Honey Behrnek sürgősen könnyű zsákmány után kell néznie. Utolsó dollárján jegyet vált egy folyami hajóra. Amikor lehetősége adódik, hogy átvegye egy hirdetés útján szerzett, megrémült menyasszony helyét, a merész és szabad szőke egy pillanatig sem habozik. Ám rá kell döbbennie, hogy a játék egyre komolyabbá válik, amikor egyenesen a törvény karjába szalad. Luke MacKenzie seriff menyasszonyt keres, szelíd, anyáskodó hölgyet, aki jól gondját viselhetné a gyermekének. Ám amikor megpillantja a fényt Honey szemében, rádöbben, mekkora bajba került. A kék szemű szépség domborulatai önmagukban elégnek bizonyulnak, hogy bűnbe vigyenek egy férfit, és neki már így is meggyűlt a baja a gazemberekkel. Mégsem tud ellenállni Honey édes csáberejének, és végül rájön, hogy addigi legjobb fogását mondhatja magáénak: a lány szerelmét.
Ana Leigh
MacKenzie klán Luke Alexandra
A MacKenzie klán eddig megjelent kötetei Josh Zach Jared
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Ana Leigh: The MacKenzies – Luke A LOVE SPELL BOOK® www.dorchesterpub.com Dorchester Publishing Co., Inc. 276 Fifth Avenue New York, NY 10001 A „Love Spell” és lógója a Dorchester Publishing Co., Inc. kiadó tulajdona. Copyright © Ana Leigh, 1999 Hungarian translation © Uzsoki Eszter, 2007
Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni, bármely formában vagy módon, a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül, tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.
Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2008 7630 Pécs, Üszögi-kiserdő u. 1. Telefon: (72) 777-000 E-mail:
[email protected] www.alexandra.hu
Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója A kiadvány magyar változatát Merényi Tamás tördelte A nyomtatás és kötészeti munkák a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda Zrt. munkája Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Megjelent 19,82 (A/5) ív terjedelemben
ISBN 978 963 370 4851
Ezt a könyvet Steins édes virágainak ajánlom Linda Lori M. Cookie Lori G. Pat Marisa És az egyetlen rózsaszálnak: Liznek
Előszó Missouri 1868. április oney Behrnek gyorsan könnyű zsákmányt kellett találnia. Az utolsó dollárján jegyet vásárolt a Delta Princess folyami hajóra, amely lefelé, St. Louis irányába indult. Mostanra egy árva fityingje sem maradt… És farkaséhes volt. Attól tartott, üres gyomra korgása túlharsogja Mozart szonátáját, melyet egy vonósnégyes játszott a hajó szalonjának alkóvjában. Közömbös arccal megállt egy elhagyott asztal mellett, amelyen még mindig ott hevertek a nemrég befejezett ebéd maradványai. Kék tekintetét körbehordozta a termen. A vendégek többsége beszélgetésbe merült, és látszólag ügyet sem vetettek rá. A hosszú szalon távolabbik végében kártyajátékosok ülték körbe a tucatnyi játékasztalt. A fejük felett sűrű, szürke füst kígyózott, homályba burkolva a pazar csillárokon függő kristálydíszeket. A lány kecsesen az orrához emelt egy csipkés zsebkendőt. Az elmúlt két nap során a terem ajtói és ablakai zárva maradtak a folyamatos eső miatt, és a szalon bűzlött a nyirkos ruhák és az áporodott szivarfüst szagának szúrós keverékétől. Egy újabb közömbös pillantás után Honey egy tányérra ejtette a zsebkendőt az elhagyott asztalon, és gyakorlott kézzel felkapott egy ott hagyott croissant-t. Hálát adva az égnek a cirkusszal töltött évek során megtanult trükkökért, a lány a csuklóján függő zsinóros erszénybe ejtette a süteményt és a kendőt. Észrevéve az asztal felé közeledő pincért, gödröcskés mosolyt villantott a férfira, és lassan a kártyaasztalok felé sétált. Amint észrevette a kövér bankjegyköteget az egyik játékos előtt, azonnal kiválasztotta áldozatául. Amikor kitartó tekintete és tartózkodó mosolya könnyedén elvonta a férfi figyelmét a kártyapartitól, Honey tudta, hogy a pocakos férfi könnyű préda lesz. A férfi perceken belül felállt az asztaltól, és a lányhoz lépett. – Sheldon Peters volnék, bájos hölgy – mondta megemelve fekete selyemcilinderét, és felfedve ősz haját. – Talán megengedi, hogy meghívjam egy frissítőre? Honey kacér mosolyt villantott felé. – Nahát, ez rendkívül nagylelkű öntől, uram. Azt hiszem, nagyon jólesne egy frissítő. A lány inkább egy vajtól csöpögő zamatos csirkecombra vágyott, de pillanatnyilag megelégedett azzal, amit kapott. Peters egy bourbont rendelt magának, és mire Honey megitta a limonádéját, el is fogadta a férfi vacsorameghívását. A lány visszatért a kabinjába, hogy vacsora előtt felfrissítse magát, és megdöbbent, amikor egy magas, sötét hajú férfi nyomakodott be utána a kabinba, és bezárta maga mögött az ajtót. A lány azonnal felismerte az egyik játékos himlőhelyes arcát, aki egy pókerasztalnál ült Sheldon Petersszel. Honey túlságosan régóta volt egyedül ahhoz, hogy pánikba essen. – Menjen innen, vagy segítségért kiáltok! – Nem tesz lóvá, kislány – horkantott a férfi, és vékony ajka kaján vigyorra húzódott. – Már találkoztam a maga fajtájával. Ugyanabból élünk. Még mielőtt a vénember utolsó dollárját is kicsalja belőle, én is meg akarom kapni a részem.
H
4
– Nem tudom, miről beszél – tiltakozott a lány. – Csak az idejét vesztegeti, kislány. Tartogassa a színjátékot a vénembernek. – A férfi fekete bogárszeméből csak úgy sütött a rosszindulat. Honey annak köszönhette a túlélést, hogy az ösztöneire hallgatott, és most megérezte a vékony férfiból áradó gonoszságot. Nyugtalan volt, és úgy döntött, jobb, ha semmi köze nem lesz a fickóhoz. – Rendben – sóhajtotta. – Meghagyom magának. – Jobb ötletem támadt. Ezen az úton sok a kártyaasztal. Maga gondoskodik róla, hogy a vénember az enyémhez üljön le, én pedig részt adok magának a bevételből. – Egyedül dolgozom, miszter, úgyhogy felejtse el – fordult el a lány. A férfi hosszú, csontos ujjai a húsába vájtak, ahogy megragadta a karját. – Csak lassan, kislány! Azt teszi, amit mondok, vagy az egész hajó megtudja, hogy maga egy közönséges szajha, aki a folyón dolgozik. – Kétlem, hogy ez a hír egyetlen férfit is elkeserítene – vágott vissza gyorsan a lány. – Igazán? Nos, ez a járat nem tűri, hogy szajhák zaklassák az utasait. – És mi akadályozna meg abban, hogy elmondjam, maga egy sötét szerencsejátékos? – vágott vissza vaktában a lány. – Le fogják dobni a hajóról. – Magával együtt, kislány. Igaza lehetett – és a lány nem akarta, hogy kitegyék egy homokpadra a folyó közepén ennek a patkánynak a társaságában. – Mennyit fizet, ha hajlandó vagyok segíteni? – A nyereség felét. – Rendben, vacsora után gondom lesz rá, hogy Peters a maga asztalához üljön. De ne feledje, enyém a nyeremény fele! – Persze, kislány – mondta a férfi. – Jake Simmons megtartja a szavát. Még le is pecsételem az alkut. Undorodva, de megadóan, a lány mereven tűrte, hogy a férfi magához húzza, és nedves, nyálas csókokkal borítsa a száját. Honey megszédült az éhségtől meg az undor és félelem hullámától, ahogy megérezte a szörnyű ember érintését. Mire elengedte, csaknem megfulladt. – Igen, azt teszi, amit mondok, kislány, és maga meg én remekül kijövünk majd – mondta Simmons, és búcsúzóul fájdalmasan megcsipkedte a lány arcát. Aztán magabiztos vigyorral az arcán távozott. Honey lesújtottan rogyott le a priccsre. Hová lett a tolvajbecsület? Az erszényébe túrt a süteményért, és elrágcsálta a száraz tésztát, miközben tervet készített. Az világos volt, hogy nem akar közösködni ezzel a Jake Simmonsszal, de pillanatnyilag a mocsoknak volt annyi aduja, hogy sarokba szoríthatta. Nem volt pénze, és bár legszívesebben megszökött volna, mégis hogyan sikerülhetett volna? Egy hajón ült, a Missouri folyó közepén! Honey felállt, és öltözni kezdett a vacsorához. Pillanatnyilag semmit sem tehetett, együtt kellett működnie Simmons tervében Sheldon Petersért. De akármilyen tervei is vannak Mr. Jake Simmonsnak vele kapcsolatban, nagy meglepetésben lesz része. Ahogy korábban megbeszélték, pontban hét órakor lépett a szalonba. Sheldon Peters a vacsoraasztalnál várt rá. Money igyekezett visszafogottnak tűnni, ahogy rávetette magát az elmúlt két nap első rendes fogására.
5
Míg elfogyasztották a vacsorát, a vihar ereje növekedett. A hajót vadul himbálta és dobálta a szél. Amíg várták, hogy a szélvihar elvonuljon, a lány Simmons kártyaasztalához vezette Peterst. Miközben figyelte a játékot, Honey ellenérzései a szerencsejátékos iránt egyre nőttek. Átkozott! – káromkodott némán, amikor meglátta, hogy Simmons eltünteti az ászokat. A férfi felkészült a cselre. A lány gyorsan Petersre pillantott, aki láthatóan nem vette észre a lopott mozdulatot. Simmons egyetlen percig sem tudta becsapni a lányt. Tudta, hogy a férfinak esze ágában sincs kifizetni a részét. Ha nem tesz valamit hamarosan, gondolta, semmi sem marad Peters bankjegykötegéből. Kétségbeesett – eléggé ahhoz, hogy vakmerő próbálkozásra ragadtassa magát. Az alkalom, amire várt, hamarosan meg is érkezett. A kapitány bejelentette, hogy a vihar ereje miatt kikötött a Missouri állambeli Independence kikötőjében. Honey lehajolt, és Peters fülébe lehelte: – Unatkozom, Sheldon. Menjünk innen! – javasolta kihívó suttogással. Peters bizonytalanul pillantott a lapjaira, aztán felnézett Honeyra. – Nos, ah, kedvesem… Honey felvonta finom szemöldökét. – Folytathatod a játékot… később. – Csábító mosolya olyan örömöket ígért, amelyek felülmúlnak bármilyen kártyanyereményt. Peters sietősen elkezdte felszedni a pénzét. – Mr. Simmons, meg kell bocsátania. Fontos üzleti ügyem akadt. – Mit gondol, hová megy? – mordult fel Simmons. – Nem fog csak így elsétálni anélkül, hogy esélyt adna, hogy visszanyerjem a pénzem. A férfi felnézett Honeyra, sötét szemét gyanakvóan húzta össze. A hamiskártyás azt a trükköt használta, hogy hagyta, Peters megnyerjen néhány játszmát, mielőtt elszedte volna az öregember összes pénzét, és Honey tudta, hogy most elrontotta a tervét. A lány megragadta a lapokat. – Passzol – mondta könnyedén, és a pakli közepére hajította a kártyát. – Menjünk, édes! – Később találkozunk, kislány. Megígérem – mondta vészjósló hangon Simmons. A tekintetében ugyanolyan fenyegetés ült, mint a hangjában. Honeyt nem ijesztette meg a fenyegetés. Már összepakolta a holmiját. Úgy döntött, amint kicsalja Peters pénzét, akár esik, akár nem, leszáll a Delta Princessről, és eltűnik, mielőtt a hajó elhagyná a mólót. – Ó, hamarosan visszajön. Igaz, édes? – mondta könnyedén, igyekezve elűzni Simmons dühét. – Remélem, nem túlságosan hamar – felelte Peters kéjvágyó mosollyal. A lányba karolt, és a vihar elől menekülve a lány kabinjába siettek. Miután lesegítette vizes köpenyét, a férfi levette a kabátját, és a csepegő ruhadarabokat a fali kampókra akasztotta. Lárva a vendégváró likőrösüveget az asztalon, örvendezve dörzsölte össze a kezét. – Aha, brandy, ugye? – A lány bólintására gyorsan hozzátette: – Üljön csak le, kedvesem. Majd én töltök. Honey leült a priccs szélére. Peters kaján mosollyal egy pohár brandyt adott a kezébe.
6
– Tessék, bájos hölgy. Ettől majd átmelegszik. Honey szégyenlős mosollyal, habozva emelte a szájához a poharat. Utálta az alkoholt. A férfi gyorsan lenyelte az italát, aztán letette a poharat, és úgy figyelte a lányt, mint az ugrásra készülő macska. A lány egyet kortyolhatott a brandyből, mielőtt a férfi megragadta a poharát, és letette a sajátja mellé. Azután a lányt a karjába húzva nedves csókokkal borította az ajkát, és az ingválla gombjaival kezdett bajlódni. – No de Mr. Peters, lassabban. Fiatal az éjszaka – tette hozzá sietve a lány. – Egész nap ezen járt az eszem – suttogta a férfi, ahogy szétnyitotta az ingváll elejét. Az ajkát nyalogatva méregette a lány mellének érzéki domborulatát a fűző felett, és kinyújtotta egyik kezét, hogy megmarkolja a gömbölyű idomokat. – Ah, gyönyörű, kedvesem. Nagyon szép. Meglepve húzódott vissza, amikor a lány arcán könnyek csordultak le. – Mi az, kedvesem? Honey álla megremegett, ahogy beszélni próbált. – Csak… nem tudok… Képtelen volt befejezni, lehajtotta a fejét és zokogásban tört ki. – Ó, kedves kislány, mi a baj? – Peters az aggodalom szobrának látszott, és Honeyt egy pillanatra bűntudat öntötte el. – Nem tudom megtenni – zokogta. – Akármennyire is szükségünk van pénzre, nem hiszem, hogy képes vagyok rá. A kezébe temette az arcát, és tovább sírt. – Nekünk? Pénzre? Miről beszél? Gyerünk csak, nyugodjon meg, és mondjon el mindent – mondta a férfi, atyaian átölelve a lány vállát. – Az anyám beteg, és operációra van szüksége. Ezért megyek St. Louisba. Az operáció nagyon drága, és úgy gondoltam, talán… talán némi pénzt szerezhetek úgy, hogy… hogy… – a szavai bánatos hüppögésbe fulladtak. – Hogy szajhát csinál magából – fejezte be a férfi. A vád hallatán a lány hangosabban zokogott. Peters idegesen pillantott körbe. – Csitt, kedvesem, nem akarjuk felkelteni senki figyelmét, ugye? – Egy zsebkendőt nyújtott a lány felé. – Tessék, használja ezt! Honey elvette a kendőt, és az arcához emelte. Továbbra is zokogást mímelt, és jó néhány atyáskodó vállveregetés után Peters felállt. – No, ne szomorkodjon – előhúzta a tárcáját, és kivett néhány bankjegyet. – Tessék, vegye el! – Nem, nem lehet, Mr. Peters. – Butaság, persze hogy elveheti – tiltakozott a férfi. A lány habozva a pénzért nyúlt, és elvette. – Nos, köszönöm, Sheldon – megcsókolta a férfi arcát. Aztán sietve begombolta a blúzát, nehogy Peters részleges fizetséget követelhessen. A férfi hiszékenysége és nagylelkűsége bűntudatot ébresztett Honeyban. Ő volt a legkönnyebb áldozat, akivel találkozott. A múltban gyakran alig tudott elmenekülni a férfiaktól, akiket becsapott. Ha ez a buta férfi nem hagyja el hamarosan a kabinját, a lány úgy érezte, a végén még ő adja vissza neki a pénzt. – Visszafizetem önnek… valahogyan – sóhajtotta a lány, és hosszú szempilláit rebegtette.
7
– Hamarabb, mint gondolná. – A férfi kikapta a pénzt a kezéből. – Maga és a társa talán naivnak tartanak. – Miről beszél? – maradt tátva a lány szája. – Nem vagyok St. Louis-i bankár, ifjú hölgy. Detektív vagyok, és a hajótársaságnak dolgozom, amely a Delta Princess tulajdonosa. Az elmúlt évben sok utast gyilkoltak meg a folyami hajókon. Arra gyanakszunk, hogy a gyilkosuk az egyik hamiskártyás lehet, aki a folyón dolgozik. – Nem tudok semmiféle gyilkosságról – jelentette ki a lány. – Talán nem. De kezdettől fogva gyanakodtam arra, hogy maga és Mr. Simmons cinkosok valamilyen bűncselekményben. Be kell vallanom, meglepett, amikor rávett, hogy hagyjam ott a kártyaasztalt. Látja, megfigyeltem, hogy Simmons barátunk meglehetősen hanyagul osztott. – Ha tudta, hogy csal, miért nem tartóztatta le ott rögtön? – Mert arra számítottam, hogy a tervük része az, hogy az ágyába visz. Akkor maga is börtönbe került volna vele együtt. Őszintén szólva csalódást okozott, hogy megfosztott attól a néhány percnyi élvezettől, amit úgy vártam. – Élvezet? – kérdezte a lány összezavarodva. – Úgy érti, mindennek tudatában csak azután tartóztatott volna le, hogy elcsábítom? – Miért ne? A munkám nem túlságosan jövedelmező. Sajnálhatja, hogy elfogadta a pénzt, kedvesem, különben nem lett volna okom letartóztatni. – Uram, ön legalább annyira aljas, mint azok, akiket meg akar vádolni – jelentette ki a lány fensőbbségesen. – Semmilyen bűnben nem vagyok vétkes. A férfi kuncogásától végigfutott a hátán a hideg. – Ha megbocsát, ideje tájékoztatnom a kapitányt. Reménykedjen benne, hogy őt jobban meg tudja győzni, mint engem. – Gúnyosan megemelte a kalapját. – Örültem. Amint a férfi magára hagyta, Honey gyorsan átöltözött, felkapta a szőnyegtáskáját, és egy vászonba burkolt gitárt kapott a vállára. Le akart szállni a hajóról, mielőtt a férfi visszatérhetne a hajó kapitányával. Kilépett a kabinból, de visszahúzódott, amikor felismerte Peters és Simmons alakját a közelben. Túl messze voltak ahhoz, hogy hallja, mit mondanak, de azt látta, hogy a két férfi vitatkozik. Végül Peters félretolta Simmonst, és elindult. Villám cikázott végig a sötétben, és Honey látta, hogy Simmons kezében fém csillan. A lány néma sikolyra nyitotta a száját, amikor a férfi hátulról megragadta Peterst, és elvágta az idős ember torkát. A brutális gyilkosság olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy Honey nem tudta volna megakadályozni. Dörgés csattant és morajlott, mint az ágyúlövés. A rémült lány körülnézett az esőáztatta fedélzeten. A többi utas és a legénység mind odabent keresett menedéket a vihar elől. A lány tehetetlenségében a szájára szorította a kezét, hogy elfojtsa zokogását. Túlságosan rémült volt, hogy fusson, és félt, hogy megláthatják, így a kabinja ajtajába húzódott, és figyelte, ahogy Simmons sietősen kiforgatja áldozata zsebeit. Megtalálta a tárcát, és kivette a bankjegyköteget. Egy újabb fényes villám cikázott át az égen, és Honey látta, hogy Simmons a kabin felé pillant. Aztán átvonszolta a halott férfit a fedélzeten. A lány nézte, ahogy nehézkesen átemeli Peterst a korláton, és a vízbe dobja. A tehetetlen testet gyorsan elragadta az erős áramlat, és lefelé vitte a folyón.
8
Honeyban végre feltámadt a bátorság, hogy meneküljön. Végigrohant a fedélzeten, de Simmons megpördült, és még éppen látta, ahogy eliramodik. A lány lebukott a felső fedélzetre vezető lépcső árnyékába. Lelapult, és visszatartotta a lélegzetét, ahogy a férfi közeledett, bekémlelve a hajó számos sötét zugába. Aztán a felkapta a fejét, és egy közeli ajtó felé pillantott, amely ki-be csapódott a szélben. Odarohant, és eltűnt mögötte. A szőnyegtáskáját markolva a lány kényszerítette magát, hogy kimozduljon az árnyak menedékéből. A folyami hajóról vastag, fonott kötelek feszültek a móló oszlopaira, és a jármű parafadugóként ugrált a vihar csapkodta Missouri folyón. A vihar dühe ellen feszítve karcsú testét, Honey leosont az imbolygó pallón. Menekülés közben megállt, elbújt egy raktárépület kapujának menedékében, és visszalesett a hajó felé. Senki sem követte. A felhőszakadás függönyén át meglátta egy csoportnyi ekhós szekér púpos körvonalát. Maga köré húzta ázott köpenyét, és a szekerek felé futott. Lovak, ökrök és öszvérek mocorogtak idegesen a negyven vagy még több vászonponyvás szekér gyűrűjében, amelyek egy nagy téren álltak. Ahogy a lány közeledett, egy kutya ugatni kezdett. Sok másik is csatlakozott a kórushoz. Honey a legközelebbi kocsihoz sietett, remélve, hogy elbújhat alatta, és így elcsendesíti a hangzavart. A hátsó vászonszárnyak hirtelen szétnyíltak, és egy fiatal nő nézett ki. – Ki maga? Mit művel itt? – kiáltotta ijedt hangon. – Kérem, ne sikoltson – könyörgött suttogva Honey. – Menekülök. A fiatal nő egy pillanatig méregette az egyik kezével a köpenye elejét, a másikkal a szőnyegtáskát szorongató Honeyt, és a vállára kanyarított, gitárnak tűnő holmit. – Jobb, ha bejön ide a vihar elől. Honey hálásan felmászott a kocsi hátuljába. Amint beljebb került, felfedezte, hogy odabent éppen hogy elférnek ketten. A nő egy priccsre ült le, Honey pedig a padlóra kuporodott. – Jobb, ha leveszi azokat a vizes ruhákat. – A nő egy takarót nyújtott felé. – Tessék, használja ezt. Honey sietve megszabadult az átázott ruhadaraboktól, a takaróba burkolózott, aztán levette a cipőjét és harisnyáját is. – Abigail Fenton vagyok – mutatkozott be a fiatal nő. – Én… – Honey elhallgatott. Bár hálás volt a nőnek, hogy menedéket adott neki a viharban, úgy gondolta, bölcsebb, ha nem mesél túl sokat magáról az idegennek. Ha Peters holttestét felfedezik, és visszanyomozzák a Delta Princessig, akadhatnak tanúk, akik emlékezhetnek arra, hogy látták őt az áldozattal. Akkor nem csak Simmons, hanem a rendőrség is vadászna rá. – Én Mary Jones vagyok – mondta. Remélte, hogy a remegés álcázza habozását. Honey úgy sejtette, hogy Abigail nem lehet sokkal idősebb nála. Az ő haja is szőke volt, bár nem olyan világos, mint a saját lenszínű fürtjei. Abigail feltett egy pár drótkeretes szemüveget, amitől rövidlátónak tűnt, és kihangsúlyozta szögletes orra hosszát, és éles állát. Tulajdonképpen, jegyezte meg magában Honey, Abigail Fenton nem túlságosan vonzó. – Ki elől menekül, Mary? – kérdezte Abigail. – A szüleim elől – felelte gyorsan Honey. Könnyen hazudott, az elmúlt hat évben hazugságok közt élt. – Elrendeztek nekem egy házasságot egy öregemberrel, aki a nagyapám lehetne. Nem vagyok hajlandó hozzámenni. El kell tűnnöm innen.
9
– Ó, istenem! – válaszolta Abigail együttérzően. – Csaknem ugyanebben a helyzetben vagyok én is. Miközben a víz a hajából az arcára csorgott, Honey kérdőn nézett Abigailre. – Úgy érti, maga is szökésben van? – Ez az egybeesés még Honey élénk képzelőerejének is sok volt. – Nem egészen. Kaliforniába megyek, hogy hozzámenjek egy férfihoz, akivel még sosem találkoztam. – Micsoda? Úgy érti, a maga házasságát is előre elrendezték? Abigail megrázta a fejét. – Nem egészen. Válaszoltam egy hirdetésre a St. Louis Dispatch újságban. – Egy hirdetésre? – Tudja, egy olyan házassági hirdetés. Honey szája tátva maradt a meglepetéstől. – Beleegyezett, hogy postai úton rendelt feleség legyen? – Abigail bólintott, és egy törülközőt nyújtott felé. – Abigail, mi oka lehetett erre? Abigail csüggedten válaszolt: – Egy könyvtárban dolgozom. Huszonnégy éves vagyok, Mary. Honey gratulált magának, hogy így kitalálta a nő korát – ez egy újabb olyan képesség volt, amit a nagybátyja orvosságos bemutatói során tanult meg. – Vénlány vagyok – folytatta Abigail –, és nem saját elhatározásomból. – Sután elmosolyodott. – Nem akartam egyedül megöregedni úgy, hogy nincs, akit szeressek vagy aki engem szeretne. Aztán megláttam egy bizonyos Mr. MacKenzie hirdetését Kaliforniából. Özvegyember, és feleséget akar, aki segít felnevelni a fiát. Úgy gondoltam, ez a megfelelő alkalom, és írtam neki. Elküldte a pénzt, én megvettem a szekeret és a készleteket, és… a kocsikaraván napkeltekor indul. Abigail szemében elkeseredettség izzott, ahogy Honey karját szorongatta. – Érzem, hogy nem akarok nyugatra menni, Mary. Teljesen pánikba estem. Nem akarok hozzámenni egy férfihoz, akit sosem láttam még, vissza akarok menni a könyvtárba… a könyveimhez. – Nos, akkor ne menjen el – válaszolta Honey. – De már elfogadtam Mr. MacKenzie pénzét, hogy hozzámenjek. – Akkor írjon neki, és mondja el, hogy meggondolta magát – mondta Honey a haját törölgetve. – Ezt nem tehetem. A pénze javát erre a szekérre és a készletekre költöttem – Abigail szeme hirtelen felragyogott. – Mary, gondolt már arra, hogy Kaliforniába menjen? – Nem, nem mondhatnám, hogy gondoltam – felelte Honey. – Vegye át a helyem, Mary! Azt mondta, el kell tűnnie innen. Ez tökéletes megoldás lenne, és semmibe sem kerülne. Honey hitetlenkedve pillantott Abigailre. – Kalifornia? – Miért ne, Mary? Amikor odaér, mindent elmagyarázhat Mr. MacKenzie-nek. Így nem fogja azt hinni, hogy hazudtam vagy megpróbáltam becsapni. És talán majd annyira megkedveli őt, hogy hozzá is megy. Honey senkihez sem szándékozott feleségül menni, bár nem voltak gátlásai a férfiak becsapásával kapcsolatban, így tudott életben maradni. De Kaliforniába? Egy hosszú pillanatig arra a brutális gyilkosságra gondolt, amit Jake Simmons követett el Sheldon
10
Peters ellen. Mivel tanúja volt a tettnek, tudta, hogy Simmons őt is megpróbálja majd megölni. – Nem venné át a helyemet, Mary? – Abigail könyörgése kizökkentette merengéséből Honeyt. – Csak most csatlakoztam a szekérkaravánhoz. Senki sem ismer. Könnyedén eljátszhatja, hogy maga Abigail Fenton, egy könyvtáros Independence-ből, amíg el nem ér Kaliforniába. Megtenné, Mary, kérem? Elkeseredettségében, üldözöttként és a biztonságát féltve, Honey végül bólintott.
11
1. fejezet Sacramento, Kalifornia 1868. augusztus int egy párduc a kóbor macskák között – motyogta hangosan Mordecai Fisher. Tovább figyelte a megtermett férfit, ahogy könnyű léptekkel járt a nyüzsgő tömegben. Az idegen olyan embernek tűnt, aki az ideje nagy részében pofonokat osztogatott. És egyenesen felém tart. Semmi kétség, jegyezte meg Mordecai magában. Ami leginkább aggasztotta, az a két pisztoly volt, amit az idegen a csípője két oldalán viselt, lekötözött táskában, hogy könnyen előhúzhassa – lövésznek tűnt. A férfi megállt előtte, és Mordecai fellélegzett, amikor meglátta az idegen mellénye alatt a félig eltakart jelvényt. – Maga a karaván vezetője? Mordecai bólintott. – Mordecai Fisher volnék. Mit tehetek magáért, sheriff? – Luke MacKenzie vagyok, sheriff lenn, Stocktonban – mondta a férfi, ahogy kezet ráztak. – Most hoztam fel ide egy rabot, gondoltam, megállok, és megkérdezem, vajon jött-e egy Miss Abigail Fenton is a karavánjával. – Jött bizony. Takaros lány az, sheriff. Bajban van? – Nem, amennyire tudom. Hacsak nem tartja bajnak, hogy az én feleségem lesz. A sheriff szándékos könnyedsége ellenére Mordecai kevés humorérzéket fedezett fel a magas férfi szemében. Úgy vélte, a mosoly nem gyakori vendég a törvény emberének arcán. – Ne mondja! Hát, gratulálok, sheriff. Nagyon szemrevaló menyasszonyt talált magának. Jöjjön csak, odaviszem hozzá! A két férfi végigment a szekerek, bömbölő állatok, az egymástól búcsúzkodó férfiak és nők közt szaladgáló gyerekek labirintusában. Az utazók, akik megerőltető, öt hónapig tartó utazás után értek célhoz, most felkészültek, hogy kiváljanak a karavánból, vagy nyugovóra térjenek. Mordecai megtorpant, zavartan nézett körül, aztán egy kocsihoz sietett, amelyik éppen eltávolodott a többitől. – Álljon csak meg, miszter! – üvöltött Mordecai a kocsisra. – Hová indul miss Fenton szekerével? A kocsis megállította a négy öszvért, észrevette Luke-ot, és aggodalmas pillantást vetett a mellette ülő asszonyra. – Nem tettünk mi semmi rosszat, sheriff. A hölgytől vettük meg a szekeret meg az öszvéreket. Itt is van az eladási szerződés. Kézzel szőtt inge zsebébe nyúlt, és kihúzott egy összehajtott papírt. – Hova ment? – kérdezte Mordecai. – Nem tudom áztat megmondani – felelte a gazda. – Aszonta, hagyjam a holmiját a teherraktárban, és majd később érte megy. Aztán elsietett, csak egy szőnyegtáskával meg egy gitárral. – Ennek semmi értelme – motyogta Mordecai. – Láthatnám a vételi szerződést? – kérdezte Luke.
M
12
Széthajtogatta a papírt, amit a farmer adott neki. A sietősen lefirkantott vételi szerződés, amelyen Abigail Fenton neve szerepelt, igazolta a szekér és az öszvérek eladását ötven dollárért. – Elnézést a zavarásért, pajtás. – Luke visszaadta a papírt a gazdának. – Assz'nyom – mondta udvariasan, és megbökte a kalapját az asszony felé. Ahogy az ekhós szekér elgördült, Mordecai levette a kalapját, és megvakarta a fejét. – Hát, ilyet még nem pipáltam. – Talán a szállodába indult. Megnézem ott – mondta Luke. – Magával megyek, sheriff – ajánlkozott Mordecai. Sietve próbált lépést tartani a sheriff hosszú lépteivel, ahogy a férfi végigsietett az egykori erőd, jelenleg az Oregon Trail kaliforniai végállomásának zsúfolt utcáján. Luke belépett a háromemeletes szállodába a kisváros közepén. A pult mögött álló fiatalember biccentett, amikor a két férfi belépett a hotelbe, és eléjük csapta a vendégkönyvet és egy tollat. – Egy dollár naponta. Fürdővel együtt. Előre fizetendő. Konföderációs részvényt és uniós zöldhasút nem fogadunk el. Luke gyorsan kitöltötte a vendégkönyvet. Az utolsó aláírás a listán Mrs. B. Sharpé volt. – Nem látott bejönni ide egy fiatal nőt, ugye? – kérdezte, ahogy odafirkantotta a nevét. – Egy szőke hajú, takaros kislyányt csillogó kék szemmel – tette hozzá sietve Mordecai. Az írnok elvigyorodott. – Miszter, ide egyetlen csinos szőke lyány sem lépett be két éve, mióta itt dolgozok. – És mi a helyzet ezzel a Mrs. B. Sharppal? – kérdezte Luke. – Úgy tűnik, éppen előttem jelentkezett be. A fiatalember meglepve pillantott a könyvre. – Nem tudom. Csak most jöttem vissza az ebédről, sheriff. Arnie-t kellene megkérdeznie. Ő ugrott be helyettem. – Rendben, akkor hol találom ezt az Arnie-t? – kérdezte Luke. – A szobája a 7-es… – pillantott le a vendégkönyvre – …MacKenzie sheriff. A szemében hirtelen felismerés csillant. – Mr. MacKenzie! Mondja, ugye maga az a sheriff, aki lövöldözésbe keveredett a Walden testvérekkel Stocktonban? – Úgy valahogy – felelte Luke tömören. – Úgy hallottam, lelőtte Beau Waldent, és Billy Bobot idehozta a marsallnak. – Az írnok hangjába csodálat kúszott. – Hol találom Arnie-t? – kérdezte Luke türelmesen. – A népek errefelé azt beszélik, Charlie Walden nem lesz túl boldog, amikor meghallja, mi történt az öccseivel. – Nem aggódhatok emiatt. Azért fizetnek, hogy őrizzem a békét – mondta Luke. – Hallom, azért tartóztatta le Billy Bobot, mert lelőtt egy hamiskártyást egy pókerpartiban. Így volt, sheriff? – A hamiskártyás fegyvertelen volt. Hol találom Arnie-t? – Miért lőtte le Beaut? – kérdezte az írnok. – Mert volt képe megállítani – Luke undorodva nézett körül, aztán határozottan megismételte: – Most pedig, hol találom ezt az Arnie-t?
13
A kérdésre fittyet hányva, az írnok így szólt: – Miért kergeti ezt a lyányt, sheriff? – Aztán, a pulton áthajolva színpadias suttogással hozzátette: – Megszegte a törvényt, ugye? – Ezt nem mondtam – az elkeseredett Luke nyomatékosan megkérdezte: – Arnie? Az írnok kiegyenesedett. Luke látta, hogy keresztülhúzta a fiatalember számítását, mert megfosztotta némi friss pletykától, amit elterjeszthetett volna. – A bárban – intett a fejével a szomszédos bárba vezető ajtó felé. – Kösz – Luke egy aranydollárt dobott a pultra, és felkapta a kulcsot, amit az írnok felé csúsztatott. Mordecaijal a nyomában, Luke a bár felé indult. Luke MacKenzie sosem lépett be úgy egy szobába, hogy ne vonta volna magára az odabent lévők figyelmét. Ez a nap sem volt kivétel: a sarokban álló asztal mellett a négy pókerjátékos abbahagyta a játékot, hogy megfigyeljék, amint a magas férfi átsétál a termen, két bárpultnak támaszkodó tehénhajcsár félbeszakította a beszélgetést, és átköltözött a pult távolabbi végéhez, a zongorista ujjai megálltak a billentyűkön, mielőtt folytatta volna a De Campton Races bádoghangú változatának előadását. Egyetlen vendég sem nézte meg alaposabban Mordecai Fishert. A bárpult mögött álló férfi úgy festett, mint aki akár egy medvét is legyűrne. Két röviditalos poharat tett az érkezők elé. – Whiskey? Luke bólintott, és azt mondta: – Arnie-t keresem. – Mit művelt? – kérdezte a csapos, megtöltve a poharakat. Luke felemelte a poharat, és egy hajtásra lenyelte a tartalmát. – Lenne hozzá néhány kérdésem. – Ő az, ott a zongoránál. – Töltsön újra, és adjon egy másik pohárral! Megvárta, hogy megteljenek a poharak, aztán felkapta, és a zongorához lépett. Az italt a zongora tetejére tette. – Hogy ityeg, sheriff? Mi a kedvence? Akarja, hogy eljátsszak magának valamit? Luke egy képet vett elő a zsebéből. – Ezt a nőt keresem. A neve Abigail Fenton. Látta ma itt? A zongorista alaposan megnézte a képet, amit Abigail Fenton küldött Luke-nak. – Nem. Sose láttam, se ma, se máskor – felelte. – Biztos benne? Talán nem viselt szemüveget, amikor látta. – Nem, sose láttam, sheriff – ismételte Arnie nyomatékosabban. Visszaadta a képet Luke-nak. – Köszönöm a fáradságát. – Sajnálom, hogy nem lehettem a segítségére, sheriff. – Szerencsével járt? – kérdezte Mordecai, amikor Luke visszatért a bárpulthoz. Luke a fejét rázta. – Nem. Nem látta. Arnie felkapta az italát, és a pulthoz lépett. – Hadd nézzem meg még egyszer azt a képet! Újabb vizsgálódás után megrázta a fejét, és visszaadta a fényképet Luke-nak. – Nem a legcsinosabb lyány, igaz-e?
14
– Nem csinos? – horkant fel Mordecai. – Olyan vak lehetsz, mint egy denevér, vagy csak sültbolond. Hadd nézzem azt a képet! – Kikapta a képet Luke kezéből. – A pokolba is! Nem csoda. Ez nem az az Abigail Fenton, aki velem jött a karavánban. A lány, akiről beszéltem, igazán csinos, ha a haja olyan sárga, mint a méz, a szeme pedig olyan színű, mint a texasi búzavirág. Nem emlékszem, hogy pápaszemet viselt volna. – A lány, akiről beszél, már inkább hasonlít arra az özvegyasszonyra, aki ma jött a hotelbe – szúrta közbe Arnie. – A legszebb jószág, akit errefelé láttam. – Mi volt a neve? – kérdezte Luke újraéledő érdeklődéssel. – Sharpnak hívták – a férfi a szemét forgatta. – Igazi szépség volt. – Meséljen még erről az özvegy Sharpnéról! – kérte Luke. – Azt mondta, csak átutazóban van. Szegény lyány, a háborúban vesztette el az urát. Szegény összetört szívű kis teremtés rögtön az egereket itatta, ahogy beszélni kezdett róla. Azért jött ide, hogy a családjával éljen. Úgy gondoltam, igazi bolond lehetett a férje, hogy elment és megölette magát, amikor egy ilyen nő várta. – Kösz a segítséget, Arnie. Magának is, Mordecai. Örülök, hogy megismertem magukat – Luke kezet rázott a férfiakkal, aztán néhány aranydollárt dobott a bárpultra. – Töltsön nekik újra, csapos, amíg a pénz elég. Luke visszasietett az írnokhoz a pultnál. – Melyik szobában van Mrs. Sharp? Az írnok megnézte a vendégkönyvet. – Hatos szoba. Pont a magáé mellett, Sheriff. A folyosó végén a második emeleten. Az írnok kíváncsi tekintete követte Luke-ot, ahogy felment a lépcsőn. Honey a kád szélének támasztotta a fejét, lehunyta a szemét, és élvezte a forró vizet. A csaknem öt hónap során, amikor hideg patakokban és még hidegebb helyi forrásokban fürdött, a lány megfogadta, hogy az első dolog, amit Sacramentóban tenni fog, az lesz, hogy forró fürdőt vesz. Ahogy a vízben lustálkodott, a hosszú útra gondolt. Miután gyerekként egy gyógyszerbemutatókon dolgozott, a szekér és a fogat hajtása nem bizonyult nehéz feladatnak. Ám attól tartva, hogy valaki kérdezősködhet utána, és követheti, nem bonyolódott hosszas beszélgetésekbe a többiekkel, esténként pedig a szekere közelében maradt. Abigail Fenton vesztesége isteni segítség volt, gondolta Honey. Attól tartva, hogy magára vonja a figyelmet, Abigail nem tudott elcipelni semmit a ruháin kívül, így a zokogó könyvtáros számos doboznyi könyvet és egy ládikóban drágakőmásolatokat és gyöngyöket hagyott hátra. Az utazás hosszú napjait és magányos éjszakáit olyan útitársakkal töltötte, mint Jane Eyre, Aliz Csodaországban és Hans Brinker. És ha belefáradt az olvasásba, üres óráiban színes brossokat és fülbevalókat vagy gyöngysorokat készített. Így két gyöngysor, hat pár rubintra emlékeztető fülbevaló, és négy, hamis jadéből készült kámeabross büszke tulajdonosa lett. Emellett, mire elérték Sacramentót, elolvasta a Háború és béke első részét és a Chambers Enciklopédia csaknem mind a tíz kötetét. Talán sokkal fáradtabb volt, mint amikor elhagyta Independence városát, ugyanakkor sokkalta eszesebb is lett. Elégedetten mosolygott. Úgy tűnt, Becky Sharp, a Hiúság vására című könyv gátlástalan kalandornője nevének használata okos húzás volt részéről. Ez a regény volt a kedvence az összes közül, mert az író pontosan az ő érzéseit öntötte szavakba: a
15
társadalom annyira álszent, hogy egy pénz és rang nélküli ember, mint ő maga is, meg kellett, hogy szegje az erkölcsi szabályokat, hogy boldogulni tudjon. Ám annak ellenére, hogy élvezte a könyveket, az út fárasztó, és gyakran megerőltető volt. Megelégedéssel töltötte el, hogy végre véget ért. Egy puha ágyban eltöltött éjszaka után úgy döntött, reggel első dolga lesz, hogy útra keljen San Francisco felé. Ábrándozásából halk kopogás rántotta ki. – Itt az idő, señora – közölte a szobalány a zárt ajtón keresztül. – Elő kell készítenem a fürdőt a következő vendégnek. – Rendben – mondta Honey. Vonakodva lépett ki a kádból, és zavartan nézett a tükörbe. A haja még mindig a feje tetejére tűzve tornyosult, de olyan gyorsan eltelt az idő, hogy nem volt alkalma megmosni. Igyekezett megtörölközni, felvette a hálóingét és a köntösét, és kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Rámosolygott a fiatal mexikói szobalányra a folyosón, és a szobájába sietett. Kinyitotta az ajtót, besurrant a szobába, aztán becsukta és kulcsra is zárta az ajtót. Majd megfordult, és ijedtében elakadt a lélegzete. Egy férfi ült a sarokban. Hosszú lábát lovagló ülésben átvetette a széken, a karját pedig fesztelenül a támla tetejére támasztotta. A lány első gondolata az volt, hogy Jake Simmons a nyomára bukkant, és ezt a férfit küldte, hogy megölje. – Ki… ki maga? Mit akar? – kérdezte. A hangja úgy elvékonyodott és remegett, hogy maga sem ismert rá. Luke örült, hogy ül, különben biztosan hanyatt esett volna a lány láttán. Mordecai és Arnie nem túloztak a külsejét illetően. Valóban gyönyörű volt. Magasabb, mint ahogy sugallták, és több domborulat volt rajta, mint egy hegyi ösvényen. A lány fodros, fehér köntöse olyasfajta lágy anyagból készült, amit az asszonyok annyira szeretnek. Batiszt vagy vászon, vagy hasonló volt a neve. Akárhogy is, egyáltalán nem sikerült lepleznie a hajlatokat, amelyeket elfedni volt hivatott. A férfi tekintete a lány keblének kerek halmára vándorolt, ahol a kivágott hálóing egy csipkefodra kikandikált a köntös alól. A lány teste még nedves volt a fürdő után, és a köntös vékony anyagán keresztül a férfi látta, ahol a hálóing a csípője ívére és hosszú lábára tapad. Az ágyéka felizzott. Az arcát kezdte vizsgálni. A lány felemelte rengeteg szőke haját, és hanyagul a feje tetejére tűzte. Könnyű arany fürtök tapadtak az arcára és a homlokára. Egzotikusan ovális, e pillanatban vonzó módon kipirult arca magas arccsonttal, egyenes orral és finoman hegyes állal büszkélkedett. A szája széles volt, az ajka telt és csókolnivaló. A pokolba! gondolta a férfi. Már nem zöldfülű kisfiú. Erővel félresöpörte érzéki gondolatait, hogy a jövetele céljára összpontosíthasson. Tekintetét a lányéba fúrta. Honey visszanyerte önuralmát, és a férfi több kíváncsiságot, mint félelmet látott a kék szempárban, ahogy vakmerően a szemébe nézett. A férfi bámulatos külseje teljesen lekötötte Honey figyelmét. Ha Simmons cimborája is, egészen biztosan nem lehetett hamiskártyás. Egy férfi nem tehetett szert ilyen izmos mellkasra a kártyaasztal fölött görnyedve. Az inge ujját csaknem a könyökéig feltűrte, az alkarja barna és izmos volt, némi sötét szőr fedte. A lány tekintete a kezére vándorolt. Nagy volt, hosszú, bronzbarna ujjakkal. Különös, gondolta a lány, hogy egy férfi keze ennyire megnyerő legyen. A fesztelen testtartás ellenére, ahogy ült, a férfi egész lénye visszafogott hatalmat és erőt sugárzott. Ha nem is ő volt a legjobbképű fickó a világon,
16
mindenképpen a legférfiasabb férfi volt, akit a lány valaha is látott. A vonásai különkülön nélkülözték a hagyományos jóképűség szimmetriáját, és hiányzott belőle a méretre szabott öltönyben és cilinderben feszítő kifinomult úriember simasága is. De nem is volt rájuk szüksége. Az arcán tükröződő jellem és erő vonzóvá tette. A nap- és szélcserzett profil markáns és komor volt, a szögletes áll pedig makacsságot és magabiztosságot sugallt. A szeme és szája sarkából induló ráncok az érettség érzését keltették. Egy másik arcon az orra talán túlságosan hosszúnak tűnt volna, a szája pedig túl szélesnek, de megtermett ember volt, így a hosszú, egyenes orr és a határozott, érzéki ajak arányban állt a testével. Szemöldöke sűrű volt, és csak az ívelt forma miatt nem vált bozontossá, a homlokába húzott ütöttkopott lovassági kalap alól sötét hajfürt kandikált ki. Amikor a lány belenézett a megbabonázott, zafírkék szempárba, elpárolgott a félelme. Ez nem egy gyilkos pillantása volt. A férfi lágy, könnyed mozdulattal felállt, és a lány felé indult. – Mrs. Sharp? A szavaiban bujkáló szarkazmus ellenére a hangszíne olyan mély volt, hogy a lány beleborzongott. Honey Behr attól tartott, hogy emberére akadt. És vajon mi a fenét kereshet ez az ember a szobájában?
17
2. fejezet hogy a férfi a lányhoz lépett, parancsoló tekintete megbénította Honeyt. Ijesztő termete ellenére a lány rezzenéstelenül állt, és elérte, hogy ne remegjen a hangja. – Ki maga? – Ez az én kérdésem magához. És én kérdeztem először – mondta minden kedvesség nélkül. – Nem tudom, miről beszél. És ha nem megy ki innen, sikítok a sher… – a szó a torkán akadt, amikor megpillantotta a félig elfedett jelvényt a férfi fehér ingén. Alaposabban megnézte a csillagot, aztán újra a férfira pillantott. A sheriff arckifejezése változatlan volt. Szóval a törvény máris a nyomára bukkant, aggodalmaskodott Honey. Nos, csak észnél kell lennie, és ki kell beszélnie magát a helyzetből. – Ó, látom, maga a sheriff. Valami baj van, uram? – kérdezte annyi ártatlansággal a hangjában, amennyire csak képes volt. – Tudtommal csak egy – mondta a férfi. – Ki az ördög maga, hölgyem? A lány szeme elkerekedett a döbbenettől. – Sheriff, mennyire durva öntől, hogy ilyen szavakat használ egy hölgy jelenlétében – méltatlankodást mímelve, a lány az ajtóhoz lépett. – A nevem Mrs. Becky Sharp, és mélységesen felháborít a faragatlansága, uram. Kérem, azonnal hagyja el a szobámat – színpadias mozdulattal a kilincsért nyúlt, hogy kitárja az ajtót. Későn ébredt rá, hogy a bezárt ajtók nem tárulnak fel. – Most láthatja, mi történt! Letört a körmöm, és ez a maga hibája. – Csak az idejét vesztegeti, hölgyem. Az igazságot akarom. – Nem tudom, miről beszél. A férfi tekintete a száján időzött, ahogy összehúzta az ajkát, és szopogatni kezdte sérült ujja hegyét. – Ha annyira ártatlan volna, ahogy szeretné, hogy higgyem, sikoltozni kezdett volna, amint belépett azon az ajtón, és ráébredt, hogy egy vadidegen férfi van a szobájában. A férfi átkozottul okos volt, ami nem vált a javára, gondolta Honey. Látva, hogy sehová sem jut vele, úgy döntött, más módszert választ. – Na de sheriff, ne beszéljen magáról ilyen kíméletlenül – mondta incselkedve. – Semmi vadat nem látok önben. Az igazat megvallva, észrevettem, hogy maga nagyon jóképű. Luke a falnak támaszkodott, és közönyösen összefonta a karját a mellén. – Én pedig ugyanezt vettem észre magán, Miss Fenton. Miss Fenton a neve, ugye? Nem Mrs. Sharp? – kérdezte fesztelenül. – Nos, igen, így van, sheriff – mondta a lány. – Látja én, ó… egyedül utazom, és úgy gondoltam, biztosabb, ha férjes asszonyként jelentkezem be. A szavain töprengve, a férfi lassan bólintott. – Igen, gondolom, egy ilyen csinos hölgy, mint maga, mindenféle bajba kerülhet, ha egyedül utazik. Mi hozta Kaliforniába, Miss Fenton? A férfi barátságosabb hangnemétől a lány is felengedett. – Nos, látja, sheriff, azért jöttem nyugatra, hogy férjhez menjek. – Honey elmosolyodott, és éppen annyi szünetet tartott, hogy a kellemes hír a kívánt hatást
A
18
gyakorolja a férfira. – Úton vagyok Stocktonba, hogy hozzámenjek egy bizonyos Mr. Luke MacKenzie-hez. – Mit nem mond?! – jegyezte meg a férfi nyájasan. – Igazán jól ismerem Luke MacKenzie-t. Ami azt illeti, senki sem ismeri őt nálam jobban. Úgy tűnik, nagyon szerencsés fickó – tetőtől talpig végigmérte a lányt. – Maga nagyon csinos nő, Miss Fenton. Minél nagyobb, annál nagyobbat esik, gondolta a lány magabiztosan. – Köszönöm, sheriff. Nagyon kedves öntől. Felhagyva minden további színjátékkal, Luke kiegyenesedett. – Valójában meg kell mondanom, sokkal csinosabb, mint a képen, Miss Fenton. Elővette a zsebéből a fényképet, odalépett a lányhoz, és a kezébe adta. Egy hosszú pillanatig Honey kétségbeesetten bámulta Abigail Fenton arcát. Halvány mosollyal nézett fel Luke-ra. – Hol szerezte rólam ezt a rémes képet? – Ez az, amit nekem küldött, Miss Fenton. – Ó… én küldtem, ugye? El sem tudom képzelni, miért küldtem ennyire kevéssé hízelgő képet. Emlékszem, nem éreztem jól magam, amikor a kép készült, és nem… – elhallgatott, ahogy a férfi utolsó szavainak értelme lassan beszivárgott száguldó gondolatai közé. – Hogy érti azt, hogy nekem küldött… úgy értem, önnek küldtem, sheriff? – mondta, immár láthatóan nyugtalanul. – A nevem Luke MacKenzie. – Maga Luke MacKenzie? – Honey döbbenten bámult. – Abigail nem is mondta, hogy maga sheriff! El se hitte, milyen balszerencsés. Minden erőfeszítése ellenére, hogy elkerülje a törvényt, most rajtakapták, amint egy sheriffet próbál félrevezetni! – Ki az ördög maga, hölgyem? Honey mélyet lélegzett, hogy időt nyerjen. – Nos, ez hosszú történet, sheriff. Ahogy bizonyára kitalálta, nem én vagyok az igazi Abigail Fenton. A férfi arckifejezése szemernyit sem változott. – Valóban? – Újra keresztbe fonta a karját, és a falnak támaszkodott. A lány túl sokszor beszélte már ki magát mindenféle helyzetből ahhoz, hogy ne hagyja nyugalmából kizökkenteni holmi falusi sheriff, aki mellesleg volt olyan elkeseredett, hogy hirdetés útján keressen feleséget. Amint megszabadul tőle, gondolta, gyorsan összepakol, és itt hagyja a várost. – Látja, MacKenzie sheriff, a nevem Becky Sharp. Abigail és én jó barátok voltunk St. Louisban. Együtt dolgoztunk… a könyvtárban. – Megállt, hogy a férfi kifürkészhetetlen tekintetét keresse. Sokkal bonyolultabbnak ígérkezett, mint gondolta. Megköszörülte a torkát, és folytatta: – Abigail belefáradt a hajadonságba, így válaszolt a maga házassági hirdetésére. A szándékai tiszták voltak, MacKenzie sheriff, de az utolsó pillanatban pánikba esett, és megkért, hogy vegyem át a helyét. – Értsem úgy, hogy maga jött el helyette, hogy a feleségem legyen, Miss Sharp? – Nem, nem így értettem – válaszolta a lány gyorsan. – Abigail azt kérte, biztosítsam önt arról, hogy nem akarta becsapni magát, de pánikba esett a gondolattól, hogy Kaliforniába jöjjön. Beleegyeztem, hogy eljöjjek, és elmagyarázzam önnek a helyzetet.
19
– Nagyon nagylelkű öntől, Miss Sharp. Menjen a pokolba! A férfi arckifejezése továbbra sem változott, mióta a lány beszélni kezdett. – Nos, nem egészen. Látja, MacKenzie sheriff, én egy nemkívánatos frigytől menekülök. – Vessünk véget gyorsan a történetnek, Miss Sharp! Ha maga vagy Miss Fenton nem azért jött, hogy hozzámjöjjön, adja oda a háromszáz dollárt, amit küldtem neki, és már itt sem vagyok. – Abigail a szekérre és a készletekre költötte. – Hölgyem, keményen megdolgoztam azért a pénzért. Ugye nem gondolja, hogy hagyom, hogy maga elszedje tőlem, mintha valami palimadár volnék? Vagy visszaadja nekem, vagy letartóztatom hamis indokkal való pénzkicsalásért. – Nem vettem el a pénzét – jelentette ki a lány. Több esze volt annál, hogy megpróbálja átverni a törvény emberét, és ezt szerette volna megmondani neki. – Ha volna pénzem, boldogan odaadnám magának a háromszáz dollárt. – Akkor azt hiszem, elhamarkodottan adta el azt a szekeret és a fogatot ilyen olcsón – jegyezte meg a sheriff gúnyosan. – Ezt honnan tudja? – kérdezte a lány újra meghökkenve. – Most elmondom, én mit gondolok, Miss Akárhogy-is-hívják. Nem hiszem, hogy valaha is létezett Abigail Fenton nevű személy. Azt gondolom, hogy a név és a fénykép csak a terve része volt, amivel pénzt csal ki férfiaktól. – Ha ez igaz lenne, nem lennék olyan bolond, hogy eljöjjek ide, igaz? – Nos, talán nem volt más választása. Talán valami más elől menekült – vádaskodott a férfi. A sheriff gyanúja túlságosan közel állt az igazsághoz. Honeynak el kellett őt terelnie erről a veszélyes nyomról. – MacKenzie sheriff – hízelgett – esküszöm, nem próbáltam félrevezetni. Egyszerűen megragadtam a lehetőséget, hogy nyugatra jöjjek, és elmenekülhessek a nem kívánt házasság kényszere elől. Odaadom magának minden pénzemet. – Ebben biztos lehet – jelentette ki a férfi. – De legalábbis háromszáz dollárt. – Nincs háromszáz dollárom. Mindenem ebben a szőnyegtáskában van. – Mindenképpen pénz legyen, amit elővesz abból a táskából, nem pedig pisztoly – figyelmeztette a férfi, ahogy a lány a táskába túrt. A lány undorodó pillantást vetett a férfira, aztán előhúzta az erszényét. – Tessék, vegye el. Ez minden, amim van. Úgy látom, nincsenek gátlásai afelől, hogy kifosszon egy nőt, és szegényen magára hagyja. Úgy tűnik, a lovagiasság is eltűnt a Konföderáció vereségével. Úgy sejtette, a texasi csengés, amit a férfi hangjában hallott, azt jelenti, hogy a háború alatt a Délért harcolt. És ha a férfi elhiszi, hogy ő együtt érez az üggyel, talán ébreszthet benne annyi szégyenkezést, hogy valamivel kegyesebb lesz. – A papám mindig arra figyelmeztetett, hogy a jenkik csak a pénzt imádják. Egyetlen déli úriember sem alhat nyugodtan, ha elveszi egy nő utolsó dollárját is, és minden látható támogatás nélkül hagyja magára. – Hölgyem, én úgy alszom éjszaka, mint a tej – a férfi feltekintett a pénz számlálása közben, és sötétkék szemének szemtelen pillantásával méregette. – És abból ítélve, ami ebben a köpenyben látható, amit visel, úgy vélem, nem lesz nehéz fenntartania magát.
20
A törött körme ellenére a lány kedvet érzett ahhoz, hogy lekaparja a vigyort a férfi képéről. De jól tudta, hogy pillanatnyilag szavakkal többet érhet el, mint tettekkel. – Csak negyvenkilenc dollár van itt – mondta a férfi, ahogy az ingzsebébe csúsztatta az erszényt. – Ez meg sem közelíti a háromszázat. Honey látta, hogy a férfi nem hajlandó a kompromisszumra. Elkeseredésében újabb próbát tett. Leverten visszasétált a szőnyegtáskához. Addig keresgélt, amíg az ujjai rá nem találtak az egyik brossra, amit készített. Könnyek csillogtak a szemében, ahogy visszafordult a sheriffhez. – Rendben, vegye el ezt. Ez az egyetlen értékem. A nagyanyám adta nekem a halála előtt. – Mit kezdjek egy brossal? – tudakolta a férfi. Amit a lány szíve szerint javasolt volna, nem lehetett szavakba önteni. Helyette bánatosan így felelt: – Könnyedén eladhatja. A melltű valódi jádéből készült, és nagyon értékes. A férfi a zsebébe csúsztatta a kámeát. A lány megkönnyebbülten figyelte, ahogy az ajtóhoz megy, aztán kétségbeesésére, a férfi zsebre vágta a kulcsot, ami a zárban volt. – Mit művel? – kiáltotta rémülten. A férfi megfordult, sötét szeme árnyékba borult. Szexi volt és veszélyes. A lány felemelte a kezét, és elhátrált. – Ne merjen a közelembe jönni – figyelmeztette –, vagy hangosan sikoltozni fogok. A férfi az ajtóhoz lépett, ami összekötötte a szobát a szomszédossal. A lány félelme döbbenetté változott, amikor az ajtó a férfi érintésére kinyílt. Az az ajtó zárva volt, amikor a lány elhagyta a szobát, hogy fürdeni menjen. Meglepett arckifejezésére válaszolva a férfi egy kulcsot vett elő a zsebéből. – Amikor rájöttem, hogy a szobáink egybe nyílnak, lementem, és elkértem a kulcsot az írnoktól. Maga nem megy el innen, amíg nem táviratozom Independence-be, hogy ellenőrizzem a történetét. – Nem zárhat be ebbe a szobába – jelentette ki a lány. – Vagy ide, vagy egy cellába a megyei börtönben. Az ágy itt sokkal puhább. Melyiket választja? A lány csípőre tett kézzel meredt rá. – És mégis mit tegyek, amíg be vagyok ide zárva, mint egy rab? A férfi arcára sértő vigyor ült ki. – Azt hiszem, találhatok valakit a bárban, aki feljönne, és szórakoztatná. Világos volt, mire gondol, és a sötét szemében ülő szemtelenség a lány haragos pillantásával találkozott. – A kerítés is a kötelességei közé tartozik, sheriff? – Ami azt illeti, ágyékomat vágy mardossa, mint a bolhák a kutyát. Van egy arany tízdollárosom magának, ha segíteni akar a gondomon. Teljes, százhatvannégy centiméteres magasságában kiegyenesedve, a lány gyűlölködve kiáltotta: – Előbb aludnék egy kígyóval, mint hogy magát az ágyamba engedjem! – A fenébe! – kiáltotta a férfi csalódottságot mímelve. – A bátyám, Flint mindig azzal dicsekedett, hogy ez a stílus működik nála. A férfi kuncogása hallatán felállt a szőr a lány karján, rádöbbent, hogy gúnyolódik vele.
21
– Szép estét! – bökte meg a kalapja szegélyét a férfi, és eltűnt a két szobát összekötő ajtó mögött. A lány hallotta a zár kattanását. Dühösen az ajtóhoz ment, néhányszor megrángatta, aztán jól belerúgott. A nyitott ablakhoz sántikált immár sajgó lábbal. A szobából nem volt kiút, hacsak nem tud repülni. Csalódottan összefonta a karját a mellén, és járkálni kezdett a szobában. A legnagyobb félelme az volt, hogy eddigre valaki valahogyan összekapcsolta őt Sheldon Peters meggyilkolásával, és hogy ez a buzgó sheriff rájön erre. Az est leszállt a városra, mire a lány kimerülten az ágyra zuhant. Nem sokkal később Luke kinyitotta az ajtót, megállt a két szoba közti küszöbön. Az ágya mellett égő lámpa fényében látta a lány alvó alakját az ágyon. A szobába lépett, és egy vacsorával megrakott tálcát tett az asztalra. Egy hosszú pillanatig némán állt, és a lányt figyelte. Álmában még gyönyörűbb volt. Nyugodt. Ártatlan. Vajon mi visz egy angyalarcú nőt olyan útra, amelyen ő haladt? Biztosan volt más választása. Úgy tűnt, az esze vág, mint a borotva. A szíve mélyén a férfi remélte, hogy legalább egy része igaz annak, amit a lány mesélt. De az ösztönei azt súgták, nem minden valós belőle. Látta a bűntudatot a lány szemében. Biztos volt benne, hogy komolyabb dolog elől menekül, mint egy nem kívánt házasság. Ez kétségtelen volt! Ám a férfi tervei kudarcba fulladtak. Most talán egy újabb évet várnia kell, mire talál egy megfelelő menyasszonyt, hacsak nem lesz olyan szerencsés, hogy megismer egy nőt az otthona közelében. Addig a napig biztosan nem volt szerencséje. Egyszerűen nem talált tiszteletre méltó, elérhető nőt: a rendes egyedülálló asszonyokat, akik nyugatra jöttek, elkapkodták, amint megérkeztek, az özvegyek pedig szinte még azelőtt újra férjhez mentek, hogy a férjük teste kihűlt. Szegény Josh, gondolta Luke szánakozva, felidézve hatéves fia szomorú arcát. A fiúnak nagy szüksége volt anyára. Ez volt az egyetlen ok, amiért a férfi hirdetést adott fel. Úgy tűnt, Josh napról napra jobban magába fordul. Nem beszélt, és elfelejtett mosolyogni, a nevetésről nem is beszélve. Persze, hiszen végignézte, ahogy az anyját és a nagyanyját megölték a… Luke igyekezett kiverni fejéből a fájdalmas emlékeket Sarah, és a saját anyja haláláról. De a képek nehezen halványultak el. Miután Josh megszületett, nem kellett volna magára hagynia őket, és elmennie a háborúba, különösen mivel Flint és Cleve már harcoltak. Otthon kellett volna maradnia, és megvédenie a nőket. Most a bűntudat hajtotta – és a vágy, hogy megbosszulja a halálukat. Ha újra megnősül, gondos kezekben hagyhatja Josht, és egytől egyig megkeresheti a gyilkos gazembereket, akik feldúlták a tanyát és megölték az asszonyokat. A férfi hirtelen megérezte, hogy a nő az ágyon őt figyeli. Tekintete a lányét kereste, és egy hosszú pillanatig egymást nézték. A szomszéd szobából érkező sápadt fénysugárban sem a korábbi csalárdságot, sem a gyűlöletet nem látta a lány szemében. Tekintete olyan volt, mint Sarah-é – kék, és bizalommal teli. Egek, mennyire vágyott rá, hogy lefeküdjön a lány mellé, és elvesszen azokban a buja domborulatokban. Ökölbe szorította a kezét, aztán sarkon fordult, és visszasietett a szobájába. A keze remegett, ahogy elfordította a zárban a kulcsot. A szoba újra sötétségbe borult. Honey mozdulatlanul feküdt, és az elmúlt pillanatokon töprengett. Amikor arra ébredt, hogy a férfi mellette áll, nem rémült meg. Néhány
22
másodpercre a férfi arcán tükröződő szenvedés láttán együttérzés költözött a szívébe. Miért éreznék bármit is ez iránt az erőszakos sheriff iránt? A lány meggyújtotta a lámpát, és felfedezte a tálcát az asztalon. Mohón a tartalma után nyúlt, töltött egy csésze kávét, és járkálni kezdett a padlón, felváltva kortyolva a kávéból és csipegetve a csirkecombból. Szóval Luke MacKenzie-nek van gyenge pontja. A makacs áll és a bronzos, izmos idomok alatt lehet, hogy ő is sebezhető. Felidézve a zaklatott arckifejezést, megtorpant. Milyen titok rejtőzik a komor tekintet mögött? Számító mosollyal újra a csirkecombba harapott.
23
3. fejezet ásnap reggel Honey ragyogó napfényre ébredt. Az ablakhoz sietett, és látta, hogy az utca odalent nyüzsgő életre kelt. Nyilvánvalóan későre járt, de óra nélkül sejtelme sem volt, mennyi az idő. Luke MacKenzie látogatását követően, előző éjjel képtelen volt elaludni, és fent maradt, hogy csaknem hajnalig olvassa újra a Hiúság vásárát. Elgondolkodott rajta, vajon mit tervez a sheriff, de esze ágában sem volt bekopogni a szobájába, hogy megtudja. Ahogy megmosta az arcát és a kezét a hideg vízben, a folyosó végén hívogató forró vízre gondolt. Aztán, átkozva Luke MacKenzie-t, amiért fogva tartja a szobájában, öltözködni kezdett. Éppen a fűzőjét tette fel a pruszlikja és az alsónadrágja fölé, amikor hallotta, hogy a kulcs elfordul a zárban. Honey gyorsan a köntöséért kapott, és éppen belecsúsztatta a karját, amikor Luke kinyitotta a két szoba közötti ajtót. – Nem tud kopogni? – kérdezte a lány dühösen. – Továbbá, ha nem enged ki ebből a szobából, segítségért fogok sikoltani. Hogy nyomatékot adjon szavainak, az ablakhoz lépett, és kihajolt. – Hölgyem, azzal, ami kilóg abból a rafinált szerkezetből, amit visel, nem is kell sikoltania. Egész sereg gyűlik majd ide. Honey lenézett, és meglátta a mély, és nagyon is jól látható völgyet a keble között. Forróság öntötte el, és gyorsan behúzódott, összehúzta a köpenyt, és megkötötte az övet. – Követelem, hogy engedjen ki ebből a szobából, MacKenzie sheriff! – Most kaptam választ Independence-ből. A története igaz, létezik Abigail Fenton, és megerősítette, amit maga mondott, Miss Sharp. Honey gyors hálaimát rebegett minden szenthez, aki csak eszébe jutott. – Nos, mivel ellenőrizte a történetemet, remélem, most már elenged ebből a nemkívánatos börtönbüntetésből. – Igen, minden összeáll, egy dolgot kivéve. – Vagyis? – kérdezte a lány óvatosan. – Abigail Fenton azt mondta, egy bizonyos Mary Jones vette át a helyét. Nos, ha maga Becky Sharp, mi történt Mary Jonesszal? – Ó, nagy ég, sheriff! Én vagyok Mary Jones. Csak mókából vettem fel Becky Sharp nevét. Ez a kedvenc hősnőm neve. – Felkapta a könyvet az asztalról, és a férfinak nyújtotta. – Itt van, olvassa el! Egy rövid pillantás után az egyik oldalra, a férfi lassan felpillantott. – Azt értettem, miért nevezte magát Abigail Fentonnak, de azt egyáltalán nem értem, miért használná a lány nevét ebből a regényből a saját neve helyett. Hacsak… – Hacsak mi, MacKenzie sheriff? – kérdezte a lány türelmetlenül. – Hacsak nem menekül valami elől, és nem akarja, hogy kitudódjon a valódi neve. – Persze hogy menekülök valami elől. Egy nem kívánatos házasság elől. Ezt már tegnap is mondtam. – Igen, mondta. Ugyanakkor azt mondta, hogy a neve Becky Sharp, aztán pedig azt, hogy Abigail Fenton. – Halvány mosoly bujkált a komor arcon, ahogy a lány kimerülten bámult rá. – Ha egyik sem igaz, miért hinném az okot, amiért szökésben van? Így hát táviratot küldtem Independence-be, hogy ellenőrizzék Mary Jonest.
M
24
A lány elkeseredetten emelte égnek a karját. – Elég volt, sheriff! Elegem van – a nyitott ablakhoz vonult. – Követelem, hogy engedjen el most, vagy sikítok. – Tessék csak, de nem ér el vele semmit, csak az Egyesült Államok marsalljának látogatását. Őt talán nagyon is érdekelni fogja a teljes történet. Az Egyesült Államok marsalljának érdeklődése volt az utolsó dolog, amire a lány vágyott. – Egyszerűen nem hiszem el! Miután átvészeltem azt a pokoli utazást a prérin és a pusztákon, ahol nyüzsögtek a bogarak és az ellenséges indiánok, miután megmászhatatlan hegyeken hajtottam át a kocsit és az öszvéreket, most egy vidéki sheriff karja közé kerülök, aki ráadásul… paranoiás. – Honey meglehetősen büszke volt rá, hogy átjutott az enciklopédia P betűs szavain is. Úgy tűnt, Luke-ot meghökkentette a nő kirohanása. – Egészen jól tudtam követni a paranoiás részig. Azt hiszem, ott elvesztettem a fonalat, asszonyom. Ezt a szót még nem hallottam. – Hát persze! Természetes, hogy nem ismeri fel a saját baját, amikor lelkileg beteg. – Lelkileg beteg? – A férfi nyugodtan megrázta a fejét. – Nekem úgy tűnik, asszonyom, hogy maga az, aki… ó, nem számít. Akárhogy is, alkonyat előtt megkapom a választ. – Meglep, hogy nem ellenőrizte Becky Sharpot is – csipkelődött mérgesen a lány. – Miből gondolja, hogy nem tettem meg? – a közös ajtóhoz sétálva, a férfi a szekrényre tette a kulcsot. – A városban marad, amíg azt nem mondom, elmehet – tette hozzá. – Én pedig azt mondom, hogy bezárhatja az ajtót a szobáink között, és visszaviheti azt a kulcsot az írnoknak – közölte a nő, és a sheriff arcába vágta az ajtót. Hallotta, ahogy a kulcs elfordul a zárban. Honey tovább füstölgött, ahogy a feje fölé emelt egy rózsaszín vászonruhát. Amilyen a szerencséje, valószínűleg lesz egy Mary Jones, aki gyilkos volt, és egy Becky Sharp, akit az Egyesült Államok kormánya elleni árulás miatt keresnek. – Vagy vice versa – motyogta hangosan. A szobáját elhagyva lement a lépcsőn az előcsarnokba. Megállt a pultnál, és rámosolygott az írnokra. A férfinak tátva maradt a szája, és kíváncsian méregette. – Hogy van, uram? – kérdezte a nő szelíden. – Assz'nyom – felelte amaz, és az ádámcsutkája fel-le ugrált. – Megmondaná, vajon MacKenzie sheriff visszahozta-e a 6-os és 7-es szobák közti ajtó kulcsát? – Igen assz'nyom, nem egészen öt perccel ezelőtt – mondta az írnok a torkát köszörülve. A lány kihívóan rebegtette a pilláit. – Köszönöm, uram, ez minden, amit tudni akartam. Egy mosolyt villantott hátra a válla felett, mire az írnok megdermedt álltában, és a szája tátva maradt. Honey kilépett az utcára, és körülnézett. Egy fillérje sem volt, az a kiállhatatlan sheriff elvette az utolsó dollárját is. És nem merte bevetni egyik trükkjét sem, amíg ilyen közelről figyelte. Tisztességes munkát kell találnia erre a napra, gondolta, hogy keressen annyit, amivel nekivághat az útnak San Francisco felé.
25
Késő délután volt, mire Luke visszatért a hotelbe. Megállt, és bekopogott a nő ajtaján, de nem kapott választ. Ahogy belépett a saját szobájába, gondterhelt volt. A lelkiismerete gyötörte. Vajon valóban elvette a lány utolsó dollárját is, vagy sikerült megtartania néhányat magának? A délután java részét azzal töltötte, hogy a nőt kereste, de nem találta meg. Ám nem hagyhatta el a várost, mert az írnok elmondta, hogy nem jelentkezett ki, és a táskáját sem vitte magával, amikor elment. Atyaég! Faragatlan tuskónak érezte magát. Még egyetlen nővel sem bánt ilyen rosszul. De tudta, hogy hazudik valamiről, a kérdés csak az volt, vajon törvénybe ütköző dologról van-e szó. Nyugtalansága ellenére elmosolyodott. A lány kemény kis harcos volt. Talán túl kemény is. Milyen titkokat őrizhet a nagy kék szeme mögött? Nos, akármi is az, ha az Independence-ből érkező távirat tisztázza, visszaadja neki a pénzét. Amúgy is vissza kell térnie Stocktonba. Túlságosan sokáig volt távol Joshtól. Egy pillanatig Abigail Fenton képét tanulmányozta, aztán felvette a kép mellett heverő melltűt. Ha megtalálja, visszaadja neki, döntötte el. Nagy ég! Nem vágyott emlékre tőle. A bross kicsúszott az ujjai közül, és a padlóra esett. A férfi elkeseredetten hajolt le, és vett fel egy darab jádét, ami letörött. Látta, hogy nem igazi kemény kőből készült. Az ujjaival megszorította a kis darabkát, amíg porrá nem morzsálódott. Jobban megvizsgálta a követ, és csupán festett strassznak tűnt. Utálkozva rázta meg a fejét. A nő becsapta. A hazug kis szuka becsapta! Az „értékes melltű” maradékát felszedegetve Luke kirohant a szobából. Az első útja a távírdába vezetett. Aztán pedig megkeresi, döntött – még ha a város minden szegletét is át kell kutatnia! Honey korábban sosem lépett fel közönség előtt, de miután egész nap a várost járta, az egyetlen állás, amit talált, az az éneklés volt a Golden Palace ivóban. Ben Rivers, a bár tulajdonosa húsz dollárt ajánlott azért, hogy töltse vele az éjszakát. A nő egész nap hasonló ajánlatokat kapott, a rengeteg lánykérés mellett. Amikor visszautasította Ben kéjsóvár javaslatát, a férfi azt ajánlotta, dolgozhatna az egyik emeleti szobában. – Na de, Mr. Rihvas! – méltatlankodott a lány a szempilláit rebegtetve. – A szajhálkodás szóba sem jöhet egy déli szépség számára. – Nem is gondoltam, hogy maga is Délről való, szépségem – nevetett Ben, és a fejét rázta. – Nos, akkor mit szólna ez a déli szépség ahhoz, ha el kellene énekelnie néhány dalt, és mozognia kellene, éppen csak hogy felcsigázza a férfiakat, hogy eszükbe jussanak azok az emeleti szobák? Honey úgy vélte, ezt megteheti. Amivel azonban nem számolt, az az öltözék volt, amit Ben felvetetett vele. Vörös és fekete csipke, amelyet testszínű szövetre varrtak, ami a keblétől úgy simult rá, mint egy fűző – a mellét alig takarva – a combja tetejéig. Fekete harisnya, rajta csillogó fekete borostyánkövek, fedte a lábát. Bár a hosszú vörös kesztyűk magasan a könyöke fölé értek, a válla fedetlen volt. Nem lévén hozzászokva az arcfestéshez, a legjobb tudása szerint próbálta használni a zsíros festéket, amit Ben adott neki, aztán feltűzött fürtjei közé illesztette a fekete tolldíszt. Amikor kilépett a színpadra, a teremben füttyögés, huhogás és kiabálás lármája tört ki. Egy kellékes a mennyezetre függesztett hintára segítette a lányt. Ő megragadta a hinta kötelét, egyik lábát átvetette a másikon, és igyekezett megnyugodni az ingatag kakasülőn. Sikerült leküzdenie a remegést, lazult a szorítása a kötélen, és inkább a karját fonta köré.
26
Mély levegőt vett, és elvette a gitárját a kellékestől. A férfi finoman meglökte a hintát. A lány fel-alá lengett a közönség feje felett, ahogy a zongorista belekezdett a „Shenandoa” nyitó akkordjaiba. – Gyerünk, Szépség – hallotta Honey Ben hangját halról. – Hadd lássam, ahogy felrázod őket. A lány megacélozta a lelkét, kizárta a környezetét, is énekelni kezdett. A Golden Palace ivóból érkező hangokat követve Luke a zsúfolt terembe lépett. Hátul a férfiak hatos sorokban álltak, és a színpadot elfoglaló fellépőt éljenezték. Ahogy a sheriff jobban megnézte, mi folyik ott, a gyomra összerándult. Ő volt az! Teljesen megfeledkezett haragjáról, és megbabonázva bámulta a hintán egyensúlyozó nőt. Feszes, kivágott jelmeze feltüzelte a képzeletet, hosszú lába pedig mintha a végtelenbe nyúlt volna. A zongorista egy akkordot játszott, a terem elcsendesedett, a lány pedig énekelni kezdett fátyolos, meleg hangján. Mindenki megbűvölten nézte. A ballada megrendítő szavai olyan emlékeket ébresztettek, amelyeket ezek a megkérgesedett öszvérhajcsárok, hegyi emberek és csavargók mélyen eltemettek magukban. Ezekben a csendes percekben, a lány volt a szerető, a feleség, az anya a múltjukból – az az egyetlen nő, akit minden férfi a gondolatai legmélyére száműzött, az, akinek az arcát mindegyik elfelejtette vagy megpróbálta elfelejteni. Miután a műsor véget ért, egy hosszú pillanatig csend borult a teremre. Aztán a hangos taps, a feldobált érmék csengése és az újrázást követelő kiáltások megtörték a varázst. Jó volt, gondolta Luke. Pokolian jó. Bármilyen férfit lángra tudna lobbantani. Mivel a lány előadása jobban megindította, mint ahogy magának is bevallotta volna, a férfi a düh menedékébe vonult. A kis szajha igazán ügyes. Nem volt joga hozzá, hogy így felszaggassa egy férfi sebeit, csak hogy bevethesse az egyik trükkjét. A férfi viszolyogva hagyta el a termet. Honey még számos dalt elénekelt, aztán felszedte a pénzt a színpadról, és visszasietett az öltözőbe. Megkönnyebbült sóhajjal csukta be maga mögött az ajtót, és mélyet lélegzett. Megfogadta, hogy sosem mászik fel többé arra az átkozott hintára. Csoda volt, hogy nem esett le és törte ki a nyakát! Aztán meglátta a férfit a sarokban, amint lovagló ülésben ült az egyik széken. – Hölgyem, ki mondta magának, hogy tud énekelni? A lány villogó szemmel meredt rá. Nem gondolta, hogy ennyire rossz lehetett! – Nos, mivel egy bizonyos csirkefogó elvette az összes pénzemet, úgy gondoltam, megpróbálom. Valahogy fenn kell tartanom magam, és ez a munka sokkal jobban hangzott, mint az összes többi, amit Ben felajánlott. Az asztalra fektette a gitárját. – Jó, hogy a lába eléggé elvonja az ember figyelmét más dolgokról, különben kifütyülték volna a színpadról. A férfi zafírkék tekintete a lány lábára siklott. A nő utálkozva kapott le egy köntöst az egyik fali kampóról, és gyorsan felvette. – Mielőtt valami túlságosan elvonja a figyelmét, sheriff, mi a fenét keres itt?
27
Leült az öltözőasztalhoz, és elkezdte letörölni az arcfestéket. A férfi felkavaró hatással volt rá, és minél hamarabb távozik, annál hamarabb nyugodhatnak meg az idegei, gondolta. – Táviratot kaptam Independence-ből. Fel kell, hogy frissítse a memóriámat. Úgy tűnik, elfelejtettem. Mit mondott, mi is a neve, Mary Jones vagy Becky Sharp? – Már megmondtam, hogy a valódi nevem Mary Jones. – Ezt jó hallani, mert a rendőrség keres egy Becky Sharp nevű nőt. Úgy tűnik, lelőtte a férjét, és elmenekült. Ugye nem lehet, hogy ezért akart ennyire távol kerülni Missouritól? – Sheriff, egy könyvből vettem azt a nevet. Sosem hallottam egyetlen Becky Sharpról sem, amíg el nem olvastam a könyvet idefelé az úton. Esküszöm, az igazat mondom. Luke odalépett hozzá, és az asztalra hajította a hamis kámea darabkáit. – Az igazat mondja, mint erről itt? Igazán kár a halott nagymamája melltűjéért. Ahogy a lány elveszetten bámulta a hamis ékszer darabjait, a férfi visszament a székhez, és újra leült. Honey a kezébe temette az arcát. Luke MacKenzie az ő végzete. Mi haszna tovább hazudni neki? Ha lett volna még néhány órája, reggel elment volna, és sosem látta volna újra a férfit. Sóhajtott, felemelte az arcát, és belenézett a férfi határozott szemébe a tükörben. – Nos, el voltam keseredve. Mit várt volna tőlem? – kérdezte. – Megfordult a fejében valaha is, hogy igazat mondjon? – A férfi dühösen felpattant, és félrelökte a széket. Honey összerezzent, ahogy a szék végigcsúszott a deszkapadlón, és a falnak csapódott. – És mit jelentett volna magának az igazság, MacKenzie sheriff? Az első percben megvolt rólam a véleménye, ahogy meglátott. – Menjünk! – utasította a férfi. A rideg, kérlelhetetlen paranccsal nem lehetett vitába szállni. – Átöltözhetek? A férfi bólintott. – Odakint leszek – kinyitotta az ajtót, aztán visszanézett. A hangja éppen olyan kemény volt, mint acélos tekintete. – És hölgyem, az isten szerelmére, tegye meg neki és magának azt a szívességet, hogy nem kísérletezik több ilyen bolond mutatvánnyal. Nem sokkal később, rendes ruhában, megszabadulva a rikító festéktől, a lány előbukkant az öltözőből. Átlagon felüli magassága ellenére úgy érezte, eltörpül Luke mellett, ahogy a férfi megragadta a karját, és elvezette. Amikor kiléptek, Honey mélyet lélegzett az éjszakai levegőből. A füstös szalonban eltöltött este után a friss levegő mennyei ajándék volt. Lopva Luke MacKenzie-re pillantott. A férfi némán lépkedett mellette, hozzáigazítva járását az ő rövidebb lépteihez. Lehettek volna akár fiatal pár is, akik esti sétára indulnak, ehelyett a lány a férfi foglya volt, és úgy sejtette, a sheriff elvesztette a türelmét, és most a fogdába viszi. Honey meglepődött, amikor a férfi megállt a szállodánál, és átkísérte az előcsarnok ajtaján. A keze továbbra is szorosan fogta a karját, ahogy felmentek a lépcsőn. Mivel a férfi egy szót sem szólt, a lány is hallgatott. Végül a nő szobája előtt megállva a sheriff kinyújtotta a kezét. – A kulcsot! A lány kinyitotta zsinóros táskáját, megkereste a szoba kulcsát, és átnyújtotta neki.
28
– Nem értem. Azt hittem, a börtönbe visz – mondta végül a lány, ahogy beléptek a szobába. A férfi egy gyufával meggyújtotta a lámpát. – Visszaviszem magammal Stocktonba – mondta, ahogy bezárta az ajtót. A lány lesújtva dobta asztalra a táskáját, és mellétette a gitárját. – Gondolom, egyik börtön olyan, mint a másik. – Biztos vagyok benne, hogy ezt maga nálam sokkal jobban tudja. – Ellenkezőleg, sheriff, még sosem voltam börtönben. – Mindig megúszta, mi? – a férfi sötét tekintete szemtelenül vándorolt lefelé a lány testén. Honey a megjegyzésben rejlő szándékosan rosszindulatú célzás ellenére elmosolyodott. Vajon megpróbálhatja elcsábítani? – töprengett. És ha belekezd, hogyan fejezze be, még mielőtt túlságosan messzire menne? A férfi mindent gyanakodva fogadott, amit tett, de ő csak egyetlen dologra gyanakodott vele kapcsolatban, ami előnyhöz juttathatta. Talán eljött az ideje, hogy megtudja, vajon Luke MacKenzie-nek tényleg van-e Achilles-ina. Akárhogy is, a helyzete reménytelen volt, és ha a férfi nem sétál be a csapdájába, akkor sem válhat sokkal rosszabbá, mint most. A lány szemébe pajkos fény költözött. – Ó, látom, mi jár éppen a fejében, sheriff – mondta huncut mosollyal. – Egy jóképű, forróvérű férfi, mint maga, biztosan belefárad abba, hogy állandóan a törvényt kell betartatnia. Maga is egy kis élvezetre vágyik, igaz? – A lány csábító mosollyal közelebb lépett, és a férfi mellkasára tette a kezét. – Vagy sosem veszi le azt a csillagot és pisztolytáskát, sheriff… – levette a sheriff kalapját, és félrelökte – …vagy sosem rúgja le a csizmáját, és feledkezik meg róla, hogy maga a törvény embere? – kérdezte fátyolos suttogással. – Nagyon is megtettem egyszer-kétszer – felelte a férfi. A buja ajakra esett a pillantása, amely hívogatóan szétnyílt. A nő látta a vágy csillogását a férfi kétkedő tekintete mögött, ahogy a keze átfogta a derekát, és magas, izmos testéhez vonta. A lány lélegzete elakadt, ahogy az érintéstől váratlan öröm hullámzott át rajta – olyan érzés, amely merészebb, vakmerő tettekre ragadtatta. A férfi nyaka köré fonva a karját még közelebb préselte magát a testéhez. Mámorító izgalmat érzett a férfi testének kemény körvonalai alatt rejlő hatalom és erő hatására. Az érzés erősödött, amikor Luke a csípőjére csúsztatta a kezét, és hátsó felére simította meleg tenyerét, így préselve közelebb ágaskodó vágyához. Aztán megcsókolta a lányt. Honey-t készületlenül érte a meleg határozott ajak okozta kéj, amely az övére borult, és birtokba vette a száját, olyan könnyedén, mint a férfi karja a testét. A gerincén borzongás futkosott, ahogy a csók elmélyült. Megdöbbentette saját reakciójának ereje, de képtelen volt megállítani, és élvezte a szétnyílt ajka közé csusszanó nyelvet, ahogy a teste megremegett az érzéki örömtől. Miután szétváltak, a lány egy hosszú pillanatig lehunyt szemmel sütkérezett a csók utóhatásában, és figyelte a férfi fátyolos suttogását a fülénél. – Igen, hölgyem, kitalálta. Semmi más nem járt a fejemben, csak a teste… abban a csicsás hálóingben… azon az ágyon… ahogy vonaglik és vergődik, egy nagy, tekergő kígyó gyűrűjében. A lány döbbenten nyitotta ki a szemét, és meglátta a férfi gúnyos pillantását. – Mit mondott?
29
– Maga mondta, emlékszik? Hogy sokkal szívesebben feküdne egy kígyó mellé, mint hogy velem ágyba bújjon. – Luke arrébb lépett, felvette a kalapját, és a lejébe csapta. – A postakocsi Stockton felé holnap reggel nyolckor indul. Legyen készen hétre, Miss… mégis, mi a fene a neve egyáltalán? – Ha tudni akarja, Honey Behr – dünnyögte halkan a lány, még mindig a csók hatása alatt. – Hölgyem, több mint türelmes voltam eddig. Most már egyenes válaszokat akarok. Ez alkalommal a kijelentése nem váltott ki tiltakozást, a lány egyszerűen tovább bámult rá. A férfi meglepődött, amikor rádöbbent, hogy az igazat mondta. A kalapját hátralökve a homlokából, nevetni kezdett. – Mézes Medve!* – kiáltotta. – Most már tudja, miért nem használom – mondta a lány. – Utálom ezt a nevet, és mielőtt bármi szellemes ötlete támadna, már hallottam az összes viccet, amit csak lehetett: igazi méz vagyok, vagy olyan édes, mint a méz. – Miattam nem kell aggódnia. Az édes az utolsó kifejezés, amit magával kapcsolatban használnék. – A férfi keresztbe fonta karját a mellén. – Az az igazság, hogy néha egyenesen megbocsáthatatlannak tartom a viselkedését. – Melegen felkuncogott. – A nevemet úgy írják, B-E-H-R – Honey minden egyes betűt pontosan, érthetően ejtett ki. – Nem arról a szőrös állatról van szó, amelyik morog, MacKenzie. – Valóban? Nos, ezt nekem nehezen tudná bebizonyítani… abból a medveölelésből ítélve, amit az imént kaptam. A lefegyverző mosoly ellenére, amely belopózott a zafírkék szempárba, a lánynak elszállt a humorérzéke, ha a nevéről volt szó. Felkapta a hajkeféjét, és a férfihoz vágta. A kefe lepattant az ajtóról, a sheriff pedig nevetett. A lány az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. – Mielőtt félholtra nevetné magát, elhagyná a szobámat? Fáradt vagyok, és le szeretnék feküdni. – Ó, csak nem hozta ki a sodrából egy picike csók? – Ne hízelegjen magának, MacKenzie! Az én világomban az ember néha nyer, és néha veszít. Most pedig kimenne, kérem? A férfi a kalapja széléhez érintette az ujját. – Élmény volt önnel, miss Honey. A lány ajka sokatmondó mosolyra húzódott. – Az lehetett volna, MacKenzie sheriff. Egy röpke pillanatra elismerés csillant Luke szemében: a lány elérte, hogy övé legyen az utolsó szó. Jóindulatú vigyorral nyugtázta a találatot, és elment, ezúttal a folyosóra nyíló ajtón át. De a lány hallotta a kulcs ismerős kattanását a zárban.
*
angolul: Honey Bear
30
4. fejezet oney vidáman és korán ébredt másnap reggel, és a két szoba közti ajtón dörömbölt. – MacKenzie sheriff! – kiabálta. – Mi a baj? – kérdezte Luke álmosan, ahogy felült az ágyban. – Ki akarok jutni ebből a szobából. Ha egy bűzlő cellába kerülök, akkor szeretnék megfürödni, mielőtt elindulok. Luke elvette a zsebóráját az éjjeliszekrényről. Csak hat óra volt. A postakocsi a terv szerint nyolckor indult. – MacKenzie sheriff, hall engem? – kiáltotta Honey türelmetlenül. – Igen, hallom – morogta Luke, és felkelt. – És kétségtelenül a szállodában mindenki más is. A férfi magára húzta a farmernadrágját, és felkapta az ajtó kulcsát az asztalról. Mezítláb átcsattogott a padlón, kinyitotta az ajtaját, és kiment a folyosóra. Amint elfordult a kulcs a zárban, Honey kitárta az ajtót. A tüskés megjegyzés, amit mondani készült, a torkán akadt, és a férfi látványától meghátrált. Az erőteljes, széles váll betöltötte az ajtókeretet. A lány leplezetlenül, megbabonázva bámulta. A férfi gyűröttnek tűnt, álmosnak – és szőrösnek! Sötét feje kócos volt, az arcát borosta árnyékolta be, erőteljes, izmos mellkasán pedig rengeteg dús, sötét szőr nőtt, amely vékony vonallá keskenyedve húzódott lefelé lapos hasán, és eltűnt a kifakult farmernadrág alatt, amely lazán ült a csípőjén. A lány nagyot nyelt, aztán a férfi zafírkék szemére emelte a tekintetét. A sheriff álmos tekintetén átizzott a szenvedély, mint napfény a szürke felhők mögött. – Jó reggelt! – köszöntötte a lányt, álmos, vággyal teli hangon, amely azt sugallta, hogy együtt töltötték az éjszakát. Lángra gyúlt arccal, a lánynak eszébe jutott vékony hálóinge és pongyolája. A férfi szemében izzó fényből ítélve tudta, hogy ő is észrevette hiányos öltözékét. Honey idegesen a melléhez emelte a kezét. – Jó… jó reggelt. Legszívesebben felpofozta volna magát a dadogásért. Közben az arrogáns gazember láthatóan nagyon is élvezte zavarát. Pontosan úgy, ahogy előző éjszaka is, a férfi olyan volt, mint egy nagy fekete macska, amelyik a kis csapdába esett egérrel játszik. Felidézve csókja hatását, Honey némán füstölgött. Menjen a pokolba! Ez az ember börtönbe akar zárni, és én gyűlölöm. Akkor miért van rám ilyen hatással? Nem vagyok már ártatlan kislány. Nyugodtan foghatja az állatias érzékiségét, és visszabújhat az ágyba – egyedül! – Ha megkérhetem, álljon el az útból, sheriff, mert a fürdőszobába szeretnék menni. Luke éppen annyira húzódott arrébb, hogy a lány oldalazva átcsusszanhasson mellette. Ahogy megpróbált elmenni a férfi mellett, az az ajtókeretre tette tenyerét, és kinyújtott karja közé zárta őt. – Pontosan fél órája van, hogy elkészüljön, Miss Honey Behr – közelebb lépve gúnyosan folytatta: – Még ma reggel is Honey Behrnek hívják, vagy éjszaka újabb nevet álmodott magának? A lány újra érezte a férfi közelségéből eredő mámorító izgalmat. Nos, ezúttal eltökélte, hogy mindenképpen megőrzi az önuralmát.
H
31
– Hogyan is tehetném ezt, sheriff, amikor minden éjjel magáról álmodom? A férfi szemébe nézve mosolyogva lenyúlt, és megrántotta farmere derékszíját, olyan erősen, hogy a nadrág lefelé kezdett csúszni a csípőjén. A férfi két kézzel kapott a ruhadarab után, Honey pedig fürgén ellépett mellette. Vissza sem nézve végigment a folyosón a fürdőszobáig. – Javaslom, hogy vegyen fel valamit, MacKenzie sheriff, vagy az Egyesült Államok marsallja le találja tartóztatni közszeméremsértésért. Amikor harminc perccel később elhagyta a fürdőszobát, Honey a szobája előtt találta Luke-ot, amint könnyedén a falnak támaszkodott. A férfi, teljesen felöltözve és frissen borotválva remekül festett, gondolta a lány morcosan. Kék inget viselt, amitől a zafírszínű szeme még kékebbnek tűnt. A nyeregtáskái a földön hevertek. Honey elsétált mellette anélkül, hogy nyugtázta volna a jelenlétét, és becsukta az ajtót. Nem kapkodta el az öltözködést és a csomagolást. Negyvenöt perccel később bukkant fel a szobájából zöld csíkos, bokáig érő puplinruhában. Aprócska, felfelé kunkorodó karimájú, zöld szalaggal és fehér tollakkal díszített szalma főkötő ült hetykén félrecsapva mézszínű fürtjein. Úgy tűnt, Luke-nak arcizma se rezdül. Türelmetlen pillantással kiegyenesedett teljes hosszában, felemelte a nyeregtáskákat és a vállára vetette. Kivette a szőnyegtáskát a nő kezéből, de hagyta, hogy vigye a gitárt. Honey követte a férfit le a lépcsőn. Amikor az előcsarnokba értek, Honey rámosolygott a tátott szájú írnokra, ahogy elhaladtak a pult előtt. – Köszönöm, uram. Élveztem a szállást. – Viszontlátásra, assz'nyom – felelte a férfi, és tovább meresztette a szemét. Ahogy kiléptek az ajtón, Luke megfogta a lány karját, és egyenesen a Wells Fargo iroda előtt álló postakocsihoz vezette. A szakállas kocsis éppen számos ládát szíjazott a kocsi tetejére. Honey felismerte bennük a csomagjait, amelyeket a szállítmányozási irodában hagyott. Kérdő pillantást vetett Luke-ra. Honnan tudhatott a dobozokról? Úgy tűnt, semmi sem kerüli el a figyelmét. Végül is, ő a törvény embere, válaszolta meg magának. A nyomozások levezetése a munkája része. És úgy tűnt, mindenképpen elég időt töltött el azzal, hogy utánanyomozott! – Azok Abigail könyvei. Vissza akartam küldeni neki. – Ebben biztos vagyok – felelte a férfi cinikusan. – Vissza, Stockton felé, Luke? – kérdezte a postakocsis, mielőtt a lány visszavághatott volna. – Igen – felelte Luke. Feldobta a lány szőnyegtáskáját, és a saját nyeregtáskáit a kocsisnak. – Legyen óvatos ezzel – figyelmeztette a nő Luke-ot, ahogy átadta neki a gitárját. A fogát csikorgatta, amikor a férfi könnyed mozdulattal felhajította a hangszert a kocsisnak. – Van idő reggelizni, mielőtt elindul? – kérdezte Luke. A mogorva pillantás, amit a lányra vetett, nem hagyott kétséget felőle, ki lenne a hibás, ha mégse lenne elég idő. – Gondolom, ha sietnek – mondta a kocsis. Honey-ra pillantott. – Hogy s mint, assz'nyom. Will Hutchins volnék. Különben mit tart ezekben a ládákban? A férfi felnyögött, és arrébb tolta az egyik dobozt. – Csak könyvek, Mr. Hutchins – felelte a lány könnyedén. A kocsis a fejét rázta.
32
– Nekem inkább szikláknak tűnnek. – Időben itt leszünk, Will – Luke szilárdan fogta a lány könyökét. A nő sikertelenül próbált kibújni a szorításából. – Ne vezessen már úgy, mintha minden pillanatban megszökhetnék – csattant fel. Szokásos hivatalosságával, Luke még szorosabban fogta, és az utca túlsó oldalára, egy étteremhez vezette. Miután leültek, és megrendelték az ételt, Luke némán kibámult az ablakon, míg ki nem szolgálták őket. – Ez minden, amit eszik? – kérdezte, miután futó pillantást vetett a lány tányérján sorakozó pirítósokra, amit a pincér letett elé. – Általában nem eszem sokat reggelire – válaszolta Honey, harapva egyet a pirítósból. – De úgy tűnik, maga szeret reggelizni, sheriff – jegyezte meg, ahogy a kávéját kortyolgatta, és nézte, ahogy a férfi elpusztít egy nagy tányérnyi tojást, sonkát és babot. – Sokkal jobban szeretem mások főztjét, mint a sajátomat – mondta Luke. Honey megfeledkezett róla, hogy a sheriff özvegyember. – Nincs házvezetőnője vagy szakácsa odahaza? –kérdezte. Egy falat étellel a szájában, a férfi a fejét rázta. – Volt egy mexikói házvezetőnőm egy ideig, de visszament Mexikóba, hogy az unokáiról gondoskodjon. – Abigail mondta, hogy van egy fia. Mi a neve? A férfi ráemelte sötét pillantását. – Joshua. – Mennyi idős? – Hatéves – felelte Luke, és újra az ételnek szentelte a figyelmét. – És a felesége hány éve… távozott el? A villa néhány másodpercre megállt a levegőben. – Négy éve – mondta Luke, és folytatta az evést. – Sajnálom – Honey látta, hogy a férfi nem akar a magánéletéről beszélni, de ő már túlságosan is kíváncsi lett rá, hogy megálljon. Akármilyen bizarrnak is tűnt, amikor épp nem gyűlölte, a férfi elbűvölte. – Sokáig betegeskedett? A férfi rábámult, a szeme megtelt keserűséggel. – Őt és az anyámat Texasban megerőszakolta és megölte Comancherók egy bandája. A teljes történetre kíváncsi, hogy pontosan mit műveltek velük? A lánynak elakadt a lélegzete a döbbenettől, és egy pillanatig csak bámult a férfi haraggal teli szemébe. Végül megtalálta a hangját. – Őszintén sajnálom, MacKenzie sheriff. Csendben fejezték be a reggelit. Ez a némaság a Stocktonba vezető postakocsi-utazás alatt is tartott. Rajtuk kívül nem volt más utas. Luke az arcára borította a kalapját, és azonnal elaludt. Honey kibámult az ablakon. Az ötvenmérföldnyi utazás festői, erdővel borított dombok közt vezetett, de a nem sokkal korábbi, öt hónapos nyugatra vezető út után a lány ügyet sem vetett a vidékre. Gondolatai azon jártak, vajon mi várhat rá, mennyi ideig lesz majd bebörtönözve, valamint Luke MacKenzie-vel kapcsolatos ellentétes érzelmein. Tanulmányozta az alakot a szemközti ülésen, mivel mostanra új érzés társult a kavalkádhoz. Kezdett együtt érezni fogvatartójával. Aznap reggel, a reggelinél meglátott egy szeletet abból a fájdalomból, amit a férfi magában hordozott.
33
Kilesett az ablakon, és körülnézett, ahogy a kocsi végigdübörgött Stockton kövezetlen főutcáján. Úgy tűnt, semmi sem különbözteti meg a közösséget a kisvárosok javától, amelyeken gyakran utazott át a középnyugaton. A poros utca mindkét oldalát egymás mellett sorakozó faépületek szegélyezték, amelyek közül az egyetlen kivétel egy téglaház volt, homlokzatán a Cattlement Bank felirattal. Az utca távolabbik végében templomtornyot pillantott meg. A kocsi egy kétszintes szálloda előtt állt meg a városka központjában. Ahogy Honey kilépett a fogatból, a hotel melletti étteremből a sült sonka hívogató illata szállt fel. Most már azt kívánta, bárcsak többet evett volna reggelire, és remélte, hogy a sheriff hamarosan enni ad neki. Amíg Luke leszedte a poggyászukat, Honey az utca túloldala felé pillantott, ahonnan a szalon nyitott ajtaján át zongoraszó szállt. Magas, sötét hajú nő állt az ajtóban. Luke felé intett, aztán elpöccintett egy szivarkát, és eltűnt odabent. – Azokat a dobozokat leteheti a fogdánál – mondta Luke a kocsisnak, és Honey kezébe nyomta a gitárt. – Menjünk, Miss Honey. Ezúttal nem fogta meg a karját, inkább az övéhez igazította a lépteit, és fesztelenül a fogda felé sétált. Sok helybeli kiáltott üdvözlő szavakat a férfi felé, és integettek. Luke viszonozta köszöntésüket, de senki kedvéért nem állt meg beszélgetni. Honey érezte kíváncsi pillantásaikat, ahogy haladt, de sem jobbra, sem balra nem nézett. A fogda a város templommal átellenes végében volt. Honey mulatságos iróniát látott benne, hogy ennyire nyilvánvalóan elkülönül itt a szent és a bűnös. A kis épületbe lépve látta, hogy csak két szoba van: egy iroda és egy belső terem két cellával. Luke az egyik apró, de tiszta cellába vezette. – Mennyi ideig szándékozik bezárva tartani? – tudakolta a lány. – És nincs jogom valamiféle tárgyalásra? És egy étkezésre? – Amint visszafizeti a pénzt, amivel tartozik, szabadon elmehet, Miss Honey. – A férfi becsukta az acélajtót, és bezárta. – És hogyan gondolja, hogy fizetek, amikor be vagyok ide zárva, és képtelen vagyok pénzt keresni? A férfi felvonta a szemöldökét. – Azt mondta, keresni! Biztosan félreértettem. – Nem találom szórakoztatónak, MacKenzie sheriff. Összefonta a karját a mellkasán, és járkálni kezdett a szűk cellában. – Pedig én úgy sejtettem, mivel önként eljött ide – mondta a férfi. A lány utálkozva sarkon fordult, és rámeredt. – Hát persze, önként! Ha nem tartóztatott volna le Sacramentóban, mostanra félúton lennék San Francisco felé. – Nem tartóztattam le Sacramentóban. Ott nem áll hatalmamban ilyesmit tenni. A lány teste megdermedt a döbbenettől. – Azt mondja, hogy valójában nem volt joga letartóztatni engem Sacramentóban? – Így van, Miss Honey Behr. Sacramento kívül esik a fennhatóságomon. Ám nagyon lekötelezett vele, hogy elkísért ide San Joaquin megyébe. – Felemelte a karját, s az ingujjával fényesítette a mellkasára tűzött csillagot. – Ez az én megyém. A lány ökölbe szorította a kezét, és érezte, hogy elönti a felháborodás.
34
– Ó, maga a legutálatosabb lény, akivel valaha is találkoztam! Az összes sunyi, számító, alattomos, alantas trükkje közül ez a legrosszabb! Azt mondta nekem Sacramentóban, hogy letartóztat. – Soha nem mondtam ilyesmit – közölte a férfi. – Azt mondtam, visszaviszem magát Stocktonba. A lány dühében toporzékolt. – Ez ugyanaz, mintha azt mondta volna, hogy letartóztat. – Sosem mondtam ki, hogy velem kell jönnie. – Ó, hagyjuk a szőrszálhasogatást, most, hogy már jogtalanul ebbe a cellába csalt – a lány a fogát csikorgatta, és remegett haragjában. – Ó, mennyire szeretnék behúzni egyet, a vigyorgó arca közepébe. – Attól tartok, az törvénybe ütközne, asszonyom. A város szabályzata tiltja az utcai verekedést szombat este. Szóval, ha odaadja a kétszázötvenegy dollárt, amivel tartozik, kiengedem innen. A nő a rácsokon át meredt rá, kék szeme villámokat szórt. – Tudja, hogy nincs kétszázötvenegy dollárom! – kiabálta. – Odaadhatom a huszonhat dollárt, amit tegnap este kerestem. – Attól tartok, az nem lesz elég, Miss Honey Behr. – A férfi gyors fejszámolást végzett. – Úgy tűnik, még kétszázhuszonöt dollárral tartozik. – Nincs több pénzem! – kiabálta a lány. – Nos, akkor van egy ajánlatom. A lány haragja megvetéssé változott. – Ne fáradjon, MacKenzie! Magánál jobb és gazdagabb férfiakat is visszautasítottam már. – Hátrább az agarakkal, hölgyem. Jobb, ha nem rontunk ajtóstul a házba, főleg, ha az ajtó nyitva van. – Elvigyorodott, de mielőtt a lány válaszolhatott volna, hozzátette: – Figyeljen csak, Miss Honey Behr, nem érdekelné egy legális ajánlat tisztességes pénzért? A lány gyanakodva méregette. – Folytassa! És ne nevezzen Honey Behrnek. – Azt javaslom, dolgozza le az adósságát, hm, a fiam dajkájaként. – Mi? – A lány szóhoz sem jutott. – Tudja, tanítja, vele van, és az én házamban lakik. Joshuának egy asszonyra van szüksége. – És persze Joshua apjának is – jegyezte meg a lány gúnyosan. – Amit maga kínálhat nekem, hölgyem, azt kétszázhuszonöt dollárnál jóval olcsóbban is megkaphatom. – Nem kínálok magának semmit, MacKenzie. Előbb rohadnék meg ebben a cellában. Úgyhogy tűnjön el innen, és hagyjon engem békén! Luke visszament az irodába, és leült egy ütött-kopott tölgyfa íróasztalhoz. A kezébe temette az arcát. A lány volt az egyetlen reménye. Azt remélte, hogy ráveheti, segítsen, de nem járt sikerrel. Most el kell hogy engedje. A története igaznak bizonyult, így nem volt oka fogva tartani. Felállt, és az ablakhoz lépett. Eléggé elkeseredett volt ahhoz, hogy hirdetés útján keressen feleséget. Most ez a terv dugába dőlt, és talán beletelik még egy évbe, mire talál egy nőt, aki hajlandó feleségül menni hozzá. Joshnak azonban azonnal szüksége volt a segítségre. Olyan segítségre, amit ő maga nem tudott megadni a fiúnak. Kételkedett benne, hogy a fia valaha is szerette őt.
35
– MacKenzie sheriff. A lány hangja kizökkentette a férfit töprengéséből. Megragadta a kulcsokat, és a másik szobába lépett. Honey óvatos pillantással méregette a rácsokon keresztül. – Meséljen erről a maga ajánlatáról! Azt mondja, nem lesz benne semmi személyes? A lány látta az újjáéledő remény fényét a férfi szemében. – Esküszöm. Ezt az egészet a fiam kedvéért teszem. Amióta az anyja meghalt, Josh túlságosan is magába fordul. Nem beszél és nem reagál az emberekre. Anyára van szüksége. Ezért adtam fel házassági hirdetést… És maga érkezett. – Azt mondja, hogy házasodjunk össze? – kérdezte zavartan a lány. – Istenem, dehogyis! Nekem egy alkalmas nőre van szükségem Josh mellé. A szavak felértek egy arculcsapással. A lány fájdalmáról csak a szeme apró rebbenése árulkodott. – Feladok még egy hirdetést, de ez időbe telik – mondta Luke. – Úgy gondoltam, ideiglenesen maradna Josh mellett. – És nem fél, hogy elrontom? Még ha ideiglenesen is? – mondta a lány szarkazmussal. A férfi rezzenetlen tekintettel válaszolt a gúnyra. – Hogy fog kinézni, hogy nem vagyunk házasok, de én a házában lakom? Nem gondolja, hogy az emberek pletykálni fognak? Luke tudta, hogy a lány nem lenne jó anya, még kevésbé feleség, de a kétségbeesett időkben kétségbeesett tettekre van szükség. – Ha ezt akarja, feleségül veszem – mondta. – Feleségül? Eszébe se jusson, MacKenzie! Ha elég bolond is lennék ahhoz, hogy férjhez menjek, olyan emberhez mennék, akinek több pénze van, mint amit el tudok költeni. Biztosan nem egy vékonypénzű sheriff lenne az, aki anyát keres a fiának. – Nézze, hölgyem, én sem örülök jobban ennek a megoldásnak, mint maga. – Nos, ha beleegyezem az ötletébe, és ne feledje, ha beleegyezem, egy dolog biztos: nem alszom magával egy házban. – Nem engedhetem meg, hogy a szállodában helyezzem el. De mivel a házam itt van a szomszédban, éjszaka majd itt alszom a fogdában, ha ez megnyugtatja. – Van még néhány dolog, amihez ragaszkodom – jelentette ki a nő. – Mik ezek? – A szombat este az enyém, azt kezdek vele, amit akarok. – A szombat éjjel a hét legmozgalmasabb éjszakája. Ilyenkor érkeznek idegenek a városba, és az ivó mindig tele van hangoskodó marhapásztorokkal. – Ezért akarom magamnak a szombat estét. A férfi mogorván nézett a lányra. – Azt hiszem, kitalálunk valamit a helyettesemmel. De már túl késő van, hogy ma este megoldjam a dolgot. Mire gondolt még? – Kilencven nap. Ennyi az egész. Aztán, akármi történjék is, felszállok arra a kocsira, és elmegyek. – Hogyan várhatja, hogy kilencven nap alatt találok feleséget? – Ugyanúgy, ahogy maga azt várta, hogy a cellába zárva keressek kétszázhuszonöt dollárt. A lány egy hosszú pillanatig állta a férfi szilárd tekintetét.
36
– Én betartom az alku rám eső részét – mondta a lány –, de ne feledje, ha maga nem tartja be, a megállapodás nem érvényes, és szabadon felszállhatok a postakocsira. Áll az alku, vagy nem? A férfi arcán megrándult egy izom. – Úgy tűnik, magánál van az adu, hölgyem. Josh kedvéért eléggé elkeseredett vagyok, hogy megpróbáljam. Ahogy körülnézett a kis cellában, Honey tudta, hogy ő maga is eléggé kétségbe van esve ahhoz, hogy megpróbálja. – Akkor rendben, MacKenzie – mondta, és bólintott –, éppen most vett fel egy dadust.
37
5. fejezet oney kisétált a cellából, és visszanézett, ahogy az ajtó becsattant mögötte. Remélte, utoljára látja az apró fülkét, mert tudta, hogy nem sokáig bírná, ha be lenne zárva valahová, főként rácsok közé. – Elviselhetetlen – lenne. – Mit mondott? – kérdezte Luke, ahogy beléptek az irodába. Honey rádöbbent, hogy hangosan kimondta a szót. – Ó, semmit – felelte sietve. – Csak felidéztem, amit egyszer maga mondott. A lány egy pillantást vetett a priccsre a sarokban, és azt gondolta, az körülbelül széltében és hosszában is a felét teheti ki a férfinak. – Biztos benne, hogy képes lesz azon a priccsen aludni? Túl kicsinek tűnik magának. – Már aludtam rajta. Bárhol képes vagyok elaludni, ha muszáj. A seregben ragadt rám. Ebben a témában nem szállna vele vitába, gondolta a lány, felidézve, hogyan volt képes a férfi aludni a rázkódó, nyikorgó, ringatózó postakocsiban is. Luke felemelte a szőnyegtáskát és a gitárt, és elhagyták a fogdát, megállva egy apró, szürke faház előtt, a fogda tőszomszédságában. A ház előtt három lépcsőfok vezetett fel a verandára. Luke kinyitotta a bejárati ajtót, és félreállt, hogy a lány beléphessen. Az apró otthon egy nappaliból és konyhából, amelyeket egy asztal és négy szék választott el egymástól, és két hálószobából állt. A szobák parányiak voltak, és a ház a berendezés spártai egyszerűsége ellenére rendezettnek tűnt. A lány erre számított legkevésbé egy agglegény otthonában. – Hol a fia? – kérdezte, amikor meglepve felfedezte, hogy a ház üres. – Nelsonéknál. Az orvos és a felesége voltak olyan kedvesek, és befogadták Josht amíg Sacramentóban voltam. – Miért nem vitte magával? Biztosan élvezte volna a kirándulást. – Hivatalos úton voltam, egy veszélyes rabot szállítottam. Nem kockáztatom a fiam életét, Miss Behr. Honey úgy érezte, rendreutasították. A férfi ellépett mellette, az egyik hálószobába. – Átviszem a holmimat Josh szobájába, aztán elmegyünk érte. Ruhákat vett ki egy viharvert fiókos szekrényből, és a másik szobába vitte. – Nem gondolja, hogy nélkülem kellene mennie? Végül is néhány napig távol volt a fiától. Josh talán kettesben akar lenni magával egy kicsit. Látta, hogy a férfi lesüti a tekintetét. – Ha megismeri Josht, másképpen fogja gondolni. Egy röpke pillanatig a lány újra meglátta a rést a férfi páncélján, ami sebezhetővé tette. Aztán visszatért parancsoló modora. – Emellett hozzá kell szoknia, hogy maga itt van. Minél hamarabb fogadja el, annál hamarabb lehet képes közel kerülni hozzá. – Ó, közel fogok kerülni hozzá, MacKenzie. Soha nem találkoztam olyan férfival, aki sokáig ellen tudott állni a bájaimnak – mondta kihívóan. – Remélem, egy hatéves gyerek figyelmének felkeltéséhez nem a nyilvánvaló fizikai adottságait veti be – jegyezte meg a férfi gúnyosan, és kilépett a bejárati ajtón.
H
38
Néhány másodpercig Honey azon töprengett, vajon hogyan is érezhetett valaha is együtt ezzel az arrogáns gazemberrel. Aztán sietve követte. Lesétáltak a következő utcáig, ahol a házak ritkábban álltak, és impozánsabbak voltak. Fehér léckerítés vagy kovácsoltvas rács vette körbe a gondozott gyepeket, ahol buja virágok és metszett sövények pompáztak. Sok ház kétszintes volt, boltozatos tetővel és manzárdablakokkal. Honey, aki fiatalkorát egy cirkuszi kocsiban, később pedig olcsó szállodákban töltötte, el sem tudta képzelni, milyen lehet ekkora fényűzésben élni. Luke megállt az egyik szerényebb épület előtt, és kinyitotta a léckaput. Sovány, csaknem törékeny kisfiú ült egymagában a veranda feljáróján, és figyelte a közeledésüket, de nem mozdult, hogy felálljon és üdvözölje őket. Honey magától is rájött, hogy a gyermek Joshua MacKenzie. Luke kiköpött mása volt: ugyanaz a magas járomcsont, szögletes áll és sötét haj. A fiú rájuk bámult szomorú, kerek szemével, ami éppen olyan kék volt, mint az apjáé. – Látszik, mennyire örül magának, MacKenzie – jegyezte meg a lány fanyarul Lukenak. – Figyelmeztettem, hogy a fiú nem nyílik meg túlságosan könnyedén. – Nem gondoltam, hogy a saját apja felé sem. Luke leguggolt, és a sarkára ült a fiú előtt. – Szia, Josh. Hogy érzed magad? – A gyerek nem válaszolt. – Josh, ez itt Miss Behr. Velünk marad egy ideig. Josh egy pillantást sem vetett Honey felé. Nagy ég! Úgy viselkednek egymással, mint az idegenek, jegyezte meg magában Honey. Elsietett Luke mellett, és leült Josh mellé. – Szia, Josh, örülök, hogy megismertelek. – Amikor a fiú nem válaszolt, újra megpróbálta megnyugtatni. – Josh, megtennéd, hogy Honeynak szólítasz? Tudom, hogy furcsa név, de akár tetszik, akár nem, így hívnak. A fiú rábámult – összezavarodva, morcosan, tartózkodóan. A szúnyoghálós ajtó nyikorogva kinyílt, és vonzó, sötét hajú asszony lépett ki. A ruhája és köténye sem rejthette előrehaladott terhességét. – Üdv újra itthon, Luke! Luke melegen rámosolygott. – Üdv, Cynthia! Remélem, Josh nem okozott túl sok gondot. Az asszony egyik kezét a fiú fejére tette. – Gondot? Egek, dehogy! – rázta meg szomorúan a fejét. – Azt kívánom, bárcsak több gondot okozna a kis drágám. – Az asszony kíváncsi pillantást vetett Honeyra. – Hogy van? A nevem Cynthia Nelson. – Ó, elnézést, Cynthia – mondta Luke sietve. – Szeretném bemutatni Miss Behrt. Azért jött, hogy gondot viseljen Joshra. Cynthia Nelson melegen rámosolygott. – Üdvözlöm Stocktonban, Miss Behr. Nagy szükség van még egy tanítónőre ebben a városban. – Attól tartok, nem vagyok tanítónő, Mrs. Nelson. Amikor Honey nem szolgált további magyarázattal, úgy tűnt, Cynthia összezavarodott, de nem folytatta a kérdezősködést. – Hallott már a jövendőbelijéről, Luke?
39
– Csak közvetett módon. Miss Fenton meggondolta magát, és nem jön nyugatra. Azt hiszem, elölről kell kezdenem a keresgélést. Cynthia meleg barna szemébe együttérzés költözött. – Ó, sajnálom, Luke. Tudom, mennyire várta az érkezését. – Az asszony Honey felé fordult. – Nem is értem, egy ilyen jóképű férfi, mint a mi sheriffünk, hogy nem talál magának feleséget, igaz? – El se tudom képzelni – mondta Honey erőltetett mosollyal. – Talán a munkája miatt. – Nos, azt hiszem, ideje, hogy mi hölgyek vegyük kezünkbe a dolgot – jelentette ki Cynthia. Reménykedve méregette Honeyt. – Ideiglenesen van itt, vagy le akar telepedni Stocktonban, Miss Behr? Honey úgy vélte, ha ennek az asszonynak bármilyen terve is volt vele és Luke MacKenzie házasságával kapcsolatban, jobb, ha azonnal kiábrándítja. – Nem. Úgy tervezem, hogy látogatásom rövid lesz. – Ez nem jó hír. A szállodában fog lakni? – Nem, MacKenzie sheriff házában – felelte merészen Honey, remélve, hogy ezzel zavarba hozhatja Luke-ot. – Nos, még egyszer köszönöm, hogy vigyázott Joshra, Cynthia – szúrta közbe gyorsan a férfi. A kezét nyújtotta a fia felé. – Menjünk, Josh. Ha a beszélgetés felkeltette egyáltalán Josh figyelmét, ez egyáltalán nem látszott a szemén. Engedelmesen Luke tenyerébe csúsztatta a kezét, és elindultak. Honey tudta, hogy a válasza egészen más hatással volt a doktor feleségére, de Cynthia Nelson elrejtette megdöbbenését barátságos mosolya mögé. – Örülök, hogy megismertem, Miss… jól hallottam, hogy azt mondta Joshnak, a neve Honey? – Igen, az, sajnos. – Kérem, szólítson Cynthiának – mondta az asszony. – Remélem, tud segíteni Joshon. Olyan komor. Megszakad a szívem, hogy ilyen szomorúnak látom azt a kis legényt. – Az asszony melegen megszorította Honey kezét, és a szeme érdeklődéssel telt meg, ahogy jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét. – Közben pedig mindenképpen újra beszélgetnünk kell, Honey. – Igen, örülnék neki. Honey mosolyogva sietett Luke és Josh után. Szokása szerint általában elkerülte a nőket, gyakran ő volt a megvetésük tárgya. Ám ez a Cynthia Nelson másfélének tűnt, gondolta Honey. Kedvelte. Talán, mert úgy tűnt, az arrogáns sheriff nem fog túlságosan sokat legyeskedni a doktor fiatal felesége körül. – Tud főzni? – kérdezte Luke, amint visszaértek a házba. Honey csípőre tett kézzel megpördült, hogy szembenézhessen vele. – A főzés is az én dolgom lesz? – Igen vagy nem? – morogta a férfi válaszra várva. – Nos, ami azt illeti, tudok főzni – felelte a lány dacosan. – Remélem, jobban, mint ahogy énekel. – Tizenkét éves korom óta főzök. Az anyám tanított meg a halála előtt. – Honey felkapta a szőnyegtáskáját, és a férfi hálószobájába vitte. – Itt fogok aludni? – Úgy van. A ládában talál tiszta lepedőket. Vissza kell mennem dolgozni. Elmehet az üzletbe és megveheti, amire a vacsorához szüksége van ma estére. Mondja meg Jeb Grange-nek, hogy írja a számlámhoz.
40
– Ó, akkor ez azt jelenti, hogy ma este én főzök? A férfi a fejébe csapta a kalapját, és az ajtó felé indult. – Majd felváltva tesszük. Joshua a lépcsőn ült, amikor Luke kilépett. A férfi lehajolt, hogy az arcuk egy vonalban legyen. – Fiam, most elmegyek dolgozni – mondta gyengéden. – Tedd meg, amit Miss Honey mond. Vacsorára itthon leszek. Holnap vasárnap, templom után elmehetünk a folyóhoz, és megpróbálhatunk halat fogni. Luke megölelte a fiát, és elment. Honey odabent állt, és figyelt. Akárhogy is érzett Luke iránt, a kisfiú belopta magát a szívébe. Megvárta, amíg Luke távozik, aztán kiment, és leült Joshua mellé. Honey a válla köré fonta a karját, és érezte, ahogy a kis test megmerevedik. – Nos, Josh, lefogadom, hogy megijedtél, és egyedül érzed magad. Az biztos, hogy én így érezném magam a helyedben. És bár idegen vagyok számodra, szeretnék a barátod lenni. – A fiú továbbra is közönyös maradt. – Hidd el, én is annyira meg vagyok ijedve, mint te. Még sosem jártam ebben a városban. Vagy ennyire nyugaton. Itt minden idegen és furcsa nekem. Úgyhogy számítok rád, hogy megmagyarázd, amit nem tudok. Megteszed ezt, Josh? Amikor a fiú nem válaszolt, a lány gyorsan magához szorította, és könnyedebb hangon kérdezte: – Szóval, mit szeretnél vacsorára? Boldogan megfőzöm neked, ha tudom. A fiú lerázta a karját, és arrébb húzódott. – Rendben, ha nem mondod meg, akkor inkább az én kedvenc ételemet főzöm meg. – Felállt, megfogta a fiú kezét, és felhúzta. – Gyerünk Josh, menjünk el a boltba, és gyarapítsuk a papád számláját. A lány ügyet sem vetett a fiú óvatos pillantására. Amikor alkonyatkor hazatért, Luke megtorpant az ajtóban. A készülő étel illata járta be a házat. A férfi tátott szájjal, némán figyelte az elé táruló látványt. A mosogató tele volt koszos edényekkel. Joshua egy zsámolyon állt a konyhaasztal mellett, és egy darabka tésztát nyújtott. A kezét és az arcát liszt borította. Luke még a fiú hajában is látott némi finom port. Honey egy fehér törülközővel a derekán Josh fölé hajolt. – Az már elég vékony, drágám – mondta. – Most fogod ezt a poharat, és a tésztába nyomod. A lány bemutatta, hogyan vágjon ki egy kört a kinyújtott tésztából a pohár szájával. – És kész is a kekszed. Aztán óvatosan megfogod, és a forró csirkeragus lábas tetejére teszed – utasította. – Látod, milyen egyszerű? Most te jössz – mondta, és a fiúnak adta a poharat. Luke tovább figyelte, ahogy Josh elvette a poharat. Az arckifejezése komolyabb volt, mint valaha, ahogy megpróbált kört vágni a kinyújtott tésztába. Bánatosan nézett Honeyra, amikor a tésztadarab a pohár szájára ragadt. – Aha, próbáld egy kicsit erősebben, drágám – elvette a poharat, a tésztába nyomta, aztán megriszálta a csípőjét, ahogy megcsavarta a poharat. – Látod, mire gondolok? – mondta elégedett mosollyal. – Az a titka, ahogy a csípődet mozgatod.
41
Luke elvigyorodott, amikor Joshua megpróbálta Honeyt utánozva mozgatni kis csípőjét. A férfi egy pillanatig tovább figyelte őket, aztán letörölve a vidámság nyomait az arcáról, a szobába lépett. A szúnyoghálós ajtó csapódását hallva a bent lévők Luke felé fordultak. – Mi folyik itt? A szoba olyan, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Joshua ijedten ugrott le a zsámolyról, és kirohant az ajtón, lisztcsíkot hagyva maga után. – Remek, MacKenzie – csattant fel Honey csípősen. Oda sem figyelve megragadta a fatüzelésű sütő ajtajának forró fogantyúját. – Aú! – kiáltott fel fájdalmában, és n szájába vette sérült ujjait. Luke odasietett hozzá. – Mennyire égette meg magát? – Ne törődjön vele! – mondta a lány keserűen. A szoknyáját használva, hogy ne égesse meg megint a kezét, kinyitotta a sütő ajtaját, és becsúsztatta a lábast. Aztán becsapta az ajtót. – Az ég szerelmére, Miss Behr, hadd nézzem meg! – A férfi megragadta a lány kezét, és megvizsgálta az ujjait. – Ez butaság volt. – A kritika ellenére a férfi érintése meglepően gyengéd volt, ahogy zsírt kent a nő ujjaira. – Legközelebb legyen óvatosabb! – Nem volt nagyobb butaság, mint az, ahogy berontott ide, és halálra rémisztette Josht. – Nem akartam elijeszteni. – Nem szabadna így meglepni egy rémült kisfiút, aki nem bízik az emberekben. – A lány kirántotta a kezét a férfi szorításából. Luke egy fali kampóra akasztotta a kalapját. – Mit vár, hölgyem, hogy hangosan dobogok a lábammal, vagy bekopogok az ajtón, mielőtt belépek a saját házamba? – Ez nem az, amit én várok magától. Mostanra jobban kellene tudnia. Gondolt valaha is arra, hogy Josh helyébe képzelje magát, és kitalálja, mit szeretne ő magától? – A lány lehajtotta a fejét, és nekilátott lemosni a lisztet az asztalról. – És ha már arról beszélünk, hogy berontott a házba, hol van az ajtó kulcsa? – Nem volt neki, amikor beköltöztem a házba. – Remélem, nem várja el, hogy nyitott ajtó mellett aludjak éjszaka? – Ebben a városban legtöbben nyitott ajtó mellett alszanak. Emellett teljes biztonságban lesz. Itt leszek a szomszédban. – Miért gondolja, hogy így értettem? – Amiatt nem kell aggódnia – nevetett a férfi megvetően. – Vagy talán azt reméli, hogy nem tartom be a szavam? – Ha erre gondolnék, egy percig sem aggódnék a kulcs miatt, nem igaz, MacKenzie sheriff? A lány burkolt célzásaitól felbosszantva, a férfi a mosogatóvízbe pottyantott néhány koszos edényt. – Mi a fenét művelt, megpróbált minden tányért bepiszkítani, amit csak talált? – Legközelebb megfőzheti maga a rohadt vacsorát! – Víz fröccsent minden irányba, ahogy a lány a vízbe csapta a konyharuhát. – Tizenöt perc múlva vacsora. Jobb, ha megy és megkeresi Josht. Luke felkapta a kalapját, és kivonult a házból.
42
Micsoda páros, gondolta a lány utálkozó fejrázással. Az egyik állandóan mérges, a másik rémült – és egyikük sem bízik bennem. Luke tíz perccel később visszatért a házba, oldalán Joshsal. Odakint megmosakodtak az esővizes hordónál, és egyforma sötét hajuk vizesen simult hátra. – Asztalhoz, kész a vacsora – jelentette ki Honey. – Jobb, ha én csinálom – mondta Luke, amikor Honey kinyitotta a sütő ajtaját. A férfi megragadott egy törülközőt, arrébb tolta a lányt, és kiemelte a forró lábast a sütőből. Miután az asztalra tette a forró edényt, leült. – Ha az ember rászánja az időt, hogy jól csinálja, kevesebb az esély rá, hogy megégeti magát. Joshra pillantva, Honey megállta, hogy ne vágjon vissza. Nem tenne jót a fiúnak, ha hallaná őt és az apját veszekedni a vacsoraasztalnál. Visszaemlékezett, hogy gyerekként hányszor hallotta, ahogy az apja és az anyja kiabál. – Hm, legalább olyan jól néz ki, mint amilyen az illata, nem igaz, Josh? – kérdezte Luke, ahogy kimert egy adagot a forró csirkéből a tányérra, és Honeynak nyújtotta. Luke Josh tányérját is megtöltötte, és végül magának is szedett. – Josh, ezek a kekszek nagyon finomak – mondta a lány, levágva egy darabot a kekszből, amely a csirkehússal, répával, friss borsóval és apró, gömbölyű hagymafejekkel teli forró mártás tetején sültek. – Vagyis segítettél megsütni őket, Josh? Amikor a fiú nem felelt, Luke-nak, Honey gyorsan hozzátette: – Ő fejtette a borsót is. – Hé, szerintem át is veheted tőlem a főzést, kisöreg – ajánlotta Luke. Honey figyelte Josh válaszát az apja tréfálkozására, de a fiú arckifejezése rezzenéstelen maradt. Némán ülte végig a vacsorát, és alig nyúlt az ételhez. Miután befejezték az evést, Luke és Josh kimentek fáért, hogy feltöltsék a fásládát. Honey megpróbálta elmosni az edényeket, de a szappanos víz csípte megégett ujjait, így félretette a mosogatást reggelig. Míg Luke és Josh lefekvéshez készülődtek, a lány kiment levegőzni. A nap fáradalmai kimerítették. Aznap reggel még Sacramentóban volt, és Luke-kal vitatkozott. Úgy tűnt, mintha mindez napokkal korábban történt volna. És a munka Joshsal szintén kifárasztotta. Talán túlságosan keményen próbálkozott. Úgy tűnt, a fiú megközelíthetetlen. Engedelmeskedett neki, de egy szót sem szólt hozzá. Ami azt illeti, még a saját apjának sem válaszolt! A lány szíve fájt a rémült gyerekért, mert emlékezett rá, hogy egykor ő is éppen ilyen ijedt volt. Az erőfeszítések ellenére, hogy visszafojtsa a sírást, a lány szeméből hamarosan kicsordultak a könnyek. Josh állapota fájdalmas emlékeket ébresztett benne – olyasmit, amit jobb elfelejteni. – Sosem mondtam, hogy könnyű lesz. A lány megdermedt a meglepetéstől, amikor meghallotta Luke hangját. Nem vette észre, hogy közeledik. Gyorsan letörölte a könnyeit, és szembefordult a férfival. – Fáj érte a szívem. Olyan fiatal. – Igen, és sajnos túlságosan fiatal, hogy emlékezzen az anyjára. – Talán könnyebb így neki. Kérem, ne értse félre, amit mondok, Luke, mert nem próbálom lekicsinyellni a felesége halálának tragédiáját. De mivel Josh túl fiatal volt, hogy emlékezzen az édesanyjára, legalább nem kell átélnie a hiánya fájdalmát. Az anyám tizenkét éves koromban halt meg. Ma is fáj, ha rágondolok…
43
A lány felemelte a fejét, és a férfi látta a szemében a könnyeket. Hirtelen érte akart nyúlni és a karjába akarta zárni. De gyorsan emlékeztette magát, ki is ez a nő, és miért van ott. Semmit nem nyerne, ha a gyengeség pillanatában megadná magát a szenvedélynek. Zavarában megköszörülte a torkát, és megtörte a szinte tapintható feszültséget kettejük között. – Azt hiszem, jobb, ha visszamegyek dolgozni. Szombat este mindig sok az idegen a városban. – A férfi elindult, aztán megállt, és visszafordult a lányhoz. – Ah, a kulcs. Ha úgy jobban érzi magát, készíttetek egyet. – Nem, azt hiszem, nem számít. Amúgy sem leszek itt olyan sokáig. Miután a férfi elment, Honey egy hosszú pillanatig küzdött a kavargó érzésekkel, amelyek azóta nem hagyták nyugodni, mióta először találkozott Luke-kal. Átkozta a helyzetet, ami Stocktonba hozta. A többi szoros helyzetből való menekülésével ellentétben érezte, hogy most nem fog tudni sértetlenül elsétálni.
44
6. fejezet ásnap reggel Honey a kemény fapadban ült. Mit keresek én itt? Próbált visszaemlékezni, mikor volt utoljára templomban. Amikor az édesanyja meghalt, akkor sem volt templomi szertartás. Fájdalmasan visszaemlékezve felidézte, milyen volt ott állni a komor temetőben, és hallgatni az apja zokogását, ahogy a nagybátyja és a sírásó a földbe engedte a faládát, amely az anyja testét rejtette. Puskalövés váratlan hangja zúzta szét a vasárnap reggel békéjét, és rántotta ki a lányt az emlékei közül. Érezte, hogy Joshua hozzásimul. Karját a remegő fiú köré fonta, és az oldalához ölelte a gyereket. A lelkész megállt a prédikáció közepén, a gyülekezet tagjai pedig sugdolózni kezdtek. Joshua felé bólintva Luke jelentőségteljes pillantást váltott a lánnyal. Honey bólintott, hogy érti, aztán Luke némán felállt, és kiment a templomból. A lelkész folytatta a beszédet, de sok férfi idegesen csoszogott a padokban. Amikor a fegyverropogás folytatódott, a kis faépületen mormogás futott végig. Joshua kis feje előrebukott, az álla a mellkasára simult. Elmerülve Luke iránti aggodalmában, Honey ösztönösen még szorosabban ölelte a rémült fiút. Hirtelen nedvesség cseppent a kezére, és látta, hogy Joshua némán sír, a kisfiú szenvedett. A lányt elöntötte az együttérzés, és az ölébe véve a gyereket, a karjában ringatta. Wright tiszteletes gyorsan áldást mondott, és sietve kijelentette: – Barátaim, szeretném, ha mindannyian itt várakoznának a templomban. Mivel egyetlen férfinál sincs itt a fegyvere, bölcsebb, ha mind itt maradnak a családjukkal, amíg megtudjuk, mi történik. Újra lövések dörrentek, és a lelkész elhagyta a szószéket, hogy végigsiessen a padsorok között. Honey a döbbenettől némán figyelte, ahogy a gyülekezet számos férfi tagja utána sereglik. A lány is kísértést érzett, hogy kövesse őket, nem volt erőssége a türelmes várakozás. De Joshua továbbra is hozzásimult, sötét fejét a lány melléhez szorítva. Nem lökhette a rémült gyereket valaki más karjába, így Luke iránt érzett aggodalma ellenére továbbra is az ölében tartotta Josht, és előre-hátra ringatta. Óráknak tűnő percek után a fegyverropogás elhallgatott. A többiekkel együtt Honey is kisietett. A kis gyülekezet a templom előtt csoportosult. Cynthia Nelson odalépett, ahol Honey is állt, Joshuát tartva. A fiú még mindig a lányhoz szorította az arcát, karja a nyakát szorította, két lábát pedig a derekára fonta. – Van valami ötlete, hogy mi folyik itt, Cynthia? – kérdezte Honey. – Ez a lövöldözés megrémítette Joshuát. Cynthia megsimogatta a fiú tarkóját. – Szegény kis drágám. Csak arra tudok gondolni, hogy a Walden-banda többi tagja a városba lovagolt. – Walden-banda? Kik ők? – kérdezte Honey. – Ó, ez egy banda, akik bajt okoztak a farmereknek… marhákat loptak és hasonló. Múlt héten néhányuk belovagolt Stocktonba, és egyikük megölt egy hamiskártyást a bárban. Luke lövöldözésbe keveredett velük, megölte Beau Waldent és letartóztatta a másikat. – Ez a Beau volt a vezetőjük?
M
45
– Nem. A banda vezére Charlie Walden. Beau Charlie öccse volt, és azt hiszem, a férfi, akit Luke letartóztatott, a másik fivérük lehetett. Azt beszélik, hogy Charlie valaha Quantrill mellett harcolt. Honey döbbenten felszisszent a hírhedt konföderációs gerillavezér neve hallatán. Még ő is hallott a gyilkos hadjáratokról, amelyeket a rossz hírű vezér hajtott végre Kansasban és Missouriban. – Doug elmondta, hogy Charlie gonosz és bosszúálló ember hírében áll, és valahogy vissza akar vágni Luke-nak azért, amit a testvéreivel tett. – Úgy érti, megpróbálhatja… – Honey aggodalmas pillantást vetett a hozzá simuló Joshra. Cynthia a szemét forgatta, és vállat vont. – Ó, itt jön Wright tiszteletes – mondta Cynthia, amikor meglátta a feléjük siető lelkészt. A tömeg körbevette a férfit, és mindenki rengeteg kérdést tett fel. A lelkész kezét felemelve csendet kért. – Most már biztonságban visszatérhetnek otthonaikba – jelentette be. – Miért volt ez a lövöldözés, Wright tiszteletes? – kérdezte Cynthia. – Úgy tűnik, a Walden-banda egy része visszatért, hogy rendezzék ügyeiket a sheriffel. Honey érezte, hogy a fejébe tódul a vér, és hallotta saját szívdobogását. – És MacKenzie sheriff? – kérdezte. – Jól van, asszonyom – a lány érezte, hogy Cynthia vigasztalóan megszorítja a vállát. – A helyettesét meglőtték a karján, de Nelson doktor azt mondja, nem súlyos a seb. A banda három tagja halott, úgyhogy mindannyian maradjanak távol a fogdától, amíg a sheriff és Del Quinn el nem viszik a holttesteket. Az emberek egymás közt kezdtek sutyorogni, és a lelkész újra felemelte a kezét. – Mondjunk hálaimát drága Urunknak, mert újra megmentette a városunkat, és Brennan sheriffhelyettest és MacKenzie sheriffet biztonságban átvezette a veszedelmek völgyén. A férfiak levették kalapjukat, és mindenki lehajtotta a fejét, de Honey gondolatai nem a lelkész szavain jártak. Feldúltan pillantott az utca vége felé, remélve, hogy megpillanthatja Luke MacKenzie magas alakját. A veszély elmúltával Honey visszavitte Joshuát a házhoz. Azt hitte, visszanyerte az önuralmát, amíg meg nem pillantotta Luke-ot a fogda előtt. Érezte, hogy remeg a szíve. A férfi, magasan és buzgón, mint mindig, a sírásót irányította a testek elszállításában. – Temesd el őket a Boot-dombon, és állítsd ki a számlát a megyének – rendelkezett. – Majd aláírok egy utalványt. – Igen, sheriff, tudom – felelte a város temetkezési vállalkozója. – Ahogy mostanában lő erre a bandára, hamarosan gazdag emberként vonulhatok vissza. – Nem kell a huszonöt dolláros temetés, Del. Ami engem illet, elég, ha egy gödörbe löki őket, és megeteti őket a férgekkel. Ha Wright tiszteletes beszédet akar mondani, az az ő dolga – utasította Luke. A férfi utálkozva csóválta a fejét, és elfordult, így meglátta Honeyt a karjában Joshsal. Az arcára egy csapásra mély aggodalom ült ki. – Mi történt Joshsal? – kérdezte, ahogy hozzájuk sietett. Amikor megpróbálta kivenni a lány karjából, Josh még szorosabban hozzásimult.
46
– Csak megijedt – nyugtatta meg a nő Luke-ot, amikor meglátta a fájdalmat a szemében. Igyekezve enyhíteni a pillanat fonákságán, könnyedén folytatta: – Nos, MacKenzie sheriff, látom, újra elkerülte a golyó. A férfi leküzdötte a fia elutasító viselkedése feletti fájdalmat, és hidegen pillantott a nőre. – Biztosan megnyugtatja a tudat, Miss Behr, hogy más is annyira kívánja a halálomat, mint maga. A morbid vádaskodás megdöbbentette a nőt. – Luke, én nem… De a férfi máris arrébb lépett. Mivel helyettese még lábadozott a golyó okozta sérülésből, Luke-nak aznap le kellett mondania a Joshnak megígért horgászkirándulást. – Nem mintha sokat számítana a kölyöknek – mondta a férfi gorombán két falat sajtos szendvics közt, amit Honey készített neki. Luke pillantása visszafordult a nyitott ajtó felé, ahol a bejárat lépcsőjén ücsörgő Josht figyelte. – Persze, hogy számít neki – mondta Honey. Eltöprengett, vajon hány más alkalommal okozott Luke csalódást a fiának. – Nem hiszem, hogy túl sok időt töltene vele. – Én pedig nem hiszem, hogy ez magára tartozna, Miss Behr. – Talán azt is elfelejtette, hogy ez a maga napja, ami a főzést illeti. – Ma este elmegyünk az étterembe vacsorázni. Ott amúgy is jobb az étel, mint amit én főznék. – Nem, majd én készítek valamit. Tényleg nem bánom – ajánlkozott a lány. – Büszke vagyok az igazságosságomra, Miss Behr. Soha nem szegem meg a szavam, hacsak nem rajtam múlik. – Ezt inkább Joshnak magyarázza meg, ne nekem. Most azért viselkedik ilyen sértődötten, mert egy rémült kisfiú képtelen volt elengedni azt, akibe görcsösen kapaszkodott. – Maga az idegen számára – csattant fel a férfi –, nem én. Befejezte a szendvicset, arrébb lökte a tányért, és sötét tekintetét újra Josh hátára szegezte. – Nagy teher ez az ő gyenge vállának, amit cipelnie kell – jegyezte meg Honey. – Milyen teher? – Ennek a nehéz, fekete pillantásnak a terhe, amit rászegez – mondta a lány, és levágott még egy szelet kenyeret. – Talán, ha a maga fia volna, nem tartaná olyan mulatságosnak. – A férfi mérgesen felállt, és a mosogatóhoz vitte a tányért. Lecsapta az előző este óta ott tornyosuló edények mellé. – A pokolba is! Mennyi ideig állnak még itt ezek a koszos edények? – Amíg nem leszek olyan jó, hogy elmosogassam. A felháborodott Luke felkapta a kalapját. Megállt a verandán, hogy elbúcsúzzon Joshtól. Honey hallgatta az egyoldalú beszélgetést. Az egyik zárkózottabb, mint a másik, gondolta elkeseredetten. Csak éppen a nagyobbik túl vak, hogy ezt észrevegye. Miután Luke visszatért a szolgálatba, Honey azon kezdte törni a fejét, hogyan szórakoztassa Josht. A határt a Luke által megígért horgászásnál húzta meg. Végül is vannak dolgok, amiket jobb az apára hagyni – és a vonagló kukacok felszúrása a horogra ezek közé a dolgok közé tartozott.
47
A délután folyamán Luke képtelen volt lerázni komisz hangulatát. Szándékosan az irodájában maradt, hogy elkerülje az embereket. Nem volt olyan lelkiállapotban, hogy a reggeli lövöldözésről beszélgessen, ami viszont mindenki mást érdekelt volna. Nem sokkal vacsora előtt Delmer Quinn bement, és ledobta azt a néhány holmit, ami a három halotthoz tartozott. – Bármi nyom a kilétükről? – kérdezte Luke. – Nem. Csak a szokásos. Cigarettakellékek, néhány érme, pár gyűrű. Ezek a fickók nem éltek valami nagy lábon, mi? Nem fér a fejembe, miért választja valaki a bűnt. Semmi hasznuk nem származik belőle, csak egy korai kirándulás a Boot-dombra. Luke azonnal Honey hazugságaira és a mások bizalmával űzött játékaira gondolt. – Azt hiszem, van, akinek jobban fűlik hozzá a foga, mint a tisztességes munkához. Ahogy a néhány személyes tárgyat vizsgálgatta, fél füllel hallgatta a sírásót. Aztán mindent az íróasztal legalsó fiókjába söpört – a pénzt kivéve, amit összeszedett és Quinnek nyújtott. – Itt van, adja a templomnak, ahogy mindig – mondta. – Bízza rám, sheriff! Nos, jobb, ha hazaindulok. Az asszony már így is veszettül dühös rám, mert vasárnap dolgozom. Könnyen megeshet, hogy holnap már engem is a törvényen kívüliek mellé temethetnek. – A férfi sietve távozott. Amikor Luke hazaért, felfedezte, hogy Honey figyelmen kívül hagyta korábbi döntését, és mégis készített vacsorát. A sheriff, aki nem volt hozzászokva, hogy ellene szegülnek a kéréseinek, a vacsoraasztalnál még kellemetlenebb volt, mint az ebédnél. Evés után azonnal távozott, még egy köszönömöt sem mondott Honeynak, és Joshnak sem kívánt jó éjszakát. Nagy ég, mi van velem mostanában? kesergett, amikor újra az irodájában volt. Akármire is próbált összpontosítani, gondolatai folyton visszavándoroltak Joshhoz és Honeyhoz. A fia elutasítása aznap reggel olyan érzés volt, mint egy ökölcsapás. Pokolian fájt. Tudta, hogy nem érti úgy Josht, ahogy kellene, de az sem segített, hogy ez az átkozott Honey Behr megmondta neki, mit tesz rosszul. Amikor kitört a ceruzája hegye, halkan szitkozódva eldobta, és megdörgölte lüktető halántékát. A pokolba azzal a nővel! Egek, alaposan próbára tette egy férfi tűrőképességét. Tetőtől talpig nő, a feje tetején göndörödő szőke fürtöktől a hosszú lába végéig. Akárhogy is próbálta, nem tudta kiverni fejéből az ivó hintáján ücsörgő lány képét, ahogy azt a hihetetlen lábát lógázta. Hagyta, hogy gondolatai veszélyes ösvényre tévedjenek, és elképzelte, milyen lenne érezni, ahogy a lány a csípője köré kulcsolja a lábát. Aztán, hogy enyhítse kínlódását, elképzelte, hogyan festett a lány előző este – ahogy felnézett rá, és könnyein megcsillant a holdfény. – A pokolba, MacKenzie, mit művelsz magaddal? – Hátralökte a székét, és felállt. Megragadta a kalapját, a fejébe csapta, és kiment, hogy megkezdje éjszakai őrjáratát a városban. Csaknem éjfélre járt, mire visszatért az irodába. Felakasztotta a fegyverövét, eloltotta az olajlámpást, és alsónadrágra vetkőzött. Aztán lefeküdt a priccsre. Egy órával később még mindig ébren volt. Egyszerűen nem tudott elaludni. Borzadva döbbent rá, hány álmatlan éjszakája is volt, mióta Miss Honey Behr belépett az életébe. A
48
férfi nyugtalanul forgolódott, hiába igyekezett kényelmesen elhelyezkedni a kis priccsen. Végül felkelt, és kinyitotta az ajtót, hogy beengedje az éjszakai szellőt. Nem segített. Aztán úgy döntött, eszik valamit. A tele gyomor mindig elálmosította. Miután felvette farmernadrágját és ingét, mezítláb átcsattogott a szomszédos házba. Meglepve látta, hogy fény szűrődik ki a nappali ablakán. Luke kinyitotta a bejárati ajtót, és meglátta Honeyt, aki egy széken ült az ölébe gömbölyödött Joshsal. Mindketten mélyen aludtak. A könyv, amit a lány a kisfiúnak olvasott, a padlóra esett. A férfi egy hosszú pillanatig az ajtóban állt, és élvezte a látványt: Honey szőke haját, amely kibomlott, és ezüst-arany szálakból szőtt kendőként omlott a vállára, Josh sötét fejét, amely a mellére simult, és a lábujjat, ami kikandikált a fehér köntös alól. Végül halkan a székhez lépett, felvette a könyvet, és az asztalra tette. Óvatosan kivette Josht a lány karjából. A hálószobájába vitte a fiút, és miután betakarta, vágyakozó tekintetét az alvó gyerek arcán nyugtatta. Miért, fiam? Miért zársz ki? Bárcsak tudnám, hogyan győzzelek meg róla, mennyire szeretlek. Nedvesen csillant a szeme, ahogy lehajolt és megcsókolta a fiúcska homlokát. A nappaliba visszatérve Honey teste alá csúsztatta a karját, és finoman felemelte. A lány megmoccant, aztán kényelmesen a férfihoz bújt. Könnyűnek tűnt. Melegnek, lágynak, érzékinek. Jó érzés volt. A hálószobájába vitte a nőt – az ágyába. Ahogy lenézett a párnáját borító ezüst-arany hajra, és a lány álmában kissé szétnyílt ajkának vonalára, a vér forró hulláma árasztotta el a testét, és a józanságát ostromolta. El kell kerülnie, hogy megérintse, hogy belélegezze lágy illatát, hogy belenézzen nagy, kék szemébe. Emlékeznie kell, ki és mi is ez a nő, és miért fekszik most az ágyában. Átkozta magát bolondságáért. Ez az elrendezés esztelen volt, értelmetlen – és a saját ötlete. Mire számított? Már Sacramentóban is kívánta a lányt. Hogy gondolhatta, hogy a saját fedele alatt kevésbé lesz kívánatos? Hogy ne hódolhasson be testi vágyainak, sarkon fordult, és kisietett a szobából. Megállt, és a konyha felé pillantott. Az edények még mindig ott tornyosultak a mosogatónál. Ezt a hanyagságot nem érte fel ésszel. Ha a nőnek volt ideje könyvet olvasni, miért nem volt ideje elmosogatni? Begyújtott a kályhába, és vizet forralt. Egy órával később, miután az utolsó edényt is elmosta, az utolsó lábast is kisúrolta, Luke eloltotta a lámpát, és visszatért a fogdába.
49
7. fejezet oney képtelen volt felfogni, hogyan úszhatta meg Jeb Grange, hogy átejtette a vásárlóit. Mióta egy héttel korábban megérkezett Stocktonba, a lány többször járt az üzletben, és megfigyelte, hogy a kereskedő mindenért felárat számolt, amit csak árult. Úgy tűnt, hogy a város vaskalapos sheriffje ártatlan embereket, mint őt is, zaklat, amikor inkább az orra előtt működő bűnözőkre kellett volna figyelnie. – Lekötelezne, Mr. Grange, ha levenné a kezét a mérlegről, amíg leméri azt a kávét – közölte a lány a boltossal. A dorgálás jutalma kitörő taps volt az üzlet másik vásárlójától, egy férfitól, aki Honey éles szeme szerint a hatvanas évei közepén járhatott. Hosszú, fehér haja és hozzá illő szakálla ellenére barátságos, húsos arca egy túlfejlett kerubra emlékeztette a lányt, csillogó kék szemekkel. – Bravó, kedves hölgy, rendkívül agyafúrt megfigyelés – mondta a férfi. – Daniel Webster O'Leary, szolgálatára. Miután megbökte viharvert cilinderét, a férfi cirkalmas meghajlást kísérelt meg, ami kissé kibillentette egyensúlyából, és így csaknem a lánynak esett. Honey saját meleg mosolyával viszonozta a széles ír vigyort. – Hogy van, Mr. O'Leary? – Megtenné, hogy Popnak hív? Így tesz mindenki más is. A vaskos ír kiejtés mellett Honey a whisky aromáját is felfedezte a férfi leheletében. – A nevem Honey Behr. – Igazán szép. Édes egy név ez egy ilyen édes teremtésnek, Miss Honey. Hangos torokköszörüléssel Jeb Grange félbeszakította a beszélgetést. – Mit akarsz, Pop? – Egy egyszerű gombolyag fekete cérnát, drága boltos úr. O'Leary Honeyhoz fordult. – Van egy kis hasadék a kabátom varrásán, ami javításra szorul. Fekete öltönyére pillantva Honey megállapította, hogy a ruha szebb napokat is láthatott. – De szolgálja csak ki a hölgyet, Mr. Grange. – Nem, menjen csak! Még ki kell választanom néhány dolgot. Örülök, hogy megismertem, Mr. O'Leary. Honey kézen fogta Josht, és egy asztalhoz lépett, amin gyermekméretű nadrágok sorakoztak. Luke a reggelinél közölte, hogy Josh hétfő reggel kezdi az iskolát, és némi rábeszélés árán a lány meggyőzte a férfit, hogy a fiúnak új ruhákra van szüksége. Kiválasztott egy nadrágot és egy inget, végül pedig egy bádog uzsonnásdobozt is hozzátett. Egy vég piros-fehér kockás pamutszöveten akadt meg a tekintete. A szövetből szép színes függöny lenne, hogy felélénkítse a puritán házat. Felkapta a véget, és számos cérnagombolyagot. Látta, hogy Josh a játékpolc körül őgyeleg. Kíváncsian követte, hogy megnézze, mi ragadta meg a figyelmét. A kisfiú elbűvölve bámult egy hintalóra. A falovacska, amelyet ugyanolyan fakóbarnára festettek, mint amilyen Alamo, Luke pej heréltje is volt, mintegy
H
50
harminc centiméter magas lehetett. Fekete márványszeme volt, hosszú sörénye, farka pedig valódi lószőrből készült. – Tetszik, édesem? – kérdezte a lány. Josh elpirult, és lesütötte a szemét. O'Leary csendben csatlakozott hozzájuk. – Igen, kislegény. És micsoda nemes paripa ez, Josh, fiam! – kiáltotta, és megsimogatta Josh fejét. – Mr. Grange, mennyibe kerül a hintaló? – kérdezte Honey. – Hat dollár – mondta a boltos. – Hat dollár! – Honey a fogát csikorgatta, ahogy visszafordult O'Learyhez. – Ez az ember igazi szélhámos. – Úgy bizony, Miss Honey – helyeselt O'Leary. Honey Josh kezébe adta a hintalovat. – Tessék, édesem. Kimehetsz, hogy játssz vele. Josh a játékot szorongatva elsietett. A lány tudta, hogy Luke majd leszedi a fejét, amikor megtudja a ló árát, de úgy döntött, emiatt majd akkor aggódik, ha bekövetkezik. A pultra tette a kiválasztott holmit, és azt mondta: – Adja a lovat is a számlához, Mr. Grange. Ahogy a boltos nekilátott összeadni az árakat, Honey pillantása egy üvegben mentacukor rudacskára esett. Most majd megmutatja ennek a garasoskodó vén gazembernek! O'Learyre kacsintott, és az üveghez araszolt. Miután gyors pillantást vetett Mr. Grange-re, aki éppen egy zacskóba pakolta az árut, Honey elvett egy mentarudat, és kezét a szoknyája zsebébe csúsztatta. Kajánul O'Learyre pillantott. Pop O'Leary elnyomta vigyorát, az égre emelte csillogó kék szemét, és az „Oh! Susanna!” kezdetű dalt kezdte fütyülni. – Akkor a hintalóval és a mentacukorral együtt annyi, mint húsz dollár és ötvenkilenc cent – mondta Jeb Grange. – Mentacukor? – kérdezte Honey ártatlanul tágra nyílt szemmel. – Az, amit a zsebébe tett. A boltos szája megvető fintorra húzódott. – Hát ezt meg miből gondolja, uram? – döbbenetet színlelve Honey kifordította a zsebeit. A megzavarodott Grange meglepve bámulta az üres zsebet. – Hát, megesküdnék, hogy láttam… – dadogta. – Azt hiszem, akkor húsz dollár huszonnégy cent. – Igen, én is így gondolom – mondta Honey kár-örvendően. – És tekintve, mennyivel többet számolt fel a hintalóért, lehetne annyi jóérzés magában, hogy megkínálja a fiút egy cukorkával. A lány felkapta a zacskót az áruval, és kisétált. Pop O'Leary követte a bolt elé. – Ah, remek volt, kedvesem. Gyanítom, a kedves kereskedő most emberére akadt. – Erre mérget vehet – mondta Honey, ahogy előhúzta a cukorkát a hosszú ujjú ruha mandzsettájából. – Különben is, azt kapta, amit megérdemelt – jelentette ki. – Egy cukorka kicsi ár ezért a rablásért. – És vihetem a csomagját, Miss Honey? – Ez nagyon kedves öntől, Mr. O'Leary. – Pop – helyesbített a férfi vigyorogva. Amikor elérték a házat, Honey vidáman kérdezte:
51
– Lenne kedve bejönni egy frissítőre? A férfi arca felragyogott a várakozástól, míg a lány nem folytatta. – A tűzhely szélén mindig áll egy kanna kávé. – K-kávé? – dadogta, és szeme elkerekedett a csalódottságtól. Gyorsan visszaadta a lánynak a csomagot. – Talán majd máskor, kedvesem – bökte meg a kalapját. – Örültem, kedves hölgy. Maga olyan, mint a friss szellő egy völgyben, ahol túl sokáig álltak egyhelyben a dolgok. Honey figyelte, ahogy Pop O'Leary elsétál enyhén bizonytalan járásával. Iszákos, mint papa volt, gondolta bánatosan. De Cynthia Nelsonon kívül az öregember volt az egyetlen a városban, aki egy jó szót szólt hozzá. Egy hosszú pillanatig, Honey figyelte a férfit, ahogy felfelé ballag az utcán. Míg barátságosan bólintott mindenki felé, akivel találkozott, csak felháborodott pillantásokat vagy leereszkedő intést kapott válaszul. – Rokon lelkek vagyunk, Pop – mondta Honey, és belépett a házba. Luke feladta a levelet a Sacramento Chronicle újságnak, és hazaindult ebédelni. A levél, amelyben házvezetőnőt keresett, a déli postakocsival megy majd el. Remélte, hogy eredményre vezet majd. Kimelegedett, ingerlékeny és bosszús volt. A beszélgetés, amit Jeb Grange-dzsel folytatott, csak fokozta a dühét. Luke megtorpant, amikor meglátta Josht a veranda lépcsőjén. – Szervusz, fiam! Leült Josh mellé, és figyelte, hogy előre-hátra hintáztat egy játék lovat. – Ez a ló itt pont úgy néz ki, mint Alamo, Josh. Tudod, mit, ha végeztem a munkával, elmehetünk Alamóval lovagolni. Szeretnéd? Amikor Josh nem válaszolt, csak közönyösen tovább játszott a játékkal, Luke felállt, és bement. Ebédnek nyoma sem volt. Helyette Honey piros és fehér szövetet méricskélt, ami beterítette a konyhaasztalt. A lány gyors pillantást vetett a férfira. – Ó, máris itthon van? – Ebédidő van. – Ó, egek, úgy tűnik, nem figyeltem az időt – mentegetőzött, és vágni kezdte a szövetet. A férfi az asztalhoz sétált. – Mit művel? – Függönyt varrok a konyhába és a hálószobákba. – Függönyt? Ha függönyt akartam volna, mostanra már lenne a házban. Honnan szedte a szövetet? – Az üzletből – mondta a lány mellékesen. – Mivel fizette ki? A nő hetykén félrefordította a fejét, és a férfira pillantott. – Hozzáírattam a számlájához. – És hogyan akarja feltenni azokat a függönyöket? Nincsenek rudak. – Nem tud függönyrudat készíteni? – Akár tudok, akár nem, most nem erről van szó, Miss Behr. A kérdés az, hogy maga tud-e? És gondolom, azt a hintalovat is a számlámhoz íratta. A lány kiegyenesedett, és a sheriffre bámult.
52
– Ami azt illeti, igen. Úgy tűnt, Josht lenyűgözte, így hát azt gondoltam, megkaphatja. – A pokolba! Azt hiszi, a bőröm alatt is pénz van, mint azoknak a férfiaknak, akiket megkopaszt? – Miért kell felhánytorgatnia a múltamat? Mi köze van annak mindehhez? – Rengeteg. Jeb Grange azt állítja, hogy maga ellopott tőle egy cukorkát. A lány makacsul felszegte az állát. – Így volt. – Ellopott egy ötcentes cukorkát! – Az a vén mihaszna mindenért felárat számol fel, amit csak árul. Úgy gondoltam, megérdemli. – Úgy gondolta! Persze, hogy maga úgy gondolja. A hazudozás, lopás és csalás mind természetes magának. Hát, itt Stocktonban nem fogadjuk el. – Kivett egy érmét a zsebéből, és az asztalra csapta. – Most szépen visszamehet, és kifizetheti az öt centet. – Elmehet a pokolba, MacKenzie. És ami engem illet, minél hamarabb. – Anélkül, hogy hátrapillantott volna, a lány a másik szobába vonult. Honey a hálószobájában maradt, amíg Luke ebédet készített. A lány megkönnyebbült, amikor a férfi bekopogott az ajtón, és közölte, hogy elmegy. Honey boldogan odázta el az újabb rettegett találkozást, ameddig csak lehetett. A vacsora a tűzhelyen volt, amikor Luke megérkezett aznap este. Amikor hallotta, hogy hazaért, Honey kijött a hálószobából egy testhez álló fekete ruhában, amelynek vállrészét keskeny pántok alkották. – A ragu a tűzhelyen van, és ha befejezték a vacsorát, Joshnak fürdenie kell – mondta a lány. – Mit gondol, hová a pokolba megy? – kérdezte döbbenten a férfi. – Szombat este, emlékszik? Ez a szabad estém, MacKenzie sheriff. – De… A lány megállt az ajtóban, és megpördült, hogy szembenézzen a férfival. – Megszegi a megállapodást, sheriff? Látta, ahogy egy izom megrándul a férfi állkapcsán, és zafírkék szeme elsötétül a méregtől. – Nem, természetesen nem. Mikor jön haza? A lány fekete csipkesálat terített a vállára. – Azt hiszem, ez azon múlik, hogy kivel találkozom, MacKenzie – felelte egy pimasz fejrántással. Ahogy felsétált az utcán a Long Branch felé, Honey szándékosan figyelmen kívül hagyta a kíváncsi és helytelenítő pillantásokat, amelyeket kapott. Belökte a szalon lengőajtaját, és megállt az ajtóban, hogy felmérje a termet. A fogadó nem különbözött a többitől, amelyeket látott. A füstös teremben álló tucatnyi kerek asztal többsége mellett férfiak kártyáztak, míg egy zongorista ősrégi dallamot játszott egy régi Chickering pianínó sárguló billentyűin a sarokban. Honey egy magas asszonyra emelte tekintetét, aki a hosszú fekete mahagóni bárpult végénél állt, ami a szemközti fal teljes hosszát elfoglalta. Honey felismerte benne azt a nőt, akit aznap látott, amikor megérkezett Stocktonba. Aztán újabb ismerős arcot fedezett fel az egyik asztalnál. A férfihoz lépett. – Helló, Pop! A férfi szélesen elmosolyodott.
53
– Ah, Miss Honey, üljön le, és csatlakozzon hozzám. – A bárpultnál álló asszony felé intett. – Lily, jöjjön csak ide! A nő átballagott hozzájuk. – Lily, bemutatom jó barátomat, Miss Honey Behrt. A barna szemű, barna hajú nő kíváncsian méregette. – Lily LaRue – mondta. Leült Pop mellé. – Az asztaloknál vagy odafent akar dolgozni, édes? – Az emelet a magáé, Lily. De szívesen ülnék az egyik asztalhoz. – Jobb, ha először Sam Braznerrel beszéli meg – figyelmeztette Lily. – Sam a csapos vagy a tulajdonos? – Mindkettő. Honey felnézett, és látta, hogy a férfi feléjük tart, egyik kezében egy üveg whisky, a másikban számos röviditalos pohár. Miután mindent letett az asztalra, lezöttyent az egyetlen üres székre. – Mi a neve, mézem? – Éppen kimondta – jegyezte meg Honey. – Sam, pajtás, hadd mutassam be magát Miss Honeynek – szúrta közbe Pop. – Tényleg ez a neve? – kérdezte Sam. – Miért hazudnék egy ilyen névről? – Mert jól hangzik. Érti? – horkant fel Sam. Kihúzta a dugót az üvegből, és mindenkinek töltött. Pop O'Leary mohón kapott a pohara után, és egyetlen korttyal lehajtotta. – Maga túl bölcs, Sam – felelte Honey. – A valódi nevem Mary Jones. – Ennek már több az értelme. Már értem, miért akarja magát Honeynek hívni. Maga nem a sheriff barátnője? – Nagy ég, dehogy! – kiáltotta Honey. – Egyáltalán nem. Egy adósságot törlesztek, ez minden. – Ó, igen? Milyen adósságot? – Azt állítja, tartozom neki némi pénzzel. Szerintem nem, de beleegyeztem, hogy kilencven napig vigyázok a fiára. A szombat a szabad estém, és úgy gondoltam, ha keresek itt némi pénzt, hamarabb kifizethetem. – Biztos benne, hogy semmi sincs maguk között? Nem akarom magamra haragítani a sheriffet. – Sam, higgyen nekem! A sheriff és én még csak nem is kedveljük egymást. – Nos, mire gondolt? – Szeretnék osztani az egyik asztalnál. – Aztán eszébe jutott, mennyi pénzt keresett Sacramentóban a Golden Palace bárban, és hozzátette: – És egy kicsit tudok énekelni is. – Itt tiszta játék folyik, kislány. És a házé a nyereménye fele. – Sam, nem kell csalnom a játékban, hogy nyerjek. De meg kell előlegeznie bizonyos összeget, hogy elkezdhessem. – Meglátjuk – a férfi a zongorista felé intett. – Beszélje meg Fingersszel, és halljuk, milyen a hangja. Ha fele olyan jó, mint ahogy kinéz, fel van véve. – Szükség lesz egy italra, hogy megpecsételjük az alkut – mondta Pop O'Leary. Felkapta az üveget, és Honeytól Lilyhez, majd végül Samhez lépett. Egyikük sem ivott még az italból, amit Sam korábban kitöltött. Pop nagyot kacsintott Honey felé, és újratöltötte a saját poharát.
54
Miután röviden bemutatta őket egymásnak a zongoristával, Sam visszatért szokott helyére a bárpult mögé. – Sok szerencsét, Honey! – mondta Lily. – Kösz – Honey követte Fingerst a zongorához, és végiglapoztak néhány kottát. Végül Honey talált egy dalt, amit még az anyja énekelt. Honey bólintott Sam felé, majd belefogott az „Annie Laurie” című érzelmes balladába. A kártyások az asztaloknál félbehagyták a játékot. Lily LaRue és Pop O'Leary elmélyülten hallgatták. Sam Brazner, a szivarja végét rágcsálva figyelte és hallgatta, kíváncsi szeme végigsöpört a termen. Amikor Honey befejezte a dalt, Samre pillantott. A férfi elismerően bólintott. A lány mosolyogva sietett Pophoz és Lilyhez. – Milyen voltam? Lily felállt. – A végén még a sörükbe fognak zokogni, kislány – azzal vállon veregette Honeyt, és visszament a bárpult végébe. Honey leült Pop mellé. – Magának hogy tetszett, Pop? Az öregember könnyes szemmel fújta az orrát. – Olyan volt, mint egy ír fülemüle, drágaságom. Éjfél is elmúlt, amikor Honey hazaért. Luke letette az újságot, amit egész este olvasni próbált. Honey az ajtónak támaszkodott, és könnyedén meglóbálta az erszényét a zsinórjánál fogva. – Ó, maga még ébren van? – Már ideje volt, hogy hazaért – jegyezte meg Luke mogorván. A lány kinyitotta az erszényét. – Itt a pénz a függönyökért és a hintalóért. Számos arany húszdollárost dobott az asztalra, ahogy elsétált a férfi mellett. – Gondolja, hogy egyetlen pennyt is elfogadok abból a pénzből, amit így keresett? – kérdezte a férfi megvetően. Honey megtorpant a hálószoba ajtajában, és megfordult, hogy ránézzen. Ajkát összeszorította, a szeme pedig ártatlanul elkerekedett. – Mit jelent az, hogy így, MacKenzie sheriff? Ingerkedő nevetéssel csukta be maga mögött az ajtót.
55
8. fejezet ajnaltájt Honey felébredt, elmosolyodott és kinyújtózott. Annak ellenére, hogy csak néhány órát aludt, frissnek és elégedettnek érezte magát. Szemét lehunyva a szokatlan nyugalom forrására irányította gondolatait. Valójában nem sok oka volt rá. Egy hete volt Stocktonban, és cellában vagy sem, de valójában Luke MacKenzie foglya volt. Ám őszinte megdöbbenésére, élvezte. Szeretett úgy ébredni minden reggel, hogy nem kellett azért aggódnia, talál-e áldozatot a trükkjéhez a következő étkezésig, anélkül, hogy el kellett volna szenvednie egy-egy feleségét megcsaló férfi simogatását és csókjait. Szeretett a konyhaasztalnál ülni, és együtt enni Luke-kal és Joshsal. Még azt is szerette, hogy neki kell megfőznie az ételt. És szerette Josht. Mindennap látott benne egy kis javulást. A kisfiú egyre gyakrabban pillantott rá, és egyre nyilvánvalóbb volt, hogy érdeklődik a világ iránt. Bolond módon hagyta, hogy az ijedt és szomorú fiúcska ellopja a szívét, és rettegett a naptól, amikor el kell majd hagynia. És ott volt Luke. Kezét a feje alá téve feküdt a halvány fényben, és Luke MacKenzie-n gondolkodott. A férfi nem hasonlított senki másra, akit valaha is ismert. Honey apja gyenge ember volt, iszákos. A nagybátyja… a lány megremegett az undortól, amikor felidézte, miért kellett elmenekülnie a gyógyszerkaravánból. És Robert Warren… egy pillanatra a lány szemében felizzott a fájdalom. Robert volt mind közül a leggyengébb. De Luke MacKenzie – ő egyikükre sem hasonlított. Luke-ban volt erő, tisztesség. Luke az a fajta volt, aki imádná és védelmezné a nőt, akit szeret. Átható, sötét pillantása felgyorsította a szívverését, egyetlen forró érintésétől meleg, érzéki borzongás futott végig rajta, egyetlen lángoló csókja felgyújtotta az ő szenvedélye lángját is. Teste bizsergett a vágy tüzétől. Nem volt értelme tagadni vonzódását. Minden alkalommal, amikor látta, az érzés egyre erősebbé vált, és ellenállhatatlanul húzta a férfihoz. Ó, bárcsak szajha lett volna, ahogy azt Luke gondolta, akkor enyhíthetné vágyát, és az ágyába csalhatná, ahol nem voltak érzelmek, csak tiszta gyönyör. Akkor a tény, hogy a férfi nem szereti őt, nem számítana.
H
A szomszédban Luke a saját kavargó gondolataival küzdött, ahogy újabb nyugtalan éjszakát töltött az apró irodai priccsen forgolódva. Megveszekedett bolond, gondolta magáról. Korábban megbeszélte Lilyvel, hogy vele tölti az éjszakát a szobájában a Long Branch fogadóban. A nő az ágyába vitte volna, és a kezével és szájával megszabadította volna a fájdalomtól, ami gúzsba kötötte, amióta csak Honeyt megismerte. Miért gondolta meg magát? Mert tudta, hogy nem segítene, ha Lilyvel lenne. Honeyt akarta. Egek, lüktetve vágyott a lány kezének és szájának érintésére. Még inkább vágyott arra, hogy a kezével és szájával érintse a lányt, hogy buja domborulatai közt kielégítse testi vágyait. Sarah halála óta sosem habozott, hogy szexuális vágyait szajhák ágyában csillapítsa – kényelmes megoldás volt, amelyben nem volt szükség más elkötelezettségre, mint amit a zsebében lapuló érmék jelentettek. De aztán Honey Behr belépett az életébe. 56
A férfi órákon át figyelte, ahogy a ragyogó holdfény fényes sávjai elűzik a sötétséget, míg át nem adták helyüket a felkelő nap arany sugarainak. Aztán feladott minden alvási kísérletet. Felült. Néhány percig ülve maradt a priccs szélén, és fejét a kezébe temette. Végül felállt. Egy csésze kávéra volt szüksége. Levette a festett kávésdobozt a tűzhely feletti polcról. Miután levette a tetejét, felfedezte, hogy a doboz üres. Dühös morgással visszacsapta a doboztetőt. Azonnal egy csésze kávéra volt szüksége. Sietősen felöltözött. Aztán, megragadva az üres kávésdobozt, a szomszédos házba indult. A nap éppen hogy a fák vonala fölé emelkedett, amikor Honey felkelt az ágyból. Úgy döntött, feltesz egy kanna kávét főni, aztán felöltözik. Attól tartva, hogy ilyen korán felveri Josht, óvatosan becsukta a fiú szobájának ajtaját, majd mezítláb átlopakodott a fapadlón. Ijedten torpant meg, amikor meglátta Luke-ot a mosogatónál. A lány szívverése felgyorsult, amikor a férfi elnyomott szisszenésére felkapta sötét fejét. – Óh, megijesztett – mondta a nő. – Nem számítottam magára ilyen korán. – Nem gondoltam, hogy… – tekintete elmozdult a lány arcáról, és lassan végigvándorolt az egész testén – …ilyen korán fent lesz. A lány érezte, hogy mellbimbója felágaskodik a férfi sötét szemének pillantásától, és rádöbbent, hogy vékony hálóinge nemigen takarja el meztelenségét. A levegő hirtelen fullasztónak tűnt, és a lány, hogy leküzdje a szédülést, mély levegőt vett. A férfi lopott pillantása követte a lány mellének emelkedését és süllyedését. – Én, ah, megyek és felöltözöm. Sarkon fordult, hogy elmenjen, de a csuklójára fonódó acélerős ujjak megállították. Élesen felszisszent, a férfi érintésének hirtelensége olyan volt, mintha megbélyegezte volna. A lány a férfi felé fordult, mindössze kinyújtott karja választotta el őket egymástól. Luke zafírkék szeme, amely lángolt a vágytól, megbabonázta, érezte, hogy teste ösztönös szenvedéllyel válaszol. Tekintetük továbbra is összekapcsolódott, míg egyre növekvő szenvedélyüktől hajtva a lány a férfi felé mozdult, aki lassan felcsúsztatta a kezét a karján, és így az ölelésébe vonta. Egy szempillantás múlva a férfi önuralma összeomlott, és sötét szemét elöntötte a nyers vágy. Vadul magához rántotta a lányt, puha mellét a mellkasa kemény falához szorítva. A szája lecsapott, és birtokba vette remegő ajkát. Ahelyett, hogy visszahőkölt volna, Honey élvezte a mozdulat erejét. A férfi sürgetésére saját éhes vágyával válaszolva Luke nyaka köré vetette a karját, és forró testét a férfi hosszú keménységéhez préselte. Luke felemelte a hálóinget, és csípőjén és gerincén kószáló érintése olaj volt a lányban száguldó tűzre. A csók felemésztette – olyan forró és kérlelhetetlen volt, mint a testét bejáró kezek. A férfi nyelvének minden egyes lökése érzéki hullámokat küldött, amelyek a lány titkos kamrájának legmélyéig örvénylettek. Szédült, és dübörgött a vér a halántékán, de a férfi szája továbbra is fenséges erőként tartotta fogva az övét. Amikor végül elengedte a száját, a lány remegő lába alig tudta megtartani, és a férfinak dőlt. Végtelennek tűnő pillanatokig Luke szája a torka és nyaka mélyedésében kalandozott, aztán lefelé vándorolt a melle domborulatára. A hálóing vékony anyaga nem tudta távol tartani szája nedvességét a mellén, ahogy a fogai megmerevedett bimbóját harapdálták. Sóvárogva a szája és nyelve érintésére a sajátján, a lány felemelte a férfi
57
fejét, és az ajkára szorította az ajkát. A szenvedélyét nem tudta megfékezni, és vad erővel csókolta a férfit. Reszkető lába megbicsaklott, és a férfi az asztal szélére emelte. Miután újra birtokba vette a száját, Luke egyik tűzforró tenyerét a lány combja közé csúsztatta, míg a felgyűrődő hálóing útját nem állta. Türelmetlen morranással elengedte a lányt, és nekilátott, hogy a fején át lehúzza a hálóingét. – MacKenzie sheriff! – A férfi teste megdermedt, mozdulatlanul állt, és figyelt. – MacKenzie sheriff! – A kiabálást ismétlődő dörömbölés kísérte a bejárati ajtón. – Itt van, sheriff? Delmer Quinn vagyok. Honey a férfira emelte döbbent pillantását, és látta, hogy Luke arca komor kifejezést ölt. Egy izom megrándult az arcán, és keserűségtől érdes hangon a lányhoz vágta a hetyke megjegyzést, amit Honey mondott neki előző vasárnap, amikor a Walden-banda megtámadta Stocktont. – Nos, Miss Honey Behr, úgy tűnik, megint elkerülte a golyó, igaz? Aztán elengedte a lány karját. Honey a hálószobába rohant, és bezárta az ajtót. Miután vetett egy pillantást a háta mögé, meggyőződve róla, hogy Honey biztonságosan elrejtőzött a hálószoba csukott ajtaja mögött, Luke kinyitotta a bejárati ajtót. – Mi a fenének csap ekkora zajt, Del? Mindenkit fel fog ébreszteni a házban – morgolódott. – Azt hittem, a fogdában alszik, sheriff – mondta Quinn kaján vigyorral. – Jól hitte. Mi a fenét akar ilyen korán reggel? – Az ágyéka még mindig sajgott, és Luke túlságosan ingerlékeny volt, hogy fikarcnyit is törődjön vele, hisz-e neki a sírásó vagy sem. – Ne vegye rossznéven, Sheriff. Tudja, a vén Williams papa tegnap meghalt álmában, és mivel nincsenek rokonai, le akarom rendezni a dolgot. – Természetes úton halt meg, akkor mihez kellek én? – A segítségére van szükségem, hogy eltemessem, olyan átkozottul nehéz, nem tudom egymagam felemelni. – Miért nem szerez egy segédet? – motyogta Luke elkeseredetten. Quinn arca széles, nagy vigyorra húzódott. – Olcsóbb, ha maga segít, seriff. Magát a megye fizeti. – Nem várhat a templom utánig? – Nem. Myrtlelee meg akarja látogatni a nővérét Sacramentóban, és a reggeli kocsival akar menni. Megígértem, hogy időben otthon leszek. – Rendben van, menjünk. – Egy gyors pillantással a hálószobaajtóra, Luke felkapta a kalapját. Miután a két férfi elment, újra csend szállt a házra. Honey mozdulatlanul állt, és próbálta lecsillapítani kavargó érzéseit. Szégyenkező pír ült az arcára, ahogy korholta magát, amiért habozás nélkül behódolt a férfinak. És világos, hogy utál, kesergett. A férfi utolsó mondatának keserűsége ezt bizonyította. Átkozta magát ostobaságáért – hogy ilyen könnyű préda volt! A férfi csábítása sikeresebb volt, mint az övé valaha is! Csaknem rávette, hogy behódoljon állatias vonzerejének. Ha a férfi karjába omlik, és ennyire könnyen enged a csábításnak, azzal teljes mértékben meggyőzte volna, hogy tökéletesen alkalmatlan! Tudta, hogy újra szembe kell majd néznie vele. Látnia kell a megvetést a szemében. A kárörömöt az arcán.
58
– Gyűlöllek, Luke MacKenzie! – A lány megragadta a ruháját, és az ágyra dobta. Aztán lerogyott a halom tetejére, és a párnához szorította az arcát. – Ó, mennyire gyűlöllek, Luke – zokogta kétségbeesetten. Mire Luke visszaért, a lány megetette és felöltöztette Josht a templomhoz. Ő maga nem ment velük. A nap hátralévő részében ő és Luke csak akkor szóltak egymáshoz, ha elkerülhetetlen volt.
59
9. fejezet étfő reggel, ahogy Josht öltöztette az első napjára az iskolába, Honey látta a kisfiú letört arckifejezéséből, hogy nem akar menni. – Tetszeni fog, édesem. Lesznek ott veled egykorú fiúk és lányok, akikkel játszhatsz, és biztos találsz magadnak barátot közöttük. Miután vízzel lesimította a gyerek haját, a lány hátrébb lépett, hogy megcsodálja az eredményt. – Nézzenek oda, milyen jóképű vagy! Minden kislány szívét meg fogod dobogtatni. – Megölelte és megcsókolta a fiút. – Ó, bárcsak ott lehetnék veled, édesem! Odakint, Honey hangja elért Luke füléhez. Az előző reggelen történtek óta a lány még csak rá sem nézett, nem hogy szólt volna hozzá. Akárhogy is, pokolba ezzel a nővel! Mi a fene baja van? Igaz, hogy ő tette meg az első lépést, de az is igaz, hogy a lány meg sem próbálta megállítani. Úgy viselkedett, mint egy piruló szűzlány, nem pedig egy számító kis szajha, aminek Luke tartotta. Hogy dicsekedett a romlottságával szombat éjjel, amikor odadobta elé azt a pénzt! Milyen trükköt próbált most bevetni ellene? Ha nem tett volna olyan pokolian jót Joshnak, azonnal kirúgná azt a csábító kis hátsóját a városból! A férfi belépett a házba, és tovább hallgatta Honey fecsegését. Luke megrázta a fejét. Tartozik ezzel az ördögnek – vagy az ördög tanítványának, gondolta fanyarul. Úgy tűnt, a nő minden új eseményt lelkesen, és ha nem ismerte volna jobban, azt mondta volna, ártatlanul fogad. Remélte, hogy a lány lelkesedésének egy része átragad Joshra is – de miután vetett egy pillantást a fia szomorú arcára, tudta, hogy Honey erőfeszítései nem értek el semmit. Josh egyszerűen nem tudott mosolyogni. Apja fia, gondolta szánakozva a férfi. Azt kívánta, bárcsak benne is meglenne az az életöröm, mint Honeyban, akkor talán elérhetné a fiát. – Készen vagy, Josh? – kérdezte, amikor Honey végzett. Ahogy Luke kézen fogta a fiát, érezte, hogy a fiú remeg. Luke Honeyra pillantott. – Szerintem azt hiszi, hogy büntetést kap. Bárcsak felvehetnem és meggyőzhetném róla, hogy nem így van. – Akkor rajta. Mi tartja vissza? – El kell kezdenem férfit faragni belőle. Lassan túl nagy lesz a babusgatáshoz. – Még nem találkoztam olyan férfival, aki ne örült volna egy kis babusgatásnak, így vagy úgy, MacKenzie. A megjegyzés felidézte az arany húszdollárosok képét, amiket a lány az asztalra dobott szombat éjjel, és azt, ahogy minden bizonnyal megkereste őket. A férfi némi szarkazmussal felelt: – Egy kicsit fiatal még ahhoz a babusgatáshoz, Miss Behr. A bajsza alatt Luke-ot átkozva, a lány követte őket a lókikötő oszlophoz. Arra vágyott, hogy ő vihesse Josht az iskolába. Az iskola épülete mindössze egymérföldnyire volt, de Luke megmondta, hogy lóháton viszi el Josht. Miután felültette Josht maga mellé a nyeregbe, Luke így szólt: – Miután leteszem Josht, kilovagolok a Fletcher-mezőre, úgyhogy nem hiszem, hogy hazaérek vacsorára. – Megpróbálom túlélni a napot úgy, hogy nem felügyel, sheriff.
H
60
Tenyerével védve a szemét a naptól, Honey figyelte, ahogy ellovagolnak. Josh olyan elesettnek tűnt, hogy sírni támadt kedve. A gyerek nyilvánvalóan rémült volt, és összezavarodott. Luke-nak igaza volt, Josh nem értette, mi történik vele. A lány a következő fél órát azzal töltötte, hogy a kisfiú miatt aggódott. Végül úgy döntött, kihasználja a napsütést, és kimossa a szennyest. Miután jó néhány nagy vizeskannát tett a tűzhelyre, összegyűjtötte a koszos ruhákat és ágyneműt, és kupacokba válogatta a tűzhely előtt. Aztán kiment a kamrába, megkereste a fából készült mosódézsát és mosódeszkát, és becipelte. Nem volt kedve kint maradni a perzselő napon. Ám amint a dézsa megtelt forró vízzel, Honey csípőre tett kézzel megállt mellette, és belebámult. – A fenébe is – jelentette ki. – Igazán pazarlásnak tűnik, hogy egy egész dézsányi forró vizet csak a koszos ruhákhoz használjak. A forró fürdő olyan fényűzés volt, amire csak ritkán volt lehetősége vagy módja. Mivel Josh iskolában volt, Luke pedig egész napra elment, a lány nem is találhatott volna jobb alkalmat a fürdésre. A vízbe szórta a levendulás fürdősója maradékát, megszabadult a ruhájától, és a vízbe mászott. A dézsa szűkös volt – a térdét csaknem az álláig fel kellett húznia – de a víz forró volt. Egy időre meg is feledkezett Luke-ról és Joshról, ahogy lehunyta a szemét, és átadta magát a pillanat élvezetének. Amikor a víz langyossá vált, sajnálkozva kimászott a dézsából és gyorsan megtörölközött. Mivel a köntöse valahol a mosnivalók között volt, egy törülközőt csavart maga köré, és a mosogatóhoz sietett, hogy újra megtöltse a kannát. A bejárati ajtó minden figyelmeztetés nélkül becsapódott. A lány ijedtében elejtette a kannát, és megfordulva az ajtóban dermedten álló Luke-ot pillantotta meg. – Mit… mit keres újra itthon? – kérdezte a lány. Élete leghosszabbnak tűnő percén át ott állt mereven, amíg a férfi lassan végigpillantott rajta tetőtől talpig. Érezte, hogy kigyúl az arca a figyelmes vizsgálódástól, és a bőre bizsergett, mintha nem is a férfi tekintete, hanem az ujjai simogatták volna. Aztán Luke keresztbe fonta a karját a mellén, és a falnak dőlt. Sötét szemöldökét összevonva, gúnyosan kérdezte: – Társaságot vár, Miss Honey, vagy abban reménykedett, hogy befejezzük, amit tegnap elkezdtünk? Most, hogy elérkezett a pillanat, amikor szembe kellett vele néznie, a lány nem adta meg neki azt az örömet, hogy kigúnyolhassa. Dacosan felszegte a fejét. – Hogy mi, MacKenzie? – Kit próbál lóvá tenni? Én nem vagyok az egyik madara, hölgyem. Azt akarja mondani, hogy maga egyáltalán nem tehet arról, ami tegnap reggel történt? – Azt mondom, hogy van egy megállapodásunk, sheriff. A feltételek úgy szólnak, hogy én itt a fiának segítek, maga pedig tartja a távolságot. Én betartottam az alku rám eső részét. – Nem emlékszem, hogy bármelyik feltétel is úgy szólna, hogy maga félmeztelenül parádézhat előttem – vágott vissza a férfi. – Talán nem, de amíg maga fogva tart ebben a házban, elvárom, hogy betartsa a megállapodás feltételeit, sheriff. Vagyis, ha még egyszer hozzám ér, vége az alkunak. Érti?
61
– Azt hiszem, maga az, aki nem érti, hölgyem. Tegnap maga is éppen annyira akarta a dolgot, mint én. De már annyit hazudott, hogy még saját magával sem tud őszinte lenni. A lány legszívesebben lekaparta volna az önelégült mosolyt a férfi arcáról, ahogy tovább beszélt. – Nos, úgy tűnik, maga osztja a lapokat, úgyhogy ez a maga licitje, hölgyem. De eleget pókereztem már ahhoz, hogy tudjam, mindketten blöffre játszunk – vonta fel vidáman a szemöldökét. – Úgyhogy a partinak még nincs vége. Meglátjuk, melyikünk passzol először, Miss Honey. – Részemről vége a játszmának – mondta fensőbbségesen Honey. Annyi méltósággal vonult be a szobájába, amennyi csak telt tőle. Minden egyes lépéssel érezte, ahogy a férfi tekintete követi. Amint a szobája magányába jutott, behunyta a szemét, és az ajtónak támaszkodott. Egész testében remegett, és kalapált a szíve. Szóval ez a fickó úgy gondolja, hogy blöfföl? Úgy érezte, épp ideje megtanítani ennek az arrogáns sheriffnek a szó valódi jelentését. Gyorsan felöltözött, és remegő ujjakkal begombolta a blúza gombjait. Amikor elkészült, mély levegőt vett, kihúzta magát, és kinyitotta az ajtót. A férfi közben átsétált a szobán, és a vízzel teli dézsába bámult. – Éppen mosni készültem. Ha akarja, hogy kimossam valamelyik holmiját, csak hozza ide – mondta a lány barátságos mosollyal. – Talán magának jól áll az illat, de nem hiszem, hogy hozzám illene – felelte a férfi cinikusan. A lány zavartan pillantott rá. – Levendula – magyarázta a férfi. – Ó, elfelejtettem – mondta a lány kedvesen. Elfordult, bement a konyhába, hogy megtöltse a kannát. –Nem vártam, hogy ilyen korán hazajön. Akkor vacsorára is itthon lesz? – Nem. Leesett a lovam egyik patkója, így vissza kellett fordulnom. De most már megyek. A lány elég sok gyanakvást hallott a férfi hangjában ahhoz, hogy titokban elmosolyodjon. Tudta, hogy a férfi arra számított, harcra készen fog kijönni a hálószobából. A kedvessége összezavarta. – Sajnálom, hogy megzavartam a… mosásban – mondta a férfi. A lány hallotta, ahogy az ajtóhoz megy, de nem fordult meg. – Azt hiszem, igaza van, Miss Behr. Talán jó lesz, ha szerzek egy kulcsot ehhez az ajtóhoz. A lány az ablakból nézte, hogy a férfi ellovagol. – Csak növeltem a tétet, MacKenzie sheriff. Vajon tartja, rálicitál… vagy passzol? Széles, elégedett mosollyal a tűzhelyre tette a kannát. Honey a kötélre akasztotta az utolsó lepedőt is, aztán felmászott a veranda lépcsőjére, és leült. Mivel nem volt több szárítókötél, úgy döntött, fölösleges kimosnia a többi ruhát, míg a lepedők meg nem száradtak. Egy összehajtott újsággal legyezte magát. Teljesen elvesztegette a finom fürdő hatását, mert mostanra kimelegedett és megizzadt a napon. Ahogy végignézett az utcán, a távolban egy kis alakot pillantott meg. Volt valami ismerős a járásában és a leejtett vállában. Felállt, hogy jobban megnézhesse. Nagy ég, Josh volt az! Az uzsonnásdobozát a kezében szorongatta.
62
Honey felpattant a verandáról, és végigrohant az úton. Vajon a kisfiú félreértette az utasításokat? Csak dél volt, és a tanítás négykor fejeződik be. Úgy tervezte, hogy akkor megy érte. Josh túl fiatal volt, hogy egyedül legyen. Honey kifogyott a szuszból, mire elérte a gyereket. – Josh, mit keresel itthon ilyen korán? – A lány már megtanulta értelmezni a kisfiú gesztusainak és arckifejezéseinek javát, és most a fejtartása és lesütött pillantása miatt gyanakodni kezdett. Letérdelt, és megragadta a gyerek vállát. – Josh, nem szöktél meg az iskolából, ugye? A fiú felnézett rá, és a lány felszisszent, amikor meglátta, mennyi fájdalom van a kék szemekben. – Ó, édesem, mi történt? Néhány pillanatig szorosan magához ölelte, aztán felállt. Meg kellett tudnia, mi az, ami bántja a gyereket, és ennek az egyetlen módja az volt, ha megkérdezi a tanárt. – Ha te nem mondod el nekem, vissza kell mennünk az iskolába, hogy kiderítsem, mi történt. Kézen fogta a fiút, és visszasétáltak egymérföldnyi-re az iskolához. Honey megkérte Josht, hogy várjon odakint, és belépett a tanterembe. A tanítónő felpillantott a szemüvege felett, amely hosszú, hegyes orrán ült. Nem volt fiatal, az arcán ráncok sorakoztak, a hajába pedig ősz szálak vegyültek. Ám ceruzavékony testén nem látszottak középkorú domborulatok. A kellemetlenül meleg idő ellenére barna selyemszövet ruhájának pruszlikja a nyakáig be volt gombolva. – Segíthetek? – kérdezte szigorú hangon. Cynthia Nelson elmondta Honeynak, hogy a tanítónő Hiram Websternek, a város polgármesterének a felesége. Pillanatnyilag, sem a nő modora, sem pedig a közösségben betöltött helyzete nem tudta megijeszteni Honeyt. – Ha nem bánja, Mrs. Webster, szeretnék beszélni önnel néhány percig. A tanítónő felállt. – Gyerekek, kimehettek, és megehetitek az ebédeteket. Maradjatok az iskolaudvaron, és ne feledjétek, nem tűröm a zajongást és a káromkodást. – Szúrós tekintetét az egyik idősebb diákra fordította. – Világos, James Cabot? A gyerekek felkapták az uzsonnásdobozukat, és kirohantak. – Nos, miben segíthetek, Miss…? – Behr – mondta Honey. – Én vagyok Josh dadusa. – Ó, igen. Hallottam már magáról. – A nő hangjából áradt a rosszallás. – Azért jöttem, hogy megtudjam, miért jött haza Joshua olyan korán. – Ezt az ügyet inkább MacKenzie sheriffel beszélném meg, Miss Behr. – Mivel napközben én vagyok a felelős Joshért, jobban örülnék, ha velem beszélné meg, Mrs. Webster. – Nos, rendben, Miss Behr. Én küldtem haza Joshuát, mert zavarja a tanítást. – Zavarja?! Hiszen meg sem szólal. – Pontosan. Az, hogy megtagadja a válaszadást a kérdéseimre, szándékos szembeszegülés a hivatalommal szemben. – De Josh senkinek sem válaszol, Mrs. Webster. Ezt biztosan tudta. – Nem tűrök el ilyen viselkedést az osztálytermemben. És azt tanácsolom magának és MacKenzie sheriffnek, hogy önök se tűrjék tovább. – De nagyon okos fiú, Mrs. Webster. És még ha nem is beszél, követi az utasításokat.
63
– Nem engedhetem meg a hozzáállását, Miss Behr. Felelősséggel tartozom a többi diákom felé. Mire észbe kapnék, már a többi gyerek is ugyanezzel a trükkel próbálkozna. Egy rohadt alma megrontja az egész hordót. Honey szeme elé leszállt a vörös köd: a düh forró, vörös hulláma öntötte el az érzékeit, és söpörte el az önuralmát. – Maga nagyképű, hatalmaskodó, vén… vén Pecksniff – fröcsögte Honey, akinek nem jutott más az eszébe, mint Dickens álszent regényhősének neve. – És még tanárnak nevezi magát! – Végigrohant a padok között. – Én magam fogom tanítani, nem bízom egy ilyen aszott nőszemélyre, mint maga. – Micsoda?! Még sosem hallottam ilyen durvaságot. Beszélni fogok MacKenzie sheriffel a pimaszságáról, Miss Behr. Biztos vagyok benne, hogy a fiú apja nem fogja helyeselni. – Amikor beszél vele, Mrs. Hűhó, mindenképpen mesélje el MacKenzie sheriffnek, hogyan zavarta el a hatéves fiát, és hagyta, hogy egyedül találjon haza. Nem hinném, hogy a fiú apja helyeselni fogja. – A tanítónő riadtan ugrott hátra, amikor Honey felemelte a kezét, és az öklét rázta felé. – És ha még egyszer meghallom, hogy Josht rohadt almának nevezi, beverem azt a nagy, ronda orrát. Mire Luke visszatért Stocktonba, az alkonyat tintafekete foltokká nyújtotta az árnyékokat, és megtöltötte a ciripelő tücskök hangjával. Az északról érkező esti szellőben a szárítókötélen függő fehér lepedők úgy lebegtek, mint kísérteties szellemek. Luke odasétált, és nekilátott leszedni. Felbosszantotta, hogy Honey nem szedte le a tiszta ruhát alkonyat előtt, és mérgesen dobálta a ruhacsipeszeket egy közelben álló vödörbe. Közben meghallotta a lány énekét az ablak felől. Odament, hogy szóljon neki, fejezze be, amit elkezdett, de a szavak a torkán akadtak. Honey a nappali közepén ült, és a „Kékfarkú légy” című dalt pengette a gitárján. Josh törökülésben ült előtte a padlón, tekintetét a lány arcára szegezte. Amikor a lány a refrénhez ért, odakiáltotta a kisfiúnak: – Rendben, édesem, most te jössz. Luke megdöbbenésére, Josh tapsolni kezdett a zenére, ahogy Honey énekelt: „Jancsi kukoricát tör, de nem számít, Jancsi kukoricát tör, de nem számít. Jancsi kukoricát tör, de nem számít… – alacsony akkordot pengetett, aztán a kisfiúénak döntötte, és úgy énekelte: – A gazda nincs ma itt. Vidáman kuncogva letette a gitárt, kézen fogta a kisfiút, felállt, és őt is magával húzta. Összefont kezüket lóbálva könnyedén körülugrálták a szobát, ahogy a lány elismételte a refrént. Josh nem mosolygott, de annyi élet volt az arcában, amennyit Luke még sosem látott. A férfi Honeyra emelte tekintetét. A lény kék szeme vidáman ragyogott, rengeteg aranyhaja a vállán ringatózott, ahogy táncolt. Amikor a dal végéhez ért, megállt, és megölelte Josht. Luke lassan elfordult. Visszament, hogy befejezze a lepedők leszedését. A levendula halvány illata ingerelte az érzékeit, és az orrához emelte az egyik repkedő lepedőt. Egy hosszú pillanatig beszívta az édes illatot.
64
10. fejezet uke hallgatott a reggeli alatt. Komor tekintete folyton a kis sötét fejre vándorolt, amely egy tányérnyi érintetlen rántotta fölé hajolt. – Édesem, szeretnél helyette valami mást? – kérdezte Honey Josht. – Miért kényezteti ennyire az étellel? Tudja, hogy úgysem fog enni – morgolódott Luke. – Többet eszik az én főztömből, mint a magáéból. – Én is. Mi mást bizonyít ez, mint hogy maga a jobb szakács? – Azt gondoltam, talán azt jelenti, hogy sosem ad neki lehetőséget, hogy összehasonlíthassa a kettőt. Maga egyszer főzött zabkását, amióta én itt vagyok… és meg kell jegyeznem, kissé sós volt. – Mit gondol, ki főzött, mielőtt maga megérkezett? – mondta a férfi. – Hajlandó vagyok megint főzni, de már beleuntam, hogy azt magyarázzam, csak a szabadidőmben tehetem. Úgysem hallgat rám. – Ezt a szememre veti a sós zabkása után? – ugratta a lány. – És a főzésen kívül sok más dologban is jobb vagyok magánál. – Visszafordult a tűzhelyhez. – Például, a pókerben. – És abban, hogy kicsalja mások pénzét. Honey a fogát csikorgatta. – Abban is – mondta könnyedén. Úgy döntött, nem hagyja, hogy a férfi komisz hangulatával veszekedést provokáljon, különösen nem Josh előtt. – A gyerekekhez is jobban értek. Például több eszem van annál, hogy kicsik előtt veszekedjek. Minden szót olyan komolyan vesznek. – Félrefordította a fejét, és édesen a férfira mosolygott. – Kér még egy tojást? Luke a fejét rázta. – Majd megeszem az övét. Nincs értelme elpocsékolni. – De az már kihűlt. Készítek magának frisset. – Azt mondtam, megeszem az övét. A tojás pénzbe kerül. – Josh tányérjáért nyúlt. – Befejezted, fiam? Josh felállt és kiszaladt. – Úgy tűnik, jól halad, MacKenzie. Eddig általában sírva szaladt ki. – Gondolom, hiányzik belőlem a maga finomsága, Miss Behr. – A férfi nekilátott, hogy a villával belapátolja a hideg tojást. Hosszú hallgatás után a lány végül megkérdezte: – Még egy csésze kávé? – Ha akarok egyet, majd kiszolgálom magam – felelte a férfi. A lánynak elege lett komor hangulatából. – Tegye azt – hagyta rá, és a hálószobába ment, becsapva az ajtót. Egy hosszú percig Luke dermedten ült, és a zárt ajtót bámulta. Egek, micsoda gazember lett! Aztán felállt, és kiment. Amikor Luke tizenöt perccel később visszatért, hogy elvigye Josht az iskolába, meglepetésben volt része. – Josh nem megy iskolába – tájékoztatta Honey. – Itthon is meg tudom tanítani olvasni és számolni.
L
65
– Nem érzi jól magát? – Remekül érzi magát. Jobban, mint tegnap. Úgy tűnik, a gyerekek ösztönei jobbak, mint a szüleiké. – Miről beszél? Honey Joshhoz fordult: – Édesem, beszélnem kell az apáddal. Kérlek, menj ki, amíg végzek, aztán kijövök hozzád játszani. – Mit jelentsen ez az egész, Honey? – kérdezte Luke, amint Josh eltűnt az ajtó mögött. – Az a gonosz tanítónő-banya tegnap kidobta őt az iskolából. – A lány egy újabb jelzőt motyogott a bajsza alatt. – Az isten szerelmére, vigyázzon a nyelvére Josh előtt – követelte Luke. – Bagoly mondja verébnek – vágott vissza a lány. – Nagy ég! Miért nem képes egyenesen válaszolni egyetlen kérdésre sem? Magamnak kell megtudnom, mi történt. – A férfi kivonult a házból, felült Alamo hátára, és elvágtatott. Honey éppen befejezte a reggelihez használt edények mosogatását, amikor Luke visszatért. Ahogy hosszú, céltudatos lépteivel a házba sietett, a lány látta, hogy komoran összeszorítja a száját, az állkapcsa makacsul megfeszül, sötét szeme pedig villámokat szór az összevont szemöldök alatt. Egy félénkebb lélek már a látványtól is remegni kezdett volna. Ám Honey Ann Behrt nem ilyen fából faragták, és kitartott. – Mi a fenét próbál meg elérni ellenem ebben a városban? – szegezte neki a férfi. – Eddig már becsapta Jeb Grange-et, és azzal fenyegette meg a polgármester feleségét, hogy beveri az orrát, aztán itt van az illetlen viselkedés a Long Branch kocsmában szombat este. Az a célja, hogy megpróbálja elfordítani tőlem a város jó polgárait? – Jó polgárok? – Füstölgött a lány. – Ha az a csaló boltos és a zsarnokoskodó tanítónő jelenti azt, amit maga jó polgárnak nevez, akkor hálás vagyok az égnek, amiért engem alkalmatlannak tart. – Valóban alkalmatlan. Maga nem elég képzett ahhoz, hogy ítéletet mondjon, hölgyem. – Talán nem, MacKenzie sheriff, de akármilyen rossz is vagyok, én nem csalnám ki egy gyerektől az utolsó fillérjét, vagy zavarnék el egy ijedt és összezavarodott hatévest. Csak az ég tudja, mi történhetett volna, miközben Josh egyedül sétált haza az iskolából. – Miről beszél? – Ó, az a rendes polgár nem mesélte el, hogy Josh olyan zavaró tényező volt az osztályteremben, hogy még azt sem tudta megvárni, hogy vége legyen a tanításnak, hanem hazaküldte? – Nem, ezt nem mondta el – felelte a férfi halkabban. – Pedig ezt tette, MacKenzie sheriff. És nem sajnálom, hogy aszottnak neveztem. – Maga aszottnak nevezte? – Szerencséje volt, hogy nem váltottam be az ígéretemet, hogy beverem az orrát. Ha ő egy hölgy, akkor én nem akarok az lenni. – Maga akkor sem lehetne hölgy, ha megpróbálná. – Ami pedig azt a pénzéhes vén boltost illeti, biztos vagyok benne, hogy nem mondta el magának, hogy abból a falóból, amit hat dollárért adott el Joshnak, egy tucat talán kevesebb, mint hat dollárba került neki. És ne próbálja azt mondani, hogy nem tudom, miről beszélek. Láttam ezeket az olcsó játékokat a vurstlikban.
66
– Ez akkor sem jogosít fel senkit a lopásra. – Igen, igaza van, sheriff. Úgyhogy tegye a dolgát, és zárja be. – Nem bűn, ha valaki tisztességes üzletet vezet. – Nem, az nem. Sam Brazner, példának okáért, nem tűri a hamis osztást a szalonjában. Talán azért, mert őt nem tartják a város jó polgárának. – Magával nem lehet értelmesen beszélni, hölgyem. Azt hittem, Josh kedvéért meg fog próbálni együttműködni, de úgy tűnik, magát csak az érdekli, hogy kínos helyzetbe hozzon a város előtt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem ezt az állást, Miss Behr, és azt akarom, hogy kissé fogja vissza magát. A férfi magára hagyta a füstölgő lányt. Luke egész délelőtt dohogott. Nem tudta, mit tegyen Honeyval és Joshsal. Miért volt képes a lány közel férkőzni a fiúhoz, amikor senki másnak nem sikerült? És mivel Josht nem engedték be az iskolába, még nagyobb szüksége volt rá, mint eddig. Két tűz közé szorította. És ezt tudta is! Amikor visszatért a házba, megtorpant az ajtóban. Honey és Josh a konyhaasztalnál ültek. – Most pedig kiosztasz öt lapot – mondta Honey. Hangosan számolt, ahogy osztott. – Ez egy, kettő, három, négy, öt. Öt neked és öt nekem. – Mi a fenét művel? – kiabálta a férfi dühösen. Odalépett hozzájuk, és lesöpörte a lapokat az asztalról. Josh szeme elkerekedett az ijedtségtől. – Édesem, miért nem mész ki és játszol a lovaddal? – javasolta Honey nyugodtan. – Ezt majd később befejezzük. Amint az ajtó becsukódott a gyerek mögött, a lány Luke-hoz fordult. Első döbbenete haraggá változott. – Nos, gratulálok, MacKenzie, újra sikerült megijesztenie. – Minden, amit teszek, megijeszti. Ez a fiú gyűlöl engem. – Nem is értem, miért – csattant fel a lány, ahogy lehajolt, hogy felszedje a kártyát. – Akár szeret engem, akár nem, felelős vagyok érte, és nem akarom, hogy megtanítsa neki a rohadt hamiskártyás trükkjeit. A lány egyre növekvő haraggal meredt rá. – Miről beszél? – Azt mondta, megtanítja olvasni és számolni. – Éppen ezt teszem. – Kártyatrükkökkel? Szép kis tanítás! – horkant fel a férfi. – Én is így tanultam, MacKenzie. Összeadtam a pöttyöket a lapokon, vagy számoltam osztás közben a kártyát. Őszinte válasza egy pillanatra meglepte a férfit. – Múlt héten észrevettem, hogy azt mutatta neki, hogyan állítsa össze a maga hamis ékszereit. Abban mi volt az oktatás? Honey nem vette észre, hogy Luke meglátta őket. Csak a változatosság kedvéért mutatta meg Joshnak. De belefáradt, hogy állandóan igazolnia kell a tetteit a férfi előtt. – Nahát, semmi sem kerüli el a figyelmét, ugye? – mondta gúnyolódva. – Művészetórát tartottam neki. – Legközelebb majd arra tanítja, hogyan házaljon a szeméttel.
67
– Téved, sheriff. Tudom, hogy sokkal többet kapok érte, ha magam házalok vele. De ne féljen, MacKenzie, megígértem Joshnak, hogy övé a bevétel fele. Az volt az üzleti órája arra a napra. A lány kimerülten fordult el a férfi vádló pillantása elől, ami mindig megjelent, ha Luke szabadjára engedte gyanakvását. – Maga hozott ide, maga akarta a segítségemet. Miért nem vallja be, hogy nem fog működni? Ha nem vagyok megbízható, miért hagyja velem a fiát? – A lány megpördült, hogy szembenézzen a férfival. – Nem ér ő többet magának, mint kétszázhuszonöt dollár? Luke-ba belevágott a bűntudat a lány szavai nyomán. Rábízta Josht. Egek, tudta, hogy nagyszerűen bánik a fiúval. Az elmúlt héten legalább egy tucatszor vallotta be magának. Akkor miért nem tudta megmondani a lánynak is? Már ott volt a bocsánatkérés a nyelve hegyén. A lány vállára akarta tenni a kezét, kinyújtotta, de aztán gyorsan visszarántotta, amikor Honey metsző kék pillantásával felé fordult. – Megmondom én, mi zavarja magát, MacKenzie sheriff. Maga féltékeny. A zsarnokoskodó arroganciájával képtelen elfogadni a gondolatot, hogy a fia jobban kedvel engem, mint magát. Nos, megmondhatom magának, MacKenzie, hogy ez érthető, még egy hatévestől is. A férfi érzéseit elrejtette kifürkészhetetlen álarca. Megköszörülte a torkát. – Elnézését kérem a kitörésemért. És bevallom, hogy figyelemre méltó, amit Joshsal tett. – Habozva megállt az ajtóban. – Azt hiszem, egyszerűen semmit nem teszek jól, ami a fiamat illeti. Próbálkozom. Talán maga nem így gondolja, de próbálkozom. Azt akarom, hogy úgy szeressen, ahogy én szeretem őt. Azt hiszem, elé helyeztem a saját érdekeimet. Hagytam, hogy ez a mi vitánk hátráltasson. Luke vallomása egy pillanatra feledtette Honeyval a múltbeli sérelmeket. – Rossz alku volt, Luke – mondta gyengéden. – Kezdettől fogva rossz alku volt ez közöttünk. – De maga sokkal jobban igyekezett, hogy működjön, mint én, igaz? Ahogy a lány figyelte, amint a férfi elsétál, legalább annyi bűntudatot érzett, mint Luke. Később, aznap délután Cynthia Nelson jött el, és megkérte Honeyt, csatlakozzon hozzá a férje által előírt napi sétáján. Amióta Honey Stocktonban volt, Lilyn kívül a Long Branchból Cynthia volt az egyetlen nő, aki barátságos volt hozzá. Persze, ahogy hallgatta Cynthia lelkes beszámolóját a házasság előnyeiről, Honey gyanította, hogy az asszonynak hátsó szándéka is van: feleséget találni a sheriffnek. Nyilvánvaló kísérletei a házasságszerzésre kínos helyzetek állandó forrását jelentették a lánynak. – Biztosan az én társaságomban akar megjelenni, Cynthia? Tudja, pletykálnak rólam a városban. – Hadd pletykáljanak, Honey! Én tudom, hogy semmi sem igaz abból, amit magára mondanak. – Ez nem így van. Botrányos vagyok. Tényleg elvettem a cukorkát, és megfenyegettem a polgármester feleségét, hogy beverem az orrát. Cynthia a szájára szorította a kezét, hogy elfojtsa kuncogást. – Tényleg aszottnak nevezte Clarabelle Webstert? – Valóban megtettem.
68
– Ó, éveken át szerettem volna ezt mondani neki. Honey újabb erőfeszítést tett arra, hogy őszinte legyen, és elmondta új barátnőjének az igazat arról, miért kellett Stocktonba mennie, hogy Luke ki nem állhatja őt, és saját idegenkedését a férfitól. Honey kétségbeesésére a magyarázat lázba hozta a javíthatatlan romantikust, és Cynthia még elszántabb lett, hogy összeházasítsa őt Luke-kal. Ahogy sétáltak Josh két oldalán, Cynthia megint csak erről a témáról beszélt, amikor elhaladtak két marhapásztor mellett, akik a kocsma előtt lustálkodtak. Az egyik férfi eléjük botorkált, és megbökte a kalapját. Színpadias mozdulattal meghajolt. – Szép napot, hölgyek. A fiatalember, aki Honey szerint nem lehetett több húszévesnél, nyilvánvalóan ittas volt. – Jó napot, Mr. Calhoun – felelte Cynthia, és továbbindult. Honey visszanézett, és látta, hogy a két férfi belép a kocsmába. – Úgy tűnik, ez a fiatalember máris épp eleget ivott – jegyezte meg. Cynthia bólintott. – Igen, én is úgy gondolom. Az Jess Calhoun volt, és a bátyja, Randy. Az apjuknak nagy tanyája van a közelben. Randy elég rendes, de Jess forrófejű bajkeverő. Túlságosan gyorsan és félvállról játszadozik azzal a colttal, amit hord. Doug azt mondja, Jess golyóra született. Folytatták a sétát, és Cynthia pontosan ott folytatta a beszélgetést, ahol abbahagyta: Luke MacKenzie erényeinek ecsetelésénél. Honey azon töprengett, vajon mit mondana Cynthia, ha elmesélné neki aznap reggeli veszekedésüket. Luke kiment, és leült a székre a verandán. Szemlélődő pillantása megakadt Honeyn és Cynthián, ahogy az út túlsó oldalán sétáltak. A férfi tekintete Honey élénk arcára tapadt. Kétségtelen, hogy gyönyörű nő, gondolta mogorván. De lehetetlen is. Akarta őt, attól kezdve, hogy először meglátta. És a hazug kis hárpia tudta ezt. Nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy csábítsa – vagy hívogató testével, vagy a buja szájával. Az ajkával, amely csókra, nem pedig hazugságokra termett. Ám mégsem érdemelte meg, amit mondott neki. Honey sosem került volna Stocktonba, ha nincs ő. A férfi továbbra is úgy érezte, helyes volt elhoznia, annyira jól bánt Joshsal. Mindennap látott egy kis javulást a fián – de abban nem, ahogy a fia vele viselkedett. Luke hosszan kifújta a levegőt összeszorított ajka között. A lánynak igaza volt, valóban féltékeny volt, amiért Josh Honey társaságát kedvelte, nem az övét. És gyűlölte, hogy a lány nem képes a szabályok szerint élni. Ezért viselte a jelvényt: túl sokan voltak, akik úgy gondolták, felette állnak a törvénynek. Hát igen. Valahogy le kell nyelnie a büszkeségét, és meg kell mondania, hogy sajnálja, amit korábban mondott. Amíg a lány Stocktonban marad, abba kell hagyniuk a marakodást, és meg kell próbálniuk kijönni egymással. – Sheriff, jobb, ha elnéz a Long Branch felé. Jess Calhoun a városban van, és tökrészeg. Luke felkapta a fejét, és Matt Brennanra nézett. Gondolataiba merülve meg sem hallotta helyettese lépteit. – Megnézem – mondta Luke, és felállt.
69
Éppen elindultak felfelé az utcán, a Long Branch irányába, amikor a Calhoun fivérek kiléptek az ivóból. Jess kezében whiskysüveg imbolygott. A fiú nagyot kortyolt az üvegből, és egykettőre kiitta a tartalmát. Vad kurjantással a levegőbe lendítette az üres üveget, elővette a coltot, és kétszer lőtt, szilánkokra robbantva a palackot. A kocsma mellett a helyi bankár éppen kilépett a kocsijából. A lövések váratlan robaja megriasztotta a lovakat, és amikor az állatok megugrottak, a bankár a földre esett. A kiáltások és sikolyok zajában az emberek igyekeztek kitérni a megbokrosodott lovak és a száguldó kocsi útjából. A kocsi az egyik lókikötő póznának csapódott, és felborult. A baleset lelassította a lovakat, de nem állította meg őket. Ahogy a rémült fogat menekülése folytatódott, az oldalán fekvő kocsi úgy söpörte végig a poros utat, mint egy seprű, fekete porfelhőt verve fel maga mögött. Luke az egyik közeli póznához kötött ló nyergébe pattant, és a fogat után vágtatott. Amint az állatok mellé ért, áthajolt, és megragadta az egyik ló kantárját. Mire Matt is melléjük dübörgött, Luke-nak sikerült megállítania a fogatot. – Gondoskodj a lovakról, Matt! – kiáltotta Luke. Amikor Matt leszállt, és megpróbálta megnyugtatni az ideges állatokat, Luke megfordította a hátasát, és visszalovagolt a bankárhoz. – Jól van, Wes? – kérdezte. A bankár bólintott. – Hogy vannak a lovaim? – Csak kifulladtak egy kicsit. Bár a kocsinak szüksége lesz javításra. – Nos, az az ifjú mihaszna kell, hogy kifizesse – mondta Wes Douglas keserűen, remegő ujjával Jess Calhounra mutatva. – Te lőttél, Jess? – kérdezte Luke. – Nem az én hibám, hogy a fickó nem tudta visszafogni a lovait – horkant fel Jess. – A papa majd kifizeti a kárt, sheriff – szúrta közbe gyorsan Randy Calhoun. – Jól van, fel a lóra, és menjetek el innen. Jess Calhoun szeme elsötétedett a haragtól. – És ha én még nem állok készen, hogy elmenjek, sheriff? – Akkor kijózanodhatsz az egyik cellában. Rajtad áll, Jess – felelte Luke. A tekintete kérlelhetetlen maradt. – Nem fog bedugni egy cellába, sheriff. – Fogd be a szád, Jess, és menjünk – mondta Randy. – Bezárlak, ha kell, Jess. Ebben a városban nem szeretjük a részegen lövöldöző marhapásztorokat, úgyhogy szállj fel a lovadra, és tűnj el innen. Ha még egyszer meglátom, hogy Stocktonban iszol, egy hónapra bezárlak a cellába. – Tudja, kivel beszél, sheriff? Luke elvesztette türelmét a veszekedés, de főleg Jess Calhoun felelőtlen tettei miatt. – Igen, egy részeg, nagyszájú bajkeverő, aki miatt csaknem meghalt a megye egyik lakosa. – Nem akarja visszaszívni a szavait, sheriff? Vagy talán inkább a port enné meg a lába előtt? Luke továbbra is rászegezte a tekintetét. – Hallottad, mit mondtam, Jess. Indulj! – És ha nem? – Azért fizetnek, hogy betartassam itt a törvényt – mondta Luke figyelmeztetően.
70
– Nos, én nem megyek, amíg készen nem állok – mondta Jess, mint egy engedetlen gyerek. – Nem akarlak bántani, fiacskám. Talán elég, ha inkább a térdemre fektetlek, és elfenekellek. Calhoun gúnyosan felhorkant. – Inába szállt a bátorsága, sheriff? Azt hiszem, elbánok magával. – Azt hiszed, megéri meghalni, csak hogy megpróbáld? – kérdezte Luke nyugodtan. Rádöbbent, hogy felgyülemlett csalódottsága miatt leállt veszekedni egy részeg hencegővel, akinek mindössze arra volt szüksége, hogy néhány óra alatt kijózanodjon egy cellában. Most pedig lehet, hogy meg kell ölnie a fiatalembert. Randy Calhoun is legalább ennyire aggódott az öccséért. Megrángatta Jess karját. – Jaj, gyere Jess, menjünk. A sheriff csak a munkáját végzi. Emellett, ha lelősz egy sheriffet, akkor az Egyesült Államok egyik marsallja fog üldözni. – Hagyj békén – acsarkodott Jess, arrébb lökve Randyt. – Ideje, hogy befogjam a száját, sheriff. – MacKenzie sheriff, a fiú részeg. Nem tudja, mit beszél – kérlelte Randy. – Mindkettőtökkel el kell bánnom, Randy? – kérdezte Luke, és tekintetét a másik cowboyra emelte. Randy Calhoun elkeseredettnek tűnt. – Ő az öcsém, sheriff. Mit vár, mit tegyek? Nem állhatok itt csak úgy, és nézhetem, ahogy maga lelövi. – Nem kell segítség – fröcsögte Jess. A fegyveréért nyúlt, de még mielőtt kiránthatta volna, Luke keze a saját pisztolyáért kapott. A döbbent cowboy kijózanodott, és elsápadt, ahogy megérezte a gyomrának szorított colt csövét. – Most pedig szépen lassan dugd csak vissza azt a vasat a tokjába, Jess – utasította Luke. – És, Randy, hagyd ott a kezed, ahol volt – tette hozzá figyelmeztetően. – Nem lenne értelme, ha te fizetnél az öcséd hibájáért. Néhány lélegzet-visszafojtott pillanatig Luke figyelte Jess belső küzdelmét, ahogy a fiatal marhapásztor ifjonti büszkesége és meggondolatlansága birkózott a túlélés ösztönével. – Azt mondtam, tedd el, Jess! Jess visszacsúsztatta a fegyvert a tokjába. – Menjünk, Jessie – mondta Randy halkan, és az öccse vállára csapott. Jess szó nélkül visszament a póznánál kipányvázott lovaikhoz. – Köszönöm, MacKenzie sheriff – Randy nem is próbálta titkolni háláját. – Tartsd őt távol Stocktontól, amikor iszik, Randy. Legközelebb, ha a városba jön, elbeszélgetek vele. Luke a tokjába csúsztatta a coltot, és nem mozdult, amíg azt nem látta, hogy a két férfi kilovagol a városból. Honey, továbbra is Josh kezét szorítva, lélegzetvisszafojtva figyelte a jelenetet a többi városlakóval együtt. Féltette Luke-ot, és a férfival kapcsolatos valamennyi korábbi ellenérzése elpárolgott. Abban a néhány feszült pillanatban Luke könnyedén megölhette volna Jess Calhount, de igazságos ember volt, és nem tette. Ugyanez az ember volt, aki olyan igazságtalanul zaklatta és elítélte őt? Vajon teljesen félreismerte Luke MacKenziet?
71
A lány mellkasa annyira fájt, hogy alig tudott levegőt venni. Úgy érezte, mintha dübörgő szíve ki akart volna törni a melléből. Egy hosszú percre lehunyta a szemét, és hosszú, mély lélegzetvételekkel igyekezett megnyugodni. Amikor alábbhagyott a remegése, felfedezte, hogy Cynthia még mindig mellette áll, de Joshua eltűnt. Idegesen körülnézett, és végül megpillantotta, amint nem messze, az úton üldögél. Az úton egy kutya feküdt, a fejét Josh ölében nyugtatta. – Ó, édes istenem – kiáltott fel halkan Honey. A két nő a fiúhoz sietett. – A lovak megtaposták a kutyát, amikor megbokrosodtak – mondta Delmer Quinn, és letérdelt Josh mellé. Honey elkeseredve nézett a szürke-fekete keverék kutyára. Az állat mogyoróbarna szeme nedves volt és fájdalomtól fénylett. Hosszú, karcsú testében egy izom rángott görcsösen. – Ó, de szörnyű – mondta Cynthia szomorúan. – Kié a kutya? – kérdezte Honey, ahogy letérdelt Josh mellé. – Senkié – mondta Quinn. – Csak egy kóbor korcs, már néhány hete itt lófrál a városban. Honey látta, hogy Joshua elkerekedett kék szeme könnybe lábad, ahogy a sérült állatra mered. – Itt jön a sheriff. Ő majd megszabadítja az ebet a szenvedéstől. Jobb, ha eltűnök, különben rám bízza a dolgot. – Delmer elsietett. Ahogy Luke közeledett, gyors pillantással felmérte a gyászos látványt. – Mi történt itt? Honey abbahagyta a kutya simogatását, és felállt. – Azt hiszem, a szegény jószágra ráléptek azok a megbokrosodott lovak. Amikor Luke letérdelt, a lány figyelte, és elbűvölte a férfi kezének mozdulata, ahogy gyengéden végighúzta hosszú ujjait a sebzett állaton. A kutya néhányat nyüszített, és megpróbálta felemelni a fejét. – Azt hiszem, jobb, ha arrébb viszi Josht – mondta Luke Honeynak. – Megszabadítom szenvedéseitől. Előhúzta a pisztolyát. – Neeee! Mindenki döbbenten kapta fel a fejét. A rémült kiáltás Joshuától származott.
72
11. fejezet önnyek csorogtak le Josh arcán, ahogy könyörögve felnézett rájuk. Ez volt az első szó, amit Honey a fiútól hallott, amióta megérkezett. És a szánalmas kiáltás úgy hangzott, mintha magát Josht is rettentő fájdalom gyötörné. – Ne – ismételte. Luke visszatette a Coltot a tokjába, és megragadta a fiú vállát. – Fiam, a kutya szenved – mondta gyengéden. – Kérlek, ne öld meg a kutyát, apu – könyörgött Joshua. A helyzettől döbbenten, Luke Honeyra nézett. A lány aggódva pillantott Joshra. A kisfiú sötét feje továbbra is a kutya fölé hajolt. – Luke, elvihetnénk a kutyát az orvoshoz? Talán lehetne érte tenni valamit. – Szerintem ez időpocsékolás, de nem veszítünk semmit, ha megkérjük Nelson doktort, nézze meg – mondta Luke. – A kutya veszít, ha nem tesszük – vetette ellen a lány rejtélyesen. Cynthia helyeslően bólintott. – Az biztos. Emellett – mondta a feleség büszkeségével – Doug tudni fogja, mit tegyen. A kutya szánalmasan nyöszörgött, ahogy Luke gyengéden felemelte. Honey Josht vette a karjába, aztán ő és Cynthia követték a férfit. A felnőtteket megkérték, hogy várjanak az orvos rendelője előtt, míg ő megvizsgálta a kínlódó állatot. Ám a helyzetre érzékeny Doug Nelson megengedte, hogy Josh a kutyával maradjon. Végtelen hosszúnak tűnő idő múlva Doug kijött, karjában a szegény jószággal, amit gézkötések fedtek, amiből csak a szeme és az orra látszott ki. Josh szorosan követte Dougot. – Josh, tartsd szemmel a barátunkat, amíg én az apukáddal beszélek – mondta neki Doug. Josh gyorsan leült a verandán, és az ölébe vette a kutya fejét. Amikor Cynthia Honey és Luke után indult a rendelőbe, a férje megállította. – Megindult a szülés, drágám? Cynthia barna szeme tágra nyílt a meglepetéstől. – Persze, hogy nem, Doug. Azt mondtad, a baba még vagy két hétig nem fog megszületni. – Érzel bármilyen fájdalmat? – Nem. – Nehezen kapsz levegőt? Szédülsz? A teljesen összezavarodott Cynthia felvonta a szemöldökét, és Honeyra pillantott. Honey válaszul megvonta a vállát, ő éppen úgy nem értette a helyzetet, mint Cynthia. – Nem, Doug, jobban érzem magam most, mint a héten bármikor. – Remek. Akkor gyere vissza később, most beteggel vagyok. A te időpontod hétfő délután két órára szól, Mrs. Nelson. Ezzel sietős csókot nyomott az asszony szájára, és becsukta az orra előtt az ajtót. – Meg fog ölni – jegyezte meg a férje, és széles vigyort küldött Honey felé. – Örülök, hogy végre megismerhetem. Cynthia sokat mesélt magáról.
K
73
– Köszönöm, dr. Nelson. – Jobban szeretem, ha Dougnak szólítanak. Nem kenyerem a hivatalosság. – A férfi megfogta Honey karját, és egy székhez vezette. – Maga legalább olyan szép, mint ahogy Cynthia leírta, Honey. – A felesége nagyon kedves, doktor, ah, Doug. Sok tekintetben. – Úgy tudom, csak rövid ideig szándékozik itt maradni velünk Stocktonban – mondta Doug szívélyesen. Honey mogorva pillantást vetett Luke-ra. – Egészen pontosan kilencven napig. Doug kuncogott. – Úgy beszél róla, mintha börtönbüntetés lenne, Honey. – Ó, valóban! Nem vettem észre. Luke a falnak támaszkodott. Ahogy figyelte és hallgatta a másik kettőt, akaratlanul is feltűnt neki, hogy úgy csevegnek, mintha régi barátok lennének. Vajon neki miért volt ilyen nehéz Honeyval beszélgetni? Elfogadni őt? Persze, gondolta Luke bosszúsan, talán Doug és Cynthia sem fogadták volna ilyen kedvesen, ha tudnák róla, amit ő. – A kutya külsejéből ítélve, úgy tűnik, a kötözést gyakoroltad, doki – jegyezte meg Luke, szándékosan félbeszakítva kettejük csevegését. Doug felnézett, mintha csak akkor jutott volna eszébe, hogy Luke is ott van. – Igen, méterenként számolom a díjat, nem látogatásonként – mondta az orvos kedélyesen, ahogy megkerülte az íróasztalát, és leült. Honey válaszul felkuncogott, ami tovább ingerelte Luke-ot. – Mi van a kutyával? – kérdezte a férfi. – Tulajdonképpen csak Josh kedvéért tekertem rá azt a gézt. Gondoltam, talán megnyugtatja kicsit, ha látja, hogy teszek valamit az állatért. Valójában nem mondhatok semmi biztosat, Luke. A kutya egyik hátsó lába eltört, úgyhogy sínbe tettem, de nem tudhatom, mennyi sérülést szenvedett belül. A szívverése gyors, de egyenletes. Persze nem vagyok állatorvos, így nem tudom, milyennek kell lennie egy kutya szívverésének. – Mit súg az ösztönöd, doki? Doug vállat vont. – A kutya vizelt, és nem láttam benne vért. Ez jó jel. Talán nincs belső vérzés. Josh kedvéért remélem, hogy rendbe jön. Úgy tűnik, a fiú kötődik hozzá. Úgy gondolom, haza kellene vinnetek magatokkal. – Az kizárt! Nézd, doki, ha akartam volna kutyát a háznál, már lenne egy. – De állandó gondoskodásra van szüksége – tiltakozott Doug. – Pontosan. Éppen ezért kell itt maradnia nálad. – Ne feledd, hogy én nem vagyok állatorvos. A kutyára állandóan figyelni kell. Van odakint egy kisfiú, aki képes és hajlandó erre. Úgyhogy logikus lenne, ha hazavinnétek a kutyát. Luke nyilvánvalóan nem akarta hazavinni az állatot. Máris elég baja volt Honeyval és Joshsal. – Az állat a te beteged, Nelson doktor. – Úgy emlékszem, te hoztad be ide, MacKenzie sheriff. – Csakis jogi megfontolásból. Kötelességből, tudod. Ahogy a két férfi tovább vitatkozott, Honey alaposan megfigyelhette a fiatal orvost. Meleg barna szemét eltakaró szemüveg és a halántékánál enyhén ritkuló szőke haja ellenére Doug Nelson jóképű férfi volt. Bár nem volt olyan magas, mint Luke, a teste
74
karcsú volt és izmos, amin meglátszott, hogy éveken át favágóként dolgozott Cynthia apjának Oregonban, ahol, a felesége szerint, aki imádta, ők ketten reménytelenül egymásba szerettek. Ahogy a férfi befejezte orvosi tanulmányait, összeházasodtak, és Stocktonba költöztek. – Alkut kötök veled, Luke. Hazaviszed a kutyát, én pedig nem számolok fel semmit az átlagon felüli orvosi ellátásért, amiben részesült – mondta vigyorogva Doug. – A többméternyi gézről nem is beszélve – szúrta közbe Honey reménykedve. – Le kellett volna lőnöm, amikor alkalmam volt rá – morogta Luke. Aztán a szeme elkomolyodott. – Komolyan, Doug, ha a kutya elpusztul, mit gondolsz, menynyire nehezen fogja Josh viselni? Látnod kellett volna, hogy reagált, amikor megpróbáltam megszabadítani az állatot a szenvedéstől. – Még beszélt is – tette hozzá gyorsan Honey. Doug vonásai elkomorodtak. – Josh beszélt? – Újra felöltötte orvosi arckifejezését, ahogy megfontoltan folytatta a beszélgetést. – Ez mindenképpen jó jel. Néhány gyerek egyszerűen nem kezd beszélni olyan hamar, mint a többi, és ha Josh mondott pár szót, akkor biztosan még többet is fog. – Akkor talán mégsem fordult annyira magába – mondta Luke reménykedve. – Nem tudom, Luke. Szeretném így hinni, de lehet, hogy nem ilyen egyszerű. Amikor úgy tűnt, Doug habozik, hogy folytassa-e, Luke komolyan azt mondta: – Mondd el, mit gondolsz, Doug! – Nos, folyton azon gondolkodom, vajon miért nem reagál Josh érzelmileg az emberekre. – Érzelmileg? – kérdezte Honey, és váltott egy pillantást Luke-kal. – Igen. Mindenképpen ért annyit angolul, mint bármelyik átlagos hatéves, mert megteszi, amit kérnek tőle. – Akkor miért nem beszél? – kérdezte Luke elképedve. – Nem tudom pontosan. Nem reagál úgy a környezetére, ahogy a gyerekek általában. Luke feltette a kérdést, ami leginkább bántotta a lelkét. – Miért zárja ki a saját apját is? Doug vállat vont. – Csak találgatni tudok. – Nos, akkor mit gondolsz? – Mit gondolok? – Doug elhallgatott, és megpróbálta megfogalmazni az elméletét, aztán folytatta: – Elmondtad, hogy Josh csak kétéves volt, amikor a feleségedet és az édesanyádat megölték. Aztán az egyik munkás a farmról… – Juan Morales. – Ez a Morales elvitte Josht Mexikóba, ahol néhány évig élt. – Így van, négyéves koráig – erősítette meg Luke türelmetlenül. – Addigra a gyereknek legalább némi szókincse lehetett, vagy Morales biztosan megmondta volna, hogy Josh sohasem szólalt meg. Aztán jöttél te, aki egy másik nyelvet beszélt, és kiszakította az egyetlen otthonából, amit addig ismert. Valószínű, hogy a rémült kis fickó csak a mexikói nyelvet értette – mondta Doug szánakozva. – Azt hiszem, mindennek a gyökere az, hogy egyszerűen nem bízik benned. Honey úgy vélte, logikus, amit Doug mond. De még mindig akadták kételyei. – Ez megmagyarázná, miért zárkózott el az apja elől. De mindenki más elől miért? Doug tárgyilagosan vállat vont.
75
– Így már senkiben sem bízik. – Ez átkozottul biztos. Ehhez nincs szükség orvosra, hogy tudjam – horkant fel Luke. Honey Luke-ra pillantott. Érzékelte, milyen mély hatást gyakorol Doug mondandója a büszke férfira. – Hé, maguk ketten, ez csak találgatás – mondta Doug. – Orvos vagyok. Ha köhögésről vagy törött csontról van szó, én vagyok a megfelelő ember. Nem vagyok állatorvos, mégis idehoznak nekem egy sérült állatot, hogy hozzam rendbe. És az sem vagyok, amit pszichológusnak neveznek, ezzel Európában foglalkoznak. Kaliforniában szereztem diplomát, nem Párizsban vagy Bécsben. Luke döbbenten kérdezte: – Mi az a pszichológus? – A pszichológiának a viselkedési mintázatok tanulmányozásához van köze. Magam sem tudok sokat a témáról, csak amit az orvosi lapokban olvastam, amiket kapok. Van egy francia ideggyógyász, aki még egy klinikát is alapított, ahol hisztériát és más hasonló tüneteket kezelnek. Sikeresen használták a hipnózist. És tudom, hogy dr. Josef Breuer Bécsben szintén ezt a témát kutatja. Ő pszichoanalízisnek nevezi. – Doug az íróasztal mögötti asztalon tornyosuló folyóirathalomba túrt. – Nemrég olvastam róla egy érdekes cikket. Ah, itt is van – Az újságra pillantott. – A francia doktor Jean Charot, ő a patológiai anatómia professzora Párizsban. – Doug, nekem ez kínai – felelte kimerülten Luke. Doug átadta Honeynak az újságot. – Vigye magával! Szeretném, ha mindketten elolvasnák. Talán segíthet megérteni, amiről beszéltem. – Egy pillanatra elgondolkodott. – De gondolkodjanak el ezen. Ha Josh helyében lennének, bíznának az emberekben? Ne feledjék, egy hatévesről van szó. Csak azt tudja, hogy az anyja és a nagyanyja elhagyta, aztán elvesztette ezt a Morales nevű fickót is, akire valószínűleg áthelyezte a ragaszkodását. És biztos vagyok benne, hogy tudja, Honey is el fogja hagyni. – Doug szünetet tartott, hogy rosszalló pillantást vessen Luke-ra, mielőtt folytatta volna. – Ezt már közölted is vele. – Aztán tovább beszélt. – Így ifjú elméjében nincs is kétség afelől, hogy az apja is biztosan el fogja hagyni. Talán fél bárkihez is ragaszkodni, mert mindenki, akit eddig szeretett, elhagyta – Doug jelentőségteljes pillantása ezúttal Honeyra esett – vagy hamarosan el fogja hagyni. Honey úgy vélte, hogy Cynthia biztosan beszélt erről a rettegett témáról a férjével. Doug feltette a lábát az íróasztalra, hátradőlt és a feje mögé tette a kezét, miközben a mennyezetre pillantott. – Én mondom, egyre jobban belejövök. Talán ki kellene tennem egy újabb cégtáblát. Luke felnyögött, és járkálni kezdett a szobában. Honey gondolataiba merülve ült. Végül aggodalmas pillantást vetett Dougra. – Mit gondol, mit kellene tennünk, Doug? Luke felhagyott a járkálással, és mérges tekintetét a lányra szegezte. Nem is a kérdést ellenezte, hanem a lány közvetlenségét a férfival. – Igen, Nelson doktor, mit tanácsolsz? – kérdezte Luke, és ellentmondást nem tűrően megköszörülte a torkát. – Azt mondom, adjanak neki sok szeretetet és megértést, és folytassák, amit tesznek. Joshnak meg kell tanulnia újra bízni. A falai kezdenek leomlani. Az eset a kutyával bebizonyította, hogy hajlandó reagálni valakire, még ha az csak egy kutya is. – És mi lesz, ha a kutya elpusztul? – kérdezte Luke. Doug magabiztossága leeresztett, mint amikor a levegő kiszalad egy léggömbből.
76
– Akkor bajban leszünk. Mély szemöldökráncolással, Luke összefonta a karját a mellén. – Szóval mivel etessünk egy haldokló kutyát?
77
12. fejezet ondolja, hogy van esélye? – kérdezte Honey halkan. Több mint huszonnégy óra telt el, mióta hazavitték a kutyát. Luke a lány oldalán állt a konyhában, és a pumpát kezelte, ahogy Honey megtöltötte a kannát, hogy vizet forraljon a mosogatáshoz. A férfi egy pillantást vetett Joshra. A fiú a hálószobája padlóján ült, a kutya mellett, aki egy ládában feküdt. – Remélem – mondta komoran, ahogy felemelte a nehéz kannát és a tűzhelyhez vitte. – Luke, beleolvastam abba a folyóiratba, amit Doug adott, és eszembe jutott még valami Joshról. Halálra rémül, ha puskalövést hall. – Igen, tényleg megijed. – Emlékszem arra a délelőttre a templomban. Szó szerint remegett a félelemtől. Azt hiszem, többről van szó, mint egyszerű ijedtségről. – Hová akar kilyukadni? – Talán a tanyát ért támadáshoz van köze. Bár túlságosan fiatal volt, hogy emlékezzen magára a támadásra, a félelem, amit átélt, talán hosszabb ideig maradt meg benne. – Azt hiszem, túl fiatal volt – mondta Luke kétkedve. – Na és ha nem emlékszik, miért rémíti meg az a hang, de továbbra is reagál rá? És talán nagy veszteséggel kapcsolja össze a lövést. Ebben az esetben az anyjával és a nagyanyjával, még ha nem is emlékszik rájuk. – Még mindig nem értem, miért akarna ettől elzárkózni előlem – mondta Luke. Honey a fejét rázta. – Fél attól, hogy elveszíti magát, talán. Ha a hangot a veszteség érzésével azonosítja, akkor – Honey kitárta a karját – miért ne? – Azt hiszem, Doug túl sok pszichológiai zagyvasággal tömte tele a fejét. Honey ásított. – Talán igaza van. Egy pillanatra a mosogatónak támaszkodott, és lehunyta a szemét. – Fáradt? A lány kinyitotta a szemét, és felfedezte, hogy Luke sötét tekintetével őt figyeli. – Ó, egy kicsit – vallotta be. – Josh és én nem sokat aludtunk múlt éjjel. Azt hiszem, félt elaludni, nehogy a kutya meghaljon, míg ő alszik. – Feküdjön le, Honey! Aludjon egy kicsit – mondta Luke gyengéden. – Én még maradok. Luke kedvessége elgyengítette a lányt. Szembe tudott szegülni a haragja erejével, de összeomlott a törődésével szemben. – Biztosan nem bánja? – Honey a férfira emelte tekintetét, és együtt érzést látott a szemében. – Mi lesz a vacsoraedényekkel, és ki fekteti le Josht? – Meg tudom tenni. Emlékszik? – Nyoma sem volt szarkazmusnak, csak megnyerő mosoly ült az arcán. Honey gyanakodva méregette. – Jól érzi magát? Legnagyobb meglepetésére a férfi kuncogni kezdett. A látvány és a hang lenyűgöző volt. A lány érezte, hogy gyorsabban ver a szíve, és visszamosolygott.
G
78
– Remekül vagyok. Azt hiszem, jobban reménykedem, mint évek óta bármikor. Ha igaz, amit Doug mond, Josh hamarosan rendbejön. A lány ösztönösen kinyújtotta a kezét, és a férfi karjára tette. – Reménykedjünk, hogy az a kutya nem hal meg. A férfi újra Josh hálószobájának nyitott ajtajára pillantott. – Igen. Reménykedjünk. Honey a hálószobája felé indult, de mielőtt becsukta volna az ajtót, megállt. – Nos, csak szundítok egy rövidet. Felébreszt, ha… – Igen, felébresztem – mondta a férfi komolyan. Attól a perctől kezdve, hogy bebújt az ágyba, Honeynak egyetlen éber gondolata sem volt, míg az ablakon beáradó napfény fel nem ébresztette. Aztán rémülten döbbent rá, hogy átaludta az éjszakát. Felkapta a köntösét, és kirohant a szobából. Luke és Josh aludtak, kinyújtózva a padlón a kutya mellett. A kutya pislogás nélkül, éberen feküdt, és a gézbe burkolt testéből kinyúló farka rángásán kívül nem mozdult. Ahogy a lány lábujjhegyen közelebb ment, a szájára tette az ujját, így figyelmeztetve a kutyát, hogy maradjon csendben, majd lábujjhegyen kiment a szobából, és becsukta az ajtót. Honey vigyorogva ment a konyhába. Jól érezte magát. Egek, milyen jót tesz az embernek egy teljes éjszakányi alvás, gondolta. Aztán a mosolya még szélesebbre húzódott. A hangulata most fényesebb volt, mint a reggeli napsütés. Nem csak az alvás, hanem minden miatt. Biztos volt benne, hogy a kutya életben marad, biztos volt benne, hogy Josh jó úton halad a gyógyulás felé, és érezte, hogy talán Luke MacKenzie mégsem gyűlöli őt annyira, mint ahogy mutatja. Több mint huszonnégy órája egyetlen ellenséges szót sem mondtak egymásnak! Hirtelen megtorpant, és a csípőjére tette a kezét. – Honey Ann Behr, mi a fenét számít neked Luke MacKenzie véleménye? Így csak a saját szívedet fogod megfájdítani. Ám továbbra is mosolygott, ahogy nekilátott reggelit készíteni. Nem sokkal később, amikor Luke kilépett Josh szobájából, Honey az asztalnál ült, előtte pedig egy csésze kávé állt. A sütőben keksz sült, a tűzhelyen pedig egy lábasnyi zabkása pöfögött. – Ó, Istenem – nyögte a férfi. Kinyújtózott, hogy kiűzze a sajgást a hátából. – Úgy érzem magam, mintha lovak tapostak volna meg. A lány rápillantott, a szeme vidáman ragyogott. – Biztos, hogy nem téveszti össze magát a kutyával? Ne feledje, ő volt az, akit megrúgott egy ló. De ha attól jobban érezné magát, meg kellene látogatnia Dougot. Talán van még némi géze és tapasza. – Nagyon mulatságos, de nekem a kávé is elég lesz. – A férfi töltött magának egy csészényit, és az asztalra tette a kannát. – Talán inkább ezt kellene adnom a kutyának inni víz helyett. – A férfi meglepett pillantására tovább ugratta. – Nos, a kutya is azt állítja, hogy elgázolta egy csapatnyi ló. Luke lezöttyent a székre, és kortyolgatni kezdte a forró italt. – Maga reggelente mindig úgy csicsereg, mint egy szajkó? – Vigyázzon mit mond, vagy énekelni kezdek. Tudom, mennyire értékelné. A férfi a kezére támasztotta a fejét, és a lányra szegezte tekintetét.
79
– A kisöcsémre, Cleve-re emlékeztet. A másik fivérem, Flint és én felváltva fenyegettük meg, hogy megverjük, ha nem tünteti el a vigyort a képéről reggelente. Honey kérdő pillantást vetett rá. – Már látom, mit vesztettem azzal, hogy nem voltak fivéreim. – Idegessé vált a férfi kitartó tekintete alatt, így gyorsan témát váltott. – Van forró keksz és zabkása. Kér valamit? Luke a fejét rázta. – Nem, most elég lesz még egy csésze ebből a kávéból. Egészen jó. – Újra megtöltötte mindkettejük csészéjét. – Nos, biztosan jobban érzi magát, mint ahogy állítja. Azt hiszem, ez volt az első bók, amit valaha is kaptam magától – mondta a lány nagyon is nőies, örömteli mosollyal. – Flint öcsém szokott figyelmeztetni minket, hogy minél csinosabb a lány, annál rosszabb a kávéja. – Gondolhattam volna, hogy ez a bók túl szép, hogy igaz legyen. És mindig kellemes hallani az öccse bölcsességeit. Még emlékszem arra, amit Sacramentóban idézett tőle. Flint testvér igazán nagyon jól érthet a nőkhöz – hangsúlyozta gúnyosan. – Van másik testvére is? – Csak Flint és Cleve. Én vagyok a legidősebb, Cleve a legfiatalabb. A lány elgondolkodott rajta, hogy vajon Luke öccsei is olyan jóképűek-e, mint ő. Luke korábbi megjegyzéséből ítélve Cleve barátságosnak és jó kedélyűnek tűnt, ám Flint kötekedőnek és arrogánsnak hangzott – olyan embernek, aki mellett még Jane Austen Mr. Darcyja is elbújhatott. – És most hol vannak az öccsei? – Nem tudom biztosan. 1862-ben mentek el otthonról, hogy csatlakozzanak a konföderációhoz. Azóta nem hallottam róluk. – Hat éve egyikükről sem hallott? – Honey döbbenten rázta a fejét. A valószínűsége, hogy túlélték a háborút, nagyon csekélynek tűnt számára. – Tudom, mit gondol, de téved. Az öcséim tudnak magukra vigyázni. Flint túl ravasz ahhoz, hogy a jenkik csapdájába essen, Cleve pedig ki tudja magyarázni magát bármilyen helyzetből. – A férfi gúnyosan nevetett. – Nem, biztosan életben vannak. Nem született még olyan jenki, aki túljárna bármelyikük eszén, vagy utolérné, vagy lelőhetne őket. A szemében égő büszkeséget látva a lány halkan így szólt: – Honnan fogják tudni, hogy hol keressék? – Az útjaink keresztezni fogják egymást. Ismerve a testvéreimet, akár együtt vannak, akár nem, arra mérget vehetek, hogy éppen a banda nyomait követik, akik megtámadták a farmot. – Elmosolyodott és hozzátette: – Flint egy hangya nyomait is képes lenne követni szélviharban, Cleve pedig egy szúnyog szemét is kilőné háromszáz méterről. – Mosolya elhalványult, és valahová a távolba bámult. – És maga is a nyomot követné, ha nem lenne Josh – fejezte be a lány. – Ez a harc inkább az enyém, mint bárki másé. – Egy rövid ideig mélyen egymás szemébe néztek, aztán a férfi folytatta: – Amikor visszamentem a farmra, követnem kellett Juan Moralest a határ túlsó oldalára, hogy megtaláljam Josht. Aztán felfedeztem, hogy Josh nem beszél. Tudtam, hogy Sarah azt akarná, hogy azt tegyem, ami a legjobb a fiunknak, így hát nem hagyhattam egyszerűen ott. Idejöttem Kaliforniába. – Miért ide? Miért nem ment vissza a farmra?
80
– Visszamentem, remélve, hogy találkozhatok a testvéreimmel. Az egyik erdőkerülőtől hallottam, hogy Flint ott járt, és elment. – Miért nem maradt ott? – Texas koldusszegény volt a háború után. Tele volt marhával, amit senki sem akart megvenni. A farmot újjáépíteni és felszerelni sok időbe és pénzbe telt volna. Volt egy négyéves gyerekem, akire vigyáznom kellett, pénzem pedig semmi. Az erdőkerülő elmondta, hogy Flint Kalifornia felé követte a nyomot, így nyugatra indultam, és itt kötöttem ki, Stocktonban. De amint lehet, én is követem a nyomot. – Akkor Dougnak igaza volt. Éppen, amikor Josh elkezd bízni magában, el fogja veszíteni. Hogy újra felvidítsa az elkomoruló lányt, a férfi szélesen elvigyorodott. – Nem sok időre. Csak amíg lezárom ezt a félbe hagyott ügyet. Aztán visszamegyünk Texasba. Remélem, nem szalasztom el Flintet, ahogy azokat a törvényen kívülieket üldözi, ha kihozzák a sodrából, olyan veszélyes, mint az olajozott csörgőkígyó. – Azt hittem, maga a törvény és a rend híve, MacKenzie sheriff. – Az is vagyok. És ennek az is része, hogy megtaláljam a férfiakat, akik megölték a feleségemet és az anyámat. – Akkor le akarja tartóztatni ezeket a gyilkosokat, és bíróság elé állítani? – Amikor a nyomukban leszek, nem viselem majd a jelvényt. – A férfi felállt. – Nos, jobb, ha felváltom a helyettesemet. Szóljon, ha szükség van rám! Megállt az ajtóban, és leemelte a kalapját az egyik kampóról. Vigyorogva fordult vissza. – Ah, igazán jó kávét főzött, Szajkó kisasszony. Miután elment, Honey ülve maradt az asztal mellett. Különös, hogy egyetlen esemény mennyire megváltoztathatja az ember életét, gondolta. Még tegnap, ő és Luke kötekedők és feszültek voltak egymással. Aztán az elszabadult lovak és egy kutya elvezetett a megoldáshoz Joshsal kapcsolatban. Most pedig úgy beszélgetnek egymással, mint régi barátok. Hátratolta a székét, és felállt. Felkapta a csészéket, és a mosogatóhoz vitte. – De valójában semmi sem változott – intette saját magát. Miután leszedte az asztalt, bement, hogy megnézze Josht. A kisfiút a padlón ülve találta, a kutya fejével az ölében. Leült mellé. – Hogy van a barátunk ma reggel? Ó, egek, egy kicsivel élénkebbnek tűnik – mondta a lány vidáman. Josh tovább simogatta a kutya fejét, és ügyet sem vetett Honeyra. – Mit gondolsz, mi legyen a neve? – kérdezte. Amikor a fiú nem felelt, a lány határozottan így szólt: – Figyelj csak ide, fiatalember. Nagyon jól tudom, hogy megérted, amit mondok, úgyhogy nem akarok több csendet. Alkut fogunk kötni, Joshua MacKenzie. Ha meg akarod tartani ezt a kutyát, nevet adsz neki… hogy tudja, hogy hozzád tartozik. Josh felemelte a fejét, a nagy kék szempár gondterhelt pillantása a lány szívébe markolt. Remegő kis hangon így szólt: – Amigo. – Amigo? Ó, ez spanyolul azt jelenti, barát, ugye? – Könnyek csillogtak a lány szemében, és remegő ajka mosolyra húzódott. – Barát. Ez csodálatos név egy kutyának, Joshua. – A fiú válla köré fonta a karját. – Nézd, Josh – kiáltott fel örömmel, és a kutya
81
csóváló farkára mutatott. – Amigónak is tetszik a neve. – Aztán felemelte Josh állát, hogy a szemébe nézzen. – Most azt hiszem, ideje, hogy te meg én alaposan elbeszélgessünk. A dolgok meg fognak változni. Mostantól kezdve, ha kérdezek valamit, választ is várok rá tőled. Amikor Luke később hazatért, megállt odakint, és figyelt, ahogy Honey hangja kiáradt a nyitott ajtón. – Ezt a kártyát pedig úgy hívják, a Császárnő. Luke megdöbbenésére, Josh hangját hallotta. – Honey. – Hát, igen, azt hiszem, mondhatjuk, hogy hasonlít rám. Szőke, mint én, és kezdeményezést, kreativitást, ah, és termékenységet jelent. – Rövid szünet utána, a lány azt kérdezte: – Nem érted, ugye? Luke hangtalanul az ajtófélfához lépett, éppen időben, hogy lássa, amint Josh megrázza a fejét. A kisfiú Honeyval szemben ült a konyhaasztalnál, a kutya pedig a lábánál hevert a padlón. Honey mélyen elgondolkodva ütögette az állát egyik karcsú ujjával. – Hát, lássuk csak… Hogyan magyarázhatnám el világosabban? A Császárnő fényt és igazságot is jelent. Igazságot! És Josh úgy gondolta, Honey hasonlít rá! Luke majdnem felnevetett a fiatalság naivsága hallatán. A hasonlóság véget is ért a szőke hajnál. A férfi vigyorgott, de csendben maradt. – Nos, folytassuk – jelentette ki Honey, és megfordította a következő lapot. – Ez pedig a Pálcák királya – magyarázta. – Ez nagyon jó jel, Josh. Ő egy sötét férfit jelent az életedben… őszinte és lelkiismeretes. – Komor arcot vágott, és elmélyítette a hangját. – De nagyon szigorú és hatalmaskodó is lehet – vigyorogva a fiú felé hajolt. – Nos, mindketten tudjuk, ki az, ugye? Josh egy pillanatig gondolkodott. – Az apukám. Amikor Honey a szemét forgatta, és bólintott, a gyerek vidáman felkuncogott. Luke vigyora megrendült mosollyá változott. Ez volt az első alkalom, hogy nevetni hallotta a fiát. Gyönyörű hang volt.
82
13. fejezet hét végére Amigo kötéseit egy egyszerű sín váltotta fel a hátsó lábán. Ahogy Josh után bicegett, a kutya a fiú árnyékának tűnt. Josh viszont Honeyt követte mindenhová. És Luke néma tekintete kísérte mindhármukat. Amikor kilépett a fogdából, hogy meneküljön a benti hőség elől, újra azon kapta magát, hogy hármukat figyeli, ahogy Cynthiát kísérik napi sétáján. Az elmúlt két év során a férfi az egész világ terhét érezte a vállán. De mióta Honey megérkezett, úgy tűnt, gyökeresen megváltozott az élete – Josh a jelek szerint éppen olyan gyorsan gyógyult, mint az átkozott kutya. És bár Josh és a kutya is még mindig gyanakodva figyelték őt, az áttörés megtörtént. Most főként Honey járt az eszében, és hagyta, hogy a tekintete rajta pihenjen meg. Azt a zöld csíkos ruhát viselte, amit már gyakran látott rajta, és az a kis nevetséges kalapja a feje tetején csücsült. Ahol állt, onnan jól láthatta a lány arckifejezéséből, hogy mulat, ahogy Cynthia Nelsont hallgatja. Az elmúlt hét során a férfi gyakran vette észre, hogy az ő és Honey közös örömében, amelyet Josh fejlődése felett éreztek, félretették a múlt sérelmeit. Mint a büszke szülők, egymás tekintetét keresték, amikor Josh olyasmit mondott vagy tett, ami megérintette a szívüket. Ahogy most figyelte a lányt, Luke érezte, hogy forróság hullámzik át rajta. Az átkozott nő már az éber gondolatain is uralkodni kezdett. A veszekedéseik ellenére a férfi továbbra is kívánta őt. Egek, hogy sajgott érte a teste! De megígérte, hogy betartja az egyezség ráeső részét. És eszeveszett bolondként odadobta neki a kesztyűt! Úgy érezte, ha nem kap rá sürgősen választ, nem fogja tudni elviselni ezt a kínt az ágyékában kilencven napig! – Jó reggelt, sheriff! Luke grimaszt vágott, ahogy meghallotta Cynthia Nelson üdvözlését. Amikor rádöbbent, hogy nem tud kibújni a találkozás alól, letörölte a komor kifejezést az arcáról, és átballagott az utcán. – 'reggelt! – mondta. Levette a kalapját, és az inge ujjával megtörölte a homlokát. – Elég meleg van a hölgyeknek? Ahogy visszatette a kalapot a fejére, felháborodott pillantást vetett Amigóra, aki odabicegett hozzá, és a csizmáját szimatolta, mintha idegen lett volna. Luke finoman odébb taszigálta a kutyát a cipője orrával. – Úgy bizony, sheriff – mondta Cynthia melegen. – Nagy kár, hogy dolgoznia kell. – Egy óra múlva végzek – Luke lehajolt Joshhoz. – Mit szólnál, ha mi ketten elmennénk horgászni, fiam? Luke látta a ragyogást a gyerek szemében, ami elárulta a félénk mosoly mögött megbúvó lelkesedést. – Honey is? – kérdezte Josh. Luke lassan felállt, és Honeyra pillantott. – Nos, ő talán inkább itthon akar maradni. Honey látta, hogy a férfi nem szeretné, hogy elkísérje őket. – Így van, Josh. Van egy kis dolgom, de pakolok nektek piknikebédet.
A
83
– Hallottad, Amigo, horgászni megyünk – mondta Josh. Honeyt megelőzve a házhoz szaladt. – Nos, jobb, ha én is megyek – mondta Cynthia. – Doug hamarosan hazaér ebédelni. Miután távozott, Honey és Luke egy hosszú percig némán álltak. Végül a férfi szólalt meg: – Ha szeretne, nyugodtan velünk jöhet. – Nem. Tudom, hogy szívesebben töltené a délutánt kettesben Joshsal. Emellett a szórakozás számomra nem azt jelenti, hogy rángatózó kukacokat tűzök fel a horogra. – A férfi kutató pillantása alatt feszengve, a lány idegesen elmosolyodott. – Azt hiszem, összekészítem azt az ebédet. – Ezzel elsietett. Ahogy Luke figyelte, amint karcsú alakja eltűnik, rádöbbent, hogy őszintének kellett volna lennie, és bevallania, milyen közel is járt a lány az igazsághoz: valóban egyedül akart menni Joshsal, de nem azért, amire a lány gondolt. Mostanában, egyre gyakrabban, családként kezdtek viselkedni – még az az átkozott sánta kutya is ennek részévé vált. És az idő kétségtelenül gyorsan közelgett, amikor ez a kör majd megtörik. A férfi tudta, hogy amint a kilencven nap lejár, semmi sem tartja Stocktonban a lányt. Josh állapota kihívást jelentett neki kezdetben, és nyilvánvaló volt Luke számára, hogy a lányt a kihívások éltetik. De így, hogy Josh a gyógyulás útjára lépett, az élet Stocktonban biztosan unalmasnak tűnik majd neki. Csak idő kérdése lenne, hogy összepakolja a tarot-kártyáit, hamis ékszereit és azt az egyetlen fehér hálóingét, és felkapaszkodjon arra a postakocsira San Francisco felé. És az nem lesz eléggé hamar, már ami őt illeti. Mire Luke felbukkant, Honey összepakolt néhány sajtos szendvicset, egy korsó limonádét, és egy csokoládétorta megmaradt felét. – Josh, hozz egy takarót a szobádból, amíg én lehozom a botokat a padlásról – mondta Luke. Honey követte Josht a hálószobájába, és megállította, mielőtt levehette volna a takarót az ágyáról. – Láttam egy tartalék takarót a fiókban. Azt elviheted. A lány a szekrényhez sietett, letérdelt a padlóra, és a legalsó fiókból kivett egy foszladozó takarót. – Azt tegye vissza! A parancsoló kiáltás megijesztette Honeyt, és a padlóra ejtette a takarót. Luke letette a kezében tartott horgászbotokat, és odalépett hozzá. – Ehhez senki sem érhet – mondta mérgesen, és felkapta a takarót. – Amúgy sincs szükségünk takaróra. Menjünk, Josh! Luke érzelemkitörése megrémítette Josht. Lesújtott kifejezéssel az arcán rohant ki a szobából, ahogy Luke összehajtogatta a takarót, és visszatette a szekrénybe. Honey haragja felizzott. – Halálra rémisztette Josht. És most azt mondja, „menjünk”? – Sajnálom, nem értek annyira a gyerekneveléshez, mint maga – csattant fel a férfi. Saját magára dühösen, Luke kirontott a konyhába, aztán csalódottan a mosogató lapjára ütött az öklével. Tudta, hogy hibázott. A kitörése nem volt jogos. Josh még mindig túlságosan félénk és bizonytalan volt, hogy tanúja legyen egy ilyen kirohanásnak az apja részéről, akitől még mindig félt.
84
Honeynak elege lett a férfi váratlan hisztijeiből. A bejárati ajtó felé vonult azzal a szándékkal, hogy megvigasztalja Josht. – Hova megy? – kérdezte Luke. – Minél messzebb magától. Azt hiszem, elfelejthet bármilyen horgászkirándulást a fiával mára. – A lány megfordult, hogy elmenjen. – Ne, várjon. Kérem, Szajkó. A hangjában rezgő könyörgés megállította a nőt. Ahogy ránézett, látta a megbánást a szemében. – Sajnálom. Hadd beszéljek Joshsal egy percig. Amikor a lány bólintott, a férfi ellépett mellette, és megállt az ajtóban. Josh lehajtott fejjel ült a verandán. Amigo mellette feküdt, a fejével a fiú ölében. Luke mély levegőt vett, aztán kiment, és leült a gyerek mellé. Amigo felkapta a fejét, és óvatosan méregette, aztán visszafeküdt. – Fiam, sajnálom, hogy kiabáltam – mondta Luke gyengéden. – Megijesztettél – mondta Josh félénken. – Tudom, és sajnálom. – Dühös vagy Honeyra? – Nem, nem vagyok dühös. – Akkor miért kiabáltál vele? Őt is megijesztetted, mint engem. – Az emberek néha kiabálnak, ha meglepődnek vagy ha boldogok, nem igaz? Amikor Josh bólintott, és felnézett rá, Luke átölelte a gyerek vállát. – Amikor kiabáltam, valójában nem voltam dühös senkire, Josh, csak meglepődtem. Tudod, az a takaró… Hát, az édesanyád adta nekem azt a takarót, amikor elbúcsúztam tőle Texasban. Magammal vittem a háborúba, és ez az egyetlen, ami megmaradt tőle… rajtad kívül, fiam. Ezért vagy te nagyon fontos nekem. – Fontosabb, mint a takaró? A férfi melegen felkuncogott. – Sokkal fontosabb, mint a takaró. A világon semmi sem olyan fontos nekem, mint te, Josh. Szeretlek, fiam. Mindig is szeretni foglak. – Az édesanyám olyan volt, mint Honey? – kérdezte Josh. – Nem, egyáltalán nem – mondta gyorsan Luke. – Az anyádnak sötét haja és kék szeme volt. – Nem, úgy értem, olyan mókás volt, mint Honey? Egy hosszú percig Luke Sarah-ra gondolt, aztán halkan felelt: – Gyengéd volt, és halk szavú. És félénk, mint te, Josh. – Miért ment el? Már nem szeretett minket? Luke az oldalához ölelte Josht. – Ó, mindkettőnket szeretett, Josh. És tudom, hogy nem akart elhagyni minket. De ő… megsebesült. Érted, mit jelent a halál, Josh? – Amigo majdnem meghalt. – A fiú simogatni kezdte a kutya fejét. – Így van, fiam. De Amigónak nagyobb szerencséje volt, mint édesanyádnak, és meggyógyult. Luke még közelebb húzta magához Josht, és jó néhány percig csendben ültek. Végül Luke így szólt: – Még mindig el akarsz menni horgászni, Josh? A fiú felnézett, és bólintott.
85
– Akkor mire várunk? A vállára kapta Josht. Amigo izgatott ugatásától kísérve a gyereket a hosszú deszkákból készített kocsihoz vitte, amit aznapra bérelt. Luke lepillantott, és látta, hogy Amigo felnéz rá, és vadul csóválja a farkát. Belenyugvó sóhajjal felemelte Amigót. Luke felháborodására a kutya jutalmul hálásan megnyalta az arcát, ahogy a kocsi hátuljába tette. – Ügyelj rá, hogy ez a kutya ne pisiljen oda hátra – morgolódott. Honey az ajtó közelében állt, és a beszélgetést hallgatta. Amikor a férfi megemlítette a takarót, a lány szomorú pillantása a szekrényre vándorolt. Még mindig gyászolja, gondolta bánatosan. A szekrényt bámulta, amikor Luke visszatért a házba. Felvette a botokat a padlás lépcsője alól. – Itt az utolsó lehetőség. Velünk jöhet, ha szeretne. – Tudja, MacKenzie, néha egy egyszerű magyarázattal rengeteg haragot és fájdalmat kerülhetünk el. – A fenébe is, mondtam, hogy sajnálom! A lány a férfi felé nyújtotta a piknikkosarat. – Vigye el Josht horgászni, ahogy tervezte. Nincs rám szükségük. Emellett – tette hozzá kihívó mosollyal – terveim vannak későbbre. Szombat van, MacKenzie sheriff. Egy rövid pillanatig a férfi szeme dühösen és vádlón felizzott, aztán megragadta a kosarat, és kiment az ajtón. A lány megállt az ajtóban, és utánuk nézett, míg a kocsi el nem tűnt a kanyarban. Jobb, hogy nem ment velük, gondolta. Luke-nak és Joshnak több időre volt szükségük kettesben – hogy megtanulják, hogyan érezzék jól magukat együtt. Emellett, amikor az ő távozása napja elérkezik, a közös piknikek és horgászkirándulások emléke csak megnehezítené a végső elválást Joshnak… és saját magának is. Az asztalok többsége máris megtelt, mire Honey belépett a Long Branchba aznap este. Az ivó zsibongott a beszélgetéstől és a farmerek harsány nevetésétől, akik a bárpult mellett sorakoztak fel, hogy eltöltsék a szabad szombat estéjüket a városban. Honey odalépett a sarokban ücsörgő magányos alakhoz. – Hello, Pop! – 'estét, drágám! – Pop O'Leary széles mosolya és kerek szeme éppen olyan barátságos volt, mint mindig. A lány már felismerte a vidám külső mögött a részegsége fokát. Sam Brazner közeledett, a kezében egy üveggel. – Hogy van, Honey? Egy italt? A lány a fejét rázta. – Nem, de töltsön egyet Popnak, és hagyja itt az üveget. – Ki fizet érte? – kérdezte Sam harciasan. – Írja a számlámhoz – mondta Honey. Ahogy megtöltötte Pop poharát, Sam óvatosan méregette a lányt. – Gondolom, nem hajlandó az egyik szobában dolgozni ma este. Lily ki se látszik a munkából. – Kötöttünk egy megállapodást, Sam. Nem szajhálkodom. – Jól van, jól van – morgott Sam. Letette az üveget, és a fejét csóválva odébbállt. Pop köszöntésre emelte a poharát. – Lekötelezett, drágám. Már az is az Úr áldása, hogy megismertem magát.
86
– Nem teszek magának szívességet, Pop. Az a whisky egy nap meg fogja ölni. – Akkor még jobban megéri. Honey az öregember kezére fektette a sajátját. – Nem hinném. – Gyengéden rámosolygott. – Hol az otthona, Pop? – Ennek az üvegnek a fenekén ütöttem fel a tanyámat, drágám. – Nem ennek az üvegnek a fenekén született, Pop. Mi történt? – Mi történt? – Manós huncutsággal, az öreg felhúzta a szemöldökét. – „Ez úton örülés van.” Egy kacsintással tetézte meglepő válaszát. – Shakespeare, drágám. Maga a nagy Bárd. – Úgy hangzik, mintha színész lett volna, Pop. Az öregember színpadias mozdulattal lekapta a kalapját, és meghajolt. „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.” – Ezek szerint színházban dolgozott. A férfi mosolya lehervadt. – Mondhatjuk ezt is, drágám, mert ha cseppet szabadjára engedi a képzeletét, bevallom, hogy valaha ügyvéd voltam. Nemes lovag és az igazság és igazságosság védelmezője. – Ügyvéd? – kérdezte a lány meglepve. – És mi történt, ami miatt feladta? – Hosszú mese ez, és nem a maga fülének való, úgy vélem. – Én pedig elég sokat láttam már ahhoz, hogy észrevegyem, az az ír kiejtése néha vaskosabb, mint máskor. Valójában, Dan'l Webster O'Leary, úgy vélem, több van a mögött a Kerry megyei tájszólás mögött, mint amit el akar hitetni velünk. A férfi jókedvűen kuncogott. – Ah, ravasz lányka maga, drágám. Nem csoda, hogy úgy odavagyok magáért. – Az életem javát azzal töltöttem, hogy úgy tettem, mintha más lennék, mint ami vagyok, szóval nem nehéz felismerni, ha valaki más is ezt teszi. – A lány mosolya eltűnt. – Szóval mit rejteget a vigyora mögött, Pop? Pop arca elkomorodott. – Hallott valaha II. James Worthington Huntingdonról? – Nem, de egy ilyen előkelő névvel, gondolom, kellett volna – felelte Honey könnyedén. – Igen, Mr. III. Huntingdon olyan előkelő volt, mint a neve, mert annyi pénze volt, mint amilyen vastagok a kentuckybeli gyökerei voltak. – A kékfüves Kentuckyra gondol, Pop? A férfi bólintott. – Felfogadhatta a legjobb jogászokat, és tíz évvel ezelőtt, Daniel Webster O'Leary volt köztük a legjobb. – Megállt, hogy újabb italt töltsön magának. – Huntingdon egy Francis Mary McDonnell nevű fiatal lányt vett el, egy bájos kis teremtést, akinek a haja olyan szőke volt, mint a napfény, a szeme pedig olyan kék, mint az ír égbolt. A papája, egy lovász, telivéreket nevelt Mr. II. Huntington ültetvényén. Amikor Francis Mary McDonnell rájött, hogy gyereket vár, a Huntingtonok nem tudták megvenni a hallgatását, így ő és III. James Worthington Huntington egybekeltek. Mire én megismertem őket, két gyerekük volt, egy hároméves fiú és egy kétéves lány, nagy, kerek kék szemekkel és a vállára hulló hosszú fürtökkel. Kiköpött anyja volt az a lány. – És miért volt szükségük jogászra, Pop?
87
– Huntington felesége jogos válást akart, a gyerekek nevelési jogával. Azt mondta, a férje bántalmazta mindnyájukat, és azt állította, hogy a férfi elmebeteg és veszélyes. Könyörgött a bíráknak, hogy küldjék elmegyógyintézetbe vizsgálatra. Éveken át pletykáltak mások is Huntingdon vadságáról, amit a családja sok pénzzel eltitkolt, és én is becsuktam a fülem, a kötelesség az ügyfelemhez kötött. Huntingdon védelmében emlékeztettem a bírót az asszony nincstelen múltjára, és azt sugalltam, hogy a pénzéért ment hozzá Huntingdonhoz, és megvádoltam, hogy megpróbálta elszedni a vagyonát. Olyan ékesszólóan és hatásosan érveltem, hogy a bíró elutasította a kérést. Egyszerűen kidobta a bíróságról, még egy napot sem gondolkodott rajta. Én megkaptam a nagy díjamat, és mentem a magam útján. – És mi történt Huntingtonékkal? – kérdezte Honey. – Még azon az éjszakán III. James Worthington Huntington felakasztotta magát a Waterford csillárra a hálószobájában… de még előtte szétdarabolta a felesége és két gyereke testét. Honey felszisszent, és kezét a férfiére tette. – Ó, Pop, milyen szörnyű! – Otthagytam Lexingtont, és sose tettem be többet a lábam abba a tárgyalóterembe. – De nem a maga hibája volt. A bíró döntött, Pop, nem maga. Miért hibáztatja magát? A férfi szeme könnyektől csillogott. – Igen, drágám, miért? Mert „ez úton örülés van”. – Hé, Honey, azt hittem, azért jött, hogy pénzt keressen – kiáltotta oda Sam. – Hajlandó énekelni, vagy egész éjjel azt a részeget hallgatja? Hadd halljunk egy kis zenét! A teremben mások is skandálni kezdték utóbbi mondatot. – A közönség várja, drágám – mondta Pop. Felemelte az üveget, és töltött magának még egy pohárral. Később, ahogy kártyázott, Honey gyakran a sarokban álló asztal felé pillantott. Amikor az üveg kiürült, az öregember feje lecsuklott, és az asztalra borulva elaludt. Luke ébren volt, amikor a lány visszatért a házba aznap éjjel. A férfi szótlanul felállt, és a lány mellett az ajtóhoz lépett. – Fogott halat, sheriff? Luke megtorpant, a keze az ajtófélfán. Az arca olyan volt, mint egy kőből faragott álarc. – Igen. És mi a helyzet magánál, Miss Honey Behr? – kérdezte a haragtól éles hangon. Egy héttel korábban a lány örült volna az efféle megjegyzéseknek, és azonnal még szúrósabbal válaszolt volna. Most már nem akart ilyen rossz érzéseket kettejük közt. Az elmúlt néhány napban, a Josh gyógyulása felett érzett közös öröm és büszkeség miatt megfeledkeztek egymás kínzásáról. Most azonban újra az ismerős szokás felé indultak. – Luke – szólt utána. A férfi keze továbbra is az ajtót markolta. – Igen? – Luke, én nem szajhálkodom – mondta a lány halkan. A férfi mereven állt, és nem fordult hátra. – Nem tartozik rám, mivel tölti a szombat estét. Van egy megállapodásunk, emlékszik? – Pókeren nyertem a pénzt.
88
– Nos, mind a ketten tudjuk, milyen tehetséges játékos maga, Miss Honey. – Kérem, Luke, ne veszekedjünk. Szeretném, ha barátok lennénk. Hosszú hallgatás után a férfi azt mondta: – Én is szeretném, de a jelen körülmények között, nem hiszem, hogy lehetne. A lány megbánást hallott a hangjában. – Miért nem? – kérlelte Honey. A férfi széles válla és merev-egyenes háta megremegett, ahogy mély lélegzetet vett. – Túl messzire mentünk. A helyzet elérte azt a pontot, amikor nem tudok másra gondolni, mint hogy megkapjam magát. Lassan gyűlölni kezdem mindkettőnket emiatt. Nem lehetünk barátok, amíg le nem rendezzük ezt a nyitott dolgot köztünk. – Még Josh kedvéért sem? A férfi megfordult. Kitartó tekintetét a lányéba fúrta, mintha a lelkébe akarna látni. – Hát nem a Josh iránti érzéseink miatt vagyunk ebben a zsákutcában? A lány hirtelen azon kapta magát, hogy a férfihoz hasonlóan saját csatáját vívja a gátlások ellen. Egek, mennyire vágyott a férfira! A teste sajgott az érintése után, a gyönyör után, a szerelmeskedésük beteljesülése után. A férfi még mindig fogva tartotta tekintetét, és uralni igyekezett saját magát, ahogy a válaszát várta. A pillanat teljes őszinteséget kívánt. – Ha nem lenne a megállapodás… ha nem fordulhatna elő, hogy Josh bármelyik percben kijöhet abból a hálószobából… azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy szoros barátok lehetnénk, Luke. Hát nyíltan kimondta! Bevallotta, hogy legalább annyira kívánja a férfit, mint az őt, csak a tisztesség akadályozta meg őket abban, hogy lefeküdjenek egymással. – Nos, Miss Honey, úgy tűnik, mindketten az osztó lapjaira bíztuk a tétünket. A férfi kinyitotta az ajtót, és távozott, saját felkorbácsolt szenvedélyének kényérekedvére bízva a lányt.
89
14. fejezet alamikor az éjszaka folyamán könnyű eső esett. Honey ébren feküdt az ágyban, hallgatta az esőcseppek dobolását a tetőn, és Lukera, a csókja emlékére gondolt. Akárhogy is próbálta megmagyarázni magának, hogy Luke semmiben sem különbözik más férfiaktól, az érvei mind szétfoszlottak, ahogy felidézte az izgalmat, amit az érintése keltett. Még azt is megengedte magának, hogy eltöprengjen, milyen lenne a feleségének lenni – persze a köztük lévő viták és feszültség nélkül. Milyen lenne a szerelmét, és nem a megvetését kapni? Milyen szerencsés volt Sarah MacKenzie, hogy egy ilyen férfi szerelmét ismerhette, mint Luke. Aztán Honey szembesült a vágya lehetetlenségével, mert az élet örömei és tragédiái kiszámíthatatlanok. Sarah MacKenzie-t megerőszakolták és megölték, Pop O'Leary életét tönkretette a bűntudat. A saját anyjáé pedig… Nem, még a jó emberek sem menekülnek meg az élet kegyetlenségétől, gondolta, mielőtt elszenderült. Másnap reggel korán kelt, hogy reggelit készítsen, és felöltöztesse Josht az istentisztelethez, de ő maga újra visszautasította, hogy velük menjen. A saját álmatlan éjszakája utóhatásaitól szenvedő Luke meg sem próbálta leplezni rosszallását. – Példát kellene mutatnia Joshnak – morogta. – Ha maga töltene annyi időt azzal, hogy példát mutat neki, ahelyett, hogy másoktól várja el ezt, talán nem lenne semmi gondja. – A lány keresztbe fonta a karját a mellén. – Azt hiszem, éppen elég lesújtó pillantást kapok a város jó polgáraitól, amikor Cynthiával sétálok. Nincs rá szükségem, hogy egy órát üljek azon a kemény padon, és elszenvedjem a közösség bámészkodását. – Úgy vélem, azok a pillantások teljesen jogosak. – Persze, hogy úgy véli. Maga pontosan olyan álszent, mint ők. Emellett az, hogy templomba járjak, nem volt része a megállapodásnak. A haszontalan vitát mellőzve, Luke felkapta a kalapját. – Rendben, Josh, menjünk. – Miért kell templomba mennem? Honey nem megy – ellenkezett Josh. – És nem is vicces. Luke Honeyre meredt egy újabb látja-most-mit-művelt pillantással. – Josh, nem várhatod, hogy az életben minden vicces legyen. Emellett fontos, hogy Istenről tanulj. – Akkor miért nem jöhet Amigo? Az is fontos, hogy ő tanuljon Istenről. A templom harangjának csengése véget vetett a további vitának. Kimerült sóhajjal, Luke megfogta Josh kezét. – Menjünk. Amikor Amigo utánuk indult, Luke rámutatott. – Te itt maradsz. Amigo megtorpant a verandán, és a mancsára fektetett állal kinyújtózott. Honey kilépett a verandára, és leült mellé. Kedveskedve vakargatni kezdte a kutya füle tövét. A kutya elfordult, és a lány ölébe fektette a fejét. Együtt figyelték, ahogy a két alak végigsétál az utcán. – Amigo, öregfiú – mondta a lány szeretettel –, a templom nem való az olyan kitaszítottaknak, mint mi.
V
90
Amikor Luke és Josh egy óra múlva visszaértek, Luke visszament a fogdába. Honey úgy döntött, eljött az ideje, hogy elkezdje megtanítani Joshnak az ábécét. A gyereket hamar elbűvölte az új játék, hogy lemásolja a lány nyomtatott betűit, aztán ki is mondja. Jó néhány ismétlés után a fiú meg tudta különböztetni a betűk többségét Atól L-ig, anélkül, hogy a lánynak segítenie kellett volna. Honey elégedett mosollyal figyelte a fejlődést, és jutalmul a kemény munkáért beleegyezett, hogy golyózik egyet a kisfiúval. Nem sokkal később, ügyet sem vetve a nyirkos földre, Honey hason fekve kinyújtózott, és egyik szemét lehunyva célzott a kijelölt körben lévő vörös achátgolyóra. – Jól van, fiacskám, az én Fekete Szépségem egyszerűen ki fogja pöccinteni onnan a te nagy Vérgolyódat – hencegett. Amigo odabicegett hozzájuk, és megszaglászta a sárba rajzolt körben heverő nagy achátgolyót. – Nem ér, Amigo, menj az útból! Hüvelykujja egy pöccintésével útjára indította a golyót. – Nem talált! – kuncogott örömmel Josh. Ő is kinyújtózott, célzott egy zöld golyóval, és félrelökte a lány nagy fekete achátját. Honey négykézlábra emelkedett. – Rendben, nyertél, de csak azért, mert Amigo segített. Felpillantott. Nem messze négy nő figyelte őket rosszallóan. – Jó reggelt, hölgyeim! Volna kedvük csatlakozni? – kérdezte Honey. – Még ilyet! – jelentette ki Clarabelle Webster méltatlankodva. – Gyertek, lányok! Az asszonyok felháborodva elvonultak. Honey vigyorogva Joshra kacsintott. – Jól van, édesem, még egy játszma, aztán lemegyünk a folyóhoz, és lemossuk magunkról ezt a sarat. Luke a Long Branch előtt állt, és Pop O'Learyvel beszélgetett, amikor meglátta a feléjük tartó négy nőt. Túl késő volt, hogy kitérjen előlük. – Mi a fenét akarnak? – motyogta a bajsza alatt. – Csodaszép reggelt, hölgyek – mondta O'Leary barátságosan, ahogy lekapta a kalapját. Clarabelle Webster megvetően hátrahőkölt, és lenéző pillantást vetett rá a hosszú orra mellől. – Mr. O'Leary – mondta. Luke a kalapjához érintette az ujját. – Hölgyeim, mit tehetek önökért? – Sheriff, ragaszkodunk hozzá, hogy tegyen valamit azzal a nővel – közölte Clarabelle Webster. – Milyen nővel, Mrs. Webster? – Luke pontosan tudta, hogy a polgármester felesége Honeyra utal. – Ott van most is, dagonyázik a sárban, mint egy disznó – tette hozzá Myrtlelee Quinn. – Undorító – szúrta közbe a bankár felesége. – Mi az undorító, Mrs. Douglas? – kérdezte Luke udvariasan. A négy asszony sokatmondó pillantást váltott egymással. – Annak a nőnek a viselkedése – közölte Helen Douglas. – Melyik nőé? – ismételte Luke türelmesen, ami elfojtott kuncogást váltott ki Popból.
91
– Azé a nőé, aki a házában lakik, MacKenzie sheriff – mondta Myrtlelee Quinn. Hatalmas keble előtt keresztbe fonta a karját. – A viselkedése szégyenletes. – És rossz hatással van a fiára – tette hozzá Clarabelle Webster. Luke a negyedik asszonyra pillantott, aki még nem mondott semmi. – Önnek is van panasza, Mrs. Wright? – Nos, Wright tiszteletes aggódik, mert a nő nem volt templomban az elmúlt két vasárnapon – mondta félénken Nancy Wright. Helen Douglas diadalmasan elmosolyodott. – Látja, erről beszélünk. – Nincs olyan törvény, ami előírná a templomba járást, hölgyeim. Ha volna, a fogdák hamar megtelnének. – Nos, a férjem azt mondja, az a nő rendszeresen látogatja a Long Branchet – szólt közbe Helen Douglas. – És ezt vajon honnan tudja a férje, drágám? – kérdezte ártatlanul Pop O'Leary. Hozzá akarta tenni, hogy a bankár valószínűleg a Miss Lily szobájába tett látogatások alkalmával fedezte fel Honeyt. – Mr. O'Leary, ez magát nem érinti – torkollta le a polgármester felesége. – Bár azt hiszem, a városnak jobb lenne maga és a nélkül a nő nélkül. – Teringettét! Szóval én is bosszantom. Lenne még valaki, akit a listára tennének, hölgyek? A jó sheriff munkája is könnyebb lenne, ha egy füst alatt mindnyájunkat kikergetnének a városból. – Huhh – morrant fel Clarabelle Webster. – Hölgyeim – szúrta közbe Luke. – Miss Behr el szándékozik hagyni Stocktont, amint találok egy házvezetőnőt, hogy gondoskodjon a fiamról. Addig pedig nem látom, hol sérti meg a város rendjét. – Mr. Grange az üzletben azt sugallta, hogy a nő árut lopott tőle – mondta Myrtlelee kárörvendően. – És ne feledje, hogy megfenyegetett engem – tette hozzá Clarabelle. – Elvett egy ötcentes cukorkát Joshnak, és Jeb megkapta a pénzét. Ami pedig a fenyegetést illeti, Mrs. Webster, azért tette, mert sértette az a felelőtlenség, ahogy maga a fiamat kezelte. – Bravó, sheriff! – kiáltotta Pop O'Leary. Clarabell szemüvege lepottyant az orráról. O'Leary kinyúlt, és elkapta, mielőtt a földre eshetett volna. – Parancsoljon, kedvesem – mondta angyali mosollyal, ahogy az asszony orrára ültette a szemüveget. – Még ilyet! – mondta Clarabelle döbbenten. A másik három asszony egyszerre kapta a kezét a szája elé és szisszent fel. – A férjem hallani fog erről. – Meglepetten és méltatlankodva Clarabelle sarkon fordult, és elvonult. Három szövetségese követte. – Le a kalappal, sheriff! – jegyezte meg Pop, és hátba vágta Luke-ot. – Megengedi, hogy meghívjam egy pohárkára, hogy megünnepeljük ezt, Luke, fiam? – Jó lenne Pop, de szolgálatban vagyok. – Hát akkor, lenne olyan jó, hogy meghívjon engem egyre, hogy megünnepeljem magát? – Később, Pop.
92
Luke elsétált, és a négy asszony járt a fejében. A pokolba is, Flintnek igaza volt, gondolta Luke. A nők csak bajt okoznak. Hirtelen megtorpant, és hátralökte a kalapját. A sárban dagonyázott, mint egy disznó! Mi a fenéről beszéltek? Reménykedve, hogy talál egy követ, ami elég nagy, hogy leülhessen rá, Honey egyik szikláról a másikra szökdelt a sáros folyóparton. Néha elvétette a lépést, és lába a puha iszapba süllyedt. Végül meglátott egy nagy sziklát, és leült. A hegyekből érkező forrás táplálta folyó a számos keskeny vízi út egyike volt, amelyek behálózták az elnyúló kaliforniai tájat, útjukon a tenger felé. A folyók és patakok javát már kifosztották és lehalászták csaknem két évtizeddel korábban, az aranyláz idején, ám ez a bizonyos folyó, amely mélyen a fák között, a házától félmérföldnyire kanyargott, volt Luke kedvenc horgászhelye. Honey levette sáros cipőjét és harisnyáját, majd előrehajolt, hogy lemossa. – Josh, add ide a cipődet, és letisztítom a sarat. Josh ügyet sem vetett rá. Mezítláb fel-le szaladgált a sáros parton a csaholó Amigóval. Honey mosolyogva a könyökére támaszkodott, és figyelte őket. Josh túlságosan jól érezte magát, hogy rászóljon. Emellett mit számít, csak sár volt. Később is ki lehet mosni. – Légy óvatos, édesem! Ne engedd Amigót túl közel a vízhez. Ha beleesik, nem biztos, hogy tud úszni a fájós lábával. – Biztosan tudna – szólalt meg hirtelen Luke a lány mögött. Honey meglepetten fordult meg, nem hallotta a férfit közeledni. – Mindenki tud úszni. – Én nem – jelentette ki a lány. – Azt hittem, egy ilyen sikamlós valaki, mint maga, úgy szereti a vizet, mint medve a mézet. – Azt hittem, túl vagyunk az összes medvés viccen. – Igen, most jönnek a mézesek. – Már mindet hallottam. – És egyszerűen képtelen megbocsátani az újabbakat – tréfálkozott a férfi. – Ebből elég, sheriff! – A lány lenyúlt, felvett egy maroknyi iszapot, és elhajította. A mellkasa közepén találta el a férfit. Luke lenézett a nagy foltra az inge elején. – Hölgyem, ez hiba volt. A veszélyes villogást látva a férfi szemében, a lány tudta, hogy bajban van. Talpra ugrott, és lassan hátrálni kezdett. Luke lecsatolta a fegyverövét, levette a csizmáját, és felkapott egy maroknyi iszapot. – Ne merjen a közelembe jönni, Luke MacKenzie – jelentette ki Honey. – Maga akarta. A nő lehajolt, és mindkét kezébe egy-egy maréknyi csöpögő sarat fogott. A férfi lövedéke beterítette a ruhája elejét. Honey talpra kecmergett, és mindkét kezéből a férfi felé hajította a sarat, mind a kétszer telibe találva. Sárlabdák röpködtek minden irányba, és Josh is vidáman csatlakozott a mindenki mindenki ellen játékhoz, míg Amigo csaholt és egyiktől a másikhoz rohangált. Végül, amikor a fejét, az arcát és az egész ruháját tetőtől talpig beborította a sár, Honey megadóan felemelte a kezét. – Állj! Feladom – kiáltotta, és megpróbált elszaladni.
93
Mielőtt megszökhetett volna, Luke átlépte a köztük lévő távolságot, és a karjába kapta a lányt. – Tegyen le! – kiabálta Honey, ahogy a férfi a folyóba gázolt. – Pontosan ezt fogom tenni. – Ne, kérem, Luke. Nem tudom, hogyan kell úszni. – Akkor hamarosan megtanulja – mondta a férfi, ahogy elérte a folyó közepét. – Nem, nem akarom megtanulni. Nem… ne! – a lány felsikoltott, de hiába. A férfi a vízbe dobta. Honey kapálózva a felszínre jött levegőért. – Segítsen, megfulladok! – könyörgött, ahogy próbálta a víz fölött tartani a fejét. A férfi egy lépést sem tett felé, de gyorsan lemerült a víz alá, hogy kimossa a sarat az arcából és a hajából. A lány rájött, hogy a víz felett tarthatja a fejét, ha gyorsan csapkod a kezével és tapos a lábával. – Nagy ég! Hagyja, hogy megfulladjak? – Csak álljon fel, Honey – felelte a férfi nyugodtan. – Álljak fel? Ha fel tudnék állni, nem… – Honey most döbbent rá, hogy a férfi egyáltalán nem is mozog. Kinyújtotta a lábát, és szilárd talajt érzett maga alatt. – Ó, maga őrült – füstölgött mérgesen, felfedezve, hogy a víz csak a válláig ér. – Meg is fulladhattam volna. – Hogyan? A víz nem lepi el. És végig itt voltam. Most csak nyugodjon meg, és megmutatom, hogyan mozgassa a karját és a lábát. – Menjen a pokolba, MacKenzie! – A lány kifelé indult a partra. Luke nevetni kezdett, ami még jobban felingerelte a lányt. – Ó, fogja be a száját! – kiáltotta, és hátralökte a férfit, amitől az felbukott. Egy röpke pillanatra Honey elégedettséget érzett, amikor Luke elmerült. – Hogy ízlik a saját módszere, MacKenzie? A férfi eltűnt. A lány várta, hogy felbukkanjon. – Luke? – kiáltotta néhány másodperc múlva. Amikor nem kapott választ, érezte, hogy elönti a pánik. Vajon beüthette a fejét egy kőbe? – Luke! – ismételte. Mély levegőt vett, és lemerült a víz alá. Hirtelen érezte, hogy erős kezek ragadják meg a derekát, és a férfi magához húzta őt. Hozzásimult, és felbukkantak a felszínre, ahogy a lány a férfi nyaka köré fonta a karját, a lába pedig a féri erős lába közé szorult. Csak centiméterek választották el az ajkukat. A lányt letaglózta a férfi közelsége és karjának ereje. Ahogy csöpögött a víz a hajukból, le az arcukon, a lány egy hosszú percig mélyen a férfi szemébe nézett. A zafírkék mélységben meglátta a férfi vágyának erejét. – Ez őrültség, MacKenzie – motyogta nagy nehezen. Az éhség, amit a férfi sötét pillantásában látott, volt az egyetlen válasz, amit kapott, ahogy Luke a térde alá csúsztatta a karját, és kivitte őt a folyópartra. Josh és Amigo vártak rájuk. A fiú elismerésre méltó munkát végzett, ahogy lemosta a sarat a kutyáról. – Csurom vizesek vagytok – állapította meg Josh. Honey remegni kezdett. – Ez az apád hibája. – Jobb, ha megszárítkozik – figyelmeztette Luke. – Josh, te meg én keresünk egy kis fát, hogy tüzet rakjunk. Amigo megindult a nyomukban.
94
– Fiam, mondd meg a kutyádnak, hogy maradjon itt Honeyval. – Maradj Honeyval, Amigo! – parancsolta Josh. A kutya egy pillanatig Joshról Honeyra nézett, majd vissza. A lány elgondolkozott, hogy Amigo vajon összezavarodott, vagy csak csalódott. Miután megismételte az utasítást, Josh egy pontra mutatott Honey mellett. Amigo odabicegett a lányhoz, és kinyújtózott, de a fejét felemelte, és tekintete Luke-ot és Josht követte, amíg el nem tűntek az erdőben. Aztán letette a fejét, és becsukta a szemét. Honey reszketve felemelte a szoknyáját, és levette az alsószoknyát. Miután kicsavarta a vizes ruhadarabot, gyors mozdulatokkal megtörölgette a haját az alkalmi törülközővel. Még ha nem is érte el a kívánt hatást, a mozgás segített, hogy felmelegedjen. Az illem megakadályozta abban, hogy levegye átázott blúzát és szoknyáját, így inkább a válla köré húzta a nedves alsószoknyát. Annak ellenére, hogy vizes volt, a furcsa sál segített, a lány abbahagyta a reszketést. A fának dőlt, lehunyta a szemét, és felidézte a szenvedélyt Luke szemében, az ölelése keltette izgalmat, és a gyönyör forró hullámát érezte. Amikor Amigo morogni kezdett, a lány kinyitotta a szemét. A kutya felkapta a fejét, a szemét pedig a fákra szegezte. – Mi az, öregfiú? – A lány riadtan felszisszent, amikor egy lovas bukkant fel a fák közül. A nyeregben ülő vékony, magas férfinak keskeny arca volt, amelyen jó néhány napos bajusz díszelgett. Vékony szája gúnyos mosolyra húzódott, ahogy összenőtt, vastag szemöldöke alól a lányt bámulta. – Hogy s mint kis hölgy? – tekintete Honey mellére vándorolt. – Úgy tűnik, úszott egyet. Honey szorosabbra húzta vállán az alsószoknyát. – Igen. – Nem emlékezett, hogy valaha is látta volna a férfit Stocktonban, de első pillantásra viszolygott tőle. Gonosz aura vette körül. Jake Simmonsra emlékeztette. Amigo lesunyta a fejét, de továbbra is szemmel tartotta az idegent. A férfi leszállt a lóról, és Amigo újabb mély hangú morgással válaszolt. – Nem hallgattatná el a kopóját, kis hölgy? Ki nem állhatom a morgó kutyákat. – Ő pedig ki nem állhatja az idegeneket, miszter. A férfi felnevetett. – Úgy tűnik nekem, hogy társaságra vágyik. – Nos, téved. – Dehogy. Egy ilyen csinos kis jószág, mint magácska? Kint az erdőben, egészen egyedül? Azt hiszem, magának és nekem jobban össze kellene ismerkednünk. – A férfi közelebb lépett. Amigo felállt, és ugatni kezdett. – Jobb, ha megmondja a kopójának, hogy fejezze be az ugatást, vagy még a végén golyót röpítek bele – mondta a férfi. – Csend, Amigo! – szólt rá a lány, féltve a kutya életét. Amigo abbahagyta az ugatást. Felborzolódott a hátán a szőr, így figyelte az idegent. – Azt hiszem, ő még kevésbé állhatja magát, mint maga őt – jegyezte meg a lány könnyedén. – Ezen elgondolkodnék a maga helyében. A férfi felhorkant, és a csípőjén hordott coltra tette a kezét. – Nagyon megijedtem, hölgyem.
95
– Nos, van még valami, amit el kell mondanom a kutyáról. A sheriff fia nagyon oda van érte. Szóval, ha bántja a fia kedvencét, nem hiszem, hogy a sheriff barátságos lenne magával. – Én pedig azt hiszem, maga blöfföl, hölgyem. Honey megkönnyebbülten hallotta Josh nevetését a közelben. – Úgy hallom, visszafelé jönnek – mosolygott kárörvendően. – Miért nem marad itt, és megkérdezheti maga. Ahogy Luke és Josh hangja egyre hangosabbá vált, az idegen visszaszállt a lovára. – Talán újra szerencsénk lesz, kis hölgy. Ellovagolt, ahogy Luke és a gyerek kiléptek a fák közül. – Ki volt az? – kérdezte Luke. Honey vállat vont. – Csak egy idegen, aki erre lovagolt. – Olyan sápadt, mint egy kísértet. Mit mondott? – kérdezte Luke. – Semmit. Csak fázom. Felejtse el a tüzet, visszamegyek a házhoz! Felkapta a harisnyáját és a cipőjét, és sietve megindult előttük.
96
15. fejezet oney újabb nyugtalan éjszakát töltött el az ágyban, és a Luke MacKenzie-vel töltött kellemes délutánra gondolt. Veszekedés nélkül sikerült átvészelniük a napot. Reggel bemutatta Joshnak az ábécé második felét. A kisfiú megint csak lelkesen tanult. Mire Honey felocsúdott, Cynthia már ott állt az ajtóban, hogy megkezdjék délelőtti sétájukat. A két nő megállt, hogy szemügyre vegyék a legújabb divatot a Női Divatáruház kirakatában. – Ó, jaj, hát nem gyönyörű az a kövekkel kirakott legyező? – kiáltott fel Cynthia. Honey szeme egy fekete csipkeköntösön akadt meg. A gyöngyökkel díszített legyezőre emelte tekintetét, amiről Cynthia beszélt. – Ó, igen. Nagyon szép. Nagyon drágának is tűnik – jegyezte meg, majd figyelmét újra a köpenyre fordította. A finom anyag díszes szövésén látszott, hogy legalább annyit felfed, mint amennyit eltakar. A lány hagyta, hogy a képzelete csapongjon, és látta magát a köntösben, ahogy Luke a karjában tartja. A vér az arcába szökött, ahogy elképzelte a férfi csókját, a keze érintését, amikor csak a vékony anyag választja el egymástól a testüket… – Nem szeretnéd, ha a tiéd lenne? – kérdezte Cynthia mély sóhajjal. – Igen… igen, persze hogy szeretném – mondta Honey bánatosan, ügyet sem vetve rá, hogy Cynthia tekintete még mindig a legyezőre szegeződik. A képzeletébe merülve Honey arra sem figyelt fel, hogy Luke mindössze néhány méternyire áll tőle. Ahogy a férfi a nő finom arcának profilját tanulmányozta, a keze ökölbe szorult, és eltöprengett, vajon mi járhat abban az elbűvölő fejecskében. Abban biztos volt, hogy nem olyan buja gondolatok, mint a sajátjában. A testi vágy démonai elszabadultak benne, ahogy meglátta a köntöst. Elképzelte Honeyt, ahogy nem visel mást, csak azt a köpenyt, ahogy a karját nyújtja felé, míg a halvány gyertyafény visszaverődik a vállára omló ezüst-szőke tincseken. A férfi lehajolt, hogy megérintse az alabástrombőrt és a fekete selymen átderengő sötét mellbimbót. Lepillantott, és meglátta, hogy Amigo a csizmáját szimatolja. Ez az átkozott kutya, gondolta ingerülten. A csizma oldalával arrébb tolta a kutyát, és a nőkhöz lépett. – Élvezik a reggeli sétát, hölgyeim? – Jó reggelt, sheriff! Honey és én éppen ebben a legyezőben gyönyörködtünk. Attól tartok, egyikünknek sincs olyan vonzó öltözéke, amihez illene – mondta gyászosan Cynthia. A férfi Honeyra pillantott. Neki van, gondolta kéjesen. Maga előtt látta a lány kék szemét, ahogy a legyező széle felett rápillant, míg nem visel semmi mást, csak meztelen domborulatait. Ebben a pillanatban a lány Luke felé fordult, és egy rövid percig egymásba fúródott a tekintetük. De maga nem ezt csodálta, igaz, Miss Honey Behr? A férfi látta, hogy a lány arca elpirul, és úgy vélte, a nő kitalálta gondolatait, de Honey rezzenéstelenül állta a tekintetét. A pokolba! Túlságosan is nő volt, mindkettejük kárára! – Hé, Josh – szólalt meg a férfi – szeretnél eljönni az istállóba? Fel kell nyergelnem Alamót. – Persze. Jöhet Amigo is?
H
97
Luke felháborodott pillantást vetett a két könyörgő szempárra és a csóváló farokra. – Gondolom. Honey boldogan elmosolyodott, ahogy figyelte, hogy a magas férfi a kisfiúéhoz igazítja a lépteit, a kutya pedig mögöttük bicegett. Miután befejezték a sétát, Honey elbúcsúzott Cynthiától, és visszasietett a Női Divatáruházhoz, hogy megtudja a legyező árát. Úgy érezte, ez lesz a tökéletes ajándék, amit a barátnőjének adhat, ha megszületik a baba. Amikor kilépett az áruházból, elhaladt egy férfi mellett, aki a kocsma falát támasztotta, és felismerte benne az idegent, aki előző nap a folyónál sértegette. A férfi lekapta Stetson kalapját. – Jó reggelt, Miss Szöszi – mondta önelégült vigyorral. A lány anélkül rohant el mellette, hogy rápillantott volna, vagy fogadta volna a köszönést. Miután elhozta a pénze egy részét a házból, készült visszatérni az áruházba, amikor Luke megérkezett, száron vezetve fakóbarna musztángját. Josh büszkén ült a nyeregben. – Luke, szívességet akarok kérni magától – mondta a lány hangos suttogással. – Igen? Mi lenne az? – A férfi az oszlophoz kötötte a lovát. – Vigyázna Joshra még néhány percig? – A nő közelebb lépett hozzá, nehogy Josh meghallja. – Vissza akarok menni az áruházba, hogy megvegyem Cynthiának a legyezőt, ami tetszett neki. Félek, ha Josh tud róla, elárulja neki. – Rendben. Mennyibe kerül? – Hét dollár. A férfi szája tátva maradt. – Hét dollár egy legyezőért? – Gyöngyökkel van kirakva. – Miért nem vesz egy egyszerű legyezőt, és rakja ki a hamis köveivel? Honey elengedte a füle mellett a megjegyzést. – Cynthiának ez tetszett, úgyhogy biztosan imádni fogja. – Remélem, tudja, mit csinál. – A férfi a zsebébe nyúlt, és néhány érmét vett elő. – Van saját pénzem, hogy kifizessem – mondta a lány, és megállította. – Ó, rendben. Könnyen jött, könnyen megy, igaz, Miss Honey? A lány szeme pajkosan megvillant. – Kiismertem magát, MacKenzie. Zavarba jön, ha valami kedveset kell tennie, ezért rejti el undok megjegyzések mögé. – Nincs semmi rejtegetnivalóm. Ez úgy hangzik, mint az a badarság, amit az újságban olvasott, amit Doug Nelsontól kapott. – Nincs szükségem könyvekre, hogy magát kiismerjem, MacKenzie – mondta a lány könnyedén. Luke magában bevallotta, hogy a kis boszorkány elevenébe talált, és hogy a beszélgetés kényelmetlenül veszélyessé vált. – Nos, igyekezzen. Matt Sacramentóba ment néhány napra, úgyhogy vissza kell mennem dolgozni. – Semmi pénzért nem vonnám el a kötelességétől, MacKenzie sheriff. A város jó polgárainak szükségük van a maga útmutatására. A lány elsietett.
98
Egy hosszú pillanatig a férfi figyelte Honey ringó csípőjét, és a csókokra gondolt, amiket váltottak. Egek, átkozott nagy bolondság volt, hogy megcsókolta! Lassanként azzal kezdett gondolkodni, amit a lába között hordott. Gyorsan eloldozta a ló kantárját. – Azt hiszem, van időnk még egy rövid lovaglásra, Josh. – Hurráááá! Hallottad, Amigo? – mondta Josh a földön álló kutyának. – Amigo is lovagolhat? Ahogy felemelte a kutyát, és Josh karjába adta, Luke visszafordult, hogy vessen még egy hosszú pillantást Honey távolodó alakjára. Az áruház tulajdonosa nem rejtette véka alá Honey iránt érzett rosszallását, de a pénzét habozás nélkül elfogadta. Miután a fennhéjázó eladónő beleegyezett, hogy titokban tartja Cynthia előtt, hogy ki vette meg a legyezőt, Honey kiszámolt hét aranydollárt. – Kérem, tegye díszcsomagolásba. – Ha díszcsomagolást akar, az még öt cent lesz – közölte az asszony. – És most nem tudom becsomagolni. Vannak más vásárlóim is. Myrtlelee Quinn felé pillantott, aki akkor lépett az üzletbe. A két nő a szemét forgatta. Honey úgy döntött, ügyet sem vet rájuk. Még egy érmét tett a pultra. – Tegye díszcsomagolásba, kérem, és később visszajövök érte. Jó napot, hölgyek! – mondta hetykén, és kivonult az ajtón. Honey mosolyogva hagyta el a Női Divatáruházat, és frissen végiglépdelt az utcán. Az ellenszenves idegen láttán, aki most a bank falát támasztotta, lelassította a lépteit. Igyekezett kerülni a szemkontaktust, és a bank ablakának üvegtáblájára pillantott, aztán riadtan felszisszent, amikor két férfit látott odabent, akik a pénztárosra szegezték fegyvereiket. Hirtelen egy kéz fogta be durván a száját. A lány küzdött az idegen karjának erőteljes szorítása ellen, ahogy a férfi belökte a bank ajtaján. Miután a férfi megfordult vele, és látta, hogy a tettére senki sem figyelt fel az utcán, berúgta az ajtót. – Tartsa szépen csukva azt a csinos kis száját, Szöszi, vagy soha többé nem fogja kinyitni. Világos? Amikor Honey bólintott, a férfi levette a kezét a szájáról, a lány nagy levegőt vett, ahogy a férfi a sarokba lódította. – Maradjon csak ott, és viselkedjen rendesen, Szöszi. – A másik két fegyveres férfihoz fordult, és felmordult. – Mi tart ilyen sokáig? – Ez a bugris nem tudja a kombinációt a széfhez, és a főnök ebédelni ment. Mi a francot műveltél, Slim? Úgy volt, hogy figyeled a bankot. – Nem láttam, mikor ment el. Biztosan hátul ment ki – mondta Slim. – Szerintem el kellene tűnnünk. – Fenét! Megvárjuk, míg visszajön. Már nem tarthat sokáig. A másik férfi nem szállt vitába, de a harmadik törvényen kívüli ellenkezett. – Gyerünk már, Slim, mi lesz, ha valaki bejön ide, mielőtt a fickó visszajön? – Olyan gyáva vagy, mint egy nyúl, Harry – csattant fel Slim. – Te és Dallas elbújtok az asztal mögött, és ott is maradtok. A két férfi úgy tett, ahogy a harmadik mondta, Slim pedig a túszaihoz fordult. – Ne feledjék, ha bármelyikük is csak egy rossz mozdulatot tesz, mindkettőjüknek vége lesz – figyelmeztette őket Slim. – Igen… igen uram – mondta elhalóan a pénztáros.
99
Honey látta, hogy szegény Bernie Brewer annyira remeg, hogy beszélni is alig tud. Aztán Slim a lányra emelte keskenyre összehúzott szemét, és rosszindulatú vigyorral fájdalmasan megragadta a karját. – Hallotta, Szöszi? Honey bólintott. Azért fohászkodott, nehogy valaki bemenjen a bankba. Ha melléjük szegődik a szerencse, talán a törvényen kívüliek megkapják, amit akarnak, aztán szépen odébbállnak. Mivel Luke helyettese távol volt, a lány nem akarta, hogy a sheriff egymaga szálljon szembe a három fegyveressel. Reményei rögtön szertefoszlottak, amikor lépteket hallott az ajtó előtti deszkákon. Slim elengedte a karját, előhúzta a coltját, és a lány mögé lépett. – Ne feledje, semmi butaság! – figyelmeztette. A nő érezte, hogy a pisztoly a hátába fúródik. Egy közös tréfán nevetve a Calhoun testvérek léptek a bankba. Randy hátramaradt, míg Jess a pénztároshoz lépett. – Hogy s mint, Miss Honey – mondta Randy, és megbökte a kalapját. – Jó napot, Mr. Calhoun! – Hová tetted a jó modorodat, Jess? A hölgy volt itt előbb – mondta Randy élesen. – Ó, elnézést, asszonyom – mentegetőzött Jess. Ellépett az üvegablaktól. – Menjen csak előre. Én csak itt várom… Josht – felelte Honey. – És maga, miszter? – kérdezte Jess. – Én vele várok – mondta Slim. – Van egy kis elintéznivalóm Joshsal. Randy döbbentnek tűnt, de Jess visszalépett az ablakhoz. – Jöttem a heti fizetésekért, Bernie. – Sajnálom, Jess, az a páncélszekrényben van, és Mr. Douglas éppen ebédel – mondta Bernie idegesen. – Nos, akkor menjünk, igyunk egyet, és jöjjünk vissza később, Jess – mondta Randy. – Később találkozunk, Bernie. Viszlát, Miss Honey! Amint a két fiatal cowboy elment, Slim eltette a pisztolyát. – Jól csinálta, Szöszi. Olyan okos, mint amilyen csinos. Azt hiszem, magammal viszem, amikor elmegyünk. – Miért akarsz a nyakunkba sózni egy nőszemélyt, Slim? – kérdezte Harry. Slim felvihogott. – Ha magadtól nem találod ki, én meg nem mondom. – Egy nőszemély csak lelassít minket, főnök – tette hozzá Dallas. – Nem sokáig. Igazam van, Szöszi? – A férfi megsimogatta a lány mellét. – Ha lenne időnk, bevinném a bankár irodájába, és most rögtön kipróbálnám. – Ah, gyerünk már, Slim, figyelj arra, amit csinálunk. Arra később is lesz időd – panaszkodott Dallas. – Fogd be a szád! – vicsorogta a másik. Slim a bank fallal elzárt elülső traktusába vitte a lányt, és a kemény kőhöz préselte, ahogy megragadta a mellét. – Tegnap óta csak a maga kis tejestömlője jár a fejemben. Alig várom, hogy megkóstolhassam – motyogta. Amikor a lány elfordította a fejét a férfi lecsapó szája elől, az megragadta az állát, és hátranyomta a fejét. A lány csépelni kezdte az öklével, de a férfi gyorsan a feje fölé
100
csavarta a karját, és az egyik kezével a falhoz szegezte. Ahogy a nő megpróbálta a férfi ágyékába nyomni a térdét, az még erősebben szorította a falhoz, és nevetve azt mondta: – Szeretem, ha egy asszony küzd egy kicsit. Folytasd csak, Szöszi, és még tovább velünk lehetsz, mint ahogy terveztem. A szájával lecsapott a lány összeszorított ajkára, és fejét a falhoz csapta. Honey, akit megbénított az ütés és a fájdalom, túlságosan szédült, hogy a férfi vad szorítása ellen küzdjön. Slim szája könyörtelenül gyötörte az övét, míg fuldokolni nem kezdett. Az ájulás szélén Honey a férfi ajkába harapott úgy, hogy kicsordult a vére, mire Slim állati morgással megragadott egy maroknyi tincset a hajából, és kegyetlenül hátrarántotta a lány fejét. A nő Slim résnyire szűkült szemébe nézett, és látta, hogy gonosz vigyorra húzza vérző száját. – Nyald le, Szöszi – parancsolta. – Nem. A férfi újra megrántotta a haját, amíg a lánynak sikoltani nem támadt kedve. – Nyald le, Szöszi, vagy eltöröm a nyakad. Nyald le! – utasította. A fájdalomtól gyötrődve, közel a fulladáshoz, a lány a nyelvével törölte le a férfi vérző ajkát. – Tudtam, hogy okos lány vagy, Szöszi. Látod már, ki a főnök? Ma éjjel a számnál többet is le fogsz nyalni. – Megragadta a lány kezét, és kemény ágyékára szorította. – Érzed, Szöszi? Ma este ki fogod szívni. A lány elfordult a tekintetében izzó gonoszság elől. – Ma éjjel, egy fenét! Éljünk a jelennek, cicám. – Azzal megragadta Honey karját, és a bankár irodája felé rángatta. – Az ég szerelmére, Slim, felejtsd már el – mondta Dallas. – Tudom, mit csinálok. – A férfi a szobába lökte Honeyt, és becsukta maguk mögött az ajtót. Ahogy kiléptek a bankból, Randy Calhoun lefelé indult az utcán. – Hová mész? – kérdezte Jess. – Azt hittem, iszunk egyet. – Meg akarom keresni a sheriffet. Valami furcsaság folyik a bankban – mondta Randy. – Annak az idegennek semmi dolga Josh MacKenzie-vel… a fiú még csak egy gyerek. És az öreg Bernie halálosan ijedtnek tűnt. Miss Honey sem olyan volt, mint szokott. Jess megállt, és megragadta a bátyja karját. – Akkor menjünk vissza, és derítsük ki. – A pokolba, Jess, te sosem tanulsz? Ezt a törvénynek kell eldöntenie. – De ha azt hiszed, valami baj van, mire felhajtjuk a sheriffet, már késő lehet. – Ne vitatkozzunk, Jess! – mondta Randy, és megszaporázta a lépteit. – Itt is van. Luke éppen visszavitte Josht a fogdához, amikor a Calhoun testvérek megállították. – Hogy s mint, MacKenzie sheriff? – mondta Randy. – 'napot, fiúk. Mit tehetek értetek? – Valami bűzlik itt, sheriff – mondta Jess szégyenlősen. Jess nem nézett a szemébe, és Luke látta, hogy a fiatal cowboy kényelmetlenül érzi magát. A csaknem halálos kimenetelű jelenet óta most először találkoztak. – Kérdezze meg Josht, hogy találkoznia kell-e Miss Honeyval a bankban – mondta Randy.
101
– A bankban? Nem, ő az áruházba ment, és úgy volt, hogy egyenesen hazajön. Randy megbökte Jess karját. – Látod, mit mondtam neked? – Miről van szó, Randy? – Épp most láttuk Miss Honeyt a bankban egy idegennel. Mindketten azt mondták, Joshra várnak. – Ennek semmi értelme – mondta Luke. – És meg kell mondjam, sheriff, nem tetszett nekem az az idegen. Luke letérdelt, és Joshhoz beszélt. – Fiam, te és Amigo elmentek Cynthia néni házához. Kérd meg, hogy vigyázzon rád, míg Honey elmegy érted. – Azt is mondjam meg Cynthia néninek, hogy adjon ebédet? – kérdezte Josh gyermeki ártatlansággal. – Ha úgy gondolja, fiam. Jobb, ha megvárod, míg megkérdezi. Na, futás! Miután figyelte, ahogy Josh végigugrándozik az utcán Amigóval a sarkában, Luke az irodájába ment, ellenőrizte a coltjait, és új töltényeket csúsztatott az övébe. – Úgy gondolja, kirabolják a bankot, sheriff? – kérdezte Randy. Ez a lehetőség abban a pillanatban nem számított Luke-nak. Sürgető érzéseinek semmi közük nem volt ahhoz, hogy ő a törvény embere, csak Honey biztonságára gondolt. Mindenképpen látni akarta, és tudta, hogy túszként a lány nagyobb veszélyben lesz, mint ő. – Úgy tűnik, jobb, ha odamegyek. Láttatok más idegeneket is? Kívül vagy odabent? – Nem, de az nem jelenti azt, hogy nem rejtőzhettek el. Bernie Brewer nagyon is kényelmetlenül érezte magát. Lehet, hogy pisztolyt szegeztek a hátához – tette hozzá Jess. – Láttátok Wes Douglast? – Bernie azt mondta, ebédelni ment. Talán West az irodájába zárták, és Bernie csak fedezte. – Nos, köszönöm, fiúk. Értékelem – mondta Luke. – Utánanézek. – Nem keresi meg előbb Matt Brennant? – kérdezte Randy. – Ő nincs a városban. – Akkor magával megyünk, sheriff – közölte Jess Calhoun. – Nem tudhatjuk, hányan vannak. – Jess, megmondtam, itt én vagyok a törvény. Nem akarom, hogy Stockton egyetlen lakosa is megsérüljön, mert olyan kockázatot vállal, amit nekem lenne kötelességem. – A papánk pénze abban a bankban van, sheriff – villantott fel Jess egy félénk mosolyt. – Emellett, szívességgel tartozom magának. – Nos, nem állhatok itt, hogy veletek vitatkozzam. Ne feledjétek, nincs lövöldözés, ha csak nem elkerülhetetlen. Emeljétek fel a jobb kezeteket, és felesketlek helyettesnek. Néhány pillanattal később a három férfi végigsietett az utcán, éppen amikor Wes Douglas kilépett az étteremből. – Nos, ez legalább erre a kérdésre választ ad – mondta Luke. – Wes, álljon meg! – kiáltotta. Luke gyorsan beszámolt Randy gyanújáról. A bankár a homlokát törölgette. – Istenem, egy bankrablás! Meg kell akadályoznia sheriff. Rengeteg pénz van a páncélszekrényben.
102
– Adja ide a hátsó ajtó kulcsát. Ott megyek be. – Nem mehet be arra, anélkül, hogy meglátnák vagy meghallanák – mondta Randy. – De átkozottul biztos, hogy megpróbálom. Talán azt fogják hinni, hogy a bankár tért vissza. – Ránk is számítanak, hogy visszamegyünk a bérekért sheriff – szúrta közbe Jess. – Mi lenne, ha mi ugyanakkor mennénk be elöl, mint amikor maga hátul? – Ez jó ötlet, Jess. Ha elvonjátok a figyelmüket, talán észrevétlenül beosonhatok – Luke habozott, aztán komoran folytatta: – Meg is halhattok… vagy bárki, akit túszul ejtettek. – Végigpillantott az utcán a bank környékén. – Két ló a Long Branch előtt a tiétek, igaz? – Igen, a fakóbarna és a sárga – mondta Randy. – Nem ismerem a fekete csődört. Vannak idegenek a Long Branchben? – kérdezte Luke. Randy a fejét rázta. – Amíg mi bent voltunk, nem voltak. És az a fekete már a póznánál volt, amikor belovagoltunk. – És azt a kettőt sem láttam még, az etető előtt, sem azt a szürkét a doki rendelője előtt. – Azt hiszem, láttam, hogy Joe Carter azon a szürkén érkezett – mondta Randy. – De nem esküdnék meg rá. – Van még néhány ló lejjebb az utcán, amik nem ismerősek nekem. És nem látok egyetlen idegent sem az utcán, vagyis a gazfickók számát három és hat közé teszem odabent. Bárcsak tudnánk, hányukkal állunk szemben!
103
16. fejezet Calhoun testvérek fesztelenül beléptek a bankba. – Mondtam, Jess, hogy egy ital elég. Te meg aztán belökted azt az egyet – mondta Randy tettetett ingerültséggel. – El kell intéznünk az üzletet, és vissza kell vinnünk azokat a béreket a farmra. – Ah, fogd be a szád, Randy, te mindig… – Jess elhallgatott, amikor észrevette, hogy se Honey, sem pedig az idegen nincs a teremben. A fiúk egymásra, aztán az iroda zárt ajtajára néztek. – Douglas visszajött már? – vakkantotta Jess. – Még nem, Jess – felelte Bernie. Verítékcseppek pettyezték a homlokát. Közben az épület háta mögött Luke előhúzta a coltját, aztán halkan elfordította a kulcsot a zárban, és óvatosan kinyitotta az ajtót, éppen csak annyira, hogy besurranhasson. Megkönnyebbülten fedezte fel, hogy senki sem őrködik a hátsó ajtónál, és a falhoz lapulva figyelt, ahogy meghallotta Jess hangját. – A pokolba is, nem érünk rá egész nap a lábunkat lógatni, míg Douglas megtömi a bendőjét. – Miért… miért nem mennek el az étterembe, és sürgetik meg? – dadogta Bernie. – Mi a fenéért nem megy maga? – kiabálta Jess, és öklével a fülke üvegablakára csapott. Ahogy kilesett a sarok mögül, Luke látta Randyt és Jesst, de Honeynak vagy az idegennek nyoma sem volt. Aztán megfeszült, ahogy felfedezte a két fegyverest, akik az asztal mögött kuporogtak. A figyelmüket lekötötte Jess előadása. Csak ketten vannak, gondolta Luke. Könnyedén leszedheti őket. Aggódó pillantása az iroda ajtajára vándorolt, és eltöprengett, vajon még több férfi van-e odabent. És, ami még fontosabb, hol lehet Honey? A fene essen a gazemberekbe! – gondolta csalódottan, féltve a lány biztonságát. Amikor betöri azt az irodaajtót, gondolta, fegyverrel a kézben kell tennie. Végiglopakodott a fal mellett, és amikor elérte az ajtót, fojtott hangokat hallott a másik oldalról. Látva, hogy Jess szónoklata továbbra is elvonja a törvényen kívüliek figyelmét, Luke elkapta Randy pillantását, az asztal felé intett a fejével, és feltartotta két ujját. Aztán elővette a másik pisztolyát. Az irodában Honey egy pillanatra kiszabadította magát Slim szorításából, de a férfi megragadta a karját, és megcsavarta. – Nyisd ki a sliccem – parancsolta. – Nem nyitom – sziszegte a lány összeszorított fogakkal, ahogy a férfi szorítása ellen küzdött. A férfi még erősebben szorongatta, és térdre kényszerítette. – Azt mondtam, nyisd ki! – Nem! – sikoltotta a lány olyan hangosan, ahogy csak tudta, mielőtt az elsöprő fájdalom túl erős lett, hogy elviselje, és érezte, hogy beburkolja a sötétség. A lány sikolyát hallva Luke berúgta az iroda ajtaját, éppen, amint Randy a pisztolyáért nyúlt, és Jessre kiáltott. – Kettő az asztal mögött, kapd…
A
104
Mielőtt Randy befejezhette volna a mondatot, Jess pisztolya kiröppent a tokjából. A fegyverropogás és a reccsenő fa hangja csapott fel egy időben, ahogy a fiú több golyót is küldött az asztalba. Dallas, akit két golyó talált el, halálos sebbel zuhant hátra. Harry azonnal felemelte a kezét, és megadta magát. Slim hátrafordult, amikor Luke betörte az ajtót. Honey élettelen alakja a padlón egy pillanatra elvonta Luke figyelmét, és elég időt adott a fegyveresnek, hogy pisztolyt rántson és tüzeljen. Luke égető fájdalmat érzett, ahogy a golyó a vállába csapódott. Oldalra ugrott, a hasára fordult, és jó néhány lövést adott le mindkét pisztolyából. Slim halott volt, még mielőtt a padlóra zuhant volna. A visszatérő fénnyel együtt a nyugalom érzése is érkezett, Honey már azelőtt tudta, hogy véget ért a rémálom, hogy felpattant volna a szemhéja, és belenézett volna egy zafírkék szempárba. – Luke. A férfi a karjában tartotta, a bank irodájának padlóján. – Hogy érzi magát, Szajkó? – A férfi gyengéd mosolya könnyeket csalt a lány szemébe. – Ó, Luke. – Az átélt kínzások fájdalma és félelme lepergett a szeme előtt. – Befejezte hogy… megtette…? Képtelen volt befejezni a kérdést, és a férfi mellkasába fúrta a fejét. Érezte Luke megnyugtató érintését a fején. – Már biztonságban van. Senki nem fogja bántani. Honey mély levegőt vett, és felült. Ekkor meglátta a foltot a férfi vállán. – Nagy ég! Mi történt magával? – Csak egy karcolás. Egy golyó lehorzsolt némi bőrt, ez minden. – Egy golyó? – A lány szeme elkerekedett az aggodalomtól. – Meg is ölhették volna! – Elég erősnek érzi magát, hogy felálljon? – kérdezte a férfi. – Persze. – A lány arca megrándult, amikor a férfi megfogta a karját, hogy segítsen felállni. – Mi történt a karjával? – Luke arcán annyi féltés ült, hogy Honey szerette volna megölelni. Igyekezett olyan közönyösen beszélni a sérüléséről, ahogy a férfi a sajátjáról. – Semmiség. Az a Slim fickó megcsavarta egy kicsit. – Úgy tűnik, eléggé megcsavarta ahhoz, hogy maga elájuljon. Nos, másnak már nem árthat. A lány követte tekintetét a szoba túlsó vége felé, és meglátta a férfit, akiről tudta, hogy Harrynak hívják, megbilincselve. Randy és Jess Calhoun egy padlón heverő test mellett álldogáltak. – Az ott… Slim? – Úgy érti, az volt Slim – mondta Jess Calhoun. – Már nem sok mindenre jó, azonkívül, hogy virágok nőjenek felette, Miss Honey. A lány csak sejtette, hogy a testvérek valahogyan segítettek Luke-nak. Erőtlen, de hálás mosolyt küldött feléjük. – Azt hiszem, mindannyian hálával tartozunk maguknak. – Nem tettünk sok mindent, amit bárki más ne tett volna meg – mondta Randy.
105
– Ezzel vitába fogok szállni, Randy – mondta Luke. – Jöjjön, Honey, menjünk át Nelson dokihoz. – Még mielőtt maga elvérzik – mondta Honey, akinek a hangulata immár sokat javult. Ahogy átmentek a bankon, megkönnyebbülten látták, hogy Bernie Brewer sértetlen. Wes Douglas az asztal mellett ült és a homlokát törölgette. Dallas holtteste a padlón hevert. – Fiúk, megtennétek, hogy elviszitek a foglyot, és bezárjátok? – fordult Luke a Calhoun testvérekhez. – Wes, ideküldöm Del Quinnt, hogy vigye el a holttesteket. Douglas felállt, és Luke-hoz lépett, hogy megrázza a kezét. – Köszönöm, sheriff. Lekötelezte a várost. – Rossz embernek mond köszönetet, Wes. Ha Randy és Jess nem lennének, csak az ég tudja, mi történhetett volna. Wes köszönetet mondott Randynek, és megrázta a kezét, aztán lassan ugyanezt tette Jess-szel is. Nyilvánvaló volt, hogy a bankár nem felejtette még el a lovaival és kocsijával történteket, Honey látta, milyen nehezére esik a bankárnak, hogy megadja a kis ördögfiókának a tiszteletet. – A papájuk igazán hálás lesz, amiért megmentették a béreket – mondta Wes. – Igen, különben elgondolkodott volna, hogy ezután is ebben a bankban tartsa-e a pénzét – vigyorgott Jess szélesen, és lekapta a kalapját. – Jó napot, Mr. Douglas! Wes a fejét rázta, ahogy figyelte a fiatal marhapásztort, amint elvonult. – Mit gondol, sheriff, lesz ebből a fiúból valami? – A gondot az jelenti, hogyan tartsuk életben, amíg lesz belőle valami – kacsintott Luke Honeyra. – Indulás az orvoshoz, Szajkó! Randy és Jess felbukkanása a megbilincselt fogollyal, az utcára csalta Stockton polgárait, és most mindenki a bank előtt, az úton tolongott. Ahogy Luke felbukkant, Honeyval karon fogva, a tömeg köréjük zárult. – Ő is benne volt a rablásban, sheriff? – kérdezte Jeb Grange. – Az inkább magára lenne jellemző, nem igaz, Mr. Grange? – Jól van, drágám? – kérdezte aggodalmasan Pop O'Leary. Lily mellette állt, és éppen olyan gondterhelt arcot vágott, mint Pop. Honey rájuk mosolygott. – Jól vagyok. Semmi ok az aggodalomra. Közben Luke-ot a kíváncsiskodók ostromolták kérdéseikkel. – Három férfi megpróbálta kirabolni a bankot. Miss Behr volt a túszuk – magyarázta Luke. – Túsz, meghiszem azt! – gúnyolódott Myrtlelee Quinn. – Talán ő maga tervelte ki az egészet. A tömegben sokan egyetértően morogtak. Mások egyszerűen csendben kíváncsiskodtak. – Már vége, úgyhogy mindenki visszamehet az otthonába vagy az üzletébe – jelentette be Luke. – Luke, te vérzel – kiáltotta hirtelen Lily. Honey meglepett pillantást vetett a barna nőre. A hangja szinte bizalmaskodó volt. – Csak egy karcolás, Lily – mondta Luke. – Átengednének, kérem? A tömeg utat nyitott előttük, aztán szorosan követték őket Doug Nelson rendelőjéhez. Ahogy odaértek, Doug bukkant fel az ajtóban.
106
– Mi történt? Éppen a kis Jenny Carter homlokát öltöttem össze, és be kellett fejeznem. – Rablási kísérlet a bankban. Néhány törvényen kívüli meghalt. – Szóval, Luke MacKenzie sheriff legendás hatlövetűi újabb történetet írtak a Nyugat krónikájába – jegyezte meg Doug, ahogy bementek a rendelőjébe. – Gyógyítasz vagy verset írsz, doki? – felelte Luke elkínzott sóhajjal. – Mi lenne, ha megnéznéd Honey karját? Az egyik gazember durván bánt vele. Doug őszinte aggodalommal felelt: – Lássuk csak azt a kart, Honey! – Semmi komoly, Doug – felelte Honey, aki már attól is zavarba jött, hogy ott kell lennie. – Meg kell hogy kérjelek, sheriff, várj odakint, míg végzünk a vizsgálattal. Honey, akit felbosszantott, hogy a két felnőtt férfi csak ácsorog ott, szokás szerint ugratva egymást, míg Luke lassan elvérzik, így szólt: – Doug, Luke-nak nagyobb szüksége van az ellátásra, mint nekem. Meglőtték. – Meglőtték? – Doug hozzájuk lépett, és meglátta a vérző kart, amit Luke a belépésük óta takargatott. – Jézus, Luke, úgy tűnik, rengeteg vért vesztettél. Mi a fenéért nem mondtad meg?! Ülj le a vizsgálóasztalra, hogy közelebbről megnézhessem. – Hölgyeké az elsőbbség, doki. – Badarság! – közölte Honey. – Hazamegyek. Vigyázzon rá! Ezzel indulni készült. – Hé, álljon csak meg! Meg akarom nézni a karját, amint végzek Luke-kal. Mi lenne, ha segítene levenni az ingét? – Hogy lehet, hogy neki nem kell elhagynia a szobát, amikor engem vizsgálsz? – tudakolta Luke harapósan. – Szeretem nézni őt, amíg dolgozom – felelte Doug. Honey a szemét forgatta, és Luke fején keresztül lehúzta az inget. – Nem szégyenlős, ugye MacKenzie? – A lány óvatosan lesegítette a ruhadarabot a sérült karról. – Szerintem az ezüstcsillag nélkül meztelennek érzi magát. A mellkasodra fogom tűzni, ha attól jobban érzed magad, sheriff – mondta Doug, és nekilátott, hogy kitisztítsa a sebet. A háttérben állva Honey nem tudta levenni a szemét Luke-ról: a férfi széles, izmos válláról, szálas bicepszéről és bronzbarna, göndör, fekete szőrrel borított mellkasáról, ami éppen olyan lenyűgöző volt, mint ahogyan emlékezett rá. – Úgy tűnik, szerencséd volt, Luke. A golyó csak horzsolt – jegyezte meg Doug. – Én is ezt mondtam. Aúú! – Luke összerándult, ahogy Doug fertőtlenítőszert kent a sebre. – Szerintem élvezed ezt, te szadista gazember. – Így van. Ezért mentem orvosnak. – Doug összevont szemöldökkel megvizsgálta a sebet, ami újra vérezni kezdett. – A golyó sok húst kitépett, Luke. Attól tartok, össze kell öltenem, hogy bezáródjon. – Ó, az ég szerelmére, doki, kaptam már golyót. Csak tegyél rá valami kötést. Doug ügyet sem vetett rá, és Honey felé nyújtotta a mosdótálat, amit a seb kitisztításához használt. – Mossa le a vért a mellkasáról, amíg én tűt és cérnát kerítek.
107
A lány Luke combja közé lépett. Csak az asztal szilárd széle választotta el egymástól a testüket. A lányt megbabonázta a férfi borotvaszappanának babér- és rumillata, és a szívverése felgyorsult, amikor ujjai a férfi meleg bőréhez értek. Érezte a feszes izmok erejét, amelyek összehúzódtak, ahogy végighúzta a szivacsot a férfi mellkasán. Honey idegesen megnyalta kiszáradt ajkát, és igyekezett leküzdeni a forróságot, ami kezdte elhomályosítani az érzékeit. Luke mozdulatlanul ült, megfeszülő állkapoccsal, vékony vonallá összeszorított szájjal, a szemét pedig a szoba túlsó végébe, egy távoli pontra szegezte. Ám a rezzenéstelen álarc alatt saját belső harcát vívta az önuralmáért. Arra vágyott, hogy a karjába vonhassa Honeyt. A lány csípőjének legkisebb érintésétől, ujjainak legapróbb mozdulatától zubogni kezdett a vér az ereiben. Mélyet lélegezve igyekezett megállítani a vad, érzéki sóhajt, amitől már sajgott a mellkasa. Mire a lény arrébb lépett, a férfi annyira akarta őt, hogy a homlokán kiütközött a veríték. – Ülve vagy fekve akarod? – Mit? – A férfi döbbenten pillantott Dougra, aki fölötte tornyosult egy befűzött tűvel a kezében. – Ó, az öltésekre gondolsz. Doug összevonta a szemöldökét. – Luke, biztos vagy benne, hogy jól vagy? Pokolian festesz. – Megragadta Luke csuklóját, hogy ellenőrizze a szívverését. – A pokolba, ember, a pulzusod az egekben van. – Jól vagyok – mondta Luke feszülten. – Csak varrj össze, hogy végre elmehessek. – Akkor szeretném, ha lefeküdnél és pihennél egy kicsit. – Igen, igen, persze – morogta türelmetlenül Luke. Nem szándékozott ágyba feküdni. Nagyon is jól tudta, mitől gyorsult fel a pulzusa… az a kis szőke csábító volt az oka, aki a sarokban állt. Amint Doug végzett, újra ellenőrizte Luke pulzusát. – Hála az égnek, lelassult. De azt akarom, hogy éjszaka pihenj. – Azt fogom tenni, doki – mondta Luke, ahogy visszavette az ingét. – Miért nem nézed meg Honeyt? – Felemelte a kezét, hogy kivédje Doug következő megjegyzését. – Igen, tudom. Már megyek is. Odakint a kíváncsi polgárok újra tucatnyi kérdéssel bombázták. Megkönnyebbült, amikor Honey végre csatlakozott hozzá. – Mit mondott Doug? – kérdezte, ahogy visszasétáltak a házhoz. – Azt mondta, semmi baja a karomnak. Néhány napig fájni fog, és ezt a kenőcsöt adta rá – mutatta fel a sárga dobozt. – Luke, Doug nagyon aggódik maga miatt. Biztos benne, hogy jól van? Azt hiszem, meg kellene fogadnia a tanácsát, és ágyban kellene maradnia. Feküdjön az ágyamba, én pedig Joshnál alszom ma éjjel. Biztos vagyok benne, hogy nem bánja. – Az én ágyam nagyobb, Szajkó – mondta a férfi sokatmondó vigyorral. A lány elpirult. – Azt hiszem, Doug azt mondta, pihennie kell, sheriff. Gyanítom, nem ez lenne a szándéka, ha ott aludnék. Honey megkönnyebbülésére hazaértek, és Luke nem folytathatta a kihívó társalgást. Josh az első verandán ült, és állát a kezére támasztotta. Amigo ugatva üdvözölte őket, és Josh felpillantott. Amikor meglátta őket, felderült a kis arca. Felugrott, és feléjük rohant. – Apu! Honey! Hallottunk a bankrablásról.
108
Luke a jó karjára kapta. – És pontosan mit is hallottál? – ugratta. Josh feltartotta öt ujját. – Hallottam, hogy ennyi sok gonosz ember megpróbálta kirabolni a bankot, de te elkaptad őket. – Sajnos, fiam, a történet túloz egy kicsit. Csak hárman voltak. És volt segítségem is. A bejárati ajtó becsapódott, ahogy Cynthia kisietett a házból. – Jól vannak? Amikor hallottam a rablásról, muszáj volt áthoznom ide Josht, hogy megtudjam, mi történt – mondta izgatottan. – Rablási kísérlet – javította ki Luke némi kárörvendéssel a hangjában. – Ez a francos kutya! – morogta, és arrébb tolta Amigót, aki megint a csizmáját nyalogatta. A férfi lehajolt, és letette Josht. – Nos, beszélnem kell a foglyommal. Hölgyeim. Josh és Amigo követte. – Tényleg jól vagy, Honey? – kérdezte még mindig izgatottan Cynthia. – Amikor meghallottam, hogy túsz lettél, attól tartottam, ott rögtön megszületik a baba. Honey megfogta a kezét. – Remekül vagyok. Komolyan. – Összevont szemöldökkel, aggódva folytatta: – Cynthia, azt hiszem, Josh ijedtnek tűnt, amikor megérkeztünk. Hogy reagált, amikor meghallotta a híreket? – A kis drágám falfehér lett, amikor a Calhoun fivérek visszajöttek a fogdához Luke vagy nélküled. Mostanáig szó nélkül ült a verandán. Féltem, hogy újra magába fordult. Olyan volt, mint régen, Honey. – A kis angyal biztosan félt, hogy elveszíti az apját. – Honey mély levegőt vett. – Azt fontolgattam, hogy hamarosan elmegyek, de azt hiszem, Josh még nem gyógyult meg. – Ó, Honey, a változás csodával határos, és nem hibáztathatjuk csak azért, mert megrémült, amikor meghallotta, hogy az apja veszélyben van. Minden gyerek így tenne – mosolygott Cynthia megkönnyebbülten. – De igazad van, drágám, még mindig szüksége van a segítségedre. Szóval akármi történik is, még nem hagyhatod el Stocktont. Honey az egyre erősödő szexuális feszültségre gondolt közte és Luke között. Ha még sokáig marad, a végeredmény elkerülhetetlen lesz: végül le fog feküdni a férfival, aki kívánja őt, de nyilvánvalóan gyűlöli – és akkor azzá a szajhává válna, akinek a férfi máris tartotta. – Igen, attól tartok, igazad van, Cynthia. – Honey felsóhajtott, és felidézte a kifejezést Josh fiatal arcán. – Akármit is gondolok, még korai lenne elhagynom Stocktont. – Cynthiába karolt, és elmosolyodott. – Gyere, drágám, hazakísérlek. Miután köszönetet mondott Randynek és Jessnek a segítségükért, és útjukra engedte őket, Luke visszavitte Josht a házba. Honey a délután hátralévő részében levert volt, és Luke úgy vélte, a lány a megrázó élmények utóhatását kezdi érezni. A férfi távozott, ahogy befejezték a vacsorát, és visszament a fogdába egy tál étellel a rab számára. A fogoly a nevén kívül nem volt hajlandó mást elárulni. Luke úgy tervezte, másnap Sacramentóba szállítja, és átadja az Egyesült Államok marsalljának. Legalább Josh miatt nem kellene aggódnia, míg távol lesz. Tudta, hogy Honey jól gondoskodik a fiúról a távollétében.
109
Valamivel később őrjáratra indult a városban. Összetalálkozott Doug Nelsonnal, aki éppen kilépett a rendelőből, és befejezte a munkát aznapra. Az orvos ragaszkodott ahhoz, hogy Luke csatlakozzon hozzá egy italra. A két férfi belépett a Long Branchba, és leült a legközelebbi asztalhoz. A csapos, poharakkal és egy palackkal a kezében hozzájuk sietett. – Remek munkát végzett ma, sheriff. – Kösz, Sam. El ne feledjem, legközelebb, ha a Calhoun fiúk bejönnek, az italukat írja a számlámhoz. – Úgy lesz. – Sam megtöltötte a poharaikat, és távozni készült. – Hagyja itt az üveget, Sam! – mondta Doug. A csapos szó nélkül letette az üveget, és visszament a pulthoz. Luke kétértelmű pillantást vetett a whiskyspalackra. – Hosszú estét tervezel, doki? Ne számítson rám! Szolgálatban vagyok. – Szolgálatban – mondta Doug felháborodva. – Nem fogadod meg az orvos tanácsát, igaz? – Az embernek meg kell élnie valamiből, doki. Doug arca komor kifejezést öltött. – Mi a fenét akarsz azzal a plecsnivel a mellkasodon, Luke? Korai halálban reménykedsz? – Természetesen nem. Sosem akartam a törvény szolgálatába állni. Az életem a gazdálkodás. Azért kötöttem ki itt mint sheriff, mert követtem egy nyomot ide, Kaliforniába. – Miféle nyomot? – Hallottam, hogy a banda egy része, akik megölték a feleségemet és az anyámat, ide indult, Kaliforniába. Amikor a nyom kihűlt, sheriff lettem. Gondoltam, így talán többet megtudhatok róluk. – Igen, nos, ha tovább viseled azt a jelvényt, valószínűleg nem tudsz meg semmi mást, mint hogy milyen érzés egy golyó a hátadban. – Értékelem az aggodalmadat, Doug, de tudok vigyázni magamra. – Luke habozott, aztán folytatta: – Mondd meg, doki, meg is fogadod a tanácsokat, vagy csak osztogatod őket? Doug vállat vont. – Attól függ. – Későre jár. Miért nem indulsz haza ahhoz a csinos kis feleségedhez? Doug áthajolt az asztal felett. – Halogatom, amennyire csak lehet. Kemény ez, Luke. Cynthia túlságosan előrehaladott állapotban van, hogy mi… ah, szóval nehéz most nekünk. – Megrázta a fejét. – Olyan gyönyörű, Luke. Kényszerítenem kell magam, hogy ne érjek hozzá. El tudod képzelni, milyen érzés, ha nem szerelmeskedhetsz a feleségeddel? – Igen, pontosan tudom, milyen – mondta Luke keserűen. Doug maga volt a bűnbánat. – A francba, Luke, ne haragudj. Megfeledkeztem Sarah-ról… és mindenről. – Bárcsak én is meg tudnék! Egy hosszú percig a két férfi mogorván bámulta az italát. Doug végül felemelte a poharát, és legurította a tartalmát. Aztán újra megtöltötte a poharát, és Luke felé lökte az üveget.
110
– Vége van, Luke. Hideg nyomot próbálsz követni. Magad is bevallottad. Ideje elengedni. – Még nincs vége. – Luke lehajtotta az italát, és felállt. – Be kell fejeznem az őrjáratot. – Igen. – Doug felállt, és követte ki a bárból. – Ne feledd, fogadd meg az orvosod tanácsát. Menj haza, és pihenj! – Orvos, gyógyítsd magad – idézte Luke. Hátba vágta Dougot, és elsétált. Egy óra múlva, amikor visszatért a fogdába, éppen lefeküdni készült, amikor Delmer Quinn az irodába lépett. – Itt vannak a személyes dolgai annak a két bankrablónak. Luke nekilátott, hogy a fiókba söpörje a holmit, de megállt a keze, amikor megakadt a szeme egy órán. Kíváncsian felemelte, és közelebbről is megvizsgálta. Az aranyborításon látszott, hogy sokat használták. A tenyerébe tette a zsebórát, és felpattintotta. Az arcára a hitetlenkedés kifejezése ült ki. Elsápadt, és fájdalmas hitetlenséggel bámult az órára. – Ez melyiké volt? – kérdezte rekedt suttogással Quinntől. A meglepett sírásó vállat vont. – Nem néztem meg alaposan. Azt hiszem, a vékonyé. Luke hátralökte a székét. Lekapta a cella kulcsait a fali kampóról, hátrament, és kinyitotta a cellát. Quinn kíváncsian követte. Luke lerántotta az alvó foglyot a priccsről. – Mi… mi van? – kérdezte az összezavarodott férfi. – Kihez tartozott ez az óra? – Nem t'om – mordult a férfi. Luke az inge elejénél fogva felrántotta, és a rácsoknak lökte. – Azonnal választ akarok, te kurafi, különben abban a gödörben találhatod magad, ahol a két cimborád van. – Jól van, jól van. Slimé volt. Luke a falhoz csapta a férfit. – Hol szerezte? A rémült Harry összehúzta magát félelmében. – Azt mondta, pókeren nyerte egy fickótól, akivel Texasban lovagolt. – A nevét! Egy nevet akarok – üvöltötte Luke. – Nem tudom – nyöszörögte a férfi. Luke újra a fémrácshoz csapta. – Azt mondtam, egy nevet akarok. – Kirántotta az egyik coltot, és a férfi halántékához szorította. – Egy nevet, te kis gazember, vagy beterítem ezt a cellát az agyvelőddel. A férfi nyüszíteni kezdett. – Ah… Charlie volt az. Igen, ez az. Azt mondta, a fickó neve Charlie. – Milyen Charlie? – Nem emlékszem – mondta remegve. – Az igazat mondom. – Gondolkodj gyorsan, te kurafi! Az ujjam már viszket a ravaszon. A törvényen kívüli remegett a félelemtől és az erőfeszítéstől. 213 – Charlie… ah… – Egyenesen Luke szemébe nézett. – Charlie Walden. Igen, az volt, sheriff. Charlie Walden. – Tudod, hol találom Waldent? – Sose láttam. Meg se ismerném, ha látnám – felelte a rémült férfi. – Őszintén, sheriff, elmondtam magának mindent, amit tudtam. Csak néhány hónapja ismertem meg Slimet.
111
– Ez a te rossz szerencséd – Luke elengedte, és a rabló a földre rogyott. Az álmélkodó Delmer Quinn követte Luke-ot vissza az irodába. A sheriff újra az órát nézte. – Felismerte azt az órát, sheriff? Luke némán bólintott. – Ez az óra az apámé volt. Nem sokkal azelőtt adta az anyámnak, hogy meghalt. – Megsimogatta a szerkezetet. – Mindig egy láncon hordta a nyakában.
112
17. fejezet iután biztosította Honeyt, hogy másnap visszatér, Luke felszállt a reggeli postakocsira, hogy Sacramentóba vigye a foglyát. Mivel a bankrablás megdöbbentő eseményei még mindig élénken éltek benne, Honey úgy döntött, hogy pihenéssel és a fájó karja ápolgatásával tölt egy lusta napot. Remélte, hogy Luke válla kevésbé fáj, mint az ő karja. Megmondta Joshnak, hogy aznap nem lesz tanulás, és a kisfiú élvezte, hogy a változatosság kedvéért nem kell „iskolásdit játszania”, és úgy gondolta, ez remek alkalom arra, hogy elmenjenek az erdőbe. A lány, aki inkább pihenőnapot szeretett volna, meggyőzte Josht, hogy halasszák a sétát a következő délutánra, amikor a karja már nem fáj annyira. A délelőtt közepére már elfogta az unalom. Szokásos sétája Cynthiával sem javított sokat a hangulatán. Honey leült a konyhaasztal mellé, hogy kielemezze komor érzései okát, és arra jutott, hogy minden Luke-hoz vezet: hiányzott neki. Akár együtt nevettek, akár acsarkodtak egymásra, a Luke-kal töltött idő sosem volt egyhangú. És így, hogy nem volt mellette a férfi, a lány magányos volt. Délután átment Cynthiához, és míg Josh odakint játszott Amigóval, Honey és Cynthia illatos labdácskákat készítettek a közelgő templomi kirakodóvásárra. – Amennyit dolgoztam érte, biztosan leszek olyan balszerencsés, hogy a vásár napján szülessen meg a baba – panaszkodott Cynthia, ahogy a konyhaasztal mellett ültek, és almákat tűzdeltek meg szegfűszeggel. – Akkor lemaradok a mulatságról. – Jobban teszed, ha nem. Nem hiszem, hogy a kedves hölgyek bármelyike is hozzányúlna a labdákhoz, ha kiderül, hogy nekem bármi közöm volt hozzájuk. De képzeld csak el, Wright tiszteletes tegnap azt kérdezte, nem árulnék e csókot egy dollárért – mondta Honey. Feltartott egy szegfűszeggel kirakott almát. – Erről már csak a szalag hiányzik. Cynthia elvette, és élénkvörös szalagot kötött rá. – Tényleg? És Luke mit szólt? – Kétlem, hogy egyáltalán tud róla. – Lefogadom, ha megmondod neki, nem fog örülni. – Semminek sem örül, amit teszek. De Luke nem a férjem, Cynthia. Továbbá nem is akarom neki elmondani. Meg fogom lepni. – Ó, az biztos, hogy meg fog lepődni – Cynthia oldalpillantást vetett barátnőjére, aztán folytatta: – Tavaly Miss Lily a Long Branchból árult csókot. Csak ti ketten vagytok egyedülálló hölgyek a városban. A papi gallér alatt Wright tiszteletes mellében egy üzletember szíve dobog. Tudja, hogy több pénz folyt be a csókokból, mint ezekből a labdákból. – Rosszallod, hogy ezt teszem, Cynthia? – Egyáltalán nem, amíg Doug nem vásárol egy csókot. Tetszik neki, vagy sem, ha jótékonykodni akar, akkor ezekből kell egyet vennie. – Kuncogva emelte fel a labdát a vörös szalagnál fogva. – Vagy egy üveggel Nancy Wright savanyúságából. – Arra is gondoltam, hogy tarot-kártyát vetnék – mondta Honey. – De ne szólj Lukenak. Azt tervezem, hogy cigánynak öltözve álcázom magam. Cynthia tapsolt.
M
113
– Ó, de izgalmas! Már látlak is lelki szemeimmel. Hadd segítsek az álruhával! – Aztán elgondolkodva folytatta: – Tudod, még sosem jövendöltek nekem. Honey meglepetésére Cynthia hirtelen elkomorodott, és megfogta barátnője kezét. – Ami azt illeti, Honey, mostanában aggódom a jövő miatt. – Ó, Cynthia, a kisbabád rendben lesz, ha ez az, amire gondolsz. Minden leendő anya aggódni kezd, amikor közeledik a szülés ideje. – Nem a babáról van szó, Honey. Tudom, hogy minden rendben lesz. Végül is az orvosom a legjobb a világon. – Cynthia habozva rágcsálni kezdte az alsó ajkát. Honey sosem látta még barátnőjét ennyire nyugtalannak. Cynthia általában vidám volt, és mindenhez bizakodva állt hozzá, és ezen tulajdonságai miatt zárta Honey a szívébe. Honeynak nagyon fontos volt Cynthia barátsága, mert korábban sosem volt nőnemű barátja – sosem kuncoghatott senkivel egy közös titok felett, nem avathatott senkit a bizalmába, nem sétálhatott senkivel, vagy készíthetett illatos labdákat. Gyanította, hogy a múltban néhány nő azért idegenkedett tőle első látásra, mert a külseje vonzó volt a férfiak számára, mások pedig, a beképzeltebbek, még kevésbé kedvelték a múltja miatt. Ám Cynthia igazi barát volt. Azóta, hogy először találkoztak, Cynthia barátsággal kinyújtotta felé a kezét, anélkül, hogy egyszer is megkérdőjelezte volna Honey hátterét, vagy kétségbe vonta volna becsületességét. Most, látva barátnője komor arckifejezését, természetes volt, hogy Honey aggodalmat érzett. – Mi a baj, Cynthia? – Doug az. – Doug! – Ez volt az utolsó dolog, amire Honey számított. – Miről van szó? Honey kétségbeesve figyelte, ahogy Cynthia szemét elfutja a könny. – Én… én azt hiszem, már nem szeret. – Cynthia, hogy juthat eszedbe ilyen lehetetlenség? Mindenki számára világos, hogy Doug imád. – Sohasem csókol már meg, Honey. – Cynthia a kötényével törölgette a szemét. – Ó, hát ad egy-egy puszit az arcomra, de soha nem… tudod… csókol meg igazán, mint régen. Olyan kövér és csúnya vagyok, talán rám se tud nézni. Honey kuncogni kezdett, aztán Cynthia döbbent arckifejezése láttán elhallgatott. – Min nevetsz? Honey talpra ugrott, megkerülte az asztalt, és Cynthia kezét megragadva letérdelt. – Drága Cynthia, valóban elhitted akár egyetlen pillanatra is, hogy Doug nem szeret? Cynthia lehajtotta a fejét, aztán felpislogott a barátnőjére. – Nem. Tudom, hogy szeret. – És talán a napokat számolja, hogy megszülessen a kisbabátok, és megcsókolhasson – úgy, ahogy szeretnéd. Honey örömmel figyelte, ahogy a gödröcskék visszatértek Cynthia arcára. – Tényleg így gondolod? – Persze, hogy így – Honey visszament a székéhez. – Vajon minden várandós asszonynak ilyen buta gondolatai támadnak? Arra mérget vehetsz, hogy nekem nem lesznek gyerekeim. – Ó, ebben ne legyen olyan biztos, Miss Honey! Még nem mondtam le rólad és a mi jóképű sheriffünkről. És majd emlékeztetlek erre a beszélgetésre, amikor a hasad már domborodik, és úgy totyogsz, mint egy kacsa, Luke MacKenzie-nek pedig feszítővasat kell használnia, hogy kisegítse a csípődet a székből.
114
– Feszítővasat? – nevetett Honey. – Azt akarod mondani, hogy Doug is ezt teszi? – Természetesen nem. Ő orvos, így sebészi úton eltávolítja a szék karfáját. Mindketten nevetésben törtek ki. Aztán Cynthia hirtelen elhallgatott, és Honey mosolyogva nyugtázta, hogy barátnője barna szeme újra fényesen ragyog. – Tényleg úgy gondolod, hogy Doug számolja a napokat, amikor majd lehet… – Tényleg úgy gondolom – szúrta közbe gyorsan Honey. Amikor belefáradtak a labdakészítésbe, Cynthia ragaszkodott hozzá, hogy Honey és Josh maradjon vacsorára is. Későre járt, amikor végül hazaértek aznap este. Már csak arra maradt idő, hogy előkészüljenek a lefekvéshez, és Honey felolvasson Joshnak két újabb fejezetet a Vadölőből, a Bőrharisnya-történetek egyikéből, ami a kisfiú kedvence volt, mielőtt a gyerek elaludt volna a lány ölében. Honey az ágyába vitte a fiút, és szerető gyengédséggel nézett le az alvó arcocskára. Aztán megcsókolta az arcát. Ahogy lenézett, látta, hogy Amigo aggodalmas kifejezéssel néz fel rá, és vadul csóválja a farkát. – Jól van, te szívtipró – suttogta kedvesen, és az ágyba emelte a kutyát. Az állat azonnal elnyúlt Joshua mellett, és becsukta a szemét. A lány ásítva bújt be a saját ágyába, és álmosan eltűnődött rajta, hogy az előző napi bankrablás jobban megviselte testileg, mint ahogy gondolta. Lehunyta a szemét, és azonnal álomba merült. Josh, aki alig várta a megígért sétát, bosszantó és türelmetlen volt másnap, amíg el nem érkezett az idő az indulásra. Miután összepakolták szendvicsekből, gyümölcsből és tejből álló ebédjüket, nekiindultak. Amikor talált egy hosszú, vékony botot, Josh lelkesen kijelentette: – Ez a hosszú puskám. – Megdöngette kis mellkasát. – Én vagyok Natty Bumppo, a nagy cserkész. Az indián barátaim Sólyomszemnek hívnak. – Amigóra mutatott. – Te leszel Chiga… Chiga… á, te leszel Uncas, a bölcs mohikánok utolsó harcosa. – A bejelentést az érintett egy vakkantással és farokcsóválással fogadta. – Azt hiszem, bölcsebb, ha ezután is Amigónak hívod, vagy összezavarodik – tanácsolta Honey. Vidáman elmosolyodott, hogy a kis szemöldök összeráncolódott az összpontosítástól. – És te leszel Cora, az asszony, akit Uncas megpróbált megmenteni, és közben meghalt. – Én inkább Alice szeretnék lenni. Neki boldogabb sors jutott, Sólyomszem. – Jól van, Alice. – A fiú a mellkasához emelte hosszú puskáját. – Sólyomszem majd mutatja az utat. És az ösvényen kell maradni, mert ezek az erdők hemzsegnek az ellenségeinktől, a vad irabojoktól. – Irokézek, Sólyomszem – javította ki mulatva Honey. Ahogy a kisfiú mögött sétált, Honey azt tervezte, hogy készít neki egy szarvasbőr inget és nadrágot. Bár a varrás sosem volt erőssége, elég sokszor javította már meg a saját ruháit ahhoz, hogy tudja, hogyan bánjon a tűvel és cérnával. Talán ha beszélne Luke-kal, gondolta, a férfi lőne egy szarvast, és kikészítené a bőrét, hogy ő elkészíthesse Joshnak az öltözéket. Nem sokkal később átgondolta a dolgot, amikor összetalálkoztak egy tündéri kis fehér farkú szarvasborjúval, ami a füvet rágcsálta. Ahogy közelebb mentek, az állat felemelte a
115
fejét, és rájuk nézett kedves, fényes fekete szemével, aztán arrébb lépdelt túlságosan is gyengének tűnő lábain. – Hát nem édes, Josh… á, úgy értem, Sólyomszem? – Azt hiszem, elvesztette a mamáját – mondta Josh aggodalmasan, kiesve a szerepéből. Megbűvölten figyelték, ahogy a borjú lassan eltűnik az aljnövényzetben. – Most figyelj – mutatott előre Honey, oda, ahol egy szarvas lépett ki az erdőből. Figyelték, ahogy a szarvastehén birtokló mozdulatokkal végigszimatolja a borjút. Aztán Amigo ugatni kezdett, és a két állat elszökdelt. Továbbmentek, és megálltak egy meredek szélén, ami lefelé húzódott a folyóhoz. – Ó, milyen szép vidék! Ebédeljünk itt – közölte Honey. Kirakta az ételt, és leültek enni. Kisvártatva Honey hűvös szellőt érzett, és északról érkező, gyorsan mozgó felhőkre lett figyelmes. Az almáját rágcsálva így szólt: – Élveztem a túrát, Josh, de jobb, ha visszamegyünk. Esőre áll az idő. Talpra kecmergett, és alighogy összeszedte a holmijukat, máris nagy cseppek kezdtek zuhogni. – Menjünk innen! Néhány perc alatt bőrig áztak. Honey megállt, és tanácstalanul pillantott körbe. – Menedéket kell találnunk, míg eláll az eső. Az egyetlen menedék, amit látott, egy kidőlt tölgyfa hatalmas törzse volt. Maguk köré csavarták a takarót, és összebújtak, hátukat a törzsnek és a fa ágainak támasztották, ahogy a levelek nedves fedelet alkottak a fejük felett. Honey magához ölelte a reszkető fiút, Amigo pedig gazdája ölébe gömbölyödött. Sacramentóból hazafelé, a postakocsin egyetlen gondolat járt Luke fejében. A zsebébe nyúlt, és előhúzta az órát, ami valaha az apjáé volt. Komoran bámult a szerkezetre, felidézve, hányszor látta, hogy az anyja megérinti a nyakában láncon függő órát, vagy emelte fel, hogy megnézze az időt. Az apró gombot megnyomva felpattintotta, és elolvasta a fedél belső oldalára vésett kezdőbetűket. Megkeményedett ujjhegyével végigsimította a betűket. Andrew Jackson MacKenzie. Luke túlságosan fiatal volt, amikor az apja meghalt, így nem emlékezett az arcára, de fel tudta idézni az édesanyja gyengéd mosolyát, amikor, azt gondolva, hogy egyedül van, a hintaszékben ült, és magához szorította az órát. A férfi lecsukta a fedelet, és az öklébe szorítva az órát érezte, hogy elönti a harag. Most már volt egy nyom, ami elvezetheti az anyja és Sarah gyilkosához. Volt egy név: Charlie Walden, ugyanaz a bűnöző, aki Stockton környékén is garázdálkodott. Luke-nak már kettős oka volt, hogy megtalálja a férfit. Ha nem is maga Walden vezette a támadást a farm ellen, a gazfickó valószínűleg tudja, ki volt az. Sajnos, Luke csak távolról látta a férfit, és fogalma sem volt, hogy nézhet ki Walden – csak azt, hogy a törvényen kívüli most már gyűlöli őt, amiért megölte a fivérét, és bosszút esküdött. Sem a város, sem azok, akiket Luke szeretett, egy percig sincsenek biztonságban, míg el nem pusztítja a söpredéket. A mennydörgés robaja rántotta ki töprengéséből, és ráébredt, hogy az eső kopog a postakocsin. Luke visszatette az órát a zsebébe, és mogorván kibámult az ablakon. Észre sem vette, mikor kezdődött a felhőszakadás. A vihar erősödő tombolása azonban csak rövid időre kötötte le a figyelmét, azután visszatért az elszántsága. Már van egy név.
116
Amint elérték Stocktont, Luke leugrott a kocsiról, felkapta a nyeregtáskáit, és miután sietősen búcsút vett Will Hutchinstól, hazasietett. A ruhái csuromvizesek lettek, mire elérte a sötét házat. Meglepetten, amiért nem találta ott Honeyt és Josht, gyorsan száraz ruhát vett, és begyújtott a tűzhelyben. Harminc perccel később már gőzölgött a kávé, a vizes ruhák pedig a tűzhely előtt kiterítve száradtak. Végül egy bögre forró kávéval leült a konyhaasztal mellé. Kezdett aggódni Honey és Josh holléte miatt, de úgy vélte, behúzódtak valahová a vihar elől. Idegesen járkálni kezdett a házban. Újabb negyedóra után úgy döntött, a keresésükre indul. Meglátva Honey köpenyét és Josh ponchóját a hálószobák falán, Luke rádöbbent, hogy még a vihar előtt mehettek el. Miután felvette saját ponchóját, megragadta a másik kettő kabátját, és elment, hogy megkeresse őket. Benézett az üzletbe, az étterembe, a templomba, a szálloda előcsarnokába, még a bankba is. A fogdába tett látogatás eredménytelennek bizonyult, Matt Brennan reggel óta nem látta őket. Aztán Luke átkozni kezdte magát saját butasága miatt, a logikus hely Nelsonék háza lett volna. Doug nyitott ajtót a kopogására. – Luke, mi a fenét művelsz odakint ebben a felhőszakadásban? A kérdés szétzúzta Luke maradék reményeit. – Nincsenek itt. – Kik? – Kérdezte Doug. – Gyere be, ember, ne állj az esőben! – Köszönöm, de muszáj megkeresnem Honeyt és Josht. – Mi ez az egész Honeyról és Joshról? – kérdezte Cynthia, és az ajtóhoz lépett. – Az ég szerelmére, Luke, jöjjön már be! – Nem akarom bevizezni a padlóját. – Ez csak víz. Fel tudom törölni. Luke vonakodva belépett a házba. – Egy órája érkeztem vissza, és Honeyt meg Josht keresem. Reméltem, hogy talán itt vannak. – A boltban nézte már? Luke bólintott. – Az egész városban megnéztem. Még rosszabb érzései támadtak, amikor Cynthia szeme hirtelen ijedten elkerekedett. – Te jó ég! Talán… – Mi, Cynthia? – Honey ma reggel megemlítette, hogy sétálni mennek az erdőbe. – Nem mondta, melyik irányba indulnak? Cynthia a fejét rázta, és kétségbeesetten emelte fel a karját. – Nem. Csak azt, hogy kirándulni mennek. – Megmarkolta a férje karját. – Ó, Doug, biztosan történt velük valami. Doug az asszony válla köré fonta a karját. – Jól van, jól van, Cindy, csak nyugodj meg. Talán elrejtőztek valahová a vihar elől. – Istenem! Azt sem tudom, hol kezdjem a keresést – mondta Luke. Megfordult, hogy távozzon. – Várj, veled megyek – jelentette ki Doug. – Édesem, ne aggódj. Megtaláljuk őket. Honeynak van elég esze, hogy fedél alá meneküljön egy ilyen viharban.
117
– Azt hiszem, igazad van – mondta az asszony. – De inkább Luke házában várok, mint itt. Doug, felismerve, hogy így ütközik a legkisebb ellenállásba, bólintott. – Rendben. Visszamegyünk oda. – A felesége vállára segítette a köpenyét, és sállal fedte be a fejét. – Menjünk – mondta, és megszokásból felkapta az orvosi táskáját. Cynthia a férje testének menedékében, Luke erős karjára támaszkodott, és együtt siettek vissza Luke házához. Ám a férfi csalódottságára, a ház még mindig üres volt. Ahogy fel és alá járkált, Luke fejében tucatnyi lehetőség kavargott arról, hogy mi történhetett velük. – Ugye, nem gondoljátok, hogy egyszerűen eltévedtek? – Nem hinném – felelte Doug. – Úgy gondolom, csak kivárják valahol a vihar végét. Végül is, Amigo velük van, és ő visszatalálna ide. – Az az ostoba kutya! – zsörtölődött Luke. – A kutyák nem ostobák, Luke. A faj neve Canis familiaris, a Canis lupus háziasított leszármazottja, a legnagyobb vadászoké és nyomkövetőké, akik valaha is léteztek. – Mi a fenéről beszélsz? – morogta Luke ingerülten. – Farkasokról. – Akkor miért nem mondtad rögtön azt, hogy farkas? A pokolba is, doki, ez nem a megfelelő idő a latin halandzsára, amivel mindig dicsekszel. – Sajnálom, pajtás, csak próbáltam elvonni a figyelmedet a gondjaidról. – Doug ártatlan pillantást vetett Cynthiára. – Nos, nem fogok ölbe tett kézzel ülni. Elég sokat vártam – közölte Luke. Megragadta a ponchóját, és felvette. – Egyikük vagy mindkettőjük megsérülhetett, és segítségre lehet szüksége. – Miért nem bízol jobban a kis négylábú barátunkban? Nyugodj meg Luke, ő biztosan nem szaladgál körbe-körbe farkast kiabálva. – A pokolba is, Doug! Egyszerűen nem tudom kivárni a vihar végét. Megyek, és nekifogok a keresésnek, amíg még világos van. – Melyik irányban? – Nyugat felé megyek, és követem a folyót. Talán szerencsém lesz, és… – Az ajtó felé kapta a fejét. – Hallottad ezt? Mindannyian megálltak és füleltek. Az ajtó felől kaparászás és halk ugatás hallatszott. – Amigo! – Luke az ajtóhoz rohant, és felrántotta. A csapzott kutya beimbolygott, aztán megrázta magát vízcseppeket repítve minden, irányba. Luke ügyet sem vetett a kutyára, és kikémlelt az esőbe. Már kint is volt, mire Honey előtántorgott a fák közül, Joshsal a karjában. – Megsérült? – Csak vizes – felelte a lány, és szorosabban ölelte magához a fiút. – És maga? – A férfi pillantása az arcát fürkészte, míg végül találkozott a tekintetük, és egy sóhajtásnyi időre egymásba fonódott. – Szintén. – A lány remegett a hidegtől és a kimerültségtől. – Adja ide, Szajkó! – A férfi tekintete elidőzött a lány arcán, ahogy kivette Josht a karjából. – Képes lesz elmenni a házig? Honey lehunyta a szemét, amikor megérezte a válla köré simuló kar erejét, amely a férfi ölelésének menedékébe vonta, ahogy Luke a ház felé vezette.
118
Doug és Cynthia a segítségükre siettek. – Adja ide Josht, Luke! Megtörölgetem és kiszabadítom azokból a vizes ruhákból – mondta Cynthia. Luke átadta neki Josht, aztán Honeyhoz fordult. A megkönnyebbülése haraggá változott. – Soha többé ne legyen ilyen átkozott bolond! Mi a fenét gondolt, hogy csak úgy elkószált az erdőbe a fiammal? Mindketten meghalhattak volna. Ezek az istenverte dombok hemzsegnek a vadállatoktól és a gyilkos Walden-banda tagjaitól. – Nyugodj meg Luke! Mindketten épek és egészségesek – nyugtatgatta Doug. – Egy fenét fogok megnyugodni! Ez volt az eddigi legmegátalkodottabb, legostobább ötlete – dühöngött Luke. Ez a hirtelen, váratlan kirohanás porrá zúzta az erőt, ami segített Honeynak kitartani a megpróbáltatások során. Lehajtott fejjel, nyomorúságosan megroggyant vállal tűrte a férfi haragját. Remegve, a zokogástól fuldokolva, ennyit tudott kinyögni: – Sajnálom. Azt hiszem, nem gondoltam a veszélyre. – Nem, sosem gondol rá. Ha csak egyszer is megállna, hogy a pillanatnyi élvezeteken túl a veszélyre is gondoljon, nem lenne ennyi gondunk. Cynthia visszatért a szobába, a száraz fehérneműbe öltöztetett, és takaróba bugyolált Joshsal a karjában. – Lefektetem ezt a fiatalembert. – Majd én – mondta Luke. Még mindig mérgesen, a hálószobába vitte Josht. – Honey, vegye le azokat a vizes ruhákat, még mielőtt tüdőgyulladást kap – mondta Doug gyengéden. A lány arcán könnyek keveredtek az esőcseppekkel. – Sajnálom. Annyira sajnálom. – A hálószobájába rohant, és becsukta az ajtót. – Ó, szegény drágám. Segítek neki – mondta Cynthia. Honey felpillantott, amikor Cynthia besurrant a szobába. – Úgy szégyellem magam, Cynthia. – Honey, Luke egyszerűen kiereszti a gőzt. Halálra aggódta magát mindkettőtök miatt. Látnod kellett volna. Úgy járkált, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Segített Honeynak lehúzni az átázott ruhát. – Nem, többről van szó. Gyűlöl engem, Cynthia. Igazán gyűlöl. A gyűlölete olyan tapintható, hogy szinte meg tudom érinteni – kesergett Honey, ahogy belebújt hálóingébe. Leült az ágyra, és nekifogott, hogy szárazra törölje a haját. – Ez nem igaz, Honey. Ismerem Luke MacKenzie-t. Indulatos ember, de olyan hamar el is párolog a dühe, ahogy kiengedi. – Cynthia felszedegette a vizes ruhákat. – Kiterítem ezt a sok vizes holmit a tűzhely elé. Te bebújsz szépen az ágyba, és alszol. Reggelre minden elsimul. A szomszédos hálószobában Luke éppen befejezte Amigo szárogatását. A kutya felugrott az ágyra, Josh pedig kitárta a karját. – Nem kellett volna aggódnod miattunk, apu. Amigo tudta az utat hazafelé, még az esőben is – Josh megölelte szeretett kedvencét, és hátradőlt. – Amigo jobb Sólyomszem, mint én. Felkuncogott, amikor Amigo megnyalta az arcát, aztán a kutya elnyújtózott, és becsukta a szemét.
119
– Szeretem őt, és ő is szeret engem. Honeyt is szereti. – Josh ásított, és lehunyta a szemét. – És azt hiszem, téged is szeret, apu, még ha te nem is szereted őt. – Vékonyka hangja elhalt, ahogy lassan átadta magát az álomnak. – Amigo majdnem mindenkit szeret, akit ismer, csak a macskákat nem. Amigo nem szereti a… macskákat. Luke alvó fia arcára meredt. A drága gyermek volt az élete. Korábban teljesen kétségbeesett a gondolattól, hogy Josh megsérülhetett, vagy Charlie Walden karmai közé kerülhetett. Honeynak egy dologban igaza volt. Túlságosan sokáig kizárta magát a fia életéből. Értékes pillanatokat veszített el, amit nem lehet visszahozni. Elvakultságában nem próbálta meg elég kitartóan elérni azt az egyetlen embert, aki célt adhatott az életének. – Szeretlek, fiam – mondta Luke halkan, és lehajolt, hogy megcsókolja a fia homlokát.
120
18. fejezet elege volt és izzadt, reszketett. Honey kinyitotta a szemét, és kényelmetlen helyzete ellenére sikerült felemelnie lüktető fejét. Kábultan kémlelte a sötétséget. Hol van? A fájdalomtól és láztól csillapíthatatlanul remegve képtelen volt tovább tartani a fejét. Visszahanyatlott, és a fájdalomtól döbbenten lehunyta a szemét. – Luke – motyogta. Aztán csak forgott, forgott, forgott. Nagyon-nagyon melege volt.
M
Honey halk hangokat hallott, ahogy újra öntudatra küzdötte magát. Úgy érezte, súlyok húzzák le a szemhéját, ahogy megpróbálta kinyitni. Megremegett, ahogy a lány megpróbált a legközelebbi tárgyra összpontosítani, de látása túlságosan elhomályosult, hogy kivehesse, mi az. – Doki, magához tér. Gyerünk, Szajkó, nyissa ki azokat a nagy kék szemeit. Luke hangja! A lányon a melegség hulláma söpört át. – Luke – motyogta mosolyogva, aztán újra forogni kezdett minden. – Újra elájult, doki, de néhány pillanatig magánál volt. Megismert – mondta Luke. – Ez jó jel – mondta Doug. – Bár ahogy tegnap este beszéltél vele, ha Honey helyében lennék, átkozottul biztos, hogy nem akarnám felébredve a te arcodat látni. Rendben, mindenki kifelé innen, amíg befejezem a vizsgálatot. Ez rád is vonatkozik, Cindy. – Ó, Doug – kérlelte Cynthia. – Cindy, ha segíteni szeretnél, tegyél fel egy kis vizet a tűzhelyre. Huszonnégy óra telt el a vihar óta. Luke korábbi aggodalma eltűnt, most, hogy Honeyt és Josht újra maga mellett tudta. A karját Cynthia válla köré csúsztatta. – Nyilvánvaló, hogy nincs itt ránk szükség. Jöjjön, Cynthia, majd én ügyelek a vízre, maga meg olvasson Joshnak egy esti mesét. Mire Cynthia csatlakozott hozzá, a víz a tűzhelyen álló kannában csaknem felforrt. Az asszony leült Luke mellé az asztalhoz. – Hogy van Josh? – kérdezte a férfi. Cynthia felvillantotta gödröcskés mosolyát. – A kis drága úgy alszik, mint egy angyal. Nagyon édes, Luke. Nagyon szeretem őt, tudja. – Tudom, Cynthia, és nagyon hálás vagyok mindazért, amit maga és Doug tettek értünk. Nem csak az utóbbi néhány napban, hanem amióta csak ideköltöztünk. Cynthia tudta, hogy Luke zárkózott ember, és jól látta, milyen nehezére esett ennek a tartózkodó férfinak kifejeznie valódi érzéseit. Luke aggodalmas pillantást vetett a csukott hálószobaajtóra, aztán az asszonyra. – Jó sokáig tart az a vizsgálat Dougnak. – Nagyon alapos. De a szívem mélyén hiszem, hogy Honey rendbejön. És azt hiszem, annak ellenére, hogy megijedt, Josh is így gondolja. Megrémült ma reggel, amikor felébredt, és látta, hogy Honey lázas, és nincs magánál. Különösen a tegnap történtek után. Bármelyik gyerek megrémült volna. – Az asszony felállt, és a tűzhely felé indult. – Kér egy csésze kávét?
121
– Mérget vehet rá. – Mohón a csésze felé nyúlt, és folytatta. – Köszönet. Ez életet ment. – Jó néhányat kortyolt az italból. – Maga egy szent, Cynthia. Ha nem lenne férjezett máris, feleségül kérném. A férfi óvatlanul azt a témát érintette, ami iránt az asszony leginkább elkötelezte magát. Cynthia visszaült az asztalhoz. – Hallottam, hogy újra házassági hirdetést adott fel. – Nem, ezúttal házvezetőnőért hirdettem. Nem jártam szerencsével a házassági hirdetések terén. – Elkomorodott az arca, ahogy eszébe jutott a levél, amit aznap reggel kapott. – Nos, sheriff, amíg feleséget keres – az asszony a csukott hálószobaajtóra pillantott –, miért választaná a zsákbamacskát, ha… ahogy a mondás tartja, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok? – Honey nem akar férjhez menni, Cynthia. – Honnan tudja, ha meg sem kérdezi? – Felajánlottam, hogy feleségül veszem, az első napon, amikor Stocktonba hoztam. – Luke nem említette, hogy Honey közölte vele, egy gazdag férfira vár. – Lehet, hogy azóta meggondolta magát – mondta Cynthia reménykedve. Luke tudta, hogy Cynthiának nem fog tetszeni, amit el akar neki mondani, de nem látta értelmét a halogatásnak. Már-már szóra nyitotta a száját, amikor Doug kinyitotta a hálószoba ajtaját. – Cindy, ha kész a víz, jó lenne, ha letörölgetnéd Honeyt, és tiszta hálóinget adnál rá. Cynthia olyan gyorsan ugrott talpra, ahogy előrehaladott állapota csak engedte. – Hogy van, Doug? – Magas a láza, és némi folyadék van a tüdejében. Amikor mosdatod, ügyelj rá, nehogy huzat érje. Nem szeretném, ha a tüdeje még jobban feltelne, mint amennyire most. – Talál tiszta mosdókesztyűt és törülközőt a szekrény fiókjában – mondta Luke. – Én majd viszem a vizet és egy szappant. A férfi megtöltött egy korsót meleg vízzel, és a hálószobába vitte, míg Cynthia némi folyadékot öntött egy mosdótálba. Luke hosszú pillantást vetett Honeyra. A lány éppen aludt. Világos hajának fürtjei izzadtan tapadtak sápadt arcára. Amikor a férfi kifésülte a tincseket a lány arcából, érezte testének forróságát. Cynthia kihessegette a szobából, így Luke visszament a konyhába, töltött egy újabb csésze kávét, és leült az asztal mellé, ahol Doug kortyolgatott egy gőzölgő bögréből. – Biztos vagy benne, hogy jól van, doki? – Bárcsak éberebb lenne! Aggódom amiatt, hogy mennyi időt tölthetett a viharban. A veszélyt most az jelentheti, ha hörghurutot vagy tüdőgyulladást kap. – És ezt hogyan akadályozzuk meg? – Melegen, az ágyban kell tartani. Továbbra is kap csillapítót a láz ellen. Holnaptól sós fürdőket kap majd: a szalicilsavban van fájdalomcsillapító és lázcsillapító, ami felgyorsítja majd a gyógyulás folyamatát. – Mivel átkozottul nem tudom, miről beszélsz, elhiszem neked. – Hát, ideje is volt már. És annak is itt az ideje, hogy hazavigyem a feleségemet. Az ő állapotában, szüksége van a pihenésre. Küldj értem, ha Honey állapota rosszabbodik. Talán nyugtalan lesz majd a láz miatt, Luke. Adj neki egy kanállal abból a tonikból háromóránként, és a hideg borogatástól egy kicsivel jobban fogja érezni magát.
122
– Megmosdattam, és ráadtam egy hálóinget – jelentette Cynthia, ahogy előbukkant a hálószobából. Luke és Doug felállt, és kezet ráztak. – Köszönök mindent, doki. – Gyere, hazaviszlek, és ágyba duglak, Cindy – mondta Doug, ahogy feladta Cynthiára a köpenyét. Aztán Luke vállára csapott. – Honeyra vár néhány nehéz éjszaka. A kritikus időszak talán a ma éjjel lesz. De ha kizárjuk a visszaesést, azt hiszem, rendbe jön. Kora reggel itt leszek. Cynthia arcon csókolta Luke-ot. – Köszönöm még egyszer, mindkettőtöknek – mondta Luke az ajtóból. Luke mosolya lehervadt, amint becsukta az ajtót. Visszament a hálószobába. Miután kiürítette a vizeskancsót, hideg vizet töltött a korsóba. Amikor befejezte, Honey homlokára tette a kezét. A lány még mindig nagyon melegnek tűnt. A férfi aggódva tűrte be körülötte a takarót, aztán kiment a szobából, hogy megnézze Josht. Amikor Luke belépett a fia szobájába, Amigo kinyitotta a szemét, néhányszor megcsóválta a farkát, aztán újra elaludt. – Te átkozott kutya – mondta a férfi kedvesen. Gyengéden nézte az alvó gyereket. Mióta Honey beteg, elvesztél egy kicsit a felfordulásban az elmúlt néhány éjszakán, igaz, fiam? Betűrte a takarót Josh körül, és megcsókolta a homlokát. Luke visszament a konyhába. Elmosta Doug csészéjét, és leült, hogy levegye a csizmáját. Aztán felkapta a nappaliban álló nagy széket, és a hálószobába vitte. Hosszú éjszakának nézett elébe. Leült a székre, és az inge zsebéből elővett egy összehajtogatott borítékot. Ez a levél járt a fejében, mióta reggel megkapta. Egy hosszú pillanatig elgondolkodva meredt rá, aztán Honeyra emelte tekintetét. Nyugtalanul felpattant, és felkapta az éjjeliszekrényen heverő könyvet. A címére pillantott: Jane Eyre. Halvány mosollyal megcsóválta a fejét. Az biztos, hogy Honey szereti Abigail Fenton könyveit. Minden alkalmat megragadott az olvasásra, akár magának, akár Joshnak. Tudva, hogy Joshnak ez mennyire jót tett, Luke hálás volt a lánynak. Egy texasi farmon felnőve neki kevés ideje maradt, hogy a könyveket élvezze. Az édesanyja Webster kék-fekete olvasókönyve segítségével tanította őket, és egy régi Johnson-féle szótárral. Még így is, ő és Flint nem vonzódtak nagyon az olvasáshoz, Cleve volt az, aki tanulásra adta a fejét. Bármit elolvasott, ami a kezébe került, többek között a Bibliát is, elejétől a végéig. Luke elmosolyodott, ahogy felidézte, mennyire elégedett is volt az édesanyja, hogy az egyik fia elolvasta a szent könyvet. Csak amikor keletre ment a háborúba, emlékezett vissza Luke, kezdett ő maga is szórakozásból olvasni. Arrafelé könnyebb volt könyvhöz jutni, és segítettek, hogy gyorsabban teljen az idő a csaták között. Félretette a könyvet, és a sarokban álló számos dobozra pillantott, amelyekben még több könyv rejtőzött. Talán készíthetne nekik egy könyvespolcot. A gondolat lehetetlenségén meghökkenve gyorsan Honeyra pillantott. Mire is gondol? A lány hamarosan elmegy Stocktonból. Odaballagott, és a viharvert dobozokra bámult. A piros-fehér pamutszövet függönyök a ládák tetején tornyosultak. Luke szórakozottan nézegette. Szóval Honey befejezte. A férfi gyengéden elvigyorodott. Valóban befejezett valamit, amibe belefogott. A
123
legkevesebb, amit ő tehet, hogy felteszi hozzájuk a rudakat. Reggel első dolga lesz, határozta el. Az ágyhoz lépett, és leült a szélére. Ahogy kezét a lány homlokára tette, összeráncolta a homlokát, ahogy megérezte, milyen forró a bőre. A korsóhoz sietett, vizet öntött a mosdótálba, és visszatért az ágyhoz hideg borogatással a lány homlokára. Hosszú ideig ült az ágy szélén, és tanulmányozta a lány bájos arcának vonásait – az arcét, amelyen most lázrózsák ültek. Megfogta a kezét, és hüvelykujját végigfuttatta a vékony ujjakon. – Sajnálom, hogy ez történt veled, Szajkó – mondta halkan. – Azt hiszem, nem kellett volna rávennem téged, hogy gyere ide. Visszaült a székbe, hátradőlt, kinyújtotta a lábát, és harisnyás talpát az ágyon nyugtatta. Emlékezve Doug utasításaira, elővette apja zsebóráját, hogy ellenőrizze az időt. Hajnali egy órakor kell majd beadnia a lánynak a következő adag gyógyszert. A karjára fektette a fejét, és addig nézte a lányt, amíg a szemhéja el nem nehezült a kimerültségtől, és lecsukódott. Honey motyogása ébresztette fel valamivel később. A lány önkívületben forgolódott, és összefüggéstelenül motyogott. – Mit csinálsz? Hagyj békén, George bácsi! – kiáltott fel. Luke talpra ugrott, és kezét Honey homlokára tette. A láza feljebb szökött, úgy tűnt, mindjárt lángra lobban. Luke gyors pillantást vetett az órára, és megállapította, hogy még egy óráig nem adhat be újabb adag gyógyszert. – Ne érj hozzám! Tűnj el, George bácsi! Hagyj békén – dühöngött a lány, és kinyújtotta a kezét. A férfi kiöblítette a ruhát, és újra a homlokára tette. A lány hirtelen felzokogott. – Apu, kérlek, ne igyál többet. Megígérted, hogy abbahagyod. Kérlek, hagyd abba, apu, kérlek. – Az arcán könnyek csorogtak le, és Luke letörölte. Honey vadul remegett. Luke még szorosabban betűrte körülötte a pokrócot, aztán leült az ágyra, és megfogta a kezét. A lány olyan kicsinek és elveszettnek tűnt. – Ne sírj, Szajkó! – mondta gyengéden, és kisimította a kócos tincseket a lány piros arcából. Megkönnyebbülésére, Honey elcsendesedett, így visszatért a székbe. Ám percek múlva a hánykolódás folytatódott. – Maga hozott ide… ezt akarta… nem fog menni… nem megbízható. A férfi döbbenten ismert fel néhány szót, amit a lány neki mondott egy korábbi veszekedésük során. A gondolat, hogy az ő múltbeli tettei is hozzájárultak a lány szenvedéséhez, bűntudattal töltötte el. – Micsoda bolond… könnyű préda… gyűlöllek… gyűlöllek, Luke – zokogta a lány. Minden szó tőrdöfésként fúródott a férfi szívébe. A kezébe fogta a lány kezét. A térdére támasztotta a könyökét, és mozdulatlanul ült, fejét egymásba kulcsolt kezükre hajtva. – Sajnálom, Szajkó. Sajnálom, hogy ennyire megbántottalak – suttogta. – Szeretlek, mama. Soha nem felejtelek el. – A lány hangja zokogásba fulladt. Úgy tűnt, az állapota rosszabbodik, és a férfi eltűnődött, vajon hívja-e Dougot. Aztán visszaemlékezett Doug figyelmeztetésére, hogy a lány állapota éjszaka rosszabbra fordulhat. Úgy döntött, vár még egy ideig.
124
Végül eljött az idő egy újabb kanál lázcsillapítóra. A gyógyszer nyugtató hatással volt a lányra, de a következő órákban Honey gyakran remegett a rá-rátörő hidegrázástól. Luke tovább törölgette az arcát hideg mosdókesztyűvel, és megnedvesítette az ajkát, nehogy kicserepesedjen. Reggelre, egy újabb adag lázcsillapító hatására a lány remegése és önkívülete csillapodott. Honey kinyitotta a szemét, és jó néhány pillanatig mozdulatlanul feküdt. Érzékelte, hogy az ágyban van, a házban. Aztán azt is érezte, hogy nincs egyedül. Elfordította a fejét, és fájdalmában elfintorodott, úgy érezte, mintha ezernyi tű fúródott volna a koponyájába. Várt, amíg eltűnt a fájdalom, aztán jó néhányat pislogva a közeli székben ülő alakra összpontosított. – Luke – suttogta. Ahogy a látása kitisztult, ráébredt, hogy a férfi alszik. Honey csendben feküdt, és nézte Luke-ot, amíg a szeme újra lecsukódott, és elaludt. Amikor felébredt, Doug Nelson állt az ágy mellett, és a csuklóját fogta, hogy megmérje a pulzusát. A szék, ahol korábban Luke ült, most üres volt. – Jó reggelt! – köszöntötte Doug vidáman. – Jó… jó reggelt. – Hogy érzi magát? – Még nem igazán tudom – motyogta nagy nehezen a lány. – A pulzusa szép egyenletes. Lássuk, milyen a hőmérséklete – azzal egy hőmérőt dugott a lány szájába. – Luke azt mondta, hogy múlt éjjel annyira forró volt, hogy felforrt a víz, amikor be akarta borogatni magát. Ezek szerint nem csak álmodta a jelenlétét. Honey képtelen volt beszélni, ezért csak hitetlenkedve felvonta a szemöldökét, ami hiba volt, összerándult az egyszerű mozdulat okozta fájdalomtól. – Fejfájás? – kérdezte az orvos. A lány bólintott. Még ebbe a gesztusba is belefájdult a feje. Amikor Doug leolvasta a hőmérőt, összevonta a szemöldökét. – Még mindig magas a láza. Mára el kell felejtenie a délutáni kirándulást. A lány érezte, hogy visszacsúszik az álomba. – Josh… ő…? – Ő jól van, Honey. Most csak pihenjen. Honey súlytalannak érezte magát, mintha a levegőben lebegne, aztán a lágy, meleg víz érzése burkolta be. – Nem – motyogta. A nyelvét duzzadtnak érezte, és alig tudott beszélni. – Nem akarok megtanulni úszni. Ágy… vissza akarok menni az ágyba. Küzdeni kezdett. – Nyugodjon meg, Szajkó! – Luke érdes hangja a füle mellett megnyugtatta. – Ugye nem enged megfulladni? – Nem. Nem hagyom, hogy megfulladjon – felelte a férfi halkan. Nagy erőfeszítés árán, a lány kinyitotta a szemét. Néhány másodperc múltán rádöbbent, hogy egy kád vízben ül. A kád mellett térdelve Luke erős kézzel tartotta, nehogy a feje a víz alá kerüljön. – Mit… mit művel? – Az orvos utasítása. Csak pihenjen! A só a vízben jó a láz ellen. A lány gondolkodni próbált az elméjét beborító homály ellenére. – Láz? Milyen láz?
125
– Maga nagyon beteg, Szajkó. Lázas. Doug azt mondja, ezek a sós fürdők segítenek. Honey nagyon különösen érezte magát. Teljesen megzavarta a környezete képtelensége: a kád, a meztelensége, Luke. Hirtelen túl nehéznek érezte a fejét, hogy meg tudja tartani. A férfi mellkasának szilárd támaszára hanyatlott. Nem akart többet úszni. Aludni akart. – Luke nem hagyja, hogy megfulladjak – mormolta rekedten, és becsukta a szemét. – Valamivel jobban érzed magad, drága? – Cynthia hangja segített Honeynak áttörni az őt beburkoló pókhálókon. Amikor puha, hűvös kezet érzett a homlokán, kinyitotta a szemét. Cynthia mosolyogva ült az ágy szélén. Barátnője meleg barna szemének pillantása úgy vonzotta Honey-ét mint egy jelzőfény. – Igen, sokkal jobban – mondta Honey, bár kissé még mindig zavart volt. – Mi történt? – Lázas voltál. – Lázas? – A lány lehunyta a szemét, és egy pillanatra elgondolkodott. – Ó, igen, már emlékszem. Az erdőben voltam Joshsal, és esni kezdett. Tekintete találkozott Cynthiáéval. – Így van. Csuromvizes voltál, és belázasodtak Nagyon beteg voltál, drága. Nagyon aggódtunk miattad az elmúlt három napban. – Három nap?! Úgy érted, három napig beteg voltam? Nem tudom elhinni! Cynthia megpaskolta a kezét. – Az a fontos, hogy már jobban érzed magad. Éhes vagy? – Ami azt illeti, igen – felelte Honey némi tűnődés után. – Jó. Készítek egy kis teát. És mit szólnál egy tál zabkásához? – Az nagyon jó lenne, Cynthia, ha nem okozok nagy gondot. Cynthia kisietett a szobából, és Honey lehunyta a szemét, csak hogy kicsit elszenderedjen. Amikor újra kinyitotta, Josh állt az ágya mellett, kék szeme tágra nyílt, és elkomolyodott. – Szia, édesem – mondta a lány. – Már jobban vagy? – kérdezte a kisfiú remegő hangon. – Remekül érzem magam. Amigo felugrott az ágyra, és nyalogatni kezdte Honey arcát. – Szia, pajtás! – A lány nevetett, és megpróbálta megsimogatni a kutyát, de a karja túl nehéznek tűnt, hogy felemelje. – Azt hiszem, kell egy kis idő, hogy visszakapjam az erőmet. – Amigo mentett meg minket – mondta Josh. – Tényleg? Nem emlékszem sok mindenre azután, hogy ideértünk. Mindent tudni akarok, ami történt, míg beteg voltam. Cynthia lépett a szobába egy tálcával a kezében. – Rendben, később is beszélgethettek. Most hagynunk kell Honeyt, hadd egyen. Amigo, lefelé az ágyról! – szólt rá. A kutya engedelmesen leugrott a padlóra. – Visszajöhetünk, amikor befejezted az evést? – kérdezte Josh. – Persze, hogy vissza, édesem – felelte Honey. – Ne feledd, hallani szeretném, mi történt. – Gyere Amigo, menjünk apuhoz!
126
Cynthia leült a székre, míg Honey evett. – El kell mesélned, mi történt itt az elmúlt három napban. Nem emlékszem semmire, csak néhány homályos benyomásra. – Magas lázad volt – mosolygott ravaszul Cynthia. – Doug szerint Luke alig mozdult el az ágyad mellől az elmúlt három napban. – Úgy tűnik, Dougnak is hálával tartozom. – Nagyon jó orvos – felelte Cynthia tárgyilagosan –, de Luke végezte a munka nagyobb részét. – Honey elmosolyodott, ahogy Cynthia szeme felragyogott. – És nézd, feltette a függönyöket, amiket készítettél. Honey meglepetten pillantott körbe. Most először vette észre az élénk színű függönyöket az ablakon. – Nos, mindenképpen meg fogom neki köszönni – mondta. A csésze széle felett szeretetteljes, elnéző pillantást vetett barátnőjére. Úgy vélte, Cynthia elhatározásában, hogy összeházasítsa őket, eltúlozta Luke szerepét az ő gyógyulásában. Az evés egyszerű művelete kimerítette, és Honey nem sokkal később álomba merült. Amikor felébredt, a hálószobában sötét volt. A nyitott ajtón keresztül látta és hallotta Luke-ot, amint Joshsal beszélgetett a konyhaasztalnál. Josh a tenyerére támasztotta a fejét, ahogy az ételben turkált a villájával. – Josh, így nem lehet az asztalnál ülni – mondta Luke. – Valami baj van az étellel? – Nem ízlik – bökte előre az állát nyűgösen. – Honey jobban csinálja. – Én is így gondolom, fiam, de ez a legjobb, amit tudok. Josh kihalászott egy darab marhahúst a ragujából a tányérján, és egykedvűen a szájába lapátolta a falatot. – Mikor fog tudni Honey újra főzni? – Nem tudom, úgyhogy egy ideig be kell érned az én főztömmel. – A keksz olyan kemény, hogy még Amigo sem fogja megenni. Luke Amigóra pillantott, aki buzgón falta a kekszet, amit Josh ejtett le neki. – Nem úgy tűnik, hogy bármi gondja lenne vele. – Csak kedves akar lenni hozzád, mert nem szeret megbántani másokat. – Te is tanulhatnál tőle – jegyezte meg Luke. – Gondolom, úgy hiszed, te jobban csinálnád. – Igen, főleg a kekszet. – Rendben, társam, próbáljuk meg. Készítünk néhány friss kekszet Honeynak. Honey jót mulatva figyelte, ahogy gyorsan leszedték az asztalt. Josh odahúzta a zsámolyt, hogy felálljon I rá, és várt, amíg Luke megkeverte a keksz tésztáját. – Rendben, hadd lássam, MacKenzie séf úr! – mondta Luke színpadias intéssel. – Mi az a séf? – kérdezte Josh gyanakodva. Luke elvigyorodott. – Egy férfi, aki, á… nagyon jó szakács. Úgy tűnt, Josh elégedett volt a magyarázattal, mert szélesen elmosolyodott. Luke felé intett az ujjával. – Most ki kell nyújtanod a tésztát, amíg jó nem lesz. Majd szólok, mikor jó. – Igenis, pajtás – Luke felkapta a sodrófát, és követte Josh utasításait. Josh összpontosított, és az asztal fölé hajolt. – Rendben, állj – közölte, amikor úgy döntött, elég vékony a tészta. – És most? – kérdezte Luke, ahogy letette a sodrófát.
127
– Most fogod ezt a poharat, és ilyen köröket készítesz. – Amikor Luke nekifogott, hogy kövesse az utasításokat, Josh megállította. – Nem, nem úgy kell. Kivette a poharat Luke kezéből, hogy bemutassa, j mire gondolt. – Nem működik, ha nem riszálod közben így a csípődet – Josh jobbra-balra rázta kis hátsóját, ahogy Honey mutatta neki. – Így gondolod? – Luke elvette a poharat, és rázni kezdte karcsú csípőjét, miközben kivágott egy darabot a tésztából. – Azt hiszem, zenére jobban menne. – Apu, hogy gondolod, hogy zenét hallgassunk, főleg, hogy Honey túl beteg, hogy gitározzon? – korholta Josh. A sötét szobában fekve Honey szemét érzelgős könnyek futották el. Amint a keksz sülni kezdett a sütőben, Luke csípőre tette a kezét. – Nos, társam, mit javasolsz, mit tegyünk a raguval? Luke elfojtotta a mosolyát, amikor meglátta, hogy Josh eltökélten vonja össze a szemöldökét. – Még több só? – javasolta a kisfiú. – Kizárt. Honey panaszkodott, hogy túl sós volt a zabkása, amit készítettem. – Nem dobhatjuk ki? Luke megrázta a fejét. – Nem helyes a pazarlás, fiam. Az édesanyám is mindig ezt mondta. Josh arca hirtelen felragyogott. – Tudom már! Adjuk oda Amigónak. Az nem pazarlás. – Jó ötlet. – Luke egy tálba merte a ragut, és letette a padlóra. Luke széttárt karral figyelte, ahogy Amigo odaüget, és falni kezdi az ételt. Öntudatlanul is az apja testtartását utánozva, Josh csípőre tette a kezét, és megrázta a fejét. – Ez az átkozott kutya mindent megeszik. – Hé, nem akarok több káromkodást hallani – mondta Luke szigorúan. – Te hívod mindig így – szúrta közbe gyorsan Josh. A vád jogosságára rádöbbenve, Luke némi bűntudatot érzett. – Nos, mostantól kezdve mindketten Amigónak fogjuk szólítani. A kutya egy pillanatra felnézett, aztán folytatta az evést. – Mit adunk Honeynak, ha felébred? – kérdezte Josh. – Még van egy kicsi abból a levesből, amit Cynthia néni hozott át tegnap. Ahogy felnézett az apjára, úgy tűnt, Josh sugárzik az elégedettségtől. – Igen, ez jó ötlet, apu. Honey megeheti Cynthia néni levesét és a jó kekszeinket. Nagyon jó, hogy ez eszünkbe jutott. Ahogy a kekszek megsültek, az ételt tálcán bevitték Honeynak. Joshua a saját hálószobájába rohant, hogy hozzon egy párnát az ágyáról a lány háta mögé. – Ó, egek, nem vagyok hozzászokva ilyen kiszolgáláshoz – kiáltott fel Honey, amikor Luke segített neki felülni. Joshua az ágy végébe ült, Amigo pedig felugrott mellé. – Josh, zavard el azt az át… áh… mondd meg Amigónak, hogy menjen le – parancsolta Luke. – Hadd maradjon, Luke. Nem tesz semmi rosszat – mondta Honey. – Egy szempillantás alatt ott lesz maga mellett, és a tálcájáról fog lakmározni.
128
– Ezt semmiképpen nem szeretném. Hm, ez a keksz nagyon finom – jegyezte meg Honey. – Olyan könnyű, mint a pille. Úgy tett, mintha nem látná, hogy Josh szélesen az apjára vigyorog, Luke pedig visszakacsint rá. Aztán, éppen ahogy Luke megjósolta, Amigo elcsente az utolsó falat kekszet a tányérról. Mindannyian nevettek. Később, miután Josh elaludt és Luke befejezte a mosogatást, a férfi bement Honey szobájába, és leült az ágy szélére. – Hogy érzi magát, Szajkó? – kérdezte. A hangjában csengő gyengédség meglepte a lányt. – Remekül érzem magam, igazán. Aztán Luke teljesen megdöbbentette azzal, hogy előrehajolt, és óvatosan kisimított néhány kósza hajfürtöt az arcából. – Jól ránk ijesztett néhány napig. A lány nagyot nyelt, és félénk mosolyt küldött Luke felé. – Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam, Luke. – Örülök, hogy elmúlt a veszély, és jobban van. Szüksége van valamire, mielőtt lefekszem? – Nem. Semmire, Luke – felelte a lány. Forró pír öntötte el, és arra gondolt, hogy biztosan olyan vörös az arca, mint a rák. – Elég sokáig gondoskodott rólam. Holnap fel akarok kelni az ágyból. – Meglátjuk, mit mond Doug. Luke sötét pillantásától megbűvölten, a lány küzdött a késztetéssel, hogy felemelkedve a férfi nyaka köré fonja a karját. – Valamit el kell mondanom, amitől még jobban fogja érezni magát – tette hozzá Luke. – Nem kell többet ennem a sós zabkásájából? – találgatott Honey. – Igen. Gondolom, így van. Találtam egy házvezetőnőt. Egy idősebb asszonyt, aki nemrég özvegyült meg. A neve Frieda Frick. Pillanatnyilag a lánya családjával él Sacramentóban. Egy hét múlva érkezik. Akkor szabadon elhagyhatja Stocktont… ahogy akarja. Honey megdermedt. Gondolt erre, beszélt erről, tudatában volt az első perctől kezdve, ahogy megérkezett, hogy ez a pillanat elkerülhetetlen. Őszintén szólva valaha örömmel kapaszkodott volna fel egy postakocsira anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetett volna hátrafelé, és kitörölte volna az elméjéből Luke MacKenzie-nek még az emlékét is. De most… Most már túl késő volt. A férfi uralta nappalát és éjjelét. Ahogy szembe kellett néznie azzal, hogy többé nem láthatja, amint a férfi belép az ajtón, és nem hallhatja mély hangját vagy a meleg nevetését, ami megborzongatta a gerincét, a lány szíve megsajdult és összezavarodott. Lesütötte a szemét, képtelen volt Luke-ra nézni. – Azt mondja, feloldoz, még mielőtt letelne a kilencven napom? – Felemelte a fejét, de csak egy halvány mosolyra futotta. – Nem hiszem, hogy a jó magaviseletért. Úgy hangzik, mintha meg akarna szabadulni tőlem, sheriff. – Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan választ kapok a hirdetésemre – mondta a férfi.
129
– Azt mondja, egy hét. Úgy tűnik, nem lesz időm, hogy befejezzem Joshsal a számtantanulást. – A lány alkalmat adott Luke-nak, hogy megkérje, maradjon. – Még segítségre van szüksége a betűkkel is. – Nem akarom, hogy úgy tűnjön, meg akarok szabadulni magától, Szajkó. Tudom, hogy törődik Joshsal. Ha maradni akar, kapcsolatba léphetek Mrs. Frickkel, és megkérhetem, hogy halassza későbbre az utazást. – Nos, akarja, hogy maradjak? Egy hosszú pillanatig úgy tűnt, a férfi sötét pillantása elemészti. – Tudva, mennyire várta, hogy elmehessen, nem számít, hogy én mit akarok. Nyilvánvalóan igyekezett kibújni abból a kínos helyzetből, hogy egyenesen el kelljen küldenie, gondolta Honey. Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, és elfordította a fejét, hogy a férfi ne lássa. – Igen, igaza van – mondta szomorúan, a válaszon töprengve. – Nincs okom maradni, ha nincs rám szükség. Amennyire menni akart, gondolta Luke fájdalmasan, Josh kedvéért itt maradt volna. Különös, hogy valaha azt gondolta, a lány senki más érdekével nem törődik, csak a sajátjával. Éppen olyan igazságtalanul félreismerte a lányt, mint a legtöbben ebben az átkozott városban. Egy pillanatig irigyelte a fiát: azt kívánta, bárcsak ő is elnyerhetné a lány szeretetét – de csupán haragot tudott belőle kiváltani. Szomorúan nézte Honey elfordított arcát. Annyira gyönyörű volt – még az éppen átélt betegség után is. Honey megtestesítette, amit egy férfi asszonyban csak kívánhat. Szelleme és okossága vetekedett a szépségével. Az ő, Luke hibája volt, hogy rosszul indult minden. Most már késő volt megváltoztatni a lány róla alkotott véleményét. Amikor felállt, a lány felé fordította a fejét, és ránézett. – Joshnál táborozom – mondta neki a férfi. – Szóljon, ha segítségre lenne szüksége. – Megállt az ajtóban. – Jó éjt, Szajkó! A lány hosszú ideig ébren feküdt a sötétben, míg könnyei a párnát áztatták.
130
19. fejezet oneyt másnap reggel nem lehetett eltántorítani attól, hogy felkeljen az ágyból. Bár a lába bizonytalan volt, lassan kisétált a konyhába. Ez az egyszerű művelet kimerítette, így leült, hogy visszanyerje az erejét, mielőtt megpróbált begyújtani a tűzhelyben. Gyakran meg-megállt pihenni, míg végül sikerült feltennie egy kanna kávét, és mire befejezte az öltözködést, már erősebbnek érezte magát. Amikor Luke felébredt, a lány igyekezett meggyőzni, hogy már sokkal jobban érzi magát, és reggelit akart készíteni. De a férfi hallani sem akart róla. Így hát Josh és Honey újra meg kellett, hogy birkózzanak a sós zabkásával, amit Luke MacKenzie saját kezűleg készített. Amikor befejezték a reggelit, hogy Honey dolgát megkönnyítse, Luke magával vitte Josht, amikor kilovagolt a Calhoun-farmra. Ahogy minden reggel tette, mióta Honey beteg lett, Cynthia Nelson eljött, hogy vele töltse a napot. Ahogy a két nő az illatos labdácskákon dolgozott, Honey közölte Cynthiával, hogy hamarosan elhagyja Stocktont. Cynthia könnybe lábadt szemmel küzdött a sírás ellen. – Josh tudja, hogy elmész? – kérdezte a szemét törölgetve. – Nem. Sem Luke-nak, sem nekem nem volt még elég bátorságunk, hogy elmondjuk neki. Talán Luke ma közli vele, amikor egyedül vannak. – Meg fog szakadni a kis szíve, Honey. Te is tudod. Annyira szeret téged. Honey a fülére szorította a kezét. – Ne mondd ezt! Nem akarom hallani. Mind tudtuk, hogy egy nap el fogok menni. Csak éppen néhány héttel hamarabb, mint gondoltuk. – Miért nem maradsz? Luke elmondta, hogy házassági ajánlatott tett neked. – Nagy ég, Cynthia! Az üzleti ajánlat volt. Elkeseredésében kért meg, hogy rávegyen, foglalkozzam Joshsal. – Olyan rossz lenne, ha Luke felesége lennél, Honey? – kérlelte Cynthia. Miért ültetett Cynthia ilyen gondolatokat a fejébe, erre a tiltott útra csalogatva őt? Honey megrázta a fejét, hogy elűzze a gondolatot. – Óh, Cynthia, tudom, hogy jót akarsz, de ha Luke látja, hogy csak eljátszottam egy újabb szerepet, te miért nem? Csak tettettem, hogy másvalaki vagyok, mint valójában. Egy otthonnak… férjnek… gyereknek, nincs helye az életemben. – Szomorú mosollyal megölelte lesújtott barátnőjét. – Hiányozni fogsz, Cynthia néni. Egy hosszú pillanatig, Honey a karjában tartotta a zokogó asszonyt. Amikor Cynthia végül visszanyerte az önuralmát, Honey letörölt egy könnycseppet az arcáról, és elmosolyodott. – Fejezzük be ezeket az átkozott illatos labdákat! Legalább a vásáron még itt leszek.
H
A vásár hivatalosan szombat délelőtt kezdődött. Az alkalomra több mint egy tucat sátrat állítottak fel, amelyekből különféle portékát kínáltak, az ötcentes kemény tojástól kezdve a tízdolláros steppelt takaróig, amelyen a Templomi Nőegylet tagjai az előző évi vásár vége óta dolgoztak. Honey felfedezte, hogy a csókokat kínáló sátrakat a vásár távolabbi végében állították fel, ahol egy sátor is várta Mama Rosa érkezését, aki a felirat szerint neves csillagjós, és a tarot-kártya olvasásának szakértője. 131
Wright tiszteletes megőrizte a titkot, gondolta Honey vidáman. A vásár még negyed órája sem kezdődött el, amikor a dühös Luke Honey bódéjához lépett. – Mégis mit gondol, mit művel? A lány a táblára mutatott. – Csókot árulok egy dollárért. – És ezt mi a fenéért teszi? Azt hittem, azokat a labdákat árulja, amin Cynthiával dolgoztak a múlt héten. Honeyt felingerelte az akadékoskodása. – Igazán, Luke, nem értem, miért számít magának, amit teszek. Jótékony célból történik, tudja. – Igen. Magának pedig természetes az, ha eladja a csókjait, igaz? A lányt szíven ütötte a megjegyzés. – Igen, olyan természetes, mint magának az undokság, MacKenzie sheriff. – Mindig is Lily vezette a csóksátrat korábban – mondta a férfi, némileg bűnbánóan. – Ó, értem, sheriff. Azért jött, hogy a nevében panaszkodjon? – kérdezte a lány cinikusan. – Egyszerűen úgy gondolom, nincs szükség rá, hogy mindketten csinálják. – Akkor azt javaslom, közölje az ellenvetését Wright tiszteletessel. Ő kért fel rá. – Vagy megszoksz, vagy megszöksz, sheriff. Feltartod a sort – szólt közbe Doug Nelson. Luke megfordult, és meglátta az orvost, aki mögötte állt. – Igen, javaslom, hogy menjen odébb. Elriasztja a vevőimet – közölte Honey. Igyekezett visszanyerni az önuralmát, de Luke megjegyzése mélyen megsebezte. A férfi Dougra meredt. – Ha inkább a saját feleségét próbálná megcsókolni, doktor Nelson, akkor megtakaríthatna némi pénzt. Ezzel átsétált Lily bódéjához. Honey összezavarodva figyelte, ahogy Luke letesz egy dollárt. Lily átölelte, és Luke birtokba vette az ajkát egy hosszú, forró csókra. Amikor végül elváltak egymástól, Honey látta a nő zöld szemének ábrándos pillantását. – Keressen meg később, sheriff, és folytatjuk, ahol abbahagytuk – turbékolta Lily hívogatóan. – Könnyen lehet, hogy ezt teszem – motyogta Luke. Vetett egy pillantást Honeyra, aztán elballagott. Doug kuncogva Honey kezébe nyomott egy dollárt, aztán arcon csókolta. – Azt hiszem, a sheriff féltékenységben szenved, Honey. De a lányt nem győzte meg. Délre rádöbbent, hogy Miss Lily csóksátrának sokkalta nagyobb a forgalma, mint az övének. Méltatlankodó pillantással mérte fel a férfiak hosszú sorát a másik nő sátra előtt. Miután szájon csókolták Lilyt, néhányuk átment az ő bódéjába, és szerény csókot nyomott az arcára. Bár nem bánta a visszafogott csókot, meglehetősen megalázónak tartotta nyilvánvaló választásukat – főleg mivel Luke mindvégig egy közeli fának támaszkodva állt, és összefont karral, fensőbbséges arckifejezéssel figyelte az eseményeket.
132
– Hogy s mint, Miss Honey – mondta Randy Calhoun, és megemelte a kalapját, ahogy átsétált hozzá Lily bódéjából. A férfi letett egy dollárt. – Jó napot, Randy! – felelte a lány, és felemelte az arcát, hogy elfogadja a csókot. – Hallom, beteg volt – mondta Randy. – Óh, már jól vagyok. – Ezt örömmel hallom, asszonyom – mondta a férfi távozóban. – És nem volt fertőző – szólt utána Honey úgy, hogy hallótávolságon belül mindenki jól értse, bár meg volt győződve róla, hogy Luke MacKenzie fenyegető, rosszalló jelenlétének is volt köze a lelkesedés hiányához. Oldalra pillantott, hogy lássa, amint Jess tüzes csókba bonyolódik Lilyvel. Amikor szétvált az ajkuk, Jess hosszút füttyentett. – Ha ezután még maradt valamid, édes, szeretnélek később is látni – jelentette ki Lily torokhangon, megigazítva szétzilálódott haját. A megjegyzés nevetést váltott ki a sorban álló férfiakból. – Csak várj, amíg én csókollak meg, Lily. Akkor tudni fogod, milyen az igazi csók – kiáltotta az egyik férfi. – Abbahagyhatod a hencegést, Wally Boyd, mert én jobban tudom. Ne feledd, már adtál nekem csókot – felelte a nő nevetve. – Talán Miss Honeynak jobban tetszene odaát. Honey felháborodott. Ahogy felemelte a fejét, hogy elfogadja Jess félénk pusziját az arcára, elfordult, megragadta a fiú fülét, és hosszan, keményen szájon csókolta. Amikor végül befejezték, a döbbent fiatalember vérvörösre pirult, és ideges pillantást vetett Luke felé. – Külön köszönetet akartam mondani, amiért a rablás napján megmentette az életemet, Jess – mondta a lány szemérmesen. – Öröm… örömmel tettem, asszonyom – mondta a zavarodott fiú. Letette a dollárját, és ahogy elrohant, a lány kárörvendően pillantott Luke-ra. A férfi válaszul önelégülten elmosolyodott, és megemelte a kalapját. – Légy átkozott, Luke MacKenzie! – morogta Honey az orra alatt. Estefelé otthagyta a csókbódét, és elindult, hogy átöltözzön a cigányasszony jelmezbe, amikor Luke megállította. – Ne mondja, hogy ilyen hamar feladja, Miss Honey? Éppen most küldtem el magához Josht egy dollárral. Észrevettem, hogy nagyobb sikerrel vonzza magához a fiúkat. – Ha már fiúkról van szó! Meglepett, hogy nem bukkant fel a maga dollárjával, sheriff. – Nem jó ez, mi? – kuncogott melegen a férfi. – Gondolom, némiképpen gyerekesen viselkedtem. Sajnálom, amit mondtam, és amit tettem, Szajkó. A lány nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon Luke lefegyverző vigyora láttán. – Tényleg bolond dolog volt, ahogy egész nap ott állt, és savanyúan nézett. Az ember azt gondolná, hogy féltékeny volt, MacKenzie. – Talán az voltam, Miss Honey. – A férfi kacsintott, megemelte a kalapját, és elballagott. Egy hosszú pillanatig a lány a távozó alakot figyelte. Ő volt a legbosszantóbb ember, akivel valaha is találkozott. Honey észrevétlenül eltűnt Mama Rosa sátrában. Nem sokkal később Cynthia bukkant fel, és segített neki átöltözni. – Abban a fekete parókában, és a félhomályban senki sem fog rád ismerni – biztosította Cynthia.
133
Honey megvizsgálta a külsejét a tükörben. Most élénk színű, virágos szoknyát és fehér blúzt viselt, a vállán pedig fekete-vörös sálat. Szőke haját hosszú, fekete paróka alá rejtette, aminek fürtjei a vállára omlottak. Jobb fülében nagy aranykarika himbálózott, a fejére pedig vörös és fekete fejkendőt kötött. Cynthia segített kipirosítani az arcát, aztán fekete szemfestékkel kihúzta a szemét, és sötétebbre festette a szemöldökét. Honeynak be kellett vallania, csodásan rejtélyesnek tűnt, és kicsit sem emlékeztetett megszokott, világos bőrű, szőke énjére. – Ha nem tudnám ki vagy, Mama Rosa, sohasem ismernélek fel – jelentette ki végül Cynthia. – Aha, szóval elgyüttél, hogy Mama Rosa megmongya, mit tartogat néköd a jövő – mondta Honey mély hangon, és a tenyerét dörzsölgette. – Mama Rosa egy fiúgyereköt lát barna szömmel és hajjal. – A halántékához emelte az ujját. – Mit is lát még Mama Rosa? A baba fülébül egy ztetozkóp lóg ki. – Óh, te bohóc! – kiáltott fel Cynthia. – És hogy mindezt kristálygömb vagy tarotkártya nélkül is látod! Mama Rosa, maga valóban elképesztő. Bárcsak kisegér lehetnék, hogy elbújhassak a sarokban hallgatózni! Cynthia távozni készült, aztán megtorpant, és hozzátette: – Igaz is, ha Doug felbukkanna, hogy jósoltasson, mindenképpen mondd meg neki, milyen szerencsés is, hogy ilyen szerető, kötelességtudó és gyönyörű felesége van. Kuncogva elment. Honey azzal töltötte az este nagy részét, hogy jó híreket és rózsás jövőt jósolt a bátor polgároknak, akik kifizették a huszonöt centet, hogy kártyát vessen nekik, két személy, Clarabelle Webster és Myrtlelee Quinn kivételével. Azt mondta Clarabellének, hogy a férjének viszonya van az asszony legjobb barátnőjével, és aztán, amikor Myrtlelee kereste fel a sátrat, Honey elmesélte a sírásó feleségének, hogy a legjobb barátnője szerelmes Delmerbe. – Csak várjon, amíg a kezem közé kapom azt a Clarabelle Webstert! – füstölgött Myrtlelee, ahogy kivonult a sátorból. Honey néhány percig ízlelgette a bosszú édes ízét. Csak hadd töprengjenek rajta, kuncogta magában. Amikor Honey képtelen volt tovább elviselni az éhség rohamait, úgy döntött, a következő olvasás után Mama Rosa összepakolja a kártyáit. Ekkor, nagy döbbenetére, Luke MacKenzie lépett be. Úgy látszott, magas alakja teljesen betölti a sátrat, és le kellett hajtania a fejét, hogy ne üsse be a mennyezetbe. Honey gyorsan úgy döntött, itt az alkalom, hogy egálba kerüljön vele a csókbódénál mutatott viselkedéséért. – Aha! Szóval azér' gyütt Mama Rosához, hogy megtudja a jövendőt. Kérem, üjjön le, mielőtt a fejére boríttya a sátrat. Luke leült, Honey pedig megkeverte a kártyákat. – Emejjen. – Amikor Luke a pakli felé nyúlt, a lány ráütött a kezére. – Nem, hanem a bal kezivel. – Mama Rosának szólnia kellett volna – mondta Luke, összeszorított fogakkal vigyorogva, ahogy megemelte a lapokat. Honey elfojtotta a mosolyát. – Szóval, nagy ember, mongya el Mama Rosának, hogy mit szeretne tűnni. – Azt hittem, maga mondja el nekem, Mama Rosa. A lány felvonta a szemöldökét és megfenyegette az ujjával.
134
– Aha, maga ravaz fickó, rendben, de Mama Rosa a kártyában olvas, nem a fejekben. – Megfordított egy lapot. – Ez itten magát jelképezi. Látom, hogy sokat harcol, nagy ember. – Ezt bárki megmondhatta volna, Mama Rosa – mondta szemrehányóan Luke. – Belső harcok. – A lány áthajolt az asztalon. – Mint mindég, a szellem a hús ellen, mi? A férfi kacsintott. – Igen, ebből tényleg kijutott. Honey a következő kártyát tanulmányozta. – Ez a lap itten azt mongya, hogy maga makacs ember, nagyon kemény tud lönni, amikor az igazárul van szó. Maga a törvény embere vagy ilyesmi? – Meg vagyok döbbenve, Mama Rosa. Hogyan tudta kitalálni? Lefogadom, hogy ez a csillag a mellkasomon, ez árult el. – Mama Rosa gyaníttya, hogy maga nem veszi ütet komolyan. – A lány a következő kártyára pillantott. – Ez a lap itten azt mutattya, hogy van egy sötét hajú gyermek az életiben. Luke helyeslően vonta fel a szemöldökét. Honey a következő lapra mutatott. – És egy rejtélyes asszony. – Óh, valóban? Hogy fest ez a rejtélyes asszony? Honey kajánságot fedezett fel a férfi hangjában. – Nagyon gyönyörűséges, és szőke haja van. Kellemes híröket hoz magának. – Ahogy felfordította a Pálcák Királyát, Honey felkiáltott: – Aha, na láttya ez itten a legjobb lap. Jó házasságot mutat egy nagy, kövér asszonnyal. A házasságban lesznek problémák, de sokkal jobb lesz, mint várná. – Már alig várom – mondta tréfálkozva a férfi. – Aha, ippeg amitül Mama Rosa tartott. A következő kártya bajokat mutat. Főleg merthogy a törvény embere túlsággal gyanakvó. – Bajt? – kérdezte Luke, és előrehajolva a lányra hunyorgott. Az, ügyet sem vetve a burkolt célzásokra, folytatta a kártyák olvasását. A következő néhány pillanatban figyelmeztető, rossz jeleket látott, rejtett veszélyeket és ellenségeket. A következő jó néhány lap láttán Honey összevonta a szemöldökét, és gyorsan átsiklott felettük. – Mi a baj, véget érnek a mézeshetek? – Nem, nem – dadogta a lány. – Látok egy szőke hajú férfit. Fegyveres férfit. – Még néhány lapot felfordított. – Sok összecsapást. És veszélyt. – Számomra, vagy a szőke férfinak? – kérdezte Luke. – Mama Rosa nem tudja. De leszen sok nehésség, akadályok és… sok-sok bátorság – tette hozzá, ahogy megveregetett két kártyát. – Aha, mi ez itten? Sötét hajú férfiak. De nem érzek veszélyt. Olyanok, akiket szélhámosnak neveznek. Honey, aki megrémült attól, amit némelyik lap mutatott, azonnal megkönnyebbült, amikor felbukkant a Pentagramák Ász. – Aha, ez itten egy nagyon kedvező kártya. Minden elrendeződik. Mama diadalt lát, kellemes híreket és… – A lány felpillantott, és a férfira mosolygott. – Nagy ember, maga boldogságot talál a nagy, kövér felesége húsos arcában és térdein. Kinyújtotta a kezét, és játékosan megcsípte a férfi arcát.
135
– Nagyon örülök, hogy ezt hallom. Ne menjünk enni? Biztosan nagyon éhes lehet, Szajkó… ah, úgy értem, Mama Rosa. Honey dühösen felpattant, és csípőre tette a kezét. – Luke! Hogyan vezethetett így az orromnál fogva? – Nem t'om. Talán a társaság miatt. A lány az orrát ráncolta. – Vagyis nem dőlt be a jelmezemnek? Luke kuncogva rázta a fejét. – Egy percig sem. Honey fensőbbséges testtartást vett fel, és újra elővette cigányos hangját. – Mi árult el? A férfi hátralökte homlokából a kalapját. – Miss Honey Behr, ez a legrosszabb tájszólás, amit valaha is hallottam. Emellett bárhol felismerném ezeket a gyönyörű szemeket. A bóktól meglepetten és zavartan a lány védekezett: – Valóban? Lefogadom, valaki elmondta, hogy én vagyok Mama Rosa. – Nem. De hallottam, hogy nagy műsor folyik ebben a sátorban, így természetesen… gyanakodtam. Honey lehúzta fejéről a kendőt és a parókát. – Műsor? Vigyázzon, MacKenzie, valóban tudok olvasni a tarot-kártyából! – Megrázta a haját, és ujjaival fésülgette dús fürtjeit. – De jó végre megszabadulni ettől a parókától. És igaza van, éhes vagyok. Adjon egy percet, hogy levegyem ezt a cigányjelmezt. Nem szeretném, ha néhányan megtudnák, kicsoda valójában Mama Rosa.
136
20. fejezet mikor Honey csatlakozott Luke-hoz odakint, látta, hogy a város a hold és a kínai lampionok meleg fényében fürdik. A bódék többsége üres volt: Lily visszatért a Long Branchbe, Cynthia Nelson eladta valamennyi illatos labdáját, a sütemények és piték, amit Stockton hölgyei sütöttek előző este, szintén régen elfogytak már. A nők kis csoportokban üldögéltek és beszélgettek, míg a férfiak a bódé előtt álldogáltak, ahol öt centért csapolt sört mértek. Miután Honey és Luke végeztek a sonkás szendvicsükkel, amelyet a férfi egy pohár sörrel, a lány pedig tejjel öblített le, egy elhagyatott helyre sétáltak a folyó partján, és leültek a fűbe. Luke kinyújtózott, és a könyökére támaszkodva hátradőlt. – Mulatságos nap volt – mondta Honey. – Úgy tűnik, sok pénz gyűlt össze a templom számára. – Hol tanult kártyát vetni, Szajkó? – Egy cirkusszal utaztam. – Mikor volt az? – Mama Rosa közelebb áll a valósághoz, mint gondolná. Egy cirkuszban nőttem fel. Úgy utazgattunk az országban, mint a cigányok, sehol sem maradtunk sokáig. Sok trükköt tanultam. Mire nyolcéves lettem, értettem a zsebmetszéshez is. Tizenkét évesen tudtam kártyát vetni. Luke lefeküdt, és a feje alá tette a kezét. – Nem volt otthona, ahová visszamehetett volna? – Nem. Az egyetlen otthon, amit ismertem, egy szekér volt a nagybátyám cirkuszában. – Hol született? – Nem tudom biztosan. Az anyám azt mondta, Wisconsinban, de apám azt állította, hogy addigra már átkeltünk Minnesotába. – Élnek még a rokonai? – kérdezte a férfi, és figyelte a lány kifejező arcán váltakozó érzelmeket. Különös, hogy sosem fáradt bele, hogy figyelje Honeyt, gondolta elégedetten. – Nem. Anyám meghalt, amikor tizenkét éves voltam. Az apám hat évvel később halálra itta magát. – Más rokonok? – Csak a nagybátyám – felelte a lány. Luke felidézte, ahogy a lány önkívületben egy nagybácsiról beszélt. – Miért hagyta ott a cirkuszt? – Nem sokkal apám halála után a nagybátyám megpróbált… – Luke látta, hogy a lány szeme megvetően összeszűkül. – Mondjuk, hogy már nem úgy gondolt rám, mint unokahúgára. – Úgy érti, megkísérelte… – Megpróbálta, de küzdöttem ellene, és fejbe vágtam egy whiskysüveggel. Aztán elszöktem. Azóta nem is láttam őt, és nem is akarom. Nem az volt az első alkalom, amikor megpróbált közelebb kerülni hozzám. Miután anyám meghalt, állandóan igyekezett megérinteni vagy megcsókolni. Aztán, amikor az apám is meghalt, a drága
A
137
nagybátyámnak sokkal több is megfordult a fejében – borzongott meg Honey. – Mennyire gyűlöltem azt az embert! Luke, akit felkavart, amit a lány mondott, felült. – Mesélt az apjának a nagybátyja közeledéséről? – Az apámnak?! Mindig túlságosan mélyre merült az alkoholban ahhoz, hogy egyáltalán észrevegye. Egyszer összeszedtem a bátorságom, hogy elmondjam neki, de nem jutottam túl sokra. Azt mondta, biztosan tévedtem, és hogy hálásnak kell lennünk a fivérének, amiért fedelet ad a fejünk fölé. Fedelet! – méltatlankodott a lány. – Egy cirkuszi kocsit! Ami télen hideg, nyáron pedig forró volt. Amikor anyámat ágynak döntötte az influenza, ott kellett volna hagynunk a cirkuszt, és le kellett volna telepednünk valahol, ahol orvosi segítséghez és nyugalomhoz juthatott volna. Túl kemény volt neki az utazgatás egy huzatos, zötykölődő kocsiban. Ám az apámat nem érdekelte semmi, amíg megkapta az üveg whiskyjét – mondta a lány, és a hangjába öntudatlanul is keserűség költözött. Luke be akarta fejezni a lány vallomását, mert Honey gúnyolódása ellenére érezte, hogy az emlékek még mindig fájdalmasak neki. – Sajnálom, Szajkó – mondta. A lány bánatától megindultan már bánta, hogy a gyerekkoráról kérdezte. – Az élet igazán boldog lehetne, ha megváltoztathatnánk a rossz emlékeket, nem igaz? – mondta Honey könnyedebb hangon. A férfi ámulva figyelte, ahogy Honey lerázta magáról a komorságot. – Szóval hová ment, miután otthagyta a cirkuszt? – Akkor már tizennyolc éves voltam. A taníttatásom abból a kevés leckéből állt, amit az anyámtól kaptam, így nem lehettem tanítónő vagy nevelőnő. Nem értettem semmihez a cirkuszi trükkökön kívül, amikre az apám és a nagybátyám tanított: csak a kártyavetéshez és a pókerezéshez. Amíg nem látta, hogyan keverem meg a lapokat, nem látott semmit, MacKenzie – tette hozzá. – Nagyjából hat hónapig egy tanyán dolgoztam Minnesotában. Aztán egy reggel a gazda megpróbált sarokba szorítani a szénapadláson. Szerencsére a gazda felesége meghallotta a sikoltozásomat, de természetesen a gazda azt állította, hogy én próbáltam meg elcsábítani őt. Bár a felesége tudta, hogy nem így van, mégis szednem kellett a sátorfámat. Így ki kellett találnom, mihez kezdjek. Utazgatni kezdtem a folyami hajókon. Egészen addig úgy éreztem, a külsőm inkább akadály, mint előny, de hamarosan felfedeztem, hogyan tudom a javamra fordítani. Meg lenne lepve, ha tudná, menynyire könnyű egy mutatós nőnek megkapnia, amit egy férfitól akar. Luke gyakran töprengett azon, vajon mi késztette Honeyt, hogy azt az utat válassza, amit követett. A válasz lassan világossá vált. – Hány éves? – Huszonnégy. Miért? – A férfi látta, hogy a lány szeme harciasan felvillan. – Huszonnégy? És nem talált egyetlen férfit sem, akit szeretni tudott volna? Vagy akihez feleségül ment volna? Megbánta a kérdést, mert az ellenséges kifejezést felváltotta a fájdalomé – ugyanaz a sebzett pillantás, amit a csókbódénál is látott. Már bánta korábbi kegyetlen megjegyzéseit, de amikor meglátta, hogy csókokat árul, kitört belőle a féltékenység, pontosan, ahogy a lány gyanította. – Egyszer. Egyetlenegyszer bolond módon megengedtem magamnak, hogy megbízzam egy férfiban – folytatta Honey. – Robert Warrennek hívták. Ügyvéd volt. Egy
138
hajón találkoztam vele. Még csak tizenkilenc éves voltam. Egy teljes hétig úgy udvarolt, mint egy elragadtatott kérő. Annyira szerelmes voltam, és elhittem, hogy ő is szeret, és feleségül akar venni. – Mi történt, ami miatt meggondolta magát? – Elmondta, hogy bármennyire is el akar venni, nem teheti, mert már van felesége. De érezzem magam megtisztelve, mert megkért, hogy menjek vele Chicagóba, és legyek a szeretője. – És megtette? – Valójában nem akarta tudni. Már bánta, hogy megkérdezte. – Mit? – kérdezte a lány, és a hangjába visszatért a harcias él. – Elment Chicagóba? – A pokolba is, MacKenzie, csak felejtsd el! – Nem, nem lettem a szeretője, ha erre kíváncsi. A férfi bolondnak érezte magát, ahogy elöntötte a megkönnyebbülés. – De hálás vagyok a leckéért, amit tőle kaptam. Nincs több illúzió. A férfiak mind egyetlen dolgot akartak tőlem… és az nem a házasság volt. – Ez színtiszta badarság! – Luke hirtelen kirohanása szétzúzta a lány önsajnálatát. – Lettek volna más lehetőségek. A férfiak itt mind feleséget akarnak. Bármelyik férfit megkaphatná, akit csak akar. – Nos, gondolom, korábban meg sem fordult a fejemben, hogy nyugatra költözzek – védekezett a lány. – És gondolom… nos… azt hiszem, képtelen vagyok eléggé kedvelni vagy megbízni egy férfiban ahhoz, hogy puszta kétségbeesésből hozzá menjek. – Akkor miért döntött végül úgy, hogy nyugatra indul? A lány felvonta ívelt szemöldökét. – Romantikus történetet akar hallani, vagy az igazságot? – Az igazságot – felelte a férfi komolyan. Ahogy elöntötte a bűntudat, a lány óvatos pillantást vetett Luke-ra. – Éppen egy hajón voltam Missouriban, és kiválasztottam egy Peters nevű fickót, hogy rászedjem a csábos trükkömmel. – Ugyanazzal, amit rajtam is kipróbált Sacramentóban? A lány bólintott. – Általában bevált. Maga kezdettől fogva gyanakodott, ezért nem működött magánál. A férfi felnevetett, ahogy felidézte azt az estét. – Ó, kísértésbe estem én, Szajkó. – Volt egy hamiskártyás is a hajón, Jake Simmons volt a neve, aki gyanította, mire készülök. Ő már korábban kiszemelte Peterst, hogy megkopassza a kártyán. Bejött a kabinomba, és megfenyegetett, hogy ledobat a hajóról, ha nem táncolok úgy, ahogy ő fütyül. Megígérte, megfelezi velem a nyereményét, ha segítek, hogy Peters vele üljön le pókerezni. Tudtam, hogy Simmonsnak esze ágában sincs betartania, amit ígért, úgyhogy bevetettem a saját trükkömet Petersen, és aztán… Honey nem merte folytatni. Tudta, hogy nem mondhatja el Luke-nak a történet végét, mert ő a törvény embere, és az igazság és igazságosság elkötelezett védelmezője. Ha beszámolt volna Peters meggyilkolásáról, a férfinak jelentenie kellett volna azt a hatóságoknak. – Nos, amikor Simmons megtudta, hogy megelőztem, meg akart keresni. Gonosz ember volt, Luke, komolyan bánthatott volna. Így hát Independence-ben elmenekültem a hajóról, és ekkor találkoztam Abigail Fentonnal. Amikor megkért, hogy vegyem át a
139
helyét, megragadtam a lehetőséget, hogy olyan messzire kerüljek Jake Simmonstól, amennyire csak lehet. A lány mosolyogva emelte fel a fejét. – Gondolja, hogy sikerült, MacKenzie? – Meghiszem azt – felelte a férfi vigyorogva. – Szóval – mondta a lány – elmeséltem az életem történetét. Most ideje, hogy maga is elmondja a sajátját. Tudom, hogy van két öccse, és Texasban nőtt fel. Kezdje azzal, hogy elmondja, hány éves. – Harmincnégy. A családomnak volt egy tanyája a Pecos folyó közelében. 1836-ban, amikor Sam Houston megpróbált sereget toborozni, hogy a mexikóiakkal harcoljon, az apám felpakolt minket, és az Alamo felé indult. Akkor még csak kétéves voltam, Flint egy, és anya Cleve-et várta. Nos, anya szerint, amikor a dolgok igazán elmérgesedtek odalent, az apám biztonságban akarta tudni a családját. Anya nem akarta elhagyni őt, de apám ragaszkodott hozzá. Így Juan és Rita Morales, akik a tanyán dolgoztak, és velünk jöttek, átcsempésztek minket a mexikói határon. – És az apja? – Meghalt Alamónál. Mi visszamentünk a farmra, és anya hat hónappal később világra hozta Cleve-et. – Az édesanyja biztosan nagyon bátor asszony volt. – Akkor még nagyon fiatal voltam, hogy megértsem, mi is történik, de később láttam, mennyire gyászolta apámat. – És sosem ment újra férjhez? – A férfi megrázta a fejét. – Biztosan nehéz lehetett felnevelni három fiút, és vezetni a tanyát egy férj segítsége nélkül. – Igen, gondolom, az volt, de anya megtette. Jobb volt, amikor már én és a testvéreim felnőttünk annyira, hogy segítsünk földet művelni. – A föld művelése nem hagyott időt, hogy gyerek lehessen, igaz, MacKenzie? – Azt hiszem, nem. Gondolom, némileg kemény voltam Flinttel és Cleve-vel. – Úgy érti, magáé volt a legnagyobb felelősség? – Nem, anyáé volt a felelősség – mondta elgondolkodva. – Most, hogy van segítségem Josh nevelésében, egyáltalán nem tudom, hogy tudta ő végigcsinálni. De egy dolgot biztosan tudok, azt akarom, hogy a fiam felnőve ismerje meg, milyen is egy anya. – Hogy érti ezt, Luke? – Egy kisfiúnak úgy kell felnőnie, hogy ismerje a mamája ölelésének biztonságát, amikor megsérül vagy megijed, a mamája hűvös kezét lázas homlokán, amikor beteg. Honey érezte, hogy könnyek lepik el a szemét, ahogy Luke tovább beszélt, miközben a hangjába észrevétlenül bánat költözött. – Hogy miközben elalszik, hallja a mamája dúdolását, ahogy a másnapi tésztát gyúrja a konyhában… és hogy másnap reggel a sülő kenyér illatára ébredjen. A lány már látta ezt az oldalát, a sebezhető lelkét, amit a férfi a keserűség kemény páncélja mögé rejtett. – Azt, hogy a mamája mindig tudja a válaszokat a kérdéseire… vagy a megoldást a gondjaira. – A férfi mély, fátyolos hangja hallatán a vágy hullámzott át a lányon. – És nem számít, milyen a külseje vagy hány éves. Akkor is az ő mamája… és az ő szemében gyönyörű. – Mélyen gondolataiba merülve egy pillanatra elhallgatott. – Igen, egy növekvő fiúnak anya. kell. – Ezért akar hát ennyire megnősülni – mondta a lány remegő hangon.
140
A férfi bólintott. – Egy apa megtaníthatja a fiának, hogyan legyen erős, ahogy egy férfitól elvárják. De csak egy anyától tanulhatja meg értékelni az asszonyok érzékenységét és csendes kitartását. Aztán, amikor a fiú férfivá érik, más szükségleteket is felfedez… és másképpen is értékeli a nőket. – Úgy érti, szerelmes lesz? Mikor nősült meg, Luke? – 1860-ban vettem el Sarah-t, Joshua 1862-ben született. Elhagytam őket, hogy beálljak a seregbe. A többit, gondolom, tudja. – És mi történt Juan feleségével? Őt is megölték a támadásban? A férfi a fejét rázta. – Nem, ő kígyómarástól halt meg… lássuk csak… 1852-ben. – Luke hátradőlt, újra a feje alá tette a kezét, és lehunyta a szemét. – Mintha ezer éve lett volna. Honey melléfészkelődött. Élvezte ezeket a ritka pillanatokat, szerető pillantást vetett a férfira, tudva, hogy arcának egyetlen részletét sem fogja soha elfelejteni. Bárcsak így maradhatnának örökre! gondolta. De mindez bolondos képzelgés volt csupán. Ahogy végiggondolta a múltját, komor emlékeztetőt kapott arról, valójában mennyire lehetetlen is ez az álomkép. Rövid stocktoni látogatása alatt hamis biztonságba ringatta magát, aminek azonban hamarosan vége szakad. Mintha megérezte volna a lány pillantását, Luke kinyitotta a szemét. – Tudta, hogy csillagok vannak a szemében, Szajkó? – kérdezte halkan. – Tényleg? A lány finom mosolya láttán a férfi kinyújtotta a kezét, és végighúzta ujjait a lány hajában. – A hajában pedig ezüst holdsugarak. – Ez nagyon romantikus, MacKenzie sheriff, de nem igazán illik magához. – Akkor talán ma romantikus kedvemben vagyok. – Óh, akkor valóban kiesett a szerepéből – mondta Honey könnyedén, annak ellenére, hogy úgy érezte, a szíve kalapálásától nem kap levegőt. Ahogy a férfi lassan Honey tarkójára csúsztatta a kezét, a lány érezte, szívverése felgyorsul, ahogy a forró vér száguldani kezd az ereiben. Luke magához húzta a lány fejét, amíg érezték egymás leheletét. – Mit szólna, ha azt mondanám, komolyan azon gondolkodom, hogy azonnal megcsókoljam? – suttogta Luke, és az utolsó szavakat már csak motyogta, ahogy a szája birtokba vette a lányét. Erőteljes ajkának és kutató nyelvének érintésétől édes borzongás futott végig Honeyn. Merész önfeledtséggel válaszolt a csók fenséges szenvedélyére, amelynek birtoklási vágya parancsoló, sürgetése izgató, ám meghittsége gyengéd volt. – Hát itt vagy! Micsoda sunyi gazember! Túlságosan fukar, hogy fizessen egy dollárt, mint mindenki más – kiáltott fel Doug Nelson. – Vagy ti ketten máris búcsúzkodtok? Vonakodva váltak szét, kedvük ellenére túl hamar véget vetve a csóknak. Luke felállt, és talpra húzta Honeyt is. – Mit akarsz, doki? – morogta Luke. – Azt akarom, hogy vedd át az alvó fiadat. – Óh, szegény drágám – mondta Honey, amikor meglátta az alvó Joshuát az orvos vállán. – Adja ide! Hazaviszem és lefektetem.
141
– Nem, majd én visszaviszem a házba – szólt közbe Luke. Kiemelte Joshuát Doug karjából. Amigo fáradt ügetéssel követte őket. A romantikus hangulat, ami a füves folyóparton feléledt, nyom nélkül eltűnt, amint a házba értek. Ahogy Josh ágyba került, Luke jó éjt kívánt, és elment, hogy ügyeljen a rendre a duhajabb ünneplők között. Honey kimerülten zuhant az ágyba, de elkerülte az álom. Csak azokra a közös pillanatokra és Luke csókjára, gyengédségére tudott gondolni. Ezt az oldalát eddig elrejtette előle. Miért nem tudtak korábban így beszélgetni egymással? A pokolba veled, Luke MacKenzie! Menj a pokolba! Vajon miért most, amikor csak néhány napja maradt Stocktonban, döbbent rá, hogy mennyire szereti a férfit?
142
21. fejezet uke hétfőig várt, hogy beszéljen Joshsal Honey távozásáról. Frieda Frick a tervek szerint aznap reggel érkezett, Honey pedig ugyanazzal, a San Francisco felé induló postakocsival készült menni. Amikor Honey bement a hálószobába, hogy összecsomagoljon, Luke rádöbbent, hogy nem halogathatja tovább. Leült az asztalhoz, ahol Josh gyakorolta az ábécé betűit. Josh büszkén vigyorogva emelte fel a papírt, amin dolgozott. – Látod, apu, hát nem jók a nyomtatott betűim? Honey azt mondja, biztosan én vagyok a legokosabb fiú az egész világon. Luke megborzolta Josh sötét haját. – Szerintem igaza van, fiam. – A csukott hálószobaajtóra pillantott. – Okosabb, mint az öreged, az már biztos. – Egy pillanatnyi hallgatás után folytatta: – Van valami, amit el kell mondanom, Josh. – Josh tágra nyílt, bizalommal teli szemmel nézett rá. – Honey ma elmegy. Egy Mrs. Frick nevű hölgy érkezik hamarosan, hogy átvegye a helyét. Egy hosszú pillanatig Josh úgy nézett Luke-ra, mintha éppen megütötte volna. Aztán felpattant, lesöpörte a lapokat és ceruzákat az asztalról, és kirohant. Luke dermedten meredt a bejárati ajtóra, ahogy becsapódott Josh távozó alakja mögött. Aztán, a világ összes súlyával a vállán kezébe temette az arcát. Bárcsak lenne rá mód, hogy megkímélje Josht ettől a fájdalomtól! Végül vett egy remegő lélegzetet, felállt, és követte a fiát. Josh a verandán ült és zokogott. Amigo mellette feküdt, fejét a mancsán nyugtatta, és szomorú tekintetét a fiúra szegezte. Luke leült Josh mellé, és átölelte fia remegő vállát. Josh az öklével törölte le a könnyeit. – Azt hittem, hogy… hogy… szeret engem. – Persze, hogy szeret. – Akkor mérges rám? – Nem mérges rád, fiam. – Luke kinyújtotta a kezét, és felemelte a gyerek állát. – Nem a te hibád, Josh. Nem tettél semmi rosszat. – Akkor miért hagy el… mint a mamám? Honey is beteg, mint mama volt? – Nem, Josh. Tudtad, hogy Honey egyszer elmegy – mondta Luke gyengéden. – Azért jött, hogy segítsen, amíg nem találok valaki mást. – Nem mondhatnád meg neki, hogy maradjon, apu? – Attól tartok nem, fiam. – Luke felállt. – A kocsi nemsokára ideér, Josh. El kell mennem, hogy elhozzam Mrs. Fricket. Mostantól ő vigyáz rád. Miért nem jössz velem? – Nem! – kiabálta a fiú. Könnyek csorogtak le az arcán, ahogy vádlón kiáltotta. – Nem akarom megismerni. Soha nem akarom megismerni. Utállak, mert hagyod, hogy Honey elmenjen. Te nem szereted őt, úgyhogy neked nem számít. – Ez nem igaz, Josh. Nagyon is számít. Én is ugyanúgy szeretném, ha maradna, mint te. – Luke nem tudta, hogy magyarázza meg egy hatévesnek, aki elmerült a saját fájdalmában, hogy ő mit érez Honey iránt. Hogy mennyire bonyolult lett a kapcsolat közte és Honey között, az átkozott megállapodás miatt, amit ő maga talált ki. – Szeretném, ha most velem jönnél. – Jó néhány pillanat múlva elsétált, csalódottan saját tehetetlensége miatt.
L
143
Miután befejezte a csomagolást, Honey leült az ágy szélére, hogy összeszedje az erejét. Korábban elbúcsúzott Nelsonéktól, és most a legrosszabb várt rá. Erőért fohászkodott, hogy ki tudjon tartani a következő néhány percben, aztán felemelte szőnyegtáskáját és a gitárját. Luke-nak nyoma sem volt a házban. Nehéz léptekkel Josh felé indult, aki az első verandán ült. – Josh – szólt halkan. A fiú nem nézett fel. A lány szíve összeszorult mellkasán dörömbölt, és nem mert a gyerekhez érni. Ha megteszi, tudta, hogy elveszítette volna az önuralmát. – Édesem, mindketten tudtuk, hogy egy nap el kell búcsúznunk. – Ne menj el, Honey! – A fiú arcán könnyek csorogtak. – Kérlek, ne menj el! Óh, drága Istenem, adj nekem erőt, hogy túljussak ezen, imádkozott. Attól félt, hogy sajgó szíve mindjárt megszakad. – Muszáj, Josh. – Elhatározása ellenére magához húzta a fiút, és megölelte. – Szeretlek, édesem. Mindig is szeretni foglak. – Megcsókolta a gyereket, aztán talpra ugrott. – írok levelet, megígérem. – Azzal elkeseredetten elrohant. Pop O'Leary a postakocsinál várt. Fehér fejét lehajtotta, a szeméből hiányoztak a szikrák. A karjába vette Honeyt és megölelte, a lány pedig nekitámaszkodott, megengedve magának a néhány másodpercnyi vágyott vigasztalást. Végül hátralépett. Ajka remegő mosolyra húzódott. – Legalább úgy mehetek el, hogy nem köveznek meg – mondta. – A város tiszteletre méltó hölgyei biztosan csalódottak. Pop a kezébe fogta a lány arcát, a szeme szomorú volt. – Tiszteletre méltó hölgyek, csakugyan! – mondta keserűen. Aztán ellágyult a hangja: – Ah, kislány, azokat a hölgyeket csak azért lehet jónak nevezni, amit megtanultak, nem azért, amik valójában. Maga, drágám, egy hölgy. – Köszönöm, Pop. Hiányozni fog. – Viszontlátásra, drágám! – A férfi megszorította a lány kezét, aztán egészen enyhén tántorogva elment. Honey a postakocsi-hivatal felé pillantott, ahol Luke állt egy megtermett asszonnyal, akit egy padhoz vezetett, hogy leülhessen. Mondott neki néhány szót, aztán megfordult, és Honey felé indult. A lány mély levegőt vett, és megacélozta magát a legutolsó, fájdalmas búcsúhoz. – Hadd segítsek! – A férfi elvette szőnyegtáskáját és gitárját, és feladta Will Hutchinsnak a postakocsi tetejére. A lány kényszerítette magát, hogy mosolyogjon, nehogy a férfi meglássa ajka remegését. – Elküldök a könyvekért, ahogy elrendezkedem. – Nem kell sietnie. Ne aggódjon miattuk! Honey érezte, hogy fojtogatják a könnyek, így gyorsan elfordította a fejét, és a padon ülő asszony felé pillantott. Az összevont szemöldökkel rájuk meredő, lábával doboló idősebb asszony fekete özvegyi gyászruhát és egyszerű fekete, nagy szélű főkötőt viselt. A karjában hatalmas vörös macskát dajkált. – Mrs. Frick türelmetlennek látszik, sheriff. Jobb, ha indul. – Igen – mondta Luke. Levette a kalapját. – Gondolom, jobb. Nem hiszem, hogy elhiszi, ha azt mondom, nagyra értékelek mindent, amit Joshért tett. A lány felszegte a fejét, és sikerült kipréselnie egy bátor mosolyt.
144
– Persze, hogy elhiszem. Remek voltam. – Sajnálom, ahogy bántam magával… a dolgokat, amiket mondtam. Azt hiszem, maga járt rosszabbul közülünk ebben az alkuban. – Mindig is mondtam, hogy rossz megállapodás ez, MacKenzie. – Indulhatunk, sheriff – kiáltotta Will Hutchins a gyeplővel a kezében. Luke megfogta Honey karját, és felsegítette a kocsira. Egy hosszú szívdobbanásig összefonódott a pillantásuk, a férfi zafírszínű tekintetében túláradó gyengédség égett. – Vigyázzon magára, Szajkó! – Persze, mint mindig – mondta a lány határozottan. – Jobb, ha nem váratja tovább Mrs. Fricket. – Igen. A lány szíve összefacsarodott, amikor a férfi a szokásos mozdulatával, amit Honey annyira megszeretett, hátralökte kalapját. Figyelte, ahogy a magas alak visszalépked a padon ülő asszonyhoz. Ahogy a postakocsi kidübörgött a városból, a lány kihajolt az ablakon. A porfelhőn keresztül látta Josh aprócska alakját, és mellette Amigót, aki a farkát csóválta. Honey hátradőlt, és sajgó szívére szorította a kezét. Úgy tűnt, elérkezett az idő, hogy megfizessen minden vétkéért, minden rosszért, amit valaha is elkövetett. Tudta, hogy a fájdalom még hosszú hónapokon át vele marad. A kocsi kerekeinek minden fordulásával a lány a gondolataival viaskodott. Miért műveled ezt, Honey Behr? Miért töröd össze annak a drága gyereknek a szívét, és a sajátodat is? Nem akarod elhagyni Josht. Szüksége van rád. Az életed semmit sem jelentett, amíg nem ismerted. Mindig elfutsz, ha melegebbé válik a helyzet. Elosonsz a sötétben, egy lépéssel a helyi sheriff vagy a Jake Simmonshoz hasonló férfiak előtt. – A pokolba veled, Luke MacKenzie! – szitkozódott hangosan. És mit adhat neked San Francisco, amit Stocktonban nem találsz meg? Ott van Josh? Cynthia? Pop O'Leary? Olyan emberek, akikkel törődsz? És mi van, ha Luke MacKenzienek már nincs rád szüksége? Mit érdekel, ha ő alkalmatlannak tart? Hogy nem szeret? – Nekem sincs szükségem rád, Luke… sem te, sem azok a városi tyúkok nem fognak elkergetni! A szíve szárnyalni kezdett. Senki sem mondhatja meg Honey Ann Behrnek, hogy mit tehet és mit nem. Emelt fővel fogadja, és többet ad vissza, mint amennyit elvesz. Majd akkor hagyja el Stocktont, ha készen áll rá, egy perccel sem előbb. – Will! – kiabálta torka szakadtából. – Állítsa meg a kocsit, Will! Csikorgó fékkel és nagy porfelhővel, a postakocsi megállt. Honey kinyitotta az ajtót, és vidáman a földre szökkent. – Én nem viszem vissza – zsörtölődött Will. – Nem is kérem – közölte Honey. – Csak adja ide a holmimat, és már itt sem vagyok. Néhány perc múlva egyik kezében szőnyegtáskájával, a másikban a gitárjával, Honey már visszafelé rohant az úton Stockton felé. – Pszt. Amigo felállt, a fülét hegyezte, és a fák felé nézett. – Josh – suttogta Honey. Ezúttal Josh is felemelte a fejét, ahogy Amigo a fákhoz ügetett. – Josh, gyere ide – mondta Honey.
145
A kisfiú arca felragyogott az örömtől. Felpattant, és á tölgyfacsemeték felé rohant, ahol a lány lapult. Honey kitárta a karját, a fiú pedig odaszaladt, mindkettejüket ledöntve a lábáról. A lány nevetve dőlt hátra, és magához szorította Josht, míg Amigo körülöttük ugrált, és igyekezett izgalmában megnyalni az arcukat. – Visszajöttél! Visszajöttél! – kiabálta Josh, és csókokkal borította Honey arcát. – Nem tudtalak elhagyni, édesem – dünnyögte a lány, és még szorosabban ölelte a gyereket. – Szeretlek, Honey. – Tudom, és én is szeretlek. – A lány felült, Josh pedig elhelyezkedett mellette. Honey a kisfiú vállára tette a kezét, és magához húzta. – Most megmondhatjuk Mrs. Fricknek, hogy menjen haza? – Nem, Josh. Mrs. Fricknek maradnia kell. Beszélek Sammel a Long Branchben, és meglátjuk, hogy felvesz-e. Aztán kell találnom egy helyet, ahol lakhatok. – Miért nem lakhatsz velünk, mint régen? – Mert nincs elég hely – mondta Honey gyorsan, remélve, hogy a gyerek elfogadja a magyarázatot. – Látod, éppen ezt szeretném tőled kérni. Amíg berendezkedem, nem szeretném, hogy apukád megtudja, visszajöttem. – Apu nincs itt. Megmondta Mrs. Fricknek, hogy Coltonba kell mennie hivatalos ügyben. Megkért, hogy menjek vele, de túl szomorú voltam. – Most még senkinek ne mondj semmit. – Még Cynthia néninek se? Ő is olyan rosszul érzi magát, mint én. – Jól van, édesem. Menj csak, és mondd el Cynthia néninek. De mondd meg neki, hogy ne szóljon semmit, még Doug bácsinak se. Aztán holnap menj el hozzá ebédre. Én is odamegyek. – Bárcsak itt maradhatnál! – Én is szeretném, édesem, de így is találkozhatunk. A kisfiú lebiggyesztette az ajkát. – Ez mind apu hibája. Honey a kezébe fogta Josh arcát. – Josh, nem szabad az apádat hibáztatnod. Ő is annyira szeret téged, mint én. És csak azért, mert nem fogok itt lakni, azért mindennap láthatjuk egymást. Az apukád nem fogja megtiltani. Nem akar bántani téged. Most tedd, amit mondok, és holnap találkozunk Cynthia néninél. Rendben? A fiú vonakodva bólintott. – Rendben. Ekkor a bejárati ajtó csapódása hallatszott. – Joshua – kiáltott ki Frieda Frick. – Joshua? – Csípőre tette a kezét. – Ach Himmel! Wo ost der Junge? Hol asz a fijú? – Lehajolt, és felemelte a bokáját szimatoló macskát. – Kommt Liebchen. Hast do Hunger? Wir haben Milch. – Tekintélyes kebléhez ölelte a macskát. – Ja Vol, meine Liebchen, szerzek neked kisi gut Milch. – Jobb, ha mész, Josh – suttogta Honey. A kisfiú felállt, és elvigyorodott. A lány érezte, hogy összeszorul a szíve. – Én és Amigo szeretünk téged, Honey. – Én is szeretlek mindkettőtöket. Most menj, te kis csibész!
146
A lány mosolyogva figyelte, ahogy a kisfiú beszalad a házba. Hogy elkerülje a leleplezést, Honey megkerülte a főutcát, és hátulról surrant be a Long Branchbe. Amikor meglátta, Sam Brazner döbbent arccal hőkölt hátra. – Azt hittem, elment a déli kocsival. – Meggondoltam magam, Sam. Munkát keresek. Érdekli? – Úgy érti, minden este, vagy csak szombatonként, mint eddig? – Nos, nem bánnék hetente egy szabad estét. Ezt még a sheriff is megadta. – Még mindig nem akar odafent dolgozni? – Így van Sam. Ugyanazok a feltételek, mint eddig. Osztok az egyik asztalnál, és eléneklek néhány dalt. – Bolond lennék elutasítani magát, Honey. Jót tesz az üzletnek. Emellett nem kockáztathatom meg, hogy elmegy Coltonba, az Alhambrába, és elcsábítja az összes vendégemet. Szóval mikor kezd? – Amint találok egy szobát. Most nem engedhetem meg magamnak a szállodát. – Van odafent egy szobám, ami üres. Egy Maggie nevű vörös dolgozott benne. Elment, és hozzáment egy koldusszegény marhapásztorhoz. De jól ki kell takarítani. – Ó, Sam, az életemet mentené meg. De csak hogy ne legyen köztünk félreértés, bérleti díjat fogok fizetni. – Még szép, hogy fog – mondta Sam, ahogy a bárpultot törölgette egy vizes ronggyal. – Nem vagyok ingyenszálló. Honey a délután hátralévő részében a szobát söpörte és súrolta. Alkonyatra a hely csillogott-villogott. Ez már nem csak egy újabb szoba egy újabb kocsma fölött, gondolta a lány örömmel. Mindennap láthatom majd Josht és Luke-ot. Mióta leszállt a kocsiról, most először vallotta be magának, hogy Luke-ot legalább annyira képtelen volt elhagyni, mint Josht. Mosolyogva bújt fekete ruhájába.
147
22. fejezet uke pokolian érezte magát. Túlságosan későn ért haza, hogy jó éjt kívánhasson Joshnak, de Mrs. Frick szerint a fiú kilábalt korábbi levertségéből. Ismerve a fia ragaszkodását Honeyhoz, Luke ezt nemigen hitte. Úgy érezte, ezt neki kell eldöntenie. Napközben, amikor nem Joshon járt az esze, akkor Honeyra gondolt. Amikor aznap reggel felsegítette a lányt a postakocsira, életének legnehezebb tettét hajtotta végre. A legutolsó pillanatban nem akarta elengedni. Felidézte beszélgetésüket a vásár éjszakáján, és elgondolkodott mindazon, amit a lány mesélt neki. Az biztos, hogy pokoli élete volt. Nem csoda, hogy a rossz utat választotta. A fenébe is, felejtsd el! Szitkozódott magában. Megadtad neki, amit akart. Elment. Kilépett az életedből. De képtelen volt elfelejteni Honeyt. A kis szőke csábító befészkelte magát a gondolataiba. A sheriff ellenőrizte a bank ajtaját, aztán folytatta az őrjáratot. Ahogy elment a Long Branch előtt, hirtelen megdermedt. Az ösztönei figyelmeztették, hogy valami nincs rendben. Jobb keze reflexből a csípőjére csatolt tokra csúszott. Néhány másodperccel később érzékelte nyugtalansága okát. Túlságosan nagy volt a csend! Az estének ebben az órájában nagyobb zajnak kellett volna kiszűrődnie a kocsmából. Hol volt a zsivaj – a zsetonok csörgése, a poharak csengése, a beszéd moraja? Gyorsan a póznák felé pillantott, és jó fél tucat lovat látott kikötve. A kocsma semmiképp nem volt üres, akkor miért ez a természetellenes csend? Bal kezét a másik tokra csúsztatta. Ahogy óvatosan közelebb lépett a kocsma ajtajához, meghallotta a zongora halk hangját, és egy nő dallamos énekét. Luke megdermedt. A lába hirtelen elgyengült. A néhány másodpercben, amíg belépett a Long Branchbe, kiverte a hideg veríték. A csillárokat elsötétítették, a termet homályos árnyék töltötte be. A férfi pillantását egyetlen ember vonzotta magához. A lány a bárpult közepén ült, és még kihívóbbnak látszott, mint amikor Luke először látta Sacramentóban, vonzóbbnak, mint amikor elbúcsúzott tőle aznap reggel. A fekete ruha körülölelte a dús keblet, a lány meztelen válla és karja selyemként fénylett a háta mögött izzó fali lámpás fényében. A férfi éhes pillantása a ruha kivágására vándorolt, amely felfedte a lány gyönyörű, hosszú lábát. A fekete neccharisnyába bújtatott lábakat átvetette egymáson, és a bárpult előtt lóbálta. A férfi a nő arcára emelte tekintetét. A lány szeme csukva volt, és úgy tűnt, elmerült az ábrándjaiban, ahogy a „Santa Lucia” romantikus ballada szövegét énekelte. Úgy tűnt, mintha a nápolyi dal felkavaró sorait egyenesen az ő lágy, fátyolos hangjának szánták volna. A férfi gyomra összeszorult. Honey megérezte a rá szegezett pillantást. Még mielőtt kinyitotta volna a szemét, tudta, hogy ő az. A szemhéját mintha ólomsúlyok húzták volna lefelé, ahogy lassan felnyitotta. A férfi a bejáratnál állt. A lány vágyakozó pillantásával falta napcserzett arcát és magas, erős alakját. Beitta érzékiségét, ami még lenyűgözőbben eleven volt, mint amire emlékezett. A szíve kalapálni kezdett az izgalomtól, ahogy érezte, hogy a vére rohanni kezd felbolydult agyától remegő lába ujjáig.
L
148
Mint egy mágnes, a férfi zafírszínű tekintete átfúrta a köztük lévő távolságot, magához vonzva és nem eresztve az övét. A lány egész lénye megtelt a férfi iránti vággyal, érzéki sürgetéssel, ami legalább annyira megdöbbentette, mint felpezsdítette. Luke férfias kisugárzása olyan vágykeltő erő volt, ami növelte a lány szenvedélyét, és eufóriába ringatta. Abban a néma pillanatban a dal sorai feledésbe merültek, és egymásba fonódó pillantásuk fájdalmas vibrálásában egyként lélegeztek. Az elmúlt hónap minden vágyakozása és megtartóztatása a kéj hullámában olvadt fel, és elárasztotta a lány érzékeit. Szeretkezz velem, Luke! könyörgött némán. A szemükben égő bensőséges üzenet hatására megfeledkeztek mindenki másról a helyiségben. Folytatta a balladát, nehogy a néma kérés kibukjon a száján. A férfi beitta a lány látványát, ahogy újjáéledő vágya felett elvesztette az uralmat. Annyira akarta őt, hogy úgy érezte, a teste menten felrobban. Tudta, hogy nem lesz pillanatnyi békéje sem, amíg nem érezheti a lány kezét és száját. Egész lénye megtelt várakozással. A vágyak és érzések ködében lebegő lány észre sem vette a tapsot és füttyöt, amikor befejezte a dalt. Pop O'Leary leemelte a bárpultról, és ahogy a lába a földre ért, a lány felsietett az emeletre, a szobájába. A keze remegett, ahogy letette a gitárját, aztán az öltözőasztalhoz ment, és kihúzta a fekete tollat a hajából. Felnézett a tükörbe, amikor az ajtó kinyílt. Luke belépett, bezárta az ajtót, és nekidőlt. – Eltévedt, sheriff? Lily szobája a hall végén van. – Mit keres itt? – kérdezte a férfi. – Itt dolgozom. Énekelek, és osztok a pókernél. – Valamit kellett kezdenie a kezeivel, így fésülni kezdte a haját. – Miért itt? – kérdezte Luke. – Szeretem a hangulatát. Kipróbálom a kocsmákat, mielőtt megnyitnám a sajátomat – válaszolta hetykén. – Nem hiszem. A lány felé fordult, amikor meghallotta, hogy elfordul a kulcs a zárban, letette a kefét, és felállt. – Mondja meg, miért jött vissza, Honey! Ugye, semmi köze a mi befejezetlen ügyünkhöz? – A férfi hangja nyugodt maradt, a tekintete kifürkészhetetlen, a szándéka pedig félreérthetetlen, amikor levette a pisztolyövét, és az ajtón lévő szegre akasztotta. A lány érezte, hogy gyorsabban ver a szíve, ahogy a falhoz hátrált. – Maga mit gondol, miért jöttem vissza? – A hangjában ott rezgett az izgalom, ami áthullámzott rajta. Luke szemében izzott az eltökéltség. A lányhoz lépett, olyan közel, hogy Honey érezte a teste melegét, érezte részegítő, férfias illatát. Luke karja a derekára fonódott, és a csípőjéhez húzta. – Azt hiszem, odalent mindent elmondtunk egymásnak, amit csak kellett, Miss Honey. A lány hátradőlt, a szeme tágra nyílt és nedvesen fénylett – két ébredő szenvedéllyel teli kék tó. A mélyükben parázsló hívogatás mindent elmondott a férfinak, amit tudni akart. – Akkor miért nem térünk a lényegre, MacKenzie? – Honey lekapta a férfi kalapját, és félredobta.
149
A férfi szája éhesen, birtoklóan tapadt az övére. A szenvedély édes tüze lobbant fel a lányban, és megállíthatatlanul söpört végig a testén. Egymás iránt érzett, olyan sokáig visszafogott vágyuk feltört, és most kielégülést követelt. A lány vakmerő önfeledtséggel viszonozta a férfi heves csókját, amelynek sürgetése visszhangozta saját beteljesületlen vágyait. A férfi nyelve elmerült a lány szájában, ahogy meleg tenyere végigcsúszott a gerince mentén. Még szorosabban a falhoz préselte Honeyt, és felrántotta a ruháját, míg alá nem tudta csúsztatni a kezét. Meleg tenyere összezárult a lány hátsóján. Luke türelmetlenül lehúzta a ruhát a lány fején keresztül, és míg annak elakadt a lélegzete, valamennyi ruhadarabot lehámozta róla. Izzó pillantása szinte falta Honey meztelenségét, ahogy hátralépett, és lerántotta magáról az inget. Kiélvezve a férfi szemében égő szenvedélyes vágyat, a lány érezte, hogy szíve kalapál a várakozástól. Szó sem volt finomságról vagy csábításról. A férfi mozdulatai gyorsak és sürgetőek voltak, célirányosak és egyetlen vágy vezérelte őket. Kemény combja a lány puha bőréhez dörzsölődött, ahogy széttárta Honey lábát, és közéjük lépett. Megragadta a lányt a karja alatt, könnyedén felemelte, meztelen mellét szőrrel borított mellkasához préselve. Az érintés hatására Honey gerincén az érzések csodálatos hullámai örvénylettek végig. Luke nyaka köré fonta a karját, hozzásimult, és ösztönösen átkarolta a lábával is. A férfi meleg keze újra megmarkolta Honey fenekét, ahogy feltolta őt a fal mellett, amíg a szája rá nem talált a lány mellére. A nyelve addig cirógatta a mellbimbó érzékeny hegyét, míg az sajgón megmerevedett. A férfi vállának feszes, szálas izmait markolva a lány erősebben szorította, ahogy Luke a szájába vette az egyik mellbimbóját, és szopogatni kezdte. Honey úgy érezte, felemészti az a csodás tűz, ami lángra lobbant benne. A szíve dübörgött a mellkasában, a körmeit pedig mélyebben a férfi vállába vájta, amikor az szétnyitott combja közé csúsztatta a kezét, és forró tenyerét a lüktető középpontra simította. Honey szaggatottan vette a levegőt, ahogy Luke simogatni kezdte. Az elfúló sóhajok elragadtatott nyögdécseléssé váltak, ahogy a férfi kérges, hosszú ujjai a bársonyos nedvességbe csusszantak. A lány teste válaszul megfeszült, és még jobban szorította Luke-ot a lábával. Ívben előrefeszült, még teljesebb érintésre vágyva. Luke bal keze a farmernadrágja övével bajlódott, ahogy szájának és kutató ujjainak mozgása egyre erősebbé és gyorsabbá vált. Az édes kín elviselhetetlenné vált, és éppen, amikor a lány kegyelemért akart könyörögni, Luke belehatolt. Egyikük sem vágyott gyengédségre vagy türelemre. A szenvedélyük túlságosan vad és nyers volt – a vágyuk túlságosan sürgető. A férfi újra birtokba vette Honey száját, vad csókjával összepréselve az ajkát. Ahogy a szenvedély forró áradata végigsöpört a lányon, Luke nyelve ugyanazzal az erővel hatolt a szájába, mint a férfiassága, amíg el nem érkezett a pillanat, amikor az érzések kirobbantak belőle. A lány elvesztette minden kapcsolatát a valósággal, és átadta magát az öntudatlan gyönyörnek. Ahogy lassanként öntudatra küzdötte magát, az elméje súlytalanul lebegett, amíg meg nem érezte, hogy a lába a padlóra ér. Ahogy kinyitotta a szemét, rádöbbent, hogy Luke kábultan bámul rá. – Ezt már régóta meg kellett volna tennünk, Szajkó. Honey kótyagosan figyelte, ahogy a férfi nekilát, hogy levegye a csizmáját. A lány még mindig érezte, hogy a szíve dörömböl a mellkasában, és megfeledkezve saját meztelenségéről, az öltözőasztalhoz lépett, és nekitámaszkodott. Honey megérezte, hogy Luke mögé lép, még mielőtt a férfi magához húzta. Luke közben levette az alsónadrágját, és ő is meztelen volt. A bőre meleg volt, az érintése
150
sajgó vágyat okozott. Honey lehunyta a szemét, és Luke szilárd testének támaszkodott, amely olyan erős és hajthatatlan volt, mint korábban a fal. Honey kiegyenesítette a könyökét, maga mögé emelte a karját, és Luke nyaka köré fonta, az ujjai a férfi tarkójának feszes izmait markolták. Luke a mellére simította a tenyerét, aztán simogatni kezdte. Honey felnyögött az érzéki örömtől, és a férfi vállgödrébe simította a fejét. A mozdulatban benne volt a bátorítás, amire a férfinak szüksége volt. Apró csókokkal borította Honey nyakát, aztán a nyelvével nedves vonalat rajzolt vissza a füléhez. Ahogy a bőr a bőrhöz ért, a lány tisztán érzett minden egyes pontot, ahol a testük érintkezett. A térde elgyengült, amikor Luke finoman végigsimított lapos hasán. A keze melege nőiessége lényegére simult, és egész lénye újra megtelt vágyakozással, ahogy Luke ajka folytatta nyaka és válla felfedezését. Ahogy eluralkodott rajta a vágy, megfordult, és felcsúsztatta kezét a férfi csupasz karján, a sötét, selymes szőr tapintása tovább fokozta a szenvedélyt. Ahogy Luke szemébe nézett, amely megújult tűzzel ragyogott, ki nem mondott, az édennel egyidős üzenetet küldtek egymás felé. Mintha nem is lett volna súlya, Luke felkapta a lányt, és az ágyhoz vitte. Lassan, csábítóan átölelte Honey testét, sötét pillantása pedig tovább szította a lányban égő tüzet. Honey nem szólt, egy pillanatig elégedetten lubickolt a férfi szeméből sugárzó vágyban. Luke lehajolt, és ajkát a lány hasának selymes bőréhez szorította. Honey idegszálai lüktettek a borzongató ingerléstől, ívben nekifeszítette testét a férfi izgatóan nedves szájának, és sötét hajába túrt. A férfi csókokból rajzolt ösvényt a lány melléig, Honey pedig érezte, hogy a mellbimbói megduzzadnak, ahogy a férfi nyelve az egyik érzékeny bimbóval játszadozott. – Ó, Istenem, Luke – nyögte, amikor a férfi szája az egyik bimbó köré zárult. Luke felemelte a fejét, hogy belenézzen a lány álmodozó szemébe. – Olyan régóta akarlak, Szajkóm. Sosem hittem, hogy egyszer eljön ez a pillanat – motyogta, ahogy csókokkal borította a lány arcát. Belefojtotta a lányba a választ erőteljes, birtokolni vágyó csókjával, ami a gyönyör fenséges hullámait küldte a lány nőiessége szívéig. Feje és teste zsibongott az érzésektől, amelyek túl izgatóak voltak, hogy ne akart volna még többet. Luke kutató nyelvének minden egyes forró mozdulatát örömmel fogadta, és minden másodpercet féktelen válaszokkal ízlelt meg. A férfi könnyed csókokkal borította a lány ajkát, az álla vonalát, majd karcsú nyakát. Aztán újra az ajkát vette birtokba fájdalmas erővel. A lány Luke-hoz préselte magát, a nyaka köré fonta a karját, és igyekezett magához ölelni, amikor érezte, hogy elhúzódik. – Ne, ne hagyd abba. Ne hagyd abba! – kiáltotta. – Akarlak. Akarlak, Luke. Luke megragadta Honey karját, hogy kiszabadítsa magát a szorításából, azután végignyújtózott felette. Honey élvezte a férfi hozzá simuló meztelen testét: ahogy Luke mellkasa az ő melléhez nyomódott, a hosszú felsőtestet és az erőteljes combot, amely az ágyhoz szegezték. Egyre fokozódó vágyban égve, Honey érezte Luke férfiasságának kemény forróságát, ahogy lényének középpontjánál lüktet. Mocorogni kezdett alatta, kielégülést keresve a lába találkozásánál elviselhetetlenül feszülő érzésnek. – Ez járt a fejemben, mióta csak beléptél abba a szobába a szállodában abban az átkozott fehér hálóingben – suttogta a férfi, ahogy a lány ajkát ízlelgette. – Nekem is – vallotta be Honey elakadó lélegzettel, aztán felszisszent, ahogy a férfi nedves szája összezárult a mellbimbóján, és szívni kezdte.
151
Luke erőteljes testének feszülve a lánynak sikerült átfordulnia, és végignyúlt a férfin. Most, hogy szabadabban mozoghatott, erőszakosan lecsapott a férfi szájára, és hagyta, hogy a nyelve párbajra keljen az övével. És a nyelve minden egyes lökésével összhangban, Luke forró kemény férfiasságához dörgölőzött, amely most széttárt lába közé szorult. A férfi nyögve végighúzta a kezét Honey csípőjének lágy ívén, és megmarkolta a hátsóját. Veríték csillogott Luke mellkasán, ahogy a lány az izmos síkság fölé hajolt. A férfi teste feszes volt, és Honey érezte, ahogy Luke szíve az ajka alatt dobog. Ahogy csókolta a mellkasát, a nyelvével rátalált az egyik mellbimbóra, és a férfi szisszenését hallva, Luke másik mellbimbójára emelte a száját. Ezúttal érezte, hogy a férfi teste megrándul válaszul. Merészebb kísérletként a szájába vette az egyik kemény bimbót, és szívni kezdte, ahogy Luke tette az övével. Luke nyögve a hátára fordította a lányt. – Jó vagy, Szajkó. Istenem, de jó vagy! Újra lecsapott Honey szájára kemény, szenvedélyes csókkal, amitől a lánynak elakadt a lélegzete, aztán újra a mellére ejtette a fejét, és folytatta Honey édes kínzását. Luke vállába markolva, a lány a kemény izmok köré fonta az ujjait. Szaggatottan lélegzett, amikor Luke fogával megcibálta megmerevedett mellbimbóját, és felnyögött az élvezettől, ahogy a csodás érzések nem szűnő hullámai csaptak át rajta. Luke a lány lába közé csúsztatta a kezét, és széttárta. Rátalálva az érzékeny barlang melegére, kíváncsian felfedezte a nyílást az ujjaival. Felemelte a fejét, de folytatta a gyengéd masszázst, ahogy a lány fölébe kerekedett. Gyorsítva ujjai mozgásának ritmusán, a szájába vette a lány egyik mellbimbóját. A tudatvesztés határán, a mindent elsöprő hullámok rohama alatt, amelyek megrázták a testét, Honey elakadó lélegzettel kiáltott fel: – Ó, igen, Luke. Igen. Ne hagyd abba! – Szaggatott lélegzete úgy dübörgött a fülében, mint a dobpergés. A lány remegő kezét megragadva, Luke megduzzadt férfiasságára vezette. Ahogy Luke szenvedéllyel teli szemébe nézett, a lány tudta, mit kér tőle. Behajlított ujjait végigfuttatta kemény férfiasságán. Érezte, ahogy a tenyerében lüktető testrész megremeg a forróságtól és erőtől. A férfi lehunyta a szemét, amint megérezte, ahogy a forró vér férfiasságába áramlik. – Ah, ez az. Ez az. Tudta, hogy a végsőkig feszítette önuralmát. A csúcspont küszöbén a hátára fordította a lányt, és fölébe került. Szétnyitotta Honey lábát, és újra simogatni kezdte, míg a teste reszketni nem kezdett. Ekkor elmerült a lányban. Veríték csillogott a homlokán, a karja és nyaka izmai megmerevedtek a feszültségtől, ahogy igyekezett uralni a végső csúcspontot. Ezúttal gyengéden mozgott a lányban. Honey teste magához szorította. A lány izgalma összhangban növekedett Luke lökéseinek ritmusával, és felkiáltott a csúcspont extázisában, abban a pillanatban, amikor a forró mag elárasztotta. Luke a lányra hanyatlott, és egy hosszú percig összesimulva feküdtek, a fülükben kalapált erőlködő lélegzetvételük. Végül Luke elhúzódott, felállt, és öltözni kezdett. Honey magához húzta a lepedőt, hogy eltakarja magát, aztán csendben feküdt, és a férfi finom profilját tanulmányozta. Nem gondolta volna, hogy lehetséges, de az éppen átélt csodálatos percek után a férfi iránt érzett szerelme erősebb volt, mint valaha. Ahogy Luke felcsatolta a fegyverövét, az ágy elé állt, és lenézett a lányra.
152
– A tábla tiszta. Szabadok vagyunk, és egálban. Nincs több befejezetlen ügy. Igaz, sheriff? A férfi vidáman vonta fel a szemöldökét. – Elhagyod a várost? – Nem áll szándékomban elmenni. Megmondtam, hogy itt dolgozom. Luke kinyitotta az ajtót, és megállt. – Akkor visszajövök. Honey azonnal válaszolt a hangjában rezgő kárörömre. – Miből gondolod, hogy visszajöhetsz? – Miért dobnánk be a lapokat, amikor a játék izgalmassá kezd válni? – A fejébe húzta a kalapját. Honey kiugrott az ágyból, és ahogy a férfi távozott, elfordította a kulcsot a zárban. Mély töprengésbe merülve az ajtóhoz szorította az arcát, és hihetetlen szerelmeskedésükre gondolt. Most már nem fért hozzá kétség, hogy Luke tudja, Honey nekiadná magát. Ám a férfi hetyke magabiztossága ellenére a lány örült a búcsújában megbúvó ígéretnek.
153
23. fejezet mikor Honey másnap reggel felébredt, kinyújtózott, és elégedetten feküdt, miközben Luke-ra gondolt. A múlt sérelmei feledésbe merültek, ahogy az elméje és a teste abban a nagy tűzben égett, amely előző este lobbant fel közöttük. Ahogy a nyugalom perceiben megdöbbent sürgető vágyán, belepirult, ahogy felidézte saját merészségét. Soha nem adta még oda magát ennyire önként és teljesen, még Robertnek sem. De Luke sosem elégedett volna meg kevesebbel. Nem sokkal dél előtt Honey elindult Cynthia háza felé, és nagyon vágyott rá, hogy újra lássa barátnőjét. Nem tudta megállni, hogy vágyakozó oldalpillantást ne vessen Luke házára, ahogy elment előtte. Hirtelen megtorpant, ahogy meglátta Josht a verandán ülve, könyökével a térdére támaszkodva, ahogy a fejét a tenyerén nyugtatta. Mint mindig, Amigo most is mellette feküdt. A lány leguggolt Josh előtt. – Hé, mi történt? – kérdezte gyengéden. – Mindketten úgy festetek, mintha elvesztettétek volna a legjobb barátotokat. – Veled lakhatnánk, én és Amigo? – kérdezte Josh. – Frau Frick nem szeret minket. – Frau Frick? – kérdezte Honey összezavarodva. – Úgy érted, Mrs. Frick. Josh megrázta a fejét. – Azt mondja, szeretné, ha Frau Fricknek szólítanánk, nem Mrs. Fricknek. – Ezt az apádnak is megmondta? – kérdezte magában mulatva Honey. Josh bólintott. – És nem engedi be Amigót a házba. – Az ég szerelmére, miért nem? – Mert nem szereti a kutyákat. Hogy lehet, hogy nem szereti Amigót, Honey? Ő sosem tett neki semmi rosszat, talán csak hogy egyszer megkergette azt a buta macskáját. – Talán ez elég volt, édesem. – De ez nem igazságos. Amigo itt lakott, mielőtt ő meg a buta macskája idejöttek. – Figyelj, Josh, nem utálhatod a macskát csak Mrs… ah, Frau Frick miatt. – Nem szeretem a buta macskát, mert úgy fúj meg köpköd ránk, mint egy kígyó. – Nos, te és Amigo idegenek vagytok neki. Mi a neve? – Egy buta lánynév. – Úgy érted, buta, mint a Honey? – Persze, hogy nem. – A kisfiú döbbentnek tűnt, hogy Honeynak egyáltalán eszébe jut ilyesmi. – A Honey gyönyörű név. A leggyönyörűbb, amit hallottam. Honey magához húzta és gyorsan megölelte. – Te kis sármőr! Nos, mondd meg, mi a macska neve! – Sophie. – A Sophie szép név, Josh. – Talán egy hölgynek, de nem egy macskának. A macskákat Tigrisnek vagy Cirmosnak, vagy ilyesminek kell hívni. – Könyörgő szemmel nézett fel a lányra. – Szóval lakhatunk veled, Honey? – Édesem, egy kicsi szobában lakom a Long Branch fölött. Egyszerűen nincs elég hely mindnyájunknak. Emellett nem hagyhatod el az apádat, Josh. Tudod, mennyire szeret téged.
A
154
– Tudom. – A kisfiú lehajtotta a fejét. – Csak nem tudom, mit tegyek. Amigo is szeret engem. – Tudja apukád, hogy Mrs. … – Frau Frick. – Hogy Frau Frick nem engedi be Amigót a házba? Josh bólintott. – Azt mondta, legyek türelmes, és néhány hét múlva beszél vele erről. – Kérdőn nézett fel. – Hány nap a néhány hét, Honey? – Tizennégy, édesem. – Tizennégy nap! – A kisfiú újra a tenyerébe ejtette a fejét. – Az nagyon hosszú idő. – Hadd beszéljek az apukáddal. Talán kitalálhatunk valamit, hogy Amigo éjszakánként velem lehessen. Josh a homlokát ráncolta, aztán lassan megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy Amigo ott aludna nélkülem. Honey elfojtott egy mosolyt. – Hé, pajtás, biztos, hogy nem éppen fordítva van? – Felállt, összeütötte a tenyerét, és talpra húzta a kisfiút. – Gyere, látogassuk meg Cynthia nénit! Ahogy kéz a kézben végigsétáltak az utcán, Josh így szólt: – Van még valami az öreg Frau Frickről. Nem olyan jó tanár, mint te, Honey. Hallottam, hogy azt mondja apunak, iskolába kellene mennem. – Elkeseredve csóválta a fejét. – Elég rossz így Frau Frickkel és a buta macskájával. Most megkapom azt az aszott képű Mrs. Webstert is. – Aszott képű! Szégyelld magad, Joshua MacKenzie! Hol tanultál ilyen kifejezést? – Tőled – mondta a fiú, egy kavicsot rugdosva maga előtt. – Nem csoda, hogy az egész város úgy gondolja, rossz hatással vagyok rád. – Kuncogni kezdett. – Aki utoljára ér Cynthia néni házához, az az aszott képű. Nevetve kelt versenyre Joshsal, Amigo pedig a nyomában szaladt. Amikor beléptek, Cynthia térden állva súrolta a padlót. Az arcán a döbbenet átadta helyét az örömnek. – Honey, tényleg te vagy az? Nem hittem Joshnak, amikor elmondta. És jobbkor nem is jöhettél volna. Nagy szükségem van rád. Honey aggódva tette a kezét Cynthia vállára. – Mi a baj, drága? Cynthia aggódó pillantást vetett Joshra. – Kicsikém, elfutnál gyorsan, és idehívnád Doug bácsit? Mondd neki, hogy jön a baba. – Édes Istenem! – rémüldözött Honey. Kiterelte Josht az ajtón. – Siess, édesem! Josh elrohant, ahogy csak a lába bírta. – Az ég szerelmére, Cynthia, miért súrolod a padlót a te állapotodban? – Elfolyt a víz, és próbálom feltakarítani. Ahogy Honey talpra segítette, látta, hogy Cynthia tekintetében keveredik az öröm és a félelem. – Bújj csak ágyba – utasította Honey, és elhessegette. – Majd én felsúrolom a padlót. Amikor végzett, a hálószobába sietett, hogy segítsen Cynthiának levetkőzni. – Feltettem forrni néhány kanna vizet – mondta Cynthia. – Tudom, hogy Dougnak forró vízre lesz szüksége, hogy megmossa a kezét és fertőtlenítse az eszközeit.
155
Ahogy rátört a fájdalom, elhallgatott, és felszisszent, aztán folytatta, mintha mi sem történt volna. – A baba bölcsője készen van, és az a sok lepedő és pólya, amit a kisfiamnak varrtam, a ládában vannak, az ágy lábánál. – Kisfiadnak? – kérdezte Honey. – Honnan tudod, hogy fiú lesz? – Persze, hogy fiú lesz. Mama Rosa ezt mondta – felelte Cynthia tréfás mosollyal. – Gondolj csak bele, Honey, hamarosan újra láthatom a lábamat – kiáltott fel, amikor Honey letérdelt, hogy levegye a cipőjét és a harisnyáját. – Esküszöm, Cynthia Nelson, hogy én sokkal idegesebb vagyok a baba miatt, mint te. Honey kirohant a hálószobából, amikor meghallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó. A lány nagy zavarára, Luke lépett a házba. – Helló, Szajkó! Honey arca vörösre változott. – Luke – Gyorsan sarkon fordult, és megpróbálta elfoglalni magát a tűzhelynél. Túlságosan zavarban volt, hogy a férfi szemébe nézzen. Az előző napi szenvedélyes szeretkezésük után még nem állt készen arra, hogy váratlanul találkozzon Luke-kal… különösen nem nappal. Luke fesztelennek tűnt. – Reméltem, hogy Doug és Josh jött. – Josh odakint van. Elmondta a híreket Cynthiáról, de Doug nincs a városban. Korábban ellovagolt a Calhoun-farmra. Ben Calhoun eltörte a lábát. Ahogy egyre jobban pánikba esett, és nőtt a zavara, Honey kétségbeesetten kiáltott fel: – Akkor mit fogunk tenni? – Hé, nyugalom, Szajkó! – mondta a férfi gyengéden. Felemelte a lány állát, és kényszerítette, hogy ránézzen. – Mi bánt még, Honey? – Semmi. – Elrántotta a fejét, és hátat fordított a férfinak. – Van köze a múlt éjszakához? – Mit gondolsz? – Nos, miről van szó? Kimerülten, mert a férfi nem volt képes megérteni, Honey visszafordult, és dacosan felszegte az állát. – Robert Warren volt az egyetlen férfi, akinek engedtem… – Robert Warren? Nem ő az a férfi, akibe tizenkilenc évesen beleszerettél? A lány bólintott. Felidézve, milyen szenvedélyesen reagált a lány az előző éjszakán, Luke hosszút, halkat füttyentett. – Az a fickó rettenetes tanár lehetett! A lány undorodva rázta a fejét. – Feltétlenül szükség volt erre a megjegyzésre? Luke kuncogott. – Bóknak szántam, Szajkó. De micsoda ellentmondás vagy, Honey Behr! Értem már, miért voltál olyan rémes csábító. – A fejét csóválva az ajtóhoz lépett. – Megyek Dougért. Visszahozom, amilyen hamar csak lehet. A lány követte az ajtó elé. – Mi lesz, ha jön a baba? Félek, Luke – mondta Honey. – Még sose láttam, hogyan születik meg egy baba. – Állatoknál sem láttad? – kérdezte Luke. – Nem. Nem tudom, mit kell tenni. – A gyerekek maguktól megszületnek, Honey. Csak nyugodj meg! Indulnom kell.
156
Honey egyre zaklatottabban figyelte, ahogy Luke felpattan Alamo hátára, és elvágtat. Visszatérve a hálószobába, Honey elmondta Cynthiának a rossz híreket. – Hát akkor egyszerűen nem szülöm meg a babát, míg Doug ide nem ér – jelentette ki Cynthia magabiztosan. – Legalább bebújsz az ágyba? Cynthia nem volt hajlandó. – A matrac most érkezett meg San Franciscóból. Nem akarom tönkretenni – közölte. – A sarokba készítettem egy halom régi törülközőt erre az esetre. – Én mondom, rosszabb vagy, mint egy csatára készülő tábornok – állapította meg Honey, ahogy a két nő törülközőkkel vastagon letakarta a lepedőt. – Tessék, és most már hajlandó leszel lefeküdni? – Gondolom, muszáj lesz – sóhajtotta Cynthia, és hagyta, hogy Honey ágyba segítse. Amikor Honey nekilátott, hogy betakarja egy lepedővel, Cynthia megragadta a karját. Mióta megérkezett, Honey első alkalommal látott könnyeket barátnője szemében. – Örülök, hogy itt vagy, Honey. – Én is – Honey megölelte és megcsókolta, aztán a nappaliba sietett, hogy eltüntesse a vizes rongyokat és a vödröt. – Húzz ide egy széket, és meséld el, miért jöttél vissza Stocktonba – kérte Cynthia, amikor Honey visszatért a hálószobába. – Tudtam, hogy ma születik meg a baba, és nem akartam kimaradni az izgalmakból. – Óh, te bohóc – mondta Cynthia. – Légy komoly! – Képtelen voltam elhagyni Josht, Cynthia. Azt hittem, megszakad a szívem, amikor láttam, hogy figyeli, ahogy elmegyek azon a postakocsin. – Mit szólt Luke, amikor visszajöttél? Honey elpirult, felidézve, mi történt köztük az előző éjszakán. – Ő, ah… nem mondott túl sok mindent. Cynthia gyanakodva pillantott rá. – Miért pirulsz el? Van valami, amit nem mondasz el? – Az asszony újra felszisszent a fájdalomtól. – Ó, remélem, Doug hamarosan ideér. – Nem akarlak megijesztem, Cynthia, de semmit sem tudok a gyerekszülésről – mondta Honey. – Ne aggódj! Tudom, hogy Doug időben itt lesz. – Talán megpróbálhatnál aludni – ajánlotta Honey. – Ezzel a fájdalommal? – Akkor csak próbálj pihenni – Honey felállt. Ki akart menni a szobából, mielőtt Cynthia még több kérdést tehetett volna fel neki Luke-ról. – Jobb, ha megnézem Josht. Kint játszik Amigóval. Nem vagyok benne biztos, hogy érti, mi történik. – Visszajössz, ugye? – Cynthia rémültnek tűnt. Honey megveregette a kezét. – Persze, drága. Rádöbbent, hogy Cynthia a bátor arc mögé rejtette a félelmeit, és hirtelen bűntudatot érzett, hogy ürügyet keresett, csak hogy elhagyhassa a szobát. – Szeretnéd, hogy készítsek neked valami ennivalót? – kérdezte gyengéden. – Nem, de van egy lábasnyi friss leves, ha te és Josh éhesek vagytok. – Azt hiszem, adok neki egy kis levest. Ahogy végzek, mesélek neked Luke új házvezetőnőjéről, és arról, mit gondol róla Josh.
157
– Ó, igen, kérlek – kiáltott fel Cynthia. – És siess, már alig várom, hogy halljam. Honey a következő három órát azzal töltötte, hogy aggodalmasan várta Dougot. Megetette Josht, és éppen befejezte a mosogatást, amikor Doug és Luke megérkeztek. – Nem késtem el? – kérdezte Doug, ahogy vadul körülnézett. – Nem. Még nem. Cynthia a hálószobában van, Doug. A férfi a szobába sietett, és becsukta maga mögött az ajtót. – Gondolod, hogy maradnunk kellene? – kérdezte Honey Luke-ot. A férfi leült a padlóra Josh mellé, aki elaludt a tűzhely előtt. – Igen, azt hiszem, az jó ötlet. Legalábbis neked. Dougnak szüksége lehet segítségre. Én hazaviszem Josht. – Talán te nagyobb hasznára válnál Dougnak, mint én valaha is lehetnék. Luke elvigyorodott. – Talán nem. Anya nem engedett be a szobába azon az éjszakán, amikor Josh született. – Miért nem? – Azt mondta, nem jó, ha egy férfi látja, amint a felesége szenved vajúdás közben. Még az jutna eszébe, hogy nem akar több gyereket. – Az arckifejezése levertté vált. – Mi a baj? – kérdezte a lány. – Josh már hatéves. Úgy tűnik, testvérek nélkül fog felnőni. Nem tudom elképzelni, milyen lett volna Flint és Cleve nélkül. – Közel álltatok egymáshoz a fivéreiddel, Luke? – Igen. Amikor papa elment, nekünk kellett egymásra vigyáznunk. Akkor nem beszél róla az ember, nem is nagyon gondol rá, de mindig ott van a levegőben. – Mi? – kérdezte Honey halkan. – Szeretet. Hűség. Egyfajta szövetség. A lány a saját magányos gyerekkorára gondolt. Soha sem volt vele egykorú gyerek, akivel beszélgethetett volna. Valaki, akivel kitarthattak volna egymás mellett jóban és rosszban. Milyen jóban? kérdezte magától cinikusan, aztán félresöpörte a komor gondolatot. – Soha nem veszekedtetek egymással? – kérdezte, és gyengéden elmosolyodott Luke meleg nevetése hallatán. – Dehogynem! Állandóan verekedtünk és birkóztunk. De sokkal inkább mulatságból, mint komolyan. Anya mindig azt mondta, hogy az őrületbe kergetjük vele. – Luke valahova a távolba bámult. Hosszú hallgatás után felemelte a fejét, és Joshra pillantott, aki összegömbölyödve aludt, Amigóval az oldalán. – Igen, semmiképp sem akarom, hogy Josh testvérek nélkül nőjön fel. – Rá és Amigóra nézve azt hinné az ember, hogy már van neki egy, akár bevallod, akár nem – ugratta a lány. – Az az átkozott kutya – dünnyögte Luke kedvesen. Felállt. – Jobb, ha hazaviszem Josht. Mrs. Frick… – Frau Frick – javította ki Honey sietve. Luke meglepetten mérte végig. – Igen. Talán már aggódik, hogy mi történt velünk. Mondd meg Dougnak, hogy visszajövök. Honey sikertelenül próbált Doug egyik orvosi újságjára összpontosítani. Luke éppen megérkezett, amikor Doug kijött a hálószobából, és csatlakozott hozzájuk.
158
– Úgy tűnik, eltart még néhány óráig – mondta Doug. Luke-ra vigyorgott. – Gondolj bele cimbora, apa leszek. Nagyon örülök, hogy időben visszaértem. Nem szerettem volna kihagyni a lányom születését. – A lányodét? Cynthia meg van győződve róla, hogy a baba fiú lesz – emlékeztette Honey. – Nagyon örülnék, ha egy kis Cynthiát dajkálhatnék – mondta Doug. – Most, hogy így belegondolok, a nagyobbikat is szívesen venném. De ha most nem születik lányunk… akkor tovább kell próbálkoznunk. – Meghiszem azt – vigyorgott Luke. A délutánból este lett, és ahogy figyelte, hogy Doug aggódva nézi végig Cynthia szenvedését, Honey rádöbbent, mennyi bölcsesség rejlett Mrs. MacKenzie szavaiban. Az, hogy a saját gyerekét kellett a világra segítenie, biztosan kétszer olyan nehézzé tette érzelmileg a helyzetet a férfi számára. Honey ült barátnője ágya mellett, fogta a kezét, és finoman letörölgette a verejtéket a homlokáról. Cynthia lehunyta a szemét, és a fájdalom ellenére elmosolyodott. – Olyan boldog vagyok, hogy visszajöttél, Honey. – Meg kellett volna fordulnom, és újra nekiindulni, ha Sam Brazner nem adott volna munkát a Long Branchben. – Mindent el kell majd mesélned róla – dünnyögte nagy nehezen Cynthia. – Csak ígérd meg, hogy nem hagysz el újra minket. Az utolsó szó sikoltásként bukott ki belőle, ahogy Cynthia megfeszült a fájdalomtól. – Megígérem, drága. Ígérem. – Doug! – kiáltotta Cynthia. Honey arrébb lépett, és Doug vette át a helyét. – Ó, Istenem, Doug, meddig tart még? – esdekelt Cynthia. – Nemsoká, édesem, nemsoká – nyugtatta meg a férfi, és megsimogatta az arcát. – Félek, Doug. Valami nincs rendben, igaz? – Minden remek. Nem tarthat már sokáig. A felesége ujjai a karjába mélyedtek. – Doug, ha történik velem valami, én nem… – Semmi sem fog történni, édesem. – Doug megfogta a felesége kezét, és megcsókolta a tenyerét. – Nem hagyom, hogy bármi is történjék veled vagy a kisbabánkkal. Cynthia megpróbált mosolyogni a fájdalma ellenére. – Tudom. Az én orvosom a legjobb a világon. A sírás szélén, Honey kitámolygott a hálószobából. Érzelmileg kimerülve lerogyott egy padra az asztal mellett. Édes Istenem, ne hagyd, hogy bármi is történjen vele. – Fáradt vagy, Szajkó? – Luke lépett oda hozzá, és leült mellé. – Gondolom, te is. – A lány rámosolygott. Különös módon, korábbi zavara eltűnt. Most elöntötte a melegség a férfi közelében. – Elszundítottam a széken – mondta Luke. Honey ásított. – Szegény Cynthia. Nagy fájdalmai vannak. Meddig tarthat még ez az egész? Sosem gondoltam, hogy ilyen sokáig tart megszülni egy babát. – Emlékszem, amikor Josh született. Sarah tizennégy órán át vajúdott. – Ó, Istenem, remélem, nem tart olyan sokáig. Nem hiszem, hogy Cynthia vagy Doug el tudná viselni.
159
Luke elfordította a fejét és a lányra nézett. Honey megbabonázva figyelte, hogy a férfi arcára kiül a vágy, ahogy fokozatosan tudatára ébredtek egymás fizikai jelenlétének. A szíve kalapálni kezdett a bordái mögött, és forró vért pumpált az ereibe. A férfi keze átfogta a nyakát, ahogy lassan magához húzta Honeyt. Luke lehajtotta a fejét, a lány pedig szétnyitotta az ajkát. Cynthia gyötrelmes sikoltására szétrebbentek. Honey talpra ugrott. – Rendben, Honey, ez az – szólította Doug. – Bejönne segíteni? Honey a hálószobába sietett. Cynthia a levegőt kapkodta fájdalmában, a homlokát veríték borította. Megszorította Honey kezét. – Remekül csinálod, édesem. Kint van a feje – mondta Doug. – Egy utolsó lökés elég lesz. Honey megrándult, ahogy Cynthia körmei a kezébe mélyedtek az utolsó tolásnál. A szülés pillanatában Cynthia elájult az erős fájdalomtól. – Honey, hajtsa szét az egyik takarót, és hozza ide – utasította Doug. Honey felkapta az egyik parányi takarót, amin Cynthia olyan sok szeretettel dolgozott. Megilletődve figyelte, ahogy az orvos a takaróra teszi az újszülöttet, és az ágy végébe fekteti. Amikor Cynthia magához tért néhány perccel később, Doug a feleségéhez vitte újszülött, immár megmosdatott és takaróba pólyált gyermeküket. – Óh, Doug, fiú vagy lány? – kiáltott fel Cynthia aggodalmasan. – Édesem, itt tartom a kezemben a legdrágább, rózsás arcú kislányt, akit valaha a világra segítettem – felelte a férfi áhítatosan –, barna szemmel, sötét, göndör hajjal és gödröcskés arccal, ami pontosan olyan, mint a gyönyörű anyukájáé. Az asszony karjába tette a lányukat. Cynthia halkan sírdogált, ahogy az újszülöttet nézegette. – Ó, Doug, hát nem édes? Olyan édes. – Könnyein keresztül a férjére mosolygott. – Hát nem ő a legszebb teremtmény, akit valaha is láttál? A férfi szeme könnyektől fénylett, ahogy lenézett felesége és újszülött lánya arcára. – Egyetlen férfi számára sem létezhet szebb látvány. – Lehajolt, és gyengéden megcsókolta Cynthiát. – Köszönöm, édesem. Köszönöm a lányunkat. Cynthia szinte azonnal álomba merült, és Doug átadta a babát Honeynak, hogy tovább foglalkozhasson a feleségével. Honey megremegett, ahogy ámulva nézte az újszülött gyereket, a születés csodája a hatalmába kerítette. Kivitte a csecsemőt a szobából. – Kislány, Luke. A férfi a Honey karjában fekvő gyermek fölé hajolt. Finoman megfogta az egyik kezecskéjét, és a parányi ujjak azonnal a hüvelykujjára fonódtak. Luke vigyorogva nézett a lányra. Honey visszavitte a babát a hálószobába. Míg Doug alaposan megvizsgálta az újszülöttet, Honey leszedte a piszkos törülközőket az ágyról. Amikor befejezte a vizsgálatot, Doug a bölcsőbe fektette a lányát, és átkarolta Honeyt. – Ez itt, Miss Honey Behr, egy testben, szépségben és cáfolhatatlanul lélekben tökéletes gyermek. – Természetesen, doktor Nelson – mosolygott Honey. – És biztos vagyok benne, hogy orvosi szempontból és minden elfogultság nélkül beszélt. – Orvosi véleményemet mindig objektív megfigyelésekre alapozom, kedvesem.
160
Doug, aki némileg hasonlított egy parádézó pávára, csatlakozott Luke-hoz az asztalnál. – Nos, most, hogy láttad a tökéletességet, mit szólsz, öreg cimbora? – Csak azt, hogy átkozottul szerencsés, érdemtelen ku… – hirtelen tudatára ébredve Honey jelenlétének, dadogni kezdett – …ah, kutyaütő vagy. – Aztán felnevetett, és megrázta Doug kezét. – Örülök neked, pajtás. – Erre inni kell – Doug a szekrényhez lépett, és előhúzott egy üveg whiskyt. – Maga iszik, Honey? – Nem, passzolok, Doug. Az orvos megtöltött két poharat, az egyiket Luke-nak nyújtotta, a sajátját pedig pohárköszöntőre emelte. – A lányomra! – És arra, hogy az édesanyja szépségét örökölte – tréfálkozott Luke. Doug gyorsan újra felemelte a poharát. – És a lányom anyjára. A legbátrabb, legcsodálatosabb feleségre, akire férfi csak vágyhat – Komolyra fordítva a szót, folytatta: – Hát nem csodálatos ez az éjszaka?! – Így van, Doug – mondta Luke. – Azt hiszem, egyikünk sem fogja elfelejteni. Honey és Luke nem sokkal később magukra hagyták az újdonsült szülőket. Luke ragaszkodott hozzá, hogy visszakísérje a lányt a Long Branchbe. – Igazán, Luke, erre semmi szükség – tiltakozott Honey. – Igen késő van. Sam éppen zárt, amikor a kocsmához értek. – Fiú vagy lány? – kérdezte, amikor Honey megmagyarázta távolmaradása okát. – Lány – ragyogott Honey. – Szóljon, hogy hívjam meg a dokit egy italra, amikor legközelebb bejön. Jó éjt! – mondta Sam, és a szobája felé indult, az épület hátuljában. Luke és Honey egy pillanatig félszegen néztek egymásra. Aztán a lány megszólalt: – Jó éjt, Luke, és köszönöm, hogy hazakísértél. Luke nem vette le tekintetét a lány arcáról. – Jó éjt! Honey felment a lépcsőn, megállt a tetején, és visszanézett. A férfi nem mozdult. – Jó éjt, Luke – ismételte a lány halkan. – Emlékezetes éjszaka volt, ugye? Honey belépett a szobájába, és becsukta az ajtót. Nem gyújtott lámpát, hanem az öltözőasztalhoz lépett, és lassan megfordult, amikor hallotta, hogy kinyílik az ajtó. Luke átsietett a szobán, és hozzá lépett. Néhány szívdobbanásnyi ideig a férfi lenézett Honey nyugodt arcára. Kinyújtotta a kezét, és a lány hajának néhány fürtjét az ujjára tekerte. Olyan volt, mint a selyem. Olyan illata volt, mint Honeynak, az a megfoghatatlan illat, ami éjjel-nappal áthatotta az érzékeit. – Igen, emlékezetes este, és még nincs vége, igaz, Szajkó? A hold fényében úgy látszott, a lány szeme nyugodt, kék vizű tóként fénylik, amely elég mély ahhoz, hogy Luke belefulladjon. A férfi fejest ugrott. A lány derekára fonta egyik karját, és az ölelésébe vonta. Honey megadó teste hozzásimult, és Luke érezte a válaszát, még mielőtt az ajka Honey puha szájára tapadt volna. Luke a lány ajka közé csúsztatta a nyelvét, és felfedezte szája meleg barlangját. Ahogy a csók mélyült, érezte, hogy a lány szenvedélye is növekszik. Honey Luke nyaka köré fonta a karját, és a férfi élvezte, ahogy a lány keble nekipréselődik.
161
Kemény mellbimbója nekifeszült Luke mellkasának. A férfi ráérősen kinyitotta Honey ruhájának gombjait, és félrelökte a ruhát és a blúzt is. Aztán megragadta Honey vállát, a mellére csúsztatta a száját, és játszadozni kezdett vele. A szenvedély forró tűzként öntötte el Luke-ot, és feltüzelte a vágyát. Többet akart, és a lány reakciójának vadsága elárulta, hogy ő is. A férfi szájának erőteljes közeledése alatt a lány nyelve birokra kelt Luke-éval, amíg el nem akadt a lélegzetük, és szét nem kellett válniuk. – Istenem, mennyire akarlak – zihálta a férfi, ahogy a lány torkánál lüktető kis mélyedést csókolta. Érezte, ahogy megfeszül a teste, és felemelte a fejét, igyekezve felmérni a lány vágyait. A szenvedély, amit a lány izzó szemében látott, feltüzelte saját vágyának erejét is, mégis ráérősen vetkőztette le a lányt, és kényeztette a mellét. Lehajtotta a fejét, és szopogatni kezdte az egyik mellbimbót. Senkinek sem volt olyan íze, mint Honeynak. Úgy érezte, még többet meg akar ízlelni belőle. Térdre ereszkedett, végighúzta ajkát és nyelvét a lány hasán, le egészen a combja találkozásáig. Honey most már remegett, a férfi pedig megszorította a csípőjét, és a szájához vonta a lányt. Honey lélegzése felgyorsult, és Luke érezte, ahogy az ajka alatt megfeszülnek az izmok. A lány teste görcsösen ívbe hajlott, és előrelökte a csípőjét a férfinak. A testén a remegés hullámai futottak végig, hátravetette a fejét, ajka szakadatlanul a férfi nevét nyögte. Ahogy Luke tovább kutatta az édes mélyedést a nyelvével, Honey kegyelemért nyöszörgött, de a férfi nem figyelt rá, kemény volt, forró és éhes. És robbanásra kész. Felállt, és a lány tapogatózó ujjai segítettek megszabadulni a ruháitól. Luke úgy érezte, a csúcspontra ér, amikor Honey ujjai simogatni kezdték. Rekedten felmordult, a karjába kapta a lányt, és az ágyhoz vitte. Elnyúlt a lányon, és csókolni kezdte, csak annyi időre engedve el az ajkát, hogy végre levegőt vehessen. Aztán éhes követelőző csókkal borította az ajkát, a nyelvét a szájába fúrva. Amikor lenyúlt, hogy szétnyissa Honey lábát, a lány meglepte, és a hátára fordította. Aztán elhúzódott tőle, és merev férfiasságára pillantott. Luke érezte, hogy libabőrös lesz a teste, ahogy kitalálta a lány szándékát. Hátradőlt, és a lány a kezébe vette őt, ujjaival kényeztette, simogatta, dajkálta. Aztán lehajtotta a fejét, és a szájába vette Luke-ot. Forró vér áramlott a férfi halántékába, dübörgött a fülében, elhomályosította a látását. Olyan érzés volt, mint a tűzvész, ahogy még nagyobbra duzzasztotta férfiasságát. Önuralmát elveszítve nyöszörgött. Tudta, hogy közel a csúcspont, így magára húzta a lányt, és átfordította. Másodpercnyi késlekedés nélkül belehatolt, és elöntötte forró magjával. Jó néhány percig mozdulatlanul feküdt, és igyekezett lecsendesíteni ziháló lélegzetét. Aztán felemelte a fejét, és lenézett a lányra. Látta a megrökönyödést kipirult arcában és kék szemében. Luke érzései egyre zavarosabbak lettek minden alkalommal, amikor együtt volt a lánnyal. A kezébe fogta Honey arcát, lehajolt, és megcsókolta az orra hegyét, aztán finoman gyengéd csókkal borította az ajkát. – Azt hiszem, igazad van, Szajkó. Valóban emlékezetes éjszaka ez.
162
24. fejezet ásnap reggel Honey átsietett Nelsonékhoz, hogy megnézze Cynthiát és a babát. Az úton összetalálkozott Joshsal. – Hol jársz, ilyen kora reggel? – kérdezte a lány. – Elmentem megnézni a babát – mondta a fiú. – Én is éppen odamegyek. – Olyan kicsike. Cynthia néni azt mondta, ideje, hogy a baba egyen, így Amigónak és nekem el kellett jönnünk. Nem értem, miért. Engem nem zavar, ha valaki látja, hogy eszem. A lányok biztosan mások. Honey megölelte és megcsókolta a gyereket. – Nem a lányok, édesem. A babák. – Én leszek a baba keresztapja – dicsekedett. – Hát nem izgalmas, Honey? – Egek, igen! Ez nagy megtiszteltetés, Josh. – Honey, mi az a keresztapa? – Az azt jelenti, hogy neked kell gondoskodni róla, hogy a gyerek továbbvigye a vallását. Josh a fejét vakarta. – Úgy érted, el kell vinnem a templomba? – Csak akkor, ha történik valami Cynthia nénivel és Doug bácsival. – Úgy érted, ha megbetegednek, és meghalnak, mint a mamám? – Így van, édesem. – Hogy halhatnának meg? Doug bácsi orvos, és tudja, hogyan kell meggyógyítani az embereket, ha megbetegednek. – Az emberekkel baleset is történhet, Josh. Leeshetnek a lóról, vagy akár a lépcsőről – szándékosan nem említette a puskalövés okozta sebeket. – Ó! – mondta Josh szomorúan. – Az biztos, hogy nem akarom, hogy bármi történjen velük, csak hogy keresztapa lehessek. – Ez nem fog megtörténni, úgyhogy ne is gondolj rá. Miután megnéztem a babát, elmegyünk a boltba, és vehetsz neki egy játék babát. – Babát?! Miért nem egy falovat, mint ami nekem van? – A kislányok a babákat szeretik, Josh. Most pedig, menj vissza a házatokhoz, és várj meg. Amint meglátogattam Cynthia nénit, eljövök érted. Honey továbbment a házhoz. Doug nyitott ajtót a kopogására, és szokásos barátságosságával üdvözölte. – Jó reggelt, szép hölgy! Reggelizett már? – A lány bólintott. – Én éppen most fejezem be az enyémet, de a feleségem és a lányom a hálószobában vannak. Az üde és gyönyörű Cynthia az ágyban ült és a babát dajkálta. – Látogatód van, Cindy – mondta Doug, és követte Honeyt a szobába. Az ágy fölé hajolt, és megcsókolta a baba feje búbját. – Bárcsak én is olyan kellemes módon reggelizhetnék, mint a lányom! – A lányod megint elaludt. Úgy tűnik, ő nem értékeli annyira a tálalást, mint az apukája tenné. – Nem bizony, barna szemű – mondta a férfi gonoszkodva, és könnyedén végighúzta kezét a felesége blúzán.
M
163
– Doug! – Cynthia szégyenkezve pillantott Honeyra. – Ó, Honey a családhoz tartozik – nyugtatta meg a férje. Aztán megcsókolta Cynthia orra hegyét, és kivette a karjából a babát. – Gyere apuhoz, kis cukrozott mandula! – Cukrozott mandula?! El tudod ezt hinni? Ki hívna bárkit is cukrozott mandulának? – kuncogott Cynthia. Honey felvonta a szemöldökét. – Drágám, olyasvalakit kérdezel, aki a Honey névvel van megátkozva. Mindketten nevetésben törtek ki. Doug a bölcsőbe fektette az alvó babát. – Honey, vigyáznál a lányokra, amíg elmegyek a rendelőbe néhány orvosi lapért, amit nem volt időm elolvasni? – Persze. – Mindjárt visszajövök. Honey leült az ágy mellé. – Most találkoztam Joshsal. El volt ragadtatva, hogy megkértétek, legyen a baba keresztapja. – És azt szeretnénk, hogy te légy a keresztanyja. Honey megdöbbent. – Cynthia én rossz példát mutatok a gyerekeknek. – Doug és én nem így gondoljuk. Mi nem ismerünk senkit, aki jobb példakép lehetne. Honey érezte, hogy könnybe lábad a szeme. – De a város polgárai megvetnek. Neked és Dougnak vigyáznotok kell a jó híretekre. – Te a barátunk vagy, Honey. Ez mindkettőnk számára fontosabb, mint a jó hírünk megtartása. Így magunk között elmondhatom, hogy Dougnak sebészi állást ajánlottak Seattle kórházában. Azt fontolgatja, hogy elfogadja, de még nem döntött. – Te mit szólsz ahhoz, hogy elhagynátok Stocktont? – Gyűlölném a gondolatot, hogy itt kell hagynunk MacKenziéket és téged. Annyira szeretlek titeket. De közelebb lennék apámhoz, a baba pedig a nagyapjához, így, gondolom, ezt is számításba kell vennem. Persze te is bármikor Seattle-be jöhetsz lakni. – Mi a helyzet a család többi tagjával? Biztos vagy benne, hogy nem fogsz senkit megsérteni azzal, hogy nem az övék lesz a megtiszteltetés? – Az anyám öt éve meghalt egy kocsibalesetben, apám pedig egy évre rá újra megnősült. Most van egy hároméves féltestvérem, egy húgom. De a mostohaanyám, Catherine… eléggé bonyolult. Attól tartok, Doug egyáltalán nem kedveli őt. – Doug? Az ő nyugodt modorával? El sem tudom képzelni, hogy ő ne kedveljen valakit. – Doug azt mondja, Catherine túlságosan öntelt, és csak a pénze miatt ment hozzá apámhoz. – Az asszony vállat vont. – Remélem, nem. Elszomorítana, ha az apám nem lenne boldog. – Aztán huncutul felkuncogott. – Csak várj, míg apa megtudja, hogy nagypapa lett. Remélem, Doug nem felejt el táviratot küldeni neki. Szólnom kellett volna neki, mielőtt elment. – Megfogta Honey kezét. – De beleegyezel, hogy a kisbabánk keresztanyja leszel, ugye? Luke és Josh lesz a keresztapa, vagyis a keresztapák, hogy úgy mondjam. – Megtiszteltetés, hogy a lányotok keresztanyja lehetek, Cynthia. – Honey a könnyein át a barátnőjére mosolygott.
164
– És énekelsz egy dalt a keresztelőn? Doug hallotta a Long Branchben, ahogy énekeltél. Azt mondja, gyönyörű hangod van. – Amikor Honey tiltakozni próbált, Cynthia gyorsan hozzátette: – Kérlek, Honey. Úgy örülnénk neki. – Jól van, megteszem. De valószínűleg csak te és Doug fogtok így érezni. Cynthia összekulcsolta az ujjait és elmosolyodott. – Akkor hát megtervezhetjük a keresztelőt. – A keresztelőről jut eszembe, vettem egy ajándékot a babának, bár inkább neked szántam. – A lány a zsebébe túrt, és átadta Cynthiának a vidám csomagolásba burkolt dobozt. Honey elmosolyodott Cynthia leplezetlen örömén, ahogy kinyitotta az ajándékot. – Egek! Ez az a legyező, ami úgy tetszett az áruház kirakatában – visította az asszony. – Ó, Honey, imádom. És egészen biztosan elviszem a keresztelőre. – Úgy gondoltam, egy nap majd átadhatod… – Honey hirtelen elhallgatott. – Cynthia, hogy fogjátok hívni a babát? – Úgy gondoltuk, Melissa Diane lesz a neve. Így hívták az édesanyámat. Bár nem vagyok benne biztos, hogy Catherine örülni fog neki. A szóban forgó személy úgy döntött, ebben a pillanatban ébred fel, így amíg Cynthia megpróbálta újra megetetni a csecsemőt, Honey elmosogatta Doug reggeli edényeit. A férfi nem sokkal később hazaért, és Honey elment, hogy Cynthia pihenhessen. A következő vasárnap délután Stockton lakóinak java a templomba tódult, hogy tanúi legyenek Melissa Diane Nelson megkeresztelésének. Ahogy Wright tiszteletes megkeresztelte a babát, Honey hallotta, hogy a vendégek suttogva az ő jelenlétére tesznek megjegyzéseket. Magasra emelt fejjel állt, és igyekezett ügyet sem vetni rájuk. Pop O'Leary megszorította a kezét támogatása jeléül, amikor a lány visszatért a padba és leült mellé. Hamarosan elérkezett a rettegett pillanat, amikor fel kellett állnia, és el kellett énekelnie a szólóját. Kihúzta magát, és a zongorához lépett. Nancy Wright még csak rá sem pillantott. A lelkész felesége eljátszotta a „Gyönyörű álmodozó” című dal nyitóakkordját, a dalét, amit Cynthia kért. Honey éppen befejezte a dal első sorát, amikor Clarabelle Webster hangosan megszólalt: – Hiram, nagyon meleg van itt bent. Ki szeretnék menni friss levegőt szívni. A polgármester és felesége felálltak, és végigmentek a padok között. Myrtlelee és Delmer Quinn követték őket. A sírásó megszeppent pillantást vetett Luke felé, ahogy elment mellette. Luke ökölbe szorította a kezét, és igyekezett megőrizni egykedvű arckifejezését, ahogy sokan mások követték Clarabelle példáját. Megsértetted a város tisztes polgárait, Honey, gondolta a faragatlan városiak védelmében. De akaratlanul is elámult Honey bátorságán, ahogy folytatta az éneklést a gyülekezet távozó tagjainak sustorgása és csoszogása ellenére is. Nancy Wright abbahagyta a játékot, de a férje szigorú pillantása láttán mégsem állt fel. Visszaült a zongoraszékre és folytatta a dalt, ám abban a pillanatban, ahogy véget ért, az asszony felpattant, és kivonult a templomból. Csak Nelsonék, Josh és Pop O'Leary maradtak a padban. Még Frau Frick is elment. Miután sietősen köszönetet mondott Honeynak, Wright tiszteletes végigrohant a padok
165
között, miközben futólag Luke felé bólintott. Honey nem volt hajlandó sírni. Nem akarta megadni a város álszentjeinek azt az örömet. – Sajnálom, hogy elrontottam Melissa keresztelőjét. Cynthia megölelte. – Ez butaság, Honey, és ezt te is tudod. Nem rontottad el, gyönyörűen énekeltél. A dal tökéletes volt a gyönyörű kis álmodozónak itt a karomban. – Igaz, drágám – kiáltott fel Pop O'Leary. – Úgy gondolom, ez a templom sosem hallott még szebbet. A lány érezte, hogy Doug vigasztalóan átkarolja a vállát. – Így van. Cindy és én értékeljük, amit értünk tett, Honey. Nagyon nagy bátorság kellett hozzá, hogy kiálljon a város elé, és maga megtette. Higgyen nekem, ez olyan történet, amit büszkén mesélünk majd el a keresztlányának egy napon. – Nem akarom elriasztani a vendégeket. Ez túlságosan fontos nap a baba életében. Úgyhogy most elmegyek, és ti csak ünnepeljetek. – Ne menj, Honey! – kérlelte Cynthia. – Maradj, és tarts velünk a puncsra és süteményre. Inkább a barátainkkal ünnepelnénk, mint azokkal az álszentekkel odakint. – Dolgoznom kell – hazudta könnyedén Honey. – Nem kell, Honey. Vasárnap van, nem emlékszel? – szólt közbe ártatlanul Josh. – Tudom, de megígértem Samnek, hogy ma is dolgozom. Mennem kell. – Lehajolt és megcsókolta a baba arcát, aztán megölelte és megcsókolta Josht. – Magával tartok, drágám – mondta Pop. Ahogy elment Luke mellett, a lány megállt, és felnézett a férfira. – Hogyhogy itt maradt, sheriff? Maga mindenkinél jobban tudja, mekkora bűnös is vagyok. Ezzel ellépett mellette. – Hadd lássam a lapját, és emelek öt dollárral – mondta Honey később aznap este az egyetlen bent maradt játékosnak az asztalnál. Jó néhány másodpercen keresztül a férfi a zsetonokat kocogtatta maga előtt. A keze gyönyörű volt: napbarnított, hosszú ujjakkal, amelyeken tiszta, gondosan vágott körmök sorakoztak. Úgy fest, hogy sosem végzett kétkezi munkát életében, gondolta a lány. A férfi az asztal közepére dobott egy zsetont. – Megadom, asszonyom. – A hangja mély volt, egy cseppnyi édes déli hangzással. A lány már korábban észrevette az idegent, amikor belépett a Long Branchbe. A vékony csontú, közepes magasságú férfin, úgy tűnt, egyetlen porszem sem tapad meg. Nyájasan és magabiztosan ült le, hogy csatlakozzon a játékhoz. Honey belenézett az ezüstös szemekbe, amelyeket aranyszínű pillák kereteztek. A vonásai olyan finomak és szimmetrikusak voltak, hogy szinte földön túlinak tűntek. A haja sűrű volt és selymes, és fakóarany hullámokban simult a fejére, amit nemesi eleganciával tartott. Ha nem lett volna a gondosan nyírt bajusz dús és érzéki ajka felett, túl csinos lett volna, hogy férfi legyen. – Full, ászból – mondta Honey és megfordította a lapjait. A mosoly nem hervadt le a férfi hibátlan arcáról. – Ezzel legyőzött, asszonyom. – Zsebre vágta maradék zsetonját, felkapta a Stetsonját és hátratolta a székét. – Örültem, Miss…? Felvonta egyik arisztokratikus ívű szemöldökét.
166
– Honey – mondta a lány. – Egyszerűen csak Honey. A férfi széles mosolya felfedte vakítóan fehér fogait. – Örültem, egyszerűen-csak-Honey. – A lány kényelmetlenül érezte magát rászegeződő, ezüstös pillantásától. – Remélem, máskor is lesz szerencsém. Most pedig, ha megbocsát, találkozóm van. Honey figyelte, ahogy a férfi Lilyhez lép. Belekarolt, és felmentek a lépcsőn. Nem sokkal később Honey úgy döntött, elege van a pókerből. – Beváltom a zsetonokat, fiúk. Odalépett és leült az asztalhoz, ahol Pop O'Leary üldögélt egyedül. – Azt hiszem, ma estére elegem lett ebből a helyből. – Miért dolgozik egyáltalán? – kérdezte az öregember. – Ez a szabad estéje. – Egyszerűen nem volt kedvem a szobámban üldögélni. – Remélem, nem hagyja, hogy azok a városi tyúkok a szívét fájdítsák, drágám. – Persze, hogy nem, Pop. Nem érdekel, mit gondolnak. Tudta, hogy Pop egy pillanatig sem hitte, amit mond. A férfi szeme elszomorodott. – Maga sokkal inkább hölgy, mint az egész banda együtt. Mit keres maga egy ilyen helyen, mint ez? Nem tartozik ide. – Egyedül vagyok a világon, Pop. Meg kell élnem. – Igen, de ez a hely nem egy olyan lánynak való, mint maga. Honey megveregette Pop kezét. – Kérem, ne prédikáljon nekem, Pop. Abból kapok eleget a sherifftől. – Akármit is akar, gyermekem, nem fogja megtalálni a Long Branch ajtaja mögött. – Igen, tudom. – Vágyakozás lopózott a hangjába. – Azt szeretném, ami az ajtó másik oldalán van, Pop. Lassan belefáradok, hogy az úgynevezett rendes asszonyok lenéznek. Hogy azt mondják, nem vagyok alkalmas. Hogy a feleségüket csaló férfiak megbámulnak és tapogatnak. Otthont szeretnék… és egy gyereket. – Akkor menjen el innen, amíg még elég fiatal, hogy megkaphassa mindezt, drágám, vagy egy nap majd úgy végzi, mint Lily, vagy az üveg alján, mint én. A lány felsóhajtott, a hangja alig volt több a suttogásnál. – De látja, Pop, én mindezt szeretném: annak a férfinak a szerelmét, aki meg tudja adni. De nem számít, én mennyire szeretem, nem kényszeríthetem, hogy viszonozza. Ezt magától kell megtennie. – És mit gondol, mikor lesz a sheriff végre hajlandó erre? Honey meglepett oldalpillantást vetett felé. – Ki mondott bármit is a sheriffről, Pop? Az öreg szeme csillogott. – Nem ő az a férfi, akiről beszélünk, drágám? – Mégis, miből gondolja ezt? Tudja, Pop O'Leary, úgy látom, magába belebújt az ördög. – Az ördögről szólva, drágám… – Az ajtó felé intett a fejével, ahol Luke éppen belépett. A férfi hozzájuk sétált, és leült az asztalhoz. – Élvezte a puncsot és süteményt a városa tisztes polgáraival, MacKenzie sheriff? – kérdezte a lány szarkasztikusan. Luke hátralökte a kalapját.
167
– Ne kezdjen prédikálni, Honey! Maga akarta így. A Long Branch túlságosan messze van a Megváltónk templomától, hogy egy nap alatt oda lehessen érni. – Hallja ezt, Pop? Azt hiszem, a derék sheriff titokban filozófus. Pop válaszul kacsintott. Honey ekkor megpillantotta Lilyt és az idegent, ahogy lejöttek a lépcsőn. Lily sápadtnak és megtörtnek tűnt. Szokásos, finom mosolya nélkül hagyta ott az idegent. Honey felállt, és az asszonyhoz lépett. – Jól vagy? – kérdezte Lilytől. – Igen, remekül – mondta Lily keserűen. Felkapta az italt, amit Sam tett le elé, és egy hajtásra megitta. – Tudod, senki sem ismer úgy egy férfit, mint az a nő, aki lefekszik vele. – Az asztal felé pillantott, ahol Luke és Pop ült. – Örülj a szerencsédnek, Honey, kislány. Honey, még mindig felkavarva, visszament az asztalhoz. – Luke, ismeri azt a szőke férfit, aki most ült le odaát a pókerasztalhoz? Luke odapillantott. – Nem. Miért? – Nem is tudom. Van benne valami, ami nem tetszik. – Mit művelt, elnyerte a pénzét? – Nem, azt hiszem ez az, amit női megérzésnek neveznek. Egyszerűen túl simulékony. Emellett mostanra tudnia kellene, MacKenzie, ha Honey oszt, Honey nyer. Csak így lehet játszani a játékot. – Felállt. – Ideje, hogy énekeljek. A két férfi figyelte, ahogy a zongorához lép, és átveszi a gitárt, amit Fingers nyújtott felé. – Miért ilyen kemény a lyánnyal, sheriff? – kérdezte Pop. – Olyan jó szíve és lelke van, mint egy szentnek. – Egyik szentre sem hasonlít, akit én ismerek – mordult fel Luke. – Azt hiszem, maga nem tud túl sokat a nőkről, MacKenzie sheriff. Luke jóindulatúan vállat vont. – Ebben nem nyitok vitát magával, Pop. De az biztos, hogy boldog lennék, ha találnék valakit magamnak. Pop szeme vidáman megvillant. – Mondja csak, fiam, hallotta már azt a kifejezést, hogy „csiszolatlan gyémánt”? A kérdés megállt a levegőben, ahogy Honey énekelni kezdte a „Jeannie aranybarna haja” című dalt. A lány néhány szempillantás alatt megbabonázta hallgatóságát. Luke csendben ült, kifürkészhetetlen tekintetét a lány arcára szegezte, míg énekelt. Ahogy a dal véget ért, várta, hogy Honey egy pillanatra lehunyja a szemét, ahogy mindig tette, amikor befejezte az éneklést. Ez volt az a pillanat, amikor összeszorult a gyomra. Honey felpillantott, és elmosolyodott. Felemelte a kezét, hogy lecsendesítse a tapsot, és így szólt: – Fiúk, próbáljunk meg egy vidámabbat. Mit szólnának a „Texas sárga rózsájához”? A válasz harsány kiáltozás és füttyögés formájában érkezett. – Végig kell járnom a várost – mondta Luke. – Később találkozunk, Pop. Luke megállt az ajtóban, és visszanézett Honeyra. Ahogy énekelt, a lány kecsesen jártkelt az asztalok között. Felpillantott, és egy lélegzet-visszafojtott pillanatra egymásba fonódott a tekintetük, ahogy egy tapintható, érzéki üzenet villant át köztük. Aztán a férfi kilökte az ajtót, és elment.
168
25. fejezet uke távozása után a férfiak újabb dalt követeltek. Honey engedékenyen jelentette ki: – Jól van, de ez az utolsó. – Énekelje el a kedvencemet, drágám – kiáltotta Pop. – Rendben, Pop, de csak magának. – Bólintott Fingers felé, és énekelni kezdte a „Régi hazám, Kentuckyban” kezdetű dalt. Ahogy Honey az asztalok közt sétált, észrevétlen pillantást vetett az egyik sarokban ülő férfi erőteljes profiljára. Aztán a férfi elfordította a fejét, és a dal sorai egy pillanatra megfagytak a lány torkában, ahogy Jake Simmons szúrós szemével találkozott a pillantása. A férfi szája pengevékonnyá szűkült, ahogy felismerte Honeyt. A lány szíve összeszorult a félelemtől. Az ösztönei azt súgták, hogy meneküljön, ahogy a Delta Princess fedélzetén is tette. Gyorsan hátat fordított a férfinak, és kényszerítette magát, hogy ne kapkodjon. A férfi rászegeződő tekintete mintha a hátába fúródott volna. Sikerült befejeznie a dalt, aztán anélkül, hogy megfordult vagy megvárta volna a tapsot, felrohant a lépcsőn, végigsietett a folyosón, a szobája biztonsága felé. – Álljon csak meg, kislány! – A nem feledett hang hallatán megborzongott. Simmons kilépett az árnyékból. – Gondoltam, hogy lesz olyan buta, hogy feljön ide, ahelyett, hogy lent maradna a tömegben, ahol biztonságosabb lett volna. – Mit akar, Simmons? – A férfi megszorította a karját. – Eresszen el, vagy sikítok. – Ha egyetlen hangot is kiad, az lesz az utolsó. Maga és én sétálunk egy kicsit. – Nem megyek magával sehová, ha csak nem a fogdába tart. Várja ott egy cella. Ekkor kinyílt Lily szobájának ajtaja, és a szőke idegen lépett ki. – Kés van a kezemben – suttogta Simmons. – Akármit is tesz, kislány, meghal, aztán a fickó is. – Helló, egyszerűen-csak-Honey – mondta a szőke férfi barátságos hangon. – Mozdulj, pajtás! – mordult fel Simmons. Az idegen Simmons kezére pillantott, amely a lány karját markolta. – Tehetek valamit önért, asszonyom? – Ami azt illeti, tehet – mondta Honey merészen. Érezte, ahogy a kés a hátának nyomódik. – Röviden, a sheriff látogatását várom. Megmondaná neki, hogy pillanatnyilag nem érek rá? Tudta, hogy amint Luke meghallja az üzenetet, eléggé kíváncsi lesz ahhoz, hogy a keresésére induljon. Kedvesen elmosolyodott. – Sajnos nem emlékszem a nevére, Mr. …? Az idegen felvillantotta ragyogó mosolyát. – Hívjon egyszerűen csak Charlie-nak! Amint a férfi elment, Honey Simmonshoz fordult: – Azt tanácsolom, tűnjön el, amíg még lehet. Nem akarok bajt, Simmons. Jó helyzetben vagyok itt, és nem akarom elveszíteni. Úgyhogy vágtasson el innen, én pedig tartom a számat. – Mi tartana vissza attól, hogy itt és most megöljem? – Maga nem ilyen bolond. Sohasem úszna meg. A sheriff nem nézi jó szemmel a gyilkosságot a városában. – Senkit sem érdekel, ha egy szajha holtan végzi.
L
169
– A sheriffet talán mégis. Véletlenül a szeretőm. Simmons önelégülten vigyorgott. – Szóval ezt értette jó helyzeten. Honey látta, hogy a férfi elbizonytalanodik. – Láttam, ahogy megölte Sheldon Peterst, de tartottam a számat, nem? A saját dolgommal foglalkozom, és a saját érdekeimet tartom szem előtt. Élni és élni hagyni, ez a mottóm. Simmons szája elkeskenyedett. – Rendben, kislány. Nincs szükségem még több bajra, mint amiben már benne vagyok. Gyorsan pénzt kell szereznem, úgyhogy játszom néhány kört, és még ma este ellovagolok innen. – Leengedte a karját. Honey megkönnyebbülten lélegzett fel. – De nem akarom, hogy magácska megszökjön valahová. Ott marad, ahol magán tarthatom a szemem. – Simmons, egész este szem előtt leszek. – Akkor menjen le! – mondta a férfi. A férfi követte Honeyt le a lépcsőn, és leült az egyik pókerasztalhoz. A lány letelepedett Pop O'Leary asztalához. Ahogy kártyázott, Simmons folyton a lányt kereste a tekintetével. Honeynak nem volt kétsége afelől, hogy akármit is mondott a férfi, megkísérli majd megölni, mielőtt elhagyja a várost. Csak remélni tudta, hogy Luke újra benéz, és segítséget kérhet a sherifftől. Ahogy a lány figyelte a játékot, látta, hogyan irányítja Simmons a többi játékost. Sorozatban több játszmát is elveszített, aztán nyert, amikor a tétek megemelkedtek. Miután Honey látta, hogy négy ásszal nyert meg egy kört, megfigyelte, hogy a férfi eltette a lapokat, és a lány tudta, hogy a nagy nyerésre készül. Ahogy várta, Simmons kezdte meg a téteket, és folytatta, amíg már csak Jess Calhoun, és a szőke idegen maradt játékban. Végül Charlie bedobta a lapjait, és miután Simmons emelt, Jess arra kérte, hogy mutassa meg a lapokat. Simmons megfordította a négy ászt. – Miszter, ezek a lapok ismerősnek tűnnek – mondta Jess. – Ugyanezekkel nyert az előző körben is. – Előfordulnak véletlenek – mondta Simmons és nekilátott, hogy eltegye a zsetonokat. – Én nem söpörném be ilyen gyorsan a nyereményt, uram – mondta lassan a halk szavú Charlie. – Azt hiszem, fiatal barátom szavai pontosan kifejezték az én véleményemet is. – Nem én osztottam – vicsorgott Simmons. Ez volt a lehetőség, amiben Honey reménykedett. – Nem volt rá szüksége, Simmons. Láttam, ahogy eltette az ászokat. A hamiskártyás szeme tágra nyílt a haragtól. – Hazug kis szuka! Meg kellett volna, hogy öljelek, amikor lehetett. Talpra ugrott, előhúzta a pisztolyát, és Honeyra szegezte. – Vigyázzon! – kiáltotta Pop. Felugrott, és a padlóra lökte a lányt, ahogy egyszerre három lövés dördült. Simmons golyója eltalálta Pop mellét, Jess és Charlie töltényei Simmonsba fúródtak. Halott volt, mielőtt a padlóra zuhant volna. Egy pillanatig Honey az eséstől bénultan feküdt, aztán odakúszott, ahol Pop ült a padlóra rogyva. – Pop! – kiáltotta, és a karjába vette.
170
Az öregember arca hamuszürkévé vált, és valaha csillogó szeme elhomályosult. Lily és Sam letérdelt Honey mellé. Gyors vizsgálat után Sam felnézett a lányra, és megrázta a fejét. – Azt hiszem, rám férne egy kortyocska, barátom. – Pop vigyora az állapota ellenére sem tűnt el. – Persze, Pop, hozok magának egyet – mondta Sam. Felkapta az üveget az asztalról, gyorsan megtöltött egy poharat, és a haldoklónak adta. – Írja a számlámhoz, Sam! – A vendégem volt, Pop – mondta Sam gyengéden. – Igazán szomorú nap lenne, ha Dan'l Webster O'Leary nem emelhetne poharat a szájához. – Felhajtotta az italt, és görcsösen köhögni kezdett. A légzése egyre erőltetettebb lett, és hátradőlt a lány karjába. – Hát, drágám, mégsem az ital visz el. – Ó, Pop, maga még sokáig velünk lesz – mondta Honey, és könnyek csordultak le az arcán. Pop elvigyorodott. – Igen, de mi lehetne szebb annál, hogy a maga bájos arcát látom, miközben elmegyek? – Honey arcához emelte a kezét. – Énekelje el még egyszer, drágám! Ne sírj többet, szép hölgy – kezdte el Pop remegő hangon. – Ó, ne sírj ma már – folytatta Honey halk zokogással. – Éneklünk egy dalt, öreg Kentuckymért… A férfi keze lecsúszott az arcáról, és lehunyta a szemét. – Pop! Pop! – kiáltotta a lány vadul. – Elment, Szajkó. Honey kábultan nézett fel Luke-ra. A férfi a könyökénél fogva gyengéden felsegítette. Honey zokogva támaszkodott neki, Luke pedig átölelte, ahogy Honey utat engedett a könnyeinek. – Gyere, Honey, kislány, segítek felmenni a szobádba – mondta Lily, és átölelte a vállát. Luke Lily gondjaira bízta a lányt, és arrébb lépett, ahol Simmons hevert a padlón. – Elmagyarázná valaki, hogy mi történt itt? Ahogy feltámolygott a lépcsőn, Honey a bánata ellenére is hallotta, ahogy Jess Calhoun mesélni kezdi az utolsó néhány perc eseményeit. Honey megállt a lépcső tetején, és végignézett a lenti látványon. A jelenlévők Luke körül csoportosultak. Pop és Simmons teste a padlón hevert. A szőke idegennek nyoma sem volt. Nem sokkal később Luke az ajtaján kopogtatott, és belépett. Honey a hálóingét és köntösét viselte, a karját összefonta maga előtt, és kibámult az ablakon. – Hogy érzed magad? – Jól vagyok. Pop megmentette az életemet. – Tudom. – Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy már korábban el kellett volna mondanom. Talán akkor Pop megmenekült volna. – Honey, senki sem irányíthatja, hogy ki éljen vagy haljon meg. – De Jake Simmons volt, aki megölte Popot. Én ismertem őt. Ő az, aki elől menekültem. Már meséltem róla neked.
171
– Mindennek megvan a maga oka. Ezt meg kellett tanulnom elfogadni, amikor Sarah-t és az anyámat megölték. – Egy félszeg pillanat után a férfi könnyedebb hangon folytatta: – Nem bánod, ha ma éjjel nálad alszom, Szajkó? A fogdában letört a priccs egyik lába. A lány meglepve pillantott rá. – Luke, ma nem vagyok olyan kedvemben, úgyhogy jobb, ha visszamész, és megjavítod a priccs lábát. – Túl késő. Le kellett lőnöm. A lány elfintorodott, és megrázta a fejét. – Ez igazán rossz tréfa. – Nevetni kezdett, aztán mire felocsúdott, a nevetése zokogássá változott. Luke odalépett hozzá, az ágyhoz vitte, és gyengéden lefektette. Miután megszabadult ruháitól, bebújt mellé, és a karjába vette a lányt. Átölelte, míg Honey álomba nem sírta magát. Aztán tovább ölelte, míg ő maga is el nem aludt. Pop O'Learyt másnap reggel helyezték örök nyugalomra a ragyogó égbolt alatt, amely pontosan olyan kék volt, mint a szeme. Mielőtt Delmer Quinn lezárta az egyszerű fakoporsót, Sam az öregember mellé csúsztatott egy üveggel a legjobb ír whiskyjéből, Lily egy vörös harisnyatartót tett mellé, Honey pedig a „Régi, hazám, Kentuckyban” kottáját. Megfogadta, hogy soha többé nem fogja elénekelni ezt a dalt. Cynthia és Josh csatlakoztak Honeyhoz és Lilyhez a sír mellett, és a kis csoport közelebb lépett egymáshoz, ahogy figyelték, amint Sam, Luke, Doug és Fingers leeresztik Popot végső nyughelyére. Később a nap folyamán, Honey munkába készülődött, amikor Luke kopogott az ajtaján, és lépett be a szobájába. Az öltözőasztalánál ülve a lány mosolyogva pillantott fel. – Helló! Amikor a férfi nem válaszolt, Honey figyelmesebben is ránézett. Luke ott állt, csípőjét az ágy támlájának támasztva, és rámeredt. – Mi a baj, Luke? A férfi egy összehajtogatott papírlapot húzott elő a zsebéből, a lányhoz lépett, és az asztalra hajította a lapot. Honey, akit megdöbbentett Luke viselkedése és hosszú hallgatása, felnézett rá. Összezavarodva tette le a hajkeféjét, és felvette a papírt. Honey magán érezte a férfi pillantását, ahogy széthajtogatta az iratot. Egy körözési plakát volt. Jake Simmons neve virított a papíron. A lány összeszoruló gyomorral olvasott a missouribeli folyami nyomozó meggyilkolásáért keresett hamiskártyás elfogásáért, vagy tartózkodási helyéről szóló információért járó váltságdíjról. Kábultan olvasta végig a sok más áldozat nevét is, akik meggyilkolásával gyanúsították a férfit. Képtelen volt tovább tartani a plakátot, az asztalra ejtette remegő kezét, és elkeseredetten bámult maga elé. – Beszéltem neked Simmonsról, Luke. – Elolvastad az egész plakátot? A férfi hangjában nem hallatszott megbocsátás, csak vád. A lány habozva felemelte a lapot, és tovább olvasott. – A plakát szerint Simmonst és az áldozatot is egy vonzó szőke nő társaságában látták, akiről úgy vélik, Simmons társa – mondta Luke.
172
– Beszéltem neked Simmonsról – ismételte kifejezéstelen hangon a lány. A férfi odalépett hozzá, és az asztal fölé hajolt. Megragadta Honey állát, és kényszerítette, hogy ránézzen. – Csak mondd, hogy nem tudtál semmit erről a gyilkosságról! – A vádló hang kétségbeesett könyörgéssé változott. A lány hirtelen rádöbbent, hogy képtelen hazudni neki. Lesütötte a szemét. A pillantása felért egy vallomással. A férfi ujjai lassan elengedték az állát, és Luke az ablakhoz lépett, ahol megállt, és némán bámult kifelé. – Nem gondolhatod, hogy bármi közöm volt Peters megöléséhez, Luke. Ha csak sejtettem volna, hogy Simmons meg akarja ölni, megpróbáltam volna megállítani. – Értem. Akkor hát, persze, túl késő volt, hogy elmondd a hajó kapitányának. – A hangjában leplezett irónia rezgett. – Meg voltam rémülve, Luke. Nem érted? Simmons tudta, hogy láttam, amint megölte Peterst, és tudtam, hogy engem is megpróbál majd megölni. Csak arra tudtam gondolni, hogy le kell jutnom a hajóról, és minél messzebb tőle. – Tanúja voltál a törvény egyik embere meggyilkolásának, és meg sem álltál, hogy jelentsd a gyilkosságot a helyi sheriffnek. A lány a férfi rezzenéstelen vállát bámulta. – Gondolom, megtettem volna, ha nem lettem volna halálra rémülve, és képes lettem volna rendesen gondolkodni. Természetesen sehogy sem tudtam volna bizonyítani az ártatlanságomat. Simmonsnak mindössze le kellett volna tagadnia a gyilkosságot. Engem gyanúsítottak volna. Egy szélhámos nő pénz nélkül… és a legutolsó személy, akit Petersszel láttak. Luke továbbra is kifelé nézett az ablakon. A lány idegei elgyötörtek voltak, és érezte, hogy lassan elveszíti az önuralmát. – Miből gondolod, hogy a hajó kapitánya jobban hitt volna nekem, mint te most? A férfi mérgesen megpördült. – Nem mondtam, hogy nem hiszek neked. – Ó, nem kell azt mondanod, Luke – tört ki Honey, csaknem sírva. – A tetteid sokkal kifejezőbbek, mint a szavaid. Luke az érzéseivel küzdött. Gyűlölte, hogy azt érzi, igazságtalan, amikor a lány volt az, aki nem volt őszinte. – A tetteim? Bagoly mondja verébnek. És mi a helyzet a te tetteiddel? A lány nem tudta tovább kordában tartani fájdalmát és megdöbbenését. – Már vártam, mikor jutunk oda, hogy felhánytorgatod a múltamat. Lefekhetsz velem, még el is játszhatod, hogy törődsz velem, de az önelégült MacKenzie sheriff képtelen elfelejteni, hogy szélhámos vagyok. Alkalmatlan nő. Erről van szó, ugye? – Nem, egyáltalán nem erről. Nem tudom felfogni, miért nem mondtad el nekem a teljes történetet. Tanúja voltál egy gyilkosságnak. Istenem, Honey, Peters a törvény embere volt, mint én. A lány a harag és a bánat közt őrlődve bénának érezte magát, és nem volt ereje tovább vitázni. – Azt hiszem, rosszul tettem, hogy nem mondtam el neked a teljes igazságot, de tudod, mit, Luke? Úgy látom, semmi különbséget nem jelentett volna. A végeredmény elkerülhetetlen. Ha azt hiszed, közöm volt Peters megöléséhez, akkor tartóztass le. Máskülönben tűnj innen a pokolba, és hagyj engem békén!
173
Nem fordult meg, amikor hallotta, hogy az ajtó bezárul a férfi mögött. Visszafojtotta a könnyeit. Az álomnak valahol véget kellett érnie. Miért engedte meg magának, hogy mást gondoljon? Teljesen összetörve befejezte az öltözködést. Miután elhagyta a Long Branchet, Luke visszatért a fogdába. Kétségek viharában leült az íróasztalához, és tenyerébe hajtotta a fejét. Egek, micsoda zűrzavar! Természetesen elhitte, hogy Honeynak semmi köze nem volt a gyilkossághoz. Hogy is gondolhatta a lány másképp? De miért nem volt vele őszinte? Ez volt a gond. Miért várta a lány, hogy ő nem lepődik meg, amikor rájön, hogy egy gyilkosság gyanúsítottja? És hogy mondhatta, hogy nem jelentett volna különbséget, ha elmondja? Ha előre tudta volna, ahelyett, hogy a körözési plakáton olvassa, átkozottul nagy különbséget jelentett volna. Akkor összekötötte volna őket a bizalom. Csalódottan felpattant, és járkálni kezdett az irodában. Összegyűrte a plakátot, és a szemeteskosárba hajította. A pokolba veled, Honey! Újra ledobta magát a székbe. Aztán, ahogy újra átélte gondolatban a veszekedést, nyomorúságot és megbánást kezdett érezni a tettei miatt. Luke a hét további részében elkerülte a Long Branchet, de szombat estére képtelen volt tovább távol maradni a lánytól. Felkapott egy becsomagolt csomagot az asztaláról, és a kocsma felé indult. A bárban nyoma sem volt a lánynak, és a férfi felment a lépcsőn, be a szobájába. Halkan bekopogott, és belépett, amikor Honey kinyitotta az ajtót. – Üdv! – mondta bűnbánó mosollyal. A lány nem felelt. Elfordult, és leült az öltözőasztalhoz. Luke figyelte, ahogy kihúzza a hajtűket a hajából. A szabadjára engedett fürtök köpenyként omlottak a vállára. Luke szeretett volna beletúrni. – Még mindig dühös vagy rám? – Honey ügyet sem vetett rá, így a férfi hozzálépett, és letette elé a csomagot. – A tiéd. A lány az élénk színű papírba csomagolt dobozra pillantott. – Óvakodj az ajándékokkal érkező sheriffektől – mondta gúnyosan. – Kinyitod? – kérdezte a férfi. Honey egy pillanatig habozott, aztán leszedte a papírt és a fedelet a dobozról. Az asztali lámpa izzó fényében Honey meglátta a fekete csipkeköntöst, amit úgy csodált az áruház kirakatában. – Ez gyönyörű – mondta halkan. – Az lesz, ha felveszed. Honey felállt, és az ablakhoz lépett. Összefonta a mellén a karját, és csendben kinézett. Luke mögé lépett, és a vállára tette a kezét. A lány hátán borzongás futott végig. Lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. – Tudom, hogy megbántottalak, és sajnálom, Szajkó – suttogta Luke, lélegzete hódítóan forró volt a lány fülében. Honey mozdulatlan maradt a férfi karjában, tudatában az édes érzéseknek, amelyek Luke érintése nyomán ébredtek. Nagyot nyelt, érezve, hogy fojtogató gombóc nőtt a torkában, és remegő sóhaj hagyta el az ajkát.
174
– Esett akkor éjjel… dörgött és villámlott – kezdte színtelen hangon. – Peters megmondta, hogy ő a hajótársaság nyomozója, és kiment a kabinomból, hogy szóljon a kapitánynak, tartóztasson le. – Szajkó, nem kell magyarázkodnod. – De szeretném – mondta Honey. Vett néhány mély lélegzetet, amíg elég erősnek nem érezte magát, hogy folytassa. – Csak arra tudtam gondolni, hogy eltűnjek, mielőtt visszajön. Ahogy elindultam, megláttam őt és Simmonst, ahogy vitatkoztak. Nem hallottam, mit mondtak, de amikor Peters elfordult és menni készült, Simmons elővett egy kést, és elvágta Peters torkát. Megbénultam a rémülettől. Még sikoltani sem tudtam. Mire képes voltam megmozdulni, Simmons már átlökte a testet a korláton. Ekkor látott meg, és tudta, hogy láttam, ahogy meggyilkolta Peterst. Tudtam, hogy engem is meg akar ölni. Rettegve elrohantam. Ő követett, de sikerült elbújnom. Annyira rémült voltam, nem tudtam, mit tegyek. Ahogy eltűnt a szemem elől… elrohantam. A férfi keze erősebben szorította a lány vállát. – Honey, én megértem. A lány megfordult a karjában, a szeme könyörgött. – Tényleg, Luke? Tényleg megérted, mire képes az ember kétségbeesésében? – Vége van, Szajkó. Táviratoztam Independence-be, és megírtam, hogy Simmonst meglőtték és meghalt, amikor rajtakapták, hogy csalt egy kártyajátékban. Már vége van, Honey. – Köztünk még nem ért véget, Luke. Tudom, hogy el kellett volna mondanom a teljes történetet a vásár éjszakáján. De tudtam, hogy néhány nap múlva elhagyom Stocktont, és nem láttam, mi haszna lett volna. – Egy pillanatig sem hittem, hogy bármi közöd is volt Peters halálához, Honey. Csalódott voltam, hogy nem bíztál meg bennem. – Én is csalódott voltam, hogy nem bíztál bennem – mondta Honey szomorú mosollyal. A férfi a kezébe fogta Honey arcát, és mosolya egyenesen a lány szívébe talált. – Felveszed a kedvemért? – Honey értetlen pillantását látva kézen fogta, és az öltözőasztalhoz vezette. – A köntöst. A lányon az izgalom forró tüze söpört végig. Remegő ujjakkal vette ki a csipkés ruhadarabot a dobozból. Félénken a férfira mosolygott. – Soha életemben nem volt még ilyen elegáns holmim. Amíg felvette a köntöst, Luke leült az ágyra, megszabadult a pisztolyövétől és a csizmájától. Honey lassan megfordult, és a férfi szemébe nézett. Luke mezítláb volt, és levette a ruhái nagy részét, a fehér inge és a nadrágja kivételével. Az ing eleje nyitva volt, az ujját pedig csaknem a könyökéig feltűrte. Erőteljes, nyers és érzéki férfiassága láttán a lány máris ébredező vágya fellobbant. Az elmúlt néhány éjszaka a férfi nélkül pokoli volt. Érezte, ahogy az erősödő szenvedélytől felizzik az ágyéka, ahogy a férfi sötét pillantása lassú, kihívó figyelemmel vándorol végig rajta. A vágyuk egymáshoz húzta őket, amíg mindössze néhány arasz választotta el egymástól. – Arról álmodoztam, hogyan festenél ebben a köntösben – mondta a férfi érzelmektől elfúló hangon. A lány felemelte a fejét, és a szíve vadul összeszorult, elszakította tekintetét a férfi sötét szemének erejétől. Idegesen elfordult. Luke gyengéden visszafordította, és felemelte az állát.
175
– Mi bánt, Szajkó? – kérdezte lágyan. – Még mindig mérges vagy rám? – Nem. Úgy érzem, mintha ez lenne az első alkalom, Luke. – Én is így érzem, ahányszor csak szeretkezünk – mondta a férfi halkan. A hangja gazdag rezgése simogatásként hullámzott végig a lány gerincén. Amikor Luke felé fordította az arcát, lehunyta a szemét, és élvezte, ahogy a férfi ajka a szájára csúszik. A csóktól legalább annyira remegett a lába, ahogy a férfiéról is sejtette. Amikor újra kinyitotta a szemét, találkozott a pillantásuk. Luke simogatni kezdte a hátát. – Nem foglak sürgetni. Ülhetünk és beszélgethetünk, amíg nyugodtabbnak nem érzed magad. – Azt hiszem, az jó lenne, Luke. – Olyan bolondnak érezte magát. Úgy viselkedett, mint egy piruló, habozó szűzlány a nászéjszakáján. Valójában a férfi iránti vágya minden volt, csak nem kelletlen. – Vagy akár kártyázhatunk is – mondta a férfi könnyedén, hogy elterelje a lány figyelmét zavaráról. A lány meglepve vonta fel a szemöldökét. – Kártyázni? Úgy érted, szeretnél egy újabb játszmát kettőnk közt? – Nem, egy igazi kártyapaklival gondoltam. – Valóban azt gondolod, hogy meg tudsz verni a saját játékomban, MacKenzie? – Nem tudom, míg meg nem próbálom, Miss Honey. – Rendben, MacKenzie, legyen akkor kártya. A férfi leült a szoba közepére, miközben a lány elővett egy pakli kártyát. Ahogy visszatért, leült a férfival szemben, ügyes kézzel megkeverte a lapokat. – Rendben, mit játszunk? Miben leli örömét, sheriff? – Tudod, miben lelem örömöm – hangsúlyozta vidáman a férfi. Hirtelen, a lány veszélyes fényt látott a férfi szemében. – Legyen vetkőző póker! A lány az egyetlen ruhadarabra pillantott, amit viselt. – Kissé egyenlőtlen, nem gondolod? Luke egyszerűen vállat vont. – És mi volt az a „megverlek a saját játékodban” hencegés? – mondta kihívóan. – Halványan arra is emlékszem, hogy megemlítetted, milyen ügyesen tudod rendezni a lapokat. – Nem félsz, hogy csalni fogok? A férfi sötét szeme merészen méregette a lányt. – Akkor csalj, drágaságom. A végén úgyis én nyerek. – Rendben, akkor legyen vetkőző póker, MacKenzie. Öt lap, nyílt játék. Lassan mindkettejüknek kiosztott öt lapot, felfelé fordítva. A férfi nyolcas párját legyőzte az ő ász párja, amelyek közül az egyiket a csomag aljáról osztotta magának. – Úgy tűnik, vesztettem – jegyezte meg a férfi. – Az inget, MacKenzie. A férfi kibújt az ingéből, és félrehajította. Széles, izmos, sűrű, sötét szőrrel borított mellkasának látványa felkavaró módon elvonta a lány figyelmét. – Szeretnél osztani? – Nem, remekül csinálod – mondta a férfi nyomatékosan. A következő körben Luke-nak semmije sem volt még egy párja sem. Ahogy a lány nyerő lapjaira pillantott, nyugodtan így szólt:
176
– Különös! Ez ugyanaz az ász pár, ami az előbb is a kezedben volt. – Lehúzta a nadrágját. Már csak az alsónadrágja volt rajta. A lány hosszú ujjai szakértő módon pörgették a lapokat, ahogy újra megkeverte a paklit. Amikor osztani kezdett volna, a férfi kinyújtotta a kezét, és a lányéra tette. – Én osztok. Felkapta a paklit, és lassan osztani kezdett. A lány első lapja kilences volt, az övé az egyik ismerős ász. Tovább osztott, és a lány ötödik lapja végül egy újabb kilences lett. Felcsúsztatta a csomag legalsó lapját, és letette a másik ászt. – Nocsak, kibújt a szög a zsákból, Miss Honey – dünnyögte gonosz vigyorral. A lány kioldotta a szalagot a köntösön, és a ruhadarab eleje szétnyílt, nagyon is ingerlő látványt tárva fel. – Hadd takarítsam le az asztalt – mondta a férfi, és félresöpörte a lapokat. A kezébe fogta a lány arcát, és finoman megcsókolta. Aztán felemelte a fejét, és egy hosszú percig mélyen Honey szemébe nézett. – Jobban érzed magad? – kérdezte kedvesen. A szemében szenvedély izzott. A lányt elöntötte a mámor csodás érzése, és a teste a férfi iránti vágytól lüktetett. – Ha a jobb azt jelenti, hogy annyira akarlak, hogy már fáj, akkor egek, igen, sokkal jobban vagyok, Luke – mondta, és a férfi hajába túrt az ujjaival. A férfi lecsúsztatta a köntöst Honey válláról, és gyengéden hátradöntötte a lányt, aztán felállt, hogy megszabaduljon az alsójától. Honey lehunyta a szemét, és várta, hogy újra átélhesse a férfi varázslatos, forró érintését. Néhány másodperc múlva kinyitotta a szemét. Megbabonázva meredt a meztelenül álló férfira. Úgy festett, mint egy bronzbarna görög isten, magas, sötét hajú, erőteljes válla és izmos mellkasa pedig teljes harmóniában volt csodálatosan arányos testének többi részével. A lány elszakította a pillantását Luke meztelenségétől, és felfedezte, hogy a férfi szintén fürkésző pillantással figyeli. – Mire gondoltál most? – Azt gondoltam, hogy… – A lány lesütötte a szemét, és zavarában képtelen volt befejezni. Luke bizonytalanul figyelte a lányt. – Kérlek, Szajkó, mondd el, mire gondoltál! – ismételte. Honey, leküzdve büszkeségét, felemelte a fejét, és a férfi gondterhelt szemébe nézett. – Arra gondoltam, hogy milyen gyönyörű a tested. Luke érezte, ahogy elönti a lány iránt érzett szerelem. Alig tudva megállni, hogy hozzá ne lépjen, halkan kérte: – Felállnál? A lány megérezte, milyen fontos Luke számára ez a pillanat. A mellén összemarkolta a köntöst, felállt, és várta, hogy a férfi mozduljon, vagy szóljon. – Dobd le a köpenyt! A lány elengedte a köntöst, és az lecsusszant a csípője mentén, aztán a bokájához hullott. Kilépett a gyűrött halomból, és megállt a férfi előtt. Luke tekintete a lány szeméről a mellére vándorolt, aztán lassan lefelé, végig a testén, le a meztelen lábfejéig. Honeyban csak úgy száguldott a forró vér, ahogy a férfi sötét szeme felfelé indult remegő testén ugyanazzal a lassú, csábító figyelemmel, míg végül újra a szemébe nézett. A lány szemében ülő kérdésre válaszul, rekedten mondta: – Úgy gondolom, a te tested is gyönyörű, Szajkó.
177
Aztán odalépett hozzá, és a karjába emelte.
178
26. fejezet hogy lassan felbukkant az álomból az irodájában, Luke ráébredt, hogy nincs egyedül. Felnyitotta a szemét, és látta, hogy egy kék szempár bámul rá. – Alszol? – Mit akarsz, Josh? – Luke átvetette a lábát a priccs szélén, és felült. Ásított, és a tenyerébe temette az arcát. – Mennyi az idő? – Ideje felkelni. Én már megreggeliztem. Azt mondtad, ma megtanítasz pónin lovagolni. – Ó, igen, így is van. – Honey is velünk jöhet? Vasárnap van, és nem kell vasárnap dolgoznia. Luke felállt, és kinyújtózott. – Ezt majd templom után megbeszéljük.
A
Attól kezdve, hogy Josh odaszaladt Honeyhoz az étteremben aznap reggel templomba menet, és megkérte, hogy csatlakozzon hozzá és az apjához, a lány tűkön ült, és Luke-ra gondolt. Most, ahogy öltözködött, eszébe jutott az előző esti szeretkezésük. Más volt, mint korábban. Nem mintha nem lett volna éppen olyan fantasztikus, éppen olyan megrázó. Ezúttal valami olyasmi is jelen volt, ami korábban soha. Ezúttal nem csak testben, hanem érzelmileg is szeretkeztek. A lány hátralépett, hogy jobban megnézhesse a tükörképét. Fűzőtől megszabadult keblének halma az egyszerű fehér ing felett hangsúlyos emlékeztető volt arra nézve, hogy nő. Egy nő érzéki teste volt ez, aki megismerte a gyönyört egy férfi keze, szája, vezetése által. Luke által. Lehunyta a szemét, ahogy felidézte Luke férfiasságát, erejét: az izmait, az erőteljes teste melegét, a leplezetlen örömöt, amit a keze és szája érintése okozott, közös csúcspontjuk mindent elsöprő mámorát. Ahogy kinyitotta a szemét, látta, hogy már nem szikrázik az izgalomtól. Helyette érzéki vágyat látott benne, pirulását pedig felváltotta a szenvedély heve. Döbbenten az arcára szorította a kezét. – Ó, Istenem, Honey Behr, mi történik veled? Már Luke gondolata is felizgat! – korholta kipirult tükörképét. Gyorsan hátrafésülte a haját, összekötötte egy szalaggal, és elfordult. Ahogy egy takarón ücsörgött az árnyékban, Honey igyekezett a magával hozott könyvre irányítani a figyelmét, de tekintete folyton Luke-ra és Joshra tévedt, akik a közelben voltak. Az elmúlt órában Luke dúsan csengő hangja és nevetése hallatszott, ahogy Joshnak magyarázta, hogy ülje meg a bérbe vett pónit. Markáns profilja napbarnítottnak látszott a kalapja árnyékában, amelyet hanyagul feltolt a homlokára, de a lány pontosan megfigyelhette magas, csodálatosan arányos testét. Bronzbarna arca és karja érzéki ellentétben állt az inge fehér szövetével, amely a nyakánál nyitva volt, és látni engedte a fekete szőrszálakat. Kopott farmernadrág feszült keskeny csípőjén, és hosszú, erőteljes lábán. A lány elmosolyodott, ahogy figyelte a Josh arcán tükröződő érzelmeket. A gyerek el volt ragadtatva, és úgy tűnt, kis arca ragyog az élvezettől.
179
Amigo a takaróhoz sántikált, és Honey letette a könyvet, hogy karjába vegye a kutyát, és simogatni kezdte. Doug szerint Amigo bicegése örökre megmarad, de még így is képes volt lépést tartani Joshsal. Amigo rajongása Josh iránt olyan nyilvánvaló volt, hogy még Luke is leszokott róla, hogy az állatra panaszkodjon. – Te szegény kis drága – gügyögte neki a lány. – Téged is kitettek a házból, mint engem. Azt hiszem, a kóbor jószágok, mint mi, soha nem lelnek otthonra. Együtt figyelték a férfit és a kisfiút. – Elég lesz mára, Josh – mondta végül Luke. Ahogy lekapta Josht a póniról, az ing megfeszült a vállán, és a lány figyelte a szövet alatt hullámzó izmokat. A szívverése válaszul felgyorsult. Josh odarohant a lányhoz, és a karjába vetette magát. – Láttál, Honey? Jól lovagoltam? – Kis teste remegett az izgalomtól. – Hát persze, hogy jól, édesem. – A lány magához ölelte. Josh kibontakozott a karjából, leült, és megragadta Amigót. – Láttál, Amigo? Úgy lovagoltam, mint apu. – A kutya válaszul lelkesen megnyalogatta a fiú arcát, aztán Josh ölébe fektette a fejét. Luke leült, megtörölte a homlokát, kinyújtotta a lábát, és Honey tarkójára szegezte a tekintetét. A lány hosszú szőke haja csillogott a leveleken átszűrődő délutáni napfényben. Elöntötte a sürgető vágy, hogy hozzá hajoljon, a derekára simítsa a kezét, és magához húzza puhaságát, aztán beszívja a haja édes illatát. Muszáj volt megérintenie. Honey megérezte a férfi pillantását. Érezte, ahogy a saját szívverése felgyorsul, ahogy a vére forrón száguld az ereiben, ahogy máskor is, ha a férfi fürkésző tekintetét magán érezte. Luke csókja, a karja érintése, a közelsége jelentették a legizgalmasabb érzéseket, amelyeket valaha is átélt. Eltöprengett, vajon mennyi ideig tart még köztük ez az ellenállhatatlan testi vonzódás. Lehunyta a szemét, és a kísértésnek ellenállva kényszerítette magát, hogy ne forduljon meg, és ne nézzen a férfira. Luke felállt, és Alamóhoz lépett. – Te következel, Szajkó. – Én? Eszedbe ne jusson, MacKenzie! Nem áll szándékomban megtanulni lovagolni. Eddig még mindenhová eljutottam a saját lábamon is. – Hogy akarsz nyugaton élni, ha nem tudsz lovagolni? – Gondolom, nincs szükségem lóra, amíg léteznek postakocsik és vonatok – makacskodott a lány, de hagyta, hogy a férfi talpra húzza. – Gyerünk, csak nem félsz? – tüzelte a férfi, ahogy a herélthez vezette. – De igen. Nézz csak rá! Túl nagy. – Hogy félhetsz a lovaktól, amikor egészen Missouriból idáig hajtottál egy szekeret? Erről nem hazudtál, ugye? – Nem, nem hazudtam – közölte Honey. – De akkor a szekéren ültem, nem lóháton. És öszvérek voltak, nem lovak. A lány óvatosan kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a lovat. Az állat elfordította a fejét, végigmérte Honeyt, aztán újra elfordult. – Ez mit jelent? – kérdezte Honey gyanakodva. – Nem tudom, nem mondta meg – felelte Luke. – A tettek néha többet mondanak, mint a szavak – mondta Honey, és elindult. A férfi megragadta a karját. – Hé, állj csak meg!
180
– Nem hiszem, hogy kedvel engem. – Kedvel téged, különben arrébb ment volna, amikor megsimogattad. Kerülj hozzá olyan közel, ahogy csak lehet. – Ennél közelebb nem akarok – közölte a lány. – Most fogd meg a szár mindkét felét, kapaszkodj meg a nyeregkápában, vagy a ló megpróbál majd arrébb lépni, ahogy felszállsz. – Azt hittem, azt mondtad, kedvel engem. Miért lépne arrébb? – Mert a lovak kiszámíthatatlanok. – Éppen ezért nem akarok megtanulni lovagolni – motyogta a lány, ahogy a férfi a bal kezébe nyomta a kantárszárat. – Jó, most kapaszkodj a nyeregkápába, és mivel nem vagy valami magas, fel kell ugranod a kengyelbe a bal lábaddal, a jobbat pedig lendítsd át a nyereg fölött. – Ebben a szoknyában? – kérdezte döbbenten a lány. – Nem elég bő. – Ezen segíthetek. – Luke letérdelt, és megragadta a szoknya hátulsó szegélyét. – Mit művelsz? – kiáltott fel Honey rémülten. – Nyugalom – mondta a férfi. Áthúzta a szoknyát a lány lába között, elöl pedig betűrte az öve alá. – Ez nevetséges – kiáltott fel Honey, ahogy lenézett meztelen lábára. – Innen nézve nem az. Csodás a lábad. Ne mondd nekem, hogy soha nem tűrted a szoknyád a lábad közé, ha fürödni mentél – zsörtölődött a férfi. – Egyáltalán nem! – Ó, elfelejtettem. Nem is tudsz úszni. – Így van, MacKenzie. Arra való a csónak – jegyezte meg a lány. – Jól van, meg is vagyunk. Fogd meg a nyeregkápát, tedd a bal lábad a kengyelbe, és lendítsd át a jobbot a nyereg fölött – ismételte a férfi. A lánynak nyújtózkodnia kellett, de hirtelen két erős kezet érzett a hátsóján, amelyek segítettek neki felemelkedni. Ingerülten pillantott hátra a férfira. Luke elvigyorodott. – Nem is volt olyan nehéz, ugye, hölgyem? – A férfi igazított a kengyel hosszán. – Milyennek tűnnek? – Jónak, gondolom. Nem tudom, milyennek kellene tűnniük – mondta remegve a lány. A férfi felpattant mögé, és a ló tomporára ült. – Rendben, most én fogom a kantárt. – Karját a lány köré fonta. Honey eddig két kézzel markolta a nyeregkápát. Most a bal kezével elengedte, éppen csak annyira, hogy átadhassa a férfinak a szár végét, aztán gyorsan újra megfogta a kapát. – Most finoman bökd meg a lovat a térdeddel. Mindkettővel – mondta Luke. – Nem mondhatnám neki egyszerűen, hogy „menj, lovacska” vagy valami hasonlót? – Attól tartok, ez nem szerepel Alamo szótárában – felelte kuncogva a férfi. – Alamo a láb érintésére vagy a szárra válaszol. Csak szorítsd meg finoman mindkét térdeddel. Amikor Honey megtette, a ló elindult. – Ez jó volt. Most fogd az egyik kezedbe a szárat, és tartsd könnyedén. Ne rángasd vagy húzd. – El ne engedd a végét! – mondta a lány idegesen. – Nem engedem. – Melyik kezemmel fogjam? – A ballal, hogy a jobbot szabadon használhasd. – Mire?
181
– Hogy előrántsd a pisztolyodat, hogy befoghass egy marhát, vagy bármire. Most használd mindkét kezed, ha ettől nyugodtabb leszel. – Nem leszek nyugodtabb, akármelyik kezemet használom is – mondta a lány. Mindkét kézzel megmarkolta a szárat. Néhány perc múlva már kevésbé volt feszült. – Most balra akarunk fordulni, úgyhogy bal oldalon fogd szorosabbra a szárat, és bökd meg a bal térdeddel. – Honey szélesen elvigyorodott, amikor a ló engedelmeskedett neki. – Hogy haladok, cowboy? – Jól – mondta a férfi. – Most ismételd meg ezt a jobb térdeddel és a szárral. Amikor a ló jobbra fordult, Honey szó szerint mámorban úszott. – Ez nem is olyan nehéz, mint ahogy gondoltam. – Meg akarod próbálni egyedül? A lány érezte, hogy az önbizalma gyorsan süllyed. – Azért ne szállj le a lóról. Luke elengedte a szár végét, és karját a lány dereka köré fonta. – Csak el ne engedd a szárat, mert a „hó, lovacska” nem fogja megállítani – figyelmeztette Honeyt. A lány nem aggódott. Úgy érezte, mintha egy felhőn lebegne, egyedül azért, mert Luke ölelte. – Mit… művelsz? – kérdezte, amikor a férfi keze feljebb csúszott, és simogatni kezdte a mellét. Luke meleg, suttogó lehelete megbabonázta. – Érted már, miért mondtam, hogy tartsd szabadon a jobb kezed? A lány szeme tágra nyílt a meglepetéstől, amikor Luke másik keze az inge alá csusszant. Meleg tenyér simult a mellére. – Hagyd abba, Luke! – Istenem, olyan csodás vagy, édes. – A férfi egyenesen a fülébe suttogott. – A hajad pedig olyan illatos, mint egy virágoskert. A lány légzése felgyorsult, amikor a férfi kényeztetni kezdte a mellbimbóját a hüvelykujjával. – Ne tedd, Luke! – Nem esik jól? – Nem erre gondolok. – A férfi erősebben szorította, és masszírozni kezdte Honey keblét. A lány erősen beszívta a levegőt és a férfinak támaszkodott. – Josh megláthat. – Ha erre is nézne, nem lát mást, csak a hátamat. – Luke a lány fülétől a nyaka mélyedéséig futtatta a nyelvét. Az érintéstől perzselő tűz futott végig a lányon, és akaratlanul is meghúzta a szárat, amitől a ló megállt. Luke-ot váratlanul érte a dolog. Lecsusszant a ló tomporáról, és a hátsó felén találta magát. Honey szorosabbra fogta a szárat, és közben megbökdöste az állatot a térdével. A ló fürge ügetésbe fogott az utasításra. – Luke! Segíts! – sikoltotta Honey. Elejtette a szárat, és mindkét kezével a nyeregkápába kapaszkodott. Luke éleset füttyentett, mire Alamo hirtelen megtorpant, és ettől a lány csaknem kizuhant a nyeregből. – Megmondtam, hogy ne engedd el a szárat – mondta Luke, ahogy a lányhoz rohant.
182
– Hogy jutok le erről az állatról? – kérdezte a megkönnyebbült, de kifulladt lány. – Csúsztasd ki a lábad a kengyelből, tedd a kezed a vállamra, és leveszlek. Amikor Honey megérezte a férfi erős kezét a derekán, szinte a karjába omlott. A nyaka köré fonta a karját, ahogy Luke lassan a földre engedte. Egy hosszú pillanatig tovább ölelte a férfit, aki nem sietett elengedni. – Rendben vagy, Szajkó. – Luke lehelete melegen és nedvesen ért az arcához, a hangja érdessége feltüzelte a lány amúgy is gyors szívverését. Luke izmos testének érintése felerősítette kavargó érzéseit. Honey felemelte a fejét, és belenézett a férfi meleg pillantású, zafírszínű szemébe. – Tényleg, Luke? Tényleg rendben….? A férfi szája beitta utolsó szavát. Amikor szétváltak, Honey felnézett Luke-ra, és elpirult fürkésző tekintetétől. Előző este ugyanígy nézett rá. – Gyönyörű vagy. – A férfi hangja mély és érdes volt. – Te is – bukott ki a lányból. A férfi vigyorgott és elpirult. A lány nem hitt a szemének, de Luke MacKenzie valóban elpirult. – Attól tartok, téved, asszonyom. Senki sem vádolhatja ezt a vén texasi fiút azzal, hogy szép. Ezért még le is lőhetik, tudja. – Nos, akkor azt mondom, hogy nagyon jóképű, MacKenzie sheriff. – A lehengerlő pontosabb szó lenne rá, gondolta magában a lány, ahogy visszasétáltak a takaróhoz, és leültek. – Apu, mikor ülhetek fel Alamo hátára? – kérdezte Josh. – Néhány év múlva. Azt hiszem, most még egy picit fiatal vagy hozzá. – Akkor lovagolhatok a pónin? – kérdezte a fiú türelmetlenül. – Hadd pihenjen egy kicsit, Josh! Ő csak egy póni. Nem akarjuk, hogy kifáradjon, igaz? – Akkor én és Amigo elmegyünk szép köveket keresni a folyónál. – Ne menj túlságosan közel a folyóparthoz. És ne kóborolj el túl messzire – rendelkezett Luke. Lezöttyent Honey mellé. – Luke, örülök, hogy kettesben lehetünk, mert megígértem Joshnak, hogy beszélek veled valamiről, ami bántja őt. – Mi az? – Josht nagyon felkavarja, hogy Amigo nem mehet be a házba. Nagy ég, Luke, Amigo a fiú kedvence. Nem győzhetnéd meg a házvezetőnődet, hogy gondolja meg magát? – Mrs. Frick… – Frau Frick – javította ki a lány. – Frau Frick már nem jelent gondot. – Ó, akkor rávetted, hogy gondolja meg magát? – Nem hiszem, hogy ez bárkinek is sikerülne. A lány összezavarodott. – Mintha azt mondtad volna, hogy ezt tetted. – Nem, ezt te mondtad. Én azt mondtam, hogy már nem jelent gondot. Feltettem a déli postakocsira, és visszaküldtem Sacramentóba. Honey igyekezett nem kimutatni az örömét, de nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon.
183
– Meglep, hogy Josh nem újságolta el. – Még nem tudja. – Akkor hívjuk vissza, és mondjuk el a jó híreket. – Hadd játsszon! Jól érzi magát. Neked pedig egy ideig még be kell érned az én izgalmas társalgásommal. – Izgalmas társalgás! Te, MacKenzie sheriff, nem éppen az izgalmas szavaidról vagy híres. – És ha illetlen dolgokat mondok? – A lány fensőbbséges pillantást vetett rá, aztán akaratlanul elmosolyodott. – Egész éjjel arra gondoltam, hogyan festettél este, ahogy ott álltál meztelenül a lámpa fényében. A bőröd olyan volt, mint a szatén, és én… – Ez az illetlen dolgok közé tartozik, MacKenzie? – A lány a kezébe temette piruló arcát. – Izgalmas, illetlen beszélgetés, Miss Honey Behr – javította ki Luke csintalan mosollyal. – Hadd fejezzem be, mert hamarosan szedelőzködnöm kell visszafelé, hogy leváltsam Mattet. – Nagyon rendes fiatalember, Luke. – Úgy hangzik, mintha témát akarnál váltani. De egyetértek, Mattből jó sheriff lesz. – Azt tervezi, hogy visszaadja a csillagját, sheriff? – ugratta a lány eltúlzott tájszólással. – Ami azt illeti, igen, Miss Honey Behr. Erről akartam veled beszélni. Azon tűnődtem, hogy visszamegyek marhát terelni, és vadlovakat kergetni. – Ó, vagyis egy cirkuszhoz áll – jegyezte meg a lány. A férfi hallatta meleg nevetését. – Mindig a tiéd az utolsó szó, igaz, Szajkó? Azt fontolgatom, hogy visszamegyek Texasba. Azt hiszem, Josh élvezné, ha egy farmon nőhetne fel. – Ebben biztos vagyok. Hiányzik a gazdálkodás, Luke? – Igen, hiányzik. Kemény munka, de jó élet az. Van hely, ahol kinyújthatod a lábad, és leírhatatlan a szabadság, amikor kint lovagolsz a birtokon. – Akkor miért nem mentél vissza gazdálkodni a háború után? – Miután megtaláltam Josht, nem hagyhattam magára, és úgy gondoltam, ha a törvény szolgálatába állok, jobb esélyem lesz, hogy híreket kapjak a törvényen kívüli bandákról. Tudod, körözési plakátokat, híreket más sheriffektől és fejvadászoktól. Arra számítottam, hogy valami majd csak felbukkan, amivel már elindulhatok. Sajnos, Josh túlságosan lefoglalta az időmet, hogy befejezzem, amit elkezdtem. – Olyan elkötelezett sheriffnek tűnsz, hogy nehéz elképzelni, hogy abba akarnád hagyni. – Mindig is hinni fogok a törvény fenntartásában, jelvénnyel, vagy anélkül. A családom ma is életben lenne, ha nem lennének azok, akik nem hajlandók a szabályok és törvények szerint élni. – Remélem, nem oda akarsz kilyukadni, hogy megleckéztetsz az én bűnös életemről – mondta Honey, és igyekezett könnyednek tűnni. Amikor meglátta a férfi pillantásának komorságát, élénksége szétfoszlott, és lehervadt a mosoly az arcáról. Erőltetetten vidám hangon folytatta: – Szóval mégis, igaz? – Nem, Honey, nem ezt akarom mondani.
184
Mivel Luke olyan ritkán mondta ki a nevét, a lányt hirtelen elfogta a balsejtelem. Egyetlen pillanatig sem hitte, hogy előző éjjeli szeretkezésük a férfinak is annyit jelentett, mint neki, vagy talán bánta is, hogy egyáltalán megtörtént. Talán éppen arra készült, hogy megmondja, itt az ideje, hogy a lány újra elhagyja Stocktont, ezúttal véglegesen. Hogy már végzett vele. A gondolatba beleszédült, és úgy érezte, kicsúszik alóla a talaj. Kinyújtotta a kezét, hogy megkapaszkodjon. Azonnal egy erős kéz szorítását érezte. – Jól vagy? – A férfi karja védelmezőn fonódott köré, ő pedig Luke-nak támaszkodott. – Biztosan a lovaglás miatt. – Feküdj le, Honey. – Nem, felesleges. – Felült, és kibontakozott Luke karjából. – Csak megszédültem egy pillanatra. Már elmúlt. – Csak ülj nyugodtan, amíg jobban nem leszel. – Olyan bután érzem magam. Általában erős vagyok, mint egy ló. A férfi a könyökére támaszkodott, és felnézett az égre. – Túlságosan szép nap ez ahhoz, hogy megbetegedj. A lány szemében Luke még vonzóbb volt, mint valaha. Hosszú, ruganyos teste fesztelenül nyújtózott ki, és Honey sóvárgott rá, hogy megérinthesse. Annyira szerette, és a gondolat, hogy el kellene hagynia, elviselhetetlennek tűnt. Megbánást érzett a múltbeli bűnei miatt, ami a fájdalomban öltött testet arra a gondolatra, hogy soha nem láthatja többé Luke-ot. – Azt mondtad, van valami, amiről beszélni szeretnél velem. – Bátor igyekezete ellenére, hogy nyugodt maradjon, a szavak remegve buktak ki a száján. Amikor a férfi felé fordult és elmosolyodott, a gondolat, hogy soha többé nem láthatja ezt a szívének oly kedves arckifejezést, letaglózta Honeyt. Rettegett, hogy menten sírva fakad. – Várhat, amíg jobban nem érzed magad. Holnap sem leszek elkésve. – Legyünk túl rajta, Luke! Nem akarok úgy lefeküdni, hogy egész éjjel ezen gondolkodom. – A lány lehunyta a szemét, és mély levegőt vett, hogy összeszedje erejét a következő pillanatokra. Luke felült, lesöpörte a tenyerét, és egyszerűen annyit mondott: – Azt hiszem, össze kellene házasodnunk. Honey szeme felpattant és tágra nyílt. Mivel a legrosszabbra készült, most váratlanul érte a meglepő kijelentés. – Mit mondtál? – kérdezte remegve. – Azt mondtam, feleségül akarlak venni. A lány gondolatai továbbra is az első megjegyzés körüljártak. – Nem, Luke, nem ezt mondtad. Azt mondtad, „azt hiszem, össze kellene házasodnunk”. Nem is olyan régen még a fogdádba akartál zárni. Szálka voltam a szemedben. Alkalmatlan. Hazudozó. Csaló. Most pedig azt mondod, szerinted össze kellene házasodnunk. Én ugyanaz a nő vagyok most is, mint korábban. – A pokolba is, muszáj annyira megbonyolítanod, amennyire csak lehet, ugye? A lány ideges mosolyt villantott felé. – Nem tudom, miről beszélsz. – Átkozottul jól tudod. Egyfelől, egy ideje lefekszünk egymással, úgyhogy ezt illik tennünk – mondta becsületesen.
185
– Ez talán illendőnek tűnik neked, de aligha győzhetsz meg így róla, hogy velem akarod leélni az életedet. – Akkor itt vannak Josh érzelmei irántad. Nagyon szomorú lenne, ha elmennél. – Folytasd! – Emellett jó szakács és háziasszony vagy. – De egy kocsmában is dolgozom. Erről megfeledkeztél, Luke? Nem hiszem, hogy Stockton derék polgárai örömmel fogadnák a menyasszonyodat. – Szemernyit sem érdekel, mit gondolnak. – Engem igen. Nem magam, hanem Josh miatt. Ő az, aki szenvedni fog miatta. – Szenvedni! Szajkó, Josh imád téged. Csak nézz rá. – A távolba néztek, ahol Josh köveket dobált a vízbe. – Te tanítottad meg rá, hogyan legyen kisfiú. Hogyan emelje fel a fejét és járjon egyenes háttal. Te tanítottad nevetni. Stockton derék lakóinak két évük volt erre, de meg sem próbálták. – De a múltam, Luke. A Long Branch. Ha Joshnak nem is számít, neked biztosan. – Honey, a múltad nem fontos. Összeházasodunk, visszamegyünk Texasba, és új életet kezdünk. Egyetlen szó sem esett a szerelemről. – Nos, senki sem vádolhatja azzal, hogy nem tud csípőből tüzelni, MacKenzie sheriff – zsörtölődött a lány. – Az ajánlata percről percre romantikusabbá válik. Talán nem vagyok büszke mindenre, amit a múltban tettem, de ez nem jelenti azt, hogy hozzámennék valakihez csak, mert szüksége van szakácsra, anyára a gyerekének, vagy… vagy egy nőre az ágyába. – Pokolian jól tudod, hogy többről van szó. Tudod, hogy érzek irántad. – Igen, nagyon is világosan kifejezted, jók vagyunk együtt az ágyban. – Szeretlek, Szajkó. A lány szíve vadul kalimpálni kezdett. Biztosan nem hallotta jól. Vágyakozó képzelete újra megcsalta. – Mit mondtál? – Azt mondtam, szeretlek. – Ó, Luke, most ne hazudj nekem! Ez lenne a legkegyetlenebb dolog, amit tehetnél. Legalább légy velem őszinte. A férfi a lány szájára szorította a kezét, hogy belefojtsa a szót. – Eltökélted, hogy megnehezíted ezt az egészet, igaz? Sosem értettem az udvarláshoz, de ha azt akarod hallani, hogy gyönyörűnek tartalak, akkor kimondom. Szeretlek ott látni a konyhámban, szeretem érezni a levendulaillatot, amikor a közelemben jársz. Nem tudom megállni, hogy meg ne érintselek. Akkor is szeretkezni vágyom veled, amikor a munkára kellene figyelnem. Ez az, amit hallani akarsz? A lány biztos volt benne, hogy az egész beszélgetést csak képzeli. – Nem egészen így gondoltam, MacKenzie. Ezt olyan nehéz megérteni? – fordította el a fejét. – Olyan nehéz megérteni, hogy szeretlek? – Igen, figyelembe véve azokat a kegyetlenségeket, amiket egymás fejéhez vágtunk. – Honey ingerülten emelte újra rá a tekintetét. – Mit vársz, mit feleljek? – Igent vagy nemet. Őszinteséget akartál, hát őszinte voltam. Miért nem leszel te is őszinte velem és magaddal?
186
– Őszinteség? Ezzel az erénnyel nem rendelkezem, emlékszel? – csattant fel a lány, aztán megbánta elhamarkodott válaszát, mert ezzel többet fedett fel magából a férfi előtt, mint szeretett volna. És, ahogy tartott tőle, Luke nem értette félre a célzást. – Hát ez van a háttérben. Nézd, Honey, sajnálom mindazt, amit mondtam neked. Mindkettőnknek el kell felejtenünk a múltat. – Könnyebb mondani, mint megtenni. Számomra kockázatosabb egy férfi kezébe tenni a jövőmet, mint becsapni az embereket. Jó okom van rá, hogy ne bízzak a férfiakban. – Talán okot adtam rá, hogy ne bízz bennem, de nem vagyok iszákos, úgyhogy ne hasonlíts engem az apádhoz. És bár nem vagyok gazdag, gondtalanná tehetem az életedet. Tudom, hogy egy gazdaság elindítása kemény munkával jár majd, de nem várom el, hogy annál nagyobb terhet viselj majd, mint hogy a feleségem, és Josh anyja légy. És… Amikor elhallgatott, a lány kérdőn nézett rá. – És mi? – És tudom, hogy nem szerelemből jössz hozzám, de én szeretlek, és megpróbállak boldoggá tenni. – És miből gondolod, hogy nem szerelemből megyek hozzád? – Ha nem akarsz hozzám jönni, csak mondd meg, és nem beszélünk róla többet. Ne kerülgessük a dolgot… – Hirtelen elhallgatott, ahogy a lány szavai eljutottak hozzá. – Úgy érted…? A lány a nyaka köré fonta a karját. – Szeretlek, Luke. A férfi a földre szorította Honeyt, ahogy lassan, ráérősen megcsókolta. A lány sóhajtva szétnyitotta az ajkát, a férfi nyelve pedig mámorító lökésekkel fedezte fel a száját, amelyektől bizseregni kezdett Honey teste. A csók egyre mélyebbé vált, ereje izgató volt, és vágyakozása beitta a lány lélegzetét. Remegve szívta be a levegőt, ahogy a férfi könnyed csókokkal borította a nyakát. Luke nedves szája elérte a mélyedést a lány torkán. – Azonnal összeházasodunk? – suttogta. – Igen. Ó, igen, Luke – Honey elnyíló ajka közt sóhajtotta a választ. Luke felemelte a fejét, és a lány követte tekintetét, amely az arcán vándorolt, és végül a szemébe mélyedt. A férfi finoman meleg tenyerébe fogta a lány arcát. – Tudod, hogy igyekszem majd boldoggá tenni téged, Szajkó. Egy hosszú pillanatig a lányt megbabonázta, ahogy a férfi sürgető, sötét szeme fogva tartotta a tekintetét. Luke lehajtotta a fejét, és megcsókolta az orra hegyét, aztán a szemét, végül nyelve körülrajzolta Honey szétnyíló ajkát, mielőtt mámorító sürgetéssel birtokba vette volna a szájával. Az érzelmek áradatában Honey úgy érezte, remegő szíve menten szétfeszíti a mellkasát. Ó, Istenem, Luke, annyira szeretlek. Csak melletted érzek így. Közelebbi érintésre vágyva, a lány a férfihoz préselte magát, a nyelve érzéki táncba fogott Lukeéval, és válaszul a férfi a tenyerébe fogta a mellét. Luke felemelte a fejét, és elengedte a lányt. Honey várakozva hátradőlt, a keze még mindig Luke bicepszének erőteljes domborulatát markolta. A férfi zafírszínű, vágytól sugárzó pillantása összefonódott a lány merész, leplezetlenül hívogató, szenvedélytől csillogó tekintetével. Honey öntudatlanul
187
megnedvesítette kiszáradt ajkát. A szenvedély azonnal lángra lobbant a pillantásban, amit a férfi vetett a szájára, erős ujjai pedig a lány blúza alá csusszantak. – Tudod, gyönyörű a melled. A lány zihálva vette a levegőt, ahogy a férfi könnyedén végigsimított a meredező bimbókon. Luke szája sarka mosolyra húzódott. – Imádom figyelni az arcodat. Ezt szereted, ugye? – Te… nem vagy igaz… igazságos – nyögte a lány. Luke forró tenyere tovább játszadozott a megduzzadt csúcsocskával. – Szeretnéd, hogy abbahagyjam? – kérdezte, ahogy kezét a másik remegő kebelre csúsztatta, hogy annak is hódoljon. A lány képtelen volt válaszolni, egyetlen szó sem jött ki száján, ahogy a torkát összeszorította a várakozás. A férfi szeme elsötétült a szenvedélytől, ahogy fogva tartotta a lány tekintetét. – Megállok, ha valóban ezt akarod. Luke feltűrte a lány ingét és fűzőjét, aztán lehajtotta a fejét. A nyelvével kényeztette Honey megduzzadt mellbimbóit. Az érintéstől a lány testének idegvégződéseit csodás érzések hullámai árasztották el. Honey halkan felnyögött az élvezettől, és még jobban a mellére szorította a férfi sötét fejét. Szája és nyelve érzéki táncával, Luke mámorból szőtt hálót a lány köré, míg tehetetlenül vonaglani nem kezdett, egyre mélyebbre és mélyebbre merülve a testi gyönyörök csapdájába. Amikor a férfi szája újra birtokba vette az övét, Honey a nyaka köré fonta a karját. Ahogy közelebb vonta magához, érezte Luke szívének dobogását a sajátján. Aztán a férfi ajka nedves nyomot hagyva csúszott az álláig, míg meleg lehelete a haját borzolta a füle mellett, a gerincén pedig borzongás futott végig. Luke felemelte a lány állát. Meleg tekintetében őszinteség égett. – Szeretlek, Szajkó. Ez egy új kezdet lehet számunkra. Nincs több hazugság közöttünk. Magunk mögött hagyjuk a múlt összes hibáját – suttogta Luke miközben érzékien harapdálta a lány fülcimpáját. – Ó, igen, Luke. Igen – kiáltotta Honey öntudatlan egyetértésben. Aztán újra belesuttogta elfogadó válaszát a férfi szájába, ahogy erőteljes, szenvedélyes csókkal pecsételték meg szövetségüket. A férfi felült, és megigazította a lány ingét. – A pokolba is, bárcsak máris házasok lennénk! Kezd megviselni, hogy észrevétlenül kell csókokat lopnom, mint egy iskolás fiúnak. – Felállt, és kinyújtotta a kezét, hogy segítsen a lánynak. – Már várom a házasság meghittségét. Honey feje még mindig kóválygott az „iskolás fiú” csókjától, de a férfi kezébe tette a kezét, és hagyta, hogy talpra húzza. – Alig várom, hogy lássam Josh arcát, amikor elmondjuk neki – mondta Luke. – Alig várom, hogy láthassam Cynthiáét – felelte Honey nevetve. Úgy érezte, összeszorul a szíve, ahogy a férfi lemosolygott rá. – Josh nagyon boldog lesz. Tudod, ugye? – Remélem, mi is azok leszünk, Luke. A férfi finoman kifésült néhány hajtincset a lány arcából. – Talán pokoli veszekedéseink lesznek, de gondolj bele, milyen jó lesz kibékülni. A karjába vonta a lányt, és birtokba vette az ajkát. Édes érzések öntötték el Honey testét. Szorosabbra fűzte a karját a férfi nyaka körül, és saját lázas vágyával viszonozta a férfi éhes csókját. A csók hosszú pillanatai alatt az erősödő szenvedély hullámain ringtak,
188
ami kioltotta a figyelmüket minden más iránt, a rajtuk keresztül áramló sürgetés kivételével. Aztán Josh kiáltása visszarántotta őket a földre. – Apu, nézd, milyen gyors vagyok! Luke félbehagyta a csókot, elfordította a fejét, és meglátta Josht a póni hátán. A gyerek száguldott a tisztáson. – Lassíts, Josh, ez túl gyors! Ijedten megdermedt, amikor meglátta, hogy egy kidőlt fa törzse pontosan a póni útjába esik. – Húzd meg a szárat, Josh! – kiabálta Luke. Rémületére azt látta, hogy Josh elejti a kantárt. Zötyögött tovább, ahogy a póni vágtatott, nyilvánvalóan észre sem véve az akadályt az úton. Honeyt elengedve Luke a herélthez rohant, és a hátára pattant. De tudta, hogy túlságosan messze van, hogy elkapja a pónit, mielőtt az elérne a kidőlt fához. Láthatóan Amigo is észlelte a veszélyt. Vadul ugatva a póni elé szaladt. A rémült kis ló elkanyarodott, hogy kikerülje az ijesztő állatot, és Luke néhány pillanattal később utolérte a száguldó pónit. Kikapta Josht a nyeregből, és a lovasától megfosztott póni még jó néhány méternyit rohant, míg megállt. Honey kifulladva rohant hozzájuk. Luke a nyeregben ült, és magához szorította Josht. – Ezt soha többé ne tedd, fiam. Meg is halhattál volna. – Jó móka volt, apu – jelentette ki Josh. – Azt hiszem, ma délutánra elég volt a lovaglóleckékből – mondta Honey, ahogy felnyúlt a kisfiúért. Luke átadta neki a gyereket, aztán maga is leszállt. A lovat vezetve követte Honeyt a takaróhoz. Amigo szuszogva kacsázott mellette. Luke megállt, és szabad karjába kapta a kutyát. – Te átkozott kutya – motyogta. Amikor mindannyian a takarón ültek, Honey Luke-ra pillantott, és intett, hogy vágjon bele. – Josh – kezdte lassan a férfi. – Jó híreink vannak számodra. Visszaküldtem Frau Fricket Sacramentóba. – Hurrá! – kiáltotta Josh. Luke megköszörülte a torkát. – Honey és én pedig összeházasodunk, fiam. Luke és Honey a kisfiúra meredt, hogy elkaphassák minden rezdülését. Az arcát felfújta töprengésében. Végül felnézett Luke-ra. – Ez azt jelenti, hogy most már Honey lesz a mamám? Luke a lányra nézett, és kacsintott. – Így van, fiam. – Jaj de jó! – A fiú rájuk vetette magát, és a nyakuk köré fonta egy-egy karját. Mindhárman hátradőltek, és nevettek. Josh megpuszilta a felnőttek arcát, aztán Honeyhoz fordult. – Szólítsalak mamának Honey helyett? – Szeretném, ha így tennél, Josh – mondta Luke. – De nem muszáj, ha nem szeretnéd, édesem – szúrta közbe gyorsan Honey. – Hm – mondta Josh. – Azt hiszem, így foglak hívni. – Hirtelen felugrott. – Hallottad ezt, Amigo? – A kutya közben vadul próbált felugrani az emberekre. – Most már Honey
189
lesz a mamánk, úgyhogy mamának fogjuk hívni Honey helyett. És az a vén Frau Frick és a buta macskája is elment. Most már soha többé nem kell egyedül aludnod. Luke Honey derekára csúsztatta a karját. – És az apukádnak sem.
190
28. fejezet uke és Honey másnap reggel házasodtak össze csendes szertartás keretében, amelyen csak Cynthia, Doug, Matt Brennan és a sugárzó Josh vett részt. Az örömteli eseménybe szomorúságot lopott a tudat, hogy a szertartás után a két párnak el kellett válnia egymástól: Cynthia és Doug a postakocsival Seattle-be indultak. Ahogy Cynthia célzott rá, a kórház ajánlata Dougnak túlságosan jó volt, hogy vissza lehessen utasítani. – Azért utazunk, hogy megnézzük a kórházat – mondta Doug, amikor elérkezett a búcsú ideje. – Igen, de mire visszatértek, mi már nem leszünk itt – mondta Honey szomorúan. – Ki tudja, ha nem tetszik, amit látunk, talán mégis Stocktonban maradunk. – Texasba mindig jöhettek, pajtás – mondta Luke, ahogy a két férfi kezet rázott. – Ne lepődj meg, ha tényleg megyünk – szúrta közbe gyorsan Cynthia. – Mert ha nem költözünk Seattle-be, nem akarom itt felnevelni a lányomat. Nem szeretem a derék közösség polgárainak többségét. Honey elfordult, képtelen volt végignézni, ahogy Cynthia elbúcsúzott Joshtól. Aztán a két nő könnyes szemmel ölelkezett össze. – Írok, amint Luke és én berendezkedünk – ígérte Honey Cynthiának. – Mindenképpen – felelte Cynthia a szemét törölgetve. Felmászott a postakocsira. Honey megcsókolta Melissát, és átadta az édesanyjának. Aztán Doug megölelte és megcsókolta Honeyt, felszállt a kocsiba, és becsukta az ajtót. Cynthia kinyújtotta a kezét az ablakon, Honey pedig megszorította. – Szeretlek. Hiányozni fogsz. – Én is szeretlek – mondta Cynthia. – Ne feledd, megígérted, hogy írni fogsz! Honey keze kicsúszott Cynthia tenyeréből, ahogy a kocsi elindult. Luke a felesége vállára fonta a karját, és együtt figyelték, ahogy a kocsi végigdübörög az úton. – Vajon látjuk még őket, Luke? – Persze hogy látjuk – vigyorgott Luke. – Végül is Texas nincs olyan messze Washingtontól. Honey döbbent fintorral nézett fel rá. – Nincs messze?! – Szajkó, néhány éven belül annyi vasútvonal fogja átszelni az országot, hogy senki sem lesz néhány napnál távolabb egymástól. – Magasra emelte Josht, aztán az egyik karját Honey vállára tette. – Gyerünk, még össze kell pakolnunk, ha holnap el akarunk indulni innen.
L
Másnap reggel, mire Luke visszatért a jelvénye leadásából, Honey mindent összecsomagolt és előkészített arra, hogy felrakják a szekérre. Mivel a ház, a bútorok és a háztartási holmik java a városé volt, Matt Brennan, az újonnan kinevezett sheriff költözött a házba, miután ők elmentek. Honey az ablakokon hagyta a piros-fehér kockás függönyöket külön köszönetképpen Mattnek. A Nelson házaspáron kívül ő azon kevesek egyike volt, akik némi tiszteletet mutattak iránta. A lány könyveivel, a ruháikkal és a személyes tárgyakkal, amelyeket Luke az elmúlt két évben szerzett be, meg is telt a szekér, mire Luke befejezte a rakodást. Amint Josh és
191
Amigo elhelyezkedett kényelmes kis fészkükben a kocsi elejéhez közel, Luke feltette Honeyt a bakra. – Készen áll az indulásra, Mrs. MacKenzie? – Texas, jövünk – kiáltotta Honey vidáman kacagva. Charlie Walden észrevétlenül megbújt a facsemeték közt, amelyek a sheriff házát szegélyezték. A törvényen kívüli néhány pillanatig figyelte, ahogy a család indulásra készülődik. A szeme rosszindulatúan csillogott, ahogy Luke MacKenzie-re szegezte a tekintetét. Megvetette a törvény embereit, de Luke MacKenzie-t bosszúszomjasan gyűlölte. A sheriff megölte az egyik öccsét, Beaut, és elérte, hogy a másik öccse, Billy Bob börtönbe kerüljön. Csak azért, mert megölt egy hamiskártyást a pókerasztalnál! A férfi dühe még jobban forrni kezdett, ahogy a bandája három tagjára gondolt, akiket ugyanez a gazember lőtt le. A pokolba is, ez a nyomorult város átkozottul szerencsés, hogy nem égeti fel, ahogy régen szokta, amikor Quantrill oldalán lovagolt, és a háború alatt a texasi határ mentén. Nem számított arra, hogy a sheriff megházasodik, és elhagyja a várost. Így arra kényszerült, hogy megváltoztassa a tervét. Most nem volt ideje hogy végrehajtsa a lassú, fájdalmas gyilkosságot, amit a sheriffnek szánt – miután a gazember végignézi, hogy megöli a fiát. Most gyorsan kell végeznie vele, és nem láthatja a sheriff arckifejezését sem, ahogy halálra kínozza. Végül is, nem olyan volt Beau öccse, mintha a fia lett volna? gondolta keserűen. Szemet szemért. Figyelte, ahogy a sheriff felmászik a kocsira. Száját vékony vonallá szorította, felemelte a kezében tartott pisztolyt, célzott, és meghúzta a ravaszt. Honey úgy érezte, a szíve a torkában dobog, amikor eldördült a számos pisztolylövés. Aztán meglátta, hogy Luke arcára kiül a döbbenet, a szemét pedig elhomályosítja a fájdalom. – Szajkó… – motyogta, mielőtt a földre zuhant. – Luke! – sikoltotta a lány. Leugrott a kocsiról, és letérdelt a férfi mellé. Rémülten meredt a vérre, ami a férfi hátán és lábán tátongó sebekből patakzott. – Segítség, valaki! – kiáltotta. Wright tiszteletes rohant végig az utcán. – Mi történt? – Luke-ot meglőtték – kiáltotta vadul Honey. – Segítségre van szüksége. – A városban nincs orvos – mondta a lelkész. Az asszony magához szorította Luke fejét. – Luke, Luke, hallasz engem? A férfi nem volt eszméletén, és nehezen lélegzett. Csaknem pánikban, Honey az inge alá csúsztatta a kezét, és kitapintotta gyenge szívverését. Arcát arcához szorította, és a karjába ölelte a férfit. – Kérem, valaki segítsen rajta. Összerezzent, amikor egy kezet érzett a vállán. Matt Brennan szólalt meg gyengéden. – Álljon arrébb, Mrs. MacKenzie! Az asszony úgy érezte, megbénult, és csak nézett fel rá. – Meglőtték, Matt. – Tudom. Hadd nézzem meg! Honey lefektette Luke fejét az útra, és oldalra húzódott. Matt elfordította Luke-ot, annyira, hogy megnézhesse a golyóütötte sebeket.
192
– Az egyik töltény egyenesen átment a lábán. Úgy látom, nem szakított át semmit. De van egy másik a hátában. Vigyük be a házba, ahol el tudjuk állítani a vérzést. Honey felnézett, és rádöbbent, hogy Matt nem hozzá beszél, hanem az őket körülvevő ismerősökhöz. A fiatalember hozzá lépett, és felsegítette. – Látta, hogy ki lőtt, Mrs. MacKenzie? Az asszony megrázta a fejét. – Minden olyan gyorsan és váratlanul történt. Luke éppen felkapaszkodott a kocsira… aztán jöttek a lövések… és lezuhant. – Megnézem, mit találok. Matt előhúzta a Coltját, és a házhoz legközelebb eső facsoporthoz ment. Még mindig kábultan, az asszony hallotta, hogy Wright tiszteletes utasításokat ad néhány férfinak, akik bevitték Luke-ot a házba. Honey aggodalmas pillantást vetett a kocsin ülő Joshra. Szegény kisgyerek sápadt volt és remegett, a szeme tágra nyílt a döbbenettől. Az asszony leemelte. – Gyere, édesem, bemegyünk. – Az apukám meg fog halni, ugye? – A kisfiú hangja komoly és belenyugvó volt. Honey érezte, hogy könnyek csorognak le az arcán. – Nem tudom. Imádkoznunk kell, és meg kell próbálnunk nagyon bátornak lenni, édesem. Josh megrázta a fejét. – Nem, az apukám is elhagy engem, mint a mamám. Mint ahogy te is el fogsz. – Én nem hagylak el, Josh, megígérem. Soha nem foglak elhagyni. – Honey átkarolta a fiú vállát, Josh pedig odabújt hozzá. Az összegyűlt tömeg szétnyílt előttük. – Ülj le a verandán, és maradj kint, édesem, amíg mi segítünk az apukádnak – mondta az asszony sietve. Ahogy a házba rohant, látta, hogy Amigo felugrik Joshra, megnyalja az arcát, aztán lefekszik a fiú ölébe. Luke-ot a hasára fektették a konyhaasztalon. Delmer Quinn éppen fölé hajolt, és megvizsgálta. – Aha, a hátán lőtték meg, a jobb válla közelében, és a golyó tisztán átment a jobb combján, épp ahogy Matt mondta. Kell valami, amivel elállítjuk a vérzést. – Felvágok egy lepedőt – mondta Honey. Visszarohant a kocsihoz, és előtúrt egy lepedőt és a varrókészletét. Amikor visszament a házba, csíkokra tépte a lepedőt. Delmer szabályos négyzet alakú párnává hajtott néhány csíkot. – Nagyon gondos, Mr. Quinn – mondta az asszony. – Ki kell szedni azt a golyót a vállából. Segít nekem? – Nem vagyok orvos, hölgyem. – Maga sírásó. Biztosan vett már ki golyót – mondta Honey. – Persze, halottakból. De még sose vettem ki golyót olyasvalakiből, aki életben van. – Elfordult, és menni készült. Honey előhúzta az egyik Coltot Luke pisztolyövéből. – Akkor most megteszi, Mr. Quinn. – Felhúzta a fegyver kakasát. – És most azonnal hozzálát, vagy magából kell majd kiszedni egy golyót. – Delmer elfehéredett, amikor meglátta a rászegezett fegyvert. – Mindenki menjen ki innen. – Nagy tolongás támadt az ajtónál. – Sam, vigye magával Josht, és küldjön vele ide egy üveg whiskyt. – Persze, Honey, persze – mondta Sam, ahogy kifelé igyekezett.
193
– Most pedig, Mr. Quinn, mi lenne, ha feltenne egy kanna vizet forrni, hogy fertőtleníthessük az eszközöket? – Milyen eszközöket? – kérdezte a férfi. – Van egy kézimunkaollóm, és Luke-nak van kése. Mire Josh visszatért a whiskyvel, minden készen állt. Delmer az ital egy részét a Luke lábán tátongó sebbe öntötte, hogy kitisztítsa, majd letakarta egy lepedődarabbal, végül átkötötte egy szövetcsíkkal. – Nem ígérek semmit, hölgyem – motyogta Delmer, ahogy eltávolította a nyomókötést Luke hátáról. Honey hálát mondott Istennek, hogy Luke öntudatlan állapotban volt, amikor a sírásó kutatni kezdett a sebben az ollóval. Végül megtalálta a befúródott golyót. A kísérletezéstől a seb újra vérezni kezdett, és Honey igyekezett letörölni a vért. Delmer felkapta a whisky üveget, a szájához emelte, és nagyot kortyolt az italból. Mogorva pillantást vetett Honey felé, aztán a sebbe kotort a kézimunkaollóval, és sikerült megragadnia a golyót. Az asszony minden igyekezete ellenére, hogy letörölje a vért, a vérzés egyre erősödött, és Delmer nem tudta megtartani a lövedéket. Felháborodva hajította félre az ollót. – Hogy várja el, hogy kiszedjek egy töltényt a megfelelő eszközök nélkül? – Felkapta a kést, és addig piszkálta a golyót, amíg sikerült a seb széléhez ügyeskednie a meghajlott fémdarabot. Megragadta az ollót, és kiemelte. – Itt van az átkozott golyója. Honey csaknem elsírta magát a megkönnyebbüléstől. Ahogy Delmer a mosogatóhoz lépett, és lemosta a vért a kezéről, Honey szeszt öntött a sebbe, nyomókötést tett rá, és bekötözte. Delmer feltette a kalapját, és a kabátja ujjába dugta a karját. – Most elmegyek, és ne várja, hogy visszajöjjek – mondta a férfi, és sötét pillantást vetett a nőre. – Nem megy sehová, amíg ágyba nem fektetjük mondta Honey. Újra felemelte a Coltot, és a férfira célzott. – Mégis hogyan várja, hogy ágyba vigyem? – Tudok egy módot. Betolhatjuk az asztalt a szobába, és átemelhetjük Luke-ot az ágyba. A minden egyes lépésnél halkan káromkodó Delmerrel átlökdöstek és – cibálták az asztalt a szobán, és végül beemelték Luke-ot az ágyba. – Köszönöm, Mr. Quinn. Csodálatosan viselkedett – közölte Honey. – Igazán köszönöm! És meg fogom mondani a sheriffnek, hogy fegyvert fogott rám, hölgyem. Az én Myrtleleemnek igaza volt, amikor azt mondta, maga őrült – ezzel Delmer kivonult a házból. Honey lehúzta Luke vérfoltos ruháit, aztán megmosdatta, és tiszta alsóneműt adott rá. Joshra bízta a feladatot, hogy vigyázzon Luke-ra, amíg ő kisúrolta a vérfoltokat a férfi ruháiból. Hogy elterelje a figyelmét Luke állapotának súlyosságáról, Honey kényszerítette magát, hogy egy pillanatra se álljon meg, inkább kipakolta a kocsit. Gyakran bement, hogy ránézzen Luke-ra, változást remélve, de a férfi továbbra is eszméletlen volt, és nehezen lélegzett. Estére az asszony testileg-lelkileg teljesen kimerült. Miután lefektette Josht, a nappali egyik székét a hálószobába húzta, és leült. Hátradőlt, és lehunyta a szemét.
194
Honey felriadt. Luke továbbra is mozdulatlanul feküdt a hasán. Az asszony az órára nézett, és látta, hogy mindössze tizenöt percet aludt. Felállt a székről, az ágyhoz lépett, és ahogy azt már számtalanszor tette, azóta, hogy Delmer Quinn kiszedte a golyót, Luke homlokára tette a kezét. A férfi tüzelt a láztól, és Honeynak nem volt orvossága, amit beadhatott volna neki. Lerogyott a padlóra az ágy mellett, és a matracra fektette az arcát, hogy figyelhesse a férfit. Olyan békésnek látszott! Mintha csak aludt volna. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Letörölte, aztán kinyújtotta a kezét, és gyengéden kifésülte a férfi sötét haját a homlokából. – Kérlek, ne hagyj el, szerelmem – mondta halkan. Szomorú mosollyal tovább simogatta férje homlokát. – Nem is tudod, milyen sokszor szerettelek volna így szólítani, szerelmem. Ezért nem hagyhatsz el most. Annyi mindent kell bevallanom neked. Szerettelek, Luke MacKenzie, az első pillanattól, hogy megláttalak. – Megfogta a férfi kezét, amelyben nem érezte a megszokott erőt és energiát. Szeretettel megcsókolta minden hosszú, erős ujj hegyét. – És szeretem a kezedet is… az érintését. Ezt sem mondtam még el neked, szerelmem – mosolyodott el. – De azt hiszem, erre magad is rájöttél. – Könnyáztatta arcához szorította a férfi kezét. – Ó, Luke, olyan sok mindent szeretek benned. Kérlek, szerelmem, ne halj meg! Az asszony egész éjjel a padlón ült, és fogta a férje kezét. Amikor kopogtattak az ajtón másnap kora reggel, Honey megcsókolta Luke tenyerét, aztán gyengéden az ágyra fektette. Fáradtan feltápászkodott, és az ajtóhoz ment. – Jöjjön be, Matt! Matt Brennan komor arccal belépett, és levette a kalapját. – Jó reggelt, Mrs. MacKenzie! Éppen készülök kilovagolni, és gondoltam, megnézem, hogy van a sheriff… úgy értem, hogy van Luke. – Egyformán, Matt. Még nem tért magához, és láza van. – Nos, végre találtunk egy nyomot, ami a hegyekbe vezet. Megtettem helyettesnek Jess és Randy Calhount. Követjük a nyomot, és meglátjuk, sikerül-e utolérnünk a férfit, aki meglőtte. – Legyenek óvatosak, Matt! – mondta az asszony, ahogy a fiatalember elment. Honey fásultan a konyhába ment. Töltött egy csésze kávét, leült, és fejét az asztalra hajtotta. Nem sokkal később erőltetett mosollyal nézett fel, amikor Josh kikóválygott a szobájából. – Nos, Josh MacKenzie, mit kérsz ma reggelire? – Nem vagyok éhes. – A gyerek ideges pillantást vetett Luke szobájának ajtajára. – Apu ma már jobban van? – Nem Josh, de legalább nem romlik az állapota. Ez jó jel, édesem. – Tegnap és egész éjszaka is aludt. Az apukám meg fog halni, tudom. Honey lehunyta a szemét, hogy úrrá legyen az álla remegésén. – Én nem tudok ilyesmiről, Joshua MacKenzie. És soha többé nem akarom hallani, hogy így beszélsz. – Aztán megbánta nyersességét, kinyújtotta a kezét, és a kisfiúéra fektette. – Nézd, édesem, nagyon sok vért veszített, de kitart. És ha valaki túlélhet egy ilyen sebet, az az apukád. Erős, és jó formában van. Mr. Quinn kivette a golyót a hátából, ez a legfontosabb. – Mr. Quinn nem orvos. Ő eltemeti az embereket, mint ahogy eltemette Mr. O'Learyt.
195
Ó, Pop, gondolta szomorúan a nő, annyira hiányzol. Bárcsak itt volnál most! Kisírhatnám magam a válladon. Még Cynthia és Doug is elment. A bánat, amit érzett, nyilvánvalóan kiült az arcára is. – Sajnálom, hogy elszomorítottalak, mama. Kérlek, ne sírj! – Tudom, hogy meg vagy ijedve, Josh. Én is. De mindkettőnknek bátran kell viselkednünk most. Az apukád is ezt akarná. Kimerülten felállt, és visszament a hálószobába. Josh követte, és megállt az ágy mellett, Amigóval a sarkában. Ahogy a gyerek az apja mozdulatlan alakjára nézett, kis álla megremegett, de nem sírt. Az asszony Luke-ra pillantott, aztán vissza Joshra, végül a hűséges kutyára a lábánál. Különös, gondolta, az elmúlt hat évben, csak saját magáért kellett felelősséget vállalnia. Most pedig lett egy sebesült férje, egy sajgó szívű gyereke, és egy sánta kutyája, akik mind rá számítottak. Erőért fohászkodott, hogy ne okozzon csalódást egyiküknek sem. Nagyot nyelt, és átkarolta Josh vállát. – Bárcsak apu kinyitná a szemét! Honey leült a székre, és az ölébe emelte a fiút. Ahogy a komor kék szemekbe nézett, a lány igyekezett megtalálni a szavakat, amelyek elűzhetik a félelmét. – Édesem, amikor valaki komolyan megsérül, gyakran elveszíti az eszméletét. Olyan, mintha mélyen aludna. Azt hiszem, az Úr így védi meg attól, hogy forgolódjon, és még több sebet szerezzen. – Ezért kell most apunak a pocakján aludnia? – Igen, hogy megóvja a sebet a hátán. – De apu nem szeret a pociján aludni. Apu a hátán szeret. Tudtam, mert már aludtam vele. – Ezért jó, hogy nincs magánál, mert így nem tudja, hogy a hasán fekszik. – Fel fog apu ébredni hamarosan? – Biztos vagyok benne, édesem. Most pedig, miért nem mész a szobádba, és öltözöl fel? Aztán olvasok neked. A kisfiú engedelmesen lemászott az öléből, és Amigóval a nyomában kiment. Amikor Josh nem sokkal később visszatért, Honey a széken üldögélt. – Ha én és Amigó csöndben vagyunk, maradhatunk, és nézhetjük aput? – Hát persze – mondta Honey kedvesen. – Csak ne engedd fel Amigót az ágyra! A pillanatok óráknak tűntek. A lány megjavította a szakadást Luke ingén és nadrágján, és igyekezett lekötni Josht. Csak Wright tiszteletes és Sam jöttek el, hogy érdeklődjenek Luke állapotáról. Végül lement a nap, és az asszony lefektette Josht. Luke kinyitotta a szemét, és egy hosszú pillanatig nem tudta hol van, csak a szokatlan csendre figyelt fel. A látása homályos volt, és igyekezett egy nagy, tömör tárgyra összpontosítani, ami a közelében állt. Lassan kitisztult a látása, és rádöbbent, hogy az a holmi egy szék. Nagy erőfeszítés árán felismerte az alakot a széken. – Szajkó. Honey kinyitotta a szemét, és felfedezte, hogy Luke ébren van, és őt nézi. – Luke! – térdre hullott az ágy mellett. – Mi… mi történt? – Meglőttek, Luke – mondta a lány aggodalmasan. – Tegnap óta eszméletlen voltál.
196
– Eszméletlen… tegnap. – A férfi igyekezett lerázni a sötétséget, ami beburkolta. – Ó, drágám, hogy érzed… magad? – A mondat elhalt, ahogy a férfi lehunyta a szemét. – Luke! Luke – suttogta az asszony, és finoman megrázta. Luke újra kinyitotta a szemét, és küszködve próbált ránézni az elméjét borító köd ellenére. Az ágyban feküdt, a hasán. Felemelte a fejét. A karja zsibbadt és elgémberedett, mintha ezernyi tűt szúrtak volna a bőrébe. Felkészült, hogy megforduljon. – Ne mozogj, Luke, vagy kinyílnak a sebeid. A férfi felhagyott a próbálkozással, és az ágyra hanyatlott. Honey bizakodó volt. Legalább visszanyerte az öntudatát. Már az is reménnyel töltötte el az asszonyt, hogy hallhatta a férfi hangját.
197
29. fejezet oney, akit felriasztott a halk kopogás az ajtón, felült. Csaknem tíz óra volt, és az asszony el se tudta képzelni, ki érkezhetett ilyen késői órán. Aztán eszébe jutott Matt Brennan. Honey úgy vélte, talán most ért vissza, és meg akarja látogatni Luke-ot. Kinyitotta az ajtót, de nem Matt, hanem Lily LaRue lépett be sietve, és gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. – Hogy van Luke, Honey? – A nő szeme tágra nyílt a rémülettől. – Nem jól – mondta Honey. – El kell vinned innen. – Amint elég jól lesz, hogy utazhasson. – Nem. Úgy értem, most rögtön. – Mi a baj, Lily? – Charlie lőtte le Luke-ot. A Long Branchben hencegett vele, hogy kicsalta a városból Matt Brennant. Most lovagolt el, hogy idehozza a bandája néhány tagját. – Charlie? – Honey döbbenten meredt a másik nőre. – Arra a sima modorú, szőke idegenre gondolsz, aki a Long Branchben lődörgött? Lily bólintott. – Igen, ő az. Charlie Walden. Honey nem jutott szóhoz. – Úgy érted, az a férfi, aki itt lövöldözött a városban? Luke szerint Walden annak a bandának a tagja volt, akik feldúlták a farmját és megölték a feleségét és az anyját. – Ma éjjel visszajönnek, hogy megöljék Luke-ot, és Charlie azzal fenyegetőzött, hogy megöl bárkit, aki segít Luke-nak. – Ó, Istenem, Lily! Luke éppen most nyerte vissza az eszméletét. De lázas, és túlságosan gyenge, hogy védekezhessen. Miért nem mondtad el hamarabb Luke-nak, hogy kicsoda Charlie? – Én is csak most tudtam meg. Soha nem említette a vezetéknevét. És az én munkámban az ember nem kérdez, ha nem mondják meg maguktól. – Segítséget kell szereznem. Nem hagyhatom egyedül Luke-ot és Josht. Itt maradnál néhány percig? – Jól van, de siess! Ha valaki itt lát, elindul a pletyka, és az a gazember Walden talán engem is megöl – felelte Lily. Honey átrohant a szomszédba. A fogdában sötét volt. Dörömbölt az ajtón, de nem kapott választ. Matt még nyilvánvalóan nem tért vissza. Amikor meglátta, hogy ég a lámpa Quinn temetkezési üzletében, odasietett. Delmer nyitott ajtót. Ahogy meglátta az asszonyt, megpróbálta becsukni az ajtót, de Honey belökte. – Mr. Quinn, a segítségére van szükségünk. Charlie Walden ma este a városba jön, hogy megölje Luke-ot. Ő túl gyenge, hogy megvédje magát. Segít nekem? – Nem áll szándékomban semmilyen lövöldözésbe keveredni. Tettem már magukért eleget. Most menjen el! Dolgom van. – Dolga? Éjszaka? – Honey benézett az ajtón, és meglátott egy csaknem befejezett fenyőfa ládát. Az asszonyt megrémítette a hirtelen felismerés. – Maga tudott róla, igaz? – Hitetlenkedve meredt a férfira. – Luke-nak készíti azt a fenyőládát! – Üzletember vagyok, hölgyem – azzal Honey orrára csapta az ajtót.
H
198
Az asszony végigrohant az utcán a Long Branchig. Sam segíteni fog, gondolta. Rádöbbent, hogy előbb hozzá kellett volna jönnie. Kifulladva lépett be a bárba, de az üres volt. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor meglátta, hogy Sam kijön a hátsó szobából. – Ó, hála az égnek, Sam! A segítségére van szükségem. Charlie Walden visszajön, hogy megölje Luke-ot. Ő pedig túl lázas és gyenge, hogy megvédje magát. Sam a fejét rázta. – Sajnálom, Honey. Egy kocsmárosnak semlegesnek kell maradnia az efféle harcokban. – De Luke a barátja, Sam – mondta a nő kétségbeesetten. – Hogyan állhat félre és hagyhatja meghalni? – Persze hogy kedvelem Luke-ot, Honey. Ő jó ember. És az is pokolian biztos, hogy nem kívánom a halálát. De ez kemény vidék, gyermekem, és itt mindig is lesznek Luke MacKenzie-k és Charlie Waldenek, akik egymással szemben állnak. Ezt nem lehet megakadályozni. A túlélés titka az, hogy az ember nem avatkozik bele. Nézzen körül! A hely üres. Elterjedt a pletyka. Amint az egésznek vége lesz, újra megtelik, és talán Charlie Walden fog mindenkinek fizetni egy kört. Az az igazság, gyermek, hogy egy Charlie Walden jót tesz az üzletnek, egy Luke MacKenzie pedig ront rajta. – Ó, ne, Sam – mondta a nő. – Ne! Bénultan hátrált ki az ajtón. Ahogy újra az utcára ért, kétségbeesetten nézett körül. Feltámadt benne a remény, amikor meglátta Wright tiszteletest és Stockton polgármesterét a templom előtt. Végigrohant az utcán. – Mr. Webster, biztosan hallott Charlie Walden fenyegetéséről. És Matt Brennan nincs a városban. Összehívna néhány embert, hogy segítsünk Luke-on? A két férfi óvatos pillantást váltott. – Mrs. Mackenzie, a város polgármestereként nem kérhetem arra a polgáraimat, hogy tegyék kockára az életüket Luke MacKenzie-ért. Ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse. – De Luke volt a sheriffjük az elmúlt két évben. Hányszor kockáztatta az életét, hogy megvédje ezt a várost? – Ezért fizették, Mrs. MacKenzie. És talán nem kell emlékeztetnem rá, hogy ő már nem sheriff. Amikor fogta magát, és lemondott, nyilvánvalóan nem a város polgárainak érdekeit tartotta szem előtt. Hála az égnek, az ifjú Mr. Brennan hajlandó volt a helyére lépni, hogy megvédje Stockton lakóit. A lány gyomra felkavarodott. – Úgy érti, nem segít? – Őszintén megdöbbent, hogy éppen azoktól kér segítséget, akiket személyesen megfenyegetett vagy becsmérelt. – Hát erről van szó! Azért teszik, hogy visszavágjanak nekem. Luke élete egy fabatkát sem ér maguknak. Mr. Webster, bocsánatot fogok kérni a feleségétől. Térden állva fogok könyörögni, ha ezt akarja. Kérem, az irántam érzett gyűlöletét ne helyezze át Luke-ra is. Hát nem érti? Ő tehetetlen, képtelen megvédeni magát. – Most újra megsértette Stockton polgárait, Mrs. MacKenzie. Mi nem vagyunk szűk látókörű vagy haragtartó emberek, de nem érzünk személyes elkötelezettséget, hogy kockára tegyük az életünket a férjéért. Honey kétségbeesetten pillantott a lelkész felé.
199
– Feltételezem, ön is így érez. – Mély tiszteletet érzek Luke iránt, Mrs. MacKenzie – mondta Wright tiszteletes. Az asszony reménykedve nézett rá. – Akkor segít rajta, Wright lelkész úr? – Mindenképpen segítek. – Ó, köszönöm, uram. Talán ketten együtt fel tudjuk venni a harcot. – Harcot? Ó, nem, Mrs. MacKenzie. Attól tartok, félreértett. Én a reverenda embere vagyok, az én fegyverem a Szent Biblia. Imádkozom Luke biztonságáért. – Ne fáradjon! – mondta Honey megvetően. – Inkább imádkozzon a város derék polgáraiért, tiszteletes – robbant ki belőle a düh. – Szükségük van rá! Letörten futott vissza a házhoz. – Találtál segítséget? – kérdezte Lily, amint belépett. Honey megrázta a fejét. – Egyetlen ember sem jön, még Sam sem. Azt hittem, hogy legalább ő a barátom. – Esdeklő pillantással nézett a másik nőre. – Lily, elvinnéd magaddal Josht? – Nem maradhatsz itt, Honey. Téged is megölnek. – Nem hagyom el Luke-ot. – Hallgass ide, gondolkodtam, amíg odakint voltál! Ha el tudjuk csempészni Luke-ot a te régi szobádba a Long Branch felett anélkül, hogy meglátnának, ott el tudtok bújni. – De hogy sikerülne anélkül, hogy Sam észrevenné? – Ha talpra tudod állítani, beosonhattok a hátsó ajtón. Kinyitom, és elterelem Sam figyelmét. – Ó, Istenem, igen! Így van esélyünk. Elrejtem a szekeret, és talán azt fogják hinni, elvittem Luke-ot a városból. – Mindenesetre jobb, mint itt ülni és várni rájuk. Menjünk, Honey kislány! – mondta Lily. – Miért teszed ezt, Lily? Kockáztatod az életedet. – Luke MacKenzie jó ember. Túl jó, hogy olyan állat kezétől haljon meg, mint Charlie Walden. Honey megölelte, aztán a hálószobába sietett, és rázni kezdte a férfit. – Luke, kérlek, ha hallasz, nyisd ki a szemed. Küzdj, drágám. Kérlek. Nyisd ki a szemed. – Mi…? – Luke, talpra kell, hogy állítsalak. Fel tudsz állni? El kell tűnnünk innen. Charlie Walden úton van, hogy megöljön. Luke túlságosan lázas volt, hogy kérdezősködjön vagy ellenkezzen, de a sürgetés elért hozzá. A lánynak sikerült ráadnia a nadrágját és ingét, de a férfi alig tudott talpon maradni. – Támaszkodj rám – mondta Honey. Az asszony megragadta a férje karját, és a saját válla köré fonta. Azt hitte, a térde összecsuklik a férfi súlya alatt. Lily felkapta Luke pisztolyövét és csizmáját, és a szekérre dobta. A két nő megfeszítette izmait, ahogy felsegítették a férfit a bakra. Amikor Honey elhúzta a kezét, látta, hogy csupa vér. Elkeseredetten döbbent rá, hogy a férfi sebei felszakadtak. De nem volt ideje aggódni miatta. Berohant, és felébresztette Josht. Perceken belül Josh és Amigo szintén a szekéren ültek. – Sok szerencsét! – mondta Lily. – Mire odaérsz, kinyitom az ajtót.
200
– Köszönöm, Lily. – Honey magához húzta és megcsókolta. – Soha nem felejtem el, amit értünk tettél. Az utcákon egy lélek sem járt. Honey, a főutcát elkerülve jó néhány mellékutcán hajtott végig, mire elért a Long Branch hátsó ajtajához. Az asszony megállította a lovakat. Miután leemelte Josht, egyik ujját a szájára tette. – Ide hallgass, édesem, egy játékot fogunk játszani. Úgy kell tenned, mintha te lennél Sólyomszem, és körülvettek az irokézek. Azt fogjuk játszani, hogy ők a gonosz emberek, akik meglőtték az apukádat. Nagy veszélyben vagyunk, úgyhogy pisszennünk sem szabad, vagy észrevesznek. Te viszed Amigót, és neki sem szabad zajt csapnia. Érted, Sólyomszem? Josh bólintott. Felvette Amigót. – Nem szabad ugatnod, Amigo, vagy azok az irabojok elkapnak és megskalpolnak – suttogta a kisfiú. Az asszony óvatosan lenyomta az ajtó kilincsét. Lily állta a szavát, az ajtó nyitva volt. Honey lesegítette Luke-ot a szekérről. – Luke, a Long Branch mögött vagyunk. Meg kell szabadulnom a szekértől. Fel tudsz menni a lépcsőn a régi szobámba? Csendben kell lenned, mert nem szabad, hogy Sam meghalljon minket. Érted, amit mondok? A láz ellenére a férfi felfogta a veszélyt. – Igen. Add ide a pisztolyövemet! – Nem. Túl nehéz, és mindkét kezedre szükséged lesz, hogy fel tudj menni a lépcsőn. Kérlek, csak menj! Néhány perc múlva visszajövök. A nő várt, amíg a férje elindult felfelé a hátsó lépcsőn, aztán visszamászott a szekérre, és elrejtette a bokrok között a béristálló mögött. Megbéklyózta a lovakat, aztán felkapta Luke fegyverövét és csizmáját, aztán visszarohant a Long Branchhez. Besurrant az ajtón, és bezárta maga mögött. Egy pillanatra megállt, hogy hallgatózzon. Hallotta, ahogy Lily és Sam nevetnek a bárban, de úgy tűnt, minden rendben. Felment a lépcsőn, és kinyitotta egykori szobája ajtaját. Luke ájultan hevert az ágyon, Josh pedig a padlón ücsörgött a szoba sarkában, Amigóval a karjában. Amikor az asszony becsukta az ajtót, a szobában koromsötét lett. Tapogatózva sikerült bezárnia az ajtót, de nem mert lámpát gyújtani. Néhány pillanat múlva a szeme hozzászokott a sötéthez, és az ágyhoz lépett. Lehúzta az egyik párna huzatát, összehajtogatta, és Luke inge alá gyömöszölte, hogy megállítsa a vérzést. Lecibálta a férfi nadrágját. A férfi lábán lévő kötést átáztatta a vér. Leszakított egy csíkot az alsószoknyája aljából, és megpróbált tiszta nyomókötést és pólyát készíteni Luke lábára. Pillanatnyilag nem tudott többet tenni a férjéért, így feladta rá a nadrágját, és begombolta. Honey Joshhoz lépett. – Édesem, szeretném, ha lefeküdnél az ágyra apukád mellé. Reggelig itt maradunk. Josh nemsokára álomba merült Luke mellett. Honey úgy ült le, hogy szemmel tarthassa az utcát, anélkül, hogy őt látni lehessen. Az éjszaka közepén hallotta, hogy több lovas érkezik a Long Branchhez. Amikor meghallotta, hogy belépnek a kocsmába, Honey Luke pisztolyövéért nyúlt. Az egyik coltot a padlóra fektette maga mellé, a másikat felhúzta, és várt. Férfihangok szűrődtek fel az emeletre, de az asszony nem értette, mit mondanak.
201
Hamarosan távolodó patadobogást hallott, és a Long Branch elcsendesedett. Honey még most sem hunyta le a szemét. Éberen várt, és figyelt. Nem sokkal később kaparászást és suttogást hallott az ajtó felől: – Honey. Ahogy felismerte Lily hangját, az asszony kinyitotta az ajtót. – Elmentek – suttogta Lily. – Walden és a cimborái odalent voltak. Pokolian feldühödtek. Éppen, ahogy gondoltuk, amikor üresen találták a házat, és látták, hogy a szekér eltűnt, úgy gondolták, elhagytad a várost. Sam bezárt mindent, és ő is lefeküdt, vagyis most már te is pihenhetsz. Hogy van Luke? – A sebei újra felszakadtak. Elájult, de amennyire meg tudom ítélni, most alszik. – Nos, jobb, ha te is alszol egy kicsit. – Köszönöm, Lily. Tudom, hogy Luke is köszönetet fog mondani neked, ha majd képes lesz rá. Nem tudom, hogyan viszonozhatjuk ezt neked valaha is. – Nem pénzért tettem, Honey, kislány. – Tudom, hogy nem – mondta Honey. Újra megölelte és megcsókolta a másik nőt. Aztán Lily elosont. Honey bezárta az ajtót, és kinyújtózott ugyanazon a szőnyegen, ahol ő és Luke valaha szeretkeztek. Lehunyta a szemét, és álomba merült. Will Hutchins a Wells Fargo iroda előtt állította meg a postakocsit Placerville-ben, és lehajtotta a féket a kerekekre. Nekilátott ledobálni a csomagokat a kocsi tetejéről egy írnoknak, aki kijött az irodából. – Hogy s mint, Will – üdvözölte a férfit. – Zeke – bólintott a kocsis. – Hallottad, hogy a stocktoni sheriffet lepuffantották? Hátba lőtték. – Ki lőtte le? – kérdezte az írnok. – Charlie Walden. Az írnok felmordult, letett egy nehéz ládát, és a karjába törölte a homlokát. – Túl fogja élni a sheriff? – Még nem tudom, még mindig nincs magánál. – Kár lenne, ha nem élné túl. MacKenzie sheriff jó ember. – Ezzel becipelte az egyik dobozt az irodába. A beszélgetés megütötte egy férfi fülét, aki a közeli épület falát támasztotta. – Mikor indul ez a kocsi Sacramentóba? – kérdezte. Will gyanakodva méregette a férfit. Szakálla és hosszú bajusza volt, ami eltakarta az arca nagy részét, és egy sebhelye, amely a jobb halántékán húzódott végig. A viharvert Stetson kalap alól lehulló hosszú, fekete haját egy darab nyersbőrrel kötötte össze. – Dolga akadt ott, miszter? – Ha így is van, az az én dolgom, nem a magáé – mondta halkan az idegen. Will érezte, hogy feláll a szőr a karján a férfi hangjában megbúvó fenyegetés hatására. Ingerültséget látott az idegen sötétkék szemében, és rádöbbent, hogy a férfi visszafogja az indulatait. A szarvasbőr nadrágot és a rojtos, por- és verítékfoltos inget viselő idegen magas volt, és vékony alkatán látszott, hogy ideje nagy részét a szabadban tölti. A jobb csípőjén alacsonyan függő coltot viselt, a másikon pedig egy hüvelyébe rejtett kést. És talán még egy böllérkést a csizmaszárában, gondolta Hutchins. A férfi csizmájának sarka kopott
202
volt, és a lábbelit legalább akkora por borította, mint a ruháit. Szikár és alattomos, állapította meg Will. És legalább olyan veszélyes, mint csörgőkígyó a napsütésben. – Ma este itt alszom, aztán reggel indulok vissza a part felé – felelte óvatosan. Az idegen bólintott, aztán hirtelen sarkon fordult, és a közeli lókikötő pózna felé indult. Az olyan emberek hosszú, szökdécselő lépteivel járt, akik inkább otthon érzik magukat lóháton, mint a földön. Will figyelte, ahogy az idegen belép a távíróirodába. Néhány perc múlva, amikor Will már csaknem befejezte a kirakodást, látta, hogy a férfi kijön, erőfeszítés nélkül felpattan egy sötétbarna musztáng hátára, és sebes vágtában délfelé száguld. – Vajon hová ez a nagy sietség? – morgolódott Will, ahogy ledobta az utolsó csomagot. Füstfelhő örvénylett a négy férfi feje felett, akik egy pókerasztal mellett ültek Sacramentóban. A csapos egy foltot törölgetett a mahagóni bárpulton, ahogy a pókerzsetonok csörgése és a játékosok beszélgetésének moraját a „Shenandoa” halk dallama kísérte a sarokban álló zongora felől. Mordecai Fisher belépett a bárba, és a karavánvezető egy hosszú pillanatig körbepillantott a teremben. Aztán a bárpulthoz lépett. A csapos kérdés nélkül elétett egy röviditalos poharat, és megtöltötte. – Jó ideje nem láttunk itt. Merre jártál, Mordecai? – Odalenn Friscóban. Emlékszel arra a stocktoni sheriffre, aki úgy egy hónapja járt itt? – kérdezte Mordecai. – Arra gondolsz, amelyik behozta az egyik Walden fiút? Mordecai felhajtotta az italt, és az inge ujjával megtörölte a száját. – Igen, ő az. Egy másikat meg lelőtt, ha jól emlékszem. – Mi van vele? – kérdezte a csapos. – Hátba lőtték. A zongorista abbahagyta a játékot. – Arról a MacKenzie sheriffről beszélsz? – Igen – mondta Mordecai. Arnie felkelt a zongora mellől, és a bárpulthoz sétált. – Ki tette, Mordecai? – Azt beszélik, hogy Charlie Walden hencegett vele. – A pokolba! – káromkodott Arnie. – Kedveltem azt a fickót. Kár, hogy meghalt. Mordecai lehajtott egy újabb italt. – Még nem halt meg, de könnyen lehet, hogy meg fog. Charlie Walden megfogadta, hogy ő és a bandája visszamennek, és befejezik, amit elkezdtek. Az egyik pókerjátékos érdeklődve figyelte a pultnál zajló beszélgetést. A sötét hajú, nyílt, barátságos arcú férfi az asztal közepére hajította a zsetonjait. – Váltsátok be! – Kicsit korán hagyod abba a játékot, nem, idegen? – kérdezte az osztó. A férfi közömbösen vállat vont. – Megesik néha. Az osztó ellenségesen méregette az idegent. A férfi sok pénzt nyert el tőle, és az osztónak nem tetszett a gondolat, hogy ilyen hamar feláll az asztaltól anélkül hogy esélyt adna arra, hogy visszanyerje a pénzét. Az asztalnál ülőkhöz képest az idegen akár piperkőcnek is tűnhetett volna. Az arcát tisztára borotválta, csak egy sötét kis szakállt
203
hagyott. A magas és izmos férfi fehér inget, fekete nyakkendőt és méretre szabott fekete zakót viselt, amely a combjáig ért, valamint őzbarna nadrágot. Gondosan nyírt haján alacsony karimájú kalapot hordott, amelyet enyhén félrecsapva viselt. Ám ahogy az osztó figyelte a férfi orrát, amely nyilvánvalóan már többször is betört, a vad vakmerőséget a szemében és a pisztolytáskát, amelyet olyan fesztelenül viselt, mint más a kitaposott csizmáját, egyszerre elment a kedve attól, hogy belekössön. Átadta az idegennek a pénzét. A férfi barátságos mosollyal eltette a pénzt a mellényzsebébe, és megbökte a kalapját. – Örültem, uraim. A férfi mosolya aggodalmas homlokráncolássá változott, amint elhagyta az ivót, és belépett a szálloda előcsarnokába. Az írnok magához intette. – Ez a távirat most érkezett önnek, uram. A férfi felkapta a borítékot, és egy aranydollárt dobott az írnoknak, aztán gyorsan elolvasta a rejtélyes üzenetet. Kora reggel érkezem. Az idegen összegyűrte a táviratot, a szemétkosárba dobta, és felment a lépcsőn.
204
30. fejezet gy, hogy Charlie Walden fenyegetését egy időre maguk mögött hagyták, Honey biztonságosnak érezte, hogy visszatérjenek a házba. Luke sebei már nem véreztek, és a férfi elég erősnek érezte magát, hogy mozgatni lehessen. Sikerült kiosonniuk a Long Branchből anélkül, hogy bárki is felfigyelt volna rájuk, és így biztosak lehettek benne, hogy Lily biztonságban lesz Charlie Walden haragjától. Ám Honey nem lepődött meg aznap délután, amikor Lily felbukkant az ajtóban, hogy elmondja, elmegy Stocktonból. – Hová mész, Lily? – Talán San Franciscóba. Egyszerűen nem állhatom már ezt a várost. Úgy tűnik, minden jó ember elmegy innen. – Én is mindig arra gondoltam, hogy San Franciscóba megyek, amíg bele nem szerettem Luke-ba. – Nekem soha nem volt akkora szerencsém, hogy olyan férfit találjak, mint Luke. Ám ha találtam is volna, egyetlen férfi sem akarna elvenni egy nőt, akinek ilyen sötét a múltja. – Miért nem adod fel, Lily? Fiatal vagy, és szép. Biztosan találnál olyan férfit, aki hajlandó lenne elfelejteni a múltadat. Én is találtam egyet, nem igaz? – Honey, kislány, nem szaladgál a világban túl sok olyan férfi, mint Luke MacKenzie. És mivel én nem tudok énekelni vagy pókerezni, nem értek máshoz, mint amit itt is műveltem. – Miért nem jössz velünk Texasba? Biztos vagyok benne, hogy találnál ott munkát. – Nem, maradok a nagyvárosoknál. De ki tudja, egy nap talán még eljutok Texasba. Viszontlátásra, Honey kislány, és búcsúzz el a nevemben a férjedtől is. Vidd el innen, mielőtt megölik! – tette hozzá Lily. – Elviszem, amint elég jól lesz hozzá – mondta Honey, ahogy megölelte. – Sok szerencsét, Lily, és az Úr legyen veled. Honey bánatosan állt az ajtóban, és figyelte, ahogy Lily felmászik a postakocsira. – Sok szerencsét, Lily! – ismételte szomorúan. Másnap Luke elég jól volt, hogy egyen egy kis levest. Úgy tűnt, a seb a hátán gyógyulni kezd. Bár már nem vérzett, a seb körül elhalt a szövet. Fertőzéstől tartva az asszony forró borogatással fürdette. A láz hatására Luke a nap nagy részét átaludta, Honey már legalább nem érezte úgy, hogy az ágya mellett kell töltenie az éjszakát. Aznap éjjel, négy napja először, az asszony végre lefekhetett, és Joshsal oszthatta meg az ágyát.
Í
Két férfi lovagolt be lassan a városba. Egyenesen ültek a nyeregben, az arcuk komor, a tekintetük határozott volt, és a késő éjjel hazasiető városlakók kíváncsi pillantásokkal méregették őket. Borostyánszínű fény szűrődött ki az utca egyik végén a fogda ablakából, a másikon pedig a Long Branchéből. A zongora csilingelő hangja áradt ki a nyitott ajtókon, ahogy a férfiak a kocsmához értek. Az egyikük oldalpillantást vetett a bank órájára, ami tízet mutatott. Leszálltak, és kikötötték a lovakat az egyik póznához. Az egyik férfi levette a kalapját, és leporolta. A másik ellenőrizte a csípőjére csatolt coltot, aztán előreballagott, és megállt a kocsma bejáratánál, míg társa csatlakozott hozzá. Óvatosan körbepillantottak, aztán beléptek a Long Branchbe. 205
Percek múltán újra odakint voltak, és felültek lovukra. A két idegen lassú ügetéssel végiglovagolt a főutcán, és megállt a fogda előtt. Csupán a bőr halk nyikorgása hallatszott, ahogy leszálltak. Matt Brennan talpra ugrott, amikor beléptek. Nem sokkal később elhagyták a fogdát, éber pillantásokat vetettek jobbra-balra, és a szomszédos házhoz lopakodtak. Hangtalanul fellépkedtek a veranda lépcsőjén. Az őszesebb férfi megfordult, és az árnyakat figyelte, míg a másik halkan bekopogott az ajtón. Amikor nem kapott választ, lenyomta a kilincset. Az ajtó halk nyikorgással kitárult. Honey nem tudta biztosan, mi ébresztette fel. Luke szólította volna? Néhány pillanatig mozdulatlanul feküdt, és hallgatózott. Végül megnyugodva visszafészkelődött az ágyba. A következő pillanatban halk nyikorgást hallott a nappaliból, ami talpra ugrasztotta. Valaki a Luke ajtaja előtt lévő laza deszkára lépett. Az asszony Joshra pillantott, aki mélyen aludt. Amigo fektében felemelte a fejét, és a fülét hegyezte. Az asszony a szájára tette az ujját, és intett a kutyának, hogy maradjon csendben. Attól tartva, hogy a fegyveresek tértek vissza, Honey remegni kezdett. Kicsusszant az ágyból, felemelte a Coltot az éjjeliszekrényről, és óvatosan az ajtóhoz lépett. A szíve a torkában dobogott, és attól tartott, hogy a behatolók meghallhatják zihálását. Mély, reszkető lélegzetet vett, összeszedte a bátorságát, és kilesett az ajtón. A Luke szobájában égő halvány fényű lámpa borostyán izzásba vonta a sötét szobát. Gyors pillantással felmérte, hogy a nappali és a konyha üres. Aztán elakadt a lélegzete, amikor meglátott egy árnyékot a falon – a sötét körvonal Luke ágya fölé hajolt. Elkeseredésében, hogy megvédelmezze Luke-ot, Honey minden félelme elszállt. Mindkét kezével a coltot markolva Luke szobájának ajtajához lépett. – Hagyja őt békén! – parancsolta. Két férfi magasodott Luke fölé, az ágy egy-egy oldalán. Az asszony gyorsan leplezte döbbenetét. – Emeljék fel a kezüket! Egyetlen rossz mozdulat bármelyiküktől, és mindkettőt lelövöm. – Igen, asszonyom – mondta az egyik betolakodó, és felemelte a karját. Az arcát simára borotválta, és fiatalabbnak, kevésbé veszélyesnek tűnt őszesebb társánál, aki óvatos homlokráncolással méregette. A jobb arcán húzódó sebhely még fenyegetőbbé tette megjelenését. – Csak egyszer figyelmeztetem, miszter – kiáltotta az asszony, és kinyújtotta a karját, hogy célozhasson. A férfi vonakodva felemelte a karját. Honey élete legnagyobb blöffjére készült. Még soha életében nem sütött el fegyvert, és kételkedett benne, hogy bármit is képes lenne eltalálni, ha megpróbálná, még ilyen közelről is. Mielőtt rájönnének a cselre, olyan messzire kellett csalnia őket Luke-tól, amennyire csak lehetett. Lassan hátrált. – Szép lassan lépjenek ki ebből a szobából. És ne próbálkozzanak semmi trükkel, vagy nem sokáig táncolhatnak. A nő úgy érezte, eltörpült a két férfi mellett, akik betöltötték a kis nappalit. – Most csukja be az ajtót! – Örömmel, asszonyom – mondta a fiatalabb férfi, és tette, amit Honey parancsolt. – Én mondom, kemény kis hölgy maga a termetéhez képest. Biztosan nem akarnék ujjat húzni magával.
206
– Igen, hát én nem kedvelem a kemény hölgyeket… a colttal játszadozó kemény hölgyeket még kevésbé – mondta a szakállas férfi fenyegető hangon. – Jól van, vegyék le azokat a fegyver öveket. Először maga – mondta Honey a sebhelyes férfinak, akit a veszélyesebbnek tartott. Eltökélt, rezzenéstelen pillantással állta a férfi perzselő tekintetét. – Most maga – utasította a másikat. Az elbűvölő mosolyt villantott felé, kicsatolta az övét és a padlóra ejtette. Az asszony a bejárati ajtóhoz hátrált. Továbbra is a férfiakra fogva a fegyvert, kinyitotta az ajtót. – Hé, van ott kint valaki? – kiáltotta. – Nincs ott senki, asszonyom, mi már ellenőriztük. Mi nem segíthetünk valamiben? Az asszony ingerülten pillantott a hetyke fiatalemberre, gyanítva, hogy rajta mulat. – Akkor mindhármunknak szépen át kell sétálnia a szomszédba, a fogdába, igaz? – mondta. – Én hajlandó vagyok, ha maga is, asszonyom. Az éjszaka elég kellemesnek tűnik a sétára. A férfi lovagias viselkedése egy pillanatra sem csapta be a nőt, csak a figyelmét próbálta elterelni, hogy alamuszi tekintetű társa rávethesse magát. – Persze érdekes lesz látni a kavarodást, amit okoz, ha valaki meglátja magát abban a hálóingben – mondta derűsen a férfi, ahogy végigpillantott Honeyn. – Különösen, ha éppen a fényben áll, mint most is. Honey meglepetten felszisszent, és lenézett a hálóingére. Túl későn döbbent rá, hogy nem is áll a fényben. A másik férfi keze olyan gyorsan csusszant a csuklója köré, ahogy egy kígyó lecsap. – Halálra idegesített, hölgyem – morogta a szakállas férfi. Kivette a pisztolyt Honey kezéből. – Ha legközelebb coltot fog valakire, jobb, ha fel is húzza. A férfi elengedte az asszonyt, aztán felcsatolta a pisztolyövét, és újra a hálószoba felé indult. – Ne, megállj! – sikoltotta az asszony. – Hozzá ne érjen! Nem engedem, hogy bántsa. A férfinak rontott, és mindkét kezével ütlegelni kezdte. Hogy elkerülje a nő ökleit, és távol tartsa tőle a pisztolyát, a férfi átkarolta Honey derekát, és felemelte a padlóról. A férfi karjának szorításában az asszony rugdalózott és küzdött, miközben a levegőben lógott. – A pokolba is, Cleve, szedd le rólam ezt a vadmacskát, mielőtt valaki megsérül. A fiatalabb férfi nevetésben tört ki. – Úgy tűnik, jól ellátta a bajodat, Flint. Cleve?… Flint? A nevek arculcsapásként érték a nőt. Azonnal abbahagyta a csapkodást, és ernyedten lógott, miközben a döbbenettől némán meredt a padlóra. Ahogy visszacsatolta a fegyverövét, Cleve hozzájuk sietett. – Mi a fenét műveltél vele? – kérdezte aggodalmasan. – Nem bántottad, ugye? – Még ha bántottam is, nem szándékosan tettem. Talán megsérült, ahogy rúgott és karmolt – mondta Flint. Leeresztette a lányt a padlóra. – Jól van, kis hölgy? – Maga Flint! – kiáltotta Honey. Gyors pillantást vetett a fiatalabb férfira. – Maga pedig Cleve! – Igen, asszonyom – mondta Cleve. – Ó, hála az égnek! – kiáltotta Honey örömmel. – Maguk Luke testvérei. – Ez az első értelmes dolog, amit ma este mondott, hölgyem – jegyezte meg Flint.
207
A megkönnyebbüléstől és boldogságtól megrészegülve, Honey a férfi dereka köré vetette a karját, és amennyire tudta, megölelte a férfit, aki kétszer akkorának tűnt, mint ő. – Ó, Flint, maga éppen olyan harapós, mint ahogy gondoltam. A döbbent férfi félszegen megveregette a nő vállát, és szőke feje felett az öccsére pillantott. Cleve szeme vidáman csillogott. Cleve-hez fordulva, Honey kitört: – És Cleve! Ó, Cleve, maga pedig éppen olyan kellemes, ahogy elképzeltem. Számítva a nő következő mozdulatára, Cleve kitárta a karját, Honey pedig lelkesen megölelte. – Ez nagyon kedves öntől, asszonyom. A két férfi újra zavart pillantást váltott az asszony feje felett. – Úgy vélem, bocsánatkéréssel tartozunk, amiért így betoppantunk, és megijesztettük magát, asszonyom – mondta Cleve bűnbánóan. – Többször kopogtunk, és az ajtó nem volt bezárva. – Tudom. A kulcs elveszett, és nincs rajta retesz. – Amikor meghallottuk, hogy a bátyánkat meglőtték, idevágtattunk, amilyen gyorsan csak tudtunk – tette hozzá Flint. – És én el se tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem, hogy megtették – biztosította őket Honey. Cleve elvigyorodott. – Nagyon hálásak vagyunk, hogy túlélte. Miután a legrosszabbtól tartottunk, igazán megnyugtató volt látni, hogy úgy alszik, mint a tej. – És hogy úgy horkol, mint fuldokló bika a homokviharban – tette hozzá Flint. – Fuldokló bika! Luke álmában sohasem horkol – cáfolta meg gyorsan az asszony. – Arról mindenképpen tudnék. A kijelentést zavart csend követte, ahogy a két férfi meglepett pillantást váltott. Cleve megköszörülte a torkát, és elsőként szólalt meg. – Ah… elnézését kérem, asszonyom, de attól tartok, nincs szerencsénk ismerni magát. Kicsoda ön? Honey összecsapta a kezét. Egy pillanatig úgy tűnt, imára szólítja a férfiakat. – Ó, hát persze! – kiáltott fel. – Milyen buta vagyok! – Aztán a kezére hajtotta a fejét. – Nagyon sajnálom. Maguk ketten biztosan úgy vélik, megőrültem. Flint szemének villanását látva a nő gyanította, hogy ez valóban megfordult a férfi fejében. Honey felemelte a fejét, és rájuk nézett. – Én Luke felesége vagyok. A két férfinak tátva maradt a szája a döbbenettől. – Luke felesége! – kiáltott fel Flint. – Az a sheriff a szomszédban egy szót sem szólt arról, hogy Luke-nak felesége lenne – mondta meglepetten Cleve. – Azt hiszem, le kellene ülnünk egy csésze kávé mellé – mondta az asszony a meghökkent férfiaknak. – Amint felvettem a köntösömet, felteszek egy kannával. – Én tudok kávét főzni, ha megmondja, hol találom a hozzávalókat, asszonyom – mondta Flint. – Honey – javította ki a nő. – Én nem kérek mézet, asszonyom. Erősen és feketén szeretem a kávét.
208
– Ejha! Ha jól emlékszem, Flint bátyó, a te kávéd olyan erős, hogy előbb megtapad a torkodon, mint a salak, aztán úgy csusszan le a gyomrodba, mint a sár. Majd én elkészítem – jegyezte meg Cleve, ahogy meggyújtotta a lámpát a nappaliban. Honey nem moccant. – Nem, úgy értem, a nevem Honey. A két férfi, akik a konyha felé indultak, most megtorpantak, és ránéztek. A nő felkészült a legrosszabbra, különösen Flinttől. A férfi, felvillantva a legfehérebb fogsort, amit Honey valaha is látott, szélesen elvigyorodott. – Ez nagyon édes név. – Nos, már rosszabbat is hallottam – mondta a lány, felidézve a múltbeli megjegyzéseket. Cleve azt gondolta, az asszonyt bántja a megjegyzés, és gyorsan hozzáfűzte: – Úgy értette, hogy nagyon bájos a neve, Honey. Illik is magához, különösen, hogy az a hosszú haja ilyen sárgás és aranyszerű. Arra a friss mézre emlékeztet, amit anya mindig üvegekbe töltött. Nem igaz, Flint? – Azt hiszem, igen – válaszolta Flint, és komolyan méregette a nőt. Az asszony ösztönösen a hajához emelte a kezét, és váratlanul meghatotta a férfiak megjegyzése, és nevetséges módon szentimentális hangulatba került. A lelkében valami képeket idézett fel szeretetről, családról, ragaszkodásról – olyan dolgokról, amelyek után mindig is vágyakozott, de sohasem élt át. Ki kellett mennie a szobából, mielőtt könnyekben tört volna ki. – Ezt bóknak veszem, uraim – mondta halkan, és a hálószobába menekült, becsukva maga mögött az ajtót. A könnyein át mosolyogva pillantott az ég felé. – Köszönöm, Istenem – mondta elhaló hangon, ahogy a köntöséért nyúlt. Mire felfrissítette magát, megfésülte a haját, és kiment, hogy csatlakozzon a férfiakhoz, egyedül találta Cleve-et. A férfi éppen begyújtott a kandallóba, és már fel is tette a kávéskannát a tűzhelyre. – Hová lett Flint? – kérdezte Honey. – Elment a lovakért. – A férfi leült a padlóra, kinyújtotta hosszú lábát, és a falnak támaszkodott. – Nem lenne kényelmesebb a karosszékben, Cleve? – Nagyon jó itt, asszonyom… ah, Honey. – A férfi elvigyorodott a saját nyelvbotlásán. – Még hozzá kell szokni. A nő leült mellé a padlóra. – Úgy érted, a nevemhez? – Nem, azt hiszem… ahhoz, hogy újra van egy húgocskánk. – Az arca elborult, emlékeztetve a lányt arra a komor keserűségre, amit gyakran látott Luke arcán, amikor a férfi a felesége tragédiájáról beszélt. Flint belépett, és a padlóra lökte a nyeregtáskákat, aztán letelepedett Cleve mellé. – Te mit mondasz, Flint? Talán kényelmesebben ülnél a széken. – Ne aggódj miattam, húgocska. Valahányszor fedél kerül a fejem fölé, elég, ha csak leülök, és élvezem. – Leoldozta fegyverövét, és maga mellé tette. Honeynak hirtelen eszébe jutott az udvariasság, és felkiáltott. – Egek, milyen figyelmetlen vagyok! Szeretnétek valamit enni? – Nekem elég a kávé – mondta Flint. – Nekem is – helyeselt Cleve.
209
– Biztosak vagytok benne? Nem tartana sokáig sütni egy kis tojást és szalonnát. Minden friss. Ma vettem. Reggel megpróbálom rávenni Luke-ot, hogy egyen egy kicsit. – Az nemsokára itt van – mondta Cleve. Flintre vigyorgott, aki a feje alá tette a kezét, és kinyújtózott. – Olyan lesz, mint régen, mi hárman együtt ülünk le reggelizni. – Igen, nagyon hosszú idő óta először, öcsiké. – Hat éve – mondta komoran Cleve. – Attól tartok, Luke még nem ülhet asztalhoz. Még mindig nagyon beteg. Cleve riadtan kapta tekintetét az asszonyra. – Luke jól van, ugye? Túl fogja élni? – Ő… – Honey képtelen volt megszólalni a gombóctól a torkában. – Ő mi? A pokolba is, mondd el! – kiáltotta Flint, és talpra ugrott, mint egy hatalmas macska. – Meg fog halni? – Nem. Csak éppen most nagyon visszaesett, mert a sebei felszakadtak, és a városban nincs orvos. Kérlek, üljünk le az asztalhoz, és elmesélem, mi történt. Amint leültek, Honey beszámolt a körülményekről, ahogy Delmer Quinn kivette a golyót, aztán Lily későbbi segítségéről is. A férfiak egyszer sem szakították félbe a fájdalmas beszámoló alatt. – Nos, úgy tűnik, hálával tartozunk Miss Lilynek. – Cleve Flintre pillantott. – Mindenképpen átadom a te köszönetedet is, Flint bátyó. – Túl késő, Cleve. Lily már elhagyta a várost. – Kár! Együtt ünnepelhettünk volna. – Én várok az ünnepléssel, amíg biztosan nem tudjuk, hogy Luke túléli – morgolódott Flint, és rosszalló pillantást vetett az öccsére. – Te mindig hajlamos voltál a dolgok sötét oldalát nézni. Emlékszel? Anya mindig azt mondta, legyünk bizakodóak. – Megpróbáltam egyszer-kétszer, de minden erőfeszítés ellenére is a hátsó felemen kötöttem ki. Megtanultam, hogy hallgassak az ösztöneimre. – A férfi Honeyra pillantott. – Mik a te megérzéseid? A nő egyenesen Flint szemébe nézett. – Hiszem, hogy Luke egy hét múlva makkegészséges lesz. Flint a szakállát cibálva egy hosszú percig a lányt nézte, aztán bólintott. – Azt hiszem, megbízom a te ösztöneidben is, húgocska. Honey érezte, milyen fontos, hogy mindenben őszinte legyen, és mély lélegzetet vett. – Van még valami, amit tudnotok kell. Amint belekezdett, a szavak fékezhetetlenül buktak ki a száján. Nem titkolt el semmit előlük: elmondta sötét múltját, Jake Simmonst, Sheldon Peters meggyilkolását, Abigail Fentont, és az állását a Long Branchben. Amikor befejezte, várta a kritikát, a férfiak rosszalló szavait. Ehelyett Flint felállt, és kinyújtózott. – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hunyok egyet. – Igen, jó ötletnek hangzik – csatlakozott Cleve. – Honey, te is aludj egyet. Abból, amit mondasz, nagy terhek nehezedtek rád mostanában. A nő fásultan figyelte, ahogy a férfiak lehúzzák a csizmájukat, és elhelyezkednek a kandalló előtt. A reakciójuk összezavarta, megdöbbentette. Nem hallották, amit Luke-ról és saját magáról mondott? A múltjáról? – Egyikőtöknek sincs mondanivalója arról, amit elmeséltem?
210
– Húgocska – mondta Flint –, ha a bátyánk szeret téged, nekünk ennyi elég. Most már te is MacKenzie vagy. – És én mondom, ezt az elmúlt éjszakákon be is bizonyítottad – tette hozzá Cleve. Luke hirtelen felkiáltott: – Te vagy az, Szajkó? Honey a hálószobába sietett. – Sajnálom, hogy felébresztettünk, Luke – mondta, ahogy bekukucskált. – Van itt két ember, akik nagyon szeretnének beszélni veled. Flint felállt, hátravetette a fejét, és kieresztette a híres Lázadó kiáltást, ahogy belépett az ajtón. Luke döbbenten kapta fel a fejét, és rábámult. – Flint? Istenem, Flint, tényleg te vagy az? – kiáltott fel. Cleve Flint mellé lépett. – Mi a fenét keresel te az ágyban? Ez egyenesen udvariatlan, bátyó. Hová lett a texasi vendégszeretet, amire anya tanított? – Cleve! A pokolba, ezt nem hiszem el! – hitetlenkedett Luke. Sikertelenül próbált felülni, és Honey szíve belesajdult, amikor a fivérek odasiettek, hogy segítsenek neki. Amint a számtalan kézfogás és hátba veregetés feloldotta a félszeg pillanatot, leültek a székekre, amiket Honey vitt be nekik a konyhából. – Honnan a pokolból jöttetek ti ketten? – kérdezte Luke. – Északról – mondta Flint. – Amikor meghallottuk, hogy meglőttek, rögtön idevágtattunk. A fenébe, Luke, hogy a pokolba hagytad magad hátba lőni? Ez nem történhet meg egy MacKenzie-vel sem, akit ismerek. – Ezt jó hallani egy olyan embertől, aki sebhelyet hordoz a fél arcán. Valami komancs mártotta beléd a kését? – Áá, ezt Fredericksburgnál szereztem. – Stuart? – kérdezte Luke. Flint bólintott. – Tudhattam volna, hogy végül Stuart lovas ezredében kötsz ki. – Aztán, amikor ő meghalt, Pelham alatt szolgáltam. Jó tiszt volt, de az biztos, hogy senki sem érhetett fel Jeb Stuarttal. – És veled mi a helyzet, Cleve? – kérdezte Luke. – Egy ideig Jackson tábornok alatt szolgáltam. Aztán Chancellorsville, és a tábornok halála után áthelyeztek Lee parancsnoksága alá. Luke meglepetten pillantott rá. – Lee alá! Ott voltál az Appomattox udvarháznál, amikor letette a fegyvert? – Még szép – mondta Cleve. – A pokolba, Cleve, én is ott voltam. Longstreettel. – A fene vigye, csak egy köpésre voltunk egymástól – kesergett Cleve. – Gondolom, folyton elkerültük egymást. Amikor visszamentem Texasba, hallottam, hogy már elmentél. Honey elfeledve állt a találkozás alatt. Könnyed csevegésük ellenére a köztük áramló szeretet és bajtársiasság szinte tapintható volt. Most, hogy Cleve megemlítette Texast, az asszony úgy döntött, nem zavarja meg őket ebben a bensőséges pillanatban. Észrevétlenül elhagyta a szobát, és becsukta az ajtót. – Amikor visszatértünk a tanyára, és megtudtuk, mi történt anyával és Sarah-val… nagyon sajnálom Sarah-t, Luke – mondta Cleve komolyan. – Igen, tudom – felelte Luke komor arccal. – Találtatok valami nyomot?
211
– Szétváltunk, hogy kövessünk néhányat. Én megtaláltam azt a komancsot, aki részt vett a fosztogatásban – mondta Flint. – Bár meg kellett ölnöm, mielőtt bármit is kiszedhettem volna belőle azonkívül, hogy a banda szétoszlott, és néhányuk Kalifornia felé indult. Ebben az államban, délen nem találtam már nyomot. Cleve és én megegyeztünk, hogy Sacramentóban találkozunk, nagyjából akkortájt, amikor megtudtuk, hogy meglőttek. – És veled mi újság, Cleve? Neked nagyobb szerencséd volt? – kérdezte Luke. – Követtelek Mexikóba, beszéltem Juannal, aztán arra gondoltam, talán visszamentél Texasba. Így visszatértem a farmra. Ekkor találkoztam össze Flinttel. Miután szétváltunk, találkoztam egy fickóval Laredóban, aki a csavargókkal volt a fosztogatás idején. Ugyanazt a történetet kaptam, amit Flint. A fickó azt mondta, hogy a banda Kalifornia felé indult. Éppen megérkeztem Sacramentóba, amikor hallottam rólad. – Mutatnom kell valamit nektek – mondta Luke. Az éjjeliszekrényen fekvő óráért nyúlt, és átadta Flintnek. Flint ránézett, aztán Luke-ra pillantott. – Apa órája! – adta át Cleve-nek. Luke figyelte, ahogy a testvérei megvizsgálják az órát. Az emlékek arról, amikor utoljára látták az órát, amit az édesanyjuk mindig a nyakában hordott, fájdalmas élességgel ültek ki az arcukra. – Hol találtad, Luke? – kérdezte Cleve. – Egy Slim nevű fickó testén, aki megpróbálta kirabolni a bankot. A gazember, aki vele volt, azt állította, hogy Slim kártyán nyerte egy Charlie Walden nevű alaktól. – Attól a Waldentől, aki hátba lőtt? – kérdezte Flint. Luke vállat vont. – Én is csak találgatok. De a férfi azt mondta, hogy Walden egy bandával volt Texasban. Flint Cleve-re emelte a tekintetét. – Van egy nevünk… – elvigyorodott. – És most már egy hely is, itt a dombok között. Cleve megveregette Luke ép vállát. – Tudod, mit, bátyó? Ideje, hogy eltűnjünk innen, és hagyjunk téged aludni. – Remélem, nem tervezitek, hogy ellovagoltok, míg én elég jól nem leszek, hogy veletek tartsak – mondta Luke jelentőségteljesen. – Itt leszünk, bátyó – nyugtatta meg Cleve. – Igen, ez a harc mindnyájunké. Amikor eljön az idő, együtt indulunk el – mondta Flint. Flint kiment, de Cleve megállt az ajtóban. – Mellesleg, bátyó, ördögi feleséget szereztél magadnak. – Luke-ra vigyorgott, aztán kiment, hogy csatlakozzon Honeyhoz és Flinthez az asztal mellett. – Hogy van? – kérdezte reménykedve az asszony. – Remekül, húgocska – nyugtatta meg Flint. – Jobb, ha most alszol egy kicsit. Honey bólintott. – Azt hiszem, igazad van. – Miután gyorsan jó éjszakát kívánt, Josh hálószobája felé indult. Megállt az ajtóban, és visszanézett a két férfira, akik letelepedtek a kandallónál. – Flint… Cleve. – Mindketten felpillantottak abból, amivel éppen foglalatoskodtak. – Örülök, hogy itt vagytok – mondta Honey szégyenlősen, és besurrant a szobába.
212
31. fejezet ásnap reggel az álomittas Josh kitámolygott a hálószobából, aztán hirtelen megtorpant, amikor meglátta a két idegent, akik a nappali padlóján aludtak. Amigónak nem voltak ilyen aggályai, odaügetett a közelebb eső alakhoz. Ahogy a nedves orr az arcához ért, Flint felkapta a coltját, és felült. A férfi és a kutya gyanakodva méregette egymást. Cleve ásított, és álmosan felült. – Mi folyik itt? Ahogy meglátta a kutyát, Cleve megragadta Amigót, és vakargatni kezdte a füle tövét. – Hé, fiú, hát te hogy kerülsz ide? – Az enyém – közölte Josh, és előrébb lépett. – És te ki vagy, kölyök? – kérdezte mogorván Flint. – Joshua MacKenzie vagyok. Mit csináltok az apukám házában? Cleve közelebbről is szemügyre vette a fiút. – Szóval te vagy Joshua. Én Cleve bácsikád vagyok. És ez a koszos fráter itt mellettem Flint bácsikád. Flint elvigyorodott. – Hogy ityeg, Josh? – Miért van a mamám még mindig ágyban? – Erről őt kell megkérdezned, kölyök – mordult fel Flint, ahogy felhúzta a csizmáját. – Nem szokott ágyban maradni reggel. Mama korán kel, még nálam is korábban. És én már felkeltem, és felöltöztem. – A kisfiú kíváncsian méregette a férfiakat. – Láttam két lovat az ablakom előtt. Azok a lovak a tiétek? –kérdezte Josh. – Miféle lovak, Josh? – kérdezte vidáman Cleve. – Olyanfélék, mint az apukámé. – Akkor gondolom, a mieink, Josh – felelte Cleve. – Hogy lehet, hogy nektek ugyanolyan lovatok van, mint az apukámnak? – Mi mind ugyanazt a fajta lovat szeretjük, kölyök – válaszolta Flint. – Miért nem hagytátok a lovakat az istállóban, mint az apukám? – A mi lovaink kint szeretnek lenni, Josh – magyarázta neki Cleve. – Ebből a gyerekből Pinkerton nyomozó lesz – jegyezte meg Flint Cleve-nek. Ekkor Honey kisietett a hálószobából, és a haját egy hajháló alá tűrte. – Jó reggelt, édesem! Látom, megismerkedtél a bácsikáiddal. Joshua az asztalhoz ment, és felmászott egy székre. Az asszony elmosolyodott a fiú nevetésének édes hangján. – Mama, előbb felkeltem, mint te. – A bácsikáid késő éjjel érkeztek, úgyhogy sokkal tovább fent voltunk, mint a lefekvési időnk. – Bemehetek most apuhoz? – kérdezte Josh. Honey rátette a fedőt a kávéskannára, és félretette. – Amint begyújtok, és felteszem főni a kávét, bemegyünk hozzá. De tudod, hogy van a reggeli kávéjával. – Átszaladhatok a fogdába, és kérhetek egy kicsit Matt-től, mama. – Lehet, hogy Matt még alszik. Vájunk egy kicsit, és meglátjuk! – tanácsolta Honey. Cleve hozzájuk lépett, és megborzolta Josh haját.
M
213
– Honey, Flint és én elmegyünk a közfürdőbe, hogy lemossuk magunkról ezt a port. – Veletek mehetek? – kérdezte Josh lelkesen. – Fürdened kell, kölyök? – kérdezte Flint. – Még három napig nem kell, de újra megfürödhetek, ha akarjátok. Talán mire visszajövünk, az apukám már megitta a kávéját. – Hát, gyere csak, kölyök – mondta Flint. – Az a kutya is velünk jön? Josh kinyújtotta a nyakát, hogy felnézhessen a magas férfira. – Amigo mindenhová velem jön. Szeret engem. Soha nem fog elhagyni. Flint megsimogatta a fiú fejét. – Akkor van egy nagyon jó barátod, kölyök. Csak ne engedd be a kádba! Honey az ajtóhoz lépett, és figyelte az aprócska alakot a két magas férfi között. Akaratlanul is elmosolyodott. Amint elkészült a kávé, bevitte tálcán a reggelit a hálószobába. Luke aludt, de felébredt, ahogy az asszony belépett. – Jó reggelt! – mondta Honey vidáman, és arcon csókolta. – Helló, Szajkó! Álmodtam múlt éjjel, vagy a fivéreim tényleg itt vannak? – Igazán itt vannak. – Akkor hol van mindenki? – Mind átmentek a közfürdőbe. – Honey odahajolt, és végigfuttatta az ujját a férfi állán. – Rád férne egy borotválás, MacKenzie. Azt hiszem, meg is teszem. – Ne is álmodj róla! – horkant fel Luke. – Majd meglátjuk. Edd meg a reggelidet – mondta a nő, ahogy kiment a szobából. Amint a férfi végzett, Honey visszament, hogy kivigye a tálcát, és bevitt egy vízzel teli mosdótálat, valamint a férfi borotvacsészéjét és egy pamacsot. – Mit gondolsz, mit fogsz tenni? – kérdezte a férfi. – Itt van, fogd meg ezt – Honey a kezébe nyomta a mosdótálat, leült az ágyra, és Luke álla alá tűrt egy törülközőt. – Úgy tűnik, nem én vagyok az első férfi, akit megborotválsz – jegyezte meg a férfi, ahogy a felesége habbá keverte a szappant a csészében. Sikerült becsuknia a száját, mielőtt Honey végighúzta a habos pamacsot az arcán. – Most pedig tartsd csukva a szádat, és ne mozdulj. Nem szeretnélek megvágni, MacKenzie. Honey erősen összpontosított, és igyekezett ügyet sem vetni a férfi rezzenéstelen tekintetére, ahogy óvatosan végighúzta a borotvát az arcán. Ahogy a vízbe mártotta a pengét, Luke-ra pillantott. – Ki mást borotváltál meg? – kérdezte a férfi, amikor találkozott a tekintetük. – Az apámat, amikor túl részeg volt, hogy megborotválkozzon. – Kidugta a nyelvét, ahogy a férfi állán manőverezett a pengével. – Más valakit? – kérdezte Luke, ahogy az asszony letörölte a felesleges habot. – Csak nem aggódsz, MacKenzie? – Honey hátradőlt, hogy tanulmányozza a művét. – Tudod, jó munkát végeztem. Még csak meg sem karcoltalak. Elvette a férfitól a mosdótálat, az asztalra tette, aztán az ajtó felé fordult. Luke megragadta a karját, és megállította. – Ne szaladj el ilyen hamar! – megpaskolta maga mellett az ágyat. A nő leült, kezét a férfi mellkasán nyugtatta. – Úgy tűnik, ma reggel sokkal jobban érzed magad – ugratta Honey. – Igen. – A férfi le sem verte a tekintetét a feleségéről. – Szeretlek, Szajkó.
214
– Én is szeretlek, Luke. – Honey odahajolt, és könnyedén megcsókolta. – Attól féltem, hogy a történtek után meggondolod magad. Az asszony döbbenten nézett rá. – Hogyan juthat eszedbe ilyesmi? – Tudod, a nők gyakran meggondolják magukat. – Vagy Flinttel beszélgettél, vagy még mindig lázas vagy. – A férje homlokára simította a kezét. – Még mindig lázas vagy. – Ne vedd el onnan, édes. Jólesik. Ha valaha is kijutok ebből az ágyból, még vár ránk a nászéjszaka. – Hát erre gondoltál? Nem csoda, hogy forró vagy. És közben elhitetted velem, hogy beteg vagy. A férfi kuncogása hallatán a nő szíve vadul kalapálni kezdett. Megkövülten néztek egymás szemébe, aztán Luke tekintete a felesége szájára vándorolt. Az elnyújtott pillanat szinte elviselhetetlenné vált a lány számára, ahogy a szíve kalapált és a vére dübörgött. Érezte, ahogy a férfi keze felcsusszan a karján, aztán Luke magához húzta, és megcsókolta. A szája határozott és kutató volt, a nyelve érintésétől édes érzések hullámzottak végig Honeyn. Ahogy a csók egyre erőteljesebb lett, a férfi szorítása erősödött, és magára húzta az asszonyt, a fejét erős karja hajlatába fektetve. A szája csupán egy lélegzetvételnyi időre engedte el Honeyét, aztán éhes, követelőző erővel vette birtokba újra az asszony ajkát, nyelve pedig a szájában kalandozott. A kezét Honey egyik telt keblére tette, és az asszony még a több rétegnyi ruhán át is érezte bőrének melegét. – Luke, ehhez túl beteg vagy – figyelmeztette sajnálkozva Honey, és elhúzódott, a veszteség érzésétől lesújtottan, amikor a férfi keze lecsusszant róla. Luke sötét szemének pillantása továbbra is az arcára szegeződött. – Amint újra egészséges leszek, és talpra állok, megtartjuk azt a nászéjszakát, Szajkó. És addig is, átkozottul igazad van, folyton erre fogok gondolni. Az asszony sietve megcsókolta, aztán felkapta a mosdótálat, és kirohant a szobából. A szíve olyan gyorsan vert, hogy az arcát elöntötte a meleg pír. Nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. Ő is gondolt rá. Élénkebben lépett, ahogy eltette a borotválkozó eszközöket, és visszament a hálószobába. Luke a hasán feküdt, és az arcát a kezén nyugtatta. – Azok az izmok már biztosan fájnak. Szeretnéd, hogy megmasszírozzalak? – Nem kell kétszer kérdezned – motyogta a férfi. Honey elővette a balzsamosdobozt, és nekilátott, hogy a krémet férje vállának feszes izmaira dörgölje, óvatosan kikerülve a sebét. Lassanként érezte, hogy Luke izmai ellazulnak. Folytatta a masszázst a férfi dereka felé, aztán meggyúrta Luke hosszú, erős lábának izmait, ellenőrizve a lábán lévő sebet, amelyről megállapította, hogy megnyugtatóan gyógyul. – Most pedig a karod – mondta a férjének. Luke az oldala mellé ejtette a karját. Honey egyforma, ütemes masszázst alkalmazott mindkét karon. Amikor végzett, úgy döntött, még nem hagyja abba, kifogást keresett, hogy továbbra is megérinthesse a férjét. Azt akarta, hogy ez a pillanat kettejük között örökké tartson. Amikor hangokat hallott a bejárat felől, kisietett a szobából, hogy láthassa, amint Josh Flint bácsikája széles vállán lovagolva érkezik. Most, hogy a férfi megfürdött és átöltözött – bár a borotválkozást sajnos elmulasztotta –, az asszony akaratlanul is
215
észrevette, hogy milyen megtévesztő Flint magas, nyúlánk termete. Közelebbről nézve rádöbbent, hogy Flint ugyanakkor erőteljes: a mellkasa széles, a lába hosszú és izmos. Széles vállán megfeszült az ing, ahogy a padlóra tette Josht. Az asszony megállapította, hogy a szakáll öregíti, hiszen tudta, hogy Flint valójában egy évvel fiatalabb Luke-nál. Egy vonása teljesen megegyezett a bátyjáéval: neki is távol ülő, zafírszínű szeme volt, amelyet hosszú, dús pillák szegélyeztek. – Mama, megjöttünk – kurjantotta Josh. A kisfiú kitárt karral Honeyhoz rohant, ő pedig felkapta. Egy ölelés és csók után letette a gyereket, és hátralépett, hogy alaposan szemügyre vegye. – Nos, a vizes fejedből ítélve biztosan te is fürödtél. – Igen, leszedtük róla az összes bolhát – mondta Flint kacsintva. Josh kuncogott. – Flint bácsi csak tréfál, mama. Nincs egy bolhám se. – Az asszony szíve a torkában dobogott, ahogy a gyerek szemében felvillant a gonoszkodó pillantás, amit olyan sokszor látott az apja szemében is. – Lefogadom, hogy tőled jöttek, Flint bácsi. – Biztosan a kutyából. – Ó, ne! – nyögte Honey. – Amigo nem fürdött veletek, ugye? – kérdezte felháborodva. – Csak egy kicsit, mama. Amigo nem szeret fürödni. Most bemehetek az apukámhoz? – Hát persze, édesem. Már várt rád. Josh megragadta Flint kezét. – Gyere, Flint bácsi, menjünk be apuhoz. Cleve belépett a házba, mielőtt Honey követhette volna a másik kettőt. – Beugrottam, hogy beszéljek a sheriff el. Úgy tűnik, a város nem hajlandó felvenni segítséget, míg Luke el nem megy. Megmondtam Mattnek, hogy Flint és én leváltjuk, amikor csak szeretné. – Ez rendes tőletek, Cleve. Matt rendes fiatalember. Luke úgy véli, jó sheriff lesz. – Nem tudom, hogy lehet valaki olyan bolond, hogy sheriffnek áll – mondta a férfi. Mivel a kijelentés szónoki volt, az asszony nem válaszolt, helyette megkérdezte: – Mit szólnál valami ennivalóhoz? – Ó, már ettünk az étteremben. Honey döbbenettől tágra nyílt szemmel bámult rá. – Azt meg miért tettétek? – Nem akartunk gondot okozni, Honey. – Luke testvérei vagytok! Nagyobb gond, hogy egyáltalán megfordult a fejetekben, hogy máshová menjetek. El tudod képzelni, mennyivel rosszabbul érezné magát Luke, ha meghallaná? Cleve elbűvölő mosolyt villantott. – Nem akartunk megbántani, húgocska, úgyhogy ne pillogj azokkal a nagy kék szemeiddel, hogy bűntudatot ébressz. Flint és én úgy gondoljuk, elég dolgod van a bátyánkkal és a kis unokaöcsénkkel. Nincs rá szükséged, hogy még több MacKenzie nyüzsögjön itt. A nő a csípőjére tette a kezét, és szembefordult a fiatalemberrel. – Nos, ajánlom, hogy ma este nyüzsögjenek a MacKenziek a konyhaasztal körül. A férfi vigyázzba állt, összecsapta a bokáját, és katonásan tisztelgett. – Igenis, asszonyom.
216
Amint a hálószobába ért, Cleve ugratni kezdte Luke-ot. – Mondd csak, bátyó, hol találtál egy ilyen pimasz jenkit feleségnek? – Hát észrevetted – morogta Luke egy tréfásan felháborodott pillantás kíséretében Honey felé. – De legalább neked nem kell itt fekve eltűrnöd. Felült, és Honey még egy párnát gyömöszölt a háta mögé. – Ne sertepertélj itt körülöttem, Honey. Nem vagyok nyomorék. – Jobb lesz, ha féket teszel a nyelvedre, bátyó. – Szólt közbe Flint. – Ebben a szobában mind egy család vagyunk, és törődünk egymással. Gondolom, te is ezt tennéd, ha egyikünk feküdne abban az ágyban. – Képtelen vagyok nézni, hogy halálra dolgozza magát miattam – mondta Luke bűnbánóan. – Elég gondot okoztam neki az elmúlt napokban. – Ó, már sokkal korábban is – mondta Honey, és Flintre kacsintott. Josh az ágy végében ült, és áhítattal bámult fel a bácsikáira. – Hűha, fiúk, ti vagytok a legmagasabb emberek, akiket láttam – dünnyögte. – Lefogadom, hogy még az apukámnál is magasabbak vagytok. – Nos, Josh – felelte Cleve. – Évekkel ezelőtt a nagymamád egyszer megmért minket, és az apukád három centiméternyivel volt magasabb száznyolcvanötnél, Flint bácsikád három centiméterrel volt magasabb, mint az apukád, én pedig három centiméterrel voltam magasabb, mint Flint bácsi. Josh meglepett arckifejezése láttán Flint így szólt: – Ez azt jelenti, hogy az apukád a legalacsonyabb, Cleve bácsikád pedig a legmagasabb, kölyök. Úgy tűnt, a magyarázat még jobban összezavarja Josht. – Most min gondolkodsz? – kérdezte Flint. – Hát – felelte Josh, és a homlokát ráncolta –, akkor miért hívjátok az apukámat nagy testvérnek, Cleve bácsit pedig kis testvérnek? Flint elkínzott pillantást váltott Luke-kal, aki nem tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el. – Azt hiszem, ezt a mamádtól kellene megkérdezned, kölyök. Honey arca még mindig vörös volt a nevetéstől, ahogy kisietett, hogy kinyissa az ajtót a határozott kopogtatásra. Matt Brennan állt a verandán. A fiatalember komoly arcáról leolvasta, hogy valami baj lehet, és könnyed jókedve azonnal elszállt. – 'reggelt, Mrs. MacKenzie – mondta a férfi komoran. – Gondoltam, tudnia kell. – Jöjjön be, Matt! Cleve és Flint kijöttek a hálószobából, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és mindenki feszülten várt. – Nos, asszonyom, Will Hutchins éppen most érkezett meg egy postakocsival északról. Azt mondta, egy vízparti bárban ült, amikor egy nagyjából tucatnyi férfit számláló banda érkezett. Köztük volt Charlie Walden is. A banda rengeteget vedelt Will szerint, és mindenfélével hencegtek, így Will maradt és figyelt. Hallotta, amint Charlie Walden kijelenti, hogy visszaindulnak Stocktonba, hogy befejezzék, amit elkezdtek, vagyis hogy megöljék a sheriffet. – És ez a Will azt mondja, hogy tucatnyian voltak? – kérdezte Cleve. Matt bólintott. – Gondoltam, tudni szeretnék. – Igen, Matt. Köszönjük, hogy elmondta – mondta Cleve.
217
Miután Mattét kikísérte, Honey a két férfihoz fordult, úgy tűnt, mindketten a gondolataikba merültek. – Legalább nem teljesen egyenlőtlen a küzdelem – jegyezte meg Cleve. – Hogy mondhatod ezt? – kérdezte Honey hitetlenkedve. – Will azt mondta, tucatnyian voltak a bandában. Erősödő hisztériával a hangjában Flint felé fordult. A férfi szeme kemény és hideg volt, ahogy válaszolt. – A nap nem kelhet fel egy olyan reggelen, amikor három MacKenzie nem tud elbánni egy tucatnyi férfival, húgocska.
218
32. fejezet mikor meghallotta a legutolsó fenyegetést, ami az élete ellen irányult, Luke másnap reggel felkelt az ágyból. Így, hogy pontosan nem tudhatták, mikor támad a banda, nem volt idő a lassú lábadozásra. Életbe vágó volt, hogy tudjon mozogni. – Ágyban kellene maradnod – vitatkozott vele Honey. – Mi lesz, ha felszakadnak a sebeid? – Rendben leszek, Honey. Csak próbálom visszanyerni a lábam erejét. – Ha úgy gondolod, elég jól vagy, hogy felkelhess, miért nem indulunk el Texasba, ahogy terveztük? Amikor Luke nemet mondott, a kérdés állandó vita forrásává vált köztük. – Kész voltál elmenni, amikor nem volt veszély. Most miért maradnánk? – Elmegyünk, ha ez az egész véget ér, de nem fogok elfutni – jelentette ki a férfi. – Úgy érted, itt maradsz, csak hogy előcsalogasd őket? – Így van. Hagyom, hogy Charlie Walden megtaláljon. – Luke a kezébe fogta a felesége arcát, és gyengéden megcsókolta. – De ha még egy hét múlva sem bukkan fel, akkor elindulunk Texasba, Szajkó. Megígérem. Egy újabb feszült nap telt el eseménytelenül. Flint és Cleve megegyeztek, hogy egyikük állandóan a házban marad. Cleve, aki beleunt, hogy Luke-ot figyelje vagy Flinttel sakkozzon, úgy döntött, elsétál a Long Branchbe, hogy pókerezzen egy kicsit. Néhány óra múltán, ahogy közeledett az este, és a vacsora csaknem elkészült, Honey úgy döntött, hogy elmegy érte. Josh követte a ház elé. – Veled mehetek, mama? – Persze, édesem. Kéz a kézben végigsétáltak az utcán, Amigo pedig mögöttük ügetett. Ahogy elmentek a bolt előtt, egy alak lépett ki az árnyékból. – Micsoda váratlan öröm, asszonyom. Ijedség hullámzott végig Honeyn, ahogy felismerte a mézédes hangot. – Ó, megijesztett – mondta nyugodtnak tettetve magát, pedig legkevésbé sem volt az. Charlie hátravetette a fejét, és felnevetett. – Nem számítottam ekkora szerencsére. Az asszony Josh vállára tette a kezét, hogy arrébb tolja. – Josh, fuss most haza! – Nem, Josh, te is velünk jössz – ellenkezett Charlie megszokott kellemes hangján. A kisfiú láthatóan összezavarodott. Charlie megfogta az asszony karját. – Induljunk, asszonyom. Honey küzdeni kezdett. – Nem megyek magával sehová. A férfi hirtelen előhúzta a pisztolyát a kabarjából. – Azt maga csak hiszi. Mozgás! Te is jössz, Josh. Nem akarnád, hogy bántsam a mamádat, igaz? A férfi szorosabban fogta Honey karját, és kényszerítette, hogy vele menjen. Charlie az árnyékba vezette őket, az istálló közelébe, ahol egy férfi várt a nyeregben ülve, egy felnyergelt lóval.
A
219
– Rendben, egyszerűen-csak-Honey, másszon fel – utasította Charlie. – Blackie, te fogd ezt a fiút. – Megborzolta Josh haját. – Szeretsz lovagolni, Josh? – Mi folyik itt, főnök? – kérdezte Blackie, ahogy Charlie feladta neki Josht. – Változott a terv. Amikor MacKenzie megtudja, hogy elkaptuk a feleségét és a kölykét, keresni kezdi őket. Nyílt terepen kapjuk el őt és a testvéreit. Sokkal könnyebb, mintha a városban próbálnánk elkapni őket. Abban a házban egész arzenáljuk lehet. Honey éppen felmászott a ló hátára, amikor nem messze Matt Brennan bukkant fel, és feléjük pillantott. – Maga az, Mrs. MacKenzie? Charlie megpördült, és előhúzta a pisztolyát. – Matt, vigyázzon, fegyvere van! – kiáltotta az asszony. Matt a pisztolyáért nyúlt, de Charlie lőtt, és Honey felsikoltott, amikor meglátta, hogy a fiatal sheriff a földre zuhan. Charlie a lóra pattant, és futásra ösztökélte az állatot. Amigo mögöttük rohant az úton. Luke és Flint még mindig sakkoztak, amikor Cleve visszatért a kocsmából. – Hol van Honey és Josh? – kérdezte Luke, ahogy felpillantott rá. – Miért tőlem kérded? – Elsétáltak a Long Branchbe, hogy elhozzanak téged. Nem láttad őket? – Nem. Talán megálltak, hogy beszéljenek valakivel. – Igen, talán – mondta Luke, de nyugtalan volt. – Mi lenne, ha megnéznéd, Cleve? Flint felállt. – Majd én. Amúgyis ki akartam nyújtóztatni a lábamat. A szavait egy lövés szakította félbe. Luke azonnal lekapta a szegről a fegyverövét. – Mi a fenét művelsz? – kérdezte Flint. – Már nem te vagy a sheriff. Luke ügyet sem vetett rá, és felkapott egy közelben heverő puskát. – Nem mehetsz ki oda, Luke. Lehet, hogy csel – mondta Cleve. – Ha csel, akkor Honey bajban van – felelte Luke. – A pokolba is! Talán egyenesen a csapdájukba sétálunk – morogta Flint, ahogy megragadta a Winchesterét. Cleve a saját puskájáért nyúlt, és követte a másik kettőt. Odakint Luke látta, hogy az emberek arrafelé rohannak, ahol már kisebb tömeg gyűlt össze egy földön fekvő alak körül. Elint és Cleve megelőzték bátyjukat, Luke pedig olyan gyorsan követte őket, ahogy csak sebesült lába engedte. Azonnal megkönnyebbült, amikor látta, hogy a földön heverő alak nem Honey. Ám az öröme rövid életű volt, amikor Matt Brennan kezét vérző combjára szorítva felült. – Ketten voltak, Luke. Elvitték a feleségedet és a fiadat. – Merrefelé, Matt? – Északnak. – Hozzuk a lovakat – mondta Flint komoran. Cleve-vel együtt elsietett. – Hadd bánjon el velük egy hivatalos csapat, Luke. Úgy tűnik, hogy ki akarnak csalogatni téged – figyelmeztette Matt. – Nincs rá idő, Matt. A fivéreim már várnak – mondta Luke, ahogy elsántikált. Ahogy Delmer Quinn talpra segítette, a csalódott sheriff Luke után kiáltott. – Ide hallgass, Luke! Legutóbb sikerült megmenekülnöd, most nem lesz ekkora szerencséd.
220
Flint és Cleve már felnyergelték a lovakat, mire Luke visszaért a házhoz. Fájdalmasan a nyeregbe kapaszkodott, aztán a három férfi észak felé lovagolt. – Van valamilyen határozott úti célod, bátyó? – kérdezte Cleve. – Gondolom, hagyják, hogy megtaláljuk. Biztosan rájöttek, hogy a városban túl sok puskacső fogadná őket, így elrabolták a családomat, hogy rávegyenek, kövessük őket. Tesznek róla, hogy megtaláljuk őket. Csaknem harmincpercnyi lovaglás után megállították a lovakat, amikor meglátták Amigót az úton. A ziháló kutya rózsaszín nyelvét lógatva feküdt. Cleve leszállt a lóról, és letérdelt. – Hé, pajtás, jól vagy? – Miután megvizsgálta a kutyát sebek után kutatva, felnézett és megrázta a fejét. – Csak kifulladt. Talán addig üldözte a lovakat, ameddig csak tudta. Flint és Luke is lekászálódott a nyeregből, és Amigo néhány perc múlva felállt. – Hol van Josh, pajtás? – kérdezte Luke. A kutya újra futásnak eredt. – Talán elvezethet Joshhoz – mondta Luke. – Gondolom, ezer körül is megismerné a gyerek illatát. – Ez nem véreb, Luke – zsörtölődött Flint. – Te sem vagy az, mégsem adtad fel soha, Flint bátyó – ugratta Cleve. A három férfi sietve lóra szállt. Nem sokkal később útelágazást pillantottak meg a holdfényben: az egyik út tovább haladt észak felé, a másik keletnek fordult, és emelkedni kezdett. – Úgy tűnik, reggelig nem jutunk ennél tovább – mondta Cleve. – Túl sötét van, hogy láthassuk, merre mentek. Amigo körbe-körbe szaladgált és buzgón szimatolta a földet. Végül elindult a magasabban fekvő úton. – A fenébe! – kiáltotta Luke. – Mindig is mondtam, hogy ez a kutya megéri a saját súlyát aranyban. Vágtában követték a kutyát. Nem messze Flint egy vörösen izzó pontra mutatott a dombok közt. – Ott a jel, amit kerestünk. Tábortűznek tűnik. Amigo visszaszaladt, és újra a földet szimatolta. – Persze tudod, hogy senkit sem találunk majd a tűz mellett – mondta Cleve. – Ez a legszakállasabb trükk a világon. – így van, szóval hadd kémleljek körül egy kicsit. Ti ketten lapuljatok meg az alatt a szikla alatt. A lovak pihenhetnek, te pedig kinyújthatod a lábadat és a hátadat, Luke. – Azt várod, hogy ücsörögjek itt, tudva, hogy a feleségem és a fiam az ő karmaik közt van? – Tudom, hogy érzel, Luke, de nem segítenél Honeynak és Joshnak azzal, hogy belovagolsz Walden csapdájába – tanácsolta Cleve. Flint leült, és egy pár mokaszinra cserélte a csizmáját. – Tartsátok itt azt a kutyát. Nem akarom, hogy berohanjon a tábortűz közepére. – De elvezethet egyenesen Joshhoz – mondta Luke. – Hadd derítsem fel előbb a terepet! Adjatok úgy tizenöt percet. – Nem kapsz többet – figyelmezette Luke. – Gyere ide, Amigo! Felemelte a kutyát, a kőhöz ment, és leült.
221
Honey magán érezte a tucatnyi, vagy még több férfi tekintetét, akik a tábortűz körül gyülekeztek. Az asszony az oldalához szorította Josht. – Kik ezek, Charlie? – kérdezte egyikük. – MacKenzie felesége és a kölyke – Charlie nevetve vetette hátra a fejét, és a hangja hallatán végigfutott a hideg Honey hátán. – Odakötjük őket azokhoz a facsemetékhez. Mindkettőjüket állítsátok jól látható helyre, amikor MacKenzie megérkezik. Ha élve elkapjuk, fiúk, az még jobb. Ha egyszerűen megöljük az öccseit, azzal nem bosszuljuk meg, hogy megölte Beaut és bezárta Billy Bobot. Terveim vannak a volt sheriffel, mielőtt meghal. Fogy az idő, úgyhogy lássunk munkához. Az egyik férfi kitépte Josht az asszony karjából. Charlie udvariasan karon fogta Honeyt és egy fához vezette. – Ha lenne olyan kedves, és leülne, asszonyom. – Erős kéz nehezedett az asszony vállára, és a földre kényszerítette, hátával a fának. – Igazán nem szívesen teszem ezt önnel. A fa törzse köré feszítette Honey karját, és összekötötte a csuklóját, aztán az arcát egészen közel tolta a nőéhez. Megszorította az állát, és kényszerítette, hogy belenézzen ezüstös szemébe. – Kényelmes? – Az érintésétől undor fogta el Honeyt, ahogy a férfi a nyakára csúsztatta a kezét. – Igazán nem nagy örömmel fogom elvágni azt a szép kis torkát, egyszerűen-csak-Honey. – A hangja újra édeskéssé vált. – Persze, csak ha még életben lesz, miután mind kedvünket töltöttük magával. Az asszony elfordította a fejét, és látta, hogy Josht is hasonló módon kötözték meg. – Ha két percen belül nem ér vissza, felmegyek oda – mondta Luke, aki türelmetlen volt, hogy várakoznia kell. – Csak az ég tudja, mit művel ez a csürhe Honeyval. – Nyugalom, Luke! Nem hiszem, hogy bármivel is megpróbálkoznának egyelőre, tudva, hogy követjük őket. Csak ülj nyugodtan, ahogy Flint kérte. – Még két perc – jelentette ki Luke. Hirtelen Flint lépett elő a sötétből. – A fenébe, Flint! – szitkozódott Cleve. – Muszáj így mögénk osonnod? Rosszabb vagy, mint azok az átokverte komancsok. – Becserkésztem a tábort. Üres, éppen ahogy gondoltuk – mondta Flint. – Honeyt és Josht kikötözték csalinak. A többiek szétszóródtak a sziklák és a fák között. Tizenháromra, legfeljebb tizennégyre teszem a számukat. – Melyik? – morgolódott Luke. – És még te mondod, hogy Cleve nemtörődöm. – Tizenhárom. – Tizenhárom, az balszerencsét jelent – mondta vigyorogva Cleve. – Nekik – dünnyögte Luke sokatmondóan. – Ha odaérünk, szét kell válnunk. Valószínű, hogy puskát szegeznek Honeyra és Joshra. Ah… gondolom, nem hagynád, hogy én szabadítsam ki őket? – Így van, Flint testvér. – Luke, úgy kell felkapaszkodni odáig – intette Flint. – Ne aggódj, menni fog – mondta Luke komoran. – Ha muszáj, négykézláb is mászhatom. Menjünk! – Jobb, ha kikötöd azt a kutyát a lovak mellé. Nem lenne jó, ha elárulna minket.
222
Amikor Luke kikötötte egy fához, Amigo boldogtalannak tűnt, és rágcsálni kezdte a kötelet. Egy hosszú pillanatig a három férfi ki nem mondott üzenetet váltott a tekintetével. Luke eltűnődött, most, hogy újra találkoztak, vajon túlélik-e mindhárman a harcot és ami utána következik. – Találkozunk, ha vége. Flint és Cleve bólintott, aztán mindhárman útnak indultak. Honey tovább birizgálta a csuklóját szorító kötelet, de a karja lassan elgémberedett. Josh iránti aggodalmában oldalra fordította a fejét, és amennyire a sötétben láthatta, úgy tűnt, a kisfiú jól van. A szíve fájt a gyerekért, tudta, mennyire meg lehet rémülve. – Jól vagy, édesem? – szólt oda halkan. – Miért bántanak minket? – Ezek gonosz emberek, Josh. Csak ne tegyél semmit, amitől mérgesek lehetnek. Tudom, hogy az apukád és a bácsikáid kiszabadítanak. Úgyhogy ne félj, édesem. Csak próbálj meg aludni. Az a legjobb, amit tehetsz. – Te is ezt fogod tenni, mama? – kérdezte a fiú ijedt kis hangján. – Igen, édesem, én is ezt fogom tenni. Úgyhogy aludj szépen te is. Honey azt kívánta, bárcsak ilyen egyszerű lenne. A tűz fényében ülve úgy érezte magát, mint az áldozati bárány. A tábortűz köré tucatnyi kitömött takarót fektettek, hogy úgy tűnjön, mintha a banda aludna. Az asszony tudta, hogy a férfiak szétszóródtak, és most a kövek közt bujkálnak. Ha Luke és a testvérei követték a nyomukat, gondolta, biztosan nem lesznek olyan bolondok, hogy besétáljanak a csapdába. Eltűnődött, hogy vajon Luke elég erős-e már, hogy lóra üljön. A lövés óta először azért fohászkodott, hogy a férfinak jártányi ereje se legyen. Végül rádöbbent, hogy felesleges erőlködnie, és feladta, hogy kiszabadítsa magát. – Szajkó, ne mozdulj! – Luke suttogása valahonnan az asszony mögül, a sötétből érkezett. Honey azonnal érezte, hogy rohanni kezd a vér, a szíve pedig vadul kalimpál. Az ajkába harapott, hogy ne kiáltson fel megkönnyebbülésében. – Úgy gondoljuk, puskákat szegeznek rád és Joshra, úgyhogy ne mozdulj, amíg nem szólok. Honey néhány pillanat múlva rántást érzett a kötélen, aztán a szorítás engedett, és a keze szabad volt. – Odakúszom, hogy kiszabadítsam Josht. Ha szólok, villámgyorsan rohanjatok a fa mögötti bokrok felé – suttogta a férfi. Az asszony maga elé bámult, és nem moccant. Miután elvágta a kötelet Honey kezén, Luke az árnyékban maradt, hogy elkerülje a tábortűz fényét, és a fához osont, amelyhez Josht kötözték ki. Tisztában volt azzal, hogy ez lesz a legnehezebb, mert tudta, hogy a kisfiú biztosan reagál, ha meghallja a hangját. Akármilyen veszélyes is volt, mégsem merte kiszabadítani Josht, amíg meg nem hallotta Flint jelzését. A terepből ítélve csak egyetlen szög volt, ahonnan a gazemberek biztos lövést adhattak volna le Honeyra és Joshra. A terv szerint Flint most ott volt fent, és kikémlelte őket. Luke ujjai megszorították a kezében tartott kést, ahogy Flint jelére várt. Flint előhúzta a kését, és egy férfi felé kúszott, aki előtte, egy szikla mögött kuporgott. Egyetlen levél sem zizzent meg, egyetlen fűszál sem moccant, ahogy lopva előreosont. 223
Amikor karnyújtásnyira került a célpontjától, Flint látta, hogy csupán egyetlen férfi ücsörög ott. Egy puskát fogott a lenti tisztásra kikötött Honeyra. Puha, könnyed ugrással, Flint a férfira vetette magát, és a szájára tapasztotta a tenyerét, ahogy elvágta a torkát. Aztán a kezére szorította az ujjait és a kecskefejő madár kiáltását utánozta. Luke meghallotta a jelet, aztán felpillantott arra, amerről a válaszkiáltás érkezett, a feljebb álló sziklák felől. Ez biztosan Cleve. Ugyanezzel a kiáltással válaszolt, és előrekúszott. Hirtelen, örömteli csaholással Amigo rontott át a tisztáson Josh felé. Nem maradt idő a lopakodásra. – Fuss, Szajkó! – kiáltotta Luke. Ahogy Honey a bokrok felé száguldott, Luke előugrott rejtekhelyéről, hogy kiszabadítsa Josht. A sötétséget puskalövés szakította darabokra, ahogy Cleve és Flint is tüzet nyitott, és viszonozták a minden irányból érkező lövéseket. Cleve első két lövése leszedte az alatta bujkáló két férfit. Golyók fütyültek körülötte, és pattantak le a sziklákról, ahogy lemászott a sziklára. Közben Flint viszonozta a rá célzó számos fegyveres lövéseit, és két újabb törvényen kívüli zuhant a földre. Luke elvágta Josh köteleit, felkapta, és meggörnyedve a bokrok felé rohant vele. Olyan gyorsan Honeyhoz furakodott, ahogy hosszú lába csak engedte, és a karjába tette Josht. – Bújjatok el ott a szikla mögött! A fenti sziklák között rejtőző egyik fegyveres golyója a lábuk előtt csapta fel a port. Luke jó néhány lövést küldött a puskatűz irányába. Honey sikolya hallatán Luke megpördült. Az egyik férfi előugrott fedezékéből, és megragadta az asszonyt. Luke, aki nem mert lőni, nehogy a feleségét találja el, a férfira vetette magát. A lábáról ledöntött támadó elengedte Honeyt, és a két férfi a földre zuhant. Az eséstől Luke-nak elakadt a lélegzete. A törvényen kívüli talpra állt, és felkapta a puskáját. Luke előrántotta a coltját, és meghúzta a ravaszt. A lövés ereje hátravetette a törvényen kívülit, ahogy három golyó csapódott a mellkasába. Kihullott a kezéből a puska, ahogy a férfi megpördült és a földre zuhant. Luke visszacsúsztatta a coltot a tokjába, és talpra kecmergett, majd felvette a puskát. – Menjünk innen! Megragadta Honey kezét, és mélyre görnyedve a szikla fedezékébe siettek. Honey magához ölelte Josht és Amigót, és összebújtak, ahogy a lövések villámként cikáztak a felettük álló sziklák között. Percek múlva a lövések egyre ritkábbá váltak. Végül elhallgattak. Egy hosszú percig Luke megállt és fülelt. A kis területre ijesztő csend telepedett, amelyet még pillanatokkal korábban is lövések zaja vert fel. A kén átható szaga marta a férfi orrát, a levegőben pedig vékony füstkígyók tekeregtek. Luke végül a fogához szorította a nyelvét, és két rövidet füttyentett. A feljebb álló sziklák közül Cleve megismételte a hangot, aztán felállt, és feléjük intett. Luke feszülten várt, de a harmadik füttyszó nem érkezett meg. Flintnek nyoma sem volt. A férfi érezte, hogy összeszorul a szíve, és görcsbe rándul a gyomra. – Flint? – suttogta Honey és a karjába kapaszkodott. Hirtelen két rövid füttyöt hallottak, és Flint bukkant fel a tisztáson. – Hála Istennek! – sóhajtott Honey.
224
Luke lába annyira sajgott, hogy szeretett volna leülni a földre. De fájdalmasan a tábortűzhöz sántikált, és csatlakozott az öccseihez. – Hol a pokolban jártál, Flint? – kérdezte. – Halálra ijesztettél minket. – Csak követtem a barátainkat. Négyen elszöktek és lovon menekültek. Luke kimerülten leült, és figyelte, ahogy Cleve és Flint egy halomba hordják a holttesteket. Összesen kilencen voltak. – Vajon köztük van Charlie Walden? – tanakodott Cleve. A vérontás ellen lázadozó Honey közéjük lépett, és szemügyre vette a halott férfiak arcát. – Egyikük sem ő. – Akkor az az átkozott gazember meglépett – szitkozódott Flint csalódottan. – Egy nap elkapjuk, Flint bátyó – mondta Cleve és hátba vágta Flintet. Flint dühösen rúgott egy fahasábot a tűzbe, aztán hirtelen káromkodás egész sorában tört ki. A többiek döbbent arca láttán szégyenlősen elmosolyodott. – Teljesen elfelejtettem, hogy mokaszin van rajtam. A többiek elnevették magukat. Cleve a holttestekhez lépett, és még egyszer megnézte őket. – Micsoda ocsmány csürhe! – jegyezte meg undorodva. Hirtelen lehajolt, és levett egy gyöngyös nyakláncot az egyik halott férfi nyakáról. Egy percig vizsgálgatta, azután többször Luke felé pillantott. – Mi az, Cleve? – Nos, talán csak véletlen egybeesés. – Micsoda? – kérdezte Luke. Flint odalépett, és elvette a láncot Cleve-től. Ő is megnézte a holmit, és Luke-ra pillantott. – Véletlen egy fenét! – visszaadta Cleve-nek. Luke kíváncsian felállt. – Mi az? Cleve megköszörülte a torkát. – Készített Sarah egy kék gyöngyös nyakláncot piros szívvel a közepén? – Igen, azt adta anyának az első karácsonyon, miután összeházasodtunk – mondta Luke, szembenézve az elkerülhetetlennel. – Hadd nézzem, mi van a kezedben, Cleve! Miután Cleve átadta neki a kék láncot, Luke hosszú ideig dermedten bámulta. – Azt hiszem, kétségtelen, hogy ez ugyanaz a banda, akiket keresünk – motyogta Flint, és újraéledő haraggal fordult el. – Mire várunk még? Arrébblépett. – Vissza kell vinnem Honeyt és Josht a városba. Majd utolérlek titeket – mondta Luke. Cleve bólintott, és követte Flintet. Honey felnézett a férfira. – Hogy érted, hogy majd utoléred őket? Nem jönnek velünk? – Nem. Ők tovább követik a nyomot. A kelő nap első sugarai beszűrődtek a hálószoba ablakán, és lassan átvándoroltak a padlón. Honey elkeseredve figyelte, ahogy Luke sietve jó néhány puskatöltényes dobozzal tömi meg a nyeregtáskáit. – Szóval úgy tervezed, hogy ellovagolsz, és itt hagysz minket?
225
– Szajkó, ez a legforróbb nyom, amit valaha is találtunk. Legfeljebb egy hét. Aztán itt leszek. – Azt mondtad, hogy Texasba megyünk, Luke. Ehelyett te a gazemberek után veted magad. – Honey, kérlek, gondolkodj ésszerűen. Ez olyan kötelesség, ami alól nem bújhatok ki. – És mi a helyzet a fiad iránti kötelességeiddel? Vagy az én irántam valókkal? Az élők iránt vannak kötelességeid, Luke, nem a halottak iránt – kérlelte az asszony. – Te ezt nem érted, Honey. Nem is próbálod megérteni – mondta a férfi. Miután begyűrt egy tiszta inget, bekötötte a nyeregtáska száját. – Azt értem, hogy ennek semmi köze a kötelességhez, ha erről lenne szó, nem mennél el. Ez a bosszúról szól, Luke. Miért nem látod be? A férfi megállt, hogy komor pillantást vessen a feleségére. – Úgy nevezed, ahogy akarod, de én kötelességemnek tekintem. – A kötelességednek? Az a kötelességed, hogy ellovagolj, és megölesd magad? Tényleg azt hiszed, hogy Sarah és az édesanyád ezt akarná? – kiáltotta Honey felháborodva. – Ó, Luke – kérlelte azután halkabban. – Sajnálom, ami Sarah-val és az édesanyáddal történt. De Joshra, és magamra is kell gondolnom. Szeretünk téged. Nem akarjuk, hogy olyasmi miatt halj meg, amin már nem változtathatsz. – Az asszony reszketeg lélegzetet vett. – Luke, ha olyan szerencsés leszel, hogy visszatérsz, az azért lesz, mert mégsem éred utol Charlie Waldent. És amíg életben van, te őt fogod keresni. A kijelentés súlya még inkább valósággá vált, csak azért, mert hangosan is kimondta. Sajnálkozó hangon folytatta: – Bennem nincs meg az édesanyád ereje, Luke. Nem szándékozom apa nélkül felnevelni a gyerekeimet. Éppen most segítettem kikaparni belőled Charlie Walden töltényeit, ültem az ágyad mellett, és imádkoztam, nehogy meghalj. Nem fogom még egyszer megtenni. Nem viselném el, ha a gyerekeidnek is ott kellene ülniük az ágyad mellett velem és Joshsal. Szóval, ha elmész, ne várd, hogy itt találsz minket, amikor visszatérsz. A férfi szemében egy röpke pillanatra harag villant. – Nincs hová elfutnod, Honey, ahol ne találnálak meg. – Aztán megragadta az asszony vállát, és magához húzta. – Édesem, amint visszatérek, mindent megbeszélünk, most egyszerűen nincs rá idő. – A kezébe fogta a felesége arcát. – Szeretlek, Szajkó. Kérlek, ne hagyj most el, kicsim! Vadul megcsókolta Honeyt, és érezte az arcán lecsorduló könnyek ízét. Aztán felkapta a nyeregtáskákat, és elment. Reménytelenséggel a szívében, Honey az ajtóhoz lépett, és figyelte, ahogy a férfi elvágtat. Nem hagyott neki választási lehetőséget. A hétnapi lovaglástól kimerült Luke lassan felmászott a veranda lépcsőjén. Még azelőtt megérezte, hogy a ház üres, hogy kinyitotta volna az ajtót. Ennek ellenére bement a közös hálószobájukba, aztán a fia szobájába. Lerogyott egy székre a konyhában, és a kezére hajtotta a fejét. Először elvesztették Walden nyomát. Most elvesztette a feleségét. Vajon San Francisco felé, vagy északnak, Sacramentóba indult? Az a kis bolond talán elég eltökélt, hogy elmenjen egészen Seattle-be, és megpróbálja megtalálni Cynthiát és Dougot. Nos, volt rá egy jó esély, hogy megtudja. Talpra állt, ellépett a fivérei mellett, kitárta az ajtót, és a postakocsiiroda felé indult.
226
Flint és Cleve döbbent pillantást váltottak, aztán követték testvérüket.
227
33. fejezet három magas férfi magára vonta Ethan Pomroy figyelmét, amint beléptek az előcsarnokba. Az írnok, aki nemrégen érkezett Sacramentóba, megrémült fenyegető magasságuktól. Amikor egyikük a pulthoz lépett, Pomroy észrevette, hogy a férfi enyhén biceg. Megkönnyebbült, amikor megpillantotta a jelvényt a férfi mellénye alatt. – Bejelentkezett ide egy Mrs. MacKenzie? – Nem, uram – felelte Ethan udvariasan. – És mi a helyzet Mary Jonesszal? Abigail Fenton? Ah… – Luke igyekezett felidézni minden nevet, ami csak szóba jöhetett. – Becky Sharp? Az írnok figyelmesen megnézte a vendégkönyvet. – Nem, egyikük sem. Flint a homlokára tolta a kalapját. – Ki a fene ez a sok hölgy, Luke? – Ez hosszú történet. Később elmagyarázom – fordult vissza az írnokhoz. – Hadd nézzem a vendégkönyvet! Ahogy az aláírásokra pillantott, megakadt a szeme az egyik néven. Tudta, hogy már hallotta valahol, de elfelejtette, hogy hol. – Ez a Jane Eyre már kijelentkezett? – Nem, Mrs. Eyre még mindig itt lakik. – Van vele egy gyerek is? – Igen, egy kisfiú. – Melyik szobában van? – kérdezte Luke röviden. – A hatos számúban. Hatos! Ugyanabban, ahol korábban is, gondolta cinikusan Luke. – Szabad a hetes? – Ami azt illeti, igen, sheriff. – Jó, akkor kiveszem ma estére. – Egy dollárt csapott az asztalra. – És kérem a kulcsot a két szoba közötti ajtóhoz. Az írnok megköszörülte a torkát. – De az Mrs. Eyre szobája. – Mondta látható nyugtalansággal. – Tudom – mondta Luke. – A kulcsot – ismételte türelmetlenül. – Ez nagyon illetlen, uram – ellenkezett az írnok fensőbbséges rosszallással. Miután gyors pillantást vetett a névtáblára, Luke így szólt: – Ez hivatalos ügy, Pomroy. Az izgatott írnok átadta a kulcsokat. Flinttel és Cleve-vel a nyomában, Luke felsietett a lépcsőn, és kinyitotta a hetes szoba ajtaját. – Gyújtsatok lámpát, és várjatok itt – mondta Luke, ahogy kinyitotta a két szoba közti ajtót. Résnyire tárta az ajtót, mire mély hangú, dühös morgás fogadta. Amikor belesett, látta, hogy a szobát az asztalon álló, lecsavart kanócú lámpa világítja be. Amigo vicsorogva, fülét hegyezve állt az ágy végében, mint egy kötelességtudó őrszem. Ám ahogy meglátta Luke-ot, csóválni kezdte a farkát. Leugrott, odaügetett, és szaglászni kezdte Luke csizmáját. – Helló, pajtás! – mondta a férfi, és lehajolt, hogy megsimogassa Amigo fejét. – Nem hittem volna, hogy egyszer örülni fogok, ha meglátlak.
A
228
Luke az ágyra emelte a tekintetét. Josh egyik kezét a feje alá téve aludt. Luke csendesen átsétált a szobán, és leült a matrac szélére. Egy hosszú percig csak nézte az alvó fiút. Elöntötték az érzelmek, a szemét pedig elfutották a visszafojtott könnyek. Gyengéden kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a fia arcát. Josh megfordult, és kinyitotta a szemét. – Szia, apu – mondta álmosan. – Szervusz, fiam. Josh szeme lecsukódott, és újra álomba merült. Luke hozzá hajolt, és megcsókolta az arcát, aztán felállt. Amigo felugrott az ágyra, kinyújtózott, és fejét az alvó fiú ölébe fektette. – Vigyázz rá, pajtás! – mondta Luke, és megsimogatta a kutya fejét. – Visszament a másik szobába. – Josh itt van bent, de Honey nincs. Talán visszamehetett a Golden Palace-ba, és újra munkát vállalt ott. Nézzük meg! Az előcsarnokban Luke megállt a pultnál. – Megtaláltam a fiút, de egyedül van. – Ha megkérdezi, elmondhattam volna, hogy Mrs. Eyre nincs a szobájában – mondta kárörvendően az írnok. – Tudja, Pomroy, maga kezd idegesíteni – szúrta közbe Flint. – Hol a pokolban lehet ilyenkor éjszaka? – tudakolta Luke. – Mrs. Eyre a bárban van. – A bárban? Énekel? – Nem, az a nő oszt a kártyaasztalnál – mondta undorodva. Luke sarkon fordult, és a bár felé indult, de Flint és Cleve hátramaradtak. – Nem úgy értette, hogy az a hölgy oszt, Mr. Pomroy? – kérdezte barátságosan Cleve. – Hölgy! – horkant fel a férfi. – Kétlem, hogy hölgy lenne. Hiba volt ezt mondania. Flint felemelte a kezét, és Pomroy arcába ütött, hogy a férfi arrébb repült. A szerencsétlen írnok a padlón kötött ki a hátsó felén. Flint szó nélkül megfordult és elsétált. Cleve a fejét csóválta, és lenézett a döbbent írnokra, aki most sajgó állkapcsát markolta. – Szólnom kellett volna, Ethan. Flint bátyám nem viseli túl jól, ha bárki is mocskos megjegyzéseket tesz a húgocskánkra. Széles vigyort villantott fel, aztán követte Flintet. Luke gyorsan körbenézett a zsúfolt teremben, és meglátta Honeyt a sarokban álló pókerasztalnál ülve négy másik játékossal. Ez a látvány még kevésbé tetszett Luke-nak, mint a ruha, amit a felesége viselt. Az az átkozott fekete ruha volt rajta, amit a Long Branchben is viselt. Fedetlen vállát és keblét, amit csak Luke-nak lett volna joga látni, szabadon bámulhatta minden átkozott kéjenc. Hosszú fekete kesztyűje csaknem a hóna aljáig felért, és Luke-nak úgy tűnt, a kezéből többet fedett el, mint az egész testéből. Ahogy a férfi keresztültört a termen, a sarokasztal felé, bólintással üdvözölte Arnie-t. A zongorista áttolta a fogpiszkálót a szája másik széléhez, és a „Dixie” című nóta élénk változatát kezdte játszani az elefántcsont billentyűkön. – Új osztót kell találniuk, uraim – közölte Luke. Honey összerezzent, és kétségbeesetten nézett fel. – Új osztót? Miről beszél? – elégedetlenkedett az egyik játékos.
229
– Ez a nő a foglyom, aki megszökött. Hírhedt hamiskártyás. Több álnevet használva utazgat az országban: ő Becky Sharp, Abigail Fenton és Mary Jones, hogy csak néhányat említsek. Köztudott, hogy egy alkalommal még egy cigány jósnő, bizonyos Mama Rosa álruháját is felöltötte. A legutolsó gaztettei közt szerepel egy kisfiú elrablása az apja házából – mondta Luke egy jelentőségteljes pillantás kíséretében az asszony felé. – Szerencséjük van, uraim, hogy elkaptam. Kétségtelenül sok pénzt takarítottam meg önöknek. – Elrabolt egy gyereket? Hölgyem, magát fel kellene kötni – panaszolta az egyik játékos. – Nem csoda, hogy nyerésre állt. Nem hittem el, hogy ilyen szerencsés lehet. Nos, kérem vissza a pénzt, amit kicsalt tőlem, vagy kiverem magából. Luke megragadta a férfi inge elejét, és felrántotta a székből. Orrhossznyi távolságról a férfi meglepett szemébe nézett. – Vagy inkább engem akarna elfenekelni, nagyszájú? – Olyan erővel lökte vissza, hogy a szék összetört a férfi alatt. – Nem csaltam – közölte Honey, és dühösen meredt a földön fekvő emberre. – Nem lett volna rá szükségem. Maga a legrosszabb pókerjátékos, akivel valaha is találkoztam. Dühösen némi pénzt húzott elő a ruhája dekoltázsából. – Itt az átkozott pénze – azzal a férfi mellkasára dobta. Luke megragadta Honey karját, és felemelte a székről. – Vedd le rólam a kezed – kiáltotta az asszony, és Luke sípcsontja felé rúgott. – Hölgyem, azt tanácsolom, ne toldja meg a bűnei sorát a törvény emberének megrugdosásával. – Te már nem vagy a törvény embere. Luke megvillantotta régi csillagát. – Matt erre az alkalomra megtett a helyettesének. – Még ha így is van, itt nincs jogosultságod. Te magad mondtad. Nem megyek veled sehová. – Attól tartok, rákényszerítesz, hogy drasztikusabb megoldáshoz folyamodjam. – Ezzel Luke hátrahúzta a nő karját, és megbilincselte a kezét. – Ezt nem teheted velem, Luke MacKenzie! Nem követtem el semmit – közölte Honey, ahogy a férfi felemelte, és a vállára dobta. Az asszony felemelte a fejét, és elkeseredett pillantása a bárpultnál álló Cleve-re és Flintre esett. – Segítsetek! Állítsátok meg! – kiáltozta. A két férfi csak vállat vont. Luke az előcsarnokba ment. Ügyet sem vetett az írnokra, aki jeges borogatást szorított felduzzadt állkapcsára, innen pedig az emeletre vitte az asszonyt. – Nem tettem semmi rosszat. Azonnal tegyél le, Luke MacKenzie, vagy elég hangosan fogok sikoltozni, hogy leszakadjon a mennyezet! A férfi, a füle botját sem mozdítva a fenyegetésekre, kinyitotta a szobája ajtaját, és becsukta maga mögött. – Le akarsz szállni? Megkapod, édes – Luke az ágyra dobta az asszonyt, akinek megbilincselt keze az oldala alá szorult. Mire az ágy rugózása csillapodott, a férfi félredobta a kalapját, és leoldotta az övét. Honey megpróbált felülni, de a férfi visszalökte. Csípőre tett kézzel bámult le az ágyra. – Remélem, jó oka van arra, hogy elrabolta a fiamat, hölgyem.
230
– Ő az én fiam is – csattant fel az asszony. – És mivel az apja eltökélte, hogy megöleti magát, úgy véltem, jogom van olyan helyre vinni, ahol kevesebb esély van rá, hogy megölik, csak mert a neve MacKenzie. – Elfelejtetted, hogy a te neved is az? – Egyáltalán nem. Egyel több ok, hogy elmenjek. Nem vágyom arra, hogy újra kereszttűzbe kerüljek. Erről jut szembe, sikerült kitölteni a bosszúdat Charlie Waldenen? – Nem. Sikerült elszöknie. De ne válts témát! Mi járt a fejedben? Egy bár fölötti szobában akartad felnevelni a fiamat? – Most vajon ilyen helyen találtad? – vágott vissza az asszony. – Ez nem jelenti azt, hogy nem egy olyan helyen fog kikötni – vádolta a férfi. – Nem lehet rosszabb, mint kitenni őt Frau Frieda Fricknek! – Egy hatéves gyerek elszöktetése komoly bűncselekmény, hölgyem, akár félvállról vesszük, akár nem. – Csak ennyit tudsz a törvényről, MacKenzie sheriff. Nem kényszerítettem, Josh magától jött velem, vagyis nem szöktettem meg. – Nos, akkor elraboltad. – Megint tévedsz, sheriff. Nem hagytam váltságdíjüzenetet – mondta gúnyosan az asszony. – Szóval ne aggódj miattunk sheriff. Ti MacKenziek csak menjetek fejvadászatra, és ölessétek meg magatokat. Mivel a célod a bosszú lett, inkább aludj azzal, mint velem, amíg még életben vagy. Én már eldöntöttem, hogy nem várok rád, csak hogy eltemesselek, amikor hazahozzák nekem a holttestedet egy ló nyergére dobva. – Biztosan nem úgy érted, hogy megszöksz, ahogy szoktál? Minden alkalommal, ha keményebbé válnak a dolgok, te kereket oldasz, hölgyem. – Hajlandó voltam súrolni a padlódat, megfőzni az ételedet, és a porban csúszni, ha muszáj. Egyetlen dolog van, amit nem vagyok hajlandó megtenni neked, Luke MacKenzie, azt, hogy eltemesselek. – Az asszony félrefordította a fejét. – Úgyhogy oldd ki ezeket a bilincseket, és tűnj el innen, vagy sikítani kezdek. Mielőtt Honey megsejthette volna a férfi szándékát, Luke megragadta a felesége bokáját, és megszabadította a cipőjétől. – Hagyd ezt abba! Mit művelsz? – Honey megpróbálta rugdalózva kiszabadítani magát, de csak azt érte el, hogy a szoknyája felcsúszott a térde fölé. – Imádom a lábadat, Szajkó. – Még mindig az asszony bokáját szorítva, Luke lehajolt, és megcsókolta mindkét gömbölyű térdet, ahogy előbukkantak. Az asszony szeme elkerekedett. – Mit… mit csinálsz? – Elég nyilvánvalónak tűnhet. – Luke lassan felcsúsztatta az egyik kezét az asszony lábán, legombolta a harisnyáját a fűzőjéről, és lecsúsztatta a lábáról. Egy pillanatra sem engedte szabadon Honey tekintetét, miközben lehúzta a másik harisnyát is. Megragadta Honey bokáját, és végigfuttatta a nyelvét mindkét talpa mentén. – Hagyd abba! Mire készülsz? – kiáltotta az asszony rémülten. A férfi megtámaszkodott Honey feje mellett kétoldalt, és fölé hajolt. – Mégis mit gondolsz, mire készülök, drága kis feleségem? – Gyors csókot nyomott Honey tátva maradt szájára. Az asszony igyekezett arrébb csúszni, de csak az ágy széléig jutott, amikor megérezte, hogy Luke keze a derekára fonódik, és hátrahúzza. A férfi a felesége keblére csúsztatta a kezét, és a halmokra szorította a tenyerét. Fejét lehajtva megnyalta a domborulatot, ahogy
231
a két hüvelykujját Honey ruhájának keskeny pántjai alá fúrta, és elszakította. Az asszony hiába próbálta hánykolódva kiszabadítani magát, amikor a férfi a teste alá csúsztatta a kezét, és kioldotta a ruhája gombjait. – Micsoda vadmacska vagy – suttogta Luke, ahogy a fülét harapdálta. – De ezzel nem segítesz magadon. Lecibálta a ruhát az asszony csípőjére, majd le a lábán, végül gyorsan lehúzta róla az alsószoknyát és a fűzőt is. Éhesen futtatta végig tekintetét a lenge alsón és ingecskén, egészen a nő mellének ágaskodó csúcsáig. Meleg lehelete Honey forró bőrének csapódott. – És imádom a melledet, Szajkó. De azt hiszem, csak nekem lenne szabad látnom. – Ezzel a férfi szája a vékony anyagon keresztül összezárult az egyik mellbimbó körül. Aztán lerántotta az inget, és végigfuttatta nyelvét a sötét bimbókon. – Ne… ne tedd ezt – követelte az asszony remegő hangon. – Tudom, hogy ezt imádod, édes. Luke könnyed mozdulattal a helyére húzta az inget, aztán lehajtotta a fejét, és addig szopogatta az asszony mellét, amíg a finom szövet nedvesen tapadt a meredező csúcsokra. Honey tekeregve próbált szabadulni, közben a hajtűi szétrepültek a szobában. A haja hosszú fürtjei, kiszabadulva börtönükből, szétterültek a takarón. – Ne, ne így, Luke! Kérlek, ne így – könyörgött. A férfi átfogta a tarkóját, és közel emelte az asszony arcát. Egy hosszú pillanatig így tartotta felesége fejét, ahogy rémült szemébe bámult. – Miért teszed ezt velem? – kérdezte Honey ijedt suttogással. Luke letette a felesége fejét a párnára, és felállt. – Ha emlékszel rá, drága feleségem, azt mondtam neked, amint visszatérek Stocktonba, te és én hosszan elbeszélgetünk. A férfi kiszabadította a nő csuklóját, de még mielőtt arrébb húzódhatott volna, Luke a réz ágytámlához erősítette a bilincs szabad végét. – Ha egy hétig kell, hogy az ágyhoz láncolva tartsalak, akkor is lezárjuk ezt egyszer s mindenkorra. Luke megkerülte az ágyat, és a másik oldalon leült a szélére. Gyorsan lehúzta a csizmáját, aztán letolta a farmernadrágját a lábán, és levette. – Ezt soha nem bocsátom meg neked – fenyegetőzött az asszony. A csuklójára feszülő bilincset rángatva próbált felülni, de a férfi keze erőteljesen megszorította a vállát, és finomam visszakényszerítette. – Nem hagytál nekem más választást, Szajkó. Vagy itt megbeszélünk mindent, vagy Stocktonban, miután bezártalak egy cellába. Ha hajlandó lettél volna leülni, és értelmes emberek módjára beszélni a problémánkról, erre nem lenne szükség. De inkább elszöktél, Mrs. Jane Eyre. Mellesleg miért hagytál fel Becky Sharp nevével? A nő rámeredt. – Azt hiszem, az árva lány története, aki nevelőnő lesz, és beleszeret gunyoros munkaadójába, még jobban illik az én életemhez. A férfi vigyorogva hajolt fölé. – Éppen most vallottad be, hogy szeretsz, Szajkó. Honey érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, és igyekezett visszanyelni. – Mindig is szerettelek, Luke. A férfi vigyora lehervadt, és sebzett pillantása az asszony szemébe fúródott.
232
– Akkor hogy szökhettél el? Honey szemében könnyek csillantak. – Most mondtam, miért. El tudom viselni, hogy elhagyjalak, de azt nem, hogy eltemesselek. Luke gyengéden elmosolyodott, és megsimogatta felesége arcát. – Akkor gyere velem, édesem. Mindent úgy teszünk, ahogy terveztük. Texasba megyünk. Újra felépítjük a farmot. Igazad volt, amikor azt mondtad, ideje az élőkre, nem pedig a halottakra gondolni. Mindketten a múltunkban éltünk. Ideje a jövőre gondolni. És te vagy az én jövőm. Hadd legyek én a tiéd! – Finoman, gyengéden megcsókolta az asszonyt. – Szeretlek, Szajkó. – Honey hallotta, hogy Luke rekedt suttogással újra megismétli a szavakat a füle mellett. – Kérlek, gyere velem Texasba. Új életet kezdünk, az életünk minden sötét emléke nélkül. – Tényleg így gondolod, Luke? Mi lesz Charlie Waldennel? – Semmi sem olyan fontos nekem, mint te és Josh. Szeretlek benneteket. – Én is szeretlek. – Kezét a férje tarkójára csúsztatta, és száját a sajátjára irányította az ujjaival. – Annyira szeretlek, Luke MacKenzie, hogy az érzés már fáj. – Ezzel megcsókolta. – Szeretkezz velem, Luke! – suttogta a szavakat a férje szájába. Luke ajka éhesen tapadt az asszonyéra, élvezve annak lágyságát. Honeyn a szenvedély remegése száguldott végig, forró örvénnyé változva a lába közt. A csók erőteljesebbé vált, és Honey felnyögött az élvezettől a férfi erős ajka és kutató nyelvének tüzes mozdulataitól. Luke keze a hasát simogatta, aztán az inge alá csusszant, és ahogy meleg tenyere az asszony mellét masszírozta, bensőségesen és birtokolni vágyón, Honey érezte, hogy a keble megduzzad, és kitölti a férfi kezét. Még többet akart. Lefelé tolta Luke fejét. Az utasítást követve Luke a szájába vette az egyik mellbimbót, és kezét lefelé csúsztatva, a combja találkozására simította. Honey öntudatlanul a férfi szája és keze alatt tekeregve megpróbálta kezét a férje nyaka köré fonni. Felszisszent fájdalmában, amikor a kezén lévő bilincs a csuklójába vágott. Luke felemelte a fejét, és azonnal meglátta felesége szorult helyzetét. – Ó, egek, sajnálom, édesem. Elfelejtettem… – Én is – suttogta gyorsan az asszony, és szabad kezével megsimogatta a férfi arcát. Luke leugrott az ágyról, és felkapta farmernadrágját. – A kulcs a zsebében van – mondta bocsánatkérően, ahogy a kulcs után kutatott. – Nem akartalak igazán az ágyhoz kötözve tartani. Csak blöfföltem. Az ajtó felől kopogtatás hallatszott, még mielőtt az asszony közölhette volna, valójában mennyire volt meggyőző a blöff. – Ki az ördög lehet az? – A férfi lecsapta a kulcsot az asztalra, és a csaknem meztelen asszonyra húzta a lepedőt. Aztán lehajolt, és gyorsan megcsókolta. – Megígéred, hogy nem mozdulsz, amíg vissza nem érek? Az ajtóhoz támolygott, miközben felfelé rángatta farmernadrágját. Ahogy Luke kinyitotta az ajtót, Cleve MacKenzie rosszalló pillantást vetett bátyja nyitott sliccére. – Bejöhetünk? – Ah… ez nem a legmegfelelőbb alkalom, kis testvér. Gondotok akadt? – kérdezte Luke Flintre pillantva. – Igen, persze, hogy van – horkant fel Flint mogorván. – Jól van, gyertek be. De legyetek gyorsak! – Luke megfordult, és visszament az ágyhoz.
233
Cleve és Flint a szobába lépett, és becsukták az ajtót. Ahogy ott várt, egyik kezével még mindig az ágyhoz láncolva, Honey nevetségesnek érezte magát. Teljesen megdöbbent, amikor Luke beleegyezett, hogy beengedje a testvéreit. Kínos és kompromittáló helyzetétől megalázottan Honey szabad kezével a nyakához szorította a lepedőt, de tudta, hogy a két férfi akaratlanul is meglátja az ágytámlához bilincselt kezét, csakúgy, mint a padlón szétszórt ruhadarabokat. – Mi a baj? – kérdezte Luke, ahogy leült az ágyra. A mozdulat részben eltakarta Honeyt a férfiak elől. Luke Cleve-re pillantott, aki nyugtalannak tűnt, aztán Flintre, aki a szakállát vakargatta. – Nos, mi az? Mi a fene van veletek? – Mi ugyanezen töprengtünk veled kapcsolatban, bátyó – mondta Cleve. – Miről beszélsz? – kérdezte Luke türelmetlenül. – A kis húgocskánkról beszélünk itt, az ágyadhoz láncolva – tört ki Flintből. – Egyszerűen nem fér a fejünkbe. Nem hisszük, hogy így illene bánnod a feleségeddel. Úgy gondolom, anya sem örült volna neki. Honey átlesett Luke válla mellett, és látta, hogy mindhárom férfi rábámul. A vére egy szempillantás alatt felforrt, és a legmélyebb zavarból a harag csúcsára sodorta Honeyt. Éppen csak hogy magához tért a megrázkódtatásból, amikor azt hitte, a férje meg akarja erőszakolni, most pedig ki volt szolgáltatva sógorai kíváncsi tekintetének. Mindnyájukat nagyon szerette, de abban a pillanatban elege volt az összes MacKenzie-ből. Feltérdelt, és Luke széles válla felett rájuk meredt. – Mindnyájan tűnjetek el innen, vagy sikoltozni kezdek. Halljátok? – kiáltotta, miközben úgy festett, mint egy nekivadult kobold, a kócos, repkedő szőke hajával. – Vadul rángatta a bilincset. – És ha nem oldoztok el ettől az ágytól, mindnyájatokat lecsukatom. – Nyugodj meg, Honey, kidobom őket – mondta Luke békítő hangon. – Egy fenét fogok megnyugodni! – kiabálta az asszony. – Tűnjetek el! Az ördögbe is, mindannyian! – Nem kell káromkodnod – rótta meg Flint. – Akkor tűnj a fenébe! – Mivel nem szeretek üvöltve káromkodó nőket hallgatni, nem kell kétszer mondanod, kis medve – mondta Flint. Honey lesújtó horkantással vetette hátra a fejét, tovább borzolva rengeteg szőke haját, amely kócosan omlott a vállára. – Máris kétszer kellett, hogy kérjelek, úgyhogy mi az ördögért állsz még mindig ott, mint egy bamba bolond? Tűnj innen! És vidd magaddal a bátyádat is. – Én nem megyek innen sehová – kiabált vissza Luke. – Az ördögbe is, Szajkó, a feleségem vagy, és nem zavarhatsz ki ebből a szobából. Cleve, aki szokatlanul csendes volt, amióta belépett a szobába, határozottan az ágyhoz lépett. – Itt és most elrendezem ezt az egészet. Hol az a rohadt bilincskulcs? Meglátta a kulcsot az asztalon, felkapta, kinyitotta a karperecet, és lehúzta az ágytámláról. Mielőtt Luke vagy Honey megsejthette volna, mire készül, megragadta Luke bal csuklóját, és rácsapta a bilincset. – Mit művelsz? – kérdezte Luke, és talpra ugrott. Hirtelen mozdulatával Honeyt is magával rántotta, mivel az asszony jobb keze most már az ő baljához volt kötve. Honey
234
vadul a lepedő után kapott, és sikerült megőriznie a takarót és szűzies szemérmességet is, de csak miután közszemlére tette egyik hódító lábát. – Flint és én sokat rágódtunk ezen, Luke, és arra jutottunk, nem rád vallana, ha nem egyenlő esélyekkel küzdenél. – A mellénye zsebébe dugta a kulcsot. – Most már nagyjából kiegyenlítettük a játszmát. – Megállt az ajtóban, és hamiskás mosolyt villantott két döbbent rokona felé az ágyon. – Jó éjszakát, bátyó! – Majd Honeyra kacsintott. – Neked is, húgocska. Flint nevetve veregette vállon Cleve-et, ahogy leballagtak a lépcsőn. – Még sohasem láttam Luke arcához hasonlót, amikor rátetted azt a bilincset. Az a kis mézes medve dühösebb, mint az ördög, és úgy kiáltozik, mint egy megkopasztott szajkó. Luke igazán jó nevet talált neki. Nem szívesen lennék most a nadrágjában. – Az a baj veled, Flint testvér, hogy nem érted a szerelem finomságait – oktatta ki Cleve, ahogy beléptek az ivóba. – Lefogadom egy italban, hogy a bátyánk már nincs a nadrágjában. Flint vigyorogva karolta át Cleve vállát. – Igen, ahogy belegondolok, tartozom egy itallal, öcsike. A MacKenzie fivérek nevetve vetették hátra a fejüket, és a bárpulthoz léptek.
235
