HUNGARIAN ART NETWORK APPLICATION
Pályázat az 53. Velencei Képzômûvészeti Biennálé Magyar Pavilon kiállításának kurátori megbízatására - LENDVAI ÁDÁM
BEVEZETÔ / 5 A PÁLYÁZÓ SZAKMAI ÉLETRAJZA / 6 A KIÁLLÍTÓK SZAKMAI ÉLETRAJZA / 7 A MAGYAR PAVILONBAN BEMUTATÁSRA KERÜLÔ PROJEKT SZAKMAI KONCEPCIÓJA / 12 A PROJEKT LÁTVÁNYTERVEI / 14 KOMMUNIKÁCIÓS TERV / 16 A TÖBBNYELVÛ KATALÓGUS SZAKMAI KONCEPCIÓJA / 17 A MEGVALÓSÍTÁS ÜTEMTERVE / 18
BEVEZETŐ
Az 53. Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjában kiállítani kívánt mű, az öt fiatal képzőművészből álló EGGS művészcsoport terve. A csoport tagjai rendszeresen dolgoztak különböző képzőművészeti projektekben és állítottak ki közösen. 2005 óta működnek állandó szellemi alkotóműhelyként, a szobrászat, festészet, grafika, fotó, formatervezés, videó művészet, kortárs elektronikus zene, street art, net art és a konceptuális művészet területeit ötvözve. Az EGGS csoportot alkotó művészek nem a hazai és nemzetközi kortárs képzőművészeti élet felkapott szereplői, hanem a művészettel komolyan foglalkozó hazai fiatal szakmai közeg jellegzetes képviselői. Projektjük sem a művészcsoport önálló alkotásainak bemutatására koncentrál, hanem rendhagyó művészi keretet kínál a megjelenésre a széles kortárs képzőművész közösség számára. A megvalósítani kívánt projekt az online virtuális térben és a Biennále Magyar Pavilonjában a hazai és a nemzetközi képzőművészeti szcénát kívánja egy tágasabb, korszerűbb, élő formában összekapcsolni.
5
A PÁLYÁZÓ SZAKMAI ÉLETRAJZA
LENDVAI ÁDÁM
médiaművész, kurátor Építész tanulmányait követően az MKE Intermedia szakán MAOE díjas médiaművészként szerezte diplomáját, majd Derkovits ösztöndíjas képzőművészként folytatta munkáját. Alkotó tevékenysége mellett végzett teoretikus kutatói munkáját DLA ösztöndíjasként végezte, a médiumok és a kommunikáció formáitól a minket körülvevő világ társadalmi és filozófiai struktúráinak tanulmányozásával. 2004-től az MKE Intermedia tanszékének kurzusvezetőjeként az új technikai médiumok művészi alkalmazását tanítja (digitális videó, interaktív művek, webes alkotások). Az információs társadalom technológiáinak (IST) kutatásával foglalkozva több interdiszciplináris Európai Uniós projektben vett részt. Képzőművészeti alkotásként létrejött projektje, a tizenötezer regisztrált felhasználót számláló mindenki.hu, a művészi koncepció találkozása az internetes közösségi oldalak lehetőségeivel (az Ars Electronica idei magyar nevezettje). Művészeti és kutató tevékenysége mellett az FKSE vezetőségi tagjaként, valamint önállóan is foglalkozik kortárs képzőművészeti kiállítások és programok szervezésével. 2006-ban hívta életre a Körút Fesztivált, amely a budapesti nagykörút üresen álló üzlethelységeiben hoz létre képzőművészeti galériákat, a járókelők figyelmének fókuszában. A projekt főkurátoraként széleskörű és reprezentatív megjelenést biztosított számos hazai kurátornak, művészeti szervezetnek és művészcsoportnak. Kiállítás szervező tevékenységében a hagyományos intézményrendszer médiumának újszerű alkalmazására törekszik, a kortárs képzőművészeti alkotás és a széles közönség találkozásának érdekében. 6
TANULMÁNYOK 1995 -1997. Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki kar. (2 év) 1997 - 2003. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia szak, Médiaművész diploma, MAOE Diploma díj 2004. DLA (Doctor of Liberal Arts), Magyar Képzőművészeti Egyetem PHD tanulmányok TAGSÁG 2001. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagja 2004 - 2008. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetőségi tagja 2004- MKE, Intermedia tanszék – kurzusvezető ÖSZTÖNDÍJJAK, RESIDENCY PROGRAMOK 1997- zsennyei és tihanyi művésztelep, C3 workshop-ok 2001. MKE – Marseille, Franciaország 2001 - 2002. Non Oreste – Montescaglioso, Olaszország 2002. FKSE-FFT – Nyarlebi; Vasa; Helsinki, Finnország 2002. Intermédia – Detroit; Cleveland; New York, USA 2003.-2004. MECiTV EU IST projekt alkotó, Laboratory of Mixed Realities – Köln, Németország 2004. Derkovits Gyula, három éves Képzőművészeti Ösztöndíj 2005. A Live, EU IST támogatott projekt tervezése – Köln, Németország 2005. Mediamatic Interactive Film Lab - Korsakow projekt – Budapest 2005. NKA Digitális Médiaművészeti Alkotói Ösztöndíj 2006. Paining tomorrow, Interaktív filmes workshop vezető–Tihany, MKE művésztelep
KIÁLLÍTÁSOK - PROJEKTEK 1998. Internet Galaxis - Ideális Politikus – Iparművészeti Múzeum, Budapest 1999. Paksi Millenniumi Sakkemlékmű – Pauer Gyulával 1999. Off fesztivál – Budapest 2000. HSS videó - Sony Center megnyitó, Berlin, Németország 2000. One Minute Video Festival, Amsterdam, Hollandia 2001. Csomópont – metró, Budapest 2001. Galery by Night – Stúdió Galéria, Budapest 2001. HSS projekt, önálló kiállítás – Stúdió Galéria, Budapest 2001. Időképek - Videoprint – Néprajzi Múzeum, Budapest 2001. MKE válogatott kiállítás – Marseille, Franciaország 2002. Ludwig pályázat - Novi Sad – Barcsay-terem, Magyar képzőművészeti Egyetem, Budapest 2002. Meglepetés - Meglepetés Autómata – Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros 2002. Tömérdek – Trafó Galéria, Budapest 2002. ULF projekt - Utolsó Csepp Fesztivál – Trafó, Budapest 2002. Video 20xx – Deák Erika Galéria, Budapest 2002.-től Emergeandsee – Budapest; London; Berlin; Amsterdam; New York 2003. Aura - Timeline – Millenáris, Budapest 2003. csoportos kiállítás – Platform Galéria, Vasa, Finnország 2003. Demo - Forum – Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros 2003. Krém – MEO, Budapest 2003. Softmanipulations – Atelierraum Martin Vesely, Bécs, Ausztria 2004. 1x1 tábla – Budapest 2004. Diploma kiállítás – Barcsay-terem, Magyar képzőművészeti Egyetem, Budapest 2004. Elhallgatott Holocaust - Norma – Műcsarnok, Budapest 2004. Fokus Ungarn – Kunst-en-passant, Bécs, Ausztria 2004. HSS projekt, kamera játékok, önálló kiállítás – Institute of Contemporary Art, London 2004. Játék - HSS projekt, kamera játékok – Deák Erika Galéria, Budapest 2004. Kivetítés - videók – Vaszary képtár, Kaposvár 2004. Softmanipulations, Home video Perspective – Budapest Galéria, Budapest 2005. Derkovits ösztöndíj beszámoló kiállítása, Időnyomat, Távirányított ház – Ernst Múzeum, Bp. 2005. Exposición de Videoarte Húngaro - Desktop – Miscelanea, Barcelona 2005. INTRO - HSS projekt, kamera játékok – Műcsarnok, Budapest 2005. Magyar Digitális Print – Millenáris, Budapest 2005. Reading in Absence - www.mindenki.hu információs társadalom projekt – Trafó, Budapest 2005. Softmanipulations - Home Video Perspective – Roxy Art House, Edinburgh, Anglia 2005. Space Art - ŰrPapírRepülő – Millenáris Museum, Budapest 2005. Video Duo, önálló kiállítás Kiss-Pál Szabolccsal, Távirányított ház–Deák Erika Gallery, Bp. 2006. Derkovits ösztöndíjasok beszámoló kiállítása - Subjektív kamera – Ernst Múzeum, Budapest 2006. Elképzelések egy fiktív akadémiáról – Polihisztor gyakorlópadja–Barcsay terem, MKE, Budapest 2006. Jegyzet és vázlat – Stúdió Galéria, Budapest 2006. Kortárs Képzőművészeti Körút Fesztivál létrehozása – Nagykörút, Budapest 2006. Videt’06 videó kiállítás - Mirrors, Desktop – Vilafranca del Penedés, Spanyolország 2007. “Hirtelen” DLA csoportos kiállítás – Dorottya Galéria, Budapest 2007. Időnyomat (koncert) – Videospace Galéria, Budapest 2008. mindenki projekt – Ars Electronica (magyarországi jelölés)
AZ EGGS TAGJAI, MINT ALKOTÓK (A kiállítók szakmai életrajza)
GÖRÖG FERENC GÁBOR (TATLIN) médiaművész
1998-óta foglalkozik képzőművészettel és elektronikus zenével. Legújabb projektjeinek célja az intermediális és multimediális közeg újragondolása. Az inTRENDmedia művészeti alkotócsoport alapító tagjaként, több olyan művészeti esemény szervezője, melyek célja a köztéri médiumok beépülése a galériákon keresztül a hétköznapi életbe. (inTRENDmedia kiállítássorozat – Műcsarnok, Kultiplex). A Tilos Rádió „Alkotás Útja“ c. művészeti műsorának zenei szerkesztője és társműsorvezetője. Munkáinak fő irányvonala: a hang, a kép és a befogadó közvetlen és közvetett kapcsolata. „A gépek üzenete, a gépek zenéje“ c. kutatásának tematikája az elektronikus zenei stílusok kialakulása, felépülése, ezek kapcsolata és további tendenciák lehetőségei. Jelenleg a zenei struktúrák hálózati elemként való megjelenítésének feltérképezésével foglalkozik, melynek legújabb publikációja: A DJ és VJ kultúra, mint új művészeti médium. TANULMÁNYOK 2004 – 2008. Magyar Képzőművészeti Egyetem, vizuális nevelőtanár (Budapest) 2002 – 2007. Magyar Képzőművészeti Egyetem, intermédia szak (Budapest) TAGSÁG 2004-től InTRENDmedia 2005-től EGGS Visual Works 2008-tól Tilos rádió DÍJAK 2006. A Magyar Köztársaság “Köztársasági Ösztöndíj”-a 2007. Magyar Alkotók Országos szövetségének diploma-díja KIÁLLÍTÁSOK ÉS WORKSHOPOK 2003. XVII. Téli tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc 2003. Bőrgyári Capriccio II., Székesfehérvár 2004. inTRENDmedia „Cím Nélkül”, Műcsarnok, Budapest 2004. „Játszuk, hogy játszunk”, MKE, Budapest 2004. Transflexio, Gödör Klub, Budapest 2004. A Hét Főbűn (Környezetvédelmi projekt) Budapest – Ljubjana (Szlovénia) 2004. inTRENDmedia „Public, Street, Tactical”, Műcsarnok, Budapest 2004. „Álmodom? Repülök!”, Sziget Fesztivál, Budapest 2004. inTRENDmedia „Második réteg”, Műcsarnok, Budapest 2004. Enter Festival III., Székesfehérvár 2005. „You Are I Am“, Postcard & Book Exhibition, Foundation Gallery, Chicago (USA) 2005. EmergeAndSee, Trafó, Budapest 2005. Subart Outdoor Festival I,, Bartók Tér, Szeged 2005. Diesel Wall, Berlin (Németország) 2005. Bőrgyári Capriccio V., Székesfehérvár 2005. inTRENDmedia, Minimum Festival, Kultiplex, Budapest 2005. BUD/GLA, Macintosh Building, The Glasgow School of Art, Glasgow (Skócia) 2005. „eMtíz”, Miskolci Galéria, Miskolc
2005. Könyvek az Intermédián, Intermédia tanszék, Budapest 2005. Videobrasil, Sao Paulo (Brazília) 2005. Globfest, Gödör Klub, Budapest 2006. Video Letters 2., Bourges (Franciaország) 2006. Simultan 02., Temesvár (Románia) 2006. Körút Fesztivál, Budapest 2006. Respekt The Eastpak, Nádor Galéria, Budapest 2007. Simultan 03., Temesvár (Románia) 2007. Vanstyle, Gödör Klub, Budapest 2007. Approach, Pécs 2007. Intermédia Diploma Kiállítás, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest 2007. Best Of Diploma 2007, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
7
AZ EGGS TAGJAI, MINT ALKOTÓK (A kiállítók szakmai életrajza)
KISS MIKLÓS képzőművész. formatervező A grafikától kezdve a festészeten keresztül több médiummal foglalkozik, beleértve a videót, térinstallációkat és konceptuális műveket. Közös műveik Szigeti G. Csongorral a magyarországi kortárs szakrális képzőművészet jelentős alkotásai. Köztéri projektjei, ugyanúgy meghatározzák munkásságát, mint egyéni felfogású hiperreál festményei és installációi. Jelenleg a belső építészet és a formatervezés területein is dolgozik., melynek világát, koncepcióját a szerkezeti harmónia és a művészi megközelítés jellemzi. Ennek egyik kiemelkedő példája a moszkvai Magyar Könyvstand (BIBLIOBRAZ). TANULMÁNYOK 2003-2006. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festő szak (Budapest) 2002-2006. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Vizuális nevelőtanár (Budapest) 2001-2003. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika szak (Budapest) TAGSÁG 2003-tól Fiatal Képzőművészek Stúdiója 2005-től EGGS Visual Works 8
DÍJAK 2002. Glatz Oszkár-díj 2003. Barcsay Jenő-díj 2003. Székely Bertalan-díj 2004. Ludwig-díj 2005. Informatikai és Hírközlési Minisztérium díja 2005. A Magyar Köztársaság “Köztársasági Ösztöndíj”-a 2005. PONT.ITT.MOST köztéri szoborpályázat díja 2006. Informatikai és Hírközlési Minisztérium díja 2007. ESSL AWARD különdíj KIÁLLÍTÁSOK, WORKSHOPOK 2002. Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet évvégi tárlata, Dunaújváros 2003. Barcsay Jenő születési évfordulójára rendezett kiállítás, MKE, Budapest 2003. Önreprodukciók- egyéni kiállítás, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros 2003. In Space, Christian University, Texas (USA) 2003. Székely Bertalan pályázat, MKE, Budapest 2003. “XP”- Szigeti G. Csongorral, MKE, Budapest 2004. XX/XY- tematikus kiállítás, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros 2004. Play, Barcsay terem, MKE, Budapest 2004. “Vacsora”- installáció Szigeti G. Csongorral, MKE, Budapest 2004. Játék mindenképpen - installáció az Art Pool galériában, Budapest 2004. Mozaik – A Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet éves tárlata, Dunaújváros
2004. Folyosó, Tihany 2004. Feltámadás - multimédia installáció Szigeti G. Csongorral, Dinamo galéria, Budapest 2005. ARTcamp nemzetközi workshop, Csíkszereda, Románia 2005. Három installáció - Szigeti G. Csongorral – Fény szimpozion, Eger 2006. Budapest Art Expo Friss IV. – Művészet Malom, Szentendre 2006. „Fűnyírás a zöld területekért”, Székesfehérvár 2006. Meister Und Studenten, Collegium Hungaricum, Bécs (Ausztria) 2006. Mozaik, Dunaújvárosi Kortárs MűvészetiIntézet éves tárlata, Dunaújváros 2006. Ládák - egyéni kiállítás, Intercisa Múzeum, Dunaújváros 2006. Respect the Eastpak, Nádor galéria, Budapest 2006. Szuvenír - Az Út 1956-2006 - Szigeti G. Csongorral, Műcsarnok, Budapest 2007. ESSL Award, Művészetek Palotája, Ludwig Múzeum, Budapest 2007. Vanstyle Gödör klub, Budapest 2007. Bibliobraz - Magyar stand - Kiss Zsombor Krisztiánnal, Moszkva (Oroszország) 2007. ESSL Award, Essl Museum, Bécs
AZ EGGS TAGJAI, MINT ALKOTÓK (A kiállítók szakmai életrajza)
KISS RICHÁRD médiaművész Művészetében erőteljes a konceptuális jelleg és a szociális érzékenység. 2004-ben kezdte el az online Tenis projektet (tenis.c3.hu), mely egy digitális sketch-book; ún. rajz párbaj, ami azóta nagy sikert aratott a fiatal internet-felhasználók körében. E mellett online programozással és web-művészettel foglalkozik. 2006-ban hozta létre a Luxusdisco „bejegyzetlen alapítványt” (luxusdisco.com), ami internetes zenei és szépirodalmi kiadóként működik. Diplomamunkájához kapcsolódó kutatási témái: Politika a középiskolákban, valós és online közterek. TANULMÁNYOK: 2003 - 2008. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia szak (Budapest) 2005 - 2008. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Vizuális nevelőtanár (Budapest) TAGSÁG 2005-től EGGS Visual Works KIÁLLÍTÁSOK, WORKSHOPOK 2003. inTRENDmedia „Cím nélkül”, Műcsarnok, Budapest 2004 – 2005. Tenis Projekt - Online képzőművészeti project 2004. PONT.ITT.MOST - Köztéri Szobor Kiállítás – „Fehér Fal a Moszkván”, Moszkva tér, Budapest 2005. Subart Outdoor Festival I., Bartók Tér, Szeged 2005. Diesel Wall, Berlin, Németország 2005. inTRENDmedia, „Minimum Festivál“, Kultiplex, Budapest 2005. POSZT fesztivál, Pécs 2006. Körút Fesztivál, Ferenc Körút, Budapest 2006. LuxusDisco UnSigned Foundation & UnSigned Academy = UnSigned Knowledge Projekt 2006. „Fűnyírás a zöldterületekért“, Székesfehérvár 2006. Respekt the Eastpak Budapest, Nádor Galéria, Budapest 2006 – 2007 Versemix Session, online közösségi projekt 2007. Vanstyle, Gödör Klub, Budapest 2007. Emerge and See Fesztivál, Berlin 2008. Emerge and See Fesztivál, Berlin 2008. Intermedia Diploma Kiállítás, MKE, Budapest 2008. Best of Diploma Kiállítás, MKE, Budapest ONLINE PUBLIKÁCIÓK 2006. „A Szent Automata” 2006. „Love Songs” Crack és Keygen file-ok taxonómiája 2007. White Label (konceptuális verseskötet) 2008. Politika a középiskolákban 2008. „A térkövek között kinövő fű” - Az online és a valós közterekről
9
AZ EGGS TAGJAI, MINT ALKOTÓK (A kiállítók szakmai életrajza)
KOVÁCS BUDHA TAMÁS médiaművész 2003 óta foglalkozik köztéri alkotások kutatásával, dokumentációjával, projektek szervezésével. Művészetében jelen vannak az egyedi nyelvezetű, karakter alapú rajzi és festészeti megoldások, melyek a képzőművészeti határokat áthágva iparművészeti jellegű alkotásokban is kifejeződnek. Megalkotója és felelős szerkesztője a „Black Pages”-nek, az első magyarországi grafiti történetet bemutató albumnak, mely jelenleg a szerkesztés végső stádiumában van. Gyűjtéseiből készülő egyik jelentős kiadványa az az online pdf magazin (www.robopim3.com) mely féléves megjelenéssel a szubkultúra aktualitásaival foglalkozik. Több olyan hazai és nemzetközi kiállítás szervezője és résztvevője, mely az „utcakultúrával” foglalkozik és újraértelmezi azt (inTRENDmedia, Beton és Én, Repect The Eastpak, Vanstyle, Minimum Festival). Projektjei során a cél a különböző alkotói attitűddel érkező művészek, művészcsoportok azonos kereteken belüli alkotásra való felkérése. Ebben az alkotás folyamatán túl hangsúlyos a résztvevők közötti kommunikáció. Jelenleg hazai és külföldi, elhagyatott urbánus tereket térképez fel, tervez és hoz létre hely-specifikus műveket, melyek végeredménye videó-megosztó portálokon keresztül lesz hozzáférhető.
10
TANULMÁNYOK 2003 - 2008. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia szak (Budapest) 2005 - Magyar Képzőművészeti Egyetem, Vizuális nevelőtanár (Budapest) TAGSÁG 2004-től InTRENDmedia 2005-től Fiatal Képzőművészek Stúdiója 2005-től EGGS Visual Works DÍJAK 2008. Magyar Alkotók Országos szövetségének diploma-díja KIÁLLÍTÁSOK, WORKSHOPOK 2003. Gerilla propaganda, Dinamó, Budapest 2004. inTRENDmedia, „Sablonok” (önálló kiállitás), Műcsarnok, Budapest 2004. inTRENDmedia, „Public, Street, Tactical”, Műcsarnok, Budapest 2004. inTRENDmedia, „Második réteg”, Műcsarnok, Budapest 2005. Makeing New Waves Festival, Trafó, Budapest 2005. Emerge and See, Trafó, Budapest 2005. Land art, Székesfehérvár 2005. inTRENDmedia, „Minimum Festivál”, Kultiplex, Budapest 2005. „I am, You Are”, New York (USA) 2006. PÉÉP, Stúdió Galéria, Budapest 2006. Akció a zöld övezetekért, Székesfehérvár 2006. Fiatal Képzőművészek Bienáléja, Szentendre
2007. Pop, tárgyak, satöbbi, ACB galéria, Budapest 2007. BudhaShow – önálló kiállítás, Forma, Budapest 2007. Utca tapéta – önálló kiállítás, Magyar intézet, Pozsony (Szovákia) 2007. Világ térkép, Magyar intézet, New York (USA) 2008. 1x1 plakát, Lövölde tér, Budapest 2008. 1.5 Önálló kiállítás, Képzőművészeti Egyetem, Budapest 2008. Beton és Én, Gödör Klub, Budapest 2008. Last stencil show, Reaktor, Budapest 2008. Intermédia Diploma, MKE, Budapest 2008. The End, Dorottya galéria, Budapest 2008. Lenmechanika, Ernst Múzeum, Budapest 2008. Best Of Diploma, MKE, Budapest 2008. Start Point,Klatovy. Klenova (Csehország) 2008. 50 nap Önálló kiállítás, Studió galéria, Budapest 2008. Villamos Projekt, Kassa (Szlovákia) 2008. Név nélkül, Miskolci galéria, Miskolc
AZ EGGS TAGJAI, MINT ALKOTÓK (A kiállítók szakmai életrajza)
SZIGETI GÁBOR CSONGOR szobrász, médiaművész 1998 óta foglalkozik képzőművészettel. Előtanulmányai során szobrászatot, grafikát, fotót tanult. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott 2006-ban. Szerteágazó művészeti tevékenységében megtaláljuk a konceptuális műveket, kinetikus objekteket, public art-ot, webes alkotásokat, video live act-eket, videó-installációkat, environmenteket, utópikus épületterveket. Kutatja a különböző kultúrák legegyszerűbb vizuális jeleit, a szakrális jelenségek és helyszínek jellemzőit, ezek újraértelmezését, technikai médiumokban, environmentekben való megjelenésének lehetőségét. Foglalkozik a real-time mozgóképes vizuális kommunikációban rejlő művészeti lehetőségekkel, a területi, nyelvi, kulturális határokon áthatolni képes alkotásokkal. Érdeklődési területébe tarozik még a high tech és low tech ötvözéséből létrejövő esztétikai minőség, mely kinetikus szobrokban, installációkban jelenik meg. Alkotásaiban jelen vannak az egyszerűbb anyagok, mint a fa, kő, beton, vagy a korszerű digitális technika, például a precíziós csillagászati műszerek. A hazai köztéri művészeti pályázatok rendszeres résztvevője. TANULMÁNYOK: 2001- Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika szak (Budapest) 2003- 2006 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia szak, (Budapest) DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK 2000-2001. Ars Hungarica Alapítvány ösztöndíja 2001-2006. Magyar Állami Tehetséggondozó Ösztöndíj 2003. Barcsay díj 2003. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Magyar Iparművészeti Egyetem különdíja 2003. Ludwig ösztöndíj 2004. Köztársasági Ösztöndíj 2004. Székely Bertalan ösztöndíj 2004. Hírközlési és Informatikai Minisztérium művészeti díja 2005. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, 1. Díj TAGSÁGOK 2003-tól Fiatal Képzőművészek Stúdiója 2005-től EGGS Visual Works KIÁLLÍTÁSOK, WORKSHOPOK 2001. Feketén-Fehéren, magyar milleneumi grafikai kiállítás, Műcsarnok, Budapest 2001. Tihanyi Nemzetközi Művésztelep kiállítása, MAMŰ Galéria, Budapest 2001. „Nem”, Vajda Lajos Stúdió, Szentendre 2002. „Interart” nemzetközi művésztelep és kiállítása, Mikó vár, Csíkszereda (Románia) 2002. A Tulsó P’Art csoport jubileumi kiállítása, Miskolci Galéria, Miskolc 2003. Barcsay Jenő születési évfordulójára rendezett kiállítás, MKE, Budapest
2003. “XP”- Kiss Miklóssal, MKE, Budapest 2004. XX/XY- tematikus kiállítás, Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros 2004. Játék - akció installáció a gyerekek bevonásával, Barcsay terem, MKE, Budapest 2004. Játék mindenképpen - installáció az Art Pool galériában, Budapest 2004. Magyar kortárs művészeti kiállítás 2004 - Aijima Art Center, Tokyo (Japán) 2004. Homoródszentmártoni nemzetközi művésztelep kiállítása, Székelyudvarhely (Románia) 2004. “Vacsora”- installáció Kiss Miklóssal, MKE, Budapest 2004. Feltámadás - multimédia installáció Kiss Miklóssal, Dinamo galéria, Budapest 2005. Semmi Gond, Műcsarnok Bisztró, Budapest 2005. Emergeandsee, Trafó, Budapest 2005. Forgó Világ, Gödör Klub, Budapest 2005. BUD/GLA, Macintosh Building, The Glasgow School of Art, Glasgow (Skócia) 2005. Live Forever - video a Loop Pool Festival - on, Oberhausen (Németország) 2005. inTRENDmedia, „Minimum Festival“, Kultiplex, Budapest 2005. Kepes György Emléknap - előadás saját fény alapú installációkról, Eger 2005. Simultan 02., Temesvár (Románia) 2005. Veronika Kendője - előadás a Mindentudás Egyeteme szervezésében, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 2005. Aspiration for Eternity, Moravian Gallery, Brno (Csehország) 2005. Kortárs Magyar Képzőművészeti kiállítás , Ulan Bator (Mongólia) 2005. Intermedia videos,Uráli Állami Egyetem - Kortárs képzőművészeti Központt, Jekatyerinburgban (Oroszország) 2005. Három installáció - Kiss Miklóssal – Fényszimpozion, Eger 2006. Szuvenír - Az Út 1956-2006 - Kiss Miklóssal, Műcsarnok, Budapest 2006. Budapest Art Expo Friss IV. – Művészet Malom, Szentendre 2006. Max. 10 ember, max. 680 kg, MKE, Budapest 2006. Respect the Eastpak, Nádor Galéria, Budapest 2006. Free Camp – Nemzetközi workshop és kiállítás, Csíkszereda (Románia) 2006. Körút Fesztivál, Budapest 2006. Szegmens III., Taipei (Taiwan) 2007. Loop-Pool festival, Oberhausen (Németország) 2007. Mirror box - environment, Minimum Party Workshop, Kászon (Románia) 2007. Salt workshop, Parajd (Románia) 2007. Vanstyle, Gödör Klub, Budapest 2007. Szegmens IV. - kortárs magyar művészeti kiállítás, Daejeon (Korea) 2008. Szegmens IV. - kortárs magyar művészeti kiállítás, Marosvásárhely (Románia) 2008. 50 – FKSE Galéria, Budapest 2008. Post printmaking, DSA Gallery, Sang-Ri Gallery, Hyundai Gallery, Daejeong, (Korea)
11
A MAGYAR PAVILONBAN BEMUTATÁSRA KERÜLŐ PROJEKT SZAKMAI KONCEPCIÓJA
HANA projekt
Hungarian Art Network Application A minket körülvevő világban, társadalmunkban, közéletünkben, személyes kapcsolatainkban valamint a kortárs képzőművészetben egyfajta versengés folyik a figyelemért. Sikeresnek mondható az, aki – vagy ami – a közösség figyelmének többségét megszerzi. Így működik ez a képviseleti demokráciától kezdve a valóságshow-k közönségszavazásán át a kis közösségek, iskolai osztályok kapcsolati hálózatáig. A figyelem fókuszába kerülés minden szereplő orientációját meghatározza, még akkor is, ha a nézettségi piramis csúcsa nem jelent közvetlen értékítéletet. Ebben a közegben vajon hogyan befolyásolja a képzőművészek magatartását a nézettségi kihívásának való megfelelés? A művész számára az alkotás során nem törvényszerű a művek népszerűségének figyelembevétele. A művész nem feltétlenül a közönség érdeklődését követi, sőt azzal akár szembe is megy. Végül azonban az a művész érzi magát sikeresnek, akinek a műveire sokan kíváncsiak. Az érdeklődés alapú szemléletet követve a hazai kultúrafinanszírozás is átalakulóban van a közönség figyelmét, a piaci életképességet és akár a bevételt is teremtő projektek támogatása felé. Ebben a közegben a HANA projekt egy olyan játékra hív száz művészt és a Biennále közönségét, melyben kiderül, vajon hogyan is működik a sikeresség alapján felépülő hierarchikus struktúrát modellező világ. Ennek eszközéül a projekt az internetes közösségi oldalak demokratikus rendszerét alkalmazza a művek közvetlen kiválasztódásának eszközeként. 12
A Biennálén kiállított mű egy komplex tér, melynek háttere a hana.live címen létrehozott közösségi oldal. Az oldalon száz kortárs képzőművész, a kiállítás teljes időtartamában webkamerával élő online közvetítést ad. A művészek felkérése és kiválasztása az FKSE és más partner intézmények közreműködésével történik, a projekt közösségi oldalán történő szavazással. A projekt keretében a Biennálén láthatóvá válik a száz résztvevő művész webkamerás élő műve. A létrejövő videó csatornák mindegyikén egy-egy művészi koncepció alapján készülő autonóm alkotás látható. Ezek lehetnek fotóművészi megközelítéssel létrehozott lassan változó képek; különböző helyszínek, személyes vagy közterek, ott történő eseményekkel, előadásokkal, performance-okkal, manipulált helyzetekkel; megfigyeléssel, a közvetített térrel vagy az idővel és a változással foglalkozó művek; épített és működő installációk, makettek, élő vagy mechanikus szereplőkkel, mozgó modellekkel; valamint elképzelhetőek alkotási folyamatok, készülő festmények, szobrok fázisai; és bármilyen további kreatív képi megoldások is. A weboldal látogatói élőben nézhetik és értékelhetik a különböző alkotásokat, és a művek fórumaiban részt vehetnek az adásokról szóló diskurzusban. A résztvevő művészek, élő művükkel törekednek az internetes közönség figyelmének megszerzésére és a Velencei Biennálén elérhető kiemelt megjelenés elérésére. Az aktuális nézettség, a közönség értékelése és egyéb paraméterek alapján a háttérben működő szofisztikált algoritmus számításai alapján pillanatról-pillanatra egy virtuális sikerességi piramis épül. A Velencei Biennále Magyar Pavilonja a HANA virtuális közösségi mű templomává alakul. A HANA temploma lényegében a projekt által életre hívott és a világ minden pontján jelenlévő digitális köztér kicsúcsosodása a valóságos térben. Az épület bejárata melletti termekben felállított számítógépeken a kiállítás látogatója találkozhat a hana.live közösségi oldallal, ahol megnézheti az összes élő adást és az online közönséggel együtt részt vehet a művek kiválasztódásában, amely alapján az alkotások bejuthatnak a templomtérbe. Itt a látogató a jelenleg legnépszerűbb élő adásokat látja, melyek a bejárattól az apszis felé haladva egyre rangosabb helyeket foglalnak el. A templom hajójának első terében, a terem
két oldalsó falán elhelyezett képernyőkre tíz adás kerül, melyeket a látogató a művek alatti gombok segítségével akár közvetlenül is egy szinttel tovább juttathat az apszis felé. Az apszisba lépve a látogató megérkezik a „sztárok szentélyébe” a triptichon-szerűen egymás mellett álló három monolithoz. A kétoldalt látható kőtáblák nagy képernyőin fut a száz közül jelenleg második és a harmadik helyen álló két mű, míg az apszis központi helyén álló kőtábla óriás képernyőjén az épp legsikeresebb élő adás látható. A művészek a Velencei Biennále teljes időtartamában akár többször is elérhetik, hogy az ő munkájuk kerüljön az épület központi helyére, amely alapján, a Biennále végén a legeredményesebb művészek a pályázat költségvetéséből jelentős díjazásban is részesülnek. A hana.live weboldal felhasználói a kiállítás alatt a Magyar Pavilonból közvetített élőképbe bármikor betekinthetnek, így a száz csatornán kívül megnézhetik a legsikeresebb művek pillanatnyi elhelyezkedését a templomtérben. A weboldalon ezen túl elérhetőek mindazok a korábban közvetített és archivált adások is, amelyek nézettségük alapján a templomba jutottak. A HANA projekt úttörő módon ötvözi a kortárs művészeti tevékenységet, a társadalmi folyamtok modellezését, és a legújabb technikai médiumok használatát. Képes a széles nyilvánosság figyelmének fókuszába helyezni a Biennále Magyar Pavilonját és az ott megjelenő száz kortárs művész munkáját. A projekt alapjául szolgáló hana.live közösségi oldal intenzíven kapcsolódhat a kortárs képzőművészeti kommunikációba, minden eddiginél szélesebb körben kínálva platformot a résztvevő művészi közösség és közönsége találkozására, felélénkítve a művészek, a művészeti szcéna és az érdeklődők diskurzusát. A létrejövő közösségi oldal lehetőséget ad a külföldi művészek bevonására és a hazai művészekkel közös felületen való együttes részvételre, amely hozzájárulhat a magyar alkotók nemzetközi integrációjának növeléséhez. A legújabb technikai médiumok és kommunikációs technikák használatával mindennapjaink legkorszerűbb és nagy figyelemmel kísért megoldásait alkalmazza kortárs képzőművészeti kontextusban. A koncepció fontos eleme a demokratikus közösségi szemlélet megvalósítása, mely az egyre jelentősebb online tartalomgenerálás és kommunikáció meghatározója (web 2.0). A HANA projektben elérhetővé tett digitális köztér beleillik a white cube terekből kilépő és a széles közönség mindennapjaiba szervesen integrálódó köztereket és köztes tereket kereső kortárs képzőművészeti törekvések tendenciájába (a HANA videó csatornák a youtube videókhoz hasonlóan bármilyen weboldalra beágyazhatók). A projekt a műalkotások kiválasztódásával, művészi módon modellezi a társadalmi sikeresség folyamatait, egzisztenciális kérdéseit, a népszerűségért folytatott harcot, a média figyelem központú szemléletét, a sztárság fogalmát, kultuszát és a Biennále Magyar Pavilonjának, mint a kiemelkedő művészet templomának ideáját. Ezen túl a kiállítótér látogatója számára izgalmas és emlékezetes élményt nyújt a nagyszámú, színes és gazdag vizuális és tartalmi megoldásokkal, különböző művészi felfogásban és formanyelven, egyidőben de más-más helyen készülő művek megismerése. A projekt egyúttal példátlan lehetőséget kínál a bemutatkozásra számos művésznek, akiknek egyébként a kiállítási lehetőségeknek és a művészeti intézményrendszernek kiszolgáltatva kell küzdeniük a megjelenésért.
THE CONCEPT OF THE PROJECT FOR THE HUNGARIAN PAVILION
HANA project
Hungarian Art Network Application In the world that surrounds us – in our society, public life and private relationships, as well as on the contemporary art scene – there is a kind of competition for attention. Whoever – or whatever – captures the majority of the community’s attention can be said to be successful. This is how it works from representative democracy through public votes on reality shows to the social networks of small communities and school classes. Gaining the focus of attention determines the orientation of every participant/actor, even if the viewer ratings pyramid does not signify direct value judgement. But how is the behaviour of visual artists affected by the need to meet the viewer ratings challenge? In the process of creating, artists are not automatically expected to take the popularity of the artwork into account. They do not necessarily follow what the audience is interested in, in fact, they often go against it. In the end, however, it is those artists whose works rouse the greatest interest that feel successful. In line with the interest-based approach, Hungarian cultural financing is also undergoing a process of transformation in turning toward projects that engage the public’s attention, that are viable on the market and may even bring in some profit. In this milieu, the HANA project invites a hundred artists and the audience of the Biennale to a game that will reveal how a world that models a hierarchic structure based on successfulness works. The project will use the democratic system of the internet community webpages as a tool for the direct selection of the artworks.
participate in the selection of the works, based on which the art pieces can get into the temple space. Here, visitors can see the broadcasts that are most popular at that given moment, which take increasingly high ranking positions from the entrance to the apse. In the first space of the nave, ten broadcasts will be shown on the screens on the two side walls of the hall, which visitors, using the buttons under the works, can directly promote to the next level towards the apsis, if they so wish. Upon entering the apse, visitors arrive in the “shrine of stars”, composed of the three monoliths which stand next to one another in a triptych-like manner. The two large screens of the stone tablets on either side feature the works currently occupying second and third place, while on the giant screen of the stone tablet located in the central point of the apse the work that happens to be most successful at that instant can be seen. The artists, within the time period of the Venice Biennial, may manage to have their work displayed at the central point of the building more than once. Based on this, at the end of the Biennial, the most successful artists can be awarded from the budget of the competition. During the exhibition, users of the hana.live webpage can have a look at the live streaming in the Hungarian Pavilion at any time, thus making it possible for them to check, in addition to the hundred channels, the momentary status of the most successful works in the temple. Furthermore, on the webpage, earlier and archived broadcasts which, based on the viewer ratings, made it into the temple, can also be accessed.
The work exhibited at the Biennial will be a complex space whose background is the community webpage www.hana.live. For the full duration of the exhibition, the webpage will have a live online broadcast via web cameras presenting a hundred contemporary artists. The invitation and selection of the artists will take place with the collaboration of the Studio of Young Artists and other partner institutions through voting on the community page of the project. In the framework of the project, the live art works of the hundred participating artists will be rendered visible through the web cameras. The thus created video channels will each feature autonomous artworks based on individual artistic concepts. These can be slowly changing images created with a photographer’s approach; various locations, persons or public spaces with events, lectures, performances or manipulated scenarios taking place there; works that engage the themes of broadcasted space or time as well as change; constructed and operation installations or maquettes with living or mechanic participants, moving models; the various phases of the artistic process – of paintings or sculptures in progress – are also a possibility; and any other creative visual approaches. The visitors of the webpage can watch and evaluate the different art pieces live, and on the forums of the artworks they can take part in the discourse on the broadcasts. The participating artists endeavour to gain the attention of the internet audience – and the achievement of prominent status at the Venice Biennial és a Velencei Biennálén elérhetŒ kiemelt megjelenés elérésére – through their live artwork. Based on the momentary viewer ratings, the results of the evaluation by the audience and other parameters, the calculations of the sophisticated algorithm operating in the background generates a virtual pyramid of successfulness.
The HANA project combines contemporary artistic activity with the modelling of social processes and the use of the latest technical media in a revolutionary way. It has the capacity for placing the Hungarian Pavilion, and the works of the hundred artists presented there, in the focus of the wider public. The hana.live community webpage can intensively connect to contemporary art communication, offering a platform for a meeting between the participating artist community and its audience, thereby invigorating the discourse between the artists, the art scene and those interested. The thus created community webpage provides an opportunity for involving foreign artists and a joint participation with Hungarian artists on the same surface, which can facilitate the international integration of Hungarian artists. Through the use of the latest technical media and communicational techniques, the webpage applies the most up-to-date and high profile approaches in the context of contemporary visual art. An important element of the concept is the realisation of the democratic community perspective, which is an increasingly important determining factor in online content generation and communication (web 2.0). The digital public space that is made available through the HANA project fits the tendency in contemporary art to want to step out of white cube spaces and become organically integrated into the everyday life of the wider public, as well as to seek out public and intermediate spaces (the HANA video channels, similarly to youtube videos, can be embedded in any other webpage). Through the selection of the artworks, the project models in an artistic manner the processes of social success, its existential questions, the struggle for popularity, the attention-centred attitude of the media, the concept and cult of stardom, as well as the idea of the Hungarian Pavilion of the Biennial as a temple for prominent art. Moreover, acquainting themselves with the artworks – which in addition to featuring numerous, colourful and rich visual and contentual approaches, as well as various artistic attitudes and languages of form, are also being simultaneously created in different locations – will be an exciting and memorable experience for visitors of the exhibition space. At the same time, the project offers a number of artists, who otherwise have to struggle for making their appearance, pending exhibition opportunities, and at the mercy of the system of art institutions, an unparalleled opportunity to introduce themselves.
The Hungarian Pavilion of the Venice Biennial thus becomes the temple of the HANA virtual community. The temple of HANA, in essence, is the apex of digital public space – which is created by the project, and which is present in all parts of the world – in real space. On the computers set up in the halls adjacent to the entrance of the building, visitors can be acquainted with the hana.live community webpage where they can watch all the live broadcasts and, together with the online community, can
13
A PROJEKT LÁTVÁNYTERVEI
14
A PROJEKT LÁTVÁNYTERVEI
15
KOMMUNIKÁCIÓS TERV
KOMMUNIKÁCIÓS TERV A HANA projekt különböző szakaszaiban más-más kommunikációs stratégiát kell követni. Az üzenet formájának, a kommunikáció eszközeinek és a használt médiumoknak alkalmasnak kell lenniük a különféle csoportok elérésére. Elsőként a bevonni kívánt művészekkel kell felvenni a kapcsolatot, akik a létrejövő hana.live közösségi oldalon jelentkeznek és regisztrálnak. A művészek részvételére vonatkozó felhívás a hazai művészeti kommunikációs hálózatban meghirdetve, a magyar művészeti szcéna nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül terjed, leképezve annak beágyazottságát. A kommunikáció második fázisának célja egy szélesebb művészeti közeg elérése, akik demokratikus és nyílt webes szavazással közreműködhetnek a száz művész kiválasztásában. Az egy hónapos szavazási ciklust követően egy alkotói workshop és egy szimpózium kerül megrendezésre, melyek segítik a kiválasztott művészek számára a webcsatornákon közvetíthető adások művészi megoldásainak kérdéseiben a szakmai kommunikációt. A Biennálé megnyitásától kezdve a kiállítás teljes időtartamában a széles közönség előtt jelenik meg a HANA projekt, mint az élő művészi tartalmat generáló alkotók közösségi oldala, és művek temploma, maga a Velencei Biennálé Magyar Pavilonja. Ebben a szakaszban a kommunikáció a hagyományos média felületeken túl, online és offline gerillamarketing eszközök bevonásával is folyik. A Biennále után a hana. live oldal az online művészeti kommunikáció részeként tovább működik, és lehetőséget kínál a későbbi kiállításokon való megjelenésre. 16
RÉSZTVEVŐ MŰVÉSZEK BEVONÁSA Felhívás Email körlevélben és postai felkérés útján a művészeti szervezeteken keresztül Információs blog és online webkamerás művek gyűjteménye Landing page: hana.live közösségi oldal, közvetlen jelentkezéssel és regisztrációval SZAVAZÓK ELÉRÉSE A MŰVÉSZEK KIVÁLASZTÁSÁRA Online videókampány (például Youtube-on keresztül) Gerillamarketing megoldások Landing page: hana.live közösségi oldal, nyílt szavazással SZAKMAI PROGRAMOK ÉS ELŐ-KOMMUNIKÁCIÓ Sajtótájékoztató a szavazás eredményéről és a projekt indulásáról Workshop és szimpózium a webkamerás művek lehetőségeiről Kapcsolatfelvétel a médiapartnerekkel a kiállítás idején zajló kommunikáció előkészítésére KOMMUNIKÁCIÓ A BIENNÁLE IDŐSZAKÁBAN Sajtótájékoztató a hana.live oldal és a kiállítás megnyitásáról Széleskörű és folyamatos jelenlét a nyomtatott és elektronikus médiában A Velencei Biennále által szervezett központi eseményeken történő részvétel A Biennále látogatóinak informálása, ingyenes szórólap segítségével Online elérhető digitális vendégkönyv üzemeltetése a projekt helyszínén Folyamatosan bővülő videó és fotó dokumentáció a hana.live oldalon
UTÓKOMMUNIKÁCIÓ ÉS A PROJEKT UTÓÉLETE Sajtótájékoztató a projekt áttekintésével és a dokumentáció prezentálásával A HANA projekt átfogó katalógusának publikálása A projekt internetes dokumentációjának megjelenítése Záró rendezvény és ünnepélyes díjátadás a résztvevő művészekkel, meghívott vendégekkel A hana.live közösségi oldal átalakítása a Biennálét követő állandó működésre
A TÖBBNYELVŰ KATALÓGUS SZAKMAI KONCEPCIÓJA
A VELENCEI BIENNÁLÉ MAGYAR PAVILONJÁBAN BEMUTATOTT HANA PROJEKT KATALÓGUSÁNAK KONCEPCIÓJA A HANA projekt bemutatására egy közepes formátumú négyzetes formájú katalógus szolgál. A kiadványban a kiállítás dokumentációján túl helyet kap a projekt alapjául szolgáló komplex digitális tér bemutatása, a projekt folyamán zajló számos szakmai esemény eredményeképp létrejövő háttér anyag, valamint a résztvevő száz művész munkája. A katalógus a rangos nemzetközi kiállításra és a részvevő külföldi művészekre tekintettel, háromnyelvű tartalommal készül (magyar, angol és olasz nyelven). Az igényes nyomtatott katalóguson túl a HANA projekt bemutatása és dokumentációja a hana.live weboldalon – a kiállítás időtartamában és a Biennále után is – folyamatosan online elérhető.
MŰSZAKI LEÍRÁS Példányszám: 1000 db Vágott méret: 200mm x 200mm Gerincvastagság: 12 mm Oldalszám: 204 oldal Belívek: 150 grammos matt műnyomó papír 4+4 szín Borító: keménytáblás 4+0 szín, matt fólia, formalakk Kötészet: cérnafűzött
A KATALÓGUS FELÉPÍTÉSE Címnegyed Bevezető (kurátori előszó) A projekt bemutatása (struktúrája, működése, főbb elemei, koncepciója) A projekt története (3D-s tervek, megvalósítás, fotódokumentáció, online látogatói hozzászólások válogatása és projekt eredménye) Szakmai háttér (válogatás szakmai elemzésekből, kritikákból, tanulmányokból és a projektet kísérő workshop és szimpózium anyagából) Webkamera művek (a résztvevő száz művész és online munkájuk képes bemutatása) A HANA alkotói (a kiállító művészcsoport bemutatása) Kurátori végszó Tartalomjegyzék Impresszum
17
A MEGVALÓSÍTÁS ÜTEMTERVE
I. számú melléklet Költségvetési terv adatlapja Költség jogcímek Tervezett összes költség 1. projekt szervezés / honorárium 4 000 000 Ft Kiállító(k) / alkotó(k) EGGS csoport honoráriuma és munkadíja 3 000 000 Ft Kurátor / produkciós vezető A kurátor honoráriuma és munkadíja 1 000 000 Ft 2. installáció 20 831 000 Ft Anyagköltség Gipszkarton, álmennyezet anyagköltség 1 465 000 Ft 300 000 Ft 260 m2 tűzálló gipszkarton
Opálplexi Vázszerkezet Bútorok Építészeti, statikai tervezés
25 000 Ft 520 000 Ft 470 000 Ft 150000 Ft
Fotózás Nagy értékű technikai eszközök beszerzése
Fotó és videó dokumentáció, digitalizálás Helyszíni informatikai eszközök
Helyszíni építés költségei
Helyszíni munkálatok
6 db PC munkaállomás 13 db PC alapgép 10 db kis képernyő (46x30 cm) 2 db nagy képernyő (93x53 cm) 1 óriás képernyő (140x80cm) 104 db webkamera 1 db wireless router 1 db ethernet router
900 000 Ft 1 040 000 Ft 700 000 Ft 380 000 Ft 960 000 Ft 520 000 Ft 15 000 Ft 15 000 Ft
1 344 000 Ft
2 hét építés 4 fő munkadíj 1 hét bontás 4 fő munkadíj
Egyéb:
896 000 Ft 448 000 Ft
Közösségi oldal fejlesztés, szerverek
400 000 Ft 4 530 000 Ft
3 db szerver szerverterem bérlés szoftver (3x streaming server) közösségi oldal programozás
7 100 000 Ft
600 000 Ft 900 000 Ft 3 600 000 Ft 2 000 000 Ft
Helyszíni rendszergazda költségei
2 997 000 Ft
Munkadíja (1248 óra x 1 500 Ft) 1 872 000 Ft Szállás (Youth Hostel 25 EUR/éjszaka) 1 125 000 Ft
Internet költségek Bekapcsolás helyszíni díja (500 EUR) Havi díj (180 EUR)
Hatósági engedélyek Résztvevő (webkamerás) művészek nyereménye Első díj 2 db Második díj 10 db Harmadik díj
3. csomagolás, biztosítás 5. marketing
Website design Helyszíni marketing Hazai marketing Online marketing Sajtótájékoztatók, események
(installáció költségein belül)
1 950 000 Ft
500 000 Ft 1 950 000 Ft
1 400 000 Ft 1 312 500 Ft
1 400 000 Ft
250 000 Ft 400 000 Ft 200 000 Ft 200 000 Ft 150 000 Ft 750 000 Ft
Katalógus Szálás költségek 2 hét építés 5 műv. 1 kurát. 4 munk. 1 hét bontás 5 műv. 1 kurát. 4 munk.
8. honlap Költségek összesen
1 000 000 Ft 1 600 000 Ft
800 000 Ft 800 000 Ft 10 db munkaállomás
Kommunikációs költségek Design munkálatok
6. katalógus, egyéb kiadványok 7. szállás
395 000 Ft 125 000 Ft 270 000 Ft
1 312 500 Ft
875 000 Ft 437 500 Ft
‐ 29 993 500 Ft