MacKenzie Klán Jared

A tüzes Kitty MacKenzie többet kap, mint amire számított. Nemcsak egy jóképű, konok, magának való férfit, hanem annak két csintalan leányát is... Kitty MacKenzie, a csinos, fiatal özvegyasszony úgy dönt, újra kezdi életét, és elvállal egy nevelőnői állást két elragadó, bár rendkívül pajkos kislány mellett. De az igazi problémát nem az ikrek jelentik, hanem az édesapjuk. A magas, sötét hajú Jared Fraser egyre jobban foglalkoztatja, hiszen olyan ördögien jóvágású, hogy Kitty szíve mindig vadul kalapálni kezd, amikor csak egymásra néznek. Jared viszont azok után, hogy felesége, aki két kislányát is szülte, elhagyta őt, képtelen megbízni a nőkben. De Kitty valahogy egészen más...

Ana Leigh

MacKenzie Klán Jared ALEXANDRA

Szeretett bátyám, Mike emlékének „Hazatért a tengerész, haza a tengerről.

A mű eredeti címe: The MacKenzies – Jared Eredetileg kiadta: Avon Books

Fordította: Oberon Bt. – Rezes Andrea

A jelen történetben szereplő nevek, személyek, helyek és események mind a szerző képzeletének szüleményei, valós eseményekkel, helyekkel, élő vagy meghalt személyekkel való bárminemű hasonlatosság pusztán a véletlen műve.

©Pécsi Direkt Kft.

Minden jog fenntartva.

ISBN: 963 368 437-4

Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3.

Előszó

Texas, 1893 „Porból lettünk, porrá leszünk.”

K

athleen MacKenzie Drummond tompán figyelte, ahogy férje koporsóját bátyja, nagybátyjai és unokatestvérei a mély gödörbe engedik. A fakoporsóra hulló porhanyós föld halk zaja fülsiketítő dobpergésnek tűnt, és Kathleen mély, reszkető lélegzetet vett, mely zokogásba fúlt. Édesanyja megszorította kezét, apja erős karja pedig válla köré fonódott. Szemét becsukva Kitty az apja nyújtotta szilárd támasznak dőlt. A csendes szertartás véget ért, és Frank lelkész odament hozzájuk. Kathleen-nek jólesett, ahogy a pap melegen megszorította jéghideg kezét, miközben még utoljára pár vigasztaló szót szólt. – Kedvesem! Luke! – búcsúzott a lelkész Kathleen szüleitől. – Mindent nagyon köszönünk, tiszteletes úr – mondta Kathleen édesanyja. Apja néhány szót váltott vele, kezet ráztak, majd a lelkész elment. – Induljunk haza, Kitten! – szólt az apja. – Menjetek csak vissza mindannyian, apa! Én is mindjárt utánatok megyek. Miután megcsókolta lánya homlokát, Luke MacKenzie feleségével együtt követte a többieket felfelé, a domb tetején álló házhoz. Kitty egy hosszú percig a sírra meredt. Ted gyermekkori betegsége ellenére, mely legyengítette szívét, fiatalokként mindvégig egymáshoz hű barátok voltak. Végül barátságukból szerelem született, és három évvel ezelőtt, amikor úgy tűnt, Ted túljutott a nehézségeken, összeházasodtak. A tegnapi roham hirtelen jött, figyelmeztető jelek nélkül, anélkül, hogy elbúcsúzhattak volna, anélkül, hogy Kathleen elmondhatta volna neki még egyszer utoljára, hogy mennyire szereti. Ted elment. Soha többé nem érezheti az érintését, és nem hallhatja a nevetését annak a kedves és odaadó embernek, akihez feleségül ment. Könnyek csorogtak le az arcán miközben igyekezett elfogadni ezt a tényt. – Annyira szeretlek, drágám. Kérlek, bocsáss meg nekem, mert én soha nem fogok megbocsátani önmagamnak!

3

1. fejezet

1895

K

itty hátasát nógatta, felkapaszkodott a meredeken kiemelkedő hegyre, és megállította a kancáját. Tekintete végigszaladt az alatta fekvő dimbes-dombos vidéken és megakadt egy távolban lévő embercsoporton, akik a tűz körül gyülekeztek. Gyengéd szeretettel mosolyodott el, ahogy megpillantotta apját és nagybátyjait amint odaügettek, és csatlakoztak a többiekhez. Pár perc elteltével már együtt dolgoztak a fiatalabb férfiakkal. A tavasz rítusai, gondolta magában: a borjak összeterelése és megbélyegzése. Telt-e el egyetlen tavasz az életében e nélkül? Mélyet sóhajtva leszállt a lóról és leült. Amerre csak a szem ellátott a Triple M-farm terült el. Hatéves kora óta, amikor édesapja először ültette egy póni hátára, fel tudta becsülni az óriási birtok kiterjedését. Kitty komor tekintete végigsiklott a zsályával borított völgyön, mely bővelkedett nyírfacsoportokban és sarjadozó fenyőerdőcskékben. Már huszonkét éve járta sapkaszerűen kiemelkedő meredek hegyeit és fennsíkjait, fedezte fel síkságait és kanyonjait, és úszott a birtok hegyszorosaiban és szurdokaiban kígyózó folyókban és patakokban. Szedte az itteni tavaszok búzavirágait, és elviselte az itteni telek zord hidegét. Triple M mindig a világ közepe volt számára, és az is marad örökké, de eljött az idő, hogy elhagyja. Szomorúan kelt fel, felszállt kancájára, majd elindult lefelé. Másnap reggel, miközben családjától búcsúzkodott, Kitty csaknem megváltoztatta elhatározását, hogy elhagyja a farmot. Látta a zavart szülei szemében és kihallotta a fájdalmat hangjukban, ahogy a pályaudvar peronján álltak. Édesanyja szemébe könnyek gyűltek: – Mennyi ideig leszel távol, kedvesem? – Nem tudom, anya. Amennyi időre szükségem lesz, azt hiszem. – Mintha az apádat hallanám – mondta az anyja mosolyogva könnyein keresztül. – Tényleg nem tudom még én sem, anya. Egy darabig Dallasban leszek Carringtonéknál, majd ott eldöntöm, hogyan tovább. – Én még mindig azt mondom, nem helyénvaló, hogy egy lány a saját lábára álljon – szólalt meg apja, mogorvasággal próbálva leplezni lánya iránti aggodalmát. – Apa, mióta törődsz te azzal, mi a helyénvaló? – Valójában azonban tudta, hogy apja az egyik legjobban tisztelt ember a környéken. Mielőtt végleg a farmerkedésre adta volna fejét, Luke MacKenzie neve az igazságszolgáltatás elkötelezett hívének alakját idézte fel azok előtt, akik szerették őt, és azok előtt is, akik tartottak tőle. – Azonkívül, apa, az sem zavart benneteket anyával, hogy Josh elhagyta Triple M-et. – De ő visszajött, nem igaz? – Egy nap én is visszatérek. – Miből gondolod, hogy nem zavart bennünket, amikor a bátyád elment? – kérdezte édesanyja. – De megértettük, miért tette.

4

– Akkor azt is próbáljátok megérteni, hogy nekem miért kell most elmennem. – Az más, Kitty – mélyült el apja szemrehányó hangja. – Teljesen természetes, hogy egy fiatalember próbálgatja a szárnyait, de nyilvánvalóan helytelen, hogy egy lány… – Apa, két év telt el Ted halála óta, és azóta próbálom helyrehozni az életemet. De ez nem fog menni mindaddig, amíg itt maradok, ahol az égvilágon minden rá emlékeztet. Ki kell derítenem, hogy bennem is megvan-e az a lelkierő és állhatatosság, ami a családban mindenkiben. Ráadásul úgy kezeltek engem, mintha egy törékeny porcelánbaba volnék, aki összetörik, ha megbotlik és elesik. Ezért maradtál itt, Ted, hogy óvj engem a széltől is, mint ahogy a többiek tették? – Apa, anya és Garnet nagynéném is ezt tették fiatalkorukban, és Adee nagynéni is elszökött otthonról. Még Em és Rose is a saját lábukon álltak, amikor Josh és Zach megismerkedtek velük. – Te is olyan lány akarsz lenni, amilyenek ők voltak? – Talán. Nem tudom, apa. Csak azt tudom, hogy nem akarok többé rátok támaszkodni. Ha függetlenebb lettem volna, arra biztattam volna Tedet, hogy elmenjen innen, és valahol máshol kezdjen egy önálló vállalkozásba. Ehelyett itt akartam maradni, ahol biztonságban éreztem magam. Ha többet gondoltam volna Ted boldogságára a sajátom helyett… – Kitty, Tednek gyenge volt a szíve – mondta anyja gyengéden. – Tudom, de… – Akkor biztosan nem tartod magad felelősnek a haláláért. – Ted talán boldogabb lett volna valahol máshol, anya. Ez a megjegyzés felidegesítette apját: – Mi a fene baja lehetett Triple M-mel? Kitty, úgy tűnt, csak olajat öntött a tűzre. Hogyan értethetné meg vele? Apja épp annyira szerette a farmot, amennyire bátyjai, és ahogy Kathleen, Josh és az unokatestvérei. Elképzelhetetlen volt számára, hogyan érezhet bárki is másképp. – Ó apa, Ted mindig is alkalmatlannak érezte magát a család többi férfitagjához képest. Én éreztem ezt, és el kellett volna mennünk, de túlságosan el voltam foglalva a saját szükségleteimmel, hogy ezt fontolóra vegyem. – Tehát azt hiszed, ha most elmész, azzal jóvá teszed ezt neki? Ez nem hozza őt vissza, lányom. – Ne haragudj rám, apa! Kérlek, próbálj megérteni! Anyja átölelte. – Ért téged, kedvesem. Mindketten megértünk. Csak aggódunk, mert olyan, mintha elszöknél a probléma elől, ahelyett, hogy itt maradnál és szembenéznél vele, mint egy… – Mint egy MacKenzie, anya? – Ha észreveszed, ha nem, kedves Kittym, te is épp annyira MacKenzie vagy, amennyire a bátyád és az unokatestvéreid azok, de azt hiszem, erre magadnak kell ráébredned. A hirtelen kitörő gőz sziszegése és a fülsértő hang, ahogy a fém csikorogva súrlódott a fémhez, véget vetett a társalgásnak. – Felszállás! – kiáltott a kalauz. – Írok nektek Dallasból. – Ne felejtsd el átadni üdvözletünket Bettinek és Jake-nek.

5

– Nem fogom, anya – megölelték és megcsókolták egymást, majd egy hosszú percig tekintetük összefonódott. Életük során mindig így néztek egymásra: ez a tekintet többet árult el szeretetről és gondoskodásról, mint bármilyen kimondott szó. Aztán Kitty apjához fordult, és lehunyta a szemét, ahogy annak erős karja ölelésébe vonták. Erre a biztos támaszra mindig számíthatott, bármilyen problémával kellett is szembenéznie. Ellen kellett állnia a kísértésnek, hogy ebbe meneküljön újra. – Szeretlek, apa – megcsókolta, majd felszállt a vonatra. Nem nézett vissza. Indiában szerzett sebe pokolian fájt Jarednek, és hogy kinyújtóztassa a lábát, leszállt a vonatról. A peronon egy fiatal nő és egy idősebb házaspár vonta magára figyelmét. Viselkedésükből nyilvánvaló volt, hogy épp búcsúzkodnak. Mindkét nő a szemét törölgette. Különben is, nyavalyás nők. Miért kell nekik örökké zokogni és könnyeket hullatni, ami egy férfit aztán egész életében üldöz? Ha egy férfi valami különösen izgalmas kalandra készülve kel útra, még akkor is könnyek veszik körül. Mint az anyja könnyei azon a régmúlt napon, amikor West Pointba ment. Izgatottan várta, hogy beléphessen a Katonai Akadémiára, anyja viszont zokogott. Ez volt az utolsó alkalom, hogy élve látta, hat hónapra rá meghalt. A könnyei az utolsó emlékei róla. A kalauz újra szólt nekik, hogy szálljanak fel a vonatra, és Jared a fiatal nőt figyelte, ahogy indulásra készen megfordult. Könnyontásra való női hajlama ellenére csodálta határozottságát. Bár látszott szomorúsága, léptei nem tétováztak, megingathatatlan eltökéltség volt járásában. Ahogy eltűnt egy gőzfelhő és a felszálló reggeli köd mögött, valami megmagyarázhatatlan okból egy percre elképzelte őt ragyogó napsütésben, amint nevetve kergetőzik egy vadvirágokkal borított réten. Aztán a gőz felszállt, és láthatta még, amint eltűnik a vonat belsejében. De hogy is juthattak eszébe ilyen abszurd képzelgések? Nyilvánvaló, hogy még mindig van egy kis láza. Még egyszer utoljára megrázta fájós lábát, aztán felszállt a vonatra. A helyére visszatérve vette észre, hogy azt a peronon látott nő elfoglalta. – Hölgyem, attól tartok a helyemen ül. A nő tudomást sem véve megjegyzéséről, tovább bámult ki az ablakon. Jared megköszörülte a torkát: – Hölgyem, a helyemen ül – kijelentése ezúttal sokkal erélyesebben hangzott. Jared örömmel látta, hogy eljutottak szavai a nőhöz, aki felé fordulva ráemelte szomorúsággal teli, nagy, sötétkék szemét: – Hogyan mondta, kérem? – Elfoglalta a helyemet, és igen nagyra értékelném, ha máshova ülne, hölgyem. – Ó, igazán sajnálom. Nem vettem észre, hogy ez a hely már foglalt – a velük szemben levő Pullman ülésre tekintett: – Remélem uram, nincs ellenére, hogy arra a helyre üljön. Az az egy szabad ülés van, én pedig hajlamos vagyok rosszul lenni, ha menetiránynak háttal utazom. – Ez sajnálatos, hölgyem. Azonban, ha az az ülés nem felel meg önnek, szívesen szólok a kalauznak, hogy keressen önnek másik helyet egy szomszédos kocsiban. Én ugyanis hajlamos vagyok bosszússá válni mindenféle késlekedés miatt, ami próbára teszi az előzékenységemet.

6

– Bármilyen előzékeny is legyen ön, uram, ennek jelenleg semmi jelét nem mutatja – bosszankodva felállt, összeszedte kesztyűjét és tárcáját, melyeket maga mellé tett az ülésre. A vonat hirtelen előrelódult. Jared sérült lába összecsuklott, s ő az ülésre huppant, épp amikor a nő a szemben lévő ülés felé lépett. A lány egyensúlyát vesztve hátraesett, és elterült Jared ölében. A férfi reflexszerűen elkapta, majd azon vette észre magát, hogy a nő riadt szemébe bámul. Valójában zafírszínűek voltak, hosszú, sötét szempillákkal övezve. Tényleg különleges szempár, mely egy pillanatra teljesen meg is babonázta. – Ha szabadna! Több másodpercig tartott, mire Jared ráébredt, hogy még mindig a karjában tartja, bár ő próbál felállni. Végül elengedte, s a nő helyet foglalt a szemközti ülésen. Jared előrehajolt, és felvette a földre esett kesztyűket, átnyújtva a nőnek, akinek lenyűgöző szeme bosszúsan villant rá. – Köszönöm – mondta kurtán, és tovább igazgatta homlokába csúszott kalapját. Egy kalaptűt kihúzva, mely csak kevéssel volt életveszélyesebb, mint a nevetségesen hosszú tolldísz, próbálta visszatűzni a kalapot fekete fürtjeire. – Azt tanácsolom, hölgyem, vegye le azt a lehetetlen fegyvert, mielőtt a tolla megvakítana valakit. – Nem kértem a tanácsát, uram, és nem is értékelem – végül feladta a próbálkozást, a kalapot pedig maga mellé tette az ülésre. Amikor Kitty metsző tekintete sem mosta le az önelégült vigyort a férfi arcáról, fejét elfordítva kibámult az ablakon. Dühösen nézte, ahogy a táj elsuhant mellettük. Milyen egy utálatos ember! Kétségtelenül a legdurvább alak, akivel valaha dolga volt. Vajon ő csak egy kis ízelítő volna abból, ami még rá vár az otthon védelmező falain kívül? De apja három unokatestvérének férjei, akik sosem nevelkedtek Triple M-en, mindannyian kifogástalanul udvariasak. Ebből az a tény szűrhető le, hogy ez az idegen egyszerűen csak egy undok és kötekedő fráter. Lopva vetett rá egy pillantást, és látta, hogy becsukta a szemét. Katonai egyenruhát viselt, ami nem volt ritka látvány ott, ahol Kitty felnőtt, Texasban a legtöbb férfi élete valamely pontján belépett a lovassághoz vagy a Texas Rangershöz. De ez a férfi valószínűleg nem texasi. Magas és jó felépítésű volt, sötét hajú, barna szemekkel. Mégsem mondta volna rá, hogy jóképű, talán a sebhely miatt, mely bal arcától egészen szemöldökéig húzódott, annak sarkában mintha megfeszült volna, ívelt szemöldök hatását keltve. Friss seb volt, még mindig vörös és erőteljes, és Kitty azon töprengett, vajon hol szerezhette. Végül úgy döntött, a sebhelynek semmi köze nincs ahhoz, hogy ezt az embert kellemetlennek találta: inkább fennhéjázó, parancsoló, arrogáns személyisége. Kétségtelenül egy gonosz csörgőkígyó. A férfi kinyitotta a szemét, mire Kitty gyorsan elfordult, és tovább nézett ki az ablakon. Ahogy a vonat Dallasba ért, Kitty sietve felkelt és leszállt a vonatról. Miután elkérte poggyászát, egy bérkocsiba ült, és látta, amint útitársa egy elegáns kocsi felé tart. Ami azt illeti, sántítva.

7

Kitty enyhe bűntudatot érzett. Talán túlságosan kritikus volt hozzá. A nem túl rokonszenves forradása és sántítása mögött lehet, hogy jó oka van rá, hogy ilyen mogorva legyen. – Többé semmi elhamarkodott ítélet! – figyelmeztette magát. Ő és ez az idegen úgy odamondogattak egymásnak, mint két teknősbéka, akik a homoknak ugyanazt a napsütéses helyét, vagyis ebben az esetben ugyanazt a vonatülést akarják megszerezni. Mosolyogva a helyzet ostobaságán hátradőlt, hogy élvezhesse Dallas látnivalóit. Az impozáns kastélyok nyírt gyepükkel és díszudvaraikkal gyönyörű látványt nyújtottak, ahogy a kocsi végighajtott a Rose Avenue-n. Ezek a fényűző paloták jelentették a dallasi társadalom krémjének otthonát. Kitty gyermekkorában járt először Dallasban. Michael Jacob Carrington, akit a család és a közeli barátok szeretetteljesen csak Jake-nek hívtak, tehetős vállalkozó volt, aki Kitty édesapjának unokatestvérét, Elizabeth MacKenzie-t vette feleségül. Kitty soha nem felejti el a napot, amikor először pillantotta meg a kristálycsillárokat és a márvánnyal borított padlót, az elegáns lépcsősor mahagóni balusztrádjait, és a pazar Carrington-villa magas mennyezeteit. Amint a bérkocsi ráfordult a hosszú kocsifeljáróra, tüstént feltűnt egy inas, hogy segítsen neki kiszállni. Kinyílt a bejárati ajtó, és Kittyt üdvözölve kilépett rajta Beth és Jake. Perceken belül már a kényelmes szalonban ült teát kortyolgatva, és a MacKenzie családról szóló legfrissebb híreket mesélve. – Cole visszatért már Alaszkából? – kérdezte Jake. – Nem, még nem, de azt írta Cleve nagybátyámnak, meg van győződve róla, hogy hamarosan aranyra lel. Jake kuncogott. – Ismerve őt, valószínűleg így is lesz. – Mi van Jebbel? – kérdezte Beth. – Cleve és Adee hallottak felőle valamit? – Nem, amióta Cole után ment. Adee nagynéném rettenetesen aggódik miatta, attól tart, hogy talán meggondolta magát és inkább belépett a hadseregbe. – Ó, Istenem! – Mondta Beth. – Jeb olyan fiatal még. – Húszéves. Beth a fejét csóválta. – Szegény Adee. Írnom kell neki. – Jonathan Fraser fia, aki a hadseregben szolgál, megsebesült Indiában, hallottad? – kérdezte Jake. Beth bólintott: – Igen, hallottam. Nem tudom, mit tennék, ha a mi Mike-unk egyszer csak a fejébe venné, hogy bevonul a hadseregbe. – Drágám, nem hiszem, hogy aggódnunk kellene – mondta Jake. – Az egész Egyesült Államokat le kellene ahhoz rohanni, hogy a mi fiunk otthagyja azt a farmot – Kittyre mosolygott. – Amikor befejeztük az állatok összeterelését La Palomán, a gyerekeink és a Kincaid unokatestvérek mindannyian felutaztak Coloradóba, hogy a nyarat a Roundhouse-on töltsék. Angie és Giff nagyon elfoglaltak lesznek. – De a nővérem és a férje épp ezt szeretik – szólt Beth. – A Roundhouse pedig olyan hatalmas, hogy a gyerekek tényleg kapnak egy kis ízelítőt a farmeréletből. Bár nekem már most hiányoznak – ezzel felállt. – De elég ebből a társalgásból! Helyezzünk inkább

8

téged kényelembe odafent, Kitty! Épp időben érkeztél, hogy részt vegyél a partin, melyet a ma esti vacsoravendégeknek adunk. – Nem akarok rátok akaszkodni, Beth. Inkább fent maradnék a szobámban. – Badarság! Hallani sem akarok róla. Beth belekarolt Kittybe, ahogy mentek felfelé a széles lépcsősoron. – Úgy örülök, hogy itt vagy, kedvesem. Ez a hely olyan, mint egy mauzóleum, amikor nincsenek itthon a gyerekek. Ha nem lett volna a részvényeseknek épp valami összejövetelük, Jake sem hagyta volna ott La Palomát magától, ő még a gyerekeken is túltesz, ha arról a farmról van szó. Kitty bólintott – Tudom, mire gondolsz. Valaha azt gondoltam, hogy ez biztosan a MacKenzie-vérrel van összefüggésben. Vajon milyen varázslatot éreznek a férfiak, amikor lóháton üldöznek egy tehenet? – Én azt hiszem, ez inkább azzal függ össze, hogy valaki texasi-e, kivéve persze a nővéremet és a sógoromat, akik ugyanilyenek. A foghúzásnál is nehezebb Angie-t és Giffet a farmjukról elcsalni. Te annyira más voltál, Ted. Nem igaz? – gondolta Kitty komoran. Az egyik hálószobás lakosztályban Beth leült és Kittyvel cseverészett, míg ő kipakolta bőröndjét. – Beth, te a keleti parton jártál iskolába, szeretted? – Az iskolát, vagy keletet? – Keletet. Még nem egészen döntöttem el, hogy hova menjek. Szerinted tetszene nekem New York? – Nagyon érdekes város, de nem szeretnék ott élni. Én mindig is honvágyat éreztem a Roundhouse iránt. De amikor hozzámentem Jake-hez és el kellett hagynom Coloradót, először Texasra sem tudtam úgy gondolni, mint az otthonomra. – Beth habozott. – Kitty, kérdezhetek tőled valami nagyon személyeset? Miért hagyod el Triple M-et? Mindig úgy láttam, hogy nagyon ragaszkodsz hozzá. – Ez így is van. Már most hiányzik. – Akkor miért jöttél el? – El kellett kerülnöm onnan. Az életem nem tart semerre, Beth. Úgy érzem, gyökeres változásra van szükségem. – Ennél azért többről van szó, igaz, kedvesem? Beth kedves és gondoskodó természetű volt, és Kitty tudta, hogy kérdését az aggodalom szülte. – Beth, én annyira boldogtalan vagyok Ted halála óta. – Kitty, nem áll módomban tanácsokat adni, mert elképzelni sem tudnám az életemet Jake nélkül. De fiatal vagy, kedvesem, még olyan hosszú élet áll előtted. Nem hiszem, hogy bármi rossz van abban, ha változtatni próbálsz valamin. A baj csak az, hogy a legmélyebben rejlő problémáid követnek téged, amerre csak mész, előlük nem menekülhetsz. Ha még mindig Ted miatt búslakodsz, máshol is ezt fogod tenni. A bánatnak időre van szüksége, hogy elmúljon, nem pedig másik helyre. – Tulajdonképpen anyám is ugyanezt mondta. Csakhogy úgy érzem, Triple M túlságosan sok fájdalmas emléket hordoz Teddel kapcsolatban.

9

A saját komor érzelmeimet, melyek elhomályosítják az összes boldog emléket. Egy napon visszatérek Triple M-re, és újra képes leszek megtölteni a szívemet szerelmünk édes emlékeivel. Sóhajtva ült le az ágy szélére. – Ez több, mint puszta bánkódás, Beth. Bűnösnek is érzem magam. Beth mellé ült az ágyra. – Miért érzed magad bűnösnek? – Nem hiszem, hogy Ted boldog volt Triple M-en. – Már miért ne lett volna? A családod szerette őt, vagy nem? – De igen. Gyermekkorunk óta ismerték Tedet. – Ő szerette a családodat? – kérdezte Beth. – Azt hiszem, igen. – Akkor miből gondolod, hogy boldogtalan volt ott? – Tudod, milyen félelmetes a családom, Beth. Ted ennek éppen az ellenkezője volt. Megfélemlítették őt. Én jól tudtam ezt, úgyhogy javasolnom kellett volna, hogy hagyjuk ott a Triple M-et és menjünk valahova máshova. – Vagy neki kellett volna, ha boldogtalan volt. Kittyt meglepte Beth válaszának éle. – Beth, te egy erős akaratú, sikeres férfihoz mentél hozzá, aki valószínűleg mindent képes lenne elérni, amit a fejébe vesz. Ted nem ilyen volt. – Értem, Kitty, de ha valóban boldogtalan volt Triple M-en, akkor az ő felelőssége lett volna szólni, és nem a tiéd, hogy a gondolataiban olvass. – Azt hiszem, az én boldogságomat a sajátja elé helyezte. – És ezzel többet ártott a házasságának, mint amennyit használt. Ki ajánlotta fel, hogy Triple M-en maradjatok a házasság után? Kitty visszaemlékezett az esküvő napjára, és arra, ami azután következett. – Ted. – És ezen nem lepődtél meg? – Hát… végül is igen, de annyira örültem, hogy nem kell elhagynom a farmot. – És ez megoldotta Ted egyik nagy problémáját is: levette a válláról a rólad való gondoskodás terhét. – Beth, ez nem igazságos. Ted épp annyit dolgozott a farmon, mint bármelyik másik férfi. Az, hogy a raktár folyamatosan tele legyen áruval, óriási felelősséget és sok-sok munkát jelentett. – Nos, ha tárgyilagosan nézzük a dolgokat, Tednek egyáltalán nem volt több oka arra, hogy megfélemlítve érezze magát a családodtól, mint amennyi okod neked van, hogy bűntudatod legyen az ő döntése miatt. Akkor meg miért bünteted magad azzal, hogy elhagyod a farmot? – A saját lelki békém érdekében jöttem el, Beth. Azt hiszem, elég független vagyok ahhoz, hogy a saját lábamra álljak, de ha ezt nem sikerül bebizonyítanom magamnak, akkor az életem hátralevő részét azzal a bűnös tudattal kell leélnem, hogy Tednek igaza volt. – Jól fogsz boldogulni, kedvesem. És mi szeretettel látunk itt mindaddig, amíg maradni szeretnél. Van elég helyünk.

10

– Ez nagyon kedves tőled, Beth, de lehet, hogy megpróbálok a keleti partra menni. Ez épp elég gyökeres változás lenne, és az alkalmazkodási kényszer nem engedné, hogy az önsajnálatba merüljek. Beth felállt és menni készült. – Úgy látom, nagyon bátor vagy, Kitty. És nagyon határozott afelől, amit csinálsz. Ezért gondolom azt, hogy véghez fogod vinni, kedvesem. Azt ajánlom, pihenj le egy kicsit! A vacsora nyolckor van. Annak ellenére, hogy úgy érezte, túl sok minden gyülemlett fel benne ahhoz, hogy aludni tudjon, Kitty lefeküdt. A megelőző nyugtalan éjszakák okozta fáradtság azonban utolérte, és kopogásra ébredt. Felriadva ült fel ágyában, amikor egy szobalány lépett be. – Elnézést kérek, asszonyom, Nellie vagyok, az emeleti szobalyány. Csak tiszta vászonneműt hoztam. Berakom a fürdőbe, oszt mán megyek is. – Köszönöm, Nellie. Néhány perc múlva a fiatal nő újra megjelent. – Szüksége lesz még valamire, asszonyom? Még mindig elképedve, hogy egyáltalán elaludt, Kitty az órára pillantott, és megdöbbenve látta, hogy már majdnem hét óra. Az egész délutánt átaludta. – Nem, Nellie. Köszönöm. Ahogy a szobalány kilépett, Kitty a fürdőbe ment, ahol élvezte a víz melegét és a fürdősó kellemesen édes levendulaillatát. Miután felöltözött és rendbe rakta a haját, lesétált a lépcsősoron, épp amikor az előcsarnok órája nyolcat ütött. Beth bemutatta őt a tucatnyi vendégnek, és vacsoránál Kittyt egy kellemes, ősz hajú úriember mellé ültették, akit Jonathan Frasernek hívtak. Elragadó vacsorapartner volt, és amint hamarosan kiderült, Jake üzlettársa. Fraser azonban nemigen beszélt erről, annál többet unokáiról, az ikertestvérekről, akiket nyilvánvalóan imádott. Mire a vacsora véget ért, Kitty és ő már tegeződtek. Vacsora után Jonathan Fraser továbbra is vele maradt, s mielőtt Kitty maga is észrevehette volna, már elmondta neki özveggyé válásának történetét, és beszélt neki arról a tervéről is, hogy új életet kezd a keleti parton. – Csodálom az elszántságodat, kedvesem, de hogy fogod magad eltartani? – kérdezte Jonathan barátságosan. Kitty zavartan nézett Jonathanre. – Az igazat megvallva, még nem tudom. Nagyon értek a farmerkedéshez, de kétlem, hogy sokra mennék ezzel a tudásommal a keleti parton. Nincsenek titkári képességeim, de segítettem a férjemnek a raktár körüli teendőkben otthon, a farmon. Talán találok egy eladói állást valamilyen üzletben. – Vannak gyermekeid, Kathleen? Mikor tagadólag rázta a fejét, Jonathan megkérdezte: – Van valami tapasztalatod kicsi gyerekekkel? Kitty jót nevetett. – Nos, ez teljesen más kérdés. Az unokatestvéreim és a Triple M-en alkalmazott bérmunkások között mindig akadtak gyerekek minden létező korosztályból. A Triple M egy közösség önmagában, ahol a gyerekek mindig fontosak. Az unokatestvéreim és jómagam mindannyian együtt nőttünk fel. – Ezek után – kérdezte Jonathan – nem fordult még meg a fejedben annak lehetősége, hogy dada, vagy nevelőnő légy?

11

Bár Jonathan javaslata nem adott volna módot önálló háztartás vezetésére, amihez Kitty az elmúlt öt év alatt hozzászokott, mégis el kellett ismernie, hogy hitelt érdemlő gondolat. – Amiért szóba hoztam ezt a dolgot Kathleen, az az, hogy épp szükségem lenne egy dadára az unokáim mellé. Az előző ugyanis meglehetősen váratlanul ma elment. – Igazán nem hiszem, hogy megfelelően képzett lennék egy ilyen feladathoz, Jonathan. – Óriási szívességet tennél ezzel nekem, kedvesem. Ha úgy jobban tetszene, csak átmenetileg vennénk fel, amíg meghirdetem az állást és kiválasztok egy állandó dadát. Kérlek, gondold át, Kathleen! Kitty még mindig habozott. Az igaz, hogy ez lehetővé tenné számára, hogy ne éljen vissza Beth és Jake vendégszeretetével, és egy kis időt is nyerne, hogy döntsön a jövője felől. Talán még meg is pályázhatna egy-két állást levélben, amit már akkor meg kellett volna fontolnia, mielőtt otthagyta Triple M-et. Mielőtt válaszolhatott volna, Beth odajött hozzájuk, és belekarolt Kittybe. – Jonathan, hogy van Jared? – Egészen jól, Elizabeth. Most itthon van, és az orvos szerint helyre fog állni az egészsége. – Ezt jó hallani. Biztos vagyok benne, hogy Jennifer és Rebecca boldogok, hogy hazatért a papájuk. – Igen, így van. Olyan sokat volt távol, hogy attól tartok, az unokáimnak nem igen volt alkalmuk, hogy megismerjék az édesapjukat. Legalább a gyógyulási időszak módot ad rá, hogy újra összeismerkedjenek – Jonathan félénken elmosolyodott, amitől arca huncut vonást öltött. – Elizabeth, be kell vallanom valamit. Próbálom rábeszélni ezt a bájos fiatal hölgyet, hogy vállalja el a gyerekek dadaságát. Legalább átmenetileg, amíg felveszek egy másikat. – Ez remek ötlet, Jonathan. A gyerekek pedig elragadóak, Kitty, te is szeretnéd őket. – Ebben biztos vagyok. Csak attól tartok, nem végeznék rendes munkát. Jonathan megfogta a kezét. – Kathleen, kedvesem, én biztos vagyok benne, hogy mindent rendesen elvégzel, amibe egyszer belekezdesz. Őszinte bizalma megadta azt a bátorítást, amire Kittynek szüksége volt ahhoz, hogy kételyeit valamelyest eloszlassa. Talán nem azért hagyta el otthonát, hogy bebizonyítsa függetlenségét? Ez lehetne új életének kezdete. – Rendben van, Jonathan. Megpróbálom…, de csak átmenetileg. Később, az ágyban fekve Kitty azon gondolkodott, vajon bölcs dolog volt-e hirtelen elhatározása. Bármennyire is szereti a gyerekeket, soha nem kellett éjjel-nappal gondoskodnia róluk. De hát az új élete teljes egészében az önbizalomról szól, vagy nem? Mosolyogva hunyta le a szemét. Különben is, mindenki elbír két kicsi lánnyal.

12

2. fejezet

K

itty másnap reggel korán és derűsen ébredt. Sétált egyet Carringtonék gyönyörű virágoskertjében. Triple M-en lehetetlen volt életben tartani egy virágágyást, pedig édesanyjával többször próbálkoztak vele. Leült egy padra és magába szívta az almafavirág, magnóliák és orgonabokrok csodálatos illatát. A kert üdítő és békés volt. Ez a nap egy új utazás kezdete lehet. A Beth-szel és Jake-kel elköltött élvezetes reggeli után Kitty felöltözött a Jonathan Fraserrel való találkozóra, bizakodóan pakolta össze dolgait, majd bőröndjével a kezében elindult az új kaland felé. Bár a Fraser-kastély nem volt messze Carringtonék házától, Kittyt a ház előtt egy kocsi várta, hogy odaszállítsa. Mivel a vidéki élet elég szívóssá tette, szívesebben tette volna meg az utat gyalog. Annak ellenére, hogy a városi élet sokféle időtöltéssel szolgált, túlságosan semmittevőnek találta az efféle kastélyokban zajló életformát, ahol a hölgyeket minden kívánságukat leső és azokat teljesítő komornyikok és szobalányok veszik körül. Gyanította, hogy az újdonság varázsa hamar el fog illanni. Az úttól beljebb fekvő tetszetős fehér Fraser-kastély oszlopos előcsarnokával épp olyan méltóságteljesen festett, mint az odavezető kocsifelhajtó mentén sorakozó tölgyfák. Egy libériás inas nyitott ajtót. Magas, vékony férfi volt, hátrafésült hajjal és szenvtelen arckifejezéssel. – Jó reggelt, Mrs. Drummond. Mr. Fraser a dolgozószobában várja önt. Elvette tőle bőröndjét, majd egy hatalmas, ízlésesen berendezett helyiségbe vezette. Jonathan Fraser széles mosollyal fogadta. – Jó reggelt, Kathleen. Gyönyörű napunk van, nem igaz? Remélem, a jelenléted azt jelenti, nem gondoltad meg magad. – Nem, nem, Jonathan – nyugtatta meg Kitty. – Már alig várom, de ahogy megbeszéltük, csak átmenetileg vállalom el. – Én viszont nem kötelezlek arra, hogy tartsd magad a megállapodásunkhoz, ha később esetleg szeretnél tovább maradni. – Ez nagyon valószínűtlen. Elhatároztam, hogy New Yorkba megyek. Annyi mindent hallottam már arról a városról. – Reméljük, változtatni tudunk a terveiden – Megrántott egy csengőzsinórt, mire rögtön megjelent a komornyik. – Charles, megkérné az ikreket, hogy csatlakozzanak hozzánk? – Megkérem őket, uram – mondta Charles, és kiment. – Hány évesek az unokáid, Jonathan? – Nyolcévesek. Imádnivaló kislányok, Kathleen. Igazán imádnivalók. – Biztos vagyok benne, hogy azok – válaszolt Kitty, gyanítva, hogy a nagyapa ítéletében nem kis elfogultság rejlik. – Szegény kicsikéim négyéves korukban elvesztették édesanyjukat. – Ó, milyen tragikus – együttérzően kérdezte: – Az édesanyjuk balesetet szenvedett, vagy beteg volt?

13

– Fogalmazhatnánk úgy, hogy beteg volt. Az anyjuk elhagyta őket. Európába szökött valami olasz hercegi sarjjal, és semmi erőfeszítést nem tett, hogy kapcsolatba lépjen a fiammal, vagy érdeklődjön a gyerekek hogyléte felől az elmúlt négy évben. Kitty megdöbbent. Miután ő is vágyott saját gyermekre, felfoghatatlannak találta, hogy egy nő, aki elég szerencsés volt, hogy lehessenek gyermekei, magukra tudta hagyni őket. – És a gyerekek édesapja? Ő nem próbált beavatkozni? – Természetesen próbálkozott, a törvényes keretek között, de sikertelenül. – Törvényes keretek! Azt gondoltam volna, hogy személyesen járt utána a dolognak. – Az ő családjában bármelyik férfi ezt tette volna. – A fiam hivatásos katonatiszt, Kathleen. Az utóbbi négy év túlnyomó részét külföldön töltötte szolgálatban, főleg Indiában. Kittynek úgy hangzott ez az egész, hogy a gyerekeknek nemcsak anyjuk nem volt, de apjuk sem. – De legalább abban szerencséjük van, hogy ilyen gondoskodó nagyapjuk van. – Az unokáim boldogulása a legfontosabb küldetés az életemben, Kathleen – komor ábrázata azonnal megváltozott, ahogy a két kislány megjelent az ajtóban. Jonathan nem túlzott: a kislányok valóban imádnivalóak voltak, és teljesen egyformán néztek ki hosszú, sötét hajuk utolsó centijéig. Ovális arcukon a ragyogó kék szemek szeretetet sugároztak, ahogy a lányok nagyapjukat üdvözölték. – Hívattál minket, ugye, nagyapus? – kérdezték egyszerre. – Igen, gyertek be, kicsikéim. Odafutottak hozzá, és egy-egy oldalról megpuszilták nagyapjuk arcát, majd széke két oldalához álltak és leplezetlen kíváncsisággal néztek Kittyre. – Lányok, szeretném, ha megismernétek Mrs. Drummondot. Átmenetileg ő lesz a dadátok, amíg fel nem veszek valakit hosszabb időre. – Két ragyogó kék szempár vizslatta Kittyt fürkészőn, ahogy Jonathan folytatta. – Kathleen, az unokáim: Becky a jobb oldalamon, és Jenny a balomon. – Örvendek, Mrs. Drummond – mondták egyszerre, miközben pukedliztek. – Én is örvendek – mondta Kitty, és az anyai érzelmek úgy törtek fel benne, mint valami patak a tavaszi hóolvadás idején. – Biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam veletek. A lányok egymásra néztek és elmosolyodtak. – Köszönöm – mondták. – Kedveseim, miért nem vezetitek Mrs. Drummondot a szobájába? Kitty felállt, Jonathan pedig az ajtóig kísérte. – Nem kell sietni, Kathleen, csak rendezkedj be kedved szerint! Ebédnél találkozunk. Remélhetőleg, a lányok édesapja is velünk tart. Az ikrek már vártak rá az egész márvány előcsarnokot uraló széles lépcsősor aljánál. – Biztosan örültök, hogy a papátok újra itthon van – mondta Kitty, ahogy a felső szint felé tartottak, a lépcsőkön felfelé. – Igen, örülünk – válaszoltak egyetértésben. – Attól tartok, egy darabig nehéz dolgom lesz, ha meg akarlak benneteket különböztetni egymástól. Türelmesnek kell lennetek velem. – Azok leszünk. – Ti mindig egyszerre beszéltek, lányok?

14

– Nem mindig – válaszoltak egy szólamban. A villa felső szintje ugyanolyan lenyűgöző volt, mint az alsó, és Kitty egyenesen elképedt a csodálkozástól, amikor az ikrek egy hatalmas lakosztályba vezették, amely nappaliból, hálószobából és saját fürdőből állt. – Ez az én szobám? – kiáltott fel meglepetten, ahogy körülnézett. Soha nem hitte volna, hogy egy alkalmazott szállása ilyen fényűző is lehet. – Nagyon elegáns. És hol vannak a ti szobáitok? – Mi egy szobában lakunk – mondta egyikük. – Te Becky vagy, vagy Jenny? – Én Becky vagyok – a testvérére mutatott. – Ő Jenny. Én vagyok az idősebb. – Igazán? Mennyivel? – Tíz perccel. Kitty Jennyre kacsintott. – Jó, ha az embernek van egy idősebb testvére, igaz, kicsim? Én is mindig szerettem volna magamnak egy nővért. – A vicc nem ért célba, a lányok pedig kifejezéstelenül néztek Kittyre. – Most pedig szeretném látni a ti szobátokat. A folyosón áthaladva a ház egy másik szárnya felé tartottak. – Elég messze esnek egymástól a szobáink, nem igaz? – szólalt meg Kitty. – Ez elég szokatlan, amellett, hogy egyáltalán nem praktikus. – Biztos vagyok benne, hogy nagyapus ad önnek egy másik szobát, ha azt szeretné – mondta egyikük. – Nem érdekes. Úgysem leszek itt sokáig. – Valóban nem – válaszoltak a lányok kórusban, és sokatmondóan egymásra néztek. Az ikreknek is volt egy lakosztályuk, bár a nappali inkább játszószobaként funkcionált. Kitty látta, hogy a lányoknak mindenük megvan, amiről egy gyermek csak álmodhat, s minden játékból kettő volt. – Honnan tudjátok, hogy melyik játék kié? –kérdezte. – Ami az övé, az az enyém is – felelt egyikük. – És ami az enyém, az az övé is – fejezte be a másik. – Bonnie és Bibbie kivételével – két babára pillantottak, amelyek miniatűr hintaszékeikben ültek egymás mellett. A babák egyformán néztek ki, és egyforma ruhát viseltek. Kitty figyelmesen áttanulmányozta az asztalon heverő olvasókönyveket, és szemügyre vette a tananyag egy részét a sarokban levő íróasztalokon. Néhány rögtönzött kis tanóra elteltével lenyűgözve állapította meg, hogy mind a két lányka ügyesen olvasott és számolt, ismerték a nyomtatott és az írott betűket is. Sajnos azonban a kézírásukat lehetetlen volt egymástól megkülönböztetni. A feladat több kihívást rejtett magában, mint amire Kitty számított. Végül otthagyta a lányok szobáját és visszatért saját lakosztályába, ahol azonban nyoma sem volt a poggyászának. Azt gondolva, hogy a szobalány már kipakolt, kihúzta a fiókos szekrény legfelső rekeszét. Amit ott látott, az nem az ő holmija volt. Ugyanezt tapasztalta a következő fióknál is. – Ki maga, és mi a fenét csinál itt? Kitty megrökönyödve lökte vissza a fiókot a helyére és megpördült. Elállt a lélegzete, ahogy meglátta a fürdőszobaajtóban álló férfit, aki a dereka köré csavart törülközőt leszámítva teljesen meztelen volt.

15

– Maga! – Kitty elborzadva bámult a kellemetlenkedő idegenre, akivel egy kocsiban utazott a vonaton. Nem tudta nem észrevenni tökéletesen arányos testét, ami így még erősebbnek tűnt, mint egyenruha mögé rejtve. Széles vállain, melyek két erős bicepszbe mentek át, a friss fürdésből maradt vízcseppek fénylettek. Egy sötét szőrfolt csábító csíkká vékonyodva vezetett izmos mellkasán keresztül sovány, lapos hasához. Triple M-en gyakran vették körül Kittyt jó fizikumú, meztelen felsőtestű férfiak, most mégis lenyűgözve bámulta az elé táruló látványt. – Uramisten, maga az a piszkálódó nő a vonatról! Talán követ engem, hölgyem? Felháborodva ezen a megjegyzésen, Kittynek rögtön megjött a hangja. – Eszem ágában sincs, uram! Megkérhetném továbbá, hogy húzzon magára valamit? Ha kínosnak találta is a férfi a helyzetet, egyáltalán nem látszott rajta. Kimért léptekkel az ágyhoz ment és felvett róla egy fürdőköpenyt. – Akkor meg ki maga? – felhúzta a köpenyt és megkötötte az övet a derekán. – Mrs. Kathleen Drummond vagyok. Felvettek dadának. – Értem. Na és minek köszönhetem, hogy a fiókjaimban kotorászik a saját szobámban? – Azt mondták, ez lesz az én szobám. – Úgy látom, hölgyem, ön hajlamos mindenre rátenni a kezét, ami megragadja a fantáziáját: először a vonatülésemre, most pedig a lakosztályomra. A szavaiból áradó hideg megvetés felbőszítette Kathleent. – Ez nem igaz! – kiáltott mérgesen. – És ki volna az, aki azt mondta, ez az ön szobája? – Az… – Kitty elfojtotta magában a szavakat, melyeket majdnem elkotyogott. Megtréfálták. Vagyis az ikrek közel sem olyan angyaliak, mint amilyennek tettették magukat előtte. Nos, elég sok csínytevést kellett eddig is elviselnie, főleg unokatestvérei – Zach és Cole – részéről ahhoz, hogy ne hagyja, nyolcéves kislányok járjanak túl az eszén. A megfelelő időben majd elrendezi ezt az ügyet maguk között. Most azonban ezzel a kibírhatatlan és gyakorlatilag meztelen férfival kell foglalkoznia. Lenyelve a benne forrongó nagy adag indulatot, azt mondta, – Feltételezem, hogy ön Jared Fraser, Jonathan fia. – Jól feltételezi, Mrs. Drummond. Mindamellett egy csöppet bizalmaskodónak találom, hogy a munkaadóját keresztnevén emlegeti, minthogy egyetlen alkalmazottunk sem teszi ezt, még ha évek óta nálunk dolgoznak is. Azt szeretném, ha a lányaim jelenlétében ezt ön sem folytatná. – Értem, Fraser úr. – A nevem Fraser százados. A hadseregben szolgálok. – Hadd mondjam el a védelmemben, Fraser százados, hogy az édesapja és jómagam társaságban találkoztunk és tegező viszonyba kerültünk, még mielőtt felajánlotta volna nekem ezt az állást. – Tökéletesen értem… Mrs. Drummond – ezt olyan sértő hanglejtéssel mondta, mintha burkoltan célozna valamire, s ettől Kitty újra dühbe gurult. – Úgy látom, egyáltalán nem érti, Fraser százados – súrolta, miközben elment mögötte és elhagyta a szobát.

16

Forrongva, nagy léptekkel lesietett a lépcsősoron, előtte elfojtott kacagás és léptek nesze hallatszott. Az ikrekkel majd később foglalkozik, először is le kell higgadnia, és meg kell tudnia, melyik az ő szobája. Mire belépett a szobájukba, a lányok egy asztalnál ültek, a babáikat egyforma ruhákba öltöztetve. Ártatlanul néztek fel rá, amikor belépett. – Ez nagyon szórakoztató volt, lányok, de nem akarok több tréfát. – Mit csináltatok már megint, ti kis csibészek? A kérdés az ajtóban ácsorgó férfi szájából hangzott el. – Seth bácsi! – A lányok felugrottak és odaszaladtak hozzá. Jared Fraser állt Kitty előtt fiatalabb és jóképűbb kiadásban, de vékonyabb és gyengébb testfelépítéssel. Miután nemrég alkalma nyílt megtekinteni azt a testfelépítést mindössze egy törülközőbe csavarva, igazán nem volt nehéz ezt megállapítani. Amint a férfi lehajolt, és átölelte őket, Kittyre mosolygott. – Seth Fraser vagyok, a tékozló fiú. Ön biztosan az új dada. – Igen, az vagyok. Örvendek, Mr. Fraser, Kathleen Drummond. Rögtön szimpatikusnak találta Seth-et, aki arrogáns bátyja üdítő kontrasztja volt. Borzasztóan elragadó mosolya volt. – Meg kell hagyni, Miss Drummond, ön sokkalta vonzóbb, mint az előző dadánk. Nem igaz, lányok? – De igen, Seth bácsi – jött kórusban a válasz. – Köszönöm, Mr. Fraser. A nevem pedig Mrs. Drummond. – Vannak még szerencsés fickók. Apám nem említette, hogy férjnél van. – A férjem két éve meghalt. A férfi zavarodott mosolya épp olyan megnyerő volt, amilyen bűnbánó. – Ne haragudjon, Mrs. Drummond. Hajlamos vagyok ostobaságokat beszélni. Igazán nagyon sajnálom. – Köszönöm, Mr. Fraser. – Szólítson inkább Seth-nek, kérem. Mr. Fraser az apám neve. – Mint mindig, most is tévedsz, Seth. Apa Mrs. Drummondnak Jonathan – mondta Jared, ahogy belépett a szobába. Seth felhúzta a szemöldökét, aztán kuncogott. – Szerencsés, Mrs. Drummond. Az öregnek szüksége van egy kis változatosságra. Fülig pirulva Kitty így szólt: – Uraim, továbbra is ragaszkodom hozzá, hogy tartózkodjanak az efféle feltételezésektől. Semmi alapjuk nincs. – Bármit is mond, Mrs. Drummond, én áldásomat adom rá – Seth kicsit meghajolt, majd elment. Olyan nevetséges volt ez a helyzet, hogy nehéz volt elhinni, tényleg megtörtént. Kitty arra gondolt, bármelyik pillanatban felébredhet Triple M-en levő ágyában. Mélyet sóhajtva megfordult és visszacsöppent a kíméletlen valóságba, abba, hogy valójában nem álmodott. Jared Fraser állt ott, homlokát ráncolva, és lányaira nézve. Mindketten lesütött szemmel álltak apjuk előtt, és a mosolyt, mely nagybátyjuk láttán ült ki kis arcukra, szorongás váltotta fel. – Bocsánatot kérek, apa – mondta egyikük. – Nem tőlem kellene bocsánatot kérned, Rebecca. – Jennifer vagyok, apa – mondta a kislány.

17

Szóval ő sem tudja őket jobban megkülönböztetni egymástól! A dölyfös Jared Fraser nem olyan tévedhetetlen, amilyennek hiszi magát. Kitty mégis együttérzett a kicsi lányokkal. – Bocsánatot kérek, Mrs. Drummond – mondta Jenny halkan. – Rebecca – sürgette Jared a kislányt, parancsa kimondatlanul lógott a levegőben. Egy levegővételnyi ideig Becky hallgatott, majd engedelmesen azt mondta: – Bocsánatot kérek, Mrs. Drummond. Uramisten, de hát meg tudja ő vívni a saját csatáit! A lányok csak egy gyerekes csínytevést követtek el, nem pedig gyilkosságot. – Semmi baj, lányok. Azt is elfelejtjük, hogy történt egyáltalán valami. – Elnézését kérem, Mrs. Drummond, de hadd ítéljem meg én, hogy mi az, amit helyes viselkedésnek tartok a lányaimra nézve. – Természetesen, Fraser százados – válaszolt Kitty a megjegyzésre, amellyel világosan emlékeztették, hol a helye ebben a házban. – Azt javaslom, kis hölgyek, hogy vezessétek Mrs. Drummondot ezúttal a rendes szobájába! –Jared épp oly gyorsan tűnt el, ahogy megjelent. Köszönöm a bocsánatkérését, maga despota. Ha valakinek vezekelnie kellene, az épp ő lenne, a gyalázatos célozgatásaiért. – Te mondtad el neki – mérgelődött Becky. Szóval most haragszanak rá. Akárhogy is, valami jó mégiscsak származott ebből az incidensből: Kitty észrevette, hogy Rebecca hajlamos a szája jobb sarkát befelé fordítani, mielőtt megszólal. Alig észrevehető modorosság volt, ami azonban az éles szemnek feltűnik. Különösen Kathleen MacKenzie Drummond éles szemének. Bár Kitty úgy gondolta, a félmeztelen Jareddel való incidens kínos volt, mindez fel sem ért a délutáni uzsonnával, ahol a szenvedélyek és az indulatok teljes valójukban mutatkoztak meg. A Jared és Seth közötti feszültség épp annyira betöltötte a teret, mint az asztal közepén álló frissen vágott rózsák nehéz illata, csakhogy az előbbi sokkal keserűbb volt. A két férfi alig szólt egymáshoz. Ha mégis, az inkább volt gúnyos megjegyzések párbaja, mint egyszerű csevegés. A helyzetet az is súlyosbította, hogy az ikrek leplezetlen csodálattal néztek nagybátyjukra. Seth egyfolytában viccelődött és incselkedett a lányokkal, akik végül teljesen megfeledkeztek apjukról. Jonathan mindent megtett, hogy a beszélgetést békésebb mederbe terelje, de erőfeszítései nem jártak sikerrel, és az étkezés végére Jared komor hallgatásba merült. Kitty keveset beszélt, csak Seth és Jonathan kérdéseire válaszolt udvariasan. Vagy nagyon kevés szeretet van Jared és az öccse között, vagy Jared épp annyira kívülálló a családjában, amennyire ő maga. Valószínűleg mindkettő. Végtére is, csak előző nap tért haza egy hosszú küldetést követően. Bármi volt is viselkedése mögött, az ebéd végére Kitty kezdte azt hinni, hogy Jared Fraser feleségének jó oka volt arra, hogy elhagyja őt. Az ebéd kellemetlenségei ellenére a délután túl ragyogó és napsütéses volt ahhoz, hogy ne vegyen róla tudomást, így egy nyelvtanóra után Kitty sétálni vitte az ikreket. Úgy tűnt, annyira élvezik a kintlétet, hogy Kitty elgondolkodott, vajon milyen gyakran volt alkalmuk efféle kis kiruccanásra. Egy kis patak útját követték, és a lányok vidáman kacagtak, ahogy a két part között ide-oda ugráltak a köveken.

18

Ahogy hazaértek, Charles tudatta vele, hogy Fraser százados látni kívánja a lakosztályában. Asztala mögött ülve a férfi komor és fenyegető volt. A hangulata nyilvánvalóan semmit nem javult az ebéd óta. – Úgy tudom, elvitte a lányaimat sétálni, Mrs. Drummond. – Úgy van, uram. – A jövőben azt szeretném, ha erről előre tájékoztatna engem. – Elnézését kérem, Fraser százados. Eszem ágában sem volt túllépni a hatáskörömet. Nem gondoltam volna, hogy engedélyt kell kérnem ahhoz, hogy a lányokat kivigyem kicsit a levegőre. Jared hátradőlt a székében, és fürkésző szemekkel nézett Kittyre. – Nem a hatásköréről beszélünk, hölgyem. Pusztán arra kérem, hogy mindig hozza tudomásomra, ha a lányaimat elviszi valahova. Bízom benne, hogy e kérésem nem fogja túlságosan megterhelni önt, Mrs. Drummond. – A legkevésbé sem, Fraser százados. Most már távozhatok? – leplezni sem próbálta a kérdésében rejlő gúnyt. A százados ezt észre is vette. – Mrs. Drummond, nem egészen értem a magatartását, és hogy milyen ellenvetése lehet az ellen, hogy egy apának tudomása legyen arról, a gyermekei merre járnak. Az aggodalomnak ez a megnyilvánulása elég természetes, nem gondolja? – Ez egy újonnan felfedezett aggodalom lehet, Fraser százados, tekintve, hogy alig látta a gyermekeit az elmúlt négy évben. Amióta itt vagyok, egyetlen kedves szót sem szólt hozzájuk. Mellesleg, a lányok szemmel láthatóan rettegnek öntől. Akárhogy is, mindenképp tájékoztatni fogom önt, ha az ikreket elviszem valahova. – Azt gondolva, hogy a beszélgetés véget ért, Kitty indulásra készen megfordult. – Van még valami, amit szeretnék megbeszélni önnel – mondta Jared. – Ahogyan rámutatott, tegyük hozzá, meglehetősen tapintatlanul, a két lányomat nem tudom egymástól megkülönböztetni. Ezért azt szeretném, ha ezentúl nem egyforma ruhában járnának, egészen addig, amíg ez nem változik. – Természetes dolog, százados, hogy az ikrek egyformán öltözködnek. – Talán így van, de most azt szeretném, ha különböző ruhát viselnének. – Ez alatt azt érti, az egyiket öltöztessem lánynak, a másikat fiúnak? – kérdezte Kitty, szándékosan bosszantani akarva Jaredet. – Ez nevetséges, Mrs. Drummond. – Nos, az ember hajlamos azt hinni, hogy sokkalta nevetségesebb az, ha egy apa nem tudja egymástól megkülönböztetni a lányait. – Ön nagyon arcátlan, Mrs. Drummond. – Talán így van, de észrevettem, hogy az édesapjának és az öccsének nem okoz semmi nehézséget, hogy a gyermekeit felismerjék. – És ami önt illeti, hölgyem, önnek problémát okoz? – A legkevésbé sem. Kitty hezitált, vajon elmondja-e neki, hogyan lehet őket megkülönböztetni. Rájöhetne magától is, ahogy ő. Kitty ellenőrizte teóriáját végig az együtt tett séta alatt, és úgy tapasztalta, működik. Egyetlenegyszer vétette el, amikor egyik kislány sem beszélt. – Továbbá tudatni szeretném önnel, hogy holnap elviszem a lányokat egy kirándulásra.

19

– Miféle kirándulásra, hölgyem? – Vásárolni megyünk. Megmondom Charles-nak, hogy ne várjon minket haza ebédre. – Mrs. Drummond, van egy szobalányunk, aki mindent megvesz, amire a lányoknak szüksége van, továbbá van egy szakácsunk, aki elkészíti az ebédjüket. – Uram, ha ön egy csöppet is konyítana a női nemhez, akkor talán tudná, hogy a két dolog, amit egy nő különös élvezettel csinál: a vásárlás és az étterembejárás. Jared szája szélén halvány mosoly jelent meg. – Érdekes. Észben fogom tartani. Legyen szép napja, Mrs. Drummond! – Szép nap! – mormogta magában Kitty, ahogy lesietett a lépcsőkön. Kételkedett benne, hogy akár egyetlen szép napja is lehetne, amíg nem kerül Jared Fraser századostól olyan messzire, amennyire csak lehet.

20

3. fejezet

A

míg a gyerekek pihentek késő délután, Kitty kisétált a kertbe és leült egy padra, épp olyan gyönyörű volt és békés, mint Carringtonék kertje. A növények elrendezése és a virágzó élősövény azokra a képekre emlékeztették, amelyeket korábban angolkertekről látott. Középen egy pici szökőkút állt. Kitty leült egy kőpadra, és a Jared Fraserrel való találkozásán töprengett. Tudva, hogy a lányok mennyire egyformán gondolkodnak és beszélnek, tisztában volt azzal, hogy apjuk rendelkezése mennyire le fogja sújtani őket. Ezért úgy döntött, elég lesz, ha csak másnap szól nekik kívánságáról. Mire visszaért szobájába és felfrissült egy kicsit, Charles vacsorához hívta a ház népét. Ez sem alakult sokkal jobban, mint a feszültséggel teli ebéd. Alig néhány szó hagyta el Jared száját, azokat is apjához intézte. Seth visszafogottabban viselkedett, Jonathan viszont hozta a tőle megszokott kedvességet, így az ikrek figyelme rá irányult. Vacsora után a család átment a nappaliba. Kitty a kanapéra ült Jonathan mellé, Jared pedig fogott egy széket, és újságjába temetkezett. Az ikrek odarángatták Seth-et a zongorához, és maguk mellé ültették a zongorapadra. Ahogy Seth játszott, hárman együtt énekelték az „Öreg szürke kancá”-t, teljesen kieresztve hangjukat. Kitty és Jonathan élvezte az előadást, de Jared minduntalan megrezzent és felnézett újságjából valahányszor csak hamis hangot hallott. – Jöjjön Kathleen, csatlakozzon hozzánk! – hívta Seth, mikor a dal végére értek. A férfi belekezdett a „Kicsi barna korsó” lelkes előadásába, Kitty pedig bekapcsolódott. Ezt a „Texas sárga rózsája” követte, melybe még Jonathan is beszállt egy versszak erejéig. Aztán Seth így szólt: – Kathleen, ez önnek szól. Az ikrek a kanapéhoz mentek, és Jonathan mellé kuporodtak, Seth pedig elkezdte játszani a „Hazaviszlek újra, Kathleen” című fülbemászó dalt. Ez volt Kitty családjának egyik kedvence. Ahogy Seth kellemes baritonját hallgatta, eszébe jutott, milyen sokszor állt annak idején otthon ugyanígy a zongora mellett, miközben a családja énekelt. Elhomályosuló szemekkel Jaredre nézett, és látta, ahogy félig leeresztett újságja fölött tekintetét rajta nyugtatja. Elpirulva fordult el. Seth nem sokkal ezután elment, Kitty pedig felvitte az ikreket az emeletre, és lefektette őket. Meglepte, hogy Jared nem kívánt nekik jó éjszakát. Szobájába visszatérve levetkőzött, és lepihent. Ágyában fekve a Fraser-házban töltött első napján gondolkodott. Jared Fraser valóban kellemetlen ember, de mivel ideje nagy részét egyedül tölti lakosztályában, Kitty nem látta ezt túl nagy problémának. Egy kis csalafintasággal nem lesz nehéz elkerülnie azalatt a rövid idő alatt, amit ebben a házban tölt majd. Miután ezt elhatározta magában, oldalára fordult, hogy leoltsa a lámpát. Ahogy ezt tette, hirtelen érezte, hogy valami meztelen a lábához ér. Elakadt a lélegzete is, ahogy mozdulatlanul feküdt ott, miközben szíve sebesen vert mellkasában. Aztán még egyszer súrolta valami a lábfejét. Egy pók? Vagy talán kígyó? Ki akart ugrani az ágyból, de tudta, jobb, ha nyugton marad. Egyszer még a farmon egy kígyó felkúszott az ágyába, és csak az mentette meg marásától, hogy apja figyelmeztetésére mozdulatlan maradt, míg sikerült 21

megszabadulni tőle. De ez itt egy város. Errefelé biztosan nem tekergőznek mérgező kígyók a házakban. De mi van, ha skorpió? Vagy tarantellapók? Sokszor volt velük dolga a farmon, a csípésük nagyon fájdalmas tudott lenni, és gyakran komoly fertőzéseket okozott. Mozdulatlan maradt, és érezte a szemöldökén formálódó izzadtságot. Kiáltson segítségért? Meghallaná egyáltalán valaki? A hozzá legközelebb eső szoba az ikreké. Az összes többi szoba a másik szárnyban van. Rajta múlott, hogy megoldja a vészhelyzetet egyedül, vagy megpróbál tétlenül várni reggelig, míg valaki el nem kezdi keresni. Hirtelen olyan hangot hallott, mely áthatolt az őt hatalmába kerítő félelmen. Tettre készen ugrott ki az ágyból, és felrántotta a paplant és a lepedőt. Hangos brekegéssel az ágy végén átugorva a földre szökkent egy béka. Szóval az ikrek még több trükköt akarnak kieszelni. Nem értette, mivel érdemelte ki tőlük ezt a rosszindulatú és csintalan bánásmódot. Angyali arca ellenére ez a két lány épp olyan komisz, mint az apjuk. De majd ő véget vet ennek az egésznek, egyszer s mindenkorra. Kitty felhúzta köpenyét és papucsát, majd hosszú percekig vacakolt a béka befogásával. Öntött egy kis vizet egy üveg aljába, majd beletette a foglyul ejtett állatot. Aztán végigsietett a folyosón az ikrek szobájához, felkapcsolta a villanyt, és felrázta őket álmukból. Szemüket dörzsölve Becky és Jenny felültek az ágyban. – Mi a baj, Mrs. Drummond? Felismerve, hogy a megszólaló Becky volt, Kitty kijelentette: – Eljött az idő, hogy mi hárman megértsük végre egymást. Nem fogok eltűrni semmilyen további csínytevést. – Álmos vagyok – nyafogott Jenny. – Vissza akarok feküdni aludni. – Egyikőtök sem fekhet vissza, amíg ezt meg nem beszéljük! – mondta Kitty. – Magyarázatot akarok kapni a velem szemben tanúsított kibírhatatlan viselkedésetekre. – Nincs szükségünk dadára – jelentette ki Becky harcias tekintettel. – Tudunk magunkra vigyázni – tette hozzá Jenny. – A cselekedeteitek mind azt bizonyítják, hogy nem vagytok elég érettek ahhoz, hogy egyedül boldoguljatok. Tényleg azt gondoltátok, lányok, hogy el tudtok üldözni engem egy békával? Én farmon nőttem fel, ahol nincsenek kövezett utak és puccos kastélyok. A pókok, békák és kígyók a mindennapi élet részei. Továbbá, kis hölgyek, tudnotok kell, hogy a tetteiteknek komoly következményei lehetnek. Egy béka nem maradhat életben sokáig élőhelye, a víz nélkül, főleg, ha takaróba csavarják. Jenny rémült szeme könnyel telt meg. – Vagyis, meghalt? – Te ölted meg! – kiáltotta Becky vádlón. – Nem, Rebecca Fraser kisasszony, nem öltem meg, de a ti meggondolatlan és felelőtlen magatartásotok miatt könnyen meghalhatott volna. Mi lett volna, ha csak sokkal később fekszem le? Szegény kis béka megfulladt volna. Holnap az első óránkat a kétéltűek tanulmányozásával töltjük. Most pedig ki az ágyból! Húzzátok fel a köpenyeteket és a papucsotokat! – Nem akarunk felkelni – mondták egyszerre. – Nem érdekel, mit akartok. Azonnal keljetek fel, ki az ágyból!

22

A lányok a parancsnak engedelmeskedve kibújtak az ágyból és felvették egyforma köpenyüket és papucsukat. Jenny sírni kezdett. – El fogjuk mondani nagyapusnak, milyen gonosz vagy. – És ő majd el fog küldeni – fenyegetőzött a szintén sírva fakadt Becky. – Semminek sem örülnék jobban – válaszolt Kitty. – De addig is, én MacKenzie vagyok, és a MacKenzie-k állják a szavukat. – Mi az a MacKenzie? – kérdezte Becky két szipogás között. Kitty csípőre tette a kezét. – Majd mindjárt rájöttök, ti kis gazfickók. Hol szereztétek azt a békát? – A pataknál, ma délután. – Nagyszerű. Kövessetek! Kitty végigment a folyosón a szobájába, felvette a békás üveget, majd a lányokkal a nyomában lement a lépcsősoron. A felbolydulás elég hangos volt, hogy felkeltse Jared figyelmét. Kilépett a könyvtárból, és a lépcső alján várt. – Mi a fene folyik itt? – Nagyra értékelném, ha ebből kimaradna, Fraser százados. Ez az ügy csak rám és a lányokra tartozik. – Akik történetesen az én lányaim. Kittynek elege volt abból, hogy akár az apával, akár lányaival vitatkozzon ebben a családban. Ellenséges pillantást vetett Jaredre. – Ragaszkodom ahhoz, hogy menjen vissza a könyvtárba, és hagyja, hogy én intézzem el ezt a dolgot. – Feltételezhetem, hogy ön most valamiféle büntetést ró ki a lányaimra, hölgyem? – Eltalálta, uram. A háta mögötti sírás hangosabb lett. – Megkérdezhetem, mit tettek, amivel kiérdemelték ezt a büntetést? – Az is csak rám, és a lányaira tartozik, Fraser százados. És most kérem, álljon félre az útból! A köpenyét megkötve Jonathan Fraser sietett le a lépcsőn. – Mi a baj? – kérdezte lihegve. – Nagyapus! – jajdultak fel a lányok egyszerre. Odaszaladtak hozzá, ő pedig magához ölelte őket. – Mi történt? – Azt tanácsolom, ne akard megtudni, hacsak nem akarsz Mrs. Drummond haragjával szembesülni! Jonathan zavartan Kittyre nézett. – Mi történt, Kathleen? – Ahogy már kifejtettem a fiadnak, semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni magam. Gyerünk, lányok! – parancsolta Kitty. – Nem akarunk! – kiáltottak fel. – Muszáj mennünk, nagy apus? – Tegyétek azt, amit mondanak! – vetette közbe Jared, mielőtt apja még megszólalhatott volna. Zilált haját lesimítva Charles került elő a semmiből, Mildred, a szakácsnő társaságában, aki amúgy a felesége volt. Kitty eltökélten tartott az ajtó felé, a meghökkent inas pedig automatikusan kitárta azt.

23

A lány kilépett a házból, s csaknem egyenesen Seth Fraser karjaiban kötött ki, aki elkapta, mielőtt egymásba szaladtak volna. – Elnézését kérem, Kathleen – a férfi lehelete whiskytől bűzlött. Kitty csak bólintott és ment tovább, nemcsak a két pityergő ikerrel, hanem Jareddel, Jonathannel, Charlesszal, Mildreddel és Seth-tel a nyomában. A nyitott bejárati ajtóból elég fény szűrődött ki a sötétben, hogy lássák, a kertbe vezeti a gyerekeket. Ahogy odaértek, megállt és átadta az üveget Beckynek. – Azt hiszem, egyelőre megfelel a szökőkút is holnapig, amikor visszaviszitek majd a békát a patakba. – De sötét van a kertben – nyafogott Jenny. – A húgom fél a sötétben – tette hozzá Becky. – De hát a becsületes embereknek nincs okuk félni a sötétségtől. Gyerünk, lányok! – Most már jöjjön, Mrs. Drummond! – szólalt meg Jared. – Világos, hogy megkapta, amit akart. Hallotta a gyermeket, fél a sötétségtől. – Elárulná nekem valaki, mi folyik itt? – kérdezte Seth. – Úgy tűnik, Mrs. Drummondnak jó oka van arra, hogy megfegyelmezze az ikreket – válaszolt Jonathan. – Jól mondom, Kathleen? – Igen – mondta. – Bravó, Kathleen! – kiáltott Seth. – Épp ideje, hogy valaki megtegye. Amennyire imádom ezeket a kis bajkeverőket, annyira rakoncátlanok tudnak olykor lenni. – Apa, muszáj mennünk? – a panaszos kérdés Becky szájából hangzott el. – Azt hiszem, jobban teszitek, ha Mrs. Drummond utasításait követitek – mondta Jared. – Te is pont olyan gonosz vagy, mint ő – robbant ki Jennyből. A lányok reménykedve néztek nagyapjukra. – Nagyapus? – esedeztek. Jonathan sajnálkozva rázta meg a fejét. – Ne félj, Jenny! – mondta Becky. – Én majd vigyázok rád. – Egyik kezében az üveggel, a másikkal húga kezét fogva Becky bevezette Jennyt a sötétségbe. Szipogásuk elhallatszott az ajtóig, ahol nyugtalanul vártak rájuk. Mindenki, kivéve Kittyt. Szerinte ugyanis ideje volt, hogy a két kislány megfizessen csintalanságaiért. Azt a félelmet és büntetést, amit az ikreknek most ki kell állniuk, össze sem lehet hasonlítani azokkal a borzasztó percekkel, amelyeket Kitty töltött az ágyban fekve, halálos kígyómarástól rettegve. És csak a Jóisten tudja, mi mindent műveltek a korábbi dadákkal. Kis idő múltán az ikrek visszatértek, és Becky átadta az üres üveget Kittynek. – Köszönöm. Most már visszamehettek aludni. Meglepetésére Jared karjaiba vette két lányát, és becipelte őket a házba. Ez volt az első alkalom, hogy valamilyen jelét látta a lányai felé irányuló gondoskodásnak. Ahogy beértek, a lányok az emeletre, a többiek pedig saját útjukra mentek. Mielőtt belépett a könyvtárba, Jared megállt és visszanézett. – Jó éjszakát, Mrs. Drummond! – a mosolya idegesítőbb volt, mint az az átkozott békabrekegés. Később, ahogy a ház népe eltette magát éjszakára, Becky és Jenny suttogva feküdtek ágyukban. – Tőle nem lesz olyan könnyű megszabadulni, mint a többiektől – bosszankodott Jenny. Ásított, szemét már alig tudta nyitva tartani.

24

– Majd kitalálunk valamit – válaszolt Becky magabiztosan, épp mielőtt álomba merült volna. Jared a hálószoba ajtajában állt, és alvó lányait nézte. Úgy festettek, mint két angyal, ő mégis halálosan rettegett tőlük. A baj az volt, hogy ő is ugyanezt váltotta ki belőlük. Idegen volt számukra. Még csak meg sem tudta őket különböztetni egymástól. Jared gyengéden elmosolyodott. Ez nem fair, lányok. Ti ketten vagytok, míg én egyedül. Bárcsak elkaphatná egyiküket egyedül, akkor talán lenne módja őt közelebbről is megismerni, de mindig mindent együtt csinálnak. Még most is, inkább egy ágyban alszanak, minthogy elválasszák őket egymástól az alvás idejére. Borzasztóan hiányzik nekik egy anya. Átkozott Diane! Hogy tudta ilyen könnyen elhagyni gyermekeiket? Ő meghagyta volna felesége ügyes-bajos dolgait kettejük közötti titoknak, miért áldozta fel Diane a saját gyermekeit házasságtörése oltárán? Jared az ikrek kedvéért hajlandó lett volna fenntartani egy látszatházasságot, de Diane-t csak a saját érzéki vágyainak kielégítése hajtotta. Mit tud ő a kislányokról? Nem tudja, hogy kell velük beszélgetni, mit kell nekik mondani. Reménytelen sóvárgással nézte őket az ágy lábánál, szívében büszkeséget és szeretetet érezve. Bárcsak tudná, hogyan ossza meg velük mindezt! Igen, itt áll ő: Jared Fraser százados, az Amerikai Egyesült Államok Hadseregéből. Egy hadjáratokban részt vett veterán katona, akinek hősies magatartásáért a britek odaítélték a Viktória Keresztet, a franciák pedig a Becsületrendet, ő pedig fél két kicsi lánytól. – Két nagyon pimasz kislány – motyogta halkan. Megfordult, és visszament a szobájába. Következő reggel Jared borotvapamaccsal a kezében áthajolt a mosdó felett, hogy jobban szemügyre vegye magát a tükörben. Sötét karikák voltak a szeme alatt, és bár az arcán átfutó sebhely már nem volt olyan erőteljes, még mindig csúnyának tűnt szemében. Nem csoda, hogy a lányai kerülik az alkalmat, hogy ránézzenek, és menekülnek előle, mint a pestistől. Talán szakállt kellene növesztenie, és hosszabb pajeszt hagynia. – A csudát fogok szakállat növeszteni! – döntötte el arcát szappanozva. Világéletében jobban szeretett frissen borotvált lenni, ostoba lenne, ha egy sebhely miatt valami túlnőtt és bozontos szőrzet mögé bújna el. Felvette borotváját. Éjjel sem aludt jól. Előző este a kertben történtek nagyon összezavarták. Ő egész életében önmérsékletet gyakorolt, hazatérése óta viszont látta, hogy lányai még csak meg sem próbálkoznak ezzel. Apja semmiben sem korlátozta őket, de ez nem mentség a viselkedésükre. Mégis, előző este az ikrek annyira meg voltak rémülve, hogy Jaredet még mindig ez foglalkoztatta. Letörölte a maradék szappant az arcáról, majd félredobta a törülközőt. De miért próbálja az apját felelősségre vonni olyasvalami miatt, amiért ő maga is felelős? Magára húzta ingét. Isten tudja, férjként kevés mentsége volt. Házasságuk túlnyomó részében katonai karrierje elválasztotta feleségétől, mivel Diane nem akart vele tartani, és

25

elviselni a katonafeleségeknek kijáró kényelmetlenségeket és magányt. Még egyszer a tükörbe nézett, ezúttal önváddal. – Te meg túlságosan is önző voltál ahhoz, hogy lemondj a tiszti rangodról! Valójában túl fiatalok voltak. Sem ő, sem Diane nem voltak elég érettek a házassággal járó kompromisszumokhoz. Az ő életét betöltötte West Point és az akadémia elvégzése, majd tiszti rangjának megszerzése, Diane-t pedig magával ragadta az egyenruha varázsa, a katonai bálok ragyogása és a keresztberakott kardokból formált boltív az esküvőjükön. A szenvedély hamar elmúlt, amikor Jaredet egy poros kansasi katonai bázisra küldték, Diane pedig teherbe esett. A nő visszatért Texasba és soha többé nem éltek együtt. Jared keservesen megtanulta, hogy a szerelem és a házasság csak a naivaknak való. Ő nem kerget többé délibábokat. Az asszonynépség valójában egy szoknyás hadsereg, ami arra való, hogy az ő életét megkeserítse, vagy hibáira emlékeztesse. Diane, a lányai, sőt még anyja kísértő emléke is, mind ezt idézik fel benne. Most pedig ezzel a bosszantó Kathleen Drummonddal és hihetetlen szemével kell civakodnia. Még a tegnap esti dolgot is el kell rendeznie. Vajon mi a frászt tettek az ikrek? És ami még fontosabb: arányban állt a büntetés az elkövetett bűnnel? Akármilyen hihetetlen szeme is van, hogy meri feltételezni, hogy a gyermekei iránt érzett aggodalma újkeletű. Semmit sem tud az érzelmeiről, mégis megengedi magának, hogy ítélkezzen felette. És miért kérdőjelezi meg azt a kívánságát, hogy tudomása legyen lányai hollétéről? Talán ez nem joga, mint apának? Sokkal boldogabb lenne, ha visszatérhetne a szolgálatba. Legalább a hadseregben férfiakkal kell foglalkoznia. A férfiaknak van józan eszük. A férfiak végrehajtanak egy parancsot anélkül, hogy mély és érzelmes következtetéseket vonnának le belőle. Miközben lement a lépcsőn, úgy érezte átkozott nagy szégyen, hogy egy férfinak ütközetre kell felkészülnie ahhoz, hogy reggelihez üljön a családjával.

26

4. fejezet

K

itty álmából felriadva körülnézett az ismeretlen szobában. Eltartott néhány másodpercig, míg rájött hol van, és hogy miért is van ott. A békával való incidenst felidézve tudta, hogy az ikrek most még jobban fogják utálni, mint azelőtt. Csakhogy nekik épp akkora szükségük van határozott irányításra, mint amennyire Kitty szerette volna elnyerni a barátságukat. És ezt a határozottságot meg is fogják kapni, ha továbbra is huncutságokat művelnek. Felkelt, gyorsan felöltözött, és az ikrek szobájába ment, hogy felébressze őket. Vidám reggeli üdvözlése morcos tekintetekre lelt. – Menjen innen, és hagyjon minket békén! – mondta Becky. – Vissza akarunk aludni – tette hozzá Jenny a takarót a fejére húzva. – Keljetek fel, lányok, most! Arra gondoltam, hogy reggeli után tarthatnánk egy rövid tanórát, aztán mit szólnátok egy kis vásárláshoz, és ebédhez a városban? Jenny feje kibukkant a paplan alól, és mindketten felültek az ágyban. – Komolyan mondja? – A két lány tekintetében remény és gyanakvás keveredett, amint Kittyre néztek. – Persze, hogy komolyan. Már ha ti is ezt szeretnétek. – Nem mérges ránk amiatt, amit tegnap este tettünk? – kérdezte Jenny. – Természetesen nem. Megkaptátok az érte járó büntetést, úgyhogy el is felejthetjük az egész ügyet. Most pedig ki az ágyból, lányok! Mossátok meg az arcotokat és a fogatokat, addig én kiválasztom, milyen ruhát vegyetek fel. A lányok kikászálódtak az ágyból, és besiettek a fürdőszobába. Kitty a szekrényhez lépett, ahol minden egyes ruhából kettő lógott egymás mellett. Becky ágyára egy rózsaszín, Jennyére egy fehér ruhát tett. Amikor kijöttek a fürdőből, zavarodottan bámultak a ruhákra. – Ha nem tetszik a választásom, kereshettek magatoknak másik ruhát, csak ne legyen a kettő egyforma. – Mi egyformán öltözködünk, Mrs. Drummond – jelentette ki Becky. – Nos, lányok, attól tartok változtatni fogunk néhány dolgon. Mostantól kezdve különböző ruhákban fogtok járni. – Nem fogunk – közölték. – De igen – mondta Kitty, hasonló határozottsággal. Becky a könnyeivel küszködött. – Csak azért ilyen gonosz velünk, mert tegnap este rosszak voltunk. – Nem. Mondtam már, hogy az az ügy el van felejtve. Ez segíteni fog abban, hogy meg lehessen benneteket különböztetni egymástól. – Nem látta okát bevallani nekik, hogy csak apjuk kívánságát teljesíti, nem akarta őket arra emlékeztetni, hogy a saját apjuk képtelen őket felismerni. Jenny szeme megtelt könnyel: – De mi mindig egyforma ruhákat viseltünk. Kitty szíve majd meghasadt a csalódott kislányért – Nem lesz az olyan rossz, kicsim – mondta kedvesen. 27

Először Jennyre adta rá a fehér ruhát, majd Beckyre a rózsaszínűt. Aztán kézen fogta, és a sarokban álló hosszú, ovális tükörhöz vezette őket. – Látjátok, lányok? Semmi sem változott. Ti ugyanazok vagytok, akik mindig is voltatok. Most pedig kérem a hajkeféteket, megfésüllek benneteket. A lányok túlzottan letörtek voltak, hogy tovább vitatkozzanak, amint Kitty kifésülte hosszú, sötét tincseiket, és hátrakötötte a hajukat, Jennyét fehér, Kittyét rózsaszín szalaggal. Az ikrek teljesen elkészültek az öltözködéssel, amikor Charles kopogott be az ajtón, hogy a reggeli tálalva van. Jared és Jonathan az asztalnál ültek, de Seth-nek nyoma sem volt. Míg Jonathan a szokásos vidámságával köszöntötte őket, Jared „Jó reggelt”-je az újság mögül hangzott el, melyet épp olvasott. – Ez meg mi? – kiáltott Jonathan. – Micsoda meglepetés benneteket úgy látni, hogy nem egyforma ruhát viseltek! – Mrs. Drummond tehet róla, nagyapus – világosította fel gyorsan nagyapját Becky. – Hogy meg tudjon minket különböztetni egymástól – mondta Jenny nehezteléssel a hangjában. Mindketten sértődötten néztek Kittyre. Jared kinézett újságja felett. – Mrs. Drummond csak az utasításomat hajtja végre. – Ikrek vagyunk. Nekünk egyformán kell kinéznünk – mondta Becky. – Igen. Mrs. Drummond baja, ha nem ismer fel bennünket, nem a miénk – tette hozzá Jenny. Jared összehajtotta, és félretette az újságot. – Mrs. Drummond… – ...képes a maga nevében beszélni – szakította félbe Kitty. – És Mrs. Drummond irtózik attól, ha úgy beszélnek róla, mintha nem lenne jelen – ezzel félreérthetetlenül Jaredre nézett. Szerencsére az ételt felszolgálták, így a beszélgetésnek vége szakadt. Jared nem szólt semmit, de Kathleen észrevette, hogy a reggeli alatt végig hosszasan nézte lányait. Az olvasás- és földrajzóra után Kitty magukra hagyta a lányokat, hogy szobájába menjen felöltözni a kiránduláshoz. A lányok a kocsiban ülve várták. Mire az üzletekkel teli városrészhez értek, feltűnt neki, hogy az ikrek újabb trükkel próbálkoznak: Becky vette fel Jenny fehér ruháját, Jennyn pedig Becky rózsaszín ruhája volt. És természetesen arról sem feledkeztek meg, hogy a hajukban lógó szalagokat is kicseréljék. Ha azt hiszik a kis ördögfiókák, hogy ilyen könnyen lóvá lehet őt tenni, hát nagyon meg fognak lepődni. A gyerekruhabolthoz érve a lányok egymás után próbáltak magukra mindent, kuncogva és nevetgélve ezen a számukra új élményen. De amint közölte velük, hogy nem kaphatnak egyforma ruhát, a helyzet végzetessé vált: a lányok vigasztalanok lettek és már egy ruhát sem akartak megvenni. Hogy újra jókedvre derítse őket, egy ajándékboltba vitte a lányokat, és arra biztatta őket, hogy saját pénzükből lepjék meg egymást valami kis aprósággal. – Ilyet még soha nem csináltunk – mondta Becky. – Akkor még szórakoztatóbb lesz – válaszolta. – És ne felejtsétek el, semmi kukucskálás! Az ajándéknak meglepetésnek kell lennie, Becky. – Nem vagyok Becky. Én Jenny vagyok.

28

– Én vagyok Becky – mondta Jenny. – Hát nem emlékszik, Mrs. Drummond, Jennyn van a fehér ruha. – Jennyn volt a fehér ruha, de most a rózsaszín van rajtad, ugye, Jenny? Az ikrek meglepődve néztek egymásra. – Lányok, egy percig sem tudtatok megtéveszteni. Már tegnap óta meg tudlak benneteket különböztetni egymástól. – Akkor meg miért nem öltözhetünk egyformán? – kérdezték egyszólamban. – Mert ti két különböző kislány vagytok, és különbözőnek kell lennetek, hogy az emberek úgy tekintsenek rátok, mint két önálló személyiségre. – Miért? – kérdezték egyszerre. – Még ez is, lányok. A mi családunkban is vannak ikrek, de soha nem beszélnek egyszerre. – Nem tehetünk róla – mondták. Gondolkodás nélkül rávágta: – Édesanyátok nem tanított benneteket jó modorra? Udvariatlan dolog akkor beszélni, amikor valaki más is beszél. Még akkor is, ha az az ikertestvéretek. – Az anyukánk már rég elment – mondta Becky. – És semmit sem tanított nekünk, mielőtt elment – motyogott Jenny bánatosan. – Még csak el sem köszönt tőlünk – tette hozzá Becky. Kitty azt kívánta, bárcsak bokán rúghatná magát, vagy valaki megtenné neki ezt a szívességet. Rettenetesen érezte magát a lányok szomorú kis arcát látva. Csak próbálkozzatok, lányok! Mielőtt elhagyta a Fraser-házat megfogadta, hogy megpróbálja majd a lányokat olyan irányba terelni, hogy beszéljenek az érzelmeikről. Ez idáig csupán feleselés és félrevezető megjegyzések hagyták el a szájukat. Most viszont észrevette, hogy a kislányok sok sérelmet hordoznak magukban. De ez most nem a megfelelő alkalom, jókedvre akarta deríteni őket, nem pedig elszomorítani. Azt mondta nekik, váljanak külön a boltban, és ne árulják el, hogy mit választottak egymásnak. Majd csak otthon fogják kinyitni az ajándékokat. Egyik szemével Beckyt, a másikkal Jennyt szemmel tartva várt a kötöttárupultnál, míg mind a ketten vissza nem értek, arcukon széles mosollyal, kezükben pedig különlegesen díszített, apró kis csomagokkal, melyeket erősen szorítottak. Valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy eltitkoltak valamit egymás elől. Ezt követően kocsi helyett inkább gyalog sétáltak el a szállodáig, hogy annak éttermében ebédeljenek. Az ikrek rendkívül jól viselkedtek nyilvános helyeken, és Kittyt ez nagy elégedettséggel töltötte el. Úgy ültek ott, mint két kis angyalka, kezüket az ölükben összekulcsolva. Ha nem ismerte volna őket jobban, ő is ugyanolyan édesen mosolyogva ment volna el mellettük, ahogy az étterem többi vendége tette. – Nem tudom elhinni, hogy rátaláltam Dallas három legelragadóbb hölgyére – szólalt meg egy férfihang. Egy színpadias karlendítéssel Seth Fraser megemelte kalapját, és meghajolt. Az ikrek nyomban elkezdtek kacagni. – Ó, Seth bácsi – mondta Becky. – Olyan vicces vagy! – Jenny nevetett, amikor Seth megcsípte az orrát. – És mire készülnek, hölgyeim, amellett, hogy a terem összes férfifejét elcsavarják? – Meleg mosolya Kittynek szólt. – Épp ebédet rendelünk – válaszolta. – Van kedve csatlakozni hozzánk?

29

– De van ám – mondta Seth. Kihúzott egy széket és leült. – Nem tudom elhinni, hogy a bátyám nem tartott magukkal. – Attól tartok, nem bír túl nagy vonzerővel számára az, hogy hölgyekkel ebédeljen. – Azt hiszem igaza van, Kathleen. Ami az ízlését illeti, inkább egy tiszti kantinban tudom elképzelni. – Mi az a kantin, Seth bácsi? – kérdezte Becky. – Az egy nagy terem tele asztalokkal és székekkel, ahol a katonák ebédelnek. Körbepillantva, Jenny megszólalt: – Ez is egy nagy terem asztalokkal és székekkel. Ez is egy tiszti kantin, Seth bácsi? – Nem, kicsim. A hadseregben nem ilyen finom az étel és nem ilyen elbűvölő a társaság – mondta a férfi, szánt szándékkal Kathleenre nézve. Ahogy Kitty fülig pirult, Becky Jennyre sandított. Az ebéd hátralevő részében Seth tovább viccelődött, amivel kellemesen szórakoztatta a gyerekeket, és örömet szerzett Kathleennek is. Elképesztő flörtölése azonban már szinte zavarta a lányt. Jared Fraser kint állt és vágyakozva nézte az ablakon át az egyik asztalnál helyet foglaló négy embert. Elképzelte nevetésük hangját, ahogy egymással csevegtek. Látta, hogy lányai isszák öccse minden egyes szavát, Kathleen Drummond arca pedig folyton felragyogott, ha Seth rápillantott. Seth-nek megvolt ez a hatalma az emberek felett, úgy vonzott magához mindenkit, mintha ő lett volna a hamelni patkányfogó. Ezzel szemben ő épp az ellenkező hatást váltotta ki mindenkiből. Jared percekig állt ott a négyest bámulva, és Kathleen arcát figyelve, az érzelmek csodálatos módon váltakoztak rajta. Hallotta még otthon, hogy Kitty megemlítette Charlesnak, hol fognak ebédelni, és szeretett volna csatlakozni hozzájuk. Mintha megérezte volna tekintetét, a lány az ablak felé fordult. Jared gyorsan hátralépett és elindult lefelé az utcán. Ahogy hazaértek, az ikrek felrohantak szobájukba, hogy kicseréljék az egymásnak vett ajándékokat. Kitty jóleső érzéssel nézte, amint Jenny kibontotta a Beckytől kapott csomagot, és előhúzott belőle egy láncot, rajta apró medalionnal. – Jaj de nagyon tetszik! – kiáltott fel Jenny. – Arra gondoltam, beletehetnél egy rólunk készült képet – mondta Becky. – Úgy lesz. És most nyisd ki, amit te kaptál tőlem! Húgára mosolyogva Becky kibontotta a csomagot, és örvendezve sikkantott fel egy vékony, aranyszínű szalag láttán, amelyen amulett fityegett. – Megnézhetem az amulettet? – Kitty a fény felé tartotta. – De hát ez egy katona! – Mint az apukánk – mondta Jenny. Sosem gondolta volna, hogy Jenny éppen azt az amulettet fogja választani. Ez csak megerősítette abban a meggyőződésben, hogy ezeknek a gyerekeknek az érzelmei sokkal mélyebbek, mint ahogy ő korábban képzelte. Az előző estéhez hasonlóan, sem Jared, sem Seth nem jelent meg a vacsorán. Később, amikor Kitty ágyba tette a gyerekeket, szomorúan elmosolyodott, ahogy a lányok megpuszilták saját ajándékukat, majd párnájuk alá dugták őket. Különös, hogy ezt a két kicsi lányt, akik az égvilágon minden játékot és csecsebecsét megkaphattak, mennyire boldoggá tették azok az egyszerű, olcsó kis ajándékok, amelyeket egymásnak adtak.

30

Szobájába visszatérve hiába próbált elaludni. Eszébe jutott, milyen nagy könyvgyűjteményt látott az itteni könyvtárban, és elhatározta, hogy választ magának egyet estére. A könyvtárszobában ámulattal nézett körbe. A falak mentén végig könyvespolcok sorakoztak, szorosan egymás mellett. Imádott olvasni, és elkezdte átvizsgálni a polcokat, valami képzeletét megragadó cím után kutatva. Miután kiválasztott egy érdekes könyvet, az egyik magasabb polcon megpillantott egy másikat, mely talán az ikreknek lenne kedvére. Lábujjhegyre állt, de ujjbegye épp csak érintette a könyvet. Tovább próbálkozott, de hasztalanul. – Had segítsek! A füle mellett elhangzott szavaktól megriadva, leejtette a kezében levő könyvet és megfordult. Jared Fraser állt mögötte, olyan közel, hogy érezte teste melegét, és belélegezte arcszeszének babérillatát. Olyan közel, hogy látta a szeme alatt levő halvány karikákat, és az elhomályosult tekintetet, mely azokban a zavaró szemekben felvillant. Forróság öntötte el, lélegzete a torkán akadt, szívverését pedig a fülében érezte lüktetni. Attól tartott, remegő lába egyszer csak összecsuklik alatta. Hátralépett, de polcok mozdíthatatlan falának ütközött. Lélegzetét is visszatartotta, ahogy Jared közelebb lépett, és leemelte a könyvet a polcról, majd hátralépve lehajolt, hogy felszedje a földről a másikat, melyet leejtett. Mindkettőt odanyújtotta neki. – Köszönöm – Kitty döbbenten vette észre, hogy megtört a hangja. – Szeret olvasni, Mrs. Drummond? Jared a kandallóhoz sétált, és Kitty akkor ébredt rá, hogy valószínűleg akkor is ott ült az egyik kipárnázott széken, amikor ő belépett. – Sajnálom, hogy megzavartam – mondta, és távozni készült. – Kétlem, hogy tisztában van azzal, mennyire zavar engem, Mrs. Drummond, de nem válaszolt a kérdésemre. Azt kérdeztem, szeret-e olvasni. Megfordult, hogy szembenézzen a férfival. – Ami azt illeti, szeretek – állát kihívóan felemelte. – Ez igazán bámulatra méltó tulajdonság. A hangjában érződő lekicsinylés felbosszantotta Kittyt. – Nem szükséges leereszkednie hozzám, Fraser százados. – Nem állt szándékomban, Mrs. Drummond. Ha hagyja, hogy a dühe irányítsa, akkor mindig Jared fog felülkerekedni. Így hát inkább bólintott. – Akkor elnézést kérek a téves meglátásomért. Jó éjszakát! Ezúttal egészen az ajtóig jutott, mielőtt Jared megszólalt volna. – A tudásszomja miatt olvas, vagy ez csak relaxáció önnél, Mrs. Drummond? Kitty mély lélegzetet vett és újra felé fordult. – Mit számít az, Fraser százados? – Csak kíváncsi vagyok. – Az élvezetért. A farmon, ahol felnőttem, nem sok alkalom nyílt pihentető tevékenységekre. – Szóval regényeket olvas, nem pedig tényeket. – Így van. De azt hiszem, az ember minden jó könyvből tanul valamit. – Mint például?

31

– Az élet leckéit. Rálátást az emberek közötti különbségekre. Hogy mi mozgatja őket. A regényekben a szerző az emberi természet sok oldalát megvilágítja a szereplőkön keresztül. – De egy Jane Austen regényalak egészen más, mint egy Robert Louis Stevenson hős. Talán a szerzők csak az olvasótáborukra apellálnak. – Úgy érti a női, illetve a vele szemben álló férfiolvasókra? – Pontosan. A nőknek írt regények happy endje sokszor épp az ellenkezője annak, amit a férfiak számára írnak. A valóság az, hogy az életben nincsenek happy endek, itt végül mindenki meghal. – Szóval ön nem csupán cinikus, százados, hanem még agnosztikus is. – Ez nem hit kérdése, hölgyem. A halál elkerülhetetlen. A szerelem csak egy kis letérés az útról. Én nem fogadom el a képzetet, mely szerint az emberek szerelembe esnek, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ezt önnek épp olyan jól kellene tudnia, mint bárki másnak. Úgy hallottam, özvegy. – Igen. A férjem két éve halt meg veleszületett szívelégtelenség következtében. – Sajnálom. Szerette őt? Kitty szeme haragosan villant, miközben levágta a könyveket az asztalra. – Ez a kérdés sértő, uram. Természetesen szerettem őt. Gyermekkorunk óta szerettem őt. De önnel ellentétben, Fraser százados, a férjem nem volt fogyatékos. – A sebeim nem életreszólóak, hölgyem. Azt mondják, az idő majd begyógyítja őket. – Én nem a sebeiről beszélek, százados. Önnel ellentétben, a férjem képes volt szeretni. Jared gúnyos nevetése Kitty idegeire ment, kezét ökölbe szorította. – Tehát ön azon az állásponton van, hogy én képtelen vagyok a szeretetre, így van? Vannak, akik ezt inkább erénynek tekintenék, vagy még inkább, ösztönnek. – Miféle ösztön lehetne ez? – vágta oda Kitty. – Az önfenntartás ösztöne, hölgyem. – A humora nem ér el hozzám, kapitány. – Ezt nem viccnek szántam, Mrs. Drummond. – Akkor még rosszabb. Tragikusnak találom, hogy ön képtelen szeretni. – És mi teszi önt olyan szakértővé az én hiányzó érzelmeimet illetően? – A saját gyermekeinek megtagadása. Rettegnek öntől. Mostani hazatérésének mindenképpen örömteli eseménynek kellene lennie ön és gyermekei számára, de amennyire én tudom, még egyetlen kedves szót sem váltott velük, amióta itt vagyok. És miért nincs ott jóéjt-puszit adni nekik, amikor lefektetem őket? – Talán jobban járnak így, Mrs. Drummond. – Ugyan mit tanulhat két kicsi lány abból, hogy az apjuk elutasítja őket? – Azt, hogy ha a szeretet valóban ajándék, aminek ön tartja – mondta halkan –, akkor meg kell tanulniuk adni belőle olyan valakinek, aki megérdemli. – Aki megérdemli, vagy akinek szüksége van rá? A lényeg az, hogy hajlandóak legyünk adni is, nem csak kapni. – Valaha én is így gondoltam. De a szeretet csalóka szórakozás lehet. – Ez nagyon pesszimista elgondolás, uram. Az én szememben a szeretet se nem csalóka, se nem szórakozás.

32

– Még akkor is így vélekedne, ha tudná, hogy egy férfi méltatlan a szeretetére, önnek azonban mégsem volna szíve nemet mondani neki? Tudna egy ilyen férfit szeretni, Kathleen? Egy végtelennek tűnő pillanatig tekintetük összefonódott. Ez a férfi rejtély. Épp mikor már biztos volt benne, hogy nem ismerte félre, akkor tett, vagy mondott valami olyasmit, amitől újra kételyei támadtak. Hadban áll a világgal? Vagy talán csak önmagával? – Szeretném azt hinni, hogy képes lennék rá. Az emberek többsége méltó valaki szeretetére – az ajtó felé fordult. – Mrs. Drummond, ezeket itt ne hagyja! – Felvette a könyveket, elolvasta a címüket, majd átadta őket Kathleennek. – A választott olvasnivalók elég széles skálán mozognak, hölgyem. – A „Pinocchió”-t az ikreknek szeretném felolvasni. Érdekel, hogyan reagálnak a történetre. Talán segít abban, hogy jobban megértsem őket. – Biztosan nem arra céloz, hogy a gyermekeim hazugok, ugye, Mrs. Drummond? – Egyáltalán nem, Fraser százados. Csak éppen hajlamosak csibészségeket művelni. Nevetésének meleg, kellemes hangja meglepte Kittyt. – És miért a „Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete”? – Abban bízom, ez majd segít, hogy jobban megértsem önt. Ezzel otthagyta Jaredet, aki zavartan bámult utána. Később, ahogy az ágyban fekve felidézte a történteket, eszébe jutott, hogy Jared Kathleen-nek szólította. Amikor Kitty jó éjszakát kívánt és kiment, Jenny azt suttogta: – Ma jól éreztem magam, te is, Becky? Becky párnája alá csúsztatta a kezét, hogy megérinthesse az amulettes karkötőt, amit testvérétől kapott. – Igen. – Talán Mrs. Drummond másmilyen, mint az eddigi dadáink. Egyikük sem vitt minket soha vásárolni és ebédelni. – Akkor is csak egy dada – mondta Becky. – Nekünk pedig nincs szükségünk dadára. Amellett, azt sem hagyja, hogy egyformán öltözködjünk. – Azt el is felejtettem. Akkor mit tegyünk? – Van egy jó ötletem – Becky suttogóra vette hangját, és elmondta tervét Jennynek. Úgy tettek, mintha aludnának, amikor Mrs. Drummond ellenőrzésképp benézett hozzájuk, mielőtt lement volna a földszintre. Becky és Jenny megvárták, míg visszaért, majd kivárták, míg szobájában elaludt a villany. A biztonság kedvéért vártak még egy kicsit, majd kimásztak az ágyból, végiglopakodtak a folyosón, és óvatosan kinyitották Kitty szobájának ajtaját. Miután újra ágyba kerültek, Jenny azt kérdezte: – Mi van, ha ez sem válik be? – Akkor majd kitalálunk valami mást – mondta Becky.

33

5. fejezet

K

itty pihentető alvás után ébredt fel, majd átfordult az ágyon, hogy felkeljen. Fájdalmában sikoltott egyet, ahogy feje visszarándult a párnához. Elborzadva vette észre, hogy jónéhány hajcsomója odaragadt valahogy az ágyhoz. A tollal töltött párnát kezébe véve fel tudta végre emelni a fejét és felült az ágyban. Rájött, hogy egy rágógumi miatt, s elkezdte haját megtisztítani a ragadós csomóktól, melyek a hajvégeket összekuszálódott gubancba fogták össze. Miután megszabadult a párnától, a tükörhöz ment, és megpróbálta a rágót kiszedni a hajából, sikertelenül. Kétsége sem volt afelől, hogy a rágógumi hogy került az ágyába. Azok a kis démonok! A korábbi bohóckodásaikkal nem ártottak senkinek, de ez a mostani katasztrofális: le kell miatta vágnia a haját. Azt hitte, az előző nap a városban tett kirándulással nagy lépést tett afelé, hogy elfogadtassa magát a lányokkal. Egy hosszú hajtincsére nézett, melynek végét teljesen összebogozta a rágógumi, s be kellett látnia, hogy tévedett. A fésűt elhajítva gyorsan magára kapta ruháit, kendőt kötött a fejére, és lement a földszintre. Az előcsarnokban összetalálkozott Charles-szal. – Jó reggelt, Mrs. Drummond! – Jó reggelt! – gyorsan elsuhant a férfi előtt, majd kinyitotta a bejárati ajtót. – Hova megy? – kérdezte Charles. – Teszek egy sétát – végigsietett a kocsifelhajtón és ment tovább az úton, amíg oda nem ért a Carrington-házhoz. Beth és Jake reggeliztek, amikor az inas bevezette Kathleent az étkezőbe. Beth azonnal elmosolyodott. – Kitty, micsoda meglepetés! Épp időben jöttél, hogy csatlakozz hozzánk… – látva unokahúga haragos arckifejezését, Beth nem tudta befejezni a mondatot. – Mi a baj? Jake felállt és kihúzott neki egy széket, Kitty pedig belehuppant. – Nézzétek meg a saját szemetekkel! – levette a fejkendőt. – Uramatyám! – mormogta Jake. Beth némán bámulta, szeme elkerekedett a döbbenettől. – Én is ugyanígy érzek – mondta, s érezte hogy a düh, amit a séta némileg csillapított, újra fortyogni kezd benne. Beth közelebb jött és megvizsgálta a fejét. – Mi ez a hajadban? – Rágó, az van benne. Rágógumi! – De hogyan… ki… ? – Az a két kis ördög. – Nem értem – Beth visszaült székébe. – Becky és Jenny. Az a két kis gazfickó meg tudná szégyeníteni Belle Start! – Azt akarod mondani, hogy szándékosan tették ezt veled? – Úgy van. Amióta csak betettem a lábam abba a házba, azok a lányok folyton azon mesterkednek, hogyan űzhetnének el onnan. – De miért tennének ilyet?

34

– Azt mondják, nincs szükségük dadára. Ha ilyen utálatosak voltak másokkal is, nem értem, Jonathan hogyan tudott egyáltalán megtartani egyet is közülük. Nem csoda, hogy az utolsó olyan hirtelen távozott. – Ó kedvesem – mondta Beth. – Ha jól belegondolok, borzasztóan sok dada és tanító megfordult náluk. Kitty rossz előérzettél nézett rá. – Mégis hányan? Beth zavartan nézett. – Nem számoltam. – Legalább egy tucat – mondta Jake. – Alig lehet elhinni, hogy Rebecca és Jennifer ilyen nehéz esetek! – Beth a fejét csóválta. – Mindig olyan angyalinak tűnnek. – Pontosan mi történt az elmúlt néhány napban? – kérdezte Jake. Ahogy megreggeliztek, Kitty beszámolt az ikrek arra irányuló kísérleteiről, hogy kiűzzék őt a házból. Mire befejezte, Jake nevetett, Beth pedig igyekezett együttérzést erőltetni magára, de egyáltalán nem sikerült neki. Ahogy a helyzet komikumán mulattak, Kitty mérge is enyhült, s végül mindannyiukból kitört a nevetés. – Tudom, hogy ez most nagyon viccesen hangzik, de amikor történt, hihetetlenül bosszantónak találtam – mondta végül Kitty. Jake szélesen mosolygott. – Próbálom magam elé képzelni a csupán egy törülközőt viselő Jareddel való szembesülésedet a saját hálószobájában. – Hmmm – mormogott Beth, egyik ujjával az állát megérintve – én csak egyszer találkoztam vele, de amire emlékszem, abból azt hihetném, nem lehetett olyan kellemetlen élmény így találkozni vele. – Meg se forduljon a fejében, Mrs. Carrington! Jobb, ha én vagyok az egyetlen törülközőbe öltözött férfi, akivel találkozik – mondta Jake. – Elismerem, hogy Fraser századosnak igazán figyelemreméltó teste van, de amikor ez történt, teljesen zavarba jöttem. – Fraser százados? – jegyezte meg Jake. – Kitty, az után a találkozás után azt hinném, mostanra már tegező viszonyban vagytok. Kitty önkéntelenül elpirult, Beth pedig megdorgálta a férjét. – Csak ugrattalak, Kitty. – Felállt. – Nagyon élvezem a társaságot és a beszélgetést, de sajnos el kell mennem – Kittyhez lépett és puszit nyomott az arcára. – A hajad vissza fog nőni, kedvesem – mondta búcsúzásképp vigasztalón. Kinyújtotta egyik kezét és felsegítette a feleségét. – Csak kikísérem az ajtóig, Kitty. Rögtön jövök – mondta Beth. Jake kifelé menet a szobából egyik karjával átölelte Beth vállát. A gesztus kedves mosolyt csalt ki Kittyből. Beth és Jake annyira szerelmesek voltak egymásba, s ezt ugyanúgy érezni lehetett, ahogy az édesapja és édesanyja közti szeretetet. Olykor egy egyszerű gesztus vagy egy lopott pillantás sokkal többet tud elárulni az érzelmekről, mint bármely kimondott szó. Kitty homlokát ráncolta, ahogy felidézte magában, hogyan reagált előző este Jared Fraser közelségére, s a forróságra, mely a férfi jelenlétében hirtelen hullámként öntötte el testét.

35

Vajon a meglepetés és döbbenet miatt reagált így, vagy a férfiasságára válaszolt minden porcikája? Ajka megremegett egy ilyen árulás gondolatától is. Nem, ez lehetetlen. Nem engedlek elmenni, Ted. Hirtelen Beth tért vissza a szobába, húga kíséretében. – Nézd, kit találtam a bejárat előtt! – Cynthia! – kiáltott fel Kitty. Cynthia MacKenzie Kincaid olyan volt, mint egy eget beragyogó tűzijáték. Míg egy olasz gróf menyasszonya volt, féktelen és kiszámíthatatlan természetével folyton a világ fővárosait járta, miközben királyoktól érsekekig számtalan férfit bűvölt el provokatív szépségével és lelkesedésével. Amerikába visszatérve beleszeretett David Kincaidbe, a családja által épített vasúti pálya tervezését irányító mérnökbe. Ő volt az egyetlen férfi, akinek valaha is sikerült fölébe kerekednie, s ő hozzáment feleségül. Most egy vidám párizsi kalap pihent felfelé fésült sötét fürtjein, zafírszínű szeme pedig melegségtől ragyogott. Üdvözlésképpen megölelte és megcsókolta Kittyt, aztán hátralépett, és vágott egy grimaszt. – Ó istenem, Beth-nek igaza volt. Valamit csinálnunk kell a hajaddal. – Elég rosszul fest, igaz? – kérdezte Kitty bánatosan. – Attól tartok, muszáj lesz levágnunk, de a te arcformáddal, kedvesem, így is olyan gyönyörű leszel, mint azelőtt – bizonygatta Cynthia. Kitty aggodalma elmúlt. Tudta, hogy Thia képes mindent végigcsinálni, amit egyszer a fejébe vesz, és bármi legyen is az, végül siker koronázza. – Talán próbálkozzunk először jéggel? – kérdezte Beth. Thia figyelmesen megvizsgálta Kitty hajfürtjeit. – Megpróbálhatjuk, de legyen kéznél az olló. Beth a konyha felé indult. – Ti ketten menjetek fel a hálószobámba, én pedig hozom a jeget. – Ez jó mulatság lesz – mondta Cynthia. Kitty kezét megragadva felsietett a lépcsőn. Miután leültették Kittyt háttal egy toalettasztal tükrének, Beth és Thia jeget tettek a rágógumira, de – ahogy sejtették is – ez nem sok eredménnyel járt. Cynthia félretette a jeget és kezébe vette az ollót. – Ne aggódj, kedvesem – nyugtatta Beth. – Thia nagyon ügyes fodrász. Cynthia iránti bizalma ellenére Kitty szíve majd megszakadt, ahogy egy hosszú hajtincs a földre hullt. – Hogy a csudába történt ez? – Thia tovább vagdosta a haját, ahogy Kitty beszámolt neki az összes Fraser-házzal kapcsolatos élményéről. – Tetszik az a része, amikor Jared egy szál törülközőben áll ott… – mondta Thia derűsen. – Na és… izgalomban volt, vagy nem? – Cynthia MacKenzie Kincaid! Te teljesen szégyentelen vagy! – mondta Beth. – Tudom! – Kittyre kacsintott. – Szóval? – Nem néztem – mondta türelmetlen fejmozdulattal kísérve megjegyzését. – Én biztosan megnéztem volna – válaszolt Thia. Kitty úgy elkezdett nevetni, hogy vállai is belerázkódtak. – Maradj nyugton, itt egy mester van munkában! – Akkor ne tegyél több ilyen lehetetlen megjegyzést, Thia! – szólt hozzá Beth. – Nos, mi a véleményed? – kérdezte végül Cynthia, ahogy hátralépve munkája végeredményét vizsgálgatta.

36

Kitty megfordult, és a tükörbe nézett. Elszorult a torka a látványtól. Hosszú, sötét hajából csak egy rövidke fürtökből, és huncut loknikból álló kis sapka maradt a fején. – Elragadó! – kiáltott Beth. – Ó, Kitty, úgy festesz, mint egy bájos tündérke. – Azt hiszem, még hozzá kell szoknom. És ha már tündérekről beszélünk, azt hiszem ideje, hogy visszatérjek azokhoz a kis koboldokhoz. Nagyon bosszantana, ha azért bocsátanának el, mert hanyagolom a rám bízott faladatot, bár biztos vagyok benne, hogy Jared Fraser századost ez nagy elégedettséggel töltené el. – Hát nem tipikus férfi? – kérdezte Thia. – Kompromittál egy nőt, majd alig várja, hogy megszabaduljon tőle. – Ő nem kompromittált engem, Thia. Kitty háborgó tekintetére Cynthia egy kacsintással válaszolt: – Legalábbis eddig nem. Beth rosszallóan csóválta a fejét: – Ne is figyelj rá, kedvesem. Most mit fogsz csinálni az ikrekkel? – Azt hiszem, nem lenne elfogadható megoldás, ha éjjelre ketrecbe zárnám őket. Ki kell találnom valamit, vagy meg kell tanulnom nyitott szemmel aludni. Mikor a földszintre értek, Kitty búcsúzóul megölelte és megcsókolta őket. – Nagyon köszönöm! Nem tudom, mit tettem volna nélkületek. Ahogy a kocsifelhajtón ment lefelé, Thia utána kiáltott: – Ne felejts el beszámolni nekünk az új fejleményekről! Főleg, ha lesz még egy ilyen törülközős incidens! Ahogy odaért a Fraser-házhoz, Charles ajtót nyitott neki. Tátott szájjal bámult rá, mint valami cirkuszi csodabogárra. Kitty minden magyarázkodás nélkül ment el mellette. – Sajnálattal kell közölnöm, hogy a reggelit már felszolgáltuk, Mrs. Drummond. És Fraser százados látni óhajtja, amint hazaért. De ha szeretné, szólok Mildrednek, hogy készítsen önnek valamit utána. – Köszönöm, Charles, de erre semmi szükség, már reggeliztem – felelte mosolyogva. Épp Jared ajtaján készült kopogtatni, amikor bentről Jared és Seth emelt hangja szűrődött ki. Nem állt szándékában hallgatózni, de a kiabálás olyan hangos volt, hogy lehetetlen volt nem hallani, mit beszélnek. – Mást sem csinálsz, minthogy kártyára és nőkre kótyavetyéled a pénzt, amit anyánk örökségül hagyott rád! – kiabált Jared. – Az az én pénzem! – vágott vissza Seth, ugyanúgy ordítva. – Nem tartozom vele elszámolni sem neked, sem apának. – Ostobaság! Szeretném tudni, hányszor segített ki a bajból apa és a pénze, amíg én távol voltam. – Ehhez az égvilágon semmi közöd, bátyám! – De most már van. Ez a mesterkedés a kötvényekkel, amibe belekeveredtél, elég ahhoz, hogy lerombolja a család hírnevét. – Billy Franks olyan jó barátom volt, mintha a testvérem lett volna. Semmi okom nem volt kételkedni a becsületességében, amikor megkeresett ezzel az ügylettel kapcsolatban. – Bárki, akinek egy csöppnyi józan esze is van, utánanézett volna egy kicsit, mielőtt rábólint erre az átkozott befektetési svindlire. – A fenébe is, Jared, mondtam már: nem tudtam, hogy csalásról van szó!

37

– Most már tudod. És jobb, ha elkezdesz reménykedni, hogy apa ki tud majd vásárolni belőle. Máskülönben rács mögé kerülsz, jó hosszú időre. Bár a börtönben töltött idő talán megtanítana egy-két dologra a felelősséggel kapcsolatban. – Te vagy az utolsó, aki megkérdőjelezheti bárki más felelősségét. Hol a pokolban voltál, amikor a feleséged Európába szökött a szeretőjével? És apa volt az egyetlen apa, akit a lányaid az elmúlt négy évben láttak. Kitty elfordult. Többet hallott a kelleténél. Természetesen az ő édesapja és nagybátyjai is vitatkoztak erről-arról, de soha nem csaptak át olyan személyeskedésbe, mint most Jared és Seth. Azt hitte, Seth csak egy könnyed megjegyzést tett, amikor tékozló fiúként mutatkozott be neki. Úgy tűnik, a két testvér egymásnak szöges ellentéte, ami a személyiségüket és tulajdonságaikat illeti. Akárhogy is, neki megvan a maga dolga. Új stratégiával a fejében ment tovább a folyosón az ikrek szobája felé. A lányok, most már különböző ruhában, dámát játszottak asztaluknál. Bonnie és Bibbie hintaszékeikből figyelték, és már rajtuk sem egyforma ruha volt. Kitty emlékeztette magát arra, hogy ereiben MacKenzie-vér folyik, s olyan lendülettel rontott be a szobába, ami egy Jeb Stuart lovasrohamot is megszégyenített volna. – Jó reggelt, Mrs. Drummond – mondta Becky édesen. – Jó reggelt, Mrs. Drummond – visszhangozta Jenny ugyanolyan mézes-mázosan. – Mi történt a hajával, Mrs. Drummond? – kérdezte Becky ártatlanul, tágra nyílt szemekkel. – Szerinted mi történt vele, Becky? – kérdezte Kitty. – Természetesen le kellett vágatnom a rágógumi miatt, amit ti az ágyamba tettetek. Nyilvánvaló volt, hogy nem számítottak arra, csínytevésüknek ilyen drasztikus következményei lesznek. Döbbenet terült szét arcukon, a sírás küszöbén álló Jenny pedig azt motyogta. – Nem gondoltuk, hogy le kell majd vágatnia a haját, Mrs. Drummond. Anélkül, hogy felemelte volna a hangját, az idegesség legkisebb jele nélkül így szólt: – Azt akarom, hogy tudjátok, ti vagytok a két legelvetemültebben viselkedő kislány, akikkel valaha találkoztam. Ujjhegyével lepöckölt egy kis szöszt a ruhájáról, majd vidáman azt mondta: – Azt hiszem, mind a ketten nagyon csúnyák lesztek majd, ha felnőtök, mert a csúnyaság a felszínre tör. Éppen úgy, ahogy a tejszín a tejben. Tudomást sem véve a könnyekről, melyek lassan patakzottak a lányok arcán, Kitty rendíthetetlenül folytatta mondandóját: – De akármilyen utálatosan is viselkedtek, én nem megyek innen sehova annál előbb, mint ahogy elterveztem. Engem úgy neveltek, hogy ne szökjem meg a nehézségek elől, és azt tanították, hogy szeressem azt, aki szeret, és bocsássak meg azoknak, akik ártanak nekem, így hát megbocsátok nektek, és meg fogok bocsátani bármi mást, amit velem terveztek még. Nem szeretlek benneteket, de a szüleim iránti tisztelettől vezérelve meg fogok bocsátani nektek. Az ajtóhoz ment, és megállt, hogy visszanézzen. A lányok arcán könnyek patakzottak, úgy ültek ott lehajtott fejjel kicsi székükön, mellettük a még kisebb hintaszékekbe ültetett kis babáikkal. Szívszaggató látvány volt.

38

– Most édesapátokkal kell beszélnem, úgyhogy folytassátok csak a dámajátékot, amíg vissza nem jövök, lányok. Végigsietett á folyosón, maga mögött hagyva korábbi kétségeinek vállára nehezedő terhét. Most már ő uralta a helyzetet. Győzött! Kisebbségben, segítség nélkül nézett szembe az ellenséggel, és legyőzte azt. Lehet, hogy a csatákat elveszítette, de a háborút megnyerte. Diadalt aratott két nyolcéves felett! A helyzet komikumát érezve elnevette magát. Megállt, és figyelt az ajtó előtt. Vagy véget ért a vita, vagy a testvérek megölték egymást. Halk kopogtatás után belépett, mikor Jared kiszólt: – Jöjjön be! – Látni kívánt engem, Fraser százados. A férfi asztala mögött ülve felpillantott Kittyre. – Te jó Isten! Mit művelt a hajával? – Levágattam, uram. – Ez nyilvánvaló. De mi a csudának tette? – Jó okom volt rá, uram. Megkérdezhetem, miért hívatott? – Felkeltette a figyelmemet, hogy ma reggel úgy hagyta el a házat, hogy visszatérésének időpontjáról sem engem, sem édesapámat nem tájékoztatta. – Eddig úgy hittem, csak az ikrek távolléteiről tartozom beszámolni önnek. Nem tudtam, hogy ez rám is vonatkozik. – Nem tudtunk róla, hogy elment valahová, hölgyem. A gyerekek pedig felügyelet nélkül maradtak. – Akkor szerencsés, uram, hogy nem gyújtották fel a házat a távollétemben. Jared íves szemöldöke feljebb húzódott. – Nekem kell kitalálnom, mi az, ami efféle megjegyzést vált ki önből? – Tudná a választ, százados, ha több időt töltene a lányaival, ahelyett, hogy elbarikádozza magát e mögött az ajtó mögött, mint valami agyongyötört hős egy rémregényben. Jared elnevette magát. – Rémregény, hogyne! Mondja, hölgyem, úgy képzel el engem, mint Bront Rochesterét, vagy mint Poe Usherét? Isten ments, hogy az a nyomorult Ahab legyek, aki disznólábon csetlik-botlik. – Majd lelkiismeret-furdalást tettetve így folytatta: – Ó nem, milyen hanyag vagyok, hogy elfelejtettem! A Jekyll és Hyde-ról van szó, nem igaz, hölgyem? Ez az ember valószínűleg attól erősödik, hogy embereket idegenít el magától. Kitty elhatározta, hogy többé nem hagyja sem neki, sem a lányainak, hogy kihozzák a sodrából. Végül is uralja a helyzetet, vagy nem? Így hát, bármennyire szerette volna is lekaparni a gúnyos kifejezést a férfi arcáról, inkább elmosolyodott. – Fraser százados, azt hiszem, ön már megérdemelne egy saját regényt. – Kinyitotta az ajtót. – Ezentúl tájékoztatni fogom Charlest visszatérésem időpontjáról, ha el találnék menni valahova. Kittynek volt érzéke hozzá, hogy mi a megfelelő végszó.

39

6. fejezet

A

z ikrek szokatlanul csendesek voltak az órák alatt és szó nélkül engedelmeskedtek Kittynek, bármit is kért tőlük, úgyhogy már-már azt hitte, talán túlzottan megleckéztette őket. A baj az volt, hogy a lányok olyan jól színészkedtek, hogy nem tudta eldönteni: a bűntudatuk miatt viselkednek így, vagy újabb csínytevésen törik a fejüket. Két óra elteltével félrerakatta velük könyveiket, és meghagyta nekik, hogy készülődjenek, mert sétálni mennek a szabad levegőre. Bekopogott Jared ajtaján, hogy tájékoztassa szándékáról, de nem érkezett válasz, így visszatért szobájába, és ruhája zsebébe csúsztatta a „Pinocchió”-t. Indulás előtt megnézte magát a tükörben. Rövid haja még mindig sokkolta, de ahogy Jake megjegyezte, a haj végül úgyis megnő. Amikor a földszintre ért, benézett a könyvtárba, de nem talált ott senkit. Charles és Mildred a konyhában pihentek. – Sem Mr. Jonathan, sem Fraser százados nincs itthon – mondta Charles Kittynek. – Mr. Fraser több napra elutazott, Fraser százados pedig egy ebédmeghívásnak tesz eleget. – Piknikre viszem a lányokat. Mildred, össze tudna csomagolni nekünk valami ebédrevalót? – Ahogy óhajtja, Mrs. Drummond. Mildred rögtön nekilátott a feladatnak, és telepakolt egy kosarat sajtos szendvicsekkel, gyümölccsel, süteményszeletekkel, egy piros-fehér kockás asztalterítővel és szalvétákkal. – Azt hiszem, ez most ragyogó alkalom, hogy visszavigyük a békát a patakba – mondta Kitty a lányoknak, amikor már kint voltak. A szökőkút peremén találtak rá, ott süttette magát a napon. – Talán csak itt kellene hagynunk a kertben – mondta Becky. – De itt nincsenek más békák, akikkel játszhatna – mondta panaszosan Jenny. – És mi van, ha van neki felesége és gyerekei, akik hiányoznak neki… vagy akiknek ő hiányzik? – Lehet, hogy nem is apuka, hanem anyuka – kockáztatta meg Becky. – Mrs. Drummond, ez a béka fiú, vagy lány? – Nem tudom, Becky – nem akart belekezdeni a kétéltűek rendes szaporodásának fejtegetésébe –, de azt hiszem, minden élőlény a saját fajtájának társaságát keresi. Ez a probléma komoly fejtörést okozott a lányoknak. Becky elemezni próbálta a helyzetet: – Nos, ha ez egy anyuka béka, mi pedig elvettük a gyerekeitől, az nagyon szomorú lenne. Jenny eltöprengett ezen: – Talán örült, hogy otthagyhatta a gyerekeit. Alsó ajka megremegett, és Kitty tudta, hogy saját édesanyjára gondolt, amikor ezt mondta. Egy percen belül a lányok elsírják magukat, s ő úgyszintén. A párbeszéd ráébresztette, mennyire hiányzik neki saját édesanyja és édesapja. – Vigyük csak vissza ezt a békát a patakba, ahova tartozik! Kis idő elteltével nagyot sóhajtott, hogy végre megszabadultak a békától, látták, ahogy átugrált a vízen egy társához, aki egy kövön üldögélt. Miután kiválasztottak egy, a patak közelében levő füves dombocskát piknikük helyszínéül, az ikrek segítségével Kitty 40

leterítette az asztalterítőt, majd leültek és elfogyasztották ebédjüket. Ahogy befejezték, Kitty előhúzta zsebéből a könyvet, a lányok pedig hason fekve elnyúltak a földön. Fejüket behajlított könyökükre támasztották, és feszült figyelemmel hallgatták ahogy Kitty a „Pinocchió”-t olvassa nekik, a fabábu történetét, akinek az orra mindig nőtt egy kicsit, ahányszor csak hazudott. Miután befejezte, a lányok egy hosszú percig csendben maradtak. Végül Jenny szólalt meg: – Pinocchio története olyan, mint amikor mi egyre csúnyábbak leszünk, ha valami rosszat teszünk, ugye, Mrs. Drummond? – De végül befejezte a hazudozást, és igazi fiú lett belőle – vitatkozott Becky. – Szóval, ha abbahagyjuk a csintalankodást, nem leszünk csúnyábbak. Ugye, Mrs. Drummond? – kérdezett rá Jenny. Elérte őket a könyvvel. Most már biztosan tudta, hogy nem volt elhamarkodott, amikor úgy gondolta, győzelmet aratott felettük. Gyengéden mosolyogva azt mondta: – Így van, kicsim, épp olyan gyönyörű leszel, mikor felnősz, amilyen most vagy. Kalapját levéve Jared lehuppant a földre, és nekidőlt egy fa törzsének. Pokolian fájt a lába. Ostobaság volt azt hinnie, hogy gyalog meg tudja tenni a Lorimer-ház és saját háza közötti két mérföldet. Még az sem segített, hogy a patak mentén levágta az utat. Kigombolta zakóját és meglazította nyakkendőjét. Ez a nap katasztrofális volt attól a pillanattól kezdve, hogy felkelt az ágyból: megvágta magát borotválkozás közben, Kathleen Drummond úgy szállt szembe vele, mint egy macska, amelyik lenyelte a kanárit – és hogy miért, ezt még mindig nem tudja –, aztán elfogadta ezt az ostoba ebédmeghívást, most pedig ez az átkozott kísérlet, hogy gyalog menjen haza. Mit akar bebizonyítani? És kinek? De a legostobább cselekedete az, hogy elfogadta Stephanie meghívását. Valószínűleg a kíváncsiság hajtotta, tíz év telt el azóta, hogy ő és Stephanie szeretők voltak. De Jared még nem állt készen a társasági életre, főleg nem egy exbarátnővel, aki azóta férjhez ment, majd megözvegyült, most pedig új férjet keres magának. Stephanie úgy viselkedett, mint egy vadászó nősténytigris. Mindig ilyen felszínes volt? Tizennyolc éves korában nem vett észre rajta semmit, csak a szőke haját, a kék szemét és buja idomait. A sekélyessége nem számított, mert készségesen és nagyvonalúan elégítette ki Jared szexuális igényeit. Ő pedig egy tizennyolc éves fiú telhetetlen étvágyával lakmározott a neki felkínált kegyekben. Mikor aztán a nő hozzáment David Lorimerhez, Jared teljesen megsemmisült. Később, visszanézve a történtekre rájött, hogy sem ő nem volt szerelmes Stephanie-ba, sem Stephanie belé. A katonai akadémiára való felvétele és Diane Fleminggel való találkozása minden Stephanie-val kapcsolatos gondolatot háttérbe szorított. De ahogy ma találkozott vele, újra felszínre törtek az emlékek. Vajon lehetne a szex kettejük között újra olyan fantasztikus, mint amilyen annak idején volt? A „bánatos özvegy” ma minden mozdulatával és pillantásával tálcán kínálta magát, pedig szegény férje még ki sem hűlt a sírjában. Ő is csak egy normális szükségletekkel megáldott férfi, és ostoba lenne, ha visszautasítaná az ajánlatot, de még ostobább, ha elfogadná. Túl sok kötelezettséggel járna, neki pedig esze ágában sem áll belegabalyodni egy tartós kapcsolatba. De hát mire gondol? Hiszen nem létezik olyasmi, mint tartós kötődés. Hát nem épp erről vitatkozott azzal a szőrszálhasogató Kathleen Drummonddal ?

41

Ő viszont bánatos özvegy. A férje két éve halott, de nyilvánvalóan még mindig gyászolja. Bármennyire is az ellenkezője mellett érvelt, Jared csodálta ezért Kittyt. Bár a férje már soha nem fog hozzá visszatérni, ő még mindig szívében hordozza az iránta érzett szerelmet. Legyen bár halott, Jared irigyelte azt az embert. Vajon miféle tulajdonságokkal bírt ez a Drummond, hogy ilyen erős szeretetet és lojalitást váltott ki Kathleenből? Ahogy mondtam magának, Kathleen Drummond, nem létezik olyan, hogy valaki boldogan él, míg meg nem hal. Beszélgetés hangjai ütötték meg a fülét, s ez kizökkentette az elmélkedésből. Felállt, hogy folytassa útját, de visszaült, amint meglátta Kathleen Drummondot és a lányait. Nem vették őt észre, ezért úgy döntött fedezékben marad. Mikor volt ő utoljára pikniken? Valószínűleg még Stephanie-val lehetett. Mindig igyekeztek valami félreeső helyet találni maguknak, ahol nyugodtan együtt lehettek. Érdeklődve nézte, ahogy Kathleen és a lányai cseverésztek, majd az ikrek feszült figyelmét a felolvasás alatt. Mi tartja vissza attól, hogy odamenjen hozzájuk, amikor égett a vágytól, hogy ezt tegye, és mikor ezt kellene tennie? A bűntudat, vagy az elutasítástól való félelem? Kathleent kezdte figyelni. Azzal a pajkos frizurával nem nézett ki sokkal idősebbnek, mint a lányai. Annyira más volt, mint a Diane-ek és Stephanie-k, akikkel Jared eddig találkozott, s ez kemény fejtörést okozott neki. És bármilyen idegesítő is tudott lenni, élvezte a társaságát. Világos volt, hogy bármely férfival egyenértékűnek tekinti magát, és bátran szembenéz velük, anélkül, hogy alantas vágyaik kielégítéséig alacsonyodna le, vagy az általa ismert nőkre oly jellemző fortélyokat eszelne ki. Ez a nő igazán nem tudja őt megfélemlíteni. Akkor meg miért bujkál ott az árnyékban, ahelyett, hogy felfedné jelenlétét? Egyik kezével megérintette arcát. Jobb elkerülni az embereket, mint kitenni őket látványának. Az arcán futó sebhely csúnyán fest. Eltökélten állt fel, hogy visszatérjen a házba, de közben Kathleen arra fordította a fejét, és észrevette. A csudába! Még egy dolog, ami nem sikerül ezen az elátkozott napon. Most már nem volt más választása, mint odamenni hozzájuk. Ahogy közeledett, Kathleen egyik ujját a szájához emelte, jelezve, hogy maradjon csendben. Megállt, és látta, hogy az ikrek elaludtak. Kitty óvatosan felkelt és odament hozzá. – Charles mondta, hogy ön és Jonathan nem jönnek haza ebédelni, így arra gondoltam, a lányok biztosan élveznének egy kis pikniket. – Gyönyörű helyet választott hozzá. – Sajnálom, ha ezzel kellemetlenséget okoztam önnek, Fraser százados. – A legkevésbé sem, Mrs. Drummond. – Van valami oka, hogy keresett bennünket, százados? – Valójában nem önöket kerestem. Csak levágtam az utat hazafelé tartva egy barátom házától. – Ez nagy megkönnyebbülés nekem. Tudom milyen könnyen kijön a sodrából, és… Jared erre megkeményedett: – Mrs. Drummond, én nem jövök ki könnyen a sodromból. A hadsereg tisztje vagyok, akit arra képeztek ki, hogy bármilyen körülmények között megőrizze higgadtságát! – Ha még ennél is higgadtabb lesz, százados, a kiabálásától menten felébrednek a gyerekek.

42

Igyekezett nevetését visszatartani, de az átragadt Jaredre, s végül mindketten kacagásban törtek ki. Kitty leült, Jared pedig csatlakozott hozzá. – Élvezték a lányok a „Pinocchió”-t? – Azt hiszem, igen. Ad nekik egy kis gondolkodnivalót. – Szóval most úgy érzi, hogy jobban megérti őket? – Azt hiszem, tökéletesen megértem őket. – Mostanra én annyival is beérném, hogy meg tudjam őket különböztetni egymástól. – Több időt kellene velük töltenie, százados. Mit gondol, mennyi ideig marad még itthon? – Azt hiszem, amíg teljesen fel nem épülök a sérüléseimből. – És aztán hova megy? – Ahova küldenek. – Jonathan említette, hogy Indiában sebesült meg. Nem tudtam, hogy ott is vannak csapataink. – Nincsenek. Katonai attasé voltam az amerikai nagykövetségen. India olyan ország, ahol sok szekta és társadalmi réteg van. Közülük számos olyan, amelyik nem szimpatizál a nyugati világgal, főleg Angliával és Amerikával. Az egyik ilyen csoport megtámadta a nagykövetséget. – Jared felhúzta a szemöldökét, és megdörzsölte a lábát. – Következésképpen számos mementóval tértem haza. – Biztos vagyok benne, hogy a sebei begyógyulnak, Fraser százados. Flint nagybátyámnak volt egy hasonló seb az arcán. Ahogy az évek múltak, elhalványodott, egy vékony vonallá zsugorodott, és már észre sem venni. – Engem nem az arcomon levő sebhely foglalkoztat, Mrs. Drummond, hanem a lábam. – Sajnálom. Nagy fájdalma van? – Az is el fog múlni. Azonban attól tartok, hogy megmarad a bicegésem, ami elég ok lehet arra, hogy le kelljen mondanom a megbízatásomat. – Azt értem, hogy emiatt miért nem vehetne részt több hadműveletben, Fraser százados, de biztosan nem kellene kilépnie a hadseregből. – Csak remélni tudom, hogy igaza lesz, Mrs. Drummond. Jared felállt és a kezét nyújtotta neki. Mikor Kitty kezét az övébe kulcsolta, Jared érezte, ahogy pulzusa felgyorsul. Döbbent tekintete Kittyét kereste, aki riadtan nézett rá. – Köszönöm – mondta, ahogy Jared talpra segítette. Egy kínos pillanatig tekintetük egymásra meredt, majd Jared elengedte a kezét, és bólintott. – Élvezze a pikniket, Mrs. Drummond! Kitty nézte, ahogy távolodik. Ma jobban észrevehető volt a bicegése. Felemelte a kezét, melyet Jared tartott, és úgy meredt rá, mintha valami jelet akart volna felfedezni rajta, valami tanújelét annak a hirtelen izgalomhullámnak, melyet a férfi érintése váltott ki belőle. Miért öntené el egy ilyen érzelem? Jared Fraser kegyetlen és magának való. Mégis, fellengzős komédiázása mögött ma meglátta Kitty, ahogy felderengett a félelem, és tulajdonképpen együtt is érzett vele. Bonyolult személyiség. Vajon milyen egyéb félelmeket rejteget ez az ellentmondást nem tűrő és zárkózott külső? Kitty felemelte a fejét, és nézte, ahogy Jared rendületlenül rójja az utat a patak mentén. Jared Fraser valóban összetett személyiség, és éppen olyan komoly lelki fájdalommal küzd, mint amilyen komoly az a külső nehézség, amivel oly sztoikusan néz szembe.

43

Az ikrekhez visszatérve Kitty leült, és Jaredet nézte, míg végleg el nem tűnt a láthatáron. Akarata ellenére egyre inkább belegabalyodott a család kusza ügyeibe, de nem engedheti meg magának, hogy érzelmileg is belekeveredjen. Tűnődve bámulva a vizet és az ikrek ébredésére várva élvezte a csendet, melyet csak a madárcsicsergés, és a köveket mosó patak csobogása zavart meg. A gyalog megtett visszaút után Jared alig tudott felkapaszkodni a lépcsőn. Asztalához ült, és sietősen átlapozta a postát, amit Charles odatett. Kihúzott egy borítékot, melyen feladóként Az Amerikai Egyesült Államok Elnöki Hivatala szerepelt, és egy hosszú másodpercig kezében tartotta a levelet. Attól a perctől kezdve, hogy felébredt aznap reggel, egyfolytában balsejtelmek gyötörték. Még Stephanie ebédmeghívását is elfogadta, csak hogy ne üljön otthon és megpróbálja lerázni magáról ezt a rossz előérzetet. A keze nyirkos volt az idegességtől, ahogy a levélvágó felé nyúlt. A levél köszönetet mondott neki az Indiában tanúsított bátor magatartásáért, és sajnálkozott a sebesülések miatt, melyeket az ottani rajtaütés során szerzett. Továbbá, hogy Hayes ezredes, a hadsereg katonai főorvosa javaslatára Jaredet a katonai szolgálatból elbocsátják. A levél megköszönte az ország szolgálatában tett kiváló és odaadó tevékenységét, és felajánlott neki egy diplomáciai megbízatást. Az utolsó bekezdés arra kérte, vegyen részt júliusban egy díjkiosztó ceremónián, melynek keretében átadják neki a nemzet legnagyobb megbecsülését kifejező legmagasabb amerikai katonai kitüntetést, a Becsület Érdemrendet. A levelet Grover Cleveland, az Amerikai Egyesült Államok elnöke írta alá. Jared töltött magának egy italt, és visszarogyott a székbe. A legrosszabb előérzete immár bizonyossággá vált, látta már Hayes ezredes arckifejezésén is, mikor legutóbb megvizsgálta. Éjjel-nappal gyötörte ennek gondolata. A levegőbe emelte poharát: – Az alakulatra! – majd felhajtotta az italt, és a poharat elhajítva kezébe temette arcát. Mennyire szerette a hadsereget: az életformát, a bajtársiasságot, a hagyományokat. Mindig úgy képzelte, hogy életét ezek szolgálatában fogja eltölteni, és átkozta a balszerencsét, hogy azon az istenverte indiai nagykövetségen kötött ki. Szóval a hadsereg leszámolt vele, vállonveregetés és kitüntetés társaságában rúgják ki. – Nos, Cleveland elnök úr, megtarthatja magának a megtiszteltetést és a kitüntetést. Átsántikált a szobán, felvette a poharat, amit előtte eldobott, és töltött magának egy másik italt. Jónéhány órával később még rosszabbul érezte magát: a lába fájt, a feje hasogatott. A whisky nem használt, így átkutatta az orvosságos szekrényt, hogy találjon valamit, ami enyhítené fájdalmát. Az ópium maradékát már napokkal azelőtt elhasználta, ami rendjén is volt. Nem akart a rabjává válni. Most még egy fájdalomcsillapító tablettával vagy egy átkozott kis szódabikarbónával is beérné. Apja és Seth lakosztályát is átkutatta, de egyikben sem járt sikerrel. – Hát soha senki nem betegszik meg ebben az átkozott házban? Gondolva, hogy Mildrednek biztosan van valamilyen orvossága, lement a földszintre. Zongorajátékot hallott, s a nappali ajtajához lépett. Kathleen és az ikrek a zongorapadon ültek, és Kitty azt tanította nekik, hogyan kell eljátszani az „Evőpálcikák”-at. Jared nem tudta levenni a szemét lányai dadájáról. Gyönyörű profilja volt: állkapcsának finom vonala tökéletes összhangot alkotott feje büszke tartásával. Valójában

44

sokkal nagyobb fizikai vonzerővel bírt, mint azok a különlegesen szép szemek. Csakhogy neki soha nem sikerült túljutni azokon a szemeken. Leütött egy akkordot, és elkezdett énekelni: Ta-ra-ra-boom-der-ay: láttad ma a feleségem? Az ikrek visszaénekeltek: Nem láttam, csak tegnap. Ta-ra-ra-boom-der-ay. Jared nem tudott nem elmosolyodni, ahogy tovább énekelték a hosszú dal többi versszakát, melyekben a feleséget kutyával és macskával helyettesítették be. Amikor az eredeti dalt hallotta annak idején a burleszkben, az ott elhangzó szavak lényegesen merészebbek voltak. Az ikrek kérésére, hogy mást játsszon, Kitty így szólt: – Most Chopin egyperces keringőjét fogom eljátszani nyolcvan másodperc alatt. – De Mrs. Drummond, egy percben csak hatvan másodperc van – emlékeztette Becky. – Ha önnek nyolcvan másodpercig tart eljátszani, akkor miért nem hívja Chopin nyolcvan másodperces keringőjének? – Chopin úr szeretett hencegni – mondta –, de megmondom, mi legyen: holnap hetvenöt másodperc alatt fogom eljátszani. Mikor Kitty befejezte a darabot, Jared meglepődve állapította meg, hogy elég jól játszik, bár abban kételkedett, hogy a következő nap sikerül neki leszorítania a nyolcvanat hetvenöt másodpercre. Észrevétlenül hagyta ott őket, és csak a szobájába visszatérve ébredt rá, hogy nem szerzett semmit, ami a fájdalmát enyhíthetné. Lehuppant egy székbe és a whiskysüveg után nyúlt. Jonathan nem tért vissza vacsorára, és Jared sem csatlakozott hozzájuk, de hiányukat pótolta Seth jelenléte. Szokásos sármjával vonta magára az ikrek figyelmét, és ugratgatta Kathleent új frizurája miatt, még bókolás közben is. Kitty nem örült ennek a véget nem érő hízelgésnek, de ez is része volt Seth társaságkedvelő természetének, s nem akarta elveszíteni figyelmességét azzal, hogy elkedvetleníti. Később, amikor a gyerekeket ágyba tette, Becky megkérdezte: – Mrs. Drummond, mit tervez holnapra? – Még nem gondolkodtam rajta, Becky. Van valami, amit nagyon szeretnétek csinálni, lányok? – Én szeretnék visszamenni abba a tiszti kantinba, és megint ott ebédelni – zendített rá Jenny. Becky nevetett: – Seth bácsi azt mondta, az nem kantin. – Mindegy, akármi is legyen, én megint oda akarok menni. – Hadd gondolkodjam rajta. Biztosan eszembe jut majd valami. Kitty megpuszilta mindkét lány arcát és jó éjszakát kívánt nekik. Miután szobájába ért, a következő napon gondolkodott. Mivel már elvitte őket vásárolni, ebédelni és piknikezni, szeretett volna ezúttal valami mást csinálni. Biztosan ezer módja van még annak, hogy az ember nyolcéves kislányokat szórakoztasson. Ha most egy farmon lenne, lehetne például… pónilovagolni. Meg kell szereznie apjuk beleegyezését, de nem látott semmi okot arra, miért ellenkezne. Lement a szobájához, és kopogtatott az ajtón. Amikor nem jött válasz, újra megpróbált kopogtatni: – Fraser százados!

45

Kitty tudta, hogy a szobájában van, a küszöb alól fény szűrődött ki, tehát nem feküdt még le. Újra kopogtatott, ezúttal erősebben, és még hangosabban kiáltotta: – Fraser százados, Kathleen Drummond vagyok. Beszélhetnék önnel egy percig? – Menjen innen! – kiáltott vissza Jared. – A fenébe is, nem akarom, hogy zavarjanak! Te jó Isten, micsoda mogorvaság! Jared Fraser a legszeszélyesebb és legésszerűtlenebb ember, akivel valaha találkozott. Szobájába visszatérve felrázta párnáit, majd kezébe vette a „Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös eseté”-t. Talán a regény segít neki megérteni a nagyon ellentmondásos Jared Frasert.

46

7. fejezet

A

mikor Kitty másnap reggel benyitott az ikrek szobájába, megdermedt. A lányok levágott hajcsomói hevertek szerteszét a játszóasztalon. Még Bibbie és Bonnie is áldozatul esett az ollónak. – Atyaúristen! Mit műveltetek, lányok? – kiáltott Kitty, és odaszaladt hozzájuk. – A mi hibánk volt, hogy le kellett vágnia a haját, Mrs. Drummond – mondta Becky. – Ezért úgy gondoltuk, mi is megérdemeljük, hogy le legyen vágva a hajunk – tette hozzá Jenny. – Ó, lányok – siránkozott Kitty –, mihez kezdjek most veletek? – Megint mérges ránk, Mrs. Drummond? – kérdezte Becky a fejét lehorgasztva. Jenny bánatosan nézett rá torzonborz fürtökben lógó haja alól: – Azért tettük, mert sajnáljuk amit tettünk. Bonnie és Bibbie is sajnálják. Kitty szívét úgy elöntötték az érzelmek, hogy sírni lett volna kedve. – Ó, lányok! – Letérdelt és a karjába vonta őket. – A ti hajatok vissza fog nőni, de Bonnie-é és Bibbie-é már soha. Egy hosszú pillanatig ölelte őket, miközben könnyeivel küszködött. Végül felállt. – Nos, attól tartok, a családotok nagyon fel lesz háborodva. Lássuk csak, javíthatok-e valamit a helyzeten, mielőtt a szemük elé kerültök. Kitty felvette az ollót. – Becky, veled kezdjük! – Az asztalra ültette a kislányt, és levágott a hajából, hogy az alja egyenlő hosszú legyen. Mire befejezte, Becky haja épp csak a füle alá ért, elöl pedig egyenesre vágott frufru lógott a homlokába. Kitty hátralépett, hogy szemügyre vegye az eredményt. – Becky, kicsim, a hajad épp úgy néz ki, ahogy Bonnie-é és Bibbie-é nézett ki, mielőtt levágtátok. Te jössz, Jenny. Nekilátott Jenny hajának is, levágva a kusza végeket, míg szabályos bubifrizurája lett. Mielőtt megigazíthatta volna frufruját, Jared lépett a szobába. – Mit művelt maga? – a hangja haragtól mennydörgött, ahogy elhűlve bámult lányaira. Kitty felállt és szembenézett vele. Jared ajka vékony csíkká keskenyedett a méregtől, ahogy fenyegetően nézett rá. – Hogy merészeli megnyírni a lányaimat, mintha holmi birkák lennének?! Ezúttal túl messzire ment, hölgyem. A maga által kiválasztott büntetés alantas és rosszindulatú. Az ég szerelmére, nyolcéves kislányokról van szó, nem pedig megrögzött bűnözőkről. – Fraser százados, nem érti a helyzetet, én csak megpróbáltam… – Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására, Mrs. Drummond. A szolgálataira nem tartunk többé igényt ebben a háztartásban. Elvárom, hogy azonnal összepakoljon, és elmenjen. Az eddigi munkájáért járó fizetségről szóló csekk ott vár önre, mire elkészül. Jared úgy ment el, hogy esélyt sem adott Kittynek, hogy megmagyarázhassa a történteket. A szónoklat alatt az ikrek sóbálvánnyá váltak a félelemtől és a döbbenettől. Amikor Jared elhagyta a szobát, sírva fakadtak. – Pszt, lányok! – csitítgatta és magához ölelte őket. Becky a könnyeit törölgette. 47

– A mi hibánk, hogy apa ordibált magával. Jenny szorosan magához ölelte: – Nem akarjuk, hogy elmenjen, Mrs. Drummond. Kitty szeme csillogott, ahogy a saját könnyeit próbálta visszafojtani. Kezdettől fogva tudta, hogy ez csak egy átmeneti pozíció lesz, de soha nem hitte volna, hogy így kell távoznia. És most, hogy ténylegesen eljött az idő a távozásra, elnehezedett a szíve, megszerette már az ikreket és bűntudatot érzett amiatt, hogy zsarnokoskodó és magának való apjuk kénye kedvére kell őket hagynia. A lányoknak potyogtak a könnyei, amikor Kitty búcsúpuszit adott nekik és elsietett, attól való félelmében, hogy előttük kezd el zokogni. A Jared Fraser igazságtalan vádaskodása keltette mérge minden egyes ruhadarabbal csak fokozódott, melyet a bőröndjébe dobott. Esztelen volt, önző, elbizakodott és hatalmaskodó. Ha arra gondol, hogy előző nap még együtt is érzett vele! Ez teljesen elhibázott és elfecsérelt érzelem volt részéről. – Már nem Triple M-en vagy – jelentette ki a bőrönd tetejét lecsapva. – Isten hozott a való világban, Kathleen Drummond. Szánakozó tekintettel, Charles a bejárati ajtónál várakozott. – A feleségem és én sajnálattal hallottuk, hogy el kell mennie, Mrs. Drummond. – Köszönöm, Charles. Ön és Mildred nagyon kedvesek voltak velem. És kérem tolmácsolja sajnálatomat Mr. Frasernek, ha visszatér, amiért nem volt lehetőségem elköszönni tőle! – Úgy lesz, Mrs. Drummond. Fraser százados mondta, hogy adjam ezt át önnek. Kitty rápillantott a Charles kezében levő csekkre. – Mondja meg Fraser századosnak, hogy tartsa meg a csekkjét, és… és… fulladjon meg tőle! Viszontlátásra, Charles. Köszönök mindent. Jogosan füstölögve a dühtől lesietett a kocsifelhajtón és elment Seth mellett, aki épp a bricskájában tartott hazafelé. Gyorsan megrántotta a kantárt, hogy megálljanak a lovak. – Hé, Kitty dada, hova megy? – Fraser százados elbocsátott. Visszamegyek az unokatestvéreinek házába. Seth leugrott a kocsiról és elvette a táskáját. – Odaviszem. – Nem szükséges. Csak néhány háznyira van innen. Gyalog is meg tudom tenni ezt a távolságot. – Hallani sem akarok róla. Ez a táska nehéz, Miss Kitty – azzal betette a kocsi hátuljába, s beültette a lányt. – Hogy találta ki a becenevemet? – Tegnap este találkoztam Jake Carrington-nal. Elmesélte a hajincidenst. Azok a lányok életveszélyesek a dadákra nézve, de imádom őket. – Valójában én is így érzek. Végül sikerült áttörnöm a minket elválasztó akadályokat és épp kezdtünk összebarátkozni. – Akkor miért megy el, Kitty? – megállította a lovakat a Carrington-ház előcsarnoka előtt. – Tudom, hogy apa nagyon szeretné, ha nálunk maradna. – Mondtam már, a bátyja küldött el. – Úgy érti, kirúgta magát? – Az ikrek olyan bűntudatot éreztek a hajam miatt, hogy levágták a sajátjukat.

48

– Te jó ég! – Seth a fejét csóválta. – Azoknak a szegény lányoknak tényleg szükségük van egy anyára. – Seth, tudom, hogy ez nem rám tartozik, de nagyon kíváncsi vagyok arra, milyen volt az édesanyjuk. Nem tudom, hogy lehetséges, hogy egy anya elhagyja a gyermekeit. – Ha valaha is találkozott volna Diane-nel, rögtön megértené. Jarednek soha nem kellett volna elvennie őt. – Őt hibáztatja? – Mind a ketten hibásak. Talán ha nem kötelezte volna el magát a hadseregnek, másképp alakultak volna a dolgok. Nehéz megmondani. Amikor találkoztak, Jared Dallas egyik legjobb partija volt, agglegény, akinek alig volt már hátra az akadémiából. Diane épp akkor költözött Dallasba egy nagynénjéhez, mert a szülei nem sokkal azelőtt meghaltak egy vonatbalesetben. Mindketten elég fiatalok voltak, de ahhoz elég idősek, hogy tudják, mit tesznek. Jared nem csinált titkot abból, hogy imádta a hadsereget. Pici korától kezdve katonai karrierről álmodozott. Ha nem vették volna fel a West Pointra, valószínűleg belépett volna a hadseregbe. Diane tudta ezt, amikor hozzáment feleségül. – És Diane? Neki mi volt a gyerekkori álma? – Hogy Diane legyen. Tényleg, őszintén úgy gondolom, hogy ő soha nem gondolt a következő napnál távolabbra. Ebben rejlett a vonzereje. Imádta a partikat, a figyelmet és a luxust. Egy gyönyörű, jókedélyű fiatal nő volt, akinek társaságát élvezték az emberek. – Van egy unokanővérem, akire illik a leírás egyik fele, kivéve, hogy Cynthia odaadó feleség és anya. Nem létezik olyan erő, mely elválaszthatná őt a családjától. – Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást, és ha valaha is létezett két ember, akikre illett ez a klisé, az Jared és Diane volt. Semmi közös nem volt bennük, Jared pedig az idő nagy részét feleségétől távol töltötte. – Biztosan Diane is vele mehetett volna. – Megpróbálta, de a katonai állomáshelyen való életvitel elég unalmasnak bizonyult számára. – Mi lehetett unalmas Indiában? Számomra lenyűgözőnek hangzik. – India sok évvel azután jött, hogy Jaredet tisztté nevezték ki. Poros nyugati előőrsökön kezdte. Amikor Diane hazajött, hogy megszülje az ikreket, én elkerültem itthonról tanulni. Apa mondta el nekem, hogy, miután megszülettek a lányok, Diane… nos, kezdett más férfiakkal is. És négy év elteltével egyikükkel el is ment. – Ez magyarázatot adhat arra, miért hagyta el Jaredet, de arra nem, hogy miért hagyta el a gyermekeit. – Az ikrek elhibázott házasságának részét képezték. Ezt mind maga mögött akarta hagyni azzal, hogy elment, és elvált Jaredtől. – És azóta semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy láthassa őket? Seth a fejét rázta: – Még csak egy levelet sem írt. – Jared hogyan reagált arra, hogy a házassága tönkrement? – Nem tudom, erről senkinek nem beszél. Most pedig maga mondja el, hogy a bátyámnak miért jutott eszébe elbocsátani a legjobb dadát, akit a lányai valaha is láttak! – Jared épp akkor lépett az ikrek szobájába, amikor megpróbáltam kiigazítani a hajukat, és azzal vádolt, hogy büntetésképpen vágtam le nekik. – De hát miért nem magyarázta meg neki, hogy mi történt? – Nem adott rá alkalmat. Kiutasított a házból.

49

– Jared forrófejű, de ha tudná, hogy mi az igazság, biztos vagyok benne, hogy meggondolná magát. Emlékezve a két báty között zajló vitára, amit kihallgatott, Kitty kételkedett benne, hogy Jared bármivel kapcsolatban is fair tudna lenni. – Így is jó, Seth. Különben is, szándékomban állt eljönni. Csak addig vállaltam a dadaságot, amíg édesapád nem talál újat helyettem. – És most mihez fog kezdeni? – New Yorkba megyek. Seth kisegítette a kocsiból. Miután lerakta táskáját a tornácon, megfogta Kitty kezét, és megcsókolta. – Hiányozni fog, Kitty. Néhány napra fényt hozott a sötétségbe. Kittynek összeszorult a szíve. Ha Jared vádjai igazak, vajon mi lesz ezzel az elbűvölő, és szeretnivaló emberrel? – Vigyázzon magára, Seth! Kitty szomorúan nézte, ahogy a férfi elhajt. Beth és Jake épp reggeliztek, amikor Kitty berontott az ebédlőbe: – Végleg visszajöttem. – Isten hozott itthon! – kiáltott Beth. – Épp jókor jöttél. Gyere, ülj közénk, és reggelizz meg velünk! – Nem sokáig tartott Jonathannek, hogy új dadát találjon – mondta Jake, kihúzva egy széket Kittynek. – Valójában nem talált még senkit. És az elmúlt néhány napban nem is volt itthon, elutazott. – Nem értem – mondta Beth. – Azt hittem, addig akarsz ott maradni, amíg Jonathan nem talál dadát Rebeccának és Jennifernek. Kitty savanyú arcot vágott. – Ez volt a tervem, de kirúgtak. – Ó, persze, biztosan kirúgtak – csipkelődött Beth. – Igazat mondok, Beth. Jared Fraser kirúgott. Reggeli alatt mindent elmesélt, ami az elmúlt pár napban történt, a Jared és Seth között lezajlott veszekedés kivételével. Jake gyakorlatiasan közelítette meg a dolgot: – Számomra úgy tűnik, az egész problémát meg lehetne oldani egy egyszerű magyarázattal. – Őszintén szólva, egy kicsit megkönnyebbültem. Épp kezdtem nagyon megszeretni az ikreket, úgyhogy jobb, hogy eljöttem, még mielőtt túl közel kerültem volna hozzájuk. Talán ez majd arra kényszeríti Jaredet, hogy több időt szenteljen a lányainak. – Hogy érzi magát, mióta itthon van? – Azt hiszem, ezt nem tőlem kellene kérdezned, Jake. Az a néhány alkalom, amikor találkoztam vele, nagyon kellemetlen volt. Azt hiszem, a lábán levő sérülése nagyon fájhat neki. De ő egy… Beth előrehajolt: – Egy mi, Kitty? – Nekem úgy tűnik, Jared egy komor ember. Az a benyomásom, hogy nagyon-nagyon boldogtalan.

50

– Lehet, hogy ez így is van – mondta Jake. – Végtére is, a felesége elhagyta őt és az ikreket, ő pedig elég csúnyán megsérült Indiában. – Jake félretette asztalkendőjét, és felállít. – Vacsoránál találkozunk, elragadó hölgyeim. Viselkedjetek jól! Ahogy Beth kikísérte Jake-t az ajtóig, Kitty a jövőjére gondolt. Ma megnézi a vasúti menetrendet, és megtervezi útját a keleti partra. Jared lakosztálya ablakából nézte, ahogy Kathleen végigmegy a kocsifelhajtón. A férfi szerint az lett volna a helyes, ha hívat neki egy kocsit, de amilyen makacs nő Kathleen, Jared kételkedett benne, hogy elfogadta volna tőle ezt a szívességet. Miért is van meg benne ez a hajlam, hogy félreismerje a nőket? Először Diane-t, most Kathleen Drummondot. Elhitte neki azt, amit a könyvtárban mondott, hogy akkor is kell szeretetet adni, amikor másoktól nem kap az ember. És előző nap is, a pataknál, Jared olyan szelídséget fedezett fel Kittyben, mely megérintette őt. De ez mind csak színjáték volt. Egy nő, aki az örökkévaló szerelmet hirdeti, soha nem lehetne olyan gonosz és bosszúálló, amilyen Kitty. Jared gyanította, hogy a lányok gyerekes csínytevései valahogy hozzájárultak ahhoz, hogy Kitty levágatta a haját, de miért nem beszélte meg ezt inkább vele, ahelyett, hogy ilyen kegyetlen bánásmódhoz folyamodott? Az ikrek fiatalok és csintalanok, de semmiképp nem érdemlik meg, hogy úgy fenyítsék meg őket, mint valami börtöntöltelékeket. Jared érdeklődéssel figyelte, ahogy Kitty összetalálkozott öccsével a kocsifelhajtón, majd együtt elhajtottak. Nem kétséges, hogy még a félelmetes Mrs. Drummondot sem kerülte el Seth csábító sármja. Látta, hogy elpirult az étkezések alatt, amikor Seth flörtölt vele. A jó ég tudja, már eddig is miféle szerelmi viszonyba keveredtek. Ostoba volt, mikor azt gondolta, hogy Kathleen Drummond különb, mint a többi nő. Jared még mindig az ablaknál állt, amikor Seth visszaért. A tény, hogy olyan rövid ideig volt távol, csak azt jelenthette, hogy öccse a közeli Carrington-házba vitte Kittyt. Egy percen belül Seth már Jared ajtaján kopogtatott. – Jared! Jared nem vett róla tudomást. Nem volt kedve az öccsével társalogni. Seth nyilvánvalóan Kathleen Drummond elbocsátása ügyében akarta kifejteni álláspontját. Hát akár meg is tarthatja magának a véleményét. Seth próbálkozott még néhányszor a kopogtatással, majd a szobájába ment, és röviddel később újra elhajtott. Jared végigment a folyosón az ikrek lakosztálya felé. Mildred tálcán vitte be nekik a reggelijüket, amit a lányok épp az asztaluknál fogyasztottak, amikor Jared belépett. Amint meglátták őt, ismét sírva fakadtak, és a hálószobájukba futottak. Mildred összeszedte a tálcákat, és gúnyos tekintettel ment el Jared mellett. Te jó ég! Hát mit tett ő vele és a lányaival, hogy sikoltozva menekülnek ki előle a szobából, mintha valami szörnyeteg lenne? Hát minden nő a józan ész hiányában szenved, vagy ő vált valami fondorlatos összeesküvés áldozatává, amivel az őrületbe akarják kergetni? Nagyon vágyott rá, hogy visszatérhessen a katonai élet kiszámíthatóságába. Sokkal inkább szembeszállna az indiai thug szekta egy gyilkos bandájával, mint hogy megbirkózzon egy nőkből álló háztartás összes nyűgjével. A keserű pirulát lenyelve belépett lányai hálószobájába.

51

Kitty és Cynthia nevetgélve léptek a Carrington-házba a délutáni vásárlást követően. Kitty vetett magára egy pillantást az előcsarnok tükrében. Cynthia rábeszélésére megvette azt a frivol, sárgabarack színű, karimátlan kis szalmakalapot, melyet elöl egy paradicsommadár halványsárga tolla díszített, az oldalait és hátulját pedig sárga és fehér százszorszépek borították. Most ez volt rajta, pimaszul odavetve rövid fürtjeire. – Beth, hol vagy? – szólt Cynthia. – A szalonban, Thia – válaszolt Beth. A két nő végigment a hallon. – Nézd csak meg, Kitty milyen kedves kis kalapot… – Cynthia félbehagyta a mondatot, ahogy a Beth társaságában levő férfi letette csészéjét, és felállt. – Fraser százados. Örülök, hogy látom, nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára. – Én is örülök a találkozásnak, Mrs. Kincaid. Most is olyan gyönyörű, mint mindig. – Köszönöm, százados. Ugye ismeri az unokatestvéremet, Kathleen Drummondot? Jared tekintete Kittyre siklott. – Igen, természetesen. Kitty szeretett volna megfordulni és elmenni, de az durva lett volna Beth-szel és Cynthiával szemben. Beth letette teáscsészéjét. – Fraser százados rád vár, Kitty. Beszélni szeretne veled. – Ezt sajnálattal hallom, ugyanis borzasztóan fáj a fejem, úgyhogy egyenesen a szobámba megyek. – Talán, ha tudna rám szánni néhány percet, Mrs. Drummond. Nagyon sürgősen beszélnem kell önnel. – Fraser százados, a mondanivalója engem egyáltalán nem érdekel. Nagyon világosan fejezte ki magát ma reggel. – Kitty, add meg ennek a szegény embernek az esélyt, hogy bocsánatot kérjen! – mondta Thia, kitöltve magának egy csésze teát. Beth felállt, és elvette Cynthiától a teáját. – Thia, hagyjuk talán magára Kittyt a századossal! – Arra semmi szükség, Beth – mondta Kitty. Az ablakhoz lépett. Beth és Cynthia nyilvánvalóan együtt éreztek Jareddel. Kitty úgy gondolta, a legkevesebb, amit tehet, hogy elfogadja a férfi bocsánatkérését. – Maradjatok ahol vagytok, és igyátok csak meg a teátokat! Fraser százados és én majd kimegyünk a kertbe. Hátra sem nézve, hogy Jared követi-e, kisietett a házból. Leült egy padra, kezét összekulcsolta az ölében, majd vett egy mély lélegzetet. Bármi legyen is Jared mondanivalója, ő nem fogja elveszíteni a türelmét. – Nos, Fraser százados, hallgatom. A férfi kipirult, és fájdalmas arcát látva egy csepp bűntudatot érzett, amiért annyira siettette. Úgy látszik, Jared Fraser a legrosszabb énjét hozza ki belőle. Odébbcsúszott a padon. – Foglaljon helyet, százados! Bocsásson meg, elfelejtettem, hogy fáj a lába. Jared levette a kalapját, és egy tiszta fehér zsebkendővel felitatta homlokáról az izzadságcseppeket. – Elég meleg van ma, nem igaz? – Valóban, de kétlem, hogy azért jött, hogy megtárgyaljuk az időjárást.

52

A férfi megköszörülte a torkát. – Nehéz ennek nekikezdenem, Mrs. Drummond. Kitty meg sem próbálta megkönnyíteni Jared dolgát, ehelyett fájdalmasan türelmes tekintettel nézett rá. – Miután elment ma reggel, hosszú beszélgetést folytattam a lányaimmal. – Nos, valószínűleg ez volt az első ilyen alkalom hármójuk életében. Jared felugrott a helyéről. – A csudába is, hölgyem, elég nehéz ezt kimondani a csípős megjegyzései nélkül is. – És pontosan mi az, amit olyan nehéz önnek kimondani? – Megbántam, hogy helytelen következtetésre jutottam ma reggel, és szeretnék bocsánatot kérni a vádaskodásomért. Becky és Jenny elmesélt mindent, beleértve az összes kísérletüket, hogy elűzzék magát a házból. Bárcsak megosztotta volna velem is ezeket a dolgokat! – Meg tudom vívni a saját csatáimat, Fraser százados. Jared szája szélén egy halvány mosoly nyomait lehetett felfedezni. – Sajnos ezt nekem is bebizonyította számos alkalommal. – És természetesen ön ezt bosszantónak találja. – Kétségkívül, hölgyem. Ahhoz vagyok szokva, hogy parancsokat osztogassak, amelyeknek aztán mások engedelmeskednek. – Csakhogy én nem vagyok a hadseregében, Fraser százados. Újra ellenségesen néztek egymásra. – A fenébe is, Kathleen, azt azért ugye elismeri, hogy hajlamos arcátlan megjegyzéseket tenni? – Ha ön elismeri, hogy nem tűr semmi ellentmondást. Egy hosszú perc múltán Jared széttárta karjait. Ezúttal már nem tudta leplezni mosolyát. – Úgy tűnik, holtpontra jutottunk. – Jared leült, és szembenézett Kittyvel. – Kérem Kathleen, jöjjön vissza hozzánk! – A hangja szelídebb lett. – A lányok nem hagynak fel a sírás-rívással, amíg vissza nem jön, a nyafogásuk pedig mindenkit kiüldöz a házból. – Ez nem fog sokáig tartani, holnapra már meg is feledkeznek rólam. – Nem hiszem. Megérintett bennük valamit. Charles és Mildred szerint az ikrek egyik dadájukhoz sem kötődtek még ennyire. – Akkor talán annál jobb, ha most válnak szét útjaink. Mindannyian tudták, hogy csak rövid ideig szeretnék maradni. – Akkor jöjjön vissza, és adjon nekik esélyt, hogy elfogadhassák a bekövetkező változásokat! Valahogy ön közelebb tud kerülni hozzájuk, mint bárki más. – Nem tudom, mit tegyek, Fraser százados. Elterveztem, hogy holnap elutazom Dallasból. – A terveken mindig lehet változtatni. Én megtérítem az összes felmerült költségét, és felemelem a fizetését heti öt dollárral. – Erre semmi szükség. Jonathan ajánlata így is elég nagyvonalú. – Akkor miért olyan hajthatatlan a távozását illetően? Hiszen bocsánatot kértem a kirohanásomért. – Valóban, de kétlem, hogy a bocsánatkérése változtat az irántam érzett neheztelésén, Fraser százados. Attól tartok, mi örökké konfliktusba keverednénk.

53

– Néha gondolkodás nélkül beszélek, de nem tudok más lenni, mint ami vagyok, hölgyem. És ön sem. Biztos vagyok benne, elég érettek vagyunk ahhoz, hogy az ikrek kedvéért fenntartsunk egy jó munkakapcsolatot. – Elszántan nézett Kittyre. – Kathleen, ön egyszer arról beszélt, milyen könnyű szeretetet adni. Megbocsátást is ilyen könnyen osztogat? – Szeretném azt hinni, hogy igen, Fraser százados. Soha nem voltam haragtartó. – Akkor ezt bizonyítsa is be azzal, hogy nálunk marad! Kitty elfordult azon hezitálva, hogyan is döntsön. Nehéz volt gondolkodni, amikor azokba a barna szemekbe nézett, melyekből eltűnt minden harag, és úgy festettek, mint egy sebzett őz szemei. Ha visszatérne, még jobban kötődne érzelmileg az ikrekhez, és ez sem neki, sem pedig nekik nem válna hasznukra. Valójában arra lenne szükségük, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek az édesapjukkal. Talán még erre is talál majd valami megoldást. Visszafordult Jaredhez, aki a földet bámulta, üresen és leverten. – Visszamegyek, Fraser százados, de van egy feltételem. Jared felkapta a fejét. – Mi az? – Meg kell ígérnie, hogy több időt tölt a lányaival, legalább napi egy órát. Jared rábólintott: – Úgy tűnik, erre elég időm lesz – ezzel felajánlotta karját –, de még valamit mondanom kell, Mrs. Drummond. Kitty halkan felsóhajtott. Na tessék! Akárhogy is legyen, mindig övé az utolsó szó. – Mi volna az, Fraser százados? – Egyetértek Cynthiával. Valóban bájos a kalapja.

54

8. fejezet

M

iközben visszakocsikáztak a házhoz, Jared az elmúlt két nap eseményein tűnődött, melyek gyökeresen felforgatták életét. Hamarosan kivonják a szolgálatból, és el kell döntenie, mihez kezd élete hátralevő részében. Nem tűnik túl jó megoldásnak, ha minden áldott este az eszméletlenségig leissza magát. Kathleen Drummond elgondolkodtató dolgokat mondott neki. Ő mindig is gúnyolódott az olyan fogalmakon, mint isteni gondviselés, végzet és ehhez hasonlók, amikről az emberek azt gondolják, hogy felelősek sorsuk irányításáért. Az indiai hinduk ezt karmának nevezik. Vajon az is karma, hogy Kathleen Drummond megjelent életének ebben a kritikus szakaszában? Jared már korábban is észrevette, hogy Kathleen rendkívüli nő. Azelőtt soha nem kellett bocsánatot kérnie egy nőtől sem, még kevésbé győzködnie valakit. És el kellett ismernie, ésszerű érveket sorakoztatott fel amellett, miért lenne jobb, ha nem térne vissza. Ha a lányai továbbra is kapcsolatban maradnak Kathleen-nel, bizonyára még szorosabb kötelék fűzi majd őket össze. Vajon hogyan nyerte el szeretetüket ilyen rövid idő alatt? Mildred és Charles szerint az ikrek egyetlen korábbi dadájukhoz sem ragaszkodtak ennyire. Karma? Idegesítő konoksága ellenére sok érdekes tulajdonsággal bír ez a nő. Amellett, hogy vonzó, és gyors észjárású, élénk és nyílt érdeklődéssel tekint az emberekre, ami intelligenciára és magabiztosságra utal. Humorérzéke kétségtelenül meghaladja Jaredet, bár ha hinni lehet Seth véleményének, egyáltalán nincs is humora. S ha az, hogy lányai felett győzedelmeskedett, valamiféle előjelnek tekinthető, akkor Kathleen könnyedén megérti az emberi természetet, ez viszont elgondolkodtató arra nézve, hogy neki miért szegül ellen olyan gyakran. Vajon az isteni gondviselés, a jó karma felelős azért, hogy Kitty épp most toppant be az ő és lányai életébe? Épp most, amikor nagyobb szükségük van egy Kathleen Drummondra, mint bármikor azelőtt? Az ikrek a bejárati ajtónál várakoztak, mikor odaértek Kathleennel. Isten tudja hogy reagáltak volna, ha nem hozza vissza magával. Néhány percig figyelte, ahogy ölelkeztek, és puszilgatták egymást, mintha ez a nő rég elveszett édesanyjuk lenne. Jared elment a szorosan összebújó alakok mellett, és a lépcsőt megmászva szobájába tartott – egyedül. Kitty egy pillanatra együtt érzett Jareddel, amikor a férfi otthagyta őket. A vereségnek olyan légköre vette körül, melyet Kitty korábban még soha nem tapasztalt. Izgalmában sem Becky, sem Jenny nem köszönte meg apjának szóval vagy tettel, hogy meggyőzte Kittyt arról, térjen vissza hozzájuk. Jared Fraser büszke ember, és talán nem volt fair Kathleentől, hogy feltételeket szabott neki, de tökéletesen meg volt győződve róla, hogy az egyezség, amire jutottak, hasznos lesz mindenkinek. Ha ez lenne az utolsó cselekedete, mielőtt elhagyja ezt a házat, azzal ledöntené a Jared és az ikrek között húzódó falat. A lányok felkísérték Kittyt a szobájába, az ágyára ültek, és végignézték, ahogy kipakolta a ruháit.

55

– Na, kész vagyok – mondta Kitty, visszatolva a szekrényfiókot. – Elkoptatom a ruháimat ezzel a sok ki-be pakolással. Most menjünk át a ti szobátokba, hadd fejezzem be Jenny frufruját! – Úgy döntöttem, hogy nem akarok frufrut – mondta Jenny. – Középen elválasztva szeretném viselni a hajamat. – Hogyan? A nővérednek frufruja van. – Tudom, de mi két különböző kislány vagyunk és… és… – Jenny a homlokát ráncolta, és kétségbeesetten pillantott Beckyre, segítséget várva tőle. – Különbözőnek kell lennünk – súgta Becky. Jenny bólintott: – …különbözőnek kell lennünk, hogy az emberek... – Úgy tekintsenek ránk, mint két önálló személyiségre – mondták egyszerre, széles mosollyal az arcukon. – Én is pontosan így érzem, és így gondolom – mondta Kitty. Aztán teljesen ellentmondva annak, amit az imént kijelentettek, Jenny azt kérdezte: – Ez azt jelenti, hogy újra egyformán öltözködhetünk? – Azt hiszem, igen, de hadd kérdezzem meg édesapátokat, hogy beleegyezik-e. Öntudatos fejbiccentéssel Becky így szólt: – Látod, Jenny, mondtam, hogy apa tehet róla, mert nem tud minket megkülönböztetni egymástól. – Mrs. Drummondnak ez nem okoz problémát. Kitty úgy döntött, témát vált, mielőtt ebbe belebonyolódnának. Az volt a célja, hogy közelebb hozza a lányokat az apjukhoz, nem pedig az, hogy elidegenítse őket. – Lányok, mivel azt hiszem, mindannyian jó barátok vagyunk, azt szeretném, ha ti is Kittynek hívnátok, ahogy a többi barátom. – Az ikrek vidáman kacarásztak. – Na jó, kis hölgyek, mi olyan mulatságos? – Nem úgy festesz, mint egy kiscica – mondta Becky. – A valódi nevem Kathleen, Kitty csak a becenevem. Épp ahogy téged Beckynek hívnak, Rebecca. Jenny még mindig zavartnak tűnt: – De nagyapus azt mondta, hogy udvariatlan az idősebb embereket a keresztnevükön szólítani, kivéve, ha engedélyt adnak rá. – Én most engedélyt adok rá. De nagyapus azt is elvárja tőlem, hogy tanítsalak benneteket, úgyhogy gyerünk, lányok! Biztos vagyok benne, hogy van még időnk egy olvasásórára vacsora előtt. Ahogy belépett az ikrek lakosztályába, az első dolog, amit észrevett, Bonnie és Bibbie volt. Bonnie frufruja érintetlenül hullott homlokába, de Bibbie haja középen volt elválasztva. Legalább most már nem kétséges, hogy melyik baba melyiküké. A közös tanulás során Kitty megfigyelte, hogy a lányok szeretik a könyveket. Különösen az nyűgözte le, hogy milyen folyékonyan tudnak olvasni. Miután fél órán át olvastak fel tankönyvükből, arra kérték Kittyt, hogy ő olvasson fel nekik. Kitty a „Kincses sziget”-et választotta. Az ikrek újra elnyújtóztak a földön, és éber figyelemmel követték a történetet, ahogy Kitty belekezdett az olvasásba. Nem jutottak tovább néhány oldalnál, mikor Jared lépett a szobába. – Fraser százados, talán lenne kedve olvasni egy kicsit a lányoknak.

56

Jared elképedve nézett rá. Kitty nem szólt semmit, de olyan tekintettel válaszolt, mellyel világosan emlékeztette Jaredet az általuk kötött megállapodásra. – Igen. Hát persze – mondta a férfi, elfogadva a könyvet, melyet Kitty nyújtott felé. Becky és Jenny felemelték a fejüket, és döbbenten bámultak egymásra. De ahogy Jared elkezdett olvasni, visszatelepedtek a helyükre. Kitty szerint ez jó alkalom lett volna, hogy magára hagyja Jaredet lányaival, de a kíváncsiság visszatartotta. Hogy lássa, hogy alakulnak a dolgok, másképp döntött: leült, és figyelt. A férfi hangja mély és érzéki volt, és Kittyt egészen megbabonázta hangszínének sokfélesége, mellyel Stevenson szavait életre keltette. Jared olykor kipillantott a könyv mögül, és talányosan nézett rá. Az óra úgy elrepült, mintha pár perc lett volna, és Kitty felriadt, amikor Jared letette a könyvet. – Azt hiszem, ennyi elég mára. Talán készülődnünk kellene a vacsorához, Mrs. Drummond. – Ó persze, természetesen – mondta ő felszökkenve. – Kitty, apa is szólíthat téged a beceneveden? – kérdezte Jenny. Jared felhúzta a szemöldökét: – Miről van szó, Mrs. Drummond? – Kitty megengedte nekünk, hogy a becenevén szólítsuk, ahogy a barátai. – Igaz ez, Becky? – a kislány vidáman illegette magát, hogy apja felismerte. Jared szemében öröm csillant, s újra a nő felé fordult. – Én is szólíthatom Kittynek? Jared fátyolos hangjától remegés futott végig hátgerincén. – Igen, igen, természetesen, Fraser százados. Jared hosszan nézett rá: – A barátaim Jarednek szólítanak. Azzal kisétált a szobából. Kitty nem értette, miért reagált olyan különösen a férfi jelenlétére. Mivel az ikrek épp őt nézték, igyekezett közönyt tettetni, de a teste még mindig remegett. – Azt hiszem, mindannyian jól tennénk, ha egy kicsit felfrissítenénk magunkat vacsora előtt – mondta, és kisietett a szobából. Becky Jennyre mosolygott: – Te is arra gondolsz, amire én? – Hát persze. Láttad, apa hogy nézett rá? – És azt mondta neki, hogy hívja Jarednek – tette hozzá gyorsan Becky. Jenny szeme reménykedve ragyogott fel: – Azt hiszem, Kitty jó anya lenne. Becky arcára gödröcskéket csalt a mosoly. – Én is azt hiszem. Úgy tűnik, tennünk kell valamit az ügy érdekében. Később, miután ágyba dugta az ikreket, Kitty kisétált a kertbe, hogy hűsöljön egy kicsit a kellemes levegőn. Holdfény ragyogott a virágok szirmain, és az egyetlen hang, mely felkavarta a csendet, a kerti szökőkút vizének halk csobogása volt. Leült egy padra, s legyezni kezdte magát. Rendkívüli nap állt mögötte, de megelégedésére is szolgált. Még a vacsora sem volt olyan feszült, mint amilyennek élményei alapján várta. Jonathan és Seth jelenléte nélkül az ikrek minden figyelmüket

57

apjukra irányították, a társalgás pedig jórészt a „Kincses sziget”-re terelődött. Milyen élénken beszélgetett Jared a lányokkal, gondolta Kitty büszkén, s ez arra is lehetőséget adott az ikreknek, hogy megmutassák, milyen ragyogó és éles észjárásuk van. Jared még csipkelődött is velük megrövidült frizurájuk miatt, s bár a kísérletet kínosnak és a férfi természetétől idegennek érezte, Kitty mégis értékelte próbálkozását. Óriási lépés volt ez ahhoz a világtól visszavonult, tartózkodó viselkedéshez képest, amit ideérkezésekor tapasztalt. Ez mind az ő erőfeszítéseinek köszönhető, gondolta elégedetten. Aztán elmosolyodott. – Csak óvatosan, Kitty, különben még letörik a kezed, ahogy a saját vállad veregeted! – Elnézést, mit is mondott? – Jared hangja szakította félbe gondolatait. – Ó! – a férfi hirtelen felbukkanása zavarba hozta. – Azt hittem, egyedül vagyok, és nem vettem észre, hogy hangosan beszélek. Olyasmi volt, amit az apám szokott mondani, mikor a bátyámmal túlságosan elégedettek voltunk magunkkal – kuncogott halkan. – Valójában azt mondta ilyenkor, hogy túl nagy a mellényünk. – És most elégedett magával, Kathleen Drummond? – Igen. Úgy látom, a lányok sokat változtak. És észre kellett vennie, mennyire élvezték az ön társaságát vacsora közben. – Azt hiszem, túl sokat lát bele a helyzetbe. – Ez csak a kezdet, nem igaz? Nem tartanak magától annyira, mint korábban. – Egy vacsora nem életre szóló élmény, Kathleen. – Maga túl cinikus, százados. – Talán jó okom van rá. – Azt hiszem, Oscar Wilde volt az, aki úgy jellemezte a cinikus embert, mint valakit, aki mindennek tudja az árát, de semminek sem tudja az értékét. – És talán éppen ezért tartják a maga Mr. Wilde-ját humoristának. Az élet túl komplikált ahhoz, hogy puszta definíciókra lehessen redukálni. Kitty talpra ugrott, hogy szembenézhessen Jareddel, miközben hevesen legyezgette magát. – Ó, maga a legbosszantóbb ember, akivel valaha is összetalálkoztam! Hát soha nem képes a dolgok jó oldalát is meglátni? Ma végre megváltozott a viszony maga és a lányai között. Nem látja, hogy ez önmagában is érték? Gondolja végig, mi történt ma: bocsánatot kért tőlem, ami, valljuk be őszintén, idegen a természetétől, majd mozgalmas napjából, amit ki tudja, mivel tölt a mögött a zárt ajtó mögött, kiszakított egy órát arra, hogy felolvasson a lányainak. Aztán pedig kellemesen megvacsoráztak együtt. Ezt nem találja értéknek? Jared végül is kibökte: – Kirúgtak a hadseregből, Kathleen. Tegnap kaptam meg a levelet. Szóval ezért volt ilyen durva előző este. Tudva, hogy mi mindent jelent neki a hadsereg, Kitty együttérzően nézett rá. – Ó, Jared, rettenetesen sajnálom. – Ez elkerülhetetlen volt. De mégis reménykedtem, hogy talán… Ó, a fenébe is! Bolond voltam, hogy bíztam valamiben. Úgysem hittem soha a happy endekben. – Minden okkal történik, Jared. Maude nagynéném szokta mondani, hogy az Úristen soha nem csuk be egy ajtót anélkül, hogy kinyitna egy ablakot. – Hagyjuk ezeket a közhelyeket, Kathleen! – szakította félbe Jared. – Szerettem a hadsereget. Az volt az életem.

58

– Megértem a kétségbeesését, de van két lánya is, akiknek szintén sok mindenre szükségük van. Talán most lesz egy édesapjuk, aki jóéjt-puszit ad nekik esténként és megvédi őket a mumustól. Mert higgye el nekem, Jared, egy kislány, életének ebben a szakaszában sok-sok mumussal találja magát szembe! – Azt hiszem, már korábban is hallottam magától hasonló prédikációt. – Nyilvánvalóan nem figyelt rám eléggé. – Nyilvánvalóan – Jared vállai megereszkedtek, fejét lehorgasztotta. Olyan szomorúnak látszott, hogy Kathleennek kedve lett volna átölelni. – Ha hiszi, ha nem, nem akarok vitatkozni, Kathleen. – Akkor ne vitatkozzunk! Mikor hagyja ott a hadsereget? – Nem én hagyom ott, Kathleen, hanem kirúgnak. És van pofájuk azt mondani, hogy menjek el Washingtonba, hogy átvegyek valami átkozott kitüntetést. – Miféle kitüntetést? – A Becsület Érdemrendet. Kathleen meglepetten kiáltott fel: – A Becsület Érdemrendet! Jared, ez csodálatos. Hiszen az a legnagyobb megtiszteltetés… – Igen, igen. Ezt már eleget hallottam. Nem megyek el. Nincs szükségem semmilyen átkozott plecsnire! – Ne hívja átkozott plecsninek, ez nem igazságos a többi emberrel szemben, akik szintén kiérdemelték. És át fogja venni! Ha nem magáért, akkor tegye meg a lányaiért! – Azt sem tudják, miről van szó. – Talán ma még túl fiatalok, hogy átérezzék a dolog jelentőségét, de egy napon megértik majd. Amikor gyerek voltam, annyira szerettem az édesapámat, hogy annál jobban nem is lehetett volna. És amikor az emberek arról beszéltek, mennyire tisztelik Luke MacKenzie seriffet, nem igazán értettem, mire gondolnak, egészen addig, amíg idősebb nem lettem. Akkor már tiszteltem és nagyon büszke voltam rá. Nem magamra voltam büszke, hanem valakire, akit szerettem, és mára az iránta érzett büszkeségem és tiszteletem épp olyan erőssé vált, mint a szeretet, amit mindig is éreztem. – Nos, az én lányaim nem szeretnek engem, még kevésbé tisztelnek. – Jared Fraser, most végig kell hallgatnia, akár akar, akár nem. Amikor elvittem az ikreket vásárolni, megadtam nekik a lehetőséget, hogy válasszanak egymásnak valami különleges ajándékot. Találja ki, mit választott Jenny Beckynek! – Muszáj? – Egy karkötőt amulettel. És mit gondol, milyen amulett volt azon a karkötőn? – Biztos vagyok benne, hogy maga majd megmondja. – Az amulett, maga cinikus, egy katonát ábrázol, hogy Becky mindig emlékezzen az édesapjára. Jared meghökkenve nézett fel. – Hihetetlen, igaz? Az összes létező amulett közül a lánya pont azt választotta, amelyik a nővérét magára emlékezteti. Hát nem látja, Jared? Jenny azt szeretné, ha Beckynek és neki lenne egy apukájuk, akit szerethetnek. – És Beckynek hogy tetszett a húga választása? – Úgy aludt el, hogy azt szorongatta a kezében. Nem látja, százados? Az ajtó talán becsukódott, de az ablak ki van tárva. És lehet, hogy irtózik a közhelyektől, de meg kell tanulnia mászni, mielőtt járni kezd.

59

– Vagy, az én esetemben, sántikálni – mondta keserűen. – Hát ez az, ami nyugtalanítja? Hogy a lába nem fog teljesen meggyógyulni? Ha így van, tudnia kell, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna. Szóval, tartsa meg ezt csupán testi fogyatékosságnak, és becsülje meg magát, százados! Ne terjessze ki ezt a lelki életére is, ahogy annyi ember teszi! A felismeréstől, ami villámcsapásként hatott Kathleenre a lélegzete is elakadt, visszaroskadt a padra: – Ó, Istenem. Ez az, amit a szüleim megpróbáltak belém sulykolni. Jared aggódó arccal ült mellé: – Mi a baj, Kathleen? Rosszul érzi magát? Kifejezéstelen arccal nézett a férfira. – Csak most ébredtem rá, hogy én is pontosan ugyanezt tettem. Az elmúlt két évben csak sántikáltam keresztül az életen, és Ted halálát használtam mankónak. Pedig ő az utolsó ember, aki ezt várta volna tőlem. Jared sokáig nézte Kittyt. – Hány éves maga, Kathleen? – Huszonkettő. – És hogyan tett szert ennyi bölcsességre huszonkét rövid év alatt? – Jó és türelmes tanáraim voltak. – A szülei? – Kathleen bólintott. – Meséljen róluk, Kathleen! Felnevetett: – Nem tudja, mire kér, órákig tudnék beszélni róluk. Apám seriff volt Kaliforniában, amikor találkozott anyámmal. A háború alatt apa megözvegyült, és a bátyám, Josh, hatéves volt, amikor újra megházasodott. Úgy döntött, feleségre van szüksége, ezért egy házasságközvetítőhöz fordult, s azon keresztül keresett magának párt a keleti partról. – Az édesanyját úgy közvetítették ki neki? Érdekes. Úgy tűnik, jól sült el a dolog. – Valójában a menyasszony helyett, akit apám várt anyám jelent meg nála. Amikor apa erre rájött, ott tartotta, abban a reményben, hogy a bátyám dadája lesz. Aztán természetesen egymásba szerettek, és összeházasodtak. A családom visszatért Texasba, Triple M-re, és én is ott születtem meg. – Hallottam a Triple M-ről. Úgy tudom, hatalmas területről van szó. – Az egyik legnagyobb farm Texasban – mondta Kathleen büszkén. – Vannak még Joshon kívül testvérei? – Nem, csak ketten vagyunk. – És jó viszonyban vannak egymással? – Nagyon közel állunk egymáshoz. Imádom őt. Ő pedig igazán törődik velem. – Úgy tűnik számomra, hogy az egész családjára imádattal néz, Kathleen. – Ezt egyáltalán nem szégyellem, százados, ha erre céloz. A nagybátyáim, nagynénéim és unokatestvéreim, mind Triple M-en élnek. És lesz még hely másnak is, ha eljön az ideje. – És mindenki boldogan él, míg meg nem hal – gúnyolódott a férfi. – Úgy van, Fraser százados. És ebben a témában nem vagyok hajlandó tudomást venni a szkepticizmusáról. – Akkor miért szeretne keletre menni? Kitty nem akarta feltárni előtte legmélyebb érzéseit. Jared túl cinikus ahhoz, hogy megértse azt a bűntudatot, amit Teddel kapcsolatban rejteget magában.

60

– Úgy éreztem, változásra van szükségem, hogy túltegyem magam Ted elvesztésén. Ha ez sikerül, visszatérek Texasba. Felállni készült, miközben legyezője leesett, s mindketten ugyanabban a pillanatban hajoltak le érte, hogy felvegyék. A férfi keze Kittyére kulcsolódott, és a meleg érintés nyomán kellemes bizsergés futott végig rajta. Csupán néhány centi választotta el őket egymástól, és Jared igéző barna szeme fogva tartotta a tekintetét. Egész lényét elöntötte a várakozás, amint Jared pillantása az ajkára siklott, s lassan lehajtotta a fejét. Kitty behunyta a szemét. Jared felállt, és felsegítette Kathleent is, aki felpillantva Jared tépelődő arcát látta. – Jó éjszakát, Kathleen Drummond! Miközben nézte, hogyan tűnik el a sötétben, úgy érezte, még sosem zavarodott össze ennyire. Sokáig ottmaradt a kertben Jared távozása után. Jared Fraser kihívást jelentő és provokatív férfi.

61

9. fejezet

A

mikor Kitty később belépett a házba, örömmel látta, hogy Jonathan visszatért. Ahogy a férfi megpillantotta rövid haját, ragaszkodott hozzá, hogy leüljenek, és Kitty elmesélje neki az egész történetet. Bár megdöbbentette, amit az ikrekről hallott, még jobban meglepődött, mikor Kitty elmesélte, hogy Jared minden büszkeségét félretéve megkérte, térjen vissza a házba. – Világos, hogy a családom nagyon megszeretett téged, Kathleen. Még azt is megkockáztatom, hogy Jared is így érez, aki hazatérése óta mindenkitől elzárkózott. – Beszéltél már vele? – Nem. Épp készültem felmenni, amikor bejöttél. – Figyelmeztetlek, Jonathan, hogy Jared most nagyon csüggedt. Tegnap kapott egy levelet, mely szerint elbocsátják a hadseregtől. – A sebesülése miatt? Kitty bólintott. – Felajánlottak neki egy diplomáciai pozíciót, de Jaredet ez nem érdekli. – Ó, Istenem! A hadsereg az élete – bánatosan bámult a semmibe. – Mit mondhatnék neki? Kitty átkulcsolta a lesújtott férfi kezét. – Jonathan, talán túl korai még ezt kijelenteni, de valami jó is származhat a dologból. – Kathleen, amióta csak az eszemet tudom, Jared katona akart lenni. – Így viszont több időt tud majd a lányaival tölteni. Szükségük van az édesapjukra, Jonathan. A férfi kedves arcán mosoly jelent meg. – Igazad van, Kathleen. – És tudom, hogy büszke leszel, ha megtudod, hogy Jaredet Becsület Érdemrenddel tünteti ki a kormány. Jonathan teljesen elképedt. – Az én fiamat! Becsület Érdemrenddel! Soha nem beszélt arról, mit csinált, amikor megtámadták a nagykövetséget. – Akármit is tett, nagyon hősies lehetett, különben nem kapna kitüntetést. Bár azt mondta, nem utazik el Washingtonba, hogy átvegye. – El kell mennie. Ez akkora megtiszteltetés! – Borzasztóan maga alatt van. Biztosan amiatt ilyen csalódott, mert elbocsátják a hadseregből. Jarednek időre van szüksége, azt mondják az idő minden sebet begyógyít. – Attól tartok, ez a seb nem fog olyan gyorsan gyógyulni, mint a testén levő sebek. – Akkor is be fog gyógyulni, Jonathan. Jared intelligens ember. Nem hiszem, hogy hagyja, hogy ez a csalódás tönkretegye élete hátralevő részét. Jonathan tűnődve nézte Kathleent. – Az idősebb fiam mindig nagyon zárkózott ember volt, Kathleen. Csodálkozom, hogy ilyen személyes dolgokat osztott meg veled. Kitty azon töprengett, Jared milyen hirtelen mondta el neki a nagy újságot, mintha képtelen lett volna továbbra is magában tartani. 62

– Néha még a legdiszkrétebb emberek sem képesek a fájdalmukat örökké magukba zárni. Jarednek szüksége volt valakire, akinek kiönthette a lelkét, én pedig épp kéznél voltam. Anyám mindig azt mondta, a gyógyulás első fázisa az, hogy kiadjuk magunkból, ami fáj. – Az édesanyádnak igaza van, Kathleen, de nagyon különlegesnek kell lennie annak, akinek az emberek készek kitárulkozni, és benned megvan ez a tulajdonság, kedvesem. – Bárcsak így lenne, Jonathan. De annak, aki másokon akar segíteni, először saját magát kell megsegítenie. – Olyan sokat jelentesz már nekünk, Kathleen. Nem gondolkodnál el azon, hogy esetleg itt maradj nálunk? Abból, amit meséltél nekem, világos, hogy az ikrek nagyon ragaszkodnak hozzád, és most már Jared is hozzád fordult a bajával. – Jonathan, ne következtess túl sokra Jared viselkedéséből, csak egy súlyos csapásra reagált így. Semmi több. De hát ezért akarta volna Jared megcsókolni? Mert meg akarta csókolni, ez kétségtelen. Szerencsére nem tette meg. – Nem maradhatok, Jonathan. Két évig kétségek között éltem, hogy vajon képes lennék-e a Triple M nyújtotta védelem nélkül megállni a saját lábamon. Most már tudom, hogy igen. Rájöttem, elég független vagyok ahhoz, hogy bárhol új életet kezdjek. Ha itt maradnék, megint visszaesnék abba a régi csapdába, hogy másokra támaszkodjak. Kérlek, értsd meg, Jonathan, hogy bármennyire is szeretem az unokáidat, saját magamnak kell igazgatnom a saját háztartásomat, nem pedig valaki más fedele alatt élni. És két év óta először érzem azt, hogy képes lennék újra szeretni és gyerekeket szülni. Az ikrek ráébresztettek arra, milyen fontos az anyaság az életemben. – Persze hogy az. Megértelek, kedvesem. Bocsásd meg egy öregember önzését! – Jonathan felállt. – Egyelőre várok, és csak reggel beszélek majd Jareddel. Kimerítő utazás volt, de megérte a fáradságot. Nem fárasztalak a részletekkel, csak annyit mondok, hogy Seth belekeveredett egy üzleti tranzakcióba, mely akár bűnügyi perrel is végződhet. Szerencsére a fiatal Mr. William Franks beismerte Seth ártatlanságát az ügyletben, így van remény, de a dolog még mindig nincs lezárva. Sajnálatos módon, Seth-nek és nekem vissza kell mennünk New Yorkba, hogy pontot tegyünk az ügy végére. – Biztosan megkönnyebbültél, Jonathan – Kitty örömmel hallotta, hogy a börtönbüntetés lehetősége már nem fenyegeti Seth-et. – Látod, kedvesem, nem érdekes, mennyi idősek a gyermekeid, a problémáik örökké veled maradnak. Figyelmeztetlek rá, a szülői szerep kétélű kard. Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermekeid megszületnek, soha többé nem lehetsz teljes: akárhol is vannak, egy részed mindig velük tart. És amikor fájdalom éri őket, az neked is ugyanúgy fáj, és amikor véreznek, te magad is vérzel. – A kard másik éle biztosan a jutalom, hogy az embernek gyermeke lehet. – Így van. Amikor a szíved dagadozik a szeretettől, ha apának szólítanak. A bizalom, melyet akkor érzel, mikor kiskorukban kezüket a tiedbe csúsztatják, és a büszkeség, melyet akkor érzel, mikor felnőtt korukban kezet ráznak veled. – Jonathan szeme gyengédségtől fénylett, ahogy a múlt emlékei felelevenedtek előtte. – Tudod, kedvesem, amikor felnőtté válnak, meggyőzöd magad arról, hogy immár szabadok, tőled független emberek. De a szíved mélyén örökké megmaradnak annak a kicsi fiúnak, aki kezét a tiedbe csúsztatta – zavarodottan nézett Kittyre. – Bocsáss meg nekem, túl messzire mentem. Jó éjszakát, Kathleen!

63

Kitty megpuszilta az arcát. – Jó éjt, Jonathan! A következő nap Jared nem jelent meg egyik étkezésnél sem, és Jonathan azt mondta Kittynek, nem sikerült rábeszélnie arra sem, hogy Washingtonba utazzon. A rákövetkező nap is ugyanígy kezdődött, Jared szemmel láthatóan megint hiányzott a reggelinél. Késő délelőtt egy nő jelent meg az ajtóban, aki Jonathan újsághirdetésére jelentkezett. A hölgy nemrég költözött Bostonból Dallasba. Rögtön elmesélte Jonathannek, hogy épp egy hajadon nővérével él együtt, akivel nagyon nehéz zöld ágra vergődni. Harriet Whipple negyvenes éveinek vége felé járt, de szigorú, fekete özvegyi gyászruhájának köszönhetően – melyet még mindig viselt, noha férje már tíz éve halott volt – sokkal idősebbnek nézett ki. Arckifejezése épp olyan zord volt, mint a ruha, amit hordott. Ráadásul mereven és kimérten viselkedett. Mivel kíváncsi volt, hogyan vélekedik Kitty a jelentkezőről, Jonathan őt is megkérte, hogy tartson velük teázni a szalonba. Harriet Whipple nem az a jószívű dada volt, akire Kitty szívesen rábízta volna az ikreket, de két levelet is átadott Jonathannek, melyek hatékonyságát és lelkiismeretességét tanúsították. – Cukrot, vagy citromot? – kérdezte Kitty, ahogy Harriet Whipple felé nyújtott egy csésze teát. – Csak cukrot kérek. Édesen szeretem a teát – mondta a nő. – Sok tapasztalata van nyolcéves gyerekekkel, Mrs. Whipple? – kezdte Kitty, miközben a nő három nagykanálnyi cukrot tett a teáscsészéjébe. – Óriási tapasztalatom van, Mrs. Drummond. A férjem halála előtt mi ketten egy árvaházat működtettünk. – Értem, ez nagyon meggyőző. Van esetleg bármi, amit szeretne tudni az ikrekkel és az ízlésükkel kapcsolatban? – Nem igazán, hölgyem. Jobb szeretem magam felmérni a helyzetet. – Hát persze – Kitty befejezte teáját, és távozásra készen felállt. – Vissza kell mennem a lányokhoz. Örülök, hogy találkoztunk, Mrs. Whipple. – Bocsásson meg egy percre – mondta Jonathan, és kikísérte Kittyt az előcsarnokba. – Mit gondolsz róla, Kathleen? – Azt mondanám, nagyon tapasztalt. Sokkal tapasztaltabb, mint jómagam. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz maradni, Kathleen? – Igen, Jonathan, egészen biztos. – Jól van. Megmondom neki, hogy holnap kezdhet. – Nem gondolod, hogy ajánlatos lenne Jared véleményét is kikérni, mielőtt felfogadnád? – Azt mondja, bízik az ítéletemben. Jared közönye felháborította Kittyt. Miféle apa az, aki szükségtelennek érzi, hogy pár percre elbeszélgessen gyermekei jövendő dadájával? A vacsora aznap olyan gyászos volt, mint egy halottvirrasztás, és Kitty úgy érezte magát, mintha nem is élne. Jared és Seth is velük tartott. Az ikrek lehajtott fejjel, sírással küzdve ültek ott, annak ellenére, hogy Seth hősiesen próbálta felvidítani őket. Jared visszasüppedt hallgatagságába, és semmit nem mondott. Mielőtt visszavonult volna szobájába, köszönetet mondott Kittynek a szolgálatért, és minden jót kívánt neki. A baj csak az volt, hogy inkább tűnt haragosnak, mint hálásnak.

64

Aznap lefekvés után Kitty álomba sírta magát a tudattal, hogy az volt utolsó napja a Fraser-házban. Másnap reggel az ikrektől való búcsúzása szívbe markoló volt, Kitty nem tudta, látja-e még őket valaha. Könnyeit visszafojtva térdre rogyott, és átölelte a zokogó kislányokat. A könnyek és ölelések közepette felpillantott, és látta, hogy Jared a lépcsősor tetejéről figyeli őket. Hosszan egymásra néztek, majd Jared könnyed fejbólintással visszavonult szobájába. Miközben Seth a Carrington-házba vitte, Kitty próbálta magát meggyőzni arról, hogy helyesen cselekedett. Szeretett volna azonnal továbbállni, és New Yorkba utazni, de Beth és Thia tanácsának engedve leveleket írt a New York-i munkaközvetítő irodáknak, és Dallasban maradt a válaszra várva. Unokatestvérei minden tőlük telhetőt megtettek, hogy folyamatosan lefoglalják Kittyt valamivel, ebédekkel és bevásárló-körutakkal szórakoztatták. Beth még arra is rávette, hogy elkísérje a kórházba, ahol hetente egyszer önkéntes munkát végzett. Mindez nagyon élvezetes volt, de Kitty majd meghalt a kíváncsiságtól, hogy mi történhetett ezalatt a Fraser-házban. Rettenetesen hiányoztak neki az ikrek, éjszakánként pedig ide-oda forgolódott, amikor Jared merengő szemére gondolt, és az izgalomra, melyet közelsége váltott ki belőle. Még a veszekedéseik is hiányoztak neki, mert valójában azok voltak az egyedüli alkalmak, amikor feltárták egymás előtt szenvedélyüket. Az ötödik napon, egy újabb nyugtalan éjszakával a háta mögött, Carringtonék inasa közölte vele, hogy vendégei vannak. Ahogy Kitty belépett a szalonba, örömkiáltás hagyta el ajkát Becky és Jenny láttán. A lányok a karjába futottak, majd csókok, és ölelések áradata után megkérdezték, vele maradhatnak-e. – Kicsikéim, az lehetetlen. Először is, ez nem az én házam, én csak vendég vagyok itt. – Nem tudnál egy saját házat szerezni, Kitty? – Nem, kicsim. Nincs rá pénzem, emellett, a családotok sem egyezne bele. Mi zaklatott így fel benneteket? – Mrs. Whipple megütött minket! – Mit csinált? – Egy vonalzóval – válaszolta Jenny. A lányok kinyújtották kezüket, melyeken még mindig látszottak a büntetés nyomai. Kittyt borzadállyal töltötte el a verés piros nyomainak látványa. – Miért tette ezt veletek? – Azt mondta, azért, hogy megtanítson minket viselkedni. – És azt mondta, hogy majd ő móresre tanít bennünket. Ez mit jelent, Kitty? – kérdezte Jenny. Kitty még soha nem döbbent meg ennyire. – Elmeséltétek ezt nagyapátoknak? – Nagyapus és Seth bácsi New Yorkban vannak. – És az édesapátok? – A szobájában van. Nem láttuk azóta, hogy elmentél. – Öt napja nem láttátok az apátokat?! – Ezt nem tudta elhinni. Érezte, ahogy a harag nő benne. – Gyertek velem, lányok! Hazaviszlek benneteket. Van néhány szavam az

65

édesapátokhoz. És biztos vagyok benne, hogy ha megtudja, mivel büntetett benneteket Mrs. Whipple, nem fogja annyiban hagyni. Ahogy közeledtek a Fraser-házhoz, Mrs. Whipple sietett oda hozzájuk. Válluknál fogva megragadta az ikreket és elkezdte rázni őket. – Ne merészeljétek ezt még egyszer megtenni! Össze-vissza kerestelek benneteket. – Vegye le a kezét a lányokról! – követelte Kitty. – Nem tűröm tovább az engedetlenségüket. – A lányok csak néhány háznyira mentek, hogy találkozzanak velem. Épp visszafelé tartottunk. – Végre sikerül kicsit kordában tartanom ezeket a lányokat, Mrs. Drummond, hálás lennék, ha nem avatkozna bele a dolgainkba. – Nem áll szándékomban beleavatkozni, Mrs. Whipple. De ha továbbra is testi erőszakot alkalmaz velük szemben, meg fogom tenni. – A testi fenyítés nem erőszak. Megkapták méltó büntetésüket azért, amit tettek. – És vajon mit tettek, amivel kiérdemelték, hogy úgy megverje őket a vonalzóval, hogy piros foltok maradjanak kezükön? – Melaszt borítottak a… Kitty várta a folytatást, végül megkérdezte: – A mijére? Az ágyára? A ruhájára? A padlóra? Bárhova is öntötték, biztos vagyok benne, hogy ki, vagy le lehetett volna mosni. A nő megvetéssel húzta fel szemöldökét. – A WC-ülőkémre. – Ó, Istenem. Na és… – nem tudta befejezni a kérdést. – Igen. Beleültem. – Ó, Istenem – ismételte meg Kitty. – Egy nappal azelőtt pedig egy aranyhalat találtam a fürdőkádamban úszkálni. Kitty lehajtotta csöppet a fejét, hogy a felbőszült dada nehogy észrevegye, milyen jól szórakozik. Összevetve azzal, amit neki kellett annak idején elviselnie, úgy gondolta, a lányok módszerei azóta kiforrottabbak lettek. – Egyik cselekedetüknek sem voltak olyan súlyos következményei, hogy veréshez kellett volna folyamodnia, Mrs. Whipple. A büntetésnek vannak más formái is, melyeket igénybe vehetett volna. – Azt majd én megítélem, köszönöm szépen. Sem Mr. Fraser, sem én nem tartok igényt a jótanácsaira. – Mrs. Whipple kézen fogta a két ikret, és elsietett velük. A lányok botladozva próbáltak lépést tartani vele. Jenny megfordult, és olyan gyászosan integetett, hogy Kitty szíve majd megszakadt. Beavatkozás, vagy nem, akkor is beszélni fog Jareddel. Tudta, hogy senkitől sem tűrné el, hogy megüsse a gyermekeit. Valószínűleg ez azt jelentené, hogy újra vissza kellene térnie a Fraser-házba, amíg nem találnak új dadát. Kitty épp elmondta Beth-nek szándékait, amikor Charles tűnt fel a Carrington-ház ajtajában. – Charles, mi a baj? Az a kellemetlen nő megint bántotta az ikreket? – Nem, ők jól voltak, amikor eljöttem. Nem miattuk vagyok itt. A férfi annyira komolynak tűnt, hogy Kitty rettegett megtudni az okot. Félreállt az ajtóból, és azt mondta: – Jöjjön be, Charles!

66

A férfi habozva lépett be. – Sajnálom, hogy zavarnom kell, Mrs. Drummond... – Kérem, szólítson Kathleennek. Mi a baj? – A feleségem és én nagyon aggódunk Fraser századosért. Keményen iszik, és nem tette ki a lábát a szobájából csaknem egy hete. Tálcán szolgálom fel neki az ételt, de ahhoz is alig nyúl hozzá. A postáját sem igen olvassa. A szobájában borzasztó rendetlenség van, de nem hagyja senkinek, hogy kitakarítsa. Kitessékel onnan. – Jared nagyon levert, hogy el kell hagynia a hadsereget. Mr. Fraser sem tud semmit tenni? – Ő és Mr. Seth már jó néhány napja elutaztak. A feleségem és én arra gondoltunk, ha esetleg ön beszélne vele… – Épp oda indultam, Charles. Beszélni szeretnék vele arról, ahogy Mrs. Whipple az ikrekkel bánik. De ami a személyes szokásait illeti, egészen biztos, hogy rám sem fog hallgatni. – Szerintünk hallgatni fog önre. Mindig jó hatással volt rá. Aggódunk, hogy esetleg kárt tesz magában. – Nem hinném, hogy többet ártana magának, mint amennyit már eddig is. Meglátom, mit tehetek, Charles, de ne tápláljon hiú reményeket! Fraser századosnak nagyon erős akarata van. – Az isten áldja meg, Kathleen. A százados remek ember. Csak mostanában rájár a rúd. Ha elkészült, kint vár ránk a kocsi. Miután gyors búcsút vett Beth-től, Kitty Charlesszal ment. Ahogy felhajtottak Fraserék-hez, Harriet Whipple a ház előtti gyepen járkált fel-alá. Jenny sírt, Becky pedig a földön feküdt. Ahogy meglátta Kittyt és Charlest, a dada felkiáltott: – Segítsenek nekem! – Mi történt? – Kitty odarohant, és Becky mellé térdelt. A gyermek szeme csukva volt, homlokán pedig egy véres folt éktelenkedett. – Megölte! – ordított Jenny. – Megölte a testvéremet! Mrs. Whipple a fejét rázta. – Én csak megráztam egy kicsit, és a földre rogyott. Biztosan beverte a fejét egy kőbe. – Menjek orvosért? – kérdezte Charles. – Ne. Hívjon egy rendőrt, és tartóztassák le! – kiáltott fel Jenny. Kitty fülét Becky mellkasára tette, hogy ellenőrizze a kislány lélegzését, majd felnézett Charlesra. – Nem hiszem, hogy szükség lesz orvosra. Harriet Whipple elsápadt. – Úgy érti, a gyermek meghalt? Kitty felállt és a fejét rázta. – Nem, jól van. Jenny ujjával vádlón a dadára mutatott. – Tartóztassák le! Akasszák fel! – Jennifer Fraser, hagyd abba ezt a nevetséges kiabálást! – utasította Kitty. – Jennifer? – kiáltott fel Harriet Whipple. – Ez az ordító kölyök azt mondta nekem, ő Rebecca.

67

– Mondtam neked, hogy ez egy gonosz nő, Kitty – folytatta Jenny. – Fogadok, hogy egy csomó másik gyereket is bántott, sőt meg is ölte őket. – Ha meg is tette, nem hiszem, hogy a vérük úgy illatozott, mint a ketchup. Becky, nyisd ki a szemed, és kelj fel! – parancsolta Kitty. Becky szeme tágra nyílt. – Azt akarja mondani, semmi baja! – A dada szeme majd kiguvadt a fejéből. – Ó, ti komisz lányok! – Mielőtt Kitty kitalálta volna szándékát, a dada megrángatta Beckyt, és arcul ütötte a gyermeket. – Utállak benneteket, ti kis szörnyek! – ezzel beviharzott a házba. Kitty átölelte Jennyt, és az arcán levő csúnya piros foltra nézett. – Ó, kicsim, sajnálom. Menjünk be, és tegyünk hideg vizes ruhát az arcodra. Ez nagyon csúnya tréfa volt, lányok. Tegyük fel, hogy Mrs. Whipple-nek gyenge a szíve. Akár szívrohamot is kaphatott volna. – Mrs. Whipplenek nincs szíve, akkor meg hogy kaphatott volna szívrohamot? – kérdezte Becky. – A lényeg az, hogy túl messzire mentek a csínytevéseitekkel. Ha ez így megy tovább, valaki tényleg komolyan megsérül. Azt akarom, hogy mind a ketten menjetek, és kérjetek bocsánatot Mrs. Whipple-től! Becky felnyögött: – Muszáj? – Csak vicceltünk – mondta Jenny. – Az nem volt olyan vicces, amikor kaptál egy fülest, igaz? – Igaz. – Ezek szerint nem volt ez olyan jó vicc, sem neked, sem neki, ugye? Jenny a fejét lógatta: – Azt hiszem, nem. Kitty előásott egy zsebkendőt szoknyája zsebéből, a szökőkút vizébe mártotta, aztán letörölte a ketchupot Becky homlokáról. – Tudom, hogy Mrs. Whipple nagyon gonosz volt veletek, de ez a kis tréfa katasztrofálisan végződhetett volna. Most pedig menjetek be, és mondjátok meg neki, hogy sajnáljátok a történteket! – De hát az hazugság, mi nem sajnálunk semmit – mondta Becky. – Ugye nem várod tőlünk, hogy hazudjunk? – Ti kis Pinocchiók, mióta idegenkedtek annyira attól, hogy hazudjatok egy kicsit? Én is bemegyek veletek, csak hogy lássam, tényleg bocsánatot kértek-e. Gyerünk, lányok! Az ikrek fejüket lógatva somfordáltak az ajtóhoz. Odabent teljes káosz uralkodott. Mildred és Mrs. Whipple egymással ordibáltak. Az ikrek átkarolták Kitty derekát. Mildred felkiáltott: – Hála Istennek, hogy visszajött! Mrs. Whipple bosszúsan horkant fel. – Ennek én is örülök. Ugyanis egy percig sem maradok tovább ebben a házban. Ezeket a bűn rossz lányokat jól el kellene fenekelni, az apjukat pedig börtönbe kellene vetni – azzal felemelte fekete bőröndjét, és kiviharzott a házból. – Csakhogy megszabadultunk magától! – csapta be Mildred az ajtót. – Hogyan kezdődött ez az egész, Mildred? – kérdezte Kitty.

68

– Ez az aszott arcú vén hárpia azzal vádolta az ikreket, hogy sót tettek a cukortartójába. Úgy tűnik, nagyot kortyolt a teájába, és… – Mildred a szemét forgatta, majd beharapta az ajkát, hogy a nevetést visszatartsa. – Nézzetek rám, lányok! – parancsolt Kitty. Az ikrek próbáltak ártatlannak tűnni, de nem nagy sikerrel. – Hogy tehettetek ilyesmit? – Ez a nő egy boszorkány, Kitty! Tényleg az – jelentette ki Becky. – Éjszaka mindig denevérré változott, és körbe röpködött a szobánkban – tette hozzá Jenny. – A saját szememmel láttam. – Ha ez igaz, akkor ti ketten nagyon szerencsések vagytok, hogy nem változtatott benneteket varangyos békává. Most pedig menjetek fel a szobátokba, és olvassatok egy könyvet! Beszélnem kell édesapátokkal. – Rendben van, Kitty. A lányok megfogták egymás kezét, és felrohantak a lépcsőn. – Mildred, Fraser százados tudja, mi történt? – Az öreg tyúk azt mondta, megpróbált beszélni vele, de a százados nem nyitott ajtót. Azt mondta, az ajtóhoz vágott valamit, és eltessékelte onnan. – Hmmm, velem is ugyanezt tette egykor. De ezúttal nem fog menni. Felment a lépcsőn, és kopogott. – Jared, Kathleen Drummond vagyok. Bemehetek? – Menjen el innen! – Jared, beszélnem kell magával. Nyissa ki az ajtót! Mikor hallotta, hogy a kulcs elfordul a zárban, arra várt, hogy kinyíljon az ajtó. Néhány másodperc elteltével végül elfordította a fogantyút. Jared háttal állt neki, az ablakon kibámulva. A levegő áporodott volt, és whiskytől bűzlött. – Te jó Isten! Nyisson egy ablakot, és engedjen be egy kis friss levegőt! – Azért jött ide, hogy erre utasítson? – Jared megfordult, mire Kitty hitetlenkedve bámult rá. A haja rendetlen volt, a ruhái pedig úgy néztek ki, mintha már egy hete nem öltözött volna át. A szeme vérbe borult, arcát pedig egyhetes borosta borította. – Jared, miért teszi ezt? Úgy tűnik, agyonissza magát, csak hogy felejtsen. Meg akarja ölni magát? – Aligha, hölgyem. Bár, nem is olyan rossz gondolat. – Nézze meg magát! – Mondta Kitty undorodva. – Jared Fraser százados, tiszt és úriember. – Nyugalmazott Jared Fraser százados – javította ki, összecsapta sarkait, és szalutált. – Micsoda sületlenség! Ez nem a világ vége. – Ez az én világom vége! – csattant fel Jared. – A maga világa! A maga szükségletei! A maga vágyai! A maga kívánságai! Ez minden, ami a szájából elhangzott, amióta először láttam. Hát magának semmi más nem számít? Bármit is gondol, százados, a föld továbbra is forog, az ég sem szakadt le, és a nap sem tűnt el az égről csak azért, mert magának ott kellett hagynia a hadsereget! – Nem várom el, hogy megértsen, hölgyem, mint ahogy az optimista locsogása sem érdekel. – Talán maga gyáva. Kezdem azt hinni, hogy tényleg azt gondolja, a világon semmi másért nem érdemes élni, csak a hadseregért. Vegyen egy mély lélegzetet a kinti kert

69

édes illatából, vagy ölelje meg a lányait, és adjon nekik jóéjt-puszit! Ezek önmagukban is elég okot adnak arra, hogy megbecsüljük az életet. De talán mégsem elég jók Jared Fraser százados, az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének tisztje számára, mert az élet nem az ön tervei szerint alakul. Nem csoda, hogy a felesége elhagyta magát. Nincs nő, aki elviselne egy ilyen nárcisztikus férfit, amilyen maga! – vágta a fejéhez Kitty. Jared arca elfehéredett a méregtől, szeme fénylett a haragtól, keze pedig ökölbe szorult. Kitty attól félt, hogy mérgében még kezet emel rá. – Maga egy szívtelen hárpia, hölgyem. Tűnjön el a szemem elől! – Talán szívtelen vagyok, mert amikor elveszítettem a férfit, akit szerettem, dermedtséget éreztem, teljes kétségbeesést, és még bűntudatot is. De a legrosszabb a reménytelenség megsemmisítő érzése volt, a tudat, hogy semmit sem tehetek, hogy visszahozzam őt. Mégis, soha nem fordult meg a fejemben, hogy ezentúl már semmiért sem érdemes élni. Ha lenne szíve, hogy valaki, vagy valami mást is szeressen a hadseregen, és magán kívül, akkor talán megértené azt a véglegességét, melyet egy olyan valaki elvesztése jelent, akit szeretünk, szemben csupán valami elvesztésével, amit szeretünk. – Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de távol áll tőlem, hogy a kardomba dőljek, hölgyem. Egyszerűen csak szükségem van egy kis időre, hogy alkalmazkodjam az új életemhez. Úgyhogy menjen innen, hagyja, hogy tovább haladjak ezen az úton, és ne avatkozzon többet a dologba! – Ha tetszik, ha nem, Jared Fraser, újra vissza kell térnie a való világba. Lehet, hogy maga egy önsajnálkozó egoista, de hacsak nem tévedek, nem gyáva ember – elindult kifelé, majd megállt. – Mellesleg az a goromba Mrs. Whipple elment, úgyhogy legyen erős, százados: visszajövök!

70

10. fejezet

– Most már végleg visszajössz? – kérdezte Becky, amikor Kitty csatlakozott hozzájuk. – Lányok, üljetek le, és figyeljetek rám! Abba kell hagynotok a dadák elüldözését. Akár el akarjátok fogadni, akár nem, szükségetek van dadára, amíg elég nagyok nem lesztek, hogy vigyázzatok magatokra. – De Kitty, miért nem lehetsz te a dadánk addig? – kérdezte Jenny. – Mert nekem is megvan a saját életem. Egy nap lehet, hogy szeretnék újra férjhez menni, és gyerekeket szülni. Ez mind lehetetlen, ha itt maradok. – Feleségül mehetnél apához! Akkor mi a gyerekeid lennénk – ragyogott fel Becky arca. – És te a mi anyukánk – tette hozzá lelkesen Jenny. – Azonnal verjétek ki a fejetekből ezt a képtelen ötletet! Soha nem mennék hozzá egy férfihoz, akit nem szeretek, és az édesapátok és én még csak nem is kedveljük, nemhogy szeretnénk egymást. – Nem próbálnád meg szeretni őt, Kitty? – kérlelte Jenny. – Minket sem szerettél, de most már szeretsz, nem igaz? – És mi szeretünk téged, akkor is, ha apa nem szeret – értett egyet Becky. – Ez ennél sokkal bonyolultabb a férfiak és nők között, kicsikéim. Még túl fiatalok vagytok ahhoz, hogy megértsétek. És emiatt van bajotok a dadákkal is. Ahelyett, hogy bíznátok abban, ami rátok nézve a legjobb, vagy elgondolkodnátok más emberek érzelmein, csak azt veszitek figyelembe, lányok, amit ti akartok, pont ahogy édesapátok teszi. Ez igazán önző hozzáállás. – De mi nem akartuk többé ezt tenni – mondta Jenny –, mert nem akartuk, hogy csúnyák legyünk mire felnövünk, vagy hogy úgy megnőjön az orrunk, mint Pinocchióé. Megígértük neked, hogy jók leszünk, emlékszel? – És azok is lettünk volna, ha az a Mrs. Whipple nem lett volna olyan gonosz, Kitty. – Nem hiszem el, hogy az összes korábbi dada is gonosz volt, de ti őket is elüldöztétek. Ha tényleg úgy szerettek, ahogy mondjátok, akkor tartsátok be azt az ígéretet, és viselkedjetek aszerint! – Kitty felállt, és rájuk mosolygott. – Most pedig menjünk, és hozzuk el a ruháimat! Jared az ablaknál állt, mikor Kitty elment a lányokkal. Örült, hogy megfogadta tanácsát, és kinyitotta az ablakot, a friss levegő jót tett neki. Tanácsát! Gúnyolódott. Sokkal inkább parancsát. Kathleen Drummond épp úgy adott ki egy parancsot, mint amilyen nyersen egy tábornok osztogatja utasításait egy fiatal hadnagynak. Lehet, hogy a nő megnyerő a gyerekek számára, de semmit sem tud a férfiakról. Csak egy hárpia tehet olyan szemrehányást egy férfinak, hogy a sírba issza magát, csupán azért, mert egy kicsit egyedül akar lenni, hogy kigondolja a jövőjét. Miért nem tudja figyelembe venni, hogy épp most fosztották meg az egyetlen munkától, amit valaha is szeretett, az egyetlen életviteltől, amit valaha is ismert? Csak egy kis időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon egy új élet gondolatához. Talán ő maga nem épp

71

ugyanezzel próbálkozik? Ami jó az egyiknek, jó a másiknak is, nem igaz? Átkozott nő! Folyton közhelyekben beszél, és most őt is rávette, hogy azokban gondolkodjon. És mi van akkor, ha a magánytól és egy-egy pohár italtól vár választ? Talán ő nem úgy kereste saját válaszát, hogy keresztül-kasul lovagolt hőn szeretett farmjának elhagyatott hegyein? Istenem, miért nem vette észre korábban ezt a hasonlóságot? Mindkettejüknek fel kellett adnia azt a dolgot, mely egyetlen menedékként szolgált nekik: neki a hadsereget, Kathleennek szeretett Triple M-jét. Újra kipillantott az ablakon. Kathleen és gyermekei egymásba karolva mentek lefelé a kocsifelhajtón. Mi tagadás, el kell ismernie, hogy ez a nő kétségtelenül szereti a lányait, akik épp annyira viszontszeretik. És az is kétségtelen, hogy testi vonzalmat érez iránta. Annyira közel állt hozzá, hogy megcsókolja! De akkor is nagyon bosszantó! Folyton vitatkozik. A baj csak az, hogy az érvei gyakran igen meggyőzőek, kivéve, ha vele kapcsolatos dolgokról van szó. Például az örökös bíráskodása, hogy ő elhanyagolja a lányait. Tényleg azt hiszi, hogy nem szereti őket? Talán nem áhítozik arra, hogy ugyanúgy rámosolyogjanak és nevessenek vele, ahogy Kathleennel, Seth-tel vagy az apjával teszik? Bárcsak alkalma lett volna velük lenni kiskorukban! Nincsenek emlékei az első lépéseikről, az első szavaikról, nekik pedig nincsenek emlékeik egy apáról, akinek a vállán kisírhatják magukat, és akinek a karjában menedéket találnak, ha megijednek valamitől. Most már elmúlt az az idő, és soha nem lehet visszahozni. Az a néhány alkalom, amit Jared otthon töltött eltávozáson, azzal a küzdelemmel telt, hogy újra összeismerkedjenek egymással, és minél idősebbek lettek a lányok, ez annál nehezebbé vált, s annál inkább visszahúzódtak előle. Amikor Diane elhagyta, itt kellett volna szolgálatot kérnie az Államokban, vagy magával kellett volna vinnie a lányokat Indiába. De tévesen azt gondolta, hogy itt boldogabbak lesznek, és nagyobb biztonságban vannak. Hogy közeledhetett volna hozzájuk? Épp annyira félt tőlük, amennyire ők féltek tőle. Visszatérése óta minden egyes éjjel benézett hozzájuk, amikor a házban már mindenki más nyugovóra tért. Ilyenkor a szíve majd megszakadt, ahogy elnézte finom kis arcukat, és arra gondolt, mi minden maradt ki az életéből az elmúlt nyolc évben. És arra is, hogy a lányok milyen nagy árat fizettek az ő önzéséért. A fenébe is, Kathleen, muszáj a rosszallásának minden egyes éber gondolatomba befészkelnie magát? Ez a nő odáig juttatta, hogy már magában is hozzá beszél! A csudába is a képtelenségével, hogy kimutassa szeretetét azoknak, akik fontosak számára! De volt valaha olyan időszak az életében, mikor érezte, hogy az általa szeretett emberek viszontszeretik? Az anyja mindig Seth-et bálványozta, őt pedig elhanyagolta. Az apja megpróbált fair lenni, de Seth szeretetteljes természete mindig árnyékot vetett az ő visszahúzódó jellemére. Még ők ketten sem voltak soha jó pajtások, pedig Seth képes volt bárkit szeretni. Ugyanez igaz volt azokra a férfiakra is, akikkel együtt szolgált a seregben: bár voltak barátai, Jared mégsem tudott senkit a bizalmába fogadni. Mégis ostobán belerohant egy házasságba, és elvárta Diane-től, hogy szeresse őt, amikor ő maga nem tudta, hogy kell szeretetet adni. Most pedig élete legnehezebb harcával kell szembenéznie: hogy elnyerje lányai szeretetét. Vajon el tudná viselni újra az elutasítást? Tekintete visszasiklott a kocsifelhajtóra, épp, amikor a három alak eltűnt a láthatáron. Kitty visszajött. Ez karma. Jó karma. Segítsen nekem, Kathleen Drummond! Könyörgöm, segítsen!

72

Charles az előcsarnokban találkozott Kittyvel és az ikrekkel, amikor visszaértek. – Kathleen, beszélhetnék önnel egy percre? – Természetesen. Lányok, menjetek fel, és várjatok meg a szobátokban! – Miért kell mindig a szobánkba mennünk, amikor te beszélgetsz? – kérdezte Becky. Kitty válaszul a homlokát ráncolta. – Na jó. Gyere, Jenny! Ez megint egy olyan dolog, amit nem érthetünk, mert túl fiatalok vagyunk. – Miről van szó, Charles? – kérdezte Kitty, amikor a lányok eltűntek. – Szeretnék önnek köszönetet mondani, Kathleen. Maga az égből pottyant ebbe a házba. A feleségem és jómagam nem tudjuk, mihez kezdenénk maga nélkül. – Az ikrek már nekem is fontosak, Charles. – Nem csak az ikrekről van szó. Fraser századoson is segített. – Nem hinném, Charles. Attól tartok, a századosra nem tett túl mély benyomást a mondanivalóm – rázta a fejét Kitty. – Bármit is mondott neki, használt. Miután elment, Fraser úr lejött, és azt mondta, azonnal takarítsuk ki a szobáját, és hogy vacsorára terítsünk neki is. Aztán megfürdött és átöltözött. – Ez valóban meglep. Fraser százados nagyon zavarba ejtő ember, Charles. Nem hiszem, hogy valaha is meg fogom érteni őt. – Azt hiszem, ön túlságosan szerény, Kathleen. Úgy látom, ön tökéletesen érti a viselkedését. – Köszönöm, de kétlem, hogy a százados egyetértene ezzel. Csak azt tudom, hogy ismerem annyira, hogy bátran kijelenthetem: semmi olyasmit nem tenne meg, amit ne határozott volna el már korábban önmaga. Kitty elindult a lépcsőn, de Charles megállította. – Még egy dolog, Kathleen. Mildred azt kérdezi, van-e valami, amit különösen szeretne vacsorára. – Fraser századosnak volt valami konkrét kívánsága? – Nem, hölgyem. – Személy szerint én mindent szívesen fogyasztok, amit Mildred készít, de azt javaslom, készítse ma Fraser százados kedvenc ételét. Charles egyetértően mosolygott. – Átadom neki. Kitty már befejezte a pakolást, amikor észrevette, hogy az ikrek nem jöttek szobája közelébe. Mivel ez igazán szokatlan volt, elindult, hogy megnézze, mit csinálnak. Ahogy odaért a szobájukhoz, majdnem hanyatt esett a meglepetéstől: Jared egy széken ült, és felolvasott a lányoknak. Nem csak megfürdött, de frissen is volt borotválva, a haját pedig gondosan hátrafésülte. Hihetetlenül jól nézett ki gesztenyebarna házikabátjában és szürke nadrágjában. – Ha szabad közbeszólnom, Fraser százados, mindjárt vacsoraidő van. Szeretném, ha az ikrek felfrissülnének egy kicsit, mielőtt lemegyünk. – Muszáj, Kitty? A történet most kezd igazán izgalmassá válni – sóhajtott fel Becky. Kittyt meglepte Jared válasza. – A történet akkor is itt lesz, mikor a vacsora véget ér. Mildred főzött nekünk, ezért a legkevesebb amit tehetünk, hogy megmutatjuk neki, mennyire értékeljük az értünk tett fáradozását. – De apa – mondta Jenny. – Te alig mész le…

73

– Gyere, Jenny! Mossuk meg a kezünket! – mondta Becky gyorsan. Megragadta húga kezét, és eltűntek a fürdőszoba ajtaja mögött. – Úgy látszik, ha tíz perccel előbb születsz meg, mint az ikertestvéred, egy kicsit okosabb is leszel – mondta Jared derűs arccal. – Meglep, hogy észrevette, százados. Kétségtelen, hogy Becky kettejük között a vezéregyéniség. – Hát nem az egész élet erről szól, Kathleen? Vannak, akik vezetnek, és vannak, akik követik őket. – És maga melyikbe tartozik, százados? – Az attól függ, hogy maga a környéken van-e – mosolyodott el. Jared jókedve kitartott egész vacsora alatt, bár eléggé csöndes maradt. Az ikrek elevenek és beszédesek voltak, észre sem vették, hogy apjuk minden egyes megnyilvánulásukat tanulmányozza. Kitty figyelmét azonban nem kerülte el. Jared úgy festett, mint a macska, amelyik lenyelte a kanárit, és Kitty azon töprengett, vajon mire készülhet. Később, mikor esti teendőivel már végzett, Kitty a kert csendjére és nyugalmára vágyott. A levegőben az eső illata szállt, s ahogy ott ült a pillanat fenségességét érezve, nem tudott másra gondolni, mint hogy milyen fordulatot vett ez a nap. A városi élet minden, csak nem unalmas. – Gondoltam, hogy itt megtalálom. – Kittyt nem lepte meg, hogy Jared csatlakozott hozzá. – Úgy tűnik, vihar lesz. – Ha mégsem, még mindig csinálhatunk magunknak egyet. – Lebilincselő a humora, Kathleen. Ellenállhatatlan kombináció, amikor a szépségével párosul. – Ez a nap megerőltetőbb lehetett, mint gondoltam. Csak nem egy bókot hallottam az imént, százados? – Az volt a szándékom. – Akkor megérdemel egyet cserébe. Bármi is legyen az indítéka, köszönöm a fáradozását, amit az ikrekért tesz. És bocsánatot kérek, ha ma nyersnek tűntem. – Nem jobban, mint máskor, Kathleen. Hajlamosak vagyunk így viselkedni egymással, bármiről is vitatkozunk éppen. – Azt hiszem, ez igaz. – De végül sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül mindkettőnknek, hogy jóvá tegyük tetteinket. – Fegyverszünetet javasol, százados? – Természetesen a gyerekek kedvéért. – Én hajlandó vagyok belemenni, ha maga is így tesz – mondta Kitty. Kitty utált szkeptikus lenni, de Jared arcára újra a macska és kanári kifejezés ült. De ha az ikreknek haszna származik ebből, akkor ő az utolsó, aki ellenkezik. – Kezet rá? Jared kezét nyújtotta, melynek melege körbeölelte Kittyét. A nő ujjai bizseregtek az érintéstől, és valami szívfájdító érzés hulláma járta át testét. Jared tekintete megbabonázva tartotta fogva, mintha megállt volna az idő, s olyan csend vette körül őket, melyet minden lélegzetvétel csak elmélyített. Kittynek tennie, mondania kellett valamit, hogy véget vessen ennek.

74

– Nem gondolta meg magát Washingtonnal kapcsolatban? – kérdezte, kezét a férfi kezéből visszavonva. A hirtelen kontraszt olyan volt, mintha tüzes forróságból jéghideg vízbe mártotta volna tenyerét. – Kathleen, a bennem zajló átalakulásnak azért megvannak a maga határai. Ne feszítsük tovább, mint amennyire lehet! Maga emlékeztetett arra, hogy mielőtt járni próbálnánk, meg kell tanulnunk mászni is. – Nos, döntött a jövője felől? – Ami azt illeti, igen. Úgy döntöttem írok egy könyvet. – Tényleg? Ez igazán érdekes! Miféle könyvet? Nem kevesebbre számított tőle, mint hogy ecsetelje a spártaiak védekezési technikáját Thermopülánál, vagy hogy sematikusan felvázolja a francia és az orosz hadsereg komplett egészét a borogyinói ütközetben. – Sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy regényt írok, melynek főhőse a hadsereg egy tisztje lesz. – Micsoda megkönnyebbülés – mondta Kitty. – Hogy a regényformát választom? – Nem, hanem hogy nem önéletrajzot ír. Jared hátravetett fejjel jóízűen nevetett. Rekedt, kellemes hangja épp oly meleg volt, amilyen vidám. – Nem hiszek a szememnek. Maga tényleg hangosan nevet! – Isten ments, hogy szokásommá váljon – mondta rettegést tettetve. Kitty a szemébe nevetett. – Azt kétlem, százados. Azt nagyon kétlem. A mennydörgés moraja és a közeli villámlás élesen felvillanó fényei azt jelezték, hogy a vihar gyorsan közeledik. Kitty nagyot sóhajtva mélyen beszippantotta az illatos levegőt, majd besiettek a házba, épp mikor hatalmas cseppekben eleredt az eső. A vihar robaja a házat is megrengette, és Kitty összekuporodva ült szobájában. Az elfüggönyözött ablakon keresztül látta, ahogy a villámok cikkcakkjai becsíkozták az eget, s minden egyes villanás a mennydörgés morajlásával párosult. Hirtelen kivágódott az ajtaja, és két kis emberke rohant az ágyhoz. Kitty hívogatóan felemelte takaróját, és Bonnie-t és Bibbie-t magukhoz szorítva, Becky és Jenny mászott be Kitty két oldalára. Érezte, hogy kicsi testük reszket a félelemtől, ahogy hozzábújnak. Kitty mindkettejüket átölelte, és közelebb húzta magához. – Te nem félsz a villámlástól, Kitty? – kérdezte Becky. – Nem annyira, mint régebben. Azt hiszem, engem a vihar hangja jobban megijeszt, mint bármi más. – Úgy érted, akkor sem féltél tőle, amikor még kicsi voltál? – kiáltott fel Jenny. – Ó, akkor én is nagyon féltem. Soha nem fogom elfelejteni azt az éjszakát, amikor a legjobban rettegtem. Hat vagy hétéves voltam akkoriban. Amikor nagy égzengés volt, mindig bebújtam anya és apa mellé az ágyba, de aznap éjjel nem voltak otthon. Bementek a városba, és még nem értek haza, így csak a bátyám és én voltunk otthon. Josh körülbelül tizennégy éves volt akkor. Egyfolytában mennydörgött, és mindenfelé villámok csaptak be. Azt hittem, vége lesz a világnak. – Mit csináltál? – kérdezte Jenny még közelebb simulva Kittyhez.

75

– Annyira megrémültem, hogy kimásztam az ágyamból, és bebújtam a szüléimébe. Betemettem az arcom anya párnájába, éreztem a parfümje illatát, és megérintettem az ágyat ott, ahol apa szokott aludni, és olyan volt, mintha érezném az erejét és a melegét. Aztán Josh jött az ajtóhoz, és megkérdezte félek-e. Nem akartam, hogy azt higgye, anyámasszony katonája vagyok, ezért azt mondtam, nem félek. Emlékszem, mosolygott és azt mondta: „Minden rendben lesz, Kitten”. Akkor azonnal elmúlt minden félelmem. – Miért? Vége lett a viharnak? – kérdezte Becky. – Nem, kicsim. A vihar tovább tartott, de biztonságban éreztem magam, mert olyan emberek vettek körül, akik szerettek engem. – De azt mondtad, a szüleid nem is voltak ott – mondta Jenny. – Testi mivoltukban nem voltak ott, de az ágyukba fekve éreztem, hogy velem vannak, és tudtam, hogy szeretnek engem, és épp úgy aggódnak értem, mint Josh. És a tudattól, hogy szeretnek, mindjárt biztonságban éreztem magam. Elmondok nektek egy nagy titkot, ha megígéritek, hogy nem adjátok tovább senkinek. A két lány bólintott: – Megígérjük. – Bár már nem vagyok az a kislány, aki akkor voltam, valahányszor nagyon megijedek valamitől, anyukámra és apukámra gondolok, és a félelmem elmúlik. – Nekünk nincs anyukánk és apukánk – mondta Jenny. – Csak apánk van. – Dehogy – ellenkezett Becky –, anyánk is van. Mindenkinek kell, hogy legyen papája és mamája is. – Miért? – kérdezte Jenny. – Mert az a szabály – válaszolt Becky. – Akkor is, ha nem szeretnek. – Azért szeretném, ha lenne anyukánk és apukánk – mondta Jenny szomorúan, vékony kis hangján. – Az anyukák és az apukák szeretik a gyerekeiket. És akkor tudnánk, hogy szeretnek minket, és nem ijednénk meg annyira a villámlástól. Kitty szeretett volna könnyeket hullatni a két kicsi lányért, akiknek annyira kétségbeesetten szükségük volt a tudatra, hogy szeretik őket. Amikor ő felnőtt, teljesen természetesnek vette szülei szeretetét. Milyen tragikus, hogy Jared Fraser nem veszi észre, az ikreknek mennyire szükségük van a szeretetére. – Jenny, az édesapád természetesen szeret téged. – Nem, nem szeret – mondta Jenny. – Nemsokára ő is megint el fog menni, ugyanúgy, ahogy az anyukánk tette. Kitty ezek után örült a következő villámlásnak, mert ezzel témát tudott váltani. Becky betemette fejét, hogy ne hallja a rákövetkező ijesztő mennydörgést. – Kitty, mi okozza a villámlást? – A felhők és a föld közötti atmoszférikus elektromossághoz van valami köze. Jenny kilesett a fejére húzott paplan alól. – Mit jelent az az atomszérikus? Eltartott néhány másodpercig, míg Kitty lefordította magának a kérdést. – A szó helyesen atmoszférikus, Jenny. Ez csak egy cifra szó a levegőre, ami körülveszi a földet. – És mi az az elektromosság? – érdeklődött Becky. – Hallottam, amikor nagyapus azt mondta Seth bácsinak, hogy be fogja vezettetni az elektromosságot a házba. Ez azt jelenti, hogy a ház is tele lesz villámlással? – Becky szeme hatalmasra kerekedett.

76

– Nem, kicsim. Az elektromosság egy természeti folyamat. Vannak benne negatív és pozitív elemek, amiket elektronnak és protonnak hívnak. – Az mi? – A leghalványabb fogalmam sincs róla – mondta Kitty. Válasza a lányokból örömteli kuncogást váltott ki, míg végül mindannyian nevetésben törtek ki. – Olvastam, hogy egy Thomas Edison nevű ember rájött, hogyan lehet ezt a folyamatot lemásolni, hogy világosságot adjon nekünk – mondta Kitty. – Nagyapátok erről beszélt. Tudjátok mit, holnap keresünk egy könyvet és mindent elolvasunk a témáról! – Kitty mindkét lányt homlokon csókolta. – Most pedig aludjatok, lányok! A vihar hamarosan véget ér. – Bibbie és én túlságosan félünk, ahhoz, hogy elaludjunk – motyogta Jenny álom és ébrenlét határán. – Bonnie és én is félünk – motyogta Becky, de már alig tudta nyitva tartani a szemét. – És én is – mondta Kitty szemét lehunyva. A vihar felébresztette Jaredet, s felült az ágyban. Aggódva, hogy az utolsó mennydörgés csattanása megrémiszthette az ikreket, felkelt, hogy újra rájuk nézzen. Ahogy köpenyét magára húzta, felidézte magában, ő is mennyire félt a villámlástól, amikor annyi idős volt, mint most ők. Nem mintha most nem lenne nyugtalan tőle. Ostoba az az ember, aki nem tiszteli a természet tombolását. Végigsietett a hosszú folyosón az ikrek szobájába, de nem találta őket az ágyukban. – Becky, Jenny! – szólította őket halkan. Belépett a szobába, mert azt gyanította, elbújtak valahova a vihar elől. Amikor nem jött válasz, felkapcsolt egy lámpát és ellenőrizte a fürdőszobát és a WC-t is. Még az ágyuk alá is benézett. Rejtély volt számára, hol bujkálhatnak, de biztosan halálra rémültek, hogy elhagyták a szobájukat. Továbbment a folyosón, és meglepve vette észre, hogy Kathleen szobájának ajtaja nyitva van. Éjjelre mindig be szokta zárni. Egy hirtelen villámlás fényében olyan kép tárult fel előtte, melyről tudta, soha nem fog kitörlődni az emlékezetéből: Kathleen ott aludt ágyában, két oldalához gömbölyödve pedig ott feküdtek alvó lányai. Fejük Kitty mellén nyugodott, a nő karjai pedig védelmezőleg ölelték át őket. Egy festőművész sem álmodhatott volna vásznára szebb képet. Sokáig nézte az elé táruló lenyűgöző látványt, majd visszatért szobájába. Saját ágyát még soha nem érezte ilyen magányosnak.

77

11. fejezet

A

vihar tombolása kezdett alábbhagyni, mikor, mintegy végső nekifutásban, egy villám a ház közelében álló nyírfába csapott, s középen kettéhasította. Az égő fatörzs egy része eldőlt, s nagy lyukat ütött a háztetőn. A fatörzsből kipattanó szikrák egy kupac régi magazinra pattantak, és azonnal lángra lobbantották a poros, megsárgult lapokat. Másodperceken belül a lángok átterjedtek egy közelben álló szék száraz és törékeny faanyagára is, majd egy régi könyvkupacot borítottak el. A padlás padlózatán végigkúszva a lángok elterjedtek minden zugba és beszögellésbe, és telhetetlenül pusztítottak mindent, ami az útjukba került. Szürke füst gomolyogott ki a tetőn ütött lyukon, s szivárogott le a réseken, és az ajtó alatt, a padlás alatti szintre. Jared hallotta a fa tompa puffanását, amely összezúzta a háztetőt, és rögtön talpra szökkent. Egyszerre hallotta meg az ikrek jajveszékelését az épület másik szárnyából, és érezte meg a füstszagot. Kinyitotta hálószobája ajtaját, és látta, hogy az egész folyosót elborította a szürke füst. – Fraser százados! Fraser százados! – kiabált Charles a földszintről. – Charles, a ház kigyulladt! Menjen a tűzoltóságra, és vigye magával Mildredet is! Én kimentem a többieket a házból. – Jared! – kiáltott Kitty. – Jövök! – ordított vissza a férfi. A tűz még nem terjedt át az első emeletre, de a folyosón terjengő füst percről-percre sűrűbbé vált, nehezebbé téve a lélegzést. Nagyon fontos volt, hogy Kittyt és a lányokat kivigye a házból, mielőtt túl sokat lélegeznének be belőle. Kitty kezüket fogva vezette a lányokat a folyosón. Jared megragadta, és karjába kapta egyiküket, aztán Kitty kezét kapta el. – Menjünk innen kifelé! A füst körbezárta őket, alig lehetett látni valamit. – Kapaszkodjon hátul az övembe, Kitty, és ne engedje el! – utasította Jared, Kitty kezét elengedve. Ahogy érezte, hogy a nő megragadja övét, a fal mentén tapogatózva eljutott a lépcsősor tetejéhez, és megkönnyebbülve vette észre, hogy az alsó szintet még látni lehet. Jenny egyszer csak felkiáltott: – Bibbie! Ott felejtettem Bibbie-t! – ezzel kiszabadította magát Kitty szorításából, és visszaszaladt a szobába. – Jenny, ne! – kiáltott Kitty, és megpróbált utánafutni, de Jared visszahúzta, és a karjába lökte Beckyt. – Vigye ki innen! – Jared Jenny után vetette magát. – Jenny! – üvöltötte Jared, majd elkezdett köhögni a tüdejébe kerülő füsttől. A szeme szúrt és könnyezett. A füst olyan sűrű volt, hogy semmit nem lehetett látni, ezért a fal mellett ment előre, hogy tartsa az irányt. Ugyanez a füst szívja ki kislányának életerejét. Mi van, ha már össze is esett valahol, ő pedig elment mellette? – Jenny, hallasz engem? – ordította kétségbeesve. 78

Az ikrek szobájához érve bekiáltott: – Jenny, itt vagy bent? Válaszolj? – Apuci! A vékony hang valahonnan messzebbről jött a folyosóról, és Jared rájött, hogy Jenny biztosan Kitty szobájába ment. A hőség egyre nőtt, Jared pedig már tűzszikrákat is látott a füstben. Émelyegve ébredt tudatára, hogy a mennyezet bármikor a fejükre szakadhat. Jared elérte a Kitty szobájába nyíló ajtót, de az égvilágon semmit sem látott. Jenny nyöszörgésének hangját követve rátalált a padlón összegömbölyödő kislányra. Karjába vette, magához ölelte és kétségbeesetten nézett körbe. Tudta, hogy már nem juthat el a lépcsőhöz anélkül, hogy füstmérgezést ne kapnának. Egyetlen reménye az ablak volt. Egy fekete füstgomolyag örvénylett ki a szabadba, ahogy Jared felhúzta az ablakot. Kidugta a fejét, és levegőért kapkodott, hogy égő tüdőjébe is jusson belőle. Jennyt az ablakpárkányra emelte, fejét a szabadba tartotta, és kétségbeesett tekintettel pásztázta végig a környéket menekülési útvonal után kutatva. Volt egy fa az ablak előtt, de mivel nem volt elég közel, még akkor sem tudott volna átugrani rá, ha nem tartott volna karjában egy gyermeket. Lent megpillantotta Kittyt és Beckyt, pont akkor, mikor egy kocsi közeledett sebesen a felhajtón. Jake és Beth Carrington szállt ki belőle Cynthia és Dave Kincaid társaságában. Észrevették Kittyt, és odasiettek hozzá. – Épp az operából tartottunk hazafelé, mikor megláttuk, hogy ég a ház. Mindenki biztonságban van? – kérdezte Beth. – Jared és Jenny bent ragadtak! – Ó, te jó Isten! – motyogta Beth. Cynthia levetette pelerinjét, és Becky vállára terítette. – Kedvesem, miért nem ültök be a kocsimba, hogy ne ázzatok itt az esőben? Becky a fejét rázta. – Én nem megyek a testvérem nélkül. Hogy rávegye a gyermeket, hogy meggondolja magát, Cynthia így szólt: – De nézd csak, kicsim, a babád is megázik. – Bonnie megérti. Ő sem akarna Jenny és Bibbie nélkül elmenni. Ahogy Jared megpillantotta az újonnan érkezőket, felcsillant benne egy reménysugár. Segítségért kiáltott feléjük, mire mindannyian az ablakhoz rohantak. – Idefent ragadtunk, és ez az egyetlen menekülési út – kiabálta le nekik. – Van létra a kocsiszínben? – kérdezte Dave. – Nem tudok róla. – Azért megnézem – rohant el Dave. – A mennyezet bármelyik pillanatban leszakadhat, Jake. Ha ledobom Jennyt, gondolod, hogy el tudod kapni? – Persze, hogy el fogjuk kapni! – üvöltötte Jake. – Mind a kettőtöket kihozzuk onnan. Dave fejét csóválva tért vissza. – Nincs létra, de még egy átkozott kötél sem! – Jared le akarja dobni a lányát az ablakból. – Igen, az a leggyorsabb – mondta Dave egyetértően. – Szükségünk lesz a pelerinedre, Beth. Kitty és a két pár kifeszítették a pelerint, amennyire csak tudták. – Tartsátok feszesen, és az Isten szerelmére, tartsátok meg akkor is, amikor a kislány beleesik! – mondta Dave.

79

Az idő sürgetett, Jared a lányára nézett. Jenny szorosan magához ölelte a babáját. – Édesem, most nagyon bátornak kell lenned. Ki foglak dobni az ablakon, a többiek odalent pedig el fognak kapni. – Ne! Félek! – kiáltott Jenny. Jared kifejtette a babát Jenny kezéből. – Nézd, kicsim! – kidobta az ablakon, mire a baba a kifeszített pelerin közepén landolt. – Látod, kicsim, Bibbie is épségben földet ért. Veled is ugyanígy lesz – Jared egy másodpercig szorosan magához ölelte lányát, majd megcsókolta kis arcát. – Szeretlek, kicsim. Az emberek odalent csoportba verődtek, és nyugtalanul vártak, miközben az ég felé fordított arcukra záporozott az eső. – Kérlek, Istenem! Kérlek, Istenem! – ismételgette Kitty egyhuzamban. Becky mellette állt, keservesen sírdogált, és képtelen volt nézni a történteket. Jared kezénél fogva megragadta Jennyt, kiemelte az ablakon, és a levegőbe lógatta. – Ez pont olyan, mintha egy tavacskába ugranál, kicsim – nyugtatgatta Jared. Lenézett. – Készen álltok? – Igen – üvöltötte Jake. Mindannyian szorosabban fogták a ruhadarabot. – Háromig számolok – mondta Jared. Visszaszámolt, majd elengedte Jennyt. Kitty lélegzete egy pihegéstől kísérve szökött ki belőle, mikor Jenny a pelerinre esett. A becsapódás ereje majdnem leterítette a lábáról, de sikerült a pelerint végig megtartania. Gyorsan bebugyolálták Jennyt a köpenybe, majd Beth mindkét lányt a kocsi nyújtotta menedékbe vitte. Nagyon örömteli, de épp olyan rövid pillanat volt ez. – Hogy hozzuk le onnan Jaredet? – kérdezte Kitty. Az ablakon kiözönlő sűrű füst kezdte elmosni a földön álló alakok körvonalait. Jared szemében szúró fájdalmat érzett, és belegörnyedt egy köhögési rohamba. Minden örvényleni kezdett körülötte, és lecsukta a szemét. Hiába volt friss a levegő, és hiába szakadt az eső, a lélegzés már borzasztó nehezen ment, a hőség pedig elviselhetetlenné vált. Hallotta, amint Kitty felkiabál neki. – Jared, le fogjuk hozni! Nem fogtok. Beletörődött az elkerülhetetlenbe. Ez volt aztán az igazi irónia: épp akkor kell meghalnia, mikor Kittynek sikerült ráébresztenie őt élete igazi értelmére. A füstön és az esőn keresztül Kitty megpillantotta Jaredet az ablakpárkányra roskadva. – Úristen, úgy néz ki, mint aki elvesztette az eszméletét! – kiáltotta. – Ne adja fel, Jared! Lehozzuk onnan! Cynthia visszajött, és egyik karjával átölelte Kitty vállát. – Te vagy a mérnök, Dave, mit javasolsz? – kérdezte Jake sógorától. Dave Kincaid kétségbeesve pillantott körbe. – Látod azt a fát? Mi lenne, ha felmásznánk rá, és odavetnénk neki egy kötelet? Azon aztán át tudna lendülni hozzánk. – De nincs köteletek – mondta Kitty. Dave a kocsi felé pillantott. – Van viszont… – … gyeplőnk – jelentette ki Jake. Amikor a férfiak elszaladtak, Kitty aggódva szólalt meg: – De mit ér bármilyen kötél, ha egyszer Jared elájult?

80

– Kedvesem, Dave-et és Jake-et ismerve, egyikük, vagy mindkettejük át fog lendülni Jared-hez, ha szükség lesz rá. Bízzál Dave-ben, Kitty! Nagyon találékony ilyen helyzetekben. Hallottál arról az esetről, amikor mi ketten bennragadtunk egy hőlégballonban? Dave akkor is kitalálta hogy vigyen le minket sértetlenül. – Thia, nagyon-nagyon szeretlek téged, de most nem szeretném ezt végighallgatni. – Tudom, kedvesem – Cynthia támogatólag megszorította vállát. – Csak arról próbállak meggyőzni, hogy ha létezik megoldás, Dave előbb-utóbb rátalál. Kitty megrökönyödve bámult Cynthia Kincaidre. Ahogy fogyott az idő, ő egy tábornok higgadtságát öltötte magára, aki a csata előtt szemlét tart csapatai felett. Tökéletesen biztos volt benne, hogy Dave-be vetett reménye és bizalma jogos, s hogy a férfinak sikerül kitalálnia valamit Jared megmentésére, és ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Kitty erőt merített belőle. A férfiak hosszú gyeplőkkel tértek vissza. Jake letérdelt, és összefonta két kezét, ezután Dave Jake kezébe lépett egyik lábával, majd Jake felemelte őt az alsó ágig, ahol Dave a gyeplő egy részét a fatörzs köré tekerte, másik végét pedig ledobta Jake-nek, aki elkapta, és segítségével felmászott a fára. Az egész nem tartott fél percnél tovább. A két férfi tovább mászott felfelé a fán, míg egy vonalba nem kerültek az ablakkal. – Jared, Dave Kincaid vagyok. Hallasz engem? Dave hangja keresztülhatolt Jared szédülésének útvesztőjén. Zavartan emelte fel a fejét. – Dave? – Ideát vagyok, Jared. Jake és én a veled szemben levő fán vagyunk. Ha dobunk neked egy kötelet, van még annyi erőd, hogy átlendülj rajta a fára? Jake majd elkap, és behúz. Jared felpillantott. A füstön keresztül egy vörösen izzó kört látott a mennyezeten. Pillanatok múlva nagy robajjal be is omlott, és lángok csaptak fel belőle. – Igen, és siessetek! A mennyezet mindjárt rám szakad. – A fenébe! – káromkodott Dave, mikor a gyeplők még az ablakig sem értek el. – Jake, vedd le gyorsan az egyik csizmádat! Jake úgy tett, Dave pedig szorosan odaerősítette a csizma szárát a gyeplő végéhez. – Az isten szerelmére Jake, igyekezz! Ez a szoba lángol! – üvöltött Jared. A férfinak sikerült elkapnia a csizmát, amikor feléje lendítették, de úgy elgyengült a belélegzett füsttől, hogy nem tudott elég erősen elrugaszkodni, hogy elérje a fát. A házból kimenekült, de aztán a levegőben himbálózott ide-oda. Kitty és Cynthia odaszaladtak, hogy elkapják a lábát és biztosan tartsák, míg Dave és Jake lemászik a fáról, hogy segítsenek nekik. Jared túl gyenge volt már ahhoz, hogy tovább kapaszkodjon a gyeplőbe. Az kicsúszott kezéből, Jared pedig a földre zuhant, de esés közben a két férfinak sikerült odaérnie. A fájdalomtól fintorogva Jared sérült lábába kapaszkodott, úgy feküdt ott a földön, felköhögve tüdejéből a belélegzett füstöt. Kitty mellé ült, és ölébe emelte Jared fejét. – Jared, úton van a segítség. Próbáljon meg nyugodtan feküdni. A férfi lehunyta a szemét. A lábába nyilalló fájdalom és az arcába hulló eső nem engedte, hogy elveszítse eszméletét, és ennek minden egyes pillanatát élvezte. Életben van! – Jared – a férfi szemét kinyitva Jake Carringtont látta maga mellett térdelni. – Hogy érzed magad, cimbora?

81

– Tartozom neked és Dave-nek, Jake. – Nekem mondod? Most tetted tönkre a négyszáz dolláros csizmámat! Egy sziréna fülsiketítő hangja a tűzoltókocsi érkezését jelezte, négy ló vágtatott felfelé a kocsifelhajtón, prüszkölve és fújtatva. Egy kétlovas egység jött szorosan a nyomukban, mely a mentőkocsit húzta. Míg a tűzoltók gyorsan előkészítették gumitömlőiket és pumpáikat, melyekkel vizet nyomattak a ciszternából, addig Jareddel és Jennyvel a mentők a kórházba siettek. Kitty és a többiek egy másik kocsiban követték őket. Mikor az orvosok megnyugodva látták, hogy a füst sem Jared, sem Jenny tüdejében nem okozott kárt, bejelentették, hogy az áldozatok túl vannak az életveszélyen, de ragaszkodtak hozzá, hogy az éjszakát a kórházban töltsék. Becky nem volt hajlandó testvére mellől elszakadni, így Kitty megköszönte családjának a segítséget, és az éjszaka hátralévő részét egy széken ülve töltötte Jenny betegágya mellett, ölében az összekuporodva alvó Beckyvel. Következő reggel a komor négyes visszatért a házba. Szerencsére az eső megakadályozta, hogy a tűz túl nagy pusztítást vigyen véghez a ház homlokzatában. A tetőszerkezetet megtisztították a törmeléktől, a sérült részeket pedig vízhatlan ponyvával fedték le. De Kitty bele sem akart gondolni, hogyan festhet a ház belülről. Átható füstszag terjengett a házban, de néhány kisebb füst- és vízfoltot leszámítva a földszint szerencsésen átvészelte a tűzvészt. A falakat újra kell majd festeni, a drapériákat és a kárpitozott bútorokat pedig ki kell szellőztetni, vagy áthúzatni, de mindent figyelembe véve, a pusztítás minimálisnak tekinthető. A felső szinten a közvetlenül a padlás alatt fekvő szárny szerkezete tökéletesen megsemmisült. Kitty szobája teljesen kiégett, és minden benne pusztult. Ráébredt a szomorú tényre, hogy az összes ruhája bennégett azon az egyen kívül, amit éppen magán viselt. Bár a lángok nem érték el az ikrek szobáját, lakosztályukban minden szétázott a víztől, mellyel a tűzoltók a padlástérben levő tüzet oltották. És ahogy az ikrek szemügyre vették a pusztulást, ami összes játékukat érintette, Bonnie-t és Bibbie-t erősen magukhoz ölelték, és megpuszilták szótlan kis úrnőik. Szerencsére, ahogy az alsó szintet, a másik szárny lakosztályait sem érte nagy kár, itt is csak egy alapos szellőztetésre, takarításra és festésre volt szükség. Kitty mindent látott, amit látni akart. Minden, amit magával hozott a farmról, elpusztult a tűzvészben, beleértve a képet is, mely Tedről és róla készült esküvőjük napján. Az ikrek követték Kittyt a földszintre, majd a konyhába futottak, hogy elmeséljék Mildred-nek és Charlesnak az előző éjszaka szívfacsaró történéseit. Miután megfürdött és átöltözött, Jared a könyvtárban talált rá Kittyre. – Sajnálom, hogy a szobája kapta a legtöbbet, Kathleen. Mindennek, amit elveszített, megtérítjük a költségét. Kitty közömbösen rántotta meg a vállát. – Zömében csak ruhák voltak. Azok bármikor pótolhatók – végigfuttatta ujjait egy könyvsoron. – Örülök, hogy a könyvtár sértetlen. Nagyon sajnáltam volna, ha ezek a csodálatos könyvek mind odavesznek. Kitty hirtelen kényelmetlenül érezte magát, nem talált szavakat. Érezte, hogy ezzel Jared is hasonlóan van. Lehet, hogy a füst elszállt, és hogy a károkat helyre lehet hozni, de az előző éjszaka olyan érzelmi áldozatot követelt tőlük, melynek nyomait nem lehet

82

egy vödörrel és egy felmosóronggyal eltüntetni, egy új ruha vagy cipő vásárlásával elfeledtetni. – Értesítette Jonathant? – kérdezte Kitty, megpróbálva amolyan mindennapi beszélgetésbe elegyedni. – A család ügyvédje intézkedik az ügyben – Kitty kérdő tekintetére reagálva így szólt: – Ma reggel bejött a kórházba. – Értem. – Kathleen… – zavartan a megfelelő szavakat kereste. – Kathleen, a családom sokkal többel adós magának, mint egy pár ruhadarabbal. Amit az ikrekért és értem tett, az nem mérhető dollárban és centben. – Jared, kérem ne folytassa! Szükségtelen. Nem maga felelős a tűzvészért, a természet megnyilvánulása volt. – Maga is éppolyan jól tudja mint én, hogy nem a tűzről beszélek – hangja új, gyengéd színezetet öltött. – Tudja… igaza volt. – Miben? – Hogy milyen érzés jobban szeretni valakit saját magunknál. Amikor hallottam, ahogy Jenny rémülten azt kiáltotta: apa, elárasztottak az érzelmek. Soha nem hittem volna, hogy egyetlen szó ilyen mély érzéseket tud kiváltani belőlem. Abban a percben semmi nem tarthatott volna vissza, hogy érte menjek. És amikor rátaláltam, és a karomban tartottam, a tudat, hogy meghalhat, úgy szétáradt bennem, hogy ennél messzebbre nem is tudtam gondolni, az, hogy akár én is meghalhatok, meg sem fordult a fejemben. Semmi más nem járt az eszemben, csak hogy mennyire szeretem őt, és hogy életben kell tartanom. Ha belegondolok, hogy korábban nem engedtem meg magamnak, hogy szeressek, nehogy valaki fájdalmat okozzon nekem… Milyen ostoba is voltam, hány évet elpazaroltam! Kitty nem tudta, mit mondjon. Még csak rá sem tudott nézni a férfira. Annyi mindent rejtegetett magában, annyi fájdalmat. Most kitárta neki a lelkét, és meglátta, milyen sérülékeny valójában. Át akarta ölelni és megvigasztalni. A gondolat, hogy milyen durva dolgokat vágott a fejéhez, elszorította szívét. – Az előző éjszaka ijesztő és érzelmes esemény volt mindannyiunk számára, Jared. De már megint valami jó is származott ebből a tragédiából. – Az ajtó-ablak elmélete – mondta Jared türelmes mosollyal. – A valódi tragédia az, Kathleen, hogy be kellett következnie egy tragédiának ahhoz, hogy észrevegyem azt, ami mindvégig a szemem előtt volt. – Örülök magának, Jared, és az ikreknek is. És talán ez lenne a legmegfelelőbb alkalom, hogy elmenjek. Hármójuknak már nincs szükségük másra, csak egymásra. Nem is beszélve arról, hogy a nagy felújítások közepette csak útban lennék. – Nem mehet el most, Kathleen. A tegnap éjjel csak a kezdet volt: első lapja egy új regénynek. Eléggé ismerem magát ahhoz, hogy azt higgyem, szeretné elolvasni az utolsó oldalt is. – Én már tudom, mi a vége, Jared. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. – Valóban, Kathleen? Maga nélkül? Kétlem. Maga éppolyan tagjává vált ennek a családnak, mint bármelyikünk. – Ez nagyon hízelgő, de mondja meg őszintén: kevésbé szerette volna Jennyt a tűzvészben, ha nem lettem volna itt? Nem én ültettem a szívébe a gyermekei iránti

83

szeretetét, Jared, az mindig is ott volt. A tegnap este csak ablakot nyitott magának ahhoz, hogy ezt észrevegye. – Az előző éjszaka egy új kezdetet jelent az ikreknek és nekem, de ettől nem fogják magát kevésbé szeretni, vagy kevésbé számítani magára. És a közöttünk levő megállapodást sem változtatja meg. Azt már elfelejtette? – Nem akarok kibújni alóla. Csak arra gondoltam, hogy a körülményeket figyelembe véve, az volna a célszerű, ha most mennék el innen. – Kedves Kathleen, a szívben nincs helye célszerűségnek. Kathleen hitetlenkedve nevetett fel, és megcsóválta fejét. – Maga az utolsó ember, akinek a szájából valaha is efféle kijelentésre számítottam. Jared is felnevetett, szeméből a derű melegsége sugárzott. – Maga megváltoztatott engem. Emellett, bármelyik katonai tiszt megmondja, hogy a legjobb védekezés a támadás. – És ha megnyeri ezt a csatát, Fraser százados, hol fogja elkvártélyozni a foglyait? Jared egy csöppet zavarba jött. – Valójában arra számítottam, önnek talán van valami ötlete. – Ó, van egy remek ötletem, százados. Elképzelni sem tudok megfelelőbb pillanatot, hogy újratárgyaljuk a washingtoni út lehetőségét. Biztos vagyok benne, hogy ki tudjuk szellőztetni az egyenruháját, hogy flottul nézzen ki, amikor feltűzik rá azt az érmet. A férfi szemében csodálat fénylett. – Kathleen Drummond, maga méltó ellenfél. Az egyetlen baj csak az, hogy soha nem vagyok biztos benne, hogy győztes vagyok, vagy legyőzött. Mielőtt Kitty válaszolhatott volna, Charles tűnt fel az ajtóban. – Mrs. Drummond, Mrs. Carrington és Mrs. Kincaid szeretnének beszélni önnel. Kint várnak a kertben az ikrekkel. – Köszönöm, Charles. Mindjárt megyek – Jaredre nézett. – Eszébe jutott már valaha is, százados, hogy olykor mindenki győztes?

84

12. fejezet

A

z ikrek Beth-t és Cynthiát megelőzve futottak be a könyvtárba, mikor a két nő csatlakozott Kittyhez és Jaredhez. Cynthia most is vidám volt, mint mindig. – Nos, Jared, ahhoz képest, min ment keresztül tegnap éjjel, cseppet sem néz ki rosszabbul, mint azelőtt. – És nem is érzem magam rosszabbul. Elképesztő, mire képes egy fürdő és egy tiszta ruha. Bárcsak szegény Kathleen is ugyanezt tehetné. Mindenét elvesztette. – Ó, nem – szörnyülködött Beth. – Igen. A szobám és minden, amit magammal hoztam tökéletesen megsemmisült. Sürgönyöznöm kell a szüleimnek, hogy küldjenek nekem pénzt, hogy hazautazhassak Triple M-re összepakolni a hátrahagyott ruháimat. Annyi apróságot kell pótolni: fogkefe, fésű, kefe… Azt hiszem, le kell ülnöm és listát írnom, hogy ne felejtsek ki semmit. – Mondtam önnek, hogy mindent pótolok, amit elvesztett, Kathleen – mondta Jared. – Ó, Kitty, gondolj csak bele, milyen fantasztikus lesz azt a sok új ruhát megvenni, és mindezt valaki más pénzén! – Thia mosolygott. Beth odajött és megfogta Kitty kezét. – Ezt majd holnap eldöntheted, kedvesem. Biztos vagyok benne, hogy nálam megtalálsz mindent, amire pillanatnyilag szükséged van. Miért nem jöttök vissza velem mindannyian? Beköltözhettek hozzánk, Kitty, az ikrek pedig lemoshatják magukról a tegnapi éjszaka összes mementóját. Aztán mindnyájan leülhetünk, és szép nyugodtan megvacsorázhatunk. – Beth, ez nagyon kedves öntől – mondta Jared –, de nem terhelhetjük a saját problémáinkkal. Jake és Dave már így is eleget tettek értem, hogy egy életre az adósuk maradjak. – Ha ennyire a lekötelezettünk, akkor aligha utasíthatja vissza a meghívásomat. Az olyan hálátlan lenne öntől, Fraser százados – Beth derűsen mosolygott. – És biztos vagyok benne, hogy nem szeretne az lenni – mondta Cynthia kacér mosollyal. – Nem kétséges, hogy maguk mind rokonok. Az erős akarat minden MacKenzie nő sajátja, hölgyeim? Kitty keresztbefonta karját a mellkasán. – Ha úgy gondolja, a nők megingathatatlanok, találkoznia kellene a MacKenzie férfiakkal, százados. – Belátom, hiábavaló lenne ezt a vitát tovább folytatni, ezért elfogadjuk a meghívását, Beth. Kathleen és az ikrek elmehetnek önnel most. Nekem még van némi megbeszélnivalóm Charles-szal, kell néhány sürgönyt küldenem, valamint előkészületeket tennem a ház rendbehozására és javítására vonatkozóan. Később csatlakozom önökhöz. – Jared, ha valakinek pihennie kellene ma, az maga. Nem tudna várni holnapig ezekkel az intézkedésekkel? – ellenkezett Kitty. – Csak néhány óráig leszek távol.

85

– Menjünk, Kitty! – mondta Beth vidáman. – Minek maradjunk itt, hogy ezt a kellemetlen füstöt szagoljuk? Kitty még mindig vonakodott. – Annyi minden tennivaló van itt. Ki kell szellőztetni a ruhákat, az ágyneműket és a szőnyegeket, a mosható holmikat pedig át kell mosni. Még a kis műtárgyak közül is összepakolhatnék néhányat, előkészületként a felújítási munkákra. – Ostobaság. Erre a munkára külön embereket fogadok fel – jelentette ki Jared. – Úgy érzem, mintha csak kisétálnék innen, a piszkos munkát pedig valaki másra hagynám. – Kathleen, a maga feladata az, hogy a gyermekeim dadája legyen. Nekik nagyobb szükségük van a segítségére, mint ennek a háznak. Cynthia az ajtóhoz vezette Kittyt. – Jarednek teljesen igaza van, kedvesem. Jared, megígértem, hogy együtt ebédelek Dave-vel, ha úgyis a városba hajt, önnel tarthatnék a kocsiján? – Természetesen. Kittynek még mindig voltak fenntartásai elmenetelével kapcsolatban, amikor beszállt Beth kocsijába. – Thia, te és Dave velünk vacsoráztok ma este? – kérdezte Beth mielőtt elindultak volna. – Nem, nagyon szeretnék veletek tartani, de sajnos már elígérkeztünk máshova. Sziasztok, kicsikéim – mondta az ikreknek. – Viszontlátásra, Mrs. Kincaid – válaszoltak egyszerre. Kitty a házra visszapillantva hálásan gondolta: Köszönöm Istenem, hogy életben vannak és megtehetik, hogy megint egyszerre beszélnek. Egy órával később, miután kiélvezte a forró fürdőt, és kimosta hajából a füstszagot, Kitty azon töprengett, miért is nem akart visszajönni a Carrington-házba. Ahogy megérkeztek, Nellie, a szobalány átvette az ikreket, és segített nekik fürödni és átöltözni. Ők a Kitty melletti szobát kapták meg, Jared számára pedig Jake egykori nagyanyjának lakosztályát készítették elő. Mivel Kitty az előző éjjel nem aludt többet egy-két óránál, Beth ragaszkodott hozzá, hogy a délután hátralevő részét pihenéssel töltse. Nem kellett sokáig győzködni. Felhúzta a köpenyt, amit Beth-től kapott, majd az ágyra gömbölyödött. Ahogy a párnára hajtotta a fejét, rögtön alomba merült. Alkonyat volt, amikor felébredt. Egy óriási kupac dobozt halmoztak fel a szobájában, míg aludt. Kitty úgy érezte magát, mint egy gyerek karácsonykor, ahogy sorban kibontogatta a dobozokat. Beth kitett magáért. Egy piperekészlet mellett voltak csipkés kombinék, ruhaderekak hozzájuk illő fehérneművel, blúzok, szoknyák, női ruhák, finom harisnyák, sőt még cipők is. A fehérneműt, amit felhúzott, össze sem lehetett hasonlítani azokkal a pamut alsóruhákkal, amelyeket viselni szokott. A selyemsifonból készült csipkés kombiné hozzásimult gömbölyű idomaihoz. Nem tudott nem elmosolyodni, ahogy eszébe jutott a kioktatás, amit a gazdag nők öltözködéséről hallott annak idején. Egy őzbarna szoknyát választott puffos ujjú fehér blúzzal, és egy mély ráncokkal díszített ingmellel. Megfésülte rövid fürtjeit, és egy kis rúzzsal halványan kipirosította az arcát és száját. A piperecikkek között rátalált egy parfümre, s beleszagolva boldogan vette észre, hogy ugyanaz a

86

levendulaparfüm, amit mindig is használt. Külsejével megelégedve lement a földszintre, hogy csatlakozzon a többiekhez. Jared és Jake is megérkeztek már, és épp vacsora előtti brandyjüket kortyolgatták. Beth és az ikrek a sarokban elmélyülten dámáztak egy asztalnál. Amikor Kitty belépett, a két férfi felállt. – Itt van a mi kis Csipkerózsikánk – mondta Jake. – Kipihentnek tűnsz, Kitty, és gyönyörűen nézel ki. Jared nem mondott semmit, de tekintete továbbra is Kittyn pihent. – Úgy szégyellem, hogy ezt a sok időt mind átaludtam. Remélem, nem késleltettem ezzel a vacsorát. – Kitty, kedvesem, fantasztikusan festesz – szólalt meg Beth, és odament hozzájuk. – Beth, hogyan hálálhatnám meg neked valaha is ezt a nagyvonalúságot? Ezek a ruhák vadonatújak. – Nem nekem kell megköszönnöd, Kitty. Jared vásárolta őket. Kitty tekintete Jaredre siklott. – Maga vette… de hogyan… – mély lélegzetet vett. – Honnan tudta a méretemet? – Cynthia tanácsára támaszkodtam, azt mondta, kettejüknek ugyanaz a mérete. Beth felnevetett. – Szép kis élmény lehetett egy női ruhatár összeválogatása. Biztos vagyok benne, hogy érdekesen telt a délutánja, Jared. Legalábbis nagy erőpróbát jelentett ez a feladat. – Valóban lenyűgöző volt. Elképesztő, hogy a nyugati nők mennyi ruhát hordanak, mondjuk, egy indiai nőhöz képest. Kitty elpirult amikor az éppen rajta levő, áttetsző, vékony fehérneműre gondolt. – Nyilvánvaló, hogy objektív elemzésnek vetette alá a keleti és nyugati öltözködést, százados. – Kittynek valami másra kellett terelnie gondolatait. A többieket otthagyva az ikrekhez átsétált. – Ki fog nyerni? – Én – mondta Becky. – De csak azért, mert ő léphetett elsőnek. De a következő játékban én kezdek, és akkor én fogok nyerni. Mivel az ikrek tökéletesen egyformán gondolkodtak, Kitty megértette, miért olyan fontos, hogy ki kezdi a játékot, ez ugyanis rögtön el is dönthette, ki nyer és ki veszít. Nem volt túl bonyolult teória. – Biztosan te fogsz, kicsim – mondta. Jó néhány percig nézte, ahogy játszanak, mégsem tudta kiverni fejéből a zavaró gondolatokat. Nyugtalanul a kertbe vezető nyitott ajtóhoz lépett. A csábító illatok hívásának engedve kilépett a teraszra, és mély lélegzetet vett, remélve, hogy a kert majd a szokásos nyugtató hatással lesz rá. Hamarosan Jared csatlakozott hozzá, és átnyújtott neki egy pohár bort. – Mérges rám. Miért? Kitty nem nézett rá. – Nem vagyok mérges. Miért gondol ilyesmit? – Kezdem kiismerni a hangulatait, Kathleen. – Semmi okom arra, hogy mérges legyek. Épp ellenkezőleg, hálás vagyok a bőkezűségéért. – Akkor mi az, ami zavarja?

87

Kitty kortyolt egyet a borból, majd Jaredre nézett. – Azt hiszem, csak csalódott vagyok. Azért hagytam el Triple M-et, hogy bebizonyítsam, képes vagyok a függetlenségre, ehelyett teljes mértékben másokra támaszkodom, sőt még azt is más dönti el, hogy milyen ruhát viseljek. – Sajnálom. Meggondolatlanság volt tőlem. Ki kellett volna kérnem a véleményét a ruhákat illetően – enyhíteni akarva Kitty rossz kedvén, elmosolyodott. – Azt mondta, a nők szeretnek vásárolni. Eszem ágában sem volt megfosztani önt ettől az örömtől. – Egyáltalán nem erről van szó, Jared. És nem szeretnék hálátlannak tűnni. Nagyon kedves, hogy gondolt ilyesmire. – Ki akartam fejezni a hálámat mindazért, amit a családomért tett, Kathleen. Ha nincs megelégedve az általam választott ruhákkal, visszavihetjük őket, és választhat magának az ízlésének megfelelőt. Kitty mosolyt erőltetett az arcára. – Az ízlése kitűnő, Jared. Minden egyes ruhadarab tetszik. – Akkor mi a baj? Feldúltnak látom. – Tehetetlennek érzem magam, mert az életem irányítása kicsúszik a kezemből. – Azt hiszem, a közelmúlt eseményei mindannyiunkból ugyanezt az érzést váltják ki. Kitty mosolya ezúttal őszinte volt. – Azt hiszem, igaza van. Nagyon önző módon viselkedem, bocsásson meg! Azt azonban nem osztotta meg a férfival, hogy zavarodottságot és félelmet is érez. Alig két héttel azelőtt még azt sem tudta, hogy Jared Fraser a világon van, most pedig intim fehérneműket válogat neki. Kitárták egymás előtt a lelküket, az életük pedig minden egyes nap elteltével jobban és feltartóztathatatlanabbul egymásba fonódik. Bármennyire szándékában is állt Kittynek elmenni, a körülmények mindig visszatérésre késztették. Mintha valami rajta kívül álló titokzatos erő működött volna a háttérben, egy olyan erő, mely ha egyszer már mozgásba lendült, többé képtelen megállni. És miért? A végzetnek miféle cselszövése folytán kerültek az útjába? Kitty egy véget nem érő másodpercig Jaredre nézett, akinek szemében ugyanezt a zavarodottságot vélte felfedezni. Vicces, milyen gyorsan megváltozott közöttük a szereposztás. Kitty oly sokat rágódott saját problémáin, hogy teljesen elkerülte a figyelmét a tény, hogy mindannyiuk élete összezavarodott az elmúlt egy hét alatt, még azé a két kislányé is, akik a sarokban játszanak. Nos, ahogy Maude nagynénje szokta mindig mondani, ha valami baj volt a családban, az élet sokszor olyan, mint egy léket kapott hajó, vagy megragadsz egy vödröt, és elkezded kimerni a vizet, vagy elsüllyedsz. Nos, Kitty, úgy tűnik, újra itt az ideje, hogy megragadd azt a vödröt. Beth és Jake szórakoztató házigazdáknak bizonyultak, a vacsora pedig olyan ízletes volt, hogy lehetetlen lett volna, hogy Kitty rosszkedve kitartson. Az étkezés vége felé Jake azt kérdezte: – Jonathan tudatában van annak, mekkora kár keletkezett az épületben? – Igen – válaszolt Jared. – Ma beszéltem vele telefonon az ügyvédem irodájából. Micsoda találmány! Az ember hangját egy drót közvetíti. – Egyetértek. Én is szereltetek egyet az irodámba. Jared bólintott.

88

– A technológia olyan gyors ütemben fejlődik, hogy megkockáztatom a kijelentést, a századfordulóra minden amerikai városnak lesz telefon-, illetve elektromos hálózata. – Én még egy lépéssel továbbmegyek. Úgy hiszem, addigra már interkontinentális hívásokat is lebonyolíthatunk. Becky felhúzta a szemöldökét: – Mi az az imperkompimentális, Mr. Carrington? – Interkontinentális, kicsim – javította ki Kitty. – Azt jelenti, Becky, földrészek közötti – magyarázta Jake. – Például felhívhatnám innen telefonon a londoni irodámat. – Messze álljon tőlem, hogy a fejlődés útjába álljak, kedvesem – szólt közbe Beth –, de jobb szeretném, ha inkább minden városban kiépítenék a vízvezeték-hálózatot, ahelyett, hogy azon aggódnak, hogyan beszélhetnek egymással egy dróton keresztül. Oly sokáig időztek a témánál, hogy mire a vacsora véget ért, ideje volt az ikreket lefektetni. Kitty meglepetésére Jared is velük tartott az emeletre. Mikor a lányokat ágyba bújtatta, Jared jóéjt-puszit nyomott az arcukra. Mielőtt kiment a szobából, Jared megkérdezte: – Visszajön még a földszintre, Kathleen? – Igen, egy perc múlva ott vagyok. – Kitty, itt maradunk Mr. és Mrs. Carringtonnal, amíg a házunkat rendbe hozzák? – kérdezte Becky, miután apja elment. – Nem, kicsim, édesapátoknak más tervei vannak. – Mikor jön haza nagyapus és Seth bácsi? Hiányoznak nekem – mondta Jenny. – Azt hiszem, a nagyapád és a nagybátyád hamarosan újra itt lesznek. Jenny nevetett. – Hű, nagyapus biztos meg lesz lepődve, mikor meglátja a házat. – Biztos vagyok benne. Jó éjszakát, édesem! Kitty lehajolt, hogy megpuszilja a kislányt, Jenny pedig Kitty nyaka köré fonta a karját. ' – Szeretlek, Kitty. És Bibbie is szeret. – És Bonnie is, és én is – mondta Becky. – És én is szeretlek benneteket. Még Bonnie-t és Bibbie-t is. – Aput is szereted? – kérdezte Becky. Kittyt túlságosan megdöbbentette a kérdés, hogy válaszolni tudjon. – Ő szeret téged – mondta Jenny. – Lányok, az apukátok nem szeret engem. – De igen – erősködött Becky. – Mi meg tudjuk mondani. – Nem tudtok ilyesmit megmondani. Most pedig verjétek ki a fejetekből ezt a bolond ötletet, és aludjatok, ti kis ördögök! – megpuszilta Beckyt, és kisietett a szobából. Jared szerelmes lenne belé? Kitty hitetlenkedve csóválta a fejét, miközben a földszintre tartott. Honnan a csudából támadnak az ikreknek ilyen vad ötleteik? Miután Kitty elment, Becky így szólt: – Láttad, hogy nézett rá apa, amikor azt kérdezte, lemegy-e még a földszintre? – Bizony! – mondta Jenny. A két lány kuncogva egymásra nézett, majd átölelték babáikat, és lehunyták szemüket. Mosollyal az arcukon aludtak el.

89

– Szóval, mikor kell visszatérned a szolgálatba? – kérdezte Jake, miután leültek a márványasztalhoz bridzselni. – Elbocsátottak a katonai szolgálatból. – Igazán? Mik a terveid a jövőre nézve? – A kormány felajánlott egy pozíciót a diplomáciai szolgálatban, de az nem érdekel. Az első dolog, amit végig kell gondolnom, miután Washingtonból visszatérünk, az az, hogy hol fogunk lakni, amíg vissza nem költözhetünk a házba. – Csak nem azt akarod mondani, hogy a hadsereg elvárja tőled, hogy Washingtonba utazz, csak azért, hogy elbocsássanak a szolgálatból. Kitty leült a Jareddel szemben levő székre. – Jared nem mesélte? Jake, ezt a férfit kitüntetik a kongresszus Becsület Érdemrendjével. – Istenem, ember! – Jake megrázta Jared kezét. – Gratulálok! A Becsület Érdemrend! Ez aztán a megtiszteltetés! Beth, tudtad, hogy egy hőst látunk vendégül ma este? – Fogalmam sem volt róla – Beth áthajolt az asztalon, és egy puszit nyomott a férfi arcára. – Gratulálok, Jared. Kitty, miért nem mondtad el nekünk? Kitty nem akarta kikotyogni, hogy Jared csak aznap egyezett bele, hogy átveszi az érmet. – Ebben a nagy felfordulásban azt hiszem, egyszerűen megfeledkeztem róla – Kitty felnevetett. – Talán Jake és Dave is megkaphatná a maga érmét, amiért megakadályozták, hogy Jarednek posztumusz kelljen átadni az övét. – Jaj, Kitty, ez elég morbid gondolat – jegyezte meg Beth. – Nekem viszont van egy remek ötletem. Jake-nek üzleti ügye van Londonban, és mivel a gyerekek a nyarat Coloradóban töltik, Jake és én úgy határoztunk, hogy együtt utazunk el, szerzünk magunknak egy második mézeshetet. Ti pedig maradhattok itt, vagy elutazhattok a farmunkra. Amelyik jobban tetszik. – Ez vonzó ajánlat, Beth – szólt Jared. – Apám azt mondta, kibérelt egy házat New Yorkban, és javasolta, hogy költözzünk be mi is. Őszintén szólva, én szívesebben maradnék a közelben, hogy szemmel tudjam tartani a felújítás munkálatait. – Mivel akarsz foglalkozni, miután elbocsátottak? – kérdezte Jake. – Komolyan fontolgatom, hogy írok egy regényt. Az irodalomnak mindig különös varázsa volt számomra. – Azt hiszem, ehhez épp ideális lenne a farmunk, Jared. La Paloma félreeső és nagyon békés hely. Az állatok összeterelésével végeztek, a napszámosok pedig egy héten belül Fort Worth-be terelik a nyájakat, és ott is maradnak, hogy részt vegyenek a rodeón. Egy hónapig csak a tied lenne az egész farm. – Az ikrek imádnák, Jared – mondta Kitty reménykedve. És én is. Hiányzott neki a farmon zajló élet. – Vagy, ha nem szeretne Dallas közelében maradni, mehetnénk Triple M-re is. Ott megvan a saját házam – Kitty Beth-re kacsintott. – Természetesen ott nincsenek inasok, akik minden kívánságunkat teljesítik. Jared mogorván nézett rá. – Az aligha lenne probléma, Kathleen. Szeretnék Dallas közelében maradni. Beth megszakította a párbeszédet. – Azt hittem, azért vagyunk itt, hogy kártyázzunk.

90

– Meg kell ezt bocsátanotok Beth-nek. Amióta csak összeházasodtunk, a feleségem a kártyajátékok rabja. – Kitty érezte, hogy valami személyes történet rejlik a Beth és Jake által váltott intim pillantás mögött. Kitty élvezte a játékot, leszámítva azt, mikor neki kellett osztót játszani, és Jared volt az asztal. A férfi ilyenkor csendben ült, és mereven bámulta Kittyt, akit ez a viselkedés rettentően idegesített. Szándékosan csinálja, dühöngött magában. Tudja, hogy mi van rajtam a blúzom és szoknyám alatt, és az átkozott barna szemét használja arra, hogy tudtomra adja, hogy tudja. Akárhogy is, Kitty élvezte a társaságot, az este pedig gyorsan elszállt. Mindenki lepihent már a házban, de Kitty a hosszú délutáni alvás következtében egyáltalán nem volt álmos. Felkelt az ágyból, magára vette köpenyét, majd a nappaliba ment, és az ablak mellé ült. Az égbolt tele volt csillagokkal, a fénylő hold pedig ezüst színű sávokat rajzolt a fák lombjára és a földre. A leveleket megmozgató enyhe szellő a kert illatát körbehordta az éjszakai levegőben. Az elmúlt két hétben Kitty élete a feje tetejére állt, mégis elégedettség töltötte el. Az ablaktól a közeli ajtóhoz lépett, mely az ikrek szobájába nyílt, a bevilágító holdfény egy csíkja segített neki az ágyukhoz találni. Lenézett az alvó lányokra. Hogy megszerette őket! És tudta, hogy ők is szeretik. Feltétlen bizalmat táplálnak iránta, és Kitty azon töprengett, ez megrendül-e bennük, ha egy nap elhagyja őket. Mindkettejüket betakargatta, a látványt pedig örökre elraktározta emlékezetében. Megérezte, hogy van még rajta kívül valaki a szobában. Fejét elfordítva, egy alakot pillantott meg, aki a sarok homályában ült egy széken. Kitty nem lepődött és nem is ijedt meg, tudta, hogy Jared az. A férfi felállt, és odament az ágyhoz. – Gyönyörűek, nem igaz? Kitty bólintott. – Elképesztően gyönyörűek. – Különös, hogy születhet ennyi tökéletesség egy olyan katasztrofális házasságból – Jared következő kérdése teljesen felkészületlenül érte. – Gondolja, hogy valaha is szeretett engem? Kitty tudta, hogy a férfi a feleségéről beszél. – Biztos vagyok benne, hogy igen – majd szándékosan hozzátette –, ahogyan maga is szerette őt. – Vagy legalábbis szeretném azt hinni. Az elmúlt néhány évben újra és újra feltettem magamnak ezt a kérdést. – Vannak tiszavirág életű szerelmek, és vannak, melyek a sírig tartanak. – Ahogy a maga férje iránt táplált szerelme. – Igen. És mindig is szeretni fogja Tedet, de az elmúlt néhány hét új reményt ébresztett benne, hogy képes magának felépíteni egy új életet. Attól tartva, hogy felébresztik az ikreket, Kitty visszatért lakosztályába. Jared követte. – A lényeg az, Jared, hogy engedje meg magának, hogy szeressen. – Vagy tegyem magam sebezhetővé.

91

– Ez az, ami aggasztja a szeretettel kapcsolatban? Azt hiszi, hogy a szeretet elgyengíti, ahelyett, hogy megerősítené az embert? – Én már nem igazán tudom, mit hiszek, Kathleen. Ez egy új élmény számomra. És mivel teljesen ismeretlen, gyanakvással tekintek rá. – Azt hiszem, mindketten tapasztalunk most olyan változásokat, melyekre nem vagyunk felkészülve. De a változás, melyet önön tapasztaltam az utóbbi időben, kezdetnek nagyon ígéretes. – Köszönöm. Látja, még egy olyan ostoba ember is tanulhat, amilyen én vagyok. – Én is tanultam valamit, százados. Jared közelebb lépett, olyan közel, hogy Kitty érezte teste melegét és a férfi csábító pézsmaillatát. – Mi lenne az, Kathleen? – Jared fátyolos hangon szólalt meg. Valami szédítő érzés szenvedélyességével Kitty a férfinak dőlt, Jared pedig megfogta a vállát. – Nem válaszolt, Kathleen. Azt mondta, ön is tanult valamit. Kitty nem tudott ellenállni a pillantás vonzerejének, és belenézett az érzéki barna szemekbe. – Hogy maga nem az az ostoba ember, akinek hittem. Egy bágyadt pillanatig csendben bámultak egymásra. Minden egyes másodperccel bénítóbb lett a férfi közelsége. – Élveztem az estét, Kathleen. – Én is, Jared. – Nem emlékszem, mikor éreztem magam ilyen jól utoljára – hangja és szeme erotikus izgalmat keltett. – Biztosan a társaság miatt. – Egész biztosan a társaság miatt. – Beth és Jake csodálatos emberek. – Én a társaság összes tagjáról beszélek – Jared lehajtotta fejét, és megcsókolta Kitty homlokát. – Jó éjt, Kathleen! A helyen, amit az imént Jared lényének melege töltött be, csupán üresség maradt. Furcsa, hogyan is gondolhatta róla valamikor, hogy rideg ember.

92

13. fejezet

A

következő nap a ruhák szellőztetésével és csomagolással telt. Az ikrek nagyon izgatottak voltak. Alig győzték kivárni a másnapot, amikor mindannyian vonatra szállnak, és útra kelnek a keleti part felé. Este Kitty és Jared újra bridzspartit játszottak, és Jared elfogadta Carringtonék ajánlatát, hogy költözzenek a farmjukra, amíg a ház javítási munkálatai be nem fejeződnek. Másnap kora reggel derűsen kapaszkodtak fel a keleti partra, a Washington, D.C.-be tartó vonatra, hogy elinduljanak hosszú útjukra. Két hálófülkéjük volt, egyik Kittyé és az ikreké, a másik Jaredé, de napközben Jared fülkéjében múlatták az időt kártyajátékokkal, és olvasással. Az ikrek különös élvezetet találtak az étkezőkocsiban elköltött reggelikben, ebédekben és vacsorákban. Ez izgalmas élmény volt számukra, de mire átkeltek a Mississippi folyón, és Chicagóba értek, a vonat már el is veszítette számukra varázsát. Mivel Chicagóban át kellett szállniuk, Kitty nagyon megkönnyebbült, mikor Jared azt javasolta, töltsenek egy éjszakát a városban, mielőtt újra útra kelnének, és megtennék annak utolsó szakaszát. Középnyugat e központjában minden teljesen más volt, mint odahaza. Bámulattal töltötte el őket a Michigan-tó, az épületek és az emberek, akik másképp öltözködtek, és másképp is beszéltek, mint a texasiak. Nézték, ahogy egy Kansas városból érkező vonatról leterelték a marhákat, Kitty tapsolni kezdett, szeme pedig könnybe lábadt az izgalomtól, látván hogy sokukon a Triple M billoga virít. – Kitty, ha istállótelepet szeretett volna látni, mehettünk volna akár Fort Worth-be is – jegyezte meg Jared tréfálkozva. – Apu, ez nem volt szép tőled – mondta Jenny. – Nem bizony. Kitty azért ilyen izgatott, mert az állatok az ő farmjáról jöttek – korholta Becky. – Fogadok, hogy segítettem néhányat összeterelni közülük – mondta Kitty könnyeit törölgetve. – Gondoljon erre, mikor a mai vacsoránál elfogyasztja a marhapecsenyéjét! – ugratta Jared. Kitty haragos tekintetet vetett rá, majd kézen fogta az ikreket. – Gyerünk, lányok! Ezért most velünk kell jönnie kirakatot nézegetni. – Van egy javaslatom! Chicagóból való emlékképpen mindegyikőtök választhat magának egy ajándékot, de csak akkor, ha belefér a bőröndötökbe – mondta. Ahogy maguk mögött hagyták Chicago híres marhatelepeit, az egyik épületre erősítve egy poszter Buffalo Bill vadnyugati show-műsorát reklámozta, melyben igazi indiánok is fellépnek a biztos kezű Annie Oakley-val egyetemben. Az ikrek izgatottan ugrándozva kérdezték: – Apu, apu! Elmehetünk? – A mai előadás már elkezdődött, lányok. Ez azt jelentené, hogy még egy napot kellene maradnunk. – Kérlek, apa! Hadd menjünk el! 93

Jared Kittyre nézett. – Mi a véleménye? – Ha meg tudjuk változtatni a vonatjegy-foglalásunkat, nem látom be, mi akadálya van. – Féltem, hogy ezt mondja. – A fejébe látok, Fraser százados. Ha nem akarná maga is, eleve elutasította volna az ötletet. Jared Kittyre mosolygott. – Létezik még valami, amit még nem kalkulált ki velem kapcsolatban, Mrs. Drummond? Nézzük meg a menetrendet! Fogadtak egy kocsit a Dearborn vasútállomásra, elintézték az új helyfoglalást, majd elmentek kirakatot nézegetni. Az ikrek zsinóros erszényt választottak maguknak szuvenírként, Kitty pedig egy pár fehér kesztyűt, majd visszatértek a szállodába. Kitty és az ikrek szobái egymásba nyíltak, Jaredé pedig az előcsarnok másik felén volt. Pihenés és felfrissülés után az étterembe mentek, és vacsorát rendeltek. – Jó volt ez a nap, nem gondolod, apa? – kérdezte Becky. – Jól éreztem magam – mondta Jared. – Te is jól érezted magad, Kitty? – kérdezte Jenny. – Nagyon jól, kicsim. Mintha betanulta volna a szavakat, Becky így szólt: – Apa, nem gondolod, hogy Kitty nagyon csinos ebben a kék ruhában? Megy a szeméhez. – Gondoltam, hogy menni fog hozzá, amikor megvettem – mondta Jared derűsen. – Kitty, nem gondolod, hogy apa nagyon jóképű az egyenruhájában? – De, kicsim, nagyon jóképű. Most meg mire készülnek ezek a lányok? Úgy viselkednek, mintha valami küldetést hajtanának végre, s ennek legokosabb hamar véget vetni. – Ha mindannyian végeztünk a vacsorával, szeretnék visszavonulni a szobámba. Ahogy elhagyták az éttermet, a szállodatulajdonos így szólt: – Jó éjszakát, Mrs. Fraser, legyen kellemes az estéje! Ahelyett, hogy kijavította volna, Kitty csak bólintott. – Köszönöm. Jared a nyomukban haladt, és Kitty hallotta, amint a férfi azt mondja neki: – Gyönyörű családja van, Fraser százados. – Köszönöm, én is így gondolom – mondta Jared. A lányok kuncogtak, Kitty pedig előrelökdöste őket, még mielőtt valami zavarbaejtőt mondanának. – Pszt! – suttogta. – Vannak emberek, akik bármit megtesznek egy kis borravalóért. Úgy tűnik, ez be is jött, mert Jared kezet rázott a férfival, és nagyvonalú borravalót csúsztatott a kezébe. Kitty utolsó gondolata elalvás előtt a szállodatulajdonos szavaiban rejlő igazság volt: ahogy teltek a napok, egyre inkább úgy viselkedtek, mint egy igazi család. És ami még fontosabb, kezdtek úgy is érezni, mint egy család. Másnap reggel Jared – Kitty hívása ellenére, hogy vele és az ikrekkel ismét városnéző körútra menjen – a szállodában maradt, és újságokat böngészett. Ebédnél csatlakozott hozzájuk, majd elindultak Buffalo Bill vadnyugati showjának előadására.

94

Az ikrek tátott szájjal ültek ott, ahogy lovas férfiak és nők jelentek meg színes zászlóikkal a porondon. A többi nézővel együtt tapsoltak és örvendeztek a színpadi csata alatt, melyben a harci kiáltásokat hallató indiánok egy postakocsit üldöztek, a lovasság pedig megmentésükre sietett. Az egész nagyon izgalmas, színes és szórakoztató volt, különösen a lovasok látványos mutatványai. De a show csúcspontja Annie Oakley volt. Rendkívüli céllövő képessége még Jaredet is lenyűgözte, aki a megelőző előadás nagy részét túlságosan színpadiasnak találta. – Te is úgy tudsz lőni, mint Annie Oakley, Kitty? – kérdezte Becky. – Nem, kicsim. Manapság már nem sok hasznát vesszük a farmon egy puskának. De apám azért mindig a lelkemre kötötte, hogy soha ne lovagoljak ki a birtokra fegyver nélkül. – Fogadok, hogy te is olyan jó vagy, mint ő – jelentette ki Jenny. – Nem hiszem, kicsim, de arra tényleg megtanítottak, hogy amire célzok, azt el is találjam. A birtokon, ha használnod kell a fegyvered, az többnyire azt jelenti, hogy gyorsan kell elsütnöd. Hogy megölj például egy kígyót, vagy egy támadó állatot. Az nem ugyanolyan, mint amikor ráérősen lövöldözöl egy mozdulatlan célpontra. – Te is hordtál ilyen fegyvertartó övet, amilyet Annie Oakley? – Nem, Jenny, soha nem viseltem pisztolyt. De amikor olyan kicsi voltam, mint ti ketten, a farmon az összes férfi hordott magán fegyvertartó övet revolverekkel együtt. Már nem teszik ők sem. – Neked is le kellett lőnöd indiánokat, mint az embereknek itt a showban? – Nem, Becky. Az indiánok zöme addigra már rezervátumokban élt. – De fogadok, hogy az apukádnak kellett – mondta Jenny. – Ó, igen. Amikor felnőttek, az édesapámnak és a nagybátyáimnak meg kellett küzdeniük az indiánokkal és az útonállókkal. Jared így szólt: – De amit itt láttatok, lányok, az csak színlelés volt. Az igazi csatában ez nem játék. Az emberek ott meghalnak – mondta komoran. A show után a lányok odaszaladtak Annie Oakley-hoz és Buffalo Billhez, akik autogramot osztogattak a programfüzetekre. Amíg az ikrekre vártak, Kitty megszólalt: – Úgy látom, nem nagyon élvezte a vadnyugati showt. – Talán mert a vadnyugat már egyáltalán nem vad. Ma már olyan, mint a déli részek a polgárháborút követően: egy életforma megszűnt. Épp úgy, ahogy eltűnt a rabszolgaság és a Dél előkelő felső társadalmi osztálya, úgy tűntek el a korai vadnyugat lövöldözései és akasztásai. Felnőtté válik a nemzetünk, Kathleen. A múlt a történelem része, és a regényírók és írnokok asztalára tartozik. – De hát ezt csak szórakoztatásnak szánták, Jared. Ahogy a revüket, vagy bármilyen más színházi előadást is. – Buffalo Bill Pony Express lovas volt, felderítő járőr, bölényvadász, és az indiánok ellen harcolt. 1782-ben odaítélték neki a kongresszus Becsület Érdemrendjét. Most pedig ezzel a komédiázással lealacsonyítja mindannak jelentőségét, amit ő és a hozzá hasonlók a Nyugat felépítésében véghez vittek. Kitty csodálkozva nézett rá. – Mi az? – Jared Fraser, maga a szíve mélyén egy romantikus ember, akárhogy is igyekszik, hogy másnak tűnjön.

95

– Nem értem, miről beszél. Kitty mosolygott. – Szerintem érti. Másnap kora reggel úton voltak Washington felé. Az ünnepélyes átadást július negyedikére tették, Jaredék vonata pedig egy nappal előbb ért oda. Jonathan és Seth már ott voltak, és az ikrekkel való röpke találkozás után a három férfi leült, hogy Jared apja és öccse beavassák őt az ügy fejleményeibe. Az ikrek égtek a vágytól, hogy kimehessenek a városba körülnézni, de Kitty lecsillapította őket, s leültek egy történelemórára, a Fehér Házról tanultak, melyet a következő nap akartak megnézni. Aznap este Jonathan azt javasolta, hogy Kittyt átmenetileg mentsék fel dadateendői alól, hogy fiai elvihessék vacsorázni, míg ő az ikrekkel marad. Seth lelkesen üdvözölte az ötletet, Jared azonban nem nagyon akart kimozdulni a szállodából. – Akkor maradj apával és az ikrekkel! – mondta Seth. – Én elviszem Kittyt vacsorázni, utána meg áttáncoljuk az éjszakát. Ez az ötlet azonban nem tetszett Jarednek, így beleegyezett, hogy velük megy. Amikor elindultak, nem tudta nem észrevenni, hogy Kathleen milyen gyönyörű. Az arca ragyogott, a szeme pedig csillogott az izgatottságtól. Már korábban is megfigyelte, hogy Seth mindig ilyen hatással van rá. Jared további elégedetlenségére Seth az egész vacsora alatt figyelmesen bánt Kathleennel. Amikor Kitty eltávozott pár percre, Jared felhívta erre öccse figyelmét. – De igazán, Seth, Kathleen nem olyan, mint azok a fruskák, akiket általában szórakoztatni szoktál. Attól tartok, esetleg komolyan veszi a közeledésedet. Seth felkacagott. – És mikor tettél szert a női lélek ily mély megértésének képességére, Jared? Ha végiggondolom a múltban tett választásaidat, azt mondom, inkább neked van szükséged jó tanácsokra. – Kathleen egy kicsit sem hasonlít azokra a nőkre. Ezért nem szeretném, ha megbántanád. Naiv és ártatlan, ami a férfiügyeket illeti. – Valóban? – kérdezte Seth derűsen. – Azt hittem, a világ összes nőjéről megállapítottad, hogy felszínes és megbízhatatlan. – Kathleen más. Nagy adag józan esze van, az ikrek pedig imádják. – És te? – Bennem tisztelet alakult ki iránta – mondta Jared kényelmetlenül, mert nem tetszett neki, amilyen mederbe terelődött a társalgás. – Biztos vagy benne, hogy csak erről van szó? – Nem értem, mire célzói. – Pontosan tudod, mire célzok. Szerelmes vagy belé, Jared? – Seth, mint mindig, most is ostobaságokat beszélsz. Kathleen és én kellemes munkakapcsolatot alakítottunk ki egymással, amely hasznára válik a lányaimnak. Nem szeretném ezt kockára tenni a te szoknyabolond természeted miatt. – És ez egy olyan ember szájából hangzik el, aki Stephanie Lorimeren nőtt fel, majd Diane Fleminget vette feleségül! – gúnyolódott Seth. – Orvos, gyógyítsa magát! Kitty visszatérése megakadályozta, hogy a feszültség tovább fokozódjon, Seth pedig azonnal elvitte őt a táncparkettre.

96

Jared tekintete követte a párt, ahogy keringőztek. Isten tudja, Seth-nek igaza lehet, ami a múltbéli választásait illeti, de Kathleen teljesen más volt, mint Stephanie vagy Diane. Itt van például a tegnapi megjegyzése: csak Kathleen vádolná olyasmivel, hogy lelke mélyén romantikus. Senki más még csak fel sem tételezne vele kapcsolatban ilyesmit, senki sem találná ki, milyen nagyon vágyik egy szerelemmel teli kapcsolatra. Úgy tűnik, hihetetlenül szép szemével könnyedén olvas a gondolataiban. És minél többet mondott, Jared annál jobban ráébredt saját sebezhetőségére. Mikor a valcer véget ért, Kittyék visszaértek az asztalhoz, de Jared nem volt ott. Kitty körülnézett és meglátta, amint az ajtó közelében beszélget egy másik egyenruhás tiszttel. – Seth, nagyon udvariatlan tőlünk, hogy annyit hagyjuk magára Jaredet. – Jared mindig is jobban szerette a saját társaságát, mint másokét. Mindketten tudjuk Kitty, hogy ő egy intellektuális sznob. – Nagyon csúnya ilyen megjegyzést tennie a saját bátyjára, Seth – Kittyt megdöbbentette, hogy Seth ilyen kíméletlen kritikával illette Jaredet. – Én úgy látom, nagy változásokon megy keresztül. – Bár ez egyáltalán nem az ő érdeme. Kitty mérges lett. – Olykor az ember életkörülményei előidézhetik a változtatás szükségességét, de akkor is magán az egyénen múlik, hogy véghez is vigye őket. Jarednek egy tökéletesen új életformához kellett alkalmazkodnia amikor hazatért. Teljesen megváltozott a viszonya az ikrekkel is, s most már imádják az apjukat. Tudja, hogy Jared nagyon zárkózott ember, nehéz lehetett neki felvállalni a hazatérés után két kislány felnevelésének felelősségét. – Nekem úgy tűnik, Kathleen, hogy az ikreket maga neveli fel. – Maga nagyon igazságtalan Jareddel! – mondta dühösen. – Miért nem ismeri el az érdemeit ott, ahol megérdemli… – Seth mosolya láttán értette meg a helyzetet. – Seth Fraser, csak azért tette ezeket a rosszmájú megjegyzéseket, hogy hecceljen, igaz? Seth átnyúlt az asztalon, és megfogta Kitty kezét. – Szerelmes belé, ugye? – Természetesen nem. Egyszerűen csak sokkal jobban megértem őt, mint azelőtt. – Ugye soha nem hazudna egy barátjának, Kitty dada? – kezét tenyerébe szorította. – Maga nagyszerű lány, Kathleen Drummond. Nagyon jó a bátyámhoz, és maga a legjobb dolog, ami valaha történt vele, az ikreket leszámítva. És bár ön is meg van győződve az ellenkezőjéről, én igenis szeretem Jaredet. Talán egy nap lehetőségem nyílik rá, hogy ezt be is bizonyítsam neki. Jared visszajött az asztalhoz, és pillantása Kitty Seth által szorongatott kezére meredt. – Fáradt vagyok, visszamegyek a szállodába. – Én is szeretnék most hazamenni – mondta Kitty, és kezét kihúzta Seth kezéből. – Nem szükséges. Nem szeretném megzavarni a szórakozásukat – azzal sarkon fordult, és elment. Seth halkan füttyentett egyet Jared távozását látva. – Valóban, nagyon megváltozott, nem igaz? – Fáradt, Seth – Kitty felállt, és Jared után sietett, Seth pedig akkor csatlakozott hozzájuk, amikor az ajtónálló hívott nekik egy kocsit. Másnap Jared csendes volt a reggeli alatt, de Kitty nem firtatta, miért. Őt is épp annyira felizgatta a Fehér Házban való séta lehetősége, mint az ikreket.

97

Mire véget ért az idegenvezetés, elérkezett az idő a kitüntetések átadásának ceremóniájához, melyet a kertben rendeztek. Jared délceg volt és fess az egyenruhájában, ahogy előrelépett, hogy átvegye az érdemrendet. Amikor az elnök felolvasta szövegét, Jared ugyanolyan merev és kifürkészhetetlen volt, amilyennek Kitty már sokszor látta. 1895. január 31-kén, saját életben maradását figyelmen kívül hagyó hősies cselekedettel Jared J. Fraser százados, az Egyesült Államok hat tengerész-gyalogosának és két polgári alkalmazottjának parancsnoka, megvédte az Egyesült Államoknak az indiai Kalkuttában levő nagykövetségét lázadófelkelők egy fosztogató bandájától, amíg erősítés nem érkezett a védők felszabadítására. Bár súlyos sérüléseket szenvedett, Fraser százados az Egyesült Államok Hadseregének legkiválóbb hagyományát követve, egymaga védte meg az amerikai nagykövet és családja rezidenciáját, amikor számos támadó a követség épületébe hatolt. 1895. július hónap negyedik napján az Egyesült Államok Kongresszusa és egy hálás nemzet nagy büszkeséggel ítéli oda Jared J. Fraser századosnak az ország legmagasabb kitüntetését, a kongresszus Becsület Érdemrendjét. Kitty könnyezni kezdett, amikor az elnök Jared nyakába akasztotta az érmet, és kezet fogott vele. Amint a hat tengerészgyalogosnak és a két polgári alkalmazottnak is átadták a kitüntetéseket, a zenekar a Semper Fidelis indulóra zendített, s ezzel az ünnepség véget ért. A sajtó figyelme Jaredre irányult, a fényképezőgépek vakui pedig sorra villantak, mikor az ikrek odaszaladtak hozzá, ölelték és csókolták, ezzel olyan pillanatot örökítettek meg, mely biztosan országszerte a napilapok címoldalára kerül. A kitüntetett hősök és családjaik tiszteletére ebédet adtak a Fehér Házban, ezt követően Fraserék visszatértek a szállodába. Amikor Jonathan és Seth visszaindultak New Yorkba, Kitty és Jared is elhagyták a hotelt, hogy befejezzék városnéző kőrútjukat a július negyedikei parádé előtt. Washington utcái ünnepi hangulatba öltöztek, mindenfelé utcai árusok kínálták portékáikat: az amerikai zászlóktól kezdve a péksüteményekkel és fűszeres mustárral, Heinz ketchuppel, savanyúsággal és mártással tálalt kolbászokig. Ellátogattak a Smithsonian Intézetbe és az Arlington nemzeti temetőbe, végignézték a parádét a fegyveres erők minden válfaját képviselő egységek díszfelvonulásával, végül lepihentek egy domboldalon, ahonnan remek kilátás nyílt a Washington emlékműre, és ott várták a gigantikus tűzijáték kezdetét. Nem sokkal ezután az ikrek az eseménydús naptól kimerülten elaludtak. Jared fejét a kezén pihentetve hátán feküdt, és lehunyta a szemét. – Maga is rajtam akar aludni? – kérdezte Kitty. Jared kinyitotta egyik szemét és jót mulatva nézett Kittyre. – Nem akarja újrafogalmazni ezt a kérdést, mielőtt válaszolnék rá, Mrs. Drummond? Kitty elvörösödött. – Úgy értettem… úgy, ahogy az ikrek is, és ezt maga is tudja. Jared kuncogott egy jót és újra lehunyta a szemét. – Komolyan mérlegelem a dolgot. – Fárasztó volt ez a nap, ugyanakkor nagyon izgalmas is. – Igen, igen – mondta a férfi egyetértően. 98

– Köszönöm, Jared. – Mit? – kérdezte az elszenderedés határán. – Hogy magával hozott erre az útra. Nagyon élveztem. – Ha nem tettem volna meg, az ikreket is otthon kellett volna hagynom, és tudom, hogy a dadájuk nem értett volna egyet azzal, hogy megfosszam őket az élménytől, amikor az apjuk kitüntetést vesz át. – Életük végéig emlékezni fognak erre a napra. Ahogy én is. Jared kinyitotta a szemét, és felült. – Miért, Kathleen? Maga miért fog emlékezni rá? – kérdezte halkan, miközben hangja mélyebb lett. Kitty égett a vágytól, hogy ujjaival a férfi felé nyúljon és megérintse, hogy kövesse velük a Jared arcán végigfutó sebhelyet, vagy szájához érjen. Gyönyörű szája volt, határozott és érzéki ajkakkal. Mágnesként vonzották tekintetét. Fejét lehajtva Jared suttogva ismételte meg a kérdést: – Miért, Kathleen? Kitty ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy a férfi ajkát sajátján érezze. Ajkát szétnyitva felemelte a fejét. A tűzijáték rakétáinak fütyülése verte fel a csendet, és színes ragyogása bevilágította az eget, az ikrek riadt sikolyokkal zökkentek az ébrenlétbe. Jared távolabb húzódott, és Jenny ért nyúlt, Kitty pedig Beckyt vette az ölébe. Az elkövetkező harminc percben ezt a különleges légibemutatót figyelték. De a csodálatos színkavalkádot elhalványította az izgatott szívverés, mely Kitty mellkasában zakatolt a hozzá oly közel ülő férfi miatt.

99

14. fejezet

A

z ikrek nyugtalanok voltak a visszaúton Dallas felé. Kitty minden lehetséges módon próbálta őket szórakoztatni, de egy vonatfülke nem nyújtott túl sok lehetőséget. Kitty megvette a Továbbjátszott a banda című dal kottáját, és tanítgatta az ikreknek, hogyan kell keringőzni, miközben a sláger szövegét énekelték. Jared megpróbált a négyhengeres automobilokról olvasni, melyek napról napra népszerűbbé váltak, és – az újságcikk szerint – előreláthatólag teljesen felváltják majd a lovak vontatta kocsikat. De bármennyire is igyekezett az olvasásra koncentrálni, folyton kilesett a magazin fölött, Kittyt és az ikreket nézve. Ők hárman egymás kezét fogva táncoltak körbe a szűk helyen. Jared tekintette megpihent Kittyn. Annyira vibráló volt, és mindent, amibe belekezdett, azzal a ragályos lelkesedéssel végzett. Ahogy körbeforogtak, Kitty énekelt: Casey egy szép szőke lánnyal keringőzött. Az ikrek bekapcsolódtak: És a banda tovább játszott. Keresztülsuhant a táncparketten a lánnyal, akit imádott. És a banda tovább játszott – válaszoltak az ikrek. Jared nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Mindig annyira élvezték egymás társaságát, és mindig jól érezték magukat együtt, függetlenül attól, hogy olvastak, énekeltek, vagy csak játszottak. Bár nagyon igyekezett megfeledkezni róla, mégsem tudta kiverni a fejéből azt az estét, amikor ő és Kitty Seth-tel mentek vacsorázni. Vajon Kitty beleszeretett az öccsébe? Úgy viselkedett, mint aki igen, és Jared nem tudta elképzelni, hogy Seth ne éljen vissza ezzel a helyzettel. Már arra is gondolt, hogy talán már meg is tette, de mióta kezdte Kittyt jobban megismerni és megérteni, a józan esze azt súgta, tévedett. És ha már a józan észnél tartunk, az biztosan nem sok volt neki, amikor a tűzijáték alatt majdnem megcsókolta Kittyt. Az súlyos hiba lett volna. Mégis, minden nappal, amit együtt töltenek, a vágy, hogy megcsókolja és karjában tartsa őt, hogy szeretkezzen vele, egyre erősebbé válik. És ha ez egyszer bekövetkezik, attól tartott, hogy Kitty nyomban elinal, és soha többé nem fogják látni. Mi a pokolnak nem tud másra gondolni, csak rá? Mérgesen emelte fel újra a magazint, amit olvasott. Pár perc múlva ismét őket bámulta újságja fölött. Mire végül átszálltak a Sziklás Hegység központi járatára, hogy a Dallasig tartó rövid utat megtegyék, mindannyiuknak kedve lett volna egy hosszú sétát tenni a patak mentén hazafelé. A baj csak az volt, hogy ha Dallasba érnek, még mindig meg kell tenniük 20 mérföldet kocsival Carringtonék farmjára. Nagyon meleg volt a vonaton, a nyitott ablakokon pedig csak meleg, poros levegő áramlott be. Kitty az ablakon kibámulva ült, gondolatai elkalandoztak. A Triple M-en fekvő kedvenc úszóhelyére gondolt. Jared a mellette levő ülésen olvasott, mint mindig, az ikrek pedig egy írótömbbe rajzolgattak mindenfélét. – Most meg mi van? – morgott Jared, amikor a vonat lelassult, és csikorogva megállt. Amikor felállt, hogy megnézze, mi történt, a folyosó túloldalán ülő férfi felállt, és egy felhúzott koltot szegezett rá. – Ülj le, katonácskám!

100

Kitty már akkor felfigyelt a visszataszító külsejű férfira, amikor az előző állomáson felszállt a vonatra. – Ez egy fegyveres rablótámadás emberek, úgyhogy ne nagyon próbálkozzanak semmi ostobasággal! – parancsolta. – Ez rád is vonatkozik, katonácskám. A nők közül sokan pánikba estek, az útonálló pedig rájuk förmedt: – Pofa be, hölgyeim, és maradjanak a helyükön! A pénzüket akarom és az ékszereiket! – megragadta Becky karját, és felrántotta az ülésről. – Fogd apád kalapját, és segíts összeszedni a szajrét! Kezdheted itt, anyáddal és apáddal. – Nem akarom – mondta Becky. – Nem szeretlek. Piszkos vagy, és fürödnöd kellene. – Téged pedig jól szájon kellene vágni – mondta a férfi acsarogva. – Hozzá ne merjen nyúlni! – figyelmeztette Jared. – Akkor mondd meg a kölyöknek, hogy tegye azt, amit mondok! Akkor senkinek nem lesz bántódása. – Fogd, Becky! – mondta Jared, a kislány felé nyújtva kalapját. – Ha már kéznél van, dobd csak bele a pénztárcádat! És azt a gyűrűt az ujjadról, kis hölgy! – Az a jegygyűrűm – mondta Kitty. – Biztos vagyok benne, hogy a katonácskánk örömmel vesz neked egy másikat. Gyerünk, ne húzd tovább az időt! Jared egyik kezét Kitty karjára tette. – Adja neki a gyűrűt, Kathleen! Könnyektől fénylett Kitty szeme, amikor lehúzta a köteléket, melyet esküvőjük napján Ted csúsztatott az ujjára. Beledobta a kalapba. Az útonálló mindenhova követte Beckyt a kocsiban, hogy meggyőződjön róla, a többi utas is megszabadult-e minden létező értékes tárgyától. Egy lovas ügetett a vonathoz három felnyergelt lovat vezetve, és Kitty látta, amint egy fegyveres férfi mászik le a másik utaskocsiból, egy másik pedig a gépházból. Az egyik nő tárcáját megkaparintva az útonálló beleöntötte az összeszedett holmikat, majd a kalapot visszadobta Jarednek. – Itt a kalapod, kadétocskám – sárga fogsorát kivillantva szélesen elvigyorodott. – Emberek, köszönöm a nagylelkűségeteket. Most már leülhetsz, kölyök – mondta Beckynek. – Nem vagy jó ember. Nem szeretlek – azzal sípcsonton rúgta a férfit. – Ó, te kis… Lassan a testtel, kadétocskám! – morogta, mikor Jared felugrott helyéről. – A világért sem szeretném, ha össze kellene mocskolnom azt a csinos kis egyenruhádat. Beckyt megragadva élő pajzsként használta, miközben az ajtó felé hátrált. Jared követte: – Vegye le a kezét róla! Az utolsó pillanatban az útonálló apjához lökte Beckyt, és leugrott a vonatról. A négy férfi elvágtatott, mielőtt még bárkinek ideje lett volna poggyászából előkotorni a fegyverét. Jared felemelte Beckyt, és visszavitte az ülésükhöz. – Jól vagy, kicsim? – kérdezte Kitty megölelve, és megcsókolva a kislányt. – Gonosz ember volt – mondta Becky, egy csöppet sem riadva meg az incidenstől. Kitty újra magához ölelte. – Nagyon bátor voltál, édesem.

101

– Most figyeljetek rám, lányok! – szólalt meg Jared komolyan. – Ha bármikor előfordul, hogy egy útonálló fegyvert szegez rátok, mindig tegyétek azt, amit mond, világos? Le is lőhetett volna téged, Becky. – Vagy magát – morogta Kitty mellette. A rablótámadás következtében az út hátralevő része egyáltalán nem telt unalmasan, és mielőtt észrevették volna, már le is szálltak Dallasban a vonatról. Az állomáson feltartóztatták őket, mert a rendőrfőnöknek meg kellett adni az útonállók személyleírását. Jared elmondta, hogy nézett ki a férfi, aki az ő kocsijukat rabolta ki, a mozdonyvezető és a többi kocsi utasai pedig leírták a többi rabló külsejét. Kitty elmondta a seriffnek, milyen lovaik voltak, ő pedig megköszönte nekik a segítséget és menni készült. – Van még valami, seriff – szólalt meg Kitty. – Volt rajta sarkantyú. – Ebben semmi különös nincs, hölgyem. – A marhapásztorok csak akkor viselnek sarkantyút, ha lóháton vannak. Emlékszem, mennyire furcsának találtam, hogy ez a férfi sarkantyút visel, mikor vonatra száll, ezért vettem észre, hogy a bal oldaliról hiányzott a taraj. – Köszönöm, hölgyem. Ez nagyon hasznos információ, amennyiben a nyomukba érünk. Jared hívott egy kocsit, hogy hazatérhessenek a házba. Amikor már elindultak, Becky megkérdezte: – Mi az a taraj, Kitty? – Az a kicsi, lapos korong hegyes tüskékkel, ami a sarkantyúk végén van, kicsim. – És miért hordják őket? – Sokan arra használják, hogy gyorsabb járásra nógassák a lovakat. – Az biztosan fáj nekik – mondta Jenny. – Igen. Az édesapám senkinek sem engedte meg Triple M-en, hogy sarkantyút viseljen. Jenny szélesen elmosolyodott. – Fogadok, hogy szeretném az apukádat. – Fogadok, hogy ő is szeretne téged, kicsim – magához szorította a kislányt. – Biztosan körbevinne téged a nyeregbe ültetve, ahogy kislánykoromban velem is tette. Charles és Mildred melegen üdvözölték őket, amikor hazaértek. A tűz okozta füstszagot már alig lehetett érezni. A földszinti szőnyegek és bútorok mind ki lettek tisztítva és fényezve, a falakat pedig frissen festették. A felső szintről az összes megszenesedett faanyagot és törmeléket elhordták. A padlás és Kitty szobájának padlója és falai már újjá is épültek, a folyosót és a többi lakosztályt pedig kifestették. Nehéz volt elhinni, hogy ez ugyanaz a ház, amelyet alig két hete hagytak ott. – Nem látom be, miért ne maradhatnánk itt éjszakára – javasolta Kitty. – Az ikrek és én alhatnánk az édesapja, vagy Seth lakosztályában. – Én is azt szeretném. Így ki tudjuk magunkat pihenni egy kicsit, mielőtt a Carringtonfarmra utazunk. Az ikrek nagyapjuk szobáját választották, így Kitty éjjelre Seth szobájába költözött. Miután a gyerekeket lefektette, első útja a kertbe vezetett. A hely igazi menedékké vált számára, ahol mindig megnyugvásra lelt. – Van kertje a farmon? – a kérdés Jaredtől jött, aki az árnyékban ült egy padon. – Nincs. Bárcsak lehetne. Imádom a virágokat – mondta Kitty, miközben leült mellé.

102

– Kár, látom, mennyi örömet talál egy virágoskertben. – Azt hiszem, épp ezért válik számomra olyan értékessé. Maga nem szereti a kertet, Jared? – Nem hinném, hogy valaha gondolkodtam erről. Ez olyasvalami, amit természetesnek veszek. Anyám akkor telepítette ezt a kertet, amikor kisgyerek voltam. Nekem és Sethnek segítenünk kellett az ültetésben, és anyám akkor azt mondta, nagy megelégedéssel fog majd bennünket eltölteni, ahogy látjuk a növényeket nőni és fejlődni. Azt hiszem, az egyetlen örömünk a kertben abban rejlett, hogy kihoztuk ide a lányokat, és… – Ne folytassa! Értem. Úgy látom, nagyon nagy szükségük lett volna egy lánytestvérre. – Soha nem fordult meg a fejemben, milyen lett volna, ha van egy lány testvérünk is. De az ikreket elnézve ráébredtem, mennyire szórakoztató lett volna egy kislány társasága gyermekkoromban. – Azt mondják, amit nem ismersz… – ...az nem is hiányzik – fejezte be Jared –, de mégis, biztos vagyok benne, hogy szerettem volna annak idején ismerni az ifjú Kathleen Drummond-ot. – Akkor még Kathleen MacKenzie voltam – helyesbített Kitty. – Maga és a bátyja nagyon közel állnak egymáshoz. – Így van. Josh mindig nagyon vigyázott rám. Persze ettől még ő és az unokatestvéreim is folyton ugrattak engem. Ön és Seth jó viszonyban voltak gyermekkorukban? – Nem hiszem, hogy valaha is olyan közel álltunk egymáshoz, amennyire két bátynak kellene. Seth mindig belekeveredett valamibe. Ez azóta is így van, de legalább most már nem kell felelősséget vállalnom érte. Attól tartok, ez az utolsó zűrös ügye foltot ejt a család becsületén. – Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de hogy állnak most Seth ügyei? – Apa azt mondja, nagyon biztatóan alakulnak a dolgok. A férfi, aki felelős a svindliért, megesküszik rá, hogy Seth-nek fogalma sem volt róla, hogy csalásról van szó. Azért vette be Seth-t az üzletbe, hogy tőkét kovácsoljon a Fraser névből, apám köztiszteletben álló személye miatt. – Sajnálatos, hogy Seth nem nézett utána jobban az ügynek. – Hogy csak egy dolgot említsünk. – Maguk ketten annyira mások. – Mindig ezt hallottam. Végig, mialatt felnőttünk. Jó éjszakát! – állt fel mérgesen Jared. – Jared! Nem ért engem. Amikor először találkoztam magával, úgy tűnt, a saját boldogulását az ikreké elé helyezi, őket pedig teljesen elhanyagolja. Azóta rájöttem, hogy maga nem az az ember, akinek gondoltam. – Hanem miféle ember vagyok én? – ült vissza mellé Jared. – Maga az erős báty. Seth valóban elbűvölő és szeretnivaló, de az élete nem tart semerre. Ő még mindig egy nagy gyerek, nem igaz? Maga ezzel szemben keresztülment az élet minden bonyodalmán. – Nekem úgy tűnik, nagyon szereti Seth-t. – Természetesen szeretem. Nem tudnám nem szeretni őt, de úgy, ahogy az ember egy gyereket szeret. Mivel mindkettejüket ismerem, azt hiszem, értem mitől lettek maguk

103

ketten annyira különbözőek: önről valószínűleg megfeledkeztek Seth személyiségének ragyogásában. – Maga azt gondolja, én nem szeretem az öcsémet, de ez nem igaz, Kathleen. – Téved, Jared. Nem gondolok ilyesmit. Arról beszélek, hogy valószínűleg Seth-nek jutott az összes figyelem, és maga volt a gyermek, akiről megfeledkeztek. Így magából lett a komoly és megbízható fiú, míg Seth karizmatikus és gondtalan. Talán egy nap megtalálja a hozzá illő nőt, megváltozik, és megállapodik. De azt hiszem, erre még sokat kell várni. – Talán már meg is találta. – Valóban? – kérdezte Kitty örömmel. – Ki az? – Úgy vélem, ön az. – Én?! Honnan szedte ezt a badarságot? – döbbent meg Kitty – Mindig úgy ragyog, amikor vele van. Arra gondoltam, hogy talán ön… – Jared, én tényleg imádom Seth-t, de csak úgy, ahogy az ikreket és ahogy az édesapját. Nem fűznek hozzá romantikus szálak. Természetes, hogy akarok gyerekeket, de nem szeretném, ha a férjem is egy gyerek lenne. – Mindig olyan kifinomultan fejezi ki magát, Kathleen – nevette el magát Jared. Kitty örült, hogy Jarednek jobb kedve lett. – Nos, azt hiszem, ideje lenne ágyba bújni. Nagyon várom már a holnapot. – Én is így vagyok ezzel, Kathleen, én is így vagyok. Csendes egyetértésben sétáltak be a házba.

104

15. fejezet

M

ásnap reggel, míg Jared egy, az átépítési munkálatokban felmerülő problémát tárgyalt meg az áccsal, Kitty az ikreket vásárolni vitte, hogy a farmra való ruhákat szerezzen be nekik. Vett még mindenfélét, ami eszébe jutott, és amire szerinte az egyhavi tartózkodáshoz szükségük lehet. – Nem a vadonba megyünk, ugye tudja, Kitty? – kérdezte Jared panaszosan, ahogy több kartonnyi ételt és felszerelést pakolt be a kocsiba. – Jake azt mondta, van ott a közelben egy River Bend nevű városka, ahol bármit beszerezhetünk, amire szükségünk lehet. – Köszönöm a jó tanácsát, Jared, de hadd mondjam el, hogy a Triple M-en levő kereskedésben Ted és én végeztük az összes beszerzést, és mi bonyolítottuk le a leltározásokat is. – Igazi kereskedésük volt? – Hát, tulajdonképpen nem igazi kereskedés volt, mert senkinek nem kellett fizetnie azért, amit elvitt, ezt mind a farm biztosította. Ha valami elfogyott otthon, nem kellett érte külön bemenni a városba. Elég sok család él a farmon, így ez mindenkinek nagyon kényelmes volt. – Biztosan így van, Kathleen. De a kosarak számából ítélve biztosan még mindig azt gondolja, hogy egy egész klánnak vásárol. Mi viszont csak négyen vagyunk. Kitty elégedetten nézte, amint a férfi az utolsó kosarat is megragadja. – A zsörtölődése ellenére, Jared, úgy látom, sikerült mindent bepakolnia a kocsiba. Míg Jared elment, hogy Charlest néhány utolsó instrukcióval ellássa, Kitty összeterelte az ikreket, és a kocsiban vártak, mire apjuk visszaért. Jared felszállt a bakra, megfogta a gyeplőt, és nekiindultak. Mikor végül kiértek a városból, Kitty és a lányok énekelni kezdtek, sőt néha még Jared is csatlakozott hozzájuk egy-két dal erejéig. A Carrington-farm húsz mérföldnyire volt Dallastól északra, a Trinity folyó nyugati partján. Jared egy La Paloma névvel jelölt útra fordult rá, és egy patak mentén haladt, mely egy óriási tölgyek és fenyők által körülvett házhoz vezetett. Slim és Martha Slocum, akiket már értesítettek érkezésükről, eléjük siettek, hogy üdvözöljék őket. Az idős házaspár a farmon élt saját házában. Már Jake csecsemőkora óta együtt voltak Carringtonékkal. Slim azon nyomban tudatta velük, hogy feleségével másnap Fort Worth-be utaznak, ahol Martha gyengélkedő nővérének szeretne pár hétig besegíteni a háztartásba. Az eredeti farmépületnek egy hatalmas konyhája, egy társalgója és két hálószobája volt. Amikor gyerekei megszülettek, Jake megtoldotta a házat még két hálószobával és fürdővel. A ház nélkülözte azt a fényűzést és eleganciát, mely Carringtonék dallasi házát jellemezte, de az elterülő farmépület kényelmes és családias kisugárzása nagy öröm volt Kittynek. És bár nem az ő otthonáról volt szó, az elkövetkezendő egy hónapban ez az ő konyhája lesz. Az ikrek azonnal hálószobát követeltek maguknak, Kitty pedig a mellettük levőt választotta, mely egy fürdőszobára nyílt. Jared abba a hálóba költözött, mely korábban nyilvánvalóan Jake és Beth szobája volt. Egy órán belül kipakolták az összes csomagot és 105

ellátmányt, és birtokba vették a házat. Attól a perctől kezdve, hogy megérkeztek, az ikrek azzal nyaggatták a két felnőttet, hogy tanítsák meg őket lovagolni. Jared ragaszkodott hozzá, hogy előbb tájékozódjanak egy kicsit a farm nyújtotta lehetőségekről, így Slim és Martha elvitték őket egy körútra a gazdasági épületekbe. A munkások egykori szállását most raktárként használták, helyette pedig egy nagyobb házat építettek, melyben nappali és szennyvíz-vezeték is volt. Volt még egy füstölde, egy kovácsműhely és egy hatalmas istálló lóállásokkal és szénapajtával, melyet az ikrek különösen élveztek. Rögtön a padlásra másztak, majd leugráltak az alattuk levő szénakupacba. Egy vemhes kanca az egyik állásból közönyösen nézte az eseményeket, majd visszament szalmát rágcsálni. Jared saját lovaikat két üres állásba vezette. Míg Jared a falon sorakozó kantárok és hámok sokaságát tanulmányozta, Kitty boldogan pihentette szemét a gyermekkora óta ismert tárgyakon. Martha Slocum már készített nekik vacsorát, Kitty pedig a konyhával való ismerkedéssel töltötte az est fennmaradó részét. Lefekvés előtt még kiment az udvarra, és elégedetten pillantott körbe az elszórt melléképületeken és az elkerített karámokon. Jó érzés volt újra egy farmon lenni, még ha nem is a Triple M-ről volt szó. Másnap reggel, amikor Slocumék a hosszú útra készülődtek, Slim elmagyarázta Jarednek, milyen fontos az állatokat etetni-itatni, a gyerekeket pedig távol tartani a déli legelőtől, ahol a bikakarám van. – Jobb, ha a gyerekeket távol tartja tőle. Rendesen az öreg Sámson – aki egyébként Sam Houston tiszteletére kapta ezt a nevet – nem törődik az égvilágon senkivel, de mióta az üszők nagy része elkerült innen, hajlamos néha kissé nyugtalanná válni. – Értem. – Bluebonnet pedig nem fog megelleni még pár hétig. Addigra meg már mi is visszagyüvünk. Bárcsak lenne idő megtanítani magának az összes ló nevét! De legtöbbjük hallgat a füttyszóra is. – Slim ezt azonnal demonstrálni is akarta, az éles hangra a karámban levő lovak mind a kerítéshez ügettek. – Az a két póni elég szelíd ahhoz, hogy a gyerekek lovagoljanak rajtuk? – kérdezte Jared. – Biztos lehet benne. A kis Jacob és Rachel ülték meg őket folyton. Az egyik neve Straw, a másik pedig, a fehér folttal, a Rachel névre hallgat. Az istállóban talál hozzájuk nyerget, és egyéb felszerelést. Mialatt Slim instrukciókkal látta el Jaredet, Martha megmutatta az ikreknek, hogyan kell a csirkéket etetni és a tojásokat összegyűjteni. – Nagyon fontos, hogy ezt minden reggel megtegyétek – mondta nekik. – Megígérjük – mondták az ikrek, egészen izgatottan a rájuk bízott felelősségtől. – Rosszul érzem magam, hogy csak így elmenekülök, és magukra hagyom az összes tennivalót – mondta Martha a kocsira felkapaszkodva. – Martha, ez nem jelent gondot nekünk – nyugtatta meg Kitty. – Én farmon nőttem fel. – Biztos, hogy nem bánja? – Sőt, inkább nagyon várom. Hiányzik nekem a farmon zajló élet. Miközben nézték az elhajtó házaspárt, Becky azt kérdezte: – Kitty, mi az a csillag? – Egy fehér folt a ló homlokán. – Fogadok, hogy mindent tudsz a farméletről – mondta Jenny csodálattal.

106

Kitty körbetekintett maga körül, és úgy érezte feltöltődik energiával. – Igazad van, kicsim. Nem sok minden van, amit nem tudok róla. Tekintete a karámra tévedt, ahol egy pár szalmasárga póni legelészett a többi ló között. – Gyerünk, lányok, vegyétek fel a lovaglóruhátokat! – Kitty rájuk kacsintott, mire az ikrek befutottak a házba. Kitty az istálló felé tartott, Jared pedig követte. – Mire készül? Kitty felvett egy lószerszámot, és megragadta az egyik favázra felkötött nyerget. – Felnyergelek egy lovat. – Szeretné, ha én próbálnám meg előbb? Kitty elfordította a fejét, és Jaredre nézett. – Hogy mondta? – Hadd üljem meg előbb én, hogy meglássuk, tényleg szelíd-e. – Jared, kilencéves korom óta lovagolok, előtte hatéves koromtól pónilovagoltam. Valójában én szerettem volna efféle javaslattal előállni, amennyiben maga akart volna lóra ülni. – Lehet, hogy nem szolgáltam a lovasságban, Kathleen, de így is elég sokat kellett lovagolnom a katonaéveim alatt. – Én csak a sebesülésére gondoltam, ami a lábán van. Hogy talán jobb szeretne bricskát használni, míg fel nem épül teljesen. – Biztos vagyok benne, hogy meg tudok ülni egy lovat. Választott már magának? – Még nem döntöttem – Kitty eltűnt az istálló ajtaja mögött. Jared leakasztott egy lószerszámot a faszögről, felvett egy pokrócot, és megragadott egy nyerget. – Az Istenért, hölgyem, lassítson egy kicsit a tempón! – kiáltott Kitty után sietve. – Egy hónapig itt leszünk. Öt percen nem múlik semmi. – Talán magának nem, de én azóta erre a percre várok, hogy elhagytam Triple M-et. Kitty a karám felső lécére tette a nyerget, majd felmászott, és leült, lábát az alsó lécbe akasztva. Jared odament hozzá, és a háta mögé állt. – Nos, lát magának tetszőt? – Tetszik az a deres kanca. Jared is felmászott mellé. – Szóval ez volna a valódi Kathleen Drummond? – Mire gondol? – Hasított szoknya, csizma, nemezkalap. Kitty nevetett. – Valójában nem. Jared felvonta egyik szemöldökét: – Tényleg? Kitty egy pimasz vigyort küldött a férfi felé. – A Triple M-en mindig a bátyám kinőtt farmerjaiban jártam. A szalmaszínű pónik odaügettek hozzájuk, és Kitty elővarázsolt a zsebéből egy-egy kockacukrot nekik. – Csak nem megvesztegetéshez folyamodik, hogy elnyerje szeretetüket? – kérdezte Jared, ahogy a pónik kiszedték a cukrokat Kitty tenyeréből. – Ha az ikrek ezeken a pónikon fognak lovagolni, szeretném, ha megszoknák a szagomat.

107

– Csak nem egy régi, otthon-a-pusztán szokást hallottam éppen? Kitty bosszúsan nézett a férfira. – Lehetséges. Én pedig tudom, hogy épp egy régi, tipikus, elbizakodott Jared Fraserkérdést hallottam. – Vagy: Jared Fraser megpróbál viccelődni. Azt hiszem, nem kellene ezzel kísérleteznem. – Bocsásson meg, Jared! Soha ne adja fel a próbálkozást, hogy humoros legyen! – Kitty szeme felcsillant, ahogy hozzátette: – Nem számít, mennyire patetikus is a kísérlet. – A lószerszámmal a kezében a karámba ugrott. Jared tekintete tovább követte Kitty magabiztos lépteit, ahogy a lovak között mozog. Mikor odaért a deres kancához, megveregette párszor a ló a nyakát, majd elővett még egy kockacukrot a zsebéből, és megetette a lóval. Még néhány veregetés után a kanca nyakára csúsztatta a kantárt, és szájába tette a zablát. Ahogy Jared elnézte milyen simán, és minden erőfeszítés nélkül hajtja végre ezt a cselekedetet, magában eldöntötte, hogy nincs olyan dolog, melyet ez a nő rosszul csinálna. A kantárt megragadva Jared is lemászott, és egy fekete csődör felé tartott. Sajnos nem volt nála kockacukor, hogy odacsalogassa magához, a ló pedig megriadt tőle. Néhány további kísérlet után azonban megengedte a csődör, hogy Jared rátegye a kantárt. Mire visszavezette a lovat a kerítéshez, Kitty már felnyergelte kancáját. – Segítsek valamiben? – kérdezte Kitty a kengyeleit igazgatva. – Képes vagyok magam is felnyergelni egy lovat, Miss Otthon-a-farmon. – Arra gondoltam, talán valami inasféle végezte ezt el maga helyett a hadseregben, Fraser százados – mosolyogva, és ügyesen pattant fel a nyeregbe, a kapuhoz ügetett, majd előrehajolt, hogy elhúzza a reteszt. – Mi az, nem akarja átugratni a kerítést? –kérdezte Jared, miközben mereven felmászott a nyeregbe. – A Triple M-en mi nem ugratgatunk át kerítéseken, és nem veszünk részt hajtóvadászatokon csak a szórakozás kedvéért, Fraser százados. Jared több száz lábnyit ügetett, hogy kitapasztalja a gyeplő fogását és a lova erejét. Az eredménnyel megelégedve gyorsabb ügetésre késztette a csődört, majd teljes vágtában a kerítés felé vette az irányt. Különösebb megerőltetés nélkül szökellt át rajta. Mikor Jared megzabolázta a lovat, Kitty utálkozva, és ellenségesen nézett a férfira. – Látom, jól bánik a lóval. De mégis ostobaság volt ezt tenni. Mi lett volna, ha nem tudja átugrani a kerítést? – Mrs. Drummond, lehet, hogy nem nevelkedtem farmon és nem lovagoltam pónikon hatéves koromban, de meg tudom ítélni egy ló erejét, ha már rajta ülök. – Fraser százados, attól tartok, nincs meg hozzá a szükséges felszerelésem, hogy pisilőversennyé alakítsam ezt a szóváltást, de azt hiszem, a lovastudományom túlszárnyalja az önét. Jared elnevette magát. – Pisilőverseny, Mrs. Drummond? Le vagyok döbbenve. Kitty maflán mosolygott. – Egy báty és egy falka lehetetlen unokatestvér mellett egy lány sok olyasmit hall, amit talán nem kellene neki. Tanítsuk meg az ikreket lovagolni, jó? – Ezzel a házhoz ügetett. Ahogy Jared a lókikötő-oszlophoz lovagolt, Kitty leszállt kancájáról.

108

– Bemegyek a lányokért. Egy hosszú perc elteltével kilépett a házból, és egy színpadias mozdulat kíséretében bejelentette: – Hölgyeim és uraim, eljött hát a fő attrakció ideje, melyre mindannyian vártak. Nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom a show résztvevőit, azt a két felvillanyozó, lenyűgöző, elragadóan bájos szépséget a texasi Dallasból, íme Rebecca és Jennifer Fraser! – mélyen meghajolt, és az ajtóra mutatott. – Ta-ra-da-da! Rojtos szoknyába és mellénybe öltözve, lábukon cowboycsizmát, fejükön kalapot viselve kiléptek a lányok az ajtón, és megörvendeztették Jaredet és Kittyt az Otthon a farmon című dal előadásával. Imádnivalóan festettek. Jared annyira meghatódott, ahogy végigénekelték a dalt, és illegtek-billegtek rá, hogy csaknem leesett lováról. Mikor befejezték a produkciót, Jared lelkesen fütyült és tapsolt. – Tényleg tetszett, apa? – kérdezte Jenny izgatottan. – Fantasztikus volt, angyalom. – Úgy nézünk ki, mint a lányok Buffalo Bill vadnyugati showjában? – kérdezte Becky. – Ti sokkal bajosabbak vagytok, mint azok. Becky izgatottsága szemmel látható volt, ahogy a karám felé pillantott. – Most már meglovagolhatjuk a pónikat? – Jobb lenne, ha először kipróbálnátok, milyen érzés lóháton ülni – mondta Kitty. – Amikor nagyon kicsi voltam, apukám megengedte, hogy elé üljek a nyeregben. Apukátok felveszi egyikőtöket, én a másikat, és elmegyünk egy kicsit lovagolni. – Bonnie és Bibbie is jöhetnek? – kérdezte Jenny. – Hát persze. Ők is családtagok, vagy nem? – válaszolt az apja. De megváltoztál, Jared Fraser! Óriási izgalommal, az ikrek berohantak a házba és babáikkal tértek vissza. Jenny Jaredhez futott, aki felemelte, és maga elé ültette a nyeregbe. Boldogan nevetett, amikor apja átölelte, és megragadta a gyeplőt. Kitty a nyeregbe emelte Beckyt, majd ő is felugrott mögé, átölelte, és a gyeplőért nyúlt. Egymás mellett haladva ellovagoltak, hogy felfedezzék maguknak a farmot. Jaredre mosolyogva Kitty belefogott az Otthon a farmon éneklésébe. Hamarosan mindannyian teli tüdőből ezt énekelték.

109

16. fejezet

J

ared soha életében nem volt még olyan megelégedett, mint a háta mögött hagyott egy hétben. Nem tudta eldönteni, hogy ezt a farm nyújtotta nyugalomnak, vagy Kathleen jelenlétének köszönhette. Vicces, hogy mennyire bosszantotta őt, amikor először találkoztak. Most pedig olyan, mint egy sebeket nyugtató balzsam. A kertben zajlott beszélgetésük a Dallasból való elutazásukat megelőző napon olyan volt neki, mint egy reveláció. Be kellett vallania magának, hogy igencsak megkönnyebbült, amikor megtudta, mit érez valójában Kathleen Seth iránt. És sok mindenben tévedett még emellett Kathleen Drummondot illetően. Kinyitotta a könyvet, melyet olvasni próbált, de képtelen volt a szavakra koncentrálni. Vajon mi tartja fel Kathleent? Már jó egy órája, hogy elment az ikreket ágyba dugni. Ő is lefeküdhetett? A könyvet félretéve a halk sutyorgás irányát követve az ikrek szobájában kötött ki. Az ajtó nyitva volt, és az összes lány ott ült az ágy közepén, a körmüket manikűrözve és fecserészve. Jared elmosolyodott, mikor azt tárgyalták, mennyire szükséges, hogy egy hölgy mindig gondosan lereszelje a lábujjain és ujjain levő körmöket. Kitty türelmesen viselte, ahogy Becky az ujjain, Jenny a lábujjain babrálta körmeit. Jared nem tudta magát elszakítani a látványtól, míg a lányok váltogatták egymást, míg végül mind a hat körömsorozat megelégedésükre nem szolgált. Mikor végeztek, Kitty lefektette az ikreket, majd leült, és halkan, megnyugtató gyengédséggel a hangjában, olvasni kezdett nekik. A nappaliba visszatérve Jared leült, és könyvéért nyúlt. Jó volt élni. Érkezésük óta az ikrek megtanulták, hogy kell egy pónival bánni, és hogy kell azt megülni. Kétségtelen, hogy ezzel Bonnie és Bibbie is így volt: az ikrek alig várták, hogy szeretett babáikat magukkal vigyék az aznapra tervezett piknikre. Kitty boldogan nézte, ahogy Jared felnyergelte a lányok pónijait, és ugratta őket türelmetlenségük miatt, mert alig bírták kivárni, hogy induljanak már. Ez a kiruccanás a farmra csodát tett Jareddel. Elégedett volt, és könnyen alkalmazkodott a farmélethez. Az itteni testgyakorlatok segítettek, hogy enyhüljön kicsit lába merevsége, az arcán levő sebhely pedig már alig látszott a napon szerzett szín alatt. Még annak is nekilátott, hogy jegyzeteket firkantson leendő regényéhez. A lányai iránti imádata most már evidens volt, megnyilvánult abban, ahogy ugratta őket, és ahogy türelmesen törődött velük. Ők is kezdtek nagyon ragaszkodni apjukhoz, és immár szabadon árasztották el azzal a szeretettel, amit oly sokáig magukba fojtottak. Kitty letörölte a könnyeket, melyek hirtelen elárasztották a szemét, és Jenny egyik megjegyzésére gondolt. Igen, kicsim, apukádból az az apuka lett, akire mindig is áhítoztál. Kitty befejezte a piknikes kosár összepakolását, kiment, és csatlakozott a többiekhez.

110

Jared titokban tartotta úticéljukat, egyedül annyit árult el róla, hogy Kittynek nagyon fog tetszeni. Mivel addig még semmi nem akadt a farmon, ami ne tetszett volna neki, igen magasak voltak az elvárásai. Jared nem okozott neki csalódást, amikor egy fenyőkkel borított dombtetőre vezette őket, ahol leszálltak lovaikról. – A napokban fedeztem fel ezt a helyet, mikor kilovagoltam egyszer. Tudva, mennyire szereti a virágokat, arra gondoltam, biztosan tetszene magának ez a hely. Kittynek elállt a lélegzete a gyönyörűségtől. Alattuk a völgy, mint egy virágtakaró terpeszkedett. Megfogta az ikrek kezét, és leszaladtak a domboldalon. Túláradó örömükön mosolyogva, és lábát kímélve Jared lassan a nyomukba eredt, de elfáradt a meredek lejtőn, és egy fa árnyékába telepedett. Kitty megállt, és csodálattal nézegetett körbe. Vidáman nevetgélve az ikrek visszaszaladtak apjukhoz. – Igazad volt, apa. Kittynek tényleg nagyon tetszik ez a hely – mondta Jenny. Jared tekintete a visszafelé tartó Kittyn nyugodott. – Nem pont erről a helyről van szó, hanem egy másik életformáról. Ő nem városi lány, Jenny és nincs szüksége fényűző házra és párizsi toalettre, hogy boldog legyen. Egy vadvirágos mező is megteszi. – Neked tetszik a farmélet, apa? – Én soha nem éltem farmon, Becky. A marhákról is csak annyit tudok, hogy angolosan szeretem a sztékemet. – De azért igazán jól tudsz lovagolni – Jenny folyton igyekezett a védelmében beszélni. – Fogadok, hogy a marhákról is meg tudnál tanulni mindent, ha akarnál. – Igen, biztosan, apa. Te vagy körülbelül a legokosabb ember, akit ismerek. Talán nagyapus kivételével – mondta Jenny. Jared felnevetett, és lánya rövid fürtjeibe túrt. Az ikrek is bekapcsolódtak a nevetésbe, hangjukat pedig visszaverték a környező dombok. Becky felkapta a fejét: – Hallgasd, apa, a dombok is velünk nevetnek. Jenny megragadta apja kezét, akinek tetszett az érzés. – Én örökké farmon szeretnék élni. – Nem unatkoznál? Itt nincsenek barátaid. – De vannak. Becky a legjobb barátom. – Az enyém meg Jenny – jelentette ki Becky. – Tehát meg vagytok győződve róla, lányok, hogy elégedettek lennétek azzal, ha egy farmon élnétek. – Igen, apa – szólaltak meg egy szólamban. – És mi van azokkal a dolgokkal, amiket annyira megszerettetek, és amiket a nők állítólag olyan nagy élvezettel csinálnak: a vásárlásokkal és a flancos éttermekben való ebédekkel? A reménykedő villanás Jenny szemében olyan volt, mint egy ragyogó örömtűz. – Azokat is szeretjük, de úgy még sokkal jobban szeretnénk őket, ha ritkábban tennénk. – És szerezhetnénk egy olyan farmot, ami közel van Dallashoz, mint például ez itt – válaszolt Becky. Jared felkacagott. – Ti kis huncutkák, nagyon jó érveket sorakoztattok fel. A meggyőzőhadjáratot folytatva Becky így szólt:

111

– És gondolj csak bele, apa, milyen csendes lenne egy ilyen hely… – …hogy megírd a regényedet – fejezte be Jenny. – Kitty tömte a fejetekbe ezt az ötletet? A lányok jelentőségteljesen egymásra mosolyogtak, és Jared meg volt győződve róla, hogy Éva ugyanezt az arckifejezést viselte, amikor annak idején Ádámnak nyújtotta az almát. A lányok a fejüket csóválták: – Mi találtuk ki – mondta Becky büszkén –, de egész biztos, hogy neki is tetszene az ötlet. Jared formálható gyurma volt lányai ügyes kis kezei között, de élvezte a helyzetet. – Gondolkodni fogok rajta, de nem ígérek meg semmit. – Hurrá! – kiáltották az ikrek, és egy ölelésekből és puszikból álló sortűzzel a földre teperték Jaredet. A ragályos nevetésre felfigyelve Kitty elfordította fejét, és megpillantotta, amint Jared és az ikrek egy játékos kupacban hevernek a földön. Boldogan mosolyodott el. Mennyire szeretett volna saját gyermekeket. Úgy kezdett már az ikrekre gondolni, mintha sajátjai lennének, és ami még veszélyesebb, úgy érezte, Jared is az övé. Hogy merülhet fel benne egy ilyen ostoba gondolat? Mikor gondolt utoljára Tedre? Úgy tűnt, hogy az ikrek és Jared minden nem velük kapcsolatos gondolatot háttérbe szorítottak Kitty fejében. Még csak honvágyat sem érzett Triple M iránt. Még kevésbé boncolgatta újabban házassága bűnét. Megkezdődött volna a gyógyulás, ahogy az emberek megjósolták? Az ikrek újabb nevetése, melyet Jared meleg kacaja követett, megint mosolyt csalt Kitty arcára. Igen, a gyógyulás megkezdődött. Az ikrek közreműködésével Kitty kiterített egy pokrócot az egyik fa alá, és elfogyasztották az ebédet, amit összecsomagolt. Egy morzsa sem maradt az almáspitéből, amit aznap korán reggel sütött az alkalomra, és miután befejezték az evést, Jared elnyúlt a füvön, és lehunyta a szemét. Amikor Kitty elment, hogy a piknikes kosarat lova hátára kösse, Jenny odahajolt apjához: – Öregem, ez az almáspite igazán jó volt, ugye, apa? – Ühüm – mormogta Jared. – Kitty igazán jó szakácsnő, nem igaz, apa? –kérdezte Becky. – Ühüm. – Fogadok, hogy Kitty körülbelül a legjobb szakács a világon – szólalt meg Jenny. – Fogadok – mormogta Jared Becky megjegyzésére várva, ami azonnal meg is érkezett. – Fogadok, hogy ha Mildred megbetegedne, Kitty tudna ránk főzni otthon. – Biztosan tudna – mormogta Jared. Átlátott a kis cselszövőkön, és nem tudta megállni, hogy el ne nevesse magát. – Nagyon jó kávét is főz. Hallotta, amint Kitty visszatér, az ikrek pedig azon nyomban szétszéledtek. – Alszik? – kérdezte. – Nem. – Miért szaladtak el az ikrek olyan hirtelen? – Azt hiszem, még kell néhány fogadást kötniük.

112

– Fogadást? Mint a kártyában? – Nem, csak egy kis fondorlatról van szó, amit a kis cinkosok kieszeltek. – Most mire készülnek? – Ne akarja megtudni! – Jared tovább feküdt a földön behunyt szemmel, és mosolygott. Miért félt annyira olyan hosszú időn keresztül, hogy kitárja szívét ezeknek a remek lányoknak? Minden egyes velük töltött nappal könnyebbé vált Jarednek, hogy megossza velük a benne rejlő szeretetet. Most már tudta, hogy soha nem utasítanák vissza. Kitty feltárta szívét a bizalomnak. Életében először értette meg, hogy ez az egyszerű párbetűs szó: szeretet, a legnagyobb hajtóerő az emberiség életében. Kitty kinyitotta a könyvet, amit magával hozott, és a békét és nyugalmat élvezve üldögélt. Olykor felnézett az olvasásból, és az ikrekre pillantott, akik vadvirágot szedtek valahol alattuk a mezőn, olykor Jared is kinyitotta a szemét, és nézte, hogy Kitty mit néz. Aznap este az ikrek szobájából kiszűrődő ragadós nevetés az ajtajukhoz csalta Jaredet. – Mi történik itt? Úgy hallatszik, mintha beleszakadnátok a nevetésbe. Az ikrek és Kitty kijöttek a fürdőszobából. Hajukat teljes egészében fehéren habzó sampon borította. Kitty az ikrek hajából a fejük mindkét oldalán kiálló szarvacskákat formázott. Úgy néztek ki, mint Puck manó a „Szentivánéji álom”-ban. Ők meg cserébe egyetlen szarvba csavarták Kitty haját, mely mereven állt felfelé feje kellős közepén. Jared is jókedvűen nevetett. – Ezt nem hiszem el! – Gyerünk, apa, a te hajad is besamponozzuk! – odaráncigálták a mosdókagylóhoz. Jared belehajolt a mosdókagylóba, s miután bevizezték a haját, a két lány jó habosra dolgozta a sampont, majd leültette apját egy székre. Nem sok mindent tudtak kezdeni a rövid hajjal és a pajesszal, így inkább jó szorosan a fejéhez lapították, arcára pedig habszakállat kentek. Hátralépve, hogy kézimunkáját megcsodálja, Jenny megszólalt: – Apa, ezzel a fehér hajjal úgy festesz, mint nagyapus. Az ikrek mosolya szomorúságra váltott. Apjukhoz hajolva megcsókolták annak arcát. – Hiányzol nekünk, nagyapus. A sampon kimosásának fáradtsága Kittyre hárult. Mikor Jaredre került a sor, Kitty visszaültette a székre, majd azt mondta neki, hajoljon a kagyló fölé, hogy könnyebben lemoshassa hajáról a habot. – Ez kellemes érzés – mondta Jared. – Sokkal kellemesebb, mint amikor a fodrász csinálja. Kitty fogott egy törülközőt, és megdörzsölte a férfi haját, hogy könnyebben száradjon. – Megteszi, de attól tartok, egy darabig nagyon édesen fog illatozni. Jared felállt, és barna szemével Kitty szemébe nézett. – Ön máris azt teszi. Becky és Jenny egymásra mosolyogtak. Később, amikor ágyba dugta őket, Becky megszólalt: – Hát nem szép apukánk haja? – Nagyon szép, kicsim – mondta Kitty. Az ágy Jenny felőli oldalára ment, hogy őt is lefektesse. – Olyan selymes és hullámos, nem gondolod, Kitty? – kérdezte a kislány. – Igen, kicsim, nagyon selymes és hullámos. – Szerinted apa jóképű, Kitty? – kérdezte Becky.

113

– Igen, mondhatjuk. – Szereted apát? – próbálkozott a másik ikertestvér. – Hát persze, hogy szeretem. Az apukátok és én nagyon jól kijövünk egymással. Most pedig aludjatok, szép álmokat, kedveseim! Amint kilépett a szobából, Jenny azt suttogta: – Rólad és apáról fogok álmodni, Kitty – mosolyogva ölelte magához Bibbie-t, és behunyta a szemét. A nyitott ablakon ragyogó napsütés áradt be, keresztülkígyózott a szobán, és Kitty szemhéját ingerelte. Felnyitotta a szemét, nagyot nyújtózott karjaival, és élvezte a napsugarak simogató ragyogását. Slocumékat azon a héten várták vissza. A napok gyorsan szaladtak egymás után, és mire Kitty észbe kapott, már közel volt a hazatérés ideje. Nem szívesen gondolt arra, hogy el kell hagynia a farmot. Mindannyian annyira megelégedetten éltek ott. Olyan volt az egész, mint egy tündérmese. Felkelt az ágyból, és az ablakhoz ment. Ebben a korai órában a farmon még csaknem mindenki aludt, de ez a nap tökéletesnek tűnt a mosáshoz. Végül sikerült elszakadnia az ablaktól. Farmert, és kockás inget húzott, hogy kimoshassa rendes ruháit. Aztán a konyhába ment, kávét és zabkását főzött, összeszedte a szennyes ruhákat és törülközőket, majd kicipelte őket az udvarra. Megtöltötte a mosóteknőt forró vízzel, és a mosószappan segítségével gyömöszölni kezdte a törülközőket, majd kicsapkodta belőlük a vizet, a kézimángorlót a kád pereméhez ütögetve. Mire Jared és az ikrek kijöttek a házból, már ki is teregette a tiszta ruhát száradni. – Ott melegszik a zabkása a tűzhelyen. Menjenek és egyenek belőle! Én szeretném folytatni a mosást. – Gyerünk, lányok! – mondta Jared, és visszament a konyhába. Becky és Jenny még kint maradtak egy kicsit, és a kézimángorlót méregették: – Segíthetünk, Kitty? – Ahogy végeztetek a reggelivel – Kitty a vízbe ejtette az ikrek sáros farmerját. – Mit műveltetek, lányok, sárban hemperegtetek? Mosófára lesz szükségem, hogy ezeket kitisztítsam. Menjetek be, és egyetek, én addig keresek egyet! Kitty eltolta a kis szerszámoskamra ajtaját lezáró reteszt, és kitárta az ajtót. A sarkok és a polcok roskadoztak a régi kerti szerszámoktól, billogvasaktól és egyéb kiselejtezett ócskaságoktól. Elkezdett az ósdi holmik között kotorászni. Jared épp egy csésze kávét kortyolgatott, mikor az ikrek a konyhába léptek. – Üljetek le, lányok! Hozom a zabkásátokat. Az ikrek egymásra pillantottak, majd Becky így szólt: – Majd mi kiszolgáljuk magunkat. Kitty azt mondta, szóljunk neked, mert segítségre van szüksége. Mosófát keres abban a régi kamrában. Jared felhörpintette kávéját, és felállt. –Addig reggelizzetek meg! – kiment a házból, és a kamrához sétált. – Mi után kutat ezen a fülledt, poros helyen? – Mosófát keresek. Másképp nem tudom levakarni a sárt az ikrek piszkos nadrágjáról. Az ajtó becsapódott, és a magasan levő, kicsi, poros szellőzőablakon beszűrődő fényt leszámítva a helyiség teljes sötétségbe borult. – Legyen óvatos, Kitty, még belelép valamibe! Ne mozduljon, amíg ki nem nyitom az ajtót!

114

Várakozás közben hallotta, amint a férfi az ajtó felé tapogatózik. – A fenébe! – káromkodott hirtelen Jared. – Mi történt? – Beragadt az ajtó. Nem akar kinyílni. Ahogy szeme hozzászokott a sötéthez, Kitty is odament az ajtóhoz, amit Jared vállával nekilendülve kezdett el döngetni, hogy nyílásra bírja végre a szilárd faszerkezetet. Kitty is segített saját, de nem mentek semmire. Néhány perc elteltével Jared hátralépett, és letörölte a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket. – Nem akar megmoccanni. Ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, meg mernék esküdni rá, hogy valaki elreteszelte az ajtót. – De hát ki tenne velünk ilyes…? – a nyilvánvaló válaszra ráébredve Kitty megállt a mondat közepén. – Ó nem, ők nem lehetnek. – Dehogynem – mondta Jared megadóan. Kitty a vesztesek megadásával dőlt neki az ajtónak. – De hát miért tennének ilyesmit? – Nem tudja kitalálni? – Jared közelebb lépett. A férfi kérdése olyan fátyolos hangon hangzott el, hogy Kittyt hirtelen ráébresztette, nem csak Jared közelségére, de a kényszerű fogságukban rejlő intimitásra is. Kutatni kezdett agyában egy hasonló szituáció után, annak idején a könyvtárban esett meg, hogy a férfi rekedt hangja és közelsége ilyen heves izgalmat váltott ki belőle. Két éven keresztül nem szomjazta egyetlen férfi érintését sem. Miért gyakorol rá Jared Fraser ilyen erős hatást? A férfi Kittyt közrefogva tenyerével az ajtónak támaszkodott, és a nő felé hajolt. – Nem tudom elhinni, hogy a lányaim okos dadája még nem jött rá, mire készülnek a kis boszorkák. Hogy várhatta el tőle Jared, hogy gondolkodjon, amikor ilyen közel van hozzá? Nem mert a férfi szemébe nézni, mert akkor bizonyosan elveszett volna, ezért inkább lesütötte a szemét. – Pedig nem értem. – Én azt hiszem, nagyon is érti, Kathleen Drummond. Megtettek minket egy afféle Bronté-regény hősének és hősnőjének, amilyeneket olvasni szokott nekik. A baj csak az, hogy úgy tűnik, túl türelmetlenek hozzá, hogy kivárják a végkifejletet, így inkább maguk írják tovább a történetet. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy egy kis bátorítást adunk nekik. Kezével Kitty tarkójához érve Jared lassan lejjebb hajtotta a fejét. Kitty lehunyt szemmel várt. A férfi szája az övére tapadt. Ajka meleg és határozott volt, a csókja pedig bódító és mámorító. Kitty gyenge kísérlete, hogy ellenálljon az örvénynek, csak azt eredményezte, hogy a férfi még hevesebben és mélyebben kezdte csókolni. A hosszú időn át elfojtott vágyakozás mindent elsöprő követeléssé dagadt benne, mely a szenvedély duzzadó áradatával söpört át rajta. Mikor szétváltak, Kitty reszketett. A csók Jaredből is olyan mély érzelmeket hívott elő, mint Kittyből. Ajkukon még mindig egymás érzéki ízével, érezték, hogy testük többet követel. A férfi szája oly sietősen tapadt övére, hogy annak ellenállást kellett volna kiváltania Kathleenből, ehelyett azonban még intenzívebb vágyakat keltett benne az iránt, ami a csók után következik. Jared ajka éhesen, birtoklóan falták az övét, s szenvedélyét

115

alaposan feltüzelte a férfi nyelvének heves kutakodása. A férfi harapdálta és húzogatta Kitty száját, nyelvével követte annak körvonalát, majd újra ajkát követelte. Amikor Jared Kitty nyakát simogatta, és kezébe vette a nő mellét, Kitty ruhája páncélként állt közéjük. Kathleen többet akart, többre volt szüksége, szeretett volna eszelősen felordítani, mikor a férfinak végre sikerült kigombolnia blúzát, és meleg tenyerét becsúsztatta alá. Jared éhes szája Kitty nyakától indulva egészen a nő melléig haladt. Kitty blúzát válláról lehúzva Jared fürgén végiggombolta a nő ingét, ezzel lemeztelenítve melleit. Nyelvével súrolta a mellek érzékeny csúcsát, majd szájába vette az egyik mellbimbót. Kitty karjait Jared nyaka köré fonta, és ott tartotta a férfi fejét, ahogy az mellét szopogatta és nyalogatta, egészen addig, míg Kitty szaggatott zihálása az eksztázis beteljesítő nyögdécselésébe nem ment át. Jared hirtelen felkapta a fejét, és keze megtorpant Kitty szoknyájának gombján. Azon nyomban visszahúzta Kittyre a blúzát. Nem! Miért pont akkor, amikor teste kielégülésért kiált? Aztán meghallotta, mi váltotta ki Jaredből ezt a hirtelen és érthetetlen reakciót. – Kitty, apa! Jared azzal küszködött, hogy begombolja végre Kitty ingének apró gyöngyház gombjait. Kitty félrelökte a kezét. – Majd én. – Minden rendben, Kathleen? – a Jared szemében fénylő hihetetlen gyengédség azt mutatta, hogy őt is éppolyan mélyen érintették a történtek, és neki is éppolyan rosszkor jött a zavarás, mint Kathleennek, valószínűleg a férfi is ugyanolyan erős izgalomba jött, mint ő. Ha elég felnőtt ahhoz, hogy megengedje magának, ami kettejük között most történt, akkor nem kellene tovább azzal áltatnia magát, hogy ez az elmúlt két év önmegtartóztatásának következménye. Jared csókja és érintése volt az, ami felébresztette a mélyen benne nyugvó szenvedélyt, nem pedig más férfié. Ez a felismerés pedig halálra rémisztette Kittyt. – Kathleen, minden rendben? – ismételte meg a kérdést Jared. – Igen… igen, jól vagyok. – Biztos benne? – Jared hangja bűnbánó volt. Kittynek sikerült kipréselnie magából egy mosolyt. – Biztos. – Sajnálom, Kitty. – Mindketten hibásak vagyunk, Jared. Nem fog többé előfordulni. – Biztos ebben? Még nem ért véget ez a fejezet. – Azt hiszem, véget kell érnie. – Nem érhet véget addig, amíg el nem érünk ahhoz a részhez, hogy „tovább éltek, míg meg nem haltak”. Egy végtelennek tűnő pillanatig tekintetük egymásba fonódott, majd Jared egy könnyű csókot nyomott Kitty ajkára. – Lányok, nyissátok ki ezt az ajtót! Utána pedig jobban teszitek, ha gyorsan eltűntök innen.

116

17. fejezet

A

z ajtó nyikorogva kitárult, s az ikrek lesütött szemmel álltak, amikor Kitty és Jared kiléptek a vakító napfénybe. Egy hosszú másodpercig Jared fenyegetően magasodott föléjük, szemét az erős fényhez szoktatva, majd keresztbefonta karjait a mellkasán, és mereven bámulta a lányokat. – Nos, halljuk! Miért reteszeltétek el azt az ajtót, mikor tudtátok, hogy bent vagyunk Kittyvel? – az ikrek nem válaszoltak. – Várom a választ! – Sajnáljuk – mondta Becky. – Sajnálhatjátok is. Mindkettőtöket jól el kellene fenekelni. – Jenny nem tehet róla, én találtam ki az egészet. Szerinte nem volt jó ötlet. – Igaza volt. Sötét volt, tikkasztóan meleg volt, és szerteszét hevertek az éles szerszámok, amik meg is sebesíthettek volna bennünket. Tehát azt szeretném hallani, hogy miért akartok ennyi rosszat két olyan embernek, akik nagyon szeretnek benneteket? Jenny, mivel neked nem tetszett az ötlet, elmondanád nekünk? Könnyek fénylettek a kislány szemében, ahogy apjára nézett. – Mert… mert mindkettőtöket szeretünk. Jared reménytelenül tárta szét a karját. – Nos, ez tényleg mindent megmagyaráz. És mivel mi is szeretünk benneteket, attól tartok, be kell, hogy zárjunk benneteket a kamrába, hogy ezt be is bizonyítsuk. Jenny arcán könnyek csorogtak végig: – De én félek a sötétben. – Az én hibám volt, apa! – kiáltott Becky. – Zárj be engem, de őt ne! Kitty megfogta Jared karját. – Jared, én is kérdezhetek valamit? – Rajta! – Jenny, azt mondtad, azért zártatok be oda bennünket, mert szerettek. Miért gondoltátok, hogy ezzel kimutathatjátok ezt a szeretetet? – A lányok könnyes szemekkel egymásra néztek, de nem szólaltak meg. – Becky, kicsim, válaszolnál te? Hiszen a te ötleted volt – Kittynek meg kellett tudnia, hogy Jared elmélete helytálló-e. Becky ajka megremegett. – Tudjuk, hogy szeretsz minket, és tudjuk, hogy apa is szeret minket, így arra gondoltam, hogy ha bezárnánk benneteket együtt, akkor apa talán megcsókolna téged, és akkor talán te is elkezdenéd szeretni őt. Jared próbálta magába fojtani mosolyát, ahogy Kittyre nézett. – Honnan a csudából támadnak ezeknek a gyerekeknek ilyen nevetséges ötleteik, Mrs. Drummond? Talán azokból a könyvekből veszik, amiket felolvas nekik? Kitty nem osztozott Jared nyilvánvaló jókedvében. – Beszélhetnék önnel négyszemközt, Jared? – Beléphetnénk esetleg a szerszámoskamrába… Kitty megragadta a férfi karját, és odébbrángatta. – Rendben, igaza volt. De akkor sem engedem, hogy bezárja őket abba a sötét lyukba.

117

– Eszem ágában sem volt megtenni. Kitaláltam már a tökéletes büntetést – és visszasétált a lányokhoz. – Remélem, megtanultátok, hogy nem tűröm el többé a csínytevéseiteket, irányuljanak azok rám, Kittyre, vagy bármely más dadára, aki elég szerencsétlen ahhoz, hogy a közeletekbe kerüljön. Megértettétek? – Igen – mondták a lányok. – Igen, uram! – utasította őket rendre Jared. – Igen, uram. – Most pedig mehettek, és kitrágyázhatjátok a lovak istállóját. – Ó, apa! – nyögtek fel a lányok. – Nem értettétek, amit mondtam? – De igen – néztek elborzadva. Jared homlokát ráncolta. – Igen, mi az? – Igen, uram – mondták, és lassú léptekkel az istálló felé vették útjukat. Jared elmosolyodott, ahogy látta őket eltűnni az istálló ajtajában, majd Kittyt nézte, amint elsiet egy mosófával a kezében. Nem tudta levenni a szemét csípőjének ringásáról abban az átkozott nadrágban. Van egy félbemaradt ügyünk, Mrs. Drummond – mormolta halkan. Délutánra a dolgok visszatértek a normális kerékvágásba, és Kitty megígérte az ikreknek, hogy elviszi őket lovagolni, ahogy végez a száraz ruhák összeszedésével. Azt remélte, hogy tudja még addig húzni az időt, amíg Jared vissza nem ér a városból, hogy aztán együtt mehessenek lovagolni, de a lányok már túlzottan izgatottak voltak. Bemásztak a karámba, és a pónikkal játszottak a legelő túlsó felén. Kitty már csaknem végzett a dolgával, mikor a lovak felnyerítettek. Nyugtalan pillantást vetett a karám irányába, úgy hallatszott, az állatok megriadtak valamitől. Valami megijeszthette őket, de biztos, hogy nem a lányok. Vagy egy kígyó tekergőzött a legelőn, vagy egy medve, vagy puma szagát érezték meg a lovak. Mivel ott tartózkodásuk óta nyomát sem látta egyetlen ragadozónak sem, kígyóra gyanakodott. – Becky, Jenny, gyertek ki onnan! – üvöltött Kitty, de túl messze voltak, hogy meghallják. A ruháskosarat félredobva a karámhoz rohant. Akkor vette észre, hogy mi okozott olyan riadalmat a lovak körében. Sámson, Carringtonék hatalmas fekete bikája baktatott át a legelőn nehéz léptekkel. Nyilván üszőket keresve szakította át a szomszédos legelő szögesdrót kerítését, és most a lovak és a lányok felé vette útját. A bikák viselkedése veszélyesen kiszámíthatatlan. Gonosz természetűek, és bár sokszor tudomást sem vesznek az emberről, máskor felhorkantanak, és támadással fenyegetnek. A lányok nem vették észre a hatalmas bika közeledtét, mely nagyon rövid időn belül odaért volna hozzájuk. Kitty tölcsért formált kezéből a szája előtt, és elordította magát, – Becky, Jenny! Gyertek ide gyorsan, siessetek! – ezúttal végre meghallották, és elkezdtek visszafelé szaladni. Kitty bemászott a karámba, és sikerült megnyugtatnia a kancát, amelyik a kerítéshez bújt.

118

Arra nem volt idő, hogy felnyergelje, így belemarkolt a ló sörényébe, és felugrott a hátára. Az egész művelet csak néhány röpke másodpercig tartott, de kétségbeesésében óráknak tűnt. Addigra a lányok is észrevették a bikát, és sikoltozva szaladtak a kapu felé, amilyen gyorsan csak tudtak. De Sámson is észrevette őket, és nehézkes ügetése dübörgő vágtázásba csapott át. Kittynek ki kellett találnia valamit, hogy elvágja útját. Keresztülvágtatott a legelőn. Látta, hogy az állat sebesen közeledik. Nagy ijedtségére Jenny megbotlott valamiben, és elterült a földön. Becky megtorpant és visszament, hogy talpra segítse, miközben a veszedelmes bika feléjük csörtetett. Kitty Sámson elé vágott, és nem sokon múlt, hogy elkerülte annak életveszélyes szarvait, melyek még egy lovat vagy egy embert is képesek kizsigerelni. Ahogy remélte, a bika farolt egyet, majd őt vette üldözőbe. Mikor elég messze került a lányoktól, akik megint a kerítés felé futottak, Kitty fordult egyet lovával, majd hirtelen megállásra késztette. Nagy porfelhőt felkavarva a bika is lefékezte magát, és úgy méregette új célpontját, ahogy egy bokszoló méregeti ellenfelét a ringben. – Ne, ne! – kiabált Kitty Sámsonnak, hogy hergelésével továbbra is lekösse a bika figyelmét. A tonnányi húshoz és izomhoz képest, amit magán cipelt, a bika elképesztően fürgén mozgott, rúgott egyet a földbe egyik mellső lábával, majd rohamra készülve lehajtotta a fejét. Kitty egy villámgyors pillantás alatt felmérte, hogy a lányoknak még mindig legalább húsz-harminc yardot kell megtenniük. Mikor a bika végül támadott, Kittynek sikerült a legvégső pillanatot is nyugodtan kivárnia egy helyben, majd lovával hirtelen kitért az állat útjából, aki épp háta mögött dübörgött el. Sámson megfordította hatalmas testét, majd újra szemügyre vette leendő áldozatát. Orrlyukai fujtatása felverte a port, ahogy újra támadásra készen lejjebb hajtotta a fejét. Kitty megint csak fürgén kitért a roham útjából, és messzebb nézve látta, amint az ikrek épp átbukdácsolnak a kerítésen. Megkönnyebbülten, gyorsan meg akart fordulni, hogy ő is elmeneküljön. Sietségében azonban kicsúszott markából a ló sörénye, ő pedig lecsúszott a ló hátáról, és a földre esett. Jó néhány másodpercig feküdt ott a hátán, túlságosan megdöbbenve, semhogy moccanni tudjon, milliószor ült már nyergeletlen lovon, de még soha életében nem fordult elő, hogy leesett volna róla. Mire sikerült lábra állnia, a kanca épp elügetett. Kitty attól tartott, neki bealkonyodott, az biztos, hogy nem tudja lefutni a bikát. De az is biztos, hogy nem várja meg tétlenül, míg megöli őt. Elkezdett rohanni, Sámsonnal a nyomában. Jared épp a ház előtti lókikötő-oszlophoz ért, mikor az ikrek odaszaladtak hozzá. A legelőre mutatva így kiáltottak: – Segíts, apa! Kittynek segítségre van szüksége! Egy nagy bika van kint a legelőn! – Menjetek be a házba és maradjatok ott! – kiáltotta Jared, majd vágtára fogta csődörét. A ló minden erőlködés nélkül ugrotta át a kerítést, és Jared keresztülvágtatott a mezőn. Lehajolt a nyeregből, és Kitty keze után nyúlt. Az megragadta a férfi karját, Jared pedig felrántotta maga mögé a nyeregbe. Kitty átkarolta Jared derekát és életéért könyörgött, ahogy maguk mögött hagyták a támadó bikát, és végre elérték a kerítést. Állandó célpont hiányában Sámson elvesztette érdeklődését a hajsza iránt. Megfordult, és elcsörtetett.

119

Kitty még mindig reszketett, amikor Jared a házba segítette. Úgy roskadt a székbe, mint egy rongybaba. – Ez nem sokon múlt. Elmondaná nekem valaki, mi az ördög történt itt? – kérdezte Jared. Mint rendesen, az ikrek most is egyszerre kezdtek el csacsogni, Kitty pedig szótlanul ült, arra várva, hogy végre megszűnjön remegése. Miután végighallgatta a teljes történetet, Jared felnyalábolta lányait, megcsókolta göndör kis fejecskéjüket, majd szobájukba küldte őket, míg ő csendesen elbeszélget Kittyvel. – Szeretünk téged, Kitty – mondták az ikrek, és megpuszilták arcát, aztán elszaladtak a szobájukba. Jared térdre rogyott, és megragadta Kitty kezét. – Jól van, Kitty? – Jól leszek, amint elmúlik ez a remegés. – Nagyon bátor dolgot vitt véghez. Megmentette a lányaim életét. Soha nem fogom tudni ezt eléggé meghálálni. – Még nincs vége, Jared. – Hogy érti? Kitty lesújtva nézett a férfira: – Hogy a csudába kergetjük ki azt az átkozott bikát a karámból? A nap hátralevő részében az ikreket a ház közelében tartották. Kitty elkészítette a vacsorát, Jared és az ikrek pedig elmosogattak. Míg Kitty helyükre tette a száraz ruhákat, gondolatai a nap eseményein jártak. Ez a nap a szélsőséges érzelmek napja volt: a reggeli incidens a szerszámoskamrában, a rettegés, ahogy a bika támadásba lendül… Jared kezének isteni melege, ahogy megfogta a mellét, az ikrek kacaja, ahogy a vizes ruhát kicsavarták… Jared csókja által keltett izgalom, hogy hogyan fogják azt a bikát kiűzni a karambol… Jared hangjának csábító rekedtsége. – Elég legyen ebből! Nagy lendülettel visszatolta a fiókot a helyére, és vetett magára egy pillantást a tükörben. Ilyesmi folyton történik férfiak és nők között. Végtére is, már hetek óta nap mint nap együtt vannak. Azóta ábrándoztak arról a csókról, hogy először meglátták egymást, most már túl vannak rajta, és el is felejthetik. Holnapra már valószínűleg nevetnek az egészen. Kitty a tükörképére nézett és rábólintott. – Így lesz. Attól tartok, nem, válaszolt egy belső hang. Kitty gépiesen hajtotta végre az este hátralevő részében rá rótt feladatokat, míg az ikrek álomba nem merültek. Mindenekelőtt az járt a fejében, hogy elmerüljön egy forró fürdőben és lemossa magáról a nap minden zűrzavarát. A nappaliba ment, és jó éjszakát kívánt Jarednek. – Kitty, leülne egy pillanatra? Azt hiszem, meg kellene beszélnünk a ma történteket. – Csak egy kis baleset volt, Jared. A bika elszabadult, de ilyesmi előfordul néha. Hála a jó égnek, mindenki sértetlenül megúszta a kalandot. – Én nem arról az átkozott bikáról beszélek. Hanem arról, ami köztünk történt abban a kamrában.

120

– Hála a jó égnek, azt is mindenki sértetlenül megúszta – Kitty gyenge kísérletet tett egy mosolyra. – Újra meg fog történni, Kathleen. – Ha rajtam múlik, nem fog – mondta. – Maga épp úgy nem tudja ezt befolyásolni, ahogy én sem. – Mindketten felnőtt emberek vagyunk, Jared. Uralkodni tudunk a vágyaink felett. – Én jobban kívánom magát, mint valaha, Kitty. Feleségül is veszem, ha arra vágyik. Kitty felvonta a szemöldökét. – Hajlandó lenne meghozni ezt az áldozatot, csak hogy megkapja a testemet? Milyen romantikus! – Nem úgy értettem, hogy ez áldozat volna. Csak arra gondoltam, hogy biztosan nem menne bele semmilyen más felállásba. – Van itt már egy felállás, amiről eddig azt hittem, jól működik köztünk: a lányai dadája vagyok. – És mit gondol, meddig tarthatjuk fenn ezt a fajta viszonyt, amikor már nem tudok magára nézni anélkül, hogy ne akarnám magamévá tenni? Most is szeretném… – Jared csalódottan tárta szét a karját. – Te jó Isten, hogy én mennyire utálok nőkkel vitatkozni! Egyszerűen csak az ágyamba kellene cipelnem, és szeretkezni magával. – A paráználkodás nem egyenlő a szeretkezéssel, Jared. A szerelem az, ami a legelőn kószáló bika szintje fölé emel bennünket. – Egy férfi és egy nő közötti vágyakozás igenis a szerelem egyik formája, Kathleen. – Aligha! A szerelem kielégíti az ember szívét és lelkét, a vágyakozás azonban csupán a testét. – Azt akarja ezzel mondani, hogy valahányszor egy férfi és egy nő együtt van, az mindig valami lelket felemelő beteljesülés érdekében történik, és soha nem pusztán a testi örömökért? – Jared döbbenten nézett Kittyre. – Úristen! Ezek szerint még soha nem volt része igazi szenvedélyben, igaz? Átkozott legyen ez a férfi! Hogy merészel legrejtettebb bizonytalanságai mélyére hatolni? – Ez nevetséges! Persze, hogy volt benne részem, három évig éltem házasságban – az egész párbeszéd kezdett nagyon-nagyon kínossá válni. – Én nem a hajdani szombat-este-van-szeretkezni-kell-a-sötétben típusú szenvedélyről beszélek, hanem a letépem-rólad-a-ruhát és a semmi-nem-tart-féken típusú szenvedélyről, amikor egyedül a testi kielégülés jár az ember fejében, és egyáltalán nem érdekes, hogy a partner szerelmes belénk, vagy sem. Kitty felállt: – Mindent hallottam, amire kíváncsi vagyok. Mert ha valóban igaza van, akkor boldog vagyok, hogy ez a fajta szenvedély nincs meg bennem. Jó éjszakát, Jared! Elindult kifelé, Jared azonban megragadta a karját, maga felé fordította, és magához szorította. – De igen, Kathleen, megvan magában. Szerintem a maga temperamentumában igenis benne rejlik a szenvedélyesség. Kaptam is belőle ízelítőt ma abban a kunyhóban – ajka Kitty szájára tapadt egy erőszakos, akaratos csókban. Kitty megpróbált kiszabadulni, de a férfi még erősebben szorította magához, Jared szájának erős nyomása alatt nyögdécselt. Levegőért kapkodva nyitotta szét ajkát, mire Jared nyelvét a nő szájának barlangjába lökte és hevesen nyalogatta körbe, lopta a

121

csókokat. Kitty továbbra is próbált megszabadulni a férfitól, de tehetetlen volt annak elsöprő erejével szemben, ahogy Jared a földre teperte. – Amit most tesz, azt nemi erőszaknak hívják – lihegte Kitty, mikor szája végül felszabadult. – Soha nem tennék ilyet, Kitty. Csak azt szeretném, ha szembe nézne az irántam érzett testi vonzalmával. Kitty szemében megvetés fénylett. – Semmilyen testi vonzalmat nem táplálok maga iránt. – Majd meglátjuk. Jared végigfuttatta nyelvét a nő duzzadó dekoltázsán, mire Kitty mély levegőt vett: – Tudom mivel próbálkozik, de csak az idejét vesztegeti. Semmit sem tud bizonyítani ezzel az értelmetlen kísérlettel. Egyik kezét Kitty fűzője alá csúsztatva Jared megmarkolta a nő duzzadó, telt keblét. Válaszul Kitty hirtelen megremegett. – Jó érzés, ugye, Kathleen? – Jared nagyujja a mellbimbóval játszadozott, miközben tovább cirógatta a nő mellét. – Miből gondolja, hogy nekem jólesik a maga hívatlan tapogatása? – Maga is érzi, hogy jólesik. Ahogyan nekem is. A mellei épp kitöltik a tenyeremet, Kitty. Próbálja azt állítani, hogy nem kezdi érezni a gyomra mélyén azt a bizsergést, és azt a lassan kúszó érzést az ágyékában, mely csak csavarodik, egyre csak csavarodik, míg végül féktelen eksztázisban tör ki. Testi erővel soha nem fog felülkerekedni a férfin, de ha beletapos a büszkeségébe, győztesen kerülhet ki az akaratoknak ebből a csatájából. – Attól tartok, túlbecsüli a nők felizgatására való képességét, Jared, úgyhogy kérem, eresszen el! Szeretnék lefeküdni. – Én is arra vágyom, de ha sikerül bebizonyítani, amit állítok, nem hiszem, hogy eljut majd az ágyig – Jared elengedte a nő mellét, hogy kezével megkeresse fűzőjének gombjait, melyeket szépen ki is gombolt. A melleit megcsapó hűvös levegőtől Kitty döbbenten ébredt rá, hogy teste mennyire felhevült. – Magában semmi büszkeség nincs? – zihálta. – Hamarosan egyikünkben sem lesz. Jared éhes tekintete a nő melleit falta. – Sokat gondoltam a melleire, Kitty: hogy hogy nézhetnek ki, milyen érzés lehet megfogni őket, és hogy milyen ízük lehet – A férfi lehajtotta a fejét, és nyelvével végigfutott a hegyes mellbimbókon. – Magam elé képzeltem ezeket a rózsaszín mellbimbókat, keménynek és hegyesnek, amilyenek most, körülvéve ezekkel a sötét udvarokkal – a férfi körbenyalta a mellbimbók udvarát, majd szájába vette az egyiket. Kitty lélegzetvétele zihálásba csapott át, és mozdulni próbált a férfi alatt. A mozdulat következtében a férfi kőkemény nemi szervéhez súrlódott, ez szinte fájdalmas volt. Rögtön felhagyott a menekülési kísérlettel, és mozdulatlanul feküdt tovább. – Jared, hagyja ezt abba, és gondolja végig mit csinál! – Nem is tudok semmi másra gondolni. Ezeknek a lágy halmoknak a teltségén jár az eszem – suttogta, egyik mellét kezébe véve –, hogy hogyan tudnának táplálni egy gyermeket, hogyan tudnak táplálni engem. És hogy mit tudnék kezdeni velük. – Jared lehajtotta fejét, és elkezdte szopni, nyalni és cirógatni őket, míg végül Kitty, akarata

122

ellenére remegni kezdett a benne növekvő gyötrő izgalomtól. Pánikszerűen próbálta eltaszítani magától a férfit. Jared a nő feje mellé szögezte karjait, és Kitty arcába meredt. – Látnia kellene a zafírszemét, egészen elsötétült az izgalomtól. A látens szenvedélyesség, melyet oly sokáig rejtegetett, most végre felszínre tört, nem igaz? Engedje szabadjára, Kitty! Mutassa meg nekem a valódi női énjét, amit az özvegyi gyász mögé bújtatott! – Ezt soha nem fogom magának megbocsátani – Kitty félrefordította a fejét, és nem nézett Jaredre. Jared Kitty érzékeinek még erőteljesebb ostromába kezdett. Rekedt, tantaluszi mormogással írta le Kitty testét, számba véve minden egyes testrészét, és hogy mit művelne velük a kezével, az ajkával és a nyelvével, ha Kitty megkérné rá. Elsuttogta az Indiában tanult gyönyörűségeket, melyekkel egy nő eksztázisát lehet fokozni, és hogy mit szeretne cserébe Kittytől, mit csináljon vele. Minél erotikusabb dolgokról suttogott, Kitty annál izgatottabb és vágyakozóbb lett. Minden kimondott szóra reagált női mivoltának legmélye, míg egészen tűzbe jött, testét láz emésztette, mely keresztülgyűrűzött rajta, és kiűzött fejéből és testéből minden gondolatot, azt az egyet kivéve, hogy érezhesse a férfi csókjait, az érintését, és a férfiasságát belé hatolni. Végül nyögdécselni, és vonaglani kezdett a férfi alatt. – Még mindig azt állítja, hogy nem érez semmi szenvedélyt, annak ellenére, hogy nem szerelmes belém? Most már maga is akarja, nem igaz? Azt akarja, hogy letépjem a ruháit, maga pedig le akarja tépni rólam az enyémet. Nem ez az igazság, Kitty? – Nem! Nem igaz! Nem igaz! – A kiáltással saját magát akarta meggyőzni, nem a férfit. – Meddig akar még hazudni saját magának? A szenvedély, mely Kittyt teljesen uralmába kerítette, szerteoszlott a férfi gúnyolódásával. Vagy talán azért, mert igaza volt? Jared gyengéden megcsókolta, majd talpra segítette őt. – Meddig akarja még tettetni, hogy a teste érzéketlen marad az érintésekre? Ne szégyellje azt, amit gondolt és amit érzett! Leljen benne örömöt! Szabadítsa fel a magában rejtőző nőt, Kitty! Adja meg neki, amire vágyik! Engedje szabadjára azt a nőt, az Isten szerelmére! Kittyt teljesen lesújtották a történtek, sokkal inkább, mint hogy szégyent érzett volna. Tompult volt és még csak haragot sem érzett a férfi iránt. Jarednek igaza van. Soha nem hitte volna, hogy ilyen féktelenül reagálhat egy férfi érintésére vagy szavaira. Volt benne némi romlottság. – Miért tette ezt velem, Jared? Fontosabb az, hogy bebizonyítsa az igazát, minthogy fenntartsa a barátságunkat? – Akarom magát, Kathleen. De én azt a nőt akarom, akit a karjaimba zártam pár percre, azt a nőt, akit magamévá tehettem volna. De ha megtettem volna, most már gyűlölne engem, így inkább várok. Eljön majd a nap, mikor úgy jön hozzám, mint az a nő. Addig is, Kathleen Drummond, maradunk üzleti kapcsolatban. – Hogy folytathatnánk ezek után? Túl kínos lenne. – Nehéz lesz – a férfi elmosolyodott –, kell hozzá egy kis humorérzék. De azt hiszem, én képes vagyok rá. Maga pedig fantasztikus nő, Kathleen. Tudom, hogy maga is meg tudja tenni. Nem is kell többet szóba hoznunk a dolgot.

123

Furcsa mód, Kitty tudta, hogy a férfinak igaza van. Megtudott valamit ma este önmagáról, és ez épp annyira sokkoló volt, amennyire leleplező. Annak a pár hihetetlen percnek az erejéig olyan felszabadult és gátlások nélküli érzelem ragadta magával, amelyhez foghatót azelőtt nem ismert. Való igaz, Ted soha nem emelté őt ilyen magaslatokba, nem hívta elő belőle ezt az erős szenvedélyt. De Jared képes volt rá, és meg is tette. Amire rá akarta őt ébreszteni, az sokkal több volt, mint szex. Jared úgy tekintett rá, mint beteljesületlen nőre, és igaza volt. A benne lakozó szenvedélyt házaséletének egyetlen részébe sem vitte bele, főleg nem a hitvesi ágyba. Ez volt bűntudatának valódi oka, amikor Tedet elvesztette. Okolta magát, a Triple M-et, még a saját családjában élő férfiak feltűnő férfiasságát is, most azonban rájött, hogy az egész nem arról szólt, ami megvolt, hanem inkább arról, ami hiányzott. Úgy engedte Tedet eltávozni, hogy valójában meg sem ismerhette az igazi nőt, aki benne lakozott és akit ő feleségül vett. És ami épp ugyanolyan tragikus: ő elégedett volt azzal, amit kapott. Az igazság az, hogy mindketten vétkesek voltak, a bűntudat nem csak őt kell, hogy terhelje. A ma este felnyitotta a szemét arra, hogy a benne megbúvó két nő éppolyan ellentéte egymásnak, mint a két férfi: Ted megelégedett azzal, amilyennek ő mutatta magát előtte, Jared ezzel szemben soha nem érné be kevesebbel, mint amit maximálisan ki tud hozni magából. A nőként való kiteljesedést csak az utóbbi adhatja meg. Jaredre nézett, de nem érzett semmi gyűlöletet, csak hálát. A férfi segített neki szembenézni néhány ténnyel, több módon, mint ahogy gondolta volna. Egy kis időbe telik, mire hozzászokik a gondolathoz, és tudta, hogy Jared meg fogja érteni őt. – Jó éjszakát, Jared! – Jó éjszakát, Kathleen! Amint hallotta Kitty ajtajának csukódását, Jared elhagyta a házat, és megmártózott a hideg patakban. Amikor visszatért a házba, a nappaliban égő lámpától eltekintve teljesen sötét volt. Azt is leoltotta, és lefeküdt. Hosszú ideig reménykedett abban, hogy Kitty egyszer csak besétál az ajtón. Végül álomba merült. Kinyílt az ajtó, és Kitty osont be rajta, majd becsukta és háttal nekidőlt. Ott állt a holdfény sugarában, mely felfedte domborulatainak körvonalát. A szatén hálóing, melyet még ő vásárolt neki, felvette melleinek buja teltségét és átölelte keskeny csípőjét, ahogy az ágy felé ment. Jared olyan izgalmat érzett, mely szinte már fájt. A torka kiszáradt és beszélni, de még nyelni sem tudott, mikor Kitty megállt ágya mellett, és lecsúsztatta alabástrom válláról a hálóing pántjait. Csípőjének egy ügyes mozdulatától, melytől lüktetni kezdett a vér a férfi ágyékában, Kitty hálóingje a bokájára hullott, és ott állt előtte meztelenül, egy holdvilág-csókolta istennő. – Semmire nem tudtam gondolni, csak a nekem ígért örömökre. Itt vagyok, Jared. Mire vársz? – Ó, Kitty! Kitty! – A nő felé nyúlva átfordult az ágyon, mire a földön kötött ki! Kábán ült fel, és körülnézett a sötét szobában. – A francba!

124

18. fejezet

– Kitty, szeretkezni akarok magával – suttogta Jared, felforrósodott tenyerének bársonyos cirógatása kényeztette Kitty csupasz bőrét. – Nem kell a szerelme, a testi vágyát akarom – jelentette ki Kitty. – Ó, Kitty! Kitty…! – az ágy rázkódni kezdett alatta. – Kitty! Kitty! Kitty szeme hirtelen kinyílt. Becky és Jenny hajolt ágya fölé, és próbálták felrázni. Mindkettőjük szeme tágra nyílt az aggodalomtól. – Kitty, kelj fel! Bluebonnetnak valami baja van. Kitty felült az ágyban. – Miről van szó? – Reggel elmentük megetetni, ahogy mindennap szoktuk, és az oldalán feküdt. Jenny kék szemében szomorúság tükröződött: – Nagyon betegnek tűnik, Kitty. – Amíg felöltözöm, szóljatok édesapátoknak! – Már szóltunk neki. Kiment az istállóba. Kitty nem vacakolt az öltözködéssel. Magára kapott egy farmert és egy inget. A kanca biztosan ellik, és bár sok ilyet látott már a Triple M-en, maga még nem vett részt egyben sem. Gyorsan zoknit és csizmát húzott, és az istállóba szaladt, az ikrekkel a nyomában. Jared a földön fekvő kanca mellett térdelt. – Ellik? A férfi bólintott. – Nem megy neki éppen könnyen. – Most születik neki kisbabája? – kérdezte Jenny. – Azt hiszem – Kitty néhány közeli szalmabálára mutatott. – Lányok, ti menjetek most oda, üljetek le, és ne zavarjatok a munkában! Jenny ajka megremegett. – Bluebonnet nem fog meghalni, ugye, Kitty? – Nem, kicsim. Jól lesz, mihelyt megszületik a csikója. Most pedig menjetek oda, és üljetek le, ahogy mondtam! Bonnie-t és Bibbie-t szorongatva a lányok egy szalmabála tetejére másztak, és tágra nyílt szemekkel várták a fejleményeket. Jared gyászos tekintettel szólalt meg: – Úgy tűnik, elkel neki egy kis segítség. Szegényke. A ló hánykolódni kezdett, Kitty pedig nyugtatni akarván, a nyakát simogatta. – Gyerünk, gyerünk, Bluebonnet! – gügyögött Kitty. – Nemsokára túl leszel rajta, kislány. – Felmarkolt egy köteg szalmát, és elkezdte letörölni az izzadságot a kanca testéről. A kanca már jó ideje gyötrődött az ellessél: tüdeje kimerültségtől hullámzott, kidülledő szemében pedig fájdalom és félelem fénye csillant. Egy összehúzódástól megrémülve megpróbált lábra állni. – Fogja le! – kiáltott Kitty. – Ne hagyja, hogy felálljon! 125

Jareddel együtt küszködve igyekeztek megakadályozni, hogy a szenvedő állat felkeljen. A kanca szeme egy újabb összehúzódás okozta fájdalomtól felfelé fordult. Újabb óra telt el, amit a kínok között vergődő állat fölé hajolva töltöttek. – Te jó Isten, életemben egyszer láttam csak ilyen keserves ellést. Amikor a csikó rosszul feküdt az anyaméhben. – Úgy gondolja, az lehet a baj itt is? – kérdezte Jared. – Biztos vagyok benne. – Kitty a férfira pillantott. Nem fáradt azzal, hogy magára húzzon egy inget. Vállainak és karjainak izzadságtól fénylő izmai megfeszültek az erőlködéstől, ahogy igyekezett a kancát a földön tartani. Még a mellkasán, és karján levő sötét szőrszálak is a bőréhez tapadtak. – Akkor mit csináltak vele? – kérdezte Jared. – Apám összekötözte a csikó lábait, és visszataszította a szülőcsatornába. Mintha csak erre a megjegyzésre reagálna, a kanca teste újabb görcsbe rándult. Kitty rémülten vette észre, hogy vékonyka, hadonászó lábak bújtak elő belőle. – Össze kell kötöznünk őket, Jared. A férfi tekintete végigsiklott az istállón, valami használható dolog után kutatva. – Ott a szegen. Az a kantár jó lesz. Kitty odarohant, és letépte a szegről a lószerszámot. – Siessen, Kitty! Már mind a négy lába kint van. Értékes másodperceket vesztettek azzal, hogy Kittynek keresnie kellett valamit, amivel elvághatták a kantárt. Egy fejszét megpillantva, lenyesett egy darabot a kantárból és visszasietett az állásba. Előkotorva emlékezetéből apja hajdani cselekedeteit, Kitty óvatosan behajlította a csikó lábait, összekötötte őket, majd visszalökte a szülőcsatornába. – Gyerünk már! – mondta Jared, azon erőlködve, hogy a lábra állni akaró kancát lenyomja. – Most jön a neheze! Meg kell akadályoznia, hogy az állat megmozduljon! – Kitty mély lélegzetet vett, majd egyik kezével óvatosan a hüvelybe nyúlt, míg el nem érte a kiscsikót. Amilyen gyengéden csak tudta, elkezdte az állatot körbeforgatni. A kanca hánykolódni kezdett a beavatkozástól, és Jarednek a bepánikolt állatra kellett vetnie testét, hogy lent tarthassa. Mikor Kittynek sikerült a csikót megfordítania, elkezdte kijjebb húzni. A kanca teste újabb görcstől merevedett meg, a csikó feje, majd a válla kicsúszott a szülőcsatornából, összepréselődött testét szürkés védőburok borította. Jared bámulattal nézett a kis jövevényre. – Ó, Istenem! Kittynek kedve lett volna örömkönnyeket hullatni, de meg kellett őriznie nyugalmát. – Szükségem van egy késre, hogy elvágjam azt a kantárt. Jared talpra szökkent, hogy keressen egyet, közben Kitty fürgén felhúzta ingje alját és letörölte könnyeit. Jared késsel tért vissza. Eltávolították a kantárt a kiscsikóról, aki kinyújtotta hosszú, cingár lábait. – Hát nem gyönyörű, Jared? – Mintha csupa láb volna – a férfi csodálattal nézett Kittyre. – Tökéletes munkát végzett, Kathleen. – Hála Istennek, tudtunk rajta segíteni. Nos, mi elvégeztük a dolgunkat. Most pedig menjünk innen, és hagyjuk, hogy Bluebonnet is elvégezze az övét! – felkelt, és kiment az istállóból.

126

Jared ott ragadt az ajtóban, hogy még egy pillantást vessen az anyára és csikójára. Csodálattal eltelve csóválta fejét, majd becsukta, és rázárta az állás ajtaját. Az ellés alatt az ikrek végig csendben maradtak, a szemük előtt kibontakozó csoda láttán megbénulva. Jenny nyerte vissza hangját elsőként. – Fiú, vagy lány lett, Kitty? – Fiúcsikó lett, kicsim és gyönyörű. Ha felmásztok a szénapadlásra, onnan valószínűleg jól ráláttok az állásukra. – Ezt azért nem ajánlotta korábban, mert attól tartott, a szülés esetleg tragédiába torkollik, de amennyire meg tudta ítélni, anya és fia mindketten jól voltak. Jared követte az ikreket a szénapadlásra, ahol mindannyian hasra feküdtek. Mindkét lány vállát átölelve Jared magához húzta őket. Kitty is felmászott, és leült melléjük, térdét felhúzva és átölelve. Az ikrek szeme feszült figyelemtől sugárzott, ahogy nézték az alattuk feltáruló látványt. – Most mit csinál Bluebonnet, Kitty? – kérdezte Becky, mikor a kanca nyalogatni kezdte a kiscsikót. – Fogadok, hogy megpuszilja a kisbabáját – mondta Jenny. – Nem, kicsim. Megfürdeti. – Én is megtenném helyette – mondta Jenny –, ha azt szeretné. – Nem csak letisztítja ilyenkor a csikót, Jenny, hanem közben ismerkedik is a szagával, az pedig megjegyzi az övét. Az ikrek lenyűgözve figyelték, ahogy a kanca a csikó egész testét lenyalogatja. Mikor ezzel végzett, az anyaállat finoman elkezdte orrával böködni a csikót. – Most már puszilkodik Bluebonnet? – kérdezte Becky. – Nem. Nézd csak! Ideje, hogy a kiscsikó a saját lábára álljon, és kipróbálja. – A kisbabák nem tudnak lábra állni – jelentette ki a kislány. – Az ember kisbabái tényleg nem, Becky – mondta Jared. – De az állatoké igen. – Nézzétek! – kiáltott Jenny. – A kisbaba feláll! Az ikrek lélegzetvisszafojtva nézték, ahogy a kiscsikó törékeny, imbolygó lábaira állt. Jó néhány másodpercig úgy tűnt, hogy össze fog csuklani, mielőtt végre sikerült lábait teljesen kiegyenesítenie, és biztosan megállnia a talajon, anyja vigyázó feje alatt. Mindannyian tapsolni kezdtek, és Jenny rögtön megkérdezte: – Most már megetethetjük, Kitty? – Nem, egyelőre mindannyiunknak távol kell maradnunk, és hagyni, hogy Bluebonnet maga foglalkozzon a kicsinyével. Még nem szeretné, ha bárki hozzányúlna. – Akkor ki fogja kitrágyázni az istállót? – Hagyjuk, hogy azt apukátok csinálja? – Kitty Jaredre mosolygott. – Szerintem hagynunk kéne, hogy Kitty csinálja, nem gondoljátok, lányok? Elvégre ő a lószakértő. Mindkét áruló kis kópé egyetértően bólogatott. – Igen, apa. Tényleg ő a lószakértő. – És mi nem szeretnénk, hogy Bluebonnet mérges legyen ránk. – Köszönöm, Jared – válaszolta Kitty éneklő hangon. – De még nem végeztünk. Még mindig itt van nekünk Ole Sámson a karámban, nem igaz? – édesen mosolygott Jaredre. – Szerencsénkre, a bikáknak apukátok a nagy szekértője. Azzal lemászott a szénapadlásról.

127

Amikor visszaértek a házba, Jarednek és Kittynek le kellett fürdenie. Megtisztulva és rendes ruhába öltözve a reggelizőasztalnál ültek, és kávéjuk mellett időztek, míg az ikrek szobájukban foglalatoskodtak valamivel. – Az a bika még mindig odakint ólálkodik, Kitty. Van valami jó ötlete? – Nem lovagoltunk ki még a farm északi felére. Nem hiszem el, hogy nincsenek itt valahol üszők. Carringtonék soha nem tartottak sok marhát, de kizárt dolog, hogy az egész csordájukat eladták volna. – Mi jár a fejében? Hogy el kellene vezetni hozzájuk a bikát? – Könnyebb néhány üszőt egy bikához hajtani, mint megpróbálni kötelet vetni a bikára, majd az üszőkhöz húzni-vonni. – Mi van, ha nem találunk üszőket? – Kihozhatnánk a lovakat a karámból, és bezárhatnánk oda Sámsont, de ő azt a kerítést is könnyedén áttörné, ha arra szottyanna kedve. Nagyobb biztonságban tudnám az ikreket, ha visszavinnénk inkább oda, ahova tartozik. Ehhez néhány üsző elég lesz. – Rendben, hölgyem, én benne vagyok, ha ön is. Menjünk és keressük meg Delilát, hogy a jó öreg Sámsont boldoggá tegyük! Bluebonnet boldogul nélkülünk is? – Vele nem lesz semmi baj. Csak egy kis friss szénára és vízre van szüksége. Viszont be kell fognunk egy kocsiba. – Mihez kell a kocsi? – Hogy kihúzzuk a szögesdrótot. Ki kell javítanunk a kerítést a déli legelőn. Valószínűleg ott juthatott ki Sámson. Megyek a lovakért, maga pedig hozza a szögesdrótot abból a szerszámoskamrából! – Talán inkább nekem kellene a lovakért mennem, Kitty. Nem tudhatjuk, mire készül az a bika. – Soha, amíg él, százados. A közelébe sem megyek többé annak a kamrának. Inkább megbirkózom egy bikával. Kis idő múltán befogták a lovakat a kocsi elé, majd felpakolták a szögesdrótot, és amire még szükségük volt, beleértve a nyergeket és lasszókat, melyekre a marhák hajtásához volt szükség. Az ikrek borzasztó izgalmasnak találták az egészet. A legelőre érve több tucat üszőt pillantottak meg borjaikkal együtt, amint a pázsitfüvet legelték. – Nem áll szándékában az összes marhát odaterelni, ugye? – kérdezte Jared. – Nem, csak körülbelül fél tucatra van szükség. – Fél tucatra? Miért nem elég belőlük egy? Kitty fájdalmas arccal nézett a férfira. – Mit gondol, mit keresett Sámson, amikor kitört a legelőről? Kérem, legyen kicsit tekintettel szegény üszőkre! Fogjuk ki a lovakat a kocsi elől, és nyergeljük fel őket! – Mi lesz az ikrekkel? – Majd kettesével megyünk. A marhák éppolyan csökönyösek tudnak lenni, mint az öszvérek, és tapasztalt segítség nélkül borzasztó lassan ment hat állat összeterelése. Mikor Kitty végül sikerrel járt, mindannyian megindultak a déli legelő irányába. A kis borjak is az anyaállatok nyomában maradtak. Jó néhány mérföldet kellett megtenniük, és mikor úti céljukhoz értek, megtalálták, hol szökött ki Sámson. Míg Jared kiegyenesítette a kerítésoszlopokat, Kitty kiszakított két

128

üszőt a többi közül, és bevezette őket a karámba. Mivel hátszelet kapott, Sámsonnak nem tartott sokáig, hogy megérezze szagukat. Dübörögve vágtatott feléjük a mezőn át. Ahogy Kitty észrevette, hogy a bika közeledik, gyorsan visszavezette az üszőket a drótkerítés mögé, mire mind visszaügettek a csordához. Amikor Sámson úgy dübörgött el mellettük, hogy feléjük se nézett, Jared vidáman megjegyezte: – Ennek a férfinak küldetése van. Kitty válaszra sem méltatta. – Zárjuk le ezt a kerítést, amilyen gyorsan csak tudjuk! – Kathleen, soha életemben nem feszítettem ki drótkerítést. – Akkor most majd megtanulja, hogyan kell – átadott egy drótvágót. – Az első dolog, amit egy farmon a zöldfülűeknek megtanítunk, az az, hogyan kell kerítést kihúzni és javítani. Elvégezték a feladatot anélkül, hogy Sámson további veszélyt jelentett volna rájuk nézve, jól elfoglalta magát valahol máshol. Kimerítő és hosszú nap állt mögöttük, melyre egész életükben emlékezni fognak. Vacsora és mosogatás után Kitty és az ikrek a földön ültek gyöngyöt fűzve. Ezúttal Jared meg sem próbált újságja vagy könyve mögé rejtőzni. Nyíltan nézte őket, nem tudva a mosolyról, mely arcán szétterült, ahogy beszélgetésüket hallgatta. Az ikreket még mindig lenyűgözte a kiscsikó születése, aminek aznap szemtanúi voltak. Amikor hazaértek a mezőről, a lányok rögtön az istállóba szaladtak, és egy órát töltöttek a szénapadláson, csodálattal nézve Bluebonnetot és kiscsikóját. – Adhatunk nevet a kicsinek? – kérdezte Jenny, miközben tovább fűzték a fényes kristálygyöngyöket. – Mi nem adhatunk neki nevet, kicsim. Bluebonnet és a kicsinye Carringtonéké. – Bárcsak lenne egy farmunk – mondta Becky. – Akkor nekünk is lennének gyereklovaink és úgy hívnánk őket, ahogy akarnánk. Jenny odahajolt Kittyhez, és azt suttogta: – Apa azt mondta, vesz egy farmot. – Tényleg? – Kitty meglepődött. A férfi megvonta a vállát. – Azt mondtam, gondolkodom rajta. – És hol lenne az a farm? – Apa Dallas közelében szeretne venni egyet, ahogy ez is itt – vállalkozott Becky a válaszra. Kitty elnevette magát. – Attól tartok, nehéz lesz olyat találnia. Ezek itt úriember farmok, nem pedig működő farmok. – Mit akar ezzel mondani, Kitty? – Hogy az emberek, akik ezeknek a farmoknak a tulajdonosai, egyáltalán nem a farmra alapozzák a megélhetésüket. Ezek a kis farmok inkább úgy festenek, mint holmi nyaralók, ahova el lehet menekülni a városi meleg elől. Garnet nagynéném Georgia államból származik. Ő mondta nekem, hogy a polgárháborút megelőzően ez nagy divatnak örvendett Délen a tehetős emberek között. A Carrington-farm sokkal nagyobb kiterjedésű, mint a környező birtokok legtöbbje, de Jake Carrington nagyon gazdag ember, ahogy a többiek is.

129

– Ez talán igaz, Kathleen – mondta Jared –, de én egész fiatal korom óta ismerem Jake Carringtont. Igazán szereti a farmját, de még jobban az üzleti életet. A vasútépítés, a bankélet és a technológia mindig nagyon érdekelték őt. Nemrég említette, hogy szerinte a fekete arany lesz a soron következő aranybánya Texasban. – Fekete arany? Az micsoda, apa? – Olaj, Becky. Egy nap olyan értékes lesz, mint az arany. Ami azt illeti, Jake sok pénzt invesztált egy, a keleti parton, Beaumont közelében fekvő, Spindletop nevű földbirtokba. Engem is meggyőzött, hogy cselekedjek hasonlóképp. De ha Jake Carrington nem volna olyan, mint egy látnok, ami az üzletet illeti, valószínűleg La Palomát is olyan óriási birtokká terjesztette volna ki, amilyen a Triple M. – A te apukád is úriember-farmer, Kitty? – Nem, Jenny, a Triple M egy működő farm. Ez adja édesapám, a nagybátyáim és az ő családjaik megélhetését is. Mindenki élete a farmtól függ. Negyven-ötvenezer marhát tartunk évente, és mi magunk termesztünk, készítünk, vagy nevelünk fel gyakorlatilag mindent, amire szükség lehet. – Ejha! Az biztos jó sok tehén – hüledezett Becky. – Fogadok, hogy sok-sok lovatok is van – mondta Jenny. – Valóban, kicsim. És jó sok ember, akik lovagolnak rajtuk. Most pedig hadd lássuk azt az amulettet! Becky levette a karkötőt a csuklójáról. Amióta Jenny neki ajándékozta, még soha nem vált meg tőle egy percre sem. Az olcsó lánc bezöldült, de az amulettnek kutya baja sem volt. Kitty a félig felfűzött gyöngysor közepére csúsztatta a katonát ábrázoló kis amulettet. – Így ni, itt jól mutat. Miután végzel a gyöngyök felfűzésével, te is a nyakadba akaszthatod majd, ahogy Jenny viseli a medalionját, amit tőled kapott. – Ez jó ötlet, Kitty – mondta Jenny, erőfeszítéseik eredményétől boldogan. – Neked mindig jó ötleteid vannak, Kitty – értett egyet húgával Becky. Ez igaz, Kitty, gondolta magában Jared. Az elmúlt hetekben csodálni kezdte Kitty észjárását. Soha nem riadt vissza semmilyen megpróbáltatástól, a világ dolgait pedig mindig érdekes és új megközelítésben tálalta. Jared nem mondhatta el ugyanezt saját ötleteiről, melyek közül egyik sem volt ostobább, mint a megelőző estéé. Hogy a pokolban gondolhatta, hogy olyan közel kerülhet hozzá, hogy majdnem szeretkeznek, aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna? Istenem, mennyire kívánja őt! Ha nem veri ki azonnal a fejéből, ma éjjel is abban az átkozott, jéghideg patakban végzi. Felállt, hogy kisétálja magából a vágyakozást. Kitty látta, amint Jared széles válla eltűnik az ajtón keresztül. Talán elunta a farméletet? Az elmúlt pár nap minden volt, csak nem unalmas. De talán mégsem olyan izgalmakat hozott, amilyenre ő áhítozott. Talán a tegnap éjjelre gondol, és a szenvedélynek azokra a hihetetlen pillanataira, melyekben osztoztak. Bár megesküdtek rá, hogy nem beszélnek róla többet, hogy a csudába ne gondolna rá? Felnyitották Pandora szelencéjét, és már nem lehet visszacsukni. Bármit is próbálnak bemagyarázni maguknak.

130

19. fejezet

A

következő reggel Jared befogta a lovakat a kocsi elé, és a közeli River Bendbe hajtottak. Az egérlyuknyi kisváros onnan kapta nevét, hogy a Trinity folyó partján feküdt, épp ott, ahol a folyó Dallas felé kanyarodott. Fort Worth-höz közelebb lévén, mint Dallashoz, a városka egy, a konkvisztádorok korában települt spanyol misszióból nőtte ki magát. Nem sokkal a századforduló után, miután az egyház sorsára hagyta, a misszióból kupleráj lett, melyet elsősorban a mexikói hadsereg tisztjei látogattak, míg Texas el nem nyerte függetlenségét. A polgárháború alatt a komancs indiánok egy lerohanása a várost szinte összes lakójától megfosztotta. Azok, akik túlélték a támadást, népesebb területekre költöztek: Dallasba és Fort Worth-be, amely a híres texasi marhahajtások központjává vált a rákövetkező évtizedben. River Bend tipikus kisváros volt, melyből még több száz feküdt szerteszét Nyugaton, és amely elnéptelenedett a vasút megjelenésével. Mivel nem a vasútvonal mentén helyezkedett el, és a térképen sem igen lehetett megtalálni, a csak lóháton, vízi úton és a havonta egy alkalommal közlekedő, piciny Fort Worth-i teheráru-szállítóval lehetett megközelíteni. A kereskedők a helyi farmerektől és vándormunkásoktól függtek, akik a túlélésért küszködtek. A város egyetlen előnye talán az volt, hogy nem jelentett nagy vonzerőt az útonállóknak. Nem volt sem kocsmája, sem egyetlen kurtizánja, sőt még kirabolni való bankja sem, ezért seriffre sem volt szükség. Nem volt helyi sajtó és a friss párizsi divatot sem igen követték errefelé. Dicsekedhetett viszont egy távíróhivatallal, és egy kis katolikus templommal – a korai vallási gyökerek egy későbbi hajtásával. A protestánsok vasárnap reggelenként gyülekeztek Ben Wilks vegyesboltjának hátsó helyiségében. Kitty szerette a város látványát. Bár kisebb és elmaradottabb volt, mint a Triple M-hez legközelebb fekvő Calipo, River Bend mégis felidézte benne szülővárosa hangulatát. Míg Kitty a vegyesboltban tűnt el listájával együtt, addig Jared a távíróhivatalba ment, mely egyúttal postahivatalként is szolgált, hogy megkérdezze, érkezett-e levele. Az ikrek kint maradtak, hogy egy tatut nézegessenek, mely egy kis elkerített helyre volt bezárva. – Apám! Ezek a tatuk nagyon rondák – jelentette ki Becky, miután jó néhány percig tanulmányozta az állatot. Jenny bólogatott. – Azzal a sok kemény pikkellyel a hátán még ölbe sem lehet venni. Nem is értem, miért akar egyáltalán bárki tatut tartani. – Talán csak azért, mert annyira máshogy néz ki, mint bármi más. – Én inkább egy kiscsikót szeretnék. Legalább arra jó ránézni, még akkor is, ha nem lehet ölbe venni. A lányok a földre ültek, könyöküket felhúzott térdükre támasztották, fejüket a kezükbe hajtották, és tovább bámultak a tatura. Még jó néhány percnyi intenzív koncentráció után Becky megszólalt: – Még csak meg sem moccan. – És nem is mond semmit – tette hozzá Jenny.

131

– Elég ostoba dolognak tűnik olyan állatot tartani, amelyik nem mozog, és nem is mond semmit. Legalább a kutyák ugatnak, a macskák pedig nyávognak. – A lovak pedig nyerítenek, a tehenek meg bőgnek. – Igen, és még a szamarak is iáznak, de ez a buta állat semmit nem csinál – jelentette ki Becky. Ahányszor csak egy arra járó megállt, hogy egy pillantást vessen az állatra, mielőtt dolgára ment volna, a két lány megcsóválta a fejét. – Ennek semmi értelme. – Az égvilágon semmi – végül Jenny így szólt: – Menjünk vissza! Meleg van itt a napon, én pedig nem várok rá többet, hogy megmozduljon. Az ikrek felkeltek, egy épület árnyékába húzódtak, majd újra a földre telepedtek. – Csak még egy kicsit várjunk! Talán nemsokára megmozdul, én pedig nem akarok lemaradni róla! Két pár farmert és poros csizmát viselő láb jelent meg az ikrek látómezejében, és megállt a ketrecnél. Becky hirtelen kiegyenesedett, mikor észrevette, hogy egyikük bal csizmájának sarkantyújáról hiányzik a taraj. Felnézett, és felismerte az útonállót, aki kirabolta a vonatot. Jennyt oldalba bökve azt suttogta: – Nézd, ez az az ember, aki kirabolt bennünket a vonaton! – Most mit tegyünk? – Menjünk, és hívjuk ide apát! – De apának nincs fegyvere – mondta Jenny. – Mi van, ha lelövik? – Igaz. Jobb, ha nem szólunk neki. Menj, és szólj inkább Kittynek! Ő tudni fogja, mit kell tenni. Én itt maradok, és szemmel tartom őket. – A két férfi indulni készült. – Siess, Jenny, mielőtt még továbbállnának! Jenny visszasietett a vegyesbolthoz, Becky pedig felkelt, és követte a két útonállót. A férfiak a béristállóba mentek. Az egyik ajtó tárva-nyitva volt, így Becky óvatosan közelebb húzódott, majd visszapillantott, de még mindig semmi jele nem volt Kittynek, vagy bárki másnak az utcán. Odalopakodott, hogy lássa, mire készül a két férfi, és belesett az ajtón. Hirtelen egy kéz nyúlt felé és berántotta az istállóba. – Mi az ördögnek lopakodsz itt? – A férfi sokkal fiatalabb volt, mint az, akit a vonaton látott. – A cicámat keresem. – Itt nincs – a férfi elengedte Beckyt. – Menj innen a pokolba! Épp ekkor jött ki az egyik lőállásból a másik útonálló. Azonnal felismerte Beckyt. – Eddie, ez az a kölyök a vonatról, amit kiraboltunk. Becky megfordult, és szaladni kezdett. Eddie az ajtónál érte utol, és gyöngysorát elszakítva tarkón ragadta. A nyaklánc a földre esett, a gyöngyök pedig szerteszét gurultak a piszokban. A férfi visszarángatta Beckyt az istállóba. – Nézze meg, mit csinált, elszakította a gyöngysoromat! – A kislány olyan mérges volt, hogy sípcsonton rúgta a férfit. Az átkozódva ragadta meg a lábát. Becky megint megpróbált elszaladni, de ezúttal a másik férfi csípte nyakon. – Eresszen el! – Becky kapálózott és vergődött, hogy kiszabaduljon a férfi szorításából, de az biztosan tartotta. Mikor elkezdett segítségért kiabálni, a férfi kezével betapasztotta a száját, és megütötte.

132

– Hallgattasd el ezt a kölyköt! – ordította az ajtót becsapva. – És reteszeld el azt az átkozott ajtót, mielőtt valaki besétál ide! Eddie Becky szájába egy tarka selyemkendőt tömött, a másik férfi pedig darabokra vagdosott egy kötelet, és összekötözte vele először a csuklóját, majd a lábait. – Mi az ördögöt csináljunk vele? – kérdezte Eddie. – Magunkkal kell vinnünk, és valahol máshol kell megszabadulnunk tőle. – Én nem akarok részt venni egy kölyök meggyilkolásában sem, Gus. Hagyjuk inkább csak itt! Üljünk lóra, és álljunk tovább! – Hogy aztán egy hordányi polgárőr legyen a seggünkben, mi? Még rosszabbak, mint a seriff emberei, ott helyben felakasztanának minket! Nem, nem. Magunkkal visszük a lányt. Senki nem fogja észrevenni az eltűnését, csak mikor már messze járunk innen. Most pedig nyergeljük fel a lovakat, és tűnjünk el! Kitty épp kifizette a vásároltakat, mikor Jenny berontott az ajtón. – Kitty, láttuk őt! Itt van! – Ki van itt, Jenny? – A férfi, aki kirabolt minket a vonaton. Itt van egy másik férfival. – Jaj, ne! Hol van Becky? – Megnézi mit csinálnak. – Te jó Isten! – Mit tegyünk, Kitty? Kitty a kereskedőre nézett. – Van itt helyben seriff? – Nincs, hölgyem. Van egy polgárőr egységünk, de nem nagy szükségünk volt rá eddig. – Akkor épp itt az ideje. Vonatrablók vannak a városban. – Nos, hölgyem, úgy vélem, csak átutazóban járnak errefelé. Van erre mindenféle ember, de nem kevernek bajt, amíg a városban vannak. Kitty nem vesztegethetett egy perccel sem többet erre a fajankóra, mikor Becky élete veszélyben foroghatott. Kiiramodott a boltból, egyenesen Jared karjába, aki épp belépni készült. – Hé, mi ez a sietség? – Kittyre nézve Jared hangja megváltozott. – Mi a baj, Kitty? – Az ikrek felismerték az útonállót, aki kirabolta a vonatot, amin utaztunk. Jenny idejött szólni nekünk, Becky pedig követi őket. – Mit csinál? – Jól hallotta! Kiszaladtak az utcára, de nyomát sem látták a kislánynak. Kitty kiabálni kezdte a nevét. – Hol lehet? – Meg fogjuk találni. Jenny, te menj vissza abba a kereskedésbe, és maradj szépen ott! – Segíteni szeretnék, hogy megtaláljuk a nővéremet. – Azt mondtam, maradj ott! Jenny visszafordult, mintha a bolt felé igyekezne, de ahogy Kitty és Jared elsiettek, ő is a nyomukba eredt. Kitty és Jared minden utcát átfésültek. Beckynek nyoma sem volt, ők pedig nem tudták, hogy követte-e a férfiakat valamelyik épületbe. A béristállóhoz értek, de mindkét ajtót belülről zárva találták.

133

– Becky! – kiáltott Kitty. Amikor nem jött válasz, Jared is kiabálni kezdett. A férfi a fejét csóválta. – Bereteszelték. Jobban körül kell itt néznünk – letérdelt a földre, és felvett egy maroknyi port. – Mi az, Jared? A porszemcsék között jó néhány gyöngy csillant meg. – Ezek nem azok a… – De igen. Beckynek bent kell lennie. És biztosan észrevették, hogy követte őket. Ó, Istenem, Jared! Mi van, ha bántották szegényt? A férfi a szellőzőablakra pillantott. – Bemegyek. – Hogyan? – Azokon ott – egy halom szénabálára mutatott, melyek behordásra készen álltak az épület előtt. Az ablak alá tuszkolták a bálákat, Jared felmászott rajtuk, és bebújt az ablakon. Hangokat hallott, és keresztülkúszott a padláson. Két férfit pillantott meg az istállóban, és egyiküket felismerte a vonatról. – Hallottad azokat az embereket kiabálni, Gus. Nem kellett volna foglalkoznunk ezzel a lánnyal. Inkább ültünk volna lóra, és léptünk volna meg innen, ahogy mondtam! – Pofa be, Eddie! Hadd gondolkozzam. Abbahagyták a kiabálást, úgyhogy biztosan továbbálltak már. Legjobb, ha most azonnal indulunk. Jared maga mögé pillantott, és észrevette, hogy Kitty követte őt a padlásra. Tekintete Beckyt keresve végigsöpört az istállón, míg végül észrevette a kislány vergődő, összekötözött testét az egyik üres lőállásban. Agyát elborította a vak düh. – Eddie, mássz fel a padlásra és nézd meg, van-e valaki odakint! Jared és Kitty bebújtak egy szénarakásba az egyik félhomályos sarokban. Mikor Eddie felért, és az ablakhoz ment, Jared mögé lopakodott, megütögette vállát, és ahogy a férfi megfordult, jól behúzott neki egyet. Eddie nagy robajjal esett a földre, mire a meglazult szalmaszálak záporozni kezdtek a szénapadlásról. – Mi az ördögöt csinálsz odafent? – kiabált Gus. Jared mutatóujját a szájához emelte, hogy Kittyt csendre intse. Kihúzta Eddie revolverét a tokjából, és Kitty kezébe nyomta. – Eddie, mi folyik ott? – kiáltott Gus. – Elestem – motyogta Jared, próbálva Eddie hangját a lehető leghitelesebben utánozni. Tudta, hogy nem mászhat le anélkül, hogy Gus észrevenné, úgyhogy az egyetlen megoldás, ha leugrik. – Eddie, tiszta a levegő odakint? – Aha. Jared érezte, hogy eljött a megfelelő pillanat. A szénapadlásról elrugaszkodva épp Guson landolt, és mindketten a földön kötöttek ki. Éles fájdalom nyilallt Jared lábába, és jó néhány pillanatig azt hitte, a sötétség felülkerekedik rajta. Gus arra használta ezeket az értékes másodperceket, hogy odébbguruljon, és csípőjére kötött fegyveréért nyúljon. – Meg ne próbálja! – utasította Kitty, aki a szénapadlás létrájának legfelső fokán állt, Gusra szegezve Eddie pisztolyát. – Ha kedves az élete, szépen lassan előhúzza azt a koltot a tokjából, és leteszi a földre! – A pisztoly árulkodón kattant, ahogy Kitty felhúzta

134

kakasát. – Hallja ezt, Gus? Ez az egyetlen fegyverhang, amit itt hallani akarok. Ért engem? – Rendben, hölgyem. – Úgy tett, ahogy Kitty utasította, majd megadóan a levegőbe emelte karjait. – Hol van a másik két barátja, Gus? – Honnan tudnám? Hetekkel ezelőtt elváltunk. – És mit csinált a gyűrűvel, amit elvett tőlem a vonatrabláskor? – Azt hiszi, emlékszem, mihez kezdtem egy olcsó kis gyűrűvel? Valószínűleg egy szajhának adtam az utolsó városban, ahol jártam. – Lehet, hogy az a gyűrű olcsó volt magának, Gus, de számomra nagyon is értékes. Magába kéne eresztenem egy golyót, csak szórakozásképp. – Majd én elintézem, Kitty – morogta Jared. – Gusnak és nekem van egy elintézetlen ügyünk. – Biztos, hogy jól van, Jared? – Igen. Vegye gondjaiba Beckyt! – Tudomást sem véve a lábába nyilalló fájdalomról, ökölbe szorított kezekkel Gusra vetette magát. Ahogy Kitty kioldotta Becky kezét és lábát, nyögések és lihegések hangját hallotta, Jared és Gus verekedtek. Bár nagyon aggódott Jared hogylétéért, mégsem mert közbeavatkozni. – Bántottak, kicsim? – kérdezte a gyermeket átölelve. – Nem, csak megkötöztek, és Gus azt mondta, megszabadulnak tőlem – Becky a homlokát ráncolta. – Ennek sincs sokkal több értelme, mint annak az ostoba tatunak. Ha meg akart szabadulni tőlem, akkor miért akart magával vinni? – Ó, kicsim! – Kitty újra magához szorította a kislányt, ahogy eszébe jutott, mi minden történhetett volna, ha túl későn érkeznek. Jared kiütéses győzelmet aratott Gus felett, aki elterült a földön. Jared odament hozzájuk, és a karjába vette Beckyt. – Minden rendben, kicsim? Becky átkarolta apja nyakát. – Most már igen, hogy itt vagy, apa – aztán addig csúszott-mászott a földön, míg megtalálta értékes medálját. – Veszek neked egy láncot hozzá, kicsim – nyugtatta meg Jared. Kitty megpillantott egy árnyékot az ajtó előtt elsuhanni, és rájött, hogy Eddie biztosan magához tért, és kimászott a szénapadlásról. Megragadta az egyik közeli szegen lógó lasszót és kiszaladt. Nem kellett messze mennie. Eddie-nek földbe gyökerezett a lába, és tátott szájjal bámult az útját álló Jennyre. – Hogy kerültél ide? Most láttalak odabent. Mikor észrevette Kittyt, Eddie futásnak eredt. A lasszót feje fölött pörgetve Kitty üldözni kezdte a férfit. Mikor a menekülő útonálló hátranézett, hogy meggyőződjön róla, Kitty utolérte-e, nem vette észre az útjában álló akadályt: a tatu kiásta magát ketrece alatt, és épp a férfi előtt hevert. Eddie megbotlott a kemény páncélú állatban, és elvesztette lendületét. Kitty kivetette a lasszót. A kötél fejére és vállára hurkolódott, Kitty pedig olyan erősen megrántotta, hogy a férfit lerántotta a lábáról. Ügyes mozdulattal a kötelet Eddie keze és lába köré tekerte, gúzsba kötve ezzel az útonállót. Jenny odaszaladt hozzá, Kitty pedig így szólt az elégedetten mosolygó, tágra nyílt szemű gyermekhez:

135

– Bár nem versenysebességgel csináltam, de nem lenne MacKenzie a nevem, ha nem tudnék lelasszózni egy ilyen undok frátert. Mikor Becky is odajött, és csatlakozott hozzájuk, a két lány kezet szorított és a tatura bámultak, amely elkezdte újra a földbe fúrni magát. – Úgy tűnik, az a buta tatu végül csak megmozdult – mondta Becky. Jenny bólogatott. – Aha. Lehet, hogy nem is olyan buta. Jared odacibálta Gust az összekötözött bűnözőt körülvevő, főleg helyiekből összeverbuválódott embercsoporthoz. – Van ebben a városban börtön? – kérdezte. – Igen, de nem nagy szükségünk van rá – mondta a kereskedő a vegyesboltból. – Most van. Ez a két férfi bankrabló, és lehet, hogy még van belőlük néhány a környéken. Sürgönyözzön a dallasi csendőröknek, vagy a seriffnek! Bármelyikük örömmel fogja kezelésbe venni ezt a két embert. – Kittyre nézett. – Indulhatunk, Annie Oakley? – Amikor csak akarja. Jared megfogta Becky egyik kezét, aki a másikkal Jennyét szorongatta, végül Kitty zárta a sort, aki Jenny másik kezét fogta, és négyes sorban vonultak vissza kocsijukhoz, majd elhajtottak. Slim és Martha röviddel azután érkeztek haza, hogy Jaredék visszaértek a farmra. Jared és Slim a pajtába sétáltak, és Jared elbeszélte a férfinak a távollétükben lezajlott eseményeket. Vacsora után Jared leült és elolvasta a Charlestól kapott sürgönyt, melyben az állt, a ház felújítása teljesen befejeződött, a szobákat pedig újra birtokba lehet venni. Tehát másnap visszatérhetnek Dallasba. Miután könnyes búcsút vettek Bluebonnettól és a Straw, illetve Berry nevet viselő lovacskáktól, az ikrek szomorúan másztak be a kocsiba másnap korán reggel. Jared megállította a lovakat, mikor egy emelkedő tetejére értek, és mindannyian még egy utolsó pillantást vetettek a fák között kedvesen megbúvó farmépületre. Lovak legelésztek békésen a karámban, két szalmasárga póniló ügetett oda a kerítéshez, és feléjük emelték fejüket. Az ikrek magasba lendítették karjukat, és integettek. Könnyek csorogtak végig arcukon, ahogy gyászosan motyogták: – Szia, Straw. Szia Berry. – Maga is? – szólalt meg Jared, mikor könnyeket látott gyűlni Kitty szemében. – Nők! – csettintett ostorával. – Csak annyit mondhatok, hölgyeim, a támadó bikák, csikóelletések és útonállók üldözései között, hogy ha az ember békére és nyugalomra vágyik, akkor aligha a farm a megfelelő választás. Kitty ferde szemmel nézett rá, majd dalra fakadt: – „És az ég sem borús egész nap.” Ahogy a kocsi tovarobogott, mindannyian felemelték hangjukat és együtt énekeltek. – „Otthon, otthon, otthon a farmon…”

136

20. fejezet

A

hogy hazaértek, az ikrek felrohantak az emeletre. Minden bánatuk elillant frissen berendezett szobáik láttán. Kitty szobája olyan elegáns volt, hogy szinte beleborzongott. Mildredtől tudta, Jared ragaszkodott hozzá, hogy a felújítás során virágmintás tapétát használjanak. Amikor felfelé indult a lépcsőn, hogy megköszönje neki, megszólalt a csengő. Mivel Charlesnak nyomát sem látta, maga nyitotta ki a bejárati ajtót. Egy alacsony férfi várakozott a teraszon, feje búbján levő kalapjától fényezett cipője kamáslijáig szürkébe öltözve. Szokatlanul hosszú orra alatt éket formált ceruzavékony bajsza, szája pedig csaknem olyan keskeny volt, mint bajsza. – Bonjour, hölgyem. Ön a ház úrnője? – Nem, nem én vagyok. Valójában ennek a háznak nincs úrnője, ez egy agglegényház, én pedig a gyerekek dadája vagyok. A férfi monokliját jobb szeméhez emelve alaposan szemügyre vette Kittyt. – Értem – aztán felhúzta a szemöldökét, mire a monoklija leesett. Kitty ösztönösen utána kapott, de észrevette, hogy egy aranylánchoz van erősítve, mely a férfi zakójának hajtókájáról lógott le. Kitty engedte, hadd essen le, a monokli pedig a férfi mellkasa előtt himbálózott ide-oda a lánc végén. – Elnézést, azt hittem, leesik a szemüvege. – Hölgyem, megmondaná kérem Fraser százados úrnak, hogy Monsieur Francois Poinget vár rá? – Fraser százados ritkán fogad vendégeket, uram. – Poinget. Monsieur Francois Poinget – ajka még bajszánál is vékonyabb csíkká keskenyedett. – Fraser százados úr vár engem, hölgyem. – Ó, elnézését kérem. Fáradjon be, kérem! – Kitty odébb lépett, a kicsi ember pedig bement a házba. – Szolgálatára lehetek, Mrs. Drummond? Kitty megfordult, és megkönnyebbülve vette észre, hogy Charles jelent meg a színen. Átvehette a vendéget. – Charles, az úr… – Monsieur Francois Poinget – a francia minden egyes szótagot lassan és tagoltan ejtett ki. – Poinget úr Fraser századossal szeretne beszélni, Charles. – Sajnálom, uram, de Fraser százados nem fogad senkit. Épp egy sérülésből lábadozik. Poinget beszívta ajkát, és már csak egy rés maradt szájából. – Megbeszéltük ezt a találkozót – sziszegte. – Rendben, uram. Foglaljon helyet! Szólok a századosnak, hogy megérkezett. Poinget leült egy székre, és kesztyűs kezeit sétapálcája tetején keresztbe fonta. – Majd én szólok neki, Charles. – Kitty elindult a lépcsősoron felfelé, és elkerülte az épp lefelé igyekvő ikreket. – Mindjárt jövök, lányok. Várjatok meg kint a teraszon! Becky és Jenny lementek, és az idegenre bámulva megtorpantak. Poinget megemelte a kalapját: – Bonjour, mademoiselles. 137

– Maga kicsoda, uram? – kérdezte Becky. – Monsieur Francois Poinget vagyok – szeméhez emelte monokliját, és alaposan megnézte az ikreket. – Nagyon fáj, amikor nő, uram? – kérdezte Jenny. – Tessék? – Az orra – magyarázta Becky. – Olyan, mint Pinocchióé. A húgom arra kíváncsi, fáje, amikor nő. – És ki ez a Pinocchio, mademoiselle? – Egy kisfiú, akinek tovább nőtt az orra, valahányszor csak hazudott. – Hűha! Uram, maga biztosan mondott néhány oltári nagy hazugságot! – hüledezett Jenny. Amikor Kitty bekopogott Jared ajtaján, a férfi kiszólt, hogy jöjjön be. Kitty bedugta fejét az ajtón. – Jared, egy Francois Poinget nevű úr vár önre a szalonban. Jared felpillantott a levélből, amit éppen olvasott. – Egy micsoda? – Nem micsoda, kicsoda. Poinget úr azt mondja, megbeszélt önnel egy találkozót. – Találkozót? Ó persze. Majdnem kiment a fejemből. Biztosan ő a ceremóniamester. – Ceremóniamester? – Kitty a szobába lépett. – Csak nem estélyt akar rendezni, Jared? – Kitty még azt is nehezen hitte, hogy Jared Fraser valaha is részt venne egy estélyen, nemhogy még ő maga adjon egyet. – De igen. Így döntöttem, mivel Indiából való hazatérésem óta meglehetősen visszavonultan éltem. – Hogy enyhén fogalmazzunk. – És a lányaim dadája azt javasolta, hogy az ő érdekükben jobban kapcsolódjak be a társasági életbe. Ha jól emlékszem, így hangzottak a szavai: „Ne barikádozza el magát az átkozott ajtaja mögött, mint valami agyongyötört regényhős!” – Akkor azt javaslom, ne várakoztassa meg az urat! – indulni készült, de visszafordult. – Ó, most jut eszembe, sétálni viszem a lányokat. – Azt reméltem, velem tart erre a megbeszélésre. Kíváncsi vagyok a véleményére. – Megígértem már az ikreknek. Épp rám várnak. És ami azt illeti, Jared, fogalmam sincs hogy kell fényes partikat rendezni. Otthon nálunk csak népitáncok voltak és macskazene. – Figyelne rám egy kicsit, legalább? Megbízom az ítélőképességében, Kitty. Mondja meg a lányoknak, hogy várjanak türelemmel, majd elviszem őket ebédelni! – ravasz mosollyal nézett fel. – A dadájuk egyszer azt mondta nekem, a nők imádnak étterembe járni. – Aligha mondhatok nemet egy ilyen megtisztelő felkérésnek, de nem gondoltam volna, hogy bármivel kapcsolatban megbízik az ítéleteimben. – Ezt komolyan mondja? Hiszen magára bíztam a gyerekeimet, vagy nem? – Jared odament az ajtóhoz. – Azt hiszem, eleget várakoztattuk már Poinget urat. Mikor leértek, Kitty tájékoztatta az ikreket a programváltozásról. Örömmel hallották, hogy ebédelni viszi őket az apjuk, és rögtön felviharzottak szobájukba, hogy kiöltözzenek az alkalomra.

138

Miután gyorsan tisztázták, hogy melyik napon és hány órakor legyen a parti, Monsieur Poinget körbejárta az épület alsó szintjét. Mikor az étkezőbe értek, a francia egy mindent átölelő karlendítéssel kijelentette: – Ki kell vinni innen ezt a szőnyeget és az összes bútort, százados, és természetesen a szalonból is ki kell hordani a székeket és az asztalt. – És hova szándékozik vinni ezt a sok bútort? – kérdezte Jared leereszkedő modorban. – Nincs padlás a házban, százados? – De igen, van. De én kerti partit szeretnék rendezni. A ceremóniamester szeme kidülledt a megbotránkozástól. – Francois Poinget nem azért készíti el a konyhaművészet remekeit, hogy aztán legyek és bogarak martalékává váljon. Hogy ne fajuljon tovább a férfiak közötti nézeteltérés, Kitty kötelességének érezte, hogy közbeszóljon. – Tehát ön idebent szeretné felszolgálni az ételeket? – Természetesen, hölgyem. Megmutatnák a többi helyiséget is? Mikor a konyhába léptek, Poinget szeme elé emelte monokliját és körülnézett. – A helyiség mérete megfelelőnek tűnik. – Lehúzta kezéről szürke kesztyűjét, zsebéből elővarázsolt egy pár fehéret, és felhúzta azt. Mildred csípőre tett kézzel figyelte, ahogy Poinget mindent alaposan szemügyre vesz a konyhában. A francia kesztyűs ujjait végigfuttatta a konyhaszekrények tetején és az ajtófaragványokon, majd ellenőrizte, hogy mennyi por tapadt rájuk. – Hmmm. – A férfi lehajolt, kinyitotta a sütő ajtaját, és bedugta fejét, hogy közelebbről is megtekintse annak állapotát. Mikor észrevette, hogy Mildred fenyegetően Poinget felé indulna, Charles gyorsan lefogta felesége egyik karját, hogy visszatartsa. Végül a francia lehúzta fehér kesztyűjét, és visszavette a szürkét. – Megteszi, százados. – A megkönnyebbülésem határtalan, uram. Kitty elég jól ismerte Jared temperamentumát ahhoz, hogy tudja, nem sok hiányzik, hogy felkapja az apró embert, és kituszkolja az ajtón. A Mildred szemében égő tüzet látva attól tartott, ha Jared nem teszi meg, megteszi helyette a mérges szakácsnő. – Megbeszélhetnénk a menüt, százados? – Miért nem megyünk inkább a könyvtárba? – Kitty sietősen megragadta Poinget karját, és szó szerint kirángatta a konyhából. Jared és Poinget a rákövetkező negyed órát azzal töltötték, hogy megpróbáltak választani külföldi és hazai bor, kaviár és májpástétom, lazaccal töltött kebabszendvics és miniatűr, csirkehússal töltött falatkák között, ezenkívül életbevágóan fontos volt Poingetnak az is, hogy a profiterolt csakis parmezán sajttal szolgálják fel. Végül rátértek a főfogásra. – Javasolhatnám a soubise szószban elkészített bárányhúst, százados? – Nem. A vendégeim közül sokan marhatenyésztők, nem pedig juhtenyésztők. – Akkor ajánlhatom talán a vajastésztába tekert sertésszeletet? – Legyen inkább marhaszelet és sült oldalas. Odadobhat a rostélyra egy darab sonkát is – mondta Jared. Poinget elkeseredetten legyintett kezével. – Százados úr, Francois Poinget nem grillételeket szolgál fel, hanem a konyhaművészet remekeit.

139

– Poinget, Jared Fraser semmi olyat nem etet meg a vendégeivel, melyet ő maga sem nyelne le szívesen. Inkább kedvemre való az, ha egyszerű ételek megfelelően és finoman vannak elkészítve, mint ha pusztán különleges ételeket szolgálnak fel, Poinget. Úgyhogy figyeljen oda, hogy a sült oldalast jó angolosan készítsék el! Poinget arca elfehéredett. – Ahogy kívánja, százados úr. És milyen zöldségkörítést szeretne fogyasztani? – Burgonyát. – Milyen módon elkészítve, százados úr? – Azt magára bízom, Poinget. Én a krumplit nagyon szeretem, akárhogy legyen elkészítve. – És mit kíván desszertnek, uram? – Abból lehet többféle is, de ügyeljen rá, hogy mindenképp legyen köztük csokoládé. A lányaim szeretik a csokoládét – Kittyre pillantott. – És legyenek virágok. Virágokat akarok látni mindenütt. Mrs. Drummond nagyon szereti a virágokat. Becky és Jenny kalapjukkal a fejükön és kis erszényükkel a kezükben üldögéltek a lépcsőn, mikor Kitty és Jared az ajtóhoz kísérte Poinget-t. – Gratulálok. Maga győzött – mondta Kitty, ahogy az ajtó becsukódott a francia mögött. – Miben győztem? – kérdezte Jared. – A versenyben, mely azért zajlott, melyikük tud nagyobb sznob lenni. – Tudtam, hogy számíthatok a szavazatára, hölgyem – mosolygott Jared. – Akkor mehetünk ebédelni? Kitty hamarosan ráébredt, Jared mennyire ismert a helyi társadalomban. Ugyanabba az étterembe vitte őket, ahol Kitty is ebédelt már korábban a kislányokkal. A szállodatulajdonos rég nem látott barátként üdvözölte a férfit, és sietősen utasításokat osztogatott a pincéreknek, hogy Jared a lehető legjobb kiszolgálásban részesüljön és semmiben ne szenvedjen hiányt. Az asztaluk felé vezető úton Jarednek vagy fél tucatszor kellett megállnia, hogy kezet rázzon valakivel, vagy köszönjön egy-egy ismerősnek. Az emberek érdeklődve pillantottak Kittyre, és láthatóan kilétén spekuláltak, de Jared azonkívül, hogy bemutatta őt mindenkinek, nem tartotta szükségesnek hozzátenni, hogy ő az ikrek dadája. Miután elfoglalták helyüket, egy elképesztően csinos szőke nő ment oda asztalukhoz. – Jared, micsoda meglepetés! Jared felállt és megcsókolta a nő kezét. – Üdvözöllek, Stephanie. – Soha nem gondoltam volna, hogy épp ezen a helyen futok össze veled, drágám – mondta Stephanie. – Megígértem a lányaimnak, hogy elhozom őket ebédelni. Lányok, ő Mrs. Lorimer. Stephanie, ők a lányaim, Rebecca és Jennifer. – Üdvözlöm, Mrs. Lorimer – szólaltak meg egyszerre a lányok. – Ó, Jared! – Stephanie kezével finoman melléhez kapott. – Ezek a remek lányok a saját gyermekeid?! – És szeretném bemutatni neked Mrs. Kathleen Drummond-t. A nő kék szemű tekintete Kittyre tévedt. – Üdvözlöm, hogy van? – Köszönöm, remekül – válaszolta Kitty.

140

– Találkoztunk már korábban, Mrs. Drummond? – Nem hinném, Mrs. Lorimer. – Mrs. Drummond Elizabeth Carrington és Cynthia Kincaid unokatestvére. – Valóban? Mindkettőjüket elég jól ismerem. Régóta tartózkodik Dallasban, Mrs. Drummond? – Néhány hete. – Nos kedvesem, akkor mindenképpen együtt kell ebédelnünk valamelyik nap. – Igen, természetesen – hála Istennek, hogy nem akar sokáig Dallasban maradni, gondolta Kitty megkönnyebbülve. Stephanie újra Jared felé fordult. – És mikor látlak újra, te csintalan fiú? Az ikrek kacarászni kezdtek. – Apa nem fiú, Mrs. Lorimer – mondta Becky. – Igazad van, kedvesem. – Stephanie csábítóan mosolygott Jaredre. – A te apukád tetőtől talpig férfi. Kitty az előtte levő fényes porcelántányért bámulta. Érezte, hogy arcát elönti a pír. Rejtély volt számára, hogy miért pirult el, hiszen inkább Stephanie Lorimernek kellett volna zavarba jönnie. A Jareddel való nyílt flörtölése egyenesen gusztustalan volt. Leeresztett szempillái alól kilesve Jaredre pillantott. A férfi türelmetlennek tűnt, aminek Kitty nagyon örült. Majd azt mondta magának, neki tulajdonképpen tökéletesen mindegy, mi folyik itt. – Nos, mennem kell. Nem akarom tovább várakoztatni a barátaimat. Örömömre szolgál, hogy mindannyiukkal találkozhattam. És Jared, drágám, látogass meg bátran! Én mindig szívesen látlak. Kitty időben emelte fel tekintetét, hogy elkapja Becky gesztusát, amint Jennyre nézett. – Mrs. Lorimer nagyon csinos nő, apa. – Igen az, Jenny. Egészen elbűvölő. – Szerintem nem olyan csinos, mint Kitty. Szerinted sem, apa? – kérdezte Becky. – Akit szeretünk, az mindig szép, Becky – tekintetével Kitty arcát vizslatta. – Mrs. Drummond lélegzetelállítóan gyönyörű. Hogy újabb készülőben levő pirulását elrejtse, Kitty felvette az asztalról a menüt, és mögé bújt. Jared elefántokról és bengáli tigrisekről szóló történetekkel szórakoztatta lányait végig az ebéd alatt. Kittyt ugyanúgy lenyűgözték a hallottak, mint az ikreket, és ráébredt, hogy ez volt az első alkalom, hogy Jared indiai tapasztalatairól mesélt. Apránként egyre többet tárt fel önmagából a lányainak, és neki. Később, mikor az ikrek már ágyban voltak, Kitty bekopogott Jared ajtaján. A férfi szokás szerint az asztalnál ült, mikor Kitty belépett a szobába. – Van egy perce, Jared? – Természetesen. Miről van szó, Kathleen? –Az estély ével kapcsolatos. – Micsoda egybeesés. Épp most végeztem a vendéglista elkészítésével, hogy holnap elvihessem a kalligrafushoz. – Én tudom, hogy kell kalligráfiát készíteni, Jared. És szívesen megírom önnek a meghívókat. – Nem akarok önre akaszkodni, Kathleen.

141

– Ezzel nem akaszkodik rám. Én tényleg szeretem csinálni, és csak ritkán adódik rá alkalom. Erről jut eszembe, talán ha New Yorkba megyek, nem is lenne badarság valami nyomdában állást keresni. Jared jó néhány lapot nyomott Kitty kezébe. – Itt van a meghívó, a listán pedig körülbelül ötven név szerepel. Kitty átolvasta a meghívó szövegét. Látta, hogy nem lesz vele nehéz dolga, mint minden, ami Jared száját elhagyta, ez is szűkszavú volt. Hirtelen remek ötlete támadt. – Ha át tudná tőlem venni holnap a gyerekeket, akkor az egész napomat ennek szentelhetném, és estére el is készülnék vele. Jared felnevetett. – Óvakodj mindenkitől, aki ajándékkal akar lekenyerezni! Örömömre szolgál, ha a holnapi napot lányaim szórakoztatásával tölthetem. – És ugye nem feledkezik meg arról, hogy közölje velem, valójában milyen fantasztikus dolog is az? – Erre már korábban rájöttem, magamtól. Mielőtt félbeszakítottam, a partival kapcsolatban szeretett volna kérdezni valamit – mondta Jared. – Igen. Azt szeretném tudni, ellenére lenne-e, ha új estélyi ruhákat vásárolnánk az ikreknek erre a csodálatos alkalomra. Azt hiszem, rettentően örülnének neki. – Nem alig pár hete vett nekik új ruhákat? Nem szeretném elkényeztetni őket. – Valójában akkor nem választottak maguknak semmit, mert nem vehették mind a ketten ugyanazt a ruhát. Különböző pedig nem kellett nekik. – Miután most már nem okoz problémát, hogy megkülönböztessem őket egymástól, a lányok ezentúl úgy öltözködhetnek, ahogy akarnak. – Köszönöm. Tudom, hogy örülni fognak ennek a hírnek. – Az elmúlt pár percben képes volt két kívánságának teljesítésére is rávennie. Figyelemreméltó nő maga, Kathleen Drummond. Ha Napóleon oldalán állt volna a waterloo-i ütközetben, ma francia zászló lobogna a Brit Birodalomban. Kitty tényleg elégedett volt magával. Ahogy Jared rámutatott, két olyan célt is meg tudott valósítani aznap, mely az ikrek javát szolgálta. Jaredről pedig bebizonyosodott, hogy közel sem az az emberevő óriás, akinek régebben gondolta. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznie arról, hogy Jared katonaember, és mint olyan, nem szeret úgy elveszíteni egy csatát, hogy újra hadat ne üzenne. – Gondolja, Jared, hogy pusztán két hét elegendő idő, hogy értesítse a vendégeit a partiról? – Jönni fognak, akármilyen későn is kapják kézhez a meghívókat. Megeszi őket a kíváncsiság, hogy egy pillantást vethessenek rám. – Jared, maga túlságosan cinikus. – Ismerem a dallasi társasági életet, Kathleen. Maszkabált kellett volna rendeznem, hogy csalódást okozzak ezeknek az embereknek. – Ha azt reméli, együtt érzek magával, akkor nagyon téved. Az arcán levő sebhely meggyógyult, és mostanra már csak egy vékony heg, mely egyre kevésbé észrevehető. Továbbá, valahányszor így viselkedik, az a sebhely kevésbé visszataszító, mint a nehéz természete. – Néha olyan tud lenni, Kathleen, mint egy vén satrafa. Már vagy tucatszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért tolerálom egyáltalán? – nézett rá idegesen a férfi. – És miért teszi, ha olyan nagyon zavarom?

142

– Mert már csak két választásom maradt: az egyik az, hogy elbocsátom, melyet nem áll szándékomban megtenni, a másik az, hogy feleségül veszem, amit magának nem áll szándékában megtenni. Jared e hirtelen kijelentése készületlenül érte Kittyt. Mivel azt hitte, a férfi viccelődni akart, elnevette magát. – Örülök, hogy jól szórakozik a megjegyzésemen, Kathleen – komorodott el Jared. Az ablakhoz sétált, megállt előtte, és kezét háta mögött összekulcsolva kibámult rajta. Kitty a tartásából meg tudta állapítani, hogy a férfi nagyon haragszik rá. A régi Jared kiutasította volna a szobából, az új Kittynek erőszakkal kellett leküzdenie magában a vágyat, hogy odamenjen a férfihoz, és megvigasztalja. – Sajnálom, Jared. Azt hittem, csak tréfál. Miért olyan dühös? A férfi megfordult, és haragtól elsötétült szemekkel nézett Kittyre. – Mert maga azzá tesz, Kathleen. Kitty épp annyira hajlamos volt kijönni a sodrából, mint Jared. A különbség mindössze annyi volt közöttük, hogy ő nem verte le dühét mindenkin, aki hallótávolságon belül tartózkodott. – Ha igaz, amit mond, akkor talán el kellene küldenie. Amilyen gyorsan Jared dühbe gurult, a mérge olyan gyorsan el is párolgott. – Tudja, hogy nem fogom megtenni. Valójában élvezem a kapcsolatunkat. Maga megért engem. Nem sok ember képes erre. – Én is élvezem a kapcsolatunkat, Jared, de az kezdettől fogva csak átmeneti megoldásnak lett kitalálva. Ugye, emlékszik rá? – Mi van akkor, ha azt szeretném, hogy a kapcsolatunk több legyen, mint átmeneti megoldás, Kathleen? A farmon töltött idő meggyőzött arról, hogy kellemesen élhetnénk együtt. Kitty azt hitte, rosszul hall. – Komolyan gondolja, hogy újra házassági ajánlatot tesz? – És ha igen? – Jared, maga nem akar elvenni engem, csak anyát szeretne a gyermekeinek. – Tudom mi az, amit akarok, Kathleen. Emellett, sokszor éppen az érdekházasságok azok, amelyek szerencsésen alakulnak. Egy jó parti gyakran tartósabb és biztosabb kötelék, mint a szerelem. – És maga úgy gondolja, hogy a kettőnk házassága jó parti volna. – Úgy gondolom, egészen rendkívüli parti volna. – Rendkívüli vagy nem, Jared, jelenleg nem áll szándékomban férjhez menni. Mivel szeretnék saját gyermekeket, nagyon valószínű, hogy egy napon újra férjhez megyek, de ha tényleg megteszem valamikor, akkor sem fogok soha egy olyan férfihoz menni, akibe nem vagyok szerelmes, vagy aki nem szerelmes belém. – Akkor miért nem keresünk addig is valami más megoldást? Eltartott néhány másodpercig, mire Kittyhez eljutott Jared szavainak valódi értelme. Elképedve kérdezte meg: – Azt akarja, hogy legyek a szeretője? – Miért ne? Ami a testi vonzalmat illeti, nem viszolygunk egymástól. A Carringtonfarmon történtek bebizonyították ezt. – Ez a beszélgetés kezd nevetségessé válni. Ha megbocsát, lefekszem aludni – mondta Kitty hidegen.

143

Nem jutott az ajtónál messzebb, mikor Jared a vállánál fogva megragadta és maga felé fordította. Veszélyes sugár villant meg szemében, és Kitty észrevette a mélyében rejtőző nyers éhséget. – Nevetséges, Kathleen? Olyan nevetséges azt hinni, hogy egy napon rám is épp annyira fog vágyakozni, mint amennyire halott férjére vágyott? – Kitty elfordította a fejét, de Jared kényszerítette, hogy rá nézzen. Kitty arcát kezei közé véve nézett le rá. – Vagy olyan nevetséges azt remélni, hogy egy napon nekem is jut egy abból a kedves mosolyból, melyet oly nagylelkűen osztogat a lányaimnak, az öcsémnek és az apámnak? Boldogok voltunk a farmon, vagy nem? – Igen, boldogok voltunk, de maga más ember volt ott. A város az, ami megváltoztatja! A barátai! Itt mindig egy nagyravágyó, cinikus sznob lesz magából. Nem az az ember, akit a lányai megszerettek. Házasságról beszél, de vajon melyik Jared Fraserrel kötném össze az életemet? Azt mondta, engedjem szabadjára a bennem lakozó nőt, hogy szabadítsam ki. Nos, melyik a valódi Jared Fraser: a Jekyll vagy a Hyde? – képtelen volt tovább nézni a férfi ellenállhatatlan szemébe, ezért elfordult. – Jared, kérem! Kittynek torkán akadt a lélegzete, mikor a férfi megragadta állát, és arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Mire kér, Kathleen? Hogy megtartsam, vagy hogy elengedjem. Abban a pillanatban a férfi szája Kathleen szájára tapadt, a csók önkényesen erőteljes volt, olyan érzékien provokatív, hogy válaszul Kitty minden idegszála követelni kezdte a jussát. Igyekezett ellenállni a kísértésnek, de ahogy a férfi egyre mélyebbre hatolt szájában, Kitty egész teste lüktetni kezdett. Jared csak annyi időre szakadt el Kitty szájától, hogy az lélegzetet tudjon venni, majd újra megcsókolta. A férfi nyelve és ajka újra abba a tantaluszi kínzásba kezdett, melyre Kitty teste még jól emlékezett. Lehunyta szemét, és élvezett minden egyes pillanatot. Mikor Kitty kinyitotta szemét, a férfi épp olyan kába arckifejezéssel nézett le rá, mint első csókjuk után. – Ha most is azt tudja mondani, hogy nem kíván engem épp annyira, amennyire én kívánom önt, esküszöm, soha többet nem nyúlok magához. Mondja, hogy nem fog rám gondolni ma este, mikor az ágyban forgolódik és hánykolódik, pont úgy, ahogy én. – Nem mondhatok ilyet, mert hazugság volna. De szexuális vágyra építeni egy házasságot? Nem hiszem, hogy valaha képes lennék rá. Időre van szükségem, Jared. Ez az egész olyan hirtelen jött… annyira összezavarodtam. Idő kell, hogy mindent alaposan végiggondoljak. – Mennyi időre van szüksége? – Az estély éjszakáján megadom a választ. Egy hosszúnak tűnő másodpercig Jared egyik lélekbúvár tekintetével tartotta fogva Kitty szemét – melybe a nő lába beleremegett –, aztán elengedte. Keze izgatóan csúszott le Kathleen karján, ahogy ellépett tőle. – Jó éjszakát, Kathleen! – Jó éjszakát! – Kitty kiosont az ajtón. Gondterhelten tért vissza szobájába. Élete új irányba fordult és bonyodalmakat hozott magával. Jareddel kapcsolatos gondolatok árasztották el fejét, ahogy lefekvéshez készülődött. A farmon történt két incidens óta sokszor gondolkodott azon, vajon hogyan

144

végződött volna a dolog a kamrában, vagy a farmépület padlóján. Gondolkodott! Másra sem gondolt, örökké a végkifejletről fantáziált. Jared meg volt győződve róla, hogy fenn tudnának tartani egy szexuális vágyakozásra épített házasságot. Kitty régebben azt gondolta, soha nem kívánna meg egy olyan férfit, akibe nem szerelmes. Jared bebizonyította, hogy ez tökéletes tévhit, Kitty épp annyira kívánta a férfit, mint ahogy Jared kívánta őt. De ez nem elég a házassághoz. Az ördög ügyvédje ugyanakkor azzal érvelt Kittyben, hogy nem is kell, hogy elég legyen. Más dolgokban is hasonlítottak egymásra: az ikrek kölcsönös szeretetében és az irodalom iránti szeretetükben, hogy csak kettőt említsünk. És a tény, hogy élvezik az örökös mentális kihívást, amit egymásnak jelentenek, biztos megakadályozná, hogy házasságuk valaha is unalmassá váljon. Kitty ugyanakkor szükségét érezte annak, hogy érezze, szeretik. A Teddel való házassága talán nem volt az a szenvedélyes, erotikában dúskáló házasság, mint amit Jared nyújtana, de legalább szeretetteljes volt. És Kathleen nem tudott egy ilyen életreszóló köteléket egyik alapvető összetevője, a szeretet nélkül elképzelni. Az ikrek szeretete vajon képes lenne betölteni ezt az űrt? Szája gyengéd mosolyra húzódott. Mennyire szereti azokat a lányokat! A tudat, hogy soha nem kellene elhagynia őket, vajon képes-e elhitetni vele, hogy boldog lehet egy szerelemtől mentes házasságban? Nem! Lehetetlen! A teste talán kielégülne, de a szíve sohasem. Nem lehet szerelem nélkül felépíteni egy házasságot és gyerekeket szülni. Kitty gyengéden mosolygott. Anélkül, hogy lenne egy anyuka és egy apuka. Ha Jared csak anyát akar a gyermekeinek, világos, hogy az a szőke férfifaló cápa az étteremből, hajlana egy ilyen megoldásra. És az is világos, hogy volt már dolguk egymással. Gyűlölte azt a nőt, irigyelte őt. Leült a toalettasztalhoz, hogy kifésülje haját. Előrehajolva a tükörképét tanulmányozta. Kezével megérintette a férfi csókjaitól még mindig duzzadt ajkát. Az ujjbegyei is belebizseregtek az érintésbe, mintha a férfi száját tapintaná. Ó, te jó Isten, mennyire kívánja őt! Kezét hirtelen elkapva kihúzkodta a csatokat hajából, és erőteljesen fésülni kezdte fürtjeit, míg a fejbőre sajogni nem kezdett, de ez sem volt elég ahhoz, hogy lerázza magáról a férfi csókjainak ízét. Undorodva rakta félre a hajkefét és bánatosan a tükörbe nézett. – Patetikus vagy. Elég baj az, hogy hadakoznod kell vele, nemhogy még a saját áruló testeddel is meg kelljen küzdened. Hálóingére pongyolát húzott, majd a könyvtárba indult, hogy válasszon magának valami olvasnivalót. Hosszú lesz még az éjszaka.

145

21. fejezet

M

iután Kathleen elment, Jared gondolataiba mélyedve állt ott s közben brandys poharába bámult. A fene essen ebbe a nőbe! Boszorkány. Nagyot kortyolt italából. Csökönyös? Igen! Idegesítő? Te jó ég, mennyire! Logikátlan? Kétség sem fér hozzá! De mégiscsak egy igéző boszorkány. A leglenyűgözőbb és legvonzóbb nő, aki valaha is útjába került. A lányai egyszerűen imádták, ahogy Kathleen is őket. Nem volt az a hiú, csak magával foglalkozó üres nő, amilyen Diane vagy az a férfifaló piranja, Stephanie. Kathleen Drummond Jared álmainak tökéletes asszonyát testesítette meg. Megvolt hozzá az intelligenciája, hogy kihívást jelentsen a sajátjára nézve, és az érzékisége, hogy lángra lobbantsa szenvedélyét. Jószívű volt és kellőképp szeretetteljes, hogy gyermekei anyja és az ő társa legyen. És mindenre megesküszik, ami szent neki, hogy nem fogja elveszíteni őt, akkor is feleségül fogja venni, ha még mindig a halott férjét szereti! A rákövetkező órában Jared hiába próbált könyvébe temetkezni, nem tudott odafigyelni. Végül félretette a könyvet, és felkelt az ágyból. Az ágyékában érzett fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni. Azok a zafírszemek, annak a határozott kis állnak a szép íve, azok a buja domborulatok… Ez a nő feltüzelte a vérét. Az első pillanattól, ahogy meglátta, testét-lelkét a vele kapcsolatos gondolatok gyötörték. És a szerszámoskamrában és a farmépületben lezajlott incidensek bizonyossá tették számára, hogy Kathleen is vágyakozik rá. Csak épp túlságosan makacs beismerni. De Jared látta a szemében a megadást azon az éjjelen, és hála Istennek Kitty rájött, hogy a férfinak igaza van. De ez most csöppet sem segített rajta. A teste már egy következő csókot sem lenne képes elviselni anélkül, hogy tudná, a végkifejlet szexuálisan teljes mértékben kielégítő lesz. Talán tovább kellene erőltetnie a dolgot, és kompromittálnia Kathleent? Akkor hozzá kellene mennie feleségül, hogy jó hírnevét megőrizze. De ha ezt megtenné, Kitty egy életre meggyűlölné őt. Jared pedig nem volna képes elviselni tőle a gyűlöletet, neki a szerelme kell. Minél többet gondolt rá, annál erősebb izgalom kerítette hatalmába. Úristen, mennyire akarja ezt a nőt! Egy hideg fürdő és egy pohár ital között vacillált egy darabig, majd az utóbbi mellett döntött. Az asztalhoz érve vette észre, hogy az üveg üres. Mivel úgysem tudott aludni, úgy döntött, lemegy a könyvtárba. Ott is volt egy brandysüveg. A kandallóban lobogó tűztől a szobát hívogató fény ragyogta be. Megállt az ajtóban és mély lélegzetet vett. Gondolataiba mélyedve Kathleen ült a kandalló előtti szőnyegen. A férfi tekintete gyengéden körülölelte. A tűz ragyogásától kárminvörös csíkok csillámlottak sötét tincseinek fényes selymességén. És abban a pillanatban Jared ráébredt, hogy amit iránta érez, az messze túlmegy a testi kielégülés iránti vágyon, szerelmes ebbe a nőbe. Korábban megesküdött, hogy ezt a szót soha többé nem ejti ki a száján egyetlen nővel kapcsolatban sem, de Kathleen megint bebizonyította, hogy tévedett. A szíve köré csavarta őt. Újra fiatalságot varázsolt az életébe, nevetést, és mindenekfelett szeretetet hozott bele, amitől Jared jobb emberré vált. Mindkettejüknek voltak gyógyulásra váró 146

testi és lelki sebeik és meg kellett békélniük saját lelkiismeretükkel, de most itt állt előttük az éjszaka, és Jared borzasztóan vágyott rá, hogy a karjában érezze őt. Belépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót, és elfordította a kulcsot. Jared jelenlétét észre sem véve Kitty a lángok táncától megbabonázva bámult a tűzbe. Fogalma sem volt arról, hogy a férfi mennyi ideje állhatott ott őt nézve, mielőtt megérezte közelségét. Lassan odafordította fejét és tekintetük összekulcsolódott, Jared szemében nyilvánvaló vágyakozással nézett rá. Női ösztöne azt súgta, hogy ez alkalommal nincs visszaút, nem lesz több haladék. Meg sem próbált felkelni a szőnyegről, csak szótlanul nézte, ahogy a férfi odamegy hozzá, és fölé tornyosulva megáll előtte. A szemében tisztelet, gyengédség, vágyakozás és szerelem meleg fénye áradt szét, mindazé, amit Kitty valaha is áhítozott megkapni tőle. Jared lekuporodott mellé, és ujjainak magával ragadóan gyengéd érintése végigfutott a nő finom vonású állán. – Annyi értékes pillanatot elmulasztottunk már, Kathleen. Ezt a mostanit is elpazaroljuk? A tűz fénye pislákolni kezdett a férfi állának határozott vonalán, ajkának érzéki vonásán, és ellenállhatatlan, lélekbúvár barna szemén. Kitty gyorsuló lélegzete tökéletes összhangban volt a férfiéval, és egy végtelennek tűnő percig szívük egy ritmusra vert. Kitty gyengéd és szeretetteljes mozdulattal húzta végig ujjait a férfi sebhelyén. – Nem, Jared, ezt most nem hagyjuk elmenni. – A megadás sóhajával hunyta le szemét és nyitotta szét ajkát. A férfi súlya alatt Kitty a padlóra került, miközben Jared ajka szájára tapadt, melegen, meggyőzően és birtoklóan. Egyszerre okozott tantaluszi kínokat és villanyozta fel Kittyt, ahogy a férfi levegőt sem hagyva neki falta ajkát. Mikor a légszomj szétválásra késztette őket, Jared gyengéd csókokkal borította a nő arcát, majd újra száját követelte. Testük forrósága ellenére Kathleen reszketni kezdett, ahogy a férfi magához húzta, és nyelvét ajkán becsúsztatva szája kamráját kezdte felfedezni meleg, sodró mozdulatokkal. A férfi nyakát átölelve viszonozta a csókot saját szenvedélyének hevességével. – Kitty! Kitty – motyogta Jared tiszteletteljes litániában és egy csókot nyomott a nő puha hajába. Fejét lehajtva Jared izgató csókjaival végigkövette a nő nyakának karcsú oszlopát, miközben egyre lejjebb húzta a köpenyt válláról. Tekintete nyomban a megkeményedett mellbimbókra szegeződött, melyek szinte átdöfték a vékony batiszt hálóinget, a férfi szenvedélye heves kéjvágyba csapott át. Felhúzta a hálóinget, és miután Kitty fején keresztül kibújtatta belőle, vadul nyaldosni kezdte a meredező mellbimbókat. Kitty meztelenül feküdt előtte, s testén úgy játszadoztak a tűz lángjának fényei, mintha áttetsző szaténből lett volna. A férfi megragadta Kitty vállát, és végigcsúszott karján, aztán kezébe vette a telt melleket. Egy másodperc törtrészéig átsuhant Kitty agyán, hogy milyennek láthatja testét a férfi. Vajon összehasonlítja-e Diane, vagy bármelyik másik nő testével, akit ismert? Ezek a zavaró bizonytalanságok azonban egy szempillantás alatt a semmibe vesztek az érzelmeknek azon dagálya mellett, melyet a férfi keltett, ahogy fejét leeresztve szájával Kitty egyik mellét kezdte habzsolni, azzal játszadozott, majd ugyanez következett a másikkal is, míg a nő zihálása nyögdécselésbe nem csapott át. Jared felemelte a fejét, Kitty pedig felnyitotta a szemét.

147

– Olyan gyönyörű vagy, Kitty. Olyan gyönyörű! Kitty élvezte a férfi testére tapadó, éhes tekintetét. Teljesen felvillanyozta ez a pásztázás, szenvedélyét pedig még türelmetlenebbé tette az előttük álló élvezetek iránt. Ujjai reszkettek, ahogy kigombolta a férfi ingét. Végül test a testhez feküdtek ott, oly csupaszon, amilyen egymás iránt érzett vágyuk volt. És ahogy a férfi tette vele, Kitty ujjai is lassan végigtapogatták Jared vállának lankáit, izmos mellkasát és az azt borító sötét szőrcsíkot. A puha szőr ujjbegyeit csiklandozta. Fejével lebukva megnyalta Jared egyik mellbimbóját. A férfi egy szaggatott sóhajjal beletúrt a nő hajába, és az irányítást átvéve eltolta magától Kitty fejét. Erős karjait átfonta a nő teste alatt, majd lélegzetelállító csókok özönével vette újra birtokba az édes szájat. A férfi erős combjai Kitty lábai közé ékelődtek, s nyomásukra a nő lényének felforrósodott magja oly intenzitással kezdett lüktetni, hogy kezdte eszét veszteni. Átölelte a férfi nyakát, lábait az ő hosszú, erős lábai köré fonta, és elképedve fedezte fel, milyen tökéletesen passzoltak saját testének lágyabb vonalai és üregei a férfi kemény, izmos testéhez. Jared keze, szája és nyelve Kitty testének legintimebb zónáival ismerkedett, miközben minduntalan visszatértek a nő nyitott ajkának kísértésére. Cserébe Kitty is elkezdte felfedezni a férfi minden keze ügyébe kerülő testtáját. Kutató ujjai könnyedén nekiütköztek a férfi erekciójának, lenyelte Jared nyögését, ahogy az a hátára fordult. Kezét Kitty karja alá csúsztatva Jared enyhén a feje fölé emelte őt, közben a nő csípője és lába az övén pihentek. A férfi meredező nemi szerve izzó pulzálással Kitty ölének nyomódott, amitől testének minden egyes idege felvillanyozódott. Jared bekapta Kitty egyik mellét, és szopni kezdte. Megrészegülten kiáltozva a férfi nevét, Kitty megragadta a vállát, hátracsapta fejét és kiélvezte az eksztázis minden egyes pillanatát. Jared állati morgással fordult át a hátáról, és behatolt. Ahogy ritmikus mozgásának tempója egyre gyorsult, Kitty szenvedélye a robbanáshoz közelített. Pulzusa lüktetett, hullámzó mellkasa és tüdeje pedig levegőért kiáltott. Jared álla megmerevedett, nyakizmai feszes kötegekbe rendeződtek. Annyira férfi volt, minden ízében annyira férfias! Mikor elérkezett a végső pillanat, és testüket és lelküket elárasztották a szenvedély érzéki hullámai, Jared megcsókolta Kittyt, és szerelmet vallott neki. Ahogy lélegzetvételének ritmusa lassan visszaállt a normális menetbe, Jared egyik könyökét felhúzva tenyerébe támasztotta a fejét, és Kittyre bámult. – Min jár az eszed? – kérdezte Kitty. – Vallomást kell tennem. – Ha jól tudom, van itt egy templom csupán pár háznyira innen. Biztos vagyok benne, hogy találsz ott egy lelkészt – ugratta Kitty. – Tudod, arra gondoltam, hogy ha szerelmeskedek veled, talán hozzám jössz feleségül, a jóhíredet megóvandó. Kitty felült és felvette hálóingét. – Szóval azt kellene hinnem, hogy ez egy hideg, számító cselekedet volt részedről? Jared visszafeküdt. – A fenébe is! Már megint romba dőltek a terveim. Maga mindig tudja, mi jár az eszemben, Mrs. Drummond.

148

Kitty egy percig sem hitt a férfinak. Arcán szétterült a mosoly. – Biztosan azt hiszed, ostoba vagyok. – Egészen mostanáig nem hittem azt. Kitty Jared fölé hajolt, és ujjával a férfi szájának körvonalát követte. – Nem vagyok az. Azért szeretkeztél velem, mert szeretkezni akartál velem. – Mindörökké – mondta Jared. Kitty ujja után kapott és a szájába vette. – Elég hiú dolog lenne azt hinnem, hogy egész életedben szeretkezni akartál velem, mikor még nem is ismerted személyiségem jobbik oldalát. – Tévedsz. A jobbik rész akkor kezdődött, amikor ugyanarra a vonatra szálltál, amin én utaztam, szerelmem. – A fenébe veled, Jared. Még a végén elkezdek itt pityeregni. A férfi gyengéden megcsókolta Kittyt. – Figyelmeztetnem kell téged arra, hogy amint visszanyerem az erőmet, szándékomban áll újra próbálkozni, hogy meggyőzzelek végre, gyere hozzám feleségül. Nem engedlek el, Kitty. Most nem. A férfi még szorosabban ölelte, Kitty pedig felsóhajtott, és mellkasára hajtotta a fejét. – Boldog vagyok, Jared. – Miért? – Mert nem engedted kárba veszni ezt a pillanatot. – Csak egy dolog akadályozhatott volna meg abban, hogy szeretkezzem veled, Kitty. Kitty felemelte a fejét, és látta, hogy a férfi ezúttal komolyan beszél. – Mi az? – Ha nemet mondtál volna. A férfi szájától lenyűgözve, Kitty ujjaival az ajkak körvonalán játszadozott. – Azt akartam, hogy szeretkezz velem, Jared. Régóta erre vágytam. – Megtettem volna, de tudtam, hogy még mindig a férjedbe vagy szerelmes. – Ó, Jared, mindig szeretni fogom Tedet, de amíg nem találkoztam veled, nem tudtam, mi hiányzott a házasságomból. Most már tisztán látom, hogy inkább voltam a barátja, mint a felesége. Inkább voltam ápolónő, mint szerető. Egész pici gyermekkorunk óta szerettem Tedet, és aggódtam az egészsége miatt. A házasságunk csak ennek a barátságnak volt egyenes folytatása. Élveztük egymás társaságát és mindig kellemes volt az együtt töltött idő. Soha nem veszekedtünk és nem kérdőjeleztük meg egymás céljait. Te kihívást jelentesz számomra, Jared, rákényszerítesz arra, hogy szembenézzek a céljaimmal és meggyőződéseimmel. – Te ugyanilyen kihívás vagy nekem, szerelmem. Azt hiszem, ezért szerettem beléd. – Tednek és nekem soha nem volt semmi felfedeznivalónk egymással kapcsolatban. Még a szeretkezéseink is ugyanabban a kényelmes mederben folytak, mint a kapcsolatunk többi része. – Úgy érted, soha semmi szenvedély, semmi ruhacibálás? – Soha. – Semmi vita? Semmi csók és kiengesztelés? – Soha. – Szóval soha nem láthatta, milyen izgató tud lenni a szemed, amikor mérges vagy. És soha nem érezhette szükségét, hogy véget vessen dühödnek, és addig borítson csókjaival, amíg többért nem esdekelsz? – Te igen?

149

– Gyakorlatilag minden áldott nap, amióta csak találkoztunk. Kitty keze most a férfi egyik szemöldökén siklott végig. – Én pedig soha nem ismertem semmi szívdobogást, mikor belépett a szobába, nem volt tűzijáték, ahogy megcsókolt, és nem akartam csókjaimmal enyhíteni a szívpanaszai okozta fájdalmakat. – És most igen? – Gyakorlatilag minden áldott nap, amióta csak ismerlek. – Ó istenem, Kitty. – Olyan intenzitással csókolta meg, mely túlment minden testi vágyon, a lelkéhez akart elérni. Bármi történjen is ezek után, most már örökké ehhez a férfihoz tartozik. Kitty felsóhajtott. – Ted volt a legkedvesebb, legjóindulatúbb ember, akit valaha ismertem. Elvesztése után olyan űr maradt a szívemben, melyet soha senki nem lesz képes betölteni. Nagyon szerettem őt, és soha nem fogom megbánni, hogy hozzámentem feleségül. De azt hiszem, ő megbánná, hogy hozzámentem, még azt is, hogy a barátja voltam, ha azt látná, hogy egész hátralevő életemben őt gyászolom. A szüleim is próbáltak meggyőzni erről, de akkoriban még nem tudtam elfogadni az érveiket. Jared homlokon csókolta, és magához szorította Kittyt. – Akkor talán nem volt túlságosan elhamarkodott, hogy megkértem a kezedet. Kitty nem válaszolt. Bármennyire akarta is, nem tudta megtenni, hogy még azon az éjjelen elkötelezze magát: nem volt benne biztos, hogy Jared valóban szerelmes belé. A bátyja és az unokatestvérei sokszor nevettek azon, hogy hányszor gondolták már, hogy szerelmesek voltak, amikor csak szeretkeztek valakivel. Lehet, hogy Jared is ebbe a hibába esett vele kapcsolatban? A férfi hangja óvatossá vált. – Ez nem egy bonyolult kérdés, Kathleen: megteszi egy egyszerű igen, vagy nem is. – Megadom a válaszom két hét múlva, Jared, ahogy korábban már megbeszéltük. Most pedig azt hiszem, ideje ágyba bújni. – Maradj, Kitty! Legyen ez a szőnyeg az ágyunk ma éjszakára! – Hogyan magyaráznánk meg, hogy mit csináltunk itt egész éjszaka, ha az ikrek itt találnának bennünket? – Tudod, hogy azok a kis cselszövők mennyire szeretnék látni, hogy mi ketten végül egymásra találunk. – Nem hiszem, hogy a fiatal kis lelkük fel lenne már készülve erre, Jared Fraser. – Megpróbált kibújni a férfi szorításából, de ő gyorsabb volt nála, és sikerült elkapnia a bokáját. Kitty megbotlott, és a férfin elterülve végezte. Szemtől szembe kerülve tekintetük összefonódott, s a férfi szemében újra ördögi fény csillant. – Jared, viselkedj rendesen! Gondolj bele, mi történne, ha ebben a szent pillanatban betoppannának ide a lányok. – Zárva találnák az ajtót. – Ha! Akkor te tényleg megtervezted ezt az egészet! Én meg azt hittem, minden spontán volt! Egy varázslatos, soha vissza nem térő pillanat, melyre mindig emlékezni fogunk. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én soha nem fogom elfelejteni – Jared szemét a benne bujkáló mosoly helyett most gyengédség borította el. – Gyönyörű volt, Kitty.

150

Kitty ragyogó szemmel nézett a férfira. – Én is így gondolom. Néhány Kitty arcába lógó kóbor hajszálat félresimítva Jared úgy vigyorgott, mint egy csintalan kisgyerek. Kitty gyanakodva méregette. – Most meg mi jár a fejedben? – Hogy milyen ronda vagy. Kitty nevetésben tört ki. – Ó, lehetetlen alak vagy. Nem is értem, miért visellek el! Próbált újra felállni, de Jared visszahúzta. Nevetgélve hemperegtek a szőnyegen, mint a gyerekek, végül Jared került felülre. Hirtelen megvonaglott és leperdült Kittyről. Kitty látta, hogy nagy fájdalmai vannak. – Mi a baj? A lábad fáj? Jared a hátára feküdt és kinyújtotta a lábát. – Igen. Időnként begörcsöl. Kitty a hosszú sebhelyre pillantott, mely a férfi térdétől egészen ágyékáig húzódott. Majd megszakadt érte a szíve: lehajtotta fejét és végigpuszilgatta a hosszú heget. – Ó istenem, Kitty – mormogta rekedten a férfi. – Olyan édes vagy. Olyan hihetetlenül édes. – Jared visszahúzta a karjába. Kitty teste lüktetni kezdett, ahányszor csak meztelen bőrük egymáshoz ért, és a köztük parázsló szenvedély újra lángra lobbant. – Istenem, mennyire szeretlek, Kathleen Drummond – suttogta, és szája újra Kitty ajkára tapadt. Egész éjszaka egymás testét simogatták és csókolták, szeretkeztek, vagy kielégülten pihentek meg egymás karjában. Hajnaltájt Kitty Jared oldalához kuporodva elszenderedett, fejét a férfi mellkasán pihentetve. A hamu már rég kihűlt a kandallóban, mikor Jared felhúzta nadrágját, összeszedte szanaszét heverő ruhadarabjaikat, majd karjába vette Kittyt, hogy felvigye az ágyába. Megállt az ajtóban, hogy még egy pillantást vessen a kandalló előtti szőnyegre. Amíg csak él, imádni fogja azt a helyet.

151

22. fejezet

– Ébredj fel, Kitty, ébredj fel! Kittyt addig rázták, míg magához nem tért. Szemét kinyitva az ágya fölé hajoló ikreket pillantotta meg. – Jó reggelt! – felült az ágyban, és ásított egyet. – Elfelejtetted, hogy ma van a parti? – kérdezte Becky. – Az új ruhánkat kell ma viselnünk – tette hozzá Jenny, szeme izgatottan csillogott. Abban a pillanatban a parti volt a legutolsó dolog, ami Kitty fejében megfordult, Jared érintésének emléke még mindig lángoló izgalomba hozta testét. Heves szeretkezésüknek minden egyes elsuttogott szava és pillanata élénken élt még emlékezetében. A könyvtárban töltött első káprázatos együttlétük óta az elmúlt két hétben Jared minden áldott este meglátogatta. Olyan magaslatokba emelte testét, melyekről soha nem gondolta volna, hogy léteztek. És azokban a mámoros pillanatokban úgy megismerték egymás testét, mint a sajátjukat. – Majd meglátod, Kitty – mondta Becky. – Kint van néhány ember a kertben és lampionokat kötöznek fel a fák közé! – És asztalokat állítanak fel – tette hozzá Jenny. – Ó, olyan gyönyörű lesz az egész! – Nagyon úgy hangzik. Most pedig, lányok, menjetek vissza a szobátokba! Én is megyek, ahogy felöltöztem. Az ikrek lekászálódtak az ágyról, és visszaszaladtak szobájukba, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az alattuk zajló eseményekre. Kitty gyors fürdőt vett, az előző éjszaka szeretkezésének emléke egy életre bevésődött testébe, lelkébe, szívébe. A sokkoló felismerés, hogy beleszeretett a férfiba, meglepetésszerűen tört rá azon a napon, mikor Jared az ikreket lökdöste egy hevenyészett hintán, melyet – a tűzvész éjszakáján élete megmentésében oly fontos szerepet játszó – fa egy ágáról lógatott le. Ez az emlékeknek hosszú áradatát szabadította el Kittyben. Olyan eseményeket idézett fel benne, melyeken együtt mentek keresztül Jareddel azóta a borzalmas éjszaka óta, és Kitty rájött, hogy valahol ezek alatt az emlékek alatt bújt meg a férfi iránti érzelmeinek valódi arculata. Nem akkor hasított belé ez a felismerés, amikor szenvedélyesen szeretkeztek, vagy amikor oly mámoros örömöket szerzett neki, hanem most, ahogy látta, hogy lányait szerető karokkal öleli át. Már esze ágában sem volt álcázni a valódi Jaredet: a gondoskodó és gyengéd férfit, aki végül rátalált arra, amire egész életében áhítozott. Ez volt az a Jared, akibe ő beleszeretett. Szíve mélyén arra vágyott, hogy szeretkezéseik során teherbe essen. Mennyire szeretné Jared gyermekét hordozni a szíve alatt! De kételkedett benne, hogy ez alatt a pár éjszaka alatt sikerülhet az, ami Teddel való házasságának három éve alatt nem sikerült. Szíve most már Jaredhez kötötte, és a lányokhoz, de az esze még mindig tudni szerette volna, vajon a férfi szíve is épp annyira kötődik-e az övéhez. Az egyetlen dolog, amit akkor tudott, az az volt, hogy Ted emléke már nem akadályozná meg abban, hogy Jaredet szeresse, és hogy elkötelezze magát mellette. Korábban azt hitte, soha nem lesz képes

152

felülemelkedni ezen a problémán, de mostanra megbékélt a lelkiismerete, és megbirkózott az őt két évig kínzó bűntudattal is. Beleejtette a szivacsot a vízbe. Miért ássa elő folyton a kételyeit? Elege van abból, hogy örökké azon tűnődjön, vajon a saját és Jared érzései helyesek vagy helytelenek, igazak vagy sem. Az életben nincsenek bizonyosságok! Ami sok, az sok! Elég idős és intelligens ahhoz, hogy tudja, mit rejt a szíve: itt az idő, hogy megragadja a pillanatot. Ma éjjel megmondja Jarednek, hogy hozzámegy feleségül. Túláradó jókedvvel dudorászott öltözködés közben. Ragyogó nap állt előtte, és még ragyogóbb éjszaka: miután Jared szeretkezett vele, megmondja neki, hogy örökre az övé lesz. Már elindult volna a lépcsőn lefelé, de megtorpant a lépcsősor tetején, és a balusztrádra pillantott. A faragott Chippendale lépcsőkorlát tökéletes kivitelezésű fényezése most még ragyogóbbra volt polírozva, és Kitty valami gyerekes késztetést érzett arra, hogy lecsússzon rajta, amióta csak betette lábát ebbe a házba. Körbepillantott, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem látja, majd átvetette lábát a korláton és nekiindult. A korlát olyan csúszós volt, mint a jég, és Kitty a balusztrád végéről egyenesen Monsieur Francois Poinget-t találta telibe, aki épp a lépcsősort készült megmászni. A lendület ledöntötte lábáról, Kitty pedig pontosan a megrémült francia testén nyúlt el. – Mon Dieu, madame! Kitty talpra szökkent. – Ó, nagyon sajnálom, Monsieur Poinget. Nem esett semmi baja? Mikor a francia felállt, Kitty elkezdte porolgatni. A férfi eltolta a kezét. – Erre semmi szükség, madame – keskeny vállát kiegyenesítve motyogott valamit franciául, majd továbbállt. Kitty kacagva indult a konyha felé. Az ikrek a konyhaasztalnál ültek, és a reggelire vártak. Miután töltött magának egy csésze kávét, Kitty is melléjük telepedett egy székre. – Úgy hallottam, valami parti lesz itt ma este. A lányok boldogan kacarásztak. – Majd meglátod mi van a kertben, Kitty – mondta Becky. Jenny bólogatott. – Minden olyan odakint, mintha tündérországban lennénk. – És jobb, ha kint is marad mindenki – jelentette ki Mildred. – Jó reggelt, kedveseim – letett az asztalra egy tojással és pirítóssal telepakolt fatányért. – Egyenek, kedveseim. Valószínűleg ez az utolsó rendes étel, amit ma magukhoz vesznek. – Maga nem is izgatott, Mildred? – Majd izgatott leszek, ahogy az a francos möszjő Pancser beteszi a lábát a konyhámba! – Monsieur, hölgyem, Francois Poinshay – tagolta nevét a francia a konyhába lépve. Mildred fenyegetően rázta felé a serpenyőt. – Ez itt az én konyhám, maga kis poloska, és nem szeretném ha átlépné a küszöbömet! Poinget szeme keskeny réssé szűkült, száját pedig megvető fintorba húzta. Kitty újra csak elképedten tapasztalta, hogy a férfi orra tényleg rángatózik. – Beszélni fogok erről Fraser százados úrral. – Tegye azt, möszjő Pancser!

153

Az apró ember égnek emelte a kezét, és hirtelen haragjában kiviharzott a helyiségből, közben magában ezt motyogva: – Poinshay, Poinshay. – Mildred, nem bánt vele túl keményen? Tudja, hogy neki és a segítőinek muszáj használniuk a konyhát. – Tudom, Misz Kitty, de ettől az embertől kiráz a hideg. Hát nincs itt Texasban elég csőcselék anélkül is, hogy a hozzá hasonló kis élősdieket átengednénk a határon? A következő néhány órában Kitty azon küszködött, hogy az ikrek figyelmét lekösse valamivel, hogy ne legyenek örökké láb alatt. De Monsieur Poinget nagy bosszúságára a lányok mindent látni akartak, ami történt. Karjait egy reménytelenséget sugárzó gesztussal a levegőbe lendítve, a franciából hirtelen szenvedélyesen törtek elő a panasz szavai. – Francois Poinget képtelen ilyen felfordulás közepette alkotni, madame! Ragaszkodom hozzá, hogy a madmazellek elhagyják a házat, vagy a szobájukba vonuljanak! Becky zavarodottan szólalt meg: – Azt hittük, hogy ön Francois Poinget, uram. – Talán neki is van ikertestvére, mint nekünk – állt elő Jenny a magyarázattal. – Hé, uram, van önnek ikertestvére? – Francois Poinget-nek nincs ikertestvére – Poinget imára kulcsolta kezeit és az ég felé tekintett. – Segíts rajtam, mon Dieu! Kitty eltaszigálta onnan az ikreket. Mivel lehetetlen volt rávenni őket a tanulásra, inkább egy hosszú sétára vitte őket a patak mentén, hogy lefaragjon valamennyit fölös energiájukból. Ennek ellenére, mire visszaértek a sétából, Kitty teljesen kimerült, az ikrek viszont láthatóan feltöltődtek energiával. Késő délután Kittynek sikerült rávennie őket, hogy feküdjenek le és pihenjenek egyet, mivel este a parti miatt sokáig fent maradnak majd, nem mint rendesen. Kételkedett benne, hogy aludni fognak, de legalább le tudta kicsit dobni a cipőit, levette ruháját és kinyújtózott az ágyon, mielőtt megfürdött és felöltözött volna a parti előtt. Könnyű kopogás hallatszott az ajtó felől, mire Kitty felült az ágyban. – Gyere be. Jared belépett, és bezárta maga mögött az ajtót. Odament, és az ágy szélére ült. – Felébresztettelek? – Nem – visszafeküdt, fejét a párnára helyezve. – Csak relaxáltam. Az ikrek olyan izgatottak, teljesen elhasználtak ma. Tudtad, hogy ez életük első partija? Soha nem volt születésnapi zsúrjuk, és nem is voltak még másén sem. – Ezt nem tudtam. Annyi mindent jóvá kell tennem, ami kimaradt eddig az életükből. – Nos, ha mondhatok ezzel kapcsolatban valamit, nagy változás fog bekövetkezni a következő születésnapjukon. Jared Kitty felé nyúlt, és megérintette arcát. – Remélem, mindent el fogsz mondani ezzel kapcsolatban – Odahajolt Kittyhez, és szájon csókolta. A férfi csókja úgy kényeztette Kitty ajkát, ahogy keze kényeztette imént az arcát. Szétnyitotta ajkát, Jared szája pedig lassú, részegítő csókokkal illette, amitől reszkető vágy hullámai söpörtek keresztül a nő testén. Fejét felemelve Jared így szólt: – Nem felejtetted el, milyen nap van ma, ugye?

154

Kitty karját a férfi nyaka köré fonta. – Hogy tudnám elfelejteni? – Meghoztad már a döntést, Kathleen? Legszívesebben elüvöltötte volna a választ, a háztetőről szerette volna kiabálni, hogy igen, de úgy gondolta, romantikusabb, ha vár vele még késő estig, mikorra a parti összes izgalma és feszültsége a hátuk mögött lesz. Egészen napfelkeltéig szeretkezhetnek majd. – Később, Jared. Később mondom meg… ma este. Az utolsó szó egy pihegéssel együtt hagyta el Kitty száját, ahogy Jared csókjainak nyomán nedves ösvény támadt nyakán. A férfi pézsmaillata afrodiziákumként hatott Kittyre, akinek gerincén borzongás szaladt végig. Odabújt Jaredhez. A férfi teste meleg volt és kemény, jó érzés volt mellette lenni. Jared újra az ajkát akarta, követelőző, mély csókokkal, melyeket Kitty saját szenvedélyének éhségével viszonzott. Mikor azonban Jared szétnyitotta Kitty köpenyét, tiltakozni kezdett: – Jared, nem szabad. Most nem szabad. A férfi tekintete végigsiklott meztelen testén. – Egyszerűen most kell megtennünk – suttogta fátyolos hangon. Fejét leeresztve nyelvével okozott kéjes kínokat Kitty mellbimbóinak nyalogatásával, majd szájába vette a nő kebleinek megkeményedett csúcsait. Jó néhány magával ragadó pillanatig játszadozott velük és szopta őket, mígnem Kittynek a férfi hajába kellett nyomnia ajkát, hogy eltompítsa nyögésének hangjait. Jared nyelve kis ösvényt nyalt Kitty testén, mely egészen köldökéig vezetett, és a nő szíve hevesen kalapálni kezdett, ahogy ráébredt a férfi szándékára. Meleg keze könnyedén megérintette Kitty csípőjét, és széttárták lábait, ahogy tovább haladt szájával lefelé. Kathleen zihálása nyögdécselésre váltott, ahogy a férfi szája nőiségének hevesen lüktető középpontjához ért. Feje szédülten örvénylett, az érzékei lázban égtek, teste pedig a beteljesülés csodálatos reszketéseitől remegett. Az eksztázis utánizzásában feküdt, majd kinyitotta a szemét. Jared lehámozta magáról ruháit. A szeméből sugárzó éhség újra lángra lobbantotta Kitty vágyakozását is, és egészen belepirult abba, hogy ilyen kielégíthetetlen étvággyal tekint a férfira. Jared ráereszkedett Kittyre, testének kőkemény szögellései és izmai tüstént rátaláltak a nő lágy hajlataira és völgyeire. Tekintete oly gyengédséggel falta a női testet, hogy Kitty úgy érezte, túlcsordul a szíve. – Elpirultál, Kathleen. Ez annyira csodálatos. Aztán megcsókolta, és még egyszer eljuttatta az eksztázisnak arra a ragyogó csúcsára. Amikor Jared elment, gyors fürdőt vett, majd benézett az ikrekhez. Meglepetésére mindketten aludtak. Felébresztette a két lányt, és felöltöztette őket szép új ruhájukba, majd visszatért szobájába, hogy befejezze saját toalettjét. Az ikrek is vele tartottak, és az ágy szélén ülve követték minden egyes mozdulatát. Kittynek kényszerítenie kellett magát, hogy ne rohanjon a készülődéssel. Mikor elégedett volt a fésülködés eredményével, végezetül magára öltötte a Jared által vásárolt estélyi ruhát. Soha azelőtt nem volt ilyen különleges ruhája. A krémszínű estélyi Kitty hasonló színű cipőjének orrára omlott, ahol egy rózsaszín alsószoknya villant ki a csipkés szegély alól. A hatalmas puffos ujjaknak, melyek akkoriban nagy divatnak örvendtek, rózsaszín, levendula és krém árnyalatú rétegei voltak. Az elegánsan egyszerű ruhának testre simuló dereka és mély, szögletes nyakkivágása volt elöl és hátul is. A ruha derekán végigfutó

155

levendula szín szalaghoz két rózsaszín szalag volt rögzítve, melyek térd alá értek és szabadon lebegtek a ruháról. – Olyan csinos vagy, Kitty. – Köszönöm, Jenny. Te is az vagy, Beckyvel együtt. – Fogadok, hogy csinosabb leszel, mint Mrs. Lorimer – mondta Becky. Kitty megölelte a kislányt. – Én meg fogadok, hogy egy egészen kicsit elfogult, Mademoiselle Fraser. Oldalához ölelte a lányokat és tanulmányozta magukat a forgatható, nagy állótükörben. – Elég jól festünk, nem igaz? – Gyönyörűek vagyunk! – mondta Becky. – Elragadóak! – kiáltott Jenny, ő is egyetértését adva. Kitty bólintott. – Azt hiszem, igazatok van. Nos, indulhatunk az estélyre? Nevetgélve, kéz a kézben siettek ki a szobából. Jared épp társalgásba merült valakivel, és elakadt a lélegzete, ahogy felpillantott. Kitty sétált lefelé a lépcsősoron, jobbján Becky, balján Jenny kezét fogva. Hármójuk látványától elállt a lélegzete. Olyan gyönyörűek voltak, hogy szíve dagadozott a büszkeségtől. Az ő családja! Az ő családja. Még mindig nehéz volt neki ilyen minőségben gondolni rájuk. Fiatalember korában még dédelgetett magában efféle reményeket, de a házassága okozta kiábrándulás derékba törte minden ezzel kapcsolatos elképzelését. Most pedig karnyújtásnyira volt attól, hogy mindez megvalósuljon. Nem engedi, hogy újra kicsússzon a boldogság a kezéből. Nagyapjukat megpillantva az ikrek Jonathanhez szaladtak, Jared pedig Kittynek nyújtotta a karját. – Fantasztikusan nézel ki, Kathleen. – Köszönöm – mondta Kitty elpirulva. A férfi imádta, hogy Kitty minden bókot követően elpirul. Bájos vonást kölcsönzött az amúgy is gyönyörű arcának. El kellett mennie, hogy néhány újonnan érkezett vendéget köszöntsön, így Kitty csatlakozott Jonathanhez és az ikrekhez. – Te vagy itt a legelbűvölőbb nő, kedvesem. – Köszönöm, Jonathan. Kíváncsian pillantott körbe. Stephanie Lorimer kivételével az összes vendég ismeretlen volt számára, és megkönnyebbülten mosolygott, mikor látta Dave-et és Cynthiát megérkezni. Ahogy telt az este, a parti jól haladt tovább. Annak ellenére, hogy milyen idegesítő egy ember volt Monsieur Poinget, a szakmájához nagyon értett, különlegesen jó ceremóniamesternek bizonyult. Az ételek épp olyan finomak voltak, amilyen gusztusosan néztek ki, és mindenki megelégedésére szolgált. Egy kis zenekar a vendégek többségét becsábította a házba táncolni, és bár Jared sérült lába miatt nem tudott csatlakozni a táncolókhoz, Kitty az utolsó keringőt Dave Kincaidnek adta, mielőtt fel kellett mennie az ikreket lefektetni.

156

23. fejezet

– Annyira nincs tudatában a saját szépségének – mondta Jared, amikor Kitty és Dave elkeringőzött előtte. – Mit mondtál? – kérdezte Cynthia. Jared nem vette észre, hogy hangosan mondta ki gondolatát. – Semmi fontosat. – Jared Fraser, nézz csak rám! – Mikor a férfi habozva felnézett, finom pihegés hagyta el Cynthia száját. – Szerelmes vagy belé. – Ez meglep téged? – kérdezte sértődötten. – Azt hiszem, nem kellene, hogy meglepjen. Kitty nagyon szeretnivaló. – Én pedig nem vagyok az. Erre gondolsz? – Őszintén szólva, Jared, soha nem fordult meg a fejemben, hogy te lennél a legbarátságosabb ember, akivel valaha találkoztam. – Azt hiszem, ez valóban így volt. De Kitty megváltoztatott. – Ez nyilvánvaló. A Jared Fraser, akit én ismertem, soha nem tett volna ilyen beismerő vallomást. Kitty is hasonlóan érez irántad? – Azt kérdezed, ugyanúgy érez-e, ahogy én érzek iránta, vagy ahogy te érzel irántam? Cynthia vidáman nevetett fel. – Na, ez az a régi jó Jared, akit olyan jól ismerek. Mindig ilyen idegesítően ügyeltél a részletekre. – Ti, MacKenzie nők nagyon figyelemreméltóak vagytok. Túlságosan őszinték, de figyelemreméltóak. – Ez a vérünkben van, Jared. Nem hiszem, hogy bármelyikünk férje azért vett volna el bennünket, hogy csak otthon üljünk, és gyerekeket gyártsunk nekik. – És azt is megfigyeltem, hogy egyikőtök sem választott magának olyan férjet, aki a domináns szerepet töltené be a házasságban. – Semmi sem volna annál unalmasabb. Mondd, Jared, találkoztál már Kitty szüleivel? – Nem, miért kérded? – Ha azt mondod, a nők figyelemreméltóak, találkoznod kellene a MacKenzie férfiakkal. Soha nem fogom elfelejteni a napot, amikor először találkoztam Luke-kal, Kitty édesapjával és testvéreivel, Flinttel és Cleve-vel. Az édesapjuk az én édesapám egyetlen testvére volt, de Andrew nagybácsi meghalt még azelőtt, hogy a nővéreim és én megszülettünk volna, így soha nem is találkozhattunk vele. Még azt sem tudtuk, hogy vannak unokatestvéreink. Édesapám nem tartotta a kapcsolatot Andrew bácsival attól fogva, hogy elkerült otthonról, aztán apa Californiába ment az aranyláz idején, végül Coloradóban telepedett le. Később tudta csak meg, hogy Andrew bácsi meghalt az alamói ütközetben. – Igen, Kitty említette, hogy nagyapja a Texas függetlenségéért vívott harcok során esett el. Nagyon büszke arra, hogy texasi vér folyik az ereiben. Szóval, végül hogy találkoztál az unokatestvéreiddel? – Véletlen egybeesések műve volt az egész. Úgy esett, hogy Cleve MacKenzie és én egyazon hajón utaztunk vissza Angliából, és rájöttünk, hogy unokatestvérek vagyunk. Ő 157

volt a legjóvágásúbb férfi, akivel valaha találkoztam, és tegyük hozzá, még mindig az. – Cynthia kacéran mosolygott. – Ezzel nem Dave érdemeiből akarok elvenni. De visszatérve a történtekre, az unokatestvéreink és feleségeik felutaztak Coloradóba Angie és Giff esküvőjére. Ismered Giffordékat, ugye? Mikor Jared bólintott, Cynthia folytatta a mesélést: – A három MacKenzie férfi látványától egyenesen elállt a lélegzetünk. Mindhárman texasiak, elképesztően jóképű és tagbaszakadt emberek. Egész kis hadsereg a hármasuk. És mindannyian olyan nőket vettek feleségül, akik maguk is épp oly erősek és lenyűgözőek. – Cynthia, találkoztál te valaha is Kathleen férjével? – Ó igen, sokszor találkoztunk. Ted Drummond szerethető ember volt, és tényleg szerette Kittyt, de magunk közt szólva, Jared, szerintem ki is használta őt. – Jó ég, Cynthia, de hiszen beteg volt. Fiatalon kellett meghalnia. – Tudom, és ez valóban nagyon tragikus. De ahogy én tudom, már egészen fiatalkorukban eldöntötték, hogy Kitty hozzá fog tartozni. – Kathleen ölti magára ezt a szerepet, Cynthia. Megfigyeltem, hogy ugyanezt csinálja az ikrekkel is. Majomszeretettel csüng rajtuk. – Az az ironikus ebben, hogy ő is épp azért hagyta el a Triple M-et, mert úgy érezte, a szülei túlságosan körülvették a szeretetükkel és gondoskodásukkal. Jarednek hirtelen ötlete támadt. – Lehet, hogy Kathleen csak áltatta magát azzal, hogy szereti Tedet, csak mert a férfinak szüksége volt valakire, aki gondoskodott róla? – Természetesen nem. Kitty szerette a férjét. – Hmmm. Szóval minél elesettebb volt, annál jobban szerette. Cynthia gyanakvóan méregette a férfit. – Jared, mit képzelsz? Nem fogok melléd állni abban, hogy Kittyt manipuláld, és ezzel rávedd, hogy hozzád menjen. – Csak a legvégső esetben fogok ehhez folyamodni. De ha szükséges, kedves Cynthia, minden létező eszközt igénybe veszek, hogy Kathleent meggyőzzem, legyen a feleségem. – Jared enyhén meghajolt. – És köszönöm, nagyon sokat segítettél. – Rákacsintott Cynthiára, és elsétált. Mikor a keringő véget ért, Kitty elment, hogy összeszedje az ikreket, Dave pedig visszatért Cynthiához. Dave gyanakvó tekintetet vetett feleségére, ahogy megpillantotta. – Ó, ó! Ismerem már ezt a nézést. Mire készül, Miss Sin? – Ó, semmi különösre – vetette oda Cynthia csak úgy mellékesen. – Hiszen te mindig azt hajtogatod nekem, hogy ne próbáljak többé Kupidót játszani az emberek életében. Dave felnyögött. – Csak nem? Remélem, nem arról van szó, akire gondolok. – Kire gondolsz? – kérdezte Cynthia ártatlan mosollyal. – Jared Fraserrel beszélgettél, míg én Kittyvel táncoltam. Ő az, nem igaz? – Telitalálat. – És ki volna az oldalborda? Cynthia a fejét csóválta. – Ez annyira nyilvánvaló, de a férfiak olyan vakok. – Gyerünk, Thia, mondd meg, ki az? – Kitty, természetesen.

158

– Kitty! – Tökéletes párt alkotnak ők ketten, és Kitty már most odavan Jared gyermekeiért. Ez egy égben köttetett nász. Mint a miénk, szerelmem. – Cynthia arcon csókolta a férjét. – És nem hallottál arról a régimódi szokásról, mely szerint szerelemből kell házasodni? – Édesem, ők már rég szerelmesek egymásba. Én csak elplántáltam egy gondolatot Jared fejébe. Egy finom kis javaslatot arra az esetre, ha minden más befuccsol. – Téged ismerve, ez valószínűleg annyira lehetett finom, amennyire egy sínszegre vert pörölycsapás. – Dave megragadta a nő kezét. – Gyerünk, Miss Sin, táncoljunk! Kitty szülői büszkeségtől ragyogott, amint az ikrek szépen illedelmesen ide-oda libegtek a vendégek között, hogy jó éjszakát kívánjanak nekik. Úgy festettek, mint két igazi kis hölgy. Jared megállította Kittyt a lépcsősor alján. – Visszajössz még, ugye? – Igen, legalább addig, amíg Kincaidék itt vannak. – Rendben. Szeretnéd, ha felmennék veled? – Te vagy a házigazda, nem lenne túl udvarias dolog magára hagyni a vendégeidet. Hamarosan visszajövök. Jared a lépcsősor aljánál állt, és nézte, amint életének legfontosabb három embere felkapaszkodik a lépcsőkön. Mikor felértek az emeletre, Jared elfordult, és elvegyült a vendégek között. Kittynek eltartott egy darabig, míg az izgatott ikreket ágyba tudta dugni. – Nagyon jól éreztük magunkat a partin – mondta Becky, amikor Kitty lefektette és jóéjt-puszit nyomott az arcára. – Seth bácsi azt mondta, mi voltunk a bál szépei – mondta Jenny. – Ugye nemsokára megint rendezhetünk egy partit? – Ezt apukátoktól kell megkérdezni. Becky a homlokát ráncolta. – Nem hiszem, hogy apa jól érezte magát ma este. – Miből gondolod, kicsim? – Szegény apa – Jenny felsóhajtott. – Egyetlenegyszer sem táncolhatott egész este. – Szerintem a lába hamarosan rendbe jön, és akkor rengeteg alkalma lesz még táncolni. – Remélem – mondta Becky. – Az a Mrs. Lorimer felkérte apát táncolni, de apa azt mondta neki, hogy nem mehet, mert nagyon fáj a lába. Aztán Mrs. Lorimer azt mondta apának, hogy akkor menjenek ki a kertbe, és üljék végig a táncot kettesben. – Tényleg? – Kitty látta már, hogy jobban kellett volna figyelnie Jaredre, ahelyett, hogy egyfolytában táncfelkéréseket fogadott el más férfiaktól. – És kiment vele a kertbe? – Nem. Apa azt mondta, hogy szemmel kell tartania a vendégeit. Az ikrek magukba fojtották nevetésüket, és Jenny így szólt: – Mi tudtuk, hogy apa nem akart vele menni, mert egész este csak téged nézett. – Pedig te még csak nem is voltál vendég – mondta Becky. – Szóval engem nézett, tényleg? – Kittynek hízelgett, amit hallott. – Kitty, miért akarna valaki a nyomodba érni? Valaki el akar kapni téged? – kérdezte a kislány őszinte kíváncsisággal. – Ezért nézett téged apa? Hogy nehogy valaki megtegye? – kérdezte Jenny.

159

– Miről beszéltek, kicsikéim? – Hallottuk, mikor apa azt mondta nagyapusnak, hogy olyan gyönyörű vagy… – …hogy senki sem érhet a nyomodba – fejezte be a mondatot Jenny. – Fogadok, hogy apa azért figyelt téged, nehogy valaki megpróbálja. Kitty próbálta nem kimutatni az örömöt, amit érzett. – Elég a beszédből mára. Ideje, hogy aludjatok. Mikor Kitty lehajolt, hogy megpuszilja Jennyt, a kislány átkarolta a nyakát. – Megtennél nekünk egy szívességet, Kitty? – Ha meg tudom tenni, kicsim. – Arról van szó, hogy megpusziltunk téged és nagyapust és Seth bácsit, de elfelejtettük megpuszilni apát. – Megpuszilnád őt helyettünk, Kitty? – kérdezte Becky. – Nos… ah… – Kérlek, Kitty! – esdekelt Jenny. – Soha senki nem puszilja meg szegény apát. – A felnőttek általában nem adnak egymásnak jóéjt-puszit, lányok. – De igen! – mondta Jenny határozottan. – Az anyukák és az apukák igen. – Nos, majd meglátom. Jó éjszakát, lányok! – Jó éjszakát, Kitty! – mondták az ikrek egyszerre. – Szerinted megteszi? – suttogta Jenny, ahogy Kitty kitette a lábát a szobából. – Ha nem, hát kitalálunk valami mást. A vendégek közül már sokan elmentek, mire Kitty leért a földszintre. Jared az előcsarnokban volt, épp Dave-től és Cynthiától búcsúzott el. Kitty önkéntelenül elmosolyodott, amikor Dave a feleségét átölelve a kocsijukhoz sétált. – Nagyon elégedettnek látszol – mondta Jared. – Csak Dave-et és Cynthiát néztem. Annyira szerelmesek egymásba. – Ezt nem kétlem, de hogy lehetsz benne ennyire biztos? Sokan csak színházasdit játszanak a külvilágnak. – Az anyám mindig azt mondta, hogy az apró gesztusok árulkodnak igazán arról, hogy két ember hogyan érez egymás iránt. A hallottakon szórakozva Jared így szólt: – Ez új nekem. Miféle gesztusok? – Azok a kis romantikus gesztusok, ahogy Dave hozzáér, mikor elmegy mellette, vagy talán ahogy egymásra néznek, mikor a tekintetük összetalálkozik. Most pedig, ahogy Dave átöleli Thiát. Ez nem egy óvó gesztus, azt mondja vele a férfi, „Szeretlek”. Jared tovább csipkelődött: – Nem gondoltam volna, hogy a szeretet nyilvános kifejezése életbevágóan fontos a biztonságérzeted szempontjából, Kathleen. – Nem az. Ami annyira tetszik benne, az a gesztus spontaneitása és önkéntelensége. – Kathleen, amikor egy férfi a feleségét simogatja, azzal nem azt mondja, „Szeretlek”. Ilyenkor már a hálószobán jár az esze. – Tévedsz. És abban is tévedsz, hogy szerelmes vagy. A szerelem nem az a játék, aminek te hiszed. – Akkor mi? Vagy nyersz, vagy veszítesz, a szívedet és a lelkedet teszed meg tétnek. Ennél többet nem is lehetne kockáztatni. – Te túlságosan is úgy fogod fel ezt az egészet, mintha valami szerencsejáték volna. – Nekem eléggé úgy tűnik, hogy az is.

160

– Mert te cinikus ember vagy. Beismerem, abban igazad van, hogy odaadod a szívedet-lelkedet, de ajándékba adod őket, nem pedig tétként teszed meg holmi szerencsejátékban. És ha valaki szerelmes, akkor abba olyan fogalmak is beletartoznak, mint az elkötelezettség, odaadás, kompromisszum és még egy tucat más. De a szerelem sokkal többet jelent puszta szavaknál. A szerelem az, amikor a szíved össze-vissza kezd verni, a lélegzeted pedig felgyorsul, mikor a szeretett lény belép a szobába, vagy a mosoly, melyet nem tudsz elfojtani, ha eszedbe jutnak az utolsó szavak, melyeket a füledbe súgott reggel, mielőtt elment. A szerelem az a biztonságérzet, mely szétárad benned, mikor meghallod a hangját, és tudod, hogy a közeledben van, és akkor is magad mellett érzed, mikor nincs is ott. – Kitty elnézően mosolyodott el. – Látom, Jared, még sokat kell tanulnod arról, milyen is szerelmesnek lenni. A férfi gyengéd tekintete cirógatta Kitty arcát, ahogy Jared kezét a szájához emelte. – Szerencsére kitűnő tanárom van, Kathleen Drummond. Aztán Kitty nagy meglepetésére Jared a táncparkett széléhez vezette. – Enyém lehet ez a keringő, Kathleen? – De a lábad, Jared. Biztos vagy benne, hogy megteheted? – Egész este szándékosan kerültem a táncparkettet, hogy ezt a keringőt eltáncolhassam veled. Az sem érdekel, ha hordágyon kell kivinniük innen, mikor véget ér. – Erre semmi szükség, Jared. – Eszébe jutva, mit meséltek neki az ikrek, Kitty szemében ördögi fény villant. – Kimehetnénk a kertbe és végigülhetnénk ezt a táncot kettesben. Jared elvigyorodott, arca olyan kisfiús és megindító volt, hogy Kittynek torkán akadt a lélegzete. – A következő keringőnél szándékozom azt tenni. Jared a zene ritmusára a táncparkettre sodorta Kittyt. Kitty lehunyta a szemét és úgy érezte, mintha lebegne. – Mire gondolsz, Kathleen? – Hogy milyen tökéletes ez az este. A zene. Annak a férfinak a karjaiban keringőzni, akit szeretek. Ez minden nő fantáziájának legromantikusabb álma. – Ez beismerés volna arra nézve, hogy a szerelem is csak fantáziánk szüleménye? – Biztos, hogy a férfiaknak is vannak romantikus fantáziálásai. – Ó igen, vannak! Csakhogy azok általában a hálószobában játszódnak, és nem a táncparketten. – Mindegy mit hiszel, Jared, a szerelem messze túlmegy a hálószoba ajtaján. – Kedvesem, ha azokra a spontán kis érintésekre és ölelésekre vársz, akkor talán jobban tesszük, ha ki sem mászunk többé abból az ágyból. – Esküszöm, egyetlen cseppnyi romantika sem csordogál az ereidben. Miért is engedtem meg, hogy betolakodj a képzeletembe? Jared nevetett. – Mert beléd annyi szorult, hogy az mindkettőnknek elég lesz. Ez így nem jő? – Azt hiszem, muszáj lesz, hogy jő legyen. Most pedig csönd legyen, hadd élvezzem tovább képzeletemnek ezt az idilli világát. A Jared arcára kiülő imádat nem kerülte el annak a pár vendégnek a figyelmét, akik még a teremben voltak, egyikük Stephanie Lorimer volt. A tánc után Jared kézen fogta Kittyt, és kivezette a kertbe. Monsieur Poinget és csapata eltakarították az est maradványait, behordták az asztalokat és a székeket, majd elmentek.

161

Tudatában annak, hogy egyedül vannak, Jared karjába vette Kittyt. Szája éhesen tapadt Kittyére. – Most megmondhatom neked, hogy ebben semmi spontán nem volt. Egész este ezen járt az eszem – közelebb húzta magához, és újra megcsókolta. Mikor a fulladást elkerülendő szét kellett válnia ajkuknak, Kitty fejét a férfi mellkasának támasztotta. – Szeretlek, Kathleen. – Én is szeretlek, Jared. – Hozzám jössz feleségül? – Azt mondanám, épp ideje, hogy tisztességes nőt csinálj belőlem. Jared hátralépett, és óvatos tekintettel nézett Kittyre. – Ez azt jelenti, igen? – Kitty felnézett rá, és bólintott egyet. A férfi arca széles mosolyra húzódott. – Ó, drágám. – Újra közelebb húzta magához, és megcsókolta. – Menjünk az emeletre! – Mi lesz a vendégeiddel? – A pokolba a vendégekkel. Most kellesz nekem, Kathleen. Újabb szenvedélyes csókba kezdett, kezével Kitty hátán és gerincén matatva. Kitty érezte, hogy egyre nő benne az izgalom, és szorosan a férfihoz bújt. – Zavarok, kedvesem? Meglepődve rebbentek szét. A kérdés egy, az ajtóban álló nő szájából hangzott el. Gyönyörű nő volt, magas, karcsú, szőke hajú. Kitty nem emlékezett, hogy valaha is találkozott volna vele. Zavarodottan nézett Jaredre. A férfi elsápadt. – Nem akarsz bemutatni a kis játszótársadnak, Jared? – Mi az ördögöt keresel itt, Diane? – Hangja feszült volt a dühtől. Kitty hangosan pihegett egyet a név hallatán. – Kathleen, ez a volt feleségem, Diane… Ó, mi is a legújabb neved, Diane? – Mi volna? Természetesen Fraser, kedvesem. Hiszen még mindig a feleséged vagyok.

162

24. fejezet

K

itty úgy érezte magát, mintha egy rémálom peregne a szeme előtt. A körülötte levő emberek mintha lassan beszéltek, és vontatottan mozogtak volna. – Miről beszélsz? Én aláírtam a válási papírokat – mondta Jared. – Csakhogy én soha nem nyújtottam be őket, kedvesem – mondta Diane. – És ahogy megláttam az újságokban a képet rólad és a gyönyörű gyermekeinkről, azt hittem darabokra szakad a szívem. Vissza kellett térnem. Borzasztó nagy hibát követtem el, Jared. Soha nem lett volna szabad elhagynom az ikreket. Szükségük van rám, én vagyok az édesanyjuk. – Kicsit késő már, hogy az anyai ösztöneid a felszínre törjenek. A lányoknak négy évvel ezelőtt lett volna szükségük rád, amikor elhagytad őket – mondta a férfi hidegen. – Fiatal voltam, Jared. Felelőtlen. Nyugtalan. Unatkoztam. De megtanultam a leckét. – Késő bánat. Közelébe sem mehetsz az ikreknek. – A bíróság talán máshogy dönt majd, Jared. – Kétlem. Elhagytad őket, emlékszel? Megszöktél a szeretőddel. A bíróságnak fenntartásai lesznek azzal kapcsolatban, hogy egy házasságtörő anya gondjaira bízzák a kislányokat. – Vagy hogy egy házasságtörő apa kezében hagyják őket. Legalább én nem a gyerekekkel egy fedél alatt folytattam a szerelmi ügyeimet. Szerintem a bíróság kétszer is meggondolja majd, hogy a felügyeleted alatt hagyják-e a lányokat, tekintve, hogy ugyanabban a házban szállásolod el a szeretődet is, ahol a gyermekeidet. – Szívesebben látnád, ha állami gyámságba kerülnének, mint hogy velem maradjanak? – Mit vársz tőlem, Jared, mit tegyek? Te és a kurvád rossz példát mutattok nekik. Én, mint az édesanyjuk, nem hagyhatom, hogy ez így menjen tovább. – Találkozunk a bíróságon, Diane. Takarodj innen! – Köthetnénk kompromisszumot. Ahelyett, hogy egy nyilvános tárgyalással gyötörnénk magunkat, talán fontolóra vehetnénk a lehetőséget, hogy elosszuk az ikreket egymás között. Mindegyikünknél lehetne egy. – Neked elment a józan eszed, Diane! Eszem ágában sincs elválasztani egymástól a két lányt. Bálványozzák egymást. Az ország összes bírósága előtt szembeszállok veled, ha szükséges. – Még mindig az a katona vagy, Jared, aki megalkuvást nem ismerve rohan a háborúba. Semmit sem változtál nyolc év alatt. – Ez nem egészen igaz. Már nem vagyok az a naiv kadét, aki annak idején elhitte, hogy szeretted. – Hogy szerettelek? – A nő nevetése olyan hideg volt, mint a zöld szeme. – Még mindig naiv vagy, Jared, de amíg házastársak vagyunk, az ikrek kedvéért hajlandó vagyok folytatni ezt a komédiát a külvilágnak. Nem tudom kiverni a fejemből, vajon hogy reagálnának az ikrek, ha megtudnák, hogy az anyukájuk visszatért hozzájuk, hogy velük legyen, de az apjuk nem engedte be a házba. Kitty túlságosan összeomlott ahhoz, hogy még egy szót hallgasson ebből. – Elnézést – mondta sietve. 163

– Kathleen, várj! – kiabált Jared. De Kitty nem várt. Felrohant szobájába, és rázárta az ajtót, majd lehuppant az ágy szélére. Egész testében remegett, ahogy megpróbált néhány mély lélegzetet venni, hogy kicsit megnyugodjon. Nem segített ez sem, továbbra is reszketett. És fázott. Nagyon fázott. Lefekve mellkasához húzta térdeit, úgy kuporgott ott az ágyon, miközben a párnába fojtotta zokogását. Kis idő múlva Jared kopogott ajtaján. – Kathleen, bejöhetek? Beszélnem kell veled. – Menj innen, Jared! Majd reggel beszélünk. – Nem. Most kell beszélnünk. Kérlek! Kitty felkelt, és ernyedten az ajtóhoz ment. Üresnek érezte magát. A szeme piros és dagadt volt a sírástól, és semmi másra nem vágyott, csak hogy egyedül legyen. De tudta, hogy Jared úgysem menne el. Beletörődve a legrosszabba, elfordította a kulcsot a zárban, és kinyitotta az ajtót. – Nagyon fáradt vagyok, Jared. Nem várhat ez holnapig? – Jared felé nyúlt, de Kitty kikerülte. – Kérlek, ne nyúlj hozzám! – Istenem, Kathleen, csak nem hiszel neki? – Nem tudom, mit higgyek. Ugyan mire menne vele, ha hazudna? – Ki tudja, mi az indítéka? De úgyis kiderül majd az igazság. – Elmondta neked, mi az indítéka: az ikreket akarja, Jared, vagy legalább egyiküket. – Nos, nem fogja megkapni őket. – Diane a feleséged és a gyerekek édesanyja. Törvényes jogai vannak, amikre támaszkodhat. – Diane nem a feleségem. Elváltunk. – Van erre bizonyítékod? – Van egy kis probléma ezzel kapcsolatban, de minden megoldódik, ahogy kapcsolatba lépek a jogi képviselőmmel. – Mi az a probléma? – Apám épp most mondta el, hogy ő azt hitte, én már megkaptam a végső válási okiratokat, én viszont abban a hitben voltam, hogy nála vannak. Apa úgy emlékszik, hogy egy nagy köteg jogi irat érkezett az ügyvédemtől, míg én Indiában voltam, de mivel személyes iratoknak voltak titulálva, nem bontotta fel őket. Eladtam néhány vagyontárgyat akkoriban, és ő azt hitte, a dokumentumok azokkal voltak kapcsolatban. Kitty reményei újjáéledtek. – Akkor megvan a bizonyíték, hogy megtörtént a válás! – Akad egy kis komplikáció. Apa az összesét a padláson levő irattartó szekrénybe tette, és… – Elégtek a tűzvészben – Kitty a legközelebbi székbe rogyott. – Az isten szerelmére, Kitty, biztos vagyok benne, hogy az ügyvédem tart magánál egy másolatot az iratai között. A baj csak az, hogy most Angliában tartózkodik. Ő Jake Carrington ügyvédje is, és most épp az ő üzleti tranzakcióját bonyolítja. Holnap reggel sürgönyözni fogok neki, és rendbe tesszük ezt az átkozott ügyet. – Értem – Kittynek az a balsejtelme támadt, hogy nem fog ez olyan simán menni, mint ahogy Jared elképzeli. – Fáradt vagyok, Jared. Ha nem bánod, szeretnék lefeküdni. – Rendben, Kathleen. Jared odament hozzá, de Kitty nem állt fel.

164

– Megértem, hogy ez sokkolóan hat rád. Rám is. Pihenj egyet, kedvesem. Minden megoldódik majd. Bízz bennem! – felemelte Kitty állát, a szemében megingathatatlan elhatározás tükröződött. – Szeretlek, Kathleen. És nem létezik a világon olyan erő, mely elválaszthatna bennünket egymástól, vagy amely elvehetne tőlem a gyermekeimet. Kitty kábán ült a csendes szobában, miután Jared elment. Tudta, hogy élete eddigi legnehezebb döntése előtt áll. Vajon van-e hozzá elég ereje, hogy végigcsinálja? t Egy olyan éjszaka után, melyet hiába próbált alvással tölteni, hajnalban felkelt és összepakolta a ruháit. A legokosabb dolog, amit Jaredért és az ikrekért tehet, az az, hogy elmegy. A házasság szóba sem jöhet, ha Jared hivatalosan még mindig Diane férje, és amíg itt lakik a házban, addig talán több hitelt adnak Diane házasságtöréssel kapcsolatos vádjainak. Ez befolyásolhatja a bíróság döntését, hogy melyikük kapja meg az ikrek gyermekfelügyeleti jogát. Becky és Jenny egymástól való elszakításának még a gondolata is borzasztó volt. Még akkor is, ha Jared már elvált Diane-től, ahogy állítja, humánusabb megoldás lenne tőle, ha mindkét gyermeket Diane-nek adná, minthogy el kelljen válniuk egymástól. Biztos volt benne, hogy ha ő elmegy, Jared nem csinálja végig a válási hercehurcát. Valószínűleg újra elbarikádozná magát a szobájában, de az ikreknek legalább lenne egy anyjuk és egy apjuk… Kitty szeme megtelt könnyel. Ha nem is anyucijuk és apucijuk, akikre Jenny oly hevesen sóvárgott. És talán Diane valóban megváltozott. Talán tényleg látja, hogy rossz az, amit tett. Vagy esetleg Jared és Diane maguk mögött hagyhatják a múltban elkövetett hibákat, és az ikrek kedvéért új életet kezdhetnek. Egy dolog halálbiztos: ez mindaddig nem történhet meg, amíg ő is a képben van. Befejezte a pakolást, majd leült, és írt egy levelet az ikreknek, egyet Jonathannek, de tudta, hogy Jaredtől személyesen kell búcsút vennie. Kitty megállt az ikrek szobájának ajtajában, hogy egy utolsó pillantást vessen rájuk. Ahogy az alvó lányokat nézte, a szíve úgy sajgott, hogy azt hitte megszakad. Annyira szerette volna őket még egyszer utoljára megölelni és megcsókolni, hogy majd belehalt, de nem merte megtenni, félt, hogy felébrednek, és akkor nem lenne elég erős, hogy elmenjen. Jarednek igaza volt. Az emberek bolondok, hogy hagyják magukat szeretni. Ha az emberek bölcsek lennének, nem tennék magukat sebezhetővé a búcsúzásokkal járó fájdalommal szemben. Elfordult, és továbbment a folyosón. Jared szobájának ajtaja alól fény szűrődött ki. Kitty kételkedett benne, hogy a férfi valamivel is többet aludt az éjjel, mint ő. Bekopogott, majd lenyomta a kilincset. Jared az ablaknál állt, és megfordult, amikor Kitty a szobába lépett. Meg sem kellett szólalnia. – Szóval elmész. – Azt hiszem, így lesz a legjobb mindenkinek. A folyamatos jelenlétem ebben a házban több kárt okozna, mint hasznot. – Egy szavamat sem hitted el, igaz? – Elhiszem, hogy amit mondtál, az igaz, csak azt hiszem, tévedésben vagy. Diane nem fenyegetőzne azzal, hogy bíróság elé citál, ha nem tudná bebizonyítani, amit mond. – Kitty, te nem ismered őt. Ez a nő egy ravasz róka. Ez mind csak üres fenyegetőzés. – Jared, semmivel sem tudod bizonyítani, hogy elváltatok. Hogy képzelheted egyáltalán, hogy bármi esélyed van a győzelemre a bíróság előtt? – Mert nem fog az ügy bíróság elé kerülni. Diane csak blöfföl.

165

– Miért? – Az ördög tudja. Ez Diane. – És épp ez az, amiről beszélek: nem tudod. Itt többről van szó, mint rólad és rólam. Hajlandó vagy kockáztatni az ikrek jövőjét azzal, hogy blöffnek veszed? És mi van akkor, ha mire bármit is be tudnál bizonyítani, a bíróság már odaítéli Diane-nek az ikrek feletti gyermekfelügyeleti jogot, vagy legalább az egyikükét. Ha hagyjuk, hogy ez megtörténjen, egy életre meggyűlöljük egymást. – Ha hinnél nekem, Kathleen, nem menekülnél el ilyen könnyen. Ez is része a MacKenzie-k rettenthetetlenségének, amivel annyira dicsekedtél? – Kérlek, Jared, így is elég nehéz nekem. Semmi olyat nem tudsz nekem mondani, ami meggyőzne, hogy itt maradjak. Ha már elmentem, megpróbálhatod újjáéleszteni a házasságodat, ha nem is a te kedvedért, de az ikrekéért. – Miután így elrendezted az én életemet, mit szándékozol kezdeni a sajátoddal? – kérdezte Jared szarkasztikusan. – Nem tudom. Valószínűleg visszamegyek a Triple M-re. Most már azt kívánom, bárcsak soha ne is hagytam volna el. – Ó igen, szaladj csak haza anyádhoz és apádhoz, Kathleen! Miért nem mész rögtön feleségül a legközelebbi farmerhez? Akkor aztán boldogan élhetnél halálodig a hőn szeretett farmodon. Isten őrizz, hogy ne tudja, hogy kell egy colttal tüzelni, vagy egy gitárt pengetni. Kittyt elöntötte a düh. – Talán éppen ezt fogom tenni. Elvégre mindig is tetszettem neki. – Komolyan hiszel abban, hogy ami kettőnknek van, azt megtalálod egy másik férfi karjában is? Egyszer már beérted kevesebbel. Hajlandó vagy ezt újra megtenni? Jared túl messzire ment. – Hogy merészeled Tedet belekeverni ebbe a vitába? Semmi köze az egészhez! – Nagyon is van hozzá köze, Kitty. A korábbi házasságodat a nyugalomra építetted, és most, hogy szembesülsz az igazi viszály lehetőségével, azonnal vészjeleket adsz, mintha az elárult Cézár szelleme lennél, aki a sírból kiabál. Nem téged árultak el, Kitty, hanem te vagy az áruló. Miért nem döfsz belém rögtön egy kést, ahogy Brutus tette azzal az emberei, aki megbízott benne? – Kérlek, Jared, kímélj meg a melodrámától! Megpróbáltam ezt a dolgot a lehető legkönnyebbé tenni mindkettőnk számára, de veled nem lehet beszélni. Túlságosan el vagy foglalva a saját szükségleteiddel, messzebbre már nem is látsz. Elérkezett az idő, hogy szembenézzünk a valósággal. Mivel árultalak én el téged? – Azzal, hogy elmenekülsz. Ugyanaz a bűn szárad a lelkeden, amellyel egyszer engem is megvádoltál: félsz a szerelemtől, Kitty. Elszöksz előle, mikor veszélyezteti a nyugalmadat. – Ez nem igaz! Beismerem, nem állt szándékomban újra férjhez menni, de az még azelőtt volt, hogy beléd szerettem. – Ostoba voltam, hogy valaha is elhittem, te más vagy, mint a többi nő – mondta a férfi hidegen. – A képzeletünk néhány röpke pillanatáig hagytam magam meggyőzni arról, hogy a viszonyunk messze túlléphetne a szeretkezés jelentette intimitáson. A fenébe is, Kitty! Miért is kellett visszatérned ebbe a házba?! – Azt hittem, az ikrek kedvéért teszem – mondta, erőtlenségét vasakarattal próbálva leplezni. – Később azonban rá kellett jönnöm, hogy más oka volt.

166

– Mi? Kitty válasza őszinte és egyszerű volt. – Nem akartalak egyedül hagyni. Beszélgetésük során először némi reménysugarat látott megcsillanni a férfi szemében. – Akkor ne tedd ezt velünk, Kitty! Találunk majd valami megoldást. Nem tudlak elengedni. Elkeseredett könyörgése olyan szívettépő volt, hogy Kitty szíve darabjaira hullott szét annak láttán, hogy Jared épp annyira szenved, mint ő. Visszafojtotta könnyeit. – Attól tartok, mégis meg kell tenned, Jared. Szeretlek és szeretem a lányaidat is. De semmilyen jogot nem formálhatok az életetekre. Neked feleséged van, nekik pedig édesanyjuk. – Akkor menj, menj el innen! És vidd magaddal az örök szerelemről szóló prédikációdat is! Nincs rád szükségem. És soha többé nem akarlak látni! Jared keserű szóáradata kellő erőt adott Kittynek, hogy az ajtóhoz lépjen. – Egyszer megkértelek, hogy ne menj el, most könyörgök, hogy ne menj el. De ha most kisétálsz azon az ajtón, Kitty, ne hidd, hogy valaha is újra megkérlek erre. Könnyek fátyolozták el Kitty szemét, ahogy megállt, keze az ajtókilincsen. Anélkül, hogy visszafordult volna ennyit mondott: – Ég veled, Jared! Kitty egyenesen a vasútállomásra tartott, ahol megtudta, hogy másnapig nem megy egyetlen vonat sem Calicón keresztül. Mivel Beth és Jake még mindig nem értek haza, Cynthia és Dave házához igyekezett. Csak egy pillantást kellett vetnie Kittyre, Cynthia rögtön széttárta a karját. Kitty nem tudta magába fojtani fájdalmát, belerohant Cynthia ölelésébe. Unokanővére szorosan átölelte, és hagyta, hogy szabadon ontsa könnyeit. – Készen állsz rá, hogy beszélj róla? – kérdezte Cynthia, mikor Kitty végül abbahagyta a sírást. Kitty bólintott, Cynthia pedig bevezette a szalonba. – Mit szólnál egy csésze teához? – Az jót tenne. – Összekaptatok Jareddel valamin? – Ennél sokkal komolyabb a dolog, Cynthia. Kitty elmesélte Cynthiának Diane betoppanását, a vádaskodását és a fenyegetőzést, hogy elveszi az ikreket. – Diane nem merné Jaredet bíróság elé vonszolni, Kitty. Évekig csalta a férjét, még mielőtt elváltak volna. – Most azzal állt elő, hogy nem is vált el tőle. – Az lehetséges, hacsak Jared be nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét. Diane nem a szorgalmáról volt ismert. Az erőssége a gazdag férfiak kiszimatolásában rejlett. Olyan ő, mint egy szimatot fogó véreb. – Jared annyira gazdag volna? – Az anyja egy pennsylvaniai Scott lány volt. Az acélmágnás lánya, kicsim. Mikor meghalt, egy vagyont hagyott Jaredre és Seth-re. Jonathan pedig, természetesen, a banküzletben halmozott fel jókora vagyont. – Ha Jared annyira gazdag, Diane pedig annyira anyagias, akkor miért hagyta el őt? – Szereti a férfiakat, kedvesem, Jared pedig nem volt a közelben. Ezért aztán elképzelhető, hogy Diane nem folytatta végig a válási procedúrát. Kétlem, hogy annak az

167

olasz grófnak, akivel megszökött, valaha is szándékában állt feleségül vennie. Talán elege lett belőle és kirakta a szűrét. Lehet, hogy éppen ezért tért vissza. – Neki magának van valami vagyona? – Fogalmam sincs. De kétlem. A szobalány tálcán szolgálta fel a teát, és egy frissen sült croissant-okkal teli tálat is eléjük tett. Kitty túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy egyen, a forró ital viszont nagyon jólesett neki. – Kitty, Jared megkérte a kezedet? Nekem arra célozgatott, hogy szándékában áll. – Igen, és igent is mondtam neki, épp mikor Diane felbukkant. – Nos, ha Diane igazat mond, akkor jó, hogy kiderült a dolog. Ugyanis a bigámia sem festene túl jól a bíróság előtt. Kitty magára erőltetett egy mosolyt. – Nem tudom, mi lenne a rosszabb: egy bigámista feleségének, vagy egy házasságtörő szeretőjének lenni. – Nos, kedvesem, mivel Jared Fraser a szóban forgó férfiú, a legtöbb nő nem panaszkodna. – Csakhogy van itt egy életbevágó kérdés is, Thia: mi lesz az ikrekkel? Róluk elfeledkeztél? Cynthia a térdére csapott. – Természetesen nem, kedvesem. Csak megpróbáltalak egy kicsit felvidítani. – Tudom, Thia. Szerelmes vagyok Jaredbe. Nem gondoltam volna, hogy kész vagyok újra szeretni, de kiderült, hogy igen. És már el is veszítettem őt. – A mostani döntésed helyes volt. Emellett, ha jól ismerem Jaredet, ha egyszer lezáródik végre ez az ügy, biztos, hogy újra megtalál téged. Mondta nekem, hogy nem létezik a világon olyan erő, mely megakadályozhatná abban, hogy feleségül vegyen téged. Én hiszek neki. Kitty azonban rögtön felidézte magában a férfi utolsó hozzá intézett szavait. – Bárcsak én is olyan optimista lennék, mint te, Thia. Cynthia odament Kittyhez és belékarolt. – Nos, ha úgy tervezed, hogy holnap elhagyod Dallast, addig is elmehetnénk egy kicsit kirakatot nézegetni, aztán megebédelhetnénk valahol. – Thia, ehhez most igazán nincs hangulatom. – Annál inkább ezt kell tenned! Nem hagyom, hogy itt gubbassz és búslakodj. Indulás!

168

25. fejezet

H

iába igyekezett unokatestvére visszavarázsolni Kitty jókedvét, ő sajnos egyáltalán nem tudott lelkesedni a kirakat-nézegetésért. Cynthia lépten-nyomon lecövekelt minden egyes kirakat előtt, és ódákat zengett egyegy erszényről vagy kalapról, vagy elmondta, hogy egy bizonyos ruha milyen jól állna Kittynek vagy Bethnek, sőt egyszer még azt is bizalmasan odasúgta neki, hogy Dave-nek mennyire tetszett, mikor a kirakatban látott lenge fehérneműben megpillantotta, de minden hiába volt, Kitty gondolatai teljesen másfelé kalandoztak. Cynthia végül kijelentette: – Rendben van, Kitty, elég ebből! Pontosan megértem, mit érzel. Én is megszöktem Dave-től, mielőtt összeházasodtunk volna, és életem legnehezebb döntése volt elhagyni őt. – De az legalább nem volt végleges. Nyilvánvaló, hogy ti ketten végül elsimítottátok a nézeteltéréseket. – Így van. És biztos vagyok benne, hogy ha Isten is úgy akarja, te és Jared is hasonlóképpen fogtok cselekedni. – És ha nem úgy akarja? – Akkor tovább mész a magad útján. Ted halálakor is kétségbeesést éreztél, nem igaz? Aztán betoppant az életedbe Jared. Mindennek oka van, ami történik. Az Úristen soha nem csuk be egy ajtót, hogy ki ne nyitna közben egy ablakot. Kitty megdöbbenve motyogta: – Ó, Istenem! Cynthia ijedten kérdezte: – Mi a baj, Kitty? – Pontosan ezeket a szavakat ismételgettem Jarednek. Ezt hívja az én ajtó-ablak prédikációmnak. Most azonban nem számítottam arra, hogy újra bevágódik előttem az az ajtó. Szeretnék jól belerúgni abba az átkozottba! Cynthia kuncogott. – Na, most úgy beszélsz, mint egy MacKenzie. Ez bátrabban hangzott, mint bármi, amit ma délelőtt hallottam tőled. Az elmúlt fél nap során először, Kitty őszintén elmosolyodott. Átnyúlt az asztalon, és megszorította Cynthia kezét. – Köszönöm, Cynthia, hogy emlékeztettél valamire, ami elkerülte a figyelmemet. Cynthia felnézett és elsápadt. – Ó, te jó ég! – Mi a baj? – Kitty elfordította a fejét és megpillantotta Cynthia reakciójának okát: épp akkor lépett a terembe Diane Fraser és Stephanie Lorimer, és egy bejárathoz közel eső asztalhoz ültették őket. – Biztos, hogy telihold lesz ma, szabadjára engedték a vérebeket. – Közeli barátok? – Ó, igen, nagyon is! Stephanie azzal hencegett, hogy míg a férje életben volt, ők hárman gyakran merültek bele amolyan háromszemélyes légyottokba. Nem csoda, hogy 169

Brian Lorimer szívrohamban halt meg, az a két vámpír elég ahhoz, hogy bármelyik férfi életerejét kiszívja. Stephanie még azt is beismerte, hogy ő és Diane szexuális kísérletekbe bocsátkoztak egymással. A gondolattól, hogy az ikreket egy ilyen nő nevelheti fel, Kittynek még a szőr is felállt a hátán. Újra remegni kezdett, és közel volt ahhoz, hogy elordítsa magát. – Thia, nekem most azonnal el kell hagynom ezt a helyet. És pont mellettük kell elmennünk. – Csak hagyd rám az ügyet, kedvesem! Még csak rájuk se nézz, csak menj egyenesen előre! Ahogy elmentek az asztal mellett, Diane felkiáltott: – Cynthia, édesem, micsoda meglepetés! Mikor Cynthia megállt az asztalnál, hogy viszonozza az üdvözlést, Kitty megállás nélkül ment tovább, ahogy unokanővére mondta neki, egészen addig, míg túl nem jutott az ajtón. De így is hallótávolságon belül volt, így mindent hallott és látott is, ami a teremben zajlott. – Diane! – kiáltott Cynthia. – Hát visszatértél Európából?! Kimerültnek látszol, kedvesem. Biztosan sokáig tartott, míg átúsztad az óceánt. Diane zöld szeme olyan hidegen villant, mint a jég. – Stephanie azt mondja, az a lotyó, akivel a férjemnek viszonya van, a te unokatestvéred. – Igazán? Melyik unokatestvérem lehet az? – Kathleen Drummond. Akivel éppen ebédeltél. – Kathleen az unokatestvérem, de ő biztosan nem lotyó. Az nem inkább a te szakterületed, kedvesem? Nos lányok, ne maradjatok fenn túl sokáig a holdat ugatva! Pápá – egy könnyed mozdulattal búcsút intett, majd otthagyta őket nagy zavarukban. Ha Kitty egy pillanatig is reménykedett abban, hogy ez az egész rémálom hamarosan véget ér, hát tévedett, az újság esti kiadása épp az ellenkezőjéről győzte meg. Volt benne egy cikk, mely az elkövetkezendő bírósági csatározásról szólt. Kitty még soha ilyen kiábrándultnak nem érezte magát. Azon morfondírozott, vajon az ikrek mivel töltötték napjukat, és Jared mit mondhatott nekik eljövetelével kapcsolatban. Vajon tudnak anyjuk visszatéréséről? Szívét bánat mardosta, mert semmit nem tehetett értük, életük további alakulása most már a bíróság könyörületességén múlik. Mivel előző éjjel képtelen volt aludni, Kitty végül álomba merült. Másnap kora reggel összepakolt, és készen állt, hogy újra az állomásra menjen. Sajnos azonban nem indult vonat délnél előbb. Már alig várta, hogy maga mögött hagyja ezt a helyet, és nyugtalanul mászkált szobáról szobára. Az ablakon kitekintve megpillantott egy keménykalapos, öltönyös férfit, aki szemmel láthatóan a házat figyelte. Emlékezett rá, hogy előző este is látta egy pillantás erejéig. – Thia, ki az az ember? – Még soha nem láttam – mondta Cynthia, miután Kitty mellé állt az ablakhoz. – Biztos vagyok benne, hogy őt láttam tegnap este is. – Nem úgy van öltözve, mint egy texasi. Úgy fest inkább, mintha a keleti partról jött volna. – A közvetlen szomszédunk árulja a házát, talán ez a férfi is egy érdeklődő.

170

Négy órával később, mikor épp a vasútállomásra készültek indulni, a férfi odalépett hozzájuk. Cynthia szólalt meg elsőként. – Uram, megkérdezhetem, miért őgyeleg a házam körül? – Kathleen Drummond-ot keresem. – Mit akar tőlem? – Ön Mrs. Kathleen Drummond? – Igen, én vagyok. – Miért nem jött ide korábban? – kérdezte Cynthia. – Meg kellett várnom, hogy ez megérkezzen. – Ezzel átadott Kittynek egy dokumentumot, majd megemelte a kalapját. – Viszontlátásra, hölgyeim. – Mi az? – kérdezte Cynthia, ahogy Kitty elolvasta a papírt. Kitty zavartan nézett rá. – Egy idézés. – Idézés?! Miféle idézés? – A bíróság megjelenésre kötelez a Fraser kontra Fraser perben, melyben Rebecca és Jennifer Fraser elhelyezéséről döntenek. Jövő héten kell tanúskodnom. Cynthia felvette Kitty poggyászát. – Akár ki is pakolhatsz, kedvesem. Nem hinném, hogy bárhova is elutazol mostanában. A rákövetkező héten az újságok nap mint nap cikkeztek a tárgyalás menetéről, s képeket közöltek Jaredről és Diane-ről. Az egész sztori nagy izgalmat keltett mindenfelé, mivel amúgy nem sok figyelemreméltó dolog történt bel- és külföldön. Az újságok nagy hangsúlyt fektettek Jared óriási vagyonára, és a tényre, hogy nemrégiben ítélték oda neki a kongresszus Becsület Érdemrendjét. Az egyik, szenzációhajhász cikkeiről hírhedt napilap még az ikrekről is leközölt pár fényképet, melyeken épp az udvarban játszottak, és hozzátoldott egy Harriet Whipple-lel készült interjút, melyben az egykori dada elkényeztetett és fegyelmezetlen gyerekeknek írta le a kislányokat. Továbbá cikkek jelentek meg arról, hogy Jonathan Fraser hogyan halmozta fel vagyonát, állítólag kétes bankügyletekkel, azonban semmit nem tudtak felhozni, amivel alátámasztották volna ezeket a vádakat. Időről időre újabb írásokat közöltek Seth tisztességtelen kötvénybefektetésekbe való belebonyolódásáról is, mely a közelmúltban esett meg, de arról egy szót sem szóltak, hogy a férfit felmentették a vádak alól. Diane Frasert pedig szerető és gondoskodó édesanyaként festették le, akit szerény származása miatt megfosztottak gyermekeitől és elűztek a háztól. A szennylap Kittyt Jared Fraser szeretőjeként említette, aki dadaként tüntette fel magát a Fraser-házban, bár amúgy Texas egyik legnagyobb földbirtokosának lánya, a tárgyalást pedig elnevezték „Pajkos dada per”-nek. Az újság még Kitty unokatestvéreit is belekeverte az ügybe, mikor megemlítette, hogy milyen rokoni viszony fűzi őt Dallas két igen tekintélyes polgárának, Michael Carringtonnak és Dave Kincaidnek a családjához. A Kitty tanúskodását megelőző estére a bíróságon való megjelenése iránti várakozás a közvélemény részéről a csúcspontjára szökött. Beth és Jake aznap tértek haza Európából. Cynthia tájékoztatta őket a történtekről és a fejleményekről. Jake dühöngött, miután elolvasta a lapok esti kiadását.

171

– Te jó Isten! Kittyt és Jaredet ebben a szennylapban tárgyalják, nem pedig a bíróságon! Az egész Fraser-családot belevonták a perbe! – Nagyon valószínű, hogy Diane megajándékozta „kegyeivel” ezt az ostoba riportert, aki az interjúkat készíti – mondta Cynthia. – Elképzelni sem tudom, Jared hogy tűri mindezt – fűzte hozzá Beth. – Ő nagyra értékeli a magánéletet, a családját pedig épp keresztre feszítik. Még az ikreket sem kímélik ettől a gyalázkodástól. – Ezt hívják sajtószabadságnak, Beth – mondta Dave. – Ők megrendezik a tárgyalást a közvélemény előtt, mielőtt meghallgatnák, hogy mit akar a vádlott eskü alatt mondani. Észrevetted, hogy ez az újság soha nem közöl semmit olyanok szájából, akik a Frasercsaládról pozitív véleménnyel vannak? A szenzációhajhászás adja el a sajtótermékeket, nem pedig a tárgyilagos tudósítás. – Szeretném mindannyiótoknak megköszönni, hogy ennyire mellettem álltok – mondta Kitty csendesen. – Amióta csak Dallasba érkeztem, kolonc vagyok a nyakatokon. Tudom, hogy örültök majd, ha végre visszatérek oda, ahova tartozom. – Meg ne halljam még egyszer, hogy efféléket beszélsz, Kitty Drummond – mondta Beth. – Egy család vagyunk, emlékszel? Kittyt túlságosan magával ragadták az érzelmei, semhogy értelmes társalgást tudjon folytatni. Kimentette magát, mondván, hogy a következő nagy nap előtt pihenésre van szüksége, majd az éjszaka nagy részét ébren töltötte azon morfondírozva, vajon mit hoz magával a másnap. Jared egészen biztosan jelen lesz a tárgyaláson, és Kitty nem volt benne biztos, hogy szembe tud-e vele nézni. És vajon milyen kérdéseket tesznek fel neki? Imádkozott, hogy megússza ezt a napot anélkül, hogy újabb botrányt okozna a Frasercsalád körül, de kételkedett abban, hogy ez sikerülni fog. Másnap reggel Kincaidék és Carringtonék elkísérték Kittyt a bíróságra. A mindenhonnan összeverődött emberek száját „Ott van!” és „Ott megy a pajkos dada!” kiáltások hagyták el. Fényképezőgépek vakui villantak Kitty arcába, ahogy kilépett a kocsiból, és az embertömeg előreözönlött. Ha nem lett volna ott Jake és Dave, Kittyt minden bizonnyal agyonnyomták volna. A két férfinak azonban sikerült átverekednie magát az újságírók, fényképészek és bámészkodók tömegén. Sokakat csak a kíváncsiság hajtott oda, a többség azonban csúfolódó és gúnyos megjegyzéseket vetett Kitty felé. Furcsa mód, az emberek viselkedése nem elcsüggesztette, inkább felbosszantotta Kittyt. Nem volt joguk ilyen keményen ítélkezni felette anélkül, hogy meghallgatták volna a történetet az ő előadásában is. Mire a két férfi segítségével a bíróság épülete nyújtotta biztos menedékbe jutott, úgy érezte, az igazság az ő oldalán áll. Jared ügyvédje az előcsarnokban várt rá. Milton Hamilton Texas egyik leghíresebb ügyvédje volt, és Kitty már találkozott vele korábban, amikor látogatást tett Kincaidéknél, hogy beszéljen vele. Mivel elégedett volt a kérdéseire kapott válaszokkal, nem lépett újra kapcsolatba Kittyvel, mert jobb szerette volna, ha tanúvallomása friss és érintetlen marad. Kittyt üdvözölve most annyit mondott neki, hogy próbálja meg összeszedni a gondolatait, válaszai legyenek őszinték és tömörek, és mindenekfelett, ne beszéljen semmi olyasmiről, amiről nem kérdezik. – Úgy hallottam, nagyon szoros kapcsolatba került az ikrekkel. – Nagyon-nagyon szeretem őket, Mr. Hamilton.

172

– Akkor az ő kedvükért muszáj megőriznie a nyugalmát, Kathleen. A felperes ügyvédjének egészen biztosan egy sor személyeskedő és zavaró kérdése lesz, hogy megpróbálja provokálni önt. Életbevágóan fontos, hogy ne veszítse el a türelmét, és ne mondjon olyasmit, amivel árthatna az ügyünknek. Ért engem? – Igen. Megveregette Kitty karját. – Jó. Biztos vagyok benne, hogy remekül fog menni. A tárgyalóterem zsúfolásig volt emberekkel, mikor Kittyt behívták tanúskodni. Elhatározása ellenére a gyomra megint fel-le kezdett liftezni, ahogy letette esküjét, és leült a tanúk padjába. Kitty megfogadta magában, hogy nem néz majd Jaredre, de nem tudott ellenállni. A szíve majd megszakadt a férfi láttán. Világos volt, hogy a tárgyalás rendkívüli módon megviselte, elkínzott és kimerült volt, és kifürkészhetetlen tekintettel bámult maga elé. Kitty szíve belesajdult, ha arra gondolt, hogy mennyire gyűlöli őt a férfi azért, amit az elárulásának hitt. Mindaz a szeretet és szerelem, amit iránta érzett, elsöprő áradatként söpört végig Kittyn. El akarta kiabálni, mennyire szereti őt, és nem sok hiányzott, hogy keresztülszaladjon a termen, és karjába vesse magát. Attól tartva, hogy a szeme elárulja a sóvárgást, amit érez, lesütötte a szemét, amikor Milton Hamilton odalépett a tanúk padjához. Gépiesen feltett neki néhány felületes kérdést az életkoráról és hátteréről, és leszögezte a tényt, hogy már két éve özvegy volt, amikor Dallasba ment. Aztán megkérdezte tőle, mióta volt alkalmazásban, mint dada a Fraser-házban, és megállapította, hogy csak átmeneti pozícióként vállalta el a megbízást, amíg egy új dadát nem találnak az ikrek mellé, és hogy szándékában állt ezután New Yorkba utazni. – Ki fogadta fel önt, mint a Fraser-ikrek dadáját, Mrs. Drummond? – Jonathan Fraser úr, az ikrek nagyapja. – Mesélje el kérem a bíróságnak, hogy ebben a minőségében mit tapasztalt a Jared és Diane Fraser között végbement párbeszédből augusztus tizenkettedikének éjszakáján! – A Fraser-család partit adott, hogy megünnepelje a tűzvészben megrongálódott otthona újjáépítését. A vendégek többsége már eltávozott, mire Mrs. Fraser megérkezett. Jaredet, Mr. Frasert sokkolta a Diane által közölt hír, miszerint még mindig házastársak. – Miért, Mrs. Drummond? – Mr. Fraser azt mondta, hogy már évekkel azelőtt aláírta a válásról szóló okiratokat, mialatt Indiában szolgált. – Mrs. Fraser tagadta ezt? – Nem. Azt mondta, hogy soha nem adta be a válókeresetet, így még mindig házasok. Ezra Pike, Diane ügyvédje felállt. – Tiltakozom, bíró úr. Ez a tanúvallomás csak szóbeszéden alapul. – Ez olyan, a másik fél szájából elhangzó tényfeltárás, mely az igazság kiderítésének irányába terel bennünket, tisztelt kolléga – szólalt meg Hamilton. – Egyetértek. A tiltakozást elutasítom – jelentette ki a bíró. – Kérem, folytassa, Mrs. Drummond! – mondta Hamilton. – Nos, Diane Fraser úgy folytatta, hogy meglátván a férjéről és az ikrekről készült képeket a sajtóban, ráébredt arra, hogy mennyire hiányzik neki a családja, és azt javasolta, kezdjék újra házasságukat.

173

– Hogyan reagált erre Mr. Fraser? – Kiutasította a házból, Mrs. Fraser ekkor kezdett fenyegetőzni, hogy ha Mr. Fraser nem fogadja őt vissza, bíróság elé citálja, hogy legalább az egyik kislány feletti felügyeleti jogot elnyerje. Hamilton felháborodva kérdezte. – Jól értem, azt mondja, Mrs. Fraser azzal fenyegetőzött, hogy elválasztja egymástól ezt a két nyolcéves ikertestvért, csak hogy bosszút álljon a férjén? A döbbenet halk moraja futott végig a tárgyalótermen, a bíró ütött egyet kalapácsával, és csendre intette a jelenlevőket. Pike talpra szökkent. – Tiltakozom, bíró úr: a tanú képtelen annak megállapítására, hogy Mrs. Fraser cselekedetei mögött miféle motiváció húzódott. – Visszavonom a kérdést, bíró úr. – Milton Hamilton olyan elégedettnek tűnt, mint egy macska, aki épp egy csupor tejfölt lefetyelt fel, a lényegre tapintott. – Hogyan reagált Mr. Fraser feleségének arra a fenyegetésére, hogy az ügyet bíróság elé viszi? – kérdezte Hamilton. – Azt felelte, hogy a felesége négy évvel azelőtt magukra hagyta gyermekeit, és a bíróság soha nem ítélné oda neki egyik kislány felügyeleti jogát sem. Én nem kívántam tovább hallgatni a veszekedést, így visszavonultam a szobámba. – Még mindig Fraserék alkalmazásában áll? – Nem, másnap reggel elhagytam a házat. – Köszönöm, Mrs. Drummond. Nincs több kérdésem, bíró úr. – Hamilton visszament az asztalához és Jared mellé ült. – Azt hiszem, ez megfelelő alkalom, hogy egy ebédszünet erejéig berekesszük a tárgyalást – mondta Howard bíró. – A bíróság kilencven perc múlva folytatja munkáját. A tárgyalótermen kívül kerülve Kitty újra csatlakozott a két házaspárhoz, és egy közeli étterembe mentek. Addigra a kint várakozó tömeg is megcsappant, csak néhány kíváncsi csellengő maradt belőle. – Hogy érzed magad, kedvesem? – kérdezte Cynthia, mikor asztalhoz ültek. – Azt kívánom, bárcsak véget érne ez az egész. – Jól csináltad, Kitty, és nagyon meggyőzően hangzott minden, amit mondtál – nyugtatgatta Beth. – A legrosszabb azonban még mindig előtted áll – figyelmeztette Jake. – Pike-ról azt beszélik, hogy dörzsölt és gátlástalan fickó, nagyon óvatosnak kell vele lenned. – Biztos lehetsz benne, hogy nem nagyon vágyom a keresztkérdéseire – mondta Kitty. Észrevette, hogy Jared, Jonathan és Seth egy közeli asztalnál ülnek, mély eszmecserébe merülve Milton Hamiltonnal. Kitty megpróbált nem odanézni, de az ebéd alatt folyton abba az irányba tekintgetett. Miután a négy férfi elfogyasztotta ebédjét, Kitty nem kis bosszúságára az asztaluk felé tartottak. Jonathan és Seth melegen üdvözölték Kittyt, Jared pedig bemutatta Milton Hamiltonnak Carringtonékat és Kincaidéket. Ezután a férfi Kittyre nézett. – Jó napot, Kathleen. Hogy van? – Köszönöm, jól. Hogy vannak az ikrek? – Hiányzik nekik. – Átadná nekik meleg üdvözletemet? – Természetesen.

174

– Kathleen, szeretnék önnel néhány szót váltani, mielőtt a bíróság újra munkához lát – szólalt meg Hamilton. – Végeztem az ebéddel. – Nagyszerű. Miért nem megyünk valahova, ahol nyugodtan beszélgethetünk? – elbúcsúzott a többiektől, Kitty pedig vele tartott. Még hallotta, hogy Jake azt kérdezi: – Hogy áll az ügy, Jared? A férfi így válaszolt: – Sok múlik a mai tanúvallomásokon. A férfi megjegyzése nem sokat segített Kitty önbizalmának helyreállításán, Milton Hamilton azonban igen. Leültek egy padra. – Ön nagyon hiteles tanú, Kathleen. Minden, amit mond, őszintének és becsületesnek hat. – Mr. Hamilton, azt hiszem, én már találkoztam Howard bíróval egy vacsora alkalmával, melyet unokatestvérem rendezett Dallasba érkezésemkor. Épp azon az estén volt, mikor Jonathan Fraserrel is megismerkedtem. – Ez nem ok arra, hogy a bíró megtagadja a perben való részvételt. Howard bíró a feddhetetlenségéről híres, Kathleen. Egy barát épp úgy nem tudná befolyásolni döntését, ahogy a sajtó sem. Ő az igazságszolgáltatás kiváló hivatalnoka. Épp ezért annyira fontos, hogy ne ferdítsen el semmilyen tényt. Pike minden szóba jöhető módon megpróbálja majd összezavarni magát. Meg kell őriznie higgadtságát és koncentrálóképességét, és jól meg kell fontolnia a válaszait. Egy nem a megfelelő pillanatban elhangzó elhibázott igen, vagy nem elveszítheti az ügyünket. – Értem. Nem sokkal később Kitty újra a tárgyalóteremben ült, és az egyik leggonoszabb emberrel találta szembe magát, aki valaha az útjába került. Ha Flint nagybátyja valaha is látta volna Pike-ot, valószínűleg úgy írta volna le, mint egy nyamvadt kis törpét. Kitty felidézte magában Mr. Hamilton kérését, hogy erősen koncentráljon, és Jake figyelmeztetését, hogy a neheze még hátra van, és állhatatosan tekintett a férfira.

175

26. fejezet

– Üdvözlöm, Mrs. Drummond – szólalt meg Pike negédesen. – Tudom, hogy ez most kellemetlen önnek, és igyekszem minél rövidebbre fogni. Csak pár kérdést szeretnék feltenni. – Köszönöm – válaszolt Kitty. A kis talpnyaló egy percig sem tévesztette meg. – Nos, korábban említette, hogy Jonathan Fraser alkalmazta önt dadaként a Fraserházban. Így van? – Igen, uram. – Milyen korábbi gyakorlatot kellett felmutatnia, hogy efféle pozíciót keressen magának? – Én nem kerestem ezt a pozíciót, uram. Mr. Fraser unokái dada nélkül maradtak, én pedig elfogadtam az ajánlatát, mely csak átmeneti időre szólt, amíg megfelelő utódot talál a régi alkalmazott helyébe. – Szóval ön nem ismerte Jonathan Frasert egészen az azt megelőző estéig, amikor is egy rokona házában találkoztak. – Így van. – Jared Frasert ismerte korábban? – Nem, uram. – Talán nem igaz, Mrs. Drummond, hogy ön és a nevezett személy egy vonaton utaztak, és együtt érkeztek meg Dallasba? Kitty megfeledkezett a vonaton lezajlott incidensről. – Lehet, hogy egy vonaton érkeztünk meg, uram, de nem ismertük egymást. – Azt mondja, nem ismerték egymást, miközben látták magukat egy ülésen helyet foglalni. Még egy olyan tanút is elő tudunk állítani, aki megesküszik rá, hogy egyszer még Jared Fraser ölében is látta önt. Talán ez sem igaz, Mrs. Drummond? – Az csak véletlen volt. A vonat hirtelen zökkent egyet… – Válaszoljon igennel, vagy nemmel, Mrs. Drummond! Együtt utazott Jared Fraserrel azon a vonaton? – Igen, de az csak véletlen egybeesés volt. – Véletlen egybeesés – vigyorodott el Pike önelégülten. – Épp annyira volt véletlen, mint hogy még aznap este felfogadták a Fraser-házba alkalmazottnak. Hamilton talpra szökkent. – Tiltakozom, bíró úr. Mr. Pike csak spekulál. Hol van itt a kérdés? – A tiltakozásnak helyt adok – mondta a bíró. – Kérdés formájában fogalmazza meg a gondolatait, ügyvéd úr! – Igen, bíró úr. Kitty gyűlölni kezdte ezt az önelégült ügyvédet. – Nem igaz, Mrs. Drummond, hogy mint dada, semmi korábbi tapasztalattal nem rendelkezett, mégis másnapra rá, hogy Jared Fraserrel egy vonaton Dallasba érkezett, beköltözött a Fraser-házba? – Tiltakozom, bíró úr – mondta Hamilton. – Ez a kérdés és a rá adott felelet is elhangzott már. 176

– A tiltakozásnak helyt adok – mondta Howard rosszallón nézve Pike-ra. – És nem igaz, Mrs. Drummond, hogy míg ön Jared Fraser alkalmazásában állt, ő maga személyesen válogatott és vásárolt önnek ruhadarabokat, melyek között elég nagy számban voltak intim fehérneműk is? – A ruháim mind megsemmisültek a… – Igen, vagy nem, Mrs. Drummond? – kényszerítette ki a választ Pike. – Nem ad rá alkalmat, hogy megmagyarázzam – szólt Kitty. – Bíró úr, felkérné a tanút, hogy válaszoljon a kérdésre? – fordult Pike a bíróhoz. – Mrs. Drummond, kérem válaszoljon a kérdésekre, ahogy az ügyvéd úr kéri! – mondta a bíró. – Igen, igaz. – Kitty úgy érezte, ez a sunyi féreg szorosabbra húzza a nyaka körül feszülő hurkot. – És igaz az, hogy Jared Fraserrel Washington, D.C.-be utazott? És ismerje be, Mrs. Drummond, nem töltöttek el aztán egy egész hónapot együtt egy családtagja farmján, miközben ön és ez a nős ember folytatták tiltott viszonyukat? Hamilton talpra ugrott: – Tiltakozom, bíró úr. Az ügyvéd úr zaklatja a tanút, és nem adja meg neki a lehetőséget a válaszadásra. – A tiltakozásnak helyt adok. A bíróság a védőügyvéd úr tiltakozását folyamatos tiltakozásként ismeri el, Mr. Pike, így figyelmeztetnem kell, ügyvéd úr, hogy túlfeszíti a húrt. – Igen, bíró úr. Igaz az, Mrs. Drummond, hogy amikor betette a lábát a Fraser-házba a gyermekek dadájaként tüntetve fel magát, már tudomása volt arról, hogy Jared Fraser házas ember? – Nem, nem tudtam! – kiáltott fel Kitty. – Valójában, hölgyem, ön és Jared Fraser házasságtörő viszonyt tartottak fenn egész idő alatt, míg ön abban a házban lakott, nem igaz? – Nem, ez nem igaz! – Tagadja talán, hogy önnek és Jared Fraser-nek viszonyuk volt egymással, míg ön a fedele alatt lakott? Kittynek elakadt a szava. Szólásra nyitotta a száját, de egy árva hang sem jött ki a torkán. – Igen, vagy nem, Mrs. Drummond? Kitty kétségbeesetten pillantott Jaredre. A férfi éber tekintettel dőlt előre. Pike öklével az asztalra csapott, és azt ordította: – Emlékeztetnem kell arra, hogy eskü alatt vall, Mrs. Drummond?! A férfi kiáltása úgy dübörgött a fülében, mint egy dob, és kiirtották belőle a gondolkodóképességnek még a csíráját is, már csak egyetlen vágya volt, hogy megszabaduljon a férfi nyakatekert vádaskodásaitól. Az elmúlt hét magába fojtott kétségbeesése és a gyalázkodó vallatás hatására Kitty önuralma csütörtököt mondott. – Igen! – kiáltotta, és zokogásban tört ki. – Igen, viszonyunk volt egymással! Hamilton felugrott. – Bíró úr! – Foglaljon helyet, Mr. Hamilton! – utasította a bíró. A szeme haragtól fénylett, ahogy Pike felé fordult. – Ügyvéd úr, a bíróság korábban már megintette önt a helytelen

177

kérdésfeltevése miatt. Ha tovább folytatja, a bíróság megsértése miatt fogom felelősségre vonni. – Már csak egy kérdésem van, bíró úr – mondta Pike. – Mrs. Drummond, kívánja, hogy a bíróság rövid szünetet tartson? – kérdezte Howard bíró. Kitty szerette volna, ha ez az egész rémálom véget ér. Letörölte arcáról a könnyeket, és megrázta fejét. – Rendben van, Mr. Pike – szólalt meg a bíró. – Folytathatja a kérdezést, de nagyon körültekintően válogassa meg a szavait, ügyvéd úr! Pike olyan kevélyen lépdelt előre, akár egy peckes kakas, aki arra készül, hogy megadja a kegyelemdöfést. – Az igazság az, Mrs. Drummond, hogy ön szerelmes Jared Fraserbe, így van? Kitty felemelte a fejét. Először Jaredre nézett, majd újra Ezra Pike önelégült tekintetébe. A lehető legnagyobb méltósággal így válaszolt: – Igen, szeretem Jared Frasert. És mindig szeretni fogom őt. – És ahhoz is eléggé szereti, hogy folytassa vele törvénytelen afférját, annak ellenére, hogy nős ember. Nem igaz, Mrs. Drummond? – mondta Pike megvetően. – Figyelmeztettem önt, Mr. Pike – jelentette ki Howard bíró. – Ezennel felelősségre vonom a bíróság megsértéséért. Egyik ujjával Kittyre mutatva Pike így szólt: – Ez igazán nem nagy ár azért, hogy leleplezzünk egy ilyen házasságtörő szajhát, amilyen ez itt! – Te gazember! – morogta Jared fogát vicsorítva. Rátámadt Pike-ra, megragadta az ingét, és az asztalra vágta. Milton Hamiltonnak és az egyik törvényszolgának végül sikerült őt lefejteniük az ügyvédről. A tárgyalóteremben elszabadult a pokol. Egymást taszigálva és egymásban botladozva újságírók igyekeztek kitódulni, hogy cikkjeiket minél hamarabb a sajtóba juttathassák, és fényképészek próbálták felállítani gépeiket. A csetepaté közepette a bíró kalapácsütésének hangja visszhangzott fel. Amikor a káosz alább hagyott, a bíró arra utasította a törvényszolgákat, hogy ürítsék ki a tárgyalótermet. Az emberek zsörtölődve hagyták el a termet, míg végül csak a megbízók és ügyvédjeik maradtak bent. A felfordulást Kitty szinte sokkos állapotban ülte végig. – Mrs. Drummond, ezennel elbocsátom – mondta Howard bíró. Mikor Kitty zavartan nézett rá, megmagyarázta kijelentését: – Elbocsátom önt, mint tanút, elhagyhatja a termet és nem kell többé visszajönnie. – Howard erélyes tekintete egy pillanatra Jared felé fordult. Aztán így szólt: – Mr. Hamilton, ha nem képes kordában tartani ügyfelét a tárgyalótermemben, utasítást fogok adni, hogy megfékezzék. – Igen, bíró úr – válaszolt Hamilton. – Bocsánatot kérek, bíró úr – mondta Jared. – Nem kapott engedélyt, hogy megszólítsa a bíróságot, Mr. Fraser – csattant fel Howard. Haragos tekintetét Ezra Pike-ra vetette. – Ami önt illeti, Mr. Pike, a viselkedése a legszánalmasabb, amit valaha ebben a tárgyalóteremben tapasztaltam. Mrs. Drummond ebben a perben nem vádlott és nem is vádlott-társ. Jelleme semmivel sem jobban megkérdőjelezhető, mint néhány ön által a bíróság elé idézett tanúé, vagy épp azé a tanúé, akit a felperes ügyvédje nem idézett meg a tárgyalásra, vagyis azé a személyé, akivel ügyfele összeállt, amikor elhagyta kiskorú gyermekeit.

178

– Megpróbáltuk beidézni, bíró úr – szólalt meg Milton Hamilton –, de a szóban forgó úriember diplomáciai mentességet élvez. – Egy szót se többet, ügyvéd úr – figyelmeztette Howard, átható pillantását Hamiltonra vetve. – Figyelmét újra Pike-nak szentelte: – Itt komoly dologról van szó, Mr. Pike, mely magában foglalja a két nyolcéves kislány jövője feletti ítélkezést is, világos azonban, hogy önnek kérdéseivel nem az a szándéka, hogy a gyermekek jövőjét tekintve megnyugtató döntés szülessék, hanem hogy tovább dagassza azt a szenzációhullámot, melyet a sajtó egy része már eddig is generált. Ezennel felelősségre vonom a bíróság megsértéséért, és száz dollár megfizetésére kötelezem. Amennyiben a bírságot nem fizeti be az elkövetkezendő harminc percen belül, bebörtönöztetem, és fegyelmi bizottság elé idézem. – Ezt nem teheti, bíró úr! – tiltakozott Pike. – A bírsága ezért a megszólalásáért további ötven dollárral emelkedett, ügyvéd úr, és már csak huszonkilenc perce maradt arra, hogy befizesse. A tárgyalást holnap délelőtt kilenc óráig elnapolom – jelentette be, és hogy hivatalossá tegye szavait, gyorsan koppintott egyet kalapácsával, majd elhagyta a tárgyalótermet. Mire hazaértek a bíróságról, Kitty már több sírógörcsön túl volt. Miközben kedvetlenül csomagolta ruháit, hogy másnap elhagyhassa a várost, úgy érezte, csigalassúsággal telik az idő. Alig várta már, hogy maga mögött hagyhassa Dallast, és visszatérjen Triple M-re. Nem tudta megérteni, Ezra Pike miért gyűlöli őt annyira, mikor azelőtt soha még csak nem is találkoztak. És hogy illethette őt azokkal a borzalmas szavakkal? Talán rosszabb lenne, mint az ügyfele, akit képvisel a tárgyaláson? Milton Hamilton nem bélyegezte meg Diane-t hasonlóan durva kifejezésekkel. Egy kopogás az ajtaján félbeszakította gondolatait. – Kitty, bejöhetek? – Persze, Thia. Cynthia habozva lépett a szobába. – Kedvesem, Jared Fraser lent vár, beszélni szeretne veled. Bár szívverése felgyorsult, nem akart szembesülni a férfival a bíróságon történt kínos incidens után. Vallomása biztosan teljesen semmissé tett minden reményt, hogy Jared győztesként kerüljön ki a perből. – Mondd meg neki, hogy ágyban vagyok. – Biztos vagy abban, hogy ez az, amit tenni szeretnél? Kitty, azzal semmit nem oldasz meg, ha elszaladsz a probléma elől. – Ez nem igaz, Thia – gyors, cinikus nevetést hallatott. – Elszöktem a Triple M-ről, és megszabadultam a Ted halálával kapcsolatos problémámtól. Rájöttem a titok nyitjára: ha megoldasz egy problémát, azzal csak helyet csinálsz egy másiknak. – Rendben van, Kitty, megmondom Jarednek, hogy nem állsz rendelkezésére – mondta szokatlanul kurtán. – Nem értesz velem egyet. – Nem az én életemről van szó, kedvesem. A tiedről. – Te mit tettél volna a helyemben? – Én nem a megfelelő ember vagyok, akinek ezt a kérdést felteheted, Kitty. – Miért mondod ezt? – Mert én abban a pillanatban meg akartam szerezni Dave-et, ahogy megláttam. Ő volt a főmérnöke a vasútvonalnak, melyet apám építtetett Coloradótól Dallasig. Nem volt

179

bennem semmi büszkeség, valójában üldöztem őt, arra követtem, amerre éppen a síneket fektették. Nem voltam több, mint egy könnyűvérű kis nőcske, akinek csak azon jár az esze, hogyan érezze jól magát. Dave ennek épp az ellenkezője, komoly és keményen dolgozó férfi volt. Gyűlölt engem és az életvitelemet. Kitty, a rákövetkező néhány évben én végig figyeltem, ahogy ez az ember síneket fektetett robusztus hegyeken és száraz sivatagokon keresztül, folyókon átívelő hidakat vert, megküzdött az anyatermészettel és néhány útjába kerülő útonállóval, csak hogy apám álmát beteljesítse. Számomra briliáns volt, legyőzhetetlen, lojális és elkötelezett, amilyen csodálatra méltató jelzőket csak el tudsz képzelni. És ez a varázslatos emberi lény belém szeretett. Hiába volt brilliáns, erélyes és sikeres, engem szeretett. Én voltam a neki szánt nő. A nő, akinek lecsupaszította és feltárta a lelkét, akinek elmondta legféltettebb titkait. A nő, akit keresett, hogy enyhítsen kimerültségén, vagy csillapítsa nyugtalanságát. Az, akivel megosztotta eredményei felett érzett örömét, vagy kudarcai okozta kínját. És én vagyok a nő, aki mellé lefeküdt az ágyba, és akit megérintett éjszaka. Engem nem érdekelt, mit gondolnak az emberek, vagy hogy miket meséltek neki rólam. Én voltam a neki szánt nő. Senki és semmi nem választhatott volna minket el egymástól – bocsánatkérő mosollyal szorította meg Kitty kezét. – Látod, kedvesem, mondtam, hogy nem engem kellene megkérdezned. – De hogyan cselekedtél volna, ha az ikerlányainak boldogulása forgott volna kockán? – Hála Istennek, ilyesmivel nem kellett szembenéznem. – De ha szembe kellett volna, mit tettél volna, Thia? Tudnom kell. Tévedtem volna? Jarednek igaza van, mikor azzal vádol, hogy elárultam a szerelmét? – Ha Dave-nek és nekem ugyanazzal a problémával kellett volna szembenéznünk, amivel neked és Jarednek, szégyellem, de be kell vallanom, hogy Dave-nek kellett volna a nevünkben döntést hoznia, én túl gyenge lettem volna ehhez. Bennem nincs meg a te lelkierőd, Kitty. Te nagyon bátor nő vagy. És Jared téved: nem árultad el a szerelmét, Kitty, te a saját szívedet árultad el – az ajtóhoz ment. – Akkor elküldöm. – Ne, lemegyek. Azt hiszem, gyerekes lenne, ha másképp tennék. Csak adj nekem néhány percet! – Jól teszed, Kitty. A könyvtárba vezetem Jaredet. Ott nyugodtabban beszélgethettek. Kitty a tükörbe pillantott. Látva, hogy szeme piros és puffadt a sírástól, arcára hintett egy kis púdert. Jared háttal állt az ajtónak, egy könyvet lapozgatva. Megfordult, mikor Kitty belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Vizsgálódó tekintete Kitty arcát kutatta. – Bocsánat a zavarásért, Kathleen. – Nem zavarsz. Épp befejeztem a csomagolást. Mást sem csinálok, mióta Dallasba jöttem, csak ki-be pakolok. – Szóval elmész. – Mindig ez volt a szándékom. – Majd meglátod, New York egészen más, mint Dallas. Kitty nem látta okát elárulni a férfinak, hogy úgy döntött, hazatér Triple M-re. – Miért jöttél ide ma este, Jared? – El akartam mondani neked, mennyire sajnálom, hogy mindezeken a megpróbáltatásokon keresztül kellett menned ma. Bárcsak tehettem volna valamit, hogy megkíméljelek ettől!

180

– Ez az egész elkerülhető lett volna, ha elfogadod Diane-t, mint feleséget. Miért nem tudtad ezt megtenni, Jared? Most az ikrek nagyobb veszélyben vannak, mint valaha. – Én nem tűrném meg azt a nőt a házamban, Kathleen. – Ha a bíróság mai ülését valami előjelnek lehet tekinteni, akkor azt hiszem, már a lányaid sem lesznek ott sokáig. – Diane nem fogja megkapni a lányaim felügyeleti jogát. – Ó, az Isten szerelmére, Jared, nézz szembe a tényekkel! Diane az anyjuk. Neked a feleséged. Még ha szándékodban is áll elválni tőle, addigra a baj is megtörténik. Ha nem is veszíted el mindkettőjüket, az egyiküket biztosan elveszik tőled. – Az ügy még nincs lezárva, Kathleen. Ha be tudjuk bizonyítani, hogy Diane hazudik… – Van rá bizonyítékod, hogy elvált tőled? – Még nincs, de Hamilton jogászcsapata okmányok után kutat, hogy megállapíthassák, tényleg elváltunk. És be tudunk idézni olyan tanúkat, akik vallomást tesznek arról, hogy Diane alkalmatlan az anyaságra. Te egy pillanatig is elhiszed, hogy az ikreket akarja? Ha ez igaz lenne, akkor soha nem hagyta volna el őket. Nincsenek meg a látható eszközei, hogy eltartsa őket, Diane férfiakon élősködik, egyik kapcsolatból a másikba keveredik. Az életében nincs hely gyerekeknek. Nem volt hol laknia, ezért visszajött, amíg hozzá nem csapódik egy másik férfihoz. És jól tudja, hogy mielőtt hagynám, hogy elvegye tőlem akár az egyik lányt is, kifizetném őt. – Akkor miért nem tetted meg eddig? Ehelyett megvártad, míg így elfajulnak a dolgok. – Mert ez gyakorlatilag ugyanaz, mint a zsarolás, Kathleen. Miután elköltötte a neki adott pénzt, újra feltűnne, hogy kérjen még. Blöffölésnek hívtam, amit tett. Így azonban soha többé nem jelenthet fenyegetést az ikrekre nézve. – Az ő kedvükért nagyon remélem, hogy sikerülni fog. – Én hiszek benne, hogy így lesz. Bárcsak te is így ereznél! – Ezért jöttél ide, Jared? Hogy még egyszer utoljára megvádolj az árulásommal? – Nem, elég vádaskodás hangzott el ma. – Azt is nagyon köszönöm. – Nem azért jöttem ide, hogy veszekedjek, Kitty. Azért jöttem, hogy elmondjam, Pike magatartása mindannyiunkat meglepett. Megígérte Hamiltonnak, hogy ha nem piszkálja nagyon Diane-t, akkor ő is hasonlóképp bánik majd veled. Átejtett minket. Másképp soha nem hagytam volna, hogy ez az ügy bíróságra kerüljön. Megadtam volna Diane-nek azt, amit akar. – Nos, túl vagyunk rajta. Azt mondanám, nincs értelme elmúlt dolgok felett morfondírozni, de tudom, mennyire utálod a közhelyeket. – Épp ellenkezőleg, ez az egyik dolog, amit megszerettem benned – Jared tekintete hosszan elidőzött Kitty arcán. – Egy a sok közül. Kitty annyira belezavarodott az akut gyötrelembe, amit érzett, hogy alig kapott levegőt. Ne tedd ezt velem, Jared! Többet ne tedd! Én már nem bírok többet. – Mindig szeretni foglak, Kathleen. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, és arra, amit egyszer megosztottunk egymással, és elveszítettünk. – Ahogy mondtam neked a fontos lecke az, hogy megtanuljunk szeretetet adni, tartson bár egészen rövid ideig is. – Ebben kiváló tanárom volt!

181

Jared szavai gyengéd visszhangját képezték annak a szeretetnek és örömnek, melyet megosztottak egymással, mielőtt a világ dübörögve rájuk zuhant volna. – Nos, nem szeretnélek feltartani a csomagolásban. Ha bármit tehetek érted, vagy valamikor is szükséged lesz valamire, kérlek… – Hát persze – szakította félbe Kitty. – És kérlek, add át az ikreknek legmelegebb szeretetemet! Jared letette a kezében tartott könyvet. – Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek újra úgy a kezembe venni egy regényt, hogy közben ne gondoljak rád. Isten áldjon, Kathleen. – Jared – szólt Kitty, mikor a férfi épp az ajtót készült kinyitni. A férfi megfordult. – Mindannak ellenére, ami történt, semmit nem bántam meg. Ma is ugyanígy tennék mindent. – Én is. Egy rövid ideig csaknem mindenünk megvolt, nem igaz, Kitty? – Jared mosolya a nő arcát cirógatta. – Olyan közel kerültünk egymáshoz. Kitty lehunyta a szemét, hogy örökre elraktározza magában a férfi mosolyát. Másnap reggel Kitty a vasúti kocsi előterében állva búcsút intett Beth-nek és Thiának. Bármennyire is szerette őket, soha többé nem akart visszatérni Dallasba.

182

27. fejezet

– Ó, nézd, Becky! Olyan szomorú. Becky kikukucskált a sarok mögül, és megpillantotta Kittyt a vasútállomás peronján, amint épp Mrs. Kincaidtől és Mrs. Carringtontól búcsúzkodik. – Na most, az első dolog, amit tennünk kell, hogy felszállunk a vonatra anélkül, hogy meglátnának minket együtt. Az emberek mindig észreveszik az ikreket. – Akkor miért öltöztünk egyforma ruhába, és te miért dugtad el a frufrud a kalapod alá? – kérdezte Jenny. – Hogy mindenki azt higgye, csak egy van belőlünk. És felváltva fogunk majd elbújni a női mosdóban. – Mi van, ha Kitty meglát bennünket? Tudni fogja, mi a helyzet. – Azért jobb, ha nem tud rólunk, mielőtt a vonat elindul. Különben lehet, hogy hazavitetne minket – mondta Becky. – Mi van, ha nem engedi, hogy vele maradjunk, miután Calicóba értünk? – Jenny, hallottad mit mondott apa nagyapusnak: az anyánk el akar választani minket. Jenny kétségbeesetten nézett. – Én abba belehalnék. – Azért nem hagyhatjuk, hogy Kitty most észrevegyen bennünket. Na jó, szállj fel a vonatra, és bújj el a női mosdóban! Én várok pár percet, aztán én is felszállok. – Mi van, ha meglát a kalauz? – nyugtalankodott Jenny. – Mondd neki, hogy Kitty az anyukád, ahogy elterveztük tegnap este. Ne félj, Jenny! – Remélem, ez a terv jobban sül el, mint néhány korábbi tervünk. – Ha nem, majd kitalálunk valami mást. – Rendben. Viszontlátásra, testvérem – Jenny megpuszilta Becky arcát. – Ez nem viszontlátásra. Csak néhány percig leszünk távol egymástól. Próbáld úgy intézni, hogy senki ne lásson meg! Bibbie-t egyik kezébe, apró hátizsákját a másikba fogva Jenny felszállt a vonatra. Ahogy Becky meglátta Kittyt a vasúti kocsiban eltűnni, ő is azonnal felszállt a kocsi másik végénél, és bemutatta jegyét a kalauznak. – Egyedül utazol, kislány? Becky elővette legédesebb mosolyát. – Nem, uram. Az a gyönyörű hölgy az anyukám, aki az első ülésen ül. – Miért nem ülsz te is vele? – Mert én a nagymamámmal szeretnék utazni – gyorsan leült az utolsó szabad helyre, mely épp egy idős néni mellett volt. – Szia, nagyi. Az öreg hölgy rámosolygott Beckyre. – Nahát, szia, kedvesem. Szeretnél az ablak mellé ülni? – Köszönöm, nem, nagyi. – Kellemes utat, hölgyeim! – szólalt meg a kalauz, és továbbállt. Becky nagyon remélte, hogy az orra nem kezd el nőni. Kis mellkasa nagy sóhajra emelkedett, ahogy a vonat nekilódult, aztán felkelt és a női mosdóba ment. Jenny már várt rá. 183

– Meddig kell még itt maradnom? – Most kimehetsz, majd én itt maradok addig egy kicsit. Az utolsó helyen ülök egy öreg néni mellett. A neve Mrs. Marshall, és a lányához és hat unokájához utazik látogatóba Albuquerque-be. Kitty az első ülésen ül egyedül. Nagyon szomorú, mást se csinál, csak kifelé bámul az ablakon. Gyere vissza negyed óra múlva, akkor megint helyet cserélünk. Ez az egyik legjobb ötlet, amit valaha is kieszeltünk. A következő órában az ikrek negyedóránként váltogatták egymást. – Te jó ég, kedvesem, jó sok vizet ihattál, mielőtt elindultál – mondta Mrs. Marshall, mikor Jenny újra bocsánatot kért, és kifelé indult. – Szeretnéd, ha megfognám a babádat, amíg távol vagy? – Nem, köszönöm, Mrs. Marshall. Bibbie nem nagyon szereti az idegeneket. – Bibbie? Úgy emlékeztem, azt mondtad, Bonnie a neve. – Mindkét névre hallgat, asszonyom – Jenny elsietett. Becky épp visszaért helyére, mikor a kalauz bejelentette, hogy a következő két órában szolgálják fel az ebédet az étkezőkocsiban. Becky nagy megkönnyebbülésére Kitty a helyén maradt, így a kislány elmehetett ebédelni Mrs. Marshallal. Ahogy végeztek az ebéddel, ő és Mrs. Marshall visszatértek a helyükre. Becky bocsánatot kért, és csatlakozott Jennyhez. – Menj az étkezőkocsiba, és ebédelj meg most! A csirkesaláta nagyon finom. Jenny épp akkor lépett az étkezőbe, mikor a kalauz kifelé igyekezett. – Nem az imént ebédelt meg, kis hölgyem? – Nem ettem meg mindet, ezért az anyukám azt mondta, jöjjek vissza, és fejezzem be. – Az anyukád miért nem ebédel veled? – kérdezte a kalauz. Jenny felemelte egyik ujját, és intett a férfinak, hogy jöjjön közelebb. Az lehajtotta a fejét. – Kisbabája lesz, és azt mondta, ha eszik, akkor hányni fog. A kalauz elfehéredett. – Ó, Istenem! Azt nem akarjuk, ugye? Jenny tágra nyílt szemmel válaszolt. – Neeeeem. Becky épp visszaért üléséhez, mikor Kitty felállt, hogy az étkezőkocsiba induljon. A kislány gyorsan Mrs. Marshall vállára hajtotta a fejét, és úgy tett, mintha aludna, mikor Kitty elment a fülke előtt. Kitty villájával elmerülten körbe-körbe turkálta a tálon levő ételt, mikor a kalauz arra ment és megállt az asztalánál. – Asszonyom, ön eszik! – Igen, valóban. – Őszintén remélem, hogy nem lesz rosszul. Kitty meghökkenve tekintett a tányérjára. – Talán valami baja van az ételnek? – Annak semmi baja, asszonyom. Csak arra gondoltam, hogy az ön kényes helyzetében talán tanácsosabb lett volna, ha csak egy csésze teát vesz magához. – A kalauz fejét csóválva továbbment. Milyen furcsa egy család! Milyen furcsa egy férfi! Tányérját félretolva Kitty visszatért a helyére.

184

Jenny ugyancsak kellemetlenül érezte magát. A csirkesaláta eléggé felkavarta a gyomrát, így egy kis friss levegőre vágyott. Az ajtón kikukkantva megállapította, hogy tiszta a levegő, és elindult a kocsi előterébe. Olyan jót tett neki a levegő, hogy úgy döntött, marad még egy darabig, ahelyett, hogy a fülledt női mosdóban kuporogna. Olyan rosszkedvűnek érezte magát, hogy legszívesebben odament volna Kittyhez beszélgetni, de Becky azt mondta neki, ne tegye, amíg le nem szállnak a vonatról. Amikor közeledett a Beckyvel való helycsere ideje, Jenny épp befelé indult, mikor a kalauz kitárta az ajtót, és kilépett az előtérbe. Meghökkenten nézett Jennyre. – Nem odabent láttalak, kislány? – Dehogynem, többször is. – Úgy értem, egy perccel ezelőtt. – Uram, hogy láthatott volna odabent, amikor idekint vagyok? – Igazad van. Csak légy óvatos itt kint! – A kalauz visszatért a kocsiba. – Biztosan lázam lesz – motyogta kezét homlokához emelve, hogy lássa nem forró-e. Kitty olyan magányosnak érezte magát, amikor Calicóban lekászálódott a vonatról, hogy sírógörcs kerülgette. Sürgönyére reagálva apja ott várta az állomáson. Széttárta a karját, Kitty pedig odaszaladt. Amint érezte, hogy a karok köré záródnak, könnyei áradatként törtek fel belőle. Apja hagyta, hadd ontsa könnyeit. Ölelésének melege minden szónál nyugtatóbban hatott Kittyre. És mikor könnyei apadni kezdtek, apja felkapta poggyászát, és a kocsihoz vezette. – Kitty! Várj! Kitty megfordult, és életének legnagyobb döbbenetét élte át. A bíróságon töltött hosszú nap alatt Jared másra sem gondolt, csak arra, hogy nézett ki Kitty előző este a búcsúzáskor. Miután elhagyta a törvénykezés épületét, egyenesen hazament. Sok minden felől kellett döntenie, és szeretett volna egyedül maradni, hogy alaposan végiggondolhasson mindent, mielőtt bármilyen lépésre szánná el magát. Mikor belépett a házba, Mildred épp a könnyeit törölgette, és Charles arcán is aggodalom ült. Az inas szótlanul nyújtott át Jarednek egy borítékot, melyen gyerekes kézírással „Apuci” felirat díszelgett. Feltépte a borítékot és elolvasta a benne talált levelet. – Ó, Istenem! – kábultan rogyott egy székre. – Megpróbáltam eljuttatni önhöz a levelet százados úr, amint felfedeztük az ikrek eltűnését, és megtaláltuk az üzenetet. De nem engedtek be a tárgyalóterembe. – Értem, Charles. Épp akkor érkezett Jonathan és Seth, és Jared nekik is odaadta a levelet, hogy olvassák el. Mindkét férfi hasonlóan reagált, mint Jared. – Mi van, ha nem jutottak el Calicóig? Vagy ha valami bajuk esett, vagy rossz emberek kezei közé kerültek? Jonathan megszorította fia vállát. – Biztos vagyok benne, hogy Kittyvel vannak, Jared. – Ebben nem lehetünk biztosak. A levél szerint ő még arról sem tud, hogy a lányok követni akarják. – Sürgönyözhetnénk a MacKenzie-knek – javasolta Seth. – Az túl sokáig tart. Mire megkapnánk a választ, addigra én is odaérnék. Bárcsak lenne egy vonat… – talpra szökkent. – Talán van…

185

Kiszaladt a házból, felugrott az egyik kocsiba, és úgy viharzott el a kocsifelhajtón, ahogy a Ben Hur egyik szekérhajtója tette. Jared a Carrington-házba hajtott, és felvázolta a helyzetet Beth-nek és Jake-nek. – Olyan kicsik még! – lamentált Beth. – Nem hiszem el, hogy ezt maguktól meg mernék tenni. Thia és én ott voltunk reggel az állomáson, mikor Kitty elment! Nyomát sem láttuk az ikreknek. – El kell jutnom a Triple M-re, hogy megtudjam, eljutottak-e odáig. Tudtok ebben segíteni? Jake a faliórára pillantott, majd asztalához sietett, és előhúzott fiókjából egy menetrendet. – A Rocky Mountainnek van egy Denverbe tartó tehervonata, amely körülbelül negyvenöt perc múlva indul. Felugorhatnál arra, mint potyautas, Jared. – Köszönöm. Most hazamegyek, és közlöm apával a hírt. – Rendben. Negyed óra múlva felveszlek – mondta Jake. Miután visszaért a házba, Jared sietősen hajigált be néhány ruhadarabot egy bőröndbe, mikor öccse lépett a szobába. – Azért jöttem, hogy elköszönjek. Amint megtudjuk, hogy az ikrek jól vannak, elhagyom Dallast – mondta. – Hova mész? – Úgy gondolom, sokkal tartozom neked és apának, és kitaláltam a módját, hogyan róhatnám le a hálámat nektek. Beszéltem Diane-nel a bírói ítéletet követően, és úgy döntöttem, Párizsba viszem őt. – Micsoda?! A fenébe is, Seth, nincs időm erre az ostobaságra. Mi az ördögről beszélsz? – Úgy vélem, amíg Diane Dallas közelében marad, folyton problémát okozna neked és az ikreknek. Diane csak egy pénzeszsákot keres magának, egyszerűen csak élvezni akarja az életet, akkor meg miért ne? Jared megtorpant és jelentőségteljesen nézett öccsére. – Seth, semmi szükség arra, hogy ezt megtedd. – Tudom. Ki tudja, lehet, hogy még élvezni is fogom. – Nem tudom, mit mondhatnék. – Tégy meg nekem még egy szívességet, bátyus. Vedd feleségül Kittyt! Ne hagyd, hogy az átkozott büszkeséged miatt elússzon a dolog! – Először meg kell győznöm, hogy hozzám jöjjön. – És adj egy csókot a nevemben azoknak a kis boszorkáknak! – Meglesz. Ahogy a két férfi kezet rázott, Jared átölelte Seth-et. Nem emlékezett, mikor ölelte meg utoljára az öccsét. Fél órával később Jared egy Denverbe tartó tehervonat fékezőkocsijában ült, és a texasi Calico állomáson való leszállásra készülődött, mely nem szerepelt az eredeti menetrendben. A nap óriási fényes gömbként kandikált a horizonton, mikor Jared leszállt a vonatról, és búcsút intett a gépésznek, és a fékezőembernek. A jegypénztár ablakán a „ZÁRVA” felirat díszelgett. Jared tudomást sem véve róla, folyamatosan csöngetett, mígnem az

186

állomásépület hátsó felében fel nem oltották a villanyt. Egy álmos tekintetű, őszes ember jött az ablakhoz, még mindig hálóruháját viselve. – Csak két óra múlva nyitunk ki, uram. – Csak egy kis információra van szükségem. Ismeri ön Mrs. Kathleen Drummond-ot? – Persze. Egész életében ismertem. – Nem tudja, hogy visszatért-e ma Calicóba? A férfi gyanakodva méregette Jaredet. – Mit számít az magának, idegen? – Meg kell tudnom, hogy vele vannak-e a lányaim. Nyolcéves ikrek, rövid fekete hajjal. Látta őket? – Nem mondhatok semmit. Maga valami bajt akar hozni Kitty fejére, idegen. Ha megpróbálja, attól tartok túl nagy fába vágja a fejszéjét. A MacKenzie-k borzasztóan védik asszonyaikat. – Nem akarok rosszat. Csak azt akarom megtudni, épségben ideértek-e a lányaim. – Úgy vélem, ők lehettek az a két gyermek, akik Kathleennel voltak. – Hála Istennek! Hála Istennek! – kiáltotta Jared, és hol hálával, hol örömmel gondolt a Mindenhatóra. – Van valami ötlete, hogy most merre találom őket? – Úgy hiszem a Triple M-en. Luke MacKenzie bejött a városba egy kocsin, és azzal hajtottak el mindannyian. Jarednek féktelen jókedve kerekedett. – Bízhatnék az ön jóindulatában, uram, hogy elmondja, merre találom a Triple M-et? – Menjen egyenesen keresztül a városon! A farm főbejárata körülbelül tíz mérföldnyire van az úton. – Köszönöm szépen. Hol bérelhetek lovat, és honnan tudok sürgönyözni? – Valószínűleg a béristállóból, illetve a Western Union hivatalból. De ők is csak két óra múlva nyitnak ki. Most pedig visszafekszem aludni, idegen. – Köszönöm, mindent köszönök. A helyi étterem szintén zárva volt, így Jared még egy csésze kávéhoz sem juthatott. A következő két órát a postahivatal előtt töltötte egy fapadon ülve, és türelmetlenül csapkodta lábát, ahogy a nyitásra várt. Végül sikerült feladnia egy sürgönyt apjának, melyben beszámolt a jó hírekről, majd bérelt egy lovat, kiügetett Calicóból, és a Triple M, azaz a MacKenzie-k bástyája felé vette az irányt.

187

28. fejezet

A

z épületegyüttesen belül Jared odalovagolt két férfihoz, akik a sok ház egyike előtt ácsorogtak. – Mit tehetünk magáért, idegen? – kérdezte a magasabbik Jaredtől. – Kathleen Drummond-ot keresem. A másik férfi is teljes testmagasságába emelkedett, ami ugyancsak figyelemreméltó volt. – Mit akar tőle? – Ez, uram csak Mrs. Drummond-ra és rám tartozik. Jared szavai azonnali reakciót váltottak ki a két férfiból. Mindketten meglehetősen ijesztően festettek, ahogy alaposan szemügyre vették Jaredet: az egyik barátságtalanul, a másik inkább kíváncsian. – Valóban? – az ellenségesebbik összefonta karját mellkasa előtt, mely szintén nagyon erőteljesnek mutatkozott. – Úgy vélem, akkor ez a valami magára és rám tartozik. Forduljon meg azzal a lóval, és húzza el a seggét Triple M-ről, vagy személyesen fogom kirugdosni innen! Jared őszintén meghökkent a férfi ellenséges kitörésének hallatán. – Hogy mondta? – Úgy tűnik, baj van a hallásával – a férfi ökölbe szorította a kezét. – Vagy elkotródik innen, vagy kénytelen leszek agyonverni. – Ezt nem tanácsolnám önnek, uram. Figyelmeztetem arra, hogy a West Point-i osztályomban én voltam az ökölvívóbajnok. A magasabb férfi előrelépett. – Hé, uraim, próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat, és elsimítani ezt az ügyet! Az én nevem Cleve MacKenzie, fiatalember. Mi lenne, ha válaszolna a bátyám kérdésére, mielőtt még jobban elszabadulnának az indulatok? – Maga Mrs. Drummond édesapja? – Nem, az én vagyok. Luke MacKenzie-nek hívnak, és rettenetesen elegem van magukból, szenzációhajhász riporterekből, akik a Triple M körül szaglásznak. Jared leszállt lováról, odasétált hozzájuk, és kézfogásra nyújtotta kezét. Cleve MacKenzie kezet rázott vele, Luke azonban figyelemre sem méltatta a felajánlott kezet. – Üdvözlöm önt! Jared Fraser vagyok. Örülök, hogy végre alkalmam van találkozni önnel, Mr. MacKenzie. – Fraser! Maga az utolsó ember, akire számítottam errefelé. Mit akar? – Szándékomban áll feleségül venni a lányát, uram. – Legutóbb azt hallottam, magának felesége van, Fraser. – Nincs feleségem, Mr. MacKenzie. Az csak tévedés volt. – Az övé, vagy a magáé, Fraser? – Mr. MacKenzie, nem szeretnék tapintatlan lenni, de ez csak Kathleenre és rám tartozik. Megmondaná kérem, merre találom őt? Nem megyek, el innen nélküle, és nagyra értékelném, uram, ha kimaradna ebből. Flint MacKenzie, a felesége és sógornői mentek oda, és csatlakoztak a többiekhez. 188

– Mi ez a kiabálás? Látva, hogy Luke ellenségesen méregeti a fiatalembert, Honey MacKenzie sétált oda férjéhez. – Mi az, Luke? Mi a baj? – Ez az a Fraser fickó Dallasból. Kitty a háta közepére sem kívánja. – Mit akar itt, Mr. Fraser? – Ön Kathleen édesanyja, asszonyom? – Igen, az vagyok – Jared felé nyújtotta a kezét. – Üdvözlöm, Mr. Fraser. Honey MacKenzie vagyok. Akkor maga Jenny és Becky édesapja. – Én vagyok a bűnös – mondta Jared könnyedebb stílusban. – Imádjuk a lányokat, Mr. Fraser. Nos, mi ez az egész maga és Kitty között? Hála Istennek végre nem Kitty értetlenkedő apjával kell tárgyalnia. – Kérjem, hívjon Jarednek, Mrs. MacKenzie! – Rendben. De térjünk vissza a tárgyra! Kitty nem akarja látni magát, Jared. Miért nem ül fel a lovára, megy el innen, és hagyja őt békén? – Sok szerencsét, ha egyenes választ akarsz hallani erre a kérdésre! – figyelmeztette Luke a feleségét. – Ez a fickó szakértője annak, hogyan kell kibújni a kérdések alól. – A megjegyzés egy újabb Jaredre vetett gyilkos pillantással egyetemben hangzott el. Jared állta a sarat. – Mr. és Mrs. MacKenzie, én szerelmes vagyok a lányukba. – Ez érthető, de maga nős ember, nem igaz? – Nem, nem vagyok az. Azért jöttem ide, hogy megmagyarázzam a helyzetet. Abban a pillanatban Kitty érkezett oda az ikrekkel, egy szekeret hajtva. Jaredet meglátva, a lányok leugrottak a kocsiról. – Apa! Jared letérdelt, a lányok pedig rávetették magukat, és egy ölelkező, puszilkodó kupaccá váltak. Olyan boldog volt lányai láttán, hogy a sírás kerülgette. – Valakinek valami magyarázatot kellene adnia – jelentette ki, szigorúan felhúzva a szemöldökét, a gesztust az ikreknek szánta. Kitty egészen addig csendben maradt. – Gondolom, engem hibáztatsz az egészért – elment Jared háta mögött, és eltűnt az egyik házban. – Kitty, beszélnünk kell – kiáltott utána. – Nem Kitty a hibás, apa – mondta Becky. – Ő még azt sem tudta, hogy felszálltunk a vonatra – tette hozzá Jenny. – Szörnyű dolgot tettetek, lányok. Van arról fogalmatok, mennyire aggódtam miattatok? Hogy mennyire felzaklattátok nagyapátokat, és nagybátyátokat? – De hiszen írtunk neked egy levelet, és megmondtuk, hogy ne aggódj. – Hogy ne aggódjak! Hogy tudtam volna nem aggódni? – Jared újra átölelte a lányokat. – Féltünk, hogy az anyukánk elválaszt egymástól, ezért szöktünk meg. – Most már soha többé nem kell ettől tartanotok. A bíró nekem ítélt mindkettőtöket – Jared felállt. – Jared, örömmel hallom, hogy megkapta a felügyeleti jogot – szólalt meg Honey MacKenzie. – De mivel házas ember, bölcsebb lenne, ha elmenne innen.

189

– Higgyen nekem, Mrs. MacKenzie, nem vagyok nős. Úristen, hát figyel itt rám egyáltalán valaki? – Ideje volt cselekedni. Jared megbillentette kalapját. – Bocsásson meg, asszonyom! – Ezzel az ajtó felé vette útját. Mikor Jared belépett a házba, Luke utána indult volna, de Honey lefogta egyik karját. – Maradj ki ebből, Luke! – Lehet, hogy bántani fogja. Honey tagadólag rázta a fejét. – Nem fogja bántani, Luke. Kitty felemelt hangja kihallatszott az ablakon keresztül. – Ne nyúlj hozzám, Jared Fraser. – Halljátok? Segítségre van szüksége. – Luke, nem szorul rá a segítségedre – nyugtatgatta meg Flint felesége, Garnet. Adee MacKenzie egyetértett. – A férfiak olyan ostobák tudnak lenni, ha nőkről van szó. Cleve a nő vállára tette a kezét. – Én nem mondanék ilyet. Szerintem én nagyon is okos voltam, hogy téged választottalak feleségül. Kitty tudta, hogy bajban van, mikor Jared betette a lábát a szobába. Látta már eleget ezt az arckifejezését ahhoz, hogy tudja, határozottak a szándékai, véghez viszi amit akar. Szándékosan felé tartott, de Kitty elhátrált előle. – Ne érj hozzám, Jared Fraser! Zafír szeme égbekiáltó szemrehányástól parázslott. – Te jó ég, Kitty, nyugodj meg, és figyelj rám! Nem megyek innen nélküled és az ikrek nélkül. – Ezt nem értem. Nagyon világosan megmondtad, hogy mit gondolsz az én árulásomról. Most meg idejössz, és kijelented, hogy veled kell mennem. Talán én nem voltam elég világos veled. Nem leszek a szeretőd, Jared. És még ha hajlamos is lennék ilyesmire, akkor sem tudna az égvilágon semmi rávenni arra, hogy visszatérjek abba a nyomorult városba. Úgyhogy menj innen azonnal, vagy torkom szakadtából kiabálni kezdek! – Már most is úgy kiabálsz, hogy Dallasig is elhallatszik – mondta Jared, félrelökve a kettejük között álló széket. Követte Kittyt, amint az asztalhoz lépett, és körbe-körbe kergette körülötte. – Ha segítségért kiáltok, az apám és a nagybátyáim idejönnek, és vagdalt húst csinálnak belőled, Jared. – Kitty, én nem félek az apádtól és a nagybátyáidtól. – Jared átszökkent az asztalon, de Kittynek sikerült egérutat nyernie. Kitty meglepetésében megtorpant, és gyanakodva méregette Jaredet. – Hát persze, hogy félsz, mindenki fél tőlük. Jaredből mély sóhaj szakadt fel. – Kitty, te vagy az egyetlen, aki engem meg tud félemlíteni. – Micsoda? – dermedt meg Kitty. Jared óvatosan közelített felé, attól tartva, hogy újra elillan. Kitty lassan hátrált. – A fenébe is Kitty, nem tudnál egy helyben maradni? – nekiütközött az asztal sarkának, mire elviselhetetlen fájdalom nyilallt a lábába. Combját megragadva az asztalhoz tántorgott.

190

– Ó, Jared, a lábad! – a férfihoz sietve Kitty egyik kezével átölelte annak derekát. – Hadd segítsek. – Egy közeli kipárnázott székhez vezette Jaredet. – Tudod, hogy azt mondta az orvos, óvatosnak kell lenned. Majd én… Jared lerántotta Kittyt az ölébe, csókja pedig belefojtotta a meglepetés hangját. Haragjuk szenvedélye azonnal az éhes szükség szenvedélyévé változott. Egyik csók a másikhoz vezetett, aztán egy harmadikhoz, amíg csak levegőhöz jutottak. – Jared, te is épp olyan jól tudod, mint én, hogy ez nem vezet sehova, nem számít, mennyire szeretlek – mondta végül Kitty. Jared finoman kezébe vette Kitty állát és a szemébe nézett. – Kitty, Diane hazudott, törvényesen elváltunk még akkor. Olyan vermet ásott, amibe végül maga esett bele. – És az ikrek felügyelete? – Igazából nem is akarta megkapni őket. Az csak egy trükk volt, hogy pénzt csaljon ki belőlem. Amikor a bíró meghallotta az egész történetet, a teljes gyermekfelügyeleti jogot nekem ítélte. – Nem hiszem el! – Kitty szíve oly sebesen vert, hogy attól tartott, kiszakad a helyéről. Jared elmosolyodott. – Édesem, annyi mindent akarok mondani. Amit távozásod napján mondtam, azt nem gondoltam komolyan. Egy ostoba fajankó voltam, aki csak azért vágott vissza, mert úgy érezte, elárulták. Szeretlek, Kitty. Újra fiatalságot varázsoltál az életembe. Megtanítottál rá újra, hogy kell szeretni, és még oly sok mindenre tanítottál: hogy újra bízzak és újra nevessek. Kitty, te kitártad a szívemet, és kiűzted belőle a keserűséget és önsajnálatot, melyet én évekig raktároztam magamban. Mindenért Diane-t hibáztattam, mert ez jó ürügyként szolgált, hogy kielégítsem az önsajnálatomat. De ebben is igazad volt: hűtlensége ellenére nem Diane okolható azért, hogy az ikreket kizártam az életemből. Féltem kifejezni az irántuk érzett szeretetemet, mert attól tartottam, még sebezhetőbb leszek. Ostoba fajankó voltam, Kitty, akinek egyetlen jó tulajdonsága abban rejlik, hogy szeret téged. – Tényleg az voltál – jegyezte meg Kitty egyetértően. A bűnbánó Jared nem állt le vitatkozni. – Hogy tudlak meggyőzni arról, mennyit jelentesz nekem? Teljesen új élet lehetőségét tártad fel előttem, egy olyan életét, melyről nem is tudtam, hogy létezik. Ne vedd ezt el tőlem, Kitty! A sorsom a kezedben van. Ez így van, amióta először megláttalak. Mondd, hogy egy arrogáns, erőszakos ripők vagyok, de soha ne jusson eszedbe kételkedni abban, hogy ez az arrogáns bugris milyen eszeveszetten szeret téged, kedvesem. A haragtartás soha nem tartozott Kitty rossz tulajdonságai közé, főleg, ha egy olyan emberről volt szó, akit ész nélkül szeretett. Szíve tele volt hálával, ahogy gyengéden Jaredre mosolygott. – Kezdhetnéd azzal, hogy újra megcsókolsz. Így hát, a rákövetkező néhány percben Jared minden energiáját annak szentelte, hogy teljesítse Kitty kívánságát. Kitty hangja rekedt volt az izgatottságtól, amikor felemelte a kezét, és finoman megsimogatta Jared arcát. – Igazán szeretlek, Jared. Nem lettem volna képes sokkal tovább távol maradni tőled, legyél bár nős vagy nőtlen. – Elégedetten sóhajtott fel, és arcát a férfi mellkasának támasztotta. – És amit mondtál nekem azon a napon, abban igazad volt. Tényleg a

191

szerelem elől menekültem. Mikor Ted meghalt, megesküdtem, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Bezártam a szívemet az előtt a dolog előtt, amire legnagyobb szükségem volt. Aztán mikor megtudtam, hogy te és Diane még házasok vagytok, azt hittem, ez volt a büntetésem, amiért megszegtem az eskümet. De téged szeretve, majd elveszítve megtanultam, hogy senki sem lehet kovácsa a saját sorsának. A szeretetre való képesség az, amiről soha nem tudunk lemondani. Apám próbálta azt elhitetni velem Ted halála után. – halványan elmosolyodott. – Ha ismernéd az apámat… – Volt szerencsém találkozni vele – mondta Jared némi éllel a hangjában. Kitty vidáman nézett Jaredre. – Téged valóban nem félemlít meg az apám, vagy a többi MacKenzie, Jared? Jared nem tudott nem elmosolyodni. – Nem. Miért kellene tartanom tőlük? – Nem találod őket csöppet… hm… ijesztőnek? – Mondhatjuk – bólintott Jared. – Nos… nem találod őket megfélemlítőnek? – Kedves Kittym, már mondtam neked, hogy kizárólag te vagy képes arra, hogy, megfélemlíts engem. – Ezzel újra megcsókolta. Kitty hátradőlt a férfi karjában és tökéletesen átadta magát csókja élvezetének, amit még sok másik csók követett. – Nos, talán az édesanyád… ő egy icipicit megfélemlítően hat – mondta Jared. – Az anyám! – ezt nevetségesnek találta. – Úgy sejtem, hogy alkalmanként bársonykesztyűs ököllel irányítgat. Valójában azt kell mondanom, hogy a MacKenzie család nőtagjai sokkal inkább megfélemlítenek engem, mint a férfiak. – Nyilvánvaló: nem vagy tisztában azzal, hogy a MacKenzie férfiak szembeszálltak Texas néhány legelvetemültebb törvényen kívüli elemével is. – Mivel a közelmúltban én is szembeszálltam a MacKenzie klán nő- és férfitagjaival is, továbbra is tartom az álláspontom. – Én is azok közé a MacKenzie asszonyok közé tartozom, Jared Fraser. – A napirendi pontot ezzel felfüggesztem. Kitty megfogta a férfi nyakát és közelebb húzta magához a fejét, hogy ajkuk szinte összeért. – Azt hiszem, ezt az eszmecserét a hálószobában kellene folytatnunk, ahol megmutathatom végre milyen megfélemlítő is tud lenni egy MacKenzie asszony. Jared felállva a karjába kapta Kittyt. – Elfogadom a kihívást, és figyelmeztetlek, hogy nem áll szándékomban harc nélkül megadni magam. Kitty a férfi fülébe csípve így mormogott: – Remélem is, százados. Kitty olyan vonzó volt, ahogy felkacagott, hogy Jared kételkedett benne, eljutnak-e egyáltalán a hálószobáig. Odakint Luke felemelte a kezét. – Mindenki maradjon csendben! Figyeljetek! Elcsendesedtek odabent. Mi van, ha ez a férfi bántotta Kittyt, mi meg itt állunk és hagyjuk? – Biztos vagyok benne, hogy nem bántotta, Luke – mondta Garnet. A három nő jelentőségteljesen egymásra nézett.

192

– Csak hát átkozottul nagy csend van odabent. Szerintetek mi folyik ott? Honey hitetlenkedve csóválta a fejét. – Luke MacKenzie, túl jól ismerlek ahhoz, hogy elhiggyem, ennyire naiv vagy. Találd ki magad! Luke a feje búbjára billentette a kalapját. – Mit találjak ki? A fenébe is, asszonyok, ne álljatok itt úgy, mint három bajszát nyalogató macska! – Azt hiszem, bátyuskám, a feleségeink arra próbálnak kilyukadni, hogy Kitty és ez a Fraser szerelmesek egymásba – szólalt meg Cleve. – Szerelmesek? – kérdezett vissza az egyébként szűkszavú Flint. – Ahhoz képest elég nagy kiabálást rendeztek odabent! A férfi megjegyzése azonnali reakciót váltott ki Garnetből. – Jaj de feledékeny vagy, Flint MacKenzie. M i sem csináltunk annak idején egyebet, minthogy egymással ordítoztunk, míg végül könnyekre fakadtál és bevallottad, hogy szerelmes vagy belém. Cleve jóízűen felkacagott. – Egyet kell értenem a feleségeddel, Flint bátyám. Te és Garnet még az átlagosnál is többet civakodtatok egymással. Eszembe jutott az a marhahajtás, amikor a hangotoktól még szegény állatok is fejvesztve menekültek. – Ugye tudod kisöcsém, hogy néha oltárian idegesítő tudsz lenni? – jegyezte meg Flint. Cleve rántott egyet széles vállán. – Nem tehetek róla, hogy én többet tudok a nőkről, mint a bátyáim. Ez jó zárszó volt feleségének, hogy ő is hozzászóljon a témához. – Talán ez azért van így, mert fél életed a nők tanulmányozásával töltötted – ugratta Adee. – Csak amíg nem találkoztam veled, angyalom. – Cleve felvillantotta vonzó mosolyát, melynek Adee soha nem volt képes ellenállni. Még mindig habozva, Luke ferde pillantást vetett Honey-ra. – Remélem, igazad van a lányunkkal kapcsolatban, kis szajkóm. Honey tudta, hogy amikor férje ezen a becenevén szólítja, akkor részéről már véget ért a csatározás. Belekarolt férjébe. – Menjünk vissza a házba mindannyian! Azt hiszem, hamarosan esküvőt kell szerveznünk. Abban a pillanatban Josh és Emily lovagolt oda hozzájuk. Miután mindenkit üdvözöltek, Josh így szólt az ikrekhez: – Menjünk, lányok, hisz megígértük, hogy kilovagolunk, és megmutatjuk nektek Amigo Maridát. – Kitty elmesélte nekünk, honnan kapta a nevét – mondta Becky. – Olyan gyönyörű történet – tette hozzá Jenny. – Hogy sírva fakadunk… – ...valahányszor halljuk. Flint megvakarta a fejét és Cleve-re nézett. – Hé, kisöcsém, szerinted ez a két pici lány felosztja maguk között, hogy melyikük mit fog mondani, mielőtt megszólalnának? Cleve kuncogott, és Adee kezét fogva továbbment. Luke megcsóválta a fejét.

193

– Tudod, kis szajkóm, hogy ha igaz, amit ti asszonyok mondtok, akkor hamarosan lesz két egyforma nyolcéves unokánk? Eltelik majd kis időbe, míg megszokom, hogy egy nagymamával kell ágyba bújnom. Josh megveregette apja vállát. – Akkor nagyapa, jobb lesz, ha hamar hozzászoksz, mert Emnek és nekem bejelenteni valónk van: gyermekünk fog születni. – Nos, már épp itt az ideje! – mondta Honey túláradó örömmel. – Gondolj csak bele! Itt lesz ez a két kedves kislány, egy újszülött csecsemő és ráadásul még egy új vő is. – Az öröm könnyei csillantak meg Honey szemében, ahogy férjére mosolygott. – Mi már kifelé megyünk az életből, Luke. – De klassz! – mondta Becky. – Ez azt jelenti, hogy nagynénik leszünk? – kérdezte Jenny. – Nem, kicsim – felelt Em. – Hanem unokatestvérek. – Unokatestvérek? Hmmm. – Becky összeráncolta édes kis arcát a nagy gondolkodásban. – Az is jó. A kislány ezen kijelentésére mindenkiből kitört a nevetés, ami felkeltette Zach és Rose figyelmét. Flint fia és annak felesége sietve mentek oda a többiekhez. – Hé, mi az oka ennek a nagy izgalomnak? – Nagyon sajnáljuk, Zach, de nem lehetünk többé az unokatestvéreid – világosította fel Becky a férfit bocsánatkérően. – Joshnak és Emnek kisbabája lesz, és mi neki leszünk az unokatestvérei – magyarázta meg a helyzetet Jenny. Zach Joshra mosolygott. – Úgy látszik, mindenfelé elkel itt most a gratuláció. – A megfelelő alkalomra vártunk, hogy közöljük a nagy hírt, és azt hiszem, ez a mostani épp úgy megfelel, mint bármelyik másik. Én is gyermeket várok – jelentette ki Rose. – Akkor én… a csudába is… a fenébe! – szólalt meg Flint büszkeségtől ragyogva, mintha éppenséggel ő az apja, nem pedig a nagyapja lett volna a születendő gyermeknek. – Ha ennyi gyerek fog itt hamarosan születni, akkor jobban tesszük, ha megtisztítjuk kicsit a beszédünket a csúnya szavaktól. – Flint hevesen átölelte menyét. – Köszönöm, lányom. Garnet már régóta sóvárog arra, hogy egy kis jövevényt ringathasson a karjában. Szerelmes tekintetet vetett feleségére. – Nem igaz, édesem? Az asszonyok csókjai, örömsikolyai és örömkönnyei közepette tovább haladt a kis csapat a ház felé. Becky és Jenny homlokukat ráncolva hátramaradtak. Ahogy oly sokszor, gondolataik most is épp olyan egyformák voltak, mint a kis arcuk. Becky felhúzta egyik szemöldökét. – Jó dolog lesz egy kisbaba unokatestvérének lenni, de… – …még sokkal jobb dolog lenne egy kisfiú nővérének lenni – fejezte be Jenny. Becky határozottan bólogatott. – Úgy tűnik, tennünk kell valamit ez ügyben. Jenny elmélyülten töprengett. Végül testvérére nézett. – Becky, talán hagynunk kéne, hogy ez ügyben apa tegyen valamit. Az ikrek egymásra néztek és ugyanúgy elmosolyodtak. – Biztos vagyok benne, hogy majd ő kitalál valamit – mondták egyszerre. Kéz a kézben a többiek után szökdécseltek.

194

Jóval naplemente után Kitty és Jared egymásba fonódva feküdtek az ágyban. – Kihagytuk a vacsorát. Hogy fogok én így a családom szemébe nézni? Tudom, mit fognak gondolni. – Azt, hogy az egész napot ágyban töltöttük szeretkezéssel. – Pontosan! Josh és Zach soha nem hagy majd békét nekem emiatt. – Nem lepne meg, ha az apád belépne azon az ajtón egy vadászpuskával a kezében. – Soha nem tenne ilyet, az igazat megvallva, ő a leglágyszívűbb az összes közül. De óriási felelősség egy ekkora családot igazgatni. – Tudom. És megígértem az ikreknek, hogy egy farmra fogunk költözni, emlékszel? – Azt mondták. – Én soha nem mondtam, hogy az a bizonyos farm a sajátom lesz. – Azt akarod mondani, hogy hajlandó lennél a Triple M-en élni? – Gondolod, hogy ezek a MacKenzie-k megtűrnének maguk között egy írót? – Azt gondolom, egyszerűen imádnák. – Lehet, hogy a regényem főszereplője mégiscsak egy cowboy lesz. – Szeretlek, Jared Fraser. És tudom, hogy a családom is szeretni fog. – Tudom, hogy én is szeretni fogom ezeket a MacKenzie-ket. – Remélem is. Vedd el az egyiket, és megkapod az összesét, tudod? – Azért nem olyan rossz a helyzet, azt hiszem, elbírok majd velük. A boldogságtól sugározva Kitty felemelte a fejét, és imádattal tekintett a szeretett férfira. – Azt hiszem, úgy lesz. Azt hiszem, minden a legnagyobb rendben lesz. Jared megfogta Kitty tarkóját, majd lassan a magáéhoz húzta Kitty fejét. Mielőtt megcsókolta volna, ezt mondta: – És boldogan élünk, míg meg nem halunk, szerelmem.

A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Rt. munkája Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

195