A tananyag címe: Kommunikációs alapfogalmak

A tananyag címe: Kommunikációs alapfogalmak A tananyag alcíme: A kommunikációelmélet diszciplinarizálódása, a kommunikációtudomány kialakulása Szerző: Béres István - Kárpáti Eszter- Korpics Márta Lektor:Horányi Özséb

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”

Bevezető Ebben az elektronikus tananyagban Ön megismerkedhet a kommunikáció szó jelentésével, etimológiájával. Ezt követően bemutatjuk, hogy a kommunikációtudomány hogyan jött létre, milyen tudományterületek talaján fejlődött ki, és milyen pozíciót tölt be jelenleg a társadalomtudományok között. Ezt követően három rokon tudományterület rövid bemutatása következik. Ezek a tudományterületek nagy hatással voltak a kommunikációelmélet különböző modelljeire és elméleteire, és azért tartottuk ezeket fontosnak részletesen is bemutatni egy kommunikációelméleti bevezető tananyagban, mert a kommunikáció bizonyos részterületeinek tanulmányozásához ezek ismerete megkerülhetetlen. A három részletese bemutatott tudományterület: retorika, szemiotika, szociálpszichológia. Ezek a tudományterületek a kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatók tanulmányainál rendszeresen előkerülnek, ezért ezt a hármat választottuk a tananyagban részletesebb bemutatásra.


Tartalom Első rész: A kommunikáció kifejezés jelentése. Mit jelent maga a kommunikáció kifejezés, milyen értelemben használjuk ma. A szó etimológiája, definíciók. Második rész: A kommunikációtudomány helye a társadalomtudományok között. Mivel foglalkozik a kommunikációelmélet, ebből következően milyen helyet foglal el a társadalomtudományok között. Harmadik rész: A kommunikációkutatás története. Milyen területekkel foglalkozott és foglalkozik a kommunikációelmélet, a kommunikációkutatás milyen empirikus területek kutatását tartotta fontosnak. Negyedik rész: Retorika. A kommunikáció mint a meggyőzés tudománya. A retorika az ókorban már a meggyőzés tudománya volt. Hogy változott ez a századok során, és ma milyen feladatokat tölt be a hétköznapi kommunikációban? Ötödik rész: Szemiotika. A kommunikáció mint a jelentéstulajdonítás tudománya. A kommunikációt sokszor a jelekkel és a jelentéssel azonosítjuk. Mit mond erről a szemiotika? Hatodik rész: A szociálpszichológia. A kommunikáció mint az emberi társas viselkedés tudománya. Az emberek között zajló kommunikáció több szempontú vizsgálata.


Első rész A kommunikáció kifejezés jelentése



A kommunikációról „A kommunikáció napjainkban divatfogalom” (Buda 2002, 7). Könyvek, előadások, értelmezések sora foglalkozik a kommunikáció fogalmával, gyakorlatával, a kommunikációban való jártásság elsajátítására pedig különböző tréningek sora áll az arra vállalkozók rendelkezésére. Az első Magyarországon kommunikáció témában olvasható szöveggyűjtemény bevezetőjében Horányi Özséb provokatív módon határozza meg a kommunikáció szó jelentését, amikor a kommunikációs jelenségeket bemutató kötetét ezen mondattal indítja: „Ez a válogatott tanulmánygyűjtemény kommunikáció a kommunikációról. Mindenekelőtt arról a tényről, hogy valójában nincs kommunikáció; minthogy ezt a terminust olyasminek a jelölésére használjuk, amellyel mint társalgással vagy telefonálással vagy levelezéssel vagy táviratozással vagy tárlatlátogatással vagy moziba járással vagy tévénézéssel vagy újságolvasással vagy éppen kutyaugatással találkozunk. Vagyis nem kevesebbről van szó, mint annak állításáról, hogy nincsenek olyan jelenségek, amelyek kommunikációk volnának, legfeljebb mindezeket és még másokat vizsgálhatjuk mint kommunikációkat, avagy más szavakkal: amelyeknek lehetséges kommunikatív leírásuk.” (Horányi, 1974, 9). TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”

A kommunikáció mint megosztás Egy évtizedekkel később megjelent tankönyv (2004) szerzője, Karl Erik Rosengren a kommunikációt a szó latin eredetű etimológiája alapján határozza meg: megoszt, közöl, közzétesz. Rosengren a kommunikáció azon sajátosságát is kiemeli meghatározásában, miszerint a kommunikáció fontos szerepet tölt be a közösség által létrehozott és fenntartott tudás gyarapodásában, működtetésében és továbbadásában. Terestyéni Tamás (aki Horányival együtt szintén a magyarországi kommunikációkutatás meghatározó alakja ) nem meghatározást ad, hanem azt sorolja fel, hogy mit tekint kommunikációnak: „Szokásosan kommunikációnak tekintek minden olyan eseményt, amelyben valaki (a hírforrás, a közlő, a beszélő, a rádió, a televízió, a média stb) információt (üzenetet) juttat el valaki máshoz (a vevőhöz, a befogadóhoz, a hallgatóhoz, a közönséghez). Szerteágazó, szinte beláthatatlan területről van szó, hiszen az emberek életét a születésüktől a halálukig – vannak akik szerint még az előtt és az után is – át-meg átszövik a kommunikációs események.” (Terestényi 2006,13)


Sorok a szó történetéből

munus, -eris fn, Kötelesség, feladat, szolgálat 2. Hivatal, állás 3. Szívesség, ajándék, adomány [Ehhez két melléknév tartozik:] I. Munis, -e mn kötelességtudó, -teljesítő [A következő két összetételből elvont másodlagos képzés] Immunis, -e mn 1. adómentes 2. közszolgálattól mentes 3. ajándékot nem adó, fukar 4. szabad, vmiben nem részt vevő, tiszta communis, -e mn, 1. Közös, általános 2. Barátságos, jóindulatú 3. Közönséges 4. Egyh tisztátalan [Ebből származik] Communio,-onis fn 1. közösség 2. egyházi közösség 3. egyh közös vacsora, áldozás Communitas, -atis fn 1. közösség, közérzület 2. közlékenység II. muncius,a,-um mn közös [rokon nyelvekből kikövetkeztetett forma; ebből származik] Communico, -are ts ige 1. közöl, közössé tesz, megad, részesít 2. megoszt 3. megbeszél, tanácskozik Excommunicatio, -onis fn 1. a közösségből kitagadás, kiátkozás Communicatio, -onis fn 1. közzététel 2. teljesítés, megadás 3. ret a gondolatok közlése a hallgatókkal

(Forrás: Ernout-Meillet: Dictionnaire etymologique de la langue latine alapján In Horányi (szerk.) Kommunikáció I-II.) TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”

Kommunikáció versus kommunikatív Horányi szerint a kommunikációról kétféle megközelítésben lehet gondolkodni. Valamilyen kommunikációfogalom (modell) által adott keretek között, ebben az esetben lehet kommunikációról beszélni. A másik, amikor a kommunikációról valamilyen jelenség szintjén beszélünk, amelyben hasonlóságok mutatkoznak kommunikatív jelenségekkel, ez utóbbi esetet ő kommunikatív jelenségként határozza meg. Fontos, hogy míg a kommunikáció(k) lehetnek kommunikatívak, a kommunikatív jelenségek nem mindig minősülnek kommunikációnak (vö Horányi, 1999, 9). Terestényi is fontosnak tartja tisztázni a terminológiai különbségeket a kommunikatív és a kommunikációs melléknév jelentése és használata között. Ezt írja Kommunikációelmélet című könyvének bevezetőjében: „A kommunikációkutatás magyar nyelvű szakirodalmában annak kifejezésére, hogy valami kommunikációszerű, kommunikációval kapcsolatos, kommunikációra vonatkozó, kommunikáció szempontú, két melléknév is használatos: kommunikatív és kommunikációs.” (Terestényi, 2006, 14) Ő maga a könyvében tudatosan a kommunikációs kifejezést használja. Ezt azzal indokolja, hogy a kommunikációs melléknév „egyszerű, természetesen hangzó, bevett képzés a kommunikáció szóból, amely – igei párjával – (kommunikálni) már teljesen meghonosodott a magyarban.” (Terestényi im, 15)


Kommunikáció -------------------------------------Kommunikatív


A kommunikáció meghatározása A kommunikáció fogalmát sokan sokféleképpen határozták meg, attól függően, hogy milyen szempontból tekintettek a kommunikációra. Nézzünk néhányat ezek közül! Két személy között a kommunikációs aktus akkor teljes, amikor az azonos jeleket azonos módon értelmezik (Laswell, 1946). A kommunikáció információ, gondolatok, érzelmek, jártasságok stb. átadása szimbólumok – szavak, képek, grafikai alakzatok stb. – használata révén (Thayer 1962). A kommunikáció szimbólumokon és üzenetrendszereken keresztül megvalósuló társadalmi interakció (Gerbner, 1966). A kommunikáció célja, hogy összekössön két egyént olyan üzenetek létrehozása és befogadása révén, amelyeknek mindkettőjük számára van jelentése (Berlo, 1969). A kommunikáció akkor jön létre, amikor személyek jelentőséget tulajdonítanak az üzenettel kapcsolatos viselkedésnek (Mortensen, 1972). A közvetlenül vagy a telefonon, vagy a rádión keresztül kimondott szó; a kézzel, a postán, a távírón vagy bármilyen más módon írott vagy nyomtatott szó – mindezek a kommunikáció nyilvánvaló és közismert formái (Weaver In Horányi 1977, 17). Az, ami ›kommunikál<, a beszéd egésze, beleértve nemcsak a ki nem mondott szavakat, hanem az egész atmoszférát is, amelyben a szavakat kimondják és meghallják (Barnlund In Horányi im, 27).


Felhasznált irodalom Buda Béla 1976 A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont. Fercsik Erzsébet-Raátz Judit 2006 Kommunikáció és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Horányi Özséb 2003 (szerk.) Kommunikáció I-II. General Press. Eredeti megjelenés Közgazdasági és Jogi Kiadó 1977. Horányi Özséb 2007 A kommunikációkutatás történetéből. In uő (szerk.) A kommunikáció mint participáció. Typotex, 237-245. Rosengren, Karl 2004 Kommunikáció. Budapest, Typotex. Schiller, D. 1996 Theorizing Communication. A History. New York, OUP. Terestyéni Tamás 2006 Kommunikációelmélet. Budapest, AKTI-Typotex.


Második rész A kommunikációtudomány helye a társadalomtudományok között.


A kommunikációkutatásban szerepet játszó diszciplínák „…a kommunikációkutatásban szerepet játszó diszciplínáknak csak egy része számít úgy diszciplínának (a terminus szokásos értelmében), mint az etológia, a pszichológia vagy a szociológia. Egy másik, nem kevésbé fontos részük sokkal inkább a kommunikáció jelenségei teoretikus megragadásának módjához hasonlóan maguk is inkább kutatási irányzatok, s nem zárt diszciplínák. Ismeret- és tudományelméleti diszkussziónak nincs itt helye, ezért inkább példákat említünk: ez utóbbi csoportba tartozónak tekinthető a kulturális antropológia hozzájárulása a kommunikációkutatás eredményeihez, de ugyanígy tekinthetünk a szociális reprezentációk vizsgálatára vagy a megismeréstudományra is. A kommunikáció kezdő kutatójának tisztánlátását még az is rontja, hogy mindezek a diszciplináris megközelítések egymáshoz is – különböző módokon – kapcsolódnak, s kapcsolódásaik gyakran konfliktusosak." (Horányi 1999,191)


Diszciplínák A kommunikáció kutatásában érintett diszciplínák, ahogy az előbbi idézetből is kiderült, számosak, azonban mégis kísérletet lehet tenni egyesek megnevezésére. A felsorolt diszciplínák azért fontosak a kommunikációkutató számára, mert ezek valamilyen kapcsolódási pontot jelentettek / jelentenek a kommunikációtudománnyal. Biológia: evolúciós nézőpontok Etológia v. szociobiológia: állati kommunikáció, viselkedések vizsgálata Kognitív tudomány: megismerés, fogalomalkotás, megértés Pszichológia: kognitív pszichológia, szociálpszichológia Antropológia: szimbólumkutatás, szokások, normák, kultúra Szociológia: Intézmények, szervezetek, vélemények kialakulásának mintázatai és technikái Filozófia: nyelvfilozófia, etika


A kommunikációtudomány helye „A kommunikáció nem akadémiai tudományág abban az értelemben, ahogyan annak minősítjük a fizikát vagy a gazdaságtant, hanem inkább tudományágak útkereszteződése, amelyen sokan áthaladnak, de ahol csak kevesen állnak meg.” (Schramm 1963 cit Lázár 2001, 5) Önálló tudományterületként való meghatározásában a területe hazai művelői sem foglalnak egyértelműen állást. „Tudományos státusa annyiban kétségtelen, hogy az empíria alapján jöttek létre a rá vonatkozó megállapítások, a megfigyelés nyomán fogalmazták meg szabályszerűségeit, majd pedig a kutatások fejlesztették tovább.” (Buda im, 7) A korai kommunikációkutatás a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok keretén belül zajlott. Az amerikai megközelítések eleinte szintén humán és bölcsész irányból érkeztek, de ehhez fokozatosan hozzáadódott a természettudományos perspektíva alkalmazása is. Sok impulzus érte a tudományágat a viselkedés és társadalomtudományok felől is.


Helye a társadalomtudományok között A társadalom, a társadalmi viselkedések, jelenségek megközelítése, leírása alapvetően két felfogásban tárgyalható. Az egyik a konfliktus, a másik a konszenzus felől közelít a társadalomhoz. Az emberek tanulmányozásában a fenti két megközelítést alapul véve, illetve ezt kombinálva a humán és természettudományos megközelítésekkel, egy négyes felosztású tipológia jön létre a bölcsészet és társadalomtudományok vonatkozásában. Rosengren ez alapján a felosztás alapján magyarázza a kommunikáció tanulmányozásának különböző hagyományait (vö Rosengren im, 19-20). „Hogy mit látunk, az attól függ, hogy hol helyezkedünk el. Perspektívánk együtt változik pozíciónk változásával. Nyilvánvaló, hogy a tipológiában elfoglalt helyünk nagymértékben megszabja, hogy hogyan tekintünk a társadalomra és annak kommunikatív rendszereire, amikor új ismereteket hozunk létre, vagy új ismereteket használunk fel, hogy pontosabban leírjunk, megértsünk valamely kommunikatív jelenségeket, és/vagy magyarázatot adjunk rá” (Rosengren, im, 20)


Rosengren négyes felosztású tipológiája


A háromdimenziós tipológia Az előző dián bemutatott megközelítés mellé Rosengren egy háromdimenziós tipológiát is odatesz. Ebben a tipológiában a kommunikáció diszciplínáját Rosengren a következőképpen tájolja be: A szintek dimenziójában: a pszichológia és szociológia szintjein A kommunikációs dimenzióban olyan diszciplínák mellett, amelyek a szocializáció más jelentős ágenseivel és/vagy a kontroll és kommunikáció alapvető folyamataival foglalkoznak Az intézményi dimenzió szintjén pedig olyan klasszikus intézményes irányultságú diszciplínákat keresztez, mint a közgazdaságtan, a politikatudomány, a teológia. Az idő és tér dimenziójával kapcsolatban annyit jegyez meg, hogy a kommunikáció mindenkori tanulmányozása ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Rosengren a kommunikáció diszciplináris beazonosításával kapcsolatban óvatosságra és körültekintésre int, hiszen az interdiszciplináris viszonyok kezelése ezt követeli meg (Rosengren im, 28).


Rosengren háromdimenziós tipológiája


A kommunikációtudomány empirikus és elméleti területei A kommunikációtudomány területei nagyon széleskörűek. Szintekről – vagy még inkább színterekről lehet itt beszélni. A leginkább illusztrálja ezt a McQuail piramis.


A kommunikációtudomány mint önálló diszciplína A kommunikációtudomány három nagy nemzetközi szervezete: International Communication Association, ICA (Nemzetközi Kommunikációs Társaság), és folyóiratai American Communication Association (Amerikai Kommunikációs Társaság) International Association for Media and Communication Research, IAMCR) – UNESCO (Média és Kommunikáció Kutatás Nemzetközi Társaság) A kommunikációkutatás hazai szervezetei. Magyar kommunikációtudományi Társaság Fontos eligazodási pont a www.communicatio.hu honlap Hazai folyóiratok KOME Jelkép Médiakutató


A képesítés megszerzése Magyarországon 2002-től lehet önálló szakképesítést szerezni felsőfokú tanulmányok alapján. A kétszintű képzési rendszer bevezetése után a média és kommunikációtudomány szakon lehet végzettséget szerezni. A kommunikáció és a média területe tehát a hazai képzésben összekapcsolódik. 2012/13-ban a nagy hazai egyetemek mindegyikén lehet alap és mesterképzésben kommunikáció és médiatudomány szakon diplomát szerezni. A szakirányokról a diplomabejegyzések tanúskodnak. Kommunikáció doktori képzés korábban a PTE Bölcsészettudományi Karának Nyelvtudományi Doktori Iskoláján belül (Kommunikáció Doktori Program) zajlott, a 2012/2013-as tanévtől pedig a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájában folyik.


Felhasznált irodalom Buda Béla 1988 A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Budapest, Membrán. Rosengren , Karl Erik 2004 Kommunikáció. Budapest, Typotex. Lázár Judit 2005 A kommunikáció tudománya. Budapest, Balassi. McQuail, Dennis 2003 A tömegkommunikáció elmélete. Budapest, Osiris.


Harmadik rész A kommunikációkutatás története


A kommunikációkutatás története Bár egy olyan tudományterületről van szó, mely kialakulása a 20. század második feléhez köthető, magának a kommunikációnak a tanulmányozása ennél jóval nagyobb múltra tekint vissza. A korai előzmények (ókor) az emberi kommunikáció egyik legalapvetőbb formájának, a szóbeli kommunikációnak a vizsgálatával foglalkoztak. Az ókori demokráciában kiemelt szerepe volt a meggyőzésnek. A retorika – az ékesszólás művészete és tudománya ekkor született, de a középkori egyetemeken is az egyik fő tárgy volt. A technikai médiumok fejlődése és társadalomra gyakorolt hatása hamar felkeltette a tudósok figyelmét. Franciaországban és Németországban a kommunikáció tanulmányozása főként történeti jellegű volt, ez leginkább a nyomtatott kiadványokkal, és ezek társadalmi hatásával foglalkozott. Németországban már a 20. század elején „Sajtótudomány” (Zeitungswissenschaft) nevű speciális tanszékek és intézetek léteztek, illetve az irodalom és történelem tanszékeken is megjelent a tömegkommunikációs médiumok mint téma tanulmányozása. Az amerikai fejlődés ettől egy kicsit eltérő irányt mutat. A 30-as, 40-es évekig csak a tömegkommunikáció kutatásáról lehetett beszélni, majd ezt követik azok a kutatások, amelyek az emberek társas viselkedésének szabályszerűségeivel foglalkoztak.


Előfutárok: A chicagói Iskola (1910-1940) A chicagói iskolát általános társadalomelméleti megközelítés jellemezte. A kommunikációnak főként a társadalmi életben betöltött szerepét vizsgálta. A kommunikációra nem mint egyszerű üzenetátadásra tekintettek, hanem mint szimbolikus folyamatra, melynek nagy szerepe van a kultúra alakításában. A kommunikációt széles körű megjelenési formáiban vizsgálták: a művészet, az építészet, a szabályok, normák, rítusok, politika. Az iskola kiemelt kutatási témái: társadalmi interakció, interperszonális kapcsolatok. Az iskolát ugyanakkor a módszertani következetesség jellemezte, mely az adatgyűjtésen és résztvevő megfigyelésen alapuló empirikus kutatásokat preferálta (kvantitatív és kvalitatív adatok együttes alkalmazása a kutatások során). Jellemző volt még az elméleti és alkalmazott kutatás összeolvadása is.


Az iskola jelentős kutatói Charles Cooley a szimbolikus interakcionizmus (1909) jeles képviselője volt. Fontos szerepe volt a társadalmi kommunikáció modern értelmezésének megalkotásában. Jelentős eredményei: A tömegkommunikáció új eszközeinek megjelenése jelentős változásokat hoz, mivel gyökerestül felforgatják az egyén mindennapi életfelfogását. Az új médiumok négy fontos jellemzőjét állapítja meg: expresszivitás, folyamatos rögzítés, gyorsaság, terjedés. George Herbert Mead a társadalmi interakció folyamatát szimbólumokon keresztül ragadja meg, s mindenekelőtt a kommunikációs aktusra összepontosít. Fontos szerepet tulajdonít a kommunikációnak és a kommunikációs aktus tudatosságának. A társadalmi Én gondolata alapján fejlesztette ki a szimbolikus interakcionizmus elméletét. A társadalmi interakciót szimbólumokon keresztül ragadja meg, a kommunikációs aktusra összpontosít. John Dewey a kommunikációt a nevelés és az intelligencia eszközeként, ily módon a tudomány eszközeként definiálja. A kommunikációt a társadalmi pontosság eszközeként határozza meg.


Alapító atyák (1930-1950) A kommunikációkutatás kezdeti időszaka több típusú vizsgálatot, elemzést foglalt magába. Az akadémiai kutatások (elmélet) és a kereskedelmi érdekeltségek közötti kapcsolat működőképességét jól igazolják Paul Felix Lazarsfeld matematikusszociológus kutatásai (pl. rádióhallgatók vizsgálata, amely a média hatásának működésére próbált meg eredményeket felmutatni). A csoportdinamikai vizsgálatok közül fontos megemlíteni Kurt Lewin pszichoszociológus vizsgálatait.

Lewin és munkatársai kutatásai rámutattak a társas viselkedés meghatározó mechanizmusaira. Az egyik legfontosabb ilyen mechanizmus a közös döntés, amelynek meghozatalával élik meg a csoport tagjai összetartozásukat. Foglalkoztak még a kiscsoportok konfliktusaival, a csoportok belső életének vizsgálatával, a csoportfeszültségek kialakulásának okairól, a társas viselkedések különböző jelenségeivel. 1938-ban lefolytatott kísérletük a vezetői stílusokról a mai napig meghatározza a társas viselkedés ez irányú kutatásait.


Alapító atyák Carl Hovland kísérleti pszichológus a magatartásformák alakulásával, a meggyőzés módszereinek társadalompszichológiájával foglalkozott. A kísérletek arra irányultak, hogy megfigyeljék, hogy különböző közlemények hatására hogyan változnak meg a beállítódások és a viselkedések.

Harold Laswell, akire az amerikai kommunikációkutatás első szakembereként szokás utalni , a háborús propaganda hatását vizsgálta, tartalomelemzés alkalmazásával. Kommunikációs modellje az inger-válasz modell a beheviorista pszichológia hatását mutatja.


Összefoglalóan Kutató

szemlélet

módszer

kutatási irány

Harold Laswell

szociológiai

dokumentatív

propaganda

Kurt Lewin

pszichológiai

laboratóriumi

személyközi kommunikáció

Carl Hovland

pszichológiai

laboratóriumi

propaganda

Paul Lazarsfeld

szociológiai

felmérés („survey”)

tömegkommunikáció


A kritikai iskola (1924-1970) A Frankfurti Iskola első nemzedéke: Theodor W. Adorno, Herbert Marcuse, Max Horkheimer, Erich Fromm.

A kommunikációelmélet szempontjából fontos szerepük volt abban, hogy elsőként mutattak rá a modern tömegkommunikációs kultúra egységes hatására és arra, hogy létezhet egy az adott politikai rendszer hatásaitól mentes szabad tömegkommunikáció is. Írásaikban, elemzéseikben a társadalmi kontextus került előtérbe, az a tér, ahol a kommunikáció aktusa zajlik. Fontos kérdésfeltevéseik a kommunikáció és a hatalom viszonyát firtatták: Ki ellenőrzi a kommunikációt? Miért? Kinek a javára?


1950-1960: A Yale Egyetem kutatócsoportja Ebben az időszakban az amerikai kommunikációkutatásra a szociálpszichológia volt leginkább megtermékenyítő hatással. A II. világháború után Carl Hovland a magatartás-változásokkal kezdett el foglalkozni. Célja az volt, hogy a társadalmi kommunikáció hatékonyságát befolyásoló tényezők tárja fel. Meghatározása szerint a kommunikáció olyan folyamat, „melynek révén az egyén (a közlő) ingereket (leggyakrabban verbális ingereket) közvetít a célból, hogy megváltoztassa más egyének (befogadók) viselkedését” (Schramm 1948, 59 cit Lázár im 26). A befogadói viselkedés magyarázatát a magatartásformák fejlődésével magyarázták. További kutatási területek: közlés hatékonysága, presztízsének elemzése, hogyan tűnik el ez a presztízs.


Az 1970-es évek Ennek az időszaknak a kommunikációkutatását sokféle hatás együttes jelenléte jellemezte. Ennek oka, hogy a gazdasági, politikai és kulturális viszonyok teljesebb és elmélyültebb megközelítést kívántak. A kommunikációkutatásban főként történeti és kulturális jellegű kutatások váltak jellemzővé. Az időszakot ugyanakkor robbanásszerű fejlődés jellemezte, ugrásszerűen megnőtt az egyetemi képzések száma, növekedtek a témával foglalkozó tudományos folyóiratok, megnőttek a kutatói együttműködések. Egyszóval a szakma önállósodott.


A kritikai iskola több irányzatra bomlása Az irányzatokra bomlás a terület fejlődését, a különböző megközelítések különválását jelentette. Irányzatok: Politikai-gazdasági nézőpont: a gazdasági tényező van a középpontban, médiumbirtoklás vizsgálata, médiumok cselekvésmódjainak elemzése, társadalmi ellenőrzés, a változás vizsgálata. Hegemonikus nézőpont: az ideológia kifejezésformáinak vizsgálata. Kulturális elmélet és kulturális imperializmus: a populáris kultúra vizsgálata a kulturális tapasztalat keretében, a kultúra nem külön létező terület. Kulturális imperializmus: a nyugati világ tömegkommunikációs termékeinek átvitele a fejlődő országaiba a kapitalizmus értékeinek megjelenése ezzel - kulturális gyarmatosítás. Az empirikus iskola hagyományát folytató iskolák, amelyek a média hatását vizsgálták különböző hipotézisek felállításán keresztül - erős és gyenge hipotézis iskolák. (bővebben lásd: A tömegkommunikáció. Domináns elméleti paradigmák a médiakutatásban c. tananyag) Felhasználás és kielégítés: mit kezdenek a befogadók a médiumokkal. TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”

A kommunikációelmélet nagy hatású elméletalkotói Jürgen Habermas, aki a tömegmédia és a nyilvánosság kérdésének vizsgálatát végzi el a Társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című munkájában. A normatív elméletnek elemei ezen kötet nyomán született vitákból alakulnak (vö McQuail, 2003, 143) . A kommunikáció Habermas szerint a racionalizálódás elsődleges forrása. A kommunikatív cselekvés során a résztvevők cselekvései nem egocentrikus sikerkalkulusok, hanem kölcsönös megértés segítségével hangolódnak össze. A résztvevők elsődlegesen nem saját sikerükre, hanem a kölcsönös megértésre törekszenek. Marshall McLuhan munkájának fő vizsgálati iránya, hogy a kommunikáció különböző médiumain keresztül mit és főkként hogyan lehet megtapasztalni a világot? A társadalmi változás és a tömegmédiumok vizsgálatának egy új dimenzióját nyitja meg ezzel. Művének címe: A Gutenberg-galaxis: a tipográfiai ember létrejötte (2001). Részletesebben lásd:


Felhasznált irodalom Buda Béla 1988 A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Budapest, Membrán. Rosengren , Karl Erik 2004 Kommunikáció. Budapest, Typotex. Lázár Judit 2005 A kommunikáció tudománya. Budapest, Balassi. McQuail, Dennis 2003 A tömegkommunikáció elmélete. Budapest, Osiris.


Negyedik rész Retorika: A kommunikáció mint a meggyőzés tudománya


A kommunikáció mint meggyőzés? Aczél Petra a retorikát a tudás és a tapasztalat felől határozza meg (Aczél 2001). „A retorika olyan verbális eszközrendszer, amely a nyelvi építkezés egészére vonatkozik úgy, hogy a logika, az esztétika és az erkölcs nem nyelvi elemeit a nyelvi struktúrában a hatás elérése végett használja fel.” (Aczél im, 21) A retorika 2500 éves tudomány (az alkalmazott beszéd tudománya), amely volt elmélet, gyakorlat, művészet, eszköztár. A tudományterületek felől nézve tudományközi szakágként lehet meghatározni. A retorika tekhné, ars, vagyis művészet, mesterség és gyakorlat is egyben. De nemcsak művészet, hanem egy olyan tudomány, amely a jól beszélés tudománya (Ars bene dicendi) tudománya, ami egyben azt is jelenti, hogy a jó beszéd erkölcsös is beszéd is, vagyis etikus beszéd is egyben. Ma a rendszeres gondolkodás és önkifejezés eszköze, a kulturált érvelés, vitatkozás tudománya. Tárgya a nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, és szereplője minden nyilvánosan megszólaló közéleti ember. A kommunikációtudomány önálló diszciplínává válása előtt a legkorábbi előzmények (ókor) az emberi kommunikáció egyik legalapvetőbb formáját, a beszédet mint a meggyőzés eszközét vizsgálták.


A retorika

A klasszikus retorikai elmélet meghatározta a retorika alapelveit, szabályait, eszközeit, amelyek alkalmazhatók a mindennapi kommunikációs folyamatokban is, kiegészülve a modern kommunikációelméleti, nyelvészeti, szociálpszichológiai stb. ismeretekkel. Egy szöveget a megszerkesztettsége, a retorikai alapelvek következetes és tudatos alkalmazása tesz kommunikációs üzenetté.


A retorika nagyjai: Platón Platón A retorikát a rábeszélés művészeteként határozta meg, amelyre különböző gyülekezetekben van szükség. A retorika nála tehát gyakorlati tudományként jelent meg. Gorgias című művében a következőképpen írja ezt le: A szónoklás tárgya a beszéd, a beszéddel tesz és végez mindent. A szónoklás a rábeszélés művészete. Olyan gyakorlat, amellyel élvezetet és gyönyört szerezhetünk másoknak és önmagunknak.


A retorika nagyjai: Arisztotelész Arisztotelész A retorikát a képesség felől határozza meg, és mindenfajta beszédet ért a retorikai képesség alatt. Retorika című művében meghatározta a beszéd lehetséges tárgyait, a beszédek nyelvi megformálását, a beszéd által kiváltott esztétikai élményt, és azt a hatást, amelyet a mű és előadója elér az előadásával.


A retorika nagyjai: Cicero

Cicero szerint szónoklat az a művészet, amely a szó erejével mások akaratára hat. Cicero egyedülálló szónoki tehetséggel rendelkezett. Ez a tehetség tette őt az akkori Róma komoly hatással bíró politikai szereplőjévé. Hagyatékából több olyan mű maradt fenn, amely a szónoklás tudományával és mesterségével foglalkozik. Generációk sora tanulta a latint, és a retorikát az ő műveiből.


A retorika és a kommunikációelmélet Hogy a retorikának van mit mondania a jelen számára, annak ékes bizonyítéka a tananyagban már többször idézett Aczél Petra munkássága, aki könyveiben, tanulmányaiban a jelenkori kommunikációs és média jelenségek értelmezésénél gyakran használja a retorika tudományterületét. Kibédi Varga Áron meghatározása szintén a kommunikációval való rokonságot hangsúlyozza, definíciója szerint a retorika „átfogó kísérlet minden emberi beszéd, azaz szóbeli közlés kodifikálására, szabályokba foglalására” (Kibédi Varga 1998, 52).


A retorika kommunikációs modellje Arisztotelész a beszéd meghatározására három összetevőt sorolt fel. A beszéd három egységből tevődik össze: a beszédből, a beszéd tárgyából, és a beszéd címzettjéből, a beszéd célja tehát a hallgatóra irányul. Ez egy egyoldalú kommunikációs helyzet vázlata. A retorika kommunikációs modellje olyan közlésfolyamatot ír le, amelyben a metanyelvi és poétikai funkció a sikeres meggyőzésre irányul. A →B – de B és A között van kapcsolat, vagyis nem egyirányú a kommunikáció A ←----- B A klasszikus retorika a nyelvi üzenet meghatározottságára hét kérdőszóval (elementák) utal: qius – ki; quid – mi; ubi – hol; quando- mikor; quibus auxiilis – milyen segédeszközökkel; cur – miért; quamodo – hogyan. Ezek az összetevők határozzák meg a retorika tudománya szerint egy adott anyag témává formálását. A modern kommunikációtan az előbbiekből kiindulva tízre bővítette a kommunikáció meghatározó tényezőinek számát: ki, kinek, mit, miért, mikor, hol, hogyan (szóbanírásban), miképpen (milyen stílusban), kinek a jelenlétében, milyen körülmények között.


A retorika haszna Funkció

Ókor

Modern-kor

Társadalmi berendezkedés

demokrácia: egyenlő polgárok

demokrácia: egyenlő polgárok

A képesség társadalmi eloszlása

minden polgár rendelkezik a jó beszéd képességével (érvelés, meggyőzés, megértés)

nem mindenki rendelkezik a jó beszéd képességével

Társadalmi színtér

védbeszéd, politikai gyűlések

bizonyos színtereken fontos

Kommunikáció szintje

elmondott és meghallgatott beszéd - élőszó

kommunikációs funkció

meggyőzés

főként a tömegkommunikáció eszköztárán keresztül csoportkommunikáció meggyőzés, befolyásolás

Kommunikációs jellegzetesség

a kommunikáció a demokrácia feltétele

üzenet túltengés, kommunikációs túlterheltség

Társadalmi funkció

a beszélni tudás képessége védelemként szolgál

bizonyos szakmák képviselőinél előírás

Tanulási tevékenység

iskolában 4 évig házitanítót fogadva

nem része az általános tanulási folyamatnak, bizonyos szakmák területe

Állampolgári kötelesség

a közéletben való részvétel csak ily módon biztosított

a közéletben való részvétel a nagykorúsághoz van kötve

Metafora

meggyőzés

A „Rábeszélőgép”


Felhasznált irodalom Aczél Petra 2001 Retorika. A szóból épült gondolat. Budapest, Krónika Nova Kiadó. Aczél Petra Korszerű retorika — népszerű retorika (hálózati közlés) (www.aczelpetra.hu/index.php) Adamik Tamás – A. Jászó Anna – Aczél Petra 2004 Retorika Budapest, Osiris.


Ötödik rész Szemiotika: a kommunikáció mint a jelentéstulajdonítás tudománya


Fogalommagyarázat jel I. Olyan, szándékosan létrehozott, jól érzékelhető jelenség, amellyel bizonyos esetekben közölni akarunk vmit vkvel. […] Vérszín a cseh tolla, fölcseréli vele: A bajra hívásnak volt e dolog jele. (Arany János) II. Olyan érzékelhető jelenség, tárgy, dolog, amellyel valamely tapasztalatunkat v. gondolatunkat ábrázoljuk v. helyettesítjük. […] A horgony a remény ~e. H20 a víz ~e. III. < Személyeken, tárgyakon, dolgokon > olyan vonás, amely alapján azok a hasonlóktól könnyen megkülönböztethetők; ismertetőjel; jegy. […] Vállára izzó vassal ~et égettek. IV. Olyan jelenség, esemény, helyzet, amelyből következtetni lehet vmi meglevőre, múltbelire vagy bekövetkezőre. […] És álljon a domb, a múltnak jele (Arany János) Jelent: közvetít; ábrázol; helyettesít; megkülönböztet; következik belőle; valami helyett áll (Forrás: Értelmező kéziszótár)


A jel reláció: valaki számára valamilyen vonatkozásban jelent 1. tudnunk kell valamit arról a tárgyról, a környező valóságnak arról a részletéről, amellyel kapcsolatban valamilyen észleletet mint információt kell interpretálnunk. 2. ismernünk kell azokat a szabályszerűségeket, eszközöket is, amelyekkel az információ továbbítására felhasznált „fizikai” jelenségeket előállították. Nemcsak azt kell tudnunk, hogy a kéz meglendítése köszöntés, de azt is, hogy pl. a mozgás irányát nyíllal jelöljük. Szükséges előzetes tudásunknak van egy olyan része, amely az információ közlésének módját határozza meg, programjaként (stratégiájaként) működik. Ez a stratégia – mostani szempontunkból – egy olyan döntési, osztályozási eljárás, amellyel minden jelenségről el kell tudnunk dönteni, hogy információs-e vagy sem. Ennek leírására alapvetően két módszer ismeretes. Az egyik megoldásban fölsoroljuk azokat a jelenségeket, amelyek mint információhordozók előfordulhatnak. A döntés itt egy egyszerű összehasonlítás: szerepel-e a jelenség a fölsorolásban vagy sem. A másik megoldásban egy olyan szabályrendszert adunk meg, amellyel minden jelenségről eldönthető, hogy része-e az „információs univerzumnak” vagy sem. A valóságos esetek általában a két módszert együttesen használják. Az ezekre vonatkozó előzetes tudás egyrészt tartalmi, másrészt strukturális (procedurális), és a kommunikáció során jön létre.


A jeltudomány (szemiotika) tárgya A jel olyan, szándékosan létrehozott, jól érzékelhető jelenség, amellyel bizonyos esetekben közölni akarunk valamit valakivel – mindenképpen egy rendszer része kell. Ezt vizsgálja a jeltudomány, a szemiotika.


A jeltudomány története: Ókor Az általános jeltudomány forrásait az ókori görögöknél, különösen a Sztoa filozófusainál meg Platónnál kell keresnünk. Lényegében azóta egységes és folyamatos hagyományról beszélhetünk, amely néhol nyelvészethez, illetőleg a nyelvfilozófiához, máskor a logikához meg a legkülönfélébb ismeretelméleti koncepciókhoz vagy éppen a művészettudományokhoz kapcsolódva jelent meg. Az ókori szerzők a szövegek létrehozását és értelmezését tekintették vizsgálatuk fő tárgyának. A létrehozásra vonatkozó munkák a retorika körébe tartoznak (Gorgiász, Cicero, Quintilianus), míg az inkább az értelmezéssel foglalkozók a filozófiáéba (Platón, Arisztotelész, Epikurosz).


Középkor Szent Ágoston jelelmélete a legjelentősebb kapocs az ókori és középkori jelelméletek között. A jel fogalma átalakul: míg a sztoikus logikai hagyomány azt mondja, a jel működésének lényege, hogy általa egy ismeretlen igazság táruljon fel, Szent Ágoston inkább a Cicero és a latin retorikai hagyomány vonalát követi: a jel az érzékeknek mutatja meg magát és az elmének pedig valami rajta kívül állót.

A középkori jelelmélet a grammatika és a logika kontextusában jelenik meg. Ez az ágostoni gyakorlatot követi: ő a nyelv fogalmát a jel általános fogalmába ágyazza. A 13. században a jel egyre inkább a „nyelvtudomány” alapvető fogalmává válik. Azzal eddig is tisztában voltak, hogy a szavak jelek. Mostantól viszont a grammatikaelmélet keretein belül először jelennek meg szemiotikai megjegyzések is.


Első szisztematikus megoldás Roger Bacon részletes jeltipológiája a jel vizsgálatának első szisztematikus megoldása. Feltevése, mely szerint a jelek a dolgokat jelölik követőkre talált: a 13. században megjelent az a gondolat, hogy a fogalmak a dolgok jelei. William Ockham már a jel tulajdonságait vizsgálja. A jelnek képesnek kell lennie arra is, hogy helyettesítse a dolgot, amivel megismertet. A 16. századra a jel már nem valami külsődleges, hanem az elmén belül tételeződik: egy mentális tartalom, egy fogalom. Ugyanakkor a jelfogalom szélesebbé is vált: minden, ami érzékelhető, jelölőként (terminusként) értelmezhető. A Port Royal iskolák felismerése, hogy a nevek két szemantikailag elkülönülő funkciót töltenek be: jelentésük van, és bizonyos tárgyakra vonatkoznak vagy utalnak. Ez a fajta megkülönböztetés azóta is megtalálható a szemiotikai hagyományban (vö. Locke).


A jelentésmodellek Úgy tűnik tehát, hogy a nyelvi jel vizsgálatát a szemiotikai gondolkodásmód megjelenésével felváltja egyfajta reflektált jelentésvizsgálat, melynek eredményeként a jel meghatározásával összefüggésben jelentésmodellek fogalmazhatók meg. Vagyis amikor a konceptualizáció olyan fokú lett, már inkább modellek váltják egymást: a sort kezdhetjük a referenciális jelentésmodellel; jeles képviselői vannak az asszociációs jelentésfelfogásnak (de Saussure); a kétkomponensű jelentésmodell Frege megfogalmazásában jelent meg; amihez képest valódi előrelépést a személyközi kommunikációban konstituálódó jelentés, illetőleg ennek a pragmatikai jelentésmodellben (Ch. S. Peirce, Ch. Morris), illetőleg a beszédaktus-elmélet (J. Austin, J. Searle) keretében való tárgyalása jelentett. A kontextus szerepének hangsúlyozása a relevancia-elmélet dinamikus (osztenzív) jelentésfelfogásával jelenik meg (P. Grice, D. Sperber). A kommunikáció makro-modellje (D. McQuail), azaz a tömegkommunikációval megjelenő jelentéstapasztalat annak a fejlődésvonalnak a (jelenlegi) végpontja, melynek során a jelentés-konstituálás folyamatába egy intézmény ékelődik, a média. S ennyiben ez a fajta közvetítettség a komplexitás fokának növekedését mutatja.


A szemiotika mint tudomány A mai értelemben vett közvetlen előzményeket a 20. század első évtizedére kell tennünk, amikor egy amerikai filozófus, C. S. Peirce, illetőleg egy Genfben tanító francia nyelvész, F. de Saussure egymástól függetlenül kezdeményezte a szemiotikai kutatásokat. A jel (illetőleg ezzel összefüggésben az információ) vizsgálatával eddig is, most is foglalkoznak a legkülönfélébb területeken, a szemiotikától függetlenül is. Hogy a matematikai információelmélet, nyelvészet, logika mellett néhányat említsünk: a szociológia és ezzel kapcsolatban a (társadalmi) kommunikációelmélet, a pszichológia legkülönfélébb ágai az észleléstől a gondolkodásig, és ezzel összefüggésben a pedagógia, a (műszaki) hírközléselmélet, a kibernetika, az általános rendszerelmélet stb. A szemiotika mint tudomány meghatározható interdiszciplináris jellegűként, de még helyesebb a transzdiszciplináris elnevezés. Az interdiszciplináris azt jelenti, hogy több tudományág összekapcsolásával olyan vizsgálati terep és módszer jön létre, amely megkülönböztethető az egyes résztudományokétól (pszicholingvisztika, szociolingvisztika, stb.) A szemiotika azonban nem két vagy több tudományágat kapcsol össze, hanem tudománytörténetileg sajátos születéséből következően a társadalom- és a természettudományok jegyeit is magán viseli, mindegyik felett áll. Tulajdonképpen társadalomtudomány, módszerét tekintve azonban objektív vizsgálatra, kvantitatív módszerekre törekszik. A szemiotika kimaradt a világ jelenségeinek a tudományok között való 19. századi felosztásából.


Charles Morris rendszere A szemiotika Ch. Morris letisztult rendszerében „általános tudomány”, mely a jelek vizsgálata során aspektusokat különít el: szintaktika: jel-jel pragmatika: jel-használója szemantika: jel-jelentés Morris hatása, szemléletmódja megkerülhetetlen. 1965 és 1968-ban a lengyelországi Kazimierzben rendezett nemzetközi konferenciák határozata alapján 1969-ben létrejött Párizs – majd Milánó – székhellyel a Nemzetközi Szemiotikai Szövetség. Ennek folyóirata a Semiotica. Fontos nyári szemináriumok: Urbino, Tartu. Kutatásokban mint szemlélet és kutatási módszer jelent meg: irodalom, néprajz, film, építészet; a későbbiekben kommunikációtudomány, médiatudomány területén. És már tanulható a youtube-ról is:


Magyarországi vonatkozások Magyarországon: 1970. május: Vácrátót – az MTA Szemiotikai Munkabizottsága első szimpóziuma; 1974. Tihany „kultúra és szemiotika” – első konferencia. A jelenlegi folyamatos kutatói és tudományos közéleti tevékenységet a Magyar Szemiotikai Társaság fogja össze:

Napjainkban a felsőoktatásban mindenütt folyik szemiotika oktatás, különösen a szabad bölcsész, a nyelvészet és a kommunikációképzésben. Az egri Eszterházy Károly Főiskola Alkalmazott Kommunikációtudományi Kutatócsoportja 2012-ben 10. alkalommal adott helyet a Magyar Szemiotikai Társasággal, a MAB kommunikációtudományi munkabizottságával és a Dobó István Vármúzeummal közösen megrendezett évenkénti konferenciának, a Semiotica Agriensis-nek.


Felhasznált irodalom Horányi Özséb-Szépe György 1975 (szerk.) A jel tudománya. Budapest, Gondolat. Horányi Özséb 1975 Jel, jelentés, információ, kép. Budapest, Magvető. Kárpáti Eszter (szerk.) 2004 Szöveggyűjtemény a szemiotika tanulmányozásához. Budapest, Aula. Voigt Vilmos 2008 Bevezetés a szemiotikába. Budapest, Loisir.


Hatodik rész A szociálpszichológia: a kommunikáció mint az emberi társas viselkedés tudománya


Mi a szociálpszichológia? A kommunikáció mint interperszonális befolyásolás. Az ébren töltött időnk nagy részét más emberekkel osztjuk meg. Személyközi viselkedésünk nagyon fontos része az, amikor más emberekkel kommunikálunk, más emberekkel vagyunk együtt. Ezek a kommunikációs szituációk a társas viselkedés helyzetei. A másik emberrel való kommunikáció, a más emberrel történő interakció fontos a társadalmi életben. Aki ezt a képességét, emberi tulajdonságát jól használja, az jól boldogul a társadalmi élet különböző színterein. Gondoljunk csak az álláshirdetésekre, amelyek a jó kommunikációs készséget, a csapatban való együttműködési készséget kívánja meg. A szociális interakció az a tevékenység, amikor társadalomban élő egyének kommunikációs céllal lépnek egymással közvetlen szemtől szembeni kapcsolatba. A szociálpszichológia az a tudományterület, amely a társas interakciók vizsgálatával foglalkozik.


A kommunikáció A kommunikáció nagyon sok meghatározása tekinti a kommunikációt társas helyzetekkel kapcsolatos, azokat befolyásoló, irányító folyamatnak, „interakciónak”.

A kommunikációnak ezen felfogása tehát társas helyzetekkel kapcsolatos, résztvevői egyének, akik különböző csoportok,társadalmak alakítói. Az egyén viselkedésének társas helyzetekben való tanulmányozását pedig a pszichológiában belül létrejött önálló tudományág – a szociálpszichológia vállalta fel. A kommunikáció egyik alapvető megközelítése tehát a szociálpszichológiából táplálkozik. A szociálpszichológia nagy hangsúlyt fektet a kísérletekre, a kutatások alapvetően pszichológiai irányultságúak. A kutatók az emberi interakciókban szerepet játszó pszichológiai folyamatokra és változókra kíváncsiak, ezek működését kísérik figyelemmel.


A szociálpszichológia Aronson szerint „A szociálpszichológiának csaknem annyi meghatározása van, ahányan művelik. Az ilyen definíciók puszta felsorolásánál többet mond azonban, ha hagyjuk, hogy maga a tárgy írja körül a tudományterületet” – írja Aronson (1987, 46). Ezt megelőzően A társas lény című könyve bevezetőjében több olyan történetet ír le, példát mutat be, amely egy egy a szociálpszichológusok által vizsgált helyzet illusztrációi. Ezek a történetek nagyon jól illusztrálták a társas befolyásolás, a jutalmazás, a figyelemfelkeltés, a reklámozásban használt minták, kapcsolatok alakulása, társadalmi nem kérdése, szocializáció, a sztereotípiák, és a konformitás egy-egy esetét. Az eseteket összefoglalva mégis ad egy meghatározást, amelyet az esetek kulcskifejezésével, a „társas befolyásolással” magyaráz. A szociálpszichológia „tárgya nem más, mint az embereknek egymás vélekedéseire, viselkedésére gyakorolt hatása.” (Aronson, im, 47)


A szociálpszichológia mások szerint Joseph Forgas A társas érintkezés pszichológiája című könyvében Allport meghatározását használja, amely az interakciók felől közelíti meg tárgyát: „A szociálpszichológia azt vizsgálja, hogyan zajlanak le az emberi interakciók, és hogyan befolyásolja a társak tényleges vagy implikált jelenléte az emberek gondolatait, érzéseit, viselkedését vagy szándékait.” (Allport cit Forgas 1989, 12). Thomas K. Merton meghatározása alapján a szociálpszichológia az egyén tevékenységét vagy viselkedését a társadalmi folyamatban való elhelyezkedése függvényében tanulmányozza. Az egyén viselkedése kizárólag annak az egész csoportnak a magatartása alapján érthető meg, amelynek tagja, egyéni cselekedetei ugyanis nagyobb, társadalmi cselekedetekben ágyazódnak, amelyek túlmutatnak az egyénen, és magukba foglalják a csoport többi tagjait is.


A szociálpszichológia és a kommunikációkutatás Ahogy a kommunikációkutatás részben már utaltunk rá, a tudomány történetében nagyon sokszor volt meghatározó szerepe a szociálpszichológiának. A két tudományág a mai napig szorosan kapcsolódik egymáshoz, a szociálpszichológiai kutatások napjainkban is jelentős mértékben befolyásolják a kommunikációról való gondolkodásunkat. A szociálpszichológia befolyása a kommunikációkutatásra három nagy fogalomkör mentén rendeződik el: Az első a viselkedés: Milyen módon befolyásolják a társas folyamatok az egyén kommunikációját, illetve hogy a kommunikációs aktivitás miként hat az egyén aktuális – jelen idejű, szituációbeli – és jövőbeli viselkedésére. Kognitív terület: Hogyan történik az aktuális interakcióban, illetve a korábban megszerzett információ feldolgozása, tárolása és előhívása, illetve hogy ezek a folyamatok milyen módon befolyásolják a jövőbeni kommunikációt. Biológiai vonatkozás: Az egyén számos tulajdonságát, a kommunikációt befolyásoló személyiségjegyek erős genetikai háttérrel rendelkeznek, ezek milyen hatással vannak a viselkedésre.


A szociálpszichológia alapösszefüggései A személy

A valóság megkonstruálása

Motivációs elvek •Kontroll •Kapcsolat igény •Pozitív önértékelés Feldolgozási elvek •Konzervativizmus •Hozzáférhetőség •Felületesség vagy alaposság

A társas befolyás egyetemessége

A társas világ


Szociálpszichológiai alapelvek A szociálpszichológia két axiómája: 1. A valóság megkonstruálása: minden ember valóságról alkotott nézete konstrukció, melyet mind kognitív, mind társas folyamatok alakítanak 2. A társas befolyás mindent áthat: más emberek minden gondolatunkra, érzésünkre, viselkedésünkre hatnak, akár jelen vannak, akár nincsenek Motivációs elvek 1. A kontroll motívuma; 2. A kapcsolatkeresés motívuma; 3. Önmagunk és a saját csoportunk tagjainak pozitívan elfogult értékelése. A feldolgozás három elve 1. Konzervativizmus: igyekszünk a világról alkotott elképzeléseinket megóvni a változástól; 2. Hozzáférhetőség: a könnyen hozzáférhető információnak van elsősorban hatása gondolkodásunkra, érzelmeinkre és viselkedésünkre; 3. Felületesség vagy alaposság .


A társas interakciók vizsgálata Makroszociológiai megközelítés: A társadalmi- gazdasági-politikai rendszer tekintetbe vétele, amely nagy mértékben meghatározza és befolyásolja az egyén attitűdjeit és viselkedését. Jellemző, hogy a társadalmi determinizmus- a társadalmi rendszer és annak normái okozatilag meghatározzák az egyén viselkedését. Pszichológiai megközelítés: A társas érintkezés folyamatait az egyéni nézőpontjából vizsgálja. A neveltetés, az intelligencia, a külső megjelenés, az egyéni attitűdök, a kommunikációs jártasságok játszanak fontos szerepet az interakciók alakításában. Interakcionista nézőpont: Mind a társadalmi rendszer, mind a személyiség valójában a társas-társadalmi interakció folyamán jön létre.


A szociálpszichológus munkája a gyakorlatban Interjú Síklaki István szociálpszichológussal:


A stanfordi börtönkísérlet Philip Zimbardo börtönutánzatot alakított ki a Stanford Egyetem alagsorában. A kísérlet 1971-ben zajlott, és 1973-ban publikálták az eredményeit. A kísérlet ötletét az USA haditengerészete vetette fel és a kísérletet is ők támogatták anyagilag. A kísérlethez hirdetést adtak fel, amelyben egyetemi hallgatókat kerestek egy pszichológia kísérlet lefolytatásához. A fiatalemberek érettek, erős jelleműek és pszichológiailag stabilak voltak. A kísérlet során véletlenszerűen választották ki, hogy ki legyen rab és ki az elítélt. A kísérletet, bár eredetileg tovább tartott volna, hat nap után fel kellett függeszteni. Hogy ez a mai napig mennyire meghatározó eset volt a szociálpszichológiában, arra bizonyíték, hogy a kísérletet két játékfilmben is feldolgozták, illetve, hogy a mai napig érzékelhető ezzel kapcsolatban mind a szakma, mind a magánemberek kíváncsisága.


A kísérletet fel kellett függeszteni Hogy miért? Zimbardo a kísérlet vezetője így vallott erről: „Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban „rabbá” vagy „börtönőrré” vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinten minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addig életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk („őrök”) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások („foglyok”) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott” (Zimbardo 1971, cit Aronson im, 50)


Felhasznált irodalom Aronson, Elliot 1987 A társas lény. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Forgách József 1993 A társas érintkezés pszichológiája. Budapest, Gondolat. Lengyel Zsuzsanna (vál.) 2002 Szociálpszichológia szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris Síklaki István 1995 A meggyőzés pszichológiája. Budapest, Scientia Humana.


Ikonok • • • • • • • •

Ikonok vissza a legelejére Ugrás a tartalomjegyzékre Hallgatható médiaanyag Film média Külső forrás (pl. csatolt pdf) Külső web forrás Kérdések feladatok Fontos anyagrész


A tananyag címe: Kommunikációs alapfogalmak

Recommend Documents