Az ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSAI 2015 ÉS 2016 DR. KENYERES SÁNDOR CÍMZETES EGYETEMI DOCENS OKLEVELES ADÓSZAKÉRTŐ
AZ ELŐADÁSRÓL
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A JOGSZABÁLYOK ÉRTELMEZÉSÉRŐL • A FŐSZABÁLY, AZAZ AZ ÁLTALÁNOS SZABÁLY – IUS GENERALE • A KÜLÖNÖS (ESETI, EGYEDI) SZABÁLY – IUS SPECIALE • A KÜLÖNÖS SZABÁLY ÉRVÉNYESÜL AZ ÁLTALÁNOS HELYETT • IUS SPECIALE DEROGAT IUS GENERALE
• LOGIKAI KAPCSOLATOK • ÉS MINDEN FELTÉTEL EGYIDEJŰLEG TELJESÜL • VAGY LEGALÁBB EGY FELTÉTEL TELJESÜL • KIZÁRÓ VAGY PONTOSAN EGY FELTÉTEL TLEJESÜL
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A JOGSZABÁLYOK SZÖVEGEZÉSE KÖTŐSZAVAK ÉS LOGIKAI ÖSSZEFÜGGÉSEK • VALAMINT => ÉS • 61/2009 IRM RENDELET, HATÁLYOS 2010.03.01-TŐL • ILLETŐLEG NEM HASZNÁLHATÓ • ILLETVE CSAK MÁS NYELVI MEGFOGALMAZÁS ALKALMATLANSÁGA ESETÉN • PONTOSABBAN MONDVA • A KÖZLÉS RÉSZLEGESEN MÁSRA ÉS MÁSRA VONATKOZIK => VAGY • A KÖZLÉS MINDEGYIKÜKRE EGYARÁNT VONATKOZIK => ÉS • ÉS / VAGY NEM HASZNÁLHATÓ, JELENTÉSE VAGY (NEM KIZÁRÓ VAGY)
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
EGY KIS ISMÉTLÉS
Repetitio est mater studiorum Az ismétlés a tudás anyja
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
FORGALMI ADÓK • FORGALMI ADÓ Az adótárggyal kapcsolatos forgalmi tény, körülmény változása az adóztatás jogcíme
• KÖZVETETT ADÓ: Az adó alanya és az adóteher jogilag megcélzott viselője különböző
• FOGYASZTÁSI ADÓ: A megcélzott adóviselő az áru vagy szolgáltatás végső (f)elhasználója (fogyasztó)
• HOZZÁADOTT ÉRTÉKADÓ: A hozzáadott érték alapján kivetett forgalmi adó
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
FORGALMI ADÓK OSZTÁLYOZÁSA • EGYFÁZISÚ Csak a forgalom egyik fázisában van adózás. A nem adózó fázisokat ellenőrizni kell, hogy ne legyen adóköteles felhasználás! • VÉGFÁZISÚ Adózás, csak végső fázisban van [a fogyasztó a jogilag megcélzott adóviselő] RETAIL SALES TAX, kiviteli VÁM
• KEZDŐ FÁZISÚ
Az adózás a forgalmazási periódus első lépcsőjén van [a gyártó adózik, beépül az árba] Jövedéki adó, behozatali VÁM, energia adó, termékdíj [KTD], NETA, stb.
• ÖSSZFÁZISÚ A forgalom minden fázisában van adózás, minden fázist ellenőrizni kell! • NETTÓ ELSZÁMOLÁSÚ Adózás, csak a hozzáadott értékre (fizetés, elszámolás) Hozzáadott érték adó [HÉA] VALUE ADDED TAX [VAT]
• BRUTTÓ ELSZÁMOLÁSÚ
Az adózás a teljes értékre kiterjed. Adóhalmozódást okoz! Helyi iparűzési adó [HIPA]? © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
FORGALMI ADÓK TULAJDONSÁGAI • KONKRÉT ÜGYLET AZ ADÓFORRÁS: Az adó megfizetése a konkrét ügyletből fedezhető, azonnal beszedhető, akár bélyeg formájában is
• RAMSEY SZABÁLY: A legrugalmatlanabb kínálattal vagy kereslettel rendelkező adótárgyakat érdemes a legnagyobb mértékben megadóztatni
• CSALÁSI NYOMÁS: Ha a tényleges adókulcs meghaladja a 10%-ot nagy a kriminalitás kockázata
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
EGY KIS ADÓTÖRTÉNELEM
Historia est magistra vitae A történelem az élet tanítómestere
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
MÁR AZ ÓKORBAN IS • GÖRÖG VÁROSÁLLAMOK • Athén, Pireusz; Kr. e. 400 körül
• RÓMAI CSÁSZÁRSÁG • AUGUSTUS Centesima Rerum Venalium CRV; Kr. u. 6 Eladott dolgok egy százada • TIBERIUS Ducentesima rerum venalium; Kr. u. 17 Megfelezi az adót • CALIGULA; Kr. u. 37 Megszűnteti
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A „SÖTÉT” KÖZÉPKOR • I. (SZENT) ISTVÁN • Tized [decima, dézsma] a megyés püspöknek, megszűnik 1848-ban • Vámszedés 1 % • III. BÉLA, 1181 • Közigazgatásban az írásbeliség kötelező; Kancellária = központi okmánykezelés • KÁROLY RÓBERT, 1342 • Firenzei arany [fiorino d’oro] => forint • Harmincad vám: Tricesima (3,33%) • Portális adó: jobbágytelkenként szénásszekér méretű kapura 8, kisebbre 3 dénár => nagykapuban a kiskapu [korabeli általános adótervezés] • Kilenced [a kilencedik tized=10%], megszűnik 1836-ban • Adófolyószámla, cenzus: a rovásbot => leró, sok van a rovásán, rovott múlt, [dögrovás] • I. (HUNYADI) MÁTYÁS • Füstadó felváltja a kapuadót, jobbágycsaládonkénti adó • II. ULÁSZLÓ (VLADISŁAW), 1492. ÉVI 32. TÖRVÉNYCZIKK • Minden sóbánya királyi tulajdon => sójövedék királyi bevétel; jövedéki rendszer © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
AZ ÚJKOR Kapitalizmus: • Általános adókötelezettség • Pénzben fizetett adók kialakulása • Magyarország kétszáz év lemaradás (?) • Mária Terézia kodifikált jog <-> szokásjog • Reformkor közös teherviselés • Bezerédj, Széchenyi, Kossuth • Megszűnik a kilenced és a tized
• Ferenc József császár • Fogyasztási adó, 1850 (szesz, bor, cukor, hús) • Közvetlen adók: kereseti-, jövedelem-, föld-, házadó • Fennmaradtak a jövedékek [egyedárúság = monopólium átengedés] © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
„BOLDOG BÉKEÉVEK” – MONARCHIA FORGALMI JELLEGŰ ADÓK • Jövedékek • Só, dohány, lottó
• Gyártáshoz kapcsolódó adók • Szesz
• Fogyasztási adók • Sör, bor, cukor, hús
• Forgalmi jellegű adók • Bélyegilleték az átírási okiratokra
OLASZORSZÁG: trafikok felirata SALE E TABACCO [állami monopólium] AUSZTRIA: Ideiglenes pezsgő forgalmi adó 1866-os csatavesztés okán Königgrätzi (ma Hradec Kralove) csata © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
VILÁGHÁBORÚK KÖZT I. VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐEN • Németország egy általános forgalmi jellegű adó irányába indul, a korábbi különféle jogcímű közterhek helyett • Franciaország, Cseh-Szlovákia is ebbe az irányba mozdul • Magyarország • 1920 Egyszeri vagyondézsma, fényűzési forgalmi adó • 1921. évi XXXIX. törvénycikk általános forgalmi adó [1921.09.01 –] • • •
Összfázisú, bruttó elszámolású adó, mértéke 1,5% bélyegben, pénzben Nem terjed ki az őstermelésre, de őrlési és állatforgalmi adó Vagyonmozgások esetén bélyeg illeték
• Jövedéki (egyedárúság) rendszer •
Tűzkő, gyújtószer, dohányáru, szesz, sör, bor, ásványolaj
• Pengő bevezetése 1927 [1 P = 12.500,- Korona; 1 kg Au = 3.840,- P]
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN A HÁBORÚ UTÁN • • • •
ENSZ 1945 [HU 1955] OEEC 1948 => OECD 1961 [HU 1996] NATO, Varsói szerződés EGK (Közös Piac), KGST, G7, G8, G20, BRIC
AZ EU HARMONIZÁLT ADÓK KIALAKULÁSA • Szén és acél közösség Montánunió, 1951
• FR: 1954.04.10 Maurice Laurè bevezeti a hozzáadott érték adót • Lépcsőzetesen nagy adózók => minden adózó
• Római szerződés,1957 • Adóharmonizáció • Kapcsolat EFTA, EGT tagállamokkal
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, MAGYARORSZÁG DEMOKRATIKUS ÁTALAKULÁS 1945-1948 • Egyszeri vagyon dézsma • Hiperinfláció
• 1946 adópengő, köztartozás lerovására • Forint bevezetése 1946 augusztus 01. [1 Forint = 4*1029 P ; 1 kg Au = 13.200 Ft, ma ~ 10.000.000 Ft]
A SZOCIALIZMUS 1949-1989 • • • •
Magántulajdon ( személyi tulajdon) felszámolása Jövedéki rendszer fenntartása Állami vállalatok, szövetkezetek rendszere Általános forgalmi adóként funkcionáló belkereskedelmi rendszer • 10/1972 BkM rendelet: Lakosság csak kiskereskedelemben vásárolhat => Lakosság meg kell fizesse a nagyker és kiskereskedelem közti diktált árrést
• Forint aranyparitás megszűntetése, 1982 (17/1982 MT rendelet)
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
RENDSZERVÁLTOZÁS 1989.11.23-2004.04.30 • VÁM
•
•
• Régi vámjog: 1966. évi 2. törvényerejű rendelet [1966.03.01 – 1996.03.31] • Vámjog: 1995. évi C. törvény [1996.01.01 – 2004.04.30] • Vámtarifa: 1995. évi CI. törvény [1996.04.01 – 2004.04.30] ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ • 1987. évi V. törvény [1988.01.01 – 1989.12.31] • 1989. évi XL. törvény [1989.12.01 – 1992.12.31] • 1992. évi LXXIV. törvény [1993.01.01 – 2007.12.31] JÖVEDÉKI ADÓ • 1993. évi LVIII. törvény [1993.07.01 – 1997.12.31] • 1997. évi CIII. törvény [1998.01.01 – 2004.04.30]
• FOGYASZTÁSI ADÓ • 1991. évi LXXVIII. törvény [1992.01.06 – 2004.04.30]
• FORGALMI JELLEGŰ KÖZTERHEK • Illetékek, díjak, járadékok
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A EU TAGSÁG 2004.05.01 – NAPJAINKIG • VÁM EU hatásköre • Hozzáadott értékadó [ÁFA] irányelvvel szabályozott harmonizált adó • 112/2006 EU Tanácsának irányelve [2007.01.01 – …] • 2007. évi CXXVII. törvény [2008.01.01 – …] • 282/2011 EU TANÁCSÁNAK RENDELETE [2011.03.23-…]
• Jövedéki rendszer • Alkohol, Benzin (HU: Ásványolaj; EU: Energiatermék), Cigaretta (Dohánytermékek) • Jövedéki adó és Energia adó • 2003. évi CXXVII. törvény Jövedéki adó; 2003. évi LXXXVIII. Energiaadó • Harmonizált nemzeti közteher
• • • • •
Környezetvédelmi termékdíj Regisztrációs adó [nem hungarikum!] 182/1983 EGK tanácsi irányelv Népegészségügyi termékadó [NETA] Vagyonszerzési illeték, tőkeforgalmi illeték (cég alapítás, tőkeemelés) Forgalmi adó jellegű közterhek • Bányajáradék, azonosító lekötési díj, frekvencia használati díj • Távközlési adó, élelmiszerlánc felügyeleti díj, tranzakciós illeték
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A HOZZÁADOTT-ÉRTÉKADÓ RENDSZERE
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
EGY KIS HÉA TÖRTÉNELEM Hozzáadott értek adóztatása
• 1918: DR. GEORG WILHELM VON SIEMENS közzéteszi a koncepciót
• Franciaország
• MAURICE LAURÉ lépcsőzetesen bevezeti. Taxe a la Valeur Ajoutée [TVA]; bevezetés 1954.04.10
• Németország
• Mehrwertsteuer [MwSt] => Umsatzsteuer [USt]; bevezetés 1968
• Nagy-Britannia
• Value Added Tax [VAT]; bevezetés 1973
• Magyarország
• Általános Forgalmi Adó [ÁFA]; bevezetés 1988
• EU-n kívüli államok
• Brazília: háromszintű VAT 12 % # 25% # 5% tagállam szedi • USA nem alkalmazza •
Végfázisú forgalmi adó 45 tagállam + DC; 1930-1975 bevezetve; adókulcs < 10% © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓ ELVI RENDSZERE DR. GEORG WILHELM VON SIEMENS koncepció, 1918 • Minden termékértékesítésre és szolgáltatás nyújtásra kivetett általános adó • Az adót csak a hozzáadott értékre kell megfizetni • Egységes adókulcs, lineáris adó • Tovább kell hárítani a fogyasztóra • Nemzetközi kereskedelmet nem zavarhatja • •
Export: le kell bontani, vámalakiság után Import: fel kell építeni a vámalakisággal együtt © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓ ELVI RENDSZERE • • • • •
Fázisonként: fizetendő adó > elszámolandó adó Nincs adókiáramlás a költségvetésből Fázisokat kell ellenőrizni Félkész termelés adótartalma is befolyik Megszakad az áthárítás => nem a fogyasztó fizet • •
Adótöbblet keletkezik A gazdaság terhelődik a fogyasztó helyett
• Nincs preferenciális fogyasztás •
Érzéketlen a szociális helyzetre => politikai ígéret tárgya lehet © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓ ELVI RENDSZERE Fázis 1
Fázis 2
Fázis 3
Fázis 4
Az összesített folyamat
Adóalap
ADÓ
ADÓ
Fizetendő adó
Halmozódó adó
Nem adóalap
Elszámolandó adó
© Dr. Kenyeres Sándor, 2014.12.10
Adóellenőrzés
HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓ BEVEZETETT RENDSZERE MAURICE LAURÉ Franciaország lépcsőzetesen, 1954.04.10 • Vállalkozási méret alapján lépcsőzetes
• Eltérő kulcsok, van preferencia, ad absurdum 0% • Nem igaz: fizetendő adó > elszámolandó adó • Költségvetési kiáramlás elképzelhető • Visszaélésre módot ad
• Kiáramlást fokozottan kell ellenőrizni • Nemzetközi kereskedelmet nem zavarhatja • Jelentős informatikai igény © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓ BEVEZETETT RENDSZERE Fázis 1
Fázis 2
Fázis 3
Fázis 4
Az összesített folyamat
Adóalap
ADÓ
ADÓ
Fizetendő adó
Elszámolandó adó
Nem adóalap
Visszajáró adó
© Dr. Kenyeres Sándor, 2014.12.10
Adóellenőrzés
HÉA HOZZÁADOTT ÉRTÉKADÓ [HÉA] VALUE ADDED TAX [VAT] • • • • • •
228/1967 EGK TANÁCSI IRÁNYELV [1967.04.14 – 1977.07.02] BEVEZETÉS 338/1977 EGK TANÁCSI IRÁNYELV [1977.07.03 – 2006.12.31] HARMONIZÁCIÓ 112/2006 EU TANÁCSÁNAK IRÁNYELVE [2007.01.01 – …] KORSZERŰSÍTÉS 282/2011 EU VÉGREHAJTÁSI RENDELET [2011.07.01- …] PONTOSÍTÁS EU VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATOK […] TAGÁLLAMOK SZÁMÁRA EGYEDI ELTÉRÉSEK ENGEDÉLYEZÉSE EGYÉB JOGFORRÁSOK • EAA (EGT) HATÁROZATOK • EFTA HATÁROZATOK • OECD HATÁROZATOK
• JOGALKALMAZÓI JOGKÉPZŐDÉS • EU BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÁFA ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ [ÁFA] • • • • • •
1987. ÉVI V. TÖRVÉNY [1988.01.01 – 1989.12.31] 1989. ÉVI XL. TÖRVÉNY [1989.12.01 – 1992.12.31] 1992. ÉVI LXXIV. TÖRVÉNY [1993.01.01 – 2007.12.31] 2007. ÉVI CXXVII. TÖRVÉNY [2008.01.01 – …] 282/2011 EU VÉGREHAJTÁSI RENDELET [2011.07.01- …] EGYÉB JOGFORRÁSOK • TÖRVÉNYEK, KORMÁNYRENDELETEK, MINISZTERI RENDELETEK
• JOGALKALMAZÓI JOGKÉPZŐDÉS • JOGEGYSÉGI HATÁROZAT • NEMZETI BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK, EU BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK • NAV TÁJÉKOZTATÓ, NYOMTATVÁNY, UTASÍTÁS [KÖZVETETT HATÁSÚ]
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
HÉA SAJÁTOSSÁGAI EURÓPAI BÍRÓSÁG C 312/06 ÍTÉLETE [IRAP, HIPA] • Az adó olyan ügyletekre történő általános alkalmazása, amelyek tárgyát termékek vagy szolgáltatások képezik (forgalmat adóztassa) • Az adó összegének az adóalany által az értékesített termékek, illetve nyújtott szolgáltatások ellenében kapott árral arányos megállapítása (lineáris adómérték) • Az adónak a termelés és a forgalmazás minden egyes szakaszában történő kivetése, ideértve a kiskereskedelmet is, függetlenül az előzetes ügyletek számától (összfázisú) • A termelési és forgalmazási folyamat korábbi szakaszaiban megfizetett összegeknek az adóalany által fizetendő adóból oly módon történő levonása, hogy az adott szakaszban ezen adó kizárólag az akkor hozzáadott értéket érintse (hozzáadott érték adó) • A szóban forgó adó a fogyasztót terhelje (az adóteher megcélzott viselője a fogyasztó) © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
BELFÖLD, KÖZÖSSÉG, HARMADIK ORSZÁG • BELFÖLD • MAGYARORSZÁG TERÜLETE • Határokon belüli terület, Kármán vonalig (~100 km), felette világűr
•
• Más államok követsége is, de személyes és területi immunitása van MAGYAR FELSÉGJEL ALATTI VÍZI-, LÉGI- ÉS (ŰR)JÁRMŰVEK
• KÖZÖSSÉG • EURÓPAI KÖZÖSSÉGET ALKOTÓ ÁLLAMOK TERÜLETE • Kivételek:
•
• Alapszerződés, HÉA direktíva, EU határozatok • Vámszabadterület, tranzitterület EU TAGÁLLAM FELSÉGJELE ALATTI VÍZI-, LÉGI- ÉS (ŰR)JÁRMŰVEK
• HARMADIK ORSZÁG • AZ ELŐZŐEKBEN FEL NEM SOROLT TERÜLETEK • Egyedi sajátosságok: EAA (EGT), EFTA, OECD, bi- és multilaterális egyezmények © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÁFA VÁLTOZÁSOK ANYAGI SZABÁLYOK Παντα ρει [Ήράκλειτος] Minden változik
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
FOGALMAK • 2014.11.27 [2015. évi módosító törvény kihirdetése] • Közszolgáltató fogalma kibővül • Az önkormányzat (társulás) is ebbe a körbe tartozik • Hatása: Az önkormányzat teljesítése is mentes az adó alól a tevékenység közérdekű jellege miatt
• 2015.01.01 • Kísérleti fejlesztés • Meglévő ismeretek összesítése, rendszerezése megosztása új termék (szolgáltatás) létrehozása vagy megtervezése érdekében • Hatása: motorbenzin kísérleti fejlesztési célú felhasználására nincs levonási tilalom
• 2015.06.25 [2016. évi módosító törvény kihirdetése] • Közcélú adomány fogalmi köre kibővül • Oktatási intézmény részére az alaptevékenység támogatása • Hatása az oktatási intézmény támogatása sem minősül ellenérték fejében teljesítettnek => nem alapja az adónak © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
TERÜLETI HATÁLY • 2014.11.27 [2015. évi módosító törvény kihirdetése] • Mayotte nem minősül közösségi területnek • 2014.01.01 FR tengerentúli közösség => FR tengerentúli megye és régió lett • 2012/419 EU határozat • Tengeren túli országok és területek => EU legkülsőbb régiók
• 2006/112 irányelv módosítása • Tengeren túli országok és területek nem része az EU teljes jogi hatályának • EU legkülső régiók kivételek a HÉA rendelkezések hatálya alól
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
TELJESÍTÉS • 2015.01.01 • Előleg teljesítésének minősül a nem pénzben átadott érték is (csere) • Pénznek számít: a névértéken elfogadott pénz és a készpénz-helyettesítő
• Előleg (szerződésben kikötött) <=> Előre fizetés • Az előre fizetés nem előleg, vevő egyoldalúan nem határozhatja meg eladó teljesítési idejét!
• Értéket bruttónak kell tekinteni • Csere esetén a bruttók egyeznek meg Problémás esetek: • Fordított adózás alá eső áru <=> egyenes adós áru • Vegyes adózási mód, vagy áfa kulcs • Közösségi értékesítés, beszerzés
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
TELJESÍTÉS IDEJE • 2015.01.01 • Előlegként kapott nem pénz és nem készpénz-helyettesítő, a megszerzésekor
• 2015.07.01 • Könyvviteli, könyvvizsgálati, adótanácsadói szolgáltatás • Időszaki elszámolás vagy fizetés esetén, az időszak utolsó napja • Számla (nyugta) kibocsátás ideje, ha kibocsátás ideje és fizetés esedékessége is megelőzi az elszámolt időszak utolsó napját • Fizetés esedékessége, de legfeljebb az időszak utolsónapja + 30 nap, ha a fizetés esedékessége az elszámolt időszak utolsó napja utáni
• Nem változott a hó végi, év végi, valamint 12 havi vélelmezett teljesítési idő
• 2016.01.01 • Minden időszaki elszámolás vagy fizetés esetén alkalmazandó a fenti szabály
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [RÉGI] Időszak kezdete
Időszak utolsó napja
Teljesítés ideje
Esedékesség
Számla (nyugta) kibocsátás: előírások szerint Fizetés esedékessége: szerződés szerint Teljesítés ideje := Fizetés esedékessége
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [ÚJ] Időszak kezdete
Időszak utolsó napja
Teljesítés ideje
Időszakot követő 30. nap
Esedékesség
Számla (nyugta) kibocsátás: időszak utolsó napján vagy előtt vagy utána Fizetés esedékessége: időszak utolsó napját követi, és azt legfeljebb 30 nappal haladja meg Teljesítés ideje := Esedékesség ideje
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [ÚJ] Időszak kezdete
Időszak utolsó napja
Teljesítés ideje
Időszakot követő 30. nap
Esedékesség
Számla (nyugta) kibocsátás: időszak utolsó napján vagy előtt vagy utána Fizetés esedékessége: időszak utolsó napját több, mint 30 nappal követi Teljesítés ideje := Az elszámolás időszak utolsó napját követő harmincadik nap
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [ÚJ] Időszak kezdete
Időszak utolsó napja
Teljesítés ideje
Időszakot követő 30. nap
Esedékesség
Számla (nyugta) kibocsátás: időszak utolsó napján vagy előtt vagy utána Fizetés esedékessége: időszak utolsó napja Teljesítés ideje := Időszak utolsó napja, az általános (fő) szabály – ius generale
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [ÚJ] Időszak kezdete
Teljesítés ideje
Számla
Időszak utolsó napja
Időszakot követő 30. nap
Esedékesség
Számla (nyugta) kibocsátás: időszak utolsó napja előtt Fizetés esedékessége: időszak utolsó napja előtt Teljesítés ideje := Számla (nyugta) kibocsátás ideje
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÉS
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [ÚJ] Időszak kezdete
Teljesítés ideje
Esedékesség
Időszakot követő 30. nap
Időszak utolsó napja
Számla
Számla (nyugta) kibocsátás: időszak utolsó napja előtt Fizetés esedékessége: időszak utolsó napja előtt Teljesítés ideje := Számla (nyugta) kibocsátás ideje
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÉS
IDŐSZAKI ELSZÁMOLÁS [ÚJ] Időszak kezdete
Teljesítés ideje
Időszakot követő 30. nap
Időszak utolsó napja
Esedékesség
Számla (nyugta) kibocsátás: időszak utolsó napja után Fizetés esedékessége: időszak utolsó napja előtt
Számla
ÉS
Teljesítés ideje := Időszak utolsó napja, az általános (fő) szabály – ius generale
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A RÉGI SZABÁLYOZÁS ALKALMAZÁSA Időszak kezdete
Jogszabály változás dátuma
Jogszabályváltozás dátuma: • 2015.07.01 könyvelés, könyvvizsgálat, adótanácsadás • 2016.01.01 a többi esetben Alkalmazandó a régi szabály
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
AZ ÚJ SZABÁLYOZÁS ALKALMAZÁSA Időszak kezdete
Jogszabály változás dátuma
Jogszabályváltozás dátuma: • 2015.07.01 könyvelés, könyvvizsgálat, adótanácsadás • 2016.01.01 a többi esetben Alkalmazandó az új szabály
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
TELJESÍTÉSI HELY • 2015.01.01 • A HÉA „logika” kiterjesztése a távolról is nyújtható szolgáltatásokra • Távolról is nyújtható szolgáltatások: elektronikus, távközlési, rádió tv műsor • Fogyasztó adózik, ez az alapelv • A szolgáltató a célországban fizeti az adót, hiszen a fogyasztó ott van • Letelepedettség megállapítása 1042/2013 EU tanácsi végrehajtási rendelet
• Átmeneti rendelkezés 2014.12.31-et követő teljesítésre • Ad absurdum előleg és a teljesítés eltérő adó fennhatóságnál adózik!
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADÓZÁSI MÓD Egyenes adózás alól a fordított adózás alá került • 2015.01.01 • • • •
Munkaerő kölcsönzés Iskolaszövetkezet szolgáltatásának igénybevétele Vas- és acélipari termékek Építési szerelési munkával létrehozott ingatlan • Belföldön le nem telepedett szolgáltató • Kulcsrakész, ingatlan nyilvántartásba bejegyzendő ingatlant • Belföldi adóalany megrendelőnek
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADÓMENTESSÉG Adómentessé vált • 2015.01.01
• Szerencsejáték koncesszió állam általi átengedése • Biztonságvédelmi eszközök nemzetközi megállapodáson alapuló értékesítése a központi költségvetés számára • Biztonságvédelmi eszközök nemzetközi megállapodáson alapuló térítésmentes átadása a központi költségvetés számára
Megszűnt az adómentesség • 2015.01.01
• Portfolió kezelés, normál mértékkel adózik, de mentes marad • • • •
Befektetési alap, kockázati tőkealap Magán nyugdíjpénztár, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény Önkéntes kölcsönös biztosító pénztár Biztosítástechnikai tartalék fedezetét kezelő
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADÓ KULCS Változtak / változnak az adókulcsok 27% => 5% • 2015.01.01 • Háziasított szarvasmarhaféle elő; húsa frissen, hűtve, fagyasztva; egészben, félben, negyed darabban • Háziasított juh elő; húsa frissen, hűtve, fagyasztva; egész, fél, negyed • Háziasított kecske elő; húsa frissen, hűtve, fagyasztva; egész, fél, negyed • Háziasított bárány elő; húsa frissen, hűtve, fagyasztva; egész, fél
• 2016.01.01 • Háziasított sertés hús (tőkehús) frissen, hűtve, fagyasztva
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADÓ LEVONÁSI JOG • 2014.11.27 [2015. évi módosító törvény kihirdetése] • Levonható a motorbenzin input áfája, ha • Közvetlenül anyagjellegű ráfordításként használják, és beépül egy másik termék adóalapjába
• 2015.01.01 • Levonható a különbözeti adózás során az input áfa, ha • A levonási jog alkalmazás feltételei fennállnak és • Az input áfa nem a különbözeti termék beszerzésére vonatkozik
• Levonási jog elenyészik, az adószám törlésekor • Akkor is, ha nem előzte meg adószám felfüggesztés
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÁFA VÁLTOZÁSOK ELJÁRÁSI SZABÁLYOK Παντα ρει [Ήράκλειτος] Minden változik
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
BEJELENTKEZÉS ÁFARAKTÁR • 2015.01.01 • Nem kell adóalanyként bejelentkezni • • • • • • • •
Nem belföldön, de a Közösségben letelepedett adóalany Kizárólag áfa raktárban levő terméket értékesít Írásbeli meghatalmazás, meghatalmazott áfaraktár üzemeltetője Adóraktár üzemeltetője közösségi adószámmal rendelkezik Számlát meghatalmazottként áfaraktár üzemeltetője bocsátja ki Áfaraktár üzemeltetője elkülönítetten rendezi az áfa bevallást, összesítő nyilatkozatot Adóbiztosítékot áfaraktár üzemeltetője adja Kitároláskor az esetleges áfáért egyetemlegesen felelnek
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
BEJELENTKEZÉS EGYABLAKOS • 2015.01.01 • Mini one stop shop (MOSS) mini egyablakos rendszer kiterjesztése • • • • • • • • • •
Ez jog nem kötelezettség, minden az ügylettel érintett tagállamban is be lehet jelentkezni Közösségben letelepedett adóalanyoknak is Távolról is nyújtható szolgáltatásokra Letelepedés tagállamában nyújtja be a fogyasztás államát érintő bevallásait Az adót is a bevallás tagállamában kell megfizetni Bevallás tagállama továbbítja a befizetéseket Bevallás tagállamának jutaléka: 2015 és 2016 30% ; 2017 és 2018 15%; 2019-től 0% Megfizetendő az összes output áfa Tagállamonként visszatéríttethető az input áfa Negyedéves a bevallási időszak egységesen
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADÓZÁSI MÓD VÁLASZTÁS • 2014.11.27 [2015. évi módosító törvény kihirdetése] – 2015. 02. 28 • • • •
Pótlólagos módosítási lehetőség Lakóingatlan és egyéb ingatlan adókötelessé tétele szétválik A szétválás a korábbi választási lehetőséget újra nyitja Szabályai • Lakóingatlan adómentessé tehető • A mentesség 2015.01.01-től hatályos • A korábbi választás ötéves kötöttségét nem érinti, azaz nem indul újra
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
SZÁMLÁZÁSI HATÁRIDŐ • 2015.01.01 • Kezelő személyzet nélküli automatánál • Készpénzben vagy készpénz-helyettesítővel fizették • Amennyiben a teljesítésnek áfa tartalma van • A számlát 15 napon belül kell kiállítani [korábban haladéktalanul]
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADATSZOLGÁLTATÁS • 2015.01.01 • Online pénztárgép üzemeléséhez szükséges adatkapcsolatot biztosító szolgáltató • Köteles bejelenteni a szolgáltatás szünetelését, megszűnését
• Következmény • Nem járt le a SIM kártya => rendbírság • Lejárt a SIM kártya => rendbírság, adatgyűjtő egység cseréje
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
BELFÖLDI ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS • 2015.01.01 • Megváltozott a nyilatkozati kötelezettség értékhatára • Az áfa tartalom értékhatára 1.000.000,- Ft lett • Áfa kulcs 27%: nettó 3.703.704,- Ft • Áfa kulcs 18%: nettó 5.555.556,- Ft • Áfa kulcs 5%: nettó 20.000.000,- Ft
• Átmeneti rendelkezés, hogy 2014-ben kiállított számlákra levonás alapítható • 1 és 2 millió közötti áfa tartalom, és nem tartalmazza a vevő törzsszámát
• Értékhatár alatti számlákat is be lehet jelenteni, feltéve, ha van érhatárt elérő, vagy meghaladó
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
SZÁMLÁZÁSI SZABÁLYOK VÁLTOZÁSAI A számlázás során minden írott és íratlan szabályt be kell tartani [Netes grafitti]
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
2015 ELEJE • 2015.01.01 • 1 millió Ft áfa összeget meghaladó számlán felkell tüntetni a vevő törzsszámát • 23/2014 NGM rendelet hatálya kiterjed a belföldön nyilvántartásba vett adóalanyokra • Számla, nyugta készítő program értékesítésekor rendelkezésre kell bocsátani • Felhasználói dokumentációt, program nevét és azonosítóját
• Dokumentációt és fordítását meg kell őrizni elévülési időig • Magyarra kell fordítani, ha nem HU, DE, FR, GB • A korábban használatba vett programokra is alkalmazni kell
• 2015.03.01 • Nyomdai nyomtatvány sorszámkontingensét elektronikusan kell kérelmezni © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
2015 KÖZEPE • 2015.07.01 • Az elektronikusan megőrzött számla, nyugta ellenőrzése esetén • Adóalany köteles elektronikus kimenetet biztosítani • Adóalany köteles külső adathordozóra archiválást biztosítani • Adóalany köteles adott elektronikus formátumban átadni a bizonylatok adatait • Xml vagy pdf mellékletben leírtak szerint
• A korábban kibocsátott bizonylatokra az ellenőrzés során a korábbi szabályokat kell alkalmazni • Xml, csv, dbf, mdb, xls
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
2016 ELEJE • 2016.01.01 • Az adatexport modul bevezetése • • • •
Adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás modul kötelező A modul a program szerves része Adatot szolgáltat előírt formátumban és szerkezetben (xml, pdf) Az adatszolgáltatás szűrhető dátumtartományra és sorszámtartományra
• Az adatexport ellenőrzéskor valósul meg, és nem online módon! • Az adatexport a számla rendelet tervezetében benne volt, nem új!
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
JOGKÖVETÉS TÁMOGATÓ ESZKÖZÖK Higgy, de ellenőrizz [Orosz szállóige]
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ADAT SZOLGÁLTATÁSOK • Régmúltból • Kontroll adatrendszerek • Összesítő nyilatkozat (közösségi) külön nyomtatvány • Belföldi értékhatáros nyilatkozat (áfa nyomtatványon belül)
• Más adónemek adatai • Jövedéki, vám, KTD, NETA, energiaadó, stb.
• Más adatforrások • NAIH szempontból kérdéses lehet • Közvetett bizonyítékot szolgáltatnak
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ONLINE PÉNZTÁRGÉP • 2015.01.01 • • • • •
Csak új típusú pénztárgépek Adóhatóság real time forgalmi adatokhoz jut Ellenőrzést támogató, kiválasztó rendszerhez felhasználható Állítólag fehéríti a gazdaságot Adózói oldalról költséges • Kötelező szerviz • Adatkommunikációs költség
• Bevezetése nem volt zökkenőmentes
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
EKÁER • 2015.01.01 • • • • •
Lényege a kockázatos termékek szállítása előzetesen bejelentésre kerül Adóhatóság forgalmi adatokat gyűjt, és ellenőrizhet Adózó bizonyíthatja a fuvar tényét, és tartalmát EKÁER adatok visszacsatolhatók az áfa ellenőrzéshez EKÁER összevethető az útdíj kamerák adataival
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
A GYAKORLAT Szürke minden elmélet, de zöld az élet fája [Johann Wolfgang von Göthe]
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÉRTÉKESÍTÉSI LÁNCOLAT CSAPDÁJA • Vevő áfa ellenőrzésekor revízió vizsgálja • • • •
Értékesítési láncolatot (vevő nem feltétlenül ismeri) A láncolat alján szereplő adózót nem találja Hatóság ügygondnokot rendel ki, aki iratot, nyilatkozatot nem tud adni Hatóság vizsgálta az ügyletet és „nem valós”-nak minősíti • Ügygondnok nem mond ellent, hagyja jogerőre futni
• A láncolat következő lépcsőjére ezt a megállapítást hivatalból megteszi • Art 1. § (3a) bekezdés, korábbi 131. § köszön vissza
• Ezzel a módszerrel a vevőig eljut a minősítés „hivatalból”
• Lényében nincs bizonyíték, az információ és érdemi képviselet hiánya teszi lehetővé ezt megoldást • Módosítani kellene az Art 1. § (3a) bekezdést © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
SZÁMLA ADATTARTALMA • Nem minden Áfa tv-en jogszabály által előírt adat kerül feltüntetésre • A számla adattartalmáról más törvény is rendelkezhet, de • A számla aláírását nem teheti kötelezővé
• A törvények: • Számviteli, KATA, jövedéki, energiaadó, KTD, NETA, közszolgáltatói számlakép
• Más jogszabályok: • 23/2014 NGM rendelet; vevő adószáma, vásárló személy adóazonosítója • 93/2002 Kormányrendelet; mérlegképes továbbképzéshez használt könyv adatai
• Az ellenőrzés során erre hivatkoznak • Áfa elszámolhatóságát ez nem befolyásolja • 2009/24 Adózási kérdés
• Már „csak” érvényesíteni kell ezt, az álláspontot vevő adószáma © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
SZÁMLA: FIZETÉSI MÓD • Feltüntetésre kerül a fizetési mód • 2007.01.01 óta nem kötelező
• A pénzügyi rendezés más módon történik meg • Hatóság számára gyanús az ügylet, különös buzgalommal vizsgálja • Számla kijavítása bonyolult lehet • Számítógéppel előállított számla nem javítható • Számlával egy tekintet alá eső okmány használhatósága kérdéses • Külön okirat megfelelő lehet, kérdés a hatóság reakciója
• Lényében felesleges kellemetlenséget szereztünk be, egy nem kötelező adat feltüntetésével
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
KÖZÖSSÉGI ÜGYLET – TERMÉK SZÁLLÍTÁS IGAZOLÁSA • Adómentes levonási joggal • Az adómentesség technikai, a HÉA rendszer egységességéből fakadóan pontosan egy tagállamban lehet utána adót felszámítani • Minden tagállam a saját bevételét maximalizálni igyekszik • Art 99. § (2) adómentességet, adózó okirattal, vagy más megfelelő módon köteles igazolni, az ellenőrzési eljárásban
• Kontrolladat – összesítő nyilatkozat • Fuvarokmányok (CMR) és visszaigazolásuk • EKÁER nem biztos, hogy bizonyítékként elfogadják • Menetokmányok, tachográf, GPS adatok, HUGO és egyéb útdíj adatok • Kockázatos a saját személygépkocsival kis terjedelmű nagy értékű áru kivitele, a bizonyíthatóság szempontjából © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
KÖZÖSSÉGI ÜGYLET – HÉA KÉT HELYEN • Eladó tagállamában jogellenesen felszámították • Eladó nem akar vagy nem tud módosítani • Minden tagállam a saját bevételét maximalizálni igyekszik • Magyar adóhatóság ÁFA alapnak tekinti a felszámított HÉA-t
• HÉA alap (direktíva, ítélet) pontosan egyszer számítandó fel • Áfa alap: minden közteher, kivéve az Áfa tv-ben szabályozott adót. • ÁFA törvény felsorolja a Közösségi adók elnevezését, ez szabályozás?
• Ellentétes a közösségi HÉA „logikával” a kettős felszámítás • Ellentétes a HÉA irányelvvel is • Nagyságrendtől függően fellebbezés, bíróság, EU Bíróság © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
ÖSSZEGZÉS Summa cum laude
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
SZÁMLA: FIZETÉSI MÓD • Áfa történte • Jó elmélet, rossz megvalósítás
• Változások anyagi szabályok • Pontosítás, egyértelműsítés • Új szabályozás bevezetése
• Változások eljárási szabályok • Egyszerűsítés, pontosítás • Óvatosan a kényelemnek ára lesz [MOSS]
• Számlázás • Ismert szabályozás bevezetése
• A gyakorlati tapasztalatokról • Nem mindig érvényesül a HÉA „logikája” © Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
© Dr. Kenyeres Sándor, 2015.10.01