MAGYAR GERONTOLÓGIA. Dr. Semsei Imre, MTA doktor

MAGYAR GERONTOLÓGIA Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő:

Dr. Semsei Imre, MTA doktor

Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Kísérletes gerontológia: Geriátria: Oktatás: Gerontopszichológia: Életmód: Prevenció: Társadalomgerontológia: Nemzetközi szerkesztők:

Prof. Iván László Prof. Székely Miklós Prof. Székács Béla Prof. Bakó Gyula Prof. Molnár Péter Prof. Figler Mária Prof. Kiss István Dr. Fábián Gergely

Szerkesztőbizottság tagjai:

Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged

Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Karácsony Kiadó: Dr. Virágos Gyöngyi Márta

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

TARTALOMJEGYZÉK oldal Szerkesztői levél (Dr. Semsei Imre)

1

Az idősoktatás/idősképzés mint önálló tudományterület dr. Jászberényi József

2

Átértelmezett gondolatok a demográfiai krízisről, a következményekről és a lehetséges stratégiákról Dr. Kincses Gyula

9

Őszülő társadalmak: Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás dr. Semsei Imre

47

Megrendelés

60

Útmutató a közléshez

62

Angol tartalomjegyzék

64

ii

SZERKESZTŐI LEVÉL

Tisztelt Olvasóink! A hatodik évfolyam első számát tartja a kezében a kedves olvasó. Ebben a számban 3 cikk kerül közlésre. Az első cikkben az idősoktatás kérdéskörében értekezik dr. Jászberényi József, aki a Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetének vezetője, s már évtizedek óta foglalkozik ezzel a témával. Nevéhez fűződik több könyv is, mely az idősoktatással foglalkozik, s az ő alapításával indult el az Idősek Akadémiája programsorozat, mely a főváros több kerületében is már sikerrel működik. Szakavatottan, első kézből értesülhetünk az idősoktatás bizonyos kérdéseiről és ezzel párhuzamosan a felmerülő problémákról is. Úgy tűnik, mintha lassan felnőtt korába lépne a gerontagógia, a hazai idősek legnagyobb örömére, hiszen ők profitálnak legtöbbet az idősoktatás kiszélesedéséből. A következő cikk dr. Kincse Gyula tollából származik. Ez a cikk a társadalmi elöregedés problémakörét boncolgatja. Ismerteti az elöregedés egyes ismérveit, azok következményeit valamint megkísérel választ adni a kihívásra, a lehetséges stratégiák ismertetésével. Egy új gondolkodást javasol, még mielőtt visszafordíthatatlan károkat szenvedne el a társadalom. Úgy véli, hogy az egyik legfontosabb felvállalandó viselkedés az önkorlátozás lenne. A harmadik cikkben dr. Semsei Imre is hasonló kérdéskörrel foglalkozik, az „őszülő társadalommal”. A demográfiai változások és annak következményei súlyosan kihatnak a társadalomra, s megoldást igényelnek. Intézkedések hiányában a „taigetoszi megoldás” lép automatikusan érvénybe. Lennének azonban más megoldási lehetőségek is, mint például az az emberek

egészségének

visszaállítása

illetve

fenntartása.

Ezzel

egyes

problémák

automatikusan megoldódnának, s nem csak a stratégiagyártás szintjén rekednénk meg a társadalmi elöregedés gondjainak megoldásában.

1

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

AZ IDŐSOKTATÁS/IDŐSKÉPZÉS MINT ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYTERÜLET Jászberényi József Összefoglalás Esszémben néhány fontos elemet kívántam kiemelni a hazánkban örvendetesen terjedő gerontagógiai gyakorlatok problémái közül. A sokéves képzési gyakorlat felől szólva ma ezek a gondok látszanak a legerősebbeknek. A jövő biztosan válaszolni fog arra, hogy ezen problémák leküzdésével a magyar gerontagógia felnőttkorába lép-e, avagy megmarad, pontosabban megreked egy végiggondolatlan szakmai gyakorlatokkal működő, exkluzív szakmai területnek.

Summary Gerontagogy/Elderly Education as an Independent Discipline

In frame of this article, my goal was to highlight a few important elements of the gerontagogy practice, which is fortunately widely spreading. These thoughts seem to be the strongest elements taking into consideration the many-year educational practice. The future, after surmounting the problems, will give an answer to the question if the gerontagogy develops into the adult phase or it remains, or more precisely it stalls as a professional field with a character of immature vocational practice.

2

Az utóbbi években Magyarországon az idősképzés/idősoktatás világa lassú, de annál határozottabb változáson megy át. A magyarországi idősképzés – amennyire ezen a területen alkalmazható a Bildung-folyamatok logikája és nyelve – kilépett a „csecsemőkorból”, amikor egymástól független képzőhelyek, mindenféle komolyabb gerontagógiai szakmai háttér nélkül alkalomszerű oktatást szerveztek, s egyre inkább közelít a „gyermekkorhoz.” A gyermekkor kifejezés alatt elsősorban azt a korábbi írásaimban franciának nevezett modellt értem, amelyben bár a szeniorok oktatásával a társadalom több alrendszerében is foglalkoznak, a fő hangsúly egyre inkább a felsőoktatáson van. A felsőoktatás céhe a maga szakmai alapjaival – egyfajta gondoskodó szülőként – igyekszik biztosítani az idősképzés számára a megfelelő gerontagógiai színvonalat. Ez az igyekezet azonban sajnálatos módin rengeteg kívánnivalót hagy maga után, az alábbiakban olvasható esszém is az itt felmerülő legfontosabb problémákra kívánja a figyelmet felhívni (itt jegyzem meg, hogy a szöveg rövidített változata egy pécsi konferenciakötetben olvasható). 2009-től, a Zsigmond Király Főiskola Gerontoandragógiai Kutatóközpontjának megszületésétől kezdődően egyre több hazai felsőoktatási intézmény szervez szenior képzéseket, igazodván ahhoz a poszthumboldti egyetemfelfogáshoz, amelynek jegyében az egyetem/főiskola egy szűk, tudásszolgáltató pozícióból elmozdul a regionális tudásterjesztő, kompetenciafejlesztő, társadalmi felelősségvállaló szektor irányába. Ez a – nyugati egyetemeken már a hetvenes években elkezdődő, nálunk pedig a rendszerváltás után induló – folyamat, azonban nagyon sok veszélyt is rejt magában – a szeniorképzések tekintetében is. Leginkább azt, hogy a felsőoktatási intézmények által szervezett képzések kimerülnek az éppen valamiért aktuális kutatási szakterületek kissé népszerűsített formában történő bemutatásában, és/vagy különféle projektpénzek gyors és végiggondolatlan felhasználásában, és/vagy különféle celebek vagy sztárok érdeklődéskeltő felléptetéseiben. A szimpla szabadegyetemi forma elsősorban azért probléma, mert ez a gondolkodás alapvetően nem különbözik a tudományos ismeretterjesztő előadások logikájától, ez pedig nagyon távol van az idősoktatás valódi céljaitól. A rövid ideig tartó képzésekkel pedig elsősorban az a gond, hogy célszemélyei másra vágynak, mint amit kapnak a folytatás nélküli képzések során. A celebek vagy sztárok felléptetésével elsősorban az a gond, hogy ez valójában minden esetben egy közönségtalálkozó, amelynek nagyon kevés köze van a gerontagógiához, bár nyilvánvaló, hogy figyelmet – ideig-óráig – lehet vele ébreszteni.

3

Mi a valódi célja az idősoktatásnak/idősképzésnek? Az idősoktatás (gerontagogy) – amelynek diszciplináját a hetvenes évek végétől a szakirodalom már leválasztja az andragógiáról és a gerontológiai-geriátriai területekről (vö. pl. Lessa vagy Bolton munkáival) – célrendszere a vele módszereiben és célcsoportjában szoros érintkezésben lévő andragógiánál és a tőle távolabb elhelyezkedő pedagógiánál is sokkal összetettebb. Ahogy már jeleztem, súlyos félreértés azt gondolni, hogy az idősképzés elsősorban a hagyományos, poroszos pszeudo-dialogikus szituációkra épülő tudásátadásról szól – ez a gondolat azonnal meg is feneklik azon, hogy ha idősképzési folyamatban felkérjük hallgatóinkat vizsgára, s mindjárt kiderül, hogy a döntő többség nem szeretne ilyen kommunikációs-pszichológiai szituációban részt venni. Az idősképzés e sorok írójának véleménye szerint elsősorban a közösségteremtődésről szól, méghozzá olyan, elsősorban a hallgatók által konstruálódó közösségteremtődésről, amelynek a tanár egyenrangú résztvevője és egyben katalizátora – ezért nem beszélhetünk közösségteremtésről, hiszen azt mindig valaki vagy valakik szándékkal teremti(k), itt pedig egy spontán kibontakozó folyamatról van szó. A szenior hallgatók számára elsősorban a szellemi és/vagy fizikai izoláltságból való kitörést jelenti tehát a képzéseken való részvétel, s ezzel együtt merül föl számos más, de kevésbé fontos ok is. E sorok írója a ZSKF egyik intézetvezetőjeként immár hatodik féléve szervezi az ország legnagyobb idősképzési rendszerét, amelyben 2013 őszén, az ötödik szemeszterben immár 8 helyszínen több mint 1800 hallgató vett részt. 1 A résztvevőkkel folytatott tudományos konzultációkból, szervezett, illetve spontán beszélgetésekből világosan kiderül, hogy a közösségteremtődésen túl egyes, kisebb szegmensekben felmerül a munkalehetőség megszerzésének gondolata, más, kisebb szegmensekben a szimpla időtöltés vágya. E két szegmensnél jelentősebb az a kör, amelynek tagjai korábban az időmérleg munka és család irányába tolódó jellege miatt nem tudtak kellő ismereteket szerezni egy-egy területen, s ezeket a harmadik korban kívánják pótolni (ők elsősorban az angol és az informatikai képzéseket látogatják, amelyek a legsikeresebbek a ZSKF rendszerében). Szintén markánsan jelen van az agy és/vagy a test karbantartásának szempontja – ez a második leggyakrabban előforduló érv akkor, amikor a motivációkra kérdezünk. (Nem véletlen, hogy rendkívül népszerűek a memóriafejlesztő és a jobb agyféltekére irányuló, pl. rajz tanfolyamok is. de ezzel együtt sokan látogatják az időstornát is).

1

A helyszínek: ZSKF, Szentendre, Bálint-ház, Pestszentlőrinc, Kőbánya, Kispest, Zugló, Gyömrő.

4

Akármely

szegmensét

nézzük

azonban,

a

tanulók

felől

mindenhol

a

közösségteremtődés igénye a domináns, méghozzá olyan tanulócsoportok létrehozása, amelyek később, a profán életben is összetartanak, a széthullott vagy széthullóban lévő családot, ha nem is pótolva, de egyes funkcióinak a hiányát enyhítve. Ezzel összefüggésben nagyon fontos hangsúlyozni, hogy bár a pedagógiában és az andragógiában is rendkívül fontos a karizmatikus, de egyben a tanítási folyamatról demokratikusan és empatikusan gondolkodó tanár, ebben a korszegmensben – amelynek alsó határát hazánkban, a diszkriminációs határokat figyelembe véve minden gond nélkül az 50 éves korban jelölhetjük ki – ennek különös jelentősége van. Az idősoktató tanárnak olyan személyiségnek kell lennie, akit a szeniorok hitelesnek látnak, szakmailag és emberileg is megfelelőnek. Amennyiben ez megvalósul, a tanulási folyamat példátlan sikerekkel járhat, s a tanulásban spontán megteremtődő közösség akár hosszú éveken keresztül is fennállhat. Amennyiben a szenior szegmens tagja az oktatási-képzési folyamatban ezen képességek csekélyebb létét érzékelik, azonnal jelentkezik a lemorzsolódás jelensége. A szavak pontos használata: öreg vagy idős, szenior vagy nyugdíjas? A gerontagógiai folyamatot szervező és lebonyolító ágenseknek (adminisztrátoroknak, képzési szervezőknek, vezetőknek, tanároknak) a gerontagógiai folyamat sikeressége érdekében

pontosan

diszkriminációmentes

tisztában

kell

lenniük

nyelvhasználattal,

az

amelynek

50+-os

korosztállyal

legfontosabb

része

kapcsolatos az,

hogy

meghatározzuk, mely fogalmak használata, milyen körben nem tekinthető diszkriminatívnak, és mely kifejezéseket érdemes kerülni. A mai magyar köznyelvben az öreg már kifejezetten pejoratív kifejezésnek számít. Annak ellenére is igaz ez, hogy az öreg szó szemantikai világa sokkal tágabb, mint a mai nyelvhasználatban jellemző jelentés: gondoljunk csak arra a Boga Bálint által gyakran emlegetett tényre, hogy az „öreg” hiba vagy az „öreglyuk” kifejezés nem tartalmaz diszkriminatív jelentést. Ezzel szemben az idős kifejezés véleményem szerint még minden gond nélkül alkalmazható, hiszen a szó jelentése pusztán arra vonatkozik, hogy valaki már tapasztalt, azaz sok időt élt. Így a magyar nyelvhez jobban illeszkedő idősoktatás kifejezés minden gond nélkül alkalmazhatónak látszik a gerontagógiai folyamat jelölésére, talán sokkal inkább, mint a magyar nyelvtől kissé idegen, latinból és angolból érkezett „szenior” kifejezés. Kétségtelen tény azonban, hogy a nyugati kontextusban a „szenior” és a „harmadik korú” a leggyakrabban használt kifejezés ezekre a folyamatokra (utóbbi névvel működik a világ 5

legnagyobb szeniorképző hálózata), így úgy gondolom, hogy ezek használata sem jelenthet semmilyen diszkriminatív kommunikációs helyzetet. Külön kell említeni a magyarban egyre terjedő „szépkorú” kifejezést (2014 februárjában egy egyszerű Google-kereséssel 147.000 előfordulást találtam). Ezzel kapcsolatban nemcsak az a gond, amit Moldova György egyik könyvében oly találóan mond, miszerint az idős korban sok szép azért nincsen, hanem a kifejezés rendkívüli modorossága, és tartalmatlansága, amely helyett talán még a bölcskorú vagy érettkorú kifejezés is adekvátabb volna. A nyugdíjas kifejezés ott látszik találónak, ahol a hallgatók többsége ehhez a korosztályhoz tartozik, így szimplán leíró jellege van. Marketing-szempontból azonban az 50+-os korosztály képzése számára nem célszerű a használata, hiszen a nyugdíj-kor alattiak nem érzik magukénak. Engedjétek hozzám a kisdedeket – mi megyünk a kisdedekhez… A

mai

magyar

idősoktatásban

persze

nem

a

nyelvi

kifejezések

a

legproblematikusabbak. Meghatározó tendencia például, hogy egy-egy képzőhelyen meghirdetik a különféle előadásokat és kurzusokat, azaz az időseknek oda kell utazniuk, nem egyszer rendkívüli fáradsággal és anyagi költségekkel – különösen érdekes az, amikor egy képzési program a tél közepén kezdődik. Ez a gondolkodás egyértelműen annak a humboldti egyetemszemléletnek a jegyeit viseli magán, amely az egyetemet egyfajta profán templomnak fogja fel, amelynek szentélyében a hallgatók beavatásban részesülnek. Ezzel szemben a posztmodern szenioroktatásban a képzők mennek a hallgatók lakhelye közelében lévő helyszínekre, s a közös tanulás közösségteremtő élményét adják a szenioroknak. A már hivatkozott ZSKF-es szeniorképzési rendszerben önkormányzatokkal együttműködve folyik a lokális idősképzés, amelynek eredményei így sokkal tartósabbak lesznek, mint az életidegen képzési szituációkban elhangzó, valódi feedback nélküli előadásoké. Sajnálatos tény, hogy az utóbbi években, bár Magyarországon erősen megszaporodtak az idősképzések – ami természetesen örvendetes – nagyon kevés szervező és tanár veszi a fáradságot, hogy megismerje ennek a területnek a szakmai alapjait – akár csak annak erejéig, hogy ellátogat az országban jelenleg egyetlen hivatalos, geronto-andragógiai szakirányú végzettséget adó mesterképzésre, avagy megtekinti ennek a képzésnek bármelyik gyakorlatát. Ezen ismeretek – amelyek természetesen számos más forrásból is megszerezhetőek! – hiányában félő, hogy az idősképzés megreked a jó szándékú szervezők ad-hoc gyakorlatainál, 6

illetve a felsőoktatási intézmények elsősorban andragógiai alapú módszereinél – az esszé elején alkalmazott tropikával szólva: a szülő nem tud igazán gondoskodni gyermekéről, s az elkanászodik. Nagy hiba lenne ez, hiszen jelenleg az 50 év felettiek száma Magyarországon közel 3,8 millió, s többségükben felkelthető lenne a vágy az összetett gerontagógiai folyamatokban való részvételre, azaz sok embert sok, valódi élménytől foszthatunk meg, ha nem tájékozódunk kellőképpen. Szintén komoly probléma a képzések árának kérdése: nyilvánvaló, hogy a gerontagógia terjedésével, az oktatási piac magán-, vállalkozói szegmensei is bekapcsolódnak majd a gerontagógia sokágú világába, így egyazon szolgáltatás sokféle áron lesz elérhető. Az egészséges verseny pedig nagyon jó eredményeket szülhet. Az azonban jelenleg bizonyos, hogy a fizetőképes kereslet szűk volta miatt ez a versenyhelyzet nem áll fenn, s nagyon jól kell pozícionálni azt a céget, amely komoly bevételt szerezhet a szférából. Az egyetemi szférából nézve azt is fontosnak látszik leszögezni, hogy a terület ne szolgáltatódjék ki a profithajszoló logikának, így a legoptimálisabb az volna, ha minden magyar felsőoktatási intézmény hirdetne szeniorképzéseket, saját CSR-tevékenysége keretében. Ezzel mind a szakmai színvonal, mind az alacsony ár biztosított volna. De mit is jelent az összetett/komplex gerontagógia? Ahogy jeleztem, a gerontagógia messze nem azonos és nem azonosítható érdekes plenáris előadások szervezésével, amelyeket voltaképpen bármely szabadegyetemi képzésben meg lehet kapni. A gerontagógia ott kezdődik el, hogy a szeniorok igényeit felmérve, nekik megfelelő előadásokat szervezünk, s abban folytatódik, ha ezek mellé kiscsoportos foglalkozásokat is illesztünk – akár az előadásokról szólóan, akár más, az idősek által igényelt témákban. Ez azonban még mindig csak egy kis része a komplex gerontagógiának. Nagyon fontos az, hogy a folyamatban a hangsúly idővel részben vagy akár többségben, akár egészben áttevődjön az idős tanulócsoportok teremtődésére, amelyek vezetői is a szeniorok csoportjaiból emelkednek ki (erre szép példa lehet Szentendre, ahol 2014 tavaszától a szeniorok egymást tanító csoportokat és saját innovációkat bemutató workshopokat szerveznek – ebben a folyamatban a ZSKF elsősorban segítőként, katalizátorként működik közre). Az egymást tanítás élménye egy olyan elengedhetetlen feltétel, amely nélkül a gerontagógiai szisztéma szükségképpen csonka. Amennyiben ez megvalósul, vagy legalább az

erre

vonatkozó

gondolat

megfogalmazódik,

lehet

továbblépni

a

társadalmi

felelősségvállalás felé. Ez elsősorban azt jelenti, hogy az idősszolgáltatás gazdag területein is 7

érvényesül ez a képzésben már jól kialakult „empowerment”-gondolkodás. Azaz: az ágensek nemcsak teoretikusan gondolkodnak, hanem a gyakorlatban is tevékenykednek azért, hogy pl. a WHO és az OECD által már a kilencvenes évek végétől tudatosan hirdetett „active ageing” szemlélet, amely minden további nélkül nevezhető filozófiának is, terjedjen, és minél alaposabban beépüljön a társadalom szövetébe. A komplex idősszolgáltatás részeinek ismertetése meghaladja ezen rövid esszé terjedelmi korlátait, így az érdeklődő olvasót a szentendrei és/vagy a zuglói korközpont felkeresésére buzdíthatom, ahol a gyakorlatban is találkozhatnak ezzel a rendszerrel. A gerontagógiai folyamat egyszerisége – a jelenlét fontossága Az idősképzés közösségteremtő folyamatai szükségképpen hozzák magukkal a pillanatnyi, közös élmények megélését. Ahogyan egy, az andragógia körében folyó képzés közvetíthető a legmodernebb digitális eszközökkel, és ezek bármilyen időpillanatban, az eszközökkel letölthetően megadhatják a szükséges alapokat a sikeres vizsgához, addig a gerontagógiai folyamatok rögzítése teljesen értelmetlen, hiszen az a klíma, amely egy sikeres folyamatban létrejön, egyszeri és közvetíthetetlen a digitális eszközökkel. Sőt: a kamerák vagy egyéb felvevőeszközök jelenléte általában erősen zavarja az időseket, s nem tudják átélni a pillanat élményét, a felvétel eszközei egy újabb gátként épülnek rá a gerontagógiai folyamat amúgy is komplex gátrendszerére.

dr. Jászberényi József Zsigmond Király Főiskola, Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézet, Gerontoedukációs Kutatóközpont, Budapest [email protected]

8

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

ÁTÉRTELMEZETT GONDOLATOK A DEMOGRÁFIAI KRÍZISRŐL, A KÖVETKEZMÉNYEKRŐL ÉS A LEHETSÉGES STRATÉGIÁKRÓL Dr. Kincses Gyula Összefoglalás A demográfiai trendek (elöregedés és lakosságszám csökkenés) fokozott kihívások elé állítják Európát. A nagy kérdés, hogy a technológiai fejlődés indukálta gazdasági növekedés kompenzálja-e a demográfiai – kulturális okok miatt bekövetkező deficitet, vagy a célok, a „modell” korrigálására is szükség van egy értékrend-váltás kapcsán. A pozitív forgatókönyv szerint a technológiai fejlődés kompenzálja a munkaképes korosztály demográfiai hiányát. Ehhez a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő és felzárkóztató állam kialakítására van szükség, amelynek fontos eleme az öngondoskodás. Ehhez az értékrend-váltáshoz, új gondolkodáshoz nem könnyű eljutni, de reménykedjünk abban, hogy még a súlyos, visszafordíthatatlan károsodások előtt sikerül. Ennek első lépcsője, hogy felismerjük, hogy a XXI. század egyik legfontosabb értéke az önkorlátozás.

Summary Demographic trends (aging of societies, decreasing population) cause a huge challenge for Europe. The big question is whether the increasing economic growth induced by technological development could compensate for the deficit due to demographic-cultural reasons or we need to adjust our goals to the value change. According to a positive scenario the technical advancement can compensate for the demographic decrease in the working age population. In order to achieve this we need to form a new state which is organized according to the principle of subsidiary and which has an important element: self management. It is not easy to reach a value change or a new way of thinking but we have to trust that we reach such a state before we suffer from heavy and irreversible damage. The first step in these changes is that we have to recognize: the most important value of the 20th century is the self restriction. 9

Mottó: „50 vagy 100 év múlva a közepesen jómódú vietnámiak, laosziak, japánok vagy kínaiak úgy fognak Európába járni turistáskodni, mint ahogy mi járunk ma Egyiptomba, vagy

Tunéziába. Szegény, kicsit koszos,

elmaradott országok, bizonytalan a közbiztonság és a higiénia, de olcsó, ráadásul híres a történelmük, és milyen gyönyörű romjaik vannak!1” A demográfiai helyzet és az ebből származó determinációk A demográfiával, nyugdíjrendszerrel foglalkozó szakemberek régóta tudják, régóta állítják, hogy Magyarország – Európa legtöbb államához hasonlóan – demográfiai katasztrófa felé sodródik. Ma már hozzá vagyunk szokva a hangzatos és erős állításokhoz, és a politikai retorikák okozta torzulás a valóban erős állításokat is devalválja. Különösen igaz ez egy olyan korban, amikor egyes politikai oldalak bizonyos fogalmakat kisajátítanak, és ezeket a problémákat a „sorskérdés” szintjére küzdik fel. A demográfiai katasztrófa kifejezés ugyanakkor nem retorikai fogás, hanem a valós, tudományos bizonyítékokkal alátámasztott fenyegetések közé tartozik.

1. ábra.

1

Apokrif a XXI. század elejéről http://www.kincsesgyula.hu/dokumentumok/kerdeses_nem_valasz.pdf

10

A WHO HFA adatbázisából származó táblázat (2013. novemberi online letöltés) világosan mutatja: az idősek (itt: 65 év felettiek) aránya dinamikusan nő, és bár más a bázis, de ez a növekedés üteme kvázi azonos Európa fejlett és kevésbé fejlett államaiban, pontosabban térségeiben. Ez a kérdés egész Európa jövőjét meghatározza: a kultúránk, a szokásaink, de a világban betöltött szerepünk kerül veszélybe a demográfia lehetséges – és előre tudhatóan negatív – forgatókönyvei miatt. A probléma tehát nem magyar, hanem európai probléma, de Magyarországot ez az átlagosnál súlyosabban érinti, és az általános európai trend ráadásul tovább rontja a mi kilátásainkat is.

Népmozgalmi adatok 1950-2012 ezer lakosra számítva 25

20

1000 lakosra jutó élveszületés

15

1000 lakosra jutó halálozás

10

1000 lakosra jutó természetes szaporodás/fogyás (–)

5

2012

2010

2000

1990

1980

1975

1970

1965

1960

1955

1950

0

-5 év

Forrás: KSH Demográfiai Évkönyvek és KSH STADAT

2. ábra. Magyarországot – mint általában az európai országokat – a második világháború után tartósan a lakosságszám növekedése jellemezte. Ez a tendencia – ellentétben számos nyugat-európai és volt szocialista országgal – már a ’80-as évek elején megtört, és elindult a népesség tartós és folyamatos fogyása. Alacsony a születések száma, és bár a ’90-es évek közepén megállt a halálozások arányának növekedése, a halálozási arányszámok még így is magas szinten stabilizálódtak. Az emelkedés valójában már a ’70-es évek elején megtört (lásd termékenységi ráta alakulását az ábrán), de a születések abszolút számában a Ratkó gyerekek reprodukciós korba lépése miatt csak a 80-as években manifesztálódott. A népességszám csökkenésének az alapja tehát az alacsony születési szám.

11

3. ábra. A helyzet súlyos, mert a demográfiai folyamatok részben kódoltak, így tartós népességfogyás prognosztizálható. Az elmúlt évek tartósan alacsony születésszáma meghatározza a közeljövő népességének korösszetételét: a 10 évvel ezelőtt meg nem születettek nem fognak 10 év múlva megjelenni a munkaerőpiacon, és főleg nem fognak tíz-húsz éven belül szülni. A Ratkó gyerekek demográfiai bummja a közeljövőben fordul teljes egészében az eltartotti korba, de a demográfia törvényszerűségei miatt ez a hullám az „utórezgéseiben” már csillapodik és szétterül: a „Ratkó unokák” és „dédunokák” már nem jelentenek hasonlóan markáns demográfiai csúcsot. A természetes népszaporulat ugyan csak a ’80-as évek elején fordult negatívba Magyarországon, de a baj sokkal korábbi: a ’70-es években került aktív reprodukciós korba a Ratkó generáció, akiknél a pozitív családtámogatási rendszerek bevezetése – GYES, lakástámogatás – ellenére a népesség-fogyást megalapozó teljes termékenységi arányszám2 már a ’70-es években is folyamatosan csökkenő volt, és lényegesen alacsonyabb, mint a többi szocialista országé3. A ’80-as években a Ratkó gyermekek kikerültek a jellemzően reproduktív korból, így tovább csökkent a termékenységi mutató, ami a növekvő halálozási számokkal együtt már a népesség jelentős és tartós fogyását eredményezte. A ’90-es évek (az évtized eleji optimista „meglódulás” után) durva csökkenést

A teljes termékenységi arányszám (TFR, Total Fertility Rate) a szülőképes korú (15-49 éves) nőkre számított hipotetikus gyermekszám. Ennyi gyermeket szülne egy nő az élete folyamán, ha az adott évi gyakoriság egész élete folyamán állandósulna. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Teljes_term%C3%A9kenys%C3%A9gi_ar%C3%A1nysz%C3%A1m) 2

3 WHO HFA adatbázis alapján, 2011. januári adatai állapot szerint

12

hoztak a termékenységi rátában, a 2000-es évek termékenységi rátája pedig Magyarországon hullámzóan stagnáló, miközben úgy a régi, mint az új tagállamok átlaga emelkedő.

A magyar népesség várható változása* 1995-2050 10 500 10 000

ezer fő

9 500 9 000 8 500 8 000 7 500 7 000 1995

*:alapváltozat

2000

2010

2020

2030

2040

2050

év Forrás: Népesedés és Népességpolitika -tanulmányok -:Hablicsek László-Tóth Pál Péter A nemzetközi vándorlás szerepe a magyarországi népességszám megőrzésében 1999-2050 között

Közzétéve: Demográfia című folyóiratban 2000.-ben (43. évf. 1. sz. )

4. ábra. Mielőtt bárki félreértene: a lakosságszám, illetve annak csökkenése nem számszaki kérdés. Nálunk sokkal kisebb országok köszönik, jól vannak. Valós gondot nem a nominális csökkenés, hanem a korösszetétel változása, az ún. eltartottsági ráta folyamatos és kódolt növekedése okozza. A Népesedés-tudományi Intézet előreszámításának „alapváltozatát” bemutató ábrán jól látható a 65 év felettiek arányának várható növekedése, ami alapvetően a munkaképes korosztály rovására fog végbemenni. A helyzet várhatóan ennél rosszabb lesz, mert az alapváltozat a demográfiai premisszákból indul ki, de az életminőség, az egészségkultúra általános fejlődése (pl. a dohányzással kapcsolatos társadalmi attitűd-váltás), és méginkább az egészségtudományok várható fejlődése (pl. egy várható áttörés a rák-gyógyításában, illetve a genomika eredményeinek alkalmazása) érdemben növelheti a megélhető átlagos életkort, és ezzel az idősek arányát. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az egyetlen kívánatos forgatókönyv (az idősek számának növekedése mellett a gyermekek számának, arányának szükséges növekedése, azaz a reprodukciós ráta normalizálódása) egy hosszabb (minimum 20 éves) átmeneti időben tovább élezi a problémát, mert a javuló korfa átmenetileg tovább növeli az eltartottsági arányt.

13

Az adott életkorban még várható átlagos élettartam alakulása Magyarországon 80 70 60

50 40

évesen

30

40 évesen

20

60 évesen

10 0

5. ábra. A demográfiai trendekben fontos a csecsemőhalálozás alakulása, hiszen a születéskor várható átlagos élettartam 1920 és 1960 közötti lényleges növekedése (41 évről 66 évre!) elsősorban a csecsemőhalandóság örvendetes javulásának köszönhető. Az ábrán látható, hogy a felnőttkorban várható élettartamban nincs olyan komoly javulás. (Ugyanebben az időtávban a 40 évesek életkilátása „csak” 7 évvel növekedett, a 60 éveseké pedig csak bő két évvel.) A Csecsemő, és általában a gyermekkori halálozások – szerencsére – olyan alacsony szintre csökkentek, hogy ennek további érdemi csökkentése már nem lehetséges, így ennek a közép- és hosszú távú demográfiai trendekben már nincs szerepe. A kormányzati politikák hatása A helyzet folyamatosan romló, a megalapozott prognózisok elkeserítők, de az elmúlt 40 évben a kormányok (rendszertől és oldaltól függetlenül) mégsem tettek semmi érdemit, azaz a kormányzati reakciók mégis hagyományosan gyengék, mert bár a kérdés párt-függetlenül visszatérően fel - fel bukkan a retorikákban, de a kérdés súlyán való kezelése mégis elmaradt. Az utolsó „igazán” komplex és érdemi (valójában máig példaértékű) program a ’70-es évek elején született meg. Ez a folyamat is korábban, már a ’60-as évek közepén kezdődött: 1965ben érdemben megemelték a családi pótlékot, majd 1967-ben bevezették a gyermekgondozási segélyt (GYES). A komplex népepedési program az 1040/1973. (II. 13.) MT számú

14

határozatban lett meghirdetve4, melynek leglényegesebb eleme a gyermeknevelés anyagi és infrastrukturális támogatása volt.

A csecsemőhalandóság alakulása 300 250 200 150 100 50 0 1891 1911 1920 1930 1938 1950 1960 1970 1980 1990 2000 2010 csecsemőhalálozás 1000 élveszülésre

6. ábra. Emelkedett a GYES, az anyasági segély és a családi pótlék gyermekenkénti összege, kibővítették a lakásépítkezéssel kapcsolatos kedvezmények körét, kezdeményezték a háromés többgyermekes családok soron kívüli lakáshoz jutását. Fontos és új elem volt, hogy a fiatalok a lakás-támogatásánál nemcsak a meglevő, de a vállalt gyerekekre is kaphattak árkedvezményt/hitel-elengedést. A határozat része volt továbbá a csecsemőhalálozások számának visszaszorítása, a szülés és a gyermeknevelés egészségügyi és intézményi feltételeinek javítása. A határozat előkészítői úgy vélték, hogy a terhesség-megszakítások emelkedő száma és a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése között közvetlen összefüggés van. Ezért a határozat az 1956 óta teljesen szabadon, feltételek nélkül elvégezhető művi abortusz végrehajtását ismét erőteljesen korlátozta, és elvégzését csak rendkívüli esetekben tette lehetővé. Ugyanakkor a határozat figyelmet fordított a korszerű családtervezésre, jó minőségű fogamzásgátló szerek bevezetésére. Hozzá kell tenni, hogy a fenti csomag politikailag is „ügyes” volt: a meghirdetésekor kerültek aktív reprodukciós korba a Ratkó gyerekek, tehát a születésszám emelkedése garantált volt. Ugyanakkor mindezt úgy is megítélhetjük, hogy egy demográfiai potenciált egy komplex és koherens intézkedés-sorozat segített termőre fordítani. 4

http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/221.html

15

Az 1973-as csomag óta hasonló komplex és hatásos intézkedéscsomag nem született, de ki kell emelnünk, hogy a jelenlegi kormány az előzőekhez képest érdemben másként viszonyul a kérdéshez. Az új viszonyulás ugyan inkább verbalitásban, üzenetekben, civil kezdeményezések támogatásában (Lásd: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom) mutatkozik, mint komoly hozzárendelt forrású programokban, de önmagában az „üzenet”, a politika és a közbeszéd fősodrába való beemelés is fontos ezen a területen. (lásd pl. az ilyen megszólalásokat: "Lehet, hogy jobban teljesít az az ország, ahol magasabb a temetések száma, mint a keresztelőké, de nem teljesít jól"5 )

A házasságok és válások számának alakulása 1000 lakosra 5 4,5 4

3,5 3 Házasságkötések

2,5

Válások

2

1,5 1 0,5 0 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

7. ábra. Mindez ugyanakkor nem tudott érdemi áttörést hozni. Ezt igazolja, hogy a negatív tendenciák tovább folytatódnak: az éves adatok 2013.-ig6 a születésszám enyhe, de – 2012-es átmeneti javulástól eltekintve – folyamatos csökkenését mutatja, és bár csökken a népességfogyás, de ezt a halálozási adatok javulása, és nem a születések számának emelkedése okozza. Ugyanezt a képet mutatja a KSH legfrissebb gyorsjelentése (Népmozgalom, 2014. január–február Közzététel: 2014. április 23. is7 Az előzetes adatok szerint 2014 első két hónapjában 14069 gyermek született, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 21119 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést jelent 2013. január–februárhoz viszonyítva. A természetes fogyás 7050 fő volt, 829-cel kevesebb az egy évvel azelőttinél.

http://hvg.hu/itthon/20131119_Orban_akkor_van_jovonk_ha_tobb_gyerek_szu http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnt001b.html 7 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep21402.pdf 5 6

16

A jelen politikai kurzus másik fő toposza a család intézményének erősítése. Itt kimutatható egy szerény javulás, ami akár trendforduló kezdete is lehet: 2010-től kismértékben, de folyamatosan nő a házasságkötések száma és csökken a válásoké. Az idősödés hatásainak forgatókönyvei Az idősödés (a lakosság korösszetételének változása) nem vitatott determináció, ezzel visszatérően számos gazdasági-társadalompolitikai elemzés foglalkozik. 2014 áprilisában pl. az Economist közölt egy nagy, összefoglaló tanulmányt Demography, growth and inequality Age invaders8 címmel. A probléma tehát a közbeszéd fősodrába került, de ennek következményeinek megítélésben már koránt sem egységesek a témával foglalkozók. Ennek megfelelően két vélemény-csoport létezik. Az egyik a demográfiai torzulást az eltartottsági ráta növekedése miatt a jelenlegi jóléti rendszereket szétzilálójának, katasztrófába sodrónak tartja, a másik nézőpont a munka fogalmának illetve világának az átalakulása miatt az idősöket fontos gazdasági tényezőnek, fogyasztást-fenntartó, munkahelyteremtő tömegnek tartja. A negatív forgatókönyv: a jóléti rendszerek fenntarthatatlansága, és ennek gazdasági társadalmi következményei. A helyzetértékelésben nincs érdemi vita atekintetben, hogy a demográfiai folyamatok beavatkozás nélkül – azaz változatlan, a jelen helyzetből következő trendek mellett – az alábbi alapproblémákat okozzák: 

Folyamatosan csökken a lakosságszám;



A lakosságszám csökkenése mellett nő a gazdaságilag inaktív korúak aránya. Ez

alapvetően az időskorúak arányának növekedése miatt következik be; 

Sérül a primer szociális védelmet adó intézmény, a család intézménye, szerepe,

folyamatosan nő a válások száma, csökken a házasságkötések száma, nő a házasságon kívül született gyermekek aránya (ma már közel 40%!) és nő az egyszemélyes háztartások száma és aránya.9 A fenti primer (demográfiai) problémák hatása ennél lényegesen szélesebb, mert a demográfiai krízis társadalmi krízisbe, katasztrófába fordulhat. A demográfiai változások először versenyképességi hátrányt, majd gazdasági fenntarthatósági nehézségeket okozhatnak, és végül mindez teljes szociális–politikai katasztrófába torkollhat. A helyzet http://www.economist.com/news/briefing/21601248-generation-old-people-about-change-global-economy-they-will-notall-do-so 9 KSK demográfiai évkönyv és népszámlálási adatok az ESKI kigyűjtése alapján. 8

17

tehát komoly, és a demográfiai krízis érdemi beavatkozás nélkül mély társadalmi válságot okozhat: •

Fenntarthatósági és versenyképességi hátrányt okoz a munkaképes korú

lakosság számának abszolút csökkenése. A növekvő eltartottsági arány a járulék- és adóterhek növelésének kényszerével a kedvező versenyképességi folyamatot akaszthatja meg: –

a növekvő eltartottsági ráta miatt kényszerűen nő a közterhek aránya, így a

munkaerő is drágul, és ez nem versenyképes a világ olyan országaival szemben, ahol nem (vagy nem ilyen mértékben) rakódnak szociális terhek az élő-munkára, –

hiába teremtődik egymillió munkahely, ha nincs, aki betöltse, és a szélesedő

idős generáció nyugdíját, egészségügyi és szociális ellátásának fedezetét megtermelje. •

Fenntarthatósági és finanszírozási válságot okoz a jóléti rendszerekben az

idősek arányának növekedése (nemcsak a nyugdíjrendszer, hanem az egészségügy és az ápolás problémái miatt is10); •

A

családszerkezeti

változások miatt

a

hagyományos

öngondoskodási

rendszerek is meggyengülnek, működésképtelenné válhatnak. (Az öngondoskodás nem egyszerűsíthető pénzügyi-előtakarékossági kérdésekre, hiszen a primer szociális gondoskodás alapvetően szolgáltatáscsereként családi vagy kisközösségi körben zajlik, kikapcsolva minden szervezett transzfert.) Mindezek a kódolt/garantáltan prognosztizálható folyamatok durva társadalmi hatások veszélyét vetik fel. 1.

Nő a társadalmi polarizáció.

Miután veszélybe kerül a javak technológiakövető és igazságos hozzáférésének biztosíthatósága (magyarul: a jóléti állam és juttatásai) a demográfiai és ebből következő gazdasági folyamatok miatt, nő a társadalmi polarizáció, a társadalom kettészakadása nyertesekre és reménytelenül és újratermelődően vesztesekre, tehát megfordul a 20. század pozitív tendenciája, ami (legalábbis a fehér ember világában): •

csökkentette a szociális-kulturális egyenlőtlenségeket,

•

minimalizálta/érdemben és folyamatosan csökkentette a létminimum alatt élők

arányát (azaz csökkentette, marginalizálta a mélyszegénységet), A nyugdíjrendszer feszültségei (csökkenő járulékfizetők, növekvő kifizetések az idősödés miatt) ismertek és jól kalkulálhatók. A kiadás-növekedés itt folyamatos, de lassú és pontosan kalkulálható. Az egészségügyben ugyanezek a problémák ugyanúgy megvannak, de ennél lényegesen nagyobb (nagyságrenddel nagyobb!) költségnövekedést okoz a technológiai fejlődés. Ráadásul miután az idősek (jelenleg 65+) átlagos életkora is emelkedni fog, tovább fog növekedni ennek a csoportnak az egészségügyi szükséglete a tartósan – folyamatos – kezelésre szoruló betegségek számának növekedése miatt. 10

18

•

növelte a társadalmi mobilitást (ennek alapjául az oktatáshoz való széleskörű

hozzáférést tette), •

a saját jövedelmi helyzetétől függetlenül, mindenki számára egyformán igénybe

vehetően szakmailag korszerű, tisztességes egészségügyi ellátást biztosított. Mindez múlttá válhat, mert nagy a kockázata annak, hogy a huszadik század végére kialakult európai értékrend a régi gyakorlattal az ismert demográfiai és technológiai trendek mellett nem tartható fent. 2.

Komoly járulékos gazdasági kockázatokat hordoz

Az idősödés az aktív – inaktív lakosság arányeltolódásával, az újraelosztási ráta növekedési kényszerével nagy eséllyel lassítja a gazdaságot. Ez egy kritikus pontot elérve egy lefelé rohanó spirálba fordulhat. A 21. század jóléti társadalmának fogyasztása két típusra bontható: alapszükségletek kielégítésére (táplálkozás, lakhatás, stb.) és a fogyasztási szokások változásán alapuló, nem szükséglet, hanem igény alapú fogyasztásra (műköröm, fitness, kutyakozmetika, „élmény-ipar” stb.). A technológiai fejlődés következtében egyre kevesebb ember foglalkozik az alapszükségletek kielégítésével, és egyre többen dolgoznak a rárakódó és generált igény kielégítéseken. Magyarországon a KSH szerint 2012-ben a mezőgazdaság a GDP-hez 3,8 százalékkal járult hozzá, és 2011-ben a mezőgazdaság-, erdőgazdálkodás-, halászat ágazatban az összes foglalkoztatottaknak csak a 5,2%-a dolgozott11. Ha Magyarország jobban ki akarja használni a magyar termőföld adottságait, és növelni akarja a mezőgazdaság szerepét a GDP-ben, akkor azt a korszerű, nagyüzemi technológiák terjesztésével teheti meg: a GDP arány növekedéséhez a foglalkoztatottság csökkenése fog társulni. Amennyiben – akár a gazdaság ciklikus válságai és buborékjai, akár a fent leírt demográfiai folyamatok következményeként – egy komolyabb recesszió következik be, elsődlegesen nem a szükséget-alapú fogyasztás épül le (enni, lakni, fűteni, rétegesen – de nem divatosan – öltözködni, világítani muszáj), hanem a kulturális váltásból, mediatizált fogyasztásgenerálásból megnövekedett, nem szükséget-alapú igények kerülnek hátrasorolásra. Ha valakinek választani kell az evés és a legújabb műköröm között, akkor vélhetően a szépségipar lesz az, ami a halasztható fogyasztások listájára kerül. De igaz ez minden „élményfogyasztás” alapú területre is. Miután a munkavállalók egyre nagyobb hányada dolgozik a generált (nem alap) szükségletek kielégítésén, egy súlyosabb recesszió brutális munkanélküliséget okozhat, mert a jelenlegi technológiai körülmények között az

11

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/mezoszerepe12.pdf

19

alapszükségletek kielégítése csak a munkaképes lakosság kis hányadát képes foglalkoztatni. Valós és növekvő foglalkoztatás-igényű szükséglet az ápolás, egészségügyi ellátás, de súlyos recesszióban ezekre szintén nem jut elég közforrás, és ezen szükségletek jellemzője, hogy a szükséglet hordozója főszabály szerint nem képes megfizetni ezeket a szolgáltatásokat, hiszen az egészségügyi és ápolási szükséglet alapvetően fordítottan arányos a jövedelemtermelő képességünkkel. Így – bár ezen a területen szükséglet oldalról kvázi korlátlan a foglalkoztatási potenciál – a forrásoldal szűkülése miatt ezen a területen is csökkenhet a foglalkoztatás. 3.

Társadalmi feszültségeket, politikai instabilitást hoz.

A politikai instabilitás három okból is bekövetkezhet. a) Szükségszerűen erősödő feszültség – és számos származtatott feszültség forrása – a generációk egymás ellen feszülése. Az idősek érdekérvényesítése folyamatosan konfliktál a gazdaságpolitikával és az aktív generáció érdekeivel: a gazdasági növekedés, a versenyképesség a redisztribúciós ráta csökkentését kívánja, a szociális/jóléti rendszerek működtetése pedig – és a következő választás megnyerése – ennek emelést követeli. Az idősek – saját megközelítésükben jogosan – járulékfizetéssel megalapozott szerzett jognak tekintik mindazt, aminek a reális gazdasági alapja kétségesen teremthető meg. Erős érdekérvényesítő képességüket – „a matuzsálemek lázadása” – a rövid távú politikai érdek tovább erősíti: a szavazati joggal rendelkező lakosság egyre nagyobb aránya tartozik ebbe a csoportba. Ez a rövid távú érdek persze a valós problémák megoldása ellen hat, ami később halmozottan éles konfliktusokat szül. b) A generációk egymásnak feszülése mellett a másik konfliktus-pont a társadalmi egyenlőtlenségek szükségszerű következményes növekedése 12. Az egyenlőtlenségek növekedése korántsem etikai-esztétikai kérdés. A társadalmi igazságosság nem öncél, és valós – robbanásveszélyes –

konfliktussá

akkor

válik,

amikor

tömegek

csúsznak

mélyszegénységbe – ennek minden következményével együtt – és az alsó harmad számára a társadalmi mobilitás egyirányúvá válik: a lecsúszás valós veszély, a kiemelkedés illúzió. c) A hiányzó munkaképes középgeneráció pótlása elengedhetetlen a működő gazdaságú államokban, és ez szükségszerűen munkaerőimportot, azaz bevándorlást okoz. Ez lehet szervezett vagy spontán folyamat de – mint már látjuk – etnikai–kulturális konfliktusok tömegét kódolja.

12

Az egyenlőtlenségek csökkentése forrást és a redisztribúciós ráta növelését igényli.

20

A fentiek együtt súlyos társadalmi zavarokhoz vezethetnek. A szociális biztonság és az egyenszilárdságú egészségügyi ellátás szétzilálódása – változatlan vagy növekvő migráció mellett – súlyos járványügyi helyzeteket teremthet, és az éhséglázadás jellegű zavargások sokasodása is reális veszély a közbiztonság meggyengülése mellett. Mindemezek etnikai feszültségekhez vezetnek: a migrációs folyamatok enklávék kialakulását hozzák, amelyek országon belülre importálják a vallási, etnikai konfliktusokat, melyek nacionalista összecsapásoba torkollhatnak/torkollanak. Ezekre a kérdésekre – mint Európa-szerte látjuk – rossz, diktatúrához és nacionalizmushoz vezető válaszok is születhetnek, ami a demokráciadeficit növekedése mellett a helyi háborúk lehetőségét is erősíti13. A 2014.-i EP választások eredménye is ezt a tendenciát igazolja a szélsőjobb, az „euro szkeptikusok” erősödésével egyes államokban. A pozitív forgatókönyv: a silver economy gazdasági hatása egy megváltozott munkaerő-piacú világban Létezik egy teljesen másfajta, ezzel ellentétes forgatókönyv is. Mert igaz, hogy hiába teremtődik egymillió munkahely, ha nincs aki betöltse, de a megváltozott gondolkodás abból indul ki, hogy erre – ennyi munkáskézre – nincs is szükség. A technológia fejlődése (robottechnika, automatizálás, távfelügyelet stb.) miatt a tárgyi – fizikai szükségletek (élelmiszer, lakhatás,

ruházat,

energia,

közlekedési

eszközök,

kommunikációs

eszközök

stb.)

előállításához, a „termeléshez” egyre kevesebb ember (élőmunka) kell, tehát az elemi szükségletek kielégíthetősége nem az aktívak-inaktívak arányán múlik, mert a technológia fejődés a korstruktúra megváltozása ellenére is megteremti ennek a lehetőségét. A fő kérés így nem az lesz, hogy ki fog itt „termelni”, hanem a fogyasztás – ezen belül is a szolgáltatási rendszerek fenntarthatósága – lesz a legfontosabb kérdés. Ennek megfelelően az új gondolkodás alapja kettős: 1.

Át kell alakítani a foglalkoztatottságról, munka világáról alkotott képünket, más

modellt, társadalomképet, munkamegosztás kell keresnünk. 2.

Az „inaktívakra” nem mint teherre, eltartandókra kell néznünk, hanem mint a

szolgáltatási rendszerek legnagyobb fogyasztóira, vagyis munkahelyteremtőkre. Ad 1.

Hajlamosak vagyunk elfejteni, hogy a jóléti rendszerek és a demokrácia felvirágzásának századában (XX.század) voltak a legnagyobb etnikai és ideológiai alapú népirtások, és nemcsak a II. világháború kapcsán. Európában, Budapesttől pár száz kilométerre a század utolsó évtizedében is nacionalizmusra alapozott tömeges népirtással járó helyi háborúk voltak, és a mostani ukrán helyzet is hajszálon függ, hogy eszkalálódik-e, vagy „csak” ennyi életet követel. 13

21

A munkanélküliségi ráta alakulása az EU tagállamokban

8. ábra. A foglalkoztatás, a munkahelyteremtés EU szinten központi kérdéssé vált. Az EUROSTAT ábráján (forrás: Public Data explorer) látható, hogy az Uniós átlag 11% körül mozog, de igen nagy a szórás az egyes tagállamok között. (Általában a déli és a szegényebb országok esetében kiemelkedően magas a munkanélküliségi ráta.) De a tendencia adott: a technológiai fejlődés a „termelésben” egyre kevesebb élőmunkát fog igényelni, és a munkahelyek egyre nagyobb hányada a szolgáltatási szektorban keletkezik. Mindebből következik, hogy nagyon vitatható az a modell, ami a teljes foglalkozatást tekinti a gazdaság működésének és a szociális biztonság alapjának. Teljes foglakoztatás már a Kádár rendszer vége felé is csak a kapun belüli munkanélküliség tömegesedésével és a termelékenység jelentős romlásával volt fenntartható, pedig akkor a szocialista országokat a technológiai leszakadás, azaz a relatíve magas élőmunka-igény jellemezte. Azt is kimondhatjuk, hogy munkaerő-felszívó ereje a szolgáltatási szektornak van, de a szolgáltatások „előállítása” nem kizárólag piaci módon történik, illetve nem abban a modellben a leghatékonyabb. Kiemelten igaz ez egyes szociális szolgáltatásokra, ami sok esetben sokkal hatékonyabb civil szervezetként, önkéntes munkaként, illetve kisközösségi „szolgáltatás-csereként”. Az így dolgozó („szolgáltató”) emberek hihetetlenül hasznos (és sok esetben költséghatékony) munkát végeznek, de ezek a tevékenységek a hagyományos értelemben véve nem tekinthetők foglalkoztatásnak, munkavégzésnek. 22

A foglalkozatási ráta növelésének fontos eleme a közmunka. El kell ismerni a közmunkának azt az előnylét is, hogy – a segéllyel ellentétben – programot, idő-struktúrát, feladatot, közösségi élményt és érzést ad, ezzel egyrészt szocializál, másrészt segíti az életszervezést, csökkenti a céltalanságot, feleslegesség-érzést, javíthatja az önbecsülést. Ez igaz, de ez nem minden embernél, és nem minden munkánál: a kényszermunka jellegű – értelmetlen, vagy meg nem értett célú – munka ugyanúgy demoralizál, mint a munkanélküliség. Tehát a közmunka vélhetően egy fontos – sőt: globálisan felértékelődő – eleme lesz a későbbiekben is a munkaerőpiacnak, de sohasem lesz képes a teljes foglalkoztatottságot megoldani. Vagy ha mégis, akkor nagy társadalmi terhekkel és magas költségszint mellett. Tehát: 

A teljes (kvázi-teljes)körű foglalkoztatás a technológia fejlődés miatt irreális

célképzet; 

A munka fogalmának és a társadalom kapcsolatrendszerének megváltozása miatt

nem is célszerű az, ha az értékek (áruk és szolgáltatások) előállítása kizárólag a klasszikus „foglalkoztatáson” alapuló munkavégzés keretei között zajlik. Így nem meglepő, hogy az idősödés kihívásaira új válaszok is szülnek. Vannak tanulmányok, amelyek a nyugdíjrendszer fenntarthatósága iránt aggódásokat tekintik alaptalannak, illetve rossz kiindulásúnak. A Pénzügyi Szemlében megjelent összefoglaló elemzés14 szerint egyszerűen rossz mutatók szerint számolunk. Két közgazdász kutató - John MacInnes és Jeroen Spijker15 – úgy látja, hogy a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat ma egy téves mutatószám okozza. Ez a mutató – Old-Age Dependency Ratio, vagy OADR – a nyugdíjas korú lakosság és a munkaképes korú – 15 és 64 év közöttiek – lakosság arányát mutatja, vagyis tulajdonképpen egy társadalom elöregedését méri. Ez a mutató szerintük mára elavult, és téves képet fest a legtöbb társadalomról. Nincs benne a számításban ugyanis például az, ha egy nyugdíjas korú ember dolgozik, vagyis nem szorul eltartásra, és azt sem kezeli, ha pl. egy munkaképes korú ember munkanélküli, esetleg egy 20 éves tanul. Ez alapján a mutató alapján a legtöbb fejlett ország nyugdíjrendszere teljességgel fenntarthatatlan lenne, holott ezek a rendszerek mégsem fenntarthatatlanok. Szerintük sokkal jobban mutatja a valós képet egy másik, ma még kevéssé használt mutatószám, az ún. Real Elderly Dependency Ratio, vagy REDR. Ez a mutató azt méri, hogy http://penzugyiszemle.blog.hu/2014/01/06/nem_kell_panikolni_a_nyugdijak_miatt http://www.project-syndicate.org/commentary/john-macinnes-and-jeroen-spijker-propose-a-new--more-accuratemeasure-for-population-aging-s-economic-impact 14 15

23

a 15 évnél rövidebb hátralévő várható élettartammal rendelkezők száma hogyan viszonyul a társadalom - kortól függetlenül - dolgozó rétegéhez. Ez a mutató már figyelembe veszi az időskori munkaképességet is és nem minősíti eltartottnak azokat, akik a nyugdíjas kor elérését követően is dolgoznak. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a társadalom elöregedése mellett egy sor olyan változás következett be az elmúlt évtizedekben, ami kihatással van a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságára: a nők foglalkoztatásának bővülése, a bevándorlás, a nyugdíjas korúak foglalkoztatásának emelkedése, az egészségügy fejlődése és időskori életminőség javulása és a diplomások arányának növekedése, ami lehetővé teszi a nyugdíjas munkavégzést. Kutatásuk szerint amíg az OADR mutatók emelkedtek az elmúlt évtizedekben – ez mutatja a társadalom elöregedését -, addig az REDR mutatók - vagyis a nyugdíjrendszerekkel szemben jelentkező valós eltartási igény - valójában stagnáltak, vagy csökkentek. De az új gondolkodás keretei ennél lényegesen tágabbak. Németh Tibor pl. a Ligetben16 arról írt, hogy a megatrendek egyrészt kiegyenlítést hoznak a ma ugrás-szerűen fejlődő „kelet” és a fehér ember kultúrája – demográfiai tendenciái stb. között, másrészt a gazdasági fejlődés központúságot egy érték-központúság válthatja fel, ami átértékeli a fenntarthatóság elvárásait. Ezért – szerinte – nincs ok aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha elöregszünk, és főleg, ha fogyunk. De a gondolkodás itt nem áll meg. A kibontakozó új gondolat, a Feltétel Nélküli Alapjövedelem (a későbbiekben FNA) abból indul ki, hogy irreális elvárás, hogy mindenki munkajövedelemből, vagy abból származtatott jövedelemből (nyugdíj, feltételhez kötött segélyek) éljen, és ráadásul ez nem is a célszerű, hasznos célképzet, nem racionális és humánus társadalmi modell. Andor László az Európai Bizottság biztosa szerint17 „Az alapjövedelem18 képes lehet a gazdaságot élénkíteni, általa az eddig reménytelennek tartott településeken is megjelenhet a vásárlóerő, a jelenleginél nagyobb keresletet biztosítva a helyi gazdaság szereplői számára. ….. A Bizottság ezen felül a kidolgozott alapjövedelemrendszerek alkalmazásának időnkénti kiértékelésével és a programok hatékonyságának javítására vonatkozó ajánlásokkal segítheti a tagállamokat.” Nem elég köztudott, de az alapjövedelemmel foglalkozó világszervezet, a Basic Income Earth Network (rövidítése: BIEN) 2014 júniusában már a 15. világkongresszusát tarja Montreálban, „Re-democratizing

Németh Tibor: Alkony vagy hajnal? Liget, 2013/4 p: 5-16. Lásd: „Jön a szociális minimum?” – Népszava, 2013. december 19. Lásd itt: http://nepszava.hu/cikk/1005953-jon-a-szocialis-minimum 16 17

Itt az „alapjövedelem” szó összefoglalóan, egyszerre jelenti a „garantált minimum jövedelem” és a „feltétel nélküli alapjövedelem” fogalmát. (Erről később.) 18

24

the Economy” címmel.19 Az FNA terebélyesedő szakirodalmát itthon is nívósan referálták,20 és a civil mozgalmak jelszavai mellett – egyelőre elvont-általános formában - felvetődött már kívánatos „szociálpolitikai” programként is. Magyarországon az FNA-val kapcsolatban a legfontosabb esemény a 25-50-75 a LÉT: ajánlat a magyar társadalomnak címmel 2014. január 11-én közzé tett ezzel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány,21 melyet a Bánfalvi István által vezetett „LÉT” független szakértő csoport készített. A tanulmány legnagyobb érdeme, hogy hiteles (írni - olvasni és összeadni tudó, a költségvetést kívülről – belülről ismerő) emberek számolták ki, hogy a javaslat nem vágyálom, nem utópia, hanem akár MOST is megvalósítható, reális ajánlat. A modell ugyan hihetetlenül nagy pénzt – közel hatezer milliárd forintot – mozgat meg, de anélkül, hogy a munkáltatók, munkavállalók rosszabbul járnának – sőt: némileg javul a helyzetük –, és csupán 353,4 milliárd forint „új” pénzre lenne szükség. Azt pedig tudjuk, hogy a 350 milliárd az a nagyságrend, ami politikai döntés, és nem közgazdasági determináció kérdése. A szükséges pénz nagy része átcsoportosítás. (Azért csak ennyi friss pénz kell, mert az ellenzők vélekedésével ellentétben a LÉT nem mindenkinek adott többletjövedelem, hanem valójában egy „feltétel nélküli garantált minimáljövedelem”: a LÉT pénz felett keresőknek ennyivel csökken a bruttó bére, és az ennél alacsonyabb összegű ellátások pedig megszűnnének.) Ez így nem fantazmagória, hanem reális döntési alternatíva, hiszen ez kevesebb, mint amit kibírtunk a gazdagokat támogató egykulcsos adó érdekében. A javaslat tehát reális, és ennyit meg kellene, hogy érjen a társadalmi béke, a közbiztonság és a nyugodt jövő. A tanulmány fontos érdeme, hogy nemcsak a létbiztonságról (az általános szociális alapbiztonság megteremthetőségéről) szól, nemcsak annak a lehetőségét teremti meg, hogy realitássá váljon az önkéntes munka tömeges terjedése, illetve a szolgáltatás-cserén alapuló megoldások terjedése, hanem a források újraosztásával pont a deprivált területekre juttat forrást, ott teremt fizetőképes keresletet, ezzel helyi piacot, munkahelyet. Ez természetesen más perspektívát jelent az idősödésben is. Egyrészt az alapjövedelem elhárítja az idősek alapmegélhetési fenyegetettségét, másrészt a munka világának átalakulása

19

A világkonferencia honlapját lásd itt: http://biencanada.ca/congress/.

Kiindulásul ajánljuk az Esély c. folyóirat 2010/5., tematikus számát, lásd itt: http://www.esely.org/kiadvanyok/2010_5/00eloszo.pdf . Részletesebb szakirodalmat pedig az 1. sz. függelékben találsz. 20

21

http://www.255075.hu/#ajanlat-a-magyar-tarsadalomnak

25

az önkéntesség térnyerése a kisközösségi kölcsönös segítésen alapuló szolgáltatások elérhetőségét is jobban biztosítja, mint a szervezett/intézményi szociális gondoskodás. Ad 2.

9. ábra. Az új gondolkodás másik sarok-köve, hogy a jövőmunkahely teremtésének, foglakozatásának a valós kérdése a „megrendelői”, a fogyasztói oldal állapota, igénye, fizetőképessége. Mint láttuk, az anyagi javak előállítása egyre alacsonyabb foglalkoztatottság mellett biztosítható. Ez megteremti az FNA jellegű megoldások gazdasági alapját, ahol a munkahelyteremtők valójában a vásárlók, a fogyasztók. Kiemelt jelentőségű, hogy az utóbbi pár évtizedben alapvetően megváltozott az idősek igénye és fogyasztása. Az idősek fogyasztása tradicionálisan a létfenntartás környékére korlátozódott, és csak egy szűk, gazdagabb réteg kísérelt meg teljesebb életet élni. Ez a helyzet az utóbbi évtizedekben alapvetően és tömegében változott meg. Egyrészt – itt most nem részletezendő technológiai és demográfiai okokból – az egészségügyi ellátás és az ápolás jelentkezik drámai módon megnövekedett igényként az időskorban, de a változáshoz kulturális okok is hozzájárulnak. A divat- és szépségipar, a kozmetikai ipar, a turizmus is felfedezte a korosztályban rejlő hatalmas piaci lehetőséget, és az idősek fogyasztási igényeit is a fiatalokéhoz, középkorúakéhoz közelítette. A mai 60 évesek tehát teljes életet akarnak élni, sőt, halasztott (kompenzáló) fogyasztásukat is realizálni akarják. Az idősödés tehát nem tekinthető egyoldalúan gazdasági – társadalmi holt-tehernek. Kutatások sora bizonyítja az új típusú

26

idősödés gazdaságélénkítő hatását. A silver economy 22 (az idősgazdaság, az idősödés-ipar) szerencsés esetben igen komoly gazdasági potenciállal rendelkező új terület: az idősek növekvő fogyasztása új piacokat, gazdasági növekedést, foglalkoztatás-bővülést – ezzel munkahelyteremtést –eredményez. Az idős-gazdaság valóban új keresletet hoz a piacra, ami gazdaság-élénkítő, és ami még fontosabb: ez a szükséglet alapvetően szolgáltatás-centrikus, azaz munkahelyteremtő, tehát ennek a szektornak kiemelkedően nagy a foglakoztatási potenciálja. De a fenntarthatóság szempontjából meg kell vizsgálnunk azt is, hogy ki és miből fedezi mindezt. A valós kérdés tehát az, hogy a technológiai fejlődés és az újraelosztási rendszerek kulturális fejlődése megteremti-e ennek a növekedési potenciálnak az alapját és a kihasználási lehetőségét.

A végkövetkeztetés Látnunk kell, hogy a XX. században volt egy rövid, boldog időszak, amikor az emberiség azt hitte, hogy eredményesek lesznek a baloldali, szakszervezeti mozgalmak és utópiák, és eljő az idő, midőn „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”, azaz a technológiai fejlődést mindenki számára feltétel nélkül követő jóléti állam nem illúzió, hanem a gazdasági növekedés és a kulturális fejlődés következtében realitássá válik. Hogy ez boldog, de átmeneti állapot volt, már a XX. század végére kiderült, és ezt legelőször a nyugdíj és egészségügyi rendszerek finanszírozhatósági problémái tették nyilvánvalóvá. Úgy tűnik, hogy szembesülnünk kell azzal, hogy beavatkozás/filozófia-/modellváltás nélkül 

a demográfiai folyamatok és a technológiai fejlődés eredője gazdasági értelemben

véve negatívba fordul, azaz a technológiai fejlődés nem kompenzálja a fejlett államokban a szükségletek és igények (elvárások) növekedését, 

a globalizáció előbb – utóbb az életminőség-elvárások globalizációját is jelenti,

ami fenntarthatatlanná teszi a jelenlegi munkamegosztást a világban, 

az európai értelemben vett jólét globálisan nemcsak gazdasági, de ökológiai okok

miatt sem biztosítható a jelenlegi technológiák mellett. A problémák adottak, de még az őszinte szembenézésig sem jutottunk el. A problémákat a régi klisékkel a régi koordinátarendszerben kívánjuk megoldani, és ez lehetetlen. A súlyosbodó problémákra adandó válasz ennek következtében nem lehet kizárólag gazdasági, hanem mélyebb, általánosabb, „rendszer-szintű” választ kell keresnünk, és ez a 22

Bővebben: http://www.silvereconomy-europe.org/

27

közgondolkodás, az értékrend és a társadalmi elvárások átalakulását igényli. Európában szokás arra hivatkozni, hogy „már a régi görögök is”, és tényleg: Görögország megint „példát mutat” Európának, csak most épp egy út járhatatlanságában. (És ezen már a gorog joghurt receptje sem segít…) A jóléti rendszerek jelen stratégiája tehát három sebből vérzik: 

A jóléti rendszerek – a jelen keretek és demográfiai, technológiai trendek mellett –

a fent részletezett okok miatt már középtávon sem fenntárhatóak, és nemcsak finanszírozási, hanem – egyes alrendszerekben – már humánerőforrás oldalról sem (lásd az általános orvoshiányt egész Európában); 

A hangoztatott értékeink (igazságosság, esélyegyenlőség) az erőfeszítések és a

hatalmas költségek ellenére egyre inkább formalizálódnak és csak szólam szintjén működnek. A gazdasági növekedés, életminőség javulás ellenére nő a szegregáció, folyamatosan nőnek a szociális feszültségek. A jóléti deklarációk ellenére számos EU tagállamban egy olyan, társadalmilag nem tolerálható állapot alakult ki, ahol tömegek élnek a létminimum alatt, és a lakosság felső 10%-a többet költ a kutyájára, mint az alsó 20% a gyerekére; 

A legfontosabb: a versenyképességre, a gazdasági növekedésre alapozott

stratégia– a földet, mint ökoszisztémát zárt rendszernek tekintve – nem lehet reális globális stratégia, mert a globális növekedés – a mind a hét milliárd emberre kiterjedő igazságosság mellett – természeti erőforrásokkal nehezen látható el, és a folyamat végtermékei ilyen mértékben keletkezve már bizonyosan ökoszisztéma károsítók. Amennyiben az európai értékrendet nem a föld teljes lakosságára kiterjedően tekintjük igaznak, az további politikai, etnikai konfliktusokat szül. Mindez – a munka világának, a termelés fogalmának változását is okként tekintve – érdemi szemléleti váltást igényel.

A feladat A

demográfiai

krízis

megoldása,

a

kedvezőtlen

trendek

megfordítása

tehát

Magyarország legfontosabb sorskérdése. A megoldás első és legfontosabb feltétele: a problémát végre súlyának megfelelően kell kezelni. Ehhez először is le kell hántani a rárakódott tartalmaktól, politikai vitáktól, és komolyan kell venni. Fel kell fogni, hogy enélkül minden más erőfeszítés értelmezhetetlen. Jelen írás célja alapvetően – provokatív állításokkal és felvetésekkel – a közfigyelemnek a problémára irányítása, a várható 28

veszélyek felfestése. Az írás arra tesz kísérletet, hogy a problémát ne politikai szinten, hanem technokrata módon, fenntarthatósági kérdésként kezelje. Részletes program megfogalmazása – főleg egy nemzeti program „készítése” – nemcsak műfajilag nem lehet sajátja e dolgozatnak, de eredményes sem lehetne, mert egy valós hatású programnak társadalmi érés során konszenzus-technikákkal kell elkészülnie. Ezért e tanulmány csupán az (új) kezelési irányok, csomópontok felvázolására vállalkozik. A probléma-kezelés kétirányú:



egyrészt meg kell fordítani a demográfiai trendet, és fokozatosan, de a

fenntartható társadalmi működés feltételeit biztosító korfát kell kialakítani (kármegelőző magatartás),



másrészt a tudatosult probléma hatásait tompítani kell, azaz fel kell készülni

mind egyéni, mind közösségi szinten a káros hatások kivédésére, tompítására (kármentő, kárkezelő magatartás). A problémakezelés fő komponensei 1. A közgondolkodás és az értékrend átalakítása A demográfiai torzulás és az ebből fakadó problémák nem kezelhetők a közgondolkodás átalakítása nélkül. Ez a feladat is három részből áll. Az első: ezt a kérdést ki kell vonni a politikai csaták színteréből, és nem szabad a jobb– bal rárakódott vitájaként kezelni. Valóban Magyarország sorskérdésről van szó, de a problémát egyes jobboldalhoz köthető körök – nem szakmai megközelítésben – túldramatizálják, és kisajátítják a nemzet jövőjéért érzett aggódás jogát. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy még az igazán jó szándékú, tisztelendő ilyen fellépések (pl. Fekete Gyula) is eredménytelenek, és az ultraradikális megnyilvánulások (pl. a Magyar Családtudományi Társaság fellépései) kifejezetten kontraproduktívak. Tehát a demográfiai bomba hatástalanítása valóban „nemzeti sorskérdés”, de ennek megoldása nem honfiúi/honleányi nemzetmentő kötelesség, hanem mindannyiunk (magyarok és európaiak) közös

érdeke.

A

problémát

tehát

nem

nemzeti

és

főleg

nem

faji),

hanem

fenntarthatósági/nemzetbiztonsági kérdésként kell kezelni, és lehetőleg nem érzelmi, indulati, hanem technokrata módon, kerülve minden kirekesztést. A második: ki kell mondani, hogy a demográfiai, technológiai és kulturális folyamatok miatt a II. világháború után kialakult (vagy ígért/vágyott) jóléti rendszerek az örökölt formában és örökölt szokásokkal nem tarthatók fenn.

29

Ez egy fájdalmas felismerés, de összességében még mindig kisebb kockázatot jelent ennek kimondása és tudatosítása, mint az a taktika, amelyik választásról választásra bagatellizálni akarja a problémát, átmenetinek tekinti, és azt állítja, hogy „megszorítások” nélkül – tisztán gazdasági növekedéssel – kezelni lehet a kérdést. Az alapfolyamatok mutatják, hogy ez nem lehetséges. Ez sajnos rövid-közép távon a szerzett jogok felülvizsgálatát is követeli, ami mindig politikai és társadalmi feszültségek forrása. A jobboldal számára ez kisebb problémát jelent, a baloldal számára nehezebben fogadható el, hogy a jogbővítés, a status quo megőrzése helyett az igazságosság, a szolidaritás érvényesítése a valós feladat a megváltozott körülmények között. A kiindulási pont tehát a helyzettel való szembenézés, a mindennapok szintjén is végbemenő tudatosítás. Hogy ez a folyamat mennyire – és mennyire globálisan – hiányzik, elég a 2010-es évek körül az Európán végigsöprő kormányválságokra utalni: a görög, az olasz és a román kormány bukásának fő oka ez. A gazdasági válságok mag-problémája tudniillik nem a bankok galádsága, a hitelbuborék, hanem a demográfiai trendek mellett az állami költségvetéseket felborító jóléti rendszerek – és egyáltalán: egy megszokott, de eddig hitelből finanszírozott életszínvonal – finanszírozhatatlansága.

10. ábra. A társadalmak (az „emberek”) struccpolitikájának, a belátáshiánynak iskolapéldája a 2010. őszi francia események. A nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 60-ról fokozatosan 62-re emelése – ráadásul 8 évre elhúzottan – hihetetlen társadalmi ellenállásba ütközött. Érdemes egy pillantást vetni a mellékelt ábrára. A 60 éves nyugdíjkorhatárt Francois Mitterrand 198330

ban vezette be egyik első intézkedéseként, az akkori 65 éves korhatár leszállításával. Tette ezt annak ellenére, hogy az előző tizenkét évben két és fél évvel nőtt a születéskor várható élettartam. Ezt a baloldal azóta érinthetetlen szociális vívmánynak tekintette, és ehhez mostanáig a jobboldal sem mert hozzányúlni. 2010-ben Nicolas Sarkozy úgy határozta el a 24 (azaz huszonnégy) éve változatlan korhatár kétéves emelését, hogy közben hat és fél évvel nőtt a születéskor várható átlagos élettartam. Skandalum. És ne feledjük: a mai 62 évesek már nem a sarokban, otthonkában kötögető kedves nénikék, hanem teljes életet élő hölgyek. De ez – mint tudjuk – reggelente már nemcsak egyre több időbe kerül, hanem egyre drágább is. Ráadásul a kozmetikai, a divat- és plasztikai ipar az utóbbi években rájött arra is, hogy balgaság lenne lemondani a populáció feléről csak azért, mert férfi. Tehát a megnövekedett élettartamhoz – és az ezzel együtt növekvő nyugdíjból fedezett évekhez – a kulturális váltás miatt fokozott fogyasztási igény is társul. Ez jó, és ez lehet a gazdaság motorja is, de azzal az illúzióval végképp le kell számolni, hogy mindez – kizárólag vagy meghatározó módon – az állami újraelosztási rendszereken keresztül finanszírozható. Ezt a fokozott életminőségelvárást kell kielégíteni az ismertetett demográfiai körülmények és a romló gazdasági feltételek mellett… A harmadik: értékrend-váltás, a technológiai fejlődésen alapuló fejlődés helyett a „humán fejlődésen” alapuló fejlődési pályára állás. Nem elég a problémák beazonosítása, problémaként való elfogadása. Az adaptivitáshoz az értékrend mélyebb átalakítására is szükség van. Fel kell ismerni, el kell fogadni, megélt tudássá kell tenni, hogy a közjó – a bruttó felszabadított nemzeti endorfintömeg (BFNE) – egy szociális létminimum felett alapvetően a közösség koherenciáján és a közösségi szolgáltatások minőségén, ezek elérhetőségének teljeskörűségén, illetve a közbizalom szintjén, valamint az élet kiszámíthatóságán múlik. Ennek természetesen előfeltétele a gazdaság – a kor technológiai fejlettségéhez mért – megfelelő teljesítménye, de a tisztán egyéni hasznokra maximalizált, technológiai és gazdasági növekedésre alapozott rendszerek nem jelentenek előre-menekülést, mert ez közép- és hosszú távon szociális és ökológiai okok miatt fenntarthatatlan. Versenyképességre optimalizált fejlődés a globalizált piacon csak a szociális terhek lefaragásával lehetséges, ezért a gazdasági növekedésre optimalizált fejlődés folyamatos feszültségek forrása a szociális biztonság gyengülése miatt. Egy új egyensúlyban a közjó (BFNE) maximalizálásra kell optimalizálni, ami nem jelent

növekedés-ellenességet,

de

a

gazdasági

növekedés

nem

öncél,

hanem

a

közszolgáltatások és a szociális biztonság forrása. Azt is tisztán kell látni, hogy társadalmi koherencia nélkül – értve ezt kisközösségi és nemzeti szinten is – nincs jövő. Ugyanakkor a 31

társadalmi koherenciának a közös jövőkép mellett a szolidaritáson, az egyenlőtlenségek csökkentésén, a közös biztonságon és a magas közbizalmon kell alapulnia, és nem historizáláson vagy nacionalizmuson. A dolog kulcsa az értékváltás, amely az egyéni érdekek mellé felzárkóztatja a közösségi értékeket, a szolidaritást is. Mindez ugyanakkor – mint azt a létező szocializmus kudarcánál láttuk – csak az egyének ösztönzésének, versenyen keresztüli motiváltságának megőrzése mellett lehet tartósan működőképes: az osztogató-gondoskodó jóléti totális állam helyett – amely hiába teremti meg az egyenlőséget, ha kiöli az egyének motiváltságát, aktivitását, és szétveri a kisközösségeket – a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő és felzárkóztató állam kialakítása lehet a reális cél. Az általam csupán didaktikus, szimbolikus célból használt és BFNE-nek nevezett mutató, ami a kizárólagos gazdasági növekedés helyett a közjóra való optimalizálást jelenti, korántsem fikció és korántsem új gondolat. A buddhista filozófiára épülő Bhutánban Dzsigme Keszar Namgjel Vangcsuk király már 1972-ben bevezette a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatót (bruttó nemzeti boldogság - Gross national happiness, GNH)23. Európában az OECD-ben az 1990-es évek elején kezdtek el foglalkozni a kérdéssel, és kifejlesztették a Human Development Indexet24. 2010 novemberében jelent meg az első összefoglaló jelentés, aminek 2011-es frissítése – Human Development Report 2011 – az alábbi három dimenziót méri: 

Várható élettartam (a születéskor várható élettartam, mint a lakosság egészségének

és élettartamának indexe) 

A tudás és az oktatás, (a felnőtt írástudók aránya – kétharmad súllyal – és a

kombinált alap- közép- és felsőfokú bruttó beiskolázási arány egyharmad súllyal). 

Az életszínvonal, mint az egy főre jutó bruttó hazai termék természetes logaritmusa

vásárlóerő-paritáson számolva. Ezek a mutatók nélkülözik a szubjektív elemeket („boldogság”), de olyan, az esélyegyenlőség és életminőség szempontjából fontos mutatókat tartalmaznak, amelyek a „közjó” alapjának tekinthetők. A történet ma már korántsem az utópistákról, vagy olyan „elvarázsolt” államokról szól, mint Bhután. 2008 februárjában a francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy elégedetlenségét fejezte ki a gazdaságra és a társadalomra vonatkozó statisztikai tájékoztatással, és felkérte Joseph Stiglitz-et, Amartya Sen-t és Jean-Paul Fitoussit, hogy alakítsák meg a Gazdasági Teljesítmény és a Társadalmi Haladás Mérésével 23 24

http://www.grossnationalhappiness.com/ http://en.wikipedia.org/wiki/Human_Development_Index

32

foglalkozó Bizottságot (CMEPSP). A Bizottság célja, hogy meghatározza a GDP-nek, mint a gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mutatójának a korlátait, beleértve a GDP mérésével kapcsolatos problémákat; áttekintsék, hogy milyen további információkra lehet szükség a társadalmi haladást jobban jellemző indikátorok kialakításához, értékeléseket végezzenek az alternatív mérési módszerekről, és megvitassák, hogy milyen módon lehet megfelelően ismertetni a statisztikai információkat. A jelentés kulcsfontosságú üzenete, hogy a megfelelő értékelő rendszer kialakításához a gazdasági termelésről a lakosság jólétére kell helyezni a hangsúlyt, és ezt a fenntarthatóság tükrében kell vizsgálni.25 A gondolat terjed, és az elképzelések szerint a „Boldogság-index” mérné a brit jóléti rendszer teljesítményét is.26 A társadalmi modellváltás jó alapja lehet az FNA jellegű újraelosztási/szociális biztonsági rendszerek kialakítása, általánossá válása. 2. A gyermekvállalási kedv növelése, a reprodukciós ráta emelése Ha nem növekszik a születések száma, a reprodukciós ráta, akkor hiába a megértés, az értékrend-váltás, közép- és hosszú távon sincs remény a demográfiai helyzet kezelésére. Ezért ennek kell alárendelni számos intézkedést a gyermeknevelési támogatásoktól az adórendszer átalakításán keresztül a nagy-családokat támogató lakásvásárlási, lakhatási konstrukciókig. Politikai hovatartozástól függetlenül, mindkét oldal számára egyformán kiemelt prioritássá kell tenni a közpolitikákban a gyermekvállalás, gyermeknevelés támogatását. Az eszközök zömmel ismertek: gyermeknevelési támogatás, gyermekek utáni adókedvezmény, a gyermeknevelés jogviszonyszerző tevékenységként való elismerése, munkaidő-kedvezmény, munkahelyek

gyermekjóléti/gyermekfelügyeleti

gyermekfelügyeleti

munkájának

intézmények,

támogatása,

kisközösségek,

gyermekszámhoz

kötött

lakástámogatási rendszer stb. Nagyobb társadalmi megértés mellett, aktívabban kell élni ezekkel az eszközökkel. Bizonyos közös alapelvek meghatározása elengedhetetlen. A támogatáspolitika nem lehet kirekesztő, kizárólag vagy elsődlegesen egyes társadalmi csoportokat támogató. A kérdést nem lehet elsődlegesen adókedvezménnyel kezelni27. A különböző támogatástípusok (alanyi támogatás a rászorultaknak és adókedvezmény, fogyasztási kedvezmény + közösségi

Report by the Commission on the Measurement of Economic Performance and Social Progress (Joseph E. STIGLITZ, Amartya SEN, Jean-Paul FITOUSSI) www.stiglitz-sen-fitoussi.fr (A Stiglitz jelentés néven ismert dokumentum) 26 http://kitekinto.hu/europa/2010/11/29/boldogsag-index_merne_a_brit_joleti_rendszer_teljesitmenyet/ 27 Ne feledjük: ha az alacsonyabb jövedelmű rétegek gyermekszülési hajlandósága régen is alacsony lett volna a kormányzati intézkedések miatt, valószínűleg nem születnek meg azoknak a szülei, akik ma a társadalmi mobilitást kizáró születésszám-növekedésen dolgoznak. 25

33

szolgáltatások) olyan arányát kell megtalálni, amely nem konzerválja a mélyszegénységet az alsóbb jövedelmi osztályokban a gyermekvállalás miatt, de ösztönöz az egyéni áldozatokra a magasabb jövedelmi kategóriákban a bónuszok miatt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyermekvállalás nem elsősorban pénzkérdés. Ennek leg-kézelfoghatóbb bizonyítéka, hogy a gyermekszám nem arányos a család egy főre jutó jövedelmével, illetve a fordított arányosság áll közelebb az igazsághoz. Magyarországon a gyermekes családok támogatása évtizedek óta sokkal nagyobb arányú és főleg hosszabb ideig tartó, mint a hasonló országokban, ennek ellenére nálunk az egyik legalacsonyabb a termékenységi ráta. A támogatási rendszerek kiterjesztése akkor eredményes, ha egy komplex program részeként jelennek meg, amely a gyermekek családon belüli vagy intézményi gondozási lehetőségektől a lakhatás feltételiek gyermekszámhoz és együtt élő idősek számához között többlettámogatási elemeitől a közgondolkodás átalakításáig terjed. Ez utóbbi kiemelten fontos, mert a személyes és a közösségi pozitív jövőképbe vetett hit erősségének, a társadalmi közérzetnek stb. a tapasztalatok szerint meghatározó jelentősége van. 3. Az adaptív folyamatok támogatása, a globális és egyéni idősödés-management támogatása A biológia törvényszerűségei miatt a korfa normalizálása egylépcsőben, rövid távon lehetetlen28. Ezért a helyzet megoldásának a demográfiai tendenciák megfordítása mellett egyenrangúan fontos része, hogy meg kell tanulnunk együtt élni az idősödés hatásaival. Ez többszintű feladatot jelent: magának a társadalomnak fel kell készülnie, de az egyéneket is fel kell készíteni. Ennek szegmensei: 

a köz- és magánfelelősség újraértelmezése,



a közellátási-elosztási rendszerek reformja,



az egyéni és kisközösségi stratégiák támogatása.

A probléma elfogadása egy kulturális és értékrend-váltást igényel, ami a köz- és magánfelelősség újraértelmezésén alapul. Az „én rendesen fizettem az adókat és járulékokat, az állam pedig tartson el” mentalitás érthető, de gazdasági-társadalmi fedezet nélküli. És előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy e fedezethiány legfőbb oka a „generációhiány”. (így 60 felé reális – de már nem eredményköteles – az önkritikus felvetés: teccettünk volna több gyereket csinálni…) A reális jövőképben egy „új egyensúlyt” kell

28

Ha 3 anya 9 hónap alatt szült meg 4 gyereket, akkor hány anya tud megszülni 4 hónap alatt 12 gyereket?

34

kialakítani, ami a szociális biztonságot állami juttatások helyett egy többszintű rendszernek tételezi. A többszintű rendszernek a két egyenrangúan fontos eleme: 

az állami újraelosztás rendszerei (ellátórendszerek, állami, társadalombiztosítási

nyugdíj, központi szociálpolitika, családtámogatások, intézmény-fenntartási tevékenység) és  

az öngondoskodás, mely szervezett

öngondoskodásra

(pl.

egészség

és

nyugdíjpénztárak,

önkéntes

biztosítások) 

és egyéni és kisközösségi – családi (nem piaci tranzakciókon alapuló) elemekre épít.

Az állami felelősség természetesen a későbbiekben sem úszható meg. Ez sajnos alapvetően nem az ellátások szintentartásának kényszerét, hanem elsődlegesen „a nagy ellátórendszerek” reformját jelenti: a megváltozott technológiai-gazdasági – demográfiai környezethez kell igazítani ezeket a rendszereket. E dolgozat nem tárgyalhatja az egyes szakpolitikai részleteket, csupán az általános alapelveket foglalja össze (az egészségügyben pedig lennének részletes javaslataim…). A jóléti rendszerek tekintetében a két fő, tartós alapelv: az igazságosság és a fenntarthatóság. Tisztán kell látni azt is, hogy a közforrások csak akkor lehetnek hatékonyak, ha a magánforrásokat, erőfeszítéseket szinergista módon mobilizálják, és a közforrások felhasználásánál az egyének költségérzékenységére is építenek29. Az egészségügyben például bizonyosan nőni fog az egyén felelősségére, együttműködési kötelezettségére épített megoldások szerepe. Ez két dolgot jelent. Egyrészt, hogy a közforrások egy részének igénybevétele a beteg együttműködéséhez kötött, – azaz a szabálykövető, egészségfejlesztő magatartását támogatja a köz, és nem önmagában, feltétel nélkül az állapotát –, de ez azt is jelenti, hogy a közforrások egy részét az együttműködés, az egészségtudatosság támogatására (pl. compliance szolgáltatások) kell költeni, mert az együttműködés nemcsak szándék, de képesség kérdése is. Mindez elkerülhetetlenné teszi a nyugdíjrendszer átalakítását is. Egyrészt a nyugdíjkorhatárt lépcsőzetesen hozzá kell igazítani a növekvő átlag-élettartamhoz, másrészt a realitás az, hogy a társadalmi újraelosztás rendszerei (kötelező társadalombiztosítási nyugdíj, állami „nyugdíj”) középtávon egy alapbiztonságot nyújtanak – akár az FNA részeként –, de a technológia-követő

életminőség-elvárások

tartós

forrása

reálisan

már

az

egyéni

előtakarékosság és az időskori munka. Vélhetően az időskorú kedvezmények kiterjedt rendszere is szűkülni, szigorodni fog, illetve egy része rászorultság-alapúvá válik. A

29

Ez a „vizitdíj”, „tandíj”, „önrész” kifejezések kulturált, öncenzúrázó megkerülése.

35

demográfiai kényszerpályák miatt várhatóan megerősödik a nyugdíjrendszer és a gyermeknevelés összekötésének igénye. Ma is létező – sőt: kvázi hivatalos formát öltő – a Népesedési Kerekasztal felvetése, amely a nyugdíjaknak a felnevelt gyermekek számához igazítását (több gyermek = több nyugdíj) javasolta.30 Ez a javaslat a jelen generációk esetében alkalmatlan: a gyermektelenek jobban rá vannak szorulva a pénzügyi transzferekre, és a büntetésük nem fog pótlólagos gyermekszám-növekedést produkálni, de növeli a deprivációt, a mélyszegénységbe süllyedtek számát. Az aktív életszakasz közterheinek a nevelt gyermekek számához igazítása különböző módon – pl. a gyermekek után járó adókedvezmény a gyermektelenségi adó helyett – ma is létező technika, és ez kiterjeszthető a családon belül gondozott idősekre is. A kötelező előtakarékosság saját számlán vagy választható kockázatközösséggel, szintén felvethető a későbbi „családpótló” biztonság érdekében. Az államnak nehéz, de megúszhatatlan felelőssége van a szociális egyenlőtlenségek csökkentése területén. Ezt nemcsak a szociális érzékenység udvariassága mondatja, hanem annak a felismerése, hogy ez a társadalmi koherencia, és ebből fakadóan a társadalmi béke előfeltétele. E dolgozat a demográfiai kérdések között elegánsan megkerüli a roma kérdést. Ennek alapvető oka az, hogy a szerző vélekedése szerint ezt a kérdést alapvetően nem etnikai kérdésként, hanem szegregációs, felzárkózatási kérdésként kell kezelni, aminek az alapja a tömeges és enkláve szerűen működő mélyszegénység megakadályozása/felszámolása. Azt is alapelvként kell leszögezni, hogy – miután a demográfiai folyamatok kódolják a későbbi költségvetési pályát – kerülni kell minden olyan megoldást, amely halasztott kiadást jelent, azaz a későbbi hiány terhére konszolidálja a jelent. A jövő még kockázatosabb, ezért minden olyan lépés amely későbbre halasztja a fizetést, rontja a gazdaság és a szociális biztonság esélyét (lásd még: a magánnyugdíj-pénztár vagy a diákhitel kérdése, és az ún. PPP-, azaz Public-Private Partnership beruházások 2002, valamint 2010 előtti és utáni megítélése). A

technológiai

fejlődés

szerencsére

nemcsak

költségnövelő

tényező,

hanem

problémamegoldó is: az ápolás, az egészségügyi és szociális ellátás, illetve felügyelet területén pl. az informatika, a telemedicina, a távfelügyeleti és a környezetükkel autonóm módon együttműködő, életvitelt segítő (Ambient Assisted Living, AAL) rendszerek érdemben – és elterjedésük esetén költségtakarékosan – tudnak életminőséget javítani, miközben élőmunkát pótolnak.31

30 31

A javaslat szellemileg Botos Katalinhoz köthető. Lásd pl. http://evitaplatform.hu, http://aal-europe.eu

36

Mindez végülis a felelősségi irány kétirányúvá válását vetíti előre. Egyrészt – a gazdasági – technológiai fejlődés függvényében – az FNA jellegű megoldásokkal ki kell terjeszteni az alapvető szociális biztonságot, lehetővé téve ezzel az önkénességet, a kisközösségi kölcsönösségen alapuló munkacserét. Másrészt az állam felelősségvállalása nem lehet technológia- és igénykövető, tehát el kell jöjjön a szubszidiaritás valós gyakorlattá válásának időszaka, akár (fel- és) elismerik ezt a hatalmat aktuálisan gyakorlók, akár nem. Az állam felelőssége – reálisan és megúszhatatlanul - a közszolgáltatások (mint olyan) működtetésén túl az egyének szintjén ott kezdődik, ahol az ő öngondoskodási lehetőségük véget ért. A reális közmegjegyzés, a fenntartható szociális rendszer alapvetően a szubszidiaritás alapelvén állhat, a szolidaritási elv és gyakorlat megőrzése mellett. Ezért az államok alapvető érdeke és feladata az öngondoskodási rendszerek támogatása, ösztönzése. Ha a társadalmak lemondanak a legfontosabb erejükről, a tagjaik öngondoskodási képességéről, akkor ez a potenciál az állami rendszereken keresztül csak igen magas költséggel, nagy társadalmi teherrel és (főleg) tökéletlenül kompenzálható. Az öngondoskodásnak az alábbi szintjei, elemei vannak: 

szervezett előtakarékosság (önkéntes és forprofit szervezetek, pénztárak,

biztosítások, támogatott egyéni előtakarékosság). 

egyéni előtakarékosság és vagyonfelhalmozás,



a kisközösségek, a család önellátó segítsége, mint elsődleges védvonal

(pénzügyi, és „szolgáltatási” értelemben egyaránt), A szervezett öngondoskodás tehát fontos, de tisztán kell látnunk azt is, hogy az öngondoskodás nem egyszerűsíthető előtakarékosságra, pénzügyi konstrukciókra, azaz nem lehet pénzen megváltani a jövőt. Ezért az előtakarékosság mellett szükség van a kisközösségek (elsődlegesen: családok) tevékenységalapú öngondoskodásának támogatására, illetve szolgáltatáscserén alapuló csoportok megteremtésére, megerősítésére is. Felborult demográfiai viszonyok mellett a probléma nem kezelhető, mert a tevékenységalapú öngondoskodás adekvát terepe elsődlegesen a család32, másodlagosan a karitász. A munka fogalmának megváltozása az új gondolkodásban kiemelt jelentőséget ad ennek: a jövőben a megközelítés alapja megváltozik: nem az a munka, amiért munkabért kapunk, hanem aminek közösségi haszna van. Kopp Mária közlése szerint a teljes finn népesség körében végzett vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az élettársi kapcsolatban élők másfélszer, az egyedülállók két és félszer nagyobb valószínűséggel halnak meg 64 éves korukig, mint a házasok. Közlése szerint a magyar vizsgálatok eredményei is azt mutatják, hogy a házas férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel érik meg a 69. életévüket, mint a magányosak. http://www.betegvagyok.hu/cikkek/a-magany-megbetegit 32

37

A szubszidiaritás fogalmának köztudatba vezetése és alapelvként való elfogadtatása mellett azonosan fontos a szolidaritás fogalmának rehabilitálása. Az elmúlt hatvan év a közgondolkodásban a szolidaritást a kényszerszolidaritásra, az állami újraelosztási rendszerek (társadalombiztosítás) szolidaritás elvű megszervezésére szimplifikálta, és elhitette velünk, hogy a járulékfizetéssel letudtuk a szolidaritási kötelezettségünket33. A szolidaritás nem ez, nem törvény által ránk rótt kötelesség, hanem a kisközösségek nem szoros-elszámolásalapú (hanem szükséglet-alapú) kölcsönös segítségnyújtása34. A másik tévhit: a szolidaritás az elit részéről nemcsak kötelesség, illetve jóérzés kérdése, hanem jól felfogott érdeke is a társadalmi béke megőrizhetősége, a járványügyi helyzet stabilizálhatósága érdekében35. Az egyéni életstratégiákat ennek megfelelően, egyre inkább a leírtak tudatában kell megtervezni. A közösséget (államot, társadalmat) csak végső „biztosítéknak” kell tekinteni, és a szubszidiaritás elvén a kisközösségek szolidaritásán (is) a személyre-szabott öngondoskodást kell előtérbe helyezni. Ezért az idősödésre való felkészülést (vö. egyéni idősödés-management36) már az iskolában el kell kezdeni, és a fiatal-középkor aktív részévé kell tenni. Ennek lényeges eleme a mobilitás-kényszer és a változásnak, mint alapkörnyezetnek a felismertetése. Ebben fontos eszköz az életfogytig tanulás evidenciaként kezelése és az idősek képzése és átképzése. 4. A hiányzó munkaképes korosztály pótlása (a munkaképesség fogalmi átalakítása, a munkában töltött évek kitolása, valamint aktív és tudatos, a nemzeti koherenciát nem felborító migrációpolitika) A demográfiai folyamatok – a biológiai törvényszerűségek miatt – csak hosszabb távon tudják korrigálni az eltartottsági rátát a munkaképes korosztály arányának javításával. Az ország fenntartható működéshez „addig is” szükség van a hiányzó munkaerő pótlására. Ennek két lehetséges módja: 

A munkaképesség fogalmi átalakítása, a foglakoztatás kibővítése.



A munkaerő pótlása.

A foglakoztatás kibővítése, a munkaképesség fogalmi átalakítása megkezdődött. Magyarország etekintetben komoly tartalékokkal rendelkezik. Bár a nyugdíjkorhatár nem – kirívóan – alacsony, igen magas a korhatár alatt nyugdíj jellegű ellátásban részesülők száma, Ehhez időnként a kötelező szombati vietnami műszak társult, ami végképp távolította a szolidaritás valós fogalmát. A szolidaritás intézményrendszere nem a bismarcki társadalombiztosítással jött létre: az archetípus a bányatárs-ládák rendszere, amely horizontális kockázatközösséget teremtett meg. Bismarck érdeme a szolidaritás társadalmi osztályok közötti kiterjesztése, azaz nemcsak bányász volt szolidáris a bányásszal, de a bányatulajdonos is kényszerszolidaritást vállalt a bányászokkal. 35 Bismarck epititon ornansa sem a „szociálisan hú de érzékeny”, vagy „jótét lélek”, hanem a „vaskancellár” volt. 36 Magyarországon Orsós Éva által meghonosított kifejezés. 33 34

38

magas a rokkantak száma, nem megfelelő a megváltozott munkaképességűek foglakoztatási lehetősége, viszont alacsony a nyugdíjas korúak (legális) munkavégzése. 2010 után az új kormány ezeken a területeken radikális, de a speciális élethelyzeteket nem kezelő (fő irányaiban szükséges és ezért helyeselhető, de megoldásaiban elítélendő) változásokba kezdett. Ezeket az elveket kell reális és humánus technikákkal életszerűvé tenni, és emelni kell az igen alacsony foglalkoztatottsági rátát. Ehhez – akár a gyermekesek, akár az megváltozott munkaképességűek és az idősek munkaerőpiacra vezetése érdekében – szükség van a távmunka, a rugalmas munkaidő és a részmunkaidős megoldások kiterjesztésére. Mindennek persze a feltétele a munkaerő-piaci kereslet, mert munkahelyek nélkül nem lehet az embereket visszavezetni a munkaerőpiacra. Már rövid távon az egyik legfontosabb társadalmi feladat a munkában töltött idő – és ennek részeként – a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Ennek persze előfeltétele a munkahelyteremtés, amit az idősek növekvő fogyasztása is támogathat. Ugyanakkor a kitolódó nyugdíjkorhatár egyre inkább egy új, háromsávos modellt támogat, amelyben egy (a mai nyugdíjkorhatárhoz képest fokozatosan növekvő életkorig) „kötelező” a munkavégzés (pontosabban nincs jogosultság öregségi ellátásra), és van egy sáv, ahol a munkavégzés és a nyugdíj melletti munkavégzés mind adó, mind foglalkoztatási szempontból is összefolyik, értelemszerűen (felbruttósítás után) adóztatva a nyugdíjakat. És van egy harmadik sáv, ahol a meghatározó jövedelem forrása már a nyugdíj, illetve az öngondoskodási rendszerek. Ez a harmadik sáv bizonyosan valahol 70 év felett lesz, de itt meg kell teremteni az egyéni döntés és mérlegelés lehetőségét, hiszen lehet, hogy ez nem életkor, hanem állapot/képesség függvénye. Mindehhez fel kell adni azt a tradicionális szemléletet, amely az ember életét három nagy (éles határvonallal elkülönített) szakaszra bontja: a tanulás évei, a munka évei, és a jól megérdemelt pihenés szakasza. Ennek vége. Ezek a határok összemosódnak és átalakulnak. Valahol 18 éves korunkig vélhetően később is „csak” tanulni fogunk, de utána a munka és a tanulás összefolyik. Egyrészt a tanulás költségei miatt egyre többen fognak a tanulás közben dolgozni, de ami a fontosabb: a változó környezethez való adaptálódás miatt általánossá válik az életfogytig tartó tanulás. Az élet utolsó szakaszában ugyanígy össze fog folyni a „munkával” és a „pihenéssel” töltött idő. Az életünk vége ehelyett aktív (munka + aktív kikapcsolódás) és inaktív (ápolási/ellátási igény) szakaszra fog tagozódni, és az aktív szakban a megélhetésünket (minőségi életünket) az előző életperiódus felhalmozása, a jogosultságszerzéssel megalapozott jövedelempótló ellátások (ma ezt nyugdíjnak hívjuk) és a csökkenő munkavégzés jövedelme együttesen biztosítja. Emellett (más kultúrában, 39

körülmények között) meg fog erősödni a klasszikus modellhez való visszatérés: az időskor tevékenysége („munkája”) a családgazdaságra koncentrál, és a család adja az időskorú biztonság egyik pillérét. A másik lehetőség a hiányzó munkaerő külső pótlása, a munkaerőimport. Elvben ebben is két lehetőség van: a vendégmunkások és a migráció. A vendégmunkás (elvben) az ideális megoldás: szorgosan dolgozik, nem követel, nem akar etnikai, vallási jogokat, és ha öreg vagy beteg lesz, hazamegy, törődjön vele tovább az az ország, ahol nem dolgozott, nem adózott. Ez a modell alapvetően a gazdag országokban működik, Magyarország sajnos nem az. A migráció politikailag forró krumpli, de a probléma megkerülése nem állítja meg a folyamatot37. Ezért a migrációs folyamatokkal szembe kell nézni, és lehetőség szerint úgy kanalizálni, hogy ez ne segítse enklávék és etnikai konfliktusok kialakulását. Ezért a közeljövőben elkerülhetetlen egy középtávú migrációs politika kialakítása. A migrációpolitika megítélése, kialakítása más jellegű tudást igényel, így ez a tanulmány – a terület fontosságának hangsúlyozása mellett – csupán annyit jegyez meg, hogy 

a rövid távú demográfiai és munkaerő-egyensúly enélkül nem javítható,



a migrációs folyamatok spontán is végbemennek, így szerencsésebb, ha ezek nem

véletlenszerűen, hanem a nemzeti érdekeknek megfelelően, tudatosan tervezetten történnek, 

a közép- és hosszú távú hatások miatt fontos a nemzeti koherencia szempontjainak

szem előtt tartása. 5. Medikális-biológiai eszközök: a termékenység elősegítésének kiemelt támogatása a kutatásokban és az orvosi eljárásokban. Az Orbán-kormány számos társadalompolitikai eszközzel (elsősorban az adórendszer és a kommunikáció formálásával38) törekszik a demográfiai folyamatok megfordítására. Ez dicsérendő, de a kormány a pénzügyi, társadalmi, intézményi eszközök fontossága mellett alulbecsüli a biomedikális eszközök, a reprodukciós medicina lehetőségeit. A reprodukciós medicina az egészséges utódlással foglalkozó tudományterület. Célja kettős:

A KSH 2011. január 26-i gyorsjelentése szerint a 2010. január–novemberi természetes fogyás 35 282 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 20 000 fővel csökkent. Eszerint a migrációs egyenleg az időszakban 15.000-es pozitív egyenleget mutat, ami igen jelentős hatású, hiszen ez a születésszám 18%-ának felel meg. A 2011. decemberi gyorsjelentés kevesebb, de még mindig közel 10 000-es pozitív migrációról beszél (33 290-es természetes fogyás és 24 000-es összes fogyás mellett). 38 http://haromkiralyfi.hu/ 37

40



a születendő gyermekek számának növelése (olyan párok, nők hozzásegítése a

gyermekvállaláshoz, akiknek erre előtte nem volt lehetősége), 

a születendő gyermekek egészségének garantálása, azaz a károsodással született

gyermekek számának csökkentése. A reprodukciós medicina jelentőségét az alábbi tények emelik ki: 

a gyermekvállalás az utóbbi tíz évben egyre idősebb korra tolódott ki, emiatt

általában nő a meddő párok aránya, mert az életkor előre-haladtával csökken a termékenység, 

az anya életkorával nő a veszélyeztetett terhességek, a sérült gyermekek száma,



magas a koraszülések aránya.

A születési szám növeléséhez nem elég a gyermekvállalási kedv: képesség is kell hozzá. Magyarországon alulbecsülik a meddőség szerepét a társadalmi reprodukcióban39. Ebben szerepet játszik, hogy a meddőség hagyományosan stigmatizáló társadalmi megítélése miatt a meddőségek jelentős része ma rejtett meddőség. A szakemberek véleménye szerint az az állítás tűnik mértékadónak, amely szerint a reprodukciós korban levő párok 20%-a valamilyen termékenységi problémával küzd, a 35 és 45 év közötti párok esetében ez az arány már 25% feletti. Elfogadva azt a feltételezést, hogy a meddőség a gyermeket vállalni kívánókat és a gyermeket nem akarókat azonos arányban sújtja, a 95.000-es évi születésszámot figyelembe véve a meddőség elvben évi 19.000 (azaz: tizenkilencezer) gyermek meg nem születéséért „felelős”. Tudnunk kell, hogy a női meddőségek a korszerű technológiák alkalmazásával közel 50%-ban kezelhetők, a férfi terméketlenség az esetek 80%-ban kezelhető. A korszerű kezelések adta lehetőségek azt jelentik, hogy a meddőség miatt meg nem született évi 19.000 gyermekből ma már a reprodukciós medicina korszerű eszközei képesek lennének évi 12-13.000 gyermek megszületését lehetővé tenni.40 Ma ez a lehetőség nincs megfelelően kihasználva. A mesterséges megtermékenyítés (IVF - in vitro fertilizáció) és az egyéb meddőségi kezelések évente ma még csak 2000-2500gyermek születéséhez járulnak hozzá. Ezért – beleszámítva a terápia elutasításának lehetőségét is – a területben rejlő elvi potenciál ismeretében óvatos becslések szerint is 68000-rel lehetne évente növelni a születendő gyermekek számát. És az IVF nem az egyetlen

Ezzel a kérdéskörrel többek között a Ciris Budapest-tel együttműködve az Egészségügyi Szakértői Műhely foglalkozott kutatási szinten 40 http://www.eszm.hu/index.php?menu=12&almenu=472&tipus=cikkek&menuszint=1; és http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/reprodukcios_medicina_nemzetstrategiai_jelentosege/167034/, 39

41

(inkább csak a végső) eszköz a gyermektelen párok esetében. A cél nem a képesség lombikkal való pótlása, hanem a helyreállítása, azaz a meddőség megelőzése és kezelése. Ezért meg kell hirdetni az „Egészséges és Tudatos Utódlás Programját” amely egyaránt szolgálja az utódlásra való felkészülést, a születések számának növelését és a születendő gyermekek egészségi kockázatának csökkentését, ideértve a koraszülés megelőzését is. Összegzés A demográfiai trendek (elöregedés és lakosságszám csökkenés) fokozott kihívások elé állítják Európát. Az ismert forgatókönyvek ellentmondásosak: a kutatók/elemzők inkább vészharang pártiak, de megjelentek azok a hangok is, amelyek egy megváltozott világban ezt természetes megatrendnek, és nem katasztrófahelyzetnek tekintik. Abban azért a legtöbben egyetértenek,

hogy

beavatkozás,

személet/modellváltás

nélkül

valóban

a

negatív

forgatókönyvek diadalmaskodnak. Annak, hogy ez ne így legyen, előfeltétele a negatív demográfiai trendek megfordítása. Ennek kell alárendelni minden egyéb közpolitikai célt, intézkedést, mert különben nem csupán a hagyományos európai értékrend és modell, a XX. század szociális vívmányai kerülnek veszélybe, de a társadalom alapműködése, a régió békéje is veszélybe kerül. A nagy kérdés, hogy a technológiai fejlődés indukálta gazdasági növekedés kompenzálja-e a demográfiai – kulturális okok miatt bekövetkező deficitet, vagy a célok, a „modell” korrigálására is szükség van egy értékrend-váltás kapcsán. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a demográfiai trendek megfordítása önmagában nem elég – márcsak azért sem, mert a kedvező demográfiai trend kezdetben rontja, és nem javítja az eltartottsági rátát – ezért szemlélet- és modellváltásra, a munka fogalmának és szerepének átértékelésére is szükség van. A kérdés csupán a mérték és az ütem, és főleg: mekkora traumák veszteségek árán következik be mindez. Európa az elmúlt évtizedek legmélyebb és legátfogóbb válságát éli át, és óriási hiba ezt pénzügyi

válságként

kezelni,

a

profithajhász

bankok

és szekértolóik,

nemzetközi

összeesküvések nyakába varrni. A válság mögött ma a „szintentartó/bővített” túlfogyasztás áll, ami állami szinten a jóléti rendszerek finanszírozhatatlanságában jelentkezik. Ez – a válságokon keresztül, de anélkül is – durva szociális és politikai feszültségeket okoz, és mindennek a legvégső oka az „ember-fedezet” hiánya, a demográfiai torzulás. A pozitív forgatókönyv szerint a technológiai fejlődés kompenzálja a munkaképes korosztály demográfiai hiányát. Ennek megvan a realitása, de ez a munka fogalmának, a 42

munka világának az átalakítását igényli. Munkára elsősorban a szolgáltatási szektorban lesz szükség, de a humán szférában (szociális gondoskodás, oktatás, személyreszabott gondoskodás, információszolgáltatás stb.) fel fog értékelődni az önkéntesség, laikus /civil segítés, piaci mechanizmusokat kikapcsoló szolgáltatáscsere. (Ezt hívták régen segítésnek, odafigyelésnek, kalákának). Ezért nem reális annak a modellnek a kizárólagossága, amelyek a megélhetés forrásául (szinte) kizárólag a munkajövedelem és azok származtatott jövedelmeit (munkabér,

nyugdíj,

Felértékelődnek

a

előzete4s Feltétel

foglalkoztatáshoz

Nélküli

kötött

Alapjövedelem

segély/támogatás)

jellegű

megoldások,

tekinti. amelyek

megalapozzák ezt a szemléleti váltást. Ahhoz, hogy a helyzet középtávon normalizálódjon, és az addig eltelő idő is komoly károsodások nélkül legyen túlélhető, a probléma tudatosodása után egy olyan komplex programra van szükség, amelynek fő elemei a következők: 

A gyermekvállalási kedv növelése, a reprodukciós ráta emelése;



Szemléletváltás: az adaptív folyamatok támogatása, a globális és egyéni idősödés-

management támogatása, ideértve a civil és laikus önsegítés támogatását is; 

A hiányzó munkaképes korosztály pótlása (a munkaképesség fogalmi

átalakítása, a munkában töltött évek felső korhatárának jelentős kitolása, valamint aktív és tudatos, a nemzeti koherenciát nem felborító migrációpolitika); 

Medikális-biológiai

eszközök:

termékenység

a

elősegítésének

kiemelt

támogatása a kutatásokban és az orvosi eljárásokban. Mindennek előfeltétele, hogy a társadalom megértse, mi több, elfogadja, hogy: –

összhangba kell hozni a jóléti rendszerekkel kapcsolatos elvárásokat, és

–

az ezért vállalt egyéni és közösségi áldozatokat.

A gazdasági fedezet nélküli elvárások és ígéretek nem hoznak sem társadalmi békét, sem fejlődést. A jövőben ezért a gazdasági fejődés és a közösségi fejlődés (kisközösségek működése, közszolgáltatások működése, hozzáférése) új egyensúlyát kell megtalálni. Gazdasági növekedésteljesítmény nélkül nincs fenntarthatóság. Kis túlzással – és a végeredmény szempontjából – mindegy, hogy milyen nyugdíjrendszer van egy országban – állami vagy magán, járulék- vagy váromány-fedezetű –, a lényeg az, hogy a jövőnek van-e gazdasági fedezete. Ha ez megvan, akkor működhet az állami gondoskodás, és lehet hatékony az előtakarékosság is. Ha meg nincs gazdasági fedezet, nem működik a gazdaság, akkor mindegy, hogy az állam képtelen teljesíteni a kötelezettségeit, vagy az előtakarékosság váromány-fedezete füstölt el. A gazdaságfedezet csak előfeltétel, mert az igazi kérdés az 43

idősödésből származó szociális – mentális - egészségügyi igények kielégíthetősége, aminek megteremtéséhez új kereteket kell találni, mert a hagyományos állami újra-elosztási – közszolgáltatási rendszerek – mint kizárólagos megoldások – egyre alkalmatlanabbá válnak. Mára már az is nyilvánvaló, hogy a kizárólag gazdasági növekedésre optimalizált társadalmi rezsim olyan közösségi károkat okoz a szociális rendszerek, a közszolgáltatások leépítésével, ami kizárja a tényleges és tartós gazdasági növekedést.41 A demográfiai folyamatok megfordítása – és a jóléti rendszerek adaptálása a kialakult helyzethez – valóban sorskérdés. A fenntartható fejlődés ma már felértékelődő érték, de ez korántsem környezeti kérdés, legalábbis Európában bizonyosan nem. Számunkra a demográfiai és technológiai trendek mellett a jóléti rendszerek átalakításának kihívása a fenntarthatóság igazi kérdése, amihez a fent leírt értékrend változásra van szükség. Ennek alapja a problémák tudatosításán alapuló közmegegyezés, és ez teheti – ha nem is sikeressé, de – elfogadottá az intézményrendszer szükségszerű átalakítását és a szerzett jogok felülvizsgálatát. Mindez bizonyosan nem megy konfliktusok nélkül. De az értelmes kormányzás inkább vállalja a társadalmi érés és megértés folyamata kapcsán rendszeresen jelentkező kisebb, de sorozatos konfliktusokat, mint a megszorítások szükségességének tagadásából fakadó robbanásveszélyt. Ehhez a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő és felzárkóztató állam kialakítására van szükség, amelynek fontos eleme az öngondoskodás. Az öngondoskodás ugyanakkor

nem

egyszerűsíthető

pénzügyi

előtakarékosságra,

pénzügyi

transzfer

mechanizmusokra: kisközösségekre, szolidaritásra és személyes közreműködésre van szükség a fenntartható modellhez. A közösségi érzés, a nemzettudat erősítése fontos eleme a jövőképnek, de az az állam, amelyikben a nemzet fogalma nem hasonló identitású kisközösségekből, hanem kizárólag alattvalókból építkezik, bizonyosan sérülékeny. Az állam szerepe és felelőssége vitathatatlan, és jelentős marad a jövőben is, de a korszerű államnak jobban kell építenie a kisközösségek, a családok öngondoskodására, mert az állam saját ellátórendszerein keresztül csak sokkal drágábban, rosszabb hatásfokkal tudja pótolni a primer közösségek öngondoskodási, önellátási funkcióit. Ehhez az értékrend-váltáshoz, új gondolkodáshoz nem könnyű eljutni, de reménykedjünk abban, hogy még a súlyos, visszafordíthatatlan károsodások előtt sikerül. Ennek első lépcsője, hogy felismerjük, hogy a XXI. század egyik legfontosabb értéke az önkorlátozás.

Lásd még Freund Tamás szép példabeszédét a vérszívó denevérekről, ahol az önzés génje szelekciós hátrány, az együttműködésé (a „szolidaritásé”) pedig szelekciós előny. 41

44

IRODALOM Bruck H, Dworschak B. (2006): Ageing and Work in Europe - Strategies at company level and public policies in selected European countries. The „Demographic Change: Public Relations and Marketing Strategy” project, Stuttgart. Cseres-Gergely Zs. (2007): Active ageing strategies to strengthen social inclusion – a peer review comment paper: http://www.peer-review-social-inclusion.net/peer-reviews/2007/active-ageing-strategiesto-strengthen-social-inclusion Európa konzultációt kezdeményez az idősek önállóbb életvitelét szolgáló IKT-megoldásokról http://einclusion.hu/2010-06-03/eurpa-konzultcit-kezdemnyez-az-idosek-nllbb-letviteltszolgl-ikt-megoldsokrl/ (2010) Fekete Gy. Véreim, magyar kannibálok! Vádirat a jövő megrablásáról. http://nepesedes.hu/drupal/node/67 Hablicsek L. (2008): Current and future demographic developments. In: Gál R.I., Ichiro I, Széman Zs. (2008, eds.): Assessing intergenerational equity: an interdisciplinary study of aging and pension reform in Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest. Hablicsek L, Tóth LP. (2000): Népesedés és Népességpolitika-tanulmányok: A nemzetközi vándorlás szerepe a magyarországi népességszám megőrzésében 1999-2050 között. Demográfia 43: Hanák P, Kiss N, Kovácsházy T, Pataki B, Salamon M, Seres Cs, Tóth Cs, Varga J. (2011): System

Architecture

for

Home

Health

and

Patient

Activity

Monitoring.

In: 5th European Conference of the International Federation for Medical and Biological Engineering: IFMBE Proceedings Vol. 37. pp. 945-948. Springer Kiadó, Budapest. (ISBN: 978-3-642-23507-8) Kopp M. (Szerk. 2008): Magyar lelkiállapot 2008. Esélyerősítés és életminőség a mai magyar társadalomban. Semmelweis Kiadó, Budapest. Kopp M, Skrabski Á. (2006): A támogató család, mint a pozitív életminőség alapja. In: Kopp M, Kovács M (szerk.): A Magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó, Budapest. pp. 220-232. Kopp M, Skrabski Á. (2006): Gyermekvállalás és életminőség. In: Kopp M, Kovács M (szerk.): A Magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó, Budapest. pp. 253-262.

45

Kopp M. (2007): A család boldogságunk alapja. http://csaladhalo.hu/cikk/boldogsag/kopp-maria-csalad-boldogsagunk-alapja Koskinen, S, Joutsenniemi K, Martelin T, Martikainen P. (2007): Mortality differences according to living arrangements. Int. J. Epidemiology 36: 1255-1264 Holt-Lunstad J, Smith TB, Layton JB. (2010): Social relationships and mortality risk: a meta analytic review. PLOS Medicine, 7,7,1-19, www.plosmedicine.org Orbán G, Palotai D. (2006): Kihívások előtt a magyar nyugdíjrendszer. MNB tanulmányok 55. Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Nyugdíjelemzési és Statisztikai Főosztály (2004): Nyugdíjazási

életkorok

az

1997-2002

közötti

öregségi-

és

öregségi

jellegű

nyugdíjazásoknál, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Budapest. KSH évkönyvek és időszakos kiadványok. (www.ksh.hu) Németh Gy. (2010): Hogyan nézne ki az ideális nyugdíjrendszer http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/hogyannezne-ki-az-idealis-nyugdijrendszer-nemeth-gyorgy-irasa Results

of

the

second

nationwide

2010

survey

on

gross

national

happiness

http://www.grossnationalhappiness.com/ Sandel MJ.(2012): Mi igazságos... és mi nem? Corvina Kiadó, Budapest. Scharle Á. (2007): A tényekre alapuló szakpolitika működése egy foglalkoztatást ösztönző program példáján. Munkaerő-piaci Tükör 2007. MTA KTI, Budapest. Schirrmacher F. A Matuzsálem-összeesküvés. Scolar Kiadó, Budapest. (ISBN: 978-963-953485-8) Simonovits A. (2007): Keresetbevallás, megtakarítás és öregségi nyugdíj: egy minimális modellcsalád. MTA, Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. http://econ.core.hu/file/download//simonovits.pdf Internetes hivatkozás: A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012. KSH (2013) http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/mezoszerepe12.pdf

dr. Kincses Gyula GyEMSZI, központi rendelkezési állomány

46

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

Őszülő társadalmak: Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás dr. Semsei Imre

Összefoglalás Magyarország - mint a többi európai ország - őszülő (elöregedő) társadalom, annak összes ismérvével és következményeivel együtt. Egyre nagyobb számban vannak idős emberek az országban, sőt arányuk is folyamatosan növekszik. A társadalom szerkezetének torzulása következtében az aktív keresők és az eltartottak aránya is egyre romlik. Emellett egyre több beteg idős ember van, s az idősek között növekszik a nők aránya. Mindezek következtében egyre nagyobb társadalmi gondok és feszültségek keletkeznek a munkamegosztásban, a társadalmi szerepvállalásban, de a nyugdíjak, az egészségügyi és szociális ellátások területén is. A fentiek megoldására az európai társadalmak megoldási stratégiákat és programokat dolgoznak ki, mint például a Fehér Könyv vagy Magyarországon az Idősügyi Nemzeti Stratégia. Az Európai Unió 2012-es éve az „Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás” mottójával szeretné elérni, hogy Európa 2020-ra „idősbarát Európává” váljon. A tennivalók sürgetőek, a megoldások fényei viszont még mindig nem látszanak az alagút végén. Pedig lennének megoldások. Erről szól ez a közlemény is.

Abstract Graying Societies: Active Aging – Solidarity between Generations. Hungary, among other European nations, is a graying (aging) society characterized by all the symptoms and consequences of such societies. There are more and more aged people and even the ratio of the elderly is constantly increasing. Because of the deformation of the structure of the society the ratio between active and inactive people has been decreasing. 47

Besides, there are more and more ill old people, not to mention that the ratio of women increasing between the elderly. Therefore, we encounter more and more serious problems and tensions in our societies regarding share of work, roles in the society, moreover, concerning pensions, health and social care as well. In order to solve these problems the European societies have been developing strategies and programs e.g. the White Book or in Hungary the National Strategy of Aging Matters. The European Year 2012 with the motto: ‘Active Ageing – Solidarity between Generations’ would like to help reach an ‘age-friendly Europe’ by the year of 2020. The problems are pressing; nevertheless, we can hardly see ‘the light at the end of the tunnel’. Nevertheless, solutions exist. This article is about a couple of these solutions as well. Key words: aging societies, active aging, solidarity between generations.

“A lejtőn lefelé menet legalább olyan munkás, mint a felfelé kapaszkodás, bár nem mindig olyan élvezetes” SI A világon sok minden öregszik, ahogyan az ember vagy például a gumi is, s időnként akár egy társadalom is elöregedhet. Sokan ismerik az emberi öregedés jellemzőit, de kevesen tudják, mi is az, mikor egy társadalom öregszik el. Jól tudjuk, hogy az ember, miután megöregszik, öregkorában bizony nem mindig kellemes változásokkal szembesül. Ehhez hasonlóan a társadalom elöregedése is negatív tendenciákat vetít elő. S ma már nem farkast kiáltunk…

ŐSZÜLŐ TÁRSADALMAK A társadalom elöregedéséről Egy társadalom akkor fenntartható, ha szerkezete közelít egy ideális piramis szerkezethez (1. ábra). Ekkor többen születnek, mint az előtte született gyermekek, akik többen vannak, mint előttük a fiatalok, akik többen vannak, mint a felnőttek, akik többen vannak, mint az idősek, akik szintén nagyobb számban találhatók az aggoknál (mellesleg a férfiak száma mindig közel megegyező a nőkével, minden korosztályban). Így biztosítható a társadalom folyamatos fejlődése, fenntarthatósága. 48

1. ábra. Egy társadalom ideális szerkezete. Mit látunk azonban az utóbbi néhány évtizedben Európa-szerte, köztük hazánkban is? Egyre nagyobb számban vannak ezekben a társadalmakban idős emberek. Az időszámítástól egészen a 19. századig az emberek átlagéletkora valahol 30-35 év körül mozgott. Az elmúlt 200 évben azonban megduplázódott, ma már ez 75-85 év körül van az európai országokban (köztük Magyarországon is). Nem csoda tehát, ha azt észleljük, hogy nőtt az idős emberek száma, hiszen egyre tovább élnek az emberek, s így megérik az idős kort is. Azonban nem csak számszerű növekedés tapasztalható, hanem aránybeli eltolódások is. Nő az idős emberek aránya is egy társadalmon belül. Nem volna tehát semmi probléma az idősek számának növekedésével, ha nem kísérné ezt a társadalom szerkezetének torzulása, például a születések számának visszaesése miatt. Azonban, mint ahogyan azt a 2. ábrán is látjuk, a kezdetben még ideális szerkezet a 19. század végén (A) már torzul az 1930-as évekre (B).

A

B

C

D

2. ábra. A társadalmi szerkezet változása az elmúlt évszázadban. A = XX. századelő; B = 1930; C = 1960; D = 1990. Itt megfigyelhetjük az első világháború okozta „sebhelyet” (nyíl), míg a C ábránál már látjuk, hogy a „Ratkó-korszak” kicsit visszafordította az előtte megjelent születás-szám visszaesést. 49

A mai magyar társadalom helyzetét jól mutatja az utolsó (D) ábrarész, ahol is látjuk, hogy a Ratkó-korszak után folyamatosan visszaesett a születésszám, s a mai magyar állapotok távolról sem hasonlítanak az ideálishoz. Ez már egy elöregedő (sőt elöregedett) társadalom szerkezetét mutatja. Egyre kevesebb eltartóra egyre több eltartott jut. Amint a 3. ábrán is látható, az idősek arányának emelkedésével párhuzamosan a fiatalok arányának csökkenését észleljük. Így lesz egyre kevesebb azok száma, akik aktívak és keresnek, s egyre nagyobb azok száma, akik már nem keresőképesek és „eltartásra” szorulnak.

3. ábra. Aránybeli változások különböző korosztályoknál. Egyre több beteg idős ember van. S ha mindez nem volna elég, további gondok is adódnak – kicsit paradox módon pozitív változások következményeként. Míg az elmúlt évszázad elején a legnagyobb számban az emberek fertőző betegségben és tüdőgyulladásban haltak meg, addig ma a magyar lakosság több mint fele szív és érrendszeri bajai miatt hal meg. A halandóság alapirányzatának ilyetén megváltozásának a vonzata az, hogy míg a múlt évszázad elején a betegek vagy meggyógyultak, vagy meghaltak, manapság a kardiovaszkuláris betegek akár évtizedekig is élhetnek. Az idős emberek döntő többsége a női nemhez tartozik. Ha megfigyeljük a nemek közötti különbségeket, akkor azt látjuk, hogy a nők átlagéletkora mintegy 10 évvel magasabb a férfiakénál. Ahogy haladunk előre a korban, egyre nagyobb

50

arányban lesznek a hölgyek, s értelemszerűen a férfiaké csökken. Ez azt jelenti, hogy a családok férfi tagja már nem él a nejével, de az egyedül még tovább él. A következmények Amint azt sejteni lehet, mindezen társadalmi változások következményekkel járnak. De melyek is ezek? Egyre nagyobb társadalmi feszültségek keletkeznek. Sajnos, az elmúlt időszak „piramis - játék” típusú nyugdíjrendszere nem teszi lehetővé, hogy a kevesebb kereső által termelt kevesebb bevételek finanszírozzák az egyre növekvő számú eltartottat. Ideális szerkezetű társadalom esetén ez nem gond, hiszen egyre többen lesznek a keresők, s a náluk kevesebb eltartottat minden gond nélkül el is tartják. A megváltozott szerkezetben azonban csak akkor működne a rendszer, ha mindenki saját nyugdíját megteremtette volna már meg előzőleg. S mint jól tudjuk, nem ez a helyzet. A bevételek csökkenése nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel. Így nem csoda, hogy fokozatosan csökkennek a nyugdíjak (először csak a 13. havit kézbesítették a tárgyhóban… majd már csökkentésről kellett dönteni). Ez eladdig vezet, hogy összeomlik a nyugdíjrendszer. Kiváltképp, ha megjelenik a Ratkó-korszak nemzedéke, s tartja a kezét jól megérdemelt nyugdíjáért. Gondok jelentkeznek a nyugdíjellátásban. Mivel egyre több a beteg idős ember, egyértelmű, hogy a betegellátás terén is gondok jelentkeznek. Ha figyelembe veszünk olyan tényeket, miszerint az idősek gyógyszerigénye 10-szer nagyobb a felnőtt korosztályénál, s hogy kórházi ellátásuk gyakorisága meghaladja a felnőttek 12-szeresét, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a mai magyar egészségügy tulajdonképpen idős-egészségügy. Nem csoda tehát, hogy omladozik az egykor jobb napokat látott hazai egészségügy. Gondok jelentkeznek az egészségügyi ellátásban. A társadalom gondjainak növekedésével párhuzamosan (a rendszerváltás által még egy lapáttal rátéve) az állam egyre jobban próbál kihúzódni „kötelezettségei” alól. Ez megnyilvánul a szociális ellátások megnyirbálásában is. Noha nem több mint 2-4%-át látja el az állam központilag az összes nyugdíjas korúnak, manapság már ez is túl nagy teher a 51

társadalom számára, de folyamatosan csökken az egyéb szociális ellátásra rendelkezésre álló lehetőség is. A szocializmus nyíltan deklarált ellátó funkciója egyre jobban a svéd modell felől az amerikai felé tendál; azaz az állam helyett mindenkinek magának kellene gondoskodnia önmagáról. Lehet „kicselezni” a kötelezettségvállalást (pl. az időskorú szülőket ezentúl törvényileg köteles ellátni gyermeke), de ettől a gondok nem fognak megoldódni, csak az állam rázza ki nyakából a terheket. Gondok jelentkeznek a szociális ellátások terén. Az Európai Unió - látván a kialakult helyzetet – megpróbál valamilyen formában ellene hatni a tendenciáknak. A később részletezendő megoldási stratégiák közül az idősebb nemzedék foglalkoztatását próbálja meg megnyújtani „ajánlások” révén. Ehhez tartozik az is, hogy Magyarországnak folyamatosan emelnie kell az 50 év felettiek foglalkoztatási rátáját. A már amúgy is eldurvult helyzetre (magas és emelkedő a munkanélküliség) még ilyen „okos” intézkedések is rásegítenek. Az EU döntéshozóinak vajmi kevés fogalma van az Unió heterogenitásáról; azaz arról, hogy igencsak más-más gondok foglalkoztatják az egyes államokat, ha már csak a gyorsan haladók és a „kevésbé iszkoló” államokat is hasonlítjuk össze, s ezzel párhuzamosan a megoldási stratégiák is eltérőek lehetnek. A fiatalok vs. idősek foglalkoztatása kérdése kapcsán egyre jobban erősödnek az „ageizmus” hangjai, azaz: Gondok jelentkeznek a munkamegosztás terén. Néhány - de nem az összes - következményét megemlítettem fent a társadalmi elöregedésből fakadó problémáknak. Emellett számos másikat is lehetne említeni, esetlegesen kisebb horderővel. Azonban már a fent említettek megoldása is meglehetősen nehéz feladat elé állítja az elöregedő társadalmakat (köztük a magyart is). VAN-E MEGOLDÁS? Ha az ember látja, hogy gond van, mindig megoldást keres annak elhárítására. Így van ez az ember öregedésével, de a társadalom elöregedése kapcsán is. Igen sürgető (lenne) a gondjaink megoldása, hiszen a társadalmi elöregedés nem most kezdődött (jó évtizedekkel előbb), s tudjuk, minél hamarabb találunk megoldásokat, annál kevésbé szenvedjük meg a következményeket. Amennyiben nem teszünk semmit a társadalom elöregedéséből fakadó gondjaink orvoslására, sok más tényezőhöz hasonlóan (pl. háborúk, járványok, stb.) ez is elvezethet a nemzetromlás, sőt -elfogyás víziójához. Ha ugyanis nem teszünk semmit, 52

automatikusan a nulla (taigetoszi) megoldás lép életbe; azaz, a társadalom (s főleg az idősek) magára marad(nak) „hadd hulljon a férgese” következményekkel. Ez ugyan meglehetősen cinikus megoldás, de jól jellemzi a mai magyar valóságot. Az Európai Unió többi országa már jóval ezelőtt realizálta az eseményeket. Hathatósan nem tett ugyan ellene, de igen sok „stratégiát”, (fehér) könyvet (Fehér könyv, 2012; IH 1), programot (IH4) gyártott, szervezeteket hozott létre, hogyan kellene megoldani a gondokat (emellett jobb anyagi lehetőségeik révén többet is tehettek a gondok orvoslására). Mindezek azonban nem oldották meg teljes mértékben az államok gondjait, ahogy Magyarországét sem, hiszen bár nálunk létezik egy Idősügyi Nemzeti Stratégia (INS, 2009), van Idősügyi Tanács is és egyéb tervek és programok, de minden annyit ér, mint ami belőle megvalósul. Anélkül, hogy tudományos igényességgel analizálnánk ezen programok és szervezetek munkáját, teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy mindezek csak írott malasztok maradtak, illetve a felállított szervezetek nem felelnek meg funkcióiknak. Nem csoda ez, ha látjuk, hogy a terveknek nincs cselekvési programjuk, azaz a terveket nem követik tényleges tettek. S akkor még azt sem említettük, hogy ezen „stratégiák” enyhén szólva sem teljesek, illetve rosszul határozták meg a problémák és megoldások fontossági sorrendjét. S így ilyenkor még a krónikus pénzhiányra sem lehetne hivatkozni… Van-e tehát megoldás, s hogyan kellene hozzáfogni? Mi is a legfontosabb ahhoz, hogy egy ember - vagy a belőlük szerveződött társadalom - el tudja látni a funkcióit? Az elsődleges feltétel, hogy egészséges legyen. Erről sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni, természetes alapállapotnak vesszük. Mindez csak akkor válik fontossá, ha baj van az egészséggel. S ez az, ami a mai idős korosztályt jellemzi, azaz igen sokan szenvednek különböző (krónikus) betegségben (Székács és mtsai, 2011). Így sem a társadalom számára nem lesznek hasznosak (pl. önkéntesség, saját családjuk segítése, stb.), s saját jól megérdemelt nyugállományukat sem tudják (maradéktalanul) élvezni. Ha a jelenséget azonosítottuk, könnyebb a megoldást megtalálni. Az elsődleges megoldás tehát az emberek egészségének megőrzése, illetve betegségük esetén egészségük visszaállítása. Milyen megoldások vezethetnek ide?

53

A kormányzati közgondolkodásban természetesen az egészségügy helyzetének javítása tűnik megoldásnak (noha mind a mai napig nem realizálták, hogy az egészségügy az idősek egészségügye). Pumpáljunk még több pénzt az egészségügybe - vagy rosszabb idők esetén próbáljuk fenntartani az előbbi állapotokat. S látják, hogy ez nem megy. Nem, hogy az előtte levő állapotokat nem tudják fenntartani, de fokozatosan romlik a szolgáltatás (még ugyanannyi, vagy esetleg több pénz esetén is). Egyenes következménye ez annak, hogy egyre több beteg idős ember van, akit el kell(ene) látni. Ilyenkor – néha – felmerül, hogy a helyzet további romlását (vagy a későbbi javulását) a megelőzéssel lehetne segíteni (Semsei, 2011; Székács és mtsai, 2011). Ezt ugyan – elvileg – mindenki tudja, de a gyakorlatban nem valósul meg. Vannak ugyan szűrőprogramjaink (lásd pl. a tüdőszűrést, mellyel vissza lehetett szorítani a TBC-t, melyről a múlt század eleji Magyarország elhíresült; vagy a mellrákszűrést, mely révén az európai átlaghoz közelítünk az esetleges más vonatkozásban meglévő néhány száz százalékos rosszabbi állapottól eltérően). Nincsenek azonban szűrőprogramjaink, az időseket legjobban érintő szív- és érrendszeri problémák szűrésére. Pedig ma Magyarországon ez a népbetegség, mint hajdan volt a TBC. Egy jó prevenciós program sokat segíthetne a bajok orvoslásában. Hogy nem most hatna, majd csak egy-két (néhány) évtized elteltével jelentkeznének az eredmények? Igen, a prevenció sajátossága már csak esetenként ilyen. Nem lehet (sajnos) a néhány éves kormányzati programokban „lobogtatni”, hogy milyen sikereket értek el ezen a területen. Ezért tehát nem is csinálják… Pedig közgazdaságilag is bizonyított, hogy a prevenció még olcsóbb is, mint a már jelentkező betegségek kezelése (és akkor még nem beszéltünk egyéb járulékos hatásokról, mint a munkából való kiesés, stb.). Kellene tehát egy jól működő program a szív és érrendszeri betegségek szűrésére, prevenciójára. S ha további „eretnekségeket” akarunk említeni, megjegyezhetnénk azt is, hogy még a prevenciónál is lenne egy fontosabb megoldási lehetőség: s ez az ismeretek terjesztése (Semsei, 2011). Néha egy két hozzáértő megemlíti, hogy ha a gerontológia eredményeit (Mi is az? Ha a balneológia a bálnákról szól, akkor a gerontológia miről is? – kérdeznék az „illetékesek”…) sikerülne a gyakorlatba átültetni, akkor (szinte instant módon) az átlagéletkort akár 1-2 évtizeddel is meg lehetne hosszabbítani (ami természetesen együtt járna egy jobb egészségi állapottal is). S ez még a prevenciónál is költséghatékonyabb lehetne. A legfontosabb azonban a gerontológiával és egészségmegőrzéssel kapcsolatos információk terjesztése lenne. 54

Ha megnézzük tehát e rendelkezésünkre álló lehetőségeket, az egészség megőrzésére, illetve visszaállítására, akkor (fontossági sorrendben) a következőket kapnánk: 1. Ismeretterjesztés, oktatás 2. Prevenció 3. Gyógyítás-ápolás 4. Rehabilitáció. Mire gondolunk, mikor az ismeretek terjesztésének fontosságára gondolunk az egészség megőrzésének, illetve visszaállításának kérdésében? Anélkül, hogy teljesség igényével beszélnék erről (a nyilvánvaló terjedelmi korlátokra tekintettel), néhány vonatkozását megemlíteném (Semsei, 2011). Nézzük először is a gerontológiát (mely az emberi – testi, lelki – és társadalmi öregedés folyamatát tanulmányozza). A mennyiben az öregedéssel kapcsolatos tények leírása rendelkezésünkre áll, az esetleges megoldásokkal egyetemben, akkor nyilvánvaló ezen ismeretek terjesztésének fontossága (Semsei, 2010; Zöllei és mtsai, 2011). Még a gyermekek számára is fontos lenne (ami elsőre nem tűnik egyértelműnek), hiszen ők azok, akik a legtöbbet tehetik egészségük megőrzéséért (nyilvánvalóan minden korosztály tehet, de a korral előrehaladóan egyre szűkülnek a lehetőségek). S azt is meg kell tanulniuk, hogy „ha szerencséjük lesz, ők is megöregednek” (lásd még pedagógia – gyermeknevelés). Ha más eredménnyel nem is, de azzal járna, hogy az ageizmus (egyes társadalmi rétegek, csoportok negatív attitűdjei és ezek megnyilvánulásai az idősekkel szemben) mérséklődne, s a generációk közötti szolidaritás megvalósulna, már így is igen nagy eredménynek tekinthetnénk a gyermekkori gerontológiai ismeretek terjesztését. S ha a gyermek nem tesz egészségének fenntartásáért, felnőttként sem fog, s idősként pedig beteg lesz. A felnőttek ismereteinek gyarapítása (andragógia) is igen fontos, hiszen még mindig vannak lehetőségeik egészségük megőrzésére, egyes folyamatok meggátlására (esetenként visszafordítására) is (Jászberényi, 2011). Ehhez hozzátehetnénk az egész életen át tanulás fontosságát (Life Long Learning), mely nem csak az ismeretszerzés fontosságában nyilvánul meg (pl. a felnőttkori munkavégzés ismereteinek birtoklására a munka megtartásáért), de aki egész életében tanul, szellemi funkcióit is könnyebben megőrzi. Kevesebb demens (Alzheimeres) ember – kevesebb költség, több haszon. Meg kell még említeni azt is, hogy míg a fiatalok esetében az állam gondoskodik róla, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, a 55

munkamegosztásba (lásd oktatás), addig a felnőttek kezét elengedi, mikor már nincs rá szüksége („a mór megtette kötelességét – a mór mehet…”). Fontos lenne azonban felkészíteni a nyugdíj előtti generációt, hogy mire számítson nyugdíjba vonulásakor, s a jelentkező problémákra milyen megoldásokat találhat. Ezzel (is) igen nagymértékben lehetne a „leendő idősek” egészségi és szociális helyzetén javítani. Emellett a harmadik korosztály ismeretszerzése (gerontagógia) is pozitív hozadékú (Jászberényi, 2011; Dobos és Szalkai, 2011). Még akkor is, ha egyes prevenciós formák (az elsődleges és esetenként a másodlagos) már korlátozottabb hatásúak lehetnek, de ha az idős ember csak azt tanulná meg, hogy függésének mértéként hogyan tudná a lehető legkisebbre csökkenteni, már mindenki jól járna (pl. hogyan menedzselhetem magamat esetleges betegségem esetén, hogy ne szoruljak, vagy minél kevésbé szoruljak másokra). Emellett azonban a megelőzés még mindig igen nagy jelentőségű lehetne. Ha az idős ember például azzal tisztában lenne, hogy egy adott kor felett tilos elesni, akkor kb. 15%-uk nem halna bele egy banális csonttörésbe. S a példák szinte vég nélküliek. Az időskor egyéb ismeretszerzése is jelentős, hiszen akár reguláris, vagy irreguláris képzés keretén belüli ismeretek elsajátítása is része az idősek életminőségének fenntartásában, javításában (pl. ha az idős ember is megtanul számítógépet használni). S hogyan is állunk ma a gerontológia oktatásával és ismeretterjesztésével? A helyzet bizony távolról sem mondható megoldottnak - magyarul: nagyon rosszul (Semsei, 2012). Sporadikusan és esetenként ad hoc jelleggel folyik ilyen oktatás a hazai intézményekben (szinte egy kézen meg lehet számolni, hol). A legelőrehaladottabb (egyedüli komplexitással) a gerontológia oktatása a Debreceni Egyetemen, annak Egészségügyi Karán:  Felsőfokú szakképzés (előkészületben)  BSc:  Szociális munka (nappali & levelező)  Egészségügyi képzés (n & l)  Gyógytornász (magyarul és angolul; Népegészségügyi Kar)  MSc:  Szociális munka (n & l)  Egészségügyi képzés (n & l)  Gerontológia MSc szak (előkészületben) 56

 Posztgraduális oktatás (PhD)  Általános Orvoskar – oktatás  Egészségügyi Kar – PhD fokozat  Posztgraduális képzés (Szakirányú továbbképzés)  Alkalmazott szociális gerontológia  Alkalmazott preventív gerontológia (előkészületben) Nyilvánvaló (a szakemberek számára) a társadalmi elöregedés és az abból fakadó problémák jelentősége, ugyanakkor egyetlen egyetem foglalkozik ilyen komplexitású gerontológiai képzéssel (nem csoda ez, hiszen az Oktatási Államtitkárságnál nem találni egy embert, aki nem hogy gerontológiai konferencián elő tudna adni a témában, de egyáltalán tudná, hogy mi is az…). S akkor még nem említettük az egyéb ismeretterjesztő formákat, melyekre szintén igen nagy szükség lenne. A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc (IH, 3), vagy a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája (IH, 5) üdítő kivétel ezen a területen, hiszen alig találkozunk ilyen ismeretterjesztési formákkal hazánkban. Csehországban például minden egyetemnek regulárisan (és államilag támogatva) van Harmadik Kor Egyeteme szervezete. S ha már más országoknál tartunk, az Európai Unió létrehozott egy szervezetet: AGE Platform Europe (IH, 1; Magyar Gerontológia, 2012), mely segítséget nyújt az unió tagjainak a társadalom elöregedéséből eredő problémáinak megoldásához, bár hatásköre csupán ajánló és tanácsoló jellegű, DE esetenként hatása egészen az UNECE tagországok minisztereinek deklarációjáig vezetett (IH,6). Az Európai Unió minisztériumai (Directorate General) közül ma már több is foglalkozik valamilyen formában az unió tagállamainak elöregedéséből fakadó problémák megoldásával, noha nincs egyedüli felelőse. Az EU-nak az a víziója, hogy az „Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás” zászlaja alatt (The EU Contribution, 2011) 2020-ra egy idősbarát Európát alakít ki. Ezzel párhuzamosan Magyarországnak is rengeteg teendője lenne, a fent említett oktatási, egészségügyi vagy akár szociális területeken is (Csernáthné, 2011). A cikkben említett jelenségek csak részben írják le a társadalom elöregedéséből fakadó gondokat, ahogyan a javasolt teendők is csak egy részét képezik a megoldásoknak. Nem beszéltünk a társadalmi kapcsolatok torzulásairól sem (a munkamegosztás gondjai, 57

nemzedékek közötti ellentétek, stb.) ahogyan nem történt említés számos más megoldási lehetőségről (pl. születések számának emelése, nyugdíj korhatár emelése, idősek bevonása, megtartása a munkában, stb.). Ezen munka célja az volt, hogy felhívja a figyelmet egy régóta meglévő jelenségre, mely igen erősen befolyásolja társadalmunk helyzetének alakulását, s ráirányítsa a figyelmet az egyes megoldási lehetőségekre.

IRODALOMJEGYZÉK Dobos L, Szalkai I. (2011): Az egészséges és aktív öregedés gyakorlata az Idősügyi Nemzeti Stratégiában. Magyar Gerontológia 12: 23-34. Csernáthné KE. (2011): Az Idősügyi Nemzeti Stratégia szociális vonatkozásairól. Szociális szolgáltatások és az ehhez kapcsolódó Stratégiai Terv. Magyar Gerontológia 12: 50-54. Fehér könyv: A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje (2012): Európai Bizottság, Brüsszel, 2012.2.16. Idősügyi Nemzeti Stratégia. Az Országgyűlés 81/2009. (X.2.) OGY határozata. Jászberényi J. (2011): Geronto-edukáció. Az idősoktatás helyzete és perspektívái itthon és a nagyvilágban. PrintX-Budavár Kiadó, Budapest. (ISBN 978-963-86545-2-6) Magyar Gerontológia (2012) 4. évfolyam 14. szám (ISSN 2062-3690; 2062- 3682). Semsei I. (2010): A gerontológia oktatása. Magyar Gerontológia 5: 4-15. Semsei I. (2011): Hangsúlyok az Idősügyi Nemzeti Stratégia cselekvési programjában. Magyar Gerontológia 12: 3-14. Semsei I. (2012): A gerontológia oktatásának mai helyzete országunkban. Magyar Gerontológia 16: 3-16. Székács B, Kiss I, Regius O, Bakó Gy. (2011): Idősorvoslás hiánya az Idősügyi Nemzeti Stratégiában. Magyar Gerontológia 12: 34-50. The EU Contribution to Active Ageing and Solidarity between Generations (2012): Luxembourg: Publications Office of the European Union. ISBN 978-92-79-25123-8, doi:10.2767/67267. Zöllei M, Bakó Gy, Semsei I. (2011): Oktatási kérdések az Idősügyi Nemzeti Stratégia keretében. Magyar Gerontológia 12: 14-23. Internetes hivatkozások: 1. AGE Platform Europe: http://www.age-platform.eu/en 58

2. Fehér könyvek: http://europa.eu/documentation/official-docs/white-papers/index_hu.htm 3. Harmadik Kor Egyetem (Miskolc): http://www.harmadikkoregyeteme.hu/alapitvany.html 4. Lisszaboni Stratégia: http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1431 5. Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája: http://www.zskf.hu/nyugdijasok 6. Vienna Ministerial Declaration: http://www.ngocoa-ny.org/events/regional-conferences/unece-ministerial-conferenc.html

dr. Semsei Imre Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ [email protected]

59

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

MEGRENDELÉS

A Magyar Gerontológia folyóirat megrendelhető az alábbi címen: Dr. Semsei Imre Főszerkesztő Magyar Gerontológia Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. [email protected]

SUBSCRIPTION INFORMATION The journal Hungarian Gerontology can be subscribed at the address below: Imre Semsei PhD Editor-in-Chief Hungarian Gerontology Faculty of Health University Debrecen 22 Sostoi Str. H-4400 Nyiregyhaza, Hungary [email protected]

60

MAGYAR GERONTOLÓGIA Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

A Magyar Gerontológia negyedévenként megjelenő folyóirat, a hazai biogerontológia, geriátria és szociális gerontológia tudományos- és közélet első írásos fóruma; a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, valamint a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság, közös kiadványa. A folyóirat a későbbiekben elektronikus formában is elérhető lesz a http://www.oregedes.hu weboldalról. Céljaink: - hazai gerontológiai fórumot nyújtani, és integrálni a hazai szociális, orvosi és kísérletes gerontológia képviselőit - különös hangsúlyt kívánunk helyezni a gerontológiai prevencióra - a mind módszertanában, mind pedig eszköztárában inter- és multidiszciplináris gerontológia kapcsolódó szakterületei eredményeinek ismertetése - szakmai forrása kívánunk lenni a gerontológia graduális és posztgraduális képzésének - kitekintési lehetőséget nyújtunk a nemzetközi gerontológiai eseményekre és eredményekre - fórumot kínálunk minden gerontológiával kapcsolatos hazai törekvésnek, legyen az hivatalos (pl. szakmai kollégiumi, minisztériumi), vállalati vagy magánkezdeményezés Általános tudnivalók: A Magyar Gerontológia lektorált folyóirat, melyben az alábbi típusú írásokat közöljük: 1. Eredeti közlemény, a gerontológia minden területéről az alapkutatástól a mindennapok gyakorlatáig 2. Összefoglaló tanulmány (elsősorban felkérésre vagy előzetes egyeztetéssel) 3. Közérdekű közlemények (hirdetmények, ismertetők, stb.) 4. Bemutatkozás (egyes intézmények megismertetése) 5. Külföldi folyóiratok, konferenciák közleményeinek ismertetése 6. Levelek a Szerkesztőségnek (észrevételek, problémák, megjegyzések) 7. Termékismertetés (elsősorban felkérésre vagy előzetes egyeztetéssel) 8. Társdiszciplínák eredményeiből 9. Olvasónapló 10. Történelmi visszatekintés (arcképcsarnok, tudománytörténet, stb.) A lektorálás nyílt rendszerű, azaz a szerző(k)nek joga van ismerni a lektor(ok) személyét.

61

ÚTMUTATÓ A KÖZLÉSHEZ Formátum A kéziratot A/4-es méretű fehér lapon, lehetőleg MS Word formátumban, 2-es sorközzel, Times New Roman 12 betűtípussal és körben 2,5 cm-es margóval kérjük írni. A tagolása (eredeti közlemények esetén): Címoldal: - a munka rövid, de minden lényegi elemet tartalmazó címe - a szerzők teljes neve - a szerzők munkahelyének megnevezése - a levelező szerző teljes levelezési címe, telefon és faxszáma, e-mail címe - rövid futócím (max. 40 leütés) - kulcsszavak (max. 5) Összefoglalás: maximum 100 szó, magyar és angol nyelven (angol címmel is) Bevezetés: a közlendő téma rövid ismertetése, különös tekintettel a sokirányú érdeklődésű olvasótáborra. Nem elég tehát a közlendőket szűk szakmai környezetben elhelyezni, általános ki- és betekintést kell adnia. Nagy hangsúlyt helyezzenek a társterületekkel való kapcsolatokra, átfedésekre. Módszerek: a használt módszerek, eszközök leírása, betegcsoportok és egészséges csoportok, kísérleti minták (állat, sejttenyészet) ismertetése röviden, de szakszerűen. Ha a törvény megköveteli, az etikai bizottság hozzájárulását is kérjük jelezni. Eredmények: a megfigyelések, kísérletek eredményeit áttekinthető formában, amennyiben csak lehet, ábrával, táblázattal és képekkel illusztrálva, a fő eredményekre koncentrálva kérjük leírni. A fejezet végén pontokba sorolva adják meg a végkövetkeztetéseket. Megbeszélés: Az eredmények értékelését kérjük összekötni a hasonló témában eddig ismertekkel is. A szűk tudományterület mellett, lehetőleg más területekkel való kapcsolódását is tárgyalják meg. Jelezzék a lehetséges további irányokat és lépéseket is, ugyanakkor kerüljék az alap nélküli spekulációkat. Ábrajegyzék: A számozott ábrák és táblázatok (1. ábra…, I. Táblázat…) értelmezését kérjük leírni (cím, leírás, jelmagyarázat) úgy, hogy a szöveges résszel egységet képezzen, a kettő egymást ne ismételje. Illusztrációk: Az ábrákat, képeket kérjük digitális formátumban megadni (a lehető legkisebb memóriaterjedelemben, még a kép élvezhetőségének csorbulása nélkül: pl. jpeg formátum), a táblázatokat MS Word, vagy MS Excel formátumban. Egy ábra (táblázat) egy lapon legyen. Irodalom: a szövegben a szerzőt (szerzőket: XY és mtsai) és a közlés évszámát zárójelben kérjük feltüntetni. Az irodalomjegyzéket alfabetikus sorrendben kérjük, a következő formátumokat használván: Tröster H, Metzger T, Semsei I, Schwemmle M, Bachmann MP. (1994): One gene, two transcripts: Isolation of an alternative transcript encoding for the autoantigen La/SS-B from a library of a patient with primary Sjögren’s syndrome. J Exp Med 180: 20592067. Semsei I. (2003): A hosszú élet génje. InterPress Magazin, június: 16-19. Frolkisz VV. (1980): Az öregedés és az életkor. Gondolat Kiadó, Budapest (ISBN 963 280 903 3). Kovács M. (Szerk.) (2003): Az időskori depresszió és szorongás. Springer Tudományos Kiadó, Budapest (ISBN 963 547 837 2). Richardson A, Semsei I. (1987): Effect of ageing on translation and transcription. In: Review of Biological Research in Aging Vol. 3, pp. 467-483. Ed.: M. Rothstein. Alan R. Liss Inc., New York (ISBN 0-444-82824-9). 62

Semsei I. (2003): A génexpresszió vizsgálata az öregedés során és egyes autoimmun szindrómákban. MTA doktora értekezés, Budapest. Magyar Közlöny (1996): 64. sz. (VII. 26.) Népjóléti Minisztérium 20/1996. Csak már elfogadott, vagy kiadott közleményeket idézzenek, s melyeket a szövegben is említenek. Személyes közléseket a szövegben kérjük jelezni. Elektronikus címek: a szövegben, zárójelben számozva (e-cím 1) idézzék, a pontos feltalálási helyet pedig az Irodalomjegyzékben a cikkeket követően sorolják fel, pl.: 1. http://www.oregedes.hu A többi közleménytípusnál a módszerek rész kivételével minden részt hasonlóan kérünk kialakítani, esetenként az eredmények és megbeszélés részt össze lehet vonni. Mindemellett kérjük, törekedjenek a tömör, tagolt, lényegre törő, pontos, logikus és áttekinthető közlésre. Terjedelem: Alapvetően nem szabunk terjedelem korlátokat, de kérjük a tömör, lényegre törő közlést (kb. mintegy 10 gépelt oldal [összefoglalóknál 20] plusz ábrák, táblázatok, irodalom). A terjengősséget és a felesleges ismétléseket (szöveg és ábra) kérjük kerülni. Az irodalmi hivatkozások száma ne haladja meg eredeti közleményeknél a 25-öt, összefoglalóknál az 50et. Helyesírás: A lehető legnagyobb mértékben törekedjenek a magyar írásmód alkalmazására. Az angol és latin szavak csak elkerülhetetlen mértékben legyenek jelen, azok magyar megfelelőjét alkalmazzák. Az egységesség fenntartása érdekében fenntartjuk a jogot, hogy (a szerzővel konzultálva) a megkívánttól eltérő írásmódot javítsa. Az elkerülhetetlen rövidítéseket az első megjelenés helyén a rövidítendő szöveg után zárójelben kérjük megadni. Kérjük, tartsák szem előtt, hogy - noha a szakterület ismerője számára egyértelmű és kényelmes a sok rövidítés használata, másoknak ez korántsem az, sőt igen zavaró lehet. Kéziratok beküldése: A kéziratokat 2 példányban, kísérőlevéllel a főszerkesztő postacímére kérjük: Dr. Semsei Imre Debreceni Egyetem, OEC, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4, vagy elektronikus formában a: [email protected] email címre. A kézirat elfogadása után elektronikus adathordozón (floppy, CD), vagy a fenti e-mail címek valamelyikére is kérjük a teljes anyagot (szöveg, ábrák, táblázatok, képek, stb.).

63

HUNGARIAN GERONTOLOGY Volume 6. Number 21. Printed version: ISSN 2062-3682 On-line version: ISSN 2062-3690

CONTENTS pages Editorial (Imre Semsei PhD)

1

Gerontagogy/Elderly Education as an Independent Discipline Jozsef Jászberényi PhD

2

Átértelmezett gondolatok a demográfiai krízisről, a következményekről és a lehetséges stratégiákról Dr. Kincses Gyula

9

Őszülő társadalmak: Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás dr. Semsei Imre

47

Subscription

60

Instruction for Authors

64

64