett sz–l az, hogy az id‰zett oklev‰lben Jula mellett m‰g h‹rom kereszty‰n kun szerepel magyar keresztn‰ven. JURGUCHE (szem‰lyn‰v; 1330: Jurguche (Jurgucse ~ Jürgücse ~ Jargucsi?) Cumanus [Gy‹rf‹s III: 472]). Etimol–gi‹ja tiszt‹zatlan. KACHALA l. KOCSOLA KADA ‘kar–; szegezz!’ (csal‹dn‰v; 18. sz.: Kada, KisŸjsz‹ll‹s, Kecskem‰t [M‹ndoky 1993: 137-138]). Feltehetõ elõzm‰nye a kun qadav [CC] (vö. karakalpak, kazak, kirgiz qada ‘(l–kikötõ) cölöp, kar–, nagy szeg’), vagy a kun qada- [CC] ‘megszegez, szeget bever’ ige felsz–l“t– alakja [M‹ndoky, i. h.]. KAJATKAN ‘visszat‰rõ; aki visszat‰rt (az ‰letbe)’ (szem‰yn‰vi eredet› helyn‰v; 1488: Kayathkan nev› föld Felalp‹r ‰s K‰cske között [Gy‹rf‹s III: 698). A kun qajt- ‘zurückkehren’ [CC] ig‰bõl könnyen megfejthetõ [R‹sonyi 1967: 141]. Vö. Kajatmasz, Kajt‹r.

Kun névtár

265

KAJATMASZ ‘nem t‰r vissza’ [M‹ndoky 1993: 145]; ‘Nem adja meg mag‹t, Nem h‹tr‹l meg’ [Torma 1999: 45]; (csal‹dn‰v; Kajatmasz, Kunhegyes [M‹ndoky, i. h.]). A kun qajt- ‘zurückkehren’ [CC] ige alapj‹n ‰rtelmezhetõ. Vö. Kajatkan, Kajt‹r. KAJTOR ‘visszat‰r, hazat‰r (v‹ndor)’ (csal‹dn‰v; 1428: Thoma dicto Kaythor de Pabe (Szentelt-sz‰k); 1448: Kaythorzallasa, Hontossz‰k [Gy‹rf‹s III: 588, 620, stb.]; Kajtor, puszta Fej‰r megy‰ben, Aba ‰s Sereg‰lyes között, k‰sõbb Kajtor, Bodakajtor falu (FNESz.); 1713: Kajtor, csal‹dn‰v TŸrkeve). E nevek a kun nyelv qajt- ‘zurückkehren’ [CC] ig‰j‰bõl magyar‹zhat–k [R‹sonyi 1923: 135, R‹sonyi 1927: 594; M‹ndoky 1971: 371]. M‹sok a kajt‹r ‘haszontalan, mihaszna; fal‹nk, keresg‰lõ’ stb. jelent‰s› magyar kajt- ‘kutat, keres’ ige -‹r n‰vsz–k‰pzõs sz‹rmaz‰k‹nak tartj‹k [TESz. 2: 309]. Pall– Margit szerint ez az ig‰nk honfoglal‹s elõtti kipcsak-török jövev‰ny. Az orsz‹gosan elterjedt Kajt‹r~Kajtor csal‹dneveket K‹zm‰r _ helyesen _ külön n‰vcikkben t‹rgyalja [RMCsSz.], j–llehet a kor‹bbi munk‹k [pl. Oklev‰lsz–t‹r, TESz. stb] ‰s szerzõk (pl. M‹ndoky is [i. h.]) ezeket összevont‹k. Szerintem ink‹bb a Kajtor (< qaytur < qayt-) sz‹rmazhat a kunb–l, b‹r sz‰les elterjedts‰ge gyanŸs. Vö. Kajatkan, Kajatmasz. KALAS ‘‹rva; szeg‰ny’ (csal‹dn‰v; 1436: Kalaszallas‹r–l val– Johannes Kalas, Halas-sz‰k). R‹sonyi egy horezmi török nyelvi qalaß ‘szeg‰ny, nincstelen, ‹rva’ sz–val hozza összefügg‰sbe [R‹sonyi 1962: 342-343]. Vö. m‰g kun-kipcsak kala× [KTS] ‘kal‹cs’ sz–val is. KANGUR ‘söt‰tvörös; vöröses; barna’ (csal‹dn‰v, 1731, 1733: Kangur, karcagi csal‹d; 1828: Kangur P‰ter; Kangur, ma is ‰lõ nagykuns‹gi [karcagi] csal‹dn‰v). A n‰v legkor‹bbi etimol–gi‹j‹t l. R‹sonyi 1923: 131. A karcagi M‹ndoky Kangur csal‹d jeles k‰pviselõje, M‹ndoky Kongur Istv‹n (1944-1992), a fiatalon elhunyt turkológus. E szem‰lyn‰v több kipcsak-török n‰pn‰l megvan Qoñur ~ Qoñïr ~ Quñur alakv‹ltozatban [OnomTurc.]. A Kangur alak val–sz“n›leg n‰petimol–gia hat‹s‹ra keletkezett a magyarban egy feltehetõ kun *qoñþur sz–b–l (vö. kun-kipcsak konåur [KTS] ‘birkaszem›; vöröses’). Torma szerint szem‰lyn‰vk‰nt a jelent‰se ‘Kedves, Kellemes’ [Torma 1999: 48-49].

266

Kun névtár

KAPCSOG ‘kipcsak’ (ragadv‹nyn‰v) Az ismert n‰pnevet M‹ndoky Istv‹n a karcagi K. T. (=Kapcsog Toj‹sos) Kov‹cs ‰s a kunmadarasi Eszenyi Kopcsog csal‹d ragadv‹nynev‰ben v‰li felfedezni [M‹ndoky 1972: 74]. M‹ndoky eml“ti m‰g a Kapcsag n‰vv‹ltozatot is [M‹ndoky 1986: 70]. T‰ny, hogy a törökben sz‹mos r‰gi ‰s mai Qïp©aq ~ Qïpßaq ~ Qïpsaq sõt Qap©aq tulajdonnevet ismerünk [OnomTurc.], ami mutatja a qïp©aq n‰pn‰v elterjedt haszn‹lat‹t szem‰ly- ‰s helynevekben. KARA ‘fekete’ (szem‰ly- ‰s csal‹dn‰v, valamint helynevek elõtagja; 1466: Kara nev› kun sz‹ll‹s; 1527: Georgius Kara; csal‹dn‰vk‰nt leggyakoribb a Kis- ‰s Nagykuns‹gban [M‹ndoky 1993: 140]). A kunokra vonatkoz– korai Kara neveket kunnak kell tartanunk [M‹ndoky, i. h.], mert a qara ‘schwarz’ [CC] jelent‰s› sz– megvolt a magyarorsz‹gi kun nyelvben is. A qara ‘fekete’ sz– igen kedvelt eleme a török n‰vad‹snak [M‹ndoky 1993: 140; OnomTurc.]. K‹zm‰r esetlegesen a r‰gi vil‹gi / egyh‹zi K‹roly szem‰lyn‰v lerövidült -a bec‰zõ k‰pzõs alakj‹ra vezeti vissza [RMCsSz.]. KARABUKA ‘fekete bika’ (helyn‰v; Karabuka, halom, Kunhegyes, Kunmadaras hat‹r‹ban [M‹ndoky 1993: 149]; Karabuka, hat‹rr‰sz, tanyaközpont Csan‹dap‹ca mellett [Bohus Istv‹n sz–beli közl‰se]). Elõzm‰nye egy kun *Qara-buqa szem‰lyn‰v lehetett [M‹ndoky, i. h.]. Vö. Kara ‰s Buga. KARACS ‘feket‰cske’ (csal‹dn‰v; 1571: Karacs Simon, Karacs Mih‹ly (Ecseg, TŸrkeve); Karacs nev› csal‹dok, Karcag, Debrecen, Földes [M‹ndoky 1993: 138-139]). Magyar‹zhat– a kun qara ‘fekete’ -© kicsiny“tõ k‰pzõs sz–b–l [M‹ndoky, i. h.]. Magyar eredeztet‰se is lehets‰ges a r‰gi K‹roly szem‰lyn‰v lerövidült -(a)cs bec‰zõ k‰pzõs alakj‹b–l [RMCsSz.], esetleg a n‰met eredet› magyar karacs szersz‹mn‰vbõl [TESz. II: 371]. KARACS—R ‘fekete szikes t–’(?) (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1562: Ferencsz‹ll‹s r‰gi (kun?) neve). A Kara szn. ‰s tal‹n cs–r (<©ur?) m‰lt–s‹gn‰v összet‰tel‰bõl sz‹rmazik. Val–sz“n›bb magyar‹zatot kapunk a kazak nyelvi p‹rhuzamok alapj‹n: kazak sor (~ßor) ‘szikes t–’, kirgiz ßor ‘szik’, vö. kazak Qara-sor ‘Fekete szikes t–’, §or-quduq ‘Szikes kŸt, S–s kŸt’. Egy kazak nemzets‰g neve a Köz‰psõ Hord‹ban: Qara-ßor. L. m‰g Kara.

Kun névtár

267

KARAGOJ l. KARGOJ. KARAGUJ l. KARGOJ. KARAGUL l. KARGOJ. KARAKAS ‘fekete szemöldök(›)’ (csal‹dn‰v; 1412: Karakas Ambrus, Kaba kun sz‹ll‹s, TŸrkeve hat‹r‹ban; Karakas, KisŸjsz‹ll‹s, Törökszentmikl–s, Debrecen, Budapest [M‹ndoky 1993: 139-140]). Visszavezethetõ a kun qara ‘fekete’ ‰s a qaß ‘szemöldök’ összet‰telre [M‹ndoky, i. h.]. KARAKOS ‘sas (sz–szerint: fekete mad‹r)’? (szem‰lyn‰v?; Karakos [M‹ndoky 1986: 70]). M‹ndoky [i. h.] e kun(?) nevet, amelyrõl közelebbit nem tudunk, a bask“r Qara¡oß törzs- ‰s nemzets‰gn‰vvel vetette össze. Vö. kun qara-quß ’Adler’ (CC). KARAMAZ ‘nem n‰z(õ), nem figyel(õ)’ (csal‹dn‰v; Karamaz, Kunmadaras [M‹ndoky 1993: 141]). M‹ndoky [i. h.] visszavezeti a török qara- ‘n‰z’ ige tagad– alakj‹val ‰s az –v–nevek köz‰ sorolja. KARASZON ‘Figyeljen!, Legyen ‰ber!’ [M‹ndoky]; ‘Együgy›, j‹mbor alak’ [Torma] (csal‹dn‰v; 1663: Karaszon, K‹poln‹s, 1729: Karaszon ~ Karasszon Kunmadaras [M‹ndoky 1993: 141]). M‹ndoky [i. h.] visszavezeti a kun *Qarasïn n‰vre, amely a kun qara- ‘n‰z, figyel’ ige felsz–l“t– alakja. Vö. kazak qarasïn 1. ‘t‹voli t‹rgy sziluettje’; 2. ‘együgy›, j‹mbor alak’ [Torma 1999: 47]. Ez ut–bbi esetben –v–n‰v. KARASSZON l. KARASZON KARASZ™ ‘fekete v“z’ (helyn‰v; KaraszŸ, v“zfoly‹s, ‰r?, Kunmadaras [M‹ndoky 1993: 140]). A kun qara ‘schwarz’ + su ‘Wasser’ [CC] összet‰tele [M‹ndoky, i. h.]. KARCAG l. KARSZAG KARGA ‘varjŸ’ (helyn‰v; Karga-der‰k, Karga-fen‰k, Nagykuns‹g [Pesty/ Bogn‹r). Vö. kun-kipcsak kar¡a [KTS] ‘varjŸ’. Megtal‹ljuk a hakasz, karakalpak, kazak ‰s (törökorsz‹gi) török szem‰lynevek között is [OnomTurc.]. KARGALA ‘varjas’ (helyn‰v; Kargala, hat‹rr‰sz neve Orgov‹ny külterület‰n [Pesty/Bogn‹r]). Igen nagy területen elterjedt n‰v, amelynek eredeti alakja Qar¡alï, s a legtöbbször “gy is fordul elõ. Vö. kun-kipcsak kar¡a ‘varjŸ’ [KTS] + -la (<-lï) mell‰kn‰vk‰pzõ [R‹sonyi 1957: 120]. Az orgov‹nyi sz‹jhagyom‹ny szerint ez a n‰v a török idõk eml‰k‰t õrzi. Menekül‰s közben a török katon‹k

268

Kun névtár

az ottani mocs‹rba t‰vedv‰n “gy foh‹szkodtak: „Karg Allah!”, vagyis „Ments meg Allah!”. A Qar¡ala v‹ltozatot megtal‹ljuk bask“r, miser tat‹r, kereszt‰ny csuvas falunevekben, kazak ‰s bask“r v“znevekben is. KARGOJ ‘h‰ja, karvaly?’ (csal‹dn‰v; Karagul, Kunmadaras [Pesty/ Bogn‹r], Kargoj, Karagoly, Karaguly, Garagoj, Garaguly, TŸrkeve, Kunmadaras, Karcag [M‹ndoky 1993: 141]). M‹ndoky [i. h.] visszavezeti egy felt‰telezett kun *Qïrþïy n‰vre. Vö. qyrþyj ‘Sperber’ [CC]. KARLA ‘havas’ (szem‰lyn‰v; 1353: Karla, kun kapit‹ny, Csert‹n nemzets‰g [Gy‹rf‹s III: 488, 498, 504]). Ugyanez a n‰v Qarlu ~ Qarlï alakban elõfordul a mamelukokn‹l, az oszm‹n-törökökn‰l ‰s a kazakokn‹l [KÖA, OnomTurc.]. Vö. kun qar ‘Schnee’ [CC] + -la (<-lï) mell‰kn‰vk‰pzõ. KARSZAG ‘sztyepi r–ka’ (csal‹dn‰v; 1400: Karchagh fia P‰ter; 1407: Johannes Karzagh [Gy‹rf‹s III: 551]; 1562: Karszag M‹t‰, Szabadsz‹ll‹s; Karszag (Karcak) csal‹dn‰v Törtel török adóössz“r‹s‹ban; 1506: Karczaghwyzallasa [Gy‹rf‹s III: 724]; ma Karcag v‹ros a Nagykuns‹gban ‰s Karcag alakban ‰lõ csal‹dn‰v). Vö. kun qarsaq ‘Steppenfuchs’ [CC], bõvebben errõl: N‰meth 1922: 126. KASKANTY™ ‘szökev‰ny, menekülõ’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1469: Kachkanchiw (olv. Kacskancsiu) [Gy‹rf‹s III: 663]; 1595: Stephanus Kaskantyw (olv. Kaskantyu), 1632: Kaskantiu Istuan, csal‹dn‰v [RMCsSz.]; ma KaskantyŸ helys‰g B‹cs-Kiskun megy‰ben). Felt‰telezett kun alakja *qa©qïn©ïþ ‘szökev‰nyecske’. Kicsiny“tõ k‰pzõ n‰lküli Qaßqan, Qa©qun, Qa©qïn, Qaßqïn v‹ltozata gyakori a tat‹r, bask“r ‰s kazak nevek között [OnomTurc.]. R‰szletes magyar‹zat‹t l. R‹sonyi 1957: 97. KATONCSA ‘asszonyka’ (helyn‰v; Katoncsa, laponyag, a karcagi hat‹rban levõ Asszonysz‹ll‹si halomt–l d‰lre), tal‹n az Asszonysz‹ll‹s n‰v kun megfelelõje vagy ford“t‹sa. M‹ndoky a *Qatïn©a n‰vre vezeti vissza, az pedig a kun qatïn ‘asszony’ + -©a helyn‰vk‰pzõ összet‰tele [M‹ndoky 1993: 150]. Vö. m‰g kun qatun („katun / caton”) ‘Frau’ [CC]. V‰lem‰nyem szerint a -©a ez esetben kicsiny“tõ-bec‰zõ k‰pzõ.

Kun névtár

269

KELDECH l. KELDECS KELDECS (szem‰lyn‰v; 1292: Keldech (olv. Keldecs v. Keldek?) filius Gyalma (~ Gyolma), kereszty‰n kun, Bars megye [Gy‹rf‹s II: 459]). R‹sonyi a Keldik olvasatot vetette fel k‰tkedve [R‹sonyi 1967: 142]. Ez a kel- ‘jönni’ ige ‘jöv‰s; jöttünk’ jelent‰s› alakja lenne. A kazak Keldek~Keltek ‘rövid bot’ [OnomTurc.], ‘rövid, kurta; ny“lhegy’ jelent‰s› nevek p‰ld‹ja jobb magyar‹zatot k“n‹l. KELDUCHYN (szem‰lyn‰v; 1268: Kelducnyni (olv. Keldücsin) cumani [Gy‹rf‹s II: 421-423], Bars megye; Gy‹rf‹s szerint azonos Keldechcsel). A -csin elem lehet kicsiny“tõ vagy mongol nõnem k‰pzõ. KEMENCHE l. KEMENCSE KEMENCSE (szem‰lyn‰v; 1290: Kemenche (olv. Kemencse), Kun L‹szl– kir‹ly egyik gyilkosa [SRH I: 474, II: 45], Kemencse [Gy‹rf‹s II: 376, 382]). R‹sonyi L‹szl– nem meggyõzõ etimol–gi‹ja szerint jelent‰se: ‘“jacska; heged›cske’ [R‹sonyi 1967: 142]. Jankowski magyar‹zat‹b–l kiindulva a kun *Kemen©e visszavezethetõ egy *Kemel +-©i k‰pzõs sz–alakra, amely a kazak Kemel ‘c‰lba ‰r‰s; beteljesülõ k“v‹ns‹g’ jelent‰s› szn. alapj‹n t‰telezhetõ fel [Jankowski 2006: 595-96]. A -©i k‰pzõ szem‰lynevekben ‹llhat kicsiny“tõ-bec‰zõ funkci–ban is. KEMPECZZALLASA l. KÖMPÖC KEMPETH l. KÖMPÖC KENCHEKZALLASA l. KÖNCSEG KENGCHEGZALLASA l. KÖNCSEG KETELEGASKA (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1451: egy Kiskunhalast–l ‰szakra fekvõ terület [Gy‹rf‹s III: 626]). A kikövetkeztetett eredeti szem‰lyn‰v *Köteli-qaßqa azaz ‘vezet‰klova h–ka’ [R‹sonyi 1962: 344-345]. Hasonl– szerkezet› nevek m‹s török n‰pekn‰l is vannak: pl. kazak Atï-qara ‘lova fekete’, oszm‹n török Gözü-kara ‘szeme fekete’, Gözü-büyük ‘szeme-nagy’ ‰s Ayaå¬- büyük ‘l‹ba nagy’ stb. [R‹sonyi: i. h.]. KETHEN l. KÖTÖNY KEYRAN (szem‰lyn‰v; 1266, 1288: Keyran, Dominus de Cumanis de genere Borchol [Gy‹rf‹s II: 418, 456). R‹sonyi felt‰telesen a kun-kipcsak qay¬r‘gondoskodni’ [KTS] ige mell‰kn‰vi igen‰vi alakj‹b–l magyar‹zza [KÖA: 112], m‹sutt erre a lehetõs‰gre nem utal [R‹sonyi 1967: 142].

270

Kun névtár

KŒTBOKA ‘erõs bika’ (hat‹rr‰sz; K‰tboka, TŸrkeve [M‹ndoky 1993: 149]). M‹ndoky [i. h.] szerint a n‰v eredeti alapja egy kun *Ketbuqa szem‰lyn‰v volt. A 13. sz‹zadban a mameluk-kipcsakok között gyakori n‰v volt a Ket-buþa~Ket-buqa [OnomTurc.]. A K‰tboka alak magyar n‰petimol–gia eredm‰nyek‰nt alakult ki. Vö. m‰g Buga. KISAG—CSI l. KOSAGACS KISTRE ‘t‰li h‹z’ (szem‰lyn‰v; 1347: Kystre filium Japza, Tastra testv‰re [Gy‹rf‹s III: 484]). R‹sonyi a *qïß-tura sz–kapcsolatb–l magyar‹zza [R‹sonyi 1967: 106]. Vö. kun-kipcsak k¬× [KTS] ‘t‰l’. A n‰v 2. elem‰t az –ujgur, köz‰p-török, alt‹ji török stb. tura ‘erõd“tm‰ny, h‹z’ sz–val kapcsolja össze [R‹sonyi, i. h.], e sz– gyakori eleme ujgur, mameluk-kipcsak, oszm‹n-török, kazak, özbeg stb. neveknek [OnomTurc.]. L. m‰g Tastra. KYSTRE l. KISTRE KOBOZ ‘koboz (hangszer)’ (csal‹dn‰v; 1571: Koboz Luk‹cs, TŸrkeve [Györffy L.: 41]; 1727, 1728: Koboz ~ Kobuz Mih‹ly, Halas). Mivel koboz szavunk kun (besenyõ) jövev‰nysz– [TESz. II: 509], ezt a nevünket kor‹bbi szem‰lyn‰vi adatok h“j‹n is kun neveink köz‰ sorolhatjuk. KOBUZ l. KOBOZ KOCHOLA l. KOCSOLA KOCSŒR ‘kos-f‰rfi, kos-vit‰z, takaros (der‰k) f‰rfi’ (szem‰lyn‰vi eredet› falun‰v; 1559: Kocs‰r, Kiskuns‹g, Pest m. [FNESz.]). Eredeti alakja egy kun *Qo©-er (oguzos kun nyelvj‹r‹sban (?), amely a *qo© ‘kos’ + er ‘f‰rfi, hõs, harcos’ szavak összet‰tele. Anal–gi‹ja megvan a törökben: Qo©-yigit ‘ua.’ [M‹ndoky 1993: 150-151]. KOCSKOR „kos” (csal‹d- ‰s ragadv‹nyn‰v; 1564: Kocskor Mikl–s [Gy‹rf‹s IV: 104]; Kocskor Kar‹szi Erzs‰bet, M‹ndoky-Kongur Istv‹n ‰desanyja, Karcag [M‹ndoky 1993: 5], a Nagykuns‹gban gyakori n‰v volt). Visszavezethetõ a kun qo©qar ‘kos’ [CC] sz–ra [M‹ndoky 1993: 143]. KOCSOLA (szem‰lyn‰v; 1340: Petrus filius Kochola (~Kachala) (olv. Kocsola~Kacsala) Comanus, Hegyesegyh‹z [Gy‹rf‹s III: 479]). R‹sonyi felvet‰sei: 1. összefügghet az altaji törökbõl ismert qo©a ‘s‹m‹n-maszk’ sz– -lï mell‰kn‰vk‰pzõs alakj‹val [KÖA: 113]: ‘s‹m‹n-maszkos’; 2. a kun qo¤a („qoåa”, olv. kodzsa) [CC] ‘Ÿr,

Kun névtár

271

elölj‹r–’ sz– -lï mell‰kn‰vk‰pzõs alakja [R‹sonyi 1967: 142]: ‘uras; Ÿri’? Szerintem gondolhatunk m‰g a r‰gi kun-kipcsak nyelvekben is megl‰võ qo© ‘kos’ (KTS) ‰s a (kipcsak-)török szem‰ly‰s n‰pnevekben gyakori ulï ‘fia;-fi’ komponens összet‰tel‰re is: ‘kosfi’? Vö.: Törtel. KOJAMP•LZ•LL•S l. KOJAN KOJAN (szem‰lyn‰v; 1438: Koyamp‹lz‹ll‹s, Szentelt-sz‰k [Gy‹rf‹s III: 233]). Kojan P‹l kun kapit‹ny vagy nemzets‰gfõ nev‰t ez a települ‰sn‰v õrizte meg. A Kojan szem‰lyn‰v a kun qojan ‘Hase’ [CC] (nyŸl) sz–ra megy vissza [R‹sonyi 1967: 143]. KOLBAZ ‘seregsz‹rnyat gyõzz le’ (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1250 körül: Kolbaz; Colbaz (olv. Kolbasz), egy birtok neve Bars megy‰ben Aranyos Mar–th körül; 1395: Kolbazzalasa, 1459: Kolbaz de Kolbazzallasa, 1460: possessio Kolbaz [Gy‹rf‹s III: 272, 526, 642 stb.]; 1461: Kolbazzek (olv. Kolbasz-sz‰k, magyar n‰petimol–gia hat‹s‹ra: Kolb‹sz-sz‰k), 1470: Kolbassallasa (olv. Kolbassz‹ll‹sa), közigazgat‹si egys‰g a majdani Nagykuns‹g terület‰n [Gy‹rf‹s III: 647, 667, 669 stb.]). R‹sonyi L‹szl– szerint a jelent‰se: ‘seregsz‹rnyat gyõzz le’ [R‹sonyi 1936: 266-67; R‹sonyi 1967: 142]. KOLB•SZSZ•LL•S(A) l. KOLBAZ KOLGUNA ‘eg‰r’ (szem‰lyn‰v; 1320: Kurgona cumano [Gy‹rf‹s III: 462], 1328: Kolgana ~ Korgana Cumanus; 1332: Kolguna filius Boklow de Philip (Baranya megye) [Gy‹rf‹s III: 475]). Valósz“n›leg mongol eredet› n‰v [R‹sonyi 1967: 143]. KOLPA ‘tanya, kunyh–’ (szem‰lyn‰v; 1359: halm Kolpakorhana (olv. Kolpakorh‹nyja) vocatum [Gy‹rf‹s III: 499]; kunhalom Kerekegyh‹za ‰s •gasegyh‹za hat‹r‹ban). A Kolpa szem‰lyn‰v tal‹n viselõje szület‰si hely‰re utal [R‹sonyi 1957: 104-105]. Vö. m‰g Korh‹ny. KOMAN ‘kom‹n, kun’ (szem‰lyn‰vi eredet› falun‰v; 1369: Comanfalua, 1439: Kom‹ny falva). Bõvebb magyar‹zat‹t l. a Kuman n‰vn‰l. KOM•NY l. KOMAN KOMONY l. KUMAN KONCHA l. KONCSA

272

Kun névtár

KONCSA (szem‰lyn‰v; 1264: Koncha (olv. Koncsa) Cumanus [Gy‹rf‹s II: 116]). Az eddig felmerült etimol–giai ötletek (1. < kun kon×¬ ‘szomsz‰d’, 2. < oszm‹nli ‰s kr“mi török (
Kun névtár

273

einrichten’ [CC] ige mŸlt idej› mell‰kn‰vi igenev‰bõl [R‹sonyi 1967: 143]. Vö. Qurdïq [OnomTurc.] KORH•NY ‘s“rdomb, kunhalom’ (helyn‰v; 1423: Kwnjakabhorhan, Szombatsz‹ll‹s vagy Buzg‹nsz‹ll‹s puszt‹ja; Korh‹ny ~ Korh‹nydüllõ ~ Korh‹n-düllõ, hat‹rr‰sz Kunszentmikl–s kunb‹bonyi hat‹r‹ban.). Ez ut–bbi közvetlen közel‰ben van a Törökök högye nev› kunhalom, ez‰rt nem lehet v‰letlen a Korh‹ny ~ Korh‹n elnevez‰s. A dombocsk‹b–l m‰g Ÿgy harminc ‰vvel ezelõtt is emberi csontok kerültek elõ. Az kun (esetleg besenyõ) qurþan [CC] ‘s“rdomb’ [Gy‹rf‹s III: 201] sz– korh‹n ~ korh‹ny ~ horh‹n form‹ban sok helyen fennmaradt az orsz‹gban [FNESz. I: 779]. Gy‹rf‹s 1883-as etimol–giai ötlet‰t pontos“tva Hakan Aydemir a kiskuns‹gi korhan (>horhan) alakokat az ‹tmeneti *koruhan v‹ltozaton keresztül a *korugan alakig vezeti vissza [Aydemir 2002a: 204-205; Aydemir 2002b: 157-158]. KORM•CSOK l. KORM•NCSOK KORM•NCSOK ‘“jtart–cska, ‹ldozatocska’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Korm‹csok ~ Korm‹ncsok, Nagykuns‹gi helyn‰v.) R‹sonyi L‹szl– szerint a Qurman szem‰lyn‰v kicsiny“tõ k‰pzõs Qurman©uq alakj‹ra kell itt gondolnunk [R‹sonyi 1967: 143]. Vö. Korm‹ny. KORM•NY ‘“jtart–; ‹ldozat’ (szem‰lyn‰v; 1323: Kurman, egy j‹sz neve [Gy‹rf‹s III: 463]; 1516: Korman, erd‰lyi kun ken‰z; 1757: Martinus Korm‹ny(?), F‰legyh‹za). Az Arany Horda idej‰n Qurman, a kazakokn‹l Qurman ~ Qurman-bay, a bask“rokn‹l pedig Qorman nevet tal‹lunk [R‹sonyi 1967: 143; OnomTurc.]. Magyar‹zatk‰nt sz–ba jöhet a Qurban ‘•ldozat’ jelent‰s› szem‰ly-, ill. közn‰v Qurman v‹ltozata is [OnomTurc.]. A magyar Korm‹ny csal‹dnevet K‹zm‰r felt‰telesen a ‘haj–korm‹ny’ sz–val kapcsolja össze [RMCsSz.], ez azonban vitathat–. KORM— (helyn‰v; 1521: kormohalma, kormo-lapossa; Korm– H‹t, Kunhegyes hat‹r‹ban [Gy‹rf‹s III: 748]). A Korm– szem‰lyn‰vvel a szakirodalom m‰g nem foglalkozott. KOROKMASZ ‘nem f‰lõ, b‹tor; rettenthetetlen’ (csal‹dn‰v; Kunhegyes [M‹ndoky 1993: 145]). Vö. kun-kipcsak kork- [KTS] ‘f‰lni’ ige jelen-jövõ idej› tagad– alakja. A kun n‰v eredetij‰nek is tekinthetõ Qorqmaz, ‰s szab‹lyos alakv‹ltozatai, kimutathat–k a szeldzsuk, oszm‹n-török, karacs‹j ‰s kazak nevek közül is [OnomTurc.].

274

Kun névtár

KOSAGACS ‘p‹ros fa, kettõs (‹gŸ) fa’ [M‹ndoky] vagy ‘Favilla’? [Torma 1999: 43] (helyn‰v; Kosogacs ~ Kosagacs, Kunhegyes [M‹ndoky 1993: 143]). Szem‰lyn‰vi eredete is felt‰telezhetõ. Vö. kun-kipcsak ko× ‘p‹ros’, a¡aç ‘fa’ [KTS]. Torma szerint a Szeged körny‰ki Kisag–csi n‰v n‰pi etimol–gi‹s Ÿton a Kosagacsb–l sz‹rmazhatott. Az altaji kazakok központi települ‰s‰nek a neve is Qos-aþaß (olv. Kosz-agas), amelynek ugyanaz a jelent‰se [Torma 1999: 42]. Szem‰lyn‰vi haszn‹lat‹ra a 17. sz‹zadi szib‰riai tat‹r Qoæ-aþa© (
Kun névtár

275

Köncsögsz‹ll‹s ~ Köncsögpuszta, a mai Helv‰cia hat‹r‹ban). Eredet‰re n‰zve vö. kun kön©ek ‘Hosen’ [CC]. A kipcsak (mameluk ‰s polovec) tört‰nelmi nevek között Kön©ek form‹ban volt meg [OnomTurc.]. R‰szletes magyar‹zat‹t l. R‹sonyi 1956b: 435-441. KÖPCSECS ‘dŸs haj(Ÿ)’ (1270: Kupchech (olv. Köpcsecs) [Gy‹rf‹s II: 425]; Cupchech, IV. L‹szl– egyik kun kedves‰nek a neve [•rpSznt.: Mandula]). A köp ‘sok’ [CC] ‰s a ©e© ~ ©ä© ‘haj’ szavak összet‰tel‰bõl [Ligeti 1986: 124]. KÖSZÖMÖS ‘az –hajtott (gyermek); a k“v‹nt (gyermek)’ (megkülönböztetõ n‰v Karcagon: Köszömös K–r–di, anyakönyvekben a 18. sz.-t–l fordul elõ [M‹ndoky 1993: 142]). Elõzm‰nye egy kun *Küsemiß alakŸ n‰v, amely a felt‰telezhetõ kun *küse- ige mŸlt idej› participiuma [M‹ndoky, i. h.]. Vö. a kun küsemek ‘Wunsch’ (k“v‹ns‹g), küsen© ‘ua.’ ‰s a küsen- ‘wünschen’ [CC] (k“v‹nni) jelent‰s› szavakkal. M‹r az –törökben megvolt Kösämiß ~ Küsämiß alakban [OnomTurc.]. KÖTŒN l. KÖTÖNY KÖTŒNY l. KÖTÖNY KÖTSZ•LL•S ‘ülep, fen‰k’ (települ‰s; Ködsz‹ll‹s, Nagykuns‹g). Összefügghet egy felt‰telezett kun *Köt ‘valag’ szem‰lyn‰vvel. [M‹ndoky 1993: 153]. KÖTÖNY ‘ülep, fen‰k’ (szem‰ly- csal‹d- ‰s helyn‰v; 1223: Cuthen ~ Kuthen (olv. Köten~Küten), Julianus bar‹tn‹l [Gy‹rf‹s II: 143, 158, 215 stb.]; 1239: Kuthen Cumanorum rex; 1270: Kuten ~ Kwthen (olv. Köten~Küten), tov‹bbi adatok az •rpSznt. 475. oldal‹n; 1493: ...Barnabae Kethen de Kethenzallasa [Gy‹rf‹s III: 709]; tov‹bbi csal‹dn‰vi v‹ltozatai: 1512: Kethen, 1567: Kõten, 1568: Keoteny, 1571: Keothen, 1578: Köten, 1590: Koten, 1618: Köten, 1620: Kwten (olv. Küten), 1637: Kõtten, 1720: Köt‰ny [RMCsSz.: 644]; helyn‰vk‰nt: 1715: Kötön; ma Kötöny ~ Kötönypuszta Harkakötöny ‰s T‹zl‹r hat‹r‹ban; Kötöny-domb ~ Köttön-halom, Köttön (kert), hat‹rr‰sz Kunszentm‹rton közel‰ben [Pesty/Bogn‹r: 161]). A szakirodalomban legut–bb a kun *Köten ‘h‹ts– r‰sz’ jelent‰s› n‰vbõl sz‹rmaztatj‹k [R‹sonyi 1957: 111-114; M‹ndoky 1993: 153]. A r‰szletes magyar‹zatokat l. R‹sonyi id‰zett munk‹j‹ban. A hajdani kun kir‹ly nev‰t a k‰t Kuns‹gban mind

276

Kun névtár

a mai napig helynevek õrzik. Nev‰nek ‰rtelmez‰se csak a lovasnom‹d ‰letm–d alapj‹n lehets‰ges. Az ideje javar‰sz‰t lovon töltõ nom‹d sz‹m‹ra ugyanis a megnevezett testr‰sz edzetts‰g‰nek nagy jelentõs‰ge volt. Küten, Kötän ‰s Ködön szem‰lyneveket tal‹lunk a kazakokn‹l, a tat‹rokn‹l ‰s a szag‹jokn‹l [OnomTurc.]. A Mongolok Titkos Tört‰net‰ben egy tat‹r fõember, Kötön-baraka ‰s Ögödej fia Köten viselte e nevet. KÖTTÖN l. KÖTÖNY KUCHMEG l. KÖCSMEK KUL•N ‘vadl–’ (csal‹d- ‰s hat‹rr‰szn‰v; Kul‹n~Kul‹ny, Karcag [M‹ndoky 1993: 148]). M‹ndoky a kipcsak Qulan n‰pn‰vbõl sz‹rmaztatja. KUL•NY l. KUL•N KUMAN ‘kun, kum‹n’ (n‰p-, szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1358: Kumanpataka; k‰sõbb szem‰lyn‰vi eredet› helynevekben: 1369: Comanfalua, 1439: Kom‹ny falva stb., Komony szem‰lyn‰v, Hontos-sz‰k [M‹ndoky 1972: 74]). Elõzm‰nye az ismert quman ~ qoman török n‰pn‰v, amellyel a kun, illetve a kunnal közeli rokons‹gban ‹ll– kipcsak-török törzseket (törzsszövets‰get) nevezt‰k meg. A török vil‹gban sz‹mos Quman ~ Qoman hely- ‰s szem‰lyn‰v õrzi eml‰küket. A quman ~ qoman n‰pn‰v etimol–gi‹ja m‰g nincs telejsen tiszt‹zva. Tal‹n a qu ‘s‹padt, fak–’ -man fõn‰vk‰pzõs sz‹rmaz‰ka ‰s “gy az illetõ n‰p arcsz“n‰re utal. A nom‹d t‹rsadalmi szervezet ‰s harcmodor ismeret‰ben feltehetõ az is, hogy a quman egy saj‹tos l–sz“n, az adott n‰p vagy n‰pcsoport ‹ltal teny‰sztett lovak sz“ne [N‰meth 1942: 168-171]. KUMCHEG l. KÖNCSEG KUN ‘kun’ (szem‰ly- ‰s csal‹dn‰v; 1171: Cun, 1335: Kungudur [TESz.], 1388: Georgius Kun dictus, 1398: Kwnfalwa, 1473: Kun Mih‹ly, Hontos-sz‰k stb., tov‹bbi adatok a RMCsSz.-ban). E n‰pn‰v, s a belõle eredõ szem‰lynevek, magukat a kunokat megelõzve, j–val a kun beköltöz‰s elõtt megjelennek az orsz‹gban. Györffy György v‰lem‰nye szerint a kun közsz– akkoriban ‹ltal‹ban ‘nom‹d’ot jelentett, függetlenül att–l, hogy ‰ppen besenyõk vagy m‹s nom‹d törökök voltak-e keleti szomsz‰daink. A qun ~ qún n‰pn‰v egy‰bk‰nt a keleti forr‹sokban sem jelenik meg sokkal kor‹bban.

Kun névtár

277

Tulajdonn‰vi haszn‹lat‹ra a magyarorsz‹giakon k“vül megb“zhat– adatunk nincs. N‰pn‰vi, illetve közsz–i elõfordul‹s‹t is neh‰z dokument‹lni. Az egykori kun ~ hun egyeztet‰s nem fogadhat– el. N‰meth Gyula a qu ‘fak–, s‹padt’ sz– -n denomin‹lis k‰pzõs sz‹rmaz‰k‹nak tartja, s “gy a qun ~ qún n‰pn‰v, ak‹rcsak a quman, a kunok arcsz“n‰re vonatkozna [N‰meth 1942: 168-171]. M‹ndoky Istv‹n szerint tal‹n besenyõ eredet› sz–val van dolgunk, mivel n‹lunk m‹r a kunok elõtt megjelent, s a kunok önelnevez‰se egy‰bk‰nt is ink‹bb quman vagy qïp©aq volt [M‹ndoky 1993: 139]. V‰lem‰nyem szerint quman lehetett annak a nagyobb egys‰gnek (törzsszövets‰gnek) a neve, amelyhez a kunok tartoztak, s amelyen a szomsz‰dos n‰pek (meg)ismert‰k õket. B. E. Kumekov kazak tört‰n‰sz arab forr‹sok alapj‹n v‰gzett legŸjabb kutat‹sai e feltev‰semet igazolt‹k. Ugyanis a quman törzsi csoport a besenyõktõl keletre, a kipcsakokt–l pedig nyugatra helyezkedett el. A latin nyelv› forr‹sok Cumania, Cumanicus, Cumani, Comani ‰s a biz‹nci forr‹sok Komanoi, Kumanoi n‰pnevei r‹juk vonatkoztak [P‹l–czi: 35-36]. A kun (latinul Cuni) pedig eredetileg csak a n‰p egyik összetevõj‰nek (qun ~ qún) volt az önelnevez‰se. K‰sõbb, tal‹n ‰ppen r–luk, nevezt‰k el a Magyarorsz‹gra beköltözõ nom‹d török n‰pcsoportokat. A Codex Cumanicus qun [cun, kun] ‘Kraft, Macht, ‘forcia’ adata alapj‹n a kun n‰pn‰v nagyszer›en illik azon n‰pnevek (pl. magyar, türk) sor‹ba, amelyek az illetõ n‰p erej‰re, hõsiess‰g‰re k“v‹nnak utalni. KUNCHEG l. KÖNCSEG KUNJAKABHORH•N l. KORH•NY KURGONA l. KOLGUNA KURMAN l. KORM•NY KUTHEN l. KÖTÖNY KUV•NDOK ‘megörültünk’, ‘aki örömöt okozott’ (csal‹dn‰v; Kuv‹ndok, Karcag [M‹ndoky 1993: 140]). Feltehetõen egy kun *Quwandïq szem‰lyn‰v folytat‹sa [M‹ndoky 1993: 140, Torma 1999: 41]. K‰sei megfelelõje a kazak ‰s özbeg Quwandïq ~ Quwanduq, amely a quwan- ‘örülni, el‰gedettnek lenni’ ige mŸlt idej› alakja [OnomTurc.]. KÜCSMEK l. KÖCSMEK

278

Kun névtár

KÜNCSEG l. KÖNCSÖG KÜPCSECS l. KÖPCSECS KÜRKÜLE ‘fajdos, fajdkakasos (hely)’ (helyn‰v; 1488: Kwrkwle (olv. Kürküle), Szentkir‹lysz‹ll‹s hat‹r‹ban [Gy‹rf‹s III: 698]). A n‰v etimonj‹ul felt‰telezett *kürkü ‘ny“rfajd, fajdkakas’ sz– bizony‹ra megvolt a kunban, minthogy megvan a rokon tat‹r, bask“r, kazak ‰s hakasz nyelvben is. Alma-Ata körny‰k‰n, tal‹n merõ v‰letlens‰gbõl, egy hat‹rr‰sz neve Kürküle [R‹sonyi 1957: 121]. KWRKWLE l. KÜRKÜLE LUBE l. ULUBE MANDULA (szem‰lyn‰v; 1270: Kupchech et Mandula, IV. L‹szl– egyik kun ‹gyasa [Gy‹rf‹s II: 364, 425]; 1347: Manthula, s‹tor alatt lak– kun [Gy‹rf‹s III: 484]). R‹sonyi felveti a mongol ‰s a magyar eredet lehetõs‰g‰t is [R‹sonyi 1967: 144]. MANTHULA l. MANDULA MENK ‘ezeri anyajegy(es)?’ (szem‰lyn‰v; 1279: dux Menk comanus, egy kun vez‰r IV. B‰la szolg‹lat‹ban [Gy‹rf‹s II: 436-437]). R‹sonyi L‹szl– k‰t etimol–gi‹t javasolt: egyik szerint a kun miñ [CC] ‘ezer’ sz–ra vezethetõ vissza, a m‹sik alapj‹n a köz‰ptörök mäñ ‘anyajegy’ sz–val hozhat– kapcsolatba [R‹sonyi 1967: 144]. MICHI (szem‰lyn‰v; 1266: Michi (olv. Micsi), Dominus de Cumanis, Borcs–l nemzets‰g [Gy‹rf‹s II: 418]). Eredete tiszt‹zatlan. MORDAR ‘romlott, rothadt’ (szem‰lyn‰v; 1280: comanus Mordar [•UO XII: 323-324]; csal‹dn‰v; Murdar, Kiskuns‹g [M‹ndoky 1993: 153]). R‹sonyi szerint visszavezethetõ a kun murdar [CC] azonos jelent‰s› sz–ra [R‹sonyi 1967: 166]. MURDAR l. MORDAR N•NCS ‘hit’ (csal‹dn‰v; N‹ncs [M‹ndoky 1993: 106]); M‹ndoky a felt‰telezett kun *Ïnan© n‰vre vezeti vissza [M‹ndoky, i. h.]. Ez a kun ynan- (=ïnan-) ‘trauen, glauben’ [CC] ige sz‹rmaz‰ka. NÕGŒRCSE l. NYÖGŒRCSE NYÖGŒRCSE ‘Nyög‰rke ~ Nögersz‹ll‹s(?)’ (helyn‰v; Nyög‰rcse ~ Nõg‰rcse, ma hat‹rr‰sz Homoksz‹ll‹s, az egykori kun települ‰s terület‰n [M‹ndoky 1993: 150]; Nyõg‰r-kocsma, Szolnokon a r‰gi belv‹ros Kondoros nev› r‰sz‰ben a Nagykereszt utca v‰g‰ben ‹llott [Sajti S‹ndor sz–beli közl‰se, 1991]).

Kun névtár

279

Elõzm‰nye a kun *Nöger©e szem‰lyn‰v, amely a kun (<mongol) nöger ‘Genosse, Kamerad’ [CC], azaz ‘bar‹t, t‹rs, testõr’ sz– -©e kicsiny“tõ k‰pzõs, esetleg helyn‰vk‰pzõs alakja [M‹ndoky 1993: 150]. OGUDE l. ÜGÜDEJ OLAKA (szem‰lyn‰v; 1367: Olaka, Csert‹n nemzets‰g [Gy‹rf‹s III: 503]). Feltev‰sem szerint az eredeti kun n‰v *Ulu-aqa (vö. kunkipcsak ulu (KTS) ‘nagy’ + csagat‹j, kr“mi tat‹r, alt‹ji török stb. aqa ‘b‹ty, b‹csi’) lehetett. Ebbõl sz–köz‰pi hangz–kies‰ssel keletkezett a kun n‰v. L. még Ulube. OL•S ‘egyes“tsd; egyes“t‰s, szövets‰g’ (nemzets‰gn‰v; 1328, 1344: Olaas~Olas (olv. Ol‹s), kun nemzets‰g, amely a Tisza ‰s a Kõrös között, Heves-™jv‹r ‰s Külsõ-Szolnok v‹rmegy‰ben telepedett le, a k‰sõbbi Kolbaz-sz‰k, s a m‰g k‰sõbbi Nagykuns‹g terlet‰n [Gy‹rf‹s III: 470]). E n‰v azonos“that– az orosz ‰vkönyvek Ulaßevi©i (1185) polovec törzsnev‰vel, az anat–liai yürükök Ulaß, Ulaßlu, valamint az anat–liai türkmenek Ulaßlu szem‰ly- ‰s helyneveivel. A n‰v alapja feltehetõen a kun ula- ‘verbinden’ [CC] jelent‰s› ige -ß denomin‹lis k‰pzõs alakja vagy az ujgur, csagat‹j, oszm‹n-török nyelvi ulaß- ‘el‰rni valameddig; egyesülni’ ige felsz–l“t– alakja [R‹sonyi 1967: 144; M‹ndoky 1976: 54-59]. Magyarorsz‹gon m‹shol is tal‹lunk Olas, ill. Ulas nev› falvakat, pl. Olas, 17. sz., R‹k–czi-birtok Baranya megy‰ben [UC 37:47, UC 90:92]; Olas, 1630, Tolna megyei falu [UC 91:72]; Kis-Ulas falu, 1727, az egykori R‹k–czi-uradalom r‰sze [UC 39:3]. OLDAMIR l. OLDAMUR OLDAMUR (szem‰lyn‰v; 1282-1285: Oldamur ~ Aldamur ~ Oldamir a moldvai kunok fejedelme, tal‹n Köten k‹n fia [Gy‹rf‹s II: 351, 352 stb.]). Gombocz az alda- ‘becsapni, r‹szedni’ ige -mur n‰vsz–k‰pzõs alakj‹nak tartja [Gombocz 1915: 29-30]. R‹sonyi az Eltemir ‘birodalom-vas’ jelent‰s› n‰v m‰lyhangŸ v‹ltozat‹t l‹tja benne [KÖA: 104]. OLTUK l. ALTOK ONA (1266: Ona, Dominus de Cumanis, Borcs–l nemzets‰g [Gy‹rf‹s II: 305, 418]). Gombocz szerint az On ‘t“z’ n‰v sz‹rmaz‰ka [Gombocz 1915: 39].

280

Kun névtár

ORGONDA (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1521: possessio Orgondazentmiklos [Gy‹rf‹s III: 752]; Orgonda-halom (domb); mindkettõ Karcag hat‹r‹ban). R‹sonyi L‹szl– a n‰v eredeti alakj‹t az Urganlï ‘Viharos’(?) n‰vben v‰lte megtal‹lni, azonban az etimol–gia r‰szletes kifejt‰se elmaradt [KÖA: 123]. ORGOV•NY ‘orgona’ (szem‰ly- ‰s helys‰gn‰v; 1451: Johannes dictus Orgowan, 1529: Nicolaus Orgowan [OklSz.]; 1466: Orgawan, egy Kuns‹gb–l kiv‹ndorl– csal‹d neve; 1509: Orgovan [Gy‹rf‹s III: 728]; ma Orgov‹ny közs‰g B‹cs-Kiskun megy‰ben). A n‰v eredeti kun alakja *Ar¡avan ~ *Ar¡uvan, jelent‰se pedig ‘orgona’ lehetett. Az orgona alkalmas volt nyilvesszõ k‰sz“t‰s‰re, s ez‰rt fontos szerepe volt a nom‹dok ‰let‰ben [R‹sonyi 1962: 345-352]. OROG ‘sarl–’ (csal‹dn‰v; 1608: Karczagh-Ujfalusi Orogh, Karcag, 18. sz.: Orogh~Orog, HajdŸszoboszl– [M‹ndoky 1993: 142-143]). Visszavezethetõ a kun *oraq ‘sarl–’ sz–ra [M‹ndoky, i. h.]. OTARHALMA (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1451: terra Otarhalma, Halassz‰k [Gy‹rf‹s III: 626]). Szem‰lyn‰vi eredete k‰ts‰gtelen. Valósz“n›leg semmi köze a magyar –t‹r ~ olt‹r ‰s hat‹r szavakhoz, mint ahogyan azt Gy‹rf‹s gondolta. Ann‹l ink‹bb kapcsolatba hozhat– a Besot‹r (l. ott) helyn‰v ot‹r elem‰vel, amit török tulajdonnevekben is megtal‹lunk. P‰ld‹ink: kr“mi tat‹r, karakalpak Otar szn., kazak Otar-bay szn.-ek, özbeg Otar Avaz Otaro¡lï “r–, kazak Otar ‘t‹voli legelõ’, egy hat‹rr‰sz neve [R‹sonyi 1957: 89-91; OnomTurc.]. Az otar sz– több török nyelvben az ault–l t‹vol fekvõ legelõt jelenti, s “gy a szület‰si helyre utal, vagy, Torma szerint, arra a helyre, ahol az apa tart–zkodott gyermeke szület‰sekor [Torma 1999: 49-50]. OTARHALMA l. OTAR OTAS ‘drusza’ (szem‰lyn‰v; 1472: Othasylyszallasa (olv. Ot‹sil‰ssz‹ll‹sa), Kecskem‰t-sz‰k [Gy‹rf‹s III: 671], szem‰lyn‰vi eredet› helys‰gn‰v). A települ‰s n‰vad–ja egy *Otaß ~ Ataß nev› kun lehetett [KÖA: 123]. Vö. kun ataß ‘Namesbruder’ [CC]. Az Ataß szn.-et az alataji törökökn‰l ‰s a kazakokn‹l is megtal‹ljuk [OnomTurc.]. OTHASYLYSZALLASA l. OTAS

Kun névtár

281

ÖTÖMÖS ‘a teljes“tett; a kifizetett’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; Ötömös, puszta Csongr‹d megy‰ben [Lipszky], Öttömös, Csongr‹d megyei helys‰g Szegedtõl nyugatra [FNESz.]). Az eddigi magyar‹zatok a török ötä- ‘teljes“t, v‰ghezvisz, kifizet’ ig‰re ‰pülnek [Gombocz 1915: 27; R‹sonyi 1967: 144; Ligeti 1986: 540]. PARABOH l. PARABUH PARABUCH l. PARABUH PECSENE ‘besenyõ’ (törzs-, nemzets‰gn‰v; Pecsene ~ Pecsene-sziget, Becsene ~ Becsene-sziget, Pecsenei sziget, terület KisŸjsz‹ll‹s hat‹r‹ban [M‹ndoky 1993: 151]). Eredetije a kun *pe©ene, besenyõ eredet› kun nemzets‰gn‰v [M‹ndoky, i. h.]. SALLAJŒR l. GYALAJŒR SASKA ‘diszn–’ (csal‹dn‰v; Saska, Kunmadaras egyik legr‰gibb ‰s legnagyobb csal‹dja [M‹ndoky 1974: 394]). A magyar t‹jnyelvi saska ‘diszn–’ jelent‰s› sz– elõzm‰nye egy azonos ‰rtelm› kun *ßoßqa sz– lehetett, mivel ezt a feltev‰st a rokonnyelvi adatok is megerõs“tik [M‹ndoky 1974: 393]. Vö. kun-kipcsak cocka ~ çuçka [KTS] (olv. dzsodzska ~ csucska) ‘malac’. SCANCSCALASA l. SZANK SZEJH•N ‘j–(s‹gos) k‹n’ (szem‰lyn‰v; 1254, 1255: dux Zeyhanus (olv. Szejh‹n), kun fejedelem, 1254-ben keresztelt‰k meg Bud‹n, vsz. Kun Erzs‰bet apja, sz‹ll‹shelye a Toront‹l megyei Szaj‹n (!) puszta. [P‹l–czi-Horv‹th 1989: 46-47; Györffy 1974: 7; Gy‹rf‹s III: 97]). A mongol eredet› say (< mo. sain ‘j–’) ‘megfelelõ, alkalmas’ stb. jelent‰s› sz– ‰s a -μan ‘k‹n’ n‰vkomponens összet‰tele. R‹sonyi a kun saj [CC] ‘sek‰ly’ sz–b–l pr–b‹lta magyar‹zni [KÖA: 125]. SZOKOR ‘vak, kancsal’ (csal‹dn‰v; M‹ndoky Szokor (~Szokur), Szokor (~Szokur) M‹ndoky „az egyik legyakoribb csal‹dn‰v ma Karcagon” [M‹ndoky 1993: 143]). M‹ndoky magyar‹zata: kun *Soqur < kun soqur [CC] ‘vak, vil‹gtalan, f‰lszem›, kancsal’; gyakori n‰v a törökben (Soqur~Soqïr) ‰s a mongolban (Soqor) [M‹ndoky, i. h.]. —v–n‰v. Szokor csal‹di n‰v ‰l a Nagykuns‹gon k“vül (is) Magyarorsz‹gon ‰s Moldv‹ban. M‹s etimol–gia is lehets‰ges: a cig‹ny nyelvben pl. a szokor ap–st jelent. SZOKUR l. SZOKOR

282

Kun névtár

SZOMAK l. SZUMAK SZOMOK l. SZUMAK SZUMAK (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1338: Zumak (olv. Szumak) [OklSz.]; 1428: Zomak (olv. Szomak) P‹l fia Jakab; 1435: Andreas dictus Zomak [OklSz.]; 1493: Zomokszallasa (olv. Szomoksz‹ll‹sa) [Gy‹rf‹s III: 335, 709], 1682: Zomok nev› kun puszta Kiskunf‰legyh‹za hat‹r‹ban). R‹sonyi a felt‰telezett kun *sumaq sz–ra vezeti vissza, s a l‰tezõ oszm‹n-török sumaq ‘folyad‰k t‹rol‹s‹ra szolg‹l– bõr ed‰ny (tömlõ)’ sz–t id‰zi [R‹sonyi 1962: 352]. A 16. sz.-i magyarban a szomak ~ szomok sz– is megvolt azonos jelent‰sben [OklSz.]. L. m‰g. Tokszab–, Torszok. SZUVICSMŒZ ~ SZÜVICSMŒZ (csal‹dn‰v; Szuvicsm‰z ~ Szüvicsm‰z, Karcag [M‹ndoky 1993: 145]). M‹ndoky sem a n‰v forr‹s‹t, sem a javasolt etimol–gi‹t nem közli. SZÜVICSMŒZ l. SZUVICSMŒZ TAGA ‘patk–’ (csal‹dn‰v; Taga, J‹sz-Nagykun-Szolnok, B‰k‰s, HajdŸBihar, Csongr‹d stb. megye). Kun P‰ter a kipcsak nyelvekben azonos jelent‰s› taþa ~ taqa sz–b–l magyar‹zza [Kun: 342]. Megjegyzem, hogy M‹ndoky Istv‹n egyik korai tanulm‹ny‹ban az ‹ltala kun eredet›nek minõs“tett taga sz–hoz az ‘asszony’ jelent‰st adta meg [M‹ndoky 1975: 149]. TAJTA (helyn‰v; Tajtap‹lh‹t, Tajtalaponyag, Karcag mellett [Pesty XXII: 95]). R‹sonyi az ismert Tayta n‰valakot a Taytï közbülsõ v‹ltozaton keresztül visszavezette a taylï ‘csik–val b“r–’ sz–ra [KÖA: 128]. Ennek a levezet‰snek azonban hangtani neh‰zs‰gei vannak. A különbözõ török nyelvekben ilyen n‰vv‹ltozatokat tal‹lunk: szeldzsuk Taylu, türkmen ‰s kazak Taylï, arany hordai tat‹r 1300-b–l: Tayta(!) (vagy Tayda?) [OnomTurc.]. Csak ez ut–bbi lehet azonos a mi nevünkkel. Az alt‹ji török tayda ‘anyai nagyapa’ jelent‰s› sz–val lehet azonos eredet›. TALAMASZ l. TALMASZ TALLA ‘füzes, reketty‰s’ (helyn‰v; Talla, lapos, v“z‹ll‹sos, f›zfabokros terület KisŸjsz‹ll‹s hat‹r‹ban [M‹ndoky 1993: 152]). M‹ndoky [i. h.] visszavezeti egy felt‰telezett kun *Tallï n‰vre. Van kipcsak tal [KTS] ‘f›zfa’ jelent‰s› sz–, amelynek -lï ‘-(e)s’ denomin‹lis mell‰kn‰v-k‰pzõs alakja lehets‰ges. Az ineternetes Radix Indexben

Kun névtár

283

Talla csal‹dn‰v is tal‹lhat–. L. m‰g Csengele, Eletle, Kargala, Kürküle, Tekele, Tülkele, Ügüle hn. TALMASZ ‘nem f‹rad’ [M‹ndoky]; ‘nem veszti el eszm‰let‰t, nem ‹jul el’ [Torma] (csal‹dn‰v; 1511: Talmasz, M–ric kun sz‹ll‹s, Talmasz ~ Talamasz, TŸrkeve; 18. sz.: Talmasz, Kunmadaras [M‹ndoky 1993: 144]). Eredeztethetõ a felt‰telezett kun *Talmas n‰vbõl, amely valóban kapcsolatba hozhat– a tal- (KTS) ‘elf‹rad, elgyengül, el‹jul’ ige tagad– alalj‹val [M‹ndoky 1993: 144, Torma 1999: 46]. TASTRA ‘kõ-lak’ (szem‰lyn‰v; 1347: Tastra filium Japza, Kistre (Kystre) testv‰re [Gy‹rf‹s III: 484]). R‹sonyi a *taß-tura sz–kapcsolatb–l magyar‹zza [R‹sonyi 1967: 106]. Vö. kun-kipcsak ta× [KTS] ‘kõ’. A n‰v 2. elem‰t az –ujgur, köz‰p-török, alt‹ji török stb. tura ‘erõd“tm‰ny, h‹z’ sz–val kapcsolja össze [R‹sonyi, i. h.], e sz– gyakori eleme ujgur, mameluk-kipcsak, oszm‹n-török, kazak, özbeg stb. neveknek [OnomTurc.]. L. m‰g Kistre. TAT•R ‘tat‹r’ (n‰p- ‰s szem‰lyn‰v; 1176: Petro Tathar de Senfalwa [TESz.], 1333: Tatar filius Vgudey [Gy‹rf‹s III: 476]). n‰pn‰vk‰nt kun-besenyõ közvet“t‰ssel kerülhetett a magyarba [TESz.]. E valósz“n›leg mongol eredet› n‰pn‰v a töröks‰gn‰l kor‹n meghonosodott, s tulajdonn‰vi haszn‹lata is –ri‹si területrõl mutathat– ki [OnomTurc.]. Kuns‹gi helys‰gnevek: 1513: Thatharthelek, Szolnok megye [Gy‹rf‹s III: 732]; 1591-92: Tat‹r Sz‹ll‹s puszta, Öcsöd mellett [•goston 1988: 274]; 1558: Thatar Zenthmyklos (olv. Tat‹rszentmikl–s), ma Kunszentmikl–s, Tat‹rszentgyörgy, falu Pest megy‰ben [FNESz.]. E nevek feltehetõleg egy kun nemzets‰g vagy nemzets‰gfõ eml‰k‰t õrizt‰k meg. T•ZL•R ‘kopaszok’ (n‰pn‰vi eredet› helyn‰v; 1429: Tazlarzallas (olv. T‹zl‹rsz‹ll‹s), ma T‹zl‹r közs‰g B‹cs-Kiskun megy‰ben [FNESz.]. A n‰v alapj‹t k‰pezõ taz ‘kopasz, csupasz’ közsz– sok török nyelvben ugyan“gy hangzik. Többes sz‹ma m‹s török n‰pekn‰l is szerepelt törzsn‰vk‰nt ‰s belõle sz‹rmaz– falun‰vk‰nt. A Taz ~ Tazlar az egyik legr‰gibb bask“r nemzets‰g, amely az 5. sz‹zadban a D‰l-Uralban ‰lt. A kazak Bay-ulï törzs egyik nemzets‰g‰t pedig Tazlarnak nevezt‰k. Ismerünk tat‹r ‰s oszm‹n-török Tazlar, kazak Tazdar ‰s bask“r Taðlar, Taðlar auïlï nev› falvakat [R‹sonyi 1957: 131-133].

284

Kun névtár

TEKE ‘kecskebak’ (csal‹dn‰v; Teke, Kunhegyes [M‹ndoky 1993: 145, 146, 148]). Törzs- ill. nemzets‰gn‰vi eredete val–sz“n› [M‹ndoky, i. h.]. Vö. kun-kipcsak teke [KTS] ‘bak’. Az ujgurok Täkä (Tägä), a mameluk-kipcsakok, k‰sõbb pedig a kazakok Teke ~ Teke-bay alakban haszn‹lt‹k [OnomTurc.]. Kunok elõtti kölcsönz‰s is lehet, minthogy 1198-t–l orsz‹gosan elõfordulnak Teke ~ Tege nevek [RMCsSz., Gombocz 1915: 19]. A magyar teke ‘gömb, goly–’ jelent‰s› sz–b–l is sz‹rmazhat [TESz. III: 877]. TEKELE ‘kecskebakos’ (helyn‰v; Tekele, Nagykuns‹g [M‹ndoky 1993: 152]). M‹ndokyn‹l ennek eredetije egy kun *Tekeli helyn‰v [M‹ndoky, i. h.]. Vö. kun-kipcsak teke [KTS] ‘bak’ + -li ‘-(o)s’ denomin‹lis mell‰kn‰v-k‰pzõ. TEKES ‘kis kecskebak’ (csal‹dn‰v; KisŸjsz‹ll‹s, Kunmadaras, Karcag, Kunszentmikl–s, —k‰cske, Debrecen, Szeged: Tekes [M‹ndoky 1993: 145, 146]). Bizony‹ra a kun *Tekeß szem‰lyn‰vre, az pedig a kun tekeß ‘kis kecskebak’ sz–ra megy vissza, az viszont a kun-kipcsak teke [KTS] kicsiny“tõ -ß k‰pzõs alakja [M‹ndoky, i. h.]. M‹ndoky m‹s alkalommal a n‰v ‘egyetlen, egyetlenke’ jelent‰s‰t adta meg [Vid‹k-Nagy 1993: 40]. K‹zm‰r v‰lem‰nye szerint a Tökös ‘heres‰rves’ n‰v v‹ltozata (is) lehet [RMCsSz.]. TENKES (csal‹dn‰v; 1472: Pauli Thenkes, Comani nostri, ... in descensu Palkazalasa [Gy‹rf‹s III, 671]). A hangtani neh‰zs‰gek ellen‰re R‹sonyi a kun te¾deß ‘gleichgestellt, ebenbürtig’ [CC] jelent‰s› sz–b–l magyar‹zta [KÖA: 130]. Eszerint jelent‰se ‘egyenrangŸ, egyen‰rt‰k›’ lenne. K‹zm‰r szerint e n‰v elõzm‰nye val–sz“n›leg a magyar Tenk szem‰lyn‰v -(e)s bec‰zõ k‰pzõs sz‹rmaz‰ka [RMCsSz.]. TEPERMEZ l. TEPREMEZ TEPREMEZ ‘nem mozdul’ (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1280: Teprez ~ Tepremez Cumano [Gy‹rf‹s II: 445]; 1346: Possessio Gopul alio nomine Tepermez; 1346, 1347: Possessio Tepremez (~Thepremez) alio nomine Gyapul, Bodrog megye). Etimol–gi‹ja Gomboczt–l sz‹rmazik: a török täprä- (tepre-) ‘mozogni, mozdulni’ ige ‹ltal‹nos jelen idej‰nek tagad– alakja, kb. azonos a latin Constantinus n‰vvel. [Gombocz 1915: 27, 28]. TEPREZ l. TEPREMEZ

Kun névtár

285

TERELMES ‘fel‰ledt; ‰l’ (csal‹dn‰v; 1765: Terelmes Andr‹s, Kiskunlach‹za [Reform‹tus Anyakönyvek]; 19. sz. közepe: Terelmes Mih‹ly, kis-s‹r–i eveng‰likus reform‹tus lelk‰sz [Borovszky]). A Codex Cumanicus tiril- ‘‰lni, fel‰ledni, felt‹madni’ ig‰j‰bõl j–l megfejthetõ. Hasonl– jelent‰s›, ig‰bõl sz‹rmaz– nevek az –török Bolmïß ~ Bulmïß ‘lett’, a r‰gi ujgur ‰s tat‹r Turmïß ‘meg‹llt, megmaradt (azaz ‰lve maradt)’, a köz‰ptörök Qalmïß-aqa ‘(meg)maradt’, valamint a tat‹r ‰s a bask“r Qalmïß ‘(meg)maradt’ stb. [OnomTurc.]. TESZKENCS ‘forg‹s; forgol–d‹s’; ‘gyeplõcske’? (szem‰lyn‰v; 1284: Itok et Tescench (olv. Teszkencs) quidam alter Christianus Cumanus frater predicti Kuchmeg [Gy‹rf‹s II: 450, •UO IX: 105]; 1292: Itek et Byter filii Tescench de Thos [Gy‹rf‹s II: 459], 1322: Biter filius Teschench (olv. Teszkencs) ~ Tezanch (olv. Tezancs?) [Gy‹rf‹s III: 462]). Gombocz a kun täzgän- (= tezgin‘sich drehen’ [CC]) ig‰bõl sz‹rmaztatja [Gombocz 1915: 31]. Elk‰pzelhetõnek tartom a kun tizgin (CC) ‘gyeplõ’ -© kicsiny“tõbec‰zõ k‰pzõs alakj‹b–l val– magyar‹zat‹t is. THETEL (csal‹dn‰v; 1452: Michael Thetel de genere Eremeen; Petri similiter Thethel [Gy‹rf‹s III: 627], 1457: Petrus Thethel Comanus... Michael Thethel [Gy‹rf‹s III: 634], jakabsz‹ll‹si kunok). R‹sonyi a mameluk-kipcsak Tütäl szem‰lyn‰vvel hozza összefügg‰sbe, de jelent‰s‰t nem adja meg [R‹sonyi 1967: 145]. THOBAN l. TOMAN THOBAY l. TOMAN THOMAN l. TOMAN THORZOK l. TORSZOK TOBAN l. TOMAN TOKSZAB— ‘köv‰r bõrtömlõ’ (csal‹d-, nemzets‰g- ‰s helyn‰v; Tok-Szab–, Tok-Szaba, Toksoba, Toxoba, Takszaba, Tokszoba, Karcagi csal‹di feljegyz‰sekben [M‹ndoky 1993: 143, 148]). M‹ndoky Istv‹n magyar‹zata szerint a kun *Toq-saba magyar n‰petimol–gia hat‹s‹ra Tokszab–-ra v‹tozott [M‹ndoky, i. h.]. A n‰v etimol–gi‹j‹t török adatokkal t‹masztotta al‹ R‹sonyi [KÖA: 132]. Vö. kun-kipcsak tok [KTS] ‘j–llakott’ + kazak, tat‹r saba ‘kumisz k‰sz“t‰s‰re ‰s t‹rol‹s‹ra szolg‹l– nagy bõrzs‹k’ [Radl. IV: 411]. L. m‰g Torszok, Szumak.

286

Kun névtár

TOKSZOBA l. TOKSZAB— TOLON ‘telihold’ (szem‰lyn‰v; 1279: Uzuz et Tolon, principales Comanorum [Gy‹rf‹s II: 146]; 1279: Usacus et Tolon principales Cumanorum [•rpSznt.]; 1313: Tolon, az aranyosi sz‰kelyek között). Gombocz ‹llap“totta meg, hogy a n‰v a köztörök tol‘telve lenni, megtelni’ ig‰vel kapcsolatos [Gombocz 1915: 33]. R‹sonyi m‹r konkr‰tan a tolun ‘telihold’ jelent‰s› fõn‰vvel hozta kapcsolatba ‰s kimutatta elterjedt töröks‰gi haszn‹lat‹t [R‹sonyi 1967: 146; KÖA]. TOMAN ‘köd’ (szem‰ly-, ill. csal‹dn‰v; 1455-1517: Thobay, Thoban, Tobay, Jacobus Toman, Emerici et Michaelis Thoman etc. [Gy‹rf‹s III: 735, 740, 742 stb.]) Az egyik legjelentõsebb Hontos-sz‰ki kun kapit‹nyi csal‹d volt. A v‹ltozatok közül M‹ndoky a Tomant tartja eredetinek [M‹ndoky 1972: 80], kor‹bban foglalkozott e n‰vvel R‹sonyi L‹szl–, aki szint‰n a kun tuman [CC] ‘köd’ sz–b–l eredeztette [R‹sonyi 1923: 128]. TORCSOK l. TORSZOK TORSOK l. TORSZOK TORSZOK ‘bõrtömlõ’ (szem‰ly-, ill. csal‹dn‰v; 1277: Thorzok (olv. Torszok) Cumano [Gy‹rf‹s II: 429]; 1562: Torsok J‹nos, Alp‹r). A török ad–össze“r‹sokban az id‰zett Torsok n‰ven k“vül megtal‹ljuk a Torszok (Pentele, Szigetfõ) ‰s a Torcsok (Pentele) v‹ltozatokat is. Egy torsuq ~ tursuq ‘bõrtömlõ (ed‰nyf‰le)’ jelent‰s› sz– minden bizonnyal volt a kunban is. R‹sonyi erre ‰p“tette etimol–gi‹j‹t [R‹sonyi 1923: 130]. Ez‰rt a Torszok n‰vv‹ltozatot tekintjük hitelesnek, m“g a m‹sik kettõ pontatlan lejegyz‰sen alapul– hib‹s olvasat lehet. Ismerünk a 12. sz.-b–l egy polovec fejedelmet Tarsuq n‰ven, tov‹bb‹ egy Tursuq nev› kazakot a 19. sz. v‰g‰rõl [OnomTurc.]. L. m‰g Tokszab–, Szumak. TORTA ‘vajalja’ (helyn‰v; Tortapart [Illy‰s 1975: 24] ~ Tortavölgye, v“z‹ll‹sos terület Kunszentmikl–s v‹ros hat‹r‹ban [Pesty/Bogn‹r: 148, Illy‰s 1975: 23-24]). M‹ndoky szerint a kun torta ‘ua.’ sz– megl‰t‰t a rokon kipcsak nyelvi adatok igazolj‹k [M‹ndoky 1993: 153]. A Torta szem‰lyn‰v eredetileg –v–n‰v volt, mivel valaminek a marad‰k‹t, ‰rt‰ktelenebb r‰sz‰t jelentette.

Kun névtár

287

TÖRTEL ‘n‰gy n‰p (v. orsz‹g ura) ~ n‰gy fi(Ÿ apja)’ (szem‰ly- ‰s helyn‰v; 1290: Turtel (olv. Törtel ~ Türtel?) ~ Turtul (olv. Törtul ~ Türtul?) ~ Turtule (olv. Törtul\ ~ Türtul\?), Kun L‹szl– egyik gyilkosa [SRH 1: 474; SRH 2: 45, Gy‹rf‹s II: 381, •rpSznt.]; 1436-1469: Valentinus Therter dictus; Therterzallas ~ Thewrterzallas (olv. Törtersz‹ll‹s); 1475: Therthelzallasa, Halas-sz‰k [Gy‹rf‹s II: 382]; kun települ‰s Pest megy‰ben, Nagykõrös közel‰ben). A n‰v Turt- (olv. Tört- ~ Türt-?) ~ Thert- (
288

Kun névtár

Hangtani megfontol‹sb–l ‰n ink‹bb a kirgiz, kazak, özbeg Turþun [OnomTurc.] szem‰lyn‰vvel val– azonoss‹g‹t felt‰telezem. Ennek lehets‰ges jelent‰sei: 1. ‘helyb‰li; ’; 2. ‘‹llhatatos’; 3. ‘Maradjon (‰letben)! Ne haljon meg!’ TURTULE l. TÖRTEL TUZGI ‘Ÿtraval–’ (csal‹dn‰v; 1521: Alberto Thwzgi (olv. Tuzgi ~ Tüzgi?) ... Kakath [Gy‹rf‹s III: 754]. Megfejt‰s‰vel R‹sonyi L‹szl– pr–b‹lkozott. Eszerint a n‰v eredeti kun alakja *Tuzgï lehetett, s ez kapcsolhat– a köz‰p-török tuzgu ‘Ÿtraval–’ sz–hoz [R‹sonyi 1967: 146]. TÜGŒL ‘tök‰letes, teljes’ (csal‹dn‰v?; Tüg‰l, Karcag [M‹ndoky 1993: 151]). M‹ndoky a felt‰telezett kun *Tügel n‰vre vezeti vissza ‰s kapcsolatba hozza a Tököl helyn‰vvel is (< –török, vsz. besenyõ Tükäl) [M‹ndoky, i. h.; vö. m‰g FNESz.: Tököl, OnomTurc.: Tükäl]. TÜLKELE ‘r–k‹s’ (helyn‰v; Tülkele, Nagykuns‹g [M‹ndoky 1993: 152]). M‹ndoky [i. h.] felt‰telez egy kun *Tülküli n‰valakot. A tülkü ‘Fuchs, Fuchsfell’ [CC] megvolt a kunban ‰s a többi r‰gi kipcsak nyelvben is [KTS], ehhez j‹rulhatott a -li ‘-s’ denomin‹lis mell‰kn‰v-k‰pzõ. THWZGI l. TUZGI UCSUGAN (szem‰lyn‰v; 1288: Vchugan ~ Vchugam (olv. Ucsugan~Ucsugam) ... filius Keyran de genere Borchovl [Gy‹rf‹s II, 456]). ULUBE (szem‰lyn‰v; 1300: Lube, regedei kun [Gy‹rf‹s II, 462.]). Az oklev‰lben fennmaradt n‰v egy kun ember kun eredet› szem‰lyneve, amelynek, v‰lem‰nyem szerint, *Ulu-be~*Ulubey volt az eredeti form‹ja (vö. kun-kipcsak ulu (KTS) ‘nagy’ + bey (KTS) ‘Ÿr, fejedelem, nemes’. Jelent‰se pedig ‘Nagy-Ÿr; Nagy(-Idõsebb)-fejedelem; Erõs(-Eg‰szs‰ges)-Ÿr’ lehetett. Ezt a feltev‰st sz‹mos török szem‰lyn‰vi p‹rhuzam igazolja: XIV. sz.: Ulu-bey, XV-XVI. sz. Uluþ-beg stb. [OnomTurc]. A r‰szleteket l. Baski 2002a: 74-77; Baski 2002b: 167-170. L. még Olaka. UMUL (szem‰lyn‰v; 1367: Vmul, Csert‹n nemzets‰gb‰li kun [Gy‹rf‹s III: 503]). Etimol–gi‹ja m‹ig ismeretlen. USACUS l. UZUR UZAK l. UZUR

Kun névtár

289

UZUN ‘hosszŸ’ (ragadv‹nyn‰v; Uzun K–r–di, Karcag [M‹ndoky 1993: 142]). Eredet‰t tekintve M‹ndoky nyilv‹nval–an a kunban is meglevõ uzun [CC, KTS] ‘hosszŸ’ sz–ra gondolt. UZUR ‘Ÿz f‰rfi’? [Lad–]; (szem‰lyn‰v; 1279: Alpar et Uzur (Uzor ~ Uzuz ~ Uzak), et ceteris dominis de Comanis [Gy‹rf‹s II: 331, 338, 433, 438]; 1279: Usacus (olv. Uzak?) et Tolon principales Cumanorum [•rpSznt.];). Lad– felt‰telez‰s‰t a szakirodalom eddig nem igazolta. M‹ig nem tört‰nt meg a hiteles eredeti alak meg‹llap“t‹sa sem. L‰nyeges az elt‰r‰s az Uzur ‰s az Uzak között. Ez ut–bbi jelent‰se ‘hosszŸ’, s enn‰l fogva lehet a hosszŸ ‰let k“v‹ns‹g‹nak a kifejez‰se, vö. Ömür-uzaq „HosszŸ ‰let(et)!” (sz– szerint: ‘‰let - t‹vol(i) / hosszan tart–’), s ennek a rövid“tett Uzaq ‘t‹vol(i) / hosszan tart–’ jelent‰s› alakv‹ltozata [OnomTurc.]. ÜGÜLE ‘baglyas’ (szem‰lyn‰vi eredet› helyn‰v; 1359: Vgulehomoka, •gasegyh‹za hat‹r‹ban [Gy‹rf‹s III: 499]). A -homoka n‰velembõl “t‰lve az Ügüle szem‰lyn‰v volt. Eredeti alakja *Ügüli lehetett: vö. kun ügü ‘Eule’ [CC] + -li mell‰kn‰vk‰pzõ [R‹sonyi 1957: 120-21]. E szem‰lyn‰v maga is helyn‰vi eredet›nek l‹tszik, s a gyermek szület‰si hely‰nek jelleg‰re utalhat. ÜGÜDEJ Ögödej (szem‰lyn‰v; 1333: Arbuz et Tatar filio Vgudey (olv. Ügüdej ~ Ögödej?). Arbuz et Tatar filius Vgodey (olv. Ügödej); nyilv‹n e nevek t‰ves ‰rt‰kel‰se a szövegben [Gy‹rf‹s III: 55] az „Ogude”, Parabuch közeli rokona [Gy‹rf‹s III: 55, 476, 477]). Minden bizonnyal a mongol Ögödei nagyk‹n (1229-1241) nev‰nek tov‹bb‰l‰s‰t l‹thatjuk benne [R‹sonyi 1967: 146]. VAJCSUN (szem‰lyn‰v; 1389: Comani Waychunnype (olv. Vajcsunn“pe), Gy‹rtf‹s szerint: Vajk kŸn n‰pe [Gy‹rf‹s III: 111, 153, 511]). VANCSUK (szem‰lyn‰v; 1333: Kuncheg filio Wanchuk [Gy‹rtf‹s III: 476]). R‹sonyi az Ivancsuk, vagyis az orosz Ivan n‰v kicsiny“tõ k‰pzõs alakj‹nak rövid v‹ltozat‹t sejti benne [KÖA: 136]. VOCSUN (szem‰lyn‰v; 1280: Wochun, Teprez (Tepremez) kunnal együtt szerepel [Gy‹rf‹s II: 445]). Eredete tiszt‹zatlan. VCHUGAN l. UCSUGAN VGULE l. ÜGÜLE VMUL l. UMUL WANCHUK l. VANCSUK

290

WAYCHUN l. VAJCSUN WOCHUN l. VOCSUN ZEYHAN l. SZEJH•N ZSALAJŒR l. GYALAJŒR

Kun névtár

Bibliográfia - forrásrövidítések

291

Bibliográfia – forrásrövidítések

A kunok (hétszáz) 700 éves betelepedésének emlékére rendezett JászKun Kongresszus. Budapest, 1939. augusztus 16. Budapest 1939 Adelung, F. von: Catherinens der Grossen Verdienste um die Vergleichende Sprachenkunde. Nachdruck der Ausgabe von 1815 mit einer Einleitung und einem bio-bibliographischen Register von Harald Haarmann. Hamburg 1976 Ahmetzjanov, M. I.: Drevnetatarskie ličnye imena v rodoslovnyh zapisjah. In: Issledovanija jazyka... Kazan’ 1980, pp. 124-136. Akčokrakly, Osman: Krymda tatar tamgalary. Bahčisaraj, 1926 [Tatár tamgák a Krímben (Tatár nyelven)] Akčokrakly, Osman: Tatarskie tamgi v Krymu. Simferopol’ 1927, 16 pp. Akadémiai Értesítő, XLII, Budapest 1932. pp. 142-145. Al-Qawānīn = Telegdi, S.: Eine Türkische Grammatik in arabischer Sprache aus dem XV. Jhdt. In: Körösi-Csoma Archívum I. Ergänzungsband, 3. Heft. Budapest-Leipzig 1937, pp. 282-326. ALingu. = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae. Folyóirat. Budapest Amanæolov, S.: Voprosy dialektologii i istorii kazahskogo jazyka. Čast’ pervaja. Alma-Ata 1959 AnjouOkmt. = Anjoukori okmánytár. I-VI. Szerk. Nagy Imre. Budapest 1920 AOH = Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae. Folyóirat. Budapest AOP = Kirgizskoe hozjajstvo v Akmolinskoj oblasti. Tom III. Petropavlovskij uezd. Spb. 1910 Arcanum DVD könyvtár II. Arcanum Adatbázis Kft., Budapest 2002 Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Arcanum Adatbázis Kft. Budapest 2001 (Arcanum Digitéka). A DVD-ROM-on használt források (rövidítve): Borovszky; Csánki; Fényes, Kempelen; Nagy Iván; Orbán; Palugyay; Scheftsik.

292


Asztalos István (szerk.): A gödöllői járás nyugati részének földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos helységnévtárában. Aszód 1979 Asztalos István (szerk.): Galga völgy földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos helységnévtárában. Aszód 1976 Aydemir, Hakan: A hurok és török háttere. In: MNy. XCV (1999), pp. 425-433. Aydemir 2002a = Aydemir, Hakan: Kun-kipcsak elemek a moldvai csángó nyelvjárásban. In: MNy. XCVIII (2002), pp. 198-211. Aydemir 2002b = Aydemir, Hakan: Új kutatási irány a kun-magyar nyelvi kapcsolatok terén. In: A Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Jászberény – Kiskunfélegyháza 2002, pp. 155-166. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. I-XXI. Budapest 1887-1901. Ádám 1989 = Ádám Imre: Szabolcs megye Dadai járásának jobbágynevei 1574-ből. Magyar Névtani Dolgozatok 82. Budapest, 1989. Ágoston G.: A szolnoki szandzsák 1591-92. évi összeírása I. In: Zounuk 3. Szolnok 1988, pp. 221-296. Ágoston G.: Előszó. In: Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag 1993, pp. 5-10. ÁrpSznt. = Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000-1301). Budapest 2004 Bajandur Vad Lasin [alias Vad László]: A kun tudós. In: Jászkunság 39, 3. sz. (1993), p.16-19. Baksay Sándor: A Jász-Kunság. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. 7. kötet. Budapest 1891 Bálint Sándor: Szegedi szótár. I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest 1957 Bárczi G. – Benkő L. – Berrár J.: A magyar nyelv története. Budapest 1967 Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete. Budapest 1958 Bartha Júlia: A Kunság népi kultúrájának keleti elemei. Debrecen 2002 Baskakov 1984 = Baskakov, A. N.: Imena polovcev i nazvanija poloveckih plemen v russkih letopisjah. In: Tjurkskaja onomastika. Moskva 1984, pp. Baski Imre: A Preliminary Index to Rásonyi’s Onomasticon Turcicum by –. Akadémiai Kiadó, (DEBTER 6.) Budapest 1986


293

Baski Imre: Onomasticon Turcicum. Mutatvány Rásonyi László török személynév-gyűjteményéből: In: Magyar Múlt. Sidney, XX. Évf., 1993, 1-2. sz., pp. 53-70. Baski Imre: Onomasticon Turcicum. Mutatvány Rásonyi László török személynév-gyűjteményéből. In: Keletkutatás 1993 Ősz, pp. 12-32. Baski Imre: A számítógépes tulajdonnévi adatbázisok tervezéséhez (Egy épülő török adatbázis kezdeti tanulságai). In: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai (Miskolc, 1995. augusztus. 28-30). I-II. (MNYTK 209. sz.) Budapest-Miskolc 1997, pp. 499-512. Baski Imre: Onomasticon Turcicum. (L. Rásonyi’s Collection of Turkic Personal Names and the Method of its Publication). In: Historical and Linguistic Interaction between Inner-Asia and Europe. Proceedings of the 39th Permanent International Altaistic Conference (PIAC). Szeged, Hungary: June 16-21, 1996. Ed. by Árpád Berta. Szeged 1997, pp. 31-42. Baski Imre: Megjelenés előtt az Onomasticon Turcicum, az első török személynévtár, Rásonyi László gyűjteménye. In: Névtani Értesítő 25 (2003), pp. 259-262. Bátky Zsigmond: Bugac. In: Népünk és Nyelvünk I (1929), pp. 107-108. Bátky Zsigmond: Karaszó rét. In: Népünk és Nyelvünk III (1931), p. 208. Bátky Zsigmond: Ködszállás, Domahida, Tomaj. In: Népünk és Nyelvünk I (1929), pp. 40-41. Belleten = Belleten. Türk Tarih Kurumu. Ankara [A Török Történettudományi Társaság négyhavonta megjelenő időszaki kiadványa] Bellon Tibor: Nagykunság. Budapest 1979 Benkő Loránd: A régi magyar személynévadás. Budapest 1949 Benkő Loránd: Árpádkori személyneveink. In: Nyelvőr 74 (l950), pp. 18-23. Benkő Loránd: Névtudományunk helyzete és feladatai. In: Névtudományi előadások. II. Névtudományi konferencia, Budapest 1969. Budapest 1970, pp. 7-16. Berend Nóra: Az 1279-i „kun törvények” szövege és keletkezési körülményei. In: A Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Jászberény – Kiskunfélegyháza 2002, pp. 147-152.

294


Bíró Ferenc: Helynévalkotó vízrajzi köznevek a Körösök vidékén. In: Magyar Nyelvjárások. (A Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve XXXIV) Debrecen 1997, pp. 93- 114. Bognár 1978 = Bognár András (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. I. Jászkunság. Kecskemét - Szolnok 1978 Bognár András (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. II. Külső-Szolnok. Kecskemét - Szolnok 1979 Bognár András (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. PestPilis-Solt vármegye és kiegészítések. (Pest megyei téka 6) Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre, 1984. Bognár András (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Hont vármegye és kiegészítések. (Pest megyei téka 7) Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre 1984 Borovkov, A. K. (szerk.): Uzbeksko-russkij slovar’. Moskva 1959 Borovszky = Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Országos Monografia Társaság, Budapest 1896-1914 (Arcanum DVD könyvtár IV.) Botka J.: A Nagy- és a Kiskunság az egri vár 1577-1579. évi összeírásában. In: Zounuk 2. Szolnok 1987, pp. 205-249. BpT 1981 = Budapest 1981. Telefonkönyv. A MATÁV előfizetői névsora. [A számadatokat Kakuk Zsuzsa tanulmányából (Kakuk 1988) vettem át.] BpT 2001 = Budapest 2001. Telefonkönyv. A MATÁV előfizetői névsora. Brock. = Brockelmann, C.: Mitteltürkischer Wortschatz... Budapest 1928 Büyük Lûgat ve Ansiklopedi. İstanbul 1970 [Nagyszótár és enciklopédia] CC = Grönbech, K.: Komanisches Wörterbuch. Türkischer Wortindex zu Codex Cumanicus. Köbenhavn 1942 Conscriptio Iaszigvm & Tam Majoru qvam Minorum Cumanorvm ... von Johann Christoph Franz Pentz. 1699. (MOL, Mikrofilmtár, 2323. doboz). [A Jászok, Nagy- és Kiskunok összeírása] Csánki = Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-III, V. Budapest 1890-1913. (Arcanum DVD könyvtár IV.) Dawád. = Roemer, H. R.: Die Chronik des Ibn ad-Dawádár². Neunter Teil. Der Bericht über den Sultan al- Malik an-Násir Muhammad Ibn Qalá’un. Hrsg. von –. Deutsches Archeologisches Institut, Kairo, 1960


295

Deny = Deny, J.: L’arméno-coman et les „Ephémérides” de Kamieniec (1604-1613). Wiesbaden 1957 Doerfer, G.: Ältere westeuropäische Quellen zur kalmükischen Sprachgeschichte. Nicolaes Witsen 1692 bis Heinrich August Zwick 1827. Wiesbaden 1965 Dömötör Tekla: A népszokások költészete. Budapest 1974 DTS = Drevnetjurkskij slovar’. Leningrad 1969 Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. Budapest 1977 Fazekas I., Szabó L., Sztrinkó I. (szerk.): A Jászkunság kutatása 1985. Kecskemét 1987 Fehértói Katalin: Az Árpád-kori névvonatkoztatás vitás kérdései. In: Névtudomány és Művelődéstörténet. Zalaegerszeg 1989, pp. 223-228. Fehértói Katalin: A XIV. századi megkülönböztető nevek. (Nyelvtudományi Értekezések. 68. sz.) Budapest 1969. Fekete 1924 = Fekete Lajos: Hódoltságkori oszmanli-török helyneveink. In: Századok LVIII (1924), pp. 614- 626. Fekete Lajos: Igék oszmánli-török tulajdonnevekben. In: MNy. 23 (1927), p. 284. Fekete L.: Számnevekkel alakult oszmánli-török helynevek. In: MNy. 26 (1930), p. 33. Fekete L.: Testrésznevekkel alakult helynevek az oszmánli-törökben. In: MNy. 32 (1936), pp. 288-291. Fekete L., Törtel mint személynév. In: MNy. XXX, (1934), p. 50. Fekete, L.: Mit Zahlwörtern gebildete osmanisch-türkische Ortsnamen. In: AOH 18 (1965), pp. 61-71. Fényes = Fényes Elek: Magyarország geographia szótára, mellyben minden város, falu és puszta betürendben körülményesen leiratik. I-IV. Pesten 1851. (Arcanum DVD könyvtár IV.) Filonenko, V. I.: Tamgi tatarskih kladbišč goroda Evpatorii. Simferopol’ 1928 FNESz. = Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Budapest 1997 Fülöp 1990 = Fülöp László: A Somogy megyei Vízmente személynevei. 1722-1900. (Magyar Névtani Dolgozatok 86.) Budapest 1990 Gaál Attila - Kőhegyi Mihály (szerk.): Tolna megye Pesthy [!] Frigyes helynévtárában. I-III. In: A Szekszárdi Balogh Ádám Múzeum Évkönyve.

296


Szekszárd, I. közlemény: II-III. (1971-1972) kötet, pp. 271-332; II. közlemény: IV-V. (1973-1974) kötet, pp. 297-339; III. közlemény: VI-VII. (1975-1976) kötet, pp. 279-360. Gafurov, Alim: Sposoby i vidy narečenija detej u tadžikov. In: Indijskaja i iranskaja filologija. Moskva 1964 Golden, P. B.: An Introduction to the History of the Turkic Peoples. Ethnogenesis and State-Formation in Medieval and Early Modern Eurasia and the Middle East. Otto Harrasowitz, Wiesbaden 1992 Gombocz 1915 = Gombocz Zoltán: Árpádkori török személy-neveink. (MNyTK 16.) Budapest 1915 Gombocz Zoltán: Árpád-kori török személyneveink. In: MNy. X (1914), pp. 241249, 293-301, 337-342; XI (1915), pp. 145-152, 245-252, 341-346. Gordeev, F. I.: Marijcy. In: Sistemy ličnyh imen u narodov mira. Moskva 1989, pp. 205-210. Gőzsy Zoltán – Polgár Tamás (szerk.): Somogy vármegye helynévtára. (Fontes comitatus Simighiensis 1.) Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár 2001 Grönbech lásd CC Gülensoy 1995 = Gülensoy, T.: Türkçe Yer Adları Kılavuzu. Ankara, 1995 [=A török helynevek kalauza]. Gülensoy, Tuncer: Orhun’dan Anadolu’ya Türk Damgaları. İstanbul 1989 [Török tamgák az Orhontól Anatóliáig] Gülensoy, Tuncer: Türkçe Yer Adları Kılavuzu. (Atatürk Kültür, Dil ve Tarih Yüksek Kurumu Türk Tarih Kurumu Yayınları 618) Ankara 1995 [Török helynevek kalauza] Gyárfás = Gyárfás István: A jász-kunok története I-IV. Kecskemét-Budapest 1870-1885 Gyárfás István: A jászkunok nyelve és nemzetisége. In: Értek. a Tört. Tud. Köréből X, 5. Budapest 1882, pp. 3- 84. Györffy 1953 = Györffy György: A kunok feudalizálódása. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. (Szerk. Székely György). Budapest 1953. pp. 248-275. Györffy 1974 = Györffy György: A Nagykunság és Karcag a középkorban. In: Karcagi várostörténeti tanulmányok. Karcag 1974, pp. 3-16. Györffy 1990 = Györffy György: A magyarság keleti elemei. Gondolat, Budapest 1990


297

Györffy I = Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I–. Budapest 1963– Györffy István: A Jászkunság nemessége. In: Genealógiai füzetek 5 (1907), pp. 55-56. Györffy István: Nagykunsági krónika. Karcag 1984 Györffy István: „Bugac” Kecskeméten – Bessarábiában. In: Népünk és Nyelvünk 1. (1929), pp. 106-107. Györffy L. = Györffy Lajos: Adatok az Alföld településtörténetéhez. (Az 1571-es török defter fordítása). Szolnok 1956 Hajdú Mihály: Magyar becézőnevek (1770-1970). Budapest 1974 Hajdú Mihály: Magyar tulajdonnevek. Budapest 1994 Halassy Béla, Az adatbázis-tervezés alapjai. Budapest 1994 Hazai, Georg: Das Osmanisch-Türkische im XVII. Jahrhundert. Untersuchungen an den Transkriptionstexten von Jakab Nagy de Harsány. Budapest 1973 Hoffmann István – Kis Tamás (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából, 1864. Bihar vármegye I-II. (A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 65-66. sz.) Debrecen 1996-1998 Horváth Péter: Commentatio de intiis ac maioribus Jazygum et Cumanorum eorumque constitutionibus. Pestini 180l Horváth Péter: Értekezés a’ Kunoknak és Jászoknak eredetekrül, azoknak régi és mostani állapotjokrul. Pest 1825 Houtsma = Houtsma, M. Th.: Ein türkisch-arabisches Glossar. Nach der leidener Handschrift herausgegeben und erläutert von –. Leiden 1894 Hunfalvy Pál: A Kun v. Petrarka-codex és a kunok. Budapest 1881 Hunfalvy Pál: A magyar nép ethnographiája. Budapest 1876 Ibn Bībī = Houtsma, M. Th.: Histoire des Seldjoucides d’Asie Mineure. In: Houtsma, M. Th. (Ed.), Recueil des textes relatifs à l’histoire des Seldjoucides. Tome III-IV. Leiden 1902 Ibn Taghrīb. = Popper, W.: Abu l-Mahasin ibn Taghrî Birdî’s Annals entitled An-Nujûm az-Zahira fî Mulûk Misr wa ’l-Kahira. Ed. by _. (University of California Publications in Semitic Philology) Berkeley, California 1909-1936 Ila Bálint: Település és nemesség Gömör megyében a középkorban. In: Turul 1940, I/II. (Arcanum DVD könyvtár IV.)

298


Illyés Bálint – Szőts Rudolf: Bél Mátyás: A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei. In: Bács-Kiskun megye múltjából 1. Kecskemét 1975, pp. 7-51. Illyés Bálint: Kiskunsági krónika. Kunszentmiklós 1975 Ivanov = Ivanov, P. P.: Hozjajstvo Džujbarskih šejhov. K istorii feodal’nogo zemlevladenija v Srednej Azii v XVI-XVII vv. Moskva – Leningrad 1954. Ivanova, Ju. V.: Greki. In: Sistemy ličnyh imen u narodov mira. Moskva 1989, pp. 101-106. Jacobsohn, H.: Der Namensystem bei den Osttscheremissen. In: Sitzungsberichte der Bayerischen Akademie der Wissenschaften. Philologisch-historische Klasse, 1919, pp. 485-489. Jak[ubovi]ch: Korhány. In: MNy. XII (1916), 48. Jankovich B. Dénes (szerk.): Pesty Frigyes Helynévtárából. Békés megye Pesty Frigyes helynévgyűjtésében. Békéscsaba 1983 Jarring = Jarring, Gunnar: An Eastern Turki-English Dialect Dictionary. Lund 1964 Jerney János: Keleti utazása a’ magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844. és 1845. Pest 1851 Kakuk 1973 = Kakuk, S.: Recherches sur l’histoire de la langue osmanlie des XVIe et XVIIe siècles. Les éléments osmanlis de la langue hongroise. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973. Kakuk 1988 = Kakuk Zsuzsa: Török személynevek hódoltság kori forrásainkban. In: Keletkutatás 1988 Ősz, pp. 13-28. Kakuk 1996 = Kakuk Zsuzsa: A török kor emléke a magyar szókincsben. Akadémiai Kiadó, Budapest 1996 Kakuk Zsuzsa (szerk.): Örök kőbe vésve. A régi török népek irodalmának kistükre a VII-től a XV. századig. Európa Könyvkiadó, Budapest 1985 Kakuk, Suzanne: Quelques catégories de noms de personne turcs. In: AOH 28 (1974), pp. 1-35. Kalilov, K.: Imjanarečenie u kirgizov v prošlom i nastojaščem. In: Onomastika Srednej Azii 2, Frunze, 1980, pp. 91-100. Kara, G.: Le glossaire yakoute de Witsen. In: AOH 25 (1972), pp. 431-439. Karácsony Sándor Zsigmond: Földrajzi és társadalmi indítékok a XVIII. századi személynévadásban. In: Névtani Vizsgálatok. Budapest 1960, 168-174 pp.


299

Karácsonyi János: Halavány vonások hazánk Szent István korabeli határairól. In: Századok 35 (1901), pp. 1037-1058. Karácsonyi János: Néhány besenyő és kun helynevünkről. In: MNy. XVII (1921), 211. Karatay, Z.: Erken kayan bir kıpçak yıldızı: Mandoky Kongur I. In: Emel 191 (1992), pp. 8-10. [Korán lehulló kipcsak csillag] Karcagi református anyakönyvek. Születési betűsoros mutató 1800-1840. Kazahsko-russkij slovar’. Otv. redaktor G. Musabaev. Alma-Ata 1954 Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Budapest 1970 Káldy-Nagy, Gyula: Kanuni devri Budin tahrir defteri (1546-1562). Ankara 1971 [A Kanuni Szulejmán korabeli Buda összeírása] Kálmán Béla: A nevek világa. Budapest 1973 Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest 1993 Kempelen = Kempelen Béla: Magyar nemesi családok. I-XI. Budapest, 1911-1932. Kenessey Mária: Francisco-Maria Maggio XVII. sz.-i török nyelvtana. Budapest, 1974. (Bölcsészdoktori disszertáció, gépirat). Összefoglalója: AOH 28 (1974), pp. 119-125). Képes Világatlasz. Kartográfia, Budapest Keppen, P. I.: Krymskij sbornik. Sanktpeterburg 1837 Kirgizsko-russkij slovar’. Sostavil prof. K. K. Judahin. Moskva 1965. Kiskunhalas város története. 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig. Kiskunhalas 2000 Kiss L., Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Budapest 1997 Kiss Lajos: Az európai névtudomány fontosabb eredményei. In: Névtudományi előadások. Budapest 1970, pp. 16-26. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest 1997 Kononov, A. N.: Istorija izučenija tjurkskih jazykov. (Dooktjabr’skij period). Leningrad 1972 Kováts Dániel (szerk.): Sárospatak és Sátoraljaújhely környéke Pesty Frigyes helynévtárában. (A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum füzetei 3) Kazinczy Ferenc Múzeum, Sátoraljaújhely 1998 Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet. Osiris Kiadó, Budapest 1998

300


KÖA = Rásonyi, László: Kuman Özel Adları. In: Türk Kültürü Araştırmaları. Ankara, Yıl III-VI (1966-1969), pp. 71-144. [Kuman tulajdonnevek] Kőhegyi Mihály – Solymos Ede (szerk.): Észak-Bácska földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos Helynévtárában. Baja 1973 Krjukov, M. V.: O sociologičeskom aspekte izučenija kitajskoj antroponimiki. In: Onomastika. Moskva 1969 KTS = Toparlı, R. – Vural, H. – Karaatlı, R. (szerk.): Kıpçak Türkçesi Sözlüğü. Ankara 2003 [Kipcsak török szótár] Kumyksko-russkij slovar’. Pod red. Z. Z. Bammatova. Moskva 1969 Kun = Kun Péter: Néhány kun eredetű családnév. In: Magyar Nyelv, XCVIII (2002), pp. 336-342. Kuun Géza: A kunok nyelvéről és nemzetiségéről. In: Értekezések a Nyelv- és Széptudományok Köréből XII (1885), 11. sz., pp. 3-60. Kuun Géza (szerk.): Codex Cumanicus Bibliothecae ad Templum Divi Marci Venetiarum. Primum ex integro edidit prolegomenis notis et compluribus glossariis instruxit Comes Géza Kuun. Budapestini 1880 Kuun, G. (szerk.): Codex Cumanicus. (Budapest Oriental Reprints, Series B 1) Budapest 1981 Kuzeev, R. G.: Proishoždenie baškirskogo naroda. Moskva 1974 Ladó 1984 = Ladó János: Magyar utónévkönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest 1984 Levchine, Alexis de: Description des Hordes et des steppes des KirghizKazaks ou Kirghiz-Kaïsaks. Traduite du russe par Ferry de Pigny. Revue et publié par E. Charrière. Paris 1840 Ligeti Lajos: A Codex Cumanicus margójára: MTA I. Oszt. Közl. XXXIII (1982), pp. 317-362. Ligeti 1986 = Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Budapest 1986 Ligeti, Lajos: Prolegomena to the Codex Cumanicus. In: AOH XXXV (1981), pp. 1-54. Lőrincz L. László: „...jurták között járok” A belső-ázsiai hősének. Magvető Kiadó, Budapest 1981 M. Kangur I.: Bajkonur, Karszakpaj és a Nagykunság. In: Jászkunság 21 (1975), pp. 51-54.


301

Mahammatov Badrutdin: Tüš namaz. Nazmu kitap. Mahačqala 1993 [Déli ima. Verses könyv] Mahammatov, Badrutdin: Arkadaš bolup gelding. In: Yoldaš 1992. december 1. p. 6-7. [Barátként jöttél] Mahammatov, Badrutdin: Gündeligimden. In: Yoldaš 1993. február 2, p. 7. [Naplómból] Major J.: Karcag településtörténete és a városkép alakulása. In: Karcagi várostörténeti tanulmányok. Szerk. Bellon T. - Kaposvári Gy. Karcag 1974, pp. 45-76. Mamut, Enver: Nogaii dobrogeni şi dialektul lor. In: Analele Univ. Bucureşti, Ser. St. Soc., Fil., XIII (1964), pp. 319-336. Mandoki, Quñïr Tuqsaba: Yänäy êtnonimïnïñ kilep sïγïšï. In: Aγiðel 1991, No. 12, pp. 162-163. [A Jenő etnoníma eredete] Mandoky Kongur Istvan (10. 2. 1944 - 22. 8. 1992). In: Emel 192 (1992), p. 38-39. [Budapest, 1992. március 25-i keltezésű török nyelven írt önéletrajza rövid szerkesztői bevezetővel.] Mándoky 1971 = Mándoky István: Néhány kun eredetű nagykunsági tájszó. In: NyK LXXIII (1971), pp. 365-385. Mándoky 1972 = Mándoky K. István, A Hantos-széki kunok. In: Székesfehérvár évszázadai 2. Székesfehérvár 1972, 73-82. Mándoky 1974b = Mándoky István, Der Wandel zweier Konsonanten in der ungarländischen komanischen Sprache. In: Sprache, Geschichte und Kultur der Altaischen Völker. Berlin, 1974, 391-395. Mándoky 1975 = Mándoky István: A kun nyelv magyarországi emlékei. In: Keletkutatás 1975. Budapest 1976, pp. 143-149. Mándoky 1976 = Mándoky István: A kunok ulas törzse és törökségi kapcsolatai. In: Jászkunság XXII/1-2 (1976), pp. 54-59. Mándoky 1981 = Mándoky István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Kandidátusi Disszertáció. Budapest 1981 (Gépirat). Mándoky 1986 = Mándoky Kongur István: Jenő és Yänäy. In: Keletkutatás, 1986 (tavasz), pp. 70-74. Mándoky 1993 = Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. (Keleti örökségünk 1.) Karcag 1993 Mándoky I.: A kun nyelv. In: Karcagi várostörténeti tanulmányok. Karcag 1974, pp. 35-44.

302


Mehmedov, Bedreddin [= Mahammatov, Badrutdin]: Kardeşim Kongur. In: Türk Kültürü 1993, 31. évf., 358. sz., pp. 102-114. [Testvérem Kongur] Melich János: Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez: In: NyK XXXIV pp. 132-147. Mészáros Gyula: Magyarországi kún nyelvemlékek. Budapest 1914 Mező András: A nyíri-rétközi gyepű. In: A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2. kötet. Nyíregyháza 1968, pp. 242-248. MIT = Volin, S. L.(szerk.): Materialy po istorii turkmen i Turkmenii. Tom 1. VII-XV vv. arabskie i persidskie istočniki. I-II. Moskva – Leningrad 1938-1939 Mizser Lajos (szerk.): Szabolcs megye Pesty Frigyes 1864. évi helynévtárában. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XLII.) Nyíregyháza 2000 Mizser Lajos (szerk.): Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864-1866. évi Helynévtárában. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai. 2. Közlemények, 24.) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, Nyíregyháza 2001 Mizser Lajos (szerk.): Ugocsa és Ung megye Pesty Frigyes 1864-66. évi Helynévtárában. Stúdium, Nyíregyháza 1999 Mizser Lajos: A Nagykállói járás Pesty Frigyes kéziratos helynévtárában, 1864. Nagykállói Városi Könyvtár, (Nagykállói helytörténeti füzetek 7.) Nagykálló 1994 Mizser Lajos: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában. (Levéltári Évkönyv XI.) Nyíregyháza 1995 Mizser Lajos: Vaskapu. In: MNy. 100 (2004), pp. 472-473. MNT III/A = Bartók Béla és Kodály Zoltán (szerk.): A magyar népzene tára. Lakodalom. Akadémiai Kiadó, Budapest 1955 MNT III/B = Bartók Béla és Kodály Zoltán (szerk.): A magyar népzene tára. Lakodalom. Akadémiai Kiadó, Budapest 1956 Moór Elemér: Eltűnt szavak nyomai földrajzi neveinkben. In: Pais Emlékkönyv. Szerk. Bárczi Géza – Benkő Loránd. Budapest 1956, pp. 426-431. Muhamedova, Z. B.: K voprosu o ličnoj onomastike u turkmen. In: Dil ve êdeb. inst. išleri. Ašgabat 1957 N. Fodor J.: A Tiszakönyök családnevei 1560-ból. Budapest 2002


303

Nagy Iván = Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I-XII. Pest, 1857- 1865 Nasawī = Houdas, O.: Histoire du sultan Djelal ed-Din Mankobirti, prince du Kharezm. Par Mohammed an-Nasawi. Texte arabe et trad. franç. par –. (Publications de l’École des Langues Orientaux Vivantes, Sér. III, Tome 9.) Paris, 1891 Nasyrov, D. S. – Tolstova, L. S.: Karakalpaki. In: Sistemy ličnyh imen u narodov mira. Moskva 1989, pp. 152-156. Nebol’sin, P.: Očerki Volžskogo Nizov’ja. SPb., 1852 Nemet, Ju.: Dva kipčakskich geografičeskich nazvanija v Vengrii. In: Issledovanija po tjurkologii. Alma-ata 1969, pp. 26-34. Németh 1922 = Németh Gyula: Karcag. In: MNy. XVIII (1922), pp. 125-127. Németh 1931 = Németh Gyula: Árpád-kori törökjeink. In: Népünk és Nyelvünk III (1931), pp. 169-185. Németh 1932 = Németh, Julius: Die Inschriften des Schatzes von NagySzent-Miklós, Mit zwei Anhängen: I. Die Sprache der Petschenegen und Komanen; II. Die ungarische Kerbschrift. Budapest-Leipzig 1932 Németh 1942 = Németh Gyula: A kunok neve és eredete. In: Századok LXXVI (1942), pp. 166-178. Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. Budapest 1930 Németh, Julius: Reise um zwei kiptschakische Ortsnamen in Ungarn. In: UAJb. XXXIII (1961), pp. 122-127. Németh, J.: Die türkische Sprache in Ungarn in siebzehnten Jahrhundert. Budapest – Amsterdam 1970 Nikonov, V. A.: Obyčaj svjazannyh imen. In: Imja i obščestvo. Moskva, 1974, pp. 131-141. NyK = Nyelvtudományi Közlemények. Budapest (Folyóirat) Ny. Nagy István (szerk.): Pesty Frigyes kéziratos helynévtára: történelmi Veszprém vármegye. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa 2000 OklSz. = Szamota István – Zolnai Gyula: Magyar oklevél-szótár. Pótlék a Magyar Nyelvtörténeti Szótárhoz. Budapest 1902-1906 OMM = Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. I-XXI. Budapest 1887-1901 Ongan, Ank. I = Ongan, Halit, Ankara’nın 1 Numaralı Şer’iye Sicili 1583-1584. Ankara 1958

304


Ongan, Ank. II = Ongan, Halit, Ankara’nın İki Numaralı Şer’iye Sicili 1588-1590. Ankara 1974 OnomTurc. = László Rásonyi and Imre Baski: Onomasticon Turcicum. Turkic Personal Names as collected by László Rásonyi. (Indiana University Uralic and Altaic Series, Volumes 172/I-II) Indiana University Denis Sinor Institute for Inner Asian Studies, Bloomington, Indiana 2007 Orbán = Orbán Balázs: Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I-VI. Pest 1868-1873. (Arcanum DVD könyvtár IV.) Orbán Balázs: Torda város és környéke. (Arcanum DVD könyvtár IV.) Orkun, Hüseyin Namık: Eski Türk Yazıtları. Türk Tarih Kurumu Basımevi, Ankara 1986 [Ótörök feliratok] Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. 1., 2., 5. kötet. Budapest, 1977, 1979, 1982 Ögel, Bahaeddin: Türk Mitolojisi. (Kaynakları ve açıklamaları ile destanlar) I-II. (Atatürk Kültür, Dil ve Tarih Yüksek Kurumu Türk Tarih Kurumu Yayınları VII.) Türk Tarih Kurumu Yayınevi, Ankara 1998-1995 [Török mitológia. Desztánok forrásokkal és magyarázatokkal] Örsi Julianna: Nagykunsági redemptusok névsora. In: A Jászkunság összefogása. Tanulmányok a Jászkunság történetéből. Szerk. Bellon Tibor – Örsi Julianna. Karcag 1996, pp. 197-205. Pais Dezső: A Komondor családnév. MNy. XXX (1934), p. 126. Pais Dezső: Köcse, Köcsön családnevekről. In: MNy. LVII (1961) p. 515 Pais Dezső: Régi személyneveink jelentéstana. In: MNy. XVII (1921), pp. 158-163; MNy. XVIII (1922), pp. 26-34, 93-100. Pais Dezső: Szempontok Árpád-kori személyneveink vizsgálatához. In: Névtudományi vizsgálatok. Budapest 1960, pp. 93-105. Pajzs Júlia: A számítógépes nagyszótári korpusz felhasználásának lehetőségei. In: MNy. XC (1994), pp. 287-302. Pálóczi = Pálóczi Horváth András: Besenyők, kunok, jászok. Budapest 1989 Pálóczi-Horváth: L’immigration et l’établissement des Comans en Hongrie. In: AOH. XXIX (1975), pp. 313-333.


305

Palugyay = Palugyay Imre: Jász-Kun kerületek s Külső-Szolnok vármegye leírása. Pest 1854. Papp László: Névtudomány és nyelvtudomány. In: Névtudományi előadások. Budapest 1970, pp. 26-32. Pastinszky Miklós – Tapolcainé Sáray Szabó Éva (szerk.): Pesty Frigyes 1864. évi helynévgyűjtése. Komárom megye. Tatabánya 1977 Perlee, Kh.: Mongol tümnii garlîg tamgaar xai¤ sudlax ni. Ulaanbaatar 1975 [= Tanulmány a mongol törzsek etnogeneziséről nemzetségjeleik alapján] Pesty = Pesty Frigyes 1864-1865. évi helynévgyűjteménye. Hatvannyolc kötet az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában. [Az eddig megjelent kötetek bibliográfiai adatai megtalálhatók a FNESz. forrásjelzései között a 33-34. oldalon.] Pesty Frigyes: Az eltűnt régi vármegyék. I-II. Budapest 1880 Pesty/Bognár = Bognár 1978 Petri M.: Szilágy vármegye monográfiája. I-VI. 1901- (Arcanum DVD könyvtár IV.) Quittner Pál: Adatbázis-kezelés a gyakorlatban. Budapest 1993 Radl. / Radloff = Radloff, W.: Versuch eines Wörterbuches der TürkDialekte. I-IV. Sanktpeterburg 1893-1911 R. Nagy László: Kun személyneveinkről. Bölcsészdoktori értekezés. Budapest 1921, 38 pp. (Kézirat). R. Nagy László: Török eredetű magyar tulajdonnevek. In: Kőrösi Csoma Archivum 1. Budapest 1922, pp. 237- 239. Rásonyi 1923 = Rásonyi Nagy László, Adalékok török tulajdonneveinkhez: NyK XLVI, 1923, 124-135. Rásonyi 1926a = Rásonyi László: Borcsol és Csertán. In: MNy. XXII (1926), pp. 132-133. Rásonyi 1926b = Rásonyi Nagy László: Karcag. In: MNy. XXII. (1926), p. 348. Rásonyi 1926c = Rásonyi László: Kulán és Szoltán. In: MNy. 23 (1926), p. 348. Rásonyi 1927a = Rásonyi L.: Török eredetű helynevek. In: Nyelvtudományi Közlemények. 44 (1927), pp. 464-469. Rásonyi 1927b = Rásonyi Nagy László: Kajtor. In: MNy. XXIII (1927), p. 594. Rásonyi 1932a = Rásonyi L.: A Szörény név etymológiájához: MNy. XXVIII (1932), pp. 308-309.

306


Rásonyi 1932b = Rásonyi L.: A honfoglaló magyarsággal kapcsolatos török tulajdonnevekhez. In: MNy. 28 (1932), pp. 100-105. Rásonyi 1936 = Rásonyi L.: Kolbászszék. In: MNy. XXXII (1936), p. 266. Rásonyi 1953 = Rásonyi, L.: Sur quelques catégories de noms de personne en turc. In: ALingu. III (1953), pp. 323-353. Rásonyi 1956a = Rásonyi L.: A kiskunsági -lï, -li > -la, -le képzős földrajzi nevek. In: MNy. LII (1956), 52-61. Rásonyi 1956b = Rásonyi L.: Köncsög és Kötöny. In: Pais Emlékkönyv. Budapest 1956, pp. 435-441. Rásonyi 1956c = Rásonyi L.: Mit mondanak Szolnok megye földrajzi nevei? In: Jászkunság 3 (1956), pp. 75-80. Rásonyi 1957 = Rásonyi, László: Les noms toponymiques Comans du Kiskunság. In: ALingu. VII, 1957-1958, pp. 73-146. Rásonyi 1958 = Rásonyi L: Tantó. In: MNy. 54 (1958), p. 545. Rásonyi 1961a = Rásonyi, L.: Zu den Namen der ersten türkischen Herren von Jerusalem. In: AOH, 13 (1961), pp. 89-95. Rásonyi 1961b = Rásonyi, L.: Les noms de nombre dans l’anthroponymie turque. In: AOH 12 [1961], pp. 45-71. Rásonyi 1962a = Rásonyi, L.: Der Frauenname bei den Türkvölkern. In: UAJb. XXXIV (1962), pp. 223-239. Rásonyi 1962b = Rásonyi, L.: Kiskunság’da Kumanca yer adları. In: Németh Armağanı. (Türk Dil Kurumu Yayınları: 191) Ankara, 1962. pp. 341-352. Rásonyi 1962c = Rásonyi, L.: Les noms de personnes impératifs chez les peuples turques. In: AOH 15 (1962), pp. 233-43. Rásonyi 1964 = Rásonyi, L.: Türklükte kadın adları. In: TDAYB 1963 (1964), pp. 63-87. Rásonyi 1966 = Rásonyi L.: A Kiskunság középkori helyneveihez. In: MNy. 62 (1966), pp. 164-170. Rásonyi 1967 = Rásonyi, L.: Les anthroponymes Comans de Hongrie. In: AOH 20 (1967), pp. 135-149. Rásonyi 1970 = Rásonyi, L.: Les Turcs nonislamisés en occident (Péçénegues, Ouzes et Qiptchaqs, et leurs rapports avec les Hongrois). In: Philologiae Turcicae Fundamenta, Tomum terti-um. Wiesbaden, 1970, pp. 1-26.


307

Rásonyi 1976 = Rásonyi, L.: The Psychology and Categories of Name Giving Among the Turkish Peoples. In: Hungaro-Turcica. Studies in Honour of Julius Németh. Budapest 1976, pp. 207-223. Rásonyi 1981 = Rásonyi L.: Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál. (Gyorsuló idő) Budapest 1981. Rásonyi 1982 = Rásonyi, L.: Remnants of theophoric names in Turkic name-giving. In: Belleten 46 (182), Ankara 1982, pp. 291-296. Rimša, V. P.: K izučeniju drevnih antroponimičeskih sistem. Greki i rimljane. In: Sistemy ličnyh imen u narodov mira. Moskva 1989, pp. 368-374. Rintchen, Bi.: Les signes de propriété chez les mongols. In: Archiv Orientální, XXII (1954), pp. 467-473. RMCsSz. = Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. XIVXVII. század. Budapest 1993. RMKT = Régi magyar költők tára. XVII. század. I-III. Szerk. Klaniczai Tibor és Stoll Béla. Budapest 1959- 1961. Rojzenzon, L. I. – Isaeva, A. I.: Ob antroponimičeskih serijah. In: Voprosy onomastiki 1. Samarkand 1971, pp. 37-40. Rojzenzon, L. I. – Bobohodžaev, A.: Antroponimičeskie serii u uzbekov Nuratï (Samarkandskaja oblast’). In: Onomastika Srednej Azii. Moskva, 1978. Rudinszki István: Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem. Lakodalmi szokások Kunszentmiklóson és környékén. Budapest-Kunszentmiklós 1994 Saadiev, Š. M.: Osnovnye pravila vybora imen novoroždennyh. In: Ličnye imena v prošlom, nastojaščem i buduščem. Moskva, 1970 Sajhulov, A G.: Tatarszkie i baskirszkie licsnie imena tjurkszkogo proiszhozsdenija. Avtoref. dissz. kand. fil. nauk. Moszkva 1978. [Kandidátusi értekezés tézisei] Sajhulov, A. G.: Antroponimicseszkie szisztemi tatarszkogo i baskirszkogo narodov. Programma szpeckursza. Ufa 1981 [tatár nyelven] Šajhulov, A. G.: Tatarskie i baškirskie imena tjurkskogo proishoždenija. Ufa 1983 Samojlovič, A. N.: K voprosu o narečenii imen u tureckih plemen. In: Živaja Starina, XX. No. II., 1911. Sattarov, G.F.: Tatar antroponimiqasï. Qazan 1990 [Tatár antroponímia]

308


Scheftsik = Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene. Pécs 1935 Schimmel, A.: Islamic Names. Edinburgh 1989 Sevortjan = Sevortjan, Ê.V.: Êtimologičeskij slovar’ tjurkskih jazykov (Obščetjurkskie osnovy na glasnye). Moskva 1974 Sistemy ličnyh imen u narodov mira. Krjukov M. V. (szerk.), Nikonov V. A. (et alii) Moskva 1989, 383 pp. Suliţeanu, Ghizela: Dobruca Tatarları halk geleneğinde „Tabın”. In: Kırım 1 (1992), p. 13-21. [A „Tabın” a dobrudzsai tatár néphagyományban] Suliţeanu, Ghizela: Le „TABIN” dans la tradition populaire des Tatars Nogay de Dobroudja (Roumaine). In: Turcica XII (1980), pp. 95-111. Sütő József: Kalapár. In: MNy. 44 (1948), pp. 65-66. Számvéber Norbert: A német 23. páncéloshadosztály részvétele a tordai csatában. In: Hadtörténelmi Közlemények 113 (2000), pp. 156162 ( www.militaria.iif.hu/Hk2000-1/14szamve.HTM) Szattarov, G. F. – Szubaeva, R. H.: Osznovnie komponenti szlozsnih imen v tatarszkom jazike: Onomasztika Povolzsja 4. Szaranszk 1976, pp. 65-73. Szattarov, G. F.: Antropotoponimija Tatarszkoj ASzSzR. Avtoref. dissz. doktora fil. nauk. Kazany 1975 [Doktori értekezés tézisei] Szattarov, G. F.: Otglagolnije antroponimi v tatarszkom jazike. In: Onomasztika Povolzsja 3. Ufa, 1973, pp. 41- 8. Szécsi Pál: Az egyelemű névadás nyomai és a becézés a kabai anyakönyvekben. In: Néprajz és Nyelvtudomány VII., pp. 107-111. Szopieva, G. K.: Lekszicseszkie isztocsnyiki licsnih imen u turkmen. In: Onomasztika Szrednej Azii. Moszkva 1978, p. 180. T2004 = www.telefonkonyv.hu (Budapest és az egyes megyék telefonkönyvei az interneten). Tagányi Károly: Gyepü és gyepüelve. In: MNy. 9 (1913), pp. 99-100. Takáts Sándor: Bajvívó magyarok (képek a törökvilágból). Budapest 1956 Tálasi István: Kiskunság. Gondolat, Budapest 1977 Tanıklariyle Tarama Sözlüğü. I-IV. İstanbul-Ankara 1943-1957. Terestyéni Ferenc: Magyar közszói eredetű személynevek az 1211-i tihanyi összeírásban. (MNyTK 59) Budapest 1941, pp. 43-44.


309

TDAYB = Türk Dili Araştırmaları Yıllığı Belleten. Ankara (Időszaki kiadvány) TESz. = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I-III. Főszerkesztő Benkő Loránd. Budapest 1967-1976 The Encyclopaedia of Islam. WebCD Edition, Brill Academic Publishers 2003 Thomsen, Vilhelm: Inscriptions de l‘Orkhon déchifrées. Helsingfors 1896 Thomsen, Vilhelm: Orhon Yazıtları Araştırmaları. Türk Dil Kurumu, Ankara 2002 [Az orhoni feliratok kutatása] Togan, UTT = Togan, Zeki Velidi: Umumî Türk Tarihi’ne Giriş. Enderun Kitabevi, Istanbul 1981 [Bevezetés az általános török történelembe] Togan, BTT = Togan, Zeki Velidi: Bugünkü Türkili Türkistan ve Yakın Tarihi. Cilt I: Batı ve Kuzey Türkistan. Enderun Kitabevi, Istanbul 1981 [A mai török Turkesztán és közelmúltbeli története] Tokarev, Sz. A.: Mitológiai enciklopédia. I-II. Gondolat, Budapest 1988 Torma 1999 = Torma József: Bérem bélő, Íkem ígő... – Mándoky Kongur István emlékére –. (Keleti Örökségünk 6.) Karcag 1999. Torma József: „... A tűznek mondom!” (A baskir népi orvoslás mágikus elemeinek mai rendszere) Budapest 1997 Tóth 1981 = Tóth Mihály: Bag mai család- és ragadványnevei. (Magyar személynévi adattárak 37.) Budapest 1981 Tóth Péter (szerk.): Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben. (Documentatio Borsodiensis 5.) Miskolc 1988 TRS = Turecko-russkij slovar’. Moskva 1977 Tryjarski, Ed.: The Tam¡as of the Turkic Tribes from Bulgaria. In: UralAltaische Jahrbücher 47 (1975), pp. 189-200. Tuhfa = Fazylov, Ê. I. - Zijaeva, M. T.: Izyskannyj dar tjurkskomu jazyku. Taškent, 1978. UAJb. = Ural-Altaische Jahrbücher. Berlin. (Folyóirat) UC = Urbaria et Conscriptiones. Országos Levéltár. Uraksin, Z. G.: Osnovnye kriterii vybora imen u baškir. In: Ličnye imena v prošlom, nastojaščem i buduščem. Moskva, 1970 Uzunçarş., Anad. = Uzunçarşılıoğlu, I. H.: Anadolu Beylikleri ve Akkoyunlu, Karakoyunlu Devletleri. Ankara 1937

310


ÚMTSz. = Új magyar tájszótár. B. Lőrinczy Éva (főszerk.), Hosszú Ferenc (szerk.). I–. Budapest 1979– Vályi = Vályi András: Magyar Országnak leírása. I-III. Budán 1796-1799 Vásáry = Vásáry, S.: Armeno-Kipchak Parts from the Kamenets Chronicle: AOH 1969, 139-189. Vásáry István: A régi Belső-Ázsia történe. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 7) Szeged 1993 Vásáry 2006 = Vásáry István: Nagy Lajos tatár hadjáratai. In: Studia Caroliensia, 2006, 3-4, pp. 17-30. Vékony Gábor: A gyepű szerepe az etnikai és politikai átalakulásokban. In: Nomád társadalmak és államalakulatok. (Tanulmányok). Szerk. Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó, (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 18.) Budapest 1983, pp. 215- 236. Vel.-Zern. = Vel’jaminov-Zernov, V.V., Istočniki dlja izučenija tarhanstva, jalovannago baškiram russkimi gosudarami. (Priloženie k IV-omu tomu Zap. Imp. Ak. Nauk, No. 6.) Spb., 1864, pp. 1-48. Vidák–Nagy 1993 = Vidák István – Nagy Mari: A Kunság kapocs KözépÁzsia felé. Beszélgetés Mándoky Kongur Istvánnal. In: Jászkunság XXXIX (1993), pp. 37-40. Virág 1985 = Virág Gábor, Csantavér családnevei. (Magyar személynévi adattárak 70.) Budapest 1985 Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár. Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus. I-XVI. Pest 1866-1874 Yarshater, Ehsan (szerk.): Encyclopaedia Iranica. I-XII (1982-2004). (http://iranica.com) Zelliger Erzsébet: Szóösszetétellel keletkezett tulajdonnevek a korai ómagyar korban. In: Névtani Értesítő 13 [1991], pp. 15-31. Zetterst. = Zetterstéen, K.V.: Beiträge zur Geschichte der Mamlukensultane in den Jahren 690-741 der Hiğra. Nach arabischen Handschriften hrsg. v. –. Leiden 1919 ZichyOkmt. = A zichi és városkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. I-XII. Pesten [később Budapest] 1871-1931 Žaparov, Š.: Qïrγïz adam attarï. Frunze 1989 [= Kirgiz személynevek] Žirmunskij, V. M. – Kononov, A. N. (szerk.): Kniga moego deda Korkuta. Oguzskij geroičeskij êpos. Perevod akad. V. V. Bartol’da. Izdatel’stvo Akademii Nauk SSSR, Moskva – Leningrad 1962


311


Személyi adatok: • Születési hely, idő: Kunszentmiklós, 1951. október 1. • 1958-1966: Általános iskola, Kunszentmiklós • 1966-1970: Középiskola, Kalocsa • 1979: Házasságkötés és családalapítás Kunszentmiklóson Szakképzettség és tudományos fokozatok: • 1972-1978: Eötvös Loránd Tudományegyetem, orosz-török szak • 1976/77: Orosz és török filológiai részképzés: Állami Zsdanov Egyetem, Leningrád • 1983 (1996): Egyetemi doktori majd PhD-fokozat turkológiából, ELTE, Budapest Munkahelyek, munkahelyi beosztások: • 1978-1982: ELTE, Török Filológiai Tanszék – megbízott előadóként a török és tatár nyelv oktatója • 1983-1986: MTA, TMB – tudományos továbbképzési ösztöndíjas • 1986-1989: MTA, Orientalisztikai Intézet – tudományos segédmunkatárs • 1989-1993: Baksay Sándor Református Gimnázium, Kunszentmiklós – angol és orosz nyelvtanár • 1993-2006: MTA-ELTE, Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoport, Budapest – tudományos munkatárs, majd főmunkatárs • 1993-2006: ELTE, Belső-Ázsiai Tanszék – megbízott előadóként a „Mai török népek és nyelvek” c. tárgy oktatója, valamint török nyelvtanár • 2000: ELTE, Török Filológiai Tanszék, Török Nyelvészeti Doktori Iskola – külső alapítótag

312


•

2007- MTA-ELTE, Közép-Ázsiai Kutatócsoport, Budapest – tudományos főmunkatárs

Tudományos társasági tagság: • 1975: Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest • 1975: Kőrösi Csoma Társaság, Budapest Kutatási területek: • Török névtan • Besenyő és kun nyelvemlékek • Tatár nyelvjárások Kutatóutak: • 1978: Bulgária, Deliormán – török nyelvjárásgyűjtés • 1982: Tatár filológiai és névtani kutatás, Kazáni Állami Egyetem, Kazán • 1993: Románia, Dobrudzsa – tatár nyelvjárásgyűjtés, folklór és etnomedicinai kutatások • 1994: Szentpétervár – könyvtári kutatómunka • 1994: Kiev – krími tatár dialektológia, onomasztika • 1995: Szimferopol – krími tatár dialektológia, onomasztika • 2000: Izmir (Törökország) – török névtani szakirodalom kutatása • 2004: Isztambul (Törökország) – török névkutatás, krími tatár dialektológia Konferenciák: • 1981: Magyar Névtudományi Konferencia, Veszprém. • 1985: Beşinci Milletler Arası Türkoloji Kongresi (Istanbul, 2328 Eylül) - [V. Nemzetközi Turkológuskonresszus, Isztambul]. • 1986: IV. Magyar Névtudományi konferencia (Zalaegerszeg, 1986, október 8-10) • 1994: Originea Tătarilor. Locul lor în lumea turcă. (Constanţa, 17-20 noiembrie 1994). [A tatárok eredete és helyük a török világban. Nemzetközi szipózium.]


• • • • • • • • • • • • •

313

1995: V. Magyar Névtudományi Konferencia (Miskolc, 1995. augusztus. 28-30). 1996: Permanent Intarnational Altaistic Conference (P.I.A.C.), Szeged. 1999: Kőrösi Csoma Sándor és a magyarság keleti eredete. Kovászna. 2000: A Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Kiskunfélegyháza. 2000: Uluslararası Türk Dili Kurultayı. Izmir (Törökország). [Nemzetközi török nyelvi konferencia] 2002: Permanent International Altaistic Conference (P.I.A.C.), Budapest. 2004: Mándoky-Emlékülés. Budapest. 2004: Lefke Edebiyat Buluţması. Lefke/Güzelyurt [Lefkei Irodalmi Találkozások. Észak Ciprusi Török Köztársaság]. 2004: V. Uluslararası Türk Dili Kurultayı. Ankara. [Nemzetközi török nyelvi konferencia] 2004: Second International Congress on Turkic Civilization. 4-6 October, 2004, Bishkek, Kyrgyzistan. 2005: Permanent International Altaistic Conference (P.I.A.C.), Moszkva. 2006: 1st International Turkish World Culture Congress, 9-15 April, 2006, Izmir, Turkey. 2006: XVth International Turkish Congress of History, 11-15 September, 2006, Ankara, Turkey

314

Szerzői bibliográfia

Szerzői bibliográfia Baski Imre magyar és idegen nyelvű munkái 1979-2006 Disszertációk: 1983, 1996: Egy XVII. századi krími török-tatár szójegyzék. Bp. 1982, 200 pp. (Bölcsészdoktori és PhD-disszertáció.) Könyvek: • 1981: Hungarian Turcology 1945-1974. Bibliography. Edited by Zs. Kakuk. Bp. 1981 (Oriental Studies 5). (Közreműködés) • 1986: A Preliminary Index to Rásonyi’s Onomasticon Turcicum by Imre Baski. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986, 159 pp. (DEBTER 6.). • 1989: Kasantatarische Volksmärchen. Auf Grund der Sammlung von Ignác Kúnos herausgegeben von Zsuzsa Kakuk und Imre Baski. Budapest, 1989, 220 pp. (Oriental Studies 8.). • 1999: Kasantatarisches Wörterverzeichnis. Aufgrund der Sammlung von Ignác Kúnos zusammengestellt von Zsuzsa Kakuk unter Mitwirkung von Imre Baski. Ankara, 1999, 135 pp. (Türk Dil Kurumu Yayınları: 698). • László Rásonyi(†) and Imre Baski: Onomasticon Turcicum. Turkic Personal Names as collected by László Rásonyi. Indiana University Denis Sinor Institute for Inner Asian Studies, Bloomington, Indiana 2007, Vol. I, CXXXV + 344 pp., Vol. II, 491 pp. Cikkek: 1. A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés): Forrás, Kecskemét, XVIII (1986) 2. sz. 88-94. pp. 2. A Crimean Turkic-Tatar Glossary from the 17th Century. In: Acta Orientalia Hung. XL (1986), pp.107-172.


315

3. A kunok emléke Magyarországon. Régészeti kiállítás Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumban. In: Keletkutatás 1986, Tavasz, 116-118 pp. 4. Kun eredetű neveinkről. In: Bács-Kiskun Megyei Honismereti Közlemények 11-12. Kecskemét, 1989, pp. 77-91. [Kiskunsági kun eredetű tulajdonnevek népszerűsítő bemutatása] 5. Onomasticon Turcicum. Mutatvány Rásonyi László török személynév- gyűjteményéből. In: Magyar Múlt, Sidney, XX. Évf. (1993), 1-2.sz., pp. 53-70. 6. Mondatstruktúrájú összetett nevek a törökben. : Névtani Értesítő 15 (1993), pp. 45-50. 7. Onomasticon Turcicum. Mutatvány Rásonyi László török személynév- gyűjteményéből. In: Keletkutatás 1993, Ősz, pp. 12-32. 8. Dobrucada’ki Kırım Tatar Tamgaları. In: Emel, Sayı 208, Yıl 46 (1995), pp. 10-18. 9. About the Turkish Dialect of Deliorman (Illustrated with texts on the circumcision feast). In: Acta Orientalia Hung. XLVIII (3) (1995), pp. 275- 289. (Studia Orientalia Prof. Susannae Kakuk Septusgennariae Dedicata. Ed. by G. Dávid and I. Vásáry). 10. A világ nyelvei. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999. (Lexikoncikkek különböző, régi és mai török nyelvekről.) 11. Lube. Egy stájerországi kun telepes nevéhez. In: Magyar Nyelv XCVIII. évf. 1. sz. 2002, pp. 74-77. 12. Török nevek - magyar nevek. Szerkezeti hasonlóságok a becézőnevekben. (Kis török-magyar névhasonlítás II.). In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Budapest 2003, pp. 598-602. 13. Megjelenés előtt az Onomasticon Turcicum, az első török személynévtár, Rásonyi László gyűjteménye. In: Névtani Értesítő 25 (2003), pp. 259-262. 14. Zusammengesetzte Personennamen als Satzbau im Türkischen. In: Hasan Eren Armağanı. Ankara, 2000, pp. 48-59. (Türk Dil Kurumu Yayınları: 773). 15. Névvonatkoztatás a törökben. In: Köszöntő Fodor István 80. születésnapjára. Budapest, 2000, pp. 20-25.

316


16. Találkozások az ördöggel (Igaz történetek a régi Dobrudzsából). In: Új Keleti Szemle II. évf. 1. szám (2000), pp. 45-46. 17. A kunszentmiklósi lakodalmas töröközés szokásáról. In: Redemptio (A jász és kun települések honismereti lapja), VIII. évf. 3. sz., 2001. június, pp. 12-15. 18. Oszmán-török szavak tulajdonneveinkben. I. Személynevek. In: Névtani Értesítő 27 (2005), pp. 13-22. 19. Macaristan’daki Türk Hākimiyeti Zamanından Kalma Osmanlı Türkçe Özel Adlar Üzerine. In: Prof. Dr. Fikret Türkmen Armaðanı. Izmir, 2005, pp. 93-109. 20. Vaskapuk. (Temir qapïγ, Vaskapu, Dömörkapu) In: Kara Emlékkönyv. 2005. (Megjelenés előtt). 21. Ősgörög-kun-magyar nyelvrokonság? In: Bakér Mente. Kunszentmiklós, XVII. évf. 8. sz., 2006. augusztus, p. 6. 22. Oszmán-török szavak helyneveinkben. In: Névtani Értesítő 28 (2006), pp. 83-89. 23. Meddig élt Magyarországon a kun nyelv? (A kun nyelvi asszimiláció kérdéséhez) In: Jászok és kunok a magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. Jászberény 2006, pp. 429-446. (Jászsági Könyvtár 6.) Előadások: 1. Egyelemű nevek, családnevek, megkülönböztető nevek (Fülöpszállás, Kunszentmiklós és Szabadszállás XVIII. századi anyakönyvi neveiből). In: Név és társadalom. A III. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Szerk. Hajdú M. és Rácz E. Bp., 1981, 47-50 pp. 2. XVII. asırdan kalma bir Kırım Tatarcası söz dizini. In: Beţinci Milletler Arası Türkoloji Kongresi (Istanbul, 23-28 Eylül 1985). Tebliðler I. Türk Dili, cilt 2. Istanbul 1987, 23-32 pp. 3. Kun eredetű nevek a török adóösszeírásokban. In: Névtudomány és Művelődéstörténet. A IV. Magyar Névtudományi konferencia előadásai (Zalaegerszeg, 1986, október 8-10). Zalaegerszeg, 1989, 214-217 pp. 4. A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása (Tudománytörténeti áttekintés). In: A Jászkunság kutatása 1985.


5.

6.

7.

8.

9. 10. 11.

12. 13.

317

Szerk. Fazekas I., Szabó L., Sztrinkó István. Kecskemét-Szolnok 1987, 75-92. o. Tamgas and Names (A Contribution to the Tatar Ethnogenesis). In: Originea Tătarilor. Locul lor în lumea turcă. (Constanţa, 17-20 noiembrie 1994). Coordonator: Prof. univ. dr. Tahsin Gemil. Bucureţti, 1997, pp. 64-92. A számítógépes tulajdonnévi adatbázisok tervezéséhez (Egy épülő török adatbázis kezdeti tanulságai). In: Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai (Miskolc, 1995. augusztus. 28-30). I-II. Budapest-Miskolc 1997, pp. 499-512. (MNYTK 209. sz.) ONOMASTICON TURCICUM. (L. Rásonyi’s Collection of Turkic Personal Names and the Method of its Publication). In: Historical and Linguistic Interaction between Inner-Asia and Europe. Proceedings of the 39th Permanent International Altaistic Conference (PIAC). Szeged, Hungary: June 16-21, 1996. Ed. by Árpád Berta. Szeged, 1997, pp. 31- 42. Török nevek - magyar nevek. (Kis török-magyar névhasonlítás). In: Kőrösi Csoma Sándor és a magyarság keleti eredete. 2000. Kovászna, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, 2000, pp. 189-197. Related Names (Contributions to a Peculiar Category in Turkic Name-Giving). 4. Uluslar Arası Türk Dili Kurultayı. Izmir, 2000. 09. 24. - 2000. 10. 01. [Előadás]. Lube. In: A Jászkunság kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban. Jászberény–Kiskunfélegyháza 2002, pp. 167-170. Specific Suffixes and Suffixoids in Turkic Anthroponymy. In: Altaica Budapestinensia MMII. Proceedings of the 45th Permanent International Altaistic Conference. Budapest, Hungary, June 23-28, 2002. Ed. by A. Sárközi and A. Rákos. Budapest, 2003, pp. 25-33. Tamgas and Names (A contribution to the Tatar Ethnogenesis). In: Tătarii în istorie şi în lume. Coordonator: Tahsin Gemil. Bucureşti, 2003, pp. 39-66. Kangur. (Egy nagykunsági családnév eredetéhez a Mándoky Kongur név kapcsán) 2004. [Megjelenés előtt].

318


14. Eski Macar Advermesinin Türk Niteliği Üzerine. In: V. Lefke Edebiyat Buluşması. Türkçenin Dünya Dillerine Etkisi. (29-30 Nisan 2004). Ankara, 2004, pp. 129-144. 15. I. Kúnos Kırım Tatarca Folklor Metinlerinin Ağız Özelliklerinin Üzerine. V. Uluslararası Türk Dili Kurultayı. 20-26 Eylűl, 2004, Ankara. 16. Macar Sözdağarcığında Türk Kültür Etkisinin Yansıması. Second International Congress on Turkic Civilization. 4-6 October, 2004, Bishkek, Kyrgyzistan. 17. Demirkapılar. (Temir qapïγ, Vaskapu, Dömörkapu). 1st International Turkish World Culture Congress, 9-15 April, 2006, Izmir, Turkey. 18. ONOMASTICON TURCICUM, a Treasury of Selected Turkic Personal Names by L. Rásonyi (†) and I. Baski. XVth Turkish Congress of History, 11-15 September, 2006, Ankara, Turkey. Recenziók: • (Recenzió) Turcologica. K semidesjatiletiju akademika A.N. Kononova. Izd. Nauka, Leningrad, 1976: Acta Orientalia Hung. 33/1979/, pp. 281-286 • (Recenzió) N.A. Baskakov, Russkie familii tjurkskogo proishoždenija. Izdatel’stvo Nauka, Moskva, 1979, 279 pp. In: Acta Orientalia Hung. XLI (1987), pp. 135-138 • (Recenzió) Agyagási Klára: A volgai török nyelveket ért korai orosz hatás. In: Keletkutatás 1994, Tavasz, pp. 118-119. • (Recenzió) Gyarmati Imre: Csillagnevek a török nyelvekben. In: Keletkutatás 1994, Tavasz, pp. 122-124.). Fordítások, jegyzetek, utószó stb.: 1. Manasz. Kirgiz hősének. Ford. Bede Anna. Bp., Európa, 1979 (nyersfordítás). 2. A fehér dámszarvas. Mai türkmén elbeszélők. Vál. A. Tagan. Fordították: Baski Imre, Brodszky E., E. Gábor É. és mások. A szójegyzéket és az életrajzi jegyzeteket Baski Imre írta. Bp., Európa, 1980


319

3. Magtimguli Piragi: Álmunkban múlik el. Versek. Ford. Tandori Dezső. Válogatta Kakuk Zsuzsa. Jegyzetek, utószó és nyersfordítás Baski I. Bp., Európa, 1983 4. Tesli Gurbanov: Fehérlő hegyek. (Elbeszélés) Ford. Baski I. (Rakéta regényújság, XI. évf. (1984), 5. sz., 32-35.o.) 5. Emirhan Jeniki: Elmondatlan végakarat. Elbeszélések. Ford. Agyagási Klára, Baski Imre. A kötetet Baski Imre válogatta. Bp., Európa, 1986 6. Sz. Kljastornij, Kipcsak és szir. A kipcsakok őstörténetéhez. Oroszból fordította: Baski Imre. In: Keletkutatás 1986, Ösz, pp. 22-32. 7. Iljasz Eszenberlin, A gyémántkard. Fordította és a név- és szómagyarázatokat írta Baski Imre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989, 351 pp.

320

A kötet támogatói

Balla János Debrecen Bán Sándor Kecskemét Barta László Kunmadaras Barta Viktória Kunmadaras Baski György Kunszentmiklós Baski Piroska Kunszentmiklós Bene Sándor Karcag Bihari Ferencné Karcag Dr. Dobos László Budapest Dr. Fazekas Sándor Karcag Fejes Gergő Budapest Fejes György Budapest Ferencné Kocsis Erzsébet Kunhegyes Györfi Sándor Karcag Györfi Sándorné Karcag György Attila Csíkszereda Horváth György Kisújszállás Dr. Hőgye Sándor Pilisszentlászló Jászok Egyesülete Budapest Dr. Kovács Péterné Budapest Kovács Sándor Karcag Kozma Csaba Kisújszállás Kun Attila Ballószög

Kun Attila Szentendre Kun Csaba Szentendre Dr. Kun Károly Debrecen Kun Lajos Debrecen Lévai Ferenc Zoltán Szeged Dr. Magyar Gábor Tahitótfalu Dr. Mándoki István Karcag Dr. Mándoki István Kecskemét Móczár Benedek Budapest Moór Eszter Kunszentmiklós Oláh Lajos Kunhegyes Dr. Örsi Julianna Túrkeve Papi Lajos Kisújszállás Papp Dezső Békésszentandrás Dr. Peterdi Vera Budapest Rácz Lajos Túrkeve Sudár István édesanyja Budapest Dr. Szabó Mihály Karcag Szakács Jánosné Debrecen Szépe Ferenc Kiskunfélegyháza Dr. Tóth Albert Kisújszállás Ujréti Miklós Budapest Víg Márta Kunhegyes

Baski Imre CSAGIRCSA. Török és magyar névtani tanulmányok

Recommend Documents