AKTUÁLIS PHOENIX CONTACT Magyarország | 2015 Május
Biztonság 6 mm-en 50%-kal kevesebb helyigény azonos teljesítmény mellett
15|1
02
Szerkesztői
AKTUÁLIS 15|1
Szerkesztői 02 Varga Zsolt
Interjú 03 Dülk Tamás - Flexmont Kft. Varga Zsolt Termékmenedzser Túlfeszültség-védelem Phoenix Contact Kft.
Biztonságos környezetben Kedves Olvasó! Ön hová utazik nyaralni? Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Phoenix Contact Aktuális magazinjának legújabb számával! Megtisztelő feladatomat kezdhetném gazdasági, politikai, vagy egyéb közéleti adatok, események sorolásával, de én e-helyett Magamról és a cégnél végzett munkámról szeretnék pár mondatot ejteni. Eddigi Phoenix-es pályafutásom alatt már több száz emberrel volt szerencsém találkozni, beszélni, mind üzleti, mind egyéb ügyből kifolyólag, és meglepően tapasztaltam, mennyire kevesen tudnak bármit is a villám-, és túlfeszültségvédelemről. Pedig majdnem mindenki került már „testközelbe”, de legalábbis hallott villám, vagy valamilyen túlfeszültség okozta károkról, eseményekről. Nemcsak az otthonaink, munkahelyeink, hanem az éttermek, ahol szeretünk enni, a bevásárló központok, boltok, ahol nap, mint nap kenyeret veszünk, vagy a középületek, iskolák, posták vannak kitéve veszélynek. Amíg nem történik valahol a közelben villámcsapás, addig nem is gondolunk rá, hogy mi mehet tönkre, vagy ne adj Isten, ki sérülhet meg. Minden működik rendesen a túlfeszültség levezetők nélkül is, egészen addig, míg... Sok helyen láttam nagyon szépen kivitelezett és okosan beszerelt védelmeket, amit valószínűleg a tervezők már az új szabványok szerint terveztek be. A drága berendezéseket gyártó üzemekben szinte magától értetődően szerelik be építésükkor a védelmeket, hiszen akár egy-két perc kiesés is milliókba kerülhet. De vajon az Ön közelében, vagy a szerettei közelében felszereltek hasonlót? Bármit? Rengeteg kérdést lehetne feltenni ezzel kapcsolatban… Három leány gyermekemnek örülök a legjobban az életemben. Cseperednek, gyönyörűek, jól tanulnak, zenélnek, egyszóval szétvet a büszkeség miattuk. Sok minden miatt aggódhatnak persze a „lányos” apukák, amit itt és most nem ecsetelnék hely és idő hiányában. Az elmúlt hónapokban mindezeken túl azonban, egyre többször jut eszembe, hol is lehetnének a Lányok viszonylagos biztonságban, mondjuk egy viharos, villámlós nyári napon. Igen: otthon, mert felszereltem a lakásomat megfelelő villám-, és túlfeszültség-levezetőkkel, amit bárki megtehet. Tudom, hogy az új szabványnak megfelelő túlfeszültségvédelemmel rendelkező épületekben is sokkal nagyobb biztonságban lesznek, leszünk, és Önök is lehetnek! Mindenkinek kellemes nyarat kívánok!
Címlaptéma Biztonság 6 mm-en 04 50%-kal kevesebb helyigény azonos teljesítmény mellett
Technológia Túlfeszültség-védelem 05 Új fejlesztésű védelmi eszközök Ipari tápellátás 09 TRIO tápegységek újratöltve 12
Vezeték nélküli technika Kommunikáció 868 Mhz-en
Méréstechnika 12 Utólag felszerelhető PACT áramváltók Vezérléstechnika 13 Ipari PC-k 19“-os rack-be szerelhető kialakítással Megjelenítés 13 Robosztus, multitouch képes Panel PC-k
Alkalmazás Profinet technológia 06 Profinet hálózatok bővítése „felhő“ funkciókkal Csatlakozástechnika 10 Nagyáramú rugós sorkapcsok Csatlakozástechnika 10 Színkódolt rendező sorkapcsok Elektronika 11 BC moduláris elektronikaházak
Új termékek 14
Nagyáramú készülékcsatlakozók
Crimpfox multifunkciós kéziszerszám
Vezeték nélküli ODP távvezérlő
Új EH elektronikaházak
Aktualitások 15
Phoenix Contact Akadémia 2015
phoenixcontact.hu
Interjú
AKTUÁLIS 15|1
Gyorsaság és megbízhatóság Direkt rugós csatlakozástechnika a gépgyártásban A Flexmont Kft 1974 óta foglalkozik szerelésautomatizálással, egyedi gépgyártással, célgép építéssel. 80 fő szakemberrel komplex szereléstechnikai berendezések, célgépek, mérőgépek tervezését, gyártását, szervizelését látja el. A berendezések szortimentje az egyedi gépektől a komplex automata szerelősorokig terjed. Dülk Tamás úrral beszélgetünk a csatlakozás technikáról. AKTUÁLIS: Dülk úr, milyen igények merülnek fel a célgépek gyártása során a mai felgyorsult világban? Dülk Tamás: A Megrendelőink sokféle szempont szerint fogalmazzák meg elvárásaikat, amiket célgépeinknek minden körülmények mellett ki kell tudni elégíteni. A megbízhatóság és költséghatékonyság mellett természetesen igen sokszor felmerül a gyors szállítás, mint rendkívül fontos igény. Ezen feltételek nem teljesülhetnének kész gépeinkben, ha a beépülő elemektől nem pont e tulajdonságokat várnánk el Mi is. AKTUÁLIS: A rendkívül komplex célgépeiknél elengedhetetlen a szekrényen belüli és a terepi vezetékek megbízható csatlakoztatása. Milyen csatlakozási típust részesítetnek előnyben? Dülk Tamás: Folyamatosan keressük azon műszaki megoldásokat, amelyek a korábban említett igényeket kielégítik, valamint akár túl is mutatnak rajta, hiszen ebben az esetben Cégünk versenyképessége a piacon tovább nő. Ezen okok miatt választottuk a PT direkt rugós csatlakozástechnikát, amely a szerszám nélküli vezeték beköthetőség miatt rendkívül gyorssá tette az összeszerelési folyamatainkat. A korábbi csatlakozástechnikához képest akár 20% időmegtakarítás érhető el. A Phoenix Contact PT direkt rugós sorozatkapcsaiban további előnyként tapasztaltuk, hogy a kötési pontok tipizáltan, egyforma nagyságú erővel jönnek létre, amely minden helyzetben és környezetben gáztömör kötést biztosítanak. A megbízhatóság valóban egyik elengedhetetlen alapfeltétele a karbantartásmentes sorozatkapocs és ezért döntöttünk PT direktrugós sorozatkapcsok mellett.
AKTUÁLIS: Rendkívül sok helyről köszön vissza, hogy a vezérlő szekrényeknek egyre kisebb hely áll a rendelkezésére, illetve minél több eszközt kellene beleintegrálni. Hogyan illeszkednek a PT sorozatkapcsok ebbe az elvárás rendszerbe? Dülk Tamás: Az átvezető sorozatkapcsokat igen széles keresztmetszet tartományban alkalmazzuk, hiszen a betáplálásoktól a szenzorokig nem ritka hogy 0,14 mm2 – 50 mm2 - es vezetékeket kell csatlakoztatnunk. Szerencsére a PT család kínálata maradéktalanul lefedi az akár 150 mm2 -ig terjedő keresztmetszettartományt. Ezen túlmenően a PTIO kapcsokat emelném ki, amelyekbe 3,5 mm szélességben lehet 1 szenzor mind a 3 vezetékét bekötni (jel, +,-), így rendkívül jó átláthatóságot biztosít az esetleges bővítések, átépítések alkalmával. Tovább fokozva a praktikusságot a táp pontok áthidalhatóak, ezért nincsen szükség minden pontot külön megtáplálni, elég csak gyári dugaszolható áthidalásokat elhelyezni a sorkapcsokban. AKTUÁLIS: A PT direktrugós csatlakozástechnikán kívül milyen más csatlakozási módot használnak? Hogyan befolyásolja ez a készletgazdálkodást? Dülk Tamás: Egyes vevőink kérésére előfordul, hogy csavaros kötéstechnikát alkalmazunk egyéb külső tényezők miatt. Kezdetben tartottunk a kiegészítők egyéb tartozékok duplikálása miatti készletnövekedés terhétől, de a Phoenix Conatct Clipline rendszer szerencsére csatlakozástechnikától függetlenül ugyanazon tartozékokkal épül fel. Ennek köszönhetően ugyanazon átkötő hidak, jelölők, vizsgálóhüvelyek használhatók a PT direk trugós és az UT csavaros változathoz. Ezen kívül a Phoenix Contact budaörsi raktárkészlete is óriási segítség, hiszen gyakran a gyorsaság is nagyon nagy segítség egy-egy új igény felmerülése esetén. AKTUÁLIS: Köszönjük a beszélgetést.
Nagyáramú PTPOWER és miniatűr PTIO sorkapcsok
03
04
Feature Címlaptéma
AKTUÁLIS 15|1
A biztonsági esközök legfontosabb területei többek között az olaj-, gáz- és a vegyipar.
Biztonságtechnika Nagy teljesítményű biztonsági relék 6 mm szélességben A Phoenix Contact új PSRmini biztonsági moduljai világviszonylatban a legkeskenyebb biztonsági relék a hagyományos biztonsági relék teljesítményével. 6 mm szélességbe sűrítve nagy biztonságot tesznek lehetővé a kényszervezetett érintkezők révén. A kisméretű kialakítást a Phoenix Contact újonnan kifejlesztett relétechnológiája teszi lehetővé. A technológia alapja egy keskeny, nagyteljesítményű elemi relé, amelyre a kis helyigény, az alacsony energiafogyasztás és nagy rendszer rendelkezésre állás jellemző. A relé 6 mm szélesség mellett energiahatékony módon ugyanakkora teljesítményt nyújt az eddigi térfogat egyharmadát igénybe véve. Közvetlenül integrálható olyan készülékekbe, mint pl. a motorkapcsolók. Az EN 50205 szerinti kényszervezetett elemi relé egy záró- és egy nyitóérintkezőt tartalmaz. Emiatt különösen alkalmas finoman skálázott biztosítási koncepciókhoz, amelyek legalább egy
engedélyező kontaktust igényelnek. Az energiafogyasztás az újszerű relé alacsony áramfelvétele miatt akár 20 százalékkal csökkenhet. A magas minőségi igények által támasztott gyártási pontosság eléréséhez az elemi relét valamennyi alkatrészével a Phoenix Contact gyártja. A biztonsági relék max. 6 amperes terheléseket kapcsolnak, kompatibilisek sok jeladóval és sokoldalúan alkalmazhatók a sokféle engedélynek köszönhetően. Az új termékek így különösen a gépgyártás, valamint az olaj-, gáz- és vegyipar terén alkalmazhatók. A felhasználó számára ezek a keskeny modulok akár 70 százalékkal kisebb helyigényt jelentenek. A csupán egyetlen engedélyező kontaktus rendelkezésre bocsátása révén lehetővé válik az alkalmazások új, optimalizált költség/haszon viszonyok melletti felépítése. A biztonsági relék egészen a robbanásveszélyes helyekig telepíthetők, ezáltal a decentralizált koncepciók egyszerűbben megvalósíthatók. A Termination Carrier révén, a rendszerkábelezési megoldások használatával lehetőség nyílik a gyors, hibamentes üzembe helyezésre és terepi bekötésre. A PSRmini biztonsági relék 28 termékből álló teljes termékkínálata 6 mm és 12 mm széles változatokból épül fel. Hamza Attila
Technológia Feature
AKTUÁLIS 15|1
Új fejlesztésű túlfeszültség-védelem Nagy teljesítmény kíméletes működés A tápellátás villám- és túlfeszültség-védelme mostantól rendkívűl nagy teljesítményű és hosszú élettartamú. Ezt a Phoenix Contact utánfolyó áram mentes szikraközt alkalmazó új Safe Energy Control Technology (SEC, biztonságos energiaszabályozási technológia) rendszere teszi lehetővé. Az új termékcsalád összes védelmi készülékét a SEC technológia alapján teljesen újraterveztük. Az 1. típusú villámáram-levezető lelke a szikraköz, amely biztonságosan megakadályozza a hálózati utánfolyó áramokat. Az eddigi védelmi készülékek levezetési folyamata miatt a berendezések biztosítékai gyakran kioldottak, ez azonban a SEC technológiának köszönhetően immár a múlté. A készülékek élettartama rendkívül hosszú, a védett berendezést kíméletesen és észrevétlenül szolgálva működnek. A 2. és 3. típusú túlfeszültség-védelmi készülékeket is a nagy teljesítmény és a funkcionális biztonság szempontjai szerint méreteztük. Különösen a kisméretű kialakítás és a levezetők univerzális dugaszolhatósága jelentenek könnyebbséget a szerelés, a kezelés és a karbantartás terén. A 2. típusú túlfeszültségvédelmi készülékek a maguk csatornánkénti 12 mm-es szélességével rend-
kívül keskenyek. Az új 3. típusú készülékvédelem különösen kompakt készülékházban egyesíti a túlfeszültség-védelmet a beépített levezetőelőtétbiztosítékkal. Az összes termék dugaszolhatósága révén a szigetelésmérések gyorsan és egyszerűen elvégezhetők. A védelmi készülékek ismétlődő vizsgálataihoz a Checkmaster 2 levezető-vizsgálókészülék alkalmazható. Az új termékcsalád nagyon egyszerűen szerelhető: Az alapelem és a dugasz 180°-kal elfordítható, így az alapelemen és a dugaszon levő feliratok mindig könnyen leolvashatók, a csatlakozóvezetékek pedig rövidek lehetnek. A biconnect (kettős vezetékbekötésű) sorkapcsok csatornánként két csatlakozást tesznek lehetővé. Ez lehetővé teszi a V-kialakítású átmenő vezetékezéssel való szerelést. A védelmi készülék nagyméretű feliratozási felülete a kapcsolószekrényben egyszerű azonosítást tesz lehetővé. Az optikai-mechanikai állapotjelzés az új jelző színek révén mindig jól felismerhető. Varga Zsolt
SEC technológián alapuló T1, T2 és T3 típusú villám- és túlfeszültségvédelmi eszközök.
05
06
Alkalmazás
AKTUÁLIS 15|1
Az első lépés egyszerű A Profinet-hálózatok kibővítése felhő funkciókkal A Phoenix Contact Proficloud rendszerével a meglévő Profinet-hálózatok felhő funkciókkal (cloud) bővíthetők. Ezáltal költséges konfigurációk nélkül használhatók a felhő többletszolgáltatásai. Ezenkívül jelentős mértékben egyszerűsödnek a távvezérlési alkalmazások.
Kényelmesen elérhető távoli I/O-k bárhol a világban.
A Proficloud alkalmazás mindig legalább egy felhőcsatolóból és egy felhőeszközből (CloudDevice) épül fel. A csatoló két Ethernet interfészen keresztül köti össze a helyi Profinethálózatot a felhővel. Míg az egyik interfész a helyi Profinet rendszerhez való csatlakozásra szolgál, a kapcsolat az internettel a másik interfészen keresztül jön létre. Ezután a csatoló automatikusan inicializálja a kapcsolatot a Proficloud rendszerrel. Ugyanez történik a Proficloud-eszközöknél is, amelyek szintén automatikusan rákapcsolódnak a rendszerre. A Proficloud rendszerben a felhasználónak ezután csupán hozzá kell rendelnie az eszközöket
a megfelelő csatolókhoz, majd a rendszer megkezdheti működését.
A VPN és a protokollok eddigi időigényes konfigurálása A távvezérlési megoldásoknál manapság gyakran alkalmazzák a VPN technológiát (Virtual Private Network). A kivitelező alkalmazástechnikai mérnöknek tehát először is fel kell építenie egy VPN-hálózatot. Ebből a célból tanúsítványokat hoz létre, amelyek lehetővé teszik az átvitt adatok titkosítását. Ezenkívül az alkalmazásnak tartalmaznia kell legalább egy VPN-szevert, amellyel fix vagy dinamikus IP-címen keresztül hozható létre kapcsolat. Utóbit a DynDNS-szolgáltatásokkal (Dynamic Domain Name System) lehet megvalósítani, amelyeket még konfigurálni is kell. A programozónak továbbá be kell állítania a tűzfalat, hogy a VPN-kiszolgálóhoz szükséges portot a szerverhez továbbítsa. Gondoskodnia kell arról is, hogy az összes résztvevő ugyanabban az alhálózatban legyen.
Csökkentett hardverköltségek Az ismertetett eljárásmódhoz viszonyítva a Proficloud-megoldás mérnöki munkái sokkal egyszerűbbek. A programozó először regisztrálja magát a Proficloudnál. Az összes Proficloud-képes készülékkel átadott azonosító megadásával a megfelelő résztvevő személyes hozzáférést kap. Ez vonatkozik mind a csatolóra, mind az eszközre. Ezután a programozó minden
Alkalmazás
AKTUÁLIS 15|1
csatolóhoz egy egérhúzással hozzárendeli a megfelelő eszközöket. Ekkor a helyi eszközök rákapcsolódnak az internetre. A hálózati adatokat automatikusan lekérik a DHCP-n keresztül és automatikusan integrálódnak a Proficloud-megoldásba, majd megkezdik az adatcserét. A Proficloudon belüli konfiguráláson túlmenően tehát nincs szükség további beállításokra. Végül a programozónak csupán rá kell kötnie a csatolót a helyi Profinet rendszerre és az internetre. Ekkor a megszokott mérnöki környezetében hozzáadhatja a decentralizált résztvevőket a Profinet-konfigurációhoz. Ezen a módon a programozó a Profinet adatok feldolgozására összpontosíthat, nem szükséges a VPN és a távvezérlési protokollok időigényes konfigurálásával foglalkoznia. A Proficloud-megoldás további előnyeként a hardverköltségek jelentősen csökkennek, mivel a decentralizált állomásokban nincs szükség további VPN-ügyfelekre, ill. -szerverekre
Gyártófüggetlen integrálás minden Profinet hálózatba Az adatok átvitele TLS titkosítással történik, amelyet például az online bankolási eljárások is használnak. A szintén az aktuális webes alkalmazásban felhasznált WebSocketek adják tovább az adatokat. Mivel a WebSocketek szabványosított webes mechanizmusokon alapulnak és a megfelelő webportokat (443. port, 80. port) használják, a tűzfalak nem jelentenek számukra akadályt. A legtöbb tűzfalnál ugyanis a 80. és/vagy a 443. port nyitva van a TSL protokoll számára, mivel erre a normális internetes böngészésnél is szükség van. A Proficloud megoldáshoz tehát egyáltalán nincs szükség az időigényes tűzfal-konfigurálásokra. A Proficloud megoldás gyártótól független módon integrálható minden meglévő Profinet hálózatba.
Teljes biztonság A hozzáférési biztonság további fokozására a Proficloud-készülékek kizárólag ún. outbound connection kapcsolatot használnak. Ez azt jelenti, hogy soha nem létesíthető kapcsolat az internet felől a helyi hálózattal. A Proficloud csatolóknak ezenkívül nincsenek nyitott portjaik, tehát kívülről nem érhetők el. További biztonsági szempont a csatoló felépítése, amely látszólag összeköti a termelési hálózatot az internettel. Ez azonban nincs így. A csatoló ugyanis két külön hálózati kártyából áll: Az egyik kártya a termelési hálózathoz illeszkedik, míg a másik az internethez való csatlakozásra szolgál. Ennek következtében a két kártya nincs TCP/IP-vel összekötve. A kommunikáció kizárólag az alkalmazási rétegben történik és csak a Profinet szempontjából fontos adatok cseréjére korlátozódik.
Jobban előre jelezhető értékek A Proficloud eszközök három különböző típusa különböztethető meg. A szokásos Profinet környezetből ismert standard eszközök közé tartoznak a decentralizált I/O készülékek vagy az eszközként kialakított vezérlők. Itt főként a már említett távvezérlés-technikai alkalmazásokat használják. Az úgynevezett virtuális eszközök egy újabb készüléktípust jelentenek. Rajtuk keresztül lehet a Proficloud teljesítményét a Profinet-hálózaton
Szolgáltatások, eszközök hozzáadása a rendszerhez az egyszerű emulálások/ átjáró kialakítások végett.
07
08
Alkalmazás
AKTUÁLIS 15|1
összetett szabályozókat, melyek alapját bonyolult számítások képezik. Az internet használatából adódó késleltetéseket természetesen számításba kell venni. Ezek azonban jó internetkapcsolat esetén egy másodpercnél sokkal rövidebbek.
Elosztott I/O-k kezelése egy projektben.
belül kihasználni. A virtuális eszközöknek nincs fizikai megfelelőjük, csak a felhőben léteznek, ott viszont ugyanúgy működnek, mint a valóságos I/O készülékek. A valóságos résztvevőkkel ellentétben azonban az I/O adatok nem érzékelőktől származnak és aktorokat vezérelnek, hanem a Proficloudból származó adatokat reprezentálják. Így például megoldható az, hogy az időjárási adatok az internetről származzanak és egy virtuális eszközön keresztül jussanak el a vezérlőhöz. Egy ilyen eszköz számára például a földrajzi hosszúsági és szélességi fokok szolgálnak bemeneti adatként és ebből az aktuális hőmérsékletet, a légnyomást és az eső valószínűségét vagy az időjárási előrejelzést adja meg a vezérlőnek, mivel ezeket az adatokat a helyi meteorológiai állomás bizonyos körülmények között éppen nem szolgáltatja. Egy ilyen funkció hozzáadott értéket hoz létre szél- és naperőműveknél, mivel a hozamot például ezen a módon lehet előre jelezni
A sok számítást igénylő feladatok erőforrás-kímélő elvégzése A harmadik eszköztípus tulajdonképpen a standard és a virtuális eszközök keveréke. Ezeket hibrid eszközöknek nevezzük, feladatuk az, hogy a felhők virtuális világát a termelési hálózatok fizikai világával összekössék. A hibrid eszközökhöz valóságos szenzorok és aktorok kapcsolódnak, de kiegészítő támogatást kapnak egy felhőalkalmazástól. A szenzorok adatai előfeldolgozáson mennek át a felhőn belül, majd előkészítve továbbjutnak a helyi Profinet rendszerhez. A sok számítást igénylő feladat így rövid idő alatt elvégezhető a felhőben. A vezérlőben vagy a helyi I/O készülékben ezeknek a feladatoknak a megoldása sok időt venne igénybe. Ezáltal a felhasználó hardverköltségeket takaríthat meg a terepen, illetve egyes bonyolult számítások tulajdonképpen csak így lehetségesek. További példaként megemlíthetjük az
Változatos alkalmazási lehetőségek A Proficloud-megoldás az „ipar 4.0” tekintetében is sokféle előnyt jelent, mivel technológiát szolgáltat az átfogó hálózat kialakításához. A virtuális eszközök segítségével a felhő által nyújtott szinte összes információ bevonható a Profinet protokoll világába és így ezeket az automatizálási piramis legalsó szintjén is rendelkezésre lehet bocsátani. Ezen a módon a számítógépes vállalatirányítási rendszer rendelési adatai közvetlenül letölthetők a rendszerből anélkül, hogy azokat egy közbeiktatott IT-rendszerben elő kellene készíteni. Mivel a virtuális eszközökön keresztül a terepi busz adatait is el lehet juttatni a Proficloudba és ott azokat fel lehet dolgozni, így különböző új alkalmazási területek nyílnak meg. Ilyen lehet a karbantartó személyzet riasztása a felhőn keresztül vagy a felhasználási statisztikák begyűjtése a gépgyártók számára. A virtuális eszközök segítségével a felhasználó további felhőszolgáltatásokat is kiválaszthat és elláthat adatokkal vagy az adatokat (mint az említett időjárási példánál) a Profinet rendszer rendelkezésére bocsájthatja. Szóba jöhet az adatok megjelenítése egy webes portálon vagy egy okostelefonos alkalmazásban, illetve az előkészítés más formája is.
Összegzés Mivel a Proficloud olyan jól bevált szabványokhoz illeszkedik, mint a Profinet, a felhasználók a megoldást zökkenőmentesen integrálhatják a meglévő berendezéseikbe. Az IT-rendszerek vagy a VPN-összetevők bonyolult konfigurálására nincs szükség. Ezzel a Phoenix Contact a lehető legegyszerűbbé és legbiztonságosabbá teszi a belépést a felhők világába így a felhasználók profitálhatnak az új technológiai kezdeményezésekből és jövőorientált projektekből. Szalai Zoltán
Technológia
AKTUÁLIS 15|1
TRIO 2.0 Új tápegységek a gépgyártás számára A Phoenix Contact Trio Power tápegység-családjának új generációját speciálisan a gépgyártás számára fejlesztettük ki. Valamennyi funkciót és a helytakarékos kialakítást ennek az ágazatnak szigorú követelményeihez igazítottuk. Az elektromosan és mechanikusan egyaránt robusztus hálózati tápegységek gondoskodnak az összes fogyasztó megbízható tápellátásáról kedvezőtlen környezeti feltételek között is. Az összes gép és berendezés nagyfokú rendelke-
zésre állása érdekében a hét új hálózati tápegység a dinamikus Power Boost funkciót kínálja, amely a névleges áram 150 százalékát öt másodpercig szolgáltatva képes elindítani a nagy terheléseket is. A robusztus kialakítás, az ütésés rezgésállóság, a nagy átütési szilárdság, az 1 millió óra fölötti magas MTBF-értékek (Mean Time Between Failures, átlagidő a meghibásodások között), valamint a DC-OK LED-es aktív működés-felügyelet és a potenciálfüggetlen jelző érintkezők gondoskodnak az összes csatlakozatott, 24 V DC fogyasztó biztonságos táplálásáról. A kínálat négy egyfázisú és három háromfázisú hálózati tápegységből épül fel, a kimeneti ára-
mok pedig 3 - 20 A értékűek. A szerszám nélküli, direkt rugós technikájú vezetékezés elősegíti az időtakarékos telepítést. A keskeny kialakítás helyet szabadít fel a kapcsolószekrényben. A háromfázisú, 20 A-es készülék szélessége mindössze 68 mm. A -25 °C és +70 °C közötti széles hőmérséklet-tartomány és a készülék megbízható elindulása -40 °C hőmérsékleten rugalmas alkalmazást tesz lehetővé. Valamennyi szokásos AC és DC hálózathoz illeszkedő széles bemeneti feszültségtartomány, valamint a sokféle engedély világméretű felhasználást tesz lehetővé. A feszültségesések kiegyenlítése nem jelent problémát a 24 és 28 V DC között beállítható kimeneti feszültség révén. Hamza Attila
09
10
Alkalmazás
PTPOWER - erő és teljesítmény Egyszerű vezetékezés direkt rugós nagyáramú sorkapcsokkal Az új Power Turn nagyáramú sorkapcsokkal a Phoenix Contact nagyon gyors és felhasználóbarát csatlakozási lehetőséget dob piacra a 35 és 150 mm² közötti vezetőkhöz. A vezetők normál csavarhúzóval és egyetlen emelőkar-mozdulattal egyszerűen és biztonságosan beköthetők. Alternatív megoldásként a kar zárt állapotában a vezetők a beépített direkt rugós technikájú csatlakozóba közvetlenül is bedugaszolhatók, pl. szűkös helyviszonyok esetén. A speciális rugók és a prizma alakú réz kapocstest lehetővé teszik a vezetők rezgésálló érintkezését. Ez a kapocssorozat kalapsínre vagy peremes megoldásként közvetlenül a szerelőfelületre is felszerelhető. Ennek során a különböző funkciókhoz rendelkezésre álló, előszerelt sorkapocsblokkok révén csökkennek a szerelési és logisztikai költségek. A sorkapcsonként max. 4 x 16 mm²
méretű feszültség-leágazáshoz mindkét oldalon teljesen szigetelt, rápattintható leágazó-sorkapcsok kaphatók. Az egyszerű potenciál-elosztás fixen beszorítható, szigetelt behelyezhető áthidalókkal valósítható meg. Az összes sorkapocs nagy felületen feliratozható és beépített kétoldalas 2,3 mm-es vizsgáló-leágazással van ellátva. Mergl Balázs
Rendező sorkapcsok Színkódolású rendező rendszer direkt rugós csatlakozással A Phoenix Contact mostantól kompakt rendező sorkapcsokat és -mezőket kínál újszerű színes azonosító rendszerrel: A csatlakozóhelyek szabadon megválaszt-ható színei gyors és biztonságos tájékozódást tesznek lehetővé a jelek vezetékezése során. Az új PTRV rendező sorkapcsok és az új PTMC rendezőmezők a moduláris koncepciónak és a kompakt kialakításnak köszönhetően akár 20 százalékkal nagyobb beépítési sűrűséget biztosítanak. A rendezőmezős rendszernél az egyes elemek egyszerűen és biztonságosan bepattinthatók. Az elemek tizenegy választható színnel kódolhatók. A blokkos formájú, pontos pólusszámú és alkalmazásnak megfelelő felépítés stabil és csavarodásálló mezőkonstrukciót eredményez. A szabadon hozzáférhető, központosított vagy a csatlakozóhelyek mellett elhelyezett 2,3 mm-es vizsgáló-
leágazások az alkalmazáshoz igazodó és kényelmes vizsgálatot tesznek lehetővé szabványos vizsgáló tartozékokkal. A konifigurálható rendező sorkapcsok és -mezők a phoenixcontact.hu honlapunkon az egyedi igényekre szabhatóak. A kívánt színek megadásával egyszerűen, néhány egérkattintással rendelhetők meg az összeállított termékek. A max. 60 V-os Ex-i biztonsági áramkörökben történő felhasználáshoz a Phoenix Contact kék színű változatokat kínál. Mergl Balázs
Alkalmazás
AKTUÁLIS 15|1
A 161,6 mm széles felépítés különböző oldalfal koncepciókkal.
Egyedi installációk Moduláris házrendszerek az épületautomatizáláshoz Az épületek automatizálásánál a DIN 43880 szabványnak megfelelő installációs készülékek használatosak. Ez a szabvány előírja a készülékházak beépítési méreteit és az installációs elosztószekrényekbe beépítendő komponensek méreteit. A készülékgyártóknak ezért igazodniuk kell a szabványos méretekkel gyártott elektronikaházakhoz. Az épületautomatizálás magába foglalja az épületek felügyeletét, vezérlését és szabályozását. Ide olyan részterületek tartoznak, mint a redőnyök vagy védőtetők vezérlése, az épületek irányítástechnikája, a bejutást ellenőrző rendszerek vagy a fényvezérlések. Az egyetlen készülékkel kivitelezett megoldások helyett az egyes részfeladatokat egy-egy saját készülékre osztja fel ez a rendszer. Emiatt egy rugalmas megoldás fontos szerepet játszik – ugyanez vonatkozik a készülékház-rendszer felépítésére is. A kalapsínbuszcsatolók leegyszerűsítik a modulok közötti kommunikációt. Az egyes modulok közötti keresztirányú összeköttetések helytakarékos módon a kalapsínen valósulnak meg. További vezetékezés nélkül az egyes modulokat rá kell dugaszolni a keresztirányú összekötőkre. Valamennyi modul egymástól függetlenül eltávolítható a rendszerből és újra vissza is helyezhető. Így mind a telepítéskor, mind a karbantartásnál időt takaríthatunk meg, valamint elkerülhetjük a vezetékezési hibákat. A bővítő modulok utólag is kényelmesen és gyorsan felszerelhetők. A 16 pólusú összekötő mind a busz- és vezérlőjelek,
mind az energia-ellátás átvitelére alkalmas. A párhuzamos és soros érintkezők lehetővé teszik a párhuzamos és soros kapcsolások kialakítását, így az alkalmazásunkban használt különböző protokollokhoz is használhatók.
A BC modular még rugalmasabb Az új BC 161,6 moduláris készülékház-felsőrész lehetővé teszi a nyomtatott áramköri lap felületének még egyénibb felhasználását és leegyszerűsíti a nyomtatott áramköri lapokhoz tatozó csatlakozástechnikák beépítését. A készülékház oldalfalai az innovatív szerszámkoncepció révén különböző módon pozícionálhatók. Ehhez az oldalfalakat háromféle módon lehet elrendezni, amelyeket szegmensenként lehet kiválasztani. Ha a falat szorosan a készülékház alsó részének külső éléhez helyezik el, akkor a belső tér a nyomtatott áramköri lap maximális felületével kihasználható az alkatrészek beültetéséhez. Ha azonban az oldalfal a legbelső pozícióba kerül, akkor bőven marad hely a csatlakozástechnika, például a háromemeletes NYÁK sorkapcsok vagy az RJ45-ös aljzatok számára. Az oldalfal a középső helyzetében mindkét funkciót egyesíti: Csatlakozástechnika kívül és felület a nyomtatott áramköri lap beültetéséhez belül. Mojzes Gábor
11
12
Technológia
AKTUÁLIS 15|1
Vezeték nélkül Új, 868 MHz-es rádiós modul Trusted Wireless 2.0 rendszerrel A Phoenix Contact Trusted Wireless 2.0 technológián alapuló Radioline rádiós rendszere 868 MHz-es frekvenciasávú rádiós modullal bővült. A rádiós modul az Európában engedélyezett licencdíjmentes frekvenciasávot használja 500 mW-os maximális adóteljesítménnyel, lehetővé téve az I/O jelek és soros adatok egyszerű jelátvitelét különösen olyan távoli alkalmazásoknál, mint amilyenekre a víz- és szennyvíz-ágazatban vagy az energiaellátásban szükség lehet. A modul egyszerű és biztonságos megoldást kínál az olyan, az idő tekintetében nem kritikus alkalmazásokhoz, amelyeknél a jeleket nagy, akár 20 km-es távolságokra kell átvinni. Speciális előnyt jelent a rádiós modulnál az, hogy a vezeték nélküli interfész adatátviteli
sebessége 1,2 és 120 kbit/s közötti tartományban beállítható. Ez növeli az adóvevő érzékenységét. Alacsony adatátviteli sebességnél sokkal nagyobb távolság hidalható át, mint nagy adatátviteli sebességnél. Az egyedi hozzáigazítás révén a felhasználó a beállítást a mindenkori alkalmazásnak és a kívánt hatótávolságnak megfelelően végezheti el. A Radioline rádiós rendszer lehetővé teszi az I/O mapping funkciót, amellyel a jelek előzetes programozás nélkül oszthatók el a telephelyek között. A bemenetek és a kimenetek a recés élkerék egyetlen elfordításával gyorsan egymáshoz rendelhetők. Valamennyi rádiós állomás max. 32 I/O bővítőmodullal bővíthető. Hamza Attila
PACT bontható áramváltók Akár 4000 A nagyságú áramok közvetlen átalakítása A Phoenix Contact új, utólag is felszerelhető PACT RCP... áramváltóival a nagy áramok immár közvetlenül átalakíthatók különböző szabványos analóg jelekké. A kétrészes mérőrendszer könnyen kezelhető Rogowski-tekercse egyszerűen felszerelhető az áramsínekre és a kör keresztmetszetű vezetőkre. A berendezés részeit nem szükséges leszerelni. Egyetlen típusú tekerccsel max. 4000 A nagyságú váltakozó áramok mérhetők. Az utána csatlakoztatott mérőváltó mind a jelbemeneten, mind a jelkimeneten szabadon konfigurálható. Ezáltal az áram mérési tartománya úgy illeszthető, hogy a kimeneti jel mindig leképezhesse a teljes jelszélességet. A Rogowski-féle mérési eljárásnál nem léphetnek fel veszélyes nyitási feszült-
ségek, mint amilyenek például az áramvezető köré építhető áramváltóknál előfordulhatnak. A mérőrendszer segítségével a felharmonikusok és tranziensek a 10 - 5000 Hz-ig terjedő feszültségtartományban fázispontosan mérhetők. A választható tekercstartó a sín hőmérsékletétől függetlenül lehetővé teszi a biztonságos és jól meghatározott rögzítést az áramsínre. A pontos kialakítás érdekében az áramváltó-készletek három különböző tekercshosszal (300, 450 és 600 mm-es hosszakban) kaphatók. A keskeny, 6 mm széles mérőátalakítók választhatóan hagyományos csavaros vagy direkt rugós csatlakozástechnikával is választhatók. Mindezeken felül a készülékek DIP kapcsolókkal, szoftveresen, vagy okostelefon alkalmazás (NFC - Near Field Communication) segítségével is paraméterezhetők. Hamza Attila
Technológia
AKTUÁLIS 15|1
Ipari PC-k új formában Erős 19” méretű ipari PC-k számítóközpontokhoz A Phoenix Contact új, szabványos 19 colos Rack kialakítású ipari PC-i megbízható megoldást kínálnak nagy adatmennyiségek rögzítésére, mérésére, megjelenítésére és feldolgozására. A szabványos formátum révén jól illenek a 19 colos szekrényekbe, ahol a különböző ágazatok, iparágak igényes alkalmazásait támogatják. A követelményeknek és a helyviszonyoknak megfelelően két (két vagy négy (U) egységnyi magasságú) méret közül lehet választani. Az Intel új 4. Generációs processzorai ( i3-4330T és i7-4770S) elegendő számítási erőforrást nyújtanak maximum 16 Gb operatív memóriával és maximum 12 Tb háttértárral. A Rack kialakítású PC-k PCI-/PCIe kártyahelyekkel bővíthetők, akár 10 PCI kártyahellyel, mellyel szinte bármely adatgyűjtő alkalmazás megvalósítható. A RAID-
támogatás (0/1/5/10) lehetővé teszi a rendszer nagy rendelkezésre állását és a nagy adatbiztonságot. A két vagy három hot swap (üzem közben cserélhető) lemezegység réven a karbantartás egyszerű, a lezárható előlapi fedél pedig védelmet nyújt az illetéktelen hozzáférés ellen. A két PC neve: BL RACKMOUNT 2U és a BL RACKMOUNT 4U. Szalai Zoltán
Durva ipari környezetbe Robusztus panel PC-k multitouch kezeléssel A Phoenix Contact Valueline ipari panel PC-inek második generációja robusztus ipari (katonai) kialakítást és többérintéses (multitouch) projektívkapacitív kijelzőket kínál különböző méretekben. A panel PC-k, teljesen passzív hűtésűek (-20°C – 55°C), a házai teljesen zártak nem tartalmaznak semmilyen nyílást. A PC front oldalon IP65 védettségű hátul IP30. A kialakításnak köszönhetően a PC-be nem tud bekerülni semmilyen szennyeződés, por, fémreszelék, egyéb anyag, ami a belsejében a későbbiek során rövidzárat tudna létrehozni. Valamennyi fontos alkatrész, melyek a későbbiekben (a gép élettartama alatt >20 év) cserére szorulhatnak - például a BIOS-nak az eleme könnyen hozzáférhetőek, megkönnyítve ezzel a karbantartást, így biztosított a minimális állás idő. Az ipari PC egy darab PCI-/PCIe kártyával bővíthető. Az adatbiztonságot két adattároló együttes használata és az opcionálisan elérhető RAID-támogatás fokozza, így az adatai minding
biztonságban lehetnek. A processzort a követelményeknek megfelelően lehet kiválasztani: Intel Core i5-4300U vagy Intel Celeron N2930, azonban a jövőben további processzorok lesznek elérhetőek. A panel PC-k két külön Ethernet porttal, 4 USB csatlakozóval és egy kombinált soros porttal rendelkeznek. A megjelenítés bővítési lehetőségét a 2 DisplayPort teszi elérhetővé, így akár több monitoron is lehet használni a rend-szert. A kijelzők 15,6“, 18,5“ és 21,5” méretűek, valamint szélesvásznú képformátummal rendelkeznek. Szalai Zoltán
13
14
Új termékek
AKTUÁLIS 15|1
Nagyáramú készülékcsatlakozók Az új TW... nagyáramú fali átvezető sorkapcsok a Phoenix Contact által kifejlesztett, gyors T-LOX csatlakozástechnikával rendelkeznek, amely megbízható és kényelmes kábelbekötést tesz lehetővé. A 16 - 95 mm2ig terjedő kábelek egy forgató mozdulattal egyszerűen rögzíthetők. A sorkapcsok akár 232 A-es áramokat is biztonságosan továbbítanak. A fal belső oldalán kábelsaruk, vagy áramsínek segítségével lehet továbbítani az alkalmazásunkhoz szükséges teljesítményt.
A világ legkisebb távvezérlő állomása A TC Mobile I/O X300 mobiltelefonos modul a világ legkisebb ODP távvezérlő állomása. A relék a távolból, valamint az integrált naptár segítségével egyénileg meghatározott időpontban is kapcsolhatók. A mobil hálózaton keresztül egyszerűen és biztonságosan felügyeli a távoli állomások analóg és digitális jeleit. A távoli állomások felügyelete azáltal optimalizálható, hogy a rádiós modul ODP távvezérlő állomásként a GRPS mobil távközlési szolgáltatáson keresztül folyamatosan kommunikál az ODP-szerverrel. Ennek során az online értékek, a múltbeli adatok és riasztások interneten keresztül az irányítóközpontba továbbíthatók, ahol kiértékelhetők és tárolhatók a mért értékek.
Multifunkciós krimpelőszerszám
Az elektronikaházak új családja: EH
A CRIMPFOX 4 IN 1 multifunkciós kéziszerszámmal a vezetékek előkészítésének 4 különböző lépését lehet villámgyorsan elvégezni. A vágás, csupaszolás, sodrás és krimpeléshez ezentúl csupán egyetlen szerszámra van szüksége, így akár 30% időt takaríthat meg a hagyományos munkafolyamathoz képest. A multifunkciós szerszámmal 0,5 - 2,5 mm2-ig terjedő vezetékeket lehet megmunkálni. A krimpeléshez különböző érvéghüvelyméretek állnak rendelkezésre, az integrált kényszerzár pedig mindig kiváló krimpelési minőséget biztosít.
Univerzális készülékház-rendszer integrált csatlakozástechnikával. Az új EH készülékházrendszerrel egyszerűen alakíthatók ki univerzális készülékalkalmazások. A hétféle szélesség, kétféle magasság és három fedélváltozat 100-nál is több kombinációs lehetőséget kínál. A nyomtatott áramköri lapokhoz tartozó különböző csatlakozástechnikák kényelmesen integrálhatók. A készülékházak mind szabványos kalapsínekre, mind közvetlenül falra szerelhetők. Ezenkívül integrált feliratozó mező is rendelkezésre áll.
Aktuális
AKTUÁLIS 15|1
Phoenix Contact Akadémia Középpontban az új technikák és forradalmi újítások A 2014-es évhez hasonlóan a Phoenix Contact idén is megrendezi a több magyarországi nagyvárosunkra is kiterjedő előadássorozatát a Phoenix Contact Akadémiát. A tavaszi „etap“ három helyszínének Győr, Budapest és Pécs ad otthont, amit majd követni fog az őszi szezon, amikor is újabb három nagyvárosba látogatunk el, ahol főképp Magyarország keleti régióit vesszük célba. Cégünk az oktatások terén évtizedes múltra tekint vissza és mind máig kiemelt helyen kezeljük a partnereink és az érdeklődő szakemberek műszaki képzését. A szakmai napok tematikájának összeállításakor nagy hangsúlyt fektettünk a hely-, idő- és költséghatékonyság témáinak a körbejárására, valamint a 2015-ös legfrissebb újdonságaink bemutatására. Régi és új eszközeink, rendszereink és komplett megoldásaink mind ezen szempontok
alapján kerültek és kerülnek kifejesztésre. Minőség és hatékonyság. Ez a két szó tökéletesen tükrözi mindazt, amit az oktatások alkamával is elvárhatnak. Kiemelt témáink a tervezéstől a tápellátáson, a villám- és túlfeszültségvédelmen, csatlakozás-, vezérlés-, hálózat- és biztonságtechnikán át az ipari vezeték nélküli kommunikációig és a terepi kábelezésig terjednek. Az előadások során gyakorlati példákon, bemutatókon és valós alkalmazásokon keresztül tudhatja meg, hogyan spóróljon helyet a kapcsolószekrényben és hogyan gyorsítson a tervezés, a szerelés és a beüzemelés folyamatán. Mi tudást és lehetőségeket kínálunk, melyekkel közelebb kerülhet az Ön saját és vállalata céljaihoz egyaránt. www.phoenixcontact.hu/akademia
Szerkesztőség Phoenix Contact Kft. H-2040 Budaörs, Gyár u. 2. Telefon: + 36 23 501 160 fax: + 36 23 418 438 E-mail:
[email protected] Copyright © 2015 by Phoenix Contact Minden jog fenntartvaa.
AKTUÁLIS 15/2 megjelenése: 2015 október
15
Túlfeszültség-védelem újra feltalálva
Berendezései egy pillanatnyi megállás nélkül működnek A SEC, vagyis a Safe Energy Control technológia a tartós és nagy teljesítményű villám-, és túlfeszültség-védelem alapja. A szikraköz megakadályozza, hogy az utánfolyó áram a hálózatba kerüljön, így védi a rendszert és kíméli a levezetőt a beépített biztosítókkal együtt. Számos megoldásnál el lehet tekinteni a különálló előtétvédelem alkalmazásától. A rendszert a T1 és T2-es típusok mellett a T3-as készülékvédelmi eszközök teszik teljessé. További információk: phoenixcontact.hu
© Phoenix Contact 2015