A TERV ÉS VÉGREHAJTÓI Katonák a megtorlás fogaskerekei között

A „TERV” ÉS VÉGREHAJTÓI Katonák a megtorlás fogaskerekei között De volt-e Terv? – teszi fel a kérdést híres regényében Umberto Eco. ElĞzĞ mĬvében, a megejtĞ A rózsa nevében, még azt a választ kaptuk, hogy tettes van, de Terv nem volt. Itt azonban már mintha a történelem századain átívelĞ, és a dolgokból kikombinálható megvalósulásáról tudósítana bennünket... Eco óta divat a történtek mögött munkáló Terv keresése. Az elzárt dokumentumok hiánya, a titokzatos szervezetek és ügyek jellemzĞ és örök misztifikálódása a forradalom utáni megtorlás kutatóját is sarkallja a mindenbe beleszövĞdĞ és egy központból kisugárzó Terv felfedésére. Az azonban, hogy valójában lett volna ilyen, kétséges. HihetĞbbnek tĬnik a maga elĞtt mindent felfaló, végül félelmetes monstrummá növekedett kisgömböc meséjében keresni a megoldást. Eszerint a megtorlás gondolata, tervei térben és idĞben szélesedtek, formálódtak, mígnem magyarok tízezreit terelték az irdatlan és mindent felemésztĞ gyomorba. Mindszenty a Fehér Könyvben A széles közvélemény számára a „Terv” elsĞ összefoglalását a Fehér Könyv jelentette, melynek megjelenésérĞl a Népszabadság 1956. december 9-én tudósított. A nyomdai átfutást is beleszámítva valószínĬnek tĬnik, hogy a könyv már az MSZMP KB decemberi ülése elĞtt elkészült. Lehetséges, hogy szövegét, a jóváhagyás és javítás után, oroszból fordították vissza. Erre utal az is, hogy tartalmát a Pravda már december közepén négy részben ismertette. (Ugyancsak az orosz eredetire vallhat a könyv 61. oldalának Mindszenty-idézete: „Szózatom más részletekre tudatosan nem terjedt ki – szólt Ğ – mert amint mondottam, világos és elég”, ahol a „szólt Ğ” magyartalan használatában leginkább az orosz „szkazal on” szolgai másolása köszön vissza.) A könyv hangvétele és tartalma nem volt új az olvasó számára, anyaga nagyrészt a Népszabadság novemberi – szignálatlan – cikkeiben már megjelent. Ha a könyvben leírt atrocitások vidéki helyszíneit megnézzük, akkor azok négy területi csoportra oszthatók: Ózd és Miskolc, a Füzesabonyi járás (Füzesabony, MezĞtárkány), a GyĞr–Szombathely (GyĞr, Pápa, Mihályi, Tét, Ujkér, BĞsárkány, Csorna, Szombathely) és a Szekszárd–Baja–Kiskunmajsa–Szeged vonal. Jól rímel ez a szovjet felvonulási vonalakkal és azzal a felsorolással, amit Kádár János november 11-i rádióbeszédében mondott el: „... Dunántúlon, különösen pedig Bács megye déli részén és a gyĞr–soproni vonalon jól szervezett fegyveres ellenforradalmi banditák százával gyilkoltak.” Nyilvánvaló, hogy a Fehér Könyv nem maga a „Terv”. Sokkal inkább annak eszköze, még inkább ürügye. Célja a leninista forradalomelméletbĞl jól ismert

157

A „Terv” és végrehajtói ellenforradalmi kelléktár felvonultatása, vagyis az események jellegének, módszereinek és szereplĞinek méltó bemutatása. A valóságban pedig a megindított totális megtorlás palástolása. A könyvnek dramaturgiája van. A bevezetĞ, elméleti összefoglaló után azonnal tágra nyílik az objektív, és az ellenforradalom demonstratív, negatív jelképpé emelt tettére, a Köztársaság téri pártház ostromára irányítja az olvasó figyelmét. Keveset mond, de sok képet mutat, melyek valóban sokkoló hatásúak. A nagytotál után hirtelen szĬkül a látómezĞ, és sok apró mozaik villódzik elĞttünk: visszaemlékezések, képek, vidéki események. Csupa horthysta, tĞkés, szolgabíró, kulák, csendĞr, bĬnözĞ mint elkövetĞ. És az áldozatok: ávósok, rendĞrök, tanácsi dolgozók, kommunisták. A mondanivaló: Ğk voltak, ezt tették. Új fejezet: a háttérben a magyar emigráció és a nemzetközi imperializmus munkált, ugrásra készen várakozott. Következik a drámai helyzet fokozása: „Fennáll egy szélsĞséges fasiszta rezsim lehetĞsége” – idézik a londoni Reynolds News-t. És újra kitágul a látómezĞ: az utolsó fejezet mindent megmagyaráz, hisz MindszentyrĞl szól. Nincs fröcsögés, megdöbbentĞ fotók, csak a pap és mögötte egy mosolygó, fiatal katona. Száraz felsorolás, újságcikkek, események, idézetek – hisz ennyi is elég. „Mindszenty bíboros jelentkezése az ellenforradalmi kísérletben” elmond mindent.1 A katonai elhárítás 1956. november 11-én Münnich Ferenc, a fegyveres erĞk minisztere nyilatkozatot adott a Népszabadságnak: „Azokkal a tisztekkel és katonákkal szemben, akik csupán a harcokban vettek részt, de nem követtek el kilengéseket, nem önkényeskedtek és a forradalmi munkás-paraszt kormány által meghatározott idĞpontig letették a fegyvert, semmiféle megtorlásnak vagy felelĞsségre vonásnak helye nincs.”2 Hogy a miniszter november közepe táján mit értett pontosan kilengésen és önkényeskedésen, azt ma már nehéz lenne kideríteni. A MSZMP ideiglenes vezetĞ testületeinek jegyzĞkönyvei szerint azonban a pártvezetés figyelme no1

2

A Köztársaság téri eseményekrĞl: Népszabadság, 1956. november 21. 4. o. – Mindszenty szerepérĞl és kiszabadulásáról: Népszabadság, 1956. november 25. 3. o. – A VII. kerületi fegyveres csoportokról: Népszabadság, 1956. november 28. 5. o.– Ellenforradalmi erĞk I. és a hasonló címĬ cikk: Ellenforradalmi erĞk a magyar októberi eseményekben. Népszabadság, 1956. december 9. 5. o. – Iz „Beloj knyígi” vengerszkava pravityelsztva. Pravda, 1956. december 11–14. – Nem azért vagyunk felelĞs poszton… Népszabadság, 1956. november 12. 2. o. Dr. Münnich Ferenc nyilatkozata az új fegyveres erĞk szervezésérĞl. Népszabadság, 1956. november 11. 1. o.

158

Katonák a megtorlás fogaskerekei között vember végén, december elején a Honvédelmi Minisztériumban tevékenykedett ellenforradalmi erĞk felé fordult. A kérdés a decemberi KB-ülésen is elĞkerült. Az elsĞ, korlátozott számú és elsĞsorban taktikai szempontok alapján válogató megtorlási koncepciókban már ekkor szerepeltek a hadsereg harcokban, forradalmi testületekben részt vevĞ tagjai. Kádár a december 3-i ülésnapon azzal vádolta meg a HM-ben „az ellenforradalommal rokonszenvezĞ”-ket, hogy októberben megakadályozták a munkások felfegyverzését. Ez szerepelt a KB elé került határozati javaslatban is: „Meg kell mondani nyíltan, céljaik elérésében kezükre játszottak a Honvédelmi Minisztériumba és a rendĞrségbe beépült elemek, akik különösen az elsĞ napokban sikerrel szabotálták el a munkások felfegyverzését…” A kitétel azonban, Kádár és Apró Antal javaslatára – és Marosán kardoskodása ellenére –, kimaradt az elfogadott határozatból.1 Katonai vonalon a megtorlás végrehajtása jelentĞs részben a HM II. Osztály néven újjászervezĞdĞ katonai elhárítás feladata lett. Ennek mĬködését november-december folyamán indította meg Selmeci György ezredes osztályvezetĞ, aki korábban is ezen a poszton szolgált az ÁVH-nál. Selmeci, Kutika vezérĞrnagy utódaként, 1953-ban került a katonai elhárítás élére, de a forradalom elĞtt hároméves pártiskolára volt vezényelve. Váradi Gyula szerint október 23-án Ğ is felvonult. Október utolsó napjaiban – mint megannyi ÁVH-s vezetĞ és beosztott – Selmeci is Csehszlovákiába akart menekülni, de Esztergomnál letartóztatták, ahonnan SzĬcs Miklós vezérkari ezredes mentette ki. SzĬcs szerint Selmeci elítélte a Kutikáék által gyártott koncepciós ügyeket: „tanult a múlt hibáiból, és nem élt vissza beosztásával.” A katonai elhárítás, 1950-tĞl mint az ÁVH egyik fĞosztályának központja, Budapesten, az Aradi utcában volt elhelyezve, de szervezete behálózta az egész néphadsereget. A parancsnokok mellett tevékenykedĞ ún. „D” (defenzív) tisztek önálló jog- és hatáskörrel rendelkeztek és – bár viselték az általuk biztosított alakulat fegyvernemi jelzését is – ÁVH-s igazolványuk volt. A helyzetbĞl adódóan számos összeütközésre került sor az alakulatok parancsnokai, tisztjei és az elhárítók között. Bár a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter 1954-es, 001. sz. közös parancsa szerint: „A Belügyminisztérium katonai elhárítás vezetĞi és beosztottjai, valamint a Magyar Néphadsereg parancsnokai és politikai helyettesei között az utóbbi idĞben javult a viszony”, mégis szükségesnek látták a jog- és hatáskörök pontos elhatárolását. A parancs szerint a katonai elhárításnak jogában állt a HM beleegyezésével és ügyészi jóváhagyással Ğrizetbe vételeket eszközölni és vizsgálatokat folytatni, a hadsereg legénységi és tiszthelyettesi állományának beosztottjait a katonai elhárítás veze1

MSZMP jkv., 191., 214–215., 232–233. o. – Hiányzó lapok, 181–183. o.

159

A „Terv” és végrehajtói tĞjének, míg a hadsereg tisztjeit a belügyminiszternek és a honvédelmi miniszternek az engedélyével elĞállítani (de errĞl a parancsnokot már azonnal tájékoztatniuk kellett). Halasztást nem tĬrĞ esetekben és tettenéréskor azonban engedély nélkül is foganatosíthattak elĞállításokat. Joguk volt a néphadsereg beosztottjait tanúkihallgatásra beidézni, a titkos okmányokba – megfelelĞ szabályozás mellett – betekinteni, és operatív szükségesség esetén használhatták egyes tisztek személyi anyagát is. Az általuk biztosított egységek területén pedig szabad mozgást kellett a számukra engedélyezni. Október 28-án – megszabadulva az ÁVH-tól – a katonai elhárítás vezetĞi, az irattárral együtt, a HM épületébe költöztek, tehát de facto visszaállították az 1950 elĞtti állapotokat. Uszta Gyula, Münnich katonai helyettese, 1956. december 22-én adta ki 003. számú parancsát, melyben szólt a katonai elhárítás újjászervezéseirĞl is: „Az elhárítási feladatok végrehajtása érdekében HM II. Osztály elnevezéssel, a Honvédelmi Minisztériumban, közvetlen alárendeltségemben megalakult a katonai elhárítás központi szerve.” KésĞbb a szervezetet visszatagolták a BM III. fĞcsoportfĞnökségébe.1 Selmeci szerepe is jól mutatja, hogy a kormánybejelentéssel ellentétben, mely szerint a hivatalt feloszlatták és a volt beosztottakat felülvizsgáló bizottság elé utalták, a valóságban már novemberben rájuk alapozták a megtorlógépezet újjászervezését.2 Megtorlás Nógrádban 1956. november 21-i ülésén az MSZMP IntézĞbizottsága határozatot hozott arról, hogy egyes „gócokat erĞteljesebben kell karhatalommal védeni. Itt a szervezést gyorsítani kell: Miskolc, Pécs, Salgótarján.”3 Novemberben, a párt régi és új vezetĞi közötti villongásokat elcsitítandó, már a megyében tartózkodott két, Nógrádból elszármazott ismert politikai munkás, Pothornyik József és Oczel János. 1

VÁRADI Gy. 1990. 198–199. o. – SzĬcs Miklós: Ezredes voltam a vezérkarnál. Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1989. 138–139. o. – Oltványi László: Harcok Dél-Budapesten 1956. Washington – New York – München, Magyar Szabadságharcos Világszövetség – Magyar Politikai Foglyok Szövetsége – NemzetĞr, 1981. 219–220. o. – HL 1954/T/452/6.001. sz. BM–HM közös parancs. – HL 102/05/139. 1956. december 14. 2 Kádár már 1956. november 11-i rádióbeszédében (Népszabadság, 1956. november 12.) szólt az ÁVH feloszlatásáról. Münnich november végén úgy nyilatkozott (Népszabadság, 1956. november 28.), hogy már elrendelte a felülvizsgálatot az ÁVH valamennyi alkalmazottjával szemben; a vizsgálatot – december 5-tĞl – bizottságok végzik, melyekben képviselve vannak az ügyészségek, a megyei tanácsok és a rendĞrkapitányságok is. 3 MSZMP jkv., 78. o.

160

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Pothornyik november 11-ig a Dorog–Tata AknamélyítĞ Vállalat igazgatója volt. November 12-én, az MSZMP KB utasítására tért vissza Nógrádba pártszervezĞi feladatokkal és – feltételezésünk szerint – talán szénkormánybiztosi megbízatással, már ekkor a tröszt vezetésére kiszemelve. December 12-én lett tagja az MSZMP megyei ideiglenes intézĞbizottságának, december 28-án pedig kinevezték a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igazgatójává. A rendĞrség, mint szervezet, január elejéig szinte használhatatlan volt a pártvezetés számára. Aktív, párthĬ tagjai a karhatalomba léptek be, a maradottak pedig, ha munkahelyükre be is jártak, inkább belsĞ hatalmi harcaikkal, az események kitárgyalásával voltak elfoglalva. Különösen így volt ez a járási rendĞrkapitányságokon. Pothornyik és Oczel kíséretében jött állítólag Dénes Ferenc honvéd Ğrnagy, akinek feladatáról azonban nem tudunk közelebbit. Nem sokkal utánuk érkeztek a rendĞrségi munka beindítására Ladvánszky Károly alezredes és Koltai Sándor százados, az ORFK kiküldöttei. Ladvánszky november 18-án még azt jelentette az ORFK ügyeletesének, hogy az „elmúlt napokPothornyik József 1957. május 1-jén ban a megye területén fĞleg pártvonalon voltak súlyos problémák, a megyei pártbizottság kompromittált vezetĞi nem akarták helyüket elhagyni, sĞt létrehoztak a múlt hét folyamán egy fegyveres, 80 fĞs csoportot. A csoport nagy része becsületes munkásból állt, azonban voltak közöttük ávósok és pártfunkcionáriusok, akik szektás vonalat akartak képviselni... A szovjet VÁP a tegnapi nap folyamán ezt a csoportot lefegyverezte, a csoport becsületes tagjait a mai nap folyamán bevonják a munkásĞrségbe. BudapestrĞl az Országos Pártbizottság részérĞl jelenleg Salgótarjánban vannak kiküldöttek, akik már leváltottak egypár vezetĞt és létrehozták a megyei pártszervezet intézĞbizottságát.”1 A fegyveres erĞk miniszterének megbízottja, Házi Sándor vezérĞrnagy – aki október 23-ig Gyurkó Lajos mellett a 3. hadtest törzsfĞnöke volt, mígnem Gyurkó, a megtorlás kulcsfigurájaként, a HM-be nem került a vidéki honvéd karhatalom parancsnoklására – december elején, Uszta parancsára jött a megyébe.2

1 2

BM TI 2–100–19. 1956. november 18. KUBINYI F. 1991. III. – Harcos életutak, 196–197. o. – Nógrád megye története 1944–1962. Szerk.: Jakab Sándor. Salgótarján, Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1971. 262. o. – Ladvánszkyra lásd: KUBINYI F. 1991. IV.

161

A „Terv” és végrehajtói Megérkeztükkel a rendĞrkapitányságokon kezdetét vette az általános tisztogatás. Ennek egyik helyi irányítója Lipták Gyula, a forradalom elĞtt az ÁVH veszprémi karhatalmi zászlóaljparancsnoka volt. Lipták a forradalom kitörésekor szülĞfalujában, KarancslapujtĞn tartózkodott. Október 24-én a fĞvárosban jelentkezett az Országos Karhatalmi Parancsnokságon. November 4-e után, a szovjetek oldalán, részt vett a budapesti harcokban, majd november 17-én visszatért Nógrádba, ahol decemberben Ğt bízták meg az újjászervezett rendĞrség személyi állományának kiépítésével. Egészen 1959 márciusáig vezette a személyzeti osztályt, amikor is megyei fĞkapitánnyá nevezték ki.1 Ladvánszky már említett jelentése szerint „a rendĞrség szervei a megye egész területén csökkentett létszámmal mĬködnek. Általában az állomány 10%a nem hajlandó a munkát felvenni. Ezeket azonnal leszereljük, igazolványukat bevonjuk. Salgótarján kivételével a járásokon az is jellemzĞ, hogy sok helyen fennállnak a régi nemzetĞri szervezetek. Ezek fel vannak fegyverezve, egyes helyeken jobboldali elemek a vezetĞk... Ezeket a szerveket folyamatosan lefegyverzik, és helyettük létrehozzák a munkásĞrségeket.”2 December végéig 40 fĞt, 1957. január 13-ig pedig már a rendĞri állomány 42%-át bocsátották el Nógrád megyében. Ebben bizonyára szerepet játszottak a visszatérĞ ÁVH-sok indulatai is. Egy 1957. júniusi visszatekintés megjegyzi: a rendĞrség ingadozó munkájára a kezdeti idĞkben „még rányomta bélyegét az ÁVH-állomány és a rendĞri állomány közötti sajnálatos rossz viszony gyakorlati kirobbanása”. 1957 elsĞ felében azután újabb 152 fĞt távolítottak el a szervezet kötelékébĞl, ami a forradalom elĞtti létszám mintegy 40%-a. Ugyanebben az idĞszakban 97 tisztet és tiszthelyettest vettek állományba.3 A párt megyei intézĞbizottságának december 28-i ülésén döntöttek arról, hogy kérik a fegyveres erĞk miniszterét: váltsa le a fĞkapitányság élérĞl Szabó István Ğrnagyot. Házi szerint „az események Szabó elvtársnak kiverte [sic!] a lába alól a talajt. Kívánatosabb lenne neki más területre való áthelyezése.”4 Januártól a megyei kapitány Adorján Gyula lett, aki addig a november elsĞ felében szervezĞdött pufajkás egység egyik parancsnoka volt.

1

Harcos életutak, 138–140. o. BM TI 2–100–19. 1956. november 18. 3 Történelmi hĬséggel, politikai felelĞsséggel. Budapest, BM Könyvkiadó, 1985. 24. o. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1957. 17 . Ğ. e. Nm IB 1957. június 19-i jkv. 4 Szabó István Ğrnagy október végén, a megyei fĞosztály vezetĞjének, Rácz Károly ÁVHs Ğrnagynak Csehszlovákiába való távozása után lett a rendĞrkapitányság vezetĞje. Tagja volt a megyei nemzeti bizottság elnökségének és részt vett a katonai tanács munkájában is. Eltávolítása után Ğrizetbe vették, de késĞbb a bíróság felmentette. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1957. 17. Ğ. e. Nm IB 1957. június 19-i jkv. – ÁBTL V–150373. 9. o. 2

162

Katonák a megtorlás fogaskerekei között A tisztogatás megindításával párhuzamosan, már 1956. november végén megkezdĞdött a politikai osztály felállítása. Az osztályt kezdetben a BudapestrĞl érkezett négyes alkotta, és decemberben is csupán hat fĞvel dolgozott. „Ez a 4 fĞ kezdte meg november végén minden anyag és támogatás nélkül a munkát” – olvashatjuk az intézĞbizottság júniusi jegyzĞkönyvében. Csak az ÁVH-sok felülvizsgálatok után, 1957 januárjában jelentek meg a megyei fĞosztály volt állambiztonsági nyomozói. Ennek ellenére a politikai osztály már december elején megkezdte a letartóztatásokat, egyelĞre csak Salgótarjánban és környékén. Nagyobb számú lefogásra csak a december 8-i sortüzet követĞ akciók alatt került sor, amikor néhány nap alatt Ğrizetbe vették a megyei munkástanács vezetĞit. A megyére kitekintĞ munka azonban csak az osztály tényleges feltöltése után, 1957 februárjában indult meg. A nyomozómunkát sokáig hátráltatta az is, hogy a rendĞri állományból 454 fĞt Ğrszolgálati feladatokra kellett igénybe venni. Az intézĞbizottságnak még december végén is azt kellett megállapítania, hogy azelĞtt tíz nappal voltak olyan rendĞrök, akik nem mertek „járĞrbe” menni. A pártvezetés által is elfogadható eredményt csupán a fegyverek beszedésében értek el: december végéig 450–500 lĞfegyvert gyĬjtöttek be, míg egy 1957-es beszámoló összesen 477 géppisztolyról, 382 pisztolyról, 16 golyószóróról és 600 puskáról tesz említést. 1957 derekán az intézĞbizottság büszkén összegezte a politikai osztály és a bĬnügyi szervek addigi teljesítményét: november óta több mint 900 fĞt vettek Ğrizetbe, ebbĞl 260-at helyeztek közbiztonsági Ğrizetbe, 200-at adtak át az ügyészségnek, és a kiengedettek egy részét is rendĞri felügyelet alá helyezték. Csupán a március 15-i, március 23-i, április 4-i és május 1-jei ünnepekkel kapcsolatos preventív akciók során 448 fĞt fogtak le. A forradalom alatt a megyébe érkezĞ 277 szabadult rab közül pedig 231-et tartóztattak le.1 Az ügyészségek munkájára igazából csak 1957 februárjától számíthattak a politikai osztály munkatársai. Ekkor indult meg a forradalom alatt kompromittálódott ügyészek eltávolítása. A legfĞbb ügyész február 8-i keltezésĬ körlevelében értesítette a megyéket arról, hogy a rendĞr-fĞkapitányságokon szervezett politikai nyomozóosztályok mellé, az osztály vezetĞjének egyetértésével egy politikai ügyészt kell kineveznie, aki a törvényességi felügyeletet fogja ellátni. Nógrádban a feladatra Rozgonyi Aladárt jelölték ki. Az Ğ szakmai hozzáállását példázza itt az a néhány mondat, amelyet 1957 júliusában, egy hivatali értekezleten mondott el: „A politikai munka megindulásakor sokszor megtörtént, nem tudták a rendĞrtiszt elvtársak sem, hogy valaki miért került be. Ember

1

NML XXV. 6. 6. d. 1957. Ig. III. 1/33. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1957. 17. Ğ. e. MSZMP Nm IB 1957. június 19-i jkv.

163

A „Terv” és végrehajtói volt, papír nélkül. Ez a múlt negyedévben volt, ma már nem fordul elĞ. A rendĞrségnél is rájöttek arra, hogy a törvénytelenség államrendünknek nem használ, hanem árt. De ne csak a megyei fĞkapitányságnál vegyük észre a hibákat, nézzünk körül a járási osztályoknál is! Pl. Rétságon a laktanyában, Pásztón a rendĞrségnél verték a letartóztatottakat, Szécsényben is bántottak. De ez sem történik már meg. Be kell látni, az elsĞ negyedévben az osztályellenség támadott. Helyre kell állítani a rendet, ha másként nem, törvénytelen módszerekkel…”1 Salgótarjánban a párthĬ fegyveres erĞ, a „pufajkás” karhatalom szervezése már november 4-én megindult. A szervezés alapját azok a gyár- és üzemĞrségek jelentették, amelyek létrehozására még október 24–25-én adott utasítást a kommunista párt megyei vezetése. Ezek a csoportok az események elĞrehaladtával részben kiszorultak Salgótarjánból és visszatértek a közeli bányászok lakta községekbe, részben azonban bent a városban vészelték át a forradalmat, továbbra is a pártvezetés utasításaira figyelve.2 November 4-én a Nemzeti Bizottság mellett mĬködĞ Katonai Tanács úgy döntött, hogy nem szervez fegyveres ellenállást arra az esetre, ha a városba szovjet csapatok érkeznének.3 A kommunista párt vezetĞi már délelĞtt kimentek a szomszédos bányászfalvakba. A szervezést segítette, hogy néhány helységben a forradalom alatt, illetve elĞl hazaérkezĞ ÁVH-s tisztek, rendĞrök, katonák és tisztviselĞk gyülekeztek, akik azonnal felsorakoztak a pártvezetés mögött. Éjszaka már Ğk adtak Ğrjáratot a város utcáin. A karhatalom magja, tiszti század néven november elsĞ felében alakult. A hónap végén a megye területén már 383 „munkásĞr” tevékenykedett. ĝket egészítette ki a 83 fĞs, tartalékos tisztekbĞl álló, fegyveres csoport Salgótarjánban. December 28-án már csak 186 fĞt tartottak nyilván, míg véglegesen engedélyezett számuk 115 fĞ lett.4 November 4-én este létrehoztak egy öttagú karhatalmi bizottságot, melynek parancsnoka Árvai Mihály alezredes lett, akit még Király Béla küldött ki a fegyveres erĞk vezetésére Salgótarjánba. A következĞ néhány napban a karhatalom teljes mértékben a pártvezetés irányítása alá került. November 13-án, a szovjet csapatok ismételt bevonulásakor pedig a megye legjelentékenyebb forradalmi 1

NML XXV. 22. 8. d. 1957. Ig. XX. 8. – NML XXV. 6. 8. d. 1957. Ig. IV. 1/2. Dávid János – Geskó Sándor – Schiffer Pál: Forradalom, SortĬz, Megtorlás. Progresszió, 1990. 10–13. o. 3 NML XXV. 4. c) B. 395/1957. 1957. szeptember 24-i tárgyalási jegyzĞkönyv. 4 Névsorukat és szervezeti felépítésüket más tanulmányok már közölték, pl. Dávid János – Geskó Sándor – Schiffer Pál: ism. 42–43. o. és Sulyok László: Fölegyenesedtünk. Elemzési kísérlet 1956. december 8-ról. Palócföld, 1990. 3. sz. 41–42. o. – BM TI 2–100–26. 1956. november 25. 2

164

Katonák a megtorlás fogaskerekei között fegyveres ereje, a Salgótarjáni Acélárugyár NemzetĞrsége is letette, illetve elrejtette fegyvereit.1 A karhatalom vezetésében kezdetben problémát okozott a kettĞs – BM–HM – központú szervezés. Mivel a Kádár-kormánynak nem volt külön honvédelmi minisztere, a rendĞrség frissen visszakerült ÁVH-s vezetĞi igyekeztek magukhoz ragadni a karhatalmi egységek vezetését. Ennek ellenére november közepéig a karhatalmi század parancsnoka mégis a megyei kiegészítĞ parancsnokság vezetĞje, Borsos Pál alezredes maradt, akit még november 6-án választottak meg e posztra, Árvai helyére.2 Hamarosan azonban Ğt is felváltották, s az egység élére Darázs István3 „karhatalmi Ğrnagy” és Brehó Gyula kerültek. A karhatalom szervezése a megyeszékhelyen kívül csak vontatottan haladt. A Rétsági járásban a páncélosezred tiszti, tiszthelyettesi állományából rendelt ki a parancsnok egy szakaszt a rendĞrkapitányságra,4 míg Balassagyarmatra, az itteni szervezĞdés megerĞsítésére Salgótarjánból kellett egy szakasznyi erĞt levezényelni.5 Módszereikben és magatartásukban országos összehasonlításban is kiemelkedtek brutalitásukkal és fegyelmezetlenségükkel. December végén Házi vezérĞrnagy és a megyei pártvezetés is eljutott oda, hogy elszánják magukat a „hiányosságok” felszámolására (ezek közül a jegyzĞkönyv a következĞket sorolja fel: fegyelmezetlenség, iszákosság, egyéni akciók a parancsnok tudta nélkül, öltözködés, tisztálkodás elhanyagolása), mivel – Házi szavait idézve – „Ez ma nem idĞszerĬ már”.6 A pufajkások zöme a Salgótarján környéki bányász- és káderfalvakból került ki (fĞként Baglyasaljáról, majd késĞbb KarancslapujtĞrĞl), eleinte községek szerint tagozódtak, és ebbĞl adódóan nemegyszer egymással is konfliktusba keveredtek. A rendĞrség november 18-i jelentése azt is megjegyzi, hogy „a bányászok és a gyári munkások között többirányú ellentét van, nem akarnak együtt dolgozni a munkásĞrségekben”.7 Sokuk fizetése a bányában jóval magasabb volt, mint a karhatalomnál. Itt az alap nem haladta meg az 1300 Ft-ot, ami szintén hozzájárult a problémákhoz. Pothornyik, egy december végi IB-ülésen, nagyvonalú gesztussal felajánlotta, hogy ha a fegyveres erĞk minisztériuma nem HL 1956-os gyĬjtemény 6a. Ğe. 1021–1036. fólió. Nógrád megyei kiegészítĞ parancsnokságok jelentései. 2 Uo. 3 Darázs István 1921. december 21-én született, MátraszĞlĞsön. Eredeti foglalkozása lakatos. 1956-ban Baglyasalján élt. 4 Arch. 33. f. 1. ffcs. 1956. 9. Ğe. Rétsági járás. A rétsági karhatalmi szakasz története. 5 HL 1956-os gyĬjtemény 6a. Ğe. 1021-1036. fólió. Nógrád megyei kiegészítĞ parancsnokságok jelentései. 6 Arch. 1. f. 3. fcs. 1956. 3. Ğ. e. Nm IB 1956. december 28-i jkv. 7 BM TI 2–100–19. 1956. november 18. 1

165

A „Terv” és végrehajtói tud több fizetést adni, akkor „a tröszt vállalja, hogy a vájárok 3 havi átlagát fizeti” nekik. Ez a laza fegyelmĬ, többnyire fiatal bányászokból, pártmunkásokból, ávósokból és katonatisztekbĞl álló társaság mészárolt le december 8-án több tucat védtelen salgótarjáni és környékbeli nĞt, férfit és gyermeket.1 ValószínĬ, hogy a megtorlás kiszélesítésére a megyei pártbizottságon csak december végén, illetve 1957 elején fogalmazódtak meg az elsĞ konkrét tervek, amelyeket a városi bizottságok a január-februári összejöveteleken tárgyaltak meg. Konkrét forrásunk nincs róla, de számos részinformáció bizonyítja, hogy a letartóztatások döntéshozói gyakorta a pártbizottságok vezetĞi voltak. A megtorlás Rétságon A Rétsági járásban a páncélosezred szétesése után megszĬnt az az erĞcentrum, amely egyértelmĬen befolyásolhatta volna az események alakulását. Az MSZMP járási intézĞbizottságának kezdeti munkáját meghatározta, hogy tagjai közé nem kerültek be az operatív irányítómunkában jártas MDP-vezetĞk. Oka lehetett a kezdeti határozatlanságnak az is, hogy a megyei pártvezetés sem tudott elég figyelmet szentelni a periferiális helyzetben lévĞ járásra, ahol december 23-ig használható karhatalom sem volt. December 15-én visszakerült az apparátus élére Géczi János egykori járási másodtitkár, és az intézĞbizottság tagjává választották a pártadminisztrációban jártas Sipos Jánost is. Nem tudjuk, hogy Géczi miért csak december közepén kapcsolódott be a pártéletbe. Lehet, hogy erre a diósjenĞi pártszervezet december 27-i jegyzĞkönyvében találjuk meg a magyarázatot: „A járási pártbizottságban vannak olyan elvtársak, akik az októberi események idején nem úgy viselkedtek, mint a járási pártvezetĞknek viselkedniük kellett volna. Pl. Géczi János elvtárs, aki lábfájása miatt nem kapcsolódott bele az új párt szervezésébe, de apósával tudta járni a réteket, földmérés céljából.” Az MSZMP járási intézĞbizottságának tagjai december 28-án: Póczos Barna, Földi Jánosné, Kucsera János, Pál Károly, Berki Mihály, Czene Béla, Bencsics Antal, Sipos János, Géczi János voltak. December végén Ğk vették kézbe a meglehetĞsen lassan bontakozó pártélet szervezését. Az apparátusban Földi Jánosné, Sipos János, Kollár István, Géczi Jánosné, Géczi János és – a következĞ év elejétĞl – Czene Béla dolgozott. A megújult csa1

A halottak névsorát elĞször Bill Lomax közölte: Magyarország 1956. Budapest, Auróra Kiadó, 1989. 115–116. o. – A sortĬz körülményei máig sem teljesen tisztázottak. Dr. Berki Mihály könyvében (BERKI M. 1989. 198–199. o.) Házi Sándorra, Gyurkó Lajosra és Sucin Józsefre, Gyurkó politikai helyettesére gyanakszik, mint akik kitervelték volna a mészárlást. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1956. 3. Ğ. e. Nm IB 1956. december 28-i jkv.

166

Katonák a megtorlás fogaskerekei között pat szellemi kötĞdését jellemezze az az információs jelentésbĞl vett részlet, amelyben Czene Béla intézĞbizottsági tag megkönnyebbülten jelenthette a „Kedves Elvtársak”-nak, hogy „Hruscsov elvtárs pohárköszöntĞjérĞl szintén gyakran hallunk, amelyben megemlékezik Sztálin elvtársról. Általában a kommunisták körében gyakran hallható, hogy kár volt a Sztálin elvtárs hibájával túlzottan foglalkozni. Helyeslik azt, hogy Hruscsov elvtárs ezt a kijelentést tette (adja isten – mint szokás mondani –, minden kommunista úgy tudjon harcolni az ellenséggel szemben, mint Sztálin harcolt). Így legalább látja a világkapitalizmus, hogy mi Sztálin elvtársnak nem csak a hibáit fitogtatjuk.”1 A november elsĞ felében megszervezĞdĞ járási pártvezetés december végéig csak a tanácsi szervezet párthĬ roncsaira építhetett. A járásban is kezdetét vette a szakirodalomban kettĞs hatalomnak nevezett idĞszak, melynek lényegét abban látjuk, hogy a forradalom tartalmi elemei az intézményesült formákból – azok szétverésével, megszĬnésével párhuzamosan – a civil, személyes szférába kerültek át. Szervezett megjelenésük ellehetetlenülésével pedig mindinkább az egyén belsĞ tudatában és magatartásmintákban jelentek meg. Az ilyen típusú ellenforradalmi tartalmat a hatalom egyetlen módon volt képes negligálni: ha magát a személyt „szüntette meg” (leváltotta, lecsukta, életét lehetetlenné tette – vagy épp mindenre fátylat borítva befogadta soraiba). November 6-án reggel, a járási tanács kommunista dolgozói visszatértek munkahelyükre. Ezzel azonban csupán annyi történt, hogy visszaállt az október 23. elĞtti szervezeti állapot. A forradalomnak a restaurált hatalmi rend friss és régi törvényi keretei mögé való menekítését jelezte, hogy a községi végrehajtó bizottságok sorra választották vb-elnökké és -titkárrá a forradalmi tanácsok október-novemberben megválasztott vezetĞit. November 20-án a megyei tanács elnöke és Cser Gyula kiküldött kormánybiztos a megyei tanács osztályvezetĞinek és a járási tanácsok elnökeinek tartott értekezletet. Ennek fĞ témája a különbözĞ forradalmi bizottságok ténykedése és szerepe, de fĞleg a tanácsok munkájának a beindítása volt.2 Ennek ellenére a járási tanács végrehajtó bizottsága csak december 6-án tartotta meg elsĞ összejövetelét, ahol már Lánszki elnökölt. ErejükbĞl azonban még csak arra futotta, hogy jóváhagyják a járás tizenegy községében a vezetĞválasztások döntéseit. SĞt, az MSZMP jelen lévĞ képviselĞjének „tanácsára” Lánszkinak – akinek távozását gyakorlatilag mindenki megkönnyebbüléssel fogadta – le kellett mondania. Az ülésen jelen lévĞk csaknem egyöntetĬen megállapították, hogy távozását az egész járás követeli. Személye ellen még decemberben is jelentek meg Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. Ğ. e. 1. o. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 5. Ğ. e. 6. o.– Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. Ğ. e. 1957. február 24. 2 BM TI 2–100–22. 6–7. f.

1

167

A „Terv” és végrehajtói röplapok, plakátok. Az egyik vb-tag így jellemezte a helyzetet: „... a nĞtincsi dolgozó parasztok mikor eljött a vb-ülésre, azt üzenték vele, hogy ha meghagyják Lánszki elvtársat, akkor ne is menjen vissza, mert agyonverik...”1 Mindössze tizenhat taggal, a járási tanácson is megalakult a pártszervezet, és megkezdĞdött a forradalom alatt szerepet vállalók kiszorítása az apparátusból: „Az elvtársak követelik és kérik a megyei intézĞbizottságot, hogy Bolcsó Pált semmiféle mesterkedés árán ne helyezzék el a járás területén, és a csökkentésnél azok a személyek kerüljenek elĞtérbe, akik az ellenforradalmat segítették. Az elvtársak a taggyĬlésen név szerint is megjelölték az illetékes személyeket.” December közepén „még Nógrádon, DiósjenĞn, Szátokon inkább a forradalmi bizottság funkcionált, de az is tapasztalható volt, hogy ilyen közös társulat alakult ki, egy kicsit végrehajtó bizottság, egy kicsit forradalmi bizottság...” A pártvezetés jelentése szerint „Tolmácson, Nagyorosziban, Borsosberényben, DiósjenĞn, Tereskén, Szátokon, Szentén, Kisecseten, Berkenyén, Nógrádon... a forradalom idĞszakában választott elnökök, illetve titkárok” mĬködtek a községi tanácsoknál még a hónap végén is. A második, december 29-i végrehajtó bizottsági ülés is kénytelen volt jóváhagyni a bánki, nógrádi és kisecseti községi tanácsok ama döntését, amelyben a forradalom alatt megválasztott vezetĞket tanácselnökökké választották. Az információs jelentés még 1957 januárjában is azt hangsúlyozta, hogy „a községi tanácsoknál a törvényes vb-k helyreállítása elég vontatottan halad. A forradalmi tanácsok által beválasztott elnökök helyenként körömszakadtáig ragaszkodnak a helyükhöz, mint történt ez Nógrádon, DiósjenĞn, ugyanakkor a megfelelĞ régi elnököt nehéz visszaállítani, mert nem meri vállalni.”2 Formailag csak a községi tanácsok elsĞ, január végén, február elején megtartott tanácsülésein sikerült – nem egy helyen csak erĞszak útján – a forradalom képviselĞit végérvényesen eltávolítani a helyi közéletbĞl. Az 1957-es év folyamán azután sorra lemondatták azokat a tanácstagokat is, akik bármilyen módon bekapcsolódtak az októberi-novemberi eseményekbe. Ezzel megszĬnt minden esélye annak, hogy a személyekben képviselt forradalom a legkisebb szerepet is játszhassa a helyi közösségek életében. A „hozzáértĞ és megbízható elvtársak” hiánya fĞként a szervesen összetartozó és egymás munkájára épülĞ három szervezet, a rendĞrség, ügyészség és járásbíróság mĬködését akasztotta meg. A járási pártvezetés még március elején is elégedetlen volt az ügyész és a járásbíró személyével: „Egyébként az ügyész (Csonka Tibor) az ellenforradalmi Arch. 33. f. 1. fcs. 1956. 9. Ğ. e. A Rétsági járás ellenforradalmi eseményeinek feldolgozása. 11. o. – NML XXV. 4. c) B. 548/1957. 7. 15. o. – NML XXIII. 252. 5. RJT VB jegyzĞkönyvei 1956. III–27. 2 Arch. 9. f. 2. 1957. 10. Ğ. e. 1956. december 28. 3–4. o. – Arch. 9. f. 2. 1957. 10. Ğ. e. 1957. január 31. 16–17. o. – NML XXIII. 252. 5. RJT VB jegyzĞkönyvei 1956. III–28. 1

168

Katonák a megtorlás fogaskerekei között események óta a járási intézĞbizottsággal való kapcsolattól tartózkodik, eddig semmirĞl sem tájékoztatott... A meglévĞ bíró nem alkalmas arra, hogy politikai bĬnügyeket tárgyaljon.”1 Az ügyészi munka a törvényességi felügyelet felújításával indult meg. Csonka januárban vizsgálatokat végzett a környezĞ üzemekben, ahol az épp folyamatban lévĞ racionalizálások törvényességét tekintette át. Az ügyészségi és ebbĞl következĞen a bírósági munka lassú megindulását elsĞsorban a rendĞrség tartózkodó magatartása magyarázza. Bár a kapitányság pártszervezete már 1956. november 5-én megalakult, gyakorlatilag semmiféle mĬködést sem fejtettek ki, február 21-ig alapszervezeti ülést sem tartottak.2 A kapitányság vezetĞinek figyelmét és erejét a belsĞ harcok kötötték le. „Az események hatására” az állomány két részre szakadt, ami meghatározta a hangulatot. Késleltette a számonkérés megindítását az is, hogy azelĞtt a személyi állomány egyetlen tagja sem foglalkozott politikai ügyekkel. Mint ahogyan egy március eleji beszámoló rögzíti: a rendĞrök, nyomozók „nehezen ismerték fel az ellenforradalom célját. A személyi állomány nagy része nem látta tisztán, hogy ez a társadalmi rend megdöntésére irányult, hanem csupán a gazdasági részt látták ebben, úgy értékelték, hogy egy nagyméretĬ sztrájk volt, aminek a célkitĬzései gazdasági jellegĬek. Ezt bizonyítja, hogy az elsĞ esetek vizsgálatánál nem találták meg a BHÖ paragrafusaiban az erre megfelelĞ részt. Nehezen hitték el, hogy ezek a cselekmények beleférnek a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés bĬntettébe. Éppen ezért nyomozóink félve nyúltak hozzá ezen cselekmények vizsgálatához, inkább beleburkolóztak a gazdasági bĬncselekményekbe. Pl. rendĞreinket, akik már komoly tapasztalattal rendelkeznek és gazdasági bĬncselekményeket önállóan is kivizsgálnak, egyáltalán nem lehetett felhasználni... kezdetben ezen a területen. Mindezt bizonyítja az is, hogy az után, hogy rákényszerítettük a nyomozókat a politikai bĬncselekmények kivizsgálására, s ma már, amikor foglalkozunk velük, hogy felismerjék az október 23. valódi célját, és a nyomozás során maguk is látják, hogy tényleg politikai célkitĬzések voltak egy tüntetés megszervezésében és annak levezetésében, ma már könnyebben, nagyobb ambícióval megy ez a munka... Továbbá a helybelieknél, Rojkovics, Horváth, Bencsics elvtársaknál volt egy olyan irányzat is, hogy igen sok ismerĞst érint a nyomozás.”3 Decemberben azonban már a járási kapitányságon is kezdetét vette a tisztogatás. A hónap végéig hét személyt távolítottak el, azonban a pártbizottság vezetĞi még január 31-i információs jelentésükben is szorgalmazták „a rendĞrség

Arch. 9. f. 2. o. 1957. év 10. Ğ. e. 1957. március 6. Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 6. Ğ. e. 51. o. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 21. Ğ. e. 1957. február 22. 3 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 5. Ğ. e. 37. o.

1

2

169

A „Terv” és végrehajtói életében is a rend és a fegyelem megteremtése érdekében a racionalizálás sürgĞs végrehajtását”.1 1956 novemberében a rendĞrség csupán egy esetben – a szécsénkei gyújtogatás ügyében – rendelt el nyomozást. Decemberben az ügyészség kettĞ, a rendĞrség négy ügyben kezdeményezett eljárást, ám egyik sem jutott el a vádemelésig, mind az ötben megszüntetĞ határozat született. A szervezettebb bĬnüldözĞ munka csak 1957 januárjában indult meg. A munka felgyorsítását részben az tette lehetĞvé, hogy a megyei vezetés, hosszas huzavona után, Malics Géza helyére Mrázik Ferencet küldte Rétságra, hogy kézbe vegye a kapitányság ügyeit. A megfogyatkozott állomány feltöltésére pedig Balassagyarmatról rendeltek le fél tucat karhatalmistát, akiket átsoroltak a rendĞrség állományába. Mindezek után a járási pártbizottság információs jelentése 1957. február 21én már elégedetten állapíthatta meg, hogy a kapitányság alkalmazottjai „az elmúlt héten teljes erĞvel megindították az ellenforradalmárok tevékenységének fölgöngyölítését”.2 Géczi János gyanakvása azonban még márciusban sem ült el: „Nem lehet azt sem mondani, hogy az egység egész személyi állománya harcra kész, és minden rendĞr elvtársnak a magatartásával biztosítva vagyunk arról, hogy élete árán is védi a proletárdiktatúrát.”3 Csonka ügyész január 8-án járási bĬnüldözési értekezletet szervezett a rendĞrség, a karhatalom és az erdészetek bevonásával az erdei falopások megakadályozása és fokozottabb üldözése érdekében. Január hónapban az ügyészség és a rendĞrség összesen 32 ügyben rendelt el nyomozást. EbbĞl tizenháromban társadalmi tulajdon elleni bĬntett, hétben fegyverrejtegetés bĬntette és hatban súlyos testi sértés miatt. A járásbíróság januárban mindössze egyetlen ítéletet hozott, azt is egy, a forradalom elĞtt elkövetett bĬntettel kapcsolatban. Február végéig hét esetben nyolc terhelttel kapcsolatosan született elmarasztaló ítélet, közöttük négy fegyverrejtegetĞ ügyében.4 Uszta Gyula parancsára a páncélosezred parancsnoka 1956. december 11-én egy szakasznyi tisztet (fĞként fiatal hadnagyokat) és tiszthelyettest jelölt ki karhatalmi feladatokra. Az egységet már a következĞ napon Salgótarjánba vezényelték. Csak december 23-án tértek vissza ismét Rétságra, ahol a rendĞrséggel együttmĬködve 1957. április 6-ig, a szakasz feloszlatásáig teljesítettek „rendfenntartó szolgálatot”. MĬködésük során begyĬjtöttek 186 db fegyvert, végrehajtottak 25–

Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. Ğ. e. 1957. január 31. Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. Ğ. e. 1957. február 21. 3 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 6. Ğ. e. 53–54. o. 4 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 5. Ğ. e. 33. o. 1

2

170

Katonák a megtorlás fogaskerekei között 30 házkutatást, és „ellenforradalmi tevékenység, fegyverejtegetés és lázítás” miatt letartóztattak 123 személyt. Eközben „a személyi állomány hangulata jó volt, az illetmények rendezése és az éjjeli pótlék bevezetése jó hatással volt a hangulatra”.1 Garami ezredes az egység parancsnokává Székely Ferenc századost, a kiképzĞezred mozgósítási tisztjét nevezte ki. ĝt késĞbb, az 1957-es átszervezés során, ezred-hadmĬveleti fĞtisztté léptették elĞ. Székely Devcsics Miklós hadnagy politikai helyettessel és a háromfĞs pártbizottság tagjaival együtt irányította a szakasz tevékenységét. Devcsics, 1956-ban huszonhárom évesen, fiatal hadnagyként az egyik század parancsnokának politikai helyettese volt, majd nem sokkal az októberi események elĞtt parancsnoki paranccsal a törzsbe vezényelték és megbízták az agitációs és propagandamunka irányításával. (Érdekes és a zavarodott viszonyokat is jól tükrözi az a történet, amelyet a hadnagy tiszti felülvizsgáló bizottsági jegyzĞkönyve Ğrzött meg. Mayer Barna azzal vádolta Ğt, hogy november 4-én pisztolyt fogott rá, mert „a fasiszták névsorát átadta a szovjeteknek”. Münnichhez írt feljelentĞlevelében Mayer valóban ír arról, hogy november elején Ğt és Devcsicset is beválasztották az ezred MSZMP-szervezetének ideiglenes intézĞbizottságába. Utóbbi késĞbb a bizottság titkára lett. Azonban a hadnagy hamarosan Pálinkás oldalára állt: „elĞvette pisztolyát azzal, hogy mondjam el neki Ğszintén, hogy elárultam Pálinkás Ğrnagyot az oroszoknak, hogy Pálinkás fasiszta.”) Sóti Ferenc hadnagy, a karhatalom huszonnégy éves párttitkára – azelĞtt az egyik kiképzĞszázad szakaszparancsnoka volt –, 1957-ben híradó szakaszparancsnoki beosztást kapott.2 A pártbizottság tagjai voltak még Galambos Sándor és Schmidt Ferenc fĞhadnagyok. Galambos volt – huszonkilenc évesen – az ezred személyügyi tisztje. 1957 áprilisában, a karhatalomtól történt leszerelése után, személyi állomány-nyilvántartó fĞtisztté nevezték ki. Április hatodika után a szakasz tevékenységérĞl a parancsnokok jelentést készítettek. Ebben a következĞ emlékezetesebb eseményeket sorolják fel: 1956. december 29-én Berkenye községben az igazoltatást végrehajtó járĞrt a lakosok körülvették, és felszólításra sem távoztak el. A járĞr a levegĞbe leadott lövésekkel oszlatta szét a tömeget. „A személyi állományban az esemény jó hatást váltott ki. MegnĞtt az önbizalmuk, a saját erejükbe vetett hitük. Levonták 1

A jelentés szerint az egység tagjai 1957. január 1-ig a beosztásuk szerinti bérezést kapták, majd ettĞl fogva az alacsonyabb beosztású tisztek illetményét 1600, a tiszthelyettesekét 1400 Ft-ra egészítették ki. – A kiképzĞezred januári parancsnoki parancsa, 1956. december 16-i számfejtéssel, összesen 8 fĞnek rendelt 100–180 Ft nagyságú kiegészítést. – Arch. 33. f. 1. cs. 1956. 9. Ğ. e. Rétsági járás. A karhatalmi szakasz története. – HL 102/03/195. I–II. Parancsnoksági parancsok. 7/1957. január 16. 2 Arch. 33. f. 1. cs. 1956. 9. Ğ. e. Rétsági járás. A karhatalmi szakasz története.

171

A „Terv” és végrehajtói ebbĞl azt a tanulságot, hogy a legkisebb rendzavarást is erélyesen meg kell akadályozni.” 1957. január 15-tĞl február 1-ig az egység második raját DiósjenĞ községbe vezényelték Biczó József hadnagy parancsnoksága alatt, a helyi pártszervezet kérésére „járĞrszolgálatra és operatív munkára”. Január 27-én Nógrád községben akadályozták meg „egy ellenforradalmi gyĬlés” összehívását. Ugyanitt már január közepe táján feloszlatták azt a „tanács által összehívott gyĬlést, „amely az 1948-as földbirtokviszonyok visszaállítását akarta elhatározni és a termelĞszövetkezet feloszlatását célozta”. Ekkor mondatták le Piroska Istvánt, a forradalmi tanács vb-elnökké választott vezetĞjét, akit február elején internáltak. Február 2-án biztosították a megyébe érkezĞ kormánytagok útját (Kádár János pártaktíván vett részt Salgótarjánban). Március hónapban a szakasz Borsosberény és Romhány községekben tartott razziákat. Március 15-e és április 4-e elĞtt a járás területén megelĞzĞ Ğrizetbe vételeket hajtottak végre, és az ünnepek alatt az egész járást átfogó járĞrtevékenységet folytattak. Több esetben báli és kocsmai tömegverekedést oszlattak fel. Fegyelmezetlenség, illetve „nem megfelelĞ politikai állásfoglalás miatt” a karhatalmi szakaszból Stamler József és Molnár Bertalan hadnagyokat, valamint Halmoczki Gyula fĞhadnagyot távolították el. (Halmoczki rohamlöveg-vezetĞ tiszt volt. Amikor a karhatalmi szakasz Salgótarjánba ment, felvette a kapcsolatot szülĞfalujának, KarancslapujtĞnek a kommunistáival, és fegyvereket juttatott el hozzájuk. 1957 márciusában állítólag azért kérte a leszerelését, mert át akart menni a rendĞrséghez. Stamler az egyik rohamlöveg parancsnoka volt. Halmoczkit 1957. március 13-án, Stamlert április 10-én helyezték tartalékállományba. A karhatalomból való eltávolításuk idĞpontját és pontos okát nem ismerjük. Molnár Bertalan volt az egyik hadnagy, aki október 31-én Pálinkást elkísérte a Parlamentbe.) Székelyék jelentése az elsĞ helyen említi azt az akciót, mely talán a leginkább emlékezetessé tette nevüket: „1956. december 25-én – a szakasz – letartóztatta Pálinkás (Pallavichiny) [sic!] Antal Ğrnagyot, ellenforradalmi tevékenysége miatt. A feladat végrehajtásában kitĬnt Devcsics Miklós hadnagy, Biczó József hadnagy és Bányai János hadnagy.”1 November 4-én a rétsági páncélos tiszthelyettes kiképzĞ ezred védelmi állást foglalt el, állomáshelyétĞl néhány kilométerre. A szovjet páncélos túlerĞ láttán azonban az ezred vezetése a megadás mellett döntött. Ezt követĞen az egység gyakorlatilag felbomlott.

1

Uo. – HL 102/05/62. 092. szü. pcs. és 102/05/63. 0286. szü. pcs.

172

Katonák a megtorlás fogaskerekei között A tiszti állomány lefegyverzése után – mivel három harckocsit nem sikerült elĞkeríteni (ezek a Börzsönynek vették az irányt és csak a következĞ napon jöttek vissza) – a szovjet parancsnok elrendelte az összes páncélos besorolását a mĬútra, és az átadásukat. A kezelĞlegénység egy része, amikor a parancsról értesült, harckocsiját elhagyva szélnek eredt. Pálinkás Antal állítása szerint november 4–5-én, alig tíz fĞ kivételével, mindenki elhagyta a garnizont. A Máriaudvarról visszatérĞ parancsnokokat üres, feldúlt laktanya fogadta. A legénységi és tiszti állomány nagy része végleg távozott a rossz emlékĬ helyrĞl, míg sokan csak egy-két hét múlva jelentek meg ismét. Volt, aki gyalog indult haza, a távolabb lakók azonban az ezred gépkocsijait is magukkal vitték. November 4-én több száz fegyver került ki a raktárakból, a harckocsik egy része még napokig az utak mentén állt, elhagyatva, kitéve a beszerzĞútra induló civileknek, akik a laktanya területét is meglátogatták.1 EbbĞl a káoszból kellett újra egységet teremteni. November 6-án Garami Lajos tiszti gyĬlést hívott össze, amelyen megjelent a Rétságon elérhetĞ állomány nagy része. Itt Ivanics János százados és Deák János hadnagy vezetésével egy bizottságot hoztak létre, amely felmérte a meglévĞ élelmiszerkészletet, amit késĞbb – hatvan fĞnek kéthavi élelmét meghagyva – porciókra osztva, családnagyság szerint kiosztottak a tiszti és tiszthelyettesi állomány között.2 Megszervezték a rádió hallgatását – mely napokig ismét a fĞ hírforrássá lépett elĞ –, a járĞrözést és a laktanya védelmét. Hozzákezdtek a fegyverek, harckocsianyagok begyĬjtéséhez, és bekapcsolódtak a közellátás megszervezésébe. November elsĞ napjaiban Rétságon sem az MDP, és még kevésbé az újonnan alakult MSZMP, nem mĬködött. A pártbizottság lepecsételése után – a forrásokban is megjelenĞ módon – szervezeti élet bizonyosan nem folyt. Tudjuk viszont, hogy a Deli-féle csoporttal Salgótarjánban tevékenykedĞ politikai tisztek, Devcsics hadnagy és Torják fĞhadnagy, már november 4-e elĞtt kapcsolatot teremtettek a párt ottani tagjaival. (Devcsics állítólag Deli fĞhadnagynak is felajánlotta a belépést, ám az azzal hárította el az invitálást, hogy Ğ nem lép egyik pártba sem, „de mindegyiket támogatja”.) A szovjet invázió után azonnal megindult a kommunista párt járási reorganizálása. Nem ismeretes, hogy a helyben vagy a páncélos-parancsnokságon történtek játszottak-e elsĞdleges szerepet, de a laktanyában már november hetedikén összeült a pártszervezet, ahol Garamit is bizottsági taggá választották. Az alakuló pártszervezet elsĞ tagjai között találjuk Kelédi Béla Ğrnagyot, ezredpolitikai helyettest (aki Galajda Béla egyik feljegyzése szerint a forradalom alatt még így nyilatkozott: „… bajtársak, ne haragudjanak rám, én tizenkét évig ha1 2

KFÜ Bf. 092/1957. 1964. május 18-i perújítási kérelem. Melléklet. – Periratok, 58., 70., 467. o. Periratok, 466–477. o. – KFÜ Bf. 092/1957. 1964. májusi 18-i perújítási kérelem. Melléklet.

173

A „Terv” és végrehajtói zudtam maguknak, meg is értem, hogy haragszanak rám, de ezt nékem muszáj volt csinálni, de ezután minden másként lesz”), Demeter András politikai tisztet, aki késĞbb leszerelt, Nánási Sándor századost (Ğ a Szovjetunióban végzett, ahonnan hadmérnökként került a rétsági ezredhez), Galambos Sándor fĞhadnagyot, a karhatalmi szakasz már említett pártbizottsági tagját, Dikó törzsĞrmestert, Mayer Barna hadnagyot, Tóth József fĞhadnagyot (nem a Pálinkás-perben szereplĞt!) és a Salgótarjánból visszatérĞ tisztek egy részét. De hamarosan kiszélesedett a kör, belépett például a késĞbb vád alá került Galajda Béla is. ĝt késĞbb kizárták, az 1958-ban Kádárhoz címzett kegyelmi kérvényében írtak szerint: „A pártból való kizárásomat nem a tagság elĞtt ejtették meg, hanem Defcsics [sic!] hadnagy...” Egy alkalommal, „mint megfigyelĞ”, az egyik gyĬlésen részt vett Stift Róbert is. Az MSZMP kezdeti támogatói az ezred forradalom alatti életében meglehetĞsen vegyes, ellentétes szerepet játszottak, származásuk és életpályájuk is sokban különbözött. Lépésükben nyilván nem minden esetben az elmúlt eseményekhez való viszony volt a meghatározó, hiszen Kádár János november 4-e elĞtt – és még utána is napokig – forradalomról beszélt. A frontok sokuk tudatában – a drasztikus szovjet fellépés szinte általános elítélése ellenére – csak késĞbb, a tiszti nyilatkozat olvasása után, vagy, a fejleményeket szemlélve, november közepén, még inkább végén körvonalazódhattak. Kérdés persze, hogy közülük az élni kell privát ideológiája mellett kit mozgatott a tudatos hit, meggyĞzĞdés, és kit a félelem, a megtorlás elĞl a pártba menekülés önvédĞ taktikája. JellemzĞ a bizonytalan és ellentmondásos helyzetre és vélekedésekre, hogy az elsĞ pártgyĬlések egyikén Galajda Béla még Ğszintén merte tolmácsolni az állomány kérdéseit: „... ki választotta meg a Kádár-kormányt? Mikor fogják Rákosit bíróság elĞtt felelĞsségre vonni? Mikor mennek ki a szovjet csapatok?”1 November 12-én a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián Uszta Gyula egy tiszti gyĬlésen bejelentette, hogy a kormány hĬségnyilatkozatot követel a honvédtisztektĞl.2 A HM-ben is megalakult az MSZMP intézĞbizottsága, melynek Váradi Gyula vezérĞrnagy is a tagja lett. Váradi hamarosan Rétságon is megjelent, hogy tájékozódjon az ezred helyzetérĞl és ismertesse a tiszti nyilatkozattal kapcsolatos tudnivalókat. KésĞbb így emlékezett vissza a látogatásra: „Rétságra a tiszti nyilatkozatot vittem ki, a nyilatkozat aláírásáról beszéltem, pártszervezetet szer-

1

Periratok, 305., 311., 397., 793., 797. o. – HL BKB B. IV. 764/1957. 1957. június 14-i tjkv. – KFÜ Bf. 092/1957. 1964. május 18-i perújítási kérelem. Melléklet. 2 Kronológia, 72. o.

174

Katonák a megtorlás fogaskerekei között veztem... Meg kell mondanom, hogy ebbĞl az alkalomból még akkor nagyon eredeti és szélsĞséges vélemények hangzottak el kérdések formájában.” Garami már Váradi jövetele elĞtt is ismerte a nyilatkozat szövegét, egy tiszti gyĬlésen ismertette is azt. Akkor elmondott véleménye egybeesik azzal, ahogyan az Oral History Archivumnak adott interjúban Váradi visszaemlékezik akkori kifogásaira: „A szövegezés egy kicsit sántít, és jó elgondolkodni rajta, ugyanis van egy kitétel, ami megköveteli a feltétlen engedelmességet.” A tájékoztatón a Mindszenty „kiszabadításában” és Ğrzésében részt vett tisztek megkérdezték a vezérĞrnagytól, hogy maradhatnak-e a hadseregben. Azt a választ kapták, hogy bár a hadseregre szégyent hoztak, azért csak szolgáljanak tovább. A november 4-i rétsági történések torzítása, tompítása – legalábbis amíg a letartóztatásokkal nem történt meg a bĬnbakok megnevezése – az ezred minden tagjának érdekében állott, hiszen abban csaknem valamennyien részesek voltak. Ezért is meggyĞzĞ Váradi állítása, hogy ottlétekor az ezred vezetése nem tárta fel elĞtte a tényleges történéseket, hanem azt úgy adta elĞ, mintha a harckocsikat a laktanyában adták volna át a szovjeteknek, és csak néhány páncélos lett volna kint biztosítani.1 Váradi ismertetése után került sor a tiszti nyilatkozat2 aláírására, melyet elsĞként az egység parancsnoka és törzsfĞnöke, Garami Lajos és Pálinkás Antal látott el a kézjegyével. Forrásaink eltérnek a tekintetben, hogy az alakulat tiszti állományából hányan döntöttek úgy, hogy megválnak az egyenruhától. Galajda Béla az elsĞfokú tárgyaláson egyenesen 90 tisztrĞl beszélt, ami rendkívül magas számnak tĬnik. MeglepĞ számot közöl azonban az ezred parancsnoki teendĞinek átvételérĞl 1957. március 27-én felvett bizottsági jegyzĞkönyv is: e szerint a nyilatkozatot 74 fĞ nem írta alá, ami a tiszti állomány 44%-a. Talán reálisabb az, amit Béres Andor rendĞr Ğrnagy3 Garami Lajosról készített jelentésében közöl. ĝszerinte harmincan döntöttek az azonnali leszerelés mellett.4 A forradalom által nyilván motiváltabb tiszti állomány eltávozása megteremtette az ezred pártvezetése és parancsnoka számára a lehetĞséget arra, hogy fegyelmi és anyagi tekintetben is hozzálássanak a rendteremtéshez. Ennek egyik legfontosabb eseménye volt a legénységi állomány december 5-i bevonulása. Addigra közülük már húszan távoztak Nyugatra. Hogy a többiek milyen 1

Periratok, 116–145., 294., 305., 393., 622. o. – VÁRADI Gy. 1990. 264. o. A nyilatkozat szövegét – többek között – közli: Az 1956-os magyar forradalom. Reform – Felkelés – Szabadságharc – Megtorlás. Szerk.: Litván György. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. 117. o. 3 Béres volt a BM ORFK vizsgálati osztályának helyettes vezetĞje, aki a bonyhádi rendĞrkapitányság élérĞl került fel a fĞvárosba. 4 Periratok, 216–232. o. – HL 31/70/361/4. cs. Pc. Kik. ezr. Rétság. 140. o. – BERKI M. 1989. 195. o. – ÁBTL V–147842. 1957. március 18-i jelentés. – VÁRADI Gy. 1990. 268. o. 2

175

A „Terv” és végrehajtói emlékekkel érkeztek vissza, és milyen kép fogadta Ğket a laktanyában, arra idézzük egyiküket: „Emlékszem, mikor beengedték az oroszokat, éppen marhapörköltet fĞztünk ebédre. De nem ehettük meg, mert hazazavartak bennünket. Egy hónap múlva hoztak vissza. A marhapörkölt ott várt belefagyva a kondérba.”1

Pálinkás Antal és Garami Lajos 1956. április 4-én

1

HL 31/70/361/4. cs. Pc. Kik. ezr. Rétság. 140. o. – FRANKA T. 1989b.

176

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Rétsági tartózkodásakor már Váradi Gyula is érzékelte, hogy az egység parancsnoka és törzsfĞnöke között erĞsen megromlott a viszony. Váradi szerint látszott, „hogy mind a ketten igyekszenek a felelĞsséget a másikra hárítani”.1 KésĞbb Garami úgy nyilatkozott kettejük kölcsönös ellenszenvérĞl, mint ami már a forradalom elĞtt is meghatározta viszonyukat. „Nem voltunk puszipajtások, hazudnék, ha azt mondanám. Pedig 1950-tĞl együtt szolgáltunk” – mondta Nagy-Kristóf Attilának 1989-ben. „Osztálybeli különbségek voltak közöttünk, én egy munkásember voltam, Ğ egy Ğrgróf volt. Mindig azt éreztem, és Ğ is azt mutatta, hogy valaki.” Garami, mint parancsnoka, pontosan ismerte Pálinkás származását, múltját. Lehetséges, hogy a két személyiség, magatartásforma közötti távolság már a forradalom elĞtt is idegenséget teremtett (1954-ben, amikor Pálinkást rendfokozatában visszavetették, Garami Lajos volt a becsületbíróság elnöke!), ám ez semmiképp sem öltött olyan mély, nyílt és látványos formát, mint sajnálatos módon épp a megtorlás napjaiban. Erre vall az a tény is, ahogyan Váradi jellemezte viszonyukat: amikor a rétsági iskola ezredtörzsfĞnöki posztja megürült, akkor Pálinkást a szovjet tanácsadó és a parancsnok javaslatára nevezték ki a beosztásba, és 1956 Ğszén szintén az Ğ egyetértésével erĞsítették meg abban. Váradi úgy tudta, hogy Garami meg volt elégedve az Ğrnaggyal, elismerte katonai tudását és rátermettségét. „Közöttük ellentét csak az ellenforradalmi események után támadt.”2 Szembenállásuk azonban nem csak kettejük ügye volt. Köréjük csoportosulva a tiszti állomány két részre szakadt. Decemberre nyílttá váltak a személyes harcok és megindult a kölcsönös kiszorítósdi. Megbízható források híján nem tudjuk pontosan rekonstruálni a csoportok összetételét, az ide- vagy odatartozás meghatározó motívumait. Lehet, hogy azok nem is voltak lehatárolva, még inkább, hogy tagjaikban sokszor nem is a ki mellett, hanem inkább a ki ellen kérdése dominált. A megosztottság legfontosabb elemévé valószínĬleg a két tiszthez való személyes viszony vált. Nem csak az ezredes látta a volt Ğrgrófot olyannak, mint amilyennek a fent közölt idézetben leírja. Példa erre Devcsics Miklós 1989-es visszaemlékezése: „... Pálinkás nem volt szimpatikus, mert nagyon fensĞbbségesen viselkedett, nem nagyon volt segítĞkész. Tett is egy megjegyzést, azt, hogy Ğ a kommunistáknak nem segít.”3 FeltehetĞleg a Garami-csoport meghatározó személyiségei Kelédi Béla, a politikai helyettes és Petrovics József százados voltak. FeltĬnĞ, hogy 1957. január

1

Periratok, 393. o. NAGY K. A. 1989. – KFÜ Bf. 092/1957. 1964. május. 18-i perújítási kérelem. – Kĝ – NAGY 1991. II. – Periratok, 393. o. 3 FRANKA T. 1989b. 2

177

A „Terv” és végrehajtói 31-én Kelédit is a tiszti felülvizsgáló bizottság elé állították, mert állítólag szovjetellenes kijelentéseket tett, „mindenben támogatta a parancsnokot és 1956 novemberének második felében bent járt a jugoszláv nagykövetségen tájékozódás céljából” (Kelédi 1944–45-ben a 23. jugoszláv partizándivízióban harcolt). A bizottság azonban mindhárom vád alól felmentette. Petrovics 1951-ben került az alakulathoz, de 1953-tól 1956. szeptember 26-ig akadémiára volt vezényelve. Visszatérte után lett Pálinkás helyettese. 1957-ben, Garami eltávolításakor, egy ideig Ğt bízták meg a parancsnoki teendĞk ellátásával. Garami táborában találjuk azokat a fiatal tiszteket is, akik késĞbb a karhatalomba kerültek és szerepet játszottak Pálinkás Antal letartóztatásában. ValószínĬleg vele szimpatizáltak jórészt azok is, akik meg tudtak maradni a hadseregben, és késĞbb, a vizsgálat során könnyíteni igyekeztek a volt parancsnok helyzetén. Idézzük egyikük nyilatkozatát: „Véleményem szerint Garaminak igen nehéz helyzete volt, úgy láttam, ennek ellenére elég jól megállta a helyét. Most sokan támadnak ellene, fĞleg azok, akik elkerültek a hadseregtĞl...”1 A törzsfĞnök személye körül csoportosulók – vagy csak egyszerĬen a parancsnok személye ellen fordulók – sem kizárólag a forradalmárok táborából kerültek ki. Az ezredest támadta például Szabó Géza fĞhadnagy is, aki, Pálinkás letartóztatása után, a Garami-ellenes akciók fĞ mozgatója lett. (Szabó 1956 áprilisában került Rétságra. Október 20-ig Pálinkás helyettese volt, majd zászlóaljparancsnoki beosztásba helyezték. November 1-jén, orosz származású feleségével együtt a szovjet csapatokhoz akart távozni. Közte és Garami között talán már a forradalom elĞtt is feszült lehetett a viszony. A fĞhadnagy igen jó kapcsolatban volt az alakulat szovjet tanácsadójával, akit viszont a parancsnok nem szívlelt. Szabó Garaminak tulajdonította személyes holmijának elvesztét is, amikor november 1-jén a Dunakeszi melletti szovjet bázison tettek kirándulást. Politikai hovatartozását jól mutatja, hogy 1956. december 20-tól 1957 márciusáig „a szovjet központi kommandatúrán, különleges feladaton dolgozott”, majd ezután az Egyesített Tiszti Iskola második évfolyamának parancsnokságára helyezték, törzsparancsnokként. Vagy említhetjük Pintér János fĞhadnagyot, akit, mint a szovjet tanácsadó tolmácsát, szintén nehezen sorolhatnánk Galajdáékkal egy csoportba. Pintér 1951 óta ismerte Garamit, még a Honvédelmi Minisztériumból. 1955 februárjától szolgált Rétságon, mint a „tadó” tolmácsa. Amennyiben igaz az, amit kihallgatásakor elmondott, akkor Ğ is személyes konfliktusban volt a parancsnokkal. November negyedike után, amikor a szovjet felderítĞ szakasz a laktanyába telepedett, Szabó és Pintér egy szovjet Ğrnaggyal beszélgettek, amit az ezredes késĞbb kifogásolt.

1

Periratok, 282., 287., 411. o.

178

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Támogatói, természetesen, egészen más képet Ğriztek Pálinkásról, mint ellenfelei. Kapui László, aki 1950 óta ismerte – Piliscsabán szolgáltak együtt, Pálinkás mint zászlóaljparancsnok, Kapui mint szakaszparancsnok, késĞbb az Ğ segédtisztje –, 1956 decemberében így jellemezte egykori elöljáróját: „... A fenti ezredet [ti. a piliscsabait –a szerzĞ] akkor szervezték meg, és ebben Pálinkásnak nagy szerepe volt. Katonás embernek ismertem meg, jó szervezĞkészsége volt, az emberekhez való viszonya igen jó volt, senki nem vette észre azt, hogy származása igen magas, és hogy osztályidegen lett volna. Tisztekhez és katonáihoz egyaránt közvetlen volt.” Stift Róbert egy decemberi kihallgatásán azt bizonygatta kihallgatója elĞtt, hogy ha Pálinkás a beosztottjait az ellenforradalom oldalára akarta volna állítani, akkor azt megtehette volna, „mivel az emberekhez való viszonya jó volt, tekintélye volt, és az emberek mentek volna utána. ĝ azonban ezt nem használta ki.” Lukáts Iván: „Pálinkás volt Garami helyettese, igen népszerĬ, közkedvelt ember hírében állt.” Hogy a parancsnok körül kialakult légkörben mennyi szerepe volt annak a helyzetnek, amiben tevékenykednie kellett, és mennyi saját habitusának, felesleges lenne keresnünk. Nyilvánvaló, hogy mint ezredparancsnok számtalan, gyakran nem is tĞle függĞ konfliktusnak volt részese. Mindaz, ami az ‘50-es évek vezetési, parancsnoklási stílusát jellemezte, az Ğ személyében kellett hogy megjelenjen beosztottjai elĞtt. EbbĞl a szempontból a törzsfĞnök kétségkívül könnyebb helyzetben volt. Ám ez nem magyarázza azokat a meleg szavakat, amelyekkel késĞbb a per számos tanúja jellemezte az Ğrnagyot. Személye vádlott-társa, Tóth József fĞhadnagy emlékezetében így maradt meg: „Pálinkásért rajongott mindenki a laktanyában.”1 A két csoport elhatárolódásában, a parancsnokok személyén kívül, természetesen szerepet játszottak azok a szembenállások is, amelyek az egyes tiszteket, csoportokat fordították egymás ellen. Ilyenek voltak a politikai véleménykülönbségek, amelyek okozói lehettek a személyes ellenszenvnek, de ugyanúgy kereshetünk mozgatókat az elkülönülĞ baráti csoportok összeütközésében is. Galajda Béla talán nem ok nélkül vélte úgy 1958-ban, hogy sorsában az is szerepet játszott: nem volt törzsvendége a tiszti klubnak, és nem vett részt kártyacsatákban.2 Az elsĞ bélyeg 1956. november 25-én, „Mindszenty bíboros jelentkezése az ellenforradalmi kísérletben” címmel a Népszabadságban szignálatlan cikk jelent meg, amely Pálinkás személyét egyszerre az ellenforradalom országos jelentĞségĬ alakjává 1 2

Periratok, 294., 311. 340. o. – Kĝ – NAGY 1991. IV. Periratok, 793. o.

179

A „Terv” és végrehajtói tette: „Mindszentyt október 30-án hozták el a felsĞpetényi kastélyból, és a Rétságon állomásozó páncélosezred laktanyájába kísérték. Mindezt ugyanis a rétsági páncélosezred parancsnokhelyettese: Pálinkás Antal Ğrnagy szervezte meg. Pálinkás Antal Ğrnagy nem más, mint az 1919-es ellenforradalom egyik közismert figurájának, Pallavicini Ğrgrófnak a fia. Az ifjú Pallavicini, aki Ludovika Akadémiát végzett horthysta tiszt volt, a felszabadulás után ügyesen kiadta magát a népi demokrácia hívének, aki szakított grófi családjával és nevét is megváltoztatta. Így lett belĞle Pálinkás. A honvédségben mindezt tudták róla, de elhitték, hogy a néphatalom és a szocializmus híve lett. Mihelyt azonban alkalma lett az ellenforradalmat nyílt arccal szolgálni, rögtön levetette álarcát, és sietett nagy tettet végrehajtani az ellenforradalom számára. Mindszenty bíborost október 31-én kísérték Budapestre. A menetet Pálinkás-Pallavicini állította össze.” A cikk egyébként nem más, mint a Fehér Könyv MindszentyrĞl szóló utolsó fejezete, amit – már a késĞbbi ügyészi vizsgálat idĞpontjára idĞzítve – az MSZMP megyei lapja is közölt.1 A könyv megjelenésérĞl, mint említettük, december 9-én tudósított a Népszabadság. Ekkorra azonban – legalábbis a szöveg magyar változatát – valaki módosította. A fenti idézet elsĞ és utolsó mondata ugyanis nem szerepel a szövegben. „Mindszentyt október 30-án hozták el a felsĞpetényi kastélyból, és a Rétságon állomásozó páncélosezred laktanyájába vitték, majd október 31-én kísérték Budapestre.” Nem ismert, hogy ki és miért hajtotta végre a módosítást. Hatalma, figyelme vagy épp akarata azonban arra már nem terjedt ki, hogy a szöveg orosz változatából is törölje az Ğrnagyra vonatkozó részt (Devcsics Miklóst idézzük: „A súlyos ítélet magyarázatához a kulcsot a moszkvai Pravdában ekkor megjelent cikk adja...”). A Pravda december 14-én ugyanis így ismerteti a Fehér Könyv vonatkozó részét: „Október 30-án Mindszentyt elszállították a felsĞpetényi kastélyból a Rétságon állomásozó páncélosezred laktanyájába. Ezt a rétsági páncélosezred parancsnokhelyettese, Pálinkás Antal Ğrnagy, az 1919-es ellenforradalom egyik jelentĞs képviselĞjének, Pallavicini Ğrgrófnak a fia szervezte. Az ifjabbik Pallavicini a Ludovika katonai akadémiát végezte el, és horthysta tiszt volt. Az ország felszabadulása után magát ügyesen a népi demokrácia hívének adta ki, és osztályával is szakított. Még nevét is megváltoztatta. Így lett PallavicinibĞl Pálinkás. Amint azonban lehetĞsége adódott szolgálnia az ellenforradalmat, azonnal levetette álarcát. Október 31-én Mindszenty kardinális megérkezett Budapestre. A menetet Pálinkás-Pallavicini szervezte meg. Elöl ment egy

1

Mindszenty szerepe az ellenforradalomban. Népszabadság, 1956. november 25. 3. o. – Új Úton, 1956. december 8. 4. o. – Ellenforradalmi erĞk I. 60–62. o.

180

Katonák a megtorlás fogaskerekei között önjáró löveg, utána egy harckocsi, azt követte egy katonai teherautó, majd a személygépkocsik és végül két páncélautó.”1 Említést érdemel, hogy az orosz változat csaknem pontosan le tudta írni a bíborost kísérĞ oszlopot. Ez arra vall, hogy az eredeti hírforrás szemtanúja volt a menet indulásának, vagy legalábbis pontos értesülései voltak arról, hiszen a két utolsó páncélautó (a valóságban harckocsi) útközben lerobbant, és már nem ért fel Budapestre. A részlet arra utal, hogy az már vagy benne volt az eredeti Ğsszövegben, vagy az orosz hatóságok november 25-e és december eleje között további információkhoz jutottak. Erre megvolt a lehetĞségük. A Pálinkás-ügy irataihoz csatolták azt a kihallgatási jegyzĞkönyvet, amelyet 1956. november 17-én vettek fel Márton János törzsĞrmestertĞl, aki tagja volt a Mindszenty Ğrzésére felrendelt szakasznak. Márton november 4-én este érkezett haza BudapestrĞl DiósjenĞre, ahol lakott. Öt nap múlva jelentkezett a laktanyában Garaminál. Hazatérte után néhány nappal, november 14-én, orosz katonák házkutatást tartottak a lakásán, állítólag fegyvert keresve. Letartóztatták és bevitték a tanácsházára. Innen Budapestre került, ahol – talán Selmeciék – kétszer is kihallgatták. Vallomásából nem állapítható meg, hogy azt ki és hol készítette. Csak Márton szavaiból tudjuk, hogy november 16-án szállították Ğt át abba az épületbe, ahol a jegyzĞkönyvet felvették. Az iratnak van egy érdekes momentuma: elsĞ oldalára valaki felírta Rajos Pál nevét, nyilván a neki történĞ továbbítás céljából. Nem tudjuk azonban, hogy ez még november-decemberben, vagy csak a vizsgálat késĞbbi szakaszában történt-e meg. Így csak feltételezhetjük, hogy Rajos Pál rendĞr fĞhadnagy esetleg már ekkor ki lett jelölve a Mindszenty-ügy fĞnyomozójává. Márton (akinek késĞbbi sorsát nem ismerjük) – mint vallomásából kiderül – közeli szemtanúja, illetve részese volt az érsek rétsági tartózkodásának, Budapestre szállításának, és tagja lett az Ğrzésére kirendelt részlegnek. November 4én hajnalban Ğ is a Parlamentbe kísérte Mindszentyt, így az egész eseménysorról pontos képet tudott nyújtani.2 November közepétĞl tehát – függetlenül a Rétságról vagy Salgótarjánból érkezĞ egyéb információktól – Selmeciéknek, a magyar belügyi szerveknek és a szovjet hatóságoknak már bĞven volt információjuk a „kiszabadításról”. Pálinkás november 24-én Budapestre utazott, hogy a nagyszülĞknél tartózkodó kislányát meglátogassa. Itt került kezébe a Népszabadság ominózus írása.

1 2

Pravda, 1956. december 14. 6. o. – BUZAFALVI Gy. 1990. Periratok, 415. o.

181

A „Terv” és végrehajtói Az Ğ helyében sokan a legkézenfekvĞbb megoldást választva azonnal Nyugatra távoztak volna. Az Ğrnagy azonban már másnap a HM II. osztályához, tehát Selmecihez fordult, kérve az ügy kivizsgálását és saját szerepének tisztázását. Kézzel írott levelét nem csatolták a periratokhoz, a vizsgálati szakasz dossziéjában találtuk meg. A megjelent cikkel szemben állítja: „... nem volt tudomásom semmiféle Mindszentyvel kapcsolatos ellenforradalmi kísérletrĞl, mert Pesten sem voltam addig, és az egész ügyet úgy tekintettem a Rajk- és Pálffy-rehabilitáció, GrĞsz-rehabilitáció után, mint jogtalanul elítélt ember szabadon bocsátását, és ebben véleményünk a parancsnokkal megegyezett... Politikai állásfoglalásom a szocialista népi demokrácia, és visszautasítom az újságcikk, származásommal kapcsolatos kombinációját. Sohasem tagadtam, hogy ki voltam. Én továbbra is elítélem az ellenforradalmi törekvéseket, egyszerĬen azért is, mert nekem abból semmi jó sem származott volna. Kérem, hogy az ügyet vizsgálják ki minden oldalról.”1 Selmeci ekkor már valószínĬleg ismerhette a történteket. Erre vall az is, hogy ahhoz a mondathoz, mely szerint „Az ezredparancsnok, Garami ezredes parancsot adott négy önként jelentkezĞ tisztnek: Stift fĞhadnagy, Tóth fĞhadnagy, Galajda hadnagy, a negyedikre nem emlékszem...”, Selmeci – egyébként tévesen – tollal odaírta: „Petrovics százados a 4. tiszt neve.” Tisztázatlan, hogy a katonai elhárítás vezetĞje miért döntött úgy, hogy nem indít az ügyben nyomozást, mindenesetre a LegfĞbb Ügyészséghez utasította a törzsfĞnököt. Az ügyészségi szakasz aktái Ğrizték meg Pálinkás ide benyújtott, november 28-án kelt beadványát.2 Mint abból kiderül, az Ğrnagy tisztában volt az ellene emelt vádak súlyával. Meg is jegyzi: annak bélyege nemcsak hogy további katonai szolgálatát, hanem a polgári életben való elhelyezkedését is lehetetlenné teszi. „Én a húsz nap alatt Rétságon tartózkodtam, és igyekeztem a kormány által kiadott intézkedések alapján megszilárdítani a helyzetet az alakulatnál” – írja. A beadvány végén tesz egy homályos utalást arra is, hogy szerinte „az egész ügy felvetésének személyi kérdések az okai”. Itt valószínĬleg a Garamicsoportra, vagy személy szerint magára a parancsnokra gondol. A periratokból jól látszik, hogy – okkal vagy ok nélkül – mindkettejüknek szilárd meggyĞzĞdése volt, hogy a másiknak köszönheti szomorú sorsát. Garami késĞbb „egyes rosszindulatú személyek valótlan állításának” tudta be Ğrizetbe vételét. Pálinkás özvegye a december 26-i letartóztatással kapcsolatban jegyzi meg: „Ekkor vált világossá elĞttünk, hogy Garami és néhány embere állhat az ügy hátterében.” Nem tudjuk, hogy az ezredes valóban tett-e lépéseket az Ğrnagy eltávolítására a hadseregbĞl. Egyik késĞbbi beadványa szerint: „a megbízható kommunistáknak egyöntetĬen az volt akkoriban az állásfoglalása, hogy Pálinkást és társa1 2

ÁBTL V–147842. 306. o. – FRANKA T. 1989a. KFÜ Bf. 092/1957. Pálinkás Antal 1956. november 28-i kérelme.

182

Katonák a megtorlás fogaskerekei között it, akik akkor rémhíreket terjesztettek, valamint az ’ellenforradalom’ mellett agitáltak... a hadseregbĞl el kell távolítani az ellenforradalom alatt tanúsított magatartásáért.”1 Pálinkás Antal letartóztatása Az Ğrnagy ügyét a katonai fĞügyész utasítására Simonfi Albert alezredes vizsgálta ki. Az Ğ feladata volt, hogy megállapítsa: Pálinkás maradhat-e katona, vagy le kell szerelnie. December 6-án kiszállt Rétságra és kihallgatta Galajda Bélát, Stift Róbertet, Deli Józsefet, Kapui Lászlót és Janecskó Jánost, majd két hét múlva Horváth Jánost, az ÁEH elnökét és Országh Györgyöt. (Országhot késĞbb, 1957 márciusában eltávolították a hadseregbĞl. A felülvizsgálati tárgyalásán kettĞs vádat fogalmaztak meg vele szemben: november 4-én Budapesten, az I. kerületben átvette az egyik felkelĞ csoport parancsnokságát és fegyveres ellenállást szervezett a szovjetekkel szemben, illetve önként vett részt Mindszenty Budapestre szállításában.) Horváth meglehetĞsen rosszindulatú – késĞbb a periratokhoz csatolt – vallomásán kívül a többiek nem mondtak egyetlen, a törzsfĞnököt terhelĞ mondatot sem. Simonfi 1957. január 4-én ezekkel a mondatokkal zárta összefoglaló jelentését: „Ma már megállapíthatjuk, hogy az adott helyzetben helyes volt, hogy az alakulat tisztjei ily módon közbeléptek. Amint az eseményekbĞl ismeretes, az újpesti munkásokat félrevezetĞ ellenforradalmárok Mindszenty kiszabadítását az ellenforradalom céljaira akarták felhasználni.” FeltĬnĞ, hogy az ügyész egyetlen tanút sem hallgatott meg – legalábbis a jegyzĞkönyvek szerint – a Garami körül csoportosulók közül. EbbĞl talán arra következtethetünk, hogy eleve szándékában volt az Ğrnagy felmentése, vagy, érzékelve a laktanyán belül már javában dúló belharcot, szándékosan kerülte az érzelmileg elfogult felet. Simonfi már december 20. után közölhette az Ğrnaggyal, hogy ha rajta múlik, akkor igazolni fogja Ğt. Felesége szerint a vizsgálat végén Pálinkás kérte feletteseit: szabadságolják, hogy elhagyhassa Rétságot.2 Nem tudjuk, hogy a két parancsnok késĞbbi sorsát befolyásolta-e, hogy december 10-én mindkettejüket GödöllĞre rendelték, a szovjet katonai parancsnokságra. Pálinkás özvegye úgy emlékezett, hogy a „szabadításról” kérdezték Ğket, míg Garami Lajos szerint a november 4-én lefoglalt technika átadásáról tárgyaltak velük.3 1

KFÜ Bf. 092/1957. 1966. szeptember 1-jei beadvány és 1964. május 18-i perújítási kérvény. – FRANKA T. 1989a. 2 FRANKA T. 1989a. 3 GUDENUS – SZENTIRMAY 1989. 100. o. – FRANKA T. 1989a.

183

A „Terv” és végrehajtói Az Ğrnagy Ğrizetbe vételének körülményei még ma sem teljesen tisztázottak. Garami Lajos, a késĞbbi vádlott-társ, „a megyei MSZMP és megyei karhatalom közremĬködését” említette a törzsfĞnök leszereltetésében.1 Ha így van, akkor Oczelék, Jakab Sándorék és Háziék konzultálhattak a rétsági karhatalmi szakasz vezetĞivel, vagy akár Usztával, Gyurkóval és másokkal is. Az Ğrnagyot letartóztató fiatal hadnagyok – kihallgatásaik során – saját, önálló döntésükként tüntették fel az akciót. Devcsics Miklós így emlékezett a történtekre 1957. február 5-én, a tiszti felülvizsgáló bizottság elĞtt: „A járási pártbizottság felé kezdeményeztem karhatalom létrehozását, ill. késĞbb többen kértük a karhatalomba küldésünket... Részt vettem mint kezdeményezĞ Pálinkás Ğrnagy elvitelében 1956 decemberében, majd jelmondatok festésében.” Ugyancsak Ğ, 1957 áprilisában: „Amikor 1956 decemberében a karhatalom megalakult, láttuk azt, hogy a Pálinkás körül egy klikk alakult, és melynek a hangadója Stift volt. Ez a klikk igyekezett a laktanya hangulatát rontani. Ezért 8-an elhatároztuk, hogy Pálinkást, aki akkor fel volt függesztve, letartóztatjuk és elvisszük a megyei karhatalomhoz, ezt december 26-án végre is hajtottuk, és amikor harmadmagammal a Pálinkást gépkocsin elvittem, akkor néhányan az ĝ [ti. Stift – a szerzĞ] vezetésével utánunk akartak jönni, hogy... kiszabadítsák.” A Stift vezetésével Devcsicsék után induló csapatról Bányai János is említést tesz, színezve a történetet azzal, hogy Stiftéknél géppuska is volt.2 Ismét Devcsics, nem egészen egy hónap múlva: „Karácsony másnapján néhányan elhatároztuk, hogy a faluban jelszavakat fogunk meszelni. Akkor határoztuk el azt is, hogy Pálinkást letartóztatjuk. Az egyik karhatalmista ittas állapotban ezt elfecsegte, és Garami tudomására jutott. ĝ figyelmeztetett arra, hogy ne csináljunk botrányt vagy lövöldözést. Garami adott kocsit a részünkre. Pálinkást el is vittük Salgótarjánba.” Devcsics Miklós, évtizedek múlva adott interjúiban,3 már meglehetĞs nagyvonalúsággal siklott át a letartóztatásban játszott szerepe felett: „Ott voltam, amikor Ğrizetbe vették és Salgótarjánba vitték, de hogy mi történt a tárgyaláson, arról nem tudok semmit... – De az Ğrizetbe vételkor jelen volt? – Igen, de ott akkor nem hárman, hanem legalább húszan voltak. – Miért vitték Salgótarjánba? Tud errĞl valamit? – ErrĞl a salgótarjániakat kellene megkérdezni. – Ön el sem kísérte Salgótarjánba? – De igen, és Salgótarjánban azután szabadon is engedték. Ha jól tudom, Budapestre ment utána. – Hányan kísérték Pálinkást? – Pontosan nem emlékszem, de ott legalább húsz tiszt volt. Ennek az volt a lényege,

1

KFÜ Bf. 092/1957. 1966. szeptember 1-jei beadvány. ÁBTL V–147842. 1957. április 23-i tjkv-ek. 3 Az MSZMP Nm IB-nek tagjai voltak: Jakab Sándor, Vajó István, László István, Tanyai Ferenc, Olaj Géza, Andó István, Kovács József, Rozgonyi Lukács. – Periratok, 397. o. – FRANKA T. 1989b. – BUZAFALVI Gy. 1990. – DEVCSICS M. 1992. 2

184

Katonák a megtorlás fogaskerekei között hogy Rétságon volt egy parancsnok, akit elmozdítottak, és ez a parancsnok visszavette a parancsnokságot.” Másutt: „November 4-e után Ğ írja alá elsĞként a tiszti nyilatkozatot, ezzel vállalva az új kormány szolgálatát. Ezt azonban nem fogadják el tĞle [Pálinkást, hivatalosan, valóban a tiszti nyilatkozat alá nem írása miatt szerelték le. Ez azonban csak formai kérdés, hiszen a valóságban, november 26-án, Ğ is ellátta kézjegyével a formanyomtatványt – a szerzĞ], a forradalmi bizottságot feloszlatják [Münnich már november 7-én betiltotta a forradalmi katonatanácsok mĬködését! – a szerzĞ], Ğt pedig leváltják. Ezek után kerül sor Rétságról való eltávolítására, visszaállítva az egyszemélyi parancsnoki rendszert... MinderrĞl ennyit!” „Pálinkás Ğrnagyot akkor láttam utoljára, amikor egy tiszti csoport tagjaként Salgótarjánba kísértük a karhatalmi parancsnokságra. Innét mi azonnal visszatértünk szolgálati helyünkre.” Természetesen 1956 decemberében sok minden megtörténhetett, ám mégis kérdéses, hogy három vagy nyolc, jelszavakat mázolgató, húszas évei közepén járó hadnagyocska önhatalmúlag letartóztathatta volna a Magyar Néphadsereg Ğrnagyát, saját törzsfĞnöküket. Ha mégis így volt, akkor a tervnek már Salgótarjánban meg kellett fogalmazódnia (Székelyék december 23-án tértek vissza a megyeszékhelyrĞl, ahol már december 8. után megindult az ellenforradalmi erĞk következetes felszámolása, aminek szellemét a fiatal tisztek Rétságra is magukkal hozhatták). Nem tudtuk ellenĞrizni a letartóztatás egyik állítólagos momentumát, amelyet az Ğrnagy özvegye mondott el Franka Tibornak l989-ben: „Napokkal késĞbb, a szabadulása után mesélte el, hogy három – általam ma is név szerint ismert – férfi elĞször egy terepjáróba kényszerítette, majd Tarján felé vitte, miközben fegyverrel a kezükben szidták és alázták. Már a Felvidéken, vagyis csehszlovákiai területen jártak, amikor szerencsére szembejött egy másik autó, így kénytelenek voltak visszafordulni. A férjemnek az volt az érzése, hogy azért vitték a Felvidékre, [hátha] menekülni próbál, s akkor elteszik majd láb alól. Végül visszahozták és átadták Tarjánban az újjászervezĞdĞ karhatalmistáknak.”1 Az utolsó felvonás felé Simonfi feljegyzése szerint Pálinkást a salgótarjáni BM fĞosztály vette Ğrizetbe, hivatalosan egy általa készített – a nemzetĞrzászlóalj szervezését szolgáló – röplap miatt, amelyet a szovjet hadsereg elleni izgatásnak nyilvánítottak.2

1 2

FRANKA T. 1990. Burillák Attila írása szerint: „December végén Nógrád megye kormánybiztosa a katonai fĞosztály tudomására hozta, hogy a helyi karhatalom Ğrizetbe vette Pálinkást, és ügyészi intézkedésre van szükség.” A cikkbĞl sajnos nem derül ki, hogy melyik kor-

185

A „Terv” és végrehajtói Franka Tibor szerint „A feleség ekkor Pestre utazik, Simonffy [sic!] Albert katonai ügyész segítségét kéri. Az ügyész ötnapi keresés után bukkan Pálinkásra a salgótarjáni karhatalom fogdájában.”1 Az ügyészt feltehetĞen igen váratlanul érte, hogy vizsgálatának alanyát, tudta nélkül, letartóztatták. Jelentésében azt írja: a megyei fĞosztályon „az a vélemény alakult ki, hogy helyesebb, ha Pálinkás Ğrnagy ügyével az ügyészi szervek foglalkoznak”. A röplapról beszélt Házival és Szabó Gábor alezredessel, a fĞkapitányság helyettes vezetĞjével, de Ğk nem tudták felmutatni a corpus delictit. „Elmondták viszont, hogy egy megyei aktívaülésen azt felolvasták, és az súlyosan kompromittáló Pálinkás Ğrnagyra.” Háziék szerint a röpcédula a pásztói járási rendĞrkapitánynál, Rab fĞhadnagynál volt.2 Simonfi Házival és Szabóval megállapodott abban, hogy „Pálinkást helyesebb onnan elvinni, és az ügyét a katonai ügyészség vizsgálja ki”. December 30-án délelĞtt az alezredes lement Pásztóra, de Rabbal már nem tudott beszélni. Így csak azt az üzenetet hagyhatta hátra, hogy a kapitány keresse Ğt és küldje utána a bizonyítékot. Délután pedig Salgótarjánban gépkocsiba szállt, és Pálinkást Budapestre, a Katonai FĞügyészségre szállította. Ott szóban ismét kihallgatta az Ğrnagyot, aki elmondta neki, hogy valóban készített egy röpcédulát, mintegy kétszáz példányban, amivel a tartalékosokat akarták behívni, Garami is tudott róla, a tartalmát senki sem kifogásolta. Azonban, tárgyi bizonyíték nem lévén, Kispál alezredessel – a Katonai FĞügyészség vezetĞjével – megbeszélve a dolgot, úgy döntöttek, hogy a törvényes fogva tartásnak nincs alapja, és ezért szabadlábra helyezik az Ğrnagyot, de ügyét tovább vizsgálják. Ugyancsak megbeszélték, és Simonfi javasolta is Pálinkásnak, hogy a HM-ben, Puszta vezérĞrnagynál sürgĞsen kérje a leszerelését. 1956. december 31-én a határĞrség lapjában megjelent Pálinkás Antal és a bíboros közös fényképe, az alábbi képaláírással: „Az ellenforradalmárok elsĞ feladata az volt, hogy kiszabadítsák Mindszenty hercegprímást, akit már nem is burkoltan vezérüknek kiáltottak ki. A ’kiszabadítók’ élén a honvédruhába bújt ellenforradalmár, Pálinkás Ğrnagy állt, aki különben az 1919-es ellenforradalomban szerepet játszó Pallavichini [sic!] Ğrgrófnak a fia. A név, az változott, de az ember nem.”3 Második felesége szerint még ezt megelĞzĞen a rétsági kapitányság

mánybiztosról van szó, és az sem, hogy a katonai fĞosztály pontosan milyen szervet takar. – BURILLÁK A. 1989a. – BURILLÁK A. 1989b. 1 FRANKA T. 1989a. 2 Rab Márton volt a forradalom elĞtt a járási rendĞrkapitány. November 5-én már ismét Rétságon találjuk (azelĞtt iskolára volt vezényelve), ahol segíti Lánszkiék visszatérését a járási tanácsra. 3 HatárĞr, 1956. december 31. 4. o.

186

Katonák a megtorlás fogaskerekei között egyik nyomozója házkutatást tartott budapesti lakásukon. Pálinkás, „csak hogy békén hagyják Ğket”, január 4-én bement a HM-be és kérte a leszerelését.1

A nemeztĞrzászlóalj szervezéséhez készített, Pálinkás Antal által fogalmazott röplap

1

FRANKA T. 1989a.

187

Szabadon engedése után Budapestre távozott. A gyĬlölködés légkörébĞl kikerülve nyugodtabb napokat élhetett volna, ha nem kísért felette állandóan a folyamatban lévĞ vizsgálat árnya. Leszerelése után – valószínĬleg Váradi Gyula segítségével – a néphadsereg Mohács utcai szállítási vállalatánál helyezkedett el mint garázsmester. Simonfi január 2-i jelentéséhez csatolták Kispál alezredes aznapi átiratát, melyben megküldi az eddigi vizsgálatról készült jelentést és felszólítja a Budapesti Katonai Ügyészséget, hogy Pásztóról szerezze be a röplapot, tudja meg, hogy az aláírói ellen indult-e már eljárás, szálljon ki és vizsgálja meg a laktanya két csoportja közötti ellentétek körülményeit, hallgassa ki Pálinkást és hozzon érdemi döntést. A megküldött jelentés maradó példányára pedig Simonfi – talán 1957. január 10-én – a következĞ baljóslatú feljegyzést írta: „A kivizsgálás eredménye kiadásra nem került. Intézkedést nem igényel. BĬnvádi eljárás indul ellene.” Az alezredes széljegyzete szerint Pálinkás sorsa tehát már január elsĞ felében megpecsételĞdött. Ezt erĞsíti az is, hogy január 15-én Selmeci asztalára került Bartus Ferenc kihallgatási jegyzĞkönyve, melyet a Borsod Megyei RendĞrkapitányságon vettek fel. Bartus a forradalom alatt mint sorkatona, Ğrmesteri rendfokozatban, az ezredírnoki teendĞket látta el. Október 31-én Ğ is a Mindszentyt kísérĞk közé került, és november 4-ig az Úri utcában maradt. Vallomása errĞl az idĞszakról szólt.1 Selmeci január 15-én a következĞ feljegyzést írta a jegyzĞkönyvre: „Kovács Ğrnagy elvtárs!2 Az egész Mindszenty-kiszabadítás hiteles történetét és az ebben szerepet játszó személyek tevékenységét végre rögzíteni kell!” 1957. január 31-ére keltezve a Belügyminisztérium vizsgálati osztálya az osztályvezetĞ, Szalma István Ğrnagy és Rajos Pál rendĞrnyomozó fĞhadnagy aláírásával határozatot adott ki a nyomozás elrendelésérĞl Pálinkás Antal ügyében, mivel „a Belügyminisztérium adatai szerint” ellene népköztársaság elleni bĬntett alapos gyanúja merült fel. A még ugyanaznap aláírt elĞzetes letartóztatási határozat olyan eseményekre utal – mint például a benzines palackok november 4-i feltöltése –, amelyek az eddig felsorolt kihallgatási jegyzĞkönyvekben nem szerepeltek. Így valószínĬ, hogy január folyamán már folytak elĞzetes vizsgálatok, meghallgatások, amelyek azonban a peranyagban és a vizsgálati dossziéban nem tükrözĞdnek.

1

Burillák Attila szerint január 14-tĞl letartóztatásáig, felesége szerint már leszerelése másnapjától dolgozott garázsmesterként. – Az Ellenforradalmi erĞk I. 60. oldalán közölt képen Bartus Ferenc áll Mindszenty mellett. – Periratok, 430. o. – BURILLÁK A. 1989b. 2 Kovács Sándor Selmeci helyettese volt.

188

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Szilágyi István ügyvéd feljegyezte, hogy Pálinkást február 3-án, a HM-ben tartott vizsgálaton még tanúként hallgatták meg, nem tudni, milyen ügyben, ahol állítólag Deli Józseffel is szembesítették. Az Ğrnagyot – mint azt feleségének 1957. február 10-én Kádár Jánoshoz írt beadványából megtudjuk – február elején tartóztatták le: „Mint polgári ember dolgozott a Mohács utcai szállítási vállalatnál 1957. február 6-ig, amikor ismeretlen katonai személyek munkahelyérĞl elvitték, s azóta semmit sem tudok hollétérĞl, bár minden tĞlem telhetĞt elkövettem felkutatására.” Az özvegy késĞbb Franka Tibornak így mesélte el a letartóztatás körülményeit: „Alig telt el egy hónap, amikor lĞrinci lakásunk elĞtt – ahová Rétságról költöztünk – autó állt meg, és a kerítésen Mák András fĞhadnagy meg az emberei ugráltak át. A férjem nem volt otthon, dolgozott. A házkutatás során elvitték az újságokat és Antal katonai holmijait. Mivel az ügyészségen nem tudtak semmit, keresni kezdtem Mák AM 382-es rendszámú autóját... A Gyorskocsi útcában találtam rá.”1 Három nap múlva – megkésve bár, de aktualitását nem veszítve – az MSZMP megyei lapja közölte a HatárĞr fényképét MindszentyrĞl és „Pallawichiny” Ğrnagyról. „Kik ezek a barátok?” – teszi fel a szellemes kérdést a lap szerkesztĞje.2 A Pálinkás sorsáról hozott végleges döntésben bizonyára megvolt azoknak is a szerepe, akik jelentéseket, feljelentéseket körmöltek, vagy csak a telefonkagylót felemelve mozgatták az ügyet. Közéjük tartozott Mayer Barna hadnagy, az ezred Jakab Sándor, az MSZMP megyei elsĞ volt politikai tisztje, aki akkor a berettyóújfalui karhatitkára (1956–1966) talmi szakaszban tevékenykedett. 1957. január 23-án keltezett és Münnich Ferenchez címzett bejelentése – amelynek csak kivonatait ismerjük, melyek, szinte kísértetiesen, csaknem valamennyi eljárás alá vont tiszt vizsgálati anyagában feltĬnnek – bizonyosan az Ğrnagyra is vonatkozott. Az MSZMP járási intézĞbizottságának jelentésében Géczi János és Földi Jánosné, 1957. január 24-én, a következĞkre hívták fel Jakab Sándorék figyelmét: „Így a karhatalmisták, mint a honvédség tagjai között felháborodás van azzal kapcsolatban, hogy Pálinkás volt Ğrnagy még mindig nincs a megfelelĞ helyen, állítólag a Honvédelmi Minisztériumban van mint polgári alkalmazott. Ez nemcsak a honvédség körében, de az egész járás dolgozói körében felháborodást vált ki.” Lehet, hogy az események alakulásában fontos szerepet játszott az a jelentés is, amelyet Géczi János intézĞbizottsági elnök és Sipos János osztályvezetĞ janu1 2

ÁBTL V–147842. 1957. február 10-i beadvány. – Periratok, 216–232. o. – FRANKA T. 1989a. Nógrádi Népújság, 1957. február 9. 2. o.

189

A „Terv” és végrehajtói ár 29-én küldött el Jakabnak. Ebben értékelték a járási kiegészítĞ parancsnokságnál és a környék négy katonai alakulatánál – a rétságinál, a diósjenĞinél, a nógrádinál és a nagyoroszinál – szolgáló, vagy már onnan leszerelt tisztek ellenforradalom alatti tevékenységét. Jakab, vagy utasítására valaki más – mint az a lapokon lévĞ ceruzajegyzetbĞl kiderül – a jelentést két részre szedte. A kiegészítĞ parancsnokság tisztjeirĞl írtak minden bizonnyal a többiekétĞl elkülönítve kerültek továbbjelentésre. Az iratban összesen tizenöt tiszt jellemzése szerepel. Ezek közül négyen szolgáltak a kiegészítĞ parancsnokságon. Közülük hármat március 20-án, egyiküket pedig a következĞ napon helyeztek tartalékállományba. Rétságról, a már leszereltek közül, szerepel Pálinkás („a katonai forradalmi tanács elnöke, az ellenforradalom eszmei irányítója, Mindszenty kiszabadítója”), Bazsek József és László Tibor fĞhadnagy neve. A még szolgálatot teljesítĞk közül Stift Róbert, Ujváry József és Deli József kerültek fel a listára, mint akik „részt vállaltak az ellenforradalom tevékenységében”. Ujváryt március 13-án, Delit és Stiftet március 20-án helyezték tartalékállományba. Bazsek körülbelül ugyanebben az idĞben kerülhetett közbiztonsági Ğrizetbe. Lászlónak rövid ideig a járási tanácson sikerült megkapaszkodnia, de hamarosan onnan is eltávolították.1 A megtöretés Az idĞ elĞrehaladtával a bíboros személye köré események, személyek, cselekedetek és vádpontok egész sorát rakosgatták össze a KGB és a BM nyomozó szervei. A cél egyértelmĬ: a „szabadítástól” az amerikai követségre való távozásig feltárni az ellenforradalom megtestesítĞjének, jelképének és segítĞinek („szabadítóinak”, ĞrzĞinek, látogatóinak stb.) ténykedését, felmutatni az ellenforradalom uralomra jutásának útját és módját.

1

Az 1957-es év elsĞ felében a következĞ személyek tartalékállományba helyezésérĞl tudunk. 1957. március 13.: Halmoczki Gyula fĞhadnagy, rohamlöveg-vezetĞ tiszt és Ujváry József fĞhadnagy, vezetési tiszt. 1957. március 20.: Deli József fĞhadnagy, harckocsiszerelĞ-kiképzĞ századparancsnok, Galajda Béla hadnagy, századparancsnok, Tobák János hadnagy, szakaszparancsnok és Pecsenka Imre fĞhadnagy, századtechnikai helyettes. Közülük Deli és Pecsenka a salgótarjáni részlegnek volt a tagja, míg Tóth, Stift és Galajda a Mindszenty-ügy miatt lettek leszerelve. 1957. április 10.: Stamler József hadnagy, rohamlöveg-parancsnok. Meg kell jegyeznünk, hogy a forradalommal kapcsolatos tevékenységért vagy azzal kapcsolatosan még évekkel késĞbb is szereltek le katonatiszteket az ezredbĞl, például Pacsek Józsefet 1959-es ezredparancsnoki kinevezése után. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. Ğ. e. 1957. január 24. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 11. Ğ. e. 1–4. o. – HL 102/05/62. 0164. sz. Szü. Fcsf. pcs. 203. – ÁBTL V–147842. 1956. december 6-i és 7-i tjkv.

190

Katonák a megtorlás fogaskerekei között 1956. november 9-én Turcsányi Egon újságírók és más külföldi személyek kíséretében elhagyta az amerikai követséget, és Mindszenty József utasítását követve Ausztria felé indult. Tatánál a külföldiekbĞl álló csoportot a szovjetek igazoltatták, és Turcsányit Ğrizetbe vették. Mindszenty titkára egészen 1957. január 24-ig a szovjet hatóságok foglya maradt. Csupán ekkor adták át Ğt a magyar nyomozó szerveknek.1 November 13-án – szintén szovjet katonák – letartóztatták az újpesti munkástanács és a forradalmi bizottság több tagját, vezetĞjét, többek között Kósa Pált és Péterfi Miklóst.2 November közepére a KGB és a BM (ha egyáltalán el lehet ebben az idĞben különíteni Ğket) a kezében tartotta a Mindszenty-ügy két legfontosabb szálát. November közepén, Márton János kihallgatásával (Ğt is az oroszok tartóztatták le!), a fenti kettĞhöz fonódott a harmadik is: a Pálinkás-ügy. EbbĞl a három szálból már akár decemberben sokak számára fonhattak volna kötelet, de Szerovék úgy dönthettek, hogy egyelĞre egyikük sem kerül be a „ki kell választani 5–7 embert... agyon... lĞni” kategóriájába.3 Nem magyarázható csupán a magyar nyomozati szervek – egyébként nyilvánvaló – túlterheltségével a három per nyomozati szakaszának elhúzása. Az például, hogy az újpesti forradalmi bizottság tagjainak perében – közel egy éven keresztül tartó zárt tárgyalás után – elsĞ fokon csak 1959. március 5-én hirdetett ítéletet a FĞvárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa. Az irányítók vártak, keresgéltek, új csapásokat nyitottak, szálakat kötöttek össze, tanúkat hurcoltak egyik ügybĞl a másikba, emberek, csoportok tucatjait terelve a gömböc gyomra felé.4 A percsalád – Kahler Frigyes terminológiáját használjuk – kézbentartói közül a számunkra most legfontosabbat már említettük: Rajos Pál rendĞrnyomozó fĞhadnagyot. Róla nem tudtunk közelebbit kideríteni, elénk már mint a Turcsányi-ügy fĞvizsgálója került.5 Sejtésünk szerint a vizsgálati osztály kiértékelĞ csoportja (úgy tudjuk, hogy egy Temesi nevĬ rendĞrtiszt volt a vezetĞje) bizonyára hozzá juttatott el minden olyan anyagot, információt, amely valamilyen módon a fĞpappal volt összefüggésben. A logika szerint Rajosék kezdetben – Turcsányi és Kósáék átvétele után, de talán már az elĞtt is – egységes perben gondolkodhattak. Az bizonyosnak látszik: volt olyan elképzelés, hogy Pálinkás Antal és Turcsányi Egon együtt lép 1

HETÉNYI VARGA K. 1992. 273. o. – BKÜ Bf. 092/1957. 15. és 19. Kronológia, 73. o. 3 Hiányzó lapok, 181. o. 4 Rainer M. János: Helyi politikai szervezĞdés 1956-ban – Az újpesti példa. In: Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945–1956. Budapest, Budapest FĞváros Levéltára, 1992. 101–112. o. 5 KésĞbb „külügyi munkatársként” találkozunk a nevével, tehát valószínĬleg a hírszerzéshez vagy a kémelhárításhoz került. Nevét említi pl.: http://www.mozgovilag.hu/2006/04/11majsai.htm. 2

191

A „Terv” és végrehajtói majd a bíróság elé. A Pálinkás-ügy ügyészségi aktáiban ugyanis az Ğrnagy nyomozás-elrendelési határozata mellett ott találtuk a titkárét is, idĞben az övéhez igen közel, január 30-ára dátumozva, Rajos aláírásával. A Pálinkás-üggyel történĞ esetleges egyesítés tervére vall az is, hogy Turcsányi ügyében szintén a Katonai FĞügyészség engedélyezte a nyomozás meghosszabbítását, elsĞ esetben 1957. március 22-én, Kispál Pál – akkor már ezredes – aláírásával.1 Csak feltételezésünk van arra vonatkozólag, hogy a két ügy mikor és miért vált szét egymástól. A vélhetĞen június-júliusi döntésben egyaránt lehettek aktuálpolitikai és taktikai megfontolások, de közrejátszhatott az az egyszerĬ tény is, hogy menet közben (Stift és Galajdáék letartóztatásával) a Pálinkás–Garamiügy kiterebélyesedett. A parancsnok útja A magasabb beosztásban lévĞ parancsnokok sorsáról általában a legmagasabb fórumon döntöttek. Erre Ács Tihamér esete a legjobb példa. Ácsra, aki az amerikai követségre kísérte át a bíborost, Nagy Kálmán kihallgatása során terelĞdött a nyomozati szervek figyelme. Azonnal leinformálták Ğt, és arra a meglepĞ eredményre jutottak, hogy pedigréje elsĞrendĬ: szovjet katonai iskolában szerzett képzettség, karhatalmista múlt, sĞt 1957 elsĞ négy hónapjában Ács volt a XIII. kerületi szovjet katonai parancsnokság hivatalos tolmácsa. A BM nyomozói ezek után óvatosan nyúltak az Ğrnagy ügyéhez. Uszta Gyula elé tárták a Nagy Kálmán kihallgatása során szerzett információkat, és tĞle kérték a továbbiak eldöntését. Uszta azt az utasítást adta, hogy Ácsot csupán egy „elvtársi” beszélgetésre hívják be. A megejtett kihallgatás során azonban az Ğrnagy makacsul tagadott, sĞt állítólag sértegette is a nyomozókat. Selmeci ekkor ismét átment Usztához és elĞadta neki a fejleményeket, mire a vezérĞrnagy parancsot adott Ács azonnali Ğrizetbe vételére.2 Azon a napon, amikor Rajos Pál az osztályvezetĞ, Szalma Ğrnagy elé terjesztette Pálinkás Antal elĞzetes letartóztatási parancsát, Garami Lajos a tiszti felülvizsgáló bizottság elĞtt állt, bizonyára maga is meglepĞdve azon, hogy az ellene felhozott vádakban tanúként nem mást, mint egykori törzsfĞnökét szólítják a terembe. Pedig a megelĞzĞ hetek eseményeibĞl már következtetni lehetett arra, hogy a hatalom az ezredesnek sem bocsátja meg azt, hogy parancsnoka annak az alakulatnak, amely „díszkíséretet” adott Mindszenty József útjához. A Pálinkást szállító weapon talán még Salgótarjánba sem érkezett, amikor Szabó Géza már fogalmazta azt a beadványt, amit másnap, december 27-én személyesen vitt fel Münnich Ferenchez, a fegyveres erĞk miniszteréhez. 1 2

KFÜ Bf. 092/1957. 19. HL BKB B. II. 014/1959.

192

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Az irat hosszasan sorolja fel és részletesen taglalja a parancsnok jellemét, magánéletét, forradalom alatti magatartását, míg végül kéri Münnichet, hogy Garamit az 1957 januárjában esedékes felülvizsgálatig „tartsák távol” az ezredtĞl. Szabó körbejárta a tisztek jó részét, és aláíratta velük a beadványt. Az aláírók között sokan voltak olyanok is, akiket késĞbb bíróság elé állítottak, illetve eltávolítottak a hadseregbĞl.1 Pálinkás letartóztatása és a beadvány végleg elmérgesítette a két csoport közötti helyzetet. Január folyamán egymás után érkeztek a bejelentések, panaszok a katonai ügyészséghez és bizonyára a HM-be is, amelyek egyes tiszteknek a parancsnokkal való összeütközéseirĞl, illetve a vele kapcsolatos más problémákról tudósítottak.2 A minisztériumban, illetve a Páncélos- és GépjármĬ-technikai FĞcsoportfĞnökségen is megérhetett az elhatározás arra, hogy Garami Lajost leszereltessék. ValószínĬ, hogy a január 31-i felülvizsgálati tárgyalás már csak formai kellékét szolgáltatta a döntés végrehajtásának. A tiszti nyilatkozat végrehajtási utasításában már szó volt a tiszti felülGarami Lajos vizsgáló bizottságok felállításáról. Az ezzel kapcsolatos irányelvek szerint a hadtest, hadosztály, dandár és önálló ezred parancsnokait, azok helyetteseit és törzsfĞnökeit a Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsa által kiküldött, míg a többi tisztet az egység, alakulat, intézmény tisztjeibĞl létrehozott ötfĞs bizottság vizsgálta felül.3 Garami Lajos ügyét a közvetlen parancsnokságról kiküldött, hét tisztbĞl álló csoport vizsgálta meg. A bizottság tagjai voltak: Róka Mihály ezredes, aki késĞbb Váradi helyére került, Kende Béla alezredes, Szirtes Károly, Pleskó Kálmán, Hartus Antal Ğrnagyok, Fórizs János és Fazekas József századosok. Róka, 1

Periratok, 41. o. – ÁBTL V–147842. 318. o. Periratok, 404. o. 3 HL 1957/T/89. 73–82. o. Irányelvek a Tiszti Nyilatkozat Végrehajtási Utasításában elĞírt bizottságok felállítására és mĬködésére. 2

193

A „Terv” és végrehajtói aki 1957 februárjáig a baranyai karhatalom parancsnoka volt, állítólag már novemberben tudomást szerzett a Rétságon történtekrĞl Bánovics Mihály hadnagytól, aki a pécsi karhatalomhoz került, miután eltávozott a kiképzĞezredtĞl. Nem tudjuk, hogy megállja-e a helyét az, amit Bánovics idéz egy helyütt, mely szerint tolmácsolta Pálinkásnak, „amit Róka ezredes elvtárs mondott: csibész gazember volt Pálinkás és Garami, amit csináltak”. A kiszállt bizottság, bizonyára az addig és akkor megtett különbözĞ bejelentések alapján, összesen négy vádpontot fogalmazott meg a parancsnokkal szemben: szovjetellenes kijelentéseket tett, fegyvert adott az ellenforradalmárok kezébe, november 4-én az ezredet védelembe vitte, részt vett „Mindszenty kiszabadításában”, illetĞleg abba hallgatólagosan beleegyezett.1 A felülvizsgálók 14 tanúvallomás meghallgatása után döntöttek: a „Garami Lajos ezredes elleni bejelentéseket a bizottság megvizsgálta, és megállapította, hogy bár a helyi pártszervekhez való kapcsolata az események alatt pozitív volt, azonban az ellenforradalmi események alatt az alábbi súlyos hibákat követte el”. November 4-én az ezredet védelembe vitte anélkül, hogy a páncélos-parancsnokságtól engedélyt kért volna. E lépésének volt a következménye, hogy az alakulat harckocsi állománya nagyrészt tönkrement. Ha a harcot a parancsnokság nem tiltja meg, akkor „feltétlenül tüzeltek volna”. Az Ğ feladata lett volna a több száz fegyver szétosztásának megakadályozása. Mindszentyvel kapcsolatban telefonon és személyesen is kérhetett volna utasítást. Ennek elmulasztása tette lehetĞvé, „hogy Mindszenty József kiszabadítása, a díszkísérettel történĞ felszállítása a néphadsereg nevéhez fĞzĞdjön”. A jegyzĞkönyv nem Ğrzött meg szavazati arányt, csak a döntést: a bizottság javaslatot tett Garami Lajos tartalékállományba helyezésére. Akárcsak Pálinkásnak, Garaminak is akadtak segítĞi, akik helyet kerestek neki a civil életben. ĝt a megyei pártbizottság helyezte el, ami valószínĬsíti, hogy letartóztatásáról a HM, illetve a BM illetékesei döntöttek. „El akartak helyezni a salgótarjáni bányába igazgatónak. De csak fal volt az egész. Én bányában nem jártam soha. Hagyjatok békén, [van] szakmám, elmegyek bĞrdíszmĬvesnek! Nem fogok éhen halni. Megmondtam, ehhez nem értek, van üresedett [sic!] az igazgatói poszt a 33-as Autóközlekedési Vállalatnál,

1

A tárgyalás jegyzĞkönyvét nem ismertetjük. Annyit mindenesetre megjegyzünk, hogy más források csak részben támasztják alá Garami Lajos visszaemlékezését: „’57 januárjában létszám fölötti tartalékállományba helyeztek. Pálinkást ugyanekkor. A bizottság mind az öt tagja egyhangúlag szavazott, hogy engem le kell váltani, mert én nem védekeztem semmi ellen. Hát nem volt mi ellen védekezni.” – ÁBTL V–147842. 318. o. – Kĝ – NAGY 1991. II.

194

Katonák a megtorlás fogaskerekei között gondoltam, ezt még elvállalom. Kerek egy hétig voltam igazgató, s aztán az irodámban letartóztattak.”1 A volt ezredparancsnok esetében valamivel tisztább a kép. ĝ valószínĬleg parancsnokainak és beosztottjainak egyaránt köszönheti sorsát. Garamit – mint láttuk – nem a helyi pártszervek távolították el, hiszen a járási pártbizottság információs jelentésében még április 15-én is a következĞket olvashatjuk: „A Garami (volt ezredes) elvtárs ügyét kívánom megemlíteni annyiban, hogy mi nem kívánunk a katonai elhárítók munkájába avatkozni, annyit azonban meg kell állapítanunk, hogy a népi demokráciára nézve nem valami kedvezĞ személyeket hallgatnak ki, mint pl. a Póc Mátyás [helyesen: Poósz Márton – a szerzĞ] fĞhadnagyot, aki a járás területén felkereste a kommunistákat és fegyvert követelt tĞlük. Most, amikor elvitték a Garami elvtársat, utána lejöttek és állítólag egyetlen kommunistát sem hallgattak meg. Ezek az események a kommunista tisztek körében nagyon rossz hangulatot keltenek.”2 Garami Lajos nyomozás-elrendelési határozatát már március 14-én kiadták a vizsgálati osztályon, azonban a letartóztatás foganatosítására csak egy héttel késĞbb került sor, Keresztes Jánoséval egy napon.3 Ezt megelĞzĞen azonban még tanúként hallgatták ki Stift Róbert és Szabó Géza fĞhadnagyokat, valamint Mátravölgyi József századost (a budapesti Ğrség volt parancsnokáról egy jellemzés megjegyzi: „... a Mindszenti [sic!] környezetében történĞ ellenforradalmi cselekmények kivizsgálásába bejelentéseivel segített fényt deríteni”). Mindhármuktól a Mindszenty-ügy részleteit tudakolták, egyedül Szabónál került elĞ a november 4-i eseménysor néhány momentuma, abban Garami szerepe. Az ezredes tehát a Mindszenty-per család szorgos kidolgozása közepette került az ügybe. Kihallgatásai gyors egymásutánban követték egymást, és május végére az Ğ ügyében is tisztázódott, hogy Rajosék mely vádpontokat fogják belefogalmazni az összefoglaló jelentésbe. Május 22-én még sor került néhány részkérdés pontosítására, de ezzel gyakorlatilag lezárult a kihallgatások sora. A testĞrparancsnok Rajos Pál február 6-án még csak személyi adatairól, életrajzáról hallgatta ki az Ğrnagyot, a következĞ két alkalommal azonban már sorra került a Mindszentyügy teljes eseménysora is. A kihallgatások elsĞ szakaszát egy szembesítés zárta 1

A salgótarjáni 33-as autóközlekedési vállalatnál a forradalom alatt leváltották a cég vezetĞjét, és a munkástanács által kinevezett igazgató vitte a vállalat ügyeit. Az AKÖV dolgozói ellen 1958 januárjában indult eljárás. – Kĝ – NAGY 1991. II. – ÁBTL V–144131. 2 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 10. Ğ. e. 48. o. 3 Periratok, 79., 80., 130. o.

195

A „Terv” és végrehajtói le Keresztes Jánossal, a Parlament testĞrparancsnokával, aki október 31-én hajnalban utasította Pálinkást a bíboros felszállítására. Keresztes 1906-ban született, Jármi községben. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945-ben került a köztársasági elnök testĞrségéhez. 1948-ban – koncepciós eljárás során – megfosztották rangjától és eltávolították a hadseregbĞl. 1956. október 27-én jelentkezett a Parlamentben szolgálattételre, ahol Tildy a parlamenti Ğrség megszervezésével bízta meg.1 A volt Ğrnagy – Rajos összes igyekezete ellenére – mindent tagadott, így a szembesítés, a két fél véleményfenntartása miatt, inkább csak formai eredményt hozott. Ezt követĞen, március elsĞ hetének végéig, Rajos figyelmét Keresztes ügye kötötte le. Tildy bizalmasát a perben szereplĞk közül mindenkinél korábban, már november 8-án megjelölte a hatalom. A Népszabadság cikket közölt „Mi történt a Parlamentben az elmúlt hétvégén?” címmel, melyben elsĞ ízben szerepel a Dobi István és Rónai Sándor késĞbbi partizánmeséjének alapját képezĞ mondat: november 4-e hajnalán a Parlamentben valaki géppisztollyal akarta letartóztatni a szocialista rend két szimbólumát, az Elnöki Tanács és az OrszággyĬlés elnökét. A történet késĞbb is fel-fel bukkant a sajtóban. Dobi május 9-i parlamenti beszédében felújította a rémmesét, bizonyára megpecsételve ezzel Keresztes sorsát. Ha fontosságában el is marad ettĞl, de plasztikus képei miatt érdemes idézni a karhatalom lapjának – természetesen – névtelen szerzĞjét is: „1956. november 2-án régi, Horthy-hadseregbeli egyenruhában, ’pucerokkal’, kardokkal és restaurációs álmokkal felszerelve megjelenik Keresztes Ğrnagy, a Parlament egykori parancsnoka. Eddig a ’szocializmust építette’ a MÁVAG-ban, ahol traktoros volt.” A Dobi és Rónai letartóztatásáról eszkábált történet évtizedeket élt át, sĞt az ékes tollak hegyén csak tovább színesedett: „... mint az Elnöki Tanács elnökét, Rónai Sándorral együtt letartóztatták, mert ellenezte Nagy Imre kormányának azt az elhatározását, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói SzerzĞdésbĞl” – olvashatjuk az egyik hivatalos életrajz gyĬjteményben Dobiról. Ugyanitt Rónainak meg kellett elégednie egy szerény Ğrizetbe vétellel: „November 4-én egy volt horthysta katonatiszt Ğrizetbe vette Rónait, a Parlament pincéjébe kísérte, de hamarosan megérkeztek a szovjet csapatok, és így kiszabadult.”2 A hatóságoknak nem okozhatott különösebb gondot azonosítani az egykori Ğrnagy markáns alakját, hiszen például a 30-i telefonbeszélgetésrĞl már Pálinkás is szót ejtett novemberi beadványaiban. Talán Tildy megítélésének változása járulhatott hozzá ahhoz, hogy a környezetéhez tartozó testĞrparancsnokot

1 2

Periratok, 58., 377., 100., 102. o. Népszabadság, 1956. november 8. 4. o. – Népszabadság, 1957. május 10. 2–3. o. – Igaz Szó, 1957. 5. sz. 44–45. o. – Dancs József: Dobi István. In: Politikuspályák. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1984. 112. o. – Szeredi Péter: Rónai Sándor. Uo. 289. o. – Ellenforradalmi erĞk III. 95. o.

196

Katonák a megtorlás fogaskerekei között csak február második felében gyĬjtötték be (Keresztes november 4-e után többször is volt Tildy fiának lakásán, ahol ekkor a volt államelnök tartózkodott). Rajos láthatólag beismerĞ vallomásokat akart a két katonatiszt kapcsolatáról, ezért 22-én ismét kihallgatta a testĞrparancsnokot életérĞl és a bíboros felhozataláról. ĝ azonban nem változtatott taktikát, továbbra is azt állította, hogy október 30-án nem Ğ telefonált Rétságra. Ugyanígy tett a másik fĞvád, Dobi és Rónai lekísérésével kapcsolatban is. Mindenesetre az alaki formaságok annyira már elĞrejutottak, hogy február 25-én a nyomozó kiadhatta a határozatot a nyomozás elrendelésére Ğellene is.1 MegkezdĞdött a testĞrrel kapcsolatos tanúk kihallgatása és szembesítése, ám csak mellékes, bár a vádba beépíthetĞ adatok kerültek felszínre. Lehetséges, hogy ekkor a vizsgálati osztály vezetĞiben felmerült a meglehetĞsen rossz egészségi állapotban lévĞ Ğrnagy szabadon bocsátása. Azonban ehhez más véleményét is ki kellett kérniük. Március 8-án Rajos találkozót eszközölt ki Rónai Sándorral. A miniszter neki is megismételte a lekísérési jelenetet, amit állítólag Ğk már akkor kényszerintézkedésnek tartottak. Rajos kérdésére azonban kénytelen volt beismerni, hogy a letartóztatás tényét senki sem közölte vele, „... de a szituáció olyan volt” – tette hozzá a Magyar Népköztársaság Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányának nem épp oroszlánszívérĞl ismert kereskedelemügyi minisztere. Rajosék számára ezután már nem maradt más út, mint a folytatás: a szerencsétlen testĞr bedarálása valamelyik ügybe. A nyilvántartásból valahogyan elĞkerítették Farkas JenĞ nevét, aki a MÁVAG munkástanácsának tagjaként – a forradalom elĞtt és után Keresztes is ott dolgozott – ismert néhány momentumot az Ğrnagy október-novemberi ténykedésérĞl. A lényegi vádpontok tekintetében azonban belĞle sem tudtak érdemlegeset kihúzni. A Keresztes-ügy vizsgálatát talán ezért is szüneteltették majd egy hónapig. Rajos le is adta a „bizarr” viselkedésĬ Ğrnagyot Berta Sándor fĞhadnagynak, aki csak április 18-án folytatta a kihallgatásokat. A testĞrparancsnok leválasztása arra is utalhat, hogy e tájban – tehát március elején – dĞlhetett el a Pálinkás Antal és társai elleni per konstruálása. Ne feledjük: a felülvizsgálatok után vagyunk. A HM-ben és a pártközpontban ekkor döntöttek Váradi Gyula letartóztatásáról, akit 1958-ban a Honvédelmi Bizottmány perében börtönbüntetésre ítéltek, és ekkor indult meg Rétságon a Pálinkás-csoport magjának a hadseregbĞl való eltávolítása!2

1

Nem tudjuk, hogy a határozat kiadására miért csak ekkor került sor. – Periratok, 127., 132., 517. o. 2 Periratok, 135., 530., 532. o.

197

A „Terv” és végrehajtói Rabságban A majd egy hónapos szünetben Rajos számára Garami letartóztatásának elĞkészítése és a Pálinkás elleni vizsgálat továbbvitele adott operatív feladatokat. A kihallgatások menetét követve némi képet kaphatunk a nyomozótiszt munkamódszerérĞl: az általa összegyĬjtött és hozzá eljuttatott információk tömegébĞl kiválogatta a legfontosabbakat, bizonyára azokat, amelyek alkalmasnak tĬntek arra, hogy a BHÖ által felsorolt ellenforradalmi bĬntettek valamelyikének bélyegét rásüthessék. E halmaz absztrahálásával születhetett meg az a kihallgatási terv, amelyet – kis túlzással – már a vádirat, illetve a késĞbbi ítélet vázlatának is tekinthetünk. Pálinkás március 8-i kihallgatása két taktikai célt is szolgálhatott. Részben elkészült „végre” a formális dokumentáció egy része Garami Lajos letartóztatásához, másrészt elĞkészítette Pálinkás pszichikai megdolgozását. Az Ğrnagy március elejéig úgy vélhette, hogy csak – a már annyiszor igazolt – Mindszenty-ügyben vizsgálódnak ellene, hiszen addigi vallomásai kizárólag erre vonatkoztak. Az újabb kihallgatások megingathatták addigi hitében, bár az Ğt meglátogató feleségének még azt mondta: „A kivizsgálásnak meg kell történni, és pro forma kapok két évet.” (Az ügyészségi szakasz iratai között talált feljegyzés szerint a Minisztertanács Bejelentési Hivatala 1957. május 17-én küldte meg Pálinkásné beadványát a Katonai FĞügyészségnek. Kelemen Géza százados május 22-én jelentette vissza, hogy „nevezett 1957. április 27-én férjével beszélgetést folytatott” az ORFK vizsgálati osztályán.)1 Kérdés, hogy csak a katona természetes önfegyelme mondatta-e vele a biztató mondatot, vagy ekkor még valóban élt benne a hit a kisidĞre. Március eleje után mindenesetre hosszú hetekre magára hagyták vívódásaival, ĞrlĞdésével. Rajos csupán május 7-én rendelte ismét maga elé. A jegyzĞkönyvbĞl, a kihallgató kérdéseibĞl látjuk, Pálinkással éreztették: komoly veszély fenyegeti. A nyomozó ekkor tárta elé elsĞ alkalommal valamelyik egykori beosztottja rá vonatkozó vallomását. Az általa felrajzolt kép és a más által elmondott terhelĞ mondatok fájdalmas ütközése egyszerre omlasztották össze addigi védelmi taktikáját, és ez bizonyára nem maradt hatás nélkül az Ğrnagy belsĞ tartására sem. Talán nem is az állítások tartalma a lényeges e pillanatban, hanem a szembefordulás mindenkivel, annak érzete, hogy csak magát szabad védenie, mert bárhonnan, bárki részérĞl támadás érheti, hisz a régi kapcsolatok, viszonyok már nem érvényesek. Akik egykor barátok voltak, most talán már ellenségek lettek. És ne feledjük el, a maguk módján a többiek is hasonló gondolatokon töprenghettek, azon gyötrĞdve, hogy kihallgatóik kitĞl, honnan vehetik – gyakran legféltettebb titkaik ismeretérĞl árulkodó – kérdéseiket. 1

Pálinkás Antalné levele anyósához. A másolat Macskásy Pál tulajdonában. Részleteit idézi: Gosztonyi Péter: Pálinkás (Pallavicini) Antal. In: Halottaink 1956 I. Budapest, Katalizátor Iroda, 1989. 188. o. (Gosztonyi 1959 nyarára datálja a levelet.)

198

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Számunkra úgy tĬnik, hogy a rab ilyen elmagányosítása korántsem az igazság feltétlen kiderítését célozta, hanem sokkal inkább a terhelĞ vallomások megszületését, amelyekbĞl aztán legalább formailag kielégítĞ vádakat lehetett összetákolni a bírói bizonyosság elve felett nagyvonalúan elsikló osztálybíráskodás számára. Június 11-én és 17-én két szembesítésre került sor. Rajos három fontossá tett vádponttal egészítette ki az államrend megdöntésére irányuló cselekedetek körét: Pálinkás rendelte el a pártbizottság lefegyverzését, a járási osztály ÁVH-s alkalmazottjainak letartóztatását és a Mindszentyt ĞrzĞ ávósok fogdába helyezését. Az utóbbi vádpont koronatanúját, Pocsai Lászlót, aki november 2-án a fogda Ğrparancsnoka volt, meglehetĞsen késĞn, csak a szembesítés napján hallgatták ki elĞször. ĝt Rajos láthatólag ehhez az egyetlen vádponthoz kerítette elĞ. (Pocsai nem írta alá a tiszti nyilatkozatot. Egy 1957. november 24-én kelt jelentés azt állítja róla, hogy egy évvel azelĞtt, a szovjet invázió napjaiban, feleségével együtt a Lapály és a Róna utca sarkán, egy 57 mm-es páncéltörĞvel lĞtte a szovjet tankokat.) A törzsfĞnök ügyében a vizsgálat alapjában véve március elsĞ hetére már lezárult, májusra és júniusra csupán néhány vádpont finomítása, pontosítása és bizonyítása maradt. „A rabság nem egyéb, mint várás és reménykedés” – írja egy helyütt Mindszenty bíboros.1 És ĞrlĞdés – tesszük hozzá. Sokaknak megtöri a gerincét, mások megállják a próbát. Kétes dicsĞség lenne részünkrĞl, ha bármelyikük felett – évtizedek távlatából – könnyedén pálcát törnénk! „Használ ez nekünk?” – Ğrizte meg számunkra Pálinkás Antal szavait a cellatárs, Háy Gyula.2 Használnak-e a dolgok, jelenségek, események, szavak és mondatok, a gesztusok, melyek körülvesznek bennünket? – ez a rab alapkérdése, amihez mérnie kell mindent. Pálinkás pedig reálisan érzékelte a helyzetét. Tanúsítja ezt az a történet, amelyet Háy ír le: „Orvosi utasításra Tóninak aszpirint kellett kapnia. Egy görög Ğr adta oda neki a tablettát. Akkoriban volt néhány görög nálunk... Tóni véletlenül leejtette a tablettát, és ezért a szabotázsért három nap szigorított sötétzárkát kapott, kemény fekhellyel és koplalással. Utána kihallgatásra vezették. Mikor néhány óra múlva visszajött, megváltozott ember volt. Te, ezek fel akarnak akasztani. – Elment az eszed. Ezt mondták neked? – Nem. De hirtelen tudtam. Ki akarnak végezni. – De hiszen nincs rá ok. Sem ürügy. – Osztályellenségekre van szükségük. Micsoda ellenforradalom az, osztályellenség nélkül? Én Ğrgróf vagyok. Ennyi elég.”3 1

MINDSZENTY J. 1989. 417. o. Háy tévesen azonosította a kérdést kiváltó eseményt. Csou En–laj 1957. január 16–17-én látogatott Budapestre. Ekkor Pálinkás még szabadlábon volt. – HÁY Gy. 1990. 429. o. 3 A kihallgatás napját nem tudtuk azonosítani. – HÁY Gy. 1990. 430. o.

2

199

A „Terv” és végrehajtói Rajosék – bár a jegyzĞkönyveken mindig egy név szerepel, esetenként többen is végezhették a kihallgatást – bizonyára felismerték, hogy az Ğrnagyban felkelthetĞ a halálfélelem. Legalábbis erre vall egy másik idézet: „Amikor Tóni elmesélte nekem, hogyan adagolták az ÁVO-tisztek a kihallgatáson cseppenként a halálfélelmet, tudtam, hogy igazat mond. Megpróbáltam kibeszélni belĞle, mert nagyon jól ismertem azt a lelki és testi kínt, amely az ilyen állapottal együtt jár… A reszketés, a lázas fogvacogás, a szívdobogás, az éjjeli álmatlanság, fáradtság és fájó végtagok a következĞ nap ragályosak, tehát küzdeni kell ellene a cellatársnál, mielĞtt az embert saját magát is elfogja. Ráadásul ez a szegény, elveszett ember, a Tóni, a kopott, rangjelzés nélküli tiszti egyenruhájában, igazán sajnálatraméltó.”1 Nem tudjuk, mennyire pontos Háy leírása, de a vizsgálat végére – mint megannyi sorstársáé – Pálinkás fizikai és idegállapota is erĞsen leromlott. A cellatárs már ilyennek látta az egykor jóképĬ, fess Ğrnagyot: „Tóni karcsú volt, nem épp szép, sápadt, szĞke, gyorsan kopaszodó, foghíjas. Nem volt okosabb, sem mĬveltebb, mint kortársainak és foglalkozásának átlaga. Kopott tiszti egyenruháját viselte, gondosan megfosztva minden katonai rendfokozattól. Sapkája nem volt. Ha nem hajdani életérĞl, akkor azokról az eseményekrĞl beszélt, amelyek miatt idehozták. Ezek mind Mindszenty bíborossal voltak kapcsolatban.”2 Tegyük hozzá: az árnyék elszürkít! A FĞhadnagy Stift Róbertet – április végéig – a kihallgatási jegyzĞkönyvek, különbözĞ jelentések alig-alig említették. Rajos sem tett fel kérdéseket szerepére vonatkozóan, így valószínĬnek tĬnik, hogy letartóztatásának okát és mozgatóit inkább Rétságon kell keresnünk. 1957. január 9-én „Kinek áll érdekében Pálinkás Ğrnagy (Pallavicini Ğrgróf) védelme?” címmel, M. P. szignóval, cikk jelent meg a Nógrádi Népújságban: „Korábban hírt adtunk Pallavicini Ğrgróf, volt rétsági katonai parancsnokhelyettes gyászos tevékenységérĞl, aki az igazságszolgáltatás elĞtt fog felelni tetteiért [Pálinkás ügyében ekkor még csak ügyészi nyomozás volt elrendelve! – a szerzĞ]. A józan gondolkodású emberek azt hitték, hogy cinkostársaik, okulva vezetĞjük sorsának hovafordulásából – jobb belátásra térnek –, felhagynak bĬnös tevékenységükkel. Úgy látszik azonban, él bennük a zsiványbecsület, jobban mondva szeretnék, ha fĞnökük ismét körükben volna, hogy szellemiekben is megerĞsödve folytathassák népidemokrácia-ellenes aknamunkájukat… A ne-

1 2

HÁY Gy. 1990. 433. o. Uo. 431. o.

200

Katonák a megtorlás fogaskerekei között mes mozgalom gátlás nélküli bajnokai közé tartoznak Pálinkás egykori beosztottjai közül Stift és Ujváry tiszt urak is.”1 Géczi Jánosék január 29-i jelentése már gyakorlatilag fölsorolja az Ğrizetbe vételi határozat, illetve a késĞbbi ítélet valamennyi vádpontját: Stift Róbert „a Katonai Forradalmi Tanács tagja volt. Pálinkás elsĞ számú szárnysegédje. Mindszenty kiszabadításában fĞszerepe volt. Az alakulat parancsnokát fenyegette, le akarta tartóztatni. A járási BM ÁVH-tisztjeinek letartóztatását elrendelte. November 4-e után a Pálinkás-csoporthoz csatlakozott, védelmére kelt, a kormány ellen agitált a tisztek között. (írásbeli dokumentumok is megvannak.)”2 A két idézet is jelzi, hogy Stift november 4-e után folyamatosan nyilvántartott személy volt, minden bizonnyal Rajosékhoz is eljutottak a róla szóló információk (nem beszélve saját addigi tanúvallomásairól). Nem tudStift Róbert juk, hogy a fenti idézetben „írásbeli dokumentum”-ként említett nyílt parancs pontosan mikor és ki által jutott el a nyomozóhoz, de bizonyos, hogy döntĞ szerepe lehetett a letartóztatásban. Stiftet február 7-én idézték a tiszti felülvizsgáló bizottság elé. Hartusék öszszesen hat vádpontot fogalmaztak meg vele szemben: a katonatanács elnökhelyetteseként rombolta a parancsnok tekintélyét;3 szovjetellenes kijelentéseket tett és parancsot adott a laktanya bejáratánál lévĞ vörös csillag levételére; ÁVH-

1

Korábban a megyei lap a Népszabadság november 25-i Mindszenty-cikkét is közölte. – Nógrádi Népújság, 1957. január 9. 2 Az írásos dokumentum nyilván a letartóztatást elrendelĞ nyílt parancsot jelenti, amely ekkor talán még az egység irattárában volt. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 11. Ğ. e. 3. o. 3 Az ügyben Garamit kérték be tanúként. Miután október 31-én éjjel a Honvédelmi Minisztériumba felutazott háromtagú küldöttség dolgavégezetlenül tért vissza, a tisztek egy csoportja valóban kezdeményezte a parancsnok leváltását. Amikor Pálinkás is visszaérkezett Mindszenty felszállításából, a katonatanács ülésén megtárgyalták az ügyet. Az Ğrnagy arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tanácsnak nincs lehetĞsége az ezredes leváltására, az idĞ egyébként sem alkalmas ilyesmire. Másnap, ezredgyĬlésen, az állomány elĞtt is ismertette a döntést.

201

A „Terv” és végrehajtói sok letartóztatásáról szóló nyílt parancsot írt alá;1 önként jelentkezett „Mindszenty kiszabadítására”; Kádár-ellenes kijelentéseket tett, és végül fegyvert adott át ellenforradalmi egyéneknek. A bizottság, a fĞhadnagy minden tiltakozása ellenére, a vádpontok többségében helyt adott a két bejelentĞnek (a másik Devcsics Miklós hadnagy volt), és a fĞhadnagy lefokozására és tartalékállományba való helyezésére tett javaslatot. A döntése után Stiftet – Deli Józseffel, Tóth Józseffel, Galajda Bélával, Tobák Jánossal és Pecsenka Imrével együtt – március 20-án szerelték le. A hadseregbĞl való távozása után esztergályosként helyezkedett el.2 Rajos és Szalma április 23-án adta ki az Ğrizetbe vételi határozatot, de meglepĞ módon csak 26-án rendelték el a nyomozást. A foganatosítási parancsot pedig Szalma május 3-án írta alá. Az adminisztrációs zavart fokozza, hogy az ügyészségi kihallgatási jegyzĞkönyv április 20-át említi az elĞzetes letartóztatás idĞpontjául.3 Nem került elĞ olyan dokumentum, amely megvilágítaná a fĞhadnagy lefogásának hátterét. Nem lehet azonban véletlen, hogy éppen április 23-án a rétsági rendĞrkapitányságon, Stiftre vonatkozóan, kihallgatták a karhatalmi szakasz két volt tagját, Devcsics Miklóst és Bányai Jánost. TerhelĞ vallomásaikat késĞbb nem csatolták a peranyaghoz, hanem azok a vizsgálati dossziéban „ragadtak”. Devcsics hadnagytól 1957. április 7-én Rajos is felvett egy jegyzĞkönyvet.4 A fĞhadnagyra Rajos május elsĞ hetében három, míg az utolsóban még két rövid kihallgatást szánt. Bizonyára Ğ maga is tisztában volt azzal, hogy nemigen tud majd több vádat „rábizonyítani”, mint amennyit Géczi jelentése felsorolt és Pálinkás, Garami meg a két volt karhatalmista vallomása aláfestett. A nyomozó már június 13-án elkészítette összefoglaló jelentését, azonban a vizsgálat mégsem záródott le. Június 25-én ugyanis Berta Sándor idézte maga elé Stift Róbertet. Berta – mint már említettük – elĞször csak Keresztes János ügyét vette át Rajos Páltól, most Ğ kapta feladatul a Pálinkás, Garami és Stift elleni vizsgálat lezárását is. 1957. június 26-án hozta meg határozatát a három katonatiszt terhelt-

1

A parancs – amikor Stift aláírta – még nem tartalmazta az ÁVH-sokra vonatkozó kitételt. Csupán a gépkocsi használatára vonatkozott. Az ÁVH-sokra vonatkozó részt Bazsek hadnagy utólag írta rá a papírra, amit a bíróság elĞtt el is ismert. (Stift Róbert 1994. április 12-én kelt levele a könyv szerzĞjéhez.) 2 HL 102/05/62 0129/1957. március 20-i szü. pcs. 3 Periratok, Stift Róbert 1957. április 26-i határozat nyomozás elrendelésérĞl. – Uo. 1957. április 26-i határozat Ğrizetbe vétel elrendelésérĞl. – Periratok, 98., 113. o. 4 ÁBTL V–147842. 1957. április 23-i tjkv-ek – Periratok, 397. o.

202

Katonák a megtorlás fogaskerekei között kénti felelĞsségre vonásáról, és új jogállásukban is kihallgatta Ğket. Ez jelentette mindhármuk számára a nyomozati szakasz érdemi részének lezárását.1 A testĞrök Úgy véljük, az elĞzĞekben meggyĞzĞ képet kaphattunk arról, hogy a késĞbbi vádlottak egymás ellen is szolgáltattak érveket, amelyek a rács mögé segítették Ğket. Nyilvánvaló, hogy azok, akik sorsukról végül is döntöttek, cinikus módon használták ki gyengeségeiket, vagy egyszerĬen helyzetüket, óvatlanságukat. Még szabadlábon a menekülés érzetét vagy igényét keltve bennük, feljegyzéseket írattak velük, amelyek késĞbb perek mellékletei lettek, és – bár hivatkozás nincs erre – esetenként betölthették a feljelentés szerepét is. Nemegyszer a nyomozást elrendelĞ határozatok „a Belügyminisztérium adatai szerint...” kezdetĬ sztereotip mondatainak hivatkozási alapjául szolgálhattak – talán éppen saját maguk ellen. Pálinkásék vizsgálati anyagában két ilyen feljegyzés található, az egyik február 15-én, a másik február 21-én íródott. Ismeretes egy harmadik, Garami Lajostól származó is, amit Lukáts Ivánék perében használtak fel. Ez a járási forradalmi tanács létrejöttével és mĬködésével foglalkozik. Az elsĞ feljegyzésen, melyet Galajda Béla fogalmazott – Selmeci aláírásával, 1957. március 4-re keltezve –, a következĞ mondat olvasható: „Béres Ğrnagy elvtárs! Felhasználásra megküldöm.” Béres, öt nap múlva, a következĞ megjegyzéssel küldte tovább az iratot: „Temesi elvtárs! Kiértékelés után kapja meg Rajos elvtárs azzal, hogy Galajdát részletesen ki kell hallgatni erre.”2 Ha nem is innen keltezhetjük a Galajdaügyet, mégis az egyik szál ide vezet bennünket. A másik fölfejtéséhez vissza kell térnünk a gyászos emlékĬ február 6-i naphoz. Ekkor ugyanis nemcsak Pálinkás Antal „garázsmestert” tartóztatták le, hanem ezen a napon tartották meg a rétsági laktanyában Galajda Béla felülvizsgálati tárgyalását is. Amikor a hadnagy a bizottság elé lépett, már bizonyára tudta, hogy meg kell válnia az egyenruhájától. Vele szemben ugyanis a másik oldal képviselĞi ültek: Hartus Antal, Kelédi Béla Ğrnagy, Szabados Ferenc fĞhadnagy, Nánási Sándor és Kapui László százados. (Nem tudjuk, hogy Kapui, aki – mint láttuk – részese volt az újpestiek Rétságra jövetelének, miként úszta meg a felelĞsségre vonást. Mindenesetre feltĬnĞ, hogy biztos oszlopa maradt az ezrednek,

1

2

KFÜ Bf. 092/1957. Stift Róbert, 1957. június 13-i összefoglaló jelentés – Periratok, 102., 125. 159., 163., 167., 170., 280. o. – KFÜ Bf. 092/1957. Garami Lajos, 1957. június 27-i összefoglaló jelentés. ÁBTL V–174872. 1957. február 21-i feljegyzés. – Periratok, 1957. február 15-i feljegyzés. – NML XXV. 4. c) B. 548/1957. 1957. február 12-i feljegyzés.

203

A „Terv” és végrehajtói sĞt 1957. október 25-én átvezényelték a Zalka Máté Katonai Akadémiára. Évekkel késĞbb – 1960-tól, hat éven át – a rétsági páncélosezred parancsnoka is volt.) Akárcsak Garamival, Galajdával szemben is négy vádpontot fogalmaztak meg: október 23. elĞtt szovjetellenes kijelentéseket tett; önként jelentkezett Mindszenty „kiszabadítására”, és letartóztatta az ávós Ğrség tagjait; részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal „kirablásában”; engedte, hogy Mindszenty József átszökjön az amerikai követségre. A hadnagy talán tudta, talán nem, hogy kivel fog találkozni, mindenesetre már az elsĞ vádpontban kérte a bejelentĞvel való szembesítését. Azt azonban akkor még bizonyosan nem sejtette, hogy a beszólított, Garami Lajos, aki akkor vele szemben állt, késĞbb vádlott-társa lesz. Galajda nehezen bírta a tárgyalás légkörét, magatartásáért a bizottság többször is figyelmeztette Ğt. Azonban bizonyos, hogy nem ez befolyásolta a határozatot: 3–2-es szavazati aránnyal tartalékállományba helyezték és javasolták lefokozását. A bizottság két tagja a leszereltetés mellett a lefokozást és – kivizsgálás céljából – az ügyészségnek való átadást tartotta volna méltó büntetésnek. A jegyzĞkönyvre írt feljegyzés szeGalajda Béla rint a fellebbezést február 16-án utasították el. „A leszerelését javaslom, mert önként jelentkezett, és a szovjet csapatok bejövetelénél [Mindszentyt – a szerzĞ] átvitték az amerikai követségre. 3 havi illetményt javaslok” – írta a jegyzĞkönyvre Váradi Gyula fegyvernemi parancsnok. A bíboros egykori testĞrét a Személyügyi FĞcsoportfĞnökség 0129. számú, 1957. március 20-án kelt parancsával helyezték tartalékállományba.1 Az eddigiek is alátámasztják: a késĞbbi vádlottak egymás elleni kijátszása, tanúnak idézése, kihallgatása már a lefogás elĞjátékát jelentette. Lehet, hogy egyeseknek a menekülés valóságos lehetĞségét csillantotta fel, ám a többség számára egyenesen a börtönbe vezetett. Nemegyszer áthághatatlan szakadékot mélyített

1

ÁBTL V–143559. Galajda Béla tiszti felülvizsgálati jegyzĞkönyve. – HL 102/03/195. 181/1957. október 25. sz. parancsnoksági parancs.

204

Katonák a megtorlás fogaskerekei között a vádlottak közé, demoralizálva, önhitükben megingatva Ğket, lehetetlenné téve elemi érdekük, a kölcsönös szolidaritás szem elĞtt tartását. Így készítve elĞ a talajt a majdani vizsgáló számára. Azt, hogy a Pálinkás-pert több elembĞl rakták össze, éppen a Galajda-ügy bizonyítja számunkra a legszembetĬnĞbben. A hadnagyot március 26-án szerelték le, ezután – a beregsurányi tanács igazolása szerint – családjához költözött vissza. Új életét az Orosbányai BetonépítĞ Vállalat bányamunkásaként kezdte, remélve, hogy a több száz kilométernyi távolság megóvja Ğt, és elkerülheti egykori parancsnokai szomorú sorsát. Június közepéig úgy hihette, sikerrel.1 Pedig már májusban megindultak a letartóztatások, amelyek során a néphadsereg mintegy négyszáz tisztje került börtönbe, és közülük huszonkilencet végül a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak.2 Május közepén már minden bizonnyal Révész Géza altábornagy, honvédelmi miniszter asztalán volt az a bejelentés, amely többek között a Galajdával szembeni enyhe Tóth József eljárást róhatta fel a hatóságoknak. Nem ismeretes a bejelentĞ kiléte, írásának tartalmára pedig csak a megtett intézkedésekbĞl következtethetünk. Az anyaghoz – mint számos tiszt esetében – Mayer Barna feljelentĞlevelének Galajdára vonatkozó részletét is hozzácsatolták, valószínĬleg a bejelentés is összefügghet azzal.3 Az irat kivonatát Kapui László százados hitelesítette Rétságon, 1957. február 7-én. 1

Periratok, 344. o. Kronológia, 93. o. 3 Mayer 1953-ban került az ezredhez, de a következĞ évben, fegyelmi okokból hamarosan áthelyezték Aszódra, ahol néhány hónapig – az Ğrnagy lefokozásáig és áthelyezéséig – együtt szolgált Pálinkás Antallal. Nem tudjuk, hogy e rövid idĞnek volt-e szerepe Mayer késĞbbi indulataiban, tetteiben. 1956 elején került vissza Rétságra, mint századpolitikai helyettes. A forradalom alatt állítólag több összeütközése volt törzsfĞnökével, és ez is szerepet játszott abban, hogy nem írta alá a tiszti nyilatkozatot, hanem visszament szülĞvárosába és belépett a karhatalomba. A karhatalmi parancsnokságon keresztül feljelentĞlevelet küldött Münnichnek, melyben volt tiszttársainak, parancsnokainak forradalom alatti tevékenységét írta le. Mayert 1957-ben a Debreceni Katonai Bíróság 5 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, mivel részt vett egy termelĞszövetkezet elleni izgatás vádjával a karhatalom által elĞállított nagyrábéi pa2

205

A „Terv” és végrehajtói A miniszter Gyémánt András ezredest bízta meg az eset kivizsgálásával, aki Galajda felülvizsgálati jegyzĞkönyvének és leszerelési okmányainak tanulmányozása után arra a következtetésre jutott, hogy „ez az ügy a liberalizmus egyik súlyos példája”.1 Még aznap közölte a tényeket és véleményét Selmecivel, aki május 20-án – szokásosan vészjósló – feljegyzésével toldotta meg a leírtakat: „Kovács Ğrnagy elvtárs! Meg kell nézni Galajda ügyét, úgy tudom, a Mindszenti [sic!] Ğrzésére rendelt államvédelmi tisztek letartóztatásában is szerepe van.” Selmeciék ekkor már pontosan ismerték a hadnagy forradalom alatti tevékenységét. Az általa írt február 15-i feljegyzés mellett rendelkezésükre állt két tanúvallomása is, amelyeket az addigi vizsgálatok során vettek fel tĞle.2 Kovácson keresztül az ügy Bincsik István fĞhadnagyhoz, a rétsági alakulat – akkor már 31. Önálló Harckocsizóezred – elhárítótisztjéhez került. Bincsik azonban nem sokat tudott megállapítani Galajda 1956. október-novemberi ténykedésérĞl (elsĞsorban az ávós Ğrök letartóztatását szerette volna a nyakába varrni) és szovjetellenes kijelentéseirĞl, állítólag azért nem, mert a századparancsnok környezetébĞl már mindenki leszerelt.3 Ennek ellenére továbbra is Bincsiket, mint a HM II. Osztályának beosztottját bízták meg a további vizsgálattal. Szalmáék tehát nem vették át közvetlenül a nyomozás irányítását, hanem azt a katonai elhárítás kebelében hagyták. Ez megint csak arra utal, hogy a testĞrök ügyét kezdetben külön kezelték, külön vizsgálóval és dossziéval, és csak a nyomozati szakasz lezárultával kapcsolták össze Pálinkásékkal, akiket a vizsgálati osztályon láthatóan kiemelt figyelemben részesítettek (az Ğ Vajtai Gyula esetükben, az 1953. évi 13. tvr. 13. paragrafusára hivatkozva, mely kimondja, hogy a hazaárulás, a kémkedés, és más különösen veszélyes államellenes bĬncselekmények ügyében a nyomozást a Belügyminisztérium

rasztember halált okozó bántalmazásában. Ennek ellenére megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. 1 ÁBTL V–143559. Gyémánt András 1957. május 20-i feljegyzése Galajda Béla ügyében. 2 ÁBTL V–143559. Gyémánt András, 1957. május 20-i feljegyzés Selmeci ezredes számára. – Periratok, 203., 549. o. 3 ÁBTL V–143559. Bincsik István, 1957. május 30-i jelentés Galajda Béla ügyében.

206

Katonák a megtorlás fogaskerekei között államvédelmi szerveinek kell lefolytatni, az eljárásra az ORFK vizsgálati osztályát jelölték ki). Bincsik már június elején kihallgatta Galajda ügyében a három letartóztatott parancsnokot, majd néhány nap múlva sajátos módon a két késĞbbi vádlott-társat, Vajtai Gyulát és Tóth Józsefet. Az Ğ vallomásukat egészítette ki Deák János, Poósz Márton és Mátravölgyi József – tehát három, a hadseregben maradt, de bármely pillanatban eljárás alá vonható katonatiszt! – kihallgatása, és ennyi Bincsik számára már elégségesnek bizonyult arra, hogy június 12-én Selmeci asztalára tegye az Ğrizetbe vételt elrendelĞ határozatot.1 Ezután a nyomozó figyelmét Deli József ügye kötötte le. Június 14-én kihallgatta Devcsics Miklóst, majd 17-én Hajdú Lajos Ğrmestert, aki szintén tagja volt a salgótarjáni különítménynek. Azonban hamarosan eldĞlhetett, hogy a fĞhadnagy ügye nem a Galajdáékéhoz, hanem a megyei nemzeti bizottság mellé rendelt katonai tanács vezetĞinek peréhez lesz hozzácsapva, így azt Bincsik még a letartóztatás foganatosítása elĞtt leadta a megyei fĞkapitányság politikai osztályának. Deli tárgyalásán az egyik tanú, aki régebben állítólag jó viszonyban volt a vádlottal, az ügyész kérdésére azt felelte, hogy „Devcsics hadnagy feljelentése alapján kezdték kivizsgálni” a kiképzési osztályvezetĞ salgótarjáni ténykedéseit. Amennyiben ez megfelel a valóságnak, az erĞsítené azt a megfigyelésünket, hogy a letartóztatások elĞtti tanúvallomások egy része inkább sorolható a feljelentések kategóriájába!2 A nyomozás átadásának valószínĬleg más oka is volt, mert hamarosan a testĞröket szintén Nagy Tibor fĞhadnagy, a katonai elhárítás fĞvizsgálója vette át. Galajda Bélát és Tóth Józsefet június 24-én, Vajtai Gyulát a következĞ napon vették Ğrizetbe.3 Mivel a másik szálat vizsgáló Berta Sándor éppen a parancsnokok ügyének lezárásán fáradozott, a három testĞr kihallgatása csak július elsĞ hetében indult meg. Nagy Tibor az addigi anyagok, információk alapján gyakorlatilag már mindent tudott hármójuk szerepérĞl, így csupán néhány momentum kifejtése és pontosítása maradt a rövid, tulajdonképpen formális vizsgálatra.4 A vizsgálati anyagot Turcsányi Egonnak a Pasaréti úton történteket taglaló, márciusban írt önvallomása, Váradi Gyula áprilisi kihallgatási jegyzĞkönyvének egy másolata és még a Simonfi által folytatott decemberi, Pálinkás által kért ügyészségi vizsgálat egyik – Janecskó János vallomását rögzítĞ – részlete egészítette ki. Az egyesített ügy vizsgálati dossziéjában maradt, tehát a peranyaghoz nem lett csatolva Turcsányi egy másik, 1956. december 19-i kihallgatásának anyaga (melyet nyilván a szovjet hatóságok adtak át a BM nyomozóinak) és az ÁEH 1

Periratok, 214., 654., 658., 661., 664., 668., 671., 673. o. HL BKB B. IV. 764/1957. június 14-i tjkv. – Uo. 1957. június 17-i tjkv. 3 KFÜ Bf. 092/1957. 1957. augusztus 6-i vádirat. 4 Periratok, 601., 610., 613., 622. o.

2

207

A „Terv” és végrehajtói egyik hivatalnokának, Telepó Sándornak – január 11-én – a magyar szervek által felvett tanúvallomása.1 A fĞvizsgáló július 22-én nyilvánította Mindszenty József volt testĞreit terheltté. Még aznap ismét kihallgatta Ğket. Egyikük sem vallotta magát bĬnösnek.2 A „szabadítók” ügyének lezárása után Bertáék számára egyszerre sürgĞssé vált a parancsnokok elleni vizsgálat befejezése is. Az MSZMP pártvezetése július 2-án hozott határozatot a „belsĞ reakció elleni harc néhány kérdésérĞl”, melyben elrendelték a megtorlási folyamat felgyorsítását: a „Belügyminisztérium az elkövetkezendĞ négy hónap alatt vizsgálja felül a fentiekben megjelölt [ellenforradalmi – a szerzĞ] szerveket és személyeket, dokumentálja bĬnösségüket, és adja át az ügyészségnek Ğket! Az ügyészség és az Igazságügy-minisztérium gondoskodjék arról, hogy a bĬnös ellenforradalmárok méltó büntetésben részesüljenek!”3 Berta a Kelemen Géza csoportvezetĞ ügyész által eszközölt kihallgatások után, július végén adta át – csak percekig tartó – tanulmányozásra a több száz oldalas vizsgálati anyagot Pálinkás Antalnak, Garami Lajosnak és Stift Róbertnek, amibe lehetséges, hogy már a Galajda-féle dosszié iratai is be voltak dolgozva. Talán ekkor került sor a két eljárás egyesítésére.4 Nem sokkal elĞbb különíthették el véglegesen Turcsányi Egon ügyét is, mivel az utolsó rá vonatkozó irat, amelyet a katonatisztek ügyészségi dossziéja Ğriz, június 24-én keletkezett. Benne Rajos a volt titkár elĞzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérte az ügyészségtĞl, éppen a Pálinkás ügyében már többször is eljáró Simonfitól, mivel „nevezett bĬntársai csak a közelmúltban kerültek elĞzetes letartóztatásba és ügyében még tart a vizsgálat”.5 Berta Sándor a dosszié lezárásának napján is kénytelen volt tanúkihallgatást foganatosítani Keresztes János ügyében. A sokat tapasztalt testĞrparancsnok egészen az ítélethozatalig tartani tudta magát Josef Švejk örök igazságához: „... a katonai bíróságok elĞtt senki se szabad, hogy valljon.”6

1

Periratok, Turcsányi Albert Egon 1957. március 28-i önvallomása. – Uo. 640. o. – ÁBTL V– 147842. Janecskó János 1956. december 12-i ügyészségi tjkv. – Uo. Turcsányi Egon 1956. december 19-i kjkv. kivonata – Uo. Telepó Sándor 1957. január 11-i tjkv. 2 Ekkor már Loss András alezredes volt a HM II. Osztály Vizsgálati Alosztályának vezetĞje. – Periratok, 748., 753., 760., 774. o. 3 Az MSZMP KB Politikai Bizottsága határozata a belsĞ reakció elleni harc néhány kérdésérĞl. Budapest, 1957. július 2. In: Iratok, 590. o. 4 Periratok, 98., 100., 176., 178., 180. o. – KFÜ Bf. 092/1957. Pálinkás Antal 1957. július 25i ügyészségi kjkv. 5 KFÜ Bf. 092/1957. 1957. június 24-i elĞterjesztés Turcsányi Egon elĞzetes letartóztatásának meghosszabbítására. 6 Jaroslav Hašek: Švejk. Budapest, Európa Kiadó, 1990. 448. o.

208