Ana Leigh MacKenzie Klán Zach

A dacos Zach MacKenzie veszélyes titkot őriz, amiért nagy árat fizethet, ha elszalasztja az egyetlen esélyt, hogy elnyerje a régóta vágyott nő szerelmét… Ő a legrosszabb, akit nő szerethet. Rose Duboise Harvey-pincérnőként utazik Nyugatra keresve egy új életet és gazdag férjet remélve. Annál több esze van, minthogy belehabarodjon egy olyan jelentéktelen cowboyba, mint Zach MacKenzie. Bár a férfi erős, és elég jól néz ki ahhoz, hogy elálljon tőle a lányok lélegzete, de veszélyes útonállókkal barátkozik, akik biztosan mindannyian a vesztükbe rohannak. De miért nem tudja mégsem lecsillapítani zakatoló szívét, valahányszor a férfi közelében van? Zach viszont csak megjátssza a rosszfiút, hogy beépüljön egy törvényszegő bandába. Ha elmondaná Rose-nak, hogy valójában a Texas Rangers rendőre, nemcsak megbízását kockáztatná, de mindkettőjük életét is. Ajka ellenállhatatlan, és szenvedélyének lángja is elég erősen perzsel ahhoz, hogy egy okos férfi valami igazán ostoba dolgot tegyen… mint például, hogy beleszeret.

Ana Leigh

MacKenzie Klán Zach ALEXANDRA

A mű eredeti címe: The MacKenzies – Zach Eredetileg kiadta: Avon Books

Fordította: Oberon Bt. – Vincze Mariann

A jelen történetben szereplő nevek, személyek, helyek és események mind a szerző képzeletének szüleményei, valós eseményekkel, helyekkel, élő vagy meghalt személyekkel való bárminemű hasonlatosság pusztán a véletlen műve.

©Pécsi Direkt Kft.

Minden jog fenntartva.

ISBN: 963 368 438-2

Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3.

Ezt a regényt szerkesztőmnek, Micki Nudingnak ajánlom, aki velünk tartott ezen a hosszú úton, a MacKenzie-kkel és velem. Köszönöm, Micki, hogy írásaimat regénnyé formáltad. Egy szerző sem kívánhatott volna magának megbízhatóbb barátot.

1. fejezet Texas, 1892 z ajtó hirtelen kitárult, és kavicsos homokfelhőt fújt a szél a frissen polírozott fapadlóra. Három férfi jelent meg az étterem bejáratában, amelyből friss festék és almás pite illata áradt. A férfiak tekintete körbejárt, egy pillanatra megakadt Everett Billingsen, aki a konyhaajtóban állt, majd Rose Dubois-n és Kate McDermotton állapodott meg. A középső motyogott valami sértő megjegyzést, mire a többiek hangos nevetésben törtek ki. – Sajnálom, uraim, de az étterem nincs nyitva – szólt Everett Billings idegesen. – Most már igen – válaszolta a középső hordóhasú férfi. Beléptek, és az egyik sarokban álló asztalhoz mentek. Két másik férfi követte őket, és jött egy harmadik is, kissé lemaradva. Ez az utolsó felkeltette Rose figyelmét. Magas volt, izmos, hosszú lábakkal, a combjához erősített pisztolytáskában revolver. A többiektől eltérően nem lomhán csoszogott, hanem puha, hosszú lépésekkel ment, széles, szögletes válla nyugalmat sugárzott, fejét magasra emelte, inkább büszkeségből, mint önteltségből. Rose nem értette, hogy mire lehetne büszke. Ugyanolyan szakadt ruhája volt, mint a sokszínű banda többi tagjának, akikkel jött: kopott Levi's farmer, ing, mellény, koszos, félretaposott csizma és egy viharvert, foltos, széles karimájú kalap. Mégis úgy nézett ki, mint egy páva a sok gágogó liba között. És a társaság úgy is lármázott, mint egy csapat gágogó vadliba, féktelenül hangosan, miközben a padlón nyikorogva húzogatták a székeket, hogy leüljenek a sarokban álló asztalhoz. – Miért az én egyik asztalomhoz kellett leülniük? – suttogta Kate Rose-nak, amint egy tálcára jeges vízzel telt poharakat raktak. – Mert ma szerencsés napod van, kedvesem – mormolta Rose. – Nekem nem úgy tűnik – Kate fölkapta a tálcát, és az asztalhoz sietett. A Harvey-éttermek szabályai szerint minden férfinak zakót kellett viselnie az étkezőben. Bár az imént érkezett bandából senkinek sem volt zakója, Rose kételkedett benne, hogy főnöke ragaszkodna hozzá, hogy felvegyenek egyet a direkt ilyen vészhelyzetekre, a férfi vendégek számára fenntartott darabokból. Amint a kis csoport helyet foglalt, Billings sietve távozott a konyhába. Csakis ő és Kate lehet ilyen szerencsétlen, hogy korábban jöjjön; a másik három Harvey-lány, még legalább negyed óráig nem fog megérkezni. Rose folytatta a piték szeletelését, hogy előkészítse az egy óra múlva, az esti vonattal érkező vendégek vacsorájához. Közben figyelte, ahogy szegény Kate felveszi a férfiak rendelését. Fred Harvey saját kezűleg választotta ki Rose-t, hogy gondjaira bízza a másik négy lányt a kis csapatban, amely „felderíti a terepet”. Brimstone még mindig primitív volt, teli törvényszegőkkel, ezért az volt a kérdés, vajon tanácsos-e egy nagyobb Harvey-házat építeni, s a várost a menetrendszerű vonatok étkezőhelyévé tenni ezen a Santa Fé-i főútvonalon.

A

3

Az a kevés becsületes és tisztességes lakó, aki itt élt, örömmel fogadta ezt a lehetőséget. A Harvey-lányok feltűnését ugyanis minden városban a törvény és a rend követte, amerre csak Fred Harvey megnyitott egy éttermet a Santa Fé-i vasútvonal mentén. Köztudott volt, hogy finom ételt szolgálnak fel waterfordi kristálypoharakban és porcelánban a gyönyörű és erkölcsös felszolgáló lányok, ami segített megszelídíteni a Vadnyugatot, akárcsak a revolvereket és a puskákat a törvény emberei kezében. Miután Rose két évig tartó, gazdag férj utáni kutatása sikertelennek bizonyult ÚjMexikóban, örömmel fogadta az áthelyezést. Egy új hely új arcokat és új reményt kínált. Habár az itt eltöltött egy hét alatt Brimstone még nem kínált mást, csak homokot, skorpiókat és élhetetlen csavargókat, mint amilyen ez a banda is volt. Az úgynevezett seriff épp olyan gazember volt, mint azok, akiket lecsukott. És Rose esélye arra, hogy egy jómódú farmert találjon kisebb volt, mint annak az esélye, hogy a város találjon egy becsületes seriffet. Hirtelen kitört a nevetés, és felkapva fejét láthatta amint Kate piruló arccal, szemérmetlen megjegyzések és kéjvágyó pillantások kíséretében eljön az asztaltól. Könnyes szemmel haladt el Rose mellett. Miért küldött Fred Harvey egy ilyen kedves teremtést, mint Kate McDermott ebbe a vad városba? A sötéthajú lány, aki épphogy csak eljött egy wisconsini farmról, tele volt naivitással, nagy, ártatlan szeme inkább illett volna egy szalonba, ahol családjával és barátaival teázhat, mint egy ilyen isten háta mögötti helyre, hogy kávét szolgáljon fel ezeknek a zajongó cowboyoknak. Habár ezek a fickók még annyira sem voltak cowboyok, mint Rose. Nyugaton egy dolog tagadhatatlan volt: az igazi cowboyok mindig tisztelettel és hódolattal bántak a nőkkel; egy férfi sem mert hölgyeket zaklatni a jelenlétükben. Ezek a fickók útonállók voltak: semmirekellő csavargók, vagy ami még rosszabb, esetleg banditák. – Hé, nővér! Azért van itt, hogy felszolgáljon, vagy csak azért, hogy bámészkodjon? – kérdezte egyikük Rose-tól. A durva hangú férfi nagydarab volt, a hasa már megereszkedett. Sűrű bozontos szemöldök lebegett szürke szeme fölött, ami olyan rideg volt, mint egy januári reggel. Az arcát és az állát fekete szakáll borította. – Nekem szánta a megjegyzését? – kérdezte Rose hűvösen. – Inkább mást szánnék neked, kedvesem. Nem igaz, fiúk? Erre újabb röhögés volt a válasz, amihez a többiek további sértő megjegyzéseket fűztek, a magas fickót kivéve. Ő csendben ült, és Rose-t nézte. – Mondd meg a barátnődnek, hogy iparkodjon azzal a kajával, te meg told ide a segged, és hozz nekünk kávét! Milyen goromba megjegyzés egy nőhöz! Rose felkapta a kávéskannát, és kimért léptekkel az asztal felé indult. Elhatározta, hogy a helyére teszi a férfit. – Pohárba parancsolja, uram, vagy egyenesen a nagy szájába öntsem? – Hé, Jess, úgy látom, ez a csaj a gondolataid is kitalálja! – mondta az egyik férfi röhögve. Viszont úgy tűnt, hogy ha ő a vicc tárgya, Jess elveszíti a humorérzékét. Hideg, szürke tekintetét, a szájalóra emelte. A nevetés rögtön véget ért, és a fickók feszülten nézték egymást. Rose későn jött rá, hogy talán okosabb lett volna, ha tudomást sem vesz a férfi faragatlanságáról. Talán egy kis kedvességgel még helyrehozhatja a sértést.

4

– Hagyjanak egy kis helyet az almás pitének is, fiúk – szólt, miközben körbejárta az asztalt, és mindenkinek töltött kávét –, épp az előbb sült meg, és isteni! – Hmm – Jess még mindig barátságtalanul nézett rá. – Úgy tűnik, rengeteg hely fog maradni neki! Hol a fenében van már az a kaja? Inkább húzzon a konyhába és derítse ki, mi történik odabent! Ez talált – Rose-nak elege lett ebből a faragatlan tuskóból. – Jobb ötletem van, uram. Mi lenne, ha ön húzná el a mocskos száját innen, és vinné magával ezt a halom röhögő hiénát is? Állatok nem látogathatják ezt az éttermet! Megpördült a sarkán, hogy távozzon, de Jess megragadta a karját, és visszarántotta. – Te kis szajha! Legszívesebben… A fenyegetőzés üvöltéssel végződött, mert ahogy a lány kitépte magát a férfi kezéből, a kanna kiborult, és a forró folyadék a férfi ölébe ömlött. Ordítva engedte el Rose-t, odakapva kezét szemérméhez. A mellette álló férfiak szalvétákat akartak adni neki, de mielőtt segíthettek volna, Rose felkapott egy pohár jeges vizet és a férfi lába közötti kávéfoltos részre öntötte. – Legalább oda került, ahol már semmi kárt nem tehet – mondta, és otthagyta őket. Jess hátratolta a székét, és tántorogva felállt. Ökölbe szorította a kezét, hogy megüsse Rose-t, de a magas férfi megfogta karját. – Baleset volt, Tait. Tait rábámult, kirántotta kezét a férfi markából, és az ajtóhoz sántikált. A bejáratnál megállt egy pillanatra, és visszanézett Rose-ra. A lánynak borsódzott a háta a gyűlölködő rosszindulattól, amit a férfi szemében látott. – Tartozom neked, nővér! Rose tisztában volt vele, hogy egy veszélyes határt lépett át, de most már túl késő volt, hogy változtasson rajta. Felemelte a fejét, és látszólag ijedtség nélkül vette tudomásul a fenyegetést. A magas kivételével, aki dobott néhány pénzérmét az asztalra, mindegyik kiviharzott. – Ez talán elég lesz a kávéra. Rakjon félre nekem az almás pitéből! – s hozzá lépett. Ilyen közelről Rose láthatta, hogy kék szemét, melyek a zafírhoz hasonlítottak, hosszú, sötét szempillák övezik. A hatás varázslatos volt. Úgy érezte, hogy a férfi hőt áraszt magából, vagy csak a közelsége izgatta volna fel? – Jess Tait veszélyes ellenség, Vöröshajú – mondta lehajolva. – Legyen óvatos! Rose mozdulatlanul állt, követve tekintetével a férfit, aki eltűnt az ajtó mögött. Legyen óvatos! Az érzékien rekedt, csábító hangtól Rose-nak olyan érzése támadt, mintha… mintha… mintha épp most fordult volna felé az ágyban, reggeli csókot adva. Megint megborzongott, amihez ez alkalommal a félelemnek semmi köze nem volt. Zach MacKenzie megtorpant az étterem előtt. Tait és a többiek a Hosszú Szarv panzió felé tartottak, ahol szobát béreltek éjszakára. A baleset nyilvánvalóan nem hagyott maradandó nyomokat Taiten, mert gyorsan haladt miközben folyton járt a szája, és dühösen hadonászott kezével; vadabb volt, mint egy sarokba szorított csörgőkígyó a tűző napon, és legalább olyan veszélyes is. Pike és Cain szokás szerint Tait sarkában loholt. Undorodott ettől a két seggnyalótól. Mikor Bull és Joe lemaradt a másik háromtól, Bull hátrafordult hozzá, és odakiáltott neki: – Hé, MacKenzie, Joe és én felhajtunk néhány segget. Jössz?

5

Zach megrázta a fejét. – Nem, talán később. – Te bajod. Nincs valami sok szajha ebben a városban, azt' mire végzek velük, túl fáradtak lesznek bármire is, csak fekszenek majd utánam sóvárogva. – Kihasználom a lehetőségeimet. Kurvák és a whisky – ez volt minden, amire ez a két fickó gondolni tudott. Zachnak már elege volt belőle, hogy ezzel a bandával járja a vidéket, de egyelőre nem volt más választása. Még épp jókor pillantott előre ahhoz, hogy lássa, amint a másik három eltűnik a bárban. Remek. Volt még egy feladata, és ha azzal is végez, akkor randija van az almás pitével, és a vörös hajúval. A lány rendesen felizgatta: az a haj, azok a kék szemek, és azok a domborulatok, amelyeket még a kikeményített kötény és a fekete ruha sem tudott eltakarni. De több volt, mint csinos: volt mersze. Ahogy az a nő szembeszállt Jess Taittel, lehet, hogy nem volt a legokosabb ötlet, de kellett hozzá elszántság. Több bátorság volt benne, mint sok férfiban. Ezek a Harvey-lányok szép, tapintatos nők voltak – és némelyikük pokolian életrevaló, mint például Emily, akit az unokatestvére, Josh vett feleségül. Vigyorogva azon tűnődött, hogy vajon a kiöntött kávé valóban baleset volt-e. Aztán eszébe jutott Tait fenyegetőzése. Akár baleset volt, akár nem, az a férfi elég gonosz és rosszindulatú ahhoz, hogy összeverje a lányt, vagy ami még rosszabb, hogy elégtételt vegyen. Zach biztos akart lenni abban, hogy ez nem történik meg. Ha bárki is kezet emel arra a vörösre, az csakis ő maga lesz, de őt nem az erőszak, hanem a puszta gyönyör vezérli. Kalapját igazgatva az istállók felé vette az irányt.

6

2. fejezet ose teljesen kimerült. Negyven vendég érkezett vacsorára, és mindössze harminc percük volt, hogy kiszolgálják őket. A Harvey-éttermek sikerének egyik oka az volt, hogy az ételt már a vonaton megrendelték, és sürgönyön keresztül leadták a rendelést. Így mire a vonat beért az állomásra, az étel már elkészült, és tálalva volt. Minden lányhoz nyolc asztal tartozott, és minden utas teljes vacsorát kapott. Rendes körülmények között kisegítő személyzet töltött a poharakba és szolgálta fel az italt, de mivel Brimstone még kísérleti szakaszban volt, így a személyzet csak Everett Billingsből, öt Harvey-lányból, és egy francia szakács házaspárból állt. Habár a szakácsok remekül főztek, nem beszéltek angolul; ezért Billings volt az egyetlen, aki, ha akadozva is, de tudott velük beszélni. Össze sem lehetett őket hasonlítani Yen Chenggel, a jókedvű és fürge kínai szakáccsal, aki az új-mexikói Harvey-házban főzött. Rose nem tudott mosolygás nélkül visszaemlékezni azokra az időkre. De a korlátozott létszámú személyzet ellenére, mire a vonat, harminc perccel az érkezés után távozott, mindegyik elégedett utasnak felszolgáltak egy bögre forró póréhagymás krumplilevest, ajókával és pirospaprika-csíkokkal díszített ropogós salátát, tápláló marhahúsfilét kacsamájjal borítva, apró, héjába főtt krumplikat, vékonyra szeletelt hagymát, és kívánságuk szerint vagy tojáshab kagylókba töltött csokoládés desszertet, vagy egy szelet frissen sült almás pitét. Végül tea vagy kávé közül választhattak, és aki kért, kapott egy pohár kitűnő vörösbort is a vacsora mellé. Kilenc óra is elmúlt már, mire az utolsó kristálypoharat és tányért is elmosogatták, a teáskannákat elsúrolták és a helyükre tették. Mindenki visszavonult bérelt szobájába Rose-on és Everett Billingsen kívül. Billings gondterheltnek tűnt, amiért el kell mennie. – Ha nincs ellenére, Miss Dubois, akkor én távozom. Már így is lekéstem a bibliaóra elejét. – Menjen csak, Mr. Billings. – Nem szívesen hagyom itt egyedül – szólt a férfi, miközben felvette a kalapját. – Főleg a mai összetűzése után, azokkal a barátságtalan fickókkal. Biztosan nem akarja, hogy itt maradjak? – Tényleg semmi szükség rá. Már majdnem kész vagyok, a panzió pedig csak egy kis sétára van innen. – Hát, rendben. Bezártam a konyhaajtót, ne felejtse el bezárni a bejáratit, amikor hazamegy! Jó éjt, Miss Dubois. – Jó éjt, Mr. Billings! Rose elmosolyodott miután a férfi távozott. Billings rendes ember, de Brimstone-hoz túl gyáva – legalábbis addig, míg a város nem lesz egy kicsit civilizáltabb. Annak ellenére, hogy a város felháborította, Rose szerette a táj kietlen szépségét. Csak arra vágyott, hogy rátaláljon a gazdag férjre, akit keresett. Beletörődött volna a civilizálatlanságba, ha egy kevés luxussal és tisztelettel tudta volna ellensúlyozni. New Orleans nyomornegyedében született. Az anyja korán meghalt, ezért az apja nevelte fel, aki ivásért és jelentéktelen ügyek miatt legtöbbször börtönben volt. Megvolt a

R

7

magához való esze, és megtanulta, hogyan maradhat életben egy ilyen világban. De jobb életre vágyott. Ott, keleten, meg lett volna a luxus, amire vágyott, de az ő hátterével a legtöbb, amire egy gazdag fickótól számíthatott, egy randevú volt. Itt, mivel olyan kevés volt a nő és a férfiak örökösökre vágytak, akár szegény, akár gazdag, mindegyik házasságot ajánlott. Nem érdekelte őket, hogy a nő honnan jött. És mivel Fred Harvey magas erkölcsi mércét állított fel, a Harvey-lányok a házassági listák elején szerepeltek. Rose nem szenvedte volna végig a Harvey-tréninget, ha Emily Lawrence nincs mellette, aki megtanította rá, hogy milyen viselkedést várnak el egy hölgytől. Erről eszébe jutott a zsebében őrzött levél, amit aznap kapott Emilytől. A vacsora és a takarítás közti rohanásban nem is volt rá ideje, hogy elolvassa. Most viszont, már nagyon kíváncsi volt, így sietve hajtotta össze az utolsó szalvétát a holnapi reggelihez, hogy minél előbb a szobájában lehessen, és elolvassa. Éppen le akarta kapcsolni az utolsó lámpát, amikor megszólalt az ajtó feletti csengő. – Sajnálom, zárva vagyunk – mondta. – Már a szakács is hazament. – Kit érdekel a szakács? Van egy befejezetlen ügyünk. Borzongás futott végig a gerincén, amikor felismerte a hangot. Megfordult, és látta, hogy a férfi az ajtónak támaszkodik karját keresztbefonva mellén. Az árnyékban sokkal veszélyesebbnek tűnt mint előtte. Határozottan veszélyesebbnek. – Miféle befejezetlen ügyünk lenne? – Egy szelet almás pite. – Attól tartok, elkésett, cowboy, mind elfogyott. Már csak bezárom a… Hova megy? – kérdezte Rose minden átmenet nélkül, amint a férfi elhaladt mellette, és belökte a konyhaajtót. – Kérem, távozzon! – utasította a férfit. Ő rá sem hederített, felkapcsolta a lámpát, majd leguggolt, és belenézett a jégszekrénybe. Szemrehányóan nézett Rose-ra. – Nem tanította meg az anyukája, hogy a hazudozás bajba sodorhatja, Vöröshajú? – és kihúzott egy félig teli pités tálat. – Nem csatlakozik hozzám? – Érezze csak otthon magát! – fintorgott Rose, és peckesen kisétált a konyhából. A férfi a pitével együtt követte, és egy darabot el is tüntetett szájában. – Úgy gondolom, nem maradt kávéjuk. – Jól gondolja – válaszolta Rose. Em egyszer azt mesélte neki, hogy ezek a nyugatiak többet gondolkoznak, mint amennyit a Jóisten az utolsó ítélet napján. – Persze, biztos vagyok benne, hogy már ellenőrizte az üres kávéskannát. A férfi elvigyorodott, ellenállhatatlan mosolya volt. Az a fajta, amitől egy fiatal lány szíve izgatottan zakatolni kezd. Hála az égnek, elégszer látta már ahhoz, hogy felismerje, és ne tévessze meg vonzereje. – A korához képest egész okos, Vöröshajú. – Nem hinném. Maga viszont elég ostoba a sajátjához. – Mindenre van egy szellemes válasza, ugye? – Így van, cowboy. Tudja mit, vendégem volt a pitére, ha most elmegy. – Inkább üljünk le! Anyukám mindig azt mondta, hogy ha állva eszem, megfájdul a hasam. – Igaza volt. Vigye magával a pitét és egye meg a saját szobájában ülve! – Élvezem itt a társaságot!

8

Meglepte Rose-t azzal, hogy kihúzott neki egy széket, majd megvárta, hogy a nő helyet foglaljon, mielőtt ő maga leült volna. – Egy harapást? – kérdezte, és Rose felé nyújtott egy falatot a villájával. – Nem, köszönöm. – Pedig finom. – Tudom, már ettem belőle. Megtenné, hogy siet egy kicsit? Fáradt vagyok, és szeretnék hazamenni. – Régóta van a városban? – kérdezte a férfi nagyot harapva a süteményből. – Egy hét is túl hosszúnak tűnne. Rose dobolni kezdett az ujjaival az asztalon. – Szóval, mióta van Brimstone-ban? – és újabb falat tűnt el az érzéki ajkak között. – Egy hete. A barátságos kuncogástól Rose-nak borsózott a háta. – Kedvelem magát, Vöröshajú. Rose a zafírszínű szempárba nézett, amit azok az átkozott hosszú szempillák öveztek, amilyeneket a nők szempillafestékkel sem tudnak elérni. Még az állán levő borosta sem tudott rontani rajta. – Van nevem, uram: Dubois, Rose Dubois. A zafír tekintet rátapadt. – Az enyém Zach MacKenzie. – Ez biztosan véletlen egybeesés – szólalt meg Rose meglepetten –, ismerek egy Josh MacKenzie-t. Detektív, vagy legalábbis az volt. Nem rokonok? A férfinak a szeme sem rebbent. – Detektív? Csak nem összetűzésbe került a törvénnyel, Rosie? – Jobb szeretem elkerülni a törvény embereit, de ő egy közeli barátnőmet vette feleségül. – Valóban? Nos, a MacKenzie errefelé elég gyakori név. Mit nem szeret a törvényszolgákon? – Azok, akikkel eddig találkoztam, rosszabbak, mint a rosszfiúk, akiket hajkurásznak – az első és legrosszabb egy Wes Sturges nevű seriff volt, aki tizenhét éves korában lépett be az életébe. De erre nem szívesen emlékezett vissza. – Tehát, mégiscsak volt összetűzése a törvénnyel – mondta a férfi, miközben az utolsó falat pitét tömte a szájába. – Ezt nem mondtam – Rose fölkapta a dobozt, a konyhába vitte és berakta a mosogatóba. Ahogy megfordult, a férfi ott állt előtte. Hogy mozoghatott ennyire hangtalanul a fapadlón? Rose-t meglepte, hogy a férfi átkarolja a derekát, aztán izmos testéhez szorította. Rendes körülmények között Rose a férfi bordájába vágta volna a könyökét, vagy a térdével ágyékon rúgta volna, hogy visszautasítsa a közeledést. De most, számára teljesen ismeretlen okból, a túlélési ösztöne ellenére, egyiket sem tette. Szenvedélyes izgatottságot érzett a férfi közelségétől, és elég tapasztalt volt ahhoz, hogy tudja, képes uralni a helyzetet. – Mit képzel maga, Mr. MacKenzie, mit csinál? – Mivel kávét nem kaptam, beérem ennyivel – és a csókja elhallgattatta az ellenállás szavait a nő ajkán.

9

Rose azonnal érezte a kirobbanó gyönyört. Miután ráeszmélt, hogy alulbecsülte a férfi rá gyakorolt hatását, megpróbált eltávolodni. Meleg kézfejével a férfi megfogta Rose nyakát, hogy maradjon nyugton, és érintése legyőzte a nő gondolatait, akárcsak határozott, meleg ajka, és izmos, felhevült teste, mely hozzá simult. Nem most csókolták meg először, de Rose még sohasem érzett ahhoz foghatót, amit Zach MacKenzie karjaiban. Minden, ami róla szól felizgatta és felzaklatta. Mennyire vágyott már erre az érintésre, erre a remegésre. De a tűzzel játszott, és ez olyan őrültség volt, amit nem engedhetett meg magának. A férfi csípőjén levő colt után tapogatózott, előrántotta a pisztolytáskából, és a hasának nyomta. A férfi hátrébb lépett, de nem engedte el. A szája halvány mosolyra görbült. – Lőtt már valaha emberre, Rosie? – Ezt elég, ha én tudom, magának nem kell ezen törnie a fejét. A férfi leeresztette kezét, és a nőt tanulmányozta, azokkal a pokolian kék, zafírszemekkel. – Miért, Rosie? Legalább annyira kíváncsi volt erre a csókra, mint én, és legalább annyira élvezte is. – Ez a maga véleménye. És ha még egyszer Rosie-nak szólít, meghúzom a ravaszt. – Egy percig sem tesz bolonddá. Tudom, mit akar egy férfitól, Rosie. – Ennek örülök. Akkor nyilván azt is tudja, hogy magának az nincs – és visszaadta a fegyvert. – Biztos benne? – kérdezte a férfi visszacsúsztatva tokjába a koltot. – Ez a csók mást mondott nekem. – Ezért a csókért legfeljebb még egy szelet ingyen pitét kap, MacKenzie. Ne gondolja, hogy nem ismerem a magafajtát! Azóta küzdök az ilyen csőcselékkel, mint maga, amióta csak megnőttek a melleim. Mindannyiukat ugyanabból a sárból gyúrták. – Mi olyan rossz néhány baráti csókban, Rosie? – Néhány forró csók és egy hempergés a szénában talán elég magának, nekem viszont nem, MacKenzie – jelentette ki a nő ujjával magára mutatva. – Terveim vannak a jövőmre vonatkozóan, és azokban nem szerepel egy olyan szerencsétlen semmirekellő, mint maga. – Ki beszél itt a jövőről? Csak az idejét vesztegeti, ha azt próbálja beadni nekem, hogy a megfelelő embernek tartogatja magát! Ezt mind a ketten jól tudjuk. Rose ujjai viszkettek, hogy lekaparhassák az önelégült mosolyt a férfi arcáról. Rendben, nem volt már ártatlan, de szajha sem. És a férfi úgy bánt vele, mintha az lenne. De mégis mit számít, hogy mit gondol róla ez a fickó? Miért kellene egyáltalán törődnie vele? Ezeket a pillantásokat azelőtt mindig lerázta magáról. Akkor ez alkalommal miért fájt mégis? A férfi szemébe nézett, és lágyan így szólt: – Nem, Zach MacKenzie, maga az, aki az idejét vesztegeti. Látja, egy cseppet sem ismer. – De hamarosan megismerem, Rosie. A férfi hosszan ránézett, s ő viszonozta a pillantást, miközben a csendet csak fülében zakatoló szívverése törte meg. A férfi az ajtóhoz ment, megfordult, és visszanézett rá.

10

– Egyébként, Rosie, ha ennyire közel van egy pasashoz, sose fogjon rá pisztolyt, ha nem biztosítja ki előtte. Vannak, akik nem veszik ezt túlzottan jónéven, és maga ellen fordítják – a kalapja karimájához emelte az ujját, és elbúcsúzott. – Egyelőre, jó éjszakát! Rose mozdulatlanul állt, miközben a férfi kisétált, és várt, míg meghallotta az ajtócsengőt. Remegő kezekkel tapogatózott a mögötte levő mosogató után. Nekidőlt, becsukta a szemét, és mély levegőt vett. Az ajka még bizseregett csókjától, teste pedig érintésétől reszketett. Zach MacKenzie kihívást jelentett. Vajon szembe akar ő ezzel nézni? Brimstone hirtelen kezdett sokkal veszélyesebbnek tűnni, mint képzelte, ha már egy ilyen lóháton ülő csavargó is képes megdobogtatni a szívét. Életében először félt megbízni önmagában. Csak azt remélhette, hogy a férfi és bandája hamarosan továbbáll. Ha nem, akkor mindent meg kell tennie, hogy elkerülje őt. Zach az árnyékban maradt, amikor Rose kijött, és bezárta az ajtót. Taitnek nyoma sem volt, amikor visszaért a városba, és ez zavarta őt. Jess Tait mindig is nagy szájhős volt, és sokakat megfenyegetett, de a fenyegetéseit általában be is tartotta – főleg olyanokkal szemben, akik kisebbek vagy gyengébbek voltak nála. Tehát a vörös hajú ismeri az unokatestvérét, Josht. Akkor minél kevesebbet beszél a családjáról, annál jobb. Nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon, amikor Joshra és a feleségére gondolt. Rose azt mondta, hogy ő és Emily barátnők. A legjobb pár csizmájában is fogadott volna, hogy nincs olyan férfi, aki felül tudna kerekedni ezen a két nőn. Ha legközelebb találkozik Joshsal, meg kell kérdeznie, hogy a nősülésében milyen szerepe volt Rose-nak. Az árnyékban maradva követte a lányt a rövid úton, míg a panzióhoz ért. Néhány másodperccel azután, hogy belépett, az egyik közeli ablakban lámpa gyúlt. – Jó éjszakát, Rose Dubois – mormolta. – Semmire sem vágyom jobban, mint hogy betakarjalak, úgyhogy megígérem neked, egy napon, nem is olyan sokára jó reggelt is kívánok majd! Folytatta útját lefelé az utcán, arra, ahol a hangos nevetés elnyomta a zongora vékony hangját. Megállt a füsttel telt kocsma bejáratában, és körbenézett. Tait és két talpnyalója a sarokban levő asztalnál ült. Legszívesebben tudomást sem vett volna a gazemberről, de nem volt más választása. Odasétált az asztalhoz, és leült. – Hol voltál? – kérdezte Tait. – Nem láttalak errefelé. Szavai alig kivehetőek voltak, és Zach remélte, hogy nem lesz ingerlékeny, ahogy általában lenni szokott, ha túl sokat ivott. – Ezt én is kérdezhetném tőletek. Kerestelek titeket korábban, de nem voltatok itt. – Taitnek nadrágot kellett cserélnie, aztán meg bekaptunk valamit – válaszolta Pike. – Bull és Joe mit tervez? – kérdezte Tait. – Mégis, mit tippelsz? – nevetett Zach. – Minden alkalommal, ha beérünk egy városba, Bullnak meg kell néznie a kuplerájt. – Ja, mi meg egy hónapig hallgathatjuk a meséit – dörmögte Cain. – Hé, Pike, menjünk és nézzük meg magunknak azt a helyet! A két férfi felállt, és az ajtó felé indult. Tait újabb pohár whiskyt töltött magának, és egy hajtásra megitta. – Te is kipróbáltad már az itteni kurvákat? – alig bírta nyitva tartani a szemét. Zach megrázta a fejét.

11

– Úgy gondoltam, még elég időm lesz rá. Gondolom, egy ideig még itt maradunk. Tait gyanakodva húzta össze a szemöldökét. – Ezt meg honnan vetted? – Égtél a vágytól, hogy idejöjjünk. Gondolom, jó okod volt rá. Taitnek leesett az álla, a szeme mérgesen villogott. – Átkozottul jól vág az eszed MacKenzie, egyszer még meg is ölhetnek miatta! – a férfi hátratolta a székét és eltántorgott. Zach az asztalnál maradt, és nézte, ahogy Tait nehézkesen felmászik a lépcsőn. Túl régóta volt már Texas Ranger, még szerencse, hogy a szolgálati ideje hamarosan lejár. Hiányzott otthona, a Triple M farm és szeretett volna már hazatérni. Hat hónapig tartott, hogy utolérje ezt a bandát. Az unokatestvérének, Cole-nak hála – aki a bandával volt Zach érkezése előtt, és akit visszaküldött Texasba – két héttel ezelőtt sikerült beilleszkednie a marhatolvajok közé. A baj csak az volt, hogy még nem talált elég súlyos bizonyítékot ahhoz, hogy letartóztassa őket. Az ösztönei azt súgták, hogy Tait határozott céllal hozta a bandát Brimstone-ba. De Tait nem akart olyan embereket maga körül, akik gondolkodni is tudnak, így ha még egyszer kicsúszik valami a száján, ahogy az előbb, akkor sohasem lesz meg a bizonyíték, amit keresett. Egyetlen marhát sem loptak el abban a két hétben, amióta velük volt, de Cole szerint, Arizonában azt tették. Zach már belefáradt, és rosszul volt attól, hogy ezzel a bandával legyen, legszívesebben otthagyta volna őket, és még azt is elfelejtette volna, hogy valaha is léteztek. De ez volt az utolsó megbízása, mielőtt kilép a Ranger kötelékéből, és vagy holtan akarta látni azt az átkozott Taitet, vagy egy börtön rácsai mögött. Az egyetlen, ami elviselhetővé teheti a feladatot, ez a vörös hajú Harvey-lány. Talán érdekesebbé teszi majd az ittlétet. Zach whiskyt töltött magának, és arra a csókra gondolt. Igen, ő biztosan segít egészen tűrhetővé tenni ezt a küldetést.

12

3. fejezet iután bezárta hálószobája ajtaját, Rose kivette a fekete masnit és a hajtűket a hajából. Jó érzés volt kiengedni haját, és addig rázta, míg rakoncátlan fürtökben nem lógott a vállára. Kivette Emily levelét a zsebéből, és az éjjeliszekrényre tette, majd behúzta a sötétítőfüggönyt és levette a ruháit. Hosszú haja lazán a vállára omlott, és érezte a levegőt meztelen testén, szerette ezt a fajta szabadságot. Nem mintha valaha is meztelenül akarná mutogatni magát bárki előtt, még Em előtt sem vetkőzött le teljesen, pedig közös szobájuk volt Új-Mexikóban. Talán inkább az Emily iránt érzett tiszteletből, mint saját maga miatt? Még Wes előtt sem vetkőzött le, pedig ő aztán sem erkölcsös, sem tisztességes nem volt. Mindig lekapcsolta a villanyt, vagy bemászott a takaró alá, hogy levetkőzzön, mielőtt lefeküdtek. Most megállt a sarokban álló tükörállvány előtt és képmását nézte. Akkor miért talál ekkora örömöt az ilyen pillanatokban? Talán lenne egy elfojtott, buja énje, amit még önmagának sem mer bevallani? Ez az oka, hogy mások előtt társasági nőnek mutatja magát, és annyira fél, hogy rejtett természete felszínre tör, hogy inkább a pénz nyújtotta kényelmet választaná a szerelem kínálta szenvedély helyett? A szája elé kapta a kezét, ami még mindig duzzadt volt Zach MacKenzie csókjától. Vajon vonakodva vetkőzné le a gátlásait előtte is, vagy olyan nyugodtan állna előtte meztelenül, mint most? Mostani érzései azt súgták neki, hogy nem habozna. Közelebb hajolt, és mélyebben nézett a tükörbe, mintha a választ abban keresné. Ma este, amikor a férfi a karjában tartotta, érezte rejtett természetének sürgető, szabadság utáni kiáltását, egy harsona hangjait, amelyek néhány heves pillanatig megsüketítették, és a saját érvelését sem hallotta tőlük. A fenébe, Zach MacKenzie. Ki vagy te? Miért tudsz ennyire meggyötörni? Hirtelen forróság áradt szét testében, és gyorsan meztelen melle elé kapta a kezét, hogy elrejtse keményedő mellbimbóit. Oh, az a csók mennyire felizgatta. Ehhez kétség sem fér. A karját maga mellé ejtette, és látta, hogy a férfi puszta gondolatának milyen hatása van a testére. A mellbimbói megkeményedtek, és érezte a vágyat az ágyékában. Hogy lehet, hogy ennek az idegennek a puszta gondolata ilyen hatással van rá? Azelőtt, erre senki sem volt képes. Rose-t kirázta a hideg. Csak a csókjára gondolt, és annak is ilyen hatása volt rá, mi történik, ha a férfi legközelebb megcsókolja? Biztosan lesz következő alkalom, efelől nem volt kétsége. Legalább annyira látszott azokban az ördögi szemekben, mint amennyire a férfi szavai biztosították róla. És Rose már most is az után a pillanat után epekedett. A hálóköntöse után nyúlt, és gyorsan felvette, mintha a bizonyítékok elrejtésével letagadhatná a meztelen igazságot. Elfordult, felkapta a gyöngyház nyelű hajkefét, amit még Emtől kapott, és elkezdte kifésülni hosszú haját. Mérges volt magára, amiért engedte, hogy Zach MacKenzie beférkőzzön a gondolataiba. Minél tovább gondolt rá, annál mérgesebb lett, és annál erősebben fésülte a haját. Mire befejezte a fésülködést, már fájt a fejbőre.

M

13

– Látod, Rose – mondta magának, egyenesen a tükörbe bámulva –, hacsak nem űzöd ki ezt a fickót a gondolataidból, akkor örökösen csak fájdalmat fog okozni neked! Bemászott az ágyába, és felrázta a párnát a háta mögött, majd Emily leveléért nyúlt. Várakozóan mosolyogva bontotta fel a borítékot. Az ébresztőóra fülsiketítő csörgése ébresztette föl a csodálatos álomból, amelyben Zach MacKenzie megcsókolta. Az óra után tapogatózott, hogy elhallgattassa. Amikor felnézett, látta, hogy még csak hajnali öt óra van. Álmosan mászott ki az ágyból. Tíz perc alatt felöltözött, és majdnem a fésülködéssel is elkészült. Ahelyett, hogy több időt vesztegetett volna a haja feltűzésével, inkább gyorsan kifésülte és egy széles karimájú kalapot húzott, hogy megvédje az arcát a napsütéstől. Az orra körül már így is éppen elég szeplője volt. A fésülködőasztalon levő púder segítségével, néhány gyors mozdulattal sikerült eltüntetnie őket. Kiment a szobájából, és a mellette levő ajtón kopogott. – Jó reggelt! – köszönt Kate-nek, amikor a lány ajtót nyitott. – Jó reggelt! Mi a baj? – Ugye nem felejtetted el, hogy ma rajtunk van a sor, hogy kimenjünk a Wilsonfarmra? Kate nagyot sóhajtott. – Te jó ég! Kiment a fejemből! – Gyanítottam, amikor nem hallottam mozgást innen. Tudod mit? Megyek és előkészítem a kocsit, amíg elkészülsz. – Rendben, sietek! – mondta Kate, miközben hozzálátott az öltözködéshez. Zach felnyergelte és kivezette a lovát. Épp fel akart szállni, amikor megpillantotta Rose Dubois-t. A nő is észrevette, tett egy tétova lépést, de aztán folytatta útját a béristálló felé. Az első, ami feltűnt a férfinak, az a nő haja volt, mely szabadon lógott a kalaptól eltekintve, amely az arcát takarta. Az anyjára emlékeztette – és az otthonára. Nem mintha bármi közük lett volna egymáshoz, ha Miss Rose Dubois-ra gondolt, azt rögtön az ágyékában is érezte. Zach levette a kalapját. – Jó reggelt, Rosie. – Jó reggelt. A nő üdvözlésében érezhetően kevesebb volt a lelkesedés, de a férfi megbocsátotta neki, mert olyan pokolian jó volt ránézni. A napfényben is olyan gyönyörű volt, mint amilyen a holdfényben. Annak ellenére, hogy előző nap milyen jól kitöltötte a Harveyegyenruhát, össze sem lehetett hasonlítani a világos ruhával, amit most viselt, fényes vörös haja a vállára omlott. Elég volt ahhoz, hogy bármely férfi figyelmét elvonja az éppen végzett munkáról. – Miért kelt ma reggel a madarakkal, Rosie? – Ezt én is kérdezhetném magától, MacKenzie. Tulajdonképpen azért vagyok itt, hogy egy kocsit béreljek. Minden reggel kimegyünk a Wilson-farmra friss tojásokért. A férfi az égre nézett. – Úgy tűnik, ma jó idő lesz hozzá. Szeretek korán reggel kelni. Ilyenkor még minden nyugodt, kivéve a csivitelő madarakat. – Általában idegesít, ha a csiripelő madarak ébresztenek fel. 14

– Engem is, viszont szeretek az ágyban feküdni és hallgatni őket. Nyugalommal tölti meg az embert. – Szent isten, idelenn minden rendben. – Hogy mondta? – Egy Robert Browning versből idéztem. – Úgy vélem ez a Browning gyerek, meg én, egész hasonlóan gondolkodunk. – Ha nyugalmat keres, MacKenzie, akkor a tegnap esti cselekedete rácáfol erre. – Arra céloz, hogy megcsókoltam magát? – Pontosan erre céloztam. – Gyerünk, Rosie, ne próbálja azt mondani, hogy magának nem tetszett! – A csók, vagy az, hogy úgy bánt velem, ahogy egy szajhával szokott bánni a magafajta csavargó, aki ahhoz is túl lusta, hogy becsületes munkát találjon? A férfi halványan elmosolyodott, amikor a nő elhaladt mellette, és csípője ringását figyelte. Igazán tetszik neki ez a lány, Rose épp tartózkodóan üdvözölt egy szembejövő férfit. Akár bevallotta magának, akár nem, már kezdtek udvarolni egymásnak. Ahogy megérkezett a panzióhoz, Rose átült a másik oldalra, és hagyta, hogy Kate hajtson. A gyeplő megrándult, és a lovak ügetni kezdtek. Egyedül a tejesember volt talpon, éppen a reggeli kiszállítást végezte egy nyikorgó szekérrel, amelyet csapott hátú lovak húztak. A férfi biccentett nekik, ahogy találkoztak. – Jó reggelt, hölgyeim! Kate nyíltan viszonozta az üdvözlést, Rose válasza azonban zavart volt, gondolatai még mindig a béristállónál történt találkozás körül jártak. Csak egy napja, hogy először látta, és máris a férfiról álmodozott, nem tudta kiverni a fejéből, és hagyta, hogy megcsókolja őt. Ami pedig még ennél is rosszabb, hogy élvezte a csókot. Ha nem teszi félre ezeket a gondolatokat, akkor úgy fog járkálni napokon belül, mint egy élő halott. Körülbelül egy mérföld után Kate törte meg a csendet. – Nagyon csendes vagy ma reggel, Rose. Bánt valami? Ez ideális alkalom volt, hogy jobban megismerkedjen a lánnyal, és Rose elhatározta, kihasználja a lehetőséget. – Kate, vonzódtál már valaha férfihoz? – Persze – kuncogott a lány. – Az a benyomásod, hogy Wisconsinban nincs egyetlen jóképű férfi sem? – Nem arra gondolok, hogy jól nézzen ki, hanem, hogy elég vonzó ahhoz, hogy engednéd… tudod, hogy megcsókoljon, vagy akár… – Rose Dubois, azt akarod kérdezni tőlem, hogy kerültem-e bensőséges kapcsolatba egy férfival? – Nem ezt akartam, de most, hogy említetted, volt már ilyen? – Nem. Még mindig szűz vagyok, ugyanolyan érintetlen, mint amikor megszülettem – válaszolta Kate egy újabb bájos kuncogással. Rose szerette volna utánozni. – Egy farmon nőttem fel – folytatta a lány –, úgy láttam, hogy minden fajnál a hím jár jobban az üzlettel, ő kielégítheti az étvágyát, majd továbbállhat, a nőstény pedig viseli a terhet, és a szülés fájdalmait. Elégszer láttam ahhoz, hogy elvegye a kedvem még a gondolattól is. – Szóval egy férfi csókja sem izgatott még fel annyira, hogy átlépd ezt a határt?

15

– Nem, eddig legalábbis – Kate felé fordította a fejét, és elmosolyodott. – Annak nem akármilyen csóknak kell majd lennie. Feltehetek én is egy személyes kérdést? Rose felemelte a kezét, hogy elhallgattassa. – Tudom, mit akarsz kérdezni. Nem, én már nem vagyok szűz. – És milyen, szóval te… neked… Élvezted annyira, hogy megkockáztattad, hogy teherbe esel? Hogy élveztem-e? Wes soha meg sem próbálta számomra is kellemessé tenni, csak a saját testi vágyait elégítette ki. Még ha becsuktam a szemem, és megpróbáltam úgy tenni, mintha szeretném őt, az sem működött, vagy könnyítette meg a helyzetet. És miután végzett, megfordult, elfújta a lámpát és elaludt. Soha egyetlen szót sem mondott, vagy csókolt meg lefekvés előtt. Nem mintha én arra vágytam volna, még a csókjától is undorodtam. Élveztem-e? Maga volt a pokol. Saját kárán tanulta meg, hogy butaság szerelemből odaadnia magát egyetlen férfinak is. A szerelem az álmodozók naiv és felesleges várakozása volt, mert minden férfi hazug. Mégis Wes csókja és Zach MacKenzie-é olyan távol volt egymástól, mint az árnyék a fénytől, a jég a forróságtól. Nem tudta megállni, hogy ne gondoljon arra, mi történt volna előző este, ha engedi, hogy a férfi tovább csókolja. Borzongás futott végig a hátán. Úgy érezte, testét is ugyanolyan hevesen vette volna birtokba Zach, ahogy ajkát. Olyan légkör vette körül a férfit, ami azt sugallta, hogy büszkesége megkívánná, hogy kielégítse a nőt is. És csókja elárulta, tudja is, mit kell ehhez tennie. – Szóval, te is élvezted? – ismételte meg Kate, megzavarva Rose gondolatait. Néhány másodpercig zavarodottan nézett Kate-re, mert nem értette, hogyan szerezhetett tudomást Zach MacKenzie-ről, de aztán rájött, hogy csak megismételte a szeretkezésre vonatkozó kérdést. – Nem, sohasem élveztem, vagy szerettem annyira a férfit, hogy gyereket akarjak tőle. – Akkor miért kerültél ennyire közel hozzá, Rose? – Ez nem volt ennyire egyszerű – még nem készült fel rá, hogy életének ezt a fájdalmas részét elmesélje a lánynak. Annyira fájt, hogy még Emilynek sem mesélt róla, de tudta, hogy egy napon majd meg kell tennie. Ha nem szabadul meg tőle, akkor tovább nő benne, mint egy rosszindulatú daganat. – És mi lett volna, ha teherbe esel? – Szerencsére, Kate, van rá mód, hogy ezt elkerüljük. – Igen, én is hallottam ilyenekről, de nem hiszem, hogy valaha is kipróbálnék egyet is. Rose-nak úgy tűnt, hogy a társalgás kezd egyre lehangolóbb lenni, úgyhogy a fiatal lányra mosolygott. – Ezért tudod, mit fogok tenni, kedvesem? Gazdag férfihoz megyek feleségül. A luxus elég erős szövetséges lesz, hogy a csalódottsággal szembeszálljak. – Talán igazad van, de nem hiszem, hogy én valaha is közel tudnék kerülni egy férfihoz, ha nem szeretem igazán – Kate megrántotta a gyeplőt, és a lovak meggyorsították lépteiket. Amikor Kate megállt a pajta előtt, Calvin és Effie Wilson kijöttek kis házukból. Most, hogy már túl idősek voltak ahhoz, hogy megműveljék a farmot, úgy döntöttek, ebben a kis házban élik le további életüket, amit Calvin több mint ötven évvel ezelőtt fiatal feleségének épített.

16

Habár megszokott dolog volt, hogy a Harvey hálózatnak hajón, vagy vonattal szállítják a friss árut, például a húst, de Fred Harvey gyakran kötött szerződést helyi lakosokkal, és ha meg tudtak felelni a magas elvárásoknak, akkor ők szállíthattak bizonyos termékeket. És habár Harvey olyan főnök volt, aki megkövetelte, hogy az alkalmazottak teljes mértékben betartsák a szabályokat – sőt, egyszer még egy vezetőt is kirúgott, mert gazdaságosságból kisebb adagot adott a vendégeknek – jó szíve volt, és a tojásokra vonatkozó szerződést a Wilson házaspárral kötötte meg. Még ahhoz is hozzájárult, hogy egy Harvey-alkalmazott mindennap elmegy a tojásért, így az öregembernek nem kellett a napi kiszállítással bajlódnia. – Jó reggel, hölgyeim – köszöntötte őket Calvin. – Máris hozom a tojásokat. – Van idejük egy csésze kávéra? – kérdezte Effie. – Épp most sült meg a kukoricakenyér, és készítettem hozzá almavajat. Nem olyan ízletes, mint a maguk étele az étteremben, de ha van kedvük, csatlakozzanak hozzánk! Rose tisztában volt vele, hogy nincs sok idejük, de nem akarta megsérteni a házaspárt. Most járt másodszor a Wilson-farmon, és a két kisöreg annyira hasonlított képzeletbeli nagyszüleihez, akikre mindig is vágyott. – Örömmel, Mrs. Wilson – válaszolta. – Nem igaz, Kate? – Köszönjük – egyezett bele Kate. – Nem is ettem almavajat, mióta apám farmjáról eljöttem. Mindkét öreg elmosolyodott, majd Effie megszólalt. – Jöjjenek csak velem, lányok! A kávé a tűzhelyen van. Amint Rose belépett a házba, becsukta a szemét, és mélyen belélegezte a kis ház illatát. Egy vidéki boltra emlékeztette: fahéj, gyertyák, méhviasz, alma és szárított virágok kellemes keverékéből állt. A kis nappaliban horgolt terítők díszítették a székek karfáit és háttámláját, a konyhában pedig csipkepárnák fedték a székeket. A falon egy hímzett dísz lógott, ami hálát adott Istennek, az áldásért, a földön pedig fonott gyapotszőnyegek sorakoztak szépen elrendezve. A kézzel készített szekrényekből és a többi bútorból a fáradozás és a büszkeség érzése áradt. Rose sóhajtott. Lehet, hogy csak egy kis ház, de csodálatos otthon. – Hallottak valamit a tegnap éjszakai kellemetlenségről? – kérdezte Calvin, amikor már mindannyian az asztalnál ültek. – Kellemetlenségről? – kérdezett vissza Rose. – Odaát a Lazy R farmon. Steve Rayburn járt erre ma reggel és azt mondta, hogy tegnap éjjel marhatolvajok hajtották el fél csordáját és megölték mindkét marhapásztorát. – Micsoda szörnyűség! – kiáltott fel Rose. – Hát igen. Kíváncsi lennék, hogy van-e ennek valami köze a furcsa fényekhez, amit állítólag a hegyekben láttak. Lehet, hogy egy törvényszegő banda lakik odafönt. Rose Tait bandájára gondolt. Vajon lehet, hogy ők hajtották el a marhákat? Ha így van, akkor vagy nagyon későn, vagy nagyon korán kellett megtenniük, mert már majdnem tíz óra volt, amikor Zach MacKenzie felbukkant az étteremben. – Történt mostanában hasonló eset a környéken? – érdeklődött Rose. Calvin megrázta a fejét. – Én nem hallottam ilyenről. Gondolom, eddig szerencsénk volt. Rose végül feltette a kérdést, ami legjobban izgatta. – Mikor történt?

17

– Nem is kérdeztem, de gondolom, valamikor éjszaka, mert olyankor csak néhány pásztor figyelte azt a csordát, amit a jövő héten akartak eladni. – Szigorúbb törvények kellenének errefelé – vágott közbe Effie. – Ez a Bloom seriff úgysem ér sokat. – Ebben egyetértek magával – helyeselt Rose. – A város tele van rosszhírű fickókkal, és az utcák veszélyesek. – Milyen rejtélyes fényeket láttak a hegyekben? – kérdezte Kate. – Effie és én nem láttuk, de néhányan azt állítják, hogy ők igen. Azt hiszem, kilovagolok és megnézem a saját szememmel. – Több, mint valószínű, hogy csak egy bányász volt, vagy valami hasonló, Cal – szólt Effie, – És mit akart volna bányászni, Effie? Semmi értékes nincs azokban a hegyekben! Rose ösztönei felébredtek. Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy Tait bandájának köze van a dologhoz. A két nő nem sokkal ezután visszaindult. Mindketten kaptak egy-egy üveg almavajat Effie-től. Hazafelé Rose hajtotta a fogatot Brimstone felé. – Gondolj csak bele, Cal és Effie több mint ötven éve házasok! Ez olyan biztató! – áradozott Kate. – Akárcsak a hegyek, de ez nem jelenti azt, hogy ötven évig akarnék megmászni egyet. – Egy percig sem tudsz becsapni, Rose Dubois. Nem vagy olyan felszínes, mint amilyennek szeretnéd, hogy gondoljanak az emberek. Azután, hogy találkoztál Callal és Effie-vel, hogy tagadhatod, hogy szerelemből kell férjhez menni? – Egyetértek veled abban, hogy Wilsonék egy ritka értékes házaspár. De ha arra gondolok, hogy ötven évet kell leélnem ugyanazzal a férfival, akkor még határozottabban állítom, hogy gazdagnak kell lennie – vágott vissza Rose.

18

4. fejezet ire Rose a Harvey-házhoz ért, Brimstone már felébredt. Ahogy oly sok városban a lusta Nyugaton, az üzlet nagy része reggel zajlott, mielőtt igazán felmelegedett volna a levegő, majd délután úgy tűnt, mintha a város elszenderedne, aztán este újra felébredt: zajosan és lármásan. Everett Billings kisietett a konyhából a friss tojásokért. Emlékeztette őket, hogy a reggeli vonat hamarosan megérkezik, és visszament. – Csak fél óránk van, hogy átöltözzünk – mondta Kate a béristálló felé menet. – Leteszlek a panzió előtt, úgyis útba esik. Semmi szükség rá, hogy mindkettőnknek sietni kelljen. Amint Kate leugrott, Rose már ment is tovább. Az utca forgalmasabb volt, mint máskor, és sokszor kellett lassítania az előtte áthaladó gyerekek miatt. Előrenézett, és látta Jess Taitet és a bandáját, amint egy lókikötő oszlopnak támaszkodnak – Zach MacKenzie nem volt köztük. Rose megpróbált gyorsítani, de Tait kilépett elé, és elkapta a fogat kantárját. – Nézzétek csak, fiúk, ki van itt! Miss Nagyokos személyesen – telt ajkát önelégülten biggyesztette ki bozontos szakállából. – Úgyis találkozni akartam magával, nővér. – Legyen szíves elengedni a lovat, Mr. Tait! Sietnem kell – kérte Rose. – Igazán? Halljátok, fiúk? Miss Nagyokosnak sietnie kell. Zach éppen időben érkezett oda, hogy hallja a beszélgetés végét. – Engedd el, Jess! Az egész város téged néz. Tait rámordult. – Mintha érdekelne. Mivel úgyis siet, nővér, segítek egy kicsit. Mielőtt Rose kitalálhatta volna, hogy mit akarhat, Tait olyan erősen rántotta meg a kantárt, hogy a gyeplő kiesett Rose kezéből. Aztán a fickó előhúzta a pisztolyát, és néhányat a levegőbe lőtt. Rose felsikoltott, a fogat nekiiramodott, és ő átesett az ülésen. Vezető nélkül dülöngélt az irányíthatatlan bricska az utcán, a gyeplő úgy libegett a lovak bokájánál, mintha ostor lenne. – Te ostoba bolond! – kiáltott Zach a férfira. Megsarkantyúzta a lovát, és a kocsi üldözésére indult. Kiabálva és sikoltozva futottak szét az emberek, el akarván kerülni, hogy a kocsi alá essenek, vagy hogy agyonüsse őket, amint porfelhőt húzva maga után lefelé száguldott az utcán. Mire Zach odaért, egy másik lovas is csatlakozott az üldözéshez. Rose ide-oda csapódott, ahogy a kocsi dobálta, de igyekezett fenn maradni, annak ellenére, hogy a kocsi bármelyik pillanatban felborulhatott volna. Sikerült megmarkolnia az ülést, s rémülten nézte, ahogy Zach lováról a fogat egyik lovának hátára ugrik. Pár pillanat múlva sikerült megfékeznie a bricskát. Rose visszaült az ülésre, és épp zilált ruházatát rendezgette, amikor a másik lovas odaért és leugrott lováról. – Megsérült, kisasszony? – kérdezte aggódva. – Nem hiszem – sikerült remegő lábán megállnia, miközben a férfi lesegítette. Emberek gyűltek köré. Az aggódó idegen megfogta a könyökét és a vegyesbolt előtti padhoz vezette. – Üljön ide, és pihenjen egy kicsit! – mondta nyugtalan hangon.

M

19

– Köszönöm – felelte Rose. A remegés alábbhagyott, de többször is nagy levegőt kellett vennie, mire megnyugodott. A tömeget pásztázta tekintetével, s végül Zach MacKenzie-n állapodott meg. Egyedül állt közel a kocsihoz, furcsa kifejezéssel az arcán, és őt nézte. Rose emlékezett rá, hogy milyen erő van a férfi karjában, ami tegnap este átölelte őt, és abban a percben semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy újra érezhesse, amint karja köré fonódik, és vigasztaló erejének biztonságát. Zach MacKenzie volt az utolsó, akiről el tudta képzelni, hogy lovagiasan a segítségére siet, de a férfi életét kockáztatva utánalovagolt. Ha leesett volna, biztosan agyontapossák a lovak. Ezt a tényt nehezen tudta volna figyelmen kívül hagyni, bármi is történjen majd kettőjük között. Zach biccentett, ujját a kalapjához emelte, és megfordult. Rose követte tekintetével ahogy a lovakat a béristálló felé vezette, egészen addig, míg el nem tűnt. – Biztos benne, hogy nincs szüksége orvosra? – tudakolta az idegen. – Igen, most már jól vagyok – válaszolta Rose, majd mosolyogva hozzátette. – Köszönöm a segítségét, Mr… – Rayburn. Stephen Rayburn – válaszolta a férfi, és megemelte kalapját. – Hálás vagyok, Mr. Rayburn. Az én nevem pedig Rose Dubois – Rose felállt. – És most, ha megbocsát, át kell öltöznöm, és elkezdenem a munkát. Stephen Rayburn hátralépett. – Ragaszkodom hozzá, hogy elkísérjem a szállásáig, Miss Dubois – és újra megfogta Rose könyökét. Úton a panzió felé, Rose megpróbálta felidézni, hol hallotta már ezt a nevet, aztán eszébe jutott, hogy Cal Wilson említette. – Úgy hallottam, nemrég magát is szerencsétlenség érte, Mr. Rayburn. – Igen, marhatolvajok ölték meg két emberemet. – Micsoda tragédia. Családot is hagytak maguk után? – Nem – mosolyodott el a férfi, hogy egy kicsit enyhítse a szavait. – A legtöbb marhapásztornak nincs családja, Miss Dubois. Biztosan új még Nyugaton. – Csak Brimstone-ban. Én is a Harvey-lányok közé tartozom. Az elmúlt két évet ÚjMexikóban töltöttem, de bevallom, van még mit tanulnom Nyugatról. – Harvey-lány. Akkor nem is csoda, hogy nem láttam magát errefelé eddig. Rose hosszan tanulmányozta Stephen Rayburnt. Nem volt olyan ellenállhatatlanul jóképű, mint Zach MacKenzie, de csúnya sem volt éppen. Egy harmincas évei végén járó, világos hajú és zöld szemű férfi, markáns arcvonásokkal: sasorr, frissen borotvált, szögletes áll, és rendezett bajusz vékony szája fölött. Szemük majdnem egy vonalban voltak, vagyis a férfi alig volt magasabb a nő 173 centijénél. Karcsú volt, ápolt, és tekintélyt parancsoló. Látszott, hogy olyan ember, aki megszokta, hogy parancsokat osztogat, nem pedig végrehajtja őket. De úriemberhez méltóan viselkedett. Rose azt sem felejtette el megjegyezni, hogy igazán jólöltözött, semmi koszos farmer, vagy viseltes csizma. A ruháját biztosan szabónál készíttette, s kalapja és csizmája drága holmik. Rayburn érezhette a nő érdeklődését, mert zöld szemével ránézett, és megkérdezte: – És honnan származik, Miss Dubois? – New Orleansból.

20

A férfi mosolya világított napbarnított arcán. – Mesés város. Mi vette rá, hogy egy ilyen helyért, mint Brimstone elhagyja? – Biztosan a kalandos természetem, Mr. Rayburn. – Ha nem haragszik, ez nagyon érdekes kombináció, a vörös hajával és a kedves kék szemével, Miss Dubois. Vaknak kellett volna lennie, hogy ne vegye észre az érdeklődést a férfi szemében. Lehet, hogy végre megtalálta a gazdag farmert? Amilyen balszerencséje van, valószínűleg már nős. Mindegy, most sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy ezt megkérdezze. – Itt is vagyunk – mondta könnyedén, amikor a panzióhoz értek. – Még egyszer köszönöm, Mr. Rayburn. – Részemről a szerencse, Miss Dubois – a férfi ujját kalapjához emelte, és elsétált. Kíváncsisága arra késztette, hogy a férfin gondolkodjon miközben sietve átöltözött egyenruhájába. Azonban amikor haját készült feltűzni, gondolatai újra Zach MacKenzien jártak, és azon az arckifejezésen, amivel őt és Stephen Rayburnt nézte. Mi rejtőzött a mögött a tekintet mögött? Nem lehetett féltékenység. Zach MacKenzie nem úgy tűnt, mintha egy csepp féltékenység is lenne a testében – abban a férfias testben. A vonatfütty emlékeztette rá, hogy sietnie kell. Beletűzte a masnit a konty aljába és kisietett az ajtón. A reggeli vonat gőzt pöfékelve és fütyülve épp akkor futott be a városba. Mire Rose besietett a konyhaajtón, a vendégek már az asztaloknál ültek. Everett Billings elmarasztaló pillantást vetett rá. – Sajnálom, Mr. Billings. Volt egy kis balesetem. – Nyilvánvalóan nem volt súlyos, Miss Dubois, mivel úgy tűnik, nem sérült meg. Ezt majd később megbeszéljük – azzal két tányért nyomott a kezébe, amelyeket az ebédlőbe akart vinni. Kate addigra már kitöltötte a kávét Rose asztalainál, és a friss gyümölcsből készült kompótot is felszolgálta. Rose hálásan rámosolygott, a tojásfelfújttal és csirkemájjal telt tányérokat egy-egy vendég elé tette, aztán visszasietett a konyhába a többiért. A Harvey-ház felépülése előtt, szerencsétlen utasok dobozban kapták az ebédet, ami keserű kávéból, és például babbal készült sós disznóhúsból, vagy íztelen raguból állt. Az ételt bádogtányéron kapták valamelyik állomáson, és annak ellenére, hogy előre kellett fizetni, gyakran vissza kellett sietniük a vonatra, mielőtt felszolgálhatták volna. Fred Harvey azonban teljesen megváltoztatta mindezt. Mióta megnyitotta éttermeit a Santa Fé-i vonalon, ez az út az utasok egyik kedvence lett. Most mindössze 75 centért ízletes ételt kapnak, kedves kiszolgálást egy kellemes helyen. A következő fél órában, Rose-nak nem volt ideje gazdag férjeken vagy sötétszemű cowboyokon gondolkodnia, mert azzal volt elfoglalva, hogy minden vendége megkapja a reggelijét, és elégedetten szálljon vissza a vonatra. Megkönnyebbülten sóhajtott, és egy székre zuhant, amikor a vonat végre elhagyta az állomást. – Fáradtnak látszol, Rose – szólt Kate, és leült a mellette levő székre. – Az is vagyok. Rosszul aludtam éjszaka – egész éjjel forgolódott, és Zach MacKenzie-re gondolt. – És ez a nap már eddig is elég fárasztó volt, habár még a fele sem telt el.

21

A többi lány is odaült hozzájuk, amint Rose mesélni kezdte a reggeli kalandot a vágtázó fogattal. – Jess Taitet le kellene tartóztatni! – jelentette ki Aubrey Jeffreys. – Istenem, meg is halhattál volna! – mondta Melanie Clemens felháborodottan, szőke fürtjei minden egyes szónál ugráltak a fején. – Nemcsak Rose, de egy ártatlan járókelő is – tette hozzá Kate. – Ha van egyáltalán ártatlan járókelő ebben a városban – egészítette ki Andrea Reynolds. A sötéthajú chicagói felszolgálólány kicsit gyakorlatiasabb volt, mint a másik három lány. – A lényeg, hogy senki sem sérült meg – fejezte be Kate, Rose kezét paskolgatva. – Hölgyeim, ez nem a tízórai kávészünet ideje – emlékeztette őket Everett Billings a szobába lépve. – A keleti vonat három óra múlva itt lesz! – Tapsolt, hogy mozgásra bírja őket. – Vár a munka! – Mr. Billings, Rose-t majdnem megölték ma reggel – jelentette ki Aubrey, még mindig nagy kerek szemekkel nézett a rémülettől. – Megölték! Oh, drága, Miss Dubois, ez az a baleset, amit már említett? – Az a szörnyű Jess Tait a felelős – világosította fel Melanie, miközben olyan hevesen rázta a fejét, hogy hajfürtjei bármelyik pillanatban elrepülhettek volna. Andrea, Melanie és Aubrey egyszerre próbálták elmesélni Billingsnek a kellemetlen eseményt. Amikor befejezték, az intéző bűnbánóan nézett Rose-ra. – Miss Dubois, semmi kifogásom nincs ellene, hogy a nap további részében kipihenje az izgalmakat. – Ez igazán kedves öntől, Mr. Billings, de már jól vagyok. – Akkor is az a véleményem, hogy annak a szörnyű Jess Taitnek rács mögött a helye – ismételte meg Aubrey. Megszólalt az ajtócsengő, ahogy nyílt az ajtó, s a lányok talpra ugrottak. Rose elképedve és rémülten nézte amint Jess Tait és bandája átvág az éttermen és leülnek az egyik asztalhoz. – Ennek a fickónak aztán vannak idegei! – sziszegte Andrea a fogai között. – Most azonnal odamegyek hozzá és megmondom neki a véleményem. – Ne! – Rose a lány karjára tette a kezét, és megállította. – Kedves vagy, de az az én asztalom, és nekem is lesz egy-két szavam ahhoz a szájhőshöz. Rose felkapta a kávéskannát és az asztalhoz sétált. A férfiak elhallgattak, mintha arra várnának, hogy mondjon valamit. Kávét töltött nekik, és amikor odaért Jesshez, a férfi figyelmeztette: – Ha még egyszer megpróbálja a tegnapi trükköt a kávéval, akkor nemcsak egy kocsikázást kap! Egyébként, hogy tetszett a reggeli menet? – Mr. Tait, én veszélyes embernek tartom magát, és ha lenne egyetlen becsületes, törvénytisztelő ember ebben a városban, mostanra már rég halott lenne. De mivel nincs, csak idő kérdése, hogy mikor jut erre a sorsra. – Oh, meg vagyok rettenve – felelte a férfi. – Hallottátok, fiúk? Úgy hangzik, mintha a kurva megfenyegetett volna? Rose kedvesen mosolygott. – Egyáltalán nem. Tudok várni. Türelmes típus vagyok. – Én viszont nem – szól közbe Zach –, úgyhogy, mi van a reggelivel, Vöröshajú? Mi a menü ma reggel?

22

– Tojásfelfújt és csirkemáj. – Jól hangzik – ismerte el Zach. Jess és a többiek is ugyanazt rendeltek. Rose visszament a konyhába, hogy leadja a rendelést, és amikor ismét kijött, Steve Rayburnt pillantotta meg, aki egyik asztalánál ült. – Ismételten jó reggelt! – üdvözölte Rose. Rayburn rámosolygott. – Azt mondták, ebben az étteremben szolgálják fel a város legjobb reggelijét. – Jól hallotta, Mr. Rayburn. – Ha az étel fele olyan jó, mint a kiszolgálás, akkor igaznak kell lennie. – Igazán kedves, hogy ezt mondja, Mr. Rayburn. – Úgy tűnik, fel kell vennem egy gyönyörű felszolgálónőt az étkezőkocsiba, hogy el ne rontsák az üzletemet. – Magáé az étkezőkocsi a városban? – kérdezte Rose meglepetten. – Azt hittem, hogy ön farmer. – Az vagyok, de vannak más befektetéseim is. – Akkor most rendel a reggelinkből, hogy saját maga győződjön meg arról, milyen az étel? – Természetesen. – Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog. A férfi tekintete hosszasan elidőzött Rose-on. – Én is, Miss Dubois. A konyha felé menet Rose Tait asztalához pillantott, és elkapta Zach MacKenzie pillantását. Ugyanazt a zavart tekintetet látta, amit a baleset után. Miután felszolgálta Tait bandájának a reggelit, Rose nekilátott lecserélni a vászonterítőket az üres asztalokon, tiszta porcelánt és kristálypoharakat is tett, hogy előkészüljön a déli vendégek érkezésére. Amikor a banda befejezte az evést, felkeltek és elindultak. Zach dobott egy dollárt az asztalra, de a többiek fizetés nélkül indultak kifelé. – Egy pillanat, uraim! – szólt Rose. – Nem távozhatnak fizetés nélkül! Hetvenöt cent lesz, fejenként. – Csak nem akar megállítani minket, nővér? – kérdezte Jess. – Gyerünk, fiúk! – Ragaszkodom hozzá, hogy kifizessék a reggelijüket, Mr. Tait! Rose összerándult, amikor Tait felé nyúlt, és a férfi ujjai a karjába mélyedtek. – Ki nem szarja le, hogy mihez ragaszkodik? És ne feledje, még nem végeztem magával! A ma reggeli csak egy kis ízelítő volt abból, ami még hátra van. Mire végzek magával, térden csúszva fog kegyelemért könyörögni – a szája gonosz mosolyra görbült, és elengedte a nőt. – Még találkozunk, szuka! – Úgy gondolom, bocsánatkéréssel tartozik a hölgynek, Mr. Tait – a finom utasítás Steve Rayburntól érkezett. Te jó ég, csak ezt ne, imádkozott magában Rose. Tait valószínűleg itt helyben lelövi a férfit. – Ez nem az ön ügye, Mr. Rayburn – mondta Jess. Tait kijelentéséből meglepő módon hiányzott a szokásos heves fenyegetőzés. Valójában inkább kérés volt. Mindenki némán állt, amint Rayburn felvett egy szalvétát, könnyedén megtörölte a szája szélét, majd visszatette az asztalra.

23

– Mr. Tait, amennyiben nekem szándékozik dolgozni, soha többé nem akarom meghallani, hogy fenyegeti ezt az ifjú hölgyet, vagy bármely más hölgyet ebben a városban. Ha mégis, akkor velem gyűlik meg a baja. Világosan fejeztem ki magam? Tait kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán sarkon fordult, és kiment. Az ajtó becsapódott mögötte. A többiek követték. Rose nem tudta elhinni, aminek az imént a szemtanúja volt, és a farmer asztalához sietett. – Mr. Rayburn, tisztában van vele, hogy az imént mit tett? Jess Tait egy irányíthatatlan fenyegetőző, aki mindenkivel acsarkodik, aki ellenszegül neki. – Aligha hiszem, hogy velem is ezt tenné, ha az alkalmazásomban akar maradni, a barátaival együtt. – Úgy érti, hogy ez a semmirekellő banda magának dolgozik? – Ma reggeltől, Miss Dubois. – Mi vette rá, hogy ilyen csavargókat alkalmazzon? – kérdezte Rose megrökönyödve. – Nem volt túl sok választásom. Két emberem meghalt, és a másik kettő is otthagyott ma reggel. Biztos vagyok benne, hogy azok a fickók vissza fognak jönni, és a csordám maradék részét is elhajtják. Nem akarom, hogy megint kevés emberem legyen, amikor ez bekövetkezik. – Nagyon is lehetséges, hogy ők azok, akik elhajtották a marháit, Mr. Rayburn. – Nem hiszem. Láttam azt a bandát, és ezek a fickók nem voltak közöttük. Rose a fejét rázta. – Én mindenesetre még mindig úgy érzem, hogy súlyos hibát követett el, Mr. Rayburn. A férfi elégedetten mosolygott. – Nem ez lenne az első, de mostantól ragaszkodom hozzá, hogy Steve-nek szólítson! – Miért, Mr. Rayburn, hiszen alig ismerem? Nagyon is helytelen lenne, ha ezt tenném. – Akkor úgy gondolom, orvosolhatnánk ezt a problémát, és jobban megismerhetnénk egymást, Miss Dubois! Megengedi, hogy meglátogassam holnap? Rose nem is lehetett volna elégedettebb. Aztán eszébe jutott: a fene, dolgoznom kell. – Sajnálom, Mr. Rayburn, ön is tudja, hogy dolgozó nő vagyok. – Biztosan van szabadnapja. – Nincs. A Harvey-lányok hét napot dolgoznak hetente. De délután, az ebéd és a vacsora között van néhány szabad óránk. – Akkor mit szólna a holnap délutánhoz? – tudakolta a férfi. – Azt hiszem, megfelel – valójában nagyon is megfelelt neki, de remélte, hogy a férfi számára ez nem annyira nyilvánvaló. Rayburn az asztalra tett néhány érmét, majd felállt. – Ez fedezi a számlájukat, és számolni fogom az órákat holnapig. Addig is Miss… Rose. – Ki volt ez? – kérdezte Kate, amint Rayburn eltűnt az ajtóban. – Stephen Rayburnnek hívják, és egy gazdag farmer. Ő és Zach MacKenzie siettek a megmentésemre ma reggel. – Zach MacKenzie? Nem is mondtad, hogy Zach MacKenzie volt az egyik megmentőd. Ő véletlenül nem Tait bandájába tartozik? – De igen. Különös, ugye? – válaszolta Rose széles mosollyal az arcán.

24

Ahhoz képest, hogy a reggel milyen katasztrofálisan kezdődött, kétségtelenül érdekes fordulatot vettek az események. A nap további része rutinszerűen alakult. Amikor éppen nem a vendégeket szolgálta ki, akkor salátát készített a következő adaghoz. Csak ezután tudott másnapi randevúján ábrándozni Stephen Rayburnnel. A baj csak az volt, hogy gondolatai közé folyton betolakodott Zach MacKenzie arca. Rose megkönnyebbülésére a férfi nem bukkant fel, amikor Billingsszel este bezárták az éttermet, de amikor a panzió felé sétált, csalódottságot érzett, és nem tudott tenni ellene. Gyorsan meg is szidta magát, amiért ilyen bolond. MacKenzie-nek kétségtelenül a Lazy R farmon kell lennie, és nem volt rá túl nagy esély, hogy mostanában többször is összefussanak. És ez így volt rendjén. Hál' Istennek megszabadult tőle, úgyhogy adios. Ilyen jó kilátások mellett, hogy kapcsolatba kerülhet Stephen Rayburnnel, semmi szüksége nem volt egy lóhátas csavargóra, mint Zach MacKenzie, aki csak felkavarná a kedélyeket. Átöltözött a lefekvéshez, lekapcsolta a lámpát, és kinyitotta az ablakot. A két férfira gondolt, miközben leült az ágy szélére. Egymás tökéletes ellentétei voltak: az egyik szőke, a másik barna, az egyik alacsony, a másik magas, az egyik sikeres farmer, a másik egy semmirekellő, aki túlságosan is izgalmas Rose-nak! – Rosie! – a hang odakintről jött –, Rosie-t hívom, hogy jöjjön játszani! – csak egyvalaki szólította ezen a nevetséges néven. Rose magára vette a köntösét, aztán az ablakhoz ment és széthúzta a függönyt. Zach MacKenzie vigyorgott rá. Szélesebbre tárta az ablakot, és hangosan suttogva megszólalt. – Elhallgatna, mielőtt az egész házat felveri? Mit akar, ilyen késő este? – Jöjjön ki! – suttogta a férfi. – Gyönyörű este van. – Menjen el! Éppen készülök lefeküdni. – Azt is csinálhatjuk. – MacKenzie, nem tudom, még mit mondhatnék, hogy meggyőzzem arról, egyáltalán nem érdekel, bármit is akar mondani – s már nyúlt is, hogy becsukja az ablakot. – Várjon, Rosie! – Mi van már megint? – a nő dühösen elfújt egy homlokába hulló hajtincset. – Gondoltam, hátha meg akarja köszönni, hogy a megmentésére igyekeztem ma reggel. Rose-nak bűntudata támadt, és beismerte, hogy a korábbi izgalmak közepette meg sem köszönte a férfi segítségét. Kedvesebb hangon felelt: – Hálás vagyok azért, amit tett, Zach. – Ez mindjárt jobban hangzik – a férfi felhúzta magát, és az ablakpárkányra ült. – Mit akar csinálni? Ha nem távozik az ablakomból, sikítani fogok! – Miért tenné, amikor nem akarok mást, mint beszélgetni egy kedves hölggyel? Ez a férfi javíthatatlan, de Rose humorérzéke felülkerekedett, és nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. – És miért nem hiszem én ezt el, MacKenzie? – Mert gyanakvó a természete, Rosie Dubois. – Igaza van, miért is kellene gyanakodnom egy rongyos csavargóra, aki egy csapat semmirekellővel lődörög? – Én is ezzel szoktam érvelni. A mosolya annyira meggyőző volt, hogy Rose nem tudta megállni nevetés nélkül. Fejét ingatva karba tette a kezét, és leült az ablakpárkányra, így egymás mellett ültek, de

25

épp az ellenkező irányba néztek, így kénytelenek voltak elfordítani a fejüket, hogy lássák egymást. Furcsa módon, Rose izgalmasnak találta, hogy ilyen közel vannak egymáshoz, és a férfi pillantásából azt olvasta ki, hogy ő is hasonlóan érez. – Azt hittem, hogy maga és a bandája Mr. Rayburnnek fog dolgozni. – Ez így is van, csak lovagolni támadt kedvem. – Ilyenkor, este? – Szeretek esténként lovagolni. Én… – Had találjam ki! Szereti hallgatni, ahogy a prérifarkasok üvöltenek a holdra. – A farkasok üvöltenek. A prérifarkasok takarítók, ők csak nyüszítenek. A nő könnyed nevetéséhez kuncogva csatlakozott a férfi. – És hol tanult ilyen sokat a prérifarkasokról? – kérdezte Rose. – Texasban születtem, és ott is nőttem fel, Rosie. – Élnek még a szülei? – Igen. Jó emberek – a férfi mosolyától összeszorult Rose szíve. – Nem olyanok, mint én. – Mióta van Jess Taittel? – Néhány hete találkoztam velük – a férfi egy hosszú pillanatig őt nézte. – És mi a helyzet magával, Rose? Úgy tippelem, városi lány. – Így van. New Orleansban születtem. – A rokonai még mindig ott vannak? – Nem. Hétéves voltam, amikor anyám meghalt, de azelőtt sem volt rendes gyerekkorom. Amikor az apám éppen nem volt részeg, akkor vagy hamiskártyásokkal játszott, vagy próbálta kicsalni az emberek pénzét. Nem emlékszem olyanra, hogy becsületes úton akart volna akár egyetlen dollárt is keresni, így volt idő, amikor kenyérre sem jutott. De neki nem számított, evés helyett is ivott. – Nem volt egyetlen rokona sem, akihez fordulhatott volna? – Nem. Az apámon kívül nem volt senkim. – Ő hol van most, kedves? – Egy este nem a megfelelő embertől próbált lopni, és egy késsel a hasában végezte. – Sajnálom. Hány éves volt, amikor ez történt? – a hangja rekedt volt a szánalomtól. – Majdnem tizenhét – hagyta, hogy a férfi ellenállhatatlan sötét szeme elvarázsolja, és már így is túl sokat mondott. Nem akarta, hogy a férfi részvétet érezzen iránta, még kevésbé azt, hogy belelásson az életébe. – És mi hozta Texasba? – Mit gondol? – kérdezett vissza Rose pimaszul. – Atchinson, Topeka és Santa Fe. – Gyerünk Rosie, miért fél leengedni a páncélt, ami mögé elbújt? – Ez a páncél ennyit enged. Mivel magának nem tetszik, MacKenzie, nyugodtan távozhat. – Nem dobná el egy kicsit, és lazítana, Rosie? Rose talpra ugrott. – Ne próbáljon a fejembe látni, MacKenzie, vagy az ágyamba! Mindkettő tiltott terület magának. És most távozzon az ablakomból, szeretnék lefeküdni! – Jó éjszakát, Rosie! – mondta, miközben leugrott. – Aludjon jól! A nő becsukta az ablakot, és behúzta a függönyt.

26

5. fejezet ásnap reggel, még mindig Zach MacKenzie járt Rose fejében, amikor felöltözött. Élvezte a férfival való a beszélgetést, de megijesztette – nem is az, amit mondott, hanem az, hogy a férfi közelsége izgalommal töltötte el. Ez olyan bonyodalom volt, amire nem volt szüksége, főleg most, hogy Stephen Rayburn érdeklődést mutat iránta. Egy bolond szívdobogás miatt nem fogja kockára tenni ezt a lehetőséget. A reggeli és az ebéd alatt gépiesen tette a dolgát, és a délutáni találkozóra várt Stephen Rayburnnel. Mikor hazafelé sietett, hogy átöltözzön, egy pillanatra látta, hogy Rayburn néhány emberével a város felé tart – köztük Zach MacKenzie-vel. Alig volt ideje átöltözni, mielőtt Mrs. White, a házinéni, kopogtatott az ajtaján, hogy megmondja, egy látogató várja odalent a szalonban. Stephen Rayburn felállt, amikor Rose belépett a szobába. Elismerés sugárzott a tekintetéből, miközben kezet csókolt, és Rose örült, hogy erre az alkalomra egy könnyű, csipkegalléros pamutruhát vett fel. Kifésülte haját, és fejére egy széles karimájú strucctollas kalapot tett, amit Emily hagyott ott neki, amikor férjhez ment Josh MacKenzie-hez. – Kedves, Miss Dubois, déliesen előkelő – dicsérte Rayburn. – Egy bájos déli udvarház előcsarnokában tudnám elképzelni, amelyet akantusz szegélyez, és … – Mentolos hűsítő – ugratta Rose. Nem egészen ilyen emlékeket őrzött arról az életről, amit otthagyott, de nem állt szándékában megváltoztatni a férfi elképzeléseit. – Úgy gondoltam, hogy egy sétakocsikázás kellemes kikapcsolódás lenne. Önnek is megfelel? – Nagyszerűen hangzik – felelte Rose. – Hozom a napernyőmet. Ahogy átkocsikáztak a városon a nyitott kocsiban, Rose látta Jess Taitet és Zach MacKenzie-t, ahogy a kocsma falának támaszkodva állnak. Nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy hátra ne forduljon, így lopva visszapillantott, és látta, amint Tait megfordul, és bemegy a kocsmába, Zach MacKenzie azonban meredten bámult az elhaladó kocsira. Egy áruló pillanatig arra gondolt, milyen izgalmas lenne, ha Rayburn helyett, Zach MacKenzie ülne mellette – aztán emlékeztette magát, hogy micsoda bolond, és Stephen Rayburnre mosolygott. A férfi visszamosolygott rá. Tulajdonképpen, nagyon kedves, gondolta Rose, és megesküdött, nem hagyja, hogy ezen a délutánon Zach MacKenzie még egyszer a gondolataiba férkőzzön. Zach vegyes érzelmekkel nézte, ahogy Rose Rayburnnel távolodott. Bármennyire is szerette volna ágyba vinni a nőt, kedvelte is annyira, hogy nem akarta összezavarni az életét. Amint látótávolságon kívülre kerültek, a lovához sétált. Most, hogy az egész banda a városban volt, alkalma volt úgy meglépni, hogy biztosan ne vegyék észre. Nem fog hiányozni nekik, mert azt mondta, van valakije a városban. Mindenki elhitte, a seggfej Taitet kivéve, más miatt nem kellett aggódnia. Zach szándékosan indult délnek Brimstone-ból, hátha valaki észreveszi. De amint elérte a város határát, visszafordult, megkerülte a várost, és északnak vette az irányt, a

M

27

Lazy R farm felé. Előző nap látott néhány nyomot, ami felkeltette kíváncsiságát, de felbukkant Bull és Joe, mielőtt követni kezdte volna. Nem volt nehéz újra megtalálnia a nyomokat, és miután harminc percig követte őket, egy dülöngélő mesquitocserjék és zsályabokrok falához ért. Ösztönei azt súgták, hogy valami nincs rendben. Ahogy közelebbről is szemügyre vette, észrevette a szögesdrótot a felhalmozott növények alatt. Sikerült belesnie a növények között annyira, hogy lássa, ez egy zárt kanyon bejárata lehet. Túl régóta volt már ranger ahhoz, hogy belovagoljon egy zárt kanyonba anélkül, hogy tudná, mit talál odabent. Leugrott a lováról, kikötötte, és gyalog indult el fölfelé a sziklákon. Föntről jól belátta az egész kanyont. Lent több mint száz marhafejet látott nyüzsögni. A szurdok aljában levő sziklákat és hasadékokat tanulmányozta. Miután senkit sem látott, lemászott, kinyitotta a bejáratot, és belovagolt. Bent ismét leszállt a lováról, és jó néhány marhát megnézett. A Lazy R billoga volt rajtuk. – Hát, barátom – mormolta a lovának –, ezek a marhák biztosan nem maguktól kóboroltak ide. A kérdés csak az, hogy marhatolvajok lopták el őket, Rayburn van mögötte, vagy magának Jess Taitnek van valami köze hozzá. Felnézett, és egy magányos lovast látott a sziklaperemen. Gyorsan nyeregbe pattant, és kilovagolt a kanyonból. – Mesélj már valamit! – suttogta Kate aznap este Rose-nak, amikor a Harvey-ház bejáratában álltak, és arra vártak, hogy üdvözöljék az esti vonattal érkezett utasokat. Ez volt az első alkalom, hogy a két nő beszélgetni tudott, mióta Rose visszajött Stephen Rayburnnel a délutáni sétáról. – Elvitt kocsikázni, és az életéről mesélt. Missouriban nőtt fel, és tíz éve költözött Texasba, a felesége halála után. Rose megrázta a fejét. – Azt mondta, nem lehet gyermeke. – És sohasem házasodott újra? – Nem. A gyászolás és a sikeres és kifizetődő üzlet építése között Stephennek nem volt arra ideje, hogy az újranősülésen gondolkozzon – Rose furcsán mosolygott. – Egészen mostanáig. – Oh, Rose, hát ezt mondta! – lelkesedett Kate, Rose kezét szorongatva. – Szerintem ez nagyon bíztató. – Én mondom – felelte Rose, és a két lány kuncogott. Ezután már nem volt idejük a további társalgásra, miközben a vendégek áradatát köszöntötték. Az est hátralevő része gyorsan telt, és mielőtt Rose észrevette volna, már túl is voltak rajta. Mr. Billings jó éjszakát kívánt nekik, és hazaküldte őket. – És Mr. Rayburn megkérdezte, hogy láthat-e megint? – kérdezte Kate, ott folytatva a társalgást, ahol korábban abbahagyták. – Igen. A következő alkalommal, amikor a városba jön. – Ez is nagyon bíztató – mondta Kate, miközben kuncogott.

28

– Tudom, hogy butaság, de remélem. Oh, Kate, Stephen Rayburn több annál, mint amit egy férjtől elvárok. Nemcsak gazdag, de jóképű, és úriember is – Rose mély lélegzetet vett. – Kate, szerinted túl sokat remélek egy délutáni kocsikázástól? – Biztos vagyok benne, hogy nem hívott volna el, ha nem érdekelnéd, Rose. És a tény, hogy újra látni akar, csak megerősíti ezt. – Én is így gondoltam, de nem merek bízni a saját ítéletemben, mert annyira szeretném, hogy igaz legyen. – Különösen azt csodáltam, ahogy szembeszállt azzal a szörnyű Jess Taittel – mondta Kate. Rose szeme tágra nyílt. – Ugye? Hát nem csodálatos! És azt is észrevetted, hogy Tait hogy visszatáncolt? – Hát persze. És hála Mr. Rayburnnek, nem kell attól félnünk, hogy Tait háborgat minket ezután. Mr. Rayburn nyilvánvalóan nagyon befolyásos ember, még ebben a törvényt nem ismerő városban is. Hány éves? – Negyvenkettő. Tulajdonképpen még nagyon fiatal. – Kétszer annyi idős, mint te, Rose! – Az sem érdekelne, ha háromszor annyi lenne – válaszolta Rose egy pimasz mosoly kíséretében. Odaértek a panzióhoz, s épp felfelé indultak a terasz lépcsőjén, amikor Rose hirtelen megállt. – A kutyafáját! Az étteremben hagytam a napernyőmet. Nagyon koszos lett, és muszáj lemosnom. Vissza kell mennem érte. – Elkísérlek. – Badarság! Pár perc alatt visszafutok érte. Rose gyorsan visszament az étterembe. A fény még világított az ebédlőben, így tudta, hogy Billings még ott van. Kopogtatott az első ajtón, és a férfit szólította, de nem jött válasz. Többször is megismételte, de amikor a férfi nem hallotta meg, úgy gondolta, biztosan a konyhában van, így a ház háta mögé sietett. A konyha sötét volt. Rose lenyomta a kilincset, és az ajtó kinyílt. Szorongva nézett körül, mert körben minden sötét volt, csak a közeli állomáson világított egy lámpa. – Mr. Billings! – szólította. – Én vagyok az, Rose. Belépett a sötét konyhába, és eltartott néhány másodpercig, míg a szeme hozzászokott a sötétséghez. – Mr. Billings? Amikor a férfi nem válaszolt, Rose keresztülment a helyiségen. Tudta, hogy Billings sohasem lenne olyan könnyelmű, hogy elfelejtse bezárni a konyhaajtót, vagy hogy égve felejtsen egy lámpát az ebédlőben. Valami nem stimmelt. Csak nem lett rosszul? Belökte a konyhaajtót, és benézett az ebédlőbe. Hirtelen elakadt a lélegzete, amikor meglátta, hogy a férfi a földön fekszik. Odasietett hozzá, látta, hogy eszméletlen, ezért a fülét a férfi mellkasára tette. Megkönnyebbült, hogy rendesen lélegzik. Rose attól félt, hogy elesett, vagy szívrohama volt, és majdnem orvosért szaladt, amikor a férfi nyöszörögni kezdett, és kinyitotta a szemét. – Mr. Billings, mi történt? Billings felült. – Nem tudom. Valaki hátulról leütött – megtapogatta a fejét. – Van egy búb a fejemen. – Hozok jeget. Az majd segít csökkenteni a duzzanatot.

29

A férfinak elakadt a lélegzete. – A mai bevétel! Hol van? – Térden csúszva a földön mászott, hogy megtalálja. – Elveszett! Épp készültem, hogy betegyem a széfbe – rémülten nézett Rose-ra. – Kiraboltak minket, Miss Dubois! – Billings felállt. – Jelentenem kell a seriffnek, mielőtt a tolvaj elhagyja a várost. Rose kételkedett benne, hogy a seriff segíthet valamit, de Billings már kinyitotta az első ajtót, hogy távozzon. – Ha ragaszkodik hozzá, menjen csak. Én majd befejezem a zárást. – Köszönöm, a gyorsaság döntő fontosságú lehet ilyen esetekben. Egyébként, miért jött vissza, Miss Dubois? – Itt felejtettem a napernyőmet. – Értem. Ne felejtse égve a villanyt! – ezzel kisietett az ajtón a seriffhez. Rose visszament a konyhába, bezárta az ajtót, aztán levette a napernyőjét az egyik fogasról a ruhatárban, és visszatért az ebédlőbe. A két év során mialatt az új-mexikói Harvey-házban dolgozott, egyetlenegyszer sem próbálták meg kirabolni őket. Úgy vélte, hogy Mr. Harvey jobban tenné, ha nem építene itt éttermet, amíg több erőfeszítés nem történik a törvény és a rend megszilárdítására. Lekapcsolta a villanyt, és az ajtó felé indult. Hirtelen egy kéz fogta be a száját, és egy izmos test fogta körül. – Ne kiabáljon, Rosie! – amikor bólintott, Zach MacKenzie elengedte. Rose szeme tágra nyílt, megfordult és szembe nézett a férfival. – Szóval maga rabolt ki minket? – Nem én voltam – válaszolta a férfi. – Láttam, hogy bejött ide, így követtem. Aztán hallottam, hogy Billingsszel beszél, és a konyhában maradtam, amíg ő el nem ment. – Azt hiszi, hogy elhiszem ezt a nevetséges történetet, MacKenzie? – Semmi okom nincs, hogy hazudjak magának. – Azonkívül, hogy nem akar börtönbe kerülni. – Gondolja, ha én raboltam volna ki magukat, akkor még mindig itt lennék, hogy elkapjanak? – Bármit kinézek magából, MacKenzie. Tényleg, mit is csinál itt pontosan? – Ezért jöttem. Átölelte a derekát, és magához húzta. Megfogta a nő nyakát, hátrahajtotta a fejét, és a szájával fogva tartotta a nő száját. Ajka épp olyan határozott és meleg volt, amilyenre Rose emlékezett – és sokkal izgatóbb volt annál, hogy teste ellen tudjon állni. Zach nyelve addig simogatta, és becézte, míg az élvezettől felsóhajtott, pedig figyelmeztette magát, hogy abba kell hagynia. Nem engedheti meg, hogy a csók magával ragadó izgalma teljesen elhomályosítsa gondolatait. Kezét a férfi mellkasának feszülve eltolta magától, de az továbbra is a karjában tartotta. Rose teste remegett, és kifulladva nézett fel a férfira, a zafírkék szempár pedig az ő kipirult arcára tapadt. A nő kővé dermedve várt, mikor a férfi a másik kezét felemelte, és kivette hajából a hajtűket. Ujjait a vastag hajzuhatagba mélyesztette, lehajolt, és a nő ajkának körvonalát kereste a nyelvével, az állán lévő borosta a nő finom arcát dörzsölte. – Hagyd, hogy úgy csókoljalak meg, Rosie, ahogy szeretnéd! Ne védekezz, hiszen te is legalább annyira akarod, mint én! A férfi ismét a nő ajkára tapasztotta a száját, és Rose az első érintéstől tudta, hogy semmi remény a további ellenállásra. Ajkuk összeolvadt, ahogy a csók elmélyült, és olyan áttörő forrósággal töltötte el Rose egész testét, hogy biztos volt benne, mindketten

30

elégnek. Oh, de annyira jó volt – olyan forrón égett. Sohasem érezte magát ennyire elevennek. Élvezte a fékezhetetlen gyönyört, testével a férfi izmos forró testéhez simult. – Mit is mondtam neked, Rosie? Te is élvezed – mormolta a férfi a lány ajka közelében. Miközben a szavak eljutottak tudatáig, a férfi keze már a mellére csúszott. Hirtelen kővé meredt. Mit is csinál ő most? Csak egy játékszer a férfi kezében, és ezt Zach is tudta. Feldühödött, és kitépte magát a férfi karjából. Zach szemrebbenés nélkül állta Rose pofonját, ami még jobban felbosszantotta a lányt. – Ki nem állhatom az ilyet, MacKenzie! – Akkor keressünk egy ágyat hozzá! – Hálás vagyok, hogy megmentette az életem, ezért nem fogom senkinek sem megemlíteni, hogy itt járt ma este, de utoljára mondom, tartsa távol magát tőlem! – Miért félsz tőlem, Rose? – Megmondtam, hogy a jövőre vonatkozó terveim között nincs helye egy olyan szélhámosnak, mint maga. – A csókod mást mond! Tulajdonképpen kit akarsz meggyőzni: magadat, vagy engem? – Az önteltsége szánalmas. Miből gondolja, hogy különb bármelyik férfinál, akit eddig ismertem? – Szerintem erre már te magad is rájöttél. – Akár elhiszi, akár nem, nem fogom hagyni, hogy meghiúsítsa a terveimet. Már megmondtam, hogy a jövőm… – Nincs helye benne egy olyan szélhámosnak, mint én – gúnyolódott a férfi. – Ez pontosan így van. Azt hiszem, végre megtaláltam a férfit, aki valóra válthatja a reményeimet. – Csak nem Rayburnról beszél? – Pontosan róla. Érdeklődik utánam, és nem hagyom, hogy egy ilyen semmittevő elrontsa ezt nekem. Úgyhogy miért nem adja vissza a pénzt, és tűnik el innen? Azt fogom mondani Mr. Billingsnek, hogy a földön találtam. – Már mondtam, hogy nem én loptam el a pénzt. – Menjen innen, Zach! Menjen, és hagyjon engem békén! Rose kinyitotta az ajtót, a férfi pedig követte. Miután az ajtót bezárta, gyors léptekkel hazaindult. A férfi mögötte ment. – Hazakísérem. Nem biztonságos egyedül sétálni ilyenkor. – Addig nem is, amíg maga a közelben van – vetette oda a nő. – És ki fog megvédeni magától? – Én nem jelentek veszélyt, Rosie. Inkább azt mondanám, hogy az egyetlen, akitől meg kell védenie magát, az épp saját maga. De azt hiszem, el fogja veszíteni ezt a csatát. Odaértek a panzióhoz. – Ha ez így lesz, akkor sem maga miatt, MacKenzie. A férfi megragadta a karját, s fürkésző pillantással nézett a szemébe. – Hasonlóak vagyunk, Rosie. Tudjuk, mit akarunk, amikor meglátjuk. Érzem, hogy remeg, küzd az ellen, amit a teste kíván. De túlságosan is nő ahhoz, hogy sokáig magában tartsa a szenvedélyt. – Majd meglátjuk – Rose nem is próbálta leplezni megvetését. – Egyébként miért van még mindig a városban? Talán Mr. Rayburnnek megjött az esze és máris kirúgta a farmról?

31

– Miért is érdekelné ez magát, Rosie? – jegyezte meg szemrehányóan a férfi. – Nem érdekel. Csak kíváncsi voltam, hogy miért nem ment vissza a farmra Mr. Rayburnnel? Ha nem rúgta ki, akkor csak nem azért maradt, hogy kiraboljon egy éttermet? – Rayburn nem ment vissza a farmra. Ez a megjegyzés meglepte Rose-t. Biztos volt benne, hogy amikor korábban elvált Stephen Rayburntól, a férfi azt mondta, hogy visszamegy a farmra. – Valóban, és mi tartotta itt a városban? – Ritának hívják. Egy sza… oh, itt lakik a városban. Rose legszívesebben sírva fakadt volna, amikor rájött, hogy hiba csúszott számításaiba. Ha Rayburnt valóban érdekelné, akkor hogyan tölthetné egy szajhával az estét, miután ők elváltak? De miért is lepte ez meg? Amikor kellően leengedi a védővonalat, és közelebb enged magához egy férfit, az azonnal kimutatja a foga fehérjét. A férfiak nem gondolnak másra, csak arra, hogy a nemi vágyaikat kielégítsék, elég nagy naivitásra vall, hogy azt gondolta, Rayburn más, mint a többi. Mindegy, az egyetlen ember, akinek sohasem mutatná ki a csalódottságát, az Zach MacKenzie. Egyenesen a férfi szemébe nézett, és szélesen elmosolyodott. – Mivel úgy tervezem, hogy hozzámegyek ehhez a férfihoz, örömmel hallom, hogy egészséges és férfias. Ez csak még élvezetesebbé teszi majd a házasságunkat. Igazam van, MacKenzie? Azzal felrohant a terasz lépcsőjén.

32

6. fejezet indenki megkönnyebbülésére a reggeli és az ebéd gyorsan telt a következő napon, mivel Tait bandája már két napja nem bukkant fel. A lányok egyetértettek abban, hogy Stephen Rayburn figyelmeztetése biztosan gyakorolt valamilyen hatást a féktelen szájhősre. Most, hogy az ebéden már túl voltak, a következő három óra szabad volt. Rose jókedvűen hagyta el az éttermet, és azt tervezte, hogy válaszol Emily levelére. Ahogy közeledett a panzió felé, egy kocsi gurult el mellette. Rose felnézett, és Zach MacKenzie-t látta a gyeplőnél. A kocsi hátához egy felnyergelt lovat kötöttek. – Úgy gondoltam, hogy a minapi élménye után vehetne néhány órát. – Ura voltam a fogatnak, amíg a barátja szándékosan meg nem ijesztette a lovakat. – Rose, nem Tait az egyetlen, aki vagy ami megijesztheti a lovakat. Legalább egy tucat dolog lehet: például egy lódarázs, vagy egy villám… – Rendben van, MacKenzie, elfogadom az ajánlatát, ha nem ismétlődik meg a tegnap esti jelenet. A férfi pajkosan vigyorgott. – Ki adna erre biztosítékot, Rosie? Van hasított szoknyája? – Igen, van. Miért? – Meg kell tanulnia lovagolni! – Nem vágyom rá, hogy megtanuljak lovagolni. Azt hittem, bricskára, vagy szekérre gondolt. – Hogy akar itt élni, ha nem tud lovagolni? – Erre találták ki a kocsikat – fintorgott a nő. – Nem minden csapás elég széles egy kocsi számára, Rose. – Semmi okát nem látom, hogy miért kellene ilyen ösvényeken utaznom, ezért nem hiszem, hogy szükségem lenne rá, hogy egy ló hátára másszak. – Ez Nyugat, Rosie. Nem mindig állnak rendelkezésre kocsik és vonatok, ha el akar jutni valahová. Texas tele van szűk ösvényekkel és szurdokokkal. Meg fogja látni, a ló a legjobb barátja errefelé. Amit a férfi mondott, abban volt némi igazság. És mivel úgy tűnt, hogy a lovak az utazás legfontosabb eszközei errefelé, ha Zach MacKenzie hajlandó időt áldozni rá, hogy megtanítsa lovagolni, abból csak haszna származhat. – Rendben. Néhány perc alatt átöltözöm. – Tudok várni, türelmes típus vagyok – a huncut vigyor a férfi arcán arra utalt, hogy nemcsak az átöltözésre célzott. Rose gyorsan átcserélte szoknyáját, lovaglóblúzt és csizmát vett fel, majd kisietett a kocsihoz. Mire Zach elérte a város szélét, ahol több nyugalomra számíthattak, Rose kezdett ideges lenni, és nem volt biztos benne, hogy fel akar mászni a ló hátára. Amikor a ló mellett állt, már biztos volt benne, hogy nem akarja. Az állat akkorának tűnt, mint egy elefánt. – Az a lényeg, hogy olyan közel álljon a lóhoz, amennyire csak tud – oktatta a férfi. – De olyan nagy, Zach. Hogyan fogom irányítani? – Ez egy kanca, Rose. Sokkal kisebb, mint a csődörök.

M

33

Rose tudatában volt a mögötte álló férfi közelségének, és kényszerítenie kellett magát, hogy magyarázatára figyeljen. – Egyes számú szabály: mindig a ló bal oldaláról kell felülni. – Miért? – Mert át kell lendítenie a jobb lábát a nyergen. Rose hátrafordult, a fejük csak néhány centire volt egymástól. – Miért nem lendíthetem át a bal lábamat? – Mert a jobb lábát jobban tudja irányítani – és csípőjével közelebb tolta a lányt a lóhoz. – Mindkét kantárszárat fogja a bal kezébe, és ragadja meg a nyeregkápát, másképp lehet, hogy a ló megijed magától, amikor fel akar ülni. Most jön a trükkös rész. A bal lábát a kengyelbe kell tennie, felhúznia magát a lóra, és a jobb lábát átlendíteni a nyergen! A trükkös csúnya elbagatellizálás volt, a lehetetlen reálisabb lett volna. A férfinak Rose fenekére kellett tennie a kezét, hogy át tudjon lendülni. – Rose, próbálja meg az egészet egy mozdulattal csinálni! Ugrás, lendítés – mondta a férfi türelmesen néhány próbálkozás után. – Olyan, mint a néptánc. Ahogy felkér egy nőt táncolni, és ugyanazzal a mozdulattal már forgatja is anélkül, hogy kiesne a ritmusból. Ez ugyanolyan. Gondoljon egy dal ütemére! Um-ca-ca. Um-ca-ca. Ugrás, bal lábfej, jobb láb. – Talán, hozhattunk volna magunkkal egy tubást, hogy megadja a ritmust – válaszolta Rose. A vigyorgástól kis szarkalábak jelentek meg a férfi szeme körül. – Próbálja meg újra! Megfogom a kancát, amíg felül. Rose megragadta a kantárt és a nyeregkápát, ahogy a férfi tanította, és felum-ca-cázta magát a ló hátára. Most, hogy így lovaglóülésben ült, úgy érezte, mintha előreesne a ló fejéhez. – Beállítom a kengyelt, hogy jó legyen magának. – Úgy érti, hogy addig elengedi a lovat? – kérdezte a nő, és érezte, hogy a pánik kezd eluralkodni rajta. – Lazítson! Ez a kanca nem megy sehova egészen addig, amíg nem mondja neki. Rose mindkét kezével a nyeregkápába kapaszkodott, és mire a férfi befejezte az igazgatást, a lábai kényelmesen nyugodtak a kengyelben. Kicsit jobban érezte magát. – Talán nem is olyan rossz ez az egész – ismerte be. – A többi már könnyű, Rosie. Most már csak beszélnie kell a lóhoz, de nem a „gyí”-re és „hó”-ra gondoltam. A kantárral és a térdével tudja irányítani. Úgyhogy engedje el azt a nyeregkápát, és tartsa lazán a kezében a kantárt! Ne rántsa, vagy húzza meg hirtelen! – Melyikben? – Rose idegessége egyre nőtt. – A balban. A jobb keze mindig maradjon szabadon, arra az esetre, ha például elő kell rántania a fegyverét. – Oh, igen. Erre gondolom, sokszor lesz alkalmam – válaszolta a férfinak idegesen. – Idekint egy férfinak két dologra van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon: egy gyors lóra, és egy még gyorsabb pisztolyra. – És mire van szüksége egy nőnek? – Egy férfira, akinek gyors lova és még gyorsabb fegyvere van – vigyorgott Zach. – Csak nem arra akar utalni, hogy egy nő nem tud itt létezni egy férfi nélkül, aki megvédené?

34

– Egy nagyobb városban tud, de túl sok ilyen kisváros van, mint Brimstone, ahol a féktelenséget még meg kell fékezni. – Ezzel nem szállok vitába. – Ez igazán üdítő. Most finoman szorítsa meg a lovat mindkét térdével! – Óóóóó – kiáltott fel Rose, amikor a kanca néhány lépést tett előre. – Most mondjuk azt, hogy jobbra akar fordulni: vegye szorosra a jobb kantárt, és a jobb térdével rúgja oldalba a kancát! Rose megpróbálta, és csodák csodája, a kanca jobbra fordult. – Most tegye ugyanezt a bal kantárral, és a bal lábával! – Szerintem gyakorolt ezzel a lóval, MacKenzie – mondta Rose, amikor a ló engedelmeskedett. Minél többet próbálkozott, annál magabiztosabb lett. Kis idő elteltével, már nem félt attól, hogy le fog esni, és Zach hamarosan engedte, hogy rövidebb távon elügessen, megfordítsa a lovat, és visszajöjjön hozzá. – Sosem gondoltam, hogy ez ennyire könnyű – állapította meg. – Ne feledje: minél erősebben rúgja meg a lovat, annál gyorsabban fog futni. – Ne féljen, nem áll szándékomban egy versenyre sem benevezni! – De ez a kantárra is vonatkozik. Minél szorosabban fogja, annál élesebb lesz a kanyar. És ha hirtelen megrántja, a ló azonnal megáll, és akkor le is eshet. – Értem. És hogy jutok le innen? – Ahogy fölment. Dőljön előre egy kicsit, helyezze át a testsúlyát a bal kengyelre és lendítse át a jobb lábát a nyergen! Rose finoman és erőlködés nélkül leugrott. – Maga jó tanár, Zach MacKenzie. – Azért ne legyen túl magabiztos! – figyelmeztette a férfi. – Ez egy engedelmes kanca, amely hozzá van szokva, hogy gyakran lovagolják. Nem minden ló ennyire kiszámítható, úgyhogy ne próbálkozzon olyan lóval, amit nem ismer! Mire visszaértek a panzióhoz, Rose magabiztosnak érezte magát. Miután elköszönt Zachtól, és belépett a házba, Mrs. White átadott neki egy borítékot. – Rose, kedves, mialatt elvolt, Mr. Rayburn járt itt, és ezt a borítékot hagyta itt magának. – Köszönöm, Mrs. White. Rose kétségbeesetten sietett a szobájába. Elszalasztott egy lehetőséget, hogy találkozzon Stephennel az ostoba lovaglólecke miatt. És mit fog mondani, ha a férfi megkérdezi hol volt? Feltépte a borítékot. A rövid üzenetben az állt, hogy a férfi sajnálja, hogy elkerülték egymást, és reméli, hogy ha másnap benéz, Rose rá fog érni. Megkönnyebbült, hogy Stephen nem adta fel, de a jövőben bölcsebb lenne, ha Zach MacKenzie-vel lehetőleg minden találkozást elkerülne. Félretette az üzenetet és felvette egyenruháját. Már félig végzett a vacsora felszolgálásával, amikor a fájdalom elkezdődött. Olyan izmai fájtak a térdétől fölfelé, amikről azt sem tudta, hogy léteznek. Még a feneke is sajgott, és egy egyszerű mozdulat, egy lépés is szörnyű fájdalmat okozott. Kényszerítette magát, hogy túljusson a vacsorán, és amint lehetett, visszament a panzióba. Forró fürdőt vett, annak ellenére, hogy legalább 33°C volt odakint. Mialatt a kádban ült, és a vízpára elhomályosította a tükröt, Rose megesküdött, hogy a jövőben

35

ragaszkodni fog a postakocsikhoz vagy a bricskához. A szűkebb utakat meghagyja az elszántabbaknak. Soha többé nem fog lóra ülni. Számára is meglepő volt, de békésen aludt éjszaka. Ahogyan ígérte, Stephen másnap meglátogatta, és újra elmentek kocsikázni. Ugyanolyan kedves volt, mint általában, de Rose rájött, hogy a férfinak nincs humorérzéke – egészen más, mint Zach MacKenzie, akinek mindig sikerül őt megnevettetnie. Mikor Rose aznap este lefeküdt aludni, a Stephennel történt kocsikázásra gondolt. A férfi a múltjáról kezdte kérdezgetni, de ő a legtöbb válasz alól kibújt. Valahogy könnyebb volt Zachnak elmondani az igazságot a gyermekkoráról, mint Stephennek. Neki csak annyit mondott délután, hogy tizenhét évesen lett árva. Túlságosan is tetszeni akarsz neki, mondta magának, mielőtt elaludt volna. Mire a másnapi kocsikázás után elváltak, Rose biztos volt benne, hogy Stephen nemcsak felületesen érdeklődik iránta, habár meg sem próbálta őt megcsókolni. Rose mégis azon kapta magát, hogy Zach MacKenzie-re gondol. A férfi már két napja fel sem bukkant. Zach az árnyékban várta Will Graingert. Az elmúlt két este Tait annyi munkát adott neki, hogy ez volt az első alkalom, hogy megléphetett, és találkozhatott Will-lel a megszokott helyen. Will olyan hirtelen bukkant fel a sötétből, mint egy kísértet. – Már kezdtem azt hinni, hogy meg kell néznem, mi történt veled – köszöntötte. – Az elmúlt két napban Tait a marhákon levő billogot hamisíttatta velem abban a zárt kanyonban. – Elmentem Zanesville-be, és igazad volt. Sok marhát adtak el és szállítottak tovább onnan a közelmúltban. – Lazy B billoggal? Mi arra alakítottuk át őket. – Igen. Meg is néztem a jelet a marhatenyésztők törzskönyvében. Ezt a jelet egy S. Breakman nevű gazda jegyeztette be. Egy hónapja ötszáz Lazy B billogú marhát szállítottak Kansas Citybe. Múlt héten újabb ötszázat, de a helyiek közül senki sem ismeri ezt a jelet, vagy egy bizonyos Mr. S. Breakmant. – És fogadni mernék, hogy most, miután azt az ötszázat eladták, hamarosan újabb ötszázat fognak elszállítani. Tait nem mondja meg, hogy kitől kapja az utasításokat, de Rayburn holnap elhagyja a várost. Akkor lesz alkalmam arra, hogy bejussak a házba, és talán arra is, hogy találjak bizonyítékot. De azt hiszem, most jobb, ha visszamegyek. Vigyázz magadra, öregfiú! – mondta Zach búcsúzóul. – Kezd melegedni a helyzet errefelé. – Nem kell aggódnod miattam, fiam – válaszolta Will. – Én már többet felejtettem el arról, hogy mit jelent a törvény emberének lenni, mint amennyit te valaha is tudni fogsz. Miközben Zach visszafelé lovagolt a barakkhoz, arra gondolt, hogy Rose szeretne hozzámenni Rayburnhoz. A lány érdekében remélte, hogy Rayburn nincs benne ebben a lopásügyben. Rose meglepetésére másnap reggel Stephen tűnt fel az étteremben a reggeli alatt. Nem sok ideje volt beszélni a férfival, mivel a reggelit szolgálta fel, de sikerült néhány szót váltaniuk. A férfi elmondta, hogy a reggeli vonattal elmegy, és néhány napig távol lesz. Rose szomorúan intett búcsút Stephennek, amikor a vonat elhagyta az állomást. Másnap tartották a július 4-i ünnepséget Brimstone-ban, és Fred Harvey úgy rendelkezett,

36

hogy ebből az alkalomból az étterem zárva tart. Rose azt remélte, hogy az ünnepet Stephennel töltheti, de így erről le kell mondania.

7. fejezet mikor az utolsó vacsoravonat is kigördült és Rose kilépett munkahelyéről, Zach várt rá, aki bricskájához ismét egy lovat kötött. – Üdvözlöm, Rosie! Mit szólna egy kis lovagláshoz? – Ha azt gondolja, akarok még lovaglóleckéket venni, nagyon téved. – Kibéreltem ezt a bricskát abban bízva, hogy élvezi majd a pihentető sétalovaglást. – Ön meglehetősen elbizakodott, MacKenzie. – Ismerek egy helyet, ahol a szilfák és fűzek csendes, árnyas ligetében hűs forrás fakad. Nem akar kiszabadulni egy kis időre ebből a poros városból? – Hosszú időre szeretnék kikerülni ebből a poros városból, ha egészen pontos akarok lenni, örökre – jelentette ki a lány. – Már néhány napja nem láttam sem magát, sem a bandáját. Azt hittem, Stephen elküldte magukat. – Hiányoztam magának! – Nem ezt mondtam – s folytatta útját, de a férfi követte. – Gondolja csak el, querida,1 csak mi ketten. Hűvös… árnyas… békés… – Tapogatás, sóhajtozás, csókolgatás. Nem vagyok bolond, MacKenzie. – De Rosie! – kiáltott fel Zach tettetett felháborodással. – Igazságtalan velem. Esküszöm, nem nyúlok magához – kedves kuncogása a lányt is mosolyra késztette. – Hacsak, persze, ön nem ragaszkodik hozzá. – Csak álmaiban, MacKenzie! – felelte, és megpróbált nem nevetni. Mitől ilyen átkozottul rokonszenves? Néhány pillanatig tétovázott, vajon elmenjen-e vele, vagy inkább mondja meg neki, hogy tűnjön el. Bölcsebb lenne kerülni Zach-et, ha a közte és Stephen között bontakozó kapcsolatra gondol. De a lehetőség, hogy kijusson kicsit a városból, túlzottan csábító volt ahhoz, hogy visszautasítsa. Meg aztán mi baj lehet egy kis kocsikázásból? – Ígéri, hogy nem fog zaklatni? Zach felemelte a kezét. – Becsületemre. – Rendben, de szaván fogom. – Ez az, kislány! Megállította a lovat, és Rose felmászott a bricskába: – De két órán belül vissza kell érnem. Rose nem igazán tudta, mit gondoljon Zach MacKenzie-ről. Úgy tűnt, valóban többet ér a bandánál, akikkel jár, és valami különös okból megbízott benne. Ez vajon megérzés, vagy csak szeretné, ha így lenne? Körülbelül harminc perccel később már azon töprengett, vajon nem volt-e hiba megbíznia ebben az emberben. Zord környéken jártak, sziklás szirtek és mély szakadékok vették körül őket. Aztán hirtelen a semmiből, mint egy oázis, feltűnt a kis liget, amit a férfi említett.

A

1

Szerelmem

37

Zach erős karja átölelte a derekát, amikor kisegítette a bricskából. Túlzottan is jól esett neki ez az érintés. Sietve leült egy szil szétterülő ágainak árnyékába, miközben a férfi megtöltött egy kulacsot a forrás hűs vízével. – Azt hittem, már dolgozó cowboy lett magából, MacKenzie. Mit csinál a városban? – kérdezte tőle, miután ivott a frissítő italból. – Rayburn elment Dallasba, hogy vegyen néhány tenyészmarhát. Nem maradt jószág, így nincs sok tennivaló a farmon. Tait, Pike és Cain ottmaradtak, mi többiek pedig bejöttünk a városba Rayburnnel. Azt mondta, várjuk meg itt, amíg vissza nem jön. Rose a fatörzsnek dőlt, ő pedig lehuppant mellé. – Dolgozott már farmon korábban is, Zach? Mulatva emelte fel a fejét. – Hölgyem, én farmon születtem, ott nevelkedtem – a hűvös patakra pillantott. – Van ellene kifogása, hogy fürödjek itt egyet? – Természetesen van. Nem azért jöttem, hogy nézzem, amint fürdőzik, MacKenzie! – Akkor csatlakozik hozzám? – kérdezett vissza, és lehúzta csizmáját. Rose nem tudta eltitkolni csalódottságát. – Miért is gondoltam, hogy állni fogja a szavát? Ezért hozott ide, hogy levetkőztessen? Sértő, hogy ennyire ostobának hisz. – Jaj, ne durcáskodjon, Rosie! Nem bántotta senki. Biztosan visel egy kombinét, vagy egy hosszú harisnyát. Láttam ilyeneket a kirakatokban. – Biztos vagyok benne, hogy nem csak ott látott ilyet. – Tegyen, amit akar. Én hoztam egy darab szappant, és be fogok ugrani, hogy lemossam a koszt, és felfrissüljek. Az alsónadrágom rajtam marad, ha ez boldoggá teszi. – Micsoda úriember, MacKenzie! – vetette oda élesen. A férfi gyorsan levetkőzött, majd beúszott. – Rosie, jöjjön be, játsszunk! – dúdolta. Öt percig figyelte, hogyan szappanozza magát és merül a víz alá a férfi, és irigykedni kezdett. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy megszabaduljon meleg ruháitól, és kövesse a vízbe. De a férfi is pontosan ezt akarta. Így aztán csak levetette kötényét, gondosan összehajtotta, és félrerakta. Majd levette cipőjét és harisnyáját, blúzát kiterítette a folyóparton, és arra ült, lábát a vízbe lógatva. A hűs víz csodás volt, és ő csak ült, élvezve a pillanatot, hogy nézheti, amint Zach beszappanozza magát, és megmossa a haját. – Jót tenne egy hajvágás, MacKenzie! – Van nálam egy olló a nyeregtáskában, ha tud hajat vágni! – felelte, miközben kimászott a vízből. – Egy nőnek tudnia kell, MacKenzie. A fodrász nincs mindig olyan kényelmes közelségben, mint a borbély a férfiaknak. Zach felkapta a farmerjét, elrejtőzött egy bokor mögé, és már nadrágban lépett ki mögüle, kezében nedves alsójával. Miután kicsavarta, kiterítette a földre. Rose visszavonult a fa árnyékába, és megvárta, míg Zach előszed néhány dolgot a nyeregtáskából. – Nem ígérek semmit – mondta, miközben átvette az ollót. – Megbízom magában, Rosie – azzal leült, ő pedig mögé térdelt, hogy megigazítsa frizuráját. Sűrű, selymes haja volt, finom tapintású. Szinte észre sem vette, és már bele is mélyült a munkába.

38

Miután leült, Zach behunyta a szemét, és hagyta, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Mint mindig, most is Rosie körüljártak, s ez így volt, mióta megismerte. Még soha nem találkozott olyan nővel, mint Rosie Dubois. Bájos arca, vörös haja és azok a csudakék szemek mind kihívást jelentettek, hogy megpróbáljon tudomást sem venni róluk. A lány tudta, hogy milyen hatással van rá, és nem is próbált úgy tenni, mintha nem lenne tisztában ezzel. Vigyorognia kellett, amikor arra gondolt: a nőnek igaza van. A probléma az, hogy az angyali arc, a hihetetlen vörös haj és az ellenállhatatlan kék szemek mellett neki volt a legcsókraállóbb szája, amivel valaha is találkozott, és a legfinomabb csókja, amit eddig ízlelt, és az övé volt a legkívánatosabb test és a legcsábítóbb illat is, amire valaha vágyott. – Megtalálnám sötétben is. – Tessék? – kérdezett vissza a lány. – A parfümje. Megtalálnám sötétben is, Rosie. – Ezt jó tudni, ha valaha is eltévednék – felelte könnyedén. – Nos, végeztünk is. Sokkal jobban néz ki – visszaadta a fésűt és az ollót, majd lesöpörte a hajat a férfi válláról. Érintésétől a férfi megborzongott, gyomra összerándult. – Meg is borotvál? – Biztosan megbízik bennem, ha borotva van a kezemben, olyan közel a torkához? – ugratta a lány. – Azt hiszem, elég jó emberismerő vagyok, Rose kisasszony – mondta, majd beszappanozta a borotválkozócsészéjét, és odanyújtotta. – Ezért van Jess Taittel? – kente el a borotvaszappant az állán és az arcán. – Hol tanult borotválni, Rosie? A lány egy pillanatig habozott, majd azt válaszolta: – Az apámtól. Most hajtsa hátra a fejét egy kicsit, és ne mozduljon! – lassan húzta le a szappant és a borostát. Zach nem tudott beszélni, miközben az állát borotválta, de tetszett neki, ahogy föléhajolt. A szája kissé szétnyílt, és nyelvét kissé kidugta, ahogy a pengére koncentrált. Érzéki ajka csak néhány centire volt az övétől, és haja szabadon lógott le, selymes függönyként árnyékolva be arcukat. A pokolba is, a teste máris ég a vágytól. De talán jobb nagy lánggal elégni, mint lassú tűzön. Amint a lány letette a borotvát, fejét magához húzta. Édes ízű emlékeket őrzött, de ezek csak étvágygerjesztők voltak Rose Dubois valódi csókjához képest. Soha nem tudná megunni ezt az ízt. A csók után Rose elhúzódott. – Miért kellett ezt tennie, MacKenzie? Mindent elrontott. – De Rosie, hiszen mi egyetlen csókot sem tudnánk elrontani! Egy folt borotvaszappan maszatolta össze a lány arcát, Zach letörölte ujjával. – Szó sem lehet többről! Szeretek magával lenni, Zach. Jó együtt mókázni. De nem akarom, hogy azt gondolja, többre vágyom puszta barátságnál. – Szerintem barátok vagyunk, Rose – megtörölte az arcát, majd elvette a lánytól a csészét, és félretette. – Akkor miért csókolt meg?

39

– Azt hiszem, az a sorsom, hogy lepke módjára égjek az ön tüzében. És most válaszoljon a kérdésemre! Ki tanította meg, hogyan kell egy férfit borotválni? És ne próbálja elhitetni velem, hogy az apja volt! Hosszú ideig tétovázott, majd a fának dőlt. – Csak egy gyengeelméjű beszélne Wes Sturgesről férfiként. – Ki az a Wes Sturges? Rose nagyot nyelt, és szemében keserűség látszott. – Elmondtam már, hogy halt meg az apám. Aznap éjjel találkoztam Wes Sturges seriffel. Ő hozta a híreket apámról, és burkoltan célzott rá, hogy egy tanú szerint apámnak volt egy cinkosa, egy nő. Engem is belekevertek. Nyilvánvalóan tetszett neki, amit látott, mert azt mondta, nem gyanúsít a betöréssel, ha barátságos leszek vele. Semmi közöm nem volt a betöréshez, de ezt nem tudtam bizonyítani, bűnrészes lettem. Nem akartam börtönbe kerülni. Wes magas, jóképű ember volt, az egyetlen, aki valamiféle kedvességet mutatott irántam. Beleszerettem, és hozzáköltöztem. Hamarosan rájöttem, milyen meggondolatlanságot követtem el. Brutális állat volt, aki szeretett fájdalmat okozni: nekem és a szerencsétlen raboknak is. A következő két évben az életem pokol lett. – Miért nem hagyta el? – kérdezte Zach csendesen. – Először féltem a börtöntől. Aztán kezdtem úgy érezni, a börtön sem lehet rosszabb, mint vele lenni, így megpróbáltam megszökni. Mindig utánam jött. Nem azért, mert szeretett: isten a megmondhatója, volt elég nője, még akkor is. Wes azért tartott maga mellett, hogy kiélvezhesse a hatalmát felettem. Ágyban és ágyon kívül. – Végül hogy szökött mégis el? – állkapcsa megfeszült, tekintete továbbra is az arcára tapadt. – Egyre gyakrabban erőszakoskodott, és az egyik rab megfojtotta. Abban a pillanatban eljöttem Louisianából. – Szóval Sturges miatt nem bízik a törvény embereiben? – Azt hiszem, ő volt a legrosszabb. De a többiek sem bizonyultak jobbnak, akikkel találkoztam: vagy szélhámosok voltak, mint Bloom seriff, vagy meggondolták magukat a helyzetem miatt. Amikor olvastam a hirdetést a Harvey-lányokról, úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy magam mögött hagyjam a múltamat. Az én hátteremmel persze sosem sikerült volna végigcsinálni a tréninget, ha nincs a barátnőm, Emily. Megtanította, hogyan kell viselkednem, és én megtanítottam őt, hogyan maradhat életben nehezebb körülmények között, mint amihez szokott. – Ez a Sturges volt az első? – kérdezte Zach. – Az első mi? – Az első férfi, aki… – Az első és egyetlen. Köszönöm, hogy rákérdezett, MacKenzie – felelte mérgesen. – Nem akartam megbántani, kedves – mondta, és azon töprengett, vajon túljut-e a lány ezen a keserűségen. Nem hagyhatja, hogy ezek a sebek tönkretegyék, túl sok mindent tud adni egy férfinak. – Nem tudom, miért mondtam el magának mindezt. Még Emnek sem beszéltem Wesről, pedig ő a legjobb barátnőm. Túlságosan szégyelltem magam. – Nem okolhatja magát amiatt, ahogyan magával bántak. Mosolyogva nézett fel:

40

– Zach, tudom, hogy jót akar, de a világ összes közhelye sem változtat a dolgokon. De beszéljen inkább magáról, MacKenzie! Hogy vesztette el a szüzességét? – Nem vagyok az a fajta, aki csókot ad, aztán mesél. – Én olyan dolgokat mondtam el, amit még soha, a legjobb barátomnak sem. – Jól van, maga nyert. Bobby Jo Dawsonnak hívták. Három évvel idősebb volt nálam, és rábeszélt, hogy játszunk papás-mamást Dawsonék csűrjében. – Rábeszélte? – kérdezte Rose gúnyosan. – Jól van, elcsábított. Még csak tizennégy éves voltam. – Szóval az ártatlan kis Zach MacKenzie-t elcsábította egy idősebb nő. – Sosem mondtam, hogy kicsi voltam – kuncogott a férfi. Rose felnevetett. – A férfiak egoizmusa mindig lenyűgöz. – És bármilyen kellemes is volt, a mamám és a papám egyáltalán nem örült, amikor meghallották, a legkevésbé sem találták szórakoztatónak. Sőt, valójában egészen dühösek lettek. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy apám megütött, az anyám még kegyetlenebb volt: nem beszélt velem egy egész hétig – elvigyorodott. – A szüleim egyetlen szót sem szóltak többet az esetről, de a család többi tagja nem hagyta, hogy megfeledkezzem róla. – És mi történt Bobby Jóval? – Hát, úgy tűnik, miután kipróbált minden fiatal fickót a megyében, Bobby Jo összepakolt, és zöldebb legelők után nézett. – Gondolt rá azóta? – Mostanáig nem. Nem élhetünk a múltban, Rose. A legjobb mindent elfelejteni. – Ezt könnyebb mondani, mint megtenni, Zach – állt talpra. – Most jobb lesz, ha visszaindulunk. Még át kell öltöznöm egyenruhába, és dolgoznom kell. A férfi felvette ruháit, miközben Rose harisnyáját és a cipőjét húzta. Ahogy a bricska felé sétáltak, puskalövés dördült, s a töltény Rose lábához közel porgomolyagot vert fel. – Földre! – kiáltotta Zach, és ráugrott a lányra, ledöntve a lábáról. – Maradjon így, ne mozduljon! – utasította, és közben elővette coltját. – Ki lőhetett ránk? – Bárki is az, szerintem maga a célpont. Olyan hangja volt, mint a vadászpuskának, úgy számoltam, hogy arról a meredekről lőhetett. – Ki akarna lelőni engem? – Egyetlen fickóra tudok csak gondolni. Jess Tait még a látványát is gyűlöli. – De hiszen Mr. Rayburn utasította, hogy hagyjon békén. – Rayburn nem ismeri úgy Taitet, mint én. Csak a bosszú érdekli. Feküdjön nyugodtan, és az istenért, hajtsa le a fejét! A coltom hasznavehetetlen ilyen távolságból. Megpróbálok közelebb kerülni. – Ne, ne tegye, Zach! Ez túl kockázatos. – Édesem, én nem közeledem kedvesen azokhoz, akik rám lövöldöznek. Meg aztán vagy csak magára akart ijeszteni, vagy nem bánik túl jól a puskával. Másképp leszedte volna egyetlen lövéssel. De ha továbbra is lő, eltalálhatja a lovat, és akkor bajban leszünk. Szóval tegye csak, amit mondtam, és ne emelje fel a fejét! Zach előrerohant a fák takarásába, miközben lövések süvítettek mellette. Rose szíve hevesen dobogott, miközben figyelte, hogyan halad a férfi fától fáig, míg végül eltűnik a szeme elől.

41

Hamarosan elvesztette az időérzékét, de azt tudta, hogy Zach már rég elment, és egy ideje már lövéseket sem hallott. A félelem átjárta. Mi van, ha megsebesült? Síri csend ült a vidéken, egyetlen levél sem zizegett az ágakon, és a saját légzése is dobpergésnek tűnt. Meg merje szegni a férfi utasításait? Azt mondta, ne mozduljon, de mi van, ha segítségre van szüksége? – Zach! – kiáltotta, és megpróbálta lenyelni a torkában lévő gombócot. Amikor nem jött válasz, felemelte a fejét, és ismét kiáltott. – Itt vagyok – úgy sétált ki a fák közül, mintha csak vasárnapi korzózásra indult volna. A lány felállt, majd a bricskának támaszkodott, mert remegő lába majdnem összecsuklott. – Minden rendben? – Igen. Bárki is lövöldözött, már elillant. – Látta, hogy ki volt az? – Nem, túl messze volt. Menjünk vissza a városba! Gondolataiba mélyedt, s eközben Rose a markáns, helyes profilt tanulmányozta, s rá kellett jönnie, hogy akármennyire is szeretné, nem tudja nem kedvelni Zach MacKenziet. Alig egy mérföldet haladhattak, amikor egy lovas közeledett. Zach megállt, átadta Rose-nak a gyeplőt, lemászott, és így szólt: – Maradjon itt, Rose! – Ismeri? – Nem. – Lehet, hogy ő lőtt ránk. Megrázta a fejét. – Nem, a lövések a másik irányból jöttek, a támadó nem érhetett ide ilyen gyorsan. Beszélek vele. Rose feszülten figyelte őket, de olyan halkan beszéltek, hogy nem hallhatta, miről van szó. Biztos volt benne, hogy nem látta a férfit azelőtt. Magas, vékony alak volt, arcát kikezdte a szél és a homok. Amikor megemelte viharvert, piszkos kalapját, látszott, hogy összeragadt, szürke haja. Miközben beszélgettek, az idegen kitörölte kalapja belsejét, majd bólintott, és továbblovagolt. Zach visszatért a bricskához. – Ki volt az, Zach? – kérdezte, amikor folytatták útjukat. – Csak egy veterán, eligazítást kért. – És biztos abban, hogy semmi köze a lövöldözéshez? – Igen, biztos vagyok benne – felelte. – És jelenti majd az incidenst a seriffnek? Zach felhördült. – Csak szópazarlás lenne. – Egyszerűen csak elfelejti, hogy valaha is megtörtént? – Nem, nem veszem könnyedén, ha valaki kelepcébe akar csalni – ismét a gondolataiba mélyedt, és az út további részében csendben maradt. – Köszönöm az utat, Zach! – szólt végül a lány, amikor a panzióhoz értek. – Szívesen megpróbálnám még egyszer, kellemesebb végszóval – mosolyodott el. – Én is élveztem. És különben is, nem mindennap lőnek az emberre – Rose szélesen elmosolyodott.

42

– Jó magával, Rosie – a férfi nevetése lenyűgöző volt. Mosolya megenyhült, amikor egy hosszú pillanatig elgondolkodva figyelte a lányt. Rose már azt hitte, megint meg akarja csókolni, de meglepetésére csak kinyújtotta a kezét, és ujjaival gyengéden végigsimította arcát. – Legyen körültekintő, Rosie! – mondta szelíden. Aztán visszamászott a bricskába, és megsuhintotta a kantárszárat. Rose zavarodottan álldogált a kapunál, és figyelte, amint a bricska eltűnik az utcán. Zach MacKenzie a legmegnyerőbb és legizgalmasabb férfi, akit valaha is ismert. De miért érzi mégis úgy, hogy sokkal több van benne, mint amennyit hajlandó felfedni?

43

8. fejezet ár javában zajlott a vacsora, amikor a Tait-csapat megjelent az étteremben. Látva, hogy nincs üres asztal, négyen leültek egy kétgyermekes pár mellé, Zach és Joe pedig a pultnál foglalt helyet. – Hé, nővér, tolja ide a seggét! – kiáltott Tait Rose-nak. – Amint lesz időm – válaszolta ő, és folytatta a korábbi vendégek kiszolgálását. Tait folyamatosan káromkodott, túlharsogva a többi vacsorázó beszélgetését. Az asztalnál ülő férfi előbb egy zavart pillantást vetett a feleségére, majd így szólt: – Bocsásson meg, uram, de szeretném, ha nem beszélne ilyen ízléstelenül a feleségem és a gyermekeim előtt. Tait felkapott egy zsemlét az egyik lány tányérjáról, és beleharapott. – Hát az gond. Mondja meg nekik, hogy ne figyeljenek, ha zavarja őket! – Engem zavar, uram – a férfi nem tágított. – Maga meg engem zavar, miszter! – Tait még egyet harapott a zsemléből, majd negédesen elvigyorodott. – Gondolkodjon má'! Elrontja az étvágyamat – mondta, azzal visszalökte a zsemlét a lány tányérjára. A nő a férje kezére tette a karját. – Kérlek, Joseph! Menjünk, mielőtt valami baj lesz! – Joseph máris bajban van, hölgyem – szólalt meg ismét Tait. – Hacsak nem akarja kifizetni a vacsorámat, mert különben vele törlöm fel a padlót. A férfi talpra ugrott. – Én nem fizetek a maga ételéért, mocskos szájú verekedő! A két kislány sírni kezdett, és Tait a nőre meredt. – Hölgyem, mondja meg a lánykáinak, haggyák abba a nyöszörgést, vagy teszek róla, hogy legyen mér' sírniuk. – Ne merészelje fenyegetni a családomat, vagy… – Mit csinál? – kérdezte Tait fenyegetően. Egyik kezét a csípőjén fityegő pisztoly agyára tette. – Remélem, itt a pisztolya, hogy állni tudja ezt a fenyegetést! – Nem hordok magamnál fegyvert, uram – mondta Joseph. – Joseph, kérlek, menjünk innen! – könyörgött a felesége. Rose éppen időben lépett ki a konyhából, kezében néhány tálcával, hogy lássa, amint néhány vendég kisiet a vendéglőből, anélkül, hogy befejezték volna az étkezést. Miután egy gyors pillantást vetett Taitre, nem volt nehéz kitalálni gyors távozásuk okát. Levágta a tálcát, és dühösen az asztalhoz ment. – Mr. Tait, ön zavarja a többi vendéget. Vagy csillapodjon le, vagy tűnjön innen! – Talán kitesz, nővér? – Ha férfi lennék, megtenném, az biztos – válaszolta, és gyorsan Zach irányába pillantott. – Nem figyelmeztette Mr. Rayburn, hogy ne okozzon itt semmiféle felfordulást? – Jaj, ne szóljon neki, kislány! Meg fog dádázni – Tait gúnyosan nyöszörgött, ami nevetésre késztette három társát, és a pultnál ülő Joe-t. – Amint visszatér a főnöke, tudatni fogom vele a történteket. Tudta, hogy semmire nem jut a férfival, de legalább elég hosszú időre vonta el Tait figyelmét a párról és a gyerekekről, hogy távozhassanak.

M

44

– Utasítást kaptunk Mr. Harvey-tól, hogy ne szolgáljuk ki magát és a bandáját, hacsak nem fizetnek előre. Boldogan felveszem a rendelést, amint látom a pénzt. – Nem hallotta, nővér? Az a fickó ott azt mondta, fizet a vacsorámér' – átsétált egy közeli asztalhoz, és ökölbe szorított kezével az asztalra csapott. – Igazam van, miszter? – Ó, igen. Természetesen – válaszolta nyomban a szerencsétlen ember. Remegve tette az asztalra a pénzt, majd kisietett. – Tudja, Tait, egy nap lesz majd olyan ember, aki szembeszáll a maga erőszakoskodásával. Remélem, a közelben leszek, hogy láthassam! Tait jót mulatott a megjegyzésen. – Semmit nem fog meglátni, maga szajha, ha gyorsan nem kapok valami ételt. – Várnia kell, amíg végzünk a többi vendéggel. El kell érniük a vonataikat. – Elegem van a várakozásból! – Tait felrúgott egy széket, ami végigcsúszott a padlón, és a falnak vágódott. Ez elegendő volt ahhoz, hogy tömeges vándorlás induljon meg az ajtó irányába, míg csak ő és a bandája maradt az étteremben. Tait ajka csúfondáros mosolyra görbült. – Úgy tűnik, lánykák, most elég idejük van, hogy kiszolgáljanak minket. A lány remegett a dühtől, de igyekezett eltitkolni. – Hála önnek, Mr. Tait, elég étel maradt a tányérokon. Elég bőségesnek tűnik még egy olyan disznónak is, mint maga! – azzal sarkon fordult, és elsétált, de előtte hosszú pillantást vetett Zach-re. – Mint maguk mind. A lányok a konyhába mentek, és onnan hallgatták az ebédlő felől érkező fenyegetéseket és kötőszavakat, míg végül a banda eltűnt. Meglepő módon egyetlen tányért sem törtek össze. Billings bezárta a bejárati ajtót, aztán egy órán belül elmosogatták a tányérokat, és mindenki elkészült, hogy hazaindulhasson. Zach az étterem előtt várt. – Ez már szokása lesz, MacKenzie. Most mit akar? – Beszélnem kell magával, Rose. – Nem hiszem, hogy bármi mondanivalónk lenne egymásnak. – Kérem, Rose! Van valami, amit szeretnék elmondani. – Rendben – Kate felé bólintott. – Lányok, menjetek csak! – Biztos, hogy minden rendben lesz? – kérdezte Kate, és megvetően méregette Zachet. – Nem áll szándékomban bántani őt, Miss McDermott – válaszolta Zach. – És tíz órára hazakísérem – egyik legelbűvölőbb mosolyát villantotta Kate-re, amely Rose-on és Kateen kívül mindenkiből kuncogást csalt ki. – Remélem is, uram! – szólt Kate. – Gyerünk, lányok! – Hol hagyta a bűnözők bandáját? – kérdezte Rose, amikor a lányok végül elsétáltak. – Lenn, a Hosszú Szarvban. Amikor a bricska felé vezette, a lány megállt egy pillanatra. – Mi ez? Semmi kedvem kocsikázni. – Olyan forró este van, azt gondoltam, jól esne önnek egy kis ügetés, mielőtt visszatér a szobájába. – Akármit is akar mondani, azt ezen a helyen is meghallgathatom. – Ugyan már, Rose! Egy kicsit felfrissül. Ahelyett, hogy a józan eszére hallgatott volna, hagyta, hogy a férfi a bricskába segítse.

45

– Mikor legutóbb kocsizni vitt, rámlőttek – mondta, miközben levette kötényét, és blúzának néhány felső gombját kigombolta, hogy lehűtse a levegő. Zach megrántotta a gyeplőt, majd hátranézett. – Bárki is lőtt ránk, már nincs a környéken, ebben biztos vagyok. – Én nem vagyok ebben olyan biztos. Akárki is volt, lehet, hogy most is figyel minket – felelte, és hátrapillantott. A többi lány már beért a panzióba, és a csendes éjszakában hallhatta, amint becsapódott mögöttük az ajtó. Zach-nek igaza volt a hőséggel kapcsolatban. Megülte az éjjeli levegőt, semmi esély nem volt, hogy egy szellő megmozgassa. A vasúttal párhuzamosan haladva a férfi lassú poroszkálásra fogta a lovat, s körbejárták a várost, mielőtt elfordultak volna, hogy magasabb vidék felé induljanak. Rose megnyugodott, hátradőlt, és behunyta a szemét. Amikor kiértek a városból, egy kósza szellő megsimította arcát, de ahhoz már nem volt elég, hogy összekócolja a haját. Ezt leszámítva el kellett ismernie, hogy ez jobb, mint visszatérni a meleg, zsúfolt szobába. A csendes éj hamar enyhítő balzsammá változott, és a poroszkáló ló patáinak ritmikus hangja álomba ringatta. Az arca árnyékban maradt, ahogy aludt. Zach megállította a lovat, és kimászott a bricskából. Hogy fel ne ébressze, gyengéden kiemelte, és egy nyárfa alá vitte. Most már elég magasan voltak ahhoz, hogy elérje őket egy szellő. A férfi tekintete a lány arcán kószált, miközben fejét Zach ölébe hajtva aludt. A holdfény lágy sugarai elmélyítették haja színét, és parfümjének kihívó illata körülölelte őket. Őrültség! Hogyan is engedhette meg magának, hogy az érzelmei így elragadják, hogy belekeveredjen ebbe a flörtbe. Egek, hogy felpezsdítette vérét a lány! Csak arra tudott gondolni, hogy vele szeretkezzen. A baj az volt, bármennyire nem akarta beismerni még önmagának sem, hogy az érzései kezdtek jobban elmélyülni annál, minthogy csak fizikailag kívánja Rose-t. Eltartott egy ideig míg rájött, mi vonzotta annyira benne, mi miatt helyezte mindazon nő elé, akiket eddig csókolt, s akiktől aztán idejében elmenekült. Erre az egyetlen dologra nem jött rá a mai napig, addig, amíg nem beszélt Wes Sturgesről. A sebezhetősége volt az. Minden színlelés, keménység és makacsság ellenére a mélyben egy érzékeny kislány rejtőzött, akit annyiszor megaláztak, csoda, hogy mindig össze tudta szedni magát. Annyira kívánta, hogy az már fájt. De azt is tudta, hogy végül ugyanúgy bántaná, épp ahogy az apja, és az a fattyú Sturges. Ha egy szemernyi tisztesség van benne, békén hagyja, és esélyt ad neki arra, hogy boldoguljon az életben. A kocka el volt vetve, attól a pillanattól kezdve, hogy besétált abba a Harvey-étterembe, és a szemébe nézett. Biztos volt abban, hogy a lány is észrevette. Tagadhatatlanul vonzódnak egymáshoz – szinte forr a levegő. Ez többé már nem a „ha”, hanem az „amikor” volt. Rose kinyitotta a szemét, és hosszan nézett rá. – Olyan gyönyörű vagy, Rose! – szenvedélyesen nézett le rá. A levegő megtelt elfojtott várakozással. – Mi történik köztünk, Zach? Mosolyának melegsége ragyogott szemében is, amikor válaszként gyengéden megcsókolta az arcát. – Hát nem tudod, édes? – suttogta rekedten.

46

A lány becsukta a szemét, mikor ő lehajtotta fejét. Ajkuk tökéletesen egymásba illett. Egyre erősebben szorította, és érezte a lány kezét a nyakán. Puha és nedves, finom ajka szétnyílt, és a férfi becsúsztatta a nyelvét. Miközben nyelvük összefonódott, a forró szenvedély minden porcikáját átjárta. Olyan erős vágyat érzett, hogy úgy érezte, szétrobban. Zach becsúsztatta a kezét Rose ruhájának nyakába, és megtalálta a kombiné nyitott nyakrészét. A lány bőre selymes volt, és ő bebújtatta a fejét és nyelvével simogatta. Meleg, édes, puha volt, Rose volt. Még többet akart ízlelni belőle. Továbbgombolta a ruhát, és szétnyitotta a kombiné elejét, aztán kezét az ing alá bújtatta, és megérintette a mellét. A lány kemény, kerek mellbimbója kicsúcsosodott. Egek, de jó vele! Közelebb hajolt, és először nyelvével cirógatta a mellbimbót, majd beszívta. A lány felnyögött, és hátát homorította. Kezének nyomása a férfi tarkóján arra bátorította Zach-et, hogy folytassa, így hát feltolta a kis inget, és kezével, szájával, nyelvével becézgette kebleit, míg a lány nyögve vonaglott, és belemarkolt a vállába. Ekkor ismét felemelte a fejét, és Rose ajkának szent ízét követelte. – Ne hagyd abba, Zach! Azt akarom, hogy néhány percre csak mi ketten létezzünk. Szavaitól megdermedt. Könnyek csillogtak a lány szemében, és gyámoltalannak, sebezhetőnek látszott. A fenébe! Még soha nem kívánt úgy nőt, ahogy őt kívánta most, de nem teheti meg. Átkozott lenne, ha ugyanúgy kihasználná, mint Sturges, vagy az apja. Összehúzta a ruháját, majd megcsókolta az orra hegyét. – Nem használhatom ki a helyzetet. Megígértem, emlékszel? Elnézést kérek, Rose! Még a sötétben is látta, hogy a lány elpirul. – Azt hiszem, egy kicsit elragadott minket a vágy. A csókod nagyon meggyőző – tette hozzá könnyedén. – Én is elnézést kérek. Zach figyelte, ahogy a lány próbálta közömbösen összegombolni a ruháját, megigazítani kiszabadult hajtincseit, és vágya ismét feléledt. Valószínűleg ő a legnagyobb átkozott bolond ezen a földön. Eltolta öléből Rose-t, és felállt. – Hány éves vagy, Rose? – Huszonegy. És te? – Huszonkettő. – Voltál már szerelmes? – érdeklődött komolyan. – Nem, sosem hagytam magam. A szerelem lekötöttséget jelent, gyerekeket, farmmunkát. Nem szeretem a pórázt, a hosszút sem. – Úgy érted, nem szereted az elkötelezettséget. – Hívd, aminek akarod. Nem érdekel a házasság. – Én ezért döntöttem úgy, hogy gazdag emberhez megyek feleségül. Nincs szükségem a szerelemre. – Én mindig úgy tudtam, hogy a házassághoz szerelmesnek kell lenni. – Ha kibírtam Wes Sturgest, kibírok akárkit. Feltéve, hogy gazdag. – Rose, már nem az utcán élsz. Ez nem igazolja, hogy csak a pénze miatt menj hozzá valakihez. Ez sem sokkal jobb, mint a prostitúció. Érzékeny pontra tapinthatott, mert a lány dühösen támadt neki újra. – Hétéves korom óta én gondoskodom magamról! Most azt akarom, hogy valaki más viselje gondomat, hogy törődjön velem. Tudod, mit jelentene az nekem, Zach? Van róla elképzelésed? Nem kellene többet szadista seriffekkel, vagy csavargókkal küzdenem. Nem kellene aggódnom, honnan kapok legközelebb ételt. Nem kellene többé olyan

47

embereket kiszolgálnom, akik fele olyan értelmesek sincsenek, mint én. Hívhatod prostitúciónak, vagy ahogy akarod, de egy percre se gondold, hogy nem tudnám megszeretni azt a férfit, aki biztosítaná számomra ezt a lelki békét. Zach átérezte a nehézségeket, de a lány nézetei gúnyt űztek saját szülei, nagynénjei, nagybátyjai házasságából. – Hiszen ha csak biztonságra vágysz, azt bármelyik férfi megadná neked, aki szeret. Nem kellene gazdagnak lennie. De talán te többre vágysz a szerelemnél és a biztonságnál. Biztos vagy abban, hogy nem a luxust, a társadalmi helyzetet és elismerést akarod, ami ezzel a pozícióval jár? – Azt akarom, hogy tiszteljenek – robbant ki Rose. – Akár gazdag, akár szegény, egy férfi hazudhat, lophat, megbecsteleníthet egy nőt, mégis férfi marad. Egy nő egyetlen hibás lépés miatt már trampli vagy szajha. A New Orleans-i nyomornegyedben nevelkedett lány nem érdemel jó házasságot, ugye, MacKenzie? Még a hozzád hasonló csavargók is azt gondolják, hogy érje be azzal, ami jut neki. Rose úgy érezte, elárulták. Azt hitte, mivel Zach helyzete is reménytelen, megérti majd. Néhány őrült pillanatig nem figyelt, és azzal bolondította magát, hogy a férfi más. De pontosan ugyanolyan volt, mint a többi mihaszna, akikkel eddig találkozott: ha ők nem kaphatják meg, azt akarják, hogy másé se legyen. Felállt, és leporolta ruháját. – Most vissza szeretnék menni. Már nagyon későre jár. Ismét csendben lovagoltak vissza, amikor a panzióhoz értek, Zach leugrott a kocsiról, és lesegítette. Rose nem akart haragban elválni, így hát lenyelte mérgét, és igyekezett elnézőnek mutatkozni. – Köszönöm, Zach! Igazán figyelmes voltál, hogy a lovaglást javasoltad. – Sajnálom, Rose. Figyelembe véve, hogy milyen életet élek, nincs jogom kritizálni a döntéseidet. És sajnálom, hogy a fiúk felbolygatták az éttermet ma este. – Mi keresnivalód van azokkal a férfiakkal, Zach? Érzem, hogy mélyen legbelül te jó vagy, de ha ezekkel a hiénákkal maradsz, rosszul végezheted. – Mit számít neked, hogy kötéltől, vagy az öregségtől halok-e meg? Rose örült, hogy a sötét eltakarja az arcát. – Azt hiszem, egyszerűen nem akarom, hogy bántsanak. A férfi közelebb lépett, és felemelte az egyik hajtincsét. Az ujjai között morzsolgatta, majd hüvelykjével cirógatta a tincset. Közelsége felkeltette Rose vágyát, érzékeit felizgatta éppen akkor, amikor már lecsillapultak volna. – Valódi vörös a hajad, Rosie? – kérdezte. Hangjának áhítatos rekedtsége miatt a kérdés tulajdonképpen szerelmi vallomásnak tűnt. De Rose lecsillapította magát. – A haj igazi, csak a szeplőket festem. Frivolságra tett kísérlete szánalmasan kudarcot vallott, mert Zach elengedte a haját, és végigfuttatta ujját az orrán. A gyengéd érintés még inkább elgyengítette Rose-t. – Szerintem édesek. Felfedik azt a kislányt, aki a mögött a kemény nő mögött rejtőzik, akinek látszani szeretnél – sötét szeme többet mondott, mint incselkedő szavai. Megcsókolta a lány homlokát. – Jó éjt, Rose! Rose figyelte, amint távolodik, és beharapta az ajkát, nehogy visszahívja. Éppen akkor ért a szobájába, mikor Kate bekopogott, és belépett.

48

– Rose, holnap lesz a július negyediki ünnepség. Kellene egy táblázat, hogy ki mikor dolgozik a Harvey-standon. – Mr. Billings már kidolgozott mindent. Azt mondta, kiteszi majd a standon. Enyém az első műszak. – Úgy hírlik, nagy móka lesz – mondta Kate. – Bizony. De nekem az a benyomásom, hogy ezek a texasiak csak a Mexikótól való függetlenségüket ünneplik – felelte Rose egy kis kajánsággal. – Most nem, Brimstone-nak nagy tervei vannak. Tűzijáték lesz, és a Behling Testvérek Cirkusza is eljön erre az alkalomra. – Nem is tudom, melyiket várom jobban – tette hozzá Rose. – Magát az ünnepséget, vagy hogy a nap nagy részében szabad leszek. Kate kinyújtózott az ágyon, miközben Rose vetkőzni kezdett. – Szóval, mi volt olyan fontos, amit Mr. MacKenzie-nek el kellett mondania ma este? – kérdezte. Rose vállat vont: – Őszintén szólva nem tudom, elaludtam. Bocsánatot kért, amiért a bandája zavart okozott ma az étteremben. Ez lehetett az oka. Tényleg csak ennyi volt? – gondolkodott Rose magában. Semmit nem beszéltek meg igazán a vitájuk előtt, és ő kételkedett abban, hogy ez járt az eszében, amikor lovagolni vitte. Vajon végig csak azt tervezte volna, hogy szerelmeskedik vele? És ha igen, ő meg sem próbálta megakadályozni ebben, de akkor miért hagyta abba? Zach MacKenzie a legérthetetlenebb férfi, akivel valaha is találkozott. Amikor már biztos volt a szándékaiban, mindig épp az ellenkezőjét tette. Látszott, hogy becsületes, de akkor miért tart ezzel a bandával? Attól függetlenül, hogy nem akarja lekötni magát feleség és gyerekek mellett, még lehetne tisztességes állása. És miért kell ilyen ellenállhatatlannak lennie? Miért van olyan mosolya, amitől neki mindig elgyengül a lába, miért kell megborzongnia meleg nevetésétől, és miért forr fel a vére ahányszor csak megérinti? Rose mélyen felsóhajtott. És a csókja… – Hé, Rose, ez elég nagy sóhaj volt! – nézett fel rá Kate. – Zach MacKenzie-re gondoltam. Kate kuncogni kezdett. – Nos, ez mindent megmagyaráz. Bármelyik lány szívesen sóhajtozna miatta. – A baj az, hogy ezt tudja is. De nekem más terveim vannak, és nem szerepel köztük egy ilyen rongyos semmittevő, mint Zach MacKenzie. Rose remélte, hogy meggyőzőbb volt annál, mint ahogy érezte, de szemmel láthatóan ez nem sikerült. Kate vigyorogva kacsintott rá: – Szép próbálkozás, szívem, de őt kell meggyőznöd. Rose tudta, hogy el kell mondania valakinek, különben felrobban, – Kate, ma este nagy vitánk volt Zach-kel a házasságról. Kate tátott szájjal ült fel. – Úgy érted, megkérte a kezed, és te visszautasítottad? – Nem, szó sincs ilyesmiről. Szilárdan állítja, hogy nem akarja lekötni magát, függetlenül attól, hogy milyen hosszú a póráz. Épp, hogy nem nevezett kurvának, amikor azt mondtam, hogy pénzért fogok férjhez menni. – Sajnálom, Rose! – válaszolta Kate, és meleg barna szeme megtelt együttérzéssel. – De nemcsak arról van szó, hogy minek nevezett, ugye?

49

Rose teljesen zavarba jött, Kate felé fordult, és az igazság úgy tört elő belőle, mint ahogy a forró víz bugyog ki az edényből. – Kate, majdnem hagytam, hogy szeretkezzünk ma este. Sokkal tovább jutottunk egyetlen csóknál. – Legalább volt eszed, hogy leállítsd. – Ő állt le, nem én. Én akartam őt, Kate. Hajlandó lettem volna megtenni bármit, amit akar – hangja zokogásba fulladt. – Nem tudom, mit tegyek. Kate odasietett hozzá, és átölelte. – Jaj, Rose, szívem, úgy sajnálom! Szerelmes vagy belé? – Alig ismerem, de akárhányszor találkozunk, egyre jobban szeretnék vele lenni. Még az is izgalmas, ha vitatkozunk – könnyek folytak az arcán, amikor Kate-re nézett. – De ha nem vitázunk, megnevettet. Megmelengeti a szívem. – Csak bajt kever, Rose. – Tudom, Kate, de hamarosan úgyis eltűnik az életemből. Stephen Rayburnhöz akarok feleségül menni. – És közben a tűzzel játszol, szívem. Megégetheted magad. Habár talán össze kellene jönnöd vele. Rose a meglepetéstől nem kapott levegőt. – Mit beszélsz? – Ha egyszer szeretkezik veled, talán könnyebben túljutsz rajta. – Nem, nem hiszem. Azt hiszem, csak még jobban kívánnám, és összetörne a szívem, amikor ellovagol. És egy nap el fog lovagolni – Rose összegömbölyödött, és elszántan hozzátette: – Ez őrültség! Elterveztem a jövőmet. Stephen Rayburn már nem áll messze attól, hogy megkérje a kezem, és valóra váltsa az álmaimat. Nem fogom hagyni, hogy Zach MacKenzie meghiúsítsa a terveim, amikor minden, amire valaha is vágytam, karnyújtásnyira van tőlem. Kate az ajtóhoz lépett. – Ha biztos vagy benne, hogy tényleg ezt akarod, Rose, akkor remélem, meg is kapod. Jó éjt! Rose különös tekintettel nézett Kate-re. Csak téved, vagy Kate szavai tényleg inkább baljóslatúnak tűnnek, mint támogatónak? Zaklatottan vetkőzött le, és ágyba bújt. A hőség elől nem volt menekvés, szívesen levette volna hálóingét, hogy meztelenül fekhessen, de akkor be kellene zárnia az ablakot, s akkor aztán biztosan nem mozogna a levegő. Néhány órás forgolódás után végül sikerült álomba merülnie.

50

9. fejezet zebb nap nem is virradhatott volna Brimstone-ra július negyedikén. Habos fehér felhők úsztak lustán a ragyogó kék égen, és enyhe szellő kavargott a levegőben. A templomi kisegítő asszonyok már hetek óta készítették az ételeket és áruikat. Az asztalokon horgolt terítők, hímzések és kötött gyapjúsálak vártak vevőre. A standokon barnára sült kukoricacsövek csöpögtek a vajtól, máshol díszes tortaszeleteket és pitéket kínáltak, amitől összefutott az ember szájában a nyál. A pattogatott kukorica, nyárson sült marha és a sülő cipók illata étvágygerjesztő volt. Általában kevés látogatót vonzott a város a szomszédos településekről, de ma már kora reggel óta érkeztek emberek, még száz kilométer távolságból is. A fő attrakciót a Behling Testvérek Cirkusza jelentette. Díszes, színes lakókocsijaik és szekereik a hajnali órákban gurultak be a városba, és hamar felállították nagy sátrukat. Az izgatott gyerekek kiáltásait a vörös és arany egyenruhát viselő rezesbanda harsogása nyomta el, néha-néha egy elefánt trombitálása, vagy egy tigris, oroszlán bömbölése hallatszott a kétóránként kezdődő műsor alatt. A Harvey-standon elképesztő sikert aratott az eperkrémmel töltött sütemény. A francia palacsinta újdonságnak számított szinte mindenki számára. Andre és Colette Chevalier már kora reggel felkelt, megsütöttek és felstócoltak néhányszáz palacsintát, és miközben az egymást műszakban váltó, mosolygós Harvey-lányok felszolgáltak, Colette megtöltötte, Andre pedig egy nyílt sütőbe tette a süteményeket, míg világosbarnára nem pirultak, végül megszórta őket porcukorral. Rose, akit Aubrey éppen most váltott le, Kate keresésére indult, és meg is találta a Brimstone és a szomszédos Scottsville között rendezett baseballmeccsen. – Ki fog nyerni? – kérdezte, és leült Kate mellé. – Mi – vágta rá Kate, akit teljesen lekötött a pályán zajló játék. – Csak a magad nevében beszélj – szólt ismét Rose, aki semmi hűséget nem érzett az elátkozott város iránt. Ekkor vette észre a lovakat a játékosok között: – Minek vannak itt lovak? – Ha egyjátékos találatot ér el, lóra száll, és a kiindulópontra lovagol. – Ez a legostobább dolog, amit valaha is hallottam – jelentette ki Rose. – Ki hallott már olyat, hogy lóhátról játsszák a baseballt? – Csak akkor szállnak lóra, ha a kiindulóponthoz kell rohanniuk. – Pontosan erről beszélek. A játékosoknak futniuk kellene az alapponthoz, nem pedig lovagolni. – Nem hiszem, hogy a cowboyok tudnak futni – gondolkodott el Kate. – Sosem láttam még futni őket. Biztos a csizmáik miatt. De a lényeg az, hogy az ütőjátékos megüti a labdát, felkapaszkodik a lóra, és körüllovagolja az alappontokat. Ha a labda előbb ér a kiindulópontra, mint a játékos, akkor kiesett. – Ki olyan ütődött, hogy a kiindulóponton várja a labdát, miközben egy ló rohan felé? – Nem teljesen olyanok az alappontok, amilyenekre te gondolsz. Az első pont az a hatalmas tölgy, a második amott az a szil, a harmadik pedig egy fenyő. A hazaiak helyét a homokba rajzolták, de ezeket leszámítva ugyanazok a szabályok, mint minden más baseballjátékban. – Honnan tudsz ilyen sokat a baseballról, Kate?

S

51

– Van két bátyám, sokat játszottunk a farmon, persze, lovak nélkül. Most épp ember van a második alapponton! – Úgy érted, egy ló és a hátsója – fűzte hozzá Rose, és tréfálkozva nézett izgatott barátnőjére. – Ó-ó! Kiütötték – sóhajtott Kate. – Még egy ilyen, és vége a játéknak – hirtelen Rose karjába csípett. – Figyelj, Rose! Zach jön az ütéssel. Rose felnézett, és látta, hogy Zach közeledik a hazaiak kijelölt helyére. Egyik kezében az ütőt lóbálta, míg másikban a lovat tartotta a kantárnál fogva. Kate két ujját a szájába tette, és egy hangosat fütyült. Rose döbbenten nézett rá. – Kate McDermott, ezt meg hol tanultad? – Mondtam, hogy van két bátyám. Gyerünk, Zach, üss egy hazafutást! – kiáltotta válaszként. Rose undorodva nézett Jess Taitre és Bullra, akik hangosan huhogtak, amikor Zach két ütést is elengedett maga mellett. – Annak a két állatnak nem szurkolnia kellene a csapattársuknak? Kate felhorkant: – Miért is várnánk többet ettől a párostól. Mindketten kiestek, akárhányszor csak ütéshez jutottak. A harmadik dobást sikerült eltalálnia Zach-nek, és a labda messze szállt a pálya bal oldala felé. Kate talpra ugrott. – Juppié! Vágtass, cowboy! Zach lóra pattant, és elkezdte körbevágtázni az alappontokat, megkerülte a tölgyet, majd a szilfa felé száguldott, miközben csapattársa átjutott a hazaiak pontján. A fenyő felé indult, és úgy tűnt, egy időben fog odaérni a labdával. A játékvezető kihívta. Rose elégedetlenkedve pattant fel. – Hiszen egy mérföld előnye volt! – kiáltotta mérgesen. – Vegyen magának szemüveget, hogy lássa, mit csinál! A bíró megfordult, és Rose döbbenten látta, hogy Downing atya az, a helyi lelkész. Szégyenkezve roskadt vissza a padra. A játékot a vendégek nyerték egy hazafutással. Rose elkeseredett, térdére könyökölt, és állát a kezébe temette. – Kár, hogy baseball volt, és nem bankrablás. A brimstone-iak talán megkötött kézzel is nyertek volna. – Gyerünk, Rose! Menjünk, együnk valamit. Miután eltüntettek néhány szendvicset, a két nő vállalva a kockázatot, rendelt két pohár hideg sört is. Pajkos gyermekként nevetgéltek, mikor leültek egy fa árnyékába, és kortyolni kezdték az italt. Élvezték a pillanatot, és az elhaladó embereket figyelték. – Nem mondhatom, hogy szeretem a sört – szólalt meg Kate. – Hát te? – Szerintem bűzlik, szó szerint. Mielőtt a számhoz emelem a korsót, mindig szeretném befogni az orromat. Ez megint egy olyan dolog, amiből csak a férfiak csinálnak nagy felhajtást. – Egészségedre! – jelentette ki Kate, majd koccintottak, és újra nevetésben törtek ki. Hirtelen két cifraruhás nő állt meg előttük. Hivalkodó ruháik és túlságosan kikészített arcuk jelezte, hogy a legősibb mesterséget űzik.

52

– Nézd csak, Flora! A két nagyképű Harvey-lány sört iszik. Visszataszító, nem? – szólalt meg a szőke. Rose az utcán nevelkedett, sok prostituáltat ismert, és úgy vette észre, a legtöbbjük szimpatikus, és könnyű kijönni velük. Ennek a két nőnek nyilvánvalóan más célja volt. – Ja, Rita. Emiatt kipenderíthetik őket a csinos kis egyenruhájukból – válaszolta a másik. Rose érdeklődve nézett fel a szőkére. Szóval ő Rita, az a nő, akihez Stephen Rayburn járt, ha a városban volt. Bármennyire szépnek tűnt is, a szája mellett húzódó cinikus vonás elhalványította ezt. – Akarnak valamit, hölgyeim? – kérdezte Kate unottan. Rita felvihogott. – Ja, hogy ti Harvey-kurvák eltakarodjatok a városból. Gyerünk, Flora, csak vesztegetjük itt az időnket. – Igaza van, Rita kisasszony – szólt most Rose. – Némelyik fickó olyan gyorsan költi a pénzét, hogy maguk ketten hamar munka nélkül maradhatnak. – Kurva! – vicsorított rá Rita, és továbbmentek. – Élvezzék a szabadnapot! – szólt még utánuk Rose, és ragyogó szemekkel nézett Kate-re. – Még egy semmi, amit a férfiak fújnak fel – suttogta Kate. Gyöngyöző kacagásba kezdtek. Amikor visszavitték a poharakat, Zach épp a közeli standon szendvicset vett. – Hé, Rosie! Leszel a társam? – kiáltott oda neki. – Ha úgy érted, egy életre, a válasz egyértelműen nem, MacKenzie – a válasz nevetést csalt ki a halló távolságon belül állókból. A férfi közelebb jött. – Hamarosan kezdődnek a játékok. Négy számban lehet nevezni, de a szabályok szerint minden csapatnak egy férfiból és egy nőből kell állnia, akik nem lehetnek fiatalabbak tizenhat évesnél. A győztesek cirkuszi belépőt kapnak az első sorba. Na, mit szólsz hozzá? – Megmondom, amint megtudom, milyen feladatok vannak. Zach egy nyomtatványt olvasott fel. – Az első öszvérhajtás, az egy órakor kezdődik. A második lövészverseny kettőkor. – Fogalmam sincs, hogyan kell lőni. – Csak célozz a táblára, és húzd meg a ravaszt, Rosie! A harmadik szám három órakor kezdődik, és csak a csapat női tagja vesz részt benne. Valami olajos malacokról van szó. A lány gyanakodva nézett fel rá. – Ez mit jelent? – Elképzelésem sincs – felelte. – Mivel csak nőknek szól, talán valami disznófőzés, vagy sütés. – Úgy érted, nyárson? – Azt gondolom, igen – válaszolta. – Hát, gondolom, azt meg tudom csinálni, feltéve, hogy a disznót már előkészítették. Nem szívesen nyúznék meg egyet sem. – Jaj, Rose! Nem hiszem, hogy nyúzásra akarnák kényszeríteni a nőket – szólt közbe Kate. – Egyetértek Zach-kel, biztosan azt jelenti, hogy el kell készíteni valahogy a sültet. – És mi az utolsó játék? – kérdezte erre Rose.

53

– Vadászat, de nem kezdődik el nyolc óra előtt. Minden párnak meg kell találnia a megjelölt dolgokat. Könnyűnek tűnik. Mit gondolsz, Vöröshajú? Rose tétovázott. – Nem is tudom, Zach. Nem vagyok biztos abban az olajos malacban. – Jaj, hagyd már, Rose! – szólt Kate. – Én is megcsinálom. Megígértem Mr. Billingsnek, hogy leszek a párja. Rose szeme tágra nyílt a meglepetéstől. – Te és Mr. Billings neveztek ebben a versenyben? – Attól tartok, igen. – De Kate, ha én is nevezek, egymás ellen kell versenyeznünk. Kate összeráncolta a szemöldökét. – Nem hiszem, hogy nagy versengés lenne. Elfelejtetted, hogy Billings lesz a társam? – Ezt még át kell gondolnom. Később szólok majd – mondta végül Zach-nek. Kate otthagyta, hogy átvegye a műszakot a standnál, Rose pedig folytatta a látványosságok mustráját. Befejezve a nézelődést, még épp időben ért vissza a standhoz, hogy tanúja legyen annak, amint Jess Tait azt teszi, amihez a legjobban ért: az embereket zavarja. Amikor azt látta, hogy megrémített egy kisfiút, ledobva a gyerek ennivalóját, Rose kitört. – Ez felháborító, Mr. Tait! Még a gyerekeket is megfélemlíti a durvaságával? Semmi jóérzés nincs magában? – Gyere ide, kicsim! Adok neked másikat – szólt Kate a kölyökhöz, aki sírni kezdett. A jelenet sokakat vonzott oda, akik körülállták őket. Egy hang odakiáltott: – Hé, miszter! A maga hibája volt, fizessen az újért! Sok bámészkodó nem helybeli volt, így nem ismerhették Tait hírét. Ők bólogattak, és egyetértően mormoltak. – Fizessen a bunkó! Fizessen a bunkó! – a suttogás hamarosan kántálássá erősödött. Rose elégedetten mosolygott. – Úgy hallom, az emberek felszólaltak, Mr. Tait. Azt hiszem, most nem ússza meg a játszadozást. – Azt hiszi, nővér? – sziszegte Tait. – Csak elő kell húznom a coltomat, és ez a tömeg úgy rebben szét, mint tyúkok az ólban, ha róka keveredik közéjük. Ekkor Zach tűnt fel a tömegben, és Rose oldalára állt. – A helyedben nem próbálnám ki ezt az elméletet. Tait szeme rosszindulatúan villogott. – Átallsz a másik oldalra, MacKenzie? – Csak megpróbállak távoltartani a zűröktől. – Nincs szükségem arra, hogy kifújd az orrom, vagy kitöröld a seggem, MacKenzie. – Semmi értelme bántani akárkit is, Jess. – A helyedbe', MacKenzie, én jobban aggódnék magamér', hogy távol tartsam magam a bajtól. Főleg, ha olyasmibe ütöd az orrod, ami nem a te dogod. – Nekem úgy tűnt, a fiatalember jól beszélt, Mr. Tait! A férfi, aki szólt, előre lépett. Negyvenes évei elején járó, magabiztos ember volt, aki az éles szemű megfigyelők számára inkább félelmetesebbnek tűnt, mint Tait hencegése. – Magát meg ki a fene kérdezte? – mordult rá Tait.

54

– Az nem számít. Csak az, hogy maga most vesz még egy finom palacsintát annak a kölyöknek. – Úgy? – horkant fel Tait. – Maga szerint én vagyok a Mikulás? Ha a srác nem tudja kézben tartani, amit eszik, az nem az én problémám. – De igen, Mr. Tait. Egy hang sem hallatszott, miközben a tömeg hátrébb lépett. Akárcsak Rose, mindenki lélegzetvisszafojtva várta, mi fog történni. Rose lopva Zach felé pillantott, és látta, hogy a férfi nem Taitet figyeli. Szeme Tait bandájának többi tagját követte, akik lassan felzárkóztak a férfi mögött. – Hátra, emberek! – szólt az idegen, anélkül, hogy megfordult volna. Tait nyilvánvalóan kezdte érezni, hogy olyasvalakivel került szembe, aki nem adja fel könnyedén. – Maga a törvény embere, idegen? – Valaha az voltam – pillantását egyetlen percre sem vette le Taitről. – Errefelé? – Új-Mexikóban. – Van neve is? – kérdezte Tait. – A nevem Garrett. Tait elsápadt, és halk suttogás futott végig a tömegen, ahogy mások is felismerték a nevet. – Pat Garrett? A seriff, aki Lincoln megyében lelőtte Billyt, a Kölyköt? – a düh úgy szállt el Taitből, mint léggömbből a levegő. – Már elég rég történt, Mr. Tait. Tait egy másodpercig habozott, majd megfordult, és az asztalra csapott egy érmét. – Adjanak a gyereknek még egyet abból az átkozott ételből! – dübörgő léptekkel távozott, talpnyalói kíséretében. Mikor a veszély elmúlt, a tömeg is feloszlott. Zach kézenfogta Rose-t és Garrett-hez vezette. – Mr. Garrett, Zach MacKenzie vagyok. Apám gyakran mesélt arról, hogyan küzdöttek maguk ketten a komancsok ellen. Boldog vagyok, hogy végül találkozhattam önnel, uram. – Ki az apja, fiú? – kérdezte Garrett. – Flint MacKenzie. Garrett széles mosolyra derült. – Maga Flint MacKenzie fia! Hogy megy annak a csökönyös szamárnak? – Jól van, habár még mindig csökönyös. Garrett nagyot nevetett. – Biztosra vettem, hogy valaki már lelőtte. Úgy számolom, annyi idős lehettem akkoriban, mint most maga, de máig nem találkoztam olyan emberrel, aki úgy olvassa a nyomokat, mint az apja. Pokoli jó ember. – Ezt megmondom neki, uram, ha legközelebb találkozom vele – Zach Rose felé fordult. – Mr. Garrett, ez itt Rose Dubois. Garrett megemelte a kalapját. – Örülök, hogy megismerhettem, hölgyem. – Enyém a megtiszteltetés, Mr. Garrett – felelte Rose. – Délen nevelkedtem, de még én is hallottam a legendás seriffről, aki megölte Billyt, a Kölyköt.

55

– Inkább Billy a legenda, mint én, hölgyem – mondta, és kezet rázott Zach-kel. – Ne feledje átadni üdvözletem az apjának, Zach. – Köszönöm, uram. Úgy lesz. – És fiam, legyen elővigyázatos! Ez a Tait szörnyen gonosz – tette még hozzá, és megbökte a kalapját. – Miss Dubois! Amint Garrett arrébb sétált, Zach megragadta Rose karját. – Jobb, ha indulunk, a verseny hamarosan kezdődik. Már jelentkeztem. Rose hirtelen megtorpant. – Anélkül neveztél be minket, hogy beleegyeztem volna? – Tudtam, hogy bele fogsz menni. Te jó pajtás vagy, Rosie – ellenállhatatlan mosolyát villantotta a lányra. – És ez csak egy a rengeteg megnyerő tulajdonságod közül. – Reménytelen vagy, MacKenzie. Teljesen, tökéletesen, irányíthatatlanul reménytelen. Zach megszorította a kezét. – Édes Rosie, megnyerjük azokat a cirkuszi belépőket.

56

10. fejezet Brimstone főutcáját alkotó hosszú sorházak mindkét oldalán nézők tolongtak, ez volt az öszvérhajtó verseny színtere. Rose összefont karral állt, és Downing tiszteletest hallgatta, aki a szabályokat magyarázta az öt részt vevő csapatnak. Nem igazán lobogott benne a versenyszellem, így azon töprengett, hogyan hagyhatta, hogy Zach megint rávegye valamire. – A pontokat az alapján adjuk, hogy hányadik helyen végez a csapat – beszélt a lelkész. – Amikor vége a játékoknak, az a csapat nyer, amelyik a legtöbb pontot szerezte. Az első fordulóban az első pár öt pontot kap, az utolsó egyet. A pontokat a fennmaradó csapatok számához fogjuk igazítani, mert minden csapatot kizárunk a folytatásból, amelyik nem tudja teljesíteni a feladatot. – Elég csábítóan hangzik – súgta Rose Kate-nek. – Az első játék szabályai elég egyszerűek – folytatta a lelkipásztor. – Minden férfinak meg kell lovagolni egy öszvért, és eljutni addig az öt férfiig, akiket ott láthatnak a vasúti sínek közelében. Akkor leszállnak, átadják a gyeplőt a megfelelő sorszámú férfinak, és visszafutnak ide. Amint átlépnek a célvonalon, átadják a stafétabotot a párjuknak. Ezután a nőnek oda kell futnia, felülnie az öszvérre, és visszalovagolni vele ide. Az első visszaérkező nő a nyertes. Mindenki értette? Mikor bólintottak, Downing tiszteletes elkiáltotta magát. – Uraim, öszvérre! Zach vigyorogva fordult Rose-hoz: – Kapok egy szerencsecsókot, Rosie? – Pofont mondtál? – kérdezett vissza. – Legalább kívánj szerencsét! – sóhajtott fel a férfi. – Szerencsét! – vágta rá. Pisztolylövés jelezte a verseny hivatalos kezdetét, és miközben a férfiak megpróbálták haladásra ösztökélni az öszvéreket, a kiabálás is elkezdődött. Most, hogy lassan eljött az ő ideje, az öszvérhajtás egyre kevésbé tetszett Rose-nak. Zach nevetségesen festett: hosszú lábai az öszvér két oldalán himbálóztak, és talpa majdnem a földet érte. Az egész dolog ostobaságnak tűnt. – Lovagoltál már öszvéren? – kérdezte Kate-től, aki mellette állt. – Persze, sokszor. Csak ne ostorozd, Rose! Az öszvér csökönyös jószág, és megmakacsolhatja magát. Használd a térdedet, és gyengéden noszogasd, akkor folyamatos ütemben halad. És ne feledd, az öszvér nem ló, ne várj tőle túl nagy sebességet! – Ha már a lovakról beszélünk: elég különös, hogy ugyanazok a cowboyok, akik az alappontokig nem tudtak elfutni a labdajátékban, most kétsaroknyit futnak az öszvérversenyben. – Legalábbis megpróbálják. Rose még mindig kételkedve kérdezte: – Kate, te azt gondolod, hogy Mr. Billings nem lesz majd képes lefutni ekkora távolságot?

A

57

– Édesem, azt sem hiszem, hogy képes lesz kétsaroknyit hajtani azt az öszvért! Reményeim szerint már az első játékban kiesünk – Rose mosolygott. – De nem hiszem, hogy te is ilyen szerencsés leszel. – Lehetséges. Zach megszállott, Kate. Kevesebbe kerülne neki, ha egyszerűen megvenné azokat a cirkuszi belépőket. – Nem érted a lényeget, Rose. Mindezt jótékony célból tesszük. – Azt hiszem, igazad van. Én lehetek az egyetlen, akit nem jár át ennek a szelleme. Úgy tűnik, még azok ketten is élvezik – felelte Rose, és arrafelé nézett, ahol Rita és Flora mulattak partnereiken. – Igen, de láttad, kik a párjaik? Bull és Joe. Mindketten nevetésben törtek ki. A lelkesedés csak nőtt, amikor a férfiak már visszafelé futottak. Az élen egy olyan ifjú állt, aki egy nappal sem lehetett több tizenhat évesnél, Zach néhány méterrel utána követte. Everett Billings biztosan tartotta utolsó helyét. – Szerintem annak a fiatal párnak már a markában van a győzelem – szólt Kate. – A lány úgy néz ki, mint a mítoszok amazon harcosnői. – Én egy viking hajó kormányánál tudnám elképzelni, szarvas sisakban. – Lehet, hogy mellette mind öregasszonyoknak látszunk majd. Csak abban bízhatom, hogy Billings bedobja a törülközőt, mielőtt beérne. – Jaj, ez olyan kellemetlen lesz – nyögött fel Rose, amikor Zach a záróvonal felé közeledett. A fiatal amazon hatalmas lendülettel indult el, abban a pillanatban, hogy társa átadta neki a stafétát, Rose pedig üldözőbe vette. Nagyjából félúton lehetett az öszvérek felé, amikor találkozott Mr. Billingsszel, aki még mindig visszafelé tartott. Úgy tűnt, táncos léptekkel fut: térdét magasan tartotta és könyöke hajlottan simult oldalához. Mintha egy helyben futott volna, nem nagyon haladt. Rose biccentett felé, amikor elhaladt mellette. Ugyanakkor ért az öszvérekhez, mint Rita, de úgy érezte, kiszakad a tüdeje. Az ifjú viking hölgy éppen akkor szállt fel, amikor egy áthaladó vonat hangosan tülkölt. Az öszvér összerezzent az éles füttyszóra, és hátsó lábaival kirúgott, majd ordítani kezdett. Fülsértő iázásától remegett a levegő, miközben az állat betöretlen vadlóként forgolódott és kapálózott. Meglepett lovasa, a fiatal lány egyenesen Ritára esett, aki fedetlen fenékkel terült el az úton, a kombiné és a tüll alsószoknya fejére borult, és balszerencséjét átkozta, miközben lába és vörösfűzős csizmája a levegőben kalimpált. Magas, a vonatfüttynél is élesebb hang hallatszott a szoknya alól. – Szállj le rólam, te koszos kurva! – ripakodott Rita a fiatal lányra. A meredt tekintettel figyelő öszvérfelügyelők a nők segítségére siettek. Rita azonban félresöpörte magáról a lányt, felült, és úgy meredt a férfiakra. – Vedd le rólam a kezed, vagy pénzt kérek érte! Rose-ra oda se hederítettek, így felszállt öszvérére, és a cél felé indult, miközben Rita fel-alá kúszott a mocskos utcán, és azt kiabálta: – Hol a frászban van az a stafétabot? Flora sem vett tudomást a perpatvarról, és kevéssel Rose mögött ügetett, akit taps és ünneplés fogadott a célvonalnál, és amikor Zach lesegítette az öszvérről, belekóstolhatott a győzelem ízébe.

58

A második leghangosabb ünneplést Kate kapta, amikor átlépett a célvonalon. Sértett büszkesége és a sportszerűség hiánya miatt a könnyező fiatal amazon nem fejezte be a futamot, és azt akarta, hogy ismételjék meg. Downing atya erre nem látott okot, a balesetet a sors akaratának nyilvánította, és az ifjú párt kizárták. Így aztán az első verseny végén Rose és Zach négy, Flora és Joe három, Rita és Bull kettő, míg Kate és Everett Billings egy pontot szerzett. Együtt mentek tovább a céllövőpályára. A lövészverseny mindig vonzotta az embereket, és Rose-nak rá kellett jönnie, hogy ez alól a mai nap sem kivétel. A négy céltáblára pislantott, amelyeket nagyjából hat méter távolságban állítottak fel, és közepükre tíz centiméter átmérőjű vörös kört festettek. – Nem értem, mi olyan lebilincselő abban, hogy álló célpontra emel az ember puskát. – Egy mozgó célpontot persze nehezebb lenne eltalálni, de azért ahhoz is jó szem és biztos kéz kell, hogy az állót eltaláld – válaszolt neki Kate. – Szóval mit keresek én ezen a versenyen? – kérdezte Rose. – Ugyanezt érezted az előző számmal kapcsolatban is, és lám, mi történt – szólalt meg Zach. – Nyertünk, nem? – Mázlival! Az a fiatal pár érdemelte volna a győzelmet. – Rosie, nagyszerű leszel! – nyugtatta Zach tovább. – Próbálok rájönni, miért hagyom mindig rábeszélni magam arra, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam magam – bámult rá Rose. – Nem hiszem, hogy lenne bármi is, amit megtagadhatnánk valaha is egymástól, leszámítva az egyetlen dolgot, amit mindketten a legjobban szeretnénk – felelte Zach ünnepélyesen. – Hogy gondolhatsz még ilyenkor is a szexre? Látta, amint a férfi vonzó mosolya elhalványodik. – Miből gondolod, hogy a szexről beszélek, Rosie? – Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélsz, Zach MacKenzie. Downing tiszteletes kiáltása megakadályozta, hogy válaszoljon. – Rendben van, uraim, mindenki foglalja el a helyét! Mindegyik pisztolyban hat töltény van. A csapatok találatait összeadjuk, hogy meghatározzuk a nyertes pontszámát. Zach Rose-ra nézett. – Nem kívánsz nekem… – Szerencsét! – mormogta a lány. Joe lőtt először, és négyszer találta el a jelet, aztán Bull következett öt találattal. Everett Billings mindenkit elkápráztatott azzal, hogy ugyanannyi találatot szerzett, mint Joe. Zach volt az utolsó a sorban: tétovázás nélkül lépett a helyére, célzott, és gyorsan kilőtte mind a hat golyót a vörös kör közepébe. – Látod, szívem! Semmiség – mondta, amikor ismét csatlakozott Rose-hoz. – Vezetünk. – Nem sokáig – zsémbelt magában Rose, és a vonalhoz lépett. Florának és Ritának háromszor sikerült eltalálni a középpontot, majd Kate lepte meg Rose-t azzal, hogy a hatból öt találatot ért el. Amikor Rose a helyére lépett, Zach odaszólt neki: – Csak nyugodtan, és finoman húzd meg a ravaszt! Ne rángasd!

59

Zach példáját követte, és gondosan célzott, majd gyors egymásutánban előtte a hat töltényt. De nemcsak, hogy nem találta el a célkereszt közepét, de még a céltáblába se talált bele. Zach megdöbbent, és már ő is tudta, mit érezhetett a fiatal viking lány. – Mondtam, hogy nem találok semmit. Ennél is rosszabb volt, hogy így elvesztették vezető helyüket. Mind a négy csapatnak egyformán öt pontja lett. Rose azt remélte, hogy a következő versenyszámban visszaszerezheti a pontokat, ezért megkeményítette magát a titokzatos olajos malac versenyre. A rejtély csak növekedett, amikor meglátta a térdig érő gumicsizmát, a hosszú ujjú flanelinget és a munkásoverallt, amiket minden nőnek kiosztottak. Downing atya nagyon bölcsen egy sátrat állíttatott, ahol átöltözhettek. – Elég különös öltözet a főzéshez – súgta halkan Rose Kate-nek, miután elkészültek az öltözködéssel. Az ing ujja hosszú volt, a könyökéig feltűrte. – Mit gondoltatok, mi lesz ez? – kérdezte Rita onnét, ahol Florával együtt öltöztek. – Ó, volt néhány ötletünk – felelte Rose közömbösen, és szemével jelzett Kate-nek, hogy ne szóljon egy szót sem. Az hiányzott legkevésbé, hogy ez a két prostituált megtudja, hogy Kate-nek és neki téves elképzelésük volt a versenyszámról. – Remélem, egyikük elkapja az olajos disznót. – Elkapni az olajos disznót! – kiáltotta fel Kate döbbenten. Rose sietősen kitessékelte maga előtt a sátorból. – Jöjjenek, hölgyeim! – hívta őket a tiszteletes. Rose mögötte caplatott, és ujjait begörbítve igyekezett a lábán tartani a csizmát. A lelkész egy deszkakerítéssel elzárt területhez vezette őket, amelyen belül négy kismalac túrta a földet. – Hölgyeim, a feladatuk egyszerű. Az a győztes, aki elsőként jön ki, kezében egy malaccal. Hogy egy cseppet bonyolítsuk a dolgukat, a kis malackákat megolajoztuk. Sok szerencsét mindannyiuknak! Rose Zach-hez totyogott, miközben megpróbált nem elesni. – Tehát azt várják tőlem, hogy a sárban dagonyázzak, nemcsak mint egy malac, hanem egy malaccal! Ezért még megfizetsz, Zach MacKenzie! A férfi ártatlan mozdulattal tárta szét a kar-ját. – Esküszöm, Rosie, hogy fogalmam sem volt róla. Te és Kate nyugodtan kiszállhattok a versenyből – mondta őszintén. – És hagyjam ezeket nyerni? – kiáltott fel, és Ritára és Flórára nézett, akik rajta nevetgéltek. – Soha. Rita elnevette magát. – Hallgasd csak a Nagy és Hatalmas Miss Harvey-lányt! Ti ketten jobban tennétek, ha elhúznátok innen a fejedelmi hátsóitokat, mielőtt összekoszoljátok őket. Rose és Kate elszántan nézett egymásra, majd átmásztak a kerítésen. – Gyere, malacka, kismalac! – gügyögte Rose, amikor az egyik apró malacot megközelítette. A malac kíváncsi, fekete gombszemekkel figyelte. Rose megpróbálta elkapni, de az olajos állat visítva és rángatózva csúszott ki a keze közül. Kate-nek sikerült elkapnia az egyik malacot, és a kerítés felé tartott vele, de Flora megtaszította, és Kate a hátára esett. A visítozó malac kicsusszant a kezéből. Flora győzedelmesen emelte magasba a kezét.

60

Erre Kate felállt, és csípőre tett kézzel így szólt: – Downing atya, zárja ki! – Aztán miért? Senki nem mondott semmit a szabályokról – kiáltotta Rita. Kísérteties sikollyal ugrott Rose felé, de ő fürgén arrébb lépett, és a prostituált a földre esett, a malacok közé. A négy rémült állat sietve szétszaladt. Kate vidáman nézte a sárban hempergő két nőt. – Elegük van, hölgyek? – kérdezte. – Soha, te csontos seggű süteménytologató! – üvöltötte Rita. – Jaj, istenem! – szólalt meg a lelkész döbbenten. – Kedves hölgyek, nem kellene mocskolódniuk! A nézők fújoltak és torkuk szakadtából kiabáltak. Néhányan már fogadást kötöttek az eredményre. A levegő után kapkodó Everett Billings azt mondta: – Miss Dubois, Miss McDermott! Egy hölgy nem viselkedhet így. – Még maga beszél! – vágott vissza Rose. Zach-re bámult. – Már épp elegem lett abból, hogy bolondot csináljak magamból mindenki előtt. Ha meg akarod nyerni azokat a hülye belépőket, rögtön be is mászhatsz ide, és megfoghatod az egyik malacot magadnak! – De ez nem szabályos, Miss Dubois! – figyelmeztette a tiszteletes. – Nem hallotta, Downing atya? Itt nincsenek szabályok – kiáltotta Rose. Kate a kerítéshez ment. – Oui-iii! – hívta a malacokat. A négy kismalac röfögve sietett hozzá. Kate lehajolt, felkapta az egyiket, és Rose kezébe nyomta. – Légy a vendégem! – Hát ezt meg hogy csináltad? – Így szokták őket etetéshez hívni – mondta Kate, és közben felemelt egy másik malacot is. – Csak utánad, kedvesem. Rose átmászott a kerítésen, Kate pedig követte. A másik két malac szétfutott, amikor Rita és Flora el akarták őket kapni. A tömeg nevetett, amikor a két nő folytatta a disznók üldözését, és töltelékszavakat fröcsögve négykézláb csúsztak a sárban. Végül undorodva álltak fel, és átvonszolták magukat a kerítésen. Zach lovagiasan előre lépett, és a kezét nyújtotta. – Segíthetek önöknek, hölgyeim? – Abban biztos lehet – vágta oda Rita. Mindketten belekapaszkodtak, majd amikor a férfi átsegítette őket, megfordultak, és taszítottak rajta egyet, hogy a hátára esett. Aztán vállukkal utat vágtak a tömegben, és elviharzottak. Rose előbb Zach-re nézett, majd az elvonuló nőkre. – Tudod, Kate – mondta végül –, lehet némi igazság abban a régi mondásban, hogy egyetlen jótett sem marad büntetlenül.

61

11. fejezet ose és Kate visszament a panzióhoz, hogy megmosakodjanak. Mire visszaértek az ünneplés színterére, már közeledett a naplemente. – Nem emlékszem, hogy ezt láttam volna már itt – szólt Rose, és egy élénk színűre festett lakókocsira mutatott, amely egy fa árnyékában állt. – Nézzük meg közelebbről! Egy cigarettát szívó cigányasszony támaszkodott a lakókocsinak, akinek egyik fülében arany karika lógott, míg hosszú, sötét haját élénkvörös kendő fogta össze. Megszólította őket. – Hé, szépségeim, akarják, hogy Celina megmondja a jövőjüket? – Gyerünk – mondta Rose. Kate azonban meghátrált. – Nem vagyok benne biztos, hogy tudni akarom a jövőmet. – Jó móka lesz, Kate! És különben is, valószínűleg csak azt fogja mondani, hogy férjhez megyünk, lesz egy tucat gyerekünk, és sokáig élünk majd. – De Rose! Nézz rá: szerintem hónapok óta nem mosakodott. Rose megragadta Kate karját, és a kocsi felé tuszkolta. – Jaj, ne légy ilyen ünneprontó! – Rendben, de én is megjósolok valamit: valószínűleg elkapjuk a bolháit. – Mennyit kérsz, Celina? – kérdezte Rose. – Celina mindkettőtök tenyerit megnézi egy dolláré' – mondta nehezen érthető kiejtéssel. Intett, hogy kövessék a kocsi belsejébe. – A kártya még ötven cent. – Miért lenne más a jövőnk, ha többet fizetünk? – kérdezte Kate, miközben Rose előszedte a megfelelő érméket. A cigányasszony a zsebébe dugta a pénzt, majd becsukta mögöttük az ajtót. Az ablaktalan kocsi sötétbe borult, csak az asztalon világított egy gyertya. Fokhagyma és állott levegő orrfacsaró szaga keveredett a tömjén édes illatával. – Azt hiszem, hányni fogok – suttogta Kate. – Csss! – figyelmeztette Rose. – Meghallhatja. – Celina mindent hall és mindent lát – szólalt meg a nő. – Szóval melyikük lössz az elsű? – Én nem szeretném a jövőmet tudni – mondta Kate. – Akkó' minek gyütt? Várgyon odaki'! – Jobb szeretnénk együtt maradni – mondta gyorsan Rose. Csak két szék volt a lakókocsiban, a cigányasszony rámutatott az egyikre. – Leül! – mondta Rose-nak. Majd a sarokban álló priccs felé bólintott, és Kate-hez szólt: – Maga ott vár! Kate ragaszkodott a helyéhez. – Ha nem bánja, inkább állok. Celina elégedetlen pillantást vetett Kate-re. – Rendbe'. De maraggyon csendbe', mer' különbé' elzavargya a lelkeket. – Értem – vágta rá Kate, és Rose-ra kacsintott.

R

62

A cigányasszony leült vele szemben, és kezébe vette Rose kezét. Közelebb húzta a gyertyához, és figyelmesen tanulmányozta. Néhány hümmögés, és ó-ó után elengedte, majd Rose-ra meredt. – Nehéz élete vót, kicsikém – mondta. Felemelt egy kártyapaklit. – Hát ezt mondania sem kellett volna – felelte Rose mulatva. A nő megingathatatlanul figyelte, miközben lassan keverte a lapokat, majd Rose felé lökte a paklit. – Emelgyen! Celina különös pillantása miatt Rose olyan nyugtalan lett, hogy azt kívánta, bárcsak hallgatott volna Kate-re, és ne lett volna olyan meggondolatlan. Ez az egész dolog hiba volt. Celina kiterített az asztalra egy sor kártyát, majd néhány pillanattal később fortélyos mosoly jelent meg az arcán. – Aha! Maga ravasz kislány, kedvesem. Két férfit látok az életibe': az egyik sötét, a másik világos. A sötét férfi Zach lehet. Lehetséges, hogy a világos Stephen Rayburn? Remélte, hogy Celina legalább fele olyan jó, amilyennek mondja magát, mert nagyon is érdekelte, hogy mi lesz ennek a vége. Celina újabb kártyasort tett le, és tüzetesen megnézte a lapokat. Amikor felpillantott, tekintete Rose kérdő pillantásával találkozott. – Hűtlenséget és csalást látok azoknál, akikbe' megbízik – mondta, és újabb lapot fordított fel. – És veszélyt. Vigyázzék, kedvesem! Rose lopva Kate-re pillantott, és látta, hogy barátnője közönyösen hallgatja a cigányasszonyt. Dermesztő csend borította be a kocsit, amikor Celina kiterítette a következő sort. Rose a lélegzetét is visszatartotta, és így várta a következő nyugtalanító üzenetet. Celina kifejező arca mogorva lett, és szeme elsötétedett a fájdalomtól. Hirtelen félresöpörte a kártyákat. – Ez minden. Celina elfáradt, nem tehet többet. Figyelmeztető hang dobolt Rose fejében. Ne kérdezz! Ne kérdezz! Menj innen, mielőtt túl késő… Mielőtt olyasmit hallasz, amit nem akarsz tudni. De a kíváncsiság felülkerekedett az óvatosságán. Lenyelte a torkában lévő gombócot, és azt kérdezte: – Mi az, Celina? Mit látott, amit nem mond el nekem? A cigányasszony keze megremegett, miközben összegyűjtötte a lapokat. – Semmi – mondta, és lehajtotta a fejét. – Celina mindent elmondott, amit látott. – Nem, maga rejteget valamit. Nézzen rám, Celina! Mit látott azokban a lapokban? Celina lassan felemelte a fejét. – A halál arcát láttam. Rose úgy érezte, a vér megfagy az ereiben. – Kinek a halálát? Az enyém? – Celina elmondta, amit tud. Most menjen! – Minek akarja így megijeszteni az ostobaságaival? – tört ki Kate dühösen. – Gyere, szívem! – állította talpra Rose-t. – Jobban leszel majd, ha innen kijutsz. Celina üres tekintettel meredt rájuk, majd lassan vészjósló hangon azt mondta: – Talán jobban lesz majd odaki', de bárhova megyén is, a sorsa elül nincs menekvés. Rose túlságosan kábult volt ahhoz, hogy ellenálljon, így hagyta, hogy Kate az ajtóhoz vezesse. Amint kiértek, nagy levegőt vett, és remegése csillapodott, de a figyelmeztetés ott motoszkált a fülében, nem hagyhatta figyelmen kívül. Ez a napja már tönkrement.

63

– Kate, most már nincs hangulatom mókázáshoz. Azt hiszem, visszamegyek a szobámba. – Bolondság, Rose! Onnan jöttünk, és az esti mulatságok csak most kezdődnek. Csak nem hagyod, hogy ez a hamis látnok elrontsa az est hátralevő részét? – Úgy tűnt, valóban fel van dúlva, Kate! – És akkor? Ez csak azt jelenti, hogy jobb színésznő, mint jós. – Kate, te nem hiszed, hogy a jövőt igazából meg lehet jósolni? Kate belekarolt Rose-ba. – Rose, csak isten ismeri az emberek sorsát. Nem kell nagy jelentőséget tulajdonítanod annak, amit az a vén nő mondott. Meg aztán minden jós életet és halált jósol. Biztos téma, mert mindenki megélte már a saját családjában. – Gondolom, megint a közép-nyugati logika – korholta Rose. – De azt el kell ismernem, hogy amit mondott, annak bizonyos része igaz. Különösen életed sötét férfija. Már itt is jön! Rose felnézett, és látta, hogy Zach MacKenzie elindul feléjük, váltás ruhájában frissnek és tisztának látszott. – Hát itt vannak! Már kerestem magukat, hölgyeim – hosszú pillantást vetett Rose-ra. – Nem nézel ki túl jól, Rose. Nem érzed jól magad? – Épp most jósoltatott magának, és az az ál-látnok felzaklatta – jelentette be Kate. – Azt mondta, hogy nem gazdag emberhez mész feleségül, Rosie? – Ezt nem veled szándékozom megbeszélni, MacKenzie. És jobban örülnék, ha te is így tennél, Kate – nézett fel rá Rose, majd sarkon fordult, és elsétált. – Rosie, de hisz csak vicceltem! – mondta Zach, és Kate-tel a nyomába eredt. – Sajnálom, hogy akármit is mondott neked, így felizgatott, de lehetne annál több értelem benned, hogy ne bízz abban, amit ilyen emberek mondanak. Kate bólintott. – Én is pontosan ezt próbáltam elmagyarázni neki. – Ugyanolyan szélhámosok, mint a bankrablók – tette hozzá Zach. Rose hirtelen megállt. – Biztos vagyok abban, hogy erről a szakmáról te többet tudsz, mint én. – Azt hiszem, ez a kettőtök csatája – szólalt meg Kate. – A többiek ott vannak a cirkuszi sátornál. Viszlát! – mondta, és mielőtt Rose tiltakozhatott volna, elment. – Látod, mit csináltál, MacKenzie? A férfi döbbenten nézett rá. – Én? Mit csináltam? – Elüldözted Kate-et. – Kate tapintatos nő, és megbízható véleménye sosem volt okosabb, mint most: a kettő társaság, a három már tömeg. – Akkor fogadd meg a saját tanácsod, és menj! Viszlát! – ő is elindult a Harvey-lányok köre felé. Nem tett két lépésnél többet, amikor Zach utolérte, és megragadta a karját. – Gyerünk, Rosie! Azért vagyunk itt, hogy mulassunk. A verseny utolsó száma egy órán belül elkezdődik. Ha idáig eljutottunk, miért szállnánk most ki? – Soha többet ne beszélj nekem versenyről, Zach!

64

– Ez egyáltalán nem olyan, mint a legutóbbi. Nyomokat kapunk, és mindössze annyit kell tennünk, hogy megadott időn belül megtaláljuk a tárgyakat. Csak Kate és Billings párosa játszik mellettünk. – A cirkuszi ingyenjegyek nem érnek ennyit, MacKenzie. – Mit szólsz egy ingyen csirkevacsorához? – Mit kell tennem érte? Eltörni a nyakát? A férfi elvigyorodott. – Nem, én veszem. Van időnk enni a verseny kezdetéig – derűs várakozással figyelte, amint Rose gondolkodik. – Jól van, rendben. – Akkor menjünk, édesem! – a lány karját a sajátjába fűzte, és ahhoz a standhoz vezette, ahol sült csirkét és krumplisalátát árultak. Akármennyire is utálta beismerni, Zach mindenből mókát csinált, még abból is, ahogy habos sört ittak a hideg csirke és a meleg saláta mellé. Túl hamar jött el a verseny ideje. Amikor a standhoz értek, Kate és Everett Billings már várta őket. A másik két csapatot kizárták amiatt, hogy Rita és Flora nem tudtak malacot fogni. A versenyben maradt két pár egy-egy rózsaszín papírlapot kapott Downing tiszteletestül. – Ez a versenyszám három részből áll – mondta. – Az ünnep tiszteletére minden nyomot piros, fehér, illetve kék papíron adtunk meg. Egy kicsit erőltessék meg a fantáziájukat, és erre a rózsaszínre gondoljanak pirosként – a megjegyzés udvarias kuncogást váltott ki. A lelkész folytatta: – Természetesen ahhoz, hogy nyertesek lehessenek, még jobban meg kell erőltetniük a fantáziájukat. Ha megoldják ezt a jelet, hozzák ide nekem a tárgyat, én megadom a következőhöz a segítséget, és a harmadikhoz is ugyanígy. A verseny hivatalosan tíz órakor ér véget. Érthető mindenkinek? Miközben a férfiak egyetértően bólogattak, Downing atya még hozzátette: – Mint azt mindannyian tudják, a cirkusz első sorba szóló jegyeket ajánlott fel a győztes párnak, és Mrs. Downing jóindulatából a második pár egy-egy üveg almabefőttet kap vigaszdíjként. Sok szerencsét önöknek! Rose és Zach összedugták a fejüket, és elolvasták a rózsaszín lapocskát. Kinek szépsége a világ talánya, Mutasd meg őt, ki Amerika lánya. – Ez könnyű, Rosie. Te egy gyönyörű amerikai lány vagy. Van magadról képed? – Azt hiszem, ez túl könnyű lenne, Zach. Biztosan valami nehezebbre gondoltak. – Hmm – a férfi egy percig töprengett, akárcsak Rose. – Fogadok, hogy tudom, mit jelent! – kiáltott végül. – Valamelyik nap a borbélynál voltam, és a Life magazint lapozgattam. Volt benne egy kép egy nőről, akit valami Gibson nevű ember festett. – Jaj, hallottam már a Gibson-lányról! Több képet is festett róla – mondta Rose. – Aha. A cikk azt írta, őt tartják „Amerika lányának”, biztosan innen jött a lelkész ötlete. Lehet, hogy ő is olvasta a magazint. Neked, vagy valamelyik lánynak nincs meg a Life? Rose megrázta a fejét. – Nem. Körbeadjuk egymásnak az újságokat, de a Life nem volt közöttük. – Én tudok egy helyet, ahol biztosan van – gondolkodott el Zach.

65

– A borbélyüzletre gondolsz? Nem törhetünk be csak úgy, hogy ellopjunk egy újságot – háborodott fel. – Nem ellopjuk, csak kiemelünk belőle egy lapot. – A hajam is égnek áll, MacKenzie! – Gyerünk, Rosie! Van egy kis különbség a cirkuszi belépők és az almakompót között. – Még az sem biztos, hogy igazad van – ellenkezett a lány. – Lehet, hogy Downing atyának valami más járt az eszében. – Nem. Ez a Gibson-lány lesz az, biztos vagyok benne. Menjünk a borbélyszalonhoz! Közben kitalálom, hogy jussunk be. – Pontosan ettől félek, MacKenzie. A férfi kézen fogta, és végigsiettek az utcán a borbély üzlete felé. – A fenébe! – átkozódott Zach, amikor megpróbálta kinyitni az ajtót, de zárva találta. – Mégis mire számítottál? – kérdezte Rose. Összekulcsolta a kezét a mellén, és az épület falának támaszkodott. – És most? – Be kell jutnunk – Zach kétségbeesetten nézett körül. – Hogy érted azt, hogy nekünk, MacKenzie? Figyelembe véve a hivatásod, azt gondoltam, tudod, hogyan kell épületekbe és bankokba betörni. A férfi ferde szemmel nézett rá. – Nem vagyok bankrabló – mondta, majd felpillantott, és hirtelen elmosolyodott. – Ott fenn van egy nyitott ablak. Én felemellek, te bemászol az ablakon, lemész a földszintre, és megszerzed a képet. Nagyjából a magazin közepén van. – Te tényleg azt hiszed, hogy törvénytelenül bemászom valakinek a házába, csak hogy megnyerjek egy butuska versenyt? – Minden rendben, Rosie, ez csak jó móka! Senki nem fog rosszat gondolni róla. – Eszedbe jutott, hogy esetleg valaki alhat abban az emeleti szobában? – Te is nagyon jól tudod, hogy mindenki kinn van az ünnepségen, és a tűzijátékot várják. – Az biztos, hogy lesz tűzijáték, amint elkapnak, hogy betörtünk ebbe a házba. – Senki nem fogja megtudni. Rose nem igazán hitte, de hagyta hogy a férfi a vállára emelje. Mielőtt ésszerű magyarázatot találhatott volna, már Zach vállán ült, és kinyúlt, hogy elérje az ablakpárkányt. – Nem vagyok elég magas, hogy be tudjak mászni – szólt le. – Majd elintézem – felelte Zach, és lehúzta a lábáról a cipőket. – Mit csinálsz? – Most már ráállhatsz a vállamra. Rose elvigyorodott. – Az egyik cirkuszi akrobatát kellett volna párnak kérned. Meg fogok halni az átkozott belépők miatt. – Ha úgy is lesz, Rosie, majd gondolok rád, miközben a műsort élvezem… Auu! – kiáltotta, mikor a lány térde a vállába mélyedt helyzetváltoztatás közben. Szerencsétlenségükre az alsószoknya most Rose térde alá gyűrődött, és nem tudott felállni. Néhány másodpercig küzdött, hogy kiszabadítsa lábát a ruha alól, majd sikerült felállnia Zach vállára, és felhúzta magát az ablakba. A holdfényben látta a szemben lévő ajtót, és egy macska nézett rá kíváncsian, miközben lefelé tartott.

66

– Örülök, hogy nem kutya vagy, cicus. Nem hiszem, hogy MacKenzie ezt a lehetőséget számításba vette, amikor kitervelte a balhét. A macska fújt egyet. Miután benyitott néhány ajtón, sikerült megtalálnia azt, ami a borbélyüzletbe vezetett. Hamar észrevette az újságokat, és a nagy ablakhoz vitte őket, hogy el tudja olvasni a címeket. Megtalálta, amit keresett, felnyitotta, és lám, ott is volt a kép a Gibson-lányról, épp ahogy Zach mondta. Kitépte a lapot, gondosan összehajtotta, és a zsebébe tette. Majd visszatette a magazinokat az asztalra, úgy, ahogy találta őket, és visszasietett az emeletre. A macska nem mozdult, sárga szeme őrfényként világított a sötétben, és követte minden mozdulatát. – Én nem mondom el senkinek, ha te sem – suttogta neki, ahogy elhaladt mellette. A macska ismét fújt. Rose kihajolt az ablakon, és így szólt: – Jól van, MacKenzie, és most? Hogy jutok le? – Csak ugorj le, elkaplak! Rose elég ablakon mászott már ki fiatalkorában, hogy elkerülje a lakbérfizetést, de abban kételkedett, hogy Zach elkapja. Azonban hangokat hallott, és nevetgélést, így tudta, hogy valaki közeledik. Gyorsan kimászott hát, leengedte a lábát, és néhány pillanatig az ujjhegyeivel kapaszkodott. Aztán behunyta a szemét, és elengedte magát. Erős karok ölelték át, mielőtt a földre esett volna. – Megszerezted? – érdeklődött Zach. Rose kinyitotta a szemét. – Megvan! A férfi megölelte, és hatalmas csókot nyomott az arcára. – Tudtam, hogy képes vagy rá, Rosie! Kétségtelenül kezdte élvezni a versengést.

67

12. fejezet – Miss Dubois, Mr. MacKenzie, önök találták ki először a helyes választ – mondta nekik Downing atya, amikor átnyújtották neki a képet. – Igaz, Grace? A felesége ragyogó arccal bólintott: – Downing atya úgy gondolta, túl egyszerű lesz a segítség, de én tudtam, hogy kihívást jelent majd. Rose nem hitte volna, hogy Zach a szemükbe mer nézni, de ártatlan arccal azt felelte: – Szerencsések voltunk, hogy hozzáférhettünk a Life magazinhoz. – Sok szerencsét ehhez is – válaszolta a tiszteletes, és odaadta Zach-nek a fehér lapot. Egy padhoz sétáltak, és leültek elolvasni. Különleges érték, felér a sóval. Még a papagáj is ezzel tart szóval. – Jaj, hát ez egyszerű! – kiáltotta Rose. – Polly ropit kér. – Tessék? – Polly ropit kér – ismételte meg. – Ezt mondja a papagáj a Premium ropi csomagolásán. – Hiszek neked. Ez azt jelenti, hogy be kell törnünk a vegyeskereskedésbe is? – Most nem – felelte Rose, a zsebébe nyúlt, és felmutatott egy kulcsot. – Ez a megoldás a második nyomhoz. A panzió kulcsa, ahol megvan az étterem kulcsa, és ott biztosan találunk egy doboz Premium ropit. – Akkor mire várunk még, Rosie? – Arra, hogy elmondd, milyen éles eszű társat választottál a versenyre! A férfi felállt, őt is felsegítette. – Miss Dubois, említettem már, milyen okos vagyok, hogy ilyen okos partnert választottam a versenyre? Úgy nevettek, mint a gyerekek, miközben a panzió felé siettek. Tíz perccel később a kezükben volt a doboz Premium ropi, és visszafelé siettek a standhoz. – El sem tudom hinni, hogy ez ilyen egyszerű – mondta Rose. – Remélem, Downing atya visszaadja a ropit, különben Andre és Colette meg lesznek lepve, mikor holnap tálalniuk kell a levest. Arról nem is beszélve, hogy mit mond Mr. Billings. – Nem tudod megmagyarázni nekik? – Andre és Colette egyetlen szót sem beszél angolul, én meg nem beszélek franciául. – Pedig New Orleansban nevelkedtél. – Ott se mindenki beszél franciául, MacKenzie. Különösen nem arrafelé, ahol én éltem. – Kár, hogy nem mexikóiak. Azt igazán jól beszélem. – Amellett, hogy beszélsz lóul, és egy kicsit kétségtelenül kígyóul is, hiszen bármelyiknek lyukat beszélnél a hasába. De ez nem segít az én helyzetemen, vagy igen? – Talán nem, de még jól jöhet, ha szeretnél egy pár tetszetős kígyóbőr cipőt – ugratta Zach. – Nem felejtem el.

68

Downingék meglepődtek, hogy ilyen hamar visszaértek. – Mondtam neked, Matthew, hogy az a jel túl egyszerű – mondta Grace Downing. – Attól tartok, igazad van, drágám. Azt hittem, nagyon szellemes – felelte a lelkész szomorúan. Rose gyorsan vigasztalni kezdte. – Igazán nagyon szellemes volt, Downing atya. De én szerencsére olyan étteremben dolgozom, ahol ezt a fajta ropit szolgáljuk fel. – Ez igaz, uram. Én sosem hallottam róla azelőtt, így nem jöttem volna rá a megfejtésre. A lelkész hangulata láthatóan azonnal jobb lett, és így szólt: – Biztos vagyok abban, hogy maguk, fiatalok nem jönnek rá túl könnyen erre az utolsó rejtvényre. De azért még egyszer sok szerencsét! – És akár nyernek, akár veszítenek, kapnak egy üveggel az almabefőttből, Mr. MacKenzie – tette hozzá Grace Downing. – Ez igazán nagylelkű öntől, asszonyom. Szívesen veszítettem volna, csak hogy nyerhessek egy üveggel. Amióta belovagoltam Brimstone-ba, sokat hallottam a lelkészné édes almabefőttjéről. – Köszönöm, fiatalember – válaszolta Grace Downing, és elpirult az örömtől. – Magam intézkedem róla, hogy ön kapjon egy üveggel. – Ön mérhetetlenül kedves, asszonyom – felelte Zach, és ujját a kalapjához emelte. Rose rángatta el az asztaltól. – Zach MacKenzie, szégyelld magad! – sziszegte. – Igazi kígyóbűvölő vagy. Csatlakoznod kellene a cirkuszosokhoz. – Én szeretem az almakompótot, Rose. Csak az a baj, hogy senki nem csinálja olyan jól, mint anyám. – Hát persze. Elfogulatlan vélemény, MacKenzie. Olvassuk el a rejtvényt! A férfi kihajtogatta a kék lapot. Csillámló gyöngyszemek és keskeny szegély. Bársony zsákok, arany órák. „Ha nem elégedett, pénzét visszaadják.” Rose elgondolkodva olvasta. – Ez már sokkal nehezebb. Hmm, keskeny szegély, bársony zsákok. – Mi a fene lehet az a bársony zsák? – kérdezte Zach. – Talán egy férfikabát? – Bársonykabát? – tolta kalapját a homlokára. – Texasban biztos nem, édesem. – Biztos vagyok abban, hogy a keskeny szegély a női alsószoknyára utal, és a bársony zsák a férfikabátra. – Úgy hangzik, mintha valami szabász dolog lenne, nem? – Egy ügyes ruhakészítő gyöngyöket varrhat az alsószoknyára, de mi van az aranyórával? – Az utolsó sor idézőjelben van. Ez azt jelenti, hogy idézet – mondta Zach. – „Ha nem elégedett, pénzét visszaadják.” Tudom, hogy láttam már valahol. De hol is? – Rose újra és újra elismételte magában a mondatot, átkutatta azt a rengeteg hétköznapi adatot, ami az ember agyában elraktározódik, és amiről azt hisszük, sosem jut többet eszünkbe. Egyszer csak megtalálta. 69

– Egy katalógus! Tavaly olvastam Em valamelyik régi katalógusában. – Melyikben? – Hadd gondolkodjam, jó pár volt nála. Egy… Sears katalógus. Ez az, Zach! – kiáltotta izgatottan. – Ez a Sears jelmondata. – Megvan még a katalógus? – Egek, dehogy! Már elég régi volt. És tudod, hogy azok általában hol végzik. – Árnyékszékekben. Induljunk! Rose kételkedve nézett rá. – Nem akarod azt mondani, hogy… – De igen, édesem. Úgy tűnik, teszünk egy kört a város latrináinál. – Veled megyek, de egyedül kell megnézned. Te akarsz cirkuszi belépőket! Zach megragadta a vállát, és a szemébe nézett. – Ez már nem a cirkuszi belépőkről szól, Rose! Csakis a győzelemről – olyan komoly volt, hogy Rose alig tudta visszatartani nevetését. A férfi elengedte a vállát, és kézen fogta. – Keressünk magunknak egy Sears katalógust! Rövid idő alatt átkutatták Brimstone összes árnyékszékét. Zach talált egy Montgomery Ward katalógust, fél tucat vetőmaghirdetőt és még egy korai katalógust is a londoni Harrodstól, de Sears nem volt. Miután kilépett az utolsó árnyékszékből is, Zach megrázta a fejét. – Nincs szerencsénk. – Ez nevetséges, Zach. Felejtsük el! – Ne, láttam egy másik árnyékszéket a város déli határán, ami elhagyatottnak látszott. Adjunk egy esélyt még annak is. – Ha ott sem járunk szerencsével, én feladom. Lekésünk az ünneplésről, mert ezzel foglalkozunk, és már majdnem itt van a tűzijáték ideje. Ha folytatni akarod, az a te dolgod, de a következő után én befejeztem. – Oké, Rosie. Még egy, és aztán visszamegyünk ünnepelni. Az árnyékszék egy domb tetején állt, közel egy elhagyatott, lerobbant viskóhoz. Deszkái már rothadtak, és néhány hiányzott is, hiszen ki volt téve esőnek, szélnek, homokviharoknak. Ajtaja épp olyan bizonytalanul ingott a pántokon, ahogy az építmény a domboldalon. – Én be nem megyek ebbe a koszos régi vacakba – figyelmeztette Rose Zach-et. – Ki tudja, mi mászhatott oda be, mióta elhagyták? – Az ajtó le van lakatolva – válaszolta Zach. – Semmi nem juthatott be. – Egy kampó nem fogja távol tartani a pókokat és a bogarakat, és csak az isten tudja, mi minden mászhatott még be a hiányzó deszkák helyén. Ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek! – mondta, és arrébb lépett, amikor Zach kiakasztotta a zárat, és belépett. Néhány perccel később megjelent, kezében egy katalógus lobogtatva. – Sears? – kérdezte reménykedve Rose. – Túl sötét volt benn, nem láttam. Ekkor vitatkozó férfiak hangját hallották. Zach rögtön felismerte őket. – Úgy tűnik, Tait és Bull. – Menjünk innen! – kérte a lány. – Nem akarok jelenetet.

70

Zach megragadta a kezét, és elfutottak, hogy a közeli bokrokban keressenek rejtekhelyet. A másik két férfi megállt az árnyékszék előtt. A részegségtől Tait szavai összefolytak. – Hallasz? – Ja, ja, hallak! – morogta Bull. – Elintézzük, mielőtt Rayburn visszaér. – Akkó' induljunk! Hol van MacKenzie? Rose Zach-re pillantott, aki ujját az ajkához emelve figyelmeztette, hogy maradjon csendben. – Nem láttam – válaszolta Bull. – Találd meg, és vidd magaddal! – Oké – Bull elindult. – Várj! Vizelnem kell – szólt utána Tait. – Ahhoz nem kell a segítségem – mondta Bull, és továbbment. Tait szitkozódva ment be az árnyékszékbe. Zach lemosolygott a lányra, szemében huncutság csillogott. – Túl jó, hogy kihagyjuk – súgta. Rose kitalálta a szándékát, és bólintott. A férfi a kezébe nyomta a katalógust, majd így szólt: – Várj itt! Zach az árnyékszékhez sietett, becsapta az ajtót, és rátolta a reteszt. – Hé, mi az ördög történt? – üvöltötte Tait, miközben Zach visszarohant a lányhoz. – Bull, te voltál? Nyisd ki ezt az átkozott ajtót! – az egész építmény megrázkódott, amikor Tait rugdosni kezdte az ajtót, hogy kijusson. Rose a szájára szorított kézzel próbálta visszatartani nevetését. Pont, amikor az ajtó kiszakadt a sarokpántokból, a latrina elszabadult a domboldalon. Hasadó fa és istentelen káromkodás közepette Tait és az árnyékszék legurult a dombon, és egy buckán landolt jó néhány méterrel lejjebb. Tait őrjöngő bikának tűnt, ahogy prüszkölt, és bosszút esküdött, bárki is tette vele ezt, majd kimászott a szemétből, felhúzta a nadrágját, és dübörgő léptekkel mászott vissza a dombra. – Még soha az életben nem nevettem ilyen jót – nyögte ki végül Rose. – Bárcsak láthattuk volna az arcát! – felelt rá Zach. – Így is épp eleget láttam belőle – s ismét kacagni kezdett. – Gondolod, hogy meglátott minket? Zach megrázta a fejét. – Az nem lehet. A bokrok eltakartak. – Micsoda győzedelmes pillanat – kuncogott a lány, aztán nem bírta visszatartani, hahotában tört ki. Zach megfordult, és rámosolygott. Tekintetük találkozott, a férfi szemében bujkáló nevetést izgalom váltotta fel. – Csodás illatod van, Rosie! Mint egy virágoskert. A lány nagyot nyelt, és legalább annyira tudatában volt Zach férfiasságának, mint ő Rose nőiességének. – Azt gyanítom, túl sok árnyékszéket szagoltál mostanában, MacKenzie. Zach nagyot szippantott, és a hajába rejtette a fejét. – Nem, édes. A kedvenc illatom van rajtad – felemelte a fejét, és gyengéden rámosolygott. – Rosie-nak hívják.

71

A következő mozdulat elkerülhetetlen volt. A férfi lehajtotta a fejét, Rose szétnyitotta ajkát, Zach csókja édes szenvedéllyel járta át, mint mindig. – Tudod, hogy ez hiba, Zach – suttogta, amikor szétváltak, hogy levegőhöz jussanak. – Az biztos. De mit számít néhány baráti csók? A következő csókja még követelőzőbb volt. Mindketten megadták magukat a veszélynek, amely akkor fenyegetett, ha együtt voltak, de Zach-nek igaza volt. Olyan jó érzés! Mindig jő. Rose azt akarta, hogy sose hagyják abba, de legalább egyiküknek tovább kell látnia az orránál. Kiszakította magát a csókból. – A katalógus, Zach! Azt hittem, meg akarod nyerni azokat a cirkuszbelépőket – mondta levegő után kapkodva. – Pokolba a belépőkkel! – vágta rá a férfi, és puha, meleg csókokat nyomott a nyakára, majd ajka tovább vándorolt. Rose tudta, hogy ha nem állítja meg most azonnal, később képtelen lesz rá, és a fűben fognak szeretkezni. Nagyon akarta, de élete további részében bánná. Zach már megtört egy ilyen veszélyes pillanatot köztük, most az ő feladata. Összeszedte minden akaraterejét, kezét a férfi derekára tette, és ellökte magától. Aztán felült, és azt mondta: – Lássuk a katalógust! Zach nyögve fordult a hátára. – Szívtelen nő vagy, Rosie! Gyönyörű, vöröshajú, szívtelen nő. Ő is felült, és átnyújtotta a katalógust. Rose kinyitotta, és hangosan olvasni kezdte: – Ez az, Zach! Nézd csak: „Ha nem elégedett, pénzét visszaadják.” – Nagyszerű – mondta, és a hátára puffant, keze az oldala mellett lógott. – Adj erőt, uram! Rose felállt, és leporolta ruháját. – Gyerünk, Zach! Nem emlékszel, időhatár is van. És hamarosan kezdődik a tűzijáték. – Ha egy tűzijátékot láttál, láttad az összesét – felelte a férfi. – És mi van a cirkuszi belépőkkel? Te akartad őket! – Tudjuk, hogy nyertünk, és ez számít. Meg aztán, ha egy cirkuszt láttál… – Láttad az összeset – fejezte be Rose a mondatot. – Menjünk, MacKenzie! – mondta, és kinyújtotta a kezét, hogy talpra segítse Zach-et. – Jól van, te könyörtelen boszorka! Menjünk, és gyűjtsük be a díjakat! – Gratulálunk, kétségtelenül önök nyertek! – mondta Downing atya, amikor a kezébe adták a Sears katalógust. – A kedves Miss McDermott-nak és Mr. Billingsnek az első rejtvényt sem sikerült megoldania. Azt meghiszem! – gondolta Rose. – Kate kitalálta, hogyan úszhatja meg a verseny végét. Csak várjon, amíg találkozunk! – És remélem, tetszeni fog önöknek a cirkusz – folytatta a lelkész, amikor átnyújtotta Zach-nek a belépőket, aki inge zsebébe dugta azokat, és azt mondta: – Köszönöm, uram! Biztosan úgy lesz. – És a legjobb hír, hogy a verseny és Mrs. Downing almakompótjának árusítása közben több mint száz dollárt gyűjtöttünk be jótékony adományokra ezen az egy standon. – Ez csodálatos! Mi nagyon élveztük a versenyt – szólt Rose. Grace Downing egy üveg almakompótot adott Zach-nek. – Íme, Mr. MacKenzie! Remélem, ízleni fog önnek! – Biztosan, asszonyom. Miközben egy jó helyet kerestek, hogy onnan nézhessék a bemutatót, Zach így szólt:

72

– Rose, várj meg itt! Be akarom rakni ezt az üveget a nyeregtáskámba. Mindjárt jövök. A lány látta, hogy megáll, és egy idősebb férfival beszél, a lány felismerte benne azt az embert, akivel az ösvényen találkoztak. Nem beszélgettek sokáig, de meglepetésére együtt mentek tovább. Miután néhány percet várt, látta, hogy Kate és a többi lány a vásártér másik oldalán áll, és úgy döntött, csatlakozik hozzájuk. Zach könnyedén megtalálja, ha akarja. Rövidebb utat keresett, és a cirkuszsátor közelében vágott át, ahol a sötétben a lakókocsik és az állatok ketrecei álltak. Hatalmas dörrenés visszhangzott a levegőben. A tűzijáték fényei világító csíkokat húztak maguk után, hogy aztán fehéren izzó ragyogással bontakozzanak ki a sötétben. Meglepett kiáltások – és innen-onnan megriadt kisbabák sírása – hallatszott a nézők tömegéből. Aztán Rose vadállatias morgást hallott.

73

13. fejezet egpördülve Rose a tűzijáték fényénél látta, amint egy tigris félelmetes gyorsasággal kiugrik ketrecéből egy lakókocsi aljához, ami csak pár méterre volt tőle. Szeme borostyánszín tűzben égett. A lány ijedt sikolyát elnyelte a tömeg zúgása, amikor újabb szín bontakozott ki az égen. A hatalmas macska is újabb halk morgást hallatott, és ez olyan vad volt, hogy Rose karján égnek állt a szőr. Megbabonázva nézte az óriási állatot, szíve zakatolt. Ösztönei azt súgták, meneküljön, de túlságosan remegett a lába ahhoz, hogy megmozduljon. Rémálomnak tűnt az egész. Az egyik pillanatban sötétben lett, a következőben az állat homályos fény övezett fejét látta. Kénes illat szúrta az orrát, a tűzijáték robbanó hangjai a fülében visszhangzottak, és a vadállat villogó tekintete megbénította. Tudta, ha megpróbál megmozdulni, a tigris ráugrik. Hirtelen Zach hangja hatolt át dermedt gondolatain. – Rose, ne mozdulj! Pont mögötted állok, de nem biztos, hogy a coltom leszed egy ekkora macskát, mielőtt elérne téged. Tökéletes lövésre van szükség, jobb szöget kell keresnem. – Olyan rémült vagyok, Zach – rebegte Rose. – Tudom, édes, de jól csinálod. Csak maradj nyugodt! Rose feje forogni kezdett, és a macska elmosódott képpé változott. – Azt hiszem, elájulok. – Nem fogsz elájulni. Vegyél mély lélegzetet, és gondold, hogy a macska Jess Tait, letolt nadrággal. – Hagyd abba, Zach, vagy nevetni kezdek! Hallotta a férfi pisztolyának kattanását, és tudta, hogy lövéshez készül. Egy férfi kiáltott fel hirtelen: – Ne lőjön! Ne lőjön! – Rose nem mert megfordulni, hogy megnézze, ki az. – Vissza, Szindbád! Vissza! Két férfit vett észre szeme sarkából, akik lassan az állat felé haladtak. A tigris elszántan vicsorgott és morgott. – Vissza! Vissza, Szindbád! – a férfiak elmentek Rose mellett, hosszú botokkal kezükben, miközben a tigris borostyánszín tekintete rájuk siklott. Amikor két erős kéz ragadta meg a vállát, a térde összecsuklott, de Zach nem hagyta, hogy elessen. Nekidőlt, és a férfi keze a derekára csúszott, miközben pisztolyát továbbra is a tigrisre szegezte. A macska megint ellenkezve vicsorgott, de aztán visszaugrott a ketrecébe, és kinyújtózott a sarokban. Az egyik férfi rácsapta az ajtót. – Ki a franc hagyta nyitva azt a ketrecet? – tudakolta a másik. – Esküszöm, bezártam a legutolsó műsor után, főnök! – felelte a porondmunkás. – Hé, nézze csak! A lakat eltört. Mit gondol, hogy történhetett? – Rendben vagy, Rosie? – kérdezte Zach. Rose bólintott. – Jól leszek, ha a térdem már nem remeg. – Lélegezz mélyeket! Mindjárt visszajövök. Szeretném közelebbről megnézni azt a lakatot.

M

74

– Biztos lehetsz benne, hogy nem megyek annak a ketrecnek a közelébe. – Maga is megnézi a lakatot? – kérdezte az idomár, amikor Zach csatlakozott hozzájuk. –A forgópánt még illeszkedik a fához, ezt a lakatot kintről törték le. Nekem úgy tűnik, valaki rossz viccnek szánta, letörte, aztán elszelelt. – Történt már olyan, hogy ez a macska kiszabadult, és bántott valakit? – érdeklődött Zach. – Nem. Szerintem a tűzijáték megrémíthette. Szindbád elég engedelmes, kölyökkora óta én nevelem. Egyszer-kétszer elszabadult, ha nyitva maradt a ketrece, de sosem bántott senkit. – A gyanúit ne említse Miss Dubois-nak! Így is épp eléggé megijedt. – Értve – bólintott rá a férfi. Odasétált Rose-hoz, aki egy épületnek támaszkodott. – Sajnálom a balesetet, kisasszony! Hála isten, semmi baj nem történt – mondta, és előhúzott két belépőt a zsebéből, majd átadta őket. – Itt van két első sorba szóló jegy a műsorra. Hamarosan kezdődik, most, hogy a tűzijátéknak vége. Rose a jegyekre meredt, majd Zach-re, aztán ismét a jegyekre. – Elfogadjuk – mondta Zach. – Itt jön Kate a lányokkal. Talán ők is szeretnék megnézni a műsort. – Jaj, Rose, hát nem volt csodás a tűzijáték? – ujjongott Kate. Aztán amikor meglátta Rose lesújtott arcát, felkiáltott: – Mi a baj? Úgy nézel ki, mint aki éppen kísértetet látott. Zach átadta a négy belépőt Kate-nek. – A műsor rövidesen kezdődik, remélem, ti lányok szeretitek az előadást. Azt hiszem, Rose-nak már annyi cirkuszban volt része, ami egy estére elég neki. Rose némán állt, miközben a férfi a sátor felé tessékelte a megzavarodott nőket. Zach megpróbálta felvidítani, miközben visszasétáltak a panzióhoz, de Rose még mindig össze volt törve. A bejárati ajtónál megálltak. – Mókás nap volt a mai, Rosie. Sajnálom, hogy ilyen rosszul végződött. – Ha veled vagyok, az valahogy mindig rosszul végződik – rázta meg a fejét a lány. – Azt hiszem, rémálmaim lesznek ma éjjel. Zach huncut arccal elmosolyodott. – Boldogan maradnék, hogy édes álmaid legyenek. – Ennyire nem vagyok naiv, Zach. A férfi megcsókolta a homlokát. – Nem vádolhatsz azért, hogy megpróbáltam. Jó éjt, Rose! Rose kinyitotta az ajtót, aztán visszanézett. – Köszönöm, Zach! Mókás nap volt. Zach visszamosolygott. – Nagyszerű társaság vagy, Rosie! És te is, Zach. Te is. Még akkor is mosolygott, amikor ágyba bújt. A mai nap mókás volt, leszámítva a jövendőmondót és a vadmacskát. Most ő is úgy érezte magát mint egy macska, aki elhasználja mind a kilenc életét. Abban a rövid időben, mióta Brimstone-ban van, gyakran csak hajszálon múlott a menekülés, és gyorsan fogytak az életek. Mióta Zach csatlakozott hozzá ma este, nem is gondolt a cigányasszony szavaira. Nem tudta, hogy a saját haláláról, vagy valaki máséról van szó. Hé, Rose, hiszen azt sem tudod, hiheted-e egyetlen szavát is. Kate-nek igaza van: az élet és a halál mindenkivel előfordul.

75

És mi van Zach-kel? Most már nem állíthatja azt, hogy ha eljön az ideje, könnyedén elfelejti majd. Hiszen ha csak meglátja, a szíve kihagy. Mindig kinevette ezt a buta kifejezést, de igaznak bizonyult. Ahányszor csak meglátta a férfit, egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét. És amikor megcsókolta, könnyedén megfeledkezett mindenről a csók izgalmán kívül. Lekapcsolta a lámpát, megfordult, és behunyta a szemét. Nézz ezzel szembe, Rose! Zach MacKenzie nagyobb fenyegetés neked, mint amit egy tigris valaha is jelenthet. Zach az ablak alatt állt az árnyak közt, és látta, hogy Rose szobájában kialszik a fény. Nem hitt a véletlenekben, akárki törte is le azt a lakatot, azt akarta, hogy Rose-nak baja essen. Jess Tait lehetett az. A részeg őrült elég esztelen volt ahhoz, hogy nőket és gyerekeket veszélyeztessen, csak hogy kielégítse bosszúvágyát. Meg kell állítani! Ezért döntött úgy, hogy marad még egy ideig, arra az esetre, ha Taitnek újabb tébolyult ötletei támadnának. Másnap kora reggel Rose-t Mrs. White kopogtatása ébresztette. – Rose, jobb, ha lemész a szalonba! – mondta. – Valaki rálőtt Andreára és Melanie-ra, amikor ma reggel a Wilson-farm felé tartottak. – Jaj istenem! Megsérültek? – Nem, de elég zaklatottak. Én éppen teát készítek. Rose felkapta köntösét az ágyból, és belépett a szalonba, ahol a zokogó Melanie mellett ott ült a sápadt és meggyötört Andrea. Mikor Rose átölelte a fiatal, síró lányt, Melanie a vállába temette az arcát. – Jól van, jól van, szívem! Most már biztonságban vagy. – De meddig? – kiáltotta Melanie két szipogás között. – Mi történt, Andrea? – Rose továbbra is Melanie hátát simogatta, és igyekezett megnyugtatni. – Én vezettem, úton voltunk a farm felé, és egyszer csak valaki elkezdett ránk lövöldözni. Mindent megpróbáltam, hogy ura maradjak a bricskának – látszott, hogy a szerencsétlen lány is az összeomlás szélén áll. Rose átadta Melanie-t Kate-nek, aki Aubrey-val együtt érkezett, aztán Andreához lépett, és megfogta a kezét. – Megsérült valamelyikőtök? – Csak nagyon megijedtünk. – Minek is vagyunk ebben a városban? – sírt fel Melanie, és könnyek folytak le az arcán. – Ez egy rettenetes hely, a legtöbben nem is akarják, hogy itt legyünk. – Igaza van, Rose – mondta Aubrey. – Nem azért lettem Harvey-lány, hogy egy olyan helyen kelljen élnem, ahol nincs törvény. Egy kezeden meg tudod számolni a Brimstoneban élő tisztességes embereket. – A városnak csak egy becsületes seriffre és egy helyettesre lenne szüksége – szólt közbe Kate. – Az elriasztaná innen a törvényen kívüli elemeket. – Hát, ha semmi változás nem történik, mire a hathónapos szerződésem letelik, én elmegyek – jelentette ki Aubrey. – Én is – mondta Melanie. – Mr. Harvey felelőssége, hogy olyan városba helyezzen minket, ahol biztonságban lehet sétálni az utcákon. Mrs. White lépett be, kezében a teástálcával. – Küldtem a seriffért – szólt. 76

– És ő ugyan mit tesz? – morgolódott Aubrey. – Valószínűleg ugyanúgy azt szeretné, ha eltűnnénk innen, mint mások. – Talán ügyesebbnek kellene lennünk, és megszerveznünk a saját védelmünket – vetette fel Kate. – Miért kellene? – kérdőjelezte meg az ötletet Aubrey. – Szerintem ez Mr. Harvey kötelessége lenne. Andrea felállt, és az ajtóhoz sétált. – Szerintem neki is el kellene felejtenie Brimstone-t, és másik városba kellene költöznie. Ha a rendes embereknek van egy csepp eszük, ők is elköltöznek. Melanie és Aubrey felállt, hogy Andreával együtt elmenjenek. – Sajnáljuk, Rose – mondta Aubrey –, de mi ezt már megbeszéltük. Még egy incidens, és mi hárman elmegyünk. – Te is így gondolod, Kate? – kérdezte Rose, amikor a másik három lány visszatért a szobájába. – Még nem gondoltam át. De neked is be kell látnod, hogy amikor a zaklatás lövöldözéssé fajul, legfőbb ideje indulni – mondta, aztán elment. – Vagy ideje visszalőni – mormogta Rose. Mire a lányok felöltöztek, és készen álltak, hogy munkába induljanak, a seriff még mindig nem jelent meg. Nem lehetett mosolyt látni a lányok arcán, amikor felszolgálták a reggelit, mindegyiket a veszély foglalkoztatta. Rose úgy érezte, beszélnie kell Zach-kel. Nem is kételkedett abban, hogy Jess Tait volt a lövöldöző, de tudta, hogy Zach segíteni fog neki, annak ellenére, hogy kapcsolatban van a bandával. Ha muszáj, még Lazy R-be is hajlandó kilovagolni, hogy találkozzanak. Nehéz lesz kivitelezni, de valahogy mindent meg fog tenni. Délután szeretett volna kimenni a farmra, de Mr. Billings feltartóztatta, hogy megbeszéljék, mit tegyenek, ha a lányok elmennek Brimstone-ból. Pillanatnyilag nem tudott neki megoldást ajánlani, és mire befejezték a beszélgetést, már túl késő volt ahhoz, hogy kihajtson. Mire befejezték a vacsora felszolgálását is, a lányok feszültsége kicsit csillapodott, de ennek ellenére együtt hagyták el az éttermet. Amikor kiléptek, Rose meglátta Zach-et. Alig hitte, hogy ilyen szerencséje van. Kimentette magát, és odasietett hozzá. – Zach, egy szívességet szeretnék kérni. – Miről van szó? – Megtanítanál lőni? Ma reggel, amikor a Wilson-farmra tartottak, valaki rálőtt Melanie-ra és Andreára. A férfi döbbenten nézett rá. – Megsebesültek? – Csak a megrázkódtatás. A lovak megbokrosodtak, de Andreának sikerült tartani a bricskát, így nem borultak fel. – Látták, hogy ki volt? Rose megrázta a fejét. – Nem. Nyilvánvalóan túl gyorsan történt az egész. Sikerült megfordítani a bricskát, és visszajöttek a városba. Kétlem, hogy akár csak esélyük is lett volna hátranézni. Zach összefonta a karját a mellén.

77

– És mit akarsz tenni a puskával? – Visszalőni. – Ó-ó! Ez jó módja annak, hogy megölesd magad. – Te is visszalőttél, amikor velünk történt – érvelt. – Rose, ez nevetséges párhuzam. – Mit kellene tennünk, hagyjuk, hogy bárki csak úgy összefogdosson minket, mint a halakat a hordóban? Azt akarja, hogy kikerüljünk a városból, és el is éri, amit akar, ha hagyjuk, hogy ezt megússza. Te vagy az egyetlen, akihez fordulhatok. Azt hittem, barátok vagyunk, Zach. – A barátod vagyok, Rose, tehát megteszem. De a józan eszem ellenére. Aj-jaj! Még mindig összefont kezekkel áll, és kétszer is Rose-nak szólította a vita során. Mégis siettette a dolgot. – Lehetne most? Zach kelletlennek látszott, de azt felelte: – Kerítek neked egy lovat, és kimegyünk valahova, ahol magunk lehetünk. – Köszönöm, Zach! De… lehetne inkább bricska? Épp csak elmúlt az izomlázam a lovaglóóráktól. – Rendben. Rögtön jövök. Remélte, hogy a mosolya ugyanolyan hálás, amilyennek érzi. – A panziónál várok rád! Zach bólintott, és elindult. Rose lerohant a házig, és gyorsan átöltözött. Mire megérkezett a bricska, már kinn várta a férfit. Biztonságos távolba lovagoltak a várostól, majd Zach megállította a lovat. – Gyorsan besötétedik, így az óra rövid lesz – mondta, és elővette a pisztolyát. – Ez egy 45-ös colt – folytatta, és megforgatta a tárat. – Amint láthatod, hat töltény fér bele. Felhúzod a kakast, és a tár megpördül, amikor meghúzod a ravaszt. – Kakast? – kérdezett vissza. – Ezt a fémet, ami úgy néz ki, mint a kakas taréja – amikor Rose bólintott, kiürítette a tárat, és átnyújtotta a fegyvert a lánynak. – Az első dolog, amiről sose feledkezz meg, hogy a fegyver veszélyes eszköz, Rose, hát bánj is vele úgy! Érezd! Mérlegeld a súlyát a tenyeredben! Barátságtalansága még mindig nyugtalanította Rose-t, miközben egyik kezéből a másikba dobta a pisztolyt, és meglepte, hogy valójában milyen nehéz is. – Jól van, most húzd fel a kakast, amíg nem kattan! Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Jónéhány próbálkozásba került, mire sikerült. – Ne feledd, Rose, ha egyszer felhúztad, könnyen elsülhet! Most állítsd vissza a kakast, hogy ne tudj tüzelni, mivel be kell töltened. Azzal, hogy töltényt raknak a tárba, halálos fegyverré változtatják. Rose elszántan nyelte le a torkában lévő gombócot, és a kezébe vette a hat töltényt. – Csúsztass egyet minden üres tárba! Mindig tudnod kell, hány hüvely van benne. És ugyanazt a tanácsot adom neked, amit én kaptam apámtól, amikor lőni tanított: soha ne fogd a fegyvert emberre, ha még nem állsz készen a lövésre, és mindig töltsd újra, miután használtad! Egy félig teli tárban lehet, hogy pont egy golyóval van kevesebb, mint amire szükséged van. – Ezt észben fogom tartani.

78

– Na most, hogy használni tudjuk a fegyvert, jó szemmel és biztos kézzel kell rendelkezned. Célozz arra a fatörzsre, és nézzük, eltalálod-e? Sokkal nagyobb, mint a vörös kör a céltáblán. – Békén hagynál, MacKenzie? – vágott vissza Rose. – Megnyertük azt a vacak versenyt, nem? Felhúzta a kakast, gondosan célzott, és lőtt. A töltény a földet találta el a kiszemelt fa mellett. A férfi szája széle megrándult. – Ezen még dolgoznod kell. Próbáld meg még egyszer! Mögé lépett, és Rose már akkor érezte a közelségét, amikor még nem is ölelte át karjával. – Tartsd biztosan a kezed, és emeld a pisztolyt a fára! – kezét a lányéra zárta, hogy pontosabbá tegye a célzást. Rose-nak jólesett a kezéből áradó melegség és erő. Elpirult, amikor eszébe jutott, hogyan érintette meg a mellét. Aztán Zach előrehajolt, hogy segítsen a lövésben, és arcuk összeért. Szeretett volna megfordulni az ölelésben és… – Gyerünk, Rose! – hangja kizökkentette a merengésből. – Sajnálom. Mit mondtál? – Azt mondtam, hogy finoman húzd meg a ravaszt. A töltény elzúgott a fa mellett. A hatodik próbálkozásra sikerült eltalálnia néhány levelet a fán, amire célzott. Újabb hat lövés után eltalálta a fát is. Elégedetten ült le. Zach melléült, és elvette a pisztolyt. Újratöltötte, aztán visszatette a tokjába. Hosszú hallgatás után Rose azt mondta: – Nem tudom eléggé megköszönni, Zach! Nem értem, miért nem segítenek nekünk a rendes emberek a városban. – Az még nem jutott eszedbe, hogy életben akarnak maradni? – Miért haragszol rám ennyire, Zach? Mit tettem? – Azt az őrültséget találtad ki, hogy neked és a barátnőidnek van esélyetek fegyveresek és törvényen kívüliek ellen. És az miért nem zavar, hogy a képzeletbeli barátod nem tesz semmit ellene? – De zavar. Nem értem, Stephen miért veszi semmibe a problémát. Az ő helyzetében, az ő befolyásával nagy változások jöhetnének, és rendet és törvényt lehetne hozni Brimstone-ba. – Talán jó oka van arra, hogy ne siessen a segítségedre – vetette fel Zach sötéten. – Milyen oka lehet? – Talán nincs fehér lova – a férfi utálkozva állt fel, és a bricskához ment. – Vagy talán nem az, akinek gondolod. A lány talpra ugrott. – Ez meg mit akar jelenteni? – Eszedbe jutott már, hogy Tait rég eltűnt volna, ha Rayburn nem béreli fel? – Stephen kétségbe volt esve. Nem volt más választása. – Elég marhahajcsár keres munkát, Rose. – Egyszerűen csak féltékeny vagy, Zach. Úgy akarod igazolni az életed, hogy az övét kritizálod. – És azzal, hogy letagadod az igazságot, talán te is igazolod azt, hogy gazdag emberhez mész feleségül a szegény helyett.

79

Rose dühösen a bricskába kapaszkodott. – Ismét köszönöm, Zach! Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam neked – mondta kimérten. A visszaúton nem szóltak egymáshoz. Zach megállt a panzió előtt, és mielőtt kiszállt volna, Rose még hozzá fordult. – Sajnálom, hogy veszekedtünk, Zach. – Én is. Figyelj, Rose, amíg a városban vagyok, a Hosszú Szarv négyes szobájában leszek. Ha szükséged van rám, ott megtalálsz. – Szép kis botrány lenne abból, ha én besétálnék a Hosszú Szarvba és téged keresnélek. – Menj a ház mögötti úton, azon senki nem jár, és a hátsó ajtón be tudsz jönni. A raktárba nyílik. Azzal szemben van a lépcső, az én szobám az emeleten van, a folyosó végén. – Köszönöm, hogy segítséget ajánlasz, de nem hiszem, hogy szalonok hátsó ajtaján kellene beosonnom, Zach. – Sosem tudhatod. Vigyázz magadra, Vöröshajú! És ne feledd, amit mondtam: hátrafelé is nézz! Úgy tűnik, a dolgok kezdenek felforrósodni errefelé. A lány elindult a veranda lépcsőjén, aztán megállt, és visszanézett. Zach addig várt, amíg belépett az ajtón. Elég különös volt, hogy úgy érezte, ez a végső búcsújuk.

80

14. fejezet ose másnap kora reggel ébredt, hogy kimenjen a Wilson-farmra, de nem vágyott a lovaglásra. Melanie és Andrea tegnapi élménye ingerlékennyé tette, és amikor kopogtatást hallott az ablakon, felugrott. Miközben széthúzta a függönyt, azon töprengett, ki lehet az. – Mit csinálsz itt ilyen kora reggel, MacKenzie? – kérdezte aztán. – Ki megy ma reggel a tojásokért? – Kate és én. – Ti lányok, itt maradtok. Majd én elmegyek – felelte Zach. – Semmi ilyesmit nem fogsz tenni, Zach. Ez a mi gondunk, és nem futamodhatunk meg. Mindig megfélemlítenek, ha hagyjuk. – Ez nemes hozzáállás, de meg is ölhetnek. Csak egyszer tedd azt, amit mondok, jó, Rosie? – Ez mulatságos. Végül mindig azt teszem, amit mondasz. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy magad menj, szólok Kate-nek, hogy ne jöjjön. De én veled tartok. – Jól van, nincs értelme vitázni. Menjünk, a bricska a ház előtt áll. – Szólok Kate-nek, és mindjárt kinn leszek – felelte Rose. Zach visszasétált a bricskához, és azon töprengett, hogy ha Rose valamit a fejébe vesz, nem lehet lebeszélni róla. Ez általában tetszett neki, mert mindig vitába elegyedtek, de most aggódott a biztonsága miatt. Az apjának igaza volt: a nőknek meg kell mondani, mi a helyes, különben keresztülhúzzák a számításokat. És az a jó, ha úgy ülteti el a gondolatot az ember a fejükben, hogy azt higgyék, nekik jutott előbb az eszükbe – különösen az ilyen makacs vöröshajúakkal, mint Rose. A múlt éjszaka után sok mindent meg kell beszélniük. Úgy érezte, még mindig fölébe kerekedhet – még akkor is, ha gyengül. Képtelen volt elhinni, hogy a lány tényleg keresztülvinné ezt a bolond tervet, hogy megpróbálja lelőni a törvényszegőket. Rose olyan friss volt, amikor kilépett az ajtón, mint a reggeli harmat, és azt a kalapot viselte, amit szeretett, haja szabadon omlott a hátára. Minél többet találkoztak Zach-kel, annál jobban kívánta. Akár tetszik, akár nem, már egymásba gabalyodtak. Késő bánat. – Szégyen, hogy fegyveres őr kell néhány tojás beszerzéséhez – panaszkodott, miközben elindultak. Általában élvezte, ha a lány mellett lovagolhat, de most minden pillanatban azt leste, nem akar-e valaki rájuk lőni. – Biztos vagyok benne, hogy azok a törvényszegők állnak a lövöldözések mögött, akikkel barátkozol. Tulajdonképpen nem is tudom, miért kellene bíznom benned, hiszen közülük való vagy. – Rosie, nem vagyok törvényszegő. – Te legalább olyan „jó” vagy, csavargó. – Egész úton ócsárolni akarsz? – kérdezte. – Miért nem pihensz inkább, és hallgatod a csiripelő madarakat? – Mindig ilyen nyűgös vagy reggelente, MacKenzie? – Szeretem a reggeleket! A lány elhallgatott. Zach tudta, hogy a házsártoskodással csak aggodalmát akarja leplezni, és ha valóban Tait áll a lövöldözések hátterében, minden oka megvan rá, hogy

R

81

aggódjon. Bosszút forralt a Harvey-lányok ellen, és különösen Rose-ra fente a fogát. És ha Rayburn kapcsolatban van Taittel ebben a marhalopásban, ahogy ő gyanítja, akkor Rose még nagyobb veszélybe kerülhet. Ezen rágódott, míg a Wilson-farmra nem értek. A pajta ajtaja zárva volt, amikor felhajtottak. – Meglep, hogy Effie és Calvin nem jött ki elénk! – kiáltott fel Rose. Lemászott a kocsiról, és a házhoz sétált. – Mr. Wilson? Mrs. Wilson? – bekopogott. Mikor nem jött válasz, Zach-re nézett, és megvonta a vállát. – Biztosan elmentek. – Elmennének anélkül, hogy szólnak nektek? – kérdezte Zach. – Nem valószínű, tudják, hogy minden reggel jövünk. Gondolkodjunk csak, hiszen az ünnepségen sem láttam őket! Zach kezdett nyugtalankodni, ezért ő is lemászott a kocsiról. – Talán egyszerűen elfelejtettek szólni, hogy elmennek. – Nem hiszem. Túlságosan is figyelmesek, hogy hagyjanak minket fölöslegesen kikocsizni ide. – Nem jön füst a kéményből. Rose a tetőre nézett, és bólintott. – Igazad van. Gondolod, hogy betegek? – Nézzük meg! – Zach lenyomta a kilincset, és amikor az ajtó kinyílt, belépett. Azonnal felismerte a bűzt. Isten a megmondhatója, eleget szagolta már. – Istenem! – suttogta. Az idős ember a székben ült, feje az asztalra bukott. Hátba lőtték. Felesége a tűzhely előtt feküdt a földön. – Ne gyere be, Rose! A figyelmeztetés elkésett, a lány már ott állt mögötte. – Jaj, neee! – sikította, és rémülten a szája elé kapta a kezét. Zach átölelte, és megpróbálta eltakarni a látványt. Ezután kivezette a ház elé, és hosszú ideig a karjában tartotta. – Itt tudsz maradni, édes, amíg én megvizsgálom őket? – Rose halkan sírdogált, de bólintott. Zach feleslegesen tapintotta ki a két ember pulzusát, de a padlóra száradt vérfoltokból is tudta, hogy már egy ideje meghaltak. – Most mit tegyünk? – kérdezte a lány, amikor ismét csatlakozott hozzá. – Semmit nem tehetünk már értük, Rose. Visszamegyünk a városba, és jelentjük. – Úgy érted, itt hagyjuk őket így? Zach a bricskához vezette. – Szívem, most nem tehetünk semmit. Ez a seriff feladata. Rose vigasztalhatatlan volt. – Nem értem, hogy tehetett valaki ilyen iszonyatos dolgot azzal a két kedves emberrel. Gondolod, hogy indiánok voltak? – Errefelé már évekkel ezelőtt véget értek az indián háborúk. – Akkor ki, Zach? Jess Tait arca ötlött fel a gondolataiban. – A gonoszság nem bőrszíntől függ, Rose. – De ezt a kegyetlenséget nem értem. Hogy lehet valaki ilyen könyörtelen? – Vannak emberek, akik így születnek. Egyikünk sem tudhatja, milyen fordulatot vesz az életünk. A lány elborzadva kérdezte:

82

– Te védelmedbe veszed azokat, akik képesek voltak elkövetni ilyesmit? – Természetesen nem. De mindig lesznek olyan emberek a világban, mint… Jess Tait. – Gondolod, hogy Tait tette? – Nem tudom, Rose – válaszolt higgadtan. A lány dühösen kifakadt: – Tudod, hogy milyen, mégis hajlandó vagy szövetkezni vele! Ugyanolyan bűnös vagy, mint ő. – Bűnös, mert ismerem? Ne légy igazságtalan! Az embert a körülmények néha arra kényszerítik, hogy olyan döntéseket hozzon az életben, amelyek nem a legjobbak. Te Sturgest választottad, vagy nem? Én Taitet. És ezeknek a döntéseknek a következményeivel kell élnünk hosszú ideig. Feszült csendben folytatták az utat vissza Brimstone-ba. Bloom seriff és a helyettese, Jed Wringer a fogda előtt üldögéltek, amikor Zach megállította a kocsit, egyikük sem állt talpra, amikor elmondta nekik Wilsonék halálát. Bloom köpcös, karikalábú férfi volt, és hasa az övére lógott, amit annak köszönhetett, hogy az evést és a hideg sört részesítette előnyben, s kerülte a fizikai munkát. Jed Wringer történetesen Bloom feleségének unokaöccse volt, és külsejében az előbbinek teljesen ellentéte: a magas, vékony férfi úgy nézett ki, mintha egy nagyobb szél is fel tudná dönteni. Azt biztosan lehetett tudni, hogy egyikük sem szolgálatteljesítés közben fog meghalni. – Majd én és Jed kilovagolunk, hogy megnézzük – szólt Bloom. – És mégis mikor szándékszik megtenni, seriff? – érdeklődött Rose, akit felbőszített, hogy egyik sem mozdult, mióta meghallották a halálhíreket. – Hát, mivel Cal és Effie már halottak, úgyse tehetek mást, mint elhamvasztatom őket. Ebéd után kimegyünk. – Nem akar nyomozást indítani, seriff, hogy megtudja, ki gyilkolta meg őket? – kérdezte Zach. – Azt mondja, úgy látszott, már egy ideje meghaltak. Gondoljon bele! Bárki tette is, már messze jár. Legvalószínűbb, hogy az a marhatolvaj banda volt. – Wilsonék nem tartottak marhákat, Bloom seriff! Tyúkokat neveltek! – Tudom én, hogy csirkéket neveltek, Dubois kisasszonka – válaszolta mogorva pillantással. – De az nem jelenti azt, hogy azok a tolvajok nem ölhették meg őket. – Vagy talán az ólba lopódzó róka tette – vágta rá Rose gúnyosan. – Bloom seriff, magának felelőssége van a közösséggel szemben. Két törvénytisztelő polgárt kegyetlenül meggyilkoltak, és maga kísérletet sem tesz, hogy elfogja a tetteseket. – Mondtam már, Dubois kisasszonka, a legvalószínűbb, hogy a marhatolvajok ölték meg őket. Errefelé minden állattenyésztő őket keresi. Ha Rayburn és a csapata nem jut a nyomukba, miből gondolja, hogy én igen? – Mert azt gondolom, hogy nem a marhatolvajok ölték meg őket! A seriff leereszkedő pillantást vetett rá. – Jaj, jaj, kisasszonka! Nem kell úgy idegeskedni. Magácska visszamegy felszolgálni, ezeket a dolgokat meg a férfiakra hagyja. Rose forrt a dühtől, és csalódottnak érezte magát. Összeszorította a fogát, hogy ne kiabáljon, miközben Zach az istállóhoz hajtott.

83

– Nem hiszem el, hogy ennyire nem foglalkoznak semmivel! Úgy tűnt, a legkevésbé sem izgatják magukat Wilsonék halála miatt. Meg fogom mondani Mr. Harvey-nak, hogy Brimstone nem megfelelő hely egy Harvey-étterem számára. Amikor Everett Billings értesült Wilsonék haláláról, sajnálatát fejezte ki, de Rose úgy érezte, sokkal jobban aggasztja, hogy nincs friss tojás a reggelihez. Az is lehet, hogy az elmúlt napok eseményei merítették ki ennyire, de a férfi viselkedése mindenképpen fokozta ingerültségét. A gyilkosság híre gyorsan elterjedt, és a néhány törvénytisztelő polgár a nap folyamán benézett Rose-hoz, hogy első kézből hallja a történetet. Másnap reggel a Harvey-lányok még elégedetlenebbek voltak Brimstone-nal szemben, amikor munkába indultak, mint valaha. Zach előző nap nem sokkal azután eltűnt, hogy visszatértek a városba, és annak ellenére, hogy Rose nagyon szeretett volna beszélni vele, megkönnyebbült, amikor a banda nem tűnt fel a reggelinél. Ám kellemes meglepetés volt, hogy Stephen Rayburn megérkezett a déli vonattal. Rose ismét megállapította, hogy milyen jóképű és előkelő, amikor a gazda belépett, és leült az egyik asztalhoz. Mivel ki kellett szolgálniuk a vendégeket fél órán belül, nem volt többre ideje, mint hogy köszöntse. Stephen hátramaradt, amikor a többi vendég elment, és Rose leült az asztalához. – Isten hozta, Stephen! – Jó itthon lenni, Rose. Hiányzott. Összerezzent, és bűntudattal vette észre, hogy neki egyáltalán nem hiányzott a férfi. Zach lekötötte minden szabadidejét. – Fontos döntésre jutottam, Rose. Sajnos most vissza kell mennem a farmra, de elhívhatom szombaton? Fel kell tennem egy kérdést, ami mindkettőnk életét befolyásolhatja. – Rendben, Stephen. Feleségül fogja kérni, reményei végre valóra válnak. De furcsa módon ahelyett, hogy örült volna, egész levert lett. – Akkor szombat délután kettőkor magáért jövök – felelte a férfi. – Addig is, kedvesem! – azzal kezet csókolt, és elsietett. Rose az ajtóhoz sétált, és látta, amint Stephen ellovagol a Lazy R lovasaival. Zach is köztük volt.

84

15. fejezet következő nap egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre elérkezett a két óra. Rose tudta, hogy Stephen meg fogja kérni a kezét, hogy elfogadja vagy sem, ez volt a legfontosabb döntés, amit életében hozott. Noha valaha boldogan siettette volna ezt a pillanatot, a lépései most lelassultak, ahogy a panzió szalonja felé közeledett. Mosolyt erőltetett arcára, és belépett. Stephen felállt. – Rose, drágám! Istenien néz ki, mint mindig. – Köszönöm, Stephen. – A percek óráknak tűntek, mióta legutóbb találkoztunk. – Számomra is. Legalább a válasza őszinte lehetett, noha más oka volt rá. – Arra gondoltam, hogy egy kis kocsikázás kellemes lenne, és közben kettesben maradhatnánk. – Nekem is megfelel, Stephen. És jó hír, hogy üzemzavar miatt az esti vonat két órát késik. Nem kell olyan gyorsan visszasietnem. Abban a pillanatban megbánta szavait, ahogy kicsúsztak a száján. Több bátorítás volt bennük, mint szerette volna. – Akkor ez remek alkalom arra, hogy megmutassam magának Lazy R-t. Van elég időnk kihajtani, és időben visszaér az étterembe is. Rose csendesen ült a kocsizás alatt, csak bólogatott és mosolygott, miközben Stephen könnyed beszélgetésbe kezdett. Fekete zsalus, fehér házban lakott. Tisztának, és kényelmesnek tűnt, de látszott, hogy agglegény lakja. – Nagyon szép az otthona, Stephen – jegyezte meg, amikor befejezték a nézelődést. – Van egy mexikói nő, aki hetente egyszer jön takarítani, de szükség lenne egy női kézre, hogy igazi otthon legyen belőle. És erről akarok beszélni magával, Rose. Mióta a feleségem meghalt, magányos vagyok. Annak szenteltem az időmet, hogy sikeressé váljak, és nagy vagyont halmozzak fel, de mindez nem jelent semmit, ha nincs kivel megosztanom. Utazni akarok, világot látni, de szükségem van egy társra, Rose. Már nem leszek fiatalabb. Ő még mindig nem készült fel erre! – Bolondság, Stephen. Hiszen még mindig jóképű! Biztos vagyok abban, hogy bármelyik nő… – Nem akarok bárkit, Rose. Magát akarom. Attól a pillanattól, hogy megláttam, tudtam, hogy maga az, akivel meg akarom osztani a hátralévő életem. Hozzám jön, Rose? Rose nagy levegőt vett. – Ez hízelgő, Stephen, de mi alig ismerjük egymást. Leszámítva a véletlen találkozásokat a városban, ez a második alkalom, amit együtt töltünk. – Nem azzal lettem sikeres, hogy határozatlan lennék, Rose. Tudom, mit akarok, amint megpillantom. És én magát akarom – mondta, és előhúzott egy gyűrűt a mellényzsebéből. – Tudom, hogy ez elbizakodottság részemről, de akkor vettem ezt a gyűrűt, amikor Dallasban voltam. Rose döbbenten bámulta a gyémántokkal kirakott arany karikát. – Jöjjön hozzám, Rose, és én leszek a legboldogabb ember Texasban.

A

85

– Nem is tudom, mit mondjak – felelte őszintén, és a szíve zakatolt. – Gondolkodnom kell, mielőtt választ adok. – Természetesen – mondta a férfi, és visszatette a gyűrűt a zsebébe. – De kérem, ne várasson soká! – Ígérem, Stephen. Rose nem volt félénk lány, és nem csak kacérkodott. Zach-nek köszönhette, hogy már nem vette biztosra, csak a pénz miatt férjhez tudna-e menni. Stephen a kezéért nyúlt. – Jöjjön, kedvesem, még mindig van időnk, hogy megmutassam egy kicsit a farmot. Kéz a kézben baktattak a pajtához. Néhány ló a bokszokban állt, néhány pedig kinn, a karámban. A bokszok és a karám is szépen ki volt meszelve, ahogy a munkásbarakkok, és más épületek is. – Hány éves ez a farm, Stephen? – Kettő. – Lenyűgöző. Minden olyan, mintha alig használták volna. – Engem ezek a külsőségek is büszkeséggel töltenek el, Rose. – És mekkora a farm? – Negyvenezer hektár. – Te jó ég! Mást is tart, vagy csak marhát? – Nem, csak marhát, kedvesem – felelte, és témát váltott. – Rose, szeret utazni? – Nem sokat utaztam, így nem igazán tudom. – Ha összeházasodunk, szeretném eladni Lazy R-t, és néhány évre külföldre utaznánk, megnéznénk az idegen fővárosokat. Szeretné, Rose? – Csodásan hangzik. Rose egész életében a megélhetésért küzdött, és el sem tudta képzelni, milyen lehet, ha nem kell napkeltétől napnyugtáig dolgozni. Meglátogathatná azokat a titokzatos helyeket, amelyeket csak képen látott, vagy amelyekről könyvekben olvasott. Milyen könnyű is lenne egyszerűen igent mondani. Ehelyett azt felelte: – Azt hiszem, jobb, ha most visszamegyünk a városba, Stephen. – Persze. Visszamentek a kocsihoz, és épp elindultak volna, amikor megjelent Tait és bandája. – Elterelted azokat a marhákat, Tait? – kérdezte Stephen. – Ja, megvan – válaszolta szokásos kellemetlen modorában a férfi. – Visszaviszem Miss Dubois-t a városba. Ha visszajöttem, szeretnék megbeszélni néhány dolgot, szóval maradjanak a közelben! Fiúk, maguk tudhatják meg először: feleségül kértem Miss Dubois-t. Rose tekintete Zach-et kutatta, az arca megfejthetetlen volt. Taiten azonban látszott, hogy kész lenne ölni. A férfiak egyenként bólintottak, és gratuláltak Rayburnnek, kivéve Zach-et. Mikor rákerült a sor, azt mondta: – Gratulálok, Miss Dubois! – Az a szokás, hogy a vőlegénynek gratulálnak, Zach – figyelmeztette Stephen. – A menyasszonynak boldogságot kell kívánni.

86

– Valóban? – Zach a feje tetejére tolta a kalapját, és Rose-ra nézett. – Akkor azt mondom, gratulálok mindenkinek – azzal megsarkantyúzta a lovát, és a barakkokhoz lovagolt. A többiek követték. Zach megjegyzése legalább annyira fájt, mint a sós könnyek, amiket Rose visszatartott. A fenébe is, ő mit ajánlott neki? – Stephen, végiggondoltam a kérését – mondta hirtelen. – Feleségül megyek magához. – Rose, olyan boldog vagyok! – ismét előhúzta a zsebéből az ékszeresdobozkát, és a lány ujjára csúsztatta a gyűrűt. – Szombaton fogadást adok a városban, hogy bejelentsük az eljegyzésünket. Aztán a karjába vette, és szenvedélyesen megcsókolta. Az ajka erős és meleg volt, de a csókja nem vette le Rose-t a lábáról, nem dobogtatta meg a szívét, és az izgalom nem kígyózott végig a testén. Miközben elvágtattak, még visszapillantott a barakkokra. Zach magányos alakja az ajtóban állt, és őket figyelte. Az elmúlt héten, mióta igent mondott Stephennek, a férfi nem spórolt semmin, hogy megszervezze a fogadást, és ehhez kibérelte a Harvey-éttermet is, hogy ott jelentsék be eljegyzésüket. Amikor aznap véget ért a vacsora, Billings nekilátott a fogadás előkészületeinek. Kate félrehúzta a függönyt, és kipillantott a panzió ablakán. – A leendő férjed épp most érkezett, azt hiszem, jobb ha indulunk. Rose odalépett, és látta, hogy Stephen Rayburn és a Tait-banda egy oszlophoz köti a lovait a Harvey-ház közelében. Tekintete azonnal Zach MacKenzie-t kereste, és meg is találta. Fekete nadrágjában és mellényben jobban nézett ki, mint eddig bármikor, napbarnított arca erős ellentétben állt a fehér inggel, melynek nyakát fekete nyakkendő fogta össze. Stephen Rayburnre nézett, és bűntudatot érzett, mert tudta, hogy ezt kellett volna előbb tennie. A férfi világosszürke öltönyt viselt, ami nagyon drágának látszott, széles vállára és izmos testére szabták. Aztán pillantása visszasiklott Zach-re. Nem látta azóta, hogy igent mondott Stephennek. Egy örökkévalóságnak tűnt. – Kíváncsi vagyok, ki őrzi a farmot? – szólalt meg Kate. – Mire gondolsz? – Most, hogy állandóan elhajtják a marhákat, azt gondoltam, Mr. Rayburn otthon hagyja ezt a bandát, hogy őrizzék a csordát. Nem ezért bérelte fel őket? – Talán úgy érezte, ha magával hozza ezt a szedett-vedett társaságot, a marhák nagyobb biztonságban lesznek – Rose megvonta a vállát, és elfordult az ablaktól. Egy utolsó pillantást vetett még a tükörbe, majd kinyújtott karral megpördült. – Gondolod, hogy jó leszek így? Ő és Kate nem csak a frizuráját tették különlegessé, de Rose tulajdonképpen az utóbbi két évben megspórolt összes pénzét elköltötte a ruhára, amit aztán a lányok szabadidejükben segítettek kiigazítani. Gyöngyökkel kivarrt csipke díszítette az alacsony, fodros nyakrésszel, vállban puffos ujjakkal ékes ruhát, és a rubinvörös, organzaselyem felsőrészt a derekához igazították. A szoknya rövid uszálya jól illett a csipkéhez. Kate hátralépett, és mélyen eltöprengve az állát veregette.

87

– Hmm, valamire még szükség van. Talán egy kötény segítene – nevetett fel, és Roseba karolt. – Istenien nézel ki. Szegény Mr. Rayburn! Már most is magán kívül van, mi lesz, ha meglát? Úgy nevetgéltek, mint az iskolás lányok, akiknek közös titka van, aztán kiléptek a házból, és sétálva tették meg a rövid utat az étteremig. Amint beléptek a terembe, Stephen hozzájuk sétált, és megszorította Rose kezét. Aztán közelebb lépett, szemében imádat ragyogott. – Rose, elragadóan nézel ki! – Köszönöm, Stephen. Örülök, hogy tetszem. És ezt őszintén gondolta. Stephen legalább a külsejére büszke lehet, ami két éve még nem lett volna lehetséges. A piros mindig is Rose kedvenc színe volt, és Emily Lawrence a maga imádnivaló stílusában megtanította nemcsak a jó ízlésre, de arra is, hogy a feltűnő piros ruhák, amelyeket korábban viselt, mennyire nem illettek vörös hajához. A ma este viselt ruha mély tónusa egészen vörösesbarnává sötétítette a haját, és Rose magában halk köszönetet mondott barátnőjének. Stephen közelebb húzta, és megcsókolta az arcát. – Szerelmem, felforr a vérem. Nem tudom, meddig bírom még nélküled. Hogy várjak akár csak egy hetet is, amíg feleségül vehetlek? Rose kacéran rámosolygott, és a szempilláit rebegtette. – Szégyelld magad, Stephen Rayburn! Az emberek minket néznek, és figyelnek – azzal nevetve kicsúszott a karjából. – Én is legalább annyira türelmetlen vagyok, hogy összeházasodjunk, mint te. A válla fölött hátranézett, és látta, hogy néhány ember valóban meghallotta szenvedélyes kijelentését – köztük Zach MacKenzie. Elvörösödött, amikor pillantása találkozott a férfi gúnyos arckifejezésével, és elkapta tekintetét. A vendégek többnyire gazdálkodók voltak és családjaik, valamint a város néhány becsületes polgára. Az eljegyzési köszöntők és az esküvői tervekre vonatkozó kérdések között a beszélgetés visszakanyarodott a marhatolvajláshoz, Wilsonék meggyilkolásához és a hegyek közt látható titokzatos fényekhez. Csak kevés olyan farmer volt, akit még nem támadtak meg a tolvajok. Rose ezalatt is végig tudatában volt annak, hogy Zach annyira kerülte közelségét, hogy még köszönteni sem volt alkalma. Néhány óra múlva elege lett. Állkapcsa már fájt az állandó mosolygástól. Friss levegőre vágyott, ezért kiosont az ajtón. Hajlott volna arra, hogy visszamenjen a panzióba, és ne is térjen vissza, de azzal megsértené Stephent. Ehelyett a raktár teraszán sétálgatott. Ilyen késő éjjel az állomás már kihalt volt, és ő örült a csendnek. Az éjszakai szellő gyengéden simogatta lüktető homlokát, amikor egy oszlopnak dőlt, és azon töprengett, hogy amikor minden, amire valaha is vágyott, csak karnyújtásnyira van, miért érzi magát ilyen lehangoltnak. – Rubinnak kellene hívni téged, nem is Rose-nak. Zach hangjára megperdült. – Neked mindig a sötétben kell ólálkodnod? – Ez a ruha, az alabástrom bőr, a gesztenyebarna hajon megcsillanó holdfény… – megcsóválta a fejét. – Elég, hogy ne kapjon levegőt az ember. – Költészet a te szádból, MacKenzie? Menten elájulok!

88

– Jól van, akkor csak annyit mondok, hogy a látvány elég ahhoz, hogy az ember a magáévá akarjon tenni. – És ha így beszélsz, könnyen bajba kerülhetsz. Nem hiszem, hogy a főnököd örülne, ha félrevezetnéd. – Félrevezetni? Egyetértek vele. Ez jár a fejemben, mióta először megláttalak. – Az érzés nem kölcsönös. – Szóval azt gondolod, megtaláltad, amit kerestél. Elismerem, Rosie, ha tudod, mit akarsz, nem vesztegeted az időd. – Savanyú a szőlő, MacKenzie? – felingerelték a férfi gúnyos szavai, és elindult, de Zach megfogta a karját. – Miért nem ismered be, hogy elég hosszan játszottad ezt? A fenébe vele! Bűntudata dühkitörésben robbant ki. – És te miért nem fogadod el, hogy ez nem játék? Egy hét múlva ilyenkor már Mrs. Stephen Rayburn leszek, és tehetsz, amit akarsz, nem fogom meggondolni magam. Zach magához húzta. – Akkor még egy csók már nem számít, ugye, Rosie? – Engedj el, Zach! Küzdött, hogy kiszabadítsa magát az izmos karok szorításából, de a férfi szája az övére tapadt, ajka és nyelve ismerős tüzeket élesztett fel. Most azonban küzdött ellene, és amikor nem viszonozta a csókot, Zach elengedte. – Ne légy nagyobb bolond, mint amilyen vagy! – mondta neki Rose. – Felesleges kockázatot vállalsz, bárki megláthat minket itt. Nem hiszem, hogy Stephen szívélyesen bánna az egyik felbérelt emberével, ha megtudná, hogy mit merészel a jövendőbeli feleségével. – Szóval tényleg megteszed? Azt hittem, mostanra észhez tértél. – Erre a lehetőségre vártam, Zach. Nem hagyom, hogy elrontsd. Ha Mrs. Rayburn leszek, tisztelettel bánnak majd velem ezen a környéken, és az olyan csavargók, mint te, kétszer is meggondolják majd, hogy kezet emeljenek rám. – Tisztelet? A tiszteletet ki kell érdemelni, nem azzal jár, hogy hozzámész egy pénzes emberhez. Rose-t majd szétvetette a düh. – Stephen megkapja a pénze értékét, ebben biztos lehetsz. Ugyanolyan jó felesége leszek, mint bármelyik másik nő. Ez ne zavarjon, MacKenzie! Nem a te gondod. – Eszedbe sem jutott, hogy esetleg nem akarom, hogy bántsanak? Döbbenten kapta fel a fejét. – Úgy? Akkor hagyj békén! Nem akarja, hogy bántsák? Már így is bántották. Éber pillanataiban is kísértette az érzés, mennyire kívánja, és minél inkább szerette volna letagadni, az igazság annál erősebben dörömbölt a szívében. Ajka megremegett, és a holdfény megcsillant a könnyein. – Nem örülnél nekem, Zach? – Bárcsak tudnék, Rosie! – felelte szomorúan a férfi. – Bárcsak tudnék. – Akkor hagyj békén, csak ennyit kérek. – Jól van, békén hagylak – suttogta. – Bárcsak sosem találkoztunk volna, Rosie! Tudom, hogy sosem foglak elfelejteni.

89

Zach keze ökölbe szorult, amikor Rose elsietett. Végül miért bántja meg mindig? Utána akart szaladni, hogy a karjába fogja, lecsókolja a könnyeit, és elmondja, mennyire sajnálja. De ha ezt megteszi, sok minden mást is el kell mondania, de ezt most a lány és a saját biztonsága érdekében nem teheti meg. A francba! Bolond volt, hogy irányítás nélkül hagyta alakulni a közöttük lévő kapcsolatot, csak mert nem tudta távol tartani magát Rose-tól. A lánynak igaza van: békén kellett volna hagynia. De ő engedte, hogy a teste irányítsa, most pedig a szíve… Isten a megmondhatója, odáig van a lányért, de az érzékei is legalább annyit követeltek: hogy lássa az arcát, hallja a nevetését, érezze édes illatát. Mikor ma este Rayburnnel látta, a gyomra görcsbe rándult. Még ha el is mondta volna magáról az igazságot, a lány érthetővé tette, hogy nem kíváncsi rá. Nem ér fel a jövőbeli terveihez. Hogy a pokolba hagyhatta, hogy a kis pénzsóvár vöröshajú ilyen mélyre férkőzzön a bőre alá? A végén még neki kell bocsánatot kérnie, amiért a lány áruba akarja bocsátani magát. Boldog lesz, amikor végre nyeregbe szállhat, és örökre elmehet innen. És ma este sincs rá oka, hogy tovább erre lófráljon, elege van ebből. Rose megállt az ajtóban, hogy letörölje a könnyeit, és összeszedje magát. Miért nem megy el Zach, miért nem lovagol ki az életéből? Nem kell folyton emlékeztetnie rá, tudja ő nagyon jól magától is, mit tesz. Egész életében megalkuvásra kényszerült, most itt van a lehetőség, hogy egyszer s mindenkorra elfelejtse a múltat, és nem fogja hagyni, hogy Zach MacKenzie elrontson mindent. Lüktetett a feje, ezért a falnak támaszkodott, és mielőtt ismét csatlakozott volna a többiekhez, néhány csendes pillanatra behunyta a szemét. Annyira akarta, hogy ez az este egy örömteli új élet kezdete legyen, de ehelyett minden olyan szánalmas. Azt kívánta, bárcsak véget érne már, hogy visszatérhessen szobája magányába. Az ajtó hirtelen kivágódott, és a csendet egy fénysugár és hangok zsongása törte meg. Rose visszahúzódott, és az árnyékba rejtőzött, amikor Jess Tait dülöngélt ki. Kapatosnak tűnt, ő volt a legutolsó ember, akit Rose látni akart, különösen ilyen állapotban. Stephen utasításai ellenére sem bízott Taitben, és rosszul érezte magát a társaságában. Tait becsukta az ajtót, így ismét bennrekedt a fény és a zaj, és Rose legnagyobb megkönnyebbülésére az épület másik végéhez botladozott, ahol halk beszédbe elegyedett valakivel. Mivel háttal állt neki, Rose az ajtó felé indult, de amikor Tait Zach nevét említette, megállt. Vészjóslónak tűnt, hogy suttogva beszélnek. Kíváncsian lépett vissza az árnyakba, de csak részletek jutottak a fülébe a beszélgetésből. – Ja, ja… gyűlölöm azt a MacKenzie-fattyút… balesetnek tűnik majd… hamarosan. Aztán már nem hallott semmit, mert a férfiak arrébb álltak. Nyugtalanság hullámzott végig rajta. Hajói hallotta, valamit tervelnek Zach ellen. A sarokhoz sietett, és épp időben kukucskált ki, hogy lássa, amint Tait a konyhán keresztül visszamegy. Egyedül volt, mást nem lehetett látni. Végigfutott az épület mellett, megkerülte, és látta, hogy néhány férfi ott szivarozik. Mikor észrevette köztük Stephent, hozzájuk sietett, és mosolyt erőltetett az arcára. – Elnézést, uraim! Stephen, beszélhetnék veled egy percre? – Persze, drágám – a férfi otthagyta a csoportot, és hozzálépett. Amikor meglátta a lány sápadt arcát, kezét aggódva Rose vállára tette. – Mi a baj, kedvesem? Beteg vagy?

90

Rose megszorította a kezét, és próbált erőt meríteni gondoskodásából. El akarta mondani neki, hogy mit hallott, de ahogy a pánik alábbhagyott, jobb jutott eszébe: Zachet kell értesítenie, így kapva kapott a férfi által említett kifogáson, és bólintott. – Attól tartok, igen. Sajnálom, hogy elrontom a fogadást, de szörnyű fejfájásom van. – Megértem, drágám. Azonnal indulunk. Stephen olyan kedves és megértő. Ekkor hasított belé a felismerés, hogy meg sem próbált a hazugság helyett igazat mondani. – Nincs szükség arra, hogy itt hagyd a vendégeket, Stephen. – Butaság. Épp ideje, hogy a vendégeink távozzanak. Visszamentek, és mindenkinek megköszönték, hogy eljött. Rose tűkön ült, miközben a vendégek elbúcsúztak. Meg kell találnia Zach-et, hogy figyelmeztesse a veszélyre! Végül Stephen a panzióhoz kísérte. – Remélem, reggelre jobban érzed magad, drágám. – Biztosan – tele volt bűntudattal, hogy becsapja, de rámosolygott. – Köszönöm, Stephen. Csodálatos ember vagy. Nagyon hálás vagyok mindenért, és sajnálom, hogy elrontottam a fogadást. – Drága Rose, csak éjszakára búcsúzunk, nem örökre. Lesznek még fogadások. Közös jövőnk lesz – csókolta meg gyengéden. – És most aludj egy kicsit! Rose hosszú ideig állt a verandán, és nézte, amint a férfi eltűnik az utcán. Olyan nőt érdemelne, aki szerelemmel közelít felé, nem pedig önző érdekből. Aztán leosont a lépcsőn, bele a sötétségbe, hogy megtalálja Zach-et. Nem ment vissza a fogadásra, ezért Rose úgy gondolta, minden bizonnyal a szobájában találja. Hála isten, elmondta neki, hogy juthat be anélkül, hogy észrevennék. A sötétben tapogatózott, amíg végigért az utcán, és eljutott a Hosszú Szarv hátsó udvarához. Az ajtónál hallgatózott, és amikor nem hallott kiszűrődni semmit, elfordította a kilincset, és belesett. Megnyugodott, mert a szoba üresen állt, de amint becsukta az ajtót, teljes sötétség vette körül. Bármilyen türelmetlen is volt, hogy végre Zach-hez érjen, várt, míg szeme megszokta a sötétet, aztán keresztülvágott a szobán, bár néha-néha megbotlott az üres söröshordókban. Mire a folyosó ajtajához ért, úgy érezte, a lába kékzöld foltos, és a legrosszabb még előtte állt – át kell vágnia a halion, hogy a lépcsőhöz jusson. Mély lélegzetet vett, és résnyire nyitotta az ajtót. Kiáltások és nevetés hallatszott fel a bárból, Tait röhögése volt a leghangosabb. Körülnézett, és látta, hogy a hall üres. Most vagy soha, Rose. Nekiiramodott, és a lépcsőhöz szaladt, gyorsan felment, és végigsietett a félhomályos folyosón Zach ajtajáig. Amikor a szemben lévő ajtó hirtelen kinyílt, meglepetten fordult hátra. Rita lépett ki rajta, és csodálkozva megállt. Rose túlságosan megijedt ahhoz, hogy bármit is tegyen, csak földbe gyökerezett lábbal állt. A szőke nő felvonta a szemöldökét, és undokul vigyorgott. – Jössz, vagy mész, édes? Elég sötét van ahhoz, hogy Rita ne ismerje fel? Túl sokat remél. Rita lefelé ment, a hallba, egy pillanatra megállt, és visszanézett rá, aztán ment tovább a lépcsőn. Rose szeretett volna olyan gyorsan elfutni onnan, ahogy a lábai bírják. Amikor a kilincs felé nyúlt, újabb reménytelen gondolat hasított belé. Mi van, ha Zach nincs is itt?

91

16. fejezet ose benyitott, és bekukucskált a sötét szobába, amit csak a nyitott ablakon beszűrődő holdfény világított meg, majd levegő után kapkodva vette észre, hogy egy felhúzott pisztolyra mered. – Micsoda váratlan meglepetés, Hamarosan-Már-Mrs. Rayburn Kisasszony – Zach kioldotta a fegyvert, és visszacsúsztatta tokjába. Mindössze egy farmert viselt, ami rásimult csípőjére és hosszú, izmos lábára, és úgy közeledett felé, mint egy fekete párduc a zsákmányához. Az ajtó becsukódott, amikor a lány nekihátrált. Zach megállt előtte, és előrehajolt, kinyújtott karja körbezárta Rose-t, beburkolva férfias, kihívó illatával. Zach még közelebb lépett, és Rose érezte, ahogy a hasának nyomja kemény férfiasságát. Ez az érzés áramütésként hatott rá, és lágyékában érezte nőiessége válaszát. Csábítóan meleg lehelettel rekedten suttogta fülébe: – Remélem, ez a látogatás azt jelenti, amit gondolok. – Az… Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek – dadogta a lány, és összeszorult torkán próbálta kipréselni a szavakat. Próbált hátrálni, amikor Zach előrehajolt. – Mire? – kérdezte inkább gúnyosan, mint kíváncsian. – Hallottam, amikor Tait és egy másik férfi kitervelte, hogy megölnek. – Ez igaz? Ki volt a másik? – Nem tudom. Halkan beszéltek, túl messze voltam, hogy felismerjem a hangját. – Észben tartom majd – mondta, és felemelte a kezét, majd elkezdte kiszedni a lány hajából a tűket. Ajka elégedett mosolyra görbült, amikor Rose haja a vállára omlott. Rose szíve olyan erővel kalapált a bordái között, hogy azt hitte, eltörnek. A zár kattanása ugyanolyan hangosnak tűnt számára, mint a pisztoly kakasa. – Mit gondolsz, mit csinálsz? – kérdezte erőtlenül. Zach olyan közelről mosolygott rá, hogy alig bírt ellenállni a vágynak, hogy szájával elkapja az övét. Ízlelte már ezt az ajkat, ismerte azt a mindent elsöprő kéjt, amit nyújtott. – Amit tudtál, hogy meg fogok tenni, amikor beléptél az ajtón. Világosnak látszott, hogy nem hisz neki – vagy legalábbis nem sokat törődik vele. Egyetlen dologra gondolt, csak egyetlen egyre. – Bolond voltam, hogy idejöttem. Azt hittem, barátok vagyunk, és nem akartam, hogy bántsanak – önmaga is megrémült, amikor sírni kezdett. – Most azt sem értem, minek zavartattam magam egyáltalán. Megfordult, és a kulccsal motoszkált, de a férfi keze az övére záródott. Megfordította, hogy az arcába nézhessen, és szorosan átölelte. – Sajnálom, édes – a gúny eltűnt a hangjából, szeméből gyengéd sajnálat tükröződött. – Barátok vagyunk – karját még szorosabbra fonta, és hagyta, hadd sírja ki magát a lány. Rose nem értette, mi okozta ezt a hirtelen érzelmi kitörést. Talán a kimerültség? A férfi vádaskodása? Vagy az ő bűntudata? Csak azt tudta, hogy ezek a karok melegen és nyugtatóan zárulnak köré, és hihetetlen biztonságban érzi magát, azóta nem érezte ezt, hogy anyja a bölcsőben ringatta.

R

92

Amikor könnyei elfogytak, egyszer csak ráeszmélt valami másra is: Zach férfias illatára, meztelen mellének keménységére és melegségére, amin arca nyugodott, a göndör szőrök puhaságára, amelyek most az orrát csiklandozták, és izmos testének erejére. Felemelte a fejét, és a leggyengédebb pillantással találkozott, amit valaha is látott. Zach lehajtotta a fejét, és arcáról finoman lecsókolta a könnyeket. Aztán a kezébe fogta Rose arcát, és száját az övére szorította. Lágy, békítő csóknak szánta, de az első érintés után már átvette helyét a szenvedély. A lány homloka égett, pulzusa felgyorsult. Isten a megmondhatója elégszer csókolta már a férfi, tudhatta volna, mire számítson, és mégsem így történt. Kételkedett abban, hogy ez valaha is felkészülten érheti… Zach nyelve most az ajkát becézte, míg szét nem nyitotta. Aztán elrabolt ajkát cirógatta szájával, nyelve az övével keveredett, míg végül levegő után kapkodva váltak szét. Egy hosszú pillanatig egyikük sem szólt. Zach tekintete a lányét kutatta, és megtalálta a választ, amit keresett. Lehúzta ruhájának felsőrészét a válláról, és becsúsztatta a kezét. Rose égett a vágytól, hogy megérintse, hogy érezze meleg testét. Megpróbált kiszabadulni, és a mozdulat közben hasa veszélyesen súrolta a nekinyomódó forró domborulatot. Teste ezt az érintést kívánta ágyékán is, ott, ahol vágya szétáradt. Szinte öntudatlanul tette szét a lábát. A férfi tudatában volt ennek a mozdulatnak, szavak nélkül is értette üzenetét. Rose érezte, hogy mindketten túl sokáig vártak erre a pillanatra, s a várakozás mérhetetlennek tűnt. Zach megragadta a fűzőjét, és mintha csak papírból lett volna, eltépte, és szabaddá tette mellét. A tenyerébe fogta őket, és a lány teste édes mámorban szárnyalt, amikor hüvelykjével addig dörzsölte a bimbókat, míg meg nem keményedtek. Felemelte a lányt, és az ajtónak nyomta csípőjével, ajka pedig a meredező bimbót kereste. Amikor rátalált, bekapta, és szívni kezdte. Rose levegő után kapkodott, behunyta a szemét, és fejét hátravetve élvezte a gyönyört. Amikor Zach a földre eresztette, lába megremegett, és nekidőlt, miközben a férfi a nadrágjával bajlódott. A farmer gyorsan a padlóra csúszott, aztán Zach felhajtotta a szoknyáját, lerántotta a harisnyáját, és kemény vágyát fészkébe tette, Rose lába között. Eddig megfékezett duzzadt pénisze most szabadon lüktetett, édes kínt okozva a lánynak. Rose nehezen kapott levegőt, öntudata elhomályosult, érezte, hogy nedves, és tudta, készen áll. Felemelte csípőjét, hogy magába fogadja, és Zach ki-be mozogva becsúszott. Szempillája elnehezedett a szenvedélytől, alig bírta felemelni, hogy lássa, amint Zach feje hátrahajlik, és nyaka megfeszül. Szemöldökén izzadtságcsepp jelent meg. A szerelmi tánc üteme felgyorsult, intenzitása fokozódott, s egyre keményebben érezte a férfi vágyát. A vakító kitörés hullámokban küldte testébe a gyönyört. Zach megmerevedett, és felnyögött a remegéstől, aztán orgazmusa betöltötte a lányt. Amikor a remegés alábbhagyott, Rose csak arra volt képes, hogy fejét izzadt vállára hajtsa. Homályos köd borult arra, ahogy Zach levette ruháját és eltépte a fűzőt, vagy amikor lehúzta alsószoknyáját és a harisnyáját. Homályosan emlékezett arra, hogy a férfi félrerúgta a nadrágját, a karjába zárta, és az ágyba vitte. Ott hosszú lábával körülölelte. – Az első pillanattól fogva, hogy besétáltam az étterembe, és megláttalak az illedelmes, rendes kis fekete ruhádban és a fehér kötényben, csak erre gondoltam.

93

– Én is – felelte halkan. – Sokszor próbáltam elképzelni, hogy nézhetsz ki az illedelmes, rendes kis ruhád alatt – Rose gyomra összerándult, amikor Zach megsimogatta a mellét. – Pont olyan vagy, amilyennek gondoltalak. Sőt, még annál is jobb – nyelvével a mellbimbót kezdte izgatni, majd a fogai közé vette, és kicsit meghúzta. Rose teste hozzásimult, miközben meleg, nedves ajka a mellbimbóra záródott, és nyalogatni kezdte. – Gondolom, éppen bókot kaptam – máris vágyakozva, hangja rekedtes volt. – Nem hagyom, hogy a hízelgés a fejembe szálljon. Zach felemelte a fejét, és elvigyorodott. – Jobb, ha rögtön az enyémbe irányítjuk. Muszáj volt mosolyognia. Túl sok dévajság játszott Zach szemében, hogy ne lehessen félreérteni. Talán nem szép, de ez a feslett megjegyzés még jobban felizgatta. Kezét lejjebb csúsztatta, és megragadta a tréfa tárgyát, majd játékosan meghúzta. – Igazad van, MacKenzie. Úgy érzem, minden irányításra szüksége van, amit kaphat. Az a rejtett oldala, amitől mindig is tartott, valósággá vált. Wesszel sosem volt ilyen merész, de Zach-kel kapcsolatban valahogy szégyentelenné vált. Ez természetesen túl nagy kihívást jelentett a férfinak, nem hagyhatta szó nélkül. Kuncogva kacsintott rá. – Ó, hölgyem, mielőtt véget ér az éjszaka, visszavonja majd ezeket a szavakat… és sokkal többet is. Rose becsukta a szemét, feje forgott a túláradó szenvedélytől. Szabadnak érezte magát. Csodás érzés volt, és képtelen volt a színlelésre – már nem is akart. Ez az éjszaka elkerülhetetlen volt attól a perctől kezdve, hogy először belenézett az igéző, zafírkék szemekbe, és látta, hogy Zach mennyire kívánja. És tudta, hogy Zach tekintete az övét tükrözte vissza. Az órák túl gyorsan teltek, miközben szájukkal és kezükkel felfedezték egymást, néha vadul, máskor gyengéden. Sokszor nevettek, ingerelték egymást, duruzsoltak és sóhajtoztak. A férfi erkölcstelen ígéreteket súgott a fülébe. Ő kész volt bármit kipróbálni, és eksztázisban nyögdécselt a végén. Zach provokálta, hogy a lány nem tudta megtörni kontrollját, és a vágytól nyögött, amikor Rose bebizonyította az ellenkezőjét. Annyi mindent érzett. Izgatottságot. Várakozást. Fékezhetetlen testi vágyat. Minden érintés, ajkának minden mozdulata mámorosan emlékeztette, mennyire vágyott egy ilyen pillanatra, és ez izgatóbb volt bárminél, amit titokban képzelt, és hevesen tagadott. Ám arra is ráeszmélt, hogy ez nem fog örökké tartani. Zach ugyanazért kívánta őt, mint Wes, kielégíteni saját testi vágyait, és nem tudta megállni, hogy ne gondoljon arra, vajon nagyszerűbb lenne-e ez a pillanat, ha szerelemből egyesülnek – nem a puszta vágy miatt. Erre az egy éjszakára tehát úgy tesz, mintha igazi szeretők lennének. Elhiteti magával, hogy a férfi becsüli, rajong érte, és szereti – ahogy ő is. Ezt a szerelmet vallotta meg saját reakcióival is. Minden mozdulatával, simogatásával, fel tüzesedett csókjaival, sóhajokkal és nyögésekkel, s amikor azt kiáltotta: Szeretlek, Zach! Félt ezeket a szavakat hangosan kimondani, hiszen Zach csak kinevetné. És nevetésétől széttörne az illúzió – darabokra törné a szívét. Hozzásimult, lágy idomait a kemény testhez szorította, és élvezte, hogy a szeretett férfi karjában van. Végül teljesen kimerülten aludtak el.

94

Zach lassan ébredezett. Kábultnak érezte magát: teste kiszipolyozva, hogy mozdulni sem bírt, karja olyan nehéz, hogy az ujját sem bírta megemelni. A nyitott ablakon beáradó reggeli napfény épp az arcába sütött. Sikerült hasra fordulnia, és a párnába nyögött. Most már teljesen felébredt, és a legelső dolog, ami eszébe jutott, az elmúlt éjszaka volt. Jelét sem látta Rose-nak. Tényleg megtörtént, vagy csak egy álom volt, minden férfi legszebb látomása? A másik párnára hajtotta a fejét, hogy kikerüljön a napfényből, és enyhe jázminillat csiklandozta meg orrát. Tehát nem álmodta! A hátára fordult, és Rose-ra gondolt, meg a múlt éjszakára – a legnagyszerűbb szexre, amiben valaha része volt. Micsoda nő! Nem tudta, hogy ilyen lehet? Az a vörös haj és az érzéki száj figyelmeztette, hogy óvakodjon, de a kék szemek arra bíztatták, hogy menjen csak, és próbálja meg. Amint megfeledkezett az önuralomról, a csillagos ég lett a határ. Vad boszorkává változott – a legérzékibb, gátlásoktól mentes nősténnyé, akit valaha ágyba vitt. Csak a jószerencsének köszönheti, hogy egyáltalán túlélte a múlt éjjelt – habár készen állt arra, hogy bármikor újra a magáévá tegye. Felidézte, a lány tekintete hogyan homályosodott el a szenvedélytől, eszébe jutott érintése, és a vére ismét felforrt, vágya feléledt. Miért szaladt el anélkül, hogy felébresztette volna? Sok mindent meg kell beszélniük. Legközelebb nem hagyja elmenekülni. De vajon ő is gondol egy következő alkalomra? Vagy még mindig azt tervezi, hogy feleségül megy Rayburnhöz? Talán ezért ment el. Átkozott bolond! Pókhálót szőtt egy nő köré, aki nyíltan beismerte, hogy pénzért akar férjhez menni – eladja magát egy könnyű élet reményében. De hogy jön ő ahhoz, hogy kritizálja? Amikor múlt éjjel besétált a szobájába ő is pontosan tudta, hogy el van jegyezve. Akkor meg miért tette? Talán meg kellene néznie a szekrényt, nem hagyott-e két dollárt a lány, amikor elment. Ez jellemző lenne rá. Felháborodva nézett végig meztelen testén merevedése miatt. – A francba, MacKenzie! – morogta. – Menj pisilni! Azzal ki is mászott az ágyból.

95

17. fejezet mikor Zach lement a földszintre, hírét sem látta a bandának, ezért a Harvey-ház felé indult. A múlt éjszaka után nem állhat egyszerűen félre, hogy Rose feleségül menjen Rayburnhöz. Abban is kételkedett, hogy így tenne-e, ha a lány nem jön el előző este. Ha csak rá gondol is, kimelegedik és megkívánja. Egek, hiszen beférkőzött a bőre alá is! Még soha, egyetlen nőnek sem hagyta, hogy így fölébe kerekedjen. A forró fürdő felfrissítette, és lemosta magáról Rose illatát, de valahogy még mindig érezte a jázmint, mintha a lány ott állna mellette. Feje felett megszólalt a csengettyű, ahogy belépett a Harvey-étterembe, és egy pillanatra megállt, hogy körülnézzen. A reggeli vonat megjött, és már el is ment, most csak néhány helybeli evett. Észrevette, hogy Bull és Joe a sarokban ül egy asztalnál, Taitet, Pike-ot, vagy Caint azonban nem látta. A legkevésbé ezt a hármat kívánta látni ma reggel. Bullt és Joe-t is szerette volna elkerülni, de az túl feltűnő lett volna, így hát hozzájuk lépett, és kihúzott egy széket. – Hol van Tait? – ha Tait meg akarja ölni, pokolian kíváncsi rá, hol van az az anyaszomorító. Azt is tudni akarta, kivel beszélt Tait múlt éjjel. Úgy tűnt, a dolgok kezdenek felgyorsulni, figyelmeztetnie kell Willt. – Nem hallottad? – kérdezte Bull. – Mit hallottam? – A seriff bezárta. Múlt iccaka Jess pokolian berúgott, aztán megpofozta az egyik kurvát a Hosszú Szarvba'. Mikor a csapos le akarta állítani, Jess kiütötte a fickót, és elkezdte szétverni a lebujt. – És mit csinál Pike és Cain? Tait cellájában ülnek, és fogják a kezét? – Kora reggel kilovagoltak valahova – válaszolta Bull. – Azt mondták, valami megbízásuk van Jesstől. – Miféle küldetés? – Nem kérdeztem. Nem az én dogom – mondta Bull csípősen. Joe csillogó szemekkel kapcsolódott be a társalgásba. Ő élvezte ezt a bolondokházát. – Nem hiszem, hogy nem hallottad azt a lármát tegnap este. – El voltam foglalva. Bull és Joe sokatmondó pillantással nézett egymásra. – Fogadok, tudom mivel – Bull húsos arcán önelégült vigyor jelent meg. – Átkozott jó lehetett hozzád, ha nem hallottál semmit. – Az volt. – Ne légy smucig, MacKenzie! – erőltette Bull. – Oszd meg velem és Joe-val a dolgokat! Ki az? – Nincs esélyed. Csak kimerítenéd, Bull, én meg hidegre kerülnék – válaszolta Zach finoman, mert tudta, micsoda csődörnek képzeli magát a másik. Igazság szerint Bull heréi hatalmasak voltak, ennek köszönhette a gúnynevét is. Nagyon büszke volt erre, mert összekeverte a méretet a szexuális teljesítménnyel. – Fogadok, hogy az a csontos seggű szőke vót a Hosszú Szarvbó' – mondta Joe. – Az, amelyik azt mondta, hogy csak azután mászik ágyba velünk, ha megfürödtünk. – Fogadok, hogy igazad van, Joe. Az vót, MacKenzie? – Cimborák, csak vesztegetitek az időtöket!

A

96

Joe megbökte Bull karját. – Látod, én megmondtam. Az vót, biztos. Zach észrevette, hogy Rose kijött a konyhából, és tálcákat hozott a közeli asztalnál ülő két cowboynak. A szeme ragyogott, élénknek látszott. Még a járása is könnyedebbnek tűnt. Zach elámult, amikor eszébe jutott, mivel töltötték a múlt éjszaka nagy részét. Amikor a lány az asztalnál maradt, viccelődött, és nevetgélt a cowboyokkal, bosszankodni kezdett. Így akarja tudtára adni, hogy az éjszaka nem jelentett mást, csak egy jó hancúrozást? Vagy féltékennyé próbálja tenni? Harcra kész pillantással úgy döntött, az utóbbiról lehet szó. Csak az idejét vesztegeti, ha azt hiszi, hogy Andrew Zachary MacKenzie olyan fajta, aki féltékenykedik bárkire vagy bármire. Mostantól egyetlen dolgot akart csak tőle – és tudta, hogy szerezze meg: elég felhevíteni, és úgy robban, mint a tűzijáték. Újabb zavart pillantást küldött felé. – Kiszolgálnak végre? – kiáltotta. Rose megveregette az egyik cowboy vállát, és hozzájuk sétált. – Jó reggelt, uraim! Azt gondoltam, a kollégáikra várnak. Most szeretnének rendelni? Joe megvakarta kopaszodó fejét. – Mi az a kolléga? – Bűntárs. A dicsőséges vezetőjük – felelte Rose. – Jessre gondol? Sitten van. – Hogy ez miért nem lep meg? – Ja, tegnap éjjel szétverte a Hosszú Szarvat. Azt akargya mondani, hogy nem is hallott róla? – Egy szót sem. Bull meglökte Joe-t. – Biztos elfoglalt volt, mint MacKenzie – a két férfi horkantva röhögött. Rose metsző tekintettel nézett Zach-re. – Ha az urak szeretnék megrendelni a reggelit, hetvenöt centet kérek előre mindannyiuktól. – A fenébe, Rose, meddig megy még ez? – háborgott Zach, és kivágta az ezüst érmét az asztalra. – Mindig fizettem azért, amit ettem. – A barátaidat hibáztasd, ne engem! Ezt az utasítást kaptam. Mr. Harvey nem gyülevész csőcseléknek és piti zsiványoknak nyitott jótékonysági boltot. – Túlságosan felvágták a nyelvét, hölgyem – szólalt meg Bull. – Nem túl okos magától, hogy ilyen csúnyán beszél a főnöke jövendőbelijével, Mr. Bull – mosolygott rá Rose. – Szerencse, hogy nem vagyok haragtartó típus. Bull levágta a pénzt az asztalra, de nem válaszolt. Joe lassan számolta ki a pénzt, majd hozzátette a kupachoz. – Meg aztán, Rose kisasszony, nem a mi ötletünk vót, hogy ne fizessünk előre. Jessnek jutott eszibe. Rose felvette a pénzt. – Attól tartok, ez a sajátossága mára a múlté, de hozhatok önöknek szalonnás tojást. – Az jó lesz. Ha igaz, amit MacKenzie beszél – szólt közbe Bull – a tegnapi éjjel után a ceruzájának szüksége lehet egy kis töltetre. Joe ismét felröhögött. Rose szemét elködösítette a düh. – És maguk ketten?

97

– Ja, hozzon nekem is tojást – jelentette ki Bull. – De a kis Joe-nak nem kell, ő nem tud írni – bömbölve hahotázott a saját viccén, miközben néhányszor az asztalra csapott. Rose egy undorodó pillantást vetett Zach-re, majd sarkon fordult, és elment. – Bull, nem tartanád magadban ezt a mocskot hölgyek előtt? – morogta Zach. – Meg ahogy mondta is, a főnök felesége lesz. Én odafigyelnék, mit mondok előtte. Tekintetét mágnesként vonzotta Rose csípőjének mozgása. Felidézte, milyen volt a kezébe fogni csípőjét, és kerek arcának szatén finomságú anyaga, ökölbe szorította a kezét, hogy megzabolázza ujjaiban a kezdődő bizsergést. Kényelmetlenségét csak fokozta, hogy ismét érezte a jázmin enyhe illatát. Vére felforrt, székét közelebb húzta az asztalhoz, hogy eltakarja farmerjében növekvő erekcióját. A francba! Ugyanúgy undorodott magától, ahogy Bulltól. Zach szándékosan kerülte a további beszélgetést Bull-lal és Joe-val, akik a többi Harvey-lány külsejére tettek megjegyzéseket, miközben azok siettek befejezni a reggeliztetést, mert az ebédvonat három órakor érkezett. Mikor Rose visszatért a tálcákkal, egy púpozott tányér szalonnás tojást tett Bull és Joe elé, aztán Zach elé vágta az utolsó tálat. Felbosszantotta valamivel, rendben. De mi az istent csinálhatott azonkívül, hogy valószínűleg élete legjobb szeretkezésében részesítette? Ha száz évig él, akkor sem érti meg a nőket. Miközben evett, arra összpontosított, hogyan kerülhetne ismét jóba a lánnyal – vagy bármibe, ha már erről van szó. Felidézte a múlt éjjel gyönyöreit, és arra gondolt, bárhogy szeretkezne vele, ahogy csak akarja. Rose letette a konyhában a tányérokat, és behunyt szemmel a falnak dőlt. Hogy tehette ezt vele? Bull sikamlós megjegyzéseiből el tudta képzelni, miket mondott nekik. Hát a múlt éjjel nem jelentett mást számára, csak valamit, amivel ezeknek az állatoknak lehet dicsekedni? Könnycseppek bukkantak fel a szemében, és leperegtek az arcán. Mennyire szerette volna hinni, hogy a férfi különbözik tőlük, de ez nem igaz. De vajon ellen tud-e állni a kísértésnek, hogy ismét lássa? Megremegett, amikor felidézte csókja izgalmát, az érintését. A saját érdekében, és a jövőre vonatkozó tervei miatt tudta, hogy soha többé nem szabad olyan hibát elkövetnie, mint múlt éjjel. Zach MacKenzie egy csavargó, aki egy csapat gazfickóval járkál. A rokonait nem választhatja meg az ember, de a barátait igen – és Zach ezeket az embereket választotta. Egy nap úgy végzi majd, mint ők: vagy börtönben, vagy a kötél végén himbálózva. Könnyei szaporábban potyogtak arra a gondolatra, hogy Zach megnyerő mosolya eltűnik, delejes zafírkék szeme örökre becsukódik, és nevetésének melegét a halál csendesíti el. Rose sosem lesz képes érzéketlen maradni azzal szemben, amit a sors Zach számára tartogat. Az elmúlt éjjel nemcsak a testét láncolta hozzá, a lelkét is. Amikor reggel felébredt Zach ágyában, bűnösnek érezte magát, és szégyellte, amit tett. Korábbi reményei ellenére most azt tervezte, hogy megmondja Stephennek, nem tud hozzámenni feleségül. Egész a múlt éjjelig úgy gondoltadé felesége tudna lenni, de elárulta. És abban is biztos volt, hogy amíg Zach MacKenzie a közelben marad, újra megtenné – és Stephen jobbat érdemel egy kikapós feleségnél. Ám Zach iránti vonzalma reménytelennek látszott, csakis tragédiával végződhet. Sürgönyözni fog ma Mr. Harvey-nak, és megkéri, hogy helyezze el Brimstone-ból.

98

Gyengéd érintést érzett a karján, és kinyitotta a szemét. Kate barna szeme megtelt együttérzéssel. – Rose, mi a baj? Egy abrosszal letörölte a könnyeit, és mosolyt erőltetett arcára. – Semmi, igazán. Csak fáj a fejem. – Tudok segíteni? Habár Rose általában azonnal szembenézett a gondokkal, most egy kis időre volt szüksége, hogy rendszerezze a gondolatait. – Befejeznéd az asztalaimat? Talán ha visszamegyek a szobámba, és lefekszem, elmúlik ez a fejfájás. Ebédidőre visszajövök. – Hát persze – Kate megfogta Rose könyökét, és a hátsó ajtóhoz vezette. – Pihenj egy kicsit, szívem, én majd szólok Mr. Billingsnek. A friss levegő jól esett Rose kipirult arcának. Utálta magát, hogy nem a teljes igazságot mondta Kate-nek. Noha a két nő napról napra közelebb került egymáshoz, nem alakult ki köztük olyasfajta kapcsolat, mint Rose és Emily Lawrence között. Nagyon szerette volna, ha Em most itt van. Apró szobájában úgy érezte, a falak azonnal rázárulnak, ezért kinyitotta az ablakot. Aztán az ágyra huppant, kihúzta hajából a szalagot és a csatokat, és megrázta a fejét. Hátradőlt, és megint Emilyre gondolt. Emnek legalább boldogan végződött minden – ő és Josh megőrültek a szerelemtől. Rose mosolya lassan eltűnt. Az “őrület” megfelelő szó. Őrültté kell válni ahhoz, hogy olyan sebezhető legyen az ember, hogy valakibe beleszeressen. Mielőtt elszenderedett volna, utolsó tudatos gondolata az volt, képtelenség, hogy saját kapcsolata Zach-kel hasonlóan szép véget érjen. – Kávét még, uraim? Zach felnézett, és Kate McDermott állt előtte egy kávéskannával. Az elmúlt negyedórában színét sem látta Rose-nak, és mivel elmerült körülötte keringő gondolataiban, észre sem vette, hogy Kate közeledik. – Naná, aranyoskám – vágta rá Bull, és felemelte a csészéjét. – Mi történt Rose-zal? – kérdezte Zach. – Elege lett belőlünk? – Rose nem érzi jól magát, visszament a szobájába. A múlt esti fogadás teljesen kimerítette. Kate jó természetű nő, gondolta Zach. És nemcsak az arca csinos, a teste is vonzó – ami sajnos Bull és Joe faragatlan megjegyzéseinek célpontjává tette. Miközben Kate megtöltötte a csészéjét, gondolatai visszatértek Rose-hoz. Ha valóban visszament a panzióba, ez jó alkalmat ad arra, hogy egyedül találja, és kiderítse, mivel bosszantotta fel. Egyetlen korttyal felhörpintette a kávét, aztán hátralökte a székét – Mennem kell. Találkozunk a Hosszú Szarvban! – Jól van – morrant Bull. – Látom, nem akarom, hogy kihűljön a pipid. – Így van, Bull – válaszolta Zach, és az ajtó felé indult. A panzió hátához sétált, és bízott abban, hogy Rose nyitva hagyta az ablakát. Nagyobb szerencséje volt, mint várta: az ablak tárva-nyitva állt. Gyorsan körülnézett, hogy nem figyelik-e, aztán bemászott a szobába. A lélegzete elakadt, amikor meglátta, hogy a lány az ágyon alszik, csodás vörös haja szétterült a párnán. Olyan békésnek látszott. Zűrzavaros kapcsolatuk során valahogy

99

mindig érzett benne egy kis feszültséget. De a múlt éjjel felfedezte egy másik oldalát is, amit azzal próbált takargatni, hogy arról beszélt, pénzért megy férjhez. Úgy szeretkeztek, mintha szerelmes lenne belé, észre sem vette, amikor a szenvedély csúcsán egyszer ki is mondta. Így, mély álomban, nyugodtnak és kifejezetten gyönyörűnek tűnt. Pont így nézett ki tegnap éjjel a holdfényben is. Ezt a Rose-t szerette volna jobban megismerni. Ezt a nőt, aki olyan mélyen és hevesen tud szeretni, amilyen szenvedélyt az ágyban mutatott. Ugyanezt a szerelmet érezték a szülei is. Rayburn több nőt megkapott már, mint amit érdemel – mint amit bárki megérdemel. Szeretett volna lefeküdni a lány mellé, kezét a kezébe csúsztatni, és az édes jázminillatot érezve elaludni. De ha úgy ébredne, hogy ő mellette fekszik, valószínűleg csak még jobban feldühítené. Inkább hagyja, hogy háborítatlanul aludjon. Lesz még rá alkalom. Föléhajolt, és finom csókot nyomott az ajkára. – Legközelebb, szerelmem. Azzal kimászott az ablakon.

100

18. fejezet angosan felkiáltott, amikor meglátta, hogy Zach egy véres kupacon fekszik. Rose riadtan ébredt fel, és felült az ágyban. A múlt éjszakai szeretkezés elfeledtette, de most rémálma emlékeztette, hogy a férfi élete veszélyben forog. Az órára nézett, és látta, hogy jó pár órát aludt, hamarosan befut az ebédvonat. Pár perc alatt felvette egyenruháját, és a Harvey-ház felé indult. – Hogy érzed magad? – kérdezte Kate, amint belépett az étterembe. Az asztalokat már megterítették, és készen álltak a vonat érkezésére. – A szunyókálás tényleg segített. Kate, láttál valakit Stephen brigádjából? – Mióta elmentek a reggeli után, nem. – Jess Tait sem bukkant fel? – Hála istennek, nem. Ezt jó hallani. Ha Tait nem volt a közelben, és Zach még a városban tartózkodott, Rose legalább biztonságban érezhette a férfit. – Mi van Zach MacKenzie-vel? – Elment, még a másik kettő előtt. Azóta nem láttam – Kate kíváncsiságát láthatóan felkeltette a dolog. – Valami gond van, Rose? Rose félrehúzta, és halkan azt mondta neki: – Beszélnem kell Zach-kel. Ha találkozol vele, megmondanád neki? De csak feltűnés nélkül, nem akarom, hogy bárki megtudja. – Rendben. Mi folyik itt, Rose? – Most nincs időm elmondani. Megyek, megkeresem Zach-et a városban – mielőtt Kate bármit kérdezhetett volna, Rose kiviharzott az ajtón. Bekukkantott a Hosszú Szarvba, de csak Bullt és Joe-t látta, Zach sehol. Joe is észrevette őt, így intett neki, hogy menjen ki. Bull követte. – Látták valamerre Zach MacKenzie-t? Joe sokat sejtetően megbökte Bullt. – Néhány órája nem. A kis patkány tud valamit, de nyilvánvalóan nem akarta megosztani vele. – Mr. Rayburn a városban van? – Nem, múlt éjjel visszament a farmra – felelte Joe. – És mi van Jess Taittel? Még mindig zárkában? – Nem, kijózanodott, és a seriff elengedte. Ő is visszament a farmra – mondta Bull. – Visszavárják őket ide? – Nem hiszem – mondta Joe fej vakargatva. – Mr. Rayburn azt mondta, nincs értelme, hogy visszamenjünk, ezért hétfőig szabadságot kaptunk. Nekem nem úgy tűnik, mintha hamar vissza akarna térni. – Akkor Tait miért nem maradt magukkal? – érdeklődött Rose. Bull megvonta a vállát. – Kérdezze Jesst! Mit akar tőle? – Úgy vélem, várhat, amíg beszélek Mr. Rayburnnel. Köszönöm, fiúk! Nem jutott sokra, gondolta, miközben visszafelé tartott az étterembe. Fényes nappal nem mert beosonni Zach szobájába, de azt legalább tudja, hogy valószínűleg még a városban van.

H

101

Segített felszolgálni az ebédet, és a nap további részében, ahányszor csak megszólalt a csengettyű az ajtó felett, reménykedve nézett fel. Hol lehet Zach? Történt vele valami? Mi van, ha Tait már… Nem, nem hiheti, hogy akármi is történt vele. Figyelmeztette Zach-et, és tud vigyázni magára. Záróráig egyáltalán nem látta a férfit. Ha hamarosan úgyis elmegy a városból, nincs vesztenivalója. Minden óvatosságot figyelmen kívül hagyva belépett a Hosszú Szarv szalonjába, aztán a meglepett tekinteteket figyelmen kívül hagyva vakmerően felsétált az emeletre, és bekopogott a szobájába. Amikor nem jött válasz, benyitott. Pillantása az ágyra esett, és eszébe jutottak az ott töltött csodás órák. Félrelökte a gyengéd emlékeket, és magyarázatot várva körülnézett, miért nincs itt Zach. De a ruhái mind eltűntek, a szobában semmi jele nem volt annak, hogy Zach MacKenzie valaha is ott járt volna. Rose a földszintre ment, hátha megtud valamit a csapostól. – Elnézést! Meg tudná nekem mondani, hogy Mr. MacKenzie még be van-e jelentkezve? A férfi meghökkent. – Bejelentkezve, mire? – A négyes szobába, a folyosó végén. Kijelentkezett? – Hölgyem, ez nem egy luxusszálló! – válaszolta. – Amennyire én tudom, még mindig övé a szoba. – De teljesen üres, eltűntek a nyeregtáskái. – Tudja, mit mondok, hölgyem? Miért nem próbálja meg az utca végén, Ritánál? Övé a… – szólt gúnyos kacsintással. – Tudom, mi az övé – csattant fel Rose. Zach tudatta vele, amikor Stephen is ellátogatott oda. – Köszönöm. Visszament a szobájába, mert a dolog teljesen felkavarta, és felvette a hálóingét. Nem hitte, hogy ilyen hamar egy másik nőhöz mehetett, miután vele szeretkezett. De mi van azokkal a vigyorokkal és megjegyzésekkel, amit reggel Joe és Bull tett? Csakis móka lehetett Zach számára – és szemtelenül bámuló barátainak. Szörnyű volt arra gondolni, hogy egyetlen percig is aggódott érte, mikor végig egy kurvával volt! Rose kihúzta a vállát. Abba kell hagynia az önsajnálatot, és kézbe kell vennie az érzéseit. A legrosszabb még mindig előtte állt: búcsút mondani Stephennek. Most nem szabad gyámoltalan nyúllá változnia. Az öltözködőasztalhoz lépett, kihúzta hajából a tűket, és erőteljesen fésülködni kezdett, miközben tükörképét bámulta. – Minden a te hibád, Rose. Mindig mondtam neked: Zach MacKenzie csak fájdalmat fog okozni. – Mindig magadban beszélsz, Rosie? Rémülten dobta el a fésűt, és hátrafordult. Zach bemászott az ablakon. – Hallom, kérdezősködtél utánam a városban. Behunyta a szemét, és hálát adott istennek, hogy Zach jól van. – Mi van, Rita kirúgott? – Rita? Rosie, én a hosszú lábú, vörös hajúakat szeretem – az ágyhoz ballagott, és felkapta az egyik fehérneműt, amit a lány odadobott. – Hmm, úgy emlékszem, ezt már láttam.

102

Rose kikapta a kezéből. – Ha nem Ritával voltál, akkor hol jártál? – Ha tudtam volna, hogy ennyire érdekel, siettem volna vissza. – Jaj, ne légy ilyen pimasz, MacKenzie! És húzd be a függönyt, mielőtt valaki meglát itt! Én a jó híremet kockáztattam, mikor az egész városban téged kerestelek. Zach elhúzta a függönyt, aztán visszalépett, és Rose után nyúlt. A lány félrelökte a kezét. – Felelj, Zach: hol voltál? Betegre aggódtam magam! – Miért? Mi van? – Mit gondolsz? Figyelmeztettelek, hogy Tait megpróbál megölni. Zach a hátára csúsztatta a kezét, és közelebb vonta magához. – Megpróbálhatja – suttogta, miközben a fülét rágcsálta. Nyilvánvalóan cseppet sem érdekelte az ügy, és a nyakát csókolgatta. Amikor a nyelvét is bevetette, az érzékiség egyre nőtt, és Rose-nak ügyelni kellett a szavaira. A mellkasának feszítette a karját, és eltolta magától. – A fenébe, MacKenzie, egy cseppet sem aggódsz? – Rosie, bármikor elbánok Taittel, amikor csak akarok. – Egész nap miattad aggódtam, erre idejössz, minden valószínűség szerint egy kurva ágyából, és az enyémbe akarsz mászni. Tudni akarom, merre jártál, Zach! A férfi ellépett, Rose karja leesett. – Miért olyan fontos ez neked? Nem Ritánál voltam, ha ezt akarod tudni. – Akkor miért nem mondod meg nekem? – Talán mert nem szeretem, ha kényszerítenek. Nem velem vagy eljegyezve, emlékszel? – Nem kell emlékeztetned! – robbant ki belőle mérgesen. – Tudom, hogy elárultam Stephent a múlt éjjel, és épp elég bűnösnek érzem magam. Zach úgy bámult rá, mintha arcul csapta volna. – Szóval erről van szó! Bűntudatod van, és attól tartasz, hogy Stephen rájön a csalásodra – megfogott egy vastag hajfürtöt, és hosszú ideig morzsolgatta az ujjai között, mintha olyan törékeny lenne, hogy letörhetne. – Tudod, Rosie, amikor először idejöttem, azt hittem, miattam aggódsz. A hangjából kihallható szomorúság összeszorította a lány szívét. Felnézett, és érezte, hogy sós könnyek marják a szemét. – Én… én aggódtam – hebegte. – Csak… vagyis, olyan hirtelen tűntél el, hogy attól féltem, Tait véghez vitte a tervét. És amikor kerestelek, a csapos azt mondta, Ritánál lehetsz. – És te rossz néven vetted, hogy a karjaidból egy kurvához mentem. – A barátaid erkölcstelen célzásaival ma reggel, az étteremben… – Azt hitted, hencegtem nekik a múlt éjszakával? Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű véleményed van rólam! Mondtam már, Rose, nem vagyok az a fajta, aki csókol, aztán mesél. Annak ellenére, hogy halkan beszélt, hangja mennydörgésnek hallatszott. Rose a fülére szorította a kezét, hogy ne is hallja, de Zach nem hagyta abba. – És akár hiszed, akár nem, azt gondoltam, az éjjel különleges volt. Mélyen megbántotta.

103

– Zach, kérlek, ne tedd még nehezebbé! Sajnálom, hogy tévesen ítéltelek meg. Esküszöm, aggódtam érted, amikor bementem a szobádba, és láttam, hogy eltűntek a ruháid. Tudtam, hogy nem mentél vissza a farmra Stephennel és Taittel, és amikor a csapos azt mondta, lehet, hogy… – megtörölte a szemét, és dideregve sóhajtott fel. – Igazad van. Nehezteltem. Ostoba, buta tévedés volt. – Most, hogy ezt elmondtad, és kimosakodott a lelkiismereted, azt szeretnéd, hogy én, a semmirekellő takarodjak innen, és hagyjalak egyedül szomorkodni Rayburnnel szembeni bűnödön. Nem, egyáltalán nem erről volt szó. Szíve fájón dagadt a felismeréstől, hogy szerelmes Zach-be. A legnehezebb próbatétel lenne, ha el kellene hagynia, mert emléke végigkísérné az egész életét. Soha többé nem tudna mást szeretni – legkevésbé feleségül menni máshoz. Az az álma, hogy tehetős emberhez menjen, szertefoszlott, amikor Zach legelőször megcsókolta. Megpróbálta letagadni, de nem sikerült. Soha többé nem viselné más férfi csókját. És most, hogy rájött erre, már azt is tudta, hogy sosem lesz képes a szemébe nézni, és elbúcsúzni tőle. A józan ész azt követelte, mondja meg neki, hogy menjen, de gyarló szíve emlékeztette, hogy akkor soha többé nem látja – hogy ez lesz az utolsó együtt töltött alkalom. Habár csak késleltette az elkerülhetetlent, nem hagyhatta ezt a pillanatot tovaszállni. Közelebb lépett, és átkarolta Zach nyakát. – Nem, nem akarom, hogy elmenj, Zach. Azt akarom, hogy szeress! – behunyta a szemét, és ajkát csókra nyitotta. A csók forró és szenvedélyes volt, és minden szívdobbanással mélyebb lett. Felnyitotta Pandora szelencéjét, és már nem lehetett visszazárni – nem mintha vissza akarta volna. Egyetlen férfi csókja sem hatott rá így, mint Zach-é, és mikor végeszakadt, úgy érezte, megfosztották valamitől. – Még sosem ismertem ilyen nőt, Rosie! – suttogta Zach, arcát, szemét csókolgatva. Az elsuttogott szavak olajat öntöttek a tűzre, amely már amúgy is vadul lobogott. – Annyira más vagyok? – érezni akarta a kezét a testén, azt akarta, hogy tegye a magáévá, most – ahogy először is. A férfi keze közé fogta az arcát, és úgy nézett rá, mintha a lelkét fürkészné. – Mi az? – kérdezte, mert zavarta a késlekedés. Zach miért nem olyan türelmetlen, mint ő? – Annyira nőies vagy, szerelmem! Vad. Gátlásoktól mentes. Nem szégyelled, hogy tudtára add az embernek, mit akarsz. És azonnal azt nyújtod, amit akar. – Még sosem voltam ilyen mással – felelte halkan. – Ennek örülök – nyelvével az ajkát kutatta. – És hálás vagyok, hogy nekem tartogattad ezt a szenvedélyt. Szája Rose-ét követelte, és nyelvük addig csatázott, míg a lány már nyögött az izgalomtól – és a várakozástól. Már tudta a lány, mi vár rá. Tudta, hogy izgalmas csókja mennyire megszédíti, hogy nyelvétől életre kel a teste. És tudta, hogy keze úgy játszik a testén, mint egy zeneművész – az illata, az íze, melege csak pluszt adnak ehhez a szenvedélyes rapszódiához. Levetkőztették egymást, és végre az ágyban voltak, szemtől szembe, testükkel egymáshoz simulva – a lány finom idomai tökéletesen illettek Zach kemény vonalaihoz. Egyként lélegeztek, szívük egyszerre dobbant, és szenvedélyük összeolvadt, mikor a két hevült test egymásnak feszült. Csókolgatták, ízlelték, simogatták és felfedezték egymást,

104

kapkodva szedték a levegőt a sóhajok és nyögések között. S amikor a lány már nem bírta tovább, mert úgy érezte, felrobban a teste, megtörtént – önkívületben remegett, és egész teste vakító, pergő-forgó élményben részesült. Egymás mellett feküdtek, miközben szakadozott lélegzetük lelassult – aztán a vágy követeléssé változott, és ismét egymás felé nyúltak. Akkor újra kezdődött minden. Összeölelkezve csókolóztak és simogatták egymást, míg újra elérték azt a mámoros csúcsot, ahova csak az igazi szerelmesek juthatnak fel. És ez ismét újdonságnak tűnt. Egész éjszaka szerelmeskedtek. Hajnal felé Zach álomba merült, Rose pedig az oldalára fordult, a könyökére támaszkodott, és fejét a tenyerébe hajtva figyelte, miközben finoman simogatta az állkapcsát, hogy bevésse emlékezetébe az imádott arcot. Szeretlek, drágám. Sosem felejtelek el. Zach kinyitotta a szemét, és gyengéden elmosolyodott. A szíve összeszorult, hogy hagyhatná el anélkül, hogy a szíve darabokra ne törne? A férfi a hajába túrt, és lehúzta magához a fejét. – Sosem elég belőled, Rosie! – aztán szeretetteljesen megcsókolta. Keserédes volt ez a pillanat: szerelmeskedésük gyengédsége a szívébe mart, és elviselhetetlenül fájdalmassá tette a tudat, hogy ez az utolsó alkalom, amikor Zach a karjában tartja. A szíve darabokra tört. Ahányszor csak találkoztak, Zach-nek egyre nehezebb lett elhagynia. A mai volt a legrosszabb. Valami nem stimmelt. Nem kellett csalódnia benne az éjjel, pontosan olyan volt, amire emlékezett. Teljesen megvadította. De mégis úgy érezte, valamit titkol. Belerúgott egy kavicsba. Mi az istent számít ez? Hacsak el nem mond neki mindent, hamarosan hozzámegy Rayburnhöz. Talán így kell lennie. Talán az lesz a legjobb, ha elfelejti. De nem lesz könnyű, a vöröshajút nem olyan könnyű elfelejteni. Igazság szerint legalább annyira szeretett vele ágyon kívül lenni, mint benne. Sokkal több volt Rose Dubois-ban, mint pusztán a jó szex. Milyen kihívóan emelte magasba a pökhendi kis állát, amikor megmakacsolta magát, és akkor sem takarta el a szemét, ha megtelt könnyel. És szerette hallani a nevetését – bársonyos rekedtségét. Semmi nem izgatta fel annyira, mint ez a hang. Na jó, lehet, hogy a parfümje, vagy a dühtől elborult szeme is. Egek, hogy felizgatta, ha így nézett rá! Talán amiatt volt ez, amiért szándékosan kínozta. Mégis milyen mulatságos, hogy minden civódásuk ellenére nagyon sokat nevettek együtt. Hirtelen összeráncolta a szemöldökét, és gyötrő szorongás zavarta meg – a múlt éjjel Rose nem nevetett. Valamit titkol, ez biztos – van valami, amit nem akar elmondani neki. Nagyon sok rejtély volt a lány körül, de elfogy az ideje, mielőtt sikerülne összerakni a darabokat. A lány érdekében el kell mondania egy részét annak, amire rájött – vagy már késő lesz. Az istállók felé indult. Rose figyelmeztetése azt jelentette, hogy a banda már vadászik rá. Tegnap kilovagolt, hogy értesítse Willt, most pedig visszatér Lazy R-be. Ha Jess Tait azt tervezi, hogy megöli, ad egy esélyt annak a gazembernek, hogy megpróbálhassa.

105

19. fejezet iután Zach kora reggel elment, Rose tudta, hogy azonnal el kell hagynia Brimstone-t. Visszamegy Chicagóba, hogy személyesen mondja el Fred Harveynak, Brimstone nem megfelelő hely védtelen ifjú hölgyek számára. És remélte, hogy aztán olyan messze helyezik Texastól, amennyire csak lehetséges. Talán Kaliforniába: a Santa Fé-i vonal egész a Csendes-óceánig vezetett. De tudta azt is, hogy nem számít, hova megy, Zach örökké kísérteni fogja. Nehéz szívvel fejezte be az öltözködést. Sok mindent el kell intéznie, mielőtt este megérkezik a kelet felé tartó vonat – és úgy oson el a sötétben, mint egy tolvaj. Legelőször is szólnia kell Billingsnek, hogy elmegy, aztán kilovagol Lazy R-ba, és megmondja Stephen Rayburnnek, hogy nem mehet hozzá feleségül. Utána pedig örökre elhagyja Zach-et. Mikor Rose tudtára adta, hogy távozni szeretne, Everett Billings csalódottan emelte fel a kezét. – Miért teszi ezt velem, Miss Dubois? – A döntésemnek, hogy elhagyom Brimstone-t, semmi köze önhöz, Mr. Billings. – De épp most jegyezte el magát egy helybelivel! – Tudom. A ma esti vonattal szeretnék elutazni, és előtte még meg kell oldanom Stephennel is a gondot. – Tehát egyszerűen szedi a sátorfáját, és én itt maradok segítő nélkül, Miss Dubois. – Nem tenném, Mr. Billings, ha a többiek nem tudnák ellátni a szolgálatot. Őszintén azt kívánom, bár mind velem lehetnének a vonaton! Kérem, értse meg, van néhány leküzdhetetlen probléma, különben eszembe sem jutott volna ilyen drasztikus lépés. A férfi egy pillanatig döbbenten nézte, aztán arca megenyhült. – Mindig is megbízható alkalmazott volt. Sajnálom, hogy gondjai vannak, Miss Dubois. Tehetek valamit önért? A legutolsó dolog, amire valaha is számított Everett Billingstől, a megértés volt, és legszívesebben sírni kezdett volna. De egyetlen módon tudja csak megőrizni önuralmát, ha nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta az önsajnálat. Egyedül ő a felelős azért a kuszaságért, amibe került, és az ő dolga, hogy rendbe szedje. – Köszönöm, Mr. Billings, de ezt egyedül kell megoldanom. – Akkor sok szerencsét, Miss Dubois! Megköszönte a férfi kedvességét, majd kirohant az ajtón. Kate-től és a többi lánytól majd később búcsúzik el, mielőtt indulna. Ha már a vonaton ül, lesz idő a könnyekre is. A gondolat, hogy mi lehetett volna – szerelem, házasság, barátság –, mindig fájdalmas emlék lesz majd, ami elől nincs menekvés. Annyira fájt a szíve, hogy úgy érezte, megfullad. Valakinek el kell mondania, de az egyetlen ember, aki előtt fel merte tárni szívét és lelkét, Emily volt. Visszament hát a szobájába, leült, és hosszú levelet írt Emilynek, melyben elmesélte szerelme egész történetét Zach MacKenzie-vel (habár nem nevezte meg a férfit), eljegyzését Stephen Rayburnnel, és brimstone-i távozása okait. Miután feladta a levelet, kibérelt egy bricskát, hogy szembenézzen a következő kellemetlen feladattal. Miközben Lazy R felé hajtott, Rose küzdött idegességével, hogy megmondja Stephennek, nem mehet hozzá feleségül. Szégyellte, hogy félrevezette, és összeszorult a

M

106

szíve arra a gondolatra, hogy a szégyen oka Zach iránt érzett szerelme. Elég fájdalmas volt az is, hogy tudta, Zach nem szereti, nem akarta tudni még azt is, milyen fájdalmat okoz másoknak azzal, hogy ő a férfit szereti. Amikor megérkezett a farmra, erősen megrántotta a gyeplőt, mert Jess Taitet látta egy ló mellett a barakkok közelében. Bull és Joe csatlakozott hozzá, és Rose szíve nagyot dobbant, amikor meghallotta, hogy Zach nevét említik. Lehet, hogy Taitnek sikerült már bajt okoznia? Meg kell tudnia az igazat. Rose leszállt a bricskáról, és közelebb osont. – Se híre, se hamva az egész városba', főnök – mondta éppen Bull. – Senki nem látta a fogadás iccakája óta. – Azér' csak legyetek résen! Lehet, hogy erre jár. És ha megtaláljátok, hozzátok hozzám! – És mi van, ha nem akar gyünni? – kérdezte Joe. – Nekem úgy tűnt, nem az a fajta, aki megteszi, amihez nincs kedve. – Ja, és gyorsan jár a keze is, főnök – tette hozzá Bull. – Gyorsabban elver bárkit, mint azok, akiket én valaha is ismertem. Tait megvetően horkantott. – Nem kiütni akarom. Ugyanolyan ostoba lennék, mint ti. Csak találjátok meg! Hol van Cain és Pike? – Kilovagoltak a legelőre, hátha ott találják – mondta Bull. – Honnan a pokolból szedték, hogy a legelőn van? Hát senkinek nincs egy csepp esze se? – Pike azt mondta, hogy egyik nap látta MacKenzie-t a legelőn egyedül lovagolni, és nem terelt marhát. – Valószínűbb, hogy az a vénember, Wilson szaglászott errefelé. Na, mozogjatok! Rayburn már rágja a fülem. Rose-t megnyugtatta, hogy Zach nem esett áldozatul Tait aljas játékának, és visszaindult a bricskához. Ám Tait éppen ekkor fordult meg, és észrevette. – Hé! Tudomást sem vett a kiáltásról, és folytatta útját a kocsihoz, ám a patakopogás közeledett, és Tait utolérte, mielőtt elérhette volna a bricskát. A férfi leugrott a lováról, és elkapta a karját. – Maga meg mit leselkedik itt? – Vegye le a kezét rólam, Mr. Tait – utasította Rose színlelt fölénnyel. – Asszem, Rayburn kíváncsian hallgatja majd, mit ólálkodott itt – még erősebben szorította a karját, és a ház felé kényszerítette. – Ki az? – Stephen ingerülten kiáltott ki, amikor Tait bekopogott. – Tait – hangzott a válasz, és már nyitotta is az ajtót. – Mi az istent akarsz? Mondtam, hogy ne zavarjatok, amikor… – Stephen szavai bennakadtak, és meglepetten kapkodott levegő után, amikor Tait maga előtt lökdöste be Rose-t. Ám Stephen döbbenete nem is volt hasonlítható a sajátjához, amikor meglátta Ritát Stephen ölében. Vajon elmondta már neki a nő, hogy látta a Hosszú Szarvban? Stephen szinte a padlóra lökte a szőkét nagy igyekezetében, hogy felálljon. – Rose! Milyen kellemes meglepetés. Mit csinálsz itt? – noha hangja szívélyesnek tűnt, nyilvánvalóan kellemetlenül érintette, hogy torkoskodáson kapták.

107

Rose megnyugvást érzett. Hűtlenségen érte Stephent és ez enyhítette saját hitszegésének bűnét. – Szaglászott. Azér' gyütt ide – jelentette ki Tait szokásos morgásával. – Nem téged kérdeztelek, Tait – a zöld szemekben világító meglepetést zavar váltotta fel. – Menj innen, és hagyj minket egyedül! – De a lány… Stephen tekintete elhallgattatta Tait tiltakozását. – Azt mondtam, menj innen! Tait megállt az ajtóban, és még egy haragos pillantást vetett felé, majd kilépett a házból. Stephen a szőkéhez fordult. – Te is, Rita. Négyszemközt szeretnék beszélni a menyasszonyommal. – Ezt a tyúkot veszed feleségül? – Rita Rose-ra meredt. – Nocsak, hát újra találkozunk Miss Fenséges! Rose lehajtotta a fejét, nem akart a nő szemébe nézni. – Ti ketten találkoztatok már? – kérdezte Stephen, láthatóan meglepve. – A július negyediki ünnepségen – válaszolta Rose. – Nem az volt az egyetlen alkalom. A csini ruhákra mindig jól emlékszem – Rita nevetni kezdett. – Mi olyan mulatságos, Rita? – érdeklődött Stephen. – Egész idő alatt azon aggódtál, hogy a helyes kis menyasszonyod megneszeli, mi van köztünk. Téged rászedtek, édesem! Ezt a tyúkot láttam kiosonni MacKenzie szobájából ugyanaznap éjjel, amikor a nagy eljegyzési fogadást tartottátok – ismét felnevetett. – Míg te velem voltál, a jövendőbeli Mrs. Rayburn a folyosó másik végén kavart az egyik bérmunkásoddal. – Tűnj innen, Rita! Menj vissza a városba, és tartsd a szád! – Mint mindig, ugye, édes? – Rose-ra vigyorgott. – Legközelebb legyen több szerencséd, szívem! Amint az ajtó bezáródott, Stephen hozzá fordult, ajka a dühtől egyetlen éles vonallá húzódott, szemében tombolt az őrület. – Te kis trampli! Rose döbbenten hőkölt hátra, nem készült fel a kíméletlen őrjöngésre. – Stephen, hadd magyarázzam meg! A meglepetés félelemmé változott, amikor a férfi kirobbant, az állát ért ütésre egyáltalán nem számított. Rose hátra botladozott, és neki esett egy asztalnak. Arca égett az ütéstől, de mielőtt összeszedhette volna magát, Stephen megragadta a vállát. Ujjai karomként mélyedtek a húsába. Összerezzent a fájdalmas szorítástól, és megrettent a düh erejétől. – Hogy mertél megcsalni? Abban a tisztességben lett volna részed, hogy a feleségem leszel, és egész idő alatt bolondot csináltál belőlem. Rose kétségbeesetten nézett körül, hogy merre menekülhetne. Hogy ismerhette ennyire félre ezt az embert? Zach megpróbálta figyelmeztetni Stephen másik énjére, de csak kinevette. – Kérlek, hallgass meg, Stephen! – Fogd be! – addig rázta, míg már nem tudott beszélni. Minden mozdulatnál hajtűk potyogtak szerteszét, és úgy érezte, a feje leesik a nyakáról, ha a férfi nem hagyja abba.

108

– Te kis hamis kurva! – mire a férfi ellökte magától, teljesen megszédült, és az agya zakatolt. Erőtlenül próbált mentegetőzni. – Sajnálom! Nem vagyok büszke rá. Azért jöttem, hogy megmondjam, nem mehetek hozzád amiatt, amit tettem. – Senki nem járathatja velem a bolondját! Rose felsikoltott, amikor újra és újra megütötte. – Mindketten fizetni fogtok ezért MacKenzie-vel! – a következő ütéstől a lány a padlóra esett, és ott zokogva kuporodott össze. Forró könnycseppek égették az arcát, és a fájdalom villámként hasított a fejébe, míg az öntudatlanság hívogató sötétje érte nem jött. – Zach! – kiáltotta még, mielőtt elájult. Kiabálás. Fájdalom. Még több kiabálás. Még több fájdalom. Rose megpróbálta kinyitni a szemét. Úgy érezte, annyira bedagadt, hogy nem bírja kinyitni, ezért feladta. Megpróbált mozogni, de a padló kemény volt. Sajgó teste ellenkezett, így csak feküdt, és megpróbálta összeszedni a gondolatait, de a feje a testénél is jobban fájt, és a szoba másik végéből hallatszó ordítozás csak rontott a helyzeten. Addig erőlködött, míg sikerült kinyitnia a szemét, és a ködös foltokban felismerte Stephent és Jess Taitet. Az igyekezet túl fájdalmas volt, nem bírta nyitva tartani a szemét, csak hallgatta őket. – Benéztem a barakkokba és a csűrbe is – mondta Tait. – Sehol sincsen. – Hol a pokolban lehet? Tűnj innen, és kerítsd elő! – A fiúkat küldtem utána, főnök. – Azok az idióták nálad is ostobábbak. Mondtam, hogy szabadulj meg tőle, de most már azt akarom, hogy találjátok meg, és hozzátok ide! Mr. MacKenzie halála lassú és fájdalmas lesz. Nagy hibát követett el, amikor ahhoz a nőhöz nyúlt, akit én akartam feleségül venni. Ezt senki nem teheti velem. – És mi legyen a barátnőjével? – kérdezte Tait. – Szabadulj meg tőle, csináld úgy, hogy balesetnek látsszon. Ügyelj, hogy ne használd azt, amivel kinyiffantottad azt a vén párt! Az egész város arról beszélt. Tait ocsmányul felröhögött. – De akkor mit? Azt hiszik, marhatolvajok vótak. Meg aztán mit zúgolódik? Senki nem gyütt rá, hogy maga van az egész hátterébe'. Ha a vén Wilson nem botlik belénk, amikor elhajtjuk azt a csordát, még mindig élne. – A lány halálának akkor is balesetnek kell tűnni. Nem akarom, hogy bárki is kapcsolatba hozza a Lazy R-ral – Stephen italt töltött magának, és a pohár brandyre meredt. – Olyan meggyőzően kell eljátszanom a gyászoló vőlegényt, mint amilyen becsületes állampolgárnak tartanak. Rose majdnem hangosan nyögött. Ki kell jutnia innen, de hogyan? Stephen egyetlen korttyal kiitta a folyadékot, majd lecsapta a poharat. – Az neked nem kifogás, hogy senki nem gyanakszik rám. Csak amiatt van, mert olyan okos voltam, hogy úgy tettem, mintha az én marháimat hajtották volna el először. Hülye vagy, Tait! Ugyanolyan hülye, mint a bandád – mondta, és újabb italt töltött. – De ahhoz nem vótunk hülyék, hogy megcsinájjuk a piszkos munkát, mi? Okádnom kell magától, Rayburn, meg a bűzös utasításaitól. Aggya a pénzt, ami jár nekünk, és továbbállunk a fiúkkal.

109

– Nem mentek sehova, amíg nem szabadultok meg a lánytól és MacKenzie-től. – Ezt mondja maga – Tait előhúzta a pisztolyát. – Nyissa ki azt a széfet! Csak annyit veszek el, amennyi jár. – Jól van, folytasd csak, és menjetek el! Nincs rátok szükségem. Magam is be tudom fejezni ezt a munkát – amikor Stephen letérdelt a széfhez, Rose nem láthatta. Néhány másodperccel később a férfi felállt. – Itt a pénz, amit ígértem. – Mindet, Rayburn! – Annyit adtam, amennyit ígértem. – Én meg elveszem a többit – vágta rá Tait, és a széf felé intett a pisztollyal. Stephen ledobott egy köteg bankjegyet. – Ezt nem úszod meg! Nem érdekel, mibe kerül: gondoskodni fogok róla, hogy a nyomodra bukkanjanak, és elítéljenek. – Bárcsak ne mondta volna ezt, Mr. Rayburn! Most ennek a kis tyúknak meg kell ölnie magát. Gondolom, nem vót túl kedves a verés után, amit kapott. Még szerencse, hogy képes volt golyót ereszteni belé, mielőtt maga is meghótt – hangosan röhögött. – Maga aztán jó kis alibit adott nekem. Ha elvisszük a hóttesteket a seriffhez, és elmondjuk, mi történt, anélkül lovagolhatunk el innen a fiúkkal, hogy a törvény a nyomunkba' lenne. – Várj, Tait, ne tedd ezt! Én… Rose elfojtotta a sikolyt, amikor Tait néhány lövést eresztett Stephenbe. Előbb a férfi teste mellé térdelt, aztán felé indult. A lány visszatartotta a lélegzetét, és küzdött a rettegés ellen, amikor már érezte Tait közelségét, és tudta, hogy felette áll. – Mondtam, hogy kiegyenlítem a számlát, te szuka! Rose elborzadva várta a lövést. Ám egyszer csak kinyílt az ajtó. – Mi folyik itt? Lövöldözést hallottam. – Lelőttem Rayburnt. Pike, fogj be a kocsiba! Bevisszük a testét, meg a barátnőjéét a városba. – Meghalt a lány? – kérdezte Cain. – Meg fog. Rayburn kiverte belőle a lelket. Megmondom a seriffnek, hogy lelőtték egymást, aztán elhúzunk innen. Pakoljátok fel a cókmókunkat, és amint Cain és Pike visszatért, indulunk a városba! – Mi lesz MacKenzie-vel? – érdeklődött Cain. – Még mindig nem látták. – Felejtsétek el, biztos lelécelt. Végül is Rayburn akarta holtan látni. Menjünk! Rose hallotta, hogy az ajtó becsukódik, aztán Tait kibiztosította a pisztolyát. – Kár, hogy nem vagy ébren, szuka, hogy tudd, Jess Tait mindig rendezi a számláját. A szíve olyan gyorsan kezdett verni, hogy egészen elszédült. A homlokában és a fejében lüktető erő a sötétségbe vezette. Fegyverdörrenés hallatszott, és ő ismét önkívületbe esett.

110

20. fejezet ait a fájdalomtól karjához kapott, pisztolya a földre esett. Elsápadt, amikor a Zach kezében lévő coltra nézett fel. – MacKenzie! Mi az istent csinálsz? Megölhettél volna. – És meg is tettem volna, ha akarom. Zach hozzájuk lépett, és Rose-t vizsgálgatta. Eszméletét vesztette, de a légzése stabil volt. A férfi felállt. – Remélem, nem gondoltad komolyan, hogy megölöd, Tait. – Megölte Rayburnt. Rohadj meg, MacKenzie, vérzik a kezem! – Csak súroltam. Tekerj köré egy zsebkendőt, és rendben lesz. Miért lőtt volna Rayburnre? – Mer' mán nem akart tőle semmit, amikó' megtudta, hogy veled hempergett. Nagy küzdelem vót. Rayburn körbepofozta egy kicsit, ő meg lelőtte. – Te meg csak a kötelességed akartad teljesíteni, hogy lelődd Rayburn gyilkosát. – Ja, én csak ezt tettem, MacKenzie. – Miért nem vitted egyszerűen a seriffhez? – Én… ööö… féltem, hogy elszökik. Zach bólintott. – Van értelme. Ha megölöd, rögtön megfizet a bűntettért, nem kell tárgyalásra vesztegetni az időt. – Ja! – vágta rá Tait, aki láthatóan megkönnyebbült. – Azt gondoltam, egy csomó embernek időt spórolok. – Egyetlen hiba van a tervben, Tait: nekem nem tetszik. Én élvezem a társaságát. – Ugyan má', MacKenzie! A világ teli van nőkkel. Mér' kötnéd magad egy gyilkoshoz? A következő áldozataként végeznéd. – Szeretek veszélyesen élni. – A te bajod, de ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Ha Pike és Cain visszagyün, bevisszük Rayburn testét a városba, aztán elsöprünk. Nincs értelme itt maradni tovább. Velünk jössz? – Merre indultok? – Valószínűleg északra. Azt beszélik, Wyomingban és Montanában sok marhát terelnek. – Terelik őket, Tait, nem elhajtják. Könnyen éhkoppra juttok, nem? Tait önelégülten elvigyorodott. – Mindig lesznek olyan gazdák, mint Rayburn, akik banditákat keresnek. – Azt hiszem, én a magam útján megyek, és elviszem a lányt is. – Menj csak! Mi majd megmondjuk a seriffnek, hogy ugyanazok a marhatolvajok vótak, akik megölték azt az idős házaspárt. – Inkább belovagolok veletek a városba, csak hogy biztos legyek benne. Mert attól tartok, hogy a végén Rose és én egy csapat rendőrrel a nyomunkban végezzük. – Csak nem hiszed, hogy kijátszalak? – Hogy kijátszanál? Persze, hogy nem, Tait! Csak nem szeretném, hogy bárki is elgondolkodjon azon, miért nem mutatkozom veled. És Rose-nak orvoshoz kell mennie, meg összecsomagolnia.

T

111

– Honnan tudod, hogy hajlandó lesz elmenni veled? – Mert azért jött Rayburnhöz, hogy ezt megmondja neki – a hangja megkeményedett. – És innen tudom, hogy nem ő lőtte le, Tait. Te tetted. Úgy tűnik, holtpontra jutottunk. – Az meg mi? – Mexikói holtvágány: én nem jártatom a szám, és te ugyanezt teszed. Na, fogjátok be azt a kocsit! Rose nincs olyan állapotban, hogy lovagoljon. – Az biztos – Tait lehajolt, hogy felvegye a pisztolyát. – Csak lassan, Jess! – figyelmeztette Zach. – Nem vagyok bolond, MacKenzie! – felelte, aztán felkapta a pisztolyt, és visszatette a tokjába. – Hozom a kocsit, ahogy kérted, de mi a fiúkkal megvárjuk Pike-ot és Caint. Zach nem is kívánhatott volna ennél szebbet. Ha Pike és Cain nincs ott, csak a másik három miatt kell aggódnia. – Rose-nak orvosra van szüksége. Pike-nak és Cainnak van annyi esze, hogy a városba jöjjenek, ha nem találnak itt. Tűnjünk innen a pokolba! Zach épp időben ért vissza a farmra, hogy lássa, amint Rita elhajt. Amikor Tait bement a házba, ő beosont a hátsó ajtón, és kihallgatta Rayburn és Tait beszélgetését. Ez megerősítette a gyanúját – Tait ölte meg az idős házaspárt, és Rayburn van a marhatolvajlások mögött. Az sem lepte meg, hogy a farmer el akarta kapni Rose-zal való viszonya miatt, akkor döbbent meg, amikor a lányt a földön kuporogva látta. Nem tudta, hogy ő is ott van, amíg Tait le nem lőtte Rayburnt, és hozzálépett. Amint Rose biztonságban lesz, gondoskodni fog Taitről. Ezt a személyes ügyet el kell intézniük, de abban bízott, hogy ez a fattyú majd megpróbál közelíteni. Miután Zach megbizonyosodott arról, hogy Tait az istálló felé tart, felemelte Rose-t, és a heverőhöz vitte. Miközben Taitet rángatta, csak arra tudott gondolni, hogy a lány öntudatlanul fekszik a padlón. Ha nem élve lenne szüksége erre az anyaszomorítóra, ott helyben lelőtte volna. – Rosie, hallasz engem? – kérdezte. Rose halkan felnyögött, és kinyitotta a szemét. – Zach, tényleg te vagy az? – megpróbált felülni. – Csak maradj fekve, édesem, míg orvost nem hívok. Ujjával gyengéden végigsimította összezúzott arcát. Rayburn jól helyben hagyta, de úgy tűnt, sem az arccsontja, sem az orra nem törött el. Hallotta, hogy megérkezett a kocsi, aztán Tait lépett be. – A kocsi készen áll. – Hívd be a fiúkat, hogy vigyék ki Rayburn testét! Te meg vidd ki Rose-t, de gyengéden bánj vele! Tait metsző pillantást vetett rá. – Te aztán szeretsz parancsolgatni, MacKenzie! Mi az istenér' nem csinálod magad? – Nem mintha nem bíznék bennetek, cimbora, de jobb szeretem, ha mindkét kezem szabadon van. – Nem kíméled magad, hogy életbe' tartsd, mi? Zach keze coltjának markolatán pihent. – Így van. És ne feledd, ha választanom kell köztetek, ő van előnyben. Hamarosan már úton voltak. Tait és Bull lovagolt elöl, Joe irányította a kocsit. Zach mögöttük léptetett, hogy mindhármat szemmel tarthassa.

112

Alig néhány mérföldet haladtak, amikor Pike és Cain utolérte őket, egy musztángot vezettek, amihez egy testet kötöttek. Zach gyomra összerándult, amint felismerte a lovat. Erőt vett magán, és közönyösnek mutatkozott, amikor Pike a földre dobta Will Grainger élettelen testét. – Ez meg ki a franc? – kérdezte Tait. – Elkaptuk, amikor a farm körül szimatolt – felelte Pike. – Le kellett lőnöm, mert el akart vágtatni. – Mit csináljunk vele, főnök? – tudakolta Cain. – Egyáltalán minek hoztátok ide? Lökjétek a szakadékba, legyen a dögevők martaléka! – morogta Tait. Zach előhúzta a coltját. – Tegyétek a kocsiba! Az öt férfi döbbenten nézett rá, ám amikor észrevették a coltot, meghátráltak. – Veled meg mi van megin', MacKenzie? – kérdezte Tait. – Újabb barátod? – Ha tudni akarod, igen. A neve Will Grainger, és magunkkal visszük a városba. Pike, tegyétek a kocsiba Cainnal! Pike tanácstalanul nézett Tait-re. – Ezt akarod, főnök? – Hallottál! – Zach alig bírta türtőztetni magát, hogy ott helyben le ne lője őket. – Tedd, amit mondd, Pike! MacKenzie-nél fegyver van. Cain és Pike felkapta Grainger testét, és a kocsihoz vitték. – Hé, mi folyik itt? Ez nem Rayburn meg a tyúkja? – firtatta Cain, amikor benézett a kocsiba. – Ja, Rayburnt megölték. A lányt meg orvoshoz visszük a városba. – Mi történt, főnök? – Az egyik marhatolvaj lőtte le. Cain zavarba jött. – De főnök, hiszen rajtunk kívül itt nincsenek marhatolvajok! Tait felhorkant. – Akkor talán közülünk lőtte le valaki, nem? – Bull és Joe felröhögött. Most, hogy Pike és Cain is megérkezett, Zach tudta, hogy képtelenség lenne mind az ötöt figyelni. El kell vennie a fegyvereiket. – Jól van, fiúk! Ideje kiüríteni a fegyvertokokat! – Meg még mit nem?! – szólalt meg Bull. – Ez meg miről beszél, főnök? – érdeklődött Cain. – Nem szeretném, ha hátbalőnének, ahogy Willt. Látni akarom azokat a fegyvertokokat a porban, most! – Tait nevetni kezdett, és lecsatolta az övét. – Mi olyan mulatságos, Tait? – Zach-nek gyanús volt, hogy Tait ilyen könnyedén megadta magát, természetellenesnek tűnt. – A kezemre játszol, MacKenzie. Te eltűnsz a csajjal, és az egyezségünknek vége. – Akkor mi tart vissza attól, hogy most azonnal golyót eresszek beléd, Tait? A férfi csak nevetett. – Nem az a fajta vagy, aki fegyvertelen emberre lő, MacKenzie! – úgy tűnt, állítását hamar felfogta a másik négy is, mert nagyon sietősen vették le a fegyvertokokat. – Gyűjtsétek össze őket, és tegyétek a kocsiba, Joe! – rendelkezett Zach. – És semmi trükk. Egyik fickó sem ér annyit, hogy meghalj érte.

113

Zach a kipányvázott lovakhoz hátrált, lekötötte a nyeregtáskáit, és a kocsi hátuljába vetette őket. Ezután elengedte az összes lovat. Miután felmászott a kocsi ülésébe, leült, és kézbe vette a gyeplőt. – Sajnálom, cimborák, de egy kicsit le kell, hogy lassítsalak benneteket! – néhányszor a levegőbe lőtt, mire a lovak porfelhőt kavarva megbokrosodva elrohantak. Azzal megsuhintotta a gyeplőt, és odakiáltott Rose-nak: – Kapaszkodj, édesem! Hepehupás út lesz, de amilyen gyorsan csak lehet, a városba kell érnünk. – Zach, ki az a férfi, akit megöltek? Vele találkoztunk aznap az ösvényen, és emlékszem, hogy beszélgettél vele a vásárban is. – Régi barátom, Rose. Gyorsabb vágtára ösztökélte a lovakat, és a kocsi ide-oda zötykölődött a göröngyös úton. Néhány mérföld után megállt, és leugrott a kocsiról. – Mi történt? – kérdezte Rose. – Ideje váltani – felelte, és már el is kezdte kioldani a fogatot. – Mit csinálsz? – kérdezte megint a lány, amikor a kantárszárat áttette az egyik lóra. – Ha ezzel a kocsival hajtunk be Brimstone-ba, biztosan felfigyelnek ránk. Ha észrevétlenül akarunk bejutni, legjobb lóháton. De szerintem nem vagy elég jól ahhoz, hogy egyedül lovagolj, ezért ketten megyünk. Ha Tait megtalálja a kocsit, nem fogja tudni, hogy Brimstone vagy Zanesville irányába indultunk. A másik lóra felpakolta a banda fegyvertartóit, majd megcsapta a farát. – Remélem, elég messze fut, és egy ideig eltart, míg megtalálják a fegyvereiket. Pisztoly nélkül nem kockáztatják meg, hogy Brimstone-ba jöjjenek, ha azt gondolják, oda indultam. Felemelte Rose-t, és a ló hátára tette. Aztán visszament a kocsihoz, és megragadta a nyeregtáskákat. Hosszan nézte Will Grainger testét. – Sajnálom, öregfiú! Itt kell hogy hagyjalak. – Rose, ezeket fogd meg! – mondta, és odaadta a nyeregtáskákat. Majd mögé ugrott, hátát a melléhez húzta, és a gyeplőért nyúlt. Vágtára fogta a lovat. Zach szinte azt kívánta, bárcsak ne tért volna magához Rose, mert az út nehéz lesz számára. Valószínűleg pokolian fájt mindene, de kemény volt. És ha ez a kis trükk működik, már kinn is lesznek az orvostól, mire a banda összetereli a lovakat, és a városba ér. Néhány dolog amúgy is magyarázatra szorul, de legalább hamar végez. Jess Tait könyörtelen gyilkos, meg kell állítani. Állkapcsa megfeszült. Na persze, amint Rose-t biztonságba helyezte, lesz egy kis elszámolnivalója Mr. Jess Taittel. Mire Brimstone-ba értek, Rose már nem akart orvoshoz menni, ehelyett azonnal a panzióba akart visszatérni. Zach elkerülte a főutcát, és megint a hátsó ablakot használta, hogy a lány szobájába jussanak. Ha biztonságba helyezte Rose-t, azonnal sürgönyöznie kell. Rose felnyögött, amikor meglátta magát a tükörben. – Jaj, istenem! – bal szeme bedagadt, és fekete lett, arca zúzódásokkal volt tele Stephen ütéseitől.

114

– Azt gyanítom, Tait és a bandája nagyon hamar meg fog itt jelenni, Rose, ezért azt akarom, hogy pontosan azt tedd, amit mondok! Ha Tait meglát, megöl, hogy ne mondhasd el a te verziódat a történetről. – Ne beszélj velem úgy, mintha gyerek lennék, Zach! Tudom, hogy Tait meg akar ölni, de az egész város előtt csak nem próbálhatja meg. – Ebben a városban nincs törvény, mi állítaná meg? A lány megfordult, és fájdalma ellenére sikerült lágyan elmosolyodnia. – Te – felelte, és a szeméből tükröződő bizalom átragyogott a sebein is. És Zach csak most jött rá igazán, mennyire mélyen szereti. Kitárta a karját, és megölelte a lányt. Hosszú ideig tartotta így, és tudta, hogy Rose-nak igaza van. Bármit megtenne, hogy megvédje. Rose az ő kedvese! így aztán szorosan tartotta, és szerette volna megcsókolni, de tudta, hogy az fájna a lánynak – és isten a megmondhatója, eleget bántották már. – Olyan rémült voltam – suttogta Rose. Zach finoman a kezébe vette sérült arcát. – Édesem, mit csináltál ott egyedül? – félresimított egy legördülő könnycseppet, és arra gondolt, milyen közel került ahhoz, hogy örökre elveszítse. – Azért mentem, hogy megmondjam Stephennek, nem mehetek hozzá feleségül. – Hogy jutottál erre a döntésre? – Zach még a lélegzetét is visszatartotta, miközben a feleletet várta. – Tudod a választ. Nem bolondíthatjuk magunkat tovább. Sosem lettem volna képes összeházasodni Stephennel, tudva, hogy mi van közöttünk. És amikor rájött, elkezdett verni. Zach, Stephen áll a marhalopások hátterében, és Tait ölte meg Wilsonékat. – Mióta tudod? – Ma hallottam, amikor Taittel beszéltek róla. Zach megnyugodott. Lesz még idő, hogy később beszéljenek róla, most sötét emlékeztetőül szolgált, hogy van még tennivalója. Megcsókolta a lány feje búbját, majd kényszeredetten hátralépett, és elengedte Rose-t. Karja egyszerre üresnek tűnt, vissza akarta húzni magához. – El kell mennem a távírdába. – Miért? – Hasznát venném némi segítségnek, hogy kikeveredjek ebből a zűrből. Rose ajka megremegett, amikor felnézett rá. – Zach… te is benne voltál? – Tudtam a marhatolvajlásról, Rose. Még segítettem is kicserélni néhány billogot. Éjszaka csináltuk, ezeket a fényeket látták az emberek. De nem tudtam Wilsonékról, mert különben megakadályoztam volna. A lány válla előrebukott kétségbeesésében. – Hát tényleg törvényen kívüli vagy! Én meg bolond mód hittem abban, hogy nem volt benne részed. És mi van a lövöldözésekkel? Tait tette? – Nem tudom. Aligha ismerné be nekem, hiszen egyszer éppen veled voltam. – És amikor Melanie-ra és Andreára lőttek? – Ha ő is tette, nem ismerte el soha. De meg vagyok róla győződve, hogy ő volt. – És mi van az éttermi rablással?

115

– Nem hiszem, hogy abban része lett volna. Tait hencegő, biztos elszólta volna magát. Talán valami csavargó lehetett, a város tele van velük. Viszont Tait engedte szabadon a tigrist. Az a fattyú csak röhögött rajta. – Zach, el kell mennünk innen. Ha kiderül az igazság, felköthetnek marhatolvajlásért. – Ne aggódj! Ez egy hosszú történet, édesem, majd később megmagyarázok mindent. Most azonnal el kell mennem a távíróhivatalba, de félek téged itt hagyni egyedül. Ez lesz az első hely, ahol keresni fognak. – Átmegyek a szomszédba, Kate szobájába. Ő majd segít nekem. – Rendben, de ne mutatkozz! Jó esély van arra, hogy Tait azt gondolja, ez az utolsó hely, ahol felbukkannánk, így aztán minél kevesebben tudnak arról, hogy itt vagyunk, annál jobb. – Kate megbízható. – Kérd meg, hogy tegyen valamit a szemedre! – Jól van. Légy óvatos, Zach! A férfi elvigyorodott: – Ne aggódj, Rosie, tudok vigyázni magamra. És most menj! Biztonságban akarlak tudni, mielőtt elindulok. Rose bólintott, és kilépett a szobából. Néhány perc múlva Kate jelent meg az ajtóban. – Ne aggódj, Zach! Biztonságban lesz mellettem. – Köszönöm, Kate! Vigyázz rá! Sietek vissza, ahogy tudok. Mikor Kate bólintott, és visszament a szobájába, Zach bezárta az ajtót, aztán kimászott az ablakon. Tait és a bandája éppen akkor lovagolt be Brimstone-ba Stephen Rayburn és Will Grainger holttestével a kocsin, amikor Zach kilépett a távíróhivatalból. Érkezésük, és a hír, hogy Stephen Rayburnt meggyilkolták, azonnal nagy tömeget vonzott. – Ki lőtte le Rayburnt? – tudakolta a seriff. – Az a tyúk, akit feleségül akart venni. Nagy veszekedés vót, aztán megölte. – Ki a vén fickó? – Az egyik marhatolvaj. MacKenzie-vel tették ketten. A városba hoztuk a testeket, amikor MacKenzie utolért minket. Elhajtotta a lovainkat, és ellovagolt a lánnyal. Míg összetereltük a lovakat, kigondoltuk, hogy be kell hoznunk a holttesteket. Dühödt mormogás futott végig a tömegen. – Az a Miss Dubois kedves teremtés vót – szólt az egyik férfi. – Nem olyannak látszott, aki képes embert ölni. Tait felhorkant. – Minden nő kurva. Egyikbe' se lehet bízni. – Min veszekedtek Mr. Rayburnnel, Tait? –kérdezte Bloom seriff. – Rayburn rágyütt, hogy a lány megcsalta MacKenzie-vel. – Megcsalta, bizony – erősítette meg Rita, és elégedetten elmosolyodott. – Egyik éjjel láttam, amikor beosont a Hosszú Szarvba, hogy találkozzon a szeretőjével. És amikor ma feltűnt a Lazy R-ban, én is épp' kinn voltam. – Nekem úgy tűnik, itt Rayburn is csalt – szólalt meg a boltos felesége, és becsmérlőén nézett Ritára. Rita kacagni kezdett. – Nem ő az egyetlen férfi a városban, aki megcsalja a feleségét, hölgyem.

116

– Egy férfinak igényei vannak – morogta a seriff. – De azért még nem kell lelőni. Hallotta, hogy miről vitázott MacKenzie és ez a fickó? – A zsákmányon osztoztak. Hallottam, amikor azt beszélték, hogy ők ölték meg Wilsonékat is. Úgy tűnt, az öregnek nem tetszett, hogy a lány is velük tart. Osztozni akart a zsákmányon, hogy aztán mindenki menjen a maga útján – Tait vigyorgott. – Gondolom, MacKenzie-nek más elképzelései voltak a külön utakról. Joe és Bull éppen ekkor sietett át a tömegen. – Miss Dubois nem vót a dokinál, és nincs se a panzióba', a szobájába', se az étterembe' – tudatta Bull. – A ruhái még a szobájába' vannak, de a többi lány azt mondja, reggel óta nem látták, és a főnöke szerint akkor felmondott, és azt mondta, hogy a ma éjjeli vonattal megy el. – A francba! – átkozódott Tait. – Biztosan Zanesville felé indultak, vagy valahol bujkálnak, hogy kivárják az esti vonatot. Mit csinál most, seriff? – Asszem, helyettesemmé kell esketnem néhányukat, aztán kilovagolunk, hogy megtaláljuk őket. – Én a fiúkkal magával tartok – vágta rá Tait. Miután mások is jelentkeztek, a seriff a helyetteseivé avatta őket. – Nagyobb esélyünk van, hogy megtaláljuk őket, ha két csoportra oszlunk. Tait, maga és a többi Lazy R-lovas lehetne az egyikben, a többiek velem jönnek. Zach nem is lehetett volna elégedettebb. Ha a csapatok kivonulnak a városból, azzal időt nyer. Csak remélhette, hogy gyors választ kap sürgönyére. Amint a férfiak ellovagoltak, a temetkezési vállalkozó elvitte a két holttestet, és a tömeg szétoszlott. Zach titokban visszalopózott a panzióba. Egy pillanatra megállt, amikor látta, hogy a Harvey-lányok kilépnek a házból, és az étterem felé tartanak, mert Kate is köztük volt. Amikor úgy látta, hogy tiszta a levegő, bemászott Rose üres szobájának ablakán, aztán halkan bekopogott Kate ajtaján. – Rose, én vagyok az – súgta. A lány kinyitotta az ajtót, ő belépett, és gyorsan bezárta. – Van még valaki a házban? – Rose megrázta a fejét. – Mi van a gondnokkal? – Mrs. White tegnap elment Albuquerque-be. Andre és Colette vacsoraidő előtt nem jön vissza. Mr. Billings pedig a lelkész házában bérel szobát. – Jól van. Így egy kicsit szabadabban vagyunk, de még nem mutatkozhatunk. – Mi történik a városban? – Semmi jó. Tait és a fiúk belovagoltak a városba Rayburn testével, és meggyőzték a seriffet, hogy te lőtted le egy szerelmi vitában. A seriff csapatot gyűjtött, és épp most lovagoltak ki. A lány válla előreesett kétségbeesésében. – Szóval most már nemcsak Tait, hanem a seriff is üldöz. – Mindkettőnket keresik. Azt állították, hogy én vagyok az egyik marhatolvaj, aki megölte Wilsonékat, aztán pedig Will Graingert is. Tait bandája is a csapattal tartott, de ha visszajönnek, biztos átkutatják ezt a helyet is. Ki kell találnunk, hol rejtőzzünk, amíg be tudom bizonyítani, hogy Tait ölte meg Rayburnt. – És azt hogy csinálod? – Választ várok a sürgönyömre, de az órákba telhet. Miért nem pihensz le egy kicsit? Meglepetten kapta fel a fejét. – Pihenni! Hogy képzeled, hogy pihenjek, amikor egy őrült meg akar ölni, és egy egész csapat keres minket?

117

Rose-nak igaza van. Zach hozzálépett, és ujjával felemelte az állát, hogy a szemébe nézzen. Bármit tett is Kate a szemével, segített rajta. Halványan még mindig látszott a színe, de a duzzanat már leapadt. Idővel az arcán lévő sebek is begyógyulnak. – Rosie, kemény dolgokon mentél keresztül. Jót tenne neked egy kis pihenés. Hogy érzed magad? Rose eredménytelenül próbált meg mosolyogni. – Mintha állon vágtak volna. A férfi finoman megsimogatta a sebeket az arcán. – Lehetett volna rosszabb is. Legalább nem tört csontod. A lány arcán hirtelen ismét megjelent a kétségbeesés. – Zach, miért nem tűnünk el innen, amíg van rá lehetőség? – Ha most elmenekülünk, a környék összes fejvadásza minket üldöz majd. Egyszer és mindenkorra tisztára kell mosnunk a nevünket. – De azt hogy csináljuk? Te magad mondtad, hogy Tait mindenkit meggyőzött arról, hogy mi gyilkosok vagyunk. Csak a mi szavaink szólnak az övék ellen. – Ezt bízd rám! – Zach, te egy ember vagy, ők öten vannak! A seriff azt hiszi, gyilkosok vagyunk, és a városiak is. Nem számíthatsz senkinek a segítségére. Nem akarom, hogy a te halálod is az én lelkemet terhelje – növekvő pánik érződött hangjában. Zach közelebb lépett, és a vállára tette a kezét. A lány teste remegett. – Hé, édesem, ne aggódj! Rosszabb dolgokból is kikerültem már, mint ez – kezét a kezére csúsztatta, és magához húzta. Isten a megmondhatója, sok veszélyes ügyből menekült már meg nagy keservesen. De most Rose is veszélyben van. Szorosabban ölelte. Akármi is történt, szerelmes ebbe a nőbe. És amíg van benne egy szusszanásnyi lélek, senki nem bánthatja újra. Még ő maga sem.

118

21. fejezet nap lassan telt. Kate visszajött a szobába, hogy felvegye a fekete egyenruhát a vacsorához, és hozott nekik szendvicseket és gyümölcsöt. Miközben ettek, megosztotta velük a helyi pletykákat: Stephen Rayburnről sokan jó véleménnyel voltak, és a város lakói nyugtalanul várják, hogy gyilkosát megbüntessék. Amint Kate kilépett a szobából, Rose az ágyra zuhant. – Hogy hiheti bárki is Tait történetét? – sóhajtotta, és fejét a párnára hajtotta. – Hiszen olyan gonosz! Zach mellé feküdt. Kinyújtózott, aztán arcát a tenyerébe támasztotta, és gyengéden mosolygott rá. – Mert nem vagy ott, hogy megvédhesd magad. – Talán hiba, hogy bujkálok – a lány csüggedtnek és bizonytalannak tűnt. – Ha életben akarsz maradni, akkor nem. Már elfelejtetted, hogy Tait majdnem megölt? Mutasd csak meg magad, és befejezi a munkát. Az az átkozott seriff meg sem próbálná megállítani. – Jaj, Zach, hogy fogunk kikeveredni ebből a bajból? Olyan szomorúnak és sebezhetőnek látszott, hogy szerette volna átölelni, de azt is tudta, hogy akkor többet is akarna. Ehelyett finoman félresimította a sérült arcába lógó hajszálakat. – Semmi bajod nem fog esni, Rosie, ígérem! Amint megjön a válasz a sürgönyömre, segítséget kapunk. – Attól tartok, egy egész lovasságra szükségünk lesz, hogy innen kijussunk – felelte Rose, miközben megfordult, kezét a feje alá tette, és behunyta a szemét. Zach sokáig nézte. Az volt a gond, hogy ő sem volt olyan magabiztos, amilyennek mutatta magát. Nem tűnt valószínűnek, hogy sokkal tovább rejtve tudnak maradni. Minden reményét arra alapozta, hogy gyors választ kap sürgönyére. Látta, hogy Rose elaludt, és hogy fel ne keltse, felállt, és az ablakhoz lépett. A fenébe! Tait és csapata visszatért a városba, és most a depónál ellenőrizték a kelet felé tartó vonatot, amely nemrég ért be. Nyilvánvalóan azért ugrottak fel a vonatra, mert őket keresték. Végül aztán lemásztak, és a visszatérő utasokat figyelték. Zach úgy döntött, ez a legjobb alkalom, hogy észrevétlen maradjon. Felébresztette Rose-t. – Édesem, Tait és a bandája visszajött. Elmegyek a távíróhivatalba, hogy megnézzem, érkezett-e már válasz a sürgönyömre. Ne menj az ablakhoz, és senkinek ne nyisd ki az ajtót, csak nekem és Kate-nek! – De ha Tait a városban van, megláthat, Zach! – El vannak foglalva a vonatok ellenőrzésével, így ha rájönnek, hogy a városban vagyunk, tudják, hogy megpróbálunk azzal elmenekülni. Sikerülni fog, hogy eljussak a távírdába, és aztán vissza, mielőtt végeznek. Miközben kimászott Kate ablakán, Rose odalépett hozzá, és kezét a kezére tette. – Légy óvatos, Zach! Téged is meg akar ölni. A férfi szélesen elmosolyodott. – Tait ideje lejárt, Rosie. Bízz bennem! Most pedig csukd be az ajtót, hármat kopogok, ha visszajöttem – amikor látta, hogy Rose aggodalmasan ráncolja a szemöldökét, finom

A

119

csókot lehelt az orrára. – Hé, Rosie, nem mondtam neked, úgysem hagyom, hogy bajod essen? Zach minden incidens nélkül eljutott a távíróhivatalba, ám ott csak az a rossz hír várta, hogy még nem érkezett válasz. Mikor kilépett az irodából, látta, hogy nagy tömeg gyűlt össze. Legnagyobb döbbenetére Tait állt középen, és a hazugságait részletezte Rose közreműködéséről Rayburn halálában. Talán védekeznie kellene, ahelyett, hogy elbújna, gondolta Zach. Elővette coltját, és megpörgette a tárat. Elégedetten ballagott közelebb a tömeghez. – Tait, én megértem, hogy rólam pofázol. Tait mosolyt erőltetett magára, de ezzel egy percig sem tévesztette meg Zach-et. Tudta, hogy a férfi nagyon szívesen megölné. – Segítetted elmenekülni Rayburn gyilkosát, nem? Hova bújtattad, MacKenzie? – Ahol nem bánthatod, amíg bebizonyítja az ártatlanságát. Talán alaposabban át kellett volna nézni az utasokat, mielőtt elindult a vonat. – Mit mondtam nektek, emberek? Segített a gyilkosnak elmenekülni! – Átkozott hazug vagy, Tait. Nem Rose Dubois ölte meg Rayburnt, te voltál! Zach várakozásának megfelelően a tömeg meghátrált. Épp elég ilyen szembenállásnak voltak tanúi, hogy tudják, mi követi a vádaskodást. Csak Tait és a bandája maradt Zachkel szemben. Tait vastag szája vigyorra húzódott, de sötét szeméből nyilvánvaló gyűlölet sütött. Kezét a fegyvertokra csúsztatta. – Jól hallottam, hazugnak neveztél, MacKenzie? – Nincs semmi baj a hallásoddal, Tait. – És jól értem, hogy a lány nem az a fajta, aki veled csalja meg Rayburnt, mi? – Attól még nem lesz gyilkos. Cain és Pike elkezdett Zach háta mögé osonni. Anélkül, hogy Taitről levette volna a szemét, Zach így szólt: – Jobb, ha ott maradtok, ahol vagytok, fiúk! Ugyanez vonatkozik rátok is, Joe, Bull! – Meg se' mozdútam, nem? – morogta Bull. – Asszed, mindannyiunkkal végezhetsz, MacKenzie? – kérdezte Tait. – Nem mondtam, de te nem élsz addig, hogy ezt megtudd. Engem nem olyan könnyű megölni, mint Rayburnt, vagy azt az idős házaspárt. – Csupa ostobaságot beszélsz, MacKenzie! Képes vagy alátámasztani valamivel? – Bármikor, Tait. A pokol akkor szabadult el, amikor Tait tüzelni kezdett. Kiabáló férfiak és sikítozó nők szaladtak minden irányba, hogy kimeneküljenek a tűzvonalból. Tait lövése félre ment, de Zach-é célba talált, és a törvényen kívüli még azelőtt halott volt, hogy a földre esett volna. Zach a golyózápor elől egy lóitató vályú mögé ugrott, miközben a banda szétszóródott, és menedéket keresett. A víz szökőkútként spriccelt a vályút ért tucatnyi lövés okozta lyukakon. Egy golyó felsebezte a vállát, ezért jobb menedék után nézett. Legközelebb egy lepukkant csűr állt. Meg kellett kockáztatnia, így a banda irányába lőtt néhányat, hogy behúzzák a fejüket, aztán lelapult, és nekiiramodott a néhány lépésre álló pajta biztonságos rejtekébe. Egy lövés épp akkor érte a lábát, amikor beugrott a kapun, és becsukta maga mögött. A lövedékek szilánkokra törték a fát, amikor helyére tette a keresztfát, hogy megakadályozza, hogy bárki bejusson, aztán elhátrált az ajtótól.

120

Zach lerántotta a kendőjét, és a combjára kötötte, aztán körülnézett. Padlás, ablaktalan helyiség, és üres állások. Legalább nincs mód arra, hogy bárki bejusson. A rossz az, hogy várnia kell sötétedésig, hogy kiosonhasson, és az ideje fogytán: a seriff és csapata valószínűleg még az éj leszállta előtt visszaér. Megint néhány lövés csapódott az ajtóba, mintha kétségbeejtő helyzetére akarná emlékeztetni. Mikor egy repedésen kikukkantott, nem látott senkit, de tudta, hogy legalább négyen várnak arra odakinn abban a reményben, hogy lelőhessek. Pillanatnyilag biztonságban volt: a négy közül egyik sem kockáztatta volna, hogy feladja búvóhelyét, és lerohanja. A golyók szitává szaggatták az ajtót. Meddig vesztegetik még ezek az idióták a lőszereiket? Legalább Taittel végzett, az a fattyú már nem bánthatja Rose-t. A fájdalomtól eltorzult az arca, amikor leült, újratöltötte a pisztolyát, majd egy oszlopnak dőlt, és a stratégián kezdett töprengeni. Úgy gondolta, a padlásajtó jobb menekülési utat kínál, mint ha megpróbálna kihúzni néhány rothadt deszkát. Nagyon is jól tudta, hogy a városiaktól nem várhat semmiféle segítséget. – El kell ismerned, MacKenzie, nem ez a legügyesebb lépés, amit valaha is tettél – mondta magában rosszallóan. Te mit tennél ebben a helyzetben, apa? Luke bácsi? Cleve bácsi? Törte a fejét, és megpróbált visszaemlékezni számtalan menekülési történetükre. Rose abban a pillanatban talpra ugrott, hogy meghallotta a lövöldözést. Bizonyosra vette, hogy Zach áll a lövések középpontjában, és a szíve olyan gyorsan zakatolt, majd' kiugrott a helyéről. Figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést, és az ablakhoz lépett, de csak a vasútállomást látta. A lövések a város másik végéből jöttek. Nyugtalanul kezdett fel-alá járkálni. Él még Zach? Megsebesült? Talán csak egy részeg cowboy verte fel a várost. Amikor a lövések zaja hirtelen elhallgatott, Rose megdermedt, és öntudatlanul is visszatartotta a lélegzetét. Idegessége mindent elborító pánikká nőtt. Nem maradhat a szoba rejtekében, Zach talán az életéért küzd odakinn! Vagy holtan fekszik az utca közepén! Az ajtóhoz rohant, de amikor a lövöldözés folytatódott, megállt. Megkönnyebbült zokogás tört fel a melléből. Amíg a lövöldözés tart, azt jelenti, hogy Zach életben van. El kell jutnia hozzá. Épp, amikor a kulcsért nyúlt, kopogtatást hallott. Rémülten ugrott hátra. – Rose, Kate vagyok! A keze annyira reszketett, hogy alig tudta elfordítani a kulcsot. Kate belépett, és gyászos arckifejezése miatt Rose korábbi félelme visszatért. A könnyektől nem látott semmit, és a torkában lévő gombóc ellenére kétségbeesett jajgatásba kezdett. – Zach halott, igaz? – Nem, Rose! Nem – Kate szemében könnyek csillogtak az együttérzéstől, és megragadta Rose kezét. – Megölte Jess Taitet, és a többiek egy csűrnél bekerítették. Az öröm óriási hullámokban öntötte el Rose-t. – Akkor még él, különben nem lőnének. Segítenem kell neki! Kate visszahúzta a szobába, aztán bezárta az ajtót. – Rose, milyen segítség lehetnél Zach számára, ha most hebehurgya módon kirohansz, és lehet, hogy megöleted magad? Forró és sós könnyek marták a szemét, és szavai zokogásba fulladtak. – Hát nem érted? Szeretem őt, Kate! Az is az én hibám, hogy ilyen kutyaszorítóba került. Nem állhatok félre, anélkül, hogy megpróbálnék segíteni neki.

121

– Értelek, édesem – próbálta Kate lecsillapítani. – De gondolkodjunk ezen egy kicsit! – És amíg gondolkodunk, Zach-et megölhetik! Nem, elmegyek hozzá – Rose megpróbált elindulni, de Kate szorosan tartotta. – Hallgass rám, Rose! Ha tényleg segíteni akarsz Zach-nek, muszáj elgondolkodnod, hogyan lenne a legjobb. Egyelőre biztonságban van a pajtában. A seriff és csapata még nem tért vissza, és abban biztos lehetsz, hogy az a négy bolond nem kockáztatja, hogy megöljék őket, ha utánamennek. Ki kell gondolnunk, hogyan vonjuk el a figyelmüket, amíg Zach kimenekül. Kate gyakorlatias bölcsessége fokozatosan oldotta Rose rettegését. Lassacskán érezni kezdte, ahogy a melegség átjárja kétségbeeséstől reszkető testét. – Azt hiszem, igazad van. Túl felindult vagyok ahhoz, hogy használjam a fejem. – Így van – Kate az ágyhoz vezette Rose-t. – Üljünk le, és gondolkodjunk! Mi ketten biztos túljárunk annak a négy bolondnak az eszén. – Nos, tüzet nem gyújthatunk, mert akkor mi leszünk a felelősek azért, hogy leégett az egész város. – Az biztos – értett egyet vele Kate. – De amennyire Bullt ismerem, bármelyik nő képes elterelni a figyelmét. Rose felemelte a fejét. – Hát, mi nők vagyunk, nem igaz? – Igaz, de te nem mutatkozhatsz, mert Tait mindenkit meggyőzött a városban arról, hogy te ölted meg Stephen Rayburnt. És Bull amúgy sem bízna benned, annak ellenére sem, hogy tudja, hogy nem te voltál. – Erre én is rájöttem, de arra sincs semmi oka, hogy bennetek ne bízzon meg – Rosenak egyszer csak eszébe jutott valami, és felugrott. – Ti lányok szimpatikusnak mutatkozhattok, és felajánlhatnátok valamit, ami… ó… – Ami? – kérdezte Kate színlelt közönnyel. – Mi jár a fejedben, Rose Dubois? Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy Bull min töri a fejét állandóan. – Igazából egy csésze kávéra és egy pitére, vagy egy szelet tortára gondoltam. – Nem rossz ötlet. Maradt néhány almás pite ebédről. Talán be tudjuk csalogatni őket ezzel az étterembe. – És ha így tesztek, én bejutok Zach-hez. – De azt kétlem, hogy mind egyszerűen elsétálnának a csűrtől, anélkül, hogy valakit hátrahagynának őrködni. És Joe mindig azt teszi, amit Bull mond. Szerintem talán Bull lesz a vezér most, hogy Tait halott. Kate elégedetten mosolygott. – És mi mind tudjuk, hogy Bullnak egyetlen dolog jár a fejében. Ha egy lány rámosolyog, és kávét meg pitét ajánl neki, biztosan nagyobb terveket sző majd. Könnyű lesz őt elcsalogatni onnan. És ahova Bull megy… – Oda mennek a többiek is – fejezte be Rose. – Rose, meg tudjuk csinálni! – kiáltotta Kate. Rose azonban úgy érezte, egy akadályt még át kell gondolnia. – És mi lesz a város lakóival? – A derék emberek hazatérnek. Nem akarják, hogy közük legyen hozzá. Akikkel beszéltem, azt mondták, hogy Zach azzal piszkálta fel Taitet a lövöldözésre, hogy hazugnak nevezte, ugyanakkor hagyta, hogy Tait tegye meg az első lépést.

122

– De akkor miért nem segítenek Zach-nek? – kérdezte Rose, és ismét csalódottnak érezte magát. – Édesem, senki nem kockáztatja az életét négy fegyveres törvényen kívüli ellen, hacsak személyesen nem érinti a családjukat az ügy. Ne feledd, hogy Zach-et ugyanolyan gonosznak tartják, mint a többieket, akkor meg mit törődnének azzal, hogy ki kit lő le? A városi semmirekellők meg nem sokat foglalkoznak azzal, ki hagyja ott a fogát. Intézzük el azelőtt, hogy a seriff visszaér! – Gondolod, hogy a lányok hajlandóak lesznek segíteni? – Biztos vagyok benne. Egyikük sem hitte egy pillanatig sem, hogy te ölted meg Stephen Rayburnt. Perceken belül csatlakozott hozzájuk a másik három Harvey-lány is Kate szobájában, és mind döbbenten látták, Stephen mennyire megverte Rose-t, és buzgón segítettek bármiben, amiben tudtak. Kate elmondta a tervet, aztán a lányok a szobájukba siettek, hogy visszavegyék egyenruhájukat. Kate még egy pillanatra megállt, mielőtt elindult volna. – Tudom, hogy menni fog. Zach rendben lesz, édesem. – Elmegyek vele, Kate – mondta Rose. – Tudom – Kate gyengéden mosolygott. – Hiányozni fogsz! Egymás felé nyújtották kezüket, és Rose szorosan átölelte barátnőjét. A kaotikussá vált világban Kate-hez fordult vigaszért. – Sosem felejtelek el, és azt sem, amit te és a lányok tesztek Zach-ért. – Ha ennek vége, gyere vissza, Rose! – súgta Kate. Aztán megfordult, és elment. Rose gyorsan belebújt a felvágott szoknyájába, blúzt húzott, cipőjét bakancsra cserélte, aztán néhány ruhadarabot Zach nyeregtáskájába rejtett. Könnyek csillogtak a szemében, amikor megállt az ablaknál, és az apró, fehérkötényes hadsereget nézte, amint csatába vonulnak. Miután eltűntek, kimászott, és azért imádkozott, hogy ne legyen túl késő megmenteni a szeretett férfit.

123

22. fejezet ose a hátsó utcán sietett lefelé, amit a sötétség köpenye takart már, a levegőt megülte az érkező eső szaga. Távoli villámlások fénye és a mennydörgés halk moraja vihar közeledtét jelezte, és a lány megszaporázta lépteit. Az utca kihalt volt, a házak ablakait, ajtajait bezárták, mintha az, hogy kizárják a pajtánál zajló szomorú igazságtalanság hangjait, elhallgattatná az emberek lelkiismeretét is. Elment a Hosszú Szarv mögött, a zongora hamis hangjai fölött nevetés harsant, és egyedül ez visszhangzott a szórványos lövöldözések mellett az éjszakában. Borostyánszínű fény világított tompán a távírdából – ez fájdalmas emlékeztetőül szolgált, mi is vitte Zach-et erre a helyre. Amint elhagyta az irodát, megpillantotta a pajta körvonalait. Szíve a torkában dobogott. Megviselt idegei miatt összerezzent, amikor az árnyak között hirtelen két verekedő macska vinnyogását hallotta. Riadtan ugrott vissza, amikor az egyik keresztezte az útját, és egy nagyobb, fekete is követte. Nem volt babonás, de miért kellett ennek most történnie, amikor annyi minden kockán forgott? Balsejtelem futott végig rajta, amikor eszébe jutott a cigányasszony jóslata. Látom a halál arcát. Amikor elérte a csűrt, annak fala mellett settenkedett, és az árnyakba menekülve remélte, hogy senki nem veszi észre. – Hé, szép kisasszony, micsinál errefelé? Csüggedten ismerte fel Bull hangját. Máris felfedezték, és most már nem tud segíteni Zach-nek. – Ez nem megfelelő hely lányoknak. Meglőhetnek! Jaj, köszönöm, istenem! A férfi nem hozzá beszélt. Felvidult, amikor meghallotta Kate válaszát. – Annyira megsajnáltuk magukat, Bull, hogy arra gondoltunk, jól esne maguknak egy csésze kávé, meg egy almás pite. Rose a sötétben kémlelve végül úgy száz lépésre észerevette a kis, körbe gyűlt csoportot. – Ó-ó! – kiáltotta Joe. – Az aztán kellemes lenne! Összefutott a nyál a számba' már a gondolatára is. Melanie megvillantotta gyönyörű mosolyát, és elragadó mozdulattal igazította meg göndör haját. – És nem kell érte fizetni, Joey. – Mér' vagytok ilyen kedvesek hozzánk, lányok? – érdeklődött Bull. – Eddig látni se' akartatok minket az étterembe'. – Csak az utasításokat követtük, Bull – felelte Kate. – Hiszen ti hősök vagytok a szemünkben, az egyetlenek, akik megvédhetnek minket attól a csűrben rejtőző kegyetlen gyilkostól. – Még attól is félek, hogy lefeküdjek, és behunyjam a szemem, amíg az a gyilkos nem kerül rács mögé – tette hozzá Aubrey reszketve.

R

124

– És ha lesz némi beleszólásom a dolgokba, azt mondom, maguknak soha többet nem kell fizetni az ételért nálunk – úgy tűnt, Andrea megjegyzése elégedettséggel töltötte el őket, mert lelkesen ujjongtak. – El köll ismergyem, a forró kávé, az almás pite, meg a kellemes társaság elég csábító. De egy orgyilkos van a csűrben, nem mehetünk mind. Rose úgy érezte, sikítania kell. Bull – ahogy azt várta is – egyre komolyabban vette újdonsült főnökszerepét, ők meg közben kifutnak az időből. – Ó, badarság! – kiáltotta Melanie, és megragadta Cain karját. – Mindőtöknek nem kell itt maradni, hogy őrizzetek egyetlen foglyot, ugye? Cain bólintott. – Igaza van, Bull. – Ja, Bull, szégyen lenne hagyni, hogy az a pite kárba vesszen – tette hozzá Pike reménykedve. Kate a vezetőjükbe karolt. – Jaj, gyerünk már, Bull! – csábította. – Ne légy ilyen ünneprontó! A kávé a tűzhelyen van. – Hmm, ezt meg köll fontolni – felelte a férfi, és az állát vakargatta. – Asszem, nincs értelme, hogy mind itt maraggyunk, MacKenzie azt se fogja észrevenni, hogy elmentünk. Joe, te itt maradsz! Csak egy helyen lehet kijutni abból a pajtábó'. Ha MacKenzie csak kidugja a fejét azon az ajtón, hármat lőj a levegőbe gyorsan, és mi iderohanunk. – Ez nem igazság, Bull! Mér' én maradjak? Ugyanúgy szeretem az almás pitét, mint ti! – Tudod mit, Joe? Én magam hozok neked egy szeletet? Mit szólsz? – kérdezte Kate. – Asszem, az jó lesz – duzzogta a férfi. – Úgy tűnik, az én szavam itt nem számít. A percek óráknak tűntek, míg Rose Kate visszatérésére várt. A seriff és csapata bármelyik pillanatban belovagolhat. Amint észrevette, hogy Kate közeledik az úton, felkapta Zach nyeregtáskáit. Most, hogy elérkezett a terv legnehezebb részének kivitelezéséhez, hirtelen nyugodtnak és teljesen fegyelmezettnek érezte magát. Kate kezében ott volt a tányér, és amikor Joe-hoz lépett, Rose óvatosan elkezdett közeledni hozzájuk. Miközben a férfi háta mögé osont, hallotta, hogy Joe azt mondja: – Ez a pite tényleg finom! – Örülök, hogy ízlik, Joe – válaszolta Kate, és figyelte, amint Rose feléjük tart. Ekkor Rose mély levegőt vett, és minden erejével Joe fejéhez vágta a nyeregtáskákat. A tányér kicsúszott Joe kezéből, és ő öntudatlanul bukott a földre. – Te jó ég, megölted? – Kate Joe mellkasára hajtotta a fejét, majd megkönnyebbülten nézett fel. – Még lélegzik. – Rendbejön, csak kiütöttem – mondta Rose, miközben kinyitotta a táskákat, és elővette a kendőket és a kötéldarabokat, amelyeket korábban vágtak le. – Siess, és kösd meg Joe-t, amíg előkerítem Zach-et! Rose a csűr ajtajához rohant, és bekiáltott: – Zach, Rose vagyok! – tudta, hogy ha figyelmeztetés nélkül próbálná kinyitni, a férfi valószínűleg lelőné tévedésből. – Rose! Te meg mi a fenét csinálsz itt? – Nyisd ki az ajtót, most már biztonságosan kijöhetsz! Legszívesebben a karjába vetette volna magát, amikor kinyílt az ajtó, és Zach kilépett. – Mi történt? Hol vannak a többiek?

125

– Később elmagyarázom. Most azonban el kell tűnnünk innen – visszaszaladt Katehez, aki közben megkötözte Joe-t és betömte a száját. Most egy fának támaszkodva ült, és épp a saját bokáit kötötte össze. Rose mellé térdelt. – Utálom, hogy ezt teszem veled, Kate! – Csak menj, és jussatok ki innen! – felelte, és feltartotta a kezét, hogy Rose gyorsan összeköthesse a csuklóját. – Sok szerencsét! Rose és Kate hosszú pillantást váltott, aztán Rose meghúzta Kate száján a kötést. – Rendesen tudsz lélegezni? – Kate bólintott. – Köszönök mindent! – azzal megcsókolta a másik homlokát, és elfordult. – Mi a következő lépés, Lee tábornok? – kérdezte Zach. – Fogd a nyeregtáskát, és gyere velem! Elmentem egy oszlop mellett, amelyhez ki volt kötve néhány ló. Kettőt elköthetünk, és kijutunk innen. – Tudod, hogy felkötik a lótolvajokat – szólt a férfi halkan. – Van jobb ötleted? – Pillanatnyilag nincs – kapta fel a nyeregtáskát. – Menjünk, Rosie! Ahogy sietve elindultak, Rose észrevette, hogy biceg. – Mi történt a lábaddal? – Semmiség. Amikor az oszlophoz értek, Zach felismerte a lovakat. – Ezek a Lazy R lovai. Azt a pejt mindig Tait lovagolta. Válaszd a feketét, jobb, mint a másik három – mondta, miközben felszállt Tait pejére. – Merre indulunk? – kérdezte tőle Rose. – Nyugatnak. Miután kivágtattak Brimstone-ból, hamarosan elnyelte őket a sötétség. Kate Joe-ra pillantott, és mocorogni kezdett, hogy kényelmesebben üljön. A férfi még időben magához tért ahhoz, hogy lássa, amint Rose és Zach ellovagol, és most azzal küzdött, hogy kiszabadítsa magát. Kate ugyanezt tette, hogy fenntartsa a látszatot. Nagyjából negyedóra múlva Joe-nak sikerült kioldania a kötelet, és éppen befejezte Kate kiszabadítását, amikor a banda visszaérkezett az étteremből. Bull undorodva köpött ki, amikor Joe elmesélte, hogyan szökött meg Zach. – Hogy juthatott ki a csűrből anélkül, hogy te észrevetted volna? – Segítsége volt, Bull! Két ember lovagolt el nyugat felé. Csak egy pillanatra láttam őket, de a másik nőnek tűnt. – Valószínűleg a Dubois-lánnyal volt – mondta Pike. – Ezek ketten végig együtt vótak. Te hülye! Mér' nem figyeltél, ahogy mondtuk? – Figyeltem, míg le nem ültem megenni a pitét – Joe körülnézett, felkapta a süteményt, aztán leporolta, és folytatta a falatozást. Bull dübörgő léptekkel Kate-hez ment. – Gondolom, te is azt mondod, hogy nem láttad, kivel ment el. – Minden olyan gyorsan történt, Bull, tényleg nem tudom. – Gondútam. A gyilkos barátnődet fedezed, mi? – Bull, ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy az a lány sosem ölt… Bull szájon vágta Joe-t. – Pofa be!

126

– Hé, Bull! – szaladt feléjük Cain. – Úgy tűnik, MacKenzie Tait pejével lovagolt el. És az a fekete is eltűnt, amivel Pike járt. – A francba! – Bull dühöngött, és a mérgét Kate felé fordította. – Többet tudsz, mint amit elmondtál, szóval beszélj, különben meglátod, mit csinálok a szép kis arcoddal! Hova indultak? Kate-ben félelem támadt. Ezek az emberek gyilkosok – és ő a legrosszabbikat haragította magára. – Mindent elmondtam, amit tudok, Bull. Ez az egész olyan fárasztó! Visszamegyek az étterembe – azzal megfordult, hogy induljon, de Bull elkapta a kezét. – Még fáradtabb leszel, nővér, ha nem mondod meg, hova mentek! Kate fájdalmában felkiáltott, mert a férfi kicsavarta a kezét, és térdre kényszerítette. – Esküszöm, nem tudom! Nem mondták meg. Kérem, hagyja abba, ez fáj! – Eltöröm az átkozott kezed, ha nem mondod meg! – Hagyd elmenni, Bull! Nem látod, hogy igazat mond? – üvöltötte Joe. – Különben is, ki foglalkozik MacKenzie-vel? Nem jelent nekünk semmit. – Megölte Taitet – szólt közbe Cain. – És akkor? Én sosem kedveltem Taitet – érvelt Joe. – És Tait is bolond volt, ha azt hitte, hogy legyőzheti MacKenzie-t. Mind láttuk, milyen gyors. – Ja, de MacKenzie provokálta ki a lövöldözést – vette védelmébe Pike a halott vezért. Bull zavartan lökte Kate-et a földre. – Ez csak idővesztegetés. Halaggyunk! Mostanra MacKenzie már nagy előnyre tett szert. Kate mozdulatlanul feküdt, túlságosan rémült volt ahhoz, hogy megmozduljon, miközben a férfiak folytatták a vitát. – Mér' kockáztassuk a seggünket, hogy utánamegyünk? – kérdezte Joe. – Csak tisztuljunk innen, ahogy terveztük. – Még nem esett le, mi? A pénz, amit Tait elvett Rayburntől, a pej nyeregtáskájába' vót, amin MacKenzie elment. Meg köll találnunk. – De nincs lovad, Bull – mondta Joe. – Nem, neked nincs, mer' elveszem a tied. – És én micsinálok? – Lopj egyet, ha velünk gyössz! Kate megkönnyebbült, hogy Bull nem eresztett belé golyót, és amikor a banda elsietett a lovakhoz, talpra állt. Ha csak egy kicsit is jól ismeri az embereket, Zach MacKenzienek nem okozhat gondot elkerülni ezt a csapatot. De Bull jó kérdést tett fel: vajon hova indultak, amikor Rose-zal ellovagoltak? Bármilyen irányt választhatott volna, miért éppen nyugatra? Leporolta ruháját, és épp az étterem felé indult, amikor megjelent a seriff és csapata. – Jó napot, hölgyem! – szólította meg a seriff. – Nincs túl késő ahhoz, hogy az utcán sétálgasson, Miss McDermott? Különösen a mostani gyilkosságok után? A lány semmivel sem tartotta jobbnak a seriffet a bandánál. – Most már sokkal biztonságosabb, hogy Tait és a gazember haverjai eltakarodtak. – Miféle banda? – A másik csapat, akiket kinevezett helyettesnek. Bloom seriff, hogy adhatott törvényes jogot Jess Taitnek és a bandájának arra, hogy ártatlan embereket öljenek? – szemében felháborodás lángolt. – Beismerték, hogy Tait ölte meg Stephen Rayburnt, és

127

kilopta a pénzt a széfből – csípőre tette a kezét, és lábával dobbantott egyet a porban. – És maga… maga egy ártatlan férfit és nőt próbált kézrekeríteni. Amíg nem volt itt, Tait megpróbálta megölni Zach MacKenzie-t, az egyetlen embert, aki hajlandó volt szembe szállni ebben a városban a hazudozó hencegőkkel, és a valódi gyilkosokat nevezte meg. Szerencsére Tait elbukott, és Zach lelőtte, mielőtt esélye lett volna újra próbálkozni. Aztán, hála a maga baklövésének, a helyettesei is megpróbálták lelőni Zach-et, de sikerült menedéket találnia a régi pajtában az utca végén. Tud követni? – kérdezte, és nem is titkolta a haragját. Csak azért állt meg, hogy levegőt vegyen. – Asszem. MacKenzie most a csűrben van? – kérdezte a seriff. – Nem azt mondtam. Megmenekült, de azok a gazemberek utánamentek, mert Tait lován ment el. – Csak a kötelességüket tették. A lótolvajlás komoly bűncselekménynek számít errefelé, Miss McDermott. – Jaaj, hát ez hihetetlen! – a lány olyan dühös volt, hogy az öklét rázta a seriff felé. – Úgy tűnik, a gyilkosságok, vagy a marhatolvajlás nem érdekli, de a lólopás főbenjáró bűn. Csak hogy felvilágosítsam, Bloom seriff, ennek semmi köze a kötelességhez. Azok a brigantik azért követik őket, mert Tait a nyeregtáskában hagyta a pénzt, amit Rayburntől lopott. És most mondja, mit szándékozik tenni? – Lemegyek a Hosszú Szarvba, és iszom egyet. Szinte egész nap lovagoltunk a fiúkkal. Éhesek, szomjasak és fáradtak vagyunk. Kate már ott tartott, hogy a csalódottságtól felsikít, amikor Charlie Jenkins, a sürgönykezelő szaladt oda hozzájuk. – Seriff, látta Zach MacKenzie-t? Egész nap erre a sürgönyre várt – Jenkins feltartotta a kezében lévő lapot. – Nem. Úgy értesültem, ellovagolt innen. – És egy csokorra való bűnöző követi, hogy megöljék – tette hozzá Kate, és becsmérlő pillantást vetett a seriffre. Jenkins kuncogni kezdett. – A legjobb, amit remélhetnek, hogy nem érik utol. Nem bűnöző. Zach MacKenzie Texas Ranger.

128

23. fejezet nnak ellenére, hogy a lehető leggyorsabban szeretett volna eltávolodni Brimstonetól, Zach viszonylag lassan haladt az úton. A göröngyös vidéken meggondolatlanság lett volna éjjel vágtázni, ha az egyik ló kátyúba lép, könnyedén eltörheti a lábát. Egy egészséges lóra most nagyobb szüksége van, mint a coltjára. A válla hasogatott, érezte, hogy ég a lába, és a lovaglás egyik sebnek sem tett jót. Még mindig vérzett. Végül mégis csak meg kellene állniuk, hogy ellássák a sebeket, különben teljesen használhatatlan lesz. Zach hátrafordult, és a mögötte baktató csendes lovasra pillantott. A beszélgetés lehetetlen volt ebben a pillanatban, de úgy látta, Rose jól van. Kemény lány. Tüzes és makacs, még az időjárásról is képes lenne vitába szállni vele, de válságos helyzetekben megbízott a döntésében. Annyi mindent el kell mondania neki. Nem tehetett róla, de aggódott amiatt, hogyan fogadja majd Rose a hírt, hogy ő Texas Ranger. A lány sosem titkolta, mennyire gyűlöli a törvény embereit, és az talán jobban felzaklatná, hogy ranger, mintha egy hitvány csavargó lenne. Ebből egetverő botrány lesz, az biztos. De előbb nem mondhatta volna el, besúgóként dolgozott, a lány meg pont annak az embernek a jegyese lett, akire gyanakodott. Zach arca eltorzult a fájdalomtól, amikor eszébe jutott Will Grainger. Will volt az összekötő a Ranger-irodával, de annál sokkal többet jelentett. Útmutatóul szolgált Zachnek, ahogy előtte Joshnak is. Szerette ezt a veteránt, és amikor Pike és Cain behúzta Will testét, szerette volna ott és akkor lelőni őket. Tény, hogy mostanáig épp elég ideje lett volna beismerni az igazat, de mindkettőjüket túlságosan elfoglalták saját gondolataik, semhogy felkavarja a dolgokat. Amint kijutnak ebből a bajból, leülteti a lányt, és elmond neki mindent. Rose-t ismerve, pokoli dühös lesz. Zach elvigyorodott. Ebben az a szép, hogy ugyanilyen gyorsan túl is teszi magát rajta. Mert most már egymásra vannak utalva. Ez új érzés volt számára, olyan, amit azelőtt sosem értett. Mindig kíváncsian figyelte azokat a különleges pillantásokat, amelyeket apja és anyja váltott, de csak most értette meg, mit jelentettek: elkötelezettséget. Ez a kimondatlan üzenet arról szólt, hogy akár igazam van, akár tévedek, itt vagyok neked. Ők ugyanezt érezték Rose-zal. Ez azt jelentette, hogy a lány érdekeit a sajátja elé helyezte, és a lány is ezt tette. Ebben a kuszaságban valahol tudta, hogy ennek része az is, hogy szereti, és fizikailag kívánja, de az érzés sokkal mélyebb volt a szeretetnél vagy a szexnél, vagy pusztán a vágyaknál. Olyan volt ez, mint amit most is csináltak: együtt lovagoltak az éjben, mindenféle fizikai kontaktus, vagy beszélgetés nélkül, mégis érzik, hogy itt a másik, és ez megnyugtató. Nem is sejtette, hogy egy nap megismeri ezt az érzést. Jó volt. Amikor hatalmas esőcseppek verték fel a port, Zach megállt, és Rose mellé ügetett. – Van egy poncsó a nyeregtáskámban. Jobb, ha felveszed. – És mi lesz veled? – kérdezte a lány. – Én megleszek. Rose előásta a táskából a ruhát, de mire sikerült felvennie, a vihar már utol is érte őket. Egy villám hasított a sötétségbe, amit fülsiketítő dörgés kísért. Ahányszor a fényes lándzsák átcikáztak az égen, Rose összerezzent. Félt a villámlástól, szinte megbénította.

A

129

Gyermekkora óta hordta magában ezt a félelmet, mert az anyja azt mondta neki, hogy a villámlás azt jelzi, isten haragszik a bűneinkért. Most kétségbeesetten és védtelenül görnyedt össze a nyeregben, és attól tartott, az Úr haragja ellene irányul. Vajon az ő és Zach bűnei olyan súlyosak, hogy ezzel magukra zúdították az Ő dühét? Nem sokkal később az eső zuhatagként hullott alá a gránit hegycsúcsokról, és folyamként rohant a lejjebb lévő szurdokokban és szűk hasadékokban, hogy a még mélyebben fekvő patakokba torkolljanak. Csak néhány lépésre lehetett ellátni, és a beszélgetés lehetetlenné vált. Rose megkönnyebbült, amikor Zach egy út menti sziklás fal felé intett. Noha nem ajánlott védelmet, úgy érezte, jobb állni a viharban, mint lovagolni. Rose reszketve figyelte, hogy Zach elkezdi vizsgálgatni a fal vonalát. Néhány lépés után már nem látta a szakadó esőben, de néhány perc múlva ismét megjelent. Megragadta Rose lovának kantárját, és intett, hogy kövesse. Körülbelül húsz méter után megállt ott, ahol a saját lovát kikötötte. – Amott, a szikla alatt még táncolni is van hely – kiáltotta a viharon keresztül. Rose bólintott, és a kőtábla felé kúszott. Zach szorosan követte, ő pedig úgy fordult, hogy helyet adjon neki. Szorosan feküdtek, szemtől szembe, de itt legalább átvészelhették a vihart. Rose úgy remegett, hogy a foga is összekoccant. – Mit csinálsz? – kérdezte Zach, amikor fészkelődni kezdett, hogy kibújhasson a nedves poncsóból. – A poncsó vastag és nedves – sikerült felhúzni a derekáig, aztán felemelte a fejét és a vállát, hogy Zach lehúzhassa róla. Noha a szoknyája is átázott, a felsője csak izzadt volt. Zach közelebb húzta magához, és ő szívesen bújt hozzá. Testük melege fokozatosan átjárta nedves ruháit, és remegése elmúlt. – Ez a vihar hamar elmegy – szólalt meg Zach. Lélegzete kellemesen meleg volt a fülénél. – Beszélj még, MacKenzie! Jó érzés. Zach addig csókolta, míg már nem kapott levegőt. – És ez milyen érzés? – Még jobb – ismerte el. – Van egy félliternyi pálinka a nyeregtáskámban. Akár most azonnal is megihatnánk. – Ne is gondolj mozgásra! – parancsolta a lány. – Épp most kezdek egy kicsit felmelegedni. Meg aztán nem kedvelem, ha lefektetnek – mosolyogni próbált. – Mosolygunk, Rose kisasszony? – Próbálok. Sajnálom, de csak ennyit tudok felajánlani, amikor átázva fekszem egy szikla alatt, miközben a villámoktól és a mennydörgéstől elakad a szavam. Be kell vallanom valamit, Zach. Halálosan félek a villámlástól. A férfi közelebb húzta. – Édesem, mondtam, hogy nem hagyom, hogy bármi is történjen veled. – Most éppen nehéz ebben hinni. Próbáljuk meg azt a csókot még egyszer! Zach ráhajolt, és néhány pillanatig a csók puszta öröme minden mást elfeledtetett vele. – Segített? – érdeklődött Zach. – Igen, de ezek a nedves ruhák gondot jelentenek. Ha levethetném őket, jobban érezném magam. Zach a blúzába csúsztatta a kezét. Zihálva levegő után kapkodott, ahogy hideg keze a melléhez ért, de válaszként a gyengéd masszázsra teste hamarosan felhevült.

130

– Én azt mondom, Rose kisasszony, akár száraz, akár nedves, az ön teste mindig csodálatos. – Esküszöm, perverz vagy, Zach MacKenzie. Ugye, nem gondolsz szexre még most is? – Nem teszek semmit, csak gondolok rá. De pusztán orvosi célokkal teszem: hogy felmelegítselek. – Bármilyen más helyzetben azt mondanám, hazudsz, de ez segít, hogy felmelegedjek. Ne hagyd abba! A férfi kuncogni kezdett. – Nekem is segít felmelegedni, Rosie. – Azért remélem, hogy hamarosan ki tudunk bújni ezekből a nedves ruhákból. – Akkor most ki gondol szexre? Rose a fülébe csípett. – Tudod, hogy gondoltam! – Amint az eső eláll, átöltözhetünk. Biztos találok valami meleget, amit fel tudsz venni. – Megelőztelek, és a nyeregtáskáidba gyömöszöltem néhány ruhámat – ásította, és lehunyta a szemét. – Azt hiszem, el fogok aludni. – Ha félsz a villámlástól, hogyan tudsz elaludni a vihar közepén? – Mert te vigyázol rám, Zach. – Ez édes, szívem – felelte halkan, és keze megállt, de még mindig a lány mellét fogta. Egyenletes légzése finoman simogatta Rose homlokát. Érezte, hogy Zach elaludt, s ő is behunyta a szemét. Rose arra ébredt, hogy Zach a bejáratot eltorlaszoló nyergeket rugdossa. Nappal volt, és szerencsére már nem esett. Miközben kimászott a férfi után, összerezzent a fájdalomtól. A verés okozta fájdalmat csak fokozta, hogy nedves ruhában a földön aludt. Olyan merev és érzékeny volt, hogy alig tudott moccanni, és úgy érezte, minden tagja fáj. Zach a lovakat ellenőrizte, amikor kiszólt neki. – Jó reggelt! Hátrafordult, és elmosolyodott. – Szia! Hogy érzed magad? – Mint valami, ami épp most kúszott elő a szikla alól. – Elmúlik majd. Hála a gondviselésnek, úgy tűnik, a lovaink bírni fogják a megpróbáltatásokat – folytatta a vizsgálódást. – Én sajnos nem vagyok ló – morogta Rose. Felült, s hogy a hirtelen támadt szédülést elmulassza, arcát kezébe temette. Még sosem érezte magát ilyen keservesen, a férfi mégis inkább az átkozott lovakkal foglalkozott, mint vele. Nos, először is ki kell bújnia a nedves ruhákból. Magához húzta a nyeregtáskákat, és előszedett egy váltás ruhát. Lába annyira imbolygott, amikor megpróbált talpra állni, hogy térdre esett. Tudta, hogy ki kell küzdenie a merevséget a testéből, ezért újra megpróbálta, és sikerült felállnia. Éppen blúzát kezdte gombolni, amikor vérfoltokat talált rajta. Rémülten vett észre néhányat a szoknyáján is. – Vérzem!

131

Kétségbeesetten tapogatta végig testét, de nem talált sebet magán. Ijedten nézett Zachre, aki közben mellé lépett, és elborzadva meredt véres ingére és nadrágjára. – Jaj, istenem, Zach. Te vérzel, nem én! – a lábát ért sérülés nyilvánvalóan nem volt olyan semmiség, ahogy mutatta, friss foltok jelentek meg a nadrágján, és az ingén lévők is ugyanilyen aggasztónak tűntek. Nem is említette, hogy a vállán is megsebesült. – A lábad, Zach! És a vállad is! Mennyi vért vesztettél? – Nem mindig véreznek. De a golyók nincsenek benn, szóval csak egy kis ápolásra van szükség. – Ülj le, az isten szerelmére, had nézzem meg őket! – azzal karonfogta, és arrébb vezette, hogy a sziklafalnak támaszkodhasson. Amikor leültette, észrevette, hogy Zach teste nem áll ellen. Szíve a torkában dobogott. A férfi egyre gyengül, ami azt jelenti, hogy sok vért vesztett. Óvatosan lehúzta Zach ingét. A vállán látszó ráncos golyónyom elég kicsinek tűnt, de a hátán lévő seb nagyobbnak és csúnyábbnak volt. Azon töprengett, Zach hogy viselt el egy ekkora sérülést egész éjszaka, anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Aggodalma haraggá nőtt. Hogy lehet ilyen fölényes a saját sebeivel kapcsolatban? Átkutatta a nyeregtáskákat, és előhúzott egy gézköteget, aztán csíkokra tépte alsószoknyáját, és néhány darabból fojtást készített. – Most mit keresel? – kérdezte a férfi, amikor ismét a nyeregtáskákban keresgélt. – A pálinkát, amit tegnap éjjel említettél. Rose megtalálta az italt, és egy üveg almabefőttet is. – Hála önnek, Mrs. Downing! – suttogta. Miután a szesszel kitisztította a sebeket, mindegyiket leszorította, és alsószoknyája csíkjaival megkötözte. Mikor a bakancsot kezdte volna lehúzni Zach lábáról, ő megállította. – Ezt én is meg tudom tenni. – Ülj nyugodtan! – rendelkezett, és levette a bakancsot. – És most a nadrágot! – Azt is le akarod húzni rólam? – Mit gondoltál? – legszívesebben sikoltott volna, amikor a combjára tekert, átázott kendőt levette. – Álmodoztam már ehhez hasonló pillanatokról – szólalt meg Zach, miközben a lány kigombolta a nadrágját. Egy kicsit megemelte magát, hogy a csípőjéről le tudja húzni. – Arról is álmodoztál, hogy elvérzel? Rose kitisztította, és átkötötte a combját, és mire átöltöztette száraz ruhába, teljesen kimerült. Miközben térdelt, és levegő után kapkodott, a szíve is megsajdult – a világ minden kötése és fertőtlenítője sem tudná pótolni a vért, amit a férfi vesztett. Rose-t félelem emésztette. Zach homlokához támasztotta sajátját. – Ne haragudj rám, Rosie! – több vidámság volt a hangjában, mint megbánás. Hát nem tudja, hogy képtelen lenne elviselni, ha valami történne vele? Mindennél jobban szereti – ki sem lehet mondani, mennyire. – Ez nem mulatságos, Zach! Elég idős vagy, tudnod kellene, mennyire komoly a dolog. Zach a karjába vonta. – Édesem, rendben lesz. Több kell hozzá néhány naplopónál, hogy eltérítsenek egy MacKenzie-t.

132

– Ez a családi csatakiáltás? – csapott le Rose, de közelebb bújt hozzá. Hinni akart. Olyan jó érzés volt ismét Zach karjában lenni, érezni testének melegét és erejét. Csak erre az orvosságra van szüksége. Karját a nyaka köré fonta, és megcsókolta. – Készen állsz az almakompót-reggelire? – Jobb, ha indulunk – mondta Zach abban a pillanatban, hogy befejezték az evést. Rose félretette az üres üveget. – Csak miután felkötöttem a karod. – Nem. – Zach, a kendő stabilan tartja a kezed, és megakadályozza, hogy a seb megint szétnyíljon. Nem veszthetsz több vért! – Nem hordok kendőt. Nyomatékos véglegességgel jelentette ezt ki, azzal felkapta a fegyverövét, és felcsatolta. – Felnyergelem a lovakat, amíg te kibújsz a vizes ruhákból. Miután átöltözött, és gyorsan megfésülködött, már kényelmesebben érezte magát, de nem enyhítette Zach iránti aggodalmát. A férfi épp elkezdte átvizsgálni Tait nyeregtáskáit, amikor csatlakozott hozzá. – Van bennük hely a nedves ruháinknak? – Persze – válaszolta Zach. – Semmi olyat nem látok, amit érdemes lenne megtartani – azzal az egyik zsebbe gyűrte a ruhákat, majd kinyitotta a másikat is. Hirtelen hosszú, halk füttyöt hallatott. – Mi az? – kérdezte Rose. – Nézd csak! – mondta, és előhúzott egy maroknyi zöldhasút. Rose meglepetten tátogott. – Több száz bankjegy! – Ez biztosan az a pénz, amit Tait Rayburn széfjéből lopott. – Mit csinálsz vele, Zach? A férfi visszagyömöszölte a zsebbe. – Most semmit sem tehetek. A fenébe, ez rossz hír! – De hát miért? Nem te loptad. – De Tait bandája tudja, hogy nálunk van. Azt gondoltam, amikor elkezdett esni, hogy visszafordulnak, hiszen semmit nem nyernek azzal, ha követnek minket. De utánunk jönnek, hogy visszaszerezzék a pénzt. Tűnjünk innen. Csak elvesztegetjük a drága időt.

133

24. fejezet ach a lehető legkevesebbet mozgott, így már nem rémítette meg Rose-t, de érezte, hogy egyre gyengül. Minél előbb orvoshoz jut, annál jobb. Ha ezen az úton maradnak, Tait bandája valószínűleg néhány órán belül utoléri őket. Magasabban fekvő úton kell menniük, ahol takarásban lehetnek. Lassabban és nehezebben haladnak majd, de kisebb az esély, hogy meglátják őket. Ezért aztán letért az útról, és egy keskeny, felfelé haladó csapáson indult el, Rose pedig továbbra is némán haladt mögötte. Az ösvény belső oldalát egy sziklafal alkotta, a másik oldalon azonban éles meredély tátongott. Zach hátrafordult, hogy Rose-ra pillantson. Sebes arca sápadtnak látszott, és összeszorítva ajkát a falhoz lapult, hogy olyan távol kerüljön az alattomos peremtől, amennyire csak lehet. Szegényke halálra rémült. Túlzottan gyakorlatlan volt még, hogy lóháton közlekedjen a csúszós ösvényen, ahol egyetlen óvatlan lépés vagy botlás is a halál torkába sodorhatja. Zach leszállt a lóról. – A lovaknak pihenésre van szükségük. A legjobb lesz, ha most gyalogolunk egy kicsit – Rose óvatosan lemászott, és abban a pillanatban, hogy szilárd talajt ért a lába, nyugodtnak látszott. – Fel kell vezetnünk őket – szólt Zach, és ő bólintott, megfogta a kantárt, és folytatták útjukat. Az ösvény egyszer csak kiszélesedett, egy szétterülő fennsíkra nyílt, amit nyárfák, ponderosafenyők, cserjék és hatalmas gránittömbök borítottak. Zach utazott már néhányszor ezen a csapáson, és tudta, hol találnak menedéket és friss vizet, ami előnyükre szolgálhat, ha követik őket. De a meredek mászás az ő erejét is jócskán kiszívta. Pihenésre volt szüksége, különben nem lesz sok hasznára sem Rose-nak, sem önmagának. A sziklás gerinc pereméhez ment, és a több száz lépéssel lejjebb lévő síkot figyelte. Bárcsak tudná, milyen közel vannak az üldözőik… Kívánsága azonnal meghallgatásra talált, mert négy lovast pillantott meg lenn. Túl messze voltak ahhoz, hogy felismerje őket, de biztosan Tait bandája az. – Társaságot kapunk, Rosie – mondta, amikor a lány mellé állt, és lemutatott a lovasokra. – Honnan tudod, hogy ők azok? – kérdezte Rose. – Nem hiszek a véletlenekben. Ezek biztosan ők. – Talán lent maradnak, és követik azt az utat. – Vakok, ha nem veszik észre azt a helyet, ahol letértünk róla. A talaj még puha volt az esőtől, ott vannak a nyomaink – és ha nem lett volna olyan könnyelmű a vérveszteség miatt, erre rájöhetett volna akkor is, és eltüntethette volna. A francba! Gyanúja beigazolódott, amikor a lovasok letértek a főútról. – Haladjunk! Sötétedésig meg kell mászniuk a peremet, tehát legalább fél nap előnyünk van velük szemben. Kétszer is megálltak, hogy pihenjenek, és megitassák a lovakat. Rose az egyik pihenőnél mogyorót gyűjtött, és szoknyája zsebébe dugta. Habár sok vadállatot látott errefelé, Zach nem mert megkockáztatni egy lövést, és nem is volt idejük arra, hogy csapdába ejtsenek egy nyulat vagy egy mókust. Be kell érniük a mogyoróval.

Z

134

A hold fényesen világította be az ösvényt, mire elérték a keresett helyet. Zach már nem mert továbbmenni, különben használhatatlan lenne a következő nap. Kényszeredetten szállt le a lóról. Rose mellé ügetett. – Itt maradunk? – Igen, azokban a tömbökben van egy szűk folyosó. Éjszakára jó menedék lesz. A folyosó akkora területre nyílt, amely a lovak számára is elég nagynak bizonyult. Mostanra Zach-nek már ahhoz is alig volt ereje, hogy levegye róluk a nyergeket. Amikor végzett, a földre roskadt, és levette fegyverövét. Rose azt kívánta, bárcsak hagytak volna az almakompótból, de kiürítette zsebéből a mogyorót, aztán hozzálépett, és elétérdelt. – Zach, rendben vagy? – hangjában aggodalom bujkált. – Persze, csak szükségem van egy kis pihenésre. Reggelre jól leszek. – Tüzet akarok gyújtani, hogy megnézhessem a sebeidet. – Túl kockázatos. Holnap reggel is megnézheted – felényúlt, és finoman megsimogatta a sebeket az arcán. – Hogy vagy, édesem? – Jól vagyok, Zach. Már nem is fájnak. – Jó, hogy Tait megölte azt a barmot, különben én tettem volna meg. – Olyan bolond voltam, Zach! Hiszen kezdettől ezt akartad mondani nekem, és én nem figyeltem rád. És most megsebesültél, és ez is az én hibám – könnyek csillogtak a szemében. – Tudtam, mit csinálok. Ne vádold magad! De tudod mit, Rosie? Ha tényleg olyan rosszul érzed magad, tudok egy módot, hogy kárpótolj, ha visszanyertem az erőmet. – Sosem tudsz komoly lenni? Aggódom érted, Zach! – Megmondtam, hogy kikerülünk ebből, nem igaz? Rose a mellére hajtotta a fejét. – Jaj, Zach, annyira szeretlek! – Én is szeretlek. Istenem, de mennyire! Egyik karjával átölelte a lányt, és hátradőltek. Rose hozzásimult fejét válla gödrében pihentetve. Zach igyekezett megfeledkezni egy időre a veszélyről és a túlélésről, és átadta magát az együttlét kínálta elégedettségnek. Azt hitte, Rose már elaludt, amikor a lány azt súgta: – Zach, érzed a szerelmet itt benn? – Ó-ó! – Gondolod, hogy ez a hely el van varázsolva? – Lehet. Az apám és az anyám egyszer ugyanezen a helyen időztek, amikor üldözték őket az indiánok. Lehet, hogy éppen ezen a helyen szerettek egymásba. – Komolyan mondod? – Persze. Innen tudok erről az ösvényről, meg erről a helyről. Anyám mesélt róla, amikor fiatalabb voltam, és amikor megvolt rá a lehetőségem, eljöttem, és mindent ugyanúgy találtam, amilyennek ő leírta. Ez az egyik ilyen hely. Rose felült, és finoman elkezdte simogatni a fejét. Az érintése hűsítő balzsamként hatott. – Milyen csodás történet! Szeretném hallani az egészet.

135

– Nos, az apám magának való ember volt fiatalabb korában. Egyáltalán nem hasonlított a testvéreire, de ahogy mesélték, az apjára sem. Az apai nagyapám Alamónál halt meg, amikor Texas függetlenségéért harcolt. – Tehát tősgyökeres texasiak vagytok – szólt közbe Rose. – Igen, de sajnos az apai nagyanyámat sem ismertem. Ő is elment Alamóba, de amikor a harc ádázabb lett, a nagyapám hazaküldte az egész családot a farmra. Luke nagybátyám kétéves volt, amikor az apja meghalt, apám egy, és Cleve nagybátyám hat hónappal később született. – Jaj, de szomorú! – Sajnos, csak szomorúbb lesz. A nagyanyám sosem ment férjhez újra, és évekkel később, amikor apám és a nagybátyáim az államok közti harcokban küzdöttek, egy csapat komancs indián rajtaütött a farmon, és megölték nagyanyámat és Luke bácsi első feleségét. Apám és a nagybátyáim a következő néhány évben a Walden-bandát üldözték. – Anyukád is Texasban született? – kérdezte Rose. – Nem, anya Georgiából származik. A lánykori neve Garnett Scott. Özvegy volt, és a háború után egy teherszállító vonattal jött nyugatra, így találkozott apával. Zach büszkesége mindig feléledt, ha az apjára gondolt. – Apám jobb nyomolvasó, mint a legtöbb férfi, akkoriban sok felderítést végzett. Néha a hadseregnek, de többnyire teherszállító vonatok számára. – Szóval ő volt a felderítő azon a vonaton, amin az anyukád jött. Jaj, de romantikus! – kiáltotta Rose. – Sajnos, nem így történt. Ha így lett volna, azon a vonaton talán mindenkit lemészárolnak. – Nem értem. Nem azt mondtad, hogy így találkoztak a szüleid? – Igen, de akkoriban apa a Walden-banda néhány tagját követte. Itt fent volt a hegyekben, és sok indián nyomot talált. Aztán amikor észrevette a vonatot ott lenn, rájött, hogy a komancsok támadni akarnak. Lerohant figyelmeztetni őket, hogy forduljanak vissza, de ügyet sem vetett rá senki, kivéve az anyámat. Amikor apám eljött, ő követte ide fel, és neki nem volt más választása, mint hogy magával vigye. Azért meg kellett küzdeniük a komancsokkal, meg néhány rosszfiúval élt. Anya azt mesélte, hogy ő már kezdettől fogva hozzá akart menni apához, de ő másképp gondolta. Miután rádöbbent és beismerte, mennyire szereti anyát, az én megjelenésem már csak a hab volt a tortán. Rose elmosolyodott. – Mesésnek tűnnek. – Azok is. – Csinos az anyád, Zach? – Nem mondhatnám, hogy sokat törtem rajta a fejem, mert nekem mindig gyönyörű volt – mormogta ásítva. – Nagyon emlékeztetsz rá, Rosie. Ő is makacs és szókimondó. És neki is vörös haja van. – És az apád? – Épp az ellentéte. Apa szűkszavú, magának való. De amikor együtt vannak, látszik, hogy összetartoznak. Imádják egymást. – És te imádod őket – tette hozzá a lány, és puha csókot nyomott az ajkára. – Beismerem. Sosem adtak okot arra, hogy ne így legyen. – Zach, nem értek valamit. Ha ennyire szereted és tiszteled a szüleidet, hogy élhetsz ilyen életet? Nem tudom elhinni, hogy elfogadták.

136

Soha jobb indítást, hogy elmondja magáról az igazat. – Pontosan erről kell beszélnünk, édesem. Tudod, a becsület és a kötelesség mindig is fontos volt a családomban. Ezen a törvényen nőttem fel, ezt tiszteletben tartom. – Kötelesség mi felé, Zach? Az országnak? – A… szolgálaté. – Az ország szolgálata. Értem már, persze – közelebb bújt. – Elfelejted, hogy a családom texasi, Rosie. Texasszal szemben is van kötelességünk. – Zach, te tényleg úgy beszélsz, mintha Texas külön ország lenne. – Mert mi így tekintünk rá, ezért hívjuk magunkat a Magányos Csillag Államának. Mikor kivívtuk a függetlenségünket Mexikótól, sokféle ellenségtől kellett megvédeni magunkat: indiánoktól, mexikóiaktól, banditáktól. A Texas Rangers azért alakult, hogy megvédjük határainkat, és segítsük a törvények betartását. – Tehát a kötelesség és szolgálat, amire utalsz, a Texas Rangereké. – Így van, édesem. – Azt akarod mondani, hogy apád Texas Ranger? – Az volt. Ő is, a nagybátyáim is, és néhány unokatestvérem is. A lány felnevetett. – Ez igazán érdekessé teheti a családi találkozókat. A törvény emberei a szoba egyik oldalán, te a másikon. – Nos… azt hiszem, mind egy oldalon vagyunk. – Ezt hogy érted? Zach mély lélegzetet vett. – Texas Ranger vagyok, Rosie. Rose kacagni kezdett. – Aztán meg azt mondod, Jess Tait is az volt! – Ő nem, de Will Grainger igen. Együtt dolgoztunk. Ránézett Zach-re. – Ezt komolyan mondtad. Tényleg törvényszolga vagy. – Számtalanszor el akartam már mondani, Rosie. Hogy figyelmeztesselek Rayburn miatt, amikor bizonyítékot találtam, hogy köze van a marhaterelésekhez, de… – Egy szót se többet! Most ne, Zach! – hátat fordított neki. Zach a vállára tette a kezét. – Édesem, hinned kell nekem: sosem akartam hazudni neked. – Nem tudom, mit higgyek, Zach. És most nem akarok erről beszélni. – Ha hinni akarsz valamit, hidd el, hogy szeretlek! Rose nem kapott levegőt. A döbbenet, amit szavai okoztak legalább annyira fájt, mint testének sebei. Szívét nehéznek érezte a kínoktól. Megvallottak egymásnak a szerelmüket. Hogyan titkolhatott el valamit ennyire? Hogyan árulhatta el? Becsukta a szemét, és hagyta, hogy a könnyek végigfolyjanak arcán. Rose melegséget érzett, és kinyitotta a szemét. Világosabb volt a kamrában, de nem a napfénytől, hosszú árnyékok mélyítették el a bejáratot. A melegség Zach felől jött, aki hozzágömbölyödött. Amikor lány megfogta a homlokát, felébredt. Szeme homályos volt a láztól. – Zach, te tűzforró vagy! Lassan felült.

137

– Igen, tudom. Csak egy korty vizet kérek. Még a hangja is gyengének tűnt. Rose a fejét csóválta. – Nemcsak víz kell neked, Zach. Egy lépést sem tehetsz ilyen lázzal. – Van egy patak a közelben. Ha kapok vizet, minden rendben lesz. Menjünk! – Csak miután kicseréltem a kötéseket a sebeiden. – Azt a pataknál is megteheted. Rose szíve majd megszakadt, miközben Zach talpra állt. Néhány percig a lovának támaszkodott, aztán lehajolt, hogy fellendítse a nyerget. A lány odasietett, hogy segítséget nyújtson neki. Amikor készen álltak az indulásra, Rose a zsebébe nyúlt, és egy marékra való mogyorót nyújtott felé. – Legalább edd meg ezeket! Azt lovaglás közben is lehet. Miután lovagoltak a záporban, aludtak a hideg földön nedves ruhában, nem volt náluk orvosság, hogy ellássák a két golyó okozta sebet és a vérveszteséget, amit egy teljes, pihenés nélküli nap követett, tulajdonképpen csodának tekinthették, hogy csak a vállseb bemenete fertőződött el. Ez azonban nagyon csúnyán festett. Rose szeretett volna tüzet rakni, hogy megpróbálja meleg kötésekkel kikúrálni, de Zach ellenállt. Most nem tudta, mit tegyen. A férfinak azonnali orvosi ellátásra van szüksége, ám ha tovább menetelnek, az csak gyengíti. A nap felére már lángolt a tekintete is, és előrebukott a nyeregben. Rose abban sem volt biztos, tudja-e, hogy merre mennek. A sötétedés közeledtével, amikor végül megálltak, hogy a lovak is pihenjenek, már olyan gyenge lett, hogy térdre esett, amikor megpróbált visszamászni a nyeregbe. Rose-nak elege lett. Körülnézett, hogy menedéket találjon, és egy csoport fenyőt választott, mert ezek rejtették őket a legjobban. A mögöttük álló gránitfal megvédi a hátukat, így csak három oldal miatt kell aggódni. Zach gyengén tiltakozni próbált, amikor odavezette, és lefektette, de figyelembe se vette ellenkezését, levette a nyergeket a lovakról, és mire a nehéz nyeregtáskákat egy kupacba hordta, Zach szeme már le is zárult, szemöldökén izzadtságcseppek ragyogtak. Rose előhúzta Tait nyeregtáskájából az átizzadt blúzt, megnedvesítette a patakban, majd összehajtogatta, és a férfi homlokára tette. A veszély ellenére tüzet kell raknia, hogy meleg kötést tudjon tenni az elfertőződött sebre. Még elég világos volt, így a tűz fényét nem láthatják meg, de ahhoz már sötét, hogy a füstre se figyeljenek fel a távolban. Jó néhány gyufát elpazarolt, míg megpróbálta begyújtani a tüzet, ám az mindig kialudt. Kétségbeesetten keresett valamit, amivel lángra lobbanthatná, és pillantása Tait nyeregtáskájára esett – ami tele van a Stephentől lopott zöldhasúakkal. Sietve vett elő egy maréknyit, és gyufát tett közéjük. Azonnal lángra kaptak, amihez aztán gondosan előbb kisebb ágakat tett, majd nagyobbakat. Rövid időn belül már rá is tehetett egy bögrényi vizet melegedni. Mivel egyszerre csak egy bögrével tudott melegíteni, a folyamat lassan haladt, de négyszer sikerült kicserélnie a forró kötéseket, mielőtt kioltotta a tüzet. Addigra már a keze is hasogatott a fájdalomtól, hiszen sokszor kellett kirázni a forró ruhacsíkokat. Miután tiszta kötést tett Zach sebeire, megmosta az arcát, és abban bízott, hogy enyhítette a kényelmetlenségeket. Nagyon jó érzés volt, hogy a saját arcát és nyakát is megmoshatta. De a világ összes vize sem tudta volna elmosni a félelmét.

138

Zach-et a láz emésztette, és kis híján delíriumba került. A hideg víz sem használt sokat ellene. Mi van, ha soha többé nem nyitja ki a szemét… ha meghal? Megpróbálta elhessegetni a gondolatot, nem akart ezen rágódni. Ismét jobban lesz majd. Nem hagyja, hogy meghaljon. Amikor visszatért Zach-hez, és kicserélte a hűvös borogatást a homlokán, a férfi kinyitotta a szemét. A csodálatos kék szemét, ami abban a pillanatban elbűvölte, hogy először nézett bele. – Ez olyan jó, Rosie – mondta. Rose gyengéden mosolygott, és az arcát simogatta. – Bárcsak többet is tehetnék érted! – Egy pohár víz jólesne. Segített neki felemelni a fejét és a vállát, majd ajkához emelte a poharat. Szomjasan itta meg, aztán visszafeküdt. – Rose, van még valami, amit tehetnél. – Bármit, Zach! – Azt akarom, hogy menj innen, most! Később utolérlek. Megrázta a fejét. – Nem megyek nélküled. – Édesem, csak lelassítalak. Tudod, mit tesznek veled, ha utolérnek minket. Csak maradj ezen az úton, és Comanche Wells városba fogsz jutni. A seriff tisztességes ember. – Zach, nem megyek nélküled, úgyhogy tartalékold az erődet! Akár tetszik, akár nem, MacKenzie, velem kell maradnod. – Szeretlek, Rosie – megpróbálta elérni a lány karját, de alig tudta felemelni a kezét a földről. Rose megfogta, és az ajkához emelte. – Én is szeretlek, Zach. – Annyi időt elvesztegettünk, amíg önmagunkat bolondítottuk. – Tudom, szerelmem – simogatta meg az arcát. – De még előttünk az élet, hogy helyrehozzuk a múlt hibáit – szavai úgy lógtak a levegőben, mintha emlékeztetni akarnának a mostani veszélyre. Zach végül így szólt: – Csak arra az esetre, ha én nem tudnék, szeretném, ha elmennél a családomhoz. Mondd el nekik, mi történt! Majd gondodat viselik. Rose szíve úgy fájt, hogy alig tudta kimondani a szavakat a torkát szorongató zokogástól. – Te magad is elmondhatod nekik, mert ki fogunk jutni innen. Zach, kérlek, ne add fel! – könyörgött. – Ne tedd ezt velünk! Hiszen épp csak egymásra találtunk. Nem hagyom, hogy feladd. Ha szeretsz, küzdj, mert ha te meghalsz… – a szívét marcangoló gyötrelem elviselhetetlen lett – …nekem sincs okom továbbélni. Te vagy az életem, Zach! – Sajnálom ezt az egészet, édesem. Annyi mindent el szeretnék mondani neked: hogy mennyit jelentesz nekem, hogy mit szeretek benned. Bárcsak őszintébb lettem volna veled már kezdettől! – Még nem késő, Zach. Mostantól nem lesznek egymás előtt titkaink. – Nincs több titok – hangja elhalkult. – Ígérj meg valamit, Rose! Menj el a családomhoz Calicóba, Texasba! Rose azonnal ráismert a város nevére.

139

– Zach, Emily barátnőm Calicóban él. Rokona vagy Josh MacKenzie-nek? – de kérdése süket fülekre talált: Zach behunyta a szemét, és úgy tűnt, nem lélegzik. Olyan kétségbeesés fogta el, amilyet még sosem érzett. Fülét a férfi mellkasára szorította, és gyenge szívverést hallott. Megkönnyebbülés és kétségbeesés között ingadozott, ahogy ott állt zokogva. Amikor fizikailag teljesen kimerült, visszament a patakhoz, lemosta a könnyeket az arcáról, és újratöltötte a bögrét. Folyamatosan cserélgette Zach homlokán a borogatást, és teljesen elvesztette az időérzékét, de valamivel később azt vette észre, hogy a férfi ismét reszketni kezd. Egész testét görcsök rázták, és Rose betakarta ugyan a poncsóval, de a reszketés nem múlt el. Zach kinyitotta a szemét. – Fázom. Nagyon fázom – motyogta, mielőtt visszazuhant volna lázas álmába. Már nem volt gyufája, hogy újabb tüzet rakjon. Levette az összes ruháját, aztán Zachet is levetkőztette, majd átölelte, és a poncsóval takarta be kettejüket. Szorosan ölelte, hogy átmelegítse, és egész éjjel gyengéden ringatta – ujjait Zach colijának közelében tartotta. Se ember, se állat nem bánthatja már ezt a férfit, akit szeret.

140

25. fejezet ose felnézett az égre. Szürke, borús reggel köszöntött rájuk. Tovább már nem merte halogatni az indulást. Előbb felnyergelte a lovakat, aztán akármennyire is utálta magát érte, felébresztette és felöltöztette Zach-et, majd adott neki egy pohár vizet. A férfi állapota semmit sem javult, még mindig lázas, zavaros gondolatai voltak, de legalább túlélte az éjszakát, amiért Rose hálás volt. Ám Zach túl gyenge volt ahhoz, hogy irányítani tudja a lovat, együtt kell utazniuk. Kimerítő küzdelem után végül sikerült feltennie a saját lovára, aztán a másik ló kantárját a nyereghez kötötte. Miután felmászott Zach mögé, átkarolta, és a testét magához húzta. A lány kis híján leesett, de sikerült megkapaszkodnia a kantárban, gyengéden indulásra ösztökélte a lovat. Tait peje követte őket. Lassan haladtak, de így sikerült nyeregben maradniuk. Rose tartott tőle, hogy csak idő kérdése, és Tait bandája utoléri őket. Amikor egy pataknál megállt, hogy a lovak megpihenjenek, Zach-kel is megitatott egy újabb pohár vizet. Aztán reményvesztetten és fáradtan roskadt le mellé. A férfi egész reggel hol magához tért, hol meg újra elvesztette az eszméletét. De ha magánál volt is, a láz annyira legyengítette, hogy nem tudta, mi történik körülötte. Rose kimerülten állt fel, és az ösvény külső pereméhez sétált. Az elmúlt néhány kilométeren a fennsík kanyargós ösvénnyé szűkült, amely az alant húzódó völgy felé tartott. Ha leérnek a völgybe, könnyű célpontot jelentenek majd üldözőiknek. Felnézett, és szíve a torkában dobogott, amikor észrevette a felettük lévő csapáson közeledő lovasokat. A csapat közeledik, és lehet, hogy fél órán belül utol is érik őket. Mit tegyen? Kétségbeesetten nézett körül, és felfedezte, hogy a szurdok alján vasúti sínek kígyóznak. A lejtő meredek volt, de elegendő bokor takarta ahhoz, hogy a közömbös utazó szeme elől elrejtse őket. Ha észrevétlenül le tudnának jutni az aljáig, lehet, hogy kis szerencsével megállíthatna egy vonatot. Túlságosan gyakorlatlan volt ahhoz, hogy ilyen meredek lejtőn irányítson egy lovat, és Zach is túl gyenge volt hozzá. Le kell mászniuk. Az értékes percek gyorsan múltak, miközben a nyeregtáskákba túrt, és a kevés maradék ruhacsíkot a szoknyája zsebébe gyömöszölte. Szüksége van valamire, amivel magához köti Zach-et. Levágott egy hosszú csíkot a lova kantárjából Zach nagy vadászkésével, aztán egyik végét magára kötötte, a másikat a férfi dereka köré. A keze megremegett, amikor kézbe vette a coltot. Nehéznek és ormótlannak érezte, de szükség lehet rá, hát ezt is a zsebébe dugta. Fogytán volt az ideje, ezért elengedte a lovakat, ami azt jelentette, hogy le kell mondania a rendelkezésére álló egyetlen szállítóeszközről. Nagy levegőt vett, aztán akkorát csapott a horpaszukra, amekkorát csak tudott, és a két ló elvágtatott az ösvényen. Most már nincs visszaút! – Zach, hallasz engem? – Rose? – motyogta a férfi. – Figyelj rám, drágám! Meg kell próbálnod gyalogolni! Segítek neked. Értesz? Bólintott. – Gyalogolni.

R

141

– Igen. Nehéz és meredek lesz – Zach karját a nyaka köré fonta. – Kérlek, Zach, próbálj belém kapaszkodni! – esedezett. Aztán támogatásként átfogta a derekát, és elindultak a meredek lejtőn. Normál körülmények között is fáradtságos feladat lett volna bárkinek, de Zach súlya még kockázatosabbá tette az ereszkedést. Rose-nak gondosan meg kellett terveznie minden lépést, hogy meg ne csússzanak egy meglazult kövön vagy sziklán. Zach egyszercsak megbotlott, és ő is elvesztette az egyensúlyát. Szabad kezével egy fába kapaszkodott, hogy el ne essenek, mert akkor legurultak volna a lejtőn. Nagyjából százötven méter után megállt, és a földre rogyott. Levegő után kapkodott, hiszen már teljesen kimerült, és még az út negyedét sem tették meg. Hibát követett el! Meg kellett volna kockáztatnia, hogy az úton maradnak, és kereshetett volna egy búvóhelyet. Vagy miért nem küzdött meg az üldözőkkel? Itt van a kezében Zach coltja és egy doboz töltény. Ez a mászás szinte biztosan megöli a férfit. Ha ő le is jut az aljára, de Zach nem, mi értelme lesz az életének nélküle? Zach megszorította a kezét. Meglepetten pillantott rá. Csak képzelte volna? Ha ő úgy érzi, menten feladja, mit érezhet a férfi? És miből meríthetett ennyi erőt, hogy véghezvigyék az ő őrült ötletét? Zach ismét megszorította a kezét, és most már tudta, hogy nem képzelődik. Vajon összeszedte már magát annyira, hogy megpróbáljanak elindulni? Ha ő készen áll a folytatásra, akkor Rose is. Hozzáhajolt, és megcsókolta az arcát. – Szeretlek, Zach – azzal felállt, és Zach-nek is segített felkelni. Újabb harminc méter után ismét megpihentek egy cserjecsoportnál, amelyek olyan erőtlenül kapaszkodtak a lejtőbe, ahogy ők. Rose dobpergésnek hallotta a saját szívverését, amint úgy érezte, eléggé lelassult ahhoz, hogy újra elinduljanak, ellenőrizte Zach-et is. A férfi a hátán feküdt, arcát és ingét az izzadság nedvesítette meg, és reszelős légzése szinte lélekharangként kongott. Rose a kezébe temette az arcát – halálra kínozta Zach-et. – Zach, már félúton járunk lefelé. Tarts ki, drágám! Csak tarts ki! Közelebb húzódott hozzá, és védelmezően ölelte át. Mozdulatlanul feküdt arccal a földön, mert moccanni sem bírt, könnyei elkeveredtek a porral. Amikor patadobogás zúgott el felettük az ösvényen, Rose felemelte a fejét, és felnézett. Aztán visszazuhant. Ez csak egy kis győzelem, de vajon lesz-e jobb is? És mi van, ha a csapat megtalálta a lovaikat, és most visszafelé haladnak, hogy rájuk találjanak? Kelletlenül kezdte ébresztgetni Zach-et. – Zach, mennünk kell! – amikor nem kapott választ, fölé hajolt. – Zach… A férfi alig volt magánál, csak abban bízhatott, hogy még talpra tud állni. Pusztán az akaratereje mozgatta, belekapaszkodott mindenbe, fától szikláig, sarjtól bokorig húzta magát. A látása elködösödött, tüdeje égett, és úgy érezte, kicsúszik a talaj a lába alól, egyre jobban szédült. Már kevesebb, mint harminc méter volt a lejtő lábáig, amikor Zach megbotlott, és őt is magával rántotta a földre. A hasán csúszott el mellette, a kavicsok és az éles kövek felhorzsolták bőrét. Zach súlya állította meg a csúszást, és a kantárok, amivel összekötötte magukat, most úgy megfeszültek, hogy azt hitte, kettévágják. Tapogatózni kezdett, hogy kiszabadítsa magát, és végül sikerült kioldania a kantárt. Levegő után kapkodott, miközben Zach-hez mászott.

142

Most sápadtnak látszott, és alig lélegzett, a combjánál egyre terjedő vérfolt volt a nadrágján. Kinyílt a sebe. Rose a mellére szorította a fejét. – Annyira sajnálom! – zokogta. – Én megpróbáltam, Zach. Annyira akartam, de most már nem tudom, mi legyen. Ne hagyj el! Épp csak egymásra találtunk. A könnyek patakokban folytak az arcán, miközben megragadta a férfi kezét. Életében először imádkozni kezdett. – Drága Uram, nem tudom, van-e megfelelő ima, hogy a segítséged kérjem. Mindig azt hittem, a saját szerencsém kovácsa vagyok, nincs szükségem senkinek a segítségére. Még a Tiédre sem. Gondolom, nincs okod, hogy meghallgass most, leszámítva, hogy mindig a szívemben őriztelek, bár templomban sosem jártam. Szétkente az arcán csordogáló könnyeket, aztán folytatta. – Megszegtem a parancsolataidat, Uram, és nem ismerem az írást. Nincs jogom most kérni bármit is. Hiszen mit adtam neked valaha is? – szégyenkezve hajtotta le a fejét. – De kérlek, drága Uram, Zach-et ne vádold! Ő jó ember, még ha másképp is viselkedik. És ha én ezt érzem a szívemben, akkor biztosan te is tudod. Egy utazó prédikátor azt mondta, hogy te vagy a Mindenható, és hogy mindent tudsz… hogy van hatalmad mindenki felett. Zach segíteni próbált nekem, Uram! Az én hibám, hogy lelőtték. Végy el engem, ha muszáj, de könyörgöm, legyen irgalom a szívedben, és mentsd meg Zach-et! Annyira szeretem őt! Kérlek, ne hagyd, hogy meghaljon! Az ég felé emelte a fejét, és hangja könyörgő zokogássá változott. – Kérlek, drága Uram! Kérlek, ne hagyd, hogy meghaljon! Elöntötte a kétségbeesés, fejét Zach mellére hajtotta, és megállíthatatlanul zokogott. A torkát szorító zokogás miatt nem hallott semmi zajt. Lassan felemelte a fejét. Képzelődik, vagy tényleg füttyszót hallott? Visszatartotta a lélegzetét, és figyelmesen hallgatózott. Egy vonat éles füttye járta át a nyugodt völgyet. Nem tévedett, a remény ismét felerősödött. – Zach, hallod? Hallod, drágám? Vonat, Zach! Vonat! Jaj, köszönöm, istenem! Köszönöm! Talpra ugrott, a kétségbeesés könnyei a megújult hit könnyeivé változtak, miközben lefelé rohant a sínek felé. Megbotlott, és elesett, néhány métert gurult, majd újra összeszedte magát, és futni kezdett. Elfelejtett minden fájdalmat, karcolást, gyötrelmet és kétségbeesést, csak az számított, hogy elérje a síneket, mielőtt a vonat áthalad. Botladozva, dülöngélve és bukdácsolva ért oda, amikor a mozdony közelebb volt már. De vajon meglátják? Magára kell vonnia a figyelmüket, hát felhúzta az ingét, és azt lengette, miközben a sínek közepén botladozott. A fémmel érintkező fém átható hangja hasogatta a fülét. Aztán úgy érezte, a tüdeje feladta, hatalmába kerítette a sötétség, és előrebukott. – Miért álltunk meg? – Beth Carrington kilépett kocsijuk előterébe, és csatlakozott a nővéréhez. Cynthia Kincaid a szeme elé emelte a kezét, és a nappal szemben nézett lefelé. – Nem tudom. Úgy tűnik, valami fekszik a síneken. De itt jön Dick! – felelte, mikor egy fiatalember sietett hozzájuk. – Mi folyik ott, Dick? – Tim és Charlie azt mondta, hogy egy hölgy esett össze a síneken, Kincaid kisasszony – mondta a fékező. – Nagyon rosszul néz ki.

143

– Jaj, istenem! – kiáltott Beth. – Thia, menjünk le, és nézzük meg, tudunk-e segíteni valamit! A két nő elsietett a tucatnyi tehervagon mellett a vonat elejéhez, ahol a mozdonyvezető és a fűtő egy fiatal nő mellé térdelt. – Hogy van a lány, Tim? – kérdezte Cynthia a mozdonyvezetőt. A férfi megvonta a vállát. – Egy percre magához tért. Azt mondta, a lejtőn van egy fickó, aki megsebesült, és segítségre van szüksége. – Lehet, hogy trükk – vetette fel Cynthia. – Vonatrablók. – Miért akarná bárki kirabolni ezt a vonatot? – kérdezte Charlie. – Nem viszünk utasokat, csak vasúti utánpótlást. – Nézzen rá, Kincaid kisasszony! – szólt közbe Tim. – Elég rossz állapotban van. Dick a fejét csóválta. – Ha útonállók lennének, szerintem már rajtunk ütöttek volna. Beth egyetértően bólogatott. – Jobb, ha megnézzük, tudunk-e segíteni a fiatalemberen, akit említett. – Látok egy fehér foltot úgy harminc méterre ezen az emelkedőn. Gondolom, az ő lesz – mondta Charlie. – Ha ugyanolyan rosszul van, mint ez a hölgy, nem tudom, hogy juttatjuk onnan le. – Ha neki sikerült lehoznia százhúsz méteren, ti hárman, életerős férfiak biztosan le tudjátok hozni a maradékon – jelentette ki Cynthia. Dick félénken vigyorgott. – Én is úgy gondolom, asszonyom! – Csak az időt vesztegetjük – szólt közbe Beth, az utazó társaság vezetőjeként – Tim, van elég vitorlaponyvánk. Te és Charlie csináljatok valamiféle hevedert, vagy függőágyat, amiben lehozzátok! És közben Dick, te visszaviszed ezt a lányt a kocsinkhoz! Majd mi gondoskodunk róla. Azután sarkon fordult, és visszaindult a magánkocsihoz. Beth az ágyra mutatott, amikor beléptek. – Joe, tedd oda! Miközben Cynthia egy tál forró vizet hozott a konyhából, Beth a fürdőbe sietett, és fertőtlenítő meg kötözőszerekkel tért vissza. – Jaj, istenem! Szegényke megjárhatta a poklot – mondta Cynthia, és megtisztította a lány kezét és karját. Beth, aki a lány arcát mosta, közelebbről is szemügyre vette. – Thia, nézd ezeket a sebeket az arcán, meg a monokliját! Ezek nem új sérülések. A színükből ítélve pár naposak lehetnek. – Igen, azt hiszem, igazad van – válaszolta Cynthia, miután közelebb hajolt. – De az biztos, hogy ezek a vágások a kezén és a karján újak. Valószínűleg hason csúszott a lejtő felén, hogy így felsértette magát. – Gondolod, hogy eltört valamilye? – Nem érzem. Vegyük le róla ezeket a rongyos ruhákat, akkor talán többet tudunk. Van egy pongyolám az útitáskában, azt ráadhatjuk. Sikerült ráadniuk a ruhát, és épp visszafektették az ágyba, amikor Rose kinyitotta a szemét, és felült. – Hol vagyok?

144

– Nyugodjon meg, kedvesem! Rendbe fog jönni – szólt Beth. Rose szeme hirtelen tágra nyílt rémületében. – Zach? Hol van Zach? – Zach, aki megsérült? – érdeklődött Cynthia. – Igen. Hol van? – kérdezte. – A személyzet elment, hogy megmentse. Mondtuk nekik, hogy ide hozzák – nyugtatta meg Beth, és megpróbálta lecsillapítani a rettegését. – Mi a neve, kedves? – Rose Dubois. – Én Elizabeth Carrington vagyok, ez pedig a testvérem, Cynthia Kincaid. – Szeretne inni valamit? – kérdezte Cynthia. – Köszönöm, a víz jól esne. Cynthia töltött egy pohárral az öltözőasztalon álló füles kancsóból. – Csak nyugodtan, kedves! – figyelmeztette Rose-t, amikor a lány nagy kortyokban nyelni kezdte. – Kész arra, hogy elmesélje nekünk, mi történt, Rose? – kérdezte Beth finoman, amikor Rose végzett. Rose bólintott. – Mi… Magyarázatát a férfiak érkezése szakította félbe. Rose talpra ugrott, majd megszédült, és az ágy végébe kapaszkodott. Cynthia és Beth tartották, hogy össze ne essen, aztán leültették az ágy szélére. – Él meg? – kérdezte Beth. – Alig – válaszolta Tim gyászosan. Beth az ágyra mutatott. – Fektessétek ide! – Egy lábsebből vérzik – mondta Tim. – De amennyire meg tudom ítélni, nincs benne golyó. – És ez az egyetlen dolog, ami nem hibádzik vele – morogta Dick ingerlékenyen. – Ég a láztól. Csak arra tudok gondolni, hogy túl makacs ahhoz, hogy meghaljon. – Van egy doktor Comanche Wellsben – szólalt meg Beth. – Induljunk! Teljes gőzzel, Tim! Minél előbb odaérünk, annál jobb. – Rendbe', Miss Carrington. Már megyünk is. – Szükség van még segítségre? – érdeklődött Dick. – Most nem. Megteszünk minden tőlünk telhetőt érte. Köszönöm, fiúk! – szólt utánuk Beth, amikor kiléptek a kocsiból. Rose már a férfihoz fordult. – Zach, hallasz? – felnézett a másik kettőre, és könnyek csillogtak a szemében. – Olyan sápadt! – Édesem, hadd lássuk, mit tehetünk érte? – mondta Cynthia, és gyengéden félretolta az útból. Beth és Cynthia a sérült férfi fölé hajolt. – Istenem! – kiáltott Cynthia. Beth-re pillantott, aki legalább olyan döbbenten meredt az ágyon fekvő férfira. – Hiszen ez Zach MacKenzie! – Ismerik? – kérdezte Rose. – Ismerni? – kérdezett vissza Beth. – Az unokatestvérünk fia.

145

26. fejezet ose túlságosan megdöbbent, hogy bármit is mondjon. Csak figyelte, amint Beth és Cynthia Zach fölött munkálkodik. Ez az egész csak egy bizarr rémálom, amelyből majd Brimstone-ban ébred? Végül nagyot nyelt, és így szólt. – Rokonok? – Igen – felelte Beth. – Flint MacKenzie, Zach apja, az unokatestvérünk. – Josh MacKenzie Zach testvére? – Nem, Josh és Zach unokatestvérek – folytatta Beth. – Josh Luke fia. Luke és Flint testvérek, és a mi unokatestvéreink. – Beth – vágott közbe Cynthia –, nem fejeznéd be most a családfát? Segítségre lenne szükségem. – Sajnálom – szólt Rose. – Majd én segítek. – Minden rendben, kedvesem. Maga csak üljön csendesen, ahol van, és hagyja, hogy ezt ellássuk – Cynthia Zach övcsatja felé nyúlt. – Le kell vennünk róla ezt a véres nadrágot. – Abban talán én is segíthetek! – Nem hiszem – replikázott Cynthia. – Épp most kötöttük be a kezét. Ne vérezzük újra össze! – Zach a nadrág alatt meztelen, Cynthia. Az alsóneműje túl véres volt, hogy visszahúzzam. Egy pillanatig mindkét nő Rose-ra meredt, végül Cynthia így szólt: – Értem. Nos, hölgyeim, ez a mi titkunk lesz. – Miért nem vágjuk le egyszerűen a nadrág szárát? – vetette fel Beth. – Nem tartom szükségesnek, hogy lehúzzuk. – Nincs humorotok, lányok! – jelentette ki Cynthia. – Meg kell bocsátania a nővéremnek, Rose! – kérte Beth. – Szereti sokkolni az embereket ezekkel a botrányos kijelentésekkel. A visszavágás ellenére azonnal látszott, hogy a két nő erősen ragaszkodik egymáshoz. Rose gyanította, hogy szeretnék elterelni a figyelmét Zach állapotáról. Ám még Cynthia is elsápadt, amikor eltávolította a kötést Zach combjáról. – Jaj, istenem! – sötét pillantást vetett a húgára. – Elég csúnyán elfertőződött a seb, Beth. – Múlt éjjel megpróbáltam lehúzni a fertőzést forró nyomókötéssel – mondta Rose –, de kevésre volt lehetőségem. Csak egy csészében tudtam vizet forralni. Miután átvizsgálta a sebet, Beth a nővéréhez hasonlóan elsápadt. – Nem hiszem, hogy itt a forró nyomókötés még segítene. Többet ártanak, mint amit használnak. Csak kitisztítjuk, míg orvoshoz kerül. Rose túl keményen harcolt, hogy eddig is eljussanak, most már nem adja fel. – Talán tehetünk valamit, hogy a lázát csökkentsük! – Úgy emlékszem, van valami lázcsillapítónk – sietett Beth a fürdőszobába. Másodperceken belül hozta is az orvosságos üveget, és egy tál hideg vizet. – Csak néhány adag van, de az most elég lesz. A kocsi hirtelen megrándult, amikor a vonat megállt.

R

146

– Most meg mi van? – nyögött fel Cynthia. Rose tudta, hogy baj van. Ösztönösen Zach keze után nyúlt. Cynthia Beth-nek adta az üveget. – Itt van, adj neki egy adagot, amíg én megnézem, mi folyik odakinn! – azzal kilépett a vagon előterébe, és rögtön vissza is tért. – Ez nem látszik jónak. Négy lovas állította meg a vonatot. Rose-t a rettegés szorongatta. – Az a banda lehet, akik üldöznek minket. Ők lőtték meg Zach-et. – Miért nem mondta, hogy üldözik? – kérdezte Beth. – Másra nem is gondoltam, csak Zach állapotára – Rose kétségbeesetten nézett körül. – A szoknyám? Hol a szoknyám? Zach coltja ott van a zsebemben. – Rose, négyen vannak! Nem tudja lelőni őket – mondta Cynthia. – Valami mást kell kitalálnunk. – Először is el kell bújtatnunk Zach-et és Rose-t – gondolkodott Beth. – Biztosan bejönnek ide, és keresnek titeket, különben nem állították volna meg a vonatot. Gyorsan, tegyük Zach-et az ágy alá! Rose, te is menj vele! Ne hagyd, hogy megnyikkanjon! Gyorsan és óvatosan, ahogy csak tudták, hárman felkapták Zach-et, és begyömöszölték az ágy alá, aztán Rose utánamászott. – Beth, szabadulj meg ezektől a mocskos ruháktól és kötésektől! – Mit forgatsz a fejedben, Thia? – kérdezte Beth, miközben mindent egybegyűjtött, és belökte az ágy alá. Közben Rose megtalálta a szoknyáját, és előhúzta a zsebéből a coltot. Akármit is mond Cynthia, bárkit lelőne, aki bántani akarja Zach-et. A férfi forgolódott lázálmában. – Csss, drágám! – súgta, és a szájára szorította a kezét. – Beth, gyömöszölj egy párnát a ruhád alá, és feküdj az ágyba! Vajúdsz. Jól csináld, és hangosan! – Azt meg tudom csinálni. Ne feledd, ikreim vannak! – Rose, jól vagy ott lenn? – kérdezte Cynthia. – Igen, de légy óvatos! Ezek gonosz férfiak. – Ne aggódj, édesem! – felelte. – Több gonosz embert láttam, mint kellett volna, amikor ezt a vasutat építettük. Cynthia épp kiöntötte a tál vizet, amikor az ajtó kicsapódott. Acsargó vadállat töltötte be az ajtót, kezében pisztollyal. – Jaj, hála isten! – kiáltotta Cynthia. – Maga az orvos? – Mi az istenrű' beszél, hölgyem? Rose felismerte Bull hangját, és erősebben markolta a coltot. Beth hangosan nyögni kezdett. – Segíts, Thia! Kérlek, segíts! Nem bírom tovább! – fejezte be gyötrődő sikollyal. – Mi a pokol folyik itt? – dörögte Bull. – A húgom vajúdik. – Cynthia, nem bírom. Segíts! Segíts! – sikítozott Beth szánalomra méltóan. – Mondja annak a szukának, hogy fogja be! – vicsorgott Bull. – Vagy én segítem ki a szenvedésibű'. Cynthia csípőre tett kézzel dobbantott. – Van képe?! Maga nem úriember!

147

– Fogja be a pofáját, hölgyem! A húga kettő helyett zajong – lépett Bull a hálószobába, miközben Beth magas hangon nyögött. Cynthia úgy vélte, jobb a támadás, mint a védekezés, előrelépett, a lelkesedés és a bátorság volt a fegyvere. – És ki maga? – érdeklődött. – Nem tetszik, hogy ide tolakszik, amikor a húgom kínlódik. És hogy a sértést tetézze, olyan pimasz, hogy ócsárolni meri! Nincs részvét a szívében, uram? – Hölgyem, ha nem fogja be azonnal, kiverem a fogát! – azzal Bull kidübörgött a szobából. Cynthia Beth-hez fordult, és jelezte, hogy minden rendben, majd a férfi után ment. – Mit keres, Mr… – A nevem Bull – nyitotta ki a fürdőszoba ajtaját, és bekukucskált. – Maguknak, lányoknak szép kis lakhelyük van itt, mi? Hogyhogy maguk az egyetlen utasok? Cynthia előhúzott a zsebéből egy zsebkendőt, és idegesen csavargatni kezdte. – Mert orvoshoz kell juttatnunk szegény húgomat, így a vasúttársaság ezt a kocsit csatolta a tehervagonokhoz – miközben beszélt, sikerült lehúzni az ujjáról az esküvői gyűrűt, és a zsebkendőbe rejtette. Ha a férfi tolvaj, ezt ugyan el nem lopja. – Ez az egyetlen vonat jött ebbe az irányba – Beth újabb patetikus sikolya rázta meg a levegőt. – Kérem, mennünk kell! Én nem tudom, hogy kell a világra segíteni egy babát. Maga tudja? – kérdezte reménykedve. – Viccel, hölgyem? Akkor se' mennék annak a sikoltozónak a közelibe, ha tudnám – mondta, és a konyha felé indult. – Mégis, mit keres, Mr. Bull? – ismételte meg Cynthia, és megpróbálta túlkiabálni Beth egy újabb hangos sikolyát. – Egy orgyilkospárt. Úgy gondótuk, potyautasként itt rejtőzhetnek. Cynthia rémülten ugrott hátra. – Gyilkosok? Ezen a vonaton? – Ja. A lány megölt egy gazdát, a fickó pedig az üldözőik egyikét. – Jaj, szegény húgom! Most mihez kezdünk? – kezdett el Cynthia hisztérikusan kiabálni. – Abbahagyná a jajveszékelést, hölgyem? Képtelenség gondúkodni maga, meg a húga miatt! – indult Bull az ajtó felé. – Csak nem akar minket itt hagyni, segítség nélkül? – kiáltotta Cynthia. – Mr. Bull, itt kell maradnia, hogy megvédjen minket abban az esetben, ha a vonatra támadnának! – Gondolja, hogy tovább tűröm ezt, mint muszáj? – vágott vissza Bull dühösen, mikor Beth felől újabb nyögdécselő kiáltás hallatszott. – Mi a poklot szül ez? Elefántot? Azzal kidübörgött, és bevágta maga mögött az ajtót. Cynthia kilépett az előtérbe, és látta, hogy a másik három férfi hozzálovagol, majd az egyikük azt mondja: – Semmi hírük, Bull. Fájdalommal teli kiáltás hallatszott ki a hálókocsiból. – Ez meg mi az ördög? – kérdezte a férfi. – Egy ribanc. Menjünk innen! – felelte Bull. Cynthia megvárta, míg ellovagolnak, aztán bement, és bezárta az ajtót. Vigyorogva fordult a háló felé. – Tiszta a levegő!

148

– Hűű! – fújt nagyot Beth, és kimászott az ágyból. – Épp a legjobbkor! Már kezdtem berekedni a kiáltozástól. – Hangos és tiszta volt a hangod, szívem – ölelte át Cynthia. – Tudom – Beth kihúzta a párnát a szoknyája alól, és karjába zárva ringatni kezdte. Nagyot sóhajtott. – De ez nagyon fájdalmas szülés volt, Cynthia! Cynthia felkacagott. – P. T. Barnum úr bizonyára tudta, miről beszél. „Minden percben születik egy csecsszopó.” Beth lehajolt, hogy segítsen Rose-nak, aki éppen igyekezett előmászni az ágy alól. – Csodálatosak vagytok, lányok! Nem is tudom, hogy köszönhetném meg! – Hát, a mókának vége – mondta Beth, miközben letérdelt. – Tegyük ágyba Zach-et! – Nagyon nyugtalan lett – felelte Rose. – Ismét delíriumba esett. Hamarosan rájöttek, hogy egyszerűbb volt a férfit az ágy alá juttatni, mint kiszedni onnan. Zach nagydarab ember volt, és úgy küzdött az erőfeszítéseik ellen, mintha ők lennének a démonjai. De energiája gyorsan kimerült, így végül sikerült az ágyra emelni. Cynthia kimerülten ült mellé. – Soha nem volt ilyen nehéz még egy férfit sem az ágyamba juttatni – igazított meg egy kóbor hajtincset. Beth és Rose a másik oldalra huppantak, és megpróbáltak levegőhöz jutni. – Ne érezd magad rosszul, Thia! – szólt Beth, aki a kimerültség ellenére is vigyorgott. – Jake mindig mondogatta nekem, hogy a rekordok azért vannak, hogy megdöntsük őket. Cynthia figyelemre sem méltatta testvére kötekedését: – Rose, nem értem, hogy sikerülhetett levonszolni Zach-et azon a lejtőn! Rose úgy érezte, menten összeesik. Ez az utolsó erőfeszítés az utolsó csepp erejét is kiszívta. Most, hogy a veszély elmúlt, elhagyta az az erő, ami folytatásra kényszerítette. Már nem maradt más, csak a félelem, hogy Zach nem marad életben. Fáradságtól és a visszafojtott könnyektől égő szemére szorította a kezét. Beth átkarolta a vállát. – Rose, mikor aludtál vagy ettél utoljára? –kérdezte gyengéden. Rose kábultan nézett rá. – Ó… nem tudom biztosan. Ettem egy kis mogyorót. Azt hiszem, tegnap. – Thia, tennél egy hideg ruhát Zach homlokára? Aztán biztos találsz néhány tiszta darabot a mieink között, amit Rose felvehetne! Én készítek neki valami ennivalót, és ha végzett, szerintem egy forró fürdő jót tenne a sérüléseinek. Beth kézen fogva a konyhába vezette Rose-t. – Ülj le itt! – húzott egy széket az asztalhoz. – Teát vagy kávét? – Egy pohár tea jólesne. – Remélem, szereted a tojást, csak az van. – Ami a legegyszerűbben elkészül – válaszolt Rose. – Ti ketten már így is annyit tettetek értem, nem is tudom, hogy kezdjem a hálálkodást. – Rose, szívem! Zach családtag – szólalt meg Cynthia. – Akár családtag, akár nem, én úgy látom, ti segítenétek bárkinek. Bárcsak Zach is tudna enni valamit! – Lehet, hogy megfulladna tőle, Rose. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy vizet diktáljunk belé.

149

– Tudom – sóhajtott egy mélyet Rose. – De bűnösnek érzem magam, mert tudom, hogy ő… – Egyél, Rose! – szakította félbe komor gondolatait Beth, és egy tányért tett elé. Rose üresen meredt a rántottára és a pirítósra. – Mielőtt kihűlne! Kis harapásokkal kezdte enni a tojást, és mire feleszmélt, már meg is ette a pirítóssal együtt. Szégyenkezve mosolygott, és azt mondta: – Ez finom volt. Eddig nem is tudtam, milyen éhes vagyok. Beth leült, mindhármuknak készített egy csésze teát, aztán előrehajolt, és mélyen Rose szemébe nézett. – És most nem gondolod, hogy legfőbb ideje elmesélned, mi az ördög folyik itt tulajdonképpen? – És egyetlen részletet se hagyj ki! – tette hozzá az érkező Cynthia. Rose hosszan nézte őket. A két nő páratlan szépség volt. Arcuk kifinomultságot és erőt sugárzott: egyenes orr, telt ajkak, magas, kelta arccsontok, melyek skót ősökről tanúskodtak. Beth haja az övénél sötétebb gesztenyebarna volt, míg Cynthiáé sötétbarna. De ami leginkább megdöbbentette, hogy mindkettejüknek ugyanolyan sötét pillájú, zafírkék szeme volt, mint Zach-nek. Figyelmesen hallgatták a történetet, és szemükben ugyanazt a fürkésző értelmet fedezte fel, amit oly gyakran látott Zach-nél is. Legalább olyan kíváncsi lett az életükre, mint ők az övére. Amikor befejezte a mesélést, hosszan hallgattak, aztán Beth elmosolyodott, és megfogta a kezét. – Úgy látom, nagyon szereted Zach-et. – Sosem hittem, hogy így szerethetek valakit. Beth felállt. – Nos, amíg Thia és én feltakarítjuk a konyhát, te végy egy forró fürdőt! Aztán pedig szeretném, ha lefeküdnél, és szundítanál egyet! Cynthia is felugrott. – Megengedem neked a vizet. Miután Rose kényelmesen visszavonult a zárt ajtók mögé, a kádba, Cynthia is visszament a konyhába. – Beth, nem tűnt fel valami nagyon érdekes a történetében? Úgy tűnt, Rose mérgesen beszélt arról, hogy Zach Texas Ranger. – Nekem is ez volt a benyomásom. De vajon miért? Cynthia eltöprengett. – Talán Zach rangeri kötelességeit tartja felelősnek mindazért, amin keresztülmentek. – Hát, ha Zach csak fele annyira szereti, ahogy ő Zach-et, biztos vagyok abban, hogy megoldanak minden problémát. Amikor végeztek a konyhában, Beth és Cynthia visszatért a hálóba, és kicserélték Zach homlokán a vizes ruhát, aztán Rose-t várták. Ő rövidesen csatlakozott is hozzájuk, és láthatóan frissebbnek volt. – Jobban érzed magad? – kérdezte Beth. – Sokkal. Nem is emlékszem, hogy ennyire jól esett volna egy fürdőzés. Köszönöm a fájó csontjaim nevében is! De attól tartok, a kötéseim vizesek lettek. – Miért nem fekszel le Zach mellé, hogy aludj egy kicsit? – javasolta Beth. Rose leült az ágyra, a férfi mellé.

150

– Ez a vasúti kocsi több kényelemmel van felszerelve, mint bármely ház, amelyben eddig éltem. Meleg vizes fürdő és konyha. És a szalon milyen elegáns! Faborítású falak, pazar bútorok és szőnyegek. Hallottam már ezekről a csodás magánkocsikról, de most először utazom ilyenben. Ez kié? – A mienk – felelte Beth. – Az apánké volt, mielőtt meghalt. Aztán Thia és Dave élt benne, amíg a vasutat építették. – Dave Kincaid a férjem – mosolygott büszkén Cynthia. – Nem szeretek hencegni, szívem, de történetesen ő az Egyesült Államok és Európa legokosabb és legjóképűbb férfija. – Te jó ég! – nyögött Beth. – Szóval a férjed a vasúton dolgozik? – Igen. Ő a főgépész. – Ennek a vonatnak a gépésze? Beth és Cynthia mosolyogva néztek egymásra, aztán Cynthia kuncogni kezdett. – Nem olyan gépész, szívem. Ő építi a vasutakat. A családunk tulajdona a Sziklás Hegység Központi Vasutak, Beth férjéé pedig a Magányos Csillag Vasutak. Egybeolvasztottuk a két vonalat, amikor Beth és Jaké összeházasodott. Rose elképedt. Az látszott, hogy Cynthia és Beth előkelő, jó nevelést kapott hölgyek, de vagyonuk mértéke megdöbbentette. – Nem is tudom, mit mondjak. Zach soha nem említette, hogy ilyen fontos rokonai vannak. Beth felvonta tökéletesen ívelt szemöldökét. – Rose, drágám, azt említette Zach, hogy a családja birtokában van a Triple M farm? – Azt mondta, hogy a családjának van egy farmja. – Az egyik legnagyobb farm Texasban. A Triple M jelzés a három Mackenzie fivért jelöli: Luke-ot, Flintet, és Cleve-et. Rose megrázta a fejét. – Ez mind olyan megdöbbentő! Múlt éjjel Zach azt mondta, ha neki nem sikerülne, menjek el a családjához Calicóba, és mondjak el nekik mindent. Felismertem a város nevét, mert a legjobb barátnőm, Emily Lawrence oda ment férjhez, Josh MacKenzie-hez. – Emily barátnője vagy! – kiáltotta Cynthia. – Ó, mi imádjuk őt! – Em és én Új-Mexikóban voltunk Harvey-lányok. – Nahát! – áradozott Cynthia. – Hallottuk a csodás történetet, hogy szökött meg a zsarnokoskodó apjától, hogy Harvey-lány legyen. És Josht bérelték fel, hogy megtalálja, amikor detektívügynök volt. Imádtam azt a mesét! Olyan romantikus. – Ha eddig nem vetted volna észre, Rose, a testvérem menthetetlenül romantikus. Az ő története Emily-ének pontosan az ellentéte. Addig üldözte Dave-et, míg elkapta. Cynthia Rose-ra kacsintott. – A húgommal ellentétben, én jó érzékkel ismerem fel, hogy mit akarok, ha már előttem van. Dave-nek nem kellett a házasságra kényszerítenie engem, ahogy szegény Jake-nek Beth-et. El tudod képzelni, hogy egy olyan gazdag és jóképű vállalkozó, mint Jake Carrington, akinek mellesleg a legjobb humora van a világon, tulajdonképpen kizsarolta Beth-ből, hogy hozzámenjen? – Cynthia mélyet sóhajtott. – Szegény, kicsi Beth! – egymásra néztek, és nevetésben törtek ki. Rose ismét a két nővér szeretetéből és barátságából fonódó erős köteléknek lehetett szemtanúja.

151

– Szerintem Rose-nak most másfelé jár az esze, semhogy a mi családi titkainkat hallgassa. Rose elmosolyodott. – Te és Cynthia csak viccelődtök velem, Beth! Tudom, hogy csak azért beszéltek, hogy megpróbáljátok elterelni a gondolataimat Zach-ről. Cynthia elkomorodva fogta meg a kezét. – De Beth-nek igaza van, Rose. Pihenned kellene! Rose hátradőlt, és fejét a párnán nyugtatta. – Mikor érünk a legközelebbi városba? – Nagyjából egy órán belül – felelte Beth. Rose megfogta Zach kezét, és az arcához húzta. – Tarts ki, drágám! – súgta, aztán felnézett Beth-re és Cynthiára. – Tudjátok, Zach harcos. Nem fogja feladni. Cynthia finoman elmosolyodott. – Az biztos! Végül is MacKenzie. Várj csak, míg találkozol a család többi tagjával!

152

27. fejezet ötétedett már, mire a vonat Comanche Wellsbe ért. A város nagyon különbözött Brimstone-tól. A főutcát járda szegélyezte, és néhány épület, köztük a szálló, a templom és a bank kőből épült. Míg Rose és Beth eljuttatták az orvoshoz Zach-et, Cynthia elindult, hogy értesítse a seriffet, és küldjön néhány sürgönyt. A doktor rendelője egy kétszintes, deszkából épült házban volt, melynek tetejét és zsaluit is feketére festették. A póznakerítés, a falon kúszó lilaakácbokrok és ibolya édes illata nyugalmat sugárzott A cégtáblán az állt: DR. JAMES SERENE, ORVOS. Középkorú nő nyitott ajtót, aki a vizsgálószobába vezette őket, ahol az orvos és segédje várta. Miután minden jót kívántak, és elbúcsúztak, a társaság visszatért a vonathoz. A doktor őszes, angyalarcú férfi volt, néhány felületes kérdés után megkérte Rose-t és Beth-t, hogy az irodájában várjanak. Rose meg volt róla győződve, hogy az isteni gondviselés jó kezekbe vezette Zach-et. Fél órával később bizalma halványulni kezdett, miközben arra várt, hogy az orvos befejezze a vizsgálatot. Abban a pillanatban talpra ugrott, hogy a férfi megjelent, és kétségbeesetten próbált leolvasni valamit az arcáról. – Kérem, üljön le, Miss Dubois! – szólt rá a férfi gyászosan. Zach rosszabb állapotban van, mint gondolta! Néhány órára elhitette magával, hogy túl lesz rajta, de a szörnyű igazság az, hogy meg fog halni. Rose nagyokat nyelt, miközben forró, szúrós könnyek csörgedeztek az arcán, és visszaroskadt a székbe. – Hozhatok valami frissítőt a hölgyeknek? – kérdezte dr. Serene. – Nem, köszönjük – válaszolta Beth, majd megragadta Rose kezét, és megnyugtatóan szorította, de Rose túl dermedt volt, hogy válaszoljon. – Talán egy kis pohár konyakot, Miss Dubois? Rose megrázta a fejét. Dr. Serene megköszörülte a torkát. – Nos, nem mondhatom, hogy Mr. MacKenzie állapota nagyon komoly volna. Csak mondja ki! Minek halogatni? – A vállsebe tiszta, és szerencsére nem okozott belső sérülést. De ahogy önök is tudják, a lábsérülés csúnyán elfertőződött. Kiszedtem belőle egy darabka textíliát, amely nagy valószínűséggel hozzájárult a fertőzéshez. Dr. Serene hátradőlt, és állát ökölbe szorított kezére támasztotta. – Sajnos, a fertőzés továbbterjedt a szervezetében, ez okozza ezt a kiemelkedően magas lázat. Orvosilag mindent megtettem érte, amit tudtam, de nem tudom megmondani, hogy nincs-e túl későn. Nem szeretnék hamis reményéket táplálni önökben, de egy bíztató jelet azért látok. Rose rögtön felkapta a fejét. – Mi az, doktor úr? – Úgy tűnik, Mr. MacKenzie kivételesen jó fizikai állapotnak örvendett, mielőtt megsebesült. Figyelembe véve az imént ecsetelt komplikációkat, kétlem, hogy sokan eljutottak volna eddig. Úgy látom, még öntudatlan állapotban is nagyon akar élni. Az a tapasztalatom, hogy az gyakran jobb orvosság, mint bármi, amit én alkalmazhatnék. – Akkor még van remény, hogy túljut rajta – mondta Beth.

S

153

A férfi pufók arcán mosoly jelent meg. – A tudományok embere vagyok, Mrs. Carrington, de azért hiszek a csodákban – állt fel. – A segédem, Robert King megfürdeti, és adtam Mr. MacKenzie-nek egy injekciót is, hogy nyugodtabban pihenhessen. Ennél többet egyikünk sem tehet érte, csak reménykedjünk a csodában. – Zach-kel maradhatok ma este, doktor úr? – kérdezte Rose. – Természetesen. De csak, ha megengedi, hogy megvizsgáljam az arcán lévő sebeket, és azokat a zúzódásokat a kezén és a karján. Ebben a pillanatban a házvezetőnő kopogtatott az ajtón. – Dr. Serene! Egy bizonyos Mrs. Kincaid várja önt az előszobában. A láthatóan izgatott Cynthia elviharzott a nő mellett. – Hát itt vannak! – szólt zihálva. – Dr. Serene, ő a nővérem, Cynthia Kincaid – mondta Beth. Az orvos felállt. – Örülök, hogy megismerhetem. Kérem, üljön le, Mrs. Kincaid! – Köszönöm – foglalt helyet Cynthia. – Elnézést kérek a hirtelen belépésért. Dr. Serene ismét elhelyezkedett a székén. – Talán elmondhatnák nekem, hölgyeim, hogy Mr. MacKenzie hogyan szerezte ezeket a golyó ütötte sebeket, Miss Dubois az arcán lévő sérüléseket, és úgy általában, kik maguk? Rose röviden összefoglalta a történetet, de az utolsó szó Cynthiáé volt. – És amikor kiléptem a távírdából, láttam, hogy a banda egy ivó előtt kikötötte a lovakat. – Meglátták magát? – kérdezte az orvos. – Nem, nem felém néztek. – Tehát úgy tűnik, ezek az úriemberek nem is tudják, hogy önök a városban tartózkodnak. – Higgyen nekem, doktor úr, ezek nem úriemberek! – Ebben biztos vagyok. A megoldás az, hogy egyszerűen szólni kell a seriffnek. – Már megpróbáltam, mielőtt a távíróhivatalba mentem volna. Holnap reggel jön vissza a városba. – Sürgönyöztél Zach családjának? – érdeklődött Rose. i – Édesem, nemcsak Flintnek és Garnetnak sürgönyöztem, küldtem táviratot Jake-nek is, Dave-nek is, és Angie-nek meg Giffnek is. Ő a harmadik húgunk és a férje – fordult Rose felé. – Sürgönyöztem a kormányzónak, a Texas Rangers irodának és Harrison elnöknek is. Ha valaki még eszedbe jut, visszaosonok, és küldök annak is. Az orvos felnevetett. – Látom, jól kezeli a helyzetet, Mrs. Kincaid. Úgy gondolom, tanácsosabb lenne itt maradniuk, hölgyeim! Ha jól értettem, ennek a bandának semmi oka feltételezni, hogy Mr. MacKenzie megsebesült. Rose-nak hirtelen riasztó gondolat jutott eszébe. – Attól tartok, megtudhatták. Amikor utoljára cseréltem le Zach kötéseit, egyszerűen félredobtam őket. Könnyen megtalálhatták az ösvényen. – De akkor sem lehetnek biztosak benne, hogy ide jöttek! – Ez igaz. És nagyon ostobák – értett egyet Cynthia. Beth kevésbé volt magabiztos.

154

– Amíg itt vannak, nem hiszem, hogy ne szakítanának időt arra, hogy ellenőrizzék a doktort. Cynthia megveregette Beth vállát. – Ez újabb előadást kíván vajúdó anyánktól. Rose nem tudta tovább visszatartani az érzéseit. – Nem várhatom tőletek, hogy mind kockára tegyétek az életeteket értünk! Elmegyek, és magammal viszem Zach-et. – Édesem, ezt már megbeszéltük egyszer – válaszolta Cynthia. – Egy család vagyunk. – Én pedig Hippokratészi esküt tettem, Miss Dubois – tette hozzá dr. Serene. – Semmiképp nem engedhetek el egy olyan súlyos beteget, mint Mr. MacKenzie. Beth átkarolta a vállát. – Rose, drágám, a seriff holnapra visszajön! Több, mint valószínű, hogy az a banda nem fog zaklatni minket. – Egyetértek, Mrs. Carrington. És most hölgyeim, csatlakoznának hozzám vacsorára? Évek óta nem volt szerencsém ilyen elbűvölő társasághoz! – Sosem nősült meg, doktor úr? – kérdezte Beth. – A feleségem öt éve meghalt, a lányom pedig két éve férjhez ment, és Washington D.C-be költözött. A jelenlétüket tehát nagy örömmel fogadom. – Ha megbocsát, én nem vagyok éhes – mondta Rose. – Szeretném látni Zach-et. Az orvos elmosolyodott. – Tökéletesen megértem, Miss Dubois. Kimentheti magát a vacsora alól, de nem menekül meg a vizsgálattól! – Beth-hez és Cynthiához fordult. – Mrs. King majd az ebédlőhöz vezeti önöket, hölgyeim, és amint megvizsgáltam a betegem, csatlakozom én is. – A láza két fokot csökkent – mondta később dr. Serene. – Ez nagyon bíztató, Miss Dubois. – És nem is nyugtalan már, doktor úr. – Igaz. A gyógyszer jó hatást tett rá. Nem kétlem, hogy a láz reggelre lemegy. Rose felsóhajtott. – Hála istennek! – És most, Miss Dubois, fogyassza el szépen azt a szendvicset és a pohár tejet, amit Mrs. King hozott önnek! Nem szeretnénk, ha ön is megbetegedne. Rose mosolyogva nézett le Zach-re. Most úgy nézett ki, mintha csak aludna, és nem öntudatlan lenne. A segéd még a borostáját is leborotválta, s annak ellenére, hogy még sápadtnak látszott, Rose-nak úgy tűnt, jobban van. – Szólíthatom Rose-nak? – Kérem, doktor úr! – Rose, mennyit aludt az elmúlt néhány napban? Miért nem használja ki a lehetőséget, és nyújtózik el az ágyon, hogy aludjon egy nagyot? – Majd holnap, ha a seriff megjött – válaszolta. – Ígérem magának, amint biztos lehetek abban, hogy Zach élete nincs veszélyben, egy egész hetet alszom majd. – Nem lesz más választása, ha nem gondol a saját egészségére is – veregette meg a vállát az orvos. – Mrs. King hozott önnek takarót és párnát. Szüksége van még valamire? – Semmire, doktor úr. Rendben leszek. Az orvos egy pillanatra megállt az ajtóban.

155

– És egyen meg mindent, amit Mrs. King hozott! Rose felvette a tálcát. – Megígérem! Jó éjszakát, dr. Serene! – Jó éjszakát, Rose! Érezhetően derűs hangulatban ült le Zach mellé az ágyra, és beleharapott a szendvicsbe. Hacsak hirtelen nem rosszabbodik az állapota, Zach meg fog gyógyulni. Szinte kívánta, hogy a banda ne menjen el a városból a seriff visszatérése előtt. Noha nagyon rossz véleménnyel volt a törvény embereiről, úgy érezte, itt az emberek nagyon megbíznak a seriffben. Csak remélhette, hogy a bizalmuk nem elhamarkodott. – Fáradtnak látszol, édes! Összerezdült Zach hangjára, és majdnem kiöntötte a tejet. A férfi kinyitotta a szemét, és mosolygott. – Hogy vagy, drágám? – Rendben. Rose a homlokára tette a kezét. Még mindig melegnek érezte, de már nem volt annyira lázas, mint korábban. – Hol vagyunk, Rose? – Comanche Wellsben. Nagyon megbetegedtél, Zach. Az orvos azt mondta, csoda, hogy életben maradtál. – Úgy érted, túl csökönyös voltam meghalni. – Ne viccelj ezzel, Zach! Betegre aggódtam magam. – Sajnálom, Rosie! Elkezdte simogatni a férfi homlokát. – De kezdesz jobban lenni, és most csak ez számít. – Mellém fekszel, Rose? – Nem hiszem, hogy a doktornak tetszene. – Csak szeretnélek átölelni, édesem. – Ha meggyógyulsz, lesz rá idő bőven. Zach megfogta a kezét. – Szeretlek, Rosie! Miért volt olyan nehéz eddig, hogy kimondjam? – Mert egy makacs bolond vagy! De hadd figyelmeztesselek, Zach MacKenzie: jobban teszed, ha ágyon kívül is ugyanilyen könnyedén mondod majd ki, mert sosem elég hallani – fölé hajolt, és csókot nyomott az ajkára. – És sosem mondhatom el elégszer ugyanezt, szerelmem – dörzsölte össze az arcukat. – Most, hogy eltűnt az a szúrós borosta, egészen jóképű vagy, láz ide vagy oda. – Te pedig egészen gyönyörű vagy, monokli ide vagy oda – kuncogott a férfi, de Rose érezte, hogy fárad. – Szegény kicsim! Még mindig lázas vagy. Zach megnyalta az ajkát. – Majonézízed van. – Ettől a szendvicstől – emelte fel a Mrs. King által készített marhasültes szendvicset. – Kérsz egy harapást? – a szájához tartotta, és Zach harapott egyet. – Te jössz! Rose is harapott. – Kortyolj egyet a tejből is! – feltartotta a férfi fejét, és ő nagyot ivott a pohárból. – Most te! – mondta aztán.

156

A következő néhány percben együtt fogyasztották el a szendvicset és a tejet. Végül Zach azt mondta: – A fejem megint zúg, édesem! – eldőlt, de Rose tudta, hogy most csak alszik. Lenézett a szeretett arcra. – Az életemnél is jobban szeretlek, drágám! – suttogta halkan. – De ha jobban leszel, egy fontos kérdést még tisztáznunk kell – egy könnycsepp futott le az arcán. – Miért nem bíztál bennem, Zach? Lekapcsolta a lámpát, és a takaróval meg a párnával összegömbölyödött a fotelban. Az utolsó pillanatban még elővette a zsebéből Zach coltját – az éjszakát még túl kell vészelniük.

157

28. fejezet – A francba! Rose felkapta a fejét. Az biztos, hogy nem a doktor káromkodott, és abban is kételkedett, hogy a segéd lett volna. – Hallgass, vagy felébreszted az egész házat! – sziszegte valaki. A hang kicsit ismerős volt. Felállt, és bár keze megremegett, amikor felemelte a coltot, meglepően nyugodtnak érezte magát. Elég rég menekül már ezek elől a férfiak elől, eljött az ideje, hogy szembenézzen velük. Halkan felhúzta a kakast, és ahogy a lépések közeledtek, az ajtóra szegezte. – Lehet, hogy nincs is itt, Josh. Josh? A Tait-bandában nem volt Josh, gondolta magában, s ekkor egy sötét alak jelent meg az ajtóban. – Állj, vagy lövök! – kiáltotta. – Ne lőjön, asszonyom, nem akarjuk bántani! Rose felkapcsolta a villanyt, és arca mosolyra derült. – Josh MacKenzie! Az ajtóban álló magas alak meglepetten tátogott. – Rose? Rose Dubois? Te meg mi az ördögöt keresel itt? Tedd le azt az átkozott pisztolyt, mielőtt elsül! – tekintete végigsöpört a szobán, aztán az ágyon állapodott meg. – Hogy van? – sietett Zach-hez. – Azt hiszem, jobban – egyszerre érezte, hogy a lába már nem bírja el, és a fotelba roskadt. – Rose, ő az unokatestvérem, Cole. – Asszonyom! – szólalt meg a fiatalabb férfi, aki követte Josht a szobába. Magas és nyúlánk alakjából látszott, hogy ő is MacKenzie. A két férfi az ágy fölé hajolt. – Nem túl élénk, az biztos – mondta Cole. – Biztosíthatom, hogy százszor jobban néz ki, mint tegnap – felelte a lány. – Nemrég magához tért, de az orvos adott neki egy injekciót, hogy nyugodtabban aludjon. Egyáltalán honnan tudtátok, hogy merre keressetek bennünket? – Apámtól. Küldtem neki egy sürgönyt, hogy hol éjszakázunk Cole-lal. Amikor megkapta a híreket Zach-ről, visszaírt nekem, hogy Zach itt van, megsebesült, és segítségre van szüksége. Korábban már megkaptuk Zach sürgönyét is, ezért Cole-lal Brimstone-ba tartottunk. Szerencsére elkaptunk egy vonatot, és visszakanyarodtunk. Mivel a szállóban híre sem volt Zach-nek, arra gondoltunk, megnézzük a doktor rendelőjét. – Örülök, hogy itt vagy, Josh! A négy férfi, aki meg akarja ölni Zach-et, a városban van. De azt nem tudják, hogy mi itt vagyunk. – Azt hittem, a Tait-banda üldözi. Azok öten vannak – mondta Cole. – Zach megölte Jess Taitet Brimstone-ban. – És a többiek idáig jöttek, hogy bosszút álljanak? Én nem ilyennek ismertem azt a bandát.

158

– Tait pénzt lopott attól a gazdától, akit aztán megölt. Mi az ő lován menekültünk, és a pénz a nyeregtáskában volt. A pénz kell nekik. – Hol van most? – kérdezte Josh. – Nagy részét elégettem. – Mit csinált? – kiáltott fel Cole. – Zach-et láz emésztette, és a hideg rázta. Tüzet kellett gyújtanom, és a pénzt használtam fel. – Hallott már a fáról, Dubois kisasszony? – firtatta Cole. – Kétségbeestem. – Hol van most a banda? – érdeklődött Josh. – Elképzelésem sincs. Cynthia Kincaid azt mondta, hogy látta őket belovagolni a városba, amikor a távírdában járt. – Cynthia Kincaid itt van? – Igen, és Beth Carrington is. Az emeleten alszanak. Ha ők nem lettek volna, nem jutottunk volna el idáig. Josh a homlokára tolta a kalapját. – Itt süllyedjek el, ha értem! – meleg nevetése annyira hasonlított Zach-éra, hogy Rose-nak elakadt a lélegzete. – Rose, nem értem, miért nem kértetek segítséget a serifftől! Ben Morgan edzett vénember, tisztán tartja a várost. – Cynthia már megnézte. Nincs a városban, holnap reggelre várják. – Talán meg kellene néznünk ezt a bandát, Josh! Régen velük jártam, tudom, hogy néznek ki – mondta Cole. – Nem, hagyjuk a törvényre. Már világosodik. Csak ülünk nyugodtan Zach mellett, míg a seriff vissza nem ér. Ha a banda előbb tűnik fel, mint ő, elrendezzük az ügyet. – Mi folyik itt? – dr. Serene állt az ajtóban. Josh és Cole megpördült, a pisztolyaikat kapták elő. Amikor meglátták a köntöst viselő dühös kis embert, akinek őszülő haja összeborzolódott az alvástól, kioldták a coltjaikat, és visszatették a tokokba. – Menjenek a betegemtől! – rendelkezett az orvos. – Dr. Serene, ők Zach unokatestvérei. Azért jöttek, hogy segítsenek neki. – Akkor segítsenek neki azzal, hogy nem zavarják. Ha mindannyian kimennének a szobából, szeretném megvizsgálni Mr. MacKenzie-t. Mrs. King már készíti a kávét. Azt javaslom, menjenek az ebédlőbe! Kiléptek, és Rose az ebédlőhöz vezette őket. Mire elkészült a kávé, Cynthia és Beth is lejött az emeletről. Rose az asztalra támaszkodott, fejét a kezében ringatta. Félálomban figyelte csacsogásukat. Örült, hogy van más, aki elmondja a részleteket az újonnan érkezetteknek. Hamarosan dr. Serene is csatlakozott hozzájuk. Mrs. King behozott egy tál gőzölgő zabkását és egy nagy tálca rántottát sült szalonnával. Néhány harapás után azonban Rose-nak elment az étvágya, és hátratolta a székét. – Dr. Serene, Zach felébredt? – Felébred, aztán újra visszaalszik. Ebben a stádiumban ezt a gyógyszerek okozzák, de nem akarom mellőzni, mert szüksége van rá, hogy meg tudjon küzdeni a fertőzéssel. – Napok óta nem evett, leszámítva néhány harapást a szendvicsemből múlt éjjel. Megpróbáljam megetetni?

159

– Természetesen próbálkozhat a zabkásával, és valami folyadékkal. A folyadék a legfontosabb, hogy elkerüljük a kiszáradást. Ennél nehezebbet nem javaslok, amíg nem képes felülni. Mire Rose visszatért Zach-hez egy tál kásával és egy pohár tejjel, a napfény bevilágított az ablakon. Finoman megrázta a vállát, és a férfi kinyitotta a szemét. – Jó reggelt! Van kedved egy tál zabkásához? – Meg akarsz etetni? – Mintha gyereket etetnék. – Mikor kapok sültet és krumplit? – Ha már fel tudsz ülni. – Már kész vagyok rá. – Hát persze – segített neki meginni a pohár tejet, aztán megetette a zabkásával. A felét ette csak meg, de már nem tudta nyitva tartani a szemét. Amikor Rose visszavitte a tálcát a konyhába, az ajtó felett megszólalt a harang. A segéd nyitott ajtót, és a legmagasabb ember lépett be rajta, akit Rose valaha is látott. Öltözékén egy csillagot viselt. – Jó napot, Robert! Beszélhetnék a dokival? – Szólok neki, seriff. – Elnézést! – szólt Rose, és félretette a tálcát. – Maga Morgan seriff? – Igen, asszonyom – bökte meg a kalapját a férfi. Olyan méltóságot sugárzott, hogy képtelen lett volna nem bízni benne. Arca lebarnult, és megviseltnek látszott, de nem lehetett megállapítani, hogy vajon a korától, vagy a széltől és a homoktól. Rose úgy saccolta, ötvenes évei közepén járhat, de a teste sokkal fiatalabbnak mutatta, csupa izom volt, sehol egy felesleges kiló. A szeme a legtisztább kék volt, amit Rose valaha is látott, és nem vette le róla a szemét, amikor bemutatkozott. – Úgy hallottam, Mrs. Kincaid keresett. – Én vagyok Cynthia Kincaid – szólalt meg Cynthia. A többiek kíséretében lépett a várószobába, és mindenki hallatni akarta a hangját. – Kérem, egyszerre csak egy! – kiáltotta a seriff. Amikor meghallotta a teljes történetet, hosszú, halk füttyöt hallatott. – Szóval a fickóknak sikerült kikészíteni Zach MacKenzie-t. Nem lennék a helyükben, ha Flint egyszer összeakad velük! Ha a banda még a városban van, letartóztatom őket, de szükségem lesz hármukra, hölgyeim, akiket személyesen érintett az ügy, hogy írják alá a feljelentést. – Szükséged van bármi segítségre a letartóztatásnál, Ben? – kérdezte Josh. – Ó, milyen igazad van! Csak egy helyettesem van. Te és Cole velem jöttök, kinevezlek benneteket. – Én ismerem azokat a szélhámosokat! – szólalt meg Cole. – Bull a legveszélyesebb, Joe a legkevésbé az. Pike és Cain egyszerűen bunkók. – Ha közelítenek, enyém Bull. Josh, Pike a tied, és Cole-é Cain. A segédem meg elbánik ezzel a Joe-val. Menjünk! A három férfi távozott, mielőtt bárki jó szerencsét kívánhatott volna nekik. Rose követte Cynthiát és Beth-et az első verandára. A férfiak már negyedórája elmentek, és ő izgatottan várta visszatérésüket. Egyre nyugtalanabb lett, ahogy teltek a

160

percek. Ha azok a törvényen kívüliek elhagyták a várost, még mindig veszélyt jelenthetnek Zach-re. Azt akarta, hogy az egész ügy érjen véget most azonnal. Hirtelen fegyverdörrenés rázta meg a levegőt, aztán nyugalom telepedett a városra. Néhány koránkelő kijött, és végignézett az utcán, de aztán visszamentek házaikba, és magukra zárták az ajtót. – Mire gondolsz? – kérdezte Cynthia. – Nem tudom – felelte Rose. – Én csak egy lövést hallottam, te is? – Már jönnek is – szólalt meg Beth ünnepélyesen. A seriffre és segédeire bámultak, akik három bilincsbe vert rabbal közeledtek, és befordultak a börtön felé. – Úgy tűnik, mindenen túl vagyunk, édesem, de a lövöldözésen mindenképp – ölelte át Cynthia. – Bull nincs köztük – aggodalmaskodott Rose. – Vajon miért? – Menjünk, és írjuk alá a feljelentést, amit a seriff említett! – javasolta Beth. – Akkor ezt is megtudjuk. Beth és Cynthia belekarolt, és kéz a kézben vonultak végig az utcán. A három törvényen kívüli lesújtva meredt Rose-ra a cellákból. Most, hogy rácsok mögött voltak, már nem tűntek olyan fenyegetőnek. – Hol van Bull? – kérdezte. – Elmenekült? – Bull nem volt hajlandó velünk jönni – válaszolta Morgan seriff. – Elkövette azt a hibát, hogy fegyvert emelt Benre – tette hozzá Josh. – Ezt a lövést hallottuk? – tudakolta Cynthia. Morgan bólintott, és mindegyiküknek átadott egy papírt. – Ha a hölgyek aláírják ezeket a feljelentéseket, a mi ügyünknek vége is, és ezek az emberek többé nem zaklatják önöket. Rose izgatottan várta, hogy tudathassa Zach-kel a jó híreket. Amikor a börtönből visszaindultak a doktor házához, végre megkönnyebbült. Cynthia belekarolt Morganbe. – Morgan seriff, miért tartott olyan sokáig, hogy börtönbe zárják ezeket az embereket? Tűkön ültünk, mert nem tudtuk, mi történt. – Nos, Kincaid kisasszony, úgy tűnik, hogy a fickók Comanche Wells koszos galambjainál töltötték az éjszakát. Egy kis időbe került, mire mindet előkerítettük. Hirtelen felnézett, és látta, hogy az indóház mellé egy mozdony és néhány kocsi áll be. Az Egyesült Államok lovasságának tagjai szálltak le, felnyergelt lovakat vezetve. – Mi az ördög folyik itt? Mintha megszálltak volna minket. Két civil ruhás férfi futott feléjük. Beth és Cynthia örömkiáltást hallatott, és tárt karjaikba futottak. Rose elképedve nézett Joshra. – Van valami elképzelésed, kik ezek a férfiak? – Aha – felelte Josh. – A fickó, aki Beth-et csókolja, Jake Carrington, a férje. A másik tag Dave Kincaid, ő Thiát vette el. Gondoltam, hogy hamarosan ők is megjelennek. Ha a tied a vasúti vonal, könnyű vonatra pattanni. Férje kezét fogva Cynthia hozzájuk vezette Dave Kincaidet, hogy bemutassa. Rose első benyomása az volt, hogy Cynthia nem túlzott a férfi jóképűségével kapcsolatban.

161

Jake Carrington legalább olyan jól nézett ki. És az a szerelem és imádat, amit a két férfi érzett felesége iránt, nyilvánvalóan látszott megkönnyebbülésükből, hogy biztonságban és sértetlenül találták őket, s nem is eresztették őket ölelésükből. – A családunk örökké hálás lesz azért, amit Zach-ért tett, Rose! – mondta Dave Kincaid. – Abból, amit eddig Thia elmesélt, rendkívülinek tűnik – tette hozzá Jake Carrington. – Semmi rendkívüli nincs abban, amit tettem – pirult el Rose. – Az a rendkívüli, hogy Zach túlélte, és már gyógyulóban van. – Szerintem ön túl szerény, Miss Dubois! – szólt ismét Jake. Rose teljesen meghatódott, amikor a férfi lehajolt, és arcon csókolta. – Zach nagyon sokat jelent nekünk. – Ha már azokról beszélünk, akik sokat jelentenek nekünk: hogy vannak az én kis drágáim? – érdeklődött Beth. – Már hiányoznak. – A fiad és a lányod is hiányol téged, Rozsdáshajú, és én azt ígértem nekik, többet nem engedlek el. Főleg ha Cynthia nénivel vágtok útnak, aki úgy vonzza a bajt, mint méz a darazsakat. – Beszélj még erről! – nyögött egyet Dave. – Akármilyen bájosak is a feleségeik, uraim, úgy hallom, jobb, ha nem túl gyakran látogatnak a városunkba – kacsintott egyet Ben Morgan. – Mi már egész hozzászoktunk a békéhez és a nyugalomhoz itt. Mintha csak a szavaira válaszolna, a lóra szállt lovasság vágtatott feléjük, miközben felkavarták a port. Egy fiatal hadnagy szállt le előttük. – Nem lett volna jobb, ha egyszerűen idesétál? – súgta Cynthia Rose-nak és Dave-nek. – Ki van itt szolgálatban? – kérdezte hivatalos hangon. – Most én – válaszolta Ben Morgan. – Uram, Keogh hadnagy vagyok. Az Egyesült Államok elnökének szolgálatában azt a küldetést kaptam, vizsgáljam ki Comanche Wellsben Andrew Zachary MacKenzie állapotát, és ajánljam fel fent nevezett Andrew Zachary MacKenzie-nek a parancsnokságom alatt álló csapatok védelmét. Tudatná velem a tartózkodási helyét, uram? – Hát persze, fiacskám, de le kell lőnie a dokit, hogy hozzáférhessen – szólt ismét Morgan. – Ami szükséges, uram – vágta rá a hadnagy. – Első négy sor lovas leszállni! – kiáltotta, aztán köhögni kezdett a portól, miközben fél tucat lovas vágtatott hozzájuk. – Maga Benjamin Morgan seriff? – kérdezte a vezetőjük Bentől. – Az vagyok. Miben segíthetek, idegen? – Morgan seriff, én Evan Bundy vagyok, az austini békebíró hivatalából. Texas kormányzója utasított, hogy én és az embereim bármi áron védjük meg Andrew MacKenzie-t. Tudja, hol találom? – Úgy vélem, igen, Bundy békebíró, de attól tartok, előbb meg kell küzdeni az Egyesült Államok lovasságával, hogy eljusson hozzá. – Azt hiszem, ezt nem értem, seriff! – válaszolta Bundy. – Talán a hadnagy majd megmagyarázza – replikázott Morgan. Bundy békebíró és Keogh hadnagy beszélgetni kezdett, és hangjuk egyre hangosabb lett, ahogy azon vitáztak, kinek a felettese fontosabb. – Tíz dolcsit teszek arra, hogy a hadnagy nyer – szólt Jake Dave-hez.

162

– Én a seriffre fogadok – felelte Dave. – Tudnom kellett volna, hogy meg fognak jelenni – morogta Ben, amikor lassan hat lovas bontakozott ki előttük. A későn érkezők vezetője előrehajolt, kezét kényelmesen a nyergen pihentetve. – Jó napot. Ben! Josh! Cole! – mondta, és feléjük bólintott. – Pete! – köszöntötte Morgan. – Hallom, kiléptél a detektívektől, Josh? – szólt Pete. – Igen, tavaly, amikor megnősültem. – Mi hozta a Texas Rangeröket ilyen északra? – érdeklődött Ben. – Zach MacKenzie-t keressük. Beth kényelmesen bújt a férje karjába, és onnan nézett a testvérére. – Thia, ugyan mit írtál azokban a sürgönyökben? Cynthia megvonta a vállát, és elbűvölően felnevetett. – Mit akartok Zach-től? – kérdezte Ben. – Elment, aztán négy, gyilkosságér' meg marhatolvajlásért körözött törvényen kívüli meglőtte. A kapitány azt gondolta, szüksége lehet egy kis segítségre. Csak annyit mondhatok, hogy a fickók jobb, ha abban bíznak, hogy még Flint MacKenzie előtt utolérjük őket! Az öreg Flint nem fog kedveskedni azokkal, akik rálőttek a fiára – a két férfi felnevetett a tréfán. – Azt hiszem, megspóroltam nektek egy kis gondot. A börtönbe zártam a jómadarakat, habár az egyiket le kellett lőnöm. – És mi van Zach-kel? – Itt van, de istenemre, két golyó nem elég, hogy kiterítsenek egy MacKenzie-t! – mondta Morgan. Hogy viccelődhetnek Zach sérülésein? Rose eleget hallott ebből a cirkuszból, visszament az orvos házához. Amikor belépett a szobába, Zach kinyitotta a szemét, és álmosan kérdezte: – Mi ez a nagy sürgölődés odakint? – Ha elmondanám, el sem hinnéd. Aludj csak, szerelmem! – bújt mellé az ágyba. – Lehet, hogy arra ébredünk majd, hogy az Egyesült Államok lovasserege veszi körül az ágyat, de már túl álmos vagyok, hogy ezzel foglalkozzam. Zach átkarolta a vállát, amikor hozzábújt. – Isten hozott, Rosie! Fejét a mellkasára tette, behunyta a szemét, és elégedetten elmosolyodott. Zach fel fog épülni, a Tait-banda már nem fenyegeti őket, és holnap… holnap lesz az örökkévalóság első napja.

163

29. fejezet ose hirtelen ébredt fel. Felült és zavartan nézett körül az idegen szobában, aztán eszébe jutott, hol van, és maga mellé pillantott. Zach aludt. Megfogta a homlokát, és még mindig melegnek érezte, de sokkal jobban volt, mint előző nap. Amikor az órára pillantott, rájött, hogy nem az előző nap van. Nyolc órára járt, és a napfény beszűrődött az ablakon – átaludta a teljes tegnapot, és az éjszakát is. Mit gondolhatnak most az emberek? Sietve kiszállt az ágyból. Szeretett volna megfürödni, és azon töprengett, kérhet-e vajon ismét Cynthiától vagy Beth-től tiszta ruhát, míg vissza nem jut Brimstone-ba. Aztán újabb zaklatott gondolat jutott eszébe: vissza tud-e egyáltalán térni Brimstone-ba anélkül, hogy az az ostoba seriff le ne tartóztatná? Noha a Tait-banda rács mögött ül, még jó néhány dolgot meg kell oldania. Kiosont a szobából, és felsietett az emeletre, ahol üresen találta a hálószobákat. Beth és Cynthia valószínűleg a szállodában töltötte az éjszakát, most, hogy a férjeik megérkeztek. Mrs. Kinget a konyhában találta, aki mindent elmondott. – Benéztek, mielőtt Dallasba indultak volna ma reggel, és hagytak magának egy csomagot, meg levelet. – Jaj istenem, én meg átaludtam az egészet! – mondta Rose csalódottan. – Nem akarták felébreszteni, kedvesem. A hölgyek úgy gondolták, pihenésre van szüksége – válaszolta Mrs. King kedvesen. – Bárcsak elbúcsúzhattam volna tőlük! Sokkal tartozom nekik. – Biztosan megértik, kedvesem. Szeretne reggelizni most? – Azt hiszem, előbb szeretnék megfürödni. Hova tette a csomagot? – Mr. MacKenzie szobájába. Felébredt már? A doktor bízik abban, hogy már képes lesz szilárd ételt enni. – Aludt, amikor ott hagytam. Visszamegyek a csomagért, és megnézem újra. Hol van most dr. Serene? – A doktort néhány órája sürgős esethez hívták. – Köszönöm, Mrs. King! Lábujjhegyen visszament a szobába, és megnézte Zach-et. A férfi még mindig békésen aludt, így hát felkapta a csomagot és a levelet az asztalról, és kiment a szobából. Miközben megengedte a fürdővizet, elolvasta a búcsúüzenetet. A testvérek biztosították arról, hogy találkoznak még – az esküvőjükön. És, folytatódott a levél, amellett, hogy összeszedtek néhány piperecikket és fehérneműt számára, Beth nekiadta az egyik hosszú ruháját. A csomagban Rose örömmel fedezett fel egy zöld-fehér kockás ruhát, egy fehér szalagot, és más holmikat, amiket a nővérek gondosan vásároltak neki. A következő fél órában kiélvezte a forró fürdőt, kiáztatta fájó testéből a feszültséget. Aztán hajat mosott, hogy megszabaduljon a kosztól, és miközben az száradt, kitisztította a cipőjét. Tiszta ruhát öltött, jól kifésülte a haját, és a szalaggal összefogta. Miután feltett egy kis alapozót, a monoklit és arcsérüléseit alig lehetett észrevenni. Úgy érezte, egészen újjászületett.

R

164

A bejáratnál találkozott dr. Serene-nel, aki épp megvizsgálta Zach-et. A testhőmérséklete még nem volt normális, de a sebek gyorsan gyógyulnak, a doktor szerint újabb egy hét múlva már felkelhet az ágyból. A nap most még ragyogóbb lett. Robert éppen befejezte Zach mosdatását, amikor Rose belépett. – 'Napot, kisasszony! – mondta a segéd, és rákacsintott, amikor kiment. Zach-et párnákkal támasztották fel, és amint meglátta a lányt, széles mosolyra derült. Még nem tért vissza a színe, de már a látványra is, hogy ül és mosolyog, boldogság áradt szét Rose-ban. Megfogta Zach kezét. – Csodásan nézel ki! – És te olyan gyönyörű vagy, amilyet még sosem láttam! Ki akarok szállni ebből az átkozott ágyból, hogy a karomba szoríthassalak! – Nem kockáztathatunk egy visszaesést, MacKenzie, szóval meglátom, mit tehetek – azzal lehajolt hozzá, és megcsókolta. – Csak növelted a lázam néhány fokkal – mondta a férfi, amikor elhúzódott tőle. – Remélem, éhes vagy! Zach vigyorgott. – Örülök, hogy még egyformán gondolkodunk. – Én ételről beszélek, MacKenzie! – Azt hiszem, nem gondolkodunk egyformán. Engedékenyen nézett rá. – Dr. Serene szerint már ehetsz valamit. Van valami különleges kívánságod? Mrs. King éppen ebben a pillanatban kopogott be, majd belépett. Rose elésietett, és elvette tőle a tálcát. – Mrs. King, nem kellett volna kiszolgálni minket! Hozzászoktam, hogy tálcákat cipeljek. – Nem fáradtság, kedvesem. Jó étvágyat a reggelihez! – Hmm, ez jól néz ki – mondta Rose, és leült az ágyra, a tálcát az ölébe tette. – Zabkása és gabonacipó – bőségesen megkent egyet vajjal és lekvárral, aztán beleharapott. – Mmm, ez még meleg! – nyalt le a szája sarkából egy kis lekvárt. – Miért teszed ezt velem? – kérdezte Zach panaszosan. – Mit teszek? – elképzelése sem volt, hogy miről beszél a másik. – Azt az átkozott dolgot, a nyelveddel. – Sajnálom, biztos nagyon éhes vagy – adta át neki a cipó maradékát. – Nem a cipóra gondoltam, és ezt te is tudod – harapott bele Zach. Rose szélesen mosolygott. – Nyisd ki! – zabkását kanalazott a szájába, majd együtt ették meg az egészet. Akkor Rose beleharapott a barackkompótba. – Jaj, ez finom. Fogadok, hogy Mrs. King tette el – adott a férfinak is egy darabot. – Jó. Anya is sokat tesz el. Tudsz főzni, Rosie? – Valószínűleg nem olyan jól, mint az anyukád. És te? – Meg tudom melegíteni a babkonzervet, és megsütöm a füstölt húst, ha kell. A lány felnevetett. – Én egész jól török mogyorót.

165

– Az biztos! – Zach megfogta a kezét, és megszorította. – Senkivel nem utaztam még ilyen jót – mondta, aztán józanabbul hozzátette: – Hálás vagyok neked, Rosie! Nélküled sosem lettem volna képes erre. – Nekem kell hálálkodni, Zach! Megmentetted az életem Brimstone-ban, de ne is beszéljünk erről többet! A hála már nem volt téma. Bármit tett is a férfiért, az belülről jött, szerelemből. És remélte, hogy ez volt az ő mozgató ereje is. – Van tea és kávé. Melyikből kérsz? – Kávét – mondta, és pillantását egy percre sem vette le a lányról. Aznap valamivel később éppen Kipling The Light That Failed című könyvéből olvasott fel Zach-nek, amikor dr. Serene lépett be egy idősebb pár kíséretében. A nő átrohant a szobán, Zach-hoz, aki megfogta a kezét. – Szia, anya! Tehát ő az édesanyja. A magas és elegáns Garnett MacKenzie az ötvenes évei vége felé járhatott. Könny csillant zöld szemében, amikor a fiára nézett. Aztán leült az ágy szélére, és előrehajolt, hogy homlokon csókolja. – Hogy vagy, Zach? – kérdezte. Lágy beszédében hallani lehetett a déli akcentus nyomait. – Jól vagyok, anya. A doktor szerint egy hét múlva már felkelhetek. Most a férfi lépett előre. Rose már értette, honnan örökölte a magasságát és a széles vállakat. Flint MacKenzie profilja veleszületett erőt sugárzott, és annak ellenére, hogy sötét haja őszbe vegyült már, izmos teste fele annyi idősnek mutatta, mint amennyi valójában volt. – Fiam – mondta, és ez az egyetlen szó többet mondott el annál, amit egy tucatnyi mondhatott volna. – Szia, apa! – amikor a két férfi kezet fogott, Flint másik kezével takarta be szorításukat. – Jól ránk ijesztettél, fiú. De mondtam anyádnak, hogy néhány semmirekellő nem nyom le. Zach rávigyorgott. – Az alma nem esik messze a fájától. Ugye, apa? – Ez okozza majd a halálomat – szólalt meg Garnet. – Mikor vihetjük haza, doktor úr? – Akár holnap, ha nem engedik lábra állni – válaszolta dr. Serene. – De reggel már biztosabbat mondhatok. Most várnak rám más betegek, később beszélünk! – Anya, apa, ő Rose Dubois – mondta Zach, amint az orvos kiment a szobából. Mióta a szobába léptek, a pár most először fordult teljes figyelemmel Rose felé. Zach anyjának pillantása kíváncsi volt, de melegséget sugárzott, Flint MacKenzie rejtélyes zafírtekintete nem árulta el, mi van mögötte. Garnet hozzálépett, és megölelte. – Micsoda öröm, hogy megismerhetjük, Rose! Thia és Beth mindent elmondott már magáról. Sosem köszönhetjük meg eléggé, amit a fiunkért tett. Rose zavarba jött. Tudta, hogy valami udvariasat kellene válaszolnia, de a pár akaratán kívül megrémítette. Vagy talán a Zach-ben végbement változás? Ez lehet az oka, mert ő a vakmerő, törvényen kívüli Zach-et szokta meg. Zach, az imádott fiú ismeretlen volt számára. Kívülállónak érezte magát – mintha nem tartozna közéjük.

166

Miután sikerült udvariasan köszönnie, kihátrált a szobából. – Biztos szeretnének, egy kicsit magukra maradni, most egyedül hagyom önöket! – Ne, Rose! Maradj! – szólt Zach. – Nekem, ó… még el kell intéznem valamit. Mikor végre kijutott a szobából, az ajtónak dőlt, és nagyot sóhajtott. Nagyon egyedül érezte magát. Idegen volt ezek között az emberek között. Még a város seriffje is közelebb állt hozzájuk. Mind nagyon kedvesek, jó és törődő emberek, de ettől még nem tartozik közéjük. Zach-hez sem – az imádott fiúhoz. Vigasztalanul lépett ki a szabadba. Josh és Cole egy nővel beszélgetett, és amikor megpillantották Rose-t, Josh gyengéden megbökte a hölgyet, aki megfordult, hogy megnézze. Rose-ben öröm áradt szét, amikor meglátta, hogy Emily MacKenzie kitárt karokkal rohan felé. Ujjongva ölelték egymást, aztán szemügyre vették a másikat, és ismét összeölelkeztek. – Hadd nézzelek! – kérte Emily, és hosszan szemlélte Rose arcát. – Jaj, Rose! Josh nem túlzott: te és Zach pokoli dolgokon mehettetek keresztül. Nem is hittem, amikor Josh azt mondta, hogy Zach-kel vagy! Sosem említetted, hogy akár csak ismernéd is. A legutolsó levélben azt írtad, hogy egy Stephen Rayburn nevű gazda feleségül kért. – Ez hosszú történet, Em. – Nem érdekel, milyen hosszú, hallani akarok mindent. Tudni akarom, hogy szerezted azt a monoklit és a sérüléseket, és hogy üthetett Zach-en két golyó is lyukat – karolt bele Emily. – Gyere, teázunk egyet, és közben mindent elmesélhetsz! Rose boldogan mosolygott. Ismét a legkedvesebb barátnőjével lehetett, és ettől úgy tűnt, minden egy örökkévalósággal ezelőtt történt. Többé már nincs egyedül! Kéz a kézben sétáltak a szállodához, és letelepedtek az ebédlő sarkában. Amint a pincér meghozta a teáskannát, Emily töltött mindkettőjüknek, aztán hátradőlt. – Ne feledd, Rose, egyetlen részletet se hagyj ki! Mindent tudni akarok. – Hát, a legrosszabb része azon az estén kezdődött, amikor Stephen fogadást adott, hogy megünnepelje az eljegyzésünket. – Mindig fogadkoztál, hogy gazdag emberhez mész feleségül. – Tudom, de addigra beleszerettem Zach-be, még akkor is, ha ezt nem akartam beismerni magamnak. Emily egyre komorabb lett, ahogy Rose elmesélte az azt követő eseményeket, hogy megmondta Stephennek, nem mehet hozzá. Mire befejezte, Emily szemét könnyek homályosították el. – Olyan bátor vagy, Rose! Ha te nem lettél volna, Zach meghal. – Sok segítséget kaptam. Imádkoztam a hegyoldalban, Em. Még sosem tettem ilyet, és hiszem, hogy az imám meghallgatásra talált. Ebben a pillanatban lépett be az ebédlőbe Garnet MacKenzie, és leült hozzájuk. – Hogy érzi magát Zach? – kérdezte Emily, és töltött Garnet csészéjébe. – Most alszik. Josh és Cole a bárban van, Flint csatlakozott hozzájuk – belekortyolt a teába, és mélyet sóhajtott. – Sokkal jobban érzem magam, hogy láthattam Zach-et. Az orvos szerint holnap már hazavihetjük. – Ez csodás hír, Garnet néni! – mondta Emily. Garnet előrenyúlt, és megfogta Rose kezét.

167

– Tartozunk neked, Rose, és reméljük, hogy visszajössz velünk. Rose habozott. – Nem is tudom, Mrs. MacKenzie. A ruháim, és minden tulajdonom Brimstone-ban maradt. Azt terveztem, hogy visszamegyek oda. – Talán félreértettem Zach-et? Azt mondta, hogy ti ketten a házasságot tervezgetitek. Rose nagyot nyelt. – Igazán sosem volt időnk, hogy megbeszéljük a házasságot, Mrs. MacKenzie. Sok elvarratlan szálat kell még rendezni, mielőtt egyáltalán ilyesmire gondolhatok. Lehet, hogy még köröznek gyilkosságért. – Jaj, Rose, azt könnyedén elsimítjuk. Tudom, hogy imádni fogod Triple M-et – mondta Emily, és arca ragyogott a túláradó örömtől. – Alig hiszem, hiszen majdnem egy város! Mindenkinek saját háza van a központ körül. És Rose, még egy kis bolt is van mindenki kényelmére, ahol ételt, konzerveket, fűszereket és általános háztartási dolgokat tartanak. Ha szükséged van egy üveg Heinz ketchupra, vagy krumplira, csak bemész, és megkapod. Kitty, Josh húga felelős a leltárért. És nem minden áru szükségszerűen praktikus, van kézkrém és más személyes dolgok is, amire egy nőnek szüksége lehet. Olyan kényelmes, és Triple M nyereségéből tartják fenn! – Úgy érted, nem kell fizetni semmiért, amit veszel? – kérdezte Rose. – Így igaz – válaszolt Garnet. – A bolt Cleve ötlete volt. Amikor a polgárháború után hazatért a testvéreivel, a Triple M csak néhány száz hektár területű volt. Aztán mind megnősültek, és elkezdtek terjeszkedni, ahogy hozzá lehetett férni a földekhez. Most már a gyermekeik is családosak, szóval sok szájat kell etetni. – Mekkora a farm? – kérdezte döbbenten Rose. – Körülbelül ezerötszáz hektáros. Rose szeme majd kiesett. – Tessék? – Az egyik legnagyobb Texasban – tette hozzá Garnet. – A Triple M-en van minden, kivéve a saját postát – fűzte tovább Emily. – Csak gondold el, édesem, szomszédok leszünk! Lehet, hogy nem olyan közeliek, mint a szobatársak, hiszen mindketten találtunk mást – vigyorgott mellé –, de ráláthatunk egymás házára. Mind együtt vagyunk, mégis minden házba vissza lehet vonulni. – Túl jól hangzik, hogy igaz legyen – válaszolta Rose. – Csodálom, hogy a fiúk valaha is el akartak jönni onnan. – Szárnypróbálgatások voltak – szólt Garnet –, ahogy az apjuknál is. De amikor készek arra, hogy letelepedjenek, visszajönnek. – Úgy érti, ha életben vannak még – emlékezett vissza Rose az elmúlt hét eseményeire: a gyilkosságok, hogy Zach majdnem meghalt, a saját sérülései, a kétségbeesett küzdelem az életben maradásért, és az árulás szívfájdalma – hogy Zach nem tudott őszinte lenni vele. Hirtelen megrohanták az érzések, felállt. – Bocsássanak meg, vissza kell mennem. – Rose, várj! – szólt utána Emily. – Később beszélünk, Em – válaszolta, és szó szerint kirohant az ebédlőből. Nem nézett be Zach-hez, hanem egyenesen a hálószobába ment. Rose úgy érzete, a csalás túl nagy ahhoz, hogy meg tudják beszélni, mielőtt Zach felgyógyul. De hogyan

168

tettethetné, hogy addig nem számít? Bölcsebb lenne, ha egyszerűen megmondaná neki, hogy visszamegy Brimstone-ba a ruháiért. Nincs oka arra, hogy kételkedjen benne. Amikor ebédnél csatlakozott Zach családjához, újabb meglepetés érte. A reggeli vonattal megérkezett Will Grainger holtteste, és MacKenzie-ék magukkal akarták vinni a Triple M-re, hogy eltemessék. Mindenki elmegy azzal a vonattal – beleértve Zach-et is. Fogytán volt az ideje, ezért a férfi szobájába sietett, és elmondta neki a szándékait. Valószínűleg sikerült megdöbbentenie. – Rosie, ne csináld ezt velem, kérlek! Szükségem van rád! – könyörgött Zach. – Zach, neked nincs szükséged rám. Van egy odaadó családod, aki kitárt karokkal vár. Zach elkapta a kezét. – Ugye, nem gondolod komolyan, hogy csak emiatt van rád szükségem? Ha felébredek, és meglátlak magam mellett, testem-lelkem jobban van. Ezért van rád szükségem, Rosie. Ezért lesz rád mindig szükségem. Amint újra talpra állok, összeházasodunk és elmegyünk Brimstone-ba a dolgaidért. Vagy Kate összepakolja, és elhozza neked. Rendben van, Rosie? – kérdezte, és reménykedve nézett rá. Már megint ezt teszi vele! Elvarázsolja a zafírkék szemével, ezzel az ellenállhatatlan kisfiús pillantással. Elfeledtet mindent, kivéve, hogy mennyire szereti. A következő reggel, amikor a vonat elindult Comanche Wellsből, Rose Zach hálóhelye mellett ült. Zach úgy szorította a kezét, mintha sosem akarná elengedni, ő pedig azon gondolkodott, hol csúszott ki a kezéből az élete irányítása.

169

30. fejezet

A

z utazás kifárasztotta Zach-et, és amint megérkeztek, ágyba fektették. Amíg aludt, Rose körülnézett a gazdaságban. Emily nem túlzott, a Triple M valóban egy kis falu

volt. Ideális helynek tűnt arra, hogy egy férfi és egy nő felnevelje itt a gyermekeit. Egy kerítéssel védett temetőnél megállt, és meglepetten látta, hogy a napszámos munkások ellenére Josh MacKenzie maga ássa Will Grainger sírját. – Keményen dolgozol, Josh. Nincs senki, aki segíthetne? A férfi megtörölte a homlokát. – Ez a legkevesebb, amit megtehetek Willért. Meg aztán mindenki keményen dolgozik a farmon. Azokban az években, amíg nem voltam itthon, majdnem el is felejtettem, milyen jó, bár kemény itt az élet. Készen álltam arra, hogy visszajöjjek. – És mi van Emilyvel? – Em imád itt lenni. Úgy issza magába a munkát, mint szivacs a vizet. Nem is hinnéd, de a múlt héten savanyúságot tett el anyámmal. Emily Lawrence MacKenzie savanyúságot tesz el – kuncogott. – Micsoda nő! Rose elmosolyodott a gondolatra, hogy a tehetős keleti parti örökösnő savanyúságot tesz el, aztán eszébe jutott a sok közös nevetés, amikor még Harvey-lányok voltak. Te jó isten, már egy éve annak! Évszázadoknak tűnt. – Ez igazán nagy gazdaság – mondta. – Gondolom, mindenkit lefoglal. Ugye, marhafarm? A férfi bólintott. – Nagyjából negyvenezret terelünk, és évente tíz-tizenötezret adunk el, a kereslettől függően. – Nem csoda, hogy annyi ember kell a működtetéshez. – Magunk termeljük a zöldségeket is. Néhány dolog kivételével minden itt terem a Triple M-en, ami az asztalra kerül. – Elég büszkének tűnsz – mosolyodott el finoman Rose. – A gazdaság nem volt mindig ilyen sikeres, különösen miután a nagyapám meghalt Alamónál. Akkor még csak egy kis darab föld volt, de apám és a nagybátyáim alakították azzá, amit ma itt látsz – Josh tétovázott, aztán hozzátette: – És a nők, akiket szerettek, velük együtt fáradoztak rajta. Sok szép emlékem van, Rose, és te is megszereted majd a Triple M-et, ahogy Emily. Ő úgy hívja, Texasi Utópia. – Hát ez távol áll attól, amit Long Island-ről gondol, ahol nevelkedett. – Mindketten tudjuk, mit gondolt arról a helyről. Hinnéd, hogy az apja még ide is eljött, és meglátogatta? Arról beszélt, hogy Dallasban építkezik. – Különös kanyarokat vesz az ember élete. Zach és én egyszer éppen erről beszéltünk – egyszer csak, minden szándékosság nélkül kitört belőle: – Olyan közel került a halálhoz, Josh! – De annak vége, Rose. Fordíts neki hátat, és nézz a jövőbe! – Próbálok, de nem vagyok biztos abban, hogy ide tartozom. Nem hiszem, hogy felérek a többi MacKenzie feleséggel. – Én meg azt gondolom, hogy igen, Rose. És Zach is nyilvánvalóan ezt hiszi. Nehéz időszakon mentél keresztül, de most már lazíthatsz. Zach hamarosan felállhat, és ha ez 170

megnyugtat, többé már nem vagy egyedül: egyetlen ember sincs ezen a farmon, aki ne törődne a te jóléteddel. Bízz bennünk, és ne kételkedj magadban! – félretette a lapátot, és kimászott a lyukból. – Azt hiszem, jobb, ha visszamegyek a házba. Rendben vagy, Rose? – Jól vagyok – felelte. – Biztos nem akarod, hogy leküldjem Emet? – Nem, már én is visszafelé indulok. Hosszú ideig csak ült, és a sírokat jelölő kőkeresztekre meredt. – Arra gondolsz, hogy könnyen állhatna valamelyik síron Zach neve is? Én ezen gondolkodtam. Rose felkapta a fejét, és Garnet MacKenzie-t látta meg a közelben. – Jaj, bocsásson meg, Mrs. MacKenzie! Nem vettem észre, hogy itt van – mondta, azzal visszafordult, és a kereszteket bámulta. – Ez nagyon szomorú. Elég sok van itt, igaz? – elkezdte hangosan olvasni a neveket. – Kathleen MacKenzie, Sarah MacKenzie. – Flint anyja és Luke első felesége. Brutálisan megölték őket a polgárháborúban, amíg a fiúk a hadseregben szolgáltak. – Maude Melone. Ő is MacKenzie? – Mondhatni – mosolyodott el Garnet az emlékre. – Maude többé-kevésbé adoptálta a MacKenzie-ket. Közeli barátja volt Kathleen-nek és Andynek, és tanúja volt a három fiú nevelésének. A férjeink szerették, a gyermekeink imádták. A nagyanyjuk volt ahelyett, akit nem ismerhettek. – És azok a sírok, Matthew-é és Lindáé? – Matthew Luke és Honey fia volt. A kicsi tüdővészben halt meg gyerekkorában. Linda Cleve és Adee gyermeke volt, halva született. Flint és… – hirtelen megállt, és mély, borzongó levegőt vett. – Mi az, Mrs. MacKenzie? – kérdezte Rose. – Flint és én szerencsések voltunk, sosem vesztettünk el gyermeket. El sem bírom képzelni, milyen lenne – Garnet MacKenzie elfordította a fejét, és egyenesen Rose szemébe nézett. – De tudom, hogy valami meghalt volna bennünk, ha Zach nem marad életben – a szeme könnyes volt, amikor megfogta Rose kezét. – Bocsáss meg nekem, Rose! Hallottam egy részét a beszélgetésednek Joshsal. Cynthia és Zach elbeszéléseiből összeraktuk a férjemmel, amit tudtunk. Nem törődtél azzal, hogy a saját életed megmentsd, azért harcoltál, hogy megmentsd Zach-ét. Egy percig se gondold, hogy nincs meg a jellemed ahhoz, hogy MacKenzie-feleség légy! Ide tartozol, kedvesem. És mi tárt karokkal várunk. Gyengéden megszorította Rose kezét, aztán ugyanolyan csendesen távozott, ahogy jött. Másnap reggel Rose Zach mellett ült a vasúti ülésen, és Will Grainger temetésére tartottak. Részvéttel nézte a rangeröket és a MacKenzie családot, akik lehajtott fejjel és szomorú arccal álltak parancsnokuk és barátjuk végső búcsújánál. Tökéletesen tudatában volt annak, hogy minden jelenlévő férfi szolgált vagy jelenleg is szolgál a Texas Rangersnél. És Zach utódai nyilván követni fogják a hagyományt. Garnet MacKenzie megnyugtató szavai ellenére Rose tudta, hogy képtelen lenne ezt nyugodtan elviselni. Hogy viselné, ha Zach lenne, aki a kötelesség közben elveszett, és nem Will Grainger?

171

Lopva Zach-re pillantott. Nagyon sápadt volt, és sebes arca komoran emlékeztetett a kínra, amin keresztülment. Noha gyógyultak már a sebei, ez a temetés is csökkentett csekélyke erején. Talán válasz volt valamire, hogy beállt a Rangershöz, de akármi legyen is az oka, el kell mennie innen, hogy átgondolhassa az egészet. Meg kell próbálnia megérteni, mi vezette arra, hogy becsapja őt. Noha ez nem csökkentette – nem csökkenthette – az iránta érzett szerelmet, belesajdult a szíve a gondolatba. El kell mennie, hogy megbékéljen ezzel, tudta, hogy ezt a Triple M-en nem tehetné meg, mert olyan emberek veszik körül, akik túlságosan is szeretik Zach-et ahhoz, hogy tárgyilagosak maradjanak. Habár megesküdött, hogy soha többet nem hagyja el, vissza kell mennie Brimstone-ba. Zach túl van már minden veszélyen, nyugodt lélekkel hagyhatja itt. És ha már jól lesz, visszajön, és meghallgatja a magyarázatát. De gyorsan kell ezt megtennie. Ha Zach megsejti a szándékait, megint lebeszéli arról, hogy elmenjen. Ha elég szerencsés, Calicóba érhet, mielőtt befut az észak felé tartó vonat, de Emilytől kölcsön kell kérnie a vonatjegyre. Amikor visszatértek a házba, Zach lefeküdt, Rose pedig azonnal a saját hálószobájába ment, hogy összeszedje kevéske tulajdonát. Hosszan nézte Zach coltját, amit a szoknyája zsebéből vett elő. A férfi élete mindig a fegyverek körül forgott, az övé pedig a Harveyegyenruha körül. Talán épp olyan távoliak egymás számára, mint választott életük szimbólumai? Nagyot sóhajtott, aztán összehajtogatta a ruháját, és csomagba kötötte. Amikor bement a szülőkhöz, hogy megköszönje vendégszeretetüket, a házaspár megrökönyödött. – Rose, én ezt nem értem – mondta Garnet. – Tudja Zach, hogy elmész? – Kényszerhelyzetben vagyok. Valamit el kell intéznem Brimstone-ban – legalább nem hazudott. – Zach alszik, és én nem akartam felébreszteni. A temetés nagyon megviselte. Amint lehet, visszajövök. – Van bármi, amiben segíthetnénk, Rose? – kérdezte a tartózkodó Flint. Nem beszélt sokat, de Rose biztos volt abban, hogy soha nem kerülte el a figyelmét semmi. – Nem, uram. Ezt magamnak kell elintéznem. – Biztos szüksége lesz egy kocsira a városig – felelte a férfi. – Befogok, és elviszem magát! – Ezt elfogadom, Mr. MacKenzie. Még gyorsan szeretnék elköszönni Emilytől – mondta, és megölelte Garnetot. – Még egyszer köszönöm, Mrs. MacKenzie! Szeretem Zach-et. Sosem bántanám meg, és amint lehet, visszajövök. Garnet a kezébe fogta Rose arcát, és mélyen a szemébe nézett. – Tudom, kedvesem. Jó utat! Rose-nak minden cseppnyi akaraterejére szüksége volt, hogy egy búcsúpillantás nélkül sétáljon ki a házból, de bátorsága és elszántsága rendületlen maradt. Egyenesen Emily házához ment, hogy segítséget kérjen tőle. – Szívességet kérek tőled, Emily – mondta, amikor Emily kinyitotta az ajtót. Emily megdermedt. – Gyere be, Rose! Láttam már ezt a pillantást korábban. Olyasmit készülsz tenni, amiről tudod, hogy nekem nem fog tetszeni. – Huszonöt dollárra van szükségem.

172

– Ó, hát ennyi az egész? Egy pillanatra megijesztettél – a konyhaszekrényből elővette a cukortartót, és Rose kezébe tette a pénzt. – Ha vásárolni mész, szívesen veled tartok. – Nem vásárolni megyek, Em, visszamegyek Brimstone-ba. – Úgy érted, most? – Igen. Zach apja elvisz az állomásra. – Rose, mi folyik itt? Összevesztetek Zach-kel? – Nem, nem is tudja, hogy elmegyek. – Rose, nagyon fel lesz dúlva! – Nincs sok időm, de megpróbálom elmagyarázni – felelte. – Van néhány dolog, amit át kell gondolnom, és egy időre magam akarok lenni. Távol a Texas Rangeröktől, seriffektől, az Egyesült Államok lovasságától, és… bocsáss meg, de távol a MacKenziektől. – Mit kell átgondolnod, Rose? – Em, fogalmam sincs, hogy idetartozom-e. – Ugyanezt gondoltam, amikor Josh idehozott, Rose. De ez a család felkarolt, és téged is fel fognak. Hiszen már most imádnak, amiért megmentetted Zach életét. Szóval valami másnak is lennie kell. Miért nem mondod el nekem? Rose küzdött az előtörni akaró könnyekkel. – Zach hazudott nekem, Em! Nem mondta el nekem, hogy Texas Ranger, amíg azt nem hitte, hogy meghal. Addig azt hittem, hogy csavargó. Nem ismerem az igazi Zach MacKenzie-t, csak a szerepjátszót. Még azt sem mondta el nekem, hogy rokona Joshnak. Amikor először találkoztunk, megkérdeztem tőle, és tudta, hogy te vagy a legjobb barátnőm, de még akkor sem ismerte be. Már nem tudom, mit gondoljak, Em! El kell mennem innen. – Jaj, édesem, tudom, mit érzel. Emlékszel, nekem is meg kellett küzdenem a Josh iránti szerelmemmel, amikor tudtam, hogy olyasvalakinek adja ki magát, aki nem ő. Miért nem állsz Zach elé, és hallgatod meg? Biztosan meg volt az oka, hogy elhallgatta előled az igazságot. – Ebben biztos vagyok, de én kitártam előtte a lelkemet, Em. Miért nem mondta el nekem, hogy Texas Ranger? Miért nem mondta el, hogy a családjának hatalmas farmja van? Ehelyett hagyta, hogy azt higgyem, csak egy nincstelen csavargó, egy törvényen kívüli banda tagja. Lehet, hogy úgy szállt volna sírba, hogy én még mindig ezt hiszem róla. – Rose, nem próbálom mentegetni. Biztos vagyok benne, hogy szeret. Az egész családnak elmondta, hogy feleségül akar venni. Amíg szeretitek egymást, nem történhet semmi, amit ne tudnátok rendbe hozni. Higgy nekem, tapasztalatból beszélek! Mi más számít? – Mostanában úgy összezavarodtam, hogy már abban sem tudom, tényleg szeret-e. Egyszer hittem benne, de már nem vagyok biztos benne, Em. Talán csak hálás, amiért segítettem megmenteni az életét. – Ugyan már, Rose! Most már ostobaságokat beszélsz! Ha Zach csupán hálás lenne, megköszönné, és továbbállna. Nem venne feleségül hálából. A MacKenzie-k túlzottan tisztességesek ahhoz, hogy ezt tegyék bárkivel is. Legalább búcsúzz el tőle! – Nincs elég akaraterőm, hogy elbúcsúzzam, Em. Neked kell megtenned helyettem. Mondd meg neki, hogy visszajövök! Nem örökre megyek el, csak meg kell békélnem magammal.

173

Flint hajtott fel a bricskával, és a két nő kisétált a ház elé. Emily megfogta Rose kezét, a hangja elcsuklott. – Rose, biztos vagy abban, hogy ezt akarod? – Nem akarom, Em, de meg kell tennem. Rose visszatartotta a könnyeit, és magához ölelte Emilyt. – Ne felejtsd el megmondani Zach-nek, hogy szeretem! És mondd meg neki, hogy visszajövök! – azzal bemászott a kocsiba. – Mikor, Rose? Mikor? – Emily a bricska mellett futott. – Nem tudom. De lesz ideje gondolkodni. Rose elfordította a fejét, és búcsút intett az ösvényen álló magányos alaknak. Garnet MacKenzie is kilépett, és Emily mellé állt.

174

31. fejezet Brimstone ose nagyon boldogtalan volt. Úgy érezte, a vállára nehezedő teher egyre súlyosabb, a múló idő nem enyhíti fájdalmát. Képtelenség bármiféle ésszerű döntést hozni miközben álnok emlékezete folyton Zach elbűvölő mosolyára, meleg nevetésére emlékezteti. Az elmúlt két hétben újra és újra megkérdezte magától, miért kellett ezt tennie. Tulajdonképpen mit számít az, hogy ő talán jobban szereti a férfit, mint az őt? Min változtat, ha a férfi úgy gondolja, hálából szereti? Legalább vele lehetne. Akkor miért hosszabbítsa meg távollétét? Bár úgy gondolta, jobb ha eljön, hogy tisztázza, mit is akar, azt nem sejtette, hogy szívének ennyi beleszólása lesz a dologba. Csupán annyit ért el, hogy megtagadta magától azt az örömöt, hogy a férfival lehessen, hogy lássa, és érezze csókját. Ó, mennyire kívánta az érintését! Hát nem tanulta meg, amikor majdnem elveszítette, hogy minden együtt töltött perc ajándék, amit becsben kell tartani, nem pedig lemondani róla? Most már értette, miért nem mondta el korábban, hogy Texas Ranger, de még fájt, ha arra gondolt, nem bízott benne eléggé ahhoz, hogy őszinte legyen. Felállt, és felvette a kötényét, miközben hangosan gondolkodott. – Talán azért, mert már kezdettől fogva el akarta hagyni, ha ennek vége? Ennek utánajár! Akár tetszik neki, akár nem, Zach nem szabadul meg tőle. Holnap visszamegy Calicóba. Inkább legyen vele boldogtalan, mint nélküle. A tükörhöz lépett, és a hajába tűzte a szalagot. – De ha igazán szeret… – Igazán szeret, drágám! Rose megpördült, és ott állt, az ablakon mászott be. Az az ismerős mosoly. Az ellenállhatatlan pajkos szemek. És abban a pillanatban szertefoszlott minden kételye, eloszlatta szerelmük szívdobogtató bizonysága. Ragyogott az örömtől, amikor Zach hozzálépett, és meleg tenyerébe fogta arcát. Szerelemmel telt szeme szinte felfalta. – Tucatnyi különböző módon elmondtam neked, Rosie. De ha akarod, elmondom újra. Szétkiáltom a világban. Szeretlek! Megcsókolta, és ő új életre kelt, Csipkerózsikát felébresztette a herceg csókja. Egek, hogy ő mennyire szereti ezt az embert! Egy örökkévalóságnak tűnt az idő, mióta nem érezhette érintése bizsergető erejét, szerelmének melegét. Minden kétsége, minden fenntartása, és minden félreértés, amit magában rejtegetett most jelentéktelenné vált. Mikor már nem kaptak levegőt, és külön váltak, Zach percekig karjában tartotta, hogy érzékeikkel és testükkel ismét érezhessék egymást. Lelkük nyugalmát újra megtalálták, s szívük egyszerre dobbant. – Rosie, miért hagytál el? A varázslat darabokra tört, visszazuhant a valóságba. Hátralépett, és döbbenten meredt Zach-re.

R

175

– Még meg mered kérdezni? Elfelejtetted talán, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk, becsaptál és hazudtál nekem? Tulajdonképpen a halálos ágyadon voltál már, mire bevallottad nekem, hogy Texas Ranger vagy, és nem egy csavargó, akinek tettetted magad! – Rose, muszáj volt így tennem. Beépített ember voltam. – Az mit jelent: engedélyt a hazudozásra? Ez is csak engem igazol: a törvény embereiben nem lehet megbízni. Nem tudom, hogy tudok-e még bízni benned. Most először látta mérgesnek a férfit. – Tudod, Rose, néha nagyon furcsán ítéled meg a dolgokat: amikor azt hitted, törvényszegő vagyok, bíztál bennem, de most már nem, mert a törvényt képviselem. Sturges gazember volt, és ismersz még néhány rohadt seriffet. Hát én mindegyikre, akit megnevezel, tíz másik tisztességest tudok mondani, beleértve az apámat, a nagybátyáimat és az unokatestvéreimet. Olyan rangeröket, mint Will Grainger, olyan békebírókat, mint Pat Garrett, vagy olyan seriffeket, mint Ben Morgan. A nyugat tele van olyan tiszteletre méltó emberek sírjával, akik meghaltak azért, hogy törvényesség és rend legyen az országban. Nagyon elegem van abból, hogy azt hallgassam, amint kigúnyolod őket! – Ne próbálj védekezésre kényszeríteni, Zach MacKenzie! Magunkról beszélek, a köztünk lévő igazságról és bizalomról. – Akkor hidd el ezt: egyszerű magyarázat van arra, miért nem voltam teljesen őszinte veled. Kezdetben nem beszélhettem, mert beépített ember voltam. Aztán meg túl késő lett, mert te feleségül készültél menni Rayburnhöz, aki az első számú gyanúsított volt. – Tehát nem bíztál bennem. – Miért kellett volna bíznom benned? Will Grainger életét kellett szem előtt tartanom. Másrészt te hajthatatlanul egy gazdag emberhez akartál hozzámenni. És az biztos, hogy nem csináltál titkot abból, mennyire gyűlölöd a törvény embereit. A saját érdekedben is jobb volt, hogy nem tudtad az igazságot: ha azok a fattyúk megsejtették volna, hogy te tudsz valamit, megkínoztak volna, hogy kiszedjék belőled. Csak annyit tehettem, hogy óva intettelek Rayburntől, de te nem hallgattál rám. Azt hitted, csak féltékenységből teszem. – Arra magam is rájöttem, miért hallgattad el az igazságot Stephenről előttem. Ez volt az egyik ok, ami miatt vissza kellett jönnöm ide, hogy gondolkodjam. – Tudnom kell, Rosie, ha bizonytalan vagy abban… hogy szeretsz-e engem? – Hát ezt meg hogy gondolhatod? Ha nem szeretnélek, nem bántott volna semmi, amit teszel vagy mondasz. – Sajnálom, édesem. Sosem akartalak megbántani. És rettentően igyekeztem, hogy ne szeressek beléd. Úgy látszik, egyik sem sikerült. Majdnem megőrültem, amikor felébredtem, és te már nem voltál ott! – Mindig is vissza akartam menni, Zach. Em nem mondta neked? – Mondta, de én nem tudtam… Nem értettem, miért mentél el. Rose tanácstalanul rázta meg a fejét. – Akkor úgy tűnt, van értelme. Szükségem volt arra, hogy mindenkitől távol legyek, és rendezzem a gondolataimat. Minden olyan zavaros volt akkor. Megbántódtam, hogy hazudtál nekem a múltadról, és abban sem lehettem biztos benne, mit érzel majd, ha felgyógyulsz. Sok mindenen keresztülmentünk együtt, és azt hittem, csak meggyőzted magad arról, hogy szeretsz. A távozásom neked is lehetőséget adott, hogy ezt végiggondold.

176

Zach felhördült. – Hát ezt jól kitaláltad, Rosie! Sokat gondolkodtam, főleg azon, hogy mire meggyógyulok, és felkelhetek az ágyból, addigra elvesztem az eszem. Aztán megnyugodva, kezét Rose arcához emelte. – Rosie… – úgy tűnt, a szavak megakadtak a torkán. – Rosie, hogy tehetted ezt velünk? – szemében bánat csillogott, a lányéban könnyek. Leült, s a lányt is az ölébe húzta. – Kérlek, figyelj rám, és hidd el, amit most mondok neked, mert valószínűleg ez lesz életem leghosszabb beszéde, és nem beszélek magamról könnyen. Valami történt velem, amikor a banda elől menekültünk. Mindig könnyedén viselkedtem, ha a saját halálom került szóba. De amikor tényleg azt hittem, hogy meg fogok halni, csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarlak elhagyni. Aznap éjjel, amikor azt mondtad, hogy életünk hátralévő részét együtt tölthetjük, hogy az életednek nem lenne célja, ha én meghalnék, megszabadultam az önsajnálattól. Arra gondoltam, milyen lenne a gyászod, a fájdalmad. És ettől szinte megszakadt a szívem. Ez tartott életben, édesem. – Mert sajnáltál engem? – kérdezte. – Mert szeretlek! A francba, Rose, hát nem figyelsz arra, amit mondok? A szerelmed segített, hogy túléljem. Rose felállt, és az ablakhoz sétált. Sokáig hallgatott, aztán megfordult, és ravaszul mosolygott. – És te is az voltál? Mint mindig, Zach most is tökéletesen értette őt. – Sosem hagytam volna, hogy feleségül menj ahhoz a fattyúhoz, Rosie. – Erre már rájöttem. De nem ezt kérdeztem, Zach. Semmi titok, emlékszel? Zach képtelen volt elrejteni mosolyát. Felkelt, és lassan a lány felé sétált. – Boszorkány vagy, Rose Dubois. Csábító, lélekrabló, vöröshajú boszorka – a derekára csúsztatta a kezét, és magához húzta Rose-t. – Akit imádok. Rose nekitámaszkodott, és karját a nyaka köré fonta. – Igen, vagy nem, MacKenzie? – Átkozottul jól tudod, hogy féltékeny voltam. De igazat beszéltem Rayburnről, nem? Olyan mélyen csókolta meg, hogy Rose még a lábujjai hegyén is érezte. – Most nekem is van egy kérdésem. Még mindig utálod az összes seriffet? – Ismerek egyet, akiért megőrülök – cukkolta Rose. – Ez igaz? – pimasz vigyorától a lány is felragyogott. – Fogadok, hogy ő is így érez irántad. – Hát, nem tudom, használ-e az nekem. Úgy tudom, Morgan seriff meggyőződéses agglegény. – Hölgyem – nyögött fel Zach –, maga élve felfal engem! Befúrja magát az ember bőre alá, és csak falatozik. Mi a véleményed a Texas Rangerökről? – Az, hogy nagyon bátor és szeretetreméltó emberek, de őszinte leszek, Zach: szerencsétlennek érezném magam, ha nőül mennék egyikükhöz, és azon kellene rágódnom, hogy lelövik, megölik a szerelmem kötelessége teljesítése közben. – Ennyit én is kitaláltam. A Tait-banda volt az utolsó küldetésem. Nem jelentkeztem további szolgálatra. Rose túláradó örömmel hallgatta. – Komolyan, Zach?

177

– Komolyan. Megtettem a kötelességem, és fenntartottam a családi hagyományt. De nekünk most egy igazán sürgető problémát kell megoldanunk. Ha hamarosan nem szeretkezünk, azt hiszem, szétrobbanok. Gyerünk az ágyba, Rosie! Rose szomorúan nézett rá. – Most munkába kell mennem. A férfi felnyögött. – Munkába kell menned? – megragadta a lány vállát, és úgy nézett le rá. – Mondd meg, Rose, lemondasz a Harvey-lányokról? Hiszen én is feladtam a rangeröket! – Amint visszajövök, beszélünk róla – gyorsan megcsókolta, aztán az ajtó felé indult. – Késésben vagyok, Zach! Mennem kell. Mikor már az ajtóban állt, elkapta és megfordította, hogy szembe nézzen vele. Meleg tenyerébe fogta a nyakát, és hátrahajtotta a fejét. – Felejtsd el ma estére, és maradj velem! – hosszú, meggyőző csókot adott neki. – Rosie, olyan rég volt már! Kívánlak! – súgta, miközben puha puszikat nyomott a lány arcára és szemére. – Én is kívánlak, Zach – válaszolta vágyakozó hangon. – De most néhány órára elmegyek. Amint elmegy a vonat, visszajövök, és az egész éjszaka előttünk áll, hogy bepótoljuk az elveszett időt. Zach csókjai hosszabbak és forróbbak lettek, nyelve cirógatásától egész teste libabőrös lett. – Ne kelljen könyörögnöm, Rosie! – suttogta. – Nem tudok úgy rád nézni, hogy ne akarjak veled szeretkezni. Öntudatlanul is hozzásimult, és Zach végigsimította a gerincét, aztán a fenekén nyugtatta a kezét, és nekinyomta lüktető, duzzadó erekciójának. Rose önkívületben kapkodott levegő után, és behunyta a szemét. – Érezd, hogy mennyire szükségem van rád, Rosie! Érezd, hogy mit tettél velem! Még két óra maga az örökkévalóság. Tudta, hogy Zach abbahagyná, ha ragaszkodna hozzá. De már késő volt. Minden csókja – minden érzéki könyörgés – növelte szenvedélyét, és már reménytelen volt, hogy elinduljon. – Rosie? – Zach reménykedve várt, s úgy nézett rá, mint egy kisfiú, akit valami csínyen kaptak, s most a büntetést várja. Apró mosoly jelent meg szája szögletében. – Nekem is örökkévalóság lenne, szerelmem. Zach magához húzta. – Rosie, szeretlek! Szeretlek! – suttogta. A csókja olyan gyöngéd volt, hogy észre sem vette, hogy sír, amíg Zach finoman le nem törölte az arcáról a könnyeket. Aztán a karjába kapta, és az ágyhoz vitte. – Olyan meggondolatlan vagyok – suttogta Rose, miközben Zach levetkőztette –, tapintatlan, megbocsáthatatlan, és… és… – Zach az ágyra fektette, majd hozzá hajolt. – És olyan fantasztikus – súgta még, mielőtt szája elkapta volna az övét. – Mennyi idő van, édesem? – kérdezte Zach. Rose megfordult, és megnézte az órát. Több, mint két órát együtt töltöttek. – Hét óra. A vacsoravonat megjött, és el is ment már. Mit fogok mondani Mr. Billingsnek?

178

– Viszlát, örülök, hogy megismerhettem! – felelte Zach. Rose megfordult, és a mellkasának támaszkodott, selymes haja Zach arcát csiklandozta, miközben ránézett. – Ez nem mulatságos, Zach! Hiányozni fog, és a lányok is. Ráadásul most, hogy Bloom seriff és a legtöbb törvényszegő zöldebb legelők felé távozott, Brimstone már nem is olyan rossz hely. Új seriff van, és egész tisztességes embernek látszik. – Egy kedves szó a törvény emberéről, Rose Dubois szájából? Nem hittem, hogy megérem ezt a napot! Rose lehajolt, és megcsókolta. – Sokkal jobban nézel ki, mint amikor legutóbb láttalak – pillantott önkéntelenül a vállán lévő csúnya sebre. – Hogy van? – Egy kicsit merev, ennyi az egész. Néhány hét, és már észre sem fogod venni. – Mindig tudni fogom, hogy ott van – jelentette ki ünnepélyesen, és finoman végigsimította ujjaival a combját is. – És a lábsérülés? – Sosem volt jobban, mint éppen most, édesem – a lány hajába túrt, lehúzta magához a fejét, és nyelvével cirógatta az ajkát. – Te vagy az egyetlen orvosság, amire valaha is szükségem lehet, Rosie! Rose sóhajtva nyitotta szét az ajkát, és szájuk egymásra talált. Gyors, finom csóknak indult, de mint mindig, egymás iránti éhségük irányította a pillanatot. A feszültség egyre nőtt, érzelmeik felerősödtek, a gyengéd évődésből sóhajok és nyögések lettek, és elborította őket a vágy. Azután Rose kibontakozott Zach karjából, és az ágy szélére ült. – Mit csinálsz, Rose? – Elmegyek az étterembe, és elnézést kérek. – Veled megyek. Hátrafordult, és a válla fölött nézett Zach-re, aki elernyedve nyújtóztatta ki hosszú testét. – Nincs rá szükség, Zach. Amilyen gyorsan csak lehet, visszajövök. – Ebben az életben már nem – ült fel ő is. – Most már nem tévesztelek szem elől! – megcsókolta a vállát, aztán felkelt, és kinézett az ablakon. Rose belebújt a kombinéjába, aztán a tükörhöz lépett, és rendbe szedte a haját. Fekete egyenruháját készült felvenni, amikor Zach, aki a nadrágját húzta, felnézett, és rácsodálkozott. – Ezt akarod felvenni? A lány felvonta a szemöldökét. – Igen, miért? Miért ne? – Én, ó… arra gondoltam, hogy meg kellene ünnepelni az eljegyzésünket. Miért nem veszed fel azt a csodás rubinszínű ruhát, Rosie? Olyan gyönyörű vagy benne! Nem volt rá jellemző, hogy foglalkozott volna azzal, mit vesz fel. Rose ismét zavartan nézett rá. Egész különösen viselkedik. – Zach, szedsz még valamilyen gyógyszert? A férfi épp az ingét vette fel. – Nem, miért? – Csak kíváncsiságból – válaszolta, és harisnyája után nyúlt. Aztán, hogy örömet szerezzen Zach-nek, felvette a rubinszínű ruhát. Amikor már készen álltak az indulásra, Zach ismét az ablakhoz lépett, és kikukucskált.

179

– Tudom, hogy a régi szokásokról nehéz lemondani, Zach, de ez egyszer nem próbálnád meg az ajtón keresztül? Zach feltette a kalapját, és miközben követte kifelé, finoman rácsapott Rose fenekére.

180

32. fejezet ose két hete először érezte magát boldognak, ahogy kéz a kézben sétáltak a vasútállomás felé. Meglepetten látta, hogy egy mozdony és néhány kocsi a mellékvágányon áll. – Úgy tűnik, lerobbant a vonat. Zach gyors pillantást vetett felé. – Jaj, Rosie, mielőtt bemennénk, van még valami, amit nem mondtam el. Olyan bűnbánó arccal figyelt, hogy Rose azonnal tudta, rossz hír lehet. – Rosszabb annál, hogy Texas Ranger vagy? – Lehet. Óvatosan nézett rá. – Úgy gondolod, több módja is van, hogy kihasználd a bizalmamat? – Attól tartok – felelte Zach. Rose megállt, de keze már a kilincsen volt. – Rose, ne menj még be! – Miért ne? – Emlékszel, hogy azt mondtad, jó ötletnek tűnt visszajönni ide, de valójában nem volt az? – Rose bólintott. – Nos, én is tettem valamit, ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Most már nem vagyok benne annyira biztos. – Tehát ezért viselkedsz olyan különösen! – Menjünk vissza a szobádba, Rose, és mindent elmondok! – Rendben, amint beszéltem Mr. Billingsszel – mondta, és benyitott. Rose ott helyben megdermedt, és döbbenten meredt előre. A terem tele volt mosolygó arcokkal – bizalmasan mosolygó arcokkal. Emily MacKenzie rohant hozzá, megölelte, megcsókolta, aztán hátralépett. – Jaj, Rose, ez olyan izgalmas! Rose megrökönyödve nézett Zach-re, és választ várt. Emily döbbenten kérdezte. – Nem tudja? Zach úgy tűnt, nem érzi jól magát. – Nem volt időm elmondani. – Elmondani mit? – kérdezte Rose figyelmeztetően. – Jobb, ha elmondod, Zach! – mormogta Emily. De már elkésett. Mások is közeledtek feléjük, köztük Zach szülei. – Rose, drágám, úgy örülök, hogy te és Zach… – mondta Garnet, majd átölelte és megcsókolta. – Nem is remélhettem nálad odaadóbb feleséget a fiamnak! – Teljesen egyetértek – tette hozzá Flint a megszokott tartózkodással. Cynthia Kincaid és Beth Carrington is odalépett, egy elbűvölő, sötéthajú nő állt mellettük. – Rose, szívem, ez a húgunk, Angie – szólt Thia. Angie átölelte. – Úgy örülök, hogy végre találkoztunk! Nagyon sokat hallottam rólad. Szeretném, ha megismernéd a férjem, Giffet – azzal kézen fogta Rose-t, és egy magas, napbarnított, szőke férfihoz vezette. Ha a szeme sarkában nem lettek volna apró ráncok, az ifjú Adonisznak nézte volna. Rose emlékezett rá, hogy Emtől hallott Peter Giffordról, aki

R

181

munkavezetőként dolgozott azon a coloradói farmon, ahol a MacKenzie-nővérek felnőttek. Hamarosan Zach nagynénjei és nagybátyjai, unokatestvérei és azok utódai mind Rose körül tolongtak. A terem megtelt MacKenzie-kkel. Úgy látta, csak Mr. Billings és a Harvey-lányok számítanak kívülállónak a tömegben. Aztán megszólalt a csengő az ajtó felett, és Mrs. Downing lépett be a tiszteletessel – és hirtelen teljesen tisztává vált előtte, hogy mit csinál itt ez a rengeteg ember. Elképedve nézett Zach-re, aki annyira azért legalább lelkiismeretes volt, hogy szégyenlősen nézett vissza. – Ezt kellett volna elmondanom, Rosie! Rose elfordult, és mosolyt erőltetett az ajkára, habár úgy érezte, össze vannak ragadva. – Kérem, mindenki figyeljen ide! – emelte fel a hangját, hogy a hangzavar ellenére is lehessen hallani. A beszélgetés megszakadt, és mindenki felé fordította a fejét. – Örülök, hogy újra láthatom önöket, de sajnálom, hogy ilyen messze eljöttek, mert itt nem lesz semmiféle esküvő ma este! – nem akarta a végét sikítani, de mégis így sikerült. Miután ezt elmondta, sarkon fordult, és nagy léptekkel a konyhába sietett. Zach követte. – Ez azt jelenti, hogy meggondoltad magad, és nem jössz hozzám? – kérdezte, ahogy a konyhaajtó becsapódott. Rose csípőre tett kézzel perdült meg, és rámeredt. – Azt mondtam, ma este! Hogy mered meghívni az összes rokonod egy olyan esküvőre, amiről én nem tudok semmit? Gondolom, ez az összes. – Mind egy szálig. – Akkor „mind egy szálig” elküldheted őket most azonnal! – Csss, Rosie, még meghallják! – Nagyszerű! Épp ideje felvilágosítani őket arról, hogy te vagy a leghazudósabb, alattomos, hitvány, semmirekellő, akivel valaha is találkoztam! – Csak meg akartalak lepni. – Meglepni? Meglepni? – úgy érezte, menten elveszti az önuralmát. – Meglephetsz egy nőt azzal, hogy feleségül kéred, de nem a saját esküvőjével! Hát nem tudod, hogy egy nő álmodozik az esküvője napjáról? Megtervezi minden részletét. Vonósok halk zenét játszanak, narancsvirág illata terjeng a levegőben, nem marhasült szaga – jelentette ki beleszagolva a konyha levegőjébe. – Látja magát férje oldalán, ahogy körülveszik a szerető családtagok és a barátok, és csodás fehér menyasszonyi ruhát visel hosszú fátyollal és szaténszalagokkal, mint a katalógusokban. – Nekem ugyanolyan gyönyörű vagy ebben a rubinszínű ruhában, mint egy szép fehérben, édesem. És garantálhatom, hogy szerető családtagok vennének körül. Az egész családom szeret téged. Sajnálom, hogy nincs narancsvirág, de Kitty unokanővérem készített neked egy csodás csokrot texasi búzavirágból. És nincsenek ugyan vonósok, de vannak vokálosok: Honey néni gitáron fog játszani, és Thia, Beth meg Angie vele énekelnek. – Miközben a szervezéssel voltál elfoglalva, gondolom, eszedbe sem jutott az esküvői gyűrű. – Dehogynem! – húzott elő a zsebéből egy gyűrűt és egy arany medaliont. – Anya azt szeretné, ha ez a medalion a tiéd lenne. Ez az egyetlen emléke az édesanyjától. Anya

182

reméli, hogy egy nap továbbadhatjuk majd a gyermekeinknek. Úgy gondolta, ez lehet az a „valami régi”, amit felveszel – mondta, és bekapcsolta nyakán a láncot. Miután első dühe elmúlt, most már akárhogy próbálta, nem sikerült eljátszania. Zach annyira imádnivalóan bűnbánó volt! És úgy tűnt, mindenki sok fáradságot vállalt, hogy különlegessé tegye az alkalmat. De hiba volt, hogy nem beszélte meg vele, mielőtt az egész családját Brimstone-ba hozta. Valahogy édes volt. Édes, de ostoba. – Sajnálom, drágám! Csak arra tudtam gondolni, hogy megkötözlek, gúzsba kötlek, hogy még egyszer ne tudj megszökni. Arra nem is gondoltam, hogy természetesen a saját esküvődet magad szeretnéd megtervezni. Tapintatlan, ostoba bolond vagyok. – Az bizony, Zach. – Megyek, és megmondom nekik, hogy az esküvőt elhalasztjuk, amíg rendesen meg tudod tervezni. Ez pedig az eljegyzési fogadás lesz. – Nem, nem – jelentette ki, amikor a férfi elindult. Zach kérdő tekintettel fordult vissza. – Úgy érted, azt sem akarod? Rosie, még Billings is sokat fáradozott ezzel. – Mr. Billings is benne volt? – Aha. Nem érzed az illatokat? – Tehát most, hogy mindenki ennyit fáradozott, és ilyen messzire eljöttek az esküvőre, az egész családod azt fogja gondolni, hogy faragatlan, hálátlan teremtés vagyok. – Nem, Rosie, meg fogják érteni. Mind nagyszerű emberek, és már szeretnek téged, mert tudják, hogy szeretsz engem. Talán nehéz megérteni, de mi, MacKenzie-k már csak ilyenek vagyunk, mind egy szálig. Ha összeházasodtunk, majd magad is rájössz. Az ellentétes érzelmek összezavarták, és kételyei támadtak. – Akkor csak még hálátlanabbnak tűnök majd az ő szeretetük és hűségük ellenére. – Édesem, a te jogod, hogy olyan esküvőd legyen, amilyet szeretnél, anélkül, hogy azon aggódnál, mit gondol rólad a családom. Azt akarom, hogy az esküvőnk életünk legboldogabb napja legyen. Elhalasztjuk, amíg nem tudunk olyat szervezni, amiről mindig álmodtál. – Hát… azt hiszem, nem igazán számít, mit visel a nő, amikor férjhez megy. Nem teszi kevésbé házassá, igaz? – Ez most mellékes. A menyasszonynak olyan esküvő kell, amiről mindig is álmodott. Zach kezdte igazán idegesíteni. Hogy tudta ez a gazember ellene fordítani a saját érveit? Most már ő igyekezett meggyőzni a férfit. – A fenébe, Zach! Én vagyok a menyasszony. Tudom, mit akarok. Meggondoltam magam. – Én is meggondoltam magam, Rosie. Minél többet gondolkodom rajta, annál jobban hangzik. Elképzelem, milyen csodásan fest majd a vörös hajad a fehér fátyol alatt. – Késő, Zach! Mert abban megyek férjhez, amit most viselek. Ma éjjel. Ez az esküvőm. – Az enyém is, nem? Nekem nincs beleszólásom az ügybe? – Azt majd meglátjuk! – mondta, és meglepte Zach-et, amikor előhúzta tokjából az ő coltját. – Nem fogsz bolondot csinálni belőlem az egész családod előtt, Zach MacKenzie! Esküvőre jöttek ide, hát látni is fogják. Zach hirtelen kacagásban tört ki. – Mi olyan mulatságos?

183

– A történelem önmagát ismétli: leszámítva, hogy nálunk az apám volt, aki fegyverrel kényszerítette anyámat, hogy hozzámenjen. Rose nem állta meg mosolygás nélkül. – Amennyire ismerem a szüleidet, kétlem, hogy sok kényszerítésre lett volna szükség. Zach elvette tőle a coltot, és visszacsúsztatta a tokba. Majd kezébe fogta az arcát és kisfiús komolyságával nézett rá, amitől mindig kedve támadt megölelni. – Biztos, hogy ezt akarod, édesem? Rose felnézett rá. Zach szemében melegség és sürgetés látszott, ajka mosolyra derült. – Szívem, amiket említettem: a csodás ruhák és a fátyol, csak a körítés. Azt sosem mondtam még neked, mi volt a legfontosabb az esküvői álmaimban. – És mi volt az? Átkarolta a férfi nyakát. – Hogy ahhoz menjek feleségül, akit szeretek. – Még akkor is, ha nem gazdag? – csúsztatta kezét a derekára. – Ó, a szerelmem nagyon gazdag: szerető családja van. Zach gyengéden mosolygott rá. – Ennél sokkal nagyobb kincse van, Rosie, az, hogy szereted. Senki másnak nincs ekkora boldogsága – csókja hihetetlenül gyengéd volt, és nagyon sokat mesélt arról az emberről, akit Rose szeretett. Öröm bujkált nevetésében, amikor Zach a karjába kapta. – Akkor mire várunk még, Rosie? Feltartjuk az esküvőt. Zach nevetve robbant ki a konyhaajtón, karján jövendőbelijével. A hangzavar azonnal elhalkult, mindenki meglepve és zavartan bámult rájuk. Garnet MacKenzie értette meg elsőként. Szája sarkában mosoly bujkált, amikor felkiáltott: – Jaj, istenem! Úgy tűnik, Zach örökölte az apja módszereit, ha arról van szó, hogy rávegyen egy nőt a házasságra! Flint általában közönyös arcán elismerésül széles vigyor jelent meg. – A mi fiunk, Vöröshajú! – mondta büszkén. – Egy különbséggel – szólalt meg mögötte Luke, és Cleve-re kacsintott. – És ugyan mi az, bátyám? – érdeklődött Flint. – Arra céloz, Flint testvér – válaszolta Cleve –, hogy a fiadnak legalább nem kellett vadászpuskát használni, hogy a menyasszony igent mondjon. Flint bohókás pillantást vetett az öccsére. – Csak egy colt volt, öcsi. Csak egy kicsi régi colt. A MacKenzie-testvérek nevetésben törtek ki, mely elvegyült feleségeik, Honey, Garnet és Adriana MacKenzie gyöngyöző kacajával. Cynthia MacKenzie Kincaid is bekapcsolódott, amikor felnézett férje, David barna szemébe, aki fütyülni és tapsolni kezdett. Angeleen MacKenzie Gifford nevetése összekeveredett az imádott Giffével, és elégedetten bújt izmos testéhez. A férfi megcsókolta a feje búbját, és még szorosabban ölelte. Elizabeth MacKenzie Carrington elpirult a boldogságtól, amikor férje, Jake abbahagyta az ünneplést, és lehajolt, hogy bizalmas üzenetet súgjon a fülébe. Josh tapsolás közben azt kiáltotta:

184

– Erre indulj, öcsém! – unokaöccsére, Cole-ra kacsintott, majd átfogta Emily derekát, és közelebb húzta magához. Cole MacKenzie is hangosan fütyült és tapsolt, aztán megölelte unokanővérét, Kittyt. Kate, Melanie, Aubrey és Andrea ujjongva ölelkeztek össze, és mind azt remélték, hogy egy nap nekik is részük lesz egy ilyen boldog pillanatban. Everett Billings elérzékenyülve morzsolt el egy könnycseppet a szeme sarkában, majd aggódva az órára nézett, és remélte, hogy túlesnek a ceremónián, mielőtt a marhasült túlsül. Zach rajongással nézett a karjában tartott nőre. – Látod, mibe kerültél, Rose? Rose szeme ragyogott a boldogságtól, amikor visszasúgta: – Szeretlek, drágám! – a szívből jövő ünneplés hangjai betöltötték a termet. – És szeretem az egész MacKenzie-családot! – tette hozzá. Elragadtatva nézett fel a szeretett férfira. – Mind egy szálig.

185

Epilógus legenda mind a mai napig úgy tartja, hogy egy rendkívüli augusztusi éjszaka boldog kacagását visszhangozzák a város utcái 1892 óta – amikor a MacKenzie-k Brimstone-ban jártak.

A

186