ART LIMES MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓ HUNGARIAN ILLUSTRATION

ART LIMES MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓ – HUNGARIAN ILLUSTRATION 2006.4 – 2007.1. TATABÁNYA

TARTALOM

I. MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓ • HUNGARIAN ILLUSTRATION

5

D. Udvary Ildikó: A magyar illusztrációmûvészet jelenidôben

31

Ildikó D. Udvary: The Hungarian Art of Illustration at Present

II. PORTRÉGALÉRIA • PORTRAIT GALLERY

43

Bálint Péter: „Léttisztaság”. Kass János illusztrátori munkásságáról (részlet)

47

Péter Bálint: „Purity of Existence” The Illustrative Works of János Kass (excerpt)

53

Vida Gyôzô: Három út. Emlékezet, motívumok, illusztrációk

55

Gyôzô Vida: Three Roads. Recollections, Motifs, Illustrations

59

Szemadám György: Jankovics Marcell illusztrációi. Mirtse Zsuzsa Égforgató csodagyûrû címû mesekönyvéhez

63

György Szemadám: The Illustrations of Marcell Jankovics for Zsuzsa Mirtse’s storybook, The Skyturner Wonderring

67

Feledy Balázs: Mívesség, látvány/osság/ és fantázia. Rényi Krisztina illusztrátori pályájáról

71

Balázs Feledy: Mastering fantasy. Krisztina Rényi’s life-work as an illustrator

75

F. Lehotka Gábor: A javíthatatlan illusztrátor: Szegedi Katalin

79

Gábor F. Lehotka: The Untamable Illustrator: Katalin Szegedi

83

Richly Zsolt: Az elvarázsolt királykisasszony. Rofusz Kinga

89

Zsolt Richly: The Enchanted Princess. Kinga Rofusz

93

Levente Péter: Az „esti mesék” és illusztrátoruk. Elek Lívia – 2007.

97

Péter Levente: “Bedtime Stories” and their Illustrators. Lívia Elek – 2007

4

TARTALOM

101

D. Udvary Ildikó: Naivitás, játékosság, festôiség: Szalma Edit illusztrációi

105

Ildikó D. Udvary: Naivety, Playfulness, Picturesqueness: Edit Szalma’s Illustrations

109

Dián Viktória: Ôrangyal színes ceruzával. Kalmár István, az empatikus alkotó

113

Viktória Dián: Guardian Angel with a Coloured Pencil. István Kalmár, the Empathetic Creator

117

Lóska Lajos: Tüskerajzok – rajztüskék. Banga Ferenc

121

Lajos Lóska: Quill Drawings – Thorny Drawings. Ferenc Banga

125

Szeifert Judit: Szemtôl szemben. Sárkány Gyôzô Maszk-sorozatáról

131

Judit Szeifert: Face to Face. Gyôzô Sárkány’s Mask Series

135

P. Szabó Ernô: Válassz magadnak barátot! (Roskó Gábor)

141

Ernô P. Szabó: Choose Yourself a Friend! (Gábor Roskó)

145

Pálfi György: Groteszk tartalmak és 20. századi idolok. A retrotól a koponyalékelésig: Baranyaitól Martonig

151

György Pálfi: Grotesque Contents and 20th Century Idols. From Retro to Trepanation: From Baranyai to Marton

III. SZAKMAI TERVEZET • PROFESSIONAL PLAN

155

Magyarország „Illusztrációs Díszvendégsége” Bolognában, 2006.

157

Hungary as Guest of Honour in Bologna, 2006

IV. KÉPEK – FOTOGRÁFIÁK • PICTURES – PHOTOS

159

A bolognai Magyar Díszvendég-megjelenés és a Nemzeti Stand

159

Hungary’s appearance as Guest of Honour in Bologna and the National Stand

M A G Y A R

I L L U S Z T R Á C I Ó

D. Udvary Ildikó A MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓMÛVÉSZET JELENIDÔBEN „AZ ILLUSZTRÁCIÓ, AZ ÍRÁS KÉPI METAFORÁJA – A SZÖVEG LÉLEK-RAJZA.”

A kortárs magyar illusztrátorok 1996 óta rendszeresen szerepelnek a Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Kiállítás és Gyermekkönyvvásár vendégei között. Magyarország 2006-ban díszvendégként volt jelen Bolognában: a tízéves évfordulót aligha ünnepelhette volna ennél méltóbban a mûfaj. Jelentôs elismerés ez a magyar illusztrációnak és új korszak kezdete is egyben. Egy-egy ilyen kiemelkedô nemzetközi elismerés után mindig felmerül a kérdés: hogyan tovább, mit lehet még célul kitûzni? Természetesen a bolognai vendégség az általános elismerés mellett újabb nemzetközi kapcsolatokat, szélesebb körû kommunikációt és egyéni szinten számos megbízási lehetôséget hozott, s hoz a jövôben is – minden bizonnyal nem csupán azoknak, akik a kiállításon képviselték az országot. Egy ilyen szerteágazó, nagy múltra visszatekintô mûfajt mindig nehéz néhány mûvész munkásságával reprezentálni. Különösen igaz ez a mi esetünkben, ahol az illusztrációt készítô alkotók már a 21. században is a legjelentôsebb grafikusok és festômûvészek sorából kerültek ki. A szakirodalomban néhányan még messzebbre mennek az illusztráció történetének és eredetének vizsgálatában, s a magyar illusztráció elôzményének tekintik a 14. század elsô felében készült Anjou Legendáriumot, az 1370es évekhez kapcsolható Képes Krónikát és az 1490es években keletkezett Corvinákat is. A klasszikus illusztráció mûfaja a 15–16. században született meg. Különösen Albrecht Dürer munkássága kiemelkedô jelentôségû: kompozícióinak, fametszeteinek és rézmetszeteinek mûvészi ereje máig sem vesztett intenzitásából. A 18. század jeles festôi közül Boucher és Fragonard is számos verseskötetet, regényt vagy almanachot díszített

rézmetszeteivel. Hogarth és az angol politikai karikatúra iskolájának nyomdokain haladt a 19. században Honoré Daumier, aki különleges érzékenységgel jelenítette meg kônyomatain a polgári társadalom jellegzetes figuráit. Az Európán kívüli illusztrátorok közül Hokusai volt az, akinek hatása markánsan érzékelhetô az európai grafika, különösen az illusztráció területén. Mások munkái mellett, 1789-tôl saját regényeit is illusztrálta. A japán kifejezésmód koncentráltsága, technikai sajátosságai, színkezelése, vonaljátékai termékenyítôen hatottak az európai mûvészetre is. Gustave Doré, a 19. századi francia illusztráció jeles mestere közelebb áll Blake közelítésmódjához, mint Daumierhez. A párizsi újságokban megjelent, Delacroix hatását mutató romantikus litográfiái mellett irodalmi illusztrációi fôleg festôi hatásokban bôvelkedô tónusos fametszetek. 1854-ben készült el Rabelais munkájának illusztrációjával. 1861-ben Dante Isteni Színjátékát, 1863-ban Cervantes Don Quijoté-jét, 1864-ben a Bibliát dolgozta fel. • A 19. század elsô felében Magyarországon is egyre több illusztráció készült: elsôsorban tónusos fametszetek, rézmetszetek, litográfiák, késôbb népszerûvé váltak az acélmetszetek is. Megnôtt az illusztrált kiadványok, sajtótermékek mennyisége. A korszak legkiemelkedôbb alkotásai ezen a területen Zichy Mihály nevéhez fûzôdnek, aki kitûnô grafikus és festô is volt egyben. Legismertebb illusztrációit Arany János balladáihoz készítette, de nemrégiben Goethe mûveihez kapcsolódó rajzait is megtalálták a kutatók. Említést kell tennünk még a teljesség igénye nélkül Rippl-Rónai Józsefrôl, Gulácsy Lajosról, Szônyi Istvánról, Aba Novák Vilmosról, Kozma

5

6

MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓ

Lajosról, Nagy Sándorról, Ferenczy Károlyról, Vaszary Jánosról, Kós Károlyról, Lesznai Annáról. A két világháború közötti idôszakban a klasszikus, neo-szecessziós, art decós és folklorisztikus tendenciák mellett a könyvillusztrációban is megjelent az avantgarde szellemisége, elsôsorban Kassák Lajos és Bortnyik Sándor mûveiben. Ezt a tendenciát folytatta 1947-ben Lossonczy Tamás borítóterve, mely Hamvas Béla és Kemény Katalin Forradalom a mûvészetben címû munkájához készült. Nagy vállalkozásnak tekinthetô Hincz Gyula Anatole France Nyársforgató Jakab történeteihez készített több mint 100 darabból álló színes linómetszete. Önálló kiállítások is feldolgozták a mûfajt. Többek között 1921-ben XX. századi könyvmûvészet, majd 1938-ban Magyar könyvmûvészet címmel rendeztek tárlatot a Mûcsarnokban. A kor legnépszerûbb technikája a fametszet volt. A negyvenes években új irányt jelez Szalay Lajos morális érzékenységû, expresszív világa (pl. Villon, Dosztojevszkij mûvei, az Ómagyar Mária-siralom lapjai), mely a modern grafikai nyelvezet egyik jellegzetes megnyilvánulása. Az ötvenes évek esztétikai sematizmusa nem kedvezett az illusztrációs mûfajnak sem, ugyanakkor épp ez az a terület, mely – a textilmûvészet mellett – sajátos helyzeténél fogva már a hatvanas években lehetôséget kínált a mûvészeknek kísérletezésre, új nyelvezetek kipróbálására, valódi értékek létrehozására. Az irodalmi mûveket kísérô illusztrációk ebben a korszakban egyfajta sajátos szimbolizmusba rejtett önállóságot képviseltek. Az ekkor indult nagy nemzedék képviselôi közül többen mindvégig figyelemre méltó illusztrációs tevékenységet folytattak. A jellegzetes hazai stílusirányzat, a szürnaturalizmus egyik mestere, Csernus Tibor 1954–64 között alkotta jelentôs illusztrációit. Bálint Endre 1959-ben készítette el Párizsban a Jeruzsálemi Biblia illusztrációit, mely 1250 lapot és mintegy 2000 iniciálét tartalmaz. A rézkarc mesterének tekinthetô Kondor Béla Madách és Blake illusztrációi szintén erre az idôszakra esnek, s ekkor vált közkedveltté a Picasso Ovidius illusztrációit és számos más, nagyvonalúan könnyed vonalvezetésû munkát idézô, Reich Károly nevéhez

kapcsolható klasszicizáló illusztrációs típus is. Már a hatvanas években tanúi lehettünk az egyéni mûvészi nyelvek megjelenésének (Kondor Béla, Csohány Kálmán, Stettner Béla, Lenkey Zoltán), melyeket a korszak jellegzetes stílustendenciái vagy az illusztráció hagyományos típusai árnyalnak. A 70-es években a klasszikus komponálási mód mellé felzárkózott a groteszk hangvételû, egyéni vonalvezetésû, részlet-gazdag alkotások sora. (Gross Arnold, Würtz Ádám, Gyulai Líviusz, Rékassy Csaba, Banga Ferenc, Engel Tevan István, Vén Zoltán, Szemethy Imre). Réber László a letisztult, puritán vonalak mestere, míg Benes József alkotásait egyfajta sajátosan kiemelô, felülnézeti komponálási mód jellemzi. A nyolcvanas években több mûvésszel is gyarapodott a hazai illusztrátorok köre. Rényi Krisztina, Sárkány Gyôzô és Vida Gyôzô a klasszikus hagyományokból merít. Roskó Gábor és Kalmár István munkáit inkább a gyerekrajzokhoz kapcsolódó spontaneitás jellemzi. Jankovics Marcell, a két mûfaj rokonságának is köszönhetôen a rajzfilmtôl jutott el a könyvillusztrációhoz. Klasszikus és folklorisztikus elemeket ötvözô munkáit a mondák, a mítoszok és a népmesék különleges világa inspirálja. A hetvenes-nyolcvanas évek a nagy kiadók korszaka volt. A mûvészek többsége a kiadóval közvetlen kapcsolatban, ugyanakkor a többi mûvésztôl szinte teljesen függetlenül tevékenykedett. A nyolcvanas években fokozatosan romlott a helyzet s egyre nehezebbé vált az illusztrátorok foglalkoztatása is. Csökkentek a megrendelések, az igények eltolódtak a kommersz irányába, és a könyvek többségének kiállítása is egyre gyengébb minôségûvé vált. A rendszerváltás jelentôs átalakulást eredményezett a magyar illusztrációmûvészet területén is. Az évtizedeken át megszokottá vált megrendelési gyakorlat helyét a piac és a gazdaság törvényei váltották fel, s a mûvészek többsége arra kényszerült, hogy saját maga népszerûsítse munkásságát, lobbizzon egy-egy megrendelésért. A kezdeti nehézségek a mûvészeket és a kiadókat egyaránt érintették, hiszen az elsô néhány évben számos régi kiadó is megszûnt, ugyanakkor helyüket egyre több új váltotta fel.

D. UDVARY ILDIKÓ

A társadalmi struktúrában bekövetkezett változásokat eltérô teherbírással követték a mûvészek. Felmérve a magyar illusztráció rendszerváltás utáni problémáit, negyven neves grafikus és festô 1994ben megalakította a Magyar Illusztrátorok Társaságát. Míg korábban az ilyen jellegû csoportosulások inkább csak protokoll jelleggel mûködtek, ez a szervezet kiemelkedô szerepet játszott a mûfaj megmaradásának és mûvészi színvonalának megôrzése érdekében. A Magyar Illusztrátorok Társasága tagja az Európai Mûvészetek Tanácsának, az ECA-nak, s ez hazai és nemzetközi viszonylatban is igen széleskörû kommunikációs lehetôséget kínál. Részt vállalt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar szekciójának újraalakításában és további tevékenységében. Különösen fontos szerepet tölt be a 30 éve mûködô Pozsonyi Illusztrációs Biennále, a BIB, melynek díjai – a Grand Prix és a Golden Apple – nemzetközi rangú elismerések. A Társaság 1996 óta szerepel a Frankfurti Nemzeti Standon és a Bolognai Nemzetközi Könyvvásáron. A 2001-ben létrehívott Japán Világillusztrációs Biennále, a BEIJ zsûrijébe Rényi Krisztina is meghívást kapott, s díjazottjai közt is volt magyar mûvész, Szurcsik József személyében, Rofusz Kinga pedig a 11 elismerô oklevél egyikében részesült. Rényi Krisztina 2004-ben elnyerte a francia könyvkiadók Octogon díját. A Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke, Sárkány Gyôzô nem csupán illusztrátorként és autonóm mûvészként, de mûvészeti szervezôként is fontos szereplôje a kortárs magyar illusztrációnak. Lényeges eredmény, hogy a társaság tevékenysége révén a tagok többsége a legjobb hazai és külföldi kiadókkal áll munkakapcsolatban. Nyitottak a frissen végzett fiatal mûvészek (Baranyai András, Kárpáti Tibor, Marton Zsolt, Paulovkin Boglárka, Rofusz Kinga, Sárkány Roland, Stark Attila) támogatására és jelentôs szerepet játszottak abban, hogy az elmúlt évtizedben nemzetközileg is megerôsödött a magyar illusztráció pozíciója. A kilencvenes évek magyar illusztrációja igen széles határok között mozog. Jól körülírhatók a különféle mûvészi pályák, az autonóm mûvészi nyelvek, kifejezésmódok.

A hagyományos eljárásmódok és anyagok, acél-, lino-, fametszet, rézkarc, kônyomat, szerigráfia, ceruza, tollrajz, vízfesték, tus alkalmazásán túl megjelent az akril, s egyes mûvészek többféle technikát ötvözô egyéni eljárásmódokat dolgoztak ki. A szabadkézi rajzok mellett elszaporodtak a számítógépes módszerekkel készült mûvek. Az illusztrátorok egy csoportja elsôsorban a klasszikus módszereket, kompozíciós megoldásokat követi, különleges hangsúlyt fektet a vonalak játékára, a formák pontos kidolgozására, a kép stabilitására. Vannak, akik egyetlen lapon belül is bravúrosan fûzik össze az új stílusok és a hagyományos eljárások egyes elemeit, mások a gyermekrajzok spontaneitását, közvetlen dinamizmusát idézô kompozíciókat hoznak létre. A kortárs magyar illusztráció egyrészt a középkori kódexfestészet és a düreri klasszikus illusztráció örökségébôl, a 19. század jelentôs mestereinek alkotásaiból, a századforduló szecessziós hagyományaiból, a magyar népmûvészetbôl, a 60-as évek kiváló grafikus nemzedékének munkáiból, másrészt az új technikai eljárások, (a szitanyomat, a komputergrafika, az elektrografika), a 20. századi stílusirányzatok, különösen a posztmodern mûvészetszemléletébôl merít. A korábban évtizedekig oly népszerû ironikus, szatirikus hangvétel a kilencvenes években visszaszorult, az abszurd és a naiv kompozíciós sémák viszont felerôsödtek. E két kifejezésmód számos lehetôséget kínál az autonóm mûvészi megnyilvánulásoknak. 2006-ban a bolognai díszvendégséget szervezô Magyar Illusztrátorok Társasága két helyszínen, harminc alkotó munkáin keresztül mutatta be a magyar illusztrációt. Az egyedi mûveket a teljesebb kép kialakítása érdekében számos reprodukciós mappa kísérte, s betekintést kaphattak az érdeklôdôk az animáció területére is. Annál is inkább, mert Magyarországon számos illusztrátor készít rajzfilmet. A bemutató gazdag betekintést nyújtott a magyar illusztráció világába, s nem riadt vissza a legkülönbözôbb mûvészi világok egymás mellé helyezésétôl sem. A reprezentatív központi kiállítás, s díszvendégség szlogenje, a Magyarország: nyitott könyv – 30 illusztrátor, 30 könyv is er-

7

8


Banga Ferenc illusztrációi

re utalt. A kiállítók között a mûfaj idôs mesterei mellett a középgeneráció és a legifjabb nemzedék képviselôit is ott találhattuk: Banga Ferenc (1947) az egyedi tusrajzok, ceruzarajzok mellett fametszeteket, lino- és rézmetszeteket is készít. Kompozíciói mindmáig ironikus hangvételûek. Szaggatott, vonalkázott, kontúrokat kerülô, befejezetlenséget, spontaneitást sugalló elôadásmódja, a drámai feszültségek mellett a groteszk humoros, játékos oldalát is megjeleníti. Karakteres, expresszív mûvészi munkásságát a nyolcvanas, kilencvenes években számos illusztrációs díjjal jutalmazták. Színes ceruzával, akvarell technikával készített könyvillusztrációi jól érzékeltetik stílusának fôbb jellegzetességeit. A figurák testrészei épp úgy önálló életet élnek, mint a kompozíció többi tárgya. Ide-oda himbálódznak, mindig épp kialakulóban van a kép. Ezzel a módszerrel olyan hatást kelt, mintha a nézô maga is részese lenne a mû megszületésének. Baranyai András (1974) Debrecenben született, 2004-ben végzett a Magyar Iparmûvészeti Egyetem grafika szakán. Az ifjabb nemzedék képviselôje, de számos díjjal is büszkélkedhet már. 2001ben elnyerte az Eper Grafikai Stúdió díját a Római Magyar Akadémián, 2002-ben Erasmus-ösztöndíjas, 2004-ben Gál Mátyás-díjat kapott. Tagja a Gyermekkönyvszerzôk és Illusztrátorok Egyesületének. 2002 óta szerepel kiállításokon. A Vigadó Galériában rendezett „Trakta” és a Trafó Kortárs Mûvészetek Házában bemutatott MIE-kiállítás egyik résztvevôje volt. 2003-ban a pécsi Csontváry Múzeum „Poszt” címû kiállításán, 2004-ben a Ponton Galéria „Csillagpor” címû kiállításán szerepelt. 2005-ben a Békéscsabai Grafikai Biennálén mutatkozott be alkotásaival Munkásságában jelentôs szerepet kap a modern számítógépes eljárások alkalmazása. Stílusa viszont egyfajta retro érzetet kelt, a hatvanas-hetvenes évek szocreál vizuális nyelvét éleszti újjá. Nála is hangsúlyos a humor, a groteszk kapcsolódásokból fakadó komikum. Tiszta, erôteljes színvilága, színpárosításai különösen a hatvanas-hetvenes évek plakátmûvészetét idézik. Megjelent könyvei az Én, te…mi. Szö-

D. UDVARY ILDIKÓ

Baranyai András illusztrációja

vegértés-szövegalkotás tankönyv (Sulinova, 2005), 2006-ban pedig a Piroska és a farkas. (Csimota) Bátki László (1956) Budapesten született. 1985ben végzett az Iparmûvészeti Fôiskola könyvillusztrátor szakán. Díjai között szerepel: 1991-ben a Caldecot Honor (Florida), 1992-ben a Szatmári Alapítvány mûvészeti díját, 2001-ben pedig az Illusztrátorok díját nyerte el. Bátki László illusztrációi

2005-ben a Csók István Galériában rendezett egyéni kiállítást. Munkái hagyományos festészeti technikával, (olaj, akvarell) készültek. A kompozíciók is

9

10


Békés Rozi illusztrációi

egyértelmû kapcsolatot mutatnak a 20. század elsô évtizedeinek magyar festészetével. A színek különféle árnyalatainak alkalmazása, a térviszonyok kialakítása és a figurák beállítása több stílusirányzat idézeteként is felfogható. Felfedezhetünk szürrealisztikus elemeket, találunk utalást a kubizmusra, s néhol még az impresszionizmus is felsejlik munkáiban. Színvilága átgondolt visszafogottságot, a tónusok bravúros gazdagságát kínálja. Kompozícióinak hangvétele olykor groteszk, abszurd vonásokat mutat. A posztmodern jellemzô felfogása szerint munkáin tetszés szerint ötvözi a mûvészettörténeti tendenciák elemeit. Bátki magyarországi kiadók mellett amerikai, német cégeknek is dolgozik. Több munkája jelent meg a Pengiun Books sorozatában. Békés Rozi (1955) Budapesten született. Az Iparmûvészeti Fôiskola befejezése után tagja lett a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Magyar Mûvészkönyvalkotók Társaságának és a Magyar Il-

lusztrátorok Társaságának. Rendszeresen szerepel hazai és külföldi kiállításokon. 1985-ben FISE ösztöndíjat kapott, 1989-ben Szép Magyar Könyv díjjal ismerték el munkásságát. 2002-ben a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatását nyerte el. Számos könyvillusztrációt készített eddigi pályafutása alatt. Stílusa a klasszikus hagyományokhoz kapcsolódik. Finom rajzolatú akvarelljeit, a technika sajátosságából adódó árnyalt, könnyed színvilág teszi megnyerôvé. Kompozíciói inkább szellôsnek, szelektívnek mondhatók. Nem törekszik túl sokat mutatni, inkább egy-egy lényeges jelenetet, szituációt, figurát ragad meg. A vonalak segítségével teremti meg a kép humoros vagy éppen a szomorú hangulatát. Damó István (1951) Nagyszebenben született. A Bukaresti Képzô- és Iparmûvészeti Fôiskola grafika szakán végzett. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Magyar Mûvészkönyvalkotók Társaságának és a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Papírmûvészeti Tár-

D. UDVARY ILDIKÓ

Damó István illusztrációi

saságnak, a Mûhely Mûvészeti Egyesületnek, a Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének. Könyvillusztrációt számos díjjal jutalmazták. 2000-ben Kínában a Nemzetközi Grafikai Biennálé különdíját nyerte el, 2003-ban és 2005-ben Szép Magyar Könyv díjjal ismerték el munkásságát. „Olyan könyvet szeretnék tervezni, amelyben a képanyag nem mint kísérôgrafika szerepel, hanem a szöveg és a kép egyformán fontos, a kettô egybeolvad, a szöveg is a vizuális élmény részévé válik.” – vallja. Mûvészi nyelve több ponton rokonítható Békés Roziéval. Ô is elôszeretettel alkalmazza a klasszikus akvarell technikát, de kompozíciói részletezôbbek, színvilága összetettebb. Nem riad vissza a harsányabb színkapcsolatok Elek Lívia illusztrációja

létrehozásától sem, melyekbôl – a technikából adódóan – különlegesen gazdag átmeneteket hoz létre. Figurái gyakorta ironikusak, játékosak. Elsôsorban az alakokra, a szituációra koncentrál, így hozza létre konkrét terek nélküli, lebegô, könnyed képi világát. Elek Lívia (1954) Gazdag illusztrációs tevékenysége során számos elismerésben részesült.

11

12


Jankovics Marcell illusztrációi

Mûveit elsôsorban az olajfestés technikájával készíti, merítve a klasszikus hagyományokból. Jellegzetes, tudatosan esetleges képkivágásai különleges feszültséget adnak kompozícióinak. Biztos kézzel teremti meg az egyes történetek szereplôinek karakterét, ugyanakkor tudatosan igyekszik elkerülni a rutin veszélyeit. Szabadon bánik a színekkel, mely jelentôs hangsúlyt kap az egyes kompozíciók hangulatának kialakításában. Jankovics Marcell (1941) munkássága Réber Lászlóéhoz és Gyulai Líviuszéhoz hasonlóan összefonódik a rajzfilmmel. Az illusztráció területén is számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták. A bolognai bemutatón látott illusztrációi szintén akvarellek. Klasszikus és folklorisztikus motívumokra, szimbólumokra épülô munkáit gyakorta a mondák, a mítoszok és a népmesék különleges világa inspirálja. Kompozícióit a középkori kódexekhez hasonlóan, gazdagon díszített keretekbe foglalja. Elegánsan ötvözi a kortárs, valamint a középkori és reneszánsz formanyelvet. Ezt intenzív színkezelése és rajztechnikája is érzékelteti. Jelenetei ugyanakkor

egyrészt jóval dinamikusabbak, másrészt titokzatosabbak, meseszerûbbek. Minden egyes kompozíciója egy elbeszélô festményként is felfogható. Rajzfilmjeihez hasonlóan illusztrációiban is ötvözôdik a tanítási szándék és a szépségbôl fakadó mûélvezet öröme.

Kállai Nagy Kriszta illusztrációja

D. UDVARY ILDIKÓ

Kállai Nagy Kriszta illusztrációja

Kállai Nagy Kriszta 1993-ban végzett a Magyar Iparmûvészeti Fôiskola Mesterképzô Intézetének grafika-tipográfia szakán. Tagja a Magyar Illusztrátorok Társaságának. 1998 óta számos egyéni és csoportos kiállítást rendezett itthon és külföldön. Kalmár István illusztrációi

1993-ban Angliában, 1998-ban Helsinkiben szerepelt. 1998-ban Szép Magyar Könyv díjat, 2005-ben az Év illusztrátora (IBBY) díjat nyert. Elsôsorban az akvarell technikát alkalmazza munkái készítésekor. Számos magyar és külföldi kiadónak készít illusztrációkat. Illusztrációiban arra törekszik, hogy az irodalmi stílus és korszak hû megjelenítése mellett fejezze ki saját egyéniségét. Színes, humoros-ironikus világa a gyermekrajzok derûjét és egyszerûségét a biztos komponálási készség tudatosságával idézi elénk. Síkszerûen kialakított képeinek sajátos ritmusa, tagolása, kivágásai felerôsítik a munkák megnyerô vidámságát. Bár akvarell technikával dolgozik, általában elkerüli a színek összefolyatását, és erôteljes szerepet szán a körvonalak, a rajz tiszta áttekinthetôségének. Kalmár István (1949) illusztrációi a festészethez állnak közel. Munkái többségét a Móra Kiadó jelentette meg. Rajzait, akvarelljeit a humor és játékosság, a dekoratív gyermekrajzok spontaneitása

13

14


Kárpáti Tibor illusztrációi

jellemzi. Kompozíciói olykor karikatúraszerûen találóak, különbözô elmozdulásokból, filmszerûen építkeznek. Biblia-illusztrációi különleges térszervezésû kompozíciók. A megragadhatatlan univerzumba helyezi az egyes jelenetek arctalan, a környezethez képest mégis jól körülhatárolt figuráit. Lebegésük, téri elhelyezésük még inkább kiemeli a téma transzcendens közegét. A kontúrok nélküli figura azonban környezetébe szinte beleolvad, s már-már jelenéssé válik. Nem csak mese-illusztrációkat készít, hanem módszeresen foglalkozik a gyermekek kreatív nevelésével is. (Magyar Nemzeti Galéria, Mûcsarnok) Kárpáti Tibor (1978) Gyulán született. A Magyar Iparmûvészeti egyetem grafikus szakán végzett. Jelenleg az egyetem mesterképzô kurzusát hallgatja. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Gyermekkönyvszerzôk és Illusztrátorok Egyesületének, a Fiatal Iparmûvészek Stúdiója Egyesületnek és a Lajtorja Fiatal Alkotómûvészek Egyesületének. 2001-ben és 2002ben nemzetközi díjakat nyert, 2004-ben a Békéscsabai Tervezôgrafikai Biennálé fôdíjával jutalmazták munkáit. A legifjabb nemzedék képviselôje. 2006-ban jelent meg Piroska és a farkas címû könyvillusztrációja. A mûfajhoz különösen a sokféleség és a behatárolhatatlan lehetôségek miatt vonzódik.

Munkáját számítógépes technikával készíti, tudatosan ügyelve az ehhez kapcsolódó karakteres forma és színvilág felerôsítésére. A raszterekbôl, olykor gyermekkori játékainkból épített figurák Kass János illusztrációja

D. UDVARY ILDIKÓ

Kass János illusztrációja

számos egyéb asszociációnak engednek teret, s ettôl még inkább humorosnak, könnyednek érezzük ôket. A számítógép pontosan meghatározott színei is a régi mûanyagfestékekkel készült építômodulok hangulatát idézik. A jó érzékkel megalkotott kompozíciók puritán egyszerûségükben is sokoldalúak és izgalmasak. Kass János (1927) A magyar illusztrációmûvészet nagy nemzedékének egyik jeles képviselôje. A hatvanas évektôl kezdve készíti biztos rajztudású, karakteres, expresszív vonalvezetésû egyedi rajzait, rézkarcait. Ma már szinte klasszikusnak számító rézkarcai jól példázzák rajztechnikájának összetettségét. Jankovics Marcellhez hasonlóan Kass János is sokat merít a magyar folklór és a kultúrtörténet korszakainak motívumaiból, így hozva létre saját ironikus-derûs mûvészi nyelvét. Egyedi rajzai ugyanakkor jóval összefogottabbak, foltszerûbbek, számos ponton kapcsolhatók a plakátmûvészethez is. Keresztes Dóra (1953) Budapesten született. A Magyar Iparmûvészeti Fôiskola tipográfiai és könyvtervezô szakán végzett. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzômûvészek és Iparmûvészek Szövetségének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának. 1977-ben, 1981ben, 1982-ben elnyerte a Szép Magyar Könyv díjat, 1994-ben IBBY díjat kapott, 2003-ban Ferenczy Noémi-díjjal ismerték el munkásságát. 2003-ban az Év illusztrátora lett (IBBY-díj), 2005-ben Balázs Béladíjat kapott. 2002-ben Budapesten és Debrecenben, 2003-ban Gyôrben, 2005-ben a budapesti Dorottya Galériában rendezett egyéni kiállítást. Gazdag illusztrációs repertoárt tudhat maga mögött és számos elismeréssel is jutalmazták tevékenységét. Akvarelljei e technika újabb arcát tárják elénk. A mûvész ugyanis teljesen síkszerû, erôteljes fekete kontúrokkal határolt formákkal hozza létre kompozícióit, melyek leginkább a kártyalapokkal mutatnak stiláris rokonságot. Ezt még a kép egyes elemeinek elhelyezése is megerôsíti. A tiszta, erôteljes színek, a semKeresztes Dóra illusztrációja

15

16


Keresztes Dóra illusztrációja

leges háttér és a jól áttekinthetô, összefogott kompozíció biztonságát könnyeddé, játékossá és humorossá varázsolja a határozott keretek alkalmankénti áttörése. Ô is számos ponton merít a magyar népmûvészet kincseibôl. Kiss István (1951) Budapesten született. Tanulmányait a Magyar Iparmûvészeti Fôiskolán végezte. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának. 1979-ben Nívódíjat kapott, 1986-ban az Év gyermekkönyve díjat (IBBY) nyerte el. 1989-ben a Szép Magyar Könyv díjjal jutalmazták munkáit. Munkáinak jelentôs része a Móra és az Unicornis Kiadónál jelent meg. Számítógépes eljárással készült gyermekkönyv illusztrációinak képi világa szorosan kötôdik a klasszikus hagyományokhoz: lendületes vonalvezetés, karakteres színhatások jellemzik a jó ritmusú kompozíciókat. Lapjait gyakorta Jankovics Marcell munkáira is emlékeztetô, tradicionális díszkerettel zárja le, melyben a mû szerzôjének neve is olvasható. Tovább erôsíti a kép régiesítését a kerethez hasonló ornamentális felület alkalmazása. Elôadásmódjában, képszerkesztésében több ponton rokonságot fedezhetünk fel Keresztes Dóra markáns vonalvezetésével, színkezelésével is. Áttekinthetô, karakteres kompozíciós megoldásai-

hoz a vonalak gazdag játéka társul. Nem csak kontúrként hangsúlyosak vonalai, hanem egyfajta ornamentális elemként is használja ôket az egyes felületek kialakításában. Ezzel a klasszikus eljárások, különösen a fametszet látványát idézi. Kiss István illusztrációi

D. UDVARY ILDIKÓ

Lipták György illusztrációi

Lipták György (1951) Bocsárlapujtôn született. A Magyar Iparmûvészeti Fôiskola tipográfia-könyvszakán végzett. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének, a Vigyázó Ferenc Mûvelôdési Társaságnak és a Mûvészbarátok Egyesületének. 2001-ben elnyerte a Magyar Kultúra Alapítvány díját, 2003-ban FVF grafikai nívódíjat kapott. 1993ban Dániában, 1995-ben és 1997-ben Finnországban, 1999-ben Észtországban rendezett egyéni kiállítást. 2003-ban a Vigadó Galériában volt önálló bemutatója. Jelentôs könyvillusztrációs munkásságának darabjai többek között a Móra, az Unicornis Kiadónál jelentek meg. Klasszikus toll és akvarell technikával készített lapjai a magyar grafika nagy nemzedékéhez kötik. A tollrajz fekete vonalkázásai és a fehér papírlap kettôsében egy-egy villanásként jelenik meg a vörös, a zöld vagy a sárga tempera foltja. A színekkel visszafogottan bánik, csupán egy-egy részlet hangsúlyo-

zására és a kompozíció kiteljesítésére használja ôket. Rajztechnikáját az összetettség, a részletek szabad, ha úgy tetszik szürrealisztikus összemosása jellemzi. Ívelô, szárnyaló vonalai különleges vibrálást, lendületet adnak a képeknek. Technikája számos ponton rokonítható Szemethy Imre, Banga Ferenc, Engel Tevan István alkotásaival. Marton Zsolt (1977) Az ifjú illusztrátor nemzedék jeles képviselôje, aki 2004-ben Marsili-díjat kapott, ugyanebben az évben elnyerte az Erasmusösztöndíjat is. Vegyes technikával készült munkáit számos magyar illusztrátorhoz hasonlóan a régi és új viszonya inspirálja. A kompozíciók kialakítása, színvilága, szerkezete régi könyvekre, iratokra, vagyis a múltra, az idô egyfajta továbbélésére utal. A képeken látható motívumok rendszere viszont egyfajta régi-új, komoly és ironikus egyveleg. Játékos kommunikáció, mely tudományt és mesét, valóságot és képzeletet a legtermészetesebb módon ötvöz és patináz valami titokzatos régi könyv lapjaiként.

17

18


Olajos György (1953) Budapesten született. A Magyar Képzômûvészeti Fôiskolán végzett. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének, a Magyar Mûvészkönyvalkotók Társaságának, a Magyar Papírmûvészeti Társaságnak, a Folyamat Társaságnak. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták az elmúlt évtizedben. 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, 2002-ben elnyerte a miskolci Országos Grafikai Biennálé NKÖM díját, valamint a III. Papírmûvészeti Triennálé MGSZ díját. 2005-ben Hungart ösztöndíjban részesült. Számos külföldi és hazai kiállításon mutatta be alkotásait. Leginkább autonóm illusztrációkat készít, akvarell, tempera, olykor számítógépes technikák alkalmazásával. A nyolcvanas években megjelent könyvillusztrációit a Móra, a Múzsák, a Göncöl és a Könemann Kiadó adta ki. Újabban egy erôsen minimalizált kompozíciós szerkesztésmódot követ. Nem foglalkozik a térrel, csupán a fekete síkon elhelyezett formák, figurák lényegesek számára. A monokróm színkezeMarton Zsolt illusztrációja Olajos György illusztrációi

D. UDVARY ILDIKÓ

léssel tovább sûríti a képi egységet. Lebegô, beazonosíthatatlan ember és állatfigurái homogén, ismeretlen anyagból készültek. Az egyes formák felületét sajátos szerkezetû motívumokból alakítja ki. Pataki Tibor (1951) Budapesten született. A Magyar Képzômûvészeti Fôiskolát és a Magyar Iparmûvészeti Fôiskola Továbbképzôjét végezte el. Tagja a Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének, a Magyar Mûvészkönyvalkotók Társaságának, s a Magyar Papírmûvészeti Társaságnak. 2004-ben „Sorskönyv” címû egyéni kiállítását az Erlin Galéria mutatta be. 1996-ban Ezüst Gerely-díjat, 2002-ben a miskolci Országos Grafikai Biennálé díját és a II. Papírmûvészeti Triennálé MGSZ díját nyerte el. 2005-ben a III. Papírmûvészeti Triennálé Dunapack díja mellett Hungart ösztöndíjat is kapott. Illusztrátori tevékenysége mellett fôként autonóm grafikákat, papírmûvészeti alkotásokat, mûvészkönyveket tervez. A Saint-Exupéry életét bemutaPataki Tibor illusztrációja Pataki Tibor illusztrációja

tó könyv illusztrációit számítógépes technikával készítette. A repülôk megkettôzése a fény-árnyék játék, illetve a valódi és árnykép kapcsolódása által izgalmat, feszültséget kölcsönöz e mûveknek, különösen ott, ahol csupán az árnyékgép suhanását érzékelteti a homokon. Ezzel az egyszerû módszerrel egyben a forróság, a napfény illúzióját is felkelti bennünk. Paulovkin Boglárka Budapesten született. 2003-ban diplomázott a Magyar Iparmûvészeti Egyetem grafika szakán. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Magyar Illusztrátorok Társaságának és a Gyermekkönyvszerzôk és Illusztrátorok Egyesületének. Egyike volt a legfiatalabb 2006-os bolognai kiállítóknak, 2002 óta már számos könyvillusztrációja jelent meg. 2000 óta rendszeresen szerepel kiállításokon. 2004-ben Szegeden, az Art Caféban önálló kiállítást rendezett. Munkáit a gyermekrajzok világának elevensége, derûje, könnyedsége lengi át. Akvarell és pasztell technikával dolgozik, kihasználva az általuk kínált színhatások sajátosságait.

19

20


Paulovkin Boglárka illusztrációi

Kontúrozott rajzainak vonalai lágyak, formavilága dús, de nem zsúfolt. A határozott formacsoportok, gömbölyded békalencsék, tündérrózsalevelek, a hosszúkás sás és nád ritmusa teremti meg a közeget a vízi világ növényeinek, állatainak együttélését érzékeltetô képeken. Nyomtatásban többek között a Móra, a Scolar, a Vox Artis Alapítvány és a Pagony & PXB kiadásában jelentek meg mûvei. A bolognai kiállításon A katicabogár elveszett pöttyei címû munkája szerepelt. Rényi Krisztina (1956) Terjedelmes és elismerésekben gazdag pályafutást mondhat magáénak. Ide tartozik az IBBY 2000-es elismerése, a 2003as francia Octogon grafikai nagydíj, vagy a 2004es H. C. Andersen-díj jelölés is. Nagyra értékeli és alkalmazza a klasszikus nyelvezetet és technikát. Idônként azonban az illusztrációtól független festményeket, grafikákat, szerigráfiákat is készít. Gyermekkönyv-illusztrációinak jelentôs részét a Móra és az Unicornis adta ki. Illusztrációs nyelvezetében felfedezhetôk a Jankovics Marcellnél is elôforduló folklorisztikus, misztikus elemek, a színek intenzitásának fontossága, az organikus képépítés egysége. Újabban készült, aprólékos gonddal megfestett, elbeszélô jellegû olaj-kompozíciói az autonóm tradicionális festmények hangulatát keltik. Harmonikusan ötvözi a közép-

kori kódexek varázslatosan dús színvilágát a sokszorosító technikák szigorúságával. Munkáinak sajátos verete, eleganciája épp ebbôl a képességébôl eredeztethetô. Rényi Krisztina illusztrációja

D. UDVARY ILDIKÓ

Rofusz Kinga (1970) Az ifjabb generáció képviselôje, ô készítette a bolognai magyar díszvendégséghez kapcsolódó grafikai sorozatot és a logót, a „Jancsi bohócot”. Animáció szakon végzett, de számos autonóm illusztrációs munkát is készített. Mûveinek fôszereplôi a marionettfigurák, bohócok, a gyermekjátékok, a vidámság közvetlen megtestesítôi. A díszvendégséghez készült sorozat darabjai elsôsorban a gyermekvilágra koncentrálnak. Vöröses-barnás színviláguk meleg

Rofusz Kinga illusztrációi

Rényi Krisztina illusztrációja

derûje, téri beállításainak összetettsége olykor az animátort juttatja eszünkbe. Mit sem törôdve a gravitációval, egy toll is elég, hogy alakjai repülhessenek tetszés szerint közelítsenek és távolodjanak, játszadozzanak. Roskó Gábor (1958) Elsôsorban festômûvész, de számos sikeres illusztrált könyvet is készített. Rendszeresen illusztrál az Élet és Irodalomban. Szürrealisztikus, ironikus, groteszk hangvételû illusztrációit egyfajta tárgyilagos távolságtartás is kíséri. La Fontaine állatmeséi, Heltai Gáspár emberi gyarlóságot kipellengérezô fabulái jó alapot adnak

21

22


Roskó Gábor illusztrációi

„Lehet, hogy megint egy hosszú utazás vár reánk”

Roskó ironikus, posztmodern szemléletû mûvészetének. Lokális színeinek dinamizmusa, formai eklekticizmusa olykor bizarr, izgalmas társa az irodalmi szövegnek. A 2006-os katalógusban is látható munkái tollrajzok. Ezek a bravúrosan megrajzolt állatfigurák a képregények rendje szerint kommuni-

kálnak, vagyis mellettük olvashatjuk az éppen zajló eseményre vonatkozó szöveges információt is, természetesen gondos gyermekírással. Sárkány Gyôzô (1951) a Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke. Az illusztrált könyvek mellett autonóm grafikákat, mûvészkönyveket is készít. Munkásságát az elmúlt évtizedben számos elismeréssel értékelték. Stílusát a klasszikus hagyományokra alapozza, de fogékony az aktuális mûvészeti tendenciák iránt is. Illusztrációit a gondos kidolgozás és a virtuóz rajztudás teszi izgalmassá. Roskó Gáborhoz hasonlóan Sárkány munkái is rendszeresen szerepeltek az Élet és Irodalom lapjain. Újabb munkáival a maszk témakörét dolgozza fel ceruzarajz sorozatban. A maszk ismert, ám máig kimeríthetetlen mûvészettörténeti toposz. Sárkány Gyôzôt elsôdlegesen a forma primér jelentései érdeklik, önmagukban, elôtörténet nélkül. Az elôször az ÉS lapjain megjelent maszk sorozatát késôbb nagyméretû japán rizspapíron folytatta, kihasználva a méretek adta szabad kísérletezés lehetôségeit is. Dürerhez, Zichy Mihályhoz és

D. UDVARY ILDIKÓ

Sárkány Gyôzô illusztrációi

Sárkány Roland illusztrációja

Doréhoz való vonzódása azonban azt is jelzi, hogy számára a mûvész szabadsága nem egyenlô a fegyelem, az elmélyülés hiányával. Sárkány Roland (1972) Budapesten született. A Magyar Képzômûvészeti Fôiskola tervezô grafika szakán végzett. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának. A Fôiskola elvégzése óta számos kiadványt – köztük jó néhány mesekönyvet – illusztrált már. Izgalmas és karakteres munkája például a Móra Kiadónál 1994-ben megjelent Pinokkió kalandjai címû könyv. Rajzstílusát az átgondoltság, a pontosság és a mûfaj hagyományainak ismerete jellemzi. A kilencvenes években több díjjal is jutalmazták tevékenységét. 1994-ben megkapta a IX. Országos Tervezô Grafikai Biennálé fôdíját és a Magyar Állami Operaház plakátpályázatán is elsô díjat nyert. Stark Attila (1979) Baján született. 2005-ben végzett a Magyar Iparmûvészeti Egyetem grafika szakán. 2000-ben Ljubljanában Ceepus-díjat ka-

23

24


Sárkány Roland illusztrációja

pott, 2002-ben Erasmus-díjjal jutalmazták a munkáit. 1998 óta szerepel kiállításokon. A magyar illusztrátorok egyik legifjabb képviselôje. Eddig elsôsorban autonóm illusztrációkat készített. Munkássága elsôsorban festészeti kapcsolódásokat mutat. Fiatalos lendület, dinamizmus és szabad csapongás jellemzi kompozícióit. Lapjait uralja a színek intenzív ereje, tobzódása. S bár vannak a képeken fekete kontúrok, lehatárolt felületek, mégis úgy érezzük, mintha egy képzeletbeli ôserdô vagy egy jól sikerült graffitti fal színorgiája venne körül bennünket. A munkák erôsen expresszív jellegéhez ironikus, szarkasztikus hangvétel járul. A mûvészettörténet különbözô korszakai bukkannak fel s olvadnak be ebbe a sajátosan örvénylô 21. századi képi világba. Szalma Edit (1964) Illusztrációs világa számos ponton rokonítható Békés Rozi, Damó István, Elek Lívia, Jankovics Marcell, Kállai Nagy Krisztina munStark Attila illusztrációja

D. UDVARY ILDIKÓ

Stark Attila illusztrációja

káival. Mindegyiküknél elsôdleges fontosságot kap a gyermekkönyv-illusztráció varázsának megteremtése, a rajzok szabad játékossága, a színek hangulati elemeinek kihasználása. Temperával készült munkáin még érezhetô a Rényi Krisztinánál és másoknál is említett elbeszélô megközelíSzalma Edit illusztrációi

tés, a történet karakterisztikus megragadása. A képeket különleges keretekbe foglalja, melyek nem csupán ornamentális elemek, hanem maguk is a történet részei. A színek segítségével egyszerre elválasztja és összekapcsolja a kompozíció részeit s ezáltal több idôsíkba helyezi a látványt. Szegedi Katalin (1963) Munkássága elsôsorban Rényi Krisztina mûvészi felfogásával rokonítható. Tevékenységét számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. 2003-ban az USA-ban kapott „Legszebb Könyv” elismerést, 2004-ben pedig a „Scarpetta d’Oro” nemzetközi illusztrációs különdíjat nyerte el. Magyar és külföldi kiadók egyaránt foglalkoztatják. Kompozícióit kifinomult rajz és színkezelése, összetett téralakítása és fantáziája teszi különlegessé. Illuzionisztikus térképzése révén szinte külön érezteti az egyes térrétegeket, melyeket aztán egy bravúros átvágással össze is kapcsol. A régi meséskönyvek hangulatát szürrealisztikus érzékeny-

25

26


Szegedi Katalin illusztrációi

séggel idézi fel. A képeknek adott kereteket többszörösen is manipulálja egyfajta trompe l’oil hatást keltve. Szurcsik József (1959) Budapesten született. A Magyar képzômûvészeti Fôiskola sokszorosító grafika szakán végzett. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének, a Folyamat Társaságnak, a MAMÜ Társaságnak, az European Council of Artists-nak, és a Magyar Illusztrátorok Társaságának. Számos egyéni kiállítást rendezett hazai és külföldi kiállítótermekben. 2002-ben New Yorkban mutatta be alkotásait. 2003-ban a Téli Tárlaton Miskolc Város díját nyerte el, 2004-ben Hungart ösztöndíjat kapott. Roskó Gáborhoz és Sárkány Gyôzôhöz hasonlóan ô is rendszeresen dolgozik napi- és hetilapoknak. Bár számos könyvillusztrációja jelent meg, mégis elsôsorban autonóm munkákat készít, gyakorta számítógépes technikák felhasználásával. 2001ben az I. Japán Illusztráció Biennálé díjazottja volt. Kompozícióinak középpontja az ember, aki különféle külsô formákba zártan jelenik meg. Figurái a

Szurcsik József illusztrációja

D. UDVARY ILDIKÓ

Tettamanti Béla illusztrációii

Szurcsik József illusztrációja

külsô és a belsô titokzatos kapcsolatának szimbólumai, melyek az állandóság és a múlandóság relativitásával szembesítenek. A kompozíciók zártságát, puritán színkezelését a vonalak expresszív örvénylése, olykor monoton szabályossággal történô ismétlôdése egészíti ki. Tettamanti Béla (1946) Bánhidán született. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzômûvészek és Iparmûvészek Szövetségének. 1991-ben Munkácsy-díjat kapott, 1997-ben Brenner-díjjal, 2000-ben Millenniumi-díjjal, 2002-ben Pulitzer-díjjal jutalmazták. 2005-ben a World Press Cartoon II. díját nyerte el alkotásaival. 1986-ban az Ernst Múzeumban, 2000-ben Milleneumi-díjjal,a budapesti Dorottya Galériában, 2006-ban a bécsi Collegium Hungaricumban rendezett egyéni kiállítást. 1975 óta rendszeresen jelennek meg illusztrációi a magyar sajtóban, 1981-tôl készít könyvillusztrációkat, plakátokat. Számos hazai és nemzetközi elismeréssel jutalmazták munkásságát, melyben meghatározó szerep jut a könyvillusztrációnak.

27

28


Tóth Zoltán illusztrációja

Munkáit ironikus, abszurd szemléletmód, szabad képzettársítások és a vegyes technika által is felerôsített, szabadon szerkesztett kompozíciók jellemzik. Nagy hangsúlyt fektet a rajz, a vonal szerepére, ugyanakkor szívesen ötvözi képein belül a már toposszá vált képi elemeket, olykor erôteljesen groteszk felhanggal.

Tóth Zoltán (1959) Budapesten született. Typografikusként végzett a Magyar Iparmûvészeti Fôiskolán. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének. A számítógépes játékok, kezelôi felületek grafikai nyelvének egyik úttörô kialakítója. Számos nemzetközileg jegyzett munkát tudhat maga mögött, s jelentôs mennyiségû

D. UDVARY ILDIKÓ

Tóth Zoltán illusztrációja

Vida Gyôzô illusztrációja

illusztrált könyv szerzôje. Munkái természetesen számítógépes technikával készültek Fôbb mûvei: 1986 Scarabeus (Commodore 64), 1987 International Karate (Atari 520), 1988 Impossible Mission II. (Atari 520), 1999 Prody Parrott (Smithsonian Múzeum, USA), 2003 Lottó fogadás (Essnet Lottery) Kompozícióiban felhasználja a médium adta lehetôségek gazdag tárházát. Kontúros rajzokat kever festôi hatású tájrészletekkel, s mindezt egy csepp naiv bájjal, huncutsággal, olykor játékos iróniával fûszerezve. Vida Gyôzô (1951) a hetvenes évek végén került a pályára. Munkáit legtöbbször a Móra, a Corvina és az Unicornis Kiadó jelentette meg. Egyike azoknak az illusztrátoroknak, aki a legkövetkezetesebben kapcsolódnak a klasszikus hagyományokhoz. Fametszeteket idézô, kézzel festett (toll, akvarell) kompozícióit a hangsúlyos vonalak határozottsága és a lokális színek tisztasága jellemzi. A lazúros festésmóddal és az erôteljes kontúrok fegyel-

mezettségével közelít leginkább a klasszikus illusztrációk hangulatához. Kompozícióit olykor fantasztikus térszervezése, máskor játékos síkszerûsége teszi izgalmassá. Minden alkotását áthatja az elmélyült gondosság. A kilencvenes években majdnem minden évben elnyerte a Szép Magyar Könyv-díjat. A kortárs magyar illusztrációmûvészet fennmaradását és folyamatos megújulási képességét az egyéni mûvészi nyelvek egymás mellett élése, a fantázia szabadsága, az új technikai eljárásmódok befogadása, valamint a tradíciói iránti elkötelezettség együttesen alapozza meg. Az illusztrációt készítô mûvészek nemcsak manapság, hanem már egykét évszázaddal ezelôtt is többet akartak a puszta szemléltetésnél. Személyes elképzeléseiket, értelmezésüket, mûvészi nyelvüket tárták a közönség elé, s legtöbbjük munkája bármikor autonóm mûalkotásként is élvezhetô. Ezt jelzi évrôl évre a rangos külföldi bemutatók sora és természetesen a számos hazai illusztrációs kiállítás is.

29

30

HUNGARIAN ILLUSTRATION

Marton Zsolt illusztrációja

31

Ildikó D. Udvary THE HUNGARIAN ART OF ILLUSTRATION AT PRESENT “ILLUSTRATION IS THE PICTORIAL METAPHOR OF WRITING – THE SPIRITUAL DRAWING OF A TEXT.”

Contemporary Hungarian illustrators have been regular participants in the Bologna International Children’s Book Fair and Exhibition since 1996. In 2006, Hungary was Guest of Honour in Bologna, and the genre probably couldn’t have found a worthier way to celebrate its ten-year anniversary. It was a significant recognition for Hungarian illustrators and the beginning of a new era in one. After such a prominent international recognition, the question always arises: What next? How do we set our next goal? Aside from general acknowledgement, the time in Bologna brought with it new international relationships, a broader circle of communication and the possibility for several individuals to acquire commissions. And it will continue to bring benefits in the future as well, and with certainty not only to those who represented the country at the exhibition. It is always difficult to represent such a diversified genre which can look back on a great past with the works of only a few artists. This is especially true in our case where even in the 21st century, those artists who dealt with illustration have been omitted from the list of most significant graphic artists and painters. In professional literature, there are several who go even further in investigating the history and origins of illustration, and they consider the Anjou Legendarium from the first half of the 14th century, the related Képes Krónika from 1370 and Corvinas from the 1490s to be the antecedents of Hungarian illustration. The genre of classical illustration was born in the 15th–16th centuries. Particularly the works of Albrecht Dürer are of outstanding significance; the artistic strength of his compositions, wood and copper engravings have not lost anything on intensity even today. Among the excellent

painters of the 18th century were Boucher and Fragonard who decorated volumes of poetry, novels or almanacs with their copper engravings. Honoré Daumier followed in the footsteps of Hogarth and the English school of political caricature, showing with particular sensitivity the characteristic figures of bourgeois society in his lithographs. Among non-Europeans, Hokusai was the one whose effect was strongly felt in European graphic art, especially in the field of illustration. Besides his other works, he also illustrated his own novels beginning in 1789. The expressive concentration, technical peculiarities, treatment of colour and play with lines of Japanese artists also had an influence on European art. Gustave Doré, the excellent master of 19th century French illustration, has more in common with Blake’s approach than Daumier. In addition to his literary illustrations published in Paris newspapers and journals showing the influence of Delacroix’s romantic lithographs, were his coloured wood carvings, demonstrating the effect of painting. In 1854, he illustrated Rabelais’ work. In 1861, he did Dante’s Divine Comedy, in 1863 Cervantes’ Don Quixote and in 1864 a version of the Bible. • In the first half of the 19th century, more and more illustrations were also being done in Hungary, primarily coloured wood carvings, copper engravings, lithographs, and later steel engravings were also popular. The quantity of illustrated publications and printed materials increased. Among the most outstanding artists of the period in this field was Mihály Zichy, who was an excellent graphic artist and painter in one. His most well-known illustrations were those to János Arany’s ballades, but researchers recently discovered drawings

32


related to works of Goethe. Not attempting to offer a complete list, we must mention the following: József Rippl-Rónai, Lajos Gulácsy, István Szônyi, Vilmos Aba Novák, Lajos Kozma, Sándor Nagy, Károly Ferenczy, Károly Kós and Anna Lesznai. Alongside the classical, neo-secession, art deco and folkloristic tendencies of the period between the two World Wars, the spirit of the avant-garde also appeared in book illustration. It is sufficient to cite the well-known examples of the works of Lajos Kassák or Sándor Bortnyik. This tendency was continued in 1947 by Tamás Lossonczy’s plan for the book jacket to Béla Hamvas’ and Katalin Kemény’s Revolution in Art. Gyula Hincz’s 100 coloured lino-cuts to Anatole France’s The Stories of Jacques Tournebroche were considered a great undertaking. There were also numerous independent exhibitions in the genre. Among others, in 1921 the exhibition entitled Art of the Book in the 20th Century, then the Hungarian Art of the Book in 1938 were held in the Mûcsarnok Art Gallery. The most popular technique of the period was wood carving. Lajos Szalay’s morally sensitive, expressive world signified a new direction in the 40s, for example the works of Villon and Dostoevsky, as well as the pages of the Old Hungarian “Lamentations of Mary”, which were one of the most marked manifestations of modern graphic language. The aesthetic schematism of the fifties was not conducive to the genre of illustration, but it was just in the area of illustration – besides the area of textile art – that the earliest aspirations toward experimentation, the trying out of new styles and the establishment of genuine values appeared the earliest. In this era, the genre of pictures accompanying literary works allowed space to a sort of peculiar symbolism and separateness. Among the representatives of the great generation setting off at that time there are several who even today continue their remarkable activities in illustration. One of the masters of the characteristic domestic style of surnaturalism, Tibor Csernus, produced his significant illustrations between 1954 and 1964.

Endre Bálint created the illustrations to the Jerusalem Bible in Paris in 1959, which consists of 1250 pages and some 2000 initials. Béla Kondor, who may be considered a master of copper etching, did his illustrations for Madách and Blake during this period, and it was then that Picasso’s Ovid illustrations became beloved by all, and other works, citing generously light lines, which may be associated with Károly Reich’s name and his neoclassic type of illustration. In the seventies, creations rich in details with a more grotesque tone and more individual lines became more pronounced. Among others, this trend was represented by Arnold Gross, Ádám Würtz, Líviusz Gyulai, Csaba Rékassy, Ferenc Banga, István Engel Tevan, Zoltán Vén and Imre Szemethy. László Réber is the master of clear-cut, pure lines, while József Benes’s creations are characterized by a sort of individually accentuating compositional method viewed from above. The eighties saw the thriving of the circle of Hungarian illustrators. Krisztina Rényi, Gyôzô Sárkány and Gyôzô Vida draw on classical traditions; the works of Gábor Roskó and István Kalmár are characterized by their spontaneity related to children’s drawings. Thanks to the affinity of the two genres, Marcell Jankovics entered the world of book illustration from cartoons. His works amalgamate classic elements with those of folklore, inspired by the special world of sagas, myths and folk tales. The 70s and 80s marked the period of the large publishing houses. A majority of artists were in direct contact with the publishers, but at the same time the genre acted almost completely independently of the other branches of the art world. In the 80s the condition gradually worsened, and it became increasingly difficult to give work to the illustrators. Orders were reduced, demand shifted more to a commercial direction, and the majority of book exhibitions were of lower and lower quality. The change of the political system in Hungary brought about a significant metamorphosis in the field of the art of illustration as well. Economic laws of the market replaced the customary practice of ordering and commissioning which had

ILDIKÓ D. UDVARY

been known for decades, forcing a majority of artists to lobby for their own popularity and for a commission now and then. Both artists and publishers were affected by the initial difficulties, several older publishing houses giving up, but with more and more new ones taking over in their stead. The artists succeeded to varying degrees in dealing with the occurring changes in the social structure. As a consequence to this, forty well-known graphic artists and painters founded the Society of Hungarian Illustrators in 1994. Prior to this, such groups functioned primarily in a protocol fashion; this organization, however, played a prominent role in the interest of the survival of the genre and the preservation of its artistic standards. The Society of Hungarian Illustrators is a member of the European Council of Artists (ECA), offering an indeed wide spectrum of communication both on the domestic, as well as international levels. It took an active part in the re-establishment and activities of the Hungarian branch of IBBY (International Board on Books for Young People). It played a particularly important role in the Bratislava Illustration Biennale of the 1930s whose prizes, the Grand Prix and the Golden Apple were recognitions of international standards. The Society has been represented at the national stand in Frankfurt and the Bologna International Book Fair since 1996. There was also a Hungarian Artist, József Szurcsik, among the prize winners at the First Biennale of European Illustration in Japan while Kinga Rofusz was one of the recipients of the 11 certificates of recognition. Krisztina Rényi’s works were awarded the Octogon Prize of French Book Publishers in 2004. Gyôzô Sárkány, the President of the Society of Hungarian Illustrators, played an important role not merely as an illustrator and autonomous artist, but also as an artistic organizer for the field of illustration in Hungary in the 1990s. . The most substantial result of the society’s activities is that the majority of its members have a working relationship with the best domestic and international

publishers. As may be seen by the material exhibited in Bologna, the society is also open to newly graduated young artists (András Baranyai, Tibor Kárpáti, Zsolt Marton, Boglárka Paulovkin, Kinga Rofusz, Roland Sárkány and Attila Stark), and the past decade has seen an improvement in the position of Hungarian illustration internationally. Hungarian illustration of the 1990s moved between broad borders indeed. The various artistic careers, the autonomous artistic styles and modes of expression may all be easily circumscribed. In addition to traditional procedures and materials, steel engraving, lino-cut, wood-carving, copper etching, lithography, serigraphy, pencil, pen, watercolours and clack ink, acryl also appeared, and single art branches developed techniques which combined individual procedures. Alongside freehand drawings, works done by computer proliferated. One group of artists pursues primarily classic methods and compositional solutions, particularly emphasizing the play of lines, the exact elaboration of shapes and the stability of the image. There are those who brilliantly combine new styles with single elements of traditional procedures, all on one page, while others create the spontaneity of children’s drawings and compositions citing direct dynamics. From a stylistic historical point of view, contemporary Hungarian illustration is derived on one hand from mediaeval codex painting and the heredity of Dürer’s classical illustration, the creations of significant masters of the 19th century, the traditions of fin de siècle secession, Hungarian folk art and the works of the 1960s generation of distinguished graphic artists; on the other hand, it draws from new technical procedures (serigraphy, computer graphics, electrographics) and the streams of the 20th century, particularly the postmodern approach. The ironic and satirical tones which had been so popular in the previous decades were driven into the background while the absurd and schemes of naïve composition came to the fore. These two modes of expression offered numerous possibilities for the manifestation of autonomous artistry.

33

34


In 2006, the Society of Hungarian Illustrators, who organized Hungary’s participation in Bologna as Guest of Honour, introduced Hungarian illustrators through the works of 30 artists at two locations. In the interest of providing a more complete picture of the single works, numerous portfolios of reproductions accompanied the exhibition, and the visitors were also given a view of the area of animation as well, especially because numerous illustrators in Hungary create cartoons. The display provided a rich insight into the world of Hungarian illustration and did not shrink at placing the most diverse artistic worlds next to each other either. Referring to just this, the representative central exhibition and the Hungarian slogan as Guest of Honour was Hungary: An Open Book – 30 Illustrators, 30 Books. In addition to the older masters of the genre, the middle generation may also be found, as well as representatives of the youngest generation. • In addition to his unique drawings in ink and pencil, Ferenc Banga, born in 1947, also works in woodcut, lino-cut and copper engraving. To this day, his compositions are ironic in tone. With their linear staccato execution and avoidance of contours, they suggest incompletion and spontaneity. At the same time, dramatic tension and a grotesquely humorous, playful side is also apparent. His characteristic expressive works were awarded numerous prizes for illustration in the 1990s. The book illustrations are done in coloured pencil and watercolour, demonstrating the chief features of Banga’s style very well. The figures’ body parts live just as much of an independent life as the other objects in the composition. They swing back and forth and the picture simply evolves. This method arouses the effect as if the viewer were sharing in the very birth of the work. András Baranyai was born in Debrecen in 1974. He graduated from the Hungarian University of Industrial Arts with a major in Graphic Arts. One of the representatives of the younger generation, he is already the proud recipient of numerous prizes. In 2001, he won the prize of the Eper Graphics

Studio of the Hungarian Academy in Rome, in 2002 he was an Erasmus scholar, and in 2004 the recipient of the Mátyás Gál Award. He was a participant in exhibitions, such as Trakta of the Vigadó Gallery and the MIE-Exhibition in the Trafó House of Contemporary Artists. He also participated in the Poszt Exhibition in the Csontváry Museum in Pécs in 2003, and in 2004 in the Csillagpor (Stardust) Exhibition of the Ponton Gallery. In 2005, he took part in the Graphic Biennale in Békéscsaba. The use of modern computer techniques plays a significant role in his oeuvre. On the other hand, his style gives the impression of a sort of retro feeling, bringing back to life the visual language of Social Realism of the sixties and seventies. Here, too, humour stemming from the grotesque is emphasized. Particularly his pure and robust choice of colours and combination thereof are reminiscent of billboards from the sixties and seventies. He also has several publications, such as I, You… We, a reading comprehension textbook (Sulinova, 2005), and in 2006 Little Red Riding Hood and the Wolf (Csimota). László Bátki was born in 1956 in Budapest. He graduated from the College of Industrial Arts as a book illustrator in 1985. Among his prizes are the Caldecot Honor (Florida) in 1991, artistic award of the Szatmári Foundation in 1992 and the Illustrator’s Prize in 2001. He had an individual exhibition in the István Csók Gallery in 2005. Traditional oil and watercolour techniques are visible in his works. The compositions also show an unequivocal relationship to Hungarian painting of the first decades of the 20th century. His usage of various shades of colours, the establishment of space relationships and his presentation of figures may also be comprehended as quotes from several streams of style. Elements of surrealism may be discovered, as well as references to cubism and sometimes even impressionism makes itself felt. His colours are deliberately lowkey, offering a brilliant richness of tones. The mood of his compositions sometimes shows grotesque, absurd touches. According to the typi-

ILDIKÓ D. UDVARY

cal concept of the post-modern, his works combine the elements of various tendencies in art history. In addition to cooperating with Hungarian publishers, Bátki also works for American and German companies. Several of his works have been published by Penguin Publishing House. Rozi Békés was born in Budapest in 1955. After having graduated from the College of Industrial Arts, she became a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Hungarian Society of Book Artists and the Society of Hungarian Illustrators. She regularly participates in exhibitions, both at home and abroad. In 1985, she was the recipient of a FISE Scholarship, and in 1989 she was awarded the Beautiful Hungarian Book Award. She won support from the National Cultural Program in 2002. Numerous book illustrations are among the works of her career so far. Her style may be associated with classic traditions. The many-shaded ethereal spectrum of colours supplied by the distinctiveness of her technique make her delicately drawn watercolours appealing. It may be said that her compositions are airy and selective. She is not concerned with showing too much, embracing instead a single essential scene, situation or figure. With the help of its lines, a picture’s comical or sometimes sad atmosphere is created. István Damó was born in 1951 in Nagyszeben. He graduated from the Bucharest College of Fine and Industrial Arts as a graphics major. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Hungarian Society of Book Artists, the Society of Hungarian Illustrators, Hungarian Society of Paper Art, the Mûhely Artistic Association and the Hungarian Graphic Artists Association. His book illustrations have won numerous prizes. In 2000, he won a special prize at the International Graphics Biennale in China. In 2003 and 2005, he was awarded the Beautiful Hungarian Book Award. He says, “I would like to plan a book in which the visual material does not only serve as accompanying graphics, but the text and the picture should be equally important, the two fusing into one, the text also becoming a part of the visual experience.”

His artistic style is related to that of Rozi Békés. He, too, implements primarily classical watercolour techniques, but his compositions are more detailed and his choice of colours more complex. He is not repelled by the establishment of uproarious colour combinations, which – due to the technique – generate particularly rich transitions. His figures are often ironic and playful. He concentrates primarily on figures and situations, thus producing a wispy, floating world without tangible spaces. In the course of her abundant illustration activity, Lívia Elek, born in 1954, has been rewarded with several forms of recognition. Her works are primarily in oil, steeped in classical traditions. Her characteristic consciously “incidental” cuts in the pictures give her compositions a particular tension. She creates the characters of each of her stories with a sure hand, but consciously avoiding the dangers of routine. She treats colours decisively and uses them to significantly influence the atmosphere of a composition. As is the case with László Réber and Lívius Gyulai, the works of Marcell Jankovics, born in 1941, are closely interwoven with cartoons. His creations in the field of illustration have won many prizes, both at home and abroad. The works on display here are watercolours. His works, based on classical and folkloristic motifs and symbols, are often inspired by the special world of legends, myths and folk tales. Similarly to mediaeval codices, his compositions are in richly decorated, ornate frames. As may be seen by his intense treatment of colour and his drawing technique, he elegantly amalgamates the contemporary vernacular of form with that of the mediaeval and renaissance periods. As a result, his compositions are much more dynamic, while at the same time more mysterious and fairytale-like. Every single composition may be viewed as a storytelling painting. Similarly, his illustrations to cartoons also weld their pedagogical purpose with the artistic enjoyment arising from partaking of beauty. Kriszta Kállai Nagy graduated from the Master Institute of the Hungarian College of Industrial Arts

35

36


in 1993 in Graphic Arts and Typography. She is a member of the Society of Hungarian Illustrators. Since 1998, she has organized numerous individual and group exhibitions in Hungary and abroad. She took part in exhibitions in 1993 in England and in 1998 in Helsinki. In 1998, she won the Beautiful Hungarian Book Award and in 2005, the Illustrator of the Year Award from IBBY. She works primarily with watercolour techniques, producing illustrations for numerous Hungarian and foreign publishing houses. Besides aspiring to adhere to the given literary style and period, her works also endeavour towards increasingly thorough expression of her own personality. Their colourful, comical-ironical world cites the cheerfulness and simplicity of children’s drawings with the artist’s awareness of secure compositional skill. The peculiar rhythm, articulation and cuts of the flattish shaped pictures strengthen the captivating cheerfulness of the works. Although she works with watercolours, she generally avoids the flowing together of colours and a dynamic role is devoted to the drawing’s clear transparency of contours. The illustrations of István Kalmár, born in 1949, are closely connected to the art of painting, and the majority of his works have been published by Móra Publishing House. His drawings and watercolours are characterized by the humour and playfulness of the spontaneity of decorative children’s drawings, his compositions sometimes felicitously caricature-like, constructed like a film with various shifts of scene. His illustrations of the Bible are characteristic spatial compositions in which single scenes of faceless, but very limited figures appear in the medium of the ungraspable universe. Their floating, spatial placement emphasizes further the transcendental medium of the topic. The only figure without contours becomes a genuine phantom when it is dissolved into the five surrounding figures. He not only produces illustrations for fairy tales, but is also systematically involved in the creative rearing of children. (Hungarian National Gallery, Mûcsarnok Gallery) Tibor Kárpáti was born in Gyula in1978. He graduated from the Graphics Department of the

Hungarian University of Industrial Arts. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Association of Children’s Book Writers and Illustrators, the Studio of Young Industrial Artists and the Lajtorja Association of Young Creative Artists. In 2001 and 2002 he won international prizes, in 2004 he was awarded the main prize of the Graphic Design Biennale of Békéscsaba. He is a representative of the youngest generation. His Little Red Riding Hood was published in 2006. He is strongly attracted to the genre of illustration, particularly because of its diversity and unlimited possibilities. His works are produced by computer technique, paying conscious attention to the strengthening of the related characteristic form and colour selection. The figures constructed from grids or childhood games open the way to numerous other associations, and as a result we experience them as comical and light. The exactly fixed colours of the computer also cite the mood of building modules, painted with old synthetic paints. In their puritan simplicity, the compositions, created with fine sensitivity, are still able to be diverse and exciting. János Kass, born in 1927, is one of the illustrious representatives of the great generation of Hungarian illustrators. Beginning in the sixties, he created characteristically expressive and unique drawings and copper etchings with a secure knowledge of drawing. His copper etchings are already considered today to belong to the classics of Hungarian illustration and demonstrate well the complexity of his drawing technique. Similarly to Marcell Jankovics, János Kass also draws on the motifs of Hungarian folklore and other eras of cultural history, thus producing his own ironic, cheerful artistic language. At the same time, however, his unique drawings are much more uniform and patchlike and in several points may be connected to the art of billboards as well. Dóra Keresztes was born in Budapest in 1953. She graduated from the Hungarian College of Industrial Arts with a major in Typography and Book Design. She is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Association of

ILDIKÓ D. UDVARY

Hungarian Fine and Industrial Artists and the Society of Hungarian Illustrators. In 1977, 1981 and 1982 she won the Beautiful Hungarian Book Prize, in 1994 the IBBY Prize and in 2003 the Noémi Ferenczy Award. She was the Illustrator of the Year (IBBY-Prize) in 2003 and the recipient of the Béla Balázs Prize in 2005. She had individual exhibitions in Budapest and Debrecen in 2002, in Gyôr in 2003, and in 2005 in the Budapest Dorottya Gallery. She has an abundant repertory of illustrations and her activities have been rewarded with numerous forms of recognition. The watercolours present us with a new face of this technique. The artist produces her compositions with forms enclosed by dynamic black contours which show a stylistic affinity to playing cards. The positioning of the individual elements in the picture heightens this even more. An occasional breakthrough of the decisive framework is conjured up by the security of the pure and dynamic colours, neutral background and very transparent, well composed composition. She, too, draws on the treasures of Hungarian folk arts in several points. István Kiss was born in Budapest in 1951. He finished his studies at the Hungarian College of Industrial Arts. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists and the Society of Hungarian Illustrators. In 1979 he received the Nívó Prize and in 1986 the Children’s Book of the Year Award (IBBY). In 1989 he was awarded the Beautiful Hungarian Book Prize. A great part of his works has been published by Móra and Unikornis Publishing Houses. The pictorial world of his children’s book illustrations were produced by computer and are closely bound to classical traditions: vigorous lines and colour effects, full of character. Sometimes reminiscent of Marcell Jankovics’ works, the very rhythmical compositions are enclosed by traditional ornate frames, in which the name of the artist may also be found. The picture’s “aging” is further enhanced by the ornamental surface, similar to that of the frame. Evidence of kinship with Dóra Keresztes’ marked lines and treatment of colour may also be found in the method of execution and

design of the pictures. Transparent, characteristic composition solutions are combined with a rich play of lines. These lines are not just emphasized as contours, but he also uses them as a sort of ornamental element in the creation of a single surface, quoting classic procedures, particularly the appearance of wood-cut. György Lipták was born in Bocsárlapujtô in 1951. He graduated from the Hungarian College of Industrial Arts with a major in Typography and Books. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Society of Hungarian Illustrators, the Hungarian Association of Graphic Artists, the Ferenc Vigyázó Society of Education and the Association of Art Lovers. In 2001 he won the Hungarian Culture Foundation Prize, in 2003 he received the FVF Nívó Award for Graphics. Individual exhibitions have been in Denmark in 1993, in Finland in 1995 and 1997 and in Estonia in 1999. In 2003 he had an independent exhibition in the Vigadó Gallery. He has vast experience in the field of book illustration, and among others, Móra and Unikornis Publishers have published his works. His pieces, done in classic pen and watercolour technique, tie him to the great generation of Hungarian graphic art. Like lightening bolts, patches of red, green or yellow tempera appear against the duality of black patches and the white sheet of paper. He uses colours sparingly, only to emphasize a detail or to complete a composition. His drawing technique is characterized by complexity and the free, surrealistic fading together of details. His curving, soaring lines lend the pictures a particular vibration and energy. In many respects, his technique is related to the works of Imre Szemethy, Ferenc Banga and István Engel Tevan. Zsolt Marton, born in 1977, is one of the excellent illustrators of the young generation and won the Marsili Prize in 2004. In the same year, the artist also won an Erasmus Scholarship. Similarly to numerous previously mentioned artists, he has been inspired by old and new conditions, as witnessed in the works on display here, which use various techniques. The design and colour framework of the compositions make reference to old

37

38


books, documents and in this way to the prolonging of the past. The system of motifs visible in the works demonstrates conversely a sort of medley of old and new, serious and ironic. It is playful communication which amalgamates and affords a patina to science and myth, reality and fantasy in the most natural way in a sort of mysterious old book page by page. György Olajos was born in Budapest in 1953. He graduated from the Hungarian College of Fine Arts. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Society of Hungarian Illustrators, the Hungarian Association of Graphic Artists, the Hungarian Society of Art Book Artists, the Hungarian Society of Paper Art and the Folyamat Society. His works have been widely acclaimed in the past decade. In 2001, he received the Munkácsy Prize, in 2002 he won the NKÖM Prize of the National Graphics Biennale in Miskolc, as well as the MGSZ Prize of the Third Paper Arts Triennial. In 2005, he was the recipient of a Hungart Scholarship. His works have been exhibited at numerous exhibitions at home and abroad. He produces mostly autonomous illustrations, using watercolour, tempera, as well as occasional computer techniques. His book illustrations of the 1980s were published by Móra, Múzsék, Göncöl and Könemann Publishing Houses. Recently, he has been pursuing a strongly minimalized compositional design. He does not deal with space; merely the forms and figures situated on a black surface are significant to him. The monochromatic treatment of colour solidifies the picture’s unity. Floating, unidentifiable human beings and animal figures are made of homogenous and unknown material. The surfaces of single shapes are developed from distinctively formed motifs. Tibor Pataki was born in Budapest in 1951. He graduated from the Hungarian College of Fine Arts and went on to further his education at the Hungarian College of Industrial Arts. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Society of Hungarian Illustrators, the Hungarian Association of Graphic Artists, the Hungarian Society of Art Book Artists and the Hungarian

Society of Paper Art. His work was displayed in an individual exhibition called “Sorskönyv” (Book of Fate) in the Erlin Gallery in 2004. In 1996, he received the Gerely Ezüst Prize, in 2002 the National Graphics Biennale Prize in Miskolc and the MGSZ Prize of the Second Paper Arts Triennial, as well as winning a Hungart Scholarship. In addition to his activities as an illustrator, he produces chiefly autonomous graphic art, paper creations and art books. A book about Saint-Exupéry’s life was prepared by computer technique. The duplication of the planes is a play with light and shadow, or by way of linking the real picture with the silhouette, excitement and tension are lent to the picture, particularly where only the whoosh of the silhouette may be felt on the sand. This simple method evokes in us the illusion of heat and sunshine at the same time. Boglárka Paulovkin was born in Budapest and graduated from the Graphic Design Department of the Hungarian University of Industrial Arts in 2003. She is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Society of Hungarian Illustrators and the Hungarian Association of Writers and Illustrators of Children’s Books. Although one of the youngest exhibitors at the Bologna Book Fair in 2006, several of her book illustrations have been published since 2002. Her works have appeared regularly in exhibitions since 2000. In 2004, she had an independent exhibition in the Art Café in Szeged. Her works are interwoven with the vivaciousness, cheerfulness and airiness of the world of children’s drawings. She works with watercolour and pastel techniques, taking advantage of the peculiarities of the colour effects offered by these methods. The lines of her contoured drawings are soft; her forms are opulent, but never cluttered. The decisive formal groups, the rhythm of rotund duckweed, water lily petals, oblong sedge and reeds create the medium for the coexistence of the world of aquatic plants and animals evident in the pictures. Her works have been published, among others, by Móra, Scolar, Vox Artis Foundation and Pagony & PXB Publishers. Her book entitled Ladybird’s Lost Spots was featured at the Bologna exhibition.

ILDIKÓ D. UDVARY

Krisztina Rényi was born in 1956. She has already received an abundance of recognition in the course of her career. Among these are the IBBY Prize in 2000, the Grand Prize of French Graphic Art, Octogon, in 2003, and nomination for the H.C. Andersen Prize. She appreciates and implements classical style and technique, as shown by the works in oil on display here. From time to time, however, she also produces paintings, graphic art and serigraphy completely independently of her work in illustration. A significant amount of her illustrations for children’s books were published by Móra and Unikornis Publishing Houses. As also occurs in the works of Marcell Jankovics, elements of folklore and mystic, the importance of colour intensity, and the unity of organic construction of pictures may also be discovered in her style of illustration. Her new compositions, painted with minute care and of narrative character, evoke an atmosphere of autonomic traditional paintings. She harmoniously amalgamates the enchantingly exuberant world of mediaeval codices with the severity of duplicating techniques. The particular impression and elegance of her compositions may be traced back to just these abilities. Kinga Rofusz, born in 1970 and thus a representative of the younger generation, is the creator of the graphic series and logo “Jancsi the Clown” for the occasion of Hungary’s position as Guest of Honour at this exhibition. She graduated as an animation major, but has produced numerous autonomous illustrations as well. The main characters of her works are marionette figures, clowns and children’s toys, the unavoidable representatives of cheerfulness. The pieces in the series prepared in commemoration of Hungary’s honour concentrate primarily on the world of children. The warm cheerfulness of their reddish-brownish colours, complexity of the spatial approach reminds us sometimes of an animator. Not caring a bit about gravity, a pen is enough to make her shapes – even rotund ones – fly, playfully coming or going on a whim. Primarily a painter, Gábor Roskó, born in 1958, is also the illustrator of several successful books and

also illustrates regularly for the very popular Hungarian weekly, Élet és Irodalom, one of the few newspapers which still publishes illustrations continuously. His surrealistic, ironic grotesque illustrations are accompanied by a sort of keeping of distance to the world of objects. La Fontaine’s animal tales or Gáspár Heltai’s unmasking fables of human foibles supply an adequate foundation for Roskó’s ironic post-modern approach to art. The dynamics of his local colours and the eclecticism of form are sometimes excitingly bizarre partners to the literary text. His works featured in the catalogue are pen drawings. According to the picture book’s order, these brilliantly drawn animal figures communicate – or we can also read the text related to the currently happening event – of course in painstaking children’s handwriting. Gyôzô Sárkány, born in 1951, is President of the Society of Hungarian Illustrators. Alongside illustrated books, he also produces autonomous graphic art and art books, his work having received numerous awards in the past decade. His style is based on classical tradition, but is also influenced by current artistic tendencies. His illustrations are made exciting by his careful workmanship and virtuoso knowledge of drawing. Similarly to Gábor Roskó, Sárkány’s works have also appeared regularly on the pages of Élet és Irodalom. His more recent works feature a series of pencil drawings dealing with the topic of the mask. The mask is to this day an inexhaustible theme in art history. Gyôzô Sárkány is primarily interested in the form’s chief meanings in themselves, without any background history. The mask series first published on the pages of the ÉS newspaper was later continued on large-scale Japanese rice paper, taking advantage of the possibilities of free experimentation given by the size. His affinity to Dürer, Mihály Zichy and Doré, however, also signifies that to him the artist’s freedom is not equal to lack of discipline or immersion. Roland Sárkány was born in Budapest in 1972. He graduated from the Hungarian College of Fine Arts in Graphic Design. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists and the

39

40


Society of Hungarian Illustrators. Since his graduation from the Hungarian College of Fine Arts, Roland Sárkány has already illustrated fairy tale books. For example, his exciting and characteristic work, Pinocchio’s Adventures, was published by Móra in 1994. The style of the young man in his thirties is that of deliberation, precision and the knowledge of the traditions of the genre. He was awarded several prizes in the 1990s for his artistic activities. In 1994, he received the main prize of the Ninth National Graphic Design Biennale, and his billboard design for the Hungarian National Opera also won first prize. Attila Stark was born in Baja in 1979. He graduated in 2005 from the Hungarian University of Industrial Arts in Graphic Arts. In 2000, he received the Ceepus Prize in Ljubljana, and in 2002 he was the recipient of an Erasmus Scholarship. Since 1998, he has appeared at several exhibitions. He is one of the youngest representatives among the Hungarian exhibitors. To date, he has produced primarily autonomous illustrations. The series being presented here demonstrates chiefly a link to painting. The intensive strength and riotousness of colours unequivocally dominate the compositions. And although there are black contours and limited surfaces in the picture, we still feel as if we were in an imaginary rain forest or surrounded by the colourful orgy of a wall of graffiti. An ironic, sarcastic tone is added to the work’s strongly expressive characteristic. Various eras of art history are cited and melt into the distinctively vertiginous picture world of the 21st century. The illustration world of Edit Szalma, born in 1964, may be associated in several points with the works of Rozi Békés, István Damó, Lívia Elek, Marcell Jankovics and Krisztina Kállai Nagy. In all of their cases, primary importance is placed on creating the magic of illustration in children’s books and on the free playfulness of the drawings, taking advantage of the atmospheric elements of colours. The works featured here are in tempera, and the aforementioned narrative approach as in the works of Krisztina Rényi and others may still be perceived. The pictures are

framed by unusual frames which are not only ornamental elements, but in themselves a part of the story. With the help of colours, the single structural elements of the composition are simultaneously divided and linked, which places them in several layers, positioning the perspective in several different planes of time. The works of Katalin Szegedi, born in 1963, are related to the aforementioned line of illustration, but may primarily be traced to the artistic approach of Krisztina Rényi. Her activities have been awarded many prizes at home and abroad. In 2003, she received the “Best Book” Prize in the USA. In 2004, she won the international illustrators’ special prize of the “Scarpetta d’Oro”. Both Hungarian and foreign publishers employ her equally. Her compositions are made special by their refined drawings and treatment of colour, complex spatial configuration and her imagination. In the course of illusionist spatial configuration, one can almost feel the single layers which are then interlocked by a brilliant cross-cut. The atmosphere of old fairy tale books is cited with a kind of surrealistic sensitivity. The frames accompanying the pictures manipulate them manifold times, evoking a kind of trompe l’oil effect. József Szurcsik was born in Budapest in 1959. He graduated from the Hungarian College of Fine Arts in Reproductive Graphics. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists, the Hungarian Association of Graphic Artists, the Folyamat Society, the MAMÜ Society, the European Council of Artists and the Society of Hungarian Illustrators. He has organized numerous individual exhibitions in Hungary and abroad. In 2002, his works were presented in New York. In 2003, he won the Téli Tárlaton Prize of the City of Miskolc, and in 2004, he received a Hungart Scholarship. Similarly to Gábor Roskó and Gyôzô Sárkány, he also publishes regularly in the newspaper Élet és Irodalom. Numerous book illustrations, however, have been published, primarily as autonomous illustrations. He was the winner of the First

ILDIKÓ D. UDVARY

Japanese Illustration Biennale in 2001. The focus of his compositions is the human which takes on various external forms. The figures represent human activity, character and the symbols of mysterious internal and external relationships, which are confronted with the relativity of permanency and transience. The expressive whirl or even the repetition through monotone regularity of the lines heightens the composition’s confinement and puritan treatment of colour. Béla Tettamanti was born in Bánhida in 1946. He is a member of the Association of Hungarian Creative Artists and the Association of Hungarian Fine and Industrial Artists. In 1991, he received the Munkácsy Prize, in 1997, the Brenner Prize, in 1999, the Milleneum Prize, in 2001 the Pulitzer Prize. He won the Second Prize in the World Press Cartoon competition in 2005. Exhibitions include the Ernst Museum in 1986, the Budapest Dorottya Gallery in 2000 and Collegium Hungaricum in Vienna in 2006. Tettamanti has regularly been present in the Hungarian press with his illustrations since 1975. Since 1981 he has been producing book illustrations and placards. His works have received numerous awards both at home and abroad, and particularly his book illustrations have played a decisive role in this. His works are characterized by an ironic, absurd approach, free association of ideas and use of composite techniques. While the drawing receives great emphasis, he also likes to amalgamate the role of the lines with elements of the picture which in the meantime have become standard, sometimes with robustly grotesque overtones. Zoltán Tóth was born in Budapest in 1959. He graduated in Typographics from the Hungarian College of Industrial Arts. He is one of the pioneers of graphic language for computer games and operative surfaces. He has received high international acclaim for his works and is the writer of a significant number of illustrated books. His works have naturally been produced by use of computer tech-

niques. His chief works include: 1986 Scarabeus (Commodore 64), 1987 International Karate (Atari 520), 1988 Impossible Mission II. (Atari 520), 1999 Prody Parrott (Smithsonian Museum, USA), 2003 Lottó fogadás (Lottery Bet) (Essnet Lottery). In his compositions, he makes full use of the medium’s rich repository of possibilities. He mixes his contoured drawings with details of what appears to be a landscape painting, all the while seasoned with a drop of naïve charm, ploy and playful irony. Gyôzô Vida was born in 1951 and began his career at the end of the 1970s. The majority of his works have been published by Móra, Corvina and Unikornis Publishing Houses. He is one of the illustrators who is tied most closely to classical traditions. His compositions, which are hand painted (pen or watercolour) and reminiscent of woodcuts, may be characterized by the decisiveness of their emphatic lines and the purity of their local colours. The glazed method of painting and the discipline of dynamic contours approach most nearly the atmosphere of classical illustrators. The compositions are exciting through their fantastic spatial arrangement or playful flatness. Every creation is pervaded by deep thoughtfulness. In the 1990s he was the recipient of the Hungarian Beautiful Book Prize almost every year. The chief characteristics allowing the subsistence and continuous renewal of contemporary Hungarian illustration are: the co-existence of diverse individual artistic styles, the freedom of imagination, openness towards new technical procedures, as well as the commitment to the traditions of Hungarian illustration. The artists involved in illustration, both those living today as well as from the past one or two centuries, wanted more than mere exemplification. They exhibit their personal conceptions, interpretations, artistic styles to their audience, and most of their works are also enjoyable anytime as autonomous creations. This is shown year in, year out by the series of prestigious foreign exhibitions, as well as numerous illustration exhibitions in Hungary.

41

42

PORTRÉGALÉRIA

P O R T R É G A L É R I A

43

Bálint Péter „LÉTTISZTASÁG” KASS JÁNOS ILLUSZTRÁTORI MUNKÁSSÁGÁRÓL (RÉSZLET)

Rájár a rúd nemcsak a „meseírókra”, de a meseillusztrátorokra is mifelénk. Mintha kollektív amnéziában szenvednénk; hajlamosak vagyunk tudomást sem venni arról, hogy volt egy történelmi idôszak, amikor költôink, íróink és képzômûvészeink java, igaz kénytelenségbôl és belsô harmónia-vágyból, szívesebben fordultak a mese világához, semmint cselekvô részesei kívántak volna lenni egy „lakkozott”, vagyis a valóságot csalárd módon megszépítô valóságábrázolásnak. A mûvészettörténészek konokul hallgatnak a második világháború után jelentkezô képzômûvész nemzedék némely jelesének (Reich Károly, Würtz Ádám, Gross Arnold, Kass János, Réber László) illusztrátori teljesítményérôl. S ha szûkszavúan szólnak is róluk, jobbára fanyalognak, s kétes értékû bélyegekkel címkézik életmûvük szerves részét képezô alkotásaikat, ahelyett hogy grafikai vagy tipográfiai szempontokat figyelembe véve ítélkeznének hagyatékukról. (…) A fent nevezett illusztrátorok közül essen szó most Kass Jánosról. A második világháború után jelentkezô alkotónemzedék azon táborához tartozik, amelyik szerteágazó polgári mûveltsége és lankadatlan érdeklôdése folytán, egy-egy produktumhoz szegôdve: kiváló társmûvésznek és mûvésztársakkal termékeny együttgondolkodónak bizonyult. Hogy csak néhány példát említsünk, a Weöres Sándorral, Illyés Gyulával, Juhász Ferenccel, Nagy Lászlóval, Zelk Zoltánnal, Kormos Istvánnal, Kurtág Györggyel (és az Új Írás folyóirat szerzôivel) való „együtt munkálkodásának” produktuma önmagáért beszél.1 Keveseknek adatik meg az a képesség, hogy „önnön szobrának faragása” mellett

a másik alkotótársra odafigyelni, egy nemes ügyet szolgálni, és az örökölt kultúrát szerves egészében szemlélni is képes legyen. Kass birtokában van mindezen erényeknek, ezért is mondhatta bátran: igazából sohasem volt gyermekkönyv-illusztrátor, hanem elsôsorban is olyan grafikus, aki írók, költôk és zeneszerzôk mûvétôl megigézve élte és alkotta újra azt a világot, melyet létrehoztak. S noha közel négyszáz könyv illusztrálásával büszkélkedhet, mégis inkább a Hamlet, Az ember tragédiája, a Mózes, a Kékszakállú mûvekhez készített rajzait, biblikus tematikájú sorozatait, Szent Ferenc és Szent Johanna alapállását értelmezô vázlatait tartja maradandónak, hiszen nemzedékek nôttek föl e szellemet és morált pallérozó mûvein. Kass János a történelem szorításában és alkotói szuverenitása védelmében vállalta azt a szolgálatot, melyet a mesekönyvek és az ifjúság olvasmányává vált regények, verseskötetek illusztrálása jelentett. Noha, egy késôbb, 1988-ban született írása tanúsága szerint, tisztában volt avval, hogy mifelénk másodrendûnek számít e mûfaj: „Minden divat, így szidni egy mûfajt is, de a gyermek elsô könyve, amit a kezébe vesz, illusztrálva van és a Biblia is, amivel temetni mennek. A teoretikusok szerint az illusztráció másodrendû mûfaj, de ez inkább itt, Európa szegletében vélemény s végül

1 „S évtizedek óta vigasz nekem az ô mûködése, mûve sors-remény: létvigasz, ember-áldozat az ember-tisztességben” – vallja Juhász Ferenc a Halálraítéltek címû kiállítás-megnyitó beszédében, In: Ötven év képben és írásban. Szeged, 1997. 46.

44

PORTRÉGALÉRIA

nem is a szavak, de a mûvek kvalitása szabja meg az értékét és rangját minden tevékenységnek és ez mindaddig így marad, amíg könyv és könyvtár létezik a földön”.2 A szolgálni és kiszolgálni kérdése (akárcsak a József Attila-i két hexameter), mindig is olyasfajta etikai sorsválasztás elé állítja az alkotót, amelyik meghatározza egyfelôl életmûve létrehozását, másfelôl annak megítélhetôségét is. Kass, az ötvenes-hatvanas évek diktatórikus világában, mely paternalista mentalitása és direktívákban való diskurzusa révén mindenkit infantilizálni szándékozott, éppen azok mellé állt: a gyermekek mellé, akik a legsebezhetôbbnek tûntek, a Moholy-Nagy által említett „biztos érzelmi ellenôrzés közvetlen benyomásának” elvesztése okán, illetve a Nagy László-i Csodafiú-szarvas létükben. Azok mellé szegôdött, akikben elementáris kép-igény támadt, hogy biztos tájékozódási pontot találjanak képzeteik és a maguk körül észlelt káosz labirintusában. Kass János választása persze azzal is indokolható, hogy megmaradt „gyermeknek”, aki keramikus, majd grafikus és szobrász lévén, megôrizte a primer látás és anyagtapintás élményét, s a való világ szemlélése során, az általa teremtett esztétikai térben egy újfajta horizontot akart felragyogtatni, hogy elhitesse megannyi mesei csodára és utazásra éhezô gyermekkel, van értelme a cassirer-i szembe-állításnak, a saját lényeg- és törvénykeresésnek. A Kass-féle illusztrációról ugyanis bátran elmondható, amit Cassirer említ a valódi képzetrôl, hogy tudniillik: „mindig szembe-állítás is: az Énbôl indul ki s ennek alkotó erôibôl bontakozik ki; de a

megalkotottban egyúttal saját létére, saját lényegére és saját törvényére ismer – ezt az Énbôl kelti életre, hogy e törvénynek megfelelôen létezzen, s ebben az objektív állandóságban szemlélje”.3 Kass János mindig a befogadó, a könyvet, mint esztétikai tárgyat kezébe vevô oldaláról szemlélte a képírói feladatot, s miként egyik levelében írja: „a tipográfia, az olvashatóság és a könyv egysége” volt fontos a számára. Egyik legnagyobb erénye, hogy figyelembe véve a könyvet olvasó életkorát, rajzaival képes felkelteni a Benjamin-i „ráfirkálás” vágyat, megteremteni a mitikus-mesei meghatározottságú színpadot (melyen emberi és démoni erôk lépnek föl, varázseszközök és ôselemek fejtik ki hatásukat), s kialakítani egy kultúrált látásmódot, amely önmagát serkenti a vizuális és textuális mûveltség kiteljesítésére. Az esztétikai igényességet tehát nem pusztán csak az illusztrációval szemben kelti életre; a betûformák, a sorközök, a „tükör”, melyek együttese az olvasás áhítatát és szeretetét éleszti, külön hangsúlyt kap kötetszerkesztésében. (…) Kass János óvodás korú gyermekek számára illusztrált könyveinek ember- és állatábrázolásai, tárgyi és természeti rekvizítumai végletekig leegyszerûsített mértani formákból kerekednek ki. Még arra is figyel, hogy a szabályosnak aligha nevezhetô köröket, ellipsziseket, négyzeteket, téglatesteket, a rajzolni még alig, vagy csak segédlettel tudó gyermek, bármikor képes legyen „reprodukálni”: utánozni a látott „minta” alapján.4 Emlékezetébôl felidézve az ellesett formákat, maga is alkotó módon vesz részt a hallott/olvasott mese újbóli életre keltésében, illetve önmaga „újrafelismerésében”. Gadamer hangsúlyozza: „az utánzás és megmutatás nem csupán leképezô megismétlés, hanem a lényeg megismerése. Mivel nem pusztán megismétlések, hanem ’kiemelések’, egyben a nézô is célozva van bennük”.5 Vagyis a gyermek, aki a sokadik „nekive-

2 Kass János: Gondolatok a könyvillusztrációról. In: Ötven év képben és írásban, 70. 3 Ernst Cassirer: Mitikus, esztétikai és teoretikus tér. In: Vulgo, II. évf. 1-2. 244. 4 Gadamer kiemeli: „az utánzás fogalma azonban csak akkor képes leírni a mûvészet játékát, ha nem tévesztjük szem elôl az utánzásban rejlô ismeretértelmet. (…) a mimézis ismeretértelme az újrafelismerés.” In: Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Bp., Gondolat, 1984. 95. 5 Uo. 96.

BÁLINT PÉTER

selkedés”, az állandó újrarajzolás révén önnön szorongás- vagy vágyváltozatait ismétli meg különbözô formákban, öntudatlanul is egyben önmagát teszi meg „kibeszélése” tárgyának. A látszatra elnagyolt, elrajzolt formák kontúrjait olykor ceruzával, máskor zsír- és pasztellkrétával erôsíti meg Kass, mintegy bátorítva a gyermeket az ösztönös mozdulatok megtételére: a térbeli kimetszés és más formáktól elhatárolás játékosságára. Nem ritka, hogy ugyanazon rajzon bizonyos részletek (törzs, láb, kar) tömbszerûen telítettek; Kass éppoly fesztelenséggel tömörít, ahogy a gyermek szereti „besatírozni” a testes dolgokat vagy felületeket; mások pedig, amelyek az élôvilág sajátos „arcvonásait” jelenítik meg (például a fej, madártoll, levél-erezet) karakterisztikus vonalakkal és pettyekkel életre keltettek. Mindezek a „pont, pont, vesszôcske, készen van a fejecske” mondóka egyszerûségét és a sallangmentes formateremtés lehetôségét idézô rajzok, nyomban felkeltik a vágyat a gyermekben a „ráfirkálásra”, a tárgyak megjelenítésének utánzására. Ellenben az iskolás gyermekeknek készült könyvillusztrációk nem érik be a mimézisreösztönzéssel, mélyebbre hatolnak a kulturális hagyományban; részben a bartóki zene, részben pedig a Juhász Ferenc teremtette költôi nyelvezet hatására, egyaránt merítenek a népmûvészeti motívumok és a fali szônyegek varázslatos forma- és színvilágából.6 A tiszta forrásból merítés és a harmóniateremtés: a kizökkent idôben és kaotikus térben élô, s nemcsak az önnön profán világát, de a mûvészet által újraálmodott „aranykort” és szellem univerzumát is veszélyeztetô ember egyensúly-vágyát igyekszik föléleszteni. Kass biblikus alakjai, táltos paripái és csodaszarvasai, garabonciás diákjai és mondahôsei, Petôfi pusztáját elénk varázsoló tájképei, Illyés és Nagy László pórfiúi (melyeket több tucatszor is fölvázolt számos változatukban, míg egyetlen vonalvezetéssel megrajzolt, végsô formájukat elnyerték), elementáris erôvel keltik életre azt a szakrális-folklorisztikus világot, mely egy letûnt va-

lóság értékeit és erkölcseit közvetítik a haszonelvûségbe, szellemtelenségbe és önzôségbe belenyugodni nem tudók számára. Kass forma- és színvilágával egy vizuális látásmód, és a rajzolás fortélyainak játszi könnyedséggel való elsajátítására is tanítja a gyermeket, hiszen a képzômûvészek azon fajtájából való, aki elôbb önmagának bontja elemeire a szemlélt tárgyat, s határozza meg a lehetséges újbóli összerakások módozatait és rendjét, hogy „tanáros” fegyelemmel szabjon követhetô törvényt a gyermeknek. Az a kiapadhatatlan játékosság és lankadatlan kísérletezô kedv (a vokális és vizuális jelekkel, a szövegrigmusokkal és zenei ritmusokkal), töretlen szakmai igényesség és szolgálni tudás, amely például a Weöres Sándor és Tamkó Sirató Károly költészetére is jellemzô, rendre visszaköszön a Szabó Lôrinc, József Attila, Kormos István, Zelk Zoltán, Csanádi Imre köteteihez készített illusztrációiban. Kass János mûvészi törekvéseinek és tevékenységének lényegét a költô-barát összegzi legérzékenyebben: „A hazug és erôszakos halál ellen vane más védôköpenyünk, mint a tisztaság? Léttisztaság. Ember-tisztaság? (…) Van-e más tisztaság, mint a harmónia-hit, egyensúly-vágy, amely megôrzi emberi teremtô ihletünket…”.7

6 Érdemes összevetést tennünk Kass János egyes folklór-ihletettségû, a balladák és mondák világát felelevenítô hôsei, és Hajnal Gabriella Péter és a farkas történetét feldolgozó szônyegének alakjai között; a színek tisztasága, elevensége, vidámsága, harmóniája mindkettôjük szellemi forrását és élményvilágát megjelöli. 7 Juhász Ferenc im. 51.

45

46

PORTRAIT GALLERY

47

Péter Bálint “PURITY OF EXISTENCE” THE ILLUSTRATIVE WORKS OF JÁNOS KASS (EXCERPT)

Not only have the “fairy tale writers” hit a bad patch in Hungary, but the fairy tale illustrators, as well. It’s as if we were suffering from collective amnesia; we have the tendency not to notice that there was a historical period in which our poets, writers and artists – out of genuine necessity or an inner desire for harmony – turned to a fairy tale world rather than wanting to be an active part of a “varnished”, false, sugar-coated portrayal of reality. Art historians stubbornly remain silent about the illustrative accomplishments of the post-World War II generation of artists, such as Károly Reich, Ádám Würtz, Arnold Gross, János Kass and László Réber. And even if they are mentioned in passing, it is more poutingly, a large part of their creations labelled with a stamp of ambiguity, instead of their legacy being judged from a graphic or typographic point of view. (…) Of the aforementioned illustrators, let us now turn to János Kass. He belongs to that group of postWorld War II artists who is linked to one product or another by his diversified bourgeois education and unflagging interests. He has proven to be an excellent co-artist and one who has been able to think along the same productive lines as his fellow artists. The results of such “co-productions” speak for themselves. To mention only a few examples: Sándor Weöres, Gyula Illyés, Ferenc Juhász, László Nagy, Zoltán Zelk, István Kormos and György Kurtág.1 Only few artists are endowed with the ability to concentrate on someone else’s creation in addition to “idolizing himself”, to serve a noble purpose, and at the same time to view our inherited culture as a whole. Kass possesses all

these virtues and for this reason may say of himself without any scruples that he has actually never been an illustrator of children’s books, but primarily a graphic artist, who, inspired by the works of writers, poets and composers, has relived and recreated the world they have established. Although he is the proud illustrator of nearly 400 books, he still considers only a few enduring, such as the drawings for Hamlet, The Tragedy of Man, Moses, Bluebeard, his series on Biblical themes and the sketches portraying the fundamental position of Francis of Assisi and Joan of Arc. Whole generations grew up in the refined spirit and moral of his works. Pressured by history and in order to protect his creative sovereignty, János Kass took it upon himself to illustrate books of fairy tales, novels for young people and volumes of poetry. And this he’s done, even though, as witnessed in a later writing from 1988, he was aware of the fact that here in Hungary this genre is seen as second-rate. “Everything’s a fashion, lashing out at a genre, too, but the first book a child holds in his hands has illustrations and the Bible we’re buried with as well. According to theoreticians, illustration is a second-rate genre, but this is more an opinion here in Europe. However, it is not really a work’s words, but its quality that determines the value and level of any activity, and this will always be the case as long as books and libraries exist on this earth.”2 The question of serving or being served (just as in Attila József’s two hexameters) always places the artist before a sort of ethical choice of destiny which, on the one hand, determines the establish-

1 “And I have been consoled for decades in the trust in destiny of his works: the comfort of existence, the sacrifice of man in human integrity” – stated Ferenc Juhász in the opening speech of the exhibition Sentenced to Death, in Fifty Years in Pictures and Writing. Szeged, 1997.46. 2 János Kass: “Thoughts on Book Illustrating” in Fifty Years in Pictures and Writing, 70.

48

PORTRAIT GALLERY

ment of his life work, and on the other hand, its ability to be judged, as well. In the dictatorial world of the 50s and 60s, which intended to infantilize everyone by way of its paternalistic mentality and discourse suitable for directives, Kass stood beside the children. They appeared to be the most vulnerable because of the loss of “direct influence on their secure emotional control”, as mentioned by Moholy-Nagy, or in their existence as in László Nagy’s “Magicboy-Stag”. He joined those who were afflicted with the elemental need to find a secure orientation point in the labyrinth of their ideas and the perceived chaos around them. János Kass’ choice may, of course, also be justified by his having remained a “child” in the form of a ceramist, then a graphic artist and sculptor who maintained the sensation of first sight and sense of touch. And in his approach to the real world, he wanted to have a new kind of horizon illuminated in the aesthetic space produced by him, in order to convince children who were hungry for the miracles of stories and journeys that there is a value to the Cassirer sort of antithesis and their own search for the essence and rules of things, as mentioned by Cassirer: “Antithesis always has its origins in the Ego and it evolves out of its creator’s strengths; but he can always recognize his own existence, his own essence and his own law in the creation, called to life by the Ego to allow the law to exist and to contemplate the objective immutability in it.”3 János Kass is always receptive, viewing the book as aesthetic object as his task as an artist, and as such he wrote in one of his letters that “Typography, readability and the book” are important to him. One of his greatest virtues is that he always takes the reader’s age into consideration and his drawings are capable of arousing the Benjamin type of desire to “scribble”, of creating the stage for myths and tales (where human and demonic powers appear and magical tools and primitive elements unfold their effects), and of establishing a cultivated manner of seeing things, which stimulates itself to the fulfilment of visual and textual 3 Ernst Cassirer: “Mythical, Aesthetic and Theoretical Space” in Vulgo, II/1-2. 244.

PÉTER BÁLINT

49

50

PORTRAIT GALLERY

cultivation. Aesthetic ambition is not brought to life merely in contrast to illustration; the shapes of the letters, spaces between the lines, the “mirror”, which all enhance the devotion and love to reading, are especially emphasized when he edits a volume. /…/ The depictions of humans and animals and the requisites of objects and nature to be found in books illustrated by János Kass for nursery school aged children are rounded out by quintessentially simplified geometrical shapes. He even pays attention that the shapes which can hardly be called regular, the circles, ovals, squares and rectangles, be “reproducible” by children who are hardly able to draw or can only draw with assistance, on the basis of imitation of the “pattern” to be seen.4 Evoking from his memory the once seen shapes, he, too, in his own creative way, participates in the renewed awakening of the once heard/read tale, or in himself the “re-recognition”. Gadamer emphasizes that “imitation and demonstration are not merely mapped out repetitions, but a recognition of the essence. Since they aren’t simply repetitions, but a ‘highlighting’,

the spectator in us is immediately aimed at.”5 Or the child, who in the course of “buckling down to it” for the umpteenth time and drawing and redrawing, repeats variations of distress and desire in various forms, unconsciously placing himself as the object of “talking something out”. Contours have been drawn and enlarged to become visible, sometimes with pencil, sometimes with crayon or chalk, even fortified by Kass, in order to encourage children to use their instincts, to encourage the playfulness of demarcation from spatial etching and other forms. It is not a rarity for the same drawing to be full of certain details (torso, legs, arms); Kass condenses exactly such informality, just as children like to “colour in” corpulent things or surfaces; others, however, who portray the specific “facial features” of the living world (for example a head, a feather or the vein of a leaf), call them to life, using characteristic lines and dots. There is a little saying in Hungarian: “Dot, dot, comma, now you’ve drawn a face”, and the drawings reminiscent of the simplicity of this saying and the possibility of the creation of serious shapes arouse the desire in children to “scribble”,

4 Gadamer emphasizes: “The concept of imitation, however, is only capable of describing the games in art if we don’t lose sight of the hidden sense of the idea within the imitation. (…) the sense of the idea of imitation is renewed recognition.” in: Hans-Georg Gadamer: Truth and Method. Budapest, Gondolat, 1984. 95. 5 Hans-Georg Gadamer, ibid, p. 96 6 It is worth it to cross-reference the folklore-inspired heroes of János Kass’, recalling the world of ballades and legends, with the characters of Gabriella Hajnal’s tapestry, based on the story of Peter and the Wolf. Both are characterized by purity of colour, vividness, cheerfulness and harmony of their spiritual source and atmosphere.

PÉTER BÁLINT

to imitate the representation of objects. On the contrary, his book illustrations for school-aged children have nothing to do with their intuition to imitate and are more anchored in cultural tradition, partially the influence of the music of Bartók, partially the poetic language of Ferenc Juhász, which draw equally on the enchanting world of shapes and colours of folk motifs and tapestries.6 The search for a pure source and the creation of harmony: People living in these unsettled times and chaotic places, endangering not just this profane world, but the newly dreamt “golden age” and intellectual universe as seen through the arts, are constantly striving to revive their desire for balance. With their elemental strength, the Biblical characters of Kass, his magic steeds and mythical stags of Hungarian history, wizards and legendary heroes, lively, enchanting landscapes evoking Petôfi’s puszta, peasants of Illyés and László Nagy (which had been outlined in countless variations several dozen times before they obtained their final forms, drawn with a single brushstroke) bring to life the sacral-folkloristic world, which conveys the values and morals of an extinct reality to those people who are unable to submit to utilitarianism, witlessness and self-centredness.

7 Ferenc Juhász, ibid, p. 51

With his world of shapes and colours, Kass also teaches children a visual way of seeing things as well as helping them to acquire the craft of drawing with playful ease. He is one of those artists who for himself breaks down the viewed object in advance and determines the possible method and order of putting the elements back together in order to establish a traceable rule for the children with “teacher-like” discipline. This unfailing playfulness, unflagging love of experimentation (with vocal and visual symbols, text rhythms and musical rhythms), unbroken professional ambition and knowledge, which were, for example, characteristic of the works of Sándor Weöres and Károly Tamkó Sirató, are evident in his illustrations for the works of Lôrinc Szabó, Attila József, István Kormos, Zoltán Zelk and Imre Csanádi. The essence of János Kass’ artistic ambitions and activities have been summarized most sensitively by his friend, the poet, Ferenc Juhász: “Do we have any other protective cloak against lies and violent death than purity? The purity of existence. Human purity? (…) Is there any other purity than the belief in harmony and the desire for balance which preserves the inspiration of humans to create…?”7

51

52

PORTRÉGALÉRIA

53

Vida Gyôzô HÁROM ÚT EMLÉKEZET, MOTÍVUMOK, ILLUSZTRÁCIÓK

Marcalgergelyibe három út vezet. Ahol találkoznak, ott áll a templom. Derékszögben az iskolaépület, benne a tanítólakás, ahol születtem. Utolsóként a testvéreim között, és utolsóként a faluban, aki még otthon született. A két épület között a nagy, lejtôs iskolaudvar rengeteg zuggal, kacsaúsztatóval, diófákkal, csupaszra szaladgálva. A magas, karcsú toronyra büszke a falu, joggal, mert még a gólyák is megbecsülték nemegyszer a tetô gerincén gyülekezve vonulás elôtt. Messze kanyarog már a vonat, vagy messze még az ember a falutól, de a tornyot látni, ha tudja a szem, hol keresse. Amelyik úton befele lehet menni, lehet azon kifele is. Mégpedig mindegyiken másképp. A fôutca szélesen, nagy, egyenetlen kövekkel kirakva indult a faluból, elhagyva kétoldalt a mély, tágas kertekbe bújtatott, ritkásan szétszórt házakat, elfordult kissé egy hatalmas szomorúfûzfánál, lassan emelkedni kezdett az égigérô nyárfasor mentén egészen a temetôig. A temetôtôl visszanézve ott feküdt az egész falu egy enyhe horpadásban, árnyékba és lombokba takart házaival, fölötte pedig, mindig fényben, a magasra emelkedô torony vörös téglából rakott támpilléreivel és hegyes, szürke sisakjával. Sokszor lerajzoltam a házak fölé magasodó geometriáját vagy a fák, kertek közé simuló sziluettjét. Az ismerôs vonalak lassan leegyszerûsödtek, beépültek a mozdulatokba, ahogy a rajztollat és ecsetet használtam, és késôbb a különbözô grafikai feladatokban újra meg újra felbukkantak, mint hangsúlyozott szerkezet, mint fegyelmezett építkezés, mint dekorativitás. A másik út, a vati, házfalak és kerítések közt megtett néhány kanyar után hirtelen elvesztve az utolsó házat lejteni kezdett, a kiszáradt pocsolyákat kerülgetô keréknyomok két sûrûn benôtt, bokros part közé szorulva futottak a fönt össze-összeérô fák közti homályban elôbb lefelé, majd laposan elnyugodva lassan föl, dombnak, hol emelkedve, hol

süllyedve, az egymás mögött sorakozó domboknak nekirugaszkodva egyre vékonyabb szalagban, végülis eltûnve a messzeség szürkületében. Titokzatos út volt. Olyan út, amilyenekre a mesékben lépnek, amely nemcsak a teret, de az idôt is átszeli, minden út szimbóluma. Sokszor rajzoltam azóta, sokszor megidéztem ezt az ismeretlenbe tartó, lágyan ívbôl ívbe hajló motívumot. Illusztrációkon, könyvborítókon, hol konkrétan, hol csak utalva valami összetettebb tartalomra. Ez az út hozta közel a szimbólumokat, testesítette meg a kifejezés elvontságát, amit az alkalmazott, illusztratív grafikákban olyan sokféleképpen lehet felhasználni, az emblémától a betûig, az ábrától az illusztrációig. A harmadik, a szergényi út szorosan a partjára kuporodó kis házaival meredeken kapaszkodott fel

54

PORTRAIT GALLERY

egy dombra, majd hirtelen alábukott, eltûntek a házak, a falu, nem látszott semmi, csak a két sûrû akácsor, amelyek közt egy lapályra ereszkedve szélesen és végtelenül tárultak fel a Marcal rétjei, mezôi, gátjai, csatornái az elszórt nyárfacsoportokkal, a tocsogós rétek zsombékjaival, a rengeteg virággal, bogárral, szitakötôvel, az átlátszó, barna vizekkel. Télen az egész vidéket befagyott kiöntések borították, hol havas-fodros, hol tükörsima, átlátszó jéggel, alatta a rétek eleven, nedves, harsány zöld apró növényeivel. Mennyi grafika, hol fekete-fehérben, a faágak, az elszáradt növények ág-bogai, kusza kalligráfiája, hol színesben, a hóba süppedt sárgult levelek, a színesre meszelt, foltossá öregedett házfalak szétszórt foltjai. A sok-sok rétegbôl egymásra épülô, végtelenbe tûnô táj, a gazdagon megformált apró részletek

és a nagyvonalú, széles összefogottság a kompozíció, a komponálás lényegét közvetítik: az összehangolás, a mértékek és súlyok fontosságát. Megértjük az üres tér, a negatív felület jelentôségét és az elmélyülô aprólékosság szépségét. Alapvetô körülmények ezek az ábrázolásban, amelyeknek a megoldásától függ, mennyire tudjuk megragadni és közvetíteni azt, amit egy illusztrációban, egy grafikában el akarunk mondani. Hol vannak már a régi házak, a régi kertek, az emlékezetbôl felbukkanó részletek – de itt vannak mégis a vonalakban, a színekben, a munka mindennapjaiban, a megszületô mûvekben, egyszeri és megismételhetetlen lenyomatukkal határozva meg, formálva meg azt, amit alkotói egyéniségnek, alkotói karakternek hívunk. Amitôl megismerszik mû és mûvész.

55

Gyôzô Vida THREE ROADS RECOLLECTIONS, MOTIFS, ILLUSTRATIONS

Three roads lead to Marcalgergelyi. There’s a church where the three roads meet. On the square is the school building, inside it the teacher’s flat where I was born. The last among my siblings and the last in the village to be born at home. Between the two buildings is a large, sloping schoolyard, run bald from children racing about, with lots of hiding places, duck ponds and walnut trees. The village is proud of its tall, slender tower, and rightly so, because the storks even honoured us several times by gathering on the ridge of the roof before migrating. The train now makes a big curve around the village and people now live far away from there, but the tower can be seen, if you know where to look. No matter which road you take into town, you can also take it out. Or any of them otherwise. Main Street, wide and paved with bumpy stones, led out of the village, leaving sparsely strewn houses in deep, spacious gardens on both sides of the road, turning slightly at an enormous weeping willow, slowly beginning a rise from the sky-high row of poplar trees clear out to the cemetery. Looking back from the cemetery, the whole village lay there in a slight indenture with its houses covered by shadows and leaves, while above it, always illuminated, the tower, rising high with its buttresses of brick and its pointed, grey steeple. Several times I drew its silhouette, nestled between the trees and gardens, its geometry rising high above the houses. Its familiar lines were gradually simplified, were built into the movements, as I used my drawing pen or brush, and later they cropped up again and again in various graphic exercises, both as pronounced structure and disciplined construction, as well as decoration. The other road, Vati Road, after several curves between houses and fences, was suddenly lost and began a decline after the last house, its tire

tracks avoiding dried-up puddles, and pressed between two thickly overgrown bushy embankments, which came together ahead in the haze of the trees which met above. Then after levelling off, it slowly began its way upwards to a hill, sometimes swelling, sometimes dipping, leaving the assembly of hills behind in an ever thinner ribbon, and finally disappearing in the twilight of the distance. It was a mysterious road. A road like in a fairy tale, which is not only intercepted by space, but by time as well, every road’s symbol. I’ve drawn it many times since then, many times citing the motif, softly leaning from arch to arch, taking us into the unknown. I’ve used it in illustrations and on book jackets, sometimes specifically, sometimes only referring to something

56

PORTRAIT GALLERY

GYÔZÔ VIDA

more complex. This road brought symbols closer, personified the term abstraction, which can be used in so many ways in applied illustrative graphic art, from emblems to letters, from figures to illustrations. The third road, Szergényi Road, with its small houses tightly snuggling up to the bank, steeply climbed up a hill, only to hide behind it suddenly. The houses and the village disappeared, nothing was to be seen, only two dense rows of acacias, between which a plain descending broadly

and endlessly, disclosed the meadows, fields, dikes and canals of Marcal with its scattered groups of poplars, muddy bogs, seas of flowers, insects, dragonflies and transparent brown waters. In winter, the whole area was covered with frozen spillage, sometimes snowy and fleecy, sometimes mirror-like with transparent ice, beneath it the meadow’s lively, tiny, wet, uproariously green plants. Real graphic art, here black and white – the tree branches, the knots and branches of the dried plants, muddled calligraphy – and there in colour – yellowed leaves sinking in the snow, scattered patches of the houses, whose walls had aged into colourfully etched splotches. The seemingly endless landscape, constructed of many, many layers on top of each other, the richly formed minute details and the generous, broad unification convey the essence of the composition and composing, the importance of coordination, sizes and weight. We understand the meaning of empty space and negative area, as well as the beauty of deepening minuteness. These are fundamental conditions in imagery, which depend on the solution, to what extent we are able to embrace and convey what we would like to say in an illustration or graphic art. Where are the old houses, the old gardens, the details emerging from our memories? – but they’re here in the lines, the colours and our everyday work, in the works being born, determined by their unique and irreproducible impression, forming that which we call creative individuality, creative character. By which a work and an artist may be recognized.

57

58

PORTRÉGALÉRIA

59

Szemadám György JANKOVICS MARCELL ILLUSZTRÁCIÓI MIRTSE ZSUZSA ÉGFORGATÓ CSODAGYÛRÛ CÍMÛ MESEKÖNYVÉHEZ

Nemrég köszöntöttük Jankovics Marcellt hatvanötödik születésnapja alkalmából, s az Art Limes folyóirat szerkesztôségétôl azt a megtisztelô felkérést kaptam, hogy írjak róla, mint illusztrátorról. Ennek során szembesültem azzal, hogy ilyenkor a túl közeli barátság nem könnyíti meg az ember dolgát (az objektivitás hiánya, az illô hangnem megtalálása, mindennemû intimpistáskodás kerülése stb.). Ezért azt a megoldást választottam, hogy arról szóljak: miként jelenik meg legendás rajzfilm-hôseiben ô maga. Mi tagadás meglepetés ért, mert ebbôl a tükörbôl nézvést, a koherens pályakép mellett Jankovics Marcell egész életútja kirajzolódott elôttem, amelyet most illusztrátori tevékenységével is kiegészíteni szándékozom. De kezdjük az elején! Elsô helyen az ezerkilencszázhatvanas évek közepén, a Nepp Józseffel és Dargay Attilával életre keltett rajzfilmfigurát, az uborkaorrú, pipaszárlábú, szürke kisembert – Gusztávot – kell megemlítenem, akinek alakja, ha megjelent a filmvásznon, akkor a mozik nézôközönsége boldogan morajlott fel. Gusztáv hangsúlyozott „kisemberségében”, kiszolgáltatottságában, esendôségében, befolyásolhatóságában, sôt: jellem- és személyiség nélküliségében a kor embere magára ismert. A szellemes, tiszteletlen, kivédhetetlenül szarkasztikus humorú, ám néha az infantilitás határát is súroló, huszonéves Jankovics Marcell pedig harsányan hahotázva figurázta ki Gusztávval azt a szürke kort, amelybe beleszürkülni neki aztán esze ágában sem volt. Igaz: az ô színes egyéniségével ez szinte lehetetlen próbálkozás is lett volna. Aztán következett a harmincas éveibe érkezett ember akár önarcképként is felfogható alakja, a János vitéz, ez a társadalmon kívül rekedt, bátor, a kiszámíthatatlan veszélyekkel szembenézô hôs, aki végül Tündérország királya lesz. Jankovics Mar-

cell – a börtönbüntetéssel sújtott apa gyermeke, az egykori kitelepített, akit még arra sem érdemesített a kor politikája, hogy tehetségéhez méltó felsôfokú oktatásban vehessen részt – János vitézhez hasonló „hátrányos helyzetbôl” indult el a maga útján, s szellemi fegyverzetével, fantáziájával, érzelemgazdagságával és életerôs lendületével szállt szembe a gerinctörô kor elvárásaival, s ha nem is éppen Tündérország királya, de Magyarország kulturális és szellemi életének egyik meghatározó egyéniségévé lett. Ehhez persze nem csak a jánosvitézi elszántság, de az ugyancsak általa rajzfilmre álmodott Sisyphus megtörhetetlen akaratereje és a Küzdôk szobrászának életet adó tehetsége is kellett. Negyvenes éveiben járt, amikor filmre vitte a Világfán is erôt vevô, alvilágba leszálló, sárkányokat

60

PORTRÉGALÉRIA

legyûrô mitikus hérosz, Fehérlófia alakját. Jankovics Marcell ebben az idôszakban mélyült el igazán kultúrtörténeti kutatásaiban, s vált olyan bizonyosságok és kétségek közt hányódó tudóssá, mint amilyen Az ember tragédiája Keplere. Azért említem éppen Madách mûvét, mert – mondhatnám: természetesen – Jankovics Marcell számára a következô kihívást e mû rajzfilm adaptációja jelentette, melyen máig munkálkodik. Jankovics Marcell Ádám-önarcképe bizonyos értelemben fájdalmas és rezignált. Idézzük csak fel, hogy Madách milyen szavakat ad elsô megszólalásként az emberpár szájába!

„Éva: Ah, élni, élni: mily édes, mi szép! Ádám: És úrnak lenni mindenek felett.” És most hasonlítsuk össze ezzel a mûben elhangzó utolsó szavaikat! „Éva: Ah, értem a dalt, hála Istenemnek! Ádám: Gyanítom én is, és fogom követni. Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni!” Jankovics Marcell Az ember tragédiája rajzfilmes megvalósításának kezdetén lépett be ötvenes éveibe, s most – jó másfél évtizeddel késôbb – úgy tûnik nekem, hogy Ádámhoz hasonló rezignációval tekint vissza „mindenek felett” úrrá lenni vágyó törekvéseire. Eljutott a bölcsességig, s azon

SZEMADÁM GYÔRGY

is túl: a kételyekig! A kételyekig, amelyek számomra minden komolyan gondolkodó, érett ember szellemi beállítódását jellemzik. Meg persze ebben a korban az ember meséket mond a kicsiknek. Jankovics Marcell most Mirtse Zsuzsa Égforgató csodagyûrû címû mesekönyvében mesél az illusztrációival. És arra a mesemondóra, aki olyan gazdag néprajzi, történelmi és kultúrtörténeti tudást halmozott fel élete során mint ô, arra érdemes odafigyelni. Ezek a színes – sokszor egész oldalas – mûvek annak ellenére is bátran realisztikus alkotásoknak nevezhetôk, hogy csak úgy nyüzsögnek bennük a manók és a tündérek, meg a többi mesefigura. Fontosnak tartom ezt, mert a gyerekek ragaszkodnak az általuk már megismerni kezdett világ fogódzóihoz, annak megszokott rendjéhez, szabályaihoz, ami számukra mindig fontos, biztonságot nyújtó kiindulási pont, s amelyben még hitelesebb az ugyanilyen realisztikus eszközökkel megjelenített varázslatos meseszerû. Jankovics Marcell illusztrációin különös szuggesztivitással ötvözôdik az ismerôs világ a fantázia néha mindig kissé félelmetes, de kíváncsiságra ingerlô világával. Azzal, amelyben bármikor felbukkanhat valami kiszámíthatatlan, valami csodálatosan váratlan, mondjuk egy tükörvilág, egy elmosolyodó öreg fa, egy tündér, egy boszorkány vagy

éppen egy sárkány megjelenésének képében. Megjelenik a konfliktus, ami csak idôlegesen bontja meg a rendet, és olyasfajta izgalmat okoz, mint a vidámparki hullámvasút zuhanása, amelynek kissé félelmetes élménye után helyreáll a rend és újra ott találhatjuk magunkat édesanyánk biztonságot nyújtó, ölelô karjaiban. Jankovics Marcell legszebb illusztrációi azok, amelyeken ez a realisztikus szemlélet találkozik a dekorativitás igényével, mely utóbbira a meséket kezdô betûk iniciáléi és az egész oldalas képek szegélydíszítményei szolgálhatnak gyönyörû példákként. Számára különösen fontosak a részletek. Egy trónus csak félig látható háttámlájának mintázata éppúgy, mint az építészeti elemek részleteinek megformálása, vagy mint a nappali pávaszem szárnyainak rajzolata. Ez utóbbiról szólva különösen hangsúlyozandó, hogy milyen hihetetlen gazdagsággal és realitással jelenik meg nála a természeti környezet. Növényei – a repkény, a vadszôlô, a szulák, a gyapjas aszat, a kecskerágó, a kontyvirág és a többi – éppúgy pontos botanikai ábrázolatok, mint ahogy zoológiailag is jól meghatározható a hétpettyes katica, a szalagos méhészbogár, a csüngôlepke, a boglárka lepke, az aranyos tûzlepke vagy éppen a fekete rigó. Külön öröm az illusztrációkat böngészô ember számára, hogy ezek egyáltalán nem hivalkodó módon jelennek meg, sôt némelyiküket úgy kell felfedezni az illusztráció szegélydíszítményének gazdagon burjánzó szövevényében. Egy kerti csiga felnagyított házát pedig olyan bravúros érzékenységgel és látható élvezettel formálta meg Jankovics Marcell, hogy már önmagában ebbôl is kiderülhet: a jeles animációs filmes, kultúrtörténész és illusztrátor ugyanilyen nyitott szemmel és érdeklôdô otthonossággal mozog a természetben is. Kultúrtörténeti utalásaiból ezúttal csak két igen szép példát emelnék ki: a misztikus, sötét erdôben felbukkanó kunbaba és az esôben szaladó kislány háta mögötti gótikus székesegyház rózsaablakának motívumát. Jankovics Marcell gondolkodását ismerve biztosak lehetünk abban is, hogy

61

62

PORTRÉGALÉRIA

ezeknek önmagukon túlmutató, szimbolikus jelentésük is van. Amit még ki kell emelnünk, az a könyv egységes látványvilága, az ismétlôdô fejezet-kezdô és fejezet-záró motívumok rendet teremtô szerkesztése, amelynek kapcsán indokolt itt megemlíteni a Méry Ratio Kiadó hihetetlenül igényes munkáját is. Ezek az ismétlôdô díszítô elemek és jelképek éppúgy valamifajta egységes világ rendjét sugallják a gyermeknek, mint az illusztrációk realisztikus megjelenítési módja. Sokszor tapasztaltam ugyanis, hogy a gyermekek mennyire ragaszkodnak a már ismerôs motívumok állandó ismétléséhez. Saját gyermekeimnek például újra és újra ugyanazokat a meséket kellett elmondanom, s ha véletlenül (vagy szándékosan) tévesztettem a szövegben, rendre kijavítottak, mondván: az csak „úgy” jó.

Fenti momentumokon kívül különösen érdekesnek találtam még – nem tudom másként fogalmazni – „a könyv a könyvben” ábrázolatokat, mely attitûd jól ismert a festészetbôl, ahol sokszor a festményen megjelenô festmény magának a képalkotásnak a mibenlétére kérdez rá. Az ilyesfajta csavarok közé sorolom azt is, hogy a könyvben újra és újra felbukkan magának a szerzônek – Mirtse Zsuzsának – az alakja is. Ô a tündérkirálynô, de ô az a kedves, mezítlábas kislány is, aki a címlapon kissé rémült kíváncsisággal kukucskál be az általa írott könyv mesevilágába. Ha Jankovics Marcell ezen illusztrációi közül kellene kiválasztanom a kedvencemet, akkor én arra voksolnék, amelyen egy páncélzat és a fölötte lévô gyertyatartó-falikar együttese lényegül át a gyertyafényben csillogó ember-látomássá.

63

György Szemadám THE ILLUSTRATIONS OF MARCELL JANKOVICS FOR ZSUZSA MIRTSE’S STORYBOOK, THE SKYTURNER WONDERRING

We have just celebrated his 65th birthday and I was asked by the editors of the Art Limes magazine to write about Marcell Jankovics’s life-work as an illustrator. It was then that I encountered the first drawbacks of our being such close friends: it was impossible to approach my subject objectively, with the right tone and to avoid asking any sort of private questions. In an attempt to resolve my dilemma, I decided to talk about how he expresses himself by means of his legendary cartoon characters. Looking at Marcell Jankovics through this mirror, I got a clear picture not only of his life-work, but of his complete course of life as well, which I intend to round out with his activities as an illustrator. But let us start everything from the beginning! I will begin by talking about Gustav, the picklenosed, spindle-legged comic hero, who was brought to life by Marcell Jankovics, József Nepp and Attila Dargay in the mid-1960s. Gustav, the epitome of the “average person” of his age, always provoked a cheerful murmur from the audience as he appeared on the movie screens. Void of character and personality, defenseless, fallible and pliable, the spectator easily identified himself with this comic figure. In this way the young Marcell Jankovics was making fun of the grayness of his time in his humorous, sometimes even infantile and disrespectful, but always indefensibly sarcastic style. He was determined not to blend into this grey period, although with his colorful personality it would have been an impossible task to do so. Next came János vitéz (John the Valiant), the selfportrait of a thirty-year-old man, a brave hero, an outcast of society who does not fear unpredictable dangers and ends up becoming the king of Fairyland. Similarly to János vitéz, Marcell

Jankovics himself started with a handicap, being the son of an imprisoned father he could not pursue higher level studies which he surely would have merited based on his talents. Jankovics drew strength from his intellectual arsenal, fantasy and emotional wealth to fight his way vigorously through the insurmountable obstacles of his time on the path to turning into a major figure in Hungary’s cultural and intellectual life. To achieve this he did not only rely on the courage drawn from János vitéz, but also built on the unbreakable will of his other comic figure Sisyphus, and on his exceptional talent which he manifested in the creation of the Küzdôk (Strugglers). Jankovics was well into his forties when he adapted the story of Fehérlófia (The White Horse Boy) to screen, the mythical hero who overcame the Tree of the Universe and descended into the underworld to fight the dragons. At this time of his life Marcell Jankovics buried himself into researching cultural history and turned into a scholar vacillating between doubts and certainties, just like Kepler in the Tragedy of Man. I mentioned Madách’s work on purpose because the next challenge Marcell Jankovics set for himself was the adaptation of the great drama into a cartoon version. It is not surprising at all that he would choose such a hefty task, one on which he is still working at the moment. His “Adamic” selfportrait is in a way painful and resigned. Let us quickly take a look at the first utterances of Madách’s heroes: “Eve: Life! Life! Sweet life! It’s good to be alive! Adam: To be the master of the living world.” And now let us recite the last words of the drama: “Eve: Thank God, I hear that voice and understand it! Adam: I hear it too. Let it remain my guide. But that last dream… I wish I could forget.”

64

PORTRAIT GALLERY

Marcell Jankovics turned 50 at the time when he set out to produce the cartoon version of the Tragedy of Man. One and a half decades later it seems to me that he is reflecting on his overambitious aspirations with the same resignation as Adam did in Madách’s classic. He has attained wisdom and even surpassed it to master doubting! Doubting is for me the basic intellectual attitude of mature, seriously thinking people. And, of course, people at this age are telling tales to children. Marcell Jankovics is telling tales through his illustrations in Zsuzsa Mirtse’s story-book, The

Skyturner Wonderring. It is worth paying attention to a tale-teller who disposes of such a rich ethnographical, historical and cultural knowledge as does Jankovics. These colorful artworks, sometimes taking up a full page, can justly be called realistic creations, even if they are overcrowded with elves and fairies and other mystical figures. These figures serve as an important bastion for the children in the world they already know. They are the safe base and starting point where the fabulous and fictitious become even more authentic. The illustrations of Marcell Jankovics contain an

GYÔRGY SZEMADÁM

interesting, suggestive fusion of the known world with the scary, but always exciting world of fantasy. In his images an unexpected element could pop up any time, be it a world of mirrors or a smiling old tree, a genie, a witch or a dragon. The conflict is ubiquitous but only temporary: it is like the fall of the roller-coaster, which at first frightens us, but in the end the normal order of things prevails and we find ourselves in the safety of our mothers’ outstretched arms. Marcell Jankovics’s nicest illustrations are those where this realistic approach meets with the demand for decoration; beautiful examples of these can be found in the initial letters of tales and on the ornamentation of the margins of fullpage images. Details are of special importance to Jankovics. The barely seen back-rest of a throne, the minute details of some architectural elements or the wings of the silk-moth are equally important in the drawing process. Speaking of silk-moths, Jankovics depicts the natural environment in an incredibly rich and realistic manner. His plants – the ivy, woodbine, convolvulus, woolen horse-thistle, spindle-berry, arum lily, etc. – are exact botanical illustrations, in the same way that the seven-dotted ladybird, the bee beetle, foothill burnet, common blue butterfly, the golden fire burnet or the mavis are all zoologically well-defined species. It is of further pleasure for the reader to discover these organisms in the rich labyrinth of the margin decorations and not to see them ostentatiously put in the foreground. Marcell Jankovics has recreated the magnified version of the house of an ordinary garden snail with such sensitivity and obvious delight that it becomes evident to us that the illustrious animation maker, cultural historian and illustrator feels at home in the natural sciences as well. I would just like to point out two remarkable examples of his

cultural history references: the motifs of the kunbaba popping up in the mysterious, dark forest and of the rose-window of the gothic cathedral behind the girl in the rain. Knowing Marcell Jankovics’s train of thoughts, we can be sure that they have deeper, symbolic meanings than what we see on the surface. In addition, it is worth commenting on the consistency of the visual layout of the book, which is aided by the ordered structure of beginning and closing patterns in each chapter. The extremely high quality work of the Méry Ratio Publishing House deserves our tribute as well. The recurring decorative symbols and elements suggest a kind of stable world order to the children in the same way as the realistic mode of representation does. I have experienced it more than once that children tend to stick to the repetition of already known motifs. When retelling the same tale to my children I accidentally (or sometimes intentionally) misread the text, they always corrected me, saying that it is only correct “that way”. In addition to the above-mentioned observations, I found the so-called “book-within-a-book” illustrations highly interesting. This technique is wellknown in painting where the painting reappearing on the canvas again questions the existence of the artwork itself. I attribute the constant reemergence of the author, Zsuzsa Mirtse, in the book as one of these artistic screws employed by Jankovics. She is the queen of the fairies and she is the jolly, barefooted little girl on the cover page, too, peeking with awe and curiosity into the magical world of the book written by herself. If I had to choose my favorite Jankovics illustration from among these works, I would cast my vote for the one where the armor and candelabra hanging from the wall mix to form a glaring human specter in the candlelight.

65

66

PORTRÉGALÉRIA

67

Feledy Balázs MÍVESSÉG, LÁTVÁNY(OSSÁG) ÉS FANTÁZIA RÉNYI KRISZTINA ILLUSZTRÁTORI PÁLYÁJÁRÓL

Egy-egy alkotóról néha azt szoktuk állítani, hogy festônek, szobrásznak született. Idônként valóban jogosan mondhatjuk, hogy valamely fiatal mûvészben érezzük a képességet arra, hogy festô, szobrász vagy grafikus legyen. De az illusztrátorság az más. Az illusztrátor nem születik, annak alakulnia, képzôdnie kell egy hosszú, nagyon tudatos, választásokkal és döntésekkel teli út eredményeként. Az illusztrátor tehát nem születik, hanem lesz. Nos, ez így van Rényi Krisztina esetében is, aki szépen, lassan terelôdött e sok megpróbáltatással teli szakma, szakág felé, természetesen az igen erôs rajzi alapozás és képzés összes grádicsát végig járva. Még gyermekkorában mindez kemény felkészítéssel indult, folytatódott a budapesti Képzô- és Iparmûvészeti Gimnáziumban, s tetôzôdött a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola sokszorosító grafika szakán. A Török Pál utcai gimnáziumban meghatározó volt Gunda Antal szakmaisága, ifj. Benedek Jenô alapossága, de szívesen emlékezik arra, hogy az akkor fiatal és ambiciózus TölgMolnár Zoltán milyen jelentôs hatással volt rá. Ennek ellenére nem döntött azonnal a Képzômûvészeti Fôiskola mellett, így még képezhette magát például Szentgyörgyi Józsefnél. A Képzômûvészeti Fôiskola képgrafika szaka – Raszler Károly szívós, kitartó irányításával – friss, eleven szakmai, pedagógiai mûhely volt a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján. Rényi Krisztina jó közegbe került, a hozzá közeli évjáratok fôiskolásai – Eszik Alajos, Roskó Gábor, Szirtes János, Dolnik Miklós, Olajos György – pezsgô szellemiséget jelentettek számára. A Fôiskola rajzban, festésben már nem adott számára sokat, de még jobban elsajátította a grafikai technikákat, leginkább vonzódva a litográfiához, valamint a szita-technikához, s elmélyült a rézkarcban is. A litó akkoriban még nem volt igazán preferált technika (divattá késôbb vált), sokat is kellett szenvednie az alaposabb ismeretek megszerzé-

séhez, a szita viszont akkoriban új technikának számított, legalábbis a fôiskolai képzésben s a képgrafikai technikák között. A Fôiskolán – ami csak a legkiválóbbaknak adatott meg – hét évig tanulhatott, így 1983-ban fejezte be tanulmányait, s ekkor elnyerte a Kondor Béla ösztöndíjat. A Fôiskola után Gyôrben és Szentendrén képezte tovább magát a grafikai technikákban, s nem véletlen, hogy mára – kiterebélyesedett szakmaiszervezeti tagságai mellett – tagja lett a Gyôri Grafikai Mûhelynek és a Szentendrei Grafikai Mûhelynek. 1984-ben elnyerte a Derkovits ösztöndíjat. A nyolcvanas években még több mûfajban, többféle szemléletû mûvekkel van jelen az országos és kollektív, valamint az egyéni tárlatokon. Képi szimbólumokkal telített vizuális világa kapcsán, 1985-ös (Pirk Lászlóval közös) szentendrei kiállításáról Novotny Tihamér még így ír: „Rényi Krisztina motívumai többnyire egy hajdan virágzó, egyetemes jellegû mese- és mítoszkincsbôl táplálkoznak.” Ha tehát még más is a felfogása, valamit már érezhetünk a késôbbi folytatásról… Rényi Krisztina akvarellek készítésével is foglalkozott. Nagyméretû akvarelljeivel is feltûnést keltett, szakmai sikereket aratott, a kilencvenes években részt vett az egri Országos Akvarell Biennálékon, s tagja is lett a Magyar Vízfestôk Társaságának. A technika alkalmazása azonban idôközben szervesült, beleintegrálódott egy más mûfajba… l984-tôl kezdett foglalkozni az illusztrálással, majd e tevékenysége egyre intenzívebbé vált és kiszélesedett. Elsô megbízásai Frances Hodgson Burnett köteteihez kapcsolódtak, melyekbôl a Móra Kiadónál három is megjelent illusztrációival, 1984-ben, 1985-ben és 1986-ban, s melyeket a mai napig közel hatvan kiadvány követett.

68

PORTRÉGALÉRIA

Rényi Krisztina illusztrációs munkássága az elmúlt húsz év egyik legkiemelkedôbb életmûvévé növekedett, folyamatosan végzett, szinte állandó aktivitással, mellyel esetében együtt jár a szinte nélkülözhetetlen közéleti, szervezôi tevékenysége. Specialitása a gyermekkönyvek világa lett, rajzi, festôi felfogása is e meghatározó szempont figyelembevételével alakult, változott. A ma már igen sokféle illusztrációs felfogás között, melyek több törekvése ma már ki is emelkedik az e mûfajról korábban alkotott definíciók mezsgyéjébôl, Rényi Krisztináé nem a lázadó, hanem az elmélyülô illusztrátor „esete”. Tán elcsépelt a kifejezés, de ha valakire, akkor rá alkalmazható a „rendkívül míves alkotó” jelzôs szerkezetû jellemzés. Munkáinak jelentôs sorát tus-akvarell technikával készítette, melyekre egy sajátos, naturalisztikus megközelítésmód a jellemzô, amelybôl azonban mindig felemelkedik a látomások, a fantázia birodalmába is. Jellemzôje az erôteljes rajzosság, a színes tussal meghúzott, megrajzolt vékony vonalak precíz kerete, mely aztán változó festô-technikával „töltôdik ki”. Rényi Krisztina a mû gondolatait, mondatait folyamatosan képekké alakítja, igazi megjelenítô illusztrátor, aki nem gesztusokkal, expresszivitással, enigmatikus jelképekkel operál, hanem a történések, események látszólag tényszerû ábrázolásával. Azért látszólag, mert munkáiban nagy szerepet kap saját nôisége, érzelmi megközelítése és élénk, megjelenítô fantáziája. Technikáját fokozatosan alakította, fejlesztette. Míg korábban ceruzával, akvarellel dolgozott, ma – egyéni alkotómódszere keretében – tus és olajtechnikával készíti illusztrációit, melyek végsô formájához hozzátartozik az igényes lazúrozás. Munkáira jellemzô, hogy azokon szinte minden négyzetcentiméter mívesen kidolgozott, mûvei végsô jellegét nem a szellôsség, hanem a gazdag, szinte barokkos telítettség határozza meg, s így – élénk színvilágával szintetizálódva – rendkívüliek és szinte egyedülállóan szuggesztívek illusztrációi. Az általa illusztrált könyveket olvasva, nem tudjuk gyorsan, felületesen átlapozni a rajzokkal látványossá tett

kiadványt. Azok ugyanis megragadják figyelmünket, lekötnek, azonosulásra sarkallnak. Rényi Krisztina munkássága igen széleskörû, hiszen illusztrációival megjelentek a régi magyar szerzôk – Benedek Elek, Wass Albert, Jókai Mór, Móra Ferenc, Sebôk Zsigmond, Ignácz Rózsa, Kittenberger Kálmán – könyvei éppúgy, mint a külföldieké (Burnett, spanyol meseválogatás, angol meseválogatás, L. M. Montgomery stb.), s feladatokat kapott az élô, magyar irodalom – pl. Békés Pál Félôlény vagy Feuer Mária Sárkánymese címû – könyveinek illusztrálásában is. Látványos, rendkívül dekoratív és attraktív képi világára, mívességére itthon is és külföldön is egyre inkább felfigyeltek. 1996-ban a Szép Magyar Könyv versenyben illusztrációs díjat kapott, Benedek Elek Táltos Jankó címû könyvének illusztrációiért 1998-ban elnyerte az „Év illusztrátora” magyar IBBY díjat. 1999-ben az elsôk között részesült illusztrációs munkásságáért Ferenczy Noémi-díjban, s 2000-ben a Honour List nemzetközi IBBY díjat nyerte el Kolumbiában a nemzetközi szervezet 27. világkongresszusán. Mint látható: munkássága sikereket aratott nemzetközi fórumokon is. Ezek sorából kiemelkedik a Franciaországban 2003-ban elnyert Prix Octogone. A díjat egy elsôsorban Franciaországban és Olaszországban mûködô, de immár nemzetközi hálózattá is bôvülô szervezet (L’Octogonal), az Ifjúsági Irodalmi Tanulmányok Nemzetközi Központja ítélte oda számára, amely évente egy francia és egy nemzetközi díjat ítél oda. Ez az 1988-tól egyre szélesebb körû tevékenységet kifejtô szervezet, melyben nagy szerepet kapott az információáramlás és a multimédiális új technológia (védjegye: Espace Culture Multimédia) Feuer Mária Sárkánymese címû könyvének illusztrációiért ítélte oda számára a díjat. Ezt követte a 2004-es hivatalos jelölés az illusztrációs szakma legnagyobb nemzetközi elismerésére, a H.C. Andersen-díjra. Egyéni kiállításai és kollektív tárlatokon való részvételei sorában fontosak olaszországi bemutatkozásai, melyek eredményeként tagja lett az Olasz Illusztrátorok Szövetségének. Folyama-

FELEDY BALÁZS

tosan kiállít a Bolognai Könyvvásár nagyszabású rendezvényein, így 1994-ben, majd 2004-ben és 2006-ban is. Az általa illusztrált könyvek azonban folyamatosan jelen vannak a frankfurti könyvvásárokon, mûveit láthatta Pozsony, Berlin érdeklôdô közönsége, miként eljutottak Japánba is. Rényi Krisztina egyik legaktívabb tagja a Magyar Illusztrátorok Társaságának, melynek alelnöke is. Nemzetközi tájékozottsága, ismeretei folytán jelentôs szerepe van a nemzetközi kapcsolatok eredményességében. Munkásságának jellemzôje – a már jelzett technikai alaposságán, invencióján túl – a stílus ismerete, a nagyfokú empátia, s a könyvein végig vonuló egységes szemlélet. Míg a munkássága egyik

csúcsát jelzô Sárkánymese illusztrációi sajátosan keleties, orientális atmoszférát árasztanak, addig Wass Albert Szerencsés Pista címû meséjéhez (a mûvet Szinte Jánossal közös illusztrációkkal a Kráter Mûhely Egyesület jelentette meg) nem harsogó, kulturált nemzeti karaktert talál. A Boldizsár Ildikó válogatásában megjelent Esti mesék a boldogságról (Novella Kiadó) címû összeállítás illusztrációi (ugyancsak Szinte Jánossal közös munkában) mindig megtalálják a meséhez és a gyermeki olvasóhoz is közeli világot. Rényi mívessége, látványossága, fantáziája hat a szakemberekre, a látogatókra, az érdeklôdôkre, s hat az olvasókra is. S ez sikerének titka.

69

70

PORTRAIT GALLERY

71

Balázs Feledy MASTERING FANTASY KRISZTINA RÉNYI’S LIFE-WORK AS AN ILLUSTRATOR

When talking about an artist, we like to remark that he or she is a natural-born painter or sculptor. Sometimes it is completely justified to express our feelings about some young artist who has the ability to become a painter, sculptor or graphic artist. However, illustrating is a completely different vocation. The illustrator is not born; he or she is formed, sculpted in the course of a long, conscious journey full of choices and decisions. Hence, the illustrator is not born, but is formed. This is true in the case of Krisztina Rényi as well, who ended up drifting towards this discipline ragged with challenges after having crawled her way through all the levels of rigorous art schooling. It all began with stringent training in her early childhood and continued during her secondary school studies at the School of Fine and Applied Arts in Budapest. Her formation culminated at the Hungarian Academy of Fine Arts, where she enrolled in the Department of Reproductive Graphic Arts. During her secondary school education in the Pál Török Street, Rényi was deeply influenced by the professionalism of Antal Gunda, the thoroughness of Jenô Benedek, Jr. and the young and ambitious Zoltán Tölg-Molnár. Nevertheless, she did not immediately opt for the Academy of Fine Arts, leaving some time to form herself under the guidance of artists such as József Szentgyörgyi. Owing to the persistent and enduring leadership of Károly Raszler, the Department of Scenography had developed into a lively, modern pedagogical workshop by the end of the 1970s. Krisztina Rényi found herself in a buoyant intellectual circle, consisting of classmates from her generation such as Alajos Eszik, Gábor Roskó, János Szirtes, Miklós Dolnik and György Olajos. Having already mastered drawing and painting, Rényi acquired the technique of graphic art at the Academy. She was primarily attracted to lithography and sieve printing

but also perfected her etching skills. Lithography at the time was not a preferred practice; it only became fashionable at a later stage. Rényi worked relentlessly to acquire more in-depth knowledge in the field. In addition, sieve printing was a relatively new skill, at least in the academic curriculum and among the scenographic techniques. She spent seven years at the Academy (such lengthy studies were the sole privileges of the most outstanding students) and finished her studies in 1983, when she was awarded the Béla Kondor Scholarship. After finishing the Academy, Rényi refined her graphic techniques in Gyôr and Szentendre. It is thus no coincidence that she became a member of the Graphic Workshop of Gyôr and of the Graphic Workshop of Szentendre, aside from being a mem-

72

PORTRAIT GALLERY

ber of several professional associations. In 1984 Rényi was granted the Derkovits Scholarship. In the 1980s her works exhibited at national, collective and private exhibitions reflected a wide range of perspectives and represented various genres. Referring to her 1985 Szentendre salon (staged together with László Pirk), Tihamér Novotny writes about Rényi’s visual world filled with image symbolism in the following way: “Krisztina Rényi’s motifs feed from the treasures of a once blossoming, universal tale and mythology tradition.” We can already sense a different kind of artistic perception in her future works… Krisztina Rényi has also worked with aquarelle painting. Having achieved some success in this field, she made a big impression in the 1990s at the National Aquarelle Biennale in Eger. Later she became a member of the Hungarian Association of Aquarelle Painters, but this painting method has meanwhile been integrated into another genre… Rényi started working with illustrations in 1984 and has intensified and widened her activities in the field ever since. She received her first orders for the illustration of some Frances Hodgson Burnett volumes, three of which were published at the Móra Publishing House in 1984, 1985 and 1986. These were followed by around 60 publications so far. Krisztina Rényi’s relentless and enduring work as an illustrator has grown into her chef-d’oevre in the past 20 years, alongside her constant organizational activities and public appearances. Her specialty is the world of children books, which has exerted significant influence on her drawing and painting perceptions. The various schools of thought within the illustrator vocation have made obsolete the formerly widespread bulk definition of this genre. Several aspiring artists have already emerged from this vast discipline, but Krisztina Rényi opted not to choose the path of a rebel, but instead that of an “analytical illustrator”. It might sound commonplace, but if someone deserves the denomination “exceptionally refined artist”, Krisztina Rényi is the one. A large part of her works has

been created using a waterproof ink-aquarelle technique, painting in an original, naturalistic way, from which she always managed to raise into the realm of fantasy. The strong drawing-like features, the precise frame of the thin lines drawn by colored ink, which then are “filled” with alternative painting techniques, are all characteristics of her works. Krisztina Rényi transforms the ideas and sentences of a book into images. She is a true visual illustrator who does not operate with gestures, expressivity and enigmatic symbols, but instead gives a relatively factual illustration of the events. I say “relatively” only because Rényi’s femininity, emotional approach and vivid visual fantasy are all present in her works. Rényi has continuously improved and developed her illustrating skills. While in the beginning she used to work a lot with pencil and aquarelle, nowadays she uses oil and waterproof ink for the pictures to accentuate her own creative style, which in the end she finishes up with high-quality transparent coating. One of the main features of her works is the extreme care with which she treats every square inch. The final piece is not characterized by an air of breeziness, but by a quasi baroque-like finesse. This sense of completeness, coupled with a lively color spectrum, makes her illustrations unique and incredibly suggestive. The books illustrated by Rényi are impossible to leaf through superficially because the drawings grab our attention, engage us and prompt us to self-reflection. The life-work of Krisztina Rényi is very extensive, and she has contributed with her illustrations to books of well-known Hungarian authors, such as Elek Benedek, Albert Wass, Mór Jókai, Ferenc Móra, Zsigmond Sebôk, Rózsa Ignácz, Kálmán Kittenberger, and to foreign publications (Burnett, Spanish compilation of tales, English compilation of tales, L.M. Montgomery, etc.). She has also worked on the illustration of contemporary Hungarian literature, as for example in the book of Pál Békés, entitled The Fearing Being, or in Dragon Tale of Mária Feuer. Rényi has been recognized by both national and foreign organizations for her eye-catching, highly decorative

BALÁZS FELEDY

and attractive visual interpretation. In 1996 she was awarded the illustrator’s prize in the Beautiful Hungarian Book competition. In 1998 she took home the Hungarian IBBY Award “Illustrator of the Year”, a tribute to her illustration of Elek Benedek’s Táltos Jankó. In 1999 she won the Noémi Ferenczy-Award for her life-work as an illustrator and 2000 was the year when she returned home from Columbia with the international IBBY Award of the 27th World Congress of the Honour List organization. As seen from the above awards, Rényi’s life achievements have reaped success on the international stage as well. It is worth highlighting the Prix Octogone, an award she received in France in 2003. The prize is generally given to one French and one international artist by the L’Octogonal, the International Youth Center of Literary Studies, an organization currently operating exclusively in France and Italy, but consisting of an ever-increasing international network. The organization has been extending its activities from 1988 into the information flow and multimedia technologies (with the motto of Espace Culture Multimedia) and rewarded Rényi with the prestigious trophy for her illustrations of Mária Feuer’s Dragon Tale. This was followed by her nomination to the H.C. Andersen Prize, the pinnacle of international recognition and every illustrator’s dream. Her presence at various private and collective Italian exhibitions has resulted in her joining of the Association of Italian Illustrators. Rényi is a regular exhibitor at the Bologna Book Fair, having participated at the event in 1994, 2004 and lastly in 2006. Moreover, the books containing her illustrations are always present on the shelves of the Frankfurt book fairs, in Bratislava, Berlin, and have even penetrated the Japanese fairs. Krisztina Rényi is one of the most active members of the Association of Hungarian Illustrators, where she holds the vice-president’s post. She plays a significant role in the success of international relations thanks to her profound knowledge of international events and contacts. In addition to the already mentioned technical soundness and innovative character of her

works, Rényi’s masterful insight into style, intense empathic sense and her consistent approach prevalent throughout her books contribute to her unique artistic touch. While her most noted illustrations in the much-acclaimed Dragon Tale emanate a unique oriental, Eastern aura, the illustrations in Albert Wass’ tale, Lucky Pista (done in cooperation with János Szinte and published by the Kráter Workshop Association), exude a much lower toned, national character. The illustrations of the Bedtime Stories about Happiness compilation (Novella Publishing House, edited by Ildikó Boldizsár), also done in cooperation with János Szinte, are perfect examples of adjusting the fantasy to the tales and to the young readers’ needs. Rényi’s well-crafted and splendid illustrations have impressed not only readers, but experts, visitors and enquirers alike. This is the secret of her success.

73

74

PORTRÉGALÉRIA

75

F. Lehotka Gábor A JAVÍTHATATLAN ILLUSZTRÁTOR: SZEGEDI KATALIN „Mesekönyveket rajzolok. Ez a munkám, a hobbim, az életem. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amire világéletemben vágytam. Ötéves voltam, amikor egy éjszaka felébresztettem az anyukámat, és közöltem vele megmásíthatatlan szándékomat: ha nagy leszek, mesekönyvrajzoló szeretnék lenni!” – vall magáról a honlapján (www.picturebook.hu). Reálgimnáziumba járt, osztályfônöke-támasza, Fried Ilona segítségével – kacskaringóival együtt is – egyenes, bár hosszú út vezetett a grafikusi pályához. A Berzsenyi elvégzése után a Kirakatrendezô és Dekoratôr Szakmunkásképzô következett, jó ugródeszkaként az Iparmûvészeti Fôiskolához, ahol Pálfi György és Árendás József igazgatták az útját. A fôiskola elvégzése után a mesterképzôn szerzett egyetemi szintû diplomát alkalmazott grafika–könyvtervezés szakon (1991). Évekig nem volt kikövezett az út, friss diplomásként még takarított is egy szállodában, de ragaszkodott mesekönyvillusztrátori elképzeléseihez. Végül egy referenciaanyag szétküldése után talált egymásra Szegedi Katalin és a General Press (GP). Nyolc kötetet illusztrált eddig a kiadónak, s a kapcsolatot elég, ha az elismerések jellemzik: háromszoros Szép Magyar Könyv díjas (Bechstein: Az elvarázsolt királykisasszony, 2001; Ispirescu: A hegyek tündére, 2002; A. Tolsztoj: Aranykulcsocska, 2004). Utóbbi hozta el számára 2005-ben az IBBY magyar szek-

ciója által odaítélt „Az év illusztrátora” címet, valamint 2006-ban ez a könyv képviselte hazánkat az illusztrátori kategóriában az IBBY Honour List elnevezésû, kétévenként kiadott dicsôséglistáján. Kezdetben ô sem volt próféta a saját hazájában, eleinte külföldön jobban ismerték, mint itthon. A bolognai könyvvásáron figyelt föl rá egy görög kiadó (ennek magyar gyümölcse: Bizi: A kislány, aki nem tudott aludni, GP, 2005), valamint egy koreai és egy amerikai. Ez utóbbi két munkakirándulása különösen sikeresnek számít. A mi Szép Magyar Könyv díjunknak megfelelô versenyen az USA-ban 3. helyezést ért el 2003-ban egy általa illusztrált kötet a „legjobb tervezés és kivitelezés” kategóriában (Josephine Nobisso: The Weight of a Mass, Gingerbread House, 2002), majd 2006-ban egy 2-at is elcsípett (Margo Sorenson: Ambrose and the Princess, Liturgical, 2005). Koreában a Rapunzelt az ott addig megjelent 10 legszebb mesekönyv közé választották (magyarul: Az aranyhajú lány, GP, 2006 – Szegedi szerint az itthoni kiadás szebb). Egyik könyvének a szövegét maga írta: meglepetésére az Álomcirkuszt (GP, 2000, elôször németül jelent meg) négy nyelvre fordították le, de ezt a kalandot kivételnek tartja, s marad a kaptafánál, szerinte az illusztrálás és az írás is önálló szakma, egész embert kíván.

KIRÁLYLÁNYOK IGÉZETE Leginkább klasszikus mûveket illusztrál, a királylányok igézetében él. Karcsú királylánya légies, finom, olykor áttetszô ruhában, csíkos zokniban, hajzuhataggal ma már eltéveszthetetlenül a védjegyévé vált a hazai könyvpiacon. Illusztrálta már a Grimm testvérek mûvét, Goethét és legutóbb

Carrollt. Szent meggyôzôdése, hogy a régmúlt idôk letûnt szépségét igenis meg kell osztania a mai gyerekekkel. Úgy véli, a látszat ellenére erre bizony igényük is van. Megválogatja, milyen megbízást fogad el, „szabály szerint” egy királylánynak szerepelnie kell a történetben, de legalábbis egy tün-

76

PORTRÉGALÉRIA

dérnek vagy egy boszorkánynak. Esetleg egy fabábunak (Aranykulcsocska) vagy egy (tucat) kecskének. Utóbbi kötet (Kecskemesék, Cartaphilus) 2005-ben született, s szokásától eltérôen egy élô szerzô, Kányádi Sándor mûvének nem tudott ellenállni: az elkanászosodott kecskék történetei elbûvölték, s rajzaival bebizonyította, nincs híján a humornak sem, groteszk és vérbô kecskéikecskegelôi vigyorfakasztóak. Ám hogy valami összekötô kapocs legyen („Sehol egy rendes királykisasszony!” – zsémbelt a grafikus): a korábbi királylányok hajzuhatagából és csíkos zoknijából nem engedett. Mûvészete teljességében egy-egy tárlatán mutatkozik meg, legutóbb 2006 decemberében állított ki a Francia Intézetben nagy sikerrel. A kiállítás két – akkor még születôben lévô – könyvre épült (Carroll: Alice Csodaországban [GP, 2007] és Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék [Móra, 2006]), de láthattunk korábbi alkotásaiból is: Lola sorozata, néhány pályamû (Magyarország – Nyitott könyv), Az aranyhajú… és más meséi is felelevenítették eddigi tevékenységét. Az akvarellek mellett jól kivehetô új stílusának térhódítása, keksz, bukszus, lepke, magok, madártoll, francia kártya díszíti kollázsait – és nagyon jól

megférnek királylányaival, boszorkáival, tündéreivel. Munkáiból látni lehet a VirtuartNet honlapján (http://www.virtuartnet.hu/szegediexh/szegedi.htm).

„AKKOR IS RAJZOLOK, MIKOR NEM RAJZOLOK” Az illusztrátor az utóbbi években találta meg igazi kifejezési formáját. A fordulópont Az aranyhajú lány volt, mely a megelôzô könyvek jól megszokott akvarelljeivel ellentétben teljesen új technikával készült. „Nem mintha bármi bajom lenne az akvarellel, egyszerûen arról van szó, hogy túl sokat használtam ezt az anyagot. És ha az ember túl sokat dolgozik egyféleképpen, óhatatlanul kialakul egyfajta rutin. Ez persze egyrészt jó, mert biztonságérzetet ad, ugyanakkor azonban veszélyes, mert kiöli a lelket a mûbôl. És akkor egyszer csak szükségét éreztem annak, hogy újítsak. Vágytam valami sokkal festôibb tevékenységre s arra, hogy mindezt illusztrációként alkalmazzam.

Ezeket a képeket már farostra festettem akrillal, és egyfajta vegyi eljárásnak köszönhetôen repedezetté, antikolt hatásúvá tettem a felületeket. De nem ez volt a legizgalmasabb része az alkotásnak: a festett képekre apró talált tárgyak vannak ragasztva, tollak, rozsdás kulcsocskák, növények, csipkék, mindenféle kincs, csecsebecse. Igazából nyomtatás után válik mindez érdekessé, amikor is a festett elemekhez hasonlóan kétdimenzióssá szelídülnek a térbeli részecskék is. Nem újdonság a kollázs, csupán számomra. Most úgy érzem, ez elégít ki leginkább.” Javíthatatlan illusztrátor: nem tervez semmi mást, csak mesekönyvdíszítést. Mûveiben szûkebb-tágabb környezete is megelevenedik,

F. LEHOTKA GÁBOR

élete és az ábrázolás összefonódik: nemcsak nagymamája régi szekrényét, hanem olykor a kisfiát (Aranykulcsocska) vagy a mese íróját is megörökíti (Boszorkányos mesék). Az illusztrálás a létformája, sokszor a maga szórakoztatására, megrendelés nélkül kezd el alkotni; ilyen volt a több éve készülô Alice, amelyben végül a General látott fantáziát, s ilyen a Lola sorozat is, sokunk kedvence, mely még királyfira, illetve egy meseíróra vár. • F. Lehotka Gábor kétszer is idézi írásában Szegedi Katalin szavait. Ezek kiegészítéseként egy jellemzô részletet a mûvész önvallomásából is közlünk, mely még teljesebben mutatja be alkotói módszerét, szemléletét. (a szerk.) „Imádom a meséket. Nemcsak rajzolni, de olvasni is. A jó mesék bölcsen magukba sûrítik az élet minden fontos dolgát, élet, halál, szerelem, ármány, csalárdság, hûség, mind, mind megtalálhatók bennük. Közülük is furcsamód éppen a szomorú mesék állnak hozzám igazán közel. Ez a fajta szomorúság, vagy inkább szívszorító melankólia például Oscar Wilde vagy éppen Andersen sajátja, aki gyermekkoromtól kezdve változatlanul az egyik legkedvesebb meseíróm. Amikor egy irodalmi mûvet illusztrálok, igyekszem egyfajta alkotói alázattal közelíteni a mû felé, természetesen olyan többlet hozzáadásával, melyet szavakkal nem lehet kifejezni. Mûködik bennem egyfajta megfelelési vágy, ugyanazt a világot szeretném képeimmel is kifejezni, amit a szerzô a mûvével közvetít. Ez olykor csupán egy hangulat, elillanó impresszió, egy megörökített pillanat. Fontosnak tartom nemcsak azt, hogy egy kép érzelmeket gerjesszen, de bizony az illusztrátornak tudnia kell figurái arcán az érzelmek gazdag skáláját is megjeleníteni. Mindezek árnyalt kifejezésére pedig csak akkor érzem képesnek magam, ha megpróbálom megérteni az íróban munkálkodó érzelmeket. Nem szükséges valójában is ismernem ôt, sôt a megérzéseim jobban mûködnek, ha még sosem találkoztunk. A mûvén keresztül igyekszem megfejteni ôt, a

gondolatait, a személyiségét, akkor is, ha egy már réges-rég elhunyt meseíróról van szó, de természetesen ugyanígy mûködik mindez a kortárs szerzôk esetében is. A mesevilág nem feltétlenül gyermeki. Egyik legkedvesebb irodalmi élményem történetesen mese, de nem gyermekmese. Az „Alice Csodaországban” címû remekmû illusztrálása során kifejezetten élveztem a kutatómunkát, hogy Lewis Carollt, ezt a rendkívül érdekes és összetett személyiséget csak egy kicsit is megérthessem. Nagyon nagy segítséget jelentett nekem ebben Rét Viktória barátnôm tanulmánya, aki éppen róla, és az engem érdeklô háttér információkról kutatott. Ezek a kis titkok segítenek igazán kifejezni mindazt a több rétegû gondolathalmazt, mely ebben a titokzatos mûben megbújik. Ezek az információk nemhogy gátoltak volna, hanem újabb és újabb rétegek lehántásával szabad asszociációk egész sorának adtak teret. Még sosem éreztem ennyire szabadnak az alkotómunkát.”

77

78

PORTRÉGALÉRIA

79

Gábor F. Lehotka THE UNTAMABLE ILLUSTRATOR: KATALIN SZEGEDI „I draw picture-books. This is my job, my hobby and my life. I am happy to be able to do what I have always dreamt of doing. I was five years old when one night I woke my mom up and told her my irrevocable desire: when I grow up, I want to be a picture-book drawer!” – with these words Katalin Szegedi introduces herself on her website (www.picturebook.hu). She attended a secondary school strong in sciences and thanks to the support of her teacher, Ilona Fried, she managed to realize her dream and develop her graphic artist career after a long, but crooked journey. After completing her studies at Berzsenyi secondary school, she entered the Window-dresser and Decorator Technical School, using it as a springboard to the Academy of Applied Arts, where she was tutored by György Pálfi and József Árendás. After completing the Academy, she went on to earn an MA degree in the Department of Graphics and Book Design (1991). Nevertheless, professional success did not come easily; Szegedi even worked as cleaning staff in a hotel. However, she never gave up her dream of becoming a picturebook illustrator and after having sent out some reference material, she was finally discovered by General Press (GP). So far she has illustrated eight volumes for the publisher and her fruitful production has been rewarded plentifully: three-time winner of the Beautiful Hungarian Book Award (Bechstein: The Enchanted Princess, 2001;

Ispirescu: The Mountain Fairy, 2002; A. Tolstoy: The Little Golden Key, 2004). Her images in Tolstoy’s book brought her the “Illustrator of the Year” Award from the Hungarian section of the IBBY in 2005. In addition, this book represented Hungary in 2006 on the IBBY’s biannually published Honour List of top illustrations. In the beginning, Szegedi was better known abroad than at home. Her images caught the attention of a Greek publisher at the Bologna Book Fair (a meeting that resulted in Bizi: The Little Girl Who Couldn’t Sleep, GP, 2005). She was also approached by Korean and American publishers at the fair, which brings back good memories for her after having finished in third place at the 2003 American Beautiful Book Competition in the “best design and implementation” category (Josephine Nobisso: The Weight of a Mass, Gingerbread House, 2002). In 2006 she finished second at the same competition (Margo Sorenson: Ambrose and the Princess, Liturgical, 2005). And Rapunzel has been elected to one of the ten most beautiful story-books in Korea (in Hungarian: Az aranyhajú lány, GP, 2006 – according to Szegedi, the Hungarian version is nicer). She even wrote the text to one of her story-books. To her great surprise, it has been translated into four languages (first published in German, GP, 2000). Nonetheless, Szegedi does not intend to continue writing; according to her, writing and illustrating are separate vocations, both demand full personal dedication.

UNDER THE SPELL OF PRINCESSES Szegedi lives under the spell of princesses. That is to say she illustrates classical works most of the time. Her slender princesses dressed in fine, slightly translucent robes, striped socks with long bundles of hair have become her unmistakable trade-

mark on the Hungarian book market. She has also illustrated books by the Grimm brothers, Goethe and lastly Carroll. Her firm belief is that the beauties of the bygone times must be shared with children of the present because – contrary to popular belief

80

PORTRAIT GALLERY

– they do have a demand for them. She is picky when choosing an assignment: a princess, or at least a fairy or a witch must figure in the story. Or if nothing else is available, at least a wooden puppet (The Little Golden Key) or a (dozen) goats should feature in the plot. Szegedi rarely works with books by living authors, but this time she was mesmerized by the herd of goats out of control in Sándor Kányádi’s story and could not resist the temptation to illustrate the book. Her grotesque drawings of goats and goat-riders prove that she lacks neither humour nor ways to make the reader grin. However, she does not yield when it comes to princesses with long, bundled hair crowns and striped socks (“There are no more decent princesses!” she grumbles). Her complete artwork is best

seen at one her exhibitions, the last one being a great success at the French Institute in December of 2006. The exhibition was centred on two of her books still unfinished at the time (Carroll: Alice in Wonderland [GP, 2007] and Ildikó Boldizsár: Witch Tales [Móra, 2006]), but we could also marvel at some of her earlier creations, like the series of Lola as well as prize-winning works and tales (Hungary – An Open Book), Rapunzel… which acquainted the visitor with her previous activities. Her new style besides the aquarelles was clearly visible: biscuits, wooden boxes, butterflies, seeds, feathers and French cards decorate her collages. They go hand in hand with her princesses, witches and fairies. Her works can be seen on the VirtuartNet website (http://www.virtuartnet.hu/szegediexh/szegedi.htm).

“I AM DRAWING EVEN WHEN I AM NOT DRAWING” In the past few years, the illustrator has found her true form of expression. The turning point was The Girl with the Golden Hair, which in contrast to her previous works in aquarelle was done with a completely new technique. “Not that I have any problem with aquarelle, it was simply a question of having used it so much lately that I felt the need to renew myself. In a way, it is good to work with one material for a long time because it gives the comfort of routine, but on the other hand, it kills the artwork’s soul. I felt the desire to do a much more graphic activity and to use it as illustration. I used acrylic paint on wood-fibre for these pictures and managed to give the surface an antique, rough feeling by means of a chemical process. But the most exciting part of the work was the fixing of small objects (pens, rusty keys, plants, laces, etc.) on the painted surface. It turns really interesting after printing, when similarly to the painted elements, the threedimensional figures mould into two-dimensional shapes. The collage is not a new art form, but I feel that it is the form that satisfies me the most.”

Untamable illustrator: she designs nothing other than picture-book decorations. Her environment near and far is represented in her works as well: her life and her illustrations intertwine. She draws not only her grandmother’s antique furniture, but occasionally her little son (The Little Golden Key) or the author of the tale itself (Witch Tales). Illustration is her raison d’être, she often draws for her own pleasure without orders. This was the case with Alice, which after years of careful work was picked up by General Press, and with the Lola series as well, which is still awaiting its prince, that is, its story-teller. Gábor Lehota quotes Katalin Szegedi twice in his article. As a supplement to these quotations we publish a short explanation from the artist herself, in order to better understand her creative method and concepts. “I love tales. Not only drawing them, but reading them as well. Good tales encompass all the important aspects of life: life, death, love, intrigue, deceit, fidelity are all to be found in them. Interestingly, I am more attracted to the gloomy tales, the ones of Oscar Wilde or Andersen, whom I have considered one of my favourite story-writers since my early childhood.

GÁBOR F. LEHOTKA

When I illustrate a literary work, I try to approach it with a certain creative servility, adding extra value to the work that words cannot express. There is a kind of desire for conformism in me; I attempt to recreate the same world that the author is trying to convey through his words. It is sometimes just a mere sensation, a bygone impression or a perpetuated moment. It is important that an image should not solely stir up emotions. An illustrator must know how to represent the rich scale of emotions on the faces of the characters. To comprehend all the shades of these expressions, I need to understand the emotions working in the author. It is not necessary to know him personally; moreover, it is even better if we have never met. I try to decipher him, his thoughts and personality through his work, even if he has died a long time ago. Of course, the same

technique applies in the case of contemporary writers, too. The world of tales is not only for children. One of my loveliest literary experiences is a tale, but in no way is it a child’s tale. I really enjoyed the research work during the illustration of Alice in Wonderland because I was keen to get closer to Lewis Carroll and understand at least a little of his complex and interesting personality. My friend, Viktória Rét, was of immeasurable help to me as her study on the author was of great interest. These small secrets help us express that multilevel matrix of thoughts that is hidden in this mysterious book. The information I acquired did not obstruct me, but on the contrary presented me with a variety of new associations by continually stripping down newer and newer layers and uncovering new ideas. I have never felt so free in my creative work.”

81

82

PORTRÉGALÉRIA

83

Richly Zsolt AZ ELVARÁZSOLT KIRÁLYKISASSZONY ROFUSZ KINGA

Budapest peremén egy piros R4-es cikázik. A Pannonia rajzfilmstúdió elôtt csikorogva megáll a kifakult kaszni. Fiús lány lép ki az autóból, határozott léptei a folyosón kopognak. Durcás szép arc, spárga sárga haj, ôszinte kék szemek. Az ex-királykisasszony durva farmert, szúrós pulóvert, egyszerû cipôt visel. Hóna alatt jókora rajztömb. Kezében kosár, benne huncut szemû valódi gyerek. Gergô egy fehér-vörös rongybabával játszik. Jegyezzük meg ezt a nyakigláb bábot, késôbb még fogunk vele találkozni! De kezdjük a történetet az elejérôl!

Rofusz Kinga álruhában maga a légtornász, csillogó kék dresszben, fenn a magasban, a cirkusz kupolája alatt nyaktörô bátorsággal hintázik. Baleset, tragédia. Ha nem tudnám, hogy a szerzô milyen fiatal, egy visszatekintô öreg bölcs gondolatait vélném látni témájában: férfi és nô, élet és halál, szerelem és a pótolhatatlan társ hiánya. A gyönyörû film fájdalmas és egyben vigasztaló, mint egy valódi francia chanson. Ezt az érzést a harmonikaszó erôsíti. A mûvész körmei szinte elkopnak a pasztellkréták csonkjaival való szorgalmas munkában, de nem emiatt áll be a szünet. Erôgyûjtés, készülôdés a A CSEND. Diplomamunkája – és azóta is majd- következô filmre, és közben születnek a rajzok minden filmjének a témája – a másik ember, a csak úgy önmagukért. másik nem, azaz a másik felünk megközelíthetetlensége. A vakítóan fehér alapon az érzékeny fe- A SELLÔ ÉS A HALÁSZ. A téma – úgy látszik – örök. kete vonalak puhán, lágyan, lassan, mint szerel- A dilemma a férfi és a nô kettôssége, az átjárhames csigák tapogatózó szarvai, groteszken mesé- tatlanság egy másik személybe, a másik fél lelkének megközelíthetetlensége. Az új eszköz az akril, lik el a drámát. E film után – látszatra – a mûvésznô mindennapi életében is sokáig csönd van. ETÜD. Bartók Béla Allegro Barbaro címû zongoradarabja ürügyén Rofusz Kingából kirobbannak a visszafojtott indulatok. Az eddig is és ezután is önmagáról és önmagának írt történetek helyett most az elôre felvett zene elônyeit és kötöttségeit kell kihasználnia. Konstruktív képkompozíciók sorozatát látjuk. A színvilágot okkerek, vörösek, villanó fehér és kôkemény fekete adják. A hajszát érzékeltetô dinamikus vágás, az idô felaprítása és újrarendezése számomra a film legnagyobb újdonsága. Tapasztalatait felhasználva Reisenbüchler Sándor orosz-futurista filmjéhez nyújt gyakorlati segítséget, majd szakít ezzel a világgal. ARLEQUIN. Monoton csend, titkos útvesztôk, az idô labirintusai. Sárgás lámpafényben merül fel a múlt.

84

PORTRÉGALÉRIA

de a festék újdonságánál jelentôsebb, hogy az új film formavilága és szerkezete eltér az eddigiektôl, mint Rofusz Kinga minden új mûalkotásánál. Lassú, hosszan kitartott idôszakaszok, az éggel összemosódó határtalan tengeri horizont, változó tûnékeny fények, változó napszakok, a Teremtô nagyvonalú nyers formái, és ugyanakkor a sellô és a porszemnyi halászember szívében a leküzdhetetlen vágy. Az új dráma bemutatása még várat magára, a film még nem készült el. Vajon mi történik a filmek közötti hosszú szünetekben? A GARABONCIÁS, képes újság kisgyermekeknek. A lapban – megszûnéséig – Rofusz Kinga nagy jókedvvel egyre többet illusztrál. A rusztikus papíron

ARLEQUIN ILLUSZTRÁCIÓK. Az idôbeliség kivételével nincs különbség Rofusz Kinga képei és filmjei között. Az úgynevezett egyedi filmek és az illusztrációk is egyszemélyes alkotások, a szerzô magatartása és módszere a költôé, a festôé. Ami azért különös, mert a filmgyártásban nagy szerepet játszik az ipar, az illusztrációk esetében pedig a megadott irodalmi mû. Ezeket a testet-lelket próbára tevô feladatokat a mûvésznô eddig elkerülte, pontosabban az ilyen megbízások kerülték el ôt. Arlequin rajzait a nemzetközi zsûri beválasztja a Bolognai Gyermekkönyv Biennáléra. A siker, az utazás és a találkozás a világ illusztrációs képözönével megrázó élményt nyújt. Az olaszok megszeretik Rofusz Kingát, az észak-itáliai régióban többféle szerepben kipróbálhatja magát. Chioggiában zsûritag, Bolzanoban megbízást kap. üde akvarellek: uborkafejû, krumpliorrú, pókhasú bohócok, elégedett kövér macskák, törpék és Mikulások, öreg királyok és kotnyeles királykisasszonyok. Váratlanul felbukkan egy jellegzetes, furcsa, gömbölyded küllôs-kerekes figura, aki majd egészen Bolognáig biciklizik.

A PLAKÁT. 2006-ban Bolognában a spanyolok éve után a magyar gyermekkönyv-illusztráció kerül a középpontba. Nagy lehetôség: külön arculat, külön terek, külön elôadások és a képek kiemelt helyen. A figyelemfelkeltô plakátot – Magyarország: nyitott könyv – Rofusz Kinga készíti el. A kissé talányos gra-

RICHLY ZSOLT

fika az eddigi eredmények összegzése. Groteszk látásmód, tréfa és komolyság, líra és keménység, erôs színek és sok-sok fehér, nagyvonalúság és az apróságok megbecsülése jellemzô erre a stílusra. Az emblémává sûrûsödött kerekes könyvember rója végtelen köreit ebben a szintén kerek világban. A peremen pedig a mindig sietôs nyúl lohol a virágzó

könyvek fázisaitól hajtva. Rusztikusságában mint egy vásári céltábla, olyan ez a plakát. Figyelemfelkeltô hatását igazolja, hogy minden méretben, a nagy alakú plakáttól a katalógus borítón és a levelezôlapon át a könyvjelzôig megmarad átütô ereje. Ez a megbízás az a pont, ahol Rofusz Kinga idôkezelése megváltozik.

85

86

PORTRÉGALÉRIA

A LEPORELLÓ készítés a Bolognában szereplô mûvészek kötelezô gyakorlatszáma. Rofusz Kinga tizenöt lapja mestermunka. Amíg plakátja – a mûfajnak megfelelôen – egy jellé sûrûsödô pillanat, addig képsorozata a mesének megfelelôen beszél el egy sosem volt eseménysort, egy különös történetet egy elvarázsolt világban. Nagyszerû képkivágások, a filmcsinálásból kölcsönzött plánozás teszi változatossá és szuggesztívvé a leporellót. A korhoz, helyhez nem köthetô különös figurák lebegve úsznak a térben és az idôben. A sürgés-forgás, lótás-futás, fontoskodás, lebegés és távolba merengés együtt vannak jelen – kimerevítve – a képeken. Alice csodaországában vagyunk, ahol a nyúl rémülten nézi a vágtató óramutatókat, és a macska mosolya bölcsen és csúfondárosan úszik a táj felett. Valószínûleg egy íródeák, nô vagy férfi feljegyzéseit lapozzuk. Kockáspléd szántóföldeken, sakktábla elrendezôdésben az esztergált fák között, a gomb-bokrokkal televarrt réteken és a mindig világosan derengô égen zajlik az élet. Egykerekû biciklik, élô mecha-

nikák, ballonok és zeppelinek itt a jármûvek. A forgalmat a világot átjáró huzat, a pihetollakat, a pitypang ejtôernyôket és a könyveket lapozó sodró szél is segíti. Érdekes a lefojtott kolorit. Fehéres rózsaszín, meleg rózsaszín, sötét cinóber, sok-sok angolvörös, krapplakk és Van Dyck-barna. A figurák a már korábban megismert lények rokonai, de itt szándékosan ólmosabbak mint a korábbi akvarelleken. A felborzolt és összekarmolt papírfelület érzékletesen hihetôvé és szinte megfoghatóvá teszi a lapokat. A valahonnan állandóan sugárzó fény hangsúlyozza a plasztikát. A festményeken megmerevedett idô reliefszerûen tapintható. Idôzzünk még egy kicsit az anyagoknál. Rofusz Kinga kislánykora óta vonzódik a szép csomagolópapírokhoz, a kis mûhelyekben készülô különleges merített papírokhoz, a kartonokhoz és a papundeklikhez. Kollázsnak az újságpapírt sem veti meg. Tépi, hajtogatja, vágja, ragasztja, festi kincseit. Csiriz szagú könyvborítók, saját figurákkal díszített dossziék, sôt papírmasché dombormûvek is díszítik a mûvésznô polcait, szobája falát. Eme áztatott-zsugorított, színesre pingált papír-reliefek között – mint az éppen most megvalósuló animációs film egyik lehetséges formája – számtalan félbevágott bábu, naiv papírsellô is található. AZ ÚJABB ILLUSZTRÁCIÓK. A fenti méltatást csak ismételni tudom. Rofusz Kinga mûvészete az elsô pillanattól kezdve öntörvényû, artisztikus, magas színvonalú, meghökkentô. Szürreális mesék, határozott képkivágások, nagyvonalú kompozíciók, mozgásuk lendülete közben megdermedt figurák találhatók illusztrációin. Most új szereplôje is van a történeteknek, egy csôrálarcos, pápaszemes, kerekfejû, aprószemû bábszerû lény, aki a legjobb lapokon naplójába mélyed, óriásmadár hátán mint dombon bandukol, hulló szirmú nagyra nôtt pipacsliget alatt poroszkál. A vörhenyes színû lapokat gyakran ezüstszürkék váltogatják. Újdonság még, hogy több árnyalatban egy meleg rózsaszín is felbukkan a palettán. Most térjünk vissza a mesékbôl a mindennapok világába, itt és most kicsi hazánkba. Végignézve e kivételes mûvészi teljesítményen és felmérve az eddigi megérdemelt sikereket, ünnepelhetünk.

RICHLY ZSOLT

Egy gondomat azért nem hallgathatom el. Rofusz Kingának a mai napig a valóságban még nem jelent meg kinyomtatott könyvillusztrációja. Mint tudjuk, az illusztrálás alkalmazott mûvészet, igényli a közönséget, nem csak szép, hasznos is akar lenni. Amennyiben a mûvésznô hamarosan nem kap megrendelést, attól tartok, elszakad a való élettôl, és ô maga is belemerevedik saját meséibe. Úgy tûnik, Rofusz Kinga valóban egy el-

varázsolt királykisasszony, akinek „hasznos“ kétkezi munka csak a népmesékben jut. A mûvésznô R4-esén hazarobog. Az illusztrációiból jól ismert groteszk figuráit most éppen textilbôl formázza meg. Angolvörös laskafejû bohóc, krómoxidzöld elhízott sárkány, durva és finom szövésû anyagokból összeállított kígyók és békák ücsörögnek körülötte. Egy tarka rétnek is beillô patchwork takarót varrogat a család nagy örömére.

87

88

PORTRÉGALÉRIA

89

Zsolt Richly THE ENCHANTED PRINCESS KINGA ROFUSZ

A red R4 is circling on the outskirts of Budapest. The aged wreck halts with a crunch in front of the Pannonia Animation Film Studio. Frowning, a girl jumps out of the car, her firm steps clatter on the floor of the corridor. The tow-headed, blueeyed princess, boyish in appearance, is wearing scraggy jeans, a prickly sweater and simple shoes. She carries a large drawing pad under her arm. There is a basket hanging at her side and in it a mischievous child. Gergô is playing with a red ragdoll. This gangling moppet is important as it is a recurring element in Rofusz’s world. Let me start from the beginning! SILENCE. Her thesis work – as almost all the topics since her first movie – talks about the inaccessibility of the other person, the other sex, that is, of our other self. The sensitive black lines appear blinding on the white background; they tell the drama slowly, softly, in a grotesque way, like the tentacles of amorous snails. Having finished this film it seems as if the artist’s life had also taken a long pause of silence. ETUDE. Suppressed emotions gush to the surface after listening to Béla Bartók’s Allegro Barbaro. Instead of writing about herself and for herself, as she has done before and is going to do later on, this time she has to work with all the advantages and limitations of prerecorded music. We can see a series of constructive image compositions. The color spectrum is given by ocher, red, blinking white and solid black. We can feel the chase scene on our own skins thanks to her innovative, dynamic cutting technique. Another novelty that fascinates me is the chopping up and restructuring of the temporal sequences. She shares her experiences with the Russian Alexander Reisenbüchler to give practi-

cal advice for his futurist movie. Then she breaks with this world again. ARLEQUIN. The past emerges with yellowish blaze in monotonous silence, dotted with endless mazes in the labyrinth of time. Kinga Rofusz is the acrobat in her glowing blue dress; she is swinging with astounding bravery beneath the dome of the circus. Accident, tragedy! If I did not know how young she was, I would be compelled to see the thoughts of a retrospective, wise old man in her themes: man and woman, life and death, love and the loss of an irreplaceable friend. The beautiful movie, like a real French chanson, is at the same time painful and consoling. This feeling is strengthened by the melody of the accordion. The nails of the artist have been scratched away from the constant work with pastels. Nonetheless, her next silence is not caused by this: she needs to gather strength, prepare for her next movie. Meanwhile, new drawings are born, just for their own sake. THE MERMAID AND THE FISHERMAN. The topic is seemingly eternal: the duality of man and woman, the intraversable nature of humans, the inapproachability of the soul of our other half. Her new tool is acrylic paint, but more important than that is her new approach to the forms and structure of the film, which differs greatly from her other works. The movie is permeated with slow, long-stretched tracts of time, blinking lights, grandiose shapes of the Creator and alternating day and night scenes. The borderless horizon of the sea blends with the sky. Simultaneously, there is an unquenchable desire burning in the hearts of the mermaid and the minuscule fisherman. Kinga Rofusz is still working on the drama, so we have to wait a little more for the first screening. I wonder what is happening during the long silent pauses between her movies?

90

PORTRAIT GALLERY

THE WIZARD is an illustrated magazine for children. Kinga Rofusz will be illustrating it vivaciously until its dissolution. Fresh aquarelles shine on the rustic paper: cucumber-shaped, bottle-nosed , pot-bellied clowns, contented, fat cats, dwarfs, Santa Clauses, old kings and perky princesses fill her stories. Suddenly a tubby, funny-looking lad on a bicycle comes into sight, who will accompany the artist all the way to Bologna. THE ILLUSTRATIONS OF ARLEQUIN. The sole difference between the images and movies of Kinga Rofusz concerns temporality. The so-called individual movies and illustrations are all one-man works of art; its author emulates the behavior and methods of poets and painters. This is all a bit strange when we consider the large role the industry plays in today’s film production while illustrations are influenced by the respective literary works themselves. The artist has so far avoided such tasks that put a strain on both body and soul. Or to be more exact, these kinds of jobs have avoided her up until now. The drawings of Arlequin have been selected for the Bologna Child’s Book Biennale by an international board of judges. The trip, the success and the avalanche of the world’s top illustrations she encounters in Italy provide a staggering experience for Kinga Rofusz. The Italians like her drawings and offer her the opportunity to try herself in different roles in the Northern-Italian region. She is member of the jury in Chioggia and also receives an order from Bolzano. THE POSTER. The Hungarian children’s book illustrations follow Spain in the spotlight of the 2006 Bologna Biennale. It is a great opportunity for Hungary to show the world an original image: new notions of space, presentations and images. Kinga Rofusz prepares an attention-drawing poster (Hungary – An Open Book). The slightly enigmatic graphics is a sum of her accumulated results. She disposes of a grotesque viewpoint, where gags and seriousness, lira and hardness, strong colors and plenty of white, magnanimity

and respect for the small mix to give a unique flare to her style. The emblematic figure on the bicycle is a constant element as he keeps on doing his rounds in this all so rotund world. The hare, always in a rush, hurries alongside the fringes, pursued by the blossoming chapters of books. This poster, rustic like a marketplace dartboard, manages to draw attention in all shapes and sizes: from the largest billboard to the smallest bookmark sizes, or on cover designs of catalogues and postcards. This job changes Kinga Rofusz’s whole conception about time. LEPORELLO making is an obligatory exercise for artists stationed in Bologna. The fifteen sheets done by Kinga Rofusz are all masterpieces. In poster-making the moment becomes the vital sign. On the contrary, folding albums consist of series of tale-like images, recounting a brand new story in an enchanted world. Excellent cuts and planing borrowed from film making make the folding albums suggestive and diverse. Strange figures, detached from time and space, float in the abysm of temporal and space dimensions. The hustle and bustle are all well portrayed in her images, just as the fuss, hovering and raving looks into the distance. We find ourselves in Wonderland with Alice, where the rabbit is terrified by the sight of the galloping clocks and the sneering cat is soaring above the landscape. Most probably we are leafing through the notes of a pupil, or that of a woman or a man. Life never stops under the light blue skies on the checkered cloth lands, sprinkled with bushes made of buttons and chessboard style forests. Monocycles, living machines, balloons and zeppelins are the vehicles of this world. Traffic is aided by the omnipresent draft and the whirling wind that moves fluffs, dandelion parachutes and turns the pages of books. The hue is interestingly toned down: whitish pink, warm pink, dark vermilion, plenty of English red, enamel and Van Dyck brown. The figures, relatives of the already encountered creatures, are intentionally made more leaden here

ZSOLT RICHLY

than on previous aquarelles. The bristled and rasped surface makes the feeling of the sheets tangible and more authentic. The sunlight, beaming in from all directions, emphasizes the plasticity of the work. The gracefulness of time sticks out of the painting like a relief. Let us have a deeper look at the materials used. Kinga Rofusz has been attracted to wrapping paper ever since her early childhood. She is fond of the papers created through a special dipping process, of cardboards and boxes as well. She does not hesitate to use newspaper for collages either. She tears, folds, cuts, glues and paints her treasures. Her shelves and walls are crowded with book covers smelling of starch, dossiers decorated with her own figures and even pulp reliefs. Several decapitated dolls, naïve paper mermaids abound among these drenchedshrunk-dyed paper reliefs. One of them is the possible figure of the animation movie she is currently working on.

THE LATEST ILLUSTRATIONS. I can only repeat my above mentioned words. Kinga Rofusz’s art is intrinsically self-guided, artistic, shocking and of high quality. Figures frozen in action, surrealistic tales, assertive image cuts and large-scale compositions straddle her illustrations. She found her newest character in the shape of a beak-masked, spectacled, round-headed, tiny-eyed, doll-like creature. This weird creation, absorbed in her diary, roams on the back of giant birds as if she were walking on hills and strolls under the falling petals of oversize poppies. The scarlet-colored pages often interlace with metallic gray ones and the appearance of various shades of warm pink is a novelty in her works. Let us return from the world of the tales into the reality of our little nation. Looking back at this exceptional artistic performance and evaluating the successes so far, we have reasons to celebrate. Nevertheless, I cannot conceal one concern of mine. Kinga Rofusz has not had any of her printed book illustrations published yet. As it is widely known, illustrating is an applied art, it needs an audience and it wants to not only please the eye, but serve a useful purpose as well. If the artist does not receive orders in the near future, I am afraid she will break away from reality and she will become petrified in her own tales. It seems as if Kinga Rofusz were an enchanted princess, who can only demonstrate her talents in folk tales. Kinga Rofusz drives home in her R4. She is currently working on forming her well-known grotesque figures from fabric. English red, noodleheaded clown, chromeoxid green, overweight dragon, snakes and frogs composed of rough and fine cloths are sitting around her. To the greatest joy of her family, she is in the middle of sewing a patchwork blanket that could serve as a colorful meadow.

91

92

PORTRÉGALÉRIA

93

Levente Péter AZ „ESTI MESÉK” ÉS ILLUSZTRÁTORUK ELEK LÍVIA – 2007.

Illusztrátorunk bemutatását leghitelesebben ars poétikájával indíthatom: „A gyermekkönyvrôl – a rajzi tudás kövesse az írást. A rajzoló stílusa ne uralkodjon, alkalmazkodjon! – persze nem baj, ha egy illusztrátornak van stílusa, ami csak az övé, de ne legyen minden könyvünk egyforma. Színek, formák, ritmusok, élményt nyújtsanak, továbbgondolásra serkentsenek. A közízlés formálása, ne kiszolgálása legyen a cél.” Elek Lívia ars poétikája, saját nézôpontomból, az alábbiakban tükrözôdik az ESTI MESÉK FÚKNAK címû kötet Bolognában, 2006-ban bemutatott illusztrációit szemlélve: „…élményt nyújtsanak” – A Ferenczy Noémi-díjas mûvész egy gyermekkori, életre élményt adó kunmadarasi fészekbôl szárnyalt Itália igényes halandókat ihletô, verôfényes egére. Hazai hódo-

lói szerencséjére Elek Lívia nem költözô madár. Inspiráció- és információgyûjtô, virtuális és valóságos körútjain felcsipegetett élménymagjait a magyar kultúra talajába veti, egyben az egyetemes mûveltség virágoskertjét is gyarapítva. „…Színek, formák, ritmusok” – Tüzes színvilágú, lendületes vonalvezetésû, állóképként is mozgalmas, helyenként szédületes ritmust tükrözô, bennem élôképként sziporkázó illusztrációi múzsaként érintik meg redôs homlokom. Homlokomat, amelynek emberi gondoktól mély barázdái – Lívia szorgos szántó-vetô keze-munkája nyomán – rendre kisimulnak. Az egyik ilyen barázdaboronáló kedvencem a fekete macska tejes, tálkás epizódja. „…továbbgondolásra serkentsenek.” – Még el sem olvastam Zöldág meséjét az ESTI MESÉK FIÚKNAK címû kötetben, csak kíváncsian lapozgat-

94

PORTRÉGALÉRIA

tam az összhatást lesve, amikor egy, a koronáját is vesztô, indulatos alak ragadta meg figyelmemet. Üvöltésre nyílt szájából kúposan húsos, vérvörös nyelv kígyózott elô. Fellapoztam hát a mesét az ördögien kegyetlen királyról. A végére érve visszatértem a két oldalt is betöltô képhez, akkor látom, hogy a király az ördög hátán mereszti szemét-kezét, és a szájából kiöltött nyelvnek hitt valami az ördög egyik szarva. A rajzoló a két alak szellemes kompozíciójával a fôfigura jellemábrázolását is remekül megoldotta. „A rajzoló stílusa ne uralkodjon, alkalmazkodjon!” – Az írott mû dramaturgiai csomópontjai befolyásolják, sôt meghatározhatják az illusztrációk arányait, kompozícióit. Mind a teljes mûvet, mind egy képet illetôen. Elek Lívia munkájában ki kell emelnem az írott mû dramaturgiailag fontos konfliktusainak alaposan átgondolt rendszerezését, értékelését. A képek lehetnének agresszív elnyomói és szolgalelkû árnyékai is a meséknek. Ezzel szemben az érdekfeszítô illusztrációk a legfontosabb konfliktusok továbblendítô társaiként élénkítik, gazdagítják a

gyönyörködô olvasó belsô képi látásmódját, meseszövô fantáziáját. …„a rajzi tudás kövesse az írást.” – Egyetértek Elek Líviával, a két mûfaj alkotói szerencsés esetben ugyanazt a minôséget képviselik, ki-ki a maga területén. Dilettáns a dilettánssal, amatôr az amatôrrel, mester a mesterrel. Egy veszélyes jelenséget azonban említenem kell: sorra jelennek meg nálunk is a gyermekrajzokkal „vegyes” mesekönyvek. Ennek hátterében eddig három okot találtam: pénztelenség, ízléstelenség, gondatlanság. Mindegyik esetben az eredmény ijesztôen dilettáns vagy jó szándékúan amatôr. Nevetségesen szomorú. Hiába eredeti egy gyermekrajz, az olyan, mint a csiszolatlan drágakô. A gyerek körülbelül fogváltásig ösztönös „zseni”, tanulatlan „mûvész”. Szerencsére van még egy lehetôség: amikor mûvész a mûvésszel egymásra lelve ötvözôdik, és a közös alkotásban enyhíthetik a szépre éhes, jóra szomjúhozó szellemi vándor lelki kínjait, vágyait. (Példás ötvözet az ÉGBÔLPOTTYANT MESÉK: Döbrentey Ildikó meseíró, a gyermekrajzolók és Kovács Orsolya grafikus egymásra találásából formá-

LEVENTE PÉTER

lódtak a naiv rajzok míves illusztrációkká, ôrizve azok eredeti báját, nemes egyszerûségét.) Ha a népmesék kitalálói népmûvészek, szintén szerencsés ötvözet, hogy Elek Lívia professzionista mûvészillusztrátor álmodta ôket tovább olajjal, táblákra festett képeiben. „A közízlés formálása, ne kiszolgálása legyen a cél.” – Itt szükséges bemutatnom Elek Lívia kiadóját, Novák Györgyöt, a NOVELLA KIADÓ igényes és vállalkozó szellemû gazdáját, és Boldizsár Ildikót, számos mesekötet szerkesztôjét, aki az ESTI MESÉK sorozatban a különbözô nemzetek népmeséinek válogatásában jeleskedett. Ôk ketten úgy találták, hogy éppen Elek Líviát választják és inspirálják e kötetek mûvészi magaslatokba emeléséhez. Választásuk teljes sikerrel járt. „…ne legyen minden könyvünk egyforma.” – Elek Lívia a tördelôszerkesztô, Németh Csongor mellett ülve alkotta a szellemes, rejtvényszerû „margó”illusztrációkat. Ezek a margócsíkok az egész oldalas képek egy-egy részletét rejtik. A betûket még olvas-

95

96

PORTRAIT GALLERY

ni nem tudó kisgyermeknek is izgalmas feladat, hogy megtalálja a nagy képben a kivágott részecske eredetijét. Minden mese elején találunk hasonló, „iniciálé” képrészecske feladványokat. Ezzel a furfanggal nem csak más mesekönyveknél vált titokzatosabbá a mû, de Elek Lívia egyéb munkáitól is különbözik. Nem rutinból rajzol, hanem sok új, eredeti ötletével kápráztatja el látni tudó közönségét. A minôség kifejezés mit jelent Elek Líviának? „Fölállítok magamnak egy mércét, ami számomra azt jelenti, hogy amit formálok, ne legyen émelygôs, édeskés, tanítson és örömöt szerezzen a munkám. Nem vagyok hajlandó kiszolgálni a közízlést. Utánajárok például a kornak és a helynek, ahol játszódik a történet.

A népek meséinél alaposan utánanéztem, milyen színvilággal találkozunk egy-egy nép viseletében. Lehetséges, hogy a gyerekek észre sem veszik a törekvést, de valahol biztosan beépül a tudás. Szakmailag míves munkát adok ki a kezem közül még akkor is, ha éppen az a darab nem a szívem csücske. Sohasem készítek el egy illusztrációt csak azért, mert jó üzlet és jól el lehet adni. Ez néha konfliktust is okoz egy-egy kiadóval. De meggyôzöm ôket. Sohasem én mentem a kiadók után, mindig ôk kerestek meg. Azt próbáltam és próbálom nyújtani, amit minôségnek gondolok.” Engem nem csak meggyôzött, hanem még lelkierômet is gyarapítja, erôsíti Elek Lívia, ahányszor csak munkái szivárványdarabjaival találkozom.

97

Péter Levente “BEDTIME STORIES” AND THEIR ILLUSTRATORS LÍVIA ELEK – 2007

Our illustrator may be most credibly introduced by way of her own Ars Poetica: “About children’s books: Drawings should follow the written work. The artist’s style should not dominate, it should accommodate! Of course, it doesn’t hurt if an illustrator has his own style, which is his very own, but no two books should be the same. Colours, shapes, rhythms provide experiences, stimulate thoughts. The formulation of general taste – not the serving thereof – should be the goal.” From her own point of view, Lívia Elek’s Ars Poetica is reflected in her volume of illustrations entitled BEDTIME STORIES FOR BOYS, which was introduced in 2006 in Bologna: “…provide experiences” – The artist, winner of the Noémi Ferenczy Prize, left her nest in Kunmadar, a place which offered her childhood experiences for a lifetime, for the sunshiny skies of Italy, a place inspiring any demanding mortal. Fortunately for her admirers here at home, Lívia Elek is not a migratory bird. A gatherer of inspiration and information, she plants the seeds of experience, picked up on her virtual and real tours, in Hungarian soil, at the same time cultivating a flowerbed of universal education. …Colours, shapes, rhythms” – Her illustrations touch my furrowed brow like a muse with their world of fiery colours and dynamic sketching, which are vigorous even though still, sometimes reflecting a dizzying rhythm, sparkling inside me as a tableau vivant. My forehead, which is deeply furrowed by human cares, is smoothened by Lívia’s industrious ploughman’s handwork. One of my favourite wrinklesmoothers is the milk-bowled episode with the black cat. “…stimulate thoughts.” – I hadn’t even read the story entitled The Green Branch from

BEDTIME STORIES FOR BOYS, only curiously leafed through, observing the general effect, when a vehement figure, losing his crown, caught my attention. A cone-shaped, meaty, blood-red tongue was wriggling out of his open mouth, ready to scream. I had opened the book to the story about the devilishly cruel king. Having reached the end, I turned back to the picture, spanning two pages. And I then saw that the king, on the back of the devil, was staring and the thing which I had believed to be a tongue, pouring out of the king’s mouth, was one of the devil’s horns. With her ingenious composition of the two figures, the artist managed to portray the main character brilliantly. “The artist’s style should not dominate, it should accommodate!” – The dramaturgical junctions of the written work influence, even determine the proportions and compo-

98

PORTRAIT GALLERY

sition of the illustrations. This concerns both the complete work, as well as a single picture. I must emphasize Lívia Elek’s well thought-through systematization and evaluation of all important dra-

maturgical conflicts in the written work. Pictures can leave an aggressively repressive and subservient shadow on stories. In contrast, these exciting illustrations liven up and enrich the marvelling reader’s inner way of viewing the pictures, his imagination to weave stories. “Drawings should follow the written work.” – I agree with Lívia Elek that in the best of cases, the artists of the two disciplines should be of the same quality, each in his own territory. Dabblers with dabblers, amateurs with amateurs, masters with masters. I do, however, have to mention a dangerous phenomenon: Here in Hungary “mixed” story books are being published one after the other with children’s drawings. I have found three reasons for this in the background: lack of money, lack of taste and negligence. In each of these cases, the result is alarmingly unprofessional – or at best well-meaning, but amateur. This is ridiculously sad. Even if a child’s drawing is original, it’s still like an uncut precious stone. A child is an instinctive “genius”, an illiterate “artist”, until he loses his baby teeth. Luckily, there is another possibility: when artists find their way and are amalgamated with artists, and in cooperative creation are able to appease the spiritual pains and desires of intellectual wayfarers, hungry for beauty, thirsty for good. (An exemplary “alloy” is OUT OF THE BLUE STORIES, in which the writer, Ildikó Döbrentey, and the graphic artist, Orsolya Kovács, have worked together to turn naive children’s drawings into artistic illustrations, while guarding their original charm and gentle simplicity.) If the inventor of folk tales is a folk artist, then it is another fortunate amalgamation that Lívia Elek as a professional illustrator portrayed them in her oil paintings. The formulation of general taste – not the serving thereof – should be the goal.” – It is here that I should introduce Lívia Elek’s publisher, György Novák, the demanding and venturesome owner of NOVELLA PUBLISHING HOUSE, and Ildikó Boldizsár, the editor of numerous sto-

PÉTER LEVENTE

rybooks and responsible for selecting the various international folktales in the BEDTIME STORIES series. They decided to choose Lívia Elek in order to raise the artistic reputation of the series. And their choice has proven to be a complete success. . . . no two books should be the same.” – Lívia Elek is a layout editor and, sitting alongside Csongor Németh, creates ingenious, puzzle-like “margin”-illustrations. These marginal stripes each hide a piece of the whole-page pictures. The letters are even exciting for small children who are not yet able to read, for them to find the origin of the cut-out piece in the big picture. Such “iniciálé” pieces of a picture are to be found at the beginning of each story. This “trick” was not the only reason that the book became more mysterious than other story books, but it also differs from Lívia Elek’s other works. She doesn’t just draw out of habit; she fascinates her audience with lots of new, original ideas. What does the word quality mean to Lívia Elek? “I set myself a standard which to me means that what I create shouldn’t be too sickening sweet; it should teach, and my work should cause me pleasure. I am not willing to serve the general taste of the public. I research, for example, the age and location where each story takes place. “I’ve looked into folktales, what kind of colours we can encounter in the national dress of a people. It’s possible that a child doesn’t notice the effort, but I’m somehow sure that it is engrained into his knowledge. “I produce professional work even when the piece is not exactly a favourite of mine. I never prepare an illustration just because it’s good business and can be sold well. This sometimes causes conflicts with publishers. But I convince them. I never chased after a publisher, they always came to me. I’ve always tried and will continue to try to provide what I think is quality.” Lívia Elek did not only convince me, but she also increases and enriches my spiritual strength every time I encounter the pieces of rainbow which are her works.

99

100

PORTRÉGALÉRIA

101

D. Udvary Ildikó NAIVITÁS, JÁTÉKOSSÁG, FESTÔISÉG: SZALMA EDIT ILLUSZTRÁCIÓI „A JÓ ILLUSZTRÁCIÓ GAZDAGÍTJA AZ IRODALMI MÛVET, DE NEM URALKODIK RAJTA.”

1964-ben született Vásárosnaményban. Gyermekkorát Barabásban (a magyar-ukrán határ melletti kis faluban), majd Fóton töltötte. A rajzain látható mesevilág részben a gyermekkori élmények festôiségét teremti újjá. A Képzô- és Iparmûvészeti Szakközépiskolában még ötvösséget tanult, de ebben nem találta meg mûvészi önkifejezésének lehetôségeit. A Magyar Iparmûvészeti Fôiskola grafika-tipográfia szakának elvégzése után 1991–93 között a Fôiskola Mesterképzô Intézetében folytatta tanulmányait. Mestere Árendás József grafikusmûvész volt. A Fôiskolán foglalkozott elôször könyvkészítéssel, illusztrálással: saját merítésû papíron, kézi szedéssel, linóba metszett illusztrációkkal készült el az elsô közös munka, Heltai Gáspár Fabulák címû könyvének másolata. A linóval szemben azonban jobban vonzotta a színek világa, a könnyed vona-

lak játéka. A Mesterképzô alatt ezzel a technikával készítette cirkuszi plakátjait. Itt természetesen nem az irodalmi szöveg, hanem a produkció jelentett számára mûvészi inspirációt. Az illusztráció mellett kezdetektôl fogva autonóm grafikusként is dolgozik. 1993 óta tagja a Fiatal Képzômûvészek Stúdiójának és a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, 1996-tól a Magyar Grafikusmûvészek Szövetségének. Szegedi Katalinnal és Kállai Nagy Krisztinával megalapították az Óperencián Túliak Társaságát. 1999-ben FISE ösztöndíjas, majd szintén ez évben elnyeri a Magyar Grafikáért Alapítvány ösztöndíját, 2003-ban a MAOE alkotói ösztöndíját. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt, itthon és külföldön.

102

PORTRÉGALÉRIA

Cirkusz-illusztrációit 1996-ban bemutatták Budapesten, Dabason, Nagybajomban, 1998-ban ColmarHerlischeimben (Franciaország), meseillusztrációit 2002-ben Budapesten láthatták az érdeklôdôk. 2004-ben grafikáiból nyílt önálló kiállítása Gödön. A csoportos kiállítások közül rendszeresen szerepel a miskolci Országos Grafikai Biennálén, a FISE kiállításain, valamint a Magyar Illusztrátorok Társasága által szervezett hazai és külföldi bemutatókon. Nyomtatásban megjelent könyvei között találhatjuk a 2001ben kiadott Momotaro, a barack fiú címû, japán-magyar mesegyûjteményt, 2003-ban szintén japán és magyar nyelven jelent meg A nyolcfejû sárkány, majd a Vuk, a Luca születésnapi zsúrja, a Luca meglepetései és a Luca kirándul címû könyve. 2004-ben Lázár Zsófia: A varázsfuvola és Gáspár Ágota: A bû-

vös vadász címû munkáihoz készített illusztrációkat. Munkái számos ponton rokoníthatók Békés Rozi, Damó István, Elek Lívia, Jankovics Marcell, Kállai Nagy Krisztina, Szegedi Katalin kifejezésmódjával. Mindegyiküknél kiemelt hangsúlyt kap a gyermekkönyv-illusztráció varázsának megteremtése, a kompozícióknak olykor a gyermekrajzok naivitását, spontaneitását felidézô szabad játékossága, a színek hangulati elemeinek, egymásra hatásának kihasználása. Temperával készült munkái az akvarelltechnika könnyedségével, laza vonal és színkezelésével állíthatók párhuzamba. Az egyes kompozíciók kialakításakor jól érezhetô a téma elbeszélô szándékú megközelítése a történet karakterisztikus pontjainak kiemelésével. Képeinek színvilága életerôvel telt. A színek társításakor bravúrosan alkal-

D. UDVARY ILDIKÓ

mazza az egyes színkombinációk speciális tulajdonságait. A kompozíciókon gyakran sajátos keretek tûnnek fel, melyek azonban nem csupán ornamentális elemek, hanem a képi struktúra rendjének meghatározói. A Varázsfuvolához készült lapokon látható többszörösen is összetett keretezés a történet egyes részleteinek összekapcsolására is szolgál, ezáltal szimultán lehetünk tanúi az egyes jeleneteknek. Olykor a keret csak felidézi a történet többi szereplôjét vagy fontosabb tárgyait, egyszerre láttatva ôket. A színek segítségével tetszés szerint elválasztja és összekapcsolja a kompozíció részeit, s egyszerre több idôsíkba helyezi a látványt.

Elsô pillantásra szembetûnik mûveinek festôisége, sûrítettsége, a nézô figyelmének tudatos koncentrálása. Alakjai általában egymagukban jelennek meg a képen és a többalakos jelenetek beosztása is mindig mértéktartó. Kerüli a túlzottan aprólékos, zsúfolt elbeszélést, inkább kiragad egy-egy lényeges figurát vagy jelenetet, és csak arra koncentrál. A kompozíciók téralakítása is redukált, elsôsorban a gyermeki világ kötetlen közelítésmódjából merít, elôtér, háttér megkülönböztetésére olykor elég egy színsáv is. Szalma Edit a fantáziára, a beleérzésre, a színek pszichológiai erejére támaszkodva hozza létre ôszinte, nyílt és eleven képi világát.

103

104

PORTRÉGALÉRIA

105

Ildikó D. Udvary NAIVETY, PLAYFULNESS, PICTURESQUENESS: EDIT SZALMA’S ILLUSTRATIONS “A GOOD ILLUSTRATION ENRICHES THE LITERARY WORK, BUT IT DOES NOT DOMINATE IT.”

Edit Szalma was born in 1964 in Vásárosnamény. She spent her childhood in Barabás, a small village near the Hungarian-Ukranian border, before moving to Fót. Part of the fairytale world visible in her drawings is the result of these childhood experiences, a re-creation of their picturesqueness. She studied to be a goldsmith at the Technical College

of Fine and Industrial Arts, but she was unable to find the possibility to express herself artistically in this branch. After graduating from the Hungarian College of Industrial Arts as a Graphic Arts and Typography major, she continued her studies from 1991 to 1993 at the college’s Institute for Masters. Her master was the graphic artist, József Árendás.

106

PORTRAIT GALLERY

During her college years, she first dealt with book production and illustration, producing her first coproduction, a copy of Gáspár Heltai’s Fables, using self-made paper, hand-typesetting and illustrations etched in linoleum. In contrast to linoleum, however, she felt more attracted to the world of colours and the play of softer lines. During her master studies, she used this technique to produce her circus posters. Of course, here the production and not the literary text served as her artistic inspiration. In addition to her work as an illustrator, she continued to work as an autonomous graphic artist from the very beginning. Since 1993 she has been a member of the Studio for Young Fine Artists and the Hungarian National Association of Creative Artists and since 1996 the Association of Hungarian Graphic Artists. Together with Katalin Szegedi and Krisztina Kállai Nagy, she established the Beyond Óperencia Society. In 1999, she was the recipient of scholarships from FISE and the Hungarian Foundation for Graphic Art. In 2003, she won a creative scholarship from the Hungarian National Association of Creative Artists. She has participated in numerous exhibitions at home and abroad. Her circus illustrations were exhibited in 1996 in Budapest, Dabas and Nagybajom, and in 1998 in Colmar-Herlischeim, France. In 2002 her storybook illustrations could be viewed in Budapest. She had an independent graphic art exhibition in Göd in 2004. Among group exhibitions, she appears regularly at the National Graphic Arts Biennale in Miskolc, FISE exhibitions, as well as domestic and international exhibitions organized by the Hungarian Society of Illustrators. Among books appearing in print may be found Momotaro, the Peach Boy, a collection of Japanese and Hungarian fairy tales, published in 2001; The Eight-Headed Dragon, another collection in Japanese and Hungarian from 2003, followed by Vuk, Luca’s Birthday Party, Luca’s Surprises and Luca Takes a Trip. In 2004, she illustrated Zsófia Lázár’s The Magic Flute and Ágota Gáspár’s The Magic Hunter (Freischütz). In several respects, her works may be related to those of Rozi Békés, István Damó, Lívia Elek,

Marcell Jankovics, Krisztina Kállai Nagy and Katalin Szegedi. In each case, emphasis is put on the creation of magic in children’s book illustrations, taking advantage of how the naivety of children’s drawings, their free playfulness, spontaneity and the atmospheric elements of colours affect one another. Parallels may be drawn between her works done in tempera and those with the lightness of watercolour and her treatment of loose lines and colours. At the time of the inception of each individual composition, the conveyance of the intended theme may easily be felt, highlighting the story’s characteristic points. The colours used in her pictures are full of vitality. The association of colours adapts itself famously to the special characteristics of individual colour combinations. A unique frameworking often appears in the compositions, not consisting, however, solely of ornamental elements, but determined by the order of the picture’s structure. The illustrations to The Magic Flute demonstrate how complex framing serves to link the single strands of the story, and thus we are witnesses to individual scenes simultaneously. At such times, the frame only makes a reference to the story’s other characters or more important objects and allows them to be seen at the same time. With the help of colour, the composition’s parts are separated and/or linked and the perspective is on several time levels at once. At the very first glance, the picturesqueness, compactness and conscious concentration of the viewer’s attention in her works are noticeable. Figures generally appear alone in the pictures, and the disposition of scenes with multiple figures is always moderate. She avoids excessively minute, crowded stories, picking out a central figure or scene and concentrating only on that. The spatial configuration of the compositions is also reduced, primarily drawing from the direct approach of a child’s world, where it is enough to use a coloured strip in order to differentiate the foreground from the background. Edit Szalma establishes a sincere, open and vivacious pictorial world, leaning on her imagination, inner feelings and the psychological strength of colours.

ILDIKÓ D. UDVARY

107

108

PORTRÉGALÉRIA

109

Dián Viktória ÔRANGYAL SZÍNES CERUZÁVAL KALMÁR ISTVÁN, AZ EMPATIKUS ALKOTÓ

Kalmár István mûvészi pályáját legtalálóbban a szolgálat szó jellemzi. Könyvillusztrációi szolgálnak, alávetik magukat írott szónak, szerzôi intenciónak, olvasói elvárásnak, valami láthatatlan valóságot közvetítô szándéknak, sosem öncélúak, létük, érvényességük mástól függ. A szolgálat szó jutott eszembe akkor is, amikor egy gyerekzsivajtól hangos játszóházban láttam ôt, amint még írni sem tudó kisgyermekekkel kartont darabolt, sárkányt festett, koronát ragasztott. Kalmár István gyermekkönyv-illusztrációiban és vizuális pedagógiai munkája során is a mindenre nyitott gyermeki képzeletet szolgálja. Talán ebbôl fakad alkotásainak derûs hangulatú képi világa, egy bennünk élô, gyermekkori fénylô térre emlékeztetve, melyet a gyermekek sajátos súlytalan lényként, természetes könnyûséggel képesek bejárni. A képgrafika mûfajából érkezô alkotó elsô illusztrációs munkáitól, 1978-tól kezdve rajzait ez a komponálási szándék jellemzi: illusztrációi az éppen megszületett dolgok örömét igyekeznek sugározni, az öröm és a fény összetartozásához hasonlóan, mindent áthevítô melegség járja át ôket. Kalmár István képi gondolkodásának alapelve a játékos teremtés és a transzformáció elsôdlegessége. Könnyû vonalakból, laza foltokból, rajzi síkok összetolásából felépülô terei és a színek világosságára törekvô kompozíciói kerülik a fekete szín, a drámaiság és a nehézkes realisztikus ábrázolásmód alkalmazását. A tónusok puha használatával fekete-fehér munkáin is megjelenik a színességvilágosság iránti igénye. Az illusztrálandó mesealakok, szituációk kiválasztásában és megjelenítésében nagy szerepet szán archetipikus jellegüknek. Ez az alkotói szándék az illusztrátor 1980-as években keletkezett munkáira átfogóan jellemzô, akár a Csigalagzi. Magyar költôk gyermekversei (Vál. Farkas László, Móra, 1985) címû gyûjteményre vonatkozva, akár Kertész Balázs Elôre, gono-

szok! (Móra, 1985), Kamarás István Bumbala, avagy A lakatlan sziget titka (Minerva, 1986) vagy Horgas Béla A kóbor ceruza tündére (Móra, 1987) címû kötetekre értve. A természeti világ iránti aprólékos figyelmérôl és szeretetérôl realisztikusan megrajzolt állatregények sora árulkodik (Hans Fallada: Fridolin, a pimasz borz, Móra, 1982; Szász Imre: Basa, Móra, 1992), de illusztrált kötetei közt a gyermekirodalom szépirodalmi vonulata mellett a tudományos ismeretterjesztô könyvek, a nyelvkönyvek és a tankönyvek is megtalálhatók. (Feuer Mária: Kis lélektan fiúknak, lányoknak, Móra, 1990; Simonffy Géza: A titokzatos atom, Móra, 1991; Móra lexikon, Vál. D. Major Klára, Móra, 1992; Falvay Károly: Huszonhét magyar népi játék, Junior, 1995) Az 1990-es évek óta eltelt idô a könyvkiadói struktúra és az illusztráció mûfaji elvárásainak

110

PORTRÉ GALÉRIA

alapos átrendezôdését hozta. A piac szabaddá válása az értéktelen illusztrációk tömegét vonta magával, klisék uralta képiséget, amely elôre gyártott, kész sémákba szorítja a gyermek képzeletvilágát. Ezek az illusztrációk nem szolgálnak, hanem kiszolgálnak, fogyasztói, piaci érdekeket, s a személyiség nem jut bennük kifejezésre. Kalmár István ellenáll a divathullámnak, amikor megtartja és továbbfejleszti autonóm képgrafikai tevékenységébôl és vizuális pedagógiai gyakorlatából táplálkozó rajzainak karakterét és színvonalát. Gyermekkönyv-illusztrációi egyszerre elvonatkoztatnak és gyönyörködtetnek, interpretálnak és díszítenek. Az ezredfordulón szépirodalmi mûvek sokaságát illusztrálja sajátosan intellektuális megközelítésben: Sebôk Éva: Mimóza (Lucullus, 2000), Tarcsai Szabó Tibor: Pamupihôke és Sámsemék (Ciceró, 2000), Tarcsai Szabó Tibor: A jajszárnyú fecskerigó (Ciceró, 2002), Balázs Béla: Az igazi égszínkék (Móra, 2003), Tarcsai Szabó Tibor: Micsoda város! (Ciceró, 2003), Kamarás István: Kalamona-kalamajka (Móra, 2004), Tarcsai Szabó Tibor: Az elvarázsolt város (Ciceró, 2005), Török Sándor: Csilicsala csodái (Ciceró, 2005), Angela Nanetti: Veronica, avagy „A macskák kiszábíthatatlanok” – Alberto feljegyzései (Helikon, 2006), Kamarás István: Betlehembe kéne menni (Móra, 2006). Kalmár István alkotói módszerének alapvetô jellemzôje a szöveghez való magas fokú empatikus közelítésmód, erôs beleérzô képessége miatt tudja könnyedén változtatni figuráit, s a figurák sokféle alakjában is mindig felfedezi önmagát és megôrzi kézjegyét. Alakjaiban mindenkor fölismerhetô grafikai stílusa és a szöveg elmélyült kibontására törekvô igyekezete. Egy távol-keleti festôtanítást vall, amely szerint „ahhoz, hogy madarat tudjak rajzolni, magamnak is madárrá kell változnom”. Ennek az áthasonulási képességnek alapja a figyelem, a keresô és érzékeny figyelem az illusztrálandó tárgy iránt. Az illusztrátor így munkája során olyan médiummá válik, aki közvetítô szerepet vállal a sokszor titokzatos, láthatatlan téma és a nézô-olvasó között. Ha a közvetítô akció sikerül, akkor az egyik világ elalszik, a

DIÁN VIKTÓRIA

másik felébred, a titokzatos, a láthatatlan egyszer csak valósággá válik. Kalmár István szerint az imaginárius lényeg akkor válhat láthatóvá, magától érthetôvé és felcserélhetetlenné, ha az illusztrátor rendelkezik ezzel a beleérzô figyelemmel. Az utóbbi években Kalmár István két nagyformátumú könyvtervvel jelentkezett, s bennük a középkori könyvészeti hagyomány megújítását álmodja meg. Egyikük az illusztrátori szakma legnagyobb kihívásának számító munka, a Könyvek könyve, vagyis a Biblia illusztrálása, amelyen 2000–2004-ig dolgozott. Ez a harminchat festménybôl álló Biblia pauperum modernorum címû, itthon és külföldön több kiállításon szereplô, de megjelentetésre még nem került sorozat – a középkori képes pauperumok mintájára – az Ó- és Újtestamentum kettôs tükrét, a transzcendenssel való találkozás tipológiai rendszerét jeleníti meg jellegzetesen posztmodern képnyelven. Másik rendhagyó vállalkozása hatvannégy színes grafi-

kából áll, s Az ezredforduló bestiáriuma címet viseli. Alkotójának tervei szerint a sorozat az elektronikus könyvtárat fogja gazdagítani. Az alexandriai Physiologus alapján kidolgozott, rövid, filozofikus szövegekkel kísért, saját szerzôségû mû az ezredfordulót uraló új paradigmák képzelt lényeinek megfogalmazására tesz kísérletet. Kalmár István különleges, szellemi-spirituális alkotásai az olvasótól is hasonló intellektuális és meditatív magatartásmódot igényelnek, bennük a mûvész az illusztráció ôsi hagyományához tér vissza, egy láthatatlan, szakrális világ létezését igyekszik közvetíteni. Bizonyára elhivatott, szolgáló mûvészi magatartása és öntörvényû útkeresései vívták ki az elmúlt évek szakmai elismeréseit: miközben illusztrációval Lackfi János A buta felnôtt címû gyermekverskötete a Szép Könyv verseny egyik gyôztese lett 2004-ben, addig 2006-ban az IBBY magyar szekciója Kalmár Istvánnak ítélte az Év Illusztrátora díjat.

111

112

PORTRÉGALÉRIA

113

Viktória Dián GUARDIAN ANGEL WITH A COLOURED PENCIL ISTVÁN KALMÁR, THE EMPATHETIC CREATOR

The most fitting word to describe István Kalmár’s artistic career is the word “service”. His book illustrations serve, submitting themselves to the written word, to the authors’ intentions, the readers’ expectations, the intentions to convey some kind of invisible truth, never for their own sake, their existence and validity dependent on others. The word “service” also came to my mind when I saw him in a loud uproar in a children’s playhouse, as he was cutting up cardboard, painting kites and gluing crowns with little children who were not yet able to read. In the course of his visual pedagogical work and in illustrations in children’s books, István Kalmár serves the imagination of children, which is still open to everything. Perhaps the bright atmosphere of his creations stems from this, reminding us of a glistening place out of our own childhood, living inside us, a place into which children are capable of stepping with their natural ease as unique weightless beings. This intention has been typical of his illustration work from the very beginnings in 1978 when he, originally a graphic artist, began with his first drawings. His illustrations strive to radiate the joy of new-born things, similar to the combination of joy and light; an incredible warmth pervading them. The basic principle of István Kalmár’s pictorial thinking is the primacy of playful creation and transformation. Spaces are constructed of light lines, loose spots and thrown-together planes; compositions striving for clarity of colour shun the usage of the colour black, drama and the ponderous realistic method of portrayal. His desire for colourfulness and brightness also appears in his use of softer tones in his black and white works. He devotes a great role to archetypical traits in the selection and appearance of the figures and situations to be illustrated. This creative intention is generally characteristic of the illustrator’s works of

the 1980s, be it Csigalagzi. Children’s Poems by Hungarian Poets (compiled by László Farkas Móra, 1985), or Balázs Kertész’ Forward, Bad Guys! (Móra, 1985), or István Kamarás’ Bumbala or the Secret of the Uninhabited Island (Minerva, 1986) or Béla Horgas’ The Stray Pencil’s Fairy (Móra 1987). The realistically illustrated series of animal novels tell in detail of his interest and love of the natural world, such as in the following: Hans Fallada: Fridolin, the Cheeky Badger (Móra, 1982); Imre Szász: Basa (Móra, 1992). But among his illustrated volumes, besides children’s literature, we may also find nonfiction, language books and text books: Mária Feuer: A Little Psychology for Girls and Boys (Móra, 1990); Géza Simonffy: The Mysterious Atom (Móra, 1991); Móra Encyclopaedia (Selections by Klára D. Major,

114

PORTRAIT GALLERY

VIKTÓRIA DIÁN

Móra, 1992); Károly Falvay: Twenty-seven Hungarian Folk Games (Junior, 1995). The time period since the 1990s has brought a fundamental transformation of the structure of publishing houses and the expectations of the illustrator’s genre. The change to the free market system has brought a large amount of worthless illustrations with it, pre-fabricated clichés which press the child’s imagination into ready-made patterns. These illustrations do not serve, but give in to the interests of consumers and the market, leaving no room for personal expression. István Kalmár resists the waves of fashion when he maintains and develops the character and standard of his drawings, nourished by his autonomous graphic activities and visual pedagogical practice. His children’s book illustrations abstract and delight at the same time, they interpret and decorate. He illustrates the diversity of literature at the turn of the millennium with a uniquely intellectual approach: Éva Sebôk: Mimosa (Lucullus, 2000), Tibor Tarcsai Szabó: Pamuhihôke and Sámsemék (Ciceró, 2000), Tibor Barcsai Szabó: The SwallowCrow with the Hurt Wing (Ciceró, 2002), Béla Balázs: The Real Sky Blue (Móra, 2003), Tibor Tarcsai Szabó: What a City! (Ciceró, 2003), István Kamarás: Kalamona-kalamajka (Móra, 2004), Tibor Tarcsai Szabó: The Enchanted City (Ciceró, 2005), Sándor Török: Csilicsala’s Miracles (Ciceró, 2005), Angela Nanetti: Veronica, that’s to say “Cats are so Unpredictable” (Helikon, 2006), István Kamarás: Need to go to Bethlehem (Móra, 2006). The fundamental characteristic of István Kalmár’s creative method is its high level of empathy. Due to his strong ability to empathize he is easily able to change figures, and in their diverse figures, he always discovers himself and thus protects his own mark. His graphic style is always recognizable in his figures and the striving to untwist the text. He professes a Far-Eastern painting method which states “in order to be able to draw a bird, I have to change myself into a bird.” The basis of this ability to assimilate is attention, the seeking and sensitive kind of attention to the object to be illustrated. In the course of such work, the illustrator becomes a medium which takes on an intermediary role between the

often mysterious, invisible theme and the spectator/reader. If the transmission works, then one of these worlds falls off to sleep, the other wakes up; the mysterious, the invisible suddenly turns into reality. According to István Kalmár, the imaginary essence can become visible, self-evident and noninterchangeable if the illustrator possesses this kind of empathetic attention. In the past years, István Kalmár has come out with two large-scale plans for books, and in these books, he dreams about the reformation of the bibliographical tradition of the Middle Ages. One of these is the piece of work which is considered to be the biggest challenge of an illustrator, the Book of Books, the illustration of the Bible, which he worked on from 2000 to 2004. This series, Biblia pauperum modernorum, consisting of 36 paintings, has appeared at several exhibitions at home and abroad, but has never been published. It is modelled after the pauperum of the Middle Ages and portrays the double mirror of Old and New Testament and a typological order of a transcendental-like encounter in a characteristic post-modern pictorial language. His other extraordinary undertaking consists of 64 coloured graphic pieces and bears the title of The Bestiaries of the Millennium. According to its creator’s plans, the series will enrich his electronic library. He edited the work himself, making an attempt to compose the principles of new paradigms reigning at the turn of the millennium. It is accompanied by short philosophical texts on the basis of Physiologus of Alexandra. István Kalmár’s particular, intellectual-spiritual creations demand a similar intellectual and meditative attitude of the reader. The artist returns to the ancient traditions of illustration, striving to relay the existence of an invisible, sacral world. His artistic calling, serving attitude and self-ruling searching for the way have achieved his professional recognition in the past years. Meanwhile János Lackfi’s The Stupid Adult, a book of poems for children with Kalmár’s illustrations, was one of the winners of the Beautiful Book competition in 2004, and in 2006 István Kalmár was awarded the Illustrator ofthe Year Award by the Hungarian branch of IBBY.

115

116

PORTRÉGALÉRIA

117

Lóska Lajos TÜSKERAJZOK – RAJZTÜSKÉK A 21. század elejének – a mûvészetben még mindig a mindent megengedô posztmodern korszakhoz tartozó idôszaknak – a magyar könyvillusztrációját a különbözô stílusok és technikák békés egymásmellettisége jellemzi leginkább. Ahogy a bolognai könyvvásárra megjelent Magyarország: nyitott könyv címû katalógusból megtudhattuk, a kiállításon szereplô mûvészek a honi könyvillusztráció mûvelôinek minden korosztályát reprezentálják. Az idôsebb generációt Kass János, a középmezônyt Tettamanti Béla, Banga Ferenc, Sárkány Gyôzô, Keresztes Dóra, Kállai Nagy Krisztina és társaik, míg a fiatalokat Rofusz Kinga, Baranyai András, Marton Zsolt, Paulovkin Boglárka képviselik. A gazdag anyagból kitûntek Banga Ferenc színes, töredezett, vonaldarabokból felépülô, egyszerre groteszk és expresszív rajzai, nyomatai, amelyek különbözô szituációkat tárnak elénk, vagy érdekes történeteket mesélnek el. Mielôtt azonban a mûvész illusztrációiról szólnék, röviden ismertetem grafikusi munkásságát, hiszen ez utóbbi legalább olyan jelentôs, mint illusztrációs tevékenysége. Banga sajátos, tüskés stílusban készült tollrajzai, nyomatai a hetvenes évek elsô felében tûntek fel különbözô kiállításokon.(Elsô önálló tárlatát 1970-ben rendezte). Kompozícióinak felépítése egyszerû: a groteszk, firkálós technikával alakított figurákat, motívumokat a háttér, a papiros fehér síkja tartja egybe. Az 1980-as évektôl kifejezésmódja egyre inkább narratívvá, képregényszerûvé vált, ami többé-kevésbé illusztrációs tevékenységének a következménye. Az ezredfordulón papirusz- vagy pergamentekercsre emlékezetô, sokszor dobozba zárt, föltekert papírszalagokon rajzolta meg egyszerre humoros, máskor esendô figuráit, toll- vagy ceruzasatírozással formált motívumait, tárgyait. Munkásságának egészét nézve megállapíthatjuk, hogy számos sokszorosítási technikát alkalmazott már. Korai rézkarcai (Zöld Marci, 1972) után a het-

venes évek végétôl készített linóleummetszeteket (Tudós, 1985, Higgadtság, 1999), litográfiákat, szitanyomatokat. Sôt néhány esztendôvel ezelôtt, 2004-ben Parti Nagy Lajos mûvét illusztráló, tekercs formára göngyölt, digitális xerográfiákkal jelentkezett a Miskolci Grafikai Biennálén. Autonóm lapjai közül ízelítôként érdemes kettôt – egy hetvenes évek végérôl valót és egy közel egy évtizeddel késôbb születettet – bemutatni. A Csillagom, révészem címû linómetszet 1979-ben született. A kettéosztott képtér felsô részén furcsa, szekérszerû, antennával, kéménnyel ellátott jármûvet vezet egy nagykalapos, nagyorrú, madárijesztôre emlékeztetô alak, a lap alsó, fekete, a földet jelzô részének elôterében pedig szivacsos, korhadt facsonkot megidézô növényképzôdmények vegetálnak. A fekete és fehér felületek dinamizmusa, a groteszk formavilág és a groteszk-humoros elôadásmód méltán avatja a lapot pályája elsô szakaszának legjelentôsebb alkotásává. A Naplójegyzetek nyolc évvel késôbbrôl, 1987-bôl

118

PORTRÉGALÉRIA

datálható. A képregényt is megidézô alkotáson árnyképszerû fekete alakok különbözô tevékenységét ábrázolja a mûvész hat egymás alá rendezett sorban, a tôle megszokott tüskés groteszk stílusban. Az egymás alatt futó történetek, mesék egyaránt emlékeztetnek könyvillusztrációkra, diafilmrajzokra, de árnyékrajzolatokra is. Ha visszatekintünk Banga Ferenc korábbi könyvillusztráló tevékenységére, mindenekelôtt Esterházy Péter hetvenes években született írásaihoz készített rajzait (Fancsikó és Pinta, 1975, Pápai vizeken ne kalózkodj, 1976, Bevezetés a szépirodalomba, 1979) kell megemlítenünk. Munkakapcsolatuk annyira meghatározó volt ebben az idôben, hogy Esterházy meg is emlékezik „a neves illusztrátor”-ról Termelési-regény (kissregény) cí-

mû írásmûvében. A legtöbbet azonban Czakó Gábor munkái közül illusztrált (77 magyar rémmese, 1988, 77 és fél magyar rémmese, 1990, …És hetvenhét magyar népmese, 1996). Az utóbbi bô évtized terméséhez tartoznak az egyik újabb Esterházy Péter regényhez készített rajzai (Egy nô, 1993), illetve két esztendôvel ezelôtt illusztrálta a grafikus Tamkó Sirató Károly két, a magyar irodalom talán legszebb gyerekverseit tartalmazó kötetét (Tengerecki Pál, Tengerecki haza száll, 2005) A bolognai bemutatón több mint egy tucat alkotással szereplô Banga Ferenc legfrissebb munkáit szólóban és képeskönyv makettként egyaránt megcsodálhatták az érdeklôdôk. Az apró vonalkákból összeálló színes – sárga, piros, kék, fekete, zöld – rajzok a grafikus gro-

LÓSKA LAJOS

119

120

PORTRÉGALÉRIA

teszk, keserédes stílusának minden erényét-varázsát magukon viselik: a narratív elôadásmódot, a foltokból összeálló alakzatokat, melyek szinte montázs elemekként viselkednek. Az egyes lapokon szereplô motívumok – sárkányt eregetô, kocsiban figurát toló kalapos férfi, velocipéden egyensúlyozó artisták, madarakat röptetô kalapos férfiú és kislány, szamaragoló férfi és így tovább – vidám-groteszk történetté álltak össze a bemutatóteremben.

Ha befejezésül azt a kérdést tesszük fel, hogy megfelelnek-e ezek a munkák az illusztráció kritériumainak, akkor bátran igennel válaszolhatunk. A jó illusztráció ugyanis nemcsak ábrázolja az irodalmi mû jeleneteit vagy hôseit, hanem új mûvészi élménnyel gazdagítja a befogadót, ezzel is hozzájárulva a szöveg jobb megértéséhez, értelmezéséhez. Banga rajzai messzemenôen teljesítik e követelményt, mert alkotójuk számára „A rajzolás folyamatos meditáció.”

121

Lajos Lóska QUILL DRAWINGS – THORNY DRAWINGS At the beginning of the 21st century – a period in the arts still belonging to the all-permissive postmodern era – Hungarian book illustration may still be best characterized by the peaceful coexistence of diverse styles and techniques. As may be witnessed by the catalogue entitled Hungary – An Open Book, issued for the Bologna Book Fair, every age group is represented by those Hungarian book illustrators taking part in the exhibition. The older generation is represented by János Kass, the middle field by Béla Tettamanti, Ferenc Banga, Gyôzô Sárkány, Dóra Keresztes and Krisztina Kállai Nagy, while the young group consists of Kinga Rofusz, András Baranyai, Zsolt Marton and Boglárka Paulovkin. Ferenc Banga’s works stand out from the ample collection of material, drawings and prints which are made up of colourful, fragmented bits of lines, at the same time grotesque and expressive, and which reveal diverse situations or tell interesting stories. However, before talking about the artist’s illustrations, I would like to introduce his graphic art work as I believe it is at least as significant as his activities as an illustrator. Banga created his pen drawings and prints with a unique, “thorny” style, the works first calling attention to themselves at various exhibitions in the first half of the 70s. (His first independent art exhibition was in 1970.) The construction of his compositions is simple: The background, a flat, white plane, holds together the figures and motifs, drawn by a grotesque, scribbling technique. His mode of expression became more and more narrative-like, cartoon-like in the 1980s, which more or less resulted in activities in illustration. At the turn of the millennium, he was drawing sometimes humorous, sometimes frail figures, reminiscent of papyrus or parchment rolls, often closed away in a box, or on rolled-up paper ribbons, as well as motifs and objects shaded with pen or

pencil. Viewing his complete works, we may state that he used several techniques of duplication. After his early copper etchings (Green Marci, 1972), at the end of the 1970s, he began to do linoleum cuts (Scholar, 1985, Serenity, 1999), lithography, and sieve prints. Even a few years ago, in 2004, he appeared at the Miskolc Graphic Art Biennale with illustrations of a work by Lajos Parti Nagy, which were rolled-up digital xerographs. To give a sample of his autonomous plates, it is worth introducing two – one from the end of the 1970s and one from about ten years later. The linocut, My Star, My Ferryman, was created in 1979. The surface is divided into two parts, the top featuring a strange, cart-like vehicle complete with antenna and chimney, driven by a scarecrow-like figure with a large hat and big nose. The bottom half is black and represents the earth. In the foreground, some sort of spongy, rotten, tree stump-like plant formations are vegetating. The dynamics of the black and white surfaces, the grotesque shapes and grotesque-humorous delivery rightly make the work his most significant creation of his first period. Diary Notes date from eight years later, from 1987. The artist portrays the various activities of the black figures, reminiscent of cartoons and silhouettes, in a series of six rows in his traditionally thorny and grotesque style. The stories, appearing under each other, remind us equally of book illustrations, slides and silhouettes. If we look back at Ferenc Banga’s early book illustrations, we must mention those from the 1970s which were created to accompany the works of Péter Esterházy: Fancsikó and Pinta, 1975, Do not Make Piratery on Papal Waters, 1976, and An Introduction to Literature, 1979. Their cooperation was so determinative during this time that Esterházy even makes mention of “the well-

122

PORTRAIT GALLERY

LAJOS JÓSKA

known illustrator” in his Production Novel (a Ssshort [sic] Novel). Banga did the most illustrations, however, for works of Gábor Czakó, such as 77 Hungarian Horror Stories, 1988, 77 and a half Hungarian Horror Stories, 1990, and … And seventy-seven Hungarian Folk Tales, 1996. In the past decade or so, his work has included drawings for one of Péter Esterházy’s newest novels, A Woman or She Loves Me, 1993, as well as illustrations for two of the possibly most beautiful volumes of children’s poems by graphic artist, Károly Tamkó Sirató, Pál Tengerecki and Tengerecki Flies Home, 2005. At the Bologna Book Fair, Ferenc Banga’s works are represented by more than a dozen creations, his newest works in both solo-form, as well as scale-models for picture books. Consisting of minute lines, the colourful drawings in yellow, red, blue, black and green, all bear the virtues and

magic of the graphic artist’s grotesque, bittersweet style: their narrative delivery, figures consisting of splotches, which carry elements of montage. The motifs on the individual plates – a man in a hat pushing a kite-flying figure in a cart, artists balancing on a unicycle, a man in a hat and a little girl volleying birds, a man riding a donkey, etc. – consolidate to a single cheerful-grotesque story in the exhibition hall. In conclusion, if we pose the question whether these works meet the criteria of illustration, then we may answer confidently with yes. Good illustrations do not only portray the scenes or characters of a literary work, but enrich the reader with new artistic experiences, adding more understanding and appreciation of the text. Banga’s drawings more than meet this requirement because their creator thinks “Drawing is continuous meditation.”

123

124

PORTRÉGALÉRIA

125

Szeifert Judit SZEMTÔL SZEMBEN SÁRKÁNY GYÔZÔ MASZK-SOROZATÁRÓL

Amikor feltárultak a Pireneusok és a Kantabriaihegység ôskori barlangfestményei a jelenkor embere elôtt, egyben a mûvészet újabb titkaiba is betekintés nyílt, s a mûvészet eredetérôl addig vallott minden felfogás egyszeriben megdôlni látszott. A döbbenet elsô pillanataiban a szakemberek kétségbe is vonták a Les Combarelles, Les Eyzies, La Mouthe és Altamira barlangjaiban tett felfedezések hitelességét, hamisítványoknak vélték az ott talált barlangrajzokat és festményeket, mivel valószínûtlennek tartották, hogy „ennyire alacsony kultúrájú, kezdetleges, és csiszolatlan elméjû emberek ilyen csodálatos alkotásokat hozzanak létre”. Azt még ma sem tudjuk, hogyan született a mûvészet, mint ahogy a nyelvek keletkezését sem ismerjük pontosan. Az is hosszú vitákat váltott ki a mûvészettörténet tudomány képviselôi között, hogy mit is fogadjunk el mûvészetnek, illetve mûtárgynak? Ha ugyanis csak azt ismernénk el mûvészetnek, amit egy adott kor annak legitimál, akkor mi lenne azoknak a koroknak, társadalmaknak tárgyi kultúrájával, esztétikai jelentést is hordozó termékeivel, amelyeknek egyáltalán nem volt mûvészettudata? Ennek a diskurzusnak eredményeként a mûvészetfogalom újraértelmezôdött, és az ôskori, illetve a kortárs mûvészet is bekerült a mûvészettörténeti korszakok közé. Az ôsi, varázserejû mûvészetnek és a kortárs grafikának a szintézisét adja Sárkány Gyôzô most látható maszk-sorozata. Sárkány Gyôzô számára a kép, akárcsak több ezer éves kollegái számára, éppen olyan valóságos, mint a természet erôi. Nem azért fontos, mert jól esik nézni, hanem mert használni lehet, titokzatos erôk laknak benne. A kép tehát a varázslás eszköze, a kép készítésének folyamata pedig azonosul a teremtéssel. Ennek az ôsi mûvészi szándékhoz való visszanyúlásnak az egyik legadekvátabb médiuma éppen a

maszk, amely egyszerre elrejt és jellemez, individuális és ugyanakkor általános vonások hordozója. A rituális rejtôzködés és a vallomásszerû megmutatkozás eszköze egyszerre. A szerepjáték médiuma, amelynek segítségével a választott vagy éppen determinált arc mögé rejtôzve az ember képes átlényegülni, s a felöltött karakter által a rejtett, a tudat alatt létezô énjét képes felszínre hozni. A (teremtést imitáló) alkotómunka során alkalmazott eszközök lényegileg meghatározzák a készülô maszk karakterét. Sárkány Gyôzô két alapvetô építôelemmel komponál, és ezek két alaptípust határoznak meg. Az egyik az egymáshoz szigetszerûen kapcsolódó, apró, organikusnak ható, szabálytalan részecskékbôl képzett képépítési módszer. Az így létrejövô maszkok a vélet-

126

PORTRÉGALÉRIA

SZEIFERT JUDIT

lenszerûen alakuló és a természet által alkotott felületekkel hozhatók összefüggésbe. A másik csoportot azok a maszkok alkotják, amelyeket letisztult, díszítômotívumokra emlékeztetô, szabályosan szerkesztett strukturális elemek építenek fel. Az ide sorolható munkák az elôre megtervezett és a mesterséges szerkezeti felépítéssel kapcsolhatók össze. Sárkány Gyôzô a jelenkor alkotójaként a maszk eredeti, ôsi, rituális értelmezését alkalmazva (ti. a maszk azonos a valósággal), a maszkok révén kilépve a személyes burokból keresi az általánost, az egyetemest, az örökérvényût. Azt a pillanatot reprodukálja ezen grafikák készítése közben, amit a mágikus szertartások során a maszkok készítôi, és a rituális szerepjátékok alkalmával azok viselôi élhetnek át. Mi, nézôk pedig – ezen rajzok szemlélése közben – szintén részeseivé válhatunk ennek a varázserejû rítusnak. Kiválaszthatjuk a számunkra megfelelôeket, és képzeletben magunkra ölthetjük ôket. A maszk egyszerre forma és metafora, lehetôséget ad arra, hogy eljuthassunk általa a múlt (amikor a maszk még azonos volt az ábrázolttal) és az emlékezet legtávolabbi pontjaira. A maszkban egyesülhet az álom és az éber állapot, a túlvilági és az e világi. A maszk lehet a kint és a bent, a lent és a fent között húzódó igen keskeny választóvonal. Az ôsi kultúrákban, illetve a mai természeti népeknél a maszk a szertartás nélkülözhetetlen kelléke, az átlényegülés alapvetô eszköze. A maszkot felöltve azzá válunk, amit vagy akit a maszk ábrázol. Ennek a rituális identitásváltásnak a továbbélése a karneválon, illetve a színházi szerepjátékban alkalmazott maszk, illetve álarc. Bár alapvetô különbséget tehetünk a maszk és az álarc között. Míg a maszk csak a mitikus világlátás által létezhet, folytonosságot képvisel ebben a mítoszok nélküli világban és a kitárulkozás, a vallomás eszközévé válik, addig az álarc a megtévesztés, a félrevezetés és a hazugságok szimbóluma. Ilyen értelemben találhatunk Sárkány Gyôzô grafikái között is néhányat, amelyeket inkább az álarc jelentéstartományához köthetünk. Az ábrázolt for-

mák egy csoportján ugyanis a labirintusok kanyargó vonalrendszeréhez hasonló szövevény jelenik meg. A labirintus, a knosszoszi ôsminta alapján, tudatosan kialakított, valamilyen szabály szerint felépített útvesztôrendszer, amelyet a szándékos megtévesztés jellemez. A mûvészetben tehát az elrejtés attitûddel kapcsolható össze, így az itt megjelenô labirintus-struktúra az álarc megtévesztô és elfedô jellegével hozható párhuzamba. Mivel azonban a labirintus jelképezheti életünk szövevényes ösvényeit, sorsunk fonalának áttekinthetetlen szövedékét, így annak maszkon való megjelenítése az emberi lét egymást váltakozó ütemben követô korszakainak szimbóluma is lehet. Az idô múlása nyomot hagy az arcon (is), lassan, számunkra szinte észrevétlenül mélyíti el nyomait. Bevégzi útját a megkezdett horzsolás – vájattá mélyül. A végtelen pillanat tükrében képzôdik a hiány. Az idô a másik fontos jellemzôje Sárkány Gyôzô rajzainak. Egyrészt vannak olyan maszkok, amelyeken a ceruza leheletfinom tónusaival archaizáló faktúrákat kialakítva kövületszerû arcformákat jelenít meg. Itt a víz, a szél által képzett lyukak, bemélyedések asszociációját keltô felületi hatások mellett, a megjelenített arcok fragmentális jellege is jelzi a természettel és az idô múlásával való kapcsolatot. Mint megkövült lávadarabok vagy fosszíliák felületén hagyott, idô véste nyomok bontakoznak ki a töredezett felületekbôl az arcok. Mivel korunkban a mûvészet szerepe és definíciója állandó változásban van, így a mûvészek számára a változtatható, de mégis változatlan maszk jelentheti az állandót, a konstans értéket. Így a maszk az örök átváltozásban rejlô állandóság metaforájaként is értelmezhetô. Ezt a tartalmi megközelítést támasztja alá Sárkány Gyôzô maszkjainak megjelenítés-módja is. Ugyanis a papír fehéren hagyott felszínén, illetve olykor egyöntetûen sötétre színezett háttér elôtt, minden környezeti hatást elhagyva jelennek meg. Ezáltal valamennyi megjelenített maszk idôtôl és tértôl függetlenedve, szinte légüres térben lebeg. Sárkány Gyôzô mûveinek egy szûkebb csoportján pedig maguk a maszkok sugallják az állandóság-

127

128

PORTRÉGALÉRIA

érzetet. Ezeken bálványokra emlékeztetô, örök mozdulatlanságot és rendíthetetlen nyugalmat árasztó maszkok szerepelnek. Itt a fejeken a stilizálás következtében szoborszerûen merev, néha fémes felületek simaságát sugalló részletek láthatók. Az arcvonások kemények, általánosítóak, de ugyanakkor egyedien különbözôek is. Az absztrakció során némely maszk szinte teljesen elveszti arcszerûségét, sôt olykor antropomorf jellegét is. Az arcvonások nélküli maszkok sokszor sisakra vagy fejdíszre emlékeztetnek. Az emberi jelleget elhagyó maszkok pedig több esetben állati motívumokat (fôként szárnyszerû vagy szarvra emlékeztetô részleteket) hordoznak. Sôt van olyan maszk is, amely kifejezetten oroszlánfejet idéz. Itt ismét az ôsi teremtésmítoszok világára utalhatunk, a totemeket ábrázoló maszkokra. Az ôsi képértelmezéshez kapcsolódva, a maszk, az álarc a varázslás eszköze, mágikus erôvel bír, így az ôsállatot ábrázoló maszkot felöltve, magunk is totemekké változhatunk, illetve magukra ölthetjük azok csodás tulajdonságait. Például az oroszlán bátorságát, a sas éleslátását, a maszkon megjelenô szárny birtokában pedig képessé válhatunk a repülésre is. Sárkány Gyôzô elôbb említett, a bálványok és idolok, valamint a totemek világába vezetô maszkjai az egyetemes, az általános vonások hordozói. Ezek pandanjainak tekinthetôk azok a maszkok, amelyek az egyéni, a hétköznapi szinonimáiként értelmezhetôk, és elsôsorban a groteszk ábrázolás körébe sorolhatók. Ezeken a figurákon a torzítást alkalmazza az egyedi vonások megjelenítésében. A torzítás absztrakciós módszer, a részek kiemelésének, a lényeges elemek hangsúlyozásának, illetve a lényegtelenek eltompításának eszköze. Egy-egy jellegzetes elem, mint a nagyra növelt, kampós orr, vagy a hangsúlyos bajusz, illetve az ördögien hegyes fül kiemelése által a többi részlet háttérbe szorul. Legyenek akár bálványok, akár groteszk jellemrajzok, de Sárkány Gyôzô figurái minden esetben belsô maszkok megtestesítôi. A maszk kettôs jel-

legébôl adódóan, (azaz, hogy egyszerre általánosít és egyénít is) miközben a megközelíthetetlenség, a változatlanság és a maradandóság illúzióját kelti, mégis az ábrázolt maszkok által egyedi esendôségünket mutatja meg. A testre, illetve arcra festett (tehát nem elkülönülô) maszk még közvetlenebbül szemlélteti a test képpé változtatását, illetve a választott maszkkal való azonosulást, az átlényegülést. Ebben az esetben a test, a maszkot viselô személy változik médiummá, míg a levehetô maszkok esetében maga a maszk a hordozó médium. Nem véletlen, hogy az elkövetkezôkben Sárkány Gyôzô is a testmaszkok irányába tervezi a sorozat további bôvítését. Bár kétségtelen, hogy Sárkány Gyôzô most bemutatott, teremtett lényei sem csupán viselik a maszkot, hanem ôk maguk a médiumok, a maszkok. Azonban, ahogy arra Thomas Macho több tanulmányában is rámutatott, a maszk és az arc kölcsönös egymásra vonatkoztatása nem redukálható az elrejtés (arc) és a felfedés (új arc vagy maszkosított arc) puszta körülményére. Ahogy Macho nyomán Hans Belting is kifejti Test – Kép – Médium címû írásában, a valódi arc nem az, amelyet az álarc rejt, hanem az, ami a maszkot elôállítja. A maszk éppen ezért a természetes arc megregulázásának kezdete, ami azért stilizálja magát álarcszerûen, hogy megfeleljen a ráhelyezett maszkban rejlô kódolásnak. A maszk nélküli arc, ilyen értelemben álarcszerûen ábrázolja önmagát, miközben maga is álarccá válik, méghozzá „az arc álarcává”. Sárkány Gyôzô grafikáin nem maszk nélküli arcok, hanem arc nélküli maszkok jelennek meg. Ugyanis minden rajzán önálló életre kelnek a maszkok. Nincsenek mögöttük arcok, se tekintetek. Figyeljük ôket. Ôk figyelnek minket. Arctalanul, tekintet nélkül is. Ôket nézzük, és magunkat látjuk. Az ôsi rítus résztvevôi lehetünk. Belsô valónkkal, legrejtettebb titkainkkal találkozhatunk általuk. Szemtôl szemben.

SZEIFERT JUDIT

129

130

PORTRÉGALÉRIA

131

Judit Szeifert FACE TO FACE GYÔZÔ SÁRKÁNY’S MASK SERIES

When the ancient cave paintings of the Pyrenees and Kantabria Mountains were shown to modern people, new secrets of art were opened up, but at the same time every notion about art’s origins up to that time appeared to collapse. In the first moments of shock, experts doubted the credibility of the discoveries made in the caves of Les Combarelles, Les Eyzies, La Mouthe and Altamira; they considered the cave drawings and paintings found there counterfeits since they thought it improbable that “such marvellous creations could have been done by people with such a low culture, such primitive and unchiseled minds.” Yet today we don’t know how art was born, nor do we know exactly the emergence of language. This also precipitated a heated discussion among art historians about what could be accepted as art or an art object. If only that could be accepted as art which a given era finds legitimate, then what would happen with the object culture and products bearing aesthetic meaning of epochs and societies which didn’t have artistic consciousness at all? The result of this discourse was a new declaration of the concept of art, allowing primitive art, as well as contemporary art, to be introduced as legitimate eras in art history. In his mask series, Gyôzô Sárkány makes the synthesis of magic-like primitive art and contemporary graphic art visible. Like his colleagues from several thousand years ago, Gyôzô Sárkány thinks a picture is just as real as the powers of nature. A picture is not important because it’s nice to look at, but because it can be used, mysterious powers live in it. An image, therefore, is a magical tool, and the process of preparing a picture is identical to that of creation. One of the most adequate mediums for returning to primitive artistic intentions is the mask, which simultaneously conceals and characterizes, is the

bearer of individual and general features. It is an implement of hiding and manifestation at the same time. It is the medium of role-play, enabling the person hidden behind the chosen or determined face to transform himself, bringing his hidden, subconscious ego to the surface through the assumed character. The tools used in the course of creative work (imitating creation itself) determine in essence he character of the mask. Gyôzô Sárkány composes with two basic construction elements, and these define two basic types. One of these is a construction method built of tiny, irregular pieces which are linked together like islands and have an overall organic effect. Masks made in this way can make a connection between surfaces which evolve coincidentally and those which are created by nature. The second group is comprised of masks which are built of regularly designed structural elements reminiscent of decorative motifs. The works listed here may be linked to those which have been previously planned and artificially constructed. Using the mask’s original, primitive, ritual interpretation (viz., the mask is identical to reality) and stepping out of one’s skin by means of the mask, Gyôzô Sárkány, as a modern creator of masks, is searching for the general, the universal, the ever valid. In the process of producing the graphics, he reproduces that moment which ancient mask-makers could have experienced during magical rites and the masks’ wearers could have experienced during ritual role-plays. And we observers become participants in this magical ceremony when viewing the drawings. We may choose the one we find appropriate and put it on in our imaginations. The mask is form and metaphor at the same time, providing the opportunity to reach the most distant points of the past (when the mask was still

132

PORTRAIT GALLERY

identical to its depiction) and our memories. In a mask, there is a union of dream and wakefulness, afterlife and worldly conditions. The mask can be the indeed thin line of demarcation between inside and outside, above and below. In primitive cultures, as well as for today’s natural peoples, the mask is an indispensable requisite for every ritual, a fundamental tool for any kind of transformation. If we put on a mask, we become that person or thing which the mask represents. The survivor or continuation of this ritual change of identity is the mask, or disguise, used at Carnival or in theatres, although a fundamental difference can be made between mask and disguise. While the mask can only exist by means of a mythical view of the world, representing continuity in this world without myths, unfolding and changing into a tool for making a statement, the disguise is the symbol of delusion, deception and lies. In this sense, we may also find several pieces among Gyôzô Sárkány’s graphic work which may be more linked with the range of meaning of disguise. The depicted forms of the group appear similar to a labyrinth with their tangled, serpentine system of lines. The labyrinth, based on the ancient pattern of Knossos, is a consciously formed system of mazes, built according to some set of rules, characterizing intentional deception. It may, therefore, be related to the attitude of concealment in the arts, enabling us to draw parallels between it and the delusive and obscuring nature of the mask’s labyrinth structure. Since, however, the labyrinth may also represent the tangled paths of our lives, the baffling web of the strands of our destiny, the appearance of the mask may be the symbol of two periods in the human existence which alternate with each other. The passage of time leaves its marks on the face (among other things), deepening the imprints in a way which is for us practically unnoticeable. It finishes its path, a commencing score becoming a

furrow. The defect is seen in the mirror of the endless moment. Time is the other important feature of Gyôzô Sárkány’s drawings. Partially, there are masks on which fossil-like facial shapes appear, the archaic brushwork formed by the wispy tenor of the pencil. Besides the surface effects, aroused by the associations of holes and indentures caused by wind and water, the portrayed face’s fragmentary characteristic also signifies the relationship between nature and the passage of time. Faces evolve out of the fragmented surfaces like traces etched by time, petrified pieces of lava or fossils on their surfaces. Since the role and definition of art is constantly changing in our day, the changeable, but still unalterable mask may mean permanence and constant value to artists. In this way, the mask may also be construed as a metaphor for inherent constancy in its eternal transformation. This approach also underpins the method of evocation of Gyôzô Sárkány’s masks. They appear without any influence from their surroundings, they appear either on the paper’s white surface or with a uniformly darkened background. Thus each mask is liberated of time and place, practically floating in airless space. In a smaller group of Gyôzô Sárkány’s works, however, the masks themselves suggest the feeling of constancy. In these works, masks appear which are reminiscent of idols, emanating eternal motionlessness and uncompromising serenity. Here, as a consequence of stylization, details are visible on the masks, which suggest the smoothness of statue-like stiff, sometimes metallic surfaces. The facial features are hard and generalized, but at the same time individually different. In their abstraction, some masks practically lose their capacity to be a face completely, at such times even their anthropomorphic nature, too. The masks without facial features often remind us of helmets or headpieces. And masks which depart from human characteristics more often than not bear animal motifs, especially details resembling wings or horns. There is even a mask which

JUDIT SZEIFERT

expressly summons the head of a lion. Here again, we are referred to the world of the ancient myths about creation, to masks with images of totems. Related to the ancient interpretation of pictures, the disguise is the tool of magic, possessing magical powers, meaning that if we put on a mask with the image of an ancient animal, we also change into a totem, or we may clothe ourselves in those miraculous characteristics. For example, the courage of a lion, the sharp eye of an eagle, and in possession of the wing portrayed on a mask, we even become capable of flying. Gyôzô Sárkány’s aforementioned masks, leading into the world of deities, idols and totems, are the bearers of universal and general features. Masks which may be interpreted as synonymous with the individual, the everyday, are their pendant and may primarily be categorized as grotesque images. In these figures, distortion is used in the representation of individual features. Distortion is an abstract method, a tool for highlighting certain parts, emphasizing essential elements and/or playing down the unessential. By emphasizing a specific element, such as an enlarged hooked nose, or a pronounced moustache, or devilishly pointed ears, the other parts are pushed into the background. Regardless of whether idols or grotesque character drawings, Gyôzô Sárkány’s figures are in any case the personification of inner masks. The mask is of double nature, simultaneously generalizing and individualizing, yet it arouses the illusion of inapproachability, immutability and permanency, although still revealing to us our individual fallibility. The mask, painted on a body or face – thus not separable – exemplifies more directly the changes in the view of the body or its identification with the chosen mask, its transformation. In this case, the body, the person wearing the mask, becomes the medium while in the case of a removable mask, the mask itself is the medium. It is of no coincidence that Gyôzô Sárkány’s future plans also include broadening the series using body masks. Without a doubt, Gyôzô Sárkány’s created beings now being shown are not only the wearers of masks, but are themselves the medium, the

masks. However, as Thomas Macho points out in several of his essays, the mutual referral of the mask and the face to each other is not reducible to the simple circumstances of concealment (face) and disclosing (new face or masked face). Following Macho, Hans Belting also states in his writing entitled Image – Medium – Body, the true face is not that which is hidden by a mask, but that which produces the mask. This is precisely why the mask is the beginning of the regulation of the natural face, which stylizes itself into a disguise in order to correspond to the hidden encoding positioned in the mask. The face without a mask in this sense depicts itself as a disguise, at the same time, however, itself becoming a disguise, even “the mask of a face”. Gyôzô Sárkány’s graphics do not portray faces without masks, but masks without faces. And they bring into being an independent life. There are no faces behind them, no countenances. We should observe them. They observe us. We can be participants in an ancient ritual. Through them, we can encounter our inner truths, our most hidden secrets. Face to face.

133

134

PORTRÉGALÉRIA

135

P. Szabó Ernô VÁLASSZ MAGADNAK BARÁTOT! Roskó Gábor két-háromalakos kompozíciókkal szerepelt a Magyar Illusztrátorok Társasága több korábbi kiállításán, azok katalógusaiban. Vegyes technikájú festmények voltak ezek a mûvek, amelyek hôsei különös, a cselekvést inkább mímelô állapotban, mint valóban cselekvés közben jelentek meg elôttünk, ahogyan a közöttük lévô viszonyt sem határozhattuk meg pontosan. A mozdulatok mintha idônként egyféle szembenállást, harcot fejeznének ki, máskor mintha meghitt beszélgetésnek lennénk tanúi, de mindkét képtípuson úgy tekintenek a világba a szereplôk, mintha nem is egymást, vagy az elôttük megjelenô tárgyakat néznék, hanem valahová a tér és az idô végtelenjébe merednének. A kulisszát mögöttük hol nagyvárosi házak, hol tájrészletek adják, akár így, akár úgy van azonban, közöttük és a szerep-

lôk között ismét csak igen összetett, nehezen megfejthetô a viszony. A legújabb kiállításokra, s azok katalógusaira viszont nem a festmény, hanem a rajz, nem a kromatikus fogalmazásmód, hanem a monokrómia a jellemzô. A háttér teljesen eltûnik, a szereplôk pedig… nos, a szereplôk szinte kivétel nélkül állatok, akik emberi ruhába bújva, emberi tulajdonságokkal felruházva jelennek meg, s olyan igazságokat vagy éppen közhelyeket közölnek velünk, amelyekkel az emberek szokták kommentálni az élet nagy történéseit. Roskó Gábor munkásságának gazdagságát, sokszínûségét jelzi, hogy mûveinek mindkét csoportja a kortárs magyar mûvészet legkvalitásosabb – egyben pedig legsajátosabb, legegyedibb – alkotásai közé tartozik. Érzékelteti egyben azt is, hogy

136

PORTRÉGALÉRIA

egyike azoknak, akik számára az úgynevezett illusztráció éppen olyan autonóm mûalkotás, mint amennyire az élet, a történelem, az irodalom sokszínû folyamataihoz kapcsolódik a grand art mûfajába sorolható mûveinek csoportja. Roskó Gábor egyszerre festô és grafikus, rajzmûvész és zenész, performer, mindenekelôtt azonban Roskó Gábor, a kortárs magyar mûvészet egyszemélyes összmûvésze, aki számára élet és mûvészet, gondolat, gesztus és ecsetvonás aligha választható el. Ahogyan egyik kritikusa írta, Roskó Gábor pont olyan, mint a festményei. „Különös, otthonosan elegáns ruháiban, finom nyúlszôr kalapban, saját tervrajz szerint készíttetett gyöngyház zsebkéssel, megannyi muzeálisan kiváló bringájával, hatalmas, nyulakat rejtegetô bordó bôrtáskájával, ezüst szaxofonjaival, kényelmes pulcsijaival, kézzel varrott cipôivel és finom szövetbôl készült kertész- és megannyi más elképesztô nadrágjával pont ugyanazt a hangulatot árasztja, mint képei, s az valóban csak kivé-

telesen fordul elô, hogy mûvész és mûve annyira hasonlítson egymásra, mint az ô esetében.” Tízévesen már megszállottan rajzolt, anyja gobelinmûhelyébôl hozta a kézmûves munka szeretetét. Noha sok mindenben különbözik tôle, nyilván legfontosabb mestere, az Indigó csoport vezetôje, Erdély Miklós példája vezette az élet és a mûvészet közötti határok felszámolásában. Ami pedig a mûfajok, mûvészeti ágak közötti átmeneteket illeti: 1976-ban a Képzô- és Iparmûvészeti Szakközépiskolát ötvös szakon végezte, 1977–1980 között a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola sokszorosító grafika szakán tanult, mestere Raszler Károly és Kokas Ignác volt, posztgraduális képzésben pedig murális szakon vett részt. Mesterei között emlegeti Picabiát, Duchamp-t, Max Ernstet, erôsen hatott rá szürrealizmusuk, az abszurd és a groteszk iránti érzékéhez a gyermekrajzok spontaneitása társul, a hagyományhoz való hûsége, szellemtörténeti beágyazottsága nem zárja ki inno-

P. SZABÓ ERNÔ

vatív, a „rossz rajzok” metaforájával megfogalmazott újító attitûdjét. Teljesen egyedi stílusa jellemzésére kritikusai elôszeretettel használják a „progresszív konzervativizmus” kifejezést. Elsô, fôként a festészetre koncentráló periódusa után 1990-tôl került munkássága középpontjába a rajzmûvészet, egyféle „idézet-breviáriumként” is felfogható, gyengéd és groteszk rajzokat és akvarelleket készített, s a mûvek egy részét kerámia-

szobrokba „tette át”. Ha a festményeinek egy részén megjelenô két-háromfigurás együtteseknek szoros kapcsolatuk van a nyolcvanas években Böröcz Andrással és Révész Lászlóval elôadott performanszokhoz, akkor állatokat ábrázoló rajzai gyermekkori irodalmi élményeiben gyökereznek. Vadásztörténeteken nôtt föl, nagymamája olvasott föl neki minden este vadászíróktól, „aztán nagyon gyorsan megtanultam olvasni, hogy én olvashas-

137

138

PORTRÉGALÉRIA

sam tovább ezeket a történeteket” – mondta egy interjúban, „… Személyesen vagy közelebbrôl sosem ismertem az állatokat, csak végtelen módon szeretem ôket. És szeretem, ha természetes módon kezelik ôket, ahogy – mondjuk – a falusiak.” Állatkertbe sem jár, hiszen az „kiszolgáltatott helyzetbe hozza az állatokat, ami számomra végtelenül szomorú, és nem természetes. Én nem szeretem kopottan látni a farkasokat. Egy farkas igenis fehér zsakettben jár, és zongorázik, vagy mit tudom én; az egy elegáns lény, és egy tigris sem egy akkora ketrecben forog. Azt hiszem, az van, hogy nagyon könnyen bele tudok helyezkedni egy állat gondolatvilágába, és el tudom képzelni, hogy mit szeretne…”

Az elsô idôszak festményeinek költôi állatvilága a kilencvenes évek második felétôl egyre gyakrabban fekete-fehér rajzokon jelent meg, melyeken szaporodtak a szövegbeillesztések. Szerves kapcsolatban volt e változás azzal, hogy miként lehet valamit úgy illusztrálni, hogy ne legyen illusztratív, tehát elkerülni az alárendeltségi viszonyt. Elôször egy olyan könyvet készített, amelyben klasszikus rézmetszetek voltak, „és egyszerûen halálra gyötörtem magam, hogy kitaláljam, mit lehet nyomatokkal együtt csinálni egy képen belül, hogy az egyenrangú legyen vele, de a kettô mégis egymásról szóljon. Ez a képnek és a szövegnek valami olyan speciális helyzete, ami ebben a konstellációban megbonthatatlan. Tehát picit el kellett

P. SZABÓ ERNÔ

vonatkoztatni a szöveget. Kicsit mintha idézet lenne, de nem az, mintha ô mondaná, de nem, mintha ezt a mondatot már hallottam volna, mintha már sokszor hallottam volna ezt a mondatot. És ezt próbáltam valahogy behelyezni egy közegbe, és úgy tûnik, hogy ez az állatokkal sikerült.” Nagyon sok alkotás helyszíne a borbélymûhely, amely a mûvész szerint a gyermekkorban hihetetlenül fontos hely, a felnôttek világával, az élettel való találkozás helyszíne. Az információk, asszociációk, sejtések Roskó lapjain mintha a szellemi szinten leegyszerûsítô, de érzelmileg a felnôttekéhez hasonlóan teljes gyermeki világból, illetve az azt modellezô állattársadalom tagjainak a szerepjátékaiból lennének kiolvashatóak. Ahogyan a 2006-os bolognai gyermek és ifjúsági könyvkiállítás magyar díszvendégi bemutatóján szerepelt rajzsorozata érzékelteti, az állatszereplôk megjelenése, viselkedése egymáshoz való kapcsolata, vágyakozása, a világról megfogalmazott véleménye teljességgel emberi természetû. A divatos nyakkendôjû, kezében cigarettát tartó mackó úgy teszi a szépet a bodros hajú birkának, mintha csak egy eszpresszó asztalkájánál üldögélnének, a leszegett fejû, kezükben csajkát tartó rókák sora mintha csak valamelyik túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetet idézné. A nyulak töprengve ülnek a tanácskozó asztalnál, a gyöngébb kutyus úgy nyalja az erôsebb kezét, mint ahogyan alázatos beosztott hízeleg fônökének. A szövegek pedig a maguk nagyon is tudatosan választott közhelyességükkel „helyezik térbe”, azaz életszituációba az

egyébként részletezés nélküli háttér elôtt megjelenô szereplôket. „Tényleg ilyen egyszerûen ki lehet sétálni az életbôl?” – teszi föl a kérdést a kalapos, szemüveges-esernyôs állat-polgár az egyik lapon. A másikon a lúdpár tûnôdik el: „Lehet, hogy megint hosszú utazás vár ránk.” A 20. század történései után nyilvánvaló, hogy egyik megjegyzés sem egyszerûen az egyéni élet végességére vagy a szokásos évi madárvonulásra vonatkozik, hanem arra a bizonyos Semprun-i „nagy utazásra”, amely annál drámaibb, minél kiszolgáltatottabbak a résztvevôk, minél inkább deheroizáló az ábrázolás. A harmadik lap szövegének a jelentése a rajz tükrében épp ellentettjére változik: „Ne gondoljuk azonban, hogy Isten kardja a gyengéket megkíméli” – olvasható a lapon, amelyen egy krokodilt látunk, amint éles késsel lemetszi a felakasztott szalámi rudat. Munkássága korrajz és kórrajz egyidejûleg, fogalmazott Roskóval kapcsolatban egyik kritikusa. A mûvész a távolságtartó irónia szerepét hangsúlyozza, a dialektikus egyensúlyt, a közhelyek kezelését, amelyekben mindig van valami valóságtartalom, ahogyan a kép és a szöveg között is mindig van valamiféle kötéltánc. Így képes egyszerre szólni a 20-21. század emberének globális problémáiról, s a hétköznapok gyötrô kis ostobaságairól, képes az élet archaikus értékeit megidézni, felmutatni, miközben, ha nem is kíméletlen, de igencsak csipkelôdô, egyben azonban szeretettel teli iróniával nézi, kommentálja a kis magyar mûvészés polgárvilág életének eseményeit.

139

140

PORTRÉGALÉRIA

„Tényleg ilyen egyszerûen ki lehet sétálni az életbôl?”

141

Ernô P. Szabó CHOOSE YOURSELF A FRIEND! Gábor Roskó has been represented by compositions including two or three figures in several earlier exhibitions and catalogues of the Hungarian Illustrators Society. These works were paintings using various techniques, the characters in an unusual state – more of an imitation of an activity rather than genuine action, their relationships to one another equally indefinable. Their movements sometimes appeared to express confrontation, even fighting, sometimes we seem to be witnesses of an intimate conversation. But in both types of pictures, the characters do not seem to be looking at each other or at the objects appearing in front of them, but somewhere into the endlessness of time and space. The backdrop for these figures is sometimes made up of buildings in a big city, sometimes landscapes, but regardless of which, the relationship between the background and the characters are again indeed complex and difficult to decipher. However, it was not Roskó’s paintings which were characteristic of the newest exhibitions and their catalogues, but his drawings, not the chromatic manner of composition, but the monochromatic. The background disappears completely, the characters on the other hand… well, the characters are almost without exception animals, who have slipped into people’s clothes and appear clothed in human traits, and they announce just such truths or banalities to us like real people usually do with the important happenings of life. The richness and variegation of Gábor Roskó’s works indicate that both groups place him among the most qualified – and at the same time most unique and individual – creators of contemporary Hungarian art. At the same time, it also shows that he is one of those who sees so-called illustration as an autonomous category, as it is linked to the various processes of life, history and literature, a group of works which can be categorized

as grand art. Gábor Roskó is both painter and graphic artist, both an artist who draws and a musician, both a performer and a musician; above all, however, Gábor Roskó is a one-man total artist in the contemporary Hungarian art world, who believes that life and art, thought, gesture and brushstroke are hardly separable from one another. As a critic once wrote, Gábor Roskó is just exactly like his paintings. “In his unique, homey, elegant clothes, delicate rabbit fur hat, with his mother-ofpearl pocket knife, designed after his own plan, with his museum piece of a bike, his enormous burgundy leather bag hiding a rabbit, his silver saxophone, comfortable sweater, hand-sewn shoes and gardening trousers of fine cloth he emits an atmosphere like his pictures, and it really is an exception when an artist and his works are so similar to each other as it is in his case.” He was only ten years old when he became obsessed with drawing, his love of handicrafts inspired by his mother’s tapestry atelier. Although they are quite different from each other, his most important master was Miklós Erdély, the leader of the Indigó Group, and Erdély’s example helped him to dissolve the borders between life and art. Regarding the transitions between genres and artistic branches, he graduated from the Technical College of Fine and Industrial Arts as a goldsmith in 1976. He studied reproductive graphic art from 1977–1980 at the Hungarian College of Industrial Arts, where his masters were Károly Raszler and Ignác Kokas. During his post-graduate studies, his emphasis was on murals. Among his masters, we may mention Picabia, Duchamp and Max Ernst. He was greatly influenced by the surrealists, and his absurd and grotesque taste is associated with the spontaneity of children’s drawings. His loyalty to tradition and his “embeddedness” in intellectual history do not exclude his innovative, refresh-

142

PORTRAIT GALLERY

ing attitude, expressed by the metaphor “bad drawings.” His critics like to use the expression “progressive conservatism” to characterize his very individual style. From 1990, after his first period, in which he primarily concentrated on painting, the emphasis of his work changed to drawing, partially comprehensible as a “breviary of quotations”, doing delicate and grotesque drawings and watercolours, and “transforming” some of his works into ceramic statues. If a part of the two- and three-figure combinations appearing in his paintings indicate a close relationship to the performances of András Böröcz and László Révész in the 1980s, then his animal drawings have their roots in his childhood experiences with literature. He grew up on hunters’ stories, his grandmother reading them to him every evening. “And I learned to read very quickly so that I could read those stories,” he said once in an interview. “…I never knew animals personally or from up close, but I loved them eternally. And I like it if they’re handled in a natural way, like, say, the people in the village do.” He didn’t go the zoo either because “the animals are at our mercy there, which for me is incredibly sad and unnatural. I don’t want to see foxes in shabby shape. A fox always wears a white dinner jacket and plays the piano, or whatever; it’s an elegant being. Nor a tiger pacing in such a little cage. I think I can put myself in an animal’s place and I can imagine what it would like…“ From the second half of the 90s, the poetic animal world of the paintings from the first period appeared more and more often in black and white drawings, filled with text inlays. This change was closely related to the principle of how to illustrate without being illustrative and still avoid subservience. At first he created a book with classical copper etchings “and I was simply tormenting myself to death on how to find what could be done with prints within a picture so that it would be equal to it, but the two should still be related to each other. For the picture and the text this is a special situation in which the constellation is an everlasting unity. So we have to make the text a bit abstract. A little bit as if it were a quote,

but it’s not, as if he had said it, but no, as if I had heard that sentence, as if I had heard it several times. And I tried somehow to place that in a medium, and it seems that it worked out quite well with the animals.” A lot of art works are situated in the barbershop, which according to the artist is an unbelievably important place during childhood, the locality where a child can encounter life and the adult world. It is as if the information, associations and ideas on Roskó’s plates could be read out of a whole children’s world, which has been intellectually simplified but emotionally similar to the adult world, or a role play for members of animal society, modelled on it. Introduced in 2006 at the Bologna Children’s Book Fair when Hungary was the Guest of Honour, his series of drawings demonstrate that the presence of animal characters, their behaviour and relationships to each other, their yearnings and their opinions of the world are all of human nature. The bear with his fashionable necktie and holding a cigarette plays up to the fuzzy-haired sheep as if they were sitting around a table drinking espresso, the row of foxes as if they were from some overfilled institution for execution. The rabbits sit pensively at the advisor’s desk, the weaker dog licking the stronger dog’s paw, like a lower level employee sucks up to his boss. The texts with their very consciously chosen banalities place the characters in a situation of life, but we know very little of the background of the characters. “Is it really possible to simply walk out of life?” asks the animalcitizen with a hat, glasses and umbrella. On another plate, a pair of geese is musing: “Maybe there’s a long journey awaiting us again.” After the happenings of the 20th century, it’s obvious that not one of the comments really simply refers to the end of an individual’s life or customary annual bird migration, but to the “long journey” as in Semprun, in which the more defenceless the participants, the more dramatic the journey, and the less heroic the image. The meaning of the text of the third plate changes to the opposite in the reflection of the drawing: “Don’t think, however,

SZABÓ P. ERNÔ

that God’s sword will spare the weak” may be read on the plate, on which there is also a crocodile, who is about to cut down a salami with a sharp knife. One of his critics once said that Roskó’s works were the descriptions of an age and an illness at the same time. (Ed. note: In Hungarian, the two words sound almost identical. Korrajz = description of an age, kórrajz = description of an illness.) The artist emphasizes the role of distanced irony, dialectic balance, treatment of banalities, in which

there is always an element of truth, just like the relationship between picture and text is always a bit like walking on a tightrope. Thus, he is capable of talking about the global problems of people in the 20th-21st centuries and the bothersome little everyday stupidities, capable of quoting and demonstrating the archaic values of life, meanwhile looking at – even if not harshly, but still nippy and full of loving irony – and commenting on the happenings in the lives of Hungarian artists and people.

143

144

PORTRÉGALÉRIA

145

Pálfi György GROTESZK TARTALMAK ÉS 20. SZÁZADI IDOLOK A RETROTÓL A KOPONYALÉKELÉSIG: BARANYAITÓL MARTONIG

Olyan „külföldies”! – mondom kevés alkalmakkor grafikusoknak, kifogyván a minôsítô jelzôkbôl egyegy illusztráció láttán, mikor végre valamilyen meghatározhatatlan minôségbéli különbség mutatkozik. Érezhetô ez reklámfilmek, videoklipek, hazai gyártású filmek láttán is, mikor végre olyan minôség születik, mely megállja a helyét egy globálisabb mérce szerint is. Gyakran esik szó a Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem grafika konzultációin a lopásról is, persze szakmai értelemben használva e szót. Lehet viszont másképp hívni azt a folyamatot, mikor már eléggé „átírtuk” az átvett stílust, megoldást, voltaképp gyûjtés után vagyunk, vagy egyfajta tanulási folyamat végéhez értünk, új érték született. Bizony, stíluskeresés, alakítás, gyártás folyik az illusztráció területén is, és ez rendben is van. Ellesünk technikákat, stíluselemeket, hisz a markánsan egyéni hang a mûfajok mindegyikében csak keveseknek adatik meg, a nagyobb többség igenis ügyes vagy ügyetlen felhasználó. Ilyen és ha-

sonló gondolatokkal a fejünkben figyeljük évente a bolognai kiállítás anyagát. Az itáliai Bologna vásárközpontjában nemzetközi gyermekkönyv kiállítást és azt kísérô illusztrációs kiállítást rendeznek évente. Utóbbit fikciós, irodalmi, valamint szakillusztráció kategóriában. A kiállítás díszvendége 2005-ben Spanyolország, legutóbb Magyarország volt, idén Belgium lesz. A kiemelt figyelem a könyvkiadók produktumainak, de még inkább az illusztrátoroknak szól. A magyar standon a hazai gyermek- és ifjúsági irodalom, a központi pavilonban 30 magyar illusztrátor mutatkozhatott be. Közülük nem kevesen voltak tanárok, vagy végeztek az „Ipar”-on, mai nevén a Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetemen, a Vizuális Kommunikáció Tanszék Grafika szakán. Jelen írás két fiatal, Bolognában is kiállító illusztrátort mutat be munkáikon keresztül. Baranyai András. Vonzalma a groteszk tartalmak iránt már az egyetem elôtti rajziskolában megmutatkozott, pl. Horst Tappert iránti ironikus-cinikus ra-

146

PORTRÉGALÉRIA

jongásában. A grafika szakon az elsô feladat az ábrázolási eszköztár bôvítésérôl szólt, tizenhatféle arctanulmány egy konkrét személy karakterét nem csak vizuálisan, de a személyiség felôl is kutatva. Baranyai Nick Cave arckarakterét dolgozta meg a latinos, csöpögô, romantikus giccstôl a vasárnapi iskola elôtt álló kislány arcán át (bárány, Holy Bible), egészen Marilyn Manson tekintetéig, kitûnôen. Egy késôbbi illusztratív feladat a fogalmi gondolkodást fejleszti kép-párban. Baranyainak itt sem okozott gondot a tartalom-forma egyensúlya. A Képes Krónika iniciáléinak modorában a vágtató lovag a le-

vágandó sárkányfejek között a királykisasszony fejét is, igen, levágja a „dráma” fogalom ürügyén. Az „inkognitó” fogalmát két szemben álló csoport, a futballhuligánok és a kommandósok képviselik. Az egyik oldal szemén fekete négyszög, a másik oldal csak a szemet nem takaró sísapkát viseli. Késôbb Baranyai András a falvédôk naivitása felé fordul, s ez a vonzalom máig meghatározó munkásságában. Eleve régies táblaképeket fest, patinás, kopott és borzasztóan naiv figurákkal, „Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza!” (borcímkék) Ezt a csontszínû kredenc- és hokedli-kultúrát áteme-

PÁLFI GYÖRGY

li a hatvanas-hetvenes évekbe, s megszületnek a jégszekrény, Ezermester-újság, Öveges professzor hangulatok. Ez az akár Frida Kahlotól Vankóné Dudás Julin át vezetô út korrekt, tudatosan „ügyetlen”, jó szándékú és szándékoltan bárgyú tematikus festészet. Baranyai kártya-grafikája érdekesen vegyíti a ‘70-es évek TV-dióda-tranzisztor-ampermérô-világát a piktogram-semlegességgel, persze ironikus tartalommal, hisz nem a nosztalgia a lényeg. Ha nem érti valaki az iróniát, akkor is átmegy igaziként! 2002ben Portugáliában tölt egy szemesztert ösztöndíjasként, s képben is gazdagodva tér vissza. Elég egy pillantást vetni az ott készült misztikus-gyarmatáruegzotikus-boszorkányos festményre. Diplomamunkájának alapkoncepciója a giccses túltervezettség, mely kiválóan illik az áltudományos-álirodalmi, de valódi szövegelemeket is használó mítosz-kritikához. Címe is találó: FUTBALL-ODÜSSZEIA. Bizony, megint több kulturális síkon befogadható az üzenet, akár hihetô is lehetne a pátosz, s lehet, hogy tényleg hôsök a kiválasztottak? De nem, Brian Kidd szavai helyre tesznek mindent: „…azt szeretem a kupasorozatokban, hogy ilyenkor János is esélyt kap arra, hogy legyôzze Góliátot.” Az amerikai Print magazin borítópályázatára küldött Dolly-klón vektoros, illusztrátor programban készült grafika, tónus és vonalképzése ellenére megtartja a manuális jelleget. Érdekesen szimbolikus kompozíció, teremtés és hitetlenség a bárányok felett. (Az efféle képalkotásról további információk: www.jilliantamaki.com) És most jöjjenek a könyvek. Elsôként a Csimota remek vállalkozása, a Piroska és a farkas szövegmentesen, öt alkotótól (Baranyain kívül: Balogh Andrea,

Kárpáti Tibor, Takács Mari, Ruttkai Bori), 12x12 centiméteres oldalakon. Itt Baranyai úgy használja az illusztrátor programot, hogy a laikus nézô nem is gondolná, de minden képi elem gépben generált, még a kockás füzetpapír is, pedig az írisz-effekt, de a noise-filter is dolgozik. Mégis „kézi” a végeredmény. Hibátlan a dramaturgia, a piktok, a figurák. Ezt a már kiforróban lévô stílust alkalmazza a Csodaceruza-kiadású Kiss Ottó: Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délutánban, azon a mûfaj-párhuzamos nívón, melyen a szöveg is „lebeg”. Kitûnô terep ismét bizonyítani retro-tárgyismeretét, a barkó, a „dubmil”-poén a trikón, a „BioKill-spré”, de nem utolsó sorban a „SPORT BISZTRO” ábrázolásakor. Megemlítendô még az Egyszervolt címû mesekönyv, melyben tizenharmad-magával társillusztrátor. A már fent említett stílus, mely mára erôsen baranyais, teljessé, kerekké vált, megfigyelhetô a Három kismalacnál, na meg Márton László gyönyörûséges Levélforma meséjénél is, ahol a „Leningrad cowboys menni amerika-frizura” mellett az összes baranyaiság, még a tipográfiai is, egy oldalon élvezhetô. Baranyai András legújabb munkái a Pagonykiadású Emese almájában, szintén Kiss Ottó a szerzô, élvezhetôk. Bátran tehetjük a Svéd gyermekversek, de még a Hatévesek lettünk (A.A. Milnétôl Shepard-illusztrációkkal) címû kötetek mellé. Marton Zsolt. Ôsidôk óta a grafikusnak készülôknek két, amúgy elválaszthatatlan területen kell bizonyítaniuk (elôször a felvételin) rátermettségüket. Egyik a tanulmányrajzi, azaz a látvány utáni ábrá-

147

148

PORTRÉGALÉRIA

zolás területe, másik a kreatív rajzi, vagyis a fejbôl való tartalom/forma egyensúlyának ismerete. Marton Zsolt mindkét területen otthonosan mozog, most mégis egy rajzsorozatával foglalkozunk, mely a már fenn említett Bologna-pályázaton kiérdemelte 2004-ben a bolognai Egyetem által alapított Marsili-díjat (Premio Marsili 2004 – Alma Mater Studorium – Universita di Bologna). Érdekesség, hogy az illusztrációkat a szakillusztráció kategóriába nevezték (non fiction), mégsem tudományos információban való gazdagságuk miatt, hanem szellemes koncepciójuk és kitûnô kivitelük okán érdemelték ki e magas elismerést. 20. századi képre-

gény és rajzfilm-idolok jelennek meg kitûnôen megrajzolt anatómiai lapok testalanyaiként. Az ötlet rendkívül eredeti, ugyanakkor kézenfekvô is, hisz bár távol esik a mai TV-sztárok bulvárban való boncolásától, az analógia mégis helytálló. Csôrike szép koponyalékelése segédeszközzel; Hercules lábának szakszerû sínbe tétele; Popeye irtózatos alkarjának izomrostjai! És akkor még nem volt szó Sylvester lemérhetô hosszúságú bélcsatornájáról! De mégis kiemelem a Minnie áldott állapotát bemutató anatómiai lapot, melyen úgy a magzat elhelyezkedését, mint szülôcsatornába szorulását (gondolom az elálló fülek miatt) megfigyelhetjük!

PÁLFI GYÖRGY

Megemlítendô a Minnie-lapon a fig.2/e ábra, mivel Marton Zsolt ugyanezt a kóros összenövést ábrázoló, 16. századi fadúcról nyomott lapot kapta a díj alapítóitól. A díjátadás egyébként a bolognai Egyetem Anatómiai Tanszékén történt, anatómiai fa makettekkel teli tárlók közt. Másik, Bolognában kiállított sorozatán speciális turistákat vezet végig a home-fotókról ismert kommersz helyszíneken, zavarba ejtve a mindenkori kiállítás-látogatót, még Bolognában is! Brémai muzsikusai designerként hibátlanul rajzolt piktogramokon tartják szájukban a sült almát, a kulináris fesztivál nagyobb dicsôségére. Marton Zsolt további munkái megtekinthetôk a www.burningduck.hu honlapon.

149

150

PORTRÉGALÉRIA

151

György Pálfi GROTESQUE CONTENTS AND 20TH CENTURY IDOLS FROM RETRO TO TREPANATION: FROM BARANYAI TO MARTON

“It’s so ‘foreignish’!” I say to graphic artists, running out of qualifiers for one illustration or another, on those rare occasions when some kind of indefinable difference in quality finally appears. It’s discernible when viewing certain commercials, video clips, and domestic films, too, when finally a level of quality is produced which can also stand up to global standards. Stealing is often mentioned at graphic consultations of the Moholy-Nagy Fine Arts University, using the word in the professional sense, of course. It is, however, possible to call this process by a different name – when the given style or solution is “rewritten”; strictly speaking, we have passed through the collecting

process, in other words, we have completed a sort of learning process, and new values have been born. A particular search for style, portrayal and production is taking place in the area of illustration as well, and it’s a good thing. We’re picking up new techniques and style elements, although only few artists are able to intone a strong individual voice in any of the genres, the greatest majority simply representing skilful or less skilful users. With such thoughts in our heads, we observe the material for the exhibition in Bologna every year. The International Children’s Book Fair and the accompanying illustration exhibition in the convention

152

PORTRAIT GALLERY

centre of Bologna is an annual event, the illustration exhibition including the categories fiction, literature and non-fiction. In 2005, the fair’s guest of honour was Spain, the most recent was Hungary, and this year will feature Belgium. Emphasis is placed on the products of the publishers, but even more so on their illustrators. The Hungarian stand will feature domestic literature for children and young people while 30 Hungarian illustrators will be presented in the central pavilion. Among them are numerous teachers and/or former graphic arts students of the Visual Communications Department of the Industrial Arts College, known today as Moholy-Nagy Fine Arts University. This article serves to introduce the works of two young illustrators, who will also be presented in Bologna. András Baranyai His attraction to the grotesque was already evident before going to university when he was a student of a drawing school, for example, in his ironic, cynical admiration of Horst Tappert. His first assignment in the graphics department was to broaden the instruments of imagery, using 16 different facial studies to research a real person’s character, not just visually, but even beyond their personality. Baranyai chose Nick Cave’s facial characteristics, creating variations from Latin-like, sappy romantic kitsch to a little girl’s face before Sunday school (lamb, Holy Bible), clear through to Marilyn Manson’s look. A later illustrative assignment developed conceptual thinking in pairs of pictures. This did not disturb Baranyai’s balance between content and form either. Here, in the style of the initials of Képes Krónika, a knight finds a princess’s head among dragons’ heads, and in cutting it off, too, cuts off the pretence of the concept of “drama”. The notion of “incognito” is represented by two opposing groups, football hooligans and riot police. The one side has black squares as eyes; the others are wearing helmets which cover everything except their eyes. Later Baranyai turns to the naivety of wall hangings, an attraction

which is decisive in his works yet today. He paints old signs, tarnished and battered and with terribly naive figures, such as wine labels. He transfers this ivory-coloured sideboard and kitchen stool culture into the 60s and 70s, and an atmosphere of the icebox, Look Magazine and Mister Rogers is born. This road, which could be anywhere from Frida Kahlo to Vankóné Dudás Juli, is the art of painting on themes which are aboveboard, consciously “clumsy”, well-intentioned and purposely imbecilic. Baranyai’s card graphics are interspersed with the 70s world of TV, diode and ammeter with the neutrality of the pictogram, naturally with ironic content; after all, nostalgia is not the main thing here. Even if someone does not understand his irony, it still comes over! He spent a semester on scholarship in 2002 in Portugal and this added richness to his pictures. It’s enough to take a look at the mystical, colonial, exotic, “witchy” paintings done there. The basic conception of his final graduation project was kitschy over-meticulousness, which is very suitable to myth critique used for pseudoscholarly, pseudo-literary, but also genuine text elements. The title is also fitting: FOOTBALLODYSSEY. The message is certainly plausible for several cultural levels; even pathos would be believable and is it possible that heroes are really the chosen? But, no, Brian Kidd’s words put everything into perspective: “ … what I like about the cup play-offs is that then even John gets a chance to defeat Goliath.” Despite the fact that the graphics, tone and lines of his Dolly Clone, sent as a cover entry to the American Print magazine, were prepared with a vector graphics program, its manual nature was maintained. It is an interestingly symbolical composition, creation and disbelief beyond lambs. (For more information about such works: www.jilliantamaki.com) And now for the books. We must mention primarily the exquisite undertaking of Csimota Press, Little Red Riding Hood and the Wolf, without words, by five artists (Baranyai, Andrea Balogh, Tibor Kárpáti, Mari Takács and Bori Ruttkai), on pages of 12 x 12

GYÖRGY PÁLFI

centimetres. Here Baranyai uses the illustrator program in such a way that an amateur viewer would not realize that every element had been generated by a machine, even the checked paper of the notebook, but the rainbow effect and noise filter had also been used. Even so, the end result is “handmade”. The dramaturgy, the pictos and the figures are all flawless. Ottó Kiss had already used the then half-baked style in his book published by Csodaceruza (Magic Pencil), I Think Everybody Should Stay Home On Sunday Afternoon, balancing the two genres at such a parallel level that the text also “floats”. This is a perfect area to prove again Baranyai’s knowledge of retro objects, sideburns, “dubmil” (instead of budmil) to be found on a t-shirt, “Bio-Kill spray”, and last but not least the image of “SPORT BISTRO”. Mentionable is also the storybook, Once Upon a Time, which features a total of thirteen illustrators, including Baranyai. The aforementioned style, which is strongly “Baranyai-ish”, and by today has become more complete, more rounded, was observable in Three Little Pigs, and even more so in László Márton’s delightful story, Shape of a Leaf, in which “Leningrad Cowboys appear alongside American hairdos”, the complete palette of Baranyai, including the typography, may be enjoyed on one page. Zsolt Marton Since ancient times, graphic artists have had to prove their aptitude (the first time at the entrance exam) in two inseparable areas. The first is the study, meaning a representation of that which they see; the second is the creative field, show-

ing a balance of text and form. Zsolt Marton is at home in both areas, but here we will be dealing with a series of drawings for which he was awarded the Marsili Prize in 2004 at the aforementioned Bologna competition of the university there (Premio Marsili 2004 – Alma Mater Studorium – University di Bologna). It is interesting that the illustrations were categorized as non-fiction, not because of their wealth of academic information, but they were given this great recognition because of their spirited concept and excellent implementation. Idols of 20th century comics and cartoons appear as examples of anatomy in these superb drawings. The idea is extraordinarily original, yet obvious; although it is far removed from today’s dissection of TV celebrities, the analogy is still pertinent. Tweetie’s trepanation, Hercules’ leg professionally put into a brace, Popeye’s huge lower arm’s fibres! Not to mention Sylvester’s incredibly long intestines! Figure 2/e on the Minnie page should be mentioned since Zsolt Marton received the very same picture of a diseased deformity, printed from a 16th century wood block, from the founder of the prize. The awards ceremony was held in the Anatomy Department of the University among exhibition cases full of wooden anatomic scale models. Another series exhibited in Bologna specifically leads tourists through commercial localities, familiar from home videos, confusing any exhibition visitors, even those of Bologna! His Bremen Town Musicians, perfectly drawn pictograms, have baked apples in their mouths, the greatest honour for a culinary festival. Zsolt Marton’s other works are available on www.burningduck.hu.

153

154

SZAKMAI TERVEZET

S Z A K M A I

T E R V E Z E T • P R O F E S S I O N A L

P L A N

Sárkány Gyôzô A 2006-OS BOLOGNAI ILLUSZTRÁCIÓS DÍSZVENDÉG-MEGJELENÉS SZAKMAI KONCEPCIÓJÁNAK TERVEZETE tattuk a magyar díszvendég logót és jelmondatot: Magyarország – Nyitott Könyv, 30 illusztrátor – 30 könyv. A díszvendég-megjelenés alkalmával a 200m2-es központi részen jelenik meg a 30 illusztrátor, alkotónként kb. 15–30 illusztrációval, melyekbôl makett könyvek készülnek, s ezek a Magyar Nemzeti Standon a nagyközönség számára is kézbe vehetôk. Tehát a „Nyitott Könyv” képletesen is és a valóságban is megvalósul. Minden illusztrátor egy témakörben gondolkozva valósítaná meg a programját, létrehozva 15–30 rajzot, melyekbôl egy egységes méretû makettkönyv – leporelló formában – valósulna meg. Az illusztrációk nagyjából egységes méretben készülnének el, s ennek az installáció szempontjából is jelentôsége van. Ez a vállalkozás egyedülálló lenne még nemzetközi szinten is, nem beszélve ennek jelentôs magyar vonatkozásáról. Mind a hazai, mind a külfölMagyar Díszvendég Stand – Illusztrátorok ki- di kiadók válogathatnának, hogy ebbôl a termésbôl mit kívánnak kiadni. választása Kiindulópontunk, hogy lehetôséget kell biztosítani olyan új képeskönyvek létrehozására, amelyek a Jelmondat és logó: magyar ifjúsági és gyermekkönyv-kiadásból hiá- Ennek megfelelôen a díszvendég megjelenés nyoznak, és amelyek minden díszvendég ország szlogenje és logója a következô lenne: megjelenésében a könyvek bázisát képezték. Ez Magyarország – Nyitott Könyv, 30 Illusztrátor az idô rövidsége miatt csak tervszinten, makett – 30 Könyv formájában valósulna meg. A harminc illusztrátor Hungary – Open Book, 30 Illustrators – 30 Books 30 úgynevezett „Képeskönyvet” hozna létre. A 30 Logó: Rofusz Kinga grafikája, Vitéz János figura illusztrátor kiválasztásának kritériumát az elmúlt 20 Minden illusztrátorról – a nagy katalógus mellett – év hazai és nemzetközi díjai jelenthetik, illetve az, külön szórólap is készülne. hogy minden generáció markánsan képviselve legyen a kiállításon. (Minden illusztrátor egy „Nagy Kiállítás: Nyitott Könyvön” mutatná be mûveit.) Az eredeti il- A meghívó fél által a díszvendég-helyszínként kijelusztrációkat és a makett könyveket mutatnánk be lölt 200 m2-es kiállítótérben lesz felépítve az a 30 a helyszínen. Bolognában, 2005-ben már bemu- db nagyméretû (250x160 cm), úgynevezett „Nagy

Elôzmények: A Magyar Illusztrátorok Társasága 1994 óta van jelen kiállításokkal, katalógusokkal, programokkal a világ illusztrációs fórumain, többek között Bolognában, Frankfurtban, Japánban, Dél-Amerikában. Ez a folyamatosan aktív részvétel a nemzetközi szakmai rendezvényeken, valamint a szoros együttmûködés a Nemzetközi IBBY-vel elismerést és népszerûséget hozott a magyar illusztráció és a magyar gyermekkönyv-kultúra számára, amit több nemzetközi illusztrációs díj is fémjelez. Ennek eredményeképpen hívta meg az olasz fél Magyarországot „Illusztrátor Díszvendég” szereplésre, s a Magyar Illusztrátorok Társaságát nevezte meg szakmai partnernek. A minisztériumi tárgyalásokon is a Magyar Illusztrátorok Társaságát fogadták el fôszervezônek és bízták meg a szakmai koncepció kidolgozásával.

155

156

SZAKMAI TERVEZET

Nyitott Könyv”, mely az illusztrációk és a könyvek hordozója, kiállítási felülete. Ez az installációs rendszer, mely anyagában fa, páncélkarton, plexi, az elôzô tárgyalásokon már elnyerte az olasz fél tetszését. Az illusztrációnak látványosan kell bemutatnia illusztrátoronként 15–30 mûvet, nagyjából egységes méretben, valamint minden illusztrátortól egy, formájában szintén egységes méretû, összesen tehát 30 db makett könyvet. Katalógus és plakát: A megjelenésnek feltétele még egy plakát és egy reprezentatív illusztrációs katalógus elkészítése. A katalógusnak és a plakátnak meg kell jelenítenie a kiállítás alapkoncepcióját, a jelmondatot és a logót. Ezenkívül a katalógusnak tartalmaznia kell a 30 illusztrátor életrajzát, ars poeticáját és illusztrációit. A tervezésre neves alkalmazott grafikusokat kérünk fel. A katalógusnak, a plakátnak és a kiadványoknak egységes arculattal kell megjelenniük, amelyeknek hordozniuk kell az elfogadott koncepciót. Illusztrátor elôadás: A díszvendég helyszínen és egyben a kiállítások központi részén, egy kialakított színpadon, az ún. Illustrator Café-ban lesz megtartva a harminc kiállító mûvész illusztrációinak és a kiállításon szereplô könyveiknek a részletes szakmai elemzése, bemutatása a nemzetközileg elismert szakértôk bevonásával. A beszélgetés és a mûvek elemzése kerekasztal beszélgetés formájában zajlana, az olasz fél által rendelkezésre bocsátott tolmácsok segítségével (angol, francia, olasz), a mûvek pedig nagyméretû kivetítôkön tekinthetôk meg. Ez a program mind a nagyközönséget, mind a szakmát és a médiát vonzó esemény lesz. Felkért elôadók:

Leena Maissen, a nemzetközi IBBY igazgatója és Peter Senk, a nemzetközi IBBY elnöke, magyar részrôl D. Udvary Ildikó mûvészettörténész. Magyar Nemzeti Stand: Az európai pavilonon belül lesz lehetôsége megjelenni a magyar gyermekkönyvekkel foglalkozó kiadóknak, a Magyar Nemzeti Standon belül pedig vagy helyet bérelhetnek, vagy csak néhány könyvvel vehetnek részt a kiállításon. A nemzeti standnak egyértelmûen, jól felismerhetôen egységes képet kell mutatnia a központi részen kialakított díszvendég helyszínnel, az installációt, a logókat, a színeket és formákat, s a szônyegezést is tekintetbe véve. A könyvek válogatását szakmai zsûrire kell bízni, amely a Magyar Illusztrátorok Társasága és a magyar IBBY vezetôségi tagjaiból állna. A Magyar Nemzeti Standon megtalálható lenne a 30 illusztrátor szóróanyaga, valamint a fiatal illusztrátorok lapozója. A négyzet alakú Magyar Nemzeti Stand közepén helyezkedne el egy kör alakú információs pult, alatta a nagyméretû díszvendég logóval. Körben helyezkednének el a könyvek és a nagyméretû grafikák, illusztrációk. Kísérô rendezvények: Az illusztrátori és írói bemutató rendezvényeken egy-egy illusztrátor és író mutathatná be nyomtatásban megjelent könyvét. A javasolt helyszínek: Sala Borsa, Palazzo Poggi és különbözô iskolák, könyvtárak. Budapest, 2005. május 17. Sárkány Gyôzô elnök

GYÔZÔ SÁRKÁNY

Gyôzô Sárkány HUNGARIAN ILLUSTRATORS AS GUESTS OF HONOUR BOLOGNA BOOK FAIR 2006 PROFESSIONAL CONCEPT PLAN Preliminary Events: Since 1994, the Hungarian Society of Illustrators has participated in the world’s forums for illustrators, taking part in exhibitions, including catalogues and programmes, in such places as Bologna, Frankfurt, Japan and South America. This continuously active participation in international professional events, as well as the close association with the International IBBY has brought recognition and popularity to the art of Hungarian illustration and Hungarian children’s book culture, hallmarked by several international prizes for illustration. As a result, Hungarian illustrators were invited to Bologna as Guests of Honour, and the Hungarian Society of Illustrators was named as their professional partners. The ministries also accepted the Hungarian Society of Illustrators as chief organizers and entrusted them with the development of a professional concept. Hungarian Stand – Selection of Illustrators Our starting point was to ensure the possibility to produce new picture books which had been lacking in Hungarian publishing for youth and children and which constituted the foundation of books published in every country involved. Due to the lack of time, this would only be possible to realize in the form of a plan. It would establish the 30 so-called “picture books” of thirty illustrators. The 30 illustrators were selected on the basis of their national and international prizes within the past 20 years, as well as the desire for every generation to be represented in the exhibition. (Every illustrator should introduce his works by way of a “Big Open Book”.) The original illustrations and the scale-model books would be shown on location. The Hungarian logo

and slogan had already been introduced in Bologna in 2005: Hungary – An Open Book, 30 Illustrators, 30 Books. On this occasion, in the central part, measuring 200 m2, the 30 illustrators, each with approximately 15–30 illustrations should appear. Scale model books would be prepared of these illustrations and these should be available for viewing by the visitors at the Hungarian National Stand. Thus the “Open Book” would be realized both symbolically as well as in reality. Each illustrator would realize his own programme according to a certain theme, collecting 15–30 drawings, of which a scale model book in standardized size would be made in the form of a pull-out. The illustrations should be more or less of a standardized size, and this also has significance from an installation standpoint. This undertaking would be singular on an international basis, not to mention its significant Hungarian relevance. Both domestic and foreign publishers would be able to select what they would like to publish from this offering. Slogan and logo: The slogan and logo of the event would be: Hungary – An Open Book, 30 Illustrators – 30 Books Logo: with graphic art by Kinga Rofusz and figures by János Vitéz In addition to the big catalogue, a separate sheet would be prepared about every illustrator. Exhibition: The area designated by the hosts for the guest of honour is an exhibition hall of 200 m2, where 30 large (250 x 160 cm) so-called ”Big Open Books” will be constructed. These big open books are the bearers of the illustrations and the books.

157

158

PROFESSIONAL PLAN

This installation system, made of wood, plywood and Plexiglas, was met with approval from the Italians at first mention. The illustrations should exhibit 15–30 works per illustrator, more or less standardized in size, as well as one scale model book from each illustrator, a total of 30 books, these also being of standardized size. Catalogue and Billboard: Another condition of the appearance is a billboard and the preparation of a representative illustrated catalogue. The catalogue and billboard should display the fundamental concept of the exhibition, its slogan and logo. Moreover, it should include the biographies of the 30 illustrators, their ars poetica and their illustrations. We will call upon well-known graphic artists to plan this. The catalogue, billboard and publications should appear with unified image, bearing the accepted concept. Illustrators’ Presentation: Detailed professional presentation and analysis of the works of the thirty exhibited artists and their books to be shown at the exhibition by internationally recognized experts will take place in a central location of the exhibition hall, the socalled Illustrator Café. This discussion and analysis of the works would be held in the form of a roundtable discussion, with the help of interpreters (English, French, Italian) provided by the Italian organizers. The works would be visible on a large-scale screen. This programme would be an attractive event for the public, as well as professionals and the media. Requested speakers:

Leena Maissen, Director of the International IBBY; Peter Senk, President of the International IBBY; and from the Hungarian side, the art historian, Ildikó D. Udvary. Hungarian National Stand: The possibility will be given to those publishers dealing with Hungarian children’s books to display within the European Pavilion, either renting a place within the Hungarian National Stand or simply displaying a few books at the exhibition. The national stand should display an unequivocal, easily recognizable unified image within the central part of the exhibition hall, including installation, logo, colours, shapes and carpeting. The books to be exhibited will be selected by a professional jury, consisting of leading members of the Society of Hungarian Illustrators and the Hungarian IBBY. Information on the 30 illustrators, as well as young illustrators, will be available at the Hungarian National Stand. In the centre of the rectangular-shaped Hungarian National Stand will be a circular information stand bearing a large logo. The books and large graphics and illustrations will surround this. Accompanying Events: One illustrator and one writer may introduce his/her published books at introductory events. Recommended locations: Sala Borsa, Palazzo Poggi and various schools and libraries. Budapest, May 17, 2005 Gyôzô Sárkány President

K É P E K – F O T O G R Á F I Á K • P I C T U R E S – P H O T O S

KÉPEK A MEGNYITÓRÓL

159

160

KÉPEK – FOTOGRÁFIÁK


161

162


MAGYAR DÍSZVENDÉG STAND


163

164



MAGYAR NEMZETI STAND

165

166


INFORMÁCIÓ

MEGJELENT SZÁMAINK: 2003/1. szám – 2003/2. szám – 2004/1-2. szám 2004/3-4. szám 2006/1. szám – 2006/2-3. szám

BÁBOK ÉS BÁBUK A PASZTELL – DIKTATÚRA ÉS MÛVÉSZET I–II. – A GYERMEKKÖNYV ILLUSZTRÁCIÓ I–II. BÁB-TÁR I. – BÁB-TÁR II–III.

495 495 990 990 490 990

Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Számaink megrendelhetôek a szerkesztôség címén vagy e-mailen: [email protected]

Az Art Limes dupla száma a 2006-os Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Kiállításra és Gyermekkönyvvásárra „Díszvendégnek” meghívott Magyarország 30 kiállítóját, illusztrátorát mutatja be. This double issue of Art Limes introduces the 30 illustrators featured at the Bologna International Illustration Exhibition and Childrens Book Fair in 2006 when Hungary was chosen to be Guest of honour.

167

ART LIMES MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓ HUNGARIAN ILLUSTRATION

Recommend Documents